HATÁRTALANUL. Harc a problémák szabad mozgása ellen. Határmenti partnerség a drogprobléma hatékony kezeléséért

Átírás

1 HATÁRTALANUL Harc a problémák szabad mozgása ellen Határmenti partnerség a drogprobléma hatékony kezeléséért

2 HATÁRTALANUL Harc a problémák szabad mozgása ellen Határmenti partnerség a drogprobléma hatékony kezeléséért Észak-kelet Magyarországi Szenvedélybetegségeket Megelőző Egyesület Nyíregyháza 2008

3 A kötet szerzői: Bogdándi István dr. Hüse Lajos Phd dr. Pénzes Marianna Fábián Róbert Nyircsák János Varga Éva Kiadta: Észak-kelet Magyarországi Szenvedélybetegségeket Megelőző Egyesület Felelős kiadó: dr. Pénzes Marianna Nyomdai előkészítés: Kolonel D Kft. Nyomdai munkák: Litográfia Nyomda Debrecen HURO 0602/115 számú ERDF/INTERREG IIIA Community Initiative és magyar kormányzati társfinanszírozás keretében megvalósult program Finanszírozás: European Union Structural Funds Tartalomjegyzék Beköszöntő... 7 Ellátórendszer a kliensigények függvényében összefoglaló... 9 Helyi szükségletek és ellátási lehetőségek Drogprobléma ellátórendszerének benchmarkingja Provocările sistemului de asistenţă pe probleme de droguri în lumina necesarului clientului Benchmarkingul sistemelor de asistenţă în problema drogurilor Szenvedélybeteg-ellátó rendszer működési jellemzőinek feltárása Bevezető A vizsgálat tapasztalatai a kábítószer-probléma kezelésének állami és civil intézményei körében A drogbetegek ellátását biztosító egészségügyi és szociális ellátórendszer helyzete Drogfogyasztással kapcsolatos attitűdök vizsgálata, szükségletfelmérés a célcsoport körében regionálisan Szerhasználói attitűdvizsgálat Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében A prevenció iránti igények és szükségletek mérése a debreceni diákok körében végzett adatfelvétel alapján Iskoláskorúak egészségmagatartása Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Drogprobléma ellátórendszerének benchmarkingja Módszer Románia drogügyi helyzete A magyar drogügyi ellátó rendszer A hazai kábítószer-probléma kezelésének összehangolása, kapcsolata az Európai Unió drogstratégiájával Melléklet The challenges of treatment system in the light of client needs Projektösszefoglaló (magyar) Projektösszefoglaló (román) Projektösszefoglaló (angol) Interregionális Drogkonzultációs Fórum alapító dokumentuma Képek az alapító dokumentum aláírásáról

4 Beköszöntő 1997 őszén, Nyíregyházán alakult meg az Észak-kelet Magyarországi Szenvedélybetegségeket Megelőző Egyesület abból a célból, hogy segítse a drogprobléma hatékony helyi kezelését a különböző szaktxerületek munkájának koordinálásával. A szervezetet létrahozó szakemberek úgy érezték, hogy az egyre terjedő legális és illegális szerfogyasztás társadalmi terhe mindenkit érint közvetve vagy közvetlenül és a probléma kezelése túlmutat a helyi, vagy szűk szakmai kompetenciákon. Összefogásra, együttműködésre, kölcsönös támogatásra van szükség! Azóta sok év telt el, a társadalmi-gazdasági-politikai változások erőteljes hatást gyakoroltak az emberek életére, az uniós csatlakozással új lehetőségek nyíltak, a szabadságjogainkkal együtt terheinket cípelve is keresztül-kasul járhatjuk Európát. Lehetőségeket, új élettereket, új közösségeket találhatunk, ha úgy döntünk. Boldogulást itthon és akár más országban, helyzetünktől, vállalkozó kedvünktől függően. A távoli fények gazdagsággal, sikerrel kecsegtetnek. Boldogságot keresünk mindenáron. Önmagáért keressük, mondja Arosztotelész, minden más célunkat ennek rendeljük alá. S ha ezen az úton nem megy, hát vannak, akik más utakat járnak, kezdetben könnyebbnek tűnőt később nagy árat követelőt. A tökéletes élményt megélni erőfeszítéssel, idő és energia áldozattal jár, s nem mindenki tud, talán akar várni. Gyorsan és könnyen, élelemhez, információhoz és boldogsághoz jutni sokan így próbálják megélni, elérni az áramlatot, az örömteli élményt. Határtalanul vágyunk a boldogságra! Az útkeresés és hatásainak határtalansága hozta létre azt a projektet, melynek összefoglaló kötetét az olvsó kezében tartja. A drogfogyasztás, a boldogságkeresés kémiai útja minden ország, minden közösség népegészségügyi poblémája, melynek megoldása(?), kezelése, hatásainak mérséklése csak széleskörű partnerséggel képzelhető el. Le kell ehhez bontani az akadályokat, legyenek azok bennünk, köztünk, emberek között, intézmények vagy közösségek között. A határmenti területeken élők, helyzetüknél fogva könnyebben azonosulnak egymás problémáival és könnyebben tudnak megoldást is keresni azokra. Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság által támogatott határmenti együttműködési program segített megérteni egy másik ország, jelen programban Románia helyzetét, problémáit, tanulni és tanítani is akartuk a jó gyakorlatokat. De ez a program nem csak az oszágok közötti láthatatlan, de így erősebb határokat segített lebontani, de ráébreszett belső határainkra, korlátainkra is, s ez már keményen rólunk szólt. A projekt célja a drogfogyasztás okozta egészségi, társadalmi, gazdasági hatások mérséklése, a droggal összefüggő károsodások csökkentése kompetens intézményi struktúra fejlesztésével, az átláthatóság növelésével, regionális, határon átnyúló interregionális hálózat kiépítésével, valamint a határon átnyúló, a társadalmi környezetre reagáló szakmai együttműködés gyakorlatának megteremtése. E nagyívű feladatot próbáltuk a lehető legteljesebben megvalósítani. Sikereinket megünnepelve már készülünk a folytatásra, hiszen az Interregionális Drogkonzultációs Fórum olyan mérföldkő, mely lezár egy projektet, de egyben új programot is indít. Jelen kötetben segítve a nyelvi akadályok leküzdését románul is megtalálhatják a projekt és eredményeinek összefoglalóját. Akik a részletes kutatásokra és a tapasztalatokra is kiváncsiak, a rövid összefoglaló után a teljes kutatási anyagokat is olvashatják a kliens szükségle- 7

5 tekről, az intézményi ellátásról és az ellátó rendszer sajátosságairól a nemzetközi dokumentumok, szakmai tapasztalatok tükrében. Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik segítették, támogatták vagy kontrolálták munkánkat, megosztották tudásukat, tapasztalataikat, és mindazoknak, akik szerveztek, írtak, elemeztek, szerkesztettek, tolmácsoltak, fordítottak, és a projekt sikeréhez bármi módon hozzájárultak. A kötetet tekintsék vitaindítónak, útravalónak a drogprobléma kezelésének, nehéz, akadályokkal teli útján, építsenek e több szakember kitartó munkáján alapuló izgalmas tapasztalatokra. Mint projekt igazi sikerét az adja meg, hogy hogyan tud újra és újra megújulva továbbfejlődni. mert hiába minden erőfeszítés, ha a befejezés nem egy újnak a kezdete, akkor hiába volt a forrás ráfordítás, legyen az bármilyen formában. Ehhez kíván sok kitartást mindenkinek a projekt csapat nevében: dr. Pénzes Marianna az egyesület elnöke Ellátórendszer a kliensigények függvényében összefoglaló A Magyar Országgyűlés 2000 decemberében elfogadta a Nemzeti Stratégia a kábítószerprobléma visszaszorítására című dokumentumot, amely azóta a hazai kábítószer-ellenes politika koncepcionális alapját képezi. A hosszú távú cselekvési terv a kereslet-kínálatcsökkentés egyensúlyának alapelve mellett a rendszerszemléletű megközelítést, a regionalitást, és a társadalom minden szintjének bevonása gondolatát emeli ki. A program négy fő pillére: a közösség és együttműködés, a megelőzés, a gyógyítás és a rehabilitáció, valamint a kínálatcsökkentés. A Nemzeti stratégia végrehajtása, a célok elérése a társadalom egészének támogatását és közreműködését igényli. A stratégia megléte ugyanakkor nem garancia arra, hogy az egymást követő kormányok drogpolitikája közel azonos elvek mentén fogalmazódjék meg, mint ahogyan arra sem, hogy a politikai, financiális, illetve szakmai szempontok kiegészítik egymást ezek hiányában a szükséges társadalmi összefogás helyett egymás ellenében megfogalmazott, egymás hatását kioltó erőfeszítések megjelenésére lehet számítani. A társadalmi együttműködés hiányában a Nemzeti Stratégia által feltárt hiányterületeken sem történhet pozitív előrelépés: nem épül ki megfelelően a prevenció és nem lesz hatékony sem, az egészségügyi és szociális szolgáltatások fejletlenek és inadekvátak maradnak, és a lakosság tájékoztatása, érzékenyítése pedig elmarad a szükséges mértéktől. A Nemzeti Stratégia az ENSZ Egyezményben 1 megfogalmazott drogmentes társadalomkép célképzetére alapozódott. Ez a társadalomkép azonban az elmúlt évtizedekben utópiává merevedett, kikezdte az idő, elavulttá tették a felgyűlt tapasztalatok. Új törekvésként a szakmai gyakorlat részévé válik a drogfogyasztók ártalmainak csökkentése, vagy legalábbis a szakmai diskurzus igyekszik közpolitikai témává tenni azt. Az ártalomcsökkentő szemlélet elfogadja a realitásokat, vagyis a drogfogyasztás létezését. Hívei abból a pragmatikus megfontolásból indulnak ki, hogy ha már vannak, akik drogoznak, tegyék ezt minél kevesebb káros következménnyel írja Gerevich 2. A jelenlegi helyzetről jó és átfogó képet kaphatunk Topolánszky Ákos és Sárosi Péter vitája nyomán 3, amely javarészt az ártalomcsökkentés kontra drogmentesség vélelmezett ideológiai ellentétéről folyt. A vita során egy drága, és az állampolgári alapjogok megvalósulását nem biztosító ellátórendszer képe körvonalazódott, amely többek között nem megfelelő színvonalú, nincs kellő lefedettsége, sem elérhetősége, nem elégséges mértékben differenciált, valamint a tényleges kliens szükségletekre sem ad megfelelő választ. Ez is közrejátszik 1 ENSZ Egyezmény a kábítószerek és pszichotrop anyagok tiltott forgalmazása ellen. A Magyar Országgyűlés a 14/1996 (III. 1.) OGY. határozatában megerősítette, az évi L. (XI. 6.) törvényben kihirdette. 2 Gerevich J. (2003): Metszéspontok a globalizált drogpolitikában

6 abban, hogy a becslések szerint a problémás droghasználók nem több mint 15%-a kerül kezelésbe azok nagy része sem az adekvát províziókba, hanem esetlegesen, vagy éppen kényszerítetten (elterelés), és sokszor rossz minőségbe. Topolánszky megállapítja, hogy az ártalomcsökkentés eszközei alacsony mértékben és lefedettségben állnak rendelkezésre, [ ] az absztinenciaorientáltság végső és mindent felülmúló drog- és társadalompolitikai víziója sok diszfunkcióhoz és maga is ártalmakhoz vezethet. Egyetértés mutatkozik abban, hogy a teljes absztinenciával azonosított gyógyulás ideája tarthatatlan, sőt káros. A drogpolitikai diskurzus inkább a megnyert minőségi életévekre, valamint az egészségi állapot minősített javulására koncentráljon a beavatkozások népegészségügyi szempontú értékelésekor. Másrészt a páciensek az ellátások egymásra épült rendszerében hosszú távon drogmentessé válhatnak (vagy legalább illegális drogoktól mentessé). Az absztinenssé válás természetes és örömteli eredménye a gyógyulás folyamatának azoknál, akik ezt képesek elérni. Tehát amennyire kárt okozó a drogmentes társadalom politikai szuggerációja, annyira képviselhető egyéni terápiás lehetőségként azoknál, akik ezt elérni szeretnék jelenti ki Topolánszky. Az ellátórendszer működésének hangsúlyos elemei tehát a minőségben, az önkéntességben, az elérhetőségben, valamint a kontinuus és integrált megvalósulásban fogalmazódnak meg. A kezelés akkor jó, ha kellően diverzifikált, abban megtalálhatóak a sürgősségi, a helyettesítésen alapuló, a legközvetlenebb és közvetettebben is megjelenő ártalmak csökkentésére irányuló ellátásokon kívül az absztinencia-orientált ellátások is. kell megkonstruálnunk 4. A fókusz ilyetén való definiálását azért is szerencsésnek tartjuk, mivel az intézményrendszerek kialakulásának folyamatában, illetve informális működési elveiben gyakorta megjelenik az az elvárás, hogy az egyén, a kliens igazodjon az intézményekhez, segítő szervezetekhez, illetve hogy a szervezet puszta létezése az elsődleges, de az, hogy milyen minőségben működik, másodlagos. Az egyén fókuszba helyezésével véleményünk szerint elkerülhetőek az efféle elcsúszások. Az első lépésben felvázolt gödör-modell az egyén szempontjából lefelé irányuló mozgásnak ábrázolja a drogkarriert, ugyanakkor megtartja a segítő-támogató intézményrendszer feladatszempontú hierarchikus felépítését (1. ábra). A fentiek fényében ma talán az egyik legfontosabb kérdés az, hogy a ma rendelkezésre álló ellátórendszer mennyiben felel meg legalább a Nemzeti Stratégiában megfogalmazott koncepciónak, a másik pedig az, hogy az ellátórendszer jelenlegi struktúrája, a felkínált szolgáltatások, illetve ezek hozzáférhetősége és minősége mennyiben találkozik a valós társadalmi szükségletekkel. Jelen tanulmányban e második kérdéshez kapcsolódva mutatjuk be a Határmenti partnerség a drogprobléma hatékony kezeléséért elnevezésű INTERREG-projekt kutatási eredményeit. A 2007-ben megvalósított kutatás során kvantitatív és kvalitatív elemeket alkalmaztunk. Az ellátórendszer és a kliens-szükséglet viszonyának megfogalmazásában egyrészt a belépő korosztályok körében végzett, nagymintás survey-vizsgálatok elemzésére, másrészt a szerhasználók körében felvett fókuszcsoportos interjúk tartalomelemzésére támaszkodtunk. 1. ábra. A gödör-modell grafika: Vass Richárd 2005 Helyi szükségletek és ellátási lehetőségek A gödör-modell Vizsgálódásunk kiindulópontját a helyi kábítószerügyi tevékenység fókuszának megkeresése jelentette. Megfogalmaztuk, hogy a drogfogyasztás megelőzésére irányuló erőfeszítések, a függőség kezelése, illetve a rehabilitációs tevékenységek fókuszában nem tárgyak és fogalmak állnak pl. drogok, vagy a kábítószer-probléma, még csak nem is társadalom, hanem az egyén. Az egyén járja, járhatja végig a drogkarrier stációit, az egyén kerül kapcsolatba a szervezetekkel, s az egyén illetve a szervezetek együttműködésének minőségén múlik a problémakezelés hatékonysága. Ennek következtében egyértelművé vált előttünk, hogy a célul kitűzött szervezet- valamint intézményfejlesztést az egyén szemszögéből kiindulva A gödör-modell szerint a drogkarrier illetve minden egyéb függőséggel terhelt életút a tartós hiány stációjával indul; valamely szükséglet(ek) tartósan nem képes(ek) kielégülni. Hiányokkal, kielégítetlen szükségletekkel, kisebb-nagyobb problémákkal mindenkinek meg kell küzdenie a hétköznapok során, ám a problémamegoldó képességek, a konfliktustűrés és kezelés képessége, vagy éppen a választás és a jó döntések lehetőségét növelő alternatívák, illetőleg a természetes támogatórendszerek (család, barátok) sokak számára hosszú távon biztosítják a kiegyensúlyozott, megfelelő mértékben önálló életet. A sikerrel megoldott konfliktusok, problémák tovább erősítik az egyént, a személyiség egy magasabb szintre lép. A sikertelen problémamegoldás, illetve a megoldatlan problémák továbbgörgetése éppen ellenkező irányban hat: gyengítik az egyént, beszűkítik lehetőségeit, és arrafelé hatnak, hogy a kielégítetlen szükségletek nyomása alatt vergődő egyén a kelleténél jobban hagyatkozzon 4 Hüse L., Fodor É., Huszti É. (2005): Lift Me Up Nyíregyháza kábítószerügyi ellátórendszerének újszerű áttekintése. Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle 2005/3:

7 valamely külső erőforrásra. Értelmezésünk szerint ez a függőség kialakulásának mechanizmusa, beszéljünk akár kémiai függőségekről (drog, alkohol, nikotin), viselkedési függőségekről (pl. játékszenvedély), társfüggőségről, vagy akár intézményi függőségről. A gödörbe zökkenés tehát akkor kezdődik, amikor az egyén tartós hiányt szenved valamely szükséglete kielégítésében, s a mindennapokban egyre nyomasztóbban kénytelen nélkülözni az elégedettséget, a kiegyensúlyozottságot, valamint a boldogságot bármit jelentsenek is számára ezek a fogalmak, illetve érzések. Abban a pillanatban, amikor az egyén nem képes önállóan megbirkózni hiányaival, léphet be a rendszerbe az intézményi támogatórendszer. Az egyén és élethelyzete konkrét igényeket támaszt az intézményekkel szemben: segítsen abban, hogy a tartós hiány állapota megszűnjön. Ezen a szinten tehát a szervezeteknek a hiányzó, vagy gyenge természetes támogatórendszert kell pótolni, illetve erősíteni; a hiányzó vagy rossz konfliktus- és problémamegoldó technikákat átadni vagy javítani; a hiányzó, vagy kis számú alternatívák számát növelni a viselkedés, az értékek és célok, vagy éppen a befogadó közösségek terén. Ezen a szinten bőséges tere van a prevenciós tevékenységeknek is. Az első szintet kiemelten fontosnak tartjuk mind az egyén, mind az intézményrendszer szempontjából, mivel ekkor a hiány még nem fordult át egy sokkal nehezebben kezelhető minőségbe, a függőségbe. Ráadásul az első szinten tevékenykedő intézmények és szervezetek a nulladik szinten is teljes létjogosultsággal jelenhetnek meg, hiszen időleges támaszra, befogadó közösségekre az egyébként sikeres problémamegoldó modellekkel felvértezett egyéneknek is szükségük lehet. Amennyiben a gödörbe zökkenő egyén a tartós hiány szintjét megélve nem kap segítő támogatást, vagy balszerencséjére a környezete, illetve a vonatkozási csoportjai deviáns alternatívákat kínál számára, az egyén hamar pótszerekkel fogja kezelni diszkomfortos állapotát. Pótszernek tekintünk minden olyan kémiai szert, vagy viselkedési modellt, amely időleges és szubjektív jól-létet okoz, amely az egyént a felhőkbe repíti, miközben a valóságban továbbra sem történik változás az élethelyzetében. A pótszer kipróbálása, illetve rendszeressé váló használata a szer biokémiai tulajdonságaitól és a fogyasztás társas körülményeitől függően hosszabb-rövidebb idő múlva pszichés és/vagy fiziológiás változásokhoz vezet, s ettől kezdve függőségről beszélhetünk. Szervezeti szempontból a folyamatban a változás jelent határvonalat, ám ez a határvonal nem éles, hiszen sok esetben ugyanaz a szervezet megfelelően képes reagálni a kezdeti pótszer-fogyasztók és a függők számára, avagy az adott célcsoportokra jól ráfókuszáló, eltérő szervezetek használják ugyanazokat az eszközöket. Ezért ábrázoltuk modellünkben a különféle szervezeti tevékenységet egymásba csúszónak, az egyén gödörbeli helyzete által meghatározott szinteken átnyúlónak. A kész modell értelmezéséhez a fentieken túl a szociális munka egyik kulcsfogalma, a képessé tevés ad segítséget. Itt érdemes megemlíteni az egészségfejlesztés hasonló kulcsfogalmát az empowermentet, mely képességekkel, készségekkel való felruházást takar. A szervezetek szerepe minden esetben az, hogy képessé tegyék a gödörbe süllyedt klienst arra, hogy feljebb lépjen egy szinttel. Nem tekinthető igazán sikernek az, ha csupán a tovább-süllyedést akadályozzuk meg, hiszen akkor csupán annyi történik, hogy a kémiai függőség helyett vagy azzal kombinálva szervezeti függőség alakul ki. Ezért az önállóság képességét fokozatosan elvesztő egyénnek újra kell tanulnia önmagát és ez a tanulási folyamat a gödör különböző szintjein mást és mást jelent. Ezért (is) van szükség a segítő szervezetek sokszínűségére. Mint látható, a képessé tevés a kliens által támasztott szükségletekre reagáló, szintekre osztott szervezeti sémán kívül abból szempontból is kulcsfogalom, hogy nagy hangsúlyt helyez az egyén önállóságára, azaz arra, hogy a szervezetek tevékenysége a segítségnyújtás mellett arra irányuljon, hogy az egyén mind nagyobb mértékben hagyatkozzon önmaga erőforrásaira, erejére. Anyag és módszer A survey-vizsgálatok mintavétele A belépő korosztályok serdülők körében végzett nagymintás vizsgálatok Debrecen általános és középiskoláiban 5, valamint Nyíregyháza középiskoláiban folytak 6. Mindkét helyszínen véletlen mintavétel alkalmazásával biztosították a reprezentativitást. A mintába kerülők fele a megyeszékhelyeken él, a másik fele a megyék egyéb településeiről érkezett az iskolákba. A két vizsgálat egymástól eltérő elemeket is tartalmaz bevont korcsoportok, a kérdőív struktúrája és kérdései, az eredmények egymással összevethetőek, miután a nyíregyházi vizsgálat során alkalmazott kérdőív a WHO által támogatott, az iskoláskorúak egészségmagatartását vizsgáló nemzetközi összehasonlító kutatási standard (Health Behaviour in School-aged Children, röviden HBSC), melyet hazánkban már az 1980-as évek óta alkalmaznak, országos mintán, míg a debreceni kérdőív készítői úgy állították össze saját vizsgálati anyagukat, hogy annak eredményei eleve összevethetőek legyenek a HBSC, valamint az ESPAD-kutatások eredményeivel. A debreceni vizsgálat során a városban működő általános és középiskolák közül 61 iskolában 2512 fiatalt kerestek fel kortárs-oktatók és kortárs-segítők. Az elsősorban megcélzott korcsoportból a nyolcadik és a tizedik évfolyamosok közül (14 és 16 évesek) kerültek legtöbben a látókörükbe (95,7%). A nyíregyházi adatfelvétel a könnyebb és költséghatékonyabb alkalmazás érdekében online kérdőív segítségével történt, melyet a nyíregyházi KEF honlapján keresztül lehetett elérni. Előre ütemezett rendben, az iskolai informatikai tanárok felügyeletével 3633 diák töltötte ki a kérdőívet. A mintába választott iskolák által megadott tanulói létszámához képest a kitöltési arány 60%. A válaszmegtagadók, illetve magát a kitöltést elutasítók száma egyedül az egyik szakiskola esetében okozhat relevanciaproblémát, amennyiben a kapott adatokat konkrétan erre az iskolára szeretnénk vonatkoztatni. A fókuszcsoportok meghatározása és összetétele A fókuszcsoportos kutatásban 7 résztvevő személyeket önkéntes alapon az elterelés keretei között ellátott kliensek körében toboroztuk. Mindannyian megelőző-felvilágosító szolgáltatásban részesülnek. A tervezett nyolc fókuszcsoportból hét valósult meg, négy Hajdú-Bihar, három pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A hét fókuszcsoportban összesen 62 személy nyilvánított véleményt, mindannyian férfiak, amely nem meglepő, hiszen az elterelésben arányuk a nőkhöz képest kb. 89%-ot tesz ki. Vizsgálódásunkban a lakóhely jellege és a droghasználattal kapcsolatos attitűdök közötti összefüggéseket kerestük annak fényében, hogy a vizsgált személyek milyen mértékben élnek illegális szerekkel. Az egyes fókuszcsoportokon belül a lakóhely típusa (megyeszékhely, valamint más települések) illetve a drogfogyasztás mértéke (alkalmi vagy rendszeres 5 Fábián R. (kézirat, 2007): Iskoláskorúak vizsgálata Debrecen város droghelyzetének feltárásához. 6 Pénzes M., Hüse L. [szerk.] (2007): A nyíregyházi serdülők egészségmagatartása. NyírKEF, Nyíregyháza; valamint Nyírcsák J. (kézirat, 2008): A nyíregyházi HBSC-kutatás adatelemzése. 7 Varga É., Hüse L. (kézirat, 2007): Szerhasználói attitűdvizsgálat Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

8 fogyasztók) szerint homogén csoportok összeállítására törekedtünk. A lakóhelyet ezen belül a megyeszékhelyre és az összes többi településre való, dichotóm bontást a kutatás hipotézisének megfelelően választottuk csoportképző, un. törésjellemzőnek. Eszerint eltérő szükségletek, igények és lehetőségek detektálhatók a lakóhely ill. a fogyasztás súlyossága tekintetében; elképzelhető, hogy a kistelepüléseken élők kevésbé érintettek, vagy amennyiben a nagyobb településeken élőkhöz hasonló módon veszélyeztetettek is, hozzájuk képest alig van lehetőségük az igényeiknek megfelelő szolgáltatás eléréséhez (amely nincs vagy nehezen elérhető); a kistelepüléseken élők hátrányban vannak az alternatív programok tekintetében; megyeszékhelyen élők számára elérhetőek a megfelelő szolgáltatások (amennyiben ezek léteznek). A drogfogyasztás mértékének megállapításánál a rendszerességet vettük alapul. A kiválasztott alanyok az állapotfelmérés és addiktológiai diagnózis alapján kerültek az alkalmi vagy a rendszeres használók csoportjába. Az eredmények értelmezéséhez támpontul szolgálhatnak az arra vonatkozó információk, hogy a résztvevők milyen mélységű közvetlen személyes tapasztalatokkal rendelkeznek a droghasználat terén. Feltételeztük, hogy az alkalmi használók kevesebb, míg a rendszeres használók több információval és tapasztalattal bírnak a drogfogyasztással kapcsolatos témakörök megítéléséhez; ezen hipotézis mentén alkalmaztuk második törésjellemzőként a fogyasztás intenzitását. Az alkalmi használók csoportjába kerültek azok, akik kéthetente-havonta vagy annál ritkábban, valamilyen különleges alkalomhoz kötve használnak valamilyen kábítószert. Azokat az elterelteket is ide soroltuk, akik összesen egy-két alkalommal próbálták ki a marihuánát, ennek ellenére rendőrségi eljárásuk következtében elterelésbe kerültek. A rendszeres használók csoportjába vettük azokat a személyeket, akik hetente legalább egyszer vagy ennél sűrűbben fogyasztanak valamilyen illegális szert (a legális szerek együttes használatát ebben a vizsgálatban nem vettük figyelembe). A két törésjellemző (lakhely és a fogyasztás mértéke) kombinációja tehát összesen négy csoportot alakít ki: 1. Nagyvárosi alkalmi fogyasztók 2. Közepes- és kistelepülési ( megyei ) alkalmi fogyasztók 3. Nagyvárosi rendszeres fogyasztók 4. Közepes- és kistelepülési ( megyei ) rendszeres fogyasztók A vizsgálat eredményei A fentebb ismertetett három kutatás a debreceni, illetve a nyíregyházi survey, valamint a két megyére kiterjedő fókuszcsoport eredményeit a gödör-modellnek megfelelően nem csupán a szerhasználók által igénybe vehető szolgáltatások szintjén interpretáljuk, hanem igyekszünk megfogalmazni a teljes életút mellé állítható szükségleteket, valamint a szükséges intézményi válaszokat is. Elsőként az egyéni attitűdöket tesszük a vizsgálódás tárgyává, ezt követően a társas kapcsolatokat, a természetes támogatórendszer protektív faktoraira, valamint a társas kapcsolatokban megnyilvánuló rizikófaktorokra egyaránt rámutatva. Végül a prevenció irányában felmerülő szükségletet tárgyaljuk, majd a szerhasználók ellátórendszerét elemezzük a megkérdezettek válaszain keresztül. A szerhasználattal kapcsolatos attitűdök Az attitűdöt a szociálpszichológiai szakirodalom Allport nyomán eredetileg mint a cselekvésre való készenléti állapotot kezelte. Manapság inkább tartós beállítódást, értékelő viszonyulást jelent valamilyen tárgy, személy vagy gondolat irányában, másképpen az attitűdök társadalmi mezőben értelmezendő lelki folyamatok, amelyek meghatározzák az egyének viselkedését a társadalomban. Az attitűd hármas szerkezetű: 1. Az attitűd tárgyára vonatkozó ismeretek, nézetek, kognitív összetevők. A személy számára tudásként, mégpedig érvényes és objektív tudásként jelenik meg. 2. Az attitűd tárgyára vonatkozó gondolatok, érzelmi-affektív elemek pl. jó-rossz, helyes-helytelen. Az attitűd viselkedésre ösztönző, motiváló eleme. 3. Az attitűd mentális (kognitív és affektív) összetevői valamilyen módon (a lehetőség szintjén, vagy ténylegesen) a viselkedéshez kapcsolódnak. A viselkedésre vonatkozó eljárásmódokat tartalmazza 8. A drogproblémával kapcsolatos attitűdökben, érzelmi beállítódásban ugyancsak nyomon követhetjük ezt a hármas tagolást. A drogprobléma esetében a viselkedésre vonatkozó megjelenési formák, manifesztumok rögzítése a drogok illegalitása miatt komoly módszertani nehézségekbe ütközik. A debreceni kutatás során ezért a jövőre vonatkozó, prognosztizálható viszonyulás alapján igyekezetek ezt a hiányosságot pótolni. a.) A drogproblémával kapcsolatos információk, hiedelmek a debreceni mintában Az illegális szerek használatához nem csak információk, hanem hiedelmek is köthetők. A debreceni survey készítői a hiedelmek elemzésekor az egyes vélekedések mögötti (külső és belső) ok-tulajdonításnak (attribúció) is figyelmet szenteltek. A külső okok közé a társadalmi folyamatok hatását sorolhatjuk, míg a belső okok között a drogfogyasztó egyéni érdekei, akarata, szándékai szerepelnek, melyekkel indokolják a cselekvést. A megkérdezettek által leginkább elfogadott attribúció magát a fogyasztókat okolja. A diákok 92 százaléka egyetért azzal az állítással, hogy bármilyen rossz helyzetbe is kerül valaki, a drog nem megoldás. A megkérdezettek szerint tehát a rossz élethelyzetekbe került fiatalok gyakran választják a drogokat egyfajta menekülés célzatával. Ugyanakkor tisztában vannak vele, hogy ez nem kiút, hisz 77 százalékuk sokkal veszélyesebbnek tartja a drogokat, mint az alkoholt, illetve a cigarettát (1. táblázat). 8 Csepeli Gy. (2002): Szociálpszichológia. Osiris, Budapest

9 1. táblázat: A debreceni fiataloknak a drogproblémával kapcsolatos hiedelmek, vélekedésekről alkotott véleménye Bármilyen rossz helyzetbe is kerül valaki, a drog nem megoldás A drogozás sokkal veszélyesebb, mint az alkohol, vagy a cigaretta A könnyű drogok engedélyezése csak növelné a fogyasztást Minden kultúrának megvannak a kábítószerei, csak tudni kell használni azokat Keményen kell büntetni a fogyasztókat is, mert csak így lehet visszaszorítani a drogozást Egyet értek Nem értek egyet Nem tudom eldönteni Oktulajdonítás belső külső külső külső külső A drogokat úgysem lehet visszaszorítani külső Akinek szilárd hite van, az nem nyúl kábítószerhez belső Nem a kábítószeres fiatalok a bűnösök, hanem a terjesztők külső Csak az igazán kemény drogot nem szabad kipróbálni, a marihuána nem tartozik ezek közé belső Ha legalizálnák a könnyű drogokat, vissza lehetne szorítani a drogkereskedelmet külső A drog olyan, mint a korábbi nemzedékeknek az alkohol külső Meg lehet érteni, hogy a kilátástalan helyzetben lévő fiatalok a drog felé fordulnak belső Felesleges annyi pénzt költeni a kezelésükre, a drogosok megérdemlik a sorsukat belső Ha valaki csak a könnyű drogokat próbálja ki, akkor sincs már visszaút belső A drogozás része a modern szórakozásnak külső b.) a drogprobléma érzelmi összetevői a debreceni mintában A különböző cselekedetek elfogadásának illetve elutasításának mértéke egyenként elemezve, de egymással összehasonlítva is rendkívül fontos tapasztalatokkal jár, s a prevenciós szükségletek meghatározásában elengedhetetlen. Érdekes az, hogy a debreceni diákok leginkább a marihuána gyakori, vagy ismétlődő használatát utasítják el miközben a kipróbálást nem tartják ilyen mértékben stigmatikus viselkedésnek. Feltűnő az, hogy az alkoholfogyasztás a felnőtt társadalom normáival megegyező formában tolerált, a napi sörfogyasztás, de még az alkalmi berúgásokat is a diákok kétharmada elfogadhatónak tartja (2. táblázat). 2. táblázat: A különböző egészségkárosító magatartások helytelenítése a debreceni fiatalok körében (kerekített százalék) Ha hetente több szál marihuánás cigarettát elszívnak Nem helytelenítem Helytelenítem Nagyon helytelenítem Nem tudom eldönteni Napi egy csomag cigit elszívnak Ha nem ügyelnek egyszer-egyszer a biztonságos szexre Ha hetente berúgnak Ha kipróbálják a marihuánás cigarettát Napi-egy két pohár sört megisznak Ha egy-egy szál cigit elszívnak Ha nem tartják be az egészséges táplálkozás elveit Ha évente egyszer-kétszer berúgnak Ha hetente egy-két pohár sört megisznak A vizsgálat vezetői úgy találták, hogy a különböző évfolyamokon illetve különböző típusú iskolába járók véleménye jelentősen eltérő az egészséget veszélyeztető magatartásformák megítélésében. A legtoleránsabbak ezen magatartásformákkal szemben a szakközépiskolába járó 10. évfolyamos diákok. Összességében elmondható, hogy az elutasítás mértéke minden tekintetben dinamikusan csökken a tizennégy éves kortól a tizenhat éves életkorra amikor az alkohollal, cigarettával és tiltott kábítószerekkel már kapcsolatba kerülhetnek a fiatalok. Amíg nem része a korosztályi kultúrának a különböző szerek fogyasztása, addig kellő távolságból elítélik ezek fogyasztását, majd néhány év alatt megnő az esélye annak, hogy környezetükben ismereteket szereznek társaiktól, vagy maguk megtapasztalják a szerek használatát, s ezért elfogadóbbak lesznek. Ez az attitűdváltozás ugyanakkor nem tekinthető abszolút érvényűnek, hiszen a nyolcadikosok között is szép számmal akadnak a dohányzást kipróbálókkal (47%), vagy a naponta sörfogyasztókkal szemben (50%) toleráns diákok. A droghasználat megítélésében sincs szignifikáns különbség az életkori csoportok között. A marihuána kipróbálását az általános iskolások 13%-a, a gimnazisták 24%-a, a szakiskolások 21%-a nem tartja elítélendőnek, míg a rendszeres használatot közel azonosan alacsony mértékben tolerálják a különböző korú fiatalok (6% 6% 7%). c.) A jövőre vonatkozó cselekvési prognózisok a debreceni mintában A debreceni fiataloktól megkérdezték, hogy mennyire tartják valószínűnek életük során különböző események bekövetkezését. Az eseményekre adott valószínűsítő válasz reflektál a fiatalok jelenlegi életvezetési értékeire, de nyitottságára, kíváncsiságára is a különböző cselekedetek iránt

10 3. táblázat: A kérdezettek által valószínűsített események A rendszeres sportolás életem része lesz Minden emberrel megtalálom a közös hangot Minden esetben betartom a törvényeket Hetente többször inni fogok egy-két pohár bort, vagy sört Állandóan ügyelni fogok arra, hogy mit eszem Nagyon valószínű Valószínű Nem valószínű Biztosan nem Nem tudom eldönteni Kipróbálom a marihuánás cigarettát Egyáltalán nem iszom alkoholt, és sohasem dohányzom Naponta tíz, vagy több szál cigarettát fogok elszívni Kipróbálok keményebb drogokat is A cselekvési prognózisok alapján az elemzők három csoportot különítettek el klaszteranalízis segítségével. A legnagyobb csoport a józanok csoportja (48%). Ők a legtöbb deviáns esemény elől elzárkóznak, de nem jelentik ki kategorikusan a helyes táplálkozás fontosságát életükben, a mindenben egészséges életmód követését későbbi életük során. A sportosan egészségesek közé tartozók (32%), még a józanoknál is jobban ügyelnek majd arra, hogy megőrizzék az egészségüket, ők azok, akik egyáltalán nem szándékoznak sem alkoholt, sem cigarettát, sem drogokat fogyasztani. A harmadik csoport a hedonisták csoportja (20%), ők valószínűsíthetően élni fognak bizonyos deviációkkal, de a kemény drogokat ők is elutasítják. d.) A szerhasználók attitűdjei A fókuszcsoportos vizsgálat a szerhasználók körében tapasztalható attitűdökre vonatkozó adatokkal szolgál. A Határmenti partnerség a drogprobléma hatékony kezeléséért c. projekt szerhasználókra vonatkozó kutatási eredményeiből három részletet emelünk most ki, a szerhasználói attitűdök jellemzésére: 1. A drogproblémával kapcsolatos információk, hiedelmek 2. A droghasználat elterjedtségének becslése 3. A droghasználat kialakulásának okairól alkotott vélemény 4. A droghasználat következményeiről alkotott vélemény/veszélyészlelés Az első kérdés, ami felmerül a fiatalok attitűdjeit elemezve, hogy honnan szerzik információikat a kábítószerekkel és hatásaikkal kapcsolatosan. Ennek során a kortárscsoport rajzolódik ki, mint legfontosabb információs forrás. Leginkább egymás beszámolóiból gyűjtik össze a fogyasztásra és a kiváltott hatások érzékelésére vonatkozó ismereteiket. A drogokkal kapcsolatos tudásuk 90%-át egymástól szerzik be, a fennmaradó 10%-ot az internet, valamint az ide vonatkozó filmek segítségével pótolják. Az illegális szerek használatához jellemzően nemcsak objektív információk, hanem hiedelmek is kötődnek. Jelentős szeletét alkotják a használók hiedelemrendszerének a függősséggel kapcsolatos torz elképzelések. Ennek első alkotóelemét adja a különféle kábítószerekhez való rászokás esélyének differenciálatlan megítélése. A különböző csoportokban úgy vélekedtek, hogy az általuk keménynek tartott drogokat (heroin, kokain) nem lehet kipróbálni, mert az biztosan rászokáshoz vezet. Több csoportban árnyaltabb különbséget tettek szerenként vagy használati gyakoriságonként. A rendszeresen használók szerint a függőség kialakulása az adott drog fajtájától is függhet. Véleményformálásukba személyes tapasztalataikat is beleszőve az alkalmi használók csoportjai további bizonyítékokat találtak arra, hogy nem feltétlen válik mindenki függővé, aki kipróbál, vagy használgat valamilyen szert. Az alkalmi marihuána használatot hozták legtipikusabbnak tartott példaként. A debreceni rendszeres használók szintén saját tapasztalataikra hivatkozva jelentették ki teljes konszenzussal, hogy a drogok nagy része csak bizonyos használat után jelent kockázatot a rászokásra nézve. Általában jellemző a kipróbálókra és a rendszeres fogyasztókra, hogy a fizikai és lelki függőséget nem tudják pontosan elkülöníteni, ill. szinte kizárólag a fizikai függőséget tartják veszélyesnek és kezelendőnek. Amennyiben egy szer nem okoz testi elváltozásokat, akkor használatát nem tartják komoly rizikófaktornak. A lelki szenvedés súlyát alulértékelik, és inkább választanák következményként, mint a testi zavarokat. A magukat függőnek valló szabolcsi fogyasztók számára azonban teljesen világosan érzékelhető függőségük lelki vonzata, sőt, lényegében csak a lelki zavarokra koncentrálnak, testi problémákról csak, mint a lelki függőség tünetéről számolnak be (pl. kézremegés). A testi függőség, az egészség megromlása, a fizikai állapot leépülése a keményebb drogokat fogyasztó mások esetében kerül említésre. Fontos elemét képezi a függőséggel kapcsolatos elképzeléseknek a kontroll ténye. Megint csak általánosan elmondható, hogy a függőket kivéve mindenki használati gyakoriságtól, használatban szerzett tapasztalatoktól függetlenül biztos abban, hogy ellenőrzése alatt tudja tartani a kábítószerfogyasztást, vagyis bármikor abbahagyhatja, amikor csak akarja (de most még nem akarja!). A kontroll képességét kizárólag az akarat erejére bízzák. A hajdú-bihari szerhasználó fiataloktól származó információk szerint manapság már majdnem minden fiatal kipróbál valamilyen szert életkori, nembeli, iskolatípus vagy munka szerinti megkülönböztetés nélkül. Annyira általánosan elterjedt divat a droghasználat, hogy életük teljesen természetes részének tekintik. Azt látják, hogy ismeretségi körükben szinte mindenki él vele, ezáltal legitimitást is kap, bocsánatos bűnnek tekintik. A szabolcsi szerhasználók (még) nem látják ennyire előrehaladottnak a drogfogyasztást vagy még nem jellemző rájuk, hogy a drogozás elterjedtségének túldimenzionálásával teremtenek maguknak felmentést saját drogfogyasztásuk okán. Ők 70 80%-ra teszik a kipróbálók és fogyasztók arányát a fiatalok között, ezen belül 10 20%-ra becsülik a lányok arányát. ha bementél bármelyik diszkóba, bármelyikbe, mindegyik be volt bogyózva, a közösség 70%-a be volt bogyózva, kólázva. Láttam, mert tudtam, hogy én hogyan nézek ki láttam rajtuk. A fókuszcsoportok minden résztvevője egyetértett abban, hogy rohamosan növekszik a fiatalkorúak aránya a drog-érintett populációban. Egyértelműen kijelentik, hogy a droghasználat kezdete egyre fiatalabb életkorra tehető: az őket (megkérdezetteket) jellemző éves kor helyett érvre tevődik. A legveszélyeztetettebb réteg megítélésük szerint a éves korosztályból kerül ki, egyre inkább iskola-típustól függetlenül. A fiatalok esetében jellemzően a buli velejárója a drogfogyasztás, melyet a megkérdezettek szembeállí

11 tanak a túlzott alkoholfogyasztással; ez utóbbiról meglehetősen negatívan vélekednek. Az alkoholizálás leminősítése egyúttal bizonyos felmentést is ad azoknak a fiataloknak, akik csak drogoznak. A fókuszcsoportokon kialakult kép alapján úgy tűnik, hogy a társas normák támogatják a kábítószerfogyasztást. A társadalom hozzáállása is változik a droghasználattal szemben: enyhül a félelem, megengedőbb reakcióikat észlelnek, az emberek kezdik elhinni, hogy pl. a marihuána használata veszélytelen, illetve jobb, mint az alkoholfogyasztás. olcsó, illetőleg az a szer, amellyel elsősorban ők élnek, az nem is igazi kábítószer. Ilyen körülmények között nem lehet kérdés, hogy miért nyúl valaki a drogokhoz. ez már olyan szinten működik, hogy rendőr, orvos, ügyvéd használja ha nem volna a felső körökben is elterjedve, akkor már régen megállt volna, mert nem lenne érdeke senkinek. Minden csoportban vizsgáltuk azt a kérdést, hogy mit gondolnak, mi az oka annak, hogy egyre több fiatal él kábítószerekkel. A vizsgálati alanyok az alábbi tipikusnak mondható válasz-kategóriákba sorolható háttér-okokat jelölték meg a fókuszcsoportokban: Egyéni okok rendszere Kortárshatás Családi problémák Párkapcsolati konfliktusok Rossz társadalmi helyzet Iskolai/munkahelyi gondok A listán látható, hogy a válaszadók külső, és belső okokat különítettek el. A külső okok közé a szűkebb-tágabb társadalmi hatásokat sorolhatjuk, míg a belső okok között a személy egyéni érdekei, akarata, szándékai szerepelnek. Meglepő módon mind a négy csoportban első helyre az egyén felelősségét helyezték. Rendkívül tudatosan hangoztatták a személyes elhatározás, döntéshozás kiemelkedő szerepét a szerhasználatban, elismerve ezzel a döntés adta felelősséget. Az ugyan elismerésre méltó tény, hogy nem akarják másra hárítani a hibát, de felvetődik a kérdés, hogy amennyiben ilyen fokú tudatosság mellett folytatják a szerhasználatot saját életükben, akkor hogyan hidalják át ezt a szembeötlő ellentmondást? Könnyedén hasítanak vagy más módon csökkentik a kognitív disszonanciát. Alábbi megnyilvánulásaik jól tükrözik elhárító mechanizmusaikat: Addig kell mindent kipróbálni, amíg fiatalok vagyunk, akkor is, ha árt! Egy kis természetes anyag nem árthat, ezt ne mondja senki! Valamit mindig kell használni. Olyan nincs, hogy valaki semmit nem nyomat, ez mindig is így volt. Az öregeink ittak, mi drogozunk, ami még mindig jobb szerintem. Mit lehet csinálni egy olyan unalmas porfészekben, ahol mi lakunk? Ha egy kis drog se lenne, elpusztulnánk az unalomtól. Az egyéni okok rendszerén belül elhangzott érveik között legnagyobb számban a kíváncsiság, az új élmények, érzések megtapasztalásának vágya jelent meg. Elmondásuk szerint olyan ereje van a kíváncsiságnak, hogy a veszélyérzet teljesen eltörpül mellette. Gyakori következménye, hogy ismeretlenül, akár nagyobb dózisú kábítószereket is magukhoz vesznek anélkül, hogy akár csak megkérdőjeleződne bennük a kipróbálás biztonságos mivolta vagy bármilyen személyes tapasztalatuk lenne a használatról. A szabolcsi fókuszcsoportokban kevésbé hangsúlyozták az egyéni döntést, annak felelősségét. A függők megkerülték a kérdést, mintegy sorsszerűségnek fogva fel azt, hogy valaki fogyaszt-e drogot, vagy sem. Mindenki használja, még az un. magasabb körök is, ráadásul Megfigyelhető, hogy az alkalmi használók csoportjában az egyéni okok rendszerén belül inkább dominálnak a drogok keltette pozitív hatások felé vonzó érvek (húzás mechanizmus); ilyenek az örömszerzés, a buli-élmény fokozása, a rekreáció, az egymásra hangolódás, a pörgés, az energiával telítettség, a kikapcsolódás élménye. A szabolcsi kipróbálók arról számolnak be, hogy a drogozáson kívül semmiféle lehetőségük sincs a kikapcsolódásra, a közös élményszerzésre, a városoktól távoli településeken az egyetlen bolt is bezár öt órakor. Esetükben a drogozás együttes élményének húzás mechanizmusára alaposan rásegít a leszakadó térségre jellemző álmos unalom elől való menekülés lökés mechanizmusa. A hajdú-bihari rendszeres használók ezzel szemben inkább az életükben jelentkező negatív hatásoktól szeretnének megszabadulni a droghasználat segítségével (lökés mechanizmus). Pl. a problémáktól való eltávolodás, súlyuk csökkentése, sürgető megoldásuk elhalaszthatósága, stresszoldás, fáradtságérzés kikapcsolása, unaloműzés, gátlásaik oldása társas helyzetekben. Mint fentebb is említettük, a szabolcsi rendszeres használók kitértek az oksági kérdés elől, magától értetődőnek tekintve azt, hogy drogot fogyasztanak. A szerhasználathoz vezető okokat tehát mindenki a saját drogkarrierbeli állomásának szemszögéből ítéli meg. Az oktulajdonítást a lakóhely mérete nem befolyásolja, hanem inkább a szerekhez fűződő pillanatnyi viszony határozza meg. Abban minden csoport egyetértett, hogy nem szükséges nagyobb élethelyzetbeli problémákkal, súlyos családi konfliktusokkal rendelkeznie valakinek, ahhoz, hogy kábítószerekhez nyújlon. Úgy látják, hogy elég egy kis kíváncsiság, egy morzsányi hedonizmus és a droghasználat egyre általánosabbá válásának ténye. Egyéni szempontjaikat leggyakrabban a kortársak hatása egészíti ki a droghasználat kezdetekor. A csoportnyomás súlya az egyén kíváncsiságához kapcsolódva erőteljesen befolyásolja azt a döntést, amely végül a kipróbálás mellett voksol. A vizsgált személyek szerint legtöbb esetben mindkét tényező együttes jelenléte szükséges az első lépés megtételéhez. A kisvárosi csoportokban a lakókörnyezeti barátok szociális befolyásoló ereje lényegesen erősebbnek mutatkozik. A csoporthoz tartozás az ő esetükben a lehetséges történések színtere egy ingerszegényebb környezetben, így egy élménykeresést kielégítő lehetőség. Tudjuk, hogy a csoport biztonságot ad különösen akkor, amikor egy tiltott és ismeretlen tevékenységbe fog valaki. Emellett a csoporton belüli elismerés, elfogadás növeli az önértékelést. A csoportot jellemző normák elutasításával járó kirekesztettséget vagy jelentős presztízsveszteséget ebben a korban még nem könnyű felvállalni. A harmadik leggyakrabban említett háttértényezőt a család képezi. Elégtelen működésmódja, funkcionális hiányosságai megkönnyítik a szerek melletti döntést. A szabolcsi függők esetében a családtörténetben visszatérő elemként jelenik meg a szülők és közeli rokonok alkoholizmusa. Az összes csoportban kiemelték a családi figyelem, értékelés, elfogadás hiányának negatív hatásait. Hasonló módon szenvednek a párkapcsolatban megjelenő igazi elfogadás hiányától és az itt megjelenő konfliktusok, veszekedések frusztráló hatásától. A családban a fater alkoholista, a nagybátyám szintén alkoholista, tönkrement a mája. Anyám is dohányzik, nagynéném a terhesség alatt is dohányzott, ivott 20 21

12 A szerhasználók veszélyészlelése fogyasztási gyakoriságuk szerint differenciált, tehát az alkalmi fogyasztók inkább érzik nagyon veszélyesnek a keményebbnek ítélt szerekkel való kapcsolatot. A rendszeres fogyasztók viszont különbséget tettek a szerek kipróbálásának, és rendszeres használatának veszélyessége között. A debreceni csoport az ecstasy és a speed kipróbálását elfogadhatónak érzik, rendszeres használatukkal már óvatosabbak lennének. A megyei rendszeres fogyasztók csoportja viszont sokkal engedékenyebb a szintetikus szerekkel szemben, viszont kategórikusan elutasító a heroinnal, kokainnal szemben. A kannabiszszármazékokkal kapcsolatos veszélyészlelésben minden csoport erősen megengedőnek bizonyult. A szabolcsi vidéki csoportban, mint tiszta, biocucc jelenik meg, utalva ezzel a bio termékekhez kapcsolódó, egészségességet sugalló attribútumokra. Megfelelő mennyiségű korlátozásban használva ez egy gyógynövény. A megyei alkalmi fogyasztók már kevésbé differenciált hozzáállással jellemezhetők. Megkülönböztetés nélkül minden szer fogyasztását helytelenítik, még azokat a szereket is, amelyeket ők maguk is kipróbáltak vagy néha fogyasztanak. Veszélyészlelésük is rendkívül homogén, sem a különböző szerek, sem a fogyasztási gyakoriságok mentén nem jelentkeznek különbségek, minden szer kipróbálását ill. rendszeres használatát egyaránt nagyon veszélyesnek tartják. Érdekesnek tartottuk, hogy magát a marihuána használatot is ugyanúgy elutasítják, mint az összes többi kábítószert, hiszen rendőrségi eljárás alá kerültek marihuánával való visszaélés miatt. Amikor próbáltuk felhívni a figyelmüket erre az ellentmondásra, arra hivatkoztak, hogy igazságtalanul jártak el velük szemben, hiszen ők csak nagyon alkalmi használók. Magukat lehasítva a veszélyészlelésről, azt gondolják, ez rájuk nem vonatkozik, mert tudják ésszel használni a füvet. Szinte elkerülhetetlen, hogy ne hasonlítsák össze a tiltott szerek veszélyességét az alkoholfogyasztás okozta károkkal. Minden csoport használta ezt a párhuzamot, amelynek segítségével szinte igazolhatóvá tették a marihuána fogyasztás jogosságát. Ennek megfelelően az alkoholfogyasztás megítélése eléri a rendszeres droghasználat veszélyesség-érzékelését, sőt a marihuánához képest sokkal veszélyesebbnek tartják, erőteljesebben elutasítják azt. Úgy gondolják, sokkal több ember életét keseríti meg. Hiszik, hogy az alkoholizmus a nagyobb probléma, mert az alkohol legális, így ahhoz sokkal könnyebb hozzájutni. Hagyománya van az alkoholfogyasztásnak és sokkal olcsóbban be lehet rúgni, vagy elérni a bódult állapotot, mint a kábítószerrel. Meglepő módon minden csoportban könnyebb feladatott jelentett a résztvevők számára a drogfogyasztás negatívumainak felsorolása, mint a drogok nyújtotta örömök megnevezése. A károsnak gondolt következmények között döntő szerepet kaptak az egészségkárosító hatások, amelyek között a legmerészebb elképzelések is megjelennek. A fiatalok többsége a drogproblémát inkább egészségügyi, mint társadalmi zavarként jellemzi fogyasztási rendszerességtől és lakóhely méretétől függetlenül. A társadalmi szintű következményekről szinte alig ejtettek szót, úgymint a szervezett bűnözés, erőszak, korrupció, prostitució. A családi és társas kapcsolati zavarokra utaló jelek is csak nyomokban fedezhetők fel attitűdjeikben. Társas kapcsolatok A társas kapcsolatokra vonatkozóan a nyíregyházi survey-vizsgálat szolgáltat értékelhető adatokkal. A társas kapcsolatok közül a három legfontosabb a család, a barátok és az iskola olyan módon hatnak a személyiségfejlődésre, amely a későbbiekben már csak nagy energia-befektetéssel módosítható (a viselkedés és a személyiség megváltoztatásának különféle professzionalizált eszközeivel). Ha viselkedés vizsgálatán belül csak a szűken vett egészségmagatartásra koncentrálunk, akkor számos rizikótényező mellett melyek az egészségkárosító, önpusztító viselkedés kialakulását valószínűsítik, mint amilyen például a szerhasználat protektív, azaz védelmező és megelőző tényezőket is felismerhetünk. A serdülőkori egészségmagatartás, egészségtudatosság területén megfogalmazott összegző munkájában 9 Pikó kijelenti, hogy a protektív tényezők közül a társadalmi kohézió, a társas kapcsolatok hálózata jelenti a legfontosabb alapot. Pozitív mintául szolgáló kortárskapcsolatok, a bizalomteli szülő-gyermek kapcsolat, a szülői monitoring és bizonyosfajta tanár-diák viszony is jellemezhető protektív mutatókkal. A vizsgálatok túlnyomó többségben arra mutatnak rá, hogy a társas kapcsolatok minősége, tartalma szorosan összefügg a serdülők rizikómagatartásával. A szülőkkel való tartalmas, megbeszélő kapcsolat példának okáért kedvezően befolyásolja a fiatalok egészségmagatartását, míg az intenzív kortárskapcsolatok a rizikómagatartást erősítik. Az iskolai környezet nem csupán úgy, mint a tanár-diák viszony természetes terepe, hanem a kortárscsoportok kialakulásának is sajátos terepeként jelenik meg, és talán legmeghatározóbb a rizikómagatartás átvételében 10. A kutatás során a legális szerek használata jelent meg, mint szignifikánsan kirajzolódó rizikófaktor, így a rizikómagatartást a dohányzás és az alkoholfogyasztás (pl. rendszeres részegség) mentén tárgyaljuk. Csupán a minta százaléka számol be javarészt egyszeri, vagy alkalomszerű drogfogyasztásról, illetve gyógyszer-alkohol koktél alkalmazásáról, és ez az arány nem volt alkalmas arra, hogy a társas kapcsolatok szerepét szignifikáns módon bemutassuk. a.) A családi háttér A nyíregyházi diákok családi kapcsolatai legalábbis a család struktúráját tekintve nem térnek el lényegesen az országosan tapasztalhatóktól. Egyszülős családban él a válaszadók egyötöde, azon belül az anya gyermekkel, illetve apa gyermekkel típusú családok aránya is megegyezik a évi Mikrocenzus adataival. A nyíregyházi megkérdezettek 3,8%-a nem a vér szerinti szüleivel él, hanem egyéb rokonoknál, nevelőszülőknél, gyermekotthonban. A lányok valamivel nagyobb arányban élnek teljes családban, mint a mintába került fiúk, valamint megfigyelhető, hogy az egyszülős családokban élő fiúk nagyobb arányban élnek édesapjukkal, mint az egyszülős családokban élő lányok. A kiterjesztett, több generációs családok aránya igen alacsony. A minta 11,9 százaléka él egy háztartásban legalább az egyik nagymamájával, míg 4,7 százalékuk jelölte be a nagyapját (3,6 százalékuk mindkét nagyszülőjével együtt él). A megkérdezettek 14,8%-a egyke, 51,6%-ának pedig egy testvére van. Két testvére van a megkérdezettek 23,4%-ának, három testvére azaz 4 gyermek a minta 6%-ában fordul elő. A minta fennmaradó 4,2%-a vagy több testvérről számolt be, vagy nem értelmezhetően válaszolt a kérdésre. A kérdőív alapján nem eldönthető, hogy a válaszadók hány százaléka él egy háztartásban vagy külön háztartásban a testvéreivel, illetve hányan számolják testvéreik közé az elvált, majd újraházasodott szüleik új kapcsolatával érkezett mostoha-testvéreket. A családi struktúra felderítésén túl a vizsgálat kérdései javarészt a családi kapcsolatok tartalmára, minőségére irányulnak. A kapcsolatok bizalom-fokának mérésére alkalmas tényező lehet az, hogy a fiatalok meg tudják-e beszélni kapcsolataikkal az őket foglalkoztató kérdéseket, zavaró tényezőket. 9 Pikó B. (2002): Egészségtudatosság serdülőkorban. Akadémiai Kiadó, Budapest. 10 Pikó B. (2002): Egészségszociológia. Új Mandátum, Budapest

13 A családi struktúrán belül hat szereplő esetében tudtuk felmérni a megbeszélés intenzitását: édesapa, nevelőapa (vagy az édesanya barátja, élettársa), édesanya, nevelőanya (vagy az édesapa barátnője, élettársa), valamint a fiú, illetve a lánytestvér. Úgy véljük, hogy a kérdésben szereplő minősítő jelző milyen könnyen tudod megbeszélni? nem pusztán a kommunikációra vonatkozik, azaz, hogy milyen könnyű beszédbe elegyedni, figyelmet kérni a családi szereplőktől. Sőt, a válaszadók számára ez a könnyűség, vagy éppen nehézség nagy valószínűséggel a családi megbeszélésbe bevitt problémáknak és ügyeknek a másik általi megértését, az érzelmi feldolgozás esélyét jelentik inkább. Úgy is fogalmazhatunk, hogy azok a családtagok megértőek, akikkel a válaszadók könnyen meg tudják beszélni dolgaikat, míg azok, akikkel nehezen lehet megbeszélni a serdülőket foglalkoztató kérdéseket, a nem-megértőek. Ez utóbbiak természetesen sokfélék lehetnek, a túlzottan szigorútól a közömbösön át az egyértelműen elutasító viselkedésű családtagokig bár ezek a kategóriák alapvetően eltérnek egymástól, mintánkban nem tudjuk elkülöníteni őket a nem-megértőek csoportján belül. A felmérés alapján a nyíregyházi középiskolások családi kapcsolatai nagyon megértőnek bizonyultak. Minden rokoni kategóriában túlnyomó többségbe kerültek azok a tanulók, akik nagyon könnyen, vagy könnyen meg tudják beszélni az adott személlyel az őket foglalkoztató dolgokat. Legkönnyebben az édesanyákkal és a nővérekkel (lánytestvérekkel) lehet szót érteni, esetükben a legnagyobb arányú a pozitívabb nagyon könnyen válaszkategória. De a nyíregyházi apák és fiútestvérek is jellemzően megértőnek bizonyulnak, akikkel meg lehet beszélni az élet nagy dolgait. Adatainkból úgy tűnik, hogy Nyíregyháza az édes mostohák városa, hiszen a nevelőszülőkkel (vagy az édesszülők barátnőivel, barátaival, élettársaival) együtt élő serdülők is arról számoltak be, hogy inkább könnyű, mint nehéz a velük való megbeszélés. Ha a másik végletet vizsgáljuk meg, azt tapasztaljuk, hogy az nem tér el a társadalmi kliséktől: a nehéz családtagok közül kiemelkednek az édesapák, akiknek egyötödével nehéz, vagy nagyon nehéz megbeszélni a problémákat. A családok mintában tapasztalt összetétele és a családi szerepek hierarchiájából következően kijelenthetjük, hogy a problémák megbeszélése szempontjából kiemelkedő jelentőségűnek kell tekintenünk az apa és az anya szerepét. Az apák és az anyák viselkedése jelentős korrelációt mutat a családokban (P<0,01), melyek túlnyomó többségében mindkét szülő odafigyel gyermekével, aki könnyen, vagy nagyon könnyen meg tudja velük beszélni a dolgait. A könnyű esetnek számító édesanyák egyötödéhez viszont nehéz édesapák társulnak. A kétszülős családmodellen belül elenyésző az olyan családok aránya, ahol az anyákkal nehéz megbeszélni a fontos dolgokat, és ezeknek csaknem felében az apákkal ezt könnyen meg lehet tenni. A válaszadók 4,5%-a érezte úgy, hogy problémáival mindkét szülő magára hagyja, velük nehezen beszélheti meg dolgait. Mint várható volt, az életkor és az édesapákkal való megbeszélés nehézsége egyenes arányban korrelál egymással. Azok száma, akik nehéznek vagy nagyon nehéznek találják az apjukkal való beszélgetést, az életkor előrehaladtával ahogy a leválási tendenciák erősödnek kis mértékben nő. Ezzel szemben az édesanyákkal kapcsolatos nehézségek egy erősen lapított haranggörbeként rajzolódnak ki; 14 és 16 év között nőnek a nehézségek, a 16 éves válaszadók számolnak be legnagyobb arányban problémás kommunikációról, majd arányuk fokozatosan csökken, mintha a kamaszkor érzelmi viharai lassan elcsendesednének. A serdülők neme ugyancsak jellemzően befolyásolja a szülőkkel való kommunikációt. Az anya-lánya típusú kapcsolatok kifejezetten harmonikusnak mondhatók, bár az anya-fia típusú kapcsolatokra csaknem ugyanilyen arányban jellemzőek a könnyű esetek és a nehéz esetek számottevő különbség csupán a két pozitív válaszkategória egymáshoz való viszonyában tapasztalható. Ahogyan azt korábban írtuk, az apákkal való beszélgetésekre is inkább a könnyűség jellemző, az apák egyötödét kitevő nehéz esetek javarészt az apa-lánya típusú kapcsolatokban manifesztálódnak, az apa-fia kapcsolatokhoz képest csaknem kétszeres valószínűséggel. Az, hogy a serdülők milyen könnyen értenek szót szüleikkel, mennyi megértésre találnak náluk, az édesanyák esetében mutat szignifikáns összefüggést a dohányzás gyakoriságával, és azzal, hogy a megkérdezettek berúgtak-e már. Mindkét rizikómagatartás esetében megfigyelhető, hogy azon anyák gyermekei között, akikkel nehéz (vagy nagyon nehéz) szót érteni, közel ugyanolyan arányban vannak a szélsőséges viselkedésűek (egyáltalán nem dohányzik vs. naponta dohányzik; sosem rúgott be vs. több, mint tízszer berúgott már), míg a megértőbbnek bizonyuló anyák gyermekei esetében a protektív viselkedésűek kétszer-háromszor többen vannak, mint a (válaszlehetőségeken belül) legszélsőségesebben egészségkárosító magatartású fiatalok. Az apák esetében hasonló jelenség figyelhető meg, ám az adatok ott nem szignifikánsak. A szülőkkel való kapcsolat intenzitását mutatja az, hogy milyen ismeretekkel rendelkeznek gyermekeikről. A kérdőívben néhány egyszerűbb információtípust tüntettünk fel, hogy megtudjuk, a középiskolások mit gondolnak arról, mennyit tudnak róluk a szüleik (ezekben a kérdésekben természetesen alul- vagy túlbecsülhetik a szülők informáltságát). A tudás mértékének becslésére alkalmazott kategóriák közül tekintve, hogy a gyermekekkel kapcsolatos kérdések talán a legalapvetőbbek közé tartoznak (lásd a 2. ábrát) csupán a sokat (tudnak) kategóriáját tartjuk megfelelőnek, a keveset, illetve a semmit kategóriák elégtelen intenzitásúnak bizonyulnak. 2. ábra. A szülők informáltságának vélelme a válaszadókkal kapcsolatos néhány alapvető kérdésben Mit csinálsz a szabadidődben? Hová mész este? Hol vagy iskola után? Mire költöd el a pénzed? Kik a barátaid? anya sokat anya keveset anya semmit apa sokat apa keveset apa semmit 24 25

14 Talán nem meglepő, hogy a nyíregyházi diákok nagyobb arányban vélik úgy, édesanyjuk (vagy nevelőanyjuk) sokat tud róluk, mint azt, hogy az édesapjuk (nevelőapjuk) tud róluk sokat. A szülők érdeklődési köre is különbözik: a legtöbb anya a gyermekek barátairól tud sokat, míg az apák leginkább aziránt érdeklődnek, hogy csemetéik hová mennek este. Mindkét szülőre, gondviselőre jellemző, hogy legkevésbé a gyermekük pénzköltési szokásai érdeklik őket bár az is lehet, hogy a pénzzel kapcsolatos döntéseket csupán tiszteletben tartják, amiképpen a felnőttek világában is a legnagyobb illetlenségnek számít beleszólni mások pénzügyeibe, vagy akár csak érdeklődni is felőlük. A családi viszonyok feltárásában segít, ha ismereteket szerzünk a szülők gyermekeikkel kapcsolatos viselkedéséről, attitűdjeiről. A szülők gyermekneveléssel kapcsolatos attitűdjei a gyermekükkel kapcsolatos, értékítéletekkel átszínezett viselkedésében csapódnak le, ezért olyan fontosak számunkra a kérdőív azon elemei, melyek a szülők segítő, vagy éppen ellenőrző, kontrolláló viselkedését tárják fel. A kérdőívben nyolc állítással teszteltük a szülők (nevelőszülők) attitűdjeit, melyből két állítás kontrolláló, egyenlőtlen szülő-gyermek kapcsolatra utal ( úgy bánik velem, mint egy kisgyerekkel ; megpróbál mindenben ellenőrizni ), a másik hat állítás inkább kiegyensúlyozott szülő-gyermek kapcsolatra, háttérbe húzódó, de gondoskodó, támogató szülői magatartásra jellemző. Egy viselkedésforma eltérő a két nemnél (az apa türelmes, az anya gyengéd ), a többi azonos. A 3. és 4. ábrán a majdnem mindig gyakoriságértéknek megfelelően sorrendeztük a válaszokat. Látható, hogy mindkét szülőnél ugyanaz a három viselkedésforma tapasztalható leggyakrabban: a segítőkészség, a türelem/gyengédség és a megértés. Az anyáknál meglehetősen magas a kontroll-szükséglet ( megpróbál mindent ellenőrizni ), és a többségük néha, vagy majdnem mindig anyáskodik a gyermekei felett ( úgy bánik velem, mint egy kisgyerekkel ). Az apák kontrolltevékenysége, illetve a szülői fennhatósággal való élés némileg alacsonyabb intenzitású. 3. ábra. Az apák nevelési attitűdjei Szüleik (nevelőszüleik) nevelési elveit négy állítás mentén értékelték a középiskolás fiatalok: megengedő, (laissez-faire), a visszajelző-nevelő, a visszajelző-büntető és a büntetésorientált nevelési attitűd jelenik meg ezekben az állításokban. A két szélsőséges, problémaforrásként azonosítható nevelési attitűd a legtöbb családban egyáltalán nem fordul elő, ugyanakkor a serdülők 10%-a számolt be arról, hogy gyakran, vagy nagyon gyakran azonnal megbüntetik őket, anélkül, hogy tudnák, miért (büntetés-orientált), közel 20%-uk pedig gyakran vagy nagyon gyakran tapasztal nemtörődöm, túlzottan megengedő szülői magatartást. 4. ábra. Az anyák nevelési attitűdjei Segít, ha szükségem van rá Gyengéd hozzám Megérti a problémáimat, gondjaimat Meg tud vigasztalni, ha valami bánt Engedi, hogy azt tegyem, amihez kedvem van Szereti, ha én döntök a dolgaimban Megpróbál mindenben ellenőrizni Úgy bánik velem, mint egy kisgyerekkel majdnem mindig néha Segít, ha szükségem van rá Türelmes velem Megérti a problémáimat, gondjaimat Szereti, ha én döntök a dolgaimban Engedi, hogy azt tegyem, amihez kedvem van Meg tud vigasztalni, ha valami bánt Megpróbál mindenben ellenőrizni Úgy bánik velem, mint egy kisgyerekkel majdnem mindig néha Mindkét nevelési attitűd komoly rizikófaktornak számít a gyermekek deviálódása szempontjából, ennek alapján nagy általánosságban kijelenthetjük, hogy a vizsgált nyíregyházi családok közel egyharmadában a szülők nevelési stílusa valószínűsíti gyermekük problémás magatartását. A nyíregyházi mintában a laissez-faire apák és gyermekeik dohányzása, italozása között szignifikáns összefüggés mutatkozott. A büntetés-orientált apák esetében a gyermekek italozására gyengébb hatás deríthető fel, a dohányzással kapcsolatosan ugyancsak szignifikáns az összefüggés. Az anyák esetében mindkét nevelési attitűd és gyermekeik mindkét rizikómagatartása között szignifikáns összefüggés mutatkozott. b.) Az iskola, mint társas tér Az iskola a kortárscsoportok és barátságok kialakulásának egyik legfontosabb közege, kortárs-terepként biztosítja a szocializációhoz a megfelelő helyszínt. A közoktatás rendszere minden társadalmi réteget, csoportot érint, bár az erőteljes szegregációs mechanizmusok miatt az iskoláskorú gyermekek mégsem találkozhatnak a társadalom teljes metszetével a tanintézmény falai között. Ugyanakkor intézményként nyilvánvalóan hatnak az iskolára a világ társadalmi, gazdasági, kulturális változásai, vonatkoznak rá a jog szabályai, stb soha Apa soha Anya

15 Az iskola azonban nem csupán terep, közeg, hanem a szocializáció aktívan ható ágense is, amely oktató-nevelő munkájának köszönhetően sajátos társas kapcsolatokat biztosít a gyermekeknek, fiataloknak. Az iskola minden mozzanatával, minden pillanatban nevel, akár szándékában áll, akár nem. Nevel természetesen az iskolahasználók közötti hangvétel, a tanárok és a diáktársak öltözködése, gesztusai, mindennapi érdeklődésük, nevelnek a szabályok és főképpen az a mód, ahogyan az iskola kialakítja működésének rendjét. Komoly nevelőerőt sugároznak a konfliktusok akár szeretjük őket, akár nem és azok kezelése is 11. Az elmúlt tizenöt év társadalmi változásai során a család és az iskola viszonya is átalakult. A tényleges partnerség kialakulása/kialakítása helyett mely jobban megfelelne a demokratizálódó társadalomban a felek a kölcsönös függőség tehetetlen és frusztrált állapotát élik meg. A frusztrált viszonyok közepette nem alakulhat ki konstruktív együttműködés, s a felelősség megosztása helyett mindkét fél szinte automatikusan a felelősséget áthárító megoldásokhoz nyúl. Pedig a szülők és pedagógusok együttműködésével tudatosan fejleszthetőek lennének a protektív és preventív viselkedés alapjául szolgáló attitűdök, főképpen a jövőorientáltság és a kompetens viselkedés. A pedagógusok és a szakma presztízsének romlása, a társadalmi változások, a magas- és tömegkultúra iskolához való viszonya, valamint a további szocializációs ágensek (család, média, kortárscsoportok, ifjúságot is érintő szerveződések) mind-mind érintik a nevelés, a szocializálás, a személyiségfejlesztés problémáját. Számos vizsgálat bizonyítja, hogy a nem megfelelő tanár-diák, diák-diák viszonyok, az iskolával való elégedettlenség, az iskola hitelvesztése növeli a társadalmi leszakadás esélyét, közrejátszik a devianciák kialakulásában 12. A nyíregyházi diákok 10%-a egyáltalán nem szereti az iskoláját, további 20%-a pedig nem nagyon szereti azt. Ha a tanárok vélelmezett teljesítményértékelésének fényében vizsgáljuk meg az iskola elfogadottságát, észlelhető, hogy a teljesítményértékeléssel egyenes arányban javul az iskola szeretete. Az iskolai teljesítménykényszer melyet a HBSC-kérdőív a nyomasztó feladatok érzékelése felől közelít meg nem áll ennyire szoros összefüggésben a iskolaszeretettel. Ez utóbbi hátrányait a diákok talán személytelenségénél, nem-szelektív jellegénél fogva jobban tolerálják, mint a tanárok negatív besorolását, amely személyre szabott, és magas benne a szubjektív elemek aránya. A tanárokról alkotott kép egyébként sem túl hízelgő. Bár általánosságban a tanárokat pozitívan megítélők többen vannak (az állításokkal egyetértők és teljesen egyetértők), a válaszadók harmada szerint a tanárokat nem érdekli, hogy milyen az egyéniségük, negyedük úgy véli, hogy a tanárok egyértelműen igazságtalanul viselkednek, és egyáltalán nem ösztönzik diákjaikat az önálló véleményalkotásra. A tanárok segítőkészségét a válaszadók 16%-a hiányolja (5. ábra). 11 Ligeti Gy. (2006): Az iskola belső világa. Új Pedagógiai Szemle 2006/7-8: Pikó B. (2002): Egészségtudatosság serdülőkorban. Akadémiai Kiadó, Budapest. 5. ábra. A tanárok viselkedése Tanáraimat érdekli, hogy milyen az egyéniségem Ha külön segítségre van szükségem, megkapom tőlük Tanáraink igazságosan bánnak velünk Tanáraim arra ösztönöznek, hogy elmondjam a véleményemet az osztályban teljesen egyetértek egyetértek részben egyetértek, részben nem nem értek egyet egyáltalán nem értek egyet Az, hogy miképpen éreznek a diákok az iskolájuk iránt, szignifikáns összefüggést mutat a vizsgált rizikómagatartásokkal. Az iskola iránti szeretet (mely egyébként összefüggésben van a tanárok diákok felé irányuló elismerésével) protektív tényezőként van jelen, mely csökkenti mind a dohányzás, mind a mértéktelen ivászat kialakulásának valószínűségét. A diákok iskolára irányuló negatív érzelmei ugyanakkor hajlamosító tényezőként vannak jelen. Úgy tűnik, a deviáns életutak kialakulásában kiemelkedő szerepük van az elsődleges szocializációs színterek egyénre gyakorolt taszító hatásának (az iskola nem fogadja el a gyermeket, a gyermek elutasítja az iskola értékeit, stb.). A befogadó iskola nem csupán a nevelési hatások, és a tárgyi tudás mentén teszi befogadóvá a gyermekeket, hanem vélhetően a prevenciós órák üzenetével szemben is érzékenyebbé, befogadóbbá vállnak a tanulók. A taszító iskola ezzel szemben vélhetően erős ellenállást gerjeszt a diákokban, amely azon esetekben is hat, amikor például külső szakemberek tartanak prevenciós órákat a gyűlölt falak között. c.) Barátok, haverok, a szabadidő eltöltése A nyíregyházi középiskolások nem csupán nagy számú barátról, de meglehetősen intenzív baráti kapcsolatokról számolnak be. A megkérdezett diákok komoly önbizalomról, nagy barátkozási hajlandóságról számoltak be. Csaknem 90%-uk érzi úgy, hogy elfogadják őt, háromnegyedük kifejezetten népszerűnek tartja magát. Alig egyötödük számol be arról, hogy nehézségeik vannak a barátkozással, nehezen megy nekik, vagy őket kedvelik meg nehezen mások. Az azonban nyilvánvaló, hogy a nehézségek ellenére rájuk is inkább a sok barát a jellemző: a nehezen barátkozók több mint ötven százaléka három, vagy több barátot tart nyilván, míg azok között, akiket mások nehezen kedvelnek meg, 70% feletti a több baráttal rendelkezők aránya. A baráti együttlétre leginkább alkalmas délutáni órák mellett hangsúlyozottan jelen van a barátokkal együtt töltött közös este is. A közösen töltött időszakok gyakoriságmegoszlása hasonlóképpen működik, legyen szó a délutánokról, vagy az estékről: egy haranggörbét 28 29

16 kiugró maximális szélsőérték követ. Különösen azok száma magas, akik minden hétköznap délután a barátaikkal töltenek el hosszabb-rövidebb időszakot, de a hét minden estéjét az otthontól távol töltők aránya sem simul bele a trendbe, hanem meghaladja azt. Ők azok, akik az átlagosnál szorosabb és intenzívebb baráti kapcsolatokat ápolnak, amelynek igen nagy szerepe van a serdülőkori kockázati magatartási formák kialakulásában. Főleg az esti baráti programok esetén figyelemre méltó, hogy a válaszadók több mint nyolcvan százaléka heti rendszerességgel az otthonától távol, baráti körben tölt legalább egy estét. Minden egyes héten legalább két estét tölt otthonától távol a válaszadók 50%-a! Mind a délutáni időtöltés, mind az otthontól távol töltött esték változóján belül kirajzolódik tehát egy szélsőséges viselkedésű, nagy létszámú csoport, melynek tagjai minden egyes hétköznap délutánon, és a hét minden estéjén a barátaikkal lógnak. A változók egyébként mindkét most vizsgált rizikómagatartással szoros, szignifikáns összefüggést mutatnak. Az adatokból szemléletesen kirajzolódik a szélsőségesen intenzív baráti kapcsolatokat ápoló fiatalok minden más csoportot messze megelőző bevállalós rizikómagatartása. Bár a mintán belüli általánosan magas létszámukból adódóan nyilvánvalóan sokan vannak közöttük nemdohányzók és mértékletes ivók (akár még a szolidabb intenzitással barátkozó, egyébként kisebb létszámú csoportok protektív viselkedésű tagjainál is többen lehetnek), ám egyik másik csoportban sem tapasztalható a szélsőséges dohányosok és nagyivók ilyen magas aránya, mint az intenzíven együtt lógók csoportjában. A serdülők rizikómagatartására tehát alapvetően a társas viselkedésmódok jellemzőek, legyen szó a dohányzásról, az alkohol- vagy drogfogyasztásról, melyben a szociális jutalmazás (a társak elismerése, a közös élményszerzés, együttes lazulás ) a valódi hajtóerő, és nem a szer kémiai jutalmazó hatása (az addikció kialakulásáig legalábbis). A közlekedési helyzetekben megmutatkozó kockázati tényezők (be nem csatolt biztonsági öv, gyorshajtás, figyelmetlen vezetés, ittas vezetés) is egyértelmű korrelációt mutatnak a társas helyzetekkel, a bulizással. Hazai vizsgálatok bizonyították, hogy e tekintetben az összes rizikómagatartás közül kiemelkedik az alkoholfogyasztás és a marihuánafogyasztás (füvezés): ezen szerek fogyasztásának legerősebb prediktora a baráti viselkedés, azaz minél több rendszeresen fogyasztó barát fordul elő a fiatalok környezetében, annál több alkoholt, füves cigit fogyasztanak maguk is 13. A 6. ábra elemzésekor érdemes megemlíteni azt a többek által megerősített tényt, hogy a serdülők némileg felülbecslik barátaik szerfogyasztási gyakoriságát: úgy vélik, többet cigarettáznak, isznak, mint amennyit valójában fogyasztanak. Az ábra azonban nem erről szól, ennél sokkal keményebb adatot szolgáltat: a válaszadóknak csupán azt kellett megítélniük, hogy a barátaik cigiznek-e, isznak-e stb., vagy sem (e tekintetben nem jellemző a túlbecslés), majd meg kellett adniuk, barátaik mekkora része tesz így. Az így kirajzolódó kép megdöbbentő. A nyíregyházi középiskolások csaknem felének szinte minden barátja dohányzik, harmadának szinte minden barátja alkoholt fogyaszt. Csupán a minta egynegyede számolt be arról, hogy barátaik közül kevesen, vagy senki sem dohányzik, nem fogyaszt alkoholt. A válaszadók ötöde olyan baráti körhöz tartozik, ahol a többség hetente lerészegedik vélhetően ebből a buliból maga a válaszadó sem marad ki, csaknem 60%-uk baráti köréből néhányan vagy kevesen ugyancsak mérték nélkül fogyasztanak alkoholt, minden egyes héten. Alig valamivel nagyobb arányban tudnak beszámolni arról, hogy a baráti kör, ha nem is absztinens, de legalábbis nem lesz közülük senki sem részeg hetente. Azt nem tudjuk, hányan maradnának ebben a kategóriában akkor, ha a kérdés nem heti, hanem csupán havi lerészegedési gyakoriságra vonatkozna. A vizsgálat adatai szerint a fiatalok annál nagyobb valószínűséggel dohányoznak, és isznak mértéktelenül, minél nagyobb baráti társaságukon belül a részegeskedők aránya. Az összefüggés szignifikáns. Mindezeken túl bár Nyíregyházát drogok szempontjából a kevésbé fertőzött városok közé sorolhatjuk a válaszadók negyede nem tudja elmondani azt magáról, hogy a barátai között nincsen egy sem, aki füvezik, vagy fogyaszt egyéb kannabiszszármazékot. 6. ábra. Szerinted hány barátod? cigarettázik iszik alkoholt lesz részeg hetente füvezik a többség néhányan kevesen egy sem A kutatásban feltett kérdések alapján meg lehetett vizsgálni a szabadidő eltöltésének aktív (mozgásos tevékenységek rendszeressége valamint a ráfordított idő), illetve a passzív formáit (tévézés, videózás, DVD, számítógépes játékok, internet) 14. Mindkét változó (aktív és passzív szabadidő-eltöltés) összevont változó. Az elemi változók értékeit úgy transzformáltuk, hogy megegyezzenek a HBSC-kutatásban szereplőkkel (pl. a 2 3 óra napi tévézés soknak számít, a 4 és ezen felüli érték már nagyon soknak), így adataink összehasonlíthatóvá váltak. A megkérdezett fiatalok tanítási napokon elég sok időt töltenek tv-, video-, vagy DVDnézéssel. A válaszolók 40,5%-a naponta kb. 2 3 órát tölt ezzel a tevékenységgel, amely időtartam az HBSC-kutatásban soknak van definiálva. További 20,2%-uk még ettől is többet, naponta minimum 4, de legfeljebb több mint 7 órát tölt tévézéssel, illetve video- vagy DVDnézéssel. Ez utóbbi kategória az HBSC-ben nagyon sok időnek számít. A hétköznapokon is elég magas tévénézési arány a hétvégeken még magasabbra szökik a vizsgált fiataloknál. 61,6%-uk hétvégeken 4 8 órát tölt tévézéssel, videózással és DVD-nézéssel. Majdnem minden harmadik fiatal hétvégeken napi 2 3 órát tölt ezzel a tevékenységgel. Ezzel párhuzamosan természetesen csökken azok aránya, akik kevesebb időt szánnak az effajta tevékenységekre. Megkérdeztük azt is, hogy a fiatalok naponta mennyi időt töltenek számítógépes vagy egyéb játékkal (Playstation, Xbox stb). Ez a fajta tevékenység nem annyira jellemző a válaszoló fiatalokra: 43,2%-uk egyáltalán nem foglalkozik ilyen dologgal hétközben, további 28,9%-uk elfogadható időt szán erre a tevékenységre, naponta kb. fél-egy órát töltenek szá- 13 Pikó B. (2002): Egészségtudatosság serdülőkorban. Akadémiai Kiadó, Budapest. 14 Huszti É (2007): A szabadidő eltöltése. In: Pénzes M., Hüse L. [szerk.]: A nyíregyházi serdülők egészségmagatartása. NyírKEF, Nyíregyháza

17 mítógépes játékokkal. Viszont majdnem minden ötödik megkérdezett (19,5%) 2-3 órát tölt ilyen tevékenységgel, további 8%-uk pedig több mint 4 órát szán erre a szabadidő eltöltési módra tanítási napokon. Némiképp változik a helyzet a hétvégi szabadidő eltöltésnél: a megkérdezettek több mint fele (51,6%) sok vagy nagyon sok időt, azaz 2 3, illetve 4 vagy ennél jóval több időt tölt számítógépes játékokkal hétvégeken. 25,6%-ra csökken azok aránya, akik egyáltalán nem végeznek ilyen tevékenységet, és csak minden ötödik megkérdezett tölt elfogadható időmennyiséget (1/2 1 óra) számítógépes játékokkal. A számítógép nem játékcélú, de szabadidős felhasználása internet, chat, valamivel kedvezőbb képet mutat. A megkérdezett fiatalok 40%-a elfogadható időmennyiséget fordít számítógépezésre tanítási napokon. Ez az arány viszony csökken a hétvégeken, mindössze 19,9%-uk tölt elfogadhatónak minősíthető időtartamot ezzel a tevékenységgel. Növekszik viszont azok aránya, akik hétvégeken jóval több időt szánnak a szabadidő ilyen eltöltésére. 11%-ról 32,5%-ra nő azok aránya, akik hétvégeken a tanítási napokhoz viszonyítva 4 vagy több órát töltenek számítógépezéssel. A szabadidő eltöltésének módja befolyással van a társas kapcsolatok intenzitására, tartalmára. Egyes megközelítések szerint az internetre fordított idő csökkenti a társaságban eltöltött idő mennyiségét, azaz megjelenhet az elszigetelődés. Más vizsgálatokban viszont azt tapasztalták, hogy az internethasználók nem fordítanak kevesebb időt társas kapcsolataikra, mint a nem netezők 15. Adataink szerint szignifikáns összefüggés van a válaszadó fiatalok neme és az internetezéssel eltöltött idő között, a lányokra kevésbé jellemző a túl sok netezés. Azonban a barátok száma és az internetezéssel töltött idő között mintánkban nem találtunk összefüggést. Megnéztük azt is, hogy a hálón való időtöltés és a tanítás utáni barátokkal töltött idő között van-e kapcsolat, és azt láttuk, hogy gyenge asszociációs kapcsolat van a vizsgált változók között. Viszont ez a kapcsolat nem egyenes irányú, tehát az adatok szerint, akik több időt töltenek barátaikkal tanítás után, azok többet is neteznek. Az otthontól távol töltött esték száma és a netezés között is van kapcsolat, ez is inkább gyengébbnek számít, de jelentősebb, mint a délutáni időtöltéssel összevetett netezés. Az adatok alapján gyenge kapcsolat mutatkozik aközött, hogy a megkérdezettnek sok barátja van-e, és mennyi időt szán tévézésre tanítási napokon, vagy hétvégén. Úgy tűnik azonban, hogy pontosan azokra jellemzőbb a sok barát, akik több időt töltenek tévé-, videovagy DVD-nézéssel, tehát feltételezhetjük, hogy a szabadidő eltöltésének ez a módja passzív ugyan, de nem magányos, inkább társas tevékenység. Ugyanilyen gyenge összefüggésről beszélhetünk a számítógépes játékokkal töltött idő és a barátok száma között. Itt azonban már csak a hétvégi szabadidő-felhasználás esetén mutatkozik kapcsolat. A számítógépezéssel töltött idő meghatározó a kortárscsoportokban kivívott népszerűség tekintetében is. Azok a fiatalok ugyanis, akik hétvégén sok vagy nagyon sok időt töltenek számítógépezéssel, azok nagyobb népszerűségnek örvendenek a velük egyidősek körében. Prevenció Az iskolai prevenciós órák sikeréről és hasznáról megoszlanak a vélemények a fókuszcsoportokon belül. A legtöbb megkérdezettnek nem tudott a prevenciós foglalkozás új ismeretet nyújtani. A megyeközpontokon toborzott csoport tagjai sokkal több drogprevenciós beszélgetésen vettek részt, mint a vidéki csoportok. Ennek ellenére nincs jelentős különbség 15 Albert F., Dávid B., Molnár Sz. (2005): Az internethasználat és a társadalmi tőke időbeni alakulása Magyarországon. köztük az iskolai prevenció megítélésében. Az általuk ideálisnak vélt megelőzés keretében szívesen találkoznának leszokott drogfüggő fiatallal, mert úgy vélik, ez a legmegfelelőbb megelőzés és egyben a leghitelesebb információforrás. Eleve olyan ember beszél, akinek semmi fogalma sincs az egészről. Olyan dolgokat mond el, amikről nincs fogalma. Lepukkant drogosoknak kellene tartani. [ ] Bejön egy szakadt ember, majd meghal, és elmondja, hogy öt éve szétbaszta az életét. Akkor biztos, hogy elgondolkodnánk jobban A lepukkant drogos hitelessége azonban megkérdőjelezhető, hiszen minden interjúban megfogalmazódik, hogy a megkérdezettek mások, mint azok, akik gyengék, akik kellő akarat híján rácsúsztak a keményebb drogokra, és ezért leépültek. Az interjúk ezen része erőteljes ellentmondásba keveredik a probléma érzékelését (illetve nem-érzékelését) bemutató interjúelemekkel. Azokról a prevenciós órákról, melyeken a megkérdezettek részt vettek, igen negatívan nyilatkoztak. Több esetben felmerült, hogy a prevenció éppen az ellenkező hatást éri el, nem megvéd, hanem kíváncsivá tesz, sőt, megmutatja, hogyan lehet valaki jobb (tájékozottabb) vásárló. Felsorolják az iskolában a neveket, hogy ezek a drogok is vannak, az ember meg kíváncsi lesz. Ki kell próbálni, mert része az életnek. A zenészek is ezt használják. Kinyitják a táskát, és megmutatják, hogy néz ki a drog. Legalább láthattuk, hogy milyen a minőségi cucc, hogy tudja, ha meg kell venni, akkor hogy kell kinéznie A prevenciós órákon kínosan igyekeznek definiálni a drogok fogalmát, akár egy addiktológiai szakdolgozat védésén, mintha attól félnének a szakemberek, hogy tárgyi pontatlanságon kapják őket. Az eredmény? Íme: Úgy kezdik, hogy vannak legális és illegális drogok. [ ] Ja, mit látsz? Hogy anyu, apu drogozik: cigiznek, kávéznak. Ezek után nincs lelkiismeret-furdalásom, ha drog mind a kettő. Ha anyu cigizik, én miért ne szívjak? Az ellátórendszer elemei és azok hatékonysága a megkérdezettek szerint Mint fentebb is látszik, a fókuszcsoportok szerhasználó tagjai a megelőző-felvilágosító szolgáltatás hatékonyságát megkérdőjelezték. A vizsgálatban részt vevő fiatalok nem hisznek abban sem, hogy a kábítószer-kereskedők büntetésének szigorítása a fogyasztás csökkentésének leghatékonyabb módja lenne. A fogyasztók büntetését érthető módon még kevésbé tartják annak. Úgy érzik, hogy a fogyasztók rendőrségi célponttá válása számukra komoly akadályát képezi a segítségkérésnek

18 Nem keressük [a segítséget], nem foglalkozunk vele. Benne van a drogosban a félsz, hogy netántán regisztrálnak, a hatósághoz elkerül, már én ott megcsúsztam." A csoporttagok nagy része egyetért azzal, hogy a droghasználatot nem lehet visszaszorítani. Talán éppen ezért nem jellemző, hogy segítséget várnának kábítószer-problémáik megoldásához. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy egyéb gondjaik rendezéséhez kérnek-e támogatást, vagy ez a reakció egy általános elszigetelődés okaként jelenik meg. Az egészségügyi és szociális beavatkozási formák, mint lehetséges kezelési módok elsősorban a függők, illetve a kemény drogokat fogyasztók kapcsán merülnek fel. A többi esetben leginkább a kortárs-segítést tudják elképzelni. Ezt követi a baráti, családi segítség, végül a szakemberek segítsége (illetve ezek valamilyen kombinációja. A Drogambulanciával illetve Debrecenben a Függő-Híd Egyesülettel kapcsolatos általános megítélések nagy része rendkívül pozitív, és többnyire arról tanúskodik, hogy az intézmény sikeresen tölti be feladatát. Persze azt is kifejezi, hogy a megkérdezettek csupán ezen intézmény szolgáltatásait ismerik. Hosszas, rávezető jellegű kérdezés után sem tudtak a Drogambulancia mellett más intézményt felsorolni a szabolcsi vidéki kipróbálók, holott őket az elterelés pl. az ÁNTSZ-hez köti. Kérdező: Akkor a Drogambulancia az egyetlen lehetőség? Válasz: Miért? Van más? Nem tudunk mást. A függőségüket megélő rendszeres fogyasztók megfogalmazzák, hogy számukra milyen hasznos a Drogambulancia szolgáltatása, ugyanakkor saját élményeik alapján azt állítják, hogy a belépő szakaszokban amikor még csak kipróbálók az egyének, az intézmény nem nyújthat megfelelő segítséget, mert amit a Drogambulancia szimbolizál, amilyen üzenete van, az nem felel meg a belépő csoportok elvárásainak, önképének. Megmondom őszintén, ha láttam, hogy Drogambulancia, kiröhögtem. Én nem drogosnak éreztem magam, hanem füvesnek. Én annyira külön vettem ezt a történetet. [ ] Érzed, hogy nem függő vagy, hanem ezt [a füvezést] akarod csinálni. A szabolcsi függők végső esetben megemlítik a kórházat, pszichiátert, mint ahová/akihez segítségért fordulhatnak. Ám az innen várható segítséget nem értékelik valami nagyra: Igazából alapvetően nem bízok meg olyan emberben, aki nem tudja, hogy miről beszél. A pszichiáterek nagy része abszolút nem tudja. Fogalmuk sincs, nem használtak még szert. A pszichiáterek könyvből megtanulják, hogyan kell kezelni, elkezdik gyarapítani a statisztikát azzal, hogy megismerik a drogosokat. Ők maguk nem tudják, hogy miről van szó. Összességében megállapíthatjuk, hogy a kutatásban résztvevők meglehetősen csekély információval rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy a drogproblémák kezelésére milyen kezelési alternatívák, intézményi formák állnak rendelkezésre. Nincsenek ötleteik sem arra, hogy nekik milyen típusú szolgáltatások felelnének meg leginkább. Azokat a szolgáltatásokat, melyeket elérhetnek, leminősítenek, hatástalannak ítélnek. Összegzés A Határmenti partnerség a drogprobléma hatékony kezeléséért elnevezésű INTERREGprojekt keretén belül megfogalmaztuk a kérdést: az ellátórendszer jelenlegi struktúrája, a felkínált szolgáltatások, illetve ezek hozzáférhetősége és minősége mennyiben találkozik a valós társadalmi szükségletekkel. A kérdés megválaszolásához az egyén szerfogyasztó életútját vettük alapul gödör-modell, így a még nem-fogyasztók (pl. belépő korosztályok) hiányérzetéből kiindulva már a prevenciót megelőző területeket is vizsgálat alá vettük, mint amilyen a család, illetve annak megerősítése, vagy a természetes támogatórendszerek egyéb tagjai. A gödör-modell szemléletének megfelelő adatokat egyrészt a belépő korosztályok körében végzett, nagymintás survey-vizsgálatok során, másrészt a szerhasználók körében felvett fókuszcsoportos interjúkból nyertük. A gödör-modell szemléletéből fakadóan az első lépcsőfokot az egyént körülvevő szociális tér jelenti. A szociális tér elemei közül kiemelten kezelendő a család, az iskola (mint szocializációs, oktató-nevelő intézmény, és mint a kortárscsoport interakcióinak legvalószínűbb terepe), valamint a baráti kör. A szociális tér protektív és preventív hatást gyakorolhat az egyén mentális egészségére, döntéseire, viselkedésére a szocializáció, illetve az élet megélése során, ugyanakkor esetleges hiányaival, veszélyeztető tényezőivel a szerhasználat legfőbb rizikófaktorát is jelentheti ezt igazolta a fentebb ismertetett két survey-vizsgálat is. A gödör-modell terminológiáját követve a szociális tér a pozitív minták átadásának helye az ide kapcsolódó intézmények és szolgáltatások kritériuma a támogatás, valamint a pozitív minták felerősítésének képessége. További jellemzője ezen intézményeknek, hogy általában nem a kábítószerügyi ellátórendszer elemeiként tartják számon őket, a szolgáltatásokat nem a kábítószerügyi forrásokból finanszírozzák, illetve, hogy elsődleges céljuk eleve nem a szerhasználattal kapcsolatos, hanem egyéb területeken elsősorban a család-, illetve gyermekvédelem, komplex ifjúsági programok, oktatás stb. található. A három tipikus területnek saját intézményrendszerei vannak: A családok működését támogató gyermekjóléti szolgálatok, valamint családsegítő szolgálatok. Viszonylag új intézménytípusok a családsegítők a 80-as évektől, a gyermekjóléti szolgálatok csupán 1997-től működnek hazánkban, tevékenységüket a szociális munka szabályai határozzák meg, és viszonylag friss, bár javarészt külföldi a tudásbázisuk. Problémájuk a forráshiány (amely a magas bérköltségek miatt egyben szakemberhiányt is jelenthet), illetve a klienskör specializáltsága (többnyire deprivált családok, melyek problémáiba az említett intézmények szakemberei belefulladnak, s nem tudnak igazi, a helyi társadalom egészét elérő, családtámogató szolgáltatásokat nyújtani). Az oktatási rendszer, mely definiálja és determinálja az iskola működését. Igen intenzív szocializációs színtér, ahol a gyerekek szoros kapcsolatban állnak a velük foglalkozó szakemberekkel. Az oktatási rendszer problémája az egyre látványosabb különbség a társadalmi, illetve munkaerő-piaci elvárások, valamint aközött, amit ma az iskola nyújtani képes; az ismeretek szükségtelen tömegű átadása, amely mellett elsikkad az iskola pedagógiai jelentősége (már a tanárképzésben is); valamint az, hogy átadandó ismeretek nem a gyermekek képességeihez vannak alakítva. A mai oktatási rendszer ezáltal inkább taszító, mint vonzó hatást gyakorol az egyén (a gyermek) körüli szociális térben, vagyis nem tud kellően protektív és preventív lenni. Az ifjúsági házak, kultúrházak, mint a kortárs csoportoknak helyet és elfoglaltságot biztosító, szakemberek által koordinált intézmény. Problémájuk a forráshiány, a versenyképesség hiánya (a fiatalok manapság szokásos szabadidős tevékenységeihez 34 35

19 képest), valamint sok esetben az, hogy kínálati és nem keresleti üzemmódban működnek (azaz nem azokat a szolgáltatásokat és lehetőségeket nyújtják, amelyekre a fiataloknak valóban szüksége van, hanem azt, amelyet a fenntartók/működtetők nyújtani tudnak/akarnak). Ezen a szinten nem is lehet cél, hogy a drogellenes küzdelem kerüljön a tevékenységük fókuszába bár az nem baj, ha ennek is figyelmet szentelnek, sokkal fontosabb az, hogy az intézmények a maguk törvényszerűségei és lehetőségei mentén a leghatékonyabban működjenek. Az azonban nélkülözhetetlen és nem is lehetetlen elvárás, hogy az oktatásba épüljön bele a közösségi alapú, integrált egészségfejlesztés, drogmegelőzés szemlélete és gyakorlata. A családtámogató szociális intézmények megerősítsék a családok működését, kohézióját (pl. konfliktuskezelő szolgáltatásokkal, a diszfunkcionális működések visszaszorítására irányuló programokkal), az oktatási rendszer a gyerekek fejlődését elősegítő iskolát hozzon létre, erős és megalapozott pedagógiai tevékenységgel, az ifjúságnak szánt közösségi terek befogadó és vonzó működésre tegyenek szert. Fel kell mérni a helyi közösségekben, hogy milyen intézmények, illetve szolgáltatások képesek azokat az alternatívákat kívülről kínálni, amelyek iránt alapvetően a gödör-modell második szintjén keletkezik szükséglet. Ezen alternatívákra akkor lehet szükség, amikor az egyén már megéli a hiányt, szükségletei nem nyernek kielégülést, és úgy tűnik, hogy az első szint család, iskola, barátok támogatásával, erősítésével nem lehet pozitív irányba terelni a folyamatot. A hiányok felismerése mellett alternatívaként kínált lehetőségek (pl. sport) az egyén életmódját képesek megváltoztatni. A két szint között azonban nincsen éles határ, hiszen azok az alternatívák, amelyeket a hiány megélése mellett kínálunk fel, az alapvetően jól funkcionáló családok, iskola, illetőleg baráti közösségek megerősítőjeként is beválhatnak. Az előzőektől eltérően a közvetlen prevenció már része a kábítószerügyi ellátórendszernek. A debreceni survey, illetve a fókuszcsoportok tapasztalatai szerint azonban a prevenció esetenként hatástalan maradhat, vagy éppenséggel visszaüthet. Az eredményes prevenció elvei a Nemzeti Drogabúzus Intézet (USA) ajánlása alapján hazánkban is ismeretesek: 1. A prevenciós programoknak a protektív faktorokat kell erősítenie, mert ezzel lehet csökkenteni a veszélyeztető tényezők hatását. 2. A programoknak az összes pszichoaktív anyagra ki kell terjednie (dohányzás, alkohol- és gyógyszerfogyasztás, kábítószerhasználat.) 3. Tartalmazniuk kell olyan készségek fejlesztését, amelyek segíthetnek a fiataloknak ellenállni a drogok kínálásakor, erősítik elkötelezettségüket a drogokkal szemben, növelik szociális kompetenciájukat (kommunikációjukat, kortárskapcsolataikat, én-hatékonyságukat), amely legalább ennyire fontos protektív tényező. 4. A programok legyenek interaktívak, hangsúly ne a didaktikus előadásokon legyen. 5. Be kell vonni a szülőket is, így erősebbek lesznek az üzenetek, s ez lehetőséget teremt arra, hogy az iskolán kívül a családi körben is megbeszélhessék e témákat. Nem mellőzhető a családra gyakorolt hatás sem. 6. A programok minden esetben hosszú távúak, végigkísérik az iskolai pályát, ismétlődnek, megerősítik a korábbiakban kialakított célokat. Az alkalmi vagy rövid programok hatása elenyésző. 7. Közösségi programok, amelyek médiakampányokkal és stratégiai-politikai változásokkal együtt járnak (bolti árusítás korlátozása, reklámok tiltása). 8. Az iskolai programoknak a teljes populációt meg kell céloznia, el kell érniük a különösen veszélyeztetetteket is (magatartási problémákkal küzdő gyerekek, tanulási nehézséggel küzdők, kimaradók stb.). 9. Minél nagyobb a kockázat, annál hamarabb kell kezdeni a beavatkozásokat. 10. Életkor-specifikusnak kell lennie, vagyis a tennivalók a fiatalok fejlettségéhez, kulturális hátteréhez alkalmazkodjanak. Bár az ajánlások már tíz év óta ismertek, a kutatás tapasztalatai azt mutatják, hogy alig akad olyan prevenciós óra (vagy órán kívüli tevékenység), amely legalább elemeiben tartalmazná azt. A kábítószerügyi ellátórendszer gerincét a segítő-gyógyító támogatás intézményei jelentik. Ezek olyan egészségügyi és/vagy szociális intézmények, valamint szolgáltatások, amelyek a kipróbálók, rendszeres fogyasztók, illetve a függők esetében igyekeznek támogatást nyújtani a gyógyuláshoz, illetőleg meggátolni a szerfogyasztás hozadékaként kialakuló egyéb ártalmakat. A hatékony beavatkozás és a szükségletekre való érzékenység mellett ezen intézmények és szolgáltatások kritériuma az elérés ez utóbbi elégtelensége a másik két kritérium megvalósulása is megkérdőjelezhető. A Határmenti partnerség a drogprobléma hatékony kezeléséért projekt során megkérdezett szerhasználók ismeretei az ellátórendszerről, a rendelkezésre álló szolgáltatásokról igen szegényesnek mondhatók. Ennek egyik oka a hazai ellátórendszer fejletlensége, illetve azon anomáliák, melyekről a jelen tanulmány felvezetésében beidézett Sárosi Topolánszky vita ad részletesebb képet. Erről az oldalról tekintve a szerhasználók ismeretei akár még relevánsak is lehetnének, hiszen amit nem ismernek, az valójában nincs is. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a hazai kábítószerügyi ellátórendszer többé-kevésbé mégiscsak kiépült, és annál lényegesen jobb struktúrával rendelkezik, mint amilyen töredékes, izolált elemeiben meglévő struktúráról a megkérdezettek beszámolnak. Az drogprobléma érintettjeinek informálatlansága ezért inkább arról árulkodik, hogy a megfelelő elérés az a kritérium, amelyik jellemzően hiányzik. Az is kiderül a fókuszcsoportok anyagának elemzéséből, hogy az elérés, illetve az információáramlás legkomolyabb gátja a betegségtudat hiánya, a kognitív disszonanciák sikeres csökkentése, valamint a drogfogyasztás kriminalizált megítélése, amely annál erősebb védekező reakciókat gerjeszt a fogyasztókban (pl. elkerülő magatartás, titkolódzás, bizalmatlanság), minél jobban belecsúsznak a gödörbe. Drogprobléma ellátórendszerének benchmarkingja Az Országgyűlés által elfogadott drogstratégia fontos pillérje a közösség és megelőzés mellett az ellátás, ezen belül is kliensek egészségügyi, szociális és egyéb igényeinek szervezett kielégítése. A kliensigények és a kezelésre, támogatásra hivatott intézményi rendszer egymásra találásának egyik feltétele a szükségletek ismerete, a másik az ellátó rendszer megfelelő illesztése sokszínűsége, elérhetősége, lefedettsége, hatékonysága, sikeressége. A probléma változásával párhuzamosan az ellátást is folyamatosan fejleszteni szükséges, ehhez nyújt segítséget a benchmarking technika. A benchmarking alapfilozófiája, hogy a legjobb szolgáltatók tevékenysége is javítható és a kevésbé jó végeredmény mögött is lehetnek kiemelkedő részeredmények. Lényege, hogy mindenkinek esélye van a továbbfejlődésre, hiszen a legjobbak is tanulhatnak az adott pillanatban gyengébben teljesítőktől az egész termelési folyamatban lehetnek náluk is kiváló elemek, még ha összességében a teljesítményük el is marad a legjobbakénál a kevésbé jók pedig egyre jobbakká válnak. Ez a kölcsönös tanulás és folyamatos fejlődés teszi értékessé a módszert

20 A hazai gyakorlatban is megjelenő módszerrel kapcsolatban többféle definíció is fellelhető: Definíciók az ide vonatkozó szakirodalomból: A saját cégünknél alkalmazott megoldásoknál lényegesen jobb megoldások folyamatos keresése, és e megoldások bevezetése a versenyképesség javítása érdekében (Pálfalvi József: A benchmarking módszerről) Folyamatos szintfejlesztés mit kell tennünk ahhoz, hogy szintmutatóink javuljanak, tehát a piachoz való alkalmazkodási vagy adaptációs képességünk jobb legyen. A legjobb teljesítmény eléréséhez vezető legjobb gyakorlat folytonos, szisztematikus felkutatása és alkalmazása (Pantall, 2001) Hatékony minőségfejlesztési eszköz a legjobb gyakorlat biztosítása és a teljesítmény javítása érdekében A benchmarking sohasem végpont, hanem folyamatos fejlődés alapja része egy átfogó fejlesztési stratégiának A legjobbnál is jobbá válni Folyamatorientált, a legjobbhoz mér de mindenki fejlődhet Jelen munkánkban az Európai Unió által támogatott BEN II projektben 16 alkalmazott definíciót követjük. Ebben a 15 ország 19 régióját magába foglaló projektben magyarországi megyék is részt vettek, és így alkalmuk volt a módszert kipróbálni. A BEN II projekt egyik tapasztalata az volt, hogy nemcsak a különböző országok között, hanem egy országon belül is jelentős különbségek lehetnek az egészségügyi rendszerek irányításában, szervezésében, működtetésében, még akkor is, ha a jogszabályi háttér és finanszírozás azonos. A benchmarking folyamat alapvető feltétele, hogy legyenek mérőszámok, melyek megfelelő minőségűek, gyűjthetők, elérhetők, összehasonlíthatók. Egy szervezet, intézmény, ellátási rendszer nem menedzselhető, ha nem tudunk mérni. Az általunk is alkalmazott benchmarking módszer definíciója: Teljesítmények rendszeres összehasonlítása a legjobbakkal A különbségek hátrányok meghatározása Új megközelítések keresése Fejlesztések megvalósítása A fejlődés monitorozása és az eredmények újraértékelése A benchmarking erősíti azoknak a körülményeknek és folyamatoknak a megtanulását, amelyek a kiváló teljesítmények mögött állnak. Vizsgálatunk funkcionális benchmarkingnak tekinthető, hiszen hasonló feladatokat ellátó, hasonló problémákat kezelő rendszerek összehasonlítását, értékelését és fejlesztését céloztuk meg. A Pieró és munkatársai által megfogalmazott gyors helyzetfelmérés adaptációja, valamint a benchmarkingtechnika a BEN II nemzetközi projekt keretében eddig 3 népegészségügyi területen került alkalmazásra: emlőrákszűrés, kanyarómegelőzés és a diabéteszszűrés és kezelés. Az egyes témák az egészségügyi management különböző megközelítése szerint került kiválasztásra, így az első esetében a szűrés, másodiknál a prevenció, míg a harmadik területen az ellátás került a fókuszba. A gyors helyzetfelméréshez készített kerettábla, melyet Pireóék arany standardoknak hívtak (mi követjük a BEN-projektben alkalmazott elnevezést), s ezek azok a beavatkozások, politikák, melyeket a szakirodalom és a szakemberek tapasztalatik 16 Benchmarking Regional Health management II (BEN RHM II) Final report alapján hatékonynak és megvalósíthatónak tartanak. Ezek az aranystandardok vagy referenciák segítenek az érintett népegészségügyi beavatkozások elemzésében, összehasonlításában és felbecsülésében. A kerettábla 4 3-as formában készült, vertikálisan az egyes oszlopok a beavatkozások különböző szintjeit reprezentálják: egyéni, közvetlen környezeti, külső környezeti és társadalmi szintet. Horizontálisan a probléma/betegség időbeni alakulását/az állapot súlyosbodását vették figyelembe. A BEN II projektben kidolgozott referencia-kerettábla struktúráját tekintve némileg eltér az eredetitől, a jobb alkalmazhatóság érdekében 3 oszlopot alakítottak ki, az egyéniközvetlen környezeti, lakossági-közösségi, szociális-társadalmi rendszer törvényhozás, szakmai beavatkozás. A negyedik oszlopban kerültek az általános célok, stratégiai pontok, ill. indikátorok. Ez az oszlop azonban nem került összevetésre a különböző partnerek között. A BEN-projekt szakmai vezetői úgy vélték, a kerettábla ebben a formában sokszínűbb és könnyebben kezelhető. Az általunk vizsgált drogügyi ellátási rendszer keretében a referencia-kerettábla kialakításánál szembesültünk azzal a helyzettel, hogy nagyon nehéz a kereteket feltölteni, Nincsenek ugyanis minden területen egységes ellátási standardok, hiányoznak sok esetben a megfelelő értékelésen alapuló evidenciák, ill. a probléma sajátossága miatt a sokszínű kliensigényekhez sokszínű ellátási paletta jön létre, melyeknél a hatékonyság vagy sikeresség tekintetében nincs elég bizonyíték. Még egy nehézség vethető fel, ill. vehető figyelembe a referencia-kerettábla kialakításánál, hogy az ajánlások, referenciák változhatnak, tehát a vizsgálat ideje a különböző gyakorlatok összevetésénél, értékelésénél fontos szempont és korlátozott. A benchmarking módszer, mint a szervezeti gyakorlat összevetése a legjobb gyakorlattal, alkalmazásának előnyei: A legjobb gyakorlatok bevezetésével jobbak lehetünk, mint a most legjobbak Rövidebb tanulási idő Elkerülhetők mások hibái Fejlesztési költségek csökkennek Ráirányítja a figyelmet a folyamatos fejlődésre Elkerülhető a kerék újra feltalálása Megerősíti a jó gyakorlatokat, és elismerést ad azoknak, akik abban dolgoztak Hatékonyabb forráskihasználás A drogprobléma megoldásában szerepet játszó intézményi rendszer ideálképének azaz a referencia-kerettábla elkészítése során a drogkarrier állomásait ill. az idődimenzióra épülő beavatkozási módokat vettük figyelembe, mint függőleges tengelyt. Horizontálisan a célcsoportokat tekintve az egyes beavatkozási módokhoz beavatkozási szinteket rendeltünk ezek: egyéni szint, közvetlen környezet, közösség és infrastruktúra, szociális rendszerek, törvényhozás. Elvárásaink szerint a kerettábla elkészítésével segítjük a minőségfejlesztési folyamatokat és az ellátórendszer struktúrájának teljessé tételét a hatékony és megvalósítható jó gyakorlatok számbavételével. Itt sem hagyható figyelmen kívül az ellátási rendszert körülölelő kultúra, társadalmi-gazdasági környezet. A jelenlegi intézményi struktúra bár a határ mindkét oldalán létrejött, kapacitásában, hatékonyságában további fejlesztésekre szorul. A fejlesztési irányok meghatározásához, a szükséges lépések (bővítés, új szolgáltatások stb.) megtételéhez ismerni kell a nemzetközi tapasztalatok, szakértői ajánlások alapján lehetséges legmegfelelőbb rendszer sajátosságait valamint a helyi adottságokat. A drogprobléma kezelés tekintetében ilyen program még nem folyt, ezért nehéz a más területeken alkalmazott módszer adaptálása. Tekintettel arra, hogy a drogprobléma az egész társadalmat érinti, kezelésében, megoldási módjaiban érinti az egészségügyi, szociális, 38 39