Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download ""

Átírás

1 ORFŰ Község Önkormányzata Képviselőtestülete 13/2004. (XI. 29.) rendelete ᜇ升 Község Önkormányzatának Képviselőtestᜇ升lete az ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升 évi ᜇ升ᜇ升ᜇ升 törvény ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升áᜇ升anᜇ升 valamint az épᜇ升tett környezet alakᜇ升tásárᜇ升l és véᜇ升elméről szᜇ升lᜇ升 ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升 évi ᜇ升ᜇ升ᜇ升 ᜇ升 törvényᜇ升en kapott ᜇ升elᜇ升atalmazás alapᜇ升án az épᜇ升tés ᜇ升elyi renᜇ升ᜇ升ének ᜇ升iztosᜇ升táᜇ升 sa érᜇ升ekéᜇ升en ᜇ升az országos szaᜇ升ályoknak megᜇ升elelőenᜇ升 illetve az azokᜇ升an megengeᜇ升 ᜇ升ett eltérésekkel a telepᜇ升lés közigazgatási terᜇ升letének ᜇ升elᜇ升asználásával és ᜇ升eépᜇ升téᜇ升 sévelᜇ升 továᜇ升ᜇ升á a környezet természetiᜇ升 táᜇ升i és épᜇ升tett értékeinek véᜇ升elmével kapᜇ升soᜇ升 latosᜇ升 a telkekᜇ升ez ᜇ升嘇zőᜇ升ő saᜇ升átos ᜇ升elyi követelményeketᜇ升 ᜇ升ogokat és kötelezettségeket magáᜇ升a ᜇ升oglalᜇ升an) az aláᜇ升ᜇ升i önkormányzati renᜇ升eletet alkotᜇ升a megᜇ升 A rendelet hatálya 1. ᜇ升ᜇ升 renᜇ升elet terᜇ升leti ᜇ升atálya ᜇ升 Község telᜇ升es közigazgatási terᜇ升letére terᜇ升eᜇ升 kiᜇ升 2ᜇ升 renᜇ升elet ᜇ升atálya alá tartozᜇ升 terᜇ升leten terᜇ升letet alakᜇ升taniᜇ升 épᜇ升letet és más épᜇ升tᜇ升 ményt ᜇ升a m嘇tárgyakat is iᜇ升e érve) tervezniᜇ升 kivitelezniᜇ升 épᜇ升teniᜇ升 ᜇ升elúᜇ升ᜇ升taniᜇ升 átalakᜇ升taniᜇ升 korszer嘇sᜇ升teniᜇ升 ᜇ升ővᜇ升teniᜇ升 leᜇ升ontaniᜇ升 ᜇ升asználniᜇ升 valamint minᜇ升ezekre ᜇ升atᜇ升sági engeᜇ升 ᜇ升élyt aᜇ升ni az általános érvény嘇 előᜇ升rások mellett ᜇ升sak és kizárᜇ升lag e renᜇ升elet ᜇ升és a ᜇ升ozzá tartozᜇ升 szaᜇ升ályozási terv egyᜇ升ttes) alkalmazásával szaᜇ升aᜇ升ᜇ升 renᜇ升eletᜇ升en nem szaᜇ升ályozott kérᜇ升ésekᜇ升en az országos telepᜇ升lésrenᜇ升ezési és épᜇ升tési követelᜇ升 ményekről szᜇ升lᜇ升 253/ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升 ᜇ升ᜇ升 ᜇ升 2ᜇ升ᜇ升) Kormᜇ升 renᜇ升eletᜇ升 illetve a mᜇ升ᜇ升osᜇ升tᜇ升 3ᜇ升/2ᜇ升ᜇ升2ᜇ升 ᜇ升 ᜇ升ᜇ升ᜇ升) Kormᜇ升 renᜇ升elet ᜇ升a továᜇ升ᜇ升iakᜇ升an: K) előᜇ升rásai alkalmazanᜇ升ᜇ升kᜇ升 3ᜇ升 renᜇ升elet terᜇ升leti és tárgyi ᜇ升atályát érintően minᜇ升en természetes és ᜇ升ogi személyᜇ升 re nézve kötelező előᜇ升rásokat tartalmaz ᜇ升amelyek alᜇ升l az első ᜇ升okú épᜇ升tési ᜇ升atᜇ升ság ᜇ升egyző ᜇ升sak azon a terᜇ升leten és ᜇ升sak aᜇ升ᜇ升an a körᜇ升en ᜇ升iztosᜇ升tᜇ升at eseti eltéréstᜇ升 aᜇ升ol és amely tárgyat érintően erre az önkormányzati renᜇ升elet kiᜇ升eᜇ升ezetten ᜇ升elᜇ升ogosᜇ升tᜇ升a)ᜇ升 4ᜇ升 Önkormányzati renᜇ升elettel változtatᜇ升atᜇ升 a zaᜇ升ályozási erv mᜇ升ᜇ升osᜇ升tása nélkᜇ升l a 32ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升an ᜇ升oglalt egyes saᜇ升átos ᜇ升ogintézmények követelményrenᜇ升szereᜇ升 valamint a 2ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升an emlᜇ升tettᜇ升 és a mellékletᜇ升en szereplő ᜇ升elsorolás szerint ᜇ升elyi véᜇ升elem alá eső épᜇ升tmények listáᜇ升a épᜇ升tészeti szakvélemény alapᜇ升ánᜇ升 5ᜇ升 renᜇ升elet a Ü N ervező K 2ᜇ升/2ᜇ升ᜇ升2ᜇ升 munkaszámú ᜇ升okumentáᜇ升iᜇ升ᜇ升ának ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升 ᜇ升ᜇ升2ᜇ升 ᜇ升ᜇ升3ᜇ升 raᜇ升zszámú tervlapᜇ升aival egyᜇ升tt érvényesᜇ升

2 I. FEJEZET Az engedélyezés általános szabályai 2. ᜇ升ᜇ升 z épᜇ升tési engeᜇ升élykérelmekᜇ升ez a 4ᜇ升/ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升 ᜇ升ᜇ升 ᜇ升2ᜇ升ᜇ升) K M renᜇ升elet ᜇ升2ᜇ升ᜇ升ᜇ升ánᜇ升 illetve ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升án túlmenően egyéᜇ升 mellékleteket nem kell ᜇ升satolniᜇ升 kivéve a ᜇ升elyi épᜇ升tészeti értékek véᜇ升elméről szᜇ升lᜇ升 önkormányzati renᜇ升eletᜇ升en ᜇ升oglaltakatᜇ升 2ᜇ升 ᜇ升ölᜇ升munkával ᜇ升árᜇ升 ᜇ升eruᜇ升ázások tervezése és engeᜇ升élyezése során a kulturális örökségvéᜇ升elemről szᜇ升lᜇ升 2ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升 évi ᜇ升 ᜇ升ᜇ升 törvény renᜇ升elkezéseit érvényre kell ᜇ升uttatᜇ升 niᜇ升 3. telepᜇ升lés geolᜇ升giai ᜇ升elépᜇ升tése és morᜇ升olᜇ升giai ᜇ升ellemzői miatt szᜇ升kséges tennivalᜇ升k: Általános előírások: ᜇ升ᜇ升 Csak azon ᜇ升ölᜇ升részletre leᜇ升et épᜇ升tési engeᜇ升élyt kiaᜇ升ni lakᜇ升épᜇ升let létesᜇ升téséreᜇ升 aᜇ升ol ᜇ升iztosᜇ升tott a telᜇ升es közm嘇vesᜇ升tettség ᜇ升ninᜇ升s szennyvᜇ升z szikkasztás) és a ᜇ升elszᜇ升ni vizek erᜇ升ziᜇ升 mentes elvezetése megolᜇ升ottᜇ升 2ᜇ升 Nem aᜇ升ᜇ升atᜇ升 ki épᜇ升tési engeᜇ升ély azon ᜇ升ölᜇ升részletreᜇ升 melyen aktᜇ升v ᜇ升elszᜇ升nmozgásra utalᜇ升 ᜇ升elenségek mutatkoznak ᜇ升a terepszint szeletelőᜇ升öttᜇ升 a ᜇ升elszᜇ升n lépᜇ升sőzöttᜇ升 a teᜇ升 repszinten átázottság és leᜇ升tőirányra merőleges nyomvonalú ᜇ升ullámosság mutatkoᜇ升 zikᜇ升 leᜇ升olyástalan mélyeᜇ升ések találᜇ升atᜇ升kᜇ升 iᜇ升őszakos ᜇ升orrás ᜇ升elentkezése ismert)ᜇ升 3ᜇ升 z épᜇ升tési engeᜇ升élyezési tervᜇ升okumentáᜇ升iᜇ升 ᜇ升eaᜇ升ásakor minᜇ升en esetᜇ升en ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升lőᜇ升 lakᜇ升ᜇ升áz stᜇ升ᜇ升) nyilatkoznia kell az épᜇ升ttetőnek és a tervezőnekᜇ升 ᜇ升ogy a tárgyi ᜇ升ölᜇ升részᜇ升 leten ᜇ升nem ᜇ升sak az épᜇ升tési ᜇ升elyen!) és annak közvetlen környezetéᜇ升en ᜇ升a tervezett épᜇ升tmény ᜇ升őᜇ升alaitᜇ升l minᜇ升 ᜇ升ᜇ升 mᜇ升en ᜇ升elᜇ升l) ninᜇ升s aktᜇ升v mozgásra utalᜇ升 ᜇ升elenségᜇ升 z épᜇ升tész tervezőnek az engeᜇ升élyezési tervᜇ升okumentáᜇ升iᜇ升ᜇ升an nyilatkoznia kell arrᜇ升lᜇ升 ᜇ升ogy az épᜇ升tmény ᜇ升osszú távú állékonysága és meᜇ升ᜇ升anikai szilárᜇ升sága ᜇ升iztosᜇ升tottᜇ升 mivel számᜇ升tásᜇ升a vette a telepᜇ升lés igazgatási terᜇ升letére ᜇ升ellemző ᜇ升elszᜇ升nmozgásra valᜇ升 alkalmasságotᜇ升 z engeᜇ升élyező ᜇ升atᜇ升ság az épᜇ升tési ᜇ升elyszᜇ升n ismeretéᜇ升enᜇ升 az ott tapasztalt állapotok alapᜇ升án utᜇ升lagosan is előᜇ升rᜇ升atᜇ升aᜇ升 ᜇ升ogy az épᜇ升tési engeᜇ升élyezési tervᜇ升ez mérnökgeoᜇ升 lᜇ升giaiᜇ升 geoteᜇ升ᜇ升nikai ᜇ升okumentáᜇ升iᜇ升t kell készᜇ升teniᜇ升 és az aᜇ升ᜇ升an ᜇ升oglaltaknak megᜇ升eleᜇ升 lően kell az engeᜇ升élyezési tervᜇ升okumentáᜇ升iᜇ升t összeállᜇ升taniᜇ升 mᜇ升ᜇ升osᜇ升taniᜇ升 4ᜇ升 Két lépᜇ升sős engeᜇ升élyezési elᜇ升árást ᜇ升elvi épᜇ升tési és épᜇ升tési engeᜇ升élyezési) kell leᜇ升 ᜇ升olytatni a ᜇ升ᜇ升ᜇ升 ᜇ升4ᜇ升 és ᜇ升5 szᜇ升 övezetekᜇ升enᜇ升 ᜇ升a: ᜇ升 az épᜇ升tmény alapterᜇ升lete megᜇ升alaᜇ升ᜇ升a a 3ᜇ升 m 2 ᜇ升tᜇ升 Két lépᜇ升sős engeᜇ升élyezési elᜇ升árást ᜇ升elvi épᜇ升tési és épᜇ升tési engeᜇ升élyezési) kell leᜇ升olyᜇ升 tatni minᜇ升en övezetᜇ升enᜇ升 ᜇ升a: ᜇ升 az úᜇ升 épᜇ升tmény alapterᜇ升lete megᜇ升alaᜇ升ᜇ升a a ᜇ升5ᜇ升 m 2 ᜇ升tᜇ升 ᜇ升 az úᜇ升 épᜇ升tményen kᜇ升vᜇ升li pinᜇ升etér nagysága megᜇ升alaᜇ升ᜇ升a az 5ᜇ升 m 2 ᜇ升tᜇ升 ᜇ升 a ᜇ升eépᜇ升tᜇ升ető ᜇ升ölᜇ升részlet 4ᜇ升 %ᜇ升ot megᜇ升alaᜇ升ᜇ升 mértékᜇ升en ᜇ升eépᜇ升tésre kerᜇ升lᜇ升 5ᜇ升 Minᜇ升en övezetᜇ升en kötelező mérnökgeolᜇ升giai és geoteᜇ升ᜇ升nikai szakvéleményt kéᜇ升 szᜇ升teni az épᜇ升tési engeᜇ升élyezési tervᜇ升okumentáᜇ升iᜇ升ᜇ升ozᜇ升 ᜇ升a: ᜇ升 a tervezett épᜇ升tmény pinᜇ升eszinttel épᜇ升lᜇ升 ᜇ升 az épᜇ升tmény 2 mᜇ升es mélységet elérő ᜇ升evágással létesᜇ升lᜇ升 ᜇ升 az épᜇ升tmény 2 mᜇ升t megᜇ升alaᜇ升ᜇ升 természetes vagy mesterségesen kiképzett kőzetᜇ升allal közvetlenᜇ升l érintkezikᜇ升 ᜇ升 ᜇ升 az épᜇ升tési ᜇ升ely 2 mᜇ升t megᜇ升alaᜇ升ᜇ升 vastagságú ᜇ升eltöltéssel kerᜇ升l kialakᜇ升tásraᜇ升 váᜇ升ással vagy terepᜇ升elszᜇ升n kinyitásával 3ᜇ升 m 2 ᜇ升nél nagyoᜇ升ᜇ升 alapterᜇ升let嘇 pinᜇ升 ᜇ升e létesᜇ升tése tervezettᜇ升

3 szakvéleményᜇ升en tisztázni kellᜇ升 ᜇ升ogy az épᜇ升tmény alatti és azzal közvetlenᜇ升l érintᜇ升 kező kőzettér állapota alapᜇ升án milyen egyeᜇ升i ᜇ升eltételek ᜇ升etartásával ᜇ升szerkezetᜇ升 szigeᜇ升 telés stᜇ升ᜇ升) kell a tervezett épᜇ升tményt megvalᜇ升sᜇ升taniᜇ升 ᜇ升ᜇ升 z épᜇ升tményektől ᜇ升ᜇ升ggetlen alapraᜇ升zi elrenᜇ升ezőᜇ升ésᜇ升en épᜇ升lő és azok ᜇ升iztonságát szolgálᜇ升 2 mᜇ升nél nagyoᜇ升ᜇ升 ᜇ升ölᜇ升magasságot megtámasztᜇ升 m嘇tárgyak és szerkezetek ᜇ升támᜇ升alak) az épᜇ升tési terᜇ升let mérnökgeolᜇ升giai és geoteᜇ升ᜇ升nikai ᜇ升ellemzőiᜇ升 valamint a tervezett létesᜇ升tmény nyomvonaláᜇ升a telepᜇ升tett ᜇ升eltárási ᜇ升elyᜇ升ek) alapᜇ升án kᜇ升lön méreᜇ升 tezenᜇ升őkᜇ升 ᜇ升ᜇ升 pᜇ升tési vagy kᜇ升lön engeᜇ升élyᜇ升ez kötött tevékenység a nem épᜇ升tmények kialakᜇ升tásᜇ升 ᜇ升oz végzett: ᜇ升 a 2 mᜇ升es vastagságot megᜇ升alaᜇ升ᜇ升 ᜇ升evágásᜇ升 ᜇ升eltöltésᜇ升 ᜇ升 az ᜇ升 ᜇ升aᜇ升nál nagyoᜇ升ᜇ升 terᜇ升leten végzett és 2 mᜇ升es magasságot elérő koᜇ升 ronaszint嘇 egyeᜇ升i tereprenᜇ升ezésᜇ升 z ᜇ升 mᜇ升t megᜇ升alaᜇ升ᜇ升 magasságú rézs嘇k és ᜇ升evágások ᜇ升elᜇ升letét kiképzés嘇k után azonnal ᜇ升iolᜇ升giai vagy m嘇vi véᜇ升elemmel kell ellátniᜇ升 8ᜇ升 z egyes épᜇ升tményekkelᜇ升 épᜇ升tési munkákkal és épᜇ升tési tevékenységgel kapᜇ升solaᜇ升 tos engeᜇ升élyezési elᜇ升árások közᜇ升l az aláᜇ升ᜇ升i esetekᜇ升en kell ᜇ升evonni a Magyar Geolᜇ升ᜇ升 giai zolgálatot: a mereᜇ升ek ᜇ升súszásᜇ升 vagy omlásveszélyes terᜇ升letek ᜇ升eépᜇ升tésénélᜇ升 az 5 mᜇ升nél nagyoᜇ升ᜇ升 szaᜇ升aᜇ升 magasságú ᜇ升ölᜇ升et megtámasztᜇ升 épᜇ升tményekᜇ升 nélᜇ升 a 3 mᜇ升nél nagyoᜇ升ᜇ升 ᜇ升ölᜇ升vastagságot érintő tereprenᜇ升ezéssel ᜇ升árᜇ升 épᜇ升tkezéᜇ升 sek esetén ᜇ升ᜇ升eltöltésᜇ升 ᜇ升evágás)ᜇ升 a ᜇ升elsoroltakon túlmenően azon esetekᜇ升enᜇ升 amikor a lakosságᜇ升 a tervező vagy az Önkormányzat keᜇ升vezőtlenᜇ升 az altalaᜇ升ᜇ升al összeᜇ升ᜇ升ggő ᜇ升elenségeket észlelᜇ升 ᜇ升ᜇ升 M C K C ᜇ升ᜇ升 aknai ᜇ升ᜇ升ányaᜇ升zem)ᜇ升 érvényᜇ升en lévő ᜇ升ányatelke érinti a telepᜇ升lés közigazgatási terᜇ升letének ᜇ升éli részétᜇ升 zen a terᜇ升leten a vᜇ升zᜇ升ázis véᜇ升elme érᜇ升ekéᜇ升enᜇ升 és a táᜇ升véᜇ升elmi körzet terᜇ升lete miatt is tilos az épᜇ升tésᜇ升 ᜇ升ᜇ升ᜇ升 ᜇ升osszútávon mozgásveszélyes terᜇ升leten épᜇ升tményt létreᜇ升ozni ᜇ升sak az épᜇ升tési engeᜇ升élyezési ᜇ升okumentáᜇ升iᜇ升t megalapozᜇ升 mérnökgeolᜇ升giaiᜇ升 geoteᜇ升ᜇ升nikaiᜇ升 ᜇ升ányáᜇ升 szati szakértői szakvélemény alapᜇ升án leᜇ升etᜇ升 ᜇ升ᜇ升ᜇ升 ervezett ᜇ升eépᜇ升tésre szán terᜇ升letek ᜇ升elᜇ升asználásának megalapozására a ᜇ升eépᜇ升ᜇ升 tést megelőzően a ᜇ升elyi aᜇ升ottságokat ᜇ升eltárᜇ升ᜇ升 az épᜇ升tési ᜇ升elyekᜇ升 az épᜇ升tmények kialaᜇ升 kᜇ升tásnak általános ᜇ升eltételeit megᜇ升atározᜇ升 terᜇ升letismertető mérnökgeolᜇ升giaiᜇ升 geoteᜇ升ᜇ升nikaiᜇ升 vᜇ升zᜇ升ölᜇ升tani tárgyú szakvélemény készᜇ升tenᜇ升őᜇ升 ᜇ升2ᜇ升 völgytalpi mélyᜇ升ekvés嘇 terᜇ升letek ᜇ升eépᜇ升tése előtt a talaᜇ升vᜇ升z várᜇ升atᜇ升 szintᜇ升ét is tisztázᜇ升 talaᜇ升meᜇ升ᜇ升anikaiᜇ升 épᜇ升tésᜇ升iᜇ升rolᜇ升giai vizsgálatok ereᜇ升ményeire kell alapozni az épᜇ升tési ᜇ升elyekᜇ升 épᜇ升tmények létreᜇ升ozásának ᜇ升eltételeit Egyedi előírások: a telepᜇ升lésszerkezeti térképen áᜇ升rázolt terᜇ升leteken minᜇ升en épᜇ升tési tevéᜇ升 kenység előtt mérnökgeolᜇ升giai és geoteᜇ升ᜇ升nikai vizsgálattal kell tisztázni a leᜇ升tők állékonyságát és az épᜇ升tési tevékenység ᜇ升eltételeitᜇ升 a koráᜇ升ᜇ升an mozgásos terᜇ升leteken valamint azok közvetlen szomszéᜇ升sáᜇ升 gáᜇ升an találᜇ升atᜇ升an tervezett ᜇ升ᜇ升ᜇ升 ᜇ升4ᜇ升 és ᜇ升5ᜇ升 szᜇ升 övezetek terᜇ升letén minᜇ升en épᜇ升tmény ᜇ升alapterᜇ升lettől és ᜇ升övőᜇ升eni ᜇ升asználattᜇ升l ᜇ升ᜇ升ggetlenᜇ升l) épᜇ升tési engeᜇ升 ᜇ升élyezési tervᜇ升okumentáᜇ升iᜇ升ᜇ升áᜇ升oz mérnökgeolᜇ升giai és geoteᜇ升ᜇ升nikai szakvéᜇ升 leményt kell készᜇ升teniᜇ升 ᜇ升eltöltött terᜇ升letek ᜇ升eépᜇ升tését geoteᜇ升ᜇ升nikai vizsgálatokra kell alapozniᜇ升

4 Építési engedélykérelmek elbírálásának szabályai 4. ᜇ升ᜇ升 z épᜇ升tésᜇ升gyi ᜇ升atᜇ升ság a kérelem elᜇ升ᜇ升rálása során vizsgálᜇ升a minᜇ升azon szempontoᜇ升 katᜇ升 melyeket számára a vonatkozᜇ升 ᜇ升ogszaᜇ升ály ᜇ升4ᜇ升/ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升 ᜇ升ᜇ升 ᜇ升2ᜇ升ᜇ升) K M renᜇ升elet) köᜇ升 telezően megᜇ升atározᜇ升 továᜇ升ᜇ升á vizsgálᜇ升aᜇ升 ᜇ升ogy a tervezett létesᜇ升tmény megᜇ升elelᜇ升e az épᜇ升tett környezet emᜇ升erᜇ升ez méltᜇ升 és esztétikus kialakᜇ升tása elvárásainak ᜇ升lásᜇ升: ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升 évi ᜇ升ᜇ升ᜇ升 tvᜇ升 ᜇ升ᜇ升ᜇ升 ᜇ升/ᜇ升ᜇ升 ᜇ升ekᜇ升)ᜇ升 2ᜇ升 zokon a terᜇ升letekenᜇ升 aᜇ升ol a terᜇ升let ᜇ升elᜇ升asználásaᜇ升 vagy az épᜇ升tés minősége ᜇ升öveᜇ升 zete) a szaᜇ升ályozási terven ᜇ升elöltek szerint megváltozikᜇ升 épᜇ升tés ᜇ升és telekalakᜇ升tás is) ᜇ升sak a változásnak megᜇ升elelően engeᜇ升élyezᜇ升etőᜇ升 3ᜇ升 z épᜇ升tési övezetiᜇ升 illetőleg övezeti előᜇ升rásokat a koráᜇ升ᜇ升an épᜇ升lt épᜇ升letek ᜇ升ővᜇ升tése esetéᜇ升en is alkalmazni kellᜇ升 z a korlátozás nem vonatkozik a meglévő épᜇ升letek ᜇ升elᜇ升 úᜇ升ᜇ升tására és ᜇ升ővᜇ升tés nélkᜇ升li korszer嘇sᜇ升téséreᜇ升 z épᜇ升tési övezetiᜇ升 övezeti előᜇ升rásoknak nem megᜇ升elelő meglévő épᜇ升letek aᜇ升ᜇ升an az esetᜇ升en ᜇ升ővᜇ升tᜇ升etőkᜇ升 ᜇ升a: nem állnak épᜇ升tési korlátozás vagy tilalom alatt; vᜇ升zszintes irányú ᜇ升ővᜇ升tésᜇ升k nem ᜇ升ár a ᜇ升atályos előᜇ升rások szerint megengeᜇ升ᜇ升ető ᜇ升eépᜇ升tettségnél esetleg már nagyoᜇ升ᜇ升 ᜇ升eépᜇ升tettség továᜇ升ᜇ升i növelésévelᜇ升 valamint az épᜇ升tési ᜇ升atárvonalak átlépésével; ᜇ升ᜇ升ggőleges irányú ᜇ升ővᜇ升tésᜇ升k nem növeli továᜇ升ᜇ升 a ᜇ升atályos előᜇ升rások szerint megᜇ升 engeᜇ升ᜇ升ető épᜇ升tménymagasságnál esetleg már nagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tményᜇ升magasságotᜇ升 továᜇ升ᜇ升á az épᜇ升tménymagasság növelése nem korlátozza a szomszéᜇ升os telkek épᜇ升tési leᜇ升etőségétᜇ升 a ᜇ升ővᜇ升tést a szomszéᜇ升os épᜇ升letektől ᜇ升etartanᜇ升ᜇ升 távolságok nem korlátozzákᜇ升 koráᜇ升ᜇ升an kialakᜇ升tott épᜇ升tési telkek akkor is ᜇ升eépᜇ升tᜇ升etőnek minősᜇ升lnekᜇ升 ᜇ升a a méreteᜇ升 ik ᜇ升sak a kialakᜇ升tásuk iᜇ升eᜇ升én ᜇ升atályos előᜇ升rásoknak ᜇ升elelnek megᜇ升 4ᜇ升 2ᜇ升 ᜇ升ekezᜇ升ésᜇ升en ᜇ升oglaltaktᜇ升l eltérően épᜇ升tés ᜇ升illetve telekalakᜇ升tás) a szaᜇ升ályozási tervvel nem egyező terᜇ升letᜇ升elᜇ升asználás esetéᜇ升en akkor is engeᜇ升élyezᜇ升etőᜇ升 ᜇ升a: aᜇ升) az épᜇ升tés a legszᜇ升kségeseᜇ升ᜇ升 ᜇ升életᜇ升ᜇ升 vagyonᜇ升ᜇ升 vagy közᜇ升iztonságᜇ升 esetleg egészᜇ升 ségi szempontok miatt elengeᜇ升ᜇ升etetlen) munkálatok elvégzésére irányulᜇ升 ᜇ升ᜇ升) a terv szerinti terᜇ升letᜇ升elᜇ升asználás nagyoᜇ升ᜇ升 távlatᜇ升an ᜇ升tᜇ升zᜇ升 vagy töᜇ升ᜇ升 év) válik eseᜇ升 ᜇ升ékessé és végreᜇ升aᜇ升tását a kérelmezett állapot nem akaᜇ升ályozza és nem teszi költségeseᜇ升ᜇ升é ᜇ升amennyiᜇ升en az épᜇ升ttető vállalᜇ升a a kártalanᜇ升tás nélkᜇ升li elᜇ升ontási köᜇ升 telezettségetᜇ升 érték létreᜇ升ozása is engeᜇ升élyezᜇ升etőᜇ升 azonᜇ升an az épᜇ升tmény iᜇ升eigleᜇ升 nes meglététᜇ升 illetve az épᜇ升ttető kártalanᜇ升tás nélkᜇ升li elᜇ升ontási kötelezettségét az ingatlanᜇ升nyilvántartásᜇ升a ᜇ升e kell ᜇ升egyeztetni)ᜇ升 5ᜇ升 zokon a ᜇ升eépᜇ升tésre szánt terᜇ升letekenᜇ升 melyeken az épᜇ升tés ᜇ升eltételei ᜇ升pélᜇ升ául terᜇ升ᜇ升 letᜇ升előkészᜇ升tésᜇ升 közm嘇vesᜇ升tés ᜇ升iánya miatt) nem ᜇ升iztosᜇ升tottakᜇ升 épᜇ升tési engeᜇ升ély nem aᜇ升ᜇ升atᜇ升ᜇ升 elvi épᜇ升tési engeᜇ升ély esetéᜇ升en az épᜇ升tési engeᜇ升ély ᜇ升eltételeit a ᜇ升atározatᜇ升an közölni kellᜇ升 ᜇ升ᜇ升 szaᜇ升ályozási terven ᜇ升elzett mérnökgeolᜇ升giai terᜇ升leteken az épᜇ升tési engeᜇ升élyezéᜇ升 si tervᜇ升ez ᜇ升satolni kell a mérnökgeolᜇ升giai szakvéleménytᜇ升 ᜇ升ᜇ升 pᜇ升let épᜇ升tése ᜇ升sak olyan telken engeᜇ升élyezᜇ升etőᜇ升 amelynek közterᜇ升letrőlᜇ升 vagy magánútrᜇ升l gépᜇ升árm嘇vel közvetlenᜇ升l történő megközelᜇ升tése ᜇ升iztosᜇ升tottᜇ升 8ᜇ升 llattartᜇ升 épᜇ升let épᜇ升tésének engeᜇ升élyezési elᜇ升árásánál a vonatkozᜇ升 önkormányzati renᜇ升eletᜇ升en megᜇ升ogalmazott kᜇ升lön ᜇ升eltételrenᜇ升szer meglétét is vizsgálni kellᜇ升

5 Telekalakítási rendelkezések 5. ᜇ升ᜇ升 z úᜇ升 telkek legkiseᜇ升ᜇ升 méreteit az épᜇ升tési övezeti előᜇ升rások tartalmazzákᜇ升 2ᜇ升 z úᜇ升 saroktelkek szélességi méretének legaláᜇ升ᜇ升 3ᜇ升ᜇ升 mᜇ升rel nagyoᜇ升ᜇ升nak kell lennie az övezetᜇ升en kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 telkek előᜇ升rt legkiseᜇ升ᜇ升 szélességénélᜇ升 3ᜇ升 ᜇ升elenleg mezőgazᜇ升asági m嘇velés alatt állᜇ升ᜇ升 ᜇ升elterᜇ升letᜇ升e vonásra és ᜇ升eépᜇ升tésre tervezett terᜇ升leteket magáᜇ升a ᜇ升oglalᜇ升 tömᜇ升ökön ᜇ升elᜇ升l ᜇ升sak akkor aᜇ升ᜇ升atᜇ升 engeᜇ升ély teᜇ升 lekalakᜇ升tásraᜇ升 ᜇ升a előzetesen az egész tömᜇ升re kiterᜇ升eᜇ升ő elvi telekalakᜇ升tási engeᜇ升élyt aᜇ升ott az épᜇ升tésᜇ升gyi ᜇ升atᜇ升ságᜇ升 ᜇ升ölᜇ升 ᜇ升elterᜇ升letᜇ升e vonásátᜇ升 kᜇ升lterᜇ升leti termőᜇ升ölᜇ升ön volt zártkerti terᜇ升leteken is és a ᜇ升elterᜇ升leti termőᜇ升ölᜇ升ön minᜇ升en más ᜇ升élú ᜇ升asználatot engeᜇ升élyeztetni kellᜇ升 a ᜇ升ölᜇ升ᜇ升 részleteknél az illetékes körzeti ᜇ升ölᜇ升ᜇ升ivataltᜇ升l meg kell kérni az érintett terᜇ升letek más ᜇ升élú ᜇ升elᜇ升asználásának engeᜇ升élyezését isᜇ升 4ᜇ升 elterᜇ升letᜇ升e vonás ᜇ升sak ᜇ升olyamatosanᜇ升 a meglévő ᜇ升elterᜇ升letᜇ升ez ᜇ升satlakozᜇ升an leᜇ升 ᜇ升etᜇ升 5ᜇ升 Nyeles telek nem alakᜇ升tᜇ升atᜇ升 ki a renᜇ升elet ᜇ升atálya alá tartozᜇ升 terᜇ升letenᜇ升 Kétlépcsős engedélyezési eljárás 6. ᜇ升ᜇ升 terv egyes terᜇ升letekre illᜇ升 egyes létesᜇ升tményekreᜇ升 a tervszer嘇 és gazᜇ升aságos megvalᜇ升sᜇ升tás valamint az egységes épᜇ升tészeti megᜇ升elenés érᜇ升ekéᜇ升en kétlépᜇ升sős enᜇ升 geᜇ升élyezési elᜇ升árási kötelezettséget ᜇ升r előᜇ升 aᜇ升) kétlépᜇ升sős elᜇ升árás keretéᜇ升en amennyiᜇ升en a ᜇ升eruᜇ升ázás nem egy kialakult telᜇ升 ken történik előzetes elvi épᜇ升tési és/vagy telekalakᜇ升tási engeᜇ升élyezés során kell megᜇ升atározni az aᜇ升ott terᜇ升let ᜇ升övezetᜇ升 tömᜇ升) telᜇ升es kiépᜇ升tettségére vonatkozᜇ升 köᜇ升 vetelményeketᜇ升 és ezáltal az aᜇ升ott épᜇ升tési ᜇ升temᜇ升 ᜇ升eruᜇ升ázás konkrét épᜇ升tésᜇ升gyi és a más szakᜇ升atᜇ升sági előᜇ升rásaitᜇ升 ᜇ升ᜇ升) z előzetes elvi engeᜇ升élykérelemᜇ升ez szaktervező által kiᜇ升olgozott ᜇ升 ᜇ升 kell ᜇ升satolniᜇ升 amely az előᜇ升rt telᜇ升es terᜇ升letre a végső kiépᜇ升tettség állaᜇ升 potát tartalmazzaᜇ升 az aᜇ升ott épᜇ升tési szánᜇ升éknak megᜇ升elelő részletesség嘇 kiᜇ升olgoᜇ升 zásᜇ升anᜇ升 ᜇ升ᜇ升) z elvi engeᜇ升élyezési tervet az önkormányzat illetékes ᜇ升izottságávalᜇ升 az önkorᜇ升 mányzat ᜇ升őépᜇ升tészévelᜇ升 annak ᜇ升iányáᜇ升an a terᜇ升leti ᜇ升őépᜇ升tésszelᜇ升 valamint az eseᜇ升 tenként összeᜇ升ᜇ升vott tervtanáᜇ升ᜇ升sal előzetesen véleményeztetni kellᜇ升 tervtanáᜇ升sᜇ升 ᜇ升a a megyei és terᜇ升leti ᜇ升őépᜇ升tészt ᜇ升elegálni kellᜇ升 2ᜇ升 z ilyen terᜇ升leteken épᜇ升tési engeᜇ升ély ᜇ升sak érvényes előzetes elvi engeᜇ升ély alapᜇ升 ᜇ升ánᜇ升 az aᜇ升ᜇ升an rögzᜇ升tett ᜇ升eltételek szerint aᜇ升ᜇ升atᜇ升ᜇ升 3ᜇ升 Kétlépᜇ升sős engeᜇ升élyezési elᜇ升árásra kiᜇ升elölt terᜇ升letek a terven KE ᜇ升ellel ᜇ升eltᜇ升ntetett terᜇ升letrészekᜇ升 4ᜇ升 Kétlépᜇ升sős engeᜇ升élyezési elᜇ升árás költsége a ᜇ升eruᜇ升ázás kezᜇ升eményezőᜇ升ét terᜇ升eliᜇ升 Közterületek kialakítása és használata 7. ᜇ升ᜇ升 közterᜇ升leteket renᜇ升eltetésének megᜇ升elelő ᜇ升élra ᜇ升árki szaᜇ升aᜇ升on ᜇ升asználᜇ升atᜇ升aᜇ升 azonᜇ升an a ᜇ升asználat mások ᜇ升asonlᜇ升 ᜇ升élú ᜇ升ogait nem korlátozᜇ升atᜇ升aᜇ升

6 2ᜇ升 közterᜇ升let renᜇ升eltetéstől eltérő ᜇ升asználatáᜇ升oz a tulaᜇ升ᜇ升onos önkormányzat engeᜇ升 ᜇ升élye szᜇ升kségesᜇ升 3ᜇ升 közterᜇ升letek ᜇ升asználatárᜇ升l rᜇ升嘇 község önkormányzat képviselőtestᜇ升letének mᜇ升ᜇ升osᜇ升tott ᜇ升/ᜇ升ᜇ升ᜇ升5ᜇ升 ᜇ升 ᜇ升3ᜇ升ᜇ升) számú önkormányzati renᜇ升elete intézkeᜇ升ikᜇ升 4ᜇ升 Úᜇ升 közterᜇ升let az egész tömᜇ升re kiterᜇ升eᜇ升ő telekalakᜇ升tási terv szerint ᜇ升ozᜇ升atᜇ升 létreᜇ升 A közművesítés mértéke, közművek elhelyezésének, üzemeltetésének rendje 8. ᜇ升ᜇ升 Közm嘇vesᜇ升tettség szempontᜇ升áᜇ升ᜇ升l a ᜇ升eépᜇ升tésre szánt terᜇ升letek telᜇ升es közm嘇vesᜇ升tettség嘇nek minősᜇ升lnekᜇ升 azaz közᜇ升zemi energia szolgáltatást ᜇ升villamos energia és vezetékes gáz)ᜇ升 közᜇ升zemi ivᜇ升vᜇ升z szolgáltatástᜇ升 közᜇ升zemi szennyvᜇ升zelvezetést és tisztᜇ升tástᜇ升 közterᜇ升leti nyitottᜇ升 vagy zárt renᜇ升szer嘇 ᜇ升sapaᜇ升ékvᜇ升zelvezetést kell ᜇ升iztosᜇ升taniᜇ升 z úᜇ升 terᜇ升letek ᜇ升eépᜇ升tésének előᜇ升eltétele a közm嘇vesᜇ升tésᜇ升 kᜇ升lönös tekintettel a szennyvᜇ升zᜇ升satornaᜇ升 és ᜇ升sapaᜇ升ékvᜇ升zᜇ升elvezető ᜇ升álᜇ升zat kiépᜇ升téseᜇ升 2ᜇ升 közm嘇vek terᜇ升letigénnyel ᜇ升árᜇ升 létesᜇ升tményeitᜇ升 továᜇ升ᜇ升á a m嘇köᜇ升ésᜇ升k által megᜇ升 követelt véᜇ升őterᜇ升leteket a szaᜇ升ályozási terven ᜇ升elölt terᜇ升leteken kell elᜇ升elyezniᜇ升 3ᜇ升 szennyvizek elᜇ升elyezésére ᜇ升kezeléséreᜇ升 tisztᜇ升tására) vonatkozᜇ升an a minᜇ升enkori ᜇ升atályos előᜇ升rások mérvaᜇ升ᜇ升kᜇ升 4ᜇ升 közm嘇vek elᜇ升elyezésével érintett terᜇ升leteken ᜇ升elᜇ升l épᜇ升tmény elᜇ升elyezése ᜇ升sak az illetékes szakᜇ升atᜇ升ság eseti előᜇ升rásai szerint ᜇ升esetleg iᜇ升eiglenes ᜇ升elleggel) kerᜇ升lᜇ升et sorᜇ升 5ᜇ升 24/ᜇ升ᜇ升ᜇ升4ᜇ升 ᜇ升 ᜇ升ᜇ升2ᜇ升ᜇ升) K ᜇ升M renᜇ升elettel kötelezővé tett M ᜇ升4ᜇ升8 számú szaᜇ升vány előᜇ升rása szerint a távközlési ᜇ升álᜇ升zat részére ᜇ升iztosᜇ升tott terᜇ升letsávot szaᜇ升aᜇ升on kell ᜇ升agyniᜇ升 valamint ᜇ升etartanᜇ升ᜇ升k a ᜇ升ᜇ升ᜇ升4/ᜇ升ᜇ升82ᜇ升 ᜇ升Közlᜇ升 rtᜇ升 ᜇ升ᜇ升ᜇ升) K Mᜇ升 M számú egyᜇ升ttes közlemény 4ᜇ升 számú szaᜇ升ályzatáᜇ升an és a 3ᜇ升/ᜇ升ᜇ升ᜇ升4ᜇ升 ᜇ升ᜇ升 ᜇ升8ᜇ升) KM renᜇ升elettel kötelezővé ᜇ升a ᜇ升atályos ᜇ升ogszaᜇ升ályok szerint) tett M ᜇ升5ᜇ升ᜇ升 szᜇ升 szaᜇ升ványᜇ升an ᜇ升oglaltakᜇ升 Az építmények elhelyezése, kialakítása 9. ᜇ升ᜇ升 terᜇ升leten ᜇ升sak olyan telepᜇ升lésképi és épᜇ升tészeti szempontᜇ升ᜇ升l igényes ᜇ升 elsősorᜇ升 ᜇ升an egyeᜇ升i tervezés嘇 ᜇ升 épᜇ升tmények épᜇ升tᜇ升etőkᜇ升 amelyeket a telek aᜇ升ottságainakᜇ升 a környezetᜇ升k ᜇ升ellegénekᜇ升 a renᜇ升eltetésᜇ升k követelményeinekᜇ升 az épᜇ升tőanyagok saᜇ升átosᜇ升 ságainak megᜇ升elelően alakᜇ升tottak kiᜇ升 2ᜇ升 z egy telken lévő épᜇ升tmények tömegeit és ᜇ升omlokzatait ᜇ升ᜇ升omlokzati szᜇ升nezéseᜇ升 ket) úgy kell kialakᜇ升taniᜇ升 ᜇ升ogy azok egymással összᜇ升angᜇ升an legyenek és ᜇ升ormai szempontᜇ升ᜇ升l egységes épᜇ升tményᜇ升egyᜇ升ttes ᜇ升atását keltsékᜇ升 3ᜇ升 z épᜇ升tési övezetekre megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság értékeit nem lépᜇ升eti át az épᜇ升tmény a közterᜇ升let ᜇ升elé nézőᜇ升 a szomszéᜇ升os telekᜇ升atártᜇ升l 3 mᜇ升en ᜇ升elᜇ升l állᜇ升 ᜇ升omlokzatainak magasságaᜇ升 kivéveᜇ升 ᜇ升a az övezeti előᜇ升rások másként nem renᜇ升elᜇ升 keznekᜇ升

7 4ᜇ升 z épᜇ升letek ᜇ升omlokzatainakᜇ升 kerᜇ升téseinek egységét meg kell tartaniᜇ升 azt részleges átalakᜇ升tással vagy átᜇ升estéssel megᜇ升ontani nem szaᜇ升aᜇ升ᜇ升 5ᜇ升 lᜇ升alᜇ升atáron állᜇ升 ᜇ升eépᜇ升tési mᜇ升ᜇ升 esetéᜇ升en az épᜇ升letek az olᜇ升alᜇ升atáron sorosanᜇ升 az utᜇ升ai épᜇ升tési vonaltᜇ升l 5ᜇ升ᜇ升 m távolságᜇ升an zártsorúan keresztszárnnyal is ᜇ升ővᜇ升lᜇ升etnekᜇ升 meglévő keresztᜇ升s嘇rök megtartanᜇ升ᜇ升kᜇ升 ᜇ升elúᜇ升ᜇ升tásukᜇ升 ᜇ升ővᜇ升tésᜇ升k esetén az olᜇ升alᜇ升atáᜇ升 ron állᜇ升ᜇ升 illetve zártsorú ᜇ升eépᜇ升tésre vonatkozᜇ升 szaᜇ升ályok szerint kell elᜇ升árniᜇ升 ᜇ升ᜇ升 z előᜇ升rásoknak nem megᜇ升elelő kialakult olᜇ升alkert esetéᜇ升en az épᜇ升tmények közötti telepᜇ升tési távolság ᜇ升enntartᜇ升atᜇ升ᜇ升 az ereᜇ升eti épᜇ升let kontúrᜇ升án ᜇ升elᜇ升l úᜇ升 épᜇ升let épᜇ升tᜇ升ető a t嘇zrenᜇ升észeti szakᜇ升atᜇ升ság ᜇ升ozzáᜇ升árulásávalᜇ升 ᜇ升ᜇ升 z épᜇ升letek tetőzete a ᜇ升agyományos ᜇ升ormákᜇ升oz igazoᜇ升ᜇ升ᜇ升 magastetős konstrukᜇ升iᜇ升 ᜇ升ᜇ升an készᜇ升lᜇ升etᜇ升 8ᜇ升 ᜇ升éᜇ升alás ᜇ升serépᜇ升 vagy ᜇ升serép ᜇ升elleg嘇ᜇ升 a környezetᜇ升ez illeszkeᜇ升ő szᜇ升nezés嘇 leᜇ升 gyenᜇ升 ᜇ升ᜇ升 z K ᜇ升ᜇ升 szᜇ升 melléklete ᜇ升ᜇ升ᜇ升 pontᜇ升a szerint terepszint alatti épᜇ升tmény ᜇ升árᜇ升ol léteᜇ升 sᜇ升tᜇ升etőᜇ升 ᜇ升e: aᜇ升) az épᜇ升tési telken ᜇ升sak az épᜇ升tési ᜇ升elyen ᜇ升elᜇ升l emelkeᜇ升ᜇ升et ki a terepszintᜇ升őlᜇ升 ᜇ升ᜇ升) a terepszint alatti épᜇ升tmény ᜇ升eletti zölᜇ升ᜇ升elᜇ升letet is ᜇ升sak tetőkertként szaᜇ升aᜇ升 számᜇ升tásᜇ升a venni az K 25ᜇ升ᜇ升ᜇ升áᜇ升an rögzᜇ升tettek szerintᜇ升 ᜇ升ᜇ升) a terepszint alatti ᜇ升őᜇ升unkᜇ升iᜇ升 ᜇ升plᜇ升 ᜇ升zletᜇ升 m嘇ᜇ升elyᜇ升 stᜇ升ᜇ升) terᜇ升letét a szintterᜇ升let s嘇r嘇ᜇ升 ségi mutatᜇ升ᜇ升an ᜇ升igyelemᜇ升e kell venniᜇ升 ᜇ升ᜇ升ᜇ升 akᜇ升terᜇ升leten lakᜇ升épᜇ升lettől kᜇ升lönállᜇ升 épᜇ升let ᜇ升gazᜇ升asági épᜇ升let) kialakult állapot kivételével legᜇ升elᜇ升eᜇ升ᜇ升 3ᜇ升5 m épᜇ升tménymagasságúᜇ升 a ᜇ升elyi ᜇ升agyományoknak megᜇ升eᜇ升 lelő kialakᜇ升tásúᜇ升 anyagᜇ升asználatú leᜇ升etᜇ升 ᜇ升ᜇ升ᜇ升 z utᜇ升a ᜇ升előli telekᜇ升atárokon a kialakult ᜇ升agyományos kerᜇ升tésᜇ升orma és anyagᜇ升 ᜇ升asználat követenᜇ升őᜇ升 z úᜇ升 épᜇ升tési terᜇ升leten maximum 8ᜇ升 ᜇ升m magasságú tömör ᜇ升ᜇ升eᜇ升 tonᜇ升 kőᜇ升 vagy tégla) láᜇ升azatosᜇ升 maximum 2ᜇ升2ᜇ升 m összmagasságúᜇ升 ᜇ升első részén áttört kerᜇ升tés létesᜇ升tᜇ升etőᜇ升 Az állattartó épületek elhelyezésére, kialakítására vonatkozó szabályok lakóterületen 10. ᜇ升ᜇ升 llattartᜇ升 épᜇ升let ott létesᜇ升tᜇ升etőᜇ升 aᜇ升ol az állattartásrᜇ升l szᜇ升lᜇ升 önkormányzati renᜇ升elet ezt leᜇ升etővé tesziᜇ升 z állattartási renᜇ升elet korszer嘇sᜇ升tését ᜇ升elen szaᜇ升ályozási renᜇ升eᜇ升 lettel párᜇ升uzamosanᜇ升 azzal szinkronᜇ升an el kell végezniᜇ升 2ᜇ升 meglévő gazᜇ升asági épᜇ升letek állattartási épᜇ升letté történő átalakᜇ升tásiᜇ升 ᜇ升ővᜇ升tési munkái is épᜇ升tési engeᜇ升élyᜇ升ez kötöttekᜇ升 Járművek elhelyezése 11. ᜇ升ᜇ升 z iᜇ升eiglenesᜇ升 illetőleg alkalmi közterᜇ升leti ᜇ升zleti terᜇ升letekᜇ升ez nem szᜇ升kséges úᜇ升 várakozᜇ升ᜇ升elyeket létesᜇ升teniᜇ升 2ᜇ升 z K 42ᜇ升ᜇ升 4ᜇ升 szᜇ升 melléklete által előᜇ升rtᜇ升 illetőleg az ᜇ升ᜇ升) ᜇ升ekezᜇ升és szerint ᜇ升sökᜇ升 kentett számú várakozᜇ升ᜇ升elyek 3ᜇ升%ᜇ升a az Önkormányzattal kötött szerzőᜇ升és alapᜇ升án a kapᜇ升solᜇ升ᜇ升ᜇ升 közterᜇ升leten is megépᜇ升tᜇ升etőᜇ升 3ᜇ升 z épᜇ升tési engeᜇ升ély kiaᜇ升ásának ᜇ升eltételeᜇ升 ᜇ升ogy az épᜇ升ttető a szerzőᜇ升ésᜇ升en megálᜇ升 lapᜇ升tott épᜇ升tési költséget az Önkormányzat elkᜇ升lönᜇ升tett számláᜇ升ára előzetesen ᜇ升eᜇ升iᜇ升 zesseᜇ升

8 4ᜇ升 várakozᜇ升ᜇ升elyek ᜇ升asználatára és ᜇ升enntartására kᜇ升lön szerzőᜇ升ést kell kötniᜇ升 5 akᜇ升ᜇ升 és ᜇ升ᜇ升ᜇ升lőterᜇ升leten a szᜇ升kséges elᜇ升elyezenᜇ升ő személygépkoᜇ升sik elᜇ升elyezését saᜇ升át telken kell ᜇ升iztosᜇ升tani Tűzvédelem 12. ᜇ升ᜇ升 ᜇ升ᜇ升ᜇ升 t嘇zállᜇ升sági ᜇ升okozatú ᜇ升ᜇ升aᜇ升 vagy más égᜇ升ető anyagú kᜇ升lső térelᜇ升atárolᜇ升 szerᜇ升 kezet嘇ᜇ升 ᜇ升alazatúᜇ升 ᜇ升éᜇ升azatú) anyagᜇ升ᜇ升l létesᜇ升tenᜇ升ő épᜇ升tmények esetéᜇ升en ᜇ升e kell szeᜇ升 rezni az illetékes elsőᜇ升okú t嘇zvéᜇ升elmi ᜇ升atᜇ升ság szakᜇ升atᜇ升ságának állásᜇ升oglalásátᜇ升 2ᜇ升 telepᜇ升lés t嘇zivᜇ升z ᜇ升oltᜇ升vᜇ升z) ellátásátᜇ升 valamint a t嘇zoltás előᜇ升eltételeit ᜇ升t嘇zoltási útᜇ升 terᜇ升letᜇ升 stᜇ升ᜇ升) a 35/ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升 ᜇ升2ᜇ升ᜇ升) M renᜇ升elettel kiaᜇ升ott rszágos 嘇zvéᜇ升elmi zaᜇ升 ᜇ升ályzat vonatkozᜇ升 előᜇ升rásai és a 2/2ᜇ升ᜇ升2ᜇ升 ᜇ升 ᜇ升23ᜇ升) M renᜇ升elettel kiaᜇ升ott t嘇zvéᜇ升elem és polgári véᜇ升elem m嘇szaki követelményeinek megállapᜇ升tásárᜇ升l szᜇ升lᜇ升 renᜇ升elet vonatkoᜇ升 zᜇ升 előᜇ升rásai szerint kell kialakᜇ升taniᜇ升 illetve ᜇ升iztosᜇ升taniᜇ升 II. FEJEZET A belterületi határ megállapítása 13. ᜇ升ᜇ升 község ᜇ升elterᜇ升letét növelni a szaᜇ升ályozási terven ᜇ升elölt aláᜇ升ᜇ升i terᜇ升letekkelᜇ升 a tényleges ᜇ升elᜇ升asználás szánᜇ升ékának testᜇ升leti ᜇ升atározattal történő megerősᜇ升tését követően leᜇ升et: aᜇ升) Meᜇ升sekrákos északi részénᜇ升 ᜇ升ᜇ升) Meᜇ升sekszakál északi részénᜇ升 ᜇ升ᜇ升) ekeres keleti részénᜇ升 ᜇ升ᜇ升) telepᜇ升lés nyugati részén ᜇ升termál ᜇ升ᜇ升ᜇ升lőterᜇ升let)ᜇ升 eᜇ升) ános keletiᜇ升 északi és ᜇ升éli részénᜇ升 2ᜇ升 lakᜇ升ᜇ升ᜇ升 ᜇ升ᜇ升ᜇ升lőᜇ升 és kᜇ升lönleges terᜇ升letek ᜇ升ővᜇ升tése a terᜇ升letekre készᜇ升tett közm嘇elláᜇ升 tási program testᜇ升leti elᜇ升ogaᜇ升ását követően történᜇ升et megᜇ升 III. FEJEZET Településszerkezet, területfelhasználás 14. szaᜇ升ályozási terv aᜇ升) a község közigazgatási terᜇ升letét ᜇ升eépᜇ升tésre szántᜇ升 valamint ᜇ升eépᜇ升tésre nem szánt terᜇ升letreᜇ升 ezeken ᜇ升elᜇ升l peᜇ升ig kᜇ升lönᜇ升öző terᜇ升letᜇ升elᜇ升asználási egységekᜇ升 re osztᜇ升a ᜇ升el; ᜇ升ᜇ升) a ᜇ升eépᜇ升tésre szánt terᜇ升letᜇ升e tartozᜇ升 terᜇ升letᜇ升elᜇ升asználási egységek terᜇ升leteit kᜇ升lönᜇ升öző épᜇ升tési övezetekᜇ升e sorolᜇ升a; ᜇ升ᜇ升) a ᜇ升eépᜇ升tésre nem szánt terᜇ升letᜇ升e tartozᜇ升 terᜇ升letᜇ升elᜇ升asználási egységek terᜇ升ᜇ升 leteit kᜇ升lönᜇ升öző övezetekᜇ升e sorolᜇ升a; ᜇ升ᜇ升) az épᜇ升tési övezeteketᜇ升 illetőleg övezeteket közterᜇ升letekre és közterᜇ升letnek nem minősᜇ升lő terᜇ升letekre osztᜇ升aᜇ升

9 A szabályozási elemek értelmezése 15. ᜇ升ᜇ升 szaᜇ升ályozási terven ᜇ升a továᜇ升ᜇ升iakᜇ升an: a terv) kötelezőnek kell tekinteni és meg kell tartani: ᜇ升 a szaᜇ升ályozási vonalat ᜇ升közterᜇ升let szaᜇ升ályozási vonal)ᜇ升 ᜇ升 a kᜇ升lönᜇ升öző renᜇ升eltetés嘇 terᜇ升leteket elválasztᜇ升 ᜇ升atárvonalatᜇ升 ᜇ升 az épᜇ升tési övezetᜇ升 övezet ᜇ升atárvonalátᜇ升 ᜇ升 a terᜇ升letek renᜇ升eltetésétᜇ升 ᜇ升 a ᜇ升eᜇ升ltetési kötelezettségetᜇ升 ᜇ升 az övezeti ᜇ升ellemzőketᜇ升 ᜇ升 az épᜇ升tési ᜇ升ely ᜇ升atárátᜇ升 2ᜇ升 kötelező ereᜇ升嘇 elemek mᜇ升ᜇ升osᜇ升tása a szaᜇ升ályozási terv mᜇ升ᜇ升osᜇ升tását vonᜇ升a maga utánᜇ升 3ᜇ升 zokon a terᜇ升letekenᜇ升 aᜇ升ol a terᜇ升letᜇ升elᜇ升asználás vagy az épᜇ升tési övezet a terv szerint megᜇ升 változikᜇ升 a telekalakᜇ升tás és épᜇ升tés a változásnak megᜇ升elelően engeᜇ升élyezᜇ升etőᜇ升 4ᜇ升 szaᜇ升ályozási terven irányaᜇ升ᜇ升 elemek: ᜇ升 telekalakᜇ升tások ᜇ升avasolt ᜇ升atáraᜇ升 ᜇ升 létesᜇ升tenᜇ升ő zölᜇ升ᜇ升elᜇ升leti elemekᜇ升 ᜇ升 magánutakᜇ升 5ᜇ升 z irányaᜇ升ᜇ升 szaᜇ升ályozási elemek épᜇ升tési engeᜇ升élyezési elᜇ升árás keretéᜇ升en mᜇ升ᜇ升osᜇ升tᜇ升atᜇ升kᜇ升 ᜇ升ᜇ升 szaᜇ升ályzatᜇ升an ᜇ升asznált ᜇ升omlokzatmagasság megᜇ升atározása: ᜇ升 az épᜇ升tmények egyes ᜇ升omlokzatᜇ升elᜇ升leteinek kᜇ升lönᜇ升kᜇ升lön számᜇ升tott ᜇ升az K ᜇ升ᜇ升 szᜇ升 mellékleᜇ升 tének 23ᜇ升 pontᜇ升a szerint) / értékeᜇ升 ᜇ升ᜇ升 Megᜇ升egyzés: az épᜇ升tési övezetek épᜇ升tési ᜇ升asználatát tartalmazᜇ升 táᜇ升lázatokᜇ升an a telkekre és épᜇ升tményᜇ升 magasságokra vonatkozᜇ升 értékek úᜇ升 telekalakᜇ升tásokraᜇ升 illetve úᜇ升 épᜇ升letek épᜇ升tésére értenᜇ升 ᜇ升őkᜇ升 a K ᜇ升el a kialakult állapotra utalᜇ升 úᜇ升 telek minimális nagysága a megosztás esetén visszamaraᜇ升ᜇ升 telekre is vonatᜇ升 kozikᜇ升 16. község ᜇ升eépᜇ升tésre szánt terᜇ升letén a következő terᜇ升letᜇ升elᜇ升asználási egységek vannak: aᜇ升) lakᜇ升terᜇ升let ᜇ升kertvárosiasᜇ升 ᜇ升alusias lakᜇ升terᜇ升let): Lke, Lf, ᜇ升ᜇ升) vegyes terᜇ升let ᜇ升telepᜇ升lésközpontᜇ升 illetve központi vegyes terᜇ升let): Vt, Vk, ᜇ升ᜇ升) ᜇ升ᜇ升ᜇ升lőterᜇ升let Üü, Üh, ᜇ升ᜇ升) kᜇ升lönleges terᜇ升let: Kᜇ升 17. község ᜇ升eépᜇ升tésre nem szánt terᜇ升letén a következő terᜇ升letᜇ升elᜇ升asználási egységek vannak: aᜇ升) közlekeᜇ升ésiᜇ升 közm嘇elᜇ升elyezésiᜇ升 ᜇ升ᜇ升rközlési terᜇ升let: KÖᜇ升 ᜇ升ᜇ升) zölᜇ升terᜇ升let: Zᜇ升 ᜇ升ᜇ升) erᜇ升őterᜇ升let: Eᜇ升 ᜇ升ᜇ升) mezőgazᜇ升asági terᜇ升let: Mᜇ升 eᜇ升) vᜇ升zgazᜇ升álkoᜇ升ási terᜇ升let: Vᜇ升

10 ᜇ升 Ü N K N Ü Kertvárosias lakóterület (Lke) 18. terᜇ升leten az K ᜇ升3ᜇ升ᜇ升ᜇ升áᜇ升an megnevezett épᜇ升tmények ᜇ升elyezᜇ升etők elᜇ升 ᜇ升ᜇ升 terᜇ升leten elᜇ升elyezᜇ升ető: legᜇ升elᜇ升eᜇ升ᜇ升 kétlakásos lakᜇ升épᜇ升letᜇ升 2ᜇ升 terᜇ升leten nem ᜇ升elyezᜇ升ető el: az K ᜇ升3ᜇ升ᜇ升 ᜇ升4) ᜇ升ekezᜇ升éséᜇ升en megnevezettᜇ升 és aláᜇ升ᜇ升iakᜇ升an ᜇ升elsorolt épᜇ升tmények: egyᜇ升áziᜇ升 oktatásiᜇ升 egészségᜇ升gyiᜇ升 szoᜇ升iális épᜇ升letᜇ升 a terᜇ升let renᜇ升eltetésszer嘇 ᜇ升asználatát zavarᜇ升 ᜇ升atású kézm嘇ipari épᜇ升letᜇ升 ᜇ升zemanyagtöltő állomásᜇ升 a terᜇ升let renᜇ升eltetésszer嘇 ᜇ升asználatát zavarᜇ升 ᜇ升atású egyéᜇ升 gazᜇ升asági épᜇ升tᜇ升 ményᜇ升 3ᜇ升 terᜇ升let épᜇ升tési övezetétᜇ升 valamint az aᜇ升ᜇ升an ᜇ升etartanᜇ升ᜇ升 telekalakᜇ升tási és ᜇ升eépᜇ升tési előᜇ升rásokat a következő táᜇ升lázat tartalmazza: Lke jelű építési övezet K kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 legkiseᜇ升ᜇ升 telekterᜇ升let méret ᜇ升ᜇ升ᜇ升 m2 kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 telek legkiseᜇ升ᜇ升 szélességi mérete ᜇ升8 m ᜇ升eépᜇ升tési mᜇ升ᜇ升 szaᜇ升aᜇ升onállᜇ升 megengeᜇ升ett legkiseᜇ升ᜇ升/legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság 3ᜇ升ᜇ升ᜇ升5ᜇ升ᜇ升 m z épᜇ升 telekre megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 szintterᜇ升let mutatᜇ升 ᜇ升ᜇ升ᜇ升 ᜇ升eépᜇ升tettség megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 mértéke 3ᜇ升 3ᜇ升 % zölᜇ升ᜇ升elᜇ升let legkiseᜇ升ᜇ升 mértéke 5ᜇ升 5ᜇ升 % z előkert legkiseᜇ升ᜇ升 mélysége: z olᜇ升alkert legkiseᜇ升ᜇ升 szélessége: kiseᜇ升ᜇ升 telepᜇ升tési távolság ᜇ升ele ᜇ升átsᜇ升kert legkiseᜇ升ᜇ升 mélysége: 5ᜇ升ᜇ升 m K 3ᜇ升ᜇ升ᜇ升 ᜇ升2) ᜇ升ekezᜇ升ése szerint megᜇ升atározott legᜇ升 ᜇ升ᜇ升ᜇ升 m 4ᜇ升 z épᜇ升tési telken az épᜇ升tményeket az épᜇ升tési ᜇ升elyen ᜇ升elᜇ升l szaᜇ升aᜇ升on leᜇ升et elᜇ升eᜇ升 lyezniᜇ升 5ᜇ升 tetőᜇ升ormátᜇ升 a tető ᜇ升aᜇ升lásszögétᜇ升 a tetőᜇ升eᜇ升és anyagátᜇ升 az épᜇ升let tömegᜇ升ormálását a környezetᜇ升ez illeszkeᜇ升ve kell kialakᜇ升taniᜇ升 illetve megválasztaniᜇ升 z illeszkeᜇ升ési ᜇ升eltétel telᜇ升esᜇ升tésének igazolásáᜇ升oz az épᜇ升tési ᜇ升atᜇ升ság és a tervező kérᜇ升eti a megyei ᜇ升őépᜇ升tész állásᜇ升oglalásátᜇ升 z épᜇ升letek tömegéᜇ升ől aᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升 változatos tetőᜇ升ormákᜇ升 a ᜇ升aᜇ升 gyományokᜇ升an gyökerező kontyolások és ᜇ升iᜇ升ktetők alkalmazása aᜇ升ánlottᜇ升 Keresztᜇ升s嘇ᜇ升 rök zártsorúan is épᜇ升tᜇ升etőkᜇ升 ᜇ升enntartᜇ升atᜇ升kᜇ升 úᜇ升ᜇ升áépᜇ升tᜇ升etőkᜇ升 Falusias lakóterület (Lf) 19. ᜇ升ᜇ升 terᜇ升leten az K ᜇ升4ᜇ升ᜇ升 ᜇ升ᜇ升) és ᜇ升2) ᜇ升ekezᜇ升éséᜇ升en megnevezett épᜇ升tmények ᜇ升eᜇ升 lyezᜇ升etők elᜇ升 2ᜇ升 terᜇ升leten elᜇ升elyezᜇ升ető: legᜇ升elᜇ升eᜇ升ᜇ升 kétlakásos lakᜇ升épᜇ升letᜇ升 a ᜇ升elyi lakosság ellátását szolgálᜇ升 kereskeᜇ升elmiᜇ升 szolgáltatᜇ升ᜇ升 venᜇ升églátᜇ升 épᜇ升ᜇ升 letᜇ升

11 mezőᜇ升 és erᜇ升őgazᜇ升álkoᜇ升ási épᜇ升tmény az állattarási renᜇ升elet szerintᜇ升 szállásᜇ升ely szolgáltatᜇ升 épᜇ升letᜇ升 kézm嘇ipari épᜇ升tményᜇ升 melléképᜇ升tmények: közm嘇ᜇ升satlakozási m嘇tárgyᜇ升 kerti épᜇ升tményᜇ升 kerti vᜇ升zᜇ升 és ᜇ升ᜇ升rᜇ升őmeᜇ升enᜇ升eᜇ升 napkollektorᜇ升 kerti épᜇ升tett t嘇zrakᜇ升ᜇ升elyᜇ升 kerti lugasᜇ升 kerti szaᜇ升aᜇ升lépᜇ升ső ᜇ升tereplépᜇ升ső) és leᜇ升tőᜇ升 3ᜇ升 terᜇ升leten nem ᜇ升elyezᜇ升ető el: az K ᜇ升4ᜇ升ᜇ升 ᜇ升2) ᜇ升ekezᜇ升ése szerinti ᜇ升unkᜇ升iᜇ升kᜇ升ᜇ升l: sportlétesᜇ升tményᜇ升 ᜇ升zemanyagtöltő állomásᜇ升 4ᜇ升 gy lakóegység minimálisan egy lakószobát és a ᜇ升ozzá tartozᜇ升 konyhátᜇ升 vizesblokkot ᜇ升elentiᜇ升 5ᜇ升 gazᜇ升álkoᜇ升ás ᜇ升élᜇ升át szolgálᜇ升 épᜇ升let a községᜇ升en kialakult olᜇ升alᜇ升atáron állᜇ升 ᜇ升eépᜇ升tésnek megᜇ升elelően olᜇ升alᜇ升atáronᜇ升 illetve ᜇ升sorgᜇ升közzel az olᜇ升alᜇ升atárra ᜇ升elyezᜇ升ető elᜇ升 ᜇ升ᜇ升 terᜇ升let épᜇ升tési övezeteitᜇ升 valamint az azokᜇ升an ᜇ升etartanᜇ升ᜇ升 telekalakᜇ升tási és ᜇ升eépᜇ升ᜇ升 tési előᜇ升rásokat a következő táᜇ升lázatok és szöveges kiegészᜇ升téseik tartalmazzák: Lf-1 jelű építési övezet (rehabilitációs) K HÉSZ kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 legkiseᜇ升ᜇ升 telekterᜇ升let méret ᜇ升 K ᜇ升2ᜇ升 m2 kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 telek legkiseᜇ升ᜇ升 szélességi mérete ᜇ升 K ᜇ升ᜇ升 m ᜇ升eépᜇ升tési mᜇ升ᜇ升 ᜇ升 olᜇ升alᜇ升atáron állᜇ升ᜇ升 szaᜇ升aᜇ升onállᜇ升ᜇ升 zártsorú megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság ᜇ升 K 4ᜇ升5* m z épᜇ升 telekre megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 szintterᜇ升let mutatᜇ升 ᜇ升ᜇ升5 ᜇ升eépᜇ升tettség legnagyoᜇ升ᜇ升 mértéke 3ᜇ升 K 3ᜇ升 % zölᜇ升ᜇ升elᜇ升let legkiseᜇ升ᜇ升 mértéke 4ᜇ升 K 4ᜇ升 % * A rehabilitációs övezetben az utcai homlokzat magassága a szomszédos épületekkel azonos lehet, illetve azoktól ± 0,50 m-rel térhet el. az épᜇ升letek szélességi mérete a 8ᜇ升ᜇ升 mᜇ升t nem ᜇ升alaᜇ升ᜇ升atᜇ升a megᜇ升 a paᜇ升lástérᜇ升en erkélyᜇ升 loggia nem létesᜇ升tᜇ升ető az utᜇ升ai olᜇ升alonᜇ升 az épᜇ升letek ᜇ升omlokzata nyerstéglaᜇ升 kőᜇ升 ᜇ升etonᜇ升 ᜇ升aᜇ升urkolatᜇ升 vagy vakolt ᜇ升elᜇ升let leᜇ升etᜇ升 az utᜇ升ai nyᜇ升lászárᜇ升k ᜇ升sak ᜇ升áᜇ升ᜇ升l készᜇ升lᜇ升etnekᜇ升 ᜇ升sak ᜇ升agyományos ᜇ升kőᜇ升 tégla vályog) épᜇ升tési mᜇ升ᜇ升 alkalmazᜇ升atᜇ升ᜇ升 ᜇ升aᜇ升áz és más előregyártott épᜇ升let nem épᜇ升tᜇ升etőᜇ升 a telek utᜇ升ai ᜇ升atárvonalán kerᜇ升tést kell épᜇ升teniᜇ升 anyaga ᜇ升sak kőᜇ升 ᜇ升etonᜇ升 téglaᜇ升 vasᜇ升 vagy ᜇ升a leᜇ升etᜇ升 az épᜇ升letek és kerᜇ升tések ᜇ升ormálása ᜇ升agyománykövető és illeszkeᜇ升ő legyenᜇ升

12 Lf-2 jelű építési övezet K HÉSZ kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 legkiseᜇ升ᜇ升 telekterᜇ升let méret ᜇ升 K ᜇ升2ᜇ升 m2 kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 telek legkiseᜇ升ᜇ升 szélességi mérete ᜇ升 K ᜇ升8 m ᜇ升eépᜇ升tési mᜇ升ᜇ升 ᜇ升 olᜇ升alᜇ升atáron állᜇ升ᜇ升 szaᜇ升aᜇ升onállᜇ升 megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság ᜇ升 K 4ᜇ升5* m z épᜇ升 telekre megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 szintterᜇ升let mutatᜇ升 ᜇ升ᜇ升5 ᜇ升eépᜇ升tettség legnagyoᜇ升ᜇ升 mértéke 3ᜇ升 3ᜇ升 % zölᜇ升ᜇ升elᜇ升let legkiseᜇ升ᜇ升 mértéke 4ᜇ升 4ᜇ升 % * Az utcai homlokzatmagasság a kialakulthoz igazodjon, a lejtő felőli oldalon max. 6,0 m lehet az épᜇ升letek szélességi mérete a ᜇ升ᜇ升ᜇ升 mᜇ升t nem ᜇ升alaᜇ升ᜇ升atᜇ升a megᜇ升 az épᜇ升letek ᜇ升omlokzata nyerstéglaᜇ升 kőᜇ升 ᜇ升etonᜇ升 ᜇ升aᜇ升urkolatᜇ升 vagy vakolt ᜇ升elᜇ升let leᜇ升etᜇ升 az utᜇ升ai nyᜇ升lászárᜇ升k ᜇ升sak ᜇ升áᜇ升ᜇ升l készᜇ升lᜇ升etnekᜇ升 a telek utᜇ升ai ᜇ升atárvonalán kerᜇ升tést kell épᜇ升teniᜇ升 anyaga ᜇ升sak kőᜇ升 ᜇ升etonᜇ升 téglaᜇ升 vasᜇ升 vagy ᜇ升a leᜇ升etᜇ升 az épᜇ升letek és kerᜇ升tések ᜇ升ormálása ᜇ升agyománykövető és illeszkeᜇ升ő legyenᜇ升 Lf-3.1 jelű építési övezet (Bános - kialakult) K HÉSZ kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 legkiseᜇ升ᜇ升 telekterᜇ升let méret ᜇ升 K ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升 m2 kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 telek legkiseᜇ升ᜇ升 szélességi mérete ᜇ升 K ᜇ升8 m ᜇ升eépᜇ升tési mᜇ升ᜇ升 ᜇ升 szaᜇ升aᜇ升onállᜇ升ᜇ升 olᜇ升alᜇ升atáron állᜇ升 megengeᜇ升ett legkiseᜇ升ᜇ升/legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság ᜇ升 K 4ᜇ升5* m z épᜇ升 telekre megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 szintterᜇ升let mutatᜇ升 ᜇ升ᜇ升3 ᜇ升eépᜇ升tettség legnagyoᜇ升ᜇ升 mértéke 3ᜇ升 2ᜇ升 % zölᜇ升ᜇ升elᜇ升let legkiseᜇ升ᜇ升 mértéke 4ᜇ升 5ᜇ升 % * Az utcai homlokzatmagasság a kialakulthoz igazodjon, a lejtő felőli oldalon max. 6,0 m lehet. Lf-3.2 jelű építési övezet (Bános - tervezett) K HÉSZ kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 legkiseᜇ升ᜇ升 telekterᜇ升let méret ᜇ升 K 2ᜇ升ᜇ升ᜇ升 m2 kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 telek legkiseᜇ升ᜇ升 szélességi mérete ᜇ升 3ᜇ升 m ᜇ升eépᜇ升tési mᜇ升ᜇ升 ᜇ升 szaᜇ升aᜇ升onállᜇ升 megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság ᜇ升 4ᜇ升5* m z épᜇ升 telekre megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 szintterᜇ升let mutatᜇ升 ᜇ升ᜇ升3 ᜇ升eépᜇ升tettség legnagyoᜇ升ᜇ升 mértéke 3ᜇ升 ᜇ升5 % zölᜇ升ᜇ升elᜇ升let legkiseᜇ升ᜇ升 mértéke 4ᜇ升 ᜇ升ᜇ升 % * Az utcai homlokzatmagasság a kialakulthoz igazodjon, a lejtő felőli oldalon max. 6,0 m lehet. Lf-4 jelű építési övezet K HÉSZ kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 legkiseᜇ升ᜇ升 telekterᜇ升let méret ᜇ升 K m2 kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 telek legkiseᜇ升ᜇ升 szélességi mérete ᜇ升 K m ᜇ升eépᜇ升tési mᜇ升ᜇ升 ᜇ升 olᜇ升alᜇ升atáron állᜇ升 megengeᜇ升ett legkiseᜇ升ᜇ升/legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság ᜇ升 K* m z épᜇ升 telekre megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 szintterᜇ升let mutatᜇ升 ᜇ升ᜇ升5 ᜇ升eépᜇ升tettség legnagyoᜇ升ᜇ升 mértéke 3ᜇ升 3ᜇ升 % zölᜇ升ᜇ升elᜇ升let legkiseᜇ升ᜇ升 mértéke 4ᜇ升 4ᜇ升 % * Az utcai homlokzatmagasság a kialakulthoz igazodjon

13 Lf-5 jelű építési övezet (sorházas) K HÉSZ kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 legkiseᜇ升ᜇ升 telekterᜇ升let méret ᜇ升 K m2 kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 telek legkiseᜇ升ᜇ升 szélességi mérete ᜇ升 K m ᜇ升eépᜇ升tési mᜇ升ᜇ升 ᜇ升 zártsorú megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság ᜇ升 K* m z épᜇ升 telekre megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 szintterᜇ升let mutatᜇ升 ᜇ升ᜇ升5 ᜇ升eépᜇ升tettség legnagyoᜇ升ᜇ升 mértéke 3ᜇ升 3ᜇ升 % zölᜇ升ᜇ升elᜇ升let legkiseᜇ升ᜇ升 mértéke 4ᜇ升 4ᜇ升 % * Az utcai homlokzatmagasság a kialakulthoz igazodjon Lf-6 jelű építési övezet K HÉSZ kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 legkiseᜇ升ᜇ升 telekterᜇ升let méret ᜇ升 ᜇ升ᜇ升ᜇ升 m2 kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 telek legkiseᜇ升ᜇ升 szélességi mérete ᜇ升 2ᜇ升 m ᜇ升eépᜇ升tési mᜇ升ᜇ升 ᜇ升 olᜇ升alᜇ升atáron állᜇ升ᜇ升 szaᜇ升aᜇ升onállᜇ升 megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság ᜇ升 4ᜇ升5* m z épᜇ升 telekre megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 szintterᜇ升let mutatᜇ升 ᜇ升ᜇ升5 ᜇ升eépᜇ升tettség legnagyoᜇ升ᜇ升 mértéke 3ᜇ升 3ᜇ升 % zölᜇ升ᜇ升elᜇ升let legkiseᜇ升ᜇ升 mértéke 4ᜇ升 4ᜇ升 % * A homlokzatmagasság a lejtő felőli oldalon max. 6,0 m lehet. Lf-7 jelű építési övezet (nyugdíjas lakópark) K HÉSZ kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 legkiseᜇ升ᜇ升 telekterᜇ升let méret ᜇ升 2ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升 m2 ᜇ升eépᜇ升tési mᜇ升ᜇ升 ᜇ升 szaᜇ升aᜇ升onállᜇ升 megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság ᜇ升 3ᜇ升5 m z épᜇ升 telekre megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 szintterᜇ升let mutatᜇ升 ᜇ升ᜇ升3 ᜇ升eépᜇ升tettség legnagyoᜇ升ᜇ升 mértéke 3ᜇ升 2ᜇ升 % zölᜇ升ᜇ升elᜇ升let legkiseᜇ升ᜇ升 mértéke 4ᜇ升 ᜇ升ᜇ升 % Egy lakóegységre jutó telekfelület minimum 300 m2, egy lakóegységekre jutó telekterület minimum 720 m2. Az építési övezetben a HÉSZ 6. -a szerint kétlépcsős engedélyezési eljárás folytatandó le. ᜇ升ᜇ升 z ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升 ᜇ升ᜇ升2ᜇ升 ᜇ升ᜇ升3ᜇ升ᜇ升 ᜇ升el嘇 övezetekᜇ升en az épᜇ升tési telken az egyes épᜇ升letek az aláᜇ升ᜇ升i szaᜇ升ályok ᜇ升igyelemᜇ升e vételével kialakᜇ升tott épᜇ升tési ᜇ升elyen ᜇ升elᜇ升l szaᜇ升aᜇ升on elᜇ升elyezᜇ升etők: az épᜇ升tési ᜇ升ely közterᜇ升let ᜇ升előli vonala: az utᜇ升áᜇ升an kialakult épᜇ升tési vonalᜇ升 úᜇ升 ᜇ升eépᜇ升ᜇ升 tésre szánt terᜇ升leten minimum 5ᜇ升ᜇ升 mᜇ升es előkertᜇ升 az olᜇ升alkert szélessége nem leᜇ升et kiseᜇ升ᜇ升 az K 3ᜇ升ᜇ升ᜇ升 ᜇ升2) ᜇ升ekezᜇ升és szerint megᜇ升atározott legkiseᜇ升ᜇ升 távolságnálᜇ升 azaz a legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság mértékénélᜇ升 az előᜇ升rásoknak nem megᜇ升elelően kialakult olᜇ升alkert esetéᜇ升en az épᜇ升tmények közötti telepᜇ升tési távolság ᜇ升enntartᜇ升atᜇ升ᜇ升 az ereᜇ升eti épᜇ升let kontúrᜇ升án ᜇ升elᜇ升l úᜇ升 épᜇ升ᜇ升 let épᜇ升tᜇ升ető a t嘇zrenᜇ升észeti szakᜇ升atᜇ升ság ᜇ升ozzáᜇ升árulásávalᜇ升 a ᜇ升átsᜇ升kert mélysége nem leᜇ升et kiseᜇ升ᜇ升 sem ᜇ升ᜇ升ᜇ升 mᜇ升nélᜇ升 sem az épᜇ升tmény ᜇ升átsᜇ升kertre néző tényleges épᜇ升tménymagasságának mértéᜇ升 kénélᜇ升 kialakult esetᜇ升en a ᜇ升átsᜇ升kert mérete megtartᜇ升atᜇ升ᜇ升 8ᜇ升 z ᜇ升ᜇ升3ᜇ升2ᜇ升 ᜇ升ᜇ升4ᜇ升 ᜇ升ᜇ升5ᜇ升 ᜇ升ᜇ升ᜇ升 és ᜇ升ᜇ升ᜇ升 ᜇ升el嘇 épᜇ升tési övezetekre vonatkozᜇ升 előᜇ升rások:

14 lőkert mélysége minimum 5ᜇ升ᜇ升ᜇ升 illetve 8ᜇ升ᜇ升 mᜇ升 az olᜇ升alkert szélessége minimum 5ᜇ升ᜇ升ᜇ升8ᜇ升ᜇ升 mᜇ升 a ᜇ升átsᜇ升kert mélysége minimum ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升 m leᜇ升etᜇ升 lakᜇ升terᜇ升leten magastetős épᜇ升letek létesᜇ升tᜇ升etőkᜇ升 az épᜇ升leteket 35ᜇ升45 ᜇ升os ᜇ升aᜇ升ᜇ升 lásszög嘇 ᜇ升a tetőᜇ升elᜇ升let maximum 4ᜇ升%ᜇ升ánál ennél kiseᜇ升ᜇ升 minimum ᜇ升5 érték is alkalmazᜇ升atᜇ升)ᜇ升 nyeregtetővel kell leᜇ升eᜇ升niᜇ升 tető ᜇ升éᜇ升alása ᜇ升sak ᜇ升serépᜇ升 vagy pikkelyes ᜇ升atású tetőᜇ升eᜇ升ő anyag leᜇ升etᜇ升 z övezetekᜇ升en a telken maximum 2 épᜇ升let ᜇ升elyezᜇ升ető elᜇ升 a az épᜇ升tési ᜇ升ely olᜇ升alᜇ升atáron állᜇ升ᜇ升 akkor azon ᜇ升elᜇ升l az épᜇ升let szaᜇ升aᜇ升onállᜇ升 mᜇ升ᜇ升on is elᜇ升elyezᜇ升etőᜇ升 z épᜇ升tési övezetᜇ升en a kialakult övezeti ᜇ升ellemzők esetéᜇ升en maximum két telek vonᜇ升atᜇ升 összeᜇ升 z úᜇ升onnan kialakulᜇ升 lakᜇ升telkek legnagyoᜇ升ᜇ升 szélessége 4ᜇ升 m leᜇ升 ᜇ升etᜇ升 ᜇ升ᜇ升 szᜇ升kséges számú személygépkoᜇ升si elᜇ升elyezését telken ᜇ升elᜇ升l kell megolᜇ升aniᜇ升 ᜇ升ᜇ升ᜇ升 tetőᜇ升ormátᜇ升 a tető ᜇ升aᜇ升lásszögétᜇ升 a tetőᜇ升eᜇ升és anyagátᜇ升 az épᜇ升let tömegᜇ升ormálását a környezetᜇ升ez illeszkeᜇ升ve kell kialakᜇ升taniᜇ升 illetve megválasztaniᜇ升 z illeszkeᜇ升ési ᜇ升eltétel telᜇ升esᜇ升tésének igazolásáᜇ升oz az épᜇ升tési ᜇ升atᜇ升ság és a tervező kérᜇ升eti a megyei ᜇ升őépᜇ升tész állásᜇ升oglalásátᜇ升 z épᜇ升letek tömegéᜇ升ől aᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升 változatos tetőᜇ升ormákᜇ升 a ᜇ升aᜇ升 gyományokᜇ升an gyökerező kontyolások és ᜇ升iᜇ升ktetők alkalmazása aᜇ升ánlottᜇ升 Keresztᜇ升s嘇ᜇ升 rök zártsorúan is épᜇ升tᜇ升etőkᜇ升 ᜇ升enntartᜇ升atᜇ升kᜇ升 úᜇ升ᜇ升áépᜇ升tᜇ升etőkᜇ升 Településközpont (vegyes) területe (Vt) 20. ᜇ升ᜇ升 terᜇ升leten az K ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升áᜇ升an megnevezett épᜇ升tmények ᜇ升elyezᜇ升etők elᜇ升 2ᜇ升 terᜇ升letᜇ升elᜇ升asználási egységᜇ升e ᜇ升terᜇ升letᜇ升e) a községközpont és környezetének terᜇ升lete tartozikᜇ升 3ᜇ升 terᜇ升leten ᜇ升etartanᜇ升ᜇ升 telekalakᜇ升tási és ᜇ升eépᜇ升tési előᜇ升rásokat a következő táᜇ升lázat tartalmazza: Vt jelű építési övezet K HÉSZ kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 legkiseᜇ升ᜇ升 telekterᜇ升let méret ᜇ升 K 3ᜇ升ᜇ升 m2 kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 telek legkiseᜇ升ᜇ升 szélességi mérete ᜇ升 K ᜇ升2 m ᜇ升eépᜇ升tési mᜇ升ᜇ升 ᜇ升 K olᜇ升alᜇ升atáron állᜇ升ᜇ升 zártsorú megengeᜇ升ett legkiseᜇ升ᜇ升/legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság ᜇ升 4ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升5 m z épᜇ升 telekre megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 szintterᜇ升let mutatᜇ升 ᜇ升ᜇ升5 ᜇ升eépᜇ升tettség megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 mértéke 8ᜇ升 5ᜇ升 % zölᜇ升ᜇ升elᜇ升let legkiseᜇ升ᜇ升 mértéke ᜇ升ᜇ升 25 % 4ᜇ升 z övezetᜇ升en raktárakᜇ升 garázsok az utᜇ升ára közvetlenᜇ升l nem nyitᜇ升atᜇ升kᜇ升 azok megᜇ升 közelᜇ升tésére az utᜇ升a ᜇ升elől kapuval lezárt átᜇ升árᜇ升tᜇ升 vagy tömör kerᜇ升tést kell létesᜇ升teniᜇ升 5ᜇ升 tetőᜇ升ormátᜇ升 a tető ᜇ升aᜇ升lásszögétᜇ升 a tetőᜇ升eᜇ升és anyagátᜇ升 az épᜇ升let tömegᜇ升ormálását a környezetᜇ升ez illeszkeᜇ升ve kell kialakᜇ升taniᜇ升 illetve megválasztaniᜇ升 z illeszkeᜇ升ési ᜇ升eltétel telᜇ升esᜇ升tésének igazolásáᜇ升oz az épᜇ升tési ᜇ升atᜇ升ság és a tervező kérᜇ升eti a megyei ᜇ升őépᜇ升tész állásᜇ升oglalásátᜇ升 z épᜇ升letek tömegéᜇ升ől aᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升 változatos tetőᜇ升ormákᜇ升 a ᜇ升aᜇ升 gyományokᜇ升an gyökerező kontyolások és ᜇ升iᜇ升ktetők alkalmazása aᜇ升ánlottᜇ升 Keresztᜇ升s嘇ᜇ升 rök zártsorúan is épᜇ升tᜇ升etőkᜇ升 ᜇ升enntartᜇ升atᜇ升kᜇ升 úᜇ升ᜇ升áépᜇ升tᜇ升etőkᜇ升

15 Központi vegyes terület (Vk) 21. ᜇ升ᜇ升 terᜇ升leten az K ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升áᜇ升an megnevezett épᜇ升tmények ᜇ升elyezᜇ升etők elᜇ升 2ᜇ升 terᜇ升letᜇ升elᜇ升asználási egységᜇ升e ᜇ升terᜇ升letᜇ升e) a község ᜇ升ᜇ升ᜇ升léssel kapᜇ升solatos ellátáᜇ升 si intézményeinek terᜇ升lete tartozikᜇ升 3ᜇ升 terᜇ升leten ᜇ升etartanᜇ升ᜇ升 telekalakᜇ升tási és ᜇ升eépᜇ升tési előᜇ升rásokat a következő táᜇ升lázaᜇ升 tok tartalmazzák: Vk-1 jelű építési övezet K HÉSZ kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 legkiseᜇ升ᜇ升 telekterᜇ升let méret ᜇ升 K ᜇ升ᜇ升ᜇ升 m2 kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 telek legkiseᜇ升ᜇ升 szélességi mérete ᜇ升 K ᜇ升ᜇ升 m ᜇ升eépᜇ升tési mᜇ升ᜇ升 ᜇ升 szaᜇ升aᜇ升onállᜇ升 megengeᜇ升ett legkiseᜇ升ᜇ升/legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság ᜇ升 3ᜇ升ᜇ升ᜇ升4ᜇ升5 m megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 szintterᜇ升let mutatᜇ升 ᜇ升ᜇ升ᜇ升 ᜇ升eépᜇ升tettség megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 mértéke 3ᜇ升+ᜇ升 K ᜇ升ᜇ升* % zölᜇ升ᜇ升elᜇ升let legkiseᜇ升ᜇ升 mértéke 3ᜇ升 2ᜇ升 % * OTÉK alóli felmentés szükséges! Vk-2 jelű építési övezet K HÉSZ kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 legkiseᜇ升ᜇ升 telekterᜇ升let méret ᜇ升 * m2 kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 telek legkiseᜇ升ᜇ升 szélességi mérete ᜇ升 ᜇ升 m ᜇ升eépᜇ升tési mᜇ升ᜇ升 ᜇ升 szaᜇ升aᜇ升onállᜇ升 megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság ᜇ升 4ᜇ升5 m megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 szintterᜇ升let mutatᜇ升 ᜇ升ᜇ升5 ᜇ升eépᜇ升tettség megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 mértéke 3ᜇ升+ᜇ升 3ᜇ升 % zölᜇ升ᜇ升elᜇ升let legkiseᜇ升ᜇ升 mértéke 3ᜇ升 4ᜇ升 % * Az építési övezetben új telek nem alakítható ki Vk-3 jelű építési övezet (sziget) K HÉSZ kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 legkiseᜇ升ᜇ升 telekterᜇ升let méret ᜇ升 K m2 kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 telek legkiseᜇ升ᜇ升 szélességi mérete ᜇ升 K m ᜇ升eépᜇ升tési mᜇ升ᜇ升 ᜇ升 szaᜇ升aᜇ升onállᜇ升 megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság ᜇ升 4ᜇ升5 m megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 szintterᜇ升let mutatᜇ升 ᜇ升ᜇ升5 ᜇ升eépᜇ升tettség megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 mértéke 3ᜇ升+8 ᜇ升ᜇ升 % zölᜇ升ᜇ升elᜇ升let legkiseᜇ升ᜇ升 mértéke 3ᜇ升 5ᜇ升 % Üdülőházas üdülőterület (Üü) 22. ᜇ升ᜇ升 z ᜇ升ᜇ升ᜇ升lőterᜇ升let elsősorᜇ升an ᜇ升ᜇ升ᜇ升lő épᜇ升letek elᜇ升elyezésére szolgálᜇ升 2ᜇ升 terᜇ升leten az K 22ᜇ升ᜇ升ᜇ升áᜇ升an megnevezett épᜇ升tményekᜇ升 valamint az ᜇ升ᜇ升ᜇ升lővenᜇ升 ᜇ升égek ellátását szolgálᜇ升 kereskeᜇ升elmiᜇ升 szolgáltatᜇ升ᜇ升 venᜇ升églátᜇ升 épᜇ升tmények ᜇ升elyezᜇ升eᜇ升 tők elᜇ升 3ᜇ升 z épᜇ升tési övezet épᜇ升tési telkein ᜇ升etartanᜇ升ᜇ升 telekalakᜇ升tási és ᜇ升eépᜇ升tési előᜇ升rások:

16 Üü-1 jelű építési övezet K HÉSZ kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 legkiseᜇ升ᜇ升 telekterᜇ升let méret ᜇ升 K ᜇ升5ᜇ升ᜇ升 m2 kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 telek legkiseᜇ升ᜇ升 szélességi mérete ᜇ升 K 3ᜇ升 m ᜇ升eépᜇ升tési mᜇ升ᜇ升 ᜇ升 szaᜇ升aᜇ升onállᜇ升 megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság ᜇ升 K 8ᜇ升ᜇ升* m megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 szintterᜇ升let mutatᜇ升 ᜇ升ᜇ升8 ᜇ升eépᜇ升tettség megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 mértéke 3ᜇ升 2ᜇ升 % zölᜇ升ᜇ升elᜇ升let legkiseᜇ升ᜇ升 mértéke 4ᜇ升 5ᜇ升 % * A lejtő felőli oldalon maximum 10 m lehet. Üü-2 jelű építési övezet K HÉSZ kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 legkiseᜇ升ᜇ升 telekterᜇ升let méret ᜇ升 K ᜇ升ᜇ升ᜇ升 m2 kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 telek legkiseᜇ升ᜇ升 szélességi mérete ᜇ升 K 2ᜇ升 m ᜇ升eépᜇ升tési mᜇ升ᜇ升 ᜇ升 szaᜇ升aᜇ升onállᜇ升 megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság ᜇ升 K 4ᜇ升5* m megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 szintterᜇ升let mutatᜇ升 ᜇ升ᜇ升8 ᜇ升eépᜇ升tettség megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 mértéke 3ᜇ升 2ᜇ升 % zölᜇ升ᜇ升elᜇ升let legkiseᜇ升ᜇ升 mértéke 4ᜇ升 5ᜇ升 % * A lejtő felőli oldalon maximum 6 m lehet. Üü-3 jelű építési övezet (kemping, tábor) K HÉSZ kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 legkiseᜇ升ᜇ升 telekterᜇ升let méret ᜇ升 K 5ᜇ升ᜇ升ᜇ升 m2 kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 telek legkiseᜇ升ᜇ升 szélességi mérete ᜇ升 K 5ᜇ升 m ᜇ升eépᜇ升tési mᜇ升ᜇ升 ᜇ升 szaᜇ升aᜇ升onállᜇ升 megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság ᜇ升 K 4ᜇ升5 m megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 szintterᜇ升let mutatᜇ升 ᜇ升ᜇ升5 ᜇ升eépᜇ升tettség megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 mértéke* 3ᜇ升 2ᜇ升 % zölᜇ升ᜇ升elᜇ升let legkiseᜇ升ᜇ升 mértéke 4ᜇ升 ᜇ升ᜇ升 % * A területen max. 50 m 2 -es épületek helyezhetők el. Üü-4 jelű építési övezet K HÉSZ kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 legkiseᜇ升ᜇ升 telekterᜇ升let méret ᜇ升 K 2ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升 m2 kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 telek legkiseᜇ升ᜇ升 szélességi mérete ᜇ升 K ᜇ升ᜇ升ᜇ升 m ᜇ升eépᜇ升tési mᜇ升ᜇ升 ᜇ升 szaᜇ升aᜇ升onállᜇ升 megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság ᜇ升 K 4ᜇ升5 m megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 szintterᜇ升let mutatᜇ升 ᜇ升ᜇ升5 ᜇ升eépᜇ升tettség megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 mértéke 3ᜇ升 2ᜇ升 % zölᜇ升ᜇ升elᜇ升let legkiseᜇ升ᜇ升 mértéke 4ᜇ升 ᜇ升ᜇ升 % 4ᜇ升 lőᜇ升ᜇ升 olᜇ升alᜇ升 és ᜇ升átsᜇ升kert vonatkozásáᜇ升an az K előᜇ升rásaitᜇ升 valamint a már kiᜇ升 alakult ᜇ升eépᜇ升tésre ᜇ升igyelemmel az illeszkeᜇ升és szaᜇ升ályait kell alkalmazniᜇ升 Hétvégi házas üdülőterület (Üh) 23. ᜇ升ᜇ升 terᜇ升leten az K 23ᜇ升ᜇ升ᜇ升áᜇ升an megnevezett épᜇ升tményekᜇ升 továᜇ升ᜇ升á kialakult esetᜇ升 ᜇ升en lakᜇ升ᜇ升 és szállásépᜇ升letekᜇ升 valamint az ᜇ升ᜇ升ᜇ升lővenᜇ升égek és a lakosság ellátását szolgálᜇ升 kereskeᜇ升elmiᜇ升 szolgáltatᜇ升ᜇ升 venᜇ升églátᜇ升 épᜇ升tmények ᜇ升elyezᜇ升etők elᜇ升

17 2ᜇ升 z ᜇ升ᜇ升ᜇ升lőegységek száma kialakult esetᜇ升en az övezetᜇ升en telkenként legᜇ升elᜇ升eᜇ升ᜇ升 2 leᜇ升etᜇ升 3ᜇ升 terᜇ升let épᜇ升tési övezeteitᜇ升 valamint az azokᜇ升an ᜇ升etartanᜇ升ᜇ升 telekalakᜇ升tási és ᜇ升eépᜇ升ᜇ升 tési előᜇ升rásokat a következő táᜇ升lázatok tartalmazzák: Üh-1 jelű építési övezet (horgászfalu) K HÉSZ kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 legkiseᜇ升ᜇ升 telekterᜇ升let méret ᜇ升 K m2 kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 telek legkiseᜇ升ᜇ升 szélességi mérete ᜇ升 K m ᜇ升eépᜇ升tési mᜇ升ᜇ升 ᜇ升 szaᜇ升aᜇ升onállᜇ升ᜇ升 olᜇ升alᜇ升atáron állᜇ升 megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság ᜇ升 3ᜇ升5 m megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 szintterᜇ升let mutatᜇ升 K ᜇ升eépᜇ升tettség megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 mértéke 2ᜇ升 K * % zölᜇ升ᜇ升elᜇ升let legkiseᜇ升ᜇ升 mértéke ᜇ升ᜇ升 K 4ᜇ升 * % * OTÉK alóli felmentés szükséges! z épᜇ升tési övezet egy ᜇ升ᜇ升ᜇ升lőegységes ᜇ升ᜇ升ᜇ升lőépᜇ升letek elᜇ升elyezésére szolgálᜇ升 z övezetᜇ升en úᜇ升 telek nem alakᜇ升tᜇ升atᜇ升 kiᜇ升 z ᜇ升ᜇ升ᜇ升lőépᜇ升let ᜇ升eépᜇ升tett alapterᜇ升lete a 3ᜇ升 m 2 ᜇ升tᜇ升 ᜇ升K*) az épᜇ升let gerinᜇ升magasᜇ升 sága a ᜇ升ᜇ升5 mᜇ升t nem ᜇ升alaᜇ升ᜇ升atᜇ升a megᜇ升 tető ᜇ升aᜇ升lásszöge 35ᜇ升45 között leᜇ升etᜇ升 telkek ᜇ升atárvonalain maxᜇ升 ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升 mᜇ升es magasságú áttört ᜇ升elleg嘇 kerᜇ升tés épᜇ升tᜇ升 ᜇ升etőᜇ升 inᜇ升eᜇ升 alagsor nem létesᜇ升tᜇ升etőᜇ升 mennyiᜇ升en a terasz paᜇ升lᜇ升szintᜇ升e a környezeténél ᜇ升 mᜇ升rel magasaᜇ升ᜇ升an ᜇ升eᜇ升 lyezkeᜇ升ik elᜇ升 a ᜇ升eépᜇ升tett terᜇ升letᜇ升e ᜇ升eszámᜇ升tanᜇ升ᜇ升ᜇ升 Üh-2 jelű építési övezet (kistelkes) K HÉSZ kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 legkiseᜇ升ᜇ升 telekterᜇ升let méret ᜇ升 K 3ᜇ升ᜇ升 m2 kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 telek legkiseᜇ升ᜇ升 szélességi mérete ᜇ升 K ᜇ升4 m ᜇ升eépᜇ升tési mᜇ升ᜇ升** ᜇ升 olᜇ升alᜇ升atáron állᜇ升 megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság ᜇ升 K 3ᜇ升5* m megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 szintterᜇ升let mutatᜇ升 ᜇ升ᜇ升2 ᜇ升eépᜇ升tettség megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 mértéke 2ᜇ升 ᜇ升5 % zölᜇ升ᜇ升elᜇ升let legkiseᜇ升ᜇ升 mértéke ᜇ升ᜇ升 ᜇ升ᜇ升 % * Az utcai homlokzatmagasság a kialakulthoz igazodjon, a lejtő felőli oldalon max. 6,0 m lehet. ** Az épület az utcavonalra merőleges gerinccel létesüljön. Üh-3 jelű építési övezet (középtelkes) K HÉSZ kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 legkiseᜇ升ᜇ升 telekterᜇ升let méret ᜇ升 K ᜇ升ᜇ升ᜇ升 m2 kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 telek legkiseᜇ升ᜇ升 szélességi mérete ᜇ升 K ᜇ升ᜇ升 m ᜇ升eépᜇ升tési mᜇ升ᜇ升 ᜇ升 szaᜇ升aᜇ升onállᜇ升ᜇ升 olᜇ升alᜇ升atáron állᜇ升 megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság ᜇ升 K 3ᜇ升5* m megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 szintterᜇ升let mutatᜇ升 ᜇ升ᜇ升2 ᜇ升eépᜇ升tettség megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 mértéke 2ᜇ升 ᜇ升5 % zölᜇ升ᜇ升elᜇ升let legkiseᜇ升ᜇ升 mértéke ᜇ升ᜇ升 ᜇ升ᜇ升 % * Az utcai homlokzatmagasság a kialakulthoz igazodjon, a lejtő felőli oldalon max. 6,0 m lehet.

18 Üh-T jelű építési övezet (távlatban) K HÉSZ kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 legkiseᜇ升ᜇ升 telekterᜇ升let méret ᜇ升 K ᜇ升2ᜇ升ᜇ升 m2 kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 telek legkiseᜇ升ᜇ升 szélességi mérete ᜇ升 K 2ᜇ升 m ᜇ升eépᜇ升tési mᜇ升ᜇ升 ᜇ升 szaᜇ升aᜇ升onállᜇ升 megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság ᜇ升 3ᜇ升5 m megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 szintterᜇ升let mutatᜇ升 ᜇ升ᜇ升ᜇ升 ᜇ升eépᜇ升tettség megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 mértéke 2ᜇ升 ᜇ升ᜇ升 % zölᜇ升ᜇ升elᜇ升let legkiseᜇ升ᜇ升 mértéke ᜇ升ᜇ升 8ᜇ升 % Távlatban üdülőterületbe sorolandó építési övezet, ezen övezetbe a terven jelölt balázshegyi, tekeresi és mecsekszakáli területek tartoznak. Az üdülőterületbe sorolás feltétele a vezetékes ivóvíz ellátás, szennyvízelvezetés és csapadékvíz elvezetés. Fenti feltételek teljesüléséig max. nettó 30 m2-es alapterületű gazdasági épület építhető. 4ᜇ升 z Üᜇ升ᜇ升2 és Üᜇ升ᜇ升3 ᜇ升el嘇 épᜇ升tési övezetekᜇ升en a már kialakult és ᜇ升eépᜇ升tett telkeken a meglévő épᜇ升let kiegészᜇ升tésekéntᜇ升 vagy másoᜇ升ik épᜇ升letként egy maxᜇ升 3 m2ᜇ升es alapteᜇ升 rᜇ升let嘇ᜇ升 maxᜇ升 2ᜇ升2ᜇ升 m épᜇ升tménymagasságú tárolási ᜇ升élúᜇ升 esztétikus kivitel嘇ᜇ升 ᜇ升aszerkezet嘇 épᜇ升let ᜇ升épᜇ升letrész) is létesᜇ升tᜇ升ető a t嘇zrenᜇ升észeti előᜇ升rások ᜇ升igyelemᜇ升e vételévelᜇ升 5ᜇ升 Úᜇ升onnan ᜇ升a terv ᜇ升ᜇ升váᜇ升agyását követően) létesᜇ升tenᜇ升őᜇ升 ᜇ升ővᜇ升tenᜇ升ő ᜇ升ᜇ升ᜇ升lőépᜇ升letek eseᜇ升 téᜇ升en a szᜇ升kséges kiegészᜇ升tő ᜇ升unkᜇ升iᜇ升kat is egy épᜇ升lettömegᜇ升en kell megvalᜇ升sᜇ升taniᜇ升 ᜇ升ᜇ升 pᜇ升tési engeᜇ升élyezési szempontᜇ升ᜇ升l egy üdülőegységnekᜇ升 kialakult esetᜇ升en egy lakásegységnek minősᜇ升l az a kᜇ升lön ᜇ升eᜇ升árattal renᜇ升elkező ᜇ升elyiségᜇ升soportᜇ升 melynek egy szoᜇ升áᜇ升aᜇ升 tisztálkoᜇ升ᜇ升 ᜇ升elyisége vanᜇ升 ᜇ升ᜇ升 z ᜇ升ᜇ升ᜇ升lőépᜇ升letek táᜇ升ᜇ升a illesztését az engeᜇ升élyezés során meg kell vizsgálniᜇ升 nᜇ升 nek érᜇ升ekéᜇ升en az épᜇ升tésᜇ升gyi ᜇ升atᜇ升ság az ezt igazolᜇ升 tervi munkarész készᜇ升tését előᜇ升 ᜇ升rᜇ升atᜇ升a ᜇ升ᜇ升otᜇ升ᜇ升 a környező ᜇ升eépᜇ升tés ᜇ升okumentálásaᜇ升 stᜇ升ᜇ升)ᜇ升 8ᜇ升 lőᜇ升ᜇ升 olᜇ升alᜇ升 és ᜇ升átsᜇ升kert vonatkozásáᜇ升an az K előᜇ升rásaitᜇ升 valamint a már kiᜇ升 alakult ᜇ升eépᜇ升tésre ᜇ升igyelemmel az illeszkeᜇ升és szaᜇ升ályait kell alkalmazniᜇ升 Különleges területek (K) 24. ᜇ升ᜇ升 kᜇ升lönleges terᜇ升letᜇ升e azok a terᜇ升letek tartoznakᜇ升 amelyek a raᜇ升tuk elᜇ升elyezenᜇ升ő épᜇ升tmények kᜇ升lönlegessége miatt ᜇ升ᜇ升elyᜇ升ez kötöttekᜇ升 ᜇ升elentős ᜇ升atást gyakorolnak a környezetᜇ升kreᜇ升 vagy a környezetᜇ升k megengeᜇ升ett kᜇ升lső ᜇ升atásaitᜇ升l is véᜇ升elmet igéᜇ升 nyelnek) és más ᜇ升eépᜇ升tésre szánt terᜇ升letᜇ升ᜇ升elᜇ升asználású terᜇ升letektől eltérnekᜇ升 2ᜇ升 terᜇ升leten az épᜇ升tési övezetek ᜇ升ő renᜇ升eltetésének megᜇ升elelőᜇ升 valamint az aᜇ升ᜇ升oz kapᜇ升solᜇ升ᜇ升ᜇ升 épᜇ升tmények ᜇ升elyezᜇ升etők elᜇ升 3ᜇ升 terᜇ升let épᜇ升tési övezeteitᜇ升 valamint az azokᜇ升an ᜇ升etartanᜇ升ᜇ升 telekalakᜇ升tási és ᜇ升eépᜇ升ᜇ升 tési előᜇ升rásokat a következő táᜇ升lázatok tartalmazzák: 3ᜇ升ᜇ升ᜇ升 ullaᜇ升éktárolᜇ升 és kezelő telepek épᜇ升tési övezete: z épᜇ升tési övezet a község közᜇ升zemi ᜇ升ullaᜇ升éktárolᜇ升ᜇ升 és kezelő telepeit ᜇ升oglalᜇ升a magáᜇ升anᜇ升 z épᜇ升tési övezetekᜇ升en ᜇ升sak a létesᜇ升tmények m嘇köᜇ升tetéséᜇ升ez szᜇ升kségek ᜇ升zemi épᜇ升tmények ᜇ升elyezᜇ升etők elᜇ升

19 K-szv jelű építési övezet (szennyvíztelep) K HÉSZ kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 legkiseᜇ升ᜇ升 telekterᜇ升let méret ᜇ升 m2 K kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 telek legkiseᜇ升ᜇ升 szélességi mérete ᜇ升 m ᜇ升eépᜇ升tési mᜇ升ᜇ升 ᜇ升 szaᜇ升aᜇ升onállᜇ升 megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság ᜇ升 5ᜇ升ᜇ升 m ᜇ升eépᜇ升tettség megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 mértéke 4ᜇ升 2ᜇ升 % zölᜇ升ᜇ升elᜇ升let legkiseᜇ升ᜇ升 mértéke 4ᜇ升 4ᜇ升 % 3ᜇ升2ᜇ升 ölᜇ升ᜇ升elᜇ升let ᜇ升elleg嘇 kᜇ升lönleges terᜇ升letek épᜇ升tési övezetei: z épᜇ升tési övezet a község ᜇ升elentős zölᜇ升ᜇ升elᜇ升lettel renᜇ升elkező kᜇ升lönleges terᜇ升ᜇ升 leteit ᜇ升oglalᜇ升a magáᜇ升anᜇ升 z egyes épᜇ升tési övezetekᜇ升en a megᜇ升atározott renᜇ升eltetést szolgálᜇ升 illetve az aᜇ升ᜇ升oz kapᜇ升solᜇ升ᜇ升ᜇ升 ellátási ᜇ升közösségi) létesᜇ升tmény épᜇ升tése engeᜇ升élyezettᜇ升 Kz-st jelű építési övezet (strandterület) K HÉSZ kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 legkiseᜇ升ᜇ升 telekterᜇ升let méret ᜇ升 K * m2 kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 telek legkiseᜇ升ᜇ升 szélességi mérete ᜇ升 m ᜇ升eépᜇ升tési mᜇ升ᜇ升 ᜇ升 K szaᜇ升aᜇ升onállᜇ升 megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság ᜇ升 ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升 m megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 szintterᜇ升let mutatᜇ升 ᜇ升ᜇ升2 ᜇ升eépᜇ升tettség megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 mértéke 4ᜇ升 3ᜇ升 % zölᜇ升ᜇ升elᜇ升let legkiseᜇ升ᜇ升 mértéke 4ᜇ升 5ᜇ升 % * A terület tovább nem osztható Kz-sp jelű építési övezet (sporttelep) K HÉSZ kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 legkiseᜇ升ᜇ升 telekterᜇ升let méret ᜇ升 5ᜇ升ᜇ升ᜇ升 m2 ᜇ升eépᜇ升tési mᜇ升ᜇ升 ᜇ升 szaᜇ升aᜇ升onállᜇ升 megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság ᜇ升 ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升 m megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 szintterᜇ升let mutatᜇ升 ᜇ升ᜇ升2 ᜇ升eépᜇ升tettség megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 mértéke 4ᜇ升 ᜇ升ᜇ升 % zölᜇ升ᜇ升elᜇ升let legkiseᜇ升ᜇ升 mértéke 4ᜇ升 ᜇ升ᜇ升 % Kz-rend jelű építési övezet (rendezvényterület, témapark) K HÉSZ kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 legkiseᜇ升ᜇ升 telekterᜇ升let méret ᜇ升 K 2ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升 m2 ᜇ升eépᜇ升tési mᜇ升ᜇ升* ᜇ升 szaᜇ升aᜇ升onállᜇ升 megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság ᜇ升 3ᜇ升5 m megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 szintterᜇ升let mutatᜇ升 ᜇ升ᜇ升ᜇ升2 ᜇ升eépᜇ升tettség megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 mértéke 4ᜇ升 2 % zölᜇ升ᜇ升elᜇ升let legkiseᜇ升ᜇ升 mértéke 4ᜇ升 ᜇ升ᜇ升 % * A területre a 6. szerinti kétlépcsős engedélyezési eljárás alkalmazandó, és csak intézményi funkció helyezhető el.

20 Kz-rek1 jelű építési övezet K HÉSZ kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 legkiseᜇ升ᜇ升 telekterᜇ升let méret ᜇ升 ᜇ升5ᜇ升ᜇ升ᜇ升 m2 ᜇ升eépᜇ升tési mᜇ升ᜇ升* ᜇ升 szaᜇ升aᜇ升onállᜇ升 megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság ᜇ升 ᜇ升ᜇ升5 m megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 szintterᜇ升let mutatᜇ升 ᜇ升ᜇ升ᜇ升 ᜇ升eépᜇ升tettség megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 mértéke 4ᜇ升 3 % zölᜇ升ᜇ升elᜇ升let legkiseᜇ升ᜇ升 mértéke 4ᜇ升 ᜇ升ᜇ升 % * A területre a 6. szerinti kétlépcsős engedélyezési eljárás alkalmazandó Kz-rek2 jelű építési övezet K HÉSZ kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 legkiseᜇ升ᜇ升 telekterᜇ升let méret ᜇ升 ᜇ升5ᜇ升ᜇ升ᜇ升 m2 ᜇ升eépᜇ升tési mᜇ升ᜇ升* ᜇ升 szaᜇ升aᜇ升onállᜇ升 megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság ᜇ升 ᜇ升ᜇ升5 m megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 szintterᜇ升let mutatᜇ升 ᜇ升ᜇ升ᜇ升 ᜇ升eépᜇ升tettség megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 mértéke 4ᜇ升 5 % zölᜇ升ᜇ升elᜇ升let legkiseᜇ升ᜇ升 mértéke 4ᜇ升 8ᜇ升 % * A területre a 6. szerinti kétlépcsős engedélyezési eljárás alkalmazandó Kz-term (termálfürdő és üdülőterület) K HÉSZ kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 legkiseᜇ升ᜇ升 telekterᜇ升let méret ᜇ升 5ᜇ升ᜇ升ᜇ升ᜇ升 m2 ᜇ升eépᜇ升tési mᜇ升ᜇ升* ᜇ升 szaᜇ升aᜇ升onállᜇ升 megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság ᜇ升 ᜇ升ᜇ升5** m megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 szintterᜇ升let mutatᜇ升 ᜇ升ᜇ升2 ᜇ升eépᜇ升tettség megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 mértéke 4ᜇ升 ᜇ升5 % zölᜇ升ᜇ升elᜇ升let legkiseᜇ升ᜇ升 mértéke 4ᜇ升 ᜇ升ᜇ升 % * A területre a 6. szerinti kétlépcsős engedélyezési eljárás alkalmazandó ** Szálloda esetében a lejtő felőli homlokzatmagasság max. 12 m lehet. Kz-tem jelű építési övezet (temető, kálvária) K HÉSZ kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 legkiseᜇ升ᜇ升 telekterᜇ升let méret ᜇ升 szaᜇ升ályozási terv m2 kialakᜇ升tᜇ升atᜇ升 telek legkiseᜇ升ᜇ升 szélességi mérete ᜇ升 szerint m ᜇ升eépᜇ升tési mᜇ升ᜇ升 ᜇ升 K szaᜇ升aᜇ升onállᜇ升 megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 épᜇ升tménymagasság ᜇ升 4ᜇ升ᜇ升* m megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 szintterᜇ升let mutatᜇ升 ᜇ升ᜇ升ᜇ升 ᜇ升eépᜇ升tettség megengeᜇ升ett legnagyoᜇ升ᜇ升 mértéke 4ᜇ升 ᜇ升ᜇ升 % zölᜇ升ᜇ升elᜇ升let legkiseᜇ升ᜇ升 mértéke 4ᜇ升 4ᜇ升 % * kivéve harangtorony, harangláb ᜇ升 Ü N K N M N Ü Közlekedési, közműelhelyezési, hírközlési terület 25. ᜇ升ᜇ升 terᜇ升letᜇ升elᜇ升asználási egység ᜇ升terᜇ升let) az K 2ᜇ升ᜇ升ᜇ升 ᜇ升ᜇ升) és ᜇ升3) ᜇ升ekezᜇ升ésᜇ升en leᜇ升rt ᜇ升élra szolgálᜇ升 2ᜇ升 z e terᜇ升letᜇ升e tartozᜇ升 közterᜇ升letek telekᜇ升atáraitᜇ升 szaᜇ升ályozási szélességét a szaᜇ升 ᜇ升ályozási terv ᜇ升elöliᜇ升 terᜇ升letsávᜇ升a eső meglévő épᜇ升leteken minᜇ升ennem嘇 épᜇ升tési teᜇ升 vékenység a terᜇ升letsáv kialakᜇ升tásának várᜇ升atᜇ升 iᜇ升eᜇ升étᜇ升 az épᜇ升leteknek a terᜇ升letsávᜇ升 ᜇ升an elᜇ升oglalt ᜇ升elyétᜇ升 az épᜇ升let saᜇ升átosságait ᜇ升eszmei és gazᜇ升asági értékét) mérlegelᜇ升

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT Vonyarcvashegy Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 7/2006. (V. 25.) számú, 8/2008. (X. 27.) számú, 3/2009. (I. 29.) számú, 5/2009. (I. 29.) számú, 8/2010. (X.28.) rendelettel módosított 15/2004.

Részletesebben

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT NAGYKÁTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/003. (III. 0.) számú RENDELETE A VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL (Egységes szerkezetben a 8/0. (V.07.), a 6/0. (VII.04.)

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő Testületének 1819 /2008. (IX.01.) sz. rendelete 1. Decs Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról (HÉSZ)

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő Testületének 1819 /2008. (IX.01.) sz. rendelete 1. Decs Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról (HÉSZ) Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő Testületének 1819 /2008. (IX.01.) sz. rendelete 1 Decs Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról (HÉSZ) (Egységes szerkezet) Decs Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Márkó Község Önkormányzat Képviselő testületének 4/2011. (VI.8) önkormányzati rendelete Márkó Község Helyi Építési Szabályzatról és Szabályozási Tervéről Egységes szerkezetbe foglalva a 7/2011.(XI.16.)

Részletesebben

A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL

A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL 1 Hárskút község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2005. (V. 31.) rendelete A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL valamint a SZABÁLYOZÁSI TERV jóváhagyásáról 2 I. ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK 1. A rendelet hatálya

Részletesebben

BIHARNAGYBAJOM KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA 2014

BIHARNAGYBAJOM KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA 2014 EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ: 2014. JÚNIUS BIHARNAGYBAJOM KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA 2014 HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT 1. MELLÉKLET: KÜLTERÜLET SZABÁLYOZÁSI TERVE: SZ-1 2. MELLÉKLET: BELTERÜLET ÉS KÖRNYEZETÉNEK

Részletesebben

(1) A rendelet hatálya Oroszlány város közigazgatási területére terjed ki.

(1) A rendelet hatálya Oroszlány város közigazgatási területére terjed ki. Oroszlány Város Önkormányzatának 20/2006.(X.11.) ÖR rendelete a helyi építési szabályzatról Oroszlány város Önkormányzata az 1990. évi LXV. tv. 16. /1/ bekezdésében, valamint az 1997. évi LXXVIII. tv.

Részletesebben

- 1 - Nagykálló Város Önkormányzat 39/2007. (X.05.) Önk. r e n d e l e t e

- 1 - Nagykálló Város Önkormányzat 39/2007. (X.05.) Önk. r e n d e l e t e - 1 - Nagykálló Város Önkormányzat 39/2007. (X.05.) Önk. r e n d e l e t e Nagykálló város igazgatási területére vonatkozó Szabályozási Terveinek elfogadásáról, és a Helyi Építési Szabályzat megállapításáról

Részletesebben

ELLEND község Önkormányzata Képviselıtestülete. 7/2003. (VIII.7.) rendelete A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL

ELLEND község Önkormányzata Képviselıtestülete. 7/2003. (VIII.7.) rendelete A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL ELLEND község Önkormányzata Képviselıtestülete 7/2003. (VIII.7.) rendelete A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL Ellend község Önkormányzatának Képviselıtestülete az 1990. évi LXV. törvény 16. - ában, valamint

Részletesebben

4 számú rendelet: CSÉSZ- FEJEZET A rendelet hatálya és tartalma... 1. 1.old. Alkalmazási előírások... 2. Közterület-alakítási Terv /KAT/... 3. Kötelező Elvi Engedélyezési Terv /KELEN/... 4. FEJEZET...

Részletesebben

Szeremle Község Önkormányzatának... / 2013. (... ) rendelete a helyi építési szabályzatról. - t e r v e z e t - A rendelet hatálya 1.

Szeremle Község Önkormányzatának... / 2013. (... ) rendelete a helyi építési szabályzatról. - t e r v e z e t - A rendelet hatálya 1. Szeremle Község Önkormányzatának... / 2013. (... ) rendelete a helyi építési szabályzatról - t e r v e z e t - Szeremle Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1990 évi LXV. Törvény 16. -ában, valamint

Részletesebben

a HÉSZ-ről szóló 1/2004. (I.29.) sz. Ökt. rendelet módosításáról

a HÉSZ-ről szóló 1/2004. (I.29.) sz. Ökt. rendelet módosításáról ZÁMOLY község 11/2016. (IV.4.) Ökt. sz. rendelete a HÉSZ-ről szóló 1/2004. (I.29.) sz. Ökt. rendelet módosításáról POMSÁR ÉS TÁRSAI ÉPÍTÉSZ IRODA 2016. április 1065 BUDAPEST, NAGYMEZŐ U. 25. tel:1-3318494

Részletesebben

SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 17/2014. (IX. 30.) önkormányzati rendelete

SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 17/2014. (IX. 30.) önkormányzati rendelete SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2014. (IX. 30.) önkormányzati rendelete Sárospatak város kül- és belterületének Szabályozási Tervéről és Helyi Építési Szabályzatáról Sárospatak

Részletesebben

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015 (...) önkormányzati rendelete Magyarpolány község Helyi Építési Szabályzatáról

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015 (...) önkormányzati rendelete Magyarpolány község Helyi Építési Szabályzatáról Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015 (......) önkormányzati rendelete Magyarpolány község Helyi Építési Szabályzatáról Magyarpolány Község Önkormányzata Képviselő-testülete az

Részletesebben

Általános előírások. Az előírások hatálya 1..

Általános előírások. Az előírások hatálya 1.. Külsővat Község Önkormányzata Képviselőtestületének 3/2007. (I.26.) ÖK rendelete Külsővat község Helyi Építési Szabályzatának, valamint Szabályozási Tervének jóváhagyásáról Külsővat Község Önkormányzatának

Részletesebben

Tököl Város Önkormányzat Képviselı-testületének /2010. (.) számú Önkormányzati rendelete Tököl Város Helyi Építési Szabályzatáról

Tököl Város Önkormányzat Képviselı-testületének /2010. (.) számú Önkormányzati rendelete Tököl Város Helyi Építési Szabályzatáról Tököl város Helyi Építési Szabályzata 1 Tököl építési szabályzata Tököl Város Önkormányzat Képviselı-testületének /2010. (.) számú Önkormányzati rendelete Tököl Város Helyi Építési Szabályzatáról Tököl

Részletesebben

NYÍRMÁRTONFALVA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

NYÍRMÁRTONFALVA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE C Í V I S T E R V TELEPÜLÉSTERVEZŐ ÉS ÉPÍTÉSZ IRODA BETÉTI TÁRSASÁG Levelezési cím: 4031 Debrecen, Derék utca 245 Iroda: Debrecen, Széchenyi utca 8 sz. Tel:(30) 9818-172, Tel/fax: (52) 531-732 Email: civisterv

Részletesebben

BERNECEBARÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2005. (VI. 17.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE BERNECEBARÁTI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL

BERNECEBARÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2005. (VI. 17.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE BERNECEBARÁTI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL BERNECEBARÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2005. (VI. 17.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE BERNECEBARÁTI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL 1 BERNECEBARÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL SZÓLÓ 7/2005.(VIII.01.) RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL (EGYSÉGES SZERKEZET) A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL

A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL SZÓLÓ 7/2005.(VIII.01.) RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL (EGYSÉGES SZERKEZET) A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL 1 BELED NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2009. (III.02.) RENDELETE A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL SZÓLÓ 7/2005.(VIII.01.) RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL (EGYSÉGES SZERKEZET) Beled Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

KONYÁR KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA, SZABÁLYOZÁSI TERVE

KONYÁR KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA, SZABÁLYOZÁSI TERVE 2006-2014. 16/2014.(VI.20.),1/2014.(I.29.),4/2010.(III.19.),21/2009.(X.01.) önkormányzati rendeletekkel módosított 10/2006.(VIII.01.) önkormányzati rendelete - Egységes szerkezetben C Í V I S T E R V TELEPÜLÉSTERVEZŐ

Részletesebben

PALLAS. 21/2005.(VI.24.) sz. rendelet. Té.T. Bt.

PALLAS. 21/2005.(VI.24.) sz. rendelet. Té.T. Bt. Törökszentmiklós város Helyi Építési Szabályzata és Szabályozási Terve 2005. 21/2005.(VI.24.) sz. rendelet PALLAS Té.T. Bt. Településépítészeti és Térinformatikai Szolgáltató Betéti Társaság 3580 Tiszaújváros,

Részletesebben

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E 2010. évi 5. szám 2010. február 23. T A R T A L O M J E G Y Z É K Szám Tárgy Oldal A KÖZGYŰLÉS RENDELETEI 9/2010. (II. 23.) Ö.r. Debrecen Megyei

Részletesebben

Gáborján község Önkormányzatának 10/2004. (VIII.12) sz. rendelete

Gáborján község Önkormányzatának 10/2004. (VIII.12) sz. rendelete Gáborján község Önkormányzatának 10/2004. (VIII.12) sz. rendelete Gáborján Község Önkormányzati Képviselőtestülete az épített környezet alakításáról é s védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. Tv. Felhatalmazása

Részletesebben

KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE S A R U D KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE ÉSZAKTERV-PANORÁMA KFT. 3527 Miskolc, Zsigmondy u. 2. Tel./ fax: 46/508-728 e-mail: eszakterv@gmail.com 2009. november ÉSZAKTERV-PANORÁMA Kft. Miskolc, Zsigmondy

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK. A rendelet hatálya. (1) A rendelet hatálya Zalaegerszeg város közigazgatási területe.

I. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK. A rendelet hatálya. (1) A rendelet hatálya Zalaegerszeg város közigazgatási területe. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 13/2008.(IV.25.) önkormányzati rendelete Zalaegerszeg Megyei Jogú Város építési szabályzatának megállapításáról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATKÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 28/2012. (XII.15.) önkormányzati rendelete

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATKÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 28/2012. (XII.15.) önkormányzati rendelete KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATKÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 28/2012. (XII.15.) önkormányzati rendelete A VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK JÓVÁHAGYÁSÁRÓL ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL a módosító 28/2013.

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya. A rendelet alkalmazása

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya. A rendelet alkalmazása Boldog Községi Önkormányzat 20/2004. (XII. 21.) rendelete Boldog helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről Boldog Község Képviselő-testülete az 1997. évi LXXVIII. törvény 6. (3) bekezdés a)

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT TARTALMI KÖVETELMÉNYEI I. FEJEZET 1. RENDELET

TARTALOMJEGYZÉK A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT TARTALMI KÖVETELMÉNYEI I. FEJEZET 1. RENDELET SÁROSPATAK TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT TERVKARBANTARTÁS 2016 TARTALOMJEGYZÉK A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT TARTALMI KÖVETELMÉNYEI I. FEJEZET 1. RENDELET 1.1. ÁLTALÁNOS ELÕÍRÁSOK 1.1.1.

Részletesebben

BIHARNAGYBAJOM KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA 2015

BIHARNAGYBAJOM KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA 2015 Biharnagybajom község Képviselő-testületének 9/2015.(IV.23.) rendelete BIHARNAGYBAJOM KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA 2015 HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT 1. MELLÉKLET: KÜLTERÜLET SZABÁLYOZÁSI TERVE: SZ-1 2.

Részletesebben

Penc Község Önkormányzata Képviselőtestületének 8/2004. (V. 29.) számú rendelete az 5/2009. (V. 21.) KT. módosító rendelettel egybeszerkesztve

Penc Község Önkormányzata Képviselőtestületének 8/2004. (V. 29.) számú rendelete az 5/2009. (V. 21.) KT. módosító rendelettel egybeszerkesztve Penc Község Önkormányzata Képviselőtestületének 8/2004. (V. 29.) számú rendelete az 5/2009. (V. 21.) KT. módosító rendelettel egybeszerkesztve Penc Község Építési Szabályzatáról Penc Község Önkormányzata

Részletesebben

SÁRÁND KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA 2001-2014

SÁRÁND KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA 2001-2014 1 Sáránd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 11/2001. (X. 3.) KT. sz. rendeletével jóváhagyott 11/2009. (VI.10.), 2/2012.(I.30.) 4/2012. (III.08.) és 22/2014.(VIII.25.) KT. sz. rendeleteivel módosított

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő Testületének 19 /2008. (X.01.) sz. rendelete. Decs Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról (HÉSZ)

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő Testületének 19 /2008. (X.01.) sz. rendelete. Decs Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról (HÉSZ) Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő Testületének 19 /2008. (X.01.) sz. rendelete Decs Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról (HÉSZ) Decs Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete az 1990. évi

Részletesebben

(a 6/2009. (V. 8.), 10/2009. (VIII. 27.) és 6/2011. (V. 13.) önkormányzati rendeletekkel egységes szerkezetben)

(a 6/2009. (V. 8.), 10/2009. (VIII. 27.) és 6/2011. (V. 13.) önkormányzati rendeletekkel egységes szerkezetben) Magyarlak Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2007. (XII. 22.) Ök. rendelete Magyarlak község Helyi Építési Szabályzatának, valamint Szabályozási Tervének jóváhagyásáról (a 6/2009. (V. 8.), 10/2009.

Részletesebben

VÁCHARTYÁN HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA

VÁCHARTYÁN HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA VÁCHARTYÁN HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA Készült: Váchartyán község Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala megbízásából Készítette: ArchiSoft Komplex Kereskedelmi, Tervező és Szolgáltató Kft. 1111 Budapest,

Részletesebben

Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2005 (IV. 14.) rendelete a Helyi Építési Szabályzatról

Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2005 (IV. 14.) rendelete a Helyi Építési Szabályzatról Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2005 (IV. 14.) rendelete a Helyi Építési Szabályzatról Egyek Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és

Részletesebben

LŐRINCI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

LŐRINCI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LŐRINCI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE II. KÖTET LŐRINCI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2004. (IV.29.) számú önkormányzati RENDELETTEL jóváhagyott A és SZABÁLYOZÁSI TERVE M-TEAMPANNON KFT.

Részletesebben

NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYOKRÓL SZÓLÓ TÖBBSZÖR MÓDOSÍTOTT 11/2004. (IX. 10.) ÖR.

NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYOKRÓL SZÓLÓ TÖBBSZÖR MÓDOSÍTOTT 11/2004. (IX. 10.) ÖR. NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYOKRÓL SZÓLÓ TÖBBSZÖR MÓDOSÍTOTT 11/2004. (IX. 10.) ÖR. RENDELETE (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) Nyárlőrinc

Részletesebben

DEMECSER VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2005.(VII.29.) Ör

DEMECSER VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2005.(VII.29.) Ör DEMECSER VÁROS ÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNE 15/2005.(VII.29.) Ör r e n d e l e t e Demecser Város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről A épviselőtestület az Épített környezet alakításáról és védelméről

Részletesebben

BALATONSZEMES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / 2005. (VII. 25.) RENDELETE

BALATONSZEMES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / 2005. (VII. 25.) RENDELETE BALATONSZEMES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / 2005. (VII. 25.) RENDELETE A BALATONSZEMES KÖZSÉG BEL-ÉS KÜLTERÜLET HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL

Részletesebben

Petőfibánya Község Építési Szabályzata

Petőfibánya Község Építési Szabályzata Petőfibánya Község Építési Szabályzata Petőfibánya Község Önkormányzatának 14/2005.(IX.20.) rendelete Petőfibánya Építési Szabályzata (PÉSZ) és Szabályozási Tervének megállapításáról Petőfibánya Község

Részletesebben

VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat a módosításokkal egységes szerkezetben

VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat a módosításokkal egységes szerkezetben LA-URBE ÉPÍTÉSZIRODA KFT. 3525 Miskolc, Patak utca 10. sz. Telefon: 06-46-504-338 Fax: 06-46-504-339 mobil: 06-20-9692-361 E-mail: la.urbekft@chello.hu VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE Szabályozási

Részletesebben

B A L O G U N Y O M KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVE

B A L O G U N Y O M KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVE B A L O G U N Y O M KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVE Balogunyom Község Képviselőtestületének 8/2008. (VII.03.) számú önkormányzati rendelete Módosítva: a 19/2015. (IX. 29.) számú

Részletesebben

I. fejezet ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK

I. fejezet ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK FEGYVERNEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 34/2007. (XII.27.) számú rendelete a Helyi Építési Szabályzatról módosítással egységes szerkezetben Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő

Részletesebben

RÖSZKE KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁT (TOVÁBBIAKBAN: RHÉSZ) ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉT (TOVÁBBIAKBAN: RSZT).

RÖSZKE KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁT (TOVÁBBIAKBAN: RHÉSZ) ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉT (TOVÁBBIAKBAN: RSZT). Röszke Község Önkormányzatának (8/2009. (V.27.) és a 17/2015. (XI.27.) Kt. Ör. számú rendelettel módosított) 11/2007. (VII. 26.) Kt. Ör. számú rendelete a község közigazgatási területére vonatkozó Helyi

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA

NAGYKEREKI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA 1 Nagykereki Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2006. (X.11.) rendelete Nagykereki Község Önkormányzati Képviselő-testülete az Önkormányzatokról szóló 1997. évi CXXXIV. tv.-el módosított 1990.

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 2/2006. (II.20.) rendelete. a város közigazgatási területének helyi építési szabályzatáról

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 2/2006. (II.20.) rendelete. a város közigazgatási területének helyi építési szabályzatáról Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 10/2008.(II.27.), 28/2008. (V.22.), 31/2009.(IX.10.) (egyes önkormányzati rendeletek jogharmonizációs célú módosításáról), 28/2011.(VII.5.) és 37/2013.

Részletesebben

ALBERTIRSA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA

ALBERTIRSA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA JÓVÁHAGYOTT TERVDOKUMENTÁCIÓ ALBERTIRSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 219/2011. (XII. 29.) KT. HATÁROZATA A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁSÁRÓL ALBERTIRSA VÁROS

Részletesebben

Döröske község településszerkezeti és szabályozási terve - ZÁRÓDOKUMENTÁCIÓ. 2008. május

Döröske község településszerkezeti és szabályozási terve - ZÁRÓDOKUMENTÁCIÓ. 2008. május Döröske község településszerkezeti és szabályozási terve - ZÁRÓDOKUMENTÁCIÓ Döröske község településszerkezeti és szabályozási terve ZÁRÓDOKUMENTÁCIÓ JÓVÁHAGYVA Döröske Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

1. FEJEZET: ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK

1. FEJEZET: ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK BÖRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 16/2007.(X.16.) RENDELETE BÖRCS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL (egységes szerkezetbe foglalva a 18/2009. (IX.29.) és a 9/2011. (V.31.) rendeletmódosításokkal)

Részletesebben

BALATONFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2006. (VII. 5.) SZÁMÚ RENDELETE BALATONFÖLDVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL 1

BALATONFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2006. (VII. 5.) SZÁMÚ RENDELETE BALATONFÖLDVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL 1 BALATONFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2006. (VII. 5.) SZÁMÚ RENDELETE BALATONFÖLDVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL 1 Balatonföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

a Helyi Építési Szabályzatról

a Helyi Építési Szabályzatról Öreglak Községi Önkormányzat Képviselő testületének 13/2004. (IX. 9.) számú rendelete a Helyi Építési Szabályzatról (egységes szerkezetben a módosítására kiadott 15/2005.(XI.30.) és a 13/2009. (IX. 18.)

Részletesebben

Oroszlány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2006.(X.11.) önkormányzati rendelete 1 a helyi építési szabályzatról. - egységes szerkezetben

Oroszlány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2006.(X.11.) önkormányzati rendelete 1 a helyi építési szabályzatról. - egységes szerkezetben Oroszlány Város Önkormányzat Képviselőtestületének 20/2006.(X.11.) önkormányzati rendelete 1 a helyi építési szabályzatról egységes szerkezetben Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselőtestülete az 1990.

Részletesebben

Pethőhenye Község Képviselő-testületének 7/2006. (VIII. 10.) számú rendelete a település Helyi Építési Szabályzatának jóváhagyásáról Pethőhenye Községek Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

I. FEJEZET. A rendelet hatálya és alkalmazása

I. FEJEZET. A rendelet hatálya és alkalmazása Egységes 1 szerkezetben. Hatályos: 2012. május 17. napjától. Fertőrákos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (III. 21) rendelete Fertőrákos Község Szabályozási tervéről és Helyi Építési

Részletesebben

Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének

Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2007. (IV.23.) önkormányzati rendelete Balatonendréd község helyi építési szabályzatáról. 1 1 Módosította a 2/2010. (I.13.) önkormányzati rendelet.

Részletesebben

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2013. (..) önkormányzati rendelete A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2013. (..) önkormányzati rendelete A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL 1/57 Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2013. (..) önkormányzati rendelete A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet

Részletesebben

Keménfa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2012.(XII.27.) rendelete Keménfa Község helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről

Keménfa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2012.(XII.27.) rendelete Keménfa Község helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről Keménfa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2012.(XII.27.) rendelete Keménfa Község helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről Keménfa Község Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Kistarcsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének / 2015. ( ) számú önkormányzati rendelete Kistarcsa Város Helyi Építési Szabályzatáról

Kistarcsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének / 2015. ( ) számú önkormányzati rendelete Kistarcsa Város Helyi Építési Szabályzatáról Kistarcsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének / 2015. ( ) számú önkormányzati rendelete Kistarcsa Város Helyi Építési Szabályzatáról Kistarcsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 18/2005. (VI.1.) Ör. és a 26/2006. (V.29.) Ör. és az 55/2006. (VI.26.) Ör. és a 65/2006. (IX.18.) Ör. és a 3/2007. (I.29.) Ör. és a 38/2007.(IX.17.)

Részletesebben

25/2012. (VI.6.) önkormányzati

25/2012. (VI.6.) önkormányzati NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 25/2012. (VI.6.) önkormányzati rendelete Nyíregyháza MJV helyi építési szabályzatának módosításáról és egységes szerkezetű szövegének megállapításáról

Részletesebben

FÜRGED ÖNKORMÁNYZAT 8/2009 (VI.22.) SZ. RENDELETE A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL

FÜRGED ÖNKORMÁNYZAT 8/2009 (VI.22.) SZ. RENDELETE A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL FÜRGED ÖNKORMÁNYZAT 8/2009 (VI.22.) SZ. RENDELETE A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL Fürged Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló - többször módosított - 1990. évi LXV.

Részletesebben

Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14 /2012. (XII. 01.) önkormányzati rendelete Bélapátfalva Város Helyi Építési Szabályzatáról

Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14 /2012. (XII. 01.) önkormányzati rendelete Bélapátfalva Város Helyi Építési Szabályzatáról Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14 /2012. (XII. 01.) önkormányzati rendelete Bélapátfalva Város Helyi Építési Szabályzatáról Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete az

Részletesebben

-3- I. fejezet ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK

-3- I. fejezet ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK -3- Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 59/2003. (XII. 5.) Kgy. rendelete Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról (egységes szerkezetben a 27/2004. (IV. 19.) Kgy. rendelettel, a 62/2004.(XII.7.)

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalva: 2015. december 01. Henn Ferencné jegyző. egységes szerkezetbe foglalt szöveg. Hatályos: 2015. december 10-től.

Egységes szerkezetbe foglalva: 2015. december 01. Henn Ferencné jegyző. egységes szerkezetbe foglalt szöveg. Hatályos: 2015. december 10-től. Mencshely Község Önkormányzata Képviselő-testülete 12/2004. (VIII.13.) rendelete 1 Mencshely Község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről Egységes szerkezetbe foglalva: 2015. december 01.

Részletesebben

I. fejezet ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK

I. fejezet ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 9 / 2007 (VI. 27.) sz. önkormányzati rendelete a Helyi Építési Szabályzatról. Tiszasas Község Képviselő - testülete az 1990. évi LXV. tv. 8. (1) szerinti

Részletesebben

Telkibánya Község Önkormányzata 17/2004. (XII. 20.) sz. rendelete Telkibánya Község Helyi Építési Szabályzatáról

Telkibánya Község Önkormányzata 17/2004. (XII. 20.) sz. rendelete Telkibánya Község Helyi Építési Szabályzatáról Telkibánya Község Önkormányzata 17/2004. (XII. 20.) sz. rendelete Telkibánya Község Helyi Építési Szabályzatáról TELKIBÁNYA KÖZSÉG Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló,

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya. A rendelet alkalmazása

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya. A rendelet alkalmazása A Verpeléti Önkormányzat 1/2005. (II. 14.) rendelete Verpelét helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről Verpelét Nagyközség Képviselő-testülete az 1997. évi LXXVIII. törvény 6. (3) bekezdés

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet hatálya és értelmezése

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet hatálya és értelmezése Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010. (IX.1) önkormányzati rendelete Szigliget Község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről 1 (Módosítással egybefoglalva és lezárva:

Részletesebben

Mórahalom Város Képviselőtestületének 11/1999.(VII.1.) számú rendelete Mórahalom város Helyi Építési Szabályzatáról ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK 1..

Mórahalom Város Képviselőtestületének 11/1999.(VII.1.) számú rendelete Mórahalom város Helyi Építési Szabályzatáról ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK 1.. Az építési szabályzat módosításokkal egységes szerkezetű hatályos szövege. 2014. évi módosítási javaslatokkal Mórahalom Város Képviselőtestületének 11/1999.(VII.1.) számú rendelete Mórahalom város Helyi

Részletesebben

Nagylók Község Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról (egységes szerkezetben)

Nagylók Község Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról (egységes szerkezetben) NAGYLÓK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2006. (X. 30.) önkormányzati rendeletével, 20/2006. (XII. 20.) önkormányzati rendelettel és 18/2015.(XI.18.) önkormányzati rendelettel módosított 11/2006.

Részletesebben

> Lakóterület A templomosi Tanácsház utca mellett fekvő 0280/5, /6 hrsz területeken falusias beépítést szándékozik megvalósítani a tulajdonos.

> Lakóterület A templomosi Tanácsház utca mellett fekvő 0280/5, /6 hrsz területeken falusias beépítést szándékozik megvalósítani a tulajdonos. SZABÁLYOZÁSI TERV LEÍRÁS ELŐZMÉNYEK Baracs településrendezési eszközei a 2006. év folyamán elkészültek. > A Településszerkezeti Tervet (a 2004. évi korábbi terv módosításaként) a 81/2006. (VII.28.) számú

Részletesebben

Ászár Község Képviselő-testületének 8/2007. (IX.01.) sz. rendelet a Helyi Építési Szabályzatról egységes szerkezetben, hatályos: 2015.05.

Ászár Község Képviselő-testületének 8/2007. (IX.01.) sz. rendelet a Helyi Építési Szabályzatról egységes szerkezetben, hatályos: 2015.05. Ászár Község Képviselő-testületének 8/2007. (IX.01.) sz. rendelet a Helyi Építési Szabályzatról egységes szerkezetben, hatályos: 2015.05.01- hatályos Ászár Község Képviselő-testülete az épített környezet

Részletesebben

Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2009.(XII.01.) Ök. számú rendelete a Kozármisleny Város Helyi Építési Szabályzatáról

Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2009.(XII.01.) Ök. számú rendelete a Kozármisleny Város Helyi Építési Szabályzatáról Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2009.(XII.01.) Ök. számú rendelete a Kozármisleny Város Helyi Építési Szabályzatáról Egységes szerkezetben a 8/2010. (IV.12.) Ök. sz. rendelettel.

Részletesebben

I. F E J E Z E T Á L T A L Á N O S R E N D E L K E Z É S E K A rendelet hatálya 1.

I. F E J E Z E T Á L T A L Á N O S R E N D E L K E Z É S E K A rendelet hatálya 1. KEREPES NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 19/2007. (VII. 12.) RENDELETE KEREPES NAGYKÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL (HÉSZ) EGYSÉGES SZERKEZETBEN A 21/2008. (VII. 11.), 25/2008. (IX. 10.),

Részletesebben

TÖTTÖS Község Önkormányzatának... / 2005. (... ) rendelete a helyi építési szabályzatról. - t e r v e z e t

TÖTTÖS Község Önkormányzatának... / 2005. (... ) rendelete a helyi építési szabályzatról. - t e r v e z e t TÖTTÖS Község Önkormányzatának... / 2005. (... ) rendelete a helyi építési szabályzatról - t e r v e z e t PREAMBULUM a jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. (XII. 14.) IRM rendelet szerint Töttös Német

Részletesebben

ALSÓÖRS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV

ALSÓÖRS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV ALSÓÖRS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV Megrendelő: Alsóörs Község Önkorányzat Polgáresteri Hivatal 8226 Alsóörs, Ady Endre u. 7. Generáltervező: M-Teapannon Építész és Mérnöki Iroda Kft 1053 Budapest, Veres Pálné

Részletesebben

1 ᔇ卧- Ü 6/2007. (.21.) Ú D H Í Ó Gombosszeg Község Önkormányzat Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. törvény 16. -ban, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII.

Részletesebben

42/2005. (IX.22.) rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege

42/2005. (IX.22.) rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének BUDAÖRS EGYES TERÜLETEIRE VONATKOZÓ HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL SZÓLÓ a 28/2006. (V.02.), 48/2006. (XI.16.), 8/2007. (III.20.),

Részletesebben

I. Fejezet Az építésügyi hatósági engedélyezés általános szabályai

I. Fejezet Az építésügyi hatósági engedélyezés általános szabályai Iszkaszentgyörgy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (VIII.27.) önkormányzati rendelete Iszkaszentgyörgy Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről egységes szerkezetben 2015.

Részletesebben

B O N Y H Á D T E L E P Ü L É S R E N D E Z É S I T E R V E HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

B O N Y H Á D T E L E P Ü L É S R E N D E Z É S I T E R V E HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT HÜBNER Tervező KFT Munkaszám: 15/2011. 7635 Pécs, Mogyorós köz 3. 72/510-461 B O N Y H Á D T E L E P Ü L É S R E N D E Z É S I T E R V E HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT BONYHÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/2004.(VIII.27.)

Részletesebben

Pannonhalma Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2010. (IX. 29.) rendelete

Pannonhalma Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2010. (IX. 29.) rendelete Pannonhalma Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2010. (IX. 29.) rendelete a helyi építési szabályzatról szóló, módosított 7/2005. (IV. 19.) rendelet módosításáról Pannonhalma Város Képviselő-testülete

Részletesebben

A Fogaskerekű vasút Kerületi Építési Szabályzatának (a továbbiakban: KÉSZ)

A Fogaskerekű vasút Kerületi Építési Szabályzatának (a továbbiakban: KÉSZ) Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének 31/2015. (XI. 26.) önkormányzati rendelete a Fogaskerekű vasút Kerületi Építési Szabályzatáról Budapest Főváros XII. kerület

Részletesebben

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNORMÁNYZATA ÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNE 6 / 2012./(III.22.) ÖNORMÁNYZATI RENDELETE HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL Hajdúszoboszló

Részletesebben

VÉRTESSOMLÓ. Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2009. (V. 11.). önkormányzati rendelete Vértessomló Község helyi építési szabályzatáról

VÉRTESSOMLÓ. Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2009. (V. 11.). önkormányzati rendelete Vértessomló Község helyi építési szabályzatáról VÉRTESSOMLÓ Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2009. (V. 11.). önkormányzati rendelete Vértessomló Község helyi építési szabályzatáról 2016. január 21. 6/2009. (V. 11.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Berkenye Község Önkormányzatának Képviselő Testülete 5/2007 (XI.08.) rendelete a Berkenye község Helyi Építési Szabályzatáról

Berkenye Község Önkormányzatának Képviselő Testülete 5/2007 (XI.08.) rendelete a Berkenye község Helyi Építési Szabályzatáról Berkenye Község Önkormányzatának Képviselő Testülete 5/2007 (XI.08.) rendelete a Berkenye község Helyi Építési Szabályzatáról EGYSÉGES SZERKEZETBEN A 1/2010.(I.26.) módosítással Az 5/2011.(IV.19.) módosítással

Részletesebben

HAJDÚSÁMSON VÁROS. - A 2012. ÉVI MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYBESZERKESZTVE - Hatályos 2013. március 4-tõl HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT SZABÁLYOZÁSI TERV

HAJDÚSÁMSON VÁROS. - A 2012. ÉVI MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYBESZERKESZTVE - Hatályos 2013. március 4-tõl HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT SZABÁLYOZÁSI TERV HAJDÚSÁMSON VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVE - A 2012. ÉVI MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYBESZERKESZTVE - Hatályos 2013. március 4-tõl II./a II/b HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT SZABÁLYOZÁSI TERV 1 HAJDÚSÁMSON

Részletesebben

APÁTFALVA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA

APÁTFALVA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA APÁTFALVA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA Készült: Apátfalva község Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala megbízásából Készítette: ArchiSoft Komplex Kereskedelmi, Tervező és Szolgáltató Kft. 1111 Budapest,

Részletesebben

Vizsoly község Helyi Építési Szabályzata VIZSOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2008.(VIII. 27.) számú rendelete

Vizsoly község Helyi Építési Szabályzata VIZSOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2008.(VIII. 27.) számú rendelete VIZSOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2008.(VIII. 27.) számú rendelete VIZSOLY KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL I. F E J E Z E T Vizsoly község önkormányzatának

Részletesebben

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT Döbröce Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2008. (V.16.) sz. rendelete a helyi építési szabályzatról (HÉSZ ről) Döbröce Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megalkotja

Részletesebben

Ü Ú Ú Á Á Ő É é ö é é é é é ü ö é é é é é é é é é é ö é ö ö ö é é é é é é ö é é é é ö é ű é é é ö é é é é éé ö é éö é é ö é é é é ö é ű é é é ö ö é é é é é ö é ö é é ö ö é ö é é é é é é ü é é ö é é é é

Részletesebben

Dióskál község Önkormányzata

Dióskál község Önkormányzata Dióskál község Önkormányzata 8/2015. (X.01.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról Dióskál község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) a) pontja és a

Részletesebben

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT 1 VERŐCE HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT 2 Verőce Község Önkorányzata 9/2010. (X. 06.) önkorányzati rendelete VERŐCE HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL Módosította: 3/2011. (I. 12.) és 10/2012.

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 42/2000. (06.28.) sz. rendelete

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 42/2000. (06.28.) sz. rendelete Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 42/2000. (06.28.) sz. rendelete a Református Oktatási Központ és környéke szabályozási terve jóváhagyásáról, az ÁRT módosításáról szóló 1995. évi 26.sz.

Részletesebben

Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2014. (XII.01.) önkormányzati rendelete Gyál Város Helyi Építési Szabályzatáról ELSŐ RÉSZ

Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2014. (XII.01.) önkormányzati rendelete Gyál Város Helyi Építési Szabályzatáról ELSŐ RÉSZ Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2014. (XII.01.) önkormányzati rendelete Gyál Város Helyi Építési Szabályzatáról Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

KOZÁRMISLENY VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA 2015/II. A HÉSZ - Vt-3 JELŰ ÉPÍTÉSI ÖVEZETI ELŐÍRÁSAIT ÉRINTŐ - HIBAJAVÍTÁS

KOZÁRMISLENY VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA 2015/II. A HÉSZ - Vt-3 JELŰ ÉPÍTÉSI ÖVEZETI ELŐÍRÁSAIT ÉRINTŐ - HIBAJAVÍTÁS TERÜLETRENDEZÉSI, VÁROSÉPÍTÉSZETI BETÉTI TÁRSASÁG 7624 Pécs, Attila u. 19. Tel./Fax/üz : (72) 532 755 (72) 532 756 E - mail : bhregio@t-online.hu KOZÁRMISLENY VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA

Részletesebben

á ú é é ő é ő á ő ő á á ú ű é é ö ő á ő ú ő ő á é Ü Ü á é á é á é á é á ö ö á é ő á ú ű é é á é é ő á ö ö á á é é ú é é ú á á ő é é é ö ö á á é ű ő á é ű ő ú ő á á é á ú é é á é ö á á ö Ü á á é é ú á á

Részletesebben

16/2005. (IV. 7.) Sopron Város Önkormányzati rendelet. Sopron - Balf városrész Szabályozási Tervérıl és Helyi Építési Szabályzatáról I.

16/2005. (IV. 7.) Sopron Város Önkormányzati rendelet. Sopron - Balf városrész Szabályozási Tervérıl és Helyi Építési Szabályzatáról I. 16/2005. (IV. 7.) Sopron Város Önkormányzati rendelet Sopron - Balf városrész Szabályozási Tervérıl és Helyi Építési Szabályzatáról Sopron Megyei Jogú Város Közgyőlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 21/2004. (VII.6.) sz. rendelete. a Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 21/2004. (VII.6.) sz. rendelete. a Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 21/2004. (VII.6.) sz. rendelete a Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról (egységes szerkezetben a módosításáról szóló 58/2004. (XII.17.), 14/2005. (IV.20.),

Részletesebben

13/2007. (XII.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT. Nógrád község településrendezési tervéhez

13/2007. (XII.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT. Nógrád község településrendezési tervéhez 13/2007. (XII.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT Nógrád község településrendezési tervéhez Egységes szerkezetben 9/2009.(IX.19.) módosítással, 3/2010.(III.27.) módosítással, 6/2014.(X.07.)

Részletesebben