IV. KORSZAK. haldsa alait. (J780-J790.)
|
|
- Zalán Katona
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 IV. KORSZAK.. I V. Uj életre ébredés az uj kor szabadabb szellemének haldsa alait. 17S1-1S4S-Jg. / 26. ll. Jó:zsef és a türelm' rendélet. (J780-J790.) Már a Mária Terézia uralkodásának utolsó éveiben derengeni kezdett az uj kor hajnala. XIV. Kelemen pápa belátva azt a sok igazságtalanságot melyet a jezsuita rend egyeseknek egyházaknak országoknak és nemzeteknek okozott ezt 1773-ban eltörölte. Mária Terézia bár nehezen vált meg hüséges katonáitól mégis kénytelen volt engedni az általános közóhajnak s országából kitiltotta őket. Velük együtt eltüntek a vallásszabadságnak legfélelmetesebb ellenségei. A protestánsokra jobb napok virradtak. Agh Istvánnak akit Szentdbrahdmi Mihály halála után püspökké ( ) választottak az unitáriusok volt része még a külső zaklatásokban. Püspökségének törvényes voltát a királyi megerősités hiányában kétségbe vonták. Tőle is követelték az egyházi alapitványok kimutatását mert a Szentábr;!hámi-féle nemleges kimutatással nem voltak megelégedve. O ismételten felterjesztette ugyanazt a kirrlutatást s jelentésében ezeket irta: "A kir. kormányszék és Ofelsége vegye kegyelmesen amit bejelentett s ne hibáztassa ötet hogy nincsen több. Ha azzal lehetne dicsekedniök ami volt akkor az ö Collegiumok és ekklésiájuk is elösorolhatná felséges fejedelmek nagylelka erdélyi föurak söt idegen országbeli unitárius jóltevök kegyes alapitványait is de minthogy azokat amiket már elvesztettek nem sorolhat ja elö: meg kell maradniok a meglevö csekély mellett. Egyébiránt ha a kir.. fökormányszék jól megfontolja a dolgot észre fogja venni hogy nekik éppen azért
2 nincs nem is lehet sok és nagy alapitvány uk mert a testvér hitfelekezeteknek van." Nekie is látnia kellett a templomok iskolák elfoglalását; hiveinek háttérbe szoritását s hivatal okból való kizárását. Azonban az isteni gondviselés megengedte hogy a felvilágosodás első sugaraiban valami öröme is legyen. Igy a királynő fia ll. József mint régens beutazta az országot. Utazása közben jun. 26-án Kolozsvárra érkezett. Agh István püspök Kovácsi Tamás ' főjegyzővel kihallgatásra jelentkezett nála. A felvilágosodott uralkodó kegyesen fogadta s meghallgatta panaszukat amelyben előadták hogy a törvények ellenére mennyi bántalomnak gyötörtetésnek és meg- kárositásnak vannak kitéve. Hosszasan érdeklődött hitelveikröl szertartásaikról s az egyházban levő föuri családokról. A püspök át nyujtott a felségnek egy hitvallást amely megcáfolta azokat a mindegyre felhangzó vádakat mintha az unitáriusok áriánusok szociniánusok vagy szombatosok volnának. A felség a kihallgatás során ezt a korát meghaladó szabadszellemü nyilatkozatot tette: "Mi azt mondjuk hogy senki sem üdvözulhet aki nem él a római (katolikus) hitben de nem lenne rossz megengedni azt a képességet hogy mindenik vdlaszthassa azt az urat a mennybenetelre amely neki tetszik". Az unitáriusokba akiknek eddig panaszát meg sem hallgatták hitet és reményt öntött ez a kihaligams és uralkodói nyilatkozat. Reményük nem volt alaptalan.' II. József trónralépte után azonnal a vallásügyek rendezése céljából kiadta az u. n. "Türelmi rendelet"-et. KUlönösen Erdélyre nézve sérelmesnek látszott a "fürelmi" elnevezés. Hiszen itt a bevett vallások szabadságát évszázados törvények biztositották. Azt nem tűrni hanem tisztelet\;len kellett volna tartani. De tekintve annak a kornak a szellem ét s tekintve azokat a megpróbáltatásokat amelye- ken az unitáriusok átmentek ezt a rendeletet mint nagy vivmányt ugy üdvözölhetfék. Ki van mondva ebben a rendelet I ben hogy magán- és nyilvános istentiszteletet a protestánsok is mindenütt tarthatnak. Vallása miatt senki semmiféle hivatalból ki nem zárható. Vallásos meggyőződésével ellenke~ő esküre vagy szertartásra senki sem kötelezhető. Vegyes hazasságból született gyermekek ha az apa katolikus mind katolikus hitben nevelendők ha az apa protestáns az esetben csak a fiuk követik az apa vallását. Protestáns gyerl!!ekek ha nincs felekezeti iskolájuk a katolikus iskolákba Jarhatnak. A protestáns lelkészek hiveiket bárhol szabadon láto-
3 - 84- gathatják. A püspökök és esperesek az egyházközségeíket a hivek megterhelése nélkül szabadon megvizsgál hatják. Egyházi gyülések azonban csak a tárgyak előzetes bejelentésével kapott engedélyalapjárt tarthatók.. Bár a rendeletben még mindig volt olyan ami a vallások közötti egyenjoguság róvására ment s különösen a legutolsó intézkedése sértette a protestáns egyházak önkormányzati jogát: mégis azt megnyugvással fogadták. Az unitáriusok nevében Agh István püspök a rendelet kihirdetése után kieszközölte a főkormányszék\1él hogy sérelmeiket és panaszaikat a trón elébe juttassák. ' Sérelmeik részben orvoslást találtak amennyiben a kolozsvári templom és iskola elvéte Iéért 5000 frt. kárpótlást kaptak. Igéretet nyertek arra nézve hogy jövőre a közhivatalokra való jelöléseknél reájuk is figyelemmel lesznek s az országos ösztöndijakból az unitárius ifjak is részes!ilhetnek. Azonban egyéb sérelmeikre elfoglalt tempio mai kra és dézsmajövedelmekre nézve a válasz az volt hogy Őfelsége a "régebbi idők tényeit feleleveniteni nem akarja" hogy igy 'ujabb surl6dásokra adjanak alkalmat a különböző vallásfelekezetek között. Agh István tovább folytatta a Szentábrahámi által megkezdett irodalmi munkásságot. Kéziratban maradt. bölcseleti hittanibibjiamagyarázati dolgozatai valamint héber nyelvtana őrzik ez irál)yu müködésének az emlékét. De jó szolgálatot tett Szentábrahámi fennebb emlitett "Systema universae theologiae" cimü művének sajtó alá rendezésével és kiadásával. A müvet "Summa Universae Theologiae Christianae Secundum Unitarios" eim alatt terjesztették fel a bécsi udvari kancelláriához megvizsgálás és megerősítés céljából. A követk~ző elismerő szavak kiséretében jött vissza: "A könyvnek l.(lnyomatása annál inkább megengedendő mivelhogy az amellett hogy e vallás Er<lélyben be van véve az abban nyila~kozó szeré."ységnél fogva más vallásos könyveknek is mmtául szolgalhat. " Hasonló elismerésben a cenzura részéről sem unitárius sem más felekezefü protestáns hittani mű nem részesült. Ennek alapján a könyv 1786-ban megjelent amely azóta l egfőbb szimbolikus könyvünk melyet későbben Derzsi Károly tordai tanár magyar nyelvre Jefordított. Agh Istvánnak 28 évig tartott püspöksége alatt fokozatosan tovább haladt az egyházszervezés munkája. E tekintet?en a SZ~!1tábr~hámon 1778-ban tartott zsinat hozott nagy Jele n tőségu hatarozatokat. Igy az E. Fő - és zsinati valamint az E. K. Tanács szervezete javult ; a kolozsvári és tordai
4 iskolákhoz felijgyelő -gondnokok neveztettek ki s meghatározták hogy az az esperesi vizsgálatokról jegyzőkönyvet kell késziteni s azt az E. K. Tanácshoz fel kell terjeszteni. Az ő püspöksége alatt 1785-ben jött be az a gyakorlat hogy az egyházközségek igazgatására az idősebb és buzgpbb tagok közül presbitereket válasszanak akik együttesen alkották a Domesticum Consistoriumot. Alatta szünt meg az u. n. pap- marasztás. Eddig az volt a gyakorlat hogy a papok és tanitók minden évben alávetették magukat a hivek közbirálatának. Ha megmarasztották maradhattak ha nem akkor más egyházközségbe vagy nyugalomba mentek. E miatt sok panasz és kellemetlenség merült fel mert némelyik egyházközség minden ok nélkül elbocsátotta lelkészét és tanitóját. Ezért a királyi fökormányszék 1778-ban rendel~tileg megszüntette ezt a gyakorlatot s megparancsolta hogy Jövöre a püspökök intézkedjenek a belsö emberek elhelyezése tekintetében. Bár nagy sérelem volt ez a rendelkezés az egyház önkormányzatára de belátták annak a helyesebb voltát s a zsinatok is elfogadták. Igy lépett életbe a papmarasztás helyett a püspök által való kirendelés. 27..Il: egyfjá: külsij iiiegu/ulása eá:ár István püspöksége és P. Horvátfj Ferenc. tijgondnoksága alatt. Azt a szabadabb szellemet amely a II. József uralkodása alatt érezhetö volt fokozott mértékben erösitették a külföldröl jövö áramlatok. Ilyenek voltak; a bölcseletben elöre nyomuló rácionálizmus amely az értelem jogait követelte s a vallást is észszerü alapokra kivánta helyezni; továbbá a francia foradalommal szárnyra kelt szabadabb szellem amely az emberi jogok győzelmét követelte az elnyomatással szemben. Ez a kettös áramlat csak fokozta az unitáriusok éledni kezdő rel?énységét és öntudatát s a romokban heverő egyház ujraépltésére lelkesitette. Az ujraépités eme hősies munkájának nöa gy. része a Lázár István püspökségére ( ) esik. t tamogatta munkájában az a belső körülmény is hogy a h1ve~ körében mind nagyobb érdeklődés kezdett megnyilvánálm a vallási és egyházi élet iránt. Különösen a világi emberek több és több részt kivántak az egyház vezetéséböl. Közülök P. Horváth Ferenc kjt J 778-ban válas~tottak meg j
5 - 86- fögondnoknak az egyházi élet fejlödésének a püspök mellett második tengelyévé lett. Eme vállvetet! együttes munkának lett a gyümölcse az egyház külsö megujulása amely templomok iskolák épitésében s az egyházi szervezet kifejlesztésében nyilvánult meg. A megelözö nehéz idökben hiveink sok helyen templom nélkül maradtak. Ahol voltak templomok azok is romladozó állapotban voltak. Mihelyt szabadahb levegöhöz jutottak az egyházközségek azonnal megindult az épités és javitás munkája. Emlékezés van róla hogya Lázár István püspöksége alatt 38 templom- torony- és iskolaépités vagy javitás történt amit nagy részben gyüjtésből végeztek. Az ujonnan épitett templomok közül mind jelentőségére mind szépségére nézve 'messze kiemelkedik a kolozsvári templom. Mióta itt a főtéri. s a Szentpéter külvárosi templomot elvették azóta a hivek magánházaknál végezték az istentiszteletet. Milyen nagy lehetett az üldözés és elnyomatás hogy csaknem az egész XVIII-ik századon keresztül nem tudtak templomot épiteni ott ahol egy időben minden templomban az egy Istenség tanát prédikálták! Azonban mihelyt az épités lehetősége megnyilott a P. Horváth Ferenc főgondnok inditványára azonnal megindult a mozgalom az épitésre. Az egyházközség pénzzé tette minden eladható vagyonát még az arany és ezüst urvacsorai készletének is egy részét Felhasználíák az államtól elvett javaik eimén kárpótlásul kapott 5000 frtot. Sőt se~ gitségül jöttek a Lengyelors?:ágból ide telepedett szociniánusok eladott imaházuk árával. Ok időközben elmagyarosodtak s vallásilag is átalakultak ugy hogy innen kezdve teljesen magyar unitáriusokká lettek. Ezen kivül egyesek nagy áldozatokat hoztak sőt országos gyüjtést inditottak.. [gy épült fel négy év alatt l792-l796-ig az a szép' és merész iveze!ü templom amely ma is méltó büszkesége egyházunknak. A templomok mellett az iskolák voltak őseink gondosk?dá s án~k a tárgya~; A kolozsvári főiskola aníely az egyházkozség altal a Belso Magyar-utcában adományozott telken 4 földszinti és 2 emeleti szobában l7l8-ban nyilott meg lass~nkmt szuknek bizonyult. Kiszélesitése céljából sikerült még haro.ol szomszédos kis teleknek a megvásárlása. Az iskolai helyiségeket maguk a tanulók bővitették. Vess zőből fontak Ujabb szobákat s azokat vályoggal megtapasztották. Az ablakokat előbb lantorna-papirral utóbb üvegkarikákkal látták el. Ezen a nyomoruságos ~elyzeten kivánt segiteni P. Horváth Ferenc fögondnok amidőn 1779-ben felhivást intézett az
6 esperesekhez és felugyelő-gondnokokhoz amelyben leirja hogy az iskola-ház roskadozó félben van s kéri hogy a ~ ujraépitéshez szükséges segélygyüjtésben személyesen müködjenek közre. Hiszen ilincsen senki akinek érdeke ne volna az épités "mert amint irja - ha tanité-házunk nem leszen se fiaink; se atyánkfiai se papjaink tanitottak nem lesznek mely szegény társaságunknak elapadását szerezné". Az adakozást ő maga 100 magyar frttal kezdette meg. A jó példa hatott. A főgondnok lelkes felhivása meghozta gyümölcsét. Annyi adomány gyült össze hogy abból 1780-ra sikerült Kolozsvárt a harmadik főiskolát egy emeletre fölépiteni. A következő évben kezdetét vette a második emelet épitése amit 1806-ban fejeztek be. A XVI-ik században alakqlt iskolák közül a kolozsvári főiskola mellett csak a tordai közép tanoda és a torockói pártikula maradt meg az üldözések után. Az előbbi első helyisége ott volt ahol jelenleg az unitárius templom van. Azonban miután 172I-ben az ősi templomot Tordán is karhatalommal elvefték a templom nélkül maradt hivek az iskolában kezdették tartani istentiszteleteiket. Az iskola lassankint átalakult templommá s helyébe 1784 táján épitettek fából egy 4 szobás iskolát. Későbben ben megtoldották még 8 szobával s ugyanakkor épitették ujra a rektori lakást. A tordai középiskola is mint a kolozsvári hosszas idön keresztül a városi tanács felugyele1e alatt állott mig 1679-ben az egyetemes egyház hatáskörébe ment át. A torockói pártikulát Torockó bányaváros tartotta fenn. s szegény tanulóit a hivek segélyezték... Régi vágya volt az unitáriusoknak hogy a Székelyföldön is iskólát létesitsenek melyet a székely unitáriusok könnyebben megközelitsenek. Még 1712-ben hozta javaslatba Biró Sámuel hogy Udvarhely Háromszék Marosszéken és Küküllő vármegyében egy-egy pártikula alapíttassék. Azonban az akkori idők nem voltak alkalmasak a terv kereszwivitelére ban megujult a régi vágy. Ekkor P. Horváth Ferenc javaslatot tett Székelykereszturon egy középiskola létesitésére. Bár a szomszédos egyházkörök lelkesültek a gondolatért mégis az épités a szegénység miatt nehezen indult meg. Mig végül az iskolaügyet Abrudbdnyai Szabó Sámuel vette a kezébe aki k!ilföldi tanulményutjáról haza térve maga kérte hogy a tervbe vett iskolához tanárnak neveztessék ki. Lázár István püspök személyesen iktatta be hivatalába I 796-ban. Azután bejárta a Sl:ékelyföldet. Mindenfelé adakol:ásra buzditotta a hiveket
7 -88- ) S maga is csekély fizetéséböl áldozott. A puspök vizsgálatai alkalmával gyujtött e célra. A szomszédos egyházközségek épitési anyagot hordottak s igy épült fel az elsö iskola fából 9 földszinti szobával I804-ben. Ezt az iskolát a tordai min- ' tájára szervezték. Mindkét iskolából a tanulók tanulmányaik folytatása céljából J(olozsvárra mentek. Elemi iskolákról az egyes egyházközségek gondoskodtak s igyekeztek anyagi erejükhöz képest azokat berendezni. Az egyház alkotmányában a világi elem elötérbe nyom!llása tovább tart. Söt mivel Marosvásárhelyen a királyi táblánál alkalmazásban levö világi embereink Kolozsvárt a püspök elnöklete mellett müködö Egyházi Képviselő Tanács ülésein nem lehettek jelen kivánták hogy ök is egy külön egyházi tanácsot alakitsanak amely által az egyház kormányzásába belefolyhatnak. Kivánságukat I778-ban a Szentábrahámon tartott zsinat teljesitette. Igy keletkezett "a marosvásárhelyi corísistorium " amelynek elnöke P. Horváth Ferenc főgondnok lett. Ez a consistorium terveit és javaslatait a Kolozsvárt székelő Jőconsistoriumhoz ' adta be s az döntött végérvényesen. Azonban a Lázár István püspöksége alatt kitünt e kettő s kormányzás tarthatatlan volta. Azért a maros- ' vásárhelyi consistorium megszünt s helyette az Egyházi Képviselő Tanácsba behozatott az a máig fennálló gyakorlat hogy abban a püspök és főgondnok együttesen elnököljenek Tagjai sorába pedig a főgondnok javaslatára a világiak közül többet véttek be. Igy helyreállott az egyensuly az egyháziak és világiak között. P. Horváth Ferenc 180~-ben Lázár püspök pedig ben halt meg. Mind a ketten ügybuzgalmuknak és egyházszeretewknek elévülhetetlen jeleit hagyták egyházunk történetében.. 2S. Z suld L:ás:ló és Ilugus:tinovl cs alapitványal~ Pál Azt a 'hitet és bizalmat melyet az uj kor szabadabb szelleme ébresztett az unitáriusokbal} el ősegitették a Zsuki László és!tugusztinovics Pál alapityányai. ZSUkl László egyik legösibb magyar család ivadéka. Ez a család elsö. volt' azo~ között ~ ik az egyház megalapitásakol' az umtanus vallashoz 5sátlakoztak. Hitüket a megpró-
8 báltatásoli sulyos napjaiban és mindvégig megtartották. Az alapitvány t tevő Zsuki László 174I-ben szuletett s 1792-ben halt meg. Életének javarésze egyházunk történelmének arra a. kors1;akára esik amidőn az egyház az elnyomatás után ul életet s a rom0k helyébe uj épitéseket kezdett. Ebben a nagy munkában Zsuki László akipetrichevich-horváth Ferencfőgond nokkal sógorságban állott a maga anyagi támogatásával vett részt. A felső - szováti egyházközség templomát a saját költségén kijavittatta. A kolozsvári egyházközségnek harangot öntetett. A felsőzsuki malmainak szombati vámját a kolozsvári főiskolának ajándékozta. Emez adományait megkoronázta végrendeletével amelynek értelmében több mint frtot hagyományozott az egyháznak. Az összeg magában véve is szép de kulönösen becsessé teszi az a köruimény hogy ez első nagyobbszabásu jövedelmi forrás amióta az egyház mindenéből kilosztatott és hogy olyan időben érkezett amidőn arra a legnagyobb szükség volt. Kolozsvárt a harmadik főiskola éppen épités alatt volt. Tervbe volt véve ugyanott a templom Székelykereszturon és Tordán a középiskolák épitése. Mindezek megvalósitására kedvet és anyagi segitséget nyujtott.. Ezenkivül a püspök és tanárok fizetését is emelni s biztosabb alapra lehetett fektetni. Addig t. i. a tanárok évenkénti Irtnyi fizetésüket önkéntes adományokból és az egyházköri gyüjtésekből kapták. Ezt is csak ugy ha a közpénztár ból kitelt. Most aztán a tanárok fizetését évi 300. a püspökét évi 1000 frlra tudták felemelni. A Zsuki László által hagyományozott összegből 1794-ben 'frt alaptőke tétetett le olyan célból hogy annak kamataiból a szegény papok özvegy papnék és a szegény tanulók kapjanak némi segélyt. Zsuki Lászlóval kihalt az ősi Zsuki-család fiuága de azért ez a család egyházunk halhatatlanjai között méltán foglal helyet. A másik nagy jóltevőnk ebből a korból Al1gusztinovics Pál. A Zsuki László hagyományának nagy részét a fennt jelzett épitkezések fölemésztették. A megmaradt részt csökkentette az 1811 évi devalváció amely a pénz értékét Ikére szállitotta le. Mindezek a közpénztárt kiüritették s az egyház további munkáját megbénitották. Ekkor jött segitségul az Augusztinovics alapitványa... Augusztin~vics Pál a Lengyelországból ideszakadt ~zoc1l11ánusok utódja. Atyja pap volt. Ö Szentábrahámon szilietett 1763-ban. Elemi iskoláit Kissolymoson s felsőbb tanulmányait a kolozsv.ári főiskolában végezte. Atyja kivánság~ra papi pályára készült de az akkori egyházi gyakorlat szennt előbb 3 évig tanitói hivatalt kellett volna viselnie. Azonban
9 -90- Ilz éneklésben gyengének érezve magát nem fogadta el ezt a hivatal!. Kilépett az iskolából és világi pályára ment. Előbb Marosvásárhelyen a kir. táblánál majd a kir. kuriánál nyert alkalmazást mig 1796-ban Bécsben az erdélyi kancelláriánál lett ügyvivő (ágens). Ekkor kért és kapott az unitárius egyháztól 20 arany segitséget hogy pályáján elöre haladhasson. Pár év mulva ügyvédi vizsgát tett s nemsokára udvari ágenssé lett. E hivatalt 30 évig 'viselte amikor elöbb az erdélyi királyi táblához itélömesternek azután a főkormányszékhez tanácsosnak neveztetett ki s végül I 837-ben az erdélyi föszámvevőség elnökének választott(l az országgyülés amely hivatalban a király is megerösitette. Evvel önerején olyan hivatalba jutott az egyszerü pap-fiu aminőt azelött 100 éven keresztül unitárius ember el nem érhetett. Ezt a hivatalt azonban nem foglal hatta el mert ugyanazon évben Nagyszebenben meghalt. Porait a saját kivánságára Kissolymosba szállitották. A szé'p pálya és nagy elfoglaltatás mellett sem feledkezett meg az egyházról és iskoláról melyben felnövekedett. Annak ügyei s különösen tanuló ifjusága iránt állandóan érdeklödéssel-viseltelett. A nevelés fejlesztéseért különbözö apróbb áldozatokat hozott ben fögondnokká választották. Reá nézve nem pusztán eim volt ez a nagy kitüntetés hanem munka és kötelességteljesités. Azonban az egyház és ennek tanuló ifjusága iránt érzett szeretetéröl halála előtt négy nappal kelt végrendeletével tett bizonyságot. E szerint Ladamos községben Nagyszeben közelében fekvö szép birtokát felszerelésével együtt becses könyvtárát különbözö értékpapirjait mintegy frt. értékben az unitárius egyháznak hagyta. Végrendeletében igy határozta meg alapitványa rendeltetését: "Nekem szivemen leginkább feküvén a kolozsvári nemes unitária oskolában a tudományos és erkölcsi nevelés jobb láhra állitása tejját vagyonom mi célra forditása elhatározásában ezt tartsák lelkiismeretesen szemeik előtt." A vagyon kezeléséről ugy intézkedett hogy a ladamosi birtok jövedelmét nem szabad mind elkölteni hanem abból IO.OQO!rt.os alaptökéket kell csinálni. Az ilyen alaptökék évi kamat Jam~k 6(. része egyházi szükségletekre forditható 1/. része p edl~ UJabb alaptőke gyüjtésre használandó fel. Eme bölcs belátással készült végrendelet alapján kezelt alapitvány állandóan növekedöben volt s a legutóbbi idöig egyházunk egyik föjövedelmi forrását tette.
10 Egyfjd;:i és iskolai reformok. Részint az uj kor szabadabb szelleméből részint a jóltevők kegyes alapitványaiból bizalmat nyert egyház uj erőve l fogott hozzá a belső lelki építés munkájához. Az egymás után következő pilspökök alatt megindult kezdeményezések mutatják hogy az egyház és tagjai arra tqrekedtek hogy az egyház belső életét fejlesszék s az iskolákat az uj kor szelleme szerint átalakitsák. Mindjárt a Lázár Istvánt követő Körmöczi János ( ) pilspöksége idejében a kolozsvári főconsistorium egy terjedelmes utasítást bocsát ki a köri felilgyelő-gondnokokhoz (1813) amelyet ugy lehet tekinteni mint ' az egyház belső életének megujitására vonatkozó irányelvek összefoglalását. Ez az utasitás nindenek előtt követeli az egyházi javak pontos összeirását s azoknak hilséges megőrzését és gyarapitását az egyházközségi számadások és parochiális épilletek rendbentartását. Jobb ellenőrzés céljából azt kivánja hogy az esperesi vizsgál!ltokban a köri felilgyelő -gonanokok is vegyenek részt; az egyházközségi gondnokok számadásait vizsgál ják meg; a belső emberek kepéjének beszolgáltatását eszközöljék valamint a hivek és egyházi szolgák közötti jó viszonyt munkálják. A felsőbb és alsóbb iskolák fenntartásán munkálkodni kell mert ezektől filgg az egyház fennmaradása. Killönösen az ifjuság nevelésére nagy gond fordítandó. Ezért a jóra menendő és tehetséges gyermekeket ki kell választani s azokat felsőbb iskolába killdeni. Az otthon levő ifjakra nézve pedig fel kell ujítani azt a régebbi de félben maradt szokást hogy Szentgyörgy-naptól Szentmihály-napig minden vasárnapon a vallás fő elveiben és éneklésben oktatást nyerjenek. És pedig a fiuk a reggeli s a leányok a délutáni istentisztelet után. kivánnak urvacsorát venni addig nem részeltethetnek a szent jegyekben amig megelőzőleg a templomban vagy a lelkészi' lakásban az urvacsora céljáról és fontosságáról megfelelő oktatást nem kapnak s hitiikben meg nem erősödnek. Olyan intézkedések ezek amelyek a belső missziói munkának ma is lényeges részét te6zik. A KOrmöczi pilspöksége alatt ig sikerult a székelykereszturi középiskolának ujból építése a Koronka József igazgató Almási Mihály János Kelemen Benjámin és Azok az ifjak akik először Ko.nc~ Márton esperes lelkes fáradozásai mellett. Ugyancsak ö mdllotla meg az egyházi levéltár rendezését.. \
11 " ' A Körmöczit követö Székely Miklós ( ) pusp1\k idejében az iskolai nevelést illetőleg történtek korszakalkotó reformok. Azok a régi hagyományos szokások amelyek az iskolai nevelést szabályozták. már elévultek. Eddig t. i. az iskolák tanitási nyelve a latin volt. A tanárok nem részesuitek megfelelő kiképzésben. Aki a kollégiumban a filozófiai tanfolyamot elvégezte az minden további vizsga nélkul tanithatott. Ezeket "publicus praeceptor"-nak hivták s az alsóbb osztályokban tanitottak. A felsőbb osztályokban tanitó tanárokat professzoroknak hivták. Ezeket akulföldi akadémiát végzett ifjak közul alkalmaz ták. A tanároknak nem voltak kujön szaktárgyaik. Minden tanárnak mindent kellett tanitania ha a szukség ugy kivánta. E mellett nem voltak tankönyvek. A tanulók kézirati jegyzetekből tanultak amelyeket diktálás után irtak. Az iskolák fegyelll1i szabályai tili szigoruak voltak amelyek nem -vették figyelembe az ifjuság lelki világát s szukségleteit. Ugyanez a helyzet volt az egész országlían. Ilyen viszonyok között választották meg I 837-ben a kolozsvári kollégiumqoz tanárnak Brassai Sámuelt aki akkor már ismeri nevu tudós volt. Vele a nevelés ügye egyjjázunk iskoláiban uj lenduletet vett. A kollégium igazgatósága megbizta Brassait hogy az ifjuság nevelésére készitsen az uj idők viszonyainak megfelelő tervezetet. A tervezet elkészult s ben a Korondon tartott zsinat elébe terjesztették amely azt elfogadta. Ez által uj korszakot teremtett az egyházi nevelés történetében. Ez az uj tanitási rendszer teljesen szakit a régi hagyományos törvénye~kel. A helyes iskolai nevelésnek legfőbb akadályát:' a latint mint az előadás nyelvét eltörli s ez által a tanulást megkönnyebbitette. Eltörli az eddig gyakor- latban volt osztályrendszert s helyette behozta a szakrendszeri. A következő évi Főtanács a nevelés egyöntefüvé tétele céljáb?l egy állandó nevelésugyi bizottságot szervezett s a tanárok kiképzésére nézve hozott Udvös határozatokat. '.. A tankönyvhiányon Brassai ugy segitett hogy ő maga Irt Ilyeneket A tervezetét elfogadó zsinat után két évvel már hét tankönyve szerepel amelyeket azután több is követett. E mellett. a vegytani és fizikai szertárak gyarapitásán ' fárado ~~tt ; ásvanyokat és növényeket gyüjtött. A könyvtárt gond Jaiba vette s?z összhangzó énektanitás költségeire gyujtést rendezett. Két Izben volt a kollégium igazgatója. Általában az ő neve és munkássága világol s bár reformtörekvései sok akadályba ütköztek azokat mégis győzelemhez juttatta '5 ez által lerakta az ujabb kori iskolai nevelés alapjait. Nemcsak
12 a főiskolai hanem az 'elemi iskolai nevelésen is meglátszik a Brassai szelleme. Az ö tervei szerint 1839-ben a falusi iskolák részére uj tanitásmenetet állapitnak meg. Kézi könyvek irására pályázatot hirdetnek. A beérkezett dolgozatokat a nevelésügyi bizottság vizsgálta meg. Uj és eleven szellem jött ' be a népiskolák dohos levegöjébe. A régi dogmatizáló rendszer helyett elötérbe nyomult a földrajz a történelem a számtan az er!<ölcstan. A tisztán felekezeti célt szolgáló nevelés kibővüit s az élet igényeihez igazodott. Még ahittan tanitásába is a felekezeti káték helyébe a Kriza-féle kis kátéval az egyetemes emberi és keresztényi erkölcsökre való nevelés gondolata vonult be. Mindezek azt mutatják hqgy itt is a Brassai széles látóköre és emelkedett szelleme érvényesült. Az évi szabadságharc viharai elsodorták az intézettöl. De később mint európai hirü tudós nyelvész és mükritikus sok dicsőséget szerzett egyházunknak. Székely Miklós püspöksége alatt nagyjelentőségü ujitás jött be a paprendelés eddigi gyakorlata helyébe. Ugyanis a világi elem nemcsak az egyetemes egyház vezetésében hanem más téren is követelte a maga jógait. ' Ezért a különben kulső rendeletre szokásba jött paprendelés helyett az 1840-ik évi bölöni zsinat behozta a nyilvános pályázattal összekötött kinevezés rendszerét ami inkább megfelel az unitárius szabad szellemnek. Ez abban állott hogy az egyházközség szabad választási jogot ' nyert két esetben: u. m. ha a papja meghalt vagy ha a püspök egyházi érdekből az egyházközség panasza nélkül a papot máshová rendelte. A választás után a három legtöbb szavazatot kapott jelölt közül a püspök joga a kinevezés. Ez a rendszer még szélesebb alapokra fektetve ma is fennáll. Székely Miklós után Aranyosrákosi Székely Sándor ( ) következett a püspöki széken. Jeles költő volt aki a magyar irodalomtörténetben jó nevet hagyott maga után. Az ő püspöksége alatt tették le a Teológiai Akadémia alapját. Addig t. i. a kolozsvári kollégium bölcsészeti tanfolyamát végzett ifjakat alkalmazták papoknak. Az \lj id ök haladó szelleme követelte hogy a leendö lelkészek bizonyos szakszeru kimpzésben részesüljenek. Ezért meghatározták hogya bölcsészeti tanfolyam után még külön teológiai tanfolyam áili- ta:ndó ' be. Ennek megfelelöen 1847-ben beáilitottak egy 2 éves teológiai tangfolyamot amely 1859-beiI 3 éves és 1886-ban 4 éves lett. A kolozsvári kollégiumnál 1847-ben egy jogfudo- mányi tanszék is léteslllt. Erre Rédiger Károly tordai hitrokon
13 tett alapítványt. De ez csak egy. évig állott fenn. A magyar bankjegyekben befizetett alapitvány 1848-ban megsemmisült s ezzel a tanszék is megszünt. Tanára Mikó Lörinc volt aki azután a fögimnáziumnál nyert alkalmazást. Ebben a korszakban az ébredezö nemzeti szellemmel a magyar nyelv visszakapta jogait s az irodalom uj szárnyakat kapott. Nálunk az egyházi irodalmat Aranyosrákosi Székely Mózes indítja meg aki 1833-ban adta ki "A keresztény vallás kifejlödése históriája" c. egyetemes egyháztörténetét. Ezt követte 1840-ben a "Gondolkodástan «és 1843-ban az "Észtan ". c. műve amelyekben Hegel nyomán nagyon beható vallásbölcseleti kérdésekkel foglalkozik. Mellette ott van Aranyosrákosi Székely Sándor aki a Kénosi Tözsér és Fosztó Uzoni történelmi feljegyzései alapján irta "Az unitária vallás történetei Erdélyben" c. unitárius egyháztörténeimét (1839). Ugyancsak az ö átdolgozásában több töle szerzett énekkel gazdagitva adta ki az egyház 1837-ben az énekes könyvet. Koronka Antal torockói lelkész 1844-ben imádságos könyvet adott ki. Kiváló lelkészi kar növekedett fel akik versenyre keltek az egyházi irodalom ápolásában. A népoktatás terén pedig Sebes Pál és Tiboldi István szereztek elévülhetetlen érdemeket tankönyvek irásával és célszerü nevelési rendszerükkel. Mig Brassai a "Kék könyvtár" Kövári László pedig a "Györke könyvtár" cimü vállalatokban közöltek' iskolai kézi könyveket. Az irodalom többi ágaiban Brassai áll az elsö helyen aki a tdományok minden ágában értékes műveket alkotott akiröl azt mondják hogy ö volt az utolsó polihisztor. Nagy feltünést keltett a maga korában Bölöni Farkas Sándornak 1833-ban megjelent "Észak-Amerikai Utazás" címü műve amelyröl Széchenyi István a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozott. A történelem irás terén Nagyajtai Kovács István tünik ki aki a.nemzeti Társalkodó" eimü folyóiratba dolgozott. A természettudományi irodalomnak Berde Áron volt lelkes müvelöje s azt "Légfünet-tan" c. müvével gyarapitotta.!> Természet Barát" eimen pedig hetilapot alapított. A szép Ir~dalomban Székely Sándor mellett a Kriza János Szentiványi MIhály Gdlffy Sándor neveivel találkozunk. E két utóbbi adta ki 1839-ben a "Remény" címü zsebkönyve! amelyet az r akkori sajtó nagy lelkesedéssel fogadott.
14 30. A: unitárius vallás törvényesltése. Hagyarors:ágon. A /I-ik József uralkodásával megindult szabadabb szellem előnyomulásának az utánna következett ll. Lipót ( ) sem állott ellent sőt az ik évben tartott ország-. gyillés ismételten törvénybe iktatta a vallásszabadságot. Azonban az utánna következett I. Ferencz ( ) alatt már a helyzet megváltozott. A francia forradalom hatása alatt megnyilvánult szabad áramlatokban a trón biztonságát látta ' veszélyeztetve s ezért azoknak minden. áron utját állani igyekezett. Ebből a célból az önkényes eszközöktől sem riadt vissza. A császári önkény hez csatlakoztak a katolikusok akik veszedelmesnek tartották magukra nézve a szabad irányu törekvéseket. Az igy eggyékovácsolt császári önkény és katolikus reakció az 1791 évi vallási törvényeken rést ütött sőt későbben azokkal teljesen szembehelyezkedett. Különösensok visszaélést követtek el a vegyes házasságok alkalmával amidőn a házasulandóktól kötelezvényt (reversalis) csikartak ki arra nézve hogy gyermekeiket mind a katolikus vallásban fogják nevelni. Ezenkivül az áltéréseket megnehezitették azáltal hogya protestáns vallásra áttérni akarókat 6 heti oktatásban részesitették ami alatt rémitgetésekkel eltéritették szándékuktól. A protestánsok sérelmei napról-napra szaporodtak. Hiában kerestek és kértek orvoslást a királynál. KilIönféle ürügyek alatt halogatta azt. Az elégedetlenség Ilőttön-nőtt. A jobb érzés ü katoliku sok is belátták a törvény ellen elkövetett igazságtalanságokat s ezért V. Ferdindnd ( ) alatt nyiltan a protestánsokhoz csatlakoztak s velük együtt követelték a törvénytelenségek megszüntetését. Ilyen hangulatban nyilt meg az évi országgyillés amely kimondta: I. hogy mindazoknak akik 18 éves korukig protestáns vallásban növekednek vallási hovatartozandóságuk kérdés tárgya nem lehet. 2. Vegyes házasságok megkötésére protestáns lelkészek is jogosultak. 3. Protestáns egyházba a római katolikusok is áttérh~tnek ha ebbeli szándékukat 4 heti időközben a római katoltkus pap előtt két tanu jelenlétében két izben ' kijelentik. Bár eze.n h.atározatokból a katolikus vallás uralkodó jellege még kiérzik de azért azok vallási téren egy kevés idöre nyugalmat teremtettek. Annál inkább folyt a küzdelem politikai téren a kor- "
15 -00- mány és a reformokat követelő szabadelvli párt között. Ez utóbbi a Kos~uth Lajos gyujtó cikkei és szónoklatai által napról-napra erősödött s mindinkább érezhetővé vált hogy a magyar nemzet nagy átalakulás küszöbére érkezett. Az izzó hangulat tetöfokát 1848 március l5-én érte el amidön az ifjuság Pesten magáévá téve a szabadelvü párt programmját nagy tüntetést rendezett s a következő 10 pontban követelte a nemzet kivánalmainak a teljesitését. 1. Felelős miniszterium. 2. Népképviseleti alapoli nyugvó országgyülés. 3. Unió Erdéllyel. 4. Sajtószabads<i.g. 5. Egyesülési szabadság. 6. Vallásszabadság. 7. Törvény elötti egyenlőség. 8. Közteherviselés. 9. Az ösiség eltörlése. 10. A jobbágyság megszüntetése. Az országgyülés /{ét házából alakitott fényes küldöttség vitte a nemzet kivánságait Bécsbe az uralkodó elébe aki azokhoz hozzájárulván ki is nevezte az első felelös magyar miniszteriumot. Igy jöttek létre az évi ' pozsonyi országgyülésen az uj l848-jki törvények melyekkel az országgyülés a nagy nemzeti átalakulás alappiiléreit lerakta amidőn a nemzet kivánságait a maga egészében törvénybe iktatta. Ez az országgyülés hozta a vallásügyek rendezéséről szóló XX. t.-cikket mely a következő pontokat foglalja magában: 1. naz unitdrius vallás törvényesen bevett vallásnak nyilvánittatik. 2. E hazában törvényesen bevett vallásfelekezetekre nézve különbség nélkül tökéletes egyenlőség és viszonossdg állapittatik meg. 3. Minden bevett vallásfelekezet egyházi és iskolai szükségei. közálladalmi költségek által fedeztessenek. 4.. A bevett val 'lásfelekezetek iskoláiba járhatása valláskülönbség nélkül mindenkinek kölcsönösen megengedtetik. 5. A bevett vallásokat követő katonák saját vallásu tábori lelkészekkel láttassanak el. Igy lett az unitárius vallás amely Erdélyben még az 1568 és évi törvények alapján bevétetett Magyarországon is az 1848 évi törvények által törvényesen bevett vallás.
B e s z á m o l ó ja
M Ü B S E Magyar Ügyvédek Kölcsönös Biztosító Egyesülete a Magyar Ügyvédek Kölcsönös Biztosító Egyesülete Elnökségének 2014. évi B e s z á m o l ó ja és üzleti terv jelentése Tisztelt Küldöttgyűlés! A
Teológia az egyházban. Új bor, új tömlő AZ ÚT 5
Mikor visszahozta az Úr Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig vigadozással. Akkor így szóltak a pogányok: Hatalmasan cselekedett ezekkel az
Összefoglaló a dél-erdélyi unitárius egyház helyzetéről Hely és időpont [1942] nélkül 1
Összefoglaló a dél-erdélyi unitárius egyház helyzetéről Hely és időpont [1942] nélkül 1 Kérdőpontok a dél-erdélyi unit. egyház számára 1. Az unit. egyház rövid története a bécsi döntés óta. 2. Az unit.
HELYI ÖNKORMÁNYZATOK EURÓPAI CHARTÁJA
1 A Helyi Önkormányzatok Európai Chartájáról szóló, 1985. október 15-én, Strasbourgban kelt egyezmény HELYI ÖNKORMÁNYZATOK EURÓPAI CHARTÁJA PREAMBULUM Az Európa Tanácsnak a jelen Chartát aláíró tagállamai
Kereskedelmi Iskolai Tanárképző Intézet sorsának alakulása a 19-20. század fordulóján
Kereskedelmi Iskolai Tanárképző Intézet sorsának alakulása a 19-20. század fordulóján NAGY Adrienn Pécsi Tudományegyetem BTK Neveléstudományi Intézet adrienn.n.z@gmail.com A középfokú kereskedelmi iskolák
Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt
Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt Bejegyzés 1607. január. 5. Bocskai István (igen tisztelt példaképem) valláskülönbség nélkül egyesítette a magyar nemzet szabadságának
Dél-Balatoni Sporthorgász Egyesület
Dél-Balatoni Sporthorgász Egyesület változásokkal egységes szerkezetbe foglalt, 2012.03.25. napjától hatályos alapszabálya Az alapítók a Balatonlellén, 1997.03.07. napján jóváhagyott alapszabállyal, az
J/19392. A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének. országgyűlési beszámolója. az ügyészség 2005. évi tevékenységéről
J/19392 A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének országgyűlési beszámolója az ügyészség 2005. évi tevékenységéről 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. Az ügyészi szervezet 6 2. A büntetőjogi ügyészi tevékenység 8 A) A
A békeszerződés vitája a magyar országgyűlésben Gróf Teleki Pál beszéde
A békeszerződés vitája a magyar országgyűlésben Gróf Teleki Pál beszéde A Nemzetgyűlés 1920. november 13-án, a 128. ülésén tárgyalta az 1920. június 4-én Trianonban aláírt "Magyar Békeszerződésről szóló
KOSSUTH LAJOS IRODALMI HA GYA TÉKA
KOSSUTH LAJOS IRODALMI HA GYA TÉKA MAGYAR Nemzeti Múzeum és Kossuth Lajos örökösei közt a turini remete irodalmi hagyatéka tárgyában 1894 december elsején Budapesten kötött adás-vételi szerződés értelmében
185 éve született gróf Andrássy Manó
É v f o r d u l ó 185 éve született gróf Andrássy Manó KOVÁCS ÁGNES A gyakran vasgrófként emlegetett Andrássy Manót, Andrássy Károly fiát, a család betléri ágának tagját Jókai Mór valódi magyar nagyúrként,
A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején
1 A szatmári béke Magyarország a szatmári béke idején A szatmári béke megkötésének körülményeit vizsgálva vissza kell tekintenünk az azt megelőző eseményekhez. 1701-ben Rákóczi Ferenc egy nemesi mozgalmat
4. A gimnázium második ciszterci korszaka (1802-50)
4. A gimnázium második ciszterci korszaka (1802-50) A gimnázium második ciszterci korszaka (1802-50) Az 1801. aug. 3-i dátummal keltezett, Povolni János építőmester által aláírt tervrajz Ismeretes egy
AZ EURÓPAI UNIÓ BIZTONSÁGPOLITIKAI KUTATÓINTÉZETÉNEK SZEMÉLYZETI SZABÁLYZATA
2005.9.12. L 235/1 II (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) TANÁCS FORDÍTÁS AZ EURÓPAI UNIÓ BIZTONSÁGPOLITIKAI KUTATÓINTÉZETÉNEK SZEMÉLYZETI SZABÁLYZATA ( 1 ) ( 1 ) A Tanács írásbeli eljárással
Könyvelői Klub INGATLANOK ÉS BEFEKTETÉSE SZÁMVITELI ÉS ADÓZÁSI KÉRDÉSEI KÖNYVELŐI KLUB - 2013. SZEPTEMBER 11 - BUDAPEST. Áfa
KÖNYVELŐI KLUB - 2013. SZEPTEMBER 11 - BUDAPEST Konzultáns: Horváth Józsefné okl. könyvvizsgáló, okl. nemzetközi áfa- és adóigazgatósági adószakértő, jogi szakokleveles közgazdász; költségvetési minősítésű
HADOBÁS ESZTER Válság a jogakadémiákon, az egri intézmény példáján keresztül1
HADOBÁS ESZTER Válság a jogakadémiákon, az egri intézmény példáján keresztül1 A jogakadémiákat érintő válságot szeretném bemutatni, ami a 19. század második felében bontakozott ki és elsősorban a jogakadémiai
A reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon
A reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon A reformáció gyors elterjedésének az okai Az egyház elvilágiasodása Mátyás király uralkodása alatt a király az ország irányításában alkalmazott nagy
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/664-1/2015/I. Üi.: Vargáné Nagy Éva Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Makó Város Önkormányzata és intézményei
15 ÉVES A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL
15 ÉVES A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL Nagyon jeles évfordulót ünnepel a közigazgatási hivatal ebben az évben, hiszen 15 évvel ezelőtt, 1991. január 1-jén alakult meg a győri székhelyű 1. számú régió Köztársasági
A magzat életének védelme az új alkotmányban
HÁMORI ANTAL A magzat életének védelme az új alkotmányban 1967-ben született Komlón. Állam- és jogtudományi, valamint kánonjogi doktor, okl. levéltáros, etika- és hittanár. Egyetemi tanulmányait az ELTE
Igazgatói beszámoló. a tatabányai Árpád Gimnázium. 2007 2012 között végzett munkájáról
Igazgatói beszámoló a tatabányai Árpád Gimnázium 2007 2012 között végzett munkájáról 2012. május - június Ezt az igazgatói beszámolót a tatabányai Árpád Gimnázium nevelőtestülete 2012. június 6-ai értekezletén
Gyászbeszédek Sebestyén Árpád ravatalánál
MAGYAR NYELVJÁRÁSOK 52 (2014): 7 11. A DEBRECENI EGYETEM MAGYAR NYELVTUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK LEKTORÁLT FOLYÓIRATA Gyászbeszédek Sebestyén Árpád ravatalánál I. Tisztelt Gyászolók! A végső búcsúvétel idején
Az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatairól beszámoló
Tengelic Község Jegyzője Tervezet Az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatairól beszámoló A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv. 96. (6) bekezdése írja
~5~. számú előterjesztés
---------------------- ----- Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je ~5~. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére az önkormányzati kitüntetések alapításáról és
K Ü L Ö N F É L É K. Br. P. Horváth Arthur
KÜLÖNFÉLÉK. Br. P. Horváth Arthur a küküllői egyházkör 1929. évi közgyűlésén az új kultusztörvényről és az egyházi államsegélyről ezeket mondotta: A büntető törvénykönyv rendelkezései, minden román állampolgárra
kozma.miklos@alsonem edi.hu gyorgy.balazs@alsonem edi.hu jozan.menyhert@alsone medi.hu szabo.kalman@alsonem edi.hu medi.hu torok.
Az SZMSZ 1. melléklete A Képviselő-testület tagjai: Név Lakcím E-mail-cím Fogadóóra ideje, helye Alsónémedi Vincze József Kápolna u. 71. polgarmester@alsoneme Minden hónap első szerda polgármester di.hu
Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei
Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei Tanulói kérdőívek értékelése, 2012 Az értékelés során a tavalyi évhez hasonlóan különválasztottam az alsó
Továbbtanulási ambíciók
222 FELVÉTELI RENDKÍVÜL SOKSZÍNűVÉ VÁLTOZOTT AZ ELMÚLT évtizedben a középfokú oktatás. A sokszínűség mind az iskolák fenntartói (önkormányzati, egyházi, alapítványi iskolák), mind az oktatás szerkezete
ARCHÍVUM. A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Balaton Petra
ARCHÍVUM Balaton Petra A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Székelyföld gazdasági, társadalmi és kulturális fejlesztésének szükségességére a 19. század végén terelõdött
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/27. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján a Képviselı-testület
NYUGAT-DUNÁNTÚLI R E G I O N Á L I S Á L L A M I G A Z G A T Á S I
NYUGAT-DUNÁNTÚLI R E GIONÁLIS ÁLLAMIGA ZGATÁSI HIVATAL GYŐR BESZÁMOLÓ A NYUGAT-DUNÁNTÚLII REGIIONÁLIIS ÁLLAMIIGAZGATÁSII HIIVATAL 2009.. ÉVII TEVÉKENYSÉGÉRŐL GYŐR, 2010. JANUÁR 26. 2 I. 1. A törvényességi
AJÁNLÁST. a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 301. (1) bekezdése szerinti mértékű késedelmi kamatát is.
A-PBT-A-63/2013. Ajánlás A Pénzügyi Békéltető Testület dr. D-né dr. S.M. ügyvéd (xxx) által képviselt M.G-nek és M.G-nének (yyy szám alatti lakosok; a továbbiakban együttesen: Kérelmezők) az ABC Bank (zzz;
Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a
Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu
DOI: 10.18427/iri-2016-0057 Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu A 20. század közepén az agrárvidékek lakosságának,
JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL
Polgármesteri Hivatal 2747. Törtel, Szent István tér 1. JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Rendeletek száma: Határozatok száma: 12.
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3770/2013. számú ügyben
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3770/2013. számú ügyben Előadó: dr. Varga Éva Csilla Az eljárás megindulása A panaszost 2012. október 18-án előállították a BRFK XVII. kerületi Rendőrkapitányságra,
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyszám:EBH/1026/2008 Ügyintéző:.dr. Gregor Katalin Az Egyenlő Bánásmód Hatóság X Ügyvédi Iroda által képviselt KA kérelmére a PR ügyvéd által képviselt ITD Hungary Zrt. eljárás
32/2009. (XII. 23.) SZMM rendelet. a munkavédelmi jellegő bírságok pályázati, valamint információs célú felhasználásának részletes szabályairól
a munkavédelmi jellegő bírságok pályázati, valamint információs célú felhasználásának A munkavédelemrıl szóló 1993. évi XCIII. törvény 88. (4) bekezdés c) pontjának ca) alpontjában kapott felhatalmazás
ELLENŐRZÉSI JELENTÉS
ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Az Európai Uniós pályázatok vizsgálata A vizsgálatot végezte: Az ellenőrzött szervezeti egység: Fővárosi Bíróság Belső Ellenőrzési Osztály Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatala Hivatkozási
Mivel Magyarország Kormánya támogatja a FATCA alapjául szolgáló szabályozási célt, az adóügyi megfelelés fejlesztését;
Megállapodás Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a nemzetközi adóügyi megfelelés előmozdításáról és a FATCA szabályozás végrehajtásáról Mivel Magyarország Kormánya és
Helyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
A számvitel és az adózás időszerű kérdései 2014
Madarasiné Dr. Szirmai Andrea Dr. Siklósi Ágnes Dr. Sztanó Imre Sztanó Imréné dr. Dr. Veress Attila A számvitel és az adózás időszerű kérdései 2014 PR-017/14 Tartalomjegyzék 1. A SZÁMVITEL IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI.....................
Vizsgálati jelentés. A QUAESTOR Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Nyrt. célvizsgálatáról
*Ikt./Ref: *** / /2008. A QUAESTOR Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Nyrt. célvizsgálatáról Készítette: *** Jóváhagyta: *** 2008. november TARTALOMJEGYZÉK 1. A VIZSGÁLAT JELLEMZŐI, CÉLJA, IDŐTARTAMA,
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Fővárosi Munkaügyi Bíróság Budapest, II. Gyorskocsi u. 52. 21.M.496/2004/10. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a Független Rendőr Szakszervezet (üi.: dr. Csányi Éva jogtanácsos,
2004. évi CXV. törvény. a lakásszövetkezetekrıl
2004. évi CXV. törvény a lakásszövetkezetekrıl Az Országgyőlés az önkéntes társuláson alapuló lakásszövetkezetek önállósága, a lakásszövetkezetek létesítése és biztonságos fenntartása, szabályszerő és
Egy helytelen törvényi tényállás az új Büntető törvénykönyv rendszerében
6 Dr. Fá z si Lá sz l ó PhD * Egy helytelen törvényi tényállás az új Büntető törvénykönyv rendszerében 1. Miről van szó A 2012. évi C. törvénnyel elfogadott új Büntető Törvénykönyv [Btk.] Különös Részének
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE. Tizenharmadik jelentés az euróövezet jövőbeli bővítésének gyakorlati előkészületeiről. {SWD(2013) 491 final}
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.12.3. COM(2013) 855 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE Tizenharmadik jelentés az euróövezet jövőbeli bővítésének gyakorlati előkészületeiről {SWD(2013) 491 final} HU HU A BIZOTTSÁG
Tátyi Tibor. Az alapszervezet története
217 Tátyi Tibor Az alapszervezet története Párkányban 1949. április 24-én alakult meg a CSEMADOK városi alapszervezete. Elsősorban lelkes, tenni akaró a magyar kultúra ápolásáért kész emberek fogtak össze,
Gyógymód Ügyészi vizsgálat az IM EI-ben
Gyógymód Ügyészi vizsgálat az IM EI-ben A Legfőbb Ügyészség 1997 első félévében megvizsgálta a kényszergyógykezelés és az ideiglenes kényszergyógykezelés végrehajtásának törvényességét ai, Igazságügyi
Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos
SZAMOSI LÓRÁNT Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos 1. Az apai örökség Lajos, Károly Róbert harmadik fia alig 16 éves volt mikor édesapjától átvette Magyarország kormányzását 1342-ben. Ő az egyetlen
Az Idősügyi Nemzeti Stratégia nem tárgyalja
NYUGDÍJ a nyugdíjrendszer jövőjéről a kötelező nyugdíjbiztosítás öregségi nyugdíj korhatár korkedvezmény; korengedmény korrekció nyugdíjemelés nyugdíjprémium rokkantsági nyugdíj hátramaradotti ellátások
AZ ELIDEGENITÉS FOGALMA A KÁNONJOGBAN
PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM KÁNONJOGI POSZTGRADUÁLIS INTÉZET VALLÁSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KÁNONJOGI PROGRAM AZ ELIDEGENITÉS FOGALMA A KÁNONJOGBAN PhD tézisek Készítette: Fügedy Antal Levente Témavezető:
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály J E L E N T É S
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály J E L E N T É S A Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály 2009. első negyedévében végzett munkájáról és tapasztalatairól
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Szabó-Nagy Andrea
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Szabó-Nagy Andrea Előterjesztés Helyi Esélyegyenlőségi Program felülvizsgálatának elfogadására Tisztelt Képviselő-testület!
Szervezeti és Működési Szabályzata 2007. december 06. napján történt módosítással egységes szerkezetben*
B é k é s c s a b a i L a k á s s z ö v e t k e z e t 5600 Békéscsaba, Hunyadi tér 6. sz. Szervezeti és Működési Szabályzata 2007. december 06. napján történt módosítással egységes szerkezetben* 2 Tartalomjegyzék
Krisztus és a mózesi törvény
április 5 11. Krisztus és a mózesi törvény SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 13:2, 12; 5Mózes 22:23-24; Máté 17:24-27; Lukács 2:21-24, 41-52; János 8:1-11 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is
Pedagógiai Program. Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium OM:028375
Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium OM:028375 Székhely: 5650 Mezőberény, Petőfi út 13-15. Telephely (Kollégium): 5650 Mezőberény, Petőfi út 14. Telephely (Gimnázium): 5650 Mezőberény,
Szergényi István: Energia, civilizáció, szintézisigény c. könyvének laudációja
Szergényi István: Energia, civilizáció, szintézisigény c. könyvének laudációja Hogy ez a könyv létrejöhetett, a szerző kézirata hasznosulhatott, abban a legnagyobb érdeme dr. Faragó Katalinnak, Szergényi
JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL
Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Jegyzıkönyv Dunabogdány
A Hajdúsági Múzeum megalapítása.
A Hajdúsági Múzeum megalapítása. Az ősember előkerült munkaeszközei, emlékei összegyűjtésére a múltban semminemű kísérlettel nem találkozunk Hajdúböszörményben annak ellenére, hogy több mint kétszáz éve
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kesztölc község Képviselő-testületének. 2015. május 27-i. képviselő-testületi üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Kesztölc község Képviselő-testületének 2015. május 27-i képviselő-testületi üléséről Készült: Kesztölc község Képviselő-testületének ülésén 2015. május 27-én. Az ülés kezdésének időpontja:
Az öröklési illeték 2016. I. Általános szabályok. Az öröklési illetékfizetési kötelezettség tárgyi, területi és személyi hatálya 1
1. Mikor kell öröklési illetéket fizetni? Az öröklési illeték 2016. I. Általános szabályok Az öröklési illetékfizetési kötelezettség tárgyi, területi és személyi hatálya 1 Öröklés esetén az illetékekről
Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata. 5/2016. (IV.08.) önkormányzati rendelete a Központi Strand rendjéről és a strandi jegyárakról
Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata 5/2016. (IV.08.) önkormányzati rendelete a Központi Strand rendjéről és a strandi jegyárakról Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete az Alaptörvény
EGYHÁZI IRODALMUNK 1925-BEN.
EGYHÁZI IRODALMUNK 1 925-BEN 155 Tanügyi jelentések újra sok kívánalmat tártak fel, minthogy azonban a tanügy helyzete a napi kérdések legégetőbbje, s minthogy e téren elhatározások előtt állunk, e kérdések
KOORDINÁCIÓS TANÁCSNOK BESZÁMOLÓ. A Csepeli Tűzőrség 2006. évi munkájáról
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KOORDINÁCIÓS TANÁCSNOK BESZÁMOLÓ A Csepeli Tűzőrség 2006. évi munkájáról Készítette: Botos László Tűzőrségparancsnok Dr. Kerpán Mátyásné Közbiztonsági Főmunkatárs
1. Általános rendelkezések. 2. A rendelet hatálya
Egységes szerkezetbe foglalva: 2014. április 17. Hatályos: 2014. április 18. Somogycsicsó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (XII.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzati segély
1947. évi XVIII. törvény a Párisban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában *)
1947. évi XVIII. törvény a Párisban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában *) 1. a Magyar Köztársaság által a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetségével, Nagybritannia
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT a Képviselő-testület 2012. december 13-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Budakeszi Város Önkormányzatától JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT a Képviselő-testület 2012. december 13-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből A jelenlévő 9 f ő képviselő 9 mellette, ellen szavazat és tartózkodás
Ő is móriczos diák volt
Ő is móriczos diák volt 107 Az idei évben rendhagyó beszélgetésre került sor az Ő is móriczos diák volt interjú keretében. Az íróként, költőként, illetve műfordítóként tevékenykedő Mezey Katalint s lányát,
A felszámolási költségek viselésének néhány vitás kérdése
A felszámolási költségek viselésének néhány vitás kérdése A felszámolási költségekkel kapcsolatos elszámolási kérdések a Cstv. megjelenése óta vitákat generálnak a gyakorlatban. Célszerő ezért ennek a
LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT 2016
LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Szervezet neve: Magyar Kajak-Kenu Szövetség Címe: 1138 Budapest, Latorca utca 2. Adószáma: 18160037-2-41 Nyilvántartásba vevő: Fővárosi Törvényszék Nyilvántartási száma: 01-07-0000016
I. évfolyam 2. szám. 2013. március VAJSZLÓI HÍREK. Vajszló Nagyközség Önkormányzatának hivatalos lapja. Önkormányzati hírek röviden
I. évfolyam 2. szám. Tűzifa Támogatás VAJSZLÓI HÍREK Vajszló Nagyközség Önkormányzatának hivatalos lapja Az önkormányzat képviselő-testülete elfogadta a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól
TARJÁNHŐ Szolgáltató- Elosztó Kft.
TARJÁNHŐ Szolgáltató- Elosztó Kft. Adószám: 11202309-2-12 Cégjegyzékszám: Nm-i Cégbíróság 12-09001857 Bank: KSH Bank: 10400786-07804544-0000000 Salgótarján Megyei Jogú Város K ö z g y ű l é s e 3100 Salgótarján,
1992. évi XXXII. törvény. az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról
1992. évi XXXII. törvény az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról (a végrehajtásáról szóló 111/1992. (VII. 1.) Korm. rendelettel egységes szerkezetben) [ A
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/ / /2009 Ügyintéző: dr. Kegye Adél Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1024 Budapest, Margit krt. 85.) Dr. X.Y (továbbiakban, mint Kérelmező) által az egyenlő bánásmód
A Megbízó a szakértői vizsgálat lefolytatásához az alábbi iratokat, illetve termékmintát bocsátotta rendelkezésre:
ISZT-6/2014/2. I. A tényállás 1) A Megbízó szakértői vélemény készítésével bízta meg a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala mellett működő Iparjogvédelmi Szakértői Testületet (a továbbiakban: Szakértői Testület)
Zsidó népiskola Hódmezővásárhelyen
Zsidó népiskola Hódmezővásárhelyen A hódmezővásárhelyi zsidó elemi népiskola története A zsidó iskolát az 1820-as évek közepén alapították. Ekkor még állandó épülettel és tantestülettel nem rendelkezett
Éneklőszék és orgona a liturgikus tér zenei egysége
Dávid István * Nagykőrös Éneklőszék és orgona a liturgikus tér zenei egysége,, A z orgonák építése előtt a református és unitárius templomokban a nagy énekeskönyv tartására a templom piacán, többnyire
A Felügyelet jogállása, illetékességi területe és feladatai
Sok mindent el lehet érni szigorral, még többet szeretettel, de a legtöbbet belátással és pártatlan igazságossággal, amely nincs tekintettel egyes személyekre ( J.W. Goethe ) A Szombathelyi Közterület-felügyelet
A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2015. III. negyedév)
A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2015. III. negyedév) 1. Ellenőrzési adatok 2015. első kilenc hónapjában a munkaügyi hatóság 13 586 munkáltatót ellenőrzött, a vizsgálatok során a foglalkoztatók 66
SZERZŐDÉS Vállalkozási Szerződés
1 SZERZŐDÉS Vállalkozási Szerződés mely létrejött egyrészről a Fővárosi Önkormányzat Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő ( 2026 Visegrád, Gizella telep) Képviseli: Vogel Ferencné gazdasági
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2011. május 25-i ülésére
4200-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2011. május 25-i ülésére Tárgy: Beszámoló a helyi gyermekvédelmi rendszer 2010. évi működéséről Az előterjesztést készítették:
Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a
B E S Z Á M O L Ó Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 2014. évi munkájáról
1 1. melléklet B E S Z Á M O L Ó Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 2014. évi munkájáról 2 A HIVATAL 2014. ÉVI TEVÉKENYSÉGE A Hivatal 2014. évi munkájáról szóló részletes tájékoztatást
Javaslat a.templom lépcső. települési értéktárba történő felvételéhez
. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a.templom lépcső. települési értéktárba történő felvételéhez Felújított templom lépcső Készítette: Csepregi Ferenc Kisszékelyi kulturális
J/55. B E S Z Á M O L Ó
KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/55. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2005. január
1./ Napirendi pont: Beszámoló a balmazújvárosi Polgárőrség tevékenységéről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Rendőrkapitányság hivatalos helyiségében a Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság ülésén 2009. március 24-én. Jelen vannak: a mellékelt
Pályázati Felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.
Pályázati Felhívás Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja: Budapest Főváros Önkormányzatával kötött közszolgáltatási szerződés alapján, a 29391 hrsz-ú, VI. ker. Hegedű
SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24
Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól
., '"- Benczédi Gergely
., '"- Benczédi Gergely 1839 1906 Születésén ok 100-ik évfordulója alkalmából idézzük emlékét. Tesszük ezt nagy kegyeleuel okulás céljából: az unitárius anyaszentegyházat a Benczédi Gel'gelyek hiisége
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatának felülvizsgálata Előadó: Ottó Péter polgármester
A minisztérium tervezési feladatkörébe tartozó EU-s társfinanszírozású projektek helyzete (kiemelt projektek, pályázatok)
A minisztérium tervezési feladatkörébe tartozó EU-s társfinanszírozású projektek helyzete (kiemelt projektek, pályázatok) A/ Az OKM részvétele az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) és operatív programjainak
A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T -ot.
KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.445/12/2014. A Közbeszerzési
A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK 17/A. SZ. MELLÉKLETE. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem
A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK 17/A. SZ. MELLÉKLETE Ikt. szám: 1134/1300/15-2/2013. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem Doktorandusz Önkormányzatának
2005 ÉVI SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI-GAZDÁLKODÁSI TEVÉKENYSÉGÉNEK BESZÁMOLÓJA
HEVES MEGYEI RENDŐR FŐKAPITÁNYSÁG GAZDASÁGI IGAZGATÓSÁG KÖZGAZDASÁGI OSZTÁLYA E G E R 3300 Eger, Eszterházy tér 2. T: 06-(36)-522-111/11-95 BM: 31/11-95 ===================================== A HEVES MEGYEI
TÁJÉKOZTATÓ. az Állami Számvevőszék 2012. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK.
ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK TÁJÉKOZTATÓ az Állami Számvevőszék 2012. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről J/l 0973 201 3. ápri lis ISSN 2063-546X T A R T A L O M 1. AZ ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK
Velem községi Önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepciója. Horváth Miklós polgármester
E L Ő T E R J E S Z T É S Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 13-ai testületi ülésére Tárgy: Előterjesztő: Összeállította: Melléklet: Velem községi Önkormányzat 2011. évi költségvetési
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2013. február 13. Elfogadva:../2013. (II.12.) sz. Kt. határozat 1 I. FEJEZET Általános rendelkezések A közpénzek
Függelék: A szakmagyakorlási tevékenységek engedélyezésének és bejelentésének eljárási rendje
Függelék: A szakmagyakorlási tevékenységek engedélyezésének és bejelentésének eljárási rendje Tartalom I. FEJEZET... 4 Általános rendelkezések... 4 A Szabályzat hatálya... 4 Engedélyhez vagy bejelentéshez