JEGYZŐKÖNYV. 35/2014.(VI.23.) sz. Többcélú Társulási határozat:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JEGYZŐKÖNYV. 35/2014.(VI.23.) sz. Többcélú Társulási határozat:"

Átírás

1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Polgármesteri Hivatal (5700.Gyula, Petőfi tér 3.) Kis Tanácskozó termében június 23- án 8.45 órakor kezdődő Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa ülésén. Jelen vannak: Szavazati joggal rendelkező tagok: Dr. Görgényi Ernő - Társulás elnöke, Gyula polgármester, Kalcsó Istvánné Társulás alelnöke, Kétegyháza polgármester, Telek János Lőkösháza alpolgármester (SZMSZ alapján). Meghívottként megjelentek: Szilágyiné Tóth Erzsébet - GYKSZGYI Igazgató, Strifler Györgyné- GYKSZGYI gazdasági vezető, Nagy Imréné Gyula Város Polgármesteri Hivatal Társulás, pénzügyi ügyintéző, Szakmándi Lászlóné P.B. külsős tag, Becsyné Dr. Szabó Márta Gyula Város Címzetes Főjegyzője. Szeretettel köszöntök minden kedves jelenlévőt, köszöntöm a Társulási Tanács tagjait a mai ülésen. Megállapítom, hogy a Társulási Tanács határozatképes. Jegyzőkönyv hitelesítőnek javaslom Kalcsó Istvánnét Kétegyháza polgármesterét. Aki elfogadja, jegyzőkönyv hitelesítőnek, Kalcsó Istvánnét Kétegyháza polgármesterét, kézfelnyújtással szavazza meg, Tartózkodik? Ellene? 35/2014.(VI.23.) sz. Többcélú Társulási határozat: A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa elfogadta, Kalcsó Istvánnét Kétegyháza polgármesterét jegyzőkönyv hitelesítőnek. Felelős: Dr. Görgényi Ernő Társulás Elnök Kalcsó Istvánné Kétegyháza polgármester Határidő: június 23. Ismertetném a mai napirendi pontokat. Előadó: Dr. Görgényi Ernő elnök 1

2 II. Van-e valakinek kiegészíteni valója a mai napirendekhez? Amennyiben nincs, szavazzunk. Aki elfogadja a mai napirendi pontokat, kérem, kézfelnyújtással szavazza meg. Tartózkodik? Ellene? 36/2014.(VI.23.) sz. Többcélú Társulási határozat: A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa elfogadja a mai napirendi pontokat: Előadó: Dr. Görgényi Ernő elnök II. Felelős: Dr. Görgényi Ernő Társulás Elnök Határidő: június 23. A bérkompenzáció és az ágazati pótlék miatt van szükség a módosításra. Nagy Imréné (Társulás - pénzügyi ügyintéző) A Tanyagondnoki pályázat lebonyolítása szépen megtörtént. Április 15-én be lett adva az elszámolás a NAKVI felé, aki egyszer visszaküldte hiánypótlásra, mert kellett javítani a számlákon. Pénteken kaptam meg azt a telefonos tájékoztatást, mely szerint ebben a pályázatban nem valósult meg egy mobilinternet előfizetés. A bíráló bizottság úgy döntött, hogy szerződésmódosításra vissza fogja küldeni és az internet előfizetés összegével csökken a támogatás. A pályázati összeget úgy tudtuk megelőlegezni, hogy a három település befizette a határozatban elfogadott összegeket, viszont ezen összegeket a kölcsönszerződésben foglaltak alapján legkésőbb június 30-ig nem tudjuk határidőbe visszafizetni, de amint a módosított szerződés aláírásra kerül és az utófinanszírozott pályázatra az összeg is megérkezik, akkor az összegeket a településeknek is vissza fogjuk utalni. Miért nem valósult meg ez az internet előfizetés. 2

3 Szilágyiné Tóth Erzsébet (GYKSZGYI Igazgató) Egy mobil internet előfizetésről volt szó. Én már kérdeztem a családsegítő vezetőjét ebben az ügyben. Valóban kezdetben úgy tűnt, hogy nekünk szükségünk lesz rá, de mivel utófinanszírozott a pályázat, így nekünk kellett megelőlegezni az összeget, azt gondoltuk, hogy a mobil internet nem olyan fontos a Tanyagondnoki szolgálatban. Van még valakinek hozzászólni valója? Aki A Társulás évi költségvetésének II. számú módosítása című határozati javaslattal egyetért, kérem, kézfelnyújtással jelezze? Tartózkodik? Ellene? 37/2014.(VI.23.) sz. Többcélú Társulási határozat: Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a évi II. számú költségvetési módosítást az alábbiak szerint elfogadja: 1. Gyula és Környéke Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény BEVÉTELEK Költségvetési támogatás előirányzat növekedés Szociális ágazati pótlékra kapott támogatás ei. növekedés EFt Bérek és járulékai kompenzációjára kapott támogatás ei.növekedés EFt évi pénzmaradványból támogatás ei. csökkenés EFt Pénzmaradvány előirányzat növekedés BEVÉTEL EI. ÖSSZESEN NÖVEKEDÉS: EFt EFt EFt KIADÁSOK Személyi juttatások előirányzat növekedés Szociális ágazati pótlék miatt kiadás ei. növekedés Bérek kompenzációja miatti kiadás ei. növekedés Járulék előirányzat növekedés Szociális ágazati pótlék miatt kiadás ei. növekedés Bérek kompenzációja miatti kiadás ei. növekedés EFt EFt EFt EFt EFt EFt Átadott pénzeszköz évi normatíva visszafizetés EFt KIADÁS EI. NÖVEKEDÉS ÖSSZESEN: EFt EFt 2. Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás BEVÉTELEK Működési célú átvett pénzeszköz Tanyagondnoki pályázatra kapott visszatérítendő támogatás EFt EFt

4 2013. évi normatíva visszafizetésre Szociális Intézménytől átvett pénzeszköz EFt Pénzmaradvány előirányzat növekedés BEVÉTEL ELŐIRÁNYZAT NÖVEKEDÉS ÖSSZESEN: 602 EFt EFt KIADÁSOK Működési célú pénzeszköz átadás EFt Tanyagondnoki pályázatra kapott támogatás visszafizetése EFt évi normatíva visszafizetésre pe. átadás Gyula Önkormányzatnak E Ft Dologi kiadások évi pénzmaradvány 602 EFt KIADÁSOK ELŐIRÁNYZAT NÖVEKEDÉS ÖSSZESEN: 602 EFt EFt BEVÉTEL ELŐIRÁNYZAT ÖSSZESEN I. MÓDOSÍTÁS EFt BEVÉTEL ELŐIRÁNYZAT VÁLTOZÁS EFt BEVÉTEL ELŐIRÁNYZAT ÖSSZESEN II. MÓDOSÍTÁS EFt KIADÁS ELŐIRÁNYZAT ÖSSZESEN I. MÓDOSÍTÁS EFt KIADÁS ELŐIRÁNYZAT VÁLTOZÁS EFt KIADÁS ELŐIRÁNYZAT ÖSSZESEN II. MÓDOSÍTÁS EFt A évi költségvetés II. módosításával a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás évi költségvetésének kiadási és bevételi főösszege EFT-al, EFt-ra módosul. Felelős: Dr. Görgényi Ernő elnök Becsyné dr.szabó Márta címzetes főjegyző Szilágyiné Tóth Erzsébet intézményvezető Határidő: azonnal II. 4

5 Van e valakinek bejelenteni valója? Ha nem, köszönöm a megjelenést. A mai nyílt társulási tanácsülést ezennel bezárom. Gyula, június Dr. Görgényi Ernő Társulás Elnök Becsyné Dr. Szabó Márta címzetes főjegyző Kalcsó Istvánné jkv. hitelesítő 5

GYÖNGYÖSTARJÁN ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

GYÖNGYÖSTARJÁN ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 26 GYÖNGYÖSTARJÁN ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. február 29. napján 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 27 Határozat 11/2012. (II. 29.) KEOP 4.9.0 pályázat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. H a t á r o z a t

Jegyzőkönyv. H a t á r o z a t Jegyzőkönyv Készült: Csanádpalota Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 14. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Kovács Sándor polgármester, Benke Marcell alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának hivatalos helységében 2014. május 13. napján 13:00 órai kezdettel a Pénzügyi Bizottság rendkívüli NYILVÁNOS ülésén. Jelen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2014. január 9-ei rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2014. január 9-ei rendkívüli ülésén. Jegyzőkönyv Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2014. január 9-ei rendkívüli ülésén. Jelen vannak: a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság részéről: Egyed

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 07-én 10 00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 07-én 10 00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban JEGYZŐKÖNYV Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 07-én 10 00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban Napirendi pontok: 1./ 2013. évi átmeneti gazdálkodás Előterjesztő:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Csanádapáca Képviselő-testülete../2011. sz. jkv. J e g y z ő k ö n y v Készült a Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. szeptember hó 15. napján, 14 órakor tartott rendkívüli-testületi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 19-én 15 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Jelen vannak: Kurucz Sándorné elnök, Szilágyi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szigetbecsei Közös Önkormányzati Hivatalban a 2013. április 18-án tartott Szigetbecse Község Képviselő-testülete és Makád Község Képviselő-testülete által tartott együttes

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Ecsegfalva Községi Önkormányzat 2013. I. félévi költségvetési beszámolójáról a 2013. augusztus 27-i Képviselő-testületi ülésre

ELŐTERJESZTÉS Ecsegfalva Községi Önkormányzat 2013. I. félévi költségvetési beszámolójáról a 2013. augusztus 27-i Képviselő-testületi ülésre Ecsegfalva Községi Önkormányzat Polgármesterétől 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67. Tel.: 66/487-100 ELŐTERJESZTÉS Ecsegfalva Községi Önkormányzat 2013. I. félévi költségvetési beszámolójáról a 2013. augusztus

Részletesebben

T á rg ysoroza t : Tisztelettel: Pálosi László polgármester

T á rg ysoroza t : Tisztelettel: Pálosi László polgármester A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 5-én megtartott ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. mellékelt jelenléti ív szerint

JEGYZŐKÖNYV. mellékelt jelenléti ív szerint Közoktatási Intézményfenntartó Társulás Szám: 1/4483-2/2013 JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. június 6-án 14.00 órai kezdettel a Balatonfüredi Közös Önkormányzati Hivatal Nagytanácstermében Tárgy: Közoktatási

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 10-i rendkívüli üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Dr. Filvig Géza Loibl László Rumi László

Részletesebben

HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Füzesabony Város Önkormányzat rendkívüli, nyilvános képviselőtestületi üléséről. Ideje: 2015. augusztus 13-án 15:00 órakor. NAPIRENDI

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Hatvan Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. augusztus 24-én 14 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Városháza kistanácskozó terme. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Rákospalotai Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező nevelőtestületi értekezletről

JEGYZŐKÖNYV. A Rákospalotai Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező nevelőtestületi értekezletről JEGYZŐKÖNYV A Rákospalotai Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező nevelőtestületi értekezletről Az intézmény neve, címe: Rákospalotai Kossuth Lajos Általános Iskola

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÁPRILIS 10-ÉN TARTOTT

JEGYZİKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÁPRILIS 10-ÉN TARTOTT 1 Alap Község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György utca 31. 25/221-102, 25/220-370 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZİKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÁPRILIS 10-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült, 2012. december 12-én a Pallavicini Kastély Vadásztermében a Pénzügyi- és Településfejlesztési Bizottság rendkívüli ülésérıl.

Jegyzıkönyv. Készült, 2012. december 12-én a Pallavicini Kastély Vadásztermében a Pénzügyi- és Településfejlesztési Bizottság rendkívüli ülésérıl. Jegyzıkönyv Készült, 2012. december 12-én a Pallavicini Kastély Vadásztermében a Pénzügyi- és Településfejlesztési Bizottság rendkívüli ülésérıl. A jegyzıkönyv mellékletei: - Meghívó a 2012. december 12-i

Részletesebben

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. évi 4. számú Jegyzőkönyve

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. évi 4. számú Jegyzőkönyve Készült: 2011. február 15-én a legéndi önkormányzat hivatalában megtartott képviselő-testületi ülésről 2011. évi 4. számú Jegyzőkönyve 2 Jelen vannak: Szavlik Zoltán polgármester Antal András alpolgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Dr. Imri Sándor polgármester Barkó Béla, Döme Róbert, Krutek Norbert, Markovics János, Éva Ferenc képviselők

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Dr. Imri Sándor polgármester Barkó Béla, Döme Róbert, Krutek Norbert, Markovics János, Éva Ferenc képviselők Jegyzőkönyv Készült a Harkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 21.-én (péntek) 7.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Nagy Elemér elnök, Nagy Oszkár képviselő, Kótai Natália Ágnes képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Nagy Elemér elnök, Nagy Oszkár képviselő, Kótai Natália Ágnes képviselő J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kazincbarcika Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának 2013. december 17-i ülésén, Kazincbarcika Fő tér 4. szám alatt. Jelen vannak:, Nagy Oszkár képviselő, Kótai Natália

Részletesebben

132 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. szeptember 19-én 20 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 52/2014.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Pogány Sándor alpolgármester. Az ülésen nem vett részt: Juhász József polgármester

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Pogány Sándor alpolgármester. Az ülésen nem vett részt: Juhász József polgármester JEGYZŐKÖNYV Készült: Berente Önkormányzatának képviselő-testülete 2014. december 12.-én az Önkormányzati Hivatal tárgyalójában megtartott nyilvános ülésén, melynek kezdési időpontja 9,00 óra. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 47/2013.(VI.26.) sz. Többcélú Társulási határozat:

JEGYZŐKÖNYV. 47/2013.(VI.26.) sz. Többcélú Társulási határozat: JEGYZŐKÖNYV Készült: Polgármesteri Hivatal (5700.Gyula, Petőfi tér 3.) Ovális termében 2013. június 26-án 8.30 órakor kezdődő Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa rendkívüli

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1. Napirendi pont

JEGYZŐKÖNYV. 1. Napirendi pont JEGYZŐKÖNYV Készült: Berente Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. április 8.-án a Polgármesteri Hivatal tárgyalójában megtartott rendkívüli nyilvános ülésén, melynek kezdési időpontja 14,00 óra.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2013. április 30-án 16,30 órakor Apc községi Önkormányzat képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2013. április 30-án 16,30 órakor Apc községi Önkormányzat képviselő-testületi üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. április 30-án 16,30 órakor Apc községi Önkormányzat képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti ív alapján Távolmaradását bejelentette: Gellénné Rezsnyák

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa elfogadja a mai ülés napirendi pontját.

JEGYZŐKÖNYV. A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa elfogadja a mai ülés napirendi pontját. JEGYZŐKÖNYV Készült: Gyula város Polgármesteri Hivatal ovális termében (5700.Gyula, Petőfi tér 3.) 2009. május 29- én 10.00 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S E L İ T E R J E S Z T É S mely készült Ordacsehi Község Önkormányzatának 2012 január 25 - i testületi ülésére a 2. sz. napirendi ponthoz. Tárgy: Rendelet tervezet az önkormányzat 2012 évi költségvetésérıl

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Berhida Roma Nemzetiségi Önkormányzat ülésén a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében 2013. április 30-án 14,30 órai kezdettel. Jelen vannak: Babai János

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 21-én megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m: Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma

Részletesebben

MAGYARORSZÁGI OROSZ FEKETE TERRIER EGYESÜLET A KÖZÖSSÉGÉRT

MAGYARORSZÁGI OROSZ FEKETE TERRIER EGYESÜLET A KÖZÖSSÉGÉRT JEGYZŐKÖNYV A MOFTEK 2011.10.22-én megtartott közgyűléséről Dobainé Tar Zsuzsanna elnök köszönti a megjelenteket és megállapítja 14.00-kor, hogy a közgyűlés határozatképes (35 fő tagból 18 fő többség,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 15-én 18 órakor Képviselő-testületének üléséről. kezdődő Csetény

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 10 015-15/2015./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. május 29-én de 9,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV. 10 015-15/2015./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. május 29-én de 9,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV 10 015-15/2015./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. május 29-én de 9,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Hozott rendeletek: 8/2015.(V.29.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. május 4-én 16,45 órakor a polgármesteri hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli képviselő-testület üléséről. Jelen vannak: jelenléti ív alapján Napirend: 1. Az

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 10.380-5/2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

JAVASLAT NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE. 50-2 /2012. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László

JAVASLAT NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE. 50-2 /2012. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 4. sz. napirendi pont 50-2 /2012. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT Nógrád Megye Önkormányzatának 2012. évi költségvetésére

Részletesebben

N A P I R E N D N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A. 1./ Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról

N A P I R E N D N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A. 1./ Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete Szám: 2-8 /2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete 2012. május 30-án tartott testületi ülésérıl. Az ülés helye: Faluház,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság 2015. július 29-ei rendkívüli nyílt üléséről. Polgármesteri Hivatal, I.

JEGYZŐKÖNYV. a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság 2015. július 29-ei rendkívüli nyílt üléséről. Polgármesteri Hivatal, I. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének Művelődési, Oktatási és Sport Bizottsága 11/2015. MOSB ülés JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen volt: a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság

Részletesebben

1./ Beszámoló a gyermekjóléti, gyermekvédelmi feladatok ellátásáról.. Előadók: RSZSZK képviselője Veszner József körjegyző

1./ Beszámoló a gyermekjóléti, gyermekvédelmi feladatok ellátásáról.. Előadók: RSZSZK képviselője Veszner József körjegyző J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 27.-i üléséről. Jelen vannak: Pusztai László polgármester, Szabó Istvánné, Farkas László és Mikola Miklós

Részletesebben

Bököny Község Képviselő-testülete 2011. július 04-i rendkívüli üléséről 644-14/2011. a./ jegyzőkönyve. b./ tárgysorozata

Bököny Község Képviselő-testülete 2011. július 04-i rendkívüli üléséről 644-14/2011. a./ jegyzőkönyve. b./ tárgysorozata Bököny Község Képviselő-testülete 2011. július 04-i rendkívüli üléséről 644-14/2011. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (100-103/2011.) TÁRGYSOROZAT 1) Tájékoztató a Bököny településközpont

Részletesebben

a módosításokkal egységes szerkezetben I.

a módosításokkal egységes szerkezetben I. SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA BÜNTETŐ KOLLÉGIUMÁNAK VEZETŐJE 6721 Szeged, Sóhordó u. 5. 6701 Szeged, Pf.: 1192 Telefon:62/568-510 A Szegedi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának Ügyrendje A kollégium feladatai: a módosításokkal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült:

JEGYZŐKÖNYV. Készült: JEGYZŐKÖNYV Készült: Gyula Város Polgármesteri Hivatal Ovális tárgyaló termében (5700.Gyula, Petőfi tér.3.) 2012. február 15-én 09.30 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 13-án, 7:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Szuhakállói Közös Önkormányzati

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 10/2000. J e g y z ő k ö n y v Készült a Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2000. szeptember 4- én /hétfő/ du. 16 órai kezdettel

Részletesebben

Szám: 159-4/2012. JEGYZŐKÖNYV. Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 2012. április 10-én. megtartott nyílt üléséről

Szám: 159-4/2012. JEGYZŐKÖNYV. Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 2012. április 10-én. megtartott nyílt üléséről Szám: 159-4/2012. JEGYZŐKÖNYV Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. április 10-én megtartott nyílt üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 15/2012. (IV. 10.) Z 1 16/2012. (IV. 10.) Z

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2. Göd Városi Kommunikációs Nonprofit Kft. 2013. évi beszámolójának elfogadása Előterjesztő: dr. Szinay József címzetes főjegyző

JEGYZŐKÖNYV. 2. Göd Városi Kommunikációs Nonprofit Kft. 2013. évi beszámolójának elfogadása Előterjesztő: dr. Szinay József címzetes főjegyző JEGYZŐKÖNYV Készült: Göd Város Önkormányzata Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottságának 2014. május 28-án, 08.00 órakor kezdődő ülésén a Polgármesteri Hivatal nagytermében Jelen vannak: jelenléti

Részletesebben

Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 1/2016. (II. 17.) önkormányzati rendelete

Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 1/2016. (II. 17.) önkormányzati rendelete Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2016. (II. 17.) önkormányzati rendelete Jánossomorja Város Önkormányzatának 2016. évi költségvetéséről Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Hatvan Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. április 11-én -kor megtartott ülésén. Ülés helye: Városháza kistanácskozó terme. Jelen vannak: (csatolt

Részletesebben

MEGHÍVÓ. 2008. augusztus 19. (kedd) napjára de. 9 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

MEGHÍVÓ. 2008. augusztus 19. (kedd) napjára de. 9 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (4) bekezdése alapján a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 1635/4/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Szociális Bizottságának 2015. március 25. napján 14.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok : 20/2015.(III.25.)

Részletesebben

TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. DECEMBER 15-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉNEK J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. DECEMBER 15-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉNEK J E G Y Z Ő K Ö N Y V E TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. DECEMBER 15-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉNEK J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Határozatszám: 195-213. - 2 - Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal T i

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. JÚNIUS 27-I ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. JÚNIUS 27-I ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. JÚNIUS 27-I ÜLÉSÉRŐL Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő testülete - 2011. 1 június 27-én megtartott - üléséről.

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 11-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 11-i rendes ülésére 8. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 11-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár Város Önkormányzata 2015. évi költségvetéséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2013. május 21-én 16,05 órakor Apc községi Önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2013. május 21-én 16,05 órakor Apc községi Önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. május 21-én 16,05 órakor Apc községi Önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti ív alapján Távolmaradását bejelentette: Kovácsné

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2011. szeptember 23-án megtartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2011. szeptember 23-án megtartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésén. Ikt.szám: 172.../2011. POLGÁRMESTERI HIVATAL HAJDÚBAGOS, Nagy u. 101. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2011. szeptember 23-án megtartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésén.

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. ÁPRILIS 29-I SORON KÖVETKEZŐ NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. ÁPRILIS 29-I SORON KÖVETKEZŐ NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. ÁPRILIS 29-I SORON KÖVETKEZŐ NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 5/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 6/2013. (IV.30.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 Iktatószám: 54-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. január 30-án Dunaalmás

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 12-én 18.08 órai kezdettel megtartott soros üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 12-én 18.08 órai kezdettel megtartott soros üléséről. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 12-én 18.08 órai kezdettel megtartott soros üléséről. Ülés helye: Rábai Miklós Művelődési Ház 2233 Ecser, Bajcsy-Zs.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Öttevény Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Öttevény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. április 01. napján 17 00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácstermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28 i nyilvános ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28 i nyilvános ülésén. 1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: 510-3 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 4. Az önkormányzat vagyonnal való gazdálkodás szabályairól szóló rendelet módosítása

Jegyzőkönyv. 4. Az önkormányzat vagyonnal való gazdálkodás szabályairól szóló rendelet módosítása Jegyzőkönyv Készült: a Bakonyszentkirály Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 24-én (szerdán) 15 00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülésen nem vett részt: Fodorné Szabó Erika képviselő Tanácskozási joggal részt vett: Fortuna János jegyző

JEGYZŐKÖNYV. Az ülésen nem vett részt: Fodorné Szabó Erika képviselő Tanácskozási joggal részt vett: Fortuna János jegyző JEGYZŐKÖNYV Készült: Berente Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. június 20-án a Polgármesteri Hivatal tárgyalójában megtartott rendkívüli nyilvános ülésén, melynek kezdési időpontja 13,00 óra. Jelen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2007. október 25-én megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2007. október 25-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2007. október 25-én megtartott üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Szilágyi Gábor Cseh János

Részletesebben

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4. számú jegyzőkönyve. 2012. július 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4. számú jegyzőkönyve. 2012. július 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú jegyzőkönyve 2012. július 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI 88/2012. (VII.24.) kt. határozat: A 2012. július 24-ei ülés napirendjének elfogadása 89/2012.

Részletesebben

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 11-én megtartott rendkívüli ülésének: T á rgysorozat

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 11-én megtartott rendkívüli ülésének: T á rgysorozat Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 11-én megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (79-80) T á rgysorozat 1.) Előterjesztés a Piac

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bánfi József Attila elnök: Ismerteti és elfogadásra javasolja a meghívóban szereplő napirendi pontokat.

JEGYZŐKÖNYV. Bánfi József Attila elnök: Ismerteti és elfogadásra javasolja a meghívóban szereplő napirendi pontokat. Szarvas Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5540 Szarvas, Arató P. u. 1/1. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szarvas Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 2009. november 20-i ülésén. Jelen vannak: Bánfi József Attila

Részletesebben

/2012. 1. sz. példány

/2012. 1. sz. példány Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2501 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. /2012. 1. sz. példány JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2012. március 9-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL

Részletesebben

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. évi 24. számú Jegyzőkönyve

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. évi 24. számú Jegyzőkönyve Készült: 2009. november 23.-án a legéndi önkormányzat hivatalában megtartott képviselő-testületi ülésről 2009. évi 24. számú Jegyzőkönyve 2 Jelen vannak: Szavlik Zoltán Tóth Sándor al Kristófné Ponicsán

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2015. február 17-én 14 óra 30 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 3. Javaslat közterület-felügyeleti tevékenység ellátására vonatkozó megállapodás elfogadására

Jegyzőkönyv. 3. Javaslat közterület-felügyeleti tevékenység ellátására vonatkozó megállapodás elfogadására Jegyzőkönyv Készült: 2009. április 23-án 15.00-16.30 óráig a Borsodnádasd Városi Önkormányzat nyílt ülésén Képviselő-testületének ülésén. Jelen vannak: Dorkó György, Magyar János, Pallagi Ákos, Sági Tibor,

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2016. április 20-án 14 órakor

M E G H Í V Ó. 2016. április 20-án 14 órakor Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Selyem u. 124. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 581-232 Web site: www.gyomaendrod.hu

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc II-527-9/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2010. december 16. napján tartott üléséről. Az ülés

Részletesebben

Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE

Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE Tartalomjegyzék 2010. évi költségvetés általános indoklása Budaörs Város Önkormányzat 2010. évi költségvetésének általános indokolása...1 oldal

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. február 15-ei ülésére. Dombóvár Város Önkormányzatának 2010.

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. február 15-ei ülésére. Dombóvár Város Önkormányzatának 2010. Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. február 15-ei ülésére Tárgy: Dombóvár Város Önkormányzatának 2010. évi költségvetése Előterjesztő: Patay Vilmos

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Cigány Kisebbségi Önkormányzat. 2011. július 21. napján tartandó rendes üléséhez

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Cigány Kisebbségi Önkormányzat. 2011. július 21. napján tartandó rendes üléséhez ELŐTERJESZTÉSEK Gyomaendrőd Város Önkormányzata Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2011. július 21. napján tartandó rendes üléséhez ELŐTERJESZTÉS A Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2011. július 21-i ülésére

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülésen nem vett részt: Juhász József polgármester Tanácskozási joggal részt vett: Fortuna János jegyző

JEGYZŐKÖNYV. Az ülésen nem vett részt: Juhász József polgármester Tanácskozási joggal részt vett: Fortuna János jegyző JEGYZŐKÖNYV Készült: Berente Önkormányzatának -testülete 2014. november 19.-én a Polgármesteri Hivatal tárgyalójában megtartott rendkívüli nyilvános ülésén, melynek kezdési időpontja 16,00 óra. Jelen vannak:

Részletesebben

SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE

SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2016. április havi ülésére Tárgy:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v e

J e g y z ő k ö n y v e Öcsöd Nagyközség Cigány Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 14. napján megtartott soron kívüli ülésének J e g y z ő k ö n y v e 17/2012./VIII.14./ számú nemzetiségi határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. március 20-án Folyáson a Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal Folyási Kirendeltségének hivatalos helyiségében a Folyás Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak Város Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Miután a napirendi pontokkal kapcsolatban más javaslat, módosítás nem volt, a bizottság az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYV. Miután a napirendi pontokkal kapcsolatban más javaslat, módosítás nem volt, a bizottság az alábbi határozatot hozta: JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságának 2013. november 13-án 8.00 órakor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal ovális termében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a bizottság tagja. Bitter Bettina. jegyzőkönyvvezető

JEGYZŐKÖNYV. a bizottság tagja. Bitter Bettina. jegyzőkönyvvezető JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Kulturális és Oktatási Bizottsága 2008. augusztus 4-én (hétfőn) 7:30 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Kis Tanácskozótermében

Részletesebben

Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. december 19-én 10 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen

Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. december 19-én 10 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. Tel: 46/ 500-740 Szám: 17/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. december 19-én 10 órától megtartott nyílt

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: 2013. szeptember 11-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: 2013. szeptember 11-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésről Szám: 10/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. szeptember 11-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésről Jelen vannak: Katona Imre polgármester

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:../2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Társaság részvényesei a mellékelt jelenléti ív szerint.

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Társaság részvényesei a mellékelt jelenléti ív szerint. JEGYZŐKÖNYV Készült: a FORRÁS Vagyonkezelési és Befektetési Rt. (székhelye: 1037 Budapest, Montevideo u. 3/a.) 2004. április 28-án 10.00 órai kezdettel tartott évi rendes közgyűléséről. A közgyűlés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Testület 3 igen szavazattal elfogadta az ülés napirendjét.

JEGYZŐKÖNYV. A Testület 3 igen szavazattal elfogadta az ülés napirendjét. Miskolc Megyei Jogú Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzata JK: 271.024-12/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27. napján

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. szeptember 10. napján megtartott rendes, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Rendelet száma Megnevezése 9/2013. (IX.11.) A,z önkormányzat 2013.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 16-i soron kívüli testületi ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 16-i soron kívüli testületi ülésén. 11/2013. ÖKÜ JEGYZŐKÖNYV Készült Kardoskút Község Képviselő-testületének 2013. május 16-i soron kívüli testületi ülésén. Jelen vannak: Lengyel György, Mórocz Lajos, Szemenyei Sándor, Pusztai Ádám és Varga

Részletesebben

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 Szám: 1-12/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült: Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. október

Részletesebben

4./ Arnót Község Önkormányzata adósságot keletkeztetı ügyleteibıl eredı fizetési kötelezettségeinek megállapítása.

4./ Arnót Község Önkormányzata adósságot keletkeztetı ügyleteibıl eredı fizetési kötelezettségeinek megállapítása. ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ-TESTÜLETE Arnót, Petıfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 4/2013 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselı-testületének

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc. IV-3091-7/2011. J e g y z ő k ö n y v

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc. IV-3091-7/2011. J e g y z ő k ö n y v Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc IV-3091-7/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. szeptember 23. napján tartott üléséről. Az ülés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal Lévai Ede Józsefné képviselő asszonyt jegyzőkönyv hitelesítőnek megválasztotta.

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal Lévai Ede Józsefné képviselő asszonyt jegyzőkönyv hitelesítőnek megválasztotta. JEGYZŐKÖNYV Készült a Szentesi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 4. napján 9 óra 30 perckor a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Konferencia termében megtartott nyílt

Részletesebben

Szőc Község Önkormányzata Polgármesterétől 8452 Szőc, Kossuth L. u. 41. Tel.: 20/20-77-537 e-mail: szoc@pr.hu

Szőc Község Önkormányzata Polgármesterétől 8452 Szőc, Kossuth L. u. 41. Tel.: 20/20-77-537 e-mail: szoc@pr.hu Szőc Község Önkormányzata Polgármesterétől 8452 Szőc, Kossuth L. u. 41. Tel.: 20/20-77-537 e-mail: szoc@pr.hu 3. napirendi pont Ügyszám: 9-9/. Előterjesztő: Előkészítette: Németh Balázs Lovasi Erika Kovács

Részletesebben

M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy:

M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. február 24ei testületi üléséről M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: 10/2015.(II.24.) határozat Napirendi pontok elfogadása

Részletesebben

6. sz. JEGYZŐKÖNYV RENDELETEK MUTATÓJA

6. sz. JEGYZŐKÖNYV RENDELETEK MUTATÓJA 6. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Tiszagyenda Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 15. napján megtartott soros testületi ülésének jegyzőkönyvéből RENDELETEK MUTATÓJA 5/2014. (V.15.) számú

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés ELNÖKE

Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés ELNÖKE Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés ELNÖKE VI. 70/2012 E L İ T E R J E S Z T É S A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2012. február 16-i ülésére Tárgy: Szigetköz Felsı-Duna mente Térségi Fejlesztési Tanács

Részletesebben

2. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.02.13-án összehívott rendkívüli üléséről.

2. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.02.13-án összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 338 /2/2013. 2. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.02.13-án összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Boros Lajosné, Csendes Ferenc, Juhász Sándor, Korcsmáros Sándor, Ludmanné Papp Ilona, Rásó Tibor, Réz Szilárd képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Boros Lajosné, Csendes Ferenc, Juhász Sándor, Korcsmáros Sándor, Ludmanné Papp Ilona, Rásó Tibor, Réz Szilárd képviselők JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. április 29-én du: 14 órakor az Ady Endre Általános Művelődési Központ és Városi Könyvtár tanácstermében a Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének ülése alkalmából.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. 7/2012. (IV. 27.) számú rendelet: 2011. évi zárszámadási rendelet megalkotása.

J e g y z ő k ö n y v. 7/2012. (IV. 27.) számú rendelet: 2011. évi zárszámadási rendelet megalkotása. Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: 2012. április 26-án, csütörtökön 17.00 órakor megtartott testületi ülésén. 7/2012. (IV. 27.) számú rendelet: 2011. évi zárszámadási

Részletesebben