A reformkor fő kérdései

Átírás

1 A reformkor fő kérdései 1) Reformkor Reform: szó szerint újjáformálást, megújulást jelent, vagyis haladó irányú átalakulási szándék. Reformkor: egyrészt tágabb értelemben (irodalom- és művelődéstörténeti szempontból) közötti periódus; másrészt szűkebb értelemben közötti periódus, mivel a reform igények erőteljesen ekkor jelentek meg és az es országgyűlést még nem a liberális reformszellem, hanem a hagyományos rendi ellenzékiség, a sérelmi politika (rendi jogok megerősítése) jellemezte. A korszak meghatározó politikai áramlatai reformokat akartak, s már a forradalom előtt jelentős reformokat törvénybe is tudtak iktatni. A reformok teljes társadalmi-gazdasági-politikai változást kívántak megvalósítani, ezért lehet a mozgalmat reformmozgalomnak nevezni. 2) Reformkor eszmei gyökerei A reformkor eszmei gyökerét a felvilágosodás, a nagy francia forradalom eszméi (liberalizmus, nacionalizmus) az államerősítő-abszolutista reformok pl.: II. József reformjai; az 1790-es évek elejének rendi-nemesi mozgalma - mely a polgári nemzetállam megteremtését tűzte ki célul jelentik. 3) A reformkori liberalizmus magyar sajátosságai és programja A sajátosságok és a programok összefonódtak a magyar reformkorban: így a liberalizmus nemzeti követelésekkel fonódott össze pl.: Magyarország önállóságának a követelése; nemzeti egység megteremtése Unió Erdéllyel; magyar államnyelv bevezetése; országgyűlésnek felelős kormányzat megteremtése; A reformkor másik fontos sajátossága: a magyar rendiség kétfokozatú: a megyegyűléseken és az országgyűlésen fogalmazódtak meg a reformkövetelések. Az első programpontokat Széchényi 1831-ben íródott, de 1833-ban külföldön megjelentetett Stádium című műve fogalmazta meg: hiteltörvény; birtokbírhatás ügye; ősiség eltörlése; közös teherviselés; Pest-Budáról való kormányzás; magyar államnyelv megteremtése; nyilvánosság. A reformkor másik programadója: Wesselényi Miklós. 4) Reformkor társadalma Nemesség: A XIX. század elején még nem létezett egységes nemesség. Körülbelül ember nagy része egy-két telken maga gazdálkodó vagy jobbágytelken ülő. Ún. bocskoros nemes volt. A bocskoros nemesek életformája, műveltsége nem különbözött a parasztétól. A nagybirtokot gyűlölték, de előjogaikhoz görcsösen ragaszkodtak. Ezért lettek sokszor leitatva, lepénzelve a reakció eszközeivé.

2 A középbirtokos nemességet értékesítési gondok gyötörték. Egy részük eladósodott, sok birtok zár alá került. A megyékben viszont övék volt a politikai hatalom. Mivel a feudális állam szavatolta számukra a jobbágyok ingyenmunkáját, társadalmi hanyatlásukat azonban nem akadályozta meg, ők lesznek azok, akik a leginkább hajlanak majd a feudalizmus építményének lebontására, utat nyitva az ipar fejlődésének, az országos piac kialakulásának. Volt egy kb. öt-hatszáz családot számláló arisztokrácia, amit mély szakadék választott el a nemességtől. A leggazdagabbak holdas nemzetségek a válság időszakában is fedezni tudták külföldi utazásaikat, szórakozásaik költségeit. Még birtokait korszerűsítésére is futotta. Gazdasági erejük természetesen politikai hatalom is volt egyben: ők álltak a kormányszékek élén. Érdekeik a feudális rend megőrzését és a kormányzat támogatását sugallták. Jobbágyság: A XIX. Század elejére a jobbágyság differenciálódása előre haladt. A parasztságon belül kialakult különbségeket a telkes jobbágyok és a zsellérek aránya mutatja. (A húszas években először haladta meg a zsellérek száma a telkes gazdákét.) A parasztság felső rétegének sikerült az árutermelésbe bekapcsolódnia. A nagygazdák igaerejük révén több telket is birtokolhattak, pusztákat bérelhettek, s fölhasználták a nincstelenek munka erejét. A zsellérek sem voltak többnyire földtelenek. Az úrbéres földből töredéktelket bírtak, házuk volt, vagy ideiglenes művelésre átengedett majorsági földön gazdálkodtak. A teljesen nincstelenek szolgának álltak, az ügyesebbek céhen kívüli falusi mesteremberek, kontárok lettek. A zsellérek számottevő munkaerő-tartalékot képeztek. Azok a viszonyok azonban, amelyek hozzájárultak termelőeszközeik elvesztéséhez, nem biztosították munkaerejük kihasználását. A paraszti rétegek közötti különbségeket életmódjuk is szemlélteti. A legszegényebb paraszt nád- vagy faviskóban, földbe vájt putriban húzta meg magát. Edénye cserép, maga faragta kanállal, fatányérból evett. Ünnepszámba ment, ha savanyúlevesen, kásán, répán és káposztafőzeléken, főtt tésztán kívül paprikáshús került az asztalra. A módos gazdák a konyhából balra és jobbra nyíló két tágas szobában laktak. Bútoraikat (pl. pad, tölgyfa asztal, támlás karosszék) iparos készítette. Gyakran ettek sült tésztát, főtt és sült húsokat, befőtteket. A férfiak kék vagy zöld posztóban és bundában, a nők rékliben, kartonszoknyában, ünnepi alkalmakkor selyemben, vállkendővel jártak. Polgárság: A század elejére megnövekedett az érdeklődés az értelmiségi pályák iránt, különösen a birtokukat vesztett kisnemesek körében. Aki megtehette, az felső iskolákba járatta gyermekét. A jobbágyfiúknak az egyetlen lehetőség a felemelkedésre az ügyvédi vagy a lelkészi pálya volt. A földuzzadt értelmiséggel az ország nem tudott mit kezdeni. Míg az ügyvédeknek is gondot okozott a megélhetés. A reformok és a polgárosodás legelszántabb hívei az értelmiségiek köréből kerültek ki. 5) Jobbágyság helyzete A jobbágykérdéssel legelőször Széchenyi István foglalkozott a Hitel című művében. Művében hangoztatta, hogy a robotot is meg kell szüntetni, mivel az hasztalan és erkölcstelen; valamint a jobbágyság feudális terheit is el kell törölni (dézsma, kilenced, tized, ajándék). Úgy kell eltörölni, hogy a nemességet ne érje kár. Reformtörekvését mind Bécs, mind saját osztálya, az arisztokrácia 2

3 is elutasította. Bécs elutasításában szerepe volt, hogy egyrészt az osztrák nagypolgárság gazdasági érdeke került veszélybe, másrészt a birodalom egységét is veszélyben látta Magyarország megerősödése miatt. Saját osztálya, az arisztokrácia is elutasította, mert túl sok gazdasági érdeke fűződött a rendszer fenntartásához, valamint szűklátókörű volt. A köznemesség viszont támogatta Széchenyi reformtörekvéseit, mivel Bécs nem akadályozta meg elszegényedésüket. Széchenyi az őt érő bírálatokra válaszolt: 1831-ben írta meg a Világ(osság) című művét. Ebben a jobbágyság állapotáról írt, jövő zálogának tekintette ezt a csoportot. Aktualitást ennek műnek az 1831-es Felvidéki koleralázadás adott. A felkelés ráirányította a figyelmet jobbágyságra, hogy helyzetükön javítani kell. Széchenyi arra következtetett, hogy sürgősen cselekedni kell a későbbi felkelések elkerülése érdekében. A jobbágyság helyzetére irányuló törekvés majd az os országgyűlésen nyilvánult meg. A koleralázadás lázadás hatására a nemesség is megértette, hogy a jobbágyság helyzetének a megoldása elengedhetetlen, így a megyék reformokat javasoltak, követeket választottak az országgyűlésre: Kölcsey Ferencet, Klauzál Gábort, Deák Ferencet, Wesselényi Miklóst. A megválasztott követek az érdekegyesítés keretében kívánták megoldani a jobbágykérdést (jobbágyfelszabadítást). Érdekegyesítés: ennek gondolata a felvidéki koleralázadás után jelent meg. A reformkori nemesek megértették, hogy a jobbágyság támogatása nélkül nem képesek a jogaikat sem megvédeni. Állandósult a félelem a parasztfelkelésektől, de attól is tartottak, hogy a bécsi udvar az elégedetlen paraszti tömegeket az uraikkal szemben a maga oldalára állítja (pl.: II. Lipót esete, a jobbágyok törekvéseinek felkarolásával kompromisszumra kényszerítette a magyar nemességet). A változás hívei nem leszerelni, hanem küzdelmükbe szövetségesként kívánták bevonni a velük ellentétes érdekeket képviselő jobbágytömegeket. Felismerték, hogy ennek az egyetlen lehetséges eszköze jogok mindenekelőtt a birtokbírhatás jogának a kiterjesztése. A birtokbírhatás jogának kiterjesztése révén olyan közösség (társadalom) megteremtésére törekedtek, ahol minél többen személyes szabadságban és anyagi biztonságban élnek. A reformokat a bécsi udvarral A reformkori követek legelőször az os országgyűlésen tettek kísérletet a jobbágyság helyzetének a javítására önkéntes örökváltság bevezetésével (a jobbágy a földesúrral megállapodás alapján megválthatta úrbéri szolgáltatásait, telkét). A megváltással a telek polgári tulajdonná válik a nemesi tulajdonjog sérelme nélkül, másrészt a nemesség a birtoka fejlesztéséhez szükséges pénzhez is hozzájutott volna. Az országgyűlésen előbb az alsó tábla, majd a felső tábla is megszavazta az önkéntes örökváltság ügyét. Az uralkodó azonban visszautasította a törvényjavaslatot, sőt ellentámadást indított a megyékben a követutasítások megváltoztatásáért, s az udvar törekvését siker koronázta, mert néhány megyében megváltozott a követutasítás, melynek köszönhetően az országgyűlés elutasította az önkéntes örökváltság kérdését, az elutasítás hatására Kölcsey lemondott mandátumáról. (Kölcsey politikai végrendelete: Jelszavaink valának: haza és haladás. Azok, kik a haladás helyett maradást akarnak, gondolják meg: miképpen a maradás szónak több jelentése van. Kor szerinti haladás épen maradást hoz magával; veszteg maradás következése pedig senyvedés. ). A jobbágyság helyzetének javítására Kossuth is tett javaslatot. Reformtörekvését a Pesti Hírlapban fogalmazta meg vezércikkek keretében. Kossuth szerint kötelező örökváltság szükséges melyet a parasztság az állam támogatásával törleszt. A kötelező örökváltságra azért van szükség, 3

4 mivel az önkéntes örökváltság révén 1848-ig a jobbágyságnak csak 1%-a tudta megváltani szolgáltatásit. A kötelező örökváltság megteremtéséhez anyagi alapra van szükség. Anyagi alap megteremtéséhez Kossuth szerint elkerülhetetlen a nemesség megadóztatása, a terhek közös viselése. A nemzeti egység föltételezi a politikai szabadságjogok kiterjesztését, a népképviseletet. 6) Nemzetiségi kérdés A XVIII. század végéig Magyarországot alapvetően nem érintette meg a modern nemzeti eszme, a nacionalizmus. A korábbi korokhoz hasonlóan a fő azonosulási pont a társadalmi helyzet és a felekezeti hovatartozás volt. A szülőföldhöz kötődés mellett ekkor még létezett az országgal való azonosulás, a hungarus -tudat, amely összekötötte Magyarország különböző nemzetiségű lakóit. Így az 1780-as évekig nem is jelentkeztek nemzetiségi ellentétek. A nemzetiségi kérdés megjelenésében szerepe volt, hogy a magyarság körében megjelent a polgári nemzetállam megteremtésének az igénye. A polgári nemzetállam megjelenésének az igénye a nemesi és polgári nemzeteszmény összeolvadását eredményezte. Az összeolvadásnak köszönhetően a polgári nemzeteszmény új elemekkel gazdagodott: nyelvi, kulturális (magyar virtus, néphagyományok ismerete). Célul tűzte ki az önálló nemzetállam megteremtését. Az önálló nemzetállam megteremtése feltételezi a nemzeti nyelv megvalósítását. A magyar nyelv ügye a politikai küzdelmek egyik központi témájává vált. A nemzeti nyelv megteremtéséért indított küzdelem túlmutatott a rendi kereteken, mert célként tűzte ki a latinul nem tudó nemesek mozgósítását és a nemtelenek politikai tájékoztatását, s ezzel kiváltotta az udvar ellenállását. A magyar nyelv ügyéért vívott küzdelem során lépésről lépésre sikerült eredményeket elérni: először az oktatás során valósult meg a magyar nyelv használata (először csak a gimnáziumokban és az egyetemeken vált kötelezővé használata, majd önálló tantárgyává vált az iskolákban) ezt követően a reformkor kezdetén (1830) a közigazgatásban (végrehajtás és igazságszolgáltatás) is kötelezővé vált a magyar nyelv alkalmazása, majd ezt követte a törvénykezés és az anyakönyvezés nyelvezetének anyanyelven való alkalmazása a folyamat zárásaként az országgyűlés 1844-ben tette a magyar nyelvet az ország hivatalos nyelvévé A siker oka: hogy a nemzeti nyelv megteremtését más és más okból mindkét politikai oldal (reformerek, udvar) támogatta. A politikai nemzet fogalma Werbőczy nemzet fogalmának a megváltozása révén alakult ki. A nemzet fogalmának megváltozásában szerepe volt az önálló nemzeti nyelv megteremtése valamint a XVIII. század folyamán lezajlott népesség mozgás. A népesség mozgás révén az ország soknemzetiségűvé vált, valamint a magyarság saját országán belül kisebbségbe került, miközben a politikai életet ez a kisebbség irányította, s ez megnehezítette az önálló nemzet állam megteremtését. Ezt az ellentmondást orvosolták a liberálisok a nemzet fogalmának az újra fogalmazásával: nemzet az nem nyelvi vagy kulturális képződmény, hanem történelmi múlttal rendelkező jogi képződmény csak olyan népnek van lehetősége nemzetet létrehozni, amelyik állami múlttal 4

5 rendelkezik. Ilyen nemzet a magyar és a horvát, de mivel a horvátok nem rendelkeznek önállósággal (a magyar állam része) ezért a magyar nemzetet illeti meg az önálló nemzetállam megteremtésének joga a Kárpát-medencében = Karpát-medencében csak egy politikai nemzet létezik s ez pedig a magyar. Liberálisok szerint előbb létezik a nemzet ezen belül vannak a nemzetiségiek pl.: magyar, horvát, német, román, szlovák. A nemzetállam megteremtése érdekében a liberálisok erőteljes magyarosításba fogtak bele, de az általuk használt eszközök tekintetében megoszlottak mérsékeltek: jogkiterjesztés hívei voltak, azaz a magyarosodást támogatták, mivel úgy gondolták, hogy a nemzetiségiek önként fognak csatlakozni a magyar nemzetállamhoz, mivel az biztosította számukra a szabadságot és tulajdont. radikálisok: az iskolák és egyházak nyelvének megváltoztatásával a magyarosítást (aszszimiláció) támogatták. A nemzetállam megteremtésére irányuló törekvések lassan valósultak meg: egyrészt az egyházak ellenállása (törvény biztosította számukra az anyanyelvi prédikációt); másrészt hogy a nemesség nem teljesen birtokolta a hatalmat. A nemzetiségi kérdés megjelenése hozzájárult Kossuth és Széchényi közti ellentét kiéleződéséhez: Széchenyi az 1842-es akadémiai beszédében elutasította Kossuth erőszakos magyarosítási törekvését, s rámutatott arra, hogy az iskolai nyelv erőszakos megváltoztatásával nem lehet a kérdést megoldani. Széchényi nem a magyarosítás célját, hanem az eszközöket kifogásolta. A vonzó gazdasági lehetőségektől, a jogkiterjesztéstől és a magas fokra emelt kultúra kiterjesztésétől várta a folyamat sikerét. Széchenyinek az erőszakos asszimilációval szembeni fellépése toleránsabb volt kortársainál, de az a véleménye, hogy a nemzetiségi mozgalmak a magyar lépésekre adott válaszként jelentkeztek igaztalanok voltak a nemzetiségi mozgalmak a korszellemből fakadtak. Eredménye: asszimiláció felerősödése (városokban élő németek, zsidók körében, vidéken élő nemesség körében) + nemzetiségi mozgalmak kibontakozása + nemzeti kultúra fejlődése Nemzeti kultúra fejlődése A nemzeti kultúra fejlődésében szerepet játszott a gazdaság fejlődése a társadalom átalakulása és a születő nemzet tudat. A művészek, tanárok a nemzet szolgálatának tekintették tevékenységüket, műveikben a nemzeti öntudatra és a hazaszeretetre buzdítottak. Európai mércével mérve is jelentős alkotások születtek (az irodalom elveszítette a kultúrában a kizárólagos szerepét), s ezek a klasszicizmushoz (építészet) illetve a romantikához (irodalom, zene) kötődött, de nemzeti tartalommal telítődött pl.: Erkel nemzeti operái, Kölcsey Himnusza, vagy Vörösmarty Szózata. A nemzeti kultúra keretében a történettudomány is fejlődésnek indult, melynek célja a nemzeti múlt kutatása és feltárása (Horváth Mihály magyarok története; Körösi Csoma Sándor magyarság eredete) Az oktatás terén az alapok lerakása valósult meg, mivel egyre több iskolázott ember lett (pl.: nőtt a középiskolások és egyetemisták száma). Mindez úgy valósult meg, hogy az udvar nem adott kellő támogatást és igyekezett korlátok közé szorítani mind a kultúrát és az oktatást a nemzeti tartalma miatt kultúra támogatását a civil társadalom próbálta átvenni (MTA, Magyar Nemzeti 5

6 Múzeum, Nemzeti Színház). Az oktatás a korszakban megőrizte felekezeti jellegét, de növekedett az állam szabályozó szerepe. Így sor került a második és a harmadik Ratio Educationis bevezetésére. A második Ratio Educationis (1806) hatására az elemi iskolákban anyanyelvű oktatás folyt, a tankötelezettséget 6-12 éves kor között állapította meg, az iskolaév rövidebb volt a mainál, a tanítóktól nem várta el a komolyabb képzettséget. A harmadik Ratio Educationis (1845) már megkövetelte a tanítók képzését, előírta a gyermekek korcsoportonkénti oktatását. A szabályozáson túl a kormányzat igyekezett a népesség minél nagyobb részét bevonni az elemi oktatásba. Fokozatosan emelkedett a középiskolások (gimnáziumokba járók) és az egyetemisták száma, a korszak végére a középiskolák és a pesti egyetem (1846) oktatási nyelve is a magyar lett. A korszak oktatásának gyenge pontja a szakképzés volt. a selmecbányai bányatisztképző, Tessedik Sámuel szarvasi, a Festeticsek keszthelyi, az Albrecht főherceg mosonmagyaróvári mezőgazdasági iskolái, az 1846-ban alapított pesti József Ipartanoda nem elégítette ki az ígényeket. 7) A reformkor gazdaságának fejlesztésére tett törekvések Magyarország legjelentősebb gazdasági ágazata továbbra is a mezőgazdaság maradt. Itt a XVIII. században szórványosan megjelenő újítások (kapásnövények, új állatfajták, istállózás, vetésforgó) térhódítása jelentette modernizációt. Az ország kivitelének a zömét a mezőgazdasági cikkek (gyapjú, búza, szarvasmarha, bőr, bor) tették ki. A mezőgazdasági termelés tömegessé és folyamatossá vált árutermelés a majorsági birtokon hódított, s innen került ki az ország mezőgazdasági árutermelésének a zöme. A népesség növekedése, a városi lakosság gyarapodása és a bővülő termelés révén a mezőgazdasági és az ipari felvevőpiac is nőtt. Az ipar fejlődésének jelentős lökést adott a mezőgazdaság szerszámszükséglete, a vasút és a gőzhajózás megindulása, valamint Ausztria gazdasági fejlődése (félkész termékek). Az ipar fejlődésében szerepe volt a terménykereskedőknek, akik saját felhalmozott tőkéjüket fektették be. Hatvany-Deutsch család: első nemzedékük dél-mo-i terménykereskedő volt, majd a második nemzedék már biztosítással foglalkozott, ezt követően felköltöztek Pestre, s a tőkéjüket vasútépítésbe fektették bele, majd a harmadik nemzedék már ipari üzemeket alapított (cukorgyár, papírgyár) Ullman Móricz: tőkéjét vasútépítésre fordította, hiszen engedélyt szerzett a Pest-Szolnok- Debrecen vasút megépítésére A terménykereskedők mellet a hazai ipar fejlesztésében a magyar reformellenzéknek is szerepe volt. felismerték, hogy az ipar fejlesztése nélkül nem lehetséges az ország megerősítése. Széchényi már az 1833-ban megírt Stádium című művében fejtette ki a gazdaság fejlesztésével kapcsolatos elképzeléseit. Ezeket a reformelképzeléseit 12 pontba gyűjtve egységes rendszerbe foglalta reformelképzeléseit. Hangoztatja, hogy a gazdaság fejlesztése céljából hitelre van szükség, aminek feltétele, hogy el kell törölni az aviticitast az, ősiség törvényét és a fiscalitast, utódlás, visszaháramlás jogát. Ezek eltörlésével megvalósulna a törvény előtti egyenlőség:, melynek jelei: nem nemeseknek is lehet tulajdonjoga, képviseleti joga a megyékben; a törvények mindenkire egyformán vonatkoznának, valamint megvalósulna a közteherviselés, ami a nemesi adómentesség eltörlését jelentené. A nemesi adómentesség eltörlése lehetővé tenné a házi pénztár fel- 6

7 állítását, mely hitelt tudna adni a birtokfejlesztéshez, valamint a gazdaság fejlesztéséhez. Széchenyi elképzelése szerint a gazdaság fejlesztésének további eszközei: közlekedés fejlesztése (utak, hidak építése, csatornázás, folyók szabályozása); monopóliumok, céhek, limitációk (hatósági árszabályozás) eltörlése, mivel ezek a szabad versenyt s így a gazdaság fejlődését gátolják. A reformok megvalósításához garanciákra van szükség: egyrészt a magyar nyelv bevezetése 1835-ig, mivel a magyar földbirtokos csak magyarul tud, magyar nyelven kell tudtára adni a reformok szükségességét. Másrészt a Helytartótanács újjászervezése: végrehajtó hatalomként felügyelné az átalakulást, kormány-szerepet töltene be. Harmadrészt a nyilvánosság megteremtését a törvényhozás és a megyegyűlések esetében, ami a reformelképzelések gyors elterjedését tenné lehetővé. Széchényi mellett az 1839/40-es országgyűlés határozatai: szabaddá tette a gyáralapítást 1840/XVII. tc. (bárki alapíthatott gazdasági társaságot, nem mondta ki, de gyakorlatilag felszámolta a céheket); sor került a váltótörvény elfogadására, mely nagyobb biztonságot nyújtott a hitelezők számára, s így javította a hitelfelvétel lehetőségét; engedélyezte a zsidók letelepedését, gyáralapítási és kereskedési jogát. Kossuth gazdasági programja (Pesti Hírlapban fejtett ki) - a szabad kereskedelem híveként - elképzelhetőnek mártotta a magyar ipar fejlődését a birodalmi vámhatárokon belül. Nagy része volt az Iparegyesület, majd a Magyar Kereskedelmi Társaság létrehozásában. Nézeteiben azonban a 30-as, 40-es években változás állt be. Ennek két alapvető oka volt: egyrészt az, hogy Ausztria 1839-ben bejelentette csatlakozási szándékát az 1834 óta létező német vámszövetséghez, a Zollverein-hoz. Ez oly mértékű előnyhöz juttatta volna Ausztriát, amivel a magyar ipar képtelen lett volna felvenni a harcot. Másrészt az 1842-ben a Kossuth Lajos által alapított Iparegyesület révén megszervezett egy iparmű kiállítást. Ekkor döbbent rá, hogy mennyire gyenge a magyar ipar, ugyanis a kiállításon szinte csak osztrák és cseh iparcikkek voltak, valamint, hogy a fejlettebb cseh és osztrák ipar közös vámterület esetén megfojtaná a magyar kezdeményezéseket. Levonta a következtetést: az iparfejlesztéshez magyar védővámok kellenek. A követelést az ellenzék magáévá tette, jóllehet ez már Magyarország és Ausztria viszonyát is érintette. Az es országgyűlésen az alsótábla megszavazta az önálló magyar védővámrendszert szorgalmazó törvényjavaslatot. A király azonban a következő országgyűlésre halasztotta a kérdés érdemi tárgyalását. Ekkor az országban belső szervezkedés indult meg, és 1844 végén megalakult a Védegylet, melynek igazgatója maga Kossuth Lajos, elnöke pedig gróf Batthyány Kázmér lett. Ennek a szervezkedésnek országszerte több mint 300 fiókja lett (ezzel az ellenzék országos szervezetre tett szert). Az egyes tagok ígéretet tettek, hogy 6 évig csak magyar iparcikket vásárolnak, még akkor is, ha az drágább, vagy rosszabb minőségű. Ez valamelyest lendített a magyar iparon, de nem igazán volt jelentős, ezért az 1840-es évek végén elhalt. A gazdaság fejlesztése érdekében az ipar mellett a kereskedelem fellendítésére is szükség volt. Az önálló kereskedelem kialakításnak érdekében fel akarta lendíteni a magyar tengeri kereskedelmet. Ehhez azonban az infrastruktúra fejlesztésére is szükség volt. A tengeri kikötőnkhöz vízen és vasúton akarta megoldani az áruszállítást: Pesttől Vukovárig a Dunán, onnan pedig Fiúméig vasúton. Ezzel akarta kikerülni a Bécsen áthaladó kereskedelmi útvonalat, s így ott nem vehettek volna le róla hasznot. Kossuthnak ezekkel az elképzeléseivel Széchenyi nem értett egyet, s ezért a két politikus között konfliktus alakult ki. A negyvenes évektől megkezdődött a magyar gyáripar fellendülése az élelmiszeripar (Pesti Hengermalom, cukorgyárak), a vas-, gépipar (Gömörben és a fővárosban) és az építőipar (a főváros) területén. A külföldi tőke mellett (Óbudai Hajógyár) egyre jelentősebb szerepet játszottak 7

8 a hazai kisműhelyekből kinövő gépgyárak (Ganz Ábrahám, Vidats János, Schlick Ignác vállalkozásai). A vasipar termelése 3, s a birodalomban a harmadik helyre került, s a legjelentősebb központjai: Pest-Buda (Ganz Ábrahám vasöntödéje, Vidats János gépgyára, Óbudai Hajógyár); Borsod vidéke. A fejlődésnek köszönhetően kb. 500 nagyobb tőkés jellegű üzem jött létre, s ezek egy része részvénytársaság formájában működött. A fejlődés ellenére az örökös tartományokhoz képest jelentős maradt, de elegendő volt ahhoz, hogy a liberális nemesség felismerje a gazdaság és a politika közötti összefüggéseket, s a hagyományos robotoló mezőgazdaság és a céhes ipar válságát A gazdasági növekedést jelezte, hogy gyors fejlődésnek indult a hitelélet és a közlekedés. A gazdaságban (főleg a terménykereskedelemben) keletkező pénz felhalmozására és a további fejlesztésekhez szükséges tőke kölcsönzésére Magyarországon is bankok jöttek létre; elsőként a Pesti Hazai Első Takarékpénztár (1840) és a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank (1842). A gőzhajózás megindulása (1831) után megépültek az első vasútvonalak: Pest Vác között (1846), majd Pest Szolnok között (1847). Az országgyűlés adókedvezményekkel támogatta a munkálatokat. A vasútépítés finanszírozásában a bankok is jelentős szerepet vállaltak. A vasút fejlesztése során Kossuth és Széchényi eltérő elképzeléseket fogalmazott meg. Kossuth: a magyar áruk minél előbbi világpiacra jutását igyekezett elősegíteni Vukovár- Fiume vasút Széchényi: ország fővárosának fejlesztését tartotta a legfontosabbnak Pestről kiinduló vasúthálózat mellett érvelt A terménykereskedelem és európai hírű vásárai révén Pest-Buda az ország gazdasági és kulturális központjává vált reformkorban. A fejlődő piac, a nagy építkezések, a közlekedési fejlesztések a fővárosba vonzották az ipari beruházásokat is. Pest lakossága a reformkor végére meghaladta a százezer főt. Pest-Buda népessége a háromszorosára nőtt, hatalmas építkezések vette kezdetét, s ez tervszerűvé az 1838-as árvíz után vált, az építési munkákat József nádor irányította. Az építkezések révén nagyvárosi külsőt öltött. Ekkor épült meg a Lánchíd, Nemzeti Múzeum, Ludovika (katonatisztképző iskola), a város klasszicista jellegű épületekkel gyarapodott; új elővárosok (Teréz-, Lipót-, Józsefváros) jelentek meg; burkolattal látták el a forgalmas utcákat, s megkezdték a közvilágítás kiépítését. A fejlődésnek köszönhetően a város gyorsan magyarosodott. A német polgárok a magyar szellemi mozgalomba is bekapcsolódtak (Erkel Ferenc, Hild József). A magyarsággal együtt bevándorló szlovákok és zsidók is a magyarrá váló városba tagozódtak be. 8