|
|
- Fanni Fazekas
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk/ és forró, mint forrongó szellemünk! Interneten: Ma: Irodalmi Jelen XIX. évfolyam, szám oldal Szombat Vasárnap március 31. április 1. Megjelenik Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyében 70 Ft; 0,50 Havi 1200 Ft; 8,00 + postaköltség Polgári napilap 70 bani Elõfizetõknek csak 36 bani A Nyugati Jelen elõfizetõinek ingyenes KILIN SÁNDOR Habozás Hiába kapott Tãriceanu ultimátumot ultimátum után, hogy még ezen a héten mondjon szalmát vagy szénát, tegnap az esti órákig lapzártáig legalábbis a miniszterelnök nem vágta el a gordiuszi csomót, vagy ha nagy nehezen, vajúdva, mindenképpen nehéz szívvel meg is hozta döntését, elképzelését nem hozta nyilvánosságra. Így még most sem tudjuk, hogy szétszakadt-e a liberális demokrata szövetség, s vele együtt a kormánykoalíció is, vagy megszületett egy kompromisszumokkal aláaknázott, újabb politikai veszélyekkel teli, nem éppen szent kibékülés, amely azt jelentené, hogy a demokraták mégsem vonulnak ellenzékbe, nem lesz se tiszta liberális, se liberális RMDSZ-es kormány, ahogy rebesgették. Ez utóbbi ellen nemcsak a Nagy-Románia Párt vezetõi álltak ki hevesen, hanem a konzervatívok is, akik kijelentették: nem szavaznak meg egy olyan kabinetet, amelyben az autonómiát követelõ Markó és a nemzetközi fórumokon szerintük románellenes magatartást tanúsító Frunda is részt venne, s az RMDSZ az eddiginél is nagyobb súlyhoz jutna. Borbély László viszont tegnap, Marosvásárhelyen ismét határozottan kijelentette: az RMDSZ nem gondol arra, hogy feladja a miniszterelnök-helyettesi tisztséget, vagy megelégedjen kevesebb kormánytisztséggel, mint amennyivel eddig rendelkezett. A szociáldemokraták az utolsó percben hétfõre halasztották végsõ döntésüket azzal kapcsolatban, hogy miként viszonyuljanak Tãriceanu új kormányához, ami aligha változtat eddigi álláspontjukon, mely szerint csak akkor szavazzák meg az új kabinetet, ha abból számûzik a demokratákat. A miniszterelnök habozása már legfeljebb órákat tarthat, hiszen a döntés húsvét utánra semmiképp se halasztható, ma vagy legkésõbb hétfõn a nyilvánosság elé kell állnia, hogy már hétfõn és kedden megtörténhessen az új (vagy régi új) miniszterek meghallgatása a parlamenti bizottságokban, s szerdán a képviselõház és szenátus együttes ülése áldását adja az új kabinetre, vagy vonja meg tõle a bizalmat. Tény, hogy tegnap még folytak a tárgyalások, Bogdan Olteanu képviselõházi elnök három nappal a tervezett idõpont elõtt hazautazott Kínából, hogy részt vegyen a krízis megoldásában. Júniusban 1710-be lépünk Új idõszámítás Európában! Részletek a 6. oldalon A polgármester elégedett a szervezéssel Káosz és szitkozódás a városközpontban Diáknapok a Bethlen Gábor Kollégiumban Mozgalmas kampány zászlólengetéssel, jelszavakkal Mókás kampány az iskola udvarán Búcsúpárbaj Arad Még szerencse, hogy a három tucatnyi napirendi pont legvégén ott volt az Egyebek is, ellenkezõ esetben a megyei tanácsosok komolyabb egymásnak feszülés nélkül zárják a tavasz elsõ hónapját. A civakodás a sport- és kulturális pályázatok kapcsán csapott a magasba, hisz a belpolitikai zûrzavar a megyei önkormányzatra is rányomta bélyegét. A sok hûhó semmiért címû csata azonban konkrétumokat nem hozhatott, hisz nem határozattervezetrõl volt szó. Arad Minden bizonnyal akkora káosz, amilyen tegnap uralkodott (és ma is folytatódik) a városközpontban, már évek óta nem volt Aradon. Az egyszerre elkezdett útjavítások, feltörések a feje tetejére állították a gépjármû-forgalmat. Egy figyelmes utcai szemlélõdés közben gyakran lehetett hallani szitkozódást a gépkocsivezetõk és a gyalogosok körében is. A kérdésre, hogy milyen logikát követtek a város gazdái, mikor elkezdték a munkákat, vagy egyáltalán, hogyan látják a zûrzavart, A záróakkord elõtt azonban a megyei tanácsosok számos fontos ügyben döntöttek. Többek között véglegesen kinevezték Elena Bibarþot a kürtösi vámszabad övezet igazgatói tisztségébe, míg Rodica Herlo tanácsost beszavazták az aradi egészségügyi pénztár vezetõségébe, de döntöttek a tanácsi apparátus módosításáról is. Folytatása a 3. oldalon (IRHÁZI) Gheorghe Falcã válaszolt a sajtónak. A polgármester szerint a nagy közlekedési cirkusz ellenére egyetlen fõutcán sem kezdtek el munkákat, csak a fõutcára vezetõ Horia utcát javítják. Errõl tájékoztattam a lakosokat a sajtón keresztül, az Felavatták az Olympia Sportuszodát Inkább a miniszterelnökre voltak kíváncsiak utca 48 órás lezárásáról szóló döntés a város közlekedését rendszerezõ bizottság gyûlésén született, többek között a közúti rendõrség egyik képviselõjének a jelenlétében. Folytatása a 3. oldalon SÓLYA R. EMÍLIA Részletek a 3. oldalon Resicabánya/Krassó-Szörény Tegnap teltházas érdeklõdés mellett felavatták a govondári Olympia Sportuszodát, amely nemcsak a város és a megye legkorszerûbb sportlétesítményeinek az egyike, hanem az országnak is. Az óriási érdeklõdés annak is betudható, hogy meghívták és várták a miniszterelnököt, akire sokan inkább voltak kíváncsiak, mint magára az (újra)avatásra. A sportuszoda ugyanis évtizednyi szünetelése alatt részben tönkrement, részben pedig korszerûtlenné válva megújításra várt, amit meg is kapott hazai és EU-s alapokból. Jelenleg bármilyen világversenyt meg lehetne benne rendezni. A sportlétesítmény avatására nemcsak a helyi, hanem a temesvári, dévai, fõvárosi írott és elektronikus sajtó is kíváncsi volt. Folytatása a 3. oldalon MAKAY BOTOND
2 2 Szombat Vasárnap, március 31. április 1. Napzárta Tejkvóta Április elsejétõl a tejtermelõk csupán a Tejkvóta Kezelõ Fõosztály által kiadott kvótaengedély alapján szállíthatnak tejet a feldolgozó gyáraknak, vagy adhatják el azt a piacon. Azokra a termelõkre, akik nem rendelkeznek tejkvótával és eladják, vagy a feldolgozóknak szállítják termékeiket, 1500 és 2500 lejes bírság róható ki, közölte a DACL. Ha a gazdának van tejkvótája, de engedéllyel nem rendelkezõ feldolgozónak adja el a tejet, a bírság összege lej. Ha viszont a feldolgozó olyan termelõtõl veszi át a tejet, aki nem rendelkezik tejkvótával, a bírság 2500 és 5000 lej között változik. A legmagasabb bírsággal 8000 és lej között sújthatók azok a nyerstej-felvásárlók, akik engedély nélkül adják el a tejet. Románia több mint 3 millió tonnás tejkvótát alkudott ki az Európai Unióval, a magán-tejkvóta megszerzése érdekében október végéig kellett letenniük a gazdáknak kérést a DACLhoz. A fõosztály április elsejéig befejezi a magán-kvóták kiadását a szabad árusításban eladható tejre. Új vasúti szolgáltatás A Román Vasúttársaság holnap elindít egy új nemzetközi szolgáltatást, amely korlátlan utazást biztosít a vasutakon 30 európai országban jelentette be a Szállítási, Építési és Idegenforgalmi Minisztérium. Az InterRail 2007 nevet viselõ szolgáltatásnak két variánsa van: az InterRail Global Pass és az InterRail One Country Pass. Az Inter- Rail Global Pass-nak 5, 10, 22 napos, illetve egy hónapos érvényességi ideje lehet 30 európai országban, közöttük Ausztriában, Csehországban, Dániában, Finnországban, Franciaországban, Németországban, Nagy-Britanniában, Görögországban, Olaszországban, Spanyolországban, Svédországban, Törökországban. Az InterRail One Country Pass 3, 4, 6 vagy 8 napra érvényes egy hónapon belül, és a 30 közül csak egy országban biztosít korlátlan számú utazást. A tárca nem közölt részleteket a díjszabásról. Borbély biztos befutó Borbély László területrendezési és középítkezési miniszter tegnap Marosvásárhelyen kijelentette: az õ neve merült csak fel a jövendõbeli Régiófejlesztési Minisztérium vezetése kapcsán. A kormányátszervezés után ugyanis az Európai Integrációs Minisztérium átalakulna Régiófejlesztési Minisztériummá. Borbély reményét fejezte ki, hogy találnak megoldást a kormány krízis-helyzetére, amely szerinte két úton valósítható meg: vagy kormányátszervezéssel, vagy elõrehozott választásokkal. Szerkeszti KILIN SÁNDOR Mezõgazdasági prioritáslista 40 pontban Hétfõn az RMDSZ bukaresti székházába Markó Béla szövetségi elnök tanácskozásra hívta az RMGE országos csúcsvezetõségét, Sebestyén Csaba elnökkel az élen. A szövetségi elnökön kívül az érdekvédelmi szövetség részérõl Klárik László SAPARD-fõigazgató, Tõke István mezõgazdasági államtitkár, Kelemen Attila és Pete István szenátorok a gazdaszövetség országos vezetõivel megvitatták a mezõgazdaság 40 pontba foglalt prioritástervezetét. A gondok megoldását sürgõsségüknek, illetve idényjellegüknek megfelelõen a gazdaszövetség vezetõségével egyetértésben próbálják elõmozdítani mondta el a Nyugati Jelennek Kocsik József, AMMGE-elnök, a tanácskozás résztvevõje. (B) Javier Solana, az uniós kül- és biztonságpolitika fõképviselõje is részt vett azon a plenáris ülésen, amelyen az EP a terület 2007-es kilátásait vitatta meg. A témák között szerepelt Koszovó jövõje, az amerikai rakétaelhárító rendszer és a közel-keleti helyzet is. A kül- és biztonságpolitikai fõképviselõ azt mondta, a közel-keleti helyzet megoldása érdekében az EU támogatja Abbasz palesztin elnök erõfeszítéseit. Az EU nem hagyta magára a palesztin népet, és nem is fogja mondta Solana, aki szerint a rendezésnél alapelvnek kell lennie a kölcsönös elismerésnek, az erõszakról való lemondásnak és a tárgyalásos útnak. Solana találkozott az iráni külügyminiszterrel, akinek egyértelmûvé tette: az EU nem tudja elfogadni a 15 brit tengerész elfogását. A fõképviselõ fontosnak nevezte, hogy az ENSZ biztonsági tanácsa egységesen szólította fel Iránt a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség határozataiból eredõ kötelezettségeinek betartására. Meghatározó szerepet kíván játszani az Európai Unió Koszovó státuszának végleges rendezésében Közélet Jobb belátásra tért kivitelezõk Fehér Nagyenyeden a vízvezetékcsere kapcsán a polgármesteri hivatal és a SAMTID-program kivitelezõi között támadt nézeteltérések tisztázására rendezett találkozón a kivitelezõ AGGODALMÁT FEJEZTE KI tegnap a Konzervatív Párt amiatt, hogy Tãriceanu miniszterelnök a végtelenségig halogatja a kormány átszervezését, és felhívta a kormányfõ figyelmét, hogy határozatlanságának súlyos következményei vannak az állami intézmények mûködésére közölte Bogdan Ciucã. A Mediafax hírügynökségnek elküldött közleményben a szóvivõ elmondta: a belföldi politikai erõk és a Románia nemzetközi stratégiai partnerei által gyakorolt nyomás ellenére a miniszterelnök minden magyarázat nélkül halasztgatja a precedens nélküli politikai zárlat feloldását. A konzervatív párt megtartja ellenzéki párti álláspontját, és eszerint fog eljárni. A forrás szerint Dan Voiculescu KPelnök tudomásul vette a párt bizonyos helyi szervezeteinek kérését, hogy ne szavazzon bizalmat a parlamentben egy olyan kormánynak, amelynek az RMDSZ is része. A MEGBÉKÉ- 440 Hunyad megyei tanintézményt kell videokamerás berendezéssel felszerelni az õszi tanévkezdésig jelentette be a sajtónak Aniºor Pârvu megyei fõtanfelügyelõ. A kezdeményezés a hónap elején megjelent 35-ös törvény értelmében született, amely a tanintézmények biztonsági rendszerének erõsítését szorgalmazza. Ennek értelmében ellenõrizni kell valamennyi iskola, óvoda körüli kerítés állagát, ahol szükséges, pótolni kell. A videokamerák arra lesznek hivatottak, hogy állandóan tudni lehessen, ki lép be és ki távozik az intézménybõl, illetve mi történik az is- cégek elfogadták az alpolgármester feltételeit. Így a napokban elkezdik a már kicserélt vízvezetékes utcákon a be nem fejezett munkálatok elvégzését, illetve az utak, utcák helyreállítását. Amíg Videokamerás iskolák kola, óvoda udvarán, folyosóin. Az ezzel járó beruházásokat a helyi, illetve megyei önkormányzatok kell finanszírozzák, költségvetési kereteikhez mérten, a különbséget pedig az állami költségvetésbõl pótolják mondta a fõtanfelügyelõ. A teljes biztonsági rendszer (kerítés, videokamera, egyenruha, szabályzat) az új tanév kezdetéig mûködõképes kell hogy legyen valamennyi tanintézményben szögezte le Pârvu, hozzátéve, hogy néhány iskolában már sikeresen alkalmazzák mindezt. GÁSPÁR-BARRA RÉKA ezt el nem végzik, nem kezdenek újabb munkálatba tudtuk meg Kováts Krisztián alpolgármestertõl. Reménykedhetünk tehát, hogy húsvétkor nem a feltúrt várost róják a locsolók. TAKÁCS I. állapítja meg az EP által most elfogadott jelentés. A képviselõk támogatják a tartomány státuszával foglalkozó Ahtisaari-tervet. A szöveg szerint Koszovó multietnikus jellegének fenntartásához még jó ideig szükség lesz nemzetközi katonai jelenlétre. Az ökológiai termelésrõl szóló rendeletjavaslat szigorú feltételekhez kötné, mit szabad ökológiai terméknek nevezni. Így például az ilyen élelmiszer legfeljebb 0,1 százalékban tartalmazhatna genetikailag módosított szervezetet (GMO). A képviselõk a héten módosították a rendelet szövegét, azonban a teljes jelentés elfogadása helyett visszaküldték azt a szakbizottságba, mivel véleményük szerint az Európai Bizottság nem tartja tiszteletben az EP együttdöntési jogát ebben a kérdésben. Két fázisban teljesen újraszabályozná az Európai Unió forrásait egy 2014-tõl bevezetendõ új mechanizmus olvasható az EP által elfogadott jelentésben. A fõ cél: visszatérni a saját EU-forrásokhoz a tagállami befizetések helyett. Egyelõre nincs szó EU-adó bevezetésérõl. Eltörölnék viszont a briteknek járó visszatérítést és az egyéb különalkukat. Szerkeszti: IRHÁZI JÁNOS LÉS LENNE A LEGJOBB MEG- OL DÁS jelentette ki tegnap Craiován Vasile Blaga, a Demokrata Párt fõtitkára. Egy dolgot garantálhatok, és szókimondónak kell lennünk: egy DP NLP kormányt megszavazna a parlament. Azok, akik megpróbálják keverni a kártyákat, vagyis az SZDP nem fog egy ilyenfajta kormány ellen szavazni, mivel a parlamenti mandátumuk felével maradnának hangsúlyozta a politikus. Szerinte, ha lesz kormány átszervezés, az új kormány vékonyabb lesz, és mindenkinek le kell mondania bizonyos tisztségekrõl, így a Demokrata Pártnak is. BORBÉLY LÁSZ- LÓ területrendezési és középítkezési miniszter tegnap Marosvásárhelyen kijelentette, hogy az RMDSZ berkeiben felmerült a neve a marosvásárhelyi polgármesteri tisztségre való jelölés kapcsán. Az RMDSZ hamarosan, legkésõbb május végéig bejelent egy új jelölést, és amikor megkérdezték tõlem, hogy engem érdekel-e, azt válaszoltam, hogy ez is egy variánst jelent. De május végéig ezt meg kell tárgyalnunk az RMDSZ-en belül, és akkor nyilvánosságra hozunk egy nevet, amely, remélem sikeres lesz a jövõ évi választásokon mondta Borbély. KÖZEL 25 MIL- LIÓ EURÓ, 82,39 millió lej folyt be március végéig az államkasszába az autóregisztrációs adóból. Ehhez képest a Pénzügyminisztérium elõrejelzései havi 64 millió lejt, éves szinten pedig 766,8 milliót jósoltak. A Közigazgatási és Belügyminisztérium adatai szerint az elsõ negyedévben 35 százalékkal csökkent a külföldrõl behozott használt autó beíratása a tavalyi év hasonló periódusához viszonyítva. Ehhez képest 13 százalékkal több új autót regisztráltak. IDÉN TÖBB MINT 2 MILLIÁRD FORINT SZÉTOSZTÁSÁRÓL határoz a Szülõföld Alap 3 szakmai kollé - giuma. Ennek az összegnek a 40 százaléka a romániai magyarság számára van elkülönítve. A kollégiumok (Oktatási és Szakképzési Kollégium, Kulturális és Egyházi Kollégium, Önkormányzati együttmûködési, Informatikai és Média Kollégium) alakuló ülésükön döntöttek a évi elsõ pályázati felhívásokról. A kötéltáncos ügyességével Bár a kívülállók másként hiszik, az érintettek szerint a vendéglõsök élete sem fenékig tejföl. Mégis ritka, mint a fehér holló õk a megmondhatói miért, hogy avatatlanok elõtt kiteregessék sérelmeiket. Pedig bõven lenne panaszra okuk állítja a közkedvelt kisvendéglõ tulajdonosa, aki családi vállalkozásban üzemelteti egységét. Õ a csapos és a fõpincér, a felesége a beszerzõ és a takarítónõ, az após a szakács, az anyós a kisegítõje. A saját szülei pedig a beszállítók: kertészetükbõl származik a krumpli, a zöldségféle. A körülmények roppant kedvezõek, mégsem gondtalan az élete. A miért kérdésre tömören csak annyit válaszol: ahány hatóság van ebben az országban, az mind rajtuk lovagol. A szûkszavú közlésbõl nem lehet messzemenõ következtetést levonni, de arra elegendõ, hogy felcsigázza az érdeklõdést: ugyan milyen hatóságnak érdeke a kisvendéglõn egyáltalán a vendéglátóipari szakmán lovagolni? Nos, a képzeletbeli feketelista elsõ helyét az éjszaka razziázó járõrök foglalják el. Ki lehetne jönni velük, ha... nem fogyasztanának. De fogyasztanak, és véletlenül soha nem készültek arra, hogy fizessenek, az árát majd kiegyenlítik legközelebb... És köztudott, hogy sok kicsi sokra megy. Zaklatásból a második hely a fogyasztóvédelem ellenõreit illeti meg. Õk a nevükkel ellentétben soha semmit nem fogyasztanak, még a pohár vizet is visszautasítják. De módfelett rááll a kezük jegyzõkönyv felvételére, a bírság kiszabására. Az EU-ba történt belépésünk óta valósággal megvadultak, még abba is belekötnek, hogy miként viselkednek a vendégek, mintha lehetne parancsolni a pityókos embernek! A dohányzási tilalom pedig végképp kiszolgáltatta a jobb sorsot érdemlõ kisvendéglõsöket az ellenõrök kénye-kedvének. Életbelépése óta kötéltáncos módjára kell egyensúlyozniuk a törvényes elõírás betartása és a kedves vendég megtartása között. A törvény ugyanis elõírja, hogy csak azokban a lokálokban szabad dohányozni, ahol erre a célra külön termet biztosítanak. A kisvendéglõ viszont attól kisvendéglõ, hogy egyetlen helyiségbõl áll, ergo itt senkinek sem lenne szabad dohányoznia. A kedves vendég java részben törzsvendég azonban fittyet hány az elõírásnak. Étkezés után, a fekete szürcsölgetése közben még a kocadohányosok is elpöfékelnek egy-egy cigarettát. A notórius dohányosokról nem is beszélve, akik, ha népesebb asztaltársaságot képeznek, valóságos füstfelhõbe burkolóznak. Nos, hol az a vendéglõs, aki emiatt kitessékelné õket?! Ha megtenné, alighanem becsukhatná a boltját. Ilyen részletkérdéssel azonban az ellenõr nem foglalkozhat. Õt azért fizetik, hogy betartassa a törvényt, nem pedig, hogy alkalmazhatósága felett elmélkedjen. SIPOS JÁNOS Ennek során összesen 934 millió Ft került kiírásra, melyekre április és május hónapok során lehet pályázni. A támogatandó célok között szerepel többek között: közoktatási és felsõoktatási intézmények, kulturális rendezvények, nyári egyetemek, magyar nyelvû média, könyvkiadás, könyvtárak, továbbá az önkormányzati kistérségi programok támogatása. FRUNDA GYÖRGY tegnap kijelentette: Amit Macovei asszony mutatni akar a külvilágnak, hogy õ az egyedüli korrupcióellenes harcos, hamis, ezáltal próbálja eltakarni a sok hibát, ami a romániai igazságügyben van, és aminek nagy részéért õ a felelõs. Frunda szerint senki nem helyettesíthetetlen, és találnak majd olyan igazságügyi minisztert, aki nem csak folytatni fogja a jó dolgokat, amiket Macovei elkezdett, de kijavítja azt is, amit nem tett meg. Az igazságügyi rendszer elégtelenségei között Frunda felsorolta, az igazságügy igazgatását, illetve egy koherens büntetõ-politika hiányát, amelynek köszönhetõen Románia a világ nevetségévé vált, mivel három Büntetõ-törvénye van. Összeállította SZALONTAI SÁNDOR
3 Krónika Káosz és szitkozódás a városközpontban Szombat Vasárnap, március 31. április 1. 3 A Horia utcában zajló munkák alaposan felborították a forgalmat Folytatás az 1. oldalról Ebben az idõben a CET is végez egy korszerûsítési munkát az említett utcában közölte a polgármester. Többen feltennék a kérdést, hogy miért nem lehetett az utcákat egyenként, sorjában megcsinálni, miért kellett egyszerre többet feltörni? A polgármester elmondta: az utcák javítását nem egyszerre kezdték el, a munkák elvégzését beprogramozták, a lakosságot pedig idõben értesítették minderrõl. A legnagyobb munkák a Horia és az Octavian Goga utcában zajlanak. A Horia utca március 31. (vagyis ma) este 8 óráig lesz lezárva. A polgármesteri hivatalból leadott, az utcák lezárására vonatkozó sajtóközleményekben általában megemlítették a kerülõ utakat is. Ez azonban sokat nem segített a gépkocsivezetõknek, akik azt se tudták, honnan és hogyan közelítsék meg végcéljukat. Tisztában vagyok a városban uralkodó helyzettel, de egy nagy beruházásokkal teli városban (mint Arad is) egy hosszú távú összkomforthoz (ebben az esetben megjavított utcákhoz) csak egy rövid távú kényelmetlenséggel (a lezárt utcák okozta forgalmi torlódással) lehet eljutni. Ismétlem: minden egyes alkalommal tájékoztattam a várható munkákról a lakosokat, akik megértették, hogy nincs más megoldás. Újra kérem megértésüket és köszönöm azoknak, akik megértették szándékunkat. Biztosítom õket, hogy mindent megteszünk a kellemetlenségek csökkentésére nyilatkozta Falcã. A rendõrök kirendelésének ellenére, fõként csúcsidõben nem egyszer keletkezett forgalmi dugó, az autósor lépésben haladt, az utcák dudálásoktól zengtek. Pedig az illetékesek ígérték: a forgalmi csomópontoknál a rendõrök segítik majd a forgalmat. E helyett azonban sok helyen inkább akadályozták, felborították azt. Egyébként a polgármester elégedett a lezárt Horia utcában lévõ munkatáblák elhelyezési módjával, illetve a közúti rendõrség embereinek közbelépésével. Így tehát: nincs más megoldás, türelemmel vagy anélkül, ki kell várni, míg minden visszaáll a régi kerékvágásba. S ha aztán újra feltörik az egyszer már leaszfaltozott utcákat, ne csodálkozzanak. Kukorica-vetõmag igényelhetõ Arad Szegedrõl származó, szárazságtûrõ, közepes tenyészidejû, gépi betakarításra is alkalmas kukorica vetõmagjának behozatalára nyílik lehetõség az AMMGE közvetítésével. A 70 ezer szemet tartalmazó (1,2 hektárra), SC 352-es típusú, 170 lej árú, illetve a 20 kilós kiszerelésû Mozgalmas kampány zászlólengetéssel, jelszavakkal Fehér A Nagyenyedi Kollégiumban 14. éve megtartott Diáknapok idei idõpontja március Bár az iskola vezetésére lebonyolítandó választásra csak két párt Zümi és Bani nevezett be, kampányuk annál mozgalmasabb és hangosabb volt. Ennek tetõpontja a tegnapi nagyszünetben csúcsosodott, amikor a pártok képviselõi hatalmas zászlólengetés és TC 377-es típusú, csomagonként 145 lej árú vetõmagok igénylésére az AMMGE Episcopiei utca 32. szám alatti székhelyén vagy a ös telefonszámon lehet jelentkezni. Az Arad-hegyalja környékiek Hip Jánosnál jelentkezhetnek a jelszavak skandálása közepette vonultak ki az udvarra újabb tagokat toborozni. A mulatság 15 órakor a tornateremben megrendezett táncversennyel indult, majd az általános mûveltségi vetélkedõ, asztalitenisz- és kosárlabda-mérkõzések, a City Tour és a fiúk foci meccse után kor a pártok is bemutatkoztak. A nap fénypontja, a Tanári elõadás, / as telefonszámon. Nm. és Ft. Roos Márton megyés püspök körlevele a máriaradnai kegytemplom felújításának támogatásáért A körlevél elsõ részében a temesvári egyházmegye püspöke megemlékezik a máriaradnai kegytemplom Gyümölcsoltó Boldogasszony napi búcsújáról, arról, hogy 240 éve, az 1767-es év pünkösdjén gróf Engl püspök ünnepélyes keretek között a Jézus születése hírüladásának pillanatát ábrázoló csodatevõ kegyképet a régi zarándokhelyrõl az új templomba átvitte, s tizenöt esztendõvel ezelõtt, 1992-ben adományozta a templomnak II. János Pál pápa a Kegyelmek Anyjához nevû Pápai Bazilika címet. II. Aki az elmúlt év õszén Máriaradnán járt, észrevehette, hogy a templom lyamatban van. Miután néhány évvel elsõ lépését megtettük, a felújítás fo- homlokzata elõtt állvány magasodik. ezelõtt a Máriaradnán tartózkodó ferences szerzetesek egy másik rendház- De akik az elmúlt esztendõben a kegyhelyet felkeresték, azt is láthatták, hogy ba vonultak vissza, a kegytemplom állapotáért, további sorsáért a legna- az épület faláról hull a vakolat, és hogy a templom épségének és értékének gyobb felelõsség minket terhel. Aki megõrzését kizárólag egy minél hamarabb elkezdett alapos, általános és hálás legyen, és az adományt megkö- kap, annak minden oka megvan, hogy átfogó tatarozás, felújítás biztosíthatja. szönje, ugyanakkor vállalnia kell a rá Az erre irányuló munkálatok még háruló felelõsséget is. Ezért ma azzal tavaly elkezdõdtek, az északi toronynál állnak az állványok is. A tatarozás fordulok egyházmegyénk minden a nyomatékos kéréssel és felhívással plé- (B) órakor kezdõdött, ezt pedig a jól kiérdemelt buli követte. Ma a diákok tartotta nyílt órák 9 órakor kezdõdnek, 11 órakor pedig megejtik a szavazást. A délutáni mûsorban mosási, vasalási, mesterkedési, sminkelési, borotválási vetélkedõk szerepelnek, és helyet kap a lányok focimérkõzése is. A diákok elõadása 18 órakor kezdõdik. TAKÁCS I. Inkább a miniszterelnökre voltak kíváncsiak Folytatás az 1. oldalról Elõbb Liviu Spãtaru polgármester mondott köszöntõt, köszönetet és beszámolót, majd a mikrofon elé járult Mihai Cãpãþânã országos sportprogram-igazgató, aki mindenki csalódására egyedül érkezett a fõváros nagyurainak képviseletében. A továbbiakban Anton Paulescu Folytatás az 1. oldalról A jövõ szempontjából fontos volt határozni a DKMT és a Megyei Tanácsok Országos Tanácsában vállalt tagság után járó befizetési kötelezettségrõl is. A DKMT-tagságért, a április március 31-ig terjedõ periódusért eurót, míg az országos tanács- bániájához, lelkipásztorához, továbbá mindazokhoz, akik bármilyen módon kötõdnek, ragaszkodnak a máriaradnai kegyhelyhez, annak mûemlék templomához, valamint a Bazilikát és egyházmegyénket oltalmazó Szûzanyához, hogy támogassák a felújítási munkálatokat, segítsék annak sikeres véghezvitelét. Ugyanakkor kéréssel fordulok minden hívõhöz és plébániai közösséghez, hogy a húsvéti és a pünkösdi templomi pénzadományát (gyûjtést) teljes egészében jutassák el a Püspöki Hivatalhoz. Mert csak akkor tudjuk folytatni és sikerrel befejezni a felújítást, ha mindannyian lehetõségeinkhez mérten hozzájárulunk, támogatjuk ezt a hatalmas, átfogó munkát. És mások segítségéért is csupán akkor folyamodhatunk, más egyházi és világi prefektus, Horia Ieremia, a megyei tanács alelnöke szólt, illetve a vajdasági Versec küldötte, Miljuc Vitkovics köszöntötte a jelenlévõket. Két görögkeleti lelkész felszentelte az uszodát, majd a sportiskolások szárazföldi mûsora zárta a rendezvényt a több ezer léggömbbel díszített uszodában. A sportuszoda medencéje a lelátóról nézve Búcsúpárbaj ban való részvételért erre az esztendõre összesen lejt (lakosonként 0,1 lej) kell fizetni. Miután a vízmûvek (RAAC) vállalta a szolgáltatás biztosítását Mãdrigeºti faluban, a tanács döntött az ott található infrastruktúra átvételérõl a vállalati vagyonba. szervezetek támogatását is csak akkor kérhetjük, ha mi már megtettünk mindent, és kellõképpen hozzájárultunk a munkálatok elvégzéséhez. Nem utolsósorban kérek mindenkit, hogy kísérje imával és érdeklõdéssel a máriaradnai kegytemplom felújítását. III. Imával és az oltárnál bemutatott szentmiseáldozattal kívánok mindenkinek áldott nagyböjti felkészülést, kegyelemben gazdag húsvétot és a Szentlélek eljövetelének reményében eltöltendõ húsvéti idõt. Ebben a szellemben küldöm mindannyiotoknak fõpásztori áldásomat, az Atya, a Fiú és a Szentlélek áldását. Kelt Temesváron, Püspöki Székhelyünkön az Úr évében, március 25-én + MÁRTON, megyés püspök Bush elnök csupán órákkal azelõtt vonta vissza Sam Fox nagyköveti jelölését, hogy az illetékes szenátusi bizottság szavazott volna a kérdésrõl tudósít a washingtoni napilap. Az üzletember, aki 200 ezer dollár összegyûjtésével segítette Bush újraválasztási kampányát, Belgium új nagykövete lett volna. Az elnök azért dobta, mert kiderült: 50 ezer dollárral támogatta a demokrata John Kerry háborús múltját firtató Swift Boat Veterans for Truth (Õrnaszádos Veteránok az Igazságért) szervezetet. A veteránoknak tudták be sokan, hogy kisiklatták a Bush ellen induló baloldali politikus elnökválasztási kampányát. A Fehér Ház szerint a demokraták által vezetett szenátus amúgy sem szavazta volna meg a jelölést. A venezuelai hírportál egy érdekes globális üzletrõl számol be: a japán acélcsõgyártó Sumitomo a francia Vallourec-kel közösen bõvíti eladásait Brazíliának és Kínának, hogy ellássa a két ország megnövekedett kõolaj- és földgázigényeit. Az 1976 óta közösen mûködõ francia japán cég azért választotta Brazíliát, mert így van rá esélye, hogy a legnagyobb dél-amerikai ország révén bejusson Észak- Amerika, a Közel-Kelet és Afrika piacaira. Az a tény sem volt lebecsülendõ szempont, hogy Brazíliában alacsonyak az energia- és az alapanyagárak. A két cég azt reméli még, hogy hamarosan eljutnak a Brazíliával mind jobb kapcsolatot kiépítõ Kínába is. Az autóipart követi az amerikai hadsereg, és úgynevezett koncepciójármûvekkel áll elõ írja az amerikai katonai honlap. A cél: sorozatgyártás elõtt megállapítani, mikor érdemes az elképzelésbõl nagy számú mûködõ jármûvet kreálni. A tesztelési mód meglehetõsen egyszerû: odaadják a katonáknak a jármûveket, hogy játszanak velük, és próbálják meg elrontani azokat. (A MAGYAR NEMZET ÖSSZEÁLLÍTÁSA NYOMÁN)
4 4 Szombat Vasárnap, március 31. április 1. Hitélet Arad Egyházaink hírei Hozsánna Dávid fia néked. Áldva áldott légyen a Messiás, ki az Úr nevében jön közénk. A nép vígan áldja királyát, hozsánna a magasságban! (Bevonulási ének) Az arad-belvárosi katolikus templomban virágvasárnap a 8, 9, és 12 órakor kezdõdõ szentmisék elõtt barkaszentelés. Nagyhétfõn, nagykedden és nagyszerdán a 17 órakor kezdõdõ magyar, illetve a 18 órakor kezdõdõ román nyelvû szentmiséken lelkigyakorlatos szentbeszédeket tartanak. Triduum alatt 16 és 17 óra között szentségimádás. Gyónási lehetõség a kifüggesztett program szerint. Nagycsütörtökön 9 órakor zsolozsma. Olvasmányos imaóra és reggeli dicséret magyar, 19 órakor utolsó vacsorai szentmise román nyelven. Virrasztás a magyar szentmise után a kápolnában, az adoráció a szentség átvitele után az oltáriszentség õrzõhelyén folytatódik. Nagypénteken 9 órakor zsolozsma. Olvasmányos imaóra és reggeli dicséret. 15 órakor igeliturgia, kereszthódolat. Utána az isteni Irgalmasság Ünnepe elõtti kilenced kezdete. 18 órakor igeliturgia románul, 20 órakor ökumenikus imaóra a keresztnél, utána virrasztás 22 óráig. Az arad-ségai katolikus templomban virágvasárnap minden szentmise elõtt barkaszentelés. A déli szentmise órakor kezdõdik. 10 órától Tornyán, 15 órától Szederháton szentmise. Nagycsütörtökön 18 órakor magyar, órakor román nyelvû szentmise az utolsó vacsora emlékére, az oltáriszentség megalakításának az ünnepe. Hasonló szertartás órakor Tornyán. Nagypénteken 15 órakor magyar, órakor román nyelven szentmise. Tornyán órakor lesz hasonló szertartás. Elhunyt Kiss Ferenc (51) és Witmaier Mária (59). A mikelakai katolikus templomban virágvasárnap 9.30 órakor román, órakor magyar nyelvû szentmisék. Nagycsütörtökön 18, nagypénteken 15 órakor kezdõdnek a szentmisék. A pécskai katolikus egyházközségben virágvasárnap 9 órakor a kápolnában, órakor a templomban lesz körmenettel felvezetett szentmise. 18 órakor a templomban szentmise. Nagycsütörtökön 17 órakor a kápolnában, 19 órakor a templomban, nagypénteken 15 órakor a templomban szentmise. Elhunyt Bikszegi Etel (80) és Janik Erzsébet (81). A kisiratosi katolikus egyházközséghez tartozó Mácsán virágvasárnap 9, Szentmártonon 10, Kisiratoson körmenettel, a helybeli férfikórus fellépésével 11 órakor, Kürtösön 17 órakor kezdõdnek a szentmisék. A kisjenõi katolikus egyházközséghez tartozó, az ágyai erdõben lévõ Szent László kápolnánál tegnap 15 órától kisjenõi, simándi és ágyai fiatalok részvételével keresztútjárást, Kisjenõn 18 órától lelkigyakorlatos szentmisét tartottak. Ma Gyulavarsándon 16.30, Székudvaron 18 órakor lelkigyakorlatos szentmise, gyónási lehetõséggel. Virágvasárnap 10 órakor Simándon, órakor Kisjenõn, 16 órakor Ottlakán, 17 órakor Gyulavarsándon, 18 órakor Székudvaron lesz szentmise. Az egyházközségben nagyhéten a szolgálatba besegít ft. Bara Zoltán gyulafehérvári teológiai tanár. A nagyiratosi katolikus egyházközséghez tartozó településeken virágvasárnap a barkaszenteléssel kezdõdõ szentmisékre Nagyiratoson 10, Nagyvarjason 11.30, Kisvarjason órakor kerül sor. Nagycsütörtökön Nagyvarjason 17, Nagyiratoson 19 órakor lesz szentmise. Nagypénteken az ilyenkor szokásos szertartások Nagyiratoson 15, Nagyvarjason 17 órakor kezdõdnek. A pankotai katolikus templomban virágvasárnap 10.30, Galsán 9 órakor kezdõdik a szentmise. Pankotán nagycsütörtökön 18, nagypénteken 16 órakor celebrálnak szentmisét. Nagyszombaton a feltámadási szertartás Galsán 19, Pankotán 22 órakor kezdõdik. Húsvétvasárnap Galsán 9.30, Pankotán 11, húsvéthétfõn Galsán ugyancsak 9, Pankotán órakor celebrálnak szentmisét. Az arad-belvárosi református templomban virágvasárnap 10 órakor kezdõdik az istentisztelet. A hétfõtõl kezdõdõ bûnbánati hét alkalmából az istentiszteletek naponta 18 órakor kezdõdnek. Nagypénteken 10 órakor istentisztelet. Elhunyt Sâmpetran Mária (69), Takács Pál (69) és Lechner Emma (90). A Mosóczy-telepi református templomban virágvasárnap 10, illetve 18, Németszentpéteren 15 órakor kezdõdik az istentisztelet. Jövõ héten, a bûnbánati hét alkalmából az istentiszteletek naponta 18 órakor kezdõdnek. Nagypénteken 10 órakor istentisztelet. Az arad-gáji református templomban virágvasárnap 10 órakor ünnepi istentisztelet. Szerdától szombatig a bûnbánati hét alkalmából az istentiszteletek naponta 18 órakor kezdõdnek. Nagypénteken 10 órakor istentisztelet. A nagyzerindi református templomban virágvasárnap órától ünnepi mûsorral egybekötött istentiszteletet tartanak. A bûnbánati hét alkalmából naponta 19 órakor, nagypénteken órakor lesz istentisztelet. Az ágyai református templomban virágvasárnap 11 órától ünnepi istentisztelet, jövõ héten naponta 19 órai kezdettel bûnbánati istentisztelet. Nagypénteken 11 órától istentisztelet. A kisperegi református templomban vasárnap 11, illetve órakor kezdõdnek az istentiszteletek. Csütörtöktõl szombatig naponta bûnbánati istentiszteletek. Nagypénteken órakor istentisztelet, húsvétvasárnap a délelõtti istentiszteleten úrvacsoraosztás. A feketegyarmati református gyülekezetben az elmúlt hét végén hollandiai presbiterek szolgáltak. Hit és cselekedet témában tanulságos elõadások hangzottak el a halott és az élõ hit közötti különbség érzékeltetése céljából. A pankotai református gyülekezetben virágvasárnap 10 órakor ünnepi istentisztelet. A bûnbánati hét alkalmával az istentiszteletek naponta 18 órakor kezdõdnek. Kedden 10 órától rendkívüli gyülekezeti csendes napot tartanak, ahova felekezeti hovatartozástól függetlenül szeretettel várják a helybeli és környékbeli híveket. Nagypénteken az istentisztelet 10 órakor kezdõdik. Nagyszombaton 10 órától a parókián húsvéti dísztárgyakat készítenek. Húsvétvasárnap 10 órától úrvacsoraosztással egybekötött istentisztelet, húsvétvasárnap Pankotán 10, Szentannán 14 órakor lesz istentisztelet. Az arad-belvárosi evangélikus-lutheránus templomban virágvasárnap 10, nagycsütörtökön és nagypénteken 17 órakor kezdõdnek a magyar nyelvû istentiszteletek. A fazekasvarsándi evangélikus-lutheránus templomban virágvasárnap 11, nagycsütörtökön 19, nagypénteken 11, húsvétvasárnap 11, húsvéthétfõn ugyancsak 11 órakor kezdõdnek az istentiszteletek. Elhunyt Acsán Julianna (84). Fehér Gyulafehérváron, a székesegyházban ma 18 órakor Jakubinyi György érsek a harmadéves kispapokat lektorrá, a negyedéveseket pedig akolitussá avatja. Április 4-én Köllõ Tibor kisszemináriumi prefektus lesz az érsekségen sorra kerülõ lelkigyakorlat vezetõje. A nagycsütörtöki olajszentelõ szentmise április 5-én 10 órakor kezdõdik a székesegyházban. A fõegyházmegye papságának közös ünnepén a fõpásztor minden jelen levõ papot vendégül lát az érseki palota püspöki arcképekkel díszített nagytermében. A kerületek képviselõi ez idõ alatt az érseki kápolna elõtt vehetik át a nekik járó szentelt olajakat. A gyulafehérvári református egyházközségben virágvasárnap 4 lány tesz hitérõl tanúbizonyságot. A nagyenyedi római katolikus egyházközségben március között húsvét elõtti lelkigyakorlatot tartanak. Április 1-jén Szabó Dénes esperes-plébános pappá szentelésének 40 éves jubileumára ünnepi szentmisét tart. Március 25-én temették dr. Ohanovits Gézát (91). Felenyeden tegnap befejezték a harangozás gépesítését. A felvinci református egyházközségben virágvasárnap 3 lány konfirmál. Magyarlapádon április 1-jén 12 ifjú, 6 fiú és 6 lány tesz református hitérõl tanúbizonyságot. A magyarbecei ref. egyházközségben virágvasárnap 9 ifjú, 5 fiú és 4 lány konfirmál. Hunyad A petrozsényi római katolikus egyházközségben nagycsütörtökön du. 6-tól szentmise, nagypénteken szintén du. 6 órakor kezdõdik a hagyományos liturgia. Szombat este 9 órakor feltámadási szertartás, melyet szentmise és körmenet követ. A petrozsényi református egyházközségben virágvasárnapon konfirmál két fiú és egy leány. Az ünnepi istentisztelet 10 órakor kezdõdik. A vulkáni római katolikus egyházközségben a nagycsütörtöki és nagypénteki szentmise, illetve szertartás délután 5 órakor kezdõdik, a szombati feltámadási mise pedig du. 6 órától. Vasárnap reggel 6 órától gyónási és ételszentelési lehetõség a templomban. Elhunyt Kádár István (90). A vulkáni református egyházközségben hétfõtõl szombatig délután 5 órától bûnbánati istentisztelet. Nagycsütörtökön a helyi hagyományokhoz híven a 11 órai istentiszteletet követõen kiosztják az úrvacsorát. Az aninószai leányegyházban nagypénteken délután 4 órától lesz istentisztelet. A vajdahunyadi református egyházközségben virágvasárnap konfirmáció lesz a Cserna-parti városban. 7 fiú és 5 leány tesz hitvallást a gyülekezet színe elõtt. Szerdán kísérték utolsó földi útjára Spör Gusztávot (67), illetve Lãzãroiu Zelmát (83). Temes Jubileum Nagyszentmiklóson Ma, szombaton kulturális rendezvénysorozat keretében Nagyszentmiklós két neves szülöttére emlékeznek a helybéliek. Bartók Béla neves zeneszerzõ születésének 126., valamint Révai Miklós lelkipásztor, tanár, költõ és nyelvtudós halálának 200. évfordulója alkalmából emléktábla-leleplezésre, koszorúzásra, a Nákó kastélyban pedig tudományos szimpoziumra és hangversenyre kerül sor. Az ünnepi mûsor a helyi templomban 10 órakor szentmisével kezdõdik, amelyet a Révai család lelki üdvéért Msgr. Böcskei László általános helynök mutat be. Elõadás fiataloknak A Szentség és hõsiesség a digitális korban címet viselõ 12 részes interaktív szemináriumsorozat következõ elõadását április 3-án, kedden 17 órától a temesvári Gerhardinum Katolikus Líceum dísztermében tartják. Robert Lazu tanár, filozófus elõadásának témája: A Megváltó szenvedése a különbözõ filmalkotásokban. A lugosi református templomban a nagyhét idején naponta tartanak bûnbánati istentiszteletet 17 órától. A nagypénteki istentiszteleten úrvacsoraosztás. Az egyházközségben elhalálozott Szilágyi Erzsébet (78). A lugosi római katolikus egyházközségben elhalálozott Meck Mihály (87), Blága György (52), Herman Erzsébet (74), Kondor Ilona (53). A dettai római katolikus egyházközségben elhalálozott Vikonkál Ferdinánk (77). A nagyszentmiklósi római katolikus egyházközségben elhalálozott Fusariu Sándor (76), Mircsov Anna (85), Nagyõszön ªtefan Petru (76). A zsombolyai római katolikus egyházközségben holnap, virágvasárnap a Futok negyedben 8.30 órakor, a plébániatemplomban 11 órakor lesz ünnepi mise körmenettel. Gyertyámoson 15 órakor, Csenén 17 órakor tartanak virágvasárnapi szentmisét. Megkeresztelték Fél Darius Istvánt. Az egyházközségben elhalálozott Dezsõ Ferenc (67), Mezei Julianna (59), Maczák Rozália (87), Csenén Bursuc Mészáros Gizella (49). Az újszentesi római katolikus egyházközségben, Gyarmatán virágvasárnap 9 órakor kezdõdik a szentmise, Újszentesen 12 órakor tartják a virágvasárnapi szentmisét körmenettel. A bakóvári római katolikus templomban holnap 9 órakor lesz szentmise barkaszenteléssel, órakor Temesfalván, 13 órakor Ötvösdön, órakor Végváron virágvasárnapi szentmise. Az egyházközségben, Ötvösdön elhalálozott Juhász Béla (69). A szapáryfalvi református templomban, a bûnbánati hét idején naponta 18 órakor lesz istentisztelet, nagypénteken ünnepi istentisztelet 10 órakor. Az igazfalvi református templomban virágvasárnap 10 órakor, Facsádon 12 órakor, Begamonostoron 14 órakor kezdõdik az istentisztelet. Az újmosnicai református templomban a nagyhét idején naponta 18 órai kezdettel tartanak bûnbánati istentiszteletet. Temesvár A SZÉKESEGYHÁZBAN HOLNAP, VI- RÁGVASÁRNAP délelõtt egyetlen szentmisét celebrálnak. A szertartás 10 órakor a temesvári Püspökség udvarán (A. Pacha utca 4. szám) barkaszenteléssel kezdõdik. A szentmise elõtt itt gyülekezõ hívek körmenetben indulnak a székesegyházba. A szentmisét celebrálja és barkát szentel Nm. és Ft. Roos Márton megyés püspök. Az ünnepi szertartás keretében elhangzik Urunk szenvedéstörténete (passio) Lukács evangéliuma szerint Bajkai Róbert, Ninaci János, Vass Zoltán és Cãdãrean Ion elõadásában. A székesegyház Exultate kórusa Heinrich Lemacher: Missa Johannes in D címû mûvét szólaltatja meg Bajkai Róbert karvezetõ irányításával. II. János Pál pápa kezdeményezésére virágvasárnap ünneplik az Ifjúság Világnapját. Ez alkalomból az Egyházmegyei Ifjúsági Központ szervezésében a temesvári piarista templomban 16 órai kezdettel Jézus feltámadásának ünnepét elõkészítõ imára és elmélkedésre kerül sor. Virágvasárnap délután 5.30 órai kezdettel a székesegyházban ünnepi vesperás a Székeskáptalan részvételével. A nagyhét elsõ három napján hétfõn, kedden és szerdán a Székesegyházban a megszokott program szerint celebrálják a szentmiséket. A belvárosi református templomban a nagyhéten naponta 17 órakor kezdõdik az istentisztelet, nagypénteken délelõtt 10 órától is tartanak istentiszteletet. Az Új Ezredév egyházközség imaházában a nagyhéten naponta lesz bûnbánati istentisztelet 17 órától, csütörtökön és pénteken 10 órától is. A vöröscsárdai református imaházban virágvasárnap zárul a bûnbánati hét, istentisztelet 11 órakor, igét hirdet Nt. Péter István lelkipásztor, kolozsvári tanár. Az evangélikus-lutheránus templomban a virágvasárnapi ünnepi istentisztelet 10 órakor kezdõdik. Az unitárius leányegyházközségben húsvéti istentiszteletre és úrvacsoraosztásra április 8-án, vasárnap délután 5 órakor kerül sor az evangélikus egyház gyülekezeti termében. Igét hirdet Nt. Pap Gy. László nagyváradi lelkész. Az újkissodai református imaházban a nagyhéten naponta 17 órától istentisztelet, nagypénteken 10 órától is. Az egyházközségben elhalálozott Buka Katalin (87). A gyárvárosi római katolikus egyházközségben elhalálozott Bálint Margit (83), Bãlan Ecaterina (82). A józsefvárosi római katolikus egyházközségben elhalálozott Cervenschi Károly Boromeu (42), Nacsa István (62), Filinger József (68), Katz Zefira (84). A mehalai római katolikus egyházközségben elhalálozott Wojcik Éva (81).
5 Sport Szombat Vasárnap, március 31. április 1. 5 Nõi kosárlabda rájátszás Ma a Rapid lesz az AIKK ellenfele Arad Az Aradi ICIM KK nõi kosárlabdacsapata számára ma elkezdõdik a bajnoki rájátszás. Az aradiak negyeddöntõbeli ellenfele a Bukaresti Rapid CFR Marfã csapata lesz, melyben két egykori aradi játékos, Viorela Rus és Anca ªipoº is játszik. Elõbbi még a nyáron végleg a fõvárosi csapathoz szerzõdött, míg utóbbi csupán kölcsönben szerepel a Rapidnál, ugyanis egy éves szerzõdés köti még az aradi csapathoz. Az összecsapás favoritjának a címvédõ aradiak számítanak, ezért csöppet sem meglepõ, ha a mérkõzés elõtt felajánlották a fõvárosiaknak, játsszák mindkét találkozót Aradon, cserébe az itt-tartózkodás költségeit az aradiak állták volna, de idõközben ªipoº játékjoga is be lett vonva az alkudozásba, s így esett az egész ügylet. Az aradiak azt Sztárjátékosok nélküli, de ötödik Arad Elutazása elõtti sajtótájékoztatón Marius Lãcãtuº dicsérte szombati ellenfelét, a Besztercei Gloriát. Amely mellesleg Aradon is nyerni tudott 1:0-ra A Gloria sztárjátékosok nélküli csapat, mégis a bajnokság 5. helyén áll, köszönhetõen csapategységének. Minden játékos maximálisan végrehajtja az edzõje által rábízott feladatot, s igyekszik minden meccsen a legjobbat kihozni magából. Innen az eredmények állandósága is. Szerintem a Besztercének nagy esélye van valamelyik az Európai kupasorozatban is elindulni. Nagyon nehéz mérkõzésre számítok, hiszen a Gloria hazai pályán csak a Dinamótól kapott ki, de remélem, játékosaim ugyanolyan fegyelmezetten hajtják majd végre az én taktikai utasításaimat, mint ahogy teszik azt a másik oldalon Magyar vegyes párosok az asztalitenisz Eb dobogóján Corina Moroºan (labdánál) egész héten fogproblémákkal küszködött, de a Rapid ellen várhatóan vállalja majd a játékot Valfi-fotó állították, a Rapid kérte, hogy e gesztus fejében az aradi játékos játékengedélye kerüljön át hozzájuk, míg a a Ioan Ovidiu Sabãuéval. Ha ez a fegyelem meglesz, meg egy kis önfeláldozással egy jó eredményt érhetünk el nyilatkozta Lãcãtuº mester. Az aradi szakvezetõ egyébiránt bízik abban is, hogy a Dinamo elleni gól végre meghozza csatárai, s fõleg a friss szerzeményének, Boban Stojanovicsnak a góllövõ kedvét. A szerb csatárnak, Lãcãtuº szerint, az elmúlt idõszakban sikerült bepótolnia valamennyit fizikai lemaradásából. Az I. Liga hét végi tévés menetrendje: Szombat: Besztercei Gloria FCM UTA (National TV, 15.30), Iaºi Craiova (Kanal D, 16), Dinamo FC Vaslui (Antena 1, 20,45). Vasárnap: Urziceni Pandurii (Telesport, 14,45), Kolozsvári CFR Temesvári Poli (National TV, 16), Rapid Steaua (Kanal D, 20), Farul FC Argeº (Telesport, 20,45). A Pázsy Ferenc, Póta Georgina vegyespáros fantasztikus produkciót nyújtva 4:1-re nyert a francia Legout, Phai Pang duó ellen a belgrádi asztalitenisz Európa-bajnokságon, és bejutott a legjobb négy közé. Ezzel eldõlt, hogy a magyar kettõs mindeképpen érmesként zárja ezt a számot. Az Alekszej Szmirnov, Tóth Krisztina kettõs hat játszmában nyert az olasz Yang, Tan duó ellen, és így szintén dobogóra állhat. A két magyaros kettõs külön ágon van, így akár egymás elleni finálét is vívhatnak. Pázsy Ferenc sikere azért is szenzációs, mert magyar férfi asztaliteniszezõ utoljára 19 éve, 1988-ban, a párizsi Eb-n volt ennyire eredményes. Akkor a magyar férficsapat lett bronzérmes Klampár Tibor, Kriston Zsolt, Harczi Zsolt, Somosi Miklós, Németh Károly összeállításban. Pázsynak a bronzérem már biztos, de ezt lehet fényesíteni, hiszen Pótával pénteken délelõtt az elõdöntõben állhatnak asztalhoz. Nõi egyesben az aradi Daniela Dodean bejutott a legjobb nyolc közé, miután a nyolcaddöntõben 4:0-ra verte Tóth Krisztinát, s a tegnap esti negyeddöntõben a holland Li Zsiáo ellen állt asztalhoz, ám ez a mérkõzés lapzártánk után ért véget. Vizes vb fõvárosiak azt állították, hogy az aradiak ajánlották fel ªipoº játékengedélyét, ha a vasutasok belemennek, hogy A r a d o n játsszanak le sebtiben két mérkõzést. Az aradiak táborában a hét elején két könynyebben sérült játékos akadt. Tarþa Enikõ még a múlt hét végi sepsiszentgyörgyi tornán szenvedett enyhébb bokaficamot, míg Corina Moroºannak egyik örlõfogával voltak problémái, bedagadt az arca, de mindkét játékos bevethetõ Magyar horvát döntõ a férfiaknál A Melbourne-ben zajló vizes sportok világbajnokságának férfi vízilabda küzdelmeiben tegnap eldõlt, hogy magyar horvát döntõre kerül majd sor, miután a tegnapi elõdöntõben a Kemény Dénes vezette magyar válogatott hosszabbítás után 12:11-re verte Spanyolországot, míg a Ratko Rudic felkészítette horvátok a világ- és Európa-bajnoki címvédõ szerbeket búcsúztatták 10:7-tel. A Magyarország Spanyolország (12:11) mérkõzés góljait Madaras, Biros 3 3, Kiss Gergely, Molnár 2 2, Szivós, állapotban lesz a ma 18 órától kezdõdõ mérkõzésen. A Rapid táborában is két sérült van. Dan Militaru edzõ pechjére mindkét sérült játékosa irányító. Luisa Voineát a napokban kellett ismét megoperálni a térdével, amellyel még az õszi szezonban lejátszott aradi mérkõzésen sérült le, akárcsak Liliana Scarlat, de õ már februárban elkezdte az edzéseket, s elképzelhetõ, hogy ma ismét be fogja vetni a fõvárosiak edzõje. A mai találkozót a Bukuresti László (Szováta), Bedir Sefer (Corabia) játékvezetõi páros vezeti majd. Szakszövetségi megfigyelõ: Radu Vaida (Nagyvárad). A rájátszás további párosítása: Târgoviºtei Municipal Alexandria, Bukaresti Olimpia WB Kolozsvári U MC, CET Govora Sportul studenþesc Omnilogic. Ralis hétvége Bánságban Temesvár Tegnap délután Temesvárra költözött a hazai autómotorsport krémje, öt órától innen indult a Román Rali Bajnokság második etapja, az I. Hegyi Bánsági Rali. Ugyanakkor több éves kihagyás után visszatért Dacia Kupa is, amely párhuzamosan fut a bajnoksággal, de a szervezõk, nagyobb figyelmet szenteltek a mostani eseményre, hisz a Adrian Rãspopa a Reanult Clióban. A Viola BkP csapat a bajnokság egyik favoritja Kis Gábor 1 1, illetve Molina 4, X. Garcia 2, Minguell, Martin, F. Perrone, R. Perrone, Perez 1 1 szerezték. További eredmények: az 5 8. helyért Görögország Oroszország 9:8, Olaszország Németország 6:5. A 9. helyért: Egyesült Államok Ausztrália 10:9; a 11. helyért: Románia Kanada 15:13. Az úszók tegnapi döntõiben a következõ eredmények születtek: Férfi 200 m mell: 1. Koszuke Kitadzsima (Japán) 2:09.80 perc, 2. Brenton Rickard (Ausztrália) 2:10.99, 3. Loris Facci (Olaszország) Vasárnap CFR Poli rangadó Kolozsvári dobbantó?! Temesvár Vasárnap 16 órától a Kolozsvári Gruia pá - lyán Valentin Velcea bemutatkozik a Poli vezetõedzõjeként a temesvári gárda a CFR ellen találkozik az I. Liga 24. fordulójában. Rendkívül fontos találkozó ez számunkra, figyelembe véve a bajnoki tabellát, ahol minél magasabb helyezést szeretnénk elérni. Megpróbáljuk összeszedni magunkat, annak érdekében, hogy egységes csapat legyünk, ezért át kell hidalnunk a negatív pszichikai közérzetet, amely a meccs órájáig a múlté kell legyen mondta el Valentin Velcea, a Temesvári FCU Politehnica vezetõedzõje a klub tegnapi sajtókonferenciáján. Valentin Velcea elárulta, hogy beszélt a fiúknak a Poli utolsó, CFR elleni eredményeirõl, amelyek a temesvári csapat mellett szólnak, de ez nem garantálja a gyõzelmet is: Egyéniségek tekintetében jobbak vagyunk, mint a kolozsváriak, de az a fontos, hogy összeforrjunk, és egységesen verjük meg õket, hisz ezen a szinten a vasutasok jobban állnak tette hozzá. társszervezõ Joe-Nestlének Temesváron van a nápolyiszelet-gyára. A román francia konszern által szervezett eseményen 9 csapat vett részt, az etapot George Grigorescu vezette fel a biztonsági autóval, navigátora Monica Davidescu színésznõ volt. Az I. Hegyi Bánsági Rali, valamint a Dacia-Joe Kupa eredményeirõl a hétfõi lapszámunkban számolunk be. (LÁSZLÓ) 2:11.03,...6. Gyurta Dániel 2: m hát: 1. Ryan Lochte (Egyesült Államok) 1:54.32 perc világcsúcs (régi: 1:54.44 p, Aaron Peirsol, amerikai, , Victoria), 2. Aaron Peirsol (Egyesült Államok) 1:54.80, 3. Markus Rogan (Ausztria) 1: Rãzvan Florea 1: x200 m gyorsváltó: 1. Egyesült Államok (Michael Phelps, Ryan Lochte, Klete Keller, Peter Vanderkaay) 7:03.24 perc világcsúcs (régi: 7:04.66 p, Ausztrália, , Fukuoka), 2. Ausztrália (Murphy, Mewing, Brits, Monk) 7:10.05, 3. Ugyanakkor a lilák újdonsült edzõje kissé tart sárgalapjai mi - att a mai mérkõzésen nem szereplõ Alexa hiányától. Meglepõ módon Gabriel Torjét nem hívták be a nagycsapat keretébe, annak ellenére, hogy az utóbbi mérkõzéseken jól szerepelt a szatellit-csapatnál. Az együttesem teljesen ép, ezért nagy gondban vagyok az 18-as keret, valamint a kezdõ 11 já - tékos kiválasztásában. Hiányzik Alexa, aki meghatározó játékosunk, de ezúttal nélküle kell boldogulnunk. Torjét a második csapatnál hagytam, mert nekik is fontos mérkõzésük lesz, de továbbra is velünk készülhet, elégedett vagyok hozzáállásával összegezte Velcea. A holnap 16 órától kezdõdõ Kolozsvári CFR Temesvári FCU Poltehnica rangadót a Naþional TV csatornája élõben közvetíti. A találkozót a Râmnicu Vâlcea-i Augustus Constantin bíró vezeti, munkáját Cristian Nica (Ploieºti) és Aurel Oniþa (Konstanca) segíti. LÁSZLÓ ÁRPÁD Aradi Gloria CTP Temesvári Calor 0:1 (0:1) UTA-játékosok nélkül se megy A 18. percben lõtt Þimbotã-góllal nyert Aradon a Temesvári Calor a Gloria CTP ellen, amely ezen a mérkõzésen bebizonyította, hogy az UTA-játékosok nélkül sem képes nyerni. Korábban Petcuþ edzõ éppen az anyacsapattól leküldött játékosokat hibáztatta az UMT ellen elszenvedett 4:2-es vereségért. Gloria: Bordea Olariu (Balas 61.), Ionele, Pascariu (Polgár 49.), Jurcoi Turcuº (Oprescu 46.), Burlan, Sãlãjan (Drecin 46.), Brânduºe, Militaru Talpaº. Calor: Suciu Grãdinaru, Francescu, Mészáros, Nicolici (Ovidiu Ignea 61.) Buda, Þimbotã, Nincsovics (Staicu 78.), Meseciov Mihai, Molcuþ (Butnãraºu 16., Pobega 90+2.). A 22. forduló további eredményei: Belényes Albina 1:0, Liberty UAC 5:0, UMT Lotus Felix 2:0, Nagykároly Mácsa 2:1, Székelyudvari Someºul 0:3 (j. n.). Az Olimpia Nagylak (11), Érmihályfalva Nagyszentmiklós és a Borosjenõ Gyüreg mérkõzéseket ma tól játsszák. Kanada (Johns, Hayden, Say, Hurd) 7: Nõk, 100 m gyors: 1. Lisbeth Lenton (Ausztrália) mp, 2. Marleen Veldhuis (Hollandia) 53.70, 3. Britta Steffen (Németország) mell: 1. Leisel Jones (Ausztrália) 2:21.84 perc, 2. Kirsty Balfour (Nagy-Britannia) és Megan Jendrick (Egyesült Államok) 2: : A rovatot írta és szerkesztette: BERKI FLÁVIUSZ
6 6 Szombat Vasárnap, március 31. április 1. Ma az utolsó nap az adók kifizetésére Arad Ma az utolsó nap, amikor még lehet fizetni a ház-, autó- és telekadókat. A polgármesteri hivatal adókkal és illetékekkel foglalkozó osztályának ügyfélfogadó fülkéinél tegnap nagy volt a tolongás. Aki tehette, igyekezett az utolsó napokon kifizetni az adók elsõ részét. Az osztályvezetõk szerint bár több városban meghosszabbították a terminust az aradiak már csak ma, szombaton 8 és 14 óra között fizethetnek. A következõ héttõl napi 0,1%-os pönálét kapnak azok, akik eddig nem fizették ki adójuk egy részét. SÓLYA R. E. Más intézményben is loptak Idegen iskolások törtek fel egy osztályt Arad Jogtalanul behatoltak a Környezetvédelmi és Építészeti Kollégiumba, ahonnan az egyik osztályból három mobiltelefont és pénzt loptak el. Miután az iskola vezetõsége értesítette a rendõrséget, rövid idõn belül kiderült: a tettesek C. Marian (18) és C. Cristian (17) aradi diákok, a H. Coandã Líceum tanulói. A két fiú megvárta, míg a környezetvédelmi iskola IX-es tanulói átmennek a laborba, majd feltörték az ajtót és ellopták néhány diák holmiját. A vizsgálatokból kiderült, hogy nem ez az elsõ eset, a két fiatal még aznap egy másik aradi iskolába is betört. A kiskorúak ellen eljárás indult, minden bizonnyal a saját iskolájukban is megkapják büntetésüket és a bûncselekmények következményeit is viselniük kell. SÓLYA R. E. Fehér megyei hírek Gyulafehérvár Április 1-jén a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Fõgimnázium dísztermében megrendezett egyeztetõ tárgyalásokon Ladányi Árpád alprefektus és Nicolae Popa konzervatív párti képviselõ és frakcióvezetõ-helyettes jelenlétében egyezményt írnak alá a nemzeti szimbólumok kölcsönös tiszteletben tartásáról. Ennek értelmében Gyulafehérvár római katolikus és ortodox egyházi intézményeire kitûzik mind a román, mind a magyar nemzeti lobogót. A tárgyalások szívélyes hangulatához hozzájárult Vass Irén, Ladányi Árpád alprefektus új, RMDSZ-es titkárnõjének ragyogó mosolya. Nagyenyed A városban április 1-jén ünnepélyes keretek között átadják a SAMTID-program keretében megvalósított új vízvezeték hálózatot. A friss aszfaltburkolat alól feltörõ vízsugarak szivárványjátékának fényében Kováts Krisztián alpolgármester török testvérvárosi kapcsolatok megkötése mellett döntött. A tárgyalások megkezdését a munkájával nagy megbecsülést kiérdemelt, Törökországban bejegyzett Empedos cégre bízta. Felvinc A községi tanácsosok jelenlétében Metea Cristinel polgármester saját kezûleg helyezte vissza a falu két végérõl mintegy két éve eltávolított kétnyelvû helységnévtáblákat. Jelképes akcióját a tanácsosok tapsa kísérte. Torockó Ma kezdik el a Nagyenyed Torockó 24 km-es útszakasz építési munkálatait. Uniós pénzekbõl való finanszírozását a román SPP és a magyar államelnök testõrségének közösen benyújtott pályázata tette lehetõvé. T. I. Jelenidõ Elsõstoborzó a Gyárvárosban Temesvár A leendõ elsõ osztályosokat, illetve szüleiket látták vendégül csütörtökön délután a gyárvárosi 1-es számú, az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkezõ temesvári általános iskola magyar tagozatán. Az úgynevezett nyílt nap keretében a magyar pedagógusok bemutatták az intézményt az épületet és a tevékenységet, és vázolták annak elõnyeit, hogy ha a gyermek itt ismerkedik meg a betûvetés alapjaival, illetve a késõbbiekben is anyanyelvén folytatja tanulmányait. Míg az egyik tanteremben Pál Krisztina aligazgató és Tamási Emese, a következõ tanév elsõseinek tanítónõje tartott szülõi értekezletet amelyen az oktatásra fordított figyelmen kívül szó esett a napközis foglalkozásokról, az iskolán kívüli tevékenységekrõl, a népdal- és néptánctanulásról, a furulyaoktatásról is, az egyik földszinti osztályban Milos Edit és Bokor Ibolya A tábla nagy vonzerõ volt Temesvár Habár napjainkban az ásatások birodalma elnevezés jobban illene rá, a vezetõ tisztségviselõk még mindig elõszeretettel a parkok és virágok városának becézik Temesvárt. Sajnos, ez a tavasz sem hozott érdemi változást az utcák, terek, zöldövezetek arculatát illetõen. A reménykedõ várakozások ellenére az önkormányzat képtelen volt rendbe tétetni a Gyermekparkot, mely a negyedik tavaszt érte meg ócskavassá degradálódott berendezésekkel. A legfrissebb (tegnapi) helyszíni szemle alkalmával annyi változást észleltünk, hogy megkezdték a veszélyessé vált hinták, óriáskerekek, csúszdák stb. leszerelését tanítónõk foglalkoztak a leendõ elsõsökkel. Bevett szokás, hogy a tanári kar tagjai meghívják a leendõ elsõsöket és szüleiket az iskolába, hogy idejében, az új tanév elõtt ismerjék meg az itt zajló tevékenységet. Idén körülbelül hatvan családot kerestek fel személyesen, és eddig úgy néz ki, hogy 18 elsõsre számíthatnak. Ez temesvári viszonylatban szép szám, ráadásul az elmúlt három esztendõben évrõl évre több elsõs volt, ami nagy szó a vegyes házasságok nagy számát, valamint a román és a divatos idegen tannyelvû iskolák elszívó erejét tekintve. Az 1-es iskolában egyébként sok olyan pedagógus tanít, aki hajdanán itt volt tanuló, és Pál Krisztina szerint ez az egyik magyarázata annak, hogy hivatástudatból, elkötelezettségbõl nevelik a gyerekeket, és emiatt is kiváló a viszony a pedagógusi és szülõi közösség között is. P. L. ZS. Júniusban 1710-be lépünk Új idõszámítás Európában! Forradalom a történelemben! Hivatalosan leplezõdött le a történelem legnagyobb hamisítása! Vissza a jövõbe! A Het Laatste Nieuws brüsszeli holland nyelvû napilap tegnapi lapszámában közölte és nem gyõzte radikális jelzõkkel ellátni a szenzációs hírt. Amely nemcsak történelmünket bolygatja fel alaposan, hanem az önmagunkról alkotott képet és mindennapi életünket is. Az EU történész-bizottsága ugyanis elfogadta Heribert Illig német történész fantomidõ-elméletét, miszerint ismert történelmünk három évszázada egyszerû koholmány, amelyet utólag, tudatosan iktattak be. Az 1996-ban megjelent Kitalált Középkor címû könyvében Illig azt állítja, hogy a 614 és 911 közötti mintegy 300 év soha nem létezett. Vagyis mi most nem 2007-ben, hanem 1710-ben élünk! A beiktatott középkor Heribert Illignek feltûnt, hogy a 614 és 911 közötti idõbõl jóformán semmilyen tárgyi bizonyíték nem maradt. Valamennyi e korra datált a közvetlenül elõtte és utána következõ idõhöz képest feltûnõen kevés régészeti lelet valóban vagy 614 elõtt, vagy 911 után keletkezett. A 297 éves gyanús idõszak történetét bizánci és vatikáni krónikák alapján írták meg. Pontosabban hamisították meg. A hamisítás Bíborbanszületett Konstantin (Konstantinos Porphyrogennetos), a nagy bizánci császár ( ) mûve, amit késõbb megerõsített II. Szilveszter pápa ( ). Elõbbi saját származását próbálta legitimálni. Nagyapja, a Macedón dinasztia alapítója ugyanis bitorlóként foglalta el a konstantinápolyi császári trónt, s nagymûveltségû unokája koholt történelmi precedensekkel Csinosítás helyett tovább folyt a rontás és elszállítását. A park ettõl még siralmasabb állapotba jutott. Hasonlóan siralmas képet mutat az egész város: még be sem fejezõdött a villamos sínpályák cseréje, több forgalmas utat feltörtek a csatornaépítõk, a kábelfektetõk, az autósok pedig a kényszerhelyzetet kihasználva, birtokba vették a zöldövezeteket. Egyszóval ez a tavasz bármennyire is erõltetik semmiképpen nem szolgál rá a Bega-parti metropolis a parkok és virágok városa elnevezésre Ha csak azzal nem, hogy a városvezetés virágvasárnap ünnepére elrendelte a szökõkutak beindítását. (S.) Piaci árak Termék Arad Déva Enyed Resicabánya Temesvár Tej/l 1,75-2 1,50-2 1,50 1,50 1,60 Tejföl/4 dl 2, , ,50 Tehéntúró/kg , Juhtúró/kg Tojás/db 0,30-0,40 0,30-0,40 0,25 0,40 0,40 Paradicsom/kg , Paprika/kg Vegyes zöldség/kg 1, , ,20 1,50-2 Burgonya/kg 1-1,20 1,50-2,50 1-1, ,10-1,50 Újburgonya/kg 3, Hagyma/kg 1,50-3 2,50 1,80-2 1,80-2 1,20-2 Fokhagyma/kg Zellergumó/db 0, ,50-3, Karfiol/kg 4-7,50 5, Brokkoli/kg , Karalábé/db 0, ,50-2-2, Káposzta/kg 1-3 0, ,50 0, Savanyú káposzta/kg ,80 4 Kelkáposzta/kg Kistök/db 1, Spenót/kg Kapor, petrezselyemzöld/csomó 0,30-1 0,50-1 0,50 0,50 0,50 Fejes saláta/fej 0,50-2 0,70-2,50 1 0,50-1 1,50-2 Uborka/kg 3,50-7 7, Gomba/kg , Hónapos retek/csomó 0,35-0,75 1-1,50 0,75-1 1, ,50 Zöldhagyma/csomó 0, ,50-0, Alma/kg 1,80-5,50 2-5,50 1,50-2 1,60-2,30 1,50-3 Körte/kg 4-8 4,50-1,50-3, Szõlõ/kg ,50-5, Méz/kg híres mûvében, a De administratio imperio -ban próbálta kifehéríteni családja múltját: ehhez kellett a háromszázéves többlet. A pápának is kapóra jött a hamisítás: az évre várt világvége fenyegetésével vélte engedelmességre bírni az egyre hatalmasabb német császárt. Mivel az akkori Európában a mûveltség jóformán a Vatikánra és mindenekelõtt a konstantinápolyi császári udvarra korlátozódott, nem volt nehéz elfogadtatni a hamisítványt. Történelmi jóvátétel Az 1996-ban megjelent Illig-könyv nagy érdeklõdést keltett történész-berkekben. Végül az ügy 2000-ben a neves nyugati egyetemeken oktató történész-professzorokból álló brüsszeli EU történész-bizottság elé került, amely hét évig tanulmányozta a bizonyítékokat. Hosszas megfontolás után született döntését a Het Laatste Nieuws-nak szivárogtatta ki. Ennek értelmében ugyanis az ominózus 297 éves idõszakot törölni kell a történelembõl. Így hát június elsejétõl az EU tagállamaiban hivatalosan 1710-et kell írni. A két hónapos átmeneti idõszak a számítógépek és egyéb nyilvántartások átállítására szükséges. No meg ahhoz, hogy a lakosság alkalmazkodni tudjon az új idõszámításhoz! CHIRMICIU ANDRÁS Termény- és állatpiac Arad Tegnap az aradi Oboron miközben lógott a lába az esõnek a felhozatal közepes, a kereslet gyenge volt. A búza mázsája 56-60, a kukorica 50-55, az árpa 58-60, a zab és a korpa lejbe került, a napraforgó és a szója kilóját 0,70-0,80 lejért adták. A szalmabálát 5, a lucernabálát 7-10, a szénabálát 7 lejért árulták. A nagy vesszõseprû 4-5, a kis vesszõseprû 2-3, a nagy cirokseprû 7, a lapát 15-30, a gereblye 13-18, a fejsze 25-28, a kapa 15-20, a csákány 25, a vesszõkosár 15, a fejsze-, kapa-, ásó-, lapátnyél 3-6, a kaszanyél lejbe került. A kõsó kilóját 0,70, az oltatlan mészét 1-1,20 lejért adták. A facsemeték 5-20 lejbe kerültek. A deszka köbméterét lejért adták. A nagybani zöldségpiacon nagy volt a kínálat, gyenge a forgalom. Az állatpiac továbbra is szünetelt; a választási malac párját , a hízott sertés kilóját élõsúlyban 3,5-4 lejért háztól lehet vásárolni. K. K.
7 Hirdetés Szombat Vasárnap, március 31. április 1. 7 Egyetemi képzés: ÁLTALÁNOS ORVOSI: idõtartam: 6 év, 360 ECTS kredit a végzõs titulusa: doktor orvos FOGORVOSI: idõtartam: 6 év, 360 ECTS kredit a végzõs titulusa: fogorvos GYÓGYSZERÉSZETI idõtartam: 5 év, 300 ECTS kredit a végzõs titulusa: gyógyszerész SZÜLÉSZNÕ OKTATÁSI ÉS KUTATÁSI MINISZTÉRIUM VASILE GOLDIª NYUGATI EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSI, GYÓGYSZERÉSZETI ÉS FOGORVOSI FAKULTÁS SZAKOK idõtartam: 4 év, 240 ECTS kredit a végzõs titulusa: szülésznõ ORVOSI ASSZISZTENS: idõtartam: 3 év, 180 ECTS kredit a végzõs titulusa: általános orvosi asszisztens BALNEOFIZIO-KINETOTERÁPIA ÉS ORVOSIREKUPERÁCIÓ idõtartam: 3 év, 180 ECTS kredit a végzõs titulusa: balneofizio-kinetoterapeuta FOGTECHNIKA idõtartam: 3 év, 180 ECTS kredit a végzõs titulusa: fogászati technikus Magiszteri képzés: l társadalmi orvosi és egészségügyi menedzsment l a betegségeket okozó genetikai mutációk és azok feltárása sejtbiológiai módszerekkel l sejtbiológiai technikák a betegségek felismerésében l a család egészségtana és uniós egészségtan l orvosi pszichoterápia l a korszerû biotechnológiák alkalmazása a biogyógyászatban (frankofon mesterfokozat) Doktori képzés: 180 ECTS kredit l belgyógyászat doktorátusirányító dr. Maria Puºchiþã egyetemi tanár l urológia doktorátusirányító dr. Ioan Ioiart egyetemi tanár l családgyógyászat doktorátusirányító dr. Afilon Jompan egyetemi tanár l ortopédia doktorátusirányító dr. Alexandru Pop egyetemi tanár l farmakológia irányító dr. Virginia Gligor egyetemi tanár l orvosi képalkotás irányító dr. Gheorghe Ciobanu egyetemi tanár Az orvosi kar oktatói közül megemlítjük az alábbiakat: dr. Aurel Ardelean egyetemi tanár, dr. Ioan Crâslic egyetemi tanár, dr. Maria Puºchiþã egyetemi tanár, dr. Alexandru Pop egyetemi tanár, dr. Ioan Ioiart egyetemi tanár, dr. Francisc Schneider egyetemi tanár, dr. Afilon Jompan egyetemi tanár, dr. Delia Podea egyetemi tanár, dr. Virginia Gligor egyetemi tanár, dr. Constantin Saºcã egyetemi tanár, dr. Maria Negucioiu egyetemi tanár, dr. Voicu Sebeºan egyetemi tanár, dr. Emil Urtilã egyetemi tanár, dr. Valeria Covrig egyetemi elõadótanár, dr. Emanuel Bratu egyetemi elõadótanár, dr. Mugur Popescu egyetemi elõadótanár. DIDAKTIKAI-ANYAGI BÁZIS: saját egyetemi kampusz, amely 4 épületbõl áll. Az oktatási folyamat jó menete érdekében az egyetem szenátusa állandóan figyelemmel kíséri az oktatási-anyagi bázist, konkrétan az oktatási helyeket, az orvosi felszerelést, a vizsgáztatás informatizált rendszerét, az internet és a könyvtár használatát. Az egyetem tekintélyes szakkönyvtárral rendelkezik az oktatási tervben szereplõ tantárgyaknál. A klinikai gyakorlatokat a Megyei Sürgõsségi Kórházban, a Municípiumi Kórházban, a Salvator Vuia Szülészeti-Nõgyógyászati kórházban, az orr-fül-gégészeti klinikán, a bõrgyógyászaton, a pszichiátriai klinikán, a fogászati klinikákon tartják. A végzõsök kilátásai: Az általános orvosi kar végzõsei a rezidens vizsga letétele és a 3 éves gyakornokoskodás után szabad gyakorlást kapnak az egyetemi klinikákon vagy egy orvosi sebészeti szakot választanak, az érvényben lévõ törvényeknek megfelelõen. Folytathatják felkészülésüket posztgraduális magiszteri képzéssel, doktorátussal vagy egyetemi oktatói karriert választanak. Az orvosi asszisztenseknek a licenciátus elérése után joguk van a szabad gyakorláshoz, fizetés kiegészítést kapnak és folytathatják tanulmányaikat a II-es és III-as ciklusban. A szülésznõk asszisztálnak a születéseknél, követik a gyermekágyi és újszülötti idõszakot, a szülés utáni elsõ hónapban. A balnefizio-kinetoterápia végzõsei alkalmazásba léphetnek a rekuperációs részlegeken vagy a szakosodott rekuperációs központokban. A fogorvosi fakultás végzõsei tanulmányaik befejezése és a licenciátus letétele után beiratkozhatnak a Fogorvosi Kollégiumba és megkapják a szabad gyakorlási jogot. Õk bárhol az országban dolgozhatnak és az Európai Unióba való belépés után, tevékenykedhetnek, annak egész területén, az érvényben lévõ törvényeknek megfelelõen. Mivel egy liberalizált mesterségrõl van szó, a szakmai hozzáértés és érték adja meg a sikert a végzõsöknek. A fogorvosi fakultás végzõsei folytathatják tanulmányaikat rezidenciátussal, a következõ szakokban: fogszabályozás és szájsebészet 3 év fog- és fogmeder sebészet 3 év állcsont és arcsebészet 5 év (ebben az idõszakban az orvosnak a belgyógyászati licenciátust is le kell tennie) Az általános orvosi és fogorvosi fakultások analitikus programjai, valamint a magiszteri és doktorátusi programok megfelelnek az átutalható kreditek (ECTS) európai programjának. A kreditek és a tanulmányok tartalma összhangban áll az Európai Unió normáival. A hallgatók tudományos tevékenysége: Nagy fontossággal bír a hallgatók részvétele a kutatásokban, azok bevonása a tantárgyak szerinti kutatási közösségekbe vagy a kutatási központokba. Úgyszintén fontos a hallgatók tevékenysége a tudományos hallgatói körökben és a részvétel a hazai és nemzetközi egyetemi konferenciákon és kongresszusokon. Megjegyezzük, hogy 2003-ban a mácsai kastélyban került sor az orvostanhallgatók és fiatal orvosok elsõ hazai kongresszusára. Az Aradi Vasile Goldiº Nyugati Egyetemen folyó oktatási és tudományos kutatási tevékenység fontos elismerésének számít, hogy ebben az évben az egyetem megkapta a doktorátusi cím elnyerésére való felkészítés jogát. A tudományos kutatási tevékenység hazai és nemzetközi kutatási szerzõdések alapján történik az alábbi helyeken: - bioorvosi kutatási laboratórium igazgató: dr. Anca Hermenean egyetemi tanár. - alkalmazott fiziológiai és sejtbiológiai kutatási központ a Román Orvostudományi Akadémia égisze alatt, igazgató: dr. Francisc Schneider egyetemi tanár. A fakultás keretében nemzetközi grantokat dolgoztak ki a SECAL élelmiszerbiztonsági program keretében, valamint a PHARE környezetvédelmi program keretében, úgyszintén országos grantokat is (CNCSIS finanszírozás és VIASAN-program), úgyszintén kutatási szerzõdések állnak fent tekintélyes intézmények közremûködésével, mint például a Szegedi Orvosi Egyetem vagy a Duna Körös Maros Tisza régiós program az Association of Health and Protection of DKMT Euroregionon keresztül. Együttmûködésben állunk a Debreceni egyetemmel, a Békéscsabai Körös egyetemmel és az Újvidéki orvosi fakultással. Az említett tudományos együttmûködések mellett az egyetem orvosi kara tekintélyes orvosi fakultásokkal áll kapcsolatban a következõ országokból: Németország, Franciaország, Olaszország, Svédország, az Amerikai Egyesült Államok, Brazília, Ausztrália stb. Dr. IOAN CRÂSLIC egyetemi tanár, dékán.
8 8 Szombat Vasárnap, március 31. április 1. Kenguru matematika verseny Jelenidõ Hamarosan a legkisebbek is indulnak Arad Az oktatási tárca és a Sigma Európai Integrációs Alapítvány közös rendezésében zajlott tegnap Aradon és a megyében is a Kenguru matematika verseny, ahol a magyar diákok is összedugták a fejüket a változatos tesztkérdéseknél. A délelõtt 9 órától kezdõdött versenyt minden olyan iskolában megszervezték, ahol legalább tízen jelentkeztek. A Csiky Gergely Iskolacsoportban A kicsik lelkiismeretesen dolgoztak n Figyelem a Zsil völgyében! Hunyad Közlekedési nehézségekre kell számítani a Petrozsényt Tg. Jiuval összekötõ 66-os országúton. A Zsil völgyében ugyanis már egy jó hete apró kõlavinák akadályozzák a közlekedést. A múlt hét végi esõzések nyomán meglazult egy húsz tonnás szikla, amely szerda este rázúdult az úttestre. Bár a hatalmas követ eltakarították, azóta állandó jelleggel számítani kell kisebb kõgörgetegekre. Ezért az út egyik sávját lezárták és az arra közlekedõket fokozott figyelemre intik az útkarbantartók. GBR n A környezetvédelmi miniszter Temesváron Temesvár Ma, március 31-én, a Bega-parti város vendége Sulfina Barbu környezetvédelmi miniszter. A többi között meglátogatja az Erdészeti Líceumot, ahol részt vesz a diákok természetvédelem-tematikájú szimpóziumán, ajándékcsomagot oszt a város elhagyott gyermekei között, találkozik a prefektussal, a megyei tanács vezetõivel, a polgármesteri hivatal tisztségviselõivel. (S.) n Kirándulás Ópusztaszerre A Temesvári Magyar Nõszövetség május elsején, a XII. Bánsági Magyar Napok keretében ismét megszervezi hagyományos ópusztaszeri kirándulását. Érdeklõdni és feliratkozni a temesvári Magyar Ház (1989-es Forradalom sugárútja 8. szám) elsõ emeletén lehet munkanapokon 9 17 óra között (telefon: 0256/ ). n 95 iskolaigazgatói állás Fehér A Fehér Megyei Tanfelügyelõség 95 iskolaigazgatói állást hirdetett meg a megye oktatási intézményeiben óvodákban, általános és speciális iskolákban, diákklubokban, iskolacsoportokban, líceumokban és kollégiumokban. A legtöbb betöltetlen igazgatói és aligazgatói állás 24 Szászsebesen és környékén van. Gyulafehérváron 13, Nagyenyeden 12, Topánfalván 11, Abrudbányán 7, Kudzsiron 7, Balázsfalván 6, Marosújváron 5, Tövisen 4, Aranyosbányán 3, Zsidvén 2 és Zalatnán 1 oktatási intézmény igazgatói, illetve aligazgatói tisztségére lehet vizsgázni április e között. TAKÁCS I. n Sportterem épül Felvincen Fehér Felvincen, az Avram Iancu utca 6 sz. alatti elemi iskola kertjében elkezdõdtek az országos sportterem-építési program keretében jóváhagyott, helyi színtû versenyek megrendezésére is alkalmas iskolai sportterem építkezési munkálatai. A területet az egykori gazdasági iskola kertjében a polgármesteri hivatal elõkészítette, az országos árverést elnyert cég április 3-án elkezdi az alapozási munkákat. A mintegy 1240 négyzetméteres terem egy 40x20 m-es pályát, 153 férõhelyes lelátót (35 helyes közép és két 59 helyes oldalsó), két nõi és két férfi öltözõt, öt mosdót (2 nõi, 2 férfi és 1 fogyatékosokat szolgáló zuhanyozókkal ellátott fürdõt), orvosi kabinetet és raktárhelyiséget foglal magába. A beruházás értéke 2,9 millió lej. A kivitelezõ céggel kötött szerzõdés alapján az építkezést 8 hónapon belül be kell fejezni. TAKÁCS ILDIKÓ például mintegy 75, III XII. osztályos tanuló vett részt, köztük 5 szentpáli is, mivel náluk nem gyûlt össze a minimális létszám. Az Aurel Vlaicu Általános Iskolában (volt 21-es) 32 III VIII. osztályos diák mérte fel tudását a megszabott 75 perc alatt. Egyébként a Kenguru matematika versenyt Kiss Anna szervezõ tanító szerint már közel 8 éve szervezik magyar nyelven is. Kisjenõ kapja a legtöbbet Idén több pénz jutott az iskoláknak Arad Tegnap a Demokrata Párt sajtóértekezletén újra felhozták a kormány által az iskoláknak kiutalt pénzügyi támogatásokat. Mint azt már megírtuk: Arad megye több mint 14 millió lejt kap infrastrukturális munkákra, építkezésekre, javításokra stb. Mintegy 55 oktatásügyi intézmény között osztják szét a pénzt. Nicolae Ioþcu kormánypárti megyei szenátor szerint idén a legnagyobb összeget (több mint egymillió lejt) Kisjenõ kapja azért, Idéntõl újdonság, hogy az elsõsök is benevezhetnek az eddig csak a II XII. osztályoknak szervezett vetélkedõbe. A legkisebbek most csak próbafeladatokat kaptak, hogy a pedagógusok felmérjék: mennyire fejlett koncentráló képességük. Az elsõ két osztály kisdiákjai május elején mérik össze tudásukat. A versenyen szintén újdonság, hogy a VII VIII. osztályosok 30 feladatpárt kaptak. Minden kérdés-párban egy matematika és egy fizika, kémia, biológia vagy technológia téma került, a gyerekek minden párból egyet választhattak ki. A IX XII. osztályosok szintén 30 kérdés-párt kaptak, egy matematika és egy informatika gyakorlattal, így mindenki a kedve szerint válaszolhatott a magának megfelelõre. A III VI. osztályos, legjobb eredményeket elért diákok még egy rostán mennek át, és majd egy májusi versenyen újra megizzadhatnak. A szervezõk tapasztalataiból kiindulva: a Kenguru matematika versenyen a legbuzgóbbak (tisztelet a kivételnek) a kisebbek, hisz nekik ez még újdonság és rendkívüli kihívás. Az eredményeket májusban teszik közzé. SÓLYA R. EMÍLIA hogy végre ne mondhassák egyesek, hogy csak politikai kritériumok alapján osztjuk szét a pénzt. Marius Göndör megyei fõtanfelügyelõ hangsúlyozta: idén kapták a legtöbb pénzt az iskolákra. A beruházások nemcsak infrastrukturális területeken oszlanak szét, hanem például laboratóriumok, tantermek, informatikai központok, könyvtárak felújításánál, sportfelszerelések, bútorok megvásárlásánál is. SÓLYA R. EMÍLIA Pályázati felhívás külhoni magyar fiatalok részére Kisebbségvédelem nemzetközi fórumokon 2007 A Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) pályázatot hirdet határon túli magyar fiataloknak kisebbségvédelmi ismeretekrõl szóló képzésen való részvételre Budapesten, április án. A HHRF a Kisebbségvédelem nemzetközi fórumokon 2007 címû kétnapos, Budapesten tartandó képzésén a résztvevõk megismerkednek a nemzetközi fórumokon történõ jogvédelem eszközeivel és gyakorlatával, kiemelten a magyar kisebbségek európai uniós érdekérvényesítésének lehetõségeivel, mechanizmusaival. A képzés célja a gyakorlati ismeretek átadása révén növelni azt az európai értelemben vett állampolgári tudatosságot, amely révén az egyének önmagukban vagy civilszervezetekbe tömörülve saját közösségük sorsának alakítói lehetnek. Olyan érdeklõdõ, dinamikus fiatalok jelentkezését várják, akik a képzést követõen az elsajátított ismereteket felhasználva szerepet vállalnak egy, a magyar kisebbségek nemzetközi védelmét szolgáló hálózat fejlesztésében. A résztvevõknek napidíjat, szállást és étkezést biztosítanak. Követelmények: A kisebbségi kérdésekben való naprakész felkészültség; kezdeményezõkészség és önálló problémamegoldó-képesség; nyitott, dinamikus személyiség. A pályázatnak tartalmaznia kell: a kitöltött jelentkezési lapot (letölthetõ a kepzes2007 címrõl); a jelentkezõ önéletrajzát; motivációs levelet. A pályázat beérkezésének határideje április 6. A pályázatokat elektronikus úton a jozsa@hhrf.org címre várjuk. A képzést a Nemzeti Civil Alapprogram támogatja. Közlemény Az Arad megyei RMDSZ Operatív Tanácsa április 7-én, szombaton 13 órakor tartja immár hagyományossá vált húsvéti közösségi ebédjét a Csiky Gergely Iskolacsoport bentlakásában (Csajkovszkij utca, szám). Célunk, hogy rászoruló vagy magányosan élõ társaink számára lehetõséget adjunk arra, hogy az ünnephez méltó hangulatban, jó társaságban és jó kedvvel együtt töltsünk el néhány kellemes órát a fehér asztal mellett. Külön meghívó nélkül is szívesen várjuk õket. Ezúton felkérjük azokat, akik az esemény megrendezésében élelemmel vagy pénzzel segítségünkre tudnak lenni, jelentkezzenek a es és as telefonszámon, az elektromos postacímen, vagy személyesen az RMDSZ aradi székházában, az Episcopiei utca 32. szám alatt, hétköznapokon 9,00 és 17,00 óra között. Köszönettel KIRÁLY ANDRÁS elnök, BALTA J ÁNOS szociális alelnök
9 2007. március 31. április 1., szombat vasárnap Évforduló Naptár Szeretettel köszöntjük az ezekben a napokban névnapjukat ünneplõ Árpád, Benõ és Hugó nevû kedves olvasóinkat. 280 éve, 1727-ben hunyt el Isaac NEWTON angol matematikus, fizikus ben megvetette a differenciál- és integrálszámítás alapjait, a Philosophiae Naturális Principia Mathematica c. mûvében ismertette a térrõl, idõrõl, tömegrõl, mozgásról és az általános tömegvonzásról szóló korszakalkotó vizsgálatait. Az égi és földi fizika egységének gondolata a tömegvonzás, illetve a súly egységes magyarázatára vezette. Több matematikai, fizikai, csillagászati törvényt, módszert, fogalmat neveztek el róla ban született. 275 éve, 1732-ben született Joseph HAYDN osztrák zeneszerzõ. A klasszikus zenei formákat tevékenységének hosszú évtizedei alatt a legmagasabb fokra emelte, állandósította a szonátaformát, amelynek szubjektív tartalmat adott. 106 szimfónia, 68 vonósnégyes, 62 zongoraszonáta, 45 zongoratrió, 14 mise, két nagy oratórium, drámai és vígoperák stb. alkotják hatalmas életmûvét ben halt meg. 200 éve, április elsején halt meg RÉVAI Miklós költõ, nyelvész, a felvilágosodás kora magyar kultúrtörténetének egyik legjelentõsebb alakja. A tudós piarista paptanár munkásságának középpontjában a magyar nyelv fejlesztésének ügye állt, sikeresen küzdött a szóelemzõ írásmód elterjesztéséért, megírta az elsõ magyar nyelvû stilisztikát (Szép magyar toll címmel), latin nyelvû munkáiban a történeti szemléletû nyelvtan megalapozója. Nagyszentmiklóson született 1750-ben. 85 éve, 1922-ben hunyt el IV. KÁROLY magyar király, I. KÁROLY néven az utolsó osztrák császár, Habsburg Ottó apja. I. Ferenc József halála után, november 21-én lépett a trónra, az Osztrák Magyar Monarchia összeomlásának nyomán november 11-én felfüggesztette osztrák császári, november 13-án magyar királyi jogainak gyakorlását ben két ízben próbálta meg, sikertelenül, a magyar trón visszaszerzését ben született. Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház Ma 19 órakor a nagyteremben: Acchille Roseletti Sala de bal (nyilvános fõpróba), április 1-jén, vasárnap 19 órakor a nagyteremben: Acchille Roseletti Sala de bal (bemutató elõadás). Élettapasztalat Helyezze el az alább megadott szavakat, betûcsoportokat a rejtvényben. Segítségül egy betût elõre beírtunk. Ha ez sikerült, a számozott négyzetek betûivel töltse ki a kis hálót is. Helyes megoldás esetén itt a következõ vicc poénját kapja: Az öreg bácsit megkérdik: fiatalon vagy idõs korban jobb-e nõsülni? Határozottan idõs korban. Miért? poén a rejtvényben. Kétbetûsek: ET, IL, KE, LP, SD, TÓ, TV, ZO Hárombetûsek: ALE, ALÉ, BEN, HOÉ, ILA, ILB, NEN, REA, RER, SEK, UOR, ZÁE Négybetûsek: BERN, KLÁN, RING, XENA Ötbetûsek: AROLE, BÁLNA, CETÁN, ELESÕ, ELEVE, ÉRDES, HELGA, KIVÁR, LOPEZ, OLIVE, OSTOR, ZILPA Hatbetûsek: KARPOV, LEÁRAZ, RANGER, ZSINAT 4 5 P 10 Napról napra Hétbetûsek: LETEREL, VEZEKEL Tizenegybetûsek: KASSZAKULCS, KÉZILEXIKON, NÖVÉNYRÉTEG, SZÓEGYVELEG Ez is igaz címû rejtvényünk helyes megfejtése: Nem jön be a kakas a házba, ha nincs nyitva az ajtó. Hagyományõrzõ nótaest Nagyzerind/Arad A Pro Zerind kulturális egyesület ebben az esztendõben is megrendezi a nagyzerindi Olosz Lajos Mûvelõdési Otthonban a Nótázz velünk! elnevezésû hagyományõrzõ nótaestjét, amelyre tisztelettel meghív mindenkit, aki szeret dalolni, nótázni, a közönséggel együtt énekelni, mulatozni. Temesvári Rádió Színház A találkozó idõpontja március 31., ma este 8 óra. A mulatozás,,kellékeit a szervezõk biztosítják. Az elõadók a rendezvény védnökeinél, Csáky Barnánál (tel.: 0722/ ) és Pallagi Margitnál (tel.: 0257/ , 8 13 óra között) jelentkezhetnek. K. K. Magyar nyelvû mûsor Naponta óra között a 630 khz-es középhullámú frekvencián, továbbá naponta óra között a MHz-es ultrarövidhullámú frekvencián és interneten a vagy a címen, valamint a Thor III mûholdon (0,8 Ny), a Focus Sat csomagban Szombat, március 31. (mûsorvezetõ Lehõcz László): Európa hullámhosszán (az Európa hullámhosszán és a DKMT eurorégió tíz éve), Színházi elõzetes, este (mûsorvezetõ Lehõcz László): Zenés mûsor: magyar nóták és csárdások. Orgonaest Arad Március 31-én, ma 18 órai kezdettel orgonaestet tartanak a belvárosi római katolikus plébániatemplomban. Mûsoron Sweelinck-, Pachelbel-, J. S. Bach- és Liszt-mûvek. Elhangzik Hans Leo Hassler ( ) Missa Secunda és Ludovico Viadana ( ) Salve Regina címû kórusmûve. Orgonál és vezényel Lászlóffy Árpád (Székelyudvarhely), közremûködik a belvárosi templom ifjúsági énekkara. K. K. Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Ma 17 órakor a Stúdió teremben: Szíve van a nótának, április 2-án, hétfõn 10 és órakor a Stúdió teremben: Mátyás király bábelõadás, április 3-án, kedden 11 órakor a Stúdió teremben: Mátyás király bábelõadás. Vasárnap, április 1. (mûsorvezetõ Fall Ilona): Baptista egyházi mûsor, Zenés jókívánságok, Színházi elõzetes, este (mûsorvezetõ Bartha Csaba): Zenés mûsor: magyar pop-rock felvételek. Mai viccünk Kémiaóra skótéknál Kémiaórán a tanár megkérdez egy tanulót: Mit gondolsz, ha beledobom ezt a pennyt a savval teli edénybe, feloldódik? Arad l Április 3-án, kedden délután 5 órakor tart Gera Róbert ügyvéd ingyenes jogi fogadóórát a Nyugati Jelen aradi szerkesztõségében (Eminescu utca szám). l Az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete ingyenes jogi tanácsadást tart a CEDIMMAR székhelyén (Arad, Episcopiei utca 32. szám). Bármilyen jellegû ügyben a jelentkezõket Balogh Károly ügyvéd fogadja minden hétfõn órától. Szombat Vasárnap, március 31. április 1. 9 Változékony idõ Arad változékony Szombat 5 19 C Vasárnap 3 19 C Hétfõ 4 15 C Kedd 5 15 C Temes változékony Szombat 4 18 C Vasárnap 4 19 C Hétfõ 5 16 C Kedd 6 15 C Hunyad változékony Szombat 3 12 C Vasárnap 3 13 C Hétfõ 4 15 C Kedd 4 12 C Krassó-Szörény borús Szombat 5 15 C Vasárnap 3 17 C Hétfõ 1 15 C Kedd 4 14 C Fehér változékony Szombat 3 14 C Vasárnap 2 15 C Hétfõ 2 13 C Kedd 3 13 C Amerikai dzsessz Arad Április 1-jén, vasárnap órai kezdettel dzsesszkoncerttel várja a mûfaj kedvelõit az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház Stúdió termében az egyesült Ö Ö Ö Ö Semmi esetre sem feleli a tanuló. Jól van, fiam. És miért nem? Ha feloldódna, nem dobná be a tanár úr. Jogi fogadóórák l Tóth Csaba jogász, az Arad megyei RMDSZ ügyvezetõ elnöke minden szerdán 15 órától jogi fogadóórát tart a szervezet Episcopiei utca 32. szám alatti székházában. Hunyad l Minden hónap elsõ és harmadik szerdáján, 18 órai kezdettel az RMDSZ dévai székházában Marcel Jurcã jogi tanácsadói szolgáltatást nyújt az érdeklõdõknek. Ugyanabban az idõpontban Pogocsán Ferdinánd dévai RMDSZ-elnök is fogadóórát tart. államokbeli Eldad Tarmu Jazz Ensamble, közremûködik Josh Aguilar. Jegyek elõvételben a színház jegyügynökségén kaphatók. K. K. Mozi Arad: DACIA Mária Antónia (am) ( ). ARTA Fekete 13 (am) ( ). Tõzsdei árfolyamok New York: Dow ,92 î 0,37% Nasdaq 2410,66 î 0,30% London: FTSE* 6308,00 î 0,26% Frankfurt: DAX* 6917,03 ì 0,29% Párizs: CAC* 5634,16 ì 0,05% Hongkong: SENG* ,93 î 0,11% Tokió: NIK* ,65 ì 0,14% Budapest: BUX* ì 0,23% Bukarest: BET* 8547,46 î 0,03% órakor. A * jel a tõzsde bezárását jelzi. Tegnap este egy dollár 0,7480 eurót, 117,54 japán jent, 0,5080 angol fontot ért. Valutaárfolyam tegnap $ EURÓ HUF RNB 2,5191 3, Ft/1,3549 RKB 2,4800/2,5800 3,3400/3,4100 0,0131/0,0141 RFB 2,4740/2,5630 3,3130/3,4080 0,0128/0,0147 Sanpaolo IMI Bank 2,4800/2,5500 3,3200/3,3900 0,0125/0,0140 Raiffeisen Bank 2,4700/2,5550 3,3100/3,3900 0,0123/0,0140 Feketepiac 2,5900/2,6300 3,3500/3,3800 0,0136/0,0140 Horoszkóp KOS m (márc. 21. ápr. 20.) Valaki, aki régen sokat jelentett Önnek, már untatja. Ez azt jelenti, hogy mindent megadtak egymásnak, amit adhattak, ideje továbblépniük. BIKA (ápr. 21. máj. 20.) Lehet, hogy az utolsó pillanatban változtatnia kell egy sor rég elhatározott dolgon. Egy gép kezelését nem is olyan nehéz megtanulni, mint gondolta. IKREK o (máj. 21. jún. 21.) Egyik munkatársa, aki szeretne összebarátkozni Önnel, munka után meghívja valami nagyszerû helyre. Ha az illetõ a szerelmét is akarja, ám Ön már foglalt, mondja meg neki az igazat. RÁK p (jún. 22. júl. 22.) Ma szervezzen a maga vagy rokonai gyermeke számára valami kellemes programot. Engedje a saját gyermeki énjét is játszani, és akkor a felnõtt énje is boldogabb lesz. OROSZLÁN (júl. 23. aug. 23.) Az egészség drága kincs, vigyázzon rá. Az a kevés idõ, amit testmozgásra szán, többszörösen megtérül, hiszen sokkal jobb lesz a kondíciója. Egyik barátja bulizni hívja. SZÛZ (aug. 24. szept. 23.) Felkeltette az érdeklõdését egy új klub, és Ön még a borsos tagdíj ellenére is a belépés mellett dönt. Barátja, aki sokat tesz a közösségért, Önt is rábeszéli, hogy vállaljon önkéntes munkát. n q r MÉRLEG s (szept. 24. okt. 23.) Jó híreket kap a távolból. Barátját nagy szerencse érte, és Önnek is juttatni akar belõle valamennyit. Nagyon élvez egy komoly intellektuális kihívást jelentõ tanfolyamot. SKORPIÓ t (okt. 24. nov. 22.) Ma egész nap a házban és a ház körül tevékenykedik, mégsem fárad el. Olyan finomra sikeredik az ebéd, hogy meghívja a barátait. NYILAS u (nov. 23. dec. 22.) Egy befektetési terv a részletek áttekintése után kevésbé tûnik ragyogónak, mint eleinte. Ne közösködjön anyagiakban a szerelmével, az ilyesmi szinte minden kapcsolatot tönkretesz. BAK v (dec. 23. jan. 20.) Noha a szombat nem munkanap, Ön mégis a munkahelyén kuksol és egy sürgõs munka befejezésén fáradozik. Egyik barátja mindenképpen szeretné bemutatni új ismerõseinek. VÍZÖNTÕ w (jan. 21. febr. 19.) Ma egy sor különbözõ ajánlatot kap, és Önnek kell eldöntenie, melyik a legvonzóbb. Ne egyen egyfolytában hamburgert és hot dogot, és törõdjön többet az egészségével. HALAK x (febr. 20. márc. 20.) Egyik rokona Önnek ad egy családi ereklyét. Partnerével szenvedélyes hétvégére készülnek, talán csak azért kelnek ki majd az ágyból, hogy elmenjenek enni valahova. A horoszkópot nem elhinni kell, hanem szórakozni rajta.
10 10 Szombat Vasárnap, március 31. április 1. Hirdetés Jókívánságok n Sok szeretettel köszöntjük Gáspár-Barra Rékát születésnapja alkalmából, a Jóisten éltesse sokáig, az Õ szeretete és gondviselése vezérelje tovább is életét. A kolozsvári Makkaiak n Pécskára Sipos Szilárdnak 9. születésnapjára erõt, egészséget és boldog gyermekkort kívánnak, akik nagyon szeretik, anya és apa. n Pécskára Sipos Szilárdnak születésnapján szeretettel gratulál nõvére, Noémi és Peti. n Zimándközre Süli Ilonkának születésnapjára jó egészséget kíván, 57 szál rózsát küld testvére, Pityu, sógornõje, Juci. n Pécskára Széles Mihálynak a messzi távolba születésnapjára minden jót kíván és millió rózsaszálat küld anyu. n Pécskára Széles Mihálynak születésnapjára sok egészséget kíván testvére, fiai, Juli, Krisztián, Pistike. n Temesvárra Frusa Mihálynak születésnapja alkalmából minden jót, erõt, egészséget kíván Irénke, Zita, Pali és az Erdõs család. Adásvétel n Battonya fõutcáján családi ház eladó. Három különálló lakás, orvosi rendelõ. 5 autó részére garázs, a tetõtérben 6 8 szobás panzió részére hely van elõkészítve. Telefon: n Vásárolunk ócskavasat, fûtõtesteket, akkumulátorokat, autó karosszériákat, -hûtõket. Telefon: 0257/ , n Megvásárolnám Bálint Ágnes A szeleburdi család címû könyvét. Telefon: n Magyarország. Keszthelyen, a Balaton fõvárosában, a szállodasoron, a kikötõtõl 300 méterre örökpa - norámás, háromszintes, újszerû, szép ház központi fûtéssel ven - dégfogadásra is alkalmas eladó. Ára euró. Telefon: , MEGRENDELÉSRE saját gazdaságomból TEHÉNTEJET, TÚRÓT ÉS VÁGOTT BÁRÁNYT szállítok házhoz Aradra és a megyébe, piaci áron. Tel n Vásárolok régi típusú nõi biciklit. Telefon: 0257/ n Eladó 2001-es, piros, 206-os Peugeuot dízelmotorral. Irányár 2100 euró. Telefon n 1957-ben gyártott, 9 személyes, üzemképes Volkswagen Transporter kisbusz eladó. Telefon: n Eladó 2001-es Ford Fiesta. Irányár 5600 euró, továbbá 7 12 kg-os füstölt házi sonka 20 lej/kg-os áron. Telefon , 0257/ n Eladó Aradon 5 szobás, 2 fürdõszobás, felújított magánház garázszsal a mikelakai híd közelében. Telefon: , 0257/ n Eladó 155 db fehér csempe, kétkerekû kézi kocsi, Oltcit-alkatrészek, Oltcit Club francia motorral, 2 szemes villanyrezsó, frizsider. Telefon: 0257/ n Eladó nyári nyugszék, lisztesláda, parabolaantenna. Veszek szódásüvegeket, 5 10 literes szódavizes tartályokat, aragázbödönt, régiségeket. Telefon: 0257/ n Eladó kétszobás ház (elõszoba, fürdõszoba, konyha, éléskamra) garázs híddal. Telefon: 0257/ , 18 óra után. n Kereskedõi vasláda (1x0,6x1 m) jó állapotban eladó. Telefon: 0357/ n Eladó furnéros, kétajtós szekrény, fekete-fehér tévé, 2 sodrony, hûtõszekrény, Alba Lux 8 mosógép, könyvek. Veszek hajat. Telefon: 0257/ n Eladó jó állapotban lévõ 3 szemes gáztûzhely, automata mosógép. Telefon: 0257/ n Majláthfalván, a fõutcán a 358. számú ház nagy kerttel (5867 m 2 ) eladó. Telefon: 0257/ , 18 óra után. n Vásárolok bontásból származó gerendát, rövideket is, akár 50x10x10 cm-est is. Telefon: 0257/ , n Eladó kertes ház Kisjenõben (Erdõhegy), 1087 m 2. Ára euró. Telefon: 0257/ , n Nagyvarjason eladó nagyon szép, 14 hónapos üszõ, kicsi hûtõszekrény és mélyhûtõ. Telefon: 0257/ , este. n Eladó kétszoba-fürdõszobás ház Battonyán, a Hunyadi utca 98. szám alatt. Gáz bevezetve. Telefon: 0257/ n Eladó 3 db kétszárnyas, eszlingeni rolós dupla ablak (165x140 cm) kifogástalan állapotban. Telefon: 0257/ , n Eladók 7 14 kg-os sonkák, 18 RON/kg, házi kolbász 15 RON/kg. Telefon: 0257/ n Eladó 2 cserépkályha, Ileana varrógép, Pfaff varrógép. Telefon: 0257/ , n Házi termelésû bioméz eladó. Nagyobb mennyiség esetén házhoz szállítást vállalok Aradon. Telefon: , n Elaldó háromszobás, összkomfortos, IV. emeleti lakás Kisjenõben. Teilor utca 5/A, C-6/1 tömbház. Telefon: n Eladó 1548 m 2 -es házhely, 2300 köbcentis, 2 ajtós, metálkék Ford Sierra jó állapotban. Telefon: 0257/ n Eladó tört arany, 34 RON/g. Telefon: n Veszek német márkát, lej, 1 RON/db. Telefon: n Újmosnicán 1439 m 2 -es telek családi házzal, kerttel eladó. Telefon: 0256/ n Eladó: kihúzható rekamié, libatoll, sporttévé (AN), hûtõgép, fagyasztóláda, írógép, varrógép, katonai csizmák, lemezek, nõi bicikli (Tohan), régi konyhabútor. Telefon: 0256/ n Eladó internetes computer teljes felszereléssel benne, asztal + videokamera + fülhallgató mikrof onnal + hangszórók. Ár: 1400 lej. Telefon: 0356/ , n Régi képeslapokat, levélborítékot, karácsonyi üdvözlõlapot keresek megvételre. Telefon: 0256/ , délután, este. n Déván jó állapotú Škoda 100-as személygépkocsi, több részes konyhabútor, illetve 4 személyes kempingsátor eladó. Telefon: 0254/ n Eladó 1300-as Dacia, 1983-as gyártmány, nagyon jó állapotban. Telefon: 0258/ , n Déván nagy választékban eladó makramé garnitúra. Telefon: n Nagyenyeden kéményes gázkonvektor eladó. Érdeklõdni a es telefonszámon. n Nagyenyeden olcsón eladó ruhásszekrény, egyszemélyes ágyak, székek, éjjeliszekrények, tükör, fotelek, szõnyegek, porszívó, egyéb gazdasági tárgyak. Telefon: n Eladók Nagyenyeden Skoda 120-as alkatrészek. Telefon: 0258/ , este 6 órától. n Eladó családi ház, telek, szõlõ, erdõ Lõrincrévén (Fehér megye). Telefon: n Eladó Lada 2107, 1991-es gyártmány, 1557 köbcenti. Telefon: n Nagyenyeden eladó tölgyfából készült, antik ebédlõbútor: kredenc, vitrin, kerek asztal, bõrhuzatú támlásszékek. Telefon: n Nagyenyeden eladó 2 ha szántóföld a nagyenyedi berekben, út mellett. Irányár 2500 euró/ha. Telefon: 0258/ n Nagyenyed és Csombord között eladó 0,29 ha szántóföld a fõút mellett. Telefon: 0258/ n Székelykocsárdon eladó magánház: két szoba, konyha, fürdõszoba, pince, nagy, füves udvar. Telefon: 0258/ Állásajánlat n PerKop Kft. pécskai varrodájához textiltechnikust mûvezetõ beosztásba alkalmaz. Elvárások: magyar, román nyelv ismerete, számítógép-kezelés, szakmai gyakorlat, B kategóriás jogosítványnyal rendelkezzen. Felvilágosítás kérhetõ a as telefonszámon n Építkezési vállalat kõmûveseket, ácsokat és festõket alkalmaz. Érdeklõdni lehet a 0357/ , , os telefonszámokon. 5 n A Diego Kft. szõnyeg- és padló szaküzletébe férfi eladót és eladó-varrónõt keres. Telefon: 0357/ n A Nyugati Jelen nagyenyedi szerk esztõsége lapterjesztõt (újságkihordót) alkalmaz Nagyenyedre. Jelentkezni az Avram Iancu u. 2 sz. alatt vagy a 0258/ telefonszámon naponta 9 14 óra között. n A Nyugati Jelen munkakönyvvel alkalmaz lapterjesztõt Aradra. Telefon: 0257/ Különféle n Iuliu Maniu 20. alatt (bejárat a Bolintineanu utcáról) április 12-én nyit a TRIOLA hangszerbolt n Bábolnai naposcsibe forgalmazásához üzlettársat (területi képviselõt) keresek. Telefon: , Dorogi Géza, Szeged. 3 n Keresek kõmûves mestert házépítésre Aradon, teljes ellátással. Telefon: n Idõs házaspár gondozására, napi 4 órára keresek megbízható, komoly nõt. Telefon: 0357/ n Kiadó Aradon raktárnak vagy üzletnek 100 m 2 -es helyiség a Jacksonnal szemben. Telefon: 0257/ , n Vállalok rolójavítást, felújítást, szerelést, fa, mûanyag, alumínium, minden típust. Telefon: , n Kiadó téglagarázs a Podgoria negyedben. Telefon: 0357/ , Megemlékezés n Ha boldog akar lenni, elõbb hívja Mihály bácsit a 0256/ es telefonszámon (16 18 óra között), és csak azután kössön házasságot. n Kiadó Temesvár központjában egyszobás, 55 m 2 -es lakás. Irányár: 270 euró. Telefon: 0723/ n Kiadó Temesvár központjában 60 négyzetméteres helyiség (utcáról nyíló bejárattal) cégek, irodák részére. Telefon: 0256/ , 0723/ n Gátaljára, idõs asszony gondozására komoly, megbízható személyt keresünk. Telefon: 0256/ n Parajdon szoba kiadó jutányos áron. Telefon: n Nagyenyeden értelmiségi házaspár idõs személy/házaspár gondozását vállalja lakás ellenében. Telefon: 0258/ , naponta 9-11 óra között. Köszönetnyilvánítás Fájdalomtól megtörve köszönjük mindazoknak, akik elkísérték utolsó útjára a felejthetetlen gyermeket, férjet, apát,kiss Jánost. A bánatos család Megtört szívvel emlékezünk március 31-re, amikor egy éve annak, hogy a drága férj, édesapa, nagyapa, FEKETE LÁSZLÓ örökre, búcsú nélkül itt hagyott bennünket. Megállt egy szív, mely élni vágyott. Jóságos szíved pihen a föld alatt. Minden érted hulló könnycsepp nyugtassa álmodat. Számunkra te soha nem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok. Emléked legyen áldott, nyugalmad csendes! A gyászoló család
11 Hirdetés Szombat Vasárnap, március 31. április KUDARC NÉLKÜLI JÓSNÕ TAMARA jósnõt úgy ismerik az egész országban, mint aki a legtöbb esetet oldotta meg sikeresen. Az érdekeltek rendelkezésére áll az alábbi problémákban: átkokat, varázslatokat old fel, gyógyítja az alkoholizmust, az impotenciát, sikert hoz a vállalkozásokba, visszahozza a szeretett személyt stb. TAMARA kiváló eredménnyel használja a szent könyveket, azokat telefonon is kinyitja, bármilyen személyi ügyet megold távolból. A híres jósnõ most Aradon tartózkodik és programozás végett felhívható a következõ mobilszámokon: 0723/ , 0747/ Aradi D ügynökség Õrzõ és védõ részleg 2900 Arad, Episcopiei utca 20. szám Tel./fax: Sürgõsségi telefonszám: , A Detektív ügynökség Kft. védõ és õrzõ részlege teljesen magántõkével mûködõ román társaság, amely Arad municípiumban, Arad megye különbözõ helységeiben és más megyékben fejti ki tevékenységét. Megrendelõink román, külföldi vagy vegyes társaságok, az általunk õrzött objektumok stratégiai jellegûek, kiemelten fontosak, magántulajdonúak, profiljuk különféle: kereskedelmi, üzleti központok, bankok, cégszékhelyek, termelõhelyek stb. Ügynökségünk az alábbi tevékenységeket végzi: l Állóalapok és mozgóeszközök, mûvelõdési, sport- és gazdasági rendezvények, ipari létesítmények, magáncégek, lakások õrzése és védelme l Értékek, különleges javak és pénzszállítás páncélozott gépjármûvekkel, felfegyverzett különleges kísérõ személyzettel l GSM-rendszerû betörésellenes vészjelzõ rendszerek felszerelése és felügyelete l Az objektumok mûszaki védelmi terveinek kidolgozása MI HELYETTED IS VIGYÁZUNK!!! ( ) Polgári napilap Kiadja az OCCIDENT MEDIA Kft. Postai katalógusszám: ISSN Egyhavi elõfizetés: 9,00 lej + kézbesítési díj Igazgató: L. SZÕKE MÁRIA tel.: 0722/ ; Imázs- és terjesztési igazgató: BALTA JÁNOS; Reklámmenedzser: FEKETE GÉZA tel.: (0)257/ Szerkesztõbizottság: BÖSZÖRMÉNYI ZOLTÁN fõszerkesztõ, JÁMBOR G YULA fõszerkesztõ-helyettes, PONGRÁCZ P. MÁRIA fõmunkatárs, BEGE MAGDOLNA fõszerkesztõ-helyettes és szerkesztõségi fõtitkár, BERKI ERZSÉBET szerkesztõségi titkár, LÉSZAY BÉLA olvasószerkesztõ, BALTA JÁNOS, CHIRMICIU ANDRÁS, IRHÁZI JÁNOS, K ILIN SÁNDOR. Szerkesztõség és kiadó: Arad, Eminescu utca szám, telefonszám: , (0)257/ , (fax). Temesvári szerkesztõség: Temesvár, Savoyai Jenõ utca 6. szám, I. emelet, tel.: (0)256/ , , fax: , temes@nyugatijelen.com, szerkesztõségveze tõ PAT AKY LEHEL Z SOLT. Dévai szerkesztõség: Déva, Mareºal Averescu 20-as tömbház D lépcsõház 39-es lakrész, tel./fax: (0)254/ , , 0354/ hunyad@nyugatijelen.com Szerkesztõségvezetõ: CHIRMICIU ANDRÁS. Nagyenyedi szerkesztõség: Nagyenyed, Avram Iancu utca 2. szám, tel: (0)258/ , szerkesztõségvezetõ: MOLNÁR I RÉN. Krassó-Szörény megyei munkatárs: MAKAY BOTOND, tel.: (0)255/ Külföldi munkatárs: HUDY ÁRPÁD Németország (München). Internet: jelen@nyugatijelen.com Készült a GUTENBERG Rt. aradi nyomdájában, tel.: 0257/ , fax: 0257/ A lapfej fölötti idézet FALUDY GYÖRGY Óda a magyar nyelvhez címû versébõl származik.
12 12 Jelenidõ l Hirdetés Megkülönböztetõ jelzések szeptember 15-tõl Szombat Vasárnap, március 31. április 1. Április második felében lomtalanítás Temesvár Egy héttel húsvét után rendezi meg a temesvári önkormányzat és a köztisztasági vállalat a szokásos tavaszi nagytakarítást és lomtalanítást. Április között a Bega-csatornától északra esõ városnegyedekbõl szállítják el a növényi eredetû hulladékot és a kiszuperált bútorokat, háztartási cikkeket, április között meg a déli városrészek kerülnek sorra. Ismét felhívják a lakástulajdonosi társulások vezetõinek és a lakók figyelmét, hogy bontásból, belsõ lakásátalakításból származó fal-, tégla-, cserép-, csempetörmeléket stb. nem szállítanak el. A Cafelkultour hétvégi programja Temesvár Mint már megírtuk, március 29. és április 4. között a Francia Kulturális Központ harmadik alkalommal szervezi meg a Kávéházak hetét. Íme a rendezvény hétvégi programja: miután tegnap a 700-as Piac melletti Inca Kulturális Központban Der Zauberlehrling címmel német nyelvû balladás mûsort láthattak, ma 21 órától az Ungureanu 15. szám alatt lévõ Bierhaus sörházban fellép a magyar Shake Kvartett, vasárnap pedig a Jazz Club Pod 16 klubban a franciaországi AEDE együttes ad interaktív koncertet. Az ellátogatók francia étel-különlegességeket is kóstolhatnak zenehallgatás közben. L. Á. A 35/2007-es törvény gyakorlati alkalmazására, amely szigorúbb keretek közé helyezi az iskolaépületek, a tanulók és a pedagógusok biztonságának garantálását, a szaktárca pontos menetrendet dolgozott ki és juttatott el a megyei tanfelügyelõségre, amelyek továbbították azt az iskolákba. Ennek értelmében: április 15. május 15. között az iskolák vezetõtanácsa, szülõi bizottsága és a tanulók képviselõi megvitatják, majd közös megegyezéssel jóváhagyják az iskola megkülönböztetõ jelzéseit; május 15. június 1. között az iskolák kiegészítik a belsõ rendszabályt a tanulók jogaival és kötelezettségeivel kapcsolatban; június 1. június 15. között a szülõket és a tanulókat tájékoztatják az iskola megkülönböztetõ jelzéseirõl szóló döntésrõl és arról, hogy ehhez szeptember 15-ig kell alkalmazkodniuk; július 1. augusztus 1. között az elsõ osztályba lépõ tanulókat és szüleiket tájékoztatják az iskola megkülönböztetõ jelzéseirõl szóló döntésrõl és annak szeptember 15-i életbe lépésérõl; szeptember 15.: valamennyi iskolában alkalmazzák a megkülönböztetõ jelzéseket. Mindez nagyon szép és jó. Ám a bürokraták formalitása ezúttal sem maradt el: két dátum április 15. és július 1. is vasárnapra esik. Arról nem is beszélve, hogy a törvény szövege szerint az iskoláknak a szülõi bizottsággal való egyeztetés alapján belsõ rendszabályt kell életbe léptetniük, amely megszabja a tanulók, a pedagógusok és látogatók belépési módját az iskolába. Mi maradt meg ebbõl a menetrendben? A belsõ rendszabály kiegészítése a tanulók jogaival és kötelezettségeivel kapcsolatban. Ha a többi rendelkezés is ilyen ütemben hígul, szeptember 15-ig nem sok marad belõle. Azt már szinte meg sem említjük, hogy ez a nap amúgy is szombatra esik, és az új tanév 17-én, hétfõn kezdõdik... (KISS) Ezt a lapszámot BEGE MAGDOLNA szerkesztette Számítógépes tördelés: SZABÓ BALÁZS, VAJDOVICS ATTILA, VERES RUDOLF
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 31. hét Erdély Ponta: Orbán bántó és provokáló alak Victor Ponta sértőnek nevezte a magyar miniszterelnök Romániával szemben tanúsított magatartását. A román kormányfő
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2014. 52. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2014. 52. hét Erdély Magyarország Stratégiai fontosságú a szakképzés Fel kell hívni a figyelmet, hogy a szakképző intézmények stratégiai fontosságúak, meg kell alapozni a magyar
Washington, 1989 július 17. (Amerika Hangja, Esti híradó)
Item: 2461 Kiad sor: 07/17/1989 17:33:45 Om Fejléc: kiad rvk1002 4 nem/pol krf/bma/bmb/srf Szolgálati használatra! Rövid Cím: Interjú Mark Palmerrel Washington, 1989 július 17. (Amerika Hangja, Esti híradó)
BUDAPESTI UNITÁRIUS HÍRLEVÉL ABUDAPESTI NAGY IGNÁC UTCAI UNITÁRIUS EGYHÁZKÖZSÉG HÍRLEVELE 2010. MÁRCIUS ÁPRILIS X. ÉVFOLYAM, 2.
BUDAPESTI UNITÁRIUS HÍRLEVÉL ABUDAPESTI NAGY IGNÁC UTCAI UNITÁRIUS EGYHÁZKÖZSÉG HÍRLEVELE 2010. MÁRCIUS ÁPRILIS X. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM PÜNKÖSDI ÜNNEPI ISTENTISZTELETEK 2010. MÁJUS 23. MÁJUS 24. Hagyományainknak
Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban
Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4-én 18,00 órai
Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk/ és forró, mint forrongó szellemünk! Interneten: http://www.nyugatijelen.com XIX. évfolyam, 4644. szám 12+4 oldal Szombat Vasárnap 2007. március 10 11. Megjelenik
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 25. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 25. hét Erdély Egyházi restitúció: jelentést sürget egy amerikai kongresszusi bizottság Az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága egy módosító indítvánnyal beiktatta
Jegyzıkönyv A ELTE BTK HÖK Küldöttgyőlésének ülése
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Eötvös Loránd University Faculty of Humanities Students' Union Ellenırzı Bizottság 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A H-1088 Budapest,
XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ
XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 4. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 4. hét Erdély Magyarország Folytatódik a Kőrösi Csoma Sándor Program Folytatódik a diaszpóra magyarságának megerősítését célzó Kőrösi Csoma Sándor Program, amelyre február
KÉT ZACSKÓVAL KEZÉBEN MAGYARÁZOTT FODOR GÁBOR...19
1 A Magyar Országgyűlés Sajtószolgálata SAJTÓSZEMLE FODOR GÁBOR MINISZTERJELÖLT MEGHALLGATÁSA A KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG ÜLÉSÉN (A hírügynökségek, napilapok, elektronikus média alapján) 2007. április
É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ
É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ 2015. DECEMBER 31. Január 10-én-én, a Regina Mudi-templom ovis miséjén a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola 3.a osztályos tanulói egy rövid jelenettel szerepeltek.
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS A költségmegtakarítás mellett munkahelyeket is megõriz az önkormányzat az általános iskola és a középiskola összevonásával Kevesebb iroda, kevesebb vezetõ a
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 39. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 39. hét Erdély Magyarország Megtartották a Kárpát-medencei magyar felsőoktatási tanévnyitót Az Óbudai Egyetem és hat külhoni felsőoktatási intézmény, egymással videókonferenciával
Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk/ és forró, mint forrongó szellemünk! Interneten: http://www.nyugatijelen.com XIX. évfolyam, 4648. szám 12 oldal Csütörtök 2007. március 15. Megjelenik Arad, Fehér,
Az ún. státustörvényrõl 1
UDVARVÖLGYI ZSOLT Az ún. státustörvényrõl 1 A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) 1999. novemberi ülésének egyhangúlag elfogadott zárónyilatkozatában fogalmazódott meg az az igény, hogy a kormány vizsgálja
Nemzetközi konferencia a közszolgálatban foglalkoztatottak életpálya-rendszerér l
Nemzetközi konferencia a közszolgálatban foglalkoztatottak életpálya-rendszerér l 2001. december 10. Szerkeszt : Szathmári Gábor Kiadja a Szakszervezetek Együttm ködési Fóruma (SZEF) Felel s kiadó: Dr.
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 42. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 42. hét Erdély Magyarország Oktatási és gazdasági kérdésekről tárgyaltak a MÁÉRT szakbizottságokban Október 8-án ülésezett a MÁÉRT Oktatási és Kulturális Szakbizottsága,
Farsangi körkép. 2013. február www.zsambek.hu ZSÁMBÉK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZÉLETI HAVI LAPJA
2013. február www.zsambek.hu ZSÁMBÉK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZÉLETI HAVI LAPJA Exkluzív interjú Csenger-Zalán Zsolt polgármesterrel Önkormányzati közlemények Farsangi bálok, sportbál Czeglédi Gizella
Helyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
A család védelme a politika feladata is
IX. évfolyam, 2. szám 2011 február A család védelme a politika feladata is A család az élet helye, ahol az élet megfogan és befogadásra talál. Mivel az ember nem egy tárgy, az emberi életet nem lehet gyártani.
Baranya megyei német családból származom, 1957-ben jöttem a fõvárosba, ahol sok mindennel próbálkoztam. Dolgoztam a rádiónál,
66 Interjú NEM HAGYHATNAK MAGUNKRA BENNÜNKET Beszélgetés Kalász Mártonnal, a Magyar Írószövetség új elnökével Kérem, mondjon néhány szót az olvasóknak magáról, eddigi pályájáról. Baranya megyei német családból
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 29. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 29. hét Magyarország Év végére meglesz az ötszázezredik magyar állampolgár a határon túlról Év végére meglesz az ötszázezredik magyar állampolgár a határon túlról - jelentette
Olyan életformát kell néhány sorban bemutatnom,
A TASSI ÉS A GYULAI SZERETETOTTHON 2004 2009 Olyan életformát kell néhány sorban bemutatnom, amelyet általában nem ismernek az emberek mivel nem találkoznak vele naponként, vagy téves elképzelésük van
J E G Y Z İ K Ö N Y V
1 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. január 25- én 18.00 órakor megtartott nyilvános testületi ülésérıl. Az ülés helye: : Községháza (Iszkaszentgyörgy,
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján megtartott képviselő-testületi üléséről
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 14/2014.(III.27.) önkormányzati határozat 15/2014.(III.27.)
Jegyzőkönyv. Készült: 2012. április 27-én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről
Jegyzőkönyv Készült: 2012. április 27-én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos utca 9. Jelen voltak: Bolyki András, Bossányi László,
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 07-én 10 00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban
JEGYZŐKÖNYV Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 07-én 10 00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban Napirendi pontok: 1./ 2013. évi átmeneti gazdálkodás Előterjesztő:
Jegyzőkönyv. Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről
Jegyzőkönyv Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos utca 9. Jelen voltak: Bossányi László,, Dr. Gondos István,
Számítógépes tanfolyamok a paksi városi könyvtárban
mélyrétegérõl, a tudáshordozók egyik legfontosabbikáról. A cseh-zsidó lángelme, a prágai Franz Kafka németül írt, de ez kényszerzubbony volt a számára. Nem volt az anyanyelve, nem volt a Mameloschen. Amikor
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: 1-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Alsóörs község Önkormányzat képviselő-testület 2016. április 19-én 16.00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről
ALSÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 5/2016 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Alsóörs község Önkormányzat képviselő-testület 2016. április 19-én 16.00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről
Obama elnök 2014. július 18-i nyilatkozata Ukrajnáról 2014.07.18.
Obama elnök 2014. július 18-i nyilatkozata Ukrajnáról 2014.07.18. Elnöki nyilatkozat Ukrajnáról Fehér Ház James S. Brady sajtószoba July 18, 2014 11:52 AZ ELNÖK: Jó napot kívánok. A tegnapi napon a maláj
Középpontban a fejlesztések
V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XX. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM,
Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2.
Helyszín: az Országház 55. sz. tanácsterme. Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2. Résztvevők: Keresztes Sándor soros elnök Kereszténydemokrata Néppárt Antall József Magyar Demokrata Fórum Balsai
JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete
1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2002. január 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 2 Bekecs Község Önkormányzatának
JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013.
H A R A N G S Z Ó Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember A L S Ó V Á R O S I A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. szeptember Mert nem azért szálltam alá a mennybõl, hogy
366-367, 370-390/2010. sz. határozat 28-29/2010. sz. rendelet
Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740. Abony, Kossuth tér 1. 2-55/2010/JT 366-367, 370-390/2010. sz. határozat 28-29/2010. sz. rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Moszkva és Washington kapcsolatai
NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 13 BIZTONSÁGPOLITIKA 13 Sz. Bíró Zoltán Az orosz amerikai viszony alakulásáról Moszkva és Washington kapcsolatai a Szovjetunió felbomlását (1991. december) követõ bõ másfél
Az apostolok szinte mindig böjtöltek
XI.évfolyam 6. Szám 2013. június Pünkösd után, Apostolok böjtjének üzenete Május 27-től Az apostolok szinte mindig böjtöltek (Aranyszájú Szent János 57. homíliája a Máté evangéliumához.) Az apostolfejedelmekről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének, valamint a Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzatnak 2012. december 17-i Közmeghallgatásáról és Falugyűlésről 1 Készült:
Jegyzőkönyv. Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében.
Jegyzőkönyv Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Napirendi
hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele
2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium
AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE
AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 3. szám, 2015. március 3. szám - 2015. március Apró lépések a családokért Néhány évvel ezelőtt egy kolléganőm felhívott, hogy nem tudja, mit csináljon, ugyanis abortuszra
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete Gazdasági Bizottságának 2012. július 3l-i rendkívüli üléséről a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében. Jelen voltak:
EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek.
EZ TÖRTÉNT ESZTÉTIKAI TANÁCSKOZÁS AZ ÓVODÁBAN Egyetlen gramm tapasztalat többet ér egy tonna teóriánál John Dewey Lokálpatrióta szemlélet csíráinak kialakítása a projektpedagógia módszereivel címmel tartottak
J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 2009. december 17-i ülésérõl. képviselõ 14 fõ
J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 2009. december 17-i ülésérõl Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Borbély Gábor Derekas András Katus Attila Loibl
Emlékeztető Női Jogokért Felelős Tematikus Munkacsoport első üléséről Budapest, 2013. 11.14.
Ikt.szám: Emlékeztető Női Jogokért Felelős Tematikus Munkacsoport első üléséről Budapest, 2013. 11.14. Helyszín: 1055 Budapest, Kossuth tér 2-4., IV. emelet, 439/A. tárgyaló Időpont: 2013. november 14.
Ministráns Vezetőképző és Búcsú Szekszárdon
Ministráns Vezetőképző és Búcsú Szekszárdon Október 22-24-én 22 fő részvételével szerveztünk Vezetőképző Lelkigyakorlatot a szekszárdi Belvárosi Rk. Plébánián. A találkozó mottója: Te jó vagy és jót osztogatsz.
Nemzeti Jogvédõ Alapítvány
Dr. Gaudi-Nagy Tamás ( Magyar Jelen) Döbbenet: Bíróság mondta ki, hogy a délvidékiek ma is magyar állampolgárok, egy 56-os hõsnek viszont börtönben a helye 2008. október 28. Beszélgetés Gaudi-Nagy Tamással,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2010. október hó 27. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 22. rendkívüli ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak:
J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ
J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2010. január 28-án 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme
J E G Y ZŐKÖNYV. 97/2010.(III.09.) számú határozat. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja:
J E G Y ZŐKÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. március 09-én (Kedd) 11.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Medgyaszay Ház Nagykanizsa, Sugár
Pécel Város Önkormányzata Képviselı-testülete
Iktatószám: SZ/22/6/2010. Pécel Város Önkormányzata Képviselı-testülete JEGYZİKÖNYV Készült: 2010. január 7-én (16.00-16.10) megtartott nyílt rendkívüli képviselı-testületi ülésrıl. Jelen vannak: dr. Benkovics
JEGYZŐKÖNYV. Szavazati joggal rendelkezők közül távol maradt: Bodnárné Tóth Zsuzsanna képviselő, Hegedűs János nem képviselő bizottsági tag
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MÁLYI KÖZSÉG JEGYZŐKÖNYV Készült: Mályi Község Önkormányzata Képviselő-testületének Ügyrendi, Jogi és Vagyonnyilatkozat-kezelő Bizottságának 2016. május 27. napján megtartott
2009 lapszemle. Bulisegély - a szertelen örömért
2009 lapszemle Bulisegély - a szertelen örömért Mi-Értünk Prevenciós és SegítQ Egyesület városunkban új, és Magyarországon is csak kevés helyen meghonosított szolgáltatást nyújt a hétvégén szórakozó fiataljainknak.
A nemzeti ünneplést átírta a rendkívüli idõjárás Viharos szél kíséretében koszorúztunk
A nemzeti ünneplést átírta a rendkívüli idõjárás Viharos szél kíséretében koszorúztunk A magyarság szívéhez legközelebb álló nemzeti ünnep március 15e. Az 1848-49-es dicsõséges történelmi események 165.
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1 11/2015. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének
J e g y zőkönyv. Ikt. sz. KTB/103-1/2012. KTB/49/2012. sz. ülés (KTB/159/2010-2014. sz. ülés)
Ikt. sz. KTB/103-1/2012. KTB/49/2012. sz. ülés (KTB/159/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottságának 2012. november 5-én, hétfőn 10 óra 06 perckor az
5 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS
5. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS (Részletek) Párizs, 1947. február 10. * I.RÉSZ MAGYARORSZÁG HATÁRAI 1.Cikk 1. Magyarország határai Ausztriával és Jugoszláviával ugyanazok maradnak, mint
Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Mezőszemere Községi Önkormányzat tanácskozó terme.
1 Jegyzőkönyv Készült: Mezőszemere Község Önkormányzat és Egerfarmos Község Önkormányzat Képviselőtestületeinek 2011. január 10-én (hétfő) du. 17 órai kezdettel tartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye:
MEGHÍVÓ FARSANGI BÁL-ra
A Kertvárosi Szent Erzsébet Plébánia lapja Felelős kiadó: Pavlekovics Ferenc. Szerkeszti: Várbiró Péter. 7632 Pécs, Berzsenyi Dániel u. 16. telefon/fax. 06-72-438-086 Hivatali órák: munkanapokon 8-10 és
KECEL VÁROS KÖZÉLETI LAPJA 2013. ÁPRILIS III. ÉVFOLYAM 2. SZÁM
KECEL VÁROS KÖZÉLETI LAPJA 2013. ÁPRILIS III. ÉVFOLYAM 2. SZÁM A Keceli Hírek internetes változatát megtalálja a www.kecel.hu oldalon. Fizetett hirdetés Újra indul az újság A fontos információk eljutnak
2013. július 5. Kiegyensúlyozott tájékoztatás az EP plenáris üléséről.
2013. július 5. Kiegyensúlyozott tájékoztatás az EP plenáris üléséről. Kedves Olvasó! Tavares konyec! - Ezt mondta volna legszívesebben a magyar kormánytöbbség. E helyett azonban ennél sokkal keményebbeket
Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ
V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja a képviselő-testület
Jegyzőkönyv. Bugyiné Kökény Gizella
Jegyzőkönyv Készült: 2015. június 1-én 15 órai kezdettel megtartott soron következő testületi üléséről. Ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal Jászivány Jelen vannak: Tari András Mihályi Zoltán Bugyiné
JEGYZŐKÖNYV. Készült Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 2011. október 27-i üléséről a Városháza Nagytermében.
Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Gyomaendrőd 30/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 2011. október 27-i üléséről a Városháza Nagytermében. Jelen vannak: Várfi András polgármester,
Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK
Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Korózs Lajos: totális káosz a kormányhatározat, ötletelés zajlik;
JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Dr. Sós Csaba aljegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető,
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. december 09-én de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatal tanácstermében a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre
Vincze Attila. Az Alkotmánybíróság határozata a pénznyerő gépek betiltásáról* A vállalkozás szabadsága és a bizalomvédelem
JeMa 2014/1 alkotmányjog Vincze Attila Az Alkotmánybíróság határozata a pénznyerő gépek betiltásáról* A vállalkozás szabadsága és a bizalomvédelem Hivatalos hivatkozás: 26/2013. (X. 4.) AB határozat, ABK
REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak
március 15-én az 1848 49-es forradalomra és szabadságharcra
XXII. évfolyam 3. szám 2010. március Ára: 200 Ft VITA MIHI CHRISTUS, RERUM CONCORDIA FISCUS ** KRISZTUS AZ ÉN ÉLETEM, BÉKESSÉG A KINCS NEKEM Emlékezzünk együtt március 15-én az 1848 49-es forradalomra
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2011. augusztus hó 11. napján megtartott rendkívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2011. augusztus hó 11. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Radó Tibor polgármester Anderkó Attila képviselő
Krisztus és a mózesi törvény
április 5 11. Krisztus és a mózesi törvény SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 13:2, 12; 5Mózes 22:23-24; Máté 17:24-27; Lukács 2:21-24, 41-52; János 8:1-11 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is
Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXII. évfolyam 2015. DECEMBER Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi szentmisém (egy kápolnában, ahol nem volt világítás, csak néhány gyertyafény pislákolt
Jegyzőkönyv. Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 15-én, 10,00 órakor megtartott üléséről. Mutató:
Jegyzőkönyv 1 Jegyzőkönyv Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 15-én, 10,00 órakor megtartott üléséről Mutató: Rendelet: 2/2011.(II.15.) ÖR. sz. rendelet: Veresegyház Város
Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: Csendesné Farkas Edit polgármester, Csetneki László, Dr. Képes Ildikó
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Község, Pálmonostora Község és Gátér Község Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 13-án a Körjegyzőségi Hivatal Pálmonostori Kirendeltsége
Konfrontációs levelek
Konfrontációs levelek Írta: Negyedik bővített változat 2016 Tartalomjegyzék Bevezetés 8. 1. Tisztelt Szerkesztőség! (2014.10.13) 8. 2. Nyílt levél a magyar titkosszolgálatok állományához! (2015.09.08)
Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?
Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán
Budapest, 2009. december TÁVFÛTÖTT TELEPÜLÉSEK ENERGIATUDATOS FOGYASZTÓK
Budapest, 2009. december TÁVFÛTÖTT TELEPÜLÉSEK ENERGIATUDATOS FOGYASZTÓK TÁVFÛTÖTT TELEPÜLÉSEK ENERGIATUDATOS FOGYASZTÓK A Levegô Munkacsoport tanulmánya Írta: Beliczay Erzsébet Közremûködött: Pavics Lázár
20. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről.
Szám: 572-20/2011. 20. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácskozó terem
ARCHÍVUM. A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Balaton Petra
ARCHÍVUM Balaton Petra A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Székelyföld gazdasági, társadalmi és kulturális fejlesztésének szükségességére a 19. század végén terelõdött
PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. MÁRCIUS 26-I ÜLÉSÉNEK
Ikt.szám: 71-4/2009. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. MÁRCIUS 26-I ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 73, 74, 75, 76, 77, 78, 79, 80 81, 82, 83, 84, 85, 86, 87, 88, 90,
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 11. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 11. hét Erdély Tízezrek a marosvásárhelyi tüntetésen Marosvásárhelyen esőben kezdődött meg vasárnap délután a székely szabadság napja elnevezésű autonómiatüntetés, amelyen
Hazaváró Családi Juniális
DENGELEG 1999. PÜNKÖSD V. ÉVFOLYAM 5. SZÁM A Szentlélek egyik legf bb munkája, hogy a nyugtalan szív megnyugodjon, meger södjék. A Isten Áldott szép pünkösd embert nyugtató m ve, hogy a békétlenség idején,
Közigazgatás Csengelén
Közigazgatás Csengelén Molnár Mihály Kordás István Csengele területe a 19. század közepéig lakatlan volt, rajta csak pásztorkodással foglalkozó személyek éltek. Földbe vájt viskók voltak a szállásaik.
http://mszp.hu/calendar
2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán
A helyes istentiszteletről 1
A helyes istentiszteletről 1 Textus: Róm. 12,1 Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.
Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ
Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Meghalt Biszku Béla-TV2 Elhunyt Biszku Béla- RTL II Meghalt Biszku Béla- DUNA TV Meghalt Biszku
A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15.
1994-2009 15 évesek lettünk! EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. ÉVFORDULÓJÁT A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR Képeink a 2008. év legrangosabb
A közmeghallgatás helyszíne: Ordacsehi Művelődési Ház nagyterme, 8635 Ordacsehi, Fő u.56. Igazgatási Osztályvezető - megjelent
JEGYZŐKÖNYV Készült Ordacsehi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. február 2-án, 17 órakor kezdődő, a Művelődési Házban megtartott közmeghallgatásáról A közmeghallgatás helyszíne: Ordacsehi
IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT
Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá
Nemzetpolitikai sajtószemle. 2015. szeptember 18.
Nemzetpolitikai sajtószemle 2015. szeptember 18. Vezető hírek A magyar kerítésépítés ellen ágál a román kormány 2015. szeptember 17. Krónika, transindex.ro, maszol.ro, Erdély Ma, MTI A román kormány szerint
HÍRLEVÉL. 9. szám / 2012. december. A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele. Kedves Testvérek az Úr Jézusban!
HÍRLEVÉL 9. szám / 2012. december A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele Kedves Testvérek az Úr Jézusban! A Szentatya meghirdette a Hit évét, s nekünk, ferenceseknek ez a
JEGYZŐKÖNYV. szervezési és önkormányzati osztályvezető
JEGYZŐKÖNYV Készült: Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár Nagytermében 2015. július 28-án, 17 10 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyílt üléséről.
2007. augusztus. A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja.
A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja. 2007. augusztus Kiadja a Magyar Szentek Plébániája. Megjelenik minden hónap elsı vasárnapján. Ingyenes kiadvány. Emlékezzél meg, Istennek dicsıséges
A BAR ACSKAI ÖNKOR MÁNYZAT LAPJA
A BAR ACSKAI ÖNKOR MÁNYZAT LAPJA KIDOBOLÓ X X I. é v f o l y a m 2. s z á m I N G Y E N E S 2 0 1 3. m á r c i u s Meghívó A tartalomból Polgármesteri sorok...2 Képviselô-testületi hírek...2 Jegyzôi sorok...6
Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk/ és forró, mint forrongó szellemünk! Interneten: http://www.nyugatijelen.com TEMES XIX. évfolyam, 4790. szám 12 oldal Szombat Vasárnap 2007. szeptember 1 2. Megjelenik
A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.
A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte