Készítette: Halász Csilla ÉMVIZIG Miskolc. Az előadás november 30-án szakdolgozat prezentációként került bemutatásra.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Készítette: Halász Csilla ÉMVIZIG Miskolc. Az előadás 2012. november 30-án szakdolgozat prezentációként került bemutatásra."

Átírás

1 Készítette: Halász Csilla ÉMVIZIG Miskolc Az előadás november 30-án szakdolgozat prezentációként került bemutatásra. Konzulensek: Sziebert János főiskolai docens Gödöllő, július 3. Kiss Péter folyószabályozási csoportvezető ÉMVIZIG 24/1

2 Mottó: A folyók, mint a Föld természetes alapelemei, az emberiség közös vagyonába tartoznak. Olyan tőke a folyó, amelynek hozadéka a mindenkori nemzedéket illeti meg, azzal a kötöttséggel, hogy gondoskodni kell a tőke hiánytalan örökölhetőségéről. (Dr. Orlóci István) 24/2

3 A Hernád teljes vízgyűjtője 5436 km 2 A Hernád teljes hossza 286,2 km, ebből közel 118 km a magyar szakasz hossza. A folyóhossz kb 1,8-szerese a 220 km völgyhossznak. 24/3

4 Mederanyag, mederminőség A hordalékmérések 1952-ben kezdődtek a gesztelyi, majd 1953-ban a perei és a hidasnémeti szelvényben. 24/4

5 Történeti áttekintés 1893-ban Hidasnémetiben megkezdődött a rendszeres napi vízállás észlelés ben kezdődtek a Hernád-szabályozási munkák, 10 átmetszés és 16 partbiztosítás készült között vízrendezések a Hernád jobb oldali mellékvizein, mellékvizeket keresztező Bársonyos csatornán az első két bújtató ban helyezték üzembe a hernádszurdoki fenékgátat 1903-ban üzembehelyezték a Gibárti vízerőművet és duzzasztót ban üzembehelyezték a Felsődobszai vízerőművet és duzzasztót ban kezdte üzemét a Hernád duzzasztott, Sajó folyóba átvezetett vizével működő üzemvíz csatornás kesznyéteni vízerőtelep. Az 1950-es években, mintegy 12 km hosszban épültek szabályozási művek, mederrendezések átmetszések. A Hernádon is csak középvizi szabályozás történt és a 70-es években még kb. 50 km folyószakasz szabályozását kellett megoldani. Tervezett szabályozások: a már betöltésezett szakaszokon és az árvízvédelmi töltések biztonsága, valamint az elfajult folyószakaszok tervszerű rendezésére, az árvizek gyorsabb levezetése érdekében is. 24/5

6 Történeti áttekintés évben a Hernád bal parti töltése Hernádnémeti vasútvonaltól Ócsanálos községig épült meg erősebb szelvényméretekkel évben a Hernád bal parti töltésnek Vizsoly-Gibárt községek közötti szakaszán az elégtelen méretű töltés a jelenlegi szelvényméretre elkészült évben a jelenlegi szelvényméretnek megfelelő töltéserősítés történt a Hernád jobb partján Garadna-Gibárt községek között évben kiépült a Hernád bal parti töltésének Hidasnémeti-Vizsoly községek közötti szakasza, korszerű szelvényméretekkel évben elkészültek Szentistvánbaksa, Nagykinizs, Hernádkércs és Felsődobsza nyílt ártéri települések védelmére szolgáló körtöltések. 24/6

7 A Hernád folyó öblözetei Árvízvédelmi öblözet száma, megnevezése területe (1%o) (km 2 ) Elsőrendű árvízvédelmi művek, fővédelmi vonalak hossza (km) Települési védvonal ak hossza (km) sz. Takta Sajó 14,68-2,065 Hernád közi sz. Hernádnémeti 3,48 5, sz. Ócsanálos 58,52 11,8 1,9 Hernádközi sz. Nagykinizs 2,64-8,13 Felsődobszai sz. Garadna 92,64 16,082 17,59 Ócsanálosi sz. Gibárt 19,96 23,219 - Hidasnémeti sz. Hidasnémeti 2, Zsujta sz. Hernádszurdok 6,08 5,87 - Garadna sz. Tornyosnémeti 8,9-2, sz. Abaújvári 2,

8 cm Jelentősebb árvizek Az közötti időszakban is előfordultak árvizek a Hernád folyón, de ezek jelentősége kisebb volt, mivel az LVN szintek nem változtak május-júniusban LNV szintek nem változtak 530 LNV változások a Hernád folyó árvizei során Hidasnémeti Gesztely /8

9 Jelentősebb árvizek A évi rendkívüli árvizek során a Hernád folyón történt események, beavatkozások 24/9

10 Duzzasztó művek, erőművek Bőcsi Duzzasztómű A duzzasztómű küszöb szintje: 102,80 maf A maximális duzzasztási szint: 107,20 maf A duzzasztómű pillérek között a szabad nyílásszélesség: 3x11 m Az üzemvízcsatorna vízkivitele három nyílású, mozgatható acélszerkezetű elzárásokkal felszerelt vasbeton műtárgy, fevíz oldalon gerebbel és ülepítő térrel. Vízkiviteli küszöb: 104,0 maf Vízkiviteli zsilipnyílások szélessége: 3 x 4,3 m A vízkiviteli mű hossza: 28 24/10

11 Duzzasztó művek, erőművek Felsődobszai Duzzasztómű és Erőmű Hossza: 80m Gáttáblák: 2x9 m, 2x5,3 m 8x 5,3 m = 12 db Felvízi küszöbszint: 124,85 maf Alvízi küszöbszint: 123,65 maf Duzzasztási szint: 127,25 maf Erőmű főbb adatai: 2 db függőleges tengelyű Francis turbina 2 db Kaplan-Ganz turbina Esés: 3,4m 3,5m 24/11

12 Duzzasztó művek, erőművek Gibárti Duzzasztómű és Erőmű Engedélyezett duzzasztási vízszint: 134,65 maf A duzzasztómű szabad nyílásai : 2,00x13,50 m = 27,00 m Küszöbszintje: 131,92 maf Árapasztó főbb adatai: Árapasztó szabad nyílása: 4,00 x 3,00 m = 12m Küszöbszintje: 132,22 maf Árapasztó surrantó adatai: Hossza: 27,5m Esése:0,0704 Erőmű főbb adatai: 2 db vízszintes tengelyű Francis turbina Esés: 4,40 m 12

13 Duzzasztó művek, erőművek Hernádszurdoki fix gát Hernád folyó 93,225 fkm szelvényében, amely mintegy 2,21 m (150,21 maf) magas állandó duzzasztást hoz létre. 24/13

14 Keresztező létesítmények fkm Megnevezés 12,083 Bőcs közúti híd 13,290 villamos légvezeték 13,300 gázvezeték 14,733 Hernádnémeti vasúti híd 17,320 hírközlő kábel 21,369 szennyvízvezeték 21,680 kábeltévé 22,970 Gesztely alsó közúti híd 22,990 Gesztely alsó régi közúti híd 24,298 szennyvízvezeték 24,359 Gesztely felső közúti híd 24,420 hírközlő kábel 50,004 Hernádkércs közúti híd 59,046 Pere közúti híd 63,490 gázvezeték 65,500 hírközlő kábel 65,510 Gibárt közúti híd 65,900 villamos légvezeték 65,910 villamos légvezeték 66,000 villamos légvezeték 66,190 Gibárt duzzasztómű 80,386 Vizsoly régi közúti híd 80,700 Vizsoly közúti híd 96,630 Hidasnémeti vasúti híd 97,110 gázvezeték 97,155 Hidasnémeti régi közúti híd 97,200 Hidasnémeti közúti híd 24/14

15 A Hernád folyó ökológiai jellemzői Jellemző fafajok: fűz (Salix), nyár (Populus) és éger (Alnus) alkotta puhafa-liget (Salicetum albae-fragilis) Védett növények: a Hernád mentén 11 féle védett növény található Halak: 41 féle halfaj, ebből 12 védett Kagylók: 3 kagylófaj 24/15

16 A Víz Keretirányelv célkitűzései a Hernád víztestjein: a vizekkel kapcsolatban lévő élőhelyek védelme, állapotuk javítása, a fenntartható vízhasználat elősegítése a hasznosítható vízkészletek hosszú távú védelmével, a vízminőség javítása a szennyezőanyagok kibocsátásának csökkentésével, a felszín alatti vizek szennyezésének fokozatos csökkentése, és további szennyezésük megakadályozása, az árvizeknek és aszályoknak a vizek állapotára gyakorolt kedvezőtlen hatásainak mérséklése. 24/16

17 Hatások Emberi tevékenységből eredő terhelések és hatások Települési szennyező források Települési szennyvíz Kommunális hulladék Ipari szennyező források: Mezőgazdasági szennyező források: Balesetszerű szennyezések: 24/17

18 Hatások Természetes állapotot befolyásoló hidromorfológiai beavatkozások Keresztirányú műtárgyak (duzzasztók, fenéklépcsők, zsilipek) Folyószabályozás, mederrendezés, árvízvédelmi töltések Vízjárást módosító beavatkozások, vízkormányzás Meder és partrendezés, fenntartási tevékenységek A vízkészletek, vízhasználatok, szennyvízbevezetések vizsgálata Vízkészletek biztosítása 24/18

19 Intézkedések Vízgyűjtő gazdálkodási terv intézkedései a Hernád folyót érintően Vízfolyások és állóvizek hidromorfológiai állapotát javító intézkedések Vízfolyások medrét érintő intézkedések Vízfolyások árterére, vagy hullámterére vonatkozó intézkedések A hidromorfológai viszonyokat jelentősen befolyásoló vízhasználatok módosítása Integrált folyógazdálkodás Általános célok Társadalmi-gazdasági célok Vízkészlet-gazdálkodás, vízigény, energiatermelés 24/19

20 A folyógazdálkodás lehetőségei a Hernád folyón A folyó természetes állapotának megőrzése A folyó hosszirányú átjárhatóságának biztosítása, partvédelem, medervándorlások Keresztirányú átjárhatóság biztosítása, mentett oldali területek, holtágak rehabilitációja, árvízi biztonság növelése Energiatermelés Egyeztetések A program kiterjesztése a vízgyűjtőre, határon túli egyeztetések 24/20

21 Tervezett erőművek a Hernád folyón 24/21

22 Medervándorlás 24/22

23 Partvonal változás 24/23

24 Köszönöm a figyelmet! 24/24

A Víz Keretirányelv végrehajtásával való koordináció

A Víz Keretirányelv végrehajtásával való koordináció KÖTIKÖVIZIG 5002 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.: (56) 501-900 E-mail.: titkarsag@kotikovizig.hu A Víz Keretirányelv végrehajtásával való koordináció Martfű, 2010. november 24-26. Háfra Mátyás osztályvezető

Részletesebben

Magyarország vízgazdálkodás stratégiája

Magyarország vízgazdálkodás stratégiája Magyarország vízgazdálkodás stratégiája Láng István Műszaki főigazgató helyettes Belügyminisztérium Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkárelhárítási Főosztály Helyzetértékelés Külföldi vízgyűjtők Kiszolgáltatott

Részletesebben

AZ ÁRVÍZI KOCKÁZATKEZELÉS (ÁKK) EGYES MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI MÉHÉSZ NÓRA VIZITERV ENVIRON KFT.

AZ ÁRVÍZI KOCKÁZATKEZELÉS (ÁKK) EGYES MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI MÉHÉSZ NÓRA VIZITERV ENVIRON KFT. AZ ÁRVÍZI KOCKÁZATKEZELÉS (ÁKK) EGYES MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI MÉHÉSZ NÓRA VIZITERV ENVIRON KFT. A PROJEKT BEMUTATÁSA ÉS CÉLKITŰZÉSE Az Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázati terv készítése (KEOP-2.5.0.B)

Részletesebben

Hernád: A Hernádról röviden

Hernád: A Hernádról röviden Hernád: A Hernádról röviden A Hernád a Sajó mellékfolyója, amely a Tiszába ömlik. A folyó teljes hossza 286 km, magyarországi szakasza 118 km. Csehszlovákiában. az Alacsony-Tátrában Poprádtól D-re ered.

Részletesebben

"Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Székesfehérvár, 2009 július 29.

Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Székesfehérvár, 2009 július 29. "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Székesfehérvár, 2009 július 29. Főbb vízfolyások (16 db): Veszprémi-séd (3 vt.) Nádor csatorna (2 vt.) Séd-Sárvizi malomcsatorna Gaja-patak (3 vt.)

Részletesebben

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: Ecsegfalvi halastavak 1.2. A víztest VOR kódja: AIG946 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: hasonló típus: 11 meszes kis területű sekély nyílt

Részletesebben

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: Csengeri halastavak 1.2. A víztest VOR kódja: AIH033 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: hasonló tipus: 11 meszes kis területű sekély nyílt vízfelületű

Részletesebben

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: Kengyeli halastó 1.2. A víztest VOR kódja: AIG979 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: hasonló típus: 11 meszes kis területű sekély nyílt vízfelületű

Részletesebben

Hullámtéri és mentett oldali vízpótlás a Szigetközben módszerek és eredmények

Hullámtéri és mentett oldali vízpótlás a Szigetközben módszerek és eredmények Hullámtéri és mentett oldali vízpótlás a Szigetközben módszerek és eredmények Maller Márton Árvízvédelmi előadó ÉDUVIZIG Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztály Magyar Hidrológiai Társaság XXXIV. Országos

Részletesebben

zkedésekre és s felszín n alatti vizek Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A)

zkedésekre és s felszín n alatti vizek Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Javaslatok a 2-20. 20. jelű, Alsó-Tisza jobb parti vízgyűjtő alegységet get érintő intézked zkedésekre Vízfolyások, állóvizek és s felszín n alatti vizek állapotának javítása Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi

Részletesebben

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: Tiszaugi Holt-Tisza 1.2. A víztest VOR kódja: AIH 134 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: 3 Szerves kis területű sekély nyílt vízfelületű állandó

Részletesebben

Intézkedés Árvízvédelmi célja Előirányzott intézkedések Árvízvédelmi töltésekkel kapcsolatos intézkedés típusok

Intézkedés Árvízvédelmi célja Előirányzott intézkedések Árvízvédelmi töltésekkel kapcsolatos intézkedés típusok A Közép-Tisza árvízkockázat kezelési (ÁKK) tervezési egység az Észak-magyarországi, a Közép-Duna-völgyi, a Közép-Tisza-vidéki és a Tiszántúli vízügyi igazgatóságok működési területét érinti. Intézkedés

Részletesebben

Mezőgazdasággal kapcsolatos hidromorfológiai terhelések és hatások a vízgyűjtő-gazdálkodási tervekben

Mezőgazdasággal kapcsolatos hidromorfológiai terhelések és hatások a vízgyűjtő-gazdálkodási tervekben Mezőgazdasággal kapcsolatos hidromorfológiai terhelések és hatások a vízgyűjtő-gazdálkodási tervekben Dr. Fehér János c. egyetemi docens FAMIFE Consulting Kutató, Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Gödöllő,

Részletesebben

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: Közös - csatorna 1.2. A víztest VOR kódja: AEP728 1.3. A víztestet alkotó vízfolyás (ok) neve: Közös - csatorna 1.4. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírás:

Részletesebben

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: Tiszaszentimrei halastavak 1.2. A víztest VOR kódja: AIG998 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: hasonló típus: 11 meszes kis területű sekély

Részletesebben

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: György-éri halastavak 1.2. A víztest VOR kódja: AIH080 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: 10 meszes kis területű sekély benőtt vízfelületű időszakos

Részletesebben

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: Sóskúti halastó 1.2. A víztest VOR kódja: AIH023 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: hasonló típus: 11 meszes kis területű sekély nyílt vízfelületű

Részletesebben

A nagyvízi mederkezelési tervek készítésének tapasztalatai az ÉDUVIZIG működési területén

A nagyvízi mederkezelési tervek készítésének tapasztalatai az ÉDUVIZIG működési területén A nagyvízi mederkezelési tervek készítésének tapasztalatai az ÉDUVIZIG működési területén Maller Márton projekt felelős ÉDUVIZIG Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztály Magyar Hidrológiai Társaság XXXIII.

Részletesebben

A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA SZEREPE A VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG FELADATAINAK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN

A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA SZEREPE A VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG FELADATAINAK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN KVASSAY JENŐ TERV 2015 A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA BEMUTATÁSA ÉS TÁRSADALMI VÉLEMÉNYEZÉSE AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG ÉS AZ ALSÓ-DUNA- VÖLGYI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG FÓRUMA A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA SZEREPE

Részletesebben

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: Telekhalmi halastavak 1.2. A víztest VOR kódja: AIH031 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: hasonló típus: 11 meszes kis területű sekély nyílt

Részletesebben

Bartal György (Öko Zrt. vezette Konzorcium megbízásából Vidra Kft.) "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A)

Bartal György (Öko Zrt. vezette Konzorcium megbízásából Vidra Kft.) Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Bartal György (Öko Zrt. vezette Konzorcium megbízásából Vidra Kft.) "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Főbb vízfolyások: Duna Szigetköznél Lajta Mosoni-Duna alsó, felső, középső Rét-árok

Részletesebben

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: Gyova-Mámai Holt- 1.2. A víztest VOR kódja: AIH 076 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: 13 Meszes kis területű sekély nyílt vízfelületű állandó

Részletesebben

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: 1.2. A víztest VOR kódja: AIG949 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: hasonló tipus: 11 meszes kis területű sekély nyílt vízfelületű időszakos

Részletesebben

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: X. tározó 1.2. A víztest VOR kódja: AIH041 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: hasonló típus: 11 meszes kis területű sekély nyílt vízfelületű

Részletesebben

"Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A)

Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Somogyi Péter NYUDUKÖVIZIG Déri Lajos területi tervező SOLVEX Kft. Bartal György területi tervező Vidra Kft. "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Az alegység és a fő víztestek Jelentős

Részletesebben

Balaton levezető rendszerének korszerűsítése (KEHOP ) programozási időszak

Balaton levezető rendszerének korszerűsítése (KEHOP ) programozási időszak Balaton levezető rendszerének korszerűsítése (KEHOP-1.3.0-15-2015-00007) 2014-2020 programozási időszak Oláh Zoltán osztályvezető Árvízvédelmi és folyógazdálkodási osztály Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

Részletesebben

Mosoni-Duna és Lajta folyó térségi vízgazdálkodási rehabilitációja

Mosoni-Duna és Lajta folyó térségi vízgazdálkodási rehabilitációja Győr, 2015. május 18. Mosoni-Duna és Lajta folyó térségi vízgazdálkodási rehabilitációja (KEOP-2.2.1/2F/09-2010-0003) A projekt célja: Mosoni-Duna belterületi szakaszainak vízgazdálkodási rehabilitációja

Részletesebben

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK (AIH056) 1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: 1.2. A víztest VOR kódja: AIH 056 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: 13 Meszes kis területű sekély nyílt vízfelületű állandó 1.4. Víztest

Részletesebben

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: Jászkiséri halastó 1.2. A víztest VOR kódja: AIG972 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: 11 meszes kis területű sekély nyílt vízfelületű időszakos

Részletesebben

Vizeink állapota 2015

Vizeink állapota 2015 Vizeink állapota 2015 Dr. Kerekesné Steindl Zsuzsanna BM Budapest, 2015. október 29. MHT www.vizeink.hu Kvassay Jenő Terv: 1. Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv felülvizsgálata (VGT2 2015) 2. Nemzeti Vízstratégia

Részletesebben

Vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés Nógrád megye területén

Vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés Nógrád megye területén Vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés Nógrád megye területén Nógrád megye területe a Közép-Duna (1-9) az Ipoly (1-8) valamint a Zagyva (2-10) tervezési alegységekre esik. Az alegységek tervanyaga a http://www.vizeink.hu

Részletesebben

TASSI TÖBBFELADATÚ LEERESZTŐ MŰTÁRGY

TASSI TÖBBFELADATÚ LEERESZTŐ MŰTÁRGY TASSI TÖBBFELADATÚ LEERESZTŐ MŰTÁRGY Tass, 2017. november 30. Benedek András Okl. építőmérnök AZ ELŐADÁS VÁZLATA Történeti áttekintés Célok A tervezett műtárgy TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS A tassi vízlépcsőt 1924-1927

Részletesebben

Javaslatok a Dráva részr zkedésekre

Javaslatok a Dráva részr zkedésekre Javaslatok a Dráva részr sz-vízgyűjtőt érintő intézked zkedésekre Vízfolyások, állóvizek és s felszín n alatti vizek állapotának javítása Pecze János J / Burián n Alajos Dél-dunántúli KörnyezetvK rnyezetvédelmi

Részletesebben

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: Tiszasülyi Tiszahalker halastavak 1.2. A víztest VOR kódja: AIH034 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: hasonló típus: 11 meszes kis területű

Részletesebben

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: Kanyari Holt-Tisza 1.2. A víztest VOR kódja: AIH083 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: 7 Síkvidéki-szikes-kis területű-sekély-nyílt vízfelületű-állandó

Részletesebben

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest : NK-III-2. öntözőcsatorna 1.2. A víztest VOR kódja: AEP844 1.3. A víztestet alkotó vízfolyás (ok) : NK-III-2. öntözőcsatorna 1.4. A víztest VKI szerinti típusa, a

Részletesebben

Vízlépcsők építése attraktív beruházások

Vízlépcsők építése attraktív beruházások Vízlépcsők építése attraktív beruházások USA 76 000 gát Kína 86 000 gát Duna 69 gát Duna mellékfolyók 530 gát A Föld összes folyójának 66%-a duzzasztókkal szabályozott (FAO 2000) A folyami duzzasztók terhelés-hatás

Részletesebben

Hamza István NYUDUKÖVIZIG Déri Lajos területi tervező SOLVEX Kft. "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A)

Hamza István NYUDUKÖVIZIG Déri Lajos területi tervező SOLVEX Kft. Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Hamza István NYUDUKÖVIZIG Déri Lajos területi tervező SOLVEX Kft. "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Az alegység és a fő víztestek Jelentős vízgazdálkodási problémák Erősen módosított

Részletesebben

VÁRADI Tamás (ÖKO Zrt. Vezette konzorcium, területi tervező) "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A)

VÁRADI Tamás (ÖKO Zrt. Vezette konzorcium, területi tervező) Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) VÁRADI Tamás (ÖKO Zrt. Vezette konzorcium, területi tervező) "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Főbb vízfolyások: Török-patak Ördög-árok Rákos-,Szilas-patak Váli-víz, Dera-patak,

Részletesebben

ÖKO Zrt. vezette konzorcium tagja: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

ÖKO Zrt. vezette konzorcium tagja: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ÖKO Zrt. vezette konzorcium tagja: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos 4 részvízgyűjtő 42 alegység TERVEZÉSI SZINTEK VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERVEK Módszertani előkészítés Országos terv

Részletesebben

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: Kecskeri-tározó 1.2. A víztest VOR kódja: AIG977 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: hasonló típus: 11 meszes kis területű sekély nyílt vízfelületű

Részletesebben

KÖZÉP-TISZA-VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG. Az árvízkockázati térképezés információs eszközei

KÖZÉP-TISZA-VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG. Az árvízkockázati térképezés információs eszközei KÖZÉP-TISZA-VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG Az árvízkockázati térképezés információs eszközei Előadó: Kummer László Célkitűzés az Európai Parlament és a Tanács 2007/60/EK sz. Irányelv az

Részletesebben

A HORGÁSZAT ÉS A VÍZGYŰJTŐ- GAZDÁLKODÁSI TERVEZÉS KAPCSOLÓDÁSAI

A HORGÁSZAT ÉS A VÍZGYŰJTŐ- GAZDÁLKODÁSI TERVEZÉS KAPCSOLÓDÁSAI Szilágyi Ferenc PhD, BME Vízi V KözmK zmű és Környzetmérnöki Tanszék szilagyi@vkkt.bme.hu A HORGÁSZAT ÉS A VÍZGYŰJTŐ- GAZDÁLKODÁSI TERVEZÉS KAPCSOLÓDÁSAI A HORGÁSZAT JELENTŐSÉGE Kb. 320.000 350.000 ember

Részletesebben

A VÍZ: az életünk és a jövőnk

A VÍZ: az életünk és a jövőnk A VÍZ: az életünk és a jövőnk Tartalom A Föld vízkészletei A víz jelentősége Problémák Árvizek Árvízvédelem Árvízhelyzet és árvízvédelem a Bodrogon Összegzés A Föld vízkészlete A Föld felszínének 71%-a

Részletesebben

Projekt címe: Taktaköz felső árvízvédelmi fejlesztése. Projektgazda megnevezése: Észak magyarországi Vízügyi Igazgatóság

Projekt címe: Taktaköz felső árvízvédelmi fejlesztése. Projektgazda megnevezése: Észak magyarországi Vízügyi Igazgatóság Projekt címe: Taktaköz felső árvízvédelmi fejlesztése Projektgazda megnevezése: Észak magyarországi Vízügyi Igazgatóság Projekt azonosító száma: KEOP-2.1.1/2F/09-11-2011-0006 Előkészítési szakasz: Támogatási

Részletesebben

Közép- Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság

Közép- Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság Közép- Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság Az 1838. évi árvíz előtti szabályozások-árvízvédelmi töltések építése ( az 1775. évi árvizet követően; Váci gát, Soroksári gát, stb.) Az 1838. évi árvizet követően

Részletesebben

és s felszín n alatti vizek

és s felszín n alatti vizek A Mura tervezési alegységre gre javasolt intézked zkedések Vízfolyások, állóvizek és s felszín n alatti vizek állapotának javítása A VízgyV zgyűjtő-gazdálkodás s Tervezés társadalmi bevonásának nak fórumaf

Részletesebben

A Balaton részvízgyűjtő terv tervezetének kiemelt kérdései

A Balaton részvízgyűjtő terv tervezetének kiemelt kérdései A Balaton részvízgyűjtő terv tervezetének kiemelt kérdései Tóth Sándor (KÖDU KÖVIZIG) "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Siófok 2009. július 21. 4-2 Balaton közvetlen alegység 53

Részletesebben

Felszín alatti víz az Országos Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervben. Tahy Ágnes

Felszín alatti víz az Országos Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervben. Tahy Ágnes Felszín alatti víz az Országos Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervben Tahy Ágnes A Víz Keretirányelv és a Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv A 2000/60/EK Víz Keretirányelv előírja, hogy 2015-re (ill. 2021-re, 2027-re)

Részletesebben

A HALÁSZAT ÉS A VÍZGYŰJTŐ- GAZDÁLKODÁSI TERVEZÉS KAPCSOLATA: PROBLÉMÁK, INTÉZKEDÉSEK, FELADATOK

A HALÁSZAT ÉS A VÍZGYŰJTŐ- GAZDÁLKODÁSI TERVEZÉS KAPCSOLATA: PROBLÉMÁK, INTÉZKEDÉSEK, FELADATOK Szilágyi Ferenc PhD, BME Vízi V KözmK zmű és Környzetmérnöki Tanszék szilagyi@vkkt.bme.hu A HALÁSZAT ÉS A VÍZGYŰJTŐ- GAZDÁLKODÁSI TERVEZÉS KAPCSOLATA: PROBLÉMÁK, INTÉZKEDÉSEK, FELADATOK A HALÁSZAT JELENTŐSÉGE

Részletesebben

Által-ér és Tata vizeinek rehabilitációja

Által-ér és Tata vizeinek rehabilitációja Által-ér és Tata vizeinek rehabilitációja Előadó: Molnár András ÉDUVÍZIG szakaszmérnök Tata, Móricz Zsigmond Városi Könyvtár 2012. április 13. A projekt jelenlegi állása: A kivitelező BMO Konzorcium a

Részletesebben

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: Alcsi Holt-Tisza 1.2. A víztest VOR kódja: AIH045 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: 14 Meszes kis területű közepes mélységű nyílt vízfelületű

Részletesebben

A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezésről. Duna részvízgyűjtő. általában. dr. Tombácz Endre ÖKO ZRt október 1.

A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezésről. Duna részvízgyűjtő. általában. dr. Tombácz Endre ÖKO ZRt október 1. A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés, Duna részvízgyűjtő A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezésről általában dr. Tombácz Endre ÖKO ZRt. Víz Keretirányelv A víz földi élet legfontosabb hordozója és alkotó eleme.

Részletesebben

A HERNÁD Szemelvények a Hernád energiahasznosításáról és árvízi előrejelzéséről

A HERNÁD Szemelvények a Hernád energiahasznosításáról és árvízi előrejelzéséről A HERNÁD Szemelvények a Hernád energiahasznosításáról és árvízi előrejelzéséről Készítette: Slyizs Péter Konzulens: dr. Kontur István 2000. október 15. Bevezetés: A közelmúltban tanulmányaim során több

Részletesebben

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: - 1.2. A víztest VOR kódja: AIQ958 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: 15 Meszes közepes területű sekély nyílt vízfelületű állandó típushoz hasonló

Részletesebben

147/2010. (IV. 29.) Korm. rendelet a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó

147/2010. (IV. 29.) Korm. rendelet a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó 147/2010. (IV. 29.) Korm. rendelet a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó általános szabályokról 1. E rendelet hatálya kiterjed

Részletesebben

VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁS, AZ ÉRINTETT EMBEREK LEHETŐSÉGEI

VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁS, AZ ÉRINTETT EMBEREK LEHETŐSÉGEI VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁS, AZ ÉRINTETT EMBEREK LEHETŐSÉGEI Dr. Hajósy Adrienne, Nők a Balatonért Egyesület Gyenesdiás, 2015. szeptember 29. Tartalom Mi a vízgyűjtő-gazdálkodási terv, és milyen cselekvési lehetőséget

Részletesebben

A Dráva árvízkockázat kezelési (ÁKK) tervezési egység a Dél-dunántúli és a Nyugat-dunántúli vízügyi igazgatóságok működési területét érinti.

A Dráva árvízkockázat kezelési (ÁKK) tervezési egység a Dél-dunántúli és a Nyugat-dunántúli vízügyi igazgatóságok működési területét érinti. A Dráva árvízkockázat kezelési (ÁKK) tervezési egység a Dél-dunántúli és a Nyugat-dunántúli vízügyi igazgatóságok működési területét érinti. Intézkedés Árvízvédelmi célja Előirányzott intézkedések Árvízvédelmi

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG. SOMLYÓDY BALÁZS főigazgató KSZGYSZ konferencia, december 9.

AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG. SOMLYÓDY BALÁZS főigazgató KSZGYSZ konferencia, december 9. AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG SOMLYÓDY BALÁZS főigazgató KSZGYSZ konferencia, 2014. december 9. A VÍZÜGYI SZOLGÁLAT HELYE AZ ÁLLAMIGAZGATÁSBAN Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi helyettes

Részletesebben

Hajózás a Maros folyón

Hajózás a Maros folyón BORZA TIBOR osztályvezető Magyar Hidrológiai Társaság, XXXIV. Országos Vándorgyűlés Debrecen, 2016. július 6-8. Történeti áttekintés A meglévő állapot ismertetése Jogszabályi környezet Hidrológiai számítások

Részletesebben

A Balatont érintő beruházások bemutatása

A Balatont érintő beruházások bemutatása A Balatont érintő beruházások bemutatása Előadó: Dátum: Helyszín: Rendezvény: Fodor Zsuzsanna Országos Vízügyi Főigazgatóság 2018. december 12. Siófok Balaton Részvízgyűjtő Vízgazdálkodási Tanács Hazai

Részletesebben

A 2.50-es árvízi öblözet lokalizációs terve

A 2.50-es árvízi öblözet lokalizációs terve A 2.50-es árvízi öblözet lokalizációs terve ÁRVIZI VESZÉLYEZTETETTSÉG MAGYARORSZÁGON 2015. konferencia 2015. február 3. Csibrán Zoltán osztályvezető Közép-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság Célkitűzések

Részletesebben

A Nagyvízi mederkezelési tervek készítése Igazgatóságunk területén. Győr, február 24. Dunai Ferenc Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztály

A Nagyvízi mederkezelési tervek készítése Igazgatóságunk területén. Győr, február 24. Dunai Ferenc Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztály A Nagyvízi mederkezelési tervek készítése Igazgatóságunk területén Győr, 2015. február 24. Dunai Ferenc Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztály A nagyvízi meder kezelésének céljai Elkészülése, kihirdetése

Részletesebben

Vízjárási események: folyók, tavak és a talajvíz

Vízjárási események: folyók, tavak és a talajvíz Országos Meteorológiai Szolgálat Magyar Meteorológiai Társaság Éghajlati Szakosztály Magyar Hidrológiai Társaság Hidraulikai Műszaki Hidrológiai Szakosztály 2010 ÉGHAJLATA, IDŐJÁRÁSA ÉS VÍZJÁRÁSA A TÉNYADATOK

Részletesebben

A Víz Keretirányelvről, a felszíni vízvédelmi jogszabályok felülvizsgálatának szükségességéről

A Víz Keretirányelvről, a felszíni vízvédelmi jogszabályok felülvizsgálatának szükségességéről A Víz Keretirányelvről, a felszíni vízvédelmi jogszabályok felülvizsgálatának szükségességéről Gaul Réka Orsolya BM Vízgyűjtő-gazdálkodási és Vízvédelmi Főosztály maszesz, 2018. november 29 2 24 beérkező

Részletesebben

Horváth Angéla Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A)

Horváth Angéla Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Horváth Angéla Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) 6 db kijelölt vízfolyás víztest 2 db kijelölt állóvíz víztest 5 db kijelölt

Részletesebben

JELENTŐS VÍZGAZDÁLKODÁSI PROBLÉMÁK. 2-7 Hernád, Takta vízgyűjtő-gazdálkodási tervezési alegység

JELENTŐS VÍZGAZDÁLKODÁSI PROBLÉMÁK. 2-7 Hernád, Takta vízgyűjtő-gazdálkodási tervezési alegység ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG ÉMVIZIG 3530 Miskolc, Vörösmarty utca 77. 3501 Miskolc, Pf.: 3. (46) 516-610 (46) 516-611 emvizig@emvizig.hu www.emvizig.hu Válaszukban szíveskedjenek iktatószámunkra

Részletesebben

Magyar joganyagok - 74/204. (XII. 23.) BM rendelet - a folyók mértékadó árvízszintj 2. oldal 3. Árvízvédelmi falak esetében az árvízkockázati és a ter

Magyar joganyagok - 74/204. (XII. 23.) BM rendelet - a folyók mértékadó árvízszintj 2. oldal 3. Árvízvédelmi falak esetében az árvízkockázati és a ter Magyar joganyagok - 74/204. (XII. 23.) BM rendelet - a folyók mértékadó árvízszintj. oldal 74/204. (XII. 23.) BM rendelet a folyók mértékadó árvízszintjeiről A vízgazdálkodásról szóló 995. évi LVII. törvény

Részletesebben

Az árvízvédelmi biztonság változása az elmúlt 10 évben, jövőbeli feladatok

Az árvízvédelmi biztonság változása az elmúlt 10 évben, jövőbeli feladatok Budapest, 2015. május 26. Az árvízvédelmi biztonság változása az elmúlt 10 évben, jövőbeli feladatok LÁNG ISTVÁN MŰSZAKI FŐIGAZGATÓHELYETTES - Törzsvezető ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG Országos Műszaki

Részletesebben

A projekt általános célja a VTT program eddigi tapasztalatainak hasznosításával a Tisza-völgy árvízi biztonságának javítása.

A projekt általános célja a VTT program eddigi tapasztalatainak hasznosításával a Tisza-völgy árvízi biztonságának javítása. Projekt címe: VTT Közép-tiszai tározók kiépítése Inérháti tározó Projekt azonosító száma: KEHOP-1.4.0-15-2016-00013 Projektgazda megnevezése: Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) valamint az Észak-magyarországi

Részletesebben

Magyar joganyagok - 74/204. (XII. 23.) BM rendelet - a folyók mértékadó árvízszintj 2. oldal 3. Árvízvédelmi falak esetében az árvízkockázati és a ter

Magyar joganyagok - 74/204. (XII. 23.) BM rendelet - a folyók mértékadó árvízszintj 2. oldal 3. Árvízvédelmi falak esetében az árvízkockázati és a ter Magyar joganyagok - 74/204. (XII. 23.) BM rendelet - a folyók mértékadó árvízszintj. oldal 74/204. (XII. 23.) BM rendelet a folyók mértékadó árvízszintjeiről A vízgazdálkodásról szóló 995. évi LVII. törvény

Részletesebben

21. Melléklet. Az esettanulmány területek jellemzése, az ökológiai felmérés eredményei és intézkedési javaslatok

21. Melléklet. Az esettanulmány területek jellemzése, az ökológiai felmérés eredményei és intézkedési javaslatok 21. Melléklet Az esettanulmány területek jellemzése, az ökológiai felmérés eredményei és intézkedési javaslatok ÖKO Zrt.vezette Konzorcium ÖKO Zrt. BME VKKT VTK Innosystem ARCADIS Az esettanulmány területek

Részletesebben

2010/76.sz. Hidrológiai és hidrometeorológiai tájékoztatás és előrejelzés

2010/76.sz. Hidrológiai és hidrometeorológiai tájékoztatás és előrejelzés 1 / 5 2012.10.03. 9:41 2010/76.sz. Hidrológiai és hidrometeorológiai tájékoztatás és előrejelzés 2010. május 19. A hidrometeorológiai helyzet és várható alakulása Tegnap az éjszakai órákban, majd ma hajnalban

Részletesebben

A Közép-Duna árvízkockázat kezelési (ÁKK) tervezési egység a Közép-Duna-völgyi és a Közép-dunántúli vízügyi igazgatóságok működési területét érinti.

A Közép-Duna árvízkockázat kezelési (ÁKK) tervezési egység a Közép-Duna-völgyi és a Közép-dunántúli vízügyi igazgatóságok működési területét érinti. A Közép-Duna árvízkockázat kezelési (ÁKK) tervezési egység a Közép-Duna-völgyi és a Közép-dunántúli vízügyi igazgatóságok működési területét érinti. Intézkedés Árvízvédelmi célja Előirányzott intézkedések

Részletesebben

Projekt címe: Belvízcsatornák fejlesztése és rekonstrukciója. Projekt azonosító száma: KEHOP

Projekt címe: Belvízcsatornák fejlesztése és rekonstrukciója. Projekt azonosító száma: KEHOP Projekt címe: Belvízcsatornák fejlesztése és rekonstrukciója Projekt azonosító száma: KEHOP-1.3.0-15-2016-00010 Projektgazda megnevezése: Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) valamint az Észak-dunántúli

Részletesebben

ELŐREHALADÁSI JELENTÉS ÉRTÉKELÉS

ELŐREHALADÁSI JELENTÉS ÉRTÉKELÉS Közúti Építő és Szolgáltató Kft. 7100 Szekszárd, Tartsay V. u. 10. Tel./Fax: 74/512-312, 512-313 www.kozuti.epito.hu E-mail: kozuti.epito@t-online.hu ISO 9001/2000 Tanúsítvány r. száma: CERT-5192-2007-AQ-BUD-RvA

Részletesebben

A Váli-völgy vízrendezési feladatai

A Váli-völgy vízrendezési feladatai A Váli-völgy vízrendezési feladatai A Váli-völgy vízrendezési feladatai című projekt a 1318/2015. (V.21.) Korm. határozatban került nevesítésre a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP),

Részletesebben

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: - 1.2. A víztest VOR kódja: AIQ957 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: 15 Meszes közepes területű sekély nyílt vízfelületű állandó típushoz hasonló

Részletesebben

Miskolc Mezőzombor szakasz műtárgyai Előadó: Závecz Richárd

Miskolc Mezőzombor szakasz műtárgyai Előadó: Závecz Richárd ÚJ HIDAK TERVEZÉSE A MISKOLC NYÍREGYHÁZA VASÚTVONALON Miskolc Mezőzombor szakasz műtárgyai Előadó: Závecz Richárd HERNÁDNÉMETI HERNÁD HÍD keresztmetszeti fényképe oldalnézeti fényképe A jelenlegi híd főbb

Részletesebben

Az európai vízkészletek megőrzésére irányuló terv (Blueprint to Safeguard Europe's Water Resources) A vízgyűjtő-gazdálkodási tervek értékelése

Az európai vízkészletek megőrzésére irányuló terv (Blueprint to Safeguard Europe's Water Resources) A vízgyűjtő-gazdálkodási tervek értékelése Az európai vízkészletek megőrzésére irányuló terv (Blueprint to Safeguard Europe's Water Resources) A vízgyűjtő-gazdálkodási tervek értékelése dr. Kerekesné Steindl Zsuzsanna főosztályvezető helyettes

Részletesebben

Intézkedés Árvízvédelmi célja Előirányzott intézkedések Árvízvédelmi töltésekkel kapcsolatos intézkedés típusok

Intézkedés Árvízvédelmi célja Előirányzott intézkedések Árvízvédelmi töltésekkel kapcsolatos intézkedés típusok A Alsó-Duna árvízkockázat kezelési (ÁKK) tervezési egység az Alsó-Duna-völgyi, a Közép-dunántúli és a Dél-dunántúli vízügyi igazgatóságok működési területét érinti. Intézkedés Árvízvédelmi célja Előirányzott

Részletesebben

Készítette: Cseresznyés Dóra Környezettan Bsc 2014.03.05.

Készítette: Cseresznyés Dóra Környezettan Bsc 2014.03.05. Készítette: Cseresznyés Dóra Környezettan Bsc 2014.03.05. Megújulóenergia Megújulóenergiaforrás: olyan közeg, természeti jelenség, melyekből energia nyerhető ki, és amely akár naponta többször ismétlődően

Részletesebben

KÖRNYEZETGAZDASÁGTAN

KÖRNYEZETGAZDASÁGTAN KÖRNYEZETGAZDASÁGTAN KÖRNYEZETGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Szolnok Sz gyalog gy os alog Tisz Tis a z híd építése épít 2010.10.22.

Szolnok Sz gyalog gy os alog Tisz Tis a z híd építése épít 2010.10.22. 2010.10.22. A feladat: Tisza a folyó 334+845 fkm szelvényében A szolnoki Tisza folyó felett átívelő gyalogos éskerékpáros projekt az alábbi fő részfeladatokból tevődik össze: Tiszaligeti oldalon: számára

Részletesebben

Projekt címe: Bodrogközi Tisza-felső és a Bodrog bal parti árvízvédelmi rendszer fejlesztése

Projekt címe: Bodrogközi Tisza-felső és a Bodrog bal parti árvízvédelmi rendszer fejlesztése Projekt címe: Bodrogközi Tisza-felső és a Bodrog bal parti árvízvédelmi rendszer fejlesztése Kedvezményezett megnevezése: Észak magyarországi Vízügyi Igazgatóság Projekt azonosító száma: KEOP-2.1.1/2F/09-11-2011-0005

Részletesebben

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: Tisza-tó - Abádszalóki-öböl 1.2. A víztest VOR kódja: AIQ955 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: 15 Meszes közepes területű sekély nyílt vízfelületű

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye árvízvédelmi helyzetének alakulásáról és folyógazdálkodásáról

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye árvízvédelmi helyzetének alakulásáról és folyógazdálkodásáról Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye árvízvédelmi helyzetének alakulásáról és folyógazdálkodásáról Készítette: Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság Miskolc 2012. november Borsod- Abaúj- Zemplén megye

Részletesebben

Előterjesztés az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Komárom - Esztergom megyét kiemelten érintő projektjeiről

Előterjesztés az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Komárom - Esztergom megyét kiemelten érintő projektjeiről Előterjesztés az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Komárom - Esztergom megyét kiemelten érintő projektjeiről Igazgatóságunkon az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében jelenleg

Részletesebben

A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés célja

A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés célja A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés célja A vízgyűjtő-gazdálkodás célja a felszíni (folyók, patakok, csatornák, tavak, tározók) és a felszín alatti vizek állapotának megőrzése és javítása, a jó állapot elérése

Részletesebben

jellemzése 602,4 km 2 7,85 millió m 3 )

jellemzése 602,4 km 2 7,85 millió m 3 ) Közép-dunántúli KörnyezetvK rnyezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Vízgyűjtő-gazdálkodási Osztály A Velencei-tó vízgyűjtője je a Víz V z Keretirányelv tükrt krében Előad adó: : Horváth Angéla Velencei-tó

Részletesebben

BŐSI KIRÁNDULÁS VÍZÉPÍTŐ KÖR 2012.04.05.

BŐSI KIRÁNDULÁS VÍZÉPÍTŐ KÖR 2012.04.05. 2012 BŐSI KIRÁNDULÁS VÍZÉPÍTŐ KÖR 2012.04.05. 1. Bevezetés A Vízépítő Kör szervezésében 2012.04.05.-én szakmai kiránduláson vettünk részt, mely során meglátogattuk a Bős-Nagymarosi vízlépcsőrendszer műtárgyait:

Részletesebben

Frissítve: április 5. 21:31 Netjogtár Hatály: 2018.III Magyar joganyagok - 97/2007. (XII. 23.) KvVM rendelet - az egyes kiemelt jelentőség

Frissítve: április 5. 21:31 Netjogtár Hatály: 2018.III Magyar joganyagok - 97/2007. (XII. 23.) KvVM rendelet - az egyes kiemelt jelentőség Magyar joganyagok - 97/2007. (XII. 23.) KvVM rendelet - az egyes kiemelt jelentőség 1. oldal 97/2007. (XII. 23.) KvVM rendelet az egyes kiemelt jelentőségű vízilétesítmények rendszeres műszaki megfigyeléséről

Részletesebben

Mezei és vizes élőhelyek kezelés

Mezei és vizes élőhelyek kezelés Folyók, csatornák és töltéseik, gátjaik Mezei és vizes élőhelyek kezelés Vizes élőhelyek kezelése I. - folyóvizek Folyó: természetes, egyirányú folyás, ásványi anyagokat, szerves anyagot (táplálékot) és

Részletesebben

Bodonhelyi holtágrehabilitáció mintakeresztszelvénye M=1:150. Holtág a föág bal oldalán Mv=1:100 Mh=1:1000

Bodonhelyi holtágrehabilitáció mintakeresztszelvénye M=1:150. Holtág a föág bal oldalán Mv=1:100 Mh=1:1000 Bodonhelyi holtágrehabilitáció mintakeresztszelvénye 24+92-25+11 fkm 112,70 (6,17 m/s 1971) 110.6 Kotrás referencia mederszint + 1,0 m 2,07 min. 6,00 m holtág rehabilitációjával Holtág Mederkotrás, anyagelhelyezés

Részletesebben

MÉRTÉKADÓ ÁRVÍZSZINTEK MEGHATÁROZÁSA A TISZA-VÖLGYBEN

MÉRTÉKADÓ ÁRVÍZSZINTEK MEGHATÁROZÁSA A TISZA-VÖLGYBEN MÉRTÉKADÓ ÁRVÍZSZINTEK MEGHATÁROZÁSA A TISZA-VÖLGYBEN XXXIII. ORSZÁGOS VÁNDORGYŰLÉS Szombathely, 2015. július 02. Dr. Kovács Sándor Váriné Szöllősi Irén SZOLNOKI HÍD SZELVÉNYE 2000. április SZOLNOK TISZAPARTI

Részletesebben

Katona Ottó Viziterv Alba Kft. "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A)

Katona Ottó Viziterv Alba Kft. Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Katona Ottó Viziterv Alba Kft. "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) 31 db kijelölt vízfolyás víztest 6 db kijelölt állóvíz víztest 10 db kijelölt felszín alatti víztest Főbb vízfolyások:

Részletesebben

Intézkedés Árvízvédelmi célja Előirányzott intézkedések Árvízvédelmi töltésekkel kapcsolatos intézkedés típusok

Intézkedés Árvízvédelmi célja Előirányzott intézkedések Árvízvédelmi töltésekkel kapcsolatos intézkedés típusok Az Alsó-Tisza árvízkockázat kezelési (ÁKK) tervezési egység az Alsó-Tisza-vidéki, a Tiszántúli és a Körös-vidéki vízügyi igazgatóságok működési területét érinti. Intézkedés Árvízvédelmi célja Előirányzott

Részletesebben

Tíz éve az EU-ban, a környezetvédő civil szervezetek szemszögéből; Vízgazdálkodás

Tíz éve az EU-ban, a környezetvédő civil szervezetek szemszögéből; Vízgazdálkodás Tíz éve az EU-ban, a környezetvédő civil szervezetek szemszögéből; Vízgazdálkodás Gruber Tamás, vizesélőhely-védelmi program WWF Magyarország 2014. június 23. Vízgyűjtő-gazdálkodás, Víz Keretirányelv (VKI)

Részletesebben

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: - Poroszlói-medence 1.2. A víztest VOR kódja: AIQ956 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: 15 Meszes közepes területű sekély nyílt vízfelületű

Részletesebben

Központi beruházások projekt adatai

Központi beruházások projekt adatai Központi beruházások projekt adatai Fejezet megnevezése: Beruházás 2007. év előtti ok 2007. évi ok 16 01 00 00 00 2 011312091 Nyugat-Balatoni RV V./B. ütem 2 010,3 2 010,1 0,1 16 01 00 00 00 3 011312092

Részletesebben