Az asztrolábium és használata
|
|
- Dániel Halász
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az asztrolábium és használata Szerkesztette: Matisz Attila (2010) (Kiegészítve, átdolgozva 2017-ben.)
2 Az asztrolábium Asztrolábiumot (görögül: ἁστρολάβον aztrolabosz) már az ókori görögök is használtak, szerkesztési elmélete Hipparkhosz és Apolloniosz nevéhez fűződik. Theon (i.e ) alexandriai tudós írt egy tanulmányt az asztrolábium használatáról. Később a muszlim tudósok tökéletesítették, hozzáadva a horizontális és azimutális köríveket. Ők főleg vallási célokra és navigációra használták. Fontos volt számukra az imák idejének meghatározása, valamint Mekka irányának kijelölése. Al-Sufi (Abd al-rahman al-sufi) 1000 különféle módját írja le az asztrolábium használatának, asztronómiai, asztrológiai, navigátori, időmérési, szögmérési és számos vallási tevékenység meghatározása. A 12. század elején került Európába Spanyolországon keresztül ig nagyon népszerű csillagászati műszer volt. Az asztrolábium a csillagszféra (forgatható síkra vetített - csillagtérkép) és a dioptria (szögmérő) keveréke, mely számos csillagászati mérést és számítást tesz lehetővé. Ezért szférikus asztrolábiumnak (síkszférikus asztrolábium) nevezik. Az asztrolábium előlapja: Az előlap egy alapkorongból áll, amelyre a betétkorongok, a pók és a vonalzó kerül. Az alapkorong egy fogantyú segítségével tartható, amely a függőleges irányt jelöli ki. A korong peremén egy vékony gyűrű helyezkedik el, ami órabeosztást tartalmaz. Az órabeosztás az idő mérése céljából lentről, az óramutató járásával azonos irányban 1-től 12 óráig tart, majd fentről a délutáni órák következnek 1-től 12 óráig. Óraszög mérésekor viszont a beosztás fentről indul, szintén az óramutató járásával azonos irányba. Az órabeosztás az általunk bemutatott eszközön 5 perces időközzel van. Más eszközön ez lehet sűrűbb, vagy ritkább. Az alapkorong, a fogantyú és a gyűrű fixek, a többi mozgatható (forgatható) az alaphoz képest. Az alapkorongra helyezik a betétkorongot, melyet a közepén átfúrt lyukon átdugott tengely, valamint a szélén levő bütyök segítségével rögzítik az alapkoronghoz, ezért ez nem foroghat. A betétkorong a ma készített asztrolábiumokon az alapkorongra van nyomtatva. A betétkorong adatai a földrajzi szélességtől függ, ezért általában egy műszerhez több betétkorongot készítenek különböző szélességekre. A betétkorong három koncentrikus kört tartalmaz (bentről kifelé haladva ráktérítő, ekvátor és baktérítő), a horizontális koordináta-rendszer köríveit (azimut és magasság), a szürkületi íveket (polgári, navigációs és csillagászati, ez itt nem látható) és az egyenlőtlen órák vonalait. Ezeket a vonalakat, az éggömb déli pólusából, 1
3 szereografikus projekcióval vetítik az egyenlítő síkjára. (A déli féltekére készített betétkorongot az északi pólusból vetítik.) Ezután teszik rá a pók -ot, amely a tengely körül forgatható. Ezt általában gyönyörűen dekorálták és tartalmazta a csillagmutatókat. (A fényesebb csillagok helyét.) A pókon helyezkedik el az ekliptika köre, az ekliptikai hosszúság fokbeosztásával, és általában tartalmazza az állatövi jegyek szimbólumát vagy nevét. Az ekliptikai hosszúság a tavaszponttól (Kos 0 ) fokonkénti beosztással, az óramutató járásával ellentétes irányban van. A modern asztrolábiumokon ahol a pókot transzparensre nyomtatják a csillagmutatók helyett az égbolt csillagai láthatók. (A klasszikus asztrolábium ezt nem tartalmazhatta.) Az előlap tetejére kerül a vonalzó, ami szintén a tengely körül forgatható. A vonalzón deklinációs fokbeosztások vannak fokonként. Az asztrolábium hátlapja: A hátlap számos vonalat és beosztást tartalmaz. Használatkor általában ezzel kezdődött a munka, mivel az előlapon be kellett állítani az égbolt pillanatnyi helyzetét. A hátlap a következő elemekre bontható: 1. Szögmérésre használatos fokbeosztás. Ez a vízszintes iránytól felfelé és lefelé 0 -tól 90 -ig tart fokonként. 2. Az ekliptikai hosszúság skálája, az állatövi jegyek jeleivel, vagy neveikkel. Ez március 21-ével kezdődik, az óramutató járásával ellentétes irányban haladva fokonként 0 -tól 360 -ig. 3. Naptár, amely segítségével a Nap ekliptikai hosszúságát határozhatjuk meg egy adott napra. Itt kétféle asztrolábium lehetséges, az egyik 365 napos, normál évekre, a másik 366 napos szökőévekre. A mi esetünkben a naptár naponkénti beosztással van ellátva, és számozása az adott nap elején (0 órától) indul 1, 6, 11, 16, 21, 26 számokkal. Itt a pontos beállítás végett a vonalzó élét a nap megfelelő részére vihetjük. 4. Egyenlőtlen, vagy szezonális (Unequal) óravonalak. (A nappal és az éjszaka egyenlő részre van felosztva.) Az általunk bemutatott példányon a számozás napkeltétől, vagyis 0 órától déli 6 óráig tart, majd 5 óra megfelel délután 7 órának, és így tovább, 0 óra a napnyugtai 12 órát jelenti. 5. Szögmérő téglalap távolság és magasság meghatározásához. Valójában tangens táblázatnak is használható. A muszlim imaidőket ennek segítségével határozták meg, ezért a függőleges (Umbra Versa) és vízszintes (Umbra Recta) is 7 7 egyenlő részre van osztva, mivel egy 7 láb hosszú függőleges gnómon árnyékával mérték az imaidőket. Az európai asztrolábiumokon a beosztás általában 10, vagy 12 rész. 2
4 Irányzék. Olyan vonalzó, melynek a két végére irányzó eszköz van felszerelve. A jobb oldalán az egyenlőtlen idő meghatározásához való fokbeosztás látható. A betétkorong elemei: Északi pólus, az asztrolábium középpontja. Zenit. Helye a földrajzi szélességtől függ. Ráktérítő köre. Ekvátor köre. Baktérítő köre, a betétkorong határa. A horizont köríve. Polgári szürkület íve. Navigációs szürkület íve. Csillagászati szürkület íve. A horizont feletti magassági körök. (Más néven almukantaratok.) Ezek a fenti képen 0 -tól 90 -ig,öt fokonként, a példáinkban viszont 2 fokonként vannak ábrázolva. Azimutális körívek. Ezek a fenti képen 10 fokonként, a példáinkban viszont szintén két fokonként vannak ábrázolva. Itt az azimut beosztása déltől indul nyugat felé, az óramutató járásával azonos irányban 0 -tól ig, illetve déltől, ellentétes irányban 0 -tól ig. 3
5 Különböző szélességi fokokra készült betétkorongok: 13 India 31 Alexandria 52 Hollandia 69 Norvégia Az asztrolábium használata Mielőtt a mérésekhez hozzákezdenénk, meg kell említeni, hogy minden időpontot helyi szoláris időben kell megadni, és az eredményt is abban kapjuk. Ennek elhanyagolása, 16 perc eltérést is eredményezhet. Ezért először ismerkedjünk meg a középidő-szoláris idő kapcsolatával. A Nap éves járása az égen nem egyenletes, ezért bevezettek egy középidőt, ami szerint az óránk jár, míg a napórák a Nap járása szerinti szoláris időt mutatják. A kettő különbségét időegyenlítésnek nevezzük. A középidő és a szoláris idő különbsége az év folyamán ±15 percet is eléri. Például az időegyenlítés értéke február 11-én, 14 perc, október 1-én viszont -16,5 perc. Példaként határozzuk meg az időegyenlet értékét március 1-jén. A hátlapon forgassuk az irányzék perc beosztású oldalát március 1-jére, majd a percmutatón olvassuk le az időegyenlet értékét: +12 perc. Ezt az értéket a szoláris helyi időhöz hozzá kell adni. A zónaidő meghatározásához, még a hosszúsági korrekciót is el kell végezni, ami a zónaközéptől keletre fokonként 4 perc levonást jelent (nyugatra hozzáadást). (Nálunk Szombathelyen: 16,5-15 =1,5 =6 m.) Például ha Szombathelyen a napórával, vagy asztrolábiummal 15 h 26 m -et mérünk ezen a napon, akkor a középidő 15 h 26 m + 12 m - 6 m = 15 h 32 m. 4
6 A Nap helye az égen Az asztrolábium használatakor nagyon gyakran kell a pók, vagyis a csillagos ég pillanatnyi helyzetét beállítani. Ez gyakorlatilag a Nap helyének meghatározásával kezdődik a hátoldalon, majd az előlapon beállítjuk a csillagos ég helyzetét. Példaképpen határozzuk meg június elsején 0 óra környékén a Nap helyét! Forgassuk a hátlapon az irányzékot június 1-jére. (1) Itt az adott napon, a napszaknak megfelelő időt is beállíthatjuk. A vastagabb vonal június elseje 0 órát jelenti, míg a következő vékonyabb vonal június elseje 24 órát, vagy június másodika 0 órát jelent. A hozzá tartozó ekliptikai hosszúság =71,2, vagy Gemini 11,2 (2). Ez után az előlap pókjának ekliptikai körén keressük meg a 71,2 ekliptikai hosszúságot, majd a vonalzót állítsuk erre az értékre és forgassuk a pókot a vonalzóval együtt az adott időpontra. Ekkor a csillagos ég helyzete, a Nap, a csillagok, a Hold és a bolygók a megfelelő helyükön lesznek. A Hold és a bolygók helyzetét lásd később. Másik példaként állítsuk be az asztrolábiumot augusztus 20-án este 10 óra időpontra. (Szoláris idő.) A hátlapon olvassuk le a Nap ekliptikai hosszúságát ezen a napon =148,5, Oroszlán 28,5. Az előlapon a vonalzót állítsuk este 10 órára, és a pókot forgassuk addig, amíg az ekliptikán a =148,5 egy vonalba esik a rögzített vonalzó élével. A horizont fölötti területen megkaptuk a csillagos ég pillanatnyi helyzetét. (Az éggömbre kívülről tekintünk!) Láthatjuk például, hogy az Altair (Sas csillagkép) nemrégen delelt, a Deneb (Hattyú csillagkép) nemsokára fog delelni. Megjegyzés: Az asztrológusok ezt használták a legtöbbször, mivel a páciens születési idejére állítva, leolvasható az égbolt helyzete. A napkelte idejének és helyének meghatározása adott napon A mérést végezzük június elseje időpontjára. Először keressük meg a Nap ekliptikai hosszúságát ezen a napon. Lásd előző példa. Ezután az asztrolábium előlapján forgassuk a pókot úgy, hogy az ekliptika =71,2 -a essen egybe a horizont napkelte oldalával. (3) (Ez a pont a Nap pillanatnyi helye.) A napnyugta megtalálásához használjuk a horizont másik oldalát. Forgassuk a vonalzót a horizontnak ugyanerre a pontjára, majd a peremen olvassuk le a napkelte helyi idejét (4), ami szoláris helyi időben kb. 4 h 16 m. A napkelte azimutját a horizonton az adott pont azimut koordinátája adja, ami (Itt az azimut skála D=0 ; K=-90 ; É=-180 ; a másik irányba: D=0 ; Ny=90 ; É=180, ezért a szokásos azimut koordináta meghatározásához, a leolvasott értékhez 180 -ot hozzá kell adni. A szokásos: É=0; K=90 ; D=180 ; Ny=270.) 5
7 Megjegyzés: Ugyanígy tudjuk meghatározni a polgári, navigációs és csillagászati szürkület időpontját is, ha a Nap helyét nem a horizontra állítjuk, hanem a megfelelő szürkületi vonalra. Mikor lesz a Nap azimutja egy adott érték, adott napon? Az idő itt is június elseje legyen. Mikor lesz a Nap azimutja - 30? Forgassuk a hátlapon az irányzékot június 1-jére. A hozzá tartozó ekliptikai hosszúság =71,2, vagy Gemini 11,2. (Lásd előző példa.) Az előlapon forgassuk a pókot úgy, hogy a kapott ekliptikai hosszúság =71,2 essen egybe a -30 -os azimut értékkel. Forgassuk a vonalzó élét erre a helyre és olvassuk le az időt, ez esetünkben, szoláris helyi időben mérve, délelőtt 10 h 58 m. Ebben az időpillanatban a Nap magassága kicsit több mint 61. Megjegyzés: Figyeljük meg az ábrán a -30 -os azimut vonalat, ami a vonalzó mögött éppen a megadott ekliptikai helyre görbül. Mikor lesz a Nap azimutális koordinátái adott értékű? A Nap azimutja legyen 60, magassága 20. Forgassuk a pókot addig, amíg az ekliptika körvonala (külső kör) rákerül az azimutális koordinátákkal adott pontra. Ez a pont az ekliptika körén kb. =351, Halak 21. Forgassuk a vonalzó élét erre a pontra, és olvassuk le az időt. Ez szoláris helyi időben mérve, kb. délután 3 h 36 m. Az asztrolábium hátoldalán az irányzékot forgassuk a =351 ekliptikai hosszúságra. Ekkor a dátum március 12. Megjegyzés: Az ekliptika köre a =190 ekliptikai hosszúságnál, Mérleg jegy 10. is érinti a megadott koordináta pontot. Ez október 2-án van, 3 h 36 m -kor. Csillag kelésének (nyugvásának) meghatározása adott napon Legyen az adott csillag az Aldebaran a Bika csillagképből, az adott nap, pedig szeptember 21. Az asztrolábium hátoldalán forgassuk az irányzékot szeptember 21-ére. Az ekliptikai hosszúság =179, (Szűz jegye 29 ). Az előlapon forgassuk a pókot addig, míg az Aldebaran a horizontra kerül, például a nyugvási oldalon. Ezután forgassuk a vonalzót az ekliptikai hosszúság 6
8 =179 fokára, majd olvassuk le a nyugvás időpontját, ami szoláris helyi időben mérve, pontosan déli 12 óra. Csillag felső delelésének (kulminációjának) meghatározása Keressük az Altair (Sas csillagkép) felső delelését szeptember 21-én. Az előző részben szeptember 21-e =179 ekliptikai hosszúságnak felel meg. Az előlapon a pókot forgassuk el, hogy az Altair a meridián vonalra kerüljön. (felső delelés) A vonalzó segítségével olvassuk le a =179 ekliptikai hosszúsághoz tartozó időpontot. Ez szoláris helyi időben mérve, kb. este 7 h 59 m. A csillag delelési magassága 52. A Nap maximális magasságának meghatározása az adott helyen Az előlapon a pókot forgassuk úgy, hogy az ekliptikai kör =90 -a essen a meridiánra, és olvassuk le a magassági kör értékét. Ez kb. 66. A számított érték: ,5 =66,5. Megjegyzés: Az ekliptika =90 -a az a hely, ahol az ekliptika érinti a ráktérítőt, ami megfelel a nyári napéjegyenlőségnek az északi féltekén. Egy csillag rektaszcenziójának és deklinációjának meghatározása Határozzuk meg a Rigel (Orion csillagkép) ekvatoriális koordinátáit. Forgassuk a pókot addig, amíg a csillag a meridiánra kerül 1, majd a vonalzót forgassuk a csillagra és a vonalzón levő skáláról olvassuk le a megfelelő deklináció értéket. Ez -8. A rektaszcenzió meghatározásához forgassuk a vonalzót a tavaszpontra (Aries 0 ). Olvassuk le rektaszcenziót az órakörről, ami kb. 5 h 12 m. A valóságos érték: =5 h 14 m 32,3 s ; = es epochára. Megjegyzés: Természetesen, ha csak a deklinációt akarjuk meghatározni, akkor nem szükséges a csillagot a meridiánra vinni, elég a vonalzóval leolvasni a deklináció értékét. A Nap és csillagok magasságának meghatározása Tartsuk az asztrolábiumot a fogantyújánál úgy, hogy a meridián vonal függőleges legyen, majd forgassuk a műszer síkját a mérendő objektum irányába. A Nap esetében a felső irányzék árnyékát állítsuk az alsó irányzék megfelelő helyére (bal oldali ábra), más objektum esetén célozzuk meg az irányzékkal az objektumot (jobb oldali ábra). Sohase nézzünk közvetlenül a Napba! Az asztrolábium hátlapján olvassuk le a magasság szögértékét. Megjegyzés: A mérés pontossága érdekében a vonalzót állítsuk függőleges helyzetbe, hogy a műszer súlypontja középen legyen. (ezért szokták a vonalzót is szimmetrikusra tervezni.) Az asztrolábiummal nem csak függőleges síkban mérhetünk szöget. A Hold és a bolygók helyének meghatározása. A Hold és a bolygók (Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter és Szaturnusz) helyzetét csak kiegészítő táblázatok (efemeriszek) segítségével tudjuk meghatározni. Ezekben a táblázatokban az égitestek rektaszcenzióját, pontosabban az állatövi jegyekben elfoglalt helyét valamint a deklinációját ábrázolják. 1 A csillag ekkor delel, óraszöge 0 h így a rektaszcenziója megegyezik a tavaszpont óraszögével. 7
9 A fenti táblázatban augusztus elején adja meg a Hold és a bolygók rektaszcenzióját. Például augusztus 10-én, a Jupiter rektaszceniója Kos 9 40, ami a szokásos óra:perc:másodperc alakban 0:38:40, a Vénusz rektaszcenziója pedig Oroszlán átírva a szokásos alakba (Kos+Bika+Ikrek+Rák=120 ) =9:1:4. A deklinációt következő táblázat adja, ahol a Jupiter deklinációja Ezek alapján, ha a augusztus 10-én beállítjuk a Nap pillanatnyi helyzetét a megfigyelés időpontjában, majd a vonalzót a Kos re visszük, akkor a Jupiter helye a vonalzó deklinációs skáláján lesz. Megjegyzések: A fentiekből látható, hogy Hold és a bolygók megfigyeléséhez előre készítenünk kell efemerisz táblázatokat. A fenti művelet megfordítható. Ha például észlelünk egy üstököst, beállítjuk az asztrolábiumot az észlelés időpontjára, megjelöljük az üstökös helyét az asztrolábiumon, majd a vonalzót az üstökös jelölt helyére visszük és leolvassuk a koordinátáit. Az idő meghatározása Csillagidő meghatározása Az asztrolábiummal a helyi csillagidőt nagyon könnyű meghatározni, mivel az a tavaszpont (Kos 0 ) óraszöge. Például határozzuk meg augusztus 1-jén, délután 2 órakor a helyi csillag- 8
10 időt. Állítsuk a hátlapon az irányzékot augusztus 1-re, és olvassuk le az ekliptikai hosszúságot; =130 (Oroszlán 10 ). Az előlapon a vonalzót állítsuk a pók ekliptikai skálájának 130 fokára, majd forgassuk a pókkal együtt a vonalzót délután 2 órára. Végül olvassuk le a tavaszpont óraszögét. Az óraszöget a gyűrűn déli 12 órától (0 óra), az óramutató járásával azonos irányban mérjük 24 óráig. Ezek alapján a helyi csillagidő: =10 h 40 m. Szoláris helyi idő meghatározása nappal Keressük meg az adott napon az asztrolábium hátlapján a Nap pozícióját. Ez pl. november 12- én 230 ekliptikai hosszúság, vagy Skorpió 20. Ezután mérjük meg a Nap magasságát. Például délelőtt mérve 15. Az előlapon forgassuk a pókot addig, míg az ekliptika 230 -as fokbeosztása egybe nem esik a délelőtti oldal 15 -os magassági vonalával. A vonalzó élét forgassuk erre a pontra, majd az órakörön olvassuk le az adott időt. Ez most 9 h 15 m. Szoláris helyi idő meghatározása éjjel A szoláris helyi időt éjjel is könnyen meghatározhatjuk. Válasszunk ki egy referencia csillagot, amit pillanatnyilag látunk és mérjük meg a csillag magasságát, figyelembe véve, hogy a csillag keleten vagy nyugaton látszik, majd állítsuk erre a magasságra a csillagmutatót. Példaképpen legyen ez a csillag az Aldebaran, melynek most, november 20-án, keleten a magassága 27. Ezután a hátlapon keressük meg a Nap állatövi helyét a mai dátumra, ami november 20-án 239, és az előlapon vigyük a vonalzót erre a helyre, vigyázva arra, hogy a referencia csillag közben ne mozduljon el és a peremen olvassuk le a szoláris helyi időt, ami most 20 h 10 m. Megjegyzés: Sokkal pontosabb mérést végezhetnénk, ha nem az égitest magasságát határoznánk meg, hanem az azimutját, mert az azimutális körök nagyobb szögben metszik az ekliptika körét, így a beállítás pontosabb lenne. Ehhez viszont egy külön teodolit-szerű műszerre lenne szükség. Az asztrolábiumot is lehet teodolitként használni, ha csinálunk neki egy megfelelő állványt és az irányzékot megnöveljük. A helyi középidő és zónaidő meghatározása az előbbi két esetben A helyi szoláris idő meghatározása után, határozzuk meg az adott naphoz tartozó időegyenlítést a műszer hátlapján. Ezt az értéket a helyi szoláris időhöz előjelhelyesen hozzáadva megkapjuk a helyi középidőt. Ha a hosszúsági különbséget is hozzáadjuk, megkapjuk a helyi zónaidőt. Ahány fokkal a zónaközéptől keletre vagyunk, annyiszor négy percet kell levonni, ha nyugatra vagyunk, akkor hozzáadni. Szezonális idő 2 meghatározása Néhány szó a szezonális órákról. Ezeket sok esetben egyenlőtlen (unequal) óráknak is nevezik. A középkor végéig gyakran ezt az időbeosztást is használták, mely szerint az időt napkeltétől napnyugtáig, valamint napnyugtától napkeltéig egyenlő részre osztották. Ezek alapján az év minden napján a nappali órák hossza különbözött az éjjeli órák hosszától, kivéve a napéjegyenlőségek alkalmával. Ezen kívül az év folyamán az órák hossza napról-napra változott. A szezonális idő meghatározása érdekében első lépésként meg kell határoznunk a Nap delelési magasságát az adott napon. Ez úgy történik, hogy az ekliptika mai naphoz tartozó pontját elforgatjuk a déli meridiánra és a magassági körön leolvassuk a magasságot. Ez után, az 2 A szezonális órát leginkább a keresztény és a muszlim imaidők meghatározására használták. 9
11 asztrolábium hátlapján az irányzékot állítsuk a peremen levő ezen magassági értékre és az irányzék fokskálájának a szezonális 6 órával (dél) való találkozási pontját jegyezzük meg, majd mérjük meg a Nap pillanatnyi magasságát, és az irányzékot állítsuk erre az értékre. Végül az irányzék fokskáláján az előbb megjegyzett értéknél olvassuk le a szezonális időt. Koordináta-transzformáció Az aszrtolábiummal könnyedén lehet átszámolni egy objektum koordinátáit egyik koordinátarendszerből a másikba. Ha például egy objektum azimutális koordinátáit egy adott időben ismerjük, akkor ezt a következőképpen számolhatjuk át ekvatoriális rendszerbe. Legyen például május 1-jén este 10 órakor egy objektum azimutális koordinátái a következők: magassága h=30, azimutja a=+60. (Az asztrolábiumon az azimut déltől nyugat felé mérve pozitív: ig, keletre negatív: ig.) Most határozzuk meg az objektum ekvatoriális koordinátáit. Állítsuk be a pókkal a mérés dátumát és idejét. Május 1-je (ekliptikai hosszúsága =42, Bika 12 ), és az idő este 10 óra. Az előlapon állítsuk a vonalzót az ekliptikai hosszúság =42 -ára és a pókkal együtt toljuk a vonalzót este 10 órára. (Zöld vonal) Ezután a pók rögzítésével a vonalzót toljuk a megadott azimutális koordinátákra és a vonalzó skáláján olvassuk le a deklinációt. =4. A rektaszcenzió α meghatározásához a vonalzó ábrán látható helye 3 h 15 m (Ami az objektum τ óraszöge) és a tavaszpont (Kos 0, piros vonal) 12 h 40 m közötti időtávolságot kell meghatározni. A két idő különbsége: = 9 h 25 m. Tehát az objektum ekvatoriális koordinátái: = 9 h 25 m ; = 4, vagy τ=3 h 15 m ; = 4 Számolással a pontosabb érték: =9 h 29 m ; =4 12. Végezetül olvassuk le az objektum ekliptikai hosszúságát a pók ekliptikai köréről: =140. Mérnöki használat Ha például egy torony magasságát akarjuk megmérni asztrolábiummal, akkor a következőt tehetjük. Menjünk a torony lábától egy bizonyos távolságra, amit meg tudunk mérni. (Pl. 15 m) Tartsuk a szemünk elé (Pl. 1,5 m magasra) a műszert, és az irányzékot állítsuk a torony tetejére. Leolvashatjuk a szöget is, de ekkor vagy szögfüggvénnyel tudjuk kiszámolni a torony magasságát, vagy kell rajzolnunk egy, az OAB háromszöghöz hasonló háromszöget, lemérni az alapot és a magasságot, majd aránypárral kiszámolni a torony magasságát. 10
12 Ezért inkább használjuk az asztrolábium hátoldalán levő szögmérő-téglalapot. (árnyéknégyzet.) akkor A mellékelt ábrán a toronynál mért OAB háromszögnek a zöld színű O A B háromszög felel meg, melynek befogói 9 és 12 egység hosszúak. (Vigyázat, mert a belső négyzetek részre vannak osztva, míg a külsők részre.) A hasonlóság miatt: x : 15 12: 9, ebből x=20 m. Tehát a torony magassága 20 m +1,5 m = 21,5 m. Ha az asztrolábium által mutatott szöget mérjük meg, ami 53,2,. (A 0,05 m a mérési hibahatáron belül van.) Természetesen az asztrolábium szögmérőjét vízszintesen is használhatjuk, így háromszögelési eljárást is alkalmazhatunk. 11
13 Melléklet 1. A sztereografikus projekció A projekció folyamán az éggömböt egy adott pontból vetítik az egyenlítő síkjára. Az északi féltekére készült betétkorong esetében ez a pont a déli pólus, a déli féltekére pedig az északi pólus pontjából történik a vetítés. A vetítés során az ekvátor körének a képe önmaga A ráktérítő köre az ekvatoriális kör belsejébe kerül A baktérítő köre az ekvatoriális körön kívülre esik, egyben ez a betétkorong pereme. A zenit pontja, a betétkorong észak-dél vonalára esik, a középponttól annál messzebb, minél kisebb a földrajzi szélesség értéke. Az északi pólus vetülete lesz a betétkorong egyben az asztrolábium középpontja A helyi horizont vonala lesz a legnagyobb kör, a középponttól kissé eltolva A horizont feletti magassági körök vetületei a középponthoz képest szintén excentrikusan helyezkednek el, amiket almukantarátoknak is nevezünk. 12
14 2. Referencia-csillagok Azokat a csillagokat nevezzük referencia-csillagnak, melyeket az asztrolábium pókjának csillagjelölői mutatnak. A koordinátákat J2000 epochára határoztuk meg. Csillag neve Csillagkép Rektaszcenzió Deklináció Megjegyzés Aldebaran Taurus 04 h 36 m 45,2 s α Tauri Algol Perseus 03 h 09 m 07,5 s β Persei Alkaid (Benetnasch) Ursa Maior 13 h 48 m 03,5 s β Ursae Majoris Alpheratz Andromeda 00 h 09 m 08,3 s α Andromedae Altair Aquila 19 h 51 m 27,5 s α Aquilae Arcturus Bootes 14 h 16 m 16,8 s α Bootis Capella Auriga 05 h 17 m 46,0 s α Aurigae Caph Cassiopeia 00 h 09 m 58,7 s β Cassiopeiae Deneb Cygnus 20 h 41 m 54,4 s α Cygni Procyon Canis Minor 07 h 40 m 03,2 s α Canis Minoris Regulus Leo 10 h 09 m 07,0 s α Leonis Rigel Orion 05 h 15 m 14,3 s β Orionis Scheat Pegazus 23 h 04 m 28,3 s β Pegasi Sirius Canis Maior 06 h 54 m 47,3 s α Canis Maioris Spica Virgo 13 h 25 m 55,3 s α Virginis Vega Lyra 18 h 37 m 23,7 s α Lyrae 3. Keresztény imaidők Matins Hajnali zsolozsma. A nap kezdete, az éjszaka 9. órája. Laudes Reggeli szürkület kezdete. (Csillagászati szürkület.) Prima Napkelte. A nappal első planetáris órája. Tercia Harmadik papi zsolozsma. A nappal harmadik planetáris órája. Szexta Déli ima. A nappal hatodik planetáris órája. Nóna A nappal kilencedik planetáris órája. Vesperás Napnyugta. A nappal tizenkettedik planetáris órája. Compline Az éjszaka harmadik planetáris órája. (Lefekvés ideje.) 4. Muszlim imaidők Fadzsr (رجف) (hajnali ima, ami 2 kötelező és előtte 2 önkéntes rakából áll) Zuhr (رهظ) (déli ima, ami 4 kötelező és előtte illetve utána 2-4 önkéntes rakából áll) Aszr (رصع) (délutáni ima, ami 4 kötelező és előtte 2-4 önkéntes rakából áll) Magrib (برغم) (naplementi ima, ami 3 kötelező és előtte illetve utána 2 önkéntes rakából áll) Isá (ءاشع) (esti ima, ami 4 kötelező és előtte illetve utána 2 önkéntes rakából áll) 13
15 Tartalom Az asztrolábium... 1 Az asztrolábium előlapja:... 1 Az asztrolábium hátlapja:... 1 A betétkorong elemei:... 3 Az asztrolábium használata... 4 A Nap helye az égen... 5 A napkelte idejének és helyének meghatározása adott napon... 5 Mikor lesz a Nap azimutja egy adott érték, adott napon?... 6 Mikor lesz a Nap azimutális koordinátái adott értékű?... 6 Csillag kelésének (nyugvásának) meghatározása adott napon... 6 Csillag felső delelésének (kulminációjának) meghatározása... 7 A Nap maximális magasságának meghatározása az adott helyen... 7 Egy csillag rektaszcenziójának és deklinációjának meghatározása... 7 A Nap és csillagok magasságának meghatározása... 7 A Hold és a bolygók helyének meghatározása Az idő meghatározása... 8 Csillagidő meghatározása... 8 Szoláris helyi idő meghatározása nappal... 9 Szoláris helyi idő meghatározása éjjel... 9 A helyi középidő és zónaidő meghatározása az előbbi két esetben... 9 Szezonális idő meghatározása... 9 Koordináta-transzformáció Mérnöki használat Melléklet A sztereografikus projekció Referencia-csillagok Keresztény imaidők Muszlim imaidők
16 Szétszedett asztrolábium a 18. századból. 15
Az asztrolábium és használata
Az asztrolábium és használata Szerkesztette: Matisz Attila (2010) Szétszedett asztrolábium a 18. századból. 1 Az asztrolábium Asztrolábiumot (görögül: ἁστρολάβον) már az ókori görögök is használtak ( i.
A csillagképek története és látnivalói február 14. Bevezetés: Az alapvető égi mozgások
A csillagképek története és látnivalói 2018. február 14. Bevezetés: Az alapvető égi mozgások A csillagok látszólagos mozgása A Föld kb. 24 óra alatt megfordul a tengelye körül a földi megfigyelő számára
Az éggömb. Csillagászat
Az éggömb A csillagászati koordináta-rendszerek típusai topocentrikus geocentrikus heliocentrikus baricentrikus galaktocentrikus alapsík, kiindulási pont, körüljárási irány (ábra forrása: Marik Miklós:
Az idő története múzeumpedagógiai foglalkozás
Az idő története múzeumpedagógiai foglalkozás 2. Ismerkedés a napórával FELADATLAP A az egyik legősibb időmérő eszköz, amelynek elve azon a megfigyelésen alapszik, hogy az egyes testek árnyékának hossza
Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia Szakkör Szferikus csillagászat II. Megoldások
Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia Szakkör 2015-16 6. Szferikus csillagászat II. Megoldások Dálya Gergely, Bécsy Bence 1. Bemelegítő feladatok B1. feladat Meg van adva két oldal és a
3. Vertikális napóra szerkesztése (2009. September 11., Friday) - Szerzõ: Ponori Thewrewk Aurél
3. Vertikális napóra szerkesztése (2009. September 11., Friday) - Szerzõ: Ponori Thewrewk Aurél A cikk két olyan eljárást mutat be, amely a függõleges napórák elkészítésében nyújt segítséget. A fal tájolásának
Csillagok a Pegasus körzetében (IX-3. ábra). Ősszel az esti égbolton kevés első nagyságrendű csillag látható. Ezek legtöbbje a déli horizont
Csillagok a Pegasus körzetében (IX-3. ábra). Ősszel az esti égbolton kevés első nagyságrendű csillag látható. Ezek legtöbbje a déli horizont közelében van az ésxaki félgömb közepes szélességein levő észlelő
Csillagászati észlelési gyakorlatok I. 4. óra Az éggömb látszólagos mozgása, csillagászati koordináta-rendszerek, a téli égbolt csillagképei
Csillagászati észlelési gyakorlatok I. 4. óra Az éggömb látszólagos mozgása, csillagászati koordináta-rendszerek, a téli égbolt csillagképei Hajdu Tamás & Perger Krisztina & B gner Rebeka & Császár Anna
ÉGI MECHANIKA HOROSZKÓP KISZÁMOLÁSHOZ
ÉGI MECHANIKA HOROSZKÓP KISZÁMOLÁSHOZ ÉGI EGYENLÍTŐ ÉS EKLIPTIKA KAPCSOLATA Nyári napforduló pontja (Rák) Tavaszi nap-éj egyenlőség pontja (Kos) Tavaszi nap-éj egyenlőség pontja (Kos) Téli napforduló pontja
A TERRESZTRIKUS-NAVIGÁCIÓS IDŐSZÁMÍTÁS ÉS GYAKORLATI ALKALMAZÁSAI BEVEZETÉS AZ IDŐ ÉS FAJTÁI
Urbán István A TERRESZTRIKUS-NAVIGÁCIÓS IDŐSZÁMÍTÁS ÉS GYAKORLATI ALKALMAZÁSAI BEVEZETÉS A terresztrikus navigáció alkalmazásáról elmondható, hogy kis túlzással ugyan, de egyidős az emberiséggel. A navigáció
Csillagászati Észlelési Gyakorlat 1. Császár Anna február. 22.
Csillagászati Észlelési Gyakorlat 1. Császár Anna 2018. február. 22. Csillagképek születése Évszakok periodikus ismétlődése adott csillagképek az égen Szíriusz (Egyiptom): heliákus kelése a Nílus áradását
A napóra matematikája
Matisz Attila A napóra matematikája Tartalom Köszönet... 1 Bevezetés... 2 A napóra működése, napóratípusok... 4 Ekvatoriális napóra... 5 Néhány szó a deklinációs vonalakról... 7 Horizontális napóra...
ÉGITESTEK MOZGÁSA, ÉGI KOORDINÁTA- RENDSZEREK NAVIGÁCIÓS ÖSSZEFÜGGÉSEI BEVEZETÉS ÉGITESTEK NAVIGÁCIÓS TRANSZFORMÁCIÓI
Urbán István ÉGITESTEK MOZGÁSA, ÉGI KOORDINÁTA- RENDSZEREK NAVIGÁCIÓS ÖSSZEFÜGGÉSEI BEVEZETÉS Napjaink navigációs módszerei és eljárásai között ha érdemtelenül is de mindinkább visszaszorulni látszik a
Csillagászati földrajzzal. Megoldási útmutatókkal
Csillagászati földrajzzal kapcsolatos feladatok Megoldási útmutatókkal A Nap delelési magasságának kiszámítása Feladat: Hány fokos szögben látják delelni a Napot június 22-én a következő szélességi körökön?
Egy érdekes térképi vetület matematikai és csillagászati alkalmazásai - folytatás
DIMENZIÓK 43 Matematikai Közlemények III. kötet, 2015 doi:10.20312/dim.2015.06 Egy érdekes térképi vetület matematikai és csillagászati alkalmazásai - folytatás Péntek Kálmán NymE TTK Matematika és Fizikai
Égitestek delelési, kelési és nyugvás! időpontjának meghatározása
Uj csillagtérkép! Marlenszkij A, U. ; Ucsevnüj Zvezdnüj Atlasz, A csillagos ég áttekintő térképe a puszta szemmel látható csillagokat mutatja bev Részletes katalógust is kozol a fontosabb égitestekről,
Csillagászati Észlelési Gyakorlat 1. Császár Anna szeptember. 11.
Csillagászati Észlelési Gyakorlat 1. Császár Anna 2018. szeptember. 11. Csillagképek születése Évszakok periodikus ismétlődése adott csillagképek az égen Szíriusz (Egyiptom): heliákus kelése a Nílus áradását
Csillagászattörténet, szérikus csillagászat, időszámítás
, szérikus csillagászat, időszámítás Bevezetés a csillagászatba 1. Muraközy Judit Debreceni Egyetem, TTK 2016. 09. 29. Bevezetés a csillagászatba- 2016. szeptember 29. 1 / 28 Kitekintés Miről lesz szó
Csillagászati észlelési gyakorlatok I. 4. óra Az éggömb látszólagos mozgása, csillagászati koordináta-rendszerek, a téli égbolt csillagképei
Csillagászati észlelési gyakorlatok I. 4. óra Az éggömb látszólagos mozgása, csillagászati koordináta-rendszerek, a téli égbolt csillagképei Hajdu Tamás & Perger Krisztina & B gner Rebeka & Skobrák Tibor
Benapozás vizsgálata VARGA ÁDÁM. Budapest, április 7. ÉMI Nonprofit Kft.
Benapozás vizsgálata VARGA ÁDÁM Budapest, 2011. április 7. ÉMI Nonprofit Kft. A napsugárzás hatása A Nap által a Föld felszínére érkező energiának csak elenyészően kis észét hasznosítjuk épületeink szükségletinek
Mérések és Megfigyelések Csillagászat. Süli Áron ELTE TTK FFI Csill. Tsz. adjunktus
Mérések és Megfigyelések ELTE TTK FFI Csill. Tsz. adjunktus Áttekintés A Naprendszer Tájékozódás az égbolton A csillagok mozgása az égbolton A Nap mozgása az égbolton A Hold mozgása az égbolton A bolygók
Csillagászati földrajz I-II.
Tantárgy neve Csillagászati földrajz I-II. Tantárgy kódja FDB1305; FDB1306 Meghirdetés féléve 2 Kreditpont 2+1 Összóraszám (elm.+gyak.) 1+0, 0+1 Számonkérés módja kollokvium + gyakorlati jegy Előfeltétel
Csillagászattörténet, szérikus csillagászat, időszámítás
, szérikus csillagászat, időszámítás Bevezetés a csillagászatba 1. Muraközy Judit Debreceni Egyetem, TTK 2018. 10. 04. Bevezetés a csillagászatba- 2018. október 04. 1 / 32 Kitekintés Miről lesz szó a mai
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. SkyWatcher Mini-Dobson
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ SkyWatcher Mini-Dobson Red Dot keresõ Okulár Fókuszírozó Segédtükör Csúszka rögzítõcsavarja A prizmasín rögzítõcsavarja Fogantyú Alt-azimut állvány Prizmasín rögzítõcsavar Az azimutális
Egyszerű számítási módszer bolygók és kisbolygók oályáj ának meghatározására
Egyszerű számítási módszer bolygók és kisbolygók oályáj ának meghatározására A bolygók és kisbolygók pályájának analitikus meghatározása rendszerint több éves egyetemi előtanulmányokat igényel. Ennek oka
Amikor leszáll az éj.
Amikor leszáll az éj. Naplementekor még élvezzük a fényt, a sokféle színben játszó ég alját, az égbolton úszó vöröses felhőket. Sokan úgy vélik, hogy a Nap hirtelen tűnik el. Mozgása akkor feltűnő, amikor
9. Fényhullámhossz és diszperzió mérése jegyzőkönyv
9. Fényhullámhossz és diszperzió mérése jegyzőkönyv Zsigmond Anna Fizika Bsc II. Mérés dátuma: 008. 11. 1. Leadás dátuma: 008. 11. 19. 1 1. A mérési összeállítás A méréseket speciális szögmérő eszközzel
A csillagképek. Kos március-április. Vízöntő januárfebruár Bak decemberjanuár. Bika áprilismájus. Halak február-március.
A csillagképek Már említe ük, hogy az éggömbön szabad szemmel látható több ezernyi csillagot különböző alakzatokba csillagképekbe rendezte az ókor embere. A Nemzetközi Csillagásza Unio (IAU) döntése alapján
Nyári napfordulón csillagászati mérések KDG labor
Nyári napfordulón csillagászati mérések KDG labor Nyári napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. Az északi féltekén a nyári napfordulóig a
Amit a Direktívával kapcsolatban tudni érdemes. Számítási módszerek - Benapozás
Amit a Direktívával kapcsolatban tudni érdemes Számítási módszerek - Benapozás Részletes számítási módszer alkalmazása esetén a direkt sugárzási nyereség meghatározása a főtési idényre: [kwh/a] Q sd =
A SZÉL ENERGIÁJÁNAK HASZNOSÍTÁSA Háztartási Méretű Kiserőművek (HMKE)
A SZÉL ENERGIÁJÁNAK HASZNOSÍTÁSA Háztartási Méretű Kiserőművek (HMKE) A szél mechanikai energiáját szélgenerátorok segítségével tudjuk elektromos energiává alakítani. Természetesen a szél energiáját mechanikus
NAPÓRA ÉS IRÁNYTŰ - KÉSZLET Winkler - Nr
NPÓR ÉS IRÁNYTŰ - KÉSZLET Winkler - Nr. 102099 Bevezetés: föld minden helyéről nézve a nap mozog kelettől (napfelkelte) nyugatig (naplemente). Tulajdonképpen a föld 365 nap alatt fordul meg a nap körül.
1700-as évekbeli Valk-éggömb a Virtuális Glóbuszok Múzeumában. Szabó Renáta MFTTT Kartográfiai Szakosztály Budapest 2014. 12. 11.
1700-as évekbeli Valk-éggömb a Virtuális Glóbuszok Múzeumában Szabó Renáta MFTTT Kartográfiai Szakosztály Budapest 2014. 12. 11. Az éggömb fotózása Debrecenben Glóbuszok története Mercator éggömbje Farnese
Benapozás vizsgálat dr. Szalay Zsuzsa és a Naplopó anyagainak felhasználásával
Benapozás vizsgálat dr. Szalay Zsuzsa és a Naplopó anyagainak felhasználásával 1. A Föld pályája a Nap körül 2. A szoláris idő 3. Nappályadiagramok 4. Árnyékszögek élleképző görbék 5. Napóra vetületek
Háromszögek ismétlés Háromszög egyenlőtlenség(tétel a háromszög oldalairól.) Háromszög szögei (Belső, külső szögek fogalma és összegük) Háromszögek
2013. 11.19. Háromszögek ismétlés Háromszög egyenlőtlenség(tétel a háromszög oldalairól.) Háromszög szögei (Belső, külső szögek fogalma és összegük) Háromszögek csoportosítása szögeik szerint (hegyes-,
NÉMETH LÁSZLÓ VÁROSI MATEMATIKA VERSENY 2014 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY OSZTÁLY ÁPRILIS 7.
1. Falióránk három mutatója közül az egyik az órát, a másik a percet, harmadik a másodpercet mutatja. Egy bolha ráugrik déli órakor a másodpercmutatóra és megkezdi egy órás körutazását. Ha fedésbe kerül
ASTER motorok. Felszerelési és használati utasítás
1. oldal ASTER motorok Felszerelési és használati utasítás A leírás fontossági és bonyolultsági sorrendben tartalmazza a készülékre vonatkozó elméleti és gyakorlati ismereteket. A gyakorlati lépések képpel
Programozási nyelvek 2. előadás
Programozási nyelvek 2. előadás Logo forgatás tétel Forgatás tétel Ha az ismétlendő rész T fok fordulatot végez és a kezdőhelyére visszatér, akkor az ismétlések által rajzolt ábrák egymás T fokkal elforgatottjai
Hozzad be a csillagokat a szobádba
Hozzad be a csillagokat a szobádba P >>> BIZTONSÁGI INFORMÁCIÓK VIGYÁZAT! VIGYÁZAT! Kizárólag 8 éves kortól! A felnőttek és felelős személyek számára szolgáló utasítások mellékelve vannak, amelyeket be
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Összecsukható Dobson-távcsövek
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Összecsukható Dobson-távcsövek TARTALOMJEGYZÉK A távcsõ összeállítása............................................. 3 Alkatrészjegyzék (8 és 10 ).....................................
A PHILIPPE DE LA HIRE-FÉLE VETÜLETEN ALAPULÓ ASZTROLÁBIUM ÉS CSILLAGÁSZATI TANESZKÖZ
MATEMATIKA, CSILLAGÁSZAT A NYME SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEI XXI. TERMÉSZETTUDOMÁNYOK 16. Szombathely, 2016. pp. 5-22. PÉNTEK KÁLMÁN 1 A PHILIPPE DE LA HIRE-FÉLE VETÜLETEN ALAPULÓ ASZTROLÁBIUM
Tamás Ferenc: Nevezetes szögek szögfüggvényei
Tamás Ferenc: Nevezetes szögek szögfüggvényei A derékszögű háromszögekben könnyedén fel lehet írni a nevezetes szögek szögfüggvényeit. Megjegyezni viszont nem feltétlenül könnyű! Erre van egy könnyen megjegyezhető
Mérések és Megfigyelések. Csillagászat
Mérések és Megfigyelések ELTE i Tanszék tudományos segédmunkatárs Áttekintés Áttekintés A Naprendszer Tájékozódás az égbolton A csillagok mozgása az égbolton A Nap mozgása az égbolton A Hold mozgása az
Regresszió számítás. Tartalomjegyzék: GeoEasy V2.05+ Geodéziai Kommunikációs Program
Regresszió számítás GeoEasy V2.05+ Geodéziai Kommunikációs Program DigiKom Kft. 2006-2010 Tartalomjegyzék: Egyenes x változik Egyenes y változik Egyenes y és x változik Kör Sík z változik Sík y, x és z
Síkgeometria 12. évfolyam. Szögek, szögpárok és fajtáik
Szögek, szögpárok és fajtáik Szögfajták: Jelölés: Mindkét esetben: α + β = 180 Pótszögek: Olyan szögek, amelyeknek összege 90. Oldalak szerint csoportosítva A háromszögek Általános háromszög: Minden oldala
Mechatronika segédlet 3. gyakorlat
Mechatronika segédlet 3. gyakorlat 2017. február 20. Tartalom Vadai Gergely, Faragó Dénes Feladatleírás... 2 Fogaskerék... 2 Nézetváltás 3D modellezéshez... 2 Könnyítés megvalósítása... 2 A fogaskerék
7. előadás: Lineármodulus a vetületi főirányokban és a területi modulus az azimutális vetületeken
7 előadás: Lineármodulus a vetületi főirányokban és a területi modulus az azimutális vetületeken Mivel az azimutális vetületeken normális elhelyezésben a meridiánok és a paralelkörök, más elhelyezésben
A csillagképek kialakulásának és ábrázolásának. A csillagképek története és látnivalói február 21.
A csillagképek kialakulásának és ábrázolásának t ö r t é n e t e 1. A csillagképek története és látnivalói 2018. február 21. Mik a csillagképek? Olyan, hogy csillagkép, fizikai objektumként nem létezik
Milyen északi irány található a tájfutótérképen?
Milyen északi irány található a tájfutótérképen? A felmérést a Hárshegy :000 méretarányú tájfutótérképén végeztem. Olyan pontokat választottam ki, amik a terepen és a térképen is jól azonosíthatók. ezeket
Tömegpontok mozgása egyenes mentén, hajítások
2. gyakorlat 1. Feladatok a kinematika tárgyköréből Tömegpontok mozgása egyenes mentén, hajítások 1.1. Feladat: Mekkora az átlagsebessége annak pontnak, amely mozgásának első szakaszában v 1 sebességgel
Egyiptom és Mezopotámia. A csillagászat története 1., 2015. szeptember 17.
Egyiptom és Mezopotámia A csillagászat története 1., 2015. szeptember 17. Egyiptom és fővárosai Egy kis kronológia Égi objektumok és istenek Nut: Az égbolt egésze Su: a lég istene Geb: a Föld istene (Nut
Egy feladat megoldása Geogebra segítségével
Egy feladat megoldása Geogebra segítségével A következőkben a Geogebra dinamikus geometriai szerkesztőprogram egy felhasználási lehetőségéről lesz szó, mindez bemutatva egy feladat megoldása során. A Geogebra
A loxodrómáról. Előző írásunkban melynek címe: A Gudermann - függvényről szó esett a Mercator - vetületről,illetve az ezen alapuló térképről 1. ábra.
1 A loxodrómáról Előző írásunkban melynek címe: A Gudermann - függvényről szó esett a Mercator - vetületről,illetve az ezen alapuló térképről 1. ábra. 1. ábra forrása: [ 1 ] Ezen a térképen a szélességi
I. A négyzetgyökvonás
Definíció: Négyzetgyök a ( a : a a 0 I. A négyzetgyökvonás a ) jelenti azt a nem negatív számot, amelynek a négyzete a. a 0 b : b b R A négyzetgyök-függvény értéke is csak nem negatív lehet. Ha a b-t abszolút
Bevezetés a csillagászatba II.
Bevezetés a csillagászatba II. Dobos László dobos@complex.elte.hu É 5.60 2017. április 4. Tematika Weboldal: http://www.vo.elte.hu/~dobos/teaching/ Könyv: Carroll Ostlie: Introduction to Modern Astrophysics
MILYEN GÖRBÉT ÍR LE A GNÓMÓN CSÚCSÁNAK ÁRNYÉKA? Szferikus csillagászat Geogebrával
A FIZIKA TANÍTÁA MILYEN ÖRBÉT ÍR LE A NÓMÓN CÚCÁNAK ÁRNYÉKA? zferikus csillagászat eogebrával Nyirati László zéchenyi István Műsz. zakközépiskola, zékesfehérvár Nyirati László matematika-fizika szakos
1. ábra Tükrös visszaverődés 2. ábra Szórt visszaverődés 3. ábra Gombostű kísérlet
A kísérlet célkitűzései: A fény visszaverődésének kísérleti vizsgálata, a fényvisszaverődés törvényének megismerése, síktükrök képalkotásának vizsgálata. Eszközszükséglet: szivacslap A/4 írólap vonalzó,
Koordináta-rendszerek
Koordináta-rendszerek Térkép: a Föld felszín (részletének) ábrázolása síkban Hogyan határozható meg egy pont helyzete egy síkon? Derékszögű koordináta-rendszer: a síkban két, egymást merőlegesen metsző
Számtan, mértan, origami és a szabványos papírméretek
Számtan, mértan, origami és a szabványos papírméretek A papír gyártása, forgalmazása és feldolgozása során szabványos alakokat használunk. Ezeket a méreteket a szakirodalmak tartalmazzák. Az alábbiakban
EÖTVÖS LORÁND SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKISKOLA TANÍTÁST SEGÍTŐ OKTATÁSI ANYAGOK MÉRÉS TANTÁRGY
EÖTVÖS LORÁND SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKISKOLA TANÍTÁST SEGÍTŐ OKTATÁSI ANYAGOK MÉRÉS TANTÁRGY SÍKIDOMOK Síkidom 1 síkidom az a térelem, amelynek valamennyi pontja ugyan abban a síkban helyezkedik el. A síkidomokat
ERŐRENDSZEREK EREDŐJÉNEK MEGHATÁROZÁSA
ALAPOGALMAK ERŐRENDSZEREK EREDŐJÉNEK MEGHATÁROZÁSA Egy testre általában nem egy erő hat, hanem több. Legalább két erőnek kell hatni a testre, ha az erő- ellenerő alaptétel alapján járunk el. A testek vizsgálatához
TARTALOM. Oldal AZ IDŐ BEÁLLÍTÁSA ÉS A MUTATÓK IGAZÍTÁSA...5. A DÁTUM BEÁLLÍTÁS...9. STOPPER...10. ÉBRESZTŐ...12. A TACHYMETER HASZNÁLATA...15.
CAL. 7T04 7T04 TARTALOM Oldal AZ IDŐ BEÁLLÍTÁSA ÉS A MUTATÓK IGAZÍTÁSA...5. A DÁTUM BEÁLLÍTÁS...9....10. ÉBRESZTŐ...12. A TACHYMETER HASZNÁLATA...15. ELEMCSERE...17. MŰSZAKI JELLEMZŐK...19. 3. 7T04 24
Ismétlő feladatsor: 10.A/I.
Ismétlő feladatsor: 0.A/I. Harasztos Barnabás 205. január. Feladat Mekkora az alábbi ábrán (szürkével) jelölt síkidom összterülete? A terület egységének a négyzetrács egy négyzetének területét tekintjük!
SZKA_106_21. Utazás a világ körül Tudósítások a világból
SZKA_106_21 Utazás a világ körül Tudósítások a világból szka106_01_d.indd 127 2007.10.16. 21:51:19 szka106_01_d.indd 128 2007.10.16. 21:51:19 tanulói utazás a világ körül 6. évfolyam 129 21/1 A kontinensek
Egy pont földfelszíni helyzetét meghatározzák: a pont alapfelületi földrajzi koordinátái a pont tengerszint feletti magassága
Földrajzi koordináták Egy pont földfelszíni helyzetét meghatározzák: a pont alapfelületi földrajzi koordinátái a pont tengerszint feletti magassága Topo-Karto-2 1 Földrajzi koordináták pólus egyenlítő
CSILLAGÁSZATI TESZT. 1. Csillagászati totó
CSILLAGÁSZATI TESZT Név: Iskola: Osztály: 1. Csillagászati totó 1. Melyik bolygót nevezzük a vörös bolygónak? 1 Jupiter 2 Mars x Merkúr 2. Melyik bolygónak nincs holdja? 1 Vénusz 2 Merkúr x Szaturnusz
Számítógépes Grafika mintafeladatok
Számítógépes Grafika mintafeladatok Feladat: Forgassunk a 3D-s pontokat 45 fokkal a X tengely körül, majd nyújtsuk az eredményt minden koordinátájában kétszeresére az origóhoz képest, utána forgassunk
12. Trigonometria I.
Trigonometria I I Elméleti összefoglaló Szögmérés A szög mérésének két gyakran használt módja van: fokban, illetve radiánban (ívmértékben) mérünk A teljesszög 0, ennek a 0-ad része az A szög nagyságát
GPS mérési jegyz könyv
GPS mérési jegyz könyv Mérést végezte: Csutak Balázs, Laczkó Hunor Mérés helye: ITK 320. terem és az egyetem környéke Mérés ideje: 2016.03.16 A mérés célja: Ismerkedés a globális helymeghatározó rendszerrel,
Tárgyi eszköz. Molnár Anikó 2007.10.03.
Tárgyi eszköz Molnár Anikó 2007.10.03. Tartalom 1. Értékcsökkenés könyvek beállítása... 3 2. Befeketett eszközök beállítása... 5 3. Be osztályok, alosztályok... 6 4. Be naplósablonok... 7 5. BE főkönyvi
48. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló HETEDIK OSZTÁLY MEGOLDÁSOK = = 2019.
8. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló HETEDIK OSZTÁLY MEGOLDÁSOK 1. Bizonyítsd be, hogy 019 db egymást követő pozitív egész szám közül mindig kiválasztható 19 db úgy, hogy az összegük
Szög és görbület mérése autokollimációs távcsővel
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika Tanszék Szög és görbület mérése autokollimációs távcsővel Segédlet az Optika (BMEGEMIMM21)
Rácsvonalak parancsot. Válasszuk az Elsődleges függőleges rácsvonalak parancs Segédrácsok parancsát!
Konduktometriás titrálás kiértékelése Excel program segítségével (Office 2007) Alapszint 1. A mérési adatokat írjuk be a táblázat egymás melletti oszlopaiba. Az első oszlopba kerül a fogyás, a másodikba
18. Kerületi szög, középponti szög, látószög
18. Kerületi szög, középponti szög, látószög Középponti szög fogalma: A körben a középponti szög csúcsa a kör középpontja, két szára a kör két sugara, illetve azok félegyenese. Egy középponti szög (ω)
Egybevágóság szerkesztések
Egybevágóság szerkesztések 1. Adott az ABCD trapéz, alapjai AB és CD. Szerkesszük meg a vele tengelyesen szimmetrikus trapézt, ha az A csúcs tükörképe a BC oldal középpontja. Nyilvánvaló, hogy a tengelyes
Csillagászati tankönyv kezdőknek és haladóknak
Csillagászati tankönyv kezdőknek és haladóknak Szerkesztették: Kereszturi Ákos és Tepliczky István (elektronikus változat) Magyar Csillagászati Egyesület Tartalom Égi mozgások A nappali égbolt Az éjszakai
Érettségi feladatok: Trigonometria 1 /6
Érettségi feladatok: Trigonometria 1 /6 2003. Próba 14. Egy hajó a Csendes-óceán egy szigetéről elindulva 40 perc alatt 24 km-t haladt észak felé, majd az eredeti haladási irányhoz képest 65 -ot nyugat
Az idő és a naptár. De azt is mondhatjuk: az idő lényege, múlik.
Az idő és a naptár. Óh idő, te egy egész! Nincsen neked sem kezdeted, se véged; És csupán a véges ész Szabdalt fel apró részeidre téged. Csokonai Vitéz Mihály: Újesztendei gondolatok Egy hétköznapi kérdés:
Az emelők működés közbeni megfigyelésének célja: Arkhimédész görög fizikust és matematikust az ókor egyik legnagyobb tudósa volt.
Az emelők működés közbeni megfigyelésének célja: Arkhimédész görög fizikust és matematikust az ókor egyik legnagyobb tudósa volt. Adjatok egy szilárd pontot, hol lábamat megvethetem és kimozdítom helyéből
Dr. Walter Bitterlich
Dr. Walter Bitterlich 1908.02.19. 2008.02.09. Ha a távolság- vagy magasságmérés lejtıs terepen történik, az adott hajlásszögnek megfelelıen elvégzett automatikus korrekció igen nagy elıny! 20 m-es
. Számítsuk ki a megadott szög melletti befogó hosszát.
Szögek átváltása fokról radiánra és fordítva 2456. Hány fokosak a következő, radiánban (ívmértékben) megadott szögek? π π π π 2π 5π 3π 4π 7π a) π ; ; ; ; ; b) ; ; ; ;. 2 3 4 8 3 6 4 3 6 2457. Hány fokosak
Bizonyítvány nyomtatása hibamentesen
Bizonyítvány nyomtatása hibamentesen A korábbi gyakorlat A nyomtatásra kerülő bizonyítványokat, pontosabban a lap egy pontját megmértük, a margót ehhez igazítottuk. Hibalehetőségek: - mérés / mérő személy
Egy tételr½ol, melyet Dürer majdnem megtalált
Haladvány Kiadvány 2017.03.26 Egy tételr½ol, melyet Dürer majdnem megtalált Hujter Mihály hujter.misi@gmail.com A német reneszánsz legfontosabb alakjaként ismert Albrecht Dürer. Mivel apja (id½osebb Albrecht
Áramköri elemek mérése ipari módszerekkel
3. aboratóriumi gyakorlat Áramköri elemek mérése ipari módszerekkel. dolgozat célja oltmérők, ampermérők használata áramköri elemek mérésénél, mérési hibák megállapítása és azok függősége a használt mérőműszerek
Haladó mozgások A hely és a mozgás viszonylagos. A testek helyét, mozgását valamilyen vonatkoztatási ponthoz, vonatkoztatási rendszerhez képest adjuk
Haladó mozgások A hely és a mozgás viszonylagos. A testek helyét, mozgását valamilyen vonatkoztatási ponthoz, vonatkoztatási rendszerhez képest adjuk meg, ahhoz viszonyítjuk. pl. A vonatban utazó ember
Naprendszer mozgásai
Bevezetés a csillagászatba 2. Muraközy Judit Debreceni Egyetem, TTK 2017. 09. 28. Bevezetés a csillagászatba- Naprendszer mozgásai 2017. szeptember 28. 1 / 33 Kitekintés Miről lesz szó a mai órán? Naprendszer
Flexi Force személy bejáró kapu
Flexi Force személy bejáró kapu Figyelem, általános felhívás Ezen kit biztonságos üzemeltetéséhez, karbantartásához, számos dolgot kell figyelembe venni elővigyázatosságból. A biztonság érdekében vegye
meteor,,{ > csillagászati évkönyv 1994
M meteor,,{ > csillagászati évkönyv 1994 * i Számítástechnika kulcsrakészen! 386SX, 386, 486 számítógépek minden kiépítésben, 3 év garanciával Laptop, Notebook számítógépek EPSON, STAR, Hewlett Packard
GOLDEN MEDIA GM 50-120
GOLDEN MEDIA GM 50-120 1. 2. Ellenőrizze, hogy az antennatartó csőcsonk 0 - on áll-e, amennyiben nem úgy manuálisan állítsa oda a csőcsonk mozgató gombok segítségével. 3. A beállítás előtt bizonyosodjon
Pálya : Az a vonal, amelyen a mozgó test végighalad. Út: A pályának az a része, amelyet adott idő alatt a mozgó tárgy megtesz.
Haladó mozgások A hely és a mozgás viszonylagos. A testek helyét, mozgását valamilyen vonatkoztatási ponthoz, vonatkoztatási rendszerhez képest adjuk meg, ahhoz viszonyítjuk. pl. A vonatban utazó ember
Nehézségi gyorsulás mérése megfordítható ingával
Nehézségi gyorsulás mérése megfordítható ingával (Mérési jegyzőkönyv) Hagymási Imre 2007. április 21. (hétfő délelőtti csoport) 1. A mérés elmélete A nehézségi gyorsulás mérésének egy klasszikus módja
Fizika példák a döntőben
Fizika példák a döntőben F. 1. Legyen két villamosmegálló közötti távolság 500 m, a villamos gyorsulása pedig 0,5 m/s! A villamos 0 s időtartamig gyorsuljon, majd állandó sebességgel megy, végül szintén
Segédlet: Főfeszültségek meghatározása Mohr-féle feszültségi körök alkalmazásával
Segédlet: Főfeszültségek meghatározása Mohr-féle feszültségi körök alkalmazásával Készítette: Dr. Kossa Attila (kossa@mm.bme.hu) BME, Műszaki Mechanikai Tanszék 212. október 16. Frissítve: 215. január
10. Koordinátageometria
I. Nulladik ZH-ban láttuk: 0. Koordinátageometria. Melyek azok a P x; y pontok, amelyek koordinátái kielégítik az Ábrázolja a megoldáshalmazt a koordináta-síkon! x y x 0 egyenlőtlenséget? ELTE 00. szeptember
Földön kívüli területek térképezése. Burián Gábor
Földön kívüli területek térképezése Burián Gábor 1 2 Földön kívüli területek térképezése Diplomamunka Burián Gábor Belső konzulens: Dr. Márton Mátyás Külső konzulens: Hargitai Henrik ELTE Térképtudományi
1. Olvassuk be két pont koordinátáit: (x1, y1) és (x2, y2). Határozzuk meg a két pont távolságát és nyomtassuk ki.
Számítás:. Olvassuk be két pont koordinátáit: (, y) és (2, y2). Határozzuk meg a két pont távolságát és nyomtassuk ki. 2. Olvassuk be két darab két dimenziós vektor komponenseit: (a, ay) és (b, by). Határozzuk
A mérés. A mérés célja a mérendő mennyiség valódi értékének meghatározása. Ez a valóságban azt jelenti, hogy erre kell
A mérés A mérés célja a mérendő mennyiség valódi értékének meghatározása. Ez a valóságban azt jelenti, hogy erre kell törekedni, minél közelebb kerülni a mérés során a valós mennyiség megismeréséhez. Mérési
2009/2010. tanév Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő forduló. FIZIKA I. kategória FELADATLAP. Valós rugalmas ütközés vizsgálata.
A versenyző kódszáma: 009/00. tanév Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny FIZIKA I. kategória FELADATLAP Valós rugalmas ütközés vizsgálata. Feladat: a mérőhelyen található inga, valamint az inga és
9. Trigonometria. I. Nulladik ZH-ban láttuk: 1. Tegye nagyság szerint növekvő sorrendbe az alábbi értékeket! Megoldás:
9. Trigonometria I. Nulladik ZH-ban láttuk: 1. Tegye nagyság szerint növekvő sorrendbe az alábbi értékeket! x = cos 150 ; y = sin 5 ; z = tg ( 60 ) (A) z < x < y (B) x < y < z (C) y < x < z (D) z < y
1. Bevezetés a trigonometriába
1. Bevezetés a trigonometriába Ha egy háromszöget nagyítunk vagy kicsinyítünk, a szögei nem változnak. Az aránytartás következtében a megfelelőoldalak aránya szintén állandó. Ebből arra következtethetünk,