A GERINCESEK TÖRZSE GERINCESEK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A GERINCESEK TÖRZSE GERINCESEK"

Átírás

1 GERINCESEK A GERINCESEK TÖRZSE A legkorábbi gerincesek kövületei mintegy 450 millió évesek, valamennyien tengeriek voltak. Az embert is beleértve minden olyan élõlény a gerincesek törzsébe tartozik, amelynek egyedfejlõdése során megjelenik a gerinchúr, majd ezt körülvéve kialakul a belsõ váz tengelyét alkotó gerincoszlop. A gerincesek testének szimmetriája kétoldali, szelvényezettséggel kombinálódik. Ez figyelhetõ meg a csigolyákból álló gerincoszlop, a bordák, a kapcsolódó izomzat, valamint az idegrendszer jelentõs részének elrendezõdésében. Vannak azonban aszimmetrikus és szelvényezetlen szervek is, mint a máj, a szív, a bélcsatorna stb. A test belsõ vázzal rendelkezõ fejre, törzsre és farokra tagolódik, ez utóbbi másodlagosan hiányozhat. A vízben élõk mozgását úszók, a szárazföldiekét két pár végtag segíti elõ. Ezeket is belsõ váz szilárdítja. A vázrendszer kezdetben porcszövetbõl, késõbb egyre inkább csontszövetbõl épül fel. Ez a tendencia az egyedfejlõdés során is érvényesül, miközben a vázrendszer fokozatosan kifejlõdik. A vázelemekhez tartozó izomzatot harántcsíkolt izomszövet alkotja. A többi állattól eltérõen a gerincesek kültakarójának hámja többrétegû. A hám felszíne a szárazföld meghódításával összefüggõen elszarusodik. A légzõszerv az egyedfejlõdés során az embrionális elõbél kitüremkedésébõl fejlõdik ki. Csak ivarosan szaporodnak, váltivarúak. Az életfolyamatok irányításában a csõidegrendszernek van döntõ szerepe. Éppen az idegrendszer dinamikus fejlõdésével függ össze, hogy bolygónkon az ízeltlábú állatok mellett a gerincesek terjedtek el leginkább Pterodactylus, júra beli õsmadár kövülete Õsló csontváza Porcos halak osztálya Teljes belsõ vázrendszerük porcszövetbõl áll, melyet kalciumsók tesznek keményebbé. Bõrük hámja fogas pikkelyektõl érdes. A hátrafelé hajló pikkelyfogak úszás közben elõnyösen hatnak a víz áramlására, és mechanikai védõhatásuk sem elhanyagolható. Ha a cápabõrt hátulról elõre végigsimítjuk, a durva csiszolóvászonnál is érdesebbnek érezzük. A cápák teste inkább oldalról lapított, farokúszójuk aszimmetrikus. Az óceánok nagytakarítói, nagyrészt hírhedt ragadozók, illetve dögevõk. Az óriáscápa kivétele Cápa 37 bio10.indb :54:54

2 AZ ÁLLATOK ORSZÁGA sen ártalmatlan planktonevõ. A ráják hát-hasi irányban lapítottak. Fõleg a tenger fenekén tanyáznak, jellegzetes hullámzó mozgással tudnak úszni. Ragadozók és planktonevõk egyaránt elõfordulnak köztük. Csontos halak Rája Régebben önálló osztálynak tekintették, jelenleg több rendszertani osztály gyûjtõneve. Édesvízi és tengeri fajokat egyaránt találunk köztük. Úszókkal mozognak, a páratlan úszók az úszást, a páros úszók az egyensúlyozást segítik. A bõrükben a fajok jelentõs részénél csontos pikkelyek találhatók. Speciális érzékszervük az oldalvonal. A békés halak fõleg növényt, apró lárvákat, férgeket, rákokat fogyasztanak, a ragadozók kisebb halakat Csapósügér Ponty A bojtosúszós halakat sokáig csak kövületekbõl ismerték. Páros úszóik csontváza evolúciós átmenetet képez a szárazföldi végtagok, lábak felé, ezért a kétéltûek õseit tõlük származtatják. Élõ példányt elõször 1938-ban fedeztek fel, késõbb többet is találtak. Találóan maradványhalnak nevezték el. A mai felfogás szerint külön osztályt képvisel. A halászok hatalmas tömegekben fognak ki tonhalat, tõkehalat, szardíniát, heringet és egyéb halakat a tengerekbõl, óceánokból. Sajnos a halászati technika fejlõdése rablógazdálkodáshoz vezetett, így számos korlátozó intézkedést kell hozni a halászható halfajok védelmére. Magyarországon a kívánatosnál kevesebb halat fogyasztunk, pedig természetes és mesterséges vizeinkben sok hal terem. Sajnos a legértékesebb halak jelentõs része mégsem a hazai fogyasztó asztalára kerül, hanem külföldre. A túlzott haszonérdekeltség káros döntésekkel is együtt járt, így telepítettek angolnát a Balatonba. Az anyagi haszonnál sokkal nagyobb kár érte a tó természetes élõvilágát, a tömeges angolnapusztulások riasztó hatásáról nem is beszélve. Hasonlítsd össze a ponty és a cápa testfelépítését! (37.3., 38.3.) Mi a szerepe a halak egyes úszóinak? Sorolj fel hazai halfajokat! Kétéltûek osztálya Maradványhal Miért nevezzük a maradványhalat élõ kövületnek? A gerincesek õstörténetében korszakalkotó lépés volt a szárazföld meghódítása mintegy 350 millió évvel ezelõtt. A kétéltûeknek ez csak korlátozottan sikerült, de szervezetük jelentõs mértékben alkalmazkodott a szárazföldi életmódhoz. A nevük azt fejezi ki, hogy életük elsõ, lárvakori szakaszában minden szempontból vízi élõlények, kifejlõdve viszont inkább szárazföldiek és levegõt lélegeznek be. 38 bio10.indb :54:55

3 GERINCESEK Az evolúció során itt alakul ki a két pár láb, melynek alapszerkezete minden késõbbi gerinces csoportra jellemzõ. Ezt nevezzük ötujjú végtagtípusnak. Izomzatukban a hajlító és feszítõ izomcsoportok jól elkülönülnek egymástól. A kétéltûek mind ragadozók, rovarokat, férgeket, csigákat esznek. Ide tartoznak a farkatlan kétéltûek (békák) és a farkos kétéltûek. Magyarországon és a világ sok országában a kétéltûek szigorúan védett állatok. Szaporodási idõszakban a víz felé vonulást keresztezõ utakon a jármûvek sok békát gázolnak el. Figyelmeztetõ táblákkal, valamint a természetvédõk békamentõ akcióival (aluljárók, áttelepítés) remélhetõleg sikerül elõsegíteni e fajok fennmaradását Zöld levelibéka A kétéltûek mely csoportjába tartozik a zöld levelibéka, illetve a foltos szalamandra (39.2.) és a tarajos gõte (39.3.)? Milyen tulajdonságok mutatják, hogy a kétéltûek az evolúció során alkalmazkodtak a szárazföldi körülményekhez, és ez az alkalmazkodás még nem teljes? Sorolj fel hazai kétéltûeket! Miért van nagy jelentõségük a békamentõ akcióknak? Foltos szalamandra Hüllõk osztálya Az õsi kétéltûekbõl több mint 300 millió éve olyan állatok is kialakultak, amelyek tökéletesebben alkalmazkodtak a szárazföldi élethez. Az évmilliók során komoly vetélytárs nélkül terjedhettek el a kontinenseken. Virágkoruk átívelt a földtörténeti középkoron, fajgazdagságuk és egyedszámuk hatalmas volt. Az õshüllõk kihalását követõen néhány túlélõ csoport leszármazottai képviselik mindmáig a hüllõket: krokodilok, teknõsök, kígyók, gyíkok és kaméleonok. A hüllõk bõrében, a szárazföldön fenyegetõ kiszáradás ellen kiváló védelmet nyújt a hámréteg erõteljes elszarusodása. A védõ hatást szarupikkelyek, szarupajzsok fokozzák. Ezzel azonban csökken a bõrlégzés jelentõsége. A tüdõ légzõfelszíne nagyobb, biztosítva a kellõ gázcserét. A hüllõk testhõmérséklete (az eddig tárgyalt valamennyi állathoz hasonlóan) változó, a környezet hõmérsékletét követi. Hidegben ezek az állatok lehûlnek, életfolyamataik lelassulnak. Napos idõben szívesen sütkéreznek. Átmelegedve mozgásuk, élettevékenységük felgyorsul. Olykor a túlmelegedés ellen is védekezniük kell: a krokodilok ilyenkor kitátott szájjal lihegnek Tarajos gõte A hüllõk fejlõdését a hajtásos növények gyors elterjedése is elõsegítette. Az õshüllõk, köztük a dinoszauruszok a föld urai lettek. A szárazföldön járó növényevõk, ragadozók, dögevõk mellett repülõ sárkánygyíkok, jól úszó halgyíkok sokasága hagyta hátra megkövesedett csontjait, tojásait. Mintegy 65 millió évvel ezelõtt azonban egy hatalmas természeti katasztrófa sokak szerint egy óriásmeteorit becsapódása és ennek végzetes környezeti utóhatása viszonylag rövid idõ alatt sok más élõlénnyel együtt a dinoszauruszokat is kipusztította. Jóval ezelõtt azonban a dúsan elágazó hüllõtörzsfa más-más ágából elindult az emlõsök, majd a madarak fejlõdése. 39

4 AZ ÁLLATOK ORSZÁGA Keresztes vipera Hol él hazánkban keresztes vipera? Fürge gyík A krokodilok és a kígyók mind ragadozók. A teknõsök közt több, a gyíkok között kevesebb növényevõ is van. Sok faj kevés táplálékkal is beéri, egy-egy kígyó például hosszú ideig tud koplalni károsodás nélkül. A víztõl való elszakadás döntõ feltétele volt a belsõ megtermékenyítés és a tojással történõ szaporodás kialakulása. Néhány gyík- és kígyófaj elevenszülõ, helyesebben eleventojó. Minden hazai hüllõfaj szigorúan védett. Sajnos a csúszómászóktól való ösztönös félelem, irtózás sok emberbõl ma is oktalan gyilkos indulatot vált ki. Pedig ezek az állatok nagyon félénkek, kevés kivétellel teljesen ártalmatlanok. A parlagi vipera, de fõleg a keresztes vipera marása viszont veszélyes. Ismert élõhelyükön járva nem árt az óvatosság, bár többnyire elmenekülnek az ember elõl. Nagyobb bajt okozhatnak a fogságból elszabadult állatok. Veszélyes hüllõket hobbiállatként lakásban tartani felelõtlenség, általában törvénybe ütközik. Hasonlítsd össze a kétéltûek és a hüllõk szervezetét a szárazföldi életmódhoz való alkalmazkodás szempontjából! Sorolj fel hazánkban elõforduló hüllõfajokat! Ha kell, nézz utána ismeretterjesztõ könyvekben, lexikonban! láb szárny Krokodil A madarak testfelépítése csõr gerincoszlop mellcsonti taraj Madarak osztálya A madarak külsõ megjelenésére leginkább a tollazat a jellemzõ. A toll könnyû, kitûnõ hõszigetelõ, szinte súlytalanul növeli a szárny felületét és fajra, ivarra jellemzõ dísz. A hüllõk pikkelyével azonos eredetû szaruképzõdmény, a kövületek, lenyomatok mintegy 150 millió éves múltról tanúskodnak. A madarak testfelépítése jellegzetes összefüggést mutat a repülõ életformával. Áramvonalas test, mozgékony nyak, könnyû, üreges csontok, merev mellkas erõs szegycsonti tarajjal, rajta a repülést szolgáló hatalmas mellizomzat, szárnnyá módosult mellsõ végtag, erõs láb ezek mind a speciális alkalmazkodás jegyei. A szarukávából felépülõ csõr, valamint a láb alakja és szerkezete szorosan összefügg a madár életmódjával, táplálékszerzésével. A madarak állandó testhõmérsékletûek. Nyugalomban ez kb. 40 C-ot jelent (embernél ez már magas láz lenne). Ehhez és a repülés hatalmas 40

5 GERINCESEK energia-igénybevételéhez rengeteg táplálék szükséges, emiatt gyors az anyagcseréjük. A belsõ megtermékenyítésbõl származó madárembrió tápanyagdús, meszes héjú tojásban fejlõdik. Kiköltéséhez a szülõ testmelege szükséges. A madarak fajra jellemzõ fészket építenek, abban költenek. A szülõk jelentõs része a fészekben gondozza, eteti a fiókákat. Ezek a fészeklakók. Más fajok utódai hamar önállósodnak, szülõi felügyelet mellett mozognak, táplálkoznak, ezeket fészekhagyóknak nevezzük. tollgerinc cséve tollágak Hogyan alkalmazkodott a madarak testfelépítése a repüléshez? (40.4.) Miért esznek a testsúlyukhoz képest sokat a madarak? Sorolj fel madárfajokat, jellemezd õket életmódjuk, csõrük és lábuk típusa szerint! Hogyan lehet megõrizni a védett madarak állományát? Gólyaalkatúak Fehér gólya Darualkatúak Daru horgocskák ágacskák A madártoll felépítése Milyen finomszerkezete van a madártollnak? Sólyomalkatúak Fekete sólyom Harkályalkatúak Nagy fakopáncs Bagolyalkatúak Gyöngybagoly Verébalkatúak Füsti fecske A madarak osztályának néhány fontosabb rendje 41 bio10.indb :55:01

6 AZ ÁLLATOK ORSZÁGA gerincoszlop medence MELLSÕ VÉGTAG felkarcsont singcsont orsócsont kéztõ kézközép ujjak váll koponya Emlõscsontváz végtagok HÁTSÓ VÉGTAG combcsont szárkapocscsont sípcsont ujjak lábtõ lábközép Az ötujjú végtag felépítése Melyik gerinces állatcsoportban jelent meg az ötujjú végtagtípus? Kacsacsõrû emlõs Hasonlítsd össze a kacsacsõrû emlõs és a koala (43.1.) szaporodását! Emlõsök osztálya Kistermetû õshüllõktõl származnak, közel 200 millió éve jelentek meg. Az apró õsemlõsök mintegy 130 millió évig nem jutottak meghatározó szerephez. Életfolyamataik tökéletesebb szervezettsége azonban olyan elõnyökhöz juttatta õket, melyek az õshüllõk hanyatlásakor jutottak érvényre. Ilyen volt többek között az idegrendszer magasabb fejlettségi foka, az állandó, de szabályozott testhõmérséklet, a tökéletesebb vérkeringés és sok egyéb együttesen elõnyös tulajdonság. Hideg éjszakákon vagy tartósan hideg idõszakokban is megõrizték aktivitásukat. Névadó tulajdonságuk szintén meghatározó volt: a világra hozott utódokat az anya módosult bõrmirigyének váladékával, az emlõ tejével táplálta. A hatékony hõszabályozást elõsegítette a hõszigetelésre is alkalmas szõrzet. A madarak tollához hasonlóan a szõr az õsi hüllõpikkelyre vezethetõ vissza. Az emlõsök testtagolódása: fej, nyak, törzs, farok (hiányozhat) és két pár ötujjú végtag. A nyakcsigolyák száma egységesen 7. Az emlõsök elterjedése és evolúciója közben a végtagok felépítése, a mozgás jellege változatosan alakult. Ezek a tulajdonságok a rendszerezésben is fontos szerepet kapnak. Hasonló sokféleség nyilvánul meg a táplálékszerzés módjában. Rovarevõk, rágcsálók, növényevõk, ragadozók, dögevõk, mindenevõk jelzik a táplálékforráshoz igazodó sokrétû alkalmazkodást. Míg a mai madarak fogatlanok, az emlõsöknek jellegzetes fogazatuk van. Az alsó és felsõ állkapocs fogmedrében gyökeres fogak ülnek. A fogtípusok és fogazattípusok árulkodnak az életmódról és egyben a rokonsági hovatartozásról is. Az emlõsök szaporodása és egyedfejlõdése három evolúciós irány szerint alakult, az osztályt így további három rendszertani csoportra osztva. A tojásrakó emlõsök (kloakások) egy különös õsi típus utolsó képviselõi. A kacsacsõrû emlõs és a kétféle hangyászsünfaj nõstényei tojást raknak, kiköltik és kicsinyeiket módosult bõrmirigyük váladékával táplálják. Valódi emlõjük nincs. Ma csak Ausztrália, illetve Új- Guinea területén élnek. Az erszényes emlõsök apró és fejletlen újszülöttet hoznak világra. Az apróság az erszénybe mászik, és rátapad anyja emlõbimbójára. Sokáig szopik, növekszik, fejlõdik az erszény védelmében. 42

7 GERINCESEK A méhlepényes emlõsöknél alakult ki a legfejlettebb szaporodás és egyedfejlõdés. A megtermékenyítés után az utód sokáig gyarapszik az anyaméhben. Az idõ nagy részében a méhlepény tartja fenn az anyagforgalmat az anya és magzata között. A magzatot a méhlepénnyel a köldökzsinór köti össze. Így az utódok az élet elsõ jelentõs szakaszát védett helyen, minden szükséges anyaggal ellátva töltik el. Sok faj újszülöttei gyámoltalanok, néhány napig a szemük sincs nyitva (pl. macskafélék). Mások kicsinyei az ellés után rövidesen lábra kapnak, önállóan követik anyjukat (pl. patások). A szopási idõszakban az anyatej biztosítja a tápanyagokat az utódok fejlõdéséhez. Az erszényesek a földtörténeti múltban különvált Ausztrália és Dél-Amerika területén sokáig a legfejlettebb emlõsök voltak. Dél-Amerikában az ÉszakAmerikából bevándorolt méhlepényes emlõsök szorították háttérbe és pusztították ki az erszényeseket, Ausztráliában pedig az Európából behurcolt méhlepényesek zavarták meg az eredeti élõvilágot. Milyen õsi állatcsoportból fejlõdtek ki az emlõsök az evolúció során? Mi jellemzõ az emlõsök testfelépítésére? Minek köszönhetik az emlõsök, hogy annyira elterjedtek mindenféle élõhelyen? Fõemlõsök Gorilla Cetek Palackorrú delfin Rágcsálók Nagy pele Ormányosok Afrikai elefánt Erszényes emlõs: koala Ragadozók Farkas Páratlan ujjú patások Zebra Az emlõsök osztályának néhány fontosabb rendje Melyek növényevõk a képeken látható fajok, csoportok közül? 43 bio10.indb :55:02

Az állatok evolúciója

Az állatok evolúciója Az állatok evolúciója Az állatvilág rendszere A gerincesek osztályai Általános jellemzés: - fej, törzs, végtagok, farok - csontos v. porcos szilárdító belső váz - mozgás: vázhoz tapadó harántcsíkolt izmok

Részletesebben

Az osztály elnevezése onnan származik, hogy a tejmirigyek váladékával, emlőikből táplálják kicsinyeiket.

Az osztály elnevezése onnan származik, hogy a tejmirigyek váladékával, emlőikből táplálják kicsinyeiket. EMLŐSÖK - mammalia Az osztály elnevezése onnan származik, hogy a tejmirigyek váladékával, emlőikből táplálják kicsinyeiket. Általános jellemzés: Rendszertani helyük: gerincesek törzse emlősök osztálya

Részletesebben

Tanmenet a Mándics-Molnár: Biológia 9. Emelt szintű tankönyvhöz

Tanmenet a Mándics-Molnár: Biológia 9. Emelt szintű tankönyvhöz Tanmenet a Mándics-Molnár: Biológia 9. Emelt szintű tankönyvhöz Óraszám Cím 1. Áttekintés Megjegyzés 2. Az élet természete rendezettség, szerveződés szintek 3. Az élet természete anyagcsere, szaporodás,

Részletesebben

ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK

ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK Csány-Szendrey Általános Iskola Rezi Tagintézménye 2017 Foltos szalamandra Szín: fekete alapon sárga foltok Testalkat: kb.: 20 cm hosszú Élőhely: Lomberdőben

Részletesebben

Rendszertan - Összefoglalás -

Rendszertan - Összefoglalás - Rendszertan - Összefoglalás - Az első tudományos rendszertant Carl Linné alkotta meg. Munkásságát hazánkban Kitaibel Pál, a magyar Linné folytatta. A mai tudományos rendszertan testfelépítés és hasonlóság,

Részletesebben

Szerkesztette Vizkievicz András

Szerkesztette Vizkievicz András Szerkesztette Vizkievicz András 1 Négylábúak Szerk.: Vizkievicz András https://drive.google.com/file/d/0b15kjwya2umfak5is1pqwwk1mzq/view?usp=sharing A szárazföldi négylábú gerincesek törzsfejlődése az

Részletesebben

3/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces szervezettan III.

3/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces szervezettan III. 3/b tétel GERINCES SZERVEZETTAN III. HÜLLŐK Jellemzőik Az első valódi értelemben vett szárazföldi állatok, szaporodásuk nem kötődik a vízhez. Sikeres állatcsoport, mintegy 7000 fajuk ismert. A kétéltűektől

Részletesebben

BIOLÓGIA7_MEGOLDÁS1. I, Karikázd be a helyes választ. 1 Hogyan lélegeznek a gyíkok? C. a) bőrükön át b) kopoltyúval c) tüdővel

BIOLÓGIA7_MEGOLDÁS1. I, Karikázd be a helyes választ. 1 Hogyan lélegeznek a gyíkok? C. a) bőrükön át b) kopoltyúval c) tüdővel I, Karikázd be a helyes választ 1 Hogyan lélegeznek a gyíkok? C a) bőrükön át b) kopoltyúval c) tüdővel BIOLÓGIA7_MEGOLDÁS1 2017/2018 2 Milyen megtermékenyítés jellemző a gyíkokra? C a) külső megtermékenyítés

Részletesebben

2. forduló megoldások

2. forduló megoldások BIOLÓGIA 7. évfolyamos tanulók számára 2. forduló megoldások 1, Egészítsd ki a táblázat hiányzó részeit! A táblázat utáni feladatok által felkínált lehetőségek közül válassz! A kiválasztott betűt jelöld

Részletesebben

Szerk.: Vizkievicz András

Szerk.: Vizkievicz András Négylábúak Szerk.: Vizkievicz András Szárazföldi négylábú gerincesek törzsfejlődése az ősi bojtosúszójú halak ágától vált le, kb. 350 millió évvel ezelőtt. A kövületek alapján az ősi bojtosúszójúak páros

Részletesebben

BIOLÓGIA 7. évfolyamos tanulók számára 1. forduló Össz.pontszám:

BIOLÓGIA 7. évfolyamos tanulók számára 1. forduló Össz.pontszám: Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 Beküldési határidő: 2017. október 13. BIOLÓGIA 7. évfolyamos tanulók számára 1. forduló Össz.pontszám: 50 p Név:. Lakcím:... Iskola neve, címe (vagy bélyegző):...

Részletesebben

4/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces szervezettan IV.

4/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces szervezettan IV. 4/b tétel GERINCES SZERVEZETTAN IV. MADARAK Előfordulás A Földön közel 9000 madárfaj él. A civilizáció hatását sok faj nem tudta tolerálni, kipusztultak (pl. dodó, moa). Napjainkban elterjedésük egyenlőtlen.

Részletesebben

TETRAPODA NÉGYLÁBÚAK KÉTÉLTŰEK. Szerkesztette Vizkievicz András

TETRAPODA NÉGYLÁBÚAK KÉTÉLTŰEK. Szerkesztette Vizkievicz András TETRAPODA NÉGYLÁBÚAK KÉTÉLTŰEK Szerkesztette Vizkievicz András 1 Vizsgakövetelmények Ismerje fel és elemezze a testfelépítés, az életműködések (kültakaró, mozgás, táplálkozás, légzés, anyagszállítás, szaporodás,

Részletesebben

Amazónia varázslatos állatvilága

Amazónia varázslatos állatvilága Amazónia varázslatos állatvilága Az Amazonas-medence állatvilága Óriási fajgazdagság. (egysejtűek, férgek, rovarok /lepkék, bogarak kicsik és óriásiak/ különféle kétéltűek, hüllők és emlősök) Nappal az

Részletesebben

GERINCESEK TÖRZSE HALAK, KÉTÉLTŰEK, HÜLLŐK

GERINCESEK TÖRZSE HALAK, KÉTÉLTŰEK, HÜLLŐK GERINCESEK TÖRZSE HALAK, KÉTÉLTŰEK, HÜLLŐK 1. Egészítsd ki az ábrát a megadott feliratokkal! pitvar kamra oxigéndús vér véna kapillárisok artéria szén-dioxidos vér kopoltyú 2. Egészítsd ki a szöveget!

Részletesebben

Az emlősök törzsfejlődése

Az emlősök törzsfejlődése Az emlősök törzsfejlődése Az emlősök osztálya Szerk.: Vizkievicz András Az emlősök ősei ősi emlősszerű hüllők voltak, melyek törzsfejlődése hamar különvált a többi hüllőétől. Az emlősszerű hüllők (pl.

Részletesebben

11/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan III.

11/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan III. 11/b tétel GERINCES RENDSZERTAN III. HÜLLŐK TÖRZS: GERINCESEK (VERTEBRATA) ALTÖRZS: ÁLLKAPCSOSAK (GNATHOSTOMATA) OSZTÁLY: HÜLLŐK (REPTILIA) REND: TEKNŐSÖK» CSALÁD: MOCSÁRITEKNŐS-FÉLÉK Ujjaik között az

Részletesebben

Főbb jellemzőik. Főbb csoportok

Főbb jellemzőik. Főbb csoportok Újszájú állatok Szerk.: Vizkievicz András A földtörténeti óidő kezdetén a kambrium időszakban több mint 500 millió évvel ezelőtt éltek azok az ősi férgek, melyeknél szétvált az ősszájú és az újszájú állatok

Részletesebben

Bilateria Kétoldali részarányosak

Bilateria Kétoldali részarányosak Bilateria Kétoldali részarányosak Archicoelomata Ős-testüregesek Eucoelomata Valódi testüregesek Enterocoela Hármas testüregesek Laposférgek Zsinórférgek Nyelesférgek Fonálférgek Csillóshasúak Kerekesférgek

Részletesebben

Kivilágosodó erdők. Elhelyezkedése, éghajlata, növényei. A csimpánz és a nílusi krokodil

Kivilágosodó erdők. Elhelyezkedése, éghajlata, növényei. A csimpánz és a nílusi krokodil Kivilágosodó erdők Elhelyezkedése, éghajlata, növényei. A csimpánz és a nílusi krokodil 10-20. szélességi fokok között. Afrika > Ausztrália > India > Dél-Amerika Az esőerdők és a szavanna közötti átmenet:

Részletesebben

Szalamandrák és gőték

Szalamandrák és gőték Fotó: Németh Bálint A szalamandrák és a gőték alkotják a farkos kétéltűek rendjét: hosszú, megnyúlt testük, két pár hasonló formájú végtagjuk, hosszú farkuk révén könnyen megkülönböztethetők a farkatlan

Részletesebben

TÁJAK ÉS ÉLETKÖZÖSSÉGEK

TÁJAK ÉS ÉLETKÖZÖSSÉGEK TOMPÁNÉ BALOGH MÁRIA KÖRNYEZETEM ÉLÔ TÁJAK ÉS ÉLETKÖZÖSSÉGEK Biológia TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK Évfolyam 2 7 0 éves tanulók részére... a tanuló neve pauz westermann VIZES ÉLÔHELYEK A) változat. a) Rajzold

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Témakörök Biológia Osztályozó vizsgákhoz 2012/2013 9. Természettudományos Osztálya-kémia tagozat A növények életműködései Légzés és kiválasztás Gázcserenylások működése Növényi párologtatás vizsgálata

Részletesebben

2/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces szervezettan II.

2/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces szervezettan II. 2/b tétel GERINCES SZERVEZETTAN II. KÉTÉLTŰEK Jellemzők A kétéltűek voltak az első két pár járólábbal rendelkező szárazföldi gerincesek. A vízi és a szárazföldi élettérhez egyaránt kötődnek. Az egyedfejlődés

Részletesebben

10/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan II.

10/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan II. 10/b tétel GERINCES RENDSZERTAN II. KÉTÉLTŰEK TÖRZS: GERINCESEK (VERTEBRATA) ALTÖRZS: ÁLLKAPCSOSAK (GNATHOSTOMATA) OSZTÁLY: KÉTÉLTŰEK (AMPHIBIA) REND: FARKOS KÉTÉLTŰEK» CSALÁD: SZALAMANDRAFÉLÉK Testük

Részletesebben

Kérdések, feladatok: 1. Milyen tényezők járulhatnak a populációk génállományának megváltozásához?

Kérdések, feladatok: 1. Milyen tényezők járulhatnak a populációk génállományának megváltozásához? III. BESZÁMOLÓ A populációk genetikai egyensúlya Az ideális populációra mely külső hatásoktól mentes a genetikai egyensúly jellemző. A reális populációkban folyamatos változás jellemző. Ennek következtében

Részletesebben

BIOLÓGIA VERSENY 8. osztály február 20.

BIOLÓGIA VERSENY 8. osztály február 20. BIOLÓGIA VERSENY 8. osztály 2016. február 20. Kód Elérhető pontszám: 100 Elért pontszám: I. feladat. Fogalomkeresés (10 pont) a. :olyan egyedek összessége, amelyek felépítése, életműködése, élettérigénye

Részletesebben

SZKB_102_03. Tóban és tóparton

SZKB_102_03. Tóban és tóparton SZKB_102_03 Tóban és tóparton DIAK_2evfolyam.indd 23 2007.07.30. 10:37:27 DIAK_2evfolyam.indd 24 2007.07.30. 10:37:28 DIÁKMELLÉKLET TÓBAN ÉS TÓPARTON 2. ÉVFOLYAM 25 D1 Tóban és tóparton élő állatok A A

Részletesebben

Gerincesek (Vertebrata) Gerincesek

Gerincesek (Vertebrata) Gerincesek Ph.: Gerincesek (Vertebrata) ~ 46 000 faj gerincoszlop (belső váz, passzív mozgásszervrsz.) fej + törzs + végtagok + farok Kültakaró: : hám alatt irha embrionálisan gerinchúr, kopoltyútasakok, farok Keringés:

Részletesebben

Fedezze fel négy kontinens madárvilágának szépségeit az Élet Bárkájában!

Fedezze fel négy kontinens madárvilágának szépségeit az Élet Bárkájában! Fedezze fel négy kontinens madárvilágának szépségeit az Élet Bárkájában! Szeretnénk a látogatás előtt egy áttekintést nyújtani a Bárka madarairól, amely talán tartalmasábbá teheti a látogatást. A Bárka

Részletesebben

Fogalmak: fejlődéstörténeti rendszer, prokarióták, egysejtű eukarióták, növények, gombák, állatok országa Csomópontok:

Fogalmak: fejlődéstörténeti rendszer, prokarióták, egysejtű eukarióták, növények, gombák, állatok országa Csomópontok: Végtelen változatosság-a rendszerezés szükségessége Fogalmak: fejlődéstörténeti rendszer, prokarióták, egysejtű eukarióták, növények, gombák, állatok országa a legfontosabb rendszertani kategóriák az élővilág

Részletesebben

Altruizmus. Altruizmus: a viselkedés az adott egyed fitneszét csökkenti, de másik egyed(ek)ét növeli. Lehet-e önző egyedek között?

Altruizmus. Altruizmus: a viselkedés az adott egyed fitneszét csökkenti, de másik egyed(ek)ét növeli. Lehet-e önző egyedek között? Altruizmus Altruizmus: a viselkedés az adott egyed fitneszét csökkenti, de másik egyed(ek)ét növeli. Lehet-e önző egyedek között? Altruizmus rokonok között A legtöbb másolat az adott génről vagy az egyed

Részletesebben

Altruizmus. Altruizmus: a viselkedés az adott egyed fitneszét csökkenti, de másik egyed(ek)ét növeli. Lehet-e önző egyedek között?

Altruizmus. Altruizmus: a viselkedés az adott egyed fitneszét csökkenti, de másik egyed(ek)ét növeli. Lehet-e önző egyedek között? Altruizmus Altruizmus: a viselkedés az adott egyed fitneszét csökkenti, de másik egyed(ek)ét növeli. Lehet-e önző egyedek között? Altruizmus rokonok között A legtöbb másolat az adott génről vagy az egyed

Részletesebben

Szerkesztette Vizkievicz András

Szerkesztette Vizkievicz András Szerkesztette Vizkievicz András 1 Az emlősök törzsfejlődése Az emlősök osztálya Szerk.: Vizkievicz András Az emlősök ősei, ősi emlősszerű hüllők voltak, melyek törzsfejlődése hamar különvált a többi hüllőétől.

Részletesebben

Állatanatómia és élettan. NymE-EMK Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet

Állatanatómia és élettan. NymE-EMK Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet Állatanatómia és élettan NymE-EMK Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet Kétéltűek - Amphibia Modern rendszertan Osztály - Kétéltűek (Amphibia) Az első, 2 pár járólábbal bíró szárazföldi gerincesek változó

Részletesebben

Miért épp a csoportmunka? K. Nagy Emese

Miért épp a csoportmunka? K. Nagy Emese Miért épp a csoportmunka? K. Nagy Emese Iskolai munkánk során pozitív eredményről számolhatunk be a csoportmunkák közösségfejlesztő hatását illetően. Míg a frontális tanítási órán mi, nevelők cselekszünk

Részletesebben

Az evolúció folyamatos változások olyan sorozata, melynek során bizonyos populációk öröklődő jellegei nemzedékről nemzedékre változnak.

Az evolúció folyamatos változások olyan sorozata, melynek során bizonyos populációk öröklődő jellegei nemzedékről nemzedékre változnak. Evolúció Az evolúció folyamatos változások olyan sorozata, melynek során bizonyos populációk öröklődő jellegei nemzedékről nemzedékre változnak. Latin eredetű szó, jelentése: kibontakozás Időben egymást

Részletesebben

BIOLÓGIA TANTÁRGYI VERSENY 2013. MEGYEI DÖNTŐ

BIOLÓGIA TANTÁRGYI VERSENY 2013. MEGYEI DÖNTŐ BIOLÓGIA TANTÁRGYI VERSENY 2013. MEGYEI DÖNTŐ 2 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntünk a 2012/2013. tanév biológia tantárgyi versenyének megyei döntőjén! Gratulálunk az iskolai fordulón elért eredményedhez,

Részletesebben

Búvárkodj a biológiában IV. feladatlap

Búvárkodj a biológiában IV. feladatlap Búvárkodj a biológiában IV. feladatlap A beküldési határidő: 2018. január 18. E-mail cím: biologia@verseghy-szolnok.sulinet.hu I. Karikázd be a helyes választ! 10 pont 1. Mi alkotja az emberi hámréteget?

Részletesebben

1. Az élőlények rendszerezése, a prokarióták országa, az egysejtű eukarióták országa, a

1. Az élőlények rendszerezése, a prokarióták országa, az egysejtű eukarióták országa, a Tantárgy neve Biológiai alapismeretek Tantárgyi kód BIB 1101 Meghirdetés féléve 1 Kreditpont 2 Összóraszám (elm.+gyak.) 2+0 Számonkérés módja kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelő neve

Részletesebben

Az állatok természetes élőhelyükön magányosan vagy csoportokban élnek. A csoportok rendkívül sokfélék lehetnek. Családot alkotnak a szülők és

Az állatok természetes élőhelyükön magányosan vagy csoportokban élnek. A csoportok rendkívül sokfélék lehetnek. Családot alkotnak a szülők és TÁRSAS VISELKEDÉS Az állatok természetes élőhelyükön magányosan vagy csoportokban élnek. A csoportok rendkívül sokfélék lehetnek. Családot alkotnak a szülők és utódaik, kolóniát a nagy telepekben élő családok,

Részletesebben

11. évfolyam esti, levelező

11. évfolyam esti, levelező 11. évfolyam esti, levelező I. AZ EMBER ÉLETMŰKÖDÉSEI II. ÖNSZABÁLYOZÁS, ÖNREPRODUKCIÓ 1. A szabályozás információelméleti vonatkozásai és a sejtszintű folyamatok (szabályozás és vezérlés, az idegsejt

Részletesebben

MIKROORGANIZMUSOK ÉS GOMBÁK AZ ÉLET ALAPJAI

MIKROORGANIZMUSOK ÉS GOMBÁK AZ ÉLET ALAPJAI A fordítás alapja: Explanatorium of Nature First published in Great Britain, London, 2017 Copyright Dorling Kindersley Limited, 2017 A Penguin Random House Company Fordította: Merkl Ottó, 2019 Szerkesztette:

Részletesebben

MAGZATBURKOS GERINCESEK HÜLLŐK. Szerkesztette Vizkievicz András

MAGZATBURKOS GERINCESEK HÜLLŐK. Szerkesztette Vizkievicz András MAGZATBURKOS GERINCESEK HÜLLŐK Szerkesztette Vizkievicz András 1 Vizsgakövetelmények Ismerje fel és elemezze a testfelépítés, az életműködések (kültakaró, mozgás, táplálkozás, légzés, anyagszállítás, szaporodás,

Részletesebben

Fajfenntartó viselkedés

Fajfenntartó viselkedés Fajfenntartó viselkedés Az állatok viselkedésének egyik alapvető megnyilvánulása a szaporodással kapcsolatos viselkedés. Ez az ivarérettséget elért egyedekre jellemző és a legtöbb fajnál meghatározott

Részletesebben

Újállatidő vagy földtörténeti újkor 67-65 millió évtől máig

Újállatidő vagy földtörténeti újkor 67-65 millió évtől máig Kainozóikum Újállatidő vagy földtörténeti újkor 67-65 millió évtől máig Időszakai: Harmadidőszak (tercier) Kor: Paleocén 67-55 millió év Eocén 55-37 millió év Oligocén 37-25 millió év Miocén 25-5 millió

Részletesebben

1/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces szervezettan I.

1/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces szervezettan I. 1/b tétel GERINCES SZERVEZETTAN I. HALAK GERINCESEK ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI 1. A test hátoldalán végighúzódó, különböző mértékben elcsontosodó gerincoszlop és függelékei (belső váz). 2. A gerinchúr, a kopoltyútasakok

Részletesebben

Vadászati állattan, anatómia, élettan és etológia

Vadászati állattan, anatómia, élettan és etológia Vadászati állattan, anatómia, élettan és etológia II. Előadás A vázrendszer. Dr. Katona Krisztián, SZIE VMI A vázrendszer repülés, két lábon járás, tojásrakás alakítja csontok merevítése, súlycsökkentés,

Részletesebben

(ÁT)VÁLTOZÁS. Budainé Kántor Éva Reimerné Csábi Zsuzsa Lückl Varga Szidónia

(ÁT)VÁLTOZÁS. Budainé Kántor Éva Reimerné Csábi Zsuzsa Lückl Varga Szidónia (ÁT)VÁLTOZÁS Budainé Kántor Éva Reimerné Csábi Zsuzsa Lückl Varga Szidónia Feladat kiosztása Lapozd át a Szitakötő tavaszi számát, és keresd ki azokat a cikkeket amelyek változással, illetve átváltozással

Részletesebben

KÖRNYEZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 4. osztályos tanulók részére. Élô és élettelen természet. Tompáné Balogh Mária. ...

KÖRNYEZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 4. osztályos tanulók részére. Élô és élettelen természet. Tompáné Balogh Mária. ... Tompáné Balogh Mária KÖRNYEZETISMERET Élô és élettelen természet TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK. osztályos tanulók részére............. a tanuló neve pauz westermann AZ ÉLÔ ÉS ÉLETTELEN TERMÉSZET ALAPISMERETEI.

Részletesebben

Evolúcióelmélet és az evolúció mechanizmusai

Evolúcióelmélet és az evolúció mechanizmusai Evolúcióelmélet és az evolúció mechanizmusai Az élet Darwini szemlélete Melyek az evolúció bizonyítékai a világban? EVOLÚCIÓ: VÁLTOZATOSSÁG Mutáció Horizontális géntranszfer Genetikai rekombináció Rekombináció

Részletesebben

BIOLÓGIA 7. ELLENŐRZŐ FELADATLAPOK

BIOLÓGIA 7. ELLENŐRZŐ FELADATLAPOK Dr. Paál Tamásné Natúra sorozat BIOLÓGIA 7. ELLENŐRZŐ FELADATLAPOK (Raktári száma: RE00774/F) Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 1. A) feladatlap megoldásai A trópusi területek természetes élővilága 1. feladat

Részletesebben

Tompáné Balogh Mária TERMÉSZETISMERET BARANGOLÁS HAZAI TÁJAKON TÉMAZÁRÓ FELEDATOK 12 ÉVES TANULÓK RÉSZÉRE. ... a tanuló neve.

Tompáné Balogh Mária TERMÉSZETISMERET BARANGOLÁS HAZAI TÁJAKON TÉMAZÁRÓ FELEDATOK 12 ÉVES TANULÓK RÉSZÉRE. ... a tanuló neve. Tompáné Balogh Mária TERMÉSZETISMERET BARANGOLÁS HAZAI TÁJAKON TÉMAZÁRÓ FELEDATOK ÉVES TANULÓK RÉSZÉRE....... a tanuló neve pauz westermann HAZAI ERDÔK A VÁLTOZAT 1. Nevezd meg és jellemezd az ábrázolt

Részletesebben

Puhatestűek főbb csoportjai: Csigák osztálya Kagylók osztálya Fejlábúak osztálya Cserepeshéjúak osztálya Ásólábúak osztálya. Általános jellemzés

Puhatestűek főbb csoportjai: Csigák osztálya Kagylók osztálya Fejlábúak osztálya Cserepeshéjúak osztálya Ásólábúak osztálya. Általános jellemzés Puhatestűek törzse Szerk.: Vizkievicz András Puhatestűek főbb csoportjai: Csigák osztálya Kagylók osztálya Fejlábúak osztálya Cserepeshéjúak osztálya Ásólábúak osztálya Általános jellemzés Szerveződés:

Részletesebben

TARTALOM. Előszó 9 BEVEZETÉS A BIOLÓGIÁBA

TARTALOM. Előszó 9 BEVEZETÉS A BIOLÓGIÁBA Előszó 9 BEVEZETÉS A BIOLÓGIÁBA A biológia tudománya, az élőlények rendszerezése 11 Vizsgálati módszerek, vizsgálati eszközök 12 Az élet jellemzői, az élő rendszerek 13 Szerveződési szintek 14 EGYED ALATTI

Részletesebben

Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Ál tal án os Isk ola

Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Ál tal án os Isk ola Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Ál tal án os Isk ola 1047 Budapest, Langlet Valdemár utca 3-5. www.brody-bp.sulinet.hu e-mail: titkar@big.sulinet.hu Telefon: (1) 369 4917 OM: 034866 10. évfolyam Osztályozóvizsga

Részletesebben

Ki mit tud Magyarországi hüllők

Ki mit tud Magyarországi hüllők Ki mit tud Magyarországi hüllők Fürge gyík feje közelről, oldalt jól látszik a füle További információ a Magyarországon honos állatokról: MME Az összes magyarországi hüllő és kétéltű védett állat, befogásukat

Részletesebben

Aszpirin. Bőr (köztakaró) Gerincesek kültakarója (nem kell!!!) Ízeltlábúak kültakarója. Ízeltlábúak kültakarója. Szervtan.

Aszpirin. Bőr (köztakaró) Gerincesek kültakarója (nem kell!!!) Ízeltlábúak kültakarója. Ízeltlábúak kültakarója. Szervtan. Aszpirin Szervtan Animális szervek Vegetatív szervek Bőr (köztakaró) Határfelület Védőréteg Külső hatások (fizikai, kémiai, biológiai) Kutikula (kitin, szklerotin) Színezet Érzékszervek helye Elszarusodó

Részletesebben

Biológiai feladatbank 10. évfolyam

Biológiai feladatbank 10. évfolyam Biológiai feladatbank 10. évfolyam A pedagógus Pap Gyula neve: A pedagógus Biológia szakja: Az iskola neve: Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium Műveltségi Ember és természet terület:

Részletesebben

Biológia 7. évfolyam osztályozó- és javítóvizsga követelményei

Biológia 7. évfolyam osztályozó- és javítóvizsga követelményei Biológia 7. évfolyam osztályozó- és javítóvizsga követelményei 1. Forró éghajlati övezet: növényzeti övei, az övek éghajlata, talaja esőerdő, trópusi lombhullató erdőszerkezete, szavanna, sivatagok jellemzése

Részletesebben

MENTSÜK MEG! Veszélyben a kék bálnák

MENTSÜK MEG! Veszélyben a kék bálnák MENTSÜK MEG! Veszélyben a kék bálnák Mi a probléma? Az ember a világ legokosabb élőlénye. Tudja, hogyan kell földet művelni, várost építeni, különféle iparágakat létrehozni, repülőgépet készíteni. Ám ez

Részletesebben

Iskola neve:. Csapatnév: Környezetismeret-környezetvédelem országos csapatverseny. I. levelezős forduló. 3. évfolyam november 20.

Iskola neve:. Csapatnév: Környezetismeret-környezetvédelem országos csapatverseny. I. levelezős forduló. 3. évfolyam november 20. Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Iskola neve:. Csapatnév: Környezetismeret-környezetvédelem

Részletesebben

Populációs kölcsönhatások. A populációs kölcsönhatások jelentik az egyedek biológiai környezetének élő (biotikus) tényezőit.

Populációs kölcsönhatások. A populációs kölcsönhatások jelentik az egyedek biológiai környezetének élő (biotikus) tényezőit. Populációs kölcsönhatások A populációs kölcsönhatások jelentik az egyedek biológiai környezetének élő (biotikus) tényezőit. A populációk között kialakulhatnak közvetett vagy közvetlen kapcsolatok. Ezek

Részletesebben

Búvárkodj a biológiában III. forduló

Búvárkodj a biológiában III. forduló Búvárkodj a biológiában III. forduló A beküldési határidő: 2018. november 22. Csütörtök Beküldési e-mail cím: biologia@verseghy-szolnok.sulinet.hu A feladatok megoldásához segít a Természet Búvár 2018/3-4-5.

Részletesebben

TÚZOK TUSA II. FORDULÓ

TÚZOK TUSA II. FORDULÓ TÚZOK TUSA II. FORDULÓ 1. Képzeljétek el, hogy a cserebökényi pusztán vagytok. Kora tavasz van, a pusztai vízállásoknál madarak tömegei időznek. Van, aki nemrég érkezett haza a telelőterületről, van, aki

Részletesebben

Állatsereglet a szavannán A szavannák állatai II.

Állatsereglet a szavannán A szavannák állatai II. Állatsereglet a szavannán A szavannák állatai II. Nagytestű növényevők Sok fű kedvező élőhely. Évszakváltáskor vándorlások- A fű kevés tápanyagot biztosít, ezért szinte folyamatosan legelniük kell. Patások.

Részletesebben

BIOLÓGIA VERSENY 7. osztály február 20.

BIOLÓGIA VERSENY 7. osztály február 20. BIOLÓGIA VERSENY 7. osztály 2016. február 20. Elérhető pontszám 100 Elért pontszám Kód I. feladat. Fogalomkeresés (10 pont) a. : az a folyamat, melynek során egy sejt a környezetében található makromolekulákat,

Részletesebben

TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc párban is végezhető) A kísérlet, mérés megnevezése, célkitűzései: A hal külső és belső testfelépítésének vizsgálata

TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc párban is végezhető) A kísérlet, mérés megnevezése, célkitűzései: A hal külső és belső testfelépítésének vizsgálata TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc párban is végezhető) A kísérlet, mérés megnevezése, célkitűzései: A hal külső és belső testfelépítésének vizsgálata A legfejlettebb állatok a gerincesek törzsébe tartoznak. Ezek

Részletesebben

Természetvédelem. Természetvédelmi értékcsoportok 2. A vadon élő állatfajok és állattársulások védelme

Természetvédelem. Természetvédelmi értékcsoportok 2. A vadon élő állatfajok és állattársulások védelme Természetvédelem Természetvédelmi értékcsoportok 2. A vadon élő állatfajok és állattársulások védelme Magyarország állatvilága - Magyarországon kb. 32 000 állatfaj ismert - Vélhetően a teljes faunát 40-42

Részletesebben

BIOLÓGIA OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK (2016)

BIOLÓGIA OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK (2016) BIOLÓGIA OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK (2016) 1 Biológia tantárgyból mindhárom évfolyamon (10.-11.-12.) írásbeli és szóbeli vizsga van. A vizsga részei írásbeli szóbeli Írásbeli Szóbeli

Részletesebben

Természetmadárvédelem. gyerekszemmel

Természetmadárvédelem. gyerekszemmel Természetmadárvédelem gyerekszemmel Tiszakécske Párkereső 1 izhá csaka 2 sitéve júvar 3 héref aglyó 4 artipcsekef 5 dajármég 6 nakadrilyás b d e 7 tulipán( t betűcsere = vízimadár ) a c f g Madártotó képben

Részletesebben

Subdivisio: Enterocoela - hármas testüregűek

Subdivisio: Enterocoela - hármas testüregűek HALAK Pisces Subdivisio: Enterocoela - hármas testüregűek TAPOGATÓSOK (LOPHOPHORATA) superphyluma Tapogatókoszorúsok (Tentaculata) törzse Csöves tapogatósok (Phoronidea) osztálya Mohaállatok (Bryozoa)

Részletesebben

Tudós Rektor Természettudományi Csapatverseny 8. évfolyam részére. Csapat neve:... Csapattagok neve:... Iskola: Település:

Tudós Rektor Természettudományi Csapatverseny 8. évfolyam részére. Csapat neve:... Csapattagok neve:... Iskola: Település: Tudós Rektor Természettudományi Csapatverseny 8. évfolyam részére Csapat neve:... Csapattagok neve:...... Iskola: Település: 2. forduló 1. Nevezzétek el a képeken látható szöveteket és oldjátok meg a feladatokat,

Részletesebben

I. kategória II. kategória III. kategória 1. Jellemezd a sejtmag nélküli szervezeteket, a baktériumokat. Mutasd be az emberi betegségeket okozó

I. kategória II. kategória III. kategória 1. Jellemezd a sejtmag nélküli szervezeteket, a baktériumokat. Mutasd be az emberi betegségeket okozó Szóbeli tételek I. kategória II. kategória III. kategória 1. Jellemezd a sejtmag nélküli szervezeteket, a baktériumokat. Mutasd be az emberi betegségeket okozó baktériumokat és a védőoltásokat! 2. Jellemezd

Részletesebben

Vizek, vízpartok élővilága, gerinctelen állatok

Vizek, vízpartok élővilága, gerinctelen állatok A kísérlet megnevezése, célkitűzései: Vizek parányi élőlényeinek megismerése Iszaplakó kagyló megfigyelése Ízeltlábúak a vízben és a vízparton Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: vízminta (patak, tó,

Részletesebben

Az élőlény és környezete. TK: 100. oldal

Az élőlény és környezete. TK: 100. oldal Az élőlény és környezete TK: 100. oldal Élettelen környezeti tényezők: víziben: fény, hő, nyomás, sókoncentráció, oxigén és szén-dioxid tartalom szárazföldön: napfény, hő, csapadék, levegő összetétel,

Részletesebben

Tartalom. Javítóvizsga követelmények BIOLÓGIA...2 BIOLÓGIA FAKULTÁCIÓ...5 SPORTEGÉSZSÉGTAN évfolyam évfolyam évfolyam...

Tartalom. Javítóvizsga követelmények BIOLÓGIA...2 BIOLÓGIA FAKULTÁCIÓ...5 SPORTEGÉSZSÉGTAN évfolyam évfolyam évfolyam... Tartalom BIOLÓGIA...2 10. évfolyam...2 11. évfolyam...3 12. évfolyam...4 BIOLÓGIA FAKULTÁCIÓ...5 11. évfolyam...5 12. évfolyam...6 SPORTEGÉSZSÉGTAN...7 1 BIOLÓGIA 10. évfolyam Nappali tagozat Azírásbeli

Részletesebben

Vizek, vízpartok. feladatgyujtemény II.

Vizek, vízpartok. feladatgyujtemény II. Vizek, vízpartok feladatgyujtemény II. Vizek, vízpartok feladatgyűjtemény II. Szerzők: Czédly Mariann, Golovanova Bea Illusztrációk: Lukács Albert Kiadja: 2010, Fővárosi Állat- és Növénykert Írj I betűt

Részletesebben

Szerkesztette Vizkievicz András

Szerkesztette Vizkievicz András Szerkesztette Vizkievicz András 1 Puhatestűek törzse Szerk.: Vizkievicz András Puhatestűek főbb csoportjai: Csigák osztálya Kagylók osztálya Fejlábúak osztálya Cserepeshéjúak osztálya Ásólábúak osztálya

Részletesebben

Rendszerezés. állatkerti oktatócsomag 8 12 évesek tanításához. Rajzok: Lukács Albert Fotók: Bagosi Zoltán. www.zoobudapest.com www.gorillazoona.

Rendszerezés. állatkerti oktatócsomag 8 12 évesek tanításához. Rajzok: Lukács Albert Fotók: Bagosi Zoltán. www.zoobudapest.com www.gorillazoona. Rendszerezés állatkerti oktatócsomag 8 12 évesek tanításához Rajzok: Lukács Albert Fotók: Bagosi Zoltán www.zoobudapest.com www.gorillazoona.hu Általános szervezési információk Az állatkert nagyszerű hely

Részletesebben

Kaméleonok hőháztartása. Hősugárzás. A fizikában három különböző hőszállítási módot különböztetünk meg: Hővezetés, hőátadás és a hősugárzás.

Kaméleonok hőháztartása. Hősugárzás. A fizikában három különböző hőszállítási módot különböztetünk meg: Hővezetés, hőátadás és a hősugárzás. Kaméleonok hőháztartása Hősugárzás A fizikában három különböző hőszállítási módot különböztetünk meg: Hővezetés, hőátadás és a hősugárzás. - Az első típust (hővezetés) érzékeljük leginkább a mindennapi

Részletesebben

A földtörténet évmilliárdjai nyomában 2010.11.22. FÖLDRAJZ 1 I. Ősidő (Archaikum): 4600-2600 millió évvel ezelőtt A földfelszín alakulása: Földkéreg Ősóceán Őslégkör kialakulása. A hőmérséklet csökkenésével

Részletesebben

Populáció A populációk szerkezete

Populáció A populációk szerkezete Populáció A populációk szerkezete Az azonos fajhoz tartozó élőlények egyedei, amelyek adott helyen és időben együtt élnek és egymás között szaporodnak, a faj folytonosságát fenntartó szaporodásközösséget,

Részletesebben

Vadmadarak és emlősök anatómiája és élettana. Mozgás szervrendszer Fogak

Vadmadarak és emlősök anatómiája és élettana. Mozgás szervrendszer Fogak Vadmadarak és emlősök anatómiája és élettana Mozgás szervrendszer Fogak Mozgás szervrendszer A helyváltoztatás az állatok jellemző képessége. A mozgásmód faji sajátosság eltérés rendellenesség Izmok aktív

Részletesebben

2390-06 Masszázs alapozás követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2390-06 Masszázs alapozás követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Ön azt a feladatot kapta a munkahelyén, hogy készítsen kiselőadást a sejtek működésének anatómiájáról - élettanáról! Előadása legyen szakmailag alátámasztva, de a hallgatók számára érthető!

Részletesebben

ÉLÕ KÖRNYEZETEM TERMÉSZETISMERET

ÉLÕ KÖRNYEZETEM TERMÉSZETISMERET Tompáné Balogh Mária ÉLÕ KÖRNYEZETEM TERMÉSZETISMERET Környezetem élõvilága TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK éves tanulók részére 0 Évfolyam 0 A tanuló neve pauz-westermann . Mi a haszonkert? ÔSZ A HASZONKERTBEN

Részletesebben

Vadmadarak és emlősök anatómiája és élettana. Emlősök Kültakaró, szőr, karom, pata, szarv, agancs

Vadmadarak és emlősök anatómiája és élettana. Emlősök Kültakaró, szőr, karom, pata, szarv, agancs Vadmadarak és emlősök anatómiája és élettana Emlősök Kültakaró, szőr, karom, pata, szarv, agancs Általános jellemzők Szőrzet Bőrmirigyek Ötujjú végtag módosulások Fogazat mederben, differenciált Másodlagos

Részletesebben

1. 2. 3.. 4... 5.. 6.. 7... 8...

1. 2. 3.. 4... 5.. 6.. 7... 8... Környezetismeret-környezetvédelem csapatverseny 2014/2015. 1.a.) Mit láttok a képeken? Írjátok alá a nevüket! 2. évfolyam I. forduló 1. 2. 3.. 4.... 5.. 6.. 7... 8... b.) Alkossatok két csoportot a képekből,

Részletesebben

A heterotróf táplálkozáshoz általában lényeges a sejt, illetve a testméret növelése. Az egysejtűek azonban vég nélkül nem gyarapodhattak, így előnyös

A heterotróf táplálkozáshoz általában lényeges a sejt, illetve a testméret növelése. Az egysejtűek azonban vég nélkül nem gyarapodhattak, így előnyös Testüregviszonyok A heterotróf táplálkozáshoz általában lényeges a sejt, illetve a testméret növelése. Az egysejtűek azonban vég nélkül nem gyarapodhattak, így előnyös volt a többsejtű élőlények megjelenése

Részletesebben

Madarak Emlősök Kialakulás Az emlősök a szinapszidák megmaradt képviselői Az első szinapszidákat régebben emlősszerű hüllőknek, újabban nem-emlős szinapszidáknak hívják Kialakulás A szinapszidák

Részletesebben

KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ

KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ 2017 Feladatlap Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntünk benneteket az idei - már 14. - Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedő

Részletesebben

Felvételi feladatok biológiából 2006. február 25.

Felvételi feladatok biológiából 2006. február 25. Felvételi feladatok biológiából 2006. február 25. 1. Karikázd be a helyes választ! 1. Hajtásain tüskék vannak: a) Vadrózsa b)kökény c)mogyoró 2. Makktermése van: a) Bükk b)fekete bodza c) Som 3. Fészekhagyó

Részletesebben

Éti csiga. Fekete csupaszcsiga

Éti csiga. Fekete csupaszcsiga Kedves Olvasó! Újságunk segítségével nem csak a Vadak Ura kártyajáték kedvelőinek szeretnénk további segítséget, tanácsokat adni, hanem szeretnénk információkat adni ahhoz a természettudományi versenyhez,

Részletesebben

PLANKTONOK: A plankton a vízben lebegő apró, többnyire csak mikroszkóppal megfigyelhető élőlények összessége. Vannak köztük termelő, fogyasztó és

PLANKTONOK: A plankton a vízben lebegő apró, többnyire csak mikroszkóppal megfigyelhető élőlények összessége. Vannak köztük termelő, fogyasztó és A TENGER ÉLŐVILÁGA PLANKTONOK: A plankton a vízben lebegő apró, többnyire csak mikroszkóppal megfigyelhető élőlények összessége. Vannak köztük termelő, fogyasztó és lebontó szervezetek is. Előfordulás:

Részletesebben

Én és Ukrajna tantárgy. Óravázlat. Az óceánok természetvilága. Bakos Ilona Derceni Középiskola 2012. november 13..

Én és Ukrajna tantárgy. Óravázlat. Az óceánok természetvilága. Bakos Ilona Derceni Középiskola 2012. november 13.. Én és Ukrajna tantárgy Óravázlat Az óceánok természetvilága Bakos Ilona 2012. november 13.. TÉMA. Az óceánok természetvilága CÉL. Megismertetni a tanulókat a világóceán és óceán fogalmakkal, az óceánok

Részletesebben

Szülői viselkedés evolúciója. Emeltszintű etológia Pongrácz Péter

Szülői viselkedés evolúciója. Emeltszintű etológia Pongrácz Péter Szülői viselkedés evolúciója Emeltszintű etológia Pongrácz Péter Apa vagy anya gondoz? Evolúciós magyarázatok Belső megtermékenyítés anya gondoz Külső megtermékenyítés apa gondoz DE MIÉRT? 1. hipotézis:

Részletesebben

Hámszövetek (ízelítő ) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint)

Hámszövetek (ízelítő ) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Szövettan I. Hámszövetek (ízelítő ) Állati szövetek típusai Hám- és mirigyszövet Kötő- és támasztószövet Izomszövet Idegszövet Sejtközötti állomány nincs Sejtközötti állomány van Hámszövetek (felépítés

Részletesebben

Iskola: Csapatnév: 2. Felülről lefelé, és alulról felfelé elrejtettük a növények fejlődéséhez szükséges feltételeket. Keressétek meg!

Iskola: Csapatnév: 2. Felülről lefelé, és alulról felfelé elrejtettük a növények fejlődéséhez szükséges feltételeket. Keressétek meg! Iskola: 1 Csapatnév: 4. osztályos feladatsor I. forduló 2012/2013. tanév 1. Ki adta fel az apróhirdetéseket? a. Futóversenyre várom mezei rokonaim jelentkezését! Döntsük el ki a gyorsabb! Üregi kollégák

Részletesebben

12.3.1. Súlyos csontsérülések

12.3.1. Súlyos csontsérülések Beküldési határidő 2012. április 11. 23.59 12.3.1. Súlyos csontsérülések Gerincoszlop 12.3.1.01. Milyen irányba helyezkednek el a tövisnyúlványok (csigolyanyúlvány)? http://elsosegely.hu/temakorok/tores,-randulas,-ficam/a-gerincoszlop-felepitese

Részletesebben

Sarlósfecske-, szalakóta és harkályalkatúak rendje

Sarlósfecske-, szalakóta és harkályalkatúak rendje Magyarország madarai 7. elıadás 2011. február 23. 2011.08.12. Sarlósfecske-, szalakóta és harkályalkatúak rendje Sarlósfecske alkatúak rendje Habitusuk fecskére emlékeztet, lábuk rövid kapaszkodó láb,

Részletesebben