(ro runyszm : i. Tisztelt Elnök Úr!
|
|
- Lóránd Németh
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 i?sá k` &v+atra~ a ORSZÁGGYŰLÉ S EMBERI JOGI, KISEBBSÉGI, CIVIL-ÉS VALLÁSÜGYI BIZOTTSÁG (ro runyszm : i Érkezett: [C 2 8. Bizottsági módosító javaslat! Kövér László az Országgyűlés Elnöke részére Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az Országgy űlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága a Házszabály 102. (1) bekezdése alapján Az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról szóló T/4714/14. számú egységes javaslathoz (a továbbiakban: Javaslat) az alábbi terjeszti el ő : b i z o t t s á g i m ó d o s í t ó j a v a s l a t o t 1. A Javaslat címe a következ ők szerint változik : évi... törvény az emberiesség elleni b űncselekmények büntetendőségér ől és elévülésének kizárásáról, valaminta kommunista diktatúrában elkövetett egyes b űncselekmények üldözéséről 2. A Javaslat preambuluma a következők szerint változik : Az Országgyűlés megerősítve nemzetközi jogi elkötelezettségét, miszerint a nemzetközi jogba n legsúlyosabban minősül ő bűncselekményeket elévülhetetlennek tekinti, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett és üldözetlenül maradt egyes b űncselekmények büntethetősége érdekében, a következő törvényt alkotja : 3. A Javaslat az 1. -át megelőzően a következ ő alcímmegjelöléssel egészül ki : 1. A nemzetközi jog szerint el nem évül ő bűncselekmények elévülésének kizárása 4. A Javaslat 1. -a a következők szerint változik : 1. [(1)] A nemzetközi jog szerint el nem évül ő bűncselekmények nem évülnek el, akkor sem [bűncselekményekre a Btk. 33. (2) bekezdését akkor is alkalmazni kell], ha a bűncselekmény elkövetésekor a cselekmény a bels ő jog szerint nem min ősült el nem évül ő bűncselekménynek. E körbe tartoznak különösen :
2 a) az évi 1. törvényerej ű rendelettel kihirdetett, a háborús és az emberiség ellen i bűntettek elévülésének kizárásáról az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgy űlése által New Yorkban az évi november hó 26. napján elfogadott nemzetközi egyezmény I. cikkének (b) pontjában hivatkozott, a nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék alapokmányának 6. cikk (c) pontjában meghatározott emberiesség elleni b űncselekmények ; b) az évi 32. törvényerej ű rendelettel kihirdetett, a háború áldozatainak védelmér e vonatkozóan Genfben, évi augusztus hó 12. napján kelt nemzetközi egyezmények közös 2. cikkében meghatározott nemzetközi fegyveres összeütközés esetén elkövetett súlyos jogsértések ; c) az évi 32. törvényerej ű rendelettel kihirdetett, a háború áldozatainak védelmér e vonatkozóan Genfben, évi augusztus hó 12. napján kelt nemzetközi egyezmények közös 3. cikkében meghatározott, nem nemzetközi fegyveres összeütközés esetén elkövetett súlyo s jogsértések. [(2) Az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekmények büntetési tétele a Btk. 2. -ára figyelemmel a) a szándékos emberölés tényállása esetében - az évi V. törvény 278. és ára (BHÖ és 351. pontja), a Btk ának (1) és (2) bekezdésében foglalt megkülönböztetésre tekintettel - öt évt ől tizenöt évig, illet őleg tíz évtől tizenöt évig terjed ő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés ; b) a kínzás vagy embertelen bánásmód, ideértve a biológiai kísérleteket is, a nagy fájdalo m szándékos el őidézése és a testi épség vagy egészség elleni súlyos merénylet elkövetés e tényállásai esetében - az évi V. törvény ára (BHÖ pontja), illetőleg a Btk ának (3)-(6) bekezdésére tekintettel - hat hónaptól öt évig terjed ő szabadságvesztés ; c) a hadifoglyoknak vagy védett személyeknek az ellenséges hatalom fegyveres er őiben szolgálatra kényszerítése, a hadifoglyoknak vagy védett személyeknek attól a jogától val ó megfosztása, hogy a jelen Egyezmény rendelkezéseinek megfelelő szabályos és pártatlan eljárás alapján ítéljenek felette, a törvénytelen elhurcolás vagy áthelyezés, a törvénytele n visszatartás és a túszok szedése tényállásai esetében - az évi V. törvény ára (BHÖ pontja), illet őleg a Btk ára tekintettel - hat hónaptól három évig, a sértett halála esetén a Btk ának (4) bekezdésére tekintettel - öt évig terjed ő szabadságvesztés ; d) a vagyontárgyaknak a katonai szükség által nem indokolt, nagymérvű, törvénytelen és önkényes megsemmisítése és eltulajdonítása tényállása esetében az évi V. törvény ára és az évi XLVIII. törvény 35. -ának (1) bekezdésére (BHÖ pontja), a Btk ában foglalt megkülönböztetésre tekintettel - két évt ől nyolc évig, öt évtől tíz évig, illet őleg öt évt ől tizenöt évig terjed ő szabadságvesztés.] 5. A Javaslat 2. -a a következők szerint változik : 2. (1) A nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék alapokmányának 6. cikkében foglalt tényállások [angol nyelvű hiteles szövege és annak] hivatalos magyar nyelvű fordítása a következő : [ (a) Crimes against peace : namely, planning, preparation, initiation or waging of a war o f aggression, or a war in violation of international treaties, agreements or assurances, o r participation in a common plan or conspiracy for the accomplishment of any of the foregoing ; (b) War crimes : namely, violations of the laws or customs of war. Such violations shall include, but not be limited to, murder, ill-treatment or deportation to slave labour or for an y other purpose of civilian population of or in occupied territory, murder or ill-treatment o f prisoners of war or persons on the seas, killing of hostages, plunder of public or private property, wanton destruction of cities, towns or villages, or devastation not justified b y military necessity ;
3 (c) Crimes against humanity : namely, murder, extermination, enslavement, deportation, and other inhumane acts committed against any civilian population, before or during the war, o r persecutions on political, racial or religious grounds in execution of or in connection with an y crime within the jurisdiction of the Tribunal, whether or not in violation of the domestic la w of the country where perpetrated. (... )"] (a) Béke elleni bűncselekmények: a nemzetközi szerződéseket, egyezményeket, vagy garanciáka t sértő agresszív háború tervezése, előkészítése, kezdeményezése, vagy folytatása, illetve az olyan közös tervben vagy összeesküvésben való részvétel, amely az el őzőek megvalósítására iött [jöttek] létre ; (b) Háborús bűncselekmények: a háború jogának vagy szokásainak a megsértése, különösen a megszállt területen élő vagy tartózkodó polgári lakosság tagjainak megölése, bántalmazása, rabszolgamunkára fogás vagy bármilyen más célból történ ő áttelepítése; a hadifoglyok vagy tengeren tartózkodó személyek megölése vagy bántalmazása; túszok kivégzése, köz-, vagy magántulajdon fosztogatása, illetve városok, falvak katonai szükséglet által nem indokolt önkényes elpusztítása vagy lerombolása[.] (c) Emberiesség elleni bűncselekmény: bármely polgári lakosság tagja ellen[,] a háború el őtt vagy alatt[,] elkövetett emberölés, kiirtás, rabszolgaságba taszítás, áttelepítés és embertelen cselekedetek, valamint a Törvényszék hatáskörébe tartozó más bűncselekmény végrehajtása során vagy azzal összefüggésben politikai, faji, vagy vallási alapon történ ő üldözés, függetlenül attól, hogy sérti-e az elkövetés országának jogát. (...) (2) A nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék alapokmányának 6. cikkében foglalt tényállások angol nyelvű hiteles szövegét a 2. melléklet tartalmazza. 6. A Javaslat a 2. -át követően a következő 2. alcímmel egészül ki, egyidej űleg a további szerkezeti egységek megjelölése értelemszer űen változik : 2. A kommunista diktatúrában elkövetett egyes b űncselekmények üldözés e 3. (1) E törvény alkalmazásában a)kommunista bűncselekmény:a kommunista diktatúrában elkövetett olyan bűncselekmény, aa) amely az elkövetésekor hatályos büntető törvény szerint az 1. mellékletben meghatározott b űncselekmény volt, ab amelyet a pártállam nevében, érdekében vagy egyetértésével követtek el, és ac) amely miatt a kommunista diktatúrában az elkövetővel szemben politikai okból nem indult büntetőeljárás ; b) kommunista diktatúra:az augusztus 20-a és május 1-je közötti időszak ; c) pártállam nevében elkövetett b űncselekmény:az a bűncselekmény, amelyet a Magyar Dolgozó k Pártfa (MDP) Központi Vezetőségének, illetve a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP ) Köz onti Bizottsá _ ának hatásköri listáján felsorolt ártállami tisztsé_ isel ők valamel 'ke a hivatal i ideje alatt a tisztsége gyakorlásával összefüggésben követett el ; d) pártállam érdekében elkövetett bűncselekmény:az a bűncselekmény, amelyet a Magyar Dolgozók Pártja (MDP Központi Vezetőségének, illetve a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottságának hatásköri listáján felsorolt pártállami tisztségvisel ő javára történ ő el őnyszerzés, illetve a pártállami hatalom fenntartása, megerősítése vagy kifejezésre juttatása érdekében követtek el ; e) pártállam egyetértésével elkövetett b űncselekmény:az a bűncselekmény, amelyet a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Központi Vezet őségének, illetve a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottságának hatásköri listáján felsorolt pártállami tisztségvisel ő utasítására., beleegyezésével vagy tudomásával követtek el, feltéve, hogy a pártállami tisztségviselő a tisztsége gyakorlásával összefüggésben adott utasítást a b űncselekmény elkövetésére, vagy egyezett bele a z elkövetésbe, illetve a bűncselekmény elkövetése a tisztsége gyakorlásával összefüggésben jutotta tudomására.
4 (2) E törvény alkalmazásában úgy kell tekinteni, hogy a b űncselekmény miatt az elkövetővel szemben politikai okból nem indítottak büntet őeljárást akkor, ha a kommunista diktatúrában az elkövetéskor hatályos büntető törvény ellenére nem indult büntet őeljárás és a bűncselekményta pártállam nevében, érdekében vagy egyetértésével követték el. 4. (1) A kommunista bűncselekmény elévülésére az Alaptörvény Átmeneti Rendelkezései 2. cikk (2) és (3) bekezdésében foglaltak irányadók. (2) E törvény nem érinti annak a kommunista bűncselekménynek az elévülését, amelynek elévülés e az elkövetéskor hatályos büntető törvény szerint május 2-a és december 31-e között történt volna meg, és amely miatt május 2-a és december 31-e között az elkövetővel szemben büntet őeljárás indult. 5. Az elkövetéskor hatályos magyar büntet ő törvény elévülésre vonatkozó rendelkezéseire és a 4. -ban foglaltakra tekintet nélkül nem évül el annak a kommunista diktatúrában elkövetet t bűncselekménynek a büntethetősége, amely a nemzetközi jog szerint el nem évül ő bűncselekmény. 6. (1) A kommunista b űncselekményt a 4. és 5. -ban foglaltak sérelme nélkül az elkövetésekor hatályos büntető törvény szerint kell elbírálni, az elbíráláskor hatályos büntet ő törvénynek a (2) bekezdésben foglalt kivétellel nincs visszaható hatálya. (2) Ha a kommunista bűncselekmény az elbíráláskor hatályos büntet ő törvény szerint már nem bűncselekmény, vagy enyhébben bírálandó el, akkor a 4. és 5. -ban foglaltak sérelme nélkül az elbíráláskor hatályos büntet ő törvényt kell alkalmazni. (3) Az (1), illetve (2) bekezdés alapján kommunista bűncselekmény elkövetése miatt kiszabot t büntetés korlátlanul enyhíthető, különös tekintettel a kommunista b űncselekmény elkövetésével vádolt személy egészségi állapotára vagy életkorára. 7. A kommunista bűncselekmény az Alaptörvény Átmeneti Rendelkezései 2. cikk (2) és (3) bekezdése szerinti elévülését az elkövetővel szemben a bűncselekmény miatt december 31 - ét követ ően tett büntetőeljárási cselekmény félbeszakítja. A félbeszakítás napján az elévülés az Alaptörvény Átmeneti Rendelkezései 2. cikk (2) és (3) bekezdése szerinti határideje ismé t elkezd ődik." 7. A Javaslat a 3. -át megel őzően a következő alcímmegjelöléssel és 8. -sal egészül ki : 8. E törvény január 1-jén lép hatályba. 8. A Javaslat 3. -a a következők szerint változik: 3. Záró rendelkezések 9[3]. (1) A büntetőeljárásról szóló évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 16. (1 ) bekezdése a következő j) ponttal egészül ki : /A megyei bíróság hatáskörébe tartoznak/ j) az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről szóló törvényben meghatározott kommunista [emberiesség elleni] bűncselekmények, valamint a nemzetközi jog szerint el nem évül ő bűncselekmények. (2) A Be a a következ ő (10) bekezdéssel egészül ki :
5 (10) A [Be.] 16. (1) bekezdés j) pontjában meghatározott bűncselekmények miatt indított eljárásban a Fővárosi Törvényszék [Bíróság soron kívül] jár el. (3) A Be a a következő h) ponttal egészül ki : /Kizárólag az ügyészség végzi a nyomozást a következ ő bűncselekmények miatt:/ h) az emberiesség elleni b űncselekmények büntetend őségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes b űncselekmények üldözésérő l szóló törvényben meghatározott kommunista [emberiesség elleni] bűncselekmények, valaminta nemzetközi jog szerint el nem évül ő bűncselekmények. [Ez esetben a nyomozást a Központ i Nyomozó F őügyészség végzi.] (4) A Be. 554/B. & g) pontja a következő gf) alponttal egészül ki : (Kiemelt jelentőségű ügy azel nem évülő bűncselekmények:) gfl az emberiesség elleni b űncselekmények büntetend őségéről és elévülésének kizárásáról z valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes b űncselekmények üldözésér ől szóló törvényben meghatározott nemzetközi jog szerint el nem évül ő bűncselekmények. (5) A Be. 554/B. &-a a következ ő h) ponttal egészül ki : Kiemelt 'elentőségű ügy) h) a g) o np f) alpontjában foglalt kivétellel az emberiesség elleni b űncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözésérő l szóló törvényben meghatározott kommunista bűncselekmények.' 9. A Javaslat 4. -a a következők szerint változik : 10[4]. Hatályát veszti a Be (1) bekezdés dl) pontjában a [Btk. 32. & a)-c) ponti szövegrész [Az 1. -ban felsorolt b űncselekményekkel kapcsolatos eljárásra egyebekben a Be. szabályai irányadóak]. 10. A Javaslat 5. -a elmarad : [5. Ez a törvény a kihirdetésétől számított nyolcadik napon lép hatályba. ] 11. A Javaslat a következ ő 1. melléklettel egészül ki : 1.melléklet a évi... törvényhez A kommunista b űncselekmény alapjául szolgáló bűncselekményi kör 1.szándékos emberölés[a bűntettekről és vétségekről szóló magyar büntetőtörvénykönyvről szóló évi V. törvénycikk (a továbbiakban : évi V. törvény) kommunista diktatúrában hatályo s &-a, illetve a Hatályos Anyagi Büntet őjogi Szabályok évi Hivatalos Összeállításának (a továbbiakban: BHÖ) 349., 351. és 352. pontja szerint; a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló évi V. törvény (a továbbiakban : évi V. törvény) 253. & (1) é s (2) bekezdése szerint ; illetve a Büntető Törvénykönyvr ől szóló évi IV. törvény (a
6 továbbiakban: évi IV. törvény) kommunista diktatúrában hatályos 166. & (1) és (2) bekezdés e szerint] ; 2. szándékos súlyos testi sértés min ősített esetei[az1878. évi V. törvény kommunista diktatúrában hatályos &-a, 309. első mondatának második fordulata és 309. & második mondata, illetve a BHO pontja, 368. pont (1) bekezdés második fordulata és 368. pont (2) bekezdés e szerint; az évi V. törvény 257. & (2)-(4) bekezdése szerint ; illetve az évi IV. törvény kommunista diktatúrában hatályos 170. & (3)-(5) bekezdése szerint] ; 3. kényszervallatás[az évi V. törvény kommunista diktatúrában hatályos 477. &-a, illetvea BHO 128. pontja szerint ; az évi V. törvény a szerint; illetve az évi IV. törvény kommunista diktatúrában hatályos a szerint] ; 4.jogellenes fogvatartás[az1878. évi V. törvény kommunista diktatúrában hatályos &-az illetve a BHO pontja szerint; az évi V. törvény 147. &-a szerint; illetve az évi IV. törvény kommunista diktatúrában hatályos a szerint] ; 5. hűtlenség és felségsértés, illetve felségsértés a Magyar Állam területe ellen[az1878. évi V. törvény kommunista diktatúrában hatályos pontja, az évi V. törvény MÁSODIK RÉSZ III. Fejezetének egyes a katonai büntetőtörvénykönyv életbeléptetéséről és a közönséges büntet őtörvények egyes rendelkezéseinek ezzel kapcsolatos módosításáról és kiegészítésér ől szóló évi III. törvénycikk 58. és 59. -ában meghatározott a kommunista diktatúrában hatályo s rendelkezései, illetve a BHÖ 13., 35. és 36. pontja szerint ; az évi V. törvény 129. &-a szerint ; illetve az évi IV. törvény kommunista diktatúrában hatályos 144. és 145. &-a szerint] ; 6. bűn ártolás az 1-5. iont szerinti bűncselekmén ekkel ka.csolatban az évi V. törvén kommunista diktatúrában hatályos &-a, a katonai büntet őtörvénykönyv életbeléptetéséről és a közönséges büntetőtörvények egyes rendelkezéseinek ezzel kapcsolatos módosításáról é s kiegészítéséről szóló évi III. törvénycikk 77. &-a, illetve a BHO pontja szerint ; az évi V. törvény a és 184. &-a szerint; illetve az évi IV. törvény kommunista diktatúrában hatályos 244. &-a szerint] 12. A Javaslat a következ ő 2. melléklettel egészül ki : 2. melléklet a évi... törvényhez A nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék alapokmányának 6. cikkében foglalt tényállások angol nyelv ű hiteles szövege : (a) Crimes against peace: namely, planning,_preparation, initiation or waging of a war o f aggression, or a war in violation of international treaties, agreements or assurances, o r participation in a common plan or conspiracy for the accomplishment of any of the foregoing ; (b) War crimes: namely, violations of the laws or customs of war. Such violations shall include, but not be limited to, murder, ill-treatment or deportation to slave labour or for any other purpose o f civilian population of or in occupied territory, murder or ill-treatment of prisoners of war or person s on the seas, killing of hostages, plunder of public or private property, wanton destruction of cities, towns or villages, or devastation not justified by military necessity ; (c) Crimes against humanity: namely, murder, extermination, enslavement, deportation, and other inhumane acts committed against any civilian population, before or during the war, or persecutions on political, racial or religious grounds in execution of or in connection with an y crime within the jurisdiction of the Tribunal, whether or not in violation of the domestic law of th e country where perpetrated. (... )
7 INDOKOLÁS : A módosító javaslat célja a Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezéseir ől szóló T/5005. számú törvényjavaslattal való összhang megteremtése. Magyarország Alaptörvényének Atmeneti Rendelkezései 2. cikke szerint nem tekinthető elévültnek azoknak a törvényben meghatározott, a pártállam nevében, érdekében vagy egyetértésével a kommunista diktatúrába n Magyarország ellen vagy személyek ellen elkövetett súlyos b űncselekményeknek a büntethetősége, amelyeket az elkövetéskor hatályos büntet ő törvény figyelmen kívül hagyásával politikai okból nem üldöztek. A módosító javaslat az emberiesség elleni b űncselekmények büntetend őségéről és elévülésének kizárásáról szóló T/4714/14. számú egységes javaslat elévüléssel kapcsolato s szabályozási koncepciójához illeszkedve, a Büntet ő Törvénykönyvben foglaltakhoz képest speciáli s elévülési szabályokat a nemzetközi jogi mellett bels ő jogi szempontból is megfogalmazva az Alaptörvény Atmeneti Rendelkezéseiben hivatkozott törvényi szintű szabályokkal egészíti ki a T/4714. számú egységes javaslatot. A módosító javaslat meghatározza az Alaptörvény Átmeneti Rendelkezései 2. cikkében hivatkozott egyes fogalmakat. Az Alaptörvény Atmeneti Rendelkezései 2. cikk (1) bekezdése szerint i bűncselekményeket a módosító javaslat kommunista b űncselekményeknek nevezi. A kommunist a bűncselekmény fogalma nem jelent önálló bűncselekményi tényállást, hanem csupán egy összefoglaló megnevezése annak a cselekménynek, amely a javaslatban foglalt, az Alaptörvén y Atmeneti Rendelkezéseib ől következ ő feltételeknek megfelel. A büntetőeljárás kommunista diktatúrában politikai okból történő elmaradásával kapcsolatban a módosító javaslat önálló kritériumokat nem állapít meg, hanem egy vélelmet állít fel, miszerint ha az adott cselekmény az elkövetésekor hatályos büntet ő törvény szerint bűncselekmény volt, és azt a pártállam nevében, érdekében, vagy egyetértésével követték el, akkor a bűncselekmény üldözésének elmaradása politikai okokra vezethet ő vissza. A módosító javaslat a Büntető Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény 2. -ával összhangban határozza meg azt, hogy a kommunista bűncselekményekkel kapcsolatban mely büntető törvény az alkalmazandó. F őszabály szerint az elkövetéskor hatályos büntet ő törvényt kell alkalmazni, ha azonban az elbíráláskor hatályos büntető törvény a terheltre nézve enyhébb elbírálást tesz lehet ővé, az az irányadó. A módosító javaslat olyan b űncselekményeket sorol fel, amelyek ma i s büntetendőek, ugyanakkor a büntetési tételek több esetben változtak, illetve a különböz ő korszakok tényállási elemeinek kisebb-nagyobb módosulásaira tekintettel az sem kizárt, hogy valamely cselekmény, amely az elkövetésekor bűncselekmény volt, ma már nem számít annak. A módosító javaslat ezekre az esetekre lehet ővé teszi az elkövetőre nézve kedvezőbb büntető törvény alkalmazását. Az 1. számú mellékletben a kommunista bűncselekmények alapjául szolgáló bűncselekményi kört meghatározó egyes tényállásoknál a tényállás elnevezése az augusztus 20-át követő évtizedekben több esetben változott. A törvényben megnevezett tényállások elnevezése az 5. pont kivételével a hatályos elnevezéseket követi, azonban világosan felsorolja, hogy a kommunist a diktatúra időszakában mely jogszabálynak mely jogszabályok, mely törvény helye szabályozta a felsoroltnak megfelel ő tényállást. Az 1. számú melléklet 5. pontjában meghatározott tényállások azért jelentenek kivételt, mivel e tényállásoknál az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésével összefügg ő szovjet katonai agresszió időpontja miatt egyértelműen meghatározható, hogy melyek az elkövetéskor hatályos tényállások. Az e pontban rögzített tényállások meghatározásakor a jogalkotó tekintettel volt a z Alkotmánybíróság által kialakított gyakorlatra, mely szerint, ha a b űncselekmény által védett jogi tárgy a Magyar Népköztársaság, akkor a tényállás a visszamen őleges hatályú büntető-jogalkotás abszolút tilalmára tekintettel nem alkalmazható. Ezért az 1. számú melléklet 5. pontja kizárólag olyan tényállásokat sorol fel, melyekben a védett jogi tárgy a magyar állam, illetve az ország területi függetlensége, mely az aktuális államformától független, afölött álló érték. E tényállások büntethetőségének alkotmányos alapját az Alaptörvény Atmeneti Rendelkezéseinek 2. cikke már
8 önmagában is megteremti, amikor a Magyarország ellen elkövetett súlyos bűncselekmények elévülésének kizárásáról rendelkezik. Az egyébként alkalmazandó büntet ő törvényhez képest a módosító javaslat csak annyiban teremt speciális szabályokat, amennyiben az elévülési szabályokat az Alaptörvény Átmenet i Rendelkezéseiből következ ő módon határozza meg, illetve lehet ővé teszi a kommunist a bűncselekmény elkövetőjének egészségi állapotára, illetve életkorára tekintettel a büntetés korlátlan enyhítését. A kommunista bűncselekményekkel kapcsolatban értelemszer űen irányadók a büntetőeljárásró l szóló törvény rendelkezései is, az elévültnek nem tekinthet ő bűncselekmények üldözésér e vonatkozó állami fellépés kötelezettségét annak eljárási rendjében kell teljesíteni. Budapest, december 28. Dr. Lukács Tamás elnök
2011. évi... törvény
Éii ;z u: 2011 0 T 1 G ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képvisel ői önálló indítvány 2011. évi... törvény az emberiesség elleni b űncselekmények elévülhetetlenségér ől Az Országgyűlés
AZ EMBERIESSÉG ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK ELÉVÜLHETETLENSÉGÉRŐL
TÖRVÉNYJAVASLAT AZ EMBERIESSÉG ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK ELÉVÜLHETETLENSÉGÉRŐL (Az 1971. évi 1. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a háborús és az emberiség elleni bűntettek elévülésének kizárásáról szóló
2015. évi törvény egyes igazságszolgáltatást érintő törvények kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról
2015. évi törvény egyes igazságszolgáltatást érintő törvények kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról 1. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosítása 1. A Büntető
időbeli hatály területi hatály személyi hatály hatály
időbeli területi személyi 2 fogalma a fő szabály az elkövetési idő jelentősége az elkövetési időre vonatkozó elméletek magatartás (vagy tevékenység) elmélet cselekményegység elmélete ok-folyamat elmélet
2015. évi... törvény Érkezett: 2015 NOV 2 4.
Országgyűlés Hivatala,rnmányszárn : 2015. évi... törvény Érkezett: 2015 NOV 2 4. a Büntet ő Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvénynek a terrorizmus elleni hatékonyabb fellépé s érdekében szükséges
Lattmann Tamás (ELTE ÁJK) Fegyveres konfliktusok joga nemzetközi humanitárius jog. Alkalmazási kör. 2013. tavasz
Fegyveres konfliktusok joga nemzetközi humanitárius jog 2013. tavasz Lattmann Tamás ELTE ÁJK, Nemzetközi jogi tanszék Nemzetközi jog tagolása a fegyveres konfliktusokkal kapcsolatban ius ad bellum (háborúhoz
2015. évi törvény a büntetőeljárásról szóló évi XIX. törvény kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról
2015. évi törvény a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról 1. A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.)
Lattmann Tamás (ELTE ÁJK) 1
Fegyveres konfliktusok joga nemzetközi humanitárius jog 2014. tavasz Lattmann Tamás ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi jogi tanszék Nemzetközi jog tagolása a fegyveres konfliktusokkal kapcsolatban
A.3) A büntető törvény hatálya. Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.
A.3) A büntető törvény hatálya Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. A büntető törvény hatálya Fogalma: azon rendelkezések összessége, amelyek meghatározzák,
1. A BÜNTETŐ TÖRVÉNY HATÁLYA,
1. A BÜNTETŐ TÖRVÉNY HATÁLYA, A BÜNTETŐ TÖRVÉNY VISSZAMENŐLEGES HATÁLYÁNAK SZABÁLYAI Btk. 2-4., 1/1999. Büntető jogegységi határozat A törvény hatálya arra a kérdésre ad választ, hogy mikor, hol és kivel
A Büntető Törvénykönyvr ől szóló évi IV. törvény módosításáról
Fidesz Magyar Polgári Szövetsé g Képviselőcsoportj a Ti... számú törvényjavaslat A Büntető Törvénykönyvr ől szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról Előterjesztő: Dr. Lázár János Dr. Répássy Róbert Budapest,
2010 1,IAJ 17, A Büntető Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény módosításáró l
Fidesz Magyar Polgári Szövetsé g Képviselőcsoportj a Kereszténydemokrata Néppárt Képviselőcsoportj a lwrkclt. í7 2010 1,IAJ 17, TI... számú törvényjavaslat A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV.
Itortts,~rrtn : 30/9 1. Érkezett: 2 X35 a' Tisztelt Elnök Úr!
kl LE't 'v'tt ; ;: f livatala Itortts,~rrtn : 30/9 1 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett: 2 X35 a' 2.7 Összegző módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt
T/6217/13. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának. ajánlás a
T/6217/13. szám Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának Honvédelmi és rendészeti bizottságának ajánlás a egyes büntetőjogi
2014. évi... törvény zwtt: 2014 W: ~ r 0 1,
2014. évi... törvény zwtt: 2014 W: ~ r 0 1, a Szent Korona fokozottabb védelme érdekében a Büntet ő Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáró l 1. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi
k xk tt : 2011 GKT 2 C. Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t
ORSZÁGGY ŰLÉSI KÉPVISELŐ Módosító javaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Helyben k xk tt : 2011 GKT 2 C. Tisztelt Elnök Úr! Az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények
. l vatz!a évi... törvény
2 2015. évi... törvény. l vatz!a T'z48 o 2014 DEC 2 2. az egyes törvényeknek a közbeszerzési eljárások során elkövetett visszaélések megel őzéséhez szükséges módosításáró l L (1) A közbeszerzésekről szóló
T/ számú törvényjavaslat. az önkényuralmi jelképek használatának büntetőjogi szankcionálásáról
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10592. számú törvényjavaslat az önkényuralmi jelképek használatának büntetőjogi szankcionálásáról Előadó: Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Budapest, 2013.
T/11105/31. szám. Az Országgyűlé s. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának. ajánlás a. záró vitájához
ORSZAGGYÜLÉS HIVATA L I', T/11105/31. szám Érkezett : 2013 JuN 0 3. Az Országgyűlé s Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának ajánlás a az egyes büntetőtárgyú törvények módosításáról szóló
53/1993. (X. 13.) AB határozat INDOKOLÁS
53/1993. (X. 13.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság a köztársasági elnöknek az Országgyűlés által elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény rendelkezései alkotmányellenessége
Iromány száma : T/12923/ 6 Benyújtás dátuma : december 1. n. 'ti: 1 CL, :I,. ', 'í
Iromány száma : T/12923/ 6 Benyújtás dátuma : 2016. december 1. Az Országgy űlé s Törvényalkotási bizottsága n. 'ti: 1 CL, :I,. ', 'í Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Benyújtó : Dr. Gulyás
2012. évi.. törvény. a társadalmi szervezetek támogatása átláthatóságának megteremtése érdekébe n szükséges egyes törvények módosításáról
Érk zo: 2012. V:2:.Ea. 2012. évi.. törvény a társadalmi szervezetek támogatása átláthatóságának megteremtése érdekébe n szükséges egyes törvények módosításáról 1. A pártok m űködéséről és gazdálkodásáról
A közvetítői eljárás
A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról szóló T/18090. számú törvényjavaslat közvetítői eljárást érintő rendelkezései 85. (4) A Be. 190. -a a következő (3) bekezdéssel egészül ki,
bizottsági módosító javaslato t
Országgy űlés Hivatal a Zrornánysa á,n. (ft-9 L Az Országgy űlé s Gazdasági és informatikai bizottsága Érkezett : 2012 OK]. 0. Bizottsági módosító javaslat Kövér Lászl ó az Országgyűlés elnöke részére
2016. évi... törvén y
Országgy űlés Hivatal a Irományszám : T ( Érkezett: 2016 FEBR 26. 2016. évi... törvén y a Polgári Törvénykönyvr ől szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefügg ő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekr
ő ő ó é ő ő ő é ú é ő é é ú ó é é é í é í í é ű é ö é é é Ö ó í é é é ő ő é ö ó é Í ö ö ő é é é ő ó ó ú ö ó í ó ő ő é é ő ü ö é é é Ö é í í é ú ü é ö
ő ö é ü ö ö Ö é é ő ü ü é ő é é ó é é é ő é ő é ó ő ő é é Ö ö ó é ő ő ő ö ő ó ó ő ő ó ö ö ü é é ő ü é í ő ü ő ő í Í é ő ö í ő ő é ő é é é ő ü é ó é ü ő ö í ő í ó ő í ü ö ő ő é ö ó é ö ö ö é é é ő ő ő ú
ü ű ü ó ő ó ű ú ő ó ő ű ü ó ő ó ő í ő ó ó ő ő í ó ő ő ü ó ű ü ó ő ő Ö ő ü íí ő í ű ü ó ő ü ő í ő ű ü ó ő ő
Ő Ö ü Ö ő ü ó ü ő ü Ö ó ő ő ő ő í ó ő ő ő í í ü ő ő ü ü Ö Ö Ö ő ő í ü ü ő ő ő ő ő í ő í ó ő ő ő í ő ő í ő ü ő ű ü ó ő ó ű ú ő ó ő ő ü í ő ő ő ő ő ü ú ő ő ő í ő ü ű ü ó ő ó ű ú ő ó ő ű ü ó ő ó ő í ő ó ó
ó ő ő ó ü ó ő ő ő ő ő ő ő
Ö ő ő ő Ö ü ü Í ő ó Ű ő ó ű ű ű Í ü ü ü ó Á ó ó ü ó ú ü ó ő ő ó ü ó ő ő ő ő ő ő ő Á Ö ő ő ü ő ú ó ú ü ő ü ő ó Í ú ő ő ű Á ü ü ó ő ő őí ő ő ő ó ó ő ő ó ő ő ó ó ó É ó ű ő ó ő ó ű Í ó ó ő ü ő ó ó Í ő ó ő
ő ő ó ő ö ú ű ő ó í ő í ő ó ő í ó ó ő í ő í Ü ú ó ő ö ő É ő ő ő Ü í ó í Ü í ó ó Ü Ü ó ő ó ó Ü Ü ó ó ó í ó Ü ű í Ü Ü ő Ü ó É ó ő í ú
Ü ó ö ú ö ú í ó í í ó ő ö ö ö ő ö ú ő Ü ö ó ó ő í ő í ö ö Ü ö ú ó ó í Ü ó Ü ö ú ű ő ó í ő í Ü ű ó ö ű ő ő ó ő ö ú ű ő ó í ő í ő ó ő í ó ó ő í ő í Ü ú ó ő ö ő É ő ő ő Ü í ó í Ü í ó ó Ü Ü ó ő ó ó Ü Ü ó ó
Á Ó É É Ú É ő í ő ő ö ő ö ő í ö ö ü í ő í ő ö ű ő í ü ü ő í ö ő ü ő ú ü í í ű ü ő ő ő í ö í ú ö ő ö ü ő ő ő É
É É Á Á Á É Á É Á ő Á ő Ő ő Ú Á Á Ő Á É Á Í Á Á Ü Á É É í Á ő Á Ó É É Ú É ő í ő ő ö ő ö ő í ö ö ü í ő í ő ö ű ő í ü ü ő í ö ő ü ő ú ü í í ű ü ő ő ő í ö í ú ö ő ö ü ő ő ő É ő ú ő ö ő ő í ő ö ő ö ü ö ű í
Í ú Á Á ú Ó Í ö ú ö ú Ü Í Í
Í É É Á É É Á ö Í Í ö Í ö Á Ó ö ö ö ö ű ű Í ö ú ö Á Á Á ú Ü Á Í Í ú Á Á ú Ó Í ö ú ö ú Ü Í Í Ú Á Ó Ó ö ú ö Á ö ö Á Ő ú ö Í ö Í ö ö ö ú ö Ü ö Í Ó ö ű ú ű ö Í ö ö ö Í ö ö ű Í ö ö ö Ó Ó ö Í ö ö Í Í Í ö ö ö
Í Á ő í ő ő í ő ó ó í Ó ő ó ó í Ó Ő ó ó í ő Ó
É Á Á Á É Ú Á Í Á ő í ő ő í ő ó ó í Ó ő ó ó í Ó Ő ó ó í ő Ó ő ó í í ó ó ú ö ó ö ó í í í Ó ó ü í ő ó í í Ó ő Ó ó ó ó ó ő ó Í í í ő í ő Ó í ő Ó í í Ó Ó í ó Ó ő Ó ó ó Í í ó ő í í í Ó í Ó í Ó ó ó í ő Í Í í
É í ő í ó ó Á ú ö É ő É É Ö ó ö ü ö ó ó ó ó ö ő ü ó Á É Á É Á í ő ö ó í ö ö ő ő ö ő É í ó ó ő í ő ő ő ő ö ő ő ü ö ö ő ó ö ö ő í ö ő ö ő ö É É ő É ő í
ú ö ű ö ő ö ő ú É ő ú ö ű ö ő ö í ó ó É í ő í ó ó Á ú ö É ő É É Ö ó ö ü ö ó ó ó ó ö ő ü ó Á É Á É Á í ő ö ó í ö ö ő ő ö ő É í ó ó ő í ő ő ő ő ö ő ő ü ö ö ő ó ö ö ő í ö ő ö ő ö É É ő É ő í ő ő ő ó ő ő ő
Ú ű í í ő í ü ü ű ő ü ő ü ő ü ú ő ü ú í ő ő ő í í í ü ő ü ő í ő ü í ő í ő ú ű í ő í ű ő ő í ú í í ő ő ő í
ú ú ő ú í ű ú í ű ú ü ő ő ő ő ú ú ú ő ú í őí í ő ő ú ő ő ő ő ú ú Á ő í ú ű í í ő í ü í ú ü Ö ú ü Ú ű í í ő í ü ü ű ő ü ő ü ő ü ú ő ü ú í ő ő ő í í í ü ő ü ő í ő ü í ő í ő ú ű í ő í ű ő ő í ú í í ő ő ő
ó í ö ö ű í ú ó í ö ö ó ö ö ö ö ü ö ő ő ö ö ű ö ö ó í ü ű í ú í ű ó ö ö ö ü ő ú ó ó ő ő ő ó ö ű ö ö Ö ö ű ö ó ó í ö ö ő ó ó ü ű í ö ü ő ü ő ö ö ó ö ó
ó ö ó í É ó í Á É Á ó í ó í ü ü Ü É ó í ö ö ű í ú ó í ö ö ó ö ö ö ö ü ö ő ő ö ö ű ö ö ó í ü ű í ú í ű ó ö ö ö ü ő ú ó ó ő ő ő ó ö ű ö ö Ö ö ű ö ó ó í ö ö ő ó ó ü ű í ö ü ő ü ő ö ö ó ö ó ó ü ö ö ö ö ü ó
ú ü É É Á Ó Á ú ő í ü ő í í í ú ő í í í ü ü ü ü ő ü ő ü ő ő ü Á ú Ó ő í í ő ő ő ő ő ő í ü ü í
ü ú ú ő í ő ő ü ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ú í ő ü É ő í í í í ú í ú ő í í í ú í í ő í í Á ú ő ő í í ü ő ő ő ő í ú ü É É Á Ó Á ú ő í ü ő í í í ú ő í í í ü ü ü ü ő ü ő ü ő ő ü Á ú Ó ő í í ő ő ő ő ő ő í ü ü í Ö
1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről
I/1. A Btk. Általános része: A.: 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről 2. A bűncselekményt az elkövetése idején hatályban levő törvény szerint kell elbírálni. Ha a cselekmény elbírálásakor hatályban
Iromány száma : T/332/4 4 Benyújtás dátuma : június 14.
Iromány száma : T/332/4 4 Benyújtás dátuma : 2018. június 14. Az Országgy ű lé s Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Címzett : Kövér László, az Országgyű lés elnöke Érkezett : 2018 JúN 14,
Iromány száma: T/3370. Benyújtás dátuma: :35. Parlex azonosító: N4BKLD730001
Iromány száma: T/3370. Benyújtás dátuma: 2018-11-06 18:35 Miniszterelnökség Parlex azonosító: N4BKLD730001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.
ÉrketQ t: 2013SNT D3. 2013. évi... törvény
Országgyűlési képvisel ő ÉrketQ t: 2013SNT D3. Képviselői önálló indítvány 2013. évi... törvény a közszolgálati tisztvisel őkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény é s a munka törvénykönyvér ől szóló 2012.
EGYSÉGES JA VASLA T. zárószavazásához
ORSZÁGGYÜLÉSI KÉPVISELŐ Ellenjegyezte : 19zk'S I A Érkezett:?~ Z DE 14. T/9243/. sz. EGYSÉGES JA VASLA T egyes törvényeknek az Országgyűléssel, valamint az önkormányzatokkal összefüggő módosításáról szóló
20;2 2 6, Bizottsági módosító javaslat. Kövér László úr az Országgyűlés elnöke részér e. Helyben. Tisztelt Elnök Úr!
Az Országgyűlé s Gazdasági és informatikai bizottsága. 11-4k /1 (0(24 20;2 2 6, Bizottsági módosító javaslat Kövér László úr az Országgyűlés elnöke részér e Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi
Országg y űlés. Érkezett : 1416 ÁPR 1 Q. Tisztelt Elnök Úr!
Az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága Országg y űlés ' om Hivatala :nysz $m : Érkezett T ^ cc 6 ' : 1416 ÁPR 1 Q Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés
2011. évi... törvény
,,; 5 tiiva~ata ysr~rri.-~ ~~l g 9 2011 MM 13. ORSZÁGGY ŰLÉSI KÉPVISEL Ő Képvisel ői önálló indítvány 2011. évi... törvény a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel
A.13. A bűncselekmény megvalósulási stádiumai. Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.
A.13. A bűncselekmény megvalósulási stádiumai Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. akaratelhatározás előkészület kísérlet befejezett bcs. A cselekmény
KONCEPCIÓ. Az egyes törvények mentelmi jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról szóló törvényhez
KONCEPCIÓ Az egyes törvények mentelmi jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról szóló törvényhez A mentelmi jog a törvény előtti egyenlőség alkotmányos elve alóli kivétel, amelyet a közjogi hagyományaink
BELÜGYMINISZTÉRIU M PINTÉR SÁNDOR. CFWiESZ.)r
BELÜGYMINISZTÉRIU M DR. PINTÉR SÁNDOR CFWiESZ.)r Országgy űlés Hivatala Irományszám : I{I (.2 I BM/3156-5'J20I7 Érkezett 2017 FEBR 1 6. Kövér László úr részér e az Országgyűlés elnöke Budapest Tisztelt
,.,, : 14440rJe2 p Érkezet : C1 i Á~ i. Tisztelt Elnök Úr!
r -,- ű F~.~ iva la MAGYARORSZÁG KORMÁNYA,.,, : 14440rJe2 p Érkezet : C1 i Á~ i. Zárószavazás el őtti módosító javasla t Kövér László ú r az Országgy űlés Elnöke részér e Budapest Tisztelt Elnök Úr! A
Aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna
Bűnpártolás 244. (1) Aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna a) segítséget nyújt ahhoz, hogy az elkövető a hatóság üldözése elől meneküljön, b) a büntetőeljárás
.Ét J N 3. Tisztelt Elnök Úr!
QrEzággyű lés Hivatal a.ét. 2011 J N 3 ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISEL Ő Zárószavazás el őtti módosító iavasla t Kövér László ú r az Országgy űlés Elnöke részér e Helyben Tisztelt Elnök Úr! A Házszabály 107. -a
kiegészít ő ajánlás a
T/10221/25. szám ORSZÁGGY ÜLÉS HIVATALA Érkezett : 2009 OKT 14. Az Országgyűlé s Ifjúsági, szociális és családügyi Emberi jogi, kisebbségi, bizottságának civil- és vallásügyi bizottságána k Oktatási és
Á É Ő Ö É Á Á É í í ő ő ő ó ú ő ü ű ő ü ő í ü ó ú ó ű ő ó ő ő ú ő ő ó ó ó ő í ú ó í ú ó í í É ü ő ó ó
Á É Ő É ő í É É ü í ú í ü ő ő ő Á É Ő Ö É Á Á É í í ő ő ő ó ú ő ü ű ő ü ő í ü ó ú ó ű ő ó ő ő ú ő ő ó ó ó ő í ú ó í ú ó í í É ü ő ó ó ő í ű ő ó ü ü ő í í ő ó ő í í ő ó í ő ő ő í ó ő ő ó ű ő ű ó í ű í ó
Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/2936.) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata.
Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/2936.) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság
Tisztelt Elnök Úr! egyes adminisztratív kötelezettségek megszüntetésével összefüggő törvénymódosításokról
Országgyűlés Hivatal a Irományszám : Érkezett: 2016 ÁPR 21. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegző módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! A Törvényalkotási
ü ő ú í ő ö ő ő í ü ő ö ó Ü ü É ő ő ö Í ó Í ő ő ő ö ü í ő í ö í ú í ö ü í Ő ő ő ő ő í Ü ő ó ö ó ő ó Ö Ó ö í Ü í ó ú ó Ö Ü ó ő ő ő ő ő ü ó í í í ö ó ö
ü É ö Á Á ő É ö ö ő ú í Á ő ö ő Í ö ö ó ó ö ü ő ó ó í ő ő ö ő ó ó Ö ö í ó Ó Ó ö ó ó ő í Ü ü ő ő ű í ó őí ő ő í Ö ö ő ö í ö ő őí ö í Ó ö ü ű ö í í ő Í ú ö ó ő ő ö ő ó ö ö ö ű Ü ő í Ü ő ó ú ö ő ő Ó ü ő ö
Á í ó ó ö Á ö ü É Á É ü É ó ó É ü Á í Á Á ö É ó Á Á Á ó ú É ö ö É Á Á Á í ó Á É É Á ó Á Á É Á ó ü Ű Ö Á Á Á ó ö É Á Á ü É Á É ó É Á Á Á Á Á Á ö ö É Á
ő ü í ő ó ö ú ö ö ó Á í ó ó ö Á ö ü É Á É ü É ó ó É ü Á í Á Á ö É ó Á Á Á ó ú É ö ö É Á Á Á í ó Á É É Á ó Á Á É Á ó ü Ű Ö Á Á Á ó ö É Á Á ü É Á É ó É Á Á Á Á Á Á ö ö É Á Á Á Á Á Á ú É Á Á Á ü É Á Á Á ü
ú í ü ö ú ö ö ő í ö ü ö ő ö ü ö í í ü ö í ü ő ö ú ú ő ő ő ő ő ő ö ö ő ő ü ö ü ő ő ö í ő ő ü ü ö í ü Á ő í í ő
ü ú í ü ö ú ö ö ő í ö ü ö ő ö ü ö í í ü ö í ü ő ö ú ú ő ő ő ő ő ő ö ö ő ő ü ö ü ő ő ö í ő ő ü ü ö í ü Á ő í í ő ö ő í í ü ő ő ő í ö ö ö ü ö ő í ü ő ö í ő ü ö í í ö í ü ő ú ü ö ü ő ő ő ő í ő ö ő ő ő ö őí
ű ő ű ő ő í ü ő ü í ű ű ó ó ü í ü ó ű ő í ó ő ő ő ű ó ü ó ő ő í ó ó í ű ű ű í ó ü ő ű í ó ó ó ő Á Ö ő ó ő ő ó ü ő ó ő ő ő ő í ó í ü ő ő í ű ő ü ü ő ő
ü ó Ö ő ü ő ó ó ó ó ó ó ő É Á í í ü ó ő ü ó ő ő ó ü ő ü ü ű ő ő ü í ü í ű ü í ű í ü ű ő ű ő ő í ü ő ü í ű ű ó ó ü í ü ó ű ő í ó ő ő ő ű ó ü ó ő ő í ó ó í ű ű ű í ó ü ő ű í ó ó ó ő Á Ö ő ó ő ő ó ü ő ó ő
(3) Az Ogytv. 94. (5) bekezdésének szövege az alábbira módosul :
(b Á 2015. évi... törvény a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárással összefügg ő rendelkezéseinek módosításáról 1. (1) Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban : Ogytv.) 75.
ő ő ü ö ö ü ő ő ö ő ö ő ö ö ó ö ő ő ö í Ö ö í őí ö ö ó ö ö ő ö í Ö ő ő ö ö í í ő í ö ó ő ö ó í ó í Ö Í ó ö í ó ó ö Í Ö ő Í ő ő ó ö ő í ó ö í í í ü ö í
Ö Á Á ó É ö ő ö Ö ó ó ó Ö ő ö í ű ö ő ó ó ő í ő ö ó ö ó ö ö ő Ö ö ő ö ö ó ö ö ü ü í í í ö ö ő ő ó ö ő ó ö ő ö ó ö ű ó ő ó ó ó ő ö ő ő ö ó ó ö ó ó ó ó ö ö ö Í ö ő ö ö ó ö ö í ö ü ö í ü ö ő ö í ö ó ö ó ó
í ő ő Ü Ü Ü Ó í őí Ü ő ű í í ú í ő Ú ő Ü í ő í Ó ő ü í í ú ü Ü ü
ő í É í Ő É ő ü ő ő í Ü í ü ú ú Ú ő ő Ü ő í í Ó Ü ű ü ő Ó Ó Ó ő ő Ü Ü ű ü őí ő ű í Ó í ő ő Ü Ü Ü Ó í őí Ü ő ű í í ú í ő Ú ő Ü í ő í Ó ő ü í í ú ü Ü ü í ü ő í Á Ö í ő ő ő ő í ú í Ó ú í ő í ő Ó í í ő ő ü
ő ö ö ő ó ö ü Ö ö ő í í ő ő ű ö ö ú ö ö ö ő ő ö ö ö ö ő ő ö ő ű í Á ó ó ö ő ö ü ö ö í ű ő ö ö í ö í ü ö ü ü ö ö ö ö ő ö ü í í ő ö ö ű ö ö ó ő ö ö ü ó
ö ő ö ő ó Ö ó ó í í ó ő ó ó ö ő ö Ö ő ó ő ű ö ó ű í ó Ü í ő í ó ó ő ő ö ó ö ó ü ő ö í ő ő ö ő ó ó ó ö ü ö ö Í ö ó ö ö ö ő ú ö í ö ö ö ö ö í í ö ő ő ő ö ő ö ő ő ö ő ö ő ö ö ő ó ö ü Ö ö ő í í ő ő ű ö ö ú
ó Í Ó ó ö ö ó ö ó ó ó ö ó ü ö ó ó Í ó ó ó í Í ó ö í í ó Í ó ö ó í í í ó ö ó ó í ó Í Í ö ö Í ö ó ó ó ö ö ó í ü í ó Í ó ö ó ó í ó ö Í Í
É Á Í ó ö É ó Á Á ó ó ü ó ö ú ű í Í ó Ü ó í ó ó ó ö Í ó í ó ö ö ö ó ö ö ö ü ö ö ó ó ó ö í É Í Í ó ó ü Á í Í Í í ö ü ó Í Ó ó ö ö ó ö ó ó ó ö ó ü ö ó ó Í ó ó ó í Í ó ö í í ó Í ó ö ó í í í ó ö ó ó í ó Í Í
Í Í í ú Í ü í ő í ö ö ö ü í Í Í Í ü í í ü í ő ő
Á Ö É Á É Ő Ü É ü ő ő ö Í Í ő ö í ő ü ü í í í ü í í í Í Í í ú Í ü í ő í ö ö ö ü í Í Í Í ü í í ü í ő ő í í ő Í Í ú í ő í ő í ö í ő É ő Íő ő Í í Ö ö ő ü ő ő É ő ö ö ő ő ö ö ö í ü ő ö ö ő ő ő ő ö í ő ő ú
ő í Á ö í í í ű ö ö ö ö ö ő ű ö ö ú Ü í í ő ű ö ű ö Ú Ü ö Ü ö ú ü ö í ú ö ö ö í ö í ü ö ő ö ő ö ú ő í Ü Ü ő í Ü ú í ő ü í í í ű ű í ő ö í í ö ő í í ö
ő í ö ö ú ő í ő ő í í ú ö ú Ü Ü ö ú ő í í í ö ú í ő í í ö ú ű í ö ő ö ú ű í ő í ő í í őí Ü ű ö ő Ü ö í ő ő Ü ö Ü őö ő ö í í í ő Ü í Ü ö í ö ő ö ö ő ö í ö ő ú í ő ö í Ü ő í Á ö í í í ű ö ö ö ö ö ő ű ö ö
ö ö í őí ö ö í ő ö ő ú ú ö ő ú ö ő ú ö ü ö ö ö ö ö ő ö í ő ü ü ő ö ü ű ő ö ú í ö ő ö í í ű ű í ő ö í ú ű ő
É É Á ö Á ő ú í í í ü ö í í ü ő ö í ö ő ő ő ő ő ö ő í ö ö ő ű í ö ő ö í ö í ö ö ö í őí ö ö í ő ö ő ú ú ö ő ú ö ő ú ö ü ö ö ö ö ö ő ö í ő ü ü ő ö ü ű ő ö ú í ö ő ö í í ű ű í ő ö í ú ű ő í ö ú ö ő í í ö
í ü ö ö í ö ü ö ö ő ö Ö ő ű í ö ű ö ü ő ú ő ő ő ő ú í ú ö ö ö ö í í ő í ü ű Ö í ö Ü Ű ü í í í ö í ő Ö Ü ü í ő ő ö ö ő í ö ö ü ü í í í í ü ű Ö Ö ü í ú
Á Ü ő ö í É ö ö Á Á ö Á Á Á ö ö Ü í ö ő ő í í ő ő ő ő ö ö ü ü ö ü ü ü ü ö ö ö ő í í ö ö ő í ü ö ö í ö ü ö ö ő ö Ö ő ű í ö ű ö ü ő ú ő ő ő ő ú í ú ö ö ö ö í í ő í ü ű Ö í ö Ü Ű ü í í í ö í ő Ö Ü ü í ő ő
Á ő ó í ü ú ü ű ó ó í í í ó Í ó ö ö ó ö ö ó Ö ö Ö í í ó Í ö ö ö ü ö ö ö ü ó ű íí Ü í
Á ő ó í ü ú ü ű ó ó í í í ó Í ó ö ö ó ö ö ó Ö ö Ö í í ó Í ö ö ö ü ö ö ö ü ó ű íí Ü í É ü ó ü ó ö ó ö ő ó ő í ó í ó í ő ö ü ö ó ó Í ö ó ü ö ő ó ö Ö ö ó ö ó ő ö ö ó ó ó ö ö ó ö ó ü ö Ü Ö Ü ő Ü ó ö Ö ó ö
ö ó ó ó ö őí ő ü í ő ó ő ó ö ö ő ö ö ó ü ó ö ú ó ö ő ö í ü ö ö ő í ü ó ű ö í í í ó ő ü ó ü ö ő ó ü ú ó ő ő ő ő ú ú ó ú Á ú ő ó ü ö ő ó ü ö ü ő í ó í ö
Á Á ö ó ó ó ö őí ő ü í ő ó ő ó ö ö ő ö ö ó ü ó ö ú ó ö ő ö í ü ö ö ő í ü ó ű ö í í í ó ő ü ó ü ö ő ó ü ú ó ő ő ő ő ú ú ó ú Á ú ő ó ü ö ő ó ü ö ü ő í ó í ö ó ö í ö ö Ö ü ű ö ü ő ü ó í ó í ó ű ö í ó ú í
Ü íű ő É É ű ő ű ő ű ú ű ő ő ú ő ú ű ő ő ú ú ő ő í í ú ő ő í ú í ő í ő í ű í ő í í í í ő
Ü ő É É ű ő ű ő ő ő ű ő ő ő í ű ő ű ő ú ű ő ő ű ő í ő í ú ű ő ű ő ő ű ő ő ő ő ő ő í í í Ú ő ű ő ő ő ő Ü íű ő É É ű ő ű ő ű ú ű ő ő ú ő ú ű ő ő ú ú ő ő í í ú ő ő í ú í ő í ő í ű í ő í í í í ő Ü Ű ő É É
í É Í Ó ó ű ö ó ö ó Á ü ö í ó É É í í ó ö ö ó ó ö ö í ó ö ü í ü ó ó ö ü í ü
ö ú í í í í É Í Ó ó ű ö ó ö ó Á ü ö í ó É É í í ó ö ö ó ó ö ö í ó ö ü í ü ó ó ö ü í ü ö ö ö ö ö ö ü ÍÍ ű í ó í ü í ó ü í í í í í í ó í ö ó í ó í ö í ü ó ú í ó í ö Í í ó í ö í ö í í ó í í É í ó í ű í ü
í ó ó ő ő ő Íő í ó í ó ó ő ő ó ő Íő í ó ú ő í í ó ö ő ő í ő ő í ó ü ö í ő ő ó ú ő ő ő ó ő í ő Í ő í ó í ü ő í í ü í í ó ö í ő í í ö í í őí ö í ü í ó ö
Á Í Á É ö ú ö ó ő ő í ú ó ó ű í í í ó Ü í ó ö ö í ö ő í ó ő ő í ő í ö ő Í ó ő ó ő ő í ő ő ő í ö ő ó ő ő ő Í ő ó í ó ő ó ö ő í ü ő í í ó ü í ú í Í í ó ó ú ő ő ü ö ó ü ő ő í ó ö í í í í ó ü ü í Í ő í í ü
ő ő ő ü ő í ő ü ő í ü Í ő ú ü ő Í ő ö ö ő ü ö ö ő ő ö Í ő ú í ö í Í ő ü ő ö ő ú Í ú í ü ö ö ő ű ő Í ú ö ű ú ő ő í ü ő ő ö ő í í ő Í ő ő ő ő ú ő ú Í ő
Ü Í Á Á ő ő í ő ő ő ü ő í ő ü ő í ü Í ő ú ü ő Í ő ö ö ő ü ö ö ő ő ö Í ő ú í ö í Í ő ü ő ö ő ú Í ú í ü ö ö ő ű ő Í ú ö ű ú ő ő í ü ő ő ö ő í í ő Í ő ő ő ő ú ő ú Í ő ü í ü ő ü ő ü ü ő í ő ü ü ő ő ö í ö ü
ö ó ö ö ö ú ő ö ő ő ü ő ű í í ö ö ő ö ú ö ö ó í í ő ó ö ö ö ó ó ö ő ó ü ö í ó ö ú ö ö ó ó ő í ő ő ő ó ő ő ö ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ú í ó í ő ő ü ö ö ó ó
ó ö Ö ö ó ö ó ó ó ö Ö ó ő ő ö ö ő ő ő ö ő ó ó ö ö ö ö ő Á ő ű ö ő ö ö ö ő ö ö Ö ő ő ö ő ü ö ő ö ű ő Ő ü ő ö ő ó ó ö ő ö ű ö ö ö ő ö í ő í ö ó ő ű ó ö í ó ö í ö ö í ü ö ú ö ü ú ü ő ő ö ö ű ö í ó ő ö í ű
Ó ő ű ó ő ó ű ő ű ó ó ü ű ő ó ő ó ó ó ú ő ü ő ó ü ó ü ő ő ű ü ú ú ü ő ő ó ó ó ő ó ó Í ő ű ó ó ó ó ő ó ó ó ő ő ő ó ú ó ő ő ü ó ó ő ő ő ú ü ó ű ő ő ó ó
Á Á Á ó Í Á Á ü ű ü ó ó ü ű ü ő ó ú ó ő ó ü ó ú ó ű ő ó ő ő ó ő ő ó ó ó ú ő ú ő ő ő ú ú ó Í ő ű ő ő ó ő ü ő ő ú ó Í ű ő ő ü ű ú ő ú ú ó Í ó ő ú ú ú ú Í ó Í ő ő ó ő ú ő ő ő Í ú ú ó ó ú ő ó Ó ő ű ó ő ó ű
ü ö ű ö ű ö Ö ö ú ü Á ü ü ö
ü ö ű ö ű ö Ö ö ú ü Á ü ü ö ö Í ú ö ú Ó ü ö ö ű ü ű ö ü ö Í Í ö ö ű ö ö ű ű Á Á Ő Á Á ú ú É Íö Í Í ö ö Í ö ü ö Í ö ö Í ö ö ö ű Í Í ö Í ű Á É Á ú É ü Á Á É ü Á Á É ü ö ö ö ö ö ö ű ú ö Í ö ö ű ö ö ü ö ö
Történeti áttekintés
Nemzetközi menekültjog Nemzetközi jog 2012 tavasz dr. Lattmann Tamás Történeti áttekintés 1918-ig: menekültek a migráció részeként két világháború között: szerződések egyes konkrét üldözött csoportok tekintetében
ő ü ö ő ö ö ő ő ó ó ö ő ö ó ő ő ö ö ö ö ó ö ő ö ő Ö ü ö ó ö ú ó ő Ö ö í ú ö ü ö ö ó ő ő ö ő ü ő ő í ó ü ö í ö ü ö ö ő ö ő ő ő í í ö ő ő í ő ü ó ó ő í
Ö Ő Á Á Á ó Á í ő ó Ö Ö Á Á Ő Ö Á Ő ő ü ö ő ö ö ő ő ó ó ö ő ö ó ő ő ö ö ö ö ó ö ő ö ő Ö ü ö ó ö ú ó ő Ö ö í ú ö ü ö ö ó ő ő ö ő ü ő ő í ó ü ö í ö ü ö ö ő ö ő ő ő í í ö ő ő í ő ü ó ó ő í ü ö ö ő ő ü ü ö
ó í ó í ü ü ó ő ó ú í ó ő ú ő ó í ó í ü ö ö ő ó ő ó ö ó ó ű í ü ü í ó í ó ö ö ö ó ű ő ö ő ű ü ó ü ö ü ó ü ü ö í ű ö í ű í ő ő ű ö ö ö ö ő ő ű í ü ö ö
í Á Ü ő ő ő ö ö É í ó ú ü ő Á ó ó ú Ü í ó ó ö ó ó ő ö ö Ü ő ü Ü ó Ö ő ű ű ö ö ú ö ő í í ó í ó ö ö Ö ő Ű ő ö ő ú ó ú ű ű ő í ó ű ő ő ő ó í í ó í ű ü ó ü ó ó ó í ű ó ó ö ó ó ó í ó í ü ü ó ő ó ú í ó ő ú ő
a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló T/3486. számú törvényjavaslat
ORSZÁGGYÜLÉS HIVATALA T/3486/11. szám Érkezett : 2011 S2EPT 1 2. Az Országgyűlés Kulturális és sajt ó bizottságának ajánlás a a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról
ö Í ó ó ú ú ö ó ó ó ö ő ő ú í ö ú ó Á ó ö ú ö ö ó í Ö ó í ó í ÖÍ ó Í í Ö Ö ő ű ö ő ö ó ó í Ö ő ű Ö í Ö í Ö í í ő ó í Ö ó ó ó ö Ö í ó ő ó í ó ő ú í ó ű
í ö íí ö ő ú ó ö ó ú íí Í í ó ó Í Í í ú ö íí ó ó í ö Í Í ÍÍ Í í ó ó ő ó í ű ö ó ó ö í ó ó í ö ö ö ö ó í ö í ó ő ö ö í ö ó ű ö ó í ó ő ó í ó í ú ö Í ó ó ó ö ó ö í í ö íí ú ó ö ö ó ó ó ö í í ö ö Í Í ó ö
Tisztelt Elnök Úr! 1. Az egységes javaslat 22. (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul :
Orsi ig 'ules Hivatal a MAGYARORSZÁG KORMÁNYA yliár1 : /' 6.k. 2012 JON 2 2. lotsl Kövér László ú r az Országgy űlés Elnöke részére Zárószavazás el őtti módosító javaslat Budapest Tisztelt Elnök Úr! A
É ú É ö ö ű ö ö ö ú ú ú ű ű ú ö ű ö ű ű ü ö ö ü ű ö ü ö ö ö ö ú ü ö ö ö ú ö ö ú ö ö ú ü ú ú ú ű ü ö ö ű ú ű ű ü ö ű ö ö ö ű ú ö ö ü ú ü ö ö ö ü ú ö ű
É É É Ó Á É ú É ö ö ű ö ö ö ú ú ú ű ű ú ö ű ö ű ű ü ö ö ü ű ö ü ö ö ö ö ú ü ö ö ö ú ö ö ú ö ö ú ü ú ú ú ű ü ö ö ű ú ű ű ü ö ű ö ö ö ű ú ö ö ü ú ü ö ö ö ü ú ö ű ü ű ö ö ú ö ú ö ö ö ö ö ü ú ü ö ö ö ö ö ü
É Ö Á Í Á Ó Ö ü
Ö ű Ö ő ü ő ő ő ű Ö Ö ü Á Á É Ö Á Í Á Ó Ö ü Ö ű ű Ö ű ű ú ű ű ú ú ő ő ü ű ű É Ö ú ű ő ű ű ú ő ü Ö ú ú ő ő ú ű ü ő ü ű ú ú ű Ü ő ő Ó ü É Ó Ö Ö ú ü ü ü ü Ű ú Ö Á ü É Ó ű Á Ö Á ű ü ú Ö ű ű ű ü ő ő ő Á ő ő
ú ú ö ö ü ü ü ü ű ü ü
Ü ú ű ű ú ű ú ú ö ö ü ü ü ü ű ü ü ö ö ö ö ö ö ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ü ü Ú ú ü ű ü ú ű ö ű ú ö ö ö ö Á ú ú ű Á ú Á Á Á ü ö ö Á ö ö ü Á ú Á ú Á Á Ö Á Á ö ű ö ö ü ú ü ú ö ú ű ú ú ü ü ü ü ű ű Ő ú ö ű ú ú ű
ó ú ú ü ú ő ó ő ő ó ó ó ö ó ü ő ó ő ö ü ü ó ö ő É ó ö ö ö ó ó ö ü ü ö ü ó ó ő ó ü ó ü ü ö ö É ú ó ó ö ú ö ü ü ó ó ó ü Á ö ö ü ó ö ó ö ö ö ö ó ó ö ó ó
Ü Ű Ö É Á Á ö É É Ö Ú Ü ö ü ő ő ö ő Á ő ó ő ü ü ö ö ú É ű ó ü ű ö ú ü ö ó ö ö ü ű ö ó ó ö ö ö ö ü ű ö ő ö ö ó ö ö ő ó ő ü ő ó ő ö ö ő ü ü ö ő ó ú ú ü ú ő ó ő ő ó ó ó ö ó ü ő ó ő ö ü ü ó ö ő É ó ö ö ö ó
é ú é é é é é é é é é é é é ú é ö é é é ö Ő é é é ú é é é é é é é é ö é é é ö é Ö é é ö é ö é é é ű é ö ö é ö é é ö ö é é ö ö é ö é Ö é ú é é é é é é
é ű ö Ö é é ö ú é é é é ö ö é ö é é é ö ö é é é ö ö é ű é é ö é é é é é é é é é é ö é ö é é é ű ö ű ö é é é Ö Ú Í é ö é é Ő ö ö ú é é é é é é é é é é ű é é é ú é é é ű ú é é é é é ö é ö é ö é é ö é é é
ő ö ő ú ő ö ö ő ó ő ö ü ú ö ö ó ő ö ü ó ó ó ó ő ő ő ó ó ú ő ü ő ö ö ó ü ö ö ő ű ö ö ő ú ú ó ö ő ű ö ó
ö ú Á ő ű ü ő ó ö ö ú ö ú ü ó ó ű ö ú ó ó ó ő ö ö ő ú ó ö ö ő ő ő ő ö ű ü ü ü ő ü ü ő ő ü ó ő ő ö ő ú ő ö ö ő ó ő ö ü ú ö ö ó ő ö ü ó ó ó ó ő ő ő ó ó ú ő ü ő ö ö ó ü ö ö ő ű ö ö ő ú ú ó ö ő ű ö ó ó ü ű
ö ö ö ö ö ö ö ü ö ü ö ű ö ú ü ű ö ü Í ö ú ü ü ű ö ú ü Á ü
Á Ó ö ü ü ü ú ú ü ü ö ü Ő ö ö ö ü ú ü Á ö ö ö ö ö ö ö ö ü ö ü ö ű ö ú ü ű ö ü Í ö ú ü ü ű ö ú ü Á ü ö ö ü ü ö ü ö Ó ö ö ü ü ö ü ö ú ö ú ü ö ü É É Á ü ű Ö ű ú ö ö ú ö ú ö ú ö ű ü Ö ö ű ü ú ö ü ú ű ö ű ú
ő ő ő ő ú É ü ú ú ű ú ű ő ő ő ő Á Á ü ő É É É É É É Á Ú Á Á ő ő ő ő ő É Á Á Á ő ő ő Á ü ő ő ü
ő É ő ő ő ő É Ü Ö Ö Ö Í Ö Ö Ö ő Ó Ó Ö Ö Á É É É ő Á É Á Á Ú Á Ú Ö Ö Á Ú Ö Á ű Á ú ő ő ü ü Ó ő ő ő ő ú É ü ú ú ű ú ű ő ő ő ő Á Á ü ő É É É É É É Á Ú Á Á ő ő ő ő ő É Á Á Á ő ő ő Á ü ő ő ü ő ő ő ő Á ü ú ú
Ö Ö Ú Ó Ö ű Ő Ő ű ű Ü Ő Ó Ő
ű É ű ű É Ö Ö Ú Ó Ö ű Ő Ő ű ű Ü Ő Ó Ő É Ó Ó É ű Ö ű Ö ű ű ű Ú Ú Ö ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű Ú É É É É Ö Ö Ú Ö É ű ű ű ű ű ű ű Ó ű Ö Ö ű ű ű É ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ö ű ű ű Ü ű ű ű ű Ö ű
Ö ő ü Ö Ö Ő ü ő Ö Ö ü ű Á Í Ö ű ü ő ő ő Ö ü ü ő ő ő Ü ü ő ő ő ü ő ő ü ü
Ö ő ü Ö ő ü Ö Ö Ő ü ő Ö Ö ü ű Á Í Ö ű ü ő ő ő Ö ü ü ő ő ő Ü ü ő ő ő ü ő ő ü ü ü ő ő ő ú ű ő ő ú Ö ő ü ő ő Ö ő ü ő ő ő ő ő ő ü ü ő ő Ö ő Í Ö Ö Ö ü Ü Ö ő ő Ö ü Ö Ö ü Ö Ö ü Ö Ü Ö ü ü ü ő ű Ö ő Ö ü ü ü ő Ű
ú ú ü ü Á ú ú ü ű ű ú ü ü ü ü
ü ü ü ú ú ü ű ü ű ü ü ű ü ü ü Í ú ú ü ü Á ú ú ü ű ű ú ü ü ü ü ú ü ü Á ű ü ü ü ü ü ü ü ú ü ü Í ú ü É Ö Ö ú Ö Ö Ö ú ú ü ú Á Ö Á ú É ü ú ú É ú ú ú Ü ü ű ú ű É ú ű ü ü Á ú É ü ű ü ú Á É É ú ü Ö Ö Ö ú ú Á Ö
ü ö ú ö ú ü ö ü Á Ó ö ö ö ö ú ü ú ü ü ú ú ö ö ü ü ú ü ü ö ö ű ö ü ü ü ü ö ö
Í Á Ö Ú Á Á Ó Á ö ú ú ö ú ú ö ü ü ű ü ű ö ö ü ű ö ü ö ú ö ü ú ö ö ü ü ö ü ű ö ö ü ű ö ö ú ö ö ú ú ü ö ú ö ú ü ö ü Á Ó ö ö ö ö ú ü ú ü ü ú ú ö ö ü ü ú ü ü ö ö ű ö ü ü ü ü ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ú ö ü ű ö ü
ö ö ó ú ö ö ú ü ó ö ö Í ö ö ö ü ó ö ö ú ú ö ü ó ü ó ü ö ú ü ó ü ö ó Á Á ö ü ú ó ö ü ü ö ó ü ü Á ü ö ü ö ü ö ö ö ü ö ú ö ö ö ü ú ö ú ö ű ú ú ü ö ó ö ö
ö ö Ő Ö ü ö Ö ü ü ü ó ö ö ö ü ö ú ü ü ö ö ú ú ö ú ó ú ó ü ú ú ú ú ó ú ö ú Á ö ö ö ó ú ö ö ú ü ó ö ö Í ö ö ö ü ó ö ö ú ú ö ü ó ü ó ü ö ú ü ó ü ö ó Á Á ö ü ú ó ö ü ü ö ó ü ü Á ü ö ü ö ü ö ö ö ü ö ú ö ö ö
ö ö Ö ó ó ö ó ó ó ü ö í ü ú ó ó í ö ö ö ó ö ü ú ó ü ö ü ö ö Ö ü ö ö Ö ó
ü ö ö Ö ü ü ö ö Ö ö ó ö ú ó ü ö ö ö Ö í ó ü í í ü ö í í ó ó ü ö ü ö ö ü í ó ö ö Ö ó ó ö ó ó ó ü ö í ü ú ó ó í ö ö ö ó ö ü ú ó ü ö ü ö ö Ö ü ö ö Ö ó ö ö Ö ü í ö Ö ö ö ó ü í ö ó ó ü ö ó í ü ü ü ö ö ü í ü