Űj módszerek a hagyományos kapcsolóberendezések üzemfelügyeletére és karbantartására
|
|
- Rudolf Pintér
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Űj módszerek a hagyományos kapcsolóberendezések üzemfelügyeletére és karbantartására DR. EISLER PÉTER, GÁTMEZEI JÓZSEF BHG Híradástechnikai Vállalat ÖSSZEFOGLALÁS A cikk ismerteti a hagyományos kapcsolóberendezések hatékony üzemfelügyeletét biztosító rendszerben használt mérési elvet, amely az áramkörök hatékonysági arányának mérésén alapul. Ismerteti a gyakorlati alkalmazás során nyert fontosabb tapasztalatokat. Bemutatásra kerül az üzemfelügyeleti rendszer felépítése, továbbá annak főbb szolgáltatásai. 1. Bevezetés DR. EISLER PÉTER Diplomáját 1968-ban szerezte a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán. Ugyanebben az évben került a BHG Híradástechnikai Vállalathoz, ahol fejlesztő mérnökként, majd főkonstruktőrként tevékenykedett. Jelenleg a vállalat műszaki igazgatóhelyettese. Tématerülete a kapcsolástechnika. Egyetemi doktori címét 1981-ben szerezte. A tárolt programvezérelt kapcsolóberendezések üzemviteli (0 Sz M) szolgáltatásai minden eddiginél hatékonyabb lelhetőségeket biztosítanak az üzemeltetést végző felhasználóknak. A korszerű elektronikus kapcsolóberendezések illeszkednek a ma még zömében tradicionális elektromechanikus kapcsolóberendezéseket tartalmazó hírközlő hálózatokhoz. így még hosszú ideig számolni kell a tradicionális és a legkorszerűbb technológiát felhasználó berendezések koegzisztenciájával. Ez azzal jár, hogy egy adott vegyes hálózat összes üzemeltetési és karbantartási ráfordításaiban a tradicionális rendszerek karbantartásigénye dominál, sőt az új kapcsolóberendezések kihangsúlyozzák azok üzemviteli és karbantartási lehetőségeinek elmaradottságát. Ezt tekinthetjük mindazon törekvések mozgatóerejének, melyek a hagyományos kapcsolóberendezésekhez korszerű üzemfelügyeleti és karbantartórendszerek alkalmazását igénylik. A mikroszámítógépek térhódítása lehetővé tette a különféle generációhoz tartozó kapcsolóberendezések gazdaságos, nagy hatékonysággal működő üzemfelügyeletét. A legsürgetőbb igény az alábbi fontosabb területeken jelentkezik: a) Az egyéni áramkörök mindennapos rutinvizsgálatainak elhagyása. b) A díjrögzítés és számlázás korszerűsítése. c) A CCITT E.500 ajánlásának megfelelő folyamatos forgalommérés lehetőségének biztosítása. d) A hagyományos kapcsolóberendezések bizonyos generációinál meghatározott network management funkciók bevezetése. A BHG Híradástechnikai Vállalat által kifejlesztett berendezésnél különös hangsúlyt helyeztünk a fentiekben vázolt alapvető célkitűzések realizálására, azok alkalmazhatóságára a legkülönfélébb gyártmányú és generációjú távbeszélő kapcsolóberendezésekhez. (Beérkezett: V. 17. (#) A cikk megjelent az ISS '84 (1984. V Firenze) Proceedingben. H ír adástechnika XXXV. évfolyam szám 2. Mérési módszer hibás áramkörök behatárolására A berendezés fejlesztésekor a legfontosabb mérési elv kidolgozása volt, melynek segítségével a hibás áramkörök behatárolása a lehető legrövidebb időn belül, a lehető legnagyobb konfidenciaszinten megtörténhet. A korábban leggyakrabban használt módszernél az áramkörök helyes működésére jellemző paraméternek az átlagos tartásidőt tekintették. Az áramkörök tartásidejét számos egyéb tényező is befolyásolja, így a hibás áramkörök csak huzamosabb ideig fennálló extrém tartásidők esetén jelezhetők ki. Javulhat a helyzet, ha tényleges lefoglalásnak csak egy adott időküszöböt meghaladó állapotot tekintünk. A zömében hagyományos kapcsolóberendezéseket, egyenáramú jelzésrendszereket tartalmazó hálózatoknál a kapcsolás felépítéséhez szükséges idő összemérhető a tényleges beszédidővel, s ezen túlmenően forgalomtól függően jelentős szórásokat is mutathat. A kapcsolás felépítésekor, különösen túlterhelések (high load) esetén számos kapcsolás időzítéssel bont, amelyek tartásideje a mérési elvből adódóan szintén értékelhető tartásidejű hívásnak számít. A jelen előadás tárgyát képező berendezésben használt mérési módszer szempontjából egy adott kapcsolóberendezés összetevőit általában három kategóriába sorolhatjuk: a) vonalcsatlakozók, vonali áramkörök, b) kapcsológépek, kapcsolófokozatok és azok vezérlői, c) közös vezérlőegységek (markerek, regiszterek). Az alkalmazott mérési elvet ennek a csoportosításnak megfelelően tárgyaljuk Vonalcsatlakozók felügyelete Egy adott vonalcsatlakozón megfigyelhető főbb jellemzőket az 1. ábra mutatja. Az alkalmazott mérési elv lényege az, hogy a vonalcsatlakozókon a lefoglalások számán túlme- 559
2 lefoglalás jelentkezés bontás hívásfelépítés _jd ei e beszélgetési tartás idö idö ^_ H ábra. Vonalcsatlakozón mérhető paraméterek nőén a vizsgált áramkörök vonaljelzéseiből a hívott jelentkezik jel kiértékelésével leszámláljuk a beszélgetésben végződő hívások számát. A kettő hányadosából képzett hatékonysági arányt lefoglalásbeszélgetés" mátrix megfelelő eleméhez meghatározott lefoglalási szám után hasonlítjuk. Eltérés esetén az áramkört hibásnak minősítjük. Tekintettel arra, hogy a hatékonysági arány megfelelő értéke önmagában nem jelzi az áramkör hibátlan működését, bevezetésre került a tiszta beszélgetési idő mérése is. A vonalcsatlakozók megfelelő működésére a további jellemző paraméternek a tiszt abeszélgetési idő és a teljes tartásidő hányadosát tekintjük. A 2. ábra vázlatosan mutatja a mérési elv megvalósulását. A Cl jelű számláló minden lefoglalást számol. A vonaljelzéseket továbbító jelzővezetékre csatlakozó A/D átalakító a vonali jelzéseket a TM időmérő bemenetére illeszti. A TM időmérő a vonalon futó jelzéseket méri és a kimenetére csatolt CO komparátor a mért jeleket összehasonlítja a TX jelzés minimum és jelzés maximum tárolóban levő, a hívott jelentkezik jelentésű vonaljelzésre jellemző értékekkel. A megfelelő jelzés vétele esetén a CO komparátor kimeneti jele bebillenti a TR tárolót. Az áramkör bontásakor a lefoglalást jelző vezetéken a jel megszűnik, ami törli a TR tárolót. A TR tároló kimenetére csatlakozó C2 számláló vonal otíal 2 Tx A/D ~~r~ TM CO központ oldal trunk TR C2 Cl 5 ' 6 H ábra. A mérési módszert megvalósító elrendezés 1. beszédágak, 2. jelzőág, 3. lefoglaló vezeték, 4. fiktív pont a beszédforgalom mérésere, 5. a beszélgetésben végződő hívások száma, 6* lefoglalások száma GÁTMEZEI JÓZSEF 1963-ban került a BHG Híradástechnikai Vállalathoz. Diplomáját ben szerezte a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán óta a BHG Fejlesztési Intézet AR Elektronikus Fejlesztési Osztályának vezetője. Tématerülete az AR főközponti rendszerekhez tartozó elektronikus kiegészítő berendezések és a tárolt programvezérelt üzemfelügyeleti rendszerek fejlesztése. a beszédállapotok számát számolja. Ugyancsak a TR tároló kimenete lesz a beszédforgalom mérésére szolgáló belső mérőpont. A Cl és C2 számlálók értékei az adatfeldolgozó rendszerbe kerülnek, ahol a szükséges kiértékelések megtörténnek. A fenti elrendezés legtöbb elemét software segítségével realizáltuk Közös egységek felügyelete Az alkalmazott mérési elvnek megfelelően a ÍJ és c) jelű kategóriákba sorolt egységeknél a tényleges lefoglalások mellett a hibákra utaló jelzéseket is számláljuk. A gazdaságosság és a hibabehatárolás mélységének optimuma alapján hibajelzésként értelmezhetők egy adott működési sorrendtől való állapoteltérések, illetve a hibára utaló tényleges jelzések. A bemutatott rendszer nagy előnye, hogy az egyes mérőpontokon külön mérőprogramok futtathatók, amely alkalmassá teszi a rendszert arra, hogy különféle hagyományos kapcsolórendszereknél az üzemfelügyelet rugalmasan kialakítható legyen. A hibajelzések és a tényleges lefoglalások számából képezett sikertelenségi arány" képezi alapját ezen áramköri egységek hibája kiértékelésének. A hibajelzés kiadása a Wald-féle sequential analysis alapján történik. Az 1. táblázat mutatja a hibás egységek behatárolására szolgáló formátumot. 1. táblázat. Alarmlista hibás áramkörök behatárolására 1 BHG SYSTEM THS MST SÍN 01 S.: 10 ALARM L I S T A ALARM/' SZEKRÉNY SORSZÁM MEGNEVEZÉS KOD LEFOGLALÁS HIDA M-H A 867 RSM-H DLM RSM-Y DLM KS-H DLM KS-D DLM SS20TKHDL DLM RSM-0Y Az alkalmazott mérési módszer értékelése a gyakorlati tapasztalatok alapján IH974-5I A g yakorlati tapasztalatok teljes körűen bizonyították az alkalmazott mérési elvek helyességét, olyan vonalcsatlakozók esetén, amelyek dekadikus jelzésrendszerrel dolgoztak, s így a hívás felépítéséhez szükséges idő az áramkör tartásidejében viszonylag 560
3 jelentős részt jelent. A mérési módszerek összehasonlítása érdekében kísérletképpen egy Ericsson típusú ARM 201/4 tranzitközpontban egy 48 vonalból álló irányon 5 órás ciklusokban végeztünk méréseket : " t-jii IXTÍNI A OPERATOR 1 S a) átlagos tartásidő mérés alapján történő kiértékeléssel, b) hatékonysági arány mérése alapján történő kiértékeléssel, c) hatékonysági arány és beszédidő/icfoglalási idő arány mérése alapján. INPUT NTERFACE SCANNER I -, PROCÉSSOR CONTROL PRÍKÍiSKR" i>j IS Az átlagos tartásidők eltérésem alapuló mérési módszer alkalmazása esetén az adott vizsgálati időszakban hibajelzés nem történt. A mérést megismételve az egyedi vonalcsatlakozók hatékonysági arányának eltérését értékelve 2 olyan vonalcsatlakozót találtunk, amelyen behatárolható jelzéstechnikai hibák voltak. Amikor a mérést ismét elvégeztük, de a hatékonysági arány mellett a beszédtartásidő-tartásidő arányt is értékeltük, további 4 áramkörön számtévesztést is ki lehetett mutatni. A méréseket ezután MFC jelzésrendszerű vonalcsatlakozókon végeztük el. A mérési eredmények azt mutatták, hogy ez esetben az átlagos tartásidők kiértékelésével is behatárolhatók voltak hibás áramkörök. Összefoglalva levonhattuk azt a következtetést, hogy egyenáramú jelzésrendszerek esetén, ahol a jelzésátvitel lassú, s amellett jeltorzulásokra is lehet számítani, hatékony mérési eljárásnak csak a 2.1. pontban ismertetett módszer bizonyult. Jelzéstechnikai problémák esetén az adott áramkörök hatékonysági arán}^a szignifikánsan lecsökken, míg számtévesztések esetén a hibák rövid idő alatt csak a beszédtartásidők lényeges lecsökkenésének felismerésével vehetők észre. További tapasztalati tény, hogy a kijelzett hibáknak átlagosan 85%-a bizonyult igaznak. Ez azonban annak tudható be, hogy az alkalmazott 5 órás mérési ciklus alatt nem minden esetben volt meg a szükséges statisztikai mennyiség. A közös egységek felügyeleténél nagy jelentőséggel bír a berendezés azon szolgáltatása, hogy a sikertelenségi arányra vonatkozó küszöbértékek egyénenként megadhatók. A tapasztalatok alapján az egyes áramkörök működési paramétereinek szóródásából adódóan nem célszerű bizonyos közös egységcsoportoknak (pl. regiszterek) egyetlen küszöbértéket megadni. A helyes mérési elvnek az bizonyult, amikor az egyes közös egységek sikertelenségi arányának változását mindig az egyedi áramkörhöz rendelhető küszöbértékhez viszonyítottuk. 3. Az üzemfelügyeleti terminálok felépítése A terminálok önállóan vagy hálózatban működtethetők, 3 szintű multiprocesszoros vezérléssel rendelkeznek. Egy alrendszer terminálba max vizsgálópont köthető be. A vizsgálópontok software úton mérőcsoportokba rendelhetők, a csoportok száma max A mérővezetékek nagy impedanciákon csatlakoznak a távbeszélőközpont áramköreire. A terminál rendelkezik adatrögzítő és megjelenítő peri- Az üzemfelügyeleti term'mál íeieptese 3. ábra. Az üzemfelügyeleti terminál felépítése fériákkal. Pl. mátrix nyomtató, display, floppy disc, alarm lámpatabló. A mérési adatok megjelenítése, magasszintű MML nyelven történik. A mérési programokon kívül öntesztelő hibadiagnosztikát végez, automatikusan kártyaszintű hibakijelzéssel. A terminál blokk diagramja a 3. ábrán látható. A scanner processzor feladata a telefonközpontból az interface bemenetére érkező jelek vizsgálata és az állapotváltozások továbbítása a vezérlő processzornak. A küldött információ magában foglalja a bemeneti pont sorozatszámát és a változás irányát. Egyidejűleg a scanner proceszszor ellenőrzi a bemeneti interface-eket úgy, hogy jelzéseket küld az interface-ek vizsgálópontjainak és ellenőrzi a helyes működésüket. A vezérlő processzor feladata, hogy kövesse a mért áramkörök működését a scanner processzor által küldött információ alapján és működtesse az áramkörökhöz rendelt statisztikai számlálókat, mérje egy állapot fennmaradásának idejét és érzékelje a különböző alarm jelzéseket. Minden bemeneti ponthoz (áramkörhöz) tartozik egy adatmező, ahol az áramkör statisztikai számlálóján, a karakterisztikákon, az, áramkör típusán és működési állapotán kívül a futtatandó programok sorát is regisztrálják. A periféria vezérlő processzor amely a terminál központi komputereként fogható fel feladata az operatív processzorhoz irányuló adatok fogalmát lebonyolító rendszerbusz ellenőrzése. Feladata még a vezérlő processzor egységből érkező adatok tárolása flexibilis mágnes disceken, a különböző üzenetek összeállítása, vétele és továbbítása. Az operátor processzor feladata az operátor utasításainak végrehajtása. Ezek az operátori utasítások a rendszer működésével lehetnek kapcsolatban. Az operátor processzor által adott utasítások részben az egységen belül, részben^ az egységen kívül kerülnek végrehajtásra. Az utasítások eredményei az operátor terminálon és sornyomtatón jelennek meg. 4. A szolgáltatásokat megvalósító főbb software modulok 4.1. TMM forgalommérő modul Ez a modul a távbeszélőközpont forgalmi adatainak gyűjtését szolgálja, a hálózat folyamatos felügyelete 561
4 és a hosszútávú tervezés megkönnyítése céljából. A mérőpontokon megjelenő jelzések kiértékelése scanning eljárással történik. Alapelv az áramkörök és a közös egységek egyedi mérése. Az egyedi mérőpontok software módszerekkel mérőcsoportokká rendezhetők, és a feldolgozott adatok mérőcsoportokra vonatkoztathatóan kiszámíthatók. A rendszer a 12 msec-nél nagyobb jeleket ismeri fel, a forgalmi számításokat 1 sec-onként végzi. Lehetőség van: a lebonyolított forgalom (A), a lefoglalásszám (N), az effektív hívásszám (M), a tiszta beszédforgalom (B), a forgalomkoncentráció (K), a hatékonysági arány (S), az átlagos beszédtartásidő (TB) mérésére és megjelenítésére órás bontásban, órás, vagy negyedórás eltolással. A modul alkalmas a forgalmasóra, lebonyolított forgalom maximuma (A m a x ), illetve minimuma (A min ), beszédforgalom maximuma (B max ), illetve minimuma (B i n), mindezek tényleges időpontja idejének, illetve értékének automatikus meghatározására. A vizsgált időszak vonatkozásában összesítve megjeleníthetők az alábbi értékek: 2. táblázat. Forgalmi report (TMM) BHG SrSTEH TMS <MERFS MARJAINAK SZAMA: 01) 07:00-14:00 CSOI'ÜRT PljRDALMI JELENTÉS (AKTUÁLIS 34 FER'LIW BEJEW0) 07:00 08:00 09:00 10:00 ACERLJ flcerl] ' F/AEZT TTCHIN1 TfltMIHl SC7J B :00-14:00 ATLAGF0RW,LK1 JELENTÉS <ARAMK0R0K SZAH, 64) A MAX EERLT: B MAX CF.RLT: SA CERL2: SB EERLT: SM : FFEERL/AKT: FBEERL/AKJ: az összes lefoglalások száma (SN), összes effektív hívások száma (SM), összes lebonyolított forgalom (SA), összes beszédforgalom (SB), fajlagos lebonyolított forgalom (FF), fajlagos beszédforgalom (FB). IHS74-6I A forgalmi reportot a 2. táblázat mutatja. A forgalommérés folyamatosan történik, így lehetőség van a CCITT által ajánlott A 3 0 mérés lebonyolítására mérőcsoportonként. A mérések tetszőleges kezdési időponttól tetszőleges befejezési időpontig végezhetők manuális, vagy előre programozott indítással és befejezéssel SSM lefoglalásszám ellenőrző modul A modul alapvető feladata a közös egységek és meghatározott áramkörök lefoglalásainak ellenőrzése. A kezelő utasításaitól függően a vizsgált időtartam végén lehetőség van az 562 felügyelt központ 4. ábra. Központosított üzemfelügyeleti és karbantartó hálózat állandóan foglalt,. sosem foglalt közös egységek, illetve áramkörök azonosítóinak megjelenítésére TCM időtorlódás ellenőrző modul Az időtorlódás értékének meghatározását a mérésbe bevont áramkörök, illetve közös egységekből alkotott mérőcsoportokon a kezelő utasítására tetszőleges 1 órára, vagy a nap teljes 24 órájára el lehet végezni TRM díjszámláló modul A díjszámláló modul az előfizetői központokban az elektromechanikus számlálójelfogók kiváltásával a díj rögzítési feladatokat látja el. A rendszer alkalmazásakor a megbízhatóság növelése érdekében: a processzor hardware modulok adattárolói, amelyekben a mért adatok átmeneti tárolásra kerülnek, duplikáltak. A duplikált memória ellenőrzéséről külön felügyelő programrendszer gondoskodik; az interface-ek kiválasztását és meghajtását végző multiplexerek duplikáltak; centralizált adatgyűjtés esetén a fölérendelt központtal duplikált modemmel van kapcsolatban. A modul a tarifa impulzusokat érzékeli, a megadott határértékek alapján kiértékeli, leszámlálja és átmenetileg tárolja. A számlálókból adatblokkokat szervez és ezeket óránkénti, vagy naponkénti file-okba
5 szervezve háttértárolón tárolja, vagy centralizált rendszer esetén a számlázást is ellátó központi egységbe küldi CITOM pénzbedobó készülékek felügyelő modulja A 2.1. pontban bemutatott mérési eljárás különösen nagy szerepet kap egy adott karbantartói körzethez tartozó pénzbedobós készülékek működésének folyamatos, egyedi ellenőrzésében. Ezen funkciónál alapvetően fontos, hogy a meghibásodott készüléket a legrövidebb időn belül fel lehessen fedni. A berendezés a távbeszélőközpont pénzbedobó áramköreinek lefoglaló és számláló ágaira csatlakozik. A berendezés lehetővé teszi az érmeürítés szükségességének kijelzését is NMM network management modul A modul feladata az üzemfelügyeleti és forgalommérő modulok mérési adatai és az 5. pontban bemutatott centralizált rendszer analízise és adatfeldolgozási tevékenysége során nyert információk alapján túlterhelés esetén beavatkozás kezdeményezése, az optimális forgalomlebonyolítás biztosítása érdekében. Amennyiben a berendezés olyan hagyományos kapcsolóberendezés üzemfelügyeletét látja el, amelynél lehetőség van beavatkozások végrehajtására, úgy a következő feladatok láthatók el: előfizetői forgalom korlátozása, túlterhelés esetén bemondóra történő irányítás, a közös egységek időzítéseinek megváltoztatása a terhelés függvényében, a vezérlőberendezések ismételt kapcsolásfelépítési kísérleteinek korlátozása, illetve megakadályozása, - az alternatív irányítás lehetőségének korlátozása, illetve stratégiájának megváltoztatása. Megjegyezzük, hogy a 4.4. pontban ismertetett díjszámlálási és számlálási szolgáltatás, továbbá a 4.5. pontban bemutatott pénzbedobó készülék felügyeleti szolgáltatás önálló alrendszerként is megvalósítható hagyományos kapcsolóberendezéseknél. 5. Centralizált üzeinfelügyeleti és karbantartó-rendszer megvalósításának lehetősége Az üzemfelügyeleti és karbantartórendszer fejlesztésének alapvető célkitűzése volt, hogy a hagyományos kapcsolóberendezésekhez kihelyezett mérőterminálok önállóan is működni képes intelligens rendszert alkossanak, ugyanakkor arra is alkalmasak legyenek, hogy egy központi rendszerhez csatlakozva a centralizált programozott karbantartási rendszer elveinek megfelelő feladatokat is ellássák. A centralizált üzemfelügyeleti és karbantartórendszerek a gazdaságos, élőmunka és anyagtakarékos karbantartási módszerek bevezetésének nélkülözhetetlen eszközei. A 4. ábrán látható a LOTRIMOS (LOcal and Tfiansit exchange /ntegrated Measuring Observation System) rendszer felépítése. Az intelligens alrendszer terminálok előfizetői, vagy tranzit kapcsolóberendezések mellett helyezkednek el, s adatátviteli vonalon kapcsolatban állnak a regionális LOTRIMOS központtal. Az intelligens alrendszer terminálok saját I/O eszközeiken keresztül rendszeresen adatokat szolgáltatnak a napi karbantartás céljaira is. A LOTRIMOS központ egyrészt egy központi számítógépből, másrészt a következő, a régióra kiterjedő hatáskörű felügyelő és karbantartó hivatalokból áll: Operation and Maintenance Centre (OMC), Traffic Administration Centre (TAC), Service Assesment Centre (SAC), Transmission Maintenance Centre (TMC). 563
Magyar fejlesztésű kis kapacitású digitális alközpontcsalád*
Magyar fejlesztésű kis kapacitású digitális alközpontcsalád* HORVÁTH IMRE RHG Híradástechnikai Vállalat Fejlesztési Intézet ÖSSZEFŐ CxLALÁS Rövid összefoglalásban általános áttekintést adunk arról a csaknem
Kapacitív áramokkal működtetett relés áramkörök 621.316.92S:621.318.B7:S21.3S2.$
DR. GÁL JÓZSEF Budapesti Műszaki Egyetem Kapacitív áramokkal működtetett relés áramkörök BTO 621.316.92S:621.318.B7:S21.3S2.$ A cikk cím szerinti témáját két, egymástól időben nagyon távoleső kapcsolási
Az INTEL D-2920 analóg mikroprocesszor alkalmazása
Az INTEL D-2920 analóg mikroprocesszor alkalmazása FAZEKAS DÉNES Távközlési Kutató Intézet ÖSSZEFOGLALÁS Az INTEL D 2920-at kifejezetten analóg feladatok megoldására fejlesztették ki. Segítségével olyan
Digitális kiskapacitású ' 8 GHz-es rádiórendszerek
Digitális kiskapacitású ' 8 GHz-es rádiórendszerek DR. VÁNYAI PÉTER DR. BERCELI TIBOR DR. FRIGYES ISTVÁN MENG JÓZSEF DR. RÁKOSI FERENC DR. RÓNA PÉTER DR. SZABÓ ZOLTÁN TÓTH TAMÁS Távközlési Kutató Intézet
MAGYARORSZÁG NEMZETI ENERGIAHATÉKONYSÁGI CSELEKVÉSI TERVE
GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM MAGYARORSZÁG NEMZETI ENERGIAHATÉKONYSÁGI CSELEKVÉSI TERVE Összeállította: GKM EK Kht. Budapest, 2008. február 13. 1 Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS... 4 1.1. Cselekvési
Visszakapcsoló automatika funkció nagyfeszültségű hálózatra
Visszakapcsoló automatika funkció nagyfeszültségű hálózatra Budapest, 2011. február Bevezetés A nagyfeszültségű hálózatra alkalmas visszakapcsoló automatika négy visszakapcsolási ciklust tud megvalósítani.
Integrált üzemirányítási, üzemfelügyeleti rendszer
Integrált üzemirányítási, üzemfelügyeleti rendszer Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/117 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás - Egyes ágazatokban/eu/2011.08.19.
SL7000. Intelligens kereskedelmi és ipari fogyasztásmérő
SL7000 Intelligens kereskedelmi és ipari fogyasztásmérő Kereskedelmi és ipari fogyasztásmérők Az SL7000 ipari és kereskedelmi fogyasztásmérők a mérési alkalmazások széles körét teszik lehetővé a kis ipari
ARZENÁL KERESKEDELEMFEJLESZTŐ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BESZÁLLÍTÓI ÜZLETSZABÁLYZATA
ARZENÁL KERESKEDELEMFEJLESZTŐ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 1095 Budapest, Soroksári út 158. Cégjegyzékszám: 01-09-062149 Adószám: 10247132-2-44 BESZÁLLÍTÓI ÜZLETSZABÁLYZATA ELŐZMÉNYEK A. Felismerve azt
SSADM. Az SSADM (Structured System Analysis and Desing Method) egy rendszerelemzési módszertan.
SSADM Az SSADM (Structured System Analysis and Desing Method) egy rendszerelemzési módszertan. A struktúrált módszertanok alapelvei: Elemzés felülről lefelé: alrendszerekre, funkciókra, folyamatokra bontás
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei VIZIKÖZMŰ HÁLÓZATOK ENERGIA-FELHASZNÁLÁSÁNAK CSÖKKENTÉSE Zsabokorszky Ferenc Témavezető: Prof. dr. Sinóros - Szabó Botond az MTA Doktora DEBRECENI EGYETEM Kerpely
Bevezetés. I. Általános rész. A társaság Szervezeti és Működési Szabályzata:
A társaság Szervezeti és Működési Szabályzata: Bevezetés Ezen Szervezeti és Működési Szabályzat a továbbiakban SZMSZ a PÉTÁV Pécsi Távfűtő Kft. (a továbbiakban PÉTÁV Kft., illetve Társaság) szervezetének
1. BEVEZETÉS... 5 2. A RENDSZER ELEMEI, ARCHITEKTÚRÁJA... 5
EntryProx Beléptető Rendszer FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV v.1.0.7. EntryProx Beléptető Rendszer TARTALOM 1. BEVEZETÉS... 5 2. A RENDSZER ELEMEI, ARCHITEKTÚRÁJA... 5 3. A RENDSZER ÜZEMBE HELYEZÉSE... 7 3.1. Az
Az EuroProt készülékcsalád
EuroProt rendszerismertető Az EuroProt készülékcsalád A Protecta Elektronikai Kft. EuroProt készülékcsaládja azzal a céllal készült, hogy tagjai a villamosenergia rendszer valamennyi védelmi és automatika
Korszerű födémszerkezetek a Közép-Európai építési piacon - hosszúpados, előfeszített, extrudált üreges födémpallók
1 Fejes István, ügyvezető igazgató, MaHill ITD Ipari Fejlesztő Kft. Korszerű födémszerkezetek a Közép-Európai építési piacon - hosszúpados, előfeszített, extrudált üreges födémpallók 1. Piaci igény A közép-európai
Konténerbe épített ATSzK 100/2000 ER típusú telefonközpont
Konténerbe épített ATSzK 100/2000 ER típusú telefonközpont SZILÁGYI SÁNDOR BHG Fejlesztési Intézet Összefoglalás Szovjet nagyvárosi hálózatok számára igény merült fel könnyen áttelepíthető, 1000 vonalas
VÁLLALATI ÖNKISZOLGÁLÓ ÜGYFÉLSZOLGÁLAT VERZIÓSZÁM: 1.1.20081215 BEVEZETŐ SZOLGÁLTATÁSOK ÁLTALÁNOS ISMERTETŐ MENÜRENDSZER FOLYAMATOK SZÓTÁR
F E L H A S Z N Á L Ó I D O K U M E N T Á C I Ó VERZIÓSZÁM: 1.1.20081215 BEVEZETŐ SZOLGÁLTATÁSOK ÁLTALÁNOS ISMERTETŐ MENÜRENDSZER FOLYAMATOK SZÓTÁR VÁLLALATI ÖNKISZOLGÁLÓ ÜGYFÉLSZOLGÁLAT TARTALOM Magyar
Tűzoltósági távfelügyeleti rendszerek II.
DR. NAGY TAMÁS, MÁTHÉ JÓZSEF, LADÁNYI PÉTER, PATKÓ TAMÁS 1 KEREK ANDRÁS 2 Tűzoltósági távfelügyeleti rendszerek II. Cikkünk előző részében a különböző tűzoltósági távfelügyeleti rendszerek műszaki jellemzőit
EC-típiisú központokkal szerzett tapasztalatok a magyar hálózatban*
1 - o D 0 LIUJÜ RT LÜ í íí ÜLI IflÍD LíMJ A HÍRADÁSTECHNIKAI TUDOMAHTQS IGTÍSÜLET lapla M A K A Y ATTILA Beloiannisz Híradástechnikai Gyár EC-típiisú központokkal szerzett tapasztalatok a magyar hálózatban*
52 523 03 0000 00 00 Mechatronikai műszerész Mechatronikai műszerész
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
SGS-48 FORGALOMTECHNIKAI SEGÉDLET
SWARCO TRAFFIC HUNGARIA KFT. Vilati, Signelit együtt. SGS-48 FORGALOMTECHNIKAI SEGÉDLET V 2.0 SWARCO First in Traffic Solution. Tartalomjegyzék 1. Bevezető...1 2. Jelzésképek...1 3. A berendezés működési
Mérlegelés Kártyaolvasóval
METRISoft Mérleggyártó KFT PortaWin (PW2) Jármű mérlegelő program 6800 Hódmezővásárhely Jókai u. 30 Telefon: (62) 246-657, Fax: (62) 249-765 e-mail: merleg@metrisoft.hu Web: http://www.metrisoft.hu Módosítva:
Szervizutasítás. Logamatic 4211 szabályozókészülék. 6303 1367 2003/04 HU Szakemberek számára
6303 1367 2003/04 HU zakemberek számára zervizutasítás Logamatic 4211 szabályozókészülék Az üzembe helyezés és a szerviz munkák előtt kérjük gondosan átolvasni Előszó Ehhez az utasításhoz A készülék megfelel
Automata híváskezelő. 3 fővonalhoz
Automata híváskezelő 3 fővonalhoz Használati és programozási leírás Edition:2010 A kézikönyv tartalmára és a benne leírt berendezésre vonatkozóan a gyártó fenntartja a változtatás jogát. A gyártó és fejlesztő
MetaSat Programozó Használati útmutató
MetaSat Programozó Használati útmutató Gördítés felfelé Többfunkciós gombok Gördítés lefelé Belépés a menübe, funkciók nyugtázása, adattárolás 1 1. fejezet A BERENDEZÉS ELŐZETES ELLENŐRZÉSE A telepítés
A rendszer általános áttekintése (Ver: 2.0.0.0)
(Ver: 2.0.0.0) ComSys (OrME) rendszer bemutatása Bevezetés A programrendszer elsődleges feladata, hogy a risztóközpontokból a vevőegységbe érkező eseményeket, a vevőegység adatfeldolgozása után regisztrálja,
mtatk A kistérségi gyerekesély program és az általános iskolai oktatás teljesítményének összefüggése MTA TK Gyerekesély Műhelytanulmányok 2015/3
MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont mtatk MTA TK Gyerekesély Műhelytanulmányok 2015/3 A kistérségi gyerekesély program és az általános iskolai oktatás teljesítményének összefüggése Nikitscher Péter Széll
Vasúti szállítás és infrastruktúra I.
Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Közlekedési Tanszék Arató Károly Vasúti szállítás és infrastruktúra I. Győr, 2009. Tartalomjegyzék A./ VASÚTI TEHERKOCSIK IDŐFELHASZNÁLÁSAI 7 1. Kereskedelmi
4. Csatlakozás az Internethez. CCNA Discovery 1 4. fejezet Csatlakozás az internethez
4. Csatlakozás az Internethez Tartalom 4.1 Az internet fogalma és miként tudunk csatlakozni 4.2 Információ küldése az interneten keresztül 4.3 Hálózati eszközök egy NOC -ban 4.4 Kábelek és csatlakozók
12. előadás: Az ingatlan-nyilvántartás korszerűsítése
12. előadás: Az ingatlan-nyilvántartás korszerűsítése Az állami földnyilvántartás gépi feldolgozása Az állami földnyilvántartás a földekre vonatkozó népgazdasági tervezésnek, statisztikai adatgyűjtésnek,
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
multischool.hu ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ NAIH-88773/2015. Röviden Személyes adatot csak a törvénynek megfelelően gyűjtünk és kezelünk. DM levelet csak külön hozzájárulás esetén küldünk. Rendszerüzenetet
ő ő ű í ú ő ő ő ő ú í ő ő ő ő í í ő ő ő ű í ú ú ű í ő ő ő ő í í Á í í ő ő ő ő í ő ő ú ú ú í ő ő ő ű í ú Ó ú ű í ő ő ő ő í ő ő ő ő í ő ő ő ő í É í í í í ú ű í ő í í Ö ő ú ű í í í í ő ő ő É í í ű í ő ő ő
DREHMO Matic C elektromechanikus hajtások
DREHMO Matic C elektromechanikus hajtások ALKALMAZÁS A többfordulatú hajtóművek tervezési elve az, hogy a kimeneti kihajtó tengelyek 360 -os fordulatot tegyenek. A DREHMO többfordulatú hajtóműveket 2-1450
A VértesComp Kistérségi Internetszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság. Általános Szerződési Feltételei
A VértesComp Kistérségi Internetszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Internet-hozzáférési valamint (IP alapú) Bérelt vonali szolgáltatás nyújtására vonatkozó Általános Szerződési Feltételei - Egységes
A CityGuard rendszer
A CityGuard rendszer DrKoch Péter Cognitech Intelligens Technológiák Kft Email:info@cognitechhu I Bevezetés Napjainkban a köz-és magánterületek, objektumok (az üzlettıl a bankfiókokig) védelme mindennapi
(11) Lajstromszám: E 006 687 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA
!HU000006687T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 006 687 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 05 292408 (22) A bejelentés napja:
Sorompó kezelés mérlegműszerrel
METRISoft Mérleggyártó KFT PortaWin (PW2) Jármű mérlegelő program 6800 Hódmezővásárhely Jókai u. 30 Telefon: (62) 246-657, Fax: (62) 249-765 e-mail: merleg@metrisoft.hu Web: http://www.metrisoft.hu Módosítva:
4-20 zónáig bővíthető riasztóközpont
4-20 zónáig bővíthető riasztóközpont A központ főbb alkótóelemei: Rádiós nyitásérzékelő Passzív infra mozgásérzékelő Kombinált mozgásérzékelő Belétir sziréna, Kültéri sziréna Zónabővítő modul(ok) Rádiós
A rendszer általános áttekintése
TMS rendszer bemutatása Bevezetés A programrendszer elsődleges feladata, hogy a risztóközpontokból a vevőegységbe érkező eseményeket, a vevőegység adatfeldolgozása után regisztrálja, és az operátor számára
INTEGRÁLT ÖNKORMÁNYZATI RENDSZER
INTEGRÁLT ÖNKORMÁNYZATI RENDSZER Professzionál Zrt. 20 ÉVE ÚTON AZ INFORMATIKA VILÁGÁBAN A Professzionál Zrt-t 1989-ben alapították a Professzionál Kisszövetkezet jogutódjaként. Az elmúlt két évtizedben
Projekt adatlap. a Társadalmi Megújulás Operatív Program
Projekt adatlap a Társadalmi Megújulás Operatív Program Képzés- és tartalomfejlesztés, képzők képzése, különös tekintettel a matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai képzésekre és azok
Jelalakvizsgálat oszcilloszkóppal
12. fejezet Jelalakvizsgálat oszcilloszkóppal Fűrészjel és impulzusjel megjelenítése oszcilloszkóppal Az oszcilloszkópok feszültség vagy bármilyen feszültséggé átalakítható mennyiség időbeli változásának
Általános Szerződési Feltételek
Általános Szerződési Feltételek KIVONAT Módosításokkal egybekötött egységes szerkezetbe foglalva: 2010. július 1. A szolgáltatás megnevezése: internet szolgáltatás A szolgáltatás területét a Szolgáltatás
Készlet és Számla Kézikönyv
Készlet és Számla Kézikönyv PARALLEL Számítástechnikai, Ügyviteli Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. ( 273-3310 5 273-3311 Mobil 06 (20) 9-340-661 Bemutatóterem: 1161 Budapest, József u. 18.. INTERNET: http:/
A TETTYE FORRÁSHÁZ ZRT. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
A TETTYE FORRÁSHÁZ ZRT. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Elrendelte: Sándor Zsolt vezérigazgató Hatályos 2013. június 1-től TARTALOMJEGYZÉK 1. Általános rész 3 1.1. A társaság neve, székhelye, alapítása,
EGÉSZSÉGÜGYI DÖNTÉS ELŐKÉSZÍTŐ
EGÉSZSÉGÜGYI DÖNTÉS ELŐKÉSZÍTŐ MODELLEZÉS Brodszky Valentin, Jelics-Popa Nóra, Péntek Márta BCE Közszolgálati Tanszék A tananyag a TÁMOP-4.1.2/A/2-10/1-2010-0003 "Képzés- és tartalomfejlesztés a Budapesti
A fogyatékossággal élő személyek politikai részvételhez való joga
HELPING TO MAKE FUNDAMENTAL RIGHTS A REALITY FOR EVERYONE IN THE EUROPEAN UNION EGYENLŐSÉG A fogyatékossággal élő személyek politikai részvételhez való joga Összefoglaló Az Európai Unió Alapjogi Chartájának
DT4220 E xx xx xx (PS) Folyamatindikátor. Kezelési útmutató
xx xx xx (PS) Folyamatindikátor Kezelési útmutató Tartalomjegyzék 1. Kezelési útmutató...4 1.1. Rendeltetése...4 1.2. Célcsoport...4 1.3. Az alkalmazott szimbólumok...4 2. Biztonsági útmutató...5 2.1.
Operációs rendszerek. A Windows NT felépítése
Operációs rendszerek A Windows NT felépítése A Windows NT 1996: NT 4.0. Felépítésében is új operációs rendszer: New Technology (NT). 32-bites Windows-os rendszerek felváltása. Windows 2000: NT alapú. Operációs
Távközlô hálózati folyamatok monitorozása
TATAI PÉTER AITIA International Zrt. VARGA PÁL, MAROSI GYULA BME Távközlési és Médiainformatikai Tanszék, TSPLab {varga, marosi}@tmit.bme.hu Kulcsszavak: passzív hálózat, GSM, GPRS, távmonitorozás, forgalmi
(11) Lajstromszám: E 007 241 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA
!HU000007241T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 007 241 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 03 011411 (22) A bejelentés napja:
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GÉPI FORGÁCSOLÓ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GÉPI FORGÁCSOLÓ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 1 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről szóló 2011.
magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság
12. szám 127. évfolyam 2012. május 18. ÉRTESÍTŐ magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság TARTALOM Utasítás Oldal 28/2012. (V. 18. MÁV Ért. 12.) EVIG számú elnök-vezérigazgatói utasítás a
A villamos áram élettani hatásaival tisztában kell lenni az érintésvédelem kialakítása, a balesetek megelőzése céljából.
3.M. 3. L. 1, Bevezetés 3.M. 3. L. 1.1, Az alapszerelések értelmezése Részben a fentiekben leírtakból következően már behatárolt a téma, illetve az alapszerelések értelmezése. Tehát a leggyakrabban előforduló
ACE6000. Intelligens kereskedelmi és ipari fogyasztásmérő
ACE6000 Intelligens kereskedelmi és ipari fogyasztásmérő Kereskedelmi és ipari fogyasztásmérők Az ACE6000 ipari és kereskedelmi fogyasztásmérők a mérési alkalmazások széles körét teszik lehetővé a kis
Programozható logikai vezérlõk
BUDAPESTI MÛSZAKI EGYETEM KÖZLEKEDÉSMÉRNÖKI KAR KÖZLEKEDÉSAUTOMATIKAI TANSZÉK Programozható logikai vezérlõk Segédlet az Irányítástechnika I. c. tárgyhoz Összeállította: Szabó Géza egyetemi tanársegéd
SEAGUARD. Integrált Biztonság-felügyeleti Rendszer
Integrált Biztonság-felügyeleti Rendszer Totális Biztonságtechnika Beléptetõ Rendszer Digitális CCTV Tûzjelzõ Behatolás-védelem Integrált Biztonság-felügyeleti Rendszer Épületek, Épületcsoportok, Országos
Lokális hálózatok. A lokális hálózat felépítése. Logikai felépítés
Lokális hálózatok Számítógép hálózat: több számítógép összekapcsolása o üzenetküldés o adatátvitel o együttműködés céljából. Egyszerű példa: két számítógépet a párhuzamos interface csatlakozókon keresztül
Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda
Integrált Településfejlesztési Stratégia 2014-2020 Helyzetfeltáró és helyzetértékelő munkarész A BELÜGYMINISZTÉRIUM SZAKMAI ÉSZREVÉTELEI ALAPJÁN ÁTDOLGOZOTT VERZIÓ Készült a KMOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Magyarországi
Intelligens Érzékelők
Intelligens Érzékelők 1. előadás Készítette: Dr. Füvesi Viktor 2016. 2. Előadó Dr. Füvesi Viktor ME AFKI Alkalmazott Földtudományi Kutatóintézet Műszerfejlesztési és Informatikai Osztály Email: fuvesi@afki.hu,
Intézményirányítási modell
2. fejlesztési elem: A támogató infrastruktúra és a szerződéses kapcsolatok felülvizsgálata Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata ÁROP-3.A.2-2013-2013-0003 kódszámú Önkormányzati szervezetfejlesztés Érd
TÁJÉKOZTATÓ JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE ÁLLAMI KÖZÚTHÁLÓZATÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL ÉS FELÚJÍTÁSI LEHETŐSÉGEIRŐL
TÁJÉKOZTATÓ JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE ÁLLAMI KÖZÚTHÁLÓZATÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL ÉS FELÚJÍTÁSI LEHETŐSÉGEIRŐL Szolnok, 2015. október hó TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS... 4 II. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE ORSZÁGOS
KÖZB ESZERZÉSEK TANÁCSA. A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi
Ikt.sz.:D.617/16/2011. KÖZB ESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1024 Budapest, Margit krt. 85. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/336-7776, fax: 06-1/336-7778 E-mail: dontobizottsag@kt.hu A Közbeszerzési
Fiáth Attila Nagy Balázs Tóth Péter Dóczi Szilvia Dinya Mariann
Fiáth Attila Nagy Balázs Tóth Péter Dóczi Szilvia Dinya Mariann Egységes kockázatkezelési módszertan kialakítása a villamosenergia-ipari átviteli rendszerirányító társaságnál A felelős vállalatirányítás
(11) Lajstromszám: E 003 905 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA
!HU00000390T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 003 90 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 07 102888 (22) A bejelentés napja:
OPTEN Online használati útmutató
OPTEN Online használati útmutató www.opten.hu opten@opten.hu 2016. április - 1 - Tartalomjegyzék Bevezetés... - 4 - CÉGTÁR ALAP és KIEGÉSZÍTŐ szolgáltatások... - 7-1. Keresés / Leválogatás... - 8 - a)
A helyhez kötött (vezetékes) telefonszolgáltatás Értékesíthető díjcsomagok, díjak, díjazások
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 5/B Melléklet - értékesíthető A helyhez kötött (vezetékes) telefonszolgáltatás Értékesíthető díjcsomagok, díjak, díjazások Tartalomjegyzék 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...
2015. évi... törvény a vasúti közlekedésről ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet Bevezető rendelkezések. 1.
2015. évi... törvény a vasúti közlekedésről Az Országgyűlés a nemzeti közlekedéspolitikában meghatározott, valamint az európai uniós elvek érvényesítése, a magyar vasúti közlekedés hagyományai alapján
IDAXA-PiroSTOP HI1 Hurokkezelő 1 intelligens hurokhoz 2004/0177/063 Terméklap
IDAXA-PiroSTOP HI Hurokkezelő intelligens hurokhoz 24/77/63 Terméklap Hexium Kft. HI Terméklap Rev 2 2 Tartalomjegyzék. ISMERTETŐ... 3 2. HARDVER... 4 2. LED... 5 2.2 KAPCSOLAT A VEZ EGYSÉG FELÉ... 5 2.3
SZERZŐDÉS. (a továbbiakban a Felek bármelyike: Fél, együttesen Felek) között, alulírott helyen és időben, az alábbi feltételek és tartalom szerint:
Szerződés száma: 6TO>"TO-Í85672Ö067KTIG.VÜO. SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Magyar Posta Zrt. Székhely: 1122 Budapest, Krisztina krt. 6-8 Postacím: 1540 Budapest Cégjegyzékszám: 01-10-042463 Adószám:
Informatikai alapokon nyugvó Minőség Figyelési Rendszer kialakítása izzólámpák gyártásához
Informatikai alapokon nyugvó Minőség Figyelési Rendszer kialakítása izzólámpák gyártásához Husi GÉZA Az 1990-es évek elején az informatikai berendezések és eszközök széleskörű elterjedésével lehetővé vált
SZENNYVÍZISZAP KEZELÉSI ÉS HASZNOSÍTÁSI STRATÉGIA ÉS PROGRAM
Megbízó: Országos Vízügyi Főigazgatóság SZENNYVÍZISZAP KEZELÉSI ÉS HASZNOSÍTÁSI STRATÉGIA ÉS PROGRAM Vitassuk meg a Szennyvíziszap Stratégiát és Programot! c. konferencia Környezetvédelmi Szolgáltatók
Mezőorientált szabályozású áraminverteres hajtás
Mezőorientált szabályozású áraminverteres hajtás A mérés célja: Az áraminverter működésének megismerése. A közvetett mezőorientált szabályozás vizsgálata. A mikroszámítógépes irányítás tanulmányozása.
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GÁZ- ÉS TÜZELÉSTECHNIKAI MŰSZERÉSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GÁZ- ÉS TÜZELÉSTECHNIKAI MŰSZERÉSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2012 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A képzési program a szakképzésről
XXI. Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Verseny
evopro systems engineering kft. H-1116 Budapest, Hauszmann A. u. 2. XXI. Országos Ajtonyi István Dokumentum státusza Közétett Dokumentum verziószáma v1.0 Felelős személy Kocsi Tamás / Tarr László Jóváhagyta
Gyártási folyamatok tervezése
Gyártási folyamatok tervezése Dr. Kardos Károly, Jósvai János 2006. március 28. 2 Tartalomjegyzék 1. Gyártási folyamatok, bevezetés 9 1.1. Gyártó vállalatok modellezése.................. 9 1.1.1. Számítógéppel
Doktori munka. Solymosi József: NUKLEÁRIS KÖRNYEZETELLENŐRZŐ MÉRŐRENDSZEREK. Alkotás leírása
Doktori munka Solymosi József: NUKLEÁRIS KÖRNYEZETELLENŐRZŐ MÉRŐRENDSZEREK Alkotás leírása Budapest, 1990. 2 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS A doktori munka célja az egyéni eredmény bemutatása. Feltétlenül hangsúlyoznom
PAS808 / PAS808M / PAS816 / PAS832. Behatolás Jelző Központok
PAS808 / PAS808M / PAS816 / PAS832 Behatolás Jelző Központok Felhasználói Kézikönyv KM20 Kezelő 2012.01.03. TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS...4 1.1 Rendszer alkotóelemek...4 1.2 Alapértelmezett felhasználó
A MAGYAR HONVÉDSÉG JÖVEDÉKI ADÓMENTES FELHASZNÁLÁSI TEVÉKENYSÉGE
Sipos Tamás A MAGYAR HONVÉDSÉG JÖVEDÉKI ADÓMENTES FELHASZNÁLÁSI TEVÉKENYSÉGE Absztrakt Az Európai Unió tagállaminak költségvetése kiemelt figyelmet szentel a jövedéki termékek előállítási és kereskedelmi
Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE GAZDASÁGI ÉS MŰSZAKI FŐIGAZGATÓSÁG
1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 9. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE GAZDASÁGI ÉS MŰSZAKI FŐIGAZGATÓSÁG
1. A kutatások elméleti alapjai
1. A kutatások elméleti alapjai A kedvezőbb kapcsolódás érdekében a hipoid fogaskerekek és az ívelt fogú kúpkerekek korrigált fogfelülettel készülnek, aminek eredményeként az elméletileg konjugált fogfelületek
Antreter Ferenc. Termelési-logisztikai rendszerek tervezése és teljesítményének mérése
Antreter Ferenc Termelési-logisztikai rendszerek tervezése és teljesítményének mérése Doktori értekezés Témavezetők: Dr. Várlaki Péter egyetemi tanár Széchenyi István Egyetem, Műszaki Tudományi Kar, Logisztikai
Nagy adattömbökkel végzett FORRÓ TI BOR tudományos számítások lehetőségei. kisszámítógépes rendszerekben. Kutató Intézet
Nagy adattömbökkel végzett FORRÓ TI BOR tudományos számítások lehetőségei Kutató Intézet kisszámítógépes rendszerekben Tudományos számításokban gyakran nagy mennyiségű aritmetikai művelet elvégzésére van
MultiCONT TÖBBCSATORNÁS FOLYAMATVEZÉRLŐ
MultiCONT TÖBBCSATORNÁS FOLYAMATVEZÉRLŐ M I N D I G A F E L S Ô S Z I N T E N K I E G É S Z Í T Ô K M I N D I G A F E JELLEMZŐK Univerzális folyamatjelzőként rugalmas megoldást nyújt bármilyen HART kommunikációval
Követelmények a megbízható működés terén. Információbiztonsági osztályozás a megbízható működés szempontjából. T - T üz T
Követelmények a megbízható működés terén Információbiztonsági osztályozás a megbízható működés szempontjából Megbízható működés Az informatikai rendszerek megbízható működését úgy értelmezzük, hogy az
DoneKey Informatikai Megoldásszállító Kft. 3100 Salgótarján, Fáy A. Krt. 39. Cégjegyzékszám: 13026396-7222-113-12 Adószám:13026396-2-12 Tel.
JTS Terminál Kezelési útmutató Verziókövetés V1.0 gbr Első verzió V1.2 gbr Reset és regisztráció V1.3 gbr Regisztrációs adatlap A rendszermagok nálunk nőnek. DoneKey Informatikai Megoldásszállító Kft.
(Nem jogalkotási aktusok) HATÁROZATOK
2010.12.4. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 319/1 II (Nem jogalkotási aktusok) HATÁROZATOK A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2010. november 9.) az Európai Parlament és a Tanács 2008/57/EK irányelve alapján elfogadott,
Tanulmányozza az 5. pontnál ismertetett MATLAB-modell felépítést és működését a leírás alapján.
Tevékenység: Rajzolja le a koordinaátarendszerek közti transzformációk blokkvázlatait, az önvezérelt szinkronmotor sebességszabályozási körének néhány megjelölt részletét, a rezolver felépítését és kimenőjeleit,
CompLex Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
CompLex Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától Hatály: határozatlan A jel a legutoljára megváltozott
CÉLZOTT TERMÉKEK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK PI- ACI VIZSGÁLATA
Prof. Dr. Piskóti István - Dr. Molnár László - Gulyásné Dr. Kerekes Rita - Dr. Nagy Szabolcs - Dr. Dankó László - Dr. Karajz Sándor - Dr. Bartha Zoltán - Kis-Orloczki Mónika (5. munkacsoport) CÉLZOTT TERMÉKEK
Debreceni Szakképzési Centrum
Telefonszám: 52/437-311 Debreceni Szakképzési Centrum A Felnőttképzési Tevékenység Minőségbiztosítási Kézikönyve (FTMK) Érvényességi terület: Jelen kézikönyv az intézmény minőségbiztosítási rendszerének
2010. februári hírek
2010. februári hírek Újra itt a sztárpályázat Újra jönnek a telephelypénzek Kkv-k: a források egyharmadát már kiosztották Ismét elérhetőek a GOP február 20-al felfüggesztett pályázatai Százmilliárd a közép-magyarországi
A nemzetgazdasági elszámolások pénzügyi (szabályszerűségi) ellenőrzésének módszertana
A nemzetgazdasági elszámolások pénzügyi (szabályszerűségi) ellenőrzésének módszertana TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés 3 1. A nemzetgazdasági elszámolások rendszerének megismerése 7 1.1. A nemzetgazdasági elszámolások
A HV-PCI6 VIDEODIGITALIZÁLÓ KÁRTYA ÉS ALKALMAZÁSAI (HV-PCI6 Video Digitizing Card and its Applications)
A HV-PCI6 VIDEODIGITALIZÁLÓ KÁRTYA ÉS ALKALMAZÁSAI (HV-PCI6 Video Digitizing Card and its Applications) Ladányi Zoltán, Ladányi Péter, Máthé József, Nagy Ferenc, Nagy Tamás, Patkó Tamás Hexium Műszaki
Elektronikusan vezérelt telefonközpontok fejlesztési problémái 621.39S.345
* HiRADASTiCHHIKál TUDOMÁNTOS [ G Y E S I J É T IAP1A DR. KOZMA LÁSZLÓ Elektronikusan vezérelt telefonközpontok fejlesztési problémái ETO 621.39S.345 Az alábbiakban azoknak az elektronikusan vezérelt telefonközpontoknak
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei A BÚZATERMELÉS, A TERMÉNYMANIPULÁCIÓ ÉS A LISZTGYÁRTÁS KOMPLEX ÜZEMTANI ELEMZÉSE.
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei A BÚZATERMELÉS, A TERMÉNYMANIPULÁCIÓ ÉS A LISZTGYÁRTÁS KOMPLEX ÜZEMTANI ELEMZÉSE Kiss István Témavezető: Dr. habil. Szűcs István egyetemi docens DEBRECENI EGYETEM
ADATBÁZIS ALAPÚ RENDSZEREK
ADATBÁZIS ALAPÚ RENDSZEREK Szoftverrendszerek fejlesztése SSADM Diagramok készítése A SZOFTVER, MINT TERMÉK Nem csupán a végrehajtható állományok Sokkal több Számos különböző komponensből áll Maga a számítógépes
Gáz- és olajvezetékek hírközlő rendszerének kábelei
DR. DUDÁSNÉ, PINTÉR MÁRTA Gáz- és olajvezetékek hírközlő rendszerének kábelei v ETO 621.310.212.011:621.395.74:622.691.4+622.692.4 Napjainkban világviszonylatban jelentkező igény a létfontosságú energiahordozók
1. Ismertesse az átviteltechnikai mérőadók szolgáltatásait!
Ellenőrző kérdések A mérés elején öt kérdésre kell választ adni. Egy hibás válasz a mérésre adott osztályzatot egy jeggyel rontja. Kettő vagy annál több hibás válasz pótmérést eredményez! A kapcsolási
M Ű S Z A K I L E Í R Á. M210E-CZ Hagyományos hurokillesztő modul BEVEZETÉS
M Ű S Z A K I L E Í R Á S M210E-CZ Hagyományos hurokillesztő modul BEVEZETÉS Az M210E-CZ illesztő modulok használatával hagyományos, két-vezetékes érzékelők jelzőhurkait lehet címzett módon a Notifier