MAGYAR KÖZLÖNY 103. szám
|
|
- Henrik Pintér
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MAGYAR KÖZLÖNY 103. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA június 19., szerda Tartalomjegyzék 141/2019. (VI. 19.) Korm. rendelet Az Európai Unió vagy más nemzetközi szervezet felé vállalt kötelezettséggel összefüggő, a programozási időszakban a Kormány által a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe utalt beruházások, valamint a programozási időszakban a szennyvízelvezetési és -tisztítási, a hulladékgazdálkodási és az ivóvízminőség-javító beruházások megvalósításáról szóló 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet módosításáról /2019. (VI. 19.) Korm. rendelet Az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról /2019. (VI. 19.) EMMI rendelet Egyes miniszteri rendeleteknek a népegészségügyi célú, célzott vastagés végbélszűréshez kapcsolódó módosításáról /2019. (VI. 19.) Korm. határozat A kiemelt budapesti közösségi fejlesztések keretében az egykori Józsefvárosi pályaudvar és az egykori MÁV Északi Járműjavító területén megvalósítandó közcélú beruházások közlekedési kiszolgálásának egyes elemeiről /2019. (VI. 19.) Korm. határozat A KEHOP azonosító számú ( A Natura 2000 területekkel kapcsolatos tájékoztatás, bemutatás és szemléletformálás egységes eszközrendszerének kialakítása a HNPI működési területén című) projekt támogatásának növeléséről, valamint a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1084/2016. (II. 29.) Korm. határozat módosításáról /2019. (VI. 19.) Korm. határozat A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 1., 3., 4. és 6. prioritása keretében finanszírozott egyes projektek támogatásának növeléséről /2019. (VI. 19.) Korm. határozat A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a fővárosi agglomeráció közlekedési kapcsolatainak fejlesztése érdekében szükséges kormányzati intézkedésekről, valamint a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól szóló 1250/2018. (V. 25.) Korm. határozat módosításáról /2019. (VI. 19.) ME határozat A Magyar Népköztársaság Kormánya és a Brazil Szövetségi Köztársaság Kormánya között a kettős adóztatás elkerülésére és az adóztatás kijátszásának megakadályozására a jövedelemadók területén kötött Egyezmény módosításának létrehozására adott felhatalmazásról 3689
2 3658 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 103. szám III. Kormányrendeletek A Kormány 141/2019. (VI. 19.) Korm. rendelete az Európai Unió vagy más nemzetközi szervezet felé vállalt kötelezettséggel összefüggő, a programozási időszakban a Kormány által a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe utalt beruházások, valamint a programozási időszakban a szennyvízelvezetési és -tisztítási, a hulladékgazdálkodási és az ivóvízminőség-javító beruházások megvalósításáról szóló 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet módosításáról A Kormány a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 143. (1) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. Az Európai Unió vagy más nemzetközi szervezet felé vállalt kötelezettséggel összefüggő, a programozási időszakban a Kormány által a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe utalt beruházások, valamint a programozási időszakban a szennyvízelvezetési és -tisztítási, a hulladékgazdálkodási és az ivóvízminőség-javító beruházások megvalósításáról szóló 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 1. alcíme a következő 1/C. -sal egészül ki: 1/C. Nem tartoznak e rendelet hatálya alá az 1. mellékletben meghatározott projektek. 2. Az R. az 1. melléklet szerinti 1. melléklettel egészül ki. 3. Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök 1. melléklet a 141/2019. (VI. 19.) Korm. rendelethez 1. melléklet a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelethez E rendelet hatálya alá nem tartozó projektek A B C 1. Felhívás azonosító jele Projekt megnevezése Támogatást igénylő neve 2. KEHOP Budapest XIII. kerület, Béke téri tehermentesítő főgyűjtőcsatorna építése Budapest Főváros Önkormányzata
3 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 103. szám 3659 A Kormány 142/2019. (VI. 19.) Korm. rendelete az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról A Kormány a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló évi LXXXIII. törvény 83. (2) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a következőket rendeli el: 1. Az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 43/1999. Korm. rendelet) 27. (5) bekezdése a következő g) ponttal egészül ki: (A tárgyidőszakra vonatkozó TVK megállapítása a járóbeteg-szakellátás körébe tartozó,) g) országosan szervezett, népegészségügyi célú, célzott vastag- és végbélszűréshez kapcsolódó 11045, 11303, 11050, 29001, 29003, 29004, 29005, 29006, 42151, kódszámú beavatkozások (kivételével történik.) 2. A 43/1999. Korm. rendelet 30. -a a következő (2a) bekezdéssel egészül ki: (2a) Az egészségügyi szolgáltató a 27. (5) bekezdés g) pontja szerinti beavatkozásért megállapított díj 80%-át köteles a szűrést végző orvos és szakdolgozó díjazására fordítani, amely a kifizetőt terhelő adó- és járulékterheket is tartalmazza. Ez a díjazás független a munkavégzés időtartamára vonatkozó egyéb munkajogi szabályozás kapcsán kifizetendő bértől. 3. Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök
4 3660 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 103. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei Az emberi erőforrások minisztere 10/2019. (VI. 19.) EMMI rendelete egyes miniszteri rendeleteknek a népegészségügyi célú, célzott vastag- és végbélszűréshez kapcsolódó módosításáról A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló évi LXXXIII. törvény 83. (4) bekezdés m) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 92. (1) bekezdés 2. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a 2. alcím és a 2. melléklet tekintetében az egészségügyről szóló évi CLIV. törvény 247. (2) bekezdés g) pont ga) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 92. (1) bekezdés 3. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a 3. alcím, valamint a 3. és 4. melléklet tekintetében a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló évi LXXXIII. törvény 83. (6) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 92. (1) bekezdés 2. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a következőket rendelem el: 1. Az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet módosítása 1. Az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet (a továbbiakban: R1.) 3. (6) bekezdése helyébe a következő (6) Az (5) bekezdésben foglaltakat nem kell alkalmazni a beteg közvetlen jelenlétét nem igénylő tevékenységek végzése, a csoportos tevékenységek végzése, a kizárólag laboratóriumi mintavételi eszköz biztosítása, a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló évi LXXXIII. törvény 20. (4) bekezdése szerinti keresőképtelenség miatti soron kívüli ellátások, valamint a népegészségügyi célú, célzott vastag- és végbélszűréshez kapcsolódó beavatkozások végzése esetén. 2. Az R1. 2. számú melléklete az 1. melléklet szerint módosul. 2. Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003. (X. 20.) ESZCSM rendelet módosítása 3. Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003. (X. 20.) ESZCSM rendelet (a továbbiakban: R2.) 2. melléklete a 2. melléklet szerint módosul. 3. Az Egészségbiztosítási Alap terhére finanszírozható járóbeteg-szakellátási tevékenységek meghatározásáról, az igénybevétel során alkalmazandó elszámolhatósági feltételekről és szabályokról, valamint a teljesítmények elszámolásáról szóló 9/2012. (II. 28.) NEFMI rendelet módosítása 4. Az Egészségbiztosítási Alap terhére finanszírozható járóbeteg-szakellátási tevékenységek meghatározásáról, az igénybevétel során alkalmazandó elszámolhatósági feltételekről és szabályokról, valamint a teljesítmények elszámolásáról szóló 9/2012. (II. 28.) NEFMI rendelet (a továbbiakban: R3.) 2. melléklete a 3. melléklet szerint módosul. 5. Az R3. 3. melléklete a 4. melléklet szerint módosul. 4. Záró rendelkezések 6. Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba. Dr. Kásler Miklós s. k., emberi erőforrások minisztere
5 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 103. szám melléklet a 10/2019. (VI. 19.) EMMI rendelethez 1. Az R1. 2. számú melléklet A járóbeteg-szakellátás tevékenységi kódjai megjelölésű része a megjelölésű sort követően a következő sorral egészül ki: (Kód Index Tevékenység megnevezése Pont) Vastagbélszűrés keretében végzett vizsgálat Az R1. 2. számú melléklet A járóbeteg-szakellátás tevékenységi kódjai megjelölésű része a megjelölésű sort követően a következő sorral egészül ki: (Kód Index Tevékenység megnevezése Pont) Vastagbélszűrés keretében végzett szakasszisztensi vagy szakorvosi tájékoztatás Az R1. 2. számú melléklet A járóbeteg-szakellátás tevékenységi kódjai megjelölésű része a megjelölésű sort követően a következő sorral egészül ki: (Kód Index Tevékenység megnevezése Pont) Vastagbélszűrés keretében végzett kontrollvizsgálat, konzílium Az R1. 2. számú melléklet A járóbeteg-szakellátás tevékenységi kódjai megjelölésű része a megjelölésű sort követően a következő sorokkal egészül ki: (Kód Index Tevékenység megnevezése Pont) Vastagbélszűrés keretében végzett szövettani vizsgálat a szokásos feldolgozási módszerrel Vastagbélszűrés keretében vett minta szövettani vizsgálata immunkémiai reakció alkalmazása esetén Vastagbélszűrés során telepatológiával küldött minta előkészítése és küldése Vastagbélszűrés során telepatológiával küldött minta értékelése Kiegészítő pontszám vastagbélszűrés keretében történő másod szakvélemény kiadása esetén Az R1. 2. számú melléklet A járóbeteg-szakellátás tevékenységi kódjai megjelölésű része a megjelölésű sort követően a következő sorral egészül ki: (Kód Index Tevékenység megnevezése Pont) Széklet vér kimutatása, immunkémiai módszerrel (szűrő jellegű) 0 6. Az R1. 2. számú melléklet A járóbeteg-szakellátás tevékenységi kódjai megjelölésű része a megjelölésű sort követően a következő sorral egészül ki: (Kód Index Tevékenység megnevezése Pont) Colonoscopia (szűrő jellegű) Az R1. 2. számú melléklet A járóbeteg-szakellátásban használt index/* jelzésű eljárások az alábbi intézetekben végezhetők, a szakmai feltételektől és igényektől függően a NEAK-kal kötött szerződésben meghatározott mennyiségi korlátozással megjelölésű része a következő 53. ponttal egészül ki: 53 Az ebbe a csoportba tartozó beavatkozások a Nemzeti Népegészségügyi Központtal a népegészségügyi célú, célzott vastag- és végbélszűrés tevékenység végzésére kötött szerződéssel rendelkező intézményekben végezhetőek.
6 3662 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 103. szám 2. melléklet a 10/2019. (VI. 19.) EMMI rendelethez Az R2. 2. melléklet Gasztroenterológiai rehabilitáció Szakmakód: 2203 megjelölésű része a következő rendelkezéssel egészül ki: Vastagbélszűrés Szakmakód: 9603 A népegészségügyi célú, célzott vastag- és végbélszűrés minimumfeltételei a szűrő kolonoszkópos vizsgálathoz A tevékenység végzéséhez szükséges minimumfeltételek Kötelező szakterületi kompetenciák SZEMÉLYI FELTÉTELEK: gasztroenterológus szakorvos* 2 fő endoszkópos szakasszisztens + egészségügyi szakképesítéssel rendelkező 2 fő asszisztens ( előtt 1 fő szakasszisztens + 1 fő asszisztens) adminisztrátor X betegkísérő EL HELYISÉG FUNKCIÓK: beteg megfigyelő kolonoszkópos helyiség eszközmosó helyiség TÁRGYI FELTÉTELEK: Álló eszközök HD felbontású videokolonoszkóp 2 db CO2-insufflator ( után kötelező, előtte opcionális) nagyfrekvenciás vágókészülék HD felbontású videoprocesszor + fényforrás HD felbontású monitor képarchiváló rendszer ( után kötelező, előtte opcionális) monitor mobil szívó hűtőszekrény automata eszközmosó UH-os tisztító ( után kötelező, előtte opcionális) leakage teszter endoszkóp mosótál pulzoxyméter Fogyó eszközök, amelyeknek a biztonságos működéshez folyamatosan nagyobb tételszámban az endoszkópos laborokban ott kell lenniük injektor 4 db haemoklipp rögzítő haemospray és/vagy endoclot Coagrasper biopsziás fogók (kolonoszkóphoz) 4 db polypectomiás hurkok 2 db polypcsapda OTSC klipp idegentestfogó 2 db endoszkópos marker (tattoo) bódításhoz szükséges gyógyszerek, illetve antidotumaik X AZ ELLÁTÁSHOZ SZÜKSÉGES DIAGNOSZTIKAI ÉS SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK KÖRE: CT diagnosztika EK Intenzív osztály EK Aneszteziológiai munkahely EK Radiológia EK Patológia EK Sebészet EK Laboratórium EK Mikrobiológiai laboratórium EK Nukleáris medicina EK elektronikus dokumentációhoz szükséges eszközök X betegtájékoztatók a vizsgálatról X
7 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 103. szám 3663 elfogadott elektronikus leletarchiváló rendszer, amely alkalmas a leletek visszakeresésére, szelektálására és szűrésére, statisztikai adatok kinyerésére X *Gasztroenterológus szakorvos: 3 év gasztroenterológiai gyakorlat és évi 150 kolonoszkópia végzése a csatlakozást megelőző utolsó 3 évben Az egészségügyi szolgáltató vállalja az alábbiak biztosítását: folyamatosan adatot szolgáltat az Országos Szűréstámogató Rendszerbe (OSZR), a vizsgálati leleteket az előzetesen megajánlott sablonba vezeti, amely követi a minimum standard nomenklatúrát, év után minden vizsgálat során képi dokumentálást készít, amely a minőségi kolonoszkópia feltételrendszerének megfelel, biztosítja a rendelkezésére álló eszközök szükséges karbantartását, a folyamatos üzemeltetéshez szükséges fogyóeszközöket, a minden vizsgálat után kötelező endoszkópos mosóautomata használatához a szükséges vegyszereket, biztosítja a munkavégzéshez szükséges további feltételeket mindaddig, amíg a szűrésből kiszűrt személyek megjelenése a szakrendelésen várható, és amíg az elvégzett kolonoszkópos vizsgálatról a szükséges jelentéseket tovább nem küldte. 3
8 3. melléklet a 10/2019. (VI. 19.) EMMI rendelethez 1. Az R3. 2. melléklet I. pontjában foglalt táblázat a megjelölésű sort követően a következő sorral egészül ki: (OENO kód Cs Egészségügyi eljárás * Vastagbélszűrés keretében végzett vizsgálat A OENO kód2) X Az R3. 2. melléklet I. pontjában foglalt táblázat a megjelölésű sort követően a következő sorral egészül ki: (OENO kód Cs Egészségügyi eljárás * Vastagbélszűrés keretében végzett szakasszisztensi vagy szakorvosi tájékoztatás A OENO kód2) X Az R3. 2. melléklet I. pontjában foglalt táblázat a megjelölésű sort követően a következő sorral egészül ki: (OENO kód Cs Egészségügyi eljárás * Vastagbélszűrés keretében végzett kontrollvizsgálat, konzílium A OENO kód2) X Az R3. 2. melléklet I. pontjában foglalt táblázat a megjelölésű sort követően a következő sorokkal egészül ki: (OENO kód Cs Egészségügyi eljárás * Vastagbélszűrés keretében végzett szövettani vizsgálat a szokásos feldolgozási módszerrel * Vastagbélszűrés keretében vett minta szövettani vizsgálata immunkémiai reakció alkalmazása esetén 3664 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 103. szám
9 29004 * * * Vastagbélszűrés során telepatológiával küldött minta előkészítése és küldése Vastagbélszűrés során telepatológiával küldött minta értékelése Kiegészítő pontszám vastagbélszűrés keretében történő másod szakvélemény kiadása esetén A OENO kód2) X X X X X Az R3. 2. melléklet I. pontjában foglalt táblázat a megjelölésű sort követően a következő sorral egészül ki: (OENO kód Cs Egészségügyi eljárás * Széklet vér kimutatása, immunkémiai módszerrel (szűrő jellegű) A OENO kód2) X Az R3. 2. melléklet I. pontjában foglalt táblázat a megjelölésű sort követően a következő sorral egészül ki: (OENO kód Cs Egészségügyi eljárás * Colonoscopia (szűrő jellegű) A OENO kód2) X M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 103. szám 3665
10 3666 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 103. szám 4. melléklet a 10/2019. (VI. 19.) EMMI rendelethez 1. Az R3. 3. melléklet Elsősegély megjelölésű része helyébe a következő Elsősegély Az elsősegély orvos által nyújtott, életmentő beavatkozás, balesetet szenvedett sérült vagy olyan személy részére, aki életét vagy testi épségét közvetlenül veszélyeztető helyzetbe került. Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11047; 11048; 11054; 11301; 11302; Az R3. 3. melléklet Vizsgálat megjelölésű része helyébe a következő Vizsgálat Szakmai alapvizsgálat és azt követően a betegdokumentáció elkészítése, amely tartalmazza az iránydiagnózist, a tervezett további vizsgálatokat és a terápiát. A vizsgálatok tartalmának szakmánkénti részletezését és a kizárási szabályokat ld. az általános részben. Az adott betegség kezelése során egyszer jelenthető. 1 hónap után újabb betegség ellátása során, amennyiben teljes vizsgálat történt, ismét jelenthető. Elszámolási lehetőség (maximum): 1 hónapon belül nem ismétlődhet Kizárva: 11011; 11042; 11045,11048; 11054; 11301; 11302; 11303; 12000; 12001; 12002; 12003; 12004; 12005; 12006; 12030; 12031; 12032; 12033; 12051; 12098; 12111; 12113; 12115; 12150; 12200; 12210; 12231; 12300; 12301; 12310; 12311; 12312; 12320; 12321; 12322; 12330; 12331; 12333; 12334; 12339; 12349; 12360; 12370; 12393; 1239A; 12400; 12410; 12430; 12432; 12450; 12470; 12480; 12486; 13200; 13600; 13620; 13621; 13622; 13623; 13630; 16630; 16631; 17080; 17191; 17192; 19200; 19201; 19202; 19203; 19204; 19205; 19206; 35851; 40640; 41000; 42110; 42120; 42150; 42180; 42190; 42400; 46000; 46010; 46020; 46030; 46040; 46050; 46060; 46600; 88930; 91314; 91318; 96001; 96002; 96003; 96004; 96006; 96012; 96032; 96033; 96034; 96035; 96036; 96431; 96432; 96434; 97311; 97451; 97530; Az R3. 3. melléklet Vizsgálat a rendelőn kívül megjelölésű része helyébe a következő Vizsgálat a rendelőn kívül Szakmai alapvizsgálat a rendelőn kívül (pl. a beteg lakásán). Meghatározása és jelenthetősége azonos a kóddal. Elszámolási lehetőség (maximum): 1 hónapon belül nem ismétlődhet Kizárva: 11011; 11041; 11045; 11048; 11054; 11301; 11302; 11303; 12000; 12001; 12002; 12003; 12004; 12005; 12006; 12030; 12031; 12032; 12033; 12051; 12098; 12111; 12113; 12115; 12150; 12200; 12210; 12231; 12300; 12301; 12310; 12311; 12312; 12320; 12321; 12322; 12330; 12331; 12333; 12334; 12339; 12349; 12360; 12370; 12393; 1239A; 12400; 12410; 12430; 12432; 12450; 12470; 12480; 12486; 13200; 13600; 13620; 13621; 13622; 13623; 13630; 16630; 16631; 17080; 19200; 19201; 19202; 19203; 19204; 19205; 19206; 40640; 41000; 42110; 42120; 42150; 42180; 42190; 42400; 46000; 46010; 46020; 46030; 46040; 46050; 46060; 46600; 91314; 91318; 96001; 96002; 96003; 96004; 96006; 96032; 96033; 96034; 96035; 96036; 96431; 96432; 96434; 97311; 97451; 97530; Az R3. 3. melléklete a Intervenciós radiológiai beavatkozás során végzett vizsgálat megjelölésű részét követően a következő résszel egészül ki: 11045* Vastagbélszűrés keretében végzett vizsgálat A népegészségügyi célú, célzott vastag- és végbélszűrés keretében kiemelt beteg anamnézis felvétele és fizikális vizsgálata közvetlenül a kolonoszkópia előtt (adatrögzítés, betegtájékoztatás, has fizikális vizsgálata, RDV). Együtt: Kizárva: 11011; 11041; 11042; 11048; 11050; 11054; 11301; 11302; 11303; 12000; 12001; 12002; 12003; 12004; 12005; 12006; 12030; 12031; 12032; 12033; 12051; 12098; 12111; 12113; 12115; 12150; 12200; 12210; 12231; 12300; 12301; 12310; 12311; 12312; 12320; 12321; 12322; 12330; 12331; 12333; 12334; 12339; 12349; 12360; 12370; 12393; 1239A; 12400; 12410; 12430; 12432; 12450; 12470; 12480; 12486; 13200; 13600; 13620; 13621; 13622; 13623; 13630; 16630; 16631; 17080; 17191; 17192; 19200; 19201; 19202; 19203; 19204; 19205; 19206; 35851; 40640; 41000; 42110; 42120; 42150; 42180; 42190; 42400; 46000; 46010; 46020; 46030; 46040; 46050; 46060; 46600; 88930; 91314; 91318; 96001; 96002; 96003; 96004; 96006; 96012; 96032; 96033; 96034; 96035; 96036; 96431; 96432; 96434; 97311; 97451; 97530; Az R3. 3. melléklet Vizsgálat hatósági felkérésre megjelölésű része helyébe a következő Vizsgálat hatósági felkérésre Hatóság felkérésére végzett vizsgálat és vélemény adása. Kizárva: 11011; 11041; 11042; 11045; 11054; 11301; 11302; 11303; 40640; 41000; 42110; 42120; 42150; 42400; Az R3. 3. melléklete a Vizsgálat hatósági felkérésre megjelölésű részét követően a következő résszel egészül ki: 11050* Vastagbélszűrés keretében végzett szakasszisztensi, vagy szakorvosi tájékoztatás A népegészségügyi célú, célzott vastag- és végbélszűrés keretében kiemelt páciens vastagbéltükrözésről történő tájékoztatása szakasszisztens vagy szakorvos által. Elszámolási lehetőség (maximum): Akkor számolható el, ha a kód által jelzett vizsgálat előtt 2 héten belül kerül rá sor. Kizárva: 11045; 11303; Az R3. 3. melléklet Szakorvosi vizsgálat és szakvélemény kiadása szociális ellátásra való jogosultság megállapításához megjelölésű része helyébe a következő Szakorvosi vizsgálat és szakvélemény kiadása szociális ellátásra való jogosultság megállapításához
11 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 103. szám 3667 Hatóság felkérésére végzett orvos-szakértői vizsgálat, amely során megállapítást nyer, hogy a beteg egészségi állapota alapján milyen jellegű szociális ellátásra jogosult. Kizárva: 11011; 11041; 11042; 11045; 11048; 11301; 11302; 11303; 40640; 41000; 42110; 42120; 42150; 42400; Az R3. 3. melléklet Kontrollvizsgálat, konzílium megjelölésű része helyébe a következő Kontrollvizsgálat, konzílium Egy adott ápolási esemény kapcsán, az első szakorvosi vizsgálatot követő, ellenőrző vizsgálat az állapot változásának és/vagy a kezelés eredményességének megítélésére. Kizárva: 11011; 11041; 11042; 11045; 11048; 11054; 11302; 11303; 12000; 12001; 12002; 12003; 12004; 12005; 12006; 12030; 12031; 12032; 12033; 12051; 12098; 12111; 12113; 12115; 12150; 12200; 12210; 12231; 12300; 12301; 12310; 12311; 12312; 12320; 12321; 12333; 12334; 12339; 12349; 12360; 12370; 12393; 1239A; 12400; 12410; 12430; 12432; 12450; 12470; 12480; 12486; 13200; 13600; 13620; 13621; 13622; 13623; 13630; 16630; 16631; 17080; 17191; 17192; 19200; 19201; 19202; 19203; 19204; 19205; 19206; 1930D; 35851; 40640; 41000; 42110; 42120; 42150; 42180; 42190; 42400; 46000; 46010; 46020; 46030; 46040; 46050; 46060; 46600; 91314; 91318; 96001; 96002; 96003; 96004; 96006; 96012; 96032; 96033; 96034; 96035; 96036; 96431; 96432; 96434; 97311; 97451; 97530; Az R3. 3. melléklet Kontrollvizsgálat, konzílium a rendelőn kívül megjelölésű része helyébe a következő Kontrollvizsgálat, konzílium a rendelőn kívül Egy ápolási esemény során az első szakorvosi vizsgálatot követő ellenőrző vizsgálat, az állapot változásának és/vagy a kezelés eredményességének megítélésére, szakmailag indokolt esetben a rendelőn kívül (pl. a beteg lakásán), technikailag még elvégezhető mértékig. Kizárva: 11011; 11041; 11042; 11045; 11048; 11054; 11301; 11303; 12000; 12001; 12002; 12003; 12004; 12005; 12006; 12030; 12031; 12032; 12033; 12051; 12098; 1209F; 12111; 12113; 12115; 12150; 12200; 12210; 12231; 12300; 12301; 12310; 12311; 12312; 12320; 12321; 12333; 12334; 12339; 12349; 12360; 12370; 12393; 1239A; 12400; 12410; 12430; 12432; 12450; 12470; 12480; 12486; 13200; 13600; 13620; 13621; 13622; 13623; 13630; 16630; 16631; 17080; 19200; 19201; 19202; 19203; 19204; 19205; 19206; 40640; 41000; 42110; 42120; 42150; 42180; 42190; 42400; 46000; 46010; 46020; 46030; 46040; 46050; 46060; 46600; 91314; 91318; 96001; 96002; 96003; 96004; 96006; 96012; 96032; 96033; 96034; 96035; 96036; 96431; 96432; 96434; 97311; 97451; 97530; Az R3. 3. melléklete a Kontrollvizsgálat, konzílium a rendelőn kívül megjelölésű részét követően a következő résszel egészül ki: 11303* Vastagbélszűrés keretében végzett kontrollvizsgálat, konzílium A népegészségügyi célú, célzott vastag- és végbélszűrés keretében kiemelt beteg szövettani eredményének megbeszélése és szükség esetén további vizsgálatok kezdeményezése. Elszámolási lehetőség: A kód elvégzését követően 2 héten belül. Kizárva: 11011; 11041; 11042; 11045; 11048; 11050; 11054; 11301; 11302; 12000; 12001; 12002; 12003; 12004; 12005; 12006; 12030; 12031; 12032; 12033; 12051; 12098; 12111; 12113; 12115; 12150; 12200; 12210; 12231; 12300; 12301; 12310; 12311; 12312; 12320; 12321; 12333; 12334; 12339; 12349; 12360; 12370; 12393; 1239A; 12400; 12410; 12430; 12432; 12450; 12470; 12480; 12486; 13200; 13600; 13620; 13621; 13622; 13623; 13630; 16630; 16631; 17080; 17191; 17192; 19200; 19201; 19202; 19203; 19204; 19205; 19206; 1930D; 35851; 40640; 41000; 42110; 42120; 42150; 42180; 42190; 42400; 46000; 46010; 46020; 46030; 46040; 46050; 46060; 46600; 91314; 91318; 96001; 96002; 96003; 96004; 96006; 96012; 96032; 96033; 96034; 96035; 96036; 96431; 96432; 96434; 97311; 97451; 97530; Az R3. 3. melléklet Szenzórium vizsgálata megjelölésű része helyébe a következő Szenzórium vizsgálata A kután (szegmentális és neurális), felületes, mély és kombinált érzések célzott vizsgálata. 12. Az R3. 3. melléklet Tudatállapot, alvás/ébrenlét vezérlésének vizsgálata megjelölésű része helyébe a következő Tudatállapot, alvás/ébrenlét vezérlésének vizsgálata Vigilitási és tartalmi tudatzavarok, kevert tudatzavarok, insomniák, hypersomniák megfigyelése, továbbá az agytörzs alvás-ébrenlét vezérlési funkciójának, az afferens arousal rendszer vizsgálata teszt vizsgálattal. 13. Az R3. 3. melléklet Agyidegek vizsgálata megjelölésű része helyébe a következő Agyidegek vizsgálata Az I XII. agyideg motoros és/vagy sensoros működésének vizsgálata és dokumentálása. Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11047; 11301; 11302; Az R3. 3. melléklet Perifériás idegrendszer vizsgálata megjelölésű része helyébe a következő Perifériás idegrendszer vizsgálata
12 3668 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 103. szám Ideggyöki, plexus és perifériás idegi károsodások célzott vizsgálata és dokumentálása. 15. Az R3. 3. melléklet Érzőkör vizsgálata megjelölésű része helyébe a következő Érzőkör vizsgálata Teljes testre kiterjedően a protopátiás (vitális) és az epicentrikus (gnosztikus) érzésféleségek vizsgálata és dokumentálása. 16. Az R3. 3. melléklet Koordinatio vizsgálata megjelölésű része helyébe a következő Koordinatio vizsgálata Romberg próba, célkísérletek, diadochokinesis, járásvizsgálat nyitott és csukott szemmel, a beszéd megfigyelése és dokumentálása. 17. Az R3. 3. melléklet Vegetatív idegrendszer vizsgálata megjelölésű része helyébe a következő Vegetatív idegrendszer vizsgálata Szemrés és pupilla, vaso- és sudomotor zavarok, trofikus zavarok, pulzus és vérnyomásváltozások, nyálképződés megfigyelése és dokumentálása. Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11301; 11302; 11303; 12051; Az R3. 3. melléklet Kortikális lebenyfunkciók vizsgálata megjelölésű része helyébe a következő rendelkezés lép: Kortikális lebenyfunkciók vizsgálata A kortikális lebenyek működésének tájékozódó vizsgálata (orientáció, figyelem, memória, írás, számolás, absztrakt gondolkodás, apraxia, konstrukció és észlelési feladatok, jobb-bal tévesztés és ujj-agnózia). Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11301; 11302; 11303; 12033; Az R3. 3. melléklet Afázia neurológiai vizsgálata megjelölésű része helyébe a következő Afázia neurológiai vizsgálata A verbális folyamatosság, utánmondás, megnevezés, megértés zavarainak megfigyelése, fő klinikai formákba való besorolása (Broca, Wernicke, amnesticus, globális). 20. Az R3. 3. melléklet Demencia vizsgálata megjelölésű része helyébe a következő Demencia vizsgálata Neurológiai alapvizsgálat vagy kontrollvizsgálat mellett az alábbiak közül legalább egy teszt vagy skála kiértékelése, vélemény adása (Belessed-féle Dementia Score, Reisberg-féle Functional Assessment of Dementia State, Ranschburg-Ziehen teszt, Hamilton vagy BPRS). 21. Az R2. 3. melléklet Memória és figyelmi funkciók vizsgálata megjelölésű része helyébe a következő Memória és figyelmi funkciók vizsgálata Rövid és hosszú távú memória vizsgálata kérdésekkel, retro- és anterográd amnesia kimutatása. Figyelem vizsgálata egyszerű teszttel (pl. visszafelé számolás). Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11301; 11302; 11303; 12030; Az R3. 3. melléklet Extrapyramidalis elemi mozgásszabályozás vizsgálata megjelölésű része helyébe a következő Extrapyramidalis elemi mozgásszabályozás vizsgálata 15 genetikusan determinált, sensomotoros elemi mozgásminta eszközös vizsgálata és a mozgásszabályozási, mozgásdinamikai és tónuseloszlás szabályozási defektusok regisztrálása, elemzése és értékelése. Elszámolási lehetőség: 0 1,5 éves korig Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11301; 11302; 11303; 12006; Az R3. 3. melléklet Fénytörés meghatározása komputerrel megjelölésű része helyébe a következő Fénytörés meghatározása komputerrel Fénytörés objektív meghatározása komputeres refraktométerrel. 24. Az R3. 3. melléklet Accomodatio vizsgálata megjelölésű része helyébe a következő Accomodatio vizsgálata
13 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 103. szám 3669 Közelre látás alkalmazkodó képességének vizsgálata. Több szakmailag elfogadott módszer létezik, ezek bármelyike alkalmazható. Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11301; 11302; 11303; Az R3. 3. melléklet Fénytörés szubjektív meghatározása megjelölésű része helyébe a következő rendelkezés lép: Fénytörés szubjektív meghatározása Látásélesség vizsgálat és korrekció mindenkor a szakma szabályai alapján. Megfelelő tárgyi feltételek szükségesek (visus tábla, szemüvegszekrény vagy forgatható lencse sorozat, megfelelő távolság). Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11301; 11302; 11303; Az R3. 3. melléklet Leleplező látásvizsgálat megjelölésű része helyébe a következő Leleplező látásvizsgálat Az optokinetikus jelenség felhasználásával végezhető vizsgálat. 27. Az R3. 3. melléklet Színlátásvizsgálat pseudoisochrom táblákkal megjelölésű része helyébe a következő Színlátásvizsgálat pseudoisochrom táblákkal A hiányos, rossz színérzés színtévesztés elkülönítésére szolgáló előszűrő-vizsgálat. Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11301; 11302; 11303; Az R3. 3. melléklet Ophthalmoscopia megjelölésű része helyébe a következő Ophthalmoscopia Direkt szemfenéktükrözés elektromos szemtükörrel, normál vagy tágított pupilla mellett. Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11301; 11302; 11303; Az R3. 3. melléklet Réslámpa vizsgálat megjelölésű része helyébe a következő Réslámpa vizsgálat A szem törőközegeinek vizsgálata, alkalmas készülékkel. Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 3 Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11301; 11302; 11303; Az R3. 3. melléklet Kancsalsági szög, szemmozgások vizsgálata megjelölésű része helyébe a következő Kancsalsági szög, szemmozgások vizsgálata A kancsalsági szög, a szemmozgások vizsgálatára alkalmas módszerek. Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11301; 11302; 11303; Az R3. 3. melléklet Légvezetéses küszöb mérése (szűrőaudiometria is) megjelölésű része helyébe a következő Légvezetéses küszöb mérése (szűrőaudiometria is) A tiszta sinusos hanggal szűrő-, vagy klinikai audiométerrel, több frekvencián, mindkét oldali fülön, a légvezetéssel észlelhető legkisebb hangnyomás-, illetve hangintenzitás szintjének a meghatározása. Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11301; 11302; 11303; 12301; Az R3. 3. melléklet Hallásküszöb mérés (lég + csont, mk.o. + maszkolás) megjelölésű része helyébe a következő Hallásküszöb mérés (lég + csont, mk.o. + maszkolás) Kétoldali vizsgálat, 125-től 8000 Hz-ig lég- és csontvezetés mérése, szükség szerint maszkolva. Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11301; 11302; 11303; 12300; Az R3. 3. melléklet Impedancia audiometria (Tympanometria + stapedius refl.) megjelölésű része helyébe a következő Impedancia audiometria (Tympanometria + stapedius refl.) Az akusztikus impedancia változásainak, a tympanometria és a stapedius reflex mérésének felhasználásával a középfülrendszer és a felszálló hallópályák állapotának meghatározása. Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11301; 11302; 11303; 12311; Az R3. 3. melléklet Tympanometria, stapedius reflex nélkül megjelölésű része helyébe a következő Tympanometria, stapedius reflex nélkül
14 3670 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 103. szám Impedancia változások regisztrálása a hallójárati légnyomás változtatásakor, a dobüreg légtartalmának és a fülkürt átjárhatóságának vizsgálatára, valamint az akusztikus otoszkóppal végzett szűrés. Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11301; 11302; 11303; Az R3. 3. melléklet Stapedius reflex vizsgálat, tympanometria nélkül megjelölésű része helyébe a következő Stapedius reflex vizsgálat, tympanometria nélkül Objektív hallásküszöb becslésére alkalmas eljárás. Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11301; 11302; 11303; Az R3. 3. melléklet Súgott (társalgó) beszédvizsgálat megjelölésű része helyébe a következő Súgott (társalgó) beszédvizsgálat Beszédteszttel a hallásélesség meghatározása. Mindkét fülön külön vizsgálva a nem vizsgált fül hallásának kikapcsolásával azon távolságnak a méterben kifejezett meghatározása, amely távolságról a vizsgált személy mind a magas-, mind a mélyhangrendű súgott vagy társalgó vagy kiváltó beszédet visszamondani képes. Elszámolási lehetőség (maximum): oldalanként 1; megjelenésenként Az R3. 3. melléklet Hangvillavizsgálatok megjelölésű része helyébe a következő Hangvillavizsgálatok Weber és Rinne teszt. Weber: a két fül csontvezetéses küszöbének egymással való összehasonlítása, nagytestű (256 Hz-es) hangvillával. Rinne: (a két fülön külön vizsgálva). A fül légvezetését hasonlítjuk össze az azonos oldali csontvezetéssel, nagytestű (256 Hz-es) hangvillával. Kiegészítő hangvillavizsgálatok: Gellé: mindkét fülön külön vizsgálva. A hallócsont (stapes) fixációjának a vizsgálatára szolgál. Bing: Mindkét fülön külön vizsgálva. Az abszolút és relatív csontvezetéses hallás kimutatására. Elszámolási lehetőség (maximum): oldalanként 1; megjelenésenként Az R3. 3. melléklet Hallásvizsgálat reflexpróbákkal, audiométer nélkül megjelölésű része helyébe a következő Hallásvizsgálat reflexpróbákkal, audiométer nélkül Orientációs reflexek, feltételes reflexeken alapuló vizsgálatok, vegetatív funkciók változásán alapuló audiometriai módszerek. Kizárva: 11041; 11042; Az R3. 3. melléklet Beszédaudiometria megjelölésű része helyébe a következő Beszédaudiometria Mindkét fülön, speciális szógyűjtemény segítségével, csendeskamrában fejhallgatóval vagy szabad hangtérben a beszédhallás küszöb és a beszédérthetőség meghatározása. Kizárva: 11041; 11042; Az R3. 3. melléklet Recruitment vizsgálatok (Fowler, Reger, SISI) megjelölésű része helyébe a következő Recruitment vizsgálatok (Fowler, Reger, SISI) A cochleáris és retrocochleáris eredetű sensorineurális halláscsökkenés differenciáldiagnosztikája a tesztek bármelyikével vizsgálva. Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 3 Kizárva: 11041; 11042; Az R3. 3. melléklet Leleplező halláspróbák audiométer nélkül megjelölésű része helyébe a következő Leleplező halláspróbák audiométer nélkül Halláspróbák végzése Stenger vagy Teal teszt segítségével. 42. Az R3. 3. melléklet Leleplező halláspróbák audiométerrel megjelölésű része helyébe a következő rendelkezés lép: Leleplező halláspróbák audiométerrel Vizsgálat tisztahang audiometriával (Stenger teszt vagy impulzus számlálás [Diversion teszt]); beszéd-audiometriával (Stenger teszt beszéd-audiométerrel, Doerfler-Stewart teszt); felolvasó teszttel (Lee teszt, Lombard próba). 43. Az R3. 3. melléklet Irányhallás vizsgálat megjelölésű része helyébe a következő Irányhallás vizsgálat
15 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 103. szám 3671 A központi idegrendszeri hallópálya sérülésének kimutatására szolgáló eljárás, tiszta hanggal vizsgálva. 44. Az R3. 3. melléklet Otoneurológiai vizsgálat, teljes körű megjelölésű része helyébe a következő rendelkezés lép: Otoneurológiai vizsgálat, teljes körű A spontán vesztibuláris tünetek vizsgálata, különböző provokációs tesztek eredményeinek értékelése, a fülészeti betegségek kapcsán megjelenő neurológiai tünetek vizsgálata. Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11301; 11302; 11303; 12340; 12350; 12355; Az R3. 3. melléklet Vestibularis spontán jelek vizsgálata megjelölésű része helyébe a következő rendelkezés lép: Vestibularis spontán jelek vizsgálata Egyensúlyszervi betegségre utaló spontán tünetek (tónusdifferencia, testtartási rendellenesség, szemmozgások) vizsgálata szabad szemmel, illetve Frenzel szemüveggel. Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11301; 11302; 11303; 12342; 12349; 12354; Az R3. 3. melléklet Adaptáció és fáradás fülészeti vizsgálata megjelölésű része helyébe a következő Adaptáció és fáradás fülészeti vizsgálata A fül hanghoz való alkalmazkodásának (adaptáció) és a hangtól való kifáradásának (fáradás) vizsgálata, két fülön együtt végezve. 47. Az R3. 3. melléklet Kiváltott potenciál audiometria (ERA, BERA, CERA, MLR) megjelölésű része helyébe a következő Kiváltott potenciál audiometria (ERA, BERA, CERA, MLR) Szubjektív visszajelzést kizáró hallásvizsgáló módszer. Akusztikus kiváltott válasz mérése. Éber állapotban vagy narkózisban a hallás-státusz objektív megítélésére, illetve különböző halláscsökkenések differenciálására végzett vizsgálat, melynek során a fejhallgatón át adott hangingerekre keletkezett neuronális válasz regisztrálása történik a fejbőrre, illetve a hallójáratba helyezett elektródákkal. Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 3 Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11301; 11302; 11303; Az R3. 3. melléklet 1239A Emissio otoacusticus transiens et distorsio megjelölésű része helyébe a következő 1239A Emissio otoacusticus transiens et distorsio A hallásküszöb objektív meghatározására, az idegi halláscsökkenés diagnosztikájára szolgáló eljárás. Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11301; 11302; 11303; Az R3. 3. melléklet Otoscopia megjelölésű része helyébe a következő Otoscopia A hallójárat és a dobhártya vizsgálata fültölcsérrel vagy otoscoppal. 50. Az R3. 3. melléklet Microotoscopia megjelölésű része helyébe a következő Microotoscopia A hallójárat és a dobhártya állapotának vizsgálata sztereomikroszkóppal. 51. Az R3. 3. melléklet Rhinoscopia anterior/posterior megjelölésű része helyébe a következő Rhinoscopia anterior/posterior Hagyományos műszerekkel végzett elülső és hátulsó orrtükrözés. 52. Az R3. 3. melléklet Epipharyngoscopia indirecta megjelölésű része helyébe a következő Epipharyngoscopia indirecta Az orrgarat szájüregen keresztüli közvetett tükrözése. 53. Az R3. 3. melléklet Olphactometria non calibrata megjelölésű része helyébe a következő Olphactometria non calibrata Szaglásvizsgálat bucira öntött 70%-os alkohollal, benzinnel, Burow-oldattal.
16 3672 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 103. szám 54. Az R3. 3. melléklet Laryngoscopia indirecta megjelölésű része helyébe a következő Laryngoscopia indirecta Klasszikus gégetükrözési eljárás. 55. Az R3. 3. melléklet Foniátriai alapvizsgálat megjelölésű része helyébe a következő Foniátriai alapvizsgálat Foniátriai alapvizsgálat, a szakma szabályai szerint. 56. Az R3. 3. melléklet Beszédérthetőségi vizsgálat megjelölésű része helyébe a következő Beszédérthetőségi vizsgálat Beszédérthetőségi vizsgálat, a szakma szabályai szerint. 57. Az R3. 3. melléklet Rectum digitális vizsgálata megjelölésű része helyébe a következő Rectum digitális vizsgálata Ujjal a végbélben, tapintás útján történő vizsgálódás és anyagvétel. Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11047; 11301; 11302; 11303; 1641E; 16420; 16430; 16431; 1643D; Az R3. 3. melléklet Mozgásszervek teljes körű fizikális vizsgálata megjelölésű része helyébe a következő Mozgásszervek teljes körű fizikális vizsgálata A mozgásszervrendszer vizsgálata, beleértve a megtekintést, tapintást, izületek mozgás- és stabilitásvizsgálatát, alaki eltérések, méretek, mozgásterjedelem lemérését, fájdalmas területek kitapintását. Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11301; 11302; 11303; Az R3. 3. melléklet Mozgásszervek regionális fizikális vizsgálata megjelölésű része helyébe a következő Mozgásszervek regionális fizikális vizsgálata Egy végtag vagy mozgásszervi régió fizikális vizsgálata, beleértve a megtekintést, tapintást, ízületi mozgás- és instabilitási vizsgálatokat. Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11301; 11302; 11303; Az R3. 3. melléklet Mozgásterjedelem vizsgálata a gerinc területén megjelölésű része helyébe a következő Mozgásterjedelem vizsgálata a gerinc területén A gerinc megtekintése és egyes szakaszainak mozgásvizsgálata, a mozgások mértékének lemérése. 61. Az R3. 3. melléklet Izomfunkció vizsgálat a teljes testen megjelölésű része helyébe a következő rendelkezés lép: Izomfunkció vizsgálat a teljes testen A test egyes izmainak, illetve egy funkcionális egységet képező izomcsoportjának vizsgálata, illetve erejének mérése 0 5 fokozatú skála szerint. 62. Az R3. 3. melléklet Mozgásterjedelem vizsgálata a végtagi ízületekben megjelölésű része helyébe a következő Mozgásterjedelem vizsgálata a végtagi ízületekben A végtagok ízületeinek a fő mozgássíkokban kivitelezhető mozgásainak lemérése és kifejezése szögek, illetve viszonyítási pontok közötti távolságok formájában. Elszámolási lehetőség (maximum): testtájékonként Az R3. 3. melléklet Talpi nyomáseloszlás statikus és dinamikus mérése megjelölésű része helyébe a következő Talpi nyomáseloszlás statikus és dinamikus mérése Talpi nyomáseloszlás eszközös mérése. 64. Az R3. 3. melléklet Colonoscopia megjelölésű része helyébe a következő Colonoscopia
17 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 103. szám 3673 A vastagbél endoszkópos vizsgálata. Kizárva: 1641D; 1641E; 16431; Az R3. 3. melléklet 1641D Colon endoszkópos UH vizsgálata megjelölésű része helyébe a következő 1641D Colon endoszkópos UH vizsgálata A vastagbél nyálkahártya- és falszerkezetének megítélése endoszonográfiával. Kizárva: 16410; 1641E; Az R3. 3. melléklet 1641E Colonoscopia et colonographia megjelölésű része helyébe a következő 1641E Colonoscopia et colonographia Colonoscop munkacsatornáján át bejuttatott kontrasztanyaggal végzett radiológiai bélvizsgálat. Kizárva: 13200; 16410; 1641D; Az R3. 3. melléklet Rectum és sigma endoscopos UH vizsgálata megjelölésű része helyébe a következő Rectum és sigma endoscopos UH vizsgálata A végbél és a sigma falszerkezetének vizsgálata endoszonográfiával. Kizárva: 13200; 16410; 16430; 1643D; 36153; Az R3. 3. melléklet Kolposcopia megjelölésű része helyébe a következő Kolposcopia Kolposcoppal a vulvát, a vaginát és a méh hüvelyi részét fedő ép vagy kóros hám megtekintése. 69. Az R3. 3. melléklet Vaginoscopia megjelölésű része helyébe a következő Vaginoscopia A portio vaginalis uteri és a vagina teljes hosszának áttekintése, hideg fényforrással ellátott endoszkóp segítségével, valamint esetleges szövetminta, illetve váladék vétele. 70. Az R3. 3. melléklet Allergia provokációs próba megjelölésű része helyébe a következő Allergia provokációs próba Foglalkozási asthmában a feltételezett természetes allergénnel (liszt, textil-porok, fa-por) végzett inhalációs próba. Kiindulási spirometriás mérés után, amennyiben az normál értéket mutat, 30 perces allergén expozíció, majd 6 órán át spirometriás mérés. Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11301; 11302; 11303; 17071; Az R3. 3. melléklet 17191* Dohányzás leszokás támogatás paciens vizsgálat megjelölésű része helyébe a következő 17191* Dohányzás leszokás támogatás paciens vizsgálat A leszokni kívánó páciens adatfelvétele, általános belgyógyászati jellegű és speciális dohányzási anamnézis felvétele, fizikális vizsgálata, vérnyomás és testsúlymérés, nikotin depedencia (Fagerström) teszt készítése, javasolt leszokási módszer megbeszélése, gyógyszer felírása, dokumentáció elkészítése. Elszámolási lehetőség (maximum): évente legfeljebb 2; A 2 jelentés között minimum 6 hónapnak kell eltelnie Kizárva: 11041; 11045; 11301; 11303; Az R3. 3. melléklet 17192* Dohányzás leszokás támogatás leszokási vizit megjelölésű része helyébe a következő 17192* Dohányzás leszokás támogatás leszokási vizit A leszokási (absztinens) időszak tapasztalatainak a megbeszélése a tervezett leszokási idő első három hónapjában. Vérnyomásmérés, testsúlymérés, a további terápia megbeszélése, gyógyszerfelírás, dokumentálás, bizonylatok kiadása. Elszámolási lehetőség (maximum): évente 1 betegnél max. 10 Kizárva: 11041; 11045; 11301; 11303; Az R3. 3. melléklet Pszichiátriai/klinikai pszichológiai exploráció megjelölésű része helyébe a következő Pszichiátriai/klinikai pszichológiai exploráció Pszichiáter szakorvos/klinikai szakpszichológus által végzett vizsgálat, a lelki történések, az eseményekhez való lelki viszonyulások, valamint a rejtett lelki tartalmak feltárása, a nonverbális kommunikáció tudatos megfigyelése (magatartástünetek, pszichomotórium, metakommunikáció). Ideje (kórállapotok, egyes kórképek súlyosságától függően) 1/2 1 óra. Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11301; 11302; 11303; 19201; 19203; 19204; 19205; 19206; 96001; 96002; 96003; 96004; 96006; 96012; 96023; 96024; 96025; 96026; 96027; 96028; 96029; 96030; 96031; 96032; 96033; 96034; 96035; 96036; 96212
18 3674 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 103. szám 74. Az R3. 3. melléklet Pszichiátriai/pszichológiai diagnosztikus interjú megjelölésű része helyébe a következő Pszichiátriai/pszichológiai diagnosztikus interjú Rövidített exploráció, melynek célja a már ismert beteg státuszának, diagnózisának megerősítése, finomítása. Ideje negyedórán túl. Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11301; 11302; 11303; 19200; 19203; 19204; 19205; 19206; 96001; 96002; 96003; 96004; 96006; 96012; 96023; 96024; 96025; 96026; 96027; 96028; 96029; 96030; 96031; 96032; 96033; 96034; 96035; 96036; Az R3. 3. melléklet Biográfiai analízis megjelölésű része helyébe a következő Biográfiai analízis Az életesemények, a korábbi szomatikus és pszichés betegségek számbavétele, dokumentálása, valamint a jelen panaszokkal való összefüggések feltárása, különös tekintettel a konfliktuózus helyzetekre, azok megoldására, a személyiségfejlődés és a patológia összefüggéseinek szakszerű elemzésére. Ideje max. 1 óra. Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11301; 11302; 11303; 19203; 19204; 19205; 19206; 96001; 96002; 96003; 96004; 96006; 96012; 96023; 96024; 96025; 96026; 96027; 96028; 96029; 96030; 96031; 96032; 96033; 96034; 96035; 96036; Az R3. 3. melléklet Pszichiátriai/pszichológiai heteroanamnézis megjelölésű része helyébe a következő Pszichiátriai/pszichológiai heteroanamnézis A beteg hozzátartozója, munkatársa vagy közeli ismerőse stb. által szolgáltatott adatok felvétele: a megbetegedés tüneteire, feltehető okaira, a személyiségfejlődésre, illetve az előző megbetegedésekre vagy válságos életeseményekre, a differenciáldiagnosztikai tevékenységet segítő adatokra vonatkozóan. Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11301; 11302; 11303; 19200; 19201; 19202; 19204; 19205; 19206; 96001; 96002; 96003; 96004; 96006; 96012; 96421; 96422; Az R3. 3. melléklet Pszichodiagnosztikai elemző exploráció megjelölésű része helyébe a következő Pszichodiagnosztikai elemző exploráció Annak megállapítása, hogy a beteg nagyrészt spontán elbeszélése során az élettörténeti, kórelőzményi adatok, a panaszok, a feltárható és megfigyelhető tünetek alapján milyen diagnózis valószínűsíthető és milyen további pszichodiagnosztikai módszer alkalmazása lehetséges, szükséges. Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11301; 11302; 11303; 19200; 19201; 19202; 19203; 19205; 19206; 96001; 96002; 96003; 96004; 96006; Az R3. 3. melléklet Pszichodiagnosztikai exploráció teszt előtt megjelölésű része helyébe a következő Pszichodiagnosztikai exploráció teszt előtt Differenciáldiagnosztikai probléma esetén négyszemközti beszélgetés során annak megállapítása, hogy a feltételezett diagnosztikai kategóriák esetében melyek a releváns és alkalmazható pszichodiagnosztikai módszerek. Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11301; 11302; 11303; 19200; 19201; 19202; 19203; 19204; 19206; 96001; 96002; 96003; 96004; 96006; Az R3. 3. melléklet Wolberg-féle strukturált pszichológiai interjú megjelölésű része helyébe a következő Wolberg-féle strukturált pszichológiai interjú Strukturált pszichológiai interjú Wolberg-féle módszerrel. Kizárva: 11041; 11042; 11045; 11301; 11302; 11303; 19200; 19201; 19202; 19203; 19204; 19205; 96001; 96002; 96003; 96004; 96006; Az R3. 3. melléklet 1930D Pszichiátriai keresztmetszeti status megjelölésű része helyébe a következő rendelkezés lép: 1930D Pszichiátriai keresztmetszeti status A pszichiáter szakorvos/klinikai szakpszichológus az előzetes explorációs anyag alapján a pszichés státuszt pszichopatológiai terminológiával rögzíti. A pszichiátriai keresztmetszeti státusz felvételének célja: a vélemény megfogalmazása, a differenciáldiagnosztikai alternatívákkal együtt. Kizárva: 11301; 11303; 19301; 1930E 81. Az R3. 3. melléklet Széklet vér kimutatása, immunkémiai módszerrel megjelölésű része helyébe a következő Széklet vér kimutatása, immunkémiai módszerrel Vér kimutatása székletből, immunkémiai módszerrel. Szűrési munka során csak a eljárás pozitívitása esetén végezhető. Elszámolási lehetőség (maximum): több időpontban vett minta esetén 3 Kizárva: 42151
10/2019. (VI. 19.) EMMI rendelet egyes miniszteri rendeleteknek a népegészségügyi célú, célzott vastag- és végbélszűréshez kapcsolódó módosításáról
1/219. (VI. 19.) EMMI rendelet egyes miniszteri rendeleteknek a népegészségügyi célú, célzott vastag- és végbélszűréshez kapcsolódó módosításáról hatályos 219.7.4-219.7.4 Tartalom: 1. Az egészségügyi szakellátás
Változáslista a 9/2012. NEFMI rendelet 3. sz. mellékletéhez
Változáslista a 9/2012. NEFMI rendelet 3. sz. mellékletéhez "11041 Vizsgálat Szakmai alapvizsgálat és azt követıen a betegdokumentáció elkészítése, amely tartalmazza az iránydiagnózist, a tervezett további
31/2015. (VI. 12.) EMMI rendelet egyes egészségbiztosítási és gyógyszerészeti tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1
31/2015. (VI. 12.) EMMI rendelet egyes egészségbiztosítási és gyógyszerészeti tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1 hatályos: 2015.06.13-2015.06.14 Tartalom: Az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási
2. Az R1. 2. számú melléklete az 1. melléklet szerint módosul. b) 2. pontjában a 120 szövegrész helyébe a 132 szöveg,
36/2017. (XII. 27.) EMMI rendelet az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet és az Egészségbiztosítási Alap terhére finanszírozható
4. - A szakorvosi és egyéb ellátások térítési díjai
4. - A szakorvosi és egyéb ellátások térítési díjai 4. számú melléklet Az üzleti alapon nyújtott egészségügyi szolgáltatások esetében külön szerződés alapján kedvezőbb díjazás is kiköthető. Kontroll vizsgálat
Az üzleti alapon nyújtott egészségügyi szolgáltatások esetében külön szerződés alapján kedvezőbb díjazás is kiköthető.
A szakorvosi és egyéb ellátások térítési díjai Az üzleti alapon nyújtott egészségügyi szolgáltatások esetében külön szerződés alapján kedvezőbb díjazás is kiköthető. Kontroll vizsgálat Valamennyi szakorvosi
Halláscsökkenések diagnosztikája és terápiás lehetőségek
Halláscsökkenések diagnosztikája és terápiás lehetőségek Matievics Vera, Arany Tünde SZTE Fül-Orr-Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika, Szeged Noé Egészségközpont Szeged AUDIOLÓGIAI DIAGNOSZTIKA -szubjektív
MAGYAR KÖZLÖNY 61. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 61. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. április 9., kedd Tartalomjegyzék 75/2019. (IV. 9.) Korm. rendelet Az önkormányzati ASP rendszerről szóló 257/2016. (VIII. 31.) Korm. rendelet,
Audiológia. Dr. Gáborján Anita
Audiológia Dr. Gáborján Anita Audiológia feladata megállapítani a hallás (halláscsökkenés) mértékét meghatározni a halláscsökkenés okát, a laesio helyét meghatározni a szükséges terápiát, rehabilitációt,
44/2018. (XII. 19.) EMMI rendelet egyes, a sürgősségi ellátást érintő miniszteri rendeletek módosításáról 1. hatályos_
44/2018. (II. 19.) EMMI rendelet egyes, a sürgősségi ellátást érintő miniszteri rendeletek módosításáról 1 hatályos_ 2019.01.01-2019.01.02_ Tartalom: 1. Az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási
Jogszabályfigyelés január. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 1/2013.
január 1 Egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeleteknek az egészségügyi ágazati képzésekkel, az Egészségügyi Szakképzési és Továbbképzési Tanáccsal, valamint a szakorvos jelöltek felügyelet mellett
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Audiológiai szakasszisztens szakképesítés. 2372-06 Audiológia modul. 1. vizsgafeladat. 2011. február 04.
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
2018/19 II. félév, ÁOK IV. évf. Audiológia. Dr. Gáborján Anita. Semmelweis Egyetem, Fül- Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika
2018/19 II. félév, ÁOK IV. évf. Audiológia Dr. Gáborján Anita Semmelweis Egyetem, Fül- Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika Audiológia feladata megállapítani a hallás (halláscsökkenés) mértékét
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÍRÁSBELI VIZSGATEVÉKENYSÉGHEZ. Audiológiai szakasszisztens szakképesítés Audiológia modul. 1.
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
Foglalkozási mozgásszervi megbetegedések megítélése az igazságügyi és biztosítás orvos szempontjából
Foglalkozási mozgásszervi megbetegedések megítélése az igazságügyi és biztosítás orvos szempontjából Dr. Keller Éva Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet Foglalkozási mozgásszervi
34/2017. (XII. 12.) EMMI rendelet. egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1
34/2017. (XII. 12.) EMMI rendelet hatályos: 2017.12.13-2017.12.14 egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1 A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló
1.2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai:
1.2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai: A Kórház szervezeti felépítését és egységeinek felsorolását az Organogram
Az emberi erőforrások minisztere 44/2018. (XII. 19.) EMMI rendelete egyes, a sürgősségi ellátást érintő miniszteri rendeletek módosításáról
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2018. évi 205. szám 35473 1.78. az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján a Kormányzati Adattrezor teljes infrastruktúra környezete;
Halláskárosodások szakértői véleményezése. dr. Ékes Erika egészségbiztosítás kötelező szintentartó tanfolyam 2017
Halláskárosodások szakértői véleményezése dr. Ékes Erika egészségbiztosítás kötelező szintentartó tanfolyam 2017 MI A HALLÁS? A környezetünkből származó hanghullámok érzékelése és feldolgozása. A hanghullámok
MAGYAR KÖZLÖNY 28. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 28. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. február 24., péntek Tartalomjegyzék 35/2017. (II. 24.) Korm. rendelet Az európai uniós forrásból finanszírozott egyes projektek költségnövekménye
ORVOSI VÉLEMÉNY Lőfegyverek megszerzésére vagy tartására irányuló hatósági engedély kiadásához szükséges egészségi alkalmasságról
4. melléklet a 22/1991. (XI. 15.) NM rendelethez ORVOSI VÉLEMÉNY Lőfegyverek megszerzésére vagy tartására irányuló hatósági engedély kiadásához szükséges egészségi alkalmasságról 1. Név:... 2. Születési
Magyar joganyagok - 40/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet - az egészségügyi tevékenys 2. oldal 3. (1) Egészségügyi tevékenység végzésére csak az olyan eg
Magyar joganyagok - 40/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet - az egészségügyi tevékenys 1. oldal 40/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet az egészségügyi tevékenység végzéséhez szükséges egészségi alkalmasság vizsgálatáról
33/2014. (IV. 18.) EMMI rendelet egyes egészségügyi és gyógyszerészeti tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról
33/2014. (IV. 18.) EMMI rendelet egyes egészségügyi és gyógyszerészeti tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról hatályos: 2014.04.19-2014.07.02 Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. (2)
Veszprémi Edit és Kalapos Miklós Péter
Veszprémi Edit és Kalapos Miklós Péter Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat Addiktológiai Gondozó és Szakrendelés Az addiktológiai konzultáns szerepe a szenvedélybetegek járóbeteg ellátásában. Egy család
Kónya Anikó XV. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és X. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia Balatonfüred, 2013. szeptember 12-14.
A balatonfüredi Állami Szívkórház II/b., III. progresszivitású szintű Kardiológiai Szakambulanciájának szerepe a Nyugat-Dunántúli Nagytérség kardiológiai szakellátásában Kónya Anikó V. Országos Járóbeteg
(54) Radiográfus (52) Sugárterápiás szakasszisztens (54) Röntgenasszisztens Röntgenasszisztens (52)
5. KÉPI DIAGNOSZTIKA SZAKMACSOPORT 5.A. Képi diagnosztika 5.E. Radiofarmakológia 5.3. Diagnosztikai képalkotó 5.4. Radio-farmakológiai szakasszisztens 5.5. Radio-farmakológiai szakasszisztens (egészségügyi
2. oldal a) a mellékletben foglalt tárgyi feltételeket; b) a műtéti beavatkozás elvégzésében jártas olyan szakorvost, aki a szakvizsgát követően 5 éve
1. oldal 16/2002. (XII. 12.) ESzCsM rendelet az egynapos sebészeti és a kúraszerűen végezhető ellátások szakmai feltételeiről Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 247.
TERVEZET. Az emberi erőforrások minisztere. /2015. ( ) EMMI rendelete
TERVEZET Az emberi erőforrások minisztere /2015. ( ) EMMI rendelete egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeleteknek az egészségügyi ágazat háttérintézményei és a fővárosi és megyei kormányhivatalok
hatályos: Egészségügyi dolgozók fix összegű bérkiegészítésének, béremelésének fedezete
215/2017. (VII. 26.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról 1 Tartalom:
A Rehabilitációs Ellátási Programok Szerinti Kódolásról Szóló Szabályzat
A Rehabilitációs Ellátási Programok Szerinti Kódolásról Szóló Szabályzat I. FEJEZET Bevezetés A szabályzat célja Az Egészségügyi Szakmai Kollégium Rehabilitáció, Fizikális Medicina és Gyógyászati Segédeszköz
AUDIOMETRIA. Szubjektív Objektív. Cél: hallásküszöb és a lézió helyének megállapítása
AUDIOMETRIA Szubjektív Objektív Cél: hallásküszöb és a lézió helyének megállapítása Súgott, társalgó, kiáltó beszéd Hangvillavizsgálatok Weber (256 Hz) Rinné (1024 Hz) Szubjektív audiometria 1. Tisztahang
Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában
Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában A biztosítással nem rendelkezők, szakrendelésenként (a diagnosztika vizsgálatok
Törvények évi a munkavédelemről szóló évi XCIII. törvény évi LXXXIV. az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről
Törvények 2007. évi a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. CLXI. módosításáról 2007. évi CXXVI. egyes adóek módosításáról 2007. évi LXXXIV. a rehabilitációs járadékról 2006. évi XCVII. az egészségügyben
Kizárólagos magyarországi forgalmazó: 1193 Budapest, Víztorony u. 20. III. em. Tel/Fax: 06 1 280 3044 amplivox@yarus.hu Tisztelt Partnerünk! Örömünkre szolgál, hogy bemutathatjuk Önnek a kiváló minőségű,
Az első hazai, teljes településen/háziorvosi praxisban elvégzett diabeteses láb szűrővizsgálat és annak eredményei
Az első hazai, teljes településen/háziorvosi praxisban elvégzett diabeteses láb szűrővizsgálat és annak eredményei DR. KÖKÉNY ZOLTÁN 1,2 JUHÁSZ JUDIT 2 1 JAHN FERENC DÉL-PESTI KÓRHÁZ ÉS RENDELŐINTÉZET,
8. Az Országgyűlési Őrség hivatásos állományát érintő gazdasági tárgyú szabályokról szóló 85/2012. (XII. 28.) BM rendelet
3538 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 37. szám 8. Az Országgyűlési Őrség hivatásos állományát érintő gazdasági tárgyú szabályokról szóló 85/2012. (XII. 28.) BM rendelet 8. Az Országgyűlési Őrség hivatásos
2. Hatályát veszti az R. 25. (11) bekezdése.
50714 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 71. szám Az emberi erőforrások minisztere 31/2013. (IV. 30.) EMMI rendelete a törzskönyvezett gyógyszerek és a különleges táplálkozási igényt kielégítő tápszerek
7/2012. (VI. 29.) EMMI rendelet. egyes egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról
7/2012. (VI. 29.) EMMI rendelet egyes egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról hatályos: 2012.07.01 - A kötelezı egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83.
Affidea Diagnosztika Kft Január 1-jétől ÖSSZESÍTETT ÁRLISTA
Affidea Diagnosztika Kft. 2019. Január 1-jétől ÖSSZESÍTETT ÁRLISTA Az árlistában feltüntetett árak forintban és euróban értendő bruttó árak. RÖNTGEN KÓRHÁZI KÖZPONTOK EUR Röntgen felvétel testtájanként
Küszöb és küszöb feletti audiometriai vizsgálatok azaz a cochlearis-retrocochlearis laesio differenciál diagnosztikája Dr.
Küszöb és küszöb feletti audiometriai vizsgálatok azaz a cochlearis-retrocochlearis laesio differenciál diagnosztikája Dr. Küstel Marianna 1 Hallásvizsgálatok Küszöb: halláscsökkenés foka? helye? Küszöb
Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában
Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában A biztosítással nem rendelkezők, szakrendelésenként (a diagnosztika vizsgálatok
27/2012. (IX. 18.) EMMI rendelet egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1
27/2012. (I. 18. EMMI rendelet egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1 hatályos: 2012.09.19-2012.09.20 Tartalom: egészségügyi tartalékkal való gazdálkodás egészségügyi szolgáltatások
A SÜRGŐSSÉGI OSZTÁLYOK TEHERMENTESÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI
A SÜRGŐSSÉGI OSZTÁLYOK TEHERMENTESÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI BERÉNYI TAMÁS MEDICINA 2000 Balatonfüred, 2017. szeptember 20-22. NOFINANCIALCONFLICT OFINTEREST DISCLOSURE: I AM AN EMERGENCY PHYSICIAN BERÉNYI TAMÁS
EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ FERTŐZÉSEK MEGAKADÁLYOZÁSÁT CÉLZÓ INFEKCIÓKONTROLL TEVÉKENYSÉGEK A JÁRÓBETEG-SZAKELLÁTÁS TERÜLETÉN
EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ FERTŐZÉSEK MEGAKADÁLYOZÁSÁT CÉLZÓ INFEKCIÓKONTROLL TEVÉKENYSÉGEK A JÁRÓBETEG-SZAKELLÁTÁS TERÜLETÉN ÉLŐNÉ KUDOBA ANITA HIGIÉNIKUS INFEKCIÓKONTROLL TEVÉKENYSÉG TÖRVÉNYI
Cukorbetegként is stabilan két lábon
Cukorbetegként is stabilan két lábon Sipos-Kolarovszki Erzsébet Diabetológiai szakápoló Varga Tünde Emese Intézetvezető főnővér XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata Balatonfüred, 2018. Cukorbetegség
MES II. sz. telephelyén: 1145 Budapest, Uzsoki u D -épület, I.emelet VIP Osztály
AMBULANTER BELGYÓGYÁSZATI KIVIZSGÁLÁS KÓRHÁZI HÁTTÉRREL MES II. sz. telephelyén: 1145 Budapest, Uzsoki u. 29-41. D -épület, I.emelet VIP Osztály AMBULANTER BELGYÓGYÁSZATI KIVIZSGÁLÁS Szakorvosi vizsgálat
hatályos: 2011.11.01-2011.11.02
60/2011. (X. 25.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseirıl szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet módosításáról 1 hatályos: 2011.11.01-2011.11.02
8/2008. (I. 23.) Korm. rendelet a várólista alapján nyújtható ellátások részletes szabályairól szóló 287/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról
8/2008. (I. 23.) Korm. rendelet a várólista alapján nyújtható ellátások részletes szabályairól szóló 287/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról 8/2008. (I. 23.) Korm. rendelet a várólista alapján
Szakfeladat, szaktevékenység megnevezése: Fizioterápia 57 es főcsoport
Szakfeladat, szaktevékenység megnevezése: Fizioterápia 57 es főcsoport Szakmakód megnevezése: 5704 Elektroterápia 1. Szakfeladat, szaktevékenység definíciója, szakmai leírás: Olyan egészségügyi ellátási
ÓRATERV AUDIOLÓGIAI ASSZISZTENS ÉS HALLÁSAKUSZTIKUS NAPPALI SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma
ÓRATERV AUDIOLÓGIAI ASSZISZTENS ÉS HALLÁSAKUSZTIKUS NAPPALI SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma Szakmai követelménymodulok 11500-12 Munkahelyi egészség és
Szakfeladat, szaktevékenység megnevezése: Fizioterápia 57 es főcsoport
Szakfeladat, szaktevékenység megnevezése: Fizioterápia 57 es főcsoport Szakmakód megnevezése: 5708 Magneto-, fototerápia 1. Szakfeladat, szaktevékenység definíciója, szakmai leírás: Olyan egészségügyi
Diagnosztika és terápiás eljárások a rehabilitációban. Lukács Péter DEOEC ORFMT
Diagnosztika és terápiás eljárások a rehabilitációban Lukács Péter DEOEC ORFMT A pszichológiában a pszichodiagnosztika alatt a különféle lelki folyamatok egyéni, ill. típusos jellegzetességeinek feltérképezése
Belgyógyászat. Foglalkozás egészségügy. HPV megelőzés
Szakorvosi alapvizsgálat és beavatkozás árak Szakorvosi alapvizsgálat felnőtt és gyermek: Szakorvosi kontrollvizsgálat/konzultáció: Injekció, oltás: Receptírás: Vérvétel: Belgyógyászat Szakorvosi alap
A II. csoportú gépjárművezetők alkalmassági vizsgálatának javasolt algoritmusa- gyakorlati útmutató
A II. csoportú gépjárművezetők alkalmassági vizsgálatának javasolt algoritmusa- gyakorlati útmutató Dr. Budavölgyi Attila, Dr. Lászlóffy Marianna Országos Tisztifőorvosi Hivatal Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi
Tisztelt Partnerünk! Örömünkre szolgál, hogy bemutathatjuk Önnek a kiváló minőségű, angliai Amplivox audiometriai berendezéseket, melyek magyarországi
Kizárólagos magyarországi forgalmazó: 1193 Budapest, Víztorony u. 20. III. em. Tel/Fax: 06 1 280 3044 amplivox@yarus.hu Tisztelt Partnerünk! Örömünkre szolgál, hogy bemutathatjuk Önnek a kiváló minőségű,
AMBULANTER BELGYÓGYÁSZATI KIVIZSGÁLÁS. kórházi háttérrel. MES II. sz. telephelyén: 1145 Budapest, Uzsoki u D -épület, I.
AMBULANTER BELGYÓGYÁSZATI KIVIZSGÁLÁS kórházi háttérrel MES II. sz. telephelyén: 1145 Budapest, Uzsoki u. 29-41. D -épület, I.emelet VIP Osztály AMBULANTER BELGYÓGYÁSZATI KIVIZSGÁLÁS Szakorvosi vizsgálat
Egészségügyi dolgozók munkaköri alkalmassági véleményezésének jogszabályi háttere
Egészségügyi dolgozók munkaköri alkalmassági véleményezésének jogszabályi háttere dr. Nagy Károly főosztályvezető Munkahigiénés Főosztály OMFI 2003. évi LXXXIV. törvény az egészségügyi tevékenység végzésének
hatályos_
184/2018. (X. 8.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet és az egyes egészségügyi
16/2014. (III. 12.) EMMI
16/2014. (III. 12.) EMMI rendelet egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeleteknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról 1 Hatályos: 2014.03.15-2014.03.16 Az egészségügyről
4. melléklet a 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelethez. Közreműködő bevonására vonatkozó magánokirat adattartalma
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 59. szám 5479 4. melléklet a 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelethez Közreműködő bevonására vonatkozó magánokirat adattartalma 1. A családtámogatási ellátásban részesülő
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Általános asszisztens szakképesítés. 2375-06 Diagnosztizálás monitorozás előkészítés modul. 1.
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
Engedélyszám: 6195-11/2009-0003EGP Verziószám: 1.
1. feladat Új dolgozó kollégájának magyarázza el a beteg felvétel rendjét a sürgősségi osztályon, a triage kategória jelentőségét, megállapításának módját, mutassa be az első állapot felmérés során alkalmazható
hatályos:
2/2018. (II. 1.) Korm. rendelet az egészségügyi dolgozók és egészségügyben dolgozók, valamint a szociális ágazatban egészségügyi munkakörben dolgozók béremelésével összefüggésben egyes kormányrendeletek
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Általános asszisztens szakképesítés. 2375-06 Diagnosztizálás - monitorozás - előkészítés modul. 1.
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
M2325 FELADATOK. 18 19 Felkészíti a beteget EEG-re
M2325 FELADATOK Előkészít has-, mellkas-, lumbál-, ciszterna-, csontvelő 4 punkcióhoz 5 Előkészít gyomormosáshoz, gyomorszondát levezet 6 Előkészít katéterezéshez, férfi és női beteget katéterez 7 Irrigáláshoz
33524 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 209. szám
33524 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2017. évi 209. szám A Kormány 387/2017. (XII. 12.) Korm. rendelete a 2014 2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának
Anamnézis - Kórelőzmény
Anamnézis - Kórelőzmény 2016 Ifél év Prof. Dr. Szabó András egyetemi tanár Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekklinika A beteg kikérdezése a betegség előzményinek,okainak feltárása céljából A jó anamnézis
MAGYAR KÖZLÖNY 163. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 163. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. október 24., hétfő Tartalomjegyzék 316/2016. (X. 24.) Korm. rendelet A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalról szóló 256/2007. (X. 4.) Korm.
hatályos:
173/2015. (VII. 2.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet és az egyes egészségügyi
hatályos: 2015.10.19-2015.10.19 Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. (3) bekezdés i) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
42/2015. (I. 18.) EMMI rendelet a hagyományos kínai gyógyászat területén oklevéllel rendelkező személy által végezhető egészségügyi tevékenység engedélyezésére vonatkozó szabályokról hatályos: 2015.10.19-2015.10.19
Kurta Anna gyógytornász DEOEC ORFMT 2012.nov.7
Kurta Anna gyógytornász DEOEC ORFMT 2012.nov.7 1 Betegvizsgálat a rehabilitációban I. Beteg profil (?) - homogén, heterogén betegcsoportok - a kor eloszlás - milyen mértékig vizsgálhatóak? 2 Betegvizsgálat
A HÁZIORVOSI KOMPETENCIA LISTA
A HÁZIORVOSI KOMPETENCIA LISTA DEBRECEN 2015.05.28. Dr. Füredi Gyula háziorvos A RENDSZER ALAPJA A RENDSZERSZERŰ MŰKÖDÉS Az egészségügyi ellátórendszer hatékony működésének a sine qua non-ja, hogy az egyes
GENERALI EGÉSZSÉGBUSZ
GENERALI EGÉSZSÉGBUSZ A Generali modern, új-generációs diagnosztikai berendezésekkel felszerelt szűrőbuszai hétről hétre más és más városba látogatnak el, hogy az érintett páciensek gyorsan, szakszerűen
A Népegészségügyi Programok és a háziorvoslás negyed százada. Prof. Dr. Balogh Sándor egyetemi tanár PTE ÁOK Alapellátási Intézet
A Népegészségügyi Programok és a háziorvoslás negyed százada Prof. Dr. Balogh Sándor egyetemi tanár PTE ÁOK Alapellátási Intézet 6/1992. (III. 31.) NM rendelet A háziorvosi szolgálat elsődleges, személyes
Magyar joganyagok - 6/2018. (II. 1.) EMMI rendelet - a gyógyászati segédözök tá 2. oldal m k 107/ 107/ 107/ SPECIÁLIS SZÍVÓ-ÖBLÍTŐ HATÁSÚ HIDROA
Magyar joganyagok - 6/2018. (II. 1.) EMMI rendelet - a gyógyászati segédözök tá 1. oldal 6/2018. (II. 1.) EMMI rendelet a gyógyászati segédözök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról,
KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS
19. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez 31 KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összefoglaló tájékoztatás I. szakasz: Ajánlatkérő A Kbt. 113. (1) bekezdés szerinti eljárások esetében. Az érdekelt gazdasági
Öngyógyító Lenti Kistérség. Egészségfejlesztés az összefogás erejével. Dr. Fekete Zoltán Öngyógyító Lenti Kistérség Nyitó konferencia 2014. 02. 28.
Öngyógyító Lenti Kistérség Egészségfejlesztés az összefogás erejével Dr. Fekete Zoltán Öngyógyító Lenti Kistérség Nyitó konferencia 2014. 02. 28. Összefogás - Együttműködés Egészségügyi kormányzat OEFI
2/2014. (I. 16.) EMMI
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 3. szám 351 Az emberi erőforrások minisztere 2/2014. (I. 16.) EMMI rendelete az egységes egészségügyi ágazati humánerőforrás-monitoringrendszer működésének részletes
MAGYAR KÖZLÖNY 75. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 75. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. május 6., hétfő Tartalomjegyzék 102/2019. (V. 6.) Korm. rendelet Az emberi erőforrások minisztere feladatkörébe tartozó egyes kormányrendeleteknek
78/2011. (XII. 30.) NEFMI rendelet. egyes szociális tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról
78/2011. (XII. 30.) NEFMI rendelet egyes tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról A igazgatásról és ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) 132. (2) bekezdés h) pontjában, a
A Szabálykönyv használata
BEVEZETÉS Az Egészségügyi Világszervezet által 1978-ban kiadott (International Classification of Procedures in Medicine, Geneva, 1978.) Orvosi Eljárások Nemzetközi Osztályozására (továbbiakban OENO) alapozva,
hatályos: 2015.09.01-2015.09.02
41/2015. (VIII. 31.) EMMI rendelet az emberi erőforrások minisztere ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 37/2013. (V. 28.) EMMI rendelet módosításáról 1 hatályos: 2015.09.01-2015.09.02
ESETTANULMÁNY. a REP alapú rehabilitációs ellátás kódolási szabályainak bemutatására
ESETTANULMÁNY a REP alapú rehabilitációs ellátás kódolási szabályainak bemutatására Példa eset orvos-szakmai jellemzői: 58 éves friss stroke beteg, akit az akut ellátását végző kórházában a stroke akut
Gyermekek rehabilitációjának lehetőségei napjainkban. Dr. Lővei Csilla
Gyermekek rehabilitációjának lehetőségei napjainkban Dr. Lővei Csilla 2015. 10. 29. Rehabilitációt igénylő gyermekkori kórállapotok: Neurológiai kórképek (myelodysplasia, CP, neuromuscularis bet., neurotraumat.)
MAGYAR KÖZLÖNY 14. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 14. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. február 1., szerda Tartalomjegyzék 18/2017. (II. 1.) Korm. rendelet Az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi
AKUSZTIKUS KIVÁLTOTT VÁLASZ VIZSGÁLATOK
AKUSZTIKUS KIVÁLTOTT VÁLASZ VIZSGÁLATOK Dr. Nagy Ferenc Kaposi Mór M r Oktató Kórház, Neurológiai Osztály Dr. Pfund Zoltán PTE, Neurológiai Klinika Klinikai Neurofiziológiai továbbk bbképzés, PécsP 2011
Egyes miniszteri rendeletek területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő módosításáról
Egyes miniszteri rendeletek területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő módosításáról A tervezet a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő azon miniszteri
399/2017. (XII. 14.) Korm. rendelet egyes kormányrendeleteknek az egészségügyben megvalósuló béremelésekkel kapcsolatos módosításáról 1
399/2017. (XII. 14.) Korm. rendelet egyes kormányrendeleteknek az egészségügyben megvalósuló béremelésekkel kapcsolatos módosításáról 1 A Kormány hatályos: 2017.12.15-2017.12.16 az egészségügyi tevékenység
ZAJ ÉS REZGÉSVÉDELEM Hallás
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Felsőfokú munkavédelmi szakirányú továbbképzés ZAJ ÉS REZGÉSVÉDELEM Hallás MÁRKUS MIKLÓS ZAJ ÉS REZGÉSVÉDELMI SZAKÉRTŐ
NEAK Szakmai Fórum. Farkas Marianna ellátási főigazgató-helyettes. Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő. Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő
NEAK Szakmai Fórum Farkas Marianna ellátási főigazgató-helyettes Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Egészségbiztosítási Alap kiadásai 2017 A daganatos betegségek
A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések
Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (I. 27.) önkormányzati rendelete, a 8/2013.(III. 29.), a 25/2013.(XI.04.) és a 12/2014.(V.15.) önkormányzati rendeletekkel egységes szerkezetbe
Tájékoztató a gondozóintézeti gondozás finanszírozásának változásáról
Tájékoztató a gondozóintézeti gondozás finanszírozásának változásáról A 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról szóló 185/2011. (IX. 9.) Korm. rendelet 13. - a szerint: 13. Az egészségügyi szolgáltatások
hatályos
49/2018. (XII. 28.) EMMI rendelet a népegészségügyi szempontból kiemelt jelentőségű vagy egyébként jelentős költségteherrel járó megbetegedések köréről, a megbetegedéseket nyilvántartó betegségregisztert
A sürgősségi egészségügyi ellátás jelenlegi minőségi szabályozásának meghatározói
A sürgősségi egészségügyi ellátás jelenlegi minőségi szabályozásának meghatározói Dr. Engelbrecht Imre főosztályvezető-helyettes Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségpolitikai Főosztály A minőség egészségügyi
Szédüléssel járó kórképek sürgősségi diagnosztikája
Szédüléssel járó kórképek sürgősségi diagnosztikája Dr. Mike Andrea 1, Dr. Tamás László 2, Dr. Tompos Tamás 2 1 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Neurológiai Osztály 2 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház,
4400 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 43. szám. Kormányrendeletek
4400 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 43. szám III. Kormányrendeletek A Kormány 96/2014. (III. 25.) Korm. rendelete a közreműködő szervezetek útján ellátott feladatok központi költségvetési szerv által
THERMOGRÁFIAI KÉPALKOTÓ RENDSZER
1 of 6 12/1/2008 2:33 AM THERMOGRÁFIAI KÉPALKOTÓ RENDSZER Az infravörös monitorozás emisszión alapuló noninvazív képalkotó eljárás. A Budapesti Mûszaki Egyetemen kidolgozott thermográfiai vizsgálati rendszer
Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában
Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában A biztosítással nem rendelkezők, szakrendelésenként (a diagnosztika vizsgálatok