Putnok város közéleti. XX. évfolyam 1. szám január Ingyenes. Józan összefogás formálódik az uniós pénzügyi források megszerzésére
|
|
- Sándor Sipos
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 GÖMÖRI HÍRMONDÓ Putnok város közéleti lapja XX. évfolyam 1. szám január Ingyenes Józan összefogás formálódik az uniós pénzügyi források megszerzésére A világméretű pénzügyi és gazdasági válság az országok kormányzatait, a gazdasági szereplőket és bennünket, egyszerű állampolgárokat is átgondoltabb, takarékosabb életvitelre ösztönöz. Választóvonalnak tűnik a jelenlegi válság, elemzők szerint a végét sem látni egy-két éven belül. A kiutat sokan és sokféle verziót felvázolva keresik különböző színtereken. A felelős vezetőknek minden lehetőséget meg kell ragadniuk, hogy pénzügyi forrásokat biztosíthassanak az általuk vezetett közösség életminőségének megóvására, esetleges javítására. Sok szó esett már e lap hasábjain arról, hogy önkormányzati szinten a kötelező feladatok ellátása milyen óriási nehézséget okoz egy-egy település irányításának. Évről évre legtöbbjüknél nő a forráshiány, halmozódik a hitel, a csődbe jutott önkormányzatok száma szaporodik. Országosan a pénzügyi bizonytalanságot jelzi, hogy az IMF elnök magyarországi látogatását követően amitamédiában megpróbáltak protokollárisnak nyilvánítani ismételten a megszorításokon gondolkodik a kormány, ezért helyi szinten is újra kell gond o l n i mindent. Az önkormányzati vezetők számára pillanatnyilag a legfontosabb feladat az idei év túlélése, de a felkészültebbek, a gazdálkodáshoz komolyabban értők a jövőbe tekintenek. Helyi szinten többen gyakorta ostorozták a Sajó-Rima Eurorégiót, nem felismerve azt a lehetőséget, amit a határon átnyúló együttműködés ezen formája rejt magában. Az Európai Unióban gondolkodva felértékelődik a regionális együttműködések szerepe, s egyáltalán az unió szerepe, hiszen az ors z á g eladósodása m i a t t m a - gyarországi központi forrásokhoz jutni egyre nehezebb lesz. Pályázni viszont uniós támogatásokra a jól felkészült önkormányzatok a jövőben is tudni fognak. Ezt ismerte fel a Sajó-Rima Eurorégió vezetése, amikor január 20-ra Európai Területi Csoportosulás címmel konferenciát szervezett a Városházán. A résztvevő szakemberek megismerhették A Sajó-Rima Eurorégió társelnökei Ocskay Gyulának az Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. ügyvezetőjének előadásában az Esztergomban 85 résztvevővel megalakult, Európában másodikként bejegyzett EGTC csoport tevékenységét. Az előadó szerint mára túl kell lépni a jelenleg meglévő nemzet állam térszemléleten. Vannak olyan területek, ilyen a Sajó-Rima Eurorégió földrajzi területe is, amely mindig is sok kapoccsal összetartozott. Mivel határ menti együttműködésről van szó, az adott országok központjaitól távolabb eső, fejletlenebb területek ezek. Az EU-s fejlesztésekben az elmaradott területek felzárkóztatása harmadik legfontosabb feladatként van megjelölve, s ig 308 milliárd eurót kívánnak a célra fordítani. Határ menti eurorégiós együttműködés keretében már ma is működik közös fenntartású kéttannyelvű iskola, tűzoltóegység. Egyetemi campust alakítottak ki a németlengyel határon, a német-holland, olasz-francia, francia-spanyol határon közös fenntartásban gondoskodnak a mentőszolgálat működtetéséről és kórházi ellátásról. Tömegközlekedési integráció valósult meg a cseh-német határon. Természetesen Schengen után egyszerűbbé válik az együttműködés, de az ilyen célra szánt pénzeszközöknek az ilyen csoportosulás egy elérhetőségi lehetőséget teremt. Az önkormányzatok lehetnek a tagjai, nonprofit céllal alakulhatnak. Az első időszakban pénzügyi befektetést igényel mindez az önkormányzatoktól, de ez kell ahhoz, hogy lényegesen több pénzhez juthassanak. Dr. Bőke Katalin az Önkormányzati Minisztérium Jogi Főosztályának főosztályvezető helyettese az EGTC magyarországi jogi szabályozásáról tájékoztatta a megjelenteket. Ebbe az irányba tapogatózik tehát a Sajó- Rima Eurorégió, melynek magyarországi társelnöke Tamás Barnabás, Putnok polgármestere. Keresi a kiutat a hátrányos helyzetből, tájékozódik a lehetőségekről. Mint mindenben, talán a pénzügyi forráshoz jutásban is segít a józan összefogás. Egerszegi Márta
2 2 Gömöri Hírmondó A 2008-as év utolsó napján hagyományosan a Városháza dísztermébe ünnepi pezsgős koccintásra hívta Tamás Barnabás polgármester úr az önkormányzattal partneri kapcsolatban álló vállalkozókat, egyházi méltóságokat, vállalatok vezetőit, az intézmények vezetőit, az önkormányzati munkát egyéb területen segítőket. Ebből az alkalomból elmondott beszédéből idézünk: Köszöntök minden jelenlévőt és Önökön keresztül a város lakosságát. Köszönöm, hogy elfogadták meghívásunkat. Nehéz év van mögöttünk, de senkit nem akarok elkeseríteni, még nehezebb lesz az elkövetkező időszak, hiszen olyan dolgok történtek ebben az évben, amelyek kihatással vannak nemcsak városunkra, de az egész országra, sőt Európára is. Napjainkra sajnos igazolódni látszik az a tény, hogy sereghajtókká váltunk Európában, s még Albánia is előttünk jár. Mi vagyunk az egyetlen a huszonhét európai uniós ország közül, amely óriási adóssághalmazt vett a nyakába. Talán nem is lett volna olyan nagy baj, hogy a hitelt megkértük mint valamikor a Horn-kormány is tette, ha nem nyúlunk ehhez a hitelkerethez. A jelenlegi kormányzat több mint hat milliárd eurós összeget lehívott már ebből a keretből, amit a rendelkezésre állás kamata mellett viszsza kell majd fizetni. Ilyet egyetlen uniós ország sem vett igénybe. Vannak itt közöttünk vállalkozók, vállalati vezetők, egyházi személyek, akik majd jobban megérzik a visszafizetés következményeit, de a lakosságra is hosszú távon komoly terheket fog róni. Mindezt úgy állítják be az ország vezetői, hogy ezt meg kellett lépniük, Ú J É V R E V Á R V A mert e nélkül a vállalkozásokat egyébként nem tudták volna működtetni, az önkormányzatok működésképtelenné váltak volna stb., s ennek ellenére 150 milliót ismét kivonnak az önkormányzatok büdzséjéből. Nem a polgármester, a képviselők zsebéből, hanem a vállalkozók, intézményi dolgozók, az itt élők zsebéből veszik ki, és teszik felelőssé mindezért a gazdálkodókat, önkormányzatokat az intézményvezetőket ban a túlélésért harcoltunk, és elmondhatjuk, kellő időben léptünk, amikor kötvényt bocsátottunk ki. Csak az a város tud fejleszteni, pályázni, amely kötvényt bocsátott ki. Kisebb településekkel szemben már több csődeljárást történt. Azzal, hogy megsarcolják az embereket, nem tudjuk mi a célja a kormánynak... Ismerjük a jelenlegi kormány politikáját, akik választáskor felelőtlen kijelentéseket tettek, amiért senkit semmiféle felelősségre vonás nem terhel. Azt kérem a jelenlevőktől, gondolkodjanak el azon, mivel tudnánk az itt élők sorsán javítani. Ismeretes a prognózis, hogy 300 ezer ember válhat munkanélkülivé a következő esztendőben ban Magyarországon volt a legkevesebb a foglalkoztatottak száma, a lakosság lélekszámához viszonyítva. A 10 milliós lakosságot 3 millió 800 ezer aktív dolgozó tartja el. Úgy érzem, mindent megtettünk, annak érdekében, hogy az itt élő embereket szolgáljuk. Talán kicsit nehezebb volt, és Nehéz év van mögöttünk, de még nehezebb lesz az elkövetkező lehet, hogy ismét nehezebb lesz, de nincs olyan rossz, aminek egyszer ne lenne vége. Nem igaz az, hogy Magyarország egyszer nem ébred fel. Mint városvezető annyit tudok mondani, hogy a napi gondjaink eddig is megvoltak, de nem mindegy, milyen forrásokhoz lehet nyúlni. A forráshiányt megpróbáljuk pótolni. A kérdés az, mit érünk azokkal az adókkal, amelyek behajthatatlanok, vagy csak egyes rétegeket érintenek. Mindig ugyanarról az emberről leszakítani a kabátot nem szabad, mert előbb utóbb megfagy, és az sem lesz, aki dolgozzon, és eltartsa azokat, akik a szociális keretekből már üzletszerűen élnek. Ha valaki úgy gondolja, hogy nem kell a szociális törvényen változtatni, rosszul gondolja. A jelenlegi szociális törvény hozott némi változást, de megoldást nem a problémára. Az emberek munkáról való leszoktatása 5-6 évvel ezelőtt kezdődött. Olyan jövedelem bevételhez kötötték a támogatásokat, hogy nem volt értelme dolgozni, sőt megérte otthon maradni, és 6-8 gyereket vállalni. Voltak olyan települések, ahol nem tettek eleget a törvényi kötelezettségnek, és munkához kötötték a szociális segélyt. Mint tudjuk, ez ban törvénytelen volt... Jobb, tisztább az a szociális rendszer, amely személyhez rendeli a szolgáltatást. A családi pótlék kifizetését kötni kellene a tanuláshoz, az iskolába járáshoz. A be nem fizetett szolgáltatások díját át kellene utalni a szolgáltatóknak. Akkor nem állna fenn olyan helyzet, hogy a tartozók a játékgépekbe dobálják, vagy ésszerűtlenül elköltik a felvett pénzüket. Erre Magyarországon semmi szükség. Az IMF 25 milliárd eurós hitelkeretéből 6 milliárdot már lehívtunk. Tudja-e valaki, hogy mire? Sajnos, nem arról szól a kormányzás, hogy elindítanánk azoknak a vállalkozásoknak a támogatását, akik egy, két, esetleg tíz családot eltartanak. Elsődleges feladat volna a magyar vállalkozások segítése, nem pedig a multinacionális cégeké, akik a megtermelt nyereséget kiviszik az országból. Divatos jelenség a multinacionális cégek terjeszkedése. A magyar vállalkozó, aki foglalkoztatja az utcabelit, a szomszédot, az kínlódik, szenved. Akkor miért nem nekik adjuk a támogatást, vagy ha nem is adjuk, de ne vegyünk el tőlük anynyit, csökkentsük a járulékokat, az adókat, hogy biztonságban működhessenek, másokat is életben tudjanak tartani. Ha ez nem így fog történni az elkövetkező időszakban, akkor biztos vagyok benne, hogy ez az ország halottá válik, éppen úgy, ahogy sokan szeretnék. Elsorvad a magyar. Tud-
3 Gömöri Hírmondó 3 juk azt, hogy je len leg 3 mil lió 800 ez ren még dol goz nak, jö - vő re már csak 3 mil lió 500 ez - ren fog nak. Kor mány za ti szin ten meg él - he té si bű nö zés ről, mély sze - gény ség ről be szél nek, ame ly ki fe je zé se ket én nem tu dok el - fo gad ni. Er ről a sze gény ség ről va la ki te het. Ki hoz ta ezt lét re, ki tet te ilyen né? Nem va gyok, és nem is aka rok pes szi mis ta len ni. Ne künk az a fel ada tunk, hogy va la mi lyen meg ol dást ta - lál junk, de meg ol dást csak kö - zö sen fo gunk ta lál ni, azok kal, akik haj lan dó ak, és akar nak is ten ni ezért a vá ro sért, a sa ját cé - gü kért, a vál la la tu kért. Egy biz - tos, eb ben a vá ros ban min dent meg pró bál tunk meg ten ni, ami - vel se gí te ni tud juk a vál lal ko - zá so kat. Ezen a te le pü lé sen a mai na pig még nincs in gat lan - adó, és nem is ter ve zi a kép vi - se lő-tes tü let. Egyet len adó - nem mel fog lal ko zunk, az ide - gen for gal mi adó be ve ze té sé - vel. Ezt nem a put no ki em ber fi ze ti, és az ös sze ge egy- e gy itt el töl tött éj sza ka után pár száz fo rint, vi szont e nél kül nem tu dunk sem mi fé le ide gen for - gal mi pá lyá za ton részt ven ni. Pá lyá za ti szem pont ból 2008-at jól zár tuk. Bár nem olyan arány ban nyer tünk, mint azt sze ret tük vol na, hi szen el kell mon da ni, hogy nem ob jek - tív az el bí rá lás. En nek el le né re szép ös sze ge ket mond ha tunk a ma gun ké nak. A for rásol da li pá lyá za to kat is meg em lí te ném, mert a ki ma gas ló szak mai mun ká nak kö szön he tő en olyan pá lyá za ti pén zek re tud tunk sze rt ten ni, ami vel a for rás hi - ányt pó tol tuk. Ki sze ret ném to váb bá emel - ni a köz szfé rá ban dol go zók po zi tív hoz zá ál lá sát, akik a 2%-os bér eme lé sü ket nem vet - ték fel azért, hogy 16 mil lió fo - rint tal se gít sék a költ ség ve tést, így nagy mér ték ben hoz zá já - rul tak ah hoz, hogy hi ány nél - kül zár tuk ezt az évet. Ma eb ben az or szág ban, ami kor az évet zár juk, sen ki nem tud hat ja, mit hoz a jö vő. A jö vő évi költ ség ve tés ben a kor - mány zat né gy és fél szá za lé kos inf lá ci ó val szá mol. Em lé ke ze - tem sze rint so ha nem volt még olyan év, hogy a KSH- nak ne lett vol na er ről elő re jel zé se. Ez most be kö vet ke zett. Szá mom - ra ez azt je len ti, hogy a né gy és fél szá za lék nem igaz. Ha ez igaz len ne, ak kor a KSH oda - tet te vol na a sa ját szá ma it mel - lé. Ennyi vel ter vez nek, de lesz ez 4,7% vagy 5, 2% is. A he lyi kor mány pár ti kép vi - se lők na gyon hang za to san tud - ják elő ad ni, hogy nem tud ják el fo gad ni a táv hő szol gál ta tás eme lé sét, mert meg ha lad ja az inf lá ció mér té két. Mi lyen inf - lá ci ót? Egyet len he lyi el len zé ki kép vi se lő től sem ta pasz tal tam, hogy a so ro za tos ön kor mány - za to kat és in téz mé nye ket súj tó in téz ke dé sek mi att fel ter jesz - tés sel él tek vol na a mi nisz ter el - nök höz, vagy a szak tár cá hoz. Az ön kor mány zat szük ség sze - rű in téz ke dé sei el len vi szont ágál nak. Kér jük tő lük a jö vő - ben a kö vet ke ze tes po li ti zá lást. A költ ség ve tés szám ada tai pub likusak, ezt a la kos ság gal meg fog juk is mer tet ni. A szá - mok ból kell dol goz ni, eze ket nem le het meg ha mi sí ta ni. Na - gyon jó mon dá sa volt egy bal - ol da li szak po li ti kus nak, aki azt mond ta, saj nos Ma gyar or szág el ju tott Fe ke te Já nos tól Ve res Já no sig. A szí nek el gon dol - kod ta tó ak!? Put nok vá ro sá nak köt vény ki bo csá tá sá val kap - cso lat ban a kö vet ke ző ket sze - ret ném még el mon da ni. Ez zel az el nyert pá lyá za tok hoz sze - ret nénk az ön részt és az elő fi - nan szí ro zást biz to sí ta ni, ame - lyek ér té ket nö vel nek. A két és fél mil li ár dos költ ség ve tés hez mér ten nem nagy ös szeg ben tör tént köt vény ki bo csá tás. A ter vek sze rint jö vő év ben el fog juk in dí ta ni a két ál ta lá - nos is ko la, va la mint a Mó ricz Zs. úti óvo da fel újí tá sát, to vább fog juk foly tat ni a pa nel prog ra - mot, mely ál tal a la kó te lep kö - zel 80%-a újul meg. Sze ret - nénk több más olyan el kép ze - lést is meg va ló sí ta ni, ami a vá - ros ban élő kön se gít, ter mé sze - te sen csak ak kor, ha a pénz tár - ca en ge di. Sen kit nem be csap - va, és sen ki től el nem vé ve egyet len egy ga rast sem, ami a meg él he té sé hez szük sé ges. Ma Ma gyar or szág ab ba rop - pan be le, hogy min dig azok tól az em be rek től vesz el pénzt, akik től nem vol na sza bad. Ma min den meg ter melt 100 fo rint - ból 70 fo rint az, ami el úszik. Szlo vá ki á ban, min den meg ter - melt 100 ma még ko ro ná ból, hol nap tól eu róból 29 ko ro nát vesz nek el, és 71 ma rad. Auszt - ri á ban min den meg ter melt 100 eu róból 56 ma rad a gaz dál ko - dó nál. Mi kor fo gunk mi er re a szint re jut ni? Na pon ta hív nak fel kü lön bö - Bízom benne, hogy 2009-ben országunkban az ember lesz az igazi érték ző ala pít vá nyok, hogy rák be - teg, szív be teg gye re ke ken pró - bál junk meg se gí te ni, ho lott Ma gyar or szá gon az egész ség - ügyi el lá tás in gye nes. Tá mo ga - tá sért men nek a vál lal ko zók - hoz, akik nem azért kér nek adó ha lasz tást, mert dor bé zol - nak, ha nem mert nem tud ják más ként meg tar ta ni a fog lal - koz ta tá si lét szá mot. Ami ben tu dunk, se gí tünk. Jo gos elé ge det len sé get vál - ta na ki vi szont a la kos ság kö ré - ben, ha hi deg vol na a ren de lő, az is ko la, az óvo da, vagy ne tán a hi va tal ban fagy szü ne tet ren - del nénk el, és két hét re be zár - nánk. Ilyet nem le het ten ni, a la kos sá got szol gál ni kel l, és min den erőnk kel, szak mai tu - dá sunk kal biz to sí ta ni kell szá - muk ra azt a szol gál ta tá si szín - vo na lat, ami ed dig meg te rem - tő dött. Vá ro sunk hál' is ten nek meg - fon tolt kép vi se lői dön té sek kel tal pon tu dott és re mé lem, tal - pon is fog ma rad ni. Most lát - sza nak vis sza iga zo lód ni azok az in téz ke dé sek, amelye ket mi már 1995-ben meg lép tünk, elő re gon dol kod tunk, pe dig még az MSZP-v el is per ben állt az ön kor mány zat mi at ta. Az ak ko ri dön té sek, lát hat - juk in do kol tak vol tak, meg - hoz ták a gyü möl csü ket, és ez a vá ros élet ké pes. A jó dön té sek - hez kel lett azon ban az önök tá - mo ga tá sa az in téz ke dé sek meg ho za ta la kor. Biz tos tám - pon tot je len tet tek szá munk ra azok a vál lal ko zá sok és köz - tisz te let ben ál ló sze mé lyek, akik tá mo gat nak ben nün ket. Ez zel a hit tel és tá mo ga tás sal úgy kell él nünk a jö vő ben is, hogy ered mé nye ket hoz zon és az em be rek to vább ra is akar ja - nak és sze res se nek eb ben a vá - ros ban él ni. Ezen gon do la tok re mé nyé - ben kí vá nok min den ki nek na - gyon si ke res, bol dog új esz ten - dőt, bíz va ab ban, hogy ben or szá gunk ban az em ber lesz az iga zi ér ték.
4 4 Gömöri Hírmondó G Á Z ( O S ) H E L Y Z E T Két év vel ez előtt már egy szer meg tör tént, hogy el zár ták az O r - o s z or szág ból jö vő gáz ve ze té ket. Most is mét ez a hely zet állt elő. A két or szág, Orosz or szág-uk raj na vi tá já nak el ső sor ban egye lő re Eu ró pa lát ja ká rát. Ná lunk is kor lá to zá so kat kel lett be ve zet ni a nagy fo gyasz tók nál és ki ne gon - dol ko dott vol na el azon, mi len ne ott hon, ha hos szú időn ke resz tül üre sek ma rad ná nak a gázt szál lí - tó csö vek. A gaz da sá gi vál ság mel lett mind ez újabb gyá rak, üze mek be zá rá sá val jár hat. Az ér de kelt, mi a vé le mé nye az itt élő em be rek nek a ki ala kult hely zet - ről? SZŰCS IST VÁN Egy elő re nem ér tem a kor - mány in téz ke dé se it, na gyon-na - gyon sok ma gyar vál la la tot súj ta - nak, és azo kon ke resz tül az em be - re ket is. Bár a gáz kor lá to zá sok köz vet le nül a la kos sá got nem érin tik, de köz vet ve így igen. Be - zár nak a nagy üze mek, ahol több ez er em ber dol go zik. A hír adás ok - ban is hal la ni nap min nap, hogy mek ko ra kár éri őket, ugyan ak kor a kor mány el zár kó zik a fe le lős ség elől, úgy mond vis ma jor hely zet van, nem te het nek sem mit. De - hogy nem te het nek ró la! Ha egy - szer szer ző dés van, le gyen az orosz, vagy uk rán fél lel, azt be kell tar ta ni. Em ber ség ből gázt adunk Szer bi á nak, ugyan ak kor az or szág gaz da sá gát, a vál la la to kat kor - látozás sal sújt ja a kor mány. Vé gül csak raj tunk, kis em be re ken csa pó - dik az os tor, mint min dig. Örül - nék, ha vég re ren de ződ ne a hely - zet, és is mét kap nánk gázt. (A lap - zár ta után ér ke zett hí rek sze rint meg in dult az orosz gáz szál lítása.) A hely ze tet úgy lá tom, je len leg két ha zug em ber van, az egyik azt mond ja ki nyi tot tam, a má sik azt, hogy nem jött meg. Ott van nak az el len őrök, ak kor te gyék már he - lyé re a dol go kat. Vagy a mé dia ki - mon dot tan fe szí ti a húrt? Az orosz ar ra hi vat ko zik a hír adás ok sze - rint hogy ő a fel töl tés hez, hogy gázt tud jon a ve ze ték be ad ni, an - nak mi ni mum 78 bá ros nyo más alatt kell len nie Ezért a nyo má sért pénzt kér. Ké rem szé pen, ha va la - mit szol gál tat, ak kor ezt biz to sít sa, amit pe dig én fo gyasz tó ként el fo - gyasz tok, azért én fi ze tek. Ne én fi zes sek a rend szer fel töl té sé ért. TÓTH FE RENC El kell gon dol kod ni azon, hogy ta ka ré kos sá gi in téz ke dé se - ket kell be ve zet ni a la kos ság nak és a nagy fel hasz ná lók nak is. Min - den fé le kép pen meg kell vizs gál ni egyéb al ter na tív ener gi ák hasz ná - la tá nak le he tő sé gét, hogy mi lyen mó don tud ják a gáz fel hasz ná lást csök ken te ni. La kos sá gi ol dal ról vé le mé nyem sze rint a leg ké zen - fek vőbb meg ol dás, amit én is tet - tem, hogy le kell szi ge tel ni ener - gia ta ka ré kos el já rás sal a csa lá di há za kat. Fö dém, hom lok zat szi ge - te lés sel na gyon sok ener gi át meg le het fog ni. Sa ját ta pasz ta la tom ból mon - dom, hogy ez zel a szi ge te lés sel, 50%-os gázkölt ség-csök ke nést ér - tem el. Van nak, akik azt ter ve zik, hogy vis sza tér nek a ko ráb bi ve - gyes tü ze lé sű ka zá nok be ál lí tá - sára. Ezt nem tar tom meg fe le lő meg ol dás nak. Még olyan áron is meg éri a la kást szi ge tel ni, ha kész - pénz hí ján hi telfel vé tel hez fo lya - mod nak, mert hos szú tá von min - den fé le kép pen meg té rül. A nagy - fo gyasz tók nál, mint pél dá ul a mun ka he lye men a BC-nél, gáz - erő mű van. Ami kor az meg épült, már ak kor töb be ke rült az ál ta la elő ál lí tott ener gia, mint ha kint ről vá sá rol ta vol na a Bor sod Chem. A cé gek nek is el kell gon dol - kod ni uk, hogy ilyen áron ér de - mes-e üzemeltet ni, ha egy ál ta lán le he tő ség lesz er re- a jö vő ben. A hír por tál okon rend sze re sen nyo - mon kö ve tem az ese mé nye ket, tel - jes ká osz ural ko dik. Va ló szí nű nek ta rtom, hogy nem fog so ká ig el hú - zód ni a vita, va la mi lyen meg ol - dást min den fé le kép pen kel l hogy ta lál ja nak. Hal lot tam, hogy az Eu - ró pai Bi zott ság be je len tést tesz a gáz szol gál ta tó el len. Fegy ve res konf lik tus ki ala ku lá sá nak le he tő - sé gé ről is be szél nek. Ez gon do - lom, a vég ső meg ol dás len ne. Re - mél jük, si ke rül dip lo má ci ai úton ren dez ni a konf lik tust, ami ben nagy sze re pe van a so ros cseh par - la men ti EU el nök nek. Bí zom ben - ne, hogy a fe lek bé kés meg ol dást tud nak a prob lé má ra ta lál ni. VAD NAI JÁ NOS E gyértelműen el íté lem a hely - ze tet, mert vé le mé nyem sze rint ez két or szág nak a bel ügye. Orosz or - szág így akar vis sza vág ni. Nem vol na sza bad, hogy en nyi or szá - got, nem ze tet füg gő ség ben tart - son. Ha lot tam olyan ter vek ről, mint a Nabuc có. Meg kell pró bál - ni az or szág nak füg get le ní te nie ma gát az ilyen be fo lyás tól. Na pok óta hall juk, meg nyi tot ták a csa pot, és még sem jön a gáz. Re mé lem, ki tar tunk. El íté lem a kor mány po - li ti ká ját is, hogy a ma gyar nép spó - rol, és ezt a meg ta ka rí tást nem tud juk, mit hoz a hol nap, el ad ja. Nem tud juk med dig tart ez a hely - zet, de elő re lá tást igé nyel. Va la mit ott hon is ki kell ta lál ni, hogy ne csak a gáz fű tés le gyen. Le het, hogy ve gyes tü ze lé sű ka zánt fo - gok be sze rez ni, ami ez er Ft. Nem sza bad oly at ten ni, hogy ami gázt meg ta ka rít a ma gyar nép, azt el ad ják. CSER HAL MI MAR GIT Most hal lot tam ép pen a hír - adás ok ból, de re mé lem nem fog be kö vet kez ni, hogy a kor mány el akar ja ven ni a gáz tá mo ga tást, ez - zel spó rol. A fű tés na gyon rossz a la kó te le pen, 19 fok volt ná lam, be kell kap csol ni a hő su gár zót, hi - szen nincs fű tő test a für dő szo bá - ban, a wc-ben, az elő szo bá ban, csak fi ze tünk eze kért a he lyi sé ge - kért. Ha tal mas a fű tés szám la, fő - leg ami ó ta fel emel ték az alap dí jat. A gáz le ál lí tá sá val kap cso la to san az a vé le mé nyem, hogy egyik fél sem mond iga zat, min den ki ha zu - dik. Szó sze rint ezt mond ta a te le - ví zió, én meg utá na mon dom. Ez ad dig fog tar ta ni, amíg va la ki ko - mo lyan oda nem csap va la ki nek. KRIS TON SZ. ERNŐNÉ Ami kor elő ször meg hal lot tam mi lyen hely zet ala kult ki a gáz el lá - tás kö rül, meg ijed tem. Olyan la - kás ban la kunk, hogy itt nem le het más képp meg ol da ni a fű tést, nem le het ki dug ni a sze nes kály ha csö - vét az ab la kon. Lát szó lag már meg ol dó dik a prob lé ma, ez rész - ben meg nyug ta tó. A ki ala kult hely zet oka az új ság ból, té vé ből is - me re tes előt tem. Bíz tam ab ban, hogy az uk rá nok an nyi ra tö re ked - nek be jut ni az Eu ró pai Uni ó ba, hogy ha meg szo rít ják egy ki csit őket, haj la nak a meg egye zés re. Nem len ne rossz, ha más for rás ból is tud nánk gázt sze rez ni, hogy ne kel le ne en nyi re az oro szok tól füg - ge ni. Egy be szál lí tó so ha nem jó, úgy a biz ton sá gos, ha van töb b, le - het vá lasz ta ni az em ber nek, így az or szág nak is. Barnóczky Ist vánt a Vá ro si Kom mu ná lis Gond nok ság ve ze - tő jét ar ról kér dez tem, hogy mi - lyen meg ol dást lát ar ra az eset - re, ha eset leg tel je sen meg szű nik a gáz el lá tás? Re mé lem, nem ke rül sor ar ra, hogy tel jes mér ték ben meg szűn - jön a Hőközpont gáz el lá tá sa. Az or szág nak is van föld gáz ter me lé - se, il let ve ezt ki egé szí tik más eu - ró pai im port ból be szer zett gáz zal. Ez elég sé ges nek mu tat ko zik a la - kos ság ré szé re. Úgy gon do lom, át kell ér té kel ni azt, hogy az el kö - vet ke zők ben ho gyan tud ják meg - ol da ni az or szág gáz igé nyét. Füg - get le ní te ni kell ma gun kat az orosz gáz tól. Több meg ol dás van, ter - mé sze te sen ez pénz kér dé se. Az tény, hogy a vá ros Hőközpon t ja tel jes egé szé ben a gáz ra állt rá. Nem tud juk egyik nap ról a má sik - ra meg ol da ni azt, hogy más tü ze lé si mód ra tér jünk át va sár nap. A hír adás ok, már a két kor mány - fő meg egye zé sét ad ták hí rül, de hogy eb ből mi kor lesz gáz, még két sé ges. Min den eset re, már nem csak utó pia az ener gia hor - do zók vál sá ga. Idő vel ta lán el - ké szül még egy költ sé ges gáz ve - ze ték, ta lán új part ne rek után né zünk. A tu dó sok, szak em be - rek ke re sik a meg ol dást a kör - nye zet kí mé lő ener gi ák al kal - ma zá sá ra. Vis sza té rünk a kör - nye zet szen nye ző fű tés mó dok ra, vagy a nap ener gi át hasz no sít - juk, eset leg szal ma bá lák kal fű - tünk ma jd, vagy mint geo ter mi - kus nagy ha ta lom, a föld alatt ta lál juk meg a jö vő ener gia hor - do zó ját? Egy biz tos, ke res ni kell a meg ol dá so kat, mert nem jó ki szol gál ta tott hely zet ben len ni. F. Ju dit
5 Gömöri Hírmondó 5 T Á J É K O Z T A T Ó A évi szociális és gyermekvédelmi ellátások változásairól év ben a szo ci á li san rá szo ru ló, ak tív ko rú, nem fog lal - koz ta tott vagy egész ség ká ro so dott sze mély ré sze sül he tett rend sze res szo ci á lis se gély ben. A rend sze res szo ci á lis se gély - ben ré sze sü lő nek együtt kel lett mű köd nie az ön kor mány zat ál tal ki je lölt szerv vel. Ez a Mun ka ügyi Köz pont volt, il let ve te le pü lé sün kön a Csa lád se gí tő Szol gá lat év ben a szo ci á lis igaz ga tás tól és a szo ci á lis el lá tá sok - ról szó ló évi II I. tör vény mó do sí tás ra ke rült. A ko ráb - ban rend sze res szo ci á lis se gély ben ré sze sü lő el lá tot tak, már ci us 31. nap já ig fe lül vizs gá lat ra ke rül nek. A fe - lül vizs gá lat ered mé nye ként meg kü lön böz te tés re ke rül ak tív ko rú ak el lá tá sá ban két cso port: to vább ra is rend sze res szo ci á lis se gély ben ré sze sü lők ren del ke zés re ál lá si tá mo ga tás ra jo go sul tak. Fel hív juk a fen ti el lá tás va la me lyi ké re is jo go sult sze mé - lyek fi gyel mét, hogy a fe lül vizs gá lat nak ele get ten ni kö te le - ző. Rend sze res szo ci á lis se gély ben ré sze sül to vább ra is az egész ség ká ro so dott sze mély, 55 élet év ét be töl tött sze mély, va la mint aki 14 év alat ti kis ko rú gyer me ket ne vel fel té ve, hogy a csa lád ban élő gyer me kek va la me lyi ké re te kin tet tel más sze mély nem ré sze sül a Cst sze rin ti gyer mek gon do zá si tá mo ga tás ban, gyer mek gon do zá si díj ban, ter hes sé gi gyer - mek ágyi se gély ben és a gyer mek el lá tá sát nap köz be ni el lá - tást biz to sí tó in téz mény ben nem tud ják biz to sí ta ni. Ezen se - gély ben ré sze sü lők nek to vább ra is együtt mű kö dé si kö te le - zett sé gük lesz. A rend sze res szo ci á lis se gély leg ma ga sabb ös sze ge Ft/hó le het. (2009. év ben a mi ni mál bér össze ge brut tó Ft. ) Aki nem jo go sult rend sze res szo ci á lis se gély re, az ren - del ke zés re ál lá si tá mo ga tás ra lesz jo go sult. Együtt mű kö dé si kö te le zett sé gük lesz a Mun ka ügyi Köz - pont tal, ahol meg ál la po dást köt nek. Az ál lás ke re sé si meg ál - la po dás ban fog lal ta kat be tar ta ni kö te le ző, el len ke ző eset ben az el lá tás fo lyó sí tá sát meg kell szün tet ni. A ren del ke zés re ál - lá si tá mo ga tás ös sze ge meg egye zik az öreg sé gi nyug díj min den ko ri leg ki sebb ös sze gé vel. ( Ft/hó). Az Ön kor mány zat köz fog lal koz ta tá si terv alap ján igyek szik a mun ka vi lá gá ba mi nél na gyobb szám ban visz - sza in teg rál ni azo kat az em be re ket, akik mun ka vég zés re al kal ma sak. A fog lal koz ta tás idő tar ta ma mi ni mum 3 hó - nap, mi ni mum 6 órá ban. Új ele me a tör vény nek, hogy az a sze mély aki a 35. élet é - vét nem töl töt te be az ak tív ko rú el lá tás meg ál la pí tá sa kor, és ál ta lá nos is ko lai vég zett ség gel nem ren del ke zik, olyan kép zés ben kö te les részt ven ni, ame ly az ál ta lá nos is ko lai vég zett ség meg szer zé sé re, vagy szak kép zés meg kez dé sé - hez szük sé ges, kü lön jog sza bály ban meg ha tá ro zott be me - ne ti kom pe ten ci ák meg szer zé sé re irá nyul. A kép zés ben va - ló rész vé tel sza bá lya it az ál lás ke re sé si meg ál la po dás tar tal - maz za. A szo ci á lis el lá tás ra va ló jo go sult ság el bí rá lá sa kor sor ke rül a csa lád va gyo ni, jö ve del mi vi szo nya i nak vizs gá la - tá ra. Amennyi ben ezt a hi va tal vi tat ja, vé lel mez he ti, va la - mint meg ke res he ti az adó ha tó sá got, il let ve a Ma gyar Ál - lam kincs tá rat. A haj lék ta la nok ré szé re a rend sze res el lá tá - sok fo lyó sí tá sát to vább ra is a fő vá ro si fő jegy ző biz to sít ja év ben be ve ze tés re ke rül az óvo dáz ta tá si tá mo ga tás, mely ről az évi XXXI. tör vény ren del ke zik. Azon szü lők igé nyel het nek ilyen tá mo ga tást, akik ré szé - re tár gyév má jus 15-én és tárgy év no vem ber 15-én fenn áll a rend sze res gyer mek vé del mi ked vez mény re va ló jo - gosult ság, és a szü lő a gyer me két an nak az év nek az utol só nap já ig be írat ta az óvo dá ba, amely ben a gyer mek a 4. év et be töl töt te, va la mint a szü lők is ko lai vég zett sé gük ről nyi - lat ko za tot tet tek. A meg ál la pí tás hoz be szer zés re ke rül az óvo da iga zo lá sa a gyer mek óvo dai be íra tá sá nak tényéről, idő - pont já ról, és a gyer mek rend sze res óvo dá ba já rá sá ról. A rend sze res óvo dá ba já rás fo gal mát kor mány ren de let ha - tá roz za meg. A ké rel mek 2009 áp ri li sá ban be nyújt ha tók a Pol gár mes te ri Hi va tal ban. A rend sze res gyer mek vé del mi ked vez mény re va ló jo go - sult sá got az elő ző évek hez ha son ló an a jo go sult ság le jár tát meg elő ző há rom hó nap ban be le het nyúj ta ni. A nor ma tív la kás fenn tar tá si tá mo ga tá sok te kin te té ben év ben meg ál la pí tott költ ség szor zat 450 Ft-ra (a ko ráb bi 425 Ft-ról) vál to zott, mely azt je len ti, hogy az el lá tot tak ese - tén cso por tos ös szeg eme lés re ke rült sor, ame lyet a kö vet ke ző tá mo ga tás fo lyó sí tá sa kor ta pasz tal hat nak. Tá jé koz tat juk a la kás fenn tar tá si tá mo ga tást igény lő ket, hogy a ké rel mek nél szi go rú an meg vizs gál juk az adott lak - cí men be je len tett la kó, vagy tar tóz ko dá si hel lyel ren delke - ző sze mé lyek kö rét, kér jük a szük sé ges jö ve de lem iga zo lá - so kat, va la mint mun ka bér ről mun kál ta tói iga zolást, to - váb bá iga zo lást a la kás ról. A jo go sult ság meg állapítá sá nál adott kép let tel kell szá mol ni, mely nek fon tos ele me a la kás nagy sá ga négy zet mé ter ben. Elő for dul hat ugyan is, hogy egy vi szony lag kis alap te rü le tű la kás ban so kan él nek, el fo gad ha tó jö ve de lem ből, még sem sze rez nek jo go sult sá got a tá mo ga tás - ra. En nek oka, hogy a tör vény fi gye lem be ve he tő la kás nagy sá - got ha tá roz meg (1 fő 35 m 2, 2 fő 45 m 2 st b.).
6 6 Gömöri Hírmondó Hol is van a ku tya el ás va? Kö ze leg a fél évi ér te sí tők ki osz tá sá nak idő - pont ja az is ko lák ban. A gye re kek ha la dá sá ról kap tá jé koz ta tást ezen ke resz tül a szü lő, ami kis is ko lás ok nál szö ve ge sen, na gyob bak nál je - gyek se gít sé gé vel tör té nik. És a szü lők? A szü lők több sé ge sze ren csé re ko mo lyan ve - szi az is ko la jel zé se it. Meg elé ge dés sel nyug táz - za, hogy az év kö zi je gyek alap ján gyer me ke a szá má ra is várt ered ményt pro du kál ta. Adód hat ter mé sze te sen úgy is, hogy töb bet vár tő le az el - kö vet ke zen dők ben, s az eh hez ve ze tő utat kö zö - sen meg be szél ve te vő le ges lé pé sek tör tén nek a jobb ered mény ér de ké ben. No, de mi a hely zet azok kal a szü lők kel, akik év köz ben gyer me kük től még az el len őr ző, tá jé - koz ta tó fü ze te ket sem ké rik el (aláírá suk leg - alább is nem sze re pel az is ko lai be j e gyzéseknél), szü lői ér te kez le tek re, fo ga dóórák ra nem jár nak? Hogy eset leg baj van cse me té jük kel, ar ról csak ak kor ér te sül nek, ami kor a ta nu ló osz tály fő nö ke a le ve lez ge tést meg un va a gyer mek és if jú ság vé - del mi fe le lős sel meg je le nik ott ho nuk ban, vagy ne ta lán ér ke zik a rend őr sé gi idé zés. Be val lom, saj ná lom az ilyen gye re ke ket. Saj - ná lom azért, hogy ilyen csa lád ba szü let tek, s leg - több jük nek ki tö ré si le he tő sé ge sinc s, hogy éle - tén for dít son. Szá muk ra a min ta adot t, hi szen a gyer mek kö - ve ti az előt te ál ló pél dát, je len eset ben a nem tö rő - döm szü lői ma ga tar tást. Az ilyen gye rek el ké sik nap ra nap az is ko lá - ból, mert nincs aki fel éb ressze. Jó eset ben a pénzt te szik ne ki elő ző es te az asz tal ra, hogy ve - gyél ma gad nak va la mit reg ge li re. Ros szabb eset ben még pénz sinc s, az is ko lá ban ka pott in - gye nes ét ke zés csil la pít ja éh sé gét. Nem ta nít ják meg a kö zös sé gi együtt lét ele mi sza bá lya i ra sem, a fel nőt tek kel, tár sa i val szem - be ni ma ga tar tás ra. Nem le het cso dál koz ni azon ilyen előz mé nyek után, hogy konf lik tu sa i nak meg ol dá sá ra csak az erő szak al kal ma zá sát ta lál - ja, hi szen a tv-ben, a fil me ken csak ezt a meg ol - dást tá lal ják ne ki. Ban dá ba ve rő dik, el kezd ita - loz ni, ci giz ni, az is ko la mel lé jár ni. Nincs kö te - les ség ér ze te, ami je lent ke zik ab ban, hogy hi á - nyos a fel sze re lé se, nem ké szí ti el há zi fel ada ta it, nem ta nul ja meg leck éit st b. MERT NINCS KI NEK, MERT NEM KÉ RIK TŐ LE SZÁ - MON A HA LA DÁ SÁT, NEM VÁR NAK TŐ - LE SEM MIT. Ezek a gye re kek azok, akik kép zet le nül vál - nak nagy ko rú vá, a mun ka erő pi a con nem kel le - nek sen ki nek, sa ját csa lá di éle tük is ki sik lik. Ők azok, akik nél va ló szí nű sít he tő, hogy meg há lál - va a szü lői gon dos ko dást, idős ko ruk ban bán - tal maz ni ké pe sek szü le i ket is. Saj nos, egy re több az ilyen hely zet ben élő gyer mek, aki nem kap sze re te tet, vé del met, gon - dos ko dást csa lád já tól, s a cím ben meg fo gal ma - zott ku tya itt van el ás va. Egersze gi Már ta Lakások tûzvédelme Az utób bi he tek ben több ször ri asz tot ták a tűz ol tó kat la kás tü zek hez Put nokon. Va ló szí nű, hogy a nagy hi deg ben in ten zí veb ben fű tött a la - kos ság, s ez is oka volt a tűz ese tek nek. No, meg a tu dat lan ság, fi gyel met len ség. Az Óz di Tűz ol tó ság pa rancs no kát kér tük fel, hogy ta ná csa i val se gít sen az ol va sók nak ab - ban, hogy mi re vi gyáz za nak a ha son ló ese tek el ke rü lé se ér de ké ben. A la kó épü le tek tu laj do no sa i nak, hasz ná ló i - nak a sa ját és a ve lük együtt élő sze mé lyek biz - ton sá ga, anya gi ja va ik vé del me ér de ké ben a tűz - vé del mi sza bá lyok meg tar tá sát szem előtt kell tar ta ni. A la kás kom fort já hoz sok év ti zed del ez előtt szo ro san csu pán a fű té si te vé keny ség kap cso ló - dott. A tech ni kai fej lő dés ből adó dó an a ház tar - tá si be ren de zé sek ke ze lé sé ből, meg hi bá so dá sá - ból adó dó ve szé lyek azon ban meg nőt tek. A sü tés-fő zés hez hasz nált tűz he lyek ese té ben a leg gya ko ribb hi ba a tűz hely aj ta já nak nyit va ha gyá sa mi att ki pat ta nó szik ra, a le eső pa rázs em lít he tő. A tűz hely kö rül szá rí tá si cél lal el he lye zett tű - zi fa, ég he tő anyag, az előbb em lí tet tek mi att kön nyen láng ra kap hat. A ned ves tű zi fa meg gyúj tá sá nál elő for dult an nak tűz ve szé lyes fo lya dék kal va ló be lo cso lá - sa a tűz tér ben. Eb ben az eset ben az ég he tő gő - zök okoz ta lob ba nás, lán go lás az ar c, kéz égé si sé rü lé se it okoz hat ják. A fej lő dés kö vet ke ző lé pé se a te le ví zió tér hó - dí tá sa let t. Egy idő ben sű rűn for dul tak elő a tévétü zek. Ha a csat la ko zóká bel nem sé rül, a te - le ví zió te te jé re nem te szünk lo cso lan dó vi rá got, ma már nem is na gyon for dul elő tévétűz. A ház tar tá si gé pek kö zül a leg több tűz eset a hű tő gép hez, a komp res szor meg hi bá so dá sá hoz köt he tő. A szi lárd tü ze lést je len tő sen ki szo rí tó gáz is sok ve szélyt hor doz ma gá ban. A pa lac kos gáz ese té ben a nyo más csök ken tő hi á nya, az égés biz to sí tó nél kü li tűz hely égő je, hely te len csat la koz ta tá sa a ve ze té kek nek mind ma gá ban hor doz za a tra gé dia le he tő sé gét. Az em be ri fi gyel met len ség nek ró ha tó fel, ha a gyúj tó esz közt nem ké szít jük elő, a gáz csa pot vi szont meg nyit juk. A tűz he lyen fe lej tett túl he ví tett étel, olaj is láng ra kap hat. Az olaj tar tal mú étel tűz ol tá sá hoz vi zet ne hasz nál junk, mert az a tü zet fo koz za, sú - lyos sé rü lé se ket szen ved he tünk. Fi gyel jünk ar ra, hogy a la ká sunk ban mű - ködte tett elekt ro mos be ren de zé sek tel je sít mé - nye az elekt ro mos rend szer ter hel he tő sé gét ne ha lad ja meg! Hi ba ész le lé se ese tén szak em bert hív junk! Rit kán hasz ná lunk nyílt lán gú vi lá gí tó esz - közt, de az áram szü net, ün ne pek ese tén elő - kerül nek a gyer tyák, mé cse sek. Eze ket ne te - gyük ég he tő anya gok kö ze lé be, szá mol junk a láng kö rül fej lő dő hő vel! Ha le rak juk eze ket az esz kö zö ket, fi gyel jünk rá, ne hogy fel dől je nek. A la kás ban min den ki biz ton ság ban ér zi ma - gát, eb ből ere dő en a fi gyel münk is lany hul hat. A do hány zás so rán ki es het a ci ga ret tá ból a pa rázs. Az ég he tő anyag ban hu za mos ide ig min den ész - lel he tő jel nél kül meg bú jik, ma jd fél- e gy óra múl va láng ra kap. Ér de mes át gon dol ni, la ká sunk ké mé nyé nek ál la po ta meg fe le lő-e? A kar ban tar tá sá nak ide je in kább a nyá ri idő szak ban ese dé kes. A tü ze lő be ren de zé sek égés ter mék el ve ze tő - jét, füst csö vét 1,5 mé te ren ként, de leg alább egy he lyen rög zí te ni szük sé ges. A szi lárd tü ze lés hez, gáz üzem hez má sok a ké mé nyek kel szem be ni kö ve tel mé nyek. A pb-gázt tá rol ni a pin cé ben pad lá son ti los! Ál ta lá ban meg fo gal ma zott ma ga tar tá si sza - bály, hogy ne hagy juk a gyer me ke in ket fel - ügyelet nél kül, a gyúj tó esz kö zö ket zár juk el tő - lük! Új ver sek min den ki nek, min den al ka lom ra Ja nu ár 20-án Mis kol con a Mû vé sze tek Há zá ban ke rült be mu ta tás ra az Iro dal mi Rá dió leg újabb ver ses kö te te, Új ver sek min den ki nek, min den al - ka lom ra cím mel. A gyûj te mény re me kül hasz nál ha tó az év egy há zi, nem - ze ti, va la mint tár sa dal mi ün ne pe in, de hasz nál hat ja a vers sze re tõ ma gán - em ber is, ha ép pen sze rel mé nek akar ked ves ked ni. Az ér dek lõ dés meg le - põ en nagy volt, mely a szer kesz tõk ed di gi ma gas szín vo na lú mun ká ját di - csé ri. Ezt húz za alá az a tény is, hogy még a ki adás elõtt töb b, mint har - minc is ko la ren del te meg ezt a ki ad ványt. Vá ro sunk szem pont já ból kü lö nös ér de kes ség gel bír, hogy Placs kó La - jos ta nár úr né gy ver se is sze re pel a kö tet ben.
7 Gömöri Hírmondó 7 M i t v á r u n k a e s é v t õ l? El bú csúz tat tuk a 2008-as évet, há zi bu li ban, na gyobb tár sa ság - ban, szó ra ko zó he lyen, vagy a csa - lád ban, eset leg egye dül a te le ví zió előtt ül dö gél ve. Éj fél kor, ami kor meg szó lalt nem ze ti éne künk: a Him nusz, vis sza gon dol tunk az el - múlt esz ten dő re, a bol dog és ne héz pil la na tok ra egy aránt. Ilyen kor szin te min den ki ben meg fo gal ma - zó dott, hogy mik azok a fon to sabb dol gok, amit si ke rült meg va ló sí ta - ni, vagy mi az, amit az új esz ten dő - ben sze ret ne el ér ni. So kan új évi fo ga dal mat tet tek, rossz szo ká sa ik el ha gyá sá ra. Azt his szük, hogy a nap tá ri év utol só per cé vel meg sza ba dul ha - tunk a múl tunk tól, a gond ja ink tól, és új éle tet kezd he tünk. Pe dig tud - juk, hogy nem kell ah hoz új év nek kez dőd nie, hogy va la mi más ba kezd jünk, hogy vál toz zunk, hogy vál toz tas sunk. Van nak, akik nek me rész el kép - ze lé sei van nak és olya nok is akad - nak, akik sem mit sem vár nak, még ter vez ni sem mer nek, mert nem tud ják, mit is hoz ma jd a hol nap. De mit is vár ha tunk a 2009-es év - től? Er re a kér dés re ke res tem a vá - laszt: Én csak azt mon dom, hogy ne le gyen ros szabb a ta va lyi nál. A leg - fon to sabb, hogy egész ség le gyen, ne ke rül jek kór ház ba. Ab ból a csepp nyug díj ból már én el le szek, meg ta nul tam én a spó ro lást a hosz - szú évek alat t. Fél tem, hogy el ve - szik-e a 13. ha vi nyug dí jat, de az meg ma radt. Már én ru há ra nem - igen köl tök, en ni va ló ra sem so kat; csak a gye re ke ket saj ná lom, mesz - sze lak nak, épít kez tek, fi ze tik a részle te ket, rit kán jön nek, sok ba van a ben zin. Ter mé sze te sen, mint min den év ben ne kem is van új évi fo ga dal - mam, még pe dig az, hogy le szo kom a do hány zás ról. Nem em lék szem rá, hogy hány éve fo gad tam meg elő ször. Most elő ször si ke rült meg - áll nom, hogy ed dig még nem gyúj - tot tam rá. Egyik oka, hogy egész sé - ge seb ben él jek, má sik pe dig az, hogy ret te ne tes nagy adó ez szá - mom ra, és eb ben a ne héz gaz da sá gi hely zet ben nem en ged he tek meg ma gam nak ilyen lu xust, hogy el - füs töl jem a pénzt. Na gyon sok a ki - adá som így is. Tu dom, hogy na - gyon ne héz év vár ránk, de fö lös le - ges elő re ma ga mat ez zel stresszel - nem, elég lesz ak kor ag gód nom, ami kor ép pen va la mi lyen prob lé - má val ta lá lom ma gam szem ben. Ha min dig ezen jár na az es zem, be - le is őrül nék. 25 éve be csü let tel dol go zom, a fér jem mel együt t, s csa lá dunk ban az élet szín vo nal év ről év re esik. A csek kek ki fi ze té se, az alap ve tő élel - mi sze rek be szer zé se után már nem jut pénz ar ra, hogy fél re te gyek a csa lád nak egy nya ra lás ra, egy ki - sebb la kás fel újí tás ra. Ré gi az au - tónk, le cse rél ni nem tud juk, de leg - alább is nem mer jük. Igaz, hogy most ol csób ban le het ne hoz zá jut ni, de ne he zen ad nak köl csönt, és ha va la mi köz be jön, va la me lyi künk mun ka nél kü li ma rad, ak kor mi ből fi zet jük? Egy sze rű en ter vez ni nem le het. Élünk a má nak és kész, pe dig még fi a ta lok va gyunk. Ez zel men - nek el az évek. Én már na gyon vár tam a et, mert most fo gok érett sé giz ni, fő - is ko lá ra fel vé te liz ni. Re mé lem si - ke rül, csak az len ne jó, ha ingyenes hely re jut nék be, mert ak kor va la - mi vel kön nyebb len ne a szü le im - nek, ha a tan dí jat nem kel le ne ne kik fi zet ni ük. Ha csak fi ze tős re ju tok be, ak kor nyá ri mun kát vál la lok, az a lé nyeg szá mom ra, hogy be jus sak a fő suli ra. Új évi fo ga dal munk nem volt, de azt el ter vez tük, hogy eb ben az év ben mit sze ret nénk el ér ni. Je len - leg al bér let ben la kunk, ami ért elég so kat kell fi zet ni, ezért úgy dön töt - tünk, hogy la kást ve szünk. Eu ró ala pú hi telt vet tünk fel, ezért sze ret - nénk, ha a fo rint meg erő söd ne. Mind a ket ten köz al kal ma zot tak va gyunk, re mél jük szük ség lesz ránk a mun ka he lyün kön. Iz ga tot tan fi gyel tük a 13. ha vi il let mé nyek ala - ku lást, de azt sze ren csé re nem ve - szít jük el. Fé lő azon ban, hogy a kis - lá nyom ra, nem fo gom meg kap ni a csa lá di pót lé kot. Nagy ter ve ink nin - cse nek, de egy-két nap ra sze ret - nénk el men ni va la ho vá ki rán dul ni, vagy nya ral ni, mert nász úton sem vol tunk. S hogy va ló já ban mi lyen lesz a 2009-es év? Egy elő re még rej tőz - kö dik elő lünk, nem tud hat juk, hogy ki nek hoz örö met vagy bá na tot, ki - nek sze gény sé get eset leg gaz dag sá - got. Egyet azon ban min den ki érez, hogy ke mény, ne héz év előtt ál - lunk, hi szen hó na pok óta mást sem le het hal la ni, mint hogy ki tört a gaz - da sá gi vál ság, bi zony ta lan ság ural - ko dik a pi a con. A vál lal ko zá sok nem tud ják, hogy mit te gye nek a meg vál to zott kö rül mé nyek kö ze - pet te. Több nagy vál la lat is ar ra kény sze rül, hogy át me ne ti leg be - zár ja ka pu it. A vál lal ko zók nak a ki - adás csök ken tést te kint ve a leg egy - sze rűbb lé pés nek az al kal ma zot tak el bo csá tá sa tűn het, hi szen a lét - szám le épí tés azon na li ered mén nyel jár. S ez az, ami től na gyon fél nek az em be rek: c sak mun ka le gyen, a mun ka he lyem ma rad jon meg. Mert van nak még olyan em be rek, akik ab ból él nek, hogy nap mint nap el jár nak dol goz ni. Deczk iné Hor váth Ilo na SZEBB KARÁCSONYÉRT Me gyei in téz mény ren dez vé nyé nek adott ott hont vá ro sunk, pon to sab ban a Péczeli Ál ta lá nos Is ko la a kö zel múlt ban. A Mis - kol ci Gyer mek vé del mi Kör zet és Te rü le ti Gyer mek vé del mi Szak - szol gá lat dol go zói, és az Óz di Ne ve lő szü lők Klub ja jó idő pon tot vá lasz tot tak és szép cél ér de ké ben moz gó sí tot ták a meg hí vot ta - kat. Cél juk az volt, hogy ka rá csony ra az in téz mény hez tar to zó Be - fo ga dó Ott hon la kó i nak a zok nak a gye re ke knek, akik ön hi bá ju - kon kí vül el hagy ni kény sze rül tek csa lád ju kat aján dé kok ra, já té - kok ra, kü lön fé le esz kö zök re gyűjt se nek. Ah ogy meg nyi tó já ban Lukác sné Ju hász Már ta igaz ga tó el - mond ta, sok ná luk tar tóz ko dó gye rek nek sem mi lyen em lék ké pe nincs a ka rá csony ról. Ta más Bar na bás, vá ro sunk pol gár mes te re mi ni Hi- Fi tor nyot aján dé ko zott a gye re kek nek és hos szú so rok - ban so rol hat nám fel mind azo kat az in téz mé nye ket, vál lal ko zókat, ma gán sze mé lye ket, akik ada koz tak a cél ér de ké ben. Fon to sabb - nak tar tom, hogy meg em lít sem azo kat a gye re ke ket, pl. Jó nás Vanesszát, aki pél dá ul ver sé vel, il let ve a na gyob ba kat, akik mun - ká juk kal se gí tet ték az est si ke rét. Va la men nyi en, a ven dé gek, dol - go zók és gye re kek, akik meg je len tek ot t, tet tek an nak ér de ké ben, hogy szebb le gyen az ün nep és át él het ték ád vent ben az ön zet len se gít ség nyúj tás ér zé sét. F. Judit A nyugdíjasok karácsonyi összejövetelére ismét sokan elfogadták az önkormányzat meghívását. ******************************************
8 8 Gömöri Hírmondó A D N I J Ó! 2008-ban sem tel tek ese mény te - le nül a ka rá csony előt ti na pok a Put no ki Idő sek Ott ho ná ban. Sze - ren csé re akad nak még vá ro sunk - ban olyan szer ve ze tek, kö zös sé gek, akik nem fe led kez nek el az idős em be rek ről, és szív ügy ük nek te kin - tik, hogy egy kis aján dé kot te gye - nek le az ott hon la kó i nak ka rá - csony fá ja alá. Az idén is im már má so dik al - ka lom mal a FI DESZ put no ki szer ve ze té nek női ta go za ta sze re - pelt nagy si ker rel ná lunk, ver sek - kel, da lok kal szí ne sít ve az ün nep - vá rás nap ja it. A la kók bol do gan éne kel ték együtt a lá nyok kal, asz - szo nyok kal az is mert dal la mo kat, és tap sol ták meg a szín vo na las mű - sort. A Se ré nyi Lász ló Ál ta lá nos Is - ko la di ák jai bet le he mes já ték kal ked ves ked tek az idős em be rek nek, fel ele ve nít ve a lu cá zás nép szo ká sát is. A gye re kek kis sé meg il le tőd ve, de nagy sze re tet tel ad ták elő mű so - ru kat, és büsz kén fo gad ták a gra tu - lá ci ó kat a la kók ré szé ről. Az in téz mény dol go zói az idén is fel ke res tek né hány vá ros ban élőt, vagy hely ben vál lal ko zást üze mel - te tőt, hogy ado má nyuk kal já rul ja - nak hoz zá az Idő sek Ott ho na la kó i - nak meg aján dé ko zá sá hoz. Ta valy in dí tot tuk út já ra ezt a kez de mé nye - zé sün ket, ami kor sok szép meg le - pe tés ke rült a fa alá, és sok rán cos ar con csil lo gott könny csepp kö szö - net képp, hogy gon dol tunk rá juk. Saj nos most ke ve seb ben gon dol ták azt, hogy ad ni jó, és vis sza uta sí - tot ták a ké ré sün ket, de azért tud tunk min den ki nek aján dé kot ad ni, és ez - zel nagy- nagy örö met sze rez ni. Fe - led he tet le nek azok a pil la na tok, ami kor gyer me ki öröm mel bon to - gat ják a cso ma go kat a mun ká ban meg fá radt rán cos kezek... Em be rek! AD NI JÓ! Kö szön jük azok nak, akik so kat ad tak 33 idős, nagy részt csa lád nél - kül, az in téz mény ben ün nep lő em - ber nek, és ked ves mű so ruk kal, vagy fel aján lá suk kal szeb bé tet ték ün ne pün ket. Áll jon itt most azok - nak a név so ra, akik az aján dé ko kat fel aján lot ták: Nem maradtak elhagyatottan karácsonykor sem az Idősek Otthonának lakói Lukác sné Buri Ani ta Best Aján - dék Kon dás Béláné Sis si il lat szer Fábry Ka ta lin Ped alion Kft. Ka to na Pál al pol gár mes ter úr Dr. Laczkovich Ka ta lin Dr. Bodó Hed vig Dr. Mur ta da Ab del Mayed Bod nárné Her ná di No é mi Zöld ség-gyü mölcs ke res ke dés Mag yari Zsolt vál lal ko zó Papp Bé la vál lal ko zó Rá ki De zső vál lal ko zó Tóth At tiláné vál lal ko zó Cson gor Lás zlóné vál lal ko zó Ma gyar Pé ter M-100-as Ve gyes - ke res ke dés Gu ba Krisz ti án Krisz-Krak sz Pa - pír-író szer Haj dú Péterné Pa pír- író szer Kadlic skó Béláné An ge li ka Pa ti ka Barnáné Ta má si And rea és Szá - madóné Ta má si Ed it Fló ra Vi rág - üz let Ko vács Bé la Vi rág üz let Ka rát Ru há zat Fõzzünk! Fõzzünk játszóteret! El ső ol va sat kor ta lán fur csá nak tűn het a cím ben meg fo gal ma zott fel szó lí tás. Egy kis hát tér-in for má - ció után azon ban bi zo nyos sá vá - lik: na gyon is he lyén va ló az ál lít - mány és a tár gy ilyen ér tel mű egyez te té se. Egy kü lön le ges öt let tel állt elő a De li kát Mar ke ting Csa pa ta ben. Or szá gos ját szó tér épí tő prog - ra mot hir de tett meg, mely ci vil ösz - sze fo gás ra ala poz va köz te rü le ti ját - szó te rek épí té sé re, il let ve ré gi ek fel újí tá sá ra te rem tett le he tő sé get. En nek az or szá gos mé re tű fel hí - vás nak a lé nye ge az volt, hogy az eu ró pai uni ós szab vány nak meg fe - le lő, kor sze rű ját szó te rek kel ju tal - maz ták egy- e gy te le pü lés la kó i nak együtt mű kö dé sét, a fel hí vás ban köz zé tett sza bá lyok nak meg fe le lő gyűj tő mun ká ját. Szü lők, nagy szü lők, ta ná rok és di á kok; a te le pü lé sek in téz mé nyei, vál lal ko zói és köz sze rep lői fog tak ös sze, hogy csat la koz ván a fel hí - vás hoz pá lyá za to kat nyújt sa nak be az Unilever Ma gyar or szág Kft. cí - mé re. A ne mes cél ér de ké ben a sze rep - lők nek csu pán fel kel lett is mer ni - ük a ci vil ség ben rej lő erőt, tar ta ni a lel ke se dést ön ma guk ban és egy - más ban, va la mint a ját szó tér épí té - sét vagy fel újí tá sát meg cél zó pá lyá - zat fel té te le ként mi ni mum 1000 gramm nyi ter mék vo nal kód ját pos - tá ra ad ni. Az öt let ből az el múlt két év ben va ló sá gos or szá gos ját szó tér láz - zá ki szé le se dő prog ram so rán ti - zen hét ját szó tér ké szült el, mint egy 100 mil lió fo rint ból. Ezek az ada tok azért is fi gye lem re mél tó ak, mert sem 2007-ben, sem 2008-ban nem ír tak ki ál la mi vagy uni ós pá lyá za - tot eb ben a tárgy kör ben. Két si ke res év után a De likát8 to - vább foly tat ja a Főz zön 8 ját szó te - ret! prog ram ját, így 2009-ben is - mét ny olc új és biz ton sá gos ját szó - tér re pá lyáz hat nak a te le pü lé sek la - kói. Eb ben az év ben hat ját szó tér sor so lás út ján épül fel az or szág kü lön bö ző pont ja in, a he te di ket a leg több pá lyá za tot be kül dő te le pü - lés nye ri, a nyol ca dik ját szó tér pe - dig au to ma ti ku san azé a te le pü lé sé lesz, ahon nan a la kos ság szá má hoz vi szo nyít va a leg több be kül dés ér - ke zik. Mi nél több pá lyá zat tal in dul egy- e gy te le pü lés, an nál na gyobb az esé lye, hogy a hat re gi o ná lis sor - so lás va la me lyi kén ki hú zás ra ke rül, il let ve az utol só két ját szó tér ért foly ta tott küz de lem ben is az él re tör het. Idén Put nok vá ros la kos sá ga is csat la koz ni kí ván a já ték hoz. A si - ke res helyt ál lás ér de ké ben kér jük, Ön is tá jé ko zód jon a prog ram ról (bő vebb in for má ció: a www. de li k- a t.hu, www. foz zon jat szote ret.hu in ter netes ol da la kon, a vá ros ban ki - he lye zett pla ká to kon, szó ró la - pokon, a Put nok Vá ro si Te le ví zió kép új sá gá ban ol vas ha tó). A re cept fel ku ta tá sa után már csak egy-két hoz zá va ló ra van szük ség ah hoz, hogy a te le pü lés esé lyt kap has son egy új ját szó tér épí té sé re: az in téz mé nyek, vál lal - ko zá sok ön kén te se i re, a vo nal kó - dok gyűj té sé ben részt ve vő bol tok er re a cél ra ki je lölt lá dá i ra, az ügyért ál do za to kat ho zó ci vil la kos - ság vo nal kódgyűj tő ak ci ó i ra. Főz zünk, főz zünk ma gunk nak egy új put no ki ját szó te ret! egy főz ni és ját sza ni sze re tő édes anya
9 Gömöri Hírmondó 9 T ö r õ d j ü n k e g y m á s s a l Az utób bi évek ben las san hoz zá - szok tunk az eny he, hósze gény te - lek hez, me lye ket vall juk be, a gye - re kek ki vé te lé vel, nem iga zán bán - tunk. Ki sebb fű tés költ ség, ke ve - sebb bal eset a jár mű és gya lo gos - for ga lom ban, sok kal kel le me sebb kom fort ér zet. Az tán íme glo bá lis fel me le ge dés ide vagy oda a té l is - mét ré gi ar cát mu tat ja. Csú szós utak, hó, -20 C-os hi deg, meg nö ve - ked tet fű tés, re zsi, nem be szél ve a tü ze lő anyag ok be szer zé sé ről. A hí rek ben saj nos gyak ran hal la - ni ki hű lés okoz ta ha lál ese tek ről is, me lyek kel lő oda fi gye lés sel, tö rő - dés sel ta lán meg előz he tő ek let tek vol na. A Szo ci á lis és Mun ka ügyi Mi nisz té ri um fel hí vás sal for dult az ön kor mány zat ok hoz a té li krí zis - hely zet re va ló te kin tet tel, mely nek leg fon to sabb cél ja, hogy fel hív ja a fi gyel met a ki hű lé ses ha lál ese tek meg elő zé sé re. Az írá sos anyag gal kap cso la to - san put no ki Csa lád se gí tő és Jó lé ti Szol gá lat ve ze tő je Ma ri ann bő - vebb tá jé koz ta tást is nyúj tott la - punk nak. Ter mé sze te sen szol gá la tunk - hoz is el ju tott a fel hí vás, ami nek lé - nye ge, hogy egy ki csit na gyobb fi - gyel met szen teljünk a la kó kör nye - ze tünk ben, szom szé dunk ban élő em ber tár sa ink ra, ne le gye nek ilyen tra gi kus ha lál ese tek. Kik szá mí ta nak el ső sor ban ve szé lyez tet ett nek? Egye dül ál ló, ma gá nyo san élő, idős vagy be teg em be rek, akik sa ját la ká suk ban nem ké pe sek meg fe le - lő en gon dos kod ni a fű tés ről, a tü ze - lő anyag be szer zé sé ben, fel hasz ná - lá sá ban pe dig se gít ség re szo rul nak. Ezen em ber tár sa ink fo ko zott fi gyel met igé nyel nek, ami egy faj ta jel ző rend szer ki épí té sét is felté te - lez i Ez így van. Csak ös sze fog va tu dunk eze ken az em be re ken se gí - te ni. Eh hez a rend szer hez Put nok vá ros la kos sá ga ugyan úgy hoz zá - tar to zik mind szol gá la tunk szak em - be rei, a há zi or vos ok, a vé dő nők, lel kipász to rok. Mind ös sze egy jel - zés ér té kű te le fon vagy be je len tés is se gít het baj ba ju tott em ber tár sa in - kon, ha nem kö zön nyel szem lél jük a min den nap ok tör té né se it. Vá ro sunk ban ugyan nem jel - lem ző, de ta lán a haj lék ta la nok még ve szé lyez te tet teb bek. Igen, fő leg a na gyobb vá ro sok - ban. Saj nos Put nokon nin csen haj - lék ta lan szál ló vagy nap pa li me le - ge dő, ilyen jel le gű he lyi sé gek leg - kö ze lebb Óz don vagy Mis kol con ta lál ha tó ak. Van tu do má so tok put no ki haj lék ta la nok ról, ha igen ho gyan tud tok raj tuk se gí te ni? Tény, hogy a vá ros köz pont ban min den nap be le bot lunk olyan em - ber tár sa ink ba, akik ki né ze te, vi sel - ke dé se el len ér zé se ket vált ki be lő - lünk és haj la mo sak va gyunk őket haj lék ta la nok nak ne vez ni, te kin te - ni. Tu do má som sze rint az éj sza ká - kat ők nem az ut cán töl tik ren del - kez nek in gat lan nal, ahol a tü ze lést meg tud ják ol da ni. Saj nos azon kí - vül, hogy fel ajánl hat juk a haj lék ta - lanszál ló ra va ló be szál lí tás le he tő - sé gét, vagy a le rom lott egész sé gi ál - la pot ra va ló te kin tet tel a kór ház ba szál lít ta tást, ne tán a ru ha ado má - nyok kal va ló se gít ség adást, nem so kat te he tünk, kö te lez ni nem le het sen kit. Itt megint csak ar ra kér ném önö - ket, sen ki ne men jen el az ut cán ma - ga te he tet le nül fek vő em ber mel lett, ha tu do mást sze rez se gít ség re szo - ru ló em ber tár sá ról hív ja a rend őr sé - get, a men tő ket vagy akár min ket. Ne fe led jék, egy ap ró gesz tus éle tet ment het. Te le fon szá munk: 48/ Cím: Tom pa M. út 33. Sza konyi Egyesület az idegenforgalom fellendítéséért A 2008-ban alakult Aggteleki-karszt és Térsége Turisztikai Közhasznú Egyesület (ATTKE), mely január 17-én tartotta első közgyűlését Jósvafőn, a Tengerszem Szállóban. Az eseményre az ózdi, edelényi és kazincbarcikai kistérségből várták a térség turisztikai szerep lőit. Az egyesület célja és feladata, hogy az Aggteleki-karszt és térségében szervezi, serkenti és segíti a turisztikai szereplők tevékenységét, ellátja az idegenforgalommal foglalkozók érdekképviseletét, összehangolja a gazdasági szereplők tevékenységét. Célja továbbá az Aggteleki-karszt és térsége, mint utazási célterület, idegenforgalmának fellendítése, a térségbe érkező vendégek számának növelése, a turisztikai termékfejlesztés, a turisztikai szezon meghosszabbítása; valamint az Aggteleki Nemzeti Park és térségében a természeti és kulturális örökség védelme, megőrzése és bemutatása. Mindezt a fenntartható fejlődés szelle mi sé - gében. Szakmai feladatuknak tekintik: a térség tervezett turisztikai fejlesztéseinek koordinálását, a térségi turisztikai programcsomagok kialakítását, létrejöjjön egy komplex, fenntartható turisztikai termék - kínálat, az egységes marketingkommunikációt, minőségbiztosításhoz szükséges védjegyrendszer kialakítását, működésre alkalmas munkaszervezet létrehozását. A szervezet hatékony működésének eredménye reményeik sze - rint: erősödik a természeti és kulturális értékek megbecsülésének szellemisége, erősödik a térségi turizmus versenyképessége, javul a helyben élő lakosság életminősége, a térség élhetősége. A januári közgyűlésen a térségben zajlott turisztikai beruházások, projektek beszámolóit követőn többek között az ez évi programtervet és pályázati lehetőségeket vitatták meg. Az idei Menjünk világgá! miskolci utazás kiállítás belföldi díszvendége Aggtelek és Jósvafő lesz. Gömöri Hírmondó Kiadja:Putnok Városi Televízió Közhasznú Társaság 3630 Putnok, Rákóczi út 2. Felelôs kiadó: Pásztor János Putnok Városi Televízió Közhasznú Társaság ügyvezetôje HUISSN Fôszerkesztô: Egerszegi Márta A szerkesztôbizottsági tagok: Darnyi Béla (tiszteletbeli szerkesztőségi tag) Deczkiné Horváth Ilona Fábián Judit Placskó Klára Szakonyi Zsolt Szedés, tördelés, nyomda: Press+Print Kft Kiskunlacháza Gábor Áron u. 2/a Tel: 06(24)
10 10 Gömöri Hírmondó Diákönkormányzati program a Serényi iskolában Tar tal ma san tel tek az el múlt hó na pok a Se ré nyi Lász ló Ál ta lá - nos Is ko lá ban, ahol a di ák ön kor - mány zat szer ve zé sé ben szá mos prog ram kö zül vá laszt hat tak a di á - kok. Ok tó ber ben az al sós ta nu lók ré szé re fa li új ság-ké szí tő ver senyt hir det tünk takarékosság cím mel tá jé koz tat Ter nyik An drás né, az al sós di ák ön kor mány zat ve ze tő je. No vem ber hó nap ban sor ke rült a már ha gyo má nyos őszi ve tél ke - dőnk meg ren de zé sé re, mely nek té - má ját a szín pom pás év szak szol gál - tat ta. A fel ada tok ban a gye re kek meg csil log tat hat ták kre a ti vi tá su - kat, sőt ma nu á lis kész sé gü ket is. A de cem ber gon do lom, a ka - rá cso nyi ké szü lő dés je gyé ben zaj lott? Így van. Az ün nep vá rás já té kos fel ada tok kal tar kí tott könyv tá ri fog lal ko zás sal kez dő dött, ma jd az ebéd lő is meg telt gyer mek zsi vaj jal. Mé zes ka lács il lat ter jen gett a le ve - gő ben, ké szül tek az aján dék ta sa - kok, iga zi kis Mi ku lás-gyár ra ha - son lí tott az ét ke ző. A 4. osz tá lyos ta nu lók gyö nyö rű ka rá cso nyi mű so ra nem csak az is - ko lánk ban, de az Öre gek Ott ho ná - ban is si kert ara tott. Ho gyan ke rül ös sze ál lí tás ra a DÖK prog ram egy- e gy tan év fo lya mán? for du lok Re mé nyi Józsefné fel sős ve ze tő höz. A prog ra mok min den tan év - kez dés kor a gye re kek ja vas la tai, ké ré sei alap ján ke rül nek ös sze ál - lí tás ra. Több sé gük ha gyo má nyos ren dez vény, de igyek szünk újí tá - sok kal is bő ví te ni a re per to árt. Ha von ta egy prog ra mot ter ve - zünk, igény be vé ve a szá mí tó gép és az In ter net kí nál ta le he tő sé ge - ket. Az el múlt pár hó nap ra vo - nat ko zó lag, mely ese mé nye ket em lí te néd a mun ka terv ből? Pa pír gyűj tés, ün ne pi meg em - lé ke zés, dis co állt az őszi pa let tán, de cem ber ben a bet le he me zés ha - gyo mány te rem tő szán dék kal ke rült meg szer ve zés re. A gye re kek vá - rosszer te be mu tat ták a já té ku kat rend kí vü li si kert és tet szést arat va. A ka rá cso nyi ké szü lő dés egyéb tar - tal mas prog ra mo kat is kí nált di ák - ja ink szá má ra. Ilyen volt pél dá ul a gyer tya ön tés. El ér kez tünk januárhoz. Az új év el ső hó nap ja a ta nul - má nyi ver se nye ké lesz is ko lánk - ban. A ta nu lók mind re ál, mind hu mán tár gyak ból szá mot ad hat - nak tu dá suk ról, de lesz le he tő ség az ének tu dás és a he lyes írá si kész ség meg csil log ta tá sá ra is mindkét ta go za ton. Sza konyi A SZTÁ ROK A FE JÜK RE ES TEK ÉS EGYÉB KUL TÚR MÛ SOR OK Dr. Hor váth Ág nes volt egész ség ügyi mi nisz ter a fe jé re es et t! Na, nem úgy, ah ogy Önök gon dol ják, ne örül je nek ne ki, ha nem az egyik ke res ke - del mi adó show mű so rá ban. Két leg né zet tebb ke res ke del mi adónk mű so - ra it, már csak azért is vé gig néz tem, hogy tud jam, mit is lát nak gye re ke - ink, fi a tal ja ink, ho gyan kul tu rá lód nak. Meg ál la pí tá som, ha az egyik csa tor ná nak van va la mi mű sor öt le te, lát szik, hogy a má sik más cím mel rá kont rá zik, il let ve ko pí roz za azt. Bé ka pers pek tí va, mond ja a kul tú rem ber ezek ről a mű so rok ról. Győzike show, és én még azt hit tem en nél lej jebb már nem le het sül lyed - ni, de a sztá rok a fe jük re es tek és a cele bek er re rá fe lel nek. Dél után gye - re ke ink pél dát ve het nek lant mű vé szünk ről, ah ogy sza bad dá vál va gusz - tus ta la no dik a ta ka ró alat t, ma jd mez te len ke dik. Sze rin te ez a sza bad ság! Győzike meg azt sem tud ja mi az a ri pacs, de or dít, ha do ná szik, vé di el le - ne a női be csü le tet, mert egész más ra gon dolt. A má sik ke res ke del mi adón a volt mi nisz ter as szony esik a fe jé re. Van itt megasztár új zsű ri vel, megatánc, csak más cím mel. Ap ro pó az új zsű ri. Frid erikusz sza va i val él ve unc si a ré gi hez ké pest. De ez már es ti tör té net. Dél után még ki Mó - ni káz hat juk ma gun kat, il let ve Joshi Bharat, a volt báb szín ház be li szí - nész oszt ja az észt a részt ve vők nek, két perc alatt meg old va egy- e gy élet több év ti ze des tra gé di á ját. Az a ba j, hogy ezek ben a mű so rok ban nem két fo rin to kért sze rep lő is - mert em be rek nek a ká rom ko dá sát, hisz ti zé sét, bő gé sét st b. néz zük, és nem azo kat a ki tar tó szor gal mú, te het sé ges spor to ló kat, éne ke se ket, mű - vé sze ket lát juk ben nük, akik pél dát mu tat hat ná nak if jú sá gunk nak, gye re - ke ink nek. Még csak nem is a hét köz na pi ar cu kat lát hat juk, ha nem az ösz - sze zárt ság ál tal oko zott sok kolt han gu la tuk kal ta lál ko zunk, ami sen ki nek sem jó. Saj nos ők ez zel tud nak pénzt sze rez ni, és gon do lom, vis sza néz ve min den ki szé gyen ke zik, hogy mi be is ment be le, mit is tesz a pénz ve le. Gye re ke ink nek nem ma radt meg a szín ház va rá zsa és az ol va sás szép - sé ge, hi szen túl drá ga szó ra ko zás. A kul tú ra ma már nem köz kincs. Plac skó Klá ra Put no ki Pol gár In fó V Á R O S I B Á L FEBRUÁR 14-én A P u t n o k V á r o s é r t E g y e s ü l e t i s m é t m e g r e n d e z i h a g y o m á n y o s J Ó T É K O N Y S Á G I B Á L J Á T. A s z ó r a k o z t a t á s r ó l a C A L Y P S O e g y ü t t e s g o n d o s k o d i k. A z e s t s z t á r v e n d é g e : Z o l t á n E r i k a. J e g y e k a z e g y e s ü l e t v e z e t õ s é g i t a g j a i n á l, i l l e t v e a z e g y e s ü l e t k é p v i s e l õ c s o p o r t j á n a k t a g j a i n á l v á s á r o l h a t ó k m e g.
11 Gömöri Hírmondó 11 Nagy siker volt Putnokon Machiavelli reneszánsz komédiája a Mandragóra, Arany Beáta rendezésében nagy sikert aratott a putnoki Bányász Művelődési Ház színháztermében A reneszánsz éve alkalmából divatossá vált a színházakban és a pódiumokon olyan komédiák előadása, melyek már a középkorban is sikeresek voltak. Ennek apropójából Arany Beáta aki már több színházi előadást is életre hívott, írt és rendezett a közelmúltban a Mandragóra című darabot vitte elvitathatatlan sikerre. A lelkes nevesincs színtársulatával fergeteges előadást produkáltak, egy rendkívül kellemes estét szerezve ezzel a művészbarát közönségnek. A szereplők profi módon, jól felkészülve, korhű kosztümökben még jobban fokozták a hangulatot. A szövegtudás szinte megidézte a középkor sej - telmes hangulatát. A komédiában szinte percnyi jelenet sem volt, mely ne fakasztotta volna mosolyra a nézőt. A szerelmi vágy olyan humoros és vidám történést foglalt magába a jelenetben, hogy akarva, akaratlanul a néző, ha éppen nem nevetett, lélegzetét visszafojtva, síri csendben várta a következő humorbombát. Az egész társulat egy jól összeszokott fiatalokból álló profi csapatként állt helyt ezen az előadáson. A közönség a színészeknek kijáró szűnni nem akaró vastapssal köszönte meg az emlékezetes előadást. Szereplők: Callimaco (ifjú nemes): Czeglédi Sándor Siro (életunt szolga): Szabó Gál Tamás Nicia (együgyű ügyvéd): Kepecz Zsolt Liguria ( huncut cigány leány): Tábori Eszter Sostrata (álszent anya): H. Járó Zsuzsanna Timóteusz (iszákos pap): Honti Zsolt Lucrezia (Nicia felesége): Bartha Gabriella Jelmeztervező: Gere Tünde Ügyelő: Lenkey László Súgó: Székely Ákos Fény-és hangtechnika: Putnok Város televízió: Icsó Lajos Rendezte: Arany Beáta Niccolo Machiavelli ( ) firenzei politikus, író, a reneszánsz egyik legnagyobb és talán a legelismertebb gondolkodója. A machiavellista politikus a cél szentesíti az eszközt máig vitatott filozófiája A fejedelem című művében mutatja meg magát igazából. A Mandragóra című színművét 1512-ben írta. Háy János írta-dolgozta át, aki József Attila- és Füst Milán-díjas költő, író, és jelentős műfordító. Drámái az utóbbi években jelentős szerepet töltenek be a magyar színházakban. Tamás István SZAVALÓVERSENY A Péczeli Jó zsef ÁMK Ál ta lá nos és Alap fo kú Mű vé sze ti Is ko lá ja évek óta sza va ló ver senyt szer vez név adónk tisz te le té re. Így tör tént ez idén de - cem ber ben is. A meg mé ret te tés re nem csak put nok i, ha nem kör nyék be li is ko lák iro - dal mat sze re tő di ák jai is je lent kez tek. Öröm volt lát ni, hogy van nak fi a ta - lok, akik nem csak a tech ni ka vív má nya it ré sze sí tik előny ben, ha nem a ver sek vi lá gá ban is szí ve sen ka lan doz nak. Ez a ver seny jó le he tő ség volt szá muk ra, hogy ös sze mér hes sék tu dá su kat és ha son ló ér dek lő dé sű tár sa - ik kal ta lál koz has sa nak. Idén is két ka te gó ri á ban ad hat ták elő kö te le ző és sza ba don vá lasz tott ver se i ket ban a kö te le ző ver sek Ba bits Mi hály mű vei kö zül ke rül - tek ki, hi szen nagy köl tőnk 125 éve szü le tett. Köl te mé nyei ma is al kal ma - sak ar ra, hogy gon do la ta it, ér zé se it to vább gon dol ják az ol va sók. A zsű ri - zés nem kön nyű fel ada tát, olyan szak em be rek vál lal ják, akik évek óta vis sza té rő ven dé gei ren dez vé nyünk nek. Gre gor En dréné, Kerekesné Soós Má ria, Zsuponyóné Újváry Má ria, Sán dorné Gyurcsik Eri ka, Fó nagy Ist ván és egy új se gí tő Farkas né Ko csis Il di kó tu dá suk, em ber sé gük leg ja vát ad va vé gez ték ezt a ne héz fel ada tot. A jó han gu la tú ver sen gés után el ér kez tek a leg fe szül tebb per cek. Az if jú ver seny zők meg is mer het ték a zsű ri dön té sét, ame ly a kö vet ke ző: 5-6. o.: I. Kisze ly Ge or gi na Péczeli Ált. Is ko la Put nok II. Hor váth Kla u dia Zá dor fal va II I. Decz ki Bí bor Péczeli Ált. Is ko la Put nok IV. Ko larovsz ki An na má ria Bán ré ve V. Véc sei Ben ce Se ré nyi L. Ált. Is ko la Put nok Kü lön díj: Sza bó Do ri na Péczeli Ált. Is ko la Put nok Láz ár Ré ka Bán ré ve 7-8. o. I. Czímer Berti na Ka zinc bar ci ka Pol lack Mi hály Ált. Is ko la Ár pád Fe je de lem Tag is ko la II. Szőlősi Ge or gi na Péczeli Ált. Is ko la Put nok II I. Kiss Krisz ti na Se ré nyi L. Ált. Is ko la Put nok A dél előt ti fény pont ja ként a győz te sek elő adá sa kö vet ke zett. Min den részt ve vő szép em lék kel, ju tal mak kal tér he tett ha za, ami a Péczeli Jó zsef Gyer mek ala pít vány jó vol tá ból ke rül he tett a ju tal mak kö - zé. Re mél jük, jö vő re új ra ta lál koz ha tunk az iro dal mat ked ve lő if jak kal! Au gusztin né Tankó Gab ri el la ta nár/szer ve ző Gyógyuljon CERAGEM masszázságyon! Érdeklõdni: Gregor Endre Tel. : Alsó tagozatosok korrepetálását vállalom.
12 12 Gömöri Hírmondó GYAKORLAT KÖZBEN BELÜLRÕL MOSOLYGOK Egy lehetõség az egészséges életmódra Mi is a tai chi lé nye ge? A tai chi re la xá ci ós rend szer, me di tá ci ós moz gás és har ci mű - vé szet. No ha Eu ró pá ban vi - szony lag új nak szá mít, Kí ná ban év szá zad ok óta mű ve lik. Fel te - he tő en egy taoista re me te dol - goz ta ki a XI I. szá zad ban, aki a taoista me di tá ció el ve it vit te be a moz du la tok ba. A tai chi 108 las sú, köny - nyed és ke cses moz du lat ból ál l, ezek együt te sen ad ják ki a tai chi so ro za tot. A ha gyo má nyos kí nai or vos tu do mány sze rint a tai chi las sú, nyúj tó és for du ló moz gá sai el la zít ják az ízü le te ket, a ge rin cet és a test fe szült ség gó - ca it, hely re ál lít va a sza bad moz - gás bel ső ener gi á ját, az az a chi-t, mely nek meg fe le lő ke rin gé se nél kü löz he tet len az egész ség - ben. Több tai chi is ko la és stí lus lé te zik, a tai chi taoista vál to za ta az egész ség hely re ál lí tá sá ra he - lye zi a hang súlyt. Kön nyed és nem ver senyori - en tált jel le ge mi att a taoista tai chi bár mi lyen ko rú em ber szá - má ra al kal mas. Vé gez he tik az idő seb bek és az egész ség ügyi prob lé mák kal küz dők is, míg a jó fi zi kai ál la pot ban lé vő em be - rek egy ki hí vá sok kal te li, tel jes test edzés örö mét ta lál hat ják meg ben ne. A Ma gyar or szá gi Taoista Tai Chi Tár sa ság egy non-pro fit vi - lág szer ve zet ré sze, ame lyet az 1970-es évek ben, Tor on tó ban ala pí tott Moy Lin-shin mes ter, taoista szer ze tes. A put no ki tai chi- sok min den hét főn a Bá nya te le pi Mű ve lő dé si Ház ban igye kez nek el sa já tí ta ni a har ci mű vé szet for té lya it. Az in téz - mény szín ház ter me egy kí nai hét - köz na pot idéz: egy szer re moz gó, egy szer re fúj ta tó em be rek iz zad - nak, s ro pog nak, kat tog nak az izü - le tek ezen a té li es tén is. Leg alább har min can mé lyül nek ma guk ba, lég zés gya kor la to kat vé gez nek, azu tán iz mot nyúj ta nak, ma jd erő - sí te nek. Két gya kor lat kö zött szó lí tot tam meg Fó nagy Ist ván nép mű ve lőt, a tai chi ok ta tás szer ve ző jét. Mi lyen gon do lat tól ve zérel ve hoz tad Put nokra ezt az ok ta tá si for mát? Nem csak Put nok, ha nem a leg több ma gyar vá ros a mai ne héz gaz da sá gi hely zet ben, szű kös anya - gi le he tő sé gek kel ren del ke zik. Töb bek kö zött emi att is ke re sik azo kat a for má kat, amely nek ré vén a le he tő leg ol csób ban le het tar tal - mas, szín vo na las prog ra mo kat szer vez ni. Min dig is cél volt a kis kö zös sé gek épí té se, ma sincs ez más kép pen. Ezek nek a ki ala kí tá sa, ha van egy na gyon jó cél, so kak szá má ra szim pa ti kus nak tű nik. A kis kö zös sé gi fog lal ko zá sok meg - tar tá sá hoz jó fel tét elei van nak a vá - ros nak, több klub hely iség gel ren - del ke zik a Bá nyász Mű ve lő dé si Ház is. Meg kell töl te ni élet tel, és ami fon tos, olyan prog ra mo kat kell szer vez ni, ame lyek a kis pén zű em - be rek szá má ra is el ér he tő ek. A vá - ros tá mo gat ja a kul tú rát, a spor tot, er re min dig szán pénzt egy ön kor - mány zat. Nyil ván va ló, hogy ezek - nek a prog ra mok nak a meg szer ve - zé se ugyan több mun ká val jár, de fel kell mér ni, s ha ér dek li az em be - re ket, már pe dig ez a tai chi ese té - ben így van, ak kor elő kell te rem te - ni a fel té te le ket. A már mű kö dő cso por tok élet ben tar tá sa sem egy - sze rű, hi szen ezer nyi le he tő ség nyí - lik meg ma nap ság az em be rek szá - má ra, de ha erős az ér dek lő dés, jók a prog ra mok és ki tar tó ak a ben ne te vé keny ke dő em be rek, ak kor jó kö zös ség jö het lét re, és ön ma gát tart ja fenn a cso port. Men nyi klub mű kö dik Put - nokon? Több kö zös ség te vé keny ke dik a vá ros ban, gon dol junk a nyug dí jas klu bok ra, a női kó rus ra, az iro dal mi és da los kör re, vagy a jó gá sok ra, de én még a két ze ne kart is ide so ro - lom. A múlt év ben ala kult meg a darts szak osz tály és a tai chi- sok kö zös sé ge. Ne kem an nak ide jén Jed di Jó - zsef hív ta fel a fi gyel mem Zsigray Ár pád ra, hogy lát nám-e ér tel mét egy cso port be in dí tá sá nak. Ak kor lát tam, hogy a jó gá sok kö zös sé ge mi lyen szi lárd. Ket tő is mű kö dik ná lunk, s több kap cso ló dá si pont is lé te zik a jó ga va la mint a tai chi kö - zött, ezért úgy gon dol tam, hogy ér - de mes len ne ezt a moz gás for mát ide hoz ni. Öröm mel mon dom, hogy most már több mint har min - can va gyunk, és kezd a kö zös ség for má lód ni, ala kul ni. De cem ber - ben in dul tunk és az óta is kap cso - lód nak hoz zánk az em be rek. Ma - gam is részt ve szek ben ne és na - gyon él ve zem, hi szen rá kény sze rít, hogy mo zog jak, ami az én ülős szak mám ban fon tos, amel lett meg - is mer tet egy új kul tú rá val, an nak szo ká sa i val. Ez egy faj ta ész tá gí tó, nem csak izom és ér tá gí tó har ci mű vé szet, s úgy ta pasz ta lom, hogy leg töb bün ket ép pen ez vonz ide. Zsigray Ár pád ok ta tó: Mi a tai chi lé nye ge? Ez egy rend szer, amit úgy tu - dok ér zé kel tet ni, hogy egész ség - meg őr ző sport ág. Mi a ha gyo má - nyos stí lust kö vet jük. Ez a Saolin pa pok ál tal ki fej lesz tett ősi har ci rend szer. Mi lyen si ker rel mű kö dik a put no ki cso port? Si ker ről még nem tu dok be - szél ni, a leg na gyobb ered mény az, hogy itt van nak ezek az em be rek, tö rőd nek ma guk kal és az egész sé - gük kel. Fon tos az, hogy eb ben a két órá ban min den ki ma gá ra fi gyel és a bel ső fej lő dé sé re. A si kert min den - ki ön ma ga tud ja mér ni, ta pasz tal ni. A cso port ha jól mű kö dik, ki fe lé gyö nyö rű lát ványt tud nyúj ta ni, de nem ez a lé nyeg, a lé nyeg az em be - rek ben be lül ről van. A bel ső fej lő - dés tu dá sát sze ret ném át ad ni ne kik. Ganyu Sán dorné Mit je lent szá mod ra ez az ok - ta tás, mi lyen pluszt ad az éle ted - ben? Hát er ről több órát is tud nék me sél ni! A fi zi kai kon dí ci ó mat rend kí vül ja vít ja. Na gyon so kat dol go zom, így ki kap cso ló dást nyújt. Eb ben a két órá ban, amit itt el töl tök, nem fi gye lek sem mi más - ra, csak ar ra, hogy a lá bam, a ke zem ho gyan tar tom, s kö ve tem az uta sí - tá sa it az ok ta tó nak. Évek kel ez előtt is fog lal koz tam tai chival, így meg - ta pasz tal tam a jó té kony ha tá sát. Na gyon örül tem, hogy a vá ros ban szer ve ző dött egy cso port. Fi zi ka i - lag, lel ki leg és szel le mi leg is fel - üdít, sok kal ki egyen sú lyo zot tabb va gyok tő le. Ami kor a gya kor la to - kat vég zem, azt ér zem be lül ről, hogy mo soly gok. Plac skó K.
33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ 33. szám Ára: 3887, Ft TARTALOMJEGYZÉK 62/2006. (III. 27.) Korm. r. Az egyes pénzbeli szociális ellátások elszámolásának szabályairól...
75. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2478, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek 75. szám Ára: 2478, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: LXI. tv. A cég nyil vá nos ság ról, a bí ró sá gi cég el já rás ról és a vég el szá
38. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. áp ri lis 5., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1311, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. áp ri lis 5., szerda 38. szám Ára: 1311, Ft TARTALOMJEGYZÉK 79/2006. (IV. 5.) Korm. r. A fel sõ ok ta tás ról szóló 2005. évi CXXXIX. tör vény egyes
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ. 44. szám. Ára: 250, Ft
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ 44. szám Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ 44. szám TARTALOMJEGYZÉK 2008:
LVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 874 Ft 2006. ja nu ár 27.
LVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 874 Ft 2006. ja nu ár 27. T A R T A L O M Szám Tárgy O l d a l Törvények 2006: X. tv. A szövetkezetekrõl --------------------------------------- 370 2006: XI. tv. Az ál lat
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft TARTALOMJEGYZÉK
2007/9. szám TURISZTIKAI ÉRTESÍTÕ 401 AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS ÉRTESÍTÕJE
XIII. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2007. SZEPTEMBER 30. 2007/9. szám TURISZTIKAI ÉRTESÍTÕ 401 AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS ÉRTESÍTÕJE A Turisz ti kai Ér te sí tõ Szer kesz tõ sé ge
79. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1472, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd 79. szám TARTALOMJEGYZÉK 2005: XLVI. tv. A ma gyar ál lam pol gár ság ról szóló 1993. évi LV. tör vény és a kül föl di ek be uta
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. jú li us 11., szerda 93. szám Ára: 588, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: CIII. tv. A pénz mo sás meg elõ zé sé rõl és meg aka dá lyo zá sá ról szó ló 2003.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. áp ri lis 19., szerda 46. szám I. kötet Ára: 1679, Ft TARTALOMJEGYZÉK 20/2006. (IV. 19.) BM r. A belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek, valamint
A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 18/2009. (III. 6.) FVM rendelete. 2009/27. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 5065
2009/27. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 5065 1. (1) A ren de let cél ja a mo ni tor ing ada tok egy sé ges rend - szer alap ján tör té nõ adat szol gál ta tá si ke re te i nek meg ha tá - ro zá sa. (2)
AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS!
LVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1-120. OLDAL 2007. január 9. AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 1113 FT FELHÍVÁS! Fel hív juk tisz telt Ol va só ink fi gyel mét a köz löny utol só ol da lán köz zé
155. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. ok tó ber 31., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1110, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. ok tó ber 31., péntek 155. szám Ára: 1110, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2008: LXI. tv. A köz al kal ma zot tak jog ál lá sá ról szóló 1992. évi XXXIII. tör -
148. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. de cem ber 5., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1701, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. de cem ber 5., kedd 148. szám Ára: 1701, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2006: C. t v. A kül föl di bi zo nyít vá nyok és ok le ve lek el is me ré sé rõl szóló 2001.
A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM
V. ÉVFOLYAM 1. szám 2007. ja nu ár 31. A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA Szo ci á lis Közlöny Szerkesztõsége 1054 Budapest, Akadémia u. 3. Telefon: 475-5745 Megjelenik szükség szerint.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. má jus 21., hétfõ 63. szám I. kö tet Ára: 3234, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: XXXIX. tv. Egyes adótör vények mó do sí tá sá ról... 4132 18/2007. (V. 21.)
123. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. szep tem ber 21., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1155, Ft
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. szep tem ber 21., péntek 123. szám TARTALOMJEGYZÉK 241/2007. (IX. 21.) Korm. r. A köz al kal ma zot tak jog ál lá sá ról szó ló 1992. évi XXXIII. tör
TARTALOMJEGYZÉK. Bu da pest, 2006. feb ru ár 14. Ára: 1518 Ft 3. szám. 2005. évi CLXIII. tv.
Bu da pest, 2006. feb ru ár 14. Ára: 1518 Ft 3. szám 2002. december TARTALOMJEGYZÉK TÖRVÉNYEK 2005. évi CLXIII. tv. 2005. évi CLXXIV. tv. Az adózás rendjérõl szóló törvény egyes rendelkezéseinek alkalmazásáról
Bu da pest, 2006. au gusz tus 25. Ára: 1386 Ft 10. szám TARTALOMJEGYZÉK
Bu da pest, 2006. au gusz tus 25. Ára: 1386 Ft 10. szám 2002. december TARTALOMJEGYZÉK TÖRVÉNYEK 2006. évi LIX. tv. Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról... 224 2006. évi LX. tv.
II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány rendeletei. A Kormány 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelete. 9372 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2004/102.
9372 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2004/102. szám II. rész JOGSZABÁLYOK A Kormány rendeletei A Kormány 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelete a felszín alatti vizek védelmérõl A Kor mány a kör nye zet vé del
A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA. Tartalom
VI. ÉVFOLYAM 9. szám 2008. szep tem ber 25. A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA Munkaügyi Közlöny Szerkesztõsége 1054 Budapest,
A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA. Tartalom
VI. ÉVFOLYAM 2. szám 2008. feb ru ár 25. A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA Munkaügyi Közlöny Szerkesztõsége 1054 Budapest, Alkotmány
LIX. ÉVFOLYAM ÁRA: 1365 Ft 4. SZÁM TARTALOM MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYE. Ma gyar or szág Alap tör vé nye (2011. áp ri lis 25.)...
LIX. ÉVFOLYAM ÁRA: 1365 Ft 4. SZÁM A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA BUDAPEST, 2011. áp ri lis 30. TARTALOM MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYE Ma gyar or szág Alap tör vé nye (2011. áp ri lis 25.)... Oldal Melléklet
19. szám. II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány tagjainak A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. A pénzügyminiszter 12/2005. (II. 16.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. feb ru ár 16., szerda 19. szám TARTALOMJEGYZÉK 12/2005. (II. 16.) PM r. A kincs tá ri rend szer mû kö dé sé vel kap cso la tos pénz ügyi szolgálta -
72. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. május 31., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 506, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. május 31., kedd 72. szám Ára: 506, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2005: XXXVII. tv. Má jus 9-e Eu ró pa Nap já vá nyil vá ní tá sá ról... 3520 2005: XXXVIII. tv.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. 2006: CXXVII. tv. A Ma gyar Köz tár sa ság 2007. évi költ ség ve té sé rõl... 12730
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. de cem ber 22., péntek TARTALOMJEGYZÉK 1. kö tet 2006: CXXVII. tv. A Ma gyar Köz tár sa ság 2007. évi költ ség ve té sé rõl... 12730 Oldal 2. kö tet
12. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. február 3., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1311, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. február 3., péntek 12. szám Ára: 1311, Ft TARTALOMJEGYZÉK 22/2006. (II. 3.) Korm. r. A fiatalok lakáskölcsönéhez kapcsolódó állami kezesség vállalásá
166. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. de cem ber 22., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2921, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. de cem ber 22., csütörtök 166. szám Ára: 2921, Ft TARTALOMJEGYZÉK 289/2005. (XII. 22.) Korm. r. A felsõoktatási alap- és mesterképzésrõl, valamint a
A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M
A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. március 8. Meg je le nik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/10. szám Ára: 345 Ft T A R T A L O M I. FÕRÉSZ: Személyi és szer ve ze ti hírek Sze mély ügyi hírek...
147. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. no vem ber 10., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2116, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. no vem ber 10., csütörtök 147. szám Ára: 2116, Ft TARTALOMJEGYZÉK 246/2005. (XI. 10.) Korm. r. A vil la mos ener gi á ról szóló 2001. évi CX. tör vény
Pan non hal ma, 2011.
Meditációk a Szûzanya életérõl Szentóra-iMádSág Szûz Mária tiszteletére ös sze ál lí tot ta: Bán he gyi Mik sa OSB Pan non hal ma, 2011. 1. Szûz Má ria, is ten any ja Ének: Má ri át di csér ni... (SzVU
A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE TARTALOM
A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. szeptember 20. Megjelenik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/38. szám Ára: 315 Ft TARTALOM Álláspályázatok I. FÕRÉSZ: Személyi és szervezeti hírek A Borsod-Abaúj-Zemplén
A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M
A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. október 4. Meg je le nik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/40. szám Ára: 315 Ft T A R T A L O M Álláspályázatok I. FÕRÉSZ: Személyi és szer ve ze ti hírek Apc
40. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. áp ri lis 7., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 207, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. áp ri lis 7., péntek 40. szám Ára: 207, Ft TARTALOMJEGYZÉK 83/2006. (IV. 7.) Korm. r. A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és
A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS! Tartalom
VI. ÉVFOLYAM 1. szám 2008. ja nu ár 25. A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA Munkaügyi Közlöny Szerkesztõsége 1054 Budapest, Alkotmány
TISZTELT TAGTÁRSAK! Tagság létszámának alakulása
TISZTELT TAGTÁRSAK! 1994. ja nu ár 26-án 151 sze mély meg ala kí tot - ta a Moz gás kor lá to zot tak Mély kú ti Egye sü le tét. A he lyi szer ve zet lét re ho zá sá nak több cél ja is volt. Leg fon to
PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY
A ma gyar la kos ság bel föl di uta zá sai PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY Ké szí tet te: a Ma gyar Tu riz mus Rt. Ku ta tá si Igaz ga tó sá gá nak meg bí zá sá ból a M.Á.S.T. Pi ac- és Köz vé le mény ku ta tó
Ajánlat. Gyertyaláng III. Érvényes: 2015. január 1-től
Ajánlat Gyertyaláng III. Érvényes: 2015. január 1-től UNIQA Biztosító Zrt. 1134 Budapest, Károly krt. 70 74. Tel.: +36 1 5445-555 Fax: +36 1 2386-060 Gyertyaláng III. Temetési biztosítás Ajánlatszám: Ajánlat
A SZÓRVÁNNYÁ VÁLÁS FOLYAMATA MINT A NEMZETI KISEBBSÉGI KÖZÖSSÉG LEBOMLÁSÁNAK TERMÉKE
A SZÓRVÁNNYÁ VÁLÁS FOLYAMATA MINT A NEMZETI KISEBBSÉGI KÖZÖSSÉG LEBOMLÁSÁNAK TERMÉKE Mirnics Károly A DESTRUKTURÁLÓ TÉNYEZÕK SZÁMBAVÉTELE ÉS A DESTRUKCIÓ FOLYAMATÁNAK SZOCIOLÓGIAI MEGVILÁGÍTÁSA Egy nemzetrész
(Margitszigeti sétány, 1940 körül; MNM) Copyright Márai Sándor jogutódai L. C. Gaal (Toronto)
A borítóillusztráció Gruber Ferenc fotójának felhasználásával készült (Margitszigeti sétány, 1940 körül; MNM) A borító Kiss László munkája. Copyright Márai Sándor jogutódai L. C. Gaal (Toronto) Kiadja
T A R T A L O M A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIII. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2006. május 12. 943 Ft. Szám Tárgy Oldal.
CXXXIII. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2006. május 12. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA 943 Ft T A R T A L O M Szám Tárgy Oldal Jog sza bá lyok 95/2006. (IV. 18.) Korm. ren de let 11/2006. (IV. 10.) HM ren
6060 Ti sza kécs ke, Er kel fa sor 10. Te le fon: 76/441-255, 76/441-592 Fax: 76/440-063, 76/441-592 OM azo no sí tó: 027 955
fuzet 2011:SZOROLAP10.QXD 2011.10.13. 8:10 Page 1 MÓ RICZ ZSIG MOND Ál ta lá nos Is ko la, Gim ná zi um, Szak kép zõ Is ko la, Kollégium, Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény és Pe da gó gi ai Szak szol
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI ÉRTESÍTÕ
IV. év fo lyam 14. szám 1344 Ft 2007. december 31. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI ÉRTESÍTÕ A KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA F E L H Í V Á S! Fel hív juk tisz telt Elõ fi ze tõ ink
AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA
LVIII. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 3657-3768. OLDAL 2008. július 7. AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 1365 FT TARTALOM I. RÉSZ Személyi rész II. RÉSZ Törvények, országgyûlési határozatok, köztársasági
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. au gusz tus 31., vasárnap. 128. szám. Ára: 250, Ft
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. au gusz tus 31., vasárnap 128. szám Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. au gusz tus 31., vasárnap TARTALOMJEGYZÉK 24/2008.
III. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM Ára: 2100 Ft 2011. MÁRCIUS 31. TARTALOM. oldal oldal. Az ARTISJUS Ma gyar Szer zõi Jog vé dõ Iro da Egye sü let
III. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM Ára: 2100 Ft 2011. MÁRCIUS 31. F E L H Í V Á S! Fel hív juk tisz telt Elõ fi ze tõ ink fi gyel mét a köz löny utol só ol da lán köz zé tett tá jé koz ta tó ra és a 2011. évi elõ
115. szám 1. kö tet* A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. au gusz tus 31., péntek TARTALOMJEGYZÉK. 1 2. kö tet ára: 5124, Ft
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. au gusz tus 31., péntek 115. szám 1. kö tet* 1 2. kö tet ára: 5124, Ft TARTALOMJEGYZÉK 1. kö tet: 224/2007. (VIII. 31.) Korm. r. A köz al kal ma zot
160. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. no vem ber 23., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3801, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. no vem ber 23., péntek 160. szám Ára: 3801, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: CXXXIII. tv. A bá nyá szat ról szóló 1993. évi XLVIII. tör vé ny mó do sí tá sá
A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M
2006/4. szám H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 137 A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. január 25. Meg je le nik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/4. szám Ára: 345 Ft T A R T A L O M I. FÕRÉSZ:
CXIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 1357 Ft 2. SZÁM
CXIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 1357 Ft 2. SZÁM AZ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA B U D A P E S T, 2 0 0 6. F E B R U Á R 2 8. TARTALOM Oldal TÖRVÉNY 2003. évi CXXIX. tv. a köz be szer zé sek rõl (egy sé
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. már ci us 21., kedd 31. szám I. kö tet Ára: 4807, Ft TARTALOMJEGYZÉK 57/2006. (III. 21.) Korm. r. A gyám ha tó sá gok ról, valamint a gyer mek vé del
Feltétel. Perfekt Vagyonés üzemszünet biztosítás. Érvényes: 2007. januártól
Feltétel Perfekt Vagyonés üzemszünet biztosítás Érvényes: 2007. januártól Perfekt Vagyon- és üzemszünet biztosítás feltételei TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK 3 1.1 A BIZTOSÍTÁSI SZERZÔDÉS HATÁLYA
104. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. jú li us 26., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1150, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. jú li us 26., kedd 104. Ára: 1150, Ft TARTALOMJEGYZÉK 67/2005. (VII. 26.) FVM r. A 2004. évi nem ze ti ha tás kör ben nyúj tott ag rár- és vi dék fej
6. szám. 2006/6. szám HATÁROZATOK TÁRA 51. Budapest, 2006. feb ru ár 13., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 414, Ft. Oldal
2006/6. HATÁROZATOK TÁRA 51 Budapest, 2006. feb ru ár 13., hétfõ 6. TARTALOMJEGYZÉK 2019/2006. (II. 13.) Korm. h. Az Or szá gos Tu do má nyos Ku ta tá si Alap prog ra mok 2006. évi több - lettámogatához
A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M
A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. júni us 21. Meg je le nik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/25. szám Ára: 345 Ft ÚJ HELYEN A KÖZLÖNYBOLT! 2006. jú li us 3-tól a Köz löny bolt új hely re, a
A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 61/2009. (V. 14.) FVM rendelete
15946 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2009/66. szám A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 61/2009. (V. 14.) FVM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási
118. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. szep tem ber 1., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 506, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. szep tem ber 1., csütörtök 118. szám Ára: 506, Ft TARTALOMJEGYZÉK 170/2005. (IX. 1.) Korm. r. A Magyar Köztársaság Kormánya és az Olasz Köztársaság
A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelete
26734 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2008/193. szám A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelete a környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról
A GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA
VII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2008. FEBRUÁR 15. A GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 1260 FORINT TARTALOM Oldal I. RÉSZ SZEMÉLYI HÍREK 5/2008. (I. 31.) ME h. egyes két ol da lú gaz da sá
A MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL HIVATALOS LAPJA
XV. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2007. MÁJUS 10. A MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL HIVATALOS LAPJA Szer kesz tõ ség: 1051 Bp., Arany Já nos u. 25. Te l.: 301-2924 Megjelenik szükség szerint Ára: 924 Ft I. Jogszabályok
A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 27/2007. (IV. 17.) FVM rendelete
3048 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2007/48. szám A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 27/2007. (IV. 17.) FVM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az állattartó telepek korszerûsítéséhez
AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA
LVIII. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2089-2192. OLDAL 2008. május 8. AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 1365 FT TARTALOM I. RÉSZ Személyi rész II. RÉSZ Törvények, országgyûlési határozatok, kormányrendeletek
Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás Ügyfél-tájékoztató
Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás Ügyfél-tájékoztató 1. A biz to sí tó tár sa ság ra vo nat ko zó ada tok UNION Vienna Insurance Group Biz to sí tó Zrt. 1082 Bu da pest, Ba ross u. 1. H-1461 Bu da
Gyõr Megyei Jogú Város Önkormányzata egyszerû eljárás ajánlattételi felhívása (12070/2004)
356 Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2005. I. 5.) 1. szám Pos tai irá nyí tó szám: 1163 Te le fon: 401-1459 Telefax: E-ma il: B. MEL LÉK LET: A RÉ SZEK RE VO NAT KO ZÓ
AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA
LVI. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 737-888. OLDAL 2006. március 3. AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 1104 FT TARTALOM I. RÉSZ Személyi rész II. RÉSZ Törvények, országgyûlési határozatok, kormányrendeletek
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. már ci us 31., péntek 35. szám I. kö tet Ára: 943, Ft TARTALOMJEGYZÉK 24/2006. (III. 31.) FVM r. Az Európai Mezõgazdasági Orientációs és Garancia Alap
A nonprofit számvitel alapjai
Nonprofit Képzési Füzetek Dr. Baráth Katalin A nonprofit számvitel alapjai Nonprofit Szolgáltató Központ Zalaegerszeg, 2010 NONPROFIT KÉPZÉSI FÜZETEK Dr. Baráth Katalin Nonprofit számvitel alapjai Landorhegy
172. szám II. kö tet. II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány tagjainak A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. de cem ber 29., csütörtök 172. szám II. kö tet TARTALOMJEGYZÉK 125/2005. (XII. 29.) GKM r. A köz úti jár mû vek mû sza ki meg vizs gá lá sá ról szóló
2 0 1 2. F E B R U Á R. egyenlítô L L É K L E T. BÁ RÁN DY GER GELY PhD AZ IGAZ SÁG ÜGYI A CHRONOLOGY OF JUDICIAL CONSTITUTIONALIZATION FROM PAGE 24
2 0 1 2. F E B R U Á R egyenlítô M E L L É K L E T BÁ RÁN DY GER GELY PhD OR SZÁG GYÛ LÉ SI KÉP VI SE LÔ AZ IGAZ SÁG ÜGYI AL KOT MÁ NYO ZÁS KRONOLÓGIÁJA A CHRONOLOGY OF JUDICIAL CONSTITUTIONALIZATION FROM
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. má jus 29., csütörtök. 80. szám. Ára: 1755, Ft
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. má jus 29., csütörtök 80. szám Ára: 1755, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. május 29., csütörtök 80. szám Ára: 1755, Ft TARTALOMJEGYZÉK
Kedves Olvasóink! 2.- 3. ol dal: A ci gány ki sebb ség. vá ro sunk ban. 9. ol dal: éj jel-nap pal. Egy ne gye di kes gim na zis ta port - ré ja.
Ára: 30, Ft VII. évfolyam 1. szám W JÁSZAPÁTI ÉS KÖRNYÉKE FÜGGETLEN havilapja W 1996. január W Új évi kö szön tô Mint az Önök or szág gyû lé si kép vi se lô je, ez úton sze ret ném az új év al kal má ból
135. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. no vem ber 6., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 189, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. no vem ber 6., hétfõ 135. szám TARTALOMJEGYZÉK 28/2006. (XI. 6.) PM r. A pré mi um évek prog ram mal, va la mint a kü lön le ges fog lal koz ta tá si
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. feb ru ár 26., kedd. 31. szám I. kötet. Ára: 895, Ft
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. feb ru ár 26., kedd 31. szám I. kötet Ára: 895, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. feb ru ár 26., kedd 31. szám I. kötet TARTALOMJEGYZÉK
KÖNYVEK A HA TAL MI PA RA DIG MA ÉR TEL ME ZÉ SI LE HE TÕ SÉ GEI A SZER VE ZET EL MÉ LET BEN. PAPHÁZI Ti bor
Szociológiai Szemle 2006/1, 116 128. KÖNYVEK A HA TAL MI PA RA DIG MA ÉR TEL ME ZÉ SI LE HE TÕ SÉ GEI A SZER VE ZET EL MÉ LET BEN PAPHÁZI Ti bor Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet H-1134 Budapest,
29. szám. I. rész HATÁROZATOK. A Kormány határozatai. A Kormány
006/9. HATÁROZATOK TÁRA 59 Budapest, 006. június 8., szerda TARTALOMJEGYZÉK /006. (VI. 8.) Korm. h. A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 006. évi LV. tör vény. -ából ere dõ egyes
Paradicsomtermesztés melegvízzel. Részletek a 6-7. oldalon. Horák Mária képviselő a turai sportkoncepcióról
1991 2011 20éves a ingyenes közéleti havilap XX. évfolyam 7 8. szám 2011 július augusztus Paradicsomtermesztés melegvízzel KivitelezésiszaKaszbana8milliárdforintosberuházás A mint egy 8 mil li árd fo rin
47. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. áp ri lis 14., szombat TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 966, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. áp ri lis 14., szombat TARTALOMJEGYZÉK 70/2007. (IV. 14.) Korm. r. Egyes mun ka vé del mi tár gyú kor mány ren de le tek mó do sí tá sá ról... 2948
Kosztolányi Ádám jegyzetfüzetéből
Kosztolányi Ádám jegyzetfüzetéből 68 Emlékek között Karinthy Gáborról Kö ze leb bi kap cso lat ba ti zen há rom éves ko rom ba ke - rül tünk egy más sal. Álom vi lág ban élt, ami ta lán nem lett vol na
A HELYI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA
XX. évfolyam 1. szám www.domsod.hu A HELYI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA 2010. január Ára: 150.- Ft Új esztendõ új jót hozzon, régi jótól meg ne fosszon, S ha már több jót nem is hozhat, vigye el a régi rosszat.
Hírmondó. Fegyverneki. Bu da pes ten az Er dő há ti tán cok. Gránitdiploma. Zbrojnikyben jár tunk
Fegyverneki Hírmondó Fegyvernek Önkormányzatának kiadványa XVIII. évfolyam 5. szám 2007. október 17. Bu da pes ten az Er dő há ti tán cok Szep tem ber 14-én há rom fegyverneki előadóművészeti cso port
Nagy sze rû sport ered mé nyek kel zá rult a si ker év
XXIV. ÉV FO LYAM 7. szám ÁRA: 100,-Ft 2013. jú li us SZENT KI RÁ LYI www.szentkiraly.hu HÍR MON DÓ Nagy sze rû sport ered mé nyek kel zá rult a si ker év Az is ko la tör té ne té nek leg si ke re sebb
A nemzeti energiapolitika eredményei és esélyei
Jun4.qxd 2012.06.20. 7:39 Page 144 A nemzeti energiapolitika eredményei és esélyei Járosi Márton Kacsó András A ve ze té kes ener gia szol gál ta tá sok ter mé sze tük nél fog va köz ér de kû ek; nagy
A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M
A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. március 14. Meg je le nik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/11. szám Ára: 345 Ft T A R T A L O M I. FÕRÉSZ: Személyi és szer ve ze ti hírek Sze mély ügyi hírek...
T A R T A L O M A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIII. ÉVFOLYAM 18. SZÁM 2006. szep tem ber 20. 861 Ft. Jog sza bá ly
CXXXIII. ÉVFOLYAM 18. SZÁM 2006. szep tem ber 20. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA 861 Ft T A R T A L O M Szám Tárgy Oldal Jog sza bá ly 23/2006. (VI II. 30.) HM ren de let A mun ka ügyi el len
A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA. Tartalom
VI. ÉVFOLYAM 3. szám 2008. már ci us 31. A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA Munkaügyi Közlöny Szerkesztõsége 1054 Budapest, Alkotmány
Hírmondó. Fegyverneki. A tartalomból. Kitüntették a Nõi kart. Polgármesteri köszöntõ
Fegyverneki Hírmondó Fegyvernek Önkormányzatának kiadványa XXII. évfolyam 1. szám 2011. február 16. Fegy ver nek Ön kor mány zat Kép vi se lõ tes tü le te 1992-ben Fegyvernekért, Fegy ver nek Köz szol
Bal la gás sal fe je zõ dött be a 2012/2013-as tan év
XXI. év fo lyam 7. szám 2013. júli us Ára: 120 Ft Bal la gás sal fe je zõ dött be a 2012/2013-as tan év Bár a ta ní tás jú ni us 13-án már be fe - je zõ dött az ál ta lá nos is ko lá ban, hi va ta - lo
rendezettéválásában, acivilszervezetek megalakulásában, a média jelenlétében, a kulturális és sportélet pezsgésében. A sikeres településirányítás
GÖMÖRI HÍRMONDÓ Húsz éve,1989. március elsején nyerte el településünk ismét a városi címet. Mi és a városunk Az emberek által létesített települések lakosságszámuknak megfelelően változtak. Putnok történelme
MIT JELENT JÉZUSSAL A SZÍVBEN TANÍTANI?
pedagoguskonyv_lelekönyv.qxd 2013.05.29. 8:24 Page 1 Sok szeretettel minden pedagógusnak és szülőnek MIT JELENT JÉZUSSAL A SZÍVBEN TANÍTANI? pedagógus füzetek II. pedagoguskonyv_lelekönyv.qxd 2013.05.29.
Tisz telt Pi li si La ko sok! EGYÜTT EGY SZEBB PILISÉRT!
www.pilis.hu HÍRNÖK ÖNKORMÁNYZTI HÍREK 3 TÁJÉKOZTTÓ TÛZGYÚJTÁS SZBÁLYIRÓL 2015. március 5-étôl hatályba lépett az Országos Tûzvédelmi Szabályzatról (OTSZ) szóló 54/2014. (XII.5.) BM-rendelet sza bad té
Hírmondó. Fegyverneki. A tartalomból. Köszönjük
Fegyverneki Hírmondó Fegyvernek Önkormányzatának kiadványa XXI. évfolyam 5. szám 2010. október 11. Tisz telt Fegyvernekiek, Tisz telt Vá lasz tók, Tisz telt La kos ság! Min de nek elõtt sze ret ném meg
A HELYI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA
XX. évfolyam 4. szám www.domsod.hu A HELYI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA 2010. április Ára: 150.- Ft Fotó: Fábián Ilona Tavaszi munkálatok a házikertekben (Mezőgazdasági hírek 13. oldal) TAR TA LOM - Aranyos Kupa
Meg hí vó A TAR TA LOM BÓL
XXIV. ÉV FO LYAM 12. szám ÁRA: 100,-Ft 2013. de cem ber SZENT KI RÁ LYI www.szentkiraly.hu Min den ked ves ol va só nak bé kés, és sze re tet ben gaz dag ka rá cso nyi ün ne pe ket kí ván nak, a Szent
50 év. His tó ria és em lé ke zet
50 év His tó ria és em lé ke zet Fogarasy At ti la A vörösvári gim ná zi um tör té ne te I. Be ve ze tés 1. Az öreg al ma ma ter 2003 de cem be ré ben e sza vak kal ve zet tem be a Vörösvári Új ság ban
PUSZTAZÁMOR KÖZÉLETI FÓRUMA
INGYENES PUSZTAZÁMOR KÖZÉLETI FÓRUMA XV. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2010. AUGUSZTUS A tartalomból Sikeres, kiegyensúlyozott idõszakot zárunk (5. old.) Elismerés a közösségért végzett munkáért (8. old.) Zámori Falunap
Cse resz nyés le pény
HOZ ZÁ VA LÓK 6 FÔRE Elôkészítési idô: 15 perc Sütési idô: 35 perc Cse resz nyés le pény 75 dkg fe ke te cse resz nye 6 to jás 12 dkg cu kor 2,5 dl tej 10 dkg liszt 2 dkg vaj 1 kés hegy nyi só Mos suk
13. szám C É G K Ö Z L Ö N Y II. K Ö T E T [2016. március 31.] 2769
13. szám C É G K Ö Z L Ö N Y II. K Ö T E T [2016. március 31.] 2769 y szám: 16112 * * * A Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (Cg.: [01 09 920128]; szék hely: 1055 Bu da pest, Baj csy-zsi
68. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. jú ni us 7., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 207, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. jú ni us 7., szerda 68. szám Ára: 207, Ft TARTALOMJEGYZÉK 33/2006. (VI. 7.) GKM r. Az áruk nak TIR-iga zol vánnyal tör té nõ nem zet kö zi fu va ro
KORMÁNYZATI SEGÍTSÉGET KAPOTT NYÁREGYHÁZA Az összes önkormányzati hitelt átvállalta az állam POLGÁRMESTERI TÁJÉKOZTATÓ
POLGÁRMESTERI TÁJÉKOZTTÓ Tisztelt Olvasó! En ged je meg, hogy né hány mon dat ban össze - fog lal jam a te le pü lés szem pont já ból az el múlt hó na pok ban tör tént leg fon to sabb in téz ke dé se -
1956 HA TÁ SA A KÁ DÁ RI AG RÁR PO LI TI KA KI ALA KU LÁ SÁ RA
1 Var ga Zsu zsan na 1956 HA TÁ SA A KÁ DÁ RI AG RÁR PO LI TI KA KI ALA KU LÁ SÁ RA Bevezetés A ma gyar pa raszt ság ere jét, po li ti kai érett sé get, oly kor böl - cses sé gét mi sem bi zo nyít ja job