ÚJ TULAJDONOSI PROGRAM

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÚJ TULAJDONOSI PROGRAM"

Átírás

1 ÚJ TULAJDONOSI PROGRAM A polgári társadalom fő hajtóereje a magánkezdeményezés, az innováció, az egyéni ambíció, a gyarapodás szándéka vagyonban, tudásban, műveltségben. Az egyén tudja: személyes és családi biztonságának alapja és forrása, hogy rendelkezik az önálló egzisztenciához szükséges vagyoni, kulturális és erkölcsi javakkal, továbbá a tájékozódás, a kapcsolatteremtés képességével és azzal a joggal, hogy amit elért, azt utódaira, gyermekeire, unokáira hagyhatja. (Gyurcsány Ferenc: Útközben, 2005)

2 Miért kell, és mi teszi lehetővé? Az elmúlt másfél év minden küzdelmével együtt teljesítette fő feladatát: lehetőséget teremtett egy új politikára, utat nyitott a 2006-ban megígért Új Magyarország program teljesítésére. Az egyensúlyteremtés és a gyökeres változtatások politikája eredményes volt: idén a költségvetés jobb lesz a tervezettnél, jövőre pedig úgy érjük el az egyensúly küszöbét jelentő 3 százalék körüli hiányt, hogy mintegy 250 milliárd forintunk még meg is marad. Ez a hétköznapok nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy végre nem arról kell dönteni, honnan veszünk el pénzt, vagy hol emelünk adót annak érdekében, hogy helyreállítsuk az egyensúlyt, hanem arról, hogy mit teszünk a hiánycélok teljesülése után megmaradó adóforintokkal. A Gyurcsány-kormány válasza erre a kérdésre az, hogy ezt a forrást az emberek egyéni, családi gyarapodásának állami ösztönzésére kell fordítani. A polgárok felemelkedéséből, gyarapodásából adódik ugyanis össze a gyarapodó Magyarország, és csak a biztos anyagi háttérrel rendelkező polgárok közössége képes megteremteni egy valóban modern, nyugatias, polgári Magyarországot. És hogy mi kell az új magyar polgárosodás sikeréhez? Három feltétel teljesülése: munka, tudás és tulajdon megléte. Munka. Az egyéni gyarapodás elősegítése érdekében a kormánynak tennie kell azokért, akiknek nincs munkájuk és azokért is, akik félig vagy részben feketén kapnak csak munkát. Munkahelyeket megőrizni, teremteni, kifehéríteni bonyolult feladat: sok eszköz együttes alkalmazására van ehhez szükség az összehangolt regionális, kistérségi fejlesztésektől kezdve a korszerű oktatáson és szakképzésen át az adórendszerig, valamint a szociális- és munkaügyi politikáig bezárólag. A kormány tudatában van annak, hogy csökkenteni kell a munkabérre rakodó járulék- és adóterheket annak érdekében, hogy könnyebb legyen a foglalkoztatás, hogy kevesebb akadály álljon a legális foglalkoztatás előtt. Elsődleges cél tehát a munkahelyteremtő tehercsökkentés. Tudás. A szakértők pártállástól függetlenül közös nevezőn vannak abban a tekintetben, hogy nagyobbrészt a kora gyermekkorban és az iskolában dől el milyen életet élünk majd felnőtt korunkban. Úgy adhatunk esélyt a jövő nemzedékének, ha a gyermekeink már kora gyermekkorban magas színvonalú képzést és készségfejlesztést kapnak. Az elmúlt évek tapasztalatait felhasználva a jelenleg futó programokra is építve a kormány szakértői és szakpolitikusai átfogó javaslatokat dolgoztak ki az elmúlt hónapokban. Ezek felölelik a korai gyermekkori neveléshez nyújtandó támogatást, a bölcsődei-óvodai fejlesztéseket, az informatika, az idegen nyelv, a természettudományok oktatásának és tanulásának kiemelt támogatását éppúgy, mint a közművelődés fejlesztésére vonatkozó javaslatokat. Tulajdon. Az elmúlt 8 évben ennek a feltételnek a teljesüléséről esett a legkevesebb szó, pedig egy polgárosodni és gyarapodni vágyó országnak felelőssége van abban, hogy tulajdonhoz segítse az embereket, akik polgárrá akarnak válni. A Gyurcsány-kormány most szembenéz ezzel a felelősséggel, hozzásegíti régi jussához Magyarország minden polgárát. A kormány olyan program kidolgozását határozta el, amely tulajdonossá teszi az itt élőket mindannyiunknak tulajdonrésze lehet a nemzeti vagyont jelentő legfontosabb vállalatokban. A program lényege, hogy kedvezményes tulajdonjuttatás révén hamarosan mindannyiunknak lehetősége nyílik arra, hogy minimális anyagi ráfordítással olyan tulajdonrészekhez jussunk állami vállalatokban, amelyek évek múlva, akár a jelenlegi értékük többszörösét is érhetik. 2

3 A következő néhány oldal az Új Tulajdonosi Program már most is tudható céljairól és részleteiről szól. Az Új Tulajdonosi Program szükségessége Az Új Tulajdonosi Program sokféle értelemben visszatérés a rendszerváltás eredeti, közös céljához: egy nyugat-európai életminőségű és működésű ország megteremtéséhez. Az igaz, hogy a polgárosodást nem lehet úgymond felülről elrendelni, bevezetni, de segíteni, ösztönözni, támogatni annál inkább lehet és kell is állami eszközökkel. Magyarországon ilyen közvetlen tulajdonjuttatási programra mégsem került sor az elmúlt 8 évben. Az Új Tulajdonosi Program az állami vállalatokban történő tulajdonszerzést segíti elő. Ugyanakkor nem ingyenes tulajdonjuttatás, elvárja a polgároktól az önrész rendelkezésre bocsátását. Felelős, hosszú távú gondolkodásmódot követel meg a kedvezményes tulajdonjuttatás mellett. A Szonda Ipsos januári kutatása szerint a lakosság 44%-a rendelkezik valamilyen megtakarítással. Rendelkeznek-e a következő megtakarításokkal, befektetésekkel? (Szonda, január, %) 00 ezer forintnál több készpénz megtakarítás magánnyugdíjpénztári tagság folyószámlán -2 hónapra lekötött pénz megtakarítással egybekötött életbiztosítási konstrukció takarékbetétkönyv önkéntes nyugdíjpénztári tagság, nyugdíjbiztosítás 2 hónapnál hosszabb időre lekötött bankbetét állampapírok, kötvények deviza alapú megtakarítások, betétek ingatlanbefektetés tőzsdei részvények egyéb értékpapírok, tulajdoni részesedések befektetési alapok jegyei befektetési céllal vásárolt műtárgyak befektetési céllal vásárolt arany, nemesfém van legalább egyfajta megtakarítása egy megtakarítási konstrukcióval sem rendelkezik NT/NV

4 Ugyanakkor a lakosság jelentős része megtakarításait készpénzben, bankbetétben és befektetési jegyben tartja. A háztartások tulajdonában lévő értékpapírok, készpénz és betétek állomány Milliárd Forint Államkötvény Kincstárjegy MNB-kötvény Állampapír összesen Befektetési jegyek Kötvények Jelzáloglevelek Tőzsdén jegyzett részvények Készpénz Betét, forint Betét, deviza II. negyedév III. negyedév Forrás: MNB adatok alapján saját készítés Az Új Tulajdonosi Program működése Az új szakasz politikája nemcsak tartalmában, de stílusában, működésében is eltér a korábbi időszak politikájától. Az új magyar polgárosodás feltételeit megteremtő intézkedések legyen szó akár a munka, a tudás vagy a tulajdon témájáról nem kormányzati verdiktek formájában, hanem civil és szakmai párbeszéd, vita révén születnek majd meg. Mindez még előttünk van, ennek megfelelően az Új Tulajdonosi Programmal kapcsolatban sem lehet még minden részletkérdésre válaszolni. A program működésének beépítendő biztosítékainak lényegét azonban már most is össze lehet foglalni. A program fedezete A jelenleg több mint 0 ezer milliárd forint értékben nyilvántartott állami vagyonból (amelynek valós értéke megközelítheti az 50 ezer milliárdot is) megközelítőleg milliárd forintot tesz ki az állam úgynevezett vállalkozói vagyona, amelyből az Új tulajdonosi program révén kedvezményes feltételekkel tulajdonrészt vásárolhatnak majd az emberek, a családok. Ez az milliárd forintnyi vagyon elsősorban állami nagyvállalatokban van. Mindez Magyarország polgárainak közös vagyona, de a hétköznapok embere ebből semmit vagy csak nagyon keveset érez. A kormány szándéka az, hogy a következő hónapokban indítandó Új Tulajdonosi Program keretében valamennyi honfitársunk számára megteremtse az esélyt arra, hogy tulajdonos lehessen ezekben a vállalatokban. 4

5 Jellemzően milyen vállalatokra lehet gondolni az Új Tulajdonosi Program kapcsán?* Magyar Posta Magyar Villamos Művek Szerencsejáték Állami Autópálya Kezelő *Az itt felsorolt vállalatok kizárólag példák, a programban résztvevő vállalatokról döntés nem született. A kedvezményes tulajdonszerzés és a biztosítékok A programba bevonásra kerülő vállalatok részvényeiből bárkinek joga lesz vásárolni. Ebben azonban önmagában sem újdonság nem volna, sem a kevésbé tehetős honfitársaink előtt megnyíló történelmi lehetőség nem lenne benne. Az ő számukra a tulajdonhoz jutás lehetőségét az adott vállalatok részvényeinek kedvezményes, az állam által támogatott megvásárlása jelentheti. Ráadásul ezek a kedvezmények sokrétűek lehetnek: például az árra vonatkozhatnak majd, a fizetés módjára így nem lesznek kizárva a lehetőségből azok a honfitársaink sem, akiknek a jegyzés időszakában a kedvezményes árú részvények megvásárlására sem lenne pénzük. (Ennek biztosítására több megoldás jöhet szóba: az egyik a részletre történő vásárlás lehetősége, vagy az a megoldás, hogy az új tulajdonosok a részvényeik árát csak akkor fizetik ki, amikor azt már értékesítették.) Így az Új Tulajdonosi Program valóban mindenkinek lehetővé teszi, hogy állami cégekben párezer forint induló befizetéssel akár százezer forint értékű tulajdont vásárolhasson, és így családonként akár egymillió forintos tulajdonhoz is jussanak a lakosok. A kormány szándékai között szerepel az előzőn túl más biztosítékok beépítése is a rendszerbe. Fontos lehet például annak ösztönzése, hogy az újdonsült tulajdonosoknak jobban megérje hosszabb ideig megőrizni a részvényeiket, mintsem gyorsan továbbadni azokon. Ez két szempontból fontos. Ha sok részvény egyszerre keres vevőt, akkor leesik az áruk és az emberek ahelyett, hogy egy jelentősebb vagyon tulajdonosaivá válnának közép-, vagy hosszabb távon, gyorsan kereshetnek a részvényeiken egy szerényebb, legfeljebb néhány ezer forintos összeget, amit a hétköznapok kiadásai persze legalább ilyen gyorsan felemésztenek. A kormánynak azonban nem ez a célja. Ahogyan az sem, hogy az új részvények kevés tulajdonos kezében koncentrálódjanak, összpontosuljanak. Ez tehát a másik oka annak, hogy a kormány a kialakítandó szabályozással a vagyon hosszabb ideig történő megtartására akarja ösztönözni az újdonsült tulajdonosokat. Az Új Tulajdonosi Program célja ugyanis nem az, hogy kedvező üzleti lehetőséget teremtsen néhány spekulánsnak vagy már ma is módos polgártársunknak, hanem az, hogy hozzáférhetővé tegyen egy olyan tulajdonszerzési, befektetési lehetőséget emberek százezreinek, amely korábban a számukra elérhetetlen volt. A kormány kiemelt figyelmet fordít az Új Tulajdonosi Program ellenőrzésére. Szakértőket, civil szervezeteket és a politikai pártokat fogjuk felkérni arra, hogy ellenőrizzük együtt a programot, és ne hagyjunk szabad utat az ügyeskedőknek. 5

6 Az Új Tulajdonosi Program véglegesítése és a program indulása avagy mikor vehetünk kedvezményes részvényt? A legfontosabb állomások március - április: Az Új Tulajdonosi Program vitája április: A Kormány dönt a program részleteiről május - Részletes tájékoztatás, a program megismertetése nyár ősz: A jogszabályi feltételek megteremtése vége, eleje: A kedvezményes tulajdonszerzés lehetősége Az Új Tulajdonosi Program egy határozott koncepcióra épülő elképzelés, a részletek kidolgozását azonban a lakosokkal és a társadalmi szereplőkkel folytatott párbeszéd során alakítja ki a kormány. Így lesz ebből olyan program, amely az állam és polgárainak viszonyában is újat hozhat: partnerséget állam és polgára között. A kormány átfogó tájékoztatási kampányt indít majd, és folyamatos tájékoztatást nyújt Magyarország lakosságának az Új Tulajdonosi Program előrehaladásáról, illetve eredményeiről. A Mellékletben összefoglaljuk az alapos háttérmunka során kikristályosodott kérdéseket, illetve legfontosabb döntési pontokat. 6

7 Melléklet Melyek például a legfontosabb kérdések, amelyekre a szakmai illetve civil párbeszéd során válaszokat kell találnunk? A programban résztvevők köre Valamennyi lakos vagy csak a 8 éven felüli cselekvőképes lakosok vehetnek részt a programban? Ki lehessen-e valakit zárni a lakosság közül a programból? A kedvezmény mértéke Adjunk-e árkedvezményt a programban résztvevőknek, és ha igen, mekkora legyen annak mértéke? A programban résztvevő vállalatok mindegyike esetében azonos legyen-e a kedvezmény mértéke? A kedvezményt minden esetben a vételkor érvényesítsék vagy az utolsó részlet kifizetésekor? Különleges kedvezmények Legyenek-e az általános kedvezményeken kívül különleges kedvezmények? Legyen-e különleges kedvezmény az Új Tulajdonosi Programban résztvevő vállalatok jelenlegi munkavállalóinak? Legyen-e különleges kedvezmény az Új Tulajdonosi Programban résztvevő vállalatok korábbi munkavállalóinak? Legyen-e különleges kedvezmény az Új Tulajdonosi Programban résztvevő vállalatokból nyugdíjba ment munkavállalóknak? Kapjanak-e különleges kedvezményt a részvényt hosszú ideig megőrzők? Járjon-e a program keretében vásárolt részvények után kedvezmény, illetve mentesség az árfolyamnyereség adó alól? A megszerezhető részvények mennyisége Legyen-e korlátozva a kedvezményesen megszerezhető részvények mennyisége? Legyen-e korlátozva az igénybe vehető kedvezmény mértéke? Amennyiben kell felső korlát, az miként legyen meghatározva? A részletfizetés lehetősége A részvények megvásárlásakor mennyi legyen az a minimális összeg vagy mérték, amelyet induló részletként fizetni kell? Milyen hosszú részletfizetési időszakot biztosítsunk? Mi történjék akkor, ha a vevő nem tudja fizetni a részletet? Átütemezhetővé tegyük-e az esetleges tartozásokat? Legyen-e olyan részletfizetési konstrukció, amelyben elegendő akkor fizetni, ha a tulajdonos értékesíti a részvényt? 7

8 A garanciák Milyen garanciákat szükséges kialakítani az Új Tulajdonosi Program céljainak megvalósulása érdekében? Ösztönözze-e az állam a részvények huzamosabb megtartását? Megakadályozza-e az állam a részvények gyors koncentrációját? Ha igen, milyen eszközökkel? 8

IRÁNYTŰ A BETÉTBIZTOSÍTÁSHOZ

IRÁNYTŰ A BETÉTBIZTOSÍTÁSHOZ IRÁNYTŰ A BETÉTBIZTOSÍTÁSHOZ Együtt vigyáz(z)unk a pénzére! 2009 TARTALOM ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. Mi a betétbiztosítás feladata és miért fontos az Ön számára? 2. Kik tartoznak a betétbiztosítási rendszerbe?

Részletesebben

Az adósságkonszolidáció hatása a magyarországi települési önkormányzatokra

Az adósságkonszolidáció hatása a magyarországi települési önkormányzatokra Az adósságkonszolidáció hatása a magyarországi települési önkormányzatokra Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Téma aktualitása Települési önkormányzatok

Részletesebben

HNK-2015/304. A Hipavilon Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség Nonprofit Kft. 2014. évi egyszerűsített éves beszámolója

HNK-2015/304. A Hipavilon Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség Nonprofit Kft. 2014. évi egyszerűsített éves beszámolója HNK-2015/304 A Hipavilon Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség Nonprofit Kft. 2014. évi egyszerűsített éves beszámolója -1- Tartalomjegyzék: 1. Általános információk a beszámolóhoz 1.1. A gazdálkodó

Részletesebben

Kékesi Zsuzsa Lénárt-Odorán Rita: A jegybanki eredmény alakulása

Kékesi Zsuzsa Lénárt-Odorán Rita: A jegybanki eredmény alakulása Kékesi Zsuzsa Lénárt-Odorán Rita: A jegybanki eredmény alakulása A jegybanki eredmény alakulását egyrészt az MNB mandátumából fakadóan az árstabilitást, valamint a pénzügyi stabilitást célzó és a gazdasági

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ OTTHONTEREMTÉSI KAMATTÁMOGATÁSÚ JELZÁLOGHITELRŐL

TÁJÉKOZTATÓ AZ OTTHONTEREMTÉSI KAMATTÁMOGATÁSÚ JELZÁLOGHITELRŐL TÁJÉKOZTATÓ AZ OTTHONTEREMTÉSI KAMATTÁMOGATÁSÚ JELZÁLOGHITELRŐL A GRÁNIT Bank a 16/2016. Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) IV. fejezetében meghatározott 3 vagy több gyermekes családok részére nyújtható

Részletesebben

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ 2015.

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ 2015. SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ 2015. Kihirdetve: Magyar Közlöny 161. szám 2014. november 26., szerda 2014. évi LXXIV. törvény A személyi jövedelemadót érintő 2015. évi adótörvény változások CSALÁDI KEDVEZMÉNY,

Részletesebben

Nyugodt, stabil folytatás, folyamatos fejlődés

Nyugodt, stabil folytatás, folyamatos fejlődés Nyugodt, stabil folytatás, folyamatos fejlődés A kerület több pártja és civil szervezete az október 12-i önkormányzati választásra azért fogott ös sze, hogy folytathassuk a 2006-ban megkezdett munkát.

Részletesebben

MUTASD MEG MAGAD! Pályázat a XII. kerületi civil szervezetek számára

MUTASD MEG MAGAD! Pályázat a XII. kerületi civil szervezetek számára JÖVŐNK ALAPJAIÉRT NEVELÉSI-OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SZEMÉLYISÉG FEJLESZTÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 1126 Budapest, Németvölgyi út 46. MUTASD MEG MAGAD! Pályázat a XII. kerületi civil szervezetek számára Budapest Hegyvidék,

Részletesebben

Üzletszabályzat 1. sz. melléklet: Értékelési hirdetmény

Üzletszabályzat 1. sz. melléklet: Értékelési hirdetmény Üzletszabályzat 1. sz. melléklet: Értékelési hirdetmény Bevezető rendelkezések Hatálybalépés dátuma: 2015-05-14 1. Jelen szabályzat célja, hogy meghatározza azokra a Pénzügyi eszközökre és Pénzeszközökre

Részletesebben

Városfejlesztési Választási Program 2014.

Városfejlesztési Választási Program 2014. Hajnal Egyesület Gyömrőért HEGY Városfejlesztési Választási Program 2014. Többet teszünk Gyömrő Lakosaiért! A HEGY VÁLASZTÁSI PROGRAMJA 2014 2 Hosszú távú cél: Létrehozni egy olyan települést, ahol szívesen

Részletesebben

ALBA REGIABAN ALBA REGIABAN. Biztonságban. Székesfehérvár 2016

ALBA REGIABAN ALBA REGIABAN. Biztonságban. Székesfehérvár 2016 Biztonságban ALBA REGIABAN ALBA REGIABAN Székesfehérvár 2016 Közbiztonság fejlesztése Székesfehérváron a településbiztonság és az ifjúságvédelem előtérbe helyezésével oktatási segédlet Előszó Biztonságban

Részletesebben

Motiva nyugdíjbiztosítás

Motiva nyugdíjbiztosítás Motiva nyugdíjbiztosítás rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött Ez az összefoglaló segít megismerni a Motiva nyugdíjbiztosítás főbb jellemzőit, és bemutatja a termék legfontosabb tulajdonságait.

Részletesebben

A Faludi Ferenc Könyvtár Könyvtárhasználati és Szolgáltatási Szabályzata

A Faludi Ferenc Könyvtár Könyvtárhasználati és Szolgáltatási Szabályzata A Faludi Ferenc Könyvtár Könyvtárhasználati és Szolgáltatási Szabályzata A körmendi Faludi Ferenc Könyvtár nyilvános közkönyvtár. A könyvtár nyilvános szolgáltatásait igénybe veheti bárki, aki a könyvtárhasználati

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT JELENTÉSTERVEZET. Kulturális és Oktatási Bizottság 2008/2226(INI) 16.12.2008

EURÓPAI PARLAMENT JELENTÉSTERVEZET. Kulturális és Oktatási Bizottság 2008/2226(INI) 16.12.2008 EURÓPAI PARLAMENT 2004 Kulturális és Oktatási Bizottság 2009 2008/2226(INI) 16.12.2008 JELENTÉSTERVEZET a művészeti tanulmányokról az Európai Unióban (2008/2226(INI)) Kulturális és Oktatási Bizottság Előadó:

Részletesebben

K&H Euro Fix Plusz 4 Zártvégű Értékpapír Befektetési Alap ÖSSZEVONT TÁJÉKOZTATÓJA

K&H Euro Fix Plusz 4 Zártvégű Értékpapír Befektetési Alap ÖSSZEVONT TÁJÉKOZTATÓJA A K&H Euro Fix Plusz 4 Zártvégű Értékpapír Befektetési Alap elnevezésű, nyilvános, zártvégű értékpapír befektetési alap ÖSSZEVONT TÁJÉKOZTATÓJA Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által kiadott engedély

Részletesebben

MEDIÁCIÓ HELYI KÖZÖSSÉGEKBEN

MEDIÁCIÓ HELYI KÖZÖSSÉGEKBEN MediKoz_Borito.qxp 4/28/2009 10:44 AM Page 1 MEDIÁCIÓ HELYI KÖZÖSSÉGEKBEN MÓDSZERTANI KÉZIKÖNYV Készült az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Települési mediáció modellprojekt címû programja keretében

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Révfülöp Nagyközség Képviselő-testülete 2009. április 27-én (hétfőn) 15.30 órai kezdettel tartott üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Révfülöp Nagyközség Képviselő-testülete 2009. április 27-én (hétfőn) 15.30 órai kezdettel tartott üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközség Képviselő-testülete 2009. április 27-én (hétfőn) 15.30 órai kezdettel tartott üléséről. Jelen vannak: Miklós Tamás polgármester, Török Péter alpolgármester

Részletesebben

Könyvelői Klub 2013. március 26. Budapest TÖRTÉNŐ FIZETÉS ÉS AZ E-SZÁMLÁZÁS

Könyvelői Klub 2013. március 26. Budapest TÖRTÉNŐ FIZETÉS ÉS AZ E-SZÁMLÁZÁS Könyvelői Klub 2013. március 26. Budapest Konzultáns: Kisgyörgy Ilona közgazdász; okl. adószakértő; költségvetési minősítésű könyvvizsgáló HÁZIPÉNZTÁR, ZÁRÓÁLLOMÁNY SZABÁLYOZÁSÁNAK VÁLTOZÁSAI; AZ ELEKTRONIKUS

Részletesebben

I. Fejezet. Általános és értelmező rendelkezések

I. Fejezet. Általános és értelmező rendelkezések Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 35/2015.(X.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról (módosította: 5/2016 önkormányzati rendelet) Eger Megyei

Részletesebben

Mielőbbi válaszát várva, üdvözlettel: Lukács András elnök

Mielőbbi válaszát várva, üdvözlettel: Lukács András elnök Dr. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Budapest Budapest, 2006. szeptember 14. Tisztelt Miniszter Úr! Ismételten szeretnénk felhívni a figyelmét egy olyan

Részletesebben

XI.6. NYARALÁS. A feladatsor jellemzői

XI.6. NYARALÁS. A feladatsor jellemzői XI.6. NYARALÁS Tárgy, téma A feladatsor jellemzői Szövegértés, szövegből matematikai modell felállítása, számítás, az eredmény értékelése. Előzmények Szöveges feladatok, százalékszámítás, aritmetikai átlag,

Részletesebben

a számlavezetett Hitelintézetek részére, külföldi konvertibilis pénznemben nyilvántartott, kamatozó pénzforgalmi és lekötött számla vezetéséhez

a számlavezetett Hitelintézetek részére, külföldi konvertibilis pénznemben nyilvántartott, kamatozó pénzforgalmi és lekötött számla vezetéséhez C (TKSZ-DEV) ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK a számlavezetett Hitelintézetek részére, külföldi konvertibilis pénznemben nyilvántartott, kamatozó pénzforgalmi és lekötött számla vezetéséhez A Magyar Takarékszövetkezeti

Részletesebben

MEOSZ Oktatási, Továbbképző és Távmunka Intézet SAJTÓFIGYELÉS. Költözés

MEOSZ Oktatási, Továbbképző és Távmunka Intézet SAJTÓFIGYELÉS. Költözés 2006. november 21. Békés Megyei Hírlap MEOSZ Oktatási, Továbbképző és Távmunka Intézet SAJTÓFIGYELÉS Költözés November 20-tól új helyen, a Vajda Péter Művelődési Központban várja tagjait a Mozgáskorlátozottak

Részletesebben

40 kérdés és válasz a transzferár dokumentációról

40 kérdés és válasz a transzferár dokumentációról 40 kérdés és válasz a transzferár dokumentációról Adótanácsadás Transzferár szolgáltatások Kedves Olvasóink! 2005-től a gazdasági társaságoknak kötelező transzferár (Transfer Pricing, röviden TP) dokumentációt

Részletesebben

Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács TAGDÍJSZABÁLYZATA

Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács TAGDÍJSZABÁLYZATA Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács TAGDÍJSZABÁLYZATA A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (a továbbiakban: Szakmaközi Szervezet) Elnöksége a Szakmaközi Szervezet

Részletesebben

B6 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 8/2012. (IV. 06.) Önkormányzati rendelete

B6 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 8/2012. (IV. 06.) Önkormányzati rendelete B6 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 8/2012. (IV. 06.) Önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól Ibrány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Üzleti jog XII. Értékpapír- és tőzsdejog Fizetésképtelenségi jog

Üzleti jog XII. Értékpapír- és tőzsdejog Fizetésképtelenségi jog Üzleti jog XII. Értékpapír- és tőzsdejog Fizetésképtelenségi jog Üzleti jog XII. BME GTK Üzleti Jog Tanszék 1 Gondolatmenet I. Értékpapír- és tőzsdejog I. Értékpapír Az értékpapír lényege Az értékpapírok

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3.

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága

Részletesebben

Bankó Az OTP Bank ügyfélmagazinja

Bankó Az OTP Bank ügyfélmagazinja Lakásügyeink különszám Bankó Az OTP Bank ügyfélmagazinja XiX. Évfolyam, 4. szám, 2011. augusztus www.otpbank.hu Mentôöv az adósoknak Mi az az Otthonvédelmi Akcióterv? Futamidô hosszabbítás, törlesztéscsökkentés

Részletesebben

Mit kínál a B3 takarék Szövetkezet az agrárvállalkozásoknak?

Mit kínál a B3 takarék Szövetkezet az agrárvállalkozásoknak? Mit kínál a B3 takarék Szövetkezet az agrárvállalkozásoknak? Nyugat magyarországi Agrár konferencia PÁPA 2016.05.27. ELŐZMÉNYEK: 10 TAKARÉKSZÖVETKEZET, 10 FÉLE ARCULAT EGYSÉGES INTEGRÁCIÓS ARCULAT AZ EGYESÜLÉS

Részletesebben

Kiegészítő melléklet 2014.

Kiegészítő melléklet 2014. Adószám: 19550204-1-03 Bíróság: Kecskeméti Törvényszék Bírósági végzés száma: Pk.60215/2007/6/I 6500 Baja, Bartók Béla utca 5. fszt. 1. 2014. Fordulónap: 2014. december 31. Beszámolási időszak: 2014. január

Részletesebben

GKI Gazdaságkutató Zrt.

GKI Gazdaságkutató Zrt. GKI Gazdaságkutató Zrt. MAGYARORSZÁG KÜLSŐ ADÓSSÁGÁLLOMÁNYÁNAK ÉS A KÜLFÖLDIEK KEZÉBEN LÉVŐ ADÓSSÁGÁNAK ELEMZÉSE Készült a Költségvetési Tanács megbízásából Budapest, 2015. október GKI Gazdaságkutató Zrt.

Részletesebben

VITNYÉD település Önkormányzat. Képviselő-testületének. Gazdasági programja. 2015-2019. évre.

VITNYÉD település Önkormányzat. Képviselő-testületének. Gazdasági programja. 2015-2019. évre. VITNYÉD település Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági programja 2015-2019. évre. 1 Bevezetés A gazdasági program elkészítésére a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 91. -ában

Részletesebben

VIII. Magyar Köztársaság Ügyészsége. fejezet. 2009. évi költségvetésének. végrehajtása

VIII. Magyar Köztársaság Ügyészsége. fejezet. 2009. évi költségvetésének. végrehajtása A VIII. Magyar Köztársaság Ügyészsége fejezet 2009. évi költségvetésének végrehajtása Budapest, 2010. május hó 1 A Legfőbb Ügyészség irányítása alá az 5 fellebbviteli főügyészség mellett 21 főügyészség

Részletesebben

Tisztelt Ügyfelünk! A követelés-elengedés eredményeként az Ön tartozása 307 500 forinttal csökken.

Tisztelt Ügyfelünk! A követelés-elengedés eredményeként az Ön tartozása 307 500 forinttal csökken. Minta az ajánlás 2. alcímében foglaltak szerinti, forintra átváltáshoz kapcsolódó szerződésmódosításról szóló tájékoztatáshoz CHF alapú, referencia-kamatlábhoz kötött kamatú, élő gépjárművásárlási kölcsönszerződés

Részletesebben

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK 2013.3.22. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 83/1 II (Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK A BIZOTTSÁG 231/2013/EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2012. december 19.) a 2011/61/EU európai parlamenti

Részletesebben

Ligeti Miklós: A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYOK FINANSZÍROZÁSA

Ligeti Miklós: A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYOK FINANSZÍROZÁSA Ligeti Miklós: A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYOK FINANSZÍROZÁSA KAMPÁNYKORRUPCIÓ A politikai pártok választási kampányainak a finanszírozása Magyarországon a rendszerváltozás óta megoldatlan probléma, egyben ez az

Részletesebben

amit a K&H lakáscélú hitelek állami támogatással konstrukcióról tudni érdemes

amit a K&H lakáscélú hitelek állami támogatással konstrukcióról tudni érdemes apró betűk helyett K&H lakáscélú hitelek állami támogatással gyakran találkozunk olyan levelekkel és hirdetésekkel, amelyek csak az adott termék vagy szolgáltatás előnyeit, legjobb tulajdonságait emelik

Részletesebben

Motiva nyugdíjbiztosítás

Motiva nyugdíjbiztosítás Motiva nyugdíjbiztosítás Motiva nyugdíjbiztosítások Amit Önnek tudnia kell! Ez az összefoglaló segít megismerni a Motiva nyugdíjbiztosítások főbb jellemzőit, és bemutatja a termékek legfontosabb tulajdonságait.

Részletesebben

Könyvelői Klub INGATLANOK ÉS BEFEKTETÉSE SZÁMVITELI ÉS ADÓZÁSI KÉRDÉSEI KÖNYVELŐI KLUB - 2013. SZEPTEMBER 23. - DEBRECEN

Könyvelői Klub INGATLANOK ÉS BEFEKTETÉSE SZÁMVITELI ÉS ADÓZÁSI KÉRDÉSEI KÖNYVELŐI KLUB - 2013. SZEPTEMBER 23. - DEBRECEN KÖNYVELŐI KLUB - 2013. SZEPTEMBER 23. - DEBRECEN Konzultáns: Horváth Józsefné okl. könyvvizsgáló, okl. nemzetközi áfa- és adóigazgatósági adószakértő, jogi szakokleveles közgazdász; költségvetési minősítésű

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM SZOMBATHELYI ÉLELMISZERIPARI ÉS FÖLDMÉRÉSI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

PEDAGÓGIAI PROGRAM SZOMBATHELYI ÉLELMISZERIPARI ÉS FÖLDMÉRÉSI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM SZOMBATHELYI ÉLELMISZERIPARI ÉS FÖLDMÉRÉSI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 1. BEVEZETÉS... 5 2. NEVELÉSI PROGRAM... 7 2.1. Az iskolában folyó nevelő-oktató

Részletesebben

FŐKÖNYVELŐK LAPJA Megrendelhető számviteli és adózási szaklap

FŐKÖNYVELŐK LAPJA Megrendelhető számviteli és adózási szaklap A Főkönyvelők lapjának előfizetésével 3 mérlegképes könyvelő kaphat 2-2 kreditpontot! A Főkönyvelők klubjának mérlegképes tagjai évente 2 kreditpontot kapnak tagságuk után! Kiadó: Vállalkozásbarát Könyvelő,

Részletesebben

Ha további kérdései vannak a témával kapcsolatban, kérjük, keresse fel a www.ezert.hu honlapot, vagy hívja helyi hívás díjáért a 06 40 33 44 55-ös

Ha további kérdései vannak a témával kapcsolatban, kérjük, keresse fel a www.ezert.hu honlapot, vagy hívja helyi hívás díjáért a 06 40 33 44 55-ös Ha további kérdései vannak a témával kapcsolatban, kérjük, keresse fel a www.ezert.hu honlapot, vagy hívja helyi hívás díjáért a 06 40 33 44 55-ös számon tájékoztató vonalunkat, ahol még részletesebben

Részletesebben

Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola partnerközpontú intézmény,

Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola partnerközpontú intézmény, Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola partnerközpontú intézmény, amely sikeresen kiépítette a COMENIUS 2000 Közoktatási Minőségfejlesztési Program I. Intézményi modelljét ABONY HÁZIREND Jóváhagyta:

Részletesebben

VII-B-004/761-4 /2013

VII-B-004/761-4 /2013 VII-B-004/761-4 /2013 Beszámoló A Fejér Megyei Kormányhivatal 2012. évi tevékenységéről FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló... - 3-2. A kormányhivatalt érintő feladat- és

Részletesebben

Bankszámláról lekötött/elhelyezett betétek kamatai

Bankszámláról lekötött/elhelyezett betétek kamatai Bankszámláról lekötött/elhelyezett betétek kamatai Közzététel: 2015. október 30. Hatályos: 2015. november 2-től I. Forint betétlekötések kamatai Betétlekötés bármely Erste lakossági bankszámláról kezdeményezhető

Részletesebben

Mielőbbi válaszát várva, üdvözlettel: Lukács András elnök

Mielőbbi válaszát várva, üdvözlettel: Lukács András elnök Dr. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Budapest Budapest, 2006. szeptember 14. Tisztelt Miniszter Úr! Ismételten szeretnénk felhívni a figyelmét egy olyan

Részletesebben

A SZAKKÉPZÉS MEGÚJÍTÁSÁRÓL

A SZAKKÉPZÉS MEGÚJÍTÁSÁRÓL 281 Madarász Sándor A SZAKKÉPZÉS MEGÚJÍTÁSÁRÓL A 2008-ban kibontakozó válság jelentősen lerontotta gazdaságunk leggyengébb láncszemének, a foglalkoztatásnak törékeny adatsorait, és lázas programalkotásra

Részletesebben

OTP JELZÁLOGBANK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

OTP JELZÁLOGBANK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Éves jelentés 2003. OTP JELZÁLOGBANK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (Székhelye: 1052 Budapest, Deák Ferenc utca 7-9.) 1 I. BEVEZETÉS Az OTP Jelzálogbank Rt. szakosított hitelintézetként, részvénytársasági formában,

Részletesebben

1996/1997-es tanév Eseménykrónika: 1996. május 30 1997. június 12.

1996/1997-es tanév Eseménykrónika: 1996. május 30 1997. június 12. 1996/1997-es tanév Eseménykrónika: 1996. május 30 1997. június 12. 1996. máj. 30. Sajtó: Béremelés de milyen áron? 1996. jún. 23. Országgyûlés Oktatási, Tudományos, Ifjúsági és Sportbizottság ülése 1996.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S mely készült Ordacsehi Község Önkormányzatának 2011 június 29 - i testületi ülésére a 1. sz. napirendi ponthoz. Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

Részletesebben

AZ ÉRTÉK NYOMÁBAN. SAIAMONNE HUSZTY Anna-BOGEL György

AZ ÉRTÉK NYOMÁBAN. SAIAMONNE HUSZTY Anna-BOGEL György SAIAMONNE HUSZTY Anna-BOGEL György AZ ÉRTÉK NYOMÁBAN Az érték" a modern vállalatvezetés egyik kulcsszava. A legtöbbször a tulajdonosok és a vevők számára előállított értékről beszélünk, de az is világos,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében JEGYZŐKÖNYV PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK 2016. január 20-án 14,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy

Részletesebben

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2009/81/EK IRÁNYELVE

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2009/81/EK IRÁNYELVE L 216/76 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2009.8.20. AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2009/81/EK IRÁNYELVE (2009. július 13.) a honvédelem és biztonság területén egyes építési beruházásra, árubeszerzésre

Részletesebben

Page 1 of 12 32010R0913 Az Európai Parlament és a Tanács 913/2010/EU rendelete ( 2010. szeptember 22. ) a versenyképes árufuvarozást szolgáló európai vasúti hálózatról EGT-vonatkozású szöveg Hivatalos

Részletesebben

A BARANYA MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

A BARANYA MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ A BARANYA MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉRTÉKELÉSE Készült a területfejlesztési koncepció, a területfejlesztési program és a területrendezési terv tartalmi követelményeiről,

Részletesebben

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 19/2015. (X.28.) önkormányzati rendelete

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 19/2015. (X.28.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2015. (X.28.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzatának vagyonáról, és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról 1 I.ELSŐ RÉSZ

Részletesebben

Tájékoztató. Füzesgyarmat Város Önkormányzat önkormányzat költségvetési szervének 2013. I-III. negyedévi gazdálkodásáról,

Tájékoztató. Füzesgyarmat Város Önkormányzat önkormányzat költségvetési szervének 2013. I-III. negyedévi gazdálkodásáról, Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-058., 491-401. Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu. Tájékoztató Füzesgyarmat Város

Részletesebben

Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK)

Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK) Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK) Frissítve: 2016.03.09. Mi az a CSOK? Szerző: BankRáció.hu A Családok Otthonteremtési Kedvezménye egy vissza nem térítendő állami támogatás, amely 2015. július

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL. Pályázati információk, események, aktualitások Vállalkozóknak, gazdálkodóknak II. évfolyam 6. szám 2008. március 11.

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL. Pályázati információk, események, aktualitások Vállalkozóknak, gazdálkodóknak II. évfolyam 6. szám 2008. március 11. PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL Pályázati információk, események, aktualitások Vállalkozóknak, gazdálkodóknak II. évfolyam 6. szám 2008. március 11. Tartalomjegyzék Pályázható támogatási konstrukciók (ÚMVP)... 2 Előzetes

Részletesebben

E U R Ó PA I O T T H O N T E R E M T É S I P R O G R A M IV.

E U R Ó PA I O T T H O N T E R E M T É S I P R O G R A M IV. E U R Ó PA I O T T H O N T E R E M T É S I P R O G R A M Kutatási zárótanulmány IV. Budapest, 2005. január 2 A tanulmányt a Növekedéskutató Intézet munkacsoportja készítette A kutatást koordinálta: Matolcsy

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2015. 4/c. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez 2015. évi díjainak

Részletesebben

1. Vagyontárgyak meghatározása

1. Vagyontárgyak meghatározása Epöl Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2012.(IX.28.) önkormányzati rendelete Epöl község Önkormányzata vagyonáról, a vagyonnal való rendelkezés szabályairól Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Élelmiszerlánc-felügyelet a jelen és a jövő kihívásának tükrében

Élelmiszerlánc-felügyelet a jelen és a jövő kihívásának tükrében Élelmiszerlánc-felügyelet a jelen és a jövő kihívásának tükrében Dr. Kardeván Endre államtitkár, országos főállatorvos 2011. évi Állatorvos-tudományi Nap MTA Díszterme Budapest, 2011. november 21. A Kormány

Részletesebben

Újratervezés. TÉ-KOFA Tépe község helyi termelési és fogyasztási rendszerének fejlesztési terve

Újratervezés. TÉ-KOFA Tépe község helyi termelési és fogyasztási rendszerének fejlesztési terve Újratervezés Szemléletformáló program a hulladék megelőzés és energiafelhasználás csökkentése érdekében a helyi termelési és fogyasztási rendszerek fejlesztésével az Észak-alföldi régióban TÉ-KOFA Tépe

Részletesebben

Összefoglaló a CIG Pannónia Nyugdíj Kötvény nyugdíjbiztosításról

Összefoglaló a CIG Pannónia Nyugdíj Kötvény nyugdíjbiztosításról Összefoglaló a CIG Pannónia Nyugdíj Kötvény nyugdíjbiztosításról Termékbemutatónkat azzal a céllal állítottuk össze, hogy átlátható formában összefoglaljuk Önnek a CIG Pannónia Nyugdíj Kötvény legfontosabb

Részletesebben

Ennyit ér a végtörlesztés? - Még többel tartoznak a családok

Ennyit ér a végtörlesztés? - Még többel tartoznak a családok Ennyit ér a végtörlesztés? - Még többel tartoznak a családok 2012. január 2. 15:33 Alaposan felkavarta a magyar lakossági hitelpiac állóvizét a devizahitelek kedvezményes végtörlesztése. A bankok 2004

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. K&H hazai euró kötvény zártvégű forint befektetési alap

TÁJÉKOZTATÓ. K&H hazai euró kötvény zártvégű forint befektetési alap TÁJÉKOZTATÓ a K&H hazai euró kötvény zártvégű forint befektetési alap befektetési jegyeinek forgalomba hozatalához Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által kiadott engedély száma: H-KE-III-173/2012.

Részletesebben

Kitöltési útmutató. 2. melléklet a.../2012. (...) PSZÁF rendelethez. 2. melléklet a 9/2011. (VI. 17.) PSZÁF rendelethez. I. Rész

Kitöltési útmutató. 2. melléklet a.../2012. (...) PSZÁF rendelethez. 2. melléklet a 9/2011. (VI. 17.) PSZÁF rendelethez. I. Rész 2. melléklet a.../2012. (........) PSZÁF rendelethez 2. melléklet a 9/2011. (VI. 17.) PSZÁF rendelethez Kitöltési útmutató I. Rész AZ ADATSZOLGÁLTATÁSRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK 1. Kapcsolódó jogszabályok

Részletesebben

Könyvelői Klub INGATLANOK ÉS BEFEKTETÉSE SZÁMVITELI ÉS ADÓZÁSI KÉRDÉSEI KÖNYVELŐI KLUB - 2013. SZEPTEMBER 11 - BUDAPEST. Áfa

Könyvelői Klub INGATLANOK ÉS BEFEKTETÉSE SZÁMVITELI ÉS ADÓZÁSI KÉRDÉSEI KÖNYVELŐI KLUB - 2013. SZEPTEMBER 11 - BUDAPEST. Áfa KÖNYVELŐI KLUB - 2013. SZEPTEMBER 11 - BUDAPEST Konzultáns: Horváth Józsefné okl. könyvvizsgáló, okl. nemzetközi áfa- és adóigazgatósági adószakértő, jogi szakokleveles közgazdász; költségvetési minősítésű

Részletesebben

Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Halmaj Község Képviselő-testülete NYÍLT Szám: 7-12/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: 2012. június 6. napján, Halmaj, Kiskinizs községi önkormányzatok rendkívüli, együttes képviselő-testületi

Részletesebben

(Jogalkotási aktusok) IRÁNYELVEK

(Jogalkotási aktusok) IRÁNYELVEK 2011.4.15. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 101/1 I (Jogalkotási aktusok) IRÁNYELVEK AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2011/36/EU IRÁNYELVE (2011. április 5.) az emberkereskedelem megelőzéséről, és az

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 43/2007. (XII. 21.) Kt. rendelete. a helyi közművelődésről

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 43/2007. (XII. 21.) Kt. rendelete. a helyi közművelődésről Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 43/2007. (XII. 21.) Kt. rendelete a helyi közművelődésről Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

Stadionok helyett tornatermeket!

Stadionok helyett tornatermeket! Stadionok helyett tornatermeket! Javaslatok a magyar baloldal új sportpolitikájára 1. Bevezetés Fidesz-KDNP kormány kirakatpolitikája, sportnagyhatalmi ábrándkergetése (olimpia, labdarúgás, kiemelt juttatások,

Részletesebben

Hodosán Róza. Tízéves a szociális törvény

Hodosán Róza. Tízéves a szociális törvény Hodosán Róza Tízéves a szociális törvény A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, 1993. évi III. törvény és annak változásai Magyarország 1976-ban csatlakozott a Gazdasági, Szociális és

Részletesebben

GE MONEY FUNDUSZ ZABEZPIECZONEJ BUDOWY KAPITAŁU ALAP

GE MONEY FUNDUSZ ZABEZPIECZONEJ BUDOWY KAPITAŁU ALAP RÖVIDÍTETT TÁJÉKOZTATÓ GE MONEY FUNDUSZ ZABEZPIECZONEJ BUDOWY KAPITAŁU ALAP Alapkezelő: Budapest Alapkezelő Rt. Székhely: 1138 Budapest, Váci út 188. Vezető forgalmazó: Budapest Bank Rt. Székhely: 1138

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZAT. ellen hajtottak végre biztonsági intézkedést.

ÖNKORMÁNYZAT. ellen hajtottak végre biztonsági intézkedést. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS Kiegyensúlyozott körülmények a 2011. évi pénzügyi tervben Az az önkormányzat vállalhat térségközponti feladatokat, amelyik a térség részére szolgáltat Megújul a város

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében. I-1/17-20/2008.ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében. Jelen vannak: Pap Tibor polgármester

Részletesebben

BALKÁNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ITS

BALKÁNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ITS BALKÁNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ITS 2016. MÁRCIUS BALKÁNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Készült Balkány Város Önkormányzata megbízásából Készítette: MEGAKOM

Részletesebben

Devizahitel-kiváltást

Devizahitel-kiváltást Fórum MI TÖRTÉNIK A HAZAI LAKÁSÁLLOMÁNNYAL? MERRE A KIÚT, VAN-E MEGHATÁROZHATÓ KIÚT A MŰEMLÉKI LAKÓÉPÜLETEKET ÉS AZ ÚJ ÉPÍTÉSŰ INGATLANOKAT EGYARÁNT ÉRINTŐ GAZDASÁGI PROBLÉMÁK KÖRÉBŐL. LETENYEI LÁSZLÓ

Részletesebben

1 Köröstarcsa 2 3 Tartalom Helyzetelemzés... 6 Mit mutatnak a számok?... 6 Köröstarcsa a számok tükrében... 7 A Köröstarcsán élő mintavételbe került személyek jellemzői... 8 Mit gondol miért nehéz munkát

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. 2007. évi. éves beszámolóhoz. S+H Portfolio Zrt. 2000 Szentendre Bánáti utca 2/a. Adószám: 11884264-2-13

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. 2007. évi. éves beszámolóhoz. S+H Portfolio Zrt. 2000 Szentendre Bánáti utca 2/a. Adószám: 11884264-2-13 S+H Portfolio Zrt. 2000 Szentendre Bánáti utca 2/a Adószám: 11884264-2-13 Cégjegyzékszám: 13-10-040601 KSH: 11884264-7412-114-13 KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2007. évi éves beszámolóhoz A beszámoló auditált adatokat

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ALKOTMÁNYÁNAK SZABÁLYOZÁSI ELVEIRŐL. elkészült előterjesztésről

MAGYARORSZÁG ALKOTMÁNYÁNAK SZABÁLYOZÁSI ELVEIRŐL. elkészült előterjesztésről Tisztelt Salamon László! Az alkotmányozás ügyében olvasói levélként fűznék néhány gondolatot az alkotmányozási törekvésekhez. Számos olyan érv lehet, amelyet nem volt módom megismerni, így csak a közzétett

Részletesebben

Melléklet az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 12/1994. (V.12.) önkormányzati rendelethez

Melléklet az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 12/1994. (V.12.) önkormányzati rendelethez Melléklet az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 12/1994. (V.12.) önkormányzati rendelethez KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK SZABÁLYZATA AZ ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

Váll.gazd: Kidolgozott tételek: 1. Értelmezze az (üzleti) vállalkozást, nevezze meg szerepét a gazdasági fejlődésben!

Váll.gazd: Kidolgozott tételek: 1. Értelmezze az (üzleti) vállalkozást, nevezze meg szerepét a gazdasági fejlődésben! Váll.gazd: Kidolgozott tételek: 1. Értelmezze az (üzleti) vállalkozást, nevezze meg szerepét a gazdasági fejlődésben! Információtartalom vázlata: A vállalkozás fogalma o Az üzleti vállalkozás célja, érdekeltjei,

Részletesebben

A legfontosabb tudnivalók a békéltető testületek eljárásáról

A legfontosabb tudnivalók a békéltető testületek eljárásáról A legfontosabb tudnivalók a békéltető testületek eljárásáról A békéltető testületek a hazai fogyasztóvédelmi rendszer fontos szereplői, a fogyasztó és vállalkozás közötti viták rendezésére hivatottak.

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 2008.7.18 COM(2008) 480 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK, A RÉGIÓK

Részletesebben

A Csepeli Egészségügyi Szolgálat gazdasági-szervezeti átvilágítása

A Csepeli Egészségügyi Szolgálat gazdasági-szervezeti átvilágítása Dr. Szántó Tamás: A Csepeli Egészségügyi Szolgálat gazdasági-szervezeti átvilágítása 2011. május Tartalom Bevezetés... 3 A Csepeli Egészségügyi Szolgálat szervezeti adottságai... 4 Összefoglaló a Csepeli

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. október 21. napján tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. október 21. napján tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. október 21. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Bezeréti Katalin polgármester, Holovits Huba alpolgármester, Babina Éva, Bóza Attila,

Részletesebben

Kölcsön- és jelzálogszerződés szabadfelhasználású annuitásos devizaalapú kölcsönhöz

Kölcsön- és jelzálogszerződés szabadfelhasználású annuitásos devizaalapú kölcsönhöz 1 Kölcsön- és jelzálogszerződés szabadfelhasználású annuitásos devizaalapú kölcsönhöz számú A szerződő felek, egyrészről: a Kis-Rába menti Takarékszövetkezet, mint kölcsönnyújtó (székhelye: 9343 Beled,

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. :1041 Budapest, István út. 14. :231-3131 Fax:231-3133 ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2011. november 24-i ülésére

POLGÁRMESTERE. :1041 Budapest, István út. 14. :231-3131 Fax:231-3133 ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2011. november 24-i ülésére Budapest Főváros IV. kerület, Újpest Önkormányzat POLGÁRMESTERE :1041 Budapest, István út. 14. :231-3131 Fax:231-3133 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2011. november 24-i ülésére Tárgy: Budapest Főváros

Részletesebben

G. GÖDÉNY ANDREA OLVASÁSPEDAGÓGIA

G. GÖDÉNY ANDREA OLVASÁSPEDAGÓGIA Document3 08/9/11 11:54 PM Page 59 OLVASÁSPEDAGÓGIA G. GÖDÉNY ANDREA Túlnan vélem átellenben éppen A szövegértés mint kulcskompetencia fejlesztési lehetôség irodalmi szövegek körében az 5-6. évfolyamon

Részletesebben

Válasz B: több biztosításközvetítőnél végezheti a tevékenység irányítását.

Válasz B: több biztosításközvetítőnél végezheti a tevékenység irányítását. Kérdések Válaszok Válassza ki a helyes választ! A független biztosításközvetítői tevékenység irányítója... Válasz A: csak egy biztosításközvetítőnél végezheti a tevékenység irányítását. Válasz B: több

Részletesebben

Stratégiai Pénzügyek. avagy a tulajdonosok és cégvezetők eszköztára. Interjú Horváth Zoltán Cashflow Mérnökkel

Stratégiai Pénzügyek. avagy a tulajdonosok és cégvezetők eszköztára. Interjú Horváth Zoltán Cashflow Mérnökkel Stratégiai Pénzügyek avagy a tulajdonosok és cégvezetők eszköztára Interjú Horváth Zoltán Cashflow Mérnökkel Stratégiai Pénzügyek HR: Üdvözlöm a kedves hallgatókat! Hídvéghy Róbert vagyok és egy interjút

Részletesebben

a Europe Treasury euró alapú, rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött, teljes életre szóló életbiztosításhoz

a Europe Treasury euró alapú, rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött, teljes életre szóló életbiztosításhoz Megtakarítás biztosítási védelemmel ötvözve: megoldás a felelősségteljesen gondolkodó emberek számára. Egy bölcs ember úgy éli az életét, hogy cselekszik, nem pedig a cselekvésről gondolkodik. Carlos Castaneda

Részletesebben

Mágocs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. Gazdasági programja

Mágocs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. Gazdasági programja Mágocs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági programja 2007-2010. évre 2 Tartalomjegyzék Bevezetés 1. Mágocs Nagyközség gazdasági helyzetét alapvetően befolyásoló körülmények 1.1. A

Részletesebben

6/2006. (II.15.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet* 1

6/2006. (II.15.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet* 1 6/2006. (II.15.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet* 1 a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat vagyonáról, valamint a versenyeztetés és a helyi költségvetési szervek beszerzési eljárásának szabályairól

Részletesebben

Város Polgármestere. Beszámoló Biatorbágy Város Önkormányzata 2013. évi kommunikációs feladatainak megvalósulásáról

Város Polgármestere. Beszámoló Biatorbágy Város Önkormányzata 2013. évi kommunikációs feladatainak megvalósulásáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/213. Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Beszámoló Biatorbágy Város Önkormányzata

Részletesebben

A FRUITVEB MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS SZAKMAKÖZI SZERVEZET ÉS TERMÉKTANÁCS ALAPSZABÁLYA. Budapest, 2015. április 28.

A FRUITVEB MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS SZAKMAKÖZI SZERVEZET ÉS TERMÉKTANÁCS ALAPSZABÁLYA. Budapest, 2015. április 28. A FRUITVEB MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS SZAKMAKÖZI SZERVEZET ÉS TERMÉKTANÁCS ALAPSZABÁLYA Budapest, 2015. április 28. 2 BEVEZETŐ RÉSZ Alkalmazva az Európai Unió és a Magyar Köztársaság jogszabályait, amelyek

Részletesebben

Kedvezőbb kezességi feltételek a nagyobb ügyletekhez

Kedvezőbb kezességi feltételek a nagyobb ügyletekhez Környezeti célú k Agrár- Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány nagyobb ügyletekhez Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány Kuratóriumának 2012. július 30-i döntése értelmében a szervezet Üzletszabályzata

Részletesebben