Lovász Tibor 1. Hogyan érintik a vasúti, vasútgépészeti szakképesítéseket a szakképzés változásai?

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Lovász Tibor 1. Hogyan érintik a vasúti, vasútgépészeti szakképesítéseket a szakképzés változásai?"

Átírás

1 Lovász Tibor 1 Hogyan érintik a vasúti, vasútgépészeti szakképesítéseket a szakképzés változásai? Bevezető Mottó: Moduláris képzéssel a képzett szakemberekért Az utóbbi közel másfél évtized szakképzést érintő változtatásai sajnos nem mindig jó irányba alakították a szakképzés rendszerét. Gondolok itt a képzési időszak kitolódására, miszerint a szakközépiskolai rendszerű képzés esetében, az érettségire épülő szakképesítéseknél éves korig tolódik a képesítés megszerzése, sőt a technikus képesítés megszerzése esetében ez még tovább tolódik. Azon időszak marad ki a gyakorlati képzést illetően, amikor legjobban fejleszthető a tanuló kézügyessége. A moduláris képzési rendszer bevezetése, meggyőződésem szerint jó irányú változást hoz a szakképzés területén még akkor is, ha várhatóan az elkövetkező évek tapasztalata alapján esetleges változtatások, módosítások szükségesek a rendszeren. Ez a képesítési rendszer lényegesen könnyíti az újabb szakképesítés megszerzését, a dolgozó pályamódosítását. Országos Képzési Jegyzék (OKJ) Az 1/2006. (II. 17.) OM rendelet rendelkezett az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés rendjéről. (Módosító rendeletek: 25/2006. (II. 8.) OM és 10/2007. (II. 27.) SZMM rendelet). A módosításokkal átdolgozott rendelet Záró rendelkezések fejezetének 6. (6) bekezdése szerint: december 31-ét követően a 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet rendelkezései szerinti szakképzés már nem indítható. Ez a rendelet az ún. régi OKJ néven ismert rendelet. Az új OKJ szerinti szakképesítési rendszer jellemzője: kompetencia alapú, moduláris képzési szerkezet, amely átjárható (szakképesítések közötti átjárhatóság), átlátható, rugalmas, ugyanakkor stabil rendszer. 1 Lovász Tibor a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet vezető tanácsadója

2 A képzési szerkezet alkotóelemei: Alap-szakképesítések Rész-szakképesítések Elágazások Ráépülések A március 4-én elhangzott előadás A vasutat érintő szakképesítések az új OKJ-ban Mint a régi, mint az új OKJ-ban sok vasutas területet érintő szakképesítés szerepel. Van amikor a megnevezés is azonos a régi és új rendeletben, van amikor valamelyest eltér a szakképesítés. A vasúti szakképesítések esetében nagyon jól láthatók a képzési szerkezet alkotóelemei (alap-, rész-szakképesítések, elágazások, ráépülések), valamint jól érzékelhető a moduláris rendszer átjárhatósága. Jó példája ennek a azonosító számú vasúti járműszerelő szakképesítés. Ennek három elágazása van: Dízelmotoros vasúti járműszerelő Vasúti villamos járműszerelő Vasúti vontatott járműszerelő Rész-szakképesítése: Kocsivizsgáló Ráépülése: Vasúti jármű technikus Szakmai és Vizsgakövetelmények (SZVK), Központi Programok (KP) Az SZVK egy adott szakképesítésre vonatkozó, a szakképesítésért felelős miniszter által jogszabályban kiadott központi képzési dokumentum, amely iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli felnőttképzésre is vonatkozik. A Központi Program (tanterv) a szakképesítésért felelős miniszter által kiadott dokumentum, a SZVK teljesítésére szolgáló iskolarendszerű szakképzés megszervezéséhez, valamint további nevelési-oktatási dokumentumok (szakmai program, tankönyv, egyéb tanulmányi segédlet) elkészítéséhez. A KP nem jogszabály, hanem közleményben meghirdetett általános irányelv. Az évi LXXVI. Törvény a szakképzésről jogszabály ide vonatkozó előírása: 10. (2) A szakmai és vizsgakövetelmény alapján a szakképző iskolában a pedagógiai program részeként - a szakmai tantárgyak, illetve tananyagegységek (modulok) központi

3 programja (tanterve) előírásai figyelembevételével - szakmai programot, az iskolarendszeren kívüli szakképzést folytató intézményben a felnőttképzési törvény 16. (2) bekezdése szerinti képzési programot kell kidolgozni. A Központi Program felépítése (modul-rendszer) A KP modulokból épül fel. Ezek a követelménymodulok (tananyagmodulok) megjelennek az SZVK-ban is, de tervezhetően, óraszámokhoz rendelhetően KP-ban vannak jelen. A tananyagmodulok tananyagegységekből, ezek pedig tananyagelemekből állnak. A KP tananyagmoduljai hozzárendelhetők az adott szakképesítés: Rész-szakképesítéséhez, Elágazásaihoz, Ráépüléséhez. A modulrendszer teszi lehetővé, segíti elő a szakképesítések közötti átjárhatóságot, az átképzés könnyebbé tételét. Jól érzékelhető ez a vasúti járműszerelő szakképesítés követelménymoduljainak bemutatásával. Vasúti járműszerelő szakképesítés elágazásainak, rész-szakképesítésének és ráépülésének követelménymoduljai Az azonosító számú, Dízelmotoros vasúti jármű szerelője megnevezésű Mozdonyszerelési feladatok Dízelmotoros vasúti jármű szerelő feladatai Az azonosító számú, Vasúti villamos jármű szerelője megnevezésű Mozdonyszerelési feladatok Vasúti villamos jármű szerelő feladatai

4 Az azonosító számú, Vasúti vontatott jármű szerelője megnevezésű Vasúti vontatott jármű szerelő feladatai Az azonosító számú, Kocsivizsgáló megnevezésű rész-szakképesítés szakmai követelménymoduljainak Vasúti jármű szerelő feladatai Az azonosító számú, Vasútijármű-technikus megnevezésű ráépülés szakmai követelménymoduljainak Vasúti jármű technikus feladatai Jól láthatók a különböző szakképesítések azonos követelménymoduljai. Tehát, ha egy szakember rendelkezik dízelmotoros vasúti jármű szerelője szakképesítéssel és valamilyen okból vasúti villamos jármű szerelője szakképesítést szeretne szerezni, elegendő neki egyetlen modult teljesítenie a képzés során, mivel mindkét képesítés három követelménymodulból áll és kettő ebből azonos. Más példa: ha valamelyik elágazás szakképesítés szakmai vizsgája során csak a azonosító számú modult sikerül teljesítenie a jelöltnek, a többit nem, részére a kocsivizsgáló rész-szakképesítésről bizonyítvány adható. Természetesen később a hiányzó modulok teljesítése esetén kaphat a teljes szakképesítésre vonatkozó bizonyítványt. Változások a tanügyigazgatási dokumentumokban A moduláris rendszerű képzésre való felkészülés első lépése az iskola Szakmai Programjának elkészítése, amely az adott szakképesítések Szakmai és Vizsgakövetelményei (SZVK), valamint Központi Programjai (KP) és a helyi sajátosságok figyelembevételével készül a Pedagógiai Program részeként, véleményeztetve a megfelelő fórumokkal és a fenntartó

5 jóváhagyásával. Ebben kell meghatározni az évközi értékelés-osztályozás rendszerét és alapegységét, valamint az osztályzatokhoz kapcsolódó követelményszintet. Az osztályozás alapegységét az intézmény határozza meg, amelyek lehetnek: A központi programban szereplő tananyagegységek, vagy A központi program egy-egy tananyagegységéből kialakított tantárgyak, vagy Különböző tananyagegységek meghatározott tananyagelemeiből kialakított tantárgyak. Amennyiben a központi program olyan tananyagegységét veszik át a helyi programba, amelynek elméleti és gyakorlati elemei is vannak, akkor ezen tananyagegységek félévi és év végi osztályzatát az elméletet és a gyakorlatot tanító tanárok közösen állapítják meg. A moduláris képzéshez kapcsolódó dokumentumok jóváhagyása és elkészítése folyamatban van, azok elkészültéig a régi dokumentumokat kell használni, melyekbe(re) vagy az azonosítóval ellátott tananyagegységeket (ha a központi programból átvették), vagy az iskola által kialakított tantárgyakat kell rögzíteni. Segítés és tanácsadás A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (NSZFI) kiemelt feladatának tekinti a modulrendszerű képzésre való áttérés segítését tanácsadással, előadásokkal, konzultációkkal. Az NSZFI honlapján ( található a Kérdezz-Felelek állandó rovat, melyre feltehetők a felmerült problémás kérdések. A szakterület (szakmacsoport) illetékes tanácsadója (szakértője) igyekszik minél rövidebb idő alatt azt megválaszolni. Az NSZFI Tanácsadási Osztályától területi (helyszíni) konzultáció kérhető a problémás kérdések tisztázására. Bízom abban, hogy a moduláris rendszerű szakképzés segíteni fogja és hatékonyabbá teszi a vasutat érintő szakképzések helyzetét.

HOGYAN ÉRINTIK A VASÚTI, VASÚTGÉPÉSZETI SZAKKÉPESÍTÉSEKET A SZAKKÉPZÉS VÁLTOZÁSAI?

HOGYAN ÉRINTIK A VASÚTI, VASÚTGÉPÉSZETI SZAKKÉPESÍTÉSEKET A SZAKKÉPZÉS VÁLTOZÁSAI? HOGYAN ÉRINTIK A VASÚTI, VASÚTGÉPÉSZETI SZAKKÉPESÍTÉSEKET A SZAKKÉPZÉS VÁLTOZÁSAI? A képzett szakemberekért Lovász Tibor vezető tanácsadó 2008. március 4. Mottó: Moduláris képzéssel a képzett szakemberekért

Részletesebben

HELYZETKÉP - MAGYARORSZÁG

HELYZETKÉP - MAGYARORSZÁG Az egész életen át tartó tanulás fejlesztése az intézmények közötti nemzetközi együttműködéssel TÁMOP-2.2.4.-08/1-2009-0012 HELYZETKÉP - MAGYARORSZÁG 2. Modulrendszerű, kompetencia alapú képzés Szemere

Részletesebben

Óratervek, óratervek érvényességi ideje 2008/2009 tanévtıl

Óratervek, óratervek érvényességi ideje 2008/2009 tanévtıl Óratervek, óratervek érvényességi ideje 2008/2009 tanévtıl 5. sz. melléklet ÓRATERVEK ÉRVÉNYESSÉGI IDEJE 2008/2009 tanévtıl 1. Szakközépiskola 1.1 9-12. évfolyam nappali szolgáltató szakmacsoport 1.2 9-12.

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER TERVEZET!

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER TERVEZET! SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER TERVEZET! A szociális és munkaügyi miniszter rendelete a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló /2007. ( ) SZMM rendeletről Budapest, 2007.

Részletesebben

A felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény

A felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény Felnőttképzők Szövetsége A felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény dr. Lakos István Székesfehérvár, 2013. július 5. A papírízű akkreditáció ellenére a felnőttképzés minősége nem javult A jobb

Részletesebben

A SZAKMAI PROGRAMKÖVETELMÉNYEK SZAKSZERŰ ÖSSZEÁLLÍTÁSA

A SZAKMAI PROGRAMKÖVETELMÉNYEK SZAKSZERŰ ÖSSZEÁLLÍTÁSA A SZAKMAI PROGRAMKÖVETELMÉNYEK SZAKSZERŰ ÖSSZEÁLLÍTÁSA MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KONFERENCIÁJA A javaslattevők által készített szakmai programkövetelmények szakszerű kidolgozása, tartalmi és formai

Részletesebben

A képesítések átláthatósága és átjárhatósága - az Europass bizonyítvány-kiegészítő tíz éve. Modláné Görgényi Ildikó

A képesítések átláthatósága és átjárhatósága - az Europass bizonyítvány-kiegészítő tíz éve. Modláné Görgényi Ildikó A képesítések átláthatósága és átjárhatósága - az Europass bizonyítvány-kiegészítő tíz éve Modláné Görgényi Ildikó Célja: A magyar és az Európai Uniós dokumentumrendszer Gazdasági igényeknek való megfelelés

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. augusztus 9-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. augusztus 9-i rendkívüli ülésére 4. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 9-i rendkívüli ülésére Tárgy: Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális

Részletesebben

Szakmai Program. Kecskeméti Lestár Péter Szakközépiskola és Szakiskola

Szakmai Program. Kecskeméti Lestár Péter Szakközépiskola és Szakiskola Szakmai Program Kecskeméti Lestár Péter Szakközépiskola és Szakiskola 03 BEVEZETŐ... 3 ÁLTALÁNOS RÉSZ... 4. A szakképzés jogszabályi háttere... 4. A változtatás szükségessége... 7 3. Szakmastruktúra általános

Részletesebben

KÉZIKÖNYV A SZAKMAI VIZSGÁK SZERVEZÉSÉHEZ

KÉZIKÖNYV A SZAKMAI VIZSGÁK SZERVEZÉSÉHEZ KÉZIKÖNYV A SZAKMAI VIZSGÁK SZERVEZÉSÉHEZ MKIK NSZFI Budapest, 2007 A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara köszönetét fejezi ki a Nemzeti Szakképzési és Felnõttképzési Tanácsnak a munkához nyújtott anyagi

Részletesebben

KÖZPONTI PROGRAMOK SZERKEZETE. NSZFI Kutatásszervez

KÖZPONTI PROGRAMOK SZERKEZETE. NSZFI Kutatásszervez ORSZÁGOS KÉPZK PZÉSI JEGYZÉK, KÖZPONTI PROGRAMOK JOGSZABÁLYI HÁTTERE, H SZERKEZETE Menyhért Anikó NSZFI Kutatásszervez sszervezési si és s fejlesztési si osztály 1 A szakképz pzés alapdokumentumai - Országos

Részletesebben

c) munkakör betöltéséhez, foglalkozás, tevékenység gyakorlásához szükséges képesítés megszerzésére, 5

c) munkakör betöltéséhez, foglalkozás, tevékenység gyakorlásához szükséges képesítés megszerzésére, 5 1993. évi LXXVI. törvény a szakképzésről 2011.07.22 2012.01.01 33 1993. évi LXXVI. törvény a szakképzésről 1 A Magyar Köztársaságban a társadalmi folyamatokhoz, az információs társadalom és a nemzetgazdaság

Részletesebben

A Kormány 1./2005. ( ) Korm. határozata. a szakképzés-fejlesztési stratégia végrehajtásához szükséges intézkedésekről

A Kormány 1./2005. ( ) Korm. határozata. a szakképzés-fejlesztési stratégia végrehajtásához szükséges intézkedésekről A Kormány 1./2005. ( ) Korm. határozata a szakképzés-fejlesztési stratégia végrehajtásához szükséges intézkedésekről A Magyar Köztársaság Kormánya tudatában van annak, hogy a magyar gazdaság nemzetközi

Részletesebben

A gyakorlati feladatoknak összhangban kell lenniük a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározott feladat meghatározással (a feladat címével).

A gyakorlati feladatoknak összhangban kell lenniük a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározott feladat meghatározással (a feladat címével). Ajánlás a 133/2010.(IV.22.) Korm. rendelettel kiadott OKJ ban szereplő szakképesítések gyakorlati vizsgatevékenységeihez készített segédletek, mintafeladatok felhasználásához A moduláris és kompetencia

Részletesebben

C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA

C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA 1.1. A KÉPZÉS PEDAGÓGIAI CÉLJA Elsődleges célkitűzésünk az általános műveltség, az alapvető társas és személyes kompetenciákat erősítő előképzettség megszerzése, valamint a szakmacsoportos

Részletesebben

Új szabályozások. Az OKJ-tól a szakképzési tantervi ajánlásokig. Bruckner László főosztályvezető Fejlesztési Főosztály

Új szabályozások. Az OKJ-tól a szakképzési tantervi ajánlásokig. Bruckner László főosztályvezető Fejlesztési Főosztály Új szabályozások Az OKJ-tól a szakképzési tantervi ajánlásokig Bruckner László főosztályvezető Fejlesztési Főosztály Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szak- és Felnőttképzési Igazgatóság Győr, 2012. augusztus

Részletesebben

1993. évi LXXVI. törvény a szakképzésről 1

1993. évi LXXVI. törvény a szakképzésről 1 1993. évi LXXVI. törvény a szakképzésről 1 A Magyar Köztársaságban a társadalmi folyamatokhoz, az információs társadalom és a nemzetgazdaság követelményeihez, a munkaerőpiac igényeihez és az Európai Unió

Részletesebben

A SZAKKÉPZÉS MEGÚJÍTÁSÁRÓL

A SZAKKÉPZÉS MEGÚJÍTÁSÁRÓL 281 Madarász Sándor A SZAKKÉPZÉS MEGÚJÍTÁSÁRÓL A 2008-ban kibontakozó válság jelentősen lerontotta gazdaságunk leggyengébb láncszemének, a foglalkoztatásnak törékeny adatsorait, és lázas programalkotásra

Részletesebben

IV. SZAKMAI PROGRAM 1. A

IV. SZAKMAI PROGRAM 1. A IV. SZAKMAI PROGRAM 1. A szakmai program A szakképzés ügye, jövője stratégiai jelentőségű. A szakképzés olyan köztes állapot, amely a felnövekvő nemzedék számára az oktatási rendszerből a munka világába

Részletesebben

Képzési folyamat és vizsgák az új OKJ szerint. Szolnok 2008. december 5.

Képzési folyamat és vizsgák az új OKJ szerint. Szolnok 2008. december 5. Képzési folyamat és vizsgák az új OKJ szerint Szolnok 2008. december 5. Szakmai és vizsgakövetelmények moduláris OKJ szerint SZVK (db) 19 16 SZMM 10 61 197 FVM GKM ÖTM KVVM HM 3 IRM 12 11 43 44 OKM PM

Részletesebben

A Gyakran Ismételt Kérdések témakörei (Az adott témakörre kattintva megtekintheti a témakörhöz kapcsolódó leggyakoribb kérdéseket.

A Gyakran Ismételt Kérdések témakörei (Az adott témakörre kattintva megtekintheti a témakörhöz kapcsolódó leggyakoribb kérdéseket. A Gyakran Ismételt Kérdések témakörei (Az adott témakörre kattintva megtekintheti a témakörhöz kapcsolódó leggyakoribb kérdéseket.) I. Mely szakképesítésekre felkészítő gyakorlati képzéssel lehet pályázni?

Részletesebben

A SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEK STRUKTÚRÁJA. György Annamária ETI - 2010. március 11.

A SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEK STRUKTÚRÁJA. György Annamária ETI - 2010. március 11. A SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEK STRUKTÚRÁJA György Annamária ETI - 2010. március 11. TÉMAKÖRÖK Jogszabályi háttér A Szakmai és Vizsgakövetelmény felépítése Alapfogalmak MOTTÓ Aki nem alkalmaz új megoldásokat,

Részletesebben

A PÉCHY MIHÁLY ÉPÍTŐIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA 4024 Debrecen, Varga u. 5. OM azonosító: 031211 SZAKMAI PROGRAMJA

A PÉCHY MIHÁLY ÉPÍTŐIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA 4024 Debrecen, Varga u. 5. OM azonosító: 031211 SZAKMAI PROGRAMJA A PÉCHY MIHÁLY ÉPÍTŐIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA 4024 Debrecen, Varga u. 5. OM azonosító: 031211 SZAKMAI PROGRAMJA MŰSZAKI SZAKTERÜLET ÉPÍTÉSZET SZAKMACSOPORT GÉPÉSZET SZAKMACSOPORT Összeállította: az építész-

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium (2440 Százhalombatta, Iskola utca 3.) 1/80 A SZÁZHALOMBATTAI SZÉCHENYI ISTVÁN SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

Részletesebben

III. Szakmai program bevezető

III. Szakmai program bevezető III. Szakmai program bevezető Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 3 1.1. Az iskola szakképzési tevékenysége... 3 1.2. Az intézményben folyó képzési (szakképzési) irányok... 3 1.3. Választható szakmacsoportok,

Részletesebben

Az NSZFI szerepe a felnőttképzésben és a szakképzésben. Az új intézményi stratégia

Az NSZFI szerepe a felnőttképzésben és a szakképzésben. Az új intézményi stratégia Az NSZFI szerepe a felnőttképzésben és a szakképzésben. Az új intézményi stratégia Hajdúszoboszló 2007. december 13-15. Jogszabályi háttér Szakképzési törvény Szakképzési hozzájárulási törvény 292/2006.

Részletesebben

Munkaadói szervezetek szerepe az informatikai szakképzésben

Munkaadói szervezetek szerepe az informatikai szakképzésben Munkaadói szervezetek szerepe az informatikai szakképzésben Mlinarics József Informatikai Vállalkozások Szövetsége IVSZ Oktatási Munkacsoport 2008 évi Informatikai Szakképzési Konferencia Informatikai

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

I. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA, KÉPZÉSI CÉLRENDSZERE 4 II. A PROGRAM JOGI ALAPJAI 7 III. PEDAGÓGIAI PROGRAM 9 IV. NEVELÉSI PROGRAM 17

I. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA, KÉPZÉSI CÉLRENDSZERE 4 II. A PROGRAM JOGI ALAPJAI 7 III. PEDAGÓGIAI PROGRAM 9 IV. NEVELÉSI PROGRAM 17 Tartalom I. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA, KÉPZÉSI CÉLRENDSZERE 4 I.1. Az iskola adatai 4 I.2. Az intézmény alaptevékenységei 4 II. A PROGRAM JOGI ALAPJAI 7 III. PEDAGÓGIAI PROGRAM 9 III. 1. Az iskola története

Részletesebben

Az intézmény jogállása és a bankszámlarend 2008. január elsejétől, a többi módosítás 2007. november 10.-étől hatályos.

Az intézmény jogállása és a bankszámlarend 2008. január elsejétől, a többi módosítás 2007. november 10.-étől hatályos. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés /2007. (XI. 9.) számú határozata a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hámori András Szakközépiskola és Szakiskola egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratáról A Jász-Nagykun-Szolnok

Részletesebben

A Dél-dunántúli régió építőipari szakmunkaerő-állomány helyzetének és szakmabontásának meghatározása az Új Magyarország Fejlesztési Terv időszakára

A Dél-dunántúli régió építőipari szakmunkaerő-állomány helyzetének és szakmabontásának meghatározása az Új Magyarország Fejlesztési Terv időszakára Schréder Építőipari és Kereskedelmi Kft. A Dél-dunántúli régió építőipari szakmunkaerő-állomány helyzetének és szakmabontásának meghatározása az Új Magyarország Fejlesztési Terv időszakára Építőipari Ágazati

Részletesebben

á ú é é ő é ő á ő ő á á ú ű é é ö ő á ő ú ő ő á é Ü Ü á é á é á é á é á ö ö á é ő á ú ű é é á é é ő á ö ö á á é é ú é é ú á á ő é é é ö ö á á é ű ő á é ű ő ú ő á á é á ú é é á é ö á á ö Ü á á é é ú á á

Részletesebben

É Ő É É Á É Á Ü Ú ű Á ü Á ú ü ú ü Á Á Ú Ü ü ű ú ü ú Ü ű Ü ü ü ű ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü ú ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü ú Ü ü ü Á Ü ú ü ú ü ü ü ü ü ü ú ü Ú ú ü ü ü ü ú ú ű ú ü ü ú ű ü ü É ú ü ü ü ü ú Á ü ü É Á ü ü ü

Részletesebben

T/17965. számú. törvényjavaslat. az oktatást érintő egyes törvények módosításáról

T/17965. számú. törvényjavaslat. az oktatást érintő egyes törvények módosításáról A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/17965. számú törvényjavaslat az oktatást érintő egyes törvények módosításáról Előadó: Dr. Magyar Bálint oktatási miniszter Budapest, 2005. október 2005. évi. törvény az

Részletesebben

Dr. Henczi Lajos. Dr. Henczi Lajos

Dr. Henczi Lajos. Dr. Henczi Lajos Dr. Henczi Lajos Modulzáró vizsga azok számára, akik nem vettek részt OKJ szerinti szakképesítés megszerzésére irányuló képzésben Közismert, hogy az OKJ-ra vonatkozó előírások egyik leglényegesebb, a képzéseket

Részletesebben

Építő- és anyagmozgatógép kezelője 31 582 06 0100 31 03 Építési anyagelőkészítő gép kezelője

Építő- és anyagmozgatógép kezelője 31 582 06 0100 31 03 Építési anyagelőkészítő gép kezelője A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A Tolna Megyei Kormányhivatal

A Tolna Megyei Kormányhivatal A Tolna Megyei Kormányhivatal AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA A 2016. augusztus 1. és 2016. december 31. közötti időszakban képzéseket elindító, a 6/1996. (VII.16.) MüM rendelet 3. szerinti felnőttképzést folytató

Részletesebben

2010. évi zárszámadási beszámoló

2010. évi zárszámadási beszámoló Telefon: +36 62 559 577; +36 62 559 578 Fax: +36 62 559 579 IRM tel: (33) 13 97 IRM Fax: (33) 11 62 Szám: SZEGEDI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA 6728 Szeged, Bajai út 14. Postafiók: 495. E-mail: iskola@szrszki.hu

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem

Nyugat-magyarországi Egyetem Nyugat-magyarországi Egyetem Felnőttképzési - és lebonyolítási szabályzat Hatályos: 2016. március 2-től SOPRON 2016 1 Tartalom NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM 1 FELNŐTTKÉPZÉSI VIZSGA- ÉS LEBONYOLÍTÁSI SZABÁLYZAT

Részletesebben

Pedagógiai Program. Orosháza 2011. Orosháza Városi Önkormányzat- Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont

Pedagógiai Program. Orosháza 2011. Orosháza Városi Önkormányzat- Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont Pedagógiai Program Orosháza Városi Önkormányzat- Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont Orosháza 2011. 1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...2 1. Bevezető...10 2. Az iskola adatai...11

Részletesebben

ő ü ő ü ő ü ő Ő ü ő ú ő ű ü ú ő ű ű ű ú ű ő ő ő ő ő Ó Á Á ő ő ő ő ő ő ő ő Ó Ó ü ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ü ü ü ü ü ő Á ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ő ü ő ő ő ü ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ü É ü ő É ű ő ű

Részletesebben

Ü Ú Ú Á Á Ő É é ö é é é é é ü ö é é é é é é é é é é ö é ö ö ö é é é é é é ö é é é é ö é ű é é é ö é é é é éé ö é éö é é ö é é é é ö é ű é é é ö ö é é é é é ö é ö é é ö ö é ö é é é é é é ü é é ö é é é é

Részletesebben

SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI MEGÁLLAPODÁS

SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI MEGÁLLAPODÁS SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI MEGÁLLAPODÁS Széchenyi István Szakképző Iskola Az 5.10. pontja szerint a támogatás kedvezményezettje; illetve az ott oktatott szakmák az 1. sz. mellékletben az iskolánál felsoroltak.

Részletesebben

Moduláris, kompetencia alapú szakképzés. Regionális tájékoztató 2007. augusztus-szeptember

Moduláris, kompetencia alapú szakképzés. Regionális tájékoztató 2007. augusztus-szeptember Moduláris, kompetencia alapú szakképzés Regionális tájékoztató 2007. augusztus-szeptember Témakörök Országos képzési jegyzék Szakmai-és vizsgakövetelmény Központi program Szakmai vizsga NSZFI Országos

Részletesebben

I. ÉVFOLYAM, 36. SZÁM Ára: 1160 Ft 2009. DECEMBER 28.

I. ÉVFOLYAM, 36. SZÁM Ára: 1160 Ft 2009. DECEMBER 28. I. ÉVFOLYAM, 36. SZÁM Ára: 1160 Ft 2009. DECEMBER 28. I. ÉVFOLYAM, 36. SZÁM Ára: 1160 Ft 2009. DECEMBER 28. FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra

Részletesebben

Dr. Henczi Lajos. Dr. Henczi Lajos

Dr. Henczi Lajos. Dr. Henczi Lajos Dr. Henczi Lajos Kötelező modulok az OKJ szerinti képzésekben Az OKJ-s képzési program készítőit számos meglepetés érheti, ha csak a vonatkozó szakmai és vizsgakövetelmények előírásaiból indulnak ki. [Lásd

Részletesebben

27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet. a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről

27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet. a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 90. a) pontjában kapott

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS (a Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumra vonatkozó részek) 2011. évi közoktatás és a szakképzés új és

ELŐTERJESZTÉS (a Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumra vonatkozó részek) 2011. évi közoktatás és a szakképzés új és ELŐTERJESZTÉS Borsod-Abaúj-Zemplén Megye iskolarendszerű szakképzésének átalakítására (a Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumra vonatkozó részek) A 2011. évi hazai jogalkotás folyamatában

Részletesebben

ű ű ú ű ű ú ú Í É ú ú ű ú ű ű ű ű Í ű ú Ü ű ű ú ú ú ú ú ű ű Á Í Ú ú Í ú ű ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ű Ú ú ú Í ú ú Ü ű ű ű ú ű Í ú ú ű ű ű ű ű Í ú ű ű ű Í ű ú ú ű Á ú ú ú ű ú ú ú ú ú ű Í ú ú ú ű ű ű ű

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÉPZÉSI SZABÁLYZAT

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÉPZÉSI SZABÁLYZAT NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÉPZÉSI SZABÁLYZAT SOPRON 2011 1 TARTALOMJEGYZÉK A szabályzat hatálya... 3 Értelmező rendelkezések... 3 A képzésekkel kapcsolatos kari feladatok és hatáskörök... 4 A képzésekkel

Részletesebben

Evangélikus Mezőgazdasági Kereskedelmi Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium

Evangélikus Mezőgazdasági Kereskedelmi Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium Magyarországi Evangélikus Egyház Evangélikus Mezőgazdasági Kereskedelmi Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium Székhely (Szakképző Iskola): 9730 Kőszeg, Árpád tér 1. Telephely (Kollégium): 9730 Kőszeg,

Részletesebben

Pályázat a Miskolci Szakképzési Centrum. tagintézmény-vezető (magasabb vezető) beosztás ellátására

Pályázat a Miskolci Szakképzési Centrum. tagintézmény-vezető (magasabb vezető) beosztás ellátására Pályázat a Miskolci Szakképzési Centrum Baross Gábor Közlekedési és Postaforgalmi Szakközépiskolája Tagintézmény tagintézmény-vezető (magasabb vezető) beosztás ellátására Készítette: Kovács Benedek 2016.

Részletesebben

Szakmacsoportos módszertan Ápolói szakmacsoport

Szakmacsoportos módszertan Ápolói szakmacsoport TOVÁBBKÉPZÉSI FÜZETEK 51. Szakmacsoportos módszertan Ápolói szakmacsoport EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ ÉS TOVÁBBKÉPZŐ INTÉZET 2005 TOVÁBBKÉPZÉSI FÜZETEK 2 Szerzők: Kovács Tünde Tóth Lászlóné Szerkesztette: Kovács

Részletesebben

Savaria TISZK Szakképzés-szervezési Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2010. évi beszámolója

Savaria TISZK Szakképzés-szervezési Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2010. évi beszámolója S a v a r i a T I S Z K S z a k k é p z é s - s z e r v e z é s i K i e m e l k e d ő e n K ö z h a s z n ú N o n p r o f i t K o r l á t o l t F e l e l ő s s é g ű T á r s a s á g 9 7 0 0 S z o m b a

Részletesebben

Előterjesztő: T Á J É K O Z T A T Ó. Borsod-Abaúj-Zemplén megye oktatási és szakképzési helyzetéről

Előterjesztő: T Á J É K O Z T A T Ó. Borsod-Abaúj-Zemplén megye oktatási és szakképzési helyzetéről Előterjesztő: Tóth Béla Ózdi Szakképzési Centrum főigazgató T Á J É K O Z T A T Ó Borsod-Abaúj-Zemplén megye oktatási és szakképzési helyzetéről Tisztelt Közgyűlés! A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Í Á É ő ő ő ú ú ő ő ő ő ő ő ő ő í ő ő ő ő ő ű í ő ű ő ú ő ű ő ő ő ő Á í í í ő ő ő ő í í ő í ü ő í ő í í í ő í ő í ő í ő ő í í ő ő ü ő í ő í ő ő ő ő í í í ő í ő ü í í ő ő ő ő ő í ü ű ő í í í ő í í ő ő ő

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI FEJLESZTÉSI ÉS KÉPZÉSI BIZOTTSÁG

CSONGRÁD MEGYEI FEJLESZTÉSI ÉS KÉPZÉSI BIZOTTSÁG CSONGRÁD MEGYEI FEJLESZTÉSI ÉS KÉPZÉSI BIZOTTSÁG CSONGRÁD MEGYE SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2013. március 26. Tartalomjegyzék I. A Csongrád megyei szakképzés-fejlesztési koncepció célja 3 II. Helyzetelemzés

Részletesebben

Útmutató a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. tv. 18. -a szerinti programkövetelmény javaslat benyújtásához. ÚTMUTATÓ

Útmutató a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. tv. 18. -a szerinti programkövetelmény javaslat benyújtásához. ÚTMUTATÓ Útmutató a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. tv. 18. -a szerinti programkövetelmény javaslat benyújtásához. ÚTMUTATÓ a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. tv. 18. -a szerinti programkövetelmény

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet Vízvári László

Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet Vízvári László Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet Vízvári László Amiről beszélni szeretnék Közép-Magyarországi régió munkaerő piac oldaláról egészségügyi ellátás, szakképzés Hiányszakmák az egészségügyben

Részletesebben

A 2014/2015. TANÉVRE SZÓLÓ PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓBAN TÖRTÉNT MÓDOSÍTÁSOK

A 2014/2015. TANÉVRE SZÓLÓ PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓBAN TÖRTÉNT MÓDOSÍTÁSOK A 2014/2015. TANÉVRE SZÓLÓ PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓBAN TÖRTÉNT MÓDOSÍTÁSOK 45. oldaltól módosításra került az Egri Kereskedelmi, Mezıgazdasági, Vendéglátóipar Szakközép-, Szakiskola és Kollégium tájékoztatója

Részletesebben

A szakképzési rendszer átalakításának folyamata, tanulságai, buktatói. Budapest április 9.

A szakképzési rendszer átalakításának folyamata, tanulságai, buktatói. Budapest április 9. A szakképzési rendszer átalakításának folyamata, tanulságai, buktatói Budapest 2009. április 9. A MODERNIZÁCIÓ SZÜKSÉGESSÉGE A szakképzés modernizációja adhat választ a képzéssel kapcsolatos gondokra.

Részletesebben

Tájékoztató Diakóniai szakközépiskolai, és szakképzős osztályok A diakóniai szakmákban

Tájékoztató Diakóniai szakközépiskolai, és szakképzős osztályok A diakóniai szakmákban Tájékoztató Diakóniai szakközépiskolai, és szakképzős osztályok.a diakóniai szakmákban is alapvető követelmény: - a megfelelő elméleti tudás megszerzése készség szintjén valamennyi szakmai tárgyból; -

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Kiskunhalas SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Kiskunhalas SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Kiskunhalas SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013 Tartalomjegyzék 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 1.1. A szervezeti

Részletesebben

2011. évi CLXXXVII. törvény. a szakképzésről ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet. Alapelvek

2011. évi CLXXXVII. törvény. a szakképzésről ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet. Alapelvek 2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről Magyarországon a munkaerőpiac és a gazdaság által keresett és elismert szakképesítéseknek az esélyegyenlőség elve érvényesítésével történő megszerzésének biztosítása,

Részletesebben

Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése

Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése Áttekintés az új szakképzési és felnőttképzési törvényről és végrehajtási rendeleteiről Nemzeti Fejlesztési Alap

Részletesebben

A Dankó Pista Egységes Óvoda - Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógiai programja

A Dankó Pista Egységes Óvoda - Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógiai programja A Dankó Pista Egységes Óvoda - Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógiai programja VIII. kötet SZAKMAI PROGRAM TARTALOM Szakképzés szervezése...

Részletesebben

43/2014. (VIII. 29.) BM rendelet. egyes vízjogi engedélyezési, valamint szakképesítésekkel kapcsolatos miniszteri rendeletek módosításáról

43/2014. (VIII. 29.) BM rendelet. egyes vízjogi engedélyezési, valamint szakképesítésekkel kapcsolatos miniszteri rendeletek módosításáról 43/2014. (VIII. 29.) BM rendelet egyes vízjogi engedélyezési, valamint ekkel kapcsolatos miniszteri rendeletek módosításáról A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. (8) bekezdés d) pontjában

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben

A vizsgázó teljesítményének értékelése. Maléta Andrea Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 2010. március 11.

A vizsgázó teljesítményének értékelése. Maléta Andrea Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 2010. március 11. A vizsgázó teljesítményének értékelése Maléta Andrea Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 2010. március 11. Jogszabályi háttér Vizsgaszervezés A régi OKJ szerint szervezett szakmai vizsgák esetén

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programjához,

TÁJÉKOZTATÓ. a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programjához, TÁJÉKOZTATÓ Az Oktatási és Kulturális Minisztérium az egyes sajátos közoktatási feladatok támogatása igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályairól

Részletesebben

É ú ú Á É ú É ű Á Ú ú ú ú ű ú É ű ú ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ű ű ú Á Á ű É É ú ú ú ú ú ú ű Ü ű ű ű Ö Ú ú Ú ú ű ú ú ű ú ű ű ú ú Ö ű ú ú ú ű ű ű ű ú ú É É ű ű É É ú ú ű Á ú ú ú É Ú ű ú ú ű ú ú ú Ü ú

Részletesebben

Javaslat az Országos Képesítési Keretrendszer bevezetésének szervezeti, jogi és finanszírozási kérdéseinek megoldására és a bevezetés menetére

Javaslat az Országos Képesítési Keretrendszer bevezetésének szervezeti, jogi és finanszírozási kérdéseinek megoldására és a bevezetés menetére TÁMOP-4.1.3-08/1-2008-0004 A felsőoktatási szolgáltatások rendszerszintű fejlesztése Javaslat az Országos Képesítési Keretrendszer bevezetésének szervezeti, jogi és finanszírozási kérdéseinek megoldására

Részletesebben

SZAKMAI VIZSGABIZOTTSÁGI ELNÖKÖK ÉS TAGOK RÉSZÉRE ELŐADÁS. Az MKIK megbízásából készítette: Dr. Barta Tamás Dr. Madarász Sándor

SZAKMAI VIZSGABIZOTTSÁGI ELNÖKÖK ÉS TAGOK RÉSZÉRE ELŐADÁS. Az MKIK megbízásából készítette: Dr. Barta Tamás Dr. Madarász Sándor SZAKMAI VIZSGABIZOTTSÁGI ELNÖKÖK ÉS TAGOK RÉSZÉRE ELŐADÁS Az MKIK megbízásából készítette: Dr. Barta Tamás Dr. Madarász Sándor A SZAKKÉPZÉSI RENDSZER KORSZERŰSÍTÉSÉNEK IGÉNYE Vissza kell állítani a szakképzés

Részletesebben

8/f. napirendi pont Döntést és jóváhagyást igénylő ügy:

8/f. napirendi pont Döntést és jóváhagyást igénylő ügy: KAPUVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9330 Kapuvár Fő tér 1. Győr-Moson-Sopron megye (96) 596-001 e-mail: polgarmester@kapuvar.hu 8/f. napirendi pont Döntést és jóváhagyást igénylő ügy: Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Szöveges indoklás a Nemzeti Szakképzési Intézet 2005. évi számszaki beszámoló jelentéséhez

Szöveges indoklás a Nemzeti Szakképzési Intézet 2005. évi számszaki beszámoló jelentéséhez Szöveges indoklás a Nemzeti Szakképzési Intézet 2005. évi számszaki beszámoló jelentéséhez Az intézmény neve: Nemzeti Szakképzési Intézet Törzskönyvi azonosító száma: 325235 Honlapjának címe: www.nszi.hu

Részletesebben

Á ö ü ö ő ö ű ö ú ú ö ú ő ő Á ő ő ö ú ü ő ő ú ő ő ő ő ö ü ő ő ú ő ö ö ü ü ő ö ü ü ö ő ú ő ő ő ö ú ú ö ö ú ő ü ü Ü ő ö ő ű ü ö ú ú ú ö ő ö ő ö ú ö ű ő ő ö ő ö ü ö É É É É Ú É É É É É öö É É ő É ö É

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

É Ő É é ö í é í é í í Ú é é é í í ő ö ö é É Ó É Á í é ő é í í í Í Í í í É É É í é é í Í é Íő é í é í é í í Í ú é é ű í í é í í Í ö ö ő é ö ö é é í Á ő é é é í é Í ö é é é é é é ö Í ö é é é í í é ö í í

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

AZ EÖTVÖS LORÁND SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA

AZ EÖTVÖS LORÁND SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA AZ EÖTVÖS LORÁND SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013 1 Tartalomjegyzék 1. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR... 7 2. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA... 8 2.1. Az iskola arculata... 8 2.2. Az iskola környezete...

Részletesebben

Á ű Ú ÚÉ Á Á Ü Ü ű Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü É Ú Ü ű Ü Ü Ö ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű Á Ú É Á ű Á É Á Ú ű Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á ű Á Á Á Á Á É ű Ü ű Á ű ű ű Á ű Ú Ó Á Á ű Ú ű Ü ű Ü Á Á ű ű É

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

A JÁSZBERÉNYI NAGYBOLDOGASSZONY KÉTTANNYELVŰ KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKKÖZÉPISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A JÁSZBERÉNYI NAGYBOLDOGASSZONY KÉTTANNYELVŰ KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKKÖZÉPISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A JÁSZBERÉNYI NAGYBOLDOGASSZONY KÉTTANNYELVŰ KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKKÖZÉPISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013 1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 1. Általános

Részletesebben

ö ü ö ú ú ö Á Ú ü ö ö ü ű É ú ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ö ű ú ü ö ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö ű ű ú ö ü ö ö ö ű ö ű ö ö ü ú ü ö ü ö ü ü ö ö ö ö ö ü ö ű ü ö ö ű ö ö ö ö ü ú É ö ö ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben

VASÚTI PÁLYAMUNKÁS. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 31 841 02 1000 00 00. Szakképesítések köre:

VASÚTI PÁLYAMUNKÁS. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 31 841 02 1000 00 00. Szakképesítések köre: VASÚTI PÁLYAMUNKÁS I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ű Ö ő Ö ő ő ő ő ő ő ő ő ü Ö ő ő ü É ő ő ü ő Ú üü ő ő Á Á É É Á ü Ú ő Ó ű ő É ő ű ő ő ő ő ő ű É Ö ű Ú Ö É ő ű ü ő ü É É É É É ő É ü ű ő ü űú ű ü ű Ú É ü ű É É É ő Ó ő ű Á ÚÚ ő ő É

Részletesebben

ú Á ö ü ö ú ű ü ü ö ö ű ö ö ö ü ö ü ö ű ü ö ú ú ü ü ü ú ö ö ö ű ű ü ú ű ü ö ö Á ö ü ű ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ü ö ö ö Á ü ú ö ö ü ö ö ö ú ö ü ö ö ú ú ü ö ű ö ö ö úö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ö ü ü ö ú ö ö ú ö ö

Részletesebben

ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű

Részletesebben

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara A GYAKORLATI SZINTVIZSGA KÉZIKÖNYVE

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara A GYAKORLATI SZINTVIZSGA KÉZIKÖNYVE Magyar Kereskedelmi és Iparkamara A GYAKORLATI SZINTVIZSGA KÉZIKÖNYVE Budapest 2006 Készült a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara megbízásából az Országos Szakképzési Tanács támogatásával A kiadvány összeállításában

Részletesebben

HALLGATÓI JEGYZET. A munkaerőpiaci ismeretek képzéshez NSZFT FKA-KT-15/2008. Foglalkoztatási és Szociális Hivatal 2008.

HALLGATÓI JEGYZET. A munkaerőpiaci ismeretek képzéshez NSZFT FKA-KT-15/2008. Foglalkoztatási és Szociális Hivatal 2008. Foglalkoztatási és Szociális Hivatal 2008. Felelős kiadó Pirisi Károly főigazgató Témavezető: Borbély-Pecze Tibor Bors Szerzők: Bogátiné Lakatos Edit Fehér Ildikó Ignits Györgyi Lektorok: Busch Irén Dr.

Részletesebben

2003. évi XXIX. törvény. a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról

2003. évi XXIX. törvény. a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról 2003. évi XXIX. törvény a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvényt (a továbbiakban: Szt.) az Országgyűlés a következők szerint módosítja:

Részletesebben

ú ú ű ú ú Ú É É Ó ű ű ü ú ü ű ü ú ú ü ü ü ú ü ú ü ü ü ü ú ű ü ü ú ű ü ü ü Á ű ű ú ű ü ü ú ű ü ű ú ü ü ü ú ű ü ü ü ű ú ü ú ü ü ü ű ű ú ü ú ű Ö ú ü ü ü ü ü ú ű Ö ü Ú É ú ú ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ü

Részletesebben

Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó

Részletesebben