18. évfolyam 6. szám március 15. A Nemere házaspár
|
|
- Pál Horváth
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 18. évfolyam 6. szám március 15. A Nemere házaspár A házaspárral készült interjúnk a 83. oldalon kezdődik! (fotó: Molnár Mihály)
2 NAPTÁR Március ben ezen a napon született Csókási Tibor vállalkozó, akit a csengelei polgárőrök 2002-ben tiszteletbeli polgárőr címmel tüntettek ki a polgárőr mozgalom kimagasló támogatásáért ben ezen a napon született Haraszti Zsolt, aki 1994-ben a megyei bajnokságon atlétika versenyszámban II. helyezést ért el. Ugyanebben az évben az országos bajnok atlétikai csapat tagja volt között a csengelei focicsapat tagja volt ben ezen a napon hunyt el Bangó Péter, aki kéményseprőként és postai kézbesítőként is dolgozott ben ezen a napon született Drinóczki Béla ( 1977), aki a Csengelei Mezőgazdasági Egyesületben több tisztséget töltött be között tagja volt az egyházközségi képviselő-testületnek ben ezen a napon született Gyurkovics Ferenc ( 1982) gazdálkodó, aki levente oktató volt ban az alsócsengelei MDP alapszervezet gazdaságvezetőjének választották meg ben ezen a napon hunyt el Csáki István gazdálkodó, aki a Csengelei Mezőgazdasági Egyesület választmányi tagja volt 1929-től ben ezen a napon hunyt el Kiss János, aki 1929-től a Csengelei Mezőgazdasági Egyesület választmányi tagja volt ben ezen a napon hunyt el Balog Imre földműves, aki 1919-ben csengelei vörösőr volt ban ezen a napon született Csányi Krisztina, aki 2002-től a fogorvos asszisztense ban ezen a napon ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját a Csengelei Polgárőr Csoport. Két alapító tag 15 éves szolgálat után járó oklevelet kapott ben ezen a napon született Sinka István ( 1981), akit az 1949-es községgé alakuláskor bírónak választottak től a Lenin Tsz, 1961-től az Aranykalász Tsz elnöke volt ban ezen a napon született Szalai Kálmán, aki a II. vi-
3 lágháború során ismeretlen hadszíntéren eltűnt ban ezen a napon született Rokolya József ( 2008) bognár ban ezen a napon született Rényiné dr. Torontáli Renáta, aki 1990-től az I. számú háziorvos ben ezen a napon született Varga Levente, aki között az általános iskola képesítés nélküli pedagógusa volt ben közművelődési előadóként tevékenykedett ben ezen a napon született Nagy Antal ( 1953), aki a Csengelei Mezőgazdasági Egyesület választmányi tagja volt 1929-től ben ezen a napon született Szűcs József, aki a II. világháború során hadifogságba esett es hazatérése után a fogságban szerzett betegségében hunyt el. Neve szerepel az I-II. világháborús emlékművön ben ezen a napon született Vígh Attila, aki 1995-től a Korona söröző kocsmárosa. Amatőr dartosként 1999-ben megnyerte a Halas Kupát től a halasi NB I-es Darts Klub igazolt játékosa ben ezen a napon hadifogságban hunyt el Török Mihály, aki 1944 novemberében került szovjet fogságba ben ezen a napon hunyt el Sárhegyi Károly, aki től az Erdősarki iskolában, 1957-től a belterületi iskolában tanított. Az egyházközség képviselő-testületének a jegyzője volt ben ezen a napon született Muhel Zsolt, aki között a csengelei focicsapat tagja volt ben ezen a napon hunyt el Petrás István, aki a Csengelei Mezőgazdasági Egyesület választmányi tagja volt től ben ezen a napon született dr. Farle Csabáné Sánta Ildikó, aki 1990-től az általános iskolában tanít ben ezen a napon született Kiss Ferenc, aki 1992-től az Öregmalom vendéglő tulajdonosa. Kb. 15 éven át a Hazafias Népfront községi titkára, között a községi tanács tagja volt ben ezen a napon született dr. Balikó Katalin fogorvos, aki 1980-tól gyógyít falunkban ben ezen a napon meggyilkolták a csengelei benzinkút kezelőjét, Bagi Zsoltot. A gyilkost június 2-án fogták el.
4 ben ezen a napon született Vörös Tiborné Bartucz Gyöngyi, aki között a takarékszövetkezet pénztárosa volt ben "A csengelei iskoláért" plakettel tüntették ki ben ezen a napon született Lippai Viktória ( 2003), aki között a Pántlika úti iskolában tanított ben ezen a napon született Papp Illés, aki között a METÉSZ csengelei szervezetének alelnöke volt ben ezen a napon született Széll János, aki 2000-től a Vénusz presszó tulajdonosa ben ezen a napon hunyt el Kovács Zoltán lazarista szerzetes, aki között Csengele lelkésze volt ben ezen a napon hunyt el Nagy Imre, aki között a Daka-kocsmát vezette ben ezen a napon született Túri György, aki között erdész volt ben ezen a napon született Vígh Csaba, aki 1992-től tagja volt a csengelei focicsapatnak ban ezen a napon született Papp Mihály ( 1961), aki 1934-től Szeged város törvényhatósági bizottságának képviselője volt. Tagja volt a mezőgazdasági bizottság I. csoportjának, és a tanyai szakbizottságnak is ben ezen a napon tartották a közigazgatási bejárást a csengelei vasútállomás építésének ügyében ban ezen a napon született Barna Ferenc, aki 1995-ben jugoszláviai menekültként a csengelei focicsapat játékosa volt ben ezen a napon adták át a volt iskolaigazgatói lakásból kialakított második orvosi rendelőt ben ezen a napon született Török Sándor, aki a II. világháborúban ismeretlen körülmények között hősi halált halt.
5 Rendőrségi hírek A Csengelén tevékenykedő bűnözők folyamatos munkát biztosítanak a nyomozóknak. Február végén két nagy kárral járó lopás is történt. Az egyik csengelei tanyáról 20 db méter magas akácfát vágtak ki a fázós (?) emberek, és a tulajdonos tudta nélkül el is szállították. Már gyakori cselekménynek számít, hogy a tanyavilágunkban lévő trafók hűtőolaját megcsapolják. Legutóbb is 200 litert loptak el 80 ezer forint értékben, viszont a hűtés hiánya miatt tönkrement trafó félmilliót ért. Európai színvonalú fogorvosi rendelő nyílt A régi, valamikori felvásárló telepből kialakított fogorvosi rendelő a közegészségügyi előírásoknak nem felelt meg. Dr. Balikó Katalin családi összefogásból az Árpád utcában a legszigorúbb követelményeknek is megfelelő rendelőt épített fel, ahol március 3-án megkezdődött a rendelés. Ebből az alkalomból nyilatkozott lapunknak. Azt tudjuk, hogy a régi, Felszabadulás utcai rendelőnek már nem vont ÁNTSZ engedélye. Miért nem kapott? - A háznak az állaga sem volt megfelelő, nem volt szociális helyiség a dolgozóknak. Külön kellett volna személyzeti WC és öltöző is. Az ügyfelek részére is külön kellett volna férfi és női WC. A bővítésre sem volt lehetőség, mert az épület nem az enyém volt, az önkormányzat pedig nem támogatta volna.
6 (Fotó: Molnár Mihály) Milyen helyiségek vannak a rendelőhöz? - Van egy váróhelyiség, maga a rendelő, egy mosogatóhelyiség, egy öltőző és személyzeti WC, valamint az ügyfelek részére egy mozgáskorlátozotti és egy férfi WC. A rendeletek szerint a nő ügyfelek használhatják a mozgássérültek illemhelyiségét. Jóval világosabb a rendelőd, mint a régi! - Igen, sokkal, déli fekvésű. Az építkezésbe besegített az önkormányzat? - Nem, teljesen saját pénzből lett építve. Az önkormányzati tudósításban már olvashattuk, hogy a kért összeg felét, 12 ezer forintot hagyott jóvá az önkormányzat a rendelő működésének támogatására. Ez mire elég? - Azt nem mondhatom, hogy semmire. A régi helyen a rezsi, a fűtés és az áramszámla havonta ezer forintot tett ki. Nekem nem lakossági fogyasztói, hanem közüzemi árszabás alapján kell fizetnem.
7 Ebbe benne volt a lakásod fűtése is? - Nem, ez csak a rendelői részé volt! Az új helyen mivel fűtötök? - Vegyes tüzelésű kazánunk van, amiben szénnel és fával fűthetünk. Gázt csak vízmelegítésre használunk. Van röntgen készüléked is. Ez szokásos felszerelése a fogorvosi rendelőknek? - Nem, de nekem már 20 éve megvan. Az iskolások fogászati szűrését te végzed? - Igen, és ehhez hozzájönnek még az óvodások is. Együtt olyan gyerekről van szó. Kedd délelőtt az övéké. Olyan 10 órától szoktak jönni. A nagyobbak ötfős csoportokban szoktak jönni, a kicsiket vagy a tanár átkíséri, vagy mi megyünk el az iskolába vagy óvodába. Milyen gyakran van szűrés? - Félévente. Azt hallottam, hogy az orvosoknak is kell iparűzési adót fizetni. Neked is kell? - Igen, így van. Pontosan nem tudom megmondani, hogy mennyit kell fizetni, az OEP-bevétel után kell ezt az adót fizetni. A havi 12 ezer forintos önkormányzati támogatás kifutja az iparűzési adót? - Jócskán nem, messze van tőle. Tehát akkor vállalkozóként dolgozol. Te is úgy kapod a pénzt, mint a háziorvosok, a hozzájuk tartozó betegek után? - Nem, nálunk ez nem így működik, nálunk pontrendszer van, nincs fejkvóta. Ha valamilyen beavatkozást végzek, az után pontok járnak. Egy pont 2 forint 20 fillérrel egyenlő. Legtöbbet, amit tudnak fizetni, egy fogsorért 2000 pontot fizet az állam, ami 4000 forintot tesz ki. Ebből még lejön az adó. Régebben az élettársad hétvégi ügyeletet akart tartani, de azt nem engedélyezték. Most már a saját rendelődben megtehetné? - A fogorvosoknál nincs központi ügyelet, Szegeden is megszüntették. Ha jön egy akut beteg, nem küldjük el, de mint olyan, hogy ügyelet, már nem létezik. (-r -ly)
8 Csengele lakóihoz! A Csengelei Krónika előző számában olvashatták, hogy településünk önkormányzata a 2010-es évben 300 ezer forinttal fogja támogatni a polgárőrséget. Ezzel az önkormányzati támogatás a 12 évvel ezelőtti szintre zuhant vissza. Mindenki el tudja képzelni, hogy 1998-ban mit ért 300 ezer forint, és mit ér most. A megfelezett segítség ellenére a polgárőrök továbbra is tartják azt a 2008-ban tett ígéretüket, hogy havonta legalább 15 szolgálatot látnak el. Tudomásul vesszük, hogy a gazdasági válság miatt megszorítások vannak, és ez alól nem lehet kivétel senki, még a lakosság nyugalmán őrködő polgárőrség sem. Ezért Csengele lakosságához fordulunk, hogy e nehéz helyzetben segítse a bűnmegelőzési munkánkat! Kérjük azokat, akiknek módjában áll, segítsék anyagilag a polgárőr mozgalmat! A támogatásokról számlát állítunk ki, a vállalkozók pedig megállapodás kötésével a támogatást költségként el tudják számolni. A felajánlási szándékról kérjük, tájékoztassák Kucsora Péter csoportvezetőt ( 06-30/ ) vagy Molnár Mihály titkárt ( 06-30/ ). Természetesen más lehetőségekkel (pl. pályázatok írásával) élni fogunk, hogy a lakosság érdekében két évtizeddel ezelőtt önként vállalt feladatainkat teljesíteni tudjuk. Csengelei polgárőrök (forint) A polgárőrség önkormányzati támogatása között
9 Interjú a Nemere házaspárral Nemrég volt a keresztrejtvény megfejtőinek sorsolása, ahová Nemere Ilona férjével, Nemere Istvánnal érkezett. A nyereménykönyvek dedikálása után kérdeztem a Csengelén élő író házaspárt. Először kezdjük Nemere Istvánnal! Két, vagy három éve harangozták be, hogy a Vérvonal című regényéből film készül 1 millió dolláros költségvetéssel. Azóta viszont semmit sem hallunk róla! - Az a baj, hogy én sem. Kb. két éve beszéltem a rendezővel, aki bizonygatta, hogy mind össze van szedve, a film lábon el van adva a terjesztőnek. Ami lehet, hogy szokás náluk, én nem tudom. És aztán néma csönd. Utoljára egy éve találkoztam a rendezővel, akkor is bizonygatta, hogy most már biztosan elindul. Közben ő ezer más dolgot csinál, ahogy hallom vissza. Egyre kevesebb a remény, hogy ebből valami lesz. Egymillió dollár, ami közel 200 millió forint. Nem hangzik rosszul! - Az nem olyan sok! Egy 200 milliós filmben nincsenek helikopteres üldözések, meg hatalmas statiszta tömegek, két-három autó összetörése. Úgyhogy ez egy szerényebb költségvetésű film lenne, valószínűleg így sem jött össze a pénz. A jogdíjat megkapta érte? - Persze! A forgatókönyvet is és a regényt is én írtam. A regény megjelentetésével akarták a filmet felvezetni. Közben eltelt három év, a film meg nincs sehol. Akkor magát már nem különösebben izgatja a film? - De, szerettem volna, ha elkészül, főleg azért, mert én írtam a forgatókönyvet is. De úgy néz ki, hogy nem lesz belőle semmi. Másik regényének megfilmesítése napirenden van-e? - Nem tudok róla. Ígérni mindig ígérgetnek. Mindig van egy olyan rendező, aki ezt, azt, vagy amazt szeretné megcsinálni. Ígérik azt is,
10 hogy már perceken belül el is kezdik, aztán néma csend. Visszatérve az előző filmre, annak a zenéjét már három éve megcsinálták. Nagyon szép főcímdalt készítettek. Úgy tűnik, hogy nagyon sok pénzt belefektettek, és mégsem történik semmi. Régebben az íróknak elismerést jelentett, ha valamely művét több kiadásban jelentették meg. A Nemere könyveknél viszont nem tüntetik fel az újabb kiadásokat. Miért van ez? - Attól függ, melyikről beszélünk. Most jönnek ki sorra az ifjúsági regényeim a nyolcvanas évek elejéről, a Fantasztikus nagynéni sorozat, meg a Műkincsrablók a kisbolygón sorozat. Szép formátumban jelennek meg, kemény kötésben. Ezekre rá is van írva, hogy nem az első kiadás. Ha nem írják rá az újabb kiadást, az azért van, hogy így tudják elsütni a fiatalabb olvasóknak, akik ezzel még nem találkoztak, egy új kiadásnak tűnjön. A másik sorozat, amiről beszéltem, abban tudom, hogy bele van írva. Vannak olyan kiadók, akik még az első kiadásra sem írják rá, hogy mikor jelent meg. Ennek vélt kereskedelmi oka van. Pillanatnyilag hányadik köteténél tart? - Nemrég jelent meg az 530. könyvem H1N1 A gyilkos vírus címmel. A Nemere könyvek listájában az újabb kiadások is fel vannak tüntetve? - Nem, csak az első kiadások. Az összes példányszámról van-e adata? - Kb. 11 millió lehet. Nehéz összeszámolni, mert nem mindig tudom a példányszámokat. Azt sem tudom, hogy az újra kiadásokat beszámítsam-e, amelyek 100 ezres példányszámot jelentenek éves szinten. Egy évben kb ezer Nemere könyvet adnak el. Külföldön is mennek a könyvek? - Nem igazán. Eltelnek sokszor évek, amíg egy valami valahol megjelenik. Aztán megint évekig csend van. Volt olyan is, hogy véletlenül szereztem tudomást egy vietnami kiadásról, de a megjelentető máig sem értesített róla. Mit gondol, az Ufó-téma a halálán van? Az egyetlen megmaradt ufós szaklap is nagyrészt más területekkel foglalkozik éve volt egy visszaesés, amely lehet, hogy máig tart. De ez
11 nem azt jelenti, hogy az egésznek vége van. A jelenség továbbra is folytatódik, és nem múlik el olyan nap, hogy ne látnának a földön valahol Ufót. Az igaz, hogy már nem olyan élesen van a köztudatban, mint régen. Ez nem a témáról állít ki bizonyítványt, hanem rólunk, emberekről. Talán már belefásultunk. 16 éven keresztül már magas szinten volt tartva. Mindenki az várta, én is, hogy lesz valami áttörés, valami nagyobb esemény, ami megint előre löki az érdeklődést. Aztán nem történik semmi. Vagy legalábbis nem olyan, ami előtte ezerszer már meg nem történt. Én azt mondom, hogy nem kell ezt temetni, bármelyik órában, bármelyik percben történhet valami. A Holdra szállásról szóló tévés beszélgetésben megemlítette, hogy az amerikaiak találkoztak ufókkal - Igen, a másodjára Holdra lépő Aldrin visszaemlékezésében írt erről. Ez nagyon nagy dolog, hiszen ezt 38 évig folyamatosan tagadta az amerikai űrhajózási hivatal, a NASA. Igenis, a Holdra szállásnál találkoztak ufókkal, és ezt az írta meg, aki ott is volt. Viszont agyonhallgatják! - Nem is tudom, hogy miért. Pár hónappal ezelőtt privátan beszélgettem Vágó Istvánnal, aki nagy szkeptikus, ezeket mind ellenzi. Rákérdeztem a dologra, és elmondta, hogy ő is hallott róla, sőt egy nyugati tévében látott egy interjút is Aldrinnal. Ott is elmondta, hogy ufókkal találkoztak, amikor leszálltak a Holdra. Kérdeztem tőle, hogy mi van, akkor most meg vagy már győzve? Azt válaszolta, hogy hárman voltak a Holdon, miért pont ennek az egynek higgyünk! Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ezeket a megátalkodott szkeptikusokat nem lehet sehogyan sem meggyőzni. Még ha az orruk előtt történne valami, akkor is kitalálnának valamint, hogy miért nem hihető, miért nem kell elfogadni. Néhány éve az internetről lehetett letölteni az egyik regényét egy fizetős oldalról. Nem kíván a világhálón terjeszkedni? - De igen, terjeszkedem is. Van egy Adamo Books oldal, ahol legalább 20 könyvem már rajta van, de csak fizetősen lehet letölteni. A következő at már elkérték tőlem, és digitalizálják. Több ilyen cég is fordult hozzám, de ők voltak az elsők.
12 Drága egy ilyen letöltés? forint lehet, nem tudom pontosan. A közlekedőknek áldás az autópálya, de milyen annak, aki a közelében lakik? - Nem könnyű elviselni a zajt. Amikor az első 3-4 évben laktunk ott, olyan tökéletes volt a csend, hogy gyönyörű. Mióta elindult a forgalom és ráadásul szélirányban lakunk 10 napból kilencben hallani lehet az autópálya zaját. Havonta 2-3 nap van, amikor nem felénk fúj a szél. Abban reménykedek, hogy a többi szomszédom is követi példámat, és erdőt fog ültetni. Csak az a baj, hogy fenyőt senki sem ültetett, ami télen is felfogná a zajt. A következő kérdésem Nemere Ilonához szól! A keresztrejtvényfejtők bajban voltak az ön leánykori családi nevével, a Kuppis-sal, mert felénk nem igazán ismert ez a név. Ön mit tud az eredetéről? - Az én apám szerb családból származott, tehát ez egy szerb név, vásárost jelent. A nagyszülei jöttek Szerbiából, apám már Magyarországon, Deszken született. Az apai nagyszüleim Újszegeden laktak egészen a halálukig. Sokat jártam Szegeden náluk. Megnéztem az interneten, mi szerepel ilyen névvel. A finnországi Turku egyik kerületét hívják Kuppis-nak. Ez a svéd változat, finnül más a neve. - Nem halottam még róla, nem svéd eredetű a családom. A Majsa Rádiónál műsorvezető volt. Mióta megszűnt, azóta el tudja foglalni magát? - Persze, az csak egy plusz dolog volt nekem, és tudni kell, hogy társadalmi munkában végeztem. Amíg csináltam a rádiózást, addig a kertből egy kis időt elcsíptem, a kéziratjavításból is elcsíptem egy kicsit. Tehát úgy kellett lopkodnom rá az időt, de szerettem csinálni. Amikor megszűnt a rádió részünkre, akkor kiteljesedtem. Nyugodtabban dolgozom otthon, nincs az a nagy hajtás. Irodalommal foglalkozik-e? - Csak azzal foglalkozom. Kb. két éve nem írok, csak a férjem kéziratait javítom, lektorálom és szerkesztem. Most már minden kéziratát én javítom, és ez nagyon sok időt igényel.
13 Azt tudjuk, hogy főleg folyóiratokba írt. Önálló kötete mennyi jelent meg? - Hat. Saját könyveivel akkor nem is foglalkozik? - Ezt nem mondhatnám. Nemrég az egyik szakácskönyvemet újra kiadták, és azt fel kellett újítanom. Ez elég nagy munka volt, másfélszer akkora lett, mint az eredeti. Aztán mostanában nagyon ráállt néhány kiadó a hangos könyvekre és az elektronikus könyvekre, ott is vannak megrendeléseim. És a saját szövegét mondja fel? - Sajátot is, idegent is, novellákat, gyerekkönyveket. Az elektronikus könyv az internetet jelenti? - Nem, azt egy elektronikus kütyüvel olvassák. Olyasmi, mint egy könyv, és egy gomb nyomogatásával lehet lapozni. Ma még nálunk drága dolog, olyan 80 ezer forint körül van, még a kínai is elég drága. De a DVD-lejátszók ára is elég gyorsan leesett 10 ezer forint alá. A tervezők gondoltak rá, hogy ne bántsa a szemet, tisztára olyan, mintha papírról olvasnák a szöveget, viszont sötétben lehet látni. Magyarországon kb. ezer darabot adtak el eddig belőle. Nemere Istvántól nem lehet megkérdezni, hogy éppen min dolgozik. Öntől meg lehet? - Van egy blogom az interneten, azt írom napi rendszerességgel. Ezt ajánlom a figyelmébe. Címe: Kiegészítések és helyesbítések a telefonszám-jegyzékhez (-r -ly) Plébánia Május 1. u , csengeleplebania@citromail.hu Zólyomi-Katona Theodóra Május 1. u theodora.zk@citromail.hu
14 H i r d e t é s e k 4 db 8,5 méter széles belterületű, 30 méter hosszú fóliaváz, fóliával együtt eladó. Érdeklődni: Szántást (8000 Ft/hold) és tárcsázást (4500 Ft/hold) vállalok! Balázs Tibor / kg körüli hízó és őrölt paprika eladó. Érdeklődni lehet a 06-62/ , vagy a / telefonszámokon. Új állapotú, felültöltős Whirlpool A+A700 automata mosógép haláleset miatt eladó. Érdeklődni: / A sportpályához 100 méterre, ipari árammal, fúrott kúttal hobbikert eladó. Érdeklődni: Béres Lajosné, Csengele, Kossuth u / Ipari árammal, fúrott kúttal, a falu mellett zártkert eladó! Érdeklődni: id. Béres Lajos, Csengele, Kossuth u / Tárcsázást (5.000 Ft/hold+ÁFA), szántást (9.000 Ft/hold+ÁFA) és aratást vállalok. Érdeklődni: Széll János / Kitűnő állapotú kéttengelyes utánfutó és egy 4 lapos villanytűzhely újszerű állapotban eladó. Érdeklődni lehet Baranyi Józsefnél a Tápboltban / db 8,5 m-es és 2 db 6 m-es fóliaváz eladó! / Gazdiszerető tacskó kölyökkutya gazdát keres! Érdeklődni lehet: Tisóczki István Akácfa u. 11. Telefon:
15 Virágboltomba alkalmi munkavállalói könyvvel rendelkező dolgozót keresek virágkötői munkára. Érdeklődni lehet a virágboltban Sándor Józsefnénál. Akácfa, fűzfa és olajfa kuglizva, házhoz szállítva 1800 Ft/mázsa. Ugyanitt érett marhatrágya szállítással együtt 230 Ft/mázsa. Érd.: Balázs Tibor, Csengele, Tanya / A Csengele, Honfoglalás u. 9. szám alatti családi ház igényesnek eladó! Érdeklődni: Valkovics Antal / Aratást, bálázást, szántást, vetést vállalok. Csókási Tibor / Kisebb jellegű, műhelyben végezhető munkákat (kapuk, állványok, vízmelegítők, polcok gyártását) vállalok. Igény szerint fixen vagy szerelhetően. Kormányos Zoltán Vadgerlés u. 6. Telefon: / Kártyás mobiltelefonok azonnali elektronikus feltöltése Novák Imréné vegyesboltjában (Felszabadulás u. 18.), Pannon GSM, T-Mobile és Vodafone szolgáltatók készülékeire. Gépi hímzés! Céglogók, emblémák, saját tervezésű rajzok, óvodai jelek, névre szóló törülközők stb. gépi hímzését vállaljuk egyedi elképzelés szerint cégeknek, motoros kluboknak, vadásztársaságoknak, baráti köröknek, magánszemélyeknek. Várjuk szeretettel! Bővebb tájékoztatás: TTM CREATOR HÁZ Szeged, Kossuth Lajos sgt. 75., telefon/fax: (06-62)
16 Táp-takarmány kereskedésemben tüzelő- és építőanyagot (PB-gáz, betongerenda, cserép, tégla, kőpor, cement, mész, faanyag, sóder stb.) is árusítok. Előrendelés esetén néhány napos határidővel házhoz szállítom a megrendelt anyagot. Gyors kiszolgálás, kedvező árak! Nyitvatartási idő: keddtől szombatig 7-től 13 óráig. Baranyi József kereskedő Csengele, Arany J. u / Fotó és videó felvételek készítése - Vállalom esküvő, lakodalom és egyéb rendezvények fényképezését és videózását. - Gyermek felvételek készítése háznál. - Olaj-, pasztell- és akvarell képek árusítása Elérhetőségeim: Nacsa Jánosné fényképész Szeged, Zentai u / vagy / nacsafoto@t-online.hu ======================================================== Havonta kétszer megjelenő közéleti lap Kiadja és sokszorosítja: Csengelei Krónikás Egyesület Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6765 Csengele, Felszabadulás u. 2/A / csengele@fre .hu Példányszám: 120 Felelős kiadó és felelős szerkesztő: Molnár Mihály Copyright reserved! A lap másolása csak a kiadó előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. Az újság szívesen fogad a szerkesztőség álláspontjával ellentétes, nem megrendelésre készült írásokat is. ========================================================= A lap a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával jelenik meg.
XVII. évfolyam 3. szám 2009. február 1. Szűcs Erik szüleivel. Az új polgárőr bébiről szóló írásunk a 36. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály)
XVII. évfolyam 3. szám 2009. február 1. Szűcs Erik szüleivel Az új polgárőr bébiről szóló írásunk a 36. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 34 - NAPTÁR Február 1. 2. 3. 6. 7. 1956-ban ezen a napon
XV. évfolyam 23. szám 2007. december 1. Polgárőrök éjszakai akcióban
XV. évfolyam 23. szám 2007. december 1. Polgárőrök éjszakai akcióban Írásunk a 366. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 358 - Nyilatkozat Alulírott képviselők, mint Csengele Község Önkormányzatának
Polgárőrök az iskola előtt
20 éves a XX. évfolyam 19. szám 2012. október 1. Polgárőrök az iskola előtt Írásunk a 284. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 282 - NAPTÁR Október 1. 2. 3. 6. 7. 1890-ben ezen a napon kezdődött
19. évfolyam 17. szám 2011. szeptember 1. Leánybúcsú csengelei módra
19. évfolyam 17. szám 2011. szeptember 1. Leánybúcsú csengelei módra Írásunk a 249. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 246 - NAPTÁR Szeptember 1. 2. 4. 5. 6. 1929-ben ezen a napon született Csókási
XV. évfolyam 19. szám 2007. október 1. Polgárőrök esküvője. Az eseményről szóló írásunk a 290. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály)
XV. évfolyam 19. szám 2007. október 1. Polgárőrök esküvője Az eseményről szóló írásunk a 290. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 290 - Polgárőrök esküvője 2007. szeptember 22-e jeles nap volt a
XXII. évfolyam 22. szám 2014. november 15. Átadták a felújított focipályát
XXII. évfolyam 22. szám 2014. november 15. Átadták a felújított focipályát Az ünnepségről szóló írásunk a 353. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 346 - NAPTÁR November 16. 18. 20. 21. 23. 24. 25.
XXI. évfolyam 8. szám 2013. április 15. A gólyát nem zavarja a belvíz
XXI. évfolyam 8. szám 2013. április 15. A gólyát nem zavarja a belvíz A belvízhelyzetről szóló tudósításunk a 137. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 134 - NAPTÁR Április 16. 17. 18. 19. 1881-ben
19. évfolyam 11. szám 2011. június 1. Virágszentelés
19. évfolyam 11. szám 2011. június 1. Virágszentelés Az elsőáldozásról szóló írásunk a 178. oldalon olvasható! (fotó: Nacsa Jánosné) - 170 - NAPTÁR Június 2. 3. 4. 5. 6. 7. 1988-ban ezen a napon hunyt
XXI. évfolyam 9. szám 2013. május 1. Üllési néptáncosok
XXI. évfolyam 9. szám 2013. május 1. Üllési néptáncosok A Szomszédolóról szóló írásunk a 154. oldalon kezdődik! (fotó: Molnár Mihály) - 150 - NAPTÁR Május 1. 2. 3. 4. 1925-ben ezen a napon született Putnoki
TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. december 18-án megtartott ülésének
Szám: 230-14/2013. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. december 18-án megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 25/2013.(XII.19.) önkormányzati RENDELET
Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével
Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba
Helyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben 2016. március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók.
2016. február Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Lakodalmas Zenekarok és Vofélyek IX. Találkozója 2016. március 19-én 18 órai kezdettel a csengelei Faluházban.
Az Egészségügyi, Szociális Bizottság 2012. május 24-én tartott üléséről
JEGYZŐKÖNYV Az Egészségügyi, Szociális Bizottság 2012. május 24-én tartott üléséről 1) 15/2012. (V. 24.) a Pharmaház Püspökladány Kft 2011. évi mérlegbeszámolójának jóváhagyásáról 2) 16/2012. (V. 24.)
A kultúra menedzselése
A kultúra menedzselése Beszélgetés Pius Knüsellel Svájcban tavasztól őszig nagy rendezvénysorozaton mutatkozik be a négy visegrádi ország kultúrája. A programot, amely a Centrelyuropdriims összefoglaló
Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Nyilvános ülés: Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 30.-án tartott együttes nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült:
Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében.
1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: S- 4-67 /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
77 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2013. február 12-én 11,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó
J e g y z ő k ö n y v
Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 17-én, csütörtökön 18.00 órakor megtartott testületi ülésén.
A 2 0 1 5. É V M U N K Á J Á R Ó L
P O L G Á R M E S T E R I B E S Z Á M O L Ó A 2 0 1 5. É V M U N K Á J Á R Ó L Tisztelettel, és szeretettel köszöntök mindenkit, aki megtisztelt bennünket jelenlétével. 2014 októberében régi-új képviselőtestület
Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én tartott nyilvános üléséről.
Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. június 19-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés
JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos
JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. április 7- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester
J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzat Képviselőtestülete 8296 Monostorapáti Száma: 113-1/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. január 15-én /pénteken/ 7,30 órai kezdettel
Avar kori korsó. 20 éves a. XX. évfolyam 23. szám 2012. december 1.
20 éves a XX. évfolyam 23. szám 2012. december 1. Avar kori korsó Az új csengelei leletről szóló írásunk a 358. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 354 - NAPTÁR December 1. 2. 3. 4. 5. 1888-ban
Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme (8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.)
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/38-52/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete
6. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2012.03.05.-én összehívott rendkívüli üléséről.
Szám: 163-6/2012. 6. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2012.03.05.-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácskozó terem Jelenlévők:
Csengelei. hírek. Önkormányzati hírek. "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye
2013. július 8. Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS OBJEKTÍV, KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Önkormányzati "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye
JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 20-án 13.00 órakor kezdődő a Körjegyzőségi Hivatal tanácskozó termében közösen megtartott
JEGYZŐKÖNYV SOROS NYÍLT KISZOMBOR 2016. február 23.
JEGYZŐKÖNYV SOROS NYÍLT KISZOMBOR 2016. február 23. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 23. napján 9 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Község, Pálmonostora Község és Gátér Község Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 13-án a Körjegyzőségi Hivatal Pálmonostori Kirendeltsége
J e g y z ő k ö n y v
1 Farmos Község Önkormányzat J e g y z ő k ö n y v Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 27-én 14.00 órai kezdettel tartott ülésén. Jelen vannak: Horváth László polgármester,
J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 273-6/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2012. május 29- én /kedden/ 18.00 órai kezdettel
JEGYZŐKÖNYV. Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 2015. február 25-i üléséről 3/2015.
JEGYZŐKÖNYV Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. február 25-i üléséről 3/2015. 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő testülete - 2015. február 25-én megtartott
14 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. február 7-én 17 órakor megtartott üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 7/2013.(II. 7.) A
JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Hozott határozatok: 13/2013.(III.11.) 14/2013.(III.11.) 15/2013.(III.11.) 16/2013.(III.11.)
KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.
BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyírmártonfalva község Falugyűlésén 2011. május 18. Helye: Művelődési Ház Nyírmártonfalva Jelen vannak: Kövér Mihály Csaba polgármester Debreceni Zsolt alpolgármester Gajdos
Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.
Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 8. szám Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. bajnokcsapataink Bajnok
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 3-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-33/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. április 22-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. J e g y z ő k ö n y v e
BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54466030 Fax: 06/54466291 Email: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. április 22én megtartott
T Á R G Y S O R O Z A T
PAPOS KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2003. január 30-án tartott nyilvános képviselőtestületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Határozatai: 1-2 Rendelete: -- Készült: 2. példányban Kapják: 2. sz. példányát
Üzleti Ráció és Üzleti Ráció Mobil díjcsomagok
Üzleti Ráció és Üzleti Ráció Mobil díjcsomagok Üzleti Ráció Üzleti Ráció Mobil Amennyiben Ön 1 vagy 2 éves határozott idô tartamú szerzôdéssel rendeli meg Üzleti Ráció vagy Üzleti Ráció Mobil díjcsomagunkat,
Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével.
Kézipatika az ország tetején Mátraszentimre Magyarország legmagasabban átlagosan 800 méteren fekvô önálló települése. Hivatalosan még öt települést foglal magában: Mátraszentistvánt és Mátraszentlászlót,
JEGYZŐKÖNYV. Vép Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 1/2012. szám
Vép Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2012. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: Vép Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 16 órakor tartott ülésén Vépi Város Polgármesteri
Váradi István búcsúztatása 2013.08.08.
Váradi István búcsúztatása 2013.08.08. búsak, bíborak (Ady) füstösek, furcsák, BÚCSÚ Nehéz a pakkom, és a gépre túlsúllyal szállni nem lehet. Zanzásítom hát, amit érzek, kőbe vésse a képzelet. Átnéznek
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 1/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Piliscsév község Képviselő-testületének 2011. június 27-én megtartott testületi üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Piliscsév község 2011. június 27-én megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal ülésterme Jelen vannak: Kosztkáné Rokolya Bernadett polgármester Dimitrov László
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. június 30.-án Jászboldogháza Önkormányzat Képviselőtestületének munkatervében nem szereplő rendkívüli ülésén 15.00 órakor, a Községháza, 5144 Jászboldogháza, Rákóczi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE i J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. július 22-én (kedden) megtartott
XVI. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson.
XVI. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson. Testületi ülés helye: Művelődési Ház Szihalom Jelen vannak:
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi
Tartalom MMSZ. Az élővel tégy jót! Euripidész. III. évfolyam / 2. szám Hírlevél 2006. június. 1/2000. (I.7.) SZCSM rendelet módosításáról
MMSZ III. évfolyam / 2. szám Hírlevél 2006. június Tartalom 1/2000. (I.7.) SZCSM rendelet módosításáról Pályázati felhívás (250 millió forint) Támogatott lakhatási program a Dél-alföldi régióban Számítógéphez
(hangszalagos rögzítéssel)
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2008. december 9-i soros n y í l t üléséről. Jelen vannak: Juhász János polgármester Ferencz
Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46.
Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-2/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyúl Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2008. január 15-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen
Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv
Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma 58/2015.(VI.03.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 08-án 14 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 08-án 14 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 132/2010. (XII. 8.) Közbeszerzési
Nekünk még volt szabadnapunk
Nekünk még volt szabadnapunk 2013. 09. 11. Szerző: Kalmár András Molnár Piroskával egy nagy irodaház felső szintjén találkoztam, vöröses-lilás paróka volt a fején, zebramintás blúz és műszálas sál egészítették
RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám
VVILONYA RÓLUNK SZÓL 2009 V.év. 5.szám Kiadja: 8194 Vilonya, Hétvezér u.22. http://www.vilonya.eu e-mail: vilonyaert@vilonya.eu Testvértelepülésünk Nyitracsehi EGY KÖZSÉG A TÉRKÉPEN: VILONYA, DE NEKÜNK
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2002. február 7-ei üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2002. február 7-ei üléséről. Az ülés helye: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének ülésterme Jelen vannak: 1. Almási Zsolt
X. évf. 1. sz. 2013. március. www.kiralyhegyes.hu
X. évf. 1. sz. 2013. március www.kiralyhegyes.hu Tisztelt Királyhegyesiek! Örömömre szolgál, hogy 2013. év elején községünk önállóságának stabilitásáról számolhatok be Önöknek. Az elmúlt időszakban számtalan
J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 113-2/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2010. február 15- én /hétfőn/ 17.00 órai kezdettel
JEGYZŐKÖNYV. Majdanics László polgármester a napirendek előtt szót adott Batári Csabának a Tiszalúci Gyermekekért Alapítvány elnökének.
JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. január 25- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester Tóth Albert
T á r g y s o r o z a t:
A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. szeptember 15-én megtartott nyilvános ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének üléséről. Ülés helye: Petőfi Sándor Oktatási és Művelődési Központ 2344. Dömsöd, Béke tér 2. Ülés ideje: 2014. január 22. Az
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Sülysáp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sülysáp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 29-én 19:30 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános
6911 Királyhegyes, Jókai u. 46. 6911 Királyhegyes, Jókai u. 20. 6911 Királyhegyes, Kossuth u. 13
VII. évf. 6. sz. 2010. szeptember www.kiralyhegyes.hu Tisztelt Királyhegyesi Lakosok! Szeptember 25-én, szombaton, a soron következő XV. Falunapját tartotta községünk. Azt hiszem nyugodtan elkönyvelhetjük
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Takácsné Rompos Bernadett képviselő
UZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8321 Uzsa, Lázhegy u.21. Szám: 1/200-15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Uzsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-én 17.00 órai
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2009. augusztus hó 6. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Dénes László polgármester Siket Sándor alpolgármester
Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyve
Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. február 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyve Rendeletek: 4/2013.(II.15.) Határozatok: 24/2013. (II. 14.) 25/2013. (II. 14.) 26/2013.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
BALATONEDERICS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 1/102-6/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Az ülés helye: Balatonederics, Házasságkötő terem Készült: Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testületének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2003. decemberi 4-ei üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2003. decemberi 4-ei üléséről. Az ülés helye: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének ülésterme Jelen vannak: 1. Dr. Kálmán
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. november 13-án (szerda) 18.00 órakor megtartott közmeghallgatásáról és nyilvános üléséről. Jelen vannak: Paál István polgármester
TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének
Szám: 230/2013. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. január 30-án megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 1/2013.(I.31.) számú önkormányzati RENDELET A
VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v
VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014.02.25-én 17:00 órakor Verpelét Város Önkormányzat hivatalos helyiségében
Jegyzőkönyv. Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében.
Jegyzőkönyv Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Napirendi
JEGYZŐKÖNYV. Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2010. november 30- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott nyílt üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2010. november 30- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester Tóth Albert
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről.
Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés
Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. szeptember 26-án 12 órakor megtartott rendkívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e
BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. szeptember 26-án 12
Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI, OKTATÁSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66)
19. évfolyam 17. szám szeptember 1. Országos siker
19. évfolyam 17. szám 2011. szeptember 1. Országos siker Vincze János kiállításáról szóló írásunk a 2. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 246 - NAPTÁR Szeptember 1. 2. 4. 5. 6. 1929-ben ezen a
LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT
1. fejezet Jack Reacher egy dupla feketét rendelt, csokireszelék és cukor nélkül, nem porceláncsészében, hanem mûanyag pohárban, és még mielõtt kihozták volna a kávét az asztalához, végignézte, ahogy egy
JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.
JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterme
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2011. április 14. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Radó Tibor polgármester Anderkó Attila alpolgármester
Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2016. március 30-án tartott. n y í l t ülésének jegyzőkönyve
2016. március 30-án tartott n y í l t ülésének jegyzőkönyve Az ülésen alkotott rendeletek: Az ülésen alkotott rendelet száma Tárgya Az ülésen hozott határozatok: 44/2016. (III. 30.) Településképet meghatározó
PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ
PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2005. J Ú L I U S Tisztelt Pusztaföldvári Polgárok! Ez évben is megrendezésre került a Földvárak Találkozója, melyről már hírt adtunk. Így utólag el szeretném mondani Önöknek, hogy
Tisztelt Cím! Mindenekelőtt fontosnak tartjuk leszögezni, hogy jelen levelünk teljes mértékig saját elhatározásunk alapján, mindannyiunk teljes egyetértésével, mindenféle külső ráhatás nélkül, pusztán
1.) Napirendi pont JEGYZŐKÖNYV
JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2012. december 10-napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester
Két ifjú zenész az idősek napján
XV. évfolyam 1. szám 2007. január 1. Két ifjú zenész az idősek napján Az idősek napjáról szóló írásunk a 9. oldalon olvasható! (fotó: Törköly Ágnes) hogy ekkor mi történik - 2 - Halász Zsolt az új falugazdász
~ 352 ~ 102-19/2011. Jegyzőkönyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2011. december 15-én 18,30-kor megtartott soros üléséről.
102-19/2011. Jegyzőkönyv Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2011. december 15-én 18,30-kor megtartott soros üléséről. Határozat száma: 240/2011.(XII.15) 241/2011.(XII.15) 242/2011.(XII.15) 243/2011.(XII.15)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi és Szúcs, Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. február 2-án 14 00 órakor tartott együttes ülésén, az Egercsehi Polgármesteri Hivatalban Határozatok
TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. november 20-ai ülésének jegyzőkönyvéhez
TÁRGYMUTATÓ Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. november 20-ai ülésének jegyzőkönyvéhez 172/2014.(XI.20.) sz. önk.hat. 173/2014.(XI.20.) sz. önk.hat. Napirendek elfogadásáról A LIFE-VOLUME
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
56. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gádoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselőt-testületének 2016. február 23-án 14 00 órától megtartott rendkívüli üléséről Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal
Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2014. február 13-ai rendkívüli ülésén.
Jegyzőkönyv Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2014. február 13-ai rendkívüli ülésén. Jelen vannak: a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság részéről:
ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S
ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S POLGÁRMESTERI HIVATAL HÍREI Tájékoztató a képvisel-testület 2009.03.17.-i ülésérl Március 17.-én kedden 15.00-kor tartott ülést a képvisel-testület,
J e g y z ő k ö n y v. Készült Zajk községben 2015. november 20-án 16.30 órakor tartott közmeghallgatásról.
J e g y z ő k ö n y v Készült Zajk községben 2015. november 20-án 16.30 órakor tartott közmeghallgatásról. Az ülés helye: Művelődési Ház Zajk Jelen vannak: Grózner Tiborné polgármester, Kovács Tibor alpolgármester,
JEGYZŐKÖNYV. 4.) Az önkormányzat 2011. évi költségvetésének I-III. negyedévi beszámolója
JEGYZŐKÖNYV Készült: Bajót Község Képviselő-testületének 2011. november 29-én 16.00 órai kezdettel megtartott testületi ülésén. Az ülés helye: Millenniumi Ház Bajót, Kossuth Lajos utca 149. Jelen vannak:
J E G Y ZŐKÖNYV. 97/2010.(III.09.) számú határozat. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja:
J E G Y ZŐKÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. március 09-én (Kedd) 11.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Medgyaszay Ház Nagykanizsa, Sugár
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. december 20-án 17,10 órai kezdettel.
25 / 2010. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 20-án 17,10 órai kezdettel tartott üléséről A képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme
JEGYZŐKÖNYV. Kóbor Attila bizottsági elnök köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a 3 tagú bizottságból 2 fő jelen van. Az ülés határozatképes.
Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága Szám: 1/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2012. február 13-án (hétfőn) 15
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. június 16. napján megtartott soron kívüli üléséről.
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. június 16. napján megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye:községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy