KASZ ORSZÁGOS ÉRTEKEZLET OKTÓBER 27. B E S Z Á M O L Ó

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KASZ ORSZÁGOS ÉRTEKEZLET 2011. OKTÓBER 27. B E S Z Á M O L Ó"

Átírás

1 KASZ ORSZÁGOS ÉRTEKEZLET OKTÓBER 27. B E S Z Á M O L Ó az ORSZÁGOS ÉRTEKEZLET részére a KASZ október 14-i Országos Értekezlete óta végzett munkáról Beszámolónkban a KASZ helyzetét, elért eredményeit értékeljük az elmúlt évben elvégzett munkánk, és annak a tagjaink élet- és munkakörülményeire tett hatása tükrében. A beszámoló helyzetértékelő részében figyelembe vesszük az alapszervezeti, a megyei és az országos tapasztalatokat, az összegezhető véleményeket. A korábbi Országos Értekezleteken és Kongresszusokon kialakított beszámolási rendszer szerint adunk számot a KASZ programjának megvalósításáról és az elmúlt egy év teljesítéséről. I. A KASZ-RA HATÓ TÁRSADALOMPOLITIKAI, KÖRNYEZETI HATÁSOK ÉS A SZAKSZERVEZET FELADATAI EZEK ALAKÍTÁSÁBAN A évi kormányváltás óta eltelt egy évben az országgyűlés rohamtempóban fogadott el törvényeket. Szinte minden hónapra sőt volt olyan időszak is, hogy minden napra jutott valamilyen törvény, törvénymódosító javaslat, vagy a társadalom különböző rétegeit érintő nagyobb horderejű bejelentés. A tavaly júniusban meghirdetett 29 pontos akciótervben a többi között a bankadóról, a háztartási alkalmazottakról, a pálinkafőzés szabadságáról, a közszféra végkielégítéseinek különadójáról, a jegybankelnök fizetéséről szóló törvények is helyet kaptak. Közülük van olyan, ami már alkotmányellenesnek minősült. A évi őszi önkormányzati választások elsöprő jobboldali sikere után nem sokkal később napvilágot látott a második gazdasági akcióterv, amelyben szerepelt az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése, a magán-nyugdíjpénztári rendszer felszámolása és az egyes ágazatok különadójának bevezetése is. Ez év első félévében Magyarország soros EU-s elnöksége idején a kormány törvényalkotási dömpingje visszafogottabbá vált. Januárban az új Széchenyi-tervet, márciusban pedig a Széll Kálmán-tervet mutatták be, amelynek fő területei a munka világa, a nyugdíjak, a gyógyszerkassza és a tömegközlekedés. Április közepére elkészült a konvergencia program, amelynek célja az adósság és a költségvetési

2 2 hiány csökkentése. Közben a parlament elfogadta a január 1-jén életbe lépő új alkotmányt. Ez év július 22-én nyilvánosságra hozták a régóta ígért új Munka Törvénykönyve tervezetét. Az anyag számos, a munkavállalókat hátrányosan érintő elemet tartalmaz, melynek a szakszervezeti konföderációk hangot is adtak. A munkaadók ezzel szemben üdvözlik a rugalmasságot és versenyképességet hangsúlyozó szöveget. Abban a szakszervezetek és a munkaadók is megegyeznek, hogy háromoldalú egyeztetés szükséges. A valódi vitának azonban nincsenek meg a keretei, ugyanis az OÉT megszűnt, a helyette felállítani kívánt Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács még nem jött létre. Négy hónap szünet és egy sor, a munkavállalókat érintő döntés után tavaly szeptemberben ismét összehívta a kormány az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT). Addigra már számos, a gazdaságot érintő kérdésben döntöttek: pl. az egykulcsos jövedelemadóról, a magán-nyugdíjpénztári átutalások felfüggesztéséről, a nyugdíjbiztosítási járulék emeléséről. A szociális partnerekkel még együtt döntöttek a minimálbér és a szakmai bérminimum ügyében, valamint a 4-6 %-os bérajánlásról, majd a kormány megszüntette a háromoldalú fórumot. Az országos érdekegyeztetés új fórumaként 2012-től a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) kezdi meg működését. Az érdekegyeztetés színtere az országos munkavállalói és munkaadói érdekképviseletek mellett kiegészül többek között a civilekkel, kamarákkal és a történelmi egyházak képviselőivel is. A kormány képviseletében a miniszterek a jövőben csak meghívottként, tanácskozási joggal vesznek részt az üléseken. Az új testület döntéseket nem hoz; konzultációs, javaslattevő és tanácsadó feladata lesz. Az OÉT megszűntetésével a kormány saját magát hatalmazta fel a munkavállalókat érintő törvények megalkotására, a minimálbér, a szakmai bérminimum és az elvárt béremelés meghatározására. Ez azért furcsa, mert ezzel beleavatkozik a gazdasági szférába. A bérkérdések a gazdaság szereplőire tartoznak. Az pedig, hogy egy jogkör nélküli testületet hoznak létre, azt jelenti, hogy szociális ügyekben nem készülnek érdemi párbeszédre. Az OÉT megszűntetésével makroszinten megszűnt az érdekegyeztetés. Az ágazati érdekegyeztetés rendszerén egyelőre nem változtattak. Az Ágazati Párbeszéd Bizottságok továbbra is működnek. Annak ellenére, hogy ez év elején az ágazati bérmegállapodás aláírása a munkáltatói érdekképviseletek ellenállása miatt elbukott, a bizottság ülésein érdemi egyeztetés folyik a kereskedelem időszerű kérdéseiről. Az OÉT megszűntetése az MSZOSZ-t eddig betöltött konföderációs szerepének az újragondolására készteti. A társadalmi egyeztetés levelező szinten ugyan megmaradt, amelyben továbbra is az MSZOSZ képviseli a hozzá tartozó ágazatok véleményét, de érdemi feladatokat nem lát el, hiszen megszűnt az a terep, ahol eddig tevékenykedett. Tevékenysége demonstrációk szervezésére, sajtó és médiaszereplésekre, és a levelező tagozat fenntartására korlátozódott.

3 3 A rokon (szolgáltató) szakmákkal történő szorosabb együttműködés elősegítése érdekében a TÁMOP pályázat keretében a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezetével, a HVDSZ 2000-rel közösen alapított Szolgáltatói Szakszervezeti Szövetséget a jövőben további csatlakozó tagokkal kívánjuk bővíteni. A Szövetségen belül az együttműködés első lépéseként az üdültetési és az oktatási tevékenység koordinálását szeretnénk megvalósítani. Ezen belül kerülne sor az elkövetkezendő időszakban az alapszervezeti titkárok képzésére. II. A KASZ MŰKÖDÉSI TEREPE, FELKÉSZÜLÉS A VÁLTOZÁSOKRA Szakszervezetünk tevékenysége alapvetően mint az előző időszakban is - a kereskedelemben és a takarékszövetkezeti szektorban folyik. 1. A kereskedelmi ágazat jellemzői a.) A vásárlási szokások változása az elmúlt egy évben Magyarországon 2010-ben a közép-kelet európai országok közül az egyik legmagasabb, közel 5 százalékos inflációt tapasztalhattunk. A növekvő átlagárak visszafogták a háztartások költéseit. A GFK Hungária felmérésének adatai alapján a fogyasztók vásárlásaik során elsősorban a hipermarketeket és a kisboltokat részesítették előnyben. A hipermarketek által kínált versenyképes árszint komoly versenyelőnyt jelentett többek között a szupermarket csatornával szemben. Megnőtt a kisbolt láncok szerepe is. A magyar fogyasztók bizonyos rétegeiben kialakult az a szokás, hogy csak a napi életvitelhez legszükségesebb cikkeket vásárolják meg egy-egy alkalommal, ezáltal gyakran kis összegeket költenek a lakóhelyükhöz legközelebbi kisbolt láncban, megtakarítva ez által az utazási költséget is. A tendencia nem meglepő, hiszen az elmúlt két év gazdasági nehézségei, illetve az idei évben tapasztalható gyorsan emelkedő élelmiszer infláció, valamint az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező háztartások esetében az új adózási rend további kihívást jelent a pénztárcák számára. Felértékelődik a vásárlás előtti információgyűjtés. Akciós újságok, katalógusok alapján összegyűjtött árak figyelembe vételével a vásárlók tudatosan vásárolnak. Ezáltal csökken az áruházláncok iránti lojalitásuk. Tovább emelkedik az alacsonyabb árú, sajátmárkás termékek iránti kereslet is. Kevesebb a nagybevásárlás, csökken a kosárátlag.

4 4 b.) Bolttípusok forgalma A január-májusi időszakban a kereskedelmi csatornák piaci részesedésében jelentős változások figyelhetők meg. A magyar háztartások érezhetően többet költenek a diszkont üzletekben, mint az előző év hasonló időszakában. Míg 2010 májusában a magyar háztartások 50 százaléka vásárolt valamilyen diszkont láncban, addig ez a szám 2011 májusában 53 százalék volt. A diszkont csatorna piacrésze vidéken valamivel magasabb, mint Budapesten és Pest megyében. Bár a diszkont csatorna nem nevezhető a napi bevásárlások helyszínének, mégis egyre nagyobb versenyt jelentenek a hagyományos kereskedelmi csatornák számára is. (Forrás: GFK Hungária) A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint első félévében a kiskereskedelmi forgalom volumene stagnált az előző év azonos időszakához viszonyítva. A júniusi forgalom volumene 0,5 %-kal maradt el az előző havitól. Január-június hónapokban a kiskereskedelmi eladások 45 %-a az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes, 19 %-a az üzemanyag-, 12 %-a a bútor-, háztartási cikk-, építőanyag-kiskereskedelmi üzletekben bonyolódott, a többi üzlettípus részesedése 24 % volt. c.) A kereskedelem munkaerőhelyzete Több mint egy évvel a választások után még mindig nem látszik, hogyan lesz Magyarországon tíz év alatt egymillió, ebből a kormányzati ciklus végéig, 2014-re pedig háromszázezer új munkahely. A munkahelyek számának a vártnál lassabb emelkedéséért azonban nem lehet csak a kedvezőtlen világgazdasági helyzetet okolni. A válságadók bevezetésével a kormány különadóztatási politikája a kereskedelmet is elérte. A tavalyi évben a kereskedelemben bevezetett ágazati különadó jelentős terhet rótt a kereskedelmi cégekre: visszavetette a fejlesztéseiket és csökkentette a beruházásaikat. Közvetetten ugyan, de a különadó hatását megérezték a fogyasztók és a munkavállalók is. A fogyasztók az árak emelkedésével szembesültek, míg a munkavállalók a évi bérfejlesztések elmaradását, a munkaidő csökkentését, üzletek bezárását vélték felfedezni az intézkedés hatására ben a versenyszférában a 2009-es válság során elbocsátottak jelentős része újra munkához juthatott. Az év folyamán 73 ezer új munkahely keletkezett. Több munkahely is keletkezhetett volna, ha a válságadókkal sújtott vállalkozások a különadót nem azzal próbálták volna ellentételezni, hogy elbocsájtják a dolgozóikat, és ezzel igyekeznek kigazdálkodni a pluszterhet.

5 5 Mindezek ellenére a KSH adatai szerint II. negyedévében a regisztrált munkanélküliek száma 13 ezer fővel (2,7 %-kal) csökkent 10,8 %-os munkanélküliségi rátát eredményezve. A kereskedelemben alkalmazásban állók létszáma 2011 első félévében 338 ezer fő 1,4 %-kal csökkent az előző év hasonló időszakához képest. A nemzetgazdaságon belüli részaránya 12,6 %. A KASZ tagjai elsősorban az 5 fő feletti vállalkozásoknál, a szövetkezeti kereskedelemben, a takarékszövetkezeteknél, valamint a multinacionális cégeknél dolgoznak. A kereskedelemben (és a járműjavításban) 2011 első hat hónapjában az 5 fő feletti vállalkozásoknál foglalkoztatott főhöz viszonyítva ugyanezen időszaki összes taglétszámunk 5,5 %-ot, az aktív taglétszámunk pedig 5,2 %-ot képvisel. Az adatokból látszik, hogy a szakmán belül kevés taggal rendelkezünk. Ez azt jelenti, hogy kiemelt figyelmet kell fordítanunk a tagszervezésre. d.) Kereseti viszonyok a kereskedelemben Nem kedvez a foglalkoztatás bővítésének az sem, hogy a kormány a munkáltatókkal próbálja megfizettetni az adórendszer elhibázott átalakítását. A kormány évben bevezetésre került adócsomagja számos alapvető változást hozott a személyi jövedelemadó és a járulékok fizetésében. Az egykulcsos adó, az adójóváírás csökkentése, a nyugdíjjárulék félszázalékos emelése, valamint a tervezettnél valószínűleg nagyobb mértékű infláció miatt az Országos Érdekegyeztető Tanácsban elfogadott megállapodás szerinti számszerűleg magasabb minimálbér, garantált bérminimum és a 4-6 %-os bruttó béremelés csupán a felsorolt változások kiküszöbölésére volt elegendő. Ezen kötelező bérelemekre való ráállásban érintett munkavállalók esetében reálbér-növekedés nem, csak a nettó bérek nominális növekedése valósult meg. Az egykulcsos személyi jövedelemadó idei bevezetésével a munkavállalók 80 százaléka rosszul járt. Az ő kompenzálásukat a fizetések ígéretekkel, fenyegetéssel és bérkommandózással kikényszerített emelésével oldották meg, s ugyanehhez az eszközhöz folyamodnak jövőre is az adójóváírás fokozatos kivezetése miatt. A KSH január-júniusi adatai szerint a kereskedelemben a bruttó átlagkereset 6,1 %-kal ( ,- Ft-ra) nőtt, míg a nemzetgazdaság növekedése 3,6 %-os az előző év azonos időszakához viszonyítva. A nettó átlagkereset a kereskedelemben 8,3 %-kal nőtt a január-júniusi adatokhoz viszonyítva, döntően a személyi jövedelemadó szabályok változásának köszönhetően.

6 6 Kereseti adatok január-június hónapban: Megnevezés Ft/fő Kereskedelem Vált. %-a 2009-hez Nemzetgazdaság összesen Vált. %-a Ft/fő 2009-hez Havi bruttó átlagkereset , ,6 Havi nettó átlagkereset , ,2 Forrás: KSH Létszám és keresetek a nemzetgazdaságban január-június A évtől életbe lépett adó- és járuléktörvények értelmében nominálbér növekedés csak a bruttó 300 ezer, illetve az e feletti kereseti kategóriákban valósult meg, míg a reálbérek bruttó 350 ezer forint felett kezdtek növekedni. A többi bérsávban dolgozók, ha nem kaptak legalább 4-6 %-os béremelést, eleve rosszabbul jártak 2011-ben. Ez az emelés azonban náluk is csak nominális szinten jelentkezett. Ha nem kapta meg a munkavállaló ezt az egyébként a minimálbér felett már csak ajánlott emelést, akkor az átlag bruttó 200 ezer forint fizetés több mint négyezer forinttal lett kevesebb ebben az évben. Az egykulcsos adónak köszönhetően csak a magasabb keresetű, elsősorban vezető beosztású munkavállalók jártak jól. Az alacsonyabb keresetűeknél az egy-két gyermek után járó kedvezmény tompította a negatív hatásokat, ám a minimálbéresek, illetve a szakmai bérminimumot kereső munkavállalók hiába rendelkeznek kettő vagy több gyermekkel, éves jövedelmük nem volt elég ahhoz, hogy a több gyermek után járó kedvezményt igénybe vehessék. A KASZ a évi bértárgyalások lefolytatásában is segítette az alapszervezeti titkárok munkáját. Szakszervezetünk munkahelyi szervezeteinek 68,2 %-ánál történt alapszervezeti kezdeményezésre bértárgyalás. Ez 8 %-kal magasabb, mint a korábbi években tapasztalt arány. A lefolytatott bértárgyalások több mint a fele 57,2 %-a végződött bérmegállapodás megkötésével. Sajnos, még mindig igen magas a száma (64,8 %) a szóban megkötött megállapodásoknak. Felmérésünk szerint a vállalkozások 79 %-ánál megvalósult az OÉT által ajánlott 4-6 %-os bérfejlesztés. A cégek 76,3 %-ánál a béremelések január 1-jétől léptek életbe, de a vizsgált munkahelyi szervezetek között akadnak olyanok is (5,2 %), ahol csak a II. félévtől kapták meg a dolgozók a bérfejlesztést. A kötelező bérelemekre (minimálbér, szakmai bérminimum) való ráállás szinte valamennyi vizsgált szervezetnél megtörtént.

7 7 Az idei évben a bérfejlesztést megvalósító vállalkozások 20 %-ánál a kötelező elemekre való ráálláson kívül egyéb béremelést nem jeleztek. A korábbi évek gyakorlatához képest csökkenő tendenciát mutat azoknak a cégeknek az aránya, amelyek a kötelező emelésen kívül egyéb bérfejlesztést nem adnak dolgozóiknak. A béren kívüli juttatások közül étkezési hozzájárulást szinte kivétel nélkül minden cégnél ahol képviselettel rendelkezünk fizetnek. A juttatás emelkedéséből az előző évhez viszonyítva látszik, hogy a legtöbb munkáltató a bérkompenzációt az étkezési utalvány emelésével oldotta meg. A vállalkozások mindössze 4,8 %-ánál történt ennek a juttatási formának a csökkentése, esetleg megszűntetése. Azok a cégek, amelyek korábban adtak üdülési csekket, helyi utazási bérletet, iskolakezdési támogatást és önkéntes nyugdíj-, ill. egészségpénztári hozzájárulást a dolgozóiknak egy-két esetet kivéve megtartották azokat. III. AZ ÉRDEKVÉDELEM SZEREPLŐI, S AZOK JELLEMZŐI 1. A munkaügyi kapcsolatok individuális szereplői (munkaadók, munkavállalók) A KASZ minden évben számba veszi és értékeli az alapszervezeteknél a vállalatvezetés és a munkavállalók között kialakult kapcsolatokat. Elsődlegesnek tekinti a foglalkoztatás biztonságát, a munkahelyek megőrzését és a párbeszéd fontosságát ben a kereskedelmi cégek a válságból való kilábalás után csupán lélegzetvételnyi időhöz juthattak, hogy újragondolják beruházásaikat, és munkaerő helyzetüket. A tavalyi év decemberétől számos olyan törvény született, amely kedvezőtlen helyzetet teremtett a kereskedelmi vállalkozások számára. A legelső komoly problémát a különadók bevezetése jelentette. A válságadóval érintett ágazatok többek között a kereskedelem is visszafogták beruházásaikat. Elmaradtak a tervezett boltnyitások, amelyek munkahelyeket teremthettek volna. A válságadókkal sújtott vállalkozások az adót akár elbocsátásokkal is megpróbálták ellentételezni. Megnőtt a részmunkaidős foglalkoztatás aránya. Az adótörvények módosítása elvett az átlag fogyasztótól, többletet nem nyújtott neki. A nettó 300 ezer forint alatt keresőknek még kevesebb maradt a pénztárcájában. Ezáltal nem nőtt sem a fogyasztás, sem az emberek megtakarítási hajlandósága. Örülnek, ha az árfolyamváltozások következtében megnövekedett hiteltörlesztő részleteiket fizetni tudják. Az elmúlt egy évben a munkáltatóknál tovább nőtt a törvények be nem tartásából adódó szabálytalanságok száma. Bár, a KASZ a tudomására jutott ügyekben fontosnak és elsődlegesnek tartja a munkáltatókkal történő egyeztetést, sok esetben

8 8 ezek nem minősülnek eredményesnek. Ilyenkor az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőséghez, valamint a Munkaügyi Bírósághoz fordulunk jogorvoslatért. 2. A évi üzemi tanács választások eredményei és a kollektív szerződéses lefedettség a KASZ-nál A év végi üzemi tanács választások eredményeiből látszik, hogy a KASZ megőrizte reprezentativitását a kereskedelmi ágazatban. A KASZ működési területén a évben 168 helyen történt választás. Ebből 119 helyen került sor üzemi tanács és 49 helyen üzemi megbízott választására. Emellett 7 helyen ahol még nem járt le a hároméves ciklus működik ÜT, illetve üzemi megbízott. A választásra jogosultak száma az érintett munkáltatóknál fő volt, ami fővel kevesebb, mint a 3 évvel ezelőtti adat. Ennek oka a multinacionális cégeknél tapasztalható fluktuáció, továbbá a munkavállalói létszám csökkenése a nők 40 éves jogosultsági idő utáni nyugdíjba vonulásának eredményeképpen. A KASZ jelöltjeire leadott érvényes szavazatok aránya tehát a reprezentativitást kifejező adat 73 %, ami 18,5 %-kal alacsonyabb, mint a három évvel korábbi volt, ugyanis nem sikerült még megtartanunk az üzemi tanács választásokat a TESCOnál. A cégnél a KASZ mellett jelen lévő KDFSZ (Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete) vitatta az egy 13 tagú üzemi tanács választását. Nemperes eljárásban a bírósághoz fordult annak eldöntése végett, hogy központilag, vagy telephelyenként kell-e üzemi tanácsot választani. Az ez év augusztusában megszületett bírósági döntés kimondja, hogy a hatályos jogszabályok alapján egységenként kell üzemi tanácsot, illetve üzemi megbízottat választaniuk a munkavállalóknak. Így a döntés értelmében a cégnél az üzemi tanács választások szervezése valószínűleg hosszadalmas folyamat lesz. A évi üzemi tanács választások során olyan cégeknél is próbálkoztunk a választásokkal, ahol eddig nem működött ez az intézmény. Sajnos, a KIKA Lakberendezési Kft-nél mind az első, mind az ismételt forduló eredménytelenséggel zárult. Amellett, hogy a munkáltató szinte mindent elkövetett annak érdekében, hogy a dolgozók ne vegyenek részt a választásokon, a munkavállalók érdektelensége is közrejátszott a sikertelenségben. Szakszervezeti munkánk eredményességét jelenti, hogy első ízben sikerült üzemi tanácsot választanunk az OBI Barkácsáruháznál. Szép számmal kerültek be szakszervezeti tisztségviselők a központi üzemi tanácsba is. A jelenleg hatályos Munka Törvénykönyve a szakszervezetek reprezentativitását az üzemi tanács választásokon elért eredményektől teszi függővé, és ez egyben

9 9 meghatározza a kollektív szerződéskötési képességüket is. Ám köztudott, hogy január 1-jétől új Munka Törvénykönyve bevezetését tervezi a kormány. A tervezet értelmében az üzemi tanácsok több jogosítványt fognak kapni, a szakszervezetek reprezentativitását és kollektív szerződéskötési képességét már nem az ezeken elért eredmények fogják meghatározni. Ha a tervezet elfogadásra kerül, a szakszervezetek hátrányba kerülhetnek az üzemi tanácsokkal szemben. Az elmúlt évben lényegesen nem változott a KASZ érdekeltségi körébe tartozó vállalkozások körében a kollektív szerződéssel való lefedettség. A multinacionális cégeknél szakszervezetünk nagy erőfeszítései ellenére igen kevés sikerrel járnak a kollektív szerződés megkötésére irányuló kezdeményezéseink. Egyes cégeknél már több éve tárgyalunk a szerződés tartalmáról, de a munkáltatói elzárkózás miatt még nem került sor a KSZ aláírására. Ha hatályba lép az új Munka Törvénykönyve, a kollektív szerződések az eddiginél sokkal nagyobb jelentőségűek lesznek a munkahelyeken és az ágazatokban egyaránt. A KASZ jövő évi programjában kiemelt figyelmet kell fordítanunk kollektív szerződéseink felülvizsgálatára, és minden olyan az Mt.-től eltérő megállapodás kollektív szerződésben történő rögzítésére, amely a munkavállalók érdekeit szolgálja. IV. AZ ÉRDEKVÉDELEM LEGFONTOSABB TARTALMI KÉRDÉSEI, ESZKÖZEI 1.) A KASZ az elmúlt egy évben sem adta fel a vasárnapért folytatott küzdelmet. Minden fórumon jelentős hangsúlyt kapott az üzletek vasárnapi zárva tartásának kérdése. Annál is inkább, mivel a KDNP-s képviselők ebben a kormányzati ciklusban is beadták törvényjavaslatukat a boltok vasárnapi nyitva tartásának korlátozásáról. A KASZ elnöke, alelnöke, megyetitkárai nyilatkozataikban kiemelték, hogy szakszervezetünk támogatja a vasárnapi boltbezárásokat a kereskedelem területén. A KASZ elnöke közös sajtótájékoztatón vett részt a KDNP képviselőjével, valamint az osztrák magánalkalmazottak szakszervezetének (GPA) elnökével, melyen hangsúlyozta, hogy nem igaz az az állítás, mi szerint a vasárnapi nyitva tartás több áru eladását és több ember foglalkoztatását jelentené. A kiskereskedelemben a szükséges létszámnál amúgy is százalékkal kevesebben dolgoznak. A kormányfő elvetette az üzletek vasárnapi bezárásának kérdését. A magyar gazdaság pillanatnyilag nincs abban a helyzetben, hogy megengedhetné magának a vasárnapi boltbezárásokat. 2.) Érdekvédelmi munkánk során ebben az évben egy új problémával kellett szembenéznünk, mégpedig a mystery shopping (próbavásárlás) intézményével, melyet a munkáltatók a munkavállalók szankcionálására használnak fel. Szakszervezetünk állásfoglalást adott ki, melyben adatvédelmi szempontból aggályosnak találta a próbavásárlást, mint szankció

10 10 alkalmazását. Ezzel egyidejűleg pedig az adatvédelmi biztoshoz fordultunk állásfoglalásért. 3.) Érdekképviseletünk egyik legfontosabb feladatköre a munkaügyi egyeztetés. Az elmúlt időszakban egyre több szakszervezeti és nem szakszervezeti tag is segítségünket kérve felkereste a KASZ tisztségviselőit. Az alapszervezeti szintű egyeztetéseket első lépésben a helyi szervezetek végzik, de számos esetben a KASZ megyetitkárai, a központi vezetők, szakértők és a jogsegélyszolgálat közreműködésével sikerült csak eredményeket elérni. A munkáltatók képviselőivel többek között az alábbi témákban folytattunk egyeztetéseket: kollektív szerződések módosítása tagjaink személyiségi jogainak védelme a dolgozók kamerával történő megfigyelése túlmunka és műszakpótlékok kifizetése a munkavállalóknak 4.) A beszámolási időszakban munkánk növekvő részét képezte tagjaink egyéni és csoportos jogvédelme, jogi tanácsadás a hozzánk fordulók részére. A korábbi évek gyakorlatát folytatva a bíróság elé került jogvitákat kivétel nélkül megnyertük. Nem egy esetben a munkavállaló és a munkáltató az ügy békés rendezése érdekében peren kívüli egyezséget kötött. A viták témái továbbra is a leltárhiány, illetve a felmondás jogszerűtlensége. A perek során érintett cégek többek között: Tesco, Spar, Auchan, Electro World Computer Kft, Vöröskő Kft. Szakszervezetünk a KIKA-val és a Bricostrore-ral szemben az OMMF (Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség) vizsgálatát kezdeményezte a műszakpótlékok kifizetésének elmaradása, valamint a szabálytalan munkaidő-nyilvántartás vezetése miatt. 5.) Ismételten nyertünk az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség által, a munkavédelmi bírságok hasznosítására kiírt pályázaton. Ez azt jelenti, hogy készül a Védd magad sorozat 3. kötete, amely a kereskedelem egyes területein a munkavédelem gyakorlati alkalmazására helyezi a hangsúlyt. Szakszervezetünk minden lehetséges eszközt megragad annak érdekében, hogy felhívja a dolgozók figyelmét a munkavédelmi szabályok betartására. 6.) A Kereskedelmi Ágazati Párbeszéd Bizottságnál megpályázható keretből többek között készítettünk egy Munkaidő-nyilvántartó füzetet, melyet minden tagunkhoz eljuttattunk tisztségviselőinken keresztül. Célja, hogy tagjaink saját maguknak vezethessék munkaidejüket, hiszen a munkáltatók

11 11 által vezetett munkaidő-nyilvántartás nem minden esetben felel meg a valóságnak. 7.) A mai változó politikai és gazdasági körülmények között fontos számunkra, hogy tagságunkat megőrizzük. Az újonnan belépő dolgozókat meg kell nyernünk a szakszervezet számára, a régieket meg kell tartanunk, a kilépetteket pedig nyomon kell követnünk és meg kell győznünk arról, hogy ne adja fel tagságát, hanem az új munkahelyén is keresse a KASZ tisztségviselőit. Ezt a célt szolgálja tagkövető-tagnyilvántartó rendszerünk, melynek működtetésén folyamatosan dolgozunk. 8.) A vizsgált időszakban nagy gondot és energiát fordítottunk a KASZ- tagoknak nyújtott szolgáltatások megtartására, továbbfejlesztésére. Legjelentősebb és a tagok által leginkább igénybe vett szakszervezeti szolgáltatásaink: teljes körű jogi tanácsadás és képviselet elsősorban a munkaviszonnyal kapcsolatos ügyekben a támogatásra rászorultak anyagi segítése a KASZ segélyezési rendszerének keretében (a rendszerbe belépett alapszervezeteknél), pl I. félévében 563 fő részére e Ft-ot folyósítottunk. valamennyi szakszervezeti tag, és igény esetén családtagjaik balesetbiztosítása a nap 24 órájában, a világ bármely táján bekövetkezett baleset esetén a SIGNAL Biztosítóval kötött szerződés alapján a munkavégzése során pszichés, vagy testi épségében károsodott tag anyagi támogatása, erkölcsi védelme az Alapítvány a Kereskedelmi Dolgozókért keretéből rendszeres, közérdekű írásos tájékoztatók a tagok számára, melyet kiegészítenek a helyi alapszervezeti információk a felújított badacsonytomaji üdülőnket szakszervezeti tagjaink és közvetlen hozzátartozóik kedvezményes térítési díjjal vehetik igénybe kedvezményes Vodafone tarifacsomag, melyet tagjaink tagságuk igazolása után vehetnek igénybe az ország bármely területén. A fenti szolgáltatásokon kívül, számos egyéb, KASZ tagoknak igénybe vehető kedvezményes szolgáltatásra kötnek szerződést a KASZ megyetitkárai az ország különböző megyéiben. 9.) Minden, a tagságunkat érdemben érintő ügyben igénybe vesszük a külső nyilvánosságot. A beszámolási időszakban számos a KASZ-szal kapcsolatos - aktuális üggyel foglalkoztak az országos és a helyi lapok, valamint az elektronikus média. Ezek voltak: az üzletek vasárnapi zárva tartásának kérdése, munkaidő, pihenőidő betartásának szabályai, bérügyek, szakképzés. E nagyon fontos tömegtájékoztatási munkában a KASZ vezetőin kívül nagy szerepet játszottak megyetitkáraink is. A megyei sajtóval ők tartják a kapcsolatot, ugyanis a megyei városokban, községekben élő emberek elsősorban a helyi lapokból tájékozódnak.

12 12 V. A KASZ SZERVEZETE ÉS MŰKÖDÉSE 1. A KASZ testületei A KASZ testületei az alapszabályban és a szervezeti működési szabályzatban meghatározottak szerint rendszeresen működtek. Az Elnökség szükség szerint tartotta üléseit, melyeken döntően az aktuális kérdések, valamint a szakszervezeti munkához szükséges információk kerültek megvitatásra. A KASZ minden megyében és Budapesten is jelen van. Megyetitkáraink rendszeresen tartanak megyei/budapesti titkári fórumokat. Szakszervezetünk tevékenységében meghatározóak a munkahelyi alapszervezetek. Saját testületeik ülésein biztosítják a cégszintű szakszervezeti munka nyilvánosságát és hozzák meg döntéseiket a helyi érdekvédelmi munkával kapcsolatos kérdésekben. 2. A KASZ bizottságainak működése A beszámolási időszakban a Multinacionális Cégek Szakmai Bizottságának ülésére két alkalommal került sor. Az üléseken a gazdasági válság hatására a multinacionális cégeknél kialakult helyzetet, a bértárgyalások eredményeit, a készülő új Munka Törvénykönyvének tervezetét, illetve a tagszervezési munkát vitatták meg a résztvevők. A cégek SZB-titkárai aktívan részt vettek a bizottság munkájában, és elmondták, hogy a jelenlegi társadalmi, gazdasági és politikai helyzetben mindenképpen fontos, hogy a bizottsági munka megújuljon és a multi cégeket érintő aktuális kérdéseket, valamint a szakszervezet szerepét és helyzetét szervezett fórum kereteiben tárgyalhassák meg. Megújult a Takarékszövetkezetek és Pénzintézetek Országos Bizottsága. Kiemelten fontos egy átfogó szervezési terv kidolgozása e szektor bevonására a szakszervezeti munkába. A jelenlegi helyzeten változtatva új alapokra kell helyeznünk kapcsolatunkat a takarékszövetkezetekkel, aktívabb munkát kell vállalnunk a szervezés területén, és meg kell fogalmaznunk azokat a célokat, amelyeket ezen a területen szeretnénk elérni. 3. Rétegszervezetek A Fiatalok Tagozata az elmúlt évben is az elvárhatónál kisebb aktivitással működött. Ismét bebizonyosodott, hogy bár nagyon fontos lenne a fiatalokat megnyerni a szakszervezeti mozgalom számára, ez csak nehéz és kitartó munka árán valósulhat meg. Keressük annak a lehetőségét, hogy a szakképző iskolákban osztályfőnöki órák keretében megismertessük a végzős diákokat a szakszervezettel, valamint neves előadók közreműködésével fiatalokat érdeklő, érintő előadásokat szervezzünk.

13 13 4. A szervezetpolitikában elért eredmények Az elmúlt időszakban szervezési munkánkban kiemelt fontosságot kapott a tagszervezés. E munkának elsődleges célja a meglévő tagok megtartása és új tagok megnyerése a KASZ számára. Az alapszervezetek száma, taglétszáma és bruttó tagdíjbevétele a beszámolási időszakban az alábbiak szerint alakult: Év Alapszervezetek száma/db Szakszervezeti tagok száma/fő Szakszervezeti bruttó tagdíjbev./ezer Ft I. félév A táblázatból látható, hogy a KASZ taglétszáma csökkenő tendenciát mutat, mely gazdasági és társadalmi okokra egyaránt visszavezethető. Az elmúlt időszakban lezajlott gazdasági válság visszavetette a kereskedelmi cégek forgalmát. A kereskedelmi szakma strukturális változáson ment keresztül. A nagyobb áfészek, a multinacionális cégek a válság közepette talpon tudtak maradni, de az ország számos megyéjében a kisebb áfészek tőke- és munkahiánnyal küszködnek. Ezáltal üzleteik bezárására, a dolgozók elbocsátására kényszerültek. Ez a taglétszámunk alakulásában is megmutatkozik, hiszen csökkent az alapszervezeteink száma is. Vannak olyan cégek, amelyek túlélési stratégiaként a fúziót választották és felvásároltak más cégeket. Ezeken a helyeken az alapszervezeteink összeolvadtak, de már nem maradt meg az eredeti taglétszám, mert a cégek összeolvadása munkavállalók elbocsátásával is járt. Sőt, volt olyan alapszervezetünk is, ahol az egyik áfész felvásárlását követően az új cégvezető egyértelműen kijelentette, hogy nem működhet tovább a szakszervezet. A dolgozók pedig a munkahelyük elvesztésétől való félelem miatt inkább megszűntették az alapszervezetet. A multinacionális cégeknél a taglétszámunk alakulását a nagymértékű fluktuáció is befolyásolja. Tovább csökkentette a KASZ taglétszámát az is, hogy ez év január 1-jétől a 40 év szolgálati idővel rendelkező nők nyugdíjba vonulhattak. Egyre több tagunk indokolja a szakszervezetből való kilépését azzal, hogy a növekvő anyagi terhei mellett mind jobban szüksége van arra az forintra is, amit szakszervezeti tagdíjként levonnak tőle. Mindezek ellenére természetesen vannak olyan alapszervezeteink, ahol folyamatosan nő a taglétszámunk, pl. AUCHAN, Penny Market.

14 14 Az AUCHAN Magyarország Kft-nél egy év alatt amióta függetlenített SZBtitkárunk van megduplázódott a taglétszám. Ez köszönhető többek között az SZB-titkár és az áruházi bizalmiak összehangolt, jól szervezett munkájának. a.) A napi szervezési munka mellett négy megyében Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Nógrád és Komárom-Esztergom megrendezésre került a Közösen a fogyasztókért konferencia. A konferencia célja az volt, hogy felvegyük a kapcsolatot a megyei kormányhivatalokkal, mert ide kerültek mindazok a hatóságok, amelyeknek dolguk lehet a kereskedelemmel, a szolgáltatásokkal, így a fogyasztókkal is. A megyei alapszervezeti tisztségviselőinket a fogyasztó- és munkavédelmi, a népegészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóságok vezető szakemberei tájékoztatták arról, hogy munkájuk során milyen változásokkal kell számolniuk. b.) A évi Országos Értekezlet óta eltelt időszakban nagy gondot fordítottunk tisztségviselőink oktatására, hiszen mind a tagszervező, tagmegtartó, mind az érdekvédelmi feladatok színvonalas ellátásához elengedhetetlen, hogy munkatársaink jól felkészültek legyenek márciusában kezdődött és két hónapig tartott a KASZ mintegy 600 szakszervezeti bizalmijának felkészítése és oktatása. Az oktatás témája és módszere a bizalmiakra szabott volt, középpontban a tagtoborzással és tagmegtartással. Nekik készült az oktatás tematikáját feldolgozó Bizalmi kézikönyv. Az oktatás négy részből állt. Az első rész általában a szakszervezetekről szólt, a KASZ ágazati megjelenéséről. A második részben bemutattuk a KASZ programját, céljait, működését, és ebben a KASZ szakszervezeti bizalmijának szerepét. Ebben a második részben elemeztük a tagszervezési munkát, különösen nagy hangsúlyt fektetve arra, hogy felkészítsük munkatársainkat a nem egyszer nagyon durván elutasító NEM válaszokra. A harmadik részben a KASZ jogi szakértői azokat a jogszabályokat ismertették, amelyeket a bizalmiaknak ismerniük kell ahhoz, hogy jó és hasznos tanácsokkal láthassák el a hozzájuk forduló tagokat. Az oktatás utolsó részében szituációs gyakorlatokra került sor, melyekből kiderült, hogy a bizalmiak mennyire sajátították el a felkészítő anyagát. Összességében az oktatás hasznosnak és hatékonynak bizonyult, amely az alapszervezetek taglétszám növekedésében is megmutatkozott. Továbbra is sikerrel zárult a háromnapos felkészítő értekezletünk, melyet 200 régi és új szakszervezeti tisztségviselő részvételével ebben az évben is Siófokon tartottuk Közösen a munkavállalókért címmel. A háromnapos tréning olyan kiváló előadóknak adott helyet, mint Kéri László politológus, Czuppon Rita, a NFH főosztályvezetője, valamint dr. Bakos József, az OMMF elnöke. A KASZ tisztségviselői tájékozódhattak a munkavállalókat érintő kormányzati intézkedésekről, a fogyasztóvédelem időszerű kérdéseiről, a munkaügyi ellenőrzések tapasztalatairól. Fabrice Warneck, az UNI Európa titkára az EU országaiban zajló eseményekről, a vasárnapi zárva tartás uniós szabályozásáról tájékoztatta a résztvevőket.

15 15 Az oktatás második napján a délutáni előadások központi témája a kereskedelem területén a vasárnapi zárva tartás és annak törvényi szabályozása volt. Meghívtuk a KDNP képviselőit, hogy adjanak tájékoztatást az általuk benyújtott, az üzletek vasárnapi nyitva tartását korlátozó törvényjavaslatról. Kozák Ákos, a GFK Hungária ügyvezető igazgatója előadásában ismertette a válság utáni tendenciákat a kiskereskedelemben, a kiskereskedelmi forgalom megoszlását a bolttípusok között. Előadásában kitért többek között a fogyasztók körében végzett felmérés tapasztalataira is a vasárnapi zárva tartásról. A munkáltatói fórumon a Kereskedelmi Ágazati Párbeszéd Bizottság munkáltatói oldalának képviselői közül Dr. Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ elnöke és Házi Zoltán, az OKSZ alelnöke, valamint a KASZ részéről Dr. Sáling József elnök vett részt. A pódiumbeszélgetés keretében szó esett az országos érdekegyeztetés jövőjéről, a kereskedelemben a évi bérek alakulásáról, a évi bérmegállapodásban foglaltak megvalósulásáról, a Munka Törvénykönyve tervezett változásairól és a vasárnapi zárva tartásról. Az országos felkészítő oktatás utolsó napjának témája a KASZ-hoz tartozó alapszervezeteknél lezajlott bértárgyalások és a bizalmi oktatás tapasztalatainak értékelése volt. Mint minden évben, ebben a beszámolási időszakban is megtartottuk a megyékben az aktuális adó- és tb jogszabályváltozásokra felkészítő oktatásunkat. Az oktatásokon kívül rendszeresen tájékoztattuk megyetitkárainkat, alapszervezeteink tagjait a szakmai témákat magyarázó és a tennivalókat meghatározó írásos anyagokkal. 5. Országos szakszervezeti megmozdulások, demonstrációk Az utóbbi hónapokban megélénkült a szakszervezetek tevékenysége. Tiltakozó megmozdulások sora jelezte, hogy a kormány megszorító intézkedései, az érdekvédelmi szervezetek véleményének figyelmen kívül hagyása véget vetett a szakszervezetek türelmének. Az MSZOSZ által szervezett országos demonstrációkon a KASZ munkatársai, tisztségviselői és tagjai is szép számmal jelen voltak. A demonstrációs sorozat 2010 decemberében az egykulcsos személyi jövedelemadó, a 98 %-os különadó és a magánnyugdíj-pénztári rendszer átalakítása elleni tüntetéssel kezdődött. Majd ezt követte április 9-én az Európai Szakszervezeti Szövetség által szervezett demonstráció. Június közepén a Dudálj velünk autós megmozdulásra négy szakszervezeti konföderáció fogott össze. Tiltakoztunk a nyugdíjrendszer egyeztetés nélküli

16 16 átalakítása, a munkanélküli és a szociális ellátások drasztikus csökkentése, a Munka Törvénykönyvének átalakítása, a munkavállalók kiszolgáltatottságának növelése ellen. A demonstrációs sorozat azonban még nem ért véget. Ősszel tovább folytatódik, hiszen az országos érdekegyeztetés rendszerének a felrúgása, az új Munka Törvénykönyvének a szociális partnerek bevonása nélküli bevezetése, a háromoldalú egyeztetés hiánya nem tartható tovább. Szeptember 12-re a kormányzati ülés első napjára négy szakszervezeti konföderáció köztük az MSZOSZ is élőláncos demonstrációt szervez a Parlament köré, tiltakozásul a dolgozókat rabszolga sorba taszító új Munka Törvénykönyve ellen. Csaknem ötven ágazati szakszervezet részvételével akcióegység alakult. Az akcióegységben részt vevő szakszervezetek többek között a KASZ is megállapodtak abban, hogy szeptember 29-től szervezett, összehangolt sztrájk- és egyéb akciósorozatot indítanak. Ezzel tiltakoznak a munka világát érintő kedvezőtlen kormányzati döntések, az alkotmányos jogok elvesztése, az érdekegyeztetés totális szétverése miatt. VI. NEMZETKÖZI TEVÉKENYSÉGÜNK A globális pénzügyi és gazdasági válság, valamint a térségünkben végbement globalizációs folyamatok minden korábbinál világosabbá tették a nemzetközi szintű munkavállalói érdekképviseletek fontosságát. A fenti folyamatok következményei, illetve a válságkezelési intézkedések hatásainak elemzése számos alapvető kérdést vet fel, melyekre a nemzetközi és az európai szakszervezeti mozgalom keresi a válaszokat. Magyar érdek is, hogy egységesebbé váljon a munka világának szabályozása, a méltányos megélhetést biztosító tisztes munka elérhetősége. Magyarországhoz hasonlóan Közép-Európa több országában így Romániában és Szlovákiában is napirenden van a munkajog reformja. Ez a szabályozás nemzeti hatáskörbe tartozik, de meg kell vizsgálni, hogy a jogszabályok nem sértenek-e uniós irányelveket szeptember 17-én hasonló demonstrációra kerül sor a következő soros EU-s elnökséget ellátó Lengyelországban, Wroclaw-ban, mint Budapesten volt április 9-én. Az euro-demonstráción a szakszervezetek a munkavállalói, a szakszervezeti jogokat érő támadások, a kollektív alku rendszerét aláásó szabályozások, intézkedések és tervek, valamint a megszorításokat eredményező politikák ellen lépnek fel. A KASZ minden évben részt vesz a Bécsi Párbeszéd találkozón, mely fő témaként kezeli az üzletek vasárnapi nyitva tartásának szabályozását Európa valamennyi országában.

17 17 Az UNI-Europa nemzetközi szervezetünk A szociális párbeszéd és a tagok szervezése a kereskedelemben elnevezésű nemzetközi projekt keretében tartott szemináriumot a horvátországi Opatijában, melyen néhány SZB-titkár kolléga és a KASZ munkatársai közül hárman vettek részt. Továbbra is fenntartjuk a V3-as (visegrádi) együttműködést a szlovák és a cseh társszervezetekkel, mert ennek keretében számtalan operatív egyeztetésre nyílik mód. Az elmúlt egy évben a kormány sorozatosan olyan intézkedéseket hozott, amelyek még kiszolgáltatottabbá tették a munkavállalókat és családjaikat. A táppénz felső határának csökkentése, a munkanélküli járadék folyósításának drasztikus csökkentése, a passzív táppénz megszűntetése, a magánnyugdíjak államosítása, a korkedvezményes, a korengedményes nyugdíjak visszamenőleges megszűntetése, a Munka Törvénykönyvének egyeztetés nélküli módosítása csakhogy néhányat említsünk. A szociális partnerekkel történő levelezés nem helyettesíti, és nem helyettesítheti az országos érdekegyeztetést. Ez nem más, mint az érdekegyeztetés nulladik foka. A kormánynak tudomásul kell vennie, hogy a szakszervezetek népe része az ország népének. A történelem folyamán mindig is jelentős szerepük volt a szakszervezeteknek, csak más megközelítésben. Egy ilyen mozgalmat holmi zavaros törvényekkel ledegradálni, ellehetetleníteni nem lehet. A mai politikai és gazdasági világban a szakszervezetnek nagyon erős érdekmegjelenítő, érdekérvényesítő és érdekképviseleti szervezetnek kell lennie. Ehhez azonban közös felismerés és összefogás szükséges. A SZAKSZERVEZETEK EREJE AZ ÖSSZEFOGÁSBAN REJLIK. TEGYÜNK ÉRTE KÖZÖSEN! Budapest, szeptember 8. KASZ ELNÖKSÉGE

JELENTÉS. a Kormány részére. a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény eddigi hatásairól

JELENTÉS. a Kormány részére. a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény eddigi hatásairól JELENTÉS a Kormány részére a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény eddigi hatásairól Budapest, 2016. április 1. JELENLEGI SZABÁLYOZÁS A kiskereskedelmi

Részletesebben

KASZ ORSZÁGOS ÉRTEKEZLET 2010. OKTÓBER 14.

KASZ ORSZÁGOS ÉRTEKEZLET 2010. OKTÓBER 14. KASZ ORSZÁGOS ÉRTEKEZLET 2010. OKTÓBER 14. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete PROGRAM-ja végrehajtásának legfontosabb éves feladatai A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének programja figyelembe

Részletesebben

Nógrád megye bemutatása

Nógrád megye bemutatása Nógrád megye bemutatása Nógrád megye Magyarország legkisebb megyéi közé tartozik, az ország területének mindössze 2,7 százalékát (2.546 km 2 ) foglalja el. A 201.919 fős lakosság az ország népességének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. december 16-i és 2010. december 20-i ülésszakára

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. december 16-i és 2010. december 20-i ülésszakára Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. december 16-i és 2010. december 20-i ülésszakára Tárgy: Dombóvár Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója

Részletesebben

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Tájékoztató Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI JELENTÉS 2009. III. negyedév Dél-Alföld 2009. augusztus szeptember Bács-Kiskun megye 662 31014 fő Csongrád megye 477 35611 fő

Részletesebben

J/55. B E S Z Á M O L Ó

J/55. B E S Z Á M O L Ó KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/55. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2005. január

Részletesebben

J/3359. B E S Z Á M O L Ó

J/3359. B E S Z Á M O L Ó KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/3359. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2006. január

Részletesebben

Mi újság. a PADOSZ - nál? Eredményes az üzemi tanács és munkavédelmi képviselő választás a Partner Kft-nél

Mi újság. a PADOSZ - nál? Eredményes az üzemi tanács és munkavédelmi képviselő választás a Partner Kft-nél Mi újság 2016. január P A K S I A T O M E R Ő M Ű D O L G O Z Ó I N A K S Z A K S Z E R V E Z E T E a PADOSZ - nál? X X. É V F O L Y A M 1. S Z Á M I N F O R M Á C I Ó S K I A D V Á N Y Legalább egymilliárd

Részletesebben

Összefoglaló a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ 2008. évi szakmai tevékenységéről

Összefoglaló a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ 2008. évi szakmai tevékenységéről Összefoglaló a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ 2008. évi szakmai tevékenységéről A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Főigazgatója által 2009. március 18-án kiadott szempontok alapján a

Részletesebben

ői Tagozata Szervezeti és Működési Szabályzata A Vasutasok Szakszervezete nőszervezete Női Választmány (NV) néven 1990. december 17-én alakult meg.

ői Tagozata Szervezeti és Működési Szabályzata A Vasutasok Szakszervezete nőszervezete Női Választmány (NV) néven 1990. december 17-én alakult meg. ői Tagozata Szervezeti és Működési Szabályzata I. A Vasutasok Szakszervezete nőszervezete Női Választmány (NV) néven 1990. december 17-én alakult meg. A Vasutasok Szakszervezetéhez (VSZ) tartozó női munkavállalók

Részletesebben

HBM HÍRLAP. 2010 október. 1.évfolyam 9.szám Magunkról beszélünk, Egymásért teszünk (Vida)

HBM HÍRLAP. 2010 október. 1.évfolyam 9.szám Magunkról beszélünk, Egymásért teszünk (Vida) HBM HÍRLAP 2010 október. 1.évfolyam 9.szám Magunkról beszélünk, Egymásért teszünk (Vida) Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen! (Széchenyi István) ERÓPAI KERESKEDELEM NAPJA NÓGRÁD MEGYE SALGÓTARJÁN

Részletesebben

I. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA A 2014. ÉVBEN 1. A kormányzat gazdaságpolitikája A Kormány 2014-ben

I. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA A 2014. ÉVBEN 1. A kormányzat gazdaságpolitikája A Kormány 2014-ben I. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA A 2014. ÉVBEN 1. A kormányzat gazdaságpolitikája A Kormány 2014-ben folytatta a kormányzati ciklus elején meghirdetett gazdaságpolitikai

Részletesebben

VASUTASOK SZAKSZERVEZETE ALAPSZABÁLYA

VASUTASOK SZAKSZERVEZETE ALAPSZABÁLYA VASUTASOK SZAKSZERVEZETE ALAPSZABÁLYA Elfogadta: a Vasutasok Szakszervezete Kongresszusa 2015. május 15-én A Vasutasok Szakszervezete jogfolytonosságát az önálló vasutas szakszervezeti mozgalom kezdetétől

Részletesebben

Helyzetkép 2013. július - augusztus

Helyzetkép 2013. július - augusztus Helyzetkép 2013. július - augusztus Gazdasági növekedés Az első félév adatainak ismeretében a világgazdaságban a növekedési ütem ez évben megmarad az előző évi szintnél, amely 3%-ot valamelyest meghaladó

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4 2014. március Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 6 Beruházás... 7 Mezőgazdaság... 8 Ipar...

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS EREDMÉNYE BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2011. III.

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS EREDMÉNYE BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2011. III. BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS EREDMÉNYE BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2011. III. NEGYEDÉV Kecskemét, 2011. szeptember 07. Elérhetőség: Nemzeti Foglalkoztatási

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Tolna megye, 2012/4

Statisztikai tájékoztató Tolna megye, 2012/4 Statisztikai tájékoztató Tolna megye, 2012/4 Központi Statisztikai Hivatal 2013. március Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 2 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás... 6

Részletesebben

Alap felett rendelkező megnevezése: Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter Alapkezelő megnevezése: Szociális és Munkaügyi Minisztérium

Alap felett rendelkező megnevezése: Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter Alapkezelő megnevezése: Szociális és Munkaügyi Minisztérium II/1. számú melléklet Alap felett rendelkező megnevezése: Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter Alapkezelő megnevezése: Szociális és Munkaügyi Minisztérium Alap megnevezése: Munkaerőpiaci Alap Alap

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 215. december A kiskereskedelem 214. évi teljesítménye Tartalom STATISZTIKAI TÜKÖR 212/42 Összefoglaló...2 VI. évfolyam 42. szám 1. Nemzetközi kitekintés...2 2. A kiskereskedelem helye a nemzetgazdaságban...4

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvényről

TÁJÉKOZTATÓ a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvényről TÁJÉKOZTATÓ a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvényről A törvény tehát, - ahogy azt a címéből is kiolvashatjuk - nem csupán a

Részletesebben

LAKÁSVISZONYOK, 1999 2003

LAKÁSVISZONYOK, 1999 2003 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL LAKÁSVISZONYOK, 1999 2003 (ELŐZETES ADATOK) BUDAPEST, 2004 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2004 Készült a Központi Statisztikai Hivatal Társadalomstatisztikai főosztályának

Részletesebben

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA Munkaügyi Központja FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA 1 1. Vezetői összefoglaló 1.1 Főbb megyei munkaerő-piaci adatok 2013-ban a nyilvántartásban szereplő álláskeresők száma a 2012. decemberi értékről

Részletesebben

A magyarországi élelmiszer-forgalmazás a szövetkezeti kereskedelem (az áfészek) lehetõségei

A magyarországi élelmiszer-forgalmazás a szövetkezeti kereskedelem (az áfészek) lehetõségei SZEMLE 494 Mohácsi Kálmán Közgazdasági Szemle, XLV. évf., 1998. május (494 506. o.) MOHÁCSI KÁLMÁN A magyarországi élelmiszer-forgalmazás a szövetkezeti kereskedelem (az áfészek) lehetõségei A magyarországi

Részletesebben

Helyzetkép 2012. május - június

Helyzetkép 2012. május - június Helyzetkép 2012. május - június Gazdasági növekedés A világgazdaság kilátásait illetően megoszlik az elemzők véleménye. Változatlanul dominál a pesszimizmus, ennek fő oka ugyanakkor az eurózóna válságának

Részletesebben

MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI NEMZETI REFORM PROGRAMJA

MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI NEMZETI REFORM PROGRAMJA MAGYARORSZÁG KORMÁNYA MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI NEMZETI REFORM PROGRAMJA 2016. április TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék... 2 I. Bevezető... 3 II. Középtávú makrogazdasági kitekintés... 4 II.1. A makrogazdasági

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGDÍJASOK, NYUGDÍJAK A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGDÍJASOK, NYUGDÍJAK A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGDÍJASOK, NYUGDÍJAK A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN GYŐR 2006. május KÉSZÜLT A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN ISBN 963 215 974 8 ISBN

Részletesebben

A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA 2008-2011-IG

A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA 2008-2011-IG I. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA 2008-2011-IG 1. A kormányzat gazdaságpolitikája 1.1. Gazdaságpolitikai célok, cselekvési irányok A gazdasági egyensúly javításának

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye, 2012/1

Statisztikai tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye, 2012/1 Statisztikai tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye, 2012/1 Központi Statisztikai Hivatal 2012. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Nógrád megye, 2012/4

Statisztikai tájékoztató Nógrád megye, 2012/4 Statisztikai tájékoztató Nógrád megye, 2012/4 Központi Statisztikai Hivatal 2013. március Tartalom Összefoglaló... 2 Demográfia...... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás... 6 Mezőgazdaság...

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2015. december végi helyzetéről 2016. január * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

Nők a munkaerőpiacon. Frey Mária

Nők a munkaerőpiacon. Frey Mária Nők a munkaerőpiacon Frey Mária Magyarországon az elmúlt évtizedekben igen magas női gazdasági aktivitás alakult ki. Ez akkoriban egyben azt is jelentette, hogy a nők túlnyomó része effektíve dolgozott.

Részletesebben

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS SZOCIÁLPOLITIKAI KONCEPCIÓJA 2016-2020.

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS SZOCIÁLPOLITIKAI KONCEPCIÓJA 2016-2020. 1. melléklet a /2016.(IV.28.) Öh.sz.határozathoz SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS SZOCIÁLPOLITIKAI KONCEPCIÓJA 2016-2020. 1 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS Elvi alapok meghatározása Jövőkép Alapelvek és értékek

Részletesebben

VII-B-004/761-4 /2013

VII-B-004/761-4 /2013 VII-B-004/761-4 /2013 Beszámoló A Fejér Megyei Kormányhivatal 2012. évi tevékenységéről FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló... - 3-2. A kormányhivatalt érintő feladat- és

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ- GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS EREDMÉNYE BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2013. harmadik negyedévben Kecskemét, 2013. augusztus Elérhetőség: Nemzeti

Részletesebben

Helyzetkép 2013. november - december

Helyzetkép 2013. november - december Helyzetkép 2013. november - december Gazdasági növekedés Az elemzők az év elején valamivel optimistábbak a világgazdaság kilátásait illetően, mint az elmúlt néhány évben. A fejlett gazdaságok növekedési

Részletesebben

TISZTELETPÉLDÁNY AKI A FŐBB MEZŐGAZDASÁGI ÁGAZATOK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE A TESZTÜZEMEK ADATAI ALAPJÁN 2009-BEN. Agrárgazdasági Kutató Intézet

TISZTELETPÉLDÁNY AKI A FŐBB MEZŐGAZDASÁGI ÁGAZATOK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE A TESZTÜZEMEK ADATAI ALAPJÁN 2009-BEN. Agrárgazdasági Kutató Intézet Agrárgazdasági Kutató Intézet A FŐBB MEZŐGAZDASÁGI ÁGAZATOK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE A TESZTÜZEMEK ADATAI ALAPJÁN 2009-BEN AKI Budapest 2010 AKI Agrárgazdasági Információk Kiadja: az Agrárgazdasági

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2013/2

Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2013/2 Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2013/2 Központi Statisztikai Hivatal 2013. szeptember Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5

Részletesebben

A Nyugdíjbiztosítási Alap 2012. évi költségvetésének teljesítése (munkaanyag)

A Nyugdíjbiztosítási Alap 2012. évi költségvetésének teljesítése (munkaanyag) MELLÉKLETEK III/2 A. számú melléklet A Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetésének teljesítése (munkaanyag) ezer Ft-ban Cím Alcím cím csop. Jog- Jog- Előir. Kiemelt cím csop. előir. LXXI. FEJEZET Kiemelt

Részletesebben

MKKSZ. Az MKKSZ Országos Választmányának BESZÁMOLÓJA

MKKSZ. Az MKKSZ Országos Választmányának BESZÁMOLÓJA MKKSZ Az MKKSZ Országos Választmányának BESZÁMOLÓJA 4 Az MKKSZ Országos Választmányának beszámolója A Magyar Köztisztviselõk és Közalkalmazottak Szakszervezete Országos Választmányának beszámolója az MKKSZ

Részletesebben

VS/2014/0588. Országjelentés Magyarország - 2015. Készült a szerzők (Képesné Szabó Ildikó és Rossu Balázs) eredeti, angol nyelvű anyaga alapján

VS/2014/0588. Országjelentés Magyarország - 2015. Készült a szerzők (Képesné Szabó Ildikó és Rossu Balázs) eredeti, angol nyelvű anyaga alapján Kísérlet egyes közép-kelet európai országokban a társadalmi párbeszéd és a nemzeti munkaügyi kapcsolatok revitalizációjára - tanulságok és bevált gyakorlatok a válságból való kivezető úton VS/2014/0588

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANKNAK ÉS AZ EURÓCSOPORTNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANKNAK ÉS AZ EURÓCSOPORTNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.2.26. COM(2015) 85 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANKNAK ÉS AZ EURÓCSOPORTNAK 2015. évi európai szemeszter: A növekedési

Részletesebben

A GDP volumenének negyedévenkénti alakulása (előző év hasonló időszaka=100)

A GDP volumenének negyedévenkénti alakulása (előző év hasonló időszaka=100) I. A KORMÁNY GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI A 2008. ÉVBEN 2008-ban miközben az államháztartás ESA hiánya a 2007. évi jelentős csökkenés után, a kijelölt célnak megfelelő mértékben tovább zsugorodott

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Beszámoló a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2015. évi tevékenységéről

ELŐTERJESZTÉS. Beszámoló a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2015. évi tevékenységéről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a Biatorbágyi

Részletesebben

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12 2014/5 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VIII. évfolyam 5. szám 2014. január 30. Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12 A tartalomból A dél-dunántúli régió megyéinek társadalmi,

Részletesebben

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Tájékoztató Bács-Kiskun megye 2006. évi munkaerő-piaci helyzetéről, a munkanélküliség csökkentésének lehetőségeiről Tájékoztató Bács- Kiskun TARTALOMJEGYZÉK I.

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2010/3

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2010/3 Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. december Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2010/3 Tartalom Összefoglalás...2 Népmozgalom...2 Mezőgazdaság...3 Ipar...6 Építőipar...7

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Csanádpalota Város Önkormányzata

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Csanádpalota Város Önkormányzata ÁROP-1.1.16-2012-2012-0001 Esélyegyenlőség-elvű fejlesztéspolitika kapacitásának biztosítása Helyi Esélyegyenlőségi Program Csanádpalota Város Önkormányzata 2013-2018 Türr István Képző és Kutató Intézet

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE Győr 2006 Központi Statisztikai Hivatal Győri Igazgatósága, 2006 ISBN-10: 963-235-050-2 ISBN-13: 978-963-235-050-9

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 213/1 Központi Statisztikai Hivatal 213. június Tartalom Összefoglalás...2 Demográfiai helyzet...2 Munkaerőpiac...3 Gazdasági szervezetek...5 Beruházás...6

Részletesebben

Csongrád Megyei Önkormányzat

Csongrád Megyei Önkormányzat Csongrád Megyei Önkormányzat Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciójának felülvizsgálata 2008. Készítette: Majláthné Lippai Éva Közreműködtek: Hivatal munkatársai: Makhult Zoltán Szekeresné dr. Makra

Részletesebben

303 Jelentés az állami forgóalap pénzszükségletét (a központi költségvetés hiányát) finanszírozó értékpapír kibocsátás ellenőrzéséről

303 Jelentés az állami forgóalap pénzszükségletét (a központi költségvetés hiányát) finanszírozó értékpapír kibocsátás ellenőrzéséről 303 Jelentés az állami forgóalap pénzszükségletét (a központi költségvetés hiányát) finanszírozó értékpapír kibocsátás ellenőrzéséről TARTALOMJEGYZÉK Következtetések és javaslatok Részletes megállapítások

Részletesebben

4. ÖTÉVES ADÓ- ÉS MUNKÁLTATÓI JÁRULÉK CSÖKKENTÉSI PROGRAM

4. ÖTÉVES ADÓ- ÉS MUNKÁLTATÓI JÁRULÉK CSÖKKENTÉSI PROGRAM 4. ÖTÉVES ADÓ- ÉS MUNKÁLTATÓI JÁRULÉK CSÖKKENTÉSI PROGRAM A Kormány 100 lépés programja keretében már 2006-ban megkezdődik az emberek, a vállalkozások adóterheinek csökkentése, intézkedések sora szolgálja

Részletesebben

0023 Jelentés az önkormányzati tulajdonban levő kórházak pénzügyi helyzetének, gazdálkodásának vizsgálatáról

0023 Jelentés az önkormányzati tulajdonban levő kórházak pénzügyi helyzetének, gazdálkodásának vizsgálatáról 0023 Jelentés az önkormányzati tulajdonban levő kórházak pénzügyi helyzetének, gazdálkodásának vizsgálatáról TARTALOMJEGYZÉK I. Összegző megállapítások, következtetések II. Részletes megállapítások 1.

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013. Kiadja: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 4 2. Módszertan... 5 3. Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

A bőr- és bőrfeldolgozóipar termelése, export és import tevékenységének alakulása 2003. évben

A bőr- és bőrfeldolgozóipar termelése, export és import tevékenységének alakulása 2003. évben A bőr- és bőrfeldolgozóipar termelése, export és import tevékenységének alakulása 2003. évben VÁRSZEGI ÁRPÁD (Bőr- és Cipőipari Egyesülés) Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a szakma éves tevékenységéről

Részletesebben

WageIndicator adatbázisok eredményeinek disszeminációja H005 EQUAL projekt. WageIndicator és BérBarométer adatbázisok eredményeinek disszeminációja

WageIndicator adatbázisok eredményeinek disszeminációja H005 EQUAL projekt. WageIndicator és BérBarométer adatbázisok eredményeinek disszeminációja WageIndicator és BérBarométer adatbázisok eredményeinek disszeminációja Mit mutatnak az adatbázisok a részmunkaidős (nem teljes munkaidős) foglalkoztatást illetően? készítette: MARMOL Bt. 2008. április

Részletesebben

Szöveges értékelés Pannonhalma Város Önkormányzat 2010. évi költségvetési beszámolójához

Szöveges értékelés Pannonhalma Város Önkormányzat 2010. évi költségvetési beszámolójához Szöveges értékelés Pannonhalma Város Önkormányzat 2010. évi költségvetési beszámolójához I. Az önkormányzati feladatellátás általános értékelése: 1. Az önkormányzati feladatellátás tárgyi és személyi feltételei

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/2

Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/2 Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/2 Központi Statisztikai Hivatal 2013. szeptember Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

A TÖRVÉNYJAVASLAT ÁLTALÁNOS INDOKOLÁSA

A TÖRVÉNYJAVASLAT ÁLTALÁNOS INDOKOLÁSA A TÖRVÉNYJAVASLAT ÁLTALÁNOS INDOKOLÁSA I. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI 2003. ÉVBEN A magyar gazdaság 2001-2002 folyamán a kedvezőtlenre fordult külső feltételek és a belső felhasználás

Részletesebben

ÉVES BESZÁMOLÓ ÜZLETI JELENTÉSE 2015. év

ÉVES BESZÁMOLÓ ÜZLETI JELENTÉSE 2015. év ÉVES BESZÁMOLÓ ÜZLETI JELENTÉSE 2015. év 1) A GAZDASÁGI KÖRNYEZET 2015. ÉVI ALAKULÁSA, VÁRHATÓ 2016. ÉVI HATÁSOK Az egészségpénztárak működésére igen érzékenyen hatnak az egyes jogszabályváltozások, a

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. A Fejér Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2010. évi szociális igazgatási és intézményellenőrzési tevékenységéről

BESZÁMOLÓ. A Fejér Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2010. évi szociális igazgatási és intézményellenőrzési tevékenységéről FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Szociális és Gyámhivatala Ügyszám: 06/181-2/2011. BESZÁMOLÓ A Fejér Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2010. évi szociális igazgatási és intézményellenőrzési

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. a Makói Rendőrkapitányság. 2010. évi munkájáról

B E S Z Á M O L Ó. a Makói Rendőrkapitányság. 2010. évi munkájáról Rendőrkapitányság 6900 Makó, Csanád vezér tér 13. 6900 Makó, Pf. 1. (62) 511-260, Fax: 511-280 BM telefon/fax: 33 10-77 PaliczA@csongrad.police.hu Szám: 06040/910-1/2011.ált. B E S Z Á M O L Ó a Makói

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2014. július A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 Tartalom VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés...3 2. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2012/3

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2012/3 Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2012/3 Központi Statisztikai Hivatal 2012. december Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

Szöveges beszámoló a 2012. évi költségvetés végrehajtásáról, teljesüléséről. 1.1. Az intézmény törzskönyvi azonosító száma, honlapjának címe

Szöveges beszámoló a 2012. évi költségvetés végrehajtásáról, teljesüléséről. 1.1. Az intézmény törzskönyvi azonosító száma, honlapjának címe Szöveges beszámoló a 2012. évi költségvetés végrehajtásáról, teljesüléséről 1. Feladatkör, tevékenység 1.1. Az intézmény törzskönyvi azonosító száma, honlapjának címe Az intézmény neve: Szekszárdi Törvényszék

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2012/1

Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2012/1 Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2012/1 Központi Statisztikai Hivatal 2012. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás...

Részletesebben

Nógrád Megye Önkormányzata intézményei 2006. évi szakmai teljesítményének bemutatása és értékelése

Nógrád Megye Önkormányzata intézményei 2006. évi szakmai teljesítményének bemutatása és értékelése Nógrád Megye Önkormányzata intézményei 2006. évi szakmai teljesítményének bemutatása és értékelése A Nógrád Megye Önkormányzata honlapjának gondozásával összefüggő feladatokról szóló, 2/2003. számú Rendelkezés

Részletesebben

Iktatószám: 3708470298/2013. Ügyszám: 3708476652/2013.

Iktatószám: 3708470298/2013. Ügyszám: 3708476652/2013. Iktatószám: 3708470298/2013. Ügyszám: 3708476652/2013. NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL SZÖVEGES INDOKLÁS A 2012. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSHOZ XVI. Fejezet: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Államháztartási egyedi azonosító

Részletesebben

AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE

AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE Magyarország népessége az első hivatalos népszámláláskor (1870) a mai területre számítva 5 011 310 fő volt, a 2005. április 1-jei eszmei időpontú mikrocenzus adatai alapján 10 090

Részletesebben

A jegybank a belföldi monetáris kondíciók változtatásával igyekszik megakadályozni

A jegybank a belföldi monetáris kondíciók változtatásával igyekszik megakadályozni Az MNB tevékenységének fõbb jellemzõi 1998-ban 1. Monetáris politika AMagyar Nemzeti Bank legfontosabb feladata az infláció fenntartható csökkentése, hosszabb távon az árstabilitás elérése. A jegybank

Részletesebben

Munkaügyi Központja 2014. I. NEGYEDÉV

Munkaügyi Központja 2014. I. NEGYEDÉV Munkaügyi Központja A MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ÖSSZEFOGLALÓJA 2014. I. NEGYEDÉV Pápa Zirc Devecser Ajka Veszprém Várpalota Sümeg Balatonalmádi Tapolca Balatonfüred Veszprém megye 8200 Veszprém, Megyeház

Részletesebben

JOGSZABÁLYI ÉS INTÉZMÉNYI VÁLTOZÁSOK

JOGSZABÁLYI ÉS INTÉZMÉNYI VÁLTOZÁSOK A MAGYARORSZÁGI MUNKAERŐPIACOT ÉRINTŐ JOGSZABÁLYI ÉS INTÉZMÉNYI VÁLTOZÁSOK Frey Mária frey mária A magyarországi munkaerőpiacot érintő jogszabályi és intézményi változások Bevezetés 1. A munkanélküliek

Részletesebben

JELENTÉS. a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról szóló 2011. évi. XCIII. törvény 8. (3) bekezdése értelmében

JELENTÉS. a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról szóló 2011. évi. XCIII. törvény 8. (3) bekezdése értelmében Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Dr. Navracsics Tibor miniszter JELENTÉS a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról szóló 2011. évi XCIII. törvény 8. (3) bekezdése értelmében 2012. március 31.

Részletesebben

ÉRTELMISÉGI SZAKSZERVEZETI TÖMÖRÜLÉS (ÉSZT) ALAPSZABÁLYA

ÉRTELMISÉGI SZAKSZERVEZETI TÖMÖRÜLÉS (ÉSZT) ALAPSZABÁLYA ÉRTELMISÉGI SZAKSZERVEZETI TÖMÖRÜLÉS (ÉSZT) ALAPSZABÁLYA Elfogadta: az ÉSZT soron kívüli Kongresszusa 2008. december 9-én Egységes szerkezetben a 2012. május 15-i változással 1 PREAMBULUM Az ÉSZT 1989.

Részletesebben

Munkaügyi Központ. A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében 2011. I. negyedév

Munkaügyi Központ. A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében 2011. I. negyedév Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során került kialakításra a negyedéves munkaerő-gazdálkodási

Részletesebben

Tárgyszavak: munkaerőpiac; minimálbér; betegbiztosítás; globalizáció; szakszervezet; jövedelempolitika

Tárgyszavak: munkaerőpiac; minimálbér; betegbiztosítás; globalizáció; szakszervezet; jövedelempolitika BÉR- ÉS JÖVEDELEMPOLITIKA Akik a szegénységért dolgoznak Az Egyesült Államokban a jelenlegi munkaerő-piaci túlkínálat következtében nagyon sok dolgozónak esélye sincs arra, hogy a legalacsonyabb bérkategóriánál

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2011/2

Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2011/2 Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 211/2 Központi Statisztikai Hivatal 211. szeptember Tartalom Összefoglaló... 2 Ipar... 2 Építőipar... 4 Idegenforgalom... 6 Gazdasági szervezetek...

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI FEJLESZTÉSI ÉS KÉPZÉSI BIZOTTSÁG

CSONGRÁD MEGYEI FEJLESZTÉSI ÉS KÉPZÉSI BIZOTTSÁG CSONGRÁD MEGYEI FEJLESZTÉSI ÉS KÉPZÉSI BIZOTTSÁG CSONGRÁD MEGYE SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2013. március 26. Tartalomjegyzék I. A Csongrád megyei szakképzés-fejlesztési koncepció célja 3 II. Helyzetelemzés

Részletesebben

INGATLANKEZELŐ ÉS VAGYONGAZDÁLKODÓ ZRT.

INGATLANKEZELŐ ÉS VAGYONGAZDÁLKODÓ ZRT. INGATLANKEZELŐ ÉS VAGYONGAZDÁLKODÓ ZRT. Háromnegyedéves beszámoló 2014. év 1.oldal I. Összefoglaló a 2014. év I-III. negyedéves beszámolójáról Társaság neve: Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt. Székhelye:

Részletesebben

I.1. Az eljárás tárgya

I.1. Az eljárás tárgya VERSENYTANÁCS * 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. ( 472-8864 7Fax: 472-8860 Vj-156/2006/15. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Elit Konyha Kft. (Budapest) eljárás alá vonttal szemben fogyasztók

Részletesebben

2.0 változat. 2012. június 14.

2.0 változat. 2012. június 14. SZAKISKOLA 2012 Kutatási beszámoló a szakképzési beiskolázási keretszámok tervezéséhez és a munkaerő-piaci szolgáltatások fejlesztéséhez a Közép-Dunántúlon 2.0 változat 2012. június 14. H-8000 Székesfehérvár,

Részletesebben

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása Munkaerőpiaci információk a Közép-Dunántúlon A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása 2008. 1. A régió területi, földrajzi, népesség jellemzői A Közép-dunántúli régió

Részletesebben

KIVONAT. Kiskunhalas Város Képviselő-testületének 2007. december 17-én megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből.

KIVONAT. Kiskunhalas Város Képviselő-testületének 2007. december 17-én megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből. KIVONAT Kiskunhalas Város Képviselő-testületének 2007. december 17-én megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből. 366/2007. Kth Önkormányzati feladat-ellátási, intézményhálózatműködtetési és fejlesztési

Részletesebben

VIII. Magyar Köztársaság Ügyészsége. fejezet. 2009. évi költségvetésének. végrehajtása

VIII. Magyar Köztársaság Ügyészsége. fejezet. 2009. évi költségvetésének. végrehajtása A VIII. Magyar Köztársaság Ügyészsége fejezet 2009. évi költségvetésének végrehajtása Budapest, 2010. május hó 1 A Legfőbb Ügyészség irányítása alá az 5 fellebbviteli főügyészség mellett 21 főügyészség

Részletesebben

Reisinger Adrienn: Oktatás és egészségügy. 1. Bevezetés Problémafelvetés

Reisinger Adrienn: Oktatás és egészségügy. 1. Bevezetés Problémafelvetés Reisinger Adrienn: Oktatás és egészségügy 1. Bevezetés Problémafelvetés Jelen tanulmány a Pozsony és környéke agglomerációjában lakó szlovák állampolgárok helyzetét vizsgálja az oktatás és egészségügy

Részletesebben

Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság. Békés Város Képviselő-testülete 2013. május 30-i ülésére

Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság. Békés Város Képviselő-testülete 2013. május 30-i ülésére Tárgy: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2012. évi ellátásának átfogó értékelése Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási Osztály Kádasné Öreg Julianna igazgató,

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar

Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar Lelkes Mirtill Pénzügy és számvitel/államháztartás Önkormányzati intézmény költségvetéstervezési, finanszírozási, gazdálkodás rendszere. 2016. Lelkes

Részletesebben

Beszámoló az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról

Beszámoló az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról Beszámoló az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.) 96. (6) bekezdése

Részletesebben

Az új Munka Törvénykönyve tervezete 2011. szeptember 26-i munkaanyag

Az új Munka Törvénykönyve tervezete 2011. szeptember 26-i munkaanyag Az új Munka Törvénykönyve tervezete 2011. szeptember 26-i munkaanyag I. A tervezet és a háromoldalú tárgyalásokon született megállapodások viszonya (Dőlt betűvel a háromoldalú tárgyalásokon született megállapodások

Részletesebben

A VASI HEGYHÁT FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIÁJA 2007-2013

A VASI HEGYHÁT FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIÁJA 2007-2013 A FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM LÉTREHOZÁSA A HEGYHÁTI KISTÉRSÉGBEN C. PROJEKTHEZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOK ELVÉGZÉSE (HIVATKOZÁSI SZÁM: ROP-3. 2. 1.-2004-09-0005/32) A VASI HEGYHÁT FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIÁJA

Részletesebben

TÁJOLÓ. Információk, aktualitások a magyarországi befektetői környezetről. 2015. IV. negyedév

TÁJOLÓ. Információk, aktualitások a magyarországi befektetői környezetről. 2015. IV. negyedév TÁJOLÓ 2013 2014 2015 Információk, aktualitások a magyarországi befektetői környezetről 2015. IV. negyedév 1 TARTALOM 1. Gazdasági növekedés 7 2. A konjunktúramutatók alakulása 10 3. Államadósság, költségvetés

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslatokat. 1. A törvényjavaslat 235. helyébe a következő rendelkezést javasoljuk:

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslatokat. 1. A törvényjavaslat 235. helyébe a következő rendelkezést javasoljuk: Módosító javaslat Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr! A Házszabály 94. (1) bekezdése és a 102. (1) bekezdése alapján a Munka Törvénykönyvéről szóló, 4786. számú törvényjavaslathoz

Részletesebben

Az Intercisa Lakásszövetkezet. Az Igazgatóság Beszámolója. a 2011. év zárszámadásáról, a 2012. évi pénzügyi tervekről

Az Intercisa Lakásszövetkezet. Az Igazgatóság Beszámolója. a 2011. év zárszámadásáról, a 2012. évi pénzügyi tervekről Intercisa Lakásszövetkezet Dunaújváros, Erdő sor 43. Az Intercisa Lakásszövetkezet Igazgatóságának b e s z á m o l ó j a a 2011. év zárszámadásáról, a 2012. évi pénzügyi tervekről TARTALOMJEGYZÉK Az Igazgatóság

Részletesebben

Beszámoló. a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Küldöttgyűlése. 2011. május 25-i ülésére. a kamara 2010. évben végzett munkájáról

Beszámoló. a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Küldöttgyűlése. 2011. május 25-i ülésére. a kamara 2010. évben végzett munkájáról Beszámoló a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Küldöttgyűlése 2011. május 25-i ülésére a kamara 2010. évben végzett munkájáról Előterjesztő: Dr. Sziráki András elnök 2 Tisztelt Küldöttgyűlés!

Részletesebben

Munkaügyi hírlevél. 1. Általános tapasztalatok

Munkaügyi hírlevél. 1. Általános tapasztalatok Munkaügyi hírlevél Jelen hírlevelünkben a személy- és vagyonvédelmi (vagyonőri) tevékenységet érintő 2010. június 22. - július 16. között lefolytatott munkaügyi célvizsgálat tanulságos tapasztalatait ismertetjük

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: A TANÁCS IRÁNYELVE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: A TANÁCS IRÁNYELVE HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 2009.10.26. COM(2009)577 végleges Javaslat: A TANÁCS IRÁNYELVE a kórházakban és az egészségügyben előforduló, éles vagy hegyes eszközök által okozott

Részletesebben

Az említettekre tekintettel a korábbi szabályzat azon rendelkezései, melyek ma már nem időszerűek, nem kerülnének felvételre az új előírások közé.

Az említettekre tekintettel a korábbi szabályzat azon rendelkezései, melyek ma már nem időszerűek, nem kerülnének felvételre az új előírások közé. 1 2 3 Nyílt ülésen kerül tárgyalásra A képviselő-testület 2014.12.16-án tartandó ülésének előkészítése 1. NAPIRENDI PONT ELŐTERJESZTÉS Sárvár Város Önkormányzatának tulajdonában álló egyszemélyes cégek

Részletesebben

Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági

Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági összehasonlítása Bevezetés A rendszerváltás óta eltelt másfél évtized társadalmi-gazdasági változásai jelentősen átrendezték hazánk

Részletesebben

A NAV az általános forgalmi adó alanya, pénzügyi igazgatási tevékenysége adómentes, vállalkozási tevékenységet nem folytat.

A NAV az általános forgalmi adó alanya, pénzügyi igazgatási tevékenysége adómentes, vállalkozási tevékenységet nem folytat. XVI. Fejezet: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Államháztartási egyedi azonosító száma: 295868 Államháztartási szakágazati besorolása: 841112 Pénzügyi, költségvetési igazgatás Adószáma: 15789934-2-51 Székhelye:

Részletesebben