Quantitative real-time PCR laborgyakorlat. Biotechnológia Msc. Sejtszintű biológiai szabályozás 4. gyakorlat
|
|
- Csenge Vass
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszék Quantitative real-time PCR laborgyakorlat Biotechnológia Msc Sejtszintű biológiai szabályozás 4. gyakorlat Készítette: Rácz Gergely Molnár Petra
2 A PCR elve, alapjai A PCR a DNS egy jól meghatározott részletét megsokszorozza, amplifikálja, ezáltal detektálhatóvá teszi. A detektálhatóság lehetővé tétele azért fontos, mert a rendelkezésre álló nukleinsav minta gyakran igen kevés. Az eljárás in vitro körülmények között a DNS szintézis természetesen lejátszódó folyamatát utánozza. A PCR elve nagyon egyszerű: a kétszálú DNS-szakaszt (hődenaturációval) egyszálúsítjuk, majd megszintetizáltatjuk mindkét szál komplementer párját. Ezt ciklikusan ismételve exponenciális módon felszaporítható a kiválasztott DNS-szakasz. A reakció egyik kulcsfontosságú tagja a polimeráz enzim, amely csak akkor tud a DNS-hez kapcsolódni, ha az legalább egy rövid szakaszon kettős szálú formában van a reakcióelegyben. Ezt a tényt kihasználhatjuk arra, hogy kizárólag csak az a DNS-szakasz sokszorozódjon fel, amelyiket mi szeretnénk. Mivel a felsokszorosításhoz a két szálat egymástól el kell választani, a reakció megkezdéséhez rövid, mesterséges szakaszokat kell terveznünk. Ezeket nevezzük primereknek. A primer megfelelő körülmények között az adott komplementer szekvenciához be fog kötődni (a hibridizáció midig a bázispárosodás szabályainak megfelelően zajlik, adeninnel szemben timin, citozinnal szemben guanin található). A primerek szerepe azonban jóval nagyobb, mint a reakció lehetővé tétele, hiszen a primer szekvenciája határozza meg azok betapadási helyét, azaz a reakció helyét is a DNS szálon. A polimerizációs reakció sikerességéhez a primereken kívül egyéb komponensekre is szükség van. A PCR reakcióelegy összetétele: - templát DNS Bármilyen eredetű DNS molekulát felhasználhatunk templátként, attól függően, hogy mi a célunk: o Genomi DNS: különféle mutációk (pontmutáció, deléció, inzerció) kimutatása, különféle organizmusok (baktériumok, vírusok, GMO-k, stb.) jelenlétének kimutatása, a DNS ujjlenyomatok által igazságügyi és apasági vizsgálatok o cdns: Adott gén kifejeződésének vizsgálatánál a génről átíródott mrnsek mennyiségének meghatározása a cél. A vizsgálni kívánt mintából RNSt kell izolálni, majd reverz transzkripció segítségével megszintetizálni a RNS komplementer DNS szálát (cdns). A cél DNS kinyerését izolálásnak nevezzük, melynek részleteire jelen leiratban csak a cdns vizsgálatára vonatkozóan térünk ki. - dntp A reakcióelegynek a DNS-t felépítő mind a négyféle dntp-t tartalmaznia kell ekvimoláris mennyiségben, hiszen a polimeráz ezeket fogja építőkövekként használni a reakció során. - Primerek (indító oligonukleotidok) Két kb nukleotid hosszúságú primert kell alkalmaznunk a sikeres amplifikálás véghezviteléhez. A tapadási helyük jelöli ki a terméket (a templát DNS komplementer részletével alakítanak ki kapcsolatot), így a tervezésükre 2
3 különös gondot kell fordítanunk. Ehhez ismernünk kell a tapadási hely szekvenciáját. - DNS-polimeráz enzim A legtöbb esetben a Taq polimeráz enzimet használják, amely arról a forróvizesforrásokban élő Termus aquaticus ősbaktériumról kapta a nevét, amelyből az enzimet először izolálták. A Taq polimeráz enzim képes elviselni akár 100 C-ot is. E tulajdonsága miatt használható a 95 C-os denaturációs lépést is tartalmazó PCR reakció során. - Egyéb komponensek: Mg 2+ ionoknak megfelelő koncentrációban jelen kell lenniük, mivel ezek a Taq polimeráz kofaktorai. Minden esetben pufferoldat biztosítja a reakcióelegy állandó ph-ját és gyakran alkalmaznak BSA-t (szarvasmarha szérum albumint) az enzim stabilizátoraként. A reakcióelegy összemérése után az új DNS láncok szintézise a PCR készülékben folyik. A PCR készülék gyakorlatilag egy rendkívül pontos, programozható termosztát. A PCR eljárás három fő lépése: 1. Denaturáció: A reakcióelegyet 95 C-ra felmelegítjük. Ez a hőmérséklet elegendő ahhoz, hogy a templát DNS két szálát összetartó hidrogén hidak felszakadjanak, és egyszálú DNS molekulák alakuljanak ki. A denaturálás időtartama másodperc. Az első ciklus előtt szükség van egy 3-5 perces denaturálási lépésre, amely a nagymérető templátláncok felnyitására, valamint a hot start enzim aktiválására szolgál. A hot start polimerázokhoz kezdetben antitest köt, ami meggátolja az enzim aktivitását alacsony hőmérsékleten. 95 C-ra melegítve az antitest denaturálódik, így an enzim aktiválódik. A hot start polimerázok kiküszöbölik az alacsony hőmérsékleten történő aspecifikus reakciót. 2. Primerek megtapadása (annealing): A mintákat lehűtjük arra a hőmérsékletre (45 70 ºC), ahol a specifikus primerek megtalálják a komplementer szekvenciájukat, de még nem képesek arra, hogy aspecifikus helyre kötődjenek. (Alacsonyabb hőmérsékleten egymással nem komplementer DNS-szakaszok is képesek aspecifikusan kapcsolódni.) A tapadási lépés ideje ugyancsak másodperc, hőmérsékletét a használt primerek olvadáspontja határozza meg. Elvben itt az eredeti DNS két szála is visszakapcsolódhatna, mégsem ez történik, két ok miatt: egyrészt a templát DNS hosszú, sokáig tart, amíg a pontos párosodást megtalálja, másrészt primerből sokkal több van, hamarabb találja meg valamelyikük a komplementer szekvenciát. Ezt a kapcsolódási hőmérsékletet angolul annealing temperature -nek hívjuk, a reakció specifitását elsősorban ez határozza meg. 3. Polimerizáció (amplifikáció, extenzió): A primerek bekapcsolódása után szinte azonnal elkezdődik a polimerizáció. Hogy a polimerizáció megfelelően gyorsan haladjon, a reakció hőmérsékletét fel szokták vinni az enzim működési optimumára (72ºC). A polimerizáció időtartamát a szintetizált termék hosszúsága, valamint az alkalmazott enzim gyorsasága befolyásolja. A Taq enzim hozzávetőlegesen 1000 bázist képes beépíteni 60 másodperc alatt 72 C-on A felsokszorozni kívánt szakasz hosszának függvényében a reakciót melegítéssel leállítjuk (visszatérés az 1. pontra), ilyenkor szétválik a DNS két lánca, hogy aztán az annealing temperature-ra lehűtve ismét primerek tapadhassanak hozzájuk és újra kezdődhessen a polimerizáció (1. ábra). Az utolsó ciklus után rendszerint még egy hosszabb polimerizációs lépést is 3
4 alkalmaznak, (72 ºC, 5 perc), amely során az esetleg csonkán maradt szálak is kiegészülhetnek. Exponenciális szaporodás 1. ábra Tekintsük a hosszú, dupla szálú DNS-templát két szálát! Miután a hődenaturáció miatt a két szál elválik egymástól, mindkét szálra bekötődik egy-egy komplementer primer. Az első reakció során a primerektől kezdve megkezdődik a komplementer szálak szintézise, és ez egészen addig tart, amíg az első ciklust le nem állítjuk. Ebből adódóan az elsőként szintetizálódó új szálak hossza nem előre meghatározott. A második ciklusban már az első ciklus során szintetizálódott, új szálak is templátként fognak részt venni, azaz róluk is keletkezik majd termék. Az erről keletkező termék hosszát azonban már egyértelműen meg fogja határozni a primerpárunk. A keletkező kétszálú szakaszokat minden ciklus után ismét szétválasztjuk, így az eredeti, hosszú szakaszokról is keletkeznek termékek, amelyek hossza továbbra sem jól meghatározott. Azonban ez a növekedés lineáris ütemben követi a ciklusok számát, míg a jól behatárolt, számunkra fontos szakaszok sokszorozódása exponenciálisan zajlik. Az exponenciális szaporodás annyira túlnövi a lineárisat, hogy egy tipikus PCR-reakció ciklusa után az eredeti templátok mennyisége elhanyagolható lesz a jól meghatározott szakaszokéhoz képest. Ha X darab kettős szálú templátom volt kezdetben, és 100%-os hatékonysággal működik a reakció, akkor két ciklus után X darab kettős szálú szakaszom keletkezik. Az ezt követő minden ciklusban a szakaszok száma duplázódik, tehát n ciklust követően X 2 n-2 darab szakaszunk keletkezett. (2. ábra) Ezeket a szakaszokat hívjuk PCR-terméknek, gélen megfuttatva ideális esetben csak ez a homogén, egy csíkban futó DNS-fragment látszik. A PCR hatásfoka többnyire csak elméletben 100%, a valóságban ennél alacsonyabb (jó esetben %). Ráadásul a termékek száma csak az első néhány ciklusban növekszik 4
5 exponenciálisan, egy idő után kezdenek elfogyni a primerek, a dntp-k és a reakciót katalizálni képes szabad enzimek. Ráadásul az enzimek egy része is tönkre mehet a hőmérséklet-ingadozástól. Ezért az exponenciális növekedés lelassul, végül leáll; többnyire azelőtt, mielőtt az összes beprogramozott ciklus lefutna. Ebből következik, hogy nagy ciklusszám esetén a ciklussorozat végén a termékek száma gyakorlatilag független az eredetileg a mintához adott templátok számától, inkább függ a termék hosszától, a primerek, a dntp-k és az enzim mennyiségétől. Primerek tervezése 2. ábra A primereket körültekintően kell megterveznünk, hogy működőképes és specifikus legyen a reakciónk. Ennek természetesen sok termékspecifikus aspektusa van, de van néhány általános érvényű szabály: páros tervezés: A primerek egy adott szakaszt fognak közre, így párban tervezzük őket (forward és reverz primer). hossz: 20 nukleotid körül legyen (18 25), ennél rövidebb vagy hosszabb primerek aspecifikus feltapadást eredményezhetnek. Tm (olvadási hőmérséklet): A két primer olvadási hőmérséklete hasonló legyen. báziskompozíció: Változatos nukleotidszekvencia, a guaninok és citozinok mennyisége hasonló a timinek és az adeninek mennyiségéhez (GC arány ~40 60%). 5
6 kerülendő: Komplementer szekvenciák jelenléte másodlagos szerkezetek kialakulását okozhatja, amely konformációváltozás következtében lehetetlenné teheti a célszekvenciához való betapadást (hairpin, primer dimer). 3 vég: Jó, ha C vagy G található a 3 végen, de érdemes kerülni a CG vagy GC végeket. Hogy megkönnyítsük az optimális primerpár tervezését, érdemes primertervező segédprogramokat használnunk, amelyek közül több online is hozzáférhető. A PCR alkalmazási területei, feltételei Mi mindenre lehet használni a PCR-technikát? Nézzük a legfontosabb példákat röviden: - Genetikai manipuláció (klónozás, irányított mutagenezis) - Adott élőlények jelenlétének kimutatása (bakteriális, virális fertőzések) - Szekvenciaanalízis (szekvenálás lineáris PCR-rel) - Mutációk, polimorfizmusok kimutatása (öröklődés, genetikai betegségek, apasági vizsgálat) - Mennyiségi vizsgálatok (specifikus DNS- vagy RNS-szintek mérése) A PCR elméletéből következik és a fenti példákból látszik, hogy bármiféle genetikai szennyeződés nagyban ronthatná a reakció specifitását, hamis pozitív eredményeket produkálva. Ebből következik, hogy a PCR-reakcióhoz használt eszközöknek és oldatoknak kontaminációmentesnek kell lenniük. Ez különösképpen igaz, ha kvantitatív PCR vizsgálatot végzünk. Az eredményes qpcr vizsgálathoz az alábbi pontok betartása szükséges: - A reakció összemérését és az összemért reakcióelegyek qpcr gépben történő felsokszorosítását két külön helyiségben végezzük, amelyek légtere között nincs közvetlen érintkezés, nehogy az esetlegesen kiszabaduló DNS a levegőbe jutva beszennyezhesse a jövőbeli mintákat. - Mindig új, RN-áz- és DN-ázmentes, steril műanyagárut (Eppendorf és PCR csöveket, pipettahegyet) használjunk. Lehetőség szerint használhatunk szűrővel ellátott pipettahegyeket. A műanyagárukat minden esetben légmentesen lezárva tároljuk, és használat után azonnal zárjuk vissza. - A törzsoldatokat alikvotokban (porciókban) tároljuk. A törzsoldatokkal (enzimmel, festékkel, tömény primeroldattal) való munkavégzést időben el kell különíteni a DNS mintákkal való munkától. - Tiszta gumikesztyűben, tiszta, dekontaminált laborasztalon, tiszta pipettával rakjuk össze a reakciókat. A minták bemérése után váltsunk kesztyűt, vagy mossuk le vízzel. - A reakciócsöveket csak a kimérés/bemérés idejére hagyjuk nyitva. - Amennyire lehet, igyekezzük elkerülni az aeroszolképződést. - Mindig rakjunk össze egy templát DNS nélküli negatív kontrollt (no template control, NTC), hogy lássuk, volt-e kontamináció. Kontamináció esetén érdemes először a nukleázmentes vizet lecserélni (ez a legolcsóbb), de ha a kontamináció megmaradt, legjobb, ha minden oldatból újat használunk a jövőben. 6
7 - Hatósági bizonyítványok kiadására jogosult, ún. akkreditált laboratóriumokban az előírások még szigorúbbak. Külön helyiségben, gyakran steril elszívófülke alatt rakják össze a PCR-reakciót. Kesztyűn kívül szájmaszk és fejvédő használata is kötelező, a szellőzést is speciális úton biztosítják. Kvantitatív mérések real-time PCR-rel (qpcr) A mennyiségi meghatározás egy elegáns megoldása az ún. real-time PCR. Ha a reakcióelegyhez a DNS két szála közé interkalálódó (beékelődő), és az interkalálódás következtében fluoreszkáló festéket teszünk, akkor a külső gerjesztés hatására létrejött fluoreszcencia mennyisége egyenesen arányos lesz a kettős szálú DNS, tehát az amplikon mennyiségével (3. ábra). A készülék kialakítása olyan, hogy a fluoreszcenciát a PCRreakció közben is detektálni tudjuk. 3. ábra A PCR-reakció exponenciális fázisában a különböző minták fluoreszcenciája összehasonlítható, belőlük az eredeti DNS-mennyiségek aránya mérhető. A valóságban ez egy kicsit másképp történik: Megnézik, hogy egy minta fluoreszcenciája mikor ér el egy adott küszöbértéket (treshold), és feljegyzik az ehhez tartozó ciklusszámot (Ct treshold cycle = Cq quantification cycle). A két összehasonlítandó minta Cq értékeinek különbségéből (ΔCq) számolható az eredeti minták DNS-aránya. Ha például X minta Cq értéke 3-mal nagyobb, mint Y-é (ΔCq=3), akkor Y mintában 2 3 =8-szor annyi DNS volt eredetileg, mint az X-ben (4. ábra). A PCR hatékonysága persze nem 100%-os. Az éles kísérletek előtt hígítási sort használva minden primerpárra meghatározhatjuk az adott körülmények között a reakció hatásfokát. Ezt az értéket is figyelembe kell vennünk, ha a pontos arányokra kíváncsiak vagyunk. Általában minimum 90%-os hatékonyságot 7
8 tekintünk elfogadhatónak, ha ennél alacsonyabb, akkor többnyire a primereket le kell cserélni. 4. ábra Az esetek többségében a hosszú denaturációs kezdő lépés (95 C, 5 perc) után kétlépcsős ciklusokat alkalmazunk: C, 30 sec: ezalatt denaturálódnak az amplikonok 2. x C, 30 sec: Ezen a hőmérsékleten betapadnak a primerek, és megtörténik a polimerizáció (az enzim optimuma 72 C, ezen a hőmérsékleten hozzávetőleg 1000 bázist képes beépíteni az enzim 60 másodpercenként, az általunk használt szuboptimális hőmérsékleten a polimerizáció sebessége jóval kisebb). A felsokszorosítandó szakasz igen rövid, többnyire bázispár hosszú, hogy a szuboptimális hőmérsékleten is rövid idő alatt végig érjen az enzim, valamint, hogy minimalizáljuk az amplikonok által felvehető másodlagos szerkezet komplexitását, így elkerüljük a hatásfok csökkenését. A reakció specifitását kétféleképp tudjuk ellenőrizni. Az egyik módszer, hogy a reakcióterméket gélen megfuttatjuk. A másik módszer kevésbé idő- és munkaigényes: a PCR-ciklusok befejezése után a PCR-terméket nagyon lassú hőmérséklet-emeléssel melegítjük fel. Amikor a termék eléri a rá jellemző olvadási hőmérsékletet, a két szál elválik egymástól, a fluoreszcencia hirtelen csökken. A melegítés során detektálható fluoreszcencia kirajzol egy olvadási görbét ( melting curve ), melynek deriváltjáról könnyen leolvasható az olvadási hőmérséklet. Mivel a különböző PCR-termékek olvadási hőmérséklete nagy valószínűséggel más és más, több PCR-termék aspecifikus felszaporodása esetén többcsúcsú derivált görbét kapnánk. Ha csak egy csúcsot kapunk, az a reakció specifikusságát jelzi (5. ábra). 8
9 5. ábra Reverz transzkripciót követő qpcr (RT-qPCR) A reverz transzkripció a természetben is előforduló jelenség, melyet retrovírusokban fedeztek föl. Mivel a retrovírusok örökítő anyaga RNS, annak érdekében, hogy a gazdasejt genomjába integrálódhasson, RNS-ét át kell fordítania DNS-re. Ennek eszköze a reverz transzkriptáz enzim. Az RT-PCR technika felhasználási lehetőségei: RNS alapú vírusfertőzések vagy rákos sejtmarkerek azonosítása, transzkripciós szintek meghatározása, sejt- vagy szövetspecifikus cdns könyvtárak létrehozása [1]. Az RTqPCR technikához tehát a vizsgálni kívánt sejtekből RNS izolálására van szükség. Számos RNS bontó enzim, RNáz létezik, melyek nagyon stabilak, és gyakorlatilag mindenhol jelen vannak. A bőrünkről, hajunkból folyamatosan kerülnek elhalt sejtek a környezetünkbe, melyek RNáz tartalmával számolnunk kell. RNS-izolálásnál tehát elsődleges szempont, hogy megakadályozzuk az RN-ázok hozzáférését a mintánkhoz. Az izolálást ebből adódóan nagyon tiszta körülmények között, gyorsan, és lehetőleg minél alacsonyabb hőfokon (jégen hűtve) végezzük. Előre letisztított laborasztal és pipetták, tiszta kesztyű, RN-ázmentes oldatok és műanyagáru elengedhetetlen előfeltételek. Az extrakció elvégzésére többéle módszer is rendelkezésre áll. A hagyományos módszerek különféle reagensek, illetve körülmények hosszadalmas optimalizálása árán igen jó eredményt adhatnak, azonban egyre elterjedtebbek az RNSizoláló kitek is. Ezek az RNS szilikagél, illetve anioncserélő-oszlop iránti affinitását használják ki. Ha RNS-t izolálunk, annak épségét gélelektroforézissel tudjuk ellenőrizni (elsősorban a riboszomális RNS-eket jelentő, jól elkülönült, két vastagabb csík alapján (6. ábra). 9
10 6. ábra Az RNS koncentrációjának és tisztaságának meghatározása NanoDrop segítségével Az izolálás sikerességén lehet javítani a lépések optimálásával, azonban a végeredmény minőségéről minden esetben meg kell győződnünk. Ennek egyik legegyszerűbb módja az igen kis mintaigényű, ún. NanoDrop spektrofotométer használata. A NanoDrop UV-Vis spektrofotométerrel nagyon kis térfogatú fehérje- illetve nukleinsavminták koncentrációja is meghatározható. Nagy előnye, hogy mintaigénye nagyon kicsi (0,5-3 µl). Figyelembe véve, hogy az izolált nukleinsav mennyisége nagyságrendekkel a klasszikus küvettás spektrofotométerek mintaigénye alatt (több 100 µl) van, ez kulcsfontosságú. A gyakorlat során ismerni szükséges a spektrofotométerek alapvető működési elvét és a Lambert-Beer törvényt. A nukleinsavak mennyiségi meghatározásához általában a 260 nm-en mérhető elnyelést vesszük alapul, mivel a nukleinsavaknak ezen a hullámhosszon van abszorbancia maximumuk. Az elnyelés egyenesen arányos a minta RNS vagy DNS tartalmával. Az elegyünknek azonban nem csak a koncentrációját kell meghatározni, fontos paraméter a tisztasága is. Amennyiben ennek meghatározása a cél, célszerű ún. spektrumot fölvenni, azaz nem csak egy, kitüntetett hullámhosszon végezni a mérést, hanem egy nagyobb tartományban. A nukleinsav- és fehérjeanalitikában felállíthatunk bizonyos arányszámokat, melyek az elegyünk tisztaságát jól jellemzik. Ezek a következők: 260/280 arány: ha kicsi ez az arány, az protein, fenol vagy egyéb, 280 nm-en abszorbeáló szennyeződés jelenlétére utal: RNS esetén 2.0, DNS esetén 1.8 tekinthető megfelelő tisztaságúnak. 260/230 arány: különböző szennyezők (etanol, fenol, guanidin, szénhidrátok, EDTA, tiocianátok) egyaránt rendelkeznek elnyeléssel 230 nm-en, így csökkentik ezt az arányt között ideális, ha ennél alacsonyabb, az jelzi a kontaminációt [2]. 10
11 A laborgyakorlat leírása A mérendő transzkriptumok A gyakorlat során a dut gén két izoformájának expressziós szintjét hasonlítjuk össze három különböző egérszervben (vese (B3), vastagbél (B4) és csecsemőmirigy (A12)). Az egereket felboncoltuk, a szerveit kiszedtük, azokból RNS-t izoláltunk. A kapott RNS-ek koncentrációját és tisztaságát NanoDroppal meghatároztuk, épségét gélelektroforézissel ellenőriztük. Az RNS mintákból reverz transzkriptáz segítségével cdns-t készítettünk. A laborgyakorlat során az előre elkészített cdns mintákkal fogunk dolgozni. A dut gén a dutpáz nevű enzimet kódolja, amely a következő reakciót katalizálja: dutp + H2O dump + PP + 2H+ Az enzim fontos szerepet játszik a nukleotid anyagcserében, azonban biokémiai szerepének ismerete nem szükséges a laborgyakorlathoz. A dutpáz enzimnek két izoformája ismert egérben (és emberben is): a nukleáris izoforma a sejtmagban lokalizálódik, míg a mitokondriális izoforma a mitokondriumba transzportálódik. Az enzim két izoformáját egyaránt a dut gén kódolja, azonban alternatív splicing révén két különböző transzkript keletkezik, amelyek csak az 5 végükön található első exonban térnek el. Az izoformaspecifikus meghatározáshoz az eltérő első exonba kellett primert tervezni (6. ábra). 6. ábra: A dutpáz két izoformája. A számozott téglalapok az exonokat jelölik, a köztük lévő egyenesek pedig az intronokat. A nyilak az alkalmazott primereket jelölik. 11
12 A ΔΔCq módszer Az RT-qPCR vizsgálatok döntő többségében az expressziós adatokat egy vagy több referenciagén segítségével normáljuk. A referenciagének az RNS bemérésének pontatlanságát hivatottak kiküszöbölni. Habár az összes RNS mennyiségét meg lehet határozni NanoDrop segítségével, arról nincs információnk, hogy a teljes RNS-poolon belül mennyi az mrns-ek aránya, illetve ezen belül hogy változik az általunk vizsgált génről származó mrns. Emiatt a vizsgált gének expresszióját olyan gének expressziójához viszonyítjuk, amelyek expressziós szintje stabil az adott kísérleti körülmények között. A reverz transzkripció során az összes mrns (és egyéb RNS is) átíródik cdns-sé. A cdns mintából azonos térfogatokat használunk a különböző gének expressziós szintjének méréséhez, így ezek szintje összevethető. A viszonyítást a következőképpen végezzük: a vizsgált gén Cq értékéből kivonjuk a referencia gén Cq értékét (illetve a Cq értékek átlagát). Amennyiben több referenciagént használunk, akkor a mért Cq értékek számtani átlagát képzik. Az így kapott érték a ΔCq, amely már független a RNS bemérésének pontatlanságától. Több minta összehasonlításakor pedig a ΔCq értékeket vetjük össze, két ΔCq érték különbségét ΔΔCq-nak nevezik, amelyről a módszert is elnevezték. (1+E) ΔΔCq - szoros a különbség a vizsgált gén expressziós szintjében a két mintában. A laborgyakorlat során két referencagént mérünk: a GAPDH és a PPIA nevű enzimek expresszióját. A glicerinaldehid-3-foszfát dehidrogenáz (GAPDH) egy glikolitikus enzim, míg a peptidilprolil izomeráz A (PPIA) egy, a fehérjefoldingban résztvevő enzim. A genomi DNS szennyezésének vizsgálata Fontos megvizsgálni, hogy a mért jel valóban a cdns molekulák amplifikációjának következménye-e, és nem a genomi DNS (gdns) szennyezés következtében történik. Az alkalmazott primerek ugyanis a gdns-ről is képesek terméket képezni abban az esetben, ha a két primer azonos exonhoz tapad ki, vagy az adott transzkriptum megtalálható a genomban retropszeudogén formájában. A retropszeudogének retrovirális eredetű, intronokat nem tartalmazó genomi szekvenciák. GAPDH és PPIA retropszeudogének többszörös kópiában szerepelnek a genomban. A gdns szennyezés vizsgálata céljából olyan kontrollokat alkalmazunk, amelyek még a reverz transzkripciót megelőzően a cdns mintákkal azonos módon készülnek, azonban reverz transzkriptáz enzimet nem tartalmaznak (no reverse transcriptase control, NRT). Az NRT-k tehát a potenciális genomi szennyezést azonos mértékben tartalmazzák, mint a cdns minták, azonban cdns nem képződik az enzim hiányában. A mérés eredménye akkor elfogadható, ha több nagyságrendnyi különbség van a cdns és NRT minták között. A mérés kivitelezése A mérés elvégzéséhez számos mix elkészítése szükséges, ezeknek a pontos összetétele lejjebb található. Az összemérés sematikusan a 9. ábrán látható, amely számozva mutatja a következő lépéseket: 1. Először elkészítjük a főmixet, ami tartalmazza a Taq polimeráz enzimet, a dntpket, magnéziumot, puffert, az interkalálódó EvaGreen festéket és nukleázmentes vizet. A négy transzkript amplifikációjához különböző primerek szükségesek, amelyek különböző koncentrációban működnek optimálisan, így szükség van a 12
13 négyféle primermix elkészítésére, hogy ezekből azonos térfogatot tudjunk bemérni. A kontrollmixet szintén elkészítjük. 2. A főmixet 6 részre osztjuk (99 µl), mivel mindhárom mérendő szervhez tartozik egy cdns minta és egy NRT kontroll. Ezekbe azonos mennyiségű templátot (cdns mintát) mérünk (4 µl-t), 3. A mintákat tartalmazó mixeket a PCR plate négy welljébe szétosztjuk a négy transzkript (nukleáris és mitokondriális dutpáz, GAPDH, PPIA) mérése céljából. Egy adott mintát tartalmazó mixből mindig az 1., 4., 7. és 10. oszlopba pipettázunk 24 µl-t. A minták a plate-en egymás alatt helyezkednek el az A-F sorokban. 4. A mintákat tartalmazó mixhez hozzámérjük a primermixet PCR plate-en, így kapjuk a reakciómixeket. Az A-F sorokban az 1. wellekbe ndut primermixet mérünk, a 4. wellekbe mdut, a 7. wellekbe GAPDH, valamint a 10. wellekbe PPIA primermixet mérünk (egységesen 6 µl-t). 5. A reakciómixeket föl-le pipettázással alaposan elkeverjük és három részre szétosztjuk, így három technikai párhuzamos mérését végezzük. 6. A kontrollmixből az NTC kontrollok, valamint inter-plate kalibrátor mérését végezzük. Az NTC-k vizsgálatához kontrollmixet, nukleázmentes vizet és primermixet mérünk össze plate-en. Az ndut NTC mixet a G1 wellbe, az mdut NTC mixet a H1 wellbe, a GAPDH NTC mixet a G5 wellbe, míg a PPIA NTC mixet a H5 wellbe mérjük össze. Az így keletkező NTC mixeket négy részre osztjuk, négy technikai párhuzamos méréshez. Az inter-plate kalibrátor összeméréséhez kontrollmixet, GAPDH primermixet és az inter-plate kalibrátor templátot mérjük össze a G9-es wellbe, amelyet három részre szétmérünk a G9-G11 wellekbe. Az NTC kontrollok nem tartalmaznak semmilyen templátot, így ideális esetben nem történik amplifikáció sem. Ha mégis történik, az kontamináció következménye. Az interplate kalibrátor célja, hogy több külön PCR plate-en elhelyezkedő minták is összehasonlíthatók legyenek. Ehhez egy sok részre kiporciózott mintát használunk, így mindig pontosan ugyanolyan koncentrációk mellett végezhető a reakció. A futások közti Cq értékek különbségét szisztematikusnak tekintjük a teljes plate-re, ezzel korrigálhatjuk az értékeket. A plate elkészültekor minden well 10 µl elegyet tartalmaz. A plate-et ragadós fóliával lezárjuk, és qpcr készülékbe helyezzük. A protokoll befejezte után az eredményeket a qpcr készülék saját software-e segítségével kiértékeljük. 13
14 7. ábra: az összemérés menete A mixek összemérése: ndut mix - 25 µl forward ndut primer (100 µm) - 25 µl reverse ndut primer (100 µm) mdut mix - 6,25 µl forward mdut primer (100 µm) - 25 µl reverse mdut primer (100 µm) - 18,75 µl nukleázmentes víz GAPDH mix - 7,5 µl forward GAPDH primer (100 µm) - 7,5 µl reverse GAPDH primer (100 µm) - 45 µl nukleázmentes víz PPIA mix főmix - 7,5 µl forward PPIA primer (100 µm) - 7,5 µl reverse PPIA primer (100 µm) - 45 µl nukleázmentes víz µl MyTaq HS mix (Bioline) tartalmazza az enzimet, dntp-ket, magnéziumot, puffert - 40,3 µl EvaGreen festék (Biotium) 14
15 - 170,5 µl nukleázmentes víz kontroll mix µl MyTaq HS mix (Bioline) tartalmazza az enzimet, dntp-ket, magnéziumot, puffert - 10,5 µl EvaGreen festék (Biotium) - 10,5 µl nukleázmentes víz mintákat tartalmazó mixek: - 99 µl főmix - 4 µl minta (vese (B3c, B3R), vastagbél (B4c, B4R), csecsemőmirigy (A12c, A12R) reakciómixek - 24 µl mintákat tartalmazó mix - 6 µl primermix NTC mixek - 24 µl kontrollmix - 8 µl primermix - 8 µl nukleázmentes víz inter-plate kalibrátor - 18 µl kontrollmix - 6 µl GAPDH primermix - 6 µl inter-plate kalibrátor templát qpcr protokoll 95 C 5 perc 50 ciklus: 95 C 30 másodperc 66 C 30 másodperc C olvadásgörbe felvétele (0,5 C-onként vesszük fel a pontokat 5 másodpercenként) 15
16 Felhasznált irodalom 1 Nyitrai László (2013) Géntechnológia és fehérjemérnökség. 2 Pataki Zoltán A NanoDrop használata nukleinsav mérésre. Labtutorials in Biology. Ajánlott irodalom Wunderlich Lívius: Molekuláris biológiai technikák Berg, J. M., Tymoczko, J. L., Stryer, L., & Stryer, L. (2002). Biochemistry. New York: W.H. Freeman. Allison, L. A. (2007) Fundamental Molecular Biology. Blackwell Publishing Ajánlott egyéb oktatóanyagok: PCR PCR video PCR video #2 Overview of qpcr video Reverse transcription video Reverse transcriptase effects of Ct value video NanoDrop 1 Nanodrop 2 16
3. gyakorlat: nukleinsav-tisztítás, polimeráz láncreakció
3. gyakorlat: nukleinsav-tisztítás, polimeráz láncreakció A vírus genetikai anyagának vizsgálata (direkt víruskimutatási módszer) biztosítja a legrészletesebb és legspecifikusabb információkat a kimutatott
DNS-szekvencia meghatározás
DNS-szekvencia meghatározás Gilbert 1980 (1958) Sanger 3-1 A DNS-polimerázok jellemzői 5'-3' polimeráz aktivitás 5'-3' exonukleáz 3'-5' exonukleáz aktivitás Az új szál szintéziséhez kell: templát DNS primer
Mangalica specifikus DNS alapú módszer kifejlesztés és validálása a MANGFOOD projekt keretében
Mangalica specifikus DNS alapú módszer kifejlesztés és validálása a MANGFOOD projekt keretében Szántó-Egész Réka 1, Mohr Anita 1, Sipos Rita 1, Dallmann Klára 1, Ujhelyi Gabriella 2, Koppányné Szabó Erika
Molekuláris biológiai eljárások alkalmazása a GMO analitikában és az élelmiszerbiztonság területén
Molekuláris biológiai eljárások alkalmazása a GMO analitikában és az élelmiszerbiztonság területén Dr. Dallmann Klára A molekuláris biológia célja az élőlények és sejtek működésének molekuláris szintű
Antiszenz hatás és RNS interferencia (a génexpresszió befolyásolásának régi és legújabb lehetőségei)
Antiszenz hatás és RNS interferencia (a génexpresszió befolyásolásának régi és legújabb lehetőségei) Az antiszenz elv története Reverz transzkripció replikáció transzkripció transzláció DNS DNS RNS Fehérje
Patogén mikroorganizmusok vizsgálata molekuláris biológiai módszerekkel
Patogén mikroorganizmusok vizsgálata molekuláris biológiai módszerekkel Rohonczy Kata, Zoller Linda, Fodor Andrea, Tabajdiné, dr. Pintér Vera FoodMicro Kft. Célkitűzés Élelmiszerekben és takarmányokban
TRIPSZIN TISZTÍTÁSA AFFINITÁS KROMATOGRÁFIA SEGÍTSÉGÉVEL
TRIPSZIN TISZTÍTÁSA AFFINITÁS KROMATOGRÁFIA SEGÍTSÉGÉVEL Az egyes biomolekulák izolálása kulcsfontosságú a biológiai szerepük tisztázásához. Az affinitás kromatográfia egyszerűsége, reprodukálhatósága
Nukleinsavak építőkövei
ukleinsavak Szerkezeti hierarchia ukleinsavak építőkövei Pirimidin Purin Pirimidin Purin Timin (T) Adenin (A) Adenin (A) Citozin (C) Guanin (G) DS bázisai bázis Citozin (C) Guanin (G) RS bázisai bázis
DNS munka a gyakorlatban. 2012.10.12. Természetvédelmi genetika
DNS munka a gyakorlatban 2012.10.12. Természetvédelmi genetika Munka fázisok DNS kivonás elektroforézis (fakultatív lépés) PCR Elektroforézis Szekvenálás Szekvencia elemzés faji azonosítás; variabilitás,
A nukleinsavak polimer vegyületek. Mint polimerek, monomerekből épülnek fel, melyeket nukleotidoknak nevezünk.
Nukleinsavak Szerkesztette: Vizkievicz András A nukleinsavakat először a sejtek magjából sikerült tiszta állapotban kivonni. Innen a név: nucleus = mag (lat.), a sav a kémhatásukra utal. Azonban nukleinsavak
Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2460-06 Humángenetikai vizsgálatok követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai
1. feladat Ismertesse a gyakorlaton lévő szakasszisztens hallgatóknak a PCR termékek elválasztása céljából végzett analitikai agaróz gélelektroforézis során használt puffert! Az ismertetés során az alábbi
DNS-számítógép. Balló Gábor
DNS-számítógép Balló Gábor Bevezetés A nukleinsavak az élő szervezetek egyik legfontosabb alkotórészei. Ezekben tárolódnak ugyanis az öröklődéshez, és a fehérjeszintézishez szükséges információk. Bár a
A kvantitatív PCR alkalmazhatósága a fertőző bronchitis vakcinák hatékonysági vizsgálatában. Derzsy Napok, Sárvár, 2011 Június 2-3.
A kvantitatív PCR alkalmazhatósága a fertőző bronchitis vakcinák hatékonysági vizsgálatában Pénzes Zoltán PhD, Soós Pál PhD, Nógrády Noémi PhD, Varga Mária, Jorge Chacón PhD, Zolnai Anna PhD, Nagy Zoltán
5. Molekuláris biológiai technikák
5. Molekuláris biológiai technikák DNS szaporítás kémcsőben és élőben. Klónozás, PCR, cdna, RT-PCR, realtime-rt-pcr, Northern-, Southernblotting, génexpresszió, FISH 5. Molekuláris szintű biológiai technikák
NUKLEINSAVAK. Nukleinsav: az élő szervezetek sejtmagvában és a citoplazmában található, az átöröklésben szerepet játszó, nagy molekulájú anyag
NUKLEINSAVAK Nukleinsav: az élő szervezetek sejtmagvában és a citoplazmában található, az átöröklésben szerepet játszó, nagy molekulájú anyag RNS = Ribonukleinsav DNS = Dezoxi-ribonukleinsav A nukleinsavak
transzláció DNS RNS Fehérje A fehérjék jelenléte nélkülözhetetlen minden sejt számára: enzimek, szerkezeti fehérjék, transzportfehérjék
Transzláció A molekuláris biológia centrális dogmája transzkripció transzláció DNS RNS Fehérje replikáció Reverz transzkriptáz A fehérjék jelenléte nélkülözhetetlen minden sejt számára: enzimek, szerkezeti
Fotoszintézis. fotoszintetikus pigmentek Fényszakasz - gránum/sztrómalamella. Sötétszakasz - sztróma
Fotoszintézis fotoszintetikus pigmentek Fényszakasz - gránum/sztrómalamella Sötétszakasz - sztróma A növényeket érı hatások a pigmentösszetétel változását okozhatják I. Mintavétel (inhomogén minta) II.
I. A sejttől a génekig
Gén A gének olyan nukleinsav-szakaszok a sejtek magjainak kromoszómáiban, melyek a szervezet működését és növekedését befolyásoló fehérjék szabályozásához és előállításához szükséges információkat tartalmazzák.
Ecetsav koncentrációjának meghatározása titrálással
Ecetsav koncentrációjának meghatározása titrálással A titrálás lényege, hogy a meghatározandó komponenst tartalmazó oldathoz olyan ismert koncentrációjú oldatot adagolunk, amely a reakcióegyenlet szerint
A PCR TECHNIKA ÉS ALKALMAZÁSI TERÜLETEI
Polimeráz láncreakció A PCR TECHNIKA ÉS ALKALMAZÁSI TERÜLETEI Tetszõleges DNS-szakaszról (templát) rövid idõ alatt korlátlan számú másolatot készíthetünk két iniciáló oligonukleotid (primer) és a DNS-polimeráz
A bioinformatika gyökerei
A bioinformatika gyökerei 1944: Avery a transforming principle a DNS 1952: Hershey és Chase perdöntő bizonyíték: a bakteriofágok szaporodásakor csak a DNS jut be a sejtbe 1953: Watson és Crick a DNS szerkezete
GLUCAGONUM HUMANUM. Humán glükagon
01/2008:1635 GLUCAGONUM HUMANUM Humán glükagon C 153 H 225 N 43 O 49 S M r 3483 DEFINÍCIÓ A humán glükagon 29 aminosavból álló polipeptid; szerkezete megegyezik az emberi hasnyálmirígy α-sejtjei által
5. Az adszorpciós folyamat mennyiségi leírása a Langmuir-izoterma segítségével
5. Az adszorpciós folyamat mennyiségi leírása a Langmuir-izoterma segítségével 5.1. Átismétlendő anyag 1. Adszorpció (előadás) 2. Langmuir-izoterma (előadás) 3. Spektrofotometria és Lambert Beer-törvény
12/4/2014. Genetika 7-8 ea. DNS szerkezete, replikáció és a rekombináció. 1952 Hershey & Chase 1953!!!
Genetika 7-8 ea. DNS szerkezete, replikáció és a rekombináció 1859 1865 1869 1952 Hershey & Chase 1953!!! 1879 1903 1951 1950 1944 1928 1911 1 1. DNS szerkezete Mi az örökítő anyag? Friedrich Miescher
Gyógyszerrezisztenciát okozó fehérjék vizsgálata
Gyógyszerrezisztenciát okozó fehérjék vizsgálata AKI kíváncsi kémikus kutatótábor 2017.06.25-07.01. Témavezetők : Telbisz Ágnes, Horváth Tamás Kutatók : Dobolyi Zsófia, Bereczki Kristóf, Horváth Ákos Gyógyszerrezisztencia
13. RNS szintézis és splicing
13. RNS szintézis és splicing 1 Visszatekintés: Az RNS típusai és szerkezete Hírvivő RNS = mrns (messenger RNA = mrna) : fehérjeszintézis pre-mrns érett mrns (intronok kivágódnak = splicing) Transzfer
Molekuláris biológiai módszerek alkalmazása a biológiai környezeti kármentesítésben
Molekuláris biológiai módszerek alkalmazása a biológiai környezeti kármentesítésben Dr. Kovács Tamás, Kovács Árpád László Kármentesítés Aktuális Kérdései 2013 Budapest, 2013.03.21-22 Bioremediáció során
In Situ Hibridizáció a pathologiai diagnosztikában és ami mögötte van.
In Situ Hibridizáció a pathologiai diagnosztikában és ami mögötte van. Kneif Józsefné PTE KK Pathologiai Intézet Budapest 2017. 05. 26 Kromoszóma rendellenesség kimutatás PCR technika: izolált nukleinsavak
DNS molekulák elválasztása agaróz gélelektroforézissel és kapilláris elektroforézissel
DNS molekulák elválasztása agaróz gélelektroforézissel és kapilláris elektroforézissel Gyakorlat helye: BIOMI Kft. Gödöllő, Szent-Györgyi A. u. 4. (Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ épülete volt
ATP alapú és molekuláris technikák az élelmiszerbiztonság szolgálatában
ATP alapú és molekuláris technikák az élelmiszerbiztonság szolgálatában Mráz Balázs Bentley Magyarország Kft. XII. Hungalimentaria konferencia, 2019.április 24 25. Gyorstesztek és az önellenőrzés Elvárások
SALMONELLA SSP. GYORS, MOLEKULÁRIS BIOLÓGIAI MÓDSZEREKKEL TÖRTÉNŐ DETEKTÁLÁSA
SALMONELLA SSP. GYORS, MOLEKULÁRIS BIOLÓGIAI MÓDSZEREKKEL TÖRTÉNŐ DETEKTÁLÁSA Nyirő-Fekete B., Tabajdi-Bajza N., Kovácsné Kis É., Pocklán E., Zoller L., Micsinai A., Gasparikné Reichardt J. Hungalimentaria
Az örökítőanyag. Az élőlények örökítőanyaga minden esetben nukleinsav (DNS,RNS) (1)Griffith, (2)Avery, MacLeod and McCarty (3)Hershey and Chase
SZTE, Orv. Biol. Int., Mol- és Sejtbiol. Gyak., VIII. Az örökítőanyag Az élőlények örökítőanyaga minden esetben nukleinsav (DNS,RNS) (1)Griffith, (2)Avery, MacLeod and McCarty (3)Hershey and Chase Ez az
2. Sejtalkotó molekulák II. Az örökítőanyag (DNS, RNS replikáció), és az öröklődés molekuláris alapjai (gén, genetikai kód)
2. Sejtalkotó molekulák II. Az örökítőanyag (DNS, RNS replikáció), és az öröklődés molekuláris alapjai (gén, genetikai kód) 2.1 Nukleotidok, nukleinsavak Információátadás (örökítőanyag) Információs egység
mintasepcifikus mikrokapilláris elektroforézis Lab-on-Chip elektroforézis / elektrokinetikus elven DNS, RNS, mirns 12, fehérje 10, sejtes minta 6
Agilent 2100 Bioanalyzer mikrokapilláris gélelektroforézis rendszer G2943CA 2100 Bioanalyzer system forgalmazó: Kromat Kft. 1112 Budapest Péterhegyi u. 98. t:36 (1) 248-2110 www.kromat.hu bio@kromat.hu
GENOMIKA TÖBBFÉLE MAKROMOLEKULA VIZSGÁLATA EGYIDŐBEN
GENOMIKA TÖBBFÉLE MAKROMOLEKULA VIZSGÁLATA EGYIDŐBEN Strukturális genomika Genomkönyvtárak DNS szekvenálás Genom programok Polimorfizmusok RFLP DNS könyvtár készítés humán genom 1. Emésztés RE-kal Emberi
TÉMAKÖRÖK. Ősi RNS világ BEVEZETÉS. RNS-ek tradicionális szerepben
esirna mirtron BEVEZETÉS TÉMAKÖRÖK Ősi RNS világ RNS-ek tradicionális szerepben bevezetés BIOLÓGIAI MOLEKULÁK FEHÉRJÉK NUKLEINSAVAK DNS-ek RNS-ek BIOLÓGIAI MOLEKULÁK FEHÉRJÉK NUKLEINSAVAK DNS-ek RNS-ek
ADATBÁNYÁSZAT I. ÉS OMICS
Az élettudományi-klinikai felsőoktatás gyakorlatorientált és hallgatóbarát korszerűsítése a vidéki képzőhelyek nemzetközi versenyképességének erősítésére TÁMOP-4.1.1.C-13/1/KONV-2014-0001 ADATBÁNYÁSZAT
Fehérje expressziós rendszerek. Gyógyszerészi Biotechnológia
Fehérje expressziós rendszerek Gyógyszerészi Biotechnológia Expressziós rendszerek Cél: rekombináns fehérjék előállítása nagy tisztaságban és nagy mennyiségben kísérleti ill. gyakorlati (therapia) felhasználásokra
Biológus MSc. Molekuláris biológiai alapismeretek
Biológus MSc Molekuláris biológiai alapismeretek A nukleotidok építőkövei A nukleotidok szerkezete Nukleotid = N-tartalmú szerves bázis + pentóz + foszfát N-glikozidos kötés 5 1 4 2 3 (Foszfát)észter-kötés
RNS-ek. 1. Az ősi RNS Világ: - az élet hajnalán. 2. Egy már ismert RNS Világ: - a fehérjeszintézis ben résztvevő RNS-ek
RNS-ek RNS-ek 1. Az ősi RNS Világ: - az élet hajnalán 2. Egy már ismert RNS Világ: - a fehérjeszintézis ben résztvevő RNS-ek 3. Egy újonnan felfedezett RNS Világ: - szabályozó RNS-ek 4. Transzkripció Ősi
A genetikai lelet értelmezése monogénes betegségekben
A genetikai lelet értelmezése monogénes betegségekben Tory Kálmán Semmelweis Egyetem, I. sz. Gyermekklinika A ~20 ezer fehérje-kódoló gén a 23 pár kromoszómán A kromoszómán található bázisok száma: 250M
A replikáció mechanizmusa
Az öröklődés molekuláris alapjai A DNS megkettőződése, a replikáció Szerk.: Vizkievicz András A DNS-molekula az élőlények örökítő anyaga, kódolt formában tartalmazza mindazon információkat, amelyek a sejt,
A preventív vakcináció lényege :
Vakcináció Célja: antigénspecifkus immunválasz kiváltása a szervezetben A vakcina egy olyan készítmény, amely fokozza az immunitást egy adott betegséggel szemben (aktiválja az immunrendszert). A preventív
Az áramlási citometria gyakorlati alkalmazása az ondó rutin analízisben. Hajnal Ágnes, Dr Mikus Endre, Dr Venekeiné Losonczi Olga
Az áramlási citometria gyakorlati alkalmazása az ondó rutin analízisben Hajnal Ágnes, Dr Mikus Endre, Dr Venekeiné Losonczi Olga Labmagister Kft aktivitásai HumanCell SynLab Diagnosztika MensMentis LabMagister
TEMATIKA Biokémia és molekuláris biológia IB kurzus (bb5t1301)
Biokémia és molekuláris biológia I. kurzus (bb5t1301) Tematika 1 TEMATIKA Biokémia és molekuláris biológia IB kurzus (bb5t1301) 0. Bevezető A (a biokémiáról) (~40 perc: 1. heti előadás) A BIOkémia tárgya
A molekuláris biológia eszközei
A molekuláris biológia eszközei I. Nukleinsavak az élő szervezetekben Reverz transzkripció replikáció transzkripció transzláció DNS DNS RNS Fehérje DNS feladata: információ tárolása és a transzkripció
Poligénes v. kantitatív öröklődés
1. Öröklődés komplexebb sajátosságai 2. Öröklődés molekuláris alapja Poligénes v. kantitatív öröklődés Azok a tulajdonságokat amelyek mértékegységgel nem, vagy csak nehezen mérhetők, kialakulásuk kevéssé
NÖVÉNYÉLETTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010
NÖVÉNYÉLETTAN Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Sejtfal szintézis és megnyúlás Környezeti tényezők hatása a növények növekedésére és fejlődésére Előadás áttekintése
A bioenergetika a biokémiai folyamatok során lezajló energiaváltozásokkal foglalkozik.
Modul cím: MEDICINÁLIS ALAPISMERETEK BIOKÉMIA BIOENERGETIKA I. 1. kulcsszó cím: Energia A termodinamika első főtétele kimondja, hogy a különböző energiafajták átalakulhatnak egymásba ez az energia megmaradásának
Nukleinsavak. Szerkezet, szintézis, funkció
Nukleinsavak Szerkezet, szintézis, funkció Nukleinsavak, nukleotidok, nukleozidok 1869-ben Miescher a sejtmagból egy savas természetű, lúgban oldódó foszfortartalmú anyagot izolált, amit később, eredetére
Genomadatbázisok Ld. Entrez Genome: Összes ismert genom, hierarchikus szervezésben (kromoszóma, térképek, gének, stb.)
Genomika Új korszak, paradigmaváltás, forradalom: a teljes genomok ismeretében a biológia adatokban gazdag tudománnyá válik. Új kutatási módszerek, új szemlélet. Hajtóerõk: Genomszekvenálási projektek
23. Indikátorok disszociációs állandójának meghatározása spektrofotometriásan
23. Indikátorok disszociációs állandójának meghatározása spektrofotometriásan 1. Bevezetés Sav-bázis titrálások végpontjelzésére (a mőszeres indikáció mellett) ma is gyakran alkalmazunk festék indikátorokat.
A géntechnológia genetikai alapjai (I./3.)
Az I./2. rész (Gének és funkciójuk) rövid összefoglalója A gének a DNS információt hordozó szakaszai, melyekben a 4 betű (ATCG) néhány ezerszer, vagy százezerszer ismétlődik. A gének önálló programcsomagként
Radioaktív nyomjelzés
Radioaktív nyomjelzés A radioaktív nyomjelzés alapelve Kémiai indikátorok: ugyanazoknak a követelményeknek kell eleget tenniük, mint az indikátoroknak általában: jelezniük kell valamely elemnek ill. vegyületnek
RNS SZINTÉZIS ÉS ÉRÉS
RNS SZINTÉZIS ÉS ÉRÉS A genom alapvetõ funkciója, hogy a sejt mûködéséhez esszenciális gépek (fehérjék) elõállí tására vonatkozó információt tartalmazza. A DNS-ben rejlõ információ egy kétlépéses folyamatban
Bakteriális identifikáció 16S rrns gén szekvencia alapján
Bakteriális identifikáció 16S rrns gén szekvencia alapján MOHR ANITA SIPOS RITA, SZÁNTÓ-EGÉSZ RÉKA, MICSINAI ADRIENN 2100 Gödöllő, Szent-Györgyi Albert út 4. info@biomi.hu, www.biomi.hu TÖRZS AZONOSÍTÁS
Az X kromoszóma inaktívációja. A kromatin szerkezet befolyásolja a génexpressziót
Az X kromoszóma inaktívációja A kromatin szerkezet befolyásolja a génexpressziót Férfiak: XY Nők: XX X kromoszóma: nagy méretű több mint 1000 gén Y kromoszóma: kis méretű, kevesebb, mint 100 gén Kompenzációs
9 gyak. Acél mangán tartalmának meghatározása UV-látható spektrofotometriás módszerrel
9 gyak. Acél mangán tartalmának meghatározása UV-látható spektrofotometriás módszerrel A gyakorlat célja: Megismerkedni az UV-látható spektrofotometria elvével, alkalmazásával a kationok, anionok analízisére.
Az egyensúly. Általános Kémia: Az egyensúly Slide 1 of 27
Az egyensúly 6'-1 6'-2 6'-3 6'-4 6'-5 Dinamikus egyensúly Az egyensúlyi állandó Az egyensúlyi állandókkal kapcsolatos összefüggések Az egyensúlyi állandó számértékének jelentősége A reakció hányados, Q:
2.6.21. NUKLEINSAV-AMPLIFIKÁCIÓS MÓDSZEREK
Nukleinsav-amplifikációs módszerek Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.5.5. - 1 07/2006:20621 2.6.21. NUKLEINSAV-AMPLIFIKÁCIÓS MÓDSZEREK 1. BEVEZETÉS A nukleinsav-amplifikációs módszerek két különböző elven alapulnak:
Prenatalis diagnosztika lehetőségei mikor, hogyan, miért? Dr. Almássy Zsuzsanna Heim Pál Kórház, Budapest Toxikológia és Anyagcsere Osztály
Prenatalis diagnosztika lehetőségei mikor, hogyan, miért? Dr. Almássy Zsuzsanna Heim Pál Kórház, Budapest Toxikológia és Anyagcsere Osztály Definíció A prenatális diagnosztika a klinikai genetika azon
Diagnosztikai célú molekuláris biológiai vizsgálatok
Diagnosztikai célú molekuláris biológiai vizsgálatok Dr. Patócs Attila, PhD MTA-SE Molekuláris Medicina Kutatócsoport, Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika Laboratóriumi Medicina Intézet Genetikai
Zárójelentés. ICP-OES paraméterek
Zárójelentés Mivel az előző, 9. részfeladat teljesítésekor optimáltuk a mérőrendszer paramétereit, ezért most a korábbi optimált paraméterek mellett, a feladat teljesítéséhez el kellett végezni a módszer
LABORATÓRIUMI PIROLÍZIS ÉS A PIROLÍZIS-TERMÉKEK NÉHÁNY JELLEMZŐJÉNEK VIZSGÁLATA
LABORATÓRIUMI PIROLÍZIS ÉS A PIROLÍZIS-TERMÉKEK NÉHÁNY JELLEMZŐJÉNEK VIZSGÁLATA TOLNERLászló -CZINKOTAImre -SIMÁNDIPéter RÁCZ Istvánné - SOMOGYI Ferenc Mit vizsgáltunk? TSZH - Települési szilárd hulladék,
Könyvtárak, szekvenálás, mutagenezis
Könyvtárak, szekvenálás, mutagenezis GÉNKÖNYVTÁRAK GENOMIÁLIS KÖNYVTÁR (könyvtár rendelésre: pl. Stratagene) vektor: -fág (helyettesítő), kozmid, YAC, PAC, BAC méret: N = ln(1-p)/ln[1-(i/g)] klónok száma
A nukleinsavak polimer vegyületek. Mint polimerek, monomerekből épülnek fel, melyeket nukleotidoknak nevezünk.
Nukleinsavak Szerkesztette: Vizkievicz András A nukleinsavakat először a sejtek magjából sikerült tiszta állapotban kivonni. Innen a név: nucleus = mag (lat.), a sav a kémhatásukra utal. Azonban nukleinsavak
Az egyensúly. Általános Kémia: Az egyensúly Slide 1 of 27
Az egyensúly 10-1 Dinamikus egyensúly 10-2 Az egyensúlyi állandó 10-3 Az egyensúlyi állandókkal kapcsolatos összefüggések 10-4 Az egyensúlyi állandó számértékének jelentősége 10-5 A reakció hányados, Q:
A BIOTECHNOLÓGIA TERMÉSZETTUDOMÁNYI ALAPJAI
A BIOTECHNOLÓGIA TERMÉSZETTUDOMÁNYI ALAPJAI Műszaki menedzser MSc hallgatók számára Előadó: 2 + 0 + 0 óra, félévközi számonkérés 3 ZH: március 06?, április 10?, május 02?. dr. Pécs Miklós egyetemi docens
Új temékek az UD-GenoMed Kft. kínálatában!
Új temékek az UD-GenMed Kft. kínálatában! Műanyag termékek: SARSTEDT műanyag termékek teljes választéka Egyszer használats labratóriumi műanyag eszközök szövet és sejttenyésztéshez Vérvételi és diagnsztikai
Klórbenzol lebontásának vizsgálata termikus rádiófrekvenciás plazmában
Klórbenzol lebontásának vizsgálata termikus rádiófrekvenciás plazmában Fazekas Péter Témavezető: Dr. Szépvölgyi János Magyar Tudományos Akadémia, Természettudományi Kutatóközpont, Anyag- és Környezetkémiai
BD Vacutainer Molekuláris Diagnosztikai termékei
BD Vacutainer Molekuláris Diagnosztikai termékei Andrea Süle, PhD Termékspecialista BD Diagnostics, Preanalytical Systems MOLSZE XI. Nagygyőlés, Pécs, 2009 augusztus 27-29. BD A BD egy orvostechnológiai
1. Adatok kiértékelése. 2. A feltételek megvizsgálása. 3. A hipotézis megfogalmazása
HIPOTÉZIS VIZSGÁLAT A hipotézis feltételezés egy vagy több populációról. (pl. egy gyógyszer az esetek 90%-ában hatásos; egy kezelés jelentősen megnöveli a rákos betegek túlélését). A hipotézis vizsgálat
Mérési hibák 2006.10.04. 1
Mérési hibák 2006.10.04. 1 Mérés jel- és rendszerelméleti modellje Mérési hibák_labor/2 Mérési hibák mérési hiba: a meghatározandó értékre a mérés során kapott eredmény és ideális értéke közötti különbség
Nanotechnológia. Nukleinsavak. Készítette - Fehérvári Gábor
Nanotechnológia Nukleinsavak Készítette - Fehérvári Gábor Bevezető A nukleinsavak az élő anyag alapvetően fontos komponensei. Meghatározó szerepet töltenek be az átöröklésben, a fehérjék szintézisében
Használati utasítás a Biofortuna SSPGoTM HLA No Template Control Kit-hez BF-40-02 ( Templát nélküli kontrollkészlet 2. átdolgozás 2014.
DOT135v1 Instructions for Use Biofortuna SSPGo TM HLA No Template Control Kit BF-40-02 1 / 7 Használati utasítás a Biofortuna SSPGo TM HLA No Template Control Kit-hez BF-40-02 (Templát nélküli kontrollkészlet)
In vivo szövetanalízis. Különös tekintettel a biolumineszcens és fluoreszcens képalkotási eljárásokra
In vivo szövetanalízis Különös tekintettel a biolumineszcens és fluoreszcens képalkotási eljárásokra In vivo képalkotó rendszerek Célja Noninvazív módon Biológiai folyamatokat képes rögzíteni Élő egyedekben
10. Genomika 2. Microarrayek és típusaik
10. Genomika 2. 1. Microarray technikák és bioinformatikai vonatkozásaik Microarrayek és típusaik Korrelált génexpresszió mint a funkcionális genomika eszköze 2. Kombinált megközelítés a funkcionális genomikában
SZABADALMI IGÉNYPONTOK. képlettel rendelkezik:
SZABADALMI IGÉNYPONTOK l. Izolált atorvasztatin epoxi dihidroxi (AED), amely az alábbi képlettel rendelkezik: 13 2. Az l. igénypont szerinti AED, amely az alábbiak közül választott adatokkal jellemezhető:
(11) Lajstromszám: E 008 532 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA
!HU00000832T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 008 32 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 03 783231 (22) A bejelentés
NÖVÉNYGENETIKA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A
NÖVÉNYGENETIKA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A citológia és a genetika társtudománya Citogenetika A kromoszómák eredetét, szerkezetét, genetikai funkcióját,
DNS replikáció. DNS RNS Polipeptid Amino terminus. Karboxi terminus. Templát szál
DNS replikáció DNS RNS Polipeptid Amino terminus Templát szál Karboxi terminus Szuper-csavarodott prokarióta cirkuláris DNS Hisztonok komplexe DNS hisztonokra történő felcsvarodása Hiszton-kötött negatív
VEBI BIOMÉRÖKI MŰVELETEK KÖVETELMÉNYEK. Pécs Miklós: Vebi Biomérnöki műveletek. 1. előadás: Bevezetés és enzimkinetika
VEB BOMÉRÖK MŰVELETEK Műszaki menedzser BSc hallgatók számára 3 + 1 + 0 óra, részvizsga Előadó: dr. Pécs Miklós egyetemi docens Elérhetőség: F épület, FE lépcsőház földszint 1 (463-) 40-31 pecs@eik.bme.hu
VEBI BIOMÉRÖKI MŰVELETEK
VEB BOMÉRÖK MŰVELETEK Műszaki menedzser BSc hallgatók számára 3 + 1 + 0 óra, részvizsga Előadó: dr. Pécs Miklós egyetemi docens Elérhetőség: F épület, FE lépcsőház földszint 1 (463-) 40-31 pecs@eik.bme.hu
Az élő szervezetek felépítése I. Biogén elemek biomolekulák alkotóelemei a természetben előforduló elemek közül 22 fordul elő az élővilágban O; N; C; H; P; és S; - élő anyag 99%-a Biogén elemek sajátosságai:
Algaközösségek ökológiai, morfológiai és genetikai diverzitásának összehasonlítása szentély jellegű és emberi használatnak kitett élőhelykomplexekben
Algaközösségek ökológiai, morfológiai és genetikai diverzitásának összehasonlítása szentély jellegű és emberi használatnak kitett élőhelykomplexekben Duleba Mónika Környezettudományi Doktori Iskola I.
Genetikai panel kialakítása a hazai tejhasznú szarvasmarha állományok hasznos élettartamának növelésére
Genetikai panel kialakítása a hazai tejhasznú szarvasmarha állományok hasznos élettartamának növelésére Dr. Czeglédi Levente Dr. Béri Béla Kutatás-fejlesztés támogatása a megújuló energiaforrások és agrár
Új temékek az UD- GenoMed Kft. kínálatában!
Új temékek az UD- GenoMed Kft. kínálatában! Szolgáltatásaink: Medical Genomic Technologies Kft. Betegtoborzás és biobanking Bioinformatika o Adatelemzés/adatbányászás o Integrált adatbázis készítés Sejtvonal
Elválasztástechnikai és bioinformatikai kutatások. Dr. Harangi János DE, TTK, Biokémiai Tanszék
Elválasztástechnikai és bioinformatikai kutatások Dr. Harangi János DE, TTK, Biokémiai Tanszék Fő kutatási területek Enzimek vizsgálata mannozidáz amiláz OGT Analitikai kutatások Élelmiszer analitika Magas
SCHWARTZ 2012 Emlékverseny
SCHWARTZ 2012 Emlékverseny A TRIÓDA díjra javasolt feladat ADY Endre Líceum, Nagyvárad, Románia 2012. november 10. Befejezetlen kísérlet egy fecskendővel és egy CNC hőmérővel A kísérleti berendezés. Egy
BIOGÉN ELEMEK Azok a kémiai elemek, amelyek az élőlények számára létfontosságúak
BIOGÉN ELEMEK Azok a kémiai elemek, amelyek az élőlények számára létfontosságúak A több mint száz ismert kémiai elem nagyobbik hányada megtalálható az élőlények testében is, de sokuknak nincsen kimutatható
Fázisátalakulások vizsgálata
KLASSZIKUS FIZIKA LABORATÓRIUM 6. MÉRÉS Fázisátalakulások vizsgálata Mérést végezte: Enyingi Vera Atala ENVSAAT.ELTE Mérés időpontja: 2011. szeptember 28. Szerda délelőtti csoport 1. A mérés célja A mérés
A gyakorlat elméleti háttere A DNS molekula a sejt információhordozója. A DNS nemzedékről nemzedékre megőrzi az élőlények genetikai örökségét.
A kísérlet megnevezése, célkitűzései: DNS molekula szerkezetének megismertetése Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: színes gyurma, papírsablon Szükséges eszközök: olló, hurkapálcika, fogpiszkáló, cérna,
A kálium-permanganát és az oxálsav közötti reakció vizsgálata 9a. mérés B4.9
A kálium-permanganát és az oxálsav közötti reakció vizsgálata 9a. mérés B4.9 Név: Pitlik László Mérés dátuma: 2014.12.04. Mérőtársak neve: Menkó Orsolya Adatsorok: M24120411 Halmy Réka M14120412 Sárosi
5. Laboratóriumi gyakorlat
5. Laboratóriumi gyakorlat HETEROGÉN KÉMIAI REAKCIÓ SEBESSÉGÉNEK VIZSGÁLATA A CO 2 -nak vízben történő oldódása és az azt követő egyensúlyra vezető kémiai reakció az alábbi reakcióegyenlettel írható le:
A fény tulajdonságai
Spektrofotometria A fény tulajdonságai A fény, mint hullámjelenség (lambda) (nm) hullámhossz (nű) (f) (Hz, 1/s) frekvencia, = c/ c (m/s) fénysebesség (2,998 10 8 m/s) (σ) (cm -1 ) hullámszám, = 1/ A amplitúdó
NANOTECHNOLOGIA 6. előadás
NANOTECHNOLOGIA 6. előadás A plazmid: Ha meg akarjuk ismerni egy fehérje működését, akkor sokat kell belőle előállítanunk. Ezt akár úgy is megtehetjük, hogy a kívánt géndarabot egy baktérumba ültetjük
Polimeráz láncreakció a géntechnológia nélkülözhetetlen eszköze
Polimeráz láncreakció a géntechnológia nélkülözhetetlen eszköze László Éva Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár A polimeráz láncreakció (PCR) napjaink molekuláris biológiai (genetikai) kutatásának nélkülözhetetlen
A szamóca érése során izolált Spiral és Spermidin-szintáz gén jellemzése. Kiss Erzsébet Kovács László
A szamóca érése során izolált Spiral és Spermidin-szintáz gén jellemzése Kiss Erzsébet Kovács László Bevezetés Nagy gazdasági gi jelentıségük k miatt a gyümölcs lcsök, termések fejlıdésének mechanizmusát
Alu-inszerciós polimorfizmus saját hajszálból izolált DNS mintákbon
Alu-inszerciós polimorfizmus saját hajszálból izolált DNS mintákbon A kisérlet 60 perces előkészitő fázisra + 2 gyakorlati alkalomra tervezett. Előkészités: hajhagymák kiszedése, sejtek lizise, előkészités
5.2.5. ÁLLATGYÓGYÁSZATI IMMUNOLÓGIAI GYÓGYSZEREK ELŐÁLLÍTÁSÁRA SZÁNT ÁLLATI EREDETŰ ANYAGOK
1 5.2.5. ÁLLATGYÓGYÁSZATI IMMUNOLÓGIAI GYÓGYSZEREK ELŐÁLLÍTÁSÁRA SZÁNT ÁLLATI EREDETŰ ANYAGOK 07/2009:50205 javított 6.5 1. ALKALMAZÁSI TERÜLET Az állatgyógyászati célra szánt immunológiai gyógyszerek