Városodásunk visszhangja a tengerentúlról épp a csend beálltakor
|
|
- Éva Dobos
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ISMERTETŐK CSUTORÁS GÁBOR ÁKOS Városodásunk visszhangja a tengerentúlról épp a csend beálltakor Kulcsár J. László David L. Brown: The Political Economy of Urban Reclassification in Post-Socialist Hungary (A várossá nyilvánítás politikai gazdaságtana a rendszerváltó Magyarországon) Regional Studies, 21. március 9., old. Az ismertetendő tanulmány 21 márciusában a Regional Studies című vezető nemzetközi folyóiratban jelent meg, amely központi fóruma a regionális fejlesztésekkel és politikákkal kapcsolatos legfrissebb kutatási eredmények megvitatásának. A folyóirat a regionális tudományok különböző elméleteiről, empirikus kutatásról, politikai vitákról tartalmaz írásokat. A tanulmány szerzői Kulcsár J. László és David L. Brown. Kulcsár kutatási területe a demográfia és a regionális fejlődés, különös tekintettel a migráció, urbanizáció és térbeli egyenlőtlenségek témáira, míg Brown a fejlett országok térbeli egyenlőtlenségeit, illetve az embereknek az egyenlőtlen fejlődés okozta eltérő lehetőségeit és életkilátásait kutatja a különböző típusú területeken. Utalás arra, hogy 211 júliusában nem volt várossá nyilvánítás.
2 43 CSUTORÁS GÁBOR ÁKOS Bevezetés A legtöbb országban a növekedés és fejlődés elemzéséhez az urbanizáció szintjét tekintik mérvadónak, mivel a településstruktúra átalakulása jól tükrözi a változásokat egy nemzet társadalmi és gazdasági szerkezetében. Az urbanizáció a települések városiasodását és új városok létrejöttét jelenti. Így ennek vizsgálatához meg kell határozni, mi tekinthető városnak, és mi nem. Ez lehetne pusztán statisztikai kérdés, azonban a városok megkülönböztetése egyes országokban eltérő kritériumok alapján történik. A világ országainak mindössze a fele veszi ehhez figyelembe például a közigazgatási funkciókat mint kritériumot, ugyanakkor magukat a közigazgatási funkciókat is eltérően értelmezik a különböző államokban. A várossá nyilvánítás folyamatában fontos, hogy az a társadalom számára nyilvánosan, átláthatóan történjen. Ez azonban nem feltétlenül jellemző a volt szocialista országokban és a világ több más államában, ahol bizonyos történelmi hagyományok sora és a közigazgatási rendszer átpolitizáltsága is befolyásolja a városfejlődést, illetve a településfejlesztést. A tanulmány szerzői arra keresik a választ, hogy a várossá nyilvánítás a posztszocialista Magyarországon valóban funkcionális-e, és a demográfiai fejlettség függvényében történik-e, vagy a városi cím adományozása inkább politikai szándék által vezérelt. Kutatásukban igyekeznek feltárni azokat a társadalmi és politikai tényezőket, amelyek a várossá nyilvánítás folyamatát befolyásolják. A Magyarországon működő rendszert az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság várossá nyilvánítási gyakorlatával hasonlítják össze, vizsgálják a magyar rendszer logikáját, kialakulását és hatását az urbanizáció mérésére. Az urbanizáció nyomon követése Egy modern társadalomban természetes elvárás, hogy a statisztikai rendszer átlátható legyen, a különböző adatokat mindenki érhesse el, de ez a valóságban nincs mindig így.
3 VÁROSODÁSUNK VISSZHANGJA A TENGERENTÚLRÓL ÉPP A CSEND BEÁLLTAKOR 431 A politikai kultúra meghatározhatja a statisztikai rendszer átláthatóságát, egyúttal befolyásolhatja a városfejlődés mérését is. A fejlett országokban a 2. század végére az urbanizáció magas szintre jutott, majd politikai céllá is vált a társadalmi-gazdasági fejlődés érdekében. Az európai gyakorlatban a városi címnek ma is van szimbolikus jelentősége, a helyi önkormányzatok viszont méretüktől függetlenül egyenlő jogokkal rendelkeznek. Az azonos jogi státus nem jelent feltétlenül egyenlő hozzáférést a különféle forrásokhoz, különösen azokban az országokban nem, ahol a források szűkösebbek. A helyi politikusok itt a várossá válásban látják a lehetőséget a fejlődés előmozdítására. Egyes fejlett országokban, amilyen például az Egyesült Államok vagy az Egyesült Királyság, a várossá nyilvánítás tudományosan alátámasztott elemzésekre alapul, a folyamat pedig átlátható a társadalom számára. Hogy szemléltessék, miben különbözik ettől a politikamentes folyamattól a magyar rendszer, a szerzők először az Egyesült Államok várossá nyilvánítási rendszerét mutatják be. Várossá nyilvánítás az Egyesült Államokban Az Egyesült Államok statisztikai gyakorlatának alapkoncepciója a metropolisz-régiók kialakítására épül, amelyeket domináns központoknak és társadalmi-gazdasági értelemben vett vonzáskörzetüknek meghatározásával hoztak létre. A feladatot a Menedzsment és Költségvetés Hivatala (OMB) látja el. Az 195-es évek végén létrejött egy szövetségi bizottság is, amely javaslatokat tesz és segítséget nyújt a régiók időszakonkénti felülvizsgálatával kapcsolatban, egyúttal garantálja az átláthatóságot. 199-ben az OMB elindította a Metropolisz-koncepciók és -statisztikák projektet, amelynek célja a metropolisz-régiók rendszerének és működésének felülvizsgálata volt. Az új rendszer metropolisz és nem-metropolisz -területeket határozott meg, amelyek egy központhoz integrálódhattak. Kívül eső metropolisz-körzeteket is meghatároztak nagyobb metropolisz-régiók részeiként, amennyiben azok mutattak bizonyos metropolisz-karaktereket, és az alkalmazottak legalább 15%-a a körzet központjában dolgozott. Később a metropolisz-karakterek követelményét megszüntették, de 25%-ra növelték a körzetközpontban dolgozók kvótáját. Az amerikai rendszer lényege, hogy mindent előre meghatározott és nyilvános technikai feltételeknek való megfelelés alapján döntenek el. A feltételek, határértékek helyessége vitatható, de politikai befolyásra lényegében nincs lehetőség a folyamatban. Várossá nyilvánítás Magyarországon a rendszerváltásig Kelet-Európában az urbanizáció folyamata más utat járt be. A nyugat-európai országokban a városok az ipari kapitalizmus integráns részei voltak, és mivel termelésikereskedelmi központként működtek, felhalmozódtak közigazgatási funkcióik is. Keleten ez inkább fordítva történt, a városi jogállás nyitotta meg a lehetőségeket a gazdasági fejlesztések számára. A magyar rendszer az amerikaival, a brittel vagy más nyugat-európai rendszerekkel szemben sokkal kevésbé átlátható. Mindez tulajdonképpen politikatörténeti folyamat, és a megkésett társadalomfejlődés eredménye. A második világháborút követően Magyaror-
4 432 CSUTORÁS GÁBOR ÁKOS szág is átvette az iparosítás szovjet modelljét, az állam a gazdasági fejletlenség alapvető okának tekintette a városodottság alacsony szintjét. Az 195-es években a népességkoncentráció érdekében az állam előnyben részesítette a városokat a források elosztásakor, míg a vidéket politikailag megbízhatatlannak tekintette. A vidék város különbségtétel a fejlettség tekintetében a szocializmus alatt táptalaja volt az általános negatív megítélésnek a kistelepülésekkel szemben. Az országban hagyományos várospreferáló közfelfogást az állam aktívan propagálta is. Az 196-as években az ipari fejlesztés politikájának eredményeképp egyes vidéki települések új szocialista városokká váltak. Ezekkel szemben más települések elmaradtak a fejlődésben, a források aránytalan és politikai célok által vezérelt elosztása miatt. Az 1971-es Országos településfejlesztési koncepcióban a településeket városi és regionális funkcióik alapján 11 kategóriába sorolták, a forrásokat pedig ezek alapján osztották el. Az egyéb kategóriába sorolt 271 falu közigazgatási funkciók nélkül maradt, kevés eséllyel a források megszerzésére. A terv célja ugyanakkor a vidék város-különbségek csökkentése volt az életszínvonal tekintetében azáltal, hogy egyes kistelepüléseknek központi funkciókat adtak. A várossá nyilvánítások száma ezután jelentősen megugrott, de az újonnan városi címet kapott települések valójában nem voltak a népességnövekedés központjai ben a városi címet bizonyos közszolgáltatások biztosításával, illetve a 8 fős népességszám elérésével lehetett elnyerni. A szigorú feltételeknek való megfelelés érdekében több kis falvat egymáshoz csatoltak ig körülbelül a magyar városok egyharmada legalább egy falvat magához csatolt. Ezek a változtatások lényegében elmosták a kapcsolatot a valós népességkoncentráció és a városi státus megszerzése között. A várossá nyilvánítás inkább oka, mintsem eredménye volt a társadalmi-gazdasági fejlesztéseknek. Várossá nyilvánítás Magyarországon a rendszerváltást követően A rendszerváltást követően az európai uniós előcsatlakozási támogatások elosztásában nagy szerepe volt az államnak. Magyarországra rengeteg külföldi tőke és beruházás érkezett. Noha a beruházások konkrét helyéről összetettebb megfontolások alapján születtek döntések, két tényező igen nagy mértékben befolyásolta a befektetési tőke Magyarországra érkezését. Az egyik az unióhoz való földrajzi közelség, a másik a vidék városkülönbségtétel. A humántőke-feltételek a városokban jobbak voltak, a magasabban kvalifikált munkaerő és az infrastrukturális adottságok miatt. A vidéki kistelepülések így újfent hátrányba kerültek. Egyes tanulmányok alapján Kelet-Európában a külföldi beruházások körülbelül 85%-a fővárosokba, illetve vonzáskörzetükbe érkezett. Ami lényegében történt, az a politikai ideológiáktól vezérelt állami forráselosztásról való áttérés az egyéni befektetők piac által vezérelt forráselosztási modelljére. A források mindkét időszakban oda érkeztek, ahol a fejlődési potenciál már eleve adott volt. A kistelepülések mindkét korszaknak vesztesei voltak. A rendszerváltás után a várossá nyilvánítási törekvések egyre erőteljesebben jelentek meg, különösen regionális funkciókat betöltő településeken. A helyi vezetők meg voltak győződve róla, ha településeik megszerzik a városi címet, nagyobb esélyeik lesznek a beáramló tőke megszerzéséért folytatott küzdelemben. A helyi vezetők városokat támo-
5 VÁROSODÁSUNK VISSZHANGJA A TENGERENTÚLRÓL ÉPP A CSEND BEÁLLTAKOR 433 gató és vidékellenes hozzáállása tükrözte az egész lakosság preferenciáját is: a vidék a médiában is elmaradott területként jelent meg, amely elvonja a forrásokat a sokkal fontosabb feladatoktól. A mezőgazdaság helyzetének romlása csak tetézte a problémákat. 199-ben elfogadták a helyi önkormányzatokról szóló törvényt, eszerint azok a települések kaphatnak városi rangot, amelyek előzetesen megszerezték a nagyközség címet. Nagyközségi címet pedig azon települések használhatnak, amelyeknek a törvény hatályba lépésekor nagyközségi tanácsa volt, továbbá amelyek területén legalább 5 lakos élt. A várossá avatás másik feltétele jóval szigorúbb. A helyi önkormányzatokról szóló törvény nem tisztázza a kritériumokat, amelyek alapján az illetékes miniszter útján a köztársasági elnök dönt a státus odaítéléséről. A Belügyminisztérium megfogalmazott ajánlásokat, de ezek nem kerültek jogszabályba, szabad teret hagyva ezzel a politikai alkuknak ben aztán megszületett a területszervezési eljárásról szóló törvény, amelyben már részletesebben szabályozták a folyamatot. Ez alapján a képviselőtestületnek a várossá nyilvánítás kezdeményezésekor részletes értékelésben kell bemutatnia a nagyközség fejlettségét és térségi szerepét. Az értékelést különböző indikátorok súlyozásával egy minisztériumi bizottság végzi, amely összehasonlítja a címre pályázó települést a hasonló nagyságú városokkal, amelyek korábban megkapták a címet. Az indikátorok súlyai ugyanakkor nem nyilvánosak. A bizottság kategorizálja a jelölteket, majd a miniszter hozza meg a döntést arról, kiket terjeszt a köztársasági elnök elé, aki végül odaítéli a városi címet. A városi cím adományozásának rendszere tehát ma is túlpolitizált, és nem teljesen átlátható. Ennek bizonyítéka például, hogy az eljárást a polgármester vagy a helyi képviselő-testület kezdeményezi, a városi cím előnyeinek kiaknázása érdekében. Az alulról érkező politikai nyomás felsőbb politikai szándékkal párosulhat kormányzati szinten, ahol politikai tőke kovácsolására használják fel. Az összes és a sikeres várossá nyilvánítási kezdeményezések száma Magyarországon Darab Év Megjegyzés: az országgyűlési és önkormányzati választások évében nem volt várossá nyilvánítás.
6 434 CSUTORÁS GÁBOR ÁKOS A várossá nyilvánítás tehát Magyarországon nem tisztán statisztikai adatok alapján meghozott döntés, a folyamat politikai alkuknak kiszolgáltatott. Ennek következménye az is, hogy ma a városok egyharmada nem rendelkezik alapvető központi funkciókkal. Egy részük valószínűleg nem kaphatta volna meg a címet, ha azt a valós fejlődés eredményeként ítélték volna oda. Az állam láthatóan így próbál esélyt adni a fejlődési lehetőségekkel bíró települések számára, még akkor is, ha azok nem felelnek meg bizonyos feltételeknek. Mindemellett, a politikusok előszeretettel osztanak városi címeket különösen választások előtt olyan településeknek, amelyek lojalitást mutatnak a kormánypárt felé. Ezek az adatok a szerzők szerint egyértelmű bizonyítékai annak, hogy ma Magyarországon a városi címek kiosztása inkább politikailag, mint statisztikailag megalapozott. A várossá nyilvánítások és az urbanizáció szintje Nyugaton a várossá nyilvánítás valós népességkoncentráció eredménye, tükrözi a fejlődési folyamatokat. A szerzők ezzel szemben kritizálják a magyar rendszert átláthatatlansága és átpolitizáltsága miatt. Felteszik a kérdést, hogy milyen lenne az urbanizáció szintje Magyarországon, és hogyan változott volna az idők során, ha az ország mindig egy állandó (5 fős) küszöbszámot alkalmazott volna a várossá nyilvánításhoz? Adataik azt mutatják, hogy a várossá avatások 1999 és 24 között kismértékben hatottak az ország egészének urbanizációs szintjére. Sőt, az is egyértelműen látszik, hogy a városok 199 óta folyamatosan népességet veszítenek a vidék javára. Az újonnan avatott városokban a népesség növekedésének nagyobb esélye van, ennek hatása mégis elhanyagolható az országos urbanizációs szintre vonatkozóan. A szerzők által bemutatott adatok alapján a külvárosi vonzáskörzet mint földrajzi elhelyezkedés nyilvánvaló növekedési előnyt jelent, függetlenül attól, hogy mikor válik egy település várossá. Ezzel ellentétben, az önmagukban álló városok veszítenek népességükből, vagy nagyon lassan növekednek azon városokhoz képest, amelyek Budapest vonzáskörzetében, esetleg más nagyvárosok vonzáskörzetében helyezkednek el. Összességében a szerzők következtetése az, hogy a várossá nyilvánítás Magyarországon nem volt nagy hatással az urbanizációs trendekre. Vitathatónak tartják, hogy az országnak szüksége van-e több városra, ha azok nem rendelkeznek központi funkciókkal, és a cím megszerzését nem valós fejlődés előzi meg, hanem politikai alkuk. Kijelentik, hogy a legtöbb kelet-európai ország, Magyarországot is beleértve, két évtizeddel a rendszerváltás és évekkel az Európai Unióhoz való csatlakozás után jelentősen elmarad a regionális fejlődésben. Kutatásokat szorgalmaznak a várossá nyilvánítás politikai befolyásoltságának vizsgálatára az európai unió regionális fejlesztési programjainak kontextusában. Kulcsszavak: várossá nyilvánítás, városodás, urbanizáció, Regional Studies.
KISVÁROSOK KÖZÖTT A LEGKISEBBEK. A VÁROSFEJLŐDÉS ATIPIKUS FORMÁI?
Eger, 2015. november 19-20. Az előadás és a tanulmány elkészülését az OTKA (NK 104985) Új térformáló erők és fejlődési pályák Kelet-Európában a 21. század elején kutatási projekt támogatja. KISVÁROSOK
Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy?
A magyar ugaron a XXI. században Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy? Kiss János Péter Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar, Regionális Tudományi Tanszék bacsnyir@vipmail.hu
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2014. december 18-i ülésére
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-012 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE.HU Szám: 02/314-6/2014 E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém
AZ EGSZB ÉS A NYUGAT-BALKÁN
Európai Gazdasági és Szociális Bizottság AZ EGSZB ÉS A NYUGAT-BALKÁN Külkapcsolatok Az EGSZB és a Nyugat-Balkán: kétszintű megközelítés Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) kettős regionális
Népesség és település földrajz
Népesség és település földrajz Népességet jellemző adatok: 1, Népesség szám: - adott évben hányan születtek - adott évben hányan haltak meg - vándorlási különbözet Ezek együttesen adják a tényleges szaporodást
A TERÜLETI EGYENLŐTLENSÉGEK
A TERÜLETI EGYENLŐTLENSÉGEK KIALAKULÁSA Áldorfainé Czabadai Lilla tanársegéd SZIE-GTK RGVI aldorfaine.czabadai.lilla@gtk.szie.hu FOGALMI HÁTTÉR Területi egyenlőtlenség = regionális egyenlőtlenség? A tér
A társadalmi jól-lét regionális különbségei
A társadalmi jól-lét regionális különbségei Dr. Schuchmann Júlia, PhD MRTT XV. Vándorgyűlése Mosonmagyaróvár 2017. október 19-20. Előadás tárgya és céljai A társadalmi jól lét különbségeinek bemutatása
Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.
12.A területfejlesztés és területrendezés jogintézményei és szervei /A területfejlesztés és területrendezés célja és feladata/ Szabályozás: 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről
ÚJ ELEMEK A ROMÁNIAI REGIONÁLIS FEJLŐDÉSBEN
ÚJ ELEMEK A ROMÁNIAI REGIONÁLIS FEJLŐDÉSBEN Dr. TÖRÖK Ibolya Babeş-Bolyai Tudományegyetem Földrajz Kar Magyar Földrajzi Intézet A magyar ugaron a XXI. században 2013. november 9 Tartalom Regionális egyenlőtlenségek
NEMZETI PARLAMENT INDOKOLT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL
Európai Parlament 2014-2019 Jogi Bizottság 21.6.2016 NEMZETI PARLAMENT INDOKOLT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL Tárgy: a litván parlament indokolt véleménye a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében
4. óra: Egyenlőtlen tér a hazai jövedelemegyenlőtlenségi folyamatok vizsgálata
4. óra: Egyenlőtlen tér a hazai jövedelemegyenlőtlenségi folyamatok vizsgálata Tér és társadalom (TGME0405-E) elmélet 2018-2019. tanév A területi fejlődés és a területi egyenlőtlenségek kapcsolata Visszatérés
Kisvárosi mentalitás a várossá válás egyik kulcstényezője?
Kisvárosi mentalitás a várossá válás egyik kulcstényezője? Horeczki Réka MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete Kis- és középvárosok szerepe a területi fejlődésben. MRTT XIV. Vándorgyűlése Nagyvárad, 2016.
Település Regionális gazdaságtan Település- és térségfejlesztés
Település Regionális gazdaságtan Település- és térségfejlesztés Urbánné Malomsoki Mónika Urbanne.Monika@gtk.szie.hu A társadalmi tér mesterségesen létrehozott, eltérő nagyságú alapegysége, amelyben a legfontosabb
1. fejezet. 2. fejezet
Tartalomjegyzék 1. fejezet Nemzet, állam, kisebbség 13 1.1. A nemzetpolitika alapjai 13 1.2. Magyarok kisebbségben 17 1.2.1. A trianoni békeszerződés 17 1.2.2. A két világháború közötti időszak 18 1.2.3.
TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK A TÁRSADALMI GAZDASÁGI FÖLDRAJZ ALAPFOGALMAI
TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK A TÁRSADALMI GAZDASÁGI FÖLDRAJZ ALAPFOGALMAI Geográfia 1.természeti földrajz (amely természettudomány) 2.társadalmi-gazdasági földrajz (amely társadalomtudomány) népességföldrajz
A KRAFT PROJEKT TANULSÁGAI
A KRAFT PROJEKT TANULSÁGAI Gaál Zoltán Kőszeg, 2017. január 21. A TRIPLE HELIX MODELL Egyetemek Kutatóintézetek Kormányzat Üzleti szféra A kutatás módszertana Szakirodalmi áttekintés Dokumentum- és tartalomelemzés
Magyarország lakosságának átrendeződése a szocializmust követően
TÉRSÉGFEJLESZTÉS Magyarország lakosságának átrendeződése a szocializmust követően Az egyes országok lakosságának területi eloszlása szorosan öszszefügg a gazdaság és a politikai szervezet változásaival.
BUDAPESTI MUNKAGAZDASÁGTANI FÜZETEK
BUDAPESTI MUNKAGAZDASÁGTANI FÜZETEK BWP. 2000/5 A külföldi működőtőke-beáramlás hatása a munkaerő-piac regionális különbségeire Magyarországon FAZEKAS KÁROLY Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi
MEGMARADÓ HELYZETI ELŐNY? NAGYVÁROSAINK EGY KOLTAI ZOLTÁN, PTE KPVK. Áramlások a térgazdaságban Kecskemét, október
MEGMARADÓ HELYZETI ELŐNY? NAGYVÁROSAINK EGY VÁLLALATI PIACKUTATÁS TÜKRÉBEN KOLTAI ZOLTÁN, PTE KPVK A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XVI. VÁNDORGYŰLÉSE Áramlások a térgazdaságban Kecskemét, 2018.
Regionális gazdaságtan Település- és térségfejlesztés. Urbánné Malomsoki Mónika
Regionális gazdaságtan Település- és térségfejlesztés Urbánné Malomsoki Mónika Urbanne.Monika@gtk.szie.hu Település A társadalmi tér mesterségesen létrehozott, eltérő nagyságú alapegysége, amelyben a legfontosabb
Önkormányzatok és helyi fejlesztés
Önkormányzatok és helyi fejlesztés Mezei Cecília tudományos munkatárs MTA KRTK RKI DTO Helyi fejlesztés, MRTT XII. Vándorgyűlése Veszprém, 2014. november 27 28. 2 Alulról építkező fejlesztés A top down
TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015
TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015 1.1. Európa általános természetföldrajzi képe Ismertesse a nagytájak felszínformáit, földtörténeti múltjukat Támassza alá példákkal a geológiai
Állami kereskedelempolitika alulnézetből a fogyasztók marginalizációja és új függőségi viszonyok a vidéki terekben
Állami kereskedelempolitika alulnézetből a fogyasztók marginalizációja és új függőségi viszonyok a vidéki terekben Nagy Erika MTA KRTK RKI, Békéscsaba A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XVI. VÁNDORGYŰLÉSE,
Regionális gazdaságtan Település- és térségfejlesztés. Urbánné Malomsoki Mónika
Regionális gazdaságtan Település- és térségfejlesztés Urbánné Malomsoki Mónika Urbanne.Monika@gtk.szie.hu Település A társadalmi tér mesterségesen létrehozott, eltérő nagyságú alapegysége, amelyben a legfontosabb
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2015. november 25.-i ülésére Nyílt ülésen
Az önkormányzatoktól a járási hivatalokhoz kerülő feladat- és hatáskörök
Az önkormányzatoktól a járási hivatalokhoz kerülő feladat- és hatáskörök Dr. KÁKAI László Habil. Egyetemi docens Pécs, 2014. október 16. A területi közigazgatás átalakítása a Jó Állam születése A Kormány
GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer
GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A NUTS rendszer Nomenclature of Territorial Units for Statistics Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek elejétől létezik, kizárólag
Magyarország térszerkezeti kihívásai és a megyei területfejlesztés. Szabó Pál PhD. docens Regionális Tudományi Tanszék ELTE, Budapest
Magyarország térszerkezeti kihívásai és a megyei területfejlesztés Szabó Pál PhD. docens Regionális Tudományi Tanszék ELTE, Budapest Felépítés 1) Melyek Magyarország főbb térszerkezeti jellemzői? 2) Melyik
A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XV. VÁNDORGYŰLÉSE
A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XV. VÁNDORGYŰLÉSE DUALITÁSOK A REGIONÁLIS TUDOMÁNYBAN Laki Ildikó PhD, főiskolai docens (SZTE JGYPK): A magyarországi fogyatékossággal élő emberek területi megoszlása
A várossá nyilvánítások helye a hazai urbanizációban
A várossá nyilvánítások helye a hazai urbanizációban Gondolatok és kérdések az elmúlt negyedszázad várossá nyilvánításainak tükrében Dr. Trócsányi András Lajosmizse, 2016. május 6. Változó városfogalmak
Az agglomerációs előnyök és a technológiai közelség befolyása a vállalatok túlélésére Magyarország, mint átmeneti gazdaság esete
Az agglomerációs előnyök és a technológiai közelség befolyása a vállalatok túlélésére Magyarország, mint átmeneti gazdaság esete Elekes Zoltán Juhász Sándor Lengyel Balázs MRTT Eger, 20/11/2015 Előadás
GENDER-ASPEKTUSOK A TERÜLETFEJLESZTÉSBEN? KIEGYENSÚLYOZATLAN NEMI ARÁNYOK
GENDER-ASPEKTUSOK A TERÜLETFEJLESZTÉSBEN? KIEGYENSÚLYOZATLAN NEMI ARÁNYOK AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓBAN Timár Judit Velkey Gábor Nagy Terézia Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja A Magyar
A vándorlási folyamatok elemzésének kérdései
A vándorlási folyamatok elemzésének kérdései Széchenyi István Egyetem, Regionális és Gazdaságtudományi Doktori Iskola MRTT Vándorgyűlés Nagyvárad, 2016. szeptember 15-16. Migráció és városfejlődés Városfejlődés
A fenntartható jóléti állam gazdaságtani alapjai
A fenntartható jóléti állam gazdaságtani alapjai Posta Ádám István PhD hallgató, demonstrátor SZTE Gazdaságtudományi Kar SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Alapfogalmak Fenntarthatóság Jólét Jóléti
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr.
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. JANUÁR 2013. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.851 álláskereső szerepelt,
3. Társadalmi egyenlőtlenségek, társadalmi kirekesztés, társadalmi befogadás
3. Társadalmi egyenlőtlenségek, társadalmi kirekesztés, társadalmi befogadás 1. Társadalmi egyenlőtlenségek Fogalma: az egyének, családok és más társadalmi kategóriák helyzete a társadalomban jelentős
JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam
JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM 7. évfolyam A szilárd Föld anyagai és Földrajzi övezetesség alapjai Gazdasági alapismeretek Afrika és Amerika földrajza Környezetünk
TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/
Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment
Demográfiai és munkaerő-piaci helyzetkép vidéken. Lipták Katalin
Demográfiai és munkaerő-piaci helyzetkép vidéken Lipták Katalin Ph.D., dr.jur., egyetemi adjunktus, Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet, liptak.katalin@uni-miskolc.hu
HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS Településfejlesztési koncepciója
Egyeztetési dokum entáció: 2015. május 26. HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS Településfejlesztési koncepciója Készült a Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának megbízásából 2015. május C Í V I S T E R V VÁROSTERVEZŐ
Területi progresszió vagy regresszió?
Területi progresszió vagy regresszió? Területi egyenlőtlenségek a területfejlesztési politikában Balogh Péter (doktorjelölt, BCE Szociológia és Társadalompolitika Intézet) Magyar Szociológiai Társaság
Az ingázás és az iskolázottság kapcsolatának vizsgálata Magyarország határmenti területein 2011-ben
Kecskemét, 2018. október 18 19. Az ingázás és az iskolázottság kapcsolatának vizsgálata Magyarország határmenti területein 2011-ben Előadók: Papp István, PhD-hallgató Apáti Norbert, PhD-hallgató Debreceni
KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, Március 20. Partnerség és fenntarthatóság
KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, 2008. Március 20. Partnerség és fenntarthatóság Dr. Szegvári Péter c. egyetemi docens A regionális politika szakaszai
Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában. Fábián Zsófia KSH
Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában Fábián Zsófia KSH A vizsgálat célja Európa egyes térségei eltérő természeti, társadalmi és gazdasági adottságokkal rendelkeznek. Különböző történelmi
A hazai hátrányos helyzetű kistérségek/járások főbb térgazdasági összefüggései
Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet A hazai hátrányos helyzetű kistérségek/járások főbb térgazdasági összefüggései Készítette: Némediné Dr. Kollár Kitti,
Finanszírozási lehetőségek közvetlen brüsszeli források
Finanszírozási lehetőségek közvetlen brüsszeli források Energiahatékonyság finanszírozása műhelyfoglalkozás I. Miskolc, 2019. április 16. Tisza Orsolya vezető projektmenedzser BEVEZETÉS Uniós finanszírozás
Az Európai Unió kohéziós politikája. Pelle Anita Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar
Az Európai Unió kohéziós politikája Pelle Anita Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Kohéziós politika az elnevezés néhány év óta használatos korábban: regionális politika, strukturális politika
EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR
A nemzeti, az uniós és a globális nemzetközi intézményrendszer (az államtudományi és közigazgatási szempontból) 1. Az államtudomány fogalma. Az állam fogalmának alakulása kezdetektől napjainkig. 2. Az
A falusi életkörülmények területi típusai Magyarországon*
TANULMÁNYOK DR. ENYEDI GYÖRGY A falusi életkörülmények területi típusai Magyarországon* A magyar területfejlesztési politikának egyik sarkalatos célja az ország különböző területein élő népesség életkörülményeinek
Az európai térszerkezet változásai. Topa Zoltán PhD hallgató
Az európai térszerkezet változásai Topa Zoltán PhD hallgató Topa.zoltan.szie@gmail.com Mi a térszerkezet? Egy ország gazdaság és társadalmi folyamatainak térbeli kerete Intézmények rendszere, települések
A vidékfejlesztés területi és közigazgatási aspektusai a magyar és a svájci tapasztalatok tükrében
A vidékfejlesztés területi és közigazgatási aspektusai a magyar és a svájci tapasztalatok tükrében Finta István Ph.D. MTA KRTK Vidékfejlesztési sajátosságok, adaptálható megoldások a svájci vidékfejlesztési
A rendszerparadigma GYŐRFFY DÓRA KORNAI JÁNOS ÉLETMŰVE KURZUS DECEMBER 3.
A rendszerparadigma GYŐRFFY DÓRA KORNAI JÁNOS ÉLETMŰVE KURZUS 2018. DECEMBER 3. Az előadás szerkezete Mit jelent a rendszerparadigma? Szocializmus vs kapitalizmus A nyugati civilizáció fejlődésének fő
Szegénynek nevezzük az osztálytagolódás legalsó szintjén lévő, az alapvető szükségletek kielégítéséhez szükséges tényezők hiányában élő embereket.
A SZEGÉNYSÉG Szegénynek nevezzük az osztálytagolódás legalsó szintjén lévő, az alapvető szükségletek kielégítéséhez szükséges tényezők hiányában élő embereket. Szegénység térkép a világról 1889 - Charles
Online tartalmak konzorciumi beszerzése
Online tartalmak konzorciumi beszerzése Lencsés Ákos Sütő Péter 2018. október 10. A konzorciumi beszerzés szempontjai könyvtári oldalról A konzorciumalapítás szempontja lehet: földrajzi elhelyezkedés;
Településhálózati kapcsolatrendszerek
Nemzedékek találkozása I. Regionális Tudományi Posztdoktori Konferencia Szeged, 2010. április 15. Településhálózati kapcsolatrendszerek BARÁTH GABRIELLA, PhD tudományos munkatárs MTA RKK NYUTI Közép-dunántúli
Település- és térségfejlesztés 2016/17. őszi félév Regionális gazdaságtan, BKH nappali
Település- és térségfejlesztés 2016/17. őszi félév Regionális gazdaságtan, BKH nappali Urbánné Malomsoki Mónika Urbanne.Monika@gtk.szie.hu Területfejlesztés A területfejlesztés az országra, valamint térségeire
Válság, élénkítő csomag és migráció Kínában
Kínai álom - kínai valóság PPKE BTK Budapest 2014. november 22. Válság, élénkítő csomag és migráció Kínában Csanádi Mária (MTA KRTK) Nie Zihan (BNU SEBA) Li Shi (BNU SEBA) Kérdések és hipotézisek Kérdések:
III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI
III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI 1 Jogalap Leírás Eljárási szabályok 1 14. cikk Általános gazdasági érdekű szolgáltatások 15. cikk (3) Hozzáférés az uniós intézmények dokumentumaihoz
Európa jövője: lehetséges forgatókönyvek. Perger István képviseletvezető-helyettes Európai Bizottság Magyarországi Képviselete
Európa jövője: lehetséges forgatókönyvek Perger István képviseletvezető-helyettes Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Az Európai Unió kihívásai Demográfiai kihívások Európa gazdasági súlyát illetően
MIGRÁCIÓ ÉS MUNKAERŐPIAC, 2015
MIGRÁCIÓ ÉS MUNKAERŐPIAC, 2015 dr. Teperics Károly Debreceni Egyetem TTK Földtudományi Tanszékcsoport AZ EURÓPÁBA IRÁNYULÓ ÉS 2015-TŐL FELGYORSULT MIGRÁCIÓ TÉNYEZŐI, IRÁNYAI ÉS KILÁTÁSAI A Magyar Tudományos
Hogyan mérhető a regionális gazdasági integráció a határon átnyúló várostérségekben? Javaslatok egy közép-európai mérési módszertanra*
A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XII. VÁNDORGYŰLÉSE Helyi fejlesztés Veszprém, 2014. november 27 28. Pannon Egyetem, Gazdaságtudományi Kar Hogyan mérhető a regionális gazdasági integráció a határon
Fejlődés és növekedés regionális dimenzióban II. A növekedés tényezői Növekedés mennyiségi változás mérőszámokkal jellemezhető (összevont mérőszám: GD
A termelési tényezők regionális mobilitása Regionális gazdaságtan 2007/2008. tanév Fejlődés és növekedés regionális dimenzióban I. A regionális gazdaság fejlődése minőségi feltételek változása versenyképesség
ZA6587. Flash Eurobarometer 423 (Citizens Awareness and Perceptions of EU Regional Policy, wave 4) Country Questionnaire Hungary
ZA87 Flash Eurobarometer (Citizens Awareness and Perceptions of EU Regional Policy, wave ) Country Questionnaire Hungary FL - Citizens' awareness and perception of EU regional policy HU D Hány éves Ön?
Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16.
Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16. A definíció hiánya Dilemma: - a szuverén állam ismeri/dönti el - az identitásválasztás szabadsága Az ET Parlamenti Közgyűlésének 1201 (1993) sz. ajánlása:
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk PRIORITÁSTENGELY 1. Térségi a foglalkoztatási helyzet javítása
Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK
Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK (I) A pénzügyi integráció hozadékai a világgazdaságban: Empirikus tapasztalatok, 1970 2002.................................... 13 (1)
Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás
Az államigazgatás Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás A., Központi államigazgatás I. A kormány miniszterelnökből és miniszterekből áll 1. A kormány megalakulása a., a választások után
Előz et es t ájékoztat ási d okumen táció
K á n t o r j á n o s i K ö z s é g T e l e p ü l é s f e j l e s z t é s i k o n c e p c i ó j á n a k k é s z í t é s é h e z Előz et es t ájékoztat ási d okumen táció Kon cepció készít éséről Tervező:
Tudatos térhasználat város és vidékfejlesztés
Tudatos térhasználat város és vidékfejlesztés közösen Schwertner János MRTT Vándorgyűlés Mosonmagyaróvár 2017. október 20. Helyi gazdaságfejlesztési esélyek felmérése vizsgálatok tapasztalatai A Kistérségek
TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS
TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS Az ember a megszerzett földdarabon igyekszik megfelelő körülményeket teremteni magának, családjának, közösségének. Amíg az építési szándékát megvalósítja, számos feltételt
Prof. Dr. Szirmai Viktória Az európai és a magyar nagyvárosi térségek társadalmi átalakulása: a középosztály térfoglalásai.
Prof. Dr. Szirmai Viktória Az európai és a magyar nagyvárosi térségek társadalmi átalakulása: a középosztály térfoglalásai. Kodolányi János Egyetem, tanszékvezető egyetemi tanár MTA TK Szociológiai Intézet,
TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL A KONVERGENCIA RÉGIÓBAN ÁROP - 1.A.3. - 2014 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL A KONVERGENCIA RÉGIÓBAN ÁROP - 1.A.3. - 2014 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ESÉLYT MINDENKINEK SZAKMAI PROGRAM MARCALI, 2015.05.08.
Szuburbanizációs folyamatok és az ingázás társadalmi összefüggései a magyar nagyváros térségekben
Szuburbanizációs folyamatok és az ingázás társadalmi összefüggései a magyar nagyváros térségekben Dr. Schuchmann Júlia PhD Tomori Pál Főiskola MRTT Vándorgyűlés, Kecskemét 2018.10.18-19. "A kutatás az
A válság hatása a budapesti agglomeráció társadalmi-gazdasági folyamataira
Dr. Váradi Monika Dr. Hamar Anna Dr. Koós Bálint A válság hatása a budapesti agglomeráció társadalmi-gazdasági folyamataira Budapest, 2012. április 26. MTA KRTK Fogalmi keretek Szuburbanizáció egy átfogó
Az integrációs folyamat modellje és a volt SZU területéről érkező bevándorlók Washington Államban
Az integrációs folyamat modellje és a volt SZU területéről érkező bevándorlók Washington Államban V. Magyar Földrajzi Konferencia Pécs, 2010 november 4-6. Molnár Judit PhD Miskolci Egyetem & University
Területi különbségek kialakulásának főbb összefüggései
Területi különbségek kialakulásának főbb összefüggései,,a siker fenntartásáért nap, mint nap meg kell küzdeni csak a hanyatlás megy magától (Enyedi, 1998) Dr. Káposzta József A TERÜLETI KÜLÖNBSÉG TEOLÓGIAI
Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév
Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév Tantárgy: Történelem Osztály: 13/A, 13/B, 13/C Budapest, 2013. január Történelem érettségi szóbeli tételsor (középszint 13/A; 13/B; 13/C) 2012-2013 I./1. Gazdaság,
Az egészségügyi és gazdasági indikátorok összefüggéseinek vizsgálata Magyarországon
Az egészségügyi és gazdasági indikátorok összefüggéseinek vizsgálata Magyarországon Készítette: Bakos Izabella Mária SZIE-GTK Enyedi György RTDI PhD-hallgató Kutatási téma Az egészségügyi állapot (lakosság
A társadalom, mint erőforrás és kockázat I. és II. (előadás + gyakorlat)
TÓTH ANTAL EKF TTK Földrajz Tanszék A társadalom, mint erőforrás és kockázat I. és II. (előadás + gyakorlat) Alkalmazható természettudományok oktatása a tudásalapú társadalomban TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0038
A turizmus szerepe a Mátravidéken
gazdálkodás 53. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 460 A turizmus szerepe a vidéken DÁVID LÓRÁNT TÓTH GÉZA Kulcsszavak: turizmus,, idegenforgalmi statisztika. ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK A településeinek
ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA
ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA HELYI GAZDASÁG ÉS AZ ÖNKORMÁNYZATOK DR. PÁL VIKTOR, ADJUNKTUS
A törvényességi felügyeleti tevékenység tapasztalatai Hajdú-Bihar megyében (2012. január március 31.)
A törvényességi felügyeleti tevékenység tapasztalatai Hajdú-Bihar megyében (2012. január 1. - 2013. március 31.) Hajdú-Bihar megye 20 város 1 megyei jogú város 11 nagyközség 50 község 1 megyei önkormányzati
A turizmus rendszere 6. p-marketing
A turizmus rendszere 6. A turizmus hatásai Dr. Piskóti István Marketing Intézet 1 p-marketing 2. 1. 3. 4. 5. Tata Szeged Sopron Debrecen Gyula 6. 7. 8. 9. 10. Esztergom Hollókő Székesfehérvár Visegrád
Térségtípusok az Európai Unió területi rendszerében és kohéziós politikájában. Igari András - Szabó Pál ELTE Regionális Tudományi Tanszék Budapest
Térségtípusok az Európai Unió területi rendszerében és kohéziós politikájában Igari András - Szabó Pál ELTE Regionális Tudományi Tanszék Budapest Térségtípus - térség (területi egység): táj és körzet,
KULTURÁLIS VIDÉKFEJLESZTÉS, A KISTELEPÜLÉSEK KULTURÁLIS SZOLGÁLTATÁSAI A MEGYEI HÁLÓZAT SZOLGÁLTATÁSAINAK ELÉRÉSÉVEL
KULTURÁLIS VIDÉKFEJLESZTÉS, A KISTELEPÜLÉSEK KULTURÁLIS SZOLGÁLTATÁSAI A MEGYEI HÁLÓZAT SZOLGÁLTATÁSAINAK ELÉRÉSÉVEL Tóth Máté OSZK Könyvtári Intézet toth.mate@oszk.hu Távolság = hátrányos helyzet? A település
Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának Képviselőtestülete. 5/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelete
Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelete A civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjéről szóló 55/2004.
AZ EURÓPAI UNIÓ KOHÉZIÓS POLITIKÁJÁNAK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI KÜLÖNBSÉGEK ALAKULÁSÁRA
AZ EURÓPAI UNIÓ KOHÉZIÓS POLITIKÁJÁNAK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI KÜLÖNBSÉGEK ALAKULÁSÁRA Zsúgyel János egyetemi adjunktus Európa Gazdaságtana Intézet Az Európai Unió regionális politikájának történeti
256/2015. SZ. ELŐTERJESZTÉS BORÍTÓLAPJA Pest Megye Önálló NUTS 2 Régióvá Válásának Kezdeményezése
256/2015. SZ. ELŐTERJESZTÉS BORÍTÓLAPJA Pest Megye Önálló NUTS 2 Régióvá Válásának Kezdeményezése 1. Előterjesztő megnevezése, szavazati arány, nyilvánosság (aláírás 1. pont): Előterjesztő Szavazati arány
Migrációs trendek társadalmi-demográfiai kontextusban és regionális összefüggésben
Migrációs trendek társadalmi-demográfiai kontextusban és regionális összefüggésben GÖDRI Irén SOLTÉSZ Béla Migráció, munkapiac és demográfia Magyarországon a SEEMIG projekt főbb eredményei Budapest, 2014.
Tóth József helye a magyar földrajz Pantheonjában. A geográfus útjai Tóth József Emlékkonferencia, Pécs, Kocsis Károly
Tóth József helye a magyar földrajz Pantheonjában A geográfus útjai Tóth József Emlékkonferencia, Pécs, 2014.03.18. Kocsis Károly Tóth József életpályájának tagolása legfontosabb munkahelyei szerint
ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010
ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010 I. Témakör: Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1. Gazdasági változások az Anjouk idején. Mutassa be Károly Róbert gazdaságpolitikájának főbb tényezőit! Tárja fel
A területfejlesztés és politika tartalma, tárgya és célja
A területfejlesztés és politika tartalma, tárgya és célja 1. elıadás Regionális politika egyetemi tanár Politika és fejlesztés gyakorisága (Google keresı program 2005.02.07.) regionális politika 12900
STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42
2015. március Tartalom A GAZDASÁGI FOLYAMATOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 VI. évfolyam 42. szám Bevezető...2 Összefoglalás...3 Gazdasági fejlettség, a gazdaság ágazati szerkezete...5
KÖZÖSSÉG ÁLTAL IRÁNYÍTOTT HELYI FEJLESZTÉS
KÖZÖSSÉG ÁLTAL IRÁNYÍTOTT HELYI FEJLESZTÉS HORVÁTH CSILLA OSZTÁLYVEZETŐ NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG STRATÉGIAI TERVEZÉSI ÉS ÉRTÉKELÉSI
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. alapcélja koordinációs
A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2014.11.25.)
EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2014.11.25. C(2014) 9048 final A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2014.11.25.) a Bizottság főigazgatói, valamint a szervezetek vagy önfoglalkoztató személyek közötti megbeszélésekről
***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA
Európai Parlament 2014-2019 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 23.10.2018 EP-PE_TC1-COD(2018)0265 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely első olvasatban 2018. október 23-án került
A turizmus hatásai. A turizmus rendszere 6. előadás. Prof. Dr. Piskóti István intézetigazgató TUDÁS A SIKERHEZ MARKETING ÉS TURIZMUS INTÉZET
A turizmus hatásai A turizmus rendszere 6. előadás Prof. Dr. Piskóti István intézetigazgató π-marketing π-marketing 1 1. 2. 3. 4. 5. Lisszabon Moszkva Amszterdam Brüsszel Vaduz 6. 7. 8. 9. 10. Prága Varsó
A változatos NUTS rendszer
Nomenclature of Territorial Units for Statistics GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A változatos NUTS rendszer Péli László RGVI Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek
Az érdekérvényesítés határai A V4 hatalmi képességeiről
Az érdekérvényesítés határai A V4 hatalmi képességeiről Dr. Tálas Péter Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont Budapest, 2017. május 24. Az előadás vázlatpontjai A V4 együttműködés