OLVASNI JÓ. Könyvbemutatók a Sajó Sándor Emlékévben
|
|
- Áron Pataki
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 OLVASNI JÓ Könyvbemutatók a Sajó Sándor Emlékévben Költőnk születésének 150. évfordulója alkalmat szült, sőt kötelezővé tette számunkra, hogy költeményeit eljuttassuk az olvasókhoz, hogy életét és költészetét mind szélesebb körben megismertessük. Halála óta, főleg 1945 után persona non grata lett szeretett magyar hazájában, pontosabban abban, ami abból megmaradt és amit abból kiszakítottak Trianonban és Párizsban. Csak 1989 után nagyjából egy évtizeddel kezdődött élesztgetése, visszaszerettetésének kísérlete. Nagyobb lökést erre a Palóc Társaság és az ITÁSZ közös emléktábla-avatása adott ipolysági szülőháza falán 2000-ben. Akkortól kezdődően ugyancsak a Palóc Társaság által évente megrendezett a Magyarnak lenni: nagy s szent akarat című magyar vers ünnepe, a magyarságversek szemléje igyekezett ébren tartani élesztgetését s ez 2008-ban mellszobrának felavatásával sikerült. A versmondó versenyek hozadéka lett az, hogy nyilvánvalóvá vált, kevés Sajó-költeményhez lehet hozzáférni, hiszen 45 után csak két válogatott kötet látott napvilágot (Nem akarok gyáva csendet, Ménrót Kiadó, és Magyarnak lenni, Lilium Aurum, 2006), tehát szükség van összes költeményeinek kiadására ben a Palóc Társasági Könyvek (PTK) sorozat 5. köteteként jelent meg a Szép szülőföldem Felvidék (Siker x Bt.) háromszáz példányban, amely nagyobbrészt vetélkedők, versmondó versenyek díjaként került az olvasókhoz ban ennek javított változata jelent meg újból (Biro Family Kiadó és Nyomda) és egy vékony kötet is Magyarnak születtem címmel, melyből Sajó Sándor életét és munkásságát ismerhetjük meg. A Szép szülőföldem, Felvidék mindazokat a verseket tartalmazza, amely versek a költő életében kötetekben megjelentek (Fiatal szívvel, 1898, Útközben, 1904, Gordonka, 1910, Tegnaptól holnapig, 1920, Magyar versek, 1922, Muzsikaszó, 1925, Gyertyaláng, 1930, Válogatott költeményei, 1937). Tehát hiányoznak belőle azok a Sajó-költemények, amelyek itt-ott lapokban jelentek meg. Ezek összegyűjtése és megjelentetése a jövő egyik feladata lesz A másik kötet, a Magyarnak születtem tartalmazza Pintér Jenő (Előszó) és dr. Bartha József írását (Sajó Sándor, a költő), amely a Magyar Középiskolai Tanárok Nemzeti Szövetségének kiadásában jelent meg Budapesten 1937-ben, továbbá Tóth József tanulmányát (Sajó Sándor), amely Krautvig István könyvnyomdájában jelent meg ugyancsak Budapesten 1934-ben, valamint Szarka Emese tanulmányát (Egy elfeledett pedagógus, Sajó Sándor), amely a PTK sorozat első kötetében (Sajó Sándor, a honszerető költő és pedagógus) látott napvilágot a Sikerx Bt. gondozásában. A kötetek megjelenését támogatók voltak : IPOLY Mezőgazdasági Szövetkezet Ipolybalog, Ipolynyék, Ipolyhídvég, Szécsénykovácsi Önkormányzata, Balassagyarmat és Veresegyház Polgármesteri Hivatala, Rákóczi Szövetség, Magyar-Osztrák-Bajor Társaság, Hegyvidéki Trianon Harangja Társaság, Opifex Kft., Kuzma Zoltán lukanényei polgármester, Tandel László agrármérnök Nagycsalomja, ifj. Tandel László Singapure, Varga Gábor vállalkozó Ipolybalog. Köszönjük a nagylelkű segítséget, amellyel támogatják a Palóc Társaság magyar nemzeti műveltséget ápoló és fejlesztő tevékenységét.
2 1. JÓZSA JUDIT GALÉRIA Budapest szívében (V. kerület) rengeteg látnivaló akad. Bámészkodó és pénzüket szóró turisták nyüzsögnek utcáin, boltokban, vendéglőkben, Madách londoni színe napjainkban. Van egy csendesebb hely is, ami látványban cseppet sem alábbvaló. Sugárzásában fényesebb, szellemében tündöklőbb. Ez a Józsa Judit Galéria a Városház utcában. Kiállítás-helyiség és szellemi műhely is. Itt a magyar nép lelke, az alkotó művész lelkisége tölti meg a teret. Ki ide belép, a művészet szentélyébe lép, erőt kap és hittel feltöltődve távozik. Judit napján, december 10-én nyílt meg öt éve. Tulajdonosa az erdélyi Korondról származó Józsa Judit kerámiaszobrász, a Magyar Kultúra Lovagja, mellesleg a Palóc Társaság Tiszteletbeli Tagja. A galéria kiállító-helyiség és szellemi műhely is írtuk az imént. A kerámiaszobrász alkotásai itt tekinthetők meg, napjainkban éppen a Mária, a magyarok Boldogasszonya című. A galéria mint szellemi műhely fő célja olvasható a honlapján az igényes, minőségi, színvonalas, értéket képviselő, magyar képző-, ipar- és népművészeti alkotók és alkotásaik bemutatása, árusítása is. Ugyanakkor a galériában az Európa-szerte ismert és elismert, csak Korondon, a családi portán kapható, Józsa-kerámiákat is árusítják. Kézjeggyel ellátott, zöld vagy kék színben, fehér alapon kék díszítéssel, illetve sárga-barna-zöld színekben pompázó, eredeti korondi kerámiáiból válogathatnak a galériába látogatók, hogy otthonaikat a hagyományos erdélyi motívumokkal díszített, színes vázák, korsók, csészék, csuprok, tálak, tányérok szebbé varázsolják. Ebben a művészet szentélyében került sor az első fővárosi könyvbemutatóra szeptember 6-án. A bemutató díszletét a Boldogasszony-kerámiaszobrok adták. Fennköltség és csodálat lengte be a termet. Szobrok és költemények bűvölete. A könyveket Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke mutatta be. A kötetek megjelentetésének és magának az emlékévnek is az az üzenete, hogy végre Sajó Sándor költészete és pedagógiai munkássága is áttörje a hallgatás falát, a köztudatba kerüljön, a hazafias magyar költészetben megkerülhetetlen legyen! Az est elején a Felvidéki Himnusz (MIHI), közepén a Magyar ének 1919-ben (Kárpátia), végén a Magyarnak lenni (Végvár) c. Sajó-költemények hangzottak el felvételről. Sajó néhány költeményét Virág Apollónia versmondó mondta el. A középiskolás Apollónia az ipolysági versmondó verseny egyik helyezettje volt, a Sajó-versek lelkes és átélt előadója. Bár Budapest egyik középiskolájának diákja, erdélyinek vallja magát, akárcsak családja, így Sajóval együtt a szülőföldhöz való hűség hordozói, rokonlelkek. A könyvajánlás (dedikálás) és a szerény vendéglátás (almalekváros palóc bukta) is elnyerte a résztvevők tetszését. Gyertyaszentelő Boldogasszony Nagyboldogasszony
3 Sarlós Boldogasszony Gyümölcsoltó Boldogasszony A résztvevők csoportja
4 A galéria egy része Z. Urbán Aladár és Józsa Judit Könyvajánlás
5 2. ATTILA NAGYKIRÁLY HOTEL Budapest Csillaghegynek nevezett III. kerületében van egy családi házból szállóvá varázsolt épület, amelyben lázas munka folyik a magyarság szellemi gyarapodása, a múlt értékeinek megőrzése és továbbéltetése végett. Csak egy ugrás ide a Duna kelet felé, délre a belváros, északra a Dunakanyar, nyugatra a budai hegyek, ki-ki kedvére rándulhat erre vagy arra. Jól teszi az is, aki helyben marad: időről időre, rendszeresen összejövetelt tart itt a Baráti kör, kitűnő előadók figyelemfelkeltő előadásai, eszmecserék sorsdöntő kérdésekről, filmvetítések stb. színesítik a kínálatot. És van még egy nevezetessége a szállónak: udvarán Horthy Miklós kormányzó úr szobra, ünnepségek helyszíne. A főváros budai oldalán talán az egyetlen hely és szobor, ahol tisztelik és ápolják emlékét. Itt, ennek a szállónak Horthy termében zajlott az évadkezdő rendezvény, a Palóc Társasági Könyvek 10. kötetének (Magyarnak születtem) és 11. kötetének (Szép szülőföldem, Felvidék) bemutatása október 3-án. A megjelenteket a szálló tulajdonosa, vitéz lovag Bárdosi Ferenc ezredes üdvözölte, majd felcsendült a Felvidéki Himnusz (Szép hazám, Felvidék). Sajó Sándor életéről és költészetéről Cságoly Péterfia Béla, a Szózat c. világhálós keresztény, konzervatív, irodalmi és társadalomkritikai folyóirat főszerkesztője értekezett. Sajó verseiből egy csokrot nyújtott át a hallgatóságnak Virág Apollónia középiskolás versmondó. A könyvsorozatot szerkesztő Z. Urbán Aladár a könyvek szerkesztéséről beszélt, kiemelve annak jelentőségét, hogy a feledésre ítélt költő túlélte kirekesztőit, a Palóc Társaságnak is köszönhetően egyre többekhez jut el neve, híre, fiatalok olvassák és tanulják meg verseit. Szükség lett egy olyan kötet kiadására, amelyből megismerhető a költő mint ember, pályafutása és költészetének valódi értéke. Ez a kötet a Magyarnak születtem. A vaskos másik kötet Sajó költeményeit tartalmazza, immár második kiadásban. A kötetek megjelentetésének és magának az emlékévnek is az az üzenete, hogy végre Sajó Sándor költészete és pedagógiai munkássága is áttörje a hallgatás falát, a köztudatba kerüljön, a hazafias magyar költészetben megkerülhetetlen legyen! Közben és a könyvbemutató végén elhangzott három megzenésített Sajó-költemény Szakács Gábor ( Örök bánat), a Kárpátia (Magyar ének 1919-ben) és a Végvár együttes (Magyarnak lenni) előadásában. Néhányan egy-egy Sajó-könyvvel vitték magukkal a könyvbemutatón hallottakat
6 Az Attila Hotel A kormányzó szobra
7 Az emlékező, Virág Apollónia és Bárdosi Ferenc Cságoly Péterfia Béla előadás közben
8 3. SASHALMI KÖNYVTÁR A 35 éves Krúdy Gyula Irodalmi Kör és a Palóc Társaság közötti együttműködés majd két évtizedes múltra tekinthet vissza. Ennek fő tengelye Krúdy Gyula emlékének ápolása az Ipoly mentén, nem túlzás az sem, ha azt írjuk, hogy a Felvidéken, hiszen a szécsénykovácsi őszi emléknapon kívül sehol máshol tájainkon nem emlékeznek a nagy magyar íróra. A Krúdy Kör titkára a megalakulás óta Kanizsa József költő, író, a Magyar Kultúra Lovagja, Kőbánya díszpolgára, a Palóc Társaság Tiszteletbeli Tagja, aki fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy Krúdy és a nevét viselő kör irodalmárainak művei minél többekhez jussanak el valamint azon, hogy az Ipoly határfolyó ne elválassza, hanem összekösse a két partján élő művészeket és általában a magyar embereket. Kanizsa Józsefnek köszönhető az is, hogy immár másodszor szervezett bemutatkozási lehetőséget a Budapest XVI. kerületében, Rákospalotán, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár égisze alatt működő sashalmi könyvtárban október 4-én. Az est házigazdája M. Jankó János helyi költő volt. Az est első részében Kanizsa József bemutatta Sárkány Gyula festőművészt, akinek képei díszítették a könyvtár termeit. A második rész volt a Sajó-est. Ezen a beszélgetést vezető Kanizsa József Z. Urbán Aladár sokoldalúságát ecsetelte, kiemelve belőle a Sajó Sándor élesztését szolgáló tetteket. A két kötet szerkesztője ismertette a könyvek megjelentetésének indokait, tartalmát és azt az olvasói igényt, amely az utóbbi években megemelkedett, következményeként a Palóc Társaság Sajó Sándor emlékét népszerűsítő tevékenységének is. Zenei aláfestésként Németh Nyiba Sándor saját dalköltését adta elő, Virág Apollónia, M. Jankó János és Újvári Ferenc pedig Sajó Sándor költeményeiből mondott el néhányat. Német Nyiba Sándor
9 Az est közönsége A közreműködők
10 4. MADÁCH IMRE VÁROSI KÖNYVTÁR A balassagyarmati Madách Imre Városi Könyvtár kedvelt helye a város polgárainak, mert a gazdag könyvtárkészletből kedvükre válogathatnak, kellemes termekben lapozhatják fel a sajtótermékeket, érdeklődésükre számot tartó előadásokat hallgathatnak, bepillantást nyerhetnek az írók, költők, művészek világába Gyakran tartanak benne író-olvasó találkozókat, könyvbemutatókat, irodalmi esteket. Egyszóval pezsgő élet folyik a Madáchban. Igazgatója, Hoffmann Erzsébet a Sajó Sándor Emlékév kapcsán és értesülve a Sajó-kötetek megjelenéséről könyvbemutatót szervezett október 11-én. A rendezvényre szép számmal érkeztek a balassagyarmatiak. Bevezetőül Hlavács Réka ipolybalogi nyolcadikos tanuló éneke Magyarország az én kedves szép hazám köszöntötte a megjelenteket. Az elért hangulat tovább fokozódott a műsor szerkesztőjének hála, aki a Madách-díjas Csábi István előadóművész volt. Egymás után hangzottak el Sajó költeményei Csallóné Majoros Erzsébet ugyancsak előadóművész és Fábri István előadásában. A verseket Csábi István gitárkísérettel előadott szép éneke egészítette ki. Sajóról és a két új kötetről a Palóc Társaság elnöke adott áttekintést. Ismertette a költő és tanár életútját, amely felölelte szinte az egész Kárpát-medencét, hiszen Nyitrán (Felvidék) kezdte, Újverbászon (Délvidék) folytatta, és jászberényi kitérővel Budapesten ért véget. Költői fejlődésére nagy hatással volt korának történelmi sorsfordulója, amely a szeretett hazát szétszabdalta, nemzettestvérei millióit rendelte alá az idegen érdekeknek. Megdöbbentő, hogy ennek a költőnek, akinek a verseiben a nemzetszerelem az első, 1945 után kirekesztés lett a sorsa, szerették volna őt kiradírozni a magyar irodalomból, az emlékezetből is. Ebből az állapotból igyekszik őt kiemelni a Palóc Társaság immár majd két évtizede, ezt a célt szolgálja az idei emlékév sok rendezvénye, többek között a két kötet is. Lassan, de haladunk e cél felé fejezte be mondandóját Z. Urbán Aladár. A Sajó-est közönsége szép élménnyel és néhány Sajó-kötettel lett gazdagabb.
11 A könyvtár kupolaterme Hlavács Réka
12 5. HEGYVIDÉKI KULTURÁLIS SZALON Budapest XII. kerülete a főváros zöld övezeteinek egyike. Hegyvidék. Október közepén még zöld, többnyire azonban sárga és vörös falevelek díszítik az utcák szegélyék, hangsúlyt adva így egy-egy szép épületnek is. Ezek közül kirí a szeptember közepén átadott Hegyvidéki Kulturális Szalon barna, kocka épülete, de a benne folyó kulturális rendezvények sora elfogadhatóvá teszi létét. Október 16-án ennek a Szalonnak a Tamási Áron termébe szólt a meghívó, ahová dr. Galla János, a Magyar-Osztrák-Bajos Társaság elnöke hívta a hegyvidékieket. Az est háziasszonya Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekvédelmi Érdekszövetségének elnöke volt. A három előadó: Prof. dr. Entz László, aki az érbetegségekről, Belénessy Csaba az 1956-os dicsőséges forradalomról tartott vetítettképes előadást, a harmadik pedig Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke volt, aki a Sajó Sándor Emlékév rendezvényeiről adott áttekintést. Sajóra emlékezni születésének 150. és halálának 85. évfordulója alkalmából különösen ildomos abban a kerületben, amelyben életének utolsó szakaszában élt. Lakása a Csörsz utca 1-es számú épületében volt, ahol a lakóbizottság elnöke tisztségét is betöltötte. Halála után ezt az épületet emléktáblával is megjelölték tisztelői, amely emléktábla azonban a világháború alatt, végén eltűnt. Történt már tíz évvel ezelőtt is kísérlet arra, hogy újból megjelöljük nevével az épületet, de akkor ez a lakók ellenállása miatt nem sikerült. Most újból próbálkozunk, de most sem lesz könnyű mondta az emlékeztető -, hiszen Sajó Sándor az a magyar költő, aki holtáig szerette ugyan hazáját, ellene semmit, mellette sokat tett (tanári pályájára, költeményeiben megnyilvánuló lángoló hazaszeretetére gondolva), mégis kirekesztése a magyar költészetből, elfeledtetése a köztudatból a mai napig tart. Az emlékév rendezvényein és néhány megbecsülést érdemlő szervezet emlékezésén kívül a közmédia sem vesz tudomást a kerek évfordulóról. Az elhallgatás, a feledtetés tehát még most is tart. Ebben a helyzetben van jelentősége a Palóc Társasági Könyvek sorozat két megjelent új kötetének, melynek példánya újabb családokba, könyvtárakba jut el, így élesztve Sajó Sándor mielőbbi méltó helyére való emelését mind a költészetben, mind pedig a köztudatban fejezte be az előadó. Az esten a Térszínház művésznője, Szamosvári Gyöngyvér olvasott fel Sajó Sándor verseiből. (Megjegyzésre kívánkozik, hogy talán a résztvevők kora és vagyoni helyzete az oka, hogy csupán két kötet lelt gazdára ). Beszélgetés nem követte az estet a teremben bár igény volt rá! ezért poharazgatás és némi harapnivaló mellett a téren cserélt gazdát néhány megjegyzés, várt válaszra kérdés, fogalmazódott meg egy-két vélemény (Hiába: rend a lelke mindennek! A záróra az záróra! A munkaidő az munkaidő! Tereferére ott az utca ) Az utcán a sötétséget a városrész fényei törték meg, a villamos csörömpölése zajgott, személygépkocsik suhantak fel-alá, siető emberek szapora léptei kopogtak a gyalogjárón, a város zaja szállt a levegőben. Kiben-kiben talán az esten hallottak motoszkáltak még Az is lehet, hogy sötétség csak a fejekben honol
13 A Kulturális Szalon épülete Akácfa Szőnyi Kinga, az előadó, Szamosvári Gyöngyvér
14 Hegyvidéki érdeklődők 6. VÁROSI KÖNYVTÁR Így egyszerűen: Városi Könyvtár. A szülőváros könyvtára. Helyszíne a Sajó- könyvbemutatónak november 9-én. Megtelt érdeklődőkkel a városból és távolabbról is, lehettek vagy huszan. Majoros Magdolna, a könyvtár megbízott vezetője üdvözölte a megjelenteket és mutatta be az est vendégszereplőjét, az Aranysávos Piano együttest, amelynek tagjai fegyvernekis diákok: Csáky Máté, Pálffy Fanni, Tauber Krisztián, Turczi Ákos, Villant Enikő (Vezetőjük Wollent Andrea) és Sajó Sándor általuk megzenésített versét énekelték el a közönségnek. A könyveket Z. Urbán Aladár mutatta be, aki Sajó Sándorról, életéről és verseinek izzó hazaszeretetéről is szólt. Kiemelt néhány mozzanatot pályafutásából, a szülővárosához és általában az ipolysághoz fűződő vonzalmából, közéleti tevékenységéből. Amint Reményik Sándor Erdély nagy költője, úgy Sajó Sándor a Palócföldé. Mindketten a magyar fájdalom hangadói, amely fájdalmat minden magyar lelkében az igazságtalan trianoni parancs váltotta ki. A trianoni fájdalom keserve, az elcsatolt szülőföld visszaigénylése és visszafoglalása kap hangsúlyt nagy verseiben. E lángoló hazaszeretet miatt ítélte elhallgatásra, kiradírozásra a magyarság emlékezetéből a 45 utáni politikai hatalom s ez napjainkban is hat még a közgondolkodásra. E hallgatás megtörése, a költő és tanár Sajó Sándor népszerűsítése, verseinek és neveléstudományi elveinek megismerése, végre az őt megillető helyre való emelése a célja a Palóc Társaság Sajó Sándor Emlékévének is, amelynek része a Magyarnak születtem és a Szép szülőföldem, Felvidék című kötetek kiadása is fejezte be előadását a Palóc Társaság elnöke. Az esten közreműködött még Belányi Gyula helyi daltulajdonos, aki két Sajó-vers saját maga által megzenésített változatát énekelte el gitárkísérlettel (Nagyapám, Van nekem egy könyvem), felvételről pedig a Magyar ének 1919-ben c. vers a Kárpátia és a Magyarnak lenni című a Végvár együttes előadásában hangzott el.
15 Majoros Magdolna könyvtárvezető A Piano együttes három tagja: Villant Enikő, Turczi Ákos, Tauber Krisztián Belányi Gyula
16 A PT elnöke Ketten a Pianoból: Pálffy Fanni, Csáky Máté
17 7. KÖSZI KŐ-CAFÉ A főváros X. kerülete Kőbánya. Kőbányához sok szál kötötte Sajó Sándort. Óbudáról az Árpád Gimnáziumból a kőbányai Szent László Gimnáziumba helyezték, amelynek nyugdíjazásáig volt főigazgatója kisebb megszakítással (a tanácsköztársaság alatt mozdították el az igazgatói székből). Lakása is itt volt, és mint eddig minden munkahelyén, itt is élénk közéleti tevékenységet folytatott. Szentlászlós öregdiákok, volt tanítványai saját költségükön tették rendbe sírhelyét a Fiumei úti temetőben és hatottak oda, hogy a háború alatt eltűnt fejszobra előkerülvén a gimnázium épületének előcsarnokát díszítse. A könyvbemutatót Kőbánya díszpolgára, a Krúdy Kör titkára, Kanizsa József szervezte november 19- én a KÖSZI Kő-Café nevű szórakozóhelyen. Talán húszan itt is érdeklődést mutattak a Sajó-est iránt. Sajó tanári és költői pályafutását Karacs Zsigmond helytörténész vázolta fel. Z. Urbán Aladár itt is emlékeztetett Sajó végtelen honszeretetére és ennek ellenére mellőzöttségére. Sajó Sándort saját szeretett magyar hazájában, saját éltető humuszában, az általa is gazdagított nemzeti kultúrában ítélték feledésre, az emlékezetből is kiradírozásra az elnyomókat kiszolgáló helyi idegenszívűek uralma idején. A trianoni fájdalom költőjének megnyilatkozásai (költeményei) az ország egyik legismertebb írástudójává tették, akinek verseit országszerte előszeretettel szavalták, aki egymás után érdemelte ki a rangos elismeréseket, majd éppen ennek következtében lett kegyvesztett abban a korban, amikor Trianonra, az országcsonkítás okozta sebre még gondolni is tilos volt. Mára annyit változott a helyzet, hogy lehet megemlékezni róla, lehet verseit elmondani, emléktáblát avatni, könyvet kiadni, csak éppen az irodalomban megérdemelt méltó helyére emelése nem történt még meg. A Kanizsa József által szerkesztett műsorban egymás után hangzottak el Sajó versei M. Jankó János, Ari Fabbró és Virág Apollónia előadásában. Először néhány gyöngyszem a szerelmi költészetéből, a családi versekből, a szülőföld szeretetéről, majd a hazafias versek, magyarságversek, amelyek naggyá avatták őt. Németh Nyiba Sándor éneke színesítette az estet, csakúgy Pánti Anna erdélyi származású énekes, az Opera Nagykövete, aki dalaival keretbe foglalta azt. Néhányan a résztvevők közül
18 Karacs Zsigmond M. Jankó János Pánti Anna
19 Az est közreműködői
A magyar vers ünnepe
A magyar vers ünnepe Tizedik alkalommal hirdette meg a Palóc Társaság a magyarságversek előadói versenyét az ipolysági születésű Sajó Sándor emlékének ápolására. A versmondó versenyre 2010. november 12-én,
J Ó P A L Ó C O K HÍRMONDÓ IV. negyedév OdnomriH
Tengernyi könnynél többet ér egy cseppnyi tett!!ttet inppec Ge re tebbqt lennnqk inergnet J Ó P A L Ó C O K HÍRMONDÓ 2018. IV. negyedév OdnomriH A Palóc Társaság 2018-at, a honszerető költő és pedagógus,
SAJÓ SÁNDOR MAGYARSÁGA
SAJÓ SÁNDOR MAGYARSÁGA Emlékülés Ipolyságon a költő születésének 150. évfordulóján November 13. Egy nap a naptárban. 2011 óta a Magyar Országgyűlés határozata szerint a magyar nyelv napja. 1844-ben ugyanis
Magyarnak lenni: nagy s szent akarat
LELKÜNKBE SZÍVA MAGYAR FÖLDÜNK LELKÉT Az édes anyai nyelv szeretete a családban kezdődik gügyögéssel, hangok képzésével, formázásával. Párhuzamosan kezdődik vele a nemzetszeretet, a hazaszeretet szokások,
1.) Petőfi-emléktábla
5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása 1.) Petőfi-emléktábla A Városháza falában emléktábla van elhelyezve, amely Petőfinek állít emléket. Az emléktáblát
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok
Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-
Három égi lovag Ó, ti Istentől származó égi lovagok az úrnak mennyi szépet adtatok, a művész lelketektől megremegtek a csillagok súlyos szárnyú képzeletem bennetek az égen ás, mint őrült égi vadász a művészettek
a fák táncra állanak.
2015. április 10-én ismét a költészet parkjává alakul a KÖSZI előtti tér. A Költészet Napja Kőbányán ebben az évben is olyan különleges rendezvény lesz, amelyre érdemes jelentkezni gyerekeknek és felnőtteknek
Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén
Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata, Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és a Rákoshegyi Bartók Zeneház (1174
SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN
Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.
Európai utas. Találkozások. Berecz András mesemondó adott nagy sikerű estet Határtalan mesék címmel május 17-én a Közép-európai Kulturális Intézetben.
Berecz András mesemondó adott nagy sikerű estet Határtalan mesék címmel május 17-én a Közép-európai Kulturális Intézetben. Az Ötágú síp című sorozatban határon túli magyar kulturális műhelyeket mutattunk
Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl
Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar
Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély
Erdély és a Partium Erdély Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Történelmi Erdély (Belső-Erdély) Az
Gyõr-Moson-Sopron Megye
Közmûvelõdési Programok Tájoltatásának Programfüzete Gyõr-Moson-Sopron Megye Bartók Béla Megyei Mûvelõdési Központ Közhasznú Társaság 9022 Gyõr, Czuczor Gergely utca 17. Tisztelt Polgármester! Kedves Közönség!
A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:
A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész
Vállalkozás, kultúra, polgárosodás
2011/11/04 Page 1 of 5 [1]Az Országos Széchényi Könyvtár és az MTA OSZK Res libraria Hungariae Kutatócsoport 19. századi műhelye címmel közös kiállítást rendez Heckenast Gusztáv (1811 1878) születésének
1956-os forradalom évfordulójára Hangdokumentumok: 1956 12 nap válogatott hangdokumentumai (kazetta)
Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek S ha százszor tudtak bátrak lenni, Százszor bátrak és viharvertek. (Ady: A Tűz csiholója) Az 1956-os forradalom évfordulójára készített összeállításunkkal
Téma: Az írástudók felelőssége
Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics
Különleges Faludy György születésnap az Országos Széchényi Könyvtárban
Különleges Faludy György születésnap az Országos Széchényi Könyvtárban 2016. szeptember 22. 17 óra OSZK Díszterem, Budavári Palota F. épület Különleges Faludy György születésnapot ünnepel a költő nevét
Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára
A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november
1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU
1/ 4 Ikt.szám: 18-204/4/2005. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a
Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról
Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész
9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal
KOSZORÚZÁSOK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK OKTÓBER 19-én pénteken 9.30 a Romek emlékoszlopnál (Szentpéteri kapu) Közreműködnek a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói 10.30 Ünnepi műsor a Miskolci Egyetemen 12.00
ELŐADÁSOK. Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés
ELŐADÁSOK Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés 1. Szabó Dezső Trianonról. Konferencia-előadás, Evangélikus iskolák kutató tanárainak I. konferenciája Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium, 2013.
Szakmai beszámoló az Őszi Könyvtári Napok Könyvtárak az idősödésért 2012. 2012. szeptember 28. 2012. október 8.
Szakmai beszámoló az Őszi Könyvtári Napok Könyvtárak az idősödésért 2012. 2012. szeptember 28. 2012. október 8. A programok a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban zajlottak, ahol nagy örömünkre
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító
SZAKMAI BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító KKETTKK-56P-04-0050 Pályázó neve: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító 15350844-2-05
Aranyosok Arany-hete
Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk
Magyarversünnep a magyar nyelv napján
Magyarversünnep a magyar nyelv napján Amikor Ipolyság jeles költő fiát a Magyar Tudományos Akadémia (levelező ) tagjai sorába iktatta, Négyesy László, az esztétika jeles professzora e szavakkal méltatta
MEGHÍVÓ. a Szín-Tér Egyesület alapításának 25. évfordulója alkalmából rendezett Generációváltás című szakmai napra.
Generációváltás 25 éves a Szín-Tér Egyesület MEGHÍVÓ Székesfehérvár 2016. 11. 12. MEGHÍVÓ a Szín-Tér Egyesület alapításának 25. évfordulója alkalmából rendezett Generációváltás című szakmai napra. Időpontja:
Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai
Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.
Monor város évi I. féléves programtervezete
Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.
Nógrád megye. Ország: Magyarország Régió: Észak-Magyarország Megyeszékhely: Salgótarján Balassagyarmati kistérség
Nógrád megye Ország: Magyarország Régió: Észak-Magyarország Megyeszékhely: Salgótarján Balassagyarmati kistérség Nevezetességei: -Tolnay Klári Emlékház -Zichy Vay-kastély -Mauks-kúria(Mikszáth-Mauks emlékszoba)
A II. Debreceni Székely Nap
A II. Debreceni Székely Nap Az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület és a Debreceni Unitárius Egyházközség 2013. június 8-án immáron második alkalommal rendezte meg a Székely Napot, Debrecenben. Sok emlékezetes
SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015.
SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015. Készült az Underground Kiadó és Terjesztő Kft. támogatásával, magánkiadásban BEVEZETŐ Történetünk 2005-ben kezdődött.
ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL
ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. január 22. rendező intézményének neve: Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda
MNM Palóc Múzeuma Múzeumi Hétfők Műhelybeszélgetések az MNM Palóc Múzeumában NKA 3508/01095 szakmai beszámoló
SZAKMAI BESZÁMOLÓ PÁLYÁZATI AZONOSÍTÓ: 3508/01095 TÉMA: Múzeumi Hétfők Műhelybeszélgetések az MNM Palóc Múzeumában MEGVALÓSÍTÁS IDŐTARTAMA: 2013. 04.01. 2014. 11.30. MEGVALÓSÍTÁS HELYSZÍNE: MNM Palóc Múzeuma,
HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT)
HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) Szerteágazó és színes tevékenység a tanév során: - Diákok számára élményt jelentő, igényes tantárgyi programok - Versenyfelkészítések, örvendetes
"Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség!
"Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! Meghívom Önt a Városligetben lévô Közlekedési Múzeumba, ahol az Erzsébet teremben rendeztek kiállítást
Előterjesztés. Arany János emléknap megszervezéséről
Előterjesztés Arany János emléknap megszervezéséről 1. előterjesztés száma: 301/2017 2. Előterjesztést készítő személy neve: Ádámné Bacsó Erika 3. előterjesztést készítésében közreműködő személy neve:
Arany János emlékhelyek régiónkban
Arany János emlékhelyek régiónkban Arany János már életében a nemzet költője lett. Életműve máig élő és ható, meghatározó része a magyar irodalomnak, ezzel együtt a magyar köztudatnak is. Így hát természetes,
ERDÉLY BARÁTAINAK KÖRE KULTURÁLIS EGYESÜLET
ERDÉLY BARÁTAINAK KÖRE KULTURÁLIS EGYESÜLET 1991 óta 23 év Erdély kulturális és turisztikai kincseinek megismertetéséért ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓK, KÖNYVBEMUTATÓK Molnár H. Lajos (született Marosvásárhelyen,
Budapest Főváros X. kerület Kobzai önkormányzat Képviselő-testület ulese
Budapest Főváros X. kerület Kobzai önkormányzat Képviselő-testület ulese Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Kabinet Tárgy: Javaslat a Hagar országa" című
KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év
KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év A tevékenység meghatározása 2007 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése
T. Ágoston László 70. születésnapjára
T. Ágoston László 70. születésnapjára A Magyar Írószövetség és a Hungarovox Kiadó és a jelenlévő vendégek T. Ágoston László író 70. születésnapját köszöntötte 2012. október 11. (csütörtök) 18 órakor a
Lengyelország szubjektíven Polska subiektywnie Kiállítás Egerben
Lengyelország szubjektíven Polska subiektywnie Kiállítás Egerben Újabb kiállítás nyílt 2012. június 22-én, pénteken, Egerben Lengyelország szubjektíven Múlt és jelen címmel. A Magyarországi Lengyelség
Közhasznúsági jelentés
Szabó Lőrinc Alapítvány (1026 Budapest, Volkmann u. 8. 1. emelet 1.) Közhasznúsági jelentés 2011. 1 Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló Az 1994-óta működő és 1997-től közhasznú Alapítvány
Wass Alber Polgári Kör Egyesület Törökszentmiklós (Magyarország, Jász- Nagykun-Szolnok Megye)
Wass Alber Polgári Kör Egyesület Törökszentmiklós (Magyarország, Jász- Nagykun-Szolnok Megye) 2008. január 5. Egyesületünk megalakulása. Az egyesület létrehozása egy baráti társaság kezdeményezéséből jött
2008/1. Találkozások. A kiállítást dr. Schneider Márta kulturális szakállamtitkár nyitotta meg.
Nápolytól délre 2008. január 21-én nyílt meg Nicola Giuseppe Smerilli fotókiállítása Nápolytól délre címmel. A fotókat Olaszország legdélibb részének tájai, illetve Dante Marianacci Odüsszeusz a szélben
12-13. ábra Az 1848-as honvédsíroknál Ünnepeltek a XVII. kerületi lengyelek is - cikk a POLONIA WĘGIERSKA számában
2003. Január 18.: részvétel a Lengyel Bálon (Bal Polonii) Hűvösvölgyi Vigadóban. Január 29. Új tagok köszöntése a Magyar-Lengyel Baráti Körben. Február 15. Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat választása
Javaslat Kádár Béla szellemi hagyatéka települési értéktárba történő felvételéhez
Javaslat Kádár Béla szellemi hagyatéka települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Kádár Tünde (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. június 18. (település, dátum) (P. H.) I. A JAVASLATTEVŐ
Akikre büszkék vagyunk - és leszünk
A tudás elismerése A legjobb úgy kezdeni egy évet, hogy mérleget vonunk az előzőről, s aki gyengébb, jobb teljesítményre sarkalljuk, aki kiváló teljesítményt nyújtott, kitüntetjük. A kőbányai diákoknak
Határozati javaslatok
Határozati javaslatok Határozati javaslat az 2. sz. melléklethez 1. /PJB/2017. (IV. 16.) sz. határozat A Pénzügyi és Jogi Bizottság szavazattal az államháztartáson kívüli források (támogatások) átadásának,
Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása
Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak
Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló
Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Programunk a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben:
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELYBEN VALAMINT A NAIV MŰVÉSZEK GYŰJTEMÉNYÉBEN ÉS KÖZÖS UDVARÁBAN A MÚZEUMI ÉJSZAKÁJÁN MEGRENDEZETT KIS EMBEREK BARÁTOCSKÁIM CÍMŰ IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSHOZ
Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán
Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Miért? Alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy az itt élő, illetve Tatán tanuló fiatalok megismerkedjenek az őket körülvevő környezettel, a város történetével és nevezetességeivel.
INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk
Jáky 65 záró Meghívó. Jáky 65
Jáky 65 Jáky 65 záró Meghívó Tisztelt Érdeklődők! 2015. május 27-én 16 órától a Jáky Emlékév előadássorozat következő előadója Igari Antal Fejér megye főépítésze lesz. Előadásában a Baltikumot-Észtországot,
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális
Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról
NKA Képzőművészeti Szakmai Kollégium 2011. évi pályázata 1. témakör Kiállítás megvalósítására Pályázati azonosító: 1606/5592 Szakmai beszámoló Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról
Simon Böske, az első európai szépségkirálynő
2010 október 21. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Simon értékelve Böske, az első Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Ma már csak kevesen tudják, hogy Magyarország és egyben Európa első je Simon Böske
MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE
Semmi sem nehéz. Ezt kell gondolnod, Mielőtt bármit is tennél. Semmi sem könnyű. Ezt kell érezned, Mielőtt bármit is mondanál. (Sri Chinmoy) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2015. Az
3. Ki az a somogyi költő, akit 70. születésnapja alkalmából 2012. január 19-én köszöntöttek a Takáts Gyula Emlékházban?
4. forduló TOTÓ 1. Hányadik évfordulóját ünnepelte a marcali kórház 2011-ben? a. 50 b. 100 c. 150 2. Milyen címmel rendezett kiállítást a Csiky Gergely Színház 2011 őszén? a. Száz év színház b. 75 év színház
A könyvet az Oktatási Hivatal TKV/5-14/2013. határozati számon augusztus 31-ig tankönyvvé nyilvánította. Sorozatszerkesztô: Kuknyó János
School Kiadó Nyíregyháza, 2012 A könyvet az Oktatási Hivatal TKV/5-14/2013. határozati számon 2018. augusztus 31-ig tankönyvvé nyilvánította Sorozatszerkesztô: Kuknyó János Szerzôk: Lôkös Dóra Móré Mariann
A Ciróka a sokszínűség bábszínháza. Írta: Major Zoltán szeptember 16. szombat, 12:26
Több mint harminc éve működik hivatásos bábszínházként a kecskeméti Ciróka. A Bóbita szintén több évtizede áll szakmai és baráti kapcsolatban vele. Szeptember 9-én Rigócsőr király című darabjukat adták
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga
ZSIGMOND ZSUZSA. Szövő Népi Iparművész A Népművészet Ifjú Mestere
ZSIGMOND ZSUZSA Szövő Népi Iparművész A Népművészet Ifjú Mestere 1971. augusztus 22-én születtem Budapesten. Édesanyám pesti polgári, Édesapám bácskai bunyevác családból származik. 1989-ben tettem érettségi
Gyöngyszemek a Kárpátmedencében
Gyöngyszemek a Kárpátmedencében Kisebbek, nagyobbak, valamennyien a mi a fiaink, lányaink, magyar ifjak. Akik gyerekként, serdülő ként, ifjakként már vitézi módon gondolkodnak. Ő k a mi reménységeink,
CSUPOR KERT. Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA
CSUPOR KERT Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A I KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET V I S 1 Z Á K KASZÁS A I KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET TÖRTÉNETÜNK Két évvel később egy újabb vállalkozásba
A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007
A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 2006-2007 2005-2006 2004-2005 2003-2004 2002-2003 2001-2002 2000-2001 A tanulók száma 300 250 200 150 100 50 0 257 267 267 243 225 213 199 Osztályok
A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az
Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem
Péterfi Gábor MUNKAHELYEK 2013 - Evangélikus Pedagógiai Intézet, történelem tantárgygondozó 2000 - Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, középiskolai tanár, tanított szaktárgyak:
A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja
A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja Mély levegő címmel irodalmi találkozót tartottunk iskolánkban A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja november 9. és 11. között került megrendezésre. A rendezvényt,
A magyar rovásírás felvidéki újabb térnyerése Az első körzeti döntőről 2013-ban
A magyar rovásírás felvidéki újabb térnyerése Az első körzeti döntőről 2013-ban a magyarságnak egy olyan ősi írása volt, amely annyira hozzátarozik nyelvünkhöz, mintha csak együtt keletkeztek volna. Sajnálatos,
XLIV. ROZSNYAY MÁTYÁS EMLÉKVERSENY EGER, 2009. MÁJUS 14-15. KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZI SZIMPÓZIUM EGER, 2009. MÁJUS 14-16.
XLIV. ROZSNYAY MÁTYÁS EMLÉKVERSENY EGER, 2009. MÁJUS 14-15. KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZI SZIMPÓZIUM EGER, 2009. MÁJUS 14-16. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Kórházi Gyógyszerészeti Szervezete legutóbb
30 ÉVE HUNYT EL PÁSZTI MIKLÓS KARNAGY, ZENESZERZŐ, TANÁR (Budapest, március 4. - Budapest, február 12. )
30 ÉVE HUNYT EL PÁSZTI MIKLÓS KARNAGY, ZENESZERZŐ, TANÁR (Budapest, 1928. március 4. - Budapest, 1989. február 12. ) Pászti Miklós I. Az évforduló alkalmából emlékezik a Pászti Miklós Vegyes Kórus alapító
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele 49. hét 2017. december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája Kultúrpart-advent Kárpát-medencei folklór és kortárs költészet sok-sok zenével minden
Tudásotokból adjatok mindenkinek!
Tudásotokból adjatok mindenkinek! Badiny Jós Ferenc, Palócföldünk nagy fia, a magyarőstörténet kutatója 106 éve, 1909. június 3-án született a Losonc melletti Gácson. A magyarságkutató, őstörténet-kutató
Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében
Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti
www.szekesfehervar.hu MÁRCIUSI IFJAK MI Léteznek ritka pillanatok. Csillagórák, amelyekben, úgy tűnik, minden lehetséges. 1848. március 15-e ilyen pillanat volt: sodró, tiszta, természetes. Fiatalok vállalták,
Igazgató asszony tájékoztatott arról, hogy a kapott támogatást a kerületünkben működő könyvtár számára használták fel, a következő módon:
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 1CJ. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár VII.-X.-XIV.-XV.-XVI.-XVII. kerületi
K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i ülésének jegyzőkönyvéből
Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i
AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK
A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre szeretettel vár minden érdeklődőt márciusi programjaira, a Mit vétettem? Író-olvasó találkozóra és a GULÁG-GUPVI Emlékévben készült filmek Pécs-Baranyai
Mert mindennek eljön az ideje. Sárkány Panna magyartanár gondolatai M. Simon Katalin Ha eljön ideje című könyvéről a besztercei könyvbemutatón
Mert mindennek eljön az ideje Sárkány Panna magyartanár gondolatai M. Simon Katalin Ha eljön ideje című könyvéről a besztercei könyvbemutatón Magerusan Simon Katalin újabb verskötetét tartom kezemben,
A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.
Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A
Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján
Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták H e l y t ö r t é n e t i n a p 2 0 1 9 a I X. k e r ü l e t b e n 2019. június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján
Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:
Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést
KERÜLETI MAGYAR MUNKAKÖZÖSSÉG
1 A nyelv nem az enyém, nem a tiéd, hanem az édes mienk. Kazinczy KERÜLETI MAGYAR MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2012/2013. 2 Helyzetelemzés Munkaközösségünkhöz 22 kerületi iskola magyar munkaközössége tartozik:
1. Hol rendezik meg immár évek óta az Országos Latinovits Zoltán vers-és prózamondó versenyt?
Honismereti vetélkedő V. forduló 1. Hol rendezik meg immár évek óta az Országos Latinovits Zoltán vers-és prózamondó versenyt? a. Siófok b. Balatonszárszó c. Balatonszemes 2. Hol volt 2010-ben a Csík Ferenc
SZISZKI KRÓNIKA. Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma
Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Ridzi Gizella Fotókat készítette: Tauber Norbert, Péter András, Ráksi Mihály Szerkesztette: Fekete Balázs EU CODE WEEK - A PROGRAMOZÁS HETE EURÓPÁBAN IGY A SZISZKIBEN
Szakmai beszámoló. Pályázati azonosító: NKA 3508/01214
Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: NKA 3508/01214 A pályázatban vállaltaknak megfelelően teljesítettük a szakmai feladatot. Hajdúböszörményben a Város Napjához kapcsolódóan (2015. szeptember 14-én)
Képek a megemlékezésről
2012 Közgyűlések Felderítő Napi megemlékezés 2012. november 11.: az immár hagyományosan a családtagok részvételével tartott ünnepi megemlékezésünkre rendkívül kulturált környezetben, a Művészetek Palotájában
SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÁZSIAI KULTÚRÁKRÓL FIATALOKNAK 2. JAPÁN HOPP FERENC ÁZSIAI MŰVÉSZETI MÚZEUM MÚZEUMPEDAGÓGIAI KISKÖNYVTÁRA
SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÁZSIAI KULTÚRÁKRÓL FIATALOKNAK 2. JAPÁN NKA PÁLYÁZATI AZONOSÍTÓ: 3438/00216 Pályázati beszámoló elérési útvonalai Szépművészeti Múzeum honlapján http://www.szepmuveszeti.hu/data/cikk/86/cikk_86/nka_beszamolo_hopp_muzped_kiskonyvtar.pdf
2017. Tavaszi összefoglaló
2017. Tavaszi összefoglaló ÚTIKALAUZ A LENGYEL-MAGYAR KAPCSOLATOKHOZ BARTÓK ZONGORAVERSENY GÁLÁJA A BARTÓK ZENEHÁZBAN ÚTIKALAUZ A LENGYEL-MAGYAR KAPCSOLATOKHOZ Útikalauz a lengyel-magyar kapcsolatokhoz
Részletes program: - Híres Józsefvárosiak / Vendég: Jakupcsek Gabriella
SZAKMAI BESZÁMOLÓ Pályázat: Híres Józsefvárosiak 2018. Előzmények: Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzata 2018. év elején közzétette nyilvános pályázati felhívását. A beadási határidő
Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente
Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente A magyarországi lengyel emlékhelyeket bejárva 2014-ben hazánk egyik legszebb vidékére, a Dunakanyarba, valamint az Ipolymentére látogatunk el. Olyan
TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ
TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ Támogató: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Támogatási rendelet száma: 2/2008. (II.20.) Azonosító: S/08-01187, 01188 Támogatott: Székesfehérvári
A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár tematikus éve
A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár tematikus éve 2003-ban, 15 évvel ezelőtt lettünk az év könyvtára Magyarországon. Az elmúlt másfél évtizedben arra törekedtünk, hogy a címhez méltó legyen minden