Részletes program: - Híres Józsefvárosiak / Vendég: Jakupcsek Gabriella

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Részletes program: - Híres Józsefvárosiak / Vendég: Jakupcsek Gabriella"

Átírás

1 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Pályázat: Híres Józsefvárosiak Előzmények: Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzata év elején közzétette nyilvános pályázati felhívását. A beadási határidő március 2-a, déli 12 óra volt. A Nem Adom Fel Alapítvány erre sikerrel pályázatott és nyert támogatást egy kávéházi beszélgetéssorozatra, ami a Nem Adom Fel Kávézó és Étteremben valósult meg. Az igényelt pályázati összeg , - Forint volt, a megítélt pályázati összeg ,- ezer volt. Ennek ellenére a pályázatot sikerrel megvalósítottuk. Pályázat megvalósítása: A pályázatban vállalt kötelezettségünknek eleget tettünk. A meghívott vendégek ebben az esetben is jól illeszkedtek a pályázatba írt tematikával, miszerint híres józsefvárosi, illetve a Józsefvároshoz kötődő ismert emberekkel történnek a beszélgetések, illetve a közönség személyesen is találkozhatott velük és kérdezhetett tőlük. A pályázat által megnyert támogatást szervezési költségekre és tiszteletdíjra használtuk fel. A beszélgetéssorozat novemberében kezdődött és decemberében fejeződött be. A meghívott vendégek között előzetesen a következő híres józsefvárosiak és programok szerepeltek: - Jakupcsek Gabriella / műsorvezető-riporter, tanár - Szulák Andrea / színésznő, énekesnő, műsorvezető - Pilinszky János Emlékest / Turek Miklós színművész és a Kosbor Együttes Mindkét beszélgetést követően a nézők is feltehették kérdéseiket a meghívott vendégeknek, akiket meghívtunk üdítőre és pogácsára. Idén is sikerült elérnünk azt a célunkat, hogy a program után az emberek tovább időzzenek nálunk, egymással is ismerkedjenek és alakuljanak ki olyan beszélgetések is, amelyek lehetővé teszik egy jó közösség kialakulását és egyúttal találkozhassanak a VIII. kerülethez kötődő híres művészekkel. Az összes program ingyenes volt, ezekre nem kértünk belépőt, csak előzetesen regisztrálni kellett rájuk. Mindhárom programra nagy volt az érdeklődés, de 60 főnél többet a kávézónk nem tud befogadni a kényelmes kiszolgálás miatt.

2 Részletes program: - Híres Józsefvárosiak / Vendég: Jakupcsek Gabriella Időpont: november 15.,csütörtök Az esemény Facebook oldala: Az ismert televíziós személyiség egy telt házas program keretében beszélt életútjáról, hogyan lett újságíróból népszerű és elismert műsorvezető, riporter majd tanár. Arról is, hogyan sikerült sűrű elfoglaltságai mellett időt szakítani a gyereknevelésre és könyvírásra. Kávézónkban lehetőség volt a beszélgetés után vásárolni a könyveiből (Hepehupa, Megúszhatatlan) és azokat dedikáltatni is. Programunkról is beszámoltak az interneten:

3 - Zenész beszélgetések / Vendég: Szulák Andrea Időpont: november 21., szerda Az esemény Facebook oldala: A múlt évben egy új program sorozat indult, aminek keretében ismert zenészekkel beszélgetünk. Megismerjük életútjukat, pályafutásukat, onnan kezdve, ahogy kapcsolatba kerültek a zenével. Ebbe a sorozatba jól illeszkedett Szulák Andrea énekesnő és színésznő, akinek erős kötődése van Józsefvároshoz. Nemcsak a kerületben nevelkedett, hanem a mai napig rendszeresen fellép a Turay Ida Színházban (VIII. Kálvária tér 6.). A zsúfolásig megtelt kávézóban a vendégek egy nagyon közvetlen, jó humorú és vidám művésznőt ismerhettek meg, akinek a könyvét (Jutalomfalatok) szintén lehetőség volt megvásárolni és dedikáltatni is.

4 Erről a programunkról is beszámoltak az interneten: - Pilinszky János Emlékest / Turek Miklós színművész és a Kosbor Együttes Időpont: december 7., péntek Az esemény Facebook oldala: A Kosbor Együttes és Turek Miklós színművész közös műsora.

5 A XX. század egyik legnagyobb költőjéről, a Kossuth-, Baumgartner- és József Attila-díjas Pilinszky Jánosról emlékeztünk meg a Nem Adom Fel Kávézóban egy emlékest keretében. A költőnek erős kötődése volt Józsefvároshoz, ezért is esett rá a választásunk. A Versszínházi est folyamán prózában és zenei feldolgozások keretében is elhangzottak a költő óriás legismertebb versei és ehhez kapcsolódóan a vendégek egy kiállítás keretében megtekinthették Nágel Kornél grafikusművész versillusztrációit,amik szervesen kapcsolódtak az elhangzott művekhez. Ezek a képek a kávézó falaira voltak felhelyezve. Erről a programról is beszámoltak az interneten:

6 PLAKÁTOK AZ ESEMÉNYEKHEZ

7

8

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele 49. hét 2017. december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája Kultúrpart-advent Kárpát-medencei folklór és kortárs költészet sok-sok zenével minden

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

Havi összesítő. Január

Havi összesítő. Január Havi összesítő Január Január 17. (péntek) 18:00 Találkozások - A százhalombattai Kalendárium bemutatója Vendégünk: Jankovits Márta, a Faluvédő Egylet elnöke A Kalendáriumot bemutatja Sinka László, alpolgármester

Részletesebben

Stevan Sremac Általános Iskola, Zenta Tömörkény István Tehetségpont, Tornyos 2011. január 11.,12.,13. MEGHÍVÓ ISKOLÁNK TEHETSÉGNAPJAIRA

Stevan Sremac Általános Iskola, Zenta Tömörkény István Tehetségpont, Tornyos 2011. január 11.,12.,13. MEGHÍVÓ ISKOLÁNK TEHETSÉGNAPJAIRA MEGHÍVÓ ISKOLÁNK TEHETSÉGNAPJAIRA 2011. január 11. Színház az egész világ - Drámapedagógiai műhely 2011. január 12. Természettudományokról másképp Természettudományi műhely 2011. január 13. Vissza a múltba

Részletesebben

ARMEL OPERAVERSENY ÉS FESZTIVÁL A FESZTIVÁL PROGRAMJA ÉS KÖZVETÍTÉSEI:

ARMEL OPERAVERSENY ÉS FESZTIVÁL A FESZTIVÁL PROGRAMJA ÉS KÖZVETÍTÉSEI: ARMEL OPERAVERSENY ÉS FESZTIVÁL Szegedi Nemzeti Színház // Október 6-15. A FESZTIVÁL PROGRAMJA ÉS KÖZVETÍTÉSEI: 2011. október 6. Riccardo Zandonai: Francesca da Rimini A Szegedi Nemzeti Színház (Szeged,

Részletesebben

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14 KLAZZ koncert A hazai jazzélet sztárjai Babos Gyula, Borbély Mihály, Berki Tamás, Balázs Elemér, Barcza Horváth József, Dés László, Fekete-Kovács Kornél, Horváth Kornél, Kaltenecker Zsolt, Lantos Zoltán,

Részletesebben

Média ajánlat. RTL Klub. műsorszponzorációs megjelenések. Barátok közt Reflektor magazin Reggeli Mozikvíz Fókusz F1

Média ajánlat. RTL Klub. műsorszponzorációs megjelenések. Barátok közt Reflektor magazin Reggeli Mozikvíz Fókusz F1 Média ajánlat RTL Klub műsorszponzorációs megjelenések Barátok közt Reflektor magazin Reggeli Mozikvíz Fókusz F1 RTL Klub Barátok közt A Barátok közt hosszú évek óta Magyarország legnépszerűbb sorozata,

Részletesebben

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány

Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány "Ha úgy tűnik, nincs segítség, közelebb van, mint remélnéd." Unique 2010. május- június havi programajánlat 2800 Tatabánya, Kodály tér

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Thália szekerén... - A húszéves miskolci színészmúzeum színházi ismeretterjesztő programsorozata megvalósításáról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Thália szekerén... - A húszéves miskolci színészmúzeum színházi ismeretterjesztő programsorozata megvalósításáról SZAKMAI BESZÁMOLÓ Thália szekerén... - A húszéves miskolci színészmúzeum színházi ismeretterjesztő programsorozata megvalósításáról Pályázati azonosító: 201108/01079 Beszámoló a Thália szekerén... - A

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

VIII. DUDIK Fesztivál

VIII. DUDIK Fesztivál VIII. DUDIK Fesztivál Szakmai beszámoló 2016.09.12. Dunaújvárosi Egyetem Dunaújvárosi Főiskola DUDIK fesztivál 2016. június 9-10-11-12. Dunaújváros, Alsó-Duna part Szakmai beszámoló Tartalom 1. DUDIK a

Részletesebben

Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok

Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok 2014. október 15 19. (szerda vasárnap) október 15. (szerda) 12.05 13.15 Versenyfilmek vetítése 13.30 15.00 Versenyfilmek vetítése 15.15 16.45 Versenyfilmek

Részletesebben

2015. április 8. A fény J. Haydn műveiben - Kóczán Péter brácsaművész és Albert Sassmann zongoraművész hangversenye a Muzsikaházban

2015. április 8. A fény J. Haydn műveiben - Kóczán Péter brácsaművész és Albert Sassmann zongoraművész hangversenye a Muzsikaházban Pályázatunk kedvező elbírálásának köszönhetően, iskolánk A fény megérkezik tehetséggondozás a művészetoktatás sajátos eszközeivel (zene-irodalom-képzőművészet) programsorozattal csatlakozott a 2015 a Fény

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. február 19-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. február 19-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 41/2015. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. február 19-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Tájékoztató a Ferencvárosi Idősügyi

Részletesebben

Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója

Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója Az egyesület 1991 októbere óta működik, a Fővárosi Bíróság közhasznú szervezeteként a Pk.66925/1991/1 számú végzése alapján jegyezte be. Az Andaxínház a különböző

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. február 13-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. február 13-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 31/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. február 13-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Tájékoztató a Ferencvárosi Idősügyi

Részletesebben

Előterjesztés. Arany János emléknap megszervezéséről

Előterjesztés. Arany János emléknap megszervezéséről Előterjesztés Arany János emléknap megszervezéséről 1. előterjesztés száma: 301/2017 2. Előterjesztést készítő személy neve: Ádámné Bacsó Erika 3. előterjesztést készítésében közreműködő személy neve:

Részletesebben

T. S. szociális támogatás 15 000 Ft U. P. szociális támogatás 10 000 Ft U. Z. szociális támogatás 10 000 Ft Ü. I. szociális támogatás 10 000 Ft V. B.

T. S. szociális támogatás 15 000 Ft U. P. szociális támogatás 10 000 Ft U. Z. szociális támogatás 10 000 Ft Ü. I. szociális támogatás 10 000 Ft V. B. Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület Elnöke által a Színművészek Jogdíjbizottsága javaslatára 2015. július 16. napján megítélt szociális támogatások Igénylő neve Jogcím Összeg A. É. szociális támogatás

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

Téma: Az írástudók felelőssége

Téma: Az írástudók felelőssége Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics

Részletesebben

FELHÍVÁS. I. Nemzetközi Kisgyermeknevelési Konferencia. Kaposvár, február 5-6.

FELHÍVÁS. I. Nemzetközi Kisgyermeknevelési Konferencia. Kaposvár, február 5-6. FELHÍVÁS I. Nemzetközi Kisgyermeknevelési Konferencia Kaposvár, 2015. február 5-6. A konferencia a Dél- Dunántúl régióban című, TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0014 azonosítójú projekt keretében kerül megrendezésre.

Részletesebben

Kivonat Sióagárd Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 16. napján tartott üléséről készített jegyzőkönyvből

Kivonat Sióagárd Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 16. napján tartott üléséről készített jegyzőkönyvből 133/2012 (X.16.) számú képviselő-testületi határozat pályázat helyi piac kialakítására 1.) Sióagárd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elhatározza, hogy pályázatot nyújt be az Európai Mezőgazdasági

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november 20-ig. XV. Könyvszalon

Részletesebben

A rádió a digitális korban

A rádió a digitális korban A rádió a digitális korban Szilágyi Árpád Duna Médiaszolgáltató nonprofit Zrt. HTE MediaNet 2015, Kecskemét, 2015. október 8. Mindenki lehet tartalomgyártó Blog, podcast, videoblog bárki csinálhat Láttunk-e

Részletesebben

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és ú Művészetoktatási Intézmény 4032 Debrecen, Bolyai u. 29.sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 Email: bolyai29@axelero.hu Színháztörténet Színháztörténet:

Részletesebben

Az Artisjus Zenei Alapítvány PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. Könnyűzenei egyedi projekttámogatás tárgyú pályázatra

Az Artisjus Zenei Alapítvány PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. Könnyűzenei egyedi projekttámogatás tárgyú pályázatra Az Artisjus Zenei Alapítvány PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Könnyűzenei egyedi projekttámogatás tárgyú pályázatra I. Alapvető információk 1) Pályázati kiírás célja A jelen pályázati kiírás célja, hogy vissza nem

Részletesebben

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet)

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Májusi Program HONVÉD KULTURÁLIS KÖZPONT 1899 óta a katonaközösségek szolgálatában Nyitva: minden nap 8-22 óráig 1143 Budapest, Stefánia út 34-36. Telefon: (1) 460

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

Internet Fiesta KSZR települések. Fejér megye szerda (13 program)

Internet Fiesta KSZR települések. Fejér megye szerda (13 program) Internet Fiesta 2017 Résztvevő települések száma: 30 KSZR települések Fejér megye 1. Alap 2. Bakonycsernye 3. Baracs 4. Beloiannisz 5. Bodajk 6. Bodmér 7. Cece 8. Csabdi 9. Felcsút 10. Igar 11. Iszkaszentgyörgy

Részletesebben

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár 2019. szeptember 9 15. II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Szeptember 11., szerda 14.00 Mit Miskolc adhatott az elővárosainak is Kerekasztal-beszélgetés Miskolc város és a Miskolc

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/OKTÓBER Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi tizedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

Makó és Térsége Tourinform Iroda kiadványa. Hírlevél. 2010. január. Torkos Csütörtök 2010

Makó és Térsége Tourinform Iroda kiadványa. Hírlevél. 2010. január. Torkos Csütörtök 2010 Makó és Térsége Tourinform Iroda kiadványa IV.évfolyam.1.szám Hírlevél 2010. január Torkos Csütörtök 2010 A korábbi évek hagyományait követve, a Magyar Turizmus Zrt. 2010-ben is meghírdette a Torkos Csütörtök

Részletesebben

HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016)

HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016) HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016) Szakmai program a megyei kulturális stratégia gyakorlatba ültetésére TARTALOM MUNKACSOPORT HÍREK-TÁR 2 Rendezvénysorozat a Magyar Kultúra Napja alkalmából 2 Készülünk

Részletesebben

1 / :35. Szakmai Nap középiskolásoknak a VBK-n

1 / :35. Szakmai Nap középiskolásoknak a VBK-n http://www.ch.bme.hu/hirek/612-szakmai-nap-kozepiskolasoknak-a-vbk-n Belépés Kezdőoldal Híreink Magunkról Oktatás Kutatás Leendő hallgatóinknak Végzettjeink Elérhetőség Keresés Szakmai Nap középiskolásoknak

Részletesebben

A PLAKÁTOK MEGÁLMODÓJA

A PLAKÁTOK MEGÁLMODÓJA A PLAKÁTOK MEGÁLMODÓJA Azokról, akik elmentek, akiket a kilencvenes évek kilátástalansága arra kényszerített, hogy máshol próbáljanak szerencsét, azokról általában gyorsan megfeledkezünk. Valahogy ezt

Részletesebben

Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete számára

Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete számára Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete számára Előterjesztő: dr. Sára Botond alpolgármester, Egry Attila alpolgármester A képviselő-testületi ülés időpontja: 2018. május 3. sz. napirend

Részletesebben

Szenvedély van február

Szenvedély van február Szenvedély van. 2018. február 22 25. BUDAPEST BOAT SHOW 2017 30.000* LÁTOGATÓ * A Budapest Motor Fesztivállal együtt 100 HAJÓ 90 KIÁLLÍTÓ 2MRD FT ÖSSZÉRTÉKŰ HAJÓK LÁTOGATÓI ELÉGEDETTSÉG VÁSÁRLÁS A KIÁLLÍTÁSON

Részletesebben

a fák táncra állanak.

a fák táncra állanak. 2015. április 10-én ismét a költészet parkjává alakul a KÖSZI előtti tér. A Költészet Napja Kőbányán ebben az évben is olyan különleges rendezvény lesz, amelyre érdemes jelentkezni gyerekeknek és felnőtteknek

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA 2017-2018. nevelési évre FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÓVODÁJA Kedves Kollégák! SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLAT a 2017/2018-as nevelési évre Szeretettel ajánljuk az érdeklődők figyelmébe a 2017

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság június 15-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság június 15-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-306/2016. ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2016. június 15-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének évi 4. rendes ülését április 09-én (szerda) órára

M E G H Í V Ó. Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének évi 4. rendes ülését április 09-én (szerda) órára M E G H Í V Ó Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. évi 4. rendes ülését Napirend: 2008. április 09-én (szerda) 14 00 órára hívom össze. A képviselő-testület ülését a Józsefvárosi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén. JELEN VANNAK: A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva. KOVÁCS GYULA a Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

Bemutatkozó. Védnök február 24. (szombat) ***** Hotel Intercontinental Budapest (1052 Budapest, Apáczai Csere János utca

Bemutatkozó. Védnök február 24. (szombat) ***** Hotel Intercontinental Budapest (1052 Budapest, Apáczai Csere János utca Ajánlat Bemutatkozó Az Infobál az infokommunikációs szektor legelőkelőbb éves rendezvénye. Az InfoBál elegáns és különleges társasági esemény: találkozik az innovációra és fejlődésre építő piac a konzervatív

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés Szöveges beszámoló. A MOHÁCSI JUNIOR ART ALAPÍTVÁNY évi tevékenységéről

Közhasznúsági jelentés Szöveges beszámoló. A MOHÁCSI JUNIOR ART ALAPÍTVÁNY évi tevékenységéről Közhasznúsági jelentés Szöveges beszámoló A MOHÁCSI JUNIOR ART ALAPÍTVÁNY 2014. évi tevékenységéről A Junior Art Alapítvány 2014. évben az alapító okiratában foglaltak szerint törvényesen és rendeltetésszerűen

Részletesebben

ültetés seating PÁLYÁZAT, 2007

ültetés seating PÁLYÁZAT, 2007 ültetés seating PÁLYÁZAT, 2007 Kik vagyunk? Lelkes fiatalok, akik érdeklôdnek a filmek, a mozivilág és a mûvészetek iránt. Célunk Felpezsdíteni a mûvészet és a film iránt érdeklôdô fiatalokat egy mûvészeti

Részletesebben

A Projekt forrását az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította.

A Projekt forrását az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította. EMBERI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUMA EMBERI ERŐFORRÁS TÁMOGATÁSKEZELŐ támogatásával valósult meg a Nemzetiségi kulturális kezdeményezések 2017. évi költségvetési támogatása elnevezésű pályázati felhívásra benyújtott

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK. A teremhasználat általános feltételei nyilvános, kulturális rendezvények esetében. Hatályos: 2014. április 10.

ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK. A teremhasználat általános feltételei nyilvános, kulturális rendezvények esetében. Hatályos: 2014. április 10. ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK A teremhasználat általános feltételei nyilvános, kulturális rendezvények esetében Hatályos: 2014. április 10. Időpont-foglalás Nyilvános, kulturális rendezvény esetében időpontot foglalni

Részletesebben

Szolgáltatási terv előlap. Város

Szolgáltatási terv előlap. Város Szolgáltási terv előlap Tárgyév 2019 Település neve hárd Megye Vas Település típusa - község, nagyközség, város, megyei jogú város, fővárosi kerület A település állandó lakónépessége (fő) Város A közművelődési

Részletesebben

Képzési program. Múzeumi Önkéntes Tárlatvezetők

Képzési program. Múzeumi Önkéntes Tárlatvezetők Képzési program Múzeumi Önkéntes Tárlatvezetők A képzés a Múzeumok Oktatási és Képzési Központja (Szentendre) és a Megyei Múzeumi Igazgatóság közös szervezése. Önkéntes tárlatvezető képzés 5 helyszínen:

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Időpontja: 2013. március 27-29.

Időpontja: 2013. március 27-29. AZ OSZMI szervezésében a közgyűjteményekben dolgozó múzeumpedagógusok részére múzeumpedagógia a társművészetek tükrében című szakmai továbbképzés című, az NKA által támogatott 3504/01374 azonosító számú

Részletesebben

A MaNNa Kulturális Egyesület PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ELŐADÓ-MŰVÉSZETI TEVÉKENYSÉG TÁMOGATÁSÁRA

A MaNNa Kulturális Egyesület PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ELŐADÓ-MŰVÉSZETI TEVÉKENYSÉG TÁMOGATÁSÁRA A MaNNa Kulturális Egyesület PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ELŐADÓ-MŰVÉSZETI TEVÉKENYSÉG TÁMOGATÁSÁRA I. A pályázat kiírója: Manna Kulturális Egyesület (1155 Budapest, Bulcsú u. 44.) II. A pályázat célja: A Manna

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító SZAKMAI BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító KKETTKK-56P-04-0050 Pályázó neve: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító 15350844-2-05

Részletesebben

OKTATÁSI ÉS SPORTBIZOTTSÁGA

OKTATÁSI ÉS SPORTBIZOTTSÁGA BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI, OKTATÁSI ÉS SPORTBIZOTTSÁGA ELNÖKÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. lkt. sz.: V.14112017., v. 7912017. Előadó: Borsodiné

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása

A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása 7. melléklet a 2011. évi. törvényhez A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási

Részletesebben

Budapesttől Tel-Avivig: Irsai István modernista designer

Budapesttől Tel-Avivig: Irsai István modernista designer Budapesttől Tel-Avivig: Irsai István modernista designer 2014/04/14 Page 1 of 7 [1]2014. április 22-én a Holokauszt Emlékév alkalmából Budapesttől Tel-Avivig: Irsai István modernista designer címmel rendhagyó

Részletesebben

2018. évi NOVEMBER havi programok

2018. évi NOVEMBER havi programok 2018. évi NOVEMBER havi programok 5. hétfő IDŐPONT PROGRAM, RENDEZVÉNY FELELŐS 6. kedd 8 óra 6. kedd 7. szerda 3-4. óra 5-6. óra 7. szerda VEZETŐI TANÁCS ISKOLAGYŰLÉS SZITAKÖTŐ program Résztvevők: 8. évfolyamos

Részletesebben

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2.

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. Weöres Sándor hét 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. április 3. április 4. délelõtt 7.00 A királyválasztó

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 12-én de órakor tartott üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 12-én de órakor tartott üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. január 12-én de. 10.00 órakor tartott üléséről. Jelen vannak: Varga Ferenc elnök Ajtainé Kondor Katalin képviselő

Részletesebben

A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház

A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház Cím: Sztregova u. 3. Tel.: 206-5300 Fonó Budai Zeneház novemberi programja November 2. Hétfı November 3. Kedd November 4.

Részletesebben

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA

Részletesebben

Szada, Székely Bertalan Művelődési Ház és Könyvtár. Könyvtárának használati szabályzata

Szada, Székely Bertalan Művelődési Ház és Könyvtár. Könyvtárának használati szabályzata Szada, Székely Bertalan Művelődési Ház és Könyvtár Könyvtárának használati szabályzata Szolgáltatások - a könyvtárlátogatás, a gyűjtemény helyben használata ( olvasóterem, helytörténet) - az állományfeltáró

Részletesebben

Hogyan ismertesd meg tömegekkel a cégedet, termékedet egyetlen óra alatt?

Hogyan ismertesd meg tömegekkel a cégedet, termékedet egyetlen óra alatt? Hogyan ismertesd meg tömegekkel a cégedet, termékedet egyetlen óra alatt? Vajon melyik a könnyebb? 100 embert külön-külön meggyőzni, hogy a cégedet válasszák, vagy összegyűjteni 100 embert egy helyre,

Részletesebben

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény A Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata először érkezik

Részletesebben

MENTÉS MÁSKÉNT Huszti János és Szalay Péter kiállítása az OFF-Biennále Budapest keretében

MENTÉS MÁSKÉNT Huszti János és Szalay Péter kiállítása az OFF-Biennále Budapest keretében 2015. MÁJUS-JÚNIUS május 2. 22:00 május 3. 16:00 20:00 május 9. 18:45 DIKANDA 25. MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Együttlét Andrzej Saramonowicz: TESZTOSZTERON A temesvári Csiky Gergely Színház vendégjátéka

Részletesebben

H Í R E K Szegedről . /.

H Í R E K Szegedről . /. H Í R E K Szegedről - 2018. május 10 én Nyugdíjas Baráti Találkozóra került sor Szegeden Helyszíne: Kék Csillag Étterem - 2018. május 29 én Látogatás a Liszt Ferenc Repülőtéren és a Kecskemét Kósafalu

Részletesebben

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7.

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7. PREVENT ART 2. Programok és Módszervásár a józanságért 2011. ÁPRILIS 7. ANGYALFÖLDI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PROGRAMISMERTETŐ A XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. Iránytű Ifjúsági Információs

Részletesebben

A Solti György Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

A Solti György Zenei Alapfokú Művészeti Iskola A Solti György Zenei Alapfokú Művészeti Iskola 2014/2015. tanév éves intézményi munkaterve Dátum Nap Óra Esemény Helyszín augusztus 25. 11.00 Tanszakvezetői alakuló Solti értekezlet augusztus 26 29. Vonószenekar

Részletesebben

Múzeumok Éjszakája 2015. A Kiskun Múzeum Szakmai beszámolója

Múzeumok Éjszakája 2015. A Kiskun Múzeum Szakmai beszámolója Múzeumok Éjszakája 2015 A Kiskun Múzeum Szakmai beszámolója A rendezvényt támogatta: Adatlap azonosító: A2009/N8845 Pályázati azonosító: 3507/00115 Pályázó neve: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság november 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság november 16-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-487/2016. ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2016. november 16-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról

Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról NKA Képzőművészeti Szakmai Kollégium 2011. évi pályázata 1. témakör Kiállítás megvalósítására Pályázati azonosító: 1606/5592 Szakmai beszámoló Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pusztavám Község Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8066 Pusztavám, Kossuth Lajos u. 64-66. Tel, Fax: 22/417-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pusztavám Község Német Nemzetiségi Önkormányzat 2013.

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja

A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja Mély levegő címmel irodalmi találkozót tartottunk iskolánkban A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja november 9. és 11. között került megrendezésre. A rendezvényt,

Részletesebben

AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK

AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre szeretettel vár minden érdeklődőt márciusi programjaira, a Mit vétettem? Író-olvasó találkozóra és a GULÁG-GUPVI Emlékévben készült filmek Pécs-Baranyai

Részletesebben

Kistelek Város Képviselő-testületének rendelete

Kistelek Város Képviselő-testületének rendelete KISTELEK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 38/2006. (XII.20.) RENDELETE AZ EGYESÜLETEKNEK, TÁRSADALMI SZERVEZETEKNEK, ALAPÍTVÁNYOKNAK ÁTADOTT PÉNZESZKÖZÖKRŐL Kistelek Város Képviselő-testülete

Részletesebben

Családok Európai Éve 2014.

Családok Európai Éve 2014. A TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT KÖRÖSÖK VIDÉKE EGYESÜLET BÉKÉSCSABA 48. MAGYAR NYELV HETE BÉKÉS MEGYÉBEN 2014. április 7-19. Családok Európai Éve 2014. Társadalmi felelősségvállalási pályázati kollégiuma

Részletesebben

TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ

TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ Támogató: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Támogatási rendelet száma: 2/2008. (II.20.) Azonosító: S/08-01187, 01188 Támogatott: Székesfehérvári

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. január 18-án a Körjegyzőségi Hivatal hivatalos helyiségében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA

AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 2017. ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA 1 A pályázat kiírója: Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (továbbiakban:

Részletesebben

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás.

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás. December 12. 17.00 órakor kiállítás megnyitó a művelődési házban: Takács Gabriella kézműves, szövő szakember kiállítása. Megnyitja: Adorjáni Endre (20 éves a bátaszéki rajztagozat keretében) 2012. 12.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmail.com Telefon: 6 06 70/59-323-59 XVI. évfolyam - 1. szám 2015. Január január 28. (szerda) 16:00 Derekegyház régen és ma Előadás és kisfilm vetítése Derekegyház

Részletesebben

BUDAPEST SCIENCE CITY

BUDAPEST SCIENCE CITY 2017. 11. 10. BUDAPEST SCIENCE CITY KONFERENCIA A Tudományfesztivált 2010-ben a szervezők azzal a céllal hívták életre, hogy a tudományos ismeretterjesztést népszerűsítse egy minden korosztály számára

Részletesebben

KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban

Részletesebben

Radnóti-nap 2014. Rajz pályázatot Meseíró pályázatot.

Radnóti-nap 2014. Rajz pályázatot Meseíró pályázatot. Radnóti-nap 2014 Mit is jelenthet húsz, vagy ötven év? múlt és jövendő századok sora? A költő oly idős, amennyi a világ, ( Radnóti Miklós: Köszöntő) A Városközponti Tulipános Általános Iskola Radnóti Miklós

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2013. június 22 -én 15 órára ősszehívott közgyűléséről

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2013. június 22 -én 15 órára ősszehívott közgyűléséről Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2013. június 22 -én 15 órára ősszehívott közgyűléséről Mellékletek: jelenléti ív meghívó Módosított alapszabály Közgyűlés helye: Szeged, Szent-Györgyi Albert

Részletesebben

Munkaterv a évre. Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára. Általános adatok

Munkaterv a évre. Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára. Általános adatok Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára Általános adatok Szervezet neve: Budaörsi Pro Musica Kórusalapítvány Címe: 2040 Budaörs, Szabadság út 134. Levelezési cím: 2040 Budaörs, Víg u.63.

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11.

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11. 2010. NOVEMBER 11. (CSÜTÖRTÖK) 15.00-17.00 Nemcsak a húszéveseké a világ! Örökifjak bálja zenél a Seres Duó zártkörû rendezvény helyszín: Aranytíz, Lovagterem, 18.00 Reitter Ferenc Díjátadó Ünnepség A

Részletesebben

Zámbori Soma egyéni vállalkozó

Zámbori Soma egyéni vállalkozó Kimutatás a 85/2010. (III. 25.) Korm. rendelet alapján. A Honvédelmi Minisztérium által kötött, a nettó ötmillió forintot el nem érő értékű ek. 1 2 3 tárgya kapcsolódóan narrátori tevékenység biztosítása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Iktatószám: -3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. május 26-án (csütörtök) 13.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről Állandó

Részletesebben

RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET JANUÁR JÚNIUS

RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET JANUÁR JÚNIUS RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET 2019. JANUÁR JÚNIUS kurátori tárlatvezetés A MI SZECESSZIÓNK CÍMŰ KIÁLLÍTÁSBAN Múzeumi kollégák szakmai tárlatvezetése a Ráth György-villa állandó kiállításában. 01.18. PÉNTEK

Részletesebben