2019. március BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
|
|
- Alajos Tóth
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2019. március BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1
2 Optimista február, emelkedő részvényárfolyamok Az amerikai-kínai kereskedelmi háború irányából érkező pozitív hírek hátán a januárban indult optimista hangulat tovább folytatódott februárban is, melynek eredményeképpen a világ vezető részvénypiacai szépen visszahízták az október-december hónapokban elvesztett értékeiket. Olyannyira, hogy az amerikai vezető tőzsdeindex, az S&P500 február végére ismét a 2800 pontos szinteket nyaldosta, miközben év végén még a 2350-es pontértéken is járt. Összességében azonban elmondható, hogy az elmúlt hetek legnagyobb világgazdasági pozitívuma, hogy a jelentősen nőtt a Kína-USA kereskedelmi megállapodás esélye, ami jelenleg már jóval valószínűbbnek látszik, mintsem, hogy újra elmérgesedjen a viszony a felek között. Az amerikai és a kínai fél tehát hamarosan megállapodást érhet el a kereskedelmi tárgyalásokban, melynek eredményeként az amerikai vámok nagy részét, de akár az összes nemrégiben bevezetett vámot is eltörölhetik a kínai termékekre vonatkozóan, ami hatalmas előrelépést jelentene. Trump cserébe azt kérte, hogy Kína töröljön el minden amerikai mezőgazdasági termékre érvénybe lévő vámot. A kiszivárgott sajtóhírek szerint az amerikai és a kínai elnök március 27-én találkozhat egymással és találkozójukon már megállapodás is születhet. Távolabbi kérdés azonban, hogy ez mennyire lesz képes stabilizálni a világgazdaság jelenlegi korrekcióját, ami főként a gyártósorokat érintő kereslet visszaesésében mutatkozik meg. Jól jártak tehát azok a befektetőink, akik nem ijedtek meg a tavaly év végi részvénypiaci elbizonytalanodástól, és a komolyabb korrekció ellenére is kitartottak részvénypiaci pozícióik mellett. Február hónapban mind az USA piacok, mind az európai vezető részvénypiacok jelentős nyereséget értek el. Az összeurópai Eurostoxx50 index mintegy 5%-ot izmosodva, 3300 pont fölé tornázta magát, a német DAX index pedig 3% feletti nyerővel pontig menetelt. 2
3 AMERIKA jól teljesítő részvénypiacok a kereskedelmi megállapodás árnyékában A gazdasági lassulásra utaló jelek az amerikai feldolgozóipari beszerzési menedzser indexekben is felütötte a fejét, miután a februári adatok, mind a Markit, mind az ISM mutatók esetében alulmúlták a várakozásokat és nagyobb visszaesést mutattak. Ezzel összességében az látszik, hogy az év elején érdemben veszített a tavalyi momentumból az amerikai feldolgozóipar, ezzel csatlakozva a világ több régiójában már 2018 eleje óta tartó visszaeséshez. Fontos azonban megjegyezni, hogy az 50 pont feletti értékek (a Markit 53, az ISM 54,2 februárban) még bővülést jeleznek, így a vészharangot kongatni ezek alapján még korai lenne. A maginflációs mutató, amit a Fed is kiemelten figyel 1,9%-on stagnált a vártnak megfelelően, ezzel továbbra sem mutatkoznak érdemi inflációs nyomás jelei az USA-ban, így továbbra is joggal várhat ki a további kamatemelésekkel a jegybank, mely jó hír a részvénypiacoknak. Évesített alapon 2,6%-kal növekedett az amerikai GDP a tavalyi negyedik negyedévben, ami felülmúlta a 2,3%-os elemzői konszenzust. A belső fogyasztás (+2,8% éves alapon) és a beruházások (+6,2%) húzták a növekedést, a nettó export kis negatív egyenleget mutatott. Ez a gazdasági bővülés azonban részben a 2017 végén elfogadott adócsökkentéseknek lehetett köszönhető, melyek hatásai 2019-ben már kevésbé pörgethetik a gazdaságot, ráadásul az utóbbi hónapok makroadatai többször is negatív meglepetéssel szolgáltak, így a jövőbeli kilátások azért annyira már nem fényesek. Az amerikai jegybank GDP-előrejelzése jelenleg 1,8%-os növekedést vetít előre a 2019-es első negyedévre. A Fed ezzel is magyarázza azt, hogy egyelőre kivárásra rendezkedett be a további kamatemelések kapcsán. Az amerikai S&P500 Index árfolyama az elmúlt 1 évben 3 000, , , , , , , ,
4 EURÓPA közeleg a BREXIT, nincs megoldás Az eurozónából érkező inflációs adatokban végképp nem látható érdemi változás: a várt és az előző havi 1,1%-kal szemben csupán 1%-kal nőtt év/év alapon a maginfláció, így az EKB erőfeszítései ide vagy oda, de továbbra sem sikerül a 2%-hoz közeli cél irányába elmozdulni. Ezek ismeretében valóban nehéz lesz megkezdeni a monetáris politika normalizációját. Publikálták a negyedik negyedéves német GDP második becslését, ami igazolta, hogy negyedév/ negyedév alapon stagnál a német gazdaság, év/év alapon munkanaphatással igazítva pedig 0,6%-kal nőtt, a fő visszatartó erő az export lehetett. A Brexit körüli viharfelhők továbbra sem vonultak el: A brit parlament megszavazta May javaslatát, hogy ha a parlament ismét leszavazza a Brexit tervezetet, akkor március 14-én a parlament szavazhat a határidő hosszabbításáról (ez most a legvalószínűbb forgatókönyv). A munkáspárt hivatalosan is megfogalmazta, hogy megismételt népszavazást szeretnének kiharcolni, ez szintén nem számít meglepetésnek, hiszen a párt vezetője az elmúlt időszakban már többször is beszélt erről. A fejlett piaci részvényekbe befektető jaink szép emelkedést mutattak be februárban (pl. Fejlett világ rv. ea., Világmárkák rv. ea., Külföldi OECD rv. ea.) Az 50 vezető európai vállalatot tömörítő EuroStoxx50 Index árfolyama az elmúlt 1 évben 3 700, , , , , , , , ,
5 FELTÖRFEKVŐ PIACOK jelentősen nő Kína súlya az MSCI indexben FELTÖRFEKVŐ PIACOK - jelentősen nő Kína súlya az MSCI indexben A kínai növekedési félelmek, amik aztán globális növekedési félelmekké nőtték ki magukat, jócskán rányomták bélyegüket a tavalyi utolsó negyedévben a részvénypiaci hangulatra. Idén viszont eddig 180 fokos fordulatot látunk a 2018 végi világvége hangulathoz képest, kérdés, hogy ez a fordulat mennyire megalapozott. A részvénypiaci árfolyamok alakulása köztudottan a várható gazdasági növekedés egyik fontos előremutató indikátora, még akkor is, ha különböző odavissza csatolások vannak a kettő között. Amennyiben a kínai részvényindex, a Shanghai index idei mozgását tekintjük, stabil emelkedést láthatunk idén az első két hónapban. További pozitív hír a kínai részvénypiac számára, hogy az MSCI bejelentette a kínai indexek felülvizsgálatának eredményét novemberéig három lépésben fog megnégyszereződni a kínai piac súlya a feltörekvő piaci indexben. Ezek eredményeként Kína súlya az MSCI feltörekvő indexen belül a jelenlegi 0,72%-ról 3,3%-ra emelkedik, ami piaci szakértői becslések szerint mintegy 40 milliárd dollárt mozgathat meg, ami jelentős vételi erőt jelenthet a kínai részvénypiacon. Mindeközben tovább csökkentek februárban a kínai beszerzési indexek, vagyis egyelőre nem látszik a kereskedelmi tárgyalások meghosszabbításának üzleti bizalomra gyakorolt pozitív hatása. A statisztikai hivatal adatai szerint a szolgáltatóiparban 54,7 pontról 54,3 pontra, a feldolgozóiparban pedig 49,5 pontról 49,2 pontra esett az index, ami bár kerekítési hiba szintű mérséklődés, de semmiképpen sem biztató jel. A feltörekvő piaci részvényekbe fektető jaink közül az Ázsia fókuszú Himalája és a Fejlett világ rv. is jelentős nyereséget értek el. A 24 feltörekvő piaci országot tömörítő MSCI Emerging Market Index árfolyama az elmúlt 1 évben 1 300, , , , , , ,00 950,00 900,
6 MAGYARORSZÁG Felminősítések, rekordszinten az OTP, pont felett stabilizálódó BUX Az S&P hitelminősítő és a Fitch is meglépte a felminősítést, ezzel Magyarország már két fokozattal a befektetői kategória határvonala fölött, BBB kategóriában van, stabil kilátásokkal. Ez azt jelenti, hogy a besorolásunk BBB mínuszról BBBre változott stabil kilátással. Kiemelték, hogy a külső államadósság 10 százalék alá csökkent az elmúlt években, ami jelentős, 34 százalékpontos csökkenés a GDP arányában. Ebben jelentős szerepet játszott a külkereskedelmi többlet, s a beáramló uniós pénzek. A költségvetésben az elkövetkező években 2 százalék körüli hiányt várnak, míg az államadósság az elkövetkező években dinamikusan csökkenhet Ft fölé ugrott a legnagyobb hazai blue-chip, az OTP Bank részvényeinek árfolyama, miután a bankcsoport rekordszintű bevételről és nyereségről számolt be gyorsjelentésében. Teljesült Csányi Sándor álma, azaz közel 1 milliárd euró nyereséget ért el 2018-ban az OTP, ami forintra lefordítva 325 milliárd forintnyi tisztított adózott eredménynek felel meg. Kisebb matematikai kerekítéssel az OTP Bank naponta kb. 1 milliárd forint nyereséget termel a tulajdonosoknak, azaz a társaság részvényeseinek. Csodálkozik ezek után valaki még, hogy miért is forog Ft-on a részvény? Mindeközben számos elemzőház tovább emelte a bank részvényeinek célárfolyamát, és Ftos árfolyam-előrejelzéseket is olvashatunk jelenleg. Az OTP további növekedésének záloga lehet a további expanzió, azaz újabb és újabb régiós bankok felvásárlása, mely bár az osztalék összegét csökkenti, de a vállalat értékét tovább bővíti, növeli. Az OTP Csoport tőkearányos megtérülése egész Európában az egyik legmagasabb, jóval magasabb, mint a hasonló régiós lefedettséggel rendelkező bankcsoportoké. Az OTP 2019-es éve is kimagaslóan jó lehet a menedzsment kommunikációja szerint, ami jó hír a hazai részvénypiacban gondolkodó befektetőinknek, hiszen az OTP a BUX indexen belül a legnagyobb komponens, 39%-ot meghaladó súllyal. A várakozásokat meghaladó eredményről adott számot a MOL is. A nettó profit 78 milliárd forint lett, miközben az elemzők 47 milliárd forint körüli értéket vártak. A Magyar Telekom a várakozásoknak megfelelő eredményt tett közzé, amelyben 7,1 milliárd forint profitról számolt be. Ez jelentős, 51 százalékos bővülés tavalyhoz képest, de ez elsősorban egy 3 milliárd forintos egyszeri tétel miatt van, a régi székház értékesítéshez kapcsolódóan. A cég a tavalyi év után 25 forintos osztalékot tervez fizetni, míg a jövő évi tervezett osztalék 27 forint. A pozitív vállalati eredmények ellenére a BUX index februárban stagnált, pont között oldalazott, így befektetőink is stagnálást tapasztalhattak a hazai részvénytúlsúlyos és hazai vegyes alapjaink árfolyamában. A BUX Index árfolyama az elmúlt 1 évben , , , , , , , , , , ,
7 Menedzselt ok megoldások különböző élethelyzetekre Horizont és Navigáció vegyes ok Az ok eszközeit bankbetétekbe, hazai és külföldi állampapírokba, banki, jelzálog-hitelintézeti és vállalati kibocsátású kötvényekbe, hazai és nemzetközi részvényekbe, valamint tőzsdén kereskedett befektetési alapokba (ETF) fekteti. Az ok célja, hogy az ajánlott befektetési időtáv alatt az inflációt meghaladó hozamot érjen el egy jól diverzifikált, a piaci várakozások függvényében folyamatosan kiigazított, vegyes portfólió segítségével. Az ok befektetési célterülete globális, összetételük jól diverzifikált, a kockázatokra fordított kiemelt figyelem aktív portfólió menedzseléssel párosul. Az, hogy mekkora kockázatot vagyunk hajlandók vállalni és mennyi a hátralévő időtartam a megtakarítási célunkig, meghatározza, hogy mely ot érdemes választanunk megtakarításaink elhelyezésére. Minél hosszabb időtávban gondolkodunk, annál magasabb lehet a kockázatosabb eszközök (pl. részvények) aránya, mivel elegendő idő áll rendelkezésre az ezekben rejlő magasabb hozampotenciál kihasználására. Az idő előre haladtával azonban célszerű a kockázatos eszközök arányát csökkenteni a már elért eredmények megőrzése vagy épp egy esetleges veszteség elkerülése érdekében. Ha nem szeretnénk azzal foglalkozni, hogy a hátralévő tartamtól és a kockázatvállaló hajlandóságtól függően éppen milyen portfóliót érdemes tartanunk, válasszuk a menedzselt okat. Horizont 5+ vegyes Horizont 10+ vegyes Horizont 15+ vegyes 8% 5% 9% 15% 9% 9% 31% 8% 70% 12% 13% 51% Navigáció 5+ vegyes Navigáció 10+ vegyes Navigáció 15+ vegyes 7% 5% 4% 8% 76% 12% 5% 4% 19% 37% 15% 56% 12% Államkötvények Európai részvények Amerikai részvények Fejlődő piaci részvények Számlapénz 7
8 Mintaportfóliók Ahogy az életben, úgy a pénzügyekben is azok a legsikeresebbek, akik több lábon állnak, azaz megtakarításaikat többféle befektetés között osztják meg. Egy jól összeállított portfólió ugyanis növeli a biztonságot, jelentősen mérsékelve a befektetések kockázatát. Az ideális portfólióban nemcsak a különböző eszközosztályok között (kötvények, részvények, nyersanyagok), hanem pl. földrajzilag is megosztásra kerülnek a befektetések. A Generali szakemberi által összeállított portfóliómodellek segítséget kívánnak nyújtani a befektetési döntések meghozatalában és az előre kitűzött célok elérésében. Kockázatkerülő mintaportfóliók Amennyiben Ön kockázatkerülő ügyfél, tehát nem viseli jól a befektetésekből eredő pénzügyi kockázatokat, akkor a Generali jai közül egy kockázatkerülő portfólió kialakítását ajánljuk. Az alacsony kockázatú befektetések által elérhető hozamok évről évre viszonylag jól kalkulálhatók, hosszú távon pedig várhatóan meghaladhatják az infláció szintjét. Mérsékelten kockázatvállaló mintaportfóliók Amennyiben Ön kockázattűrő ügyfél, tehát a befektetéseiben kisebb átmeneti ingadozásokat elfogadhatónak tart és tisztában van azzal, hogy a befektetett pénz egy részét elveszítheti, akkor a Generali jai közül egy kockázattűrő portfólió kialakítását ajánljuk. Kockázatvállaló mintaportfólió Amennyiben Ön hosszútávon gondolkodó ügyfél, aki számára fontos a magasabb hozam elérése akár nagyobb kockázattal is, és tisztában van vele, hogy befektetése számottevő veszteséggel járhat, akkor Ön számára a Generali jai közül egy kockázatvállaló portfólió kialakítását ajánljuk. Kockázatkerülő mintaportfólió Mérsékelten kockázatvállaló mintaportfólió Kockázatvállaló mintaportfólió I. Magyar részvény I. Magyar részvény I. 5% 5% DeLuxe részvény DeLuxe részvény Külföldi részvény 40% Külföldi részvény 50% Kötvény Kötvény 30% Selection abszolút hozam Selection abszolút hozam Magyar részvény DeLuxe részvény Külföldi részvény Eldorado latin-amerikai részvény Himalája ázsiai részvény Kötvény II. II. II. 5% 5% Hazai részvény Hazai részvény Világmárkák részvény Világmárkák részvény 40% 50% Fejlett világ részvény Fejlett világ részvény 30% Hazai kötvény Tallózó abszolút hozam Hazai kötvény Tallózó abszolút hozam 30% Hazai részvény Világmárkák részvény Fejlett világ részvény Fejlődő világ részvény Hazai kötvény A hírlevélben bemutatott portfóliómodellek hosszú távú szemléletet feltételeznek, de a portfóliók összetételét a biztosító folyamatosan nyomon követi és évente legalább egyszer felülvizsgálja. Szélsőséges piaci helyzetben azonban szükségessé válhat a portfóliók soron kívüli felülvizsgálata. A jelen portfólió ajánlás nem minősül a Generali Biztosító Zrt. részéről sem ajánlattételnek, sem befektetési tanácsadásnak, kizárólag a tájékoztatást szolgálja. A Generali Biztosító Zrt. a felhasználó vagy harmadik felek felé semmiféle felelősséget nem vállal az időszerűségért, folyamatos rendelkezésre állásért vagy teljességért, sem pedig az itt közölt információk felhasználása következtében elszenvedett különös, közvetett, eshetőleges vagy következményi károkért. 8
9 Teljesítmények Forint alapú ok I.* 3 hónap 6 hónap 12 hónap 3 éves 5 éves ÁrfolyamFix 2019 árfolyamvédett -0,30% -0,77% -4,83% 12,48% 3,12% DeLuxe részvény 0,86% -6,00% 5,68% 8,55% 9,01% Dinamikus Vegyes 0,14% -2, -0,01% 6,33% 4,29% Eldorado 3,92% 11,57% -2,58% 12,91% 0,90% Global Selection 0,00% 0,00% 0,00% 0,00% 0,00% Himalája -0,46% -4,01% -1,73% 10,24% 9,02% Kiegyensúlyozott Vegyes 0,24% -0,84% -1,28% 3,77% 3,63% Konzervatív Vegyes 0,71% 0,66% -1,06% 1,79% 3,27% Kötvény 1,40% 2,55% -0,33% 1,57% 3,94% Külföldi részvény -0,28% -5,06% 1,89% 6,73% 5,93% Likviditási -0,13% -0,12% -0,50% -0,36% 0,18% Magyar részvény 0,46% 9,85% 6,59% 19,44% 20,60% Navigáció 10+ 0,87% -0,75% 0,31% 4,03% Navigáció 15+ 1,12% -1,43% 0,77% 6,18% Navigáció 5+ 0,42% -0,49% -0,79% 1,72% New Europe 0,18% 2,94% -0,39% 8,35% -2,45% Selection Abszolút Hozam -0,24% -0,46% -2,43% 1,33% 2,32% Vegyes I. 0,98% 4,64% 1,72% 6,30% 8,44% Vegyes II. 0,82% 7,31% 4,19% 12,41% 14,07% *A bemutatott teljesítmények az okat terhelő költségek (alapkezelési díj, letétkezelési díj, értékpapírok adásvétele után felszámított díj levonása után kerültek kiszámításra. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeni teljesítményekre nézve. 9
10 Teljesítmények Forint alapú ok II.* 3 hónap 6 hónap 12 hónap Fejlett világ részvény -0,59% -3,70% 4,40% Fejlődő világ részvény 0,83% -1,79% -4,19% Hazai kötvény 1,61% 3,18% 1,17% Hazai részvény 0,81% 7,70% 5,54% Horizont 10+ vegyes 1,52% 0,68% 2,15% Horizont 15+ vegyes 1,51% -0,28% 2,78% Horizont 5+ vegyes 1,49% 1,89% 1,80% Pénzpiaci ,00% 0,18% 0,08% Tallózó abszolút hozam 0,93% 2,30% 1,65% Világjáró kötvény 1,59% 1,49% 3,00% Világmárkák részvény -1, -3,91% 5,81% Quantis exkluzív ok* 3 hónap 6 hónap 12 hónap 3 éves 5 éves New Tigers 2,88% -3,08% -4,26% 8,58% 5,22% Top Trend -0,44% -0,70% -1,80% 0,28% 3,25% Euró alapú ok* 3 hónap 6 hónap 12 hónap 3 éves 5 éves Amazonas 5,81% 14,68% -3,18% 12,48% 2,12% Ázsiai ingatlan 5,50% 4,12% 3,58% 6,19% 7,60% Euró Részvény 2,24% -1,85% 1,45% 5,66% 4,42% Euró Részvény Plusz 3,33% 2,57% -3,96% 7,93% 3,59% EuróKötvény 1,01% 1, -0,08% -0,62% 1,02% EuroProtect80 vegyes 0,31% -2,25% -1,84% 0,46% 0,36% Olympic 2,56% 0,62% 6,17% 8,61% 9,94% Új Technológiák 6,25% 0,53% 9,48% 17,77% 20,23% *A bemutatott teljesítmények az okat terhelő költségek (alapkezelési díj, letétkezelési díj, értékpapírok adásvétele után felszámított díj levonása után kerültek kiszámításra. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeni teljesítményekre nézve. 10
11 TUDTA-E? Februárban is folytatódott a januárban elkezdődő tőzsdei rally. A Dow Jones például az év első két hónapja során produkált 12%-os növekedésével alig 3%-kal marad el az eddigi legmagasabb értékétől. Ez a rally főként a pénzügyi, energia- és ipari szektorok ciklikus készleteinek a növekedésének köszönhető, melyek reményt adhatnak a bullish befektetők számára. Lehetséges recesszió bekövetkezésének a valószínűsége kicsi. Az olajárak és egyéb ipari árucikkek árnövekedéseit valószínűleg az olyan várakozások okozzák, amelyek szerint folytatódik majd a gazdasági növekedés. Az elmúlt 50 év túlnyomó részében a február egy kivétel volt a jól teljesítő téli hónapok között, és egyedül csak szeptemberben voltak rosszabb teljesítmények. Ha a januári effektust figyelembe véve januárban a profittermelés érdekében az eladás a helyes lépés, februárban eddig a megfelelő stratégia a vétel volt, azzal a szándékkal, hogy az elkövetkezendő néhány hónap szilárd nyereségeit ki lehessen használni. Az idei és a tavalyi év alapján viszont megszűnni látszik a februárban való visszaesés trendje. Jelen kiadvány nem minősül a Generali Biztosító Zrt. részéről sem ajánlattételnek, sem befektetési tanácsadásnak, kizárólag a tájékoztatást szolgálja. A Generali Biztosító Zrt. a felhasználó vagy harmadik felek felé semmiféle felelősséget nem vállal az időszerűségért, folyamatos rendelkezésre állásért vagy teljességért, sem pedig az itt közölt információk felhasználása következtében elszenvedett különös, közvetett, eshetőleges vagy következményi károkért. 11
2018. május BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
2018. május BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1 Nyugodt piacok, ismét erősödő dollár Április második felében a piacokon a dollár euróval szembeni látványos fordulata volt az egyik legfontosabb piaci momentum. Az EUR/USD
2019. április BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
2019. április BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1 Az elemzők szkeptikusak, a tőzsdék szárnyalnak Ha manapság vesszük a fáradságot és elmegyünk néhány pénzügyi konferenciára, befektetői estre, ahol a nemzetközi/hazai
2018. április BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
2018. április BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1 Kissé megnyugvó kötvénypiaci hozamok, hektikus részvénypiacok Ahogyan 2017 legnagyobb meglepetése az volt, hogy nem volt a piacokon komolyabb meglepetés, addig 2018
2019. július BEFEKTETÉSI SZEMLE. Befektetési szemle
2019. július BEFEKTETÉSI SZEMLE 1 Újabb részvénypiaci rekordokat hozott eddig a nyár Az első nyári hónapban úgy tűnik még nem mentek szabadságra a befektetők, legalábbis a vevők még a piacon maradtak,
2019. augusztus BEFEKTETÉSI SZEMLE. Befektetési szemle
2019. augusztus BEFEKTETÉSI SZEMLE 1 Nem volt megállás júliusban sem, pedig romlanak a globális gazdasági kilátások Egyelőre semmi jel nem mutatja, hogy fékeződne a részvénypiacok lendülete, talán csak
2018. január BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
2018. január BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1 2017 - Brutálisan erős részvénypiacok éve volt Boldog Új Évet! Bizonyára nem sajnálták szilveszterkor a drága pezsgőre a pénzt a világ tőzsdei befektetői, hiszen rendkívül
2019. június BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
2019. június BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1 Sell in May - idén beütött! Sell in May, and go Away... (azaz, szabad fordításban: Adj el májusban és menj el nyaralni... ) - szól az évtizedes tőzsdei teória, mely
2018. március BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
2018. március BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1 EZT HOZTA A FEBRUÁR: elbizonytalanodó tőzsdék, nagy ingadozás Hatalmas részvénypiaci eséssel indított a február, melynek (bármily furcsán hangzik is) alapját egy makrogazdasági
2017. november BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
2017. november BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1 Újabb rekordok vajon meddig tart a jó világ? Az elmúlt hónapok politikai hírei és makrogazdasági folyamatai továbbra is a részvénybefektetőknek kedveztek. Akik a tőzsdei
2019. május BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
2019. május BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1 Áprilisban is kitartott a részvénypiaci lendület Nem lankadt az idei évi - eddig sok elemzőt meglepő, megtréfáló - tőzsdei hegymenet április hónapban sem, melynek eredményeként
2018. június BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
2018. június BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1 Sell in May? Idén se jött be... Eddig. Sell in May, and go Away... (azaz, szabad fordításban: Adj el májusban és menj el nyaralni... ) - szól az évtizedes tőzsdei teória,
2018. szeptember BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
2018. szeptember BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1 Robog az USA, Európa lemaradóban Pörög az USA gazdasága, miközben az Eurozóna egyre több csalódást okozó adatot produkál. Míg Európában mind a GDP, mind pedig az
2018. augusztus BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
2018. augusztus BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1 Tombol a nyár - Júliusban visszatért a kockázatvállalási kedv Kitört az igazi nyár, ami a hőmérő higanyszálán és a strandokon hömpölygő tömegen is jól látható. A
2019. február BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
2019. február BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1 A borús év vége után komoly felpattanás januárban a tőzsdéken 2018 év végét (legalábbis az utolsó három hónapot) biztosan nem írják be a befektetők a hatalmasat nyertem
2018. február BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
2018. február BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1 ÉV ELEJI ESÉLYLATOLGATÁS Mi jöhet idén a részvény és kötvénypiacokon? Egy új esztendő kezdete midig arról szól (pedig a naptárban ugyanúgy csak egy napot ugrunk előre),
Generali Tower, Milánó
Generali Tower, Milánó Nyár, meleg és nyugalom a részvénypiacokon Sem az Észak-Korea által ismét bedobott atombomba-fejlesztés híre, sem az extrémitásáról híres Trump USA elnök körüli balhék sorozata nem
2018. október BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
2018. október BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1 Itt a fordulópont? Vagy mégsem? A világ gazdaságának napjainkban változó kihívásokkal kell szembenéznie, melyek közül a kereskedelmi viták elmélyülése, valamint a geo-
2018. július BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
2018. július BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1 Elfáradtak a részvénypiacok a nyárra Az előző havi hírlevelünkben részletesen foglalkoztunk a Sell in May... (magyarul: Adj el májusban ) jelenséggel, mely hosszú évtizedek
2019. szeptember BEFEKTETÉSI SZEMLE. Befektetési szemle
2019. szeptember BEFEKTETÉSI SZEMLE 1 Ismét az USA-Kína kereskedelmi csata volt a legfőbb mozgatórugó Augusztus első napjaiban méretes zuhanás jellemezte az USA részvénypiacait, mely csökkenés átterjedt
2018. december BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
2018. december BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1 Szomorú november, nagy felpattanással a végén November elején az Egyesült Államok időközi választására figyelt leginkább a világ, hiszen az az erőviszonyok jelentős
BEFEKTETÉSI KÖRKÉP. Kellemes Ünnepeket! - Karácsonyi különszám
Pénz- és tőkepiaci kitekintő 2016 DECEMBER 20. CSÚCSRA JÁRNAK A VEZETŐ TŐZSDEINDEXEK CSÚCSOKAT DÖNT A BUX INDEX IS TRUMP HIVATALOSAN IS AZ USA ÚJ ELNÖKE BEFEKTETÉSI KÖRKÉP Kellemes Ünnepeket! - Karácsonyi
2019. január BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
2019. január BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1 Elmaradt a mikulás-rally decemberben - eladó nyomás volt helyette a tőzsdéken Úgy tűnik sok dolga akadt idén a Mikulásnak, és bár a gyerekek világszerte megkapták jutalmukat
hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,
csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. április 30. Vezetői összefoglaló Szerdán negatív tartományban zártak a nemzetközi részvényindexek. Elérte a 302-es szintet a forint ma reggel az euróval szemben. Átlag feletti forgalom
2018. november BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
2018. november BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1 A medvék uralták az októbert, de a bikák azért nem adják fel A tőzsdei spekulánsok gyakran találkoznak két állattal: a bikával és a medvével. De miért pont ez a két
BEFEKTETÉSI KÖRKÉP. Felpörgött a magyar gazdaság - jó GDP adat jött!
Pénz- és tőkepiaci kitekintő 2016 AUGUSZTUS 15. A MAGYAR GDP ADAT POZITÍV MEGLEPETÉS LETT ERŐSÖDÉS JELEIT MUTATJA A FORINT KAMATOT CSÖKKENTETT A BRIT JEGYBANK BEFEKTETÉSI KÖRKÉP Felpörgött a magyar gazdaság
csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam
BEFEKTETÉSI KÖRKÉP. Erősödő dollár, optimista részvénypiacok
2017.04.03 SZERZŐ: PROFITLINE.HU Pénz- és tőkepiaci kitekintő 2017. ÁPRILIS 3. TOVÁBB ERŐSÖDŐ RÉSZVÉNYPIACOK EZ MÁR NEM VICC! ELINDULT A BRIT KILÉPÉSI FOLYAMAT OSZTALÉKOT FIZETNEK A HAZAI BLUE-CHIPEK BEFEKTETÉSI
A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. beszámolója a. CIB Nyugdíjpénztár 2016-os és a 2017-es időarányos teljesítményéről
CIB Nyugdíjpénztár A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. beszámolója a CIB Nyugdíjpénztár 2016-os és a 2017-es időarányos teljesítményéről Budapest, 2017.05.29 Tartalom Teljesítmény-bemutatás a portfolió teljesítménye
-menedzselt konzervatív eszközalap
-menedzselt konzervatív EUR Kockázati besorolás: ++ Ajánlott időtáv: 3 év döntő része az eurozóna kötvénypiacán főleg államkötvényekbe kerül, de vásárolhat vállalati kötvényeket A 10%-nyi részvény rész
BEFEKTETÉSI KÖRKÉP. Ismét aggódhatunk az USA adóssága miatt? Ismét elkezdhetnek aggódni a befektetők az amerikai adósságplafon elérése miatt.
Pénz- és tőkepiaci kitekintő 2017. JÚLIUS 17. ERŐSÖDŐ FORINT ÁRFOLYAM ISMÉT PLAFONBA ÜTKÖZHET AZ USA ADÓSSÁGA SZÉPEN LEHET KERESNI A HAZAI TŐZSDÉN BEFEKTETÉSI KÖRKÉP Ismét aggódhatunk az USA adóssága miatt?
kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló
kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.
hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. augusztus 3. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai indexek mínuszban zártak pénteken. A hazai fizetőeszköz erősödött a hétvége folyamán. A BUX alacsony
BEFEKTETÉSI KÖRKÉP. Pozitív kép az USA vállalati szektorban
Pénz- és tőkepiaci kitekintő 2016 OKTÓBER 20. ELDŐLNI LÁTSZIK AZ ELNÖKVÁLASZTÁSI HARC MEGIJEDT A 300-AS SZINTTŐL A FORINT SZÉPEN MENETEL A MAGYAR TŐZSDE BEFEKTETÉSI KÖRKÉP Pozitív kép az USA vállalati
BEFEKTETÉSI KÖRKÉP. Elkezdődött a piacokon a BREXIT-pánik
Pénz- és tőkepiaci kitekintő 2016 JÚNIUS 13. 50 DOLLÁR FELETT IS JÁRT AZ OLAJ STAGFLÁCIÓT VÍZIONÁLNAK AZ USA PIACÁN 0,90%-NÁL MEGÁLLT A HAZAI KAMATSZINT BEFEKTETÉSI KÖRKÉP Elkezdődött a piacokon a BREXIT-pánik
2017. szeptember BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
2017. szeptember BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1 Megint felszisszentek a piacok, nagyot ment a forint nyáron Kisebb megtorpanást láthattunk a kockázatosabb eszközök piacán az elmúlt hetekben. A befektetők aggodalmának
csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2014. április 24. Vezetői összefoglaló Tegnap a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is negatív tartományban zártak a többségében kedvező makroadatok ellenére. Szerdán a forint
BEFEKTETÉSI KÖRKÉP. Vége a nyaralásnak - talán a magyar gazdaság is élénkül
Pénz- és tőkepiaci kitekintő 2016 AUGUSZTUS 29. ISMÉT A KAMATEMELÉS A TÉMA AZ USA-BAN ERŐS SZINTEKEN A FORINT AZ EURÓVAL SZEMBEN EGYELŐRE MÉG TARTJA MAGÁT A BRTIT GAZDASÁG BEFEKTETÉSI KÖRKÉP Vége a nyaralásnak
hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2014. február 3. Vezetői összefoglaló A csütörtöki pozitív nap után pénteken folytatódott az eladási hullám a nemzetközi tőzsdéken. Péntek délután a forint elrugaszkodott a délelőtti mélypontokról;
BEFEKTETÉSI KÖRKÉP. Kifáradni látszik a tőzsdei minirally
TUESDAY 3 MAY 2016 Pénz- és tőkepiaci kitekintő 2016 MÁJUS 3. FÁRADTSÁG JELEI MUTATKOZIK A TŐZSDÉKEN STAGFLÁCIÓT VÍZIONÁLNAK AZ USA PIACÁN AZ MNB 1,05%-RA CSÖKKENTETTE ALAPKAMATÁT BEFEKTETÉSI KÖRKÉP Kifáradni
BEFEKTETÉSI KÖRKÉP. Hatalmas a lendület a BUX piacán
2017. FEBRUÁR 21. SZERZŐ: PROFITLINE.HU Pénz- és tőkepiaci kitekintő 2017 FEBRUÁR 21. ZUHANT A KÍNAI MŰKÖDŐTŐKE BEÁRAMLÁS AZ OLAJ ÁRA FELFELÉ INDULT: TARTÓS LESZ? REKORDOKAT DÖNT A BUX INDEX BEFEKTETÉSI
szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló
szerda, 2013. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zárt az összes vezető tengerentúli és európai részvényindex a keddi kereskedési napon a kedvező makrogazdasági adatok hatására. Kedden
csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. május 14. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a nemzetközi részvényindexek szerdán. Tegnap a 304,9-308-es szintek között ingadozott az euró/forint árfolyam, ma reggel az euró jegyzései
szerda, április 15. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. április 15. Vezetői összefoglaló Kedden vegyesen teljesítettek az amerikai és az európai részvényindexek. Erősödni tudott a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is. A BUX záróértéke
hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek negatív tartományban zártak, a tőzsdék heti szinten is érdemi árfolyamesést könyveltek el
csütörtök, november 6. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2014. november 6. Vezetői összefoglaló Pozitív hangulat uralkodott tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a forint kétéves mélypontra ért a dollárral szemben. A BUX 4,2 milliárd forintos
2017. október BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
2017. október BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1 Tisztelt Ügyfelünk! Kedves Partnerünk! Október 3-tól számos változás lépett életbe a Generali jaival kapcsolatban. Erről szeretnénk most tájékoztatást adni. Társaságunk,
hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek enyhén pozitív tartományban, fél százalék körüli nyereséggel zártak. Ma reggelre a forint
kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló
kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai és amerikai indexek tegnap. Hétfőn gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései 304,5-nél
péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak csütörtökön a vezető nemzetközi részvényindexek. Péntek reggel gyengült a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 1,6 százalékkal került
BEFEKTETÉSI KÖRKÉP. Rekordokat döntő részvényindexek. Pénz- és tőkepiaci kitekintő
Pénz- és tőkepiaci kitekintő 2017. JÚNIUS 5. CSÚCSOKRA ERŐSÖDŐ RÉSZVÉNYPIACOK ELŐREHOZOTT VÁLASZTÁSOK NAGY- BRITANNIÁBAN REKORDSZINTEN A BUX, ERŐSÖDIK A FORINT BEFEKTETÉSI KÖRKÉP Rekordokat döntő részvényindexek
Vezetői összefoglaló október 17.
2016. október 17. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárral szemben kis mértékben erősödött. A BUX 4,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom
csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. szeptember 10. Vezetői összefoglaló Szerdán a vezető európai részvényindexek nyereséggel zártak a két Ázsiából érkező kedvező piaci hír hatására, míg az amerikai börzék 1,5 százalék körüli
Havi jelentés. QUAESTOR Aranytallér Április 30. Aranytallér árfolyamalakulás
QUAESTOR Aranytallér Ajánlás: Magyarországi kötvény- és részvénypiaci eszközökbe fektet. Kiegyensúlyozott vegyes alapunk közepes kockázata miatt legalább egy éves időtávra befektetőknek ajánlott. Alap
Vezetői összefoglaló február 28.
2017. február 28. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben egyaránt erősödött. A BUX 10,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett
BEFEKTETÉSI KÖRKÉP. United States of Trump - új világ jön?
Pénz- és tőkepiaci kitekintő 2017 JANUÁR 24. DÖNTÖTT A BRIT LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG STABIL A KÍNAI GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS BEIKTATTÁK HIVATALÁBA TRUMP- OT BEFEKTETÉSI KÖRKÉP United States of Trump - új világ jön?
szerda, június 18. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. június 18. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek pozitív tartományban zárták a keddi kereskedési napot. A forint továbbra sem indult erősödésnek, az euró/forint árfolyam
kedd, május 26. Vezetői összefoglaló
kedd, 2015. május 26. Vezetői összefoglaló Negatív tartományban zárt a vezető nemzetközi részvényindexek többsége pénteken. Ma reggel az euró jegyzései 0,1 százalékos gyengülést követően 307 felett jártak.
péntek, február 21. Vezetői összefoglaló
péntek, 2014. február 21. Vezetői összefoglaló Vegyes hírek mozgatták a nemzetközi részvényindexeket: az amerikai tőzsdék pozitív tartományban zártak, Európában a párizsi és a londoni index erősödött.
Forintban Denominált Modell Portfoliók Átmeneti portfolió 45% 10% Átmeneti portfolió 45% Pénzpiaci Kötvény Abszolút hozamú A befektetési stratégia célja: A tőke reálértékének megőrzése és egy stabil kamatjövedelem
szerda, november 26. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. november 26. Vezetői összefoglaló Nyugat-Európa pluszban zárt, vegyes nap az amerikai tőzsdéken. A forint tegnapi gyengülése ellenére továbbra is erős szinten tartózkodik a vezető devizákkal
hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2013. augusztus 5. Vezetői összefoglaló Vegyes amerikai makroadatok jelentek meg, a munkanélküliségi ráta ötéves mélypontján tartózkodik, ugyanakkor a foglalkoztatottság bővülése elmaradt az elemzői
Vezetői összefoglaló március 7.
2017. március 7. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt erősödött. A BUX 7,0 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett
K&H szikra abszolút hozamú származtatott nyíltvégű alap
K&H szikra abszolút hozamú származtatott nyíltvégű alap kereskedelmi kommunikáció 2014. november 2 háttér, piaci trendek 1Q12 2Q12 3Q12 4Q12 1Q13 2Q13 3Q13 4Q13 1Q14 2Q14 3Q14 4Q14 1Q15 2Q15 3Q15 4Q15
BEFEKTETÉSI KÖRKÉP. Megnyugtató eredmény a francia választásokon
Pénz- és tőkepiaci kitekintő 2017. MÁJUS 8. MEGNYUGODTAK A PIACOK MACRON GYŐZELMÉVEL EZ MÁR NEM VICC! ELINDULT A BRIT KILÉPÉSI FOLYAMAT BEINDULT A HAZAI GYORSJELENTÉSI SZEZON BEFEKTETÉSI KÖRKÉP Megnyugtató
Vezetői összefoglaló április 16.
2018. április 16. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben erősödött. A BUX 6,8 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,06
kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló
kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló A világ vezető tőzsdéi a hétfői napon is mínuszban zártak: Amerikában a Fed programjával és a költségvetéssel kapcsolatos aggodalmak, Európában a német kormánykoalíciós
1. árfolyam alapú értékeltségi mutatók
Egyre nagyobbra fújódik a tőzsdei lufi 2016.07.22 10:48 Eddig sem volt olcsó az amerikai részvénypiac, az árfolyamok legutóbb látott meredek emelkedése pedig még inkább feszítetté tette az értékeltséget.
Vezetői összefoglaló március 2.
2017. március 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben közel változatlan maradt, míg a dollárhoz képest gyengült. A BUX 11,9 milliárd forintos,
péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló Csütörtökön Amerikában és Európában is mínuszban zártak a tőzsdeindexek, az európai börzéken különösen nagy volt a visszaesés. Gyengült a forint az euróhoz
kedd, 2015. augusztus 18. Vezetői összefoglaló
kedd, 2015. augusztus 18. Vezetői összefoglaló A kínai recesszió kettős nyomást helyez a dollárra. Az építőipari gyorsjelentések mozgatták az amerikai tőzsdéket pozitív irányba. Marad a deflációs környezet
BEFEKTETÉSI KÖRKÉP. Itt a vége az erős dollár időszakának?
2017.04.18 SZERZŐ: PROFITLINE.HU Pénz- és tőkepiaci kitekintő 2017. ÁPRILIS 18. GYENGÜLŐ FORINT ÁRFOLYAM TRUMP MEGELÉGELTE AZ ERŐS DOLLÁRT? OSZTALÉKFIZETÉS A MAGYAR RÉSZVÉNYEKNÉL BEFEKTETÉSI KÖRKÉP Itt
szerda, április 8. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. április 8. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai részvényindexek pluszban, az amerikai börzék mínuszban zártak. Erősödni tudott a forint az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX
hétfő, június 1. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. június 1. Vezetői összefoglaló Jelentős veszteséget könyvelhettek el a nemzetközi börzék pénteken. A 309-es szint közelében maradt az euró/forint kurzus. A BUX 0,3 százalékkal került lejjebb
szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására
péntek, december 11. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. december 11. Vezetői összefoglaló Csütörtökön Amerikában enyhe pluszban, Európában pedig vegyesen zártak a vezető tőzsdeindexek. Legnagyobb mértékben a londoni FTSE esett. Gyengült a forint
Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013
Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest 2015
BEFEKTETÉSI KÖRKÉP. Meglepetés, ami fordítva sült el - Trump győzött
MONDAY 21 NOVEMBER 2016 Pénz- és tőkepiaci kitekintő 2016 NOVEMBER 21. DONALD TRUMP NYERTE AZ USA ELNÖKVÁLASZTÁST JELENTŐS DOLLÁRERŐSÖDÉS A PIACON CSÚCSON AZ USA TŐZSDEINDEXEK BEFEKTETÉSI KÖRKÉP Meglepetés,
Honics István CFA befektetési igazgató
OTP Paletta Az alap neve: OTP Paletta Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, vegyes alap Az alap indulása: 1997. november 17. : 7+RDX+Titan20+CETOP20 Az OTP Paletta egy kötvényekből, kincstárjegyekből
Vezetői összefoglaló november 30.
2017. november 30. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben erősödött. A BUX 10,2 milliárd forintos, jóval átlag feletti
BEFEKTETÉSI KÖRKÉP. Itt a meglepetés - Magyarországot felminősítették
MONDAY 26 SEPTEMBER 2016 Pénz- és tőkepiaci kitekintő 2016 SZEPTEMBER 26. KIKERÜLT A BÓVLI KATEGÓRIÁBÓL MAGYARORSZÁG MASSZÍV ERŐSÖDÉS A FORINT PIACÁN A FELMINŐSÍTÉSRE ISMÉT ELHALASZTOTT USA KAMATEMELÉS
csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló Szerdán az európai részvényindexek növekedéssel zártak a megjelent euró zónás pozitív adatok hatására, míg az amerikai tőzsdék kismértékű negatív eredménnyel
péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, a Fed kamatemeléssel kapcsolatos nyilatkozatai hatására. Az euróval
Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10
Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10 Amikor elkezdődött az év, nem sokan merték felvállalni azt a jóslatot, hogy a részvénypiacok új csúcsokat fognak döntögetni idén. Most, hogy közeleg az
Vezetői összefoglaló október 25.
2016. október 25. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euró és a dollár viszonylatában kis mértékben gyengült, a svájci frank ellenében enyhén erősödött. A BUX 9,9 milliárd forintos,
péntek, október 3. Vezetői összefoglaló
péntek, 2014. október 3. Vezetői összefoglaló Az európai részvényindexek jelentős veszteséggel zártak. Csütörtökön a forint nem mutatott jelentős elmozdulást a főbb devizákkal szemben. A BUX 8,7 milliárd
Hírlevél ERGO Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás eszközalapjainak teljesítményéről
Hírlevél ERGO Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás eszközalapjainak teljesítményéről 2016.07.29 Smart Child Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás Smart Senior Befektetési egységekhez kötött
Hogyan fektessünk be 2015-ben?
Hogyan fektessünk be 2015-ben? Hajósi Péter, CFA 2015. április 13. Szép új világ a befektetések piacán mi lehet a megoldás? Szép új világ a befektetések piacán Szép új világ részvény kötvény pénzpiaci
péntek, március 6. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. március 6. Vezetői összefoglaló Pluszban zártak a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek tegnap. Csütörtökön a 305-ös szint alját közelítette az euró/forint árfolyam. A BUX 0,4
ALLIANZ.HU ALLIANZ ÉLETPROGRAM ÉLET- ÉS SZEMÉLYBIZTOSÍTÁS. Az eszközalapokra vonatkozó konkrét információk AHE-21286/E1 1/37
ALLIANZ.HU ALLIANZ ÉLETPROGRAM ÉLET- ÉS SZEMÉLYBIZTOSÍTÁS Az eszközalapokra vonatkozó konkrét információk 1/37 PÉNZPIACI FORINT (PPA) ESZKÖZALAPRA VONATKOZÓ KONKRÉT INFORMÁCIÓK TERMÉK A termék neve: Allianz
Vezetői összefoglaló szeptember 26.
2016. szeptember 26. Vezetői összefoglaló Hétfő reggel a svájci frankhoz és a dollárhoz képest stagnált, az euróhoz viszonyítva minimálisan gyengült a forint. A BUX 5,9 milliárd forintos, átlag alatti
A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok
PÉNZPIACI befektetési eszközalap portfólió Benchmark: RMAX Típus: Rövid lejáratú állampapír Árfolyam 1,657HUF/egység Valuta HUF Portfolió nagysága 7 625 768 268 HUF Kockázati besorolás: alacsony A bemutatott
Vezetői összefoglaló október 3.
2016. október 3. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval szemben stagnált, a svájci frankkal szemben erősödött, a dollár ellenében viszont gyengült. A BUX 9,2 milliárd forintos,
szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló A vezető tengerentúli és nyugat-európai részvényindexek kivétel nélkül mínuszban zárták a keddi kereskedést. Gyengült a forint a vezető devizákkal szemben,
kedd, május 12. Vezetői összefoglaló
kedd, 2015. május 12. Vezetői összefoglaló Hétfőn veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Kedd reggel fokozatosan gyengülni kezdett a forint az euróval szemben, az árfolyam megközelítette
kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló
kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval
szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló Kedden az európai és amerikai vezető tőzsdeindexek vegyesen zárták a kereskedést, a legnagyobb csökkenés Londonban, a legnagyobb emelkedés Frankfurtban következett
csütörtök, július 3. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2014. július 3. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai indexek vegyes teljesítményt nyújtottak, Amerikában viszont a kedvező munkaerő-piaci adatnak köszönhetően kedvező befektetői hangulat uralkodott.
hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. október 5. Vezetői összefoglaló Mind az európai, mind az amerikai indexek pozitív tartományban zártak pénteken a megjelenő amerikai munkaerőpiaci adatok hatására. A 312-es szint alá erősödött
A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok
PÉNZPIACI befektetési eszközalap portfólió Benchmark: RMAX Típus: Rövid lejáratú állampapír Árfolyam 1,638 HUF/egység Valuta HUF Portfolió nagysága 8 180 498 608 HUF Kockázati besorolás: alacsony A bemutatott