Generali Tower, Milánó
|
|
- Csongor Orosz
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Generali Tower, Milánó
2 Nyár, meleg és nyugalom a részvénypiacokon Sem az Észak-Korea által ismét bedobott atombomba-fejlesztés híre, sem az extrémitásáról híres Trump USA elnök körüli balhék sorozata nem elég ahhoz, hogy a tőzsdei befektetők nyugalmát felkorbácsolja így a nyár derekán. A nyugalmat tovább erősíti az ún. félelem index néven közismert VIX-mutató higgadt stagnálása is, mely a piac várható változékonyságát hivatott előre jelezni. Tehát amennyire a nyári - jellemzően alacsonyabb likviditású - piacon most jósolni lehet: tovább tarthat a részvénypiacok emelkedő trendje, mely örömteli hír mindazon befektetőnknek, akik a Generali eszközosztályai közül a részvénykitett alapokat választották, vagy tartanak portfoliójukban. Tovább erősíti a részvénypiacokba vetett bizalmat Alan Greenspan, a Fed korábbi elnökének nyilatkozata, mely szerint a részvénypiacokon nincs eszközár buborék, de a kötvényárfolyamok miatt aggódik, ugyanis szerinte ott valódi buborék látható, melynek kipukkanása mindenkinek rossz lehet. Véleménye szerint, ha a hozamok emelkedése megindul az egy meglehetősen gyors folyamat lesz. A várt jegybanki szigorításokra reagálva enyhe hozamemelkedés történt az európai kötvénypiacon, Amerikában azonban még a kamatemelés sem tudta érdemben kimozdítani a hosszú hozamokat. Így egyelőre a kötvénypiacokon is nyugalom uralkodik, és a Greenspan (és még sokak) által vizionált kötvénypiaci félelmek egyelőre nem érződnek az árfolyamokban. A világ két legfontosabb devizájának párharcában (EUR/USD) komoly fordulat történt az elmúlt időszakban. Néhány hetes gyengélkedést követően újra erőre kapott az amerikai fizetőeszköz, azt követően, hogy az amerikai munkaerőpiaci adat több mint 6 millió aktív amerikai álláshirdetésről számolt be júniusban. Ez 461 ezres növekedést jelentett az előző hónaphoz képest, ami közel két éves csúcs. Ez az adat általában nem okoz jelentősebb elmozdulást a devizapárban, azonban ez mindenképpen pozitív jel a dollár szempontjából.
3 AMERIKA - Gyorsjelentések a fókuszban Az amerikai képviselőház megszavazta a költségvetés kiadási oldalát. Ezek alapján a Trump adminisztráció 788 milliárd dollárt költhet el. Trump ígéreteihez híven növelik a katonai kiadásokat, csökkentik a tiszta energia programok támogatását és a költségvetés a mexikói fal építésének megkezdéséhez is biztosít forrásokat. Az első becslés alapján a második negyedéves amerikai GDP 2,6%-kal erősödött, miközben a várakozás 2,7% volt. A GDP egyik legfontosabb komponense, a fogyasztás az előrejelzésekkel összhangban 2,8%-kal bővült. Júniusban a megelőző havi 0,1%-os értéket követően 0,4%-kal növekedett az ipari termelés az USA-ban, míg az elemzők 0,3%-os bővülésre számítottak. Mindeközben a 95 pontos várakozásnál gyengébb, 93,1 pont lett a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexe a júliusi előzetes adatok szerint. A vártnak megfelelően nem változtatott az alapkamaton a Fed legutóbbi kamatdöntő ülésén. Az alapkamat továbbra is az 1-1,25% közötti sáv. A tervezett mérlegfőösszeg szűkítésről sem közöltek új információkat egyelőre. Az USA piacán a vállalati gyorsjelentések okoztak némi izgalmat a nyár miatt csendesebb makrogazdasági adatok között. A vállalatok többsége a várakozásoknak megfelelő vagy annál jobb eredményekről számolt be. Kifejezett jó számokat láthattunk a bankszektor nagyágyúitól, de szintén rekord eredményeket láthattunk a félvezetőgyártó óriásoktól is. A pozitív vállalati eredmények hatására az USA részvénypiacai rekord magasságokba erősödtek, mely nagyszerű hír szinte minden fejlett piaci részvény eszközalapokba fektető ügyfél számára. Az amerikai S&P500 Index árfolyam alakulása idén
4 EURÓPA - Görögország visszatért a kötvénypiacra Jó hír, hogy Görögország sikeres kötvénykibocsátásával visszatért a nemzetközi pénzügyi piacokra, mellyel jelentős országimázs akciót hajtott végre, és ez felerősítheti azokat a véleményeket, miszerint az ország jövőre akár ki is léphet a pénzügyi segélyprogramból. Görögország 3 év óta először adott el kötvényeket. A most kibocsátott 5 éves kötvényekből 3 milliárd euró értékben sikerült értékesíteniük, 4,625%-os hozam mellett. Nem okozott nagy meglepetést az euró-zónás inflációs adat: az infláció a vártnak megfelelően 1,3% lett júliusban, hasonlóan az előző hónaphoz. Az infláció alakulása elégséges ahhoz, hogy határozottan kijelenthető legyen a deflációs kockázatok elmúlása, viszont még távol vagyunk az EKB 2%-os inflációs céljától. A francia GDP a második negyedévben 1,8%-os növekedést ért el, felülmúlva az 1,6%-os várakozást. Vártnál nagyobb csökkenés volt azonban tapasztalható az előzetes júliusi adatok alapján a német és az euró-zónás beszerzési menedzser indexekben. Főleg az ipari komponens csökkent jelentősebben, a szolgáltatóipar esetében csak minimális visszacsúszás volt tapasztalható Németországban, míg az euró-zónán belül stagnált. Az Európai Központi Bank a várakozásoknak megfelelően tartotta a monetáris kondíciókat és az eszközvásárlási program havi 60 milliárd dolláros összegében sem történt változtatás. Görögország visszatérése a pénzügyi piacokra, valamint a vártnál kedvezőbb inflációs és gazdasági adatok jó hír a fejlett piaci részvény eszközalapoknak. A német DAX Index árfolyam alakulása idén
5 FELTÖRFEKVŐ PIACOK - fordulat a kínai ingatlanpiacon? A második negyedévben 6,9%-kal növekedett a kínai GDP, felülmúlva a 6,8%-os várakozást. Ez megegyezik az első félév bővülési ütemével is. Közben a kiskereskedelmi forgalom és az ipari termelés is a vártnál gyorsabban nőtt június során az ázsiai országban. A kiskereskedelmi forgalom 11,0%-kal, az ipari termelés pedig 7,6%-kal bővült. Júniusban a vizsgált 70 kínai városból 60-ban emelkedtek az ingatlanárak, ami javulást jelent a májusi 56 városhoz képest. Ugyanakkor a csökkenés pont a legnagyobb városokban következett be. Például 2015 szeptembere óta először csökkentek az ingatlanárak Pekingben hó/hó alapon, miközben Shanghaiban tovább folytatódott a lejtmenet. A csökkenést elsősorban adminisztratív intézkedések okozták, melyek célja az ingatlanpiac hűtése volt. Az ingatlan piaci folyamatok az utóbbi években több aggodalomra is okot adtak a befektetőknek, így a mostani fejlemények némi megnyugvást hozhatnak az Ázsia és a Távol-Keletre fókuszáló eszközalapoknak. A kínai Hang Seng Index árfolyam alakulása idén
6 MAGYARORSZÁG - erőtlen kötvénypiac, csúcsra futó BUX A magyar piacon a rövid futamidejű kötvények esetében gyakorlatilag teljesen eltűnt a hozam, ezért a befektetők az egyre hosszabb futamidejű állampapírokat keresik, de nagy csodára ott sem számíthatnak. A nagy nemzetközi jegybankok folytatódó szigorítása miatt a kötvénypiacok kilátása továbbra sem igazán kedvező, miközben a magyar kötvénypiacot továbbra is támogatja az MNB politikája, de érdemi, a korábbi évekre jellemző felértékelődési potenciál nincs a hazai kötvényekben. Mindez kedvezőtlen előjel a hazai állampapírokat tartalmazó eszközalapoknak. Nyár közepén sem pihent meg a BUX, ismét történelmi csúcsot döntött a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, miután júliusban többször is átlépte a 36 ezres határt (2017. július 13-án, történelmi csúcson, ponton zárt.) A hazai részvények további erősödésében bízik a piaci elemzők többsége, mely a magyar részvényeket tartalmazó eszközalapokat választóknak kedvezhet a jövőben is. A BUXindex mellett jelentős erőt mutat a forint árfolyama is: a magyar fizetőeszköz - kihasználva a nyári nyugalmat, és az alacsonyabb likviditást - egyre inkább megközelíti a 300-as szintet az euróval szemben, miközben a dollárral szemben a 250-es szinthez közelít. A BUX Index árfolyam alakulása idén
7 Menedzselt eszközalapok megoldások különböző élethelyzetekre Az, hogy mekkora kockázatot vagyunk hajlandók vállalni és mennyi a hátralévő időtartam a megtakarítási célunkig, meghatározza, hogy mely eszközalapot érdemes választanunk megtakarításaink elhelyezésére. Minél hosszabb időtávban gondolkodunk, annál magasabb lehet a kockázatosabb eszközök (pl. részvények) aránya, mivel elegendő idő áll rendelkezésre az ezekben rejlő magasabb hozampotenciál kihasználására. Az idő előre haladtával azonban célszerű a kockázatos eszközök arányát csökkenteni a már elért eredmények megőrzése vagy épp egy esetleges veszteség elkerülése érdekében. Ha nem szeretnénk azzal foglalkozni, hogy a hátralévő tartamtól és a kockázatvállaló hajlandóságtól függően éppen milyen portfóliót érdemes tartanunk, válasszuk a menedzselt eszközalapokat. Horizont vegyes eszközalapok Navigáció vegyes eszközalapok Az eszközalapok eszközeit bankbetétekbe, hazai és külföldi állampapírokba, banki, jelzálog-hitelintézeti és vállalati kibocsátású kötvényekbe, hazai és nemzetközi részvényekbe, valamint tőzsdén kereskedett befektetési alapokba (ETF) fekteti. Az eszközalapok célja, hogy az ajánlott befektetési időtáv alatt az inflációt meghaladó hozamot érjen el egy jól diverzifikált, a piaci várakozások függvényében folyamatosan kiigazított, vegyes portfólió segítségével. Az eszközalapok befektetési célterülete globális, összetételük jól diverzifikált, a kockázatokra fordított kiemelt figyelem aktív portfólió menedzseléssel párosul. Horizont 5+ vegyes eszközalap Az eszközalapok eszközeit bankbetétekbe, hazai és külföldi állampapírokba, banki, jelzálog-hitelintézeti és vállalati kibocsátású kötvényekbe, hazai és nemzetközi részvényekbe, valamint tőzsdén kereskedett befektetési alapokba (ETF) fekteti. Az eszközalapok célja, hogy az ajánlott befektetési időtáv alatt az inflációt meghaladó hozamot érjen el egy jól diverzifikált, a piaci várakozások függvényében folyamatosan kiigazított, vegyes portfólió segítségével. Az eszközalapok befektetési célterülete globális, összetételük jól diverzifikált, a kockázatokra fordított kiemelt figyelem aktív portfólió menedzseléssel párosul. Navigáció 5+ vegyes eszközalap Horizont 10+ vegyes eszközalap Navigáció 10+ vegyes eszközalap Horizont 15+ vegyes eszközalap Navigáció 15+ vegyes eszközalap
8 Mintaportfóliók Ahogy az életben, úgy a pénzügyekben is azok a legsikeresebbek, akik több lábon állnak, azaz megtakarításaikat többféle befektetés között osztják meg. Egy jól összeállított portfólió ugyanis növeli a biztonságot, jelentősen mérsékelve a befektetések kockázatát. Az ideális portfólióban nemcsak a különböző eszközosztályok között (kötvények, részvények, nyersanyagok), hanem pl. földrajzilag is megosztásra kerülnek a befektetések. A Generali szakemberi által összeállított portfóliómodellek segítséget kívánnak nyújtani a befektetési döntések meghozatalában és az előre kitűzött célok elérésében. Kockázatkerülő mintaportfóliók Amennyiben Ön kockázatkerülő ügyfél, tehát nem viseli jól a befektetésekből eredő pénzügyi kockázatokat, akkor a Generali eszközalapjai közül egy kockázatkerülő portfólió kialakítását ajánljuk. Az alacsony kockázatú befektetések által elérhető hozamok évről évre viszonylag jól kalkulálhatók, hosszú távon pedig várhatóan meghaladhatják az infláció szintjét. Mérsékelten kockázatvállaló mintaportfóliók Amennyiben Ön kockázattűrő ügyfél, tehát a befektetéseiben kisebb átmeneti ingadozásokat elfogadhatónak tart és tisztában van azzal, hogy a befektetett pénz egy részét elveszítheti, akkor a Generali eszközalapjai közül egy kockázattűrő portfólió kialakítását ajánljuk. Mintaportfólió I. Mintaportfólió I. Mintaportfólió I. Kockázatvállaló mintaportfólió Amennyiben Ön hosszútávon gondolkodó ügyfél, aki számára fontos a magasabb hozam elérése akár nagyobb kockázattal is, és tisztában van vele, hogy befektetése számottevő veszteséggel járhat, akkor Ön számára a Generali eszközalapjai közül egy kockázatvállaló portfólió kialakítását ajánljuk. Mintaportfólió II. Mintaportfólió II. Mintaportfólió II. A hírlevélben bemutatott portfóliómodellek hosszú távú szemléletet feltételeznek, de a portfóliók összetételét a biztosító folyamatosan nyomon követi és évente legalább egyszer felülvizsgálja. Szélsőséges piaci helyzetben azonban szükségessé válhat a portfóliók soron kívüli felülvizsgálata. A jelen portfólió ajánlás nem minősül a Generali Biztosító Zrt. részéről sem ajánlattételnek, sem befektetési tanácsadásnak, kizárólag a tájékoztatást szolgálja. A Generali Biztosító Zrt. a felhasználó vagy harmadik felek felé semmiféle felelősséget nem vállal az időszerűségért, folyamatos rendelkezésre állásért vagy teljességért, sem pedig az itt közölt információk felhasználása következtében elszenvedett különös, közvetett, eshetőleges vagy következményi károkért.
9 Teljesítmények
10 TUDTA-E A világ első részvényindexe Charles Henry Dow nevéhez kötődik, aki 1851-ben született a connecticuti Sterlingben, szerény körülmények között nevelkedett. Nem szerzett semmilyen képzettséget, de 21 éves korában állást kapott egy helyi napilapnál. Érdeklődése az üzleti és pénzügyi élet felé irányult, így 8 évvel később New Yorkban vállal munkát egy tőzsdei újságnál. A lap főszerkesztője megkérte segítsen egy új kollégát találni. Dow barátját Edward Davis Jones ajánlotta. A két fiatalember úgy látta, hogy Wall Streetnek másfajta pénzügyi információkra van szüksége, így elindították saját ügynökségüket Dow Jones néven ben a vállalkozásnak már 50 alkalmazottja volt. A Dow Jones ipari részvényindex árfolyamgörbéje indulása óta Jelen kiadvány nem minősül a Generali Biztosító Zrt. részéről sem ajánlattételnek, sem befektetési tanácsadásnak, kizárólag a tájékoztatást szolgálja. A Generali Biztosító Zrt. a felhasználó vagy harmadik felek felé semmiféle felelősséget nem vállal az időszerűségért, folyamatos rendelkezésre állásért vagy teljességért, sem pedig az itt közölt információk felhasználása következtében elszenvedett különös, közvetett, eshetőleges vagy következményi károkért.
csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább
2018. május BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
2018. május BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1 Nyugodt piacok, ismét erősödő dollár Április második felében a piacokon a dollár euróval szembeni látványos fordulata volt az egyik legfontosabb piaci momentum. Az EUR/USD
2019. augusztus BEFEKTETÉSI SZEMLE. Befektetési szemle
2019. augusztus BEFEKTETÉSI SZEMLE 1 Nem volt megállás júliusban sem, pedig romlanak a globális gazdasági kilátások Egyelőre semmi jel nem mutatja, hogy fékeződne a részvénypiacok lendülete, talán csak
BEFEKTETÉSI KÖRKÉP. Kellemes Ünnepeket! - Karácsonyi különszám
Pénz- és tőkepiaci kitekintő 2016 DECEMBER 20. CSÚCSRA JÁRNAK A VEZETŐ TŐZSDEINDEXEK CSÚCSOKAT DÖNT A BUX INDEX IS TRUMP HIVATALOSAN IS AZ USA ÚJ ELNÖKE BEFEKTETÉSI KÖRKÉP Kellemes Ünnepeket! - Karácsonyi
2018. április BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
2018. április BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1 Kissé megnyugvó kötvénypiaci hozamok, hektikus részvénypiacok Ahogyan 2017 legnagyobb meglepetése az volt, hogy nem volt a piacokon komolyabb meglepetés, addig 2018
hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,
kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló
kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.
hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek enyhén pozitív tartományban, fél százalék körüli nyereséggel zártak. Ma reggelre a forint
2019. április BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
2019. április BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1 Az elemzők szkeptikusak, a tőzsdék szárnyalnak Ha manapság vesszük a fáradságot és elmegyünk néhány pénzügyi konferenciára, befektetői estre, ahol a nemzetközi/hazai
csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. április 30. Vezetői összefoglaló Szerdán negatív tartományban zártak a nemzetközi részvényindexek. Elérte a 302-es szintet a forint ma reggel az euróval szemben. Átlag feletti forgalom
csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam
hétfő, február 23. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. február 23. Vezetői összefoglaló A görög helyzettel kapcsolatos optimizmus éreztette hatását a pénteki nemzetközi kereskedésben. Pénteken a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval szemben.
kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló
kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló A világ vezető tőzsdéi a hétfői napon is mínuszban zártak: Amerikában a Fed programjával és a költségvetéssel kapcsolatos aggodalmak, Európában a német kormánykoalíciós
Vezetői összefoglaló április 6.
2017. április 6. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárhoz képest viszont erősödött. A BUX 17,9 milliárd forintos, átlag feletti
Vezetői összefoglaló november 24.
2016. november 24. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama stagnált az euróhoz és a svájci frankhoz képest, a dollár ellenében pedig gyengült. A BUX 9,7 milliárd forintos, átlag feletti
csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló Szerdán az európai részvényindexek növekedéssel zártak a megjelent euró zónás pozitív adatok hatására, míg az amerikai tőzsdék kismértékű negatív eredménnyel
szerda, június 11. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. június 11. Vezetői összefoglaló Alacsony kereskedési hajlandóság mellett pozitív tartományban zárt a vezető nemzetközi tőzsdék többsége. A kedvező nemzetközi piaci hangulat nem ragadt át
hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. augusztus 3. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai indexek mínuszban zártak pénteken. A hazai fizetőeszköz erősödött a hétvége folyamán. A BUX alacsony
csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2014. október 16. Vezetői összefoglaló A szerdai kereskedési napon rendkívül rossz hangulat uralkodott a nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a 307-es szint fölé emelkedett az euró/forint kurzus; a
2018. március BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
2018. március BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1 EZT HOZTA A FEBRUÁR: elbizonytalanodó tőzsdék, nagy ingadozás Hatalmas részvénypiaci eséssel indított a február, melynek (bármily furcsán hangzik is) alapját egy makrogazdasági
kedd, 2015. augusztus 18. Vezetői összefoglaló
kedd, 2015. augusztus 18. Vezetői összefoglaló A kínai recesszió kettős nyomást helyez a dollárra. Az építőipari gyorsjelentések mozgatták az amerikai tőzsdéket pozitív irányba. Marad a deflációs környezet
szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zártak a vezető amerikai és nyugat-európai börzék. Ma reggel a 310-es szinten tartózkodott az euró/forint keresztárfolyam. A BUX 0,2 százalékot
Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10
Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10 Amikor elkezdődött az év, nem sokan merték felvállalni azt a jóslatot, hogy a részvénypiacok új csúcsokat fognak döntögetni idén. Most, hogy közeleg az
szerda, április 15. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. április 15. Vezetői összefoglaló Kedden vegyesen teljesítettek az amerikai és az európai részvényindexek. Erősödni tudott a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is. A BUX záróértéke
szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló
szerda, 2013. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zárt az összes vezető tengerentúli és európai részvényindex a keddi kereskedési napon a kedvező makrogazdasági adatok hatására. Kedden
Vezetői összefoglaló január 6.
2017. január 6. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama kis mértékben gyengült az euróhoz és a dollárhoz képest, míg a svájci frankkal szemben stagnált. A BUX 13,2 milliárd forintos, átlag
szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései
-menedzselt konzervatív eszközalap
-menedzselt konzervatív EUR Kockázati besorolás: ++ Ajánlott időtáv: 3 év döntő része az eurozóna kötvénypiacán főleg államkötvényekbe kerül, de vásárolhat vállalati kötvényeket A 10%-nyi részvény rész
Jelentés Február QUAESTOR Befektetési Alapok
Jelentés 2011. Február Befektetési Alapok Alapok Jelentés 2011. Február A hónap Alapja Aranytallér Vegyes Alap Ajánlás: Magyarországi kötvény- és részvénypiaci eszközökbe fektet. Kiegyensúlyozott vegyes
BEFEKTETÉSI KÖRKÉP. Felpörgött a magyar gazdaság - jó GDP adat jött!
Pénz- és tőkepiaci kitekintő 2016 AUGUSZTUS 15. A MAGYAR GDP ADAT POZITÍV MEGLEPETÉS LETT ERŐSÖDÉS JELEIT MUTATJA A FORINT KAMATOT CSÖKKENTETT A BRIT JEGYBANK BEFEKTETÉSI KÖRKÉP Felpörgött a magyar gazdaság
szerda, június 25. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. június 25. Vezetői összefoglaló Amerikában nagyobb, Nyugat-Európában kisebb kereskedési hajlandóság mellett vegyesen teljesítettek a vezető nemzetközi részvényindexek. Gyengült a forint a
kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló
kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló A hétfőn megjelent kedvezőtlen makroadatokra a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek is eséssel reagáltak. Hétfőn a 313-as szint körül ragadt az
Vezetői összefoglaló október 27.
2017. október 27. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, míg a svájci frankhoz képest nem változott. A BUX 10,2 milliárd forintos, átlag feletti
péntek, augusztus 14. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Csütörtökön vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Mindhárom vezető devizával szemben erősödött a forint árfolyama. A BUX 1,3 százalékos emelkedéssel
szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek negatív tartományban zárták a keddi napot. Az euró/forint kurzus ma reggel megközelítette a 312-es szintet. A BUX 0,3 százalékkal
péntek, február 21. Vezetői összefoglaló
péntek, 2014. február 21. Vezetői összefoglaló Vegyes hírek mozgatták a nemzetközi részvényindexeket: az amerikai tőzsdék pozitív tartományban zártak, Európában a párizsi és a londoni index erősödött.
szerda, november 26. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. november 26. Vezetői összefoglaló Nyugat-Európa pluszban zárt, vegyes nap az amerikai tőzsdéken. A forint tegnapi gyengülése ellenére továbbra is erős szinten tartózkodik a vezető devizákkal
2019. július BEFEKTETÉSI SZEMLE. Befektetési szemle
2019. július BEFEKTETÉSI SZEMLE 1 Újabb részvénypiaci rekordokat hozott eddig a nyár Az első nyári hónapban úgy tűnik még nem mentek szabadságra a befektetők, legalábbis a vevők még a piacon maradtak,
Vezetői összefoglaló február 14.
2017. február 14. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, míg a dollárral szemben erősödött. A BUX 7,0 milliárd forintos, átlag alatti forgalom
péntek, március 6. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. március 6. Vezetői összefoglaló Pluszban zártak a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek tegnap. Csütörtökön a 305-ös szint alját közelítette az euró/forint árfolyam. A BUX 0,4
hétfő, május 26. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2014. május 26. Vezetői összefoglaló Pénteken vegyes makrogazdasági hírek jelentek meg, a vezető nemzetközi tőzsdék többsége erősödéssel reagált. Négyhavi csúcson a forint: az euró/forint árfolyam
hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2014. február 3. Vezetői összefoglaló A csütörtöki pozitív nap után pénteken folytatódott az eladási hullám a nemzetközi tőzsdéken. Péntek délután a forint elrugaszkodott a délelőtti mélypontokról;
hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2013. augusztus 5. Vezetői összefoglaló Vegyes amerikai makroadatok jelentek meg, a munkanélküliségi ráta ötéves mélypontján tartózkodik, ugyanakkor a foglalkoztatottság bővülése elmaradt az elemzői
2018. augusztus BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
2018. augusztus BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1 Tombol a nyár - Júliusban visszatért a kockázatvállalási kedv Kitört az igazi nyár, ami a hőmérő higanyszálán és a strandokon hömpölygő tömegen is jól látható. A
Vezetői összefoglaló március 2.
2017. március 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben közel változatlan maradt, míg a dollárhoz képest gyengült. A BUX 11,9 milliárd forintos,
péntek, október 9. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. október 9. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek pozitív tartományban zártak, a Fed kamatszintet tartó döntése hatására. A forint jelentősen felértékelődött
BEFEKTETÉST TÁMOGATÓ HÍRLEVÉL
biztosítás BEFEKTETÉST TÁMOGATÓ HÍRLEVÉL 2014. február 2 TARTALOM 2014. FEBRUÁR Eszközalapok nettó hozamai 3. oldal Eszközalapjaink teljesítménye 4. oldal Piaci körkép 5. oldal Magyarország Nagyobbat vágtak
szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló Kedden az európai és amerikai vezető tőzsdeindexek vegyesen zárták a kereskedést, a legnagyobb csökkenés Londonban, a legnagyobb emelkedés Frankfurtban következett
szerda, április 8. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. április 8. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai részvényindexek pluszban, az amerikai börzék mínuszban zártak. Erősödni tudott a forint az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX
szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló A tegnap megjelent kedvező makrogazdasági adatok következtében pozitív hangulatú volt a kereskedés tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. A forint árfolyama
kedd, május 26. Vezetői összefoglaló
kedd, 2015. május 26. Vezetői összefoglaló Negatív tartományban zárt a vezető nemzetközi részvényindexek többsége pénteken. Ma reggel az euró jegyzései 0,1 százalékos gyengülést követően 307 felett jártak.
2018. január BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
2018. január BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1 2017 - Brutálisan erős részvénypiacok éve volt Boldog Új Évet! Bizonyára nem sajnálták szilveszterkor a drága pezsgőre a pénzt a világ tőzsdei befektetői, hiszen rendkívül
2019. május BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
2019. május BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1 Áprilisban is kitartott a részvénypiaci lendület Nem lankadt az idei évi - eddig sok elemzőt meglepő, megtréfáló - tőzsdei hegymenet április hónapban sem, melynek eredményeként
péntek, február 6. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. február 6. Vezetői összefoglaló A vezető amerikai és európai részvényindexek pozitív zárását az emelkedő olajár segítette. Tegnap másfél havi csúcsra ért a forint az euróval szemben; ma reggel
Vezetői összefoglaló február 6.
2018. február 6. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben erősödött, a svájci frank viszonylatában pedig gyengült. A BUX 10,5 milliárd forintos, átlag feletti
Vezetői összefoglaló február 13.
2017. február 13. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, a svájci frankkal szemben pedig erősödött. A BUX 10,9 milliárd forintos, átlag feletti
kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló
kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval
péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak csütörtökön a vezető nemzetközi részvényindexek. Péntek reggel gyengült a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 1,6 százalékkal került
Vezetői összefoglaló május 12.
2017. május 12. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben kis mértékben erősödött. A BUX 12 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,57 százalékos
péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló
péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló Jelentős esés következett be a vezető tengerentúli részvényindexekben, Nyugat- Európában kisebb volt a csökkenés. Tartani tudta a forint az euróval szembeni
2019. június BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
2019. június BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1 Sell in May - idén beütött! Sell in May, and go Away... (azaz, szabad fordításban: Adj el májusban és menj el nyaralni... ) - szól az évtizedes tőzsdei teória, mely
A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok
PÉNZPIACI befektetési eszközalap portfólió Benchmark: RMAX Típus: Rövid lejáratú állampapír Árfolyam 1,638 HUF/egység Valuta HUF Portfolió nagysága 8 180 498 608 HUF Kockázati besorolás: alacsony A bemutatott
szerda, január 20.
szerda, 2016. január 20. A Nemzetközi Valutaalap lefelé módosította a világgazdaság idei és a jövő évi növekedésének várható ütemére vonatkozó előrejelzését. Nőtt az átlagos munkanélküliség a világban.
Vezetői összefoglaló április 3.
2018. április 3. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, míg a dollár ellenében erősödött. A BUX 8,9 milliárd forintos, átlag alatti forgalom
szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló Többségében emelkedéssel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek tegnap. Kedden gyengülést mutatott a hazai fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben. A BUX
kedd, május 12. Vezetői összefoglaló
kedd, 2015. május 12. Vezetői összefoglaló Hétfőn veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Kedd reggel fokozatosan gyengülni kezdett a forint az euróval szemben, az árfolyam megközelítette
hétfő, április 14. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2014. április 14. Vezetői összefoglaló A hét utolsó kereskedési napján mind a nyugat-európai, mind az amerikai részvényindexek komoly veszteséggel zártak. Pénteken 307,5-nél egyhetes mélypontra
kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló
kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló Hétfőn a vezető nyugat-európai részvényindexek kismértékben emelkedtek, az amerikai tőzsdék zárva tartottak. Ma reggelre a vezető devizák többségével szemben
csütörtök, november 6. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2014. november 6. Vezetői összefoglaló Pozitív hangulat uralkodott tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a forint kétéves mélypontra ért a dollárral szemben. A BUX 4,2 milliárd forintos
Vezetői összefoglaló november 30.
2017. november 30. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben erősödött. A BUX 10,2 milliárd forintos, jóval átlag feletti
Vezetői összefoglaló október 17.
2016. október 17. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárral szemben kis mértékben erősödött. A BUX 4,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom
2017. november BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
2017. november BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1 Újabb rekordok vajon meddig tart a jó világ? Az elmúlt hónapok politikai hírei és makrogazdasági folyamatai továbbra is a részvénybefektetőknek kedveztek. Akik a tőzsdei
Vezetői összefoglaló október 25.
2016. október 25. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euró és a dollár viszonylatában kis mértékben gyengült, a svájci frank ellenében enyhén erősödött. A BUX 9,9 milliárd forintos,
2018. június BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL. Befektetési hírlevél
2018. június BEFEKTETÉSI HÍRLEVÉL 1 Sell in May? Idén se jött be... Eddig. Sell in May, and go Away... (azaz, szabad fordításban: Adj el májusban és menj el nyaralni... ) - szól az évtizedes tőzsdei teória,
péntek, április 24. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. április 24. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai indexek, az Egyesült Államokban jó kereskedési hangulat uralkodott. A 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam
ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP
ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2014.IV. negyedév Makrogazdaság Magyarország Az Európai Bizottság legutóbbi előrejelzésében a magyar gazdaságra vonatkozóan 2,5%-os növekedést vár 2015-re,
péntek, 2015. június 5. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. június 5. Vezetői összefoglaló Csütörtökön veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Erősödni tudott a hazai fizetőeszköz az euróval szemben. A BUX értéke 0,4 százalékkal csökkent.
hétfő, június 23. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2014. június 23. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai indexek vegyesen teljesítettek pénteken, az amerikai tőzsdék viszont pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Pénteken a kisebb
péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, a Fed kamatemeléssel kapcsolatos nyilatkozatai hatására. Az euróval
csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. szeptember 10. Vezetői összefoglaló Szerdán a vezető európai részvényindexek nyereséggel zártak a két Ázsiából érkező kedvező piaci hír hatására, míg az amerikai börzék 1,5 százalék körüli
szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló Tegnap veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és az euróval szemben is. Negatív tartományban
Vezetői összefoglaló március 27.
2017. március 27. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 5,8 milliárd forintos, átlag alatti
BEFEKTETÉSI KÖRKÉP. Megnyugtató eredmény a francia választásokon
Pénz- és tőkepiaci kitekintő 2017. MÁJUS 8. MEGNYUGODTAK A PIACOK MACRON GYŐZELMÉVEL EZ MÁR NEM VICC! ELINDULT A BRIT KILÉPÉSI FOLYAMAT BEINDULT A HAZAI GYORSJELENTÉSI SZEZON BEFEKTETÉSI KÖRKÉP Megnyugtató
Vezetői összefoglaló július 3.
2017. július 3. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, a dollárhoz képest gyengült. A BUX 8,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom
A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok
PÉNZPIACI befektetési eszközalap portfólió Benchmark: RMAX Típus: Rövid lejáratú állampapír Árfolyam 1,657HUF/egység Valuta HUF Portfolió nagysága 7 625 768 268 HUF Kockázati besorolás: alacsony A bemutatott
A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére
HAVI JELENTÉS 2017. november EQUILOR ALAPKEZELŐ Zrt. A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére 2017. december 12. vezető ázsiai piacok November havi jelentés Honvéd Közszolgálati Önkéntes
BEFEKTETÉSI KÖRKÉP. Ismét aggódhatunk az USA adóssága miatt? Ismét elkezdhetnek aggódni a befektetők az amerikai adósságplafon elérése miatt.
Pénz- és tőkepiaci kitekintő 2017. JÚLIUS 17. ERŐSÖDŐ FORINT ÁRFOLYAM ISMÉT PLAFONBA ÜTKÖZHET AZ USA ADÓSSÁGA SZÉPEN LEHET KERESNI A HAZAI TŐZSDÉN BEFEKTETÉSI KÖRKÉP Ismét aggódhatunk az USA adóssága miatt?
Vezetői összefoglaló december 16.
2016. december 16. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest erősödött, a dolláral szemben gyengült. A BUX 16,3 milliárd forintos, átlag feletti forgalom
Vezetői összefoglaló március 10.
2017. március 10. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, a svájci frank és a dollár ellenében erősödött. A BUX 9,8 milliárd forintos, átlag feletti forgalom
Vezetői összefoglaló február 28.
2017. február 28. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben egyaránt erősödött. A BUX 10,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett
Vezetői összefoglaló október 27.
2016. október 27. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető devizával szemben gyengült. A BUX 8,9 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,46 százalékos erősödéssel
péntek, november 22. Vezetői összefoglaló
péntek, 2013. november 22. Vezetői összefoglaló A tengerentúli részvényindexek a pozitív amerikai makroadatoknak köszönhetően emelkedtek, azonban az európai tőzsdék többsége eséssel zárta a tegnapi kereskedést.
péntek, október 3. Vezetői összefoglaló
péntek, 2014. október 3. Vezetői összefoglaló Az európai részvényindexek jelentős veszteséggel zártak. Csütörtökön a forint nem mutatott jelentős elmozdulást a főbb devizákkal szemben. A BUX 8,7 milliárd
Vezetői összefoglaló november 14.
2017. november 14. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt erősödött. A BUX 12,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett
szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására
péntek, július 4. Vezetői összefoglaló
péntek, 2014. július 4. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek is pozitív tartományban fejezték be a kereskedési napot. Az euró/forint árfolyam csütörtökön kora estére
ALLIANZ.HU ALLIANZ ÉLETPROGRAM ÉLET- ÉS SZEMÉLYBIZTOSÍTÁS. Az eszközalapokra vonatkozó konkrét információk AHE-21286/E1 1/37
ALLIANZ.HU ALLIANZ ÉLETPROGRAM ÉLET- ÉS SZEMÉLYBIZTOSÍTÁS Az eszközalapokra vonatkozó konkrét információk 1/37 PÉNZPIACI FORINT (PPA) ESZKÖZALAPRA VONATKOZÓ KONKRÉT INFORMÁCIÓK TERMÉK A termék neve: Allianz
Vezetői összefoglaló március 7.
2017. március 7. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt erősödött. A BUX 7,0 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett
Jelentés Október QUAESTOR Befektetési Alapok
Jelentés 2010. Október Befektetési Alapok Alapok Jelentés 2010. Október A hónap Alapja Aranytallér Vegyes Alap Ajánlás: Magyarországi kötvény- és részvénypiaci eszközökbe fektet. Kiegyensúlyozott vegyes
MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés S Z E P T E M B E R
MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. S Z E P T E M B E R Összefoglaló Szeptemberben folytatódott az augusztus második felében elindult optimista kereskedés a nemzetközi részvénypiacokon.