MultiMédia az oktatásban Zsigmond Király Fıiskola Budapest, szeptember

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MultiMédia az oktatásban Zsigmond Király Fıiskola Budapest, 2008. szeptember 25 26."

Átírás

1 DR. FÜVESI ISTVÁN A palatáblától az interaktív tábláig SZTE Természettudományi és Informatikai Kar, Szeged fuvesi@inf.u-szeged.hu Absztrakt Gyorsuló világunkban a tanulóknak egyre több ismeretet kell elsajátítaniuk, miközben a kontaktórák mennyisége (fıként a felsıoktatásban) jelentısen csökken. Éppen ezért az adott témákhoz tartozó információk átadásának hatékonyságát jelentısen növelni kell; ennek egyik módszere a vizualizáció. Ez azt jelenti, hogy az elıadásokat úgy kell felépíteni, hogy az általánosan megszokott verbális órák változatos és látványos képi információkkal egészüljenek ki. Ha az ismeretátadás során a képek, ábrák interaktív módon, hangeffektusok kíséretében változnak, fokozódik a rögzülés, növekszik az oktatás hatékonysága. Oktatást támogató új eszközök, tanulási környezetek jelennek meg, s ez szükségessé teszi a tanítás-tanulás módszereinek változtatását is. Kétszáz éve jelent meg a palatábla. Ez fakeretbe foglalt, sima felülető, könyv nagyságú eszköz volt, amelyre a gyerekek palavesszıvel karcolták a számokat, betőket. Az Információs és Kommunikációs Technológia /IKT/ eszközei /Tábla PC, Interaktív tábla/ különbözı mértékben terjedtek el a világban. A korszerő taneszközökkel és azok alkalmazásával az oktatás bármely területén munkálkodóknak meg kell ismerkedni. Az elıadás keretében bemutatjuk ezeket az eszközöket, áttekintjük típusaikat, s a Föld különbözı részein az oktatásban betöltött szerepüket. Kulcsszavak: Bluetooth, IKT, interaktív tábla, ipanel, Tábla PC.

2 1. Bevezetés A személyi számítógépek megjelenése az oktatást alapjaiban reformálta meg. Az Információs és Kommunikációs Technológia /IKT/ jövıbeni hatása az emberi társadalomra egyre nagyobb, életünk minden területére befolyással lesz. A változások jelentısége a nyomtatás feltalálásának és elterjedésének társadalmi-kulturális hatásával ér fel. A számítógép természetesen csak eszköz a mindennapi manuális feladatok gyors, pontos, igényes elvégzéséhez. A legfontosabb nyereség az idı, ami így érdemi munkára fordítható. A számítógép nemcsak az információ elıállítására / intelligens írógép / és megjelenítésére képes / digitális írásvetítı /, hanem a mások által elıállított információk győjtésére és feldolgozására is /Internet, multimédia CD, /. A Gutenberg-galaxis /a hagyományos eszközök/ mellett kell használni a Neumannuniverzumnak nevezett információbázist is /mely a számítógép és az Internet segítségével érhetı el/. Kihasználva a számítógép kép- és hangmegjelenítı képességeit, olyan multimédiaalkalmazásokat lehet használni a tanórákon, amelyekkel lejátszhatók másképpen nem bemutatható fizikai, kémiai, biológiai, de akár társadalmi jelenségek és folyamatok; felkészíthetik a diákot a pénzügyi világban való részvételre. A legfontosabb pedagógiai lehetıség a különbözı szoftverek által megvalósítható tantárgyi koncentráció, amellyel a tantárgyakon felülemelkedı tanulói szemlélet alakítható ki. Ez régi pedagógiai igény és elképzelés, de az igazi megvalósítást a számítógép eszközként való használata fogja jelenteni. Leomlanak a tantárgyak között az idık folyamán rögzült merev falak. Az informatikai szemlélet elsajátítása a konvertálható tudás feltétele. A hipertext/hipermédiarendszerő programok, az Internet és a CD-k rávilágítanak a gondolkodás szerkezetére is. Az írás szekvenciális közlés: sorrendje kötött. A puszta információ azonban még nem tudás, mert a gondolkodás nem szekvenciális, hanem asszociatív, kombináló, heurisztikus. A nem szekvenciális közlés a hipertext, tudáselemek sokdimenziós hálóba rendezett sokasága: szövegfeletti tudásszerkezet. A bejárható út több, mint az elıre beépített. Az ismeretek rendszerezésénél a papír kétdimenziós lehetıségei helyett a számítógépeknél többdimenziós kapcsolatokat lehet kialakítani. Az új technika új lehetıségeket jelent a tanulásban, azonban az új eszközök soha sem lesznek alkalmasak az iskola és a tanár helyettesítésére. Az informatika ma már nem elsısorban tantárgyként, hanem a tanulási környezet szervezésének egyetemes infrastrukturális háttérrendszereként határozható meg! A gépeket körültekintıen integrálni kell a meglévı tanulási

3 környezetbe (Komenczi Bertalan). Számítástechnika alkalmazásával hatékony óra tartható, ha rendelkezésre áll a technikai háttér /számítógép, kivetítı/, jelen van az ezt rutinosan használó tanár, s elérhetıek olyan tananyagok, amelyben az információhoz való hozzáférés módja a tanórához van igazítva. Az interaktív tábla megjelenésével az informatika szerepe az oktatásban újabb fordulatot vett! A kormányzati erıfeszítések ellenére sem mondható azonban még teljes körőnek Magyarországon a számítógépek megjelenése és az Internet használat az oktatásban, fıképp ha mindezt, mint a szaktárgyi oktatást érdemben támogató eszközrendszernek tekintjük. Erre az egységesnek semmiképp sem mondható alapra építkezik hazánkban az IKT. A fejlett világban ahol az alap informatikai eszköz ellátottság és Internet használat majdnem teljes körő, van ahol 2002 óta már minden tantermet felszereltek interaktív táblával. Mindeközben Magyarországon az általános iskoláknak csupán a 68 százaléka használ számítógépet az oktatásban, szemben az EU 97 százalékos átlagával, csak Litvániát (65%) elızzük meg [5]. Hazánkban jelenleg interaktív tábla található az iskolákban, ezek több mint 10 egymással nem kompatibilis fajtához tartoznak, de az közös bennük, hogy egyikhez sincs digitális tananyag. A vissza a krétához szemlélet felerısödését sürgısen meg kellene elızni, s ennek egyetlen módja az eszköz megismertetése a tanárokkal. 2. Az oktatást támogató eszközrendszer 2.1.Az eszközök megjelenésének folyamata Több mint 200 évvel ezelıtt a magyar gyerekek valódi libatollból készült eszközzel írtak, s tanítói útmutatók hangsúlyozták, hogy a tanító dolga annak megismertetése is, hogyan kell ezt elkészíteni. Kétszáz éve jelent meg a palatábla: Ez fakeretbe foglalt, sima felülető, könyv nagyságú eszköz volt, amelyre a gyerekek palavesszıvel karcolták a számokat, betőket. (Palavesszı: igen finom szemü, tiszta és nagy, szilárd agyagpalából készült iróvesszı, mellyel az ugyancsak agyagból való palatáblán irni lehet.)

4 1. ábra. A palatábla Természetesen a palavesszı precíz használatát is szabályozták. Amikor aztán a gyerekek már szépen tudtak írni a palatáblára, akkor elkezdhették a plajbász /ceruza/ és az írókönyv használatát. Tehát már 200 éve is plusz energiát jelentett az akkor újnak számító eszközök bevonása, mégis szükségszerő volt! Késıbb aztán széles körben elterjedtek a fekete, majd zöld színő fa táblák, melyekre krétával írtak, illetve a fehér mőanyag táblák, melyek esetében filcet használtak. Az írásvetítı használata lehetıvé tette a fóliára készített anyagok ismételt vetíthetıségével az elkészített segédanyagok többszöri felhasználhatóságát. 2. ábra. A zöld tábla és az írásvetítı A személyi számítógépek /PC/ elterjedése után az INTERNET forradalmasította az ismeretekhez történı hozzáférést, a PowerPoint-ban készült, könnyen módosítható tartalmú prezentációk lekötötték a hallgatók figyelmét.

5 3. ábra. A projektor és a zsúrkocsi Az eszközök több osztályban történı használatának könnyítésére jelent meg a zsúrkocsi és a zsúrbırönd. A TáblaPC és az interaktív tábla megjelenése napjainkban forradalmian változtatja meg az oktatást. 4. ábra. A tábla PC és az interaktív eszözök az osztályteremben 2.2. Az interaktív táblákról részletesebben Az interaktív táblák elıször 1990 táján külföldön a multinacionális vállalatok tárgyalóiban jelentek meg. Az oktatás területén 2002-ben Anglia, Skócia, Új-Zéland, Kanada, USA, Dél- Korea, Malajzia, Szingapúr, Kazahsztán, Hollandia, Svédország, Mexikó iskoláiban terjedt használatuk jelentısen. Magyarországon pár év óta történik forgalmazásuk, s a Nemzeti Fejlesztési Terv II. azt irányozza elı, hogy 2010-ig tanterembıl ben lesz interaktív tábla, a használatukhoz szükséges digitális tartalom SDT-ben akkor elérhetı lesz, s folyamatosan történik pedagógus-továbbképzési programok keretében megismertetésük.

6 5. ábra. Interaktív tábla az órán Az interaktív tábla egy olyan IKT eszköz, amely egy szoftver segítségével úgy kapcsolja össze a táblát egy számítógéppel /és egy projektorral/, hogy az a tábla érintésérzékeny felületérıl vezérelhetı lesz, továbbá a táblára került tartalmak háttértárolóra menthetıvé válnak [2]. A számítógépen elkészített anyagot rávetíthetjük a táblára, a táblát pedig érintıképernyıként használva akár mellette állva vezérelhetjük a számítógépet, vetítés közben kiegészíthetı a tartalom. Az aktívtábla csomag tartalma: notebook, projektor, maga az interaktív tábla és különbözı kiegészítı eszközök Az interaktív táblák fajtái A használat módja szerint fixen falra rögzített ill. gurítható; mérete szerint fajtánként eltérı számú változattal találkozhatunk; a vetítés történhet szembıl, hátulról vagy felülrıl. A vezérlés módja, az írás eszköze szerint az ellenállás-változáson alapuló (ujjal "írható") és az elektromágneses elven mőködı /tollal vezérelhetı/ táblák fordulnak elı. A gyártókról és a tábla szoftverekrıl a címen tájékozódhatunk, az alábbiakban a teljesség igénye nélkül adunk néhány példát: GTCO CalComp InterWrite, Conen InterWrite, ebeam Projection ebeam Interact, Hitachi StarBoard StarBoard, Mimio Xi Mimio Studio,

7 NEC Interact, PolyVision Easiteach Studio, Promethean Active Studio, SMART Board Notebook, TeamBoard RM Easiteach Studio, CleverBoard Lynx, 3M Digital Board _ Digital Media System, Numonics Visual WhiteBoard, Panasonic Document Manager and Viewer, Quartet Idea Share. 3. Az interaktív táblákhoz kapcsolható kiegészítı eszközök. A különbözı gyártók által forgalmazott interaktív táblák mindegyikéhez megjelenésében eltérı, de funciójában hasonló eszköz típusok jelentek meg. A tábla elıtt állva az elıadó takarhatja a táblát! Nagy teremben nagy mérető tábla kell, ezt meg nehezen éri el az elıadó! Mindazt amit az interaktív tábla elıtt állva csinálhatok, végrehajthatom az akár kézben tartható LCD-képernyı felületén egy tollszerő eszközzel. Megoldást jelenthet az interaktív panel (pl. az InterWrite ipanel). 6. ábra. ipanel és School Pad Irányíthatjuk a táblán (az interaktívvá tett felületen) folyó munkát a terem bármely részérıl vagy bevonhatjuk aktív résztvevınek a helyén ülı tanulót egy kézitábla (pl. a School Pad) segítségével. Ebbıl a 6 x 8 (15.2 x 20.3 cm) mérető munkafelülettel bíró, a rendszerhez

8 Bluetooth /vezeték nélküli/ módon kapcsolódó eszközbıl egyszerre akár 7 is csatlakoztatható, s hatótávolsága akár 90 méter. 7. ábra. GTCO InterWrite PRSRF Nemcsak a tanítási folyamatban, hanem az ismeretek ellenırzésekor is támaszkodhat a tanár technikai eszközre, feleltetı rendszert használva. (Egyik tantermünkben a bemutatott eszközöket használjuk.) A különbözı rádió frekvenciás rendszerek használatával akár számítások eredménye, évszámok, nevek, helyek is bevihetıek. Az eddig felsorolt eszközök viszonylag széles körben elterjedtek: 8. ábra. A szélesebb körben elterjedt konfiguráció A további kiegészítık tömeges megjelenésének is csak az áruk szab határt. Szükségessé válhat az oktatás során pl. személyre szabott tesztfeladatok nyomtatása. Ilyenkor elég az oktatási intézményben egy a számítógéphálózaton elérhetı, központi, többfunkciós digitalis nyomtató igénybevétele. A dokumentumkamera (prezenter, vizualizátor) egyfajta digitális, korszerő kiváltója az írásvetítınek. Ez alkalmas a nem elektronikus dokumentumok illetve

9 tárgyak képének projektorhoz, USB-n keresztül számítógéphez való továbbítására, és ezáltal az interaktív táblán való megjelenítésére. Vizsgálhatunk vele akár bogarakat, növényeket, érméket is. A digitális mikroszkópok lehetıvé teszik parányi objektumok képének akár 200-szoros nagyítását, s fényképként történı rögzítését, s ezen szerkesztési mőveletek végrehajtását. Az oktatás során a webkamera szerepe is felértékelıdik: az órai munka rögzíthetı vagy akár élıben továbbítható a földgolyó távolabbi pontjára is. A felsorolt, s további eszközök egyidejő használatának korlátját jelenthetné az USB csatlakozási lehetıségek száma és a kábeltenger. A vezeték nélküli (wireless) egér és billentyőzet még a mozgásukban korlátozott felhasználóknak is könnyebbséget jelentenek. Audio programokban a hangerıt jobbra vagy balra tett mozdulatokkal szabályozhatjuk, a zeneszámok között egy csuklórándítással válthatunk [6]. 9. ábra. Egy lehetséges bıvebb konfiguráció Tovább egyszerősíti a használatot a vezeték nélküli interaktív táblák és mobil interaktív eszközök megjelenése, a csatlakozás Bluetooth kapcsolaton keresztül valósul meg, a hatótávolság kb. 10 méter. A vezeték nélküli WiFi technológiáknak és a hitech adattömörítési eljárásoknak köszönhetıen video-, és adatfájlok (PowerPoint) hanggal együtt teljes mértékben vezetékmentesen továbbíthatók a számítógéprıl a projektorhoz; 1 projektorhoz párhuzamosan akár 16 számítógéprıl. De a képernyı használata is megosztható, így akár 16 tanuló munkáinak egyidejő összevetése, kiértékelése is lehetıvé válik. Az inter-interaktív tábla használattal a csoportos együttmőködés újabb dimenziója nyílik meg azáltal, hogy az internetes kapcsolatunkat kétirányúvá tesszük. Nem csak arra használjuk a netet, hogy onnan tartalmakat töltsünk le, információkat győjtsünk, hanem mi magunk is megjelenünk azon. E funkció segítségével akár egy külföldi testvériskola diákjait, pedagó-

10 gusait is meghívhatjuk élı adásban. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a résztvevık számítógépükön illetve saját interaktív táblájukon az esemény idıpontjában láthatják az elıadói táblán zajló eseményeket, mindeközben hozzá is tehetik ehhez saját tartalmukat is. A kapcsolatot kiegészítve képpel és hanggal egy szabályszerő, mini videokonferencia megoldáshoz jutunk. Ezt könnyen megtehetjük pl. az ingyenes Skype használatával úgy, hogy egy, az elızıekben vázolt webkamerát kapcsolunk a számítógépünkhöz. Ha a táblát vízszintes síkba fektetjük, és a projektorral felülrıl világítjuk meg, akkor egy interaktív terepasztalhoz jutunk. Egy mobil interaktív eszközzel, amit bármilyen sík felületre alkalmazhatunk, kialakíthatunk az iskolában egy interaktív faliújságot vagy hirdetıtáblát. Ez esetben praktikus olyan rendszert alkalmazni, ami ujjal is vezérelhetı. 4. Az interaktív táblák elterjedése a világban 4.1. Az interaktív táblák domináló típusai E u r o p A IRL: Sm, Hi, 3M, Mi, Te, Eb, PV, Pr B Sm, LM, Eb, Mi, Hi, PV L: Sm, Pr, LM P: Sm, Hi, Pr SP: Sm, Hi, Pr, Mi, FB, PV, Te GB: Sm, Pr, Hi, Mi, Eb, PV, F: Sm, LM, Pr, Mi, Hi, PV, Tr, 3M, CC, FB, Eb DK:Sm, Hi, Sa, PV, Pr Te D: Sm, LM, Pr, Tr, Hi, Pv, Mi, SLO: Sm, Pr,Hi, Eb NL: Sm,Pr, PV,Hi, Eb,Sa, LM, Qo FB, CC CZ: Sm, 3M, Hi, Sa, Pr A: Sm, Mi, LM, CC, Ju, In, Eb, Fl, PV I: Sm, Mi, Hi, Ge, FB, 3M, Tr S: Sm, Pr, Mi, Sa, Nw PL: Sm, Hi, Si, Mi SK: Sm, Pr, Mi, 3M M: Sm, Informatika On, a felsıoktatásban Mi, PV, Hi, 2008 FI: Sm, 3M, CC RO: Sm, Pr, Mi, Hi BG: Sm, PV, Hi, Tr, GR: Sm, Hi,Pr, PV, Mi, On EST: Sm, PV, Pr LV: Sm, LM, Pr, PV H: CC, Co, Eb, Mi, Hi, Ne, PV, Pr, Te, Sm CY: Sm, On, Pr, Te, PV LT: Sm, LM, Pr, PV ábra. A leggyakoribb tábla típusok Európában

11 A 10. ábrán az Európában leggyakoribb tábla típusok országonkénti elıfordulását tekinthetjük át. A jelölések feloldására szolgál a 11. ábra. Interaktív táblák 1 3M 3M 2 CalComp- InterWrite CC 3 Conen- InterWrite Co 4 E-beam Eb 5 Flux Fl 6 FreeBeam Wireless Whiteboard FB 7 Gesto Ge 8 Hitachi Hi 9 INTOI In 10 IP Board IP 11 Julong Ju 12 Legamaster Interactive School Board LM 13 Mimio Mi 14 NEC-Interact Software Ne 15 Nortechna Whiteboard Nw 16 Numonics- Visual WhiteBoard Nu 17 Onfinity On 18 Panasonic- Document Manager and Viwer Pa 19 Polyvision PV 20 Promethean Interactive whiteboard Pr 21 Quartet- Idea Share QI 22 Quomo Qo 23 Sahara CleverBoards Sa 24 Sigma whiteboard Si 25 Smart Sm 26 StarBoard FX-63 S6 27 StarBoard FX-77 S7 28 StarBoard FX-82W S8 29 Teamboard Te 30 TRACEBoard Tr 11. ábra. A vizsgált tábla típusok Az elıadás keretében további földrészek leggyakoribb tábla típusairól is bemutatásra került egy összeállítás.

12 4.2. A szaktárgyi órák átalakulása, az eszközök és szerepük az oktatásban Az egyre újabb eszközök egyike sem válhat kizárólagossá, a tanárnak kell választani, hogy szaktárgya aktuális témakörét mely segédeszköz használatával tudja legérdekesebben, a tanulók figyelmét leginkább lekötve elmagyarázni. A klasszikusnak mondható fekete majd zöld tábla kizárólagos használata során nagymérető térképek, fényképek, ábrák szolgáltak szemléltetı eszközül, melyekre a további használhatóság okán nem volt szabad írni; kísérletes tárgyak esetén szertárak mélyérıl elıkerült eszközökkel és anyagokkal esetenként eltérı kimenetelő, de a tanuló számára mindenképp ismételten nem megtekinthetı jelenségek produkálódtak. Az írásvetítı megjelenése gyorsította a statikus információ /szöveg, kép/ megjelenítését, s szemben a krétával, a fólián összeállított anyag többször is felhasználhatóvá vált. A fehér tábla is gazdagította az eszköztárat, de a személyi számítógép megjelenése jelentett igazi változást. A projektorok beszerzésével vált lehetıvé, hogy a PowerPointban készített prezentációt, belıle indított filmeket a tanár levetítse. Az ismeretekhez történı hozzáférést az Internet forradalmasította. Az eszközök hordozhatóságát könnyítette a zsúrkocsi és a zsúrbırönd. A Tábla PC speciális szolgáltatásaival nagyszerő eszköz a diákok számára, míg külföldön sok helyen elıszeretettel használják, hazánkban a korábbi években történt beharangozása után bevezetésére kevés elırelépés történt. A figyelem középpontjába az interaktív tábla került. Ahol felszerelték ott kiválthatja a hagyományos vetítı vásznat, érintıképernyıként használva nagyfokú mozgásteret enged a tanárnak, egy PowerPointos prezentáció levetítése, de általában a számítógép órai használata során is. Természetesen az igazi jelentısége akkor mutatkozik meg, ha a speciális táblaszoftvert is használatba vesszük. A tanár ennek felhasználásával otthon elkészíti elıadásanyagát, elıadás közben figyelem felkeltı módosításokat hajthat végre az anyagon, majd a módosított változatot szintén elmentve azt hozzáférhetıvé teheti diákjai számára is [3]. A táblafajták ismertetésekor a táblaszoftverek nevét is feltüntettük. Általában sem a tábla szoftverek, sem kiegészítıik nem kompatibilisek egymással. Az érdemi munka alapja, hogy a tanár otthon fel tudjon készülni az órára. Mind technikai, mind jogi oldalról van lehetıség arra, hogy a tanár otthoni gépére /ha van Neki/ feltelepítheti a táblaszoftvert, s bár korlátozott mértékben, de mégiscsak képes tananyagot összeállítani. Bizonyos típusok esetén még a tanulók számára is engedélyezett a táblaszoftver otthoni használata.

13 Mindezek mellett a legfontosabb kérdés: mikor lesznek a szaktárgyakhoz minden pedagógus számára hozzáférhetı tananyagok? Jelenleg úgy tőnik, 2010-re. Ez a folyamat felgyorsulni látszik azáltal, hogy a kormányzati erıfeszítések mellett az egyes tankönyv Kiadók is lépnek ez ügyben. A táblák érdemi használatát leginkább táblát használva lehetne bemutatni, ennek hiányában az órán készült videófelvétel szolgálhat az elıadás keretében az ismertetés alapjául Felkészülés az uj eszközök használatára Az Egyesült Királyság maidstone-i Cornwallis mőszaki középiskolájában minden, a hetedik évfolyamot megkezdı diák kap egy Tábla PC-t, amely távozásáig nála is marad. A Tábla PCk helyettesítik a hagyományos könyveket, s jól szerkesztett tartalmat, interaktív multimédia tanulási anyagokat kínálnak. A diákok rendkívül eredményesen használják, lelkesebbek, motiváltabbak, magabiztossá válnak. A tanulók 96%-a elégedett a projekt-alapú munkamódszerekkel. Az iskola az új, 21. századi oktatási modell úttörıje [5]. Miközben Észak-Amerikában a amerikai iskolából rendelkezik interaktív táblával /95-96%/, s az interaktív eszközök több, mint 67%-át a Smattech szolgáltatja, addig az európaiak 40 százaléka (Business, ), a magyarok 60 százaléka (NJSZT), míg a törökök 80 százaléka informatikai analfabéta (Istanbul, ). Egy EU ajánlás megfogalmazása szerint a megfelelı szintő IKT készségfejlesztéshez szükséges infrastruktúra-szint az alapfokú oktatásban 8 diák/számítógép, míg a középfokú oktatásban 6 diák/számítógép eszközellátottságot feltételez. Jelenleg Magyarországon 27 diák/számítógép arány a jellemzı [4]. Anglia 2002 és 2003 között minden (!) tantermét felszerelte interaktív táblával és annak kiszolgáló rendszereivel. Magyarországon szép tervek fogalmazódnak meg /Intelligens Iskola projekt/: 2010-ig minden 10 diákra jusson egy korszerő, internet-hozzáféréssel rendelkezı multimédiás számítógép. A 62 ezer tanterembıl legalább 40 ezerbe kerüljön interaktív tábla /tehát 3 év alatt tízszerezıdjön meg számuk/; és legalább egy vezeték nélküli /WiFi/ hotspot is legyen az intézmények területén. A tábla forgalmazók intenzíven szervezik a bemutatókat, melyek keretében megtudható, hogy az épp meghallgatott cég terméke a legjobb! A szaktantárgyi órán hasznosítható érdemi anyag bemutatására ritkán kerül sor.

14 A tábla lassan megjelenik a közoktatásban. Azonban már most túlzottan sokféle táblatípus lelhetı fel, s ez gátja a hatékony együttmőködésnek! /A 4000 tábla 10 féle./ A felsıoktatásban nem jellemzı az interaktív tábla tömeges jelenléte és használata. Ahol van, ott is csak bemutatásukra van lehetıség, beláthatatlan távolságban van az a szituáció, hogy a tanárjelöltek szaktárgyaikat ilyen tanórai környezetben hallgassák. Pedig csak akkor lehetne igazán elvárni, hogy lelkesedjenek, s kikerülve az iskolába, óráikhoz használják azt. Mielıbb hozzáférhetıvé kellene tenni a digitális tartalmakat, s jelentısen elıre kellene lépni a pedagógus képzés/továbbképzés területén is. A tábla használatára jelenleg a pedagógusok alacsony százaléka van felkészülve. Nagyon jól jellemzi a helyzetet egy debreceni kutatás [1] eredménye, mely az eszközök használatának gyakoriságát /is/ vizsgálta. 11. ábra. Az eszközök használatának gyakorisága A táblázatban látható, hogy az interaktív tábla az utolsó helyen van. Mi lehet ennek az oka? Idézet a kutatás eredményeibıl: Az IKT eszközök alacsony helyezési számának másik magyarázata az érdektelenség és/vagy az eszközök használatához szükséges tudás hiánya lehet. Elıbbinek ellentmond, hogy a megkérdezettek döntı többségét /78%-át/ állításuk szerint érdeklik a technikai újdonságok, sıt 93,4%-uk nyilatkozott úgy, hogy tanítási módszereit, eszközeit (!) folyamatosan frissíti. Kérdés, az elızıek tükrében ez hogyan értelmezendı, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy 41,8% saját bevallása szerint sem kezeli jól a számítógépet és 57,4% bár érdeklıdik az informatikai eszközök oktatási alkalmazása iránt, nem ért hozzá eléggé.

15 5. Összegzés Miközben Magyarország általános iskoláinak 32 százalékában egyáltalán nem használnak számítógépet, a világ más részein egyre több helyen már az interaktív tábla ellátottság is teljes körő. Csak Magyarországon ilyen nagy a lemaradás? Nemcsak [3]. Nagyobb nemzetközi együttmőködésre lenne szükség. Teljes körővé kellene tenni a közoktatásban a számítógép használatot. Amennyiben univerzális táblaszoftver használatának lehetısége és a digitális tananyagok elérhetısége párosulna az eszköz bevezetésének pedagógiai elınyeit bemutató elıadások pedagógus képzésbeli megjelenésével, akkor a táblák osztálytermekben történı megjelenése és a már pályán lévı pedagógusok ez irányú továbbképzésének felgyorsítása eredményeképp lemaradásunk a nemzetközi színtéren jelentısen csökkenne. Referenciák [1] Buda A.: Pedagógusok és az IKT kompetenciaterület, MultiMédia az Oktatásban 2007 Konferencia, Budapest, 13, [2] Füvesi I.: CooSpace-en keresztül kopog az IKT az aktív táblán, Multimédia az oktatásban 2007 Konferencia, Budapest, 2007, Konferencia kiadvány, pp [3] Dr. István Füvesi: Interactive Boards and their Function in Education, Columbia University, Teachers College, ICELW 2008, The International Conference on E-Learning in the Workplace, New York, NY, USA, 2008, [4] Oravecz V.: Esküszünk, analfabéták nem leszünk, Modern Iskola, 2007, 5, [5] Taletovics M.: A tanulás új útjai, Felsıoktatási Megoldás Magazin, 2007, 4, 4-5. [6] Tarnavölgyi G.: GALAX Interaktív tábla Megoldások,

Dr. Füvesi István SZTE TTIK Informatikai Tanszékcsoport fuvesi@inf.u-szeged.hu

Dr. Füvesi István SZTE TTIK Informatikai Tanszékcsoport fuvesi@inf.u-szeged.hu A SZAKTÁRGYI OKTATÁS ÉS SZÁMONKÉRÉS TÁMOGATÁSA INTERAKTÍV TÁBLÁVAL Dr. Füvesi István SZTE TTIK Informatikai Tanszékcsoport fuvesi@inf.u-szeged.hu MMO 2009 Debrecen 2010.02.13. 1 Dr. Buda András, Debrecen

Részletesebben

INTERAKTÍV TÁBLA AZ OKTATÁSBAN. Füvesi István SZTE TTIK Informatikai Tanszékcsoport. Összefoglaló

INTERAKTÍV TÁBLA AZ OKTATÁSBAN. Füvesi István SZTE TTIK Informatikai Tanszékcsoport. Összefoglaló INTERAKTÍV TÁBLA AZ OKTATÁSBAN INTERACTIVE WHITEBOARD USED IN EDUCATION Füvesi István SZTE TTIK Informatikai Tanszékcsoport Összefoglaló Az általános és a középiskolákba pályázati keretek között 2008-ban

Részletesebben

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON Juhász Gabriella A digitális kompetencia fogalma A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben

Részletesebben

Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben. IKT kompetenciák. Farkas András f_andras@bdf.hu

Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben. IKT kompetenciák. Farkas András f_andras@bdf.hu Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben IKT kompetenciák Farkas András f_andras@bdf.hu A tanítás holisztikus folyamat, összekapcsolja a nézeteket, a tantárgyakat egymással és a tanulók személyes

Részletesebben

Vaszary János Általános Iskola és Logopédiai Intézet

Vaszary János Általános Iskola és Logopédiai Intézet Vaszary János Általános Iskola és Logopédiai Intézet Informatikai stratégia Tata, 2011. Informatikai stratégia - 2 - Tartalom 1. Számítógépes hálózatok... - 3-2. Internet kapcsolat... - 3-3. Interaktív

Részletesebben

Interaktív tábla az osztályteremben

Interaktív tábla az osztályteremben Biró Piroska DE Informatikai Kar Phd hallgató Interaktív tábla az osztályteremben MMO 2009 Debrecen 2009.06.24-25. Miről is lesz szó jelenlegi kutatásaim; eredmények; tanári és tanulói attitűd; jövőbeli

Részletesebben

Az újmédia alkalmazásának lehetőségei a tanulás-tanítás különböző színterein - osztálytermi interakciók

Az újmédia alkalmazásának lehetőségei a tanulás-tanítás különböző színterein - osztálytermi interakciók Az újmédia alkalmazásának lehetőségei a tanulás-tanítás különböző színterein - osztálytermi interakciók Borbás László Eszterházy Károly Egyetem, Vizuálisművészeti Intézet, Mozgóképművészeti és Kommunikációs

Részletesebben

Európa e-gazdaságának fejlıdése. Bakonyi Péter c. docens

Európa e-gazdaságának fejlıdése. Bakonyi Péter c. docens Európa e-gazdaságának fejlıdése Bakonyi Péter c. docens Definiciók Definiciók Az E-gazdaság fejlıdése Európában Az IKT térhódítása miatt a hagyományos gazdaság az E-gazdaság irányába mozdul Az üzleti és

Részletesebben

és s mobil kommunikáci Learning Konferencia

és s mobil kommunikáci Learning Konferencia Dr.Molnár György: IKT, hálózati h és s mobil kommunikáci ciós megoldások az atipikus tanulási formák k tükrt krében 5. Magyar Nemzeti és s Nemzetközi zi Lifelong Learning Konferencia Sopron, 2009.április

Részletesebben

AZ INFO-KOMMUNIKÁCIÓS TECHNOLÓGIA (IKT) HASZNÁLATA. Szövegértés-szövegalkotás területen

AZ INFO-KOMMUNIKÁCIÓS TECHNOLÓGIA (IKT) HASZNÁLATA. Szövegértés-szövegalkotás területen AZ INFO-KOMMUNIKÁCIÓS TECHNOLÓGIA (IKT) HASZNÁLATA Szövegértés-szövegalkotás területen Készítette: Horváth Erzsébet Borsos Miklós Általános Iskola Ajka A számítógép életünk része, mindenkinek aki ebben

Részletesebben

elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER TANULÓI KÉRDŐÍV

elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER TANULÓI KÉRDŐÍV TÁMOP 3.1.1-08/1-2008-0002 elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER az IKT 1 -eszközök és digitális pedagógiai módszerek iskolafejlesztő szemléletű használatához TANULÓI KÉRDŐÍV Ez a kérdőív az elemér 2 önértékelő

Részletesebben

mimio Xi Digitális rögzítő fehértáblához Mimio Xi főbb jellemzői

mimio Xi Digitális rögzítő fehértáblához Mimio Xi főbb jellemzői mimio Xi Digitális rögzítő fehértáblához Mimio Xi főbb jellemzői Mimio Xi: az első ultrakönnyű vizuáltechnikai eszköz, a digitális fehértábla-technológia új generációja. Lehetővé teszi a felhasználó részére,

Részletesebben

Továbbképzés megnevezése Szervező neve Alapítási eng. sz.

Továbbképzés megnevezése Szervező neve Alapítási eng. sz. Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Melléklet B. Tanulói tevékenységek támogatása interaktív IKT eszközökkel A digitális tábla alkalmazása a tanítás-tanulás folyamatában ÖNKONET Szolgáltató és Tanácsadó

Részletesebben

HEFOP/2005/ Felkészülés a kompetenciaalapú

HEFOP/2005/ Felkészülés a kompetenciaalapú HEFOP/2005/3.1.3. Felkészülés a kompetenciaalapú oktatásra Esélyegyenlőség biztosítása a kompetencia-alapú tudást megalapozó oktatás bevezetésével a Ferencvárosban A projekt célja A Ferencvárosi Általános

Részletesebben

Dr. Bakonyi Péter c. docens

Dr. Bakonyi Péter c. docens EU indikátorok Magyarország Dr. Bakonyi Péter c. docens eeurope 2005 indikátorok Indikátorok INTERNET INDIKÁTOROK A. Az állampolgárok hozzáférési és használati jellemzıi A.1 Az otthoni internethozzáféréssel

Részletesebben

2010.04.21. Definiciók. Definiciók. Európa e-gazdaságának fejlıdése. Szélessávú hozzáférés-ezer. Web felhasználók- Európa-fejlett része

2010.04.21. Definiciók. Definiciók. Európa e-gazdaságának fejlıdése. Szélessávú hozzáférés-ezer. Web felhasználók- Európa-fejlett része Definiciók Európa e-gazdaságának fejlıdése Bakonyi Péter c. docens Definiciók Az E-gazdaság fejlıdése Európában Az IKT térhódítása miatt a hagyományos gazdaság az E-gazdaság irányába mozdul Az üzleti és

Részletesebben

SMART oktatási (EDU) árlista

SMART oktatási (EDU) árlista SMART Board Front vetítéses interaktív táblák SB 640 Interaktív tábla, 48" (121,9 cm) képátló, 4:3 képarány, Notebook szoftver 299 000 Ft 224 250 Ft 280 313 Ft SB 640CT SMART Board 640, hordtáskával és

Részletesebben

elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER TANULÓI KÉRDŐÍV

elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER TANULÓI KÉRDŐÍV TÁMOP 3.1.1-08/1-2008-0002 elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER az IKT 1 -eszközök és digitális pedagógiai módszerek iskolafejlesztő szemléletű használatához TANULÓI KÉRDŐÍV Ez a kérdőív az elemér 2 önértékelő

Részletesebben

KÉPZÉS NEVE: Informatikai statisztikus és gazdasági tervezı TANTÁRGY CÍME: Kommunikáció és viselkedéskultúra. Készítette: Dr.

KÉPZÉS NEVE: Informatikai statisztikus és gazdasági tervezı TANTÁRGY CÍME: Kommunikáció és viselkedéskultúra. Készítette: Dr. Leonardo da Vinci Kísérleti projekt által továbbfejlesztett Szakmai program KÉPZÉS NEVE: Informatikai statisztikus és gazdasági tervezı TANTÁRGY CÍME: Kommunikáció és viselkedéskultúra Készítette: Dr.

Részletesebben

A jövő iskolája. Dr. Magyar Bálint. Oktatási miniszter. 2004. április 16. www.om.hu 1

A jövő iskolája. Dr. Magyar Bálint. Oktatási miniszter. 2004. április 16. www.om.hu 1 A jövő iskolája Dr. Magyar Bálint Oktatási miniszter 2004. április 16. www.om.hu 1 Gyorsuló idő 5 évente a létező szakmák 5%-a kicserélődik Az infokommunikációs technológiai ismeretek nélkül űzhető szakmák

Részletesebben

COOSPACE-EN KERESZTÜL KOPOG AZ IKT AZ AKTÍV TÁBLÁN

COOSPACE-EN KERESZTÜL KOPOG AZ IKT AZ AKTÍV TÁBLÁN MultiMédia az Oktatásban 2007 konferencia Budapesti Műszaki Főiskola, 2007. augusztus 23-24. COOSPACE-EN KERESZTÜL KOPOG AZ IKT AZ AKTÍV TÁBLÁN Dr. Füvesi István SZTE TTK Informatikai Tanszékcsoport fuvesi@inf.u-szeged.hu

Részletesebben

OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET TÁMOP 3.1.1 08/1-2008-002 21. századi közoktatás fejlesztés, koordináció. elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER

OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET TÁMOP 3.1.1 08/1-2008-002 21. századi közoktatás fejlesztés, koordináció. elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER az IKT 1 -eszközök és digitális pedagógiai módszerek iskolafejlesztő szemléletű használatához TANULÓI KÉRDŐÍV Ez a kérdőív az elemér 2 önértékelő méréshez nyújt információkat.

Részletesebben

Digitális kompetenciák fejlesztése a pedagógus-továbbképzésben

Digitális kompetenciák fejlesztése a pedagógus-továbbképzésben Digitális kompetenciák fejlesztése a pedagógus-továbbképzésben Könczöl Tamás igazgató elearning Igazgatóság Sulinet etanulás Módszertani és Kompetencia Központ Educatio KHT. IKT - Információs és Kommunikációs

Részletesebben

DIGITÁLIS KÖRNYEZET FEJLESZTÉSE A SZOLNOKI TANKERÜLETI KÖZPONT INTÉZMÉNYEIBEN EFOP

DIGITÁLIS KÖRNYEZET FEJLESZTÉSE A SZOLNOKI TANKERÜLETI KÖZPONT INTÉZMÉNYEIBEN EFOP DIGITÁLIS KÖRNYEZET FEJLESZTÉSE A SZOLNOKI TANKERÜLETI KÖZPONT INTÉZMÉNYEIBEN EFOP-3.2.3-17-2017-00045 PROJEKTADATOK I. Kedvezményezett: Szolnoki Tankerületi Központ Megvalósítók: PROJEKTADATOK II. Projektazonosító:

Részletesebben

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program Fritz Péter ig.h. 2011. Május 11. A pályázat kiemelt céljai: az iskolarendszerű

Részletesebben

Beszámoló IKT fejlesztésről

Beszámoló IKT fejlesztésről Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 Beszámoló IKT fejlesztésről Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Kecskemét Tartalomjegyzék

Részletesebben

Internet of Things 2

Internet of Things 2 Az Internet jövıje Internet of Things Dr. Bakonyi Péter c. Fıiskolai tanár 2009.09.29. Internet of Things 2 2009.09.29. Internet of Things 3 2009.09.29. Internet of Things 4 2009.09.29. Internet of Things

Részletesebben

A KÉPZÉS VÉGÉN, A PÁLYA KEZDETÉN REGIONÁLIS SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK, FEJLESZTÉSEK A KÖZOKTATÁSBAN ÉS A PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN. Dr.

A KÉPZÉS VÉGÉN, A PÁLYA KEZDETÉN REGIONÁLIS SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK, FEJLESZTÉSEK A KÖZOKTATÁSBAN ÉS A PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN. Dr. A KÉPZÉS VÉGÉN, A PÁLYA KEZDETÉN REGIONÁLIS SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK, FEJLESZTÉSEK A KÖZOKTATÁSBAN ÉS A PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN Dr. Iker János A pedagógusképzés alapvetı problémái közül kettı Hiányzik: kutatásra,

Részletesebben

MIKROFYN GÉPVEZÉRLÉSEK. 2D megoldások:

MIKROFYN GÉPVEZÉRLÉSEK. 2D megoldások: MIKROFYN GÉPVEZÉRLÉSEK Néhány szó a gyártóról: Az 1987-es kezdés óta a Mikrofyn A/S a világ öt legnagyobb precíziós lézer és gépvezérlés gyártója közé lépett. A profitot visszaforgatta az új termékek fejlesztésébe

Részletesebben

AZ OKOSPORTÁL BEMUTATÁSA A PORTÁL HASZNÁLATA OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN

AZ OKOSPORTÁL BEMUTATÁSA A PORTÁL HASZNÁLATA OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN A köznevelés tartalmi szabályozóinak megfelelő tankönyvek, taneszközök fejlesztése és digitális tartalomfejlesztés EFOP-3.2.2-VEKOP-15-2016-00001 AZ OKOSPORTÁL BEMUTATÁSA A PORTÁL HASZNÁLATA OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN

Részletesebben

IKT-val támogatott tanórák, ismeretszerzés hatékony tervezése tematikus linkgyűjtemény segítségével

IKT-val támogatott tanórák, ismeretszerzés hatékony tervezése tematikus linkgyűjtemény segítségével IKT-val támogatott tanórák, ismeretszerzés hatékony tervezése tematikus linkgyűjtemény segítségével Jó gyakorlatunk célja módszertani képzés, szakmai konzultáció illetve bemutató órák keretében megmutatni

Részletesebben

TeleInformatikai rendszer a gyógypedagógus tanárok továbbképzési anyagainak folyamatos gyűjtéséhez, feldolgozásához és terjesztéséhez

TeleInformatikai rendszer a gyógypedagógus tanárok továbbképzési anyagainak folyamatos gyűjtéséhez, feldolgozásához és terjesztéséhez TeleInformatikai rendszer a gyógypedagógus tanárok továbbképzési anyagainak folyamatos gyűjtéséhez, feldolgozásához és terjesztéséhez Intézményi kérdőív Az iskola főbb adatai A. Az információs technológia

Részletesebben

Résztvevői ütemterv. IKT eszközök hatékony alkalmazása a természettudományos oktatásban c. továbbképzési program

Résztvevői ütemterv. IKT eszközök hatékony alkalmazása a természettudományos oktatásban c. továbbképzési program Résztvevői ütemterv IKT eszközök hatékony alkalmazása a természettudományos oktatásban c. továbbképzési program A továbbképzés: alapítási engedély száma: óraszáma (megszerezhető kreditpontok száma): 30

Részletesebben

A NetSupport School oktatást támogató rendszer

A NetSupport School oktatást támogató rendszer A NetSupport School oktatást támogató rendszer 1. Célcsoport A NetSupport School oktatást támogató rendszer alkalmas valamennyi tanár-diák, oktatóhallgató kapcsolatot igénylő oktatási folyamat támogatására.

Részletesebben

Integrált Video Kommunikációs Rendszer

Integrált Video Kommunikációs Rendszer SZEMFÜLESONLINE Integrált Video Kommunikációs Rendszer A rendszer működése, Technikai áttekintés A Szemfüles Integrált Video Kommunikációs Rendszer (IVKR) egyidejűleg ötvözi a jelenleg ismert információs

Részletesebben

Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola IKT helyzetelemzés

Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola IKT helyzetelemzés Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola IKT helyzetelemzés Készítette: Imréné Lukácsi Ildikó IKT helyzetelemző, tanácsadó Cegléd, 2009. július Tartalomjegyzék Az IKT eszközök alkalmazására és a pedagógusok

Részletesebben

PROJEKTTERV. Kovács Róbert Péterné. Technika, életvitel és gyakorlat

PROJEKTTERV. Kovács Róbert Péterné. Technika, életvitel és gyakorlat PROJEKTTERV 1. A projekt adatai: A projekt címe: A projekttervet készítette: A projekt megvalósításának helye: Tantárgy: Tantárgyi koncentráció: A víz szerepe az ember életében Víztakarékos megoldások

Részletesebben

Az Oktatási Hivatal feladatai a digitális tartalomszolgáltatás terén. Dr. Maruzsa Zoltán elnök

Az Oktatási Hivatal feladatai a digitális tartalomszolgáltatás terén. Dr. Maruzsa Zoltán elnök Az Oktatási Hivatal feladatai a digitális tartalomszolgáltatás terén Dr. Maruzsa Zoltán elnök Tartalomszolgáltatás üzemeltetési feladatai Az Oktatási Hivatalról szóló 121/2013. (IV. 26.) Korm. Rendelet

Részletesebben

ALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek

ALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek PROJEKTTERV 1 ALAPADATOK KÉSZÍTETTE Balogh Gábor A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek ÖSSZEFOGLALÁS Az első órán a tanulók megismerkednek a következő témákkal: hálózati alapfogalmak, a hálózatok használatának

Részletesebben

A Hamvas Béla Gimnázium. intézkedési terve. a 2016/2017. tanévre

A Hamvas Béla Gimnázium. intézkedési terve. a 2016/2017. tanévre A Hamvas Béla Gimnázium intézkedési terve a 2016/2017. tanévre Készítette: Dr. Radványiné Varga Andrea Oroszlány, 2016.06.30. 1 Fejlesztési projektek 1. A teljes tantestület motiválása a különböző pedagógiai

Részletesebben

A jel melléklet Szolgáltatással kapcsolatos távközlési alapfogalmak Árprés: Egyéni el fizet Elektronikus hírközlési építmény

A jel melléklet Szolgáltatással kapcsolatos távközlési alapfogalmak Árprés: Egyéni el fizet Elektronikus hírközlési építmény 1. Árprés: olyan versenykorlátozó helyzet, amelyben egy hatékonyan mőködı szolgáltató az árrés szőkösségébıl következıen nem képes a hálózati szolgáltatás igénybevételével a hálózati szolgáltatást nyújtó

Részletesebben

Kulcskompetenciák kereszttüzében Az idegennyelv-tanulás és az ICT kapcsolata egy olasz multimédiás tananyagon keresztül

Kulcskompetenciák kereszttüzében Az idegennyelv-tanulás és az ICT kapcsolata egy olasz multimédiás tananyagon keresztül Kulcskompetenciák kereszttüzében Az idegennyelv-tanulás és az ICT kapcsolata egy olasz multimédiás tananyagon keresztül Istókovics Nóra KE-CSPFK Művelődésszervező szak Az előadás célja: Az ICT fontosságának

Részletesebben

Beszámoló az IKT munkaközösség 2011/2012-es tanév végén végzett méréséről Készült: Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola

Beszámoló az IKT munkaközösség 2011/2012-es tanév végén végzett méréséről Készült: Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Beszámoló az IKT munkaközösség 2011/2012-es tanév végén végzett méréséről Készült: Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola A mérésről Munkaközösségünk mérést végzett a felsős tanulók (5.a,

Részletesebben

Ennyire nem lehet bonyolult a választás!

Ennyire nem lehet bonyolult a választás! Ennyire nem lehet bonyolult a választás! Szerencsére egyre többen vannak abban a helyzetben, hogy elgondolkozzanak azon, milyen interaktív tábla felelne meg leginkább az igényeiknek! Mózesnek meg kellett

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 83. MELLÉKLET: - TÁRGY: Javaslat TIOP-1.1.1-07/1 kódszámú pályázatok projektmenedzseri feladatainak ellátására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Digitális kultúra, avagy hová lett az informatika az új NAT-ban? Farkas Csaba

Digitális kultúra, avagy hová lett az informatika az új NAT-ban? Farkas Csaba Digitális kultúra, avagy hová lett az informatika az új NAT-ban? Farkas Csaba farkas.csaba@uni-eszterhazy.hu Áttekintés A digitális átalakulás nem választás kérdése: olyan elkerülhetetlen jelenség, amelyre

Részletesebben

Kollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei

Kollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei Kollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei A World Internet Project magyarországi kutatása országos reprezentatív minta segítségével készül.

Részletesebben

AZ ISKOLAI DIGITÁLIS OKTATÁS MEGÚJÍTÁSI TERVE. 2014, USA: TOP 25 legkeresettebb és legjobban fizetett szakma. Top állások IT TUDÁS NÉLKÜL. 0 darab!

AZ ISKOLAI DIGITÁLIS OKTATÁS MEGÚJÍTÁSI TERVE. 2014, USA: TOP 25 legkeresettebb és legjobban fizetett szakma. Top állások IT TUDÁS NÉLKÜL. 0 darab! AZ ISKOLAI DIGÁLIS OKTATÁS MEGÚJÍTÁSI TERVE GLOBÁLIS TREND: MINDEN MUNKAHELY DIGÁLIS MUNKAHELY LESZ 2014, USA: TOP 25 legkeresettebb és legjobban fizetett szakma környezetben dolgozó szakértői állások

Részletesebben

MÉRNÖK-SZÓTÁR. számítógépes program rendszer. magyar-angol-német-orosz és más nyelvek. Mérnökök által összeállított szakmai szótárak, szakembereknek!

MÉRNÖK-SZÓTÁR. számítógépes program rendszer. magyar-angol-német-orosz és más nyelvek. Mérnökök által összeállított szakmai szótárak, szakembereknek! MÉRNÖK-SZÓTÁR számítógépes program rendszer - Többnyelvő szakszótárak - Építıipari szakszótár - Gépipari szakszótár - Vasúti szakszótár - Nyelvi választék: magyar-angol-német-orosz és más nyelvek - Általános

Részletesebben

III. RÉSZ HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ (USERS MANUAL)

III. RÉSZ HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ (USERS MANUAL) III. RÉSZ HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ (USERS MANUAL) 1 Interaktív, online oktató-kutató hálózat A hálózatba szervezett oktatási stúdiók valós idejő kép- és hangösszeköttetéssel mőködı, célirányos prezentációs

Részletesebben

Dr. Bakonyi Péter c. Fıiskolai tanár

Dr. Bakonyi Péter c. Fıiskolai tanár EU indikátorok Magyarország Dr. Bakonyi Péter c. Fıiskolai tanár eeurope 2005 indikátorok Indikátorok INTERNET INDIKÁTOROK A. Az állampolgárok hozzáférési és használati jellemzıi A.1 Az otthoni internethozzáféréssel

Részletesebben

A NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL JELENTŐSÉGE A HATÁRON TÚLI ISKOLÁK SZEMPONTJÁBÓL

A NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL JELENTŐSÉGE A HATÁRON TÚLI ISKOLÁK SZEMPONTJÁBÓL A NEMZETI ALAPTANTERVHEZ ILLESZKEDŐ TANKÖNYV, TANESZKÖZ ÉS NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL FEJLESZTÉSE TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL JELENTŐSÉGE A HATÁRON TÚLI ISKOLÁK SZEMPONTJÁBÓL

Részletesebben

Digitális akadálymentesítés a felsıoktatási intézményekben

Digitális akadálymentesítés a felsıoktatási intézményekben Digitális akadálymentesítés a felsıoktatási intézményekben Sulyok Tamás fıiskolai adjunktus projektkoordinátor Tanulás és fogyatékosság Egri Kulturális és Mővészeti Központ Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház

Részletesebben

nyegab@ektf.hu Nyeste Gábor

nyegab@ektf.hu Nyeste Gábor EKF a gyakorló iskolától a tanárképzésig nyegab@ektf.hu Nyeste Gábor 1 Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Általános Iskola Diákok száma (2009/2010 tanév): 940 fő CMPC-thasználó diákok 2010: 500 gyerek

Részletesebben

Alapszintű számítástechnikai ismeretek pedagógusoknak 30 óra. Továbbképzési tájékoztató 2017.

Alapszintű számítástechnikai ismeretek pedagógusoknak 30 óra. Továbbképzési tájékoztató 2017. Alapszintű számítástechnikai ismeretek pedagógusoknak 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 575-2/2017. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2017.

Részletesebben

kompetencia-alap vel ZÁRÓKONFERENCIA HEFOP-3.1.3

kompetencia-alap vel ZÁRÓKONFERENCIA HEFOP-3.1.3 A munkaerő-piaci esélyek javítása a kompetencia-alap alapú oktatás bevezetésével vel ZÁRÓKONFERENCIA HEFOP-3.1.3 3.1.3-05/1. 05/1.-2005-10-0421/1.00421/1.0 A Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola

Részletesebben

MultiMédia az oktatásban Zsigmond Király Fıiskola Budapest, 2008. szeptember 25 26.

MultiMédia az oktatásban Zsigmond Király Fıiskola Budapest, 2008. szeptember 25 26. BUSZNYÁK JÁNOS Új Kommunikációs és Információs Technológiák az Oktatásban / a történet folytatódik / Pannon Egyetem Georgikon Kar bjs@georgikon.hu Absztrakt Napjaink és a közelmúlt érdekes kérdése a címben

Részletesebben

Tantárgyi koncentráció: Rajz, magyar, matematika, környezetismeret

Tantárgyi koncentráció: Rajz, magyar, matematika, környezetismeret 1. Térbeli ábrázolás Témakör: Paint Tananyag: Térbeli viszonyok ábrázolása Állandó melléktéma: Képek szerzıi joga, vágólapmőveletek, transzformációs mőveletek Az óra típusa: Gyakorló óra Tantárgyi koncentráció:

Részletesebben

Néhány sikeres külföldi eeducation projekt áttekintése

Néhány sikeres külföldi eeducation projekt áttekintése Néhány sikeres külföldi eeducation projekt áttekintése Kovács Krisztina Education Business Developer Közép-Kelet Európa, Közel-Kelet, Afrika 2004 Hewlett-Packard Development Company, L.P. The information

Részletesebben

ÁVF oktatási és közösségi portál

ÁVF oktatási és közösségi portál 0 --- Általános Vállalkozási Fıiskola --- ÁVF oktatási és közösségi portál Belépés és a portál felépítése (-4 oldal) Profil beállítása (egyszer kell megcsinálni) (5-7 oldal) Kurzusok összevonása (8-5 oldal)

Részletesebben

A sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók nevelésének, oktatásának oktatáspolitikai irányelvei

A sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók nevelésének, oktatásának oktatáspolitikai irányelvei A sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók nevelésének, oktatásának oktatáspolitikai irányelvei Nagy Gyöngyi Mária szakmai tanácsadó Közoktatási Fıosztály Nagy Gyöngyi OKM 1 Alapok I. Az EU közösségi

Részletesebben

A TANKÖNYVFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJÉNEK TAPASZTALATAI ÉS EREDMÉNYEI KOJANITZ LÁSZLÓ

A TANKÖNYVFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJÉNEK TAPASZTALATAI ÉS EREDMÉNYEI KOJANITZ LÁSZLÓ A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A TANKÖNYVFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJÉNEK TAPASZTALATAI ÉS EREDMÉNYEI KOJANITZ

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 118. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 118. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 118. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. szeptember 27-i ülésére Tárgy: Beszámoló

Részletesebben

Új generációs hálózatok. Bakonyi Péter c.docens

Új generációs hálózatok. Bakonyi Péter c.docens Új generációs hálózatok Bakonyi Péter c.docens IKT trendek A konvergencia következményei Korábban: egy hálózat egy szolgálat Konvergencia: végberendezések konvergenciája, szolgálatok konvergenciája (szolgáltatási

Részletesebben

Attól, hogy nem inog horizontális irányban a szélességi- és hosszúsági tengelye körül sem.

Attól, hogy nem inog horizontális irányban a szélességi- és hosszúsági tengelye körül sem. Konkrét tanácsok a Salgó-dexion polcrendszer összeszereléséhez Vásárlásunk során a Salgó-dexion polcokat, polcrendszereket sokféle módon állíthatjuk össze az igénybe vételnek, felhasználásnak, valamint

Részletesebben

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. április 19-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Halmi

Részletesebben

Az ügyfélkapu informatikai háttere. Budapest, április 23.

Az ügyfélkapu informatikai háttere. Budapest, április 23. Az ügyfélkapu informatikai háttere Budapest, 2009. április 23. Az elektronikus egyéni adó- és járulék-bevallási rendszer Célok: az adózási, jövedéki bevallások során a bevallások e- beküldésének tömeges

Részletesebben

Digitális Oktatási Stratégia

Digitális Oktatási Stratégia Budapest, 2016. szeptember 27. Digitális Oktatási Stratégia Az informatika tantárgytól a digitális oktatás felé A DOS megalapozása Változó munkaerőpiaci igények A DOS megalapozása Változó munkaerőpiaci

Részletesebben

OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET TÁMOP / századi közoktatás fejlesztés, koordináció

OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET TÁMOP / századi közoktatás fejlesztés, koordináció TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002 számú támogatási szerzıdés 6.5.2-es "Tanulói hálózatok, hálózati modellek mint az iskolafejlesztés eszközei" címő elemi projekt Tapasztalatok és lehetıségek a kulcskompetenciáknak

Részletesebben

A VKTKT iskoláinak. inak informatikai nak fejlesztése. Projektnyitó 2011.02.08.

A VKTKT iskoláinak. inak informatikai nak fejlesztése. Projektnyitó 2011.02.08. A VKTKT iskoláinak inak informatikai infrastruktúrájának nak fejlesztése se Projektnyitó 2011.02.08. TIOP -1.1.1-07/1-2008-06130613 Út t a nyertességig I. A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai

Részletesebben

SMART Board SB 600 sorozatú interaktív táblák

SMART Board SB 600 sorozatú interaktív táblák SMART Board SB 600 sorozatú interaktív táblák A tábla 4:3-as képarányú interaktív munkafelülete segítségével könnyen és egyszerűen szörfölhet a neten, tarthat tudományos előadást, vagy akár tehet egy virtuális

Részletesebben

AZ ÚJGENERÁCIÓS TANKÖNYVEK FEJLESZTÉSE

AZ ÚJGENERÁCIÓS TANKÖNYVEK FEJLESZTÉSE AZ ÚJGENERÁCIÓS TANKÖNYVEK FEJLESZTÉSE A projekt célja Tanulásra és alkotásra ösztönző tanításitanulási környezet kialakítása A tanítás és tanulás hatékonyságát elősegítő módszertani újdonságok beépítése

Részletesebben

A TANKÖNYVEK ÚJ GENERÁCIÓJA

A TANKÖNYVEK ÚJ GENERÁCIÓJA A NEMZETI ALAPTANTERVHEZ ILLESZKEDŐ TANKÖNYV, TANESZKÖZ ÉS NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL FEJLESZTÉSE TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A TANKÖNYVEK ÚJ GENERÁCIÓJA Dr. Kaposi József főigazgató Oktatáskutató és Fejlesztő

Részletesebben

MOODLE mobileszközön

MOODLE mobileszközön SU2009 - Debrecen MOODLE mobileszközön LENGYEL Péter, lengyel@agr.unideb.hu Debrecen Egyetem, AMTC Gazdasági- és Agrárinformatika Tanszék Moodle - Modular Object-Oriented Dynamic Learning Environment nyílt

Részletesebben

Számítástechnika nyugdíjasoknak. 2011. Február 16.

Számítástechnika nyugdíjasoknak. 2011. Február 16. Számítástechnika nyugdíjasoknak 2011. Február 16. A mai előadás témája Az internet Az Internet a hálózatok hálózata, avagy egy mindent és mindenkit összekötı világmérető informatikai szuper sztráda. Szerepe

Részletesebben

Társadalomismeret. Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő

Társadalomismeret. Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő Nem az számít, hány könyved van, hanem az, hogy milyen jók a könyvek. SENECA Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Társadalomismeret Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő 1

Részletesebben

Online kérdőív az IKT igények felmérésére a köznevelési intézményekben

Online kérdőív az IKT igények felmérésére a köznevelési intézményekben Online kérdőív az IKT igények felmérésére a köznevelési intézményekben Felmérés célja: 1. a meglévő információs és kommunikációs technológiák (továbbiakban IKT) eszközeinek életkora, 2. a meglévő IKT eszközök

Részletesebben

MultiMédia az oktatásban

MultiMédia az oktatásban DANCSÓ TÜNDE A készségek fejlettségében azonosítható összefüggések a 18 évesek informatikai tudásszintje alapján Kodolányi János Fıiskola Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Doktori Iskola dancso.tunde@gmail.com

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Mozgásjavító Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógia Mozgásjavító Módszertani Általános Intézmény Iskola, és Diákotthon Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézmény A 2010-2011-es

Részletesebben

IDİMÉRLEG NAPLÓ PEDAGÓGUSOK RÉSZÉRE

IDİMÉRLEG NAPLÓ PEDAGÓGUSOK RÉSZÉRE - - Az Intézmény OM azonosító kódja Tagintézmény Pedagógus száma száma IDİMÉRLEG NAPLÓ PEDAGÓGUSOK RÉSZÉRE Az idımérleg napló kitöltése A kutatás célja, hogy idımérleg-naplók segítségével betekintést nyerjünk

Részletesebben

EFOP Dr. Péter Zsolt, egyetemi docens, Orosz Dániel, PhD-hallgató,

EFOP Dr. Péter Zsolt, egyetemi docens, Orosz Dániel, PhD-hallgató, OKOS VÁROSOK, OKOS EGYETEMEK - A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK HELYE SZEREPE AZ OKOS VÁROSSÁ VÁLÁS FOLYAMATA SORÁN KÜLÖNÖS TEKINTETTEL HAZÁNK MEGYEI JOGÚ VÁROSAIBAN Dr. Péter Zsolt, egyetemi docens, regpzs@uni-miskolc.hu

Részletesebben

HEFOP/2005/ Felkészítés a kompetencia alapú. HEFOP/2006/2.1.5B Halmozottan hátrányos helyzetű tanulók integrált nevelése

HEFOP/2005/ Felkészítés a kompetencia alapú. HEFOP/2006/2.1.5B Halmozottan hátrányos helyzetű tanulók integrált nevelése HEFOP/2005/3.1.3. Felkészítés a kompetencia alapú oktatásra HEFOP/2006/2.1.5B Halmozottan hátrányos helyzetű tanulók integrált nevelése Felkészítés a kompetencia alapú oktatásra HEFOP-3.1.3 A program megvalósítása

Részletesebben

A TARTALOMFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJE

A TARTALOMFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJE A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Köznevelési Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A TARTALOMFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJE Kojanitz László szakmai vezető A projekt

Részletesebben

e SZKÖZÖK és ami mögöttük

e SZKÖZÖK és ami mögöttük nyegab@ektf.hu e SZKÖZÖK és ami mögöttük g van Nyeste Gábor Elmúlt egy év az informatikában Hallgatói notebook projekt kiterjesztése Ehhez kapcsolódó infrastrukturális és szervezeti fejlesztések Kutatások

Részletesebben

Tankönyvkiadók konferenciája Fizika

Tankönyvkiadók konferenciája Fizika Tankönyvkiadók konferenciája Fizika Általános iskola, felső tagozat Dr. Koreczné Kazinczi Ilona vezető szerkesztő 2014. 08. 21. Szombathely Magyar nyelv FELSŐ TAGOZAT Matematika Magyar nyelv Kalandozások

Részletesebben

A mobilitás jelentősége az Európai Unióban

A mobilitás jelentősége az Európai Unióban A mobilitás jelentősége az Európai Unióban Bokodi Szabolcs felsőoktatási csoportvezető Tempus Közalapítvány Balatonszárszó, 2013. augusztus 10. A Tempus Közalapítvány tevékenységi köre A mobilitás előzményei

Részletesebben

MultiMédia az oktatásban

MultiMédia az oktatásban KOZMA-BOGNÁR VERONIKA 1 DR. BERKE JÓZSEF 2 Podcasting, mint tanulást segítı megoldás 1 Pannon Egyetem, Georgikon Kar, 2 Gábor Dénes Fıiskola, Alap és Mőszaki Tudományi Intézet kbv@ex1.georgikon.hu, berke@gdf.hu

Részletesebben

OKM ISKOLAI EREDMÉNYEK

OKM ISKOLAI EREDMÉNYEK OKM ISKOLAI EREDMÉNYEK Statisztikai alapfogalmak Item Statisztikai alapfogalmak Átlag Leggyakrabban: számtani átlag Egyetlen számadat jól jellemzi az eredményeket Óvatosan: elfed Statisztikai alapfogalmak

Részletesebben

Informatikai célrendszertől a komplex oktatási intézménymenedzsmentig

Informatikai célrendszertől a komplex oktatási intézménymenedzsmentig Informatikai célrendszertől a komplex oktatási intézménymenedzsmentig Dr. Szentiványi Gábor ULX Nyílt Forráskódú Tanácsadó és Disztribúciós Kft. Az ULX-ről röviden Magyarországi központú technológiai vállalat,

Részletesebben

ÁVF oktatási és közösségi portál

ÁVF oktatási és közösségi portál 2011 --- Általános Vállalkozási Fıiskola --- ÁVF oktatási és közösségi portál A portált azért hoztuk létre, hogy az elektronikus oktatástámogatás modern eszközei mellett közösségi és karrierépítési lehetıségeket

Részletesebben

NÉGY EGYSZERŰ MÓD, AMELLYEL AZ ALKALMAZOTTAK RUGALMASABBAN DOLGOZHATNAK

NÉGY EGYSZERŰ MÓD, AMELLYEL AZ ALKALMAZOTTAK RUGALMASABBAN DOLGOZHATNAK NÉGY EGYSZERŰ MÓD, AMELLYEL AZ ALKALMAZOTTAK RUGALMASABBAN DOLGOZHATNAK Jusson magasabbra a vállalkozásával Nem számít, hogyan értékeli a vállalkozása jelenlegi teljesítményét, szinte minden vállalati

Részletesebben

MIT TEHETÜNK EGY ISKOLAI NAPON AZ EGÉSZSÉGÜNKÉRT?

MIT TEHETÜNK EGY ISKOLAI NAPON AZ EGÉSZSÉGÜNKÉRT? MIT TEHETÜNK EGY ISKOLAI NAPON AZ EGÉSZSÉGÜNKÉRT? Egy egészséges nap az iskolában - egészségtudatos iskolai kultúra ÉVFOLYAM: 7 8. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM: 7-8.

Részletesebben

Szelekciós problémák a szakképzésben és ennek következményei

Szelekciós problémák a szakképzésben és ennek következményei Szelekciós problémák a szakképzésben és ennek következményei MTA KEB és Tárki-Tudok közös mőhelykonferencia Idıpont: 2011. március 3. Helyszín: MTA Tanulói összetétel Szövegértés kompetenciamérés 2008

Részletesebben

A MIMIO interaktív tábla használata. Dr. Boda István DRHE,

A MIMIO interaktív tábla használata. Dr. Boda István DRHE, A MIMIO interaktív tábla használata Dr. Boda István DRHE, 2017-04-21 Mimio Classroom termékcsalád Mimio Interactive oktatási technológiák (http://www.mimio.hu/) MimioTeach, MimioInteractive Xi; MimioProjector

Részletesebben

1. TANULÁS 1.1. Biztonságos eszközhasználat, felelős tartalomkezelés A felmérés eredményének összegzése 2-3- mondatban, egy bekezdésben.

1. TANULÁS 1.1. Biztonságos eszközhasználat, felelős tartalomkezelés A felmérés eredményének összegzése 2-3- mondatban, egy bekezdésben. INFORMATIKAI STRATÉGIA (SABLON JAVASLAT) (Jövőkép vagy küldetésnyilatkozat, lehet azonos a Pedagógiai programéval, ha abban is van IKT) Iskolánk a 21. századi élet és munkakörülmények közötti boldogulásra

Részletesebben

AZ ONLINE NYELVTANULÁS, AVAGY HOGYAN HASZNÁLJUK KI MAXIMÁLISAN AZ INTERNET ADTA LEHETŐSÉGEKET

AZ ONLINE NYELVTANULÁS, AVAGY HOGYAN HASZNÁLJUK KI MAXIMÁLISAN AZ INTERNET ADTA LEHETŐSÉGEKET AZ ONLINE NYELVTANULÁS, AVAGY HOGYAN HASZNÁLJUK KI MAXIMÁLISAN AZ INTERNET ADTA LEHETŐSÉGEKET Mi az az ONLINE nyelvtanulás? Az ONLINE nyelvtanulás nem más, mint amikor a tanárral (és esetleg a tanulótársakkal)

Részletesebben

Stresszmentes radiológia

Stresszmentes radiológia Szabadon! Stresszmentes radiológia A Sopix Wireless méretének és tömegének (170 g) köszönhetıen teljesen különálló, ezáltal a tökéletes mozgásszabadságot nyújtja Önnek munkakörnyezetében. Akkumulátorának

Részletesebben

Dr. Radványiné Varga Andrea: Önfejlesztési terv április Az önértékelés összegzése

Dr. Radványiné Varga Andrea: Önfejlesztési terv április Az önértékelés összegzése Dr. Radványiné Varga Andrea: Önfejlesztési terv 2016. április 6. Fejleszthető területek: 1. Az önértékelés összegzése 1. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása 1.14. A teljes tantestületet

Részletesebben

A IV. Országos Interaktív tábla Konferencia programja

A IV. Országos Interaktív tábla Konferencia programja A IV. Országos Interaktív tábla Konferencia programja Idıpont: 2009. szeptember 25-26. Helyszín: Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ Az esetleges programváltoztatás jogát fenntartjuk, ezekrıl

Részletesebben