A Hanság Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (
|
|
- Petra Jónásné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 hazánk legnagyobb lápterülete, a Kisalföld egyik tájegysége; szerves egységet képez a mellette elterülő Fertővel, Európa legnyugatibb sztyepptavával. Hasznosítására, és az ahhoz szükséges lecsapolásra már az ókorban is történtek kísérletek, ám a kor műszaki színvonala miatt nem járhattak sikerrel. Így a táj eredeti állapota egészen a 19. század második feléig fennmaradt; akkor végezték az első, részleges lecsapolásokat, melyek során a medence peremterületein a tocsogók helyén művelhető földeket, kaszálható réteket kaptak. A táj ember általi gyökeres átalakításának egyik mérföldköve volt a több ütemben, 1930 táján elkészült Hanság-főcsatorna, ami a Fertőtől kelet felé indulva a Hanság medencéin keresztül a Rábca folyóba vezet. A kiterjedt mélyedés vizeit azonban lehetetlen egyetlen csatornával levezetni; később összesen több száz kilométer hosszúságú csatornarendszert alakítottak ki. Fotó: Fekete Tamás Lecsapolás, helyreállítás 1. oldal (összes: 10)
2 A gyakori vízborítás nehezíti az erdőgazdálkodást Fotó: KAEG Zrt. A második világháború után felgyorsultak a lecsapolási munkák, és az 1950-es évek végére elnyerte mai arcát a táj: a hasznosítatlan területek apró foltokká zsugorodtak, körülöttük pedig hatalmas szántóföldek és rétek alakultak ki, majd az es években mintegy 6000 hektár erdőt telepítettek. Erdőtelepítés korábban is történt, elsősorban a tájban őshonos, a vizet jól tűrő mézgás éger, kisebb arányban fűz és hazai nyár fajokkal. Később ugyanakkor a gyors növekedésű nemes nyárakat telepítették, és kedvező faalakjuk, nagy fatermő képességük révén az előzetes terveket felülmúló mértékben meghódították a térséget. A lecsapolás szükségességéről, eredményességéről máig megoszlik a szakemberek véleménye. Napjainkban azonban előtérbe kerülnek a terület rehabilitációs munkái. Jó példa erre a Fertő-Hanság Nemzeti Park és a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. közös konzorciumában, természetes élőhelyeinek komplex helyreállítása és fejlesztése élőhelyfejlesztési beavatkozások címet viselő pályázat keretében megvalósuló nagyszabású munka. Ebben erdőgazdaságunk a szilárd útburkolat nélküli mezőgazdasági és erdészeti utak felújítását és a gyeprekonstrukciós munkákat vállalta. Napjainkban a Hanság erdeinek már csak mindössze egyhatoda égeres. 2. oldal (összes: 10)
3 Elegyes keményfa erdő Fotó: Fekete Tamás Nagyjából ugyanekkora területet borítanak őshonos hazai nyáras és füzes állományok, szintén ekkorát a kemény lombosok, míg a nemes nyárak térfoglalása 51 százalékos. Természetvédelmi megfontolásokból immár 20 éve dolgozunk a nemes nyárasok őshonos állományokká (főleg égeresekké és hazai nyárasokká) alakításán, elsősorban a táj erdeinek mintegy 40 százalékát magukban foglaló nemzeti parki, védett természeti területeken. A lecsapolások ellenére a víz rövidebb-hosszabb időre sok helyen időszakosan ma is elborítja a felszínt, és a talajvíz szintje a terület nagy részén még a szárazabb időszakokban sem húzódik 1 méternél mélyebbre. A talaj levegőtlensége (ami ősállapotában még markánsabban jellemezte a tájat) a nagy biomasszát adó dús növényzet tökéletlen lebomlását eredményezi, melynek következtében sok helyütt több méter vastagságban halmozódott fel a félig elbomlott szerves anyag, a tőzeg. Kiváló fűtőértéke miatt az ember mindig is bányászott tőzeget (természetesen ez a tevékenység is a lecsapolások megkezdése után vált jelentősebbé), a bányászott helyeken a térszín lecsökkent, amelynek nyomai ma is jól láthatók, például az úgynevezett Figurák területén. A lecsapolások során száraz körülmények közé került tőzeg gyors bomlásnak indult és összeroskadt, amitől immár nagy területeken süllyedt le a térszín. Ez pedig a térség újbóli vizesedését okozta, és létrehozta a sajátos erdőképet, a lábas égert. Nevét onnan kapta, hogy a levegőre került gyökerek mintegy támasztják és a víz fölé emelik a fákat. Különleges fajok 3. oldal (összes: 10)
4 4. oldal (összes: 10)
5 Szibériai nőszirom A lecsapolások után megindult mező- és erdőgazdálkodás nem járhatott sikerrel a legmélyebb fekvésekben, a felszíni vízborítás az év során hat hónapnál hosszabb, és a talajvíz szintje soha nem húzódik fél méter alá. Eze területeken a Fertő-Hanság Nemzeti Park mesterséges elárasztásokkal igyekszik sikerrel visszahozni a táj r szabályozás előtti állapotát. Kiváló élőhelye az őshonos, védett növény- és állatfajoknak. Fekete gólyák Láthatunk a környéken, hagymaburkot, szibériai nőszirmot, pókbangót, kálmost, kései gyíkpohárt, az állatok k pedig északi pocok, vidra, hód, rétisas, fekete gólya, kócsagok, gémek, a fokozottan védett rákosi vipera is él a csatornahálózat eliszaposodott elemeiben a hajdani láp levegőtlen, iszapos vizeihez kiválóan alkalmazkodot és réti csík. Egyedi technológiák állami tulajdonú erdeit a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. Kapuvári, illetve Jánossomorjai Erdészete kezeli, összesen mintegy 12 ezer hektáron. A társaság minden körülmények között eleget tesz a tartamosság elveinek, noha a természet időről időre áthághatatlannak tűnő akadályokat emel a gazdálkodás elé. Gyakori a tartós vízborítás, ami nem csak a fakitermelési munkákat lehetetleníti el, de nehezíti az erdőfelújítást is, súlyosabb esetben pedig akár az állományok pusztulásához vezet. A kitermelt állományok felújítása a talaj levegőtlensége miatt különleges technológiát igényel. A csemeték életben maradásának és megfelelő növekedésének alapfeltétele a talaj mélyforgatása ültetés előtt, utána pedig az éveken át történő szellőztetése az évi háromszori sorközi tárcsázással, ami viszont megköveteli az idős állományok tuskóinak eltávolítását. Ebből adódóan a vágástakarítás után a tuskók kifúrásával, szétforgácsolásával kezdődik a munkafolyamat, majd az centiméter mélységű szántás következik. Ennek hantjait simítással elegyengetve válik a terület ültethetővé; a térségben kifejlesztett hansági suhángültető gép a két méter magas gyökeres dugványokat is képes elültetni. 5. oldal (összes: 10)
6 Hattyúk az erdősítésben Fotó: KAEG Zrt. A hajdani lápterületen való közlekedéshez az időjárástól és többnyire a vízviszonyoktól is függetlenül használható úthálózatra van szükség. Ezért indult meg 1970 körül a kavicsút-építési program, amelynek eredményeképp manapság 100 kilométernél hosszabb kavicsos úthálózaton mozoghatunk; amit mintegy 60 kilométernyi stabilizált feltáróút egészít ki. Ez az úthálózat nem csupán az erdőgazdálkodás érdekeit szolgálja: több szakasza egy nemzetközi kerékpárút-hálózat része. A rajta végig kerekezők testközelből ismerhetik meg a tájat, az árnyat adó, kulturált pihenőhelyeken megállva pedig hasznos információkat szerezhetnek a térség növény- és állatvilágáról éppúgy, mint az itteni gazdálkodás nehézségekkel és szépségekkel teli múltjáról. Két keréken 6. oldal (összes: 10)
7 A mosontarcsai (andaui) híd a Hanság-főcsatornán A Kapuvár Pomogy (Pamhagen) közút melletti úgynevezett Deltai autóspihenőnél esőbeálló, tűzrakó hely várja a turistákat, onnan kitáblázott kerékpárutakon haladva a hanyi nyárfaerdők, égeresek között vezet utunk a Hanság-főcsatorna mosontarcsai (német nevén andaui) hídjához. Ez az átkelő arról nevezetes, hogy 1956-ban itt hagyta el az országot több tízezer család és egyéni menekülő. Mellette emlékkövet és emléktáblát állított az utókor. A 2013-ban épült, impozáns Báró Berg Gusztáv-hídon a Fertő közelébe, Vallára (Wallern) jutunk, és az osztrák kerékpáros úthálózaton haladva akár a tavat is megkerülhetjük, visszaérve a Fertő-menti magyar kerékpárútra. 7. oldal (összes: 10)
8 A Báró Berg Gusztáv-hídon átkelve Ausztriába jutunk Fotó: KAEG Zrt. A hansági kerékpárutakon védett természeti területeket is érintünk, a hanyi réteken szürkemarhagulyák és bivalycsordák legelésznek. A Nyirkai-Hanyban és az osli élőhely-rekonstrukción a megfigyelő kilátókról több száz hektáros madárparadicsomba pillanthatunk be távcsöveinkkel. Királytón, a Balsay Endre Bedő-díjas erdőmérnök által összeállított és karbantartott erdészeti gyűjteményben tablók, az erdőgazdálkodásban használt eszközök, térképek segítségével ismerkedhetünk a hansági erdők múltjával. Az erdészház mögötti réten szalonnasütő, kerti asztal és pad várja a pihenni vágyókat. 8. oldal (összes: 10)
9 Különleges látvány a csíkos égeres Fotó: Szabados Tibor Majd déli irányba indulva végigkerekezhetünk a Csíkos-égeresen, amely a gyakran a területet borító sekély vízben, a fák között úszkáló réti csíkról kapta a nevét. Végigjárhatjuk a Hanyistók-tanösvényt, és az erdőtömb túlsó szélén eljuthatunk a felújítás alatt álló Esterházy-madárvártához. Az egykori gyűjtemény anyagát Öntésmajorban, a Hanság élővilága kiállításon tekinthetjük meg. A rókatói vadászházban kulcsosház rendszerben 7 fő szállhat meg egy időben a fürdőszobás szobákban, a tágas, a kandallótól még hangulatosabb étkező és a hozzá tartozó konyha lehetőséget ad családi, baráti összejövetelek tartására is. A kerékpárút-hálózat a Hanság másik, északkeleti medencéjét is behálózza, Lébénytől egészen az osztrák határig, közvetlen kapcsolatot teremtve nyugati szomszédunk kerékpárútjaival. Mindenképpen érdemes felkeresni és megtekinteni Lébényben az 1200-as évek elején, a Fertő túlpartján bányászott, és vízi úton(!) ideszállított, úgynevezett lajtamészkőből épült impozáns, román stílusú templomot. Végigjárni a falu tölgyerdejében vezető Hóvirág tanösvényt, majd a Hanság erdei és rétjei közt végighaladva megtekinteni a Hanság-nagyerdőn létesített tanösvényt, mellette egy felújított erdészházban meg is szállhatunk. A kikapcsolódásra, nyugodt környezetre vágyó turisták több horgásztavat is fölkereshetnek a térségben. 9. oldal (összes: 10)
10 Fekete Teréz Fotók: Kóródi Sándor, Skerlecz András, Szabados Tibor, Fekete Teréz Szerző: Fekete Teréz Közzététel ideje: , vasárnap, 11:10 A forrás webcíme: oldal (összes: 10)
Téli csodavilág - havazás az erdeinkben
Kőszegi-hegység: Stájer-házi Erdészeti Erdei Iskola A Szombathelyi Erdészeti Zrt. területén a Kőszegi-hegység a leglátogatottabb erdőterület, még télen is. Jelenleg 40-50 centiméteres hótakaró borítja
5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség)
5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség) Immár 5. éve tart a Citibank Ültessünk fákat a jövőért programja, amelynek keretében 2008 óta 111 000 csemete került
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet. az Erdőtelki égerláp természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/267/2008. Tervezet az Erdőtelki égerláp természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. február
Távcsöves csillagászati bemutató Mit láthatunk a Fertő feletti csillagos égbolton? január :00
Távcsöves csillagászati bemutató Mit láthatunk a Fertő feletti csillagos égbolton? 2019. január 25. 17:00 Hanság túra I. - Osli-Hany Évkezdő programjainkra szeretnénk felhívni mindazok figyelmét, akik
Lombkorona tanösvény - Pannonhalma
1. oldal (összes: 6) A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. 2. oldal (összes: 6) saját kivitelezésében elkészült Lombkorona tanösvénye olyan hihetetlenül népszerű kirándulóhely lett, amire még a legmerészebb álmunkban
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc ÚMVP II. tengely A földhasználat racionalizálása a környezeti és természeti értékek
"Wetland"-nek, azaz vizes élőhelynek nevezzük azokat a területeket, ahol a természeti környezet és az ahhoz tartozó növény- és állatvilág számára a
VIZES ÉLŐHELYEK "Wetland"-nek, azaz vizes élőhelynek nevezzük azokat a területeket, ahol a természeti környezet és az ahhoz tartozó növény- és állatvilág számára a víz az elsődleges meghatározó tényező.
Láptalajok. telkesített láptalajok
Nyugat-Magyarorsz Magyarországi gi Egyetem, Erdımérn rnöki Kar Termıhelyismerettani Intézeti Tanszék Láptalajok felláp síkláp telkesített láptalajok Láptalajokról általában Az ország legkisebb elterjedéső
Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban
Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban Bankovics András Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Túrkeve, 2015. március 25. Tájtörténet és a természetvédelem története Tájtörténet és a természetvédelem
Erdészet az oktatás mezsgyéjén
Azzal a céllal jött létre a gazdaság, hogy az akkori Agrártudományi Egyetem Erdőmérnöki Kara, a Soproni Erdészeti Technikum és a Soproni Erdészképző Iskola részére megteremtse az u zemi gyakorlati oktatás
Navire -Gold Kft. lőtéri építési munkálatok Németh Zoltán EV.
Sorszám Szerződéskötés kelte Társasággal szerződő fél neve Erdészeti társaság neve: Zrt 2015. év Szerződés tárgya Szerződés időtartama (határozatlan határozott tól - ig) Szerződés ellenértéke (nettó Ft)
Szigetköz. A vizsgálat tárgyát képező terület: Dunakiliti-Szap közötti hullámtéri erdők Területük: 3080 ha
Szigetköz erdőgazd gazdálkodásának jövőjeje A vizsgálat tárgyát képező terület: Dunakiliti-Szap közötti hullámtéri erdők Területük: 3080 ha Miért fontos az erdők jövője? A vízfelületek nélküli terület
Készítette: Babiak Sabina, Bugyi Ágnes, Pálovics Nikoletta Tanár: Győriné Benedek Kata Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda Csicsó Kattintásra vált
Készítette: Babiak Sabina, Bugyi Ágnes, Pálovics Nikoletta Tanár: Győriné Benedek Kata Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda Csicsó Kattintásra vált 2. leghosszabb folyó Európában, hossza: 2850 km Fekete-erdőből
A Szabadság-sziget rehabilitációja. WWF Magyarország Siposs Viktória projektvezető
A Szabadság-sziget rehabilitációja WWF Magyarország Siposs Viktória projektvezető 2009 2013 LIFE+ NAT/H/00320, DUNASZIGETERDŐK 2013. november 18. Háttér, elvi alapok / Előzmények A WWF Mo. egyik kiemelt
Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt
Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt A NyDOP-2009-2.1.1./C.D.E pályázati program keretén belüli Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt címen lehetőség nyílik a soproni
2014. évre tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek a X. kerületben:
2014. évre tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek a X. kerületben: Fahasználat módja Községhatár Tag Részlet Teljes terület (ha) TRV Budapest X. 4 F 5,14 TI Budapest X. 4 E 4,92 TI Budapest X. 4 K 1,65
Curie Környezetvédelmi Emlékverseny 2016/ évfolyam TERÜLETI DÖNTŐ
A feladatokat írta: Birikiné Nyéki Andrea, Tarnaörs Kódszám:... Lektorálta: Széchenyiné Lőrincz Ilona, Szolnok 2017. február 18. Curie Környezetvédelmi Emlékverseny 2016/2017. 7-8. évfolyam TERÜLETI DÖNTŐ
Erdő-víz. Veled, vagy nélküled. Erdők a nagyvízi mederben
Erdő-víz Veled, vagy nélküled Erdők a nagyvízi mederben Magyar Hidrológiai Társaság Vándorgyűlése Szombathely, 2015.06.01-03. Az erdő fogalma Az erdőtörvény szerint: 6. (1) E törvény alkalmazásában erdő:
5f!J. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 5f!J. számú előterjesztés Előterjeszt és a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság részére a Pilisi Parkerdő Zrt. tevékenységéről
A Kis-Tómalmi láprét védett növényritkaságai
A Kis-Tómalmi láprét védett növényritkaságai Takács Gábor Fertő-Hanság Nemzeti Park Dr. Király Gergely Botond Nyugat-Magyarországi Egyetem A láprét és környéke története Köztudomású, hogy a római korban
Erdőgazdálkodás. Dr. Varga Csaba
Erdőgazdálkodás Dr. Varga Csaba Erdő fogalma a Föld felületének fás növényekkel borított része, nyitott és mégis természetes önszabályozással rendelkező ökoszisztéma, amelyben egymásra is tartós hatást
Az erdők világnapjára megnyitotta kapuit az újjáépített múzeum
Az erdők világnapjára megnyitotta kapuit az újjáépített múzeum Az EGERERDŐ Zrt. közjóléti szerepvállalása Az EGERERDŐ Zrt. megközelítőleg 72 ezer hektár állami erdőterületen végez erdőgazdálkodási tevékenységet.
Természetmadárvédelem. gyerekszemmel
Természetmadárvédelem gyerekszemmel Tiszakécske Párkereső 1 izhá csaka 2 sitéve júvar 3 héref aglyó 4 artipcsekef 5 dajármég 6 nakadrilyás b d e 7 tulipán( t betűcsere = vízimadár ) a c f g Madártotó képben
Kedves Természetjárók!
A túra időpontja: 2018.01.06 szombat A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2018.01.06. 8.45 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 280 HUF oda vissza pedig 325; Összesen: 605
Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354
Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354 Közösen a természetes erdőkért a Börzsöny, a Cserhát és a Selmeci hegységben, és a Korponai síkságon www.husk-cbc.eu
A folyamatos erdőborítás kutatása Magyarországon
A folyamatos erdőborítás kutatása Magyarországon BARTHA DÉNES Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Növénytani és Természetvédelmi Intézet 2015. július 8. Az előadás vázlata 1. Mi is az a folyamatos
Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján!
1. Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján! Információtartalom vázlata: - Erdeifenyő jellemzése - Feketefenyő jellemzése
Osli-Hany madarai március 10. 9:00. Szikes tavak madarai március 10. 9:00. Osli-Hany madarai március 24. 9:00
Hóvirágos túra a hédervári Vadaskerti-erdőben Egykoron a Szigetköz magasabb ártéri szintjeit a tölgy-kőris-szil ligeterdők uralták. A keményfás ligeterdő az otthona számos jól ismert lágyszárú növényfajnak
2018. július 22. EFOP Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok
PANGEA KULTURÁLIS ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI EGYESÜLET 2018. július 22. EFOP-5.2.2-17-2017-00066 Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok ISMERJ MEG MINKET! A Pangea szó tagjainknak
Kisbetyárok a Bakonyban
Az erdő a világ egyetlen olyan könyvtára, mely akkor is tudáshoz juttat, ha csendben és nyitott szemmel sétálsz benne. /Madas László erdőmérnök/ 1. oldal (összes: 5) Az erdő rovaraival ismerkedünk Az erdei
Sikeres határon átnyúló együttműködés a Fertő-Hanság Nemzeti Park térségében. Bad Sauerbrunn 2010. november 19.
Sikeres határon átnyúló együttműködés a Fertő-Hanság Nemzeti Park térségében Bad Sauerbrunn 2010. november 19. A Fertő-Hanság Nemzeti park és a Nationalpark Neusiedler See- Seewinkel védett területei Fertő-tó
A folyamatos erdőborítás nyilvántartása az Országos Erdőállomány Adattárban
A természet útmutatásának és az emberi cselekvésnek tudatos összehangolása szükséges. (Krutsch, 1942) A folyamatos erdőborítás nyilvántartása az Országos Erdőállomány Adattárban Czirok István osztályvezető
A mezőgazdaság és természetvédelem
KÖRNYEZET- ÉS TÁJGAZDÁLKODÁS A mezőgazdaság és természetvédelem viszonyáról A mezőgazdaság és a természetvédelem viszonyának kulcskérdése, hogy a természetvédelem érdekében hozott intézkedések következtében
11/2007. (III. 30.) KvVM rendelet. a Bükkhát természetvédelmi terület létesítéséről és erdőrezervátummá nyilvánításáról
11/2007. (III. 30.) KvVM rendelet a Bükkhát természetvédelmi terület létesítéséről és erdőrezervátummá nyilvánításáról A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 24. (1) bekezdés a) pontjában,
A folyamatos erdőborítás mint a természetvédelmi kezelés eszköze és/vagy célja
A folyamatos erdőborítás mint a természetvédelmi kezelés eszköze és/vagy célja Ugron Ákos Gábor főosztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály A természetvédelem elvárása
A madárvédelmi irányelv végrehajtása a közoktatási intézmények bevonása az irányelv magyarországi alkalmazásába
A madárvédelmi irányelv végrehajtása a közoktatási intézmények bevonása az irányelv magyarországi alkalmazásába Készítette: Gombos Erzsébet V. éves biológia környezettan szakos hallgató Témavezető: Schmidt
A KÖZÖSSÉGI JELENTŐSÉGŰ ERDŐS ÉLŐHELYTÍPUSOK FENNTARTÁSÁNAK KÉRDÉSEI
Dr. Szmorad Ferenc erdőmérnök, természetvédelmi szakértői tevékenységet végző egyéni vállalkozó A KÖZÖSSÉGI JELENTŐSÉGŰ ERDŐS ÉLŐHELYTÍPUSOK FENNTARTÁSÁNAK KÉRDÉSEI ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA 2017. MÁRCIUS 21-22.
2. Hazánk folyóvizei Mutasd be hazánk folyóit többféle szempont alapján! Milyen gazdasági és társadalmi jelentőségük van folyóvizeinknek?
Teleki Pál Országos Földtan- és Földrajzverseny Országos Forduló Eger 2016. május 6-8. Szóbeli tételek 8. osztály 1. Hazánk állóvizei Mutasd be a tavak keletkezését és pusztulását hazai példákon keresztül!
Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban
Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban Bankovics András Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság BEVEZETÉS A projekt a Kárpát-medence egyik legnagyobb jelentőségű időszakos szikes taván
Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ
Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó Jelzése: piros
Megnyílt a horgászok és vadászok paradicsoma, a FeHoVa
Az elmúlt negyed évszázadban bár fejlődött a FeHoVa, sokan épphogy az állandósága miatt szerették meg beszélt a siker kulcsáról Ganczer Gábor, a kiállítás helyszínéül szolgáló HUNGEXPO vezérigazgatója,
TERMÉSZTVÉDELMI ELVÁRÁSOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN - TERMÉSZETVÉDELMI SZAKMAPOLITIKAI KERETEK
TERMÉSZTVÉDELMI ELVÁRÁSOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN - TERMÉSZETVÉDELMI SZAKMAPOLITIKAI KERETEK A természet mindennél és mindenkinél jobb vezető, ha tudjuk, hogyan kövessük. C. G. Jung Az előadás vázlata Természetvédelmi
A Bükkalja kiemelkedő természeti- és kultúrtörténeti értékeinek védelme
Magyar Tájdíj: Eredmények és feladatok Az Európa Tanács Táj Díjára történő felterjesztésre kiírt nemzeti szintű pályázatok győztes programjainak bemutatása Viszló Levente, vezérigazgató, Pro Vértes Természetvédelmi
Téma Óraszám Tanári bemutató Tanulói tevékenység Módszertan Óratípus Eszközök
Tartalom 5. évfolyam... 1 Tájékozódás a térképen, térképismeret... 1 Az időjárás és az éghajlat elemei... 2 A földfelszín változása...2 Környezetünk élővilága... 3 6. évfolyam... 4 Tájékozódás a térképen
A mészkőbányászat által roncsolt táj erdősítése az erdőmérnök kihívása
A mészkőbányászat által roncsolt táj erdősítése az erdőmérnök kihívása Készítette: Ádám Dénes Okl. erdőmérnök Igazságügyi szakértő www.erdoszakerto.hu Tartalom Helyszín Domborzat Termőhely Erdőállomány
KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ
KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk a 2012. május 12-13-án (szombat-vasárnap) Lengyel-Annafürdőn (Tolna megye) megrendezésre
TÚRAVEZETÉS. Csoportos látogatóink a következõ programok közül választhatnak: Kenutúra a Fertõ nádasában
TÚRAVEZETÉS Csoportok, iskolai osztályok elõre egyeztetett, írásban megrendelt idõpontokban vehetnek részt a túravezetéseinken. Ünnep- és vasárnapokon a csoportvezetés szünetel. Csoportos látogatóink a
Terebélyesedő zöldben - interjú Nagy Istvánnal
Az erdészetek jóvoltából jelenleg nem kevesebb, mint 81 kilátó, 159 szálláshely és 25 látogatóközpont várja a természetbe vágyókat egész évben, emellett erdei vasutakat, tanösvényeket és erdei iskolákat
Fizikai környezet KOHÉZIÓ
Települési jövőkép Sárszentágota Milyen lesz az élet Sárszentágotán 2010-ben? Vízió/Misszió Sárszentágota újra vonzó, lakosai számára otthont és megélhetést biztosító falu lesz, amely környezetével összhangban,
Újra látogatható az egykori fúrótoronyból lett kilátó Nagykanizsán
Újra látogatható az egykori fúrótoronyból lett kilátó Nagykanizsán Jelentős fejlesztési beruházás keretében újították fel a Csónakázó-tónál található kilátót, mely fontos jelképe ennek a tájnak - mondta
Információk az utak menti fásításról. Zsidákovits József. üzemeltetési mérnök, KKK. Budapest 2008. február 20. 1. A fásítás két évtizede számokban
Információk az utak menti fásításról Zsidákovits József üzemeltetési mérnök, KKK Budapest 2008. február 20. Témák áttekintése 1. A fásítás két évtizede számokban 2. Változások a 3. Közút menti fák állapotvizsgálata
ESZR változási jegyzék
ESZR változási jegyzék Verzió: 2.4.7 Verzió dátuma: 2017. február 9. Hivatkozás Fakitermelés 2952, 2956 Ütemszám Új fejlesztések Leírás Az erdőrészlet leíró lapokon és a fakitermelés folyamatán végig a
/Kivonat a 33/2005. (XII. 27.) KvVM rendeletből/
A természetvédelmi hatósági eljárások során fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak /Kivonat a 33/200 (XII. 27.) KvVM rendeletből/ Sorszám 3 37. Az igazgatási szolgáltatási díjköteles természetvédelmi,
Nagy érték rejlik a vizeink felszíne alatt
Négy esztendővel ezelőtt, a Magyar Haltani Társaság egyik ülésén felvetődött egy gondolat: legyen egy olyan nap az évben, amikor minden a halak körül forog. Az elnökség közös egyetértésben adott zöld utat
GYALOGSZERREL FELFEDEZNI A BUDAPEST KÖRNYÉKI HEGYSÉGEK ÉS A GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG TURISZTIKAI TERMÉKKÍNÁLATÁT PILISI PARKERDŐ ZRT.
GYALOGSZERREL FELFEDEZNI A BUDAPEST KÖRNYÉKI HEGYSÉGEK ÉS A GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG TURISZTIKAI TERMÉKKÍNÁLATÁT PILISI PARKERDŐ ZRT. A PILISI PARKERDŐRŐL Pilisi Parkerdő Zrt. Budapest és környékének 65 ezer hektárján
védősáv (töltés menti sáv): az árvízvédelmi töltés mindkét oldalán, annak lábvonalától számított, méter szélességű területsáv;
21/2006. (I. 31.) Korm. rendelet a nagyvízi medrek, a parti sávok, a vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról és hasznosításáról, valamint a nyári gátak által védett
Magyarország vízrajza
Magyarország vízrajza Magyarország felszíni vízkészletének 90%- át a szomszéd országokból érkező folyók hozzák hazánk területére. A behozatal kedvezőtlen hatása, hogy a vizekkel együtt jelentős mennyiségű
A folyamatos erdőborítás igazgatási vonatkozásai Lapos Tamás erdészeti osztályvezető
Vidékfejlesztési Minisztérium Erdészeti, Halászati és Vadászati Főosztály 1055 Budapest, Kossuth L. tér 11. A folyamatos erdőborítás igazgatási vonatkozásai Lapos Tamás erdészeti osztályvezető Erdőgazdálkodás
TETRA PAK VETÉLKEDŐ KÉRDÉSEK 1. forduló. 2. Hol található hazánk és Európa egyik utolsó homoki tölgyese?
TETRA PAK VETÉLKEDŐ KÉRDÉSEK 1. forduló 1. Hol található a világ legnagyobb trópusi erdőterülete? a. A Kongó-medencében. b. Amazóniában. c. Pápua-Új Guineán. 2. Hol található hazánk és Európa egyik utolsó
Természetvédelem. 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok
Természetvédelem 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok Amiről a mai gyakorlaton szó lesz: Természetvédelmi értékcsoportok 1. Természetvédelmi értékcsoportok 1. Földtani értékek 2. Víztani értékek
Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési
A Forró övezet Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési szöge, vagyis a felszínnel bezárt szöge határozná
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. február - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/848/2008. Tervezet a Háros-szigeti ártéri erdő természetvédelmi terület bővítéséről és természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest,
A Duna-Dráva Nemzeti Park Dráva-menti területeinek bemutatása - a DDNP Igazgatóság tevékenysége a Dráva-mentén -
A Duna-Dráva Nemzeti Park Dráva-menti területeinek bemutatása - a DDNP Igazgatóság tevékenysége a Dráva-mentén - A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területe és védett területei 1. Boronka melléki
Erdőgazdálkodás egy nagyváros vonzásában
A NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészete 5400 hektár állami erdőterületen gazdálkodik a Nyírségben, a Nagykun-Hajdúháton és a Tisza felső-középső szakaszának hullámtereiben. Mintegy 1200 hektár országos jelentőségű
ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007.
ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007. Kiss Kornélia kutatási csoportvezető Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. március m 13. A kampányévet megalapozó kutatások A magyar lakosság utazási szokásai, 2000-től évente A KVVM
Javaslat nemzeti érték felvételére a Kapos hegyháti Natúrpark Tájegységi Értéktárába
Javaslat nemzeti érték felvételére a Kapos hegyháti Natúrpark Tájegységi Értéktárába I. A javaslattevő adatai 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Tolnai Erdőkért Alapítvány
Katasztrófához vezethet a természeti sokféleség ilyen mértékű csökkenése
Katasztrófához vezethet a természeti sokféleség ilyen mértékű csökkenése Az Európai Unió LIFE programjának támogatásával, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és nemzetközi szervezete,
Tervezet. az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről. (közigazgatási egyeztetés)
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1363/2007. Tervezet az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2007. július I. A döntési javaslat
J_ 02.. számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló
J_ 02.. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Felsőrákosi-rétek helyi jelentőségű természetvédelmi területének
ÖVEGES KÁLMÁN KOMPLEX ANYANYELVI VERSENY 2012. április 19. Séta a Balaton-felvidéken
ÖVEGES KÁLMÁN KOMPLEX ANYANYELVI VERSENY 2012. április 19. Kódszám: Séta a Balaton-felvidéken A Káli-medence a Balaton-felvidéken található. Honfoglaló ősünknek, Kál vitéznek őrzi a nevét. Az Árpád-korban
S C.F.
Ref. 1238 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Lucca Magnificent luxus villa eladó Lucca LEIRÁS Csak
Több helyszín, végtelen sok látnivaló
A legtöbben ismerik a Gólya, gólya, gilice kezdetű mondókát, és sokan nem tudják, hogy a gilice nem a gólya, hanem a gerle népies neve. Miért kapta ezt a nevet az erdei iskola és óvoda? Ez a szelíd madár
LELLEI ÓVODA. Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD.
LELLEI ÓVODA Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD. (Környezeti Munkanapló) A LELLEI ÓVODÁBAN: Nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos
Gördülő Tanösvény témakör-modulok
Gördülő Tanösvény témakör-modulok E: Élőhelyek és életközösségeik E.1. Lombhullató erdők és élőviláguk tölgyesek bükkösök E.2. Tűlevelű erdők és élőviláguk E.3. E.4. E.5. E.6. lucfenyvesek Patakvölgyi,
terület biológiai sokfélesége. E fajok használatával tehát közvetett módon is növelhető a biztosítanak más őshonos fajok számára.
Mi az a Natura 2000? Az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 egy összefüggő, európai ökológiai hálózat. Célja, hogy természetes élőhelytípusok, vadon élő állat-, illetve növényfajok megóvásán keresztül
A vasalt utak és a természetvédelem. Bódis Pál civil természetvédő, hegymászó oktató
A vasalt utak és a természetvédelem Bódis Pál civil természetvédő, hegymászó oktató 2019.05.24 Fotó: Varga Mária A természetvédelem célja A földi létközösségek állapotának, működőképességének, biológiai
Környezeti elemek állapota
Környezeti elemek állapota Levegő A település levegő-állapotát globális és helyi tényezők egyaránt alakítják. Feladatunk elsősorban a helyi tényezők meghatározása és vizsgálata. A településen nem működik
Erdészkéz alkotta Gemenc
A 19. században az emberiség az ipari forradalom vívmányai alapján felismerte, hogy sok esetben képes megelőz- ni, mérsékelni a természeti csapásokat. Hazánkban erre az időszakra tehető nagy folyóink mederszabályozása,
Szakmai beszámoló a gyakornoki programról BOLLA IMRE NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI KAR MOSONMAGYARÓVÁR
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI KAR MOSONMAGYARÓVÁR AGRÁRTUDOMÁNYI CENTRUM Szakmai beszámoló a gyakornoki programról Készítette: BOLLA IMRE Mosonmagyaróvár 2004 1 Személyes
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi fejlesztései
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi fejlesztései Európai környezet állapot és előretekintés 2015 Budapest, 2015. 06.01. Parrag Tibor, osztályvezető Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
for a living planet "zöld energia"?
for a living planet Mennyire zöld z a "zöld energia"? A biomassza-hasznosítás természetvédelmi kockázatai Gulyás Levente természetvédelmi igazgató WWF Magyarország Tartalom 1. EFI tanulmány háttere 2.
JELMAGYARÁZAT: lakóépület kereskedelmi épület középület
ivó kút 01 Nyelvstúdió Iskola Nagykovácsi és térsége Nagykovácsi és főutcája Nagykovácsi Pest megye 3001 hektáros területén elterülő, legmagasabban fekvő községe, településszerkezetét tekintve zsáktelepülés.
LIFE16 CCA/HU/ AZ ÖNKORMÁNYZATOK INTEGRÁTORI ÉS KOORDINÁTORI SZEREPE AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁSHOZ VALÓ ALKALMAZKODÁSBAN
LIFE16 CCA/HU/000115 AZ ÖNKORMÁNYZATOK INTEGRÁTORI ÉS KOORDINÁTORI SZEREPE AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁSHOZ VALÓ ALKALMAZKODÁSBAN TERMÉSZETES VÍZMEGTARTÓ BERUHÁZÁS MEGVALÓSÍTÁSA RÁKÓCZIÚJFALUBAN Előadó: Varga József
kerékpáros nyom (pl: Iszák utca) kerékpáros nyom (pl: Sportcsarnok))
2012. 12.10. A biztonságos közlekedésért I. - Hol szabad kerékpározni? Kaposváron elkészült 7 kilométer hosszú kerékpárforgalmi úthálózat. Mivel a városban közlekedőknek több, Kaposváron eddig ismeretlen
Tájékozódási futás és természetvédelem. Vajda Zoltán Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság biológus osztályvezető
Tájékozódási futás és természetvédelem Vajda Zoltán Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság biológus osztályvezető Miért van szükség védett területekre? Élőhelyek pusztulása Klímaváltozás Lecsapolás Beruházások
Pákozd-Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola
Pákozd-Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola A Velencei-hegység legdélebbi nyúlványának oldalában, a Velencei-tó egyik legszebb táján elterülő arborétum 96 hektáros terültén több mint 250 féle fa-
Korlátozások és lehetőségek a gazdálkodásban és a megőrzésben Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítése
Korlátozások és lehetőségek a gazdálkodásban és a megőrzésben Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítése Magyarfalvi Attila Balatoni Integrációs Kft. 2013. május 29. Milyen területekről beszélünk?
I. Magyar Közlekedési Konferencia III./B Szekció
I. Magyar Közlekedési Konferencia III./B Szekció KIEMELT KERÉKPÁROS ÚTVONALAK FEJLESZTÉSE A NIF ZRT-NÉL Juhász Zoltán László Igazgató-helyettes 2017. Október 18-20. Tokaj - Nyíregyháza BEVEZETŐ, TARTALOM
FÖLDHASZNÁLAT VÁLTOZÁSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA VÁLASZTOTT MODELL TERÜLETEKEN KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN ÉS MAGYARORSZÁGON
FÖLDHASZNÁLAT VÁLTOZÁSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA VÁLASZTOTT MODELL TERÜLETEKEN KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN ÉS MAGYARORSZÁGON IGIT Project (PIRSES GA -2009-247608) Gombás Katalin Nyugat-magyarországi Egyetem
Érettségi tételek 1. A 2 A 3 A 4 A
Érettségi tételek 1. A Témakör: A Naprendszer felépítése Feladat: Ismertesse a Naprendszer felépítését! Jellemezze legfontosabb égitestjeit! Használja az atlasz megfelelő ábráit! Témakör: A világnépesség
Természetes környezet. A bioszféra a Föld azon része, ahol van élet és biológiai folyamatok mennek végbe: kőzetburok vízburok levegőburok
Természetes környezet A bioszféra a Föld azon része, ahol van élet és biológiai folyamatok mennek végbe: kőzetburok vízburok levegőburok 1 Környezet természetes (erdő, mező) és művi elemekből (város, utak)
KÖRNYEZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 4. osztályos tanulók részére. Élô és élettelen természet. Tompáné Balogh Mária. ...
Tompáné Balogh Mária KÖRNYEZETISMERET Élô és élettelen természet TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK. osztályos tanulók részére............. a tanuló neve pauz westermann AZ ÉLÔ ÉS ÉLETTELEN TERMÉSZET ALAPISMERETEI.
Bércesné Mocskonyi Zsófia A NAGYKŐRÖSI PUSZTAI TÖLGYESEK TÖRTÉNETÉNEK TÉRINFORMATIKAI ELEMZÉSE
Bércesné Mocskonyi Zsófia A NAGYKŐRÖSI PUSZTAI TÖLGYESEK TÖRTÉNETÉNEK TÉRINFORMATIKAI ELEMZÉSE A vizsgálat céljai A nagykőrösi homoki erdőssztyepp-tölgyesek múltbeli tájhasználatának térinformatikai feldolgozása.
A magyarországi termőhely-osztályozásról
A magyarországi termőhely-osztályozásról dr. Bidló András 1 dr. Heil Bálint 1 Illés Gábor 2 dr. Kovács Gábor 1 1. Nyugat-Magyarországi Egyetem, Termőhelyismerettani Tanszék 2. Erdészeti Tudományos Intézet
Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítése Falu- és gazdafórum Mogyorós-hegy Litér, 2014. július 16.
Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítése Falu- és gazdafórum Mogyorós-hegy Litér, 2014. július 16. Magyarfalvi Attila Balatoni Integrációs Kft. Vers József, tájegység-vezető Balaton-felvidéki
Élményözön a Dél-Alföldön
Kirándulásaik során az Alföld alig ismert, varázslatos helyeire is eljuthatnak a hozzánk érkezők. Napjaink túl harsányra festett, talmi értékeivel szemben nálunk fölfedezhetik a síkvidék rezdülésszerű
Látvány elemek koncepció terve
Látvány elemek koncepció terve A A Modern Városok Program keretében megvalósuló Pangea Ökocentrum (Sóstói Többfunkciós Oktatási Központ) Építési Kivitelezési Tervdokumentációjához Építtető: Nyíregyházi
IDEGENHONOS INVÁZIÓS FAJOK ELLENI FELLÉPÉS ÉS SZABÁLYOZÁSUK SZAKMAI NAP
Bokor Veronika, Marczin Örs Természetmegőrzési Főosztály IDEGENHONOS INVÁZIÓS FAJOK ELLENI FELLÉPÉS ÉS SZABÁLYOZÁSUK SZAKMAI NAP Földművelésügyi Minisztérium 2017. január 25. ---------------------------------------------------------------------------------
TÖMÖRD A CSEPREGI KISTÉRSÉG ÉKSZERDOBOZKÁJA
TÖMÖRD A CSEPREGI KISTÉRSÉG ÉKSZERDOBOZKÁJA Tartalomjegyzék Hol található Tömörd? 3. oldal Információk... 4. oldal Története 5. oldal Nevezetességek... 6. oldal Szent Ilona-templom. 7. oldal Charnel-kastély