Erdészkéz alkotta Gemenc

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Erdészkéz alkotta Gemenc"

Átírás

1 A 19. században az emberiség az ipari forradalom vívmányai alapján felismerte, hogy sok esetben képes megelőz- ni, mérsékelni a természeti csapásokat. Hazánkban erre az időszakra tehető nagy folyóink mederszabályozása, mederátvágásokkal és árvízvédelmi töltésekkel való biztonságosabbá és hajózhatóbbá tétele. A Kalocsai Érsekség döntése A mai Gemenc térségében 1810-ben kezdődtek meg a dunai mederátvágások, és a munkálatok egészen 1898-ig tartottak. Ezzel egy időben védgátrendszer kialakításába fogtak az árvízmentesítő víztársulatok. Az 1870-es évekre a Duna bal partján már állt a töltések nagy része, a jobb parti töltés nyomvonalának kitűzésében azonban nem született egyetértés a tulajdonosok között. A SzekszárdBátai Dunavédgát Társulat ben befejezte a jobb parti töltések megépítését, a munkálatok költségének fedezésére pedig adót, úgynevezett töltésváltságot vetettek ki. Ez azt jelentette, hogy a társaság tagjai Tolnától Bátáig 10 község és az uradalmak a tulajdonukban lévő földterület arányában adóztak a munkáért. 1. oldal (összes: 6)

2 Az ártéri erdőben élő világhírű gímszarvasról, vaddisznóról, és a gazdag madárvilágról is mesél a Molnárka tanösvény A Kalocsai Érseki Uradalom, amelynek birtokai a Duna jobb partján szélesebb-keskenyebb sávban lenyúltak Bátáig, nem kívánt töltésváltságot fizetni, ezért nem csatlakozott a társuláshoz. A védgátrendszert végül a terület nyugati határán építették meg, így jött létre az a 18 ezer hektáros hullámtéri terület, amelyet ma Gemencként ismerünk. Ahhoz azonban, hogy a mai igazán különleges és értékes növény- és állatvilág, ez a szinte egyedülálló élő- hely kialakuljon, az érseki uradalom erdészeinek tervszerű és tudatos munkájára volt szükség, amit a későbbi állami erdőgazdálkodók, így jelenleg a Gemenc Zrt. és erdész szakemberei követendő példának tekintettek. A 19. században ezt a vidéket nem borította összefüggő erdő, tehát több mint száz év távlatából egyértelműen megállapít- ható, hogy az erdészek gondoskodó szakértelme nélkül Gemenc ma nem lehetne ősvadont idéző, különleges ártéri erdőtársulás. Gigantikus fák rengetege Egyre többen ismerik Magyarország legnagyobb, 12 méter törzskerületű fáját, a Pörbölyi Titánt. Ez a mintegy 100 éves csomoros fekete nyár a Móric-Duna partján áll és a tudatos erdőgazdálkodás szép példája. Az érsekség erdészei a természetes erdőfelújítás technológiáját választva, sarjaztatással hoztak létre új erdőket. A Pörbölyi Titán esetében arról van szó, hogy a letermelt fa tuskójáról négy sarj növekedett, melyek azután teljesen összenőttek. Ez a fa azonban csak egy a sok óriás közül, hiszen ezen a területen számos nyár, fűz, tölgy, kőris és juhar törzskerülete meghaladja az 5 métert. A felelős erdőgazdálkodás eredményeként az elmúlt 25 évben ha csak a száz évesnél idősebb erdőállományok területét nézzük meghatszorozódott az öreg erdők területe. A 90 és 100 év közötti korosztály területe a háromszorosára, a 80 és 90 éveseké pedig 2. oldal (összes: 6)

3 másfélszeresére nőtt. A gemenci erdőgazdaság különös hangsúlyt fektet arra, hogy mindenhol megőrizze az utókor számára a hagyásfákat és -facsoportokat, famatuzsálemeket. Az elmúlt 25 évben a száz évesnél idősebb erdőállományok területe meghatszorozódott Ezek nem csak csodálatosak, értékesek is, mert biztosítják a genetikai sokféleség megőrzését, a génállomány megtartását, a magról történő szaporodást, miközben számos állatfajnak nyújtanak élőhelyet. Nem véletlen például, hogy a fokozottan védett fekete gólyák olyannyira ragaszkodnak Gemenchez, hogy mai tudásunk szerint a világon itt élnek legnagyobb sűrűségben. A mintegy 40 pár a természetes vagy természetszerű erdőrészekbe építi fészkeit. Szinte minden esetben a legidősebb, legnagyobb fákat választja ki otthonául, a leggyakoribb fészektartó fák a évesnél idősebb kocsányos tölgyek. Gemencen az elmúlt évtizedekben nem változott a fészkelő párok száma, ez azt mutatja, hogy az élőhely megfelel a faj igényeinek. Az erdőgazdaság munkatársai, a foglalt fészkek köré vont védőzónákban az erdészeti tevékenységek időszakos át- szervezésével, valamint az egyre forgalmasabb turistaút- vonalak áthelyezésével teremtenek nyugodt környezetet a madarak számára a költési időszakban. A sokoldalú erdei vasút 3. oldal (összes: 6)

4 A nosztalgiaszerelvényeket Rezét gőzös húzza A Gemenci Erdei Vasút azon kevés magyarországi kisvasutak egyike, amely a bakancsos, kerékpáros és a vízi turisták kiszolgálása mellett az erdőgazdálkodást is segíti, illetve az árvíz megérkezése előtti utolsó pillanatokig a mentésből is kiveszi a részét. A kisvasút is jól példázza az évszázados és tudatos erdőgazdálkodást. Mattanovics Károly, a Kalocsai Érseki Uradalom erdő- mestere 1914-ben javasolta, hogy a nehéz útviszonyok miatt erdei vasutat kellene építeni Gemencen, mivel az első világháborúban az igavonó lovak zömét bevonultatták. A kisvasúti pálya kivitelezésére az uradalom megkötötte a szerződéseket, így 1915-ben már használták a 2,5 kilométer hosszú erdei vasutat. Több kisebb-nagyobb vasútvonal megépítése után a Gemenci Erdei Vasút jelenlegi pályaszakaszának első vonala 1957-ben készült el, majd 1966-ra összekötötték a különböző szakaszokat. Így jött létre a mostani fővonal jelentős része. Nagy népszerűségnek örvend a turisták körében az erdei vasút, hiszen a Gemenc déli kapujából, Pörbölyről, az erdőgazdaság ökoturisztikai központjából induló menetrendszerinti járatok megállóhelyei nemcsak csodálatos ártéri tájakkal, hanem különleges kiállításokkal is várják a kirándulókat. Nagyrezéten, a megállótól néhány perces sétára van az erdészház szomszédságában álló Gemenc Méhészeti Gyűjtemény, ahol a Baja és Körzete Méhész Klub Egyesület közreműködésével mutatják be a méhészet tárgyi emlékeit. A legizgalmasabb azonban belesni az üvegfalú kaptárokba, ahol valódi méhcsaládok élnek és szorgoskodnak. 4. oldal (összes: 6)

5 Nyárilegelő megállótól indulnak a vízitúrázók Az országban egyedülálló feladatot lát el a Nyárilegelő megálló, a vízitúrázók itt bocsátják vízre a kisvonat speciális teherkocsijain ideszállított kenukat. Sokan keresik fel az ország legnagyobb fáját, a Pörbölyi Titánt Lassi állomáson az egykori halászok, hajómolnárok mesterségét bemutató kiállítás, valamint gyermekbarát erdei pihenőpark várja a kirándulókat. Innen indul az interaktív Molnárka tanösvény, amely 2014-ben elnyerte az Év ökoturisztikai létesítménye díjat. A 11 állomásból álló, bő két kilométeres sétaút érdekes információkat nyújt a Gemenci erdő történetéről, az ártéri erdőben élő világhírű gímszarvasról, a vaddisznóról, a madárvilágról, az erdei virágokról, gombákról, az itt élő fekete dióról és egyéb fa- fajokról, az ártéri erdőgazdálkodásról, valamint a hajómalmokról is. A tanösvény egyik megállóján, az időszakos vízjárású Malomtelelő-tó partján madármegfigyelő toronyból fürkészhetjük a környéket, kis szerencsével akár réti sast és fekete gólyát is láthatunk. Éltető ártér 5. oldal (összes: 6)

6 A Forgó-tó nádasában megbúvó tanösvény Gemenc északi kapujából, a Keselyűsi Fogadóépülettől is megközelíthetjük kisvasúttal az erdőt. A Gemenc-Dunapart megálló igazi ökoturisztikai közlekedési csomópont. Gyönyörködhetünk a lassan hömpölygő Dunában, felszállhatunk az erdőgazdaság sétahajójának időszakos járatára, vagy végigjárhatjuk a Forgó-tó nádasában megbúvó madárlesre vezető tanösvényt. Az itt élő emberek számára Gemenc az elmúlt évszázadokban az életet jelentette. Otthont adott békeidőben és búvó- helyül szolgált veszély esetén. Biztosította az élelmet, az építőanyagot, a használati tárgyak alapanyagait. Ez volt a legnagyobb kincs régen, aminek szerencsére ma is sok adományát élvezhetjük. Az egyik legnagyobb ilyen gasztronómiai-kulturális érték a vízimolnárok kedvelt étele, a tájegységre jellemző bajai halászlé. Gemenc tehát összetett érték: természeti és kultúrtörténeti kincs, védendő ökoszisztéma, európai szintű szolgáltatásokat nyújtó és magas színvonalú ökoturisztikai infrastruktúrával rendelkező terület, tudományos kutatások alapjául szolgáló egyedi erdei életközösség. Sipos Sándor vezérigazgató-helyettes Szerző: Sipos Sándor Közzététel ideje: , csütörtök, 16:30 A forrás webcíme: 6. oldal (összes: 6)

Erdőpedagógiai foglalkozások

Erdőpedagógiai foglalkozások GEMENCI ERDEI VASÚT A Gemenci Erdészeti Erdei Vasút Erdei Iskola A Az Gemenci erdei iskola Erdei magas Vasút színvonalú hazánk egyetlen erdei infrastruktúrával, ártéri erdészeti kisvasútja. tematikus bemutatóhelyekkel,

Részletesebben

PÖRBÖLY. egyéb.140.7319

PÖRBÖLY. egyéb.140.7319 PÖRBÖLY 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 1111.1208 Ebből szántó 597.8635 gazdasági erdő..362.5254 védett terület 362.5254 ipari hasznosítású..10.0000 terület egyéb.140.7319

Részletesebben

Újra látogatható az egykori fúrótoronyból lett kilátó Nagykanizsán

Újra látogatható az egykori fúrótoronyból lett kilátó Nagykanizsán Újra látogatható az egykori fúrótoronyból lett kilátó Nagykanizsán Jelentős fejlesztési beruházás keretében újították fel a Csónakázó-tónál található kilátót, mely fontos jelképe ennek a tájnak - mondta

Részletesebben

Készítette: Babiak Sabina, Bugyi Ágnes, Pálovics Nikoletta Tanár: Győriné Benedek Kata Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda Csicsó Kattintásra vált

Készítette: Babiak Sabina, Bugyi Ágnes, Pálovics Nikoletta Tanár: Győriné Benedek Kata Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda Csicsó Kattintásra vált Készítette: Babiak Sabina, Bugyi Ágnes, Pálovics Nikoletta Tanár: Győriné Benedek Kata Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda Csicsó Kattintásra vált 2. leghosszabb folyó Európában, hossza: 2850 km Fekete-erdőből

Részletesebben

Tervezet. az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről. (közigazgatási egyeztetés)

Tervezet. az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről. (közigazgatási egyeztetés) KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1363/2007. Tervezet az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2007. július I. A döntési javaslat

Részletesebben

Vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata és lakossági megítélése a Pilisi Parkerdő Zrt területén

Vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata és lakossági megítélése a Pilisi Parkerdő Zrt területén Vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata és lakossági megítélése a Pilisi Parkerdő Zrt területén Csépányi Péter termelési és természetvédelmi főmérnök Szereplők, érdekcsoportok A problémákat csak

Részletesebben

Erdőgazdálkodás. Dr. Varga Csaba

Erdőgazdálkodás. Dr. Varga Csaba Erdőgazdálkodás Dr. Varga Csaba Erdő fogalma a Föld felületének fás növényekkel borított része, nyitott és mégis természetes önszabályozással rendelkező ökoszisztéma, amelyben egymásra is tartós hatást

Részletesebben

Prédikálószéki-kilátó

Prédikálószéki-kilátó Alatta kanyarog a Duna, innenső partján Visegrád látható a Salamon-toronnyal és a Fellegvárral, túlsó oldalán pedig a Börzsöny csúcsai, a Szent Mihály-hegy, a Csóványos és a Nagy-Hideg-hegy magaslik. 2016

Részletesebben

SEFAG Zrt októberi Programterv

SEFAG Zrt októberi Programterv SEFAG Zrt. 2018. októberi Programterv 2018. október : Erdők Hete országos rendezvénysorozat Általános iskolások részére erdőgazdálkodással, természetismerettel, megújuló energiaforrásokkal, fenntartható

Részletesebben

KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ

KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk a 2012. május 12-13-án (szombat-vasárnap) Lengyel-Annafürdőn (Tolna megye) megrendezésre

Részletesebben

Erdő-víz. Veled, vagy nélküled. Erdők a nagyvízi mederben

Erdő-víz. Veled, vagy nélküled. Erdők a nagyvízi mederben Erdő-víz Veled, vagy nélküled Erdők a nagyvízi mederben Magyar Hidrológiai Társaság Vándorgyűlése Szombathely, 2015.06.01-03. Az erdő fogalma Az erdőtörvény szerint: 6. (1) E törvény alkalmazásában erdő:

Részletesebben

Lombkorona tanösvény - Pannonhalma

Lombkorona tanösvény - Pannonhalma 1. oldal (összes: 6) A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. 2. oldal (összes: 6) saját kivitelezésében elkészült Lombkorona tanösvénye olyan hihetetlenül népszerű kirándulóhely lett, amire még a legmerészebb álmunkban

Részletesebben

Gördülő Tanösvény témakör-modulok

Gördülő Tanösvény témakör-modulok Gördülő Tanösvény témakör-modulok E: Élőhelyek és életközösségeik E.1. Lombhullató erdők és élőviláguk tölgyesek bükkösök E.2. Tűlevelű erdők és élőviláguk E.3. E.4. E.5. E.6. lucfenyvesek Patakvölgyi,

Részletesebben

Javaslat nemzeti érték felvételére a Kapos hegyháti Natúrpark Tájegységi Értéktárába

Javaslat nemzeti érték felvételére a Kapos hegyháti Natúrpark Tájegységi Értéktárába Javaslat nemzeti érték felvételére a Kapos hegyháti Natúrpark Tájegységi Értéktárába I. A javaslattevő adatai 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Tolnai Erdőkért Alapítvány

Részletesebben

Kosborok az erdőkben Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Kosborok az erdőkben Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( A trópusokon fák ágain és kérgén megtelepedő és talajlakó fajaik egyaránt vannak, a mérsékelt övben csak utóbbiak. A legtöbb faj élőhelyigénye igen jellegzetes. A különböző gyepeknek, lápoknak is megvannak

Részletesebben

Az erdők világnapjára megnyitotta kapuit az újjáépített múzeum

Az erdők világnapjára megnyitotta kapuit az újjáépített múzeum Az erdők világnapjára megnyitotta kapuit az újjáépített múzeum Az EGERERDŐ Zrt. közjóléti szerepvállalása Az EGERERDŐ Zrt. megközelítőleg 72 ezer hektár állami erdőterületen végez erdőgazdálkodási tevékenységet.

Részletesebben

Kisbetyárok a Bakonyban

Kisbetyárok a Bakonyban Az erdő a világ egyetlen olyan könyvtára, mely akkor is tudáshoz juttat, ha csendben és nyitott szemmel sétálsz benne. /Madas László erdőmérnök/ 1. oldal (összes: 5) Az erdő rovaraival ismerkedünk Az erdei

Részletesebben

Terebélyesedő zöldben - interjú Nagy Istvánnal

Terebélyesedő zöldben - interjú Nagy Istvánnal Az erdészetek jóvoltából jelenleg nem kevesebb, mint 81 kilátó, 159 szálláshely és 25 látogatóközpont várja a természetbe vágyókat egész évben, emellett erdei vasutakat, tanösvényeket és erdei iskolákat

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

Látogatóbarát (családbarát) szempontok érvényesítése bemutatóhelyek tervezésekor. Patkós Gábor patkosstudio.hu

Látogatóbarát (családbarát) szempontok érvényesítése bemutatóhelyek tervezésekor. Patkós Gábor patkosstudio.hu Látogatóbarát (családbarát) szempontok érvényesítése bemutatóhelyek tervezésekor Patkós Gábor patkosstudio.hu Mitől látogatóbarát? A megérkezés alapfeltételei (parkolók, mosdók, pihenőhelyek..) Információs

Részletesebben

11/2007. (III. 30.) KvVM rendelet. a Bükkhát természetvédelmi terület létesítéséről és erdőrezervátummá nyilvánításáról

11/2007. (III. 30.) KvVM rendelet. a Bükkhát természetvédelmi terület létesítéséről és erdőrezervátummá nyilvánításáról 11/2007. (III. 30.) KvVM rendelet a Bükkhát természetvédelmi terület létesítéséről és erdőrezervátummá nyilvánításáról A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 24. (1) bekezdés a) pontjában,

Részletesebben

Pákozd Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola

Pákozd Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola Pákozd Sukoró Arborétum XVI. Erdők Hete programjai 2012. október 1-5. Dátum Program megnevezés Helyszín Rendezi Megjegyzés 2012. 10. 01. Erdők hete programsorozat 1. nap: 9:30 Mit csinál az Erdész? Arborétum

Részletesebben

A Szabadság-sziget rehabilitációja. WWF Magyarország Siposs Viktória projektvezető

A Szabadság-sziget rehabilitációja. WWF Magyarország Siposs Viktória projektvezető A Szabadság-sziget rehabilitációja WWF Magyarország Siposs Viktória projektvezető 2009 2013 LIFE+ NAT/H/00320, DUNASZIGETERDŐK 2013. november 18. Háttér, elvi alapok / Előzmények A WWF Mo. egyik kiemelt

Részletesebben

terület biológiai sokfélesége. E fajok használatával tehát közvetett módon is növelhető a biztosítanak más őshonos fajok számára.

terület biológiai sokfélesége. E fajok használatával tehát közvetett módon is növelhető a biztosítanak más őshonos fajok számára. Mi az a Natura 2000? Az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 egy összefüggő, európai ökológiai hálózat. Célja, hogy természetes élőhelytípusok, vadon élő állat-, illetve növényfajok megóvásán keresztül

Részletesebben

Osli-Hany madarai március 10. 9:00. Szikes tavak madarai március 10. 9:00. Osli-Hany madarai március 24. 9:00

Osli-Hany madarai március 10. 9:00. Szikes tavak madarai március 10. 9:00. Osli-Hany madarai március 24. 9:00 Hóvirágos túra a hédervári Vadaskerti-erdőben Egykoron a Szigetköz magasabb ártéri szintjeit a tölgy-kőris-szil ligeterdők uralták. A keményfás ligeterdő az otthona számos jól ismert lágyszárú növényfajnak

Részletesebben

UNEP/GEF Wings over Wetlands projekt, Biharugra 2007-2009

UNEP/GEF Wings over Wetlands projekt, Biharugra 2007-2009 UNEP/GEF Wings over Wetlands projekt, Biharugra 2007-2009 Sebes-Körös Biharugrai-halastavak Begécs-i halastavak Cefa (Cséfa)-i halastavak A Begécsihalastavakon 24 tó található, összesen 1175 ha területen

Részletesebben

A főváros természeti értékeinek kezelése, valamint hazai és nemzetközi jelentősége. Előadó: Bajor Zoltán Főkert Nonprofit Zrt.

A főváros természeti értékeinek kezelése, valamint hazai és nemzetközi jelentősége. Előadó: Bajor Zoltán Főkert Nonprofit Zrt. A főváros természeti értékeinek kezelése, valamint hazai és nemzetközi jelentősége Előadó: Bajor Zoltán Főkert Nonprofit Zrt. A fővárosban található természeti értékek csoportosítása: Országos jelentőségű

Részletesebben

TERMÉSZET EMBER KÖRNYEZET

TERMÉSZET EMBER KÖRNYEZET 1. Húzz nyilakat a megfelelő helyre és a térkép mellett számmal jelöld az európai világörökség helyszínek nevét! Minden helyszínről találsz egy állítást, párosítsd össze! Olvasd le a helyszínek földrajzi

Részletesebben

Több helyszín, végtelen sok látnivaló

Több helyszín, végtelen sok látnivaló A legtöbben ismerik a Gólya, gólya, gilice kezdetű mondókát, és sokan nem tudják, hogy a gilice nem a gólya, hanem a gerle népies neve. Miért kapta ezt a nevet az erdei iskola és óvoda? Ez a szelíd madár

Részletesebben

3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK. 3.0.1 Előzmények

3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK. 3.0.1 Előzmények I.4.2. KÖZLEKEDÉS 3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK 3.0.1 Előzmények Közlekedési szempontból az alábbi tervelőzményeket vettük figyelembe: Országos területrendezési terv (2008. VÁTI) Bács-Kiskun M. területrendezési

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/848/2008. Tervezet a Háros-szigeti ártéri erdő természetvédelmi terület bővítéséről és természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest,

Részletesebben

Az erdőgazdálkodás és a közlekedést szolgáló vonalas létesítmények kapcsolata

Az erdőgazdálkodás és a közlekedést szolgáló vonalas létesítmények kapcsolata Az erdőgazdálkodás és a közlekedést szolgáló vonalas létesítmények kapcsolata Készítette: Csókás Balázs csokas.balazs@emk.nyme.hu Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőmérnöki Kar Erdővagyon-gazdálkodási és

Részletesebben

A 90 éves Lillafüredi Állami Erdei Vasút jubileumi éve 2010

A 90 éves Lillafüredi Állami Erdei Vasút jubileumi éve 2010 A 90 éves Lillafüredi Állami Erdei Vasút jubileumi éve 2010 A LÁEV rövid története Az első vasúti szerelvény fával megrakva 1920. november 14-én futott be Garadnáról a miskolci Fáskertbe. A mellékvonal

Részletesebben

A mészkőbányászat által roncsolt táj erdősítése az erdőmérnök kihívása

A mészkőbányászat által roncsolt táj erdősítése az erdőmérnök kihívása A mészkőbányászat által roncsolt táj erdősítése az erdőmérnök kihívása Készítette: Ádám Dénes Okl. erdőmérnök Igazságügyi szakértő www.erdoszakerto.hu Tartalom Helyszín Domborzat Termőhely Erdőállomány

Részletesebben

Egy a természettel : A megvalósítás szakaszában

Egy a természettel : A megvalósítás szakaszában 1. oldal (összes: 5) 2. oldal (összes: 5) Ötven évvel ezelőtt hazánk világszínvonalú eseményt rendezett. Lehet erre építkezni vagy teljesen új koncepció alapján kezdődik a szervezési munka? A tervezés

Részletesebben

Erdészet az oktatás mezsgyéjén

Erdészet az oktatás mezsgyéjén Azzal a céllal jött létre a gazdaság, hogy az akkori Agrártudományi Egyetem Erdőmérnöki Kara, a Soproni Erdészeti Technikum és a Soproni Erdészképző Iskola részére megteremtse az u zemi gyakorlati oktatás

Részletesebben

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Köznevelési, Kulturális, Közművelődési, Rendezvényszervezési, Ifjúsági és Sport Bizottsága

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Köznevelési, Kulturális, Közművelődési, Rendezvényszervezési, Ifjúsági és Sport Bizottsága Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Köznevelési, Kulturális, Közművelődési, Rendezvényszervezési, Ifjúsági és Sport Bizottsága környezeti nevelés a PESTÚJHELYI ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN Ócsai tájvédelmi

Részletesebben

A Bükkalja kiemelkedő természeti- és kultúrtörténeti értékeinek védelme

A Bükkalja kiemelkedő természeti- és kultúrtörténeti értékeinek védelme Magyar Tájdíj: Eredmények és feladatok Az Európa Tanács Táj Díjára történő felterjesztésre kiírt nemzeti szintű pályázatok győztes programjainak bemutatása Viszló Levente, vezérigazgató, Pro Vértes Természetvédelmi

Részletesebben

J_ 02.. számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

J_ 02.. számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló J_ 02.. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Felsőrákosi-rétek helyi jelentőségű természetvédelmi területének

Részletesebben

Törökbálint Nagyközség Önkormányzatának 20/1994 (VIII.18.) ÖK. sz. rendelete a közigazgatási területéhez tartozó erdőterület védetté nyilvánításáról

Törökbálint Nagyközség Önkormányzatának 20/1994 (VIII.18.) ÖK. sz. rendelete a közigazgatási területéhez tartozó erdőterület védetté nyilvánításáról Nagyközség Önkormányzatának 20/1994 (VIII.18.) ÖK. sz. rendelete a közigazgatási területéhez tartozó erdőterület védetté nyilvánításáról Nagyközség Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi

Részletesebben

Ökoturizmus és természetvédelem 2013

Ökoturizmus és természetvédelem 2013 Magyar Nemzeti Parkok Hete 2013 Értékek és élmények nyomában nemzeti parkjainkban Ökoturizmus és természetvédelem 2013 Dr. Rácz András Környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár A

Részletesebben

A Keszthelyi-hegység ökoturisztikai fejlesztése Darnay-Dornyai Béla öröksége nyomán

A Keszthelyi-hegység ökoturisztikai fejlesztése Darnay-Dornyai Béla öröksége nyomán A Keszthelyi-hegység ökoturisztikai fejlesztése Darnay-Dornyai Béla öröksége nyomán Új, korszerű, magas színvonalú látogatóközpont épül Gyenesdiás Ny-i szélén, amely kiállító és rendezvénytér, s egyben

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc ÚMVP II. tengely A földhasználat racionalizálása a környezeti és természeti értékek

Részletesebben

ERDÉSZET EMLÉKEZTETŐ: Történet Tartamos erdőgazdálkodás Fenntartható fejlődés

ERDÉSZET EMLÉKEZTETŐ: Történet Tartamos erdőgazdálkodás Fenntartható fejlődés 1. Erdészet, erdőgazdálkodás 1.1 Története 1.2 Szervezetek, jog 2. Erdőgazdálkodás alapjai 2.1. Szakterületek, fogalmak 2.2. Termőhely, fafajok 2.3. Erdőtársulások 2.4. Erdődinamika 3.) Erdőgazdálkodás

Részletesebben

Távcsöves csillagászati bemutató Mit láthatunk a Fertő feletti csillagos égbolton? január :00

Távcsöves csillagászati bemutató Mit láthatunk a Fertő feletti csillagos égbolton? január :00 Távcsöves csillagászati bemutató Mit láthatunk a Fertő feletti csillagos égbolton? 2019. január 25. 17:00 Hanság túra I. - Osli-Hany Évkezdő programjainkra szeretnénk felhívni mindazok figyelmét, akik

Részletesebben

1. melléklet az Ugod Község Települési Értéktár Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzatához. Javaslat a

1. melléklet az Ugod Község Települési Értéktár Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzatához. Javaslat a 1. melléklet az Ugod Község Települési Értéktár Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzatához UGOD KÖZSÉG POLGÁRMESTERE RÉSZÉRE! Javaslat a Szárhegyi kilátó hely- és erdőismereti tanösvény [nemzeti

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet. az Erdőtelki égerláp természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet. az Erdőtelki égerláp természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/267/2008. Tervezet az Erdőtelki égerláp természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. február

Részletesebben

A SZOMBATHELYI ERDÉSZETI ZRT ÉVI KÖZJÓLÉTI ÉS SZAKMAI PROGRAMTERVE

A SZOMBATHELYI ERDÉSZETI ZRT ÉVI KÖZJÓLÉTI ÉS SZAKMAI PROGRAMTERVE A SZOMBATHELYI ERDÉSZETI ZRT. 2018. ÉVI KÖZJÓLÉTI ÉS SZAKMAI PROGRAMTERVE Összeállította: Varga László Bándy Fruzsina Varga Péter erdei iskolai referens sk. természetvédelmi előadó sk. közjóléti csoportvezető

Részletesebben

UGOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Települési Értéktár Bizottsága Ugod, Kossuth Lajos u. 32. JEGYZŐKÖNYV

UGOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Települési Értéktár Bizottsága Ugod, Kossuth Lajos u. 32. JEGYZŐKÖNYV Szám: 523-2/2016. UGOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Települési Értéktár Bizottsága Ugod, Kossuth Lajos u. 32. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ugod Község Önkormányzatának Települési Értéktár Bizottsága 2016. december

Részletesebben

védősáv (töltés menti sáv): az árvízvédelmi töltés mindkét oldalán, annak lábvonalától számított, méter szélességű területsáv;

védősáv (töltés menti sáv): az árvízvédelmi töltés mindkét oldalán, annak lábvonalától számított, méter szélességű területsáv; 21/2006. (I. 31.) Korm. rendelet a nagyvízi medrek, a parti sávok, a vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról és hasznosításáról, valamint a nyári gátak által védett

Részletesebben

A Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark megközelíthetősége tömegközlekedéssel

A Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark megközelíthetősége tömegközlekedéssel A Körösvölgyi megközelíthetősége tömegközlekedéssel A i autóbusz ról szeri Volán járatokkal érdemes eljutni a Körösvölgyi és Állatparkhoz legközelebb eső buszmegállóhoz, mely a 44-es főúton található.

Részletesebben

Új irányok, fejlesztési lehetőségek az ökoturisztikai létesítmények kialakításánál

Új irányok, fejlesztési lehetőségek az ökoturisztikai létesítmények kialakításánál Magyar Nemzeti Parkok Hete 2015 Értékek és élmények nyomában nemzeti parkjainkban Új irányok, fejlesztési lehetőségek az ökoturisztikai létesítmények kialakításánál Dr. Rácz András helyettes államtitkár

Részletesebben

Natura 2000 területek bemutatása

Natura 2000 területek bemutatása Natura 2000 területek bemutatása Némethné Kavecsánszki Alexandra Ökoiskola információs nap Natura 2000 hálózat» Natura 2000 hálózat az EU ökológiai hálózata, az uniós természetvédelem alappillére.» Célja:

Részletesebben

Szigetköz. A vizsgálat tárgyát képező terület: Dunakiliti-Szap közötti hullámtéri erdők Területük: 3080 ha

Szigetköz. A vizsgálat tárgyát képező terület: Dunakiliti-Szap közötti hullámtéri erdők Területük: 3080 ha Szigetköz erdőgazd gazdálkodásának jövőjeje A vizsgálat tárgyát képező terület: Dunakiliti-Szap közötti hullámtéri erdők Területük: 3080 ha Miért fontos az erdők jövője? A vízfelületek nélküli terület

Részletesebben

TRÓFEA KATALÓGUS GEMENC ZRT bőgési szezonban terítékre került szarvasbikák trófeái

TRÓFEA KATALÓGUS GEMENC ZRT bőgési szezonban terítékre került szarvasbikák trófeái TRÓFEA KATALÓGUS GEMENC ZRT. 2016. 2016. bőgési szezonban terítékre került szarvasbikák trófeái Előszó A gemenci szarvasbőgést és a hozzá kapcsolódó bikavadászatot a kiemelkedő minőségű gímállomány mellett

Részletesebben

FAGOSZ, MEGOSZ, OEE összevont elnökségi ülés. EMVA intézkedései 1698/2005/EK tanácsi rendelet

FAGOSZ, MEGOSZ, OEE összevont elnökségi ülés. EMVA intézkedései 1698/2005/EK tanácsi rendelet FAGOSZ, MEGOSZ, OEE összevont elnökségi ülés EMVA intézkedései 1698/2005/EK tanácsi rendelet Az EMVA tengelyei A mezőgazdasági és erdészeti ágazat versenyképességének növelése. A természeti környezet és

Részletesebben

A NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zártkörűen Működő Részvénytársaság évi erdőgazdálkodási értékelése

A NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zártkörűen Működő Részvénytársaság évi erdőgazdálkodási értékelése A NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2012. évi erdőgazdálkodási értékelése 1. Általános információk A NYÍRERDŐ Zrt. (a továbbiakban: Társaság) Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-

Részletesebben

A folyamatos erdőborítás igazgatási vonatkozásai Lapos Tamás erdészeti osztályvezető

A folyamatos erdőborítás igazgatási vonatkozásai Lapos Tamás erdészeti osztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium Erdészeti, Halászati és Vadászati Főosztály 1055 Budapest, Kossuth L. tér 11. A folyamatos erdőborítás igazgatási vonatkozásai Lapos Tamás erdészeti osztályvezető Erdőgazdálkodás

Részletesebben

Nagycenk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2007. (XI. 25.) számú rendelete A helyi jelentőségű természeti értékek védelméről

Nagycenk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2007. (XI. 25.) számú rendelete A helyi jelentőségű természeti értékek védelméről Nagycenk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2007. (XI. 25.) számú rendelete A helyi jelentőségű természeti értékek védelméről Egységes szerkezet! Lezárva: 2012. 06. 07. Nagycenk Község Önkormányzat

Részletesebben

Erdészetek természetvédelmi szerepe, közjóléti tevékenysége

Erdészetek természetvédelmi szerepe, közjóléti tevékenysége Magyar Nemzeti Parkok Hete 2017 Értékek és élmények nyomában nemzeti parkjainkban Erdészetek természetvédelmi szerepe, közjóléti tevékenysége Urbán Pál 1972.-ben a VII. Erdészeti Világkongresszuson elfogadják

Részletesebben

A folyamatos erdőborítás nyilvántartása az Országos Erdőállomány Adattárban

A folyamatos erdőborítás nyilvántartása az Országos Erdőállomány Adattárban A természet útmutatásának és az emberi cselekvésnek tudatos összehangolása szükséges. (Krutsch, 1942) A folyamatos erdőborítás nyilvántartása az Országos Erdőállomány Adattárban Czirok István osztályvezető

Részletesebben

34/2007. (X. 18.) KvVM rendelet a Babócsai Basa-kert természetvédelmi terület védettségének fenntartásáról és természetvédelmi kezeléséről

34/2007. (X. 18.) KvVM rendelet a Babócsai Basa-kert természetvédelmi terület védettségének fenntartásáról és természetvédelmi kezeléséről 34/2007. (X. 18.) KvVM rendelet a Babócsai Basa-kert természetvédelmi terület védettségének fenntartásáról és természetvédelmi kezeléséről Az egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül

Részletesebben

Dél-Magyarországon vonattal

Dél-Magyarországon vonattal Dél-Magyarországon vonattal a határközi kapcsolatok tekintetében is Háry Márk elnökségi tag, Magyar Közlekedési Klub Környezet-és Természetvédelmi Szervezetek 22. Országos Találkozója Kiskunhalas, 2012.

Részletesebben

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Tódor György. E l ő t e r j e s z t é s

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Tódor György. E l ő t e r j e s z t é s Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Tódor György E l ő t e r j e s z t é s FORGALOMTECHNIKAI FÁZISOKRÓL, a Püspökladány, Baross utcai közműkiváltási és

Részletesebben

2. melléklet: IV. kerület A településfejlesztési dokumentumokra a 21 napos határidőn túl beérkezett vélemények feldolgozása

2. melléklet: IV. kerület A településfejlesztési dokumentumokra a 21 napos határidőn túl beérkezett vélemények feldolgozása 2. melléklet: IV. kerület A településfejlesztési dokumentumokra a 21 napos határidőn túl beérkezett vélemények feldolgozása 1 Budapest IV. kerület A településfejlesztési dokumentumokra a 21 napos határidőn

Részletesebben

A Duna-Dráva Nemzeti Park Dráva-menti területeinek bemutatása - a DDNP Igazgatóság tevékenysége a Dráva-mentén -

A Duna-Dráva Nemzeti Park Dráva-menti területeinek bemutatása - a DDNP Igazgatóság tevékenysége a Dráva-mentén - A Duna-Dráva Nemzeti Park Dráva-menti területeinek bemutatása - a DDNP Igazgatóság tevékenysége a Dráva-mentén - A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területe és védett területei 1. Boronka melléki

Részletesebben

A Keszthelyi-hegység ökoturisztikai fejlesztése

A Keszthelyi-hegység ökoturisztikai fejlesztése A Keszthelyi-hegység ökoturisztikai fejlesztése Bakonyerdő Zrt. Mindenünk a természet! Darnay-Dornyai Béla Bél Mátyás kilátó A polihisztor kutató keszthelyi halászcsalád leszármazottjaként született. Sokszínűségét

Részletesebben

Környezeti elemek állapota

Környezeti elemek állapota Környezeti elemek állapota Levegő A település levegő-állapotát globális és helyi tényezők egyaránt alakítják. Feladatunk elsősorban a helyi tényezők meghatározása és vizsgálata. A településen nem működik

Részletesebben

Környezetbarát közlekedési fejlesztések Budapesten és környékén

Környezetbarát közlekedési fejlesztések Budapesten és környékén Környezetbarát közlekedési fejlesztések Budapesten és környékén Dr. Schneller Domonkos Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár 2018. november 26.

Részletesebben

Az Ipoly Erdő Zrt. komplex ökoturisztikai fejlesztés

Az Ipoly Erdő Zrt. komplex ökoturisztikai fejlesztés Az Ipoly Erdő Zrt. komplex ökoturisztikai fejlesztés ÉMOP-2.1.1/B-2F-2009-0022 azonosító számú pályázat (Sajtóanyag, 2011. szeptember 30.) Az Ipoly Erdő Zrt. területén, négy helyszínen, összesen közel

Részletesebben

SAJTÓANYAG. Budapest, 2014. szeptember 26. AZ ÉV ÖKOTURISZTIKAI LÉTESÍTMÉNYE 2014 DÍJAK ÁTADÁSA A TURIZMUS VILÁGNAPJÁN

SAJTÓANYAG. Budapest, 2014. szeptember 26. AZ ÉV ÖKOTURISZTIKAI LÉTESÍTMÉNYE 2014 DÍJAK ÁTADÁSA A TURIZMUS VILÁGNAPJÁN SAJTÓANYAG Budapest, 2014. szeptember 26. AZ ÉV ÖKOTURISZTIKAI LÉTESÍTMÉNYE 2014 DÍJAK ÁTADÁSA A TURIZMUS VILÁGNAPJÁN A Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztálya, a Földművelésügyi

Részletesebben

Projekt címe: Bodrogközi Tisza-felső és a Bodrog bal parti árvízvédelmi rendszer fejlesztése

Projekt címe: Bodrogközi Tisza-felső és a Bodrog bal parti árvízvédelmi rendszer fejlesztése Projekt címe: Bodrogközi Tisza-felső és a Bodrog bal parti árvízvédelmi rendszer fejlesztése Kedvezményezett megnevezése: Észak magyarországi Vízügyi Igazgatóság Projekt azonosító száma: KEOP-2.1.1/2F/09-11-2011-0005

Részletesebben

Kedvezményes kirándulások a Hortobágyi Nemzeti Parkban

Kedvezményes kirándulások a Hortobágyi Nemzeti Parkban Kedvezményes kirándulások a Hortobágyi Nemzeti Parkban (kizárólag óvodás és iskolai csoportoknak, iskolai tanévben) 2019. május - június, szeptember - október Hortobágy, hazánk varázslatos szépségű tája,

Részletesebben

ERDÉSZET. Előadó: Lomniczi Gergely (33) szóvivő pályázati referens. Elérhetőség: lomniczi.gergely@pprt.hu

ERDÉSZET. Előadó: Lomniczi Gergely (33) szóvivő pályázati referens. Elérhetőség: lomniczi.gergely@pprt.hu 1. Erdészet, erdőgazdálkodás 1.1 Története 1.2 Szervezetek, jog 2. Erdőgazdálkodás alapjai 2.1. Szakterületek, fogalmak 2.2. Termőhely, fafajok 2.3. Erdőtársulások 2.4. Erdődinamika 3.) Erdőgazdálkodás

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1518/2008. Tervezet természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. november természetvédelmi kezelési tervéről szóló KvVM

Részletesebben

Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk

Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2011. Természetes élőhelyek A változatos növényzetű környezet egész

Részletesebben

Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében

Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében Fogalmak: Környezettudatosság: a bioszféra állapotával és az emberi populáció környezetével kapcsolatos tájékozottság érzékenység

Részletesebben

Élményözön a Dél-Alföldön

Élményözön a Dél-Alföldön Kirándulásaik során az Alföld alig ismert, varázslatos helyeire is eljuthatnak a hozzánk érkezők. Napjaink túl harsányra festett, talmi értékeivel szemben nálunk fölfedezhetik a síkvidék rezdülésszerű

Részletesebben

Gondolkodtál már azon, kik és hogyan irányítják a naponta útnak induló több száz vonat közlekedését?

Gondolkodtál már azon, kik és hogyan irányítják a naponta útnak induló több száz vonat közlekedését? Kedves 8. osztályos tanuló! Gondolkodtál már azon, kik és hogyan irányítják a naponta útnak induló több száz vonat közlekedését? Eszedbe jutott valaha, milyen összetett feladat vasúti pályákat, hidakat

Részletesebben

Katasztrófához vezethet a természeti sokféleség ilyen mértékű csökkenése

Katasztrófához vezethet a természeti sokféleség ilyen mértékű csökkenése Katasztrófához vezethet a természeti sokféleség ilyen mértékű csökkenése Az Európai Unió LIFE programjának támogatásával, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és nemzetközi szervezete,

Részletesebben

A régió közigazgatási, gazdasági, tudományos, oktatási és kulturális központja Magyarország negyedik legnagyobb városa A városban és

A régió közigazgatási, gazdasági, tudományos, oktatási és kulturális központja Magyarország negyedik legnagyobb városa A városban és A régió közigazgatási, gazdasági, tudományos, oktatási és kulturális központja Magyarország negyedik legnagyobb városa A városban és agglomerációjában több mint 300 000 ember él Gazdag ipari múlttal rendelkezik

Részletesebben

Ökoturizmus, természetjárás és természetvédelem. Dr. Kiss Gábor osztályvezető VM, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Ökoturizmus, természetjárás és természetvédelem. Dr. Kiss Gábor osztályvezető VM, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Ökoturizmus, természetjárás és természetvédelem Dr. Kiss Gábor osztályvezető VM, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Az ökoturizmus és a természetvédelem kapcsolata A védett természeti területek bemutatásában

Részletesebben

FEKETE GÓLYA (Ciconia Nigra)

FEKETE GÓLYA (Ciconia Nigra) FEKETE GÓLYA (Ciconia Nigra) A 2000. évben végzett felmérések alapján a fekete gólya magyarországi állománya az elmúlt évtizedben emelkedni látszik. Míg 1996-ban 150-200 párra volt tehető a fészkelő fekete

Részletesebben

SIÓAGÁRD KÖZLEKEDÉS. 1. Előzmények

SIÓAGÁRD KÖZLEKEDÉS. 1. Előzmények SIÓAGÁRD KÖZLEKEDÉS 1. Előzmények Közlekedési szempontból az alábbi tervelőzményeket vettük figyelembe: Országos területrendezési terv (2003. évi XXVI. Tv.) Tolna M. területrendezési terve (VÁTI) Tolna

Részletesebben

GEMENCI ERDŐTERVEZÉSI KÖRZET KÖZJÓLÉTI FEJLESZTÉSI TERVE

GEMENCI ERDŐTERVEZÉSI KÖRZET KÖZJÓLÉTI FEJLESZTÉSI TERVE NÉBIH Erdészeti Igazgatóság Erdőtervezési és Természetvédelmi Osztály 1023 Budapest, Frankel Leó út 42-44. Tervszám: KT-5/2012 GEMENCI ERDŐTERVEZÉSI KÖRZET KÖZJÓLÉTI FEJLESZTÉSI TERVE 2 0 1 3 Tervező:

Részletesebben

5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség)

5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség) 5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség) Immár 5. éve tart a Citibank Ültessünk fákat a jövőért programja, amelynek keretében 2008 óta 111 000 csemete került

Részletesebben

Tapasztaljuk meg a nyílt vízi hajózás felejthetetlen élményét!

Tapasztaljuk meg a nyílt vízi hajózás felejthetetlen élményét! 2017. július 4. Hajnali madárles Hajnalban madarászkodni megyünk...tartsatok velünk! 2017. július 5. 6:00 2017. július 6. 2017. július 6. 2017. július 8. 2017. július 11. 2017. július 11. Hajnali madárles

Részletesebben

KIS-BALATON ÖKOTURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSAINK ISKOLÁKNAK 2015

KIS-BALATON ÖKOTURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSAINK ISKOLÁKNAK 2015 KIS-BALATON ÖKOTURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSAINK ISKOLÁKNAK 2015 Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság +36-30-664-0404 A Kis-Balaton fokozottan védett területe, annak méltán híres, a Tüskevár hangulatát

Részletesebben

FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ KÖZLEKEDÉSI INFRASTRUKTÚRA NÖVELÉSE VASÚTI PÁLYÁK FELUJÍTÁSA SZABADKIKŐTŐ FEJLESZTÉSE

FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ KÖZLEKEDÉSI INFRASTRUKTÚRA NÖVELÉSE VASÚTI PÁLYÁK FELUJÍTÁSA SZABADKIKŐTŐ FEJLESZTÉSE FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ KÖZLEKEDÉSI INFRASTRUKTÚRA NÖVELÉSE ÚJ HIDAK ÉS VILLAMOSPÁLYA ÉPÍTÉSE VASÚTI PÁLYÁK FELUJÍTÁSA SZENT IMRE TÉR FEJLESZTÉSE SZABADKIKŐTŐ FEJLESZTÉSE CSEPEL MŰVEK ÁTÉPÍTÉSE ZÖLDTERÜLETEK,

Részletesebben

SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez

SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez SZINTVIZSGA FELADAT a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez Érvényes: 2013. szeptember 1-től, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai

Részletesebben

Élet az Erdőkben: lehetőségek és kihívások

Élet az Erdőkben: lehetőségek és kihívások WWF Magyarország Élet az Erdőkben: lehetőségek és kihívások Gálhidy László WWF Magyarország, 2014.10.04. Natura 2000 erdők Magyarországon Magyarországi N2000 erdőterület: 833.000 ha; ebből nemzeti védelem

Részletesebben

AZ ERDŐGAZDÁLKODÁS HATÓSÁGI SZABÁLYOZÁSÁNAK KÉRDÉSEI. Készítette: Dr. Varga Tamás

AZ ERDŐGAZDÁLKODÁS HATÓSÁGI SZABÁLYOZÁSÁNAK KÉRDÉSEI. Készítette: Dr. Varga Tamás AZ ERDŐGAZDÁLKODÁS HATÓSÁGI SZABÁLYOZÁSÁNAK KÉRDÉSEI Készítette: Dr. Varga Tamás ERDÉSZETI IGAZGATÁS Erdőgazdálkodásunk az erdészeti hatóság szigorú ellenőrzése mellett folyik Részigazság Az erdészeti

Részletesebben

H Í R E K Szegedről. A résztvevők egy csoportja

H Í R E K Szegedről. A résztvevők egy csoportja H Í R E K Szegedről - a Nyugdíjas Csoport 2017. május 29 31.-e között kirándulást szervezett az Őrség be. - Nagy sikerű szakmai előadásra került sor 2017. június 15.-én a Nemzeti Közművek jelene és jövője

Részletesebben

Pákozd-Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola

Pákozd-Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola Pákozd-Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola A Velencei-hegység legdélebbi nyúlványának oldalában, a Velencei-tó egyik legszebb táján elterülő arborétum 96 hektáros terültén több mint 250 féle fa-

Részletesebben

Turisztika árjegyzék A Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. turisztikai szálláshelyeinek és egyéb szolgáltatásainak árjegyzéke

Turisztika árjegyzék A Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. turisztikai szálláshelyeinek és egyéb szolgáltatásainak árjegyzéke Turisztika árjegyzék A Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. turisztikai szálláshelyeinek és egyéb szolgáltatásainak árjegyzéke Érvényes: 2016. január 1-től visszavonásig Verzió: T16/1.0 Kiadva: 2015. december

Részletesebben

Megnyílt a horgászok és vadászok paradicsoma, a FeHoVa

Megnyílt a horgászok és vadászok paradicsoma, a FeHoVa Az elmúlt negyed évszázadban bár fejlődött a FeHoVa, sokan épphogy az állandósága miatt szerették meg beszélt a siker kulcsáról Ganczer Gábor, a kiállítás helyszínéül szolgáló HUNGEXPO vezérigazgatója,

Részletesebben

Természetvédelem. 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok

Természetvédelem. 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok Természetvédelem 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok Amiről a mai gyakorlaton szó lesz: Természetvédelmi értékcsoportok 1. Természetvédelmi értékcsoportok 1. Földtani értékek 2. Víztani értékek

Részletesebben

Távolsági vonatainkon is biztosítunk kerékpárszállítási lehetőséget a Tisza-tóhoz, a Dunántúlidombsághoz, a Balatonhoz.

Távolsági vonatainkon is biztosítunk kerékpárszállítási lehetőséget a Tisza-tóhoz, a Dunántúlidombsághoz, a Balatonhoz. Ha belföldi kirándulást tervez, nem kell otthon hagynia kerékpárját! Távolsági vonatainkon is biztosítunk kerékpárszállítási lehetőséget a Tisza-tóhoz, a Dunántúlidombsághoz, a Balatonhoz. BALATON-PART

Részletesebben

XV. Erdők Hete programjai. 2011. október 3 9.

XV. Erdők Hete programjai. 2011. október 3 9. XV. Erdők Hete programjai 2011. október 3 9. Dátum Program megnevezés Helyszín Rendezi Megjegyzés 2011. 09. 23. Kutatók éjszakája NYME Apáczai Kar I.sz. épület Győr Erdészeti Erdei Iskola Ravazd Az Erdők

Részletesebben

A közlekedés funkciója a turizmusban

A közlekedés funkciója a turizmusban A közlekedés funkciója a turizmusban 2018. 10. 25.. A közlekedés helye a turizmus rendszerében A turizmus alapvető eleme a helyváltoztatás, vagyis az utazás. minden olyan utazást az idegenforgalom részének

Részletesebben