A korondi fazekasság rövid története
|
|
- Ildikó Dudás
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Tófalvi Zoltán A korondi fazekasság rövid története 2. rész Hosszú volt, küzdelmes volt tehát az út, amíg Orbán Balázs azt írhatta, hogy Korondon minden ember fazekas. Érdemes vallatóra fogni a töredékeiben fennmaradt tárgyi emlékeket is. Elsősorban csempékre gondolunk, amelyek az idő viszontagságai között is fennmaradtak. Kós Károly írja egyik tanulmányában: A csempés kandallónak az Erdély vidéki magyarság körében való régi elterjedésére utalnak a néprajzi gyűjteményekből ismert vagy a helyszínen lerajzolt csempék. Így például Háromszékről 1661-ből, Udvarhelyszékről 1667-ből, 1767-ből, 1775-ből s a következő évekből (Korond), valamint 1848 és 1864-ből (Küsmöd ismerünk 100, 200, sőt 300 éves, gyakran mesterneves, falun készült népi kályhacsempéket. Az itt dolgozó mesterek nagy körzetet tudtak ellátni a díszes parasztkandallókhoz szükséges csempékkel. Korondon háromféle kandallót készítettek: ősi vesszőből fonott és sárral tapasztott füstfogósat, mázatlan parasztcsempéseket és küsmödi vagy fehér csempés cserepeseket. Kós Károly megállapítása szerint több mint 300 éve készítenek csempéket. Erről tanúskodik egy 1667-es évszámú, kettős olaszkorsós csempe, ennek zöldmázas változata. Páll Lajos festő-költő tulajdonában viszont van egy kora gótikus jegyeket magán viselő csempe, amely minden valószínűség szerint a XVI. század végén készülhetett, ugyancsak korondi mester kezétől. Az 1775, 1776, 1780, 1783 és 1784 évszámokkal ellátott kettős szimmetriájú virágos parasztcsempék bizonyítják Korond kiemelkedő szerepét a kandallók készítésében. Az ugyancsak Páll Lajosnál őrzött Nemes Monos de Korond 1767 felírású, hatalmas brokátmintás csempe, a sárga-kék festésű fehércsempe és párkány mintegy igazolja azt a tételt, hogy a korondi agyag a legjobb minőségű az egész környéken, és így belőle a megszokottnál (21,5 x 28 cm) jóval nagyobb darabokat égethettek, tehát sokkal gazdaságosabban lehetett felhasználni a parasztkandallók összerakásánál. 1
2 3. kép. Mázatlan kályhacsempe KAROND AD 1767 felirattal magángyűjtemény Mindezt azért is hangsúlyozzuk, mert Korondon ma is készítenek parasztcsempéket. Tószegen, a korondi fazekasság tegnapi és mai fellegvárában még mindig működik néhány, úgynevezett szabadtüzelő. Legjobb tudomásom szerint ma már messze a környéken csak Korondon található cserepes vagy szabadtüzelő. A korondi fazekasság történetének tárgyalásánál feltétlenül fontos még egy sajátosságot hangsúlyoznunk. Eddigi ismereteink szerint a hólyagos edények készítésének legfontosabb központja a Kolozsvár melletti Alsójára volt. Egyetlen szakmunka sem említi Korondot ilyen központként. Pedig a levéltári adatok másról tanúskodnak. Szemléletesen bizonyítja mindezt Fekete Mózesnek december 20-án Rugonfalváról Pálffy Ferenchez küldött levele is: Méltóságos Grof Bethlen László uram ő maga, nagy alsó Járai Portiojából ennek elötte mintegy harmintz esztendővel eu fuglalt két Balas nevet viselő (de mitsoda Balas nem tudom) Fazekas jobbágya, s a mint érthette eö maga homályoson vagj Etéden, vagj Korondon laknának, s most is ha élnek Fazekas Mester Emberek ezen a hellyen ők kezdették tsinálni a holyagos csuport midön elvetödtenek. Vallásokra nézve unitáriusok voltanak s már nékem az alázatos Instanciám volna Bátyám Uramhoz, hogj ha valami módon végire mehetne az én ki jövetelemig ugj mint a Csonka hétnek vége felé P. S. még Édes Bátyám Uram azon kérem Bátyám Uramot, ne sajnálja számomra vagj száz tangjért vétetni, s ha készen lehetne kapni Szöke Pista had hozná le, mivel Ferentz egj kis Bor után 2
3 Vásárhellyre mégjen az innepek után, s akkor le vinné Groffné Asszonyom eo maga számára, e mellet két jó nagj Fa talra is küldöttem Nyoltz poltrát a Tángjért egj Magyar forintot. Nagyon fontos okirat az előbbi. Nemcsak a hólyagos edények korondi készítésére utal, hanem a parasztedények fontos központjaként is emlegeti, feltüntetve az edények hozzávetőleges árát is. Egy magyar forintért a Sóvidéken a XVIII. században egy szekér fát adtak. 4. kép. Mázatlan kályhacsempe, XVII. század magángyűjtemény A hólyagos edények korondi elterjedésének igazolására két másik forrást is említhetünk. Benkő József korszakos művében a hólyagos csupor készítésének egyik központjaként tünteti fel Korondot. Erdődi János, aki 1839-ben huzamosabb időt töltött Korondon, s kétrészes ősriportot közölt a Nemzeti Társalkodóban, a korondi fazekasság kapcsán ugyancsak hangsúlyozta a hólyagos edény készítésének jelentőségét. Az eddig ismert levéltári adatok, tanulmányok arról tanúskodnak, hogy a múlt század végéig Korondon nem készítettek bokályt és a maihoz hasonló tányért. Herepei előbb idézett nagyszabású visszapillantása, Kresz Mária nemrég megjelent tanulmánya szintén ezt hangsúlyozza. Herman Ottó ben megjelent kitűnő, néhol ironikus írása sem említi a korondi bokályt. Az általa felsorolt gloriás-bokály központjaként Székelyudvarhelyt, a vésett csücskös, csákós-bolgáros bokály központjaként pedig Homoródalmást tünteti fel. Ezenkívül említ madaras, írott rózsás, vadas bokályt. Logikusnak tűnik a kérdés: az előbb ismert bokály típusokat egyáltalán nem ismerte volna a Hargita és Firtos közé szorult fazekasok? Kétkedéssel fogadom. Ismét ugyanazzal a 3
4 különös homállyal találkozom, amely mögött az udvarhelyi fazekas céh mesterkedéseit vélem felismerni. Az előbb említett Hermann Ottó-féle lajstromozásból furcsa módon kimaradt Siklód, Etéd, Küsmöd, Szolokma is, ahol köztudomású, hogy az említett periódusban nagy számban készítettek bokályt, tányért. E sorok írója Venczel Árpád, korondi származású szobrásszal még a hatvanas évek elején is talált úgynevezett ökörhúgyos mintájú bokályokat, amelyeket nem cérnával, hanem forgáccsal vágtak le a korongról. Őszinteségük, megkapó naivitásuk minden írott dokumentumnál ékesszólóbban beszélt. Kresz Mária, az erdélyi fazekasság kiváló ismerője is gyakran teszi fel az előbbi kérdést, amikor a makfalvi bokályról ír: Visky Károly az állatszobrairól híres Molnár Dani házából hozta. Egy csonka bokály. E bokályon a Székelyföldön cserelapisnak nevezett motívum, a tölgyfalevél látható. E mintát általában udvarhelyinek szokás tartani, olykor korondinak, bár kétséges, hogy Korondon készült-e valaha bokály. Szabó T. Attila Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárában 1752-től közel egy századon át szentdemeteri bejegyzéssel gyakran találkozunk a bokály szóval. A korondi határ számottevő része ebben az időszakban a szentdemeteri uradalomhoz tartozott, nagyon sok család került éppen az uradalom jóvoltából Korondra. Remélem, nemcsak az elfogultság mondatja vélem, hogy a bokályok egy része Korondon is készülhetett. A kérdés egyelőre teljesen nyitott, az elkövetkező kutatásokra vár tisztázása. A kérdéskörrel kapcsolatosan idézzük Kós Károly találó megállapítását: A múlt század közepétől már nemcsak a városi, úgynevezett céhes központokban (Székelyudvarhely, Kézdivásárhely, Marosvásárhely), hanem a falusi fazekasközpontok majd mindenikében (Etéd, Küsmöd, Atyha, Szolokma, Makfalva, Barcaújfalu, Bereck, Nagyajta) készítettek díszes és mázas edényeket, míg parasztedényekkel a lakosságot jóformán két nagy központ látta el: a Hargitától nyugatra Korond, keletre pedig Csíkmadaras. Míg a korondi fazekasok pirosra (vörösre) égetett parasztedényeket (fazekakat, korsókat, tálakat) készítettek, a madarasiak jellegzetes terméke a fekete edény volt. 4
5 Így tehát a korondi fazekasság történetének mindmáig talán legnagyobb vízválasztója a múlt század végén, a XX. század elején a mázas edények térhódításával kezdődött. A korábbi feljegyzések, kimutatások alapján szinte napról napra nyomon lehet követni a vörösbe égetett parasztedényekről való fokozatos áttérést a mázas edényekre. Az előbbi fejezethez szervesen és elválaszthatatlanul hozzátartozik az úgynevezett házaló és szekeres fazekas képe is. Az előbbiek fogattal nem rendelkezvén, kora hajnalban felkerekedtek, átalvetővel a hátukon vagy egyszerűen összefűzött fazekakkal leereszkedtek a környező, viszonylag módosabb falvakba: Énlaka, Etéd, Siménfalva, Székelykeresztúr vidékére, egészen Udvarhely és Segesvár környékéig. Termékeiket legtöbbször gabonáért értékesítették. Akadt olyan házaló fazekas, aki a hét minden napján a piacok sorrendjében úton volt valamelyik faluba. A fazekasok másik csoportja szekérrel járta a Mezőséget, Erdély falvait. Korondon viszonylag nagyon korán megjelentek a szekeres fazekasok. Sokszor a szekeresség olyan mértéket öltött, hogy a szülők gyerekeiket az iskolából is távol tartották. Erről tanúskodik egy 1834-es levéltári bejegyzés is: oskolába járó gyermekek nintsenek ebben a népes Ekklézsiában. ( ) Ezután megszólította a D. Visitatio a jelenvalókat is, akik marhákkal való járással, szekerességgel, hogy a gyermekek elfoglaltatnak, azzal világosították fel a dolgot. A XIX. század elején Erdély-szerte, így Korondon is, megjelentek azok a szekeresek is, akik a fazekassághoz semmit sem értettek, de összevásárolták egy vagy több korongos termékeit, s azt árusították Erdély, később Románia piacain. Az eredménnyel folytatott kereskedelemre utal Kozma Ferenc tanulmánya is: Földeinkből a kitűnő cserépedények, minő a Torda-aranyosi, marosvásárhelyi, makfalvi, korondi, udvarhelyi, kászoni stb. virágzó belüzlet tárgyai, sőt némelyikét Moldvába is szállítják, például Udvarhelyről évenként mintegy darabot. Ehhez kapcsolódik Kresz Mária sokat idézett megállapítása: Korond legtöbb fazekas által lakott része a Tószeg, ahol a legszegényebbek a lakosok, az ittenieknek fogatuk sem volt s ezért eladták edényeiket. Ezzel szemben a felszegiek már maguk jártak az edénnyel. Útvonal: Korond Marosvásárhely és a Marosvásárhelytől északra eső, főleg román lakosságú mezőségi falvak. A 5
6 nagyobb városokban és nagyobb helységekben (Szászrégen, Dedrád, Teke, Lekence) csak áthaladtak, mert nem volt kelletje a fazéknak, de aztán Veresegyházán, Kékesen, Vicén, Bálványosváralján és környékén már újra tudtak árulni. Észak felé Bethlenig jártak el. Egy kocsira egy katlan ( db) edényt raktak, amelyet kétszer töltettek törökbúzával, és így körülbelül 28 véka (6 8 zsák) lett egy kocsi edény után. Ebből a fazekas 8 10 vékát kapott, ez volt az ára egy katlan fazéknak. ( ) Több száz család él itt a fazékból. A korondi nagyharang mondja: Nincsen búza, nincsen búza, mire a kisharang feleli: Ha nincs búza, vagyon fazék adnak azért! 5. kép. Korondi fazekak; a két utolsó káposztás fazék. Magasságuk: 23, 26, 28 és 38 cm. Néprajzi Múzeum, ltsz , , és A korondi szekeresek hatalmas területet láttak el rendkívül olcsó és keresett parasztedénnyel. Nemcsak a falu, hanem a környékbeli települések termékeit is eljuttatták az ország fontosabb piacaira, és korondi edényként árusították. Utólag nagyon nehéz azonosítani a készítés pontos helyét. A budapesti Néprajzi Múzeumban számos dísztányér korondiként van bejegyezve: A Borgói-havasok alján települt Alsó- és Középborgó nagy kiterjedésű román lakosságú községeket a helybeli fazekasok látják el a házi szükségletekre szolgáló edényekkel. Emellett azonban régebben fazekas vándorkereskedőktől is vásároltak a helybeliek, főként díszedényeket. Egyesekről idősebb román parasztok vallomása szerint határozottan megállapíthattam korondi eredetüket. Fehér alapon barna és kék zománccal írott díszítmények, a tányérok közepén általában négy szimmetrikus, de elvétve akad köztük öt-hat sugarasan elrendezett motívum is. A négysugarúak a bizánci kereszt hatására, görög katolikus román ízlés szerint alakultak. A fazekasok, 6
7 amint az idősebb román férfiak állították, Korondról hozták a tányérokat. Egy bizonyítékértékű tányért is sikerült találnom 1864-es évszámmal és Bartók Pál felírással. Tófalvi Sándor szerint Székelyudvarhelyen készítették. A Bartók család itt élt és fazekasok voltak. Főként tányérokat készítettek, amelyeket a korondi vándorkereskedők szállítottak el. Az előbbi idézet szervesen kapcsolódik az évek óta tartó vitához: az as évek elejéig készült-e mázas edény? A tárgyi bizonyítékok arról tanúskodnak és ezt a leghatározottabban állíthatjuk, hogy a XIX. század második felében elenyésző mennyiségben ugyan, de készültek nagyon értékes mázas edények. 6. kép. Káposztás fazék, földfestékkel díszített, mázatlan. Magasság: 38 cm. Néprajzi Múzeum ltsz kép. Fazék, földfestékkel díszített. Magasság: 23 cm. Néprajzi Múzeum ltsz A XIX. század közepétől a korondi fazekasság számára új piacokat jelentettek a Kárpátokon túli falvak, városok, amelyek valósággal felvirágoztatták a korondi fazekasságot ben Barabás Endre leírása szerint Korondon 600 fazekas volt. 7
8 Az itteni és az egész erdélyi fazekasság számára nagyon súlyos csapást jelentett a Románia és Ausztria Magyarország között kirobbant ötéves vámháború ( ). A mázatlan fazekasság iránt a múlt század végén amúgy is megcsappant a kereslet, a korondi fazekasság súlyos értékesítési gondokkal küzdött. A válság érintette a székely bokályok fontos központjait, Küsmödöt, Etédet és Szolokmát; Udvarhely megyéből a vámháború következtében 17 fazekas vándorolt át Romániába, hogy ott próbáljon szerencsét. Korond érdeme, nagy fegyverténye, hogy a fazekasközpontok fokozatos megszűnésének idején is ki tudta elégíteni és ébren tudta tartani a változó igényeket. Korond a fazekassággal védekezett a szegénység, a kivándorlás ellen is. Találóan írja erről Incze Lajos: Nincs az országban olyan jelentős kirakóvásár, amelyen a korondi edényest ne lehetne megtalálni: átvette a borvizes székely örökségét: az országutat. ( ) Leleményességben, bátorságban felülmúlják szomszédaikat. Vállalkozó szellemük a merészséggel határos. Ismerik a kockázatot, de nem riadnak vissza tőle. A korondi ember kicsi haszonért is mer kockáztatni, befektetéseket végezni, bízik szerencséjében, saját erejében, hidegvérében, mely soha nem hagyta el. Korond népe országszerte arról nevezetes, hogy háziiparilag végzett agyagedény-gyártása által nagy területet képes ellátni egyszerűbb konyhaedényekkel és szükségleti tárgyakkal. (Folytatás következő lapszámunkban) 8
Képzőművészeti kiállítás-katalógus: Gyulai fazekasság
Képzőművészeti kiállítás-katalógus: Gyulai fazekasság 7. Ltsz.: 60. 167. 84. Korong alakú cserépfedő.; 8. Régi ltsz.: 1756. Yasttg, dombordíszes kályhacsempe vagy épületdisz Középkori és XVI XVII. századi
Vidák Tünde: Marcali és környéke kézműves hagyományai (textil és fazekas hagyományok)
Vidák Tünde: Marcali és környéke kézműves hagyományai (textil és fazekas hagyományok) Marcali Somogy megye északnyugati részén, a Balatontól 13 km-re, a Kis-Balaton és a Nagyberek által határolt részen
Székelyszenterzsébet
Nagy Emma Székelyszenterzsébet Séta térben és időben Szent Erzsébet Sancta Elisabeth Székelyszenterzsébet, így látom leírva a falu nevét a régi dokumentumokban, vagy a jelenlegi helységnévtáblán és máshol.
A harmadik út Erdélybe. 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét. Aradon, a 13 aradi vértanú
A harmadik út Erdélybe 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét Erdélyben járt, ezúttal a Székelyfölddel ismerkedtünk. Utunk elején Aradon, a 13 aradi vértanú
Készítette: Szőke Tünde Katalin 7.a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola
Készítette: Szőke Tünde Katalin 7.a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola A falu Székelyudvarhelytől 26 km-re északnyugatra a Korondi-medence déli szélén a Korond-patak völgyében, a Kebeled-, az Észak-
ARCHÍVUM. A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Balaton Petra
ARCHÍVUM Balaton Petra A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Székelyföld gazdasági, társadalmi és kulturális fejlesztésének szükségességére a 19. század végén terelõdött
ERDEI MÚZEUM Dr. Kovács Jenő
634.0:069 ERDEI MÚZEUM Dr. Kovács Jenő A Bükk-hegység nyugati részén a Szilvásváradi Erdészet területén a festői szépségű Szalajka völgyben található az első szabadtéri Erdei Múzeum. Építése társadalmi
Az Érmellék tulajdonképpen még a Biharisíkság része, és műveltsége is alföldi jellegű, de ettől megkülönbözteti jeles szőlőművelése.
Erdély Erdély neve erdőn túli területre utal, a XII. századtól így emlegetik ezt a vidéket, mert hatalmas erdők választották el az Alföldtől. Területe már csak ezért is elkülönült, de meg a XVI. századtól
IV. 6. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG
IV. 6. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG IV. 6. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG IV.6.1. Észak-Magyarország támogatásainak területi és célonkénti megoszlása Az Észak-magyarországi régió 1996 és 2008 között 94,5 milliárd forintnyi
Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben
Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben A Kárpát-medence fazekasművészetét egyedülálló változatosság jellemzi: a XVIII. századra kialakult az egyes központokra jellemző sajátos formavilág és
HERMANN GUSZTÁV MIHÁLY. A működő székely autonómia
HERMANN GUSZTÁV MIHÁLY A működő székely autonómia A székely területi önkormányzat vagy autonómia kialakulása minden bizonnyal akkor kezdődött, midőn a székelyek Erdély dél-keleti szegletébe érkeztek azzal
(Második Makfalvi Felhívás)
(Második Makfalvi Felhívás) Makfalva, Cséje, Hármasfalu, Székelyabod, Szolokma népének népszavazáson kifejezett akaratára alapozva, Makfalva Székely Tanácsa megalakulása óta másodszor fordul felhívással
8. Építkezések, infrastrukturális fejlesztés
8. Építkezések, infrastrukturális fejlesztés Útépítések Az erdélyi közúti állapotok általában rosszak voltak, a visszacsatolás után különbözõ intézmények jelentéseiben gyakori probléma az útjavítások sürgetése.
Maros megye és Marosvásárhely történetéből Tudományos ülésszak. A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 14. fórum. Programfüzet
MAROSVÁSÁRHELYI FIÓKEGYESÜLET BORSOS TAMÁS EGYESÜLET Maros megye és Marosvásárhely történetéből Tudományos ülésszak A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 14. fórum Programfüzet 2015. november 28. Marosvásárhely
A BÁCSKAI ASZTALOSOK
Beszédes Valéria A BÁCSKAI ASZTALOSOK Apám emlékére írásomban rövid áttekintést adok a bácskai falusi asztalosok működéséről a XVIII. század közepétől a nagyüzemi asztalosipar megjelenéséig. Kizárólag
A nagykunsági tanyavilág rendszerváltás utáni társadalmi-gazdasági helyzete. Debreceni Egyetem doktori értekezés tézisei.
A nagykunsági tanyavilág rendszerváltás utáni társadalmi-gazdasági helyzete Debreceni Egyetem doktori értekezés tézisei Molnár Melinda Debreceni Egyetem, Természettudományi Kar Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési
Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodás Kar Zalaegerszeg
Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodás Kar Zalaegerszeg A szociális ellátások formái Kéthely és Balatonújlak Községi Önkormányzatoknál 2007 2012. években Belső konzulens: Némethné Czaller Zsuzsanna Külső
A fazekasság, az agyagmûvesség az emberiség õsi kézmûves mestersége.
68 Fazekasság A fazekasság, az agyagmûvesség az emberiség õsi kézmûves mestersége. A népi kerámia vidékünkön már a múlt század végén fontos helyet foglalt el a falusi és a városi lakosság mindennapi életében,
RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE
RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE B. Bucureºti, Bukarest Bónis Bónis György: Hûbériség és rendiség a középkori magyar jogban. Kolozsvár, 1941. Bp. Budapest Connert 1901 Connert János: A székelyek intézményei a legrégibb
Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja
1. Ön a szakterületén belül felkérést kap egy mű elkészítésére az ókori egyiptomi művészet Mutassa be az egyiptomi művészet korszakait, az építészet, szobrászat és festészet stílusjegyeit, jellegzetességeit!
Magyar karácsonyi népszokások 3.rész
2014 december 26. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna az ünnephez kapcsolódó
Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához
Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar
LUKÁCS ANTAL Fogarasföld autonómiája: keretek és korlátok
LUKÁCS ANTAL Fogarasföld autonómiája: keretek és korlátok A XIII. század eleji Erdélyben a források, a királyi vármegyék gazdaságitársadalmi struktúrája mellett, egy alternatív szerveződés típusát is rögzítik,
RECENZIÓK. Marosi Ernô: A romanika Magyarországon. [Budapest], Corvina, 2013. 174 p. (Stílusok korszakok)
RECENZIÓK Marosi Ernô: A romanika Magyarországon. [Budapest], Corvina, 2013. 174 p. (Stílusok korszakok) A Mûemlékvédelmi Hivatal ameddig létezett eléggé hivatalosnak tûnhetett a laikusok számára ahhoz,
Az átlagember tanítvánnyá tétele
február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont
Indulj el egy úton Marosvásárhely-Kecskemét városismereti vetélkedő 2011/2012. III. forduló: MAROSVÁSÁRHELY IPARA, KERESKEDELME, NÉPHAGYOMÁNYAI
Indulj el egy úton Marosvásárhely-Kecskemét városismereti vetélkedő 2011/2012. III. forduló: MAROSVÁSÁRHELY IPARA, KERESKEDELME, NÉPHAGYOMÁNYAI 1. IDŐSZALAG Tegyétek időrendi sorrendbe a Marosvásárhellyel
Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu
DOI: 10.18427/iri-2016-0057 Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu A 20. század közepén az agrárvidékek lakosságának,
A magyarországi tájházak hálózata Kiemelkedő Érték Meghatározása
A magyarországi tájházak hálózata Kiemelkedő Érték Meghatározása Rövid leírás: A hagyományos népi építészet meg nem újuló (kulturális) erőforrás, mert a társadalmi-gazdasági változásokkal összefüggően
TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41
5 TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41 BEVEZETŐ 51 SZÉKELYFÖLD FÖLDRAJZA ÉS KÖZIGAZGATÁSA (Elekes Tibor) 55 Természetföldrajzi adottságok és hasznosítható
Epöl Község Önkormányzatának 2010.
Epöl Község Önkormányzatának ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA ÉS TERVE 2010. Megtanultam, hogy egy embernek Csak akkor van joga A másikra felülrıl lenézni, Amikor annak Talpra állni nyújt segítı kezet. (Gabriel
Reform után A kistérségi közszolgáltatási reform hatásai a Téti kistérség szociális szolgáltatási rendszerére
SOÓS ZSOLT Reform után A kistérségi közszolgáltatási reform hatásai a Téti kistérség szociális szolgáltatási rendszerére A tanulmányban arra próbáltam választ keresni, hogy a kormányzat által 2004-ben,
ELŐSZÓ. [Erdélyi Magyar Adatbank] Egyed Péter (szerk.): Változó valóság
ELŐSZÓ Századunk második felében Románia társadalmában történelmi méretű népmozgalmi folyamatok zajlottak le azoknak a gazdasági-társadalmi változásoknak az összefüggésében, melyeknek során az ország fejlődőben
MAGYAR NÉPI IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM, BUDAPEST
Leltári szám: 2014.28.1 1 db Gyarapodási napló száma: 47/2014 Megnevezés: tepsi Díszítmény: leveles-virágos Alkotó neve/készítő: korongozó: Czibor Imre, festő: Kajtár Annamária Tervező neve: korongozó:
VII. FEJEZET. Erdőhátság.
VII. FEJEZET. Erdőhátság. 1. A királyi ispánság falvai. 2. A Becsegergely nemzetség szállásterülete. 3. A Zóvárd és Barsa nem birtoktöredékei. A mezőség középső részén elterülő kisnemes falutömböt délről
NÉPI KANDALLÓK ÉS KÁLYHACSEMPÉK AZ ERDÉLYI MAGYARSÁG KÖRÉBEN
NÉPI KANDALLÓK ÉS KÁLYHACSEMPÉK AZ ERDÉLYI MAGYARSÁG KÖRÉBEN A tűz, tekintettel sokféle szerepére és fontosságára az ember mindennapi életében és tevékenységében, egyike a néprajz legjelentősebb kiaknázhatatlan
A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt
AZ ANGOL H A D I F L O T T A Irta: SZALAY ISTVÁN A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt részei között
A RÉTKÖZ SZABOLCS VÁRMEGYE KATONAI LEÍRÁSÁBAN /1782-1785/
PÓK JUDIT A RÉTKÖZ SZABOLCS VÁRMEGYE KATONAI LEÍRÁSÁBAN /1782-1785/ Az I. katonai adatfelvétel, az ún. Josephinische Aufnahme, egy monumentális térképészeti munka, 1763-ban vette kezdetét, amikor is Mária
FERTŐSZENTMIKLÓS GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE 10. VÁROSA
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL FERTŐSZENTMIKLÓS GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE 10. VÁROSA GYŐR 2008. Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISBN 978-963-235-218-3 Felelős szerkesztő: Nyitrai József igazgató További
5 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS
5. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS (Részletek) Párizs, 1947. február 10. * I.RÉSZ MAGYARORSZÁG HATÁRAI 1.Cikk 1. Magyarország határai Ausztriával és Jugoszláviával ugyanazok maradnak, mint
AZ ESZTERGOMI ZÁSZLÓ L. BALOGH BÉNI PERAGOVICS FERENC. polgármesterének iratai (V-2-a), ad 14.993/1943. ikt. sz.
L. BALOGH BÉNI PERAGOVICS FERENC AZ ESZTERGOMI ZÁSZLÓ Levéltári rendezés során nemegyszer kerülnek elő a kutatók által még fel nem tárt iratcsomók, amelyek váratlanul új megvilágításba helyezhetik a történelmi
VITAINDÍTÓ ( I.) Vidékfejlesztés és falupolitika 1. Kerekes Gábor
VITAINDÍTÓ ( I.) Kerekes Gábor Vidékfejlesztés és falupolitika 1 Az RMDSZ számára, ahogy a programjából is egyértelmûen következik, különösen fontos a vidékfejlesztés és a falupolitika, amelyeket részletesen
2. nap 2014.05.07. Szerda
2. nap 2014.05.07. Szerda Az előző napi hosszú út után nem túl frissen ébredtünk a második nap reggelén, de a finom reggeli és a tartalmas útvonal lelkesítőleg hatott mindenkire. - Irány Parajd! hangzott
BUDAPEST REGIONÁLIS SZEREPKÖRE ÉS AZ AUTÓPÁLYÁK 1
BUDAPEST REGIONÁLIS SZEREPKÖRE ÉS AZ AUTÓPÁLYÁK 1 Fleischer Tamás MEDENCE? ÁTJÁRÓHÁZ? Magyarország fekvésének, helyzetének metaforájaként két meghatározás tér rendre vissza különböző elemzésekben: a térség,
Nem akarok állni, ha futnak a percek. Előzmények
1. felirat I. Nem akarok állni, ha futnak a percek A bejárati ajtótól jobbra az A falon. 2. felirat II. Méret: 70x100 cm Előzmények Pestszentlőrinc-Pestszentimre 1950. január 1- től Nagy-Budapest XVIII.
[Erdélyi Magyar Adatbank] NAGYENYEDI CSEMPÉS TÜZELŐK A XVIII. SZÁZADBAN
VITA ZSIGMOND NAGYENYEDI CSEMPÉS TÜZELŐK A XVIII. SZÁZADBAN Herepei János az erdélyi fazekasság történetéről írva a nagyenyedi fazekasipart is megemlítette 1, bár erről eddig, sajnos, írásos emlékek még
Vándorkiállítás 2010
Vándorkiállítás 2010 Szervező: Hargita Megye Tanácsa A katalógust összeállította: Mihály János Köszönetet mondunk a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontnak és munkatársainak, hogy a kiállítás szervezésében
KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY Régészeti munkarész
KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY Régészeti munkarész Készült: Kecskéd község szerkezeti és szabályozási tervének módosításához Megrendelő: REGIOPLAN Kft. Készítette: László János 2011. március
Történelmi verseny 2. forduló. A) Partium történetéhez kapcsolódó feladatlap
Történelmi verseny 2. forduló A) Partium történetéhez kapcsolódó feladatlap 1. Határozd meg Partium fogalmát, és sorold fel a Partiumot alkotó vármegyéket! (3 pont) 2. Az alábbi képeken Partium híres szülöttei
A településrendezési tervek fejlesztési összefüggései A tervezési program és a területek adottságai Annak idején, a 80-as években, s különösen az önkormányzati rendszer létrejötte után rendszeres és erőteljes
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan
ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET. Csíkajnád. HONISMERETI ESSZÉ Bakó Katalin Csíkajnád Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium
ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET Csíkajnád HONISMERETI ESSZÉ Bakó Katalin Csíkajnád Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium 2014 0 Csíkajnád Csíkszeredától 20 kilométernyi távolságra lévő 600 lelket számlálókis falu.több
A foglalkoztatottság és a munkanélküliség szerkezetét befolyásoló társadalmi-területi tényezők
Forray R. Katalin Híves Tamás A foglalkoztatottság és a munkanélküliség szerkezetét befolyásoló társadalmi-területi tényezők Az OFA/6341/26 sz. kutatási összefoglaló Budapest, 2008. március 31. Oktatáskutató
Összefüggések a kultúra és az idegenforgalom között
DR. TAKÁCS JÓZSEF Összefüggések a kultúra és az idegenforgalom között Bevezetés Mindjárt első mondatommal szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy előadást tarthattam és szeretném átadni a székesfehérvári
[Erdélyi Magyar Adatbank] Imreh István: Változó valóság A TELEPÜLÉSHÁLÓZAT ÉS A VÁROSIASODÁSI FOLYAMAT AZ UDVARHELYI-MEDENCÉBEN
VOFKORI LÁSZLÓ A TELEPÜLÉSHÁLÓZAT ÉS A VÁROSIASODÁSI FOLYAMAT AZ UDVARHELYI-MEDENCÉBEN Az urbanizáció hatását az Udvarhelyi-medence falvainak szerkezeti átalakulásaira a szociálgeográfiai módszer segítségével
A cigányok foglalkoztatottságáról és jövedelmi viszonyairól A 2003. évi országos cigánykutatás alapján
KEMÉNY ISTVÁN JANKY BÉLA A cigányok foglalkoztatottságáról és jövedelmi viszonyairól A 2003. évi országos cigánykutatás alapján 2003 elsõ negyedében reprezentatív kutatást folytattunk a magyarországi cigányság
Gazdaság. Infrastruktúra
Gazdaság A 10 legnagyobb iparűzési adót szolgáltató vállalkozás DRV Rt., Dráva-Tej Kft., Drávacoop Zrt., Averman- Horvát Kft., B és Z Beton Kft., Barcs Metál Kft., Magyarplán Kft., QUATRO Kft. A.L.M Kft.,
Fenntartói társulások a szabályozásban
ISKOLAFENNTARTÓ TÁRSULÁSOK AZ ÖNKORMÁNYZATI TÖRVÉNY, AMELY AZ ISKOLÁKAT a helyi önkormányzatok tulajdonába adta, megteremtette a kistelepülési önkormányzatok számára iskoláik visszaállításának lehetőségét,
Bakony és Balaton KKKE HVS helyzetelemzés felülvizsgálata. Berhida, 2015.10.15
Bakony és Balaton KKKE HVS helyzetelemzés felülvizsgálata Berhida, 5..5 A LEADER Helyi Akciócsoport által lefedett terület ismertetése A térség általános jellemzői A Bakony és Balaton Keleti Kapuja LEADER
Taktaszada Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2006.(XII. 21.) rendelete
Taktaszada Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2006.(XII. 21.) rendelete az Önkormányzat 2007. január 1.-tól 2010. december 31-ig terjedő időszakára szóló gazdasági programjáról Taktaszada Község
Jó gyakorlatok gyűjteménye helyi foglalkoztatási projektekről TÁMOP-2.6.2-12/1-2013-0041 PÁLMAJOR BEVEZETÉS
PÁLMAJOR BEVEZETÉS Pálmajor község Somogy megyében, Kaposvártól 20 kilométerre található. A kistelepülés 3 kilométer hosszan elnyúló főutcája a 61-es főútról nyílik, jelenlegi 377 lakosának 99%-a roma
AKTUÁLIS. RENDÕRSÉGI HÍREK Garázdaság, betörés, sírrongálás. Büntetés helyett ajándék kerékpárlámpák
AKTUÁLIS RENDÕRSÉGI HÍREK Garázdaság, betörés, sírrongálás Büntetés helyett ajándék kerékpárlámpák Cserényi Iván õrsparancsnok jelentése alapján: Január 1-jén egy Virág úti lakossal szemben garázdaság
Közhasznúsági jelentés 2001
Közhasznúsági jelentés 2001 A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat a magyarországi történelmi protestáns és ortodox egyházak, illetve magánszemélyek által 1991-ben alapított protestáns szellemiségû, kiemelkedõen
Virtuális barangolás. Hargita Megye Tanácsa. (SI)P.Sf. + 4P= Victorie. 0266-207703, 207703, info@judetulharghita. 0266-207700, 207700, Fax: +4-0266+
Virtuális barangolás történelmi emlékhelyeken Hargita Megye Tanácsa RO-530140 Miercurea-Ciuc, P-ţa P a Libertăţii ii no.. 5 Tel.: +4-0266 0266-207700, 207700, Fax: +4-0266+ 0266-207703, 207703, info@judetulharghita
Az ország fővárosa Tokió Honshu szigetén fekszik. Négyszer nagyobb, mint Budapest és lakosainak száma eléri a 13 milliót.
Rókadémonok Japán már az őskorban kb. 30000 évvel ezelőtt lakott terület volt. 6852 sziget tartozik az országhoz. Közülük is kiemelkedik a négy legnagyobb: Hokkaido Honshu Kyushu Shikotu Az ország fővárosa
Javaslat a [Cserépfalui Református Egyházközség című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez
Javaslat a [Cserépfalui Református Egyházközség című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Készítette: Szilágyi Zoltán (név).....(aláírás) Cserépfalu,2015
MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A POLGÁRI KORBAN
MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A POLGÁRI KORBAN MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A POLGÁRI KORBAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK
Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról
Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról FAZEKAS TIBORC hungarológus (Hamburg) 1. Az elmúlt másfél évtizedben Magyarországon és az ország közvetlen környezetében valóban nagyon sok alapvető körülmény változott
LEÍRÓKARTONOK. 1. Leltári szám 2014.1.1.
LEÍRÓKARTONOK 1 Leltári szám 201411 2 Megnevezés Tál 4 Leírás, használat/tartalom Sárga alapszínű, korongozott, karcolt és írókás díszítésű díszedény Tükrében a mezőcsáti motívumvilágra jellemző karcolt,
Így csináljuk a mi vidékünkön! Konferencia Európa Kulturális Fővárosában
Ács, Ácsteszér, Aka, Almásfüzitő, Ászár, Bábolna, Bakonybánk, Bakonysárkány, Bakonyszombathely, Bana, Bársonyos, Császár, Csatka, Csém, Csép, Ete, Kerékteleki, Kisbér, Kisigmánd, Mocsa, Nagyigmánd, Réde,
JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 20-án 13.00 órakor kezdődő a Körjegyzőségi Hivatal tanácskozó termében közösen megtartott
Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa
Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa 2014-ben a Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. kötete látott napvilágot Tanulmányok Bírói számadás, emlékirat,
Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.
11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki
Nevezési lap. Katolikus iskolák XIII. országos Takáts Sándor történelemversenye 2016/2017. A csapat neve:... A csapattagok névsora (4 fő):
Nevezési lap Katolikus iskolák XIII. országos Takáts Sándor történelemversenye 2016/2017 A csapat neve:... A csapattagok névsora (4 fő):... A felkészítő tanár neve:... A versenyző iskola neve és címe:...
Dél-dunántúli statisztikai tükör 2008/9
2008/130 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu II. évfolyam 130. szám 2008. szeptember 29. Dél-dunántúli statisztikai tükör 2008/9 A tartalomból 1 Pécs vendégforgalma 2008 I. félévében
A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció
A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció Nimfea Természetvédelmi Egyesület A HUMUSZ Szövetség és a Nemzeti Együttműködési
TASZÁR ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY
TASZÁR ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY VIRÁNYI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ KFT ARCHEOSZTRÁDA KFT. 2004. JÚNIUS Taszár Kaposvár határától 5 km-re keletre, a 61.sz.Nagykanizsa-Dombóvár főút közvetlen közelében terül el.
Ajánlott túraútvonalak Faluséta
MONOSTORAPÁTI Monostorapáti a Veszprém és Tapolca között húzódó út mentén fekszik, az Eger-patak völgyében, mely a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozik. Határai: északon az Agártető, délkeleten a
Gödri Irén Etnikai vagy gazdasági migráció?
Gödri Irén Etnikai vagy gazdasági migráció? Az erdélyi magyarok kivándorlását meghatározó tényezők az ezredfordulón A kelet és közép-európai rendszerváltások nemcsak az érintett országok politikai és gazdasági
Helyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet kívánunk minden kedves Tagszervezetünknek!
2010. január - II. évf. 1. szám Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet kívánunk minden kedves Tagszervezetünknek! Az Akciócsoport új feladatai A Vértes-Gerecse Közösség munkaszervezete és a tatai iroda 2009.
absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt,
A KISEBBSÉGI (MAGYAR) FELSÕOKTATÁS HELYZETE SZATMÁRNÉMETIBEN 1 Hollósi Hajnalka A KISEBBSÉGI (MAGYAR) FELSÕOKTATÁS HELYZETE SZATMÁRNÉMETIBEN 1 Absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt,
A költségvetésről (Videolevél címe: http://www.youtube.com/watch?v=hooc5_he_qq)
A költségvetésről (Videolevél címe: http://www.youtube.com/watch?v=hooc5_he_qq) A parlamenti költségvetési vita minden évben úgy zajlik, hogy a kormány előterjeszti az általa képviselt társadalmi csoport
Magnitudó (átlag) <=2.0;?
2. Epicentrum Egy földrengés keletkezési helyének földfelszíni vetületét nevezzük a rengés epicentrumának, melynek meghatározása történhet műszeres észlelés ill. makroszeizmikus adatok alapján. Utóbbi
Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés
TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-0002 projekt Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés Készítette: Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós A kutatásban részt vett: Dr. Kovács Péter, Prónay Szabolcs,
AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE
AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 2. szám - 2014. december Kik az Új Családok? Sokan kérdezik tőlünk mostanában, hogy kik az Új Családok, mi jellemző rájuk, mit tesznek, hogyan élnek? Összegyűjtöttünk néhány
A FELVIDÉKI MEZŐGAZDASÁGI BETEGSÉGI BIZTOSÍTÁS TANULSÁGAI ÍRTA: ILLÉS GYÖRGY
A FELVIDÉKI MEZŐGAZDASÁGI BETEGSÉGI BIZTOSÍTÁS TANULSÁGAI ÍRTA: ILLÉS GYÖRGY A csehszlovák köztársaságnak az 1938-39 években történt felszámolása után a Magyarországhoz visszacsatolt területeken élő munkásrétegek
Székely Tanintézet Tevelen
Mentoromnak, Földi Istvánnak emlékére Fábián Margit Székely Tanintézet Tevelen A Teveli Kőrösi Csoma Sándor Székely Tanintézet története Földi István leveleinek tükrében Előszó 2007-ben Erdős Borbála,
Az erdélyi Mezőség kulturális örökségének kutatása és népszerűsítése
Az erdélyi Mezőség kulturális örökségének kutatása és népszerűsítése tanulmányok Készült: a NEA-NO-15-SZ-0262 jelű pályázat támogatásával Möller István Alapítvány A szerzők # # # # # # # # # # # # # #
Ótelek 2005. április 24-én
ÓTELEK Ótelek a temesi Bánságban található. Az 1700-as évek végén szegedi dohánykertészek alapították. 1856-ban önálló községgé vált. Jelenleg Újvár községhez tartozik, további hat faluval együtt. Ótelek
I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a
I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a Kárpátok hegyvonulatai határolják, gazdag nemesfém, vasérc
A fejlesztési tervekben való illeszkedés vizsgálata a hagyományőrzést illetően a Tokaji Borvidék területén. Összegző tanulmány
A fejlesztési tervekben való illeszkedés vizsgálata a hagyományőrzést illetően a Tokaji Borvidék területén Összegző tanulmány Készítette: Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács Tokaj-Budapest, 2015. október
Az iskolakörzetesítés társadalmi hatásai
Doktori (PhD) értekezés Az iskolakörzetesítés társadalmi hatásai Jankó Krisztina Julianna Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskola 2011 AZ ISKOLAKÖRZETESÍTÉS TÁRSADALMI HATÁSAI Értekezés a doktori
KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után
KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után A Habsburgok és a Nassauiak, akik együttműködtek V. Károly uralkodása idején, élesen összecsaptak egymással II. Fülöp
Magyar Népi építészet. A lakóház fejlődése
Magyar Népi építészet A lakóház fejlődése VI-XI. sz. Szállítható és szilárd építmények együttes előfordulása Szaltovói kultúra Veremház, nyílt tüzelő középen, vagy a sarokban Föld feletti tapasztott nád
Jász-Nagykun-Szolnok megye 1878-ban és 1991-ben megállapított címere
Vármegyék és szabad kerületek 197 Jász-Nagykun-Szolnok megye 1878-ban és 1991-ben megállapított címere Botka János Az emberek csoportjai, közösségei már kezdetektől hitték a jelképek erejét. A legkülönbözőbb
Orbán Balázs Sátor Programjavaslatok - tervezet
XXVIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor 2017. Orbán Balázs Sátor Programjavaslatok - tervezet 1 JÚLIUS 19. SZERDA 10.30 12.00 A Kárpát-medencei magyarság jövője Közép- és hosszú távú demográfiai
3./2014. Terménypiaci előrejelzések 2014. február 2., Vasárnap. Összefoglaló
Zöldforrás Vidékfejlesztés Kft 8000 Székesfehérvár, Károly János Telefon: 22/503-123 Fax: 22/503-124 Mobil: 70/318-72-32 E-mail: gyulai@biogaz.t-online.hu 3./2014. Terménypiaci előrejelzések 2014. február
GAUGUIN : D où venons-nous? Que sommes-nous? Où allons-nous? Embermértékû idõ AVAGY A TÁVCSÕ MELYIK VÉGÉN NÉZZÜK MAGUNKAT?
TROGMAYER OTTÓ GAUGUIN : D où venons-nous? Que sommes-nous? Où allons-nous? Embermértékû idõ AVAGY A TÁVCSÕ MELYIK VÉGÉN NÉZZÜK MAGUNKAT? I. Közhely, hogy a távcső egyik vagy másik végén kukucskálva a
Templomok a végeken Mudrák Attila fotókiállítása
2016/12/06-2017/02/20 Mudrák Attila tárlata messzi, sokak számára ismeretlen vidékekre viszi el a látogatókat. A Kárpátmedence eldugott kis falvaiba, földrajzi és szimbolikus értelemben is a végekre, ahol
Öntöttvas kandallók 2008-as katalógusa
Öntöttvas kandallók 2008-as katalógusa Hesztis Tüze Lakberendezési és Kandalló Szaküzlet 1212 Budapest Maros u. 32 Uwww.angolkandallo.huU 20/9890-781, 20/8041-708 Viktória kandalló keskeny Viktória korabeli