A Hangun folyó (Huang Ho, azaz a Sárga-folyó Kína, nevét az Ataiszon lévő folyóról kapta) jobb oldalán ekkor az agabák éltek.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Hangun folyó (Huang Ho, azaz a Sárga-folyó Kína, nevét az Ataiszon lévő folyóról kapta) jobb oldalán ekkor az agabák éltek."

Átírás

1 290. Arvisura - ÁLMOS Bodor kaszu sámán rovása Amikor Edemen fősámán átadta fiának, Ügyek kagánnak a fővezéri tisztséget, meghirdette a Káspivári 5-éves sámánképzést. Embavér aranyasszony, a rimalányok vezetője ugyanakkor a menekült hun törzsszövetségi lányokat képezte ki, hogy azok is előbbre vigyék Joli-Tóremnek minden időkre előírt munkáját. A medvetoros évben (Kr.u. 845) 24 sámánjelölt vetélkedőjén megbénultam. A római időszámítás szerint Kr.u. 835-ben meghirdetett ötéves sámánképzésen is részt vettem Magyarkán (mai Tbiliszi (Grúzia)). Ott rangelső lettem, úgy kerültem Káspivárra. Itt újabb 5 éven keresztül megint csak első voltam mind a tudományban, mind a lovaglásban. Sajnos Ügyek kagán-fősámán annyit adagoltatott az örökmindenség sámánitalából, hogy megbénultam. Nem ülhettem többé lóra, ezért Embavér Rimaszécs a Római időszámítás szerinti Kr.u évben engem, a nyomorék kaszu lovast azzal bízott meg, hogy vezetése, felügyelete mellett állítsam össze a 24 hun törzs szövetségének történetét. Agaba fősámán (Ordoszban) (mai Paoto, (Kína) Ordosz-vidék a Sárga-folyó hatalmas kanyarulatában, ma Kína Északi részén elhelyezkedő Belső-Mongóliában található) az első medvetoros évben (Kr.e 4040 ) elrendelte az általa megállapított rovások használatát. Ezután nekem is ez jelenti az életet. Az Ordosz folyó völgyében (a Sárga-folyó hatalmas kanyarulatában, ma Kína Északi részén elhelyezkedő Belső-Mongóliában található) az úzok éltek Úzd székhellyel (Ordosztól 1 napi járófőldre, Ordosztól Észak-Keletre eső terület volt az Úzok területe.). Kézműves törzsük, harcos lovasainak Úza volt a vezére Ordoszban. -Amikor a jürcsik törzseket segítve legyőztük az őslakó ajnókat sok medvetisztelő ajnó került fogságunkba. Emberségesen bántunk velük, és az akkori időszámítás szerint 750 holdtöltényi idő alatt eggyé lettünk a barátságos ajnó törzsekkel. A Hangun folyó (Huang Ho, azaz a Sárga-folyó Kína, nevét az Ataiszon lévő folyóról kapta) jobb oldalán ekkor az agabák éltek. Velük szemben a Hangun (Huang Ho, azaz a Sárga-folyó Kína, nevét az Ataiszon lévő folyóról kapta) bal oldalán, Uruk-ómtól és Agaba-ómtól északra a Hun-síkságon kaza-hunok, jászok, lettek, manysi-hantik, marik és komik; tőlük északra széki-hunok, bolgárok, tatárok, vepszék és csuvaszok(turánimedence, Gobbi sivatag térsége). a Hun-síkságtól északra zsuánok, törökök, manzsuk, kabarok, mordvinek és kunok, (Turáni-medence, Gobbi sivatag térsége). Ordosz és Uruk-óm észak-déli vonalától keletre az ordoszi nagykanyarban: suomák, észtek, vótok, baskírok, mongolok, avarok és ujgurok éltek. (Turáni-medence, Gobbi sivatag térsége).

2 Valójában tehát 24 hun törzs telepedett így meg, de a névadó hun törzsek a kaza-és széki-hun törzs egynek számított. Az egyik hun törzs az első medvetoros évtől kezdve mindig az Ordosz-vidéki törzs-szövetségi területen tartózkodott. Idegen követeknek vagy széki-hun, vagy kaza-hun vezérrel, vagy fősámánnal feltétlenül tárgyalnia kellett. Ezért a törzsszövetség népeit gyűjtőnéven hunoknak nevezték. A hun törzsek szétrajzása már az első évezredben megkezdődött, mégpedig a kinajoknak előbb még csak tűrhető, de később mind hevesebb zaklatásai miatt. A második évezredben mind általánosabb lett az ajnó, jürcsik és agaba-féle népekkel való keveredés. Emiatt Kalocsa fősámán a táltosok, sámánok és bátok véleményét is figyelembe véve a második ordoszi (mai Paoto, (Kína) Ordosz-vidék a Sárga-folyó hatalmas kanyarulatában, ma Kína Északi részén elhelyezkedő Belső-Mongóliában található) Nagyszalán (100 évenként tartott birodalmi nagygyűlés) a 24 hun törzset két csoportra osztotta: 1 A Hangun folyó forrás vidékétől lefelé és attól északra vándoroltak a fehér hun törzsek, többségükben mordvinok, manysik, marik, suomák, észtek, lettek, komik, vepszék, vótok, hunok avarok és kabarok. Közülük azonban egy rész maradt nagycsaládokban az első évezredbeli lakhelyükön is. 2 Ordosztól lefelé a Hangun völgyében nagyobb tömegben csak az úzok, kunok, jászok, törökök, mongolok, tatárok, zsuánok, csuvaszok, bolgárok, baskírok, ujgurok és mandzsuk maradtak. Ezeket fekete hunoknak nevezték. Közülük is egyes csoportok, melyek már korábban nyugat és észak felé vándoroltak, ott maradtak a szétválasztáskori helyükön. Fehér és fekete hunok területei a teljes Hunbirodalomban A medvetoros évben (Kr.e. 1112) a müjáki csatában a törzsszövetség csapatai döntő csatát nyertek a kinajok ellen. Ekkor már a kinajok is írták történelmüket és megemlékeztek róla. De a zaklatásokkal nem hagytak fel, ezért a hun törzsszövetség mindig újabb meg újabb településekre vonult. De még innen is kardot ragadott, ha a hun síkságon maradt véreiket sérelem érte. Matyó fővezér a medvetoros évben (Kr.e. 206) a kinajok által épített Nagy

3 Falon is keresztüllovagolt és elfoglalta a Hun-síkságot. A Béke és rokonság örökérvényű szerződését a kinajok annyiban mindig megtartották, hogy Ordoszt soha sem foglalták el, sőt még a Nagy Fal építésekor is kikerülték. A Kínai nagy fal Ordosz vidéke kegyhelynek számított és védett területté vált. Amikor a 24 hun törzs szövetsége kettévált fehér-és fekete-hun birodalomra, az egységet továbbra is tanúsította, hogy az immár kétfelé folyó sámánképzés: az ordoszi és a bugáti, a rokoni érdekek figyelembe vételével történt. A medvetoros évben (Kr.u.430) az úzok elhagyták az ordoszi sámánközpontot, minden értéket elhoztak onnan, és Buda fősámán 5 év múlva Buda várban állította fel az új sámánközpontot (Melegvizek birodalma Atilla városa a Pilisben a mai Óbuda). Az áttelepülés tehát a római számítás szerint Kr.u. 430-tól Kr.u. 435-ig tartott. Kr.u. 453-ban Bugát sámánközpontba menekítették értékeiket, de Nekese fősámán a lemásolt Arvisurákkal Budavárban maradt. Kr.u. 468-ban az avarok vezette Égi birodalom vette át a hatalmat, de utóbb a kaza-hunok vezette törzsszövetség megszabadulva az avaroktól szövetségre lép az ugor népekkel, köztük a magyarokkal is. A kazár szövetséget dél felől az arab világ veszélyeztette, ezért a kazárok a magyarokat a magyar törzs vezetésével a kaukázusi Magyarkára (mai Tbiliszi (Grúzia)) telepítették. Kr.u. 680-ban foglalták el Káspivár-Magyarka-Sárhely vonalát. (Bodor rovósámán hősi énekben énekelte meg a magyar törzsszövetség megalakulását.) Oposur, aki Kr.u. 720-tól 758- ig uralkodott a magyariak, a magyarok és a kabarok fölött, Kr.u. 740-ben megütközött Marván arab hódító vezérrel. Jenő fiát ekkor elvesztette el. Megyer fiát, aki ifjúsági fejedelem volt, Kr.u. 755-ben ugyancsak Marván hódítói ölték meg. Csaba, a harmadik fia azonban minden csatát megnyert és Kr.u. 758-tól 792-ig uralkodott. Csaba a khorezmi fejedelem lányát, Aracsillát vette feleségül, s megkapta az elmenekült szamarkandi uralkodóház minden gazdagságát. Három fiuk volt: Edemen, Ond és Ellák. Közülük Ond és Ellák elvesztette a kazárok szövetségében, Kr.u. 825-ben, a Harun al Rasid unokája, Mamun kalifa ellen vívott magyarkai csatát. Mind a ketten ott haltak meg. Aracsilla

4 még Kr.u. 780-ban arab gyilkosság áldozata lett. Ezután Csaba a Damaszkuszból menekült Annát vette feleségül. Amikor Csaba Kr.u. 792-ben Damaszkuszba lovagolt, hogy Anna örökölt kincseinek utolsó részét elhozza, a hírhedt damaszkuszi emberirtásban ő is életét vesztette. Edemen, aki Csaba után Kr.u. 792-től 838-ig uralkodott, kiszakadt a háború-vesztes kazár szövetségből és a menekült dúsgazdag khorezmi fejedelmi Iányt, Embavért vette feleségül. Edemen, mint a kazár szövetség fősámánja, Sárhelyen állította fel a sámánközpontot. Ott Ügyek nevű fia és 2 leánya született. Menyének Önedbeila kazár kagán leányát, Emesét választotta. Amikor Emesének már két gyermeke is halva, született, attól kezdtek tartani, hogy Ügyeknek magva szakad. De végre a Kr.u. 820-ban, mint harmadik gyermek megszületett fiuk, Álmos. Emese a gyermekszülés után meghalt, de Álmos életben maradt. Emese Ügyek felesége és Álmos fejedelem anyja (a szülés után meghalt) Álmos fejedelem Álmos fejedelem lovon Álmos fejedelem pajzsa a Turul jelképpel Ügyek, mint fősámán a Megyer törzzsel együtt szabad volt Kazáriától és Sárhelytől. Attól északra építette fel sámánközpontját, Asszorügyeket, és jól meg is erősítette. Kr.u. 825-től itt nevelték Álmost, Asszuporog fősámán felügyeletével. Asszuporog 3-fiús családot követel

5 Ügyektől, de Bizonyka, a Nyék törzs vezérének leánya nem volt hajlandó gazdagságát így megosztani. Ügyek fősámán védett területére újabb menekülők érkeztek a volt Gandás-féle kasszu birodalomból. Asszour, Dabosa és Paripa városából (Mezopotámia észki része, ma Arabfélsziget), meg a Susa és Mari nevű településekről (Mezopotámia észki része, ma Arabfélsziget). Kr.u. 845-ben, még Embavér halála előtt különösen sok menekülő érkezett a Van-tó környéki Magya fejedelemségből (a Kaukázus területei, ma Tbiliszi Grúzia) Ügyek kamlikjába. Ezek kasszu-úz (ghúz) származásúak voltak. Egy Enéh nevű leánykát azért vett meg Embavér, hogy nyomorék voltomban, ahogy az Arvisura-törvények előírják, engem gondozzon. Enéh a Van-tó környéki vérengzés során került Asszorügyek sámánközpontjába. Kevevárban (Kiev, ma Ukrajna) adott életet Álmos gyermekeinek.

260. Arvisura - Bogács tanfejedelem Bogács rovása

260. Arvisura - Bogács tanfejedelem Bogács rovása 260. Arvisura - Bogács tanfejedelem Bogács rovása A 4401. medvetoros évben (Kr.u.361) élt Ordoszban egy úz legényből lett Tanfejedelem, aki Hangun fősámán helyett rovásba vette a 260. Arvisurát. Hangunt

Részletesebben

A magyar törzsszövetség honfoglalását négy Arvisura-a 290, 291, 292, 298-alapján szeretném ismertetni. A helyenkénti átfedések ezzel magyarázhatók.

A magyar törzsszövetség honfoglalását négy Arvisura-a 290, 291, 292, 298-alapján szeretném ismertetni. A helyenkénti átfedések ezzel magyarázhatók. 290. Arvisura - Barkók honfoglalása Bodor kaszu rovása Kr.u. 810-895-ig A magyar törzsszövetség honfoglalását négy Arvisura-a 290, 291, 292, 298-alapján szeretném ismertetni. A helyenkénti átfedések ezzel

Részletesebben

255. Arvisurából Vadna, A halál lovasa

255. Arvisurából Vadna, A halál lovasa 255. Arvisurából Vadna, A halál lovasa Sávolyka édesapja, Kostyü úz fejedelem, akit a Nagy Hun síkság vörösszemöldökű kinaj forradalmárai Csiang-Kü néven császárukká választottak, ezzel teljhatalomra jutott.

Részletesebben

Dzsingisz Kán és a Mongol harcosok. A Mongol birodalom és lakói

Dzsingisz Kán és a Mongol harcosok. A Mongol birodalom és lakói 140. Arvisurából - A Góbi sivatag keletkezése A 2280. medvetoros évben (Kr.e. 1760) a fősámáni méltóságra jelöltek közül Tola lett az első. Az új fősámán úgy vélekedet, hogy a 24 hun törzs szövetségének

Részletesebben

Kr.e Kr.e Kr.e

Kr.e Kr.e Kr.e Előtörténet Összefoglaló a kezdetektől a meleg vizek birodalmáig (i.e. 4040) Sokezer évvel ezelőtt egy hatalmas sziget létezett valahol a Csendes óceánban, -mesélik az ősi regék. Ataisznak, Ata-Isisnek

Részletesebben

288. Arvisura - Az Avarok kettős birodalma Mikó-Halics rovása 769-805 között

288. Arvisura - Az Avarok kettős birodalma Mikó-Halics rovása 769-805 között 288. Arvisura - Az Avarok kettős birodalma Mikó-Halics rovása 769-805 között Amikor (Kr.u.453-ban) Atilla meghalt és a hunok a Jász síkságról visszavonultak, a hun birodalom keleti részébe, csak Deédes

Részletesebben

292. Arvisura - A kabarok honfoglalása Honfoglalási nagyszala (100 évenként tartott birodalmi nagygyűlés) Nagybodor-Galga rovása Kr.u

292. Arvisura - A kabarok honfoglalása Honfoglalási nagyszala (100 évenként tartott birodalmi nagygyűlés) Nagybodor-Galga rovása Kr.u 292. Arvisura - A kabarok honfoglalása Honfoglalási nagyszala (100 évenként tartott birodalmi nagygyűlés) Nagybodor-Galga rovása Kr.u. 892-902. Nagy tettek előtt mindig össze kellett hívni a Nagyszalát

Részletesebben

Míg a kabar ifjúság távol volt hazulról, a szomszédos tatárok gyakran rajtaütöttek az öreg kabar parasztokon és földjeiket feldúlták.

Míg a kabar ifjúság távol volt hazulról, a szomszédos tatárok gyakran rajtaütöttek az öreg kabar parasztokon és földjeiket feldúlták. 253. Arvisura - A magyarok eredete 4220. medvetoros évben (Kr.u. 180) az úz származású Varga Győző lett, a hun törzsszövetség fősámánja. Kora ifjúságában a kinajok országában cserepes mesterséget, majd

Részletesebben

269. Arvisura - Népek csatája (Atilla története 2. rész)

269. Arvisura - Népek csatája (Atilla története 2. rész) 269. Arvisura - Népek csatája (Atilla története 2. rész) Budavára 24 öl széles és ugyanolyan hosszú négyszögletes vár volt. Elöl 24 oszlopon nyugvó, 5 öl széles és 5 öl hosszú védett bejárattal. Alatta

Részletesebben

ARVISURÁK időrendi táblázata (Kozsdi Tamás munkáját felhasználva)

ARVISURÁK időrendi táblázata (Kozsdi Tamás munkáját felhasználva) ARVISURÁK időrendi táblázata (Kozsdi Tamás munkáját felhasználva) A dátumokat a többféle nem egyeztetett időszámítási módok, az időtörések hiányos ismerete és a földi forgásidő változásai miatt CSAK tájékoztató

Részletesebben

A magyar honfoglalás

A magyar honfoglalás A magyar honfoglalás A magyar név A magyar név legkorábbi előfordulásai a 9. századi arab krónikákban találhatóak ( madzsar ). A finnugristák elmélete szerint a magyar szó embert jelentett, és ennek egy

Részletesebben

A kinajok sárkányos serege

A kinajok sárkányos serege 177. Arvisura - Kalandozások Tárkány-Emőd rovása Kr.e. 1112-1085 Amíg Emőd úz ifjúsági vezér vezetésével a hun törzsszövetség ifjúsága nyugaton kalandozott, a kinajok erős csapatokkal törtek Ordoszra (mai

Részletesebben

1. Arvisura Hogyan lett Úzd-ból Ózd?

1. Arvisura Hogyan lett Úzd-ból Ózd? 1. Arvisura Hogyan lett Úzd-ból Ózd? (Az Agaba törzs egyrésze is csatlakozott a Hunokhoz). Agaba, a bölcs fősámán azzal kezdte működését, hogy megszüntette a manysi, az Úz és a Lapp törzs medvetiszteletét.

Részletesebben

Szavak, kifejezések, magyarázatok, szóértelmezők

Szavak, kifejezések, magyarázatok, szóértelmezők Szavak, kifejezések, magyarázatok, szóértelmezők Abvaújvár 1 Abvaújvár 2 Adiglat Agadi Alánok Almák-Atyja Altáj-Buda Arkadiopolisz Aranyrögös Birodalom Arpach Arvisura As folyó Asztrahán Árpádvár 1 Árpádvár

Részletesebben

A melegvizek birodalma (kb a mai Erdély és a Kárpát-medence környéke)

A melegvizek birodalma (kb a mai Erdély és a Kárpát-medence környéke) Kerka rovósámán 38-43. medvetoros év Kr.e.4002 - Kr.e.3997 Három medvetoros év után már csak akkor kellett vadászatra menni, ha a háziállatok nem látták el friss hússal a kis közösséget. Vajács vajda összeköttetést

Részletesebben

2. Arvisura - A Melegforrások Nyomában. Kerka rovósámán Kr.e medvetoros év.

2. Arvisura - A Melegforrások Nyomában. Kerka rovósámán Kr.e medvetoros év. 2. Arvisura - A Melegforrások Nyomában Kerka rovósámán Kr.e. 4020-4002 20-38. medvetoros év. Az ordoszi (Ordosz = mai Paoto, (Kína), Ordosz-vidék a Sárga-folyó hatalmas kanyarulatában, ma Kína Északi részén

Részletesebben

Kalandozó hadjáratok a szláv népek ellen zsákmányszerző hadi vállalkozások: élelem,rabszolgák.

Kalandozó hadjáratok a szláv népek ellen zsákmányszerző hadi vállalkozások: élelem,rabszolgák. Levédia és Etelköz Levédia Kr.u.8.században magyarok többsége Magna Hungáriából délnyugati irányba vándorolt tovább. Szállásterület: Don folyótól az Azovi-tenger mellékéig - meótiszi terület Elnevezése:Levédiről

Részletesebben

Kovácsolás - vasforralás

Kovácsolás - vasforralás 103. Arvisurából - Altáji vasforraló Arnót-Visnyó rovása Az 1575. évi sámánképzésen (Kr.e. 2465) Arnót, a kabarok ifjú sámánja lett az első. Előzőleg öt évig járta a kinajok vas- és bronzkészítő szálláshelyeit,

Részletesebben

294. Arvisura - Derecsény védőszárnyai Szabolcs rovása

294. Arvisura - Derecsény védőszárnyai Szabolcs rovása 294. Arvisura - Derecsény védőszárnyai Szabolcs rovása Zsolt-Zolta-Zoltán fejedelmet bénulás érte, ezért a budavári beavatott központban Derencsény főtáltos vette át a magyar törzsszövetség irányítását.

Részletesebben

144. Arvisura - kiegészítés (levélkivonat) Paál Zoltán, Ózd, 1973. X. 18.

144. Arvisura - kiegészítés (levélkivonat) Paál Zoltán, Ózd, 1973. X. 18. 144. Arvisura - kiegészítés (levélkivonat) Paál Zoltán, Ózd, 1973. X. 18. Tuliás fősámán 144. Arvisurája szerint Ordosz beavatottjai, (mai Paoto, (Kína) Ordosz-vidék a Sárga-folyó hatalmas kanyarulatában,

Részletesebben

ARVISURA: IGAZSZÓLÁS HUN TÖRZSSZÖVETSÉG ÉS SPIRITUALITÁS 6000 ÉVES ÁTTEKINTÕ JEGYZET A MÛ TÖRTÉNETÉRÕL ÉS KOZ- KOZSDI Tamás KRÓNIKÁJA A PALÓCOK NYOMÁN

ARVISURA: IGAZSZÓLÁS HUN TÖRZSSZÖVETSÉG ÉS SPIRITUALITÁS 6000 ÉVES ÁTTEKINTÕ JEGYZET A MÛ TÖRTÉNETÉRÕL ÉS KOZ- KOZSDI Tamás KRÓNIKÁJA A PALÓCOK NYOMÁN Integrál Pszichológia szak - jegyzet KOZSDI Tamás ARVISURA: IGAZSZÓLÁS HUN TÖRZSSZÖVETSÉG ÉS SPIRITUALITÁS 6000 ÉVES KRÓNIKÁJA A PALÓCOK NYOMÁN ÁTTEKINTÕ JEGYZET A MÛ TÖRTÉNETÉRÕL ÉS KOZ- MOLÓGIÁJÁRÓL

Részletesebben

85. Arvisura - Dernő oszlopai Kr.e (A nem rozsdásodó vasoszlop története)

85. Arvisura - Dernő oszlopai Kr.e (A nem rozsdásodó vasoszlop története) 85. Arvisura - Dernő oszlopai Kr.e. 2806 (A nem rozsdásodó vasoszlop története) Dernő ifjúsági fősámán az úz nép fia volt. Az 1234. medvetoros évben, időszámításunk előtt 2806-ban az alábbiakat rótta le

Részletesebben

A 486. medvetoros évben (Kr.e.3554) egy gazdag Hunor-leszármazott, Buharata lett a fősámán.

A 486. medvetoros évben (Kr.e.3554) egy gazdag Hunor-leszármazott, Buharata lett a fősámán. 29. Arvisura - Magyarka ősvallása Buharata-Cinegés rovása 486-499. Medvetoros év Kr.e. 3554-3542 A 486. medvetoros évben (Kr.e.3554) egy gazdag Hunor-leszármazott, Buharata lett a fősámán. Hunor birodalmából

Részletesebben

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00

Részletesebben

Kutatási tárgykörök I. A történelemkutatás módszertana. 1. Régészet. 2. Őstörténet. 3. Családtörténet.

Kutatási tárgykörök I. A történelemkutatás módszertana. 1. Régészet. 2. Őstörténet. 3. Családtörténet. Kutatási tárgykörök ROVATREND a történelemtanár-továbbképzésünk tanrendje alapján I. A történelemkutatás módszertana. 1. Régészet. a. Ásatási tudnivalók, az ásatásig vezető út, ásatás. b. Temetőfeltárás,

Részletesebben

309. Arvisura - Nyugat védelmében (A tatárjárás valódi története) 5280-5298. medvetoros évek Fonyód sámán rovása 1240-1258

309. Arvisura - Nyugat védelmében (A tatárjárás valódi története) 5280-5298. medvetoros évek Fonyód sámán rovása 1240-1258 309. Arvisura - Nyugat védelmében (A tatárjárás valódi története) 5280-5298. medvetoros évek Fonyód sámán rovása 1240-1258 Lam (Lambert-Lampért) herceg utódai Pestet felvirágoztatták. Dernő tárkány fejedelem

Részletesebben

243. Arvisura - vörösszemöldökűek küldetése Izsboldó rovása Kr.u

243. Arvisura - vörösszemöldökűek küldetése Izsboldó rovása Kr.u 243. Arvisura - vörösszemöldökűek küldetése Izsboldó rovása Kr.u. 5-41. A 24 törzs szövetségét, megalakulásuk 3990. medvetoros évében (Kr.e. 50) nagy veszély fenyegette. A kínaiak fondorlatos politikájukkal

Részletesebben

296. Arvisura - Fejedelem vagy király (Szent István azaz Vajk megkoronázásának története) Kuslód-Gyűrűfű rovása Vászoly főtáltos

296. Arvisura - Fejedelem vagy király (Szent István azaz Vajk megkoronázásának története) Kuslód-Gyűrűfű rovása Vászoly főtáltos 296. Arvisura - Fejedelem vagy király (Szent István azaz Vajk megkoronázásának története) Kuslód-Gyűrűfű rovása Vászoly főtáltos A mainzi érsekség által összehívott 973. évi értekezlet után a magyar és

Részletesebben

Hungary Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Hungary Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2011 szeptember 15. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A lélekromboló liberálanarchista alapvetés szerint "a magyar genetikusan alattvaló",

Részletesebben

144. Arvisura - Atlantic titka Vizkaja rovósámán Tuliás fősámán Dobsa Habos beavatott Abisu Dengolka aranyasszony Tanjó

144. Arvisura - Atlantic titka Vizkaja rovósámán Tuliás fősámán Dobsa Habos beavatott Abisu Dengolka aranyasszony Tanjó 144. Arvisura - Atlantic titka Vizkaja rovósámán Tuliás fősámán Dobsa Habos beavatott Abisu Dengolka aranyasszony Tanjó A 2355. medvetoros évben (Kr.e. 1685) a sámánképzésen Tuliás lett az első, Riga és

Részletesebben

Atilla és Buda, a szkíta-hunok hagyatéka

Atilla és Buda, a szkíta-hunok hagyatéka Atilla és Buda, a szkíta-hunok hagyatéka Annyira nem illik a szkíták világába a testvérgyilkosság, annyira tudható, hogy nem ez volt a leglényegesebb eseménye a hunok európai nagyjelenetének, hogy leginkább

Részletesebben

Elsüllyedt földrészek - Ataisz őshazánk

Elsüllyedt földrészek - Ataisz őshazánk Elsüllyedt földrészek - Ataisz őshazánk A történelem előtti időkben több kontinens is létezett a ma ismerteken kívül, a Földet időnként megrázó kataklizmák bizony többször átrajzolták a bolygó felszínét.

Részletesebben

Besenyökröl. 1kikerics@gmail.com. 1kikerics@gmail.com

Besenyökröl. 1kikerics@gmail.com. 1kikerics@gmail.com 2 dolog (Hunicillin, 2010.01.07 01:06) 1. Kedves Raszputyin, A vérörökség/génörökség nagyságrendekkel fontosabb annál, mint arról Te most vélekedsz. A magyar mentalitást minden szaron összeveszőnek leírni

Részletesebben

75. Arvisura - Az Ataiszi tudás elterjedése a Nagyföldön

75. Arvisura - Az Ataiszi tudás elterjedése a Nagyföldön 75. Arvisura - Az Ataiszi tudás elterjedése a Nagyföldön 75. medvetoros évtől a 93. medvetoros évig. Erek tanfejedelem tanítása. Tatranig rovása Kr.e. 3965-3947 között. A 75. medvetoros évben (Kr.e.3965)

Részletesebben

303. Arvisura - Palóc-Vasvár fénykora

303. Arvisura - Palóc-Vasvár fénykora 303. Arvisura - Palóc-Vasvár fénykora Gát-Kolaj rovása 1077-1133 1077 május elsején Lam herceg az újjáépített Vasvár hegyére (A második Vasvár, a Melegvizek birodalma, ma Vas megye Vasvári járásában) összehívta

Részletesebben

SOLYMÁSZATUNK HAGYOMÁNYA

SOLYMÁSZATUNK HAGYOMÁNYA SOLYMÁSZATUNK HAGYOMÁNYA DUHAY GÁBOR MAGYAR SOLYMÁSZ EGYESÜLET A TURUL LEGENDA SZEREPE A MAGYAR TÖRTÉNELEMBEN A TURUL AZ ŐSHAZÁBAN A FEJEDELMEK KERESETT VADÁSZMADARA VOLT ÍRÁSOK A MAGYARSÁG ŐSTÖRTÉNÉTÉRŐL:

Részletesebben

2017. június 30.'

2017. június 30.' 2017. június 30.' 10.00 18.00 10 csapat részvételével:» BVSC» Csepel Utánpótlás SE» Dinamo Star» FC Budapest I.» FC Budapest II.» FC Budapest III.» Kiskunfélegyháza» Kisnémedi» RAFC» Soroksár» U12 (2005)»

Részletesebben

299. Arvisura - Az Avar kincsek visszaszerzése Gádor beavatott tanfejedelem rovása

299. Arvisura - Az Avar kincsek visszaszerzése Gádor beavatott tanfejedelem rovása 299. Arvisura - Az Avar kincsek visszaszerzése Gádor beavatott tanfejedelem rovása Az 5075. medvetoros évben Kr.u. 1035 Füzesgyarmaton tartottak sámánképzést. Levente végezte a táltosok, Báj pedig a kun-úz-besenyő

Részletesebben

Az Érmellék tulajdonképpen még a Biharisíkság része, és műveltsége is alföldi jellegű, de ettől megkülönbözteti jeles szőlőművelése.

Az Érmellék tulajdonképpen még a Biharisíkság része, és műveltsége is alföldi jellegű, de ettől megkülönbözteti jeles szőlőművelése. Erdély Erdély neve erdőn túli területre utal, a XII. századtól így emlegetik ezt a vidéket, mert hatalmas erdők választották el az Alföldtől. Területe már csak ezért is elkülönült, de meg a XVI. századtól

Részletesebben

DENTUMOGER I. TANULMÁNYOK A KORAI MAGYAR TÖRTÉNELEMRŐL

DENTUMOGER I. TANULMÁNYOK A KORAI MAGYAR TÖRTÉNELEMRŐL DENTUMOGER I. TANULMÁNYOK A KORAI MAGYAR TÖRTÉNELEMRŐL MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport Források és tanulmányok 2. Sorozatszerkesztő Sudár Balázs BUDAPEST 2017 MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport

Részletesebben

Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára. A török kiűzése Magyarországról ( ) ESSZÉ. 120 perc.

Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára. A török kiűzése Magyarországról ( ) ESSZÉ. 120 perc. Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2015 A török kiűzése Magyarországról (1683-1699) ESSZÉ 120 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve nyomtatott betűkkel: Javító tanár aláírása: ESSZÉKÉRDÉS

Részletesebben

SZKÍTA KIFESTŐ Bérczi Szaniszló, Budapest, 1996

SZKÍTA KIFESTŐ Bérczi Szaniszló, Budapest, 1996 SZKÍTA KIFESTŐ Bérczi Szaniszló, Budapest, 1996 A Kárpátoktól az Altáj hegységig terjedt egykor a sztyeppevidéken élő szkíta műveltségű népek köre. Európában szkítáknak, Közép-Ázsiában szakáknak nevezték

Részletesebben

Egy fejezet az ősmagyarok titokzatos történetéből

Egy fejezet az ősmagyarok titokzatos történetéből A tigrisfog-talizmán Egy fejezet az ősmagyarok titokzatos történetéből Kopál József 2014 Publio kiadó Minden jog fenntartva! 2006-ban a Múlt kor folyóirat kérdésére: Hová indulna ma útnak Stein Aurél?

Részletesebben

Családfa. Goldklang Dávid 1880-as évek vége 1930/40-es évek eleje. Krausz Simonné (szül. Krausz Betti) 1875 1944. Goldklang Dávidné (szül.?)?

Családfa. Goldklang Dávid 1880-as évek vége 1930/40-es évek eleje. Krausz Simonné (szül. Krausz Betti) 1875 1944. Goldklang Dávidné (szül.?)? Családfa Apai nagyapa Goldklang Dávid 1880-as évek vége 1930/40-es évek eleje Apai nagyanya Goldklang Dávidné (szül.?)? 1932/33 Anyai nagyapa Krausz Simon 1875 1932 Anyai nagyanya Krausz Simonné (szül.

Részletesebben

Régészet Napja május 26. péntek,

Régészet Napja május 26. péntek, Nomádok a Kárpát-medencében Damjanich János Múzeum I. emelet, konferenciaterem Régészet Napja 2017. péntek, 10.30-13.30. DAMJANICH JÁNOS MÚZEUM SZOLNOK RÉGÉSZET 2017 NAPJA Mali Péter Hoppál Krisztina Felföldi

Részletesebben

SAVARIA ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY

SAVARIA ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY A tanuló kódszáma: Kedves Versenyző! Válaszait olvashatóan írja le! Hiba esetén egyértelműen - egy áthúzással - javítson! 1. Írjon I-t az igaz, H-t a hamis állítás elé! a) A római hadsereg alegysége a

Részletesebben

AKTUÁLIS, PUBLICISZTIKA

AKTUÁLIS, PUBLICISZTIKA 1 of 8 2015.11.09. 19:38 AKTUÁLIS, PUBLICISZTIKA 2015/11/09 NIFADMIN HOZZÁSZÓLÁS 2 of 8 2015.11.09. 19:38 (https://internetfigyelo.wordpress.com/2015/11/09/keleti veszedelem miert utalnak minket europaban

Részletesebben

Az Oszmán Birodalom kialakulása Törökellenes harcok 1458-ig

Az Oszmán Birodalom kialakulása Törökellenes harcok 1458-ig SZAMOSI LÓRÁNT Az Oszmán Birodalom kialakulása Törökellenes harcok 1458-ig A. Az oszmán állam kialakulása, az első hódítások Ha manapság a török szót meghalljuk mindenkinek a mai Török Köztársaság lakossága

Részletesebben

Magyar Irodalmi Hírlevél

Magyar Irodalmi Hírlevél Magyar Irodalmi Hírlevél Mary E. Frye - Ne jöjj el sírva síromig. Arvisúrák Byrd admirális expedíciója Titokzatos eltűnések (1.) Kovai Lőrinc (1912 1986) Aranykönyv 2011 - A legnépszerűbb könyvet keresi

Részletesebben

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején 1 A szatmári béke Magyarország a szatmári béke idején A szatmári béke megkötésének körülményeit vizsgálva vissza kell tekintenünk az azt megelőző eseményekhez. 1701-ben Rákóczi Ferenc egy nemesi mozgalmat

Részletesebben

Majmok és doktorok. írta: Friedrich Klára

Majmok és doktorok. írta: Friedrich Klára Most rabló mongol nyilát Zúgattad felettünk Majd töröktől rabigát Vállainkra vettünk Kölcsey Ferenc: Himnusz Majmok és doktorok Válasz Obrusánszky Borbála írására írta: Friedrich Klára Himnuszunkból választottam

Részletesebben

Indiai titkaim 14.- Két falu Krassó-Szörényben

Indiai titkaim 14.- Két falu Krassó-Szörényben 2010 november 13. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Indiaiértékelve titkaim 14.Give Indiai titkaim 14.Give Indiai titkaim 14.Mérték Give Indiai titkaim 14.Give Indiai titkaim 14.- 1/5 2/5 3/5

Részletesebben

DEVÍN. Dévény. A vár

DEVÍN. Dévény. A vár 754 23 DEVÍN Dévény A vár HONISMERETI KISKÖNYVTÁR Dévény TÁJAK KOROK MÚZEUMOK KISKÖNYVTÁRA A címlapon: Légifelvétel a középkori várról A hátlapon: A vár délkeleti hegyoldala Dévény (szlovákul Devín) ez

Részletesebben

Családfa. Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925. Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944. Izsák Sámuel? 1914. Legmann Rudolf 1856 1938

Családfa. Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925. Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944. Izsák Sámuel? 1914. Legmann Rudolf 1856 1938 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Izsák Sámuel? 1914 Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944 Legmann Rudolf 1856 1938 Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925

Részletesebben

CZAKÓ GÁBOR. Magyar Pravda

CZAKÓ GÁBOR. Magyar Pravda Czako.qxd 2012.12.19. 17:15 Page 28 CZAKÓ GÁBOR Magyar Pravda A moszkvai Vörös téren Sztálin vendégeként nézi a díszszemlét Hannibál, Hunyadi és Napóleon. Azt mondja Hannibál: ha nekem ilyen repülőgépeim

Részletesebben

Családban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban

Családban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban 13. Családban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban 1. Tedd időrendi sorrendbe egy ókori görög fiú életének eseményeit! Írj sorszámot a négyzetekbe! írni-olvasni tanulás olajfakoszorú kifüggesztése

Részletesebben

Salamon, a bölcs király

Salamon, a bölcs király A Biblia gyermekeknek bemutatja Salamon, a bölcs király Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/22. Történet www.m1914.org Bible for Children,

Részletesebben

Szláv kultúra 1. Első szláv államok, Kereszténység felvétele. Lőrinczné dr. Bencze Edit

Szláv kultúra 1. Első szláv államok, Kereszténység felvétele. Lőrinczné dr. Bencze Edit Szláv kultúra 1. Első szláv államok, Kereszténység felvétele Lőrinczné dr. Bencze Edit A szláv kultúra az európai kultúra szerves részévé válásának alapvető feltételei és körülményei: a korabeli európai

Részletesebben

Érintsd meg a Holdat!

Érintsd meg a Holdat! Gárdonyi-emlékév, 2013 Érintsd meg a Holdat! rejtvényfüzet 1. forduló Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából hívunk, hogy játsszatok velünk! Az első fordulóban Gárdonyi Géza életével, a

Részletesebben

Családfa. Spitzkopf Jenőné (szül. Baumgarten Róza) 1880-as évek D. Jakabné (szül. Silberstein Sarolta) Nincs adat. Spitzkopf Jenő?

Családfa. Spitzkopf Jenőné (szül. Baumgarten Róza) 1880-as évek D. Jakabné (szül. Silberstein Sarolta) Nincs adat. Spitzkopf Jenő? Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya D. Jakab D. Jakabné (szül. Silberstein Sarolta) Spitzkopf Jenő? 1943 Spitzkopf Jenőné (szül. Baumgarten Róza) 1880-as évek 1945 Apa D. Tibor

Részletesebben

Dr. CELLER Tibor A japán császárkultusz

Dr. CELLER Tibor A japán császárkultusz Dr. CELLER Tibor A japán császárkultusz Japánnak a történelem során olyan politikai rendszere volt, amelyben mértéktelen politikai ambíció általában nem ütötte fel a fejét. A hatalmi problémák egy lépcsőfokkal

Részletesebben

Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély

Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Erdély és a Partium Erdély Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Történelmi Erdély (Belső-Erdély) Az

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I. HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám: 70p. 2015. január 9. 1. Fejtsd meg a

Részletesebben

Családfa. Lichtwitz Ferdinándné (szül. Deutsch Jozefin) (1840-es évek- 1918 előtt) Krausz Márkusné (1840 körül- 1913 körül)

Családfa. Lichtwitz Ferdinándné (szül. Deutsch Jozefin) (1840-es évek- 1918 előtt) Krausz Márkusné (1840 körül- 1913 körül) Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Krausz Márkus (1840-1910 körül) Krausz Márkusné (1840 körül- 1913 körül) Lichtwitz Ferdinánd (1840-es évek- 1918 előtt) Lichtwitz Ferdinándné

Részletesebben

Történelem Versenyfeladatok

Történelem Versenyfeladatok Csapat száma: Történelem Versenyfeladatok Szeretném azt hinni, hogy Magyarország van, volt és lesz. (Gróf Széchenyi István) Gyömrő, 2017. 06. 1-2. Készítette: Komjáthy Károly gyógypedagógus 1. Feladat.

Részletesebben

Családfa. Deutsch Ignác Interjúalany. Pollák Béláné (korábban: Brandl Józsefné) (szül. Schwarz Klára ) Gyermekek

Családfa. Deutsch Ignác Interjúalany. Pollák Béláné (korábban: Brandl Józsefné) (szül. Schwarz Klára ) Gyermekek Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Schwarz? Schwarz?-né (szül.?) Deutsch Ignác 1828 1915 Deutsch Ignácné (szül. Weisz Teréz) 1860 1944 Apa Schwarz Mór 1877 1941 Anya Schwarz

Részletesebben

Árpád nagyfejedelem hagyatéka

Árpád nagyfejedelem hagyatéka Árpád nagyfejedelem hagyatéka Mit is hagyott maga után Álmos Enéhtől született fia, a Kr.u. 899-ben pajzsra emelt nagyfejedelem? Mely országok, fejedelemségek fogadták el legfőbb fejedelmüknek a magyar

Részletesebben

BENKŐ PÉTER A HAZAI RÉGIÓK FEJLŐDÉSÉNEK TÖRTÉNETI FORDULÓPONTJAI

BENKŐ PÉTER A HAZAI RÉGIÓK FEJLŐDÉSÉNEK TÖRTÉNETI FORDULÓPONTJAI MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VÁNDORGYŰLÉSE GÖDÖLLŐ, 2008. DECEMBER 11-12. BENKŐ PÉTER A HAZAI RÉGIÓK FEJLŐDÉSÉNEK TÖRTÉNETI FORDULÓPONTJAI A HAZAI RÉGIÓK KOMPLEX FEJLETTSÉGI SZINTJE 1990 ÉS 2007

Részletesebben

A TURÁNI KULTÚRA JELLEMVONÁSAI ÉS JELENTŐSÉGE

A TURÁNI KULTÚRA JELLEMVONÁSAI ÉS JELENTŐSÉGE r r. f A TURÁNI KULTÚRA JELLEMVONÁSAI ÉS JELENTŐSÉGE IRTA: DARKÓ JENŐ dr. gy- n Y r «tanár BUDAPEST, 1 936. Ez a különlenyomat megjelent A Magyar Tanítók Könyvtára első»előadások * e. kötetében VIII. IDŐSZERŰ

Részletesebben

3 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent Erzsébet Árpád-házi Szent Kinga Árpád-házi Boldog Jolán Árpád-házi Szent Margit Szent Hedvig

3 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent Erzsébet Árpád-házi Szent Kinga Árpád-házi Boldog Jolán Árpád-házi Szent Margit Szent Hedvig 3 Tiszták, hősök, szentek Árpád-házi Szent Erzsébet Árpád-házi Szent Kinga Árpád-házi Boldog Jolán Árpád-házi Szent Margit Szent Hedvig 2013 ( 2 ) Erzsébet sokat imádkozott Árpád-házi Szent Erzsébet Ünnepe:

Részletesebben

hogy ezzel a szultánt János ellen fordítja. I. Ferdinánd

hogy ezzel a szultánt János ellen fordítja. I. Ferdinánd Az előzményekről 1526 augusztusában Mohácsnál a Szulejmán szultán vezette törökök megverték a magyar sereget. A csatában odaveszett a magyar király, II. Lajos is. A csata után Szulejmánnak 12 nap is elegendő

Részletesebben

A hun harc művésze Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

A hun harc művésze Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2012 december 29. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 A hunok harci technikája a hadtörténelem során a legsikeresebb volt.

Részletesebben

SZKA_207_02. Nemzetségek nemzete. Táltosok a magyar történelemben

SZKA_207_02. Nemzetségek nemzete. Táltosok a magyar történelemben SZKA_207_02 Nemzetségek nemzete Táltosok a magyar történelemben 16 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK DIÁKMELLÉKLET DIÁKMELLÉKLET A NEMZETSÉGEK NEMZETE 7. ÉVFOLYAM 17 JANKOVICS MARCELL: ÁLMOS

Részletesebben

Mi történt, kedves István?

Mi történt, kedves István? There are no translations available. Az Arany Embertől Attiláig Történelmi Lovasút Kazaksztánból Magyarországra 2009. március szeptember Az íjfeszítő népek testvériségének gondolata ma, a XXI. század elején

Részletesebben

Olaszország hadba lép

Olaszország hadba lép Doberdó & Isonzó Az olaszok átállása Olaszország az I. világháború előtt a hármas szövetség tagjaként Németország és a Monarchia szövetségese volt. Majd ellentétbe került a Monarchiával. A fiatal olasz

Részletesebben

1.2. l) frank uralkodó vagy császár ( ) vagy a középkori császári hatalom megteremtője összesen 12 pont

1.2. l) frank uralkodó vagy császár ( ) vagy a középkori császári hatalom megteremtője összesen 12 pont TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 6. OSZTÁLY 2012/2013 TERÜLETI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.

Részletesebben

Helyreállítják a hunok fővárosát

Helyreállítják a hunok fővárosát Helyreállítják a hunok fővárosát 2004. április 20. (Múlt-Kor történelmi portál) Tongwan az egyetlen hun főváros, amely épségben maradt ránk. Kínai régészek elhatározták: nemcsak a teljes várost, hanem

Részletesebben

Kedves Versenyző! Válaszait olvashatóan írja le! Hiba esetén egyértelműen - egy áthúzással - javítson!

Kedves Versenyző! Válaszait olvashatóan írja le! Hiba esetén egyértelműen - egy áthúzással - javítson! A versenyző kódszáma: Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ Kedves Versenyző! Válaszait olvashatóan írja le! Hiba esetén egyértelműen - egy áthúzással - javítson!

Részletesebben

A vesztfáliai béke SZKA_210_15

A vesztfáliai béke SZKA_210_15 A vesztfáliai béke SZKA_210_15 TANULÓI A VESZTFÁLIAI BÉKE 10. ÉVFOLYAM 173 15/1 ORSZÁGKÁRTYÁK Lengyelország Lengyelország Lengyelország Hollandia Portugália Hollandia Erdély Hollandia Csehország Hollandia

Részletesebben

A csodaszarvas. A csodaszarvas (Szalai András rajza)

A csodaszarvas. A csodaszarvas (Szalai András rajza) A csodaszarvas Valamikor réges-régen az ősi napkeleten, ott, ahol a két nagy folyó önti vizét az égszínkék tengerbe, volt egy csodálatos szép és gazdag város, melynek híre a messze földet bejárta. Ur volt

Részletesebben

Iskolai történelem verseny 2013. Szulejmán kora. Csapattagok: Elért pontszám:

Iskolai történelem verseny 2013. Szulejmán kora. Csapattagok: Elért pontszám: Iskolai történelem verseny 2013 Szulejmán kora Csapattagok: Elért pontszám: 1. Történelmi totó Karikázzátok be a helyesnek ítélt válasz jelét (1, x vagy 2)! Mit ígért Szulejmán Zrínyi Miklósnak, ha feladja

Részletesebben

Történelmi verseny 2. forduló. A) Partium történetéhez kapcsolódó feladatlap

Történelmi verseny 2. forduló. A) Partium történetéhez kapcsolódó feladatlap Történelmi verseny 2. forduló A) Partium történetéhez kapcsolódó feladatlap 1. Határozd meg Partium fogalmát, és sorold fel a Partiumot alkotó vármegyéket! (3 pont) 2. Az alábbi képeken Partium híres szülöttei

Részletesebben

A térképrészlet a Kr.e körüli Csagili-t és annak környezetét ábrázolja Csagili Csigla fősámán hazája.

A térképrészlet a Kr.e körüli Csagili-t és annak környezetét ábrázolja Csagili Csigla fősámán hazája. 55. Arvisura - Aranyasszonyok hősi küzdelme Hej rege rejtem Kr.e. 3180-3165 Bátika rovása A 360. medvetoros évben (Kr.e.3680) befejeződött sámánképzésen Misztag lett a pusztaszeri (Ordosz fölött 1 napi

Részletesebben

1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska

1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 1 Tiszták, hősök, szentek Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 2013 Géza fejedelem megkereszteltette fiát, aki a keresztségben

Részletesebben

Nagyboldogasszony Székesegyház

Nagyboldogasszony Székesegyház Hetedikesek élménybeszámolója Királyok és fejedelmek útján Erdély szívében A Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola 7-es évfolyama, 45 tanulóval és 4 kísérő tanárral a Határtalanul pályázat keretében

Részletesebben

Történelem érettségi adattár

Történelem érettségi adattár Történelem érettségi adattár www.diakkapu.hu 2008. augusztus 26. A középkori magyar állam megteremtése és virágkora Tartalom Bevezetı...2 Érettségi témakörök...2 Fogalmak...2 Személyek...5 Kronológia...6

Részletesebben

Nyírbogát a 700 éves település Kiadvány a Bogáthy család emlékére

Nyírbogát a 700 éves település Kiadvány a Bogáthy család emlékére Nyírbogát a 700 éves település Kiadvány a Bogáthy család emlékére Bogáthy család címere, festette: Bilku Tibor Tisztelt Olvasó! A szülőföld múltjának ismerete minden nyírbogáti lakos számára fontos. Fontosnak

Részletesebben

Családfa. Lazarovics Bruche-Etja (szül.?) 1870-es évek 1940. Katz Etja (szül.?) 1880-as évek 1944. Lazarovics Lázár 1870-es évek 1944

Családfa. Lazarovics Bruche-Etja (szül.?) 1870-es évek 1940. Katz Etja (szül.?) 1880-as évek 1944. Lazarovics Lázár 1870-es évek 1944 Családfa Apai nagyapa Katz Icik 1870-es évek 1939 Apai nagyanya Katz Etja (szül.?) 1880-as évek 1944 Anyai nagyapa Lazarovics Lázár 1870-es évek 1944 Anyai nagyanya Lazarovics Bruche-Etja (szül.?) 1870-es

Részletesebben

Mohács közvetlen előzményei, az ország három részre szakadása és a török berendezkedése Magyarországon

Mohács közvetlen előzményei, az ország három részre szakadása és a török berendezkedése Magyarországon SZAMOSI LÓRÁNT Mohács közvetlen előzményei, az ország három részre szakadása és a török berendezkedése Magyarországon A. A Jagelló-kori változások A Jagelló-kor hivatalosan 1490-től 1526-ig tart. A korszak

Részletesebben

Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne:

Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne: Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne: Kint azt kiáltják: [ ] Éljen a szabadság! Diákok mennek erre, föl-földobálják a sapkájukat, ujjongva éltetik a szabadságot. Ami az

Részletesebben

Családfa. Jakubovics Ignácné (szül.? Hani)? Ferencné (szül. Breuer Sári)? 1910-es évek. Gottesmann. Jakubovics Ignác? 1930 előtt. Ferenc?

Családfa. Jakubovics Ignácné (szül.? Hani)? Ferencné (szül. Breuer Sári)? 1910-es évek. Gottesmann. Jakubovics Ignác? 1930 előtt. Ferenc? Családfa Apai nagyapa Jakubovics Ignác? 1930 előtt Apai nagyanya Jakubovics Ignácné (szül.? Hani)? 1944 Anyai nagyapa Gottesmann Ferenc? 1944 Anyai nagyanya Gottesmann Ferencné (szül. Breuer Sári)? 1910-es

Részletesebben

Családfa. Moskovits Zsigmond? 1921. Katz?-né?? Moskovits Zsigmondné (szül.? Braha)? 1930-as évek. Katz??? Apa. Anya. Katz Mózes 1890 körül 1944

Családfa. Moskovits Zsigmond? 1921. Katz?-né?? Moskovits Zsigmondné (szül.? Braha)? 1930-as évek. Katz??? Apa. Anya. Katz Mózes 1890 körül 1944 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Katz??? Katz?-né?? Moskovits Zsigmond? 1921 Moskovits Zsigmondné (szül.? Braha)? 1930-as évek Apa Katz Mózes 1890 körül 1944 Anya Katz Bella

Részletesebben

B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes

B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes Heppes Miklós öccséhez, Aladárhoz hasonlóan - a magyar királyi honvéd légierő hosszú szolgálati idejű, fontos beosztásokat betöltő,

Részletesebben

Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon.

Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Pár sorban, most betekintést nyújtok, hogy is láttam én,majd az LRT csapat

Részletesebben

A Kárpát-medence a világ központja 3. Rész. A Régi Európa történelmének kulcskérdései

A Kárpát-medence a világ központja 3. Rész. A Régi Európa történelmének kulcskérdései A Kárpát-medence a világ központja 3. Rész. A Régi Európa történelmének kulcskérdései Megjelent: KAPU, 2012.04, 55-57. old. Részletek a hasonló című, készülő könyvből Európa önazonosságának kérdése Az

Részletesebben

A Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség! című történelmi műveltségi vetélkedő megoldásai

A Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség! című történelmi műveltségi vetélkedő megoldásai A Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség! című történelmi műveltségi vetélkedő megoldásai 1. Feladat megoldásai: Egészítsék ki a következő szakirodalom részletet a megfelelő nevekkel! Elemenként 0,5-0,5 pont

Részletesebben

Nemek harca. avagy a függôcinegék viharos élete KÖZELKÉP

Nemek harca. avagy a függôcinegék viharos élete KÖZELKÉP ng_040_053_cinege 2007.11.08 10:42 Page 40 Nemek harca avagy a függôcinegék viharos élete ÍRTA SZENTIRMAI ISTVÁN FÉNYKÉPEZTE DARÓCZI CSABA VÍZPARTOK KÖZELÉBEN JÁRVA bizonyára sokan láttak már a füzek vagy

Részletesebben

Tanulni így is lehet? - Társasjáték a történelem szakkörön és azon túl. Általam készített mellékletek a társashoz

Tanulni így is lehet? - Társasjáték a történelem szakkörön és azon túl. Általam készített mellékletek a társashoz Tanulni így is lehet? - Társasjáték a történelem szakkörön és azon túl Általam készített mellékletek a társashoz 1. Fordulatkártyához fogalomkereső és meghatározó (5 ezüstpénzért) 2. Fordulatkártyákhoz

Részletesebben

Javítási útmutató Irodalmi verseny az Arany János Tehetséggondozó Program tanulói számára 2014

Javítási útmutató Irodalmi verseny az Arany János Tehetséggondozó Program tanulói számára 2014 Javítási útmutató Irodalmi verseny az Arany János Tehetséggondozó Program tanulói számára 2014 Az alábbi feladatok a Galambok röppennek föl című regényhez kapcsolódnak. 1. Milyen nyelven keletkezett a

Részletesebben