E.ON ÉSZAK-DUNÁNTÚLI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "E.ON ÉSZAK-DUNÁNTÚLI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG"

Átírás

1 Alapszabály E.ON ÉSZAK-DUNÁNTÚLI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt A L A P S Z A B Á L Y A Győr július 1.

2 2 PREAMBULUM A gazdálkodó szervezetek és a gazdasági társaságok átalakulásáról szóló évi XIII. törvény végrehajtásaként az Állami Vagyonügynökség az Észak-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat zártkörű alapítású részvénytársasággá alakítását határozta el. Az december 31-én kelt, az Állami Vagyonügynökség mint alapító által aláírt Átalakulási Terv és Alapító Okirat alapján a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság mint Cégbíróság sz. végzésével az Észak-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaságot az ÉDÁSZ Vállalat jogutódjaként - a cégjegyzékbe bejegyezte. A társaság Közgyűlése a 10/2004.(IV.15) Kgy. sz. határozatával a társaság cégnevét július 1-i hatállyal E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság megnevezésre változtatta. Az Észak-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság Közgyűlése az Alapító Okiratot április 15. napjáig 31 alkalommal az alábbi közgyűlési határozatokkal módosította: 1/1992. (XII.21.) Kgy. sz. határozat 8/1993. (XI.23.) Kgy. sz. határozat 5/1994. (IV.30.) Kgy. sz. határozat 1/1994. (XII.8.) Kgy. sz. határozat 6/1995. (V.17.) Kgy. sz. határozat 2/1995. (IX.27.) Kgy. sz. határozat 1/1995. (XII.14.); 2/1995 (XII.14.) és 3/1995 (XII.14.) Kgy. sz. határozat 2/1996. (V.31.) Kgy. sz. határozat 5/1997. (I.13) Kgy. sz. határozat 14/1997. (V.29.); 15/1997. (V.29.); 16/1997. (V.29.); 17/1997. (V.29.); 18/1997. (V.29.); 19/1997. (V.29.); 20/1997. (V.29.); 21/1997. (V.29.); 22/1997. (V.29.); 23/1997. (V.29.); 24/1997. (V.29.); 25/1997. (V.29.) és 26/1997. (V.29.) Kgy. sz. határozat 9/1998. (V.27.) Kgy. sz. határozat 6/1999. (IV.22.) Kgy. sz. határozat 6/2001. (IV.27.) Kgy. sz. határozat 8/2002. (XII.10.); 9/2002. (XII.10.) és 10/2002. (XII.10.) Kgy. sz. határozat 18/2003 (IV.25) Kgy. sz. határozat 10/2004. (IV.15.); 11/2004. (IV.15.); 12/2004. (IV.15.); 13/2004. (IV.15.) és 14/2004 (IV.15.) Kgy. sz. határozat A következő okirat az Észak-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság július 1. napjától hatályos Alapszabálya. Egyidejűleg a korábbi módosításokat tartalmazó egységes szerkezetbe foglalt Alapszabály hatályát veszti.

3 Alapszabály ALAPSZABÁLY amelyet a gazdasági társaságokról szóló törvény (továbbiakban Gt.) alapján fogadott el a Társaság Közgyűlése. (1) A Társaság adatai 1.1 A Társaság alapítása és jogelődje A Társaságot az Észak-dunántúli Áramszolgáltató Vál1alat általános jogutódjaként az Állami Vagyonügynökség (Budapest V., Vigadó u. 6.) alapította december 31.-i hatállyal, határozatlan időre. A Társaság a működését január 1-én kezdte meg. A Társaság nyilvánosan működő részvénytársaság. 1.2 A Társaság cégneve E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság A Társaság idegen nyelvű elnevezése: angolul: E.ON North-Transdanubian Electricity Supply Company Ltd. németül: E.ON Stromversorgungs-Aktiengesellschaft Nord-Transdanubiens 1.3 A Társaság székhelye, telephelye, fióktelepei A Társaság székhelye: 9027 Győr, Kandó Kálmán u A Társaság telephelye: Győri Régió 9027 Győr, Vas Gereben u A Társaság fióktelepjei: Székesfehérvári Régió 8000 Székesfehérvár, Királysor 1/a. Szombathelyi Régió 9700 Szombathely, Kossuth u. 33.

4 4 Tatabányai Régió 2800 Tatabánya, Március 15. u. 11. Veszprémi Régió 8200 Veszprém, Radnóti tér Az üzleti év Az üzleti év a naptári évvel megegyezik. 1.5 A Társaság tevékenységi köre A Társaság fő tevékenysége az egységes statisztikai rendszer kódjegyzéke (TEÁOR '03) alapján: Villamosenergia-elosztás, kereskedelem Egyéb tevékenységek a TEÁOR '03 szerint: Máshová nem sorolt nyomás Könyvkötés Kisegítő nyomdai tevékenység Számítógépes adathordozó sokszorosítása Fémszerkezet gyártása Fém épületelem gyártása Máshová nem sorolt egyéb általános gép gyártása Villamos motor, áramfejlesztő gyártása Áramelosztó, -szabályozó készülék gyártása Máshová nem sorolt egyéb villamos termék gyártása Mérőműszer gyártása Épületbontás, földmunka Épület, híd, alagút, közmű, vezeték építése Villanyszerelés Egyéb épületgépészeti szerelés Gépjárműjavítás Szállodai szolgáltatás Egyéb szálláshely-szolgáltatás Étkezőhelyi vendéglátás Munkahelyi étkeztetés Közétkeztetés Közúti teherszállítás Távközlés Ingatlan bérbeadása, üzemeltetése

5 Irodagép, számítógép kölcsönzése Máshová nem sorolt egyéb gép kölcsönzése Hardver-szaktanácsadás Szoftver-kiadás Egyéb szoftver-szaktanácsadás, -ellátás Adatfeldolgozás Adatbázis-tevékenység, on-line kiadás Irodagép-, számítógép javítás Egyéb számítástechnikai tevékenység Számviteli, adószakértői tevékenység (azzal a korlátozással. hogy engedélyhez kötött tevékenységet csak az engedély megszerzése után végez a társaság) Üzletviteli tanácsadás Mérnöki tevékenység, tanácsadás Munkaerő közvetítés (azzal a korlátozással, hogy engedélyhez kötött tevékenységet csak az engedély megszerzése után végez a társaság) Máshova nem sorolt, egyéb gazdasági szolgáltatás Máshová nem sorolt felnőtt- és egyéb oktatás Járóbeteg-ellátás A Társaság a TEÁOR'03 szerinti számú fő tevékenysége folytatásához rendelkezik a 34/2003. számú, január 1. keltezésű, a villamos-energia közüzemi szolgáltatásra a Magyar Energia Hivatal által kiadott Működési Engedéllyel, valamint a 51/2003. számú, január 1. keltezésű, a villamosenergia elosztói szolgáltatásra a Magyar Energia Hivatal által kiadott Működési Engedéllyel. (2) A Társaság alaptőkéje (jegyzett tőkéje) és részvényei 2.1 A Társaság alaptőkéje (jegyzett tőkéje) A Társaság alaptőkéje (jegyzett tőkéje) ,- Ft, azaz Negyvenhatmilliárd-nyolcszáznyolcvankétmillió-háromszáztízezer forint.

6 6 2.2 A Társaság részvényei A Társaság jegyzett tőkéje A Társaság jegyzett tőkéje db, azaz Négymillióhatszáznyolcvannyolcezer-kettőszázharminc darab, egyenként (Tízezer) forint, összesen ,- forint névértékű, névre szóló A sorozatba tartozó törzsrészvényből ("Törzsrészvények") és egy db, azaz egy darab ,- (Tízezer) forint névértékű, névreszóló, B sorozatba tartozó, az Alapszabályban meghatározott szavazatelsőbbségi jogokat biztosító részvényből ("Szavazatelsőbbségi Részvény") áll A Törzsrészvények A Törzsrészvények dematerializált részvények. A dematerializált értékpapír a tőkepiacról szóló évi CXX. törvényben (a "Tpt.") és külön jogszabályban meghatározott módon, elektronikus úton létrehozott, rögzített, továbbított és nyilvántartott, az értékpapír tartalmi kellékeit azonosítható módon tartalmazó adatösszesség; olyan névre szóló értékpapír, amelynek nincs sorszáma, a tulajdonos nevét, egyértelmű azonosítására szolgáló adatokat pedig az értékpapírtulajdonos javára vezetett nyilvántartás, az értékpapírszámla tartalmazza. A Társaság egy példányban - értékpapírnak nem minősülő - okiratot állít ki, és azt a központi értéktárban helyezi el, és egyidejűleg megbízza a központi értéktárat az értékpapír előállításával. A dematerializált részvényeket a Gt ának (2) bekezdésében meghatározott tartalommal és alaki feltételekkel kell kibocsátani Dematerializált részvény csak névre szóló típusú részvény lehet. Egy részvényfajtán, illetve részvényosztályon belül több részvénysorozat bocsátható ki. Az azonos típusú, tartalmú és mértékű tagsági jogokat megtestesítő részvények egy részvénysorozatnak minősülnek. Az egy sorozatba tartozó részvények névértéke és előállítási módja nem térhet el egymástól A Törzsrészvény-tulajdonos részére értékpapírszámlát a befektetési szolgáltató vezet (számlavezető). Az értékpapírszámla értékpapírszámla-szerződéssel jön létre. Értékpapírszámla-szerződéssel a számlavezető kötelezettséget vállal arra, hogy a vele szerződő fél (számlatulajdonos) tulajdonában álló értékpapírt a számlavezetőnél megnyitott értékpapírszámlán nyilvántartja és kezeli, a számlatulajdonos szabályszerű rendelkezését teljesíti, valamint a számlán történt jóváírásról, terhelésről és a számla egyenlegéről a számlatulajdonost értesíti. Az értékpapírszámla-szerződést a számlatulajdonos bármikor határidő nélkül felmondhatja, a felmondás - a számla kimerülése kivételével - azonban csak akkor érvényes, ha egyidejűleg más számlavezetőt megjelöl. Az értékpapírszámla kimerülése az értékpapírszámla-szerződést nem szünteti meg. Az értékpapírszámla feletti rendelkezésre a számla tulajdonosa, illetve az a személy jogosult, akit erre a számla tulajdonosa meghatalmazott. A számlavezető felé a meghatalmazás csak akkor hatályos, ha azt vele az üzletszabályzatában

7 7 meghatározott módon és tartalommal írásban közölték. Az értékpapírszámlán nyilvántartott, közös tulajdonban álló értékpapír feletti rendelkezési jog együttesen vagy a tulajdonosok által választott és a számlavezetőnek bejelentett közös képviselő útján gyakorolható. Ha a számla tulajdonosa csődeljárás, felszámolási eljárás, illetve végelszámolás alatt áll, a számla feletti rendelkezésre kizárólag a vagyonfelügyelő, a felszámoló vagy a végelszámoló jogosult. A csődeljárás, a felszámolási eljárás és a végelszámolás hivatalos lapban való közzététele után a számlavezető számla feletti rendelkezést csak ezen személyektől fogadhat el. A számlatulajdonos köteles a vagyonfelügyelő, a felszámoló, a végelszámoló nevét a kirendelést, kijelölést követő három napon belül a Számlavezetőnek bejelenteni. A rendelkezésre jogosultak aláírás-mintáját a számlavezetővel az üzletszabályzatában meghatározott módon közölni kell. A számlavezető zárolt értékpapír-alszámlára vezet át minden olyan értékpapírt, amelyet jogszabály, bírósági, hatósági intézkedés vagy szerződés alapján harmadik személyt megillető jog terhel, illetőleg amelyről a számlatulajdonos így rendelkezik. Az alszámlán meg kell jelölni a zárolás jogcímét - így különösen óvadék, zálogjog, bírósági letét, igényper, végrehajtási eljárás - és azt a személyt, akinek javára azt bejegyezték. Az alszámláról az értékpapír csak akkor szabadítható fel, illetve terhelhető meg újra, ha a zárolásra okot adó körülmény megszűnt, és erről az arra jogosult nyilatkozik. Ez esetben a számlavezető az értékpapírt haladéktalanul visszavezeti az értékpapírszámlára. Ha a számlatulajdonos a zárolás időtartama alatt az értékpapírt jogosult elidegeníteni, a számlavezető gondoskodik arról, hogy a zárolásra okot adó körülmény feltüntetésével az értékpapír jóváírásra kerüljön az új számlatulajdonos javára vezetett értékpapírszámlához kapcsolódó zárolt értékpapír-alszámlán A Szavazatelsőbbségi Részvény A Szavazatelsőbbségi Részvény nyomdai úton előállított részvény. 2.3 A részvényesi jogok A Törzsrészvényekhez fűződő jogok: (i) (ii) (iii) (iv) a Társaságnak a számviteli jogszabályok szerint számított adózott eredménye Közgyűlés által felosztani rendelt, a részvények névértékére jutó arányos hányadhoz való jog (osztalékhoz fűződő jog); a Társaság jogutód nélküli megszűnése esetén a hitelezők igényeinek kielégítését követően megmaradó felosztható vagyonban való arányos részesedés joga (likvidációs hányadhoz fűződő jog); a Közgyűlésen való részvétei, felvilágosítás-kérés, észrevételezés és felszólalás joga azzal a korlátozással, hogy a felvilágosítás megadása csak akkor tagadható meg, ha ez a Társaság jelentős gazdasági érdekét vagy üzleti titkát sértené; indítványtétel joga;

8 8 (v) (vi) szavazati jog azzal, hogy azok a részvényesek, akik vagyoni hozzájárulásukat nem, vagy csak részben teljesítették, szavazati jogukat nem gyakorolhatják; a Gt. rendelkezései szerinti kisebbségi jogok A Szavazatelsőbbségi Részvényhez fűződő jogok: (i) (ii) (iii) (iv) (v) (vi) A Társaság Közgyűlésén a határozatképességhez a Szavazatelsőbbségi Részvény tulajdonosának jelenléte, a határozathozatalhoz egyetértése (igen szavazata) szükséges az alábbi döntésekhez: a Társaság alaptőkéjének felemelése, leszállítása; az egyes részvényfajtákhoz fűződő jogok megváltoztatása; a Társaság más társasággal való egyesülése, beolvadása, szétválása, más gazdasági társasági formába történő átalakulása, illetőleg jogutód nélküli megszűnése; a Társaság meghatározott tevékenysége folytatását biztosító vagyoni értékű jognak más gazdálkodó szervezet javára történő átruházása, átengedése, lízingbe adása vagy egyéb módon tartós használatba adása, megterhelése vagy biztosítékul való lekötése; a Társaság lemondása a villamos energiáról szóló évi CX. törvény (a Vet.) szerinti kizárólagos szolgáltatási jogáról a Működési Engedélyben meghatározott szolgáltatási területen. a Szavazatelsőbbségi Részvény tulajdonosát képviselő 1 (egy) felügyelő bizottsági tag megválasztása és visszahívása. (A Szavazatelsőbbségi Részvény tulajdonosát képviselő igazgatósági tagot az Alapszabályban foglalt felhatalmazás alapján átruházott jogkörben a Felügyelő Bizottság választja meg.) A Szavazatelsőbbségi Részvény tulajdonosának egyéb jogai: (i) a Szavazatelsőbbségi Részvény tulajdonosát képviselő 1 ( egy) igazgatósági és 1 (egy) felügyelő bizottsági tag jelölése; (ii) írásban kérheti az Igazgatóságot, hogy hívja össze a Társaság Közgyűlését; (iii) írásban, az indok megjelölésével kérheti az Igazgatóságot, hogy az általa javasolt kérdéseket a Közgyűlés napirendjére felvegyék; (iv) megilletik mindazok a jogok, amelyeket a Gt. és az Alapszabály az alaptőke legalább egytizedét képviselő részvényeseknek megad; (v) a kibocsátást követő 5 (öt) év elteltét követően bármikor kérheti, hogy a Szavazatelsőbbségi Részvényhez fűződő jogokat akként változtassák meg, hogy az a Törzsrészvényekkel megegyező jogokat biztosítson; és (vi) osztalékhoz fűződő jog A Szavazatelsőbbségi Részvény tulajdonosa kizárólag a Magyar Állam lehet A részvényekhez fűződő jogok gyakorlása esetén a Társaság jogosult esetenként az aktuális részvénytulajdon igazolását kérni a részvényestől.

9 Társasági eseményhez (Közgyűlés, tulajdonosi megfeleltetés, osztalék fizetés, stb.) kapcsolódóan a Budapesti Értéktőzsde elszámolásainak végzésére jogosult elszámolóház és értéktár vonatkozó szabályai is irányadóak a részvényekhez fűződő jogok gyakorlása esetén. 2.4 A Részvénykönyv Társaság névreszóló részvénnyel rendelkező részvényeseiről - ideértve az ideiglenes részvény tulajdonosát is - a Társaság Igazgatósága vagy megbízottja (együttesen: "Részvénykönyv-vezető") részvénykönyvet vezet, amelyben nyilvántartja a részvényes, illetve a részvényesi meghatalmazott (a továbbiakban együtt: részvényes) - közös tulajdonban álló részvény esetén a közös képviselő - nevét (cégét) és lakóhelyét (székhelyét), részvénysorozatonként a részvényes részvényeinek, ideiglenes részvényeinek darabszámát (tulajdoni részesedésének mértékét), sorozatát valamint egyéb, törvényben meghatározott adatokat. A részvénykönyv számítógépes nyilvántartással is vezethető, azonban azt kinyomtatva is tárolni kell. A Közgyűlés időpontját megelőző 2 (kettő) munkanapon belül a részvénykönyvbe bejegyzés nem teljesíthető Ha a dematerializált Törzsrészvény tulajdonosa részvényesi jogait személyesen kívánja gyakorolni, a tulajdonában lévő dematerializált Törzsrészvény(ek)ről a számlavezető tulajdonosi igazolást állít ki (a tulajdonosi igazolás). A tulajdonosi igazolásnak tartalmaznia kell a kibocsátó és a részvényfajta megnevezését, a részvény darabszámát, az értékpapírszámla-vezető megnevezését és cégszerű aláírását, a részvényes nevét (cégnevét), lakhelyét (székhelyét). A közgyűlésen való részvételi jog gyakorlásához kiállított tulajdonosi igazolás a közgyűlés vagy a megismételt közgyűlés napjáig érvényes. A tulajdonosi igazolás kiállítását követően az értékpapírszámlán - az adott értékpapírra vonatkozóan - változás nem vezethető át, kivéve, ha a tulajdonosi igazolás egyidejűleg bevonásra kerül A Szavazatelsőbbségi Részvény tekintetében a Részvénykönyv a mindenkor hatályos jogszabályok szerinti tulajdonost tünteti fel részvényesként A Társaság az értesítéseit a részvénykönyvbe bejegyzett részvénytulajdonos(ok) részére és a részvénykönyvben feltüntetett címre küldi meg és nem vállal felelősséget azért, ha a tényleges tulajdoni állapot a részvénykönyvben feltüntetett állapottól eltér A részvénykönyvbe történő bejegyzés iránti kérelmet a Részvénykönyv-vezető a kérelmező írásban előterjesztett kérelmére abban az esetben teljesíti, ha Törzsrészvény új tulajdonosa bemutatja a Részvénykönyv-vezetőnek az általa megszerzett Törzsrészvény(ek) tekintetében a számlavezető által kiállított tulajdonosi igazolást.

10 A részvény átruházása A dematerializált Törzsrészvények megszerzésére és átruházására kizárólag értékpapírszámlán történő terhelés illetve jóváírás útján kerülhet sor. A Törzsrészvény tulajdonosának - az ellenkező bizonyításáig - azt kell tekinteni, akinek a számláján a Törzsrészvényt nyilvántartják. A Törzsrészvény átruházása a Társasággal szemben akkor hatályos, ha az új részvényest, illetve részvényesi meghatalmazottat a részvénykönyvbe bejegyezték A Szavazatelsőbbségi Részvény tekintetében az ezen részvényfajtára vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezéseket kell alkalmazni A Társaság szétválásához, más társasági formába történő átalakulásához, más gazdasági társasággal való egyesüléséhez vagy alaptőkéjének legalább egynegyed résszel történő leszállításához a Magyar Energia Hivatal végrehajtható, jóváhagyó határozata szükséges. A cégjegyzékbe való bejegyzésre irányuló kérelmet a cégbírósághoz a Magyar Energia Hivatal határozatával együtt lehet benyújtani. A Magyar Energia Hivatal nem tagadhatja meg az alaptőke leszállításához való hozzájárulást, ha azt a Társaság számára külön jogszabály kötelezővé teszi A Társaságban történő jelentős befolyás, közvetlen, vagy többségi irányítást biztosító befolyás szerzéséhez, és az ehhez fűződő jogok gyakorlásához a Magyar Energia Hivatal végrehajtható, jóváhagyó határozata szükséges A Magyar Energia Hivatal fenti (2.5.4 pont szerinti) határozatának hiányában a részvényes a részvénykönyvbe nem jegyezhető be, és a Társasággal szemben jogot nem gyakorolhat. 2.6 Jegyzési elsőbbségi jog, átvételi elsőbbségi jog Ha az alaptőke felemelésére pénzbeli hozzájárulás ellenében kerül sor, a Társaság részvényeseit, majd az átváltoztatható, illetve a jegyzési jogot biztosító kötvények tulajdonosait ebben a sorrendben a részvényjegyzés első tizenöt (15) napján részvényeik, illetve kötvényeik arányában a jelen Alapszabályban meghatározott feltételek szerint jegyzési elsőbbség illeti meg. Ha az alaptőke felemelésére zártkörű forgalomba hozatallal került sor, a jegyzési jog alatt a részvények átvételére vonatkozó elsőbbségi jog értendő A Társaság Igazgatósága az alaptőke pénzbeli hozzájárulás ellenében történő felemeléséről szóló döntést követő 2 (kettő) munkanapon belül kezdeményezi a jelen Alapszabály 7. pontjában meghatározott hirdetményi lapokban a hirdetmény közzétételét, amelyben tájékoztatja a részvényeseket és kötvényeseket a jegyzési elsőbbségi jog gyakorlásának lehetőségéről, a jegyezhető részvények névértékéről, illetve kibocsátási értékéről, valamint e jog érvényesítésére nyitva álló időszak kezdő és zárónapjáról. A kezdő nap nem lehet korábbi, mint a hirdetménynek a hirdetményi lapokban történő közzétételét követő nap. A Társaság a részvényes vagy a kötvényes ez irányú, elektronikus

11 11 levélben közölt kérése esetén, a jegyzési elsőbbségi jog gyakorlásának feltételeiről elektronikus levélben is tájékoztatást ad. Amennyiben a részvényesek egy része a jegyzési elsőbbségi joguk alapján általuk jegyezhető részvények számát meghaladó mennyiségű részvényt kíván jegyezni és egyes részvényesek jegyzési elsőbbségi jogukat nem gyakorolják, úgy a meglévő részvényeik névértékének egymáshoz viszonyított arányában jogosultak - az egyes meglévő részvényesek által jegyzési elsőbbségi joguk alapján nem lejegyzett - többletrészvények jegyzésére, azzal, hogy törtszám esetén függetlenül a tört értékétől lefelé kell kerekíteni a jegyezhető részvények darabszámát A Közgyűlés - az Igazgatóság írásbeli előterjesztése alapján - a jegyzési elsőbbségi jog gyakorlását a leadott szavazatok ¾-es többségével kizárhatja. Ebben az esetben az Igazgatóságnak az előterjesztésben be kell mutatnia a jegyzési elsőbbségi jog kizárására irányuló indítvány indokait, valamint a részvények tervezett kibocsátási értékét. Az Igazgatóságnak indokolásában be kell mutatnia azokat az előnyöket, amelyek a jegyzési elsőbbségi jog kizárása esetén a Társaságnál jelentkeznek. Az előterjesztés tárgyalásának szabályai megegyeznek a közgyűlési előterjesztések tárgyalásának általános szabályaival. Az előterjesztés elfogadásáról a Közgyűlés a jegyzési elsőbbségi jog kizárásáról szóló határozati javaslattal együtt szavaz. A jegyzési elsőbbségi jog kizárására irányuló határozati javaslatról az alaptőke felemeléséről szóló határozati javaslatot megelőzően kell döntenie a Közgyűlésnek. Az Igazgatóság a Közgyűlés ezen határozatát a cégbíróságnak megküldi, és egyidejűleg gondoskodik a határozat tartalmának megfelelő közleménynek a Társaság hirdetményi lapjaiban történő közzétételéről Ha az alaptőke felemelése új részvények zártkörű forgalomba hozatalával, nem pénzbeli hozzájárulás ellenében történik, az alaptőke felemeléséről döntő határozatban meg kell jelölni azokat a személyeket, akiket - az általuk tett vételi szándéknyilatkozatra figyelemmel - feljogosítanak a részvények átvételére vonatkozó kötelezettségvállalásra. A határozatban rendelkezni kell az e személyek által átvenni vállalt részvények fajtájáról, illetve osztályáról, számáról, a részvény sorozatáról, névértékéről és kibocsátási értékéről Ha az alaptőke felemelése új részvények zártkörű forgalomba hozatalával pénzbeli hozzájárulás ellenében történik, az alaptőke felemeléséről döntő határozatban meg kell jelölni azokat a személyeket, akiket - amennyiben és amilyen mértékben az arra jogosultak nem éltek a részvények átvételére vonatkozó elsőbbségi jogukkal vagy a közgyűlés az elsőbbségi jog kizárásáról döntött - feljogosítanak az általuk tett vételi szándéknyilatkozatra figyelemmel a részvények átvételére vonatkozó kötelezettségvállalásra. A határozatban rendelkezni kell az e személyek által átvenni vállalt részvények fajtájáról, illetve osztályáról, számáról, a részvény sorozatáról, névértékéről és kibocsátási értékéről.

12 12 (3) A Társaság szervezete 3.1 A Közgyűlés A Közgyűlés a Társaság legfőbb szerve, amely a részvényesek összességéből áll. A részvényesek a Közgyűlésen gyakorolják közgyűlési jogaikat a Társaság ügyeiben. A Társaság a számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadását, ideértve az adózott eredmény felhasználását tárgyaló évi rendes Közgyűlést vagy rendkívüli Közgyűlést tart A Társaság köteles évente legalább egy alkalommal évi rendes Közgyűlést tartani. Az évi rendes Közgyűlést az Igazgatóság hívja össze. Az évi rendes Közgyűlésen kívüli minden más Közgyűlés elnevezése rendkívüli Közgyűlés A Társaság rendkívüli Közgyűlését az Igazgatóság a Gt., illetve a jelen Alapszabály által előírt esetekben köteles, egyéb esetekben pedig belátása szerint bármikor jogosult összehívni. A Felügyelő Bizottság és a Cégbíróság a Gt. szabályai szerint jogosult vagy köteles a Közgyűlést összehívni. A Könyvvizsgáló a Gt.-ben meghatározott esetben kérheti a Közgyűlés összehívását A Közgyűlés összehívása A Közgyűlés összehívására vonatkozó hirdetményt a Közgyűlés napját legalább 30 (harminc) nappal megelőzően közzé kell tenni Az Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság tagjainak, valamint a Könyvvizsgálónak külön meghívót kell küldeni. A Közgyűlést megelőző 15 (tizenöt) munkanapon belül valamennyi részvényes jogosult arra, hogy a Közgyűlés napirendjén szereplő kérdésekkel kapcsolatos írásbeli előterjesztéseket a Társaság székhelyén megtekintse. A Közgyűlés napirendjére tűzött ügyre vonatkozóan az Igazgatóság köteles minden részvényesnek a Közgyűlés napja előtt lega1ább 8 (nyolc) nappal benyújtott írásbeli kívánságára a szükséges felvilágosítást megadni. Az Igazgatóság akkor tagadhatja meg a felvilágosítást, ha az álláspontja szerint a Társaság üzleti titkát sértené. Ebben az esetben is kötelező a felvilágosítás megadása, ha arra a Közgyűlés határozata kötelezi az Igazgatóságot A közgyűlési meghívóban és a hirdetményben meg kell jelölni a Társaság cégnevét és székhelyét, a Közgyűlés helyét, napját, időpontját és a Közgyűlés napirendjét, valamint a szavazati jog gyakorlásának az Alapszabályban rögzített feltételeit, valamint a Közgyűlés határozatképtelensége esetén a megismételt Közgyűlés helyét és idejét. Amennyiben a közgyűlési napirendi pontok között alaptőke leszállítás is szerepel, a meghívónak tartalmaznia kell a leszállítás okára

13 13 és végrehajtásának módjára ( ide értve annak feltüntetését is, ha feltételes alaptőke leszállításra kerül sor) vonatkozó tájékoztatást A Közgyűlés levezetése és határozatképessége A Közgyűlést az Igazgatóság elnöke, vagy az Igazgatóság által kijelölt más személy vezeti A Közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a szavazásra jogosító részvények által megtestesített szavazatok több mint felét képviselő részvényes személyesen vagy képviselő útján jelen van A határozatképtelenség miatt megismételt Közgyűlést az eredeti Közgyűlés meghívójában, illetve hirdetményében megjelölt határidőn belül, az ott meghatározott feltételekkel kell összehívni. Ha a Közgyűlés nem határozatképes, a megismételt Közgyűlés az eredeti napirenden szereplő ügyekben - az Alapszabály eltérő rendelkezése hiányában - a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes A közgyűlési hirdetmény (meghívó) napirendi pontjai között nem szereplő ügyekben a Közgyűlés csak akkor hozhat döntést, ha valamennyi részvényes, illetve képviselője jelen van, és ahhoz egyhangúlag hozzájárult A szavazati jog gyakorlása Törzsrészvényhez kapcsolódó szavazati jog gyakorlása A Közgyűlésen a szavazati jog gyakorlásának a feltétele Törzsrészvény esetén az, hogy a részvényes (részvényesi meghatalmazott vagy képviselő) legkésőbb 2 (kettő) munkanappal a Közgyűlés meghirdetett időpontja előtt a tulajdonosi igazolás (illetve meghatalmazott esetén a meghatalmazás) benyújtásával igazolja részvényesi (részvényesi meghatalmazotti vagy képviselői) mivoltát és jelezze a Közgyűlésen való részvételi szándékát az Igazgatóság által megjelölt szervnél és módon. Törzsrészvény esetén szavazásra jogosult: (i) akit a Részvénykönyv Vezető által vezetett Részvénykönyv részvénytulajdonosként vagy részvényesi meghatalmazottként tüntet fel; és (ii) aki a Törzsrészvény(ek)re vonatkozó tulajdonjogát tulajdonosi igazolással igazolja a jelen Alapszabály pont első bekezdésében meghatározott módon Szavazatelsőbbségi Részvényhez kapcsolódó szavazati jog A Közgyűlésen a szavazati jog gyakorlásának feltétele Szavazatelsőbbségi Részvény esetén az, hogy a részvényes (részvényesi meghatalmazott vagy képviselő) helyezze a Szavazatelsőbbségi Részvényt a Közgyűlés napjával bezárólag zárolt letétbe, és legkésőbb 2 (kettő) munkanappal a Közgyűlés meghirdetett időpontja előtt letéti igazolás benyújtásával igazolja részvényesi

14 14 (részvényesi meghatalmazotti vagy képviselői) mivoltát és jelezze a Közgyűlésen való részvételi szándékát az Igazgatóság által megjelölt szervnél és módon. A Szavazatelsőbbségi Részvény esetén szavazásra jogosult: (i) akit a Részvénykönyv Vezető által vezetett Részvénykönyv részvénytulajdonosként vagy részvényesi meghatalmazottként tüntet fel; és (ii) aki a Szavazatelsőbbségi Részvény tulajdonosával kapcsolatos képviseleti jogát teljes bizonyító erejű magánokiratba, vagy közokiratba foglalt meghatalmazással igazolja A szavazati jogot személyesen vagy képviseleti meghatalmazott útján lehet gyakorolni. A meghatalmazást közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni és a Társaság Igazgatósága részére a közgyűlési regisztrációra meghatalmazott személyek útján kell a Közgyűlés helyén átadni a tulajdonosi igazolással egyidejűleg. A Társaság Igazgatóságának tagja, a Társaság Felügyelő Bizottságának tagja, valamint a Könyvvizsgáló nem lehet képviselő A Közgyűlésen a szavazás a szavazatok leadásával történik. Az Igazgatóság határozza meg a szavazatok leadásának és számlálásának a módját a Gt. keretei között A Közgyűlés határozathozatala A Közgyűlésen minden ,- Ft (Tízezer forint) névértékű részvény 1 (egy) szavazatra jogosít A Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik: (a) döntés az Alapszabály megállapításáról és - ha a Gt. illetve a jelen Alapszabály másként nem rendelkezik - módosításáról; (b) döntés a Társaság működési formájának megváltoztatásáról; (c) a Társaság más társasággal való egyesülése, beolvadása, szétválása, más gazdasági társasági formába történő átalakulásának, illetőleg jogutód nélküli megszűnésének elhatározása; (d) a Felügyelő Bizottság tagjainak és a Könyvvizsgálónak a megválasztása, visszahívása, díjazásuk megállapítása; (e) a számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadása, ideértve az adózott eredmény felhasználására vonatkozó döntést is; (f) döntés osztalékelőleg fizetéséről, kivéve, ha a Gt. vagy a jelen Alapszabály másként rendelkezik; (g) döntés a részvények típusának átalakításáról; (h) döntés a nyomdai úton előállított részvény dematerializált részvénnyé történő átalakításáról;

15 15 (i) az egyes részvénysorozatokhoz fűződő jogok megváltoztatása, illetve az egyes részvényfajták, osztályok átalakítása; (j) döntés átváltoztatható vagy jegyzési jogot biztosító kötvény kibocsátásáról; (k) döntés - ha a Gt. másképp nem rendelkezik - a saját részvény megszerzéséről, továbbá a saját részvényre kapott nyilvános vételi ajánlat elfogadásáról; (l) a Társaság lemondása a Vet. szerinti kizárólagos szolgáltatási jogáról a Működési Engedélyben meghatározott területen; (m) az alaptőke felemelése, kivéve a jelen Alapszabály pontja szerinti alaptőke-emelést; (n) az alaptőke leszállítása; (o) a Társaság részvényeinek tőzsdei bevezetése és kivezetése; (p) a Felügyelő Bizottság ügyrendjének a jóváhagyása; (q) a Társaság és a részvényese, illetve annak közeli hozzátartozója közötti visszterhes vagyonátruházási szerződés létrejöttének jóváhagyása, ha a szerződésben megállapított ellenszolgáltatás értéke a Társaság alaptőkéjének egytizedét meghaladja; (r) a Társaság fő üzleti tevékenysége (TEÁOR 40.13) lényeges részének átruházása, illetve e tekintetben az üzemeltetés átengedése más vállalkozás javára (ide értve a leányvállalatokat is); (s) döntés a jegyzési elsőbbségi jog gyakorlásának kizárásáról; (t) döntés minden o1yan kérdésben, amit törvény vagy a jelen Alapszabály a Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe utal A Közgyűlés olyan határozata, amely valamely részvénysorozathoz kapcsolódó jogot hátrányosan változtat meg, akkor hozható meg, ha ahhoz az érintett részvénysorozat részvényeseinek legalább háromnegyedes többsége előzetesen hozzájárult A Közgyűlés olyan határozata, amely a Társaság működési formájának zártkörűvé történő megváltoztatására irányul, akkor hozható meg, ha ahhoz a szavazatok egyenként legfeljebb egy százalékát képviselő részvényesek legalább háromnegyedes többsége előzetesen hozzájárult A Közgyűlés csak abban az esetben hozhat a részvény kivezetését eredményező döntést, ha bármely befektető(k) előzetesen kötelezettséget vállalnak arra, hogy a kivezetéshez kapcsolódó vételi ajánlatot tesznek a Budapesti Értéktőzsde mindenkor hatályos szabályzataiban előírt módon A Közgyűlésnek az alaptőke leszállításával kapcsolatos határozata - az alaptőke leszállításának a Gt.-ben meghatározott esetét kivéve - csak akkor hozható meg, ha ahhoz az alaptőke leszállításával érintett részvénysorozat részvényeseinek legalább háromnegyedes többsége előzetesen hozzájárult Az értesítés kiküldését megelőző 5. (ötödik) napon hatályos részvénykönyvi állapot figyelembevételével a Társaság a fenti , és pontokban említett részvényeseket az említett tárgyban döntést hozó Közgyűlést

16 16 legalább 30 (harminc ) nappal megelőzően ajánlott levélben a részvénykönyvben bejegyzett címükön, továbbá a közgyűlési hirdetményben köteles értesíteni és felkérni arra, hogy a részvényes a hozzájárulással kapcsolatos nyilatkozatát legkésőbb a Közgyűlés előtt 5 (öt) nappal írásban közölje a Társaság Igazgatóságával. Amennyiben a részvényes nyilatkozata a Közgyűlés előtt 5 (öt) nappal nem érkezik meg a Társaság Igazgatóságához, azt akként kell tekinteni, hogy a részvényes a részvényhez fűződő jogok megváltoztatásához vagy a működési forma átalakításához vagy az alaptőke leszállításához hozzájárult. Ezen vélelmezett hozzájárulásra vonatkozó figyelmeztetést az értesítésnek illetve a hirdetménynek tartalmaznia kell A Közgyűlés a határozati javaslatot elfogadó szavazatok legalább háromnegyedes többségével határoz a jelen Alapszabály (a)-(c), (i), (n) (o.) és (s) pontjaiban felsorolt ügyekben., valamint akkor, ha a közgyűlés a külön törvény szerinti nyilvános vételi ajánlatról történt tudomásszerzését követően az eljárás megzavarására alkalmas lépésről így a részvénytársaság alaptőkéjének felemeléséről, saját részvényeinek megszerzéséről - határoz. Minden más, a Közgyűlés hatáskörébe tartozó kérdésben a határozati javaslatot elfogadó szavazatok egyszerű többségével határoz a Közgyűlés Az Alapszabály pontjában foglalt kérdésekben a határozat érvényességéhez a Szavazatelsőbbségi Részvény tulajdonosának egyetértése (igen szavazata) is szükséges Szavazategyenlőség esetén a javaslatot elutasítottnak kell tekinteni A Közgyűlésről jegyzőkönyvet kell készíteni, amely tartalmazza: (i) a Társaság cégnevét és székhelyét; (ii) a Közgyűlés helyét és idejét; (iii) a Közgyűlés levezető elnökének, a jegyzőkönyvvezetőnek, a jegyzőkönyv hitelesítőjének és a szavazatszámlálóknak a nevét; (iv) a Közgyűlésen lezajlott fontosabb eseményeket, az elhangzott indítványokat; (v) a határozati javaslatokat, az azokra leadott szavazatok és ellenszavazatok számát, valamint a szavazástól tartózkodók számát. A jegyzőkönyvet a jegyzőkönyvvezető és a Közgyűlés elnöke írja alá, és egy erre megválasztott, jelenlévő részvényes hitelesíti. Az Igazgatóság a közgyűlési jegyzőkönyvnek vagy kivonatának egy hiteles példányát, a jelenléti ívet és a Közgyűlés összehívásáról szóló hirdetményt tartalmazó lappéldányokat a Közgyűlés befejezését követő 30 (harminc ) napon belül köteles a cégbírósághoz benyújtani. Bármely részvényes, a közgyűlési jegyzőkönyvből kivonat vagy másolat kiadását kérheti az Igazgatóságtól Ha a Közgyűlés a jelen Alapszabály (g) pontja alapján a részvények típusának az átalakításáról dönt, úgy az átalakítás időpontját is közgyűlési határozatban kell meghatározni. A részvények típusának a megváltoztatásával összefüggésben felmerülő költségeket a Társaság viseli.

17 Az Igazgatóság Az Igazgatóság összetétele és kinevezése A Társaság ügyvezető szerve az Igazgatóság Az Igazgatóság legalább 3 (három) és legfeljebb 11 (tizenegy) tagból áll. A tagok maguk közül választják az elnököt Az Igazgatóság tagjainak megbízása 5 (öt) évre szól, a megbízás lejárta után újraválaszthatók Az Igazgatóság tagjai a Társaság Közgyűlésén tanácskozási joggal vesznek részt Az Igazgatóság hatásköre Az Igazgatóság hatáskörébe tartozik minden ügy, amelyet jogszabály és az Alapszabály nem utal a Közgyűlés vagy a Felügyelő Bizottság hatáskörébe Az Igazgatóság jogosult az alaptőkének a jelen Alapszabály hatálybalépésétől, április 15.-től számított 5 (öt) éven belül legfeljebb a jelen felhatalmazáskori, 2004 április 15.-i alaptőke évi 25%-ával (huszonöt százalékával) történő felemelésére. Az Igazgatóság jelen felhatalmazása új törzsrészvény kibocsátás, és az alaptőkén felüli vagyon terhére történő alaptőke emelési típusra és módra vonatkozik. Ezesetben az Igazgatóság jogosult arra, hogy az alaptőke felemeléséhez szükséges közbenső mérleget - a Felügyelő Bizottság előzetes jóváhagyása mellett - elfogadja. Az alaptőkének az Igazgatóság által történő felemelésének a feltétele, hogy az alaptőke-emelést elhatározó igazgatósági határozat meghozatalára a Szavazatelsőbbségi Részvény tulajdonosát képviselő igazgatósági tag igen szavazatával kerüljön sor. Az Igazgatóság által történő alaptőke-emelés során az Igazgatóság jogosult illetve köteles a jelen Alapszabályt módosítani, valamint a cégbírósági bejelentéssel egyidejűleg intézkedni a tőkeemelésről szóló határozat tartalmának megfelelő közlemény Cégközlönyben való közzétételéről Az Igazgatóság köteles az ügyvezetésre, a Társaság vagyoni helyzetére és üzletpolitikájára vonatkozóan jelentést készíteni és a jelentést évente egyszer az évi rendes Közgyűlés, három havonta pedig a Felügyelő Bizottság elé terjeszteni A Társaság munkavállalói felett a munkáltatói jogokat az Igazgatóság gyakorolja. Az Igazgatóság e jogkörét a Társaság bármely vezető tisztségviselőjére vagy bármely a Társasággal munkaviszonyban álló személyre átruházhatja. Az átruházás tényéről, módjáról és mértékéről határozattal kell rendelkeznie Az Igazgatóság jogosult a jogszabályi feltételek fennállása esetén, a Felügyelő Bizottság előzetes jóváhagyása mellett osztalékelőleg kifizetéséről dönteni. Ezesetben az Igazgatóság jogosult arra, hogy az osztalékelsőbbség kifizetéséhez

18 18 szükséges közbenső mérleget - a Felügyelő Bizottság előzetes jóváhagyása mellett - elfogadja Az Igazgatóság munkamódszere Az Igazgatóság szükség szerint, de legalább 6 (hat) ülést tart évente. Az ülések időpontját, helyét és napirendjét az Igazgatóság elnöke határozza meg. Az Igazgatóság üléseire szóló írásbeli meghívókat az ülés napját megelőzően legkésőbb 8 (nyolc) nappal kell megküldeni az Igazgatóság tagjai részére Az Igazgatóság elnöke rendkívüli ülést hívhat össze saját elhatározásából, vagy ha azt 2 (kettő) igazgatósági tag együttesen kéri. A rendkívüli ülés összehívására egyébként a rendes ülés összehívásának szabályai az irányadók. Az Igazgatóság köteles 8 (nyolc) napon belül a Felügyelő Bizottság egyidejű értesítése mellett a szükséges intézkedések megtétele céljából a Közgyűlést összehívni, ha tudomására jut, hogy: (i) a Társaság saját tőkéje a veszteség következtében az alaptőke 2/3-ára csökkent; vagy (ii) a Társaság saját tőkéje a Gt (1) bekezdésében meghatározott összeg alá csökkent; vagy (iii) a Társaság fizetéseit megszüntette, és vagyona a tartozásokat nem fedezi Az Igazgatóság ülését az Igazgatóság elnöke vezeti. Az elnök távolléte esetén az Igazgatóság tagjai maguk közül választják meg az ülés elnökét Az Igazgatóság a hatáskörébe tartozó kérdésekben határozattal dönt. Határozatképes az Igazgatóság, ha az ülésen az igazgatósági tagok több mint fele, de legalább 3 (három) fő jelen van Az Igazgatóság a határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt Az Igazgatóság üléséről jegyzőkönyvet kell vezetni. A jegyzőkönyv tartalmazza az ülésen megjelentek nevét, az ülések menetét, valamint a hozott határozatokat. A jegyzőkönyv vezetőjét az ülés elnöke jelöli ki Az Igazgatóság munkáját az Igazgatóság elnöke irányítja Az Igazgatóság működését részletesen szabályozó ügyrendet az Igazgatóság maga állapítja meg Az Igazgatóság igazgatósági ülésen kívül is hozhat határozatot az Igazgatóság ügyrendjében szabályozott módon Az Igazgatóság tagjainak nevét és adatait a jelen Alapszabály 1. sz. Függeléke tartalmazza. 3.3 A Felügyelő Bizottság A Felügyelő Bizottság legalább 3 (három) és legfeljebb 9 (kilenc) főből áll. A Felügyelő Bizottság tagjainak egyharmadát az Üzemi Tanács a Társaság munkavállalóinak sorából jelöli a Társaságnál működő szakszervezetek

19 19 véleményének a meghallgatását követően. A Felügyelő Bizottság valamennyi tagját a Közgyűlés választja A Felügyelő Bizottság tagjainak megbízatása 5 (öt) évre szól és újraválaszthatók. A Felügyelő Bizottság tagjai részt vesznek a Társaság Közgyűlésén, annak napirendjére indítványt tehetnek A Felügyelő Bizottság ellenőrzi a Társaság ügyvezetését. Ennek keretében a vezető tisztségviselőktől és a Társaság vezető állású munkavállalóitól jelentést vagy felvilágosítást kérhet, a Társaság könyveit és iratait megvizsgálhatja, illetőleg szakértővel megvizsgáltathatja A Felügyelő Bizottság hatáskörébe tartozik: (i) az Igazgatóság tagjainak megválasztása, visszahívása, díjazásuk megállapítása. A Szavazatelsőbbségi Részvény tulajdonosa által jelölt 1 (egy) igazgatósági tagot a Felügyelő Bizottság köteles az írásbeli jelölésnek a kézhezvételét követő felügyelő bizottsági ülésen az Igazgatóság tagjává választani, kivéve, ha a jelölttel szemben törvényben foglalt kizáró ok áll fenn. Ebben az esetben újabb jelölést kell kérni. A Szavazatelsőbbségi Részvény tulajdonosa által jelölt és a Felügyelő Bizottság által megválasztott igazgatósági tag kizárólag: (a) jogszabályi kizáró ok bekövetkezése; vagy (b) a Szavazatelsőbbségi Részvény tulajdonosának írásbeli kérelmére hívható vissza. (ii) a Társaság által kötött alábbi jogügyletek jóváhagyása: (a) olyan beruházási szerződések, amelyek értéke az 2,500,000 (kettőmillió ötszázezer) EURO-nak megfelelő forintot meghaladják; (b) olyan közép- és hosszúlejáratú hitelszerződések (hitel felvétele és hitel nyújtása), amelyek értéke a 2,500,000 (kettőmillió ötszázezer) EURO-nak megfelelő forintot meghaladják; (c) a Társaság rendes üzletmenetén kívül eső váltóügylet, kezesség- vagy garanciavállalás, továbbá másfajta biztosíték adása; (d) olyan egy évnél hosszabb tartamú bérleti és haszonbérleti szerződések, amelyek éves bérleti díja a 1,000,000 (egymillió) EURO-nak megfelelő forintot meghaladják. (iii) üzletpolitikai jelentések, közgyűlési előterjesztések megvizsgálása; A Felügyelő Bizottság köteles megvizsgálni a Társaság Közgyűlése napirendjén szereplő valamennyi lényeges üzletpolitikai jelentést, valamint minden olyan előterjesztést, amely a Társaság Közgyűlésének a kizárólagos hatáskörébe tartozó ügyre vonatkozik. A számviteli törvény szerinti beszámolóról és az adózott eredmény felhasználásáról valamint a Társaság Alapszabályának a módosításáról a Közgyűlés csak a Felügyelő Bizottság írásbeli jelentésének a birtokában határozhat. (iv) igazgatósági intézkedések megvizsgálása;

20 20 A Felügyelő Bizottság előzetes jóváhagyása szükséges: (a) az Igazgatóság által készített gazdasági, pénzügyi és beruházási tervek elfogadásához; (b) a Társaság munkavállalóit érintő fontos szociális juttatások bevezetéséhez, megváltoztatásához vagy megszüntetéséhez; (c) A Társaság Szervezeti- és Működési Szabályzatának módosításához (d) 2,500,000 (kettőmillió ötszázezer) EURO-nak megfelelő forint értéket meghaladó, a Társaság rendes üzletmenetén kívül eső nagy kockázattal járó ügyletek megkötéséhez, ilyen intézkedések megtételéhez (e) Az Igazgatóság osztalékelőlegről szóló döntéséhez. (f) a közbenső mérleg jóváhagyásához; (v) a Gt-ben meghatározott egyéb feladatok ellátása A Közgyűlés által hozott határozat bírósági felülvizsgálatát a Társaság Igazgatóságának illetve Felügyelő Bizottságának bármely tagja kezdeményezheti. Ha a jogsértő társasági határozat bírósági felülvizsgálatát a Társaság Igazgatóságának a tagja kezdeményezi és a Társaságnak nincs olyan igazgatósági tagja, aki a Társaságot képviselhetné, akkor a perben a Társaságot a Felügyelő Bizottság által kijelölt felügyelő bizottsági tag képviseli A Felügyelő Bizottság tagjai a személyüket érintő összeférhetetlenségi okot - a szükséges intézkedések megtétele végett - haladéktalanul kötelesek közölni az Igazgatóság elnökével és a Felügyelő Bizottság elnökével A Felügyelő Bizottság évente legalább 4 (négy) ülést tart. A Felügyelő Bizottság üléseit a Felügyelő Bizottság elnöke hívja össze. Az ülés összehívását - az ok és a cél megjelölésével - a Felügyelő Bizottság bármely tagja írásban kérheti az elnöktől, aki a kérelem kézhezvételétől számított 8 (nyolc) napon belül köteles intézkedni a Felügyelő Bizottság ülésének 30 (harminc) napon belüli időpontra történő összehívásáról. Ha az elnök a kérelemnek nem tesz eleget, a tag maga jogosult az ülés összehívására. A Felügyelő Bizottság ülése határozatképes, ha azon a Felügyelő Bizottság tagjainak kétharmada, de legalább 3 (három) tag jelen van. A Felügyelő Bizottság határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén a Felügyelő Bizottság elnöke dönt A Felügyelő Bizottság tagjai maguk közül választanak elnököt A Felügyelő Bizottság az ügyrendjét maga állapítja meg és a Közgyűlés hagyja jóvá.

21 A Felügyelő Bizottság felügyelő bizottsági ülésen kívül is hozhat határozatot a Felügyelő Bizottság ügyrendjében szabályozott módon A Felügyelő Bizottság a működéséről és az átruházott jogkörben hozott döntéseiről a soron következő Közgyűlésnek beszámol A Felügyelő Bizottság jelenlegi tagjainak a nevét és adatait a jelen Alapszabály 1. sz. Függeléke tartalmazza. 3.4 A Könyvvizsgáló A Társaság számvitelének és pénzügyeinek ellenőrzésére a Közgyűlés a választásra vonatkozó határozatban meghatározott, de legfeljebb 5 (öt) éves időtartamra Könyvvizsgálót választ. A Könyvvizsgáló ezen tisztségéből a Közgyűlés által bármikor visszahívható és a határozott időtartam lejártát követően újraválasztható A Könyvvizsgáló feladata a Közgyűlés elé terjesztett valamennyi fontosabb jelentés, a számviteli törvény szerinti beszámoló valódiságának és jogszerűségének ellenőrzése és ezekre vonatkozó írásbeli előterjesztés az évi rendes Közgyűlés elé. E nélkül a jelentésről érvényes határozat nem hozható. Emellett a Könyvvizsgáló a Közgyűlés elé terjesztett minden lényeges üzleti jelentést köteles megvizsgálni abból a szempontból, hogy az valós adatokat tartalmaz-e, illetve megfelel-e a jogszabályi előírásoknak A Könyvvizsgáló feladata teljesítése érdekében a Társaság könyveibe betekinthet, a vezető tisztségviselőktől és a Társaság munkavállalóitól felvilágosítást kérhet, megvizsgálhatja a Társaság pénztárát, szerződéseit és bankszámláit. Köteles részt venni a Közgyűlésen és szükség szerint részt vehet a Felügyelő Bizottság és az Igazgatóság ülésein. Ha a Könyvvizsgáló megállapítja, illetve egyébként tudomást szerez arról, hogy a Társaság vagyonának jelentős mértékű csökkenése várható, illetve olyan tényt észlel, amely a vezető tisztségviselők vagy a Felügyelő Bizottság tagjainak a Gt.- ben meghatározott felelősségét vonja maga után, köteles a Társaság Közgyűlésének összehívását kémi Az Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság bármikor felkérheti a Könyvvizsgálót külön vizsgálatok tartására, és ezekről jelentés tételére A Könyvvizsgáló nevét és címét/székhelyét a jelen Alapszabály 1. sz. Függeléke tartalmazza. (4) Társaság képviselete A Társaság cégjegyzése 2 (kettő) képviseleti joggal rendelkező személy által együttesen történik.

22 22 Az alábbi személyek jogosultak arra, hogy a Társaság előnyomott, nyomtatott vagy írott cégneve alá a saját nevüket aláírják, és ezzel a Társaságot jogosítsák vagy kötelezzék: (a) az Igazgatóság bármely két tagja együttesen; vagy (b) az Igazgatóság bármely tagja a Társaságnak egy, az Igazgatóság által aláírási joggal felruházott munkavállalójával együttesen; vagy (c) a Társaságnak az Igazgatóság által aláírási joggal felruházott bármely két munkavállalója együttesen. (5) A nyereség felosztása 5.1 Az évi rendes Közgyűlés határoz az adózott eredmény felhasználásáról. Az osztalékfizetésről határozó közgyűlési határozat kelte és az osztalékfizetés kezdő időpontja között minimum 20 (húsz) munkanapnak kell eltelnie. 5.2 Az adózott eredmény felhasználására az Igazgatóság javaslatot tesz és arról a Felügyelő Bizottság írásbeli jelentést készít a Közgyűlés részére. 5.3 A részvényeseket az osztalék a részvényeik névértéke arányában illeti meg. Törzsrészvények esetében osztalék annak a részvényesnek vagy részvényesi meghatalmazottnak fizetendő, akit az osztalékfizetés első napján a Részvénykönyvben részvényesként tartanak nyilván. A Szavazatelsőbbségi Részvény tekintetében osztalék a mindenkor hatályos jogszabályok szerinti, Részvénykönyvben feltüntetett tulajdonosnak jár. 5.4 Az osztalék kifizetés végrehajtásáról az Igazgatóság intézkedik. 5.5 A részvényes a Társaságtól az osztalékot az osztalékfizetés kezdőnapjától számított 5 (öt) éven belül követelheti. 5 (öt) év elteltével az osztalék-igény elévül. A fel nem vett osztalék a Társaság alaptőkén felüli vagyonába kerül. (6) A Társaság megszűnése 6.1 A Társaság megszűnik, ha: - elhatározza jogutód nélküli megszűnését; - elhatározza jogutódlással történő megszűnését (átalakulását); - a Cégbíróság megszűntnek nyilvánítja; - a Bíróság felszámolási eljárás során megszünteti; - a Cégbíróság hivatalból elrendeli a törlését. 6.2 A Társaság megszűnése esetén - fizetésképtelenség miatt indított felszámolási eljárás kivételével - végelszámolásnak van helye. A végelszámolás eredményeként keletkező zárómérleget a Közgyűlés hagyja jóvá, egyidejűleg dönt az Igazgatóság a Felügyelő Bizottság, a Könyvvizsgáló és a végelszámoló

23 23 felmentéséről is. A Felügyelő Bizottság - a zárómérlegnek a Közgyűlés által történő jóváhagyásától függő hatállyal - előzetesen dönt az Igazgatóság elnökének és tagjainak a felmentéséről. 6.3 A tartozások kiegyenlítése után fennmaradt vagyont a részvények arányában kell felosztani. (7) Hirdetmények A Társaság a hirdetményeit a Népszabadság és a Magyar Tőkepiac című napilapokban, a jogszabályban előírt esetekben pedig a Cégközlönyben teszi közzé. (8) Jogviták és az alkalmazandó jog 8.1 Bármely, a jelen Alapszabályból származó, annak tartalmát, értelmezését vagy hatását érintő és békés tárgyalások útján nem rendezhető jogvita, illetve jogkérdés esetén a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróságnak van kizárólagos hatásköre és illetékessége, amely bíróság a saját eljárási szabályzatát alkalmazza azzal, hogy a Választottbíróság háromtagú tanácsban jár el és annak egy tagja vagy elnöke külföldi személy is lehet. A választottbírósági eljárás helye: Budapest. A választottbírósági eljárás nyelve: a magyar nyelv. 8.2 A részvényesek között a jelen Alapszabállyal összefüggésben keletkező mindennemű jogvitára a magyar jog rendelkezéseit kell alkalmazni. 8.3 A jelen Alapszabály 1. sz. Függelékében szereplő adatok módosítása nem jelenti a jelen Alapszabály módosítását. Győr, április 15. napján. dr. Manfred Heiszler az Igazgatóság elnöke Tanúsítom, hogy ez az okirat az E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Rt. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapszabálya, melyet az E.ON Északdunántúli Áramszolgáltató Rt. közgyűlése április 15. napján jóváhagyott. Győr, április 15. napján. Ellenjegyezte:.. dr. Kovács Magdolna vezető jogtanácsos

Közgyûlési elõkészítõ anyag A Tiszántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság Alapszabályának módosítása

Közgyûlési elõkészítõ anyag A Tiszántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság Alapszabályának módosítása Közgyûlési elõkészítõ anyag A Tiszántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság Alapszabályának módosítása A TITÁSZ Rt. közgyûlése 2001. április hónap 25. napján fogadta el a Társaság egységes szerkezetbe foglalt

Részletesebben

MEGHÍVÓ HUMET Kereskedelmi, Kutatási és Fejlesztési Részvénytársaság az Igazgatóság rendkívüli közgyûlést

MEGHÍVÓ HUMET Kereskedelmi, Kutatási és Fejlesztési Részvénytársaság az Igazgatóság rendkívüli közgyûlést MEGHÍVÓ A HUMET Kereskedelmi, Kutatási és Fejlesztési Részvénytársaság Igazgatósága értesíti t. részvényeseit, hogy az Igazgatóság rendkívüli közgyûlést hívott össze 2005. december 23-a péntekre, 9:45

Részletesebben

8. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez A ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA. Alapszabály

8. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez A ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA. Alapszabály 8. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez A ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA Alapszabály Alulírott alapítók (részvényesek), a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény

Részletesebben

Alapszabály. 1. A társaság neve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

Alapszabály. 1. A társaság neve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i) Alapszabály Alulírott alapítók (részvényesek), a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelően, a 2006. évi V. törvény (Ctv.) mellékletét képező szerződésminta

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ. 11) Átvételi elsőbbségi jog gyakorlásának kizárása 12)Az Igazgatóság felhatalmazása saját részvény megszerzésére

KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ. 11) Átvételi elsőbbségi jog gyakorlásának kizárása 12)Az Igazgatóság felhatalmazása saját részvény megszerzésére KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ A HUMET Kereskedelmi, Kutatási és Fejlesztési Részvénytársaság (székhelye: 1121 Budapest, Konkoly Thege u. 29-33, cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-043104) Igazgatósága értesíti Tisztelt Részvényeseit,

Részletesebben

TISZÁNTÚLI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

TISZÁNTÚLI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG TISZÁNTÚLI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt A L A P S Z A B Á L Y A Debrecen 2004.április 14. PREAMBULUM A gazdálkodó szervezetek és a gazdasági társaságok átalakulásáról

Részletesebben

A Libri-Bookline Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság szeptember 01-i rendkívüli közgyűlésén hozott határozatok

A Libri-Bookline Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság szeptember 01-i rendkívüli közgyűlésén hozott határozatok A Libri-Bookline Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2016. szeptember 01-i rendkívüli közgyűlésén hozott határozatok A Libri-Bookline Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1066

Részletesebben

A ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA. 1. A társaság neve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

A ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA. 1. A társaság neve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i) A ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA Alapszabály Alulírott részvényesek, szerződésminta 1 alkalmazásával, a következők szerint állapítják meg az alábbi zártkörűen működő részvénytársaság

Részletesebben

AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Ü G Y R E N D J E. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Ü G Y R E N D J E. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Hatályos: 2010. október 26. napjától AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ

Részletesebben

AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG AUDIT BIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E

AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG AUDIT BIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG AUDIT BIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E HATÁLYOS 2010. SZEPTEMBER 14. NAPJÁTÓL AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLY

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLY ÉSZAK-DUNÁNTÚLI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÉDÁSZ Rt. ALAPSZABÁLY Gyõr A 2003. április 25-én megtartott évi rendes közgyûlésen elfogadott módosításokat tartalmazó egységes szerkezet Hatályos: 2004.

Részletesebben

9. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA.

9. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA. 9. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA Alapító okirat Alulírott alapító (részvényes), a gazdasági társaságokról szóló 2006.

Részletesebben

ZALAKERÁMIA RT.. H-8900 ZALAEGERSZEG, KOSZTOLÁNYI TÉR 6. TEL.: (92) , FAX: (92)

ZALAKERÁMIA RT.. H-8900 ZALAEGERSZEG, KOSZTOLÁNYI TÉR 6. TEL.: (92) , FAX: (92) Közlemény A Zalakerámia Részvénytársaság (8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi D. tér 6.) ezúton tájékoztatja a befektetőket, hogy a Társaság 2004. július 23. napján rendkívüli közgyűlést tartott. A határozatképes

Részletesebben

A STYL RUHAGYÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYÁNAK EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT SZÖVEGE

A STYL RUHAGYÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYÁNAK EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT SZÖVEGE A STYL RUHAGYÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYÁNAK EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT SZÖVEGE Az alapszabályt a Közgyűlés a 2/1998.(07.02.) számú határozatával fogadta el, és azóta a 12/1999.(04.14.) számú, továbbá

Részletesebben

RT. 2012. április 21.

RT. 2012. április 21. RT. 2012. április 21. I. részvény 177. A részvény tagsági jogokat megtestesítő, névre szóló, névértékkel rendelkező forgalomképes értékpapír. - tagsági jogok - névre szóló - Névértékkel rendelkezik - értékpapír

Részletesebben

7622 Pécs, Széchenyi tér 1.

7622 Pécs, Széchenyi tér 1. A Tüke Busz Közösségi Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Alapító Okirata 1 I. Cégnév, székhely, telephely, időtartam, elérhetőség 1.1. Cégnév: A Társaság cégneve: Tüke Busz Közösségi Közlekedési

Részletesebben

Délmagyarországi Áramszolgáltató Részvénytársaság A L A P S Z A B Á L Y

Délmagyarországi Áramszolgáltató Részvénytársaság A L A P S Z A B Á L Y Délmagyarországi Áramszolgáltató Részvénytársaság A L A P S Z A B Á L Y Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg (2004. április 16.) S z e g e d 1 P R E A M B U L U M A gazdálkodó szervezetek

Részletesebben

CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.

CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. ALAPÍTÓ OKIRAT tervezet amennyiben a jogutód társaságban tőkeemelésre kerül sor I... 3 A Társaság cégneve... 3 II.... 3 A Társaság székhelye... 3 III....

Részletesebben

b) változásokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát: 1.1. A társaság cégneve:... Zártkörűen Működő Részvénytársaság

b) változásokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát: 1.1. A társaság cégneve:... Zártkörűen Működő Részvénytársaság Alapító okirat Alulírott alapító (részvényes), a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelően, szerződésminta alkalmazásával a következők szerint állapítja meg

Részletesebben

TISZÁNTÚLI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

TISZÁNTÚLI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Alapszabály TISZÁNTÚLI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt A L A P S Z A B Á L Y A Debrecen A 2003. április 23-án megtartott évi rendes közgyûlésen elfogadott módosításokat

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ. 1) Közgyűlési tisztségviselők (Szavazatszámláló Bizottság és jegyzőkönyv-hitelesítő) megválasztása

KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ. 1) Közgyűlési tisztségviselők (Szavazatszámláló Bizottság és jegyzőkönyv-hitelesítő) megválasztása KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ Az ALTERA Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (rövid név: ALTERA Nyrt., székhelye: 1068 - Budapest, Benczúr u. 43. II/3., nyilvántartásba vette a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága

Részletesebben

A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK. egységes szerkezetbe foglalt ÜGYRENDJE

A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK. egységes szerkezetbe foglalt ÜGYRENDJE A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK egységes szerkezetbe foglalt ÜGYRENDJE A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Felügyelő

Részletesebben

Délmagyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Délmagyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Délmagyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság ALAPSZABÁLY Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg (2006. október 16.) Szeged 1 PREAMBULUM A gazdálkodó szervezetek és a

Részletesebben

AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i) AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA Alapszabály Alulírott részvényes, szerződésminta 1 alkalmazásával, a következők szerint állapítja meg az alábbi egyszemélyes zártkörűen

Részletesebben

Rendkívüli tájékoztatás

Rendkívüli tájékoztatás Rendkívüli tájékoztatás Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. 2004. évi rendes közgyűlésének határozatai 1/2004. sz. határozat: "A Közgyűlés elfogadja az Igazgatóságnak a Társaság 2003. évi

Részletesebben

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.)

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2014. április 23. napján 14.00 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén meghozott határozatok 1/2014.04.23.

Részletesebben

A BorsodChem Rt. a április 27-én megtartott Éves Rendes Közgyûlésén az alábbi határozatokat hozta:

A BorsodChem Rt. a április 27-én megtartott Éves Rendes Közgyûlésén az alábbi határozatokat hozta: A BorsodChem Rt. a 2004. április 27-én megtartott Éves Rendes Közgyûlésén az alábbi határozatokat hozta: 01/2004. számú Közgyûlési Határozat A Közgyûlés jegyzõkönyv hitelesítõnek megválasztja a CE Oil

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV Jelen Közgyűlési jegyzőkönyv (a továbbiakban: Jegyzőkönyv ) felvételre került az alulírott napon a PLOTINUS HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (rövid név: PLOTINUS HOLDING

Részletesebben

[Ide írhatja a szöveget]

[Ide írhatja a szöveget] A Shopline-webáruház Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Közgyűlési határozatai A Shopline-webáruház Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1097 Budapest,

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ. Közgyűlés időpontja: 2013. április 29, hétfő 10.00 14.00 Közgyűlés helye: Mirage Fashion Hotel, 1068 Budapest, Dózsa György út 88.

KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ. Közgyűlés időpontja: 2013. április 29, hétfő 10.00 14.00 Közgyűlés helye: Mirage Fashion Hotel, 1068 Budapest, Dózsa György út 88. KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ Az ALTERA Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (rövid név: ALTERA Nyrt., székhelye: 1068 Budapest, Benczúr u. 43. II/3., nyilvántartásba vette a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága

Részletesebben

Rendkívüli tájékoztatás

Rendkívüli tájékoztatás NUTEX Befektetési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Székhely: 1147 Budapest, Telepes u. 53. Cégjegyzékszám: 01-10-043104 Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Rendkívüli tájékoztatás A NUTEX Nyrt értesít

Részletesebben

MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság AUDIT BIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE 2015. március 24. A MOL Magyar Olaj- és

Részletesebben

Javaslat az OTP Bank Nyrt. Alapszabályának módosítására

Javaslat az OTP Bank Nyrt. Alapszabályának módosítására Javaslat az OTP Bank Nyrt. Alapszabályának módosítására A javaslatok összefoglalása A módosítási javaslatok az Alapszabály alább felsorolt témaköreit érintik: Módosítási javaslatok... 2 1. A szabályozott

Részletesebben

MAGYAR NEMZETI BANK ALAPÍTÓ OKIRATA

MAGYAR NEMZETI BANK ALAPÍTÓ OKIRATA A MAGYAR NEMZETI BANK ALAPÍTÓ OKIRATA 1. Fejezet: A TÁRSASÁG ADATAI 1.1 A társaság cégneve: (a továbbiakban: MNB) Magyar Nemzeti Bank Az MNB cégnevét a cégjegyzékbe a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001.

Részletesebben

SYNERGON INFORMATIKAI RENDSZEREKET TERVEZŐ ÉS KIVITELEZŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRA VONATKOZÓ HATÁROZAT-TERVEZET

SYNERGON INFORMATIKAI RENDSZEREKET TERVEZŐ ÉS KIVITELEZŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRA VONATKOZÓ HATÁROZAT-TERVEZET SYNERGON INFORMATIKAI RENDSZEREKET TERVEZŐ ÉS KIVITELEZŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRA VONATKOZÓ HATÁROZAT-TERVEZET A TÁRSASÁG 2005 ÁPRILIS 28 29. - i KÖZGYŰLÉSÉRE A jelen előterjesztésben

Részletesebben

A RÉSZVÉNY-ELŐÁLLÍTÁS ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI

A RÉSZVÉNY-ELŐÁLLÍTÁS ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI A RÉSZVÉNY-ELŐÁLLÍTÁS ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI A RÉSZVÉNY-ELŐÁLLÍTÁS JOGI KÉRDÉSEI ÉS AZ ÚJ PTK. RÉSZVÉNYEKRE VONATKOZÓ ÚJ RENDELKEZÉSEI DR. TOMORI ERIKA CODEX NAPOK 2014 VÁLTOZIK-E AZ ÉRTÉKPAPÍR

Részletesebben

dr. Száldobágyi Zsigmond Csongor ügyvéd ingatlanforgalmi szakjogász AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA Alapszabály

dr. Száldobágyi Zsigmond Csongor ügyvéd ingatlanforgalmi szakjogász AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA Alapszabály Tisztelt érdeklődő! Ezt a dokumentumot tájékoztatásul tesszük közzé. Célja, hogy Ön előzetesen átlássa a társaság alapításával járó egyes adminisztratív kötelezettségeit. Magyarázó szövegeket az egyes

Részletesebben

A Kft. és az Rt. Dr.Kenderes Andrea 2011. Április 9.

A Kft. és az Rt. Dr.Kenderes Andrea 2011. Április 9. A Kft. és az Rt. Dr.Kenderes Andrea 2011. Április 9. Vagyonegyesítő társaságok Korlátolt felelősségű társaság ( Kft.) Részvénytársaság: Nyilvános alapítsású Rt. ( NyRt.) Zártalapítású (ZRt.) Az Rt. lehet:

Részletesebben

Összefoglaló dokumentum

Összefoglaló dokumentum 1 Összefoglaló dokumentum a PANNON-FLAX NyRt. közgyűlésének lebonyolítására, a részvényesi szavazati jogok gyakorlására vonatkozó szabályokról 1. A részvényesek jogai és a velük kapcsolatos eljárásmód

Részletesebben

Közgyűlési előterjesztések TÁJÉKOZTATÓ HATÁROZATI JAVASLATOK SZÖVEGÉRŐL

Közgyűlési előterjesztések TÁJÉKOZTATÓ HATÁROZATI JAVASLATOK SZÖVEGÉRŐL Közgyűlési előterjesztések TÁJÉKOZTATÓ HATÁROZATI JAVASLATOK SZÖVEGÉRŐL A PLOTINUS HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (rövid név: PLOTINUS HOLDING Nyrt.) székhelye: 3324 Felsőtárkány, Tölgy u.

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. ( az június 1-én kelt alapszabály a december 17-ig kelt módosításokkal egységes szerkezetben )

ALAPSZABÁLY. ( az június 1-én kelt alapszabály a december 17-ig kelt módosításokkal egységes szerkezetben ) ALAPSZABÁLY ( az 1991. június 1-én kelt alapszabály a 2003. december 17-ig kelt módosításokkal egységes szerkezetben ) I. A TÁRSASÁG CÉGNEVE, SZÉKHELYE, IDŐTARTAMA, TEVÉKENYSÉGI KÖRE 1.) A Társaság cégneve:

Részletesebben

Részvénytársaság. A részvénytársaság olyan gazdasági társaság, amely előre meghatározott számú és névértékű

Részvénytársaság. A részvénytársaság olyan gazdasági társaság, amely előre meghatározott számú és névértékű Részvénytársaság A részvénytársaság olyan gazdasági társaság, amely előre meghatározott számú és névértékű részvényekből álló alaptőkével (jegyzett tőkével) alakul. Nyrt.: nyilvánosan működik az a részvénytársaság,

Részletesebben

2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén. Jelen vannak: a részvényesek és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint

2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén. Jelen vannak: a részvényesek és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv mely felvételre került a Graphisoft Park SE Európai Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság) (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. Az Auditbizottság véleménye: Az Auditbizottság a Társaság számvitelről szóló évi C. törvény előírásaival összhangban készített 2018.

KÖZLEMÉNY. Az Auditbizottság véleménye: Az Auditbizottság a Társaság számvitelről szóló évi C. törvény előírásaival összhangban készített 2018. KÖZLEMÉNY A MEGAKRÁN Kereskedelmi és Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (8060 Mór, Nemes u. 23.; cégjegyzékét vezeti a Székesfehérvári Törvényszék Cégbírósága, Cg.: 07-10-001492; a továbbiakban:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v készült a FORRÁS Vagyonkezelési és Befektetési Részvénytársaság (1113 Budapest, Bartók Béla út 152.; cégjegyzékszáma: 01-10-043872) 2005. május 17. napjának 10 órájára meghirdetett,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Társaság 2005. április 28-i évi rendes Közgyűlésére

ELŐTERJESZTÉS a Társaság 2005. április 28-i évi rendes Közgyűlésére a Társaság 2005. április 28-i évi rendes Közgyűlésére Tárgy: A 2004. üzleti év lezárása, ezen belül az Igazgatóság, a Felügyelő Bizottság, a Könyvvizsgáló jelentései, a mérleg jóváhagyása, döntés a 2004.

Részletesebben

A közgyűlés megtartásának helye: a Társaság székhelye, 1066 Budapest, Nyugati tér 1.

A közgyűlés megtartásának helye: a Társaság székhelye, 1066 Budapest, Nyugati tér 1. A Libri-Bookline Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1066 Budapest, Nyugati tér 1.) Igazgatósága az Alapszabály 11.2. pontja illetőleg a 2013. évi V. tv. (Ptk.) 3:272 (3) bekezdése alapján

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. ( az 1991. június 1-én kelt alapszabály a 2003. április 25-ig kelt módosításokkal egységes szerkezetben )

ALAPSZABÁLY. ( az 1991. június 1-én kelt alapszabály a 2003. április 25-ig kelt módosításokkal egységes szerkezetben ) ALAPSZABÁLY ( az 1991. június 1-én kelt alapszabály a 2003. április 25-ig kelt módosításokkal egységes szerkezetben ) I. A TÁRSASÁG CÉGNEVE, SZÉKHELYE, IDOTARTAMA, TEVÉKENYSÉGI KÖRE 1.) A Társaság cégneve:

Részletesebben

E g y e s ü l é s i S z e r z ő d é s tervezet

E g y e s ü l é s i S z e r z ő d é s tervezet amely létrejött egyrészről a E g y e s ü l é s i S z e r z ő d é s tervezet KNYKK Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zártkörűen működő Részvénytársaság (székhelye: Tatabánya Csaba u. 19., statisztikai

Részletesebben

Állami Nyomda Nyrt. Közgyűlési előterjesztés

Állami Nyomda Nyrt. Közgyűlési előterjesztés Állami Nyomda Nyrt. Közgyűlési előterjesztés Az Állami Nyomda Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Rendkívüli közgyűlése Budapest, 2008. december 15. 1 Állami Nyomda Nyrt. Közgyűlési előterjesztés Napirend

Részletesebben

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság év június hó 20. napján megtartott. Rendkívüli Közgyűlésének

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság év június hó 20. napján megtartott. Rendkívüli Közgyűlésének Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2014. év június hó 20. napján megtartott Rendkívüli Közgyűlésének 22/2014. számú Közgyűlési Határozata A Közgyűlés az Alapszabály alábbi

Részletesebben

A Kartonpack Nyrt évi gazdálkodási adatainak közgyűlési előterjesztése

A Kartonpack Nyrt évi gazdálkodási adatainak közgyűlési előterjesztése A Kartonpack Nyrt. 2017. évi gazdálkodási adatainak közgyűlési előterjesztése A KARTONPACK Dobozipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhelye: Debrecen, Galamb u. 11. cégjegyzékszáma: 09-10-000030)

Részletesebben

Közgyűlési előterjesztések TÁJÉKOZTATÓ HATÁROZATI JAVASLATOK SZÖVEGÉRŐL

Közgyűlési előterjesztések TÁJÉKOZTATÓ HATÁROZATI JAVASLATOK SZÖVEGÉRŐL Közgyűlési előterjesztések TÁJÉKOZTATÓ HATÁROZATI JAVASLATOK SZÖVEGÉRŐL A PLOTINUS HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (rövid név: PLOTINUS HOLDING Nyrt.) székhelye: 3324 Felsőtárkány, Tölgy u.

Részletesebben

/í/(7. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

/í/(7. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere ~l:~). számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyásáról

Részletesebben

TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0018

TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0018 Részvénytársaság Kezdő vállalkozások számára kevéssé kedvelt forma a részvénytársaság. Az ebben lévő tulajdon részvényeken alapul, amelyek alapján tulajdonosát vagyoni és tagsági jogok illetik meg. A részvény

Részletesebben

C/21 A RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZERVEZETE, MŰKÖDÉSE. A közgyűlés

C/21 A RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZERVEZETE, MŰKÖDÉSE. A közgyűlés A közgyűlés 231. (1) A közgyűlés a részvénytársaság legfőbb szerve, amely a részvényesek összességéből áll. (2) A közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik: a) döntés ha e törvény eltérően nem rendelkezik

Részletesebben

A TISZAI VEGYI KOMBINÁT NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2014. ÉVI ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI

A TISZAI VEGYI KOMBINÁT NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2014. ÉVI ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI A TISZAI VEGYI KOMBINÁT NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2014. ÉVI ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI A Tiszai Vegyi Kombinát Nyilvánosan Működő Részvénytársaság ezúton tájékoztatja tisztelt részvényeseit

Részletesebben

Rendkívüli tájékoztatás

Rendkívüli tájékoztatás HUMET Kereskedelmi, Kutatási és Fejlesztési Nyrt. 1143 Budapest, Ilka utca 31. Tel.:+36-1- 801-7081 Fax: +36-1-801-7082, E-mail: humet@humet.hu Rendkívüli tájékoztatás A HUMET Nyrt értesít mindenkit, akit

Részletesebben

ALAPSZABÁLY hatályos 2001. április 27-től

ALAPSZABÁLY hatályos 2001. április 27-től ALAPSZABÁLY hatályos 2001. április 27-től amely a Gazdasági Társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (a továbbiakban: Gt.) alapján került jóváhagyásra (1) I. A RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ADATAI 1. A Társaságot

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2016. augusztus 30-ai rendkívüli közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 6. napirendi pont: Előterjesztés a Soproni

Részletesebben

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje I. A Számvizsgáló Bizottság és tagjai 1. Az IPA Magyar Szekció (a továbbiakban: Magyar Szekció) Számvizsgáló Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság)

Részletesebben

FreeSoft Nyrt. Jegyzőkönyv 2013.04.25.

FreeSoft Nyrt. Jegyzőkönyv 2013.04.25. Jegyzőkönyv a FreeSoft Szoftverfejlesztő és Számítástechnikai Szolgáltató Nyrt. 2013. éves rendes közgyűléséről 2013. április 25. Helyszín: Időpont: Jelen vannak: Közgyűlés módja: Közgyűlés: 1037 Budapest,

Részletesebben

Jogi személyiséggel rendelkező Gazdasági Társaság. Előre meghatározott törzsbetétekből álló törzstőkével alakul meg.

Jogi személyiséggel rendelkező Gazdasági Társaság. Előre meghatározott törzsbetétekből álló törzstőkével alakul meg. Jogi személyiséggel rendelkező Gazdasági Társaság. Előre meghatározott törzsbetétekből álló törzstőkével alakul meg. Törzsbetét fogalma: az a vagyoni érték, amellyel a tag a társaság alapításához hozzájárul.

Részletesebben

A KELER KSZF Központi Szerződő Fél Zártkörűen Működő Részvénytársaság Alapszabálya

A KELER KSZF Központi Szerződő Fél Zártkörűen Működő Részvénytársaság Alapszabálya A KELER KSZF Központi Szerződő Fél Zártkörűen Működő Részvénytársaság Alapszabálya A 2011. január 26. napján kelt Alapszabálynak a 2012. szeptember 20-i rendkívüli közgyűlés és a 2012. december 19-i rendkívüli

Részletesebben

A RÁBA Járműipari Holding Nyrt. (RÁBA Nyrt.) 2012. június 19-i. rendkívüli Közgyűlésének. előterjesztései

A RÁBA Járműipari Holding Nyrt. (RÁBA Nyrt.) 2012. június 19-i. rendkívüli Közgyűlésének. előterjesztései Rába Járműipari Holding Nyrt. A RÁBA Járműipari Holding Nyrt. (RÁBA Nyrt.) 2012. június 19-i rendkívüli Közgyűlésének előterjesztései Győr, 2012. május 31. A RÁBA Járműipari Holding Nyrt. ("RÁBA Nyrt.")

Részletesebben

AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA. Alapító okirat. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA. Alapító okirat. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i) AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA Alapító okirat Alulírott alapító, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelően, a 2006.

Részletesebben

J A V A S L A T. az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására

J A V A S L A T. az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására J A V A S L A T az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására Ózd, 2015. október 29. Előterjesztő: Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft ügyvezetője Ózd Város

Részletesebben

részvényfajta részvényosztály sorozat darab a részvény alapján leadható szavazat száma névértékű

részvényfajta részvényosztály sorozat darab a részvény alapján leadható szavazat száma névértékű KÖZZÉTÉTEL A FORRÁS Vagyonkezelési és Befektetési nyilvánosan működő Részvénytársaság (1113 Budapest, Bartók Béla út 152., Cg. 01-10-043872) Igazgatósága, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV.

Részletesebben

Az igazgatóság a közgyűlést az alábbi napirenddel hívja össze: Társaság évre vonatkozó, az EU által befogadott

Az igazgatóság a közgyűlést az alábbi napirenddel hívja össze: Társaság évre vonatkozó, az EU által befogadott KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ HIRDETMÉNYE A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (székhelye: 1033 Budapest, Flórián tér 1.; a továbbiakban: Társaság ) igazgatósága értesíti a Tisztelt Részvényeseket, hogy a Társaság

Részletesebben

HIRDETMÉNY. 1) Az Igazgatóság éves beszámolója a Társaság évi tevékenységéről;

HIRDETMÉNY. 1) Az Igazgatóság éves beszámolója a Társaság évi tevékenységéről; HIRDETMÉNY A BUDAPEST Hitel és Fejlesztési Bank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhelye: 1138 Budapest, Váci út 188.) Igazgatósága értesíti Tisztelt Részvényeseit, hogy 2007. április 25. napjára

Részletesebben

Társasági szerződés. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

Társasági szerződés. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i) Társasági szerződés Alulírott tagok, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelően, a 2006. évi V. törvény (Ctv.) mellékletét képező szerződésminta alkalmazásával

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A közgyűlés helyszíne: Verseg-Fenyőharaszt Kastélyszálló

JEGYZŐKÖNYV. A közgyűlés helyszíne: Verseg-Fenyőharaszt Kastélyszálló JEGYZŐKÖNYV a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Részvénytársaság (székhely: 1033 Budapest, Polgár u. 8-10.) 2003. április 23-i évi rendes, megismételt közgyűléséről A közgyűlés helyszíne:

Részletesebben

7. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA. Alapító okirat

7. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA. Alapító okirat 7. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA Alapító okirat Alulírott alapító, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény

Részletesebben

CSENTERICS ügyvédi iroda

CSENTERICS ügyvédi iroda CSENTERICS ügyvédi iroda ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPÍTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES ADATOK, INFORMÁCIÓK 1.1. A társaság teljes magyar elnevezése: 1.2. A társaság külföldi elnevezése nem kötelező elem (szerződésminta

Részletesebben

SÁFRÁNY FERENC Gazdálkodási ismeretek Szerződéstár

SÁFRÁNY FERENC Gazdálkodási ismeretek Szerződéstár SÁFRÁNY FERENC Gazdálkodási ismeretek Szerződéstár 2 Tartalomjegyzék 1. Közkereseti társaság szerződésmintája... 3. o. 2. Betéti társaság szerződésmintája... 9. o. 3. Korlátolt felelősségű társaság szerződésmintája...

Részletesebben

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12.

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12. ÜGYREND Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12. Tartalomjegyzék 1. A Felügyelő Bizottság működése...3 1.1.

Részletesebben

A KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZERZŐDÉSMINTÁJA. Társasági szerződés. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

A KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZERZŐDÉSMINTÁJA. Társasági szerződés. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i) A KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZERZŐDÉSMINTÁJA Társasági szerződés Alulírott tagok, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelően, a 2006. évi V. törvény (Ctv.)

Részletesebben

HIRDETMÉNY. 1) Az Igazgatóság éves beszámolója a Társaság évi tevékenységéről;

HIRDETMÉNY. 1) Az Igazgatóság éves beszámolója a Társaság évi tevékenységéről; HIRDETMÉNY A BUDAPEST Hitel és Fejlesztési Bank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhelye: 1138 Budapest, Váci út 188.) Igazgatósága értesíti Tisztelt Részvényeseit, hogy 2008. április 24. napjára

Részletesebben

POLGÁRMESTER ELŐ TERJESZTÉS. a CSEPELI PIAC Kft. alapító okiratának módosításáról

POLGÁRMESTER ELŐ TERJESZTÉS. a CSEPELI PIAC Kft. alapító okiratának módosításáról BUDAPEST-CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER ELŐ TERJESZTÉS a CSEPELI PIAC Kft. alapító okiratának módosításáról Készítette: Lakatos Sándorné ügyvezető igazgató Dr. Hricsovinyi István társasági jogi képviselő

Részletesebben

Rendkívüli tájékoztatás

Rendkívüli tájékoztatás NUTEX Befektetési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Székhely: 1147 Budapest, Telepes u. 53. Cégjegyzékszám: 01-10-043104 Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság Rendkívüli tájékoztatás A NUTEX Nyrt közleménye

Részletesebben

JAVASLAT. A KONZUM Kereskedelmi és Ipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Alapszabályának módosítására (2014. 04. 30.)

JAVASLAT. A KONZUM Kereskedelmi és Ipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Alapszabályának módosítására (2014. 04. 30.) JAVASLAT A KONZUM Kereskedelmi és Ipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Alapszabályának módosítására (2014. 04. 30.) A Közgyűlés a részvénytársaság Alapszabályát a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.

Részletesebben

ALAPSZABÁLY változásokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

ALAPSZABÁLY változásokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege ALAPSZABÁLY változásokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege A HUNGAGENT Kereskedelmi Részvénytársaság alapszabályának a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (továbbiakban: Törvény),

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV amely készült a Cg. 16-10-001759 számon bejegyzett EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (5000 Szolnok, Szapáry út 18.) 2010. április

Részletesebben

Kezdő vállalkozói aktivitás ösztönzése Vállalkozási jog. Dr. Szalay András munkajogász

Kezdő vállalkozói aktivitás ösztönzése Vállalkozási jog. Dr. Szalay András munkajogász Kezdő vállalkozói aktivitás ösztönzése Vállalkozási jog Dr. Szalay András munkajogász A jog: tenger. Nem kimerni kell, hanem hajózni rajta. I. Gazdasági társaságok Gazdasági társaságok közös jellemzői

Részletesebben

Egyesületi alapszabály

Egyesületi alapszabály EASZ-01 - Egyesület adatai 1. Kötelező rendelkezések az általános rendelkezések körében 1.1. az egyesület neve Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület 1.2. az egyesület székhelye Irányítószám Község, város Közterület

Részletesebben

1/2019 (IX.05.) számú Közgyűlési Határozat

1/2019 (IX.05.) számú Közgyűlési Határozat A 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1037 Budapest, Montevideo u 8.; cégjegyzékszám: 01-10-044993; nyilvántartó bíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága; Társaság ) ezúton tájékoztatja

Részletesebben

HIRDETMÉNY. 1) Az Igazgatóság éves beszámolója a Társaság évi tevékenységéről;

HIRDETMÉNY. 1) Az Igazgatóság éves beszámolója a Társaság évi tevékenységéről; HIRDETMÉNY A BUDAPEST Hitel és Fejlesztési Bank Részvénytársaság (székhelye: 1138 Budapest, Váci út 188.) Igazgatósága értesíti Tisztelt Részvényeseit, hogy 2006. április 26. napjára (szerda) 10.00 órai

Részletesebben

Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. közgyűlési határozatai

Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. közgyűlési határozatai Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közgyűlési határozatai A Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1097 Budapest, Ecseri út 14-16.)

Részletesebben

A BETÉTI TÁRSASÁG SZERZŐDÉSMINTÁJA. Társasági szerződés. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

A BETÉTI TÁRSASÁG SZERZŐDÉSMINTÁJA. Társasági szerződés. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i) A BETÉTI TÁRSASÁG SZERZŐDÉSMINTÁJA Társasági szerződés Alulírott tagok, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelően, a 2006. évi V. törvény (Ctv.) mellékletét

Részletesebben

Nyilatkozat. Alulírott,...(név) részvényes.... (lakcím/székhely)

Nyilatkozat. Alulírott,...(név) részvényes.... (lakcím/székhely) Nyilatkozat Alulírott,.....(név) részvényes...... (lakcím/székhely) kijelentem, hogy azon részvényekkel, amelyek vonatkozásában jelen nyilatkozat megtételével egyidejűleg tulajdonjogom részvénykönyvbe

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI DOKUMENTUMOK. NUTEX Befektetési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság április 28-án tartandó éves rendes közgyűlésére

KÖZGYŰLÉSI DOKUMENTUMOK. NUTEX Befektetési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság április 28-án tartandó éves rendes közgyűlésére KÖZGYŰLÉSI DOKUMENTUMOK a NUTEX Befektetési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2013. április 28-án tartandó éves rendes közgyűlésére A Közgyűlési időpontja: 2013. április 28. 9 óra A Közgyűlés helyszíne:

Részletesebben

Szöveg-javaslat a PANNON-VÁLTÓ Rt. Alapszabályának módosításához

Szöveg-javaslat a PANNON-VÁLTÓ Rt. Alapszabályának módosításához Szöveg-javaslat a PANNON-VÁLTÓ Rt. Alapszabályának módosításához Jelenlegi, cégbejegyzett szöveg 3. A társaság tevékenységi körébe a TEÁOR '03 szerint a következõk tartoznak: Tervezett szöveg 3. A társaság

Részletesebben

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.)

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2014. július 21. napján 10.00 órakor megtartott közgyűlésén meghozott határozatok 1/2014.07.21. sz. határozat

Részletesebben

SYNERGON INFORMATIKAI RENDSZEREKET TERVEZŐ ÉS KIVITELEZŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRA VONATKOZÓ HATÁROZAT-TERVEZET

SYNERGON INFORMATIKAI RENDSZEREKET TERVEZŐ ÉS KIVITELEZŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRA VONATKOZÓ HATÁROZAT-TERVEZET SYNERGON INFORMATIKAI RENDSZEREKET TERVEZŐ ÉS KIVITELEZŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRA VONATKOZÓ HATÁROZAT-TERVEZET A TÁRSASÁG 2006. MÁJUS 29 30-i KÖZGYŰLÉSÉRE A jelen előterjesztésben

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI DOKUMENTUMOK. NUTEX Befektetési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. 2015. április 26-án tartandó éves rendes közgyűlésére

KÖZGYŰLÉSI DOKUMENTUMOK. NUTEX Befektetési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. 2015. április 26-án tartandó éves rendes közgyűlésére KÖZGYŰLÉSI DOKUMENTUMOK a NUTEX Befektetési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2015. április 26-án tartandó éves rendes közgyűlésére A Közgyűlési időpontja: 2015. április 26. 9 óra A Közgyűlés helyszíne:

Részletesebben

A Kartonpack Nyrt évi gazdálkodási adatainak közgyűlési előterjesztése

A Kartonpack Nyrt évi gazdálkodási adatainak közgyűlési előterjesztése A Kartonpack Nyrt. 2016. évi gazdálkodási adatainak közgyűlési előterjesztése A KARTONPACK Dobozipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhelye: Debrecen, Galamb u. 11. cégjegyzékszáma: 09-10-000030)

Részletesebben

FORRÁS Vagyonkezelési és Befektetési Részvénytársaság

FORRÁS Vagyonkezelési és Befektetési Részvénytársaság A FORRÁS Vagyonkezelési és Befektetési Részvénytársaság új szövegű Alapszabálya (T E R V E Z E T) készült a 2004. szeptember 14. napjára kitűzött rendkívüli közgyűlés írásbeli előterjesztéseként A FORRÁS

Részletesebben

A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény szerint a társaságok tagjai számára az egyesült társaságban való részvétel nem kötelező.

A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény szerint a társaságok tagjai számára az egyesült társaságban való részvétel nem kötelező. Tájékoztatás a Magyar Telekom Nyrt. részvényesei részére a T-Kábel Magyarország Kft. és a Dél-Vonal Kft. Magyar Telekom Nyrt-be való beolvadása kapcsán Ezúton szeretnénk tájékoztatni Tisztelt Részvényeseinket,

Részletesebben

BÉT Akadémia és CODEX: dematerializált vagy fizikai?

BÉT Akadémia és CODEX: dematerializált vagy fizikai? BÉT Akadémia és CODEX: dematerializált vagy fizikai? DR. SZÁZ ÁGNES Dr. Száz Ágnes Ügyvédi Iroda 2017. ÁPRILIS 26. FŐBB JOGFORRÁSOK Ptk. 2001. évi CXX. törvény a tőkepiacról (Tpt.) 98/1995. (VIII. 24.)

Részletesebben