Art teacher. course. Colchester, London, Dedham, Cambridge Constable és Turner nyomában, színház, modern építészet Sóvágóné Panajotu Anna
|
|
- Gréta Gabi Bognárné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Art teacher course Colchester, London, Dedham, Cambridge Constable és Turner nyomában, színház, modern építészet Sóvágóné Panajotu Anna
2 A helyszínek, ahol jártam a 8 nap alatt
3 Vezetőnk kis táblákon hozott reprókon mutatja be honnan nézhette a festő a tájat. Három nappal később az eredetiket is szemügyre vehettük. 2. nap, vasárnap John Constable lábnyomán Kersey, Lavenham
4 3. nap, hétfő Colchester, Minor Gallery Emma Conolly előadása, majd gyakorlatai Digitális tanítási segédanyagok megosztása 1. A tervezési munkájuk keretei: személyi időbeli anyagi eszközszükségleti térigény 2. Motiváció megteremtése különböző érzékszervekre ható eszközök különböző információkat igénylő feladatok 3. Értékelés-jutalmazás rendszere tudatos önépítés feladatvégzés közben folyamatos visszajelzés fejlődés figyelemmel kísérése mappák vezetésével és ezekbe ragasztott szöveges és számszaki értékeléssel 4. Gondolattérkép jelentősége és formái, típusai 5. Gyakorlat gondolattérkép készítésére ábrák, színek, szövegek, rajzok segítségével 6. Festés zenére Különböző karakterű zenékre vizuális reflekció 7. Összevetés, értékelés, jutalmazás mint az iskolában!
5 Richard Taylor művész, tanár: képzőművészeti gyakorlatsor a naturalisztikus ábrázolástól az avantgarde stílusvilágába.
6 Opart gyakorlat: Johannes Itten és V. Vasarely elméleteinek nyomán fejlesztett gyakorlatsor
7 4. nap, kedd: CLIL pedagógia idegen nyelven Művészettörténet kétnyelvű tanításának gyakorlati kérdései Interaktivitás fejlesztése Időbeosztás Chunk -ok Értelmezési csomópontok Művészettörténeti tesztek
8 5. nap szerda: London: Tate Modern Tizenévesek egy modern szobor előtt tanakodnak. Beszélgettünk is röviden. Elmondták, egész természetes a társaságukban, hogy önállóan be-betérnek a galériákba.
9 5. nap szerda: London, Tate Modern Gallery Az egyik igazán érdekes interaktív múzeumpedagógiai foglalkozás direkt nekünk. Színek fizikája, kémiája, pszichológiája. Kifejezés verbálisan csak igékkel, csak főnevekkel.
10 5. nap szerda: London Henry Moor szobrai mindenestül Vázlatokkal, a készülés folyamatának bemutatásával tanár számára még értékesebb élmény!
11 Globe Színház kiállítás
12 WAR HORSE New London Theatre Műélmény+bábkészítés, mozgatás, kompozitálás élő színészi munkával
13 6. nap, szerda: Colne Community School, Brightlingsea ezt a napot nagyon vártam és igazolta is reményeimet. 35 egyenruhás középiskolás fegyelmezetten figyeli a csendélettel kapcsolatos kompozíciós megfontolásokat, instrukciókat.
14 Temérdek diákmunkát néztünk, fotóztunk, elemeztünk, értékeltünk. A mi diákjaink is legalább olyan okosak, mint ők. Megnézve más ország diákmunkáit büszke voltam a mi gyerekeinkre. Itthon siettem el is mondani nekik. Sok bajunktól mentene meg, ha tisztában lennénk magunkkal, értékeinkkel.
15 Sokszínű és szintű értékelés. Ezt én is átveszem. Meg kell változtatni, körülményeinkhez igazítani a lehetőségeket. Nálunk gond a színes nyomtatás, de mást ki kell találnom ennek mintájára, mert ott jól motiválja a gyerekeket.
16 Sokféleség, nyitottság
17 Körülmények: megvalósítható és nem megvalósítható kategóriák Diákmunka-szárító Hatalmas mosogató Mártani, batikolni, alapozni stb könnyű az ilyenben. Látszik, hogy használják is rendeltetésszerűen.
18 Eszközök és könyvek együtt, egy helyen jó példa, megvalósítható. Idén szeptemberben adományként sok és értékes könyvet kaptam a rajzterem számára. Elmenetelem előtt ezek kihelyezését nem tudtam befejezni. A külföldi példa megerősít döntésemben, energiát ad, hogy működni fog nálunk is ez a sokarcú élmény és infóforrás.
19 Változatos, érdekes, motiváló feladatok. Nem feltétlenül művésszé nevel, a kultúra fogyasztójává tesz. Gondolkodik, ért, választ. Ma élő művészeket eltartó értékorientált társadalom felé tart.
20 Kép és szó Nem válik szükségképpen külön. A gyerekeket sok és sokfajta élmény éri. Mindenki talál személyiségéhez közelebb álló alkotókat, technikákat. Ismerkedésük az újjal toleranciát is tanít. Megszokottá válik, hogy nem egyféle megítélés létezik. Egyszerű eszközökkel és anyagokkal is lehet nagy dolgokat életre hívni ezt tanulják.
21
22 A művészet nemcsak festészet, szobrászat, építészetet takaró szó, része van az iparművészet minden ágának: tárgytervezésnek, ruhaterveknek, minden rendű-rangú grafikának. Ezeket itthon is igyekszem csinálni saját tanítványokkal is, most külföldi példákra is hivatkozva könnyebben el tudok talán fogadtatni ilyen sikerélményt adó, önkifejezést erősítő feladattípust. Úgy tapasztaltam érkezésem után, a gyerekek kíváncsiak a más országbeli iskolai élményekre. Ez alkalmas út értékközvetítésre.
23 Kritikával fogadom: Tanárként nem rajzolok bele diákmunkába. Elveszti a munka az identitását, a gyerkőc segítségre szorulónak érezheti magát. A beállítások rögzített módja megint csak remek ötlet, megvalósítható.
24 Remek ötlet párhuzamot vonni a tónus és a hangerő között.
25 Diákok 6-os csoportban vidáman és fegyelmezés nélkül dolgoznak egy fénnyel kapcsolatos kísérleten. Felváltva kellett fotózniuk egymás arcát a különböző megvilágításokban. Mindjárt hazaérkezésem után integráltam az ötletet. Továbbfejlesztett változatát később valósítom meg.
26 Ismerős feladatfajták ilyen trendik vagyunk?
27 Akciódús, zajos drámaóra Sok ötletet, megoldást felhasználhatunk mindebből.
28
29 Emma Coloney szakvezető tanár nemcsak elméleti szakember, gyakorlatban is otthonos. Dinamikus előadásmódját a korosztály szintjére lassította. A kiadott feladatot néha ő maga is végezte. Pl. önarckép készítésének feladatmegoldását láthattuk. A gyerekek önállóbbak és megoldhatónak látnak nehéz feladatokat is, ha a tanártól látják, hogyan oldja meg. Ezt az anyagiakat nem igénylő módszert gyakran alkalmazom, de eddig nem voltam biztos a módszer szakmai megítélésében. Most lehetőségem nyílt személyes konzultációra is a témáról. Hazai gyakorlatot erre nem láttam, rajz szakos kollégáimnak vannak ellenérvei is.
30 Médiamix és digitális technológiák hatékony alkalmazása mellett a tanári bemutatás, a személyes példa ugyanúgy megmarad, mint nálunk. A diákokat nem a tanári szigor, pusztán az iskola és a tanár presztízse tartotta kordában. Nem kellett fegyelmezésre időt vesztegetni az 50 perces órákból. Öröm volt látni, ahogyan figyelték a pedagógus szavait. A nagy (35 fős) létszám, a mozgással is járó feladatvégzés és az összenyitott termek ellenére sem alakult ki sem zaj, sem lökdösődés. Olasz kolléganőmmel együtt csodáltuk ezt a nálunk szokatlan jelenséget.
31 7. nap, péntek: London Courtauld Institute of Art Műkincsek garmada
32 Ez a délelőtt ikonográfiai elemzésben nem múlta felül az egyetemi hermeneutika előadásokat és gyakorlatokat. Mégis hasznos volt a nemzetközi csapat hozzászólásai, reakciói között elemezni, szakszavakat megérteni, használni. Nekem egy Gauguin-kép jutott szimbólumfejtésre.
33 Hihetetlenül sok és értékes művet láthattam. Rengeteg megfigyelést, ötletet, inspirációt gyűjtöttem.
34 Csak egy példa a sokat elemzett képek közül.
35 National Gallery Ki sem mondható, mennyire más úgy ismertetni, elemezni, értelmezni képeket, hogy valóban láthatja is a tanár, amiről beszél. Ezt a két képet elindulás előtt tanítottam a gyerekeknek. Megérkezésem után nem győztem kiegészíteni az elemzésekben olvashatókat személyes, közvetlen megfigyeléseimmel.
36 8. nap, szombat: Cambridge Fiztwilliam Múzeum Asszír, sumér, görög, római műkincsek csodálatos épségben és gazdagságban. Szemlélődés közben inspiráló feladatokhoz támadtak ötleteim.
37 Michelangelo 8. nap, szombat: Cambridge Picasso A szobrászat tradicionális és új anyagainak alkalmazásához, parafrázis készítéséhez is Remek példákat láttam.
2017. február 9. Horváth Kinga
ALAKRAJZ II. A félév során a téma elsősorban az emberi test ábrázolása és a tér és az emberi alak kapcsolata. A pontos, arányokra koncentráló, jól komponált rajzok elkészítésén túl cél, hogy eszközök,
Jelölések: Színkódok
Jelölések: vastag álló betűvel szedett - kötelező tárgy normál álló betűvel szedett - kötelezően választható tárgy normál dőlt betűvel szedett - választható tárgy Színkódok 1. alkotás alapszak alkotás
ÚJGENERÁCIÓS FIZIKATANKÖNYV 7. ÉVFOLYAM
A NEMZETI ALAPTANTERVHEZ ILLESZKEDŐ TANKÖNYV, TANESZKÖZ ÉS NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL FEJLESZTÉSE TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 ÚJGENERÁCIÓS FIZIKATANKÖNYV 7. ÉVFOLYAM Készítették: A tananyagfejlesztők 2015.
Az alkotótevékenységnek megfelelő, rendeltetésszerű és biztonságos anyag- és
Vizuális kultúra 1. évfolyam, első félév : A közvetlen környezet megfigyelése és 1.évfolyam, év vége : A közvetlen környezet megfigyelése és Alkotótevékenység és látványok, műalkotások szemlélése során
Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése
Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,
Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai
Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel
Értékorientált nyári gyermektábor Egyiptom 2010
Besenyszög-Tiszasüly Chiovini Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 5071 Besenyszög Vasvári Pál út 5. Értékorientált nyári gyermektábor Egyiptom 2010 Készítették: Hamarné Nagy Gabriella Sedon Katalin
Beszámoló Szabó Letícia
Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló
SZAKMAI GYAKORLATOK SZERVEZÉSE COMENIUS CAMPUS MELLÉKLET AZ ÚTMUTATÓHOZ T A N Í T Ó SZAK GYAKORLATVEZETŐK és HALLGATÓK RÉSZÉRE 3.
SZAKMAI GYAKORLATOK SZERVEZÉSE COMENIUS CAMPUS MELLÉKLET AZ ÚTMUTATÓHOZ T A N Í T Ó SZAK GYAKORLATVEZETŐK és HALLGATÓK RÉSZÉRE 3. félév tanegység: Pedagógiai megfigyelés 1. - Fókuszban a tanuló (kiscsoportos
Hírek FÖLD PROJEKT április
Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:
AZ INFO-KOMMUNIKÁCIÓS TECHNOLÓGIA (IKT) HASZNÁLATA. Szövegértés-szövegalkotás területen
AZ INFO-KOMMUNIKÁCIÓS TECHNOLÓGIA (IKT) HASZNÁLATA Szövegértés-szövegalkotás területen Készítette: Horváth Erzsébet Borsos Miklós Általános Iskola Ajka A számítógép életünk része, mindenkinek aki ebben
SZAKMAI BESZÁMOLÓ MÚZEUMI PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL
A beszámoló elérési útvonala: http://www.hermuz.hu/hom/images/palyazatok/palyazati_beszamolok/2016/nka_muzpedprogr/muzpedprog_hatranyos_szakmai_beszamolo.pdf Herman Ottó Múzeum H 3529 Miskolc, Görgey Artúr
Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola
Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Tankönyv: Apáczai Kiadó Rajz és vizuális kultúra Minimum követelmények 1. évfolyam Képzelőerő, belső képalkotás fejlődése. Az életkornak megfelelő, felismerhető ábrázolás
ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2017/2018. tanév
ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2017/2018. tanév Telephelyek Székhely Pedagógusok létszáma és végzettsége - 2 fő rajz - 1 fő drámapedagógus - 4 fő tánc Oktatott tantárgyak Összlétszám Csoportok száma - vizuális
MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN
MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN Készítette: Adorjánné Tihanyi Rita Innováció fő célja: A magyar irodalom és nyelvtan tantárgyak oktatása
Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus
Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron
FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény
FORGATÓKÖNYV KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT FEJLESZTÉSI ÉS PROJEKTIGAZGATÓSÁG 1051 Budapest, Nádor u. 32. www.klik.gov.hu Iskolánk idén ünnepli 110. évfordulóját, ennek alkalmából egy egész élménynapot
ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2013/2014 tanév
Telephelyek Székhely ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2013/2014 tanév Pedagógusok létszáma és végzettsége - 1 fő rajztanár - 1 fő drámapedagógus - 5 fő tánctanár Oktatott tantárgyak Összlétszám Csoportok száma
Vizuális alapismeretek (pl: festõ, szobrász, képgrafikus, restaurátor )
Képzõ- és iparmûvészet Tantárgy Végzettség, szakképzettség Vizuális alapismeretek (pl: festõ, szobrász, képgrafikus, restaurátor ) (pl: építész, formatervezõ, textiltervezõ, szilikátipari tervezõ, vizuális
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA
Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. október 20. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. október 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez
(Az OKTV első fordulójából továbbjutott tanuló hozza magával a következő fordulóba.) 1. sz. melléklet Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez... Az élő idegen nyelvek versenyén a szlovén nemzetiségi nyelv kivételével
Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez
1. sz. melléklet (Az OKTV első fordulójából továbbjutott tanuló hozza magával a következő fordulóba.) Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez... Az élő idegen nyelvek versenyén a szlovén nemzetiségi nyelv kivételével
VIZUÁLIS KULTÚRA. Vizuális kultúra emelt szintű érettségi felkészítő. 11. évfolyam. A vizuális nyelvi elemek adott technikának
VIZUÁLIS KULTÚRA Vizuális kultúra emelt szintű érettségi felkészítő 11. évfolyam Heti 2 óra Évi 72 óra 1.1. Vizuális nyelv 1.1.1. A vizuális nyelv alapelemei - Vonal - Sík- és térforma - Tónus, szín -
Beszámoló Olasz tanulmányútról
Vendéglátó szakmát tanulók és gyakorlati oktatók szakmai kompetenciafejlesztése Olaszországban (2015-1-HU01-KA102-013197) Beszámoló Olasz tanulmányútról Gradoi szakmai tanulmányút során olyan emberekkel
Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon
Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,
Digitális tanulás lehetőségei alsó tagozaton Kukk Ibolya
Digitális tanulás lehetőségei alsó tagozaton Kukk Ibolya DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája kukkibolya@gmail.com régen napjainkban (képek forrása: http://www.ofcom.org.uk/static/
A MEGVALÓSULT PROGRAM MUNKATERVE NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM 2014
Pályázati azonosító: NTP-MTI-14-0133 Pályázó neve: Körös Tehetséggondozó Egyesület Pályázó címe: 5600 Békéscsba, Derkovits 4. III.14. Program címe: Az érzelmek birodalma típusa Proramkezdés Érzelmeink
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.
KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 16. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
A mai napig nagyon sok téves információ kering a babaúszással kapcsolatban. Ezeket a tévhiteket szeretném eloszlatni kérdések és válaszok formájában.
A mai napig nagyon sok téves információ kering a babaúszással kapcsolatban. Ezeket a tévhiteket szeretném eloszlatni kérdések és válaszok formájában. Miért jó a babaúszás? A babaúszás nem csupán egy nagyon
Mosolyt az arcokra! Tanoda
Mosolyt az arcokra! Tanoda NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAM Készült: 2013. augusztus 08. Készítette: Nagy Anikó szakmai vezető I. Alapelvek 1 I.1. Tanodai célok megfogalmazása A Tanoda biztosítja minden gyermek
RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN
KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN A képző- és iparművészet ismeretek ágazati szakmai érettségi vizsgatárgy részletes
Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs
Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs Tóthné Pfaff Éva kultúraktív Egyesület TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0014 PEDAGÓGUSKÉPZÉST SEGÍTŐ HÁLÓZATOK TOVÁBBFEJLESZTÉSE A DÉL-DUNÁNTÚL RÉGIÓBAN A KÉSZÍTŐK Sebestyén Ágnes
A világ legnagyobb képlopásai
3. szint Augusztus A világ legnagyobb képlopásai Egy 30 millió fontot érő Leonardo da Vincifestményt loptak el egy skót kastélyból. A BBC News ezúttal más híres és hírhedt(1) képlopásokról is beszámol.
Projektoktatás Mi így is tanulunk
Projektoktatás Mi így is tanulunk Projektoktatás? Projektpedagógia? Projekt jellegű oktatás? Alapfogalmak tisztázása O Pedagógia: a nevelés gyakorlata és elmélete O Projekt: valamely komplex, összetett
MI IS AZ A DRÁMAPEDAGÓGIA? A drámapedagógia rövid tör ténete
MI IS AZ A DRÁMAPEDAGÓGIA? A drámapedagógia rövid tör ténete A DRÁMAPEDAGÓGIA FOGALMA a dráma és a színház eszközeit sajátos módon használja a nevelésben határozott cél szolgál tudatosan kialakított helyzetek
Eső esetén B program (ugyanaz dzsekiben)
Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * Eső esetén B program (ugyanaz
KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában
Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek
Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő
Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs
Igazolás. az adott középiskola pedagógiai programja szerint a középiskolai szakaszt lezáró évfolyam tanévét kettővel megelőző évfolyam tanulójáról
1. sz. melléklet (Jelentkezési lap)... Jelentkezési lap OKTV-re tantárgy kategória felkészítő tanár(ok)...... a tanuló aláírása a szülő (gondviselő) aláírása (Csak akkor, ha a jelentkező nem nagykorú.)
Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló
Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.
A AS TANÉV MUNKARENDJE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK - KIEMELT FELADATOK
FELADATOK Javító vizsgák szaktanári konzultációs lehetőség Tankönyvosztás Tanévnyitó ünnepség Első tanítási nap Tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálata Szülői értekezlet a 11-12. évfolyamon
Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ ) foglalkozásairól
Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ-15-0204) foglalkozásairól Konecsni György Kulturális Központ, Tájház és Városi Könyvtár Darányi Éva foglalkozásvezető 2015 decemberében
s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap
s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 1. szept. 1-7 8.00 Évnyitó utána 3 osztályfőnöki óra 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 2. szept. 8-14 a 12-es évfolyam
23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program
23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015 "A nyelv írja a szöveget, a beszéd szövi a szellemet" Kántor Zoltán A kommunikációs kompetenciák fejlesztése tanórán A. Curriculáris szempontok Analitikus program 1. Tanfolyam
BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR 2011/2012. tanév N. I. ÉVFOLYAM RAJZ HÉT_ ÓRAREND. hétfő kedd szerda csütörtök péntek 8
BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR 2011/20. tanév N. I. ÉVFOLYAM RAJZ HÉT_2011. 2011. 09. 05-09. ÓRAREND hétfő kedd szerda csütörtök péntek Tankör vezetői óra Építészet; Építész Kar; Ismerkedés 13 S Z A K M A I N
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista A 1/1-as tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események Tanévnyitó ünnepség. A tanulók ünnepélyes fogadása, osztályfőnöki órák 1. szeptember 1.. Szülői értekezletek szervezése
s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap
s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap aug 31 1 2 3 4 5 6 1. szept. 1-6 tantestületi munkaközösségi ek évnyitó osztályfőnöki órák osztályfőnöki munkaközösség e 7 8 9 10 11
A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE. 2016/2017. tanév. II. félév
A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE 2016/2017. tanév II. félév Készítette: Pusztai Judit (igh.) SZAKVEZETŐK A KAPOSVÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUMBAN Tanító szakvezetők: 1. a Fornai Éva 2. a Richterné Somlyai
Művészetek Völgye 2015 LEMangURIA udvar Foglalkozásainkat a művészeti fesztivál ideje alatt INGYENESEK!
LEMangURIA udvar Foglalkozásainkat a művészeti fesztivál ideje alatt INGYENESEK! LEMangURIA Tanoda Udvarán a tánc és társművészetek, zene, színjátszás, meditációk, testtudatos és egészségmegőrző módszerek
PUBLIKÁCIÓ & PREZENTÁCIÓ. (számítógépes gyakorlat 6)
PUBLIKÁCIÓ & PREZENTÁCIÓ (számítógépes gyakorlat 6) építészlabor bevezető kurzus neve gesztor intézet építészeti intézet szak/képzés/tagozat építész/ba/nappali előadás/gyakorlat/labor (heti) 0/2/0 helye
FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL
Hargita Megye Tanácsa RO-530140 Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám Tel.: +4-0266-207700, Fax: +4-0266-207703, info@hargitamegye, www.hargitamegye.ro FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL A román nyelv és
Foglalkozási napló. Ötvös
Foglalkozási napló a 0 /0. tanévre Ötvös (OKJ száma: 54 06) szakma gyakorlati oktatásához 4. évfolyam A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanuló neve:
A kreatív tudás megalapozása kisiskolás korban
A kreativitás nem a zenéről és a művészetekről szól. Ez egy élettel kapcsolatos attitűd, egy olyan, amelyre mindenkinek szükséges van. (Guy Claxon) XXVI. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2018 A kreativitás fejlesztése
Név: Szép Veronika. Dátum: 2005. november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca
Név: Szép Veronika Dátum: 2005. november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba Fogadó város: Palma de Mallorca Szakmai beszámoló: Hétfő: a hetet a zártsorú beépítésben lévő épület homlokzatának
reactable interaktív zeneasztal
reactable interaktív zeneasztal 2(6) - reactable Interaktív zeneasztal reactable Interaktív zeneasztal A reactable interakív asztal egy modern, többfelhasználós elektroakusztikus hangszer. A hangszer kezeléséhez
Nagykovácsi Alapfokú Művészeti Iskola
Nagykovácsi Alapfokú Művészeti Iskola Az iskola története 1995. Nagykovácsi Zenei Alapítvány létrehozó és fenntartó nonprofit közhasznú alapítvány 1995-2001 Zeneiskola 2001. Képzőművészeti Tanszak 2003.
KREATÍV TERÜLETEK FOGLALKOZÁSOK
KREATÍV TERÜLETEK FOGLALKOZÁSOK KÉZMŰVESSÉG FAZEKASSÁG - Honti Rita, - Szarka Szilvia A foglalkozás indításának tervezett időpontja: 2013. február A foglalkozásokon a tanulók megismerkednek: - a fazekasság
A GYAKORLATI KÉPZÉS MUNKATERVE 2013/2014. tanév TAVASZI FÉLÉV
A GYAKORLATI KÉPZÉS MUNKATERVE 2013/2014. tanév TAVASZI FÉLÉV I. évfolyam (2. félév) Egyéni komplex gyakorlat II. (ANPETA 1712) Tartalma: a tájékozódás szakaszát a 2. félévben a célirányos, különböző pedagógiai
7.D Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 8.D Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek
7.D Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 1. Média Töri A/N Magyar Magyar 2. Rajz Biológia A/N Magyar Ének 3. Tesi Matek Töri Biológia Földrajz 4. A/N Ofő Matek A/N Info 5. Hittan Fizika Fizika Kémia Hittan
SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?
SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE válasz alapján Az iskola vezetősége novemberében arra kérte a szülőket, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az
1. A kollégiumi felvétel rendje, a felvétel intézményi sajátosságai
A BMSZC Bolyai János Szakgimnázium és Kollégium különös közzétételi listája BOLYAI KOLLÉGIUM 2017/2018 1. A kollégiumi felvétel rendje, a felvétel intézményi sajátosságai Felvétel általános tájékoztató
Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt
Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2015-2016 Készítette: Csiki Zsolt Pályáztunk Intézményünk sikerrel pályázott és a 2016. január 1. - 2018. december 31. közötti időszakra elnyerte
A Pasaréti Gimnázium hírlevele
A Pasaréti Gimnázium hírlevele Tisztelt Szülők, Diákok! A Pasaréti Gimnázium 2014/2015-ös tanévének májusi hírlevelében megtalálhatja az állandó és várható programjainkat, valamint közérdekű információinkat.
Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.
2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD
akril, pasztel, homok, vászon
portfolio2016 a r t i s t i. h u Vak Bottyán 14. akril, pasztel, homok, vászon 100x100 cm 2014 POSZT 2008 - Festők versenye II. díj Lorena olaj, pasztel, homok, vászon 100x100 cm 2008 EZÜSTGERELY 2016
22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014. Analitikus program
A nevelés egyet jelent azzal, hogy segítünk a gyermeknek valóra váltani lehetőségeit Kosztolányi Dezső 22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014 Differenciált oktatás, felzárkóztatás és tehetségápolás a A. Curriculáris
Az e-portfólió dokumentumai és a védés alapján
1. kompetencia: Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás 1.1. Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. 1.2. Rendelkezik a szaktárgy tanításához
Modern hangzatok SZOCIÁLIS ÉS ÉLETVITELI KOMPETENCIA. Projekt az Alapfokú Művészeti Iskolák számára Fuvola tanszak (9-15. életév)
TÁMOP 3.1.4-08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) SZOCIÁLIS ÉS ÉLETVITELI
A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE
FELADATOK A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK - KIEMELT FELADATOK ELSŐ FÉLÉV HATÁRIDŐ Javító vizsgák szaktanári konzultációs lehetőség 2016. augusztus 24-26. konzultáció biztosítása augusztus
Művészetek 12. évfolyam - 32 óra
Művészetek 12. évfolyam - 32 óra Kifejezés, képzőművészet Érzelmek, hangulatok kifejezése 4 óra Az alkotó tevékenységekben a síkbeli, térbeli kifejezőeszközök, a térábrázolási konvenciók, a színtani ismeretek
LA Hippocampus land art tábor és szabadegyetem Dömötör Tamás 2. pályázata
2. pályázata 2018 1996. óta szerveztem tájépítész hallgatóknak különböző alkotótáborokat (kastélypark-rekonstrukció, településarculat tervezés stb.), amelyekre mindig a gyakorlatorientáltság volt jellemző.
Művészet minden, amit jól csinál az ember. Jessica Beck /2016. Tanév. Urbánné Tóth Rita Munkaközösség vezető
A művészeti munkaközösség éves munkaterve Művészet minden, amit jól csinál az ember. Jessica Beck 2015./2016. Tanév Munkaközösség vezető A festészet tudománya a ponttal kezdődik, majd a vonal következik.
Szín számokkal Képábrázolás
2. foglalkozás Szín számokkal Képábrázolás Összegzés A számítógépek a rajzokat, fényképeket és más képeket pusztán számokat használva tárolják. A következő foglalkozás bemutatja, hogyan tudják ezt csinálni.
Erasmus + Mobilitási beszámoló Nagyné Bulinszky Marianna Városmajori Gimnázium IX ENCUENTRO DE PROFESORES ELE
Erasmus + Mobilitási beszámoló Nagyné Bulinszky Marianna Városmajori Gimnázium IX ENCUENTRO DE PROFESORES ELE 2019. 07. 29-2019. 08. 02. I. A mobilitás főbb adatai A résztvevő neve:nagyné Bulinszky Marianna
Szakmai ö sszeföglalö a pröjektteve kenyse gekrö l
Szakmai ö sszeföglalö a pröjektteve kenyse gekrö l Készítette: Kiss Albert szakmai vezető 2015. február 28. A című pályázat megvalósításában a Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és
BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR 2012/2013. tanév N. I. ÉVFOLYAM RAJZ HÉT_ ÓRAREND. szerda
BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR 2012/2013. tanév N. I. ÉVFOLYAM RAJZ HÉT_2012. 2012. 09. 03-07. ÓRAREND hétfő kedd szerda csütörtök péntek 8.15 előadás K.275. KÖSZÖNTŐ, SOKSZÍNŰSÉG 8.15 Tankörvezetői óra Építészet,
Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója
Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Augusztus 14. csütörtök 2014. augusztus 14-21. PROGRAM Érkezés, szobafoglalás Helyszín: Balaton - Zánkai Új Nemzedék Központ 20.30 22.00 Tábortűz, táncmulatság Augusztus
1. PEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI FELKÉSZÜLTSÉG
1. PEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI FELKÉSZÜLTSÉG Inézményi elvárások: Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. A szaktárgynak és a tanítási helyzetnek megfelelő, változatos
Az Esze Tamás Tehetségpont NTP-MTTD pályázata ESZE-sek komplex természettudományos foglalkozások
Az Esze Tamás Tehetségpont NTP-MTTD-18-0008 pályázata ESZE-sek komplex természettudományos foglalkozások Tehetségpontunk siketes pályázatot nyújtott be a Nemzeti Tehetség Programra erre a tanévre. A projekt
A tanulás élettana fakultatív tantárgy bevezetése az Állatorvostudományi Egyetemen. Dr. Tóth István
A tanulás élettana fakultatív tantárgy bevezetése az Állatorvostudományi Egyetemen Dr. Tóth István Tanuljunk a tanulásról, avagy ismerd meg az ellenséged A tanulás élettana Dr. Tóth István Bemutatkozás
DEBRECENI NYÁRI EGYETEM
DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00
Elkészült a szakmai megvalósítás tervezett ütemterve, amely alapján a téglási iskolában megkezdődött a projekt ezen részének megvalósítása.
Foglalkozás tervezett időpontja 1. tanítási Időtartama Helyszíne, körülményei 1 óra A 11. számú interaktív táblás (TTSZK) 2. tan. 1 óra TTSZK Meteorológiai alapismeretek I 3. tan. 1 óra TTSZK Meteorológiai
Németország ( )
Németország (2018.11.18-2018.11.27.) A programról röviden: A Generation Europe által szervezett program olyan projekt, ahol velünk egykorú fiatalok tanulhatnak a demokráciáról, emberi jogokról és az aktív
AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK
A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre szeretettel vár minden érdeklődőt márciusi programjaira, a Mit vétettem? Író-olvasó találkozóra és a GULÁG-GUPVI Emlékévben készült filmek Pécs-Baranyai
Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban
Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Téma 2009. április 20-25. Időpont, helyszín Ökolábnyom kiállítás FairTrade=Fenntartható kereskedelem (interaktív foglalkozás) Elsősegély verseny Látogatás
Bevezetés a táncfilm készítésbe kritikai érzék fejlesztése Klasszikus balett
SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIA Projekt az Alapfokú Művészetoktatási Intézmények számára Klasszikus balett tanszak (9-12. életév) Bevezetés a táncfilm készítésbe kritikai érzék fejlesztése
MUNKANAPLÓ A TANÁRJELÖLTEK B TÍPUSÚ, CSOPORTOS SZAKMAI GYAKORLATÁHOZ. név. évfolyam. szak(ok) tanév
MUNKANAPLÓ A TANÁRJELÖLTEK B TÍPUSÚ, CSOPORTOS SZAKMAI GYAKORLATÁHOZ név évfolyam szak(ok) tanév ADATLAP B típusú gyakorlat Gyakorlatvezető mentor: e-mail: Telefon: Iskola: Címe: Tel.: Csoporttagok: E-mail
Intézményi értékelési szabályzat
ÉRDI TANKERÜLETI KÖZPONT PA 4501 Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola 2440 Százhalombatta, Damjanich út 24. OM azonosító: 037767 Tel/Fax: 06-23-354-192, 06-23-359-845 E-mail: titkarsag@egyesiskola.hu
A PRINT JÖVŐJE A MI JÖVŐNK ÍGY LÁTJÁK ŐK KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS OKTATÁSI VITAFÓRUM 2016.
A PRINT JÖVŐJE A MI JÖVŐNK ÍGY LÁTJÁK ŐK KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS OKTATÁSI VITAFÓRUM 2016. ÍGY LÁTJÁK ŐK MINI FELMÉRÉS KÖZÉPISKOLÁSOK ÉS EGYETEMISTÁK KÖZÖTT RÉSZTVEVŐ INTÉZMÉNYEK: EGRI IQ PONT SZAKKÖZÉPISKOLA,
Vizuális nevelés tantárgypedagógia
NEVELÉS KIFEJEZÉS- KÉPZŐMŰVÉSZETTEL, TÁRGY- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRÁVAL alkotó- és elemző feladatok Vizuális nevelés tantárgypedagógia Sándor Zsuzsa (animációk nélküli változat SZUBJEKTÍV OBJEKTÍV a TÁRGY-
A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI LIPPAI EDIT - MAJER ANNA - VERÉB SZILVIA-
Férfi 19 26% Nő 53 74%
72 válasz Összes válasz megtekintése Elemzések közzététele vizkult.tanszek.szeged@gmail.com Űrlap szerkesztése Összegzés Mi a nemed? Férfi 19 26% Nő 53 74% Mikor születtél? (évszám elegendő) 1971 1990
Megyeri Úti Általános Iskola 2019/2020
Megyeri Úti Általános Iskola 2019/2020 Intézményünket 1914-ben alapították. Megyer és Káposztásmegyer határán, megújult épületeiben várja a gyermekeket. Felvételi körzetünkbe Megyer családi házas övezete
Etikus internet és szoftverhasználat Óravázlat Készült: Tusorné Fekete Éva óravázlatának alapján
A) Adatok Iskolatípus: általános iskola / felső tagozat Korosztály: 14 év Tantárgy: informatika Téma: etikus internet és szoftverhasználat Szellemitulajdon-védelmi téma: szerzői jog Etikus internet és
https://suliszerviz.com/kiemelt-rendezvenyek/259-xi-diaktarlat-2016-dijazott-alkotasok
Szép eredményeket értek el rajzosaink októberben. Három rajzpályázat eredményeinek összefoglalása képekkel: 1. XI. Országos Középiskolás Képzőművészeti Diáktárlat (Hajdúszoboszló) 2. Rajzpályázat az 1956-os
Tanítási tervezet. 1. Tantervi követelmények
Tanítási tervezet Az óra időpontja: 2017. november 24. péntek 13:00-13:45 Iskola, osztály: gyakorló gimnázium, 10.b osztály Iskola neve és címe: ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium 1088 Budapest, Trefort
Horgásznaptár - részletes szolunáris naptár 2015
215 Január Napkelte Napnyugta Holdkelte Holdnyugta Holdfázis Major periódus Minor periódus yenge 1 Csütörtök 7:32 16:3 13:31 3:33 8:5 2:31 1:52 14:18 Jó 2 Péntek 7:32 16:4 14:13 4:35 8:57 21:23 2:44 15:1
A kommunikáció mindennapi nehézségei és ezek keresztény megoldási lehetőségei. elégedettségi kérdőíve
A kommunikáció mindennapi nehézségei és ezek keresztény megoldási lehetőségei című 30 órás, a 277/1997. (XII.22.) Korm. rendelet szerint akkreditált pedagógus-továbbképzés (alapítási engedély száma: 575/76/2017)