NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS KOLLÉGIUM évi SZAKMAI BESZÁMOLÓJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS KOLLÉGIUM évi SZAKMAI BESZÁMOLÓJA"

Átírás

1 NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS KOLLÉGIUM évi SZAKMAI BESZÁMOLÓJA Készítette: dr. Kondra Laura s.k. a Kollégium elnöke március

2 Az 5/2012 (II.16.) a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló KIM rendelet VIII. fejezet 20. A kollégiumi tartalmi elemei (Nemzeti összetartozás kollégium) 31. (1) 23 Az Alapkezelő az e szerinti összefoglaló adatokat február 28-ig megküldi a kollégiumoknak és a Tanácsnak. A kollégium a Tanácsnak szóló Civil tv. 70. (1) bekezdés szerinti t az alábbi szerkezetben és szempontok szerint készíti el: a) a kollégiumi ülések és az elektronikus szavazások száma, a testület működésének tapasztalatai, különös tekintettel a tárgyévre vonatkozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásról szóló jogszabályban foglalt határidők tartására, a tagok testületi üléseken, határozathozatalban való részvételi arányára; NO ülések Dr. Kondra Laura x x x 3 Joó Kinga x x x 3 Dohány Csaba x x x 3 Kovács Ildikó x x 2 Leitert-Kiss Anna x x x 3 Nádasi László x x x 3 Ljubka Katalin x x 2 Valent Ákos x x 2 Deák Attila x x x 3 2

3 NO elektronikus szavazások száma Dr. Kondra Laura x x x x x x x Joó Kinga x x x x x x x Dohány Csaba x x x x x x x Kovács Ildikó x x x x x Leitert-Kiss Anna x x x x x x Nádasi László x x x x x x x Ljubka Katalin x x x x x x x Valent Ákos x x x x x x Deák Attila x x x x x x x Dr. Kondra Laura x x x x 11 Joó Kinga x x x x 12 Dohány Csaba x x x x 12 Kovács Ildikó x x x x 9 Leitert-Kiss Anna x x x x 11 Nádasi László x x x x 12 Ljubka Katalin x x x x 11 Valent Ákos x x x x 11 Deák Attila x x x x 11 3

4 ülések száma: 3 elektronikus 12 szavazások száma: összesen: 15 Összes részvétel (részvétel/ülések, szavazások száma össz.) Dr. Kondra Laura 14 /15 Joó Kinga 15 /15 Dohány Csaba 15 /15 Kovács Ildikó 11 /15 Leitert-Kiss Anna 14 /15 Nádasi László 15 /15 Ljubka Katalin 13 /11 Valent Ákos 13 /15 Deák Attila 14 /15 b) együttműködés a Tanáccsal, Alapkezelővel, a kollégiumokkal, az Alap működése felett a Civil tv a szerinti rendelkezési jogot gyakorló miniszterrel; A Kollégium együttműködése a Tanáccsal, az Alapkezelővel, a többi kollégiummal, az Alap működése felett a Civil tv a szerinti rendelkezési jogot gyakorló miniszterrel megfelelő. A Tanács részéről kapcsolattartó személy került kijelölésre, de emellett a Tanács és a Kollégium elnöke rendszeresen tartja a kapcsolatot. Az Alapkezelő részéről kijelölt kapcsolattartók aktív, segítőkész hozzáállással támogatják a Kollégium munkáját, s látják el titkársági feladatait. A Kollégium elnöke, alelnöke, valamint tagjai ben, telefonon, illetve személyes egyeztetések keretében tartják a kapcsolatot az Alapkezelő illetékes munkatársaival. A Kollégiumok elnökei (alelnökei, tagjai) közötti együttműködés telefonon, illetve elektronikus levelezés formáiban valósul meg. 4

5 Az Alap működése felett rendelkezési jogot gyakorló miniszterrel való együttműködés az EMMI Civil Kapcsolatok Főosztályán keresztül vagy a Tanács elnökének közvetítésével történik (telefonon, személyes egyeztetések alkalmával, valamint ben). c) kapcsolattartás a kollégium Civil tv. 56. szerinti feladat- és hatókörébe tartozó civil szervezetekkel, civil szakmai sajtóval; A Kollégium elnöke és tagjai felé több megkeresés, meghívás érkezett civil rendezvényeken, szakmai fórumokon való részvételre, előadás tartására. A civilekkel való szoros és aktív kapcsolatot a Civil Információs Centrumok ápolják, amelyek egyfajta közvetítő szereplőként helyezkednek el a civil szféra és a Kollégium(ok) között. d) a döntéshozatali módszerek, a bírálati szempontrendszer, a bírálati elvek és az értékelési szempontok ismertetése, indokolása, a változások bemutatása és azok hatása az előző évhez képest; 2015-ös pályázatok bírálása: - a pályázatok értékelése Excel táblázatban történt; - a bírálat mindkét (működési, szakmai) esetben párosan valósult meg, a párok kijelölésére az elnök tett javaslatot, melyet a kollégium jóváhagyott; - az elnök koordináló, ellenőrző szerepet töltött be a bírálás folyamatában; - a pályázatok szétosztása a bíráló párok részére véletlenszerűen történt; - a bírálók az alábbi egységes szempontok alapján értékelték a működési pályázatokat: A szervezet tevékenysége, eddigi eredményei (6 pont) A pályázó szervezet/pályázat által kielégíteni kívánt társadalmi szükséglet (12 pont) A pályázat kidolgozottsága, áttekinthetősége (9 pont) Költségvetés megalapozottsága (6 pont) Elérendő társadalmi hatás (9 pont) A Támogatás szervezetre gyakorolt hatása (szervezet fenntarthatósága, különös tekintettel a foglalkoztatás fenntartására és bővítésére, önkéntesek bevonására) (12 pont) A pályázó által vállalt indikátorok értékelése (6 pont) - a bírálók az alábbi szempontok alapján értékelték a szakmai pályázatokat: A szervezet tevékenysége, eddigi eredményei (6 pont) A pályázó szervezet/pályázat által kielégíteni kívánt társadalmi szükséglet (12 pont) A pályázat kidolgozottsága, áttekinthetősége (9 pont) Költségvetés megalapozottsága (6 pont) Elérendő társadalmi hatás (9 pont) 5

6 A Támogatás szervezetre gyakorolt hatása (szervezet fenntarthatósága, különös tekintettel a foglalkoztatás fenntartására és bővítésére, önkéntesek bevonására) (12 pont) Határon túli magyar civil szervezettel együttműködésben valósul meg, erősíti a Kárpát-medencei civil hálót (6 pont) e) a támogatási célok megvalósulása, a megvalósítás szakmai és hatékonysági jellemzői; A Kollégium tagjaihoz érkezett meghívók, tájékoztatók, kiadványok, k alapján a támogatási célok túlnyomó többsége megvalósult. A megvalósítás hatékonyságát több esetben eleget téve a meghívásoknak a kollégium tagjai maguk tapasztalták. f) a támogatási elvek, módok, arányok érvényesítése, javaslat a változtatásukat illetően; A Kollégium a Tanács által megfogalmazott irányadó döntéseknek minden esetben maradéktalanul eleget tett, a tanácsi elveket betartotta. Emellett a Kollégium maga is hozott a pályázatok bírálásával kapcsolatos módszertani, elvi döntéseket, melyek voltak ellentmondóak a tanácsi határozatokkal. g) az adott évi keretösszeg terhére kiírt pályázati kiírások célrendszere, értékelése az előző évhez viszonyított változás alapján (kategóriánként és összesen), a támogatások formája ( vagy egészben visszatérítendő, vissza térítendő) és annak indoka, a szerződésmódosítással kapcsolatos kérelmek száma, indokai; 2015-ös MŰKÖDÉSI pályázati kategória: támogatások formája: visszatérítendő/vissza térítendő- 100% támogatási előleg; elfogadását követően történő folyósítás visszatérítendő: nincs egészben visszatérítendő: 5 vissza térítendő: 699 támogatás formájának indoka: szerződésmódosítással kapcsolatos kérelmek száma: 201 db szerződésmódosítással kapcsolatos kérelmek indokai: költségvetés áttervezése, indikátorok módosítása 6

7 2015-ös SZAKMAI pályázati kategória: támogatások formája: visszatérítendő/vissza térítendő- 100% támogatási előleg; elfogadását követően történő folyósítás visszatérítendő: nincs egészben visszatérítendő: 1 vissza térítendő: 627 támogatás formájának indoka: szerződésmódosítással kapcsolatos kérelmek száma: 174 db szerződésmódosítással kapcsolatos kérelmek indokai: költségvetés áttervezése, indikátorok módosítása 2015-ös NORMATÍV pályázati kategória: támogatások formája: visszatérítendő/vissza térítendő- 100% támogatási előleg; elfogadását követően történő folyósítás visszatérítendő: nincs egészben visszatérítendő: 0 vissza térítendő: 46 támogatás formájának indoka: szerződésmódosítással kapcsolatos kérelmek száma: 3 db szerződésmódosítással kapcsolatos kérelmek indokai: költségvetés áttervezése, indikátorok módosítása 2016-os MŰKÖDÉSI pályázati kategória: támogatások formája: visszatérítendő/vissza térítendő- 100% támogatási előleg; elfogadását követően történő folyósítás visszatérítendő: nincs egészben visszatérítendő: 1 vissza térítendő: 308 támogatás formájának indoka: 7

8 szerződésmódosítással kapcsolatos kérelmek száma: szerződésmódosítással kapcsolatos kérelmek indokai: h) a benyújtott, az érvényes, a hiánypótlás nélkül érvényes, az érvénytelen pályázatok száma és százalékos arányuk az összes pályázathoz képest; 2015-ös MŰKÖDÉSI pályázati kategória: benyújtott pályázatok száma: 704 db érvényes pályázatok száma: 633 db, arányuk az összes pályázathoz: 89,91 % a hiánypótlás nélkül érvényes pályázatok száma: 633 db, arányuk az összes pályázathoz: 89,91 %, érvénytelen pályázatok száma: 71 db, arányuk az összes pályázathoz: 10,09 % 2015-ös SZAKMAI pályázati kategória: benyújtott pályázatok száma: 628 db érvényes pályázatok száma: 520 db, arányuk az összes pályázathoz: 82,80 % a hiánypótlás nélkül érvényes pályázatok száma: 520 db, arányuk az összes pályázathoz: 82,80 %, érvénytelen pályázatok száma: 108 db, arányuk az összes pályázathoz: 17,20 % 2015-ös NORMATÍV pályázati kategória: benyújtott pályázatok száma: 46 db érvényes pályázatok száma: 35 db, arányuk az összes pályázathoz: 76,09 % a hiánypótlás nélkül érvényes pályázatok száma: 35 db, arányuk az összes pályázathoz: 76,09 %, érvénytelen pályázatok száma: 10 db, arányuk az összes pályázathoz: 21,74 % 2016-os MŰKÖDÉSI pályázati kategória: benyújtott pályázatok száma: 309 db érvényes pályázatok száma:, arányuk az összes pályázathoz: a hiánypótlás nélkül érvényes pályázatok száma:, arányuk az összes pályázathoz:, 8

9 érvénytelen pályázatok száma: db, arányuk az összes pályázathoz: i) a hiánypótlások leggyakoribb okai; Formai hiánypótlásra nincs lehetőség, szakmai hiánypótlás egyik pályázati kategóriában sem volt hiánypótlás. j) a támogatott és pályázatokon igényelt támogatások összege; 2015-ös MŰKÖDÉSI pályázati kategória: támogatott pályázatokon igényelt támogatások összege: pályázatokon igényelt támogatások összege: ,- Ft 0,- Ft 9

10 2015-ös SZAKMAI pályázati kategória: támogatott pályázatokon igényelt támogatások összege: pályázatokon igényelt támogatások összege: ,- Ft 0,- Ft 2015-ös NORMATÍV pályázati kategória: támogatott pályázatokon igényelt támogatások összege: pályázatokon igényelt támogatások összege: ,- Ft Ft k) a nyertes pályázatok száma és aránya az összes benyújtott pályázathoz képest, a felhasznált támogatási források összege; 2015-ös MŰKÖDÉSI pályázati kategória: nyertes pályázatok száma: 582 db, aránya az összes benyújtott pályázathoz képest: 82,67 % felhasznált támogatási források összege ,- Ft 2015-ös SZAKMAI pályázati kategória: nyertes pályázatok száma: 353 db, aránya az összes benyújtott pályázathoz képest: 56,21 % felhasznált támogatási források összege ,- Ft 2015-ös NORMATÍV pályázati kategória: nyertes pályázatok száma: 35 db, aránya az összes benyújtott pályázathoz képest: 76,09 % felhasznált támogatási források összege ,- Ft 10

11 l) a nyertes pályázatokra megítélt összeg, az igényelt és megítélt összeg százalékos aránya; 2015-ös MŰKÖDÉSI pályázati kategória: nyertes pályázatokra megítélt összeg: ,- Ft igényelt és megítélt összeg százalékos aránya: 224,80 % 2015-ös SZAKMAI pályázati kategória: nyertes pályázatokra megítélt összeg: ,- Ft igényelt és megítélt összeg százalékos aránya: 177,37 % 2015-ös NORMATÍV pályázati kategória: nyertes pályázatokra megítélt összeg: ,- Ft igényelt és megítélt összeg százalékos aránya: 100,00 % m) azon pályázatok aránya az összes nyertes pályázathoz képest, amelyek az általuk igényelt támogatás teljes összegét elnyerték; 2015-ös MŰKÖDÉSI pályázati kategória: 8,08 % 2015-ös SZAKMAI pályázati kategória: 17,00 % 2015-ös NORMATÍV pályázati kategória: 100,00 % n) azon pályázatok aránya az összes nyertes pályázathoz képest, amelyek az általuk igényelt támogatás felét vagy annál kevesebb összeget nyertek; 2015-ös MŰKÖDÉSI pályázati kategória: 52,92 % 2015-ös SZAKMAI pályázati kategória: 34,28 % 2015-ös NORMATÍV pályázati kategória: 0 % 11

12 o) az összes beérkezett és a nyertes pályázatok számának megyei megoszlása; 2015-ös MŰKÖDÉSI pályázati kategória: Megye Beérkezett Nyertes Bács-Kiskun Baranya Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Budapest Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok 5 4 Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna 5 1 Vas 8 6 Veszprém Zala

13 2015-ös SZAKMAI pályázati kategória: Megye Beérkezett Nyertes Bács-Kiskun Baranya Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Budapest Csongrád Fejér 13 8 Győr-Moson-Sopron 12 6 Hajdú-Bihar Heves 17 7 Jász-Nagykun-Szolnok 6 3 Komárom-Esztergom 18 9 Nógrád 11 6 Pest Somogy 16 9 Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna 7 2 Vas 8 5 Veszprém 17 7 Zala ös NORMATÍV pályázati kategória: Megye Beérkezett Nyertes Baranya 1 1 Békés

14 Borsod-Abaúj-Zemplén 1 17 Budapest 21 1 Csongrád 1 0 Győr-Moson-Sopron 1 0 Hajdú-Bihar 4 2 Nógrád 2 1 Pest 6 4 Somogy 2 2 Szabolcs-Szatmár-Bereg 2 2 Vas 1 1 Veszprém 2 2 p) az, az, a szakmai és pénzügyi k száma és aránya az adott pályázati kiírás alapján támogatott pályázatok összes jához képest; 2013-as MŰKÖDÉSI pályázati kategória: pénzügyi 1 0,30 % szakmai 2013-as SZAKMAI pályázati kategória: 14

15 pénzügyi szakmai 2013-as NORMATÍV pályázati kategória: pénzügyi szakmai 2014-es MŰKÖDÉSI pályázati kategória: pénzügyi szakmai ,10 % ,13 %

16 2014-es SZAKMAI pályázati kategória: pénzügyi szakmai ,87 % ,90 % ös MŰKÖDÉSI pályázati kategória: pénzügyi szakmai 2015-ös SZAKMAI pályázati kategória: pénzügyi szakmai 16

17 2015-ös NORMATÍV pályázati kategória: pénzügyi szakmai q) a szakmai és pénzügyi k elutasításának és i elutasításának legjellemzőbb okai; A 2013-as működési kategória esetében a megfelelően záradékolt és/vagy hitelesített számlák, illetve a Ft egyedi értéket meghaladó számlákhoz kapcsolódó egyéb szerződések és/ vagy dokumentumok hiánya. A többi támogatási év és kategória esetén. r) az elektronikus pályáztatási rendszerrel kapcsolatos tapasztalatok; Az EPER felület nehézkes, átlátható, lassú, fejlesztésre szorul. Emiatt a Kollégium a pályázatokat Excel táblázatban bírálta, emellett természetesen az EPER rendszert is szükséges használni a pályázatok tartalmi elemeinek vizsgálatához. Az EPER felhasználóbarát jellege így is jelentősen megnöveli a bírálás időtartamát. s) a pályázatok, szakmai k értékelése, az azokból levonható következtetések, tapasztalatok; A Kollégiumhoz benyújtott pályázatok esetében még mindig elmondható, hogy több olyan szervezet van, amelynek célja illeszkedik a Kollégium küldetéséhez. Továbbra is fennállnak identifikációs problémák (egyes civil szervezetek a tevékenységi körüknek megfelelő kollégiumot választják). Gyakori hiba a túltervezett vagy indokolatlan tételt tartalmazó költségvetés, illetve a szakmai tartalom és a költségvetés közötti összhang hiánya. t) a támogatások segítségével megvalósult projektek hatása, eredményessége a civil szektor fejlődését illetően. 17

18 Vannak visszatérő, sikeres pályázók, akik folyamatosan tudnak működni és programjaikat a támogatásnak köszönhetően fenntartható módon megvalósítani. Ehhez képest számos új pályázó is volt 2015-ben. Mindenképpen erősödött a Kárpát-medencei civil háló, mert a projektek nagy része ilyen kereten belül külhoni civil szervezettel együttműködésben valósult meg. (2) A Civil tv. 56. (1) bekezdés c) j) pontjában foglalt célok megvalósítására kiírt pályázat esetén a kollégium éves ja az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően az alábbi szempontok szerinti tartalmi elemeket is magában foglalja: a) a Civil tv. 56. (1) bekezdés c) j) pontjában foglalt pályázati célok, kategóriák meghatározásának indoklása, az ezt alátámasztó pályázói igények elemzése; A Kollégium a 2015-ös szakmai pályázati kiírások tartalmi elemeinek meghatározásánál a 2014-es gyakorlatnak megfelelően kizárta annak lehetőségét, hogy egy civil szervezet két pályázatot (egyet egyénileg, egyet külhoni civil szerevezettel együttműködésben) nyújtson be, ezáltal is növelve annak esélyét, hogy a rendelkezésre álló szűkös forrásból lehetőleg minél több jó szakmai programmal rendelkező szervezet kapjon támogatást. A Kollégium az alábbi pályázati célok megvalósulását támogatta a évben kiírt (2015-ös és 2016-os SZAKMAI) pályázatok esetében: I. civil szervezeteket érintő évfordulók, fesztiválok, hazai és határon túli rendezvények támogatása (a Civil tv. 56. (4) bekezdése szerint együttesen beadott pályázatra kizárólag ennél a pontnál van lehetőség); II. zetközi civil kapcsolatokban a magyarországi civil szervezetek jelenlétének biztosítása, hazai és határon túli rendezvényeken, fesztiválokon történő részvétel támogatása, zetközi tagdíjakhoz támogatás biztosítása, európai integrációt elősegítő programok támogatása; III. civil szférát bemutató kiadványok, elektronikus és írott szakmai sajtó támogatása. A Kollégium megítélése szerint ezen szakmai célok szolgálják leginkább a küldetését, vagyis az európai integráció és a Kárpát-medencei együttműködés, mint a határon túli magyarsággal kapcsolatos zetközi tevékenység elősegítését, továbbá a Magyarországon élő zetiségek, valamint az emberi és állampolgári jogok védelme területén működő civil szervezetek támogatását. b) a tárgyévi támogatási stratégia bemutatása, értékelése, tapasztalatai az a) pontban meghatározott célok figyelembevételével; A Kollégium az alábbi pályázati célok megvalósulását támogatta a évben kiírt (2015-ös és 2016-os SZAKMAI) pályázatok esetében: 18

19 I. civil szervezeteket érintő évfordulók, fesztiválok, hazai és határon túli rendezvények támogatása (a Civil tv. 56. (4) bekezdése szerint együttesen beadott pályázatra kizárólag ennél a pontnál van lehetőség); II. zetközi civil kapcsolatokban a magyarországi civil szervezetek jelenlétének biztosítása, hazai és határon túli rendezvényeken, fesztiválokon történő részvétel támogatása, zetközi tagdíjakhoz támogatás biztosítása, európai integrációt elősegítő programok támogatása; III. civil szférát bemutató kiadványok, elektronikus és írott szakmai sajtó támogatása. A Kollégium megítélése szerint ezen szakmai célok szolgálják leginkább a küldetését, vagyis az európai integráció és a Kárpát-medencei együttműködés, mint a határon túli magyarsággal kapcsolatos zetközi tevékenység elősegítését, továbbá a Magyarországon élő zetiségek, valamint az emberi és állampolgári jogok védelme területén működő civil szervezetek támogatását. c) a támogatott szervezetek által megküldött szakmai k alapján a megvalósított projektek képzések, tanulmányok, előadások, publikációk értékelése, a résztvevők száma, a megvalósítás hatékonysága a civil szervezetek fejlődése, szerepvállalásának segítése érdekében; d) az egyes szakmai célok jövőbeni fenntartásának, módosításának, elvetésének indokolása a tárgyévi tapasztalatok alapján. A Kollégium a tárgyévi tapasztalatok alapján egyelőre kívánja módosítani a 2015-ben meghatározott szakmai célokat. 19

NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS KOLLÉGIUM évi SZAKMAI BESZÁMOLÓJA

NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS KOLLÉGIUM évi SZAKMAI BESZÁMOLÓJA NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS KOLLÉGIUM 2016. évi SZAKMAI BESZÁMOLÓJA Készítette: dr. Kondra Laura s.k. a Kollégium elnöke 2017. március Az 5/2012 (II.16.) a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről

Részletesebben

(Nemzeti összetartozás kollégium)

(Nemzeti összetartozás kollégium) Az 5/2012 (II.16.) a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló KIM rendelet VIII. fejezet 20. A kollégiumi beszámoló tartalmi elemei (Nemzeti összetartozás kollégium) 31. (1) 23

Részletesebben

Beszámoló a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás kollégiumának évi munkájáról

Beszámoló a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás kollégiumának évi munkájáról Beszámoló a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás kollégiumának 2015. évi munkájáról a 5/2012 (II.16.) a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló KIM rendelet

Részletesebben

Beszámoló a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás kollégiumának évi munkájáról

Beszámoló a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás kollégiumának évi munkájáról Beszámoló a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás kollégiumának 2016. évi munkájáról a 5/2012 (II.16.) a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló KIM rendelet

Részletesebben

Új nemzedékek jövőjéért kollégium, NEA-UN-12-M, NEA-UN-12-SZ, NEA -UN-13-M, NEA- UN-13-SZ, NEA-UN-13-N, NEA-UN-14-M, NEA-UN-14-SZ pályázatok

Új nemzedékek jövőjéért kollégium, NEA-UN-12-M, NEA-UN-12-SZ, NEA -UN-13-M, NEA- UN-13-SZ, NEA-UN-13-N, NEA-UN-14-M, NEA-UN-14-SZ pályázatok Az 5/2012 (II.16.) a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló KIM rendelet VIII. fejezet 20. A kollégiumi beszámoló tartalmi elemei Új nemzedékek jövőjéért kollégium, NEA-UN-12-M,

Részletesebben

A kollégium a Civil tv., valamint a 5/2012 (II.16.) KIM rendelet alapján 2013-ban a következő pályázatokat írta ki:

A kollégium a Civil tv., valamint a 5/2012 (II.16.) KIM rendelet alapján 2013-ban a következő pályázatokat írta ki: A kollégium a Civil tv., valamint a 5/2012 (II.16.) KIM rendelet alapján 2013-ban a következő pályázatokat írta ki: 1. 2013. civil szervezetek szakmai célú támogatására 2. 2014. civil szervezetek működési

Részletesebben

Beszámoló a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi Környezet kollégiumának évi munkájáról

Beszámoló a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi Környezet kollégiumának évi munkájáról Beszámoló a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi Környezet kollégiumának 2015. évi munkájáról a 5/2012 (II.16.) a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló KIM rendelet 31. alapján

Részletesebben

1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának

1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának 1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának 2015.01.15-én megtartott üléséről Az ülés helyszíne: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 1054 Budapest, Alkotmány

Részletesebben

Közösségi környezet kollégium

Közösségi környezet kollégium Az 5/2012 (II.16.) a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló KIM rendelet VIII. fejezet 20. A kollégiumi tartalmi elemei Közösségi környezet kollégium Adatszolgáltatás a Közösségi

Részletesebben

Beszámoló a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi Környezet kollégiumának évi munkájáról

Beszámoló a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi Környezet kollégiumának évi munkájáról Beszámoló a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi Környezet kollégiumának 2016. évi munkájáról a 5/2012 (II.16.) a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló KIM rendelet 31. alapján

Részletesebben

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján 1. sz. melléklet Fellebbezési arányok a 2010. év során a helyi bíróságokon befejezett, és a 2011. évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján Büntető peres Gazdasági ebből Szabálysértési

Részletesebben

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 4. évfolyam eszközök tanítók részére 1. félév 1. modul 7. melléklet 4. évfolyam tanítói karton 145 307 451 495 505 541 370 450 500 504 550 703 2. modul 2. melléklet

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Megnevezés 2006 január Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli és nyilvántartott

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 368093

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 378737

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 364858

Részletesebben

T/236. számú törvényjavaslat. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi LXIV. törvény módosításáról

T/236. számú törvényjavaslat. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi LXIV. törvény módosításáról A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/236. számú törvényjavaslat a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény módosításáról előadó: dr. Petrétei József igazságügyi

Részletesebben

Heringes Anita és Gúr Nándor országgyűlési képvisel ő Budapest

Heringes Anita és Gúr Nándor országgyűlési képvisel ő Budapest NEMZETGAZDASÁG I MINISZTEIZfUM CSLRE;SNYf S Pf Cl R Országgy űlés Hivatala Irományszám li So 1 Érkezett Z01 MÁJ o 5e IIUNKA1 ;RC)PL\CÉRT fa KI!PY.ISSI',.R r F1 ;l,f* ;I,ns AL].ANIT1TKr1 R Iktatószám :

Részletesebben

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Székesfehérvár, 2017. január 31.

Részletesebben

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fogyasztóvédelmi szervek [1] Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA 2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt és

Részletesebben

A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA

A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA K-2731/1/2010 Tolna Megyei Siketek és Nagyothallók e (TOSINA ) 2010.június 1. 2011.január

Részletesebben

2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA 2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI

Részletesebben

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI PUSKÁS DÁNIEL FŐOSZTÁLYVEZETŐ NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG 2016.

Részletesebben

Tájékoztató. A képzés célja:

Tájékoztató. A képzés célja: Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-

Részletesebben

Tájékoztató. A képzés célja:

Tájékoztató. A képzés célja: Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-

Részletesebben

Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben december

Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben december Oktatási Hivatal Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben 2012. december 1. Jogszabályi háttér Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról

Részletesebben

Autóipari befektetések támogatása Magyarországon. Szandrocha Kamilla 2010. Január 18.

Autóipari befektetések támogatása Magyarországon. Szandrocha Kamilla 2010. Január 18. Autóipari befektetések támogatása Magyarországon Szandrocha Kamilla 2010. Január 18. Az autóipar támogatása Magyarországon 1) Egyedi kormánydöntéssel megítélt közvetlen támogatás 2) EU társfinanszírozott

Részletesebben

2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA

2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett

Részletesebben

Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben

Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben 2018. december 1. Jogszabályi háttér A 2018/2019. tanév rendjéről szóló 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet írja elő

Részletesebben

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Változások és eredmények a GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására és a GINOP 5.2.5-16 Gyakornoki program-támogató szolgáltatások című kiemelt projektekben KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ

Részletesebben

5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez

5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez 5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez A 2015/2016-os tanévben induló képzésekben Szabóky Adolf tanulmányi ösztöndíjra jogosító hiány-szakképesítések Megye/Főváros Szakképesítés megnevezése

Részletesebben

Emlékeztető. a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről

Emlékeztető. a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről Emlékeztető a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről Helyszín: a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság épület I. emeleti Tímár terem (cím: 1108 Budapest, Dologház u. 1.), Időpont: 2013. március

Részletesebben

XI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként

XI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként XI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként Létszámleépítési döntést bejelent cégek/telephelyek száma A bejelentések

Részletesebben

Adminisztráció

Adminisztráció Pro Bérjelentés Adminisztratív alkalmazott - Adminisztráció Adminisztráció 2019.08.01. Adminisztratív alkalmazott - Adminisztráció A pozíció a fizetések rangsorában a(z) 414. helyet foglalja el A helyzetben

Részletesebben

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SZAKTERÜLET) A 2016. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG MAGYARORSZÁG Legfőbb Ügyészség Budapest, 2017 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó utca

Részletesebben

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Változások és eredmények a GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására és a GINOP 5.2.5-16 Gyakornoki program-támogató szolgáltatások című kiemelt projektekben KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ

Részletesebben

Új nemzedékek jövőjéért kollégium

Új nemzedékek jövőjéért kollégium Az 5/2012 (II.16.) a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló KIM rendelet VIII. fejezet 20. A kollégiumi beszámoló tartalmi elemei Új nemzedékek jövőjéért kollégium 31. (1) Az

Részletesebben

Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés GINOP

Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés GINOP Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés GINOP-2.1.7-15 Keretösszeg: 35 milliárd Ft Támogatási kérelmek várható száma: 270 3500 db Támogatás összege: minimum 10 millió maximum 130 millió

Részletesebben

1. Regionális (a létesítő okirata szerinti tevékenységét legalább egy megyére kiterjedő hatókörrel végzi) Vagy

1. Regionális (a létesítő okirata szerinti tevékenységét legalább egy megyére kiterjedő hatókörrel végzi) Vagy NYILATKOZAT 1 a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény (a továbbiakban: NCA) szerinti civil jelöltállítási rendszerben történő részvételhez I. A civil szervezet bírósági nyilvántartás

Részletesebben

Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2011/2012. tanévben december

Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2011/2012. tanévben december Oktatási Hivatal Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2011/2012. tanévben 2011. december 1. Jogszabályi háttér Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról

Részletesebben

Orszáygy Ű Eés Irománuszárr~ : 1L( 8 4'39/ 4 Érkezett : Hiv. szám: K/8738. Iktató szám : 943 9/2016/PAR L

Orszáygy Ű Eés Irománuszárr~ : 1L( 8 4'39/ 4 Érkezett : Hiv. szám: K/8738. Iktató szám : 943 9/2016/PAR L Iktató szám : 943 9/2016/PAR L Korózs Lajo s országgy űlési képviselő részére MSZP Budapest Tisztelt Képvisel ő Úr! EMBERI ER Ő FORRÁSO K MINISZTÉRIUMA PARLAMENTI ALLAMTITKÁ R Orszáygy Ű Eés Irománuszárr~

Részletesebben

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete Cím: 7621 Pécs, Ferencesek utcája 7. Tel: 06-72-210-903, 06-72-210-903 E-mail: bmorvkam@bok.axelero.net Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi

Részletesebben

A békéltető testületi eljárás megindítása

A békéltető testületi eljárás megindítása A békéltető testületi eljárás megindítása A fogyasztó erre irányuló kérelme alapján a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület helyett a szerződés teljesítésének helye vagy

Részletesebben

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (KÖZÉRDEKVÉDELMI SZAKTERÜLET) A 2015. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG M AG YA R O R S Z Á G Legfőbb Ügyészség Budapest, 2016 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó

Részletesebben

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (KÖZÉRDEKVÉDELMI SZAKTERÜLET) A 2016. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG MAGYARORSZÁG Legfőbb Ügyészség Budapest, 2017 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó utca 16.)

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Jet Travel Kft. (a továbbiakban: Jet Travel ) befogad, nyilvántartásba vesz és kivizsgál minden, a szolgáltatásával kapcsolatos panaszt. A Jet Travel a panaszokat jellegük szerint

Részletesebben

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER Központi Statisztikai Hivatal Szegedi főosztálya Kocsis-Nagy Zsolt főosztályvezető Bruttó hazai termék (GDP) 2012 Dél-Alföld gazdasági

Részletesebben

1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának 2015.01.15-én megtartott üléséről

1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának 2015.01.15-én megtartott üléséről 1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának Az ülés helyszíne: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 1054 Budapest, Alkotmány u. 25. Földszint / Magyary

Részletesebben

1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek

1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek 1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek Tér és társadalom (TGME0405-GY) gyakorlat 2018-2019. tanév Viszonyszámok Viszonyszá m Viszonyítandó adat (A) Viszonyítási alap (B) 1. Megoszlási

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...

Részletesebben

támogatás támogatási

támogatás támogatási szerződés tárgya aláírás dátuma 2013.08.24 2013.09.04 szerződés típusa szerződés értéke szerződés hatálya szerződő partner szerződés 500.000 hott 2013.08.31 Alföldkutatásért Alapítvány szerződés 1.000.000

Részletesebben

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE OKTÓBER

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE OKTÓBER BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. aug. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott

Részletesebben

Ügyféltájékoztató. befizetés igazolás benyújtásához

Ügyféltájékoztató. befizetés igazolás benyújtásához Ügyféltájékoztató befizetés igazolás benyújtásához Tájékoztatóban szereplő kérelemmel kapcsolatos ÁNYK űrlap Azonosító BNYO-001 Űrlap megnevezése Befizetés igazolás A tájékoztató hatályos 2018.01.01-től.

Részletesebben

Regionális politika 10. elıadás

Regionális politika 10. elıadás 1 Regionális politika 10. elıadás Magyarország vidékfejlesztési politikája a 2007-2013 idıszakban (ÚMVP) 2 Vidékfejlesztés 2007-2013: Európai vidékfejlesztési stratégia Magyar vidékfejlesztési stratégia

Részletesebben

1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT

1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT Tartalom 1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT 2. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK MEGOSZLÁSA ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT 3. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT

Részletesebben

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése - 2004. május A regisztrált munkanélküliek főbb adatai - 2004. május Megnevezés 2004 május Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző

Részletesebben

EMBERI ERŐ FORRÁSO K MINISZTÉRIUM A. Kövér László Úrnak, az Országgy űlés elnökének. fjrszággyü es Hivatal a. Irományszám :.Y_.

EMBERI ERŐ FORRÁSO K MINISZTÉRIUM A. Kövér László Úrnak, az Országgy űlés elnökének. fjrszággyü es Hivatal a. Irományszám :.Y_. EMBERI ERŐ FORRÁSO K MINISZTÉRIUM A PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁ R Kövér László Úrnak, az Országgy űlés elnökének Budapest fjrszággyü es Hivatal a Irományszám :.Y_ Érkezett : 2018 JÚN 13 0 Tisztelt Elnök Úr!

Részletesebben

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban 2011. év felmer. obj. ok együtt új határnap napolt Főváros 30527 8293-69 238 4451 96 308 4 395 7 195 70 217 657 1586 311 5501

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Előadó: Dégi Zoltán igazgató NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatósága. Veszprém, november 7.

Előadó: Dégi Zoltán igazgató NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatósága. Veszprém, november 7. Előadó: Dégi Zoltán igazgató NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatósága Veszprém, 2017. november 7. VESZPRÉM MEGYE 2016. TOP 100+200 Amiről szó lesz.. 1 TOP 100+200 elemzés 2 Kedvezmények 3 Adóbevételek

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PRAEVENTIO BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyta: Baksa Melinda ügyvezető Győr, 2011. február 15. 1. A panasz általános meghatározása Minden olyan negatív értékítéletet vagy kritikát

Részletesebben

Tájékoztató a Munkaerő kölcsönzés szolgáltatás igénybevételére vonatkozó közbeszerzési eljárás dokumentáció módosításáról

Tájékoztató a Munkaerő kölcsönzés szolgáltatás igénybevételére vonatkozó közbeszerzési eljárás dokumentáció módosításáról Tájékoztató a Munkaerő kölcsönzés szolgáltatás igénybevételére vonatkozó közbeszerzési eljárás dokumentáció módosításáról Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/145 Munkaerő-kölcsönzési keretszerződések munkaerő

Részletesebben

A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon

A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon Tikász Ildikó Edit 216. december 8. Donau Soja Kongresszus Hüvelyesek Nemzetközi Éve GMO-mentes jelölés Rekord szójatermés Termeléshez kötött

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek és a megyei békéltető testületek elérhetőségei: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Cím: 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19/A. Postacím:

Részletesebben

A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve

A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve 2016 2020 HELYZETÉRTÉKELÉS HÁTTÉRTÁBLÁK I/2. melléklet 2016. március 1. Háttértábla száma Táblázat címe Forrás TABL_01 Az egy főre jutó GDP, 2008 2013 KSH

Részletesebben

Összefoglaló a magán-munkaközvetítők évi tevékenységéről

Összefoglaló a magán-munkaközvetítők évi tevékenységéről Foglalkoztatási Hivatal Összefoglaló a magán-munkaközvetítők 2005. évi tevékenységéről Budapest 2 A magán-munkaközvetítők működését a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásról szóló

Részletesebben

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE november / November 2007

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE november / November 2007 AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE december / December 2007

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE december / December 2007 AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző

Részletesebben

A Pénzügyi Békéltető Testülethez I. félévében beérkezett, rögzített kérelmek megoszlása. Budapest, augusztus 30.

A Pénzügyi Békéltető Testülethez I. félévében beérkezett, rögzített kérelmek megoszlása. Budapest, augusztus 30. A Pénzügyi Békéltető Testülethez 2013. I. félévében beérkezett, rögzített kérelmek megoszlása Budapest, 2013. augusztus 30. A Pénzügyi Békéltető Testület a 2013. I. félévében 2581 darab, fogyasztói jogvita

Részletesebben

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE január / January 2008

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE január / January 2008 AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző

Részletesebben

2015. évi LXXV. törvény

2015. évi LXXV. törvény Hatály: 2016.XII.27. - 2015. évi LXXV. törvény a megyei könyvtárak és a megyei hatókörű városi múzeumok feladatának ellátását szolgáló egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes önkormányzati tulajdonba

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...

Részletesebben

Összefoglaló az ügyészségi fogalmazói pályázatról év

Összefoglaló az ügyészségi fogalmazói pályázatról év Összefoglaló az ügyészségi fogalmazói pályázatról 2016. év I. A pályázati felhívás és az előszűrés Legfőbb Ügyész úr hozzájárulásával 2016. évben 33 ügyészségi fogalmazói álláshelyet hirdettünk meg. A

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! INNOVÁCIÓS ÉS TECHNOLÓGIAI MINISZTÉRIUM 11 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról

Részletesebben

14. sz. melléklet. Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

14. sz. melléklet. Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei 14. sz. melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1. Nemzeti Média- és Hatóság... 3 2. Média- és Biztos... 4 3. Pest Megyei Kormányhivatal... 4 4. JÁRÁSI

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 16/2016 (07.26.) számú Hivatalos Értesítő 2016.07.26. Tartalom Elnökségi határozatok ELN-64/2016 (07.26.) elnökségi határozat ELN-65/2016 (07.26.) elnökségi határozat ELN-66/2016

Részletesebben

Tóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata

Tóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata Tóth Ákos Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata Az elemzésben arra vállalkozunk, hogy a rendszerváltás első éveitől kezdődően bemutassuk, hogyan alakult át Bács-Kiskun megye gazdasága.

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete

2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete 2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 1,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva

Részletesebben

ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK

ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK 2002. évi összesítés a 198/2001.(X.19.) Korm. rendelet alapján 1696. számon elrendelt KIMUTATÁS A CSALÁDSEGÍTO SZOLGÁLATOK 2002. ÉVI MUKÖDÉSI ADATAIRÓL című kérdőív

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK

ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK 2003. évi összesítés a 227/2002.(XI.7.) Korm. rendelet alapján 1696. számon elrendelt KIMUTATÁS A CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK 2003. ÉVI MŰ KÖDÉSI ADATAIRÓL című kérdőív

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE december / December 2015

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE december / December 2015 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE november/ November 2017

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE november/ November 2017 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE január/ January 2017

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE január/ January 2017 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

Összefoglaló a évben kiadott Alkalmi Munkavállalói Könyvek felhasználásáról

Összefoglaló a évben kiadott Alkalmi Munkavállalói Könyvek felhasználásáról Foglalkoztatási Hivatal Összefoglaló a 2005. évben kiadott Alkalmi Munkavállalói Könyvek felhasználásáról Budapest 2 Az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásról és az ahhoz kapcsolódó közterhek

Részletesebben

Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma I-IV. hónap

Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma I-IV. hónap Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma Balesetek száma Arány 28. () () Budapest 1 235 979 2,34-2,73 Baranya 27 161 3,35-22 Bács 239 226 4,7-5,44 Békés 166 191 3,97 15,6 Borsod 276 249 5,17-9,78

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XXI. évfolyam 4. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2016. augusztus 15-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE február/ February 2019

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE február/ February 2019 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE NOVEMBER

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE NOVEMBER BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. nov. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott

Részletesebben