A KÉZENFOGVA ALAPÍTVÁNY SZAKMAI PROGRAMJAIRÓL
|
|
- Hanna Vincze
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ÉVES JELENTÉS A KÉZENFOGVA ALAPÍTVÁNY SZAKMAI PROGRAMJAIRÓL 2001
2
3 A KÉZENFOGVA ALAPÍTVÁNY KÜLDETÉSE A Kézenfogva Alapítvány 1993-ban jött létre azzal a céllal, hogy országos szinten próbáljon javítani az értelmi és halmozottan fogyatékos gyermekek és felnőttek, valamint hozzátartozóik, gondozóik és a velük foglalkozó szakemberek, civil szervezetek helyzetén. Szerteágazó szakmai programjaink megvalósításában neves külföldi és hazai szakemberek, szülők és maguk a fogyatékos emberek segítenek bennünket ötleteikkel, véleményükkel és szaktudásukkal. Jelen összeállításunk célja, hogy megmutassuk, milyen rétegeknek, csoportoknak tudtunk segíteni az elmúlt évben, hány civil szervezetet és állami, önkormányzati valamint egyházi intézményt értünk el szakmai programjainkkal, kiadványainkkal, módszertani munkánkkal. 2
4 A KÉZENFOGVA ALAPÍTVÁNY SZAKMAI PROGRAMJAI 1. Egyéni és szervezeti támogatás 2. Információs központ 3. Fészek Szolgáltató és Módszertani Központ Lakóotthonok Képzések Minőségbiztosítás Módszertani kutatások Foglalkoztatás Szabadidő Egyéb programok 4. Nemzetközi programok Ez a felsorolás valójában a történetiségen is alapszik. Míg a kezdetekkor alapítványunk a segítés azon területein látott munkához, ahol a legégetőbb volt a szükség: fogyatékost nevelő családok támogatására, információk nyújtására, lakóotthonok létesítésére terjedt ki a munkánk. Addig ma az előbbieket sem feledve már a képzések, a módszertani munka és a nemzetközi programok felé tolódik el a hangsúly. 3
5 1. EGYÉNI ÉS SZERVEZETI TÁMOGATÁS 300 egyéni kérés 16 szervezeti támogatás Karácsonyra: több száz ajándék- és élelmiszer csomag 4 Bár alapítványunk tevékenysége ma már elsősorban az értelmi fogyatékos embereket általánosan érintő problémák megoldására irányul, természetesen próbálunk személyre szólóan is segíteni ben 300 család kereste meg Alapítványunkat levélben. Ezen családok helyzetét feltérképeztük. Sokaknak anyagi támogatást nyújtottunk sérült gyermekük gyógypedagógiai fejlesztéséhez, mozgás és egyéb terápiáihoz. Többen kaptak élelmiszercsomagot és tárgyi adományokat, főleg sport és egyéb ruhaneműket, de volt, akiknek ügyeik intézésével, közbenjárással segíthettünk. 16 civil szervezetnek nyújtottunk anyagi támogatást konferenciájuk, szabadidős tevékenységük, és egyéb programjaik szervezéséhez. Karácsonykor, a szeretet ünnepének közeledésével mindig sok kérés érkezik. Civil szervezeteken és intézményeken keresztül 2001-ben is több száz ajándék- és élelmiszercsomagot juttattunk el a családokhoz.
6 2. INFORMÁCIÓS SZOLGÁLAT Alapítványunk kezdettől fogva arra törekedett, hogy lehetőleg mindenkit megismerjen, aki az értelmi sérült emberek ügyéért fáradozik. Adatgyűjtésünk eredményeképp ma már olyan adatbázissal rendelkezünk, mely kielégítő információt nyújt az országban fellelhető fogyatékos emberekkel kapcsolatos szolgáltatásokról. Erre az adatbázisra épül Információs Szolgálatunk, mely 2001-től kék számon is elérhető. Minden hozzánk forduló, sérült embert nevelő, gondozó személynek igyekszünk szakszerű segítséget, információt adni. A beérkező kérdések nagy része a felnőtt sérült elhelyezésével, az óvodákkal, iskolákkal, szakképző helyekkel kapcsolatosak. 427 hívás 52% családtól 15% szociális segítőtől 11% civil szervezettől 10% tanártól 5% eü. dolgozótól 7% egyéb helyekről érkezett Az Információ Központba érkező kérdések témakörök szerint Elhelyezések Iskolák ÉNO-k Foglalkoztatás Üdülés Fejlesztés Érdekvédelem Egyéb 2,10% 7,60% 5,70% 6,60% 6,30% 16,10% 17,20% 38,40% 5
7 REGISZTER 3700 db a körzeti védőnőknek 755 db intézménynek civil szervezetnek 1000 db ÉFOÉSZ ÉTA Rendezvények, kiállítások 6 és minden érdeklődő részére Adatbázisunkat, a évi frissítés után 2001-ben jelentettük meg ismét könyv alakjában REGISZTER 2000 címmel. A gyűjteményben megtalálhatók az értelmi és halmozottan sérült emberekkel foglalkozó állami, önkormányzati, egyházi intézmények és civil szervezetek. A REGISZTER 2000-t ingyenesen juttattuk el az érintett intézményeken kívül a védőnői hálózat tagjaihoz, hiszen a védőnők és a háziorvosok azok, akik legkorábban találkoznak a sérült gyermekkel. Reméljük, hasznos segítséget ad munkájukhoz ez a kiadvány. Ezen kívül minden értelmi fogyatékosokat támogató, értük dolgozó nagyobb civil szervezet, a szakkiállítások látogatói, a rendezvények résztvevői mind-mind kaptak a REGISZTERből, bízván abban, hogy a szülők felé így sikeresebben eljutnak az információk. Célunk, hogy a REGISZTER-t legalább 3 évenként megjelentessük javított, bővített kiadásban könyv, esetleg CD formájában.
8 3. FÉSZEK SZOLGÁLTATÓ ÉS MÓDSZERTANI KÖZPONT Lakóotthonok Fészek programunk azon része, mely a lakóotthonok létesítésével foglalkozott 2000-ben lezárult re csupán 4 lakóotthon létesítése, befejezése, illetve azok átadása maradt. Mária Rehabilitációs Alapítvány Soltvadkert Lakóotthonuk a családból érkező, középsúlyosan sérült felnőttek számára épült Esőemberekért Egyesület Tata Lakóotthonukat főleg autista fiatalok számára készítették. Értelmes Életért Alapítvány Budapest Vak és értelmi sérült emberek számára hoztak létre kislétszámú otthont. Mécses Egyesület Mezőberény Lakóik a közeli önkormányzati intézmény felnőtt fiataljai közül kerültek ki. Ezekkel együtt, a Kézenfogva Alapítvány 36 lakóotthon létesítéséhez járult hozzá ben ezen lakóotthonok, és az őket működtető szervezetek megerősítése volt a fő feladatunk. Hálózatfejlesztéssel, a minőségbiztosítás különféle lehetőségeivel, speciális képzésekkel, tanulmányutakkal segítettük őket. 4 új lakóotthon Soltvadkerten Tatán Budapesten Mezőberényben 7
9 3. FÉSZEK SZOLGÁLTATÓ ÉS MÓDSZERTANI KÖZPONT Akkreditált képzések 108 fő 5 csoportban vett részt a képzéseken 61 fő állami, önkormányzati 8 fő egyházi intézményből 39 fő civil szervezettől 8 Az intézménytípusok százalékos megoszlása 8% 68% 24% 2001-ben négy, a SzCsM által akkreditált képzést indítottunk: Bánásmód az intézményrendszer átalakulásának tükrében továbbképzés felsőfokú végzettségűek részére; Szexualitással kapcsolatos konfliktusok kezelése az intézményi ellátás során; Az értelmi fogyatékos emberek bentlakásos intézményeiben dolgozó vezetők, vezetési kézségeinek fejlesztése; Út a gondozástól a támogatásig középfokú végzettségűek továbbképzése; 2001-ben a felsőfokú végzettek számára 2, a többi képzésből 1-1 csoportot indítottunk. Továbbképzéseinken 45 különböző önkormányzati, 5 egyházi intézmény és 16 civil szervezet képviseltette magát, 108 dolgozójával. A szakmai stáb továbbképzésének évi témája: a súlyos és halmozottan fogyatékos emberek kísérése volt. állami egyházi Ezen a speciális tréningen és civil az azt követő holland tanulmányúton 21 fő vett részt.
10 3. FÉSZEK SZOLGÁLTATÓ ÉS MÓDSZERTANI KÖZPONT Segítőképzések 1998 ban kezdődött el a civil fenntartású lakóotthonokban dolgozó un. segítők képzése, melyhez 1999-től a Soros Alapítvány kitagolási programjában támogatott önkormányzati és egyházi intézetek is csatlakoztak. A közös képzés elősegítette a különböző szférában dolgozók szemléletének közeledését. Az évek alatt 11 csoportban összesen 210 hallgató végzett, közülük 21 fő 2001-ben. Minden típusú képzésünkön 1-1 erdélyi szakembert is vendégül láttunk. A segítőképzés anyaga Kézikönyv a lakóotthonban dolgozó segítők részére címmel már 1999-től hozzáférhető volt. Ennek folytatásaként 2001-ben Fészek Szakmai Füzetek I. Esély a teljesebb életre, illetve Fészek Szakmai Füzetek II. Értelmet az életüknek címmel új kiadványokat jelentettünk meg. Kiadványainkból 1000 példányt adtunk ki, és ingyenesen juttattuk el a módszertani intézetek, a lakóotthonok, a könyvtárak, valamint a minősített képzéseinken résztvevő hallgatóink részére. 21 fő segítőből 19 fő civil, 2 fő állami intézetből érkezett Új kiadványaink Fészek Szakmai Füzetek I. Esély a teljesebb életre Fészek Szakmai Füzetek II. Értelmet az életüknek 9
11 3. FÉSZEK SZOLGÁLTATÓ ÉS MÓDSZERTANI KÖZPONT Minőségbiztosítás Szupervízió 6 régióban 27 szervezet részvételével: segítők részére vezetők részére Teamszupervízó: 10 intézmény 5 állami 1 egyházi 4 civil szervezet Training on the job 2 szervezet nyarán végződött a Fészek-programban létrehozott lakóotthonok részére 6 régióban, 8 alkalommal megtartott szupervízió. Külön csoport indult a lakóotthonok vezetői ill. a segítők számára. A szupervízorok egyöntetű véleménye szerint a lakóotthonok munkatársainak igen nagy szükségük lenne team-szupervízióra. Ezért a Kézenfogva Alapítvány a Soros Alapítvány támogatásával 2001 szeptemberétől 10 hónapon át, 10 intézmény, ill. civil szervezet részére a szakmai hatékonyságot, tudatosságot és az együttműködést elősegítő teamszupervízióra biztosított lehetőséget, melyre az érdeklődők pályázat benyújtásával jelentkeztek. Az elbírálás után 5 önkormányzati, 1 egyházi és 4 civil szervezetnél kezdődött el a szakmai munka. A holland Philadelphia Alapítvány által 2000-ben hazánkban kipróbált Training on the job módszert biztosítottuk 2001-ben két civil szervezet számára. A módszer segítségével a lakóotthoni személyzet hatékonyabban kommunikál egymással, a lakókkal és a környezetével.
12 3. FÉSZEK SZOLGÁLTATÓ ÉS MÓDSZERTANI KÖZPONT Módszertani munka Önállóságot fejlesztő technikák A sérült emberek önkiszolgáló képességének fejlesztése érdekében olyan technikák összegyűjtését, kidolgozását végeztük el ben, amelyek a lakóotthonban élők mindennapjait könnyíthetik meg. Kutatás Célunk a súlyosan és halmozottan fogyatékosokat nevelő családok helyzetének felmérése. Szeretnénk egy reprezentatív minta vizsgálatán alapuló kutatást végezni annak bemutatására, hogy e családokra milyen elképesztő nagy terhet ró a súlyosan, halmozottan sérült gyermekük, rokonuk ellátása, gondozása. Mindezek mellett számos más módszertani munka is folyamatban van Alapítványunknál. Folyik az öregedés teszt és a játékterápiás kézikönyv honosítása, valamint a holland Philadelphia Alapítványtól kapott piktogramok adaptálása a hazai lakóotthonok számára. 11
13 3. FÉSZEK SZOLGÁLTATÓ ÉS MÓDSZERTANI KÖZPONT Foglalkoztatás Felmérés: 33 lakóotthonban Foglalkoztatási találkozó 18 lakóotthon 26 fő Támogatott foglalkoztatás 4 fő integrációja 12 Fél év alatt felmértük a Fészek program működő lakóotthonaiban élők foglakoztatási helyzetét. Összegeztük a 33 lakóotthon foglalkoztatási tapasztalatait, és ennek eredményeként megállapítottuk, hogy ezen a területen jelentős változtatásokra, fejlesztésekre van szükség. Kidolgoztuk azt a foglalkoztatást elősegítő programot, melynek két fontos alapköve: a foglalkoztatási találkozók a lakóotthonban dolgozók számára, segítség nyújtás a szervezetek számára a lakók megfelelő foglalkoztatásának kialakítása érdekében. Az első találkozót novemberben tartottuk. Ezen, 18 lakóotthonból 26 dolgozó vett részt. A Salva Vita Alapítvány munkájának köszönhetően 2 civil szervezetnél indult meg a támogatott foglalkoztatás. Ennek célja, hogy sérült emberek normál munkahelyen történő foglalkoztatását elősegítsük. Így 2001-ben 4 főt sikerült a nyílt munkaerőpiacon elhelyezni.
14 3. FÉSZEK SZOLGÁLTATÓ ÉS MÓDSZERTANI KÖZPONT Szabadidő Fecskepalota Alapítványunk minden évben két hét üdülési lehetőséggel rendelkezik Gánton, a Szép Jelen Alapítvány által működtetett Fecskepalotában. Így tavaly, az előző évekhez hasonlóan két civil szervezet számára, összesen 64 sérült embernek adhattuk meg a nyugodt pihenés lehetőségét. Erdélyi értelmi sérültek nyaraltatása Az oslói Vöröskereszt támogatásával évek óta üdültetünk erdélyi értelmi fogyatékos gyermekeket Magyarországon ben 1 civil, 2 egyházi szervezettől és 1 állami intézményből sikerült két turnusban megoldani fő nyaraltatását, Gyulán. Tankönyvtámogatás Szintén az oslói Vöröskereszt segítségével nyílik mód arra, hogy magyar tankönyvekkel, fejlesztő eszközökkel támogassuk az erdélyi értelmi fogyatékosokkal foglalkozó intézményeket, szervezeteket. Tavaly a Báthory Líceum (Kolozsvár) és a Péter Református Kisegítő Iskola (Nagyszalonta) kapott tankönyveket, a Marosvécsi Szociális Intézmény pedig fejlesztő eszközöket. Fecskepalota 2 x 32 fő Erdélyi nyaraltatás 2 x 30 fő Tankönyvtámogatás 3 erdélyi intézmény 13
15 3. FÉSZEK SZOLGÁLTATÓ ÉS MÓDSZERTANI KÖZPONT Egyéb programok 14 Hálózat 2001 februárjában hat régióban, 27 szervezettel indult meg az informális hálózati együttműködés. A Hálózat folyamatosan összegyűjti a lakóotthonok számára a működéshez, vizsgálatokhoz szükséges anyagokat, nyilvántartásokat, dokumentumokat, s mint egy segédanyagot igyekszik mindenki rendelkezésére bocsátani. Szülőcsoport A lakóotthonok körül szerveződő szülőknek pszichológusok közreműködésével szülőcsoportokat szerveztünk, megkönnyítendő a szülők és sérült gyermekeik eltávolodását, a szülőkről való végleges leválást ben a megnyíló lakóotthonok közül egy kért ilyen típusú segítséget. Tárgyi segítség Minden évben igyekszünk használati tárgyakkal, berendezésekkel segíteni a Fészekprogram keretein belül létesült lakóotthonokat ben háztartási gépekre és komfort érzetük növelésére különféle berendezési tárgyakra (ágyak, szekrények, lámpák stb.), pályázhattak Alapítványunkhoz.
16 4. NEMZETKÖZI PROGRAMOK 2001-től tagjai vagyunk az EASPD-nek (European Association of Service Providers for people with Disabilities), melynek eredményeként már több programba is bevontak minket szeptemberétől olyan kapcsolat kutatási, kialakítási munkával bízott meg az EASPD minket, melynek célja 6 országban (Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Románia, Magyarország) azon értelmi sérülteket felkaroló ernyőszervezetek ill. értelmi fogyatékosokat gondozó nagyobb intézmények megkeresése, melyek előbb utóbb bekapcsolódhatnak a szervezet munkájába. Feladatunk tehát egy adatbázis létrehozása, a folyamatos tájékoztatás és tájékozódás végére más nemzetközi program kezdetének a lehetősége is felmerült, amely valószínűleg 2002 folyamán érik majd be. Például a Europe, a place to live program, ahol: 11 európai ország működik együtt azért, hogy ban a Fogyatékos emberek évében egy ötnapos rendezvény sorozat keretében az értelmi fogyatékos emberek maguk fejezhessék ki véleményüket Európáról, a helyről, ahol élnek. 15
17 KÉZENFOGVA ÖSSZEFOGÁS A FOGYATÉKOSOKÉRT ALAPÍTVÁNY (közhasznú szervezet) ALAPÍTVA: 1993 augusztusában ALAPÍTÓK: Göncz Árpád Róna Péter Való Károly KURATÓRIUM: Elnöke: Göncz Árpádné Tagjai: Krausz Éva Dr. Éliás Sára SZÉKHELY: 1093 Budapest, Lónyay u. 19. Postacím: 1461 Budapest, Pf:234. Telefon: Telefax: kezenfogva@c3.hu web: ADÓSZÁM: FORINT SZÁMLASZÁM: Postabank és Takarékpénztár Rt DEVIZA SZÁMLASZÁM: Citibank Rt. Swift code: CITIHUHX Számlaszám: USD
Kézenfogva Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány. 2001. évi. közhasznú jelentése
Kézenfogva Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány 2001. évi közhasznú jelentése Részei: Beszámoló az Alapítvány 2001. évi gazdálkodásáról A számviteli törvény szerinti mérlegbeszámoló A Kézenfogva Összefogás
RészletesebbenÉVES JELENTÉS A KÉZENFOGVA ALAPÍTVÁNY SZAKMAI PROGRAMJAIRÓL
ÉVES JELENTÉS A KÉZENFOGVA ALAPÍTVÁNY SZAKMAI PROGRAMJAIRÓL 2002 A KÉZENFOGVA ALAPÍTVÁNY KÜLDETÉSE A Kézenfogva Alapítvány 1993-ban jött létre azzal a céllal, hogy országos szinten próbáljon javítani az
RészletesebbenSúlyosan és halmozottan fogyatékos személyek fejlesztése, nevelése fókuszban a felnőtt súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek
Gondoskodás Gyermekeinkért Közhasznú Alapítvány (Budapest) Súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek fejlesztése, nevelése fókuszban a felnőtt súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek Életünk értelme
RészletesebbenA Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány fejlesztései a fogyatékos emberek érdekében
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány fejlesztései a fogyatékos emberek érdekében MEREK Guruló projekt műhely átadás Miskolc, 2010. november 17. Tartalomjegyzék 1. A Közalapítványról
RészletesebbenÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30
ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása
RészletesebbenTámogatás mértéke: ,- Ft, Önrész: szervezés, helyszín biztosítása, ,- Ft
Eredmények Pályázattal megvalósított programjaink 1999. Szülőcsoport Célja a sérült gyermekek szüleinek előadássorozat tartása a gyermekük fejlesztéséhez. Időtartam: 1999.10.01.-2000.05.31. Eredmény: 9
Részletesebben1152 Budapest XV., Petőfi utca 24. GPS: É47 33 49.77 - K19 7 26.35
Timi képek 1152 Budapest XV., Petőfi utca 24. GPS: É47 33 49.77 - K19 7 26.35 A Lakóotthon megközelítése: Újpest Központ Metro végállomástól : - 96-os és a 104-es busz, - 12-es villamos Az M3-as autópálya
RészletesebbenÉTA Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége
Jó gyakorlatok és kihívások az önálló életvitel kialakítása területén ÉTA Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége Bemutatkozás A Szövetség 1997-ben alakult
Részletesebben21182 Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása 2011. február 1-jétől 2012. március 31-ig terjedő időszakra című program
1a. számú melléklet 21182 Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása 2011. február 1-jétől 2012. március 31-ig terjedő időszakra című program (Ft) Borsodi Jelnyelvi és Kommunikációs Központ Közhasznú Egyesület
RészletesebbenKézenfogva Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány. 2002. évi
Kézenfogva Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány 2002. évi Közhasznú beszámoló Részei: Beszámoló az Alapítvány 2002. évi gazdálkodásáról A Számviteli törvény szerinti mérlegbeszámoló Budapest, 2003.
RészletesebbenFelnőttképzési nyilvántartási szám: 01-0899-04. Intézményakkreditációs. lajstromszám: 0545 A KÉZENFOGVA ALAPÍTVÁNY KÉPZÉSI TERVE 2006.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01-0899-04 Intézményakkreditációs lajstromszám: 0545 A KÉZENFOGVA ALAPÍTVÁNY KÉPZÉSI TERVE 2006. 2 I. A KÉZENFOGVA ALAPÍTVÁNY KÉPZÉSEINEK CÉLCSOPORTJA 1. A képzések
Részletesebben2. Melléklet - A Közép-magyarországi Regionális Szociális Módszertani Konzorcium képzései
2. Melléklet - A Közép-magyarországi Regionális Szociális Módszertani Konzorcium képzései Továbbképzés neve, engedélyszáma Célcsoport Helyszín, időpont Pontért ék Ár Kapcsolattartó 1 Mentálisan hanyatló
RészletesebbenSZEDERFA OTTHO : LAKÓOTTHO, ÉS APPALI ELLÁTÁS
SZEDERFA OTTHO : LAKÓOTTHO, ÉS APPALI ELLÁTÁS 28. évi Szakmai beszámolója Készítette: Turba Attila Székhely: 2181 Iklad, Szabadság u. 7. Ellátási terület appali Ellátás: Aszód, Bag, Domony, Galgahévíz,
RészletesebbenMódszertani és Elemző Szolgálat. Munkaterv 2009.
BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLATA Módszertani és Elemző Szolgálat 1081 BUDAPEST, ALFÖLDI U. 9-13 : 3232-900 : 1430 BUDAPEST, Pf.: 20 / : 3232-948 modszertan@tegyesz.hu
Részletesebben4.7. A szerv nyilvántartásai
4.7. A szerv nyilvántartásai Az in téz mén y alap f eladata Az intézmény alapfeladata, hogy a személyes gondoskodást nyújtó szakosított ellátás keretében az ápolást-gondozást nyújtó intézmények, a lakóotthonok,
RészletesebbenÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30
ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása
RészletesebbenSalva Vita Alapítvány 1081 Bp. Népszínház u. 17. www.salvavita.hu info@salvavita.hu
Salva Vita Alapítvány 1081 Bp. Népszínház u. 17. www.salvavita.hu info@salvavita.hu Küldetésünk A Salva Vita Alapítvány célja az értelmi sérült emberek önálló életvitelének és társadalmi beilleszkedésének
RészletesebbenPOLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1.
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. bfuredph@t-online.hu Szám: /2008. Előkészítő: Váradi Gézáné/Végh Endréné E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület
RészletesebbenPályázati támogatások
Pályázati támogatások 2011. 2010. 2008. 2007. Időtartam2011. 06. 01. -2011. 10. 31. Eredmény: pedagógiai fejlesztés, családterápia biztosítása; működési kiadásokhoz hozzájárulás Támogatás mértéke: 103.000
RészletesebbenPályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs
2007. évi Fogyatékosügyi Keretre benyújtott pályázatok eredményei: Pályázó neve Pályázat célja Megítélt (e támogatás Ft) 1. Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs Szegedi csoport
RészletesebbenFelnőttek, mert felnőttek
Zolnai Erika Felnőttek, mert felnőttek Értelmi sérült felnőttek szexuálpedagógiai támogatása KLTE S z o c í o Í ő í í í ű Tanszék Könyvtára Leli, KEZEM FOGVA ÖSSZ EfO & K > Kézenfogva Alapítvány Budapest,
RészletesebbenA Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány fejlesztései a fogyatékos emberek érdekében
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány fejlesztései a fogyatékos emberek érdekében MEREK Guruló projekt műhely átadás Kaposvár, 2010. december 7. Tartalomjegyzék 1. A Közalapítványról
RészletesebbenTÁMOGATOTT LAKHATÁS SEGÍTŐK KÉPZÉSE
TÁMOGATOTT LAKHATÁS SEGÍTŐK KÉPZÉSE Képzést végző szervezet: DOWN ALAPÍTVÁNY Székhely: 1145 Budapest, Amerikai út 14. Tel: 061 363 6353 Képzés helye: Lágymányosi Foglalkoztató Centrum, 1111 Budapest, Lágymányosi
RészletesebbenBevezetés 10 évesek lettünk!
Bevezetés 10 évesek lettünk! A Kézenfogva Alapítvány 1993-ban jött létre azzal a céllal, hogy országos szinten próbáljon javítani az értelmi és halmozottan fogyatékos gyermekek és felnőttek, valamint hozzátartozóik,
RészletesebbenKözhasznúsági jelentés 2006.
Adószám: 18951987-1-20 Bejegyző szerv: Zala Megyei Bíróság Regisztrációs szám: Apk.60.007/1994. 8900 Zalaegerszeg, Apáczai. Cs. J. tér 5/A. 2006. Fordulónap: 2006. december 31. Beszámolási időszak: 2006.
RészletesebbenA Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal közleménye a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéseit tartalmazó jegyzék közzétételéről
NEMZETI REHABILITÁCIÓS ÉS SZOCIÁLIS HIVATAL A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal közleménye a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéseit tartalmazó jegyzék közzétételéről A személyes
RészletesebbenHOZZÁFÉRÉS ÉS MINŐSÉG A SÚLYOSAN HALMOZOTT GYERMEKEK ELLÁTÓ- RENDSZERÉNEK JELLEMZŐI
HOZZÁFÉRÉS ÉS MINŐSÉG A SÚLYOSAN HALMOZOTT GYERMEKEK ELLÁTÓ- RENDSZERÉNEK JELLEMZŐI FOGALMI MEGHATÁROZÁS KIK ŐK? HAZAI HELYZET fogalom 32/2012 (X.8.) EMMI rendelet 3. melléklet: A súlyos halmozott fogyatékosság
Részletesebbena SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről
Közhasznúsági Jelentés a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről 1, Számviteli beszámoló Az alapítvány 2006. évben gazdálkodásáról a számviteli törvény szerinti egyéb
RészletesebbenFoglalkoztatás és önálló közlekedés. Kaucsicsné Zsóri Katalin Down Alapítvány II. sz. Gondozóháza 06-20-260-2287
Foglalkoztatás és önálló közlekedés Kaucsicsné Zsóri Katalin Down Alapítvány II. sz. Gondozóháza 06-20-260-2287 Szociális foglalkoztatás 112/2006 (V.12.) Kormányrendelet alapján A szociális foglalkoztatás
RészletesebbenKözhasznúsági jelentés 2006
Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület Közhasznúsági jelentés 2006 Nyíregyháza, 2007-04-02 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület számviteli beszámolója 3. Kimutatás a
RészletesebbenTÁMOP-5.4.11-12/1-2012-0001. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 773 676 820 Ft
TÁMOP 5.4.11. NYOLC PONT AZ AUTISTA SZEMÉLYEK ELLÁTÓRENDSZERÉNEK ORSZÁGOS SZINTŰ, KOMPLEX INNOVÁCIÓJA, SZAKMAI TANÁCSADÓ HÁLÓZAT ÉS KOORDINÁCIÓS KÖZPONT KIALAKÍTÁSÁVAL TÁMOP-5.4.11-12/1-2012-0001 Az Európai
RészletesebbenKompetencia alapú Tudatosság Építés. KÁTÉ program
Program címe: Kompetencia alapú Tudatosság Építés. KÁTÉ program Tanúsítvány száma: 13/2013 Tanúsítvány érvényességi ideje: 2015. szeptember 03. Kérelmező neve: Kallódó Ifjúságot Mentő Missziós Támogató
RészletesebbenTÉKA ALAPÍTVÁNY. Szamosújvár
TÉKA ALAPÍTVÁNY Szamosújvár KÜLDETÉS Alapítványunk küldetése az, hogy civil intézményes kereteket biztosítson és korszerűen megszervezze városunk és régiónk közművelődési és oktatási életét, hozzájáruljon
RészletesebbenSZOCIÁLIS ÉS GYERMEKVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG BIHAR MEGYE DR. SZARKA ÁRPÁD
SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG BIHAR MEGYE DR. SZARKA ÁRPÁD ÁLLAMI ÉS CIVIL SZERVEZETEK NYILVÁNTARTÁSÁBAN SZEREPLŐ GYERMEKEK SZÁMA SZERVEZETI STRUKTÚRA FINANSZIROZÁSI LEHETŐSÉGEK GYERMEKVÉDELMI
RészletesebbenKöszöntjük Vendégeinket!
Köszöntjük Vendégeinket!. MEIXNER EGYMI Gyógypedagógiai óvoda Általános Iskola Speciális Szakiskola Kollégium Kórház-pedagógiai ellátás Oldi tagintézmény Általános iskola Készségfejlesztő spec. szakisk
RészletesebbenA projekt bemutatása. Új Széchenyi terv. Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP /
Pályázat címe: A projekt bemutatása Új Széchenyi terv Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP-3.1.6-11/2-2011-0017 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások
RészletesebbenA évi Fogyatékosügyi Keretből támogatott pályázatok. Megvalósítás Pályázó neve Pályázó címe Pályázat célja Program helye időszaka
(E Ft) Értelmi Fogyatékosok Csongrád Megyei Angyalok táncos 6721 Szeged, 1 Érdekvédelmi Szervezete mulatsága 2010-12-01 320 Teleki u. 3. ÉFOÉSZ Közhasznú Szentestén Szegedi Kistérség Többcélú Kirándulás
RészletesebbenReformátus Diakóniai Felnőttképzési Intézmény. Szabó Anna Felnőttképzési vezető
Református Diakóniai Felnőttképzési Intézmény Szabó Anna Felnőttképzési vezető Nem akkreditált, egyházunk által elfogadott képzések Kreditpontos szociális szférában, munkatársi továbbképzés Felnőttképzési
RészletesebbenSzakmafejlesztési eredmények, tervezett folyamatok
Szakmafejlesztési eredmények, tervezett folyamatok Budapest, 2016. október 3. Ráczné Németh Teodóra Szociális Szakmafejlesztési Módszertan és Kutatási Osztály vezetője Módszertani feladatok elosztása Általános
RészletesebbenAZ AUTISTÁK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE
Cím 1053 Budapest, Fejér György utca 10. I. emelet 3. a. Telefon 061 354-1073 Fax 061 302-194 E-mail info@esoember.hu Honlap www.esoember.hu Adószám 19025915-1-42 AZ AUTISTÁK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ÉS A MAJORHÁLÓ
RészletesebbenKIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Ápoló-Gondozó Otthona Mándok Alapító Okirata megállapításáról
KIVONAT a Közgyűlés 2009. április 29-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből ------------------------------------------------------------------------------------------------- SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG
Részletesebben. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere ~t~. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Down Alapítvány támogatott lakhatási szolgáltatásának és házi segítségnyújtásának
RészletesebbenA koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények
13. sz. melléklet A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények Sorszám A szervezet neve Tevékenysége Önkormányzati szervek 1. Polgármester Részvétel a döntés-előkészítési,
RészletesebbenHajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális
RészletesebbenHasznos információk a fogyatékosságról. Összeállította: Kovács Tímea
Hasznos információk a fogyatékosságról Összeállította: Kovács Tímea Mi a fogyatékosság? A fogyatékosság nem betegség, hanem egy tartós vagy véglegesült állapot. A fogyatékos ember, aki tartósan vagy véglegesen
RészletesebbenÚMFT pályázatok a szociális szférában
ÚMFT pályázatok a szociális szférában 2009-2010 Református vonatkozású pályázatok Benyújtott pályázatok száma: 105 Benyújtott pályázatok összértéke: 12 343 963 297 Ft Támogatott pályázatok száma: 9 Támogatott
RészletesebbenÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A
RészletesebbenBemutató megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról és az együttműködés előnyeiről a területen. 2013. június
Bemutató megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról és az együttműködés előnyeiről a területen 2013. június Üzletágaink, tevékenységünk www.job.hu www.rehabjob.hu www.tele-scope.hu www.brandjob.hu
RészletesebbenKözhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről
Közhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről Az Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2006 óta támogatja a fogyatékos fiatal felnőtteket.
RészletesebbenNyertes lista CH2014
Nyertes lista CH2014 Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. által meghirdetett Fogyatékossággal élő személyek számára bentlakásos,
RészletesebbenTájékoztató a Békés-Rehab Integrált Szociális Intézmény 2013-as szakmai munkájáról
Tájékoztató a Békés-Rehab Integrált Szociális Intézmény 2013-as szakmai munkájáról Készítette: Prorok Mihály intézményvezető. Tartalom 1. Az intézmény békési egységének adatai... 3. 2. Fenntartó adatai...
RészletesebbenTÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001. Bernáth Ildikó elnök Szakmapolitikai Koordinációs Testület. 2015. szeptember 28.
Rehabilitáció - Érték - Változás (RÉV): Megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci helyzetének elősegítése érdekében történő rendszerszintű képzési és szolgáltatásfejlesztési modellprogram Bernáth
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004.április 26-i ülésére Tárgy: Szociális célú pályázatokhoz Képviselő-testületi határozat Előadó: Koósné Stohl Ilona Intézményvezető
RészletesebbenRef # 1 A program neve: Kapacitásépítő támogatási program. Munkatársak Célcsoport száma 3 fő / ország Civil szervezetek és önkormányzat ok
Ref # 1 Kapacitásépítő támogatási program az 5 950 000 USD 212 088 USD fő / önkormányzat ok Az 5.000 USD támogatással indított Kapacitásépítő támogatási program célja a demokrácia és civil társadalom eszményeinek
RészletesebbenÜgyelet: a célcsoport folyamatos fogadása és szükségletfelmérés. Hátrányok leküzdését célzó tevékenységek
A partnerszervezetek nevei és rövidítése: Belvárosi Tanoda Alapítvány - BTA Megálló Csoport Alapítvány Szenvedélybetegekért Belvárosi Tanoda Alapítványi Gimnázium és Szakközépiskola Leo Amici 2002 Addiktológiai
RészletesebbenMEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól!
MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása és az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény komplex szolgáltatásainak
RészletesebbenFÉSZEK az Örökbefogadókért és Örökbefogadottakért közhasznú ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013.
FÉSZEK az Örökbefogadókért és Örökbefogadottakért közhasznú ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. SZERVEZET ALAPADATAI 1. Elnevezés: FÉSZEK az Örökbefogadókért és Örökbefogadottakért közhasznú ALAPÍTVÁNY
Részletesebben1083 Budapest, Szigony u. 37. tel./fax: 303 6574 www.btabp.hu info@btabp.hu LOGIKAI KERETMÁTRIX
LOGIKAI KERETMÁTRIX Általános célkitűzések A project célkitűzése Célok A munkaerőpiacról, képzésből és bármiféle intézményi ellátásból egyránt kiszorult, szenvedélybeteg és deviáns életvezetésű fiatalok
RészletesebbenBeszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú
RészletesebbenTÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje
Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment
RészletesebbenGenerációk. Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Por és hamu. Tervezési környezet. 0-16 éves. 17-32 éves. 33-47 éves. 48-66 éves.
Mobilitás az ifjúsági munka módszertani szolgáltatója Generációk 33-47 17-32 0-16 48-66 67-87 Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por ës homou vogymuk
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. A képviselő-testület 2014. január 28-i ülésére. Beszámoló a Kolping Támogató Szolgálat - Vecsés munkájáról
ELŐTERJESZTÉS A képviselő-testület 2014. január 28-i ülésére Beszámoló a Kolping Támogató Szolgálat - Vecsés munkájáról 2013. január 01-2013. december 31-ig Előterjesztő: Pap Bernadett Szolgálatvezető
RészletesebbenTÁMOP 6.1.4. Koragyermekkori (0-7 év) kiemelt projekt
TÁMOP 6.1.4. Koragyermekkori (0-7 év) kiemelt projekt Kapcsolat a Programmal II. cél: Gyermek alapellátás egységesebbé tétele az esélyegyenlőség javítása érdekében a hozzáférhetőség javításával és a jobb
RészletesebbenPÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Észak-alföldi Régióban működő cégek és intézmények gépjármű fenntartási költségeinek csökkentésére
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Észak-alföldi Régióban működő cégek és intézmények gépjármű fenntartási költségeinek csökkentésére A felhívás címe: Vállalkozások és Intézmények gépjármű fenntartási költségeinek
RészletesebbenPROBLÉMATÉRKÉP 2014 BEMUTATÁSA ÉS JAVASLAT AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA SZÁMÁRA A 2015 ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI TÖRVÉNY KÉSZÍTÉSÉHEZ
PROBLÉMATÉRKÉP 2014 BEMUTATÁSA ÉS JAVASLAT AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA SZÁMÁRA A 2015 ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI TÖRVÉNY KÉSZÍTÉSÉHEZ Tárgya: Civil fenntartású értelmi sérültek, és autista lakóotthonok
RészletesebbenKÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A KÉZENFOGVA ALAPÍTVÁNY SZOCIÁLIS ÉS PEDAGÓGIAI TOVÁBBKÉPZÉSEIRŐL
KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A KÉZENFOGVA ALAPÍTVÁNY AKKREDITÁLT SZOCIÁLIS ÉS PEDAGÓGIAI TOVÁBBKÉPZÉSEIRŐL 2009. ŐSZ KIKNEK AJÁNLJUK KÉPZÉSEINKET Azoknak a szakembereknek, akik értelmi és halmozottan fogyatékos
RészletesebbenPatrónus Egyesület évi
4400 Nyíregyháza, Közép u. 19. Tel: 42/ 500-155, Fax: 42/410-678 E-mail: egyesuletpatronus@gmail.com, Honlap cím: www.patronusegyesulet.hu Patrónus Egyesület 2016. évi tevékenysége 1 A Patrónus Egyesület
RészletesebbenKözhasznúsági jelentés 2005
Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület Közhasznúsági jelentés 2005 Nyíregyháza, 2006-04-01. Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület számviteli beszámolója 3. Kimutatás
RészletesebbenALAPÍTVÁNYI JELENTÉS
ALAPÍTVÁNYI JELENTÉS 2014 Nyúlcipő Konduktív Alapítvány Székhely: 1184 Kézműves u. 1/b III.em.10. Adószám: 18263116-1-43 Közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet Közhasznúsági végzés: 2007. november
RészletesebbenSZAKKÉPZÉS, FOGLALKOZTATÁS, KERESET, ÖNÁLLÓ ÉLET. Kaucsicsné Zsóri Katalin
SZAKKÉPZÉS, FOGLALKOZTATÁS, KERESET, ÖNÁLLÓ ÉLET Kaucsicsné Zsóri Katalin SZAKKÉPZÉS - informatikai képzés - kertészeti munkacsoport - háztartási tanfolyam HÁZTARTÁSI TANFOLYAM ELKÉSZÜLT A VACSORA SZOCIÁLIS
Részletesebbenszékhelye: település közterület neve jellege szám emelet, ajtó irányítószám típusa: állami, nem állami, egyházi ágazati azonosító 1 : adószám: - -
A A működési engedély kiadása iránti kérelemhez (a szociális szolgáltatók és intézmények működésének engedélyezéséről és ellenőrzéséről szóló 321/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. -a alapján a fenntartó
RészletesebbenAZ INTÉZMÉNYI FÉRŐHELY KIVÁLTÁS AZ ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK SZEMPONTJÁBÓL. Földesi Erzsébet elnök Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT)
AZ INTÉZMÉNYI FÉRŐHELY KIVÁLTÁS AZ ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK SZEMPONTJÁBÓL Földesi Erzsébet elnök Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) BEMUTATKOZÁS A fogyatékos emberek szervezeteinek ernyőszervezete
RészletesebbenKultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu
KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu Közhasznúsági jelentés 2009. Tartalom a) A számviteli beszámoló 2 b) A költségvetési
Részletesebben2011. évi közhasznúsági jelentése. Bevezetés
Börzsöny Természet- és Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány 2011. évi közhasznúsági jelentése Bevezetés A Börzsöny Természet- és Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány célja Pest és Nógrád megyében, szűkebben
RészletesebbenDown Egyesület Életpálya Down Szindrómával
Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával Az Egyesület bemutatása A DOWN Egyesületet 13 évvel ezelőtt olyan szülők hozták létre, akik fontosnak tartották, hogy a rendelkezésükre álló információkat és
RészletesebbenA Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság közleménye a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéseit tartalmazó jegyzék közzétételéről
SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG 1132 Budapest, Visegrádi u. 49. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság közleménye a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéseit tartalmazó jegyzék
RészletesebbenTámogató szolgálatunk február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása.
unk 2005. február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása. A támogató szolgáltatás célja A fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, elsősorban a lakáson
RészletesebbenA Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tevékenységének gyermekvédelmi vonatkozásai
A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tevékenységének gyermekvédelmi vonatkozásai Gesztelyi Tamás Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum A Debreceni KEF bemutatása KEF szakmai fórum 2003. óta működik Debrecenben
RészletesebbenMancsos Segítőtársaink Terápiás Állatok és Oktatási Alapítvány. 2006. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE
A Mancsos Segítőtársaink Terápiás Állatok és Oktatási Alapítvány 2006. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A Közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény vonatkozó jogszabálya kötelezően előírja - közhasznú
RészletesebbenAzonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő
Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő A tehetségsegítő programokban korábban vagy jelenleg részt vevő tehetséges fiatalok kortárs tehetségsegítővé
RészletesebbenSZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről
SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi
RészletesebbenTÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület projektjének eredményei
TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület projektjének eredményei Társadalmi Megújulás Operatív Program Első lépés alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők képessé tevő és
RészletesebbenAKIK EGY CIPŐBEN JÁRNAK: SZÜLŐCSOPORT AUTISTA GYERMEKET NEVELŐ SZÜLŐK RÉSZÉRE
AKIK EGY CIPŐBEN JÁRNAK: SZÜLŐCSOPORT AUTISTA GYERMEKET NEVELŐ SZÜLŐK RÉSZÉRE Varga Nóra, Ráczné Kárpáti Márta Jósa András Oktatókórház Nyíregyháza, Gyermek Rehabilitációs Osztály BEVEZETÉS Szülőcsoportunkat
RészletesebbenÉletjel Alapítvány 2006. évi
Életjel Alapítvány 2006. évi közhasznúsági jelentése I. Szervezet alapadatai: Név: Életjel Alapítvány Adószám: 18230745-1-43 Bankszámlaszám: Budapest Bank RT. XVIII.ker. fiók 10103881-55275644-00000004
RészletesebbenHÁLÓZATI HÍRLEVÉL Országos Munkaerő-piaci Szolgáltató és Szakmai Támogató Hálózat III. szám
HÁLÓZATI HÍRLEVÉL Országos Munkaerő-piaci Szolgáltató és Szakmai Támogató Hálózat 2016. III. szám Kedves Partnereink! Meghitt, Békés Karácsonyi Ünnepeket és Sikerekben Gazdag Új Esztendőt Kívánunk! AKTUALITÁSOK
RészletesebbenVak gyermekek integrált nevelésének-oktatásának továbbfejlesztése
Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Kollégiuma és Gyermekotthona Vak gyermekek integrált nevelésének-oktatásának továbbfejlesztése
RészletesebbenKözhasznúsági jelentés 2011
Adószám: 19010148-2-42 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: 108/1990.04.09 1087 Budapest, Delej utca 24-26. 2011 Fordulónap: 2011. december 31. Beszámolási időszak: 2011. január 01. - 2011.
RészletesebbenEFOP PROJEKTEK ÖSSZEHANGOLÁSA, PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA
EFOP PROJEKTEK ÖSSZEHANGOLÁSA, PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA Alapvető cél A humán tőke növelése és a társadalmi környezet javítása az alábbi alapelvek mentén: 1. Egy-egy településen jelentkező társadalmi problémák
RészletesebbenVisszajelző kérdőív NYILVÁTARTÁSI SZÁMA 2014/OFŐ/I. KITÖLTÉS DÁTUMA 2014. február 14.
Visszajelző kérdőív "Fogadd el, fogadj el!" Pedagógusok felkészítése az értelmi sérült emberek társadalmi integrációját elősegítő osztályfőnöki órák vezetésére Kedves Hallgató! Az alábbi kérdéssornak az
RészletesebbenKMOP-5.1.1/A-09-2f-2011-0001 PROJEKT A kőbányai Kis-Pongrác lakótelep szociális városrehabilitációja A KIS- PONGRÁC PROJEKT
A KIS- PONGRÁC PROJEKT Hogyan jutottunk el a Kis-Pongrác projekt megvalósításához? Urbact városfejlesztési hálózat RomaNet projekt Kőbánya Kis-Pongrác lakótelep Bihari út 8./c 3 CÉLOK: 1. A KIS-PONGRÁC
RészletesebbenAgressziókezelés a fővárosi fenntartású oktatási-, nevelési intézményekben
NÉMETH MARGIT Agressziókezelés a fővárosi fenntartású oktatási-, nevelési intézményekben Az MFPI-ben működő Munkacsoport tevékenységéről 2009. szeptember 24. Magyarország helyzete a nemzetközi viszonylatban
RészletesebbenÉrtelmi sérült fiatalok felnőtté válása. Ismerkedés a munka világával és a család
Értelmi sérült fiatalok felnőtté válása Ismerkedés a munka világával és a család Bevezetés Esettanulmány Értelmi sérült fiatalok sérülés szerinti alcsoport 16 és 20 éves kor között Bevezetés Intézménytelenítés
RészletesebbenAz új Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásának 2012 2013. évekre vonatkozó intézkedési terve
6252 MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 28. szám 1. melléklet az 1056/2012. (III. 9.) Korm. határozathoz Az új Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásának 2012 2013. évekre vonatkozó intézkedési terve I. Fogyatékossággal
RészletesebbenBeszámoló a Kolping Támogató Szolgálat - Vecsés munkájáról január december 31-ig. Előterjesztő: Dobos Luca Szolgálatvezető
Beszámoló a Kolping Támogató Szolgálat - Vecsés munkájáról 2016. január 01-2016. december 31-ig Előterjesztő: Dobos Luca Szolgálatvezető Tisztelt Polgármester Úr, Képviselő testületi és Bizottsági Tagok!
RészletesebbenFelnőttképzés. Intézményvezetői Csendesnap Mátraháza, 2008. november 25.
Felnőttképzés Intézményvezetői Csendesnap Mátraháza, 2008. november 25. Református Felnőttképzés 2008. november 19-én MRE zsinata elfogadja az Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala Szeretetszolgálati
RészletesebbenDÉMÉTER PROGRAM AZ ABA- NOVÁK KULTURÁLIS KÖZPONTBAN
DÉMÉTER PROGRAM AZ ABA- NOVÁK KULTURÁLIS KÖZPONTBAN TÁMOP 3.2.3/09/1-2009-0042 Építő közösségek, közművelődési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1.kör: Program a közművelődési intézményrendszer
RészletesebbenTündérkert Óvoda Fairygarden Nursery School. Közzétételi lista. 2014. október 16.
Tündérkert Óvoda Fairygarden Nursery School Közzétételi lista 2014. október 16. 1 Tündérkert Óvoda Fairygarden Nursery School nevelési oktatási intézményi Közzétételi listája A kormány 229/2012 (VIII.
RészletesebbenFair on Jobs?! Az állásbörzék koncepciója
Fair on Jobs?! Az állásbörzék koncepciója 2 Az új típusú állásbörze kezdeti ötletét az EASPD 2003 májusában tartott éves projekt munkamegbeszélésén tárgyalták. Az alábbi fejezet leírja azt a koncepciót,
RészletesebbenJövőkép - Dilemmák és megoldási lehetőségek a hajléktalan-ellátásban HAJLÉKTALANOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY Balatonföldvár, 2010. szeptember 9-10.
1. dia A közalapítvány tevékenységének áttekintése 1 2. dia A közalapítvány tevékenységei HKA A hajléktalan-ellátás fejlesztése Intézményfenntartás FOGLAK projektiroda Módszertani tevékenység Nyilvánosság
RészletesebbenTowards Inclusive Development Education
Towards Inclusive Development Education (Globális Nevelést mindenkinek!) EuropeAid/131141/C/ACT/MULTI 2013.04.01-2015.09.30. (30 hónap) A projekt célkitűzése A TIDE projekt célja a globális tanulás témáinak
Részletesebben