2. A MEZŐVÁROSI CÉHEK FELVIRÁGZÁSA A BÁCSKAI TISZA MENTÉN
|
|
- Gabi Borbély
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2. A MEZŐVÁROSI CÉHEK FELVIRÁGZÁSA A BÁCSKAI TISZA MENTÉN A bácskai Tisza mente községeinek, falvainak, mezővárosainak újkori fejlődését, annak kibontakozását döntően befolyásolta, hogy a török uralom megszűnése után mikortól és milyen körülmények között tudtak a katonai szerveződés felszámolását követően a polgárosodás útjára lépni. Ugyancsak komoly összefüggések tárhatók fel ennek, valamint az újratelepülésnek a folyamata között is. Annak ellenére, hogy az alföldi volt hódoltsági területek jelentős része ebben a folyamatban jóval megelőzte a Bácskát, hiszen belőlük nem szerveztek határőrvidéket, a sok rokon jelenség miatt ezekből kiindulva kell bizonyos összehasonlításokat elvégeznünk, elsősorban a céhes ipar újból megjelenésével kapcsolatban, ezért most ismertetnénk azt a tágabb kontextust, amelybe vidékünk céhes ipara, ha több évtizedes késéssel is, de beleilleszthető. 2.1 Mezővárosi és falusi céhek az Alföldön a XVIII. században Az alföldi mezővárosok és falvak többségében a török kiűzése után nagyjából a felszabadult területek újbóli benépesedésével párhuzamosan indult meg a céhes szerveződés, eléggé ellentmondásosnak tűnően, hiszen ekkor a középkori kézműipar jogi felépítménye, a céhrendszer már általában Magyarországon pedig a XVIII. század második felétől kezdve gátolta az ipar további fejlődését. 25 Az itteni céhek kialakulása tehát egybeesett a céhrendszer bomlásával, azaz születésükben már benne volt a nem olyan távoli elmúlás perspektívája is. Fejlődésük nem egy időben és nem azonos ütemben folyt; a XVIII. században leggyorsabban, legerőteljesebben a Dunántúlon, valamint az északnyugati Felvidéken, másutt csak kevés városban, a Délvidéken pedig bizonyos kivételekkel a XIX. század elején indult meg teljes gőzzel a céhesedés. Ennek következtében bomlásuk sem lehetett egyidejű. 25 Az alföldi céhes ipar általános bemutatásakor elsősorban Eperjessy Géza máig megkerülhetetlen munkájára támaszkodtunk (Mezővárosi és falusi céhek az Alföldön és a Dunántúlon Budapest, 1967). Pejin Attila Zenta céhes ipara 1872-ig 29
2 A céhesedési folyamat kezdetei A XVIII. század elején egyes nagyobb városok céhei országos főcéhekké váltak, s a kisebb városok céhei fölé is kiterjesztették fennhatóságukat. Egyes mezővárosokban már a török kiűzését követő első évtizedekben céhszervezetek alakultak: Jászberényben, Vácott, de pl. Baján is; utóbbi majd mint látni fogjuk nem érdektelen a zentai céheket illetően. Baján egyébként elsőként a csizmadiacéhet szervezték meg 1696-ban, 1701-ig pedig még további négyet: a kereskedőkét, a szabókét, a szűcsökét és a kötélverőkét. 26 Ebben az időben a mezővárosokban a falvakhoz hasonlóan az iparnak a mezőgazdaságtól való különválása szinte még alig kezdődött el. A céhes iparosok jelentős része csupán az őszi és a téli hónapokban végzett ipari tevékenységet, az év többi időszakában pedig inkább mezőgazdasági munkával foglalkozott. Sok helyütt az ilyen parasztiparos később is megmarad. A mezőgazdaság és az ipar különválását korábban a belső piac fejletlensége nem motiválta, később, a feudalizmus válságának idején pedig elsősorban a külföldi s részben a hazai tőkés ipar versenye, valamint a nagyobb városok céhes kézműipara akadályozta. A XVIII. század elején kialakuló mezővárosi és falusi céhek kézművesei többnyire nem az őslakosság soraiból, hanem az új telepesek közül kerültek ki. A kézművesipar fejlődésének lehetőségeit elsősorban a helyben is rendelkezésre álló nyersanyag szabta meg. A XVIII. századi termelésben a legszükségesebb ilyen nyersanyagok az állattenyésztésből származtak, mint pl. a bőr, prém, faggyú, gyapjú. Voltak mezővárosok, melyeknek olykor több tízezer állatot számláló szarvasmarhacsordája, illetve juhnyája szolgáltatta a szükséges nyersanyagot a legelterjedtebb iparágaknak: a csizmadiaiparnak, valamint a tímároknak (cserzővargáknak), szűcsöknek, szűrposztókészítőknek. A faggyú mellé viszonylag könnyen található az alföldi pusztákon gyakran előforduló sziksó, adva volt tehát a nyersanyag a szappanfőzéshez is. Úgyszintén helyben található alapanyag igaz, nem mindenütt egyforma minőségű a XVIII. század közepe táján kialakuló gölöncsériparnak (pl. Hódmezővásárhely). 26 Uo A mezővárosi céhek felvirágzása...
3 Ezen iparágak termékei már a XVIII. században sem csupán a helyi piacok, hanem részben az országos piac számára is készültek. A molnár-, az ács-, a faragó- és asztalos-, valamint a kovácsmesterség ellenben főként helyi szükségleteket elégített ki. A legtöbb vidéken a céhek kialakulásában fontos szerepet játszott a földesúri uradalmak iparcikkszükséglete. Emellett a mezővárosi és falusi céhes kézművesség a földesúri hatalom ellenőrzése alatt állt, annál is inkább, mivel ezek a céhek egészen a XVIII. század második feléig kiváltságlevelüket többnyire világi vagy egyházi földesuraktól kapták. Még ha az adománylevél kibocsájtója a király volt is, előfordult, hogy azt a földesúr utólag megerősítette (aláírta). Még Mária Terézia évi céhrendelete is ezt a függőségi viszonyt tükrözi, hiszen az iparosok a kiváltságok megszerzése iránti kérelmüket a vármegyék közvetítésével csak a földesúr hozzájárulásával, illetve véleményezésével terjesztették fel a központi kormányszerveknek. Sőt a XIX. század elején is találkozunk olyan céhkiváltságokkal, amelyek nem az uralkodótól, hanem földesúrtól származtak. Végül pedig, a mezővárosi iparosok a többi jobbágyhoz hasonlóan (hiszen ők is annak számítottak), többek között pénzjáradékot fizettek a földesúrnak. A mezővárosi és a falusi céhek tehát ebben az időben a földesurak ellenőrzése alatt álltak. Bármennyi nehézségbe is ütközött a privilégiumok elnyerése, az iparosok mindenképpen törekedtek erre, elsősorban hogy ne tartsák őket kontároknak, mivel ez hátrányos helyzetbe hozta őket, másrészt pedig hogy segédeket (legényeket) fogadhassanak. Kontárokként erre nem volt módjuk, de a legények sem szívesen szegődtek volna kontárhoz, mert akkor őket is kontárokként kezelték volna. Hosszú távon a cél viszont a kontárok kiszorítása volt egy-egy iparág űzéséből, azaz a monopólium biztosítása. Az ilyen elzárkózás a XVIII. század második feléig még úgy-ahogy megfelelt a termelőerők fejlettségi fokának, a következő évtizedek során azonban már a fejlődést akadályozó tényezővé vált. Az az ellentmondásos helyzet alakult ki, hogy bár a céhes termelés minőségileg általában magasabb színvonalat biztosított, mint pl. a paraszti háziipar, monopolhely ze te éppen az iparnak azt a mennyiségi növekedését gátolta, amely idővel talán a kézművesség minőségi fejlődését hozta volna, hiszen az erősödő zselléresedési folyamattal jelentkező nagyszámú kontár ellen vette fel a Mezővárosi és falusi céhek az Alföldön a XVIII. században 31
4 harcot. Ezen belül a céhes mesterek az iparűzés jogának elnyerését, vagyis a legények mesterré válását mindinkább nehezítik (magas felvételi díjak, vándorlás meghosszabbítása stb.), fejletlen technikával és drágán termelnek, ellenben sem mennyiségi, sem pedig minőségi tekintetben nem képesek többé kielégíteni a lakosság iparcikkszükségletét. Ez a folyamat a szabad királyi városokhoz képest megkésve, de lejátszódik a mezővárosi és falusi céhek esetében is. A vármegyék általános céhellenességük ellenére mégis általában támogatják a mezővárosi és falusi céhek megalakulását, hiszen ezzel elősegítik az itteni iparűzőknek a kontársorból való kiemelkedését, a legények és inasok szegődtetését, a mesterek önállósulását, ezzel párhuzamosan pedig a filiális kapcsolatok megszűnését. Ez főleg azokon a vidékeken kap jelentőséget, ahol fejletlen a kézműipar. Elmaradt viszont mind a földesúri, mind pedig a vármegyei támogatás olyan esetekben, amikor a céhalakulás sértette volna a földesúri jogokat. A kisebb mezővárosok és falvak céhei a XVIII. század második feléig általában a török pusztítástól érintetlenül maradt szabad királyi városok, illetve nagyobb mezővárosok céheitől kapták másolatban szabadalmukat. Ez sok visszaélésre adhatott alkalmat a leánycéhekkel szemben az anyacéhvel való alárendeltségi viszonyból eredően. Bár az ebből adódó visszásságokat az évi 10. tc. is igyekezett visszanyesni, ezek csak az évi, Mária Terézia által kiadott céhügyi rendelet nyomán szűntek meg fokozatosan. A rendelet értelmében ugyanis beszedték az összes addig érvényben levő céhszabályzatot, s ezentúl csakis a kancellária által kibocsátott hogy stílusosak legyünk, egy kaptafára legyártott céhkiváltságok számítottak törvényesnek. A birodalmon belül egyébként kettős törekvést figyelhetünk meg a céhekkel kapcsolatban: míg az örökös tartományokban az uralkodói politika a céhen kívüli ipart támogatta, addig Magyarországon a céhrendszer fenntartására törekedett; érthető okból, ti. Ausztria iparosodásával szemben igyekezett hátráltatni a hasonló trendet Magyarországon, amit a liberális magyar nemesség egyébként mindinkább sürgetett. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy már Mária Terézia rendelete is a céhek teljhatalmát igyekezett felszámolni s minél jobban a központi kormányzat befolyása alá vonni, II. József pedig odáig ment, hogy teljes iparszabadságot hirdetett, sok más törekvéséhez hasonlóan azonban ez sem valósulhatott meg tartósan. 32 A mezővárosi céhek felvirágzása...
5 A földesúr jóváhagyása után a következő lépés, amit a céhet alakítani szándékozó mestereknek meg kellett tenniük, helyben történt: a céhalakításhoz szükség volt a község elöljáróságának, illetve a mezővárosi tanácsnak a beleegyezése is. Miután ez megtörtént, a földesúr és a helybeli tanács véleményezésével ellátott kérelmet és a mellékelt szabályzattervezetet benyújtották a vármegyének. Ez a szolgabíró útján tájékozódott arról, hogy a folyamodó mesterek elegendő számban vannak-e (önálló céh alakítását legalább hat iparosnak kellett kérnie), s hogy vagyoni helyzetük megengedi-e, hogy minden nehézség nélkül befizessék a magyar kancellária hivatalába a kiváltságlevélért járó taksát. Ezután a vármegye a véleményezéssel, illetve ajánlással együtt az egész begyűjtött iratanyagot továbbküldte a helytartótanácsnak, ahol ugyancsak véleményezték a folyamodványt, az artikulustervezetet összevetették az egységes céhszabályzattal, végül az esetleges javítások után, a szükséges észrevételekkel együtt az egészet továbbították a kancelláriához. Az említett taksa mellett több más előzetes és utólagos költség is felmerült (ezekről a következő fejezetben kicsit bővebben is szólni fogunk), emiatt a mesterek igencsak átgondolták, hogy érdemes-e mindennek kitenni magukat, s valóban csak ott alakultak önálló céhek, ahol kellő számú és megfelelő vagyoni állapotú iparos volt. 2.2 A Tiszai kiváltságos kamarai kerület Az általános, de szükséges kitérő után ideje visszatérnünk a témánkhoz, amelyben fontos mérföldkőnek számít a határőrvidék megszüntetése, egy részének teljes mértékű visszakebelezése a vármegyerendszerbe, valamint a fennmaradó területek átszervezése. Utóbbiak katonai, félkatonai-polgári, illetve polgári státust nyertek. Ezekhez tartozott a Tiszai kiváltságos kamarai kerület is. A kerület egyfajta öszvérmegoldást kínált fel, hiszen egyformán igyekezett megfelelni a vármegyék, illetve a magyar országgyűlés sürgetésének, amelyek követelték e területek mielőbbi visszakebelezését a vármegyerendszerbe; másrészt pedig a bécsi udvar továbbra is helyben szerette volna tartani a volt határőröket. A Tiszai kiváltságos kamarai kerület 33
6 A kerület megalakítása Az június 28-án kiadott első kiváltságlevél értelmében kamarai (kincstári) uradalomként jött létre a Tiszai koronakerület, mégpedig a volt tiszai határőrvidék 14 községéből; a Csajkás kerület megalakulásával azonban hamarosan csak tíz maradt, mégpedig Martonos, Ókanizsa, Zenta, Ada, Mo hol, Péterréve, Óbecse, Szenttamás, Túria és Bácsföldvár. A kiváltság levél 20 pontban foglalta össze azokat a privilégiumokat, amelyek az itteni lakosokat Magyarország sok más vidékének lakosságától eltérően mind gazdasági, mind pedig társadalmi helyzetét illetően előnyökhöz juttatta. Az adománylevél egyértelműen a görögkeletiekről szól, ekkor tehát az elsődleges szándék a volt határőrök itt tartása, ám hogy ez mennyire célt tévesztett intézkedés volt, jól illusztrálja az a tény, hogy már ebben az évben megkezdődött a határőrök exodusa Oroszországba, illetve az újonnan alakult határ vidékekre: Szlavóniába, a Szerémségbe, a Temesi bánságba Ennek következtében az említett községek szinte teljesen kiürültek. Ezzel a folyamattal párhuzamosan azonban megkezdődött a vidék újbóli betelepülése is, részben spontánul, részben pedig toborzók közvetítésével. Olykor a kamara is intézkedett, hogy ezt a gazdasági szempontból kívánatos migrációt felgyorsítsa. Egyes adatok szerint magyar és tót családok Zentára való szórványos letelepülése már 1745-ben elkezdődött. Ebben az időben témánk szempontjából nem érdektelen! két szabó, ugyanennyi csizmadia és egy gombkötő működik a községben, valamennyi római katolikus vallású. Tömeges betelepülésre azonban csak 1751 és 1755 között került sor. Ellentmondani látszik a Tiszai járásról 1753-ban készített név szerinti lakosság-összeírás, ugyanis ebben még nem szerepelnek magyarok; ez azonban a kezdeti évek adómentességével magyarázható (ti. az összeírás csak az adózókat vette számba). 27 Az adománylevél 3. pontja, amely szerint a községek beleegyezése nélkül idegenek a kerület helységeiben nem telepedhetnek le, és nekik adományozott földet sem használhatnak, természetesen sok félreértésre és konfliktusra adott alkalmat. Többek között ezt az ellentmondást 27 Zenta monográfiája I. Zenta, A mezővárosi céhek felvirágzása...
7 szándékozott kiküszöbölni a bécsi udvar a kerületnek augusztus 1-jén kiadott második kiváltságlevéllel, amely egyrészt törölte az előző oklevél 3. pontjának rendelkezését, ugyanakkor a kedvezményeket kiterjesztette a római katolikus lakosságra is. Az 1800-ban kiadott harmadik kiváltságlevél mintegy megerősíti az előző kettőben foglaltakat, másrészt pedig szentesíti a kerület koronabirtokkénti státusát, ugyanis annak ellenére, hogy már az első kiváltságlevél kiadásától kezdve a kerületet ilyenként kezelték, ennek törvényes becikkelyezésére csak 1791-ben került sor. Ugyancsak a harmadik kiváltságlevél adja vissza a községeknek azt a jogot, hogy saját belátásuk szerint tiltsák vagy engedélyezzék idegenek letelepedését azzal, hogy elutasításuk esetén ugyanezek fellebbezhetnek a kerületi vagy megyei hatósághoz. 28 Egyik adománylevél sem foglalkozott külön az iparosokkal, a lakosságon belül nem állapított meg külön kategóriákat, az iparosokra is kiterjedtek mindazok a kiváltságok, amelyeket a többiek is élvezhettek, és amely elsősorban a határhasználatra, a mezőgazdasági tevékenységre, valamint a halászatra vonatkozott. Számunkra témánkat illetően külön jelentőséggel bír az ominózus 3. pont, amely a második kiváltságlevélből talán azért tűnik el, mert sok visszaélés történik vele, majd pedig azért kerül vissza, mert 1800 körül már egy kielégítő gazdasági-társadalmi struktúra áll fel a kerület községeiben, amely folytán a községek újból visszakaphatják a letelepedés engedélyezésének vagy tiltásának jogát. 29 A magyar történetírás sokáig nem foglalkozott a Tiszai koronakerülettel (még az elhallgatás kifejezés sem túl erős erre a jelenségre) talán azért is, mert a kerület lakosai nem voltak szabad parasztok, hanem kamarai jobbágyok, s az itteni szabadalmas mezővárosok sem élveztek a szabad királyi városokhoz hasonló kedvezményeket, hiszen kamarai tulajdonban maradtak. Ez a hozzáállás azonban indokolatlan, hiszen a privilégiumok értelmében sem a kerület, sem pedig a mezővárosok nem tartoztak a földesúri tulajdon allodiális változatába. A Tiszai koronakerület az 1774-ben felállított Nagykikindiai kerülettel együtt az egyetlen ilyen típusú kivételezett, amely a kapott kiváltságok 28 Uo Az igazsághoz tartozik, hogy 1800 utáni Zentára vonatkozó forrásaink arra mutatnak, hogy a tiltás csak ritka kivételként jelentkezik. A Tiszai kiváltságos kamarai kerület 35
8 értelmében elkerülte az úrbéri szabályozást; nem a szokott jobbágyi szolgáltatásokkal tartozott a kincstárnak, hanem rövid ideig terménnyel és pénzzel, majd pedig szerződésileg megállapított pénzösszeg ellenében a lakosok viszonylag nagy szabadság mellett élhettek és művelhették a tíz helység határát. 30 Ez később visszaütött, hiszen az márciusi törvények értelmében csak az úrbéres földek szabadultak fel, a többi így a két kerület nem; ezeknek utólag meg kellett váltani magukat. (A kiváltságos mezővárosok ellenben felszabadultak, mert úrbérpótló szerződéssel ellátott helyeknek számítottak.) 31 A kerület kiváltságos mezővárosai Bár a kerület kiváltságlevelei nem foglalkoztak tételesen az iparosokkal, már ama bizonyos 3. pont is egyfajta közvetett utalásként értelmezhető. S ekként kell elkönyvelni az első kiváltságlevél 18. pontját is, amely Óbecsét, Zentát és Ókanizsát mezővárosi (oppidum) rangra emeli. Erről egyébként a Magyar Udvari Kancellária külön kiváltságleveleket adott ki a kerületi adománylevél keltezésével megegyezően. A mezővárosi kiváltságok országos vásár-, illetve hetipiac-tartási joggal ruházták fel az említett községeket. (Ada jóval később 1836-ban szintén mezővárosi rangot kapott.) Nem érdemek jutalmazása volt ez, hanem megelőlegezett bizalom, illetve a letelepedés motiválása, hiszen a vásár- és piactartás lehetősége nemcsak bizonyos kedvező állapotokat rögzített (mint pl. folyami átkelőhelyek megléte), hanem ugyanilyen távlatokat is ígért, a vásáros helyek ugyanis nemcsak tranzitként szolgáltak, ahol az árucsere bizonyos időközönként lebonyolítható, hanem letelepedésre biztatták nemcsak a földműveseket, hanem a kereskedőket, iparosokat is. Nyilvánvaló tehát, hogy az újratelepülés folyamatát ezek a privilégiumok nagyban segítették (s ilyenképpen kell értelmeznünk Zombor, Újvidék és Szabadka szabad királyi városi rangra való emelését is). Tekintet nélkül a mezőváros hűbérurának kilétére a szabadalmas (kiváltságos) mezővárosok örökös és állandósított szerződés szerint 30 Gyetvai Péter: A Tiszai korona-kerület telepítéstörténete. I. A Tiszai korona-kerület története és újkori magyar népességének eredete. Kalocsa, 1992, Uo A mezővárosi céhek felvirágzása...
9 általában egyszer és mindenkorra meghatározott járadékot, taksát vagy cenzust fizettek pénzben. 32 Iparosok és céhek a Tiszai koronakerületben Még az átmenetiség időszakában, a legnagyobb migrációs mozgások kellős közepén amikor a 10 helyett még 20 községet láttak elő a kerület kötelékében 1753 januárjában Bács vármegye vagyonösszeírást tartott, amely szerint a kerület 20 községében mindössze 12 iparost írtak össze (a pontosítás még lesújtóbb állapotot mutat, hiszen a 20 közül csak 7 helységben találtak iparosokat). Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a később a kerület kebelében állandósult 10 községből csupán Magyarkanizsán (1), Óbecsén (2) és Szenttamáson (2) működtek iparosok, akkor bátran állíthatjuk, hogy a kezdet nem volt biztató. Sőt Kapros Ignác tiszai tiszttartó szerint a közvetlen folytatás sem; az általa február 2-án összeállított iparosjegyzék ürügyén így minősítette a kerület lakosságát: Hogyha jól meggondoljuk, az itteni tudatlan nép semmi másra nem született, mint az eke szarvára, a kapára, a kaszára... Majd még hozzáteszi, hogy a lakosok nagyobbik része a szállásokon lakik, a mezei munka a mindenük, s a hely fekvése miatt sem lenne célszerű itt az ipart bevezetni. Ennek ellenére javaslatokat tesz arra nézve, hol és milyen iparos letelepítésére lenne szükség a továbbiakban. 33 Kapros kommentárjából kitűnik, hogy a jegyzék egyfajta helyzetfelmérés céljából készülhetett, és a rögzített állapoton kívántak javítani. Ami azonban, ha az adatokat megvizsgáljuk, mégis előrelépést mutat, hiszen a most már csak tíz községre kiterjedt koronakerület területén (a segédeket is beszámítva) összesen 201 iparost írtak össze (igaz, ebből csak 26 volt céhbeli mester, mégpedig Kanizsán, Zentán, Péterrévén és Szenttamáson). Foglalkozás szerint a legnépesebb a szűcsök tábora volt 32 Uo Uo Gyetvai joggal furcsállja a tiszttartó lekicsinylő megállapítását, hiszen két-három évtizeddel azelőtt a fő probléma még a határőrök hozzáállása volt, akik a fegyvert nem akarták ekére-kaszára cserélni, s többek között emiatt vándoroltak el a felszámolás alá kerülő határőrvidékről. A Tiszai kiváltságos kamarai kerület 37
10 (40), őket követték a molnárok (38), az ácsok/kovácsok? (26), csizmadiák (16), végül a takácsok (16). 34 A következő évekre nézve a dicalis összeírások adatai nyújtanak betekintést az iparosok számával kapcsolatban. Ezekből kiderül, hogy ez csak nagyon kis mértékben növekedett, olykor stagnálás, sőt némi visszaesés is tapasztalható. Az as gazdasági évben például összesen 233 iparost írnak össze a kerületben; a legtöbbet Kanizsán (62) és Zentán (59), illetve Becsén (30), Adán (22) és Szenttamáson (19). 35 Az első céhprivilégiumok Kanizsa és Zenta kiugrása természetesen nem véletlen; köze lehet ehhez a mezővárosi privilégiumnak is, és az iparosok számbeli gyarapodását hamarosan a céhalakulás is kíséri február 26-án hagyják jóvá a zentai csizmadia-, szabó- és szűcscéhnek a privilégiumát, mégpedig a bajai céh filiáléjaként. Ugyanebből az időből származhat a kanizsai szűcsök (egyben a szabó, csizmadia, takács, kovács, lakatos, bognár, üveges) céhszabályai is. 36 Ebből is látszik azonban, hogy a két mezőváros iparosainak létszámbeli fölénye relatív: csak leánycéhként tudnak működni, és még így is több mesterséget egyesítő, társult céhekről van szó. A nagyok árnyékában A középkori vármegyerendszer eredeti állapotában való felújítását nemcsak a határőrvidék felszámolásának ürügyén történő polgári, félkatonai vagy katonai kerületek létrehozása akadályozta, hanem új szabad királyi városi szabadalmak is, mégpedig Zomboré, Újvidéké és Szabadkáé (Maria Theresiopolis); közülük is Szabadka kapta legkésőbb, 1779-ben. 34 Uo Uo Uo A mezővárosi céhek felvirágzása...
11 A privilégiumok kiadása hasonló megfontolásokból történt, mint a Tiszai koronakerületé, mindenekelőtt pedig azért, hogy kereskedelmiipari központokat hozzon létre. E három helység korábban mint sánc is fontosabb szerepet töltött be, ezért ilyen szempontból is komoly helyzeti előnyhöz jutott egyes Tisza menti településekhez (például Becséhez, Zentához vagy Kanizsához) képest. Másrészt a határőrvidék felszámolásakor itt nem került sor olyan méretű elvándorlásra, illetve lakosságcserére, mint másutt; Újvidéken a szerbek, Zomborban és Szabadkán pedig mellettük a bunyevácok is keményen tartották korábban szerzett gazdasági-társadalmi pozícióikat. Újvidék a XVIII. század végéig jelentős kereskedelmi és kézműipari központtá nőtt, fél lábbal a Balkánon, Zombor pedig a kereskedelem és céhes ipar fejlődése mellett az 1791-ben törvényesen is egyesült Bács és Bodrog vármegyék székhelyévé avanzsált. Csupán Szabadka lógott ki egy ideig a sorból; sőt majd a XIX. század második felében kezd igazán lendületbe jönni, amikor fontos közlekedési csomóponttá válik. 37 A szabad királyi városok nem tartoztak kamarai igazgatás alá, a maguk urai voltak, országgyűlési képviselőiken keresztül némi politikai befolyásra is szert tehettek. Mindezen okok miatt a Tiszai koronakerület mezővárosai nem kelhettek versenyre velük, de még így is jócskán maradt mozgástér a számukra: a bácskai Tisza-vidék; sőt a kezdeti időszakban a Bánságra is szabadon kivethették hálójukat. 2.3 Céhes és céhen kívüli ipar Zentán a XVIII. század utolsó évtizedeiben A kerület első két kiváltságlevélének kibocsátása közötti időszakban 1751 és 1774 között nagyjából befejeződött a vidék újratelepülése, és sor került az újdonsült lakosság elsődleges társadalmi-vagyoni differen- 37 A Tisza menti helységek lépésvesztésének okai persze jóval összetettebbek, melyekkel itt most nem foglalkozhatunk; csupán néhány felszínes, szinte önmagától kínálkozó jelenségre hívtuk fel a figyelmet, ami nélkülözhetetlen az összefüggések feltárása érdekében. Céhes és céhen kívüli ipar Zentán... 39
12 ciálódására is. Zenta lakosainak száma 1764-ben még 2969, 1791-ben pedig már Igazán látványos létszámbeli növekedésre azonban csak a XIX. század elején kerül sor. Gazdasági-társadalmi viszonyok Zenta határának nagysága mintegy kataszteri holdat tett ki, ebből hold mezőgazdasági szempontból produktív terület volt. A század végén ennek a területnek 60%-át a községi épülettelkek, illetve a két nyomásra osztott szántók, kaszálók és parókiaföldek tették ki. Ebben az időben már szállások sűrű láncolatát találjuk a tornyosi Nagyvölgy két oldalán, a Kalocsa-völgy mindkét partján, dél felé pedig az Orompart mellett, valamint Karjadon és az adai határ felé. 39 Az elsődleges vagyoni rétegeződéshez hozzájárult az érkezők vagyoni állapota, hiszen akik igás állatot is hoztak magukkal, több földet tudtak megművelni. Bár a kamara eléggé nagyvonalúan és liberálisan kezelte a telepesek földfoglalásait, a napóleoni háborúkat megelőző időszakban a földművelés elsősorban önellátó volt; a gabonafelvásárlás csak a XIX. század első éveiben kezdett szervezettebb formát ölteni. A város határában levő hatalmas kiterjedésű legelők, valamint azok szabad használata viszont kedvezett az állattartásnak; ebben az időszakban a juh, a szarvasmarha, kisebb mértékben pedig a ló tenyésztésének. 40 A felesleg eladása nem okozott gondot, a jószág lábon jutott el a nagyobb vásárokra, ami nem igényelt jól járható utakat. Ugyancsak fontos, hogy a hús mellett a bőr, gyapjú is fontossá vált a helyi és vidéki iparosok nyersanyagszükségleteit kielégítendő. Ezek felvásárlása igen korán már a XVIII. század 70-es, 80-as éveiben elkezdődött, az első Zentán letelepülő zsidók némelyike vállalta fel ezt a tevékenységet, ami érthető, hiszen a zsidóság ebben az időben örökáron földet még nem vásárolhatott, a helybeli céhek pedig nem engedték be őket kötelékeikbe, ezért számukra a kereskedelem 38 Zenta monográfiája I. Zenta, 2000, Uo Uo A mezővárosi céhek felvirágzása...
13 sokáig elsődleges foglalkozásnak számított. Idővel egyéb mezőgazdasági termékek felvásárlásában is fontos szerepet kaptak. Iparosok nemcsak az első ideérkező telepesek között voltak, hanem a vásár- és hetipiactartás motiváló hatására, valamint a helybeli nyersanyagbázis létrejöttének következtében a konkurencia elől menekülő mesterek, vándorlóidejüket kitöltő legények is nyilvántartásukba vették Zentát mint új célirányt. Végül, de nem utolsósorban számolnunk kell a halászattal is mint foglalkozással, hiszen a határhasználat mellett a halászati jogok is nagy sza badosságot engedtek meg az itt élő lakosságnak. Itt kell azonban ki hangsúlyoznunk azt a tény is, hogy a zentaiaknak a földművelés és ál lattenyésztés, a föld birtoklása és bérlése mindvégig legfontosabbnak számított. Ez a sokszor érthetetlen földkultusz azonban oda vezetett, hogy a csak mezőgazdaságból megélni nem tudók kiegészítő foglalkozás után is néztek. A megélhetéshez úgy-ahogy megfelelő nagyságú földet birtoklók a telkes jobbágyok sorába tartoztak, míg városi ingatlannal rendelkezők, de csupán kisebb parcellával bíró egyének (még inkább azonban azt csak bérlők) a házas zsellérek (inquilinus) kategóriájába. Többnyire utóbbiak között találjuk az iparosokat és kereskedőket is. Telkes gazdák és házas zsellérek számának alakulása Zentán a XVIII. század utolsó évtizedeiben Zenta monográfiája I. Zenta, 2000, 297. Céhes és céhen kívüli ipar Zentán... 41
14 A fenti diagram nem kizárólag a vagyoni rétegeződésről tanúskodik, bár vitathatatlan, hogy elsősorban erről: a használatban levő, összeírt földek 85%-a 1797-ben például 308 birtokos (telkes jobbágy) kezében összpontosult. Ugyanakkor azonban az iparosok és a kereskedők mérsékelt térhódítására is utal, akik számára a föld másodlagossá ha nem felesleges teherré vált. A kézműipar mint kiegészítő foglalkozás Vitathatatlan azonban, hogy az első években a helybeli kézműipar alig nőtte ki a háziipar kereteit, s el kellett telnie egy kis időnek, hogy ne (csak) kiegészítő foglalkozásként jelenjen meg. Az 1766-ból származó adólajstrom 1 kovácsot (Kanti Flórián), 2 szűcsöt (Fodor Szavity, Lendvai Ferenc), 2 csizmadiát (Horváth Tamás, Radikovics Mihály) és 7 takácsot (Szloboda János, Kripoczki Mátyás, Nemes Sándor, Molnár Mihály, Takács Ádám és még kettő) említ. 41 A hetvenes évektől jelentős mértékben javul a helyzet, amit a dicalis összeírások adatai alapján készült alábbi két táblázat is alátámaszt. Iparosok száma Műhelyek száma Az iparosok és iparosműhelyek számának alakulása Zentán a XVIII. század utolsó évtizedeiben Dobos János: Zenta az árutermelés és polgárosodás kialakulásának időszakában. Zenta, 1967, Zenta monográfiája I Vö. ZTL F: (1766). 42 A mezővárosi céhek felvirágzása...
15 Takácsok Csizmadiák Szűcsök Kézművesek Szabók Kovácsok Vargák Összesen Az iparosok számának alakulása fajták szerint Zentán a XVIII. század utolsó évtizedeiben Dobos János: Zenta az árutermelés és polgárosodás kialakulásának időszakában. Zenta, 1967, 26. Második számú táblázatunkba csak azokat az iparágakat vettük be, amelyek a vizsgált időszakban állandóan jelen voltak, mégpedig nagyobb számban. (Innen a két táblázat adatainak eltérése.) Ezeken a mesterségeken kívül azonban egyelőre még csak rövidebb időre mások is feltűnnek, pl. szíjgyártók, kötelesek, bognárok, asztalosok, ácsok, üvegesek, kádárok, gölöncsérek (fazekasok), fuvarosok, kalaposok stb. Tudjuk, hogy a csizmadiák, a szabók és a szűcsök sikeresen céhbe szerveződtek, a többiekről viszont nincsenek részletek: vajon céhen kívül dolgoztak-e, vagy esetleg Zentán kívüli céh kötelékében. Legfurcsább viszont, hogy a takácsok bár a vizsgált időszakban viszonylag nagy létszámban működtek Zentán nem alakítottak céhet. Láthattuk azonban, hogy a céhszabadalmak megszerzése nem számított olcsó 42 Habár a latin faber szó általában kézművest jelöl, előfordult, hogy a kovácsokat is ezzel illették. Talán ezzel magyarázható a kovácsokként összeírtak kis száma, ti. ha a két kategória alatti számokat összeadjuk, akkor már elfogadható számot kapunk. Céhes és céhen kívüli ipar Zentán... 43
16 mulatságnak, emellett ebben az időben a bevételek és kiadások közti arány sem alakult olyan kedvezően, hogy az iparosokat céhalapításra ösztönözze; legalábbis erről tanúskodik a zentai céh folyamodványa a vármegyéhez az iparosok vagyonához és jövedelméhez képest aránytalanul magas adó miatt: Tekintetes Nagyságos Vármegye, nekünk kegyes Uraink! Mi alább írattak szentai lakosok, szabó, csizmadia, szűts czéhek, nagy alázatosan folyamodván kiterjeszteni kéntelenítettünk az Tekintetes Nagyságos Vármegye eleiben, hogy miképpen e mostani időnek mostoha környül állásában tsekély mesterségünknek semi kelete, sem pedig folyamotja nintsen, aminthogy nem is dolgoztatnak már most annyira vélünk, mint az elmúlt régi boldogabb időben, okozván mind ezeket a pénznek szűk volta. Még is ellenben a reánk kimért nagy contributionalis portionak megadásában, annyira terheltetünk, hogy már éppen nem is élhetünk mesterségünknek jövedelmetskéiből, és majdtsak nem azokkal felhagyni is kénteleníttetünk. Ha tsak az Tekintetes Nagyságos Vármegye kegyesen nem könyörül rajtunk és jövedelmeinkhez képest szabott proportiót nem tész közöttünk; azaz, ezen eréinken felyül réánk vetett nagy summákat meg nem kissebíti. Annak okáért instáljuk az Tekintetes Nemes Vármegyét, hogy ebbéli tetemes rövidségünknek igazságos valóságának eligazítására való nézve egy Magistratuális voltaképpen való Investigatiot rendelni méltóztassék, és ezt rajtunk fekvő proportionális quantumot azokra vetni, akik nagyszámú marhákkal és más egyébb jószágokkal bírván, a földeknek zsírján, és legnagyobb hasznát veszik, nem pedig mi reánk, akik mesterségünk erejével alig 6 avagy 7 forint hasznotskára mehetünk fel, mégis 10 sőt 20 forint portiót fizetünk. Következendőképpen is, hogy ha itt az Tekintetes Nemes Vármegye nem könnyebbít rajtunk, remélyvén ugyan hogy ezzel az Tekintetes Nemes Vármegyét meg nem sértjük; a feljebbvaló instantiák előtt is esedezni kénteleníttetünk akik különben igazságot tévő, atyáskodó kegyelmességükbe magunkat örökös buzgósággal ajálván vagyunk, élünk és halunk. 44 A mezővárosi céhek felvirágzása...
17 Az Tekintetes Nemes Vármegyének Die 20 a octobris alázatos hív szolgái és Czéhei Szenta városában lakozó szabó, csizmadia és szűts Czéhek. 43 Az első táblázatból kiolvasható, hogy az iparosok és a műhelyek száma szinte mindig közel megegyező, tehát a mesterek legjobb esetben is csak egy-egy segéddel vagy inassal dolgoznak. (Ez egyébként később se igen változik; a mesterek száma nő csupán, a legényeké, inasoké kevésbé.) A zentai kézművesipar számára a század utolsó évtizede volt igazán kritikus, amikor is az iparosok száma meredeken esni kezdett, olyanynyira, hogy az as gazdasági évben csupán 22-őt írtak össze, mégpedig: 1 bognárt (Czeiszler Ferenc), 9 kovácsot (Ferenczy Imre, Jakob Dra gić, Rista Pavlović, Gliša Pavlović, Gombkötő Ferenc, Nagy Tamás, Dió szeghy István, Boldizsár Ferenc, Csollak Antal), 1 vargát (Jovan Stan ković), 5 takácsot (Hitri György, Nagy Márton, Nagy János, Aulik Mihály ifj., Tápai Tamás), 1 kalapost (Vadász József), 3 csizmadiát (Va dóczky József, Blazsovitz Márton, Zovics János) és 2 szabót (Nemes István, Aradi József). 44 A számbeli ingadozás egyébként arra is utalhat, hogy a legényeken kívül (akiket a céhelőírások is vándorlásra köteleztek) a mesterek is olykor arra kényszerültek, hogy másutt próbáljanak szerencsét. Jó példa az élénk iparosmigrációra Faulhammer Jakab kőművesmester esete, akivel kapcsolatban 1794-ben Vermes Lajos, Szabadka város szenátora, céhbeli kőművesmesterek komisszáriusa fordult Zenta elöljáróihoz, nevezett mester ugyanis, mielőtt Szabadkáról Zentára jött volna, nem adta meg tartozását az ottani kőműveslegényeknek. A zentai elöljáróság elveti a megkeresést azzal az indoklással, hogy Faulhammer immár nem zentai, hanem szekszárdi lakos. 45 Különösen érvényes lehetett 43 Hegedűs Antal: Bácskai és bánáti jobbágylevelek ( ). Újvidék, 1984, ZTL F: 381 Joca Vujić-gyűjtemény. Dudás Andor krónikája. 45 ZTL F: (1794. január 10.) Céhes és céhen kívüli ipar Zentán... 45
18 ez Zentán egészen a XVIII. század végéig, eddig tartott ugyanis az a század derekán megkezdődött folyamat, melynek során a település új lakossága szervezett közösséggé fejlődött, amelyben egyfajta munkamegosztás alakult ki. Ennek következtében a kereslet-kínálat törvényei keményen érvényesültek, állandóan új igények-szükségletek merültek fel, amelyek kiszámíthatatlansága nem igazán kedvezett a céhesedés folyamatának, illetve egyes iparágaknak egyelőre még nem kínáltak biztonságos megállapodottságot. Zentáról pedig nemcsak távoztak iparosok, hanem jöttek is ide konkurenciát jelentve a már itt megtelepedett kézműveseknek ben a fent említett zentai céh például felpanaszolja, hogy idegen iparosok kóborolnak útlevél nélkül, kereskednek, és illegálisan űzik az ipart. 46 Bármilyen furcsa s ellentmondani látszik a korábbi általánosításnak, a helyben tartott vásárok és hetipiacok nem mindenkor és nem minden iparág számára jelentettek áldást, hiszen ezeken a piacokon és vásárokon nemcsak helyi, hanem vidéki kézművesek is megjelentek. Ha viszonylag közel már létezett egy-egy iparág kialakult központja, akkor a helybeli ugyanilyen foglalkozást űző mesterek nem igazán tudtak megerősödni. Ilyen példaként említhetjük fel akár Hódmezővásárhelyet is mint fazekasközpontot, amelynek árnyékában a zentai gölöncsérek sohase tudtak kibontakozni. Mindezeket a szempontokat figyelembe véve bátran kijelenthetjük, hogy a XVIII. század második felében a zentai iparosoknak csupán egy része tudott kizárólag a foglalkozásából élni, a többiek (megkockáztathatjuk talán annak állítását is, hogy a többség) azt csak jövedelemkiegészítésként űzte, annál is inkább, mert ekkor még nem kellett erős helyi céhek tiltakozó fellépésére számítani. Céh nélküliek Néhány szó erejéig meg kell emlékeznünk két olyan foglalkozásról, amely Magyarországon másutt céhekbe tömörült, Zentán (és a kerületben) viszont nem. 46 Zenta monográfiája I., A mezővárosi céhek felvirágzása...
19 A halászok már a határőrvidéki korszakban újra fontos tényezőnek számítottak, de még a kiváltságos kerület megalakítása után sem alakítottak céhet. Ennek legfontosabb okát nyilván a szabad halászat jogában kell keresnünk, ti. ennek következtében senki sem monopolizálhatta ezt a foglalkozást. A kereskedőkkel ellenben más volt a helyzet. Ők másutt is elsősorban a szabad királyi városokban alakítottak céhet, ott, ahol már a XVIII. század elején nagyobb számban jelentkeztek, s mind gazdaságilag, mind társadalmi helyzetüket tekintve kellően megerősödtek. A Tiszai koronakerület mezővárosaiban és községeiben viszont a XVIII. század végéig nem találunk számottevő kereskedelmet, leszámítva néhány terményfelvásárlót, akik azonban még nem űzték nagyban ezt. Az első igazi nagykereskedőket csak az 1828-as összeírás kimutatásaiban találjuk. 47 Kézművesek és a közösség A kézművesek ebben az időszakban még nem rendelkeztek akkora társadalmi tekintéllyel, mint később, a XIX. század első felében, amikor már a többség céhekbe tömörülve, szervezetten is fel tudott lépni, különféle közösségi feladatokat ellátni, s vagyoni szempontból is meghatározóbbá válni. Érdemes viszont egy másik szempontból kiértékelni a XVIII. század utolsó évtizedeit. A vidék újranépesedése ugyanis eléggé tarka etnikai képet alkotott meg, s ez Zentán sem volt másképp. Bár a magyarság túlnyomó többségbe került, továbbra is számolni kellett a szerbekkel, a XVIII. század végén pedig az első zsidó családok is tartós jelleggel letelepedtek a városban, kis számban pedig németek is érkeznek; igaz, ők a tótokhoz hasonlóan elmagyarosodtak. Nemzetiség szerinti kimutatásaink nemigen vannak az iparosokról, de 1793-ra vonatkozóan tudjuk, hogy a magyar iparosok mellett 7 német, 3 szerb és 2 zsidó iparos működött Zentán. 48 Mivel pedig a zsidókat mint nem keresztényeket 47 Hegediš, Antal Čobanović, Katarina: Demografska i agrarna statistika Vojvodine Novi Sad, 1991, Uo Céhes és céhen kívüli ipar Zentán... 47
20 kizárták (később is) a céhes szerveződésből, eleve a hiányszakmák specialistáivá váltak; ebben az időszakban például szobafestőt, illetve üvegest találunk az összeírtak között. 49 Ugyancsak érdekes megemlíteni a cigányokat, akik XVIII. század hetvenes éveiben telepednek le kis számban Zentán. Egy 1784-ből származó adat szerint Zentán és Kanizsán főleg iparral foglalkoznak (kovácsok, drótosok), saját házuk van, úgy beszélnek és öltözködnek, akár a többi lakos, némely gyermekük iskolába is jár. 50 A zsidókhoz hasonlóan ők is a céhen kívüli állapotban maradnak. (Legalábbis nincs tudomásunk az ellenkezőjéről.) Község és kézművesek Míg a szabad királyi városokban a céheknek volt döntő szavuk annak elbírálásában, hogy idegen iparosok megtelepedhetnek-e és működhetnek-e szabadon az adott városban, addig a kerület községeiben és kiváltságos mezővárosaiban a kerületi privilégiumok értelmében az elöljáróság kapott nagyobb hatalmat, s bár elvileg az itteni céhek is felemelhették szavukat egy-egy idegen lakosítása, illetve működése ellen, az elöljáróság gyakran felülbírálta az ilyen panaszokat, s előtérbe helyezte a közösségi érdekeket, különösen ha hiányszakmáról volt szó. Ilyenkor a város, ha kellett, maga kereste a hiánypótló megoldást, mint például 1793-ban, amikor a beszállásolt katonaság jobb ellátására egy kenyér- vagy zsemlesütő pék befogadását javasolják-sürgetik, név szerint Egger Caroly Pék Mester Urat, aki bár pillanatnyilag Ő felsége szolgálattyában vagyon, de megnyerhető a város számára Pejin Attila: A zentai zsidóság története. Zenta, 2003, Zenta monográfiája I ZTL F: (1793. október 22.). 48 A mezővárosi céhek felvirágzása...
állandó néprajzi kiállítása Településtörténet Zenta mezõváros és a Tiszai korona-kerület
13 Településtörténet Zenta mezõváros és a Tiszai korona-kerület A középkori Szintarév helyét már elmosta a Tisza, de e fontos átkelõhely és a tiszai víziút forgalma bizonyára évszázadokon át kedvezõen
A bácskai ortodox püspökség összeírásai 1823-1844
Dr. Pál Tibor és Dr. Gavrilović Vladan A bácskai ortodox püspökség összeírásai 1823-1844 Dél-Magyarország demográfiai helyzetéről a XIX. század első felében az országos- és adóösszeírások alapján számos
IX. 1. Vác városi céhiratok levéltári gyűjteménye 1705 1874 ( 1899) a) A Váci Asztalos Céh iratai 1743 1872 0,14 fm
IX. 1. Vác városi céhiratok levéltári gyűjteménye 1705 1874 ( 1899) Terjedelem: 1,22 fm, 12 doboz, 12 raktári egység Raktári hely: Vác Város Levéltára,... sz. raktár,... polc a) A Váci Asztalos Céh iratai
A Tiszai korona-kerület MÉRFÖLDKÖVEK ÓBECSE TÖRTÉNETÉBEN ПРЕКРЕТНИЦЕ У ИСТОРИЈИ СТАРОГ БЕЧЕЈА
A Tiszai korona-kerület 1 MÉRFÖLDKÖVEK ÓBECSE TÖRTÉNETÉBEN ПРЕКРЕТНИЦЕ У ИСТОРИЈИ СТАРОГ БЕЧЕЈА 2 Pejin Attila A Tiszai korona-kerület 3 Pejin Attila Óbecse a Tiszai korona-kerületben 1751 1848 Joggal
A fazekasság, az agyagmûvesség az emberiség õsi kézmûves mestersége.
68 Fazekasság A fazekasság, az agyagmûvesség az emberiség õsi kézmûves mestersége. A népi kerámia vidékünkön már a múlt század végén fontos helyet foglalt el a falusi és a városi lakosság mindennapi életében,
A BÁCSKAI ASZTALOSOK
Beszédes Valéria A BÁCSKAI ASZTALOSOK Apám emlékére írásomban rövid áttekintést adok a bácskai falusi asztalosok működéséről a XVIII. század közepétől a nagyüzemi asztalosipar megjelenéséig. Kizárólag
A Kárpát-medence etnikai képe a 2. évezred fordulóján
A Kárpát-medence etnikai képe a 2. évezred fordulóján (Kocsis Károly, Bottlik Zsolt, Tátrai Patrik: Etnikai térfolyamatok a Kárpátmedence határainkon túli régióiban (1989 2002). CD változat. MTA Földrajztudományi
TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK A TÁRSADALMI GAZDASÁGI FÖLDRAJZ ALAPFOGALMAI
TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK A TÁRSADALMI GAZDASÁGI FÖLDRAJZ ALAPFOGALMAI Geográfia 1.természeti földrajz (amely természettudomány) 2.társadalmi-gazdasági földrajz (amely társadalomtudomány) népességföldrajz
Vidák Tünde: Marcali és környéke kézműves hagyományai (textil és fazekas hagyományok)
Vidák Tünde: Marcali és környéke kézműves hagyományai (textil és fazekas hagyományok) Marcali Somogy megye északnyugati részén, a Balatontól 13 km-re, a Kis-Balaton és a Nagyberek által határolt részen
Önkormányzati erdõk. Alapítványi erdõk
Önkormányzati erdõk Alapítványi erdõk Az alapítványok az önkormányzattal rendelkezõ vagyonkezelés sajátos formáját jelentették. Az alapítványt létesítõ magán- vagy jogi személyek a legtöbb esetben meghatározták
2. Téma. Az állam kialakulásának ázsiai, antik és germán újtai
2. Téma Az állam kialakulásának ázsiai, antik és germán újtai 1. Ázsiai út 1.1. Az ázsiai út meghatározása 1.2. A kialakulás folyamata 2. Az antik út 2.1. Kialakulásának előzményei 2.2. Az antik út folyamata
Kössünk békét! SZKA_210_11
Kössünk békét! SZKA_210_11 TANULÓI KÖSSÜNK BÉKÉT! 10. ÉVFOLYAM 145 11/1 NÉMETORSZÁG A VALLÁSHÁBORÚ IDEJÉN SZEMELVÉNYEK Németországban a XVI. században számos heves konfliktus jelentkezett, s ezek gyakran
A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA. Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században
A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században Párosítsd a századot a megfelelô évszámokkal! XVIII. század XIX. század 1801 1900-ig 1701 1800-ig Jelezd csíkozással a térképvázlatban
A virilizmus érvényesülése a debreceni törvényhatósági bizottság szervezetében /1872-1929/
A virilizmus érvényesülése a debreceni törvényhatósági bizottság szervezetében /1872-1929/ Ölveti Gábor Magyarországon a dualista államberendezkedés a polgári társadalom kialakulásának és fejlődésének
TestLine - Pedigped tesztje-06 Minta feladatsor
Történelem a 10. évfolyam számára IV. témakör: Az újjáépítés kora Magyarországon A magyar országgyűlés. 1. 2:42 Normál Válaszolj a táblázat és saját ismereteid alapján a kérdésekre! A magyar országgyűlés...
A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918)
A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918) Az egykori szabadkai gimnázium épülete 8 A Szabadkai Községi Főgymnasium története 1861-ben kezdődött, amikor az 1747-ben alapított iskola megnyitotta
A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az
Nagy Ágnes: Állampolgár a lakáshivatalban: politikai berendezkedés és hétköznapi érdekérvényesítés, 1945 1953 (Budapesti lakáskiutalási ügyek és társbérleti viszályok) Kérdésfeltevés Az 1945-től Budapesten
Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos
SZAMOSI LÓRÁNT Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos 1. Az apai örökség Lajos, Károly Róbert harmadik fia alig 16 éves volt mikor édesapjától átvette Magyarország kormányzását 1342-ben. Ő az egyetlen
X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és
1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi
ETE_Történelem_2015_urbán
T Ö R T É N E L E M ETE_Történelem_2015_urbán Szóbeli középszintű érettségi tételek / 2015-2016. év tavaszára / Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1, T é t e l A korai feudalizmus / középkor gazdálkodása
Születési hely és év. Lakóhely
A Fegyverszünet Ellenőrző Bizottság 1945. Évi március hó 18-án kelt 26. Számú rendeletére A szovjet katon Sorszám Vezeték- és keresztnév Születési hely és év Lakóhely Nemzetiség Állampolgárság Foglalkozás
A Tiszai koronakerület
Vármegyék és szabad kerületek 349 A Tiszai koronakerület Vladan Gavrilović A Tiszai koronakerületet Mária Terézia királynő 1751. június 28.-ai adománylevele hívta életre. Létrehozását úgy is értelmezhetjük
MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETI TÉRSZERKEZETE ÉS HATÁSA A MAI TÉRALAKÍTÁSRA. Csüllög Gábor 1
MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETI TÉRSZERKEZETE ÉS HATÁSA A MAI TÉRALAKÍTÁSRA Csüllög Gábor 1 Magyarország Európai Uniós csatlakozásával együtt járó regionális tagolásának kialakítása sok vitával jár, amelyeknek
A BELFÖLDI VÁNDORMOZGALOM STRUKTURÁLIS ÉS TERÜLETI SAJÁTOSSÁGAI MAGYARORSZÁGON 1 DÖVÉNYI ZOLTÁN
A BELFÖLDI VÁNDORMOZGALOM STRUKTURÁLIS ÉS TERÜLETI SAJÁTOSSÁGAI MAGYARORSZÁGON 1 DÖVÉNYI ZOLTÁN A probléma felvetése A vándormozgalmak motívumai szerteágazóak, ezek részletes számbavételét ezúttal mellőzzük.
35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni
35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 2015. április 20. 13:23 Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére
Az e-kereskedelem hatása a termékmárkákra
A MARKETING TERÜLETEI Az e-kereskedelem hatása a termékmárkákra A márka jelentősége az e-kereskedelemben kisebb, mint a hagyományosban. Főleg a fogyasztási javak előállítói védtelenek a márkarombolással
C 77 Departamentum religionare Graeci ritus non unitorum, 1783-1848 (Állag)
Archive Plan Context Context: MNL Magyar Nemzeti Levéltár, 1000-2100 (Levéltár) (1) Magyar Országos Levéltár, 1000-21. sz. (Levéltár) C (194) Helytartótanácsi levéltár - C szekció, 1601-1913 (Fondfőcsoport/Szekció)
EDUCATIO 1997/2 AZ ISKOLARENDSZERÛ FELNÕTTOKTATÁS KÉRDÕJELEI
AZ ISKOLARENDSZERÛ FELNÕTTOKTATÁS KÉRDÕJELEI A felnõttoktatás funkciója, az intézményrendszer mûködésének feltételei évek óta átalakulóban vannak. Változik a képzés iránti kereslet, s változik a kínálat
Központi Statisztikai Hivatal. A gazdaság szerkezete az ágazati kapcsolati. mérlegek alapján
Központi Statisztikai Hivatal A gazdaság szerkezete az ágazati kapcsolati mérlegek alapján Budapest 2004 Központi Statisztikai Hivatal, 2005 ISBN 963 215 753 2 Kzítette: Nyitrai Ferencné dr. A táblázatokat
A HÁROM SZEKTOR EGYÜTTMŰKÖDÉSI JELLEMZŐI 1. Bevezető
A HÁROM SZEKTOR EGYÜTTMŰKÖDÉSI JELLEMZŐI 1. Bevezető A regionális szintű kezdeményezéseknél elsődlegesen a három szektor az önkormányzati, a vállalkozói és a civil szféra kölcsönös egymásra utaltsága teremti
FONTES MUSEI ETHNOGRAPHIAE 2. A keszthelyi uradalom 1850 előtti hagyatéki és vagyoni összeírásai II. Keszthely,
FONTES MUSEI ETHNOGRAPHIAE 2. A keszthelyi uradalom 1850 előtti hagyatéki és vagyoni összeírásai II. Keszthely, 1821-1849 Közreadja BENDA GYULA NÉPRAJZI MÚZEUM BUDAPEST, 1995 TARTALOMJEGYZÉK Előszó 11
1896 Bács-Bodrogh vármegye egyetemes monográfiája I-II. Zombor, Bács-Bodrogh vármegye közönsége.
Dudás Gyula I. Önálló kiadványok 1885 A zentai csata. Monográfia részlet Zenta város történetéből. Zenta, S. n. 1886 Szerémi György emlékirata. Történetkútfő-tanulmámy. Budapest, S. n. 1886 A zentai ütközet
Jász-Nagykun-Szolnok megye 1878-ban és 1991-ben megállapított címere
Vármegyék és szabad kerületek 197 Jász-Nagykun-Szolnok megye 1878-ban és 1991-ben megállapított címere Botka János Az emberek csoportjai, közösségei már kezdetektől hitték a jelképek erejét. A legkülönbözőbb
1. Bevezető. 2. Zenta Község népessége 2002-ben
1. Bevezető Zenta népességének demográfiai folyamatai nem érthetőek meg Vajdaság demográfiai folyamatai nélkül. Egy községben vagy településen végbemenő demográfiai folyamatokat meghatározó tényezőket
VII. 10b. Zalaegerszegi Királyi Járásbíróság iratai Büntető perek
A a AA ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. ÁTTEKINTŐ RAKTÁRI JEGYZÉK VII. 10b. Zalaegerszegi Királyi Járásbíróság iratai Büntető perek 1915-1950 Terjedelme 103 doboz = 11,33 ifm 1 kötet
Bauer Henrik építész: Szociáltechnika.
Bauer Henrik építész: Szociáltechnika. Akár a szociálpolitika egyik ágának, akár azon kívül eső törekvésnek tekintsük is, bizonyos, hogy ez a fogalom nem új, még ha talán először mondjuk is itt ki a szót.
CÉHIRATOK KASSA VÁROS LEVÉLTÁRÁBAN
DÓKA KLÁRA CÉHIRATOK KASSA VÁROS LEVÉLTÁRÁBAN A kárpát-medencei céhiratok feltárásának előzményei Az 1970-es évek elején a magyarországi közgyűjteményekben a Veszprémi Akadémiai Bizottság Kézművesipar
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI
A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI Széchy Anna Zilahy Gyula Bevezetés Az innováció, mint versenyképességi tényező a közelmúltban mindinkább
Az Érmellék tulajdonképpen még a Biharisíkság része, és műveltsége is alföldi jellegű, de ettől megkülönbözteti jeles szőlőművelése.
Erdély Erdély neve erdőn túli területre utal, a XII. századtól így emlegetik ezt a vidéket, mert hatalmas erdők választották el az Alföldtől. Területe már csak ezért is elkülönült, de meg a XVI. századtól
Újdonságnak számított az is, hogy az iskolák a 9 10. osztályokban szakmatanulásra
Iskolakultúra 2000/6 7 Liskó Ilona Szülői vélemények az általános képzés meghosszabbításáról tanulmány 1998 őszén a magyar közoktatási rendszerben bevezették a NAT-ot, amely nemcsak az oktatás tartalmának
Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu
DOI: 10.18427/iri-2016-0057 Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu A 20. század közepén az agrárvidékek lakosságának,
Magyarország gazdaságtörténete
Kaposi Zoltán Magyarország gazdaságtörténete 1700-2000 Tartalom I. A hagyományos gazdaság szemléleti keretei 13 II. A KERESLET VÁLTOZÁSAI (1700-1848) 21 1. Népesség és társadalom Magyarországon 23 A hagyományos
Összhangban Zenta község Községi Tanácsának a 03-13/2014-es számú, án kelt végzésével nyilvános betekintést hirdetünk ki:
Összhangban Zenta község Községi Tanácsának a 03-13/2014-es számú, 2014. 01. 23-án kelt végzésével nyilvános betekintést hirdetünk ki: H A T Á R O Z A T J A V A S L A T R A KIEGÉSZÍTÉSÉNEK ELFOGADÁSÁRÓL
Újbuda lehet a lakásvásárlók Kánaánja
Újbuda lehet a lakásvásárlók Kánaánja 2016. június 30. 11:25 portfolio.hu A válság évei alatt drasztikusan lecsökkent a lakásépítési engedélyek száma, aminek következtében évszázados mélypontra zuhant
Osztályozó vizsga anyaga történelemből
Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.
I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a
I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a Kárpátok hegyvonulatai határolják, gazdag nemesfém, vasérc
A nagykunsági tanyavilág rendszerváltás utáni társadalmi-gazdasági helyzete. Debreceni Egyetem doktori értekezés tézisei.
A nagykunsági tanyavilág rendszerváltás utáni társadalmi-gazdasági helyzete Debreceni Egyetem doktori értekezés tézisei Molnár Melinda Debreceni Egyetem, Természettudományi Kar Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési
Osztályozó vizsga témái. Történelem
9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság
Háttéranyag a Budapesti Békéltető Testület 2014. július 8-i sajtótájékoztatójára
Háttéranyag a Budapesti Békéltető Testület 2014. július 8-i sajtótájékoztatójára I. Botrányos esetek a Budapesti Békéltető Testület 2014. első félévéből A Budapesti Békéltető Testület a fogyasztóvédelemről
TÓTKOMLÓS TÖRTÉNETE A TELEPÜLÉS ALAPÍTÁSÁNAK 250. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE
TÓTKOMLÓS TÖRTÉNETE A TELEPÜLÉS ALAPÍTÁSÁNAK 250. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE TÓTKOMLÓS VAROS ÖNKORMÁNYZATA 1996 Tartalomjegyzék ELŐSZÓ 9 TÓTKOMLÓS TERMÉSZETI FÖLDRAJZA (AndóMihály) 11 1. A természeti tényezők
Részvény EGYSZÁZ KORONÁRÓL
Részvény EGYSZÁZ KORONÁRÓL Mezőturi Gazdasági Malom Részvénytársaság Kibocsátás dátuma: 1921. szeptember 25. Családi indíttatás édesanyám mezőtúri születése - alapján esett a választásom az alábbi értékpapír
Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem
Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem 9. évfolyam Ókor A zsidó vallás fő jellemzői. Az athéni demokrácia működése a Kr.e. 5. században. A görög hitvilág. A római hitvilág. Julius Caesar egyeduralmi
Nógrád megye bemutatása
Nógrád megye bemutatása Nógrád megye Magyarország legkisebb megyéi közé tartozik, az ország területének mindössze 2,7 százalékát (2.546 km 2 ) foglalja el. A 201.919 fős lakosság az ország népességének
I. Mátyás ( ) az igazságos
I. Mátyás (1458-1490) az igazságos született: 1443 Kolozsvár meghalt: 1490 Bécs feleségei: Podjebrád Katalin (cseh) Aragóniai Beatrix (nápolyi) (eljegyezve Cillei Borbála és Garai Anna) - Edelpock Borbála
Ótelek 2005. április 24-én
ÓTELEK Ótelek a temesi Bánságban található. Az 1700-as évek végén szegedi dohánykertészek alapították. 1856-ban önálló községgé vált. Jelenleg Újvár községhez tartozik, további hat faluval együtt. Ótelek
Összefüggések a kultúra és az idegenforgalom között
DR. TAKÁCS JÓZSEF Összefüggések a kultúra és az idegenforgalom között Bevezetés Mindjárt első mondatommal szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy előadást tarthattam és szeretném átadni a székesfehérvári
Magyarország gazdaságtörténete a honfoglalástól a 20 század közepéig
SZÉCHENYI ISTVÁN FŐISKOLA KÖZGAZDASÁGI FAKULTÁS 2008 AGI-Information Management Consultants May be used for personal purporses only or by libraries associated to dandelon.com network. Magyarország gazdaságtörténete
Egy mezőváros céhes ipara a városi jegyzőkönyvek tükrében. Miskolc céhes ipartörténete (1761 1848)
Egy mezőváros céhes ipara a városi jegyzőkönyvek tükrében Miskolc céhes ipartörténete (1761 1848) Értekezés a doktori (Ph.D.) fokozat megszerzése érdekében a történelem tudományágban Írta: Spóner Péter,
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar. Doktori Disszertáció
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Doktori Disszertáció Szilágyi Adrienn Békés vármegye nemességének társadalomtörténeti vizsgálata a 18 19. században Nemesi társadalom és nemesi birtoklás
HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA ( ) Csapat neve:... Iskola:... A forduló maximális pontszáma: 61 pont
KATEDRA TÖRTÉNELEMVERSENY II. forduló tori.katedra@gmail.com Rovatvezető: Presinszky Ágnes Beküldési határidő: 2013. november 30. HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA (1458-1490) Csapat neve:... Iskola:... A forduló
TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL
KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK 2010. ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL 1. 2010. első félévében az ajánlatkérők összesen 4356 eredményes közbeszerzési t folytattak le, ami közel 145-os növekedést
KÖZÉPKORI CSATORNARENDSZEREK KUTATÁSA. Takács Károly 1 Füleky György 2
Földrajzi Konferencia, Szeged 2001. KÖZÉPKORI CSATORNARENDSZEREK KUTATÁSA Takács Károly 1 Füleky György 2 A Rábaközben 1991 és 1996 között végzett régészeti terepbejárások során sajátos szerkezetű, pusztulófélben
Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa
Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa 2014-ben a Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. kötete látott napvilágot Tanulmányok Bírói számadás, emlékirat,
A BESSZARÁBIAI NÉMET KISEBBSÉG 125 ÉVE
96 IRINA NASTASĂ-MATEI A BESSZARÁBIAI NÉMET KISEBBSÉG 125 ÉVE Ute Schmidt: Basarabia. Coloniştii germani de la Marea Neagră, Editura Cartier, Chişinău, 2014, 420 oldal Túlz ás nélkül állíthatjuk, hogy
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan
A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2012
A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 212 Központi Statisztikai Hivatal 213. július Tartalom 1. Az élelmiszergazdaság nemzetgazdasági súlya és külkereskedelme...2 1.1. Makrogazdasági jellemzők...2
Radoslav J. Subic BÁCSKA FALUSI LAKOSSÁGÁNAK MIGRÁCIÓJA MINT AZ AGROTECHNIKA FEJLŐDÉSÉNEK KÖVETKEZMÉNYE
Radoslav J. Subic BÁCSKA FALUSI LAKOSSÁGÁNAK MIGRÁCIÓJA MINT AZ AGROTECHNIKA FEJLŐDÉSÉNEK KÖVETKEZMÉNYE I. BEVEZETŐ Bácska Jugoszlávia legjelentősebb mezőgazdasági vidéke, amely a legtöbb mezőgazdasági
BIBLIOGRÁFIA Felhasznált, ill. a vajdasági céhes ipar történetét kutatni szándékozók számára ajánlott irodalom
BIBLIOGRÁFIA Felhasznált, ill. a vajdasági céhes ipar történetét kutatni szándékozók számára ajánlott irodalom A magyarországi árszabások forrásanyagának katasztere 1463 1848. 1 2. Budapest, 1986, MTA
IV. 74. Közgyűlési összeírások. levéltári gyűjteménye. / Conscriptiones congregationales/
IV. 74. Közgyűlési összeírások levéltári gyűjteménye / Conscriptiones congregationales/ 1702 1848 CC I. Jobbágyköltözésre, egyes helységekre, foglalkozási csoportokra stb. vonatkozó összeírások 1702 1780,
AKárpát-medencében élõk munkaerõpiaci helyzete és az õket érõ
CSÁKÓ MIHÁLY Az ezredforduló munkaerõpiaci kihívásai a Kárpát-medencében 1 Bevezetés: a kérdés, jelentõsége, megközelítése AKárpát-medencében élõk munkaerõpiaci helyzete és az õket érõ kihívások két szempontból
303 Jelentés az állami forgóalap pénzszükségletét (a központi költségvetés hiányát) finanszírozó értékpapír kibocsátás ellenőrzéséről
303 Jelentés az állami forgóalap pénzszükségletét (a központi költségvetés hiányát) finanszírozó értékpapír kibocsátás ellenőrzéséről TARTALOMJEGYZÉK Következtetések és javaslatok Részletes megállapítások
Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság
Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság Az egyszázalékos felajánlások és a zsidó felekezetek 2008 Az egyházak illetve a civil szervezetek számára felajánlott egy százalékok terén a már tavaly is észlelt tendenciák
VII. FEJEZET. Erdőhátság.
VII. FEJEZET. Erdőhátság. 1. A királyi ispánság falvai. 2. A Becsegergely nemzetség szállásterülete. 3. A Zóvárd és Barsa nem birtoktöredékei. A mezőség középső részén elterülő kisnemes falutömböt délről
A HÁZTARTÁSI KÖLTSÉGVETÉSI ADATFELVÉTELEK HÉT ÉVTIZEDE
A HÁZTARTÁSI KÖLTSÉGVETÉSI ADATFELVÉTELEK HÉT ÉVTIZEDE DR. BARANYAI ISTVÁN A hazai reprezentatív háztartási adatfelvételek hét évtizedes múltra tekintenek vissza. Ezek a felvételek a háztartások bevételeit,
Keresztyén kereskedelem
Keresztyén kereskedelem 1. A modern világ egyik legnagyobb hatalmassága a kereskedelem. Kereskedelmi kapcsolatok látható és láthatatlan szálai behálózzák a világot. Szárazföldi és tengeri közlekedés, posta
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei. Földkérdés és telepítéspolitika Kárpátalján az első Csehszlovák Köztársaság időszakában (1919-1938)
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei Földkérdés és telepítéspolitika Kárpátalján az első Csehszlovák Köztársaság időszakában (1919-1938) Szakál Imre Témavezető: Dr. Pallai László DEBRECENI EGYETEM
A parasztság is a forradalom mellé állt - A beszolgáltatás
A parasztság is a forradalom mellé állt - A beszolgáltatás Az 1956-os forradalom sok kiváltó oka közül a parasztságot sújtó embertelen begyűjtés, ami sokszor a szó szoros értelmében padláslesöprést jelentett,
BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 16/2016. (XII. 01.) önkormányzati rendelete. a települési adóról
BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2016. (XII. 01.) önkormányzati rendelete a települési adóról Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990.
GYULAI KOLBÁSZ vagy GYULAI PÁROSKOLBÁSZ TERMÉKLEÍRÁS OFJ
1. A termék megnevezése GYULAI KOLBÁSZ vagy GYULAI PÁROSKOLBÁSZ TERMÉKLEÍRÁS OFJ GYULAI KOLBÁSZ vagy GYULAI PÁROSKOLBÁSZ 2. A termék leírása A (a továbbiakban: Gyulai kolbász) alapanyagát és technológiáját
Demográfiai előrebecslések, a népesség jövője. Hablicsek László KSH NKI
Demográfiai előrebecslések, a népesség jövője Hablicsek László KSH NKI Reklám Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutató Intézet 1963-ban alapították A népességkutatás bázisintézménye A kutatási
A FELVIDÉKI MEZŐGAZDASÁGI BETEGSÉGI BIZTOSÍTÁS TANULSÁGAI ÍRTA: ILLÉS GYÖRGY
A FELVIDÉKI MEZŐGAZDASÁGI BETEGSÉGI BIZTOSÍTÁS TANULSÁGAI ÍRTA: ILLÉS GYÖRGY A csehszlovák köztársaságnak az 1938-39 években történt felszámolása után a Magyarországhoz visszacsatolt területeken élő munkásrétegek
MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A POLGÁRI KORBAN
MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A POLGÁRI KORBAN MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A POLGÁRI KORBAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK
TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 3. forduló
TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 3. forduló 2013. január 30. Össz.pontszám: 30p Versenyző neve: Osztály:. Iskola neve:. Az utolsó fordulónak egyetlen témája van: a trianoni békediktátum (békeszerződés).
A LAKOSSÁG PÉNZFORGALMI MÉRLEGÉNEK NÉHÁNY KÉRDÉSE
DR. SZŐNYI GYULA: A LAKOSSÁG PÉNZFORGALMI MÉRLEGÉNEK NÉHÁNY KÉRDÉSE A lakosság pénzforgalmi mérlege a népgazdasági mérleg egy része, mely a nemzeti jövedelem elosztása és újraelosztása során keletkező
Még egy dolog, amiben Buda legyőzheti Pestet
Még egy dolog, amiben Buda legyőzheti Pestet 2016. június 28. 09:17 portfolio.hu A budapesti irodapiac, összterületét nézve egyik jelentős központja a kelet-közép európai régiónak. Az utóbbi időben a bérlők
Helyi Esélyegyenlőségi Program. Csanádpalota Város Önkormányzata
ÁROP-1.1.16-2012-2012-0001 Esélyegyenlőség-elvű fejlesztéspolitika kapacitásának biztosítása Helyi Esélyegyenlőségi Program Csanádpalota Város Önkormányzata 2013-2018 Türr István Képző és Kutató Intézet
A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA (11-13. század)
Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra Egyén, közösség, társadalom Népesség, település, életmód A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA (11-13. század) Városok A mezőgazdaság fejlődésével és
WEKERLE TERV. A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája
WEKERLE TERV A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája Tartalom 1. A Wekerle Terv háttere... 2 2. Célrendszer... 6 2.1. Infrastruktúra összehangolása a Kárpát-medencében... 9 2.2.
A nemzetiségi oktatás irányításának szervezete és tevékenysége Magyarországon az 50-es évek első felében
Iskolakultúra, 25. évfolyam, 2015/9. szám DOI: 10.17543/ISKKULT.2015.9.75 Tóth Ágnes tudományos főmunkatárs, MTA TK Kisebbségkutató Intézet egyetemi docens, PTE BTK Német Történelem és Kultúra Délkelet-Közép-Európában
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrárgazdaságtan Alapfogalmak A mezőgazdaság nemzetgazdasági szerepe 20.
ERDEI MÚZEUM Dr. Kovács Jenő
634.0:069 ERDEI MÚZEUM Dr. Kovács Jenő A Bükk-hegység nyugati részén a Szilvásváradi Erdészet területén a festői szépségű Szalajka völgyben található az első szabadtéri Erdei Múzeum. Építése társadalmi
OTDK DOLGOZAT. Jakab Melinda Msc
OTDK DOLGOZAT Jakab Melinda Msc 2013 HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSEK NÉMETORSZÁG- AUSZTRIA ÉS AUSZTRIA-MAGYARORSZÁG HATÁRÁN CROSS-BORBER COOPERATIONS ON THE BORDER OF GERMANY-AUSTRIA AND AUSTRIA-HUNGARY
A HAZAI ORVOSI KÖZIGAZGATÁS TÖRTÉNETE
A HAZAI ORVOSI KÖZIGAZGATÁS TÖRTÉNETE Kapronczay Károly Az újkori európai államok közigazgatása a 18. században formálódott ki. Mintául az erõsen központosított porosz hivatali rendszer szolgált, amely
Dr. Szabó Zsolt Roland: Bizonytalanság, stratégia és teljesítmény Kvalitatív kutatás innovatív kis- és középvállalatok vezetői körében
Dr. Szabó Zsolt Roland: Bizonytalanság, stratégia és teljesítmény Kvalitatív kutatás innovatív kis- és középvállalatok vezetői körében Aki innovál és növekedni szeretne, az miben látja a lehetőségeket
MIT KELL KUTATNUNK 1944-45 KAPCSÁN?
Matuska Márton, újvidéki újságíró a Délvidéki Mártírium 1944-45. Alapítvány kuratóriumi tagja MIT KELL KUTATNUNK 1944-45 KAPCSÁN? (A Délvidéki Mártírium 1944-45 Alapítvány megalakításának közvetlen előzménye)
Készítette: Badik Dóra Kovács Jázmin Orosz Blanka
Készítette: Badik Dóra Kovács Jázmin Orosz Blanka A XIX. század elején már létezett egy színházpártoló csoport Veszprémben, főként az iskolai színjátszás köré épülve. A század második felében aztán egyre
A mezőgazdasági termelés fejlesztése és az állattenyésztés főbb problémái.
7 Molnár Imre: a Szatmármegyei Gazdasági Egylet titkára A mezőgazdasági termelés fejlesztése és az állattenyésztés főbb problémái. A növénytermelés terén kereshetjük a gazda helyzetének javulását: 1. a
Give Ez történet Hollywoodban VIII. 5/5
2009 július 04. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A héten rácsodálkozhatunk arra, hogy A bukottak mennyit is kaszálták, írunk arról is,
Kkv-beruházások: kitarthat még a cégek lendülete
Sajtóközlemény azonnal közölhető! Kkv-beruházások: kitarthat még a cégek lendülete Budapest, 2017. június 27. Minden ötödik 200 millió és 15 milliárd forint közötti árbevétellel rendelkező kis- és középvállalkozás