GYAKORLATI ÉPÜLETFIZIKA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "GYAKORLATI ÉPÜLETFIZIKA"

Átírás

1 GYAKORLATI ÉPÜLETFIZIKA

2 Akusztika: A hang, és általában a rezgések tudománya. Görögből: akuein hallani. Igen széles tudományterületet ölel fel, néhány szokásos szakterületi elnevezés: épületakusztika, teremakusztika, városépítési akusztika, numerikus akusztika, fizikai akusztika, zenei akusztika, pszichológiai akusztika, elektroakusztika, nemlineáris akusztika, áramlástani akusztika, gépészeti akusztikai, stb. Épületakusztika: Építészetiépületszerkezeti megoldásokkal akadályozni az épületen belül keletkező zaj terjedését más helyiségekbe vagy kisugárzását a környezetbe, illetve a külső környezeti zaj behatolását az épületbe. 2 Csott Róbert: Épületakusztika (Épületfizika II.) Debrecen 2010.

3 Az épületek rendeltetésszerű használatának egyik feltétele OTÉK IV. fejezet Az építmények létesítési előírásai Általános előírások 50. (3) Az építménynek meg kell felelnie a rendeltetési célja szerint e) a zaj és rezgés elleni védelem, alapvető követelményeinek, és a tervezési programban részletezett elvárásoknak. Akusztikai terhelés Emberi tevékenységek hangjai Gépek működésének hangjai Közlekedés zaja Épületgépészeti rendszerek zaja Technológia zaja Különböző szintű funkcionális igényszintek Lakóépület, irodaépület, iskolaépület, ipari épület stb. Akusztikai tervezés céljai, hogy a külső és a belső forrásból származó hangjelenségek erőssége egy bizonyos, még elfogadható mérték alatt maradjon teremakusztika: előadó-, színház- és hangversenytermek tervezése 3 Reis F, Várfalvi J, Zöld A: Az épületfizika alapjai építészmérnök hallgatók számára. Műegyetemi Kiadó, Bp, 2007.

4 Zajforrások: Közúti közlekedés zaja Vasúti közlekedés zaja Légi közlekedés zaja Gépészeti berendezések (külső és saját) Belső funkciók zajai (üzletközpont, mozi, parkolóház, iroda, szálloda stb.) 4 Dr. habil. Reis Frigyes: Épületakusztika építészeknek, előadás

5 Cél: A rendeltetésszerű épület-, helyiség- és környezethasználat akusztikai feltételeinek létrehozása. Ehhez: Azonosítani kell a zajforrásokat és zaj ellen védendő területeket. Számszerűsíteni kell a környezet akusztikai minőségét. Számszerűsíteni kell az épületszerkezetek akusztikai tulajdonságait. Meg kell határozni, hogy mi a megfelelő. Tervezési módszereket kell bevezetni. Biztosan jó megoldásokat kell kidolgozni. 5 Reis Frigyes: Az épületakusztika alapjai Épületek akusztikai tervezésének gyakorlata. TERC Kiadó, Bp Reis F, Várfalvi J, Zöld A: Az épületfizika alapjai építészmérnök hallgatók számára. Műegyetemi Kiadó, Bp, 2007.

6 Tudatosan vagy ösztönösen, de az építész dönt: Az épület környezetbe illesztésekor meghatározzuk, hogy a homlokzati szerkezeteket milyen mértékű és jellegű zajterhelés fogja érni. Az alaprajz kidolgozásával az épületen belüli zajforrások és a zajtól védendő területek helyét. A szerkezetválasztás során meghatározzuk az épületszerkezetek hangszigetelési paramétereit. Féléves feladatban is vizsgálandó szempontok! 6 Reis F, Várfalvi J, Zöld A: Az épületfizika alapjai építészmérnök hallgatók számára. Műegyetemi Kiadó, Bp, 2007.

7 Beépítési variációk, Richard Strauss Straße, München 7 Eckard Mommertz, Müller-BBM: Akustik und Schallschutz. Detail Edition, 2008.

8 Hang: A rugalmas közegnek az akusztika tárgyába tartozó mechanikai rezgése, illetve hulláma, amelyet a részecske és a hangtér adatai jellemeznek. Értelmezhetjük, mint fizikai, élettani és információs jelenséget. Hallható hang: Olyan hang, amelynek frekvenciája 20 Hz és Hz közötti, intenzitása pedig W/m 2 és 1 W/m 2 közötti. Zaj: Fizikailag a hanggal azonos fogalom, de fiziológiailag különbözik tőle: minden olyan hangot zajnak hívunk, ami szubjektíve zavaró, hallgatása kellemetlen kényszer és/vagy káros hatású. Tisztahang (harmonikus hang): Szinuszosan változó hallható hang. Színképe egyetlen vonal. Zenei hang: Harmonikus felhangokból álló, periodikusan változó hang. 8 Csott Róbert: Épületakusztika (Épületfizika II.) Debrecen 2010.

9 Hely és időfüggvény: Rezgés: Valamilyen fizikai mennyiség változása egy nyugalmi helyzet körül Az akusztikai jelenségek a rezgési állapot térben és időben lezajló terjedésével összefüggő folyamatok. Harmonikus rezgés: A fizikai mennyiség időbeli változása állandó gyakorisággal történik Szinuszos függvénnyel írható le t: az idő, mint független változó T: a rezgés periódusideje f: a frekvencia [Hz], a periódusidő reciproka (f=1/t) y max : a rezgés amplitúdója y eff : a rezgés un. effektív értéke 9 Reis F, Várfalvi J, Zöld A: Az épületfizika alapjai építészmérnök hallgatók számára. Műegyetemi Kiadó, Bp, 2007.

10 Mérések: Frekvenciasávok alkalmazásával, melyek: Oktávsáv / Tercsáv a teljes frekvencia tartományt lefedik, állandó relatív sávszélességűek, a frekvenciasávok felső és alsó határának hányadosa állandó szabványosított középfrekvenciájúak. 50, 63, 80; 100, 125, 160; 200, 250, 315; 400, 500, 630; 800, 1000, 1250; 50, 63, 80; 100, 125, 160; 200, 250, 315; 400, 500, 630; 800, 1000, 1250; Logaritmus alapú skálán szemléltetve: f a : sáv alsó határa f f : sáv felső határa f b : sávszélesség f oi : oktávsáv középfrekvenciája f ti : tercsáv középfrekvenciái 10 Reis F, Várfalvi J, Zöld A: Az épületfizika alapjai építészmérnök hallgatók számára. Műegyetemi Kiadó, Bp, 2007.

11 Fafúvósok Rézfúvósok Ütősök Húrosok Vonósok Énekhangok pikoló furulya oboa klarinét basszusklarinét fagott kürt trombita tuba üstdob xilofon hárfa zongora hegedű brácsa cselló nagybőgő szoprán alt tenor basszus 11 Eckard Mommertz, Müller-BBM: Akustik und Schallschutz. Detail Edition, 2008.

12 Léghang (Folyadékhang) Testhang Léghang sugárzás zajforrásból Hangsugárzás, testhang gerjesztés után Hangsugárzás léghang gerjesztés után Hangsugárzás erő impulzus gerjesztés után Testhang terjedés szerkezetben 12 Dr. habil. Reis Frigyes: Épületakusztika építészeknek, előadás

13 A levegőben terjedő hang a levegő részecskéit megmozgatja, közöttük sűrűsödéseket és ritkulásokat hoz létre. Hangnyomás: a normál légnyomás [10 5 Pa] hang hatására történő változásának mértéke [2* *10 2 Pa] Hangteljesítmény: mivel a hang mozgásra készteti a levegő részecskéit, azokon munkát végeznek, ennek időegységre vetített része a hangteljesítmény W[W] Hangintenzitás: egységnyi felületen áthaladó hangteljesítmény I=W/A[W/m 2 ] 13 Reis F, Várfalvi J, Zöld A: Az épületfizika alapjai építészmérnök hallgatók számára. Műegyetemi Kiadó, Bp, 2007.

14 14 The First Book of Sound: A Basic Guide to the Science of Acoustics by David C. Knight, Franklin Watts, Inc. New York (1960). p. 80

15 Hangforrás a levegőben megváltoztatja A részecskék sebességét A levegő nyomását A hullám Egyenes vonalban terjed Longitudinális hullámformában A levegő részecskéinek mozgása párhuzamos a hullámterjedés irányával A hullám terjedése során A hang frekvenciája nem változik A jel erőssége viszont csökken A hang terjedéséhez időre van szükség A hang terjedési sebessége függ a közegtől Levegőben: c=344 m/s Hullámhossz: λ=ct=c/f [m] 15 Reis F, Várfalvi J, Zöld A: Az épületfizika alapjai építészmérnök hallgatók számára. Műegyetemi Kiadó, Bp,

16 Síkhullámú terjedés esetén: p eff : hangnyomás effektív értéke [Pa] v eff : a rezgés sebesség effektív értéke [m/s] ρ: a közeg sűrűsége [kg/m 3 ] c: a hang terjedési sebessége a közegben [m/s] z 0 : (karakterisztikus) hullámellenállás [Pas/m; Ns/m 3 ] anyag-, közegjellemző Hangintenzitás: I[W/m 2 ] 16 Reis F, Várfalvi J, Zöld A: Az épületfizika alapjai építészmérnök hallgatók számára. Műegyetemi Kiadó, Bp, 2007.

17 Mivel a hangokkal kapcsolatos fizikai mérőszámok jelentős (15) nagyságrendi különbségeket vehetnek fel, célszerű az értékeket logaritmikus szintekben kifejezni. Hangteljesítményszint Hangintenzitásszint Hangnyomásszint 17 Reis F, Várfalvi J, Zöld A: Az épületfizika alapjai építészmérnök hallgatók számára. Műegyetemi Kiadó, Bp, 2007.

18 Longitudinális hullám a hallójáratban A hang rezgésbe hozza a dobhártyát A rezgéseket a hallócsontok (kalapács, üllő és kengyel) továbbítják A kengyel rezgésbe hozza a csigában lévő folyadékot A csigában lévő idegvégződések érzékelik a rezgés tulajdonságait Idegpályákon ingerek indulnak meg az agy felé Az agy feldolgozza és értelmezi az ingereket 18

19 Összetett folyamat szubjektív tényezőkkel Fizikai folyamatok: levegőben, szilárd testben, folyadékban terjedő rezgés Biológiai folyamatok: több szintű idegrendszeri feldolgozás Egyénenként változó érzékelés: hangosság, zavaró hatás Sajátosságok Az impulzusos zajok és a tisztahangú zajösszetevők fokozott zavaró hatást keltenek Az emberi hallás érzékenysége frekvenciafüggő 19 P.Nagy József: A hangszigetelés elmélete és gyakorlata Reis F, Várfalvi J, Zöld A: Az épületfizika alapjai építészmérnök hallgatók számára. Műegyetemi Kiadó, Bp, 2007.

20 A hallás jellegzetes területei és határai a) Egészséges fiatalok hallásküszöb görbéje tiszta hangokra b) Hangként érzékelhető felső határ (120 phon hangosságszintű görbe) c) A hangszeres zene területe d) A beszédhangok területe e) Elviselhetetlen érzet, vagy fájdalmat okozó hangok területe 20 P.Nagy József: A hangszigetelés elmélete és gyakorlata

21 Tiszta hanggal, szabad térben meghatározott érzékenységi görbesor (kísérletek alapján) Azonos hangosságú görbesereg Azonos hangnyomásszintű, de eltérő frekvenciájú hangokat eltérő hangosnak érzékelünk Hangosság 1000 Hz frekvencián mért hangnyomásszint Hallásküszöb Fájdalomküszöb 5 Phon 120 Phon 21 Robnson-Dadson görbe, ISO 226 szabvány, 1987, P.Nagy József: A hangszigetelés elmélete és gyakorlata Dr. habil. Reis Frigyes: Épületakusztika építészeknek, előadás Reis F, Várfalvi J, Zöld A: Az épületfizika alapjai építészmérnök hallgatók számára. Műegyetemi Kiadó, Bp, 2007.

22 Szükség van egy súlyozott hangnyomásszint meghatározására Mivel az azonos hangnyomásszintű [db] de különböző frekvenciájú [Hz] hangokat különböző hangosságúnak [Phon] érzékeljük Az azonos hangosságú [Phon], de különböző frekvenciájú [Hz], tehát hangnyomásszintű [db] hangok hangnyomásait úgy módosítjuk, hogy az 1000 Hz frekvenciához tartozó hangnyomásszintet vesszük alapnak, a többi értéknél pedig az azonos hangossági szinthez tartozó hangnyomásszint értékekből kivonjuk az adott hangnyomásszintek és az 1000 Hz-hez tartozó hangnyomásszint előjeles különbségét. Súlyozó szűrő alkalmazásával. Vagyis minden frekvenciához kiszámítjuk azt a hangnyomásszintet, amit olyan hangosnak hallunk, mintha az 1000 Hz frekvenciájú lenne. [közelítő magyarázat] Az A hangnyomásszint A teljes frekvencia tartományra vonatkozó hangnyomásszintek összegzése L A [dba] 22 Reis F, Várfalvi J, Zöld A: Az épületfizika alapjai építészmérnök hallgatók számára. Műegyetemi Kiadó, Bp, 2007.

23 40 phonos isophongörbe és az A súlyozószűrő csillapítása F [Hz] A i [db] 31,5-39, , , , , , , , ,6 [súlyozó szűrő] 23 Dr. habil. Reis Frigyes: Épületakusztika építészeknek, előadás Reis Frigyes: Az épületakusztika alapjai Épületek akusztikai tervezésének gyakorlata. TERC Kiadó, Bp Reis F, Várfalvi J, Zöld A: Az épületfizika alapjai építészmérnök hallgatók számára. Műegyetemi Kiadó, Bp, 2007.

24 Az egyenértékű A hangnyomásszint szemléltetése Az ábra vízszintes tengelyén az idő, függőleges tengelyén az A hangnyomásszint látható. A folytonos görbe időfüggvény minőségileg közlekedési zaj lámpával szabályozott kereszteződés közelében, amelyből 5 s tartalmú szakaszokra bontottak, amely szakaszokon belül a tényleges A hangnyomásszintet állandónak tekintettek. Az egyenértékű A hangnyomásszintet részben a teljes mintára, részben annak az akadálytalan járműforgalmat mutató szakaszára határozták meg. A vastag pontvonalak a két egyenértékű A hangnyomásszintértéket grafikusan is mutatják. 24 Reis Frigyes: Az épületakusztika alapjai Épületek akusztikai tervezésének gyakorlata. TERC Kiadó, Bp

Épületakusztika ÉPÜLETFIZIKA. Horváth Tamás. építész, egyetemi tanársegéd Széchenyi István Egyetem, Győr Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék

Épületakusztika ÉPÜLETFIZIKA. Horváth Tamás. építész, egyetemi tanársegéd Széchenyi István Egyetem, Győr Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék Épületakusztika Horváth Tamás építész, egyetemi tanársegéd Széchenyi István Egyetem, Győr Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék 1 Épületakusztika Akusztika: A hang, és általában a rezgések tudománya.

Részletesebben

GYAKORLATI ÉPÜLETFIZIKA

GYAKORLATI ÉPÜLETFIZIKA GYAKORLATI ÉPÜLETFIZIKA A levegőben terjedő hang a levegő részecskéit megmozgatja, közöttük sűrűsödéseket és ritkulásokat hoz létre. Hangnyomás: a normál légnyomás [10 5 Pa] hang hatására történő változásának

Részletesebben

Zaj- és rezgés. Törvényszerűségek

Zaj- és rezgés. Törvényszerűségek Zaj- és rezgés Törvényszerűségek A hang valamilyen közegben létrejövő rezgés. A vivőközeg szerint megkülönböztetünk: léghangot (a vivőközeg gáz, leggyakrabban levegő); folyadékhangot (a vivőközeg folyadék,

Részletesebben

1. A hang, mint akusztikus jel

1. A hang, mint akusztikus jel 1. A hang, mint akusztikus jel Mechanikai rezgés - csak anyagi közegben terjed. A levegő molekuláinak a hangforrástól kiinduló, egyre csillapodva tovaterjedő mechanikai rezgése. Nemcsak levegőben, hanem

Részletesebben

ZAJ ÉS REZGÉSVÉDELEM Rezgéstan és hangtan

ZAJ ÉS REZGÉSVÉDELEM Rezgéstan és hangtan Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Felsőfokú munkavédelmi szakirányú továbbképzés ZAJ ÉS REZGÉSVÉDELEM Rezgéstan és hangtan MÁRKUS MIKLÓS ZAJ ÉS REZGÉSVÉDELMI

Részletesebben

Környezetvédelem műszaki alapjai. alapjai, akusztika

Környezetvédelem műszaki alapjai. alapjai, akusztika Department of Fluid Mechanics Budapest University of Technology and Economics Környezetvédelem műszaki alapjai, akusztika Nagy László nagy@ara.bme.hu 2010. Március 31. Környezetvédelem műszaki alapjai

Részletesebben

Zaj és rezgésvédelem Rezgéstan és hangtan

Zaj és rezgésvédelem Rezgéstan és hangtan Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar felsőfokú munkavédelmi szakirányú továbbképzés Zaj és rezgésvédelem Rezgéstan és hangtan Márkus Miklós zaj és rezgésvédelmi

Részletesebben

ÉPÜLETEK ZAJVÉDELME Épületek rendeltetésszerű használatához tartozó követelmények Szerkezeti állékonyság Klímakomfort (hő- és páravédelem, frisslevegő, ) Természetes és mesterséges megvilágítás zajvédelem

Részletesebben

2. Az emberi hallásról

2. Az emberi hallásról 2. Az emberi hallásról Élettani folyamat. Valamilyen vivőközegben terjedő hanghullámok hatására, az élőlényben szubjektív hangérzet jön létre. A hangérzékelés részben fizikai, részben fiziológiai folyamat.

Részletesebben

Fizikai hangtan, fiziológiai hangtan és építészeti hangtan

Fizikai hangtan, fiziológiai hangtan és építészeti hangtan Fizikai hangtan, fiziológiai hangtan és építészeti hangtan Témakörök: A hang terjedési sebessége levegőben Weber Fechner féle pszicho-fizikai törvény Hangintenzitás szint Hangosságszint Álló hullámok és

Részletesebben

Hangintenzitás, hangnyomás

Hangintenzitás, hangnyomás Hangintenzitás, hangnyomás Rezgés mozgás energia A hanghullámoknak van energiája (E) [J] A detektor (fül, mikrofon, stb.) kisiny felületű. A felületegységen áthaladó teljesítmény=intenzitás (I) [W/m ]

Részletesebben

A hang mint mechanikai hullám

A hang mint mechanikai hullám A hang mint mechanikai hullám I. Célkitűzés Hullámok alapvető jellemzőinek megismerése. A hanghullám fizikai tulajdonságai és a hangérzet közötti összefüggések bemutatása. Fourier-transzformáció alapjainak

Részletesebben

Mechanikai hullámok. Hullámhegyek és hullámvölgyek alakulnak ki.

Mechanikai hullámok. Hullámhegyek és hullámvölgyek alakulnak ki. Mechanikai hullámok Mechanikai hullámnak nevezzük, ha egy anyagban az anyag részecskéinek rezgésállapota továbbterjed. A mechanikai hullám terjedéséhez tehát szükség van valamilyen anyagra (légüres térben

Részletesebben

Rezgés, Hullámok. Rezgés, oszcilláció. Harmonikus rezgő mozgás jellemzői

Rezgés, Hullámok. Rezgés, oszcilláció. Harmonikus rezgő mozgás jellemzői Rezgés, oszcilláció Rezgés, Hullámok Fogorvos képzés 2016/17 Szatmári Dávid (david.szatmari@aok.pte.hu) 2016.09.26. Bármilyen azonos időközönként ismétlődő mozgást, periodikus mozgásnak nevezünk. A rezgési

Részletesebben

Zaj és rezgésvédelem tanév tavasz 2. előadás. Bedő Anett egyetemi tanársegéd SZE, AHJK Környezetmérnöki tanszék

Zaj és rezgésvédelem tanév tavasz 2. előadás. Bedő Anett egyetemi tanársegéd SZE, AHJK Környezetmérnöki tanszék Zaj és rezgésvédelem 2018 2019. tanév tavasz 2. előadás Bedő Anett egyetemi tanársegéd SZE, AHJK Környezetmérnöki tanszék TARTALOM Példák Hangok csoportosítás Hangjellemzők 2019.02.19. 2 PÉLDA 1. Milyen

Részletesebben

Hallás időállandói. Következmények: 20Hz alatti hang nem hallható 12Hz kattanás felismerhető

Hallás időállandói. Következmények: 20Hz alatti hang nem hallható 12Hz kattanás felismerhető Hallás időállandói Fizikai terjedési idők Dobhártya: végtelenül gyors Hallócsontok: 0.08ms késés Csiga: 20Hz: 3ms késés 100Hz: 1.5 ms késés 1000Hz: 0.3ms késés >3000Hz: késés nélkül Ideg-impulzus időtartam:

Részletesebben

Hullámok, hanghullámok

Hullámok, hanghullámok Hullámok, hanghullámok Hullámokra jellemző mennyiségek: Amplitúdó: a legnagyobb, maximális kitérés nagysága jele: A, mértékegysége: m (egyéb mértékegységek: dm, cm, mm, ) Hullámhossz: két azonos rezgési

Részletesebben

Zaj,- rezgés és sugárzásvédelem NGB_KM015_ tanév tavasz 2. előadás. Bedő Anett egyetemi tanársegéd SZE, AHJK Környezetmérnöki tanszék

Zaj,- rezgés és sugárzásvédelem NGB_KM015_ tanév tavasz 2. előadás. Bedő Anett egyetemi tanársegéd SZE, AHJK Környezetmérnöki tanszék Zaj,- rezgés és sugárzásvédelem NGB_KM015_1 2017 2018. tanév tavasz 2. előadás Bedő Anett egyetemi tanársegéd SZE, AHJK Környezetmérnöki tanszék TARTALOM Példák Hangok csoportosítás Hangjellemzők 2018.02.26.

Részletesebben

Zaj (bevezetés) A zaj hatása Zaj Környezeti zaj Zajimisszió Zajemisszió Zaj szabályozás Zaj környezeti és gazdasági szerepe:

Zaj (bevezetés) A zaj hatása Zaj Környezeti zaj Zajimisszió Zajemisszió Zaj szabályozás Zaj környezeti és gazdasági szerepe: Zaj (bevezetés) A zaj hatása: elhanyagolhatótól az elviselhetetlenig. Zaj: nem akart hang. Környezeti zaj: állandó zaj (l. ha nincs közlekedés). Zajimisszió: Zajterhelés az érzékelés helyén. Zajemisszió:

Részletesebben

Zaj,- rezgés és sugárzásvédelem tanév tavasz 3. előadás. Bedő Anett egyetemi tanársegéd SZE, AHJK Környezetmérnöki tanszék

Zaj,- rezgés és sugárzásvédelem tanév tavasz 3. előadás. Bedő Anett egyetemi tanársegéd SZE, AHJK Környezetmérnöki tanszék Zaj,- rezgés és sugárzásvédelem 2017 2018. tanév tavasz 3. előadás Bedő Anett egyetemi tanársegéd SZE, AHJK Környezetmérnöki tanszék ELŐADÁS ANYAGA Hallás folyamata Spektrum Színkép Műveletek szintekkel

Részletesebben

A Brüel & Kjaer zajdiagnosztikai módszereinek elméleti alapjai és ipari alkalmazása

A Brüel & Kjaer zajdiagnosztikai módszereinek elméleti alapjai és ipari alkalmazása A Brüel & Kjaer zajdiagnosztikai módszereinek elméleti alapjai és ipari alkalmazása Összeállította: dr. Szuhay Péter Budapest, 2013 Filename, 1 Hang és zaj 1. rész Dr. Szuhay Péter B & K Components Kft

Részletesebben

Az emberi hallás. A fül felépítése

Az emberi hallás. A fül felépítése Az emberi hallás A fül felépítése Külső fül: Hangösszegyűjtés, ami a dobhártyán rezgéssé alakul át. Középfül: mechanikai csatolás a dobhártya és a belső fül folyadékkal töltött részei között. Kb. 2 cm

Részletesebben

11. Egy Y alakú gumikötél egyik ága 20 cm, másik ága 50 cm. A két ág végeit azonos, f = 4 Hz

11. Egy Y alakú gumikötél egyik ága 20 cm, másik ága 50 cm. A két ág végeit azonos, f = 4 Hz Hullámok tesztek 1. Melyik állítás nem igaz a mechanikai hullámok körében? a) Transzverzális hullám esetén a részecskék rezgésének iránya merőleges a hullámterjedés irányára. b) Csak a transzverzális hullám

Részletesebben

Az ipari akusztika alapjai

Az ipari akusztika alapjai 1 Az ipari akusztika alapjai Akusztikai alapismeretek Hang: akusztikus energia, az egymáshoz csapódó molekulák ütközéseinek sorozata. Kis amplitúdójú fizikai rezgés (A levegőben nyomásingadozás) Hang létrejöttéhez

Részletesebben

ZAJ ÉS REZGÉSVÉDELEM Hallás

ZAJ ÉS REZGÉSVÉDELEM Hallás Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Felsőfokú munkavédelmi szakirányú továbbképzés ZAJ ÉS REZGÉSVÉDELEM Hallás MÁRKUS MIKLÓS ZAJ ÉS REZGÉSVÉDELMI SZAKÉRTŐ

Részletesebben

Hullámmozgás. Mechanikai hullámok A hang és jellemzői A fény hullámtermészete

Hullámmozgás. Mechanikai hullámok A hang és jellemzői A fény hullámtermészete Hullámmozgás Mechanikai hullámok A hang és jellemzői A fény hullámtermészete A hullámmozgás fogalma A rezgési energia térbeli továbbterjedését hullámmozgásnak nevezzük. Hullámmozgáskor a közeg, vagy mező

Részletesebben

név: ÉPÜLETSZERKEZETTAN 7. Épületfelújítások akusztikai kérdései JUHARYNÉ DR. KORONKAY ANDREA egyetemi docens

név: ÉPÜLETSZERKEZETTAN 7. Épületfelújítások akusztikai kérdései JUHARYNÉ DR. KORONKAY ANDREA egyetemi docens JUHARYNÉ DR. KORONKAY ANDREA egyetemi docens e-mail: ajuhary@epsz.bme.hu ÉPÜLETSZERKEZETTAN 7. Épületfelújítások akusztikai kérdései oktatási 05. segédlet.. 08. 0. A hazai akusztikai szabályozás jellemzői:

Részletesebben

ÉPÜLETSZERKEZETTAN TANSZÉK Épszerk / félév Fenntartható építési módszerek A MŰSZAKI ÉS ÖKOLÓGIAI FELÚJÍTÁSOK AKUSZTIKAI KÉRDÉSEI

ÉPÜLETSZERKEZETTAN TANSZÉK Épszerk / félév Fenntartható építési módszerek A MŰSZAKI ÉS ÖKOLÓGIAI FELÚJÍTÁSOK AKUSZTIKAI KÉRDÉSEI ÉPÜLETSZERKEZETTAN TANSZÉK Épszerk-7 2015/2016. 2. félév Fenntartható építési módszerek A MŰSZAKI ÉS ÖKOLÓGIAI FELÚJÍTÁSOK AKUSZTIKAI KÉRDÉSEI Előadó: egyetemi docens TARTALOMJEGYZÉK 1. Az épületfelújítások

Részletesebben

Zaj és rezgésvédelem

Zaj és rezgésvédelem OMKT felsőfokú munkavédelmi szakirányú képzés Szerkesztette: Márkus Miklós zaj- és rezgésvédelmi szakértő Lektorálta: Márkus Péter zaj- és rezgésvédelmi szakértő Budapest 1. február Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...

Részletesebben

Zaj,- rezgés és sugárzásvédelem LGB_KM015_1 2014 2015. tanév tavasz 1. előadás

Zaj,- rezgés és sugárzásvédelem LGB_KM015_1 2014 2015. tanév tavasz 1. előadás Zaj,- rezgés és sugárzásvédelem LGB_KM015_1 2014 2015. tanév tavasz 1. előadás Bedő Anett egyetemi tanársegéd SZE, MTK, BGÉKI, Környezetmérnöki tanszék ELÉRHETŐSÉG Szoba: D 512 Telefonszám: 96/503-400/3103

Részletesebben

Tecsound anyagok használata hanggátló szerkezetekben

Tecsound anyagok használata hanggátló szerkezetekben Tecsound anyagok használata hanggátló szerkezetekben 1 Tartalom A hanggátlásról általában A terjedési utak, zavarforrások Tecsound a gyakorlatban Összehasonlítás Összefoglaló 2 A hanggátlásról általában

Részletesebben

GPGPU. Hangfeldolgozás és hangszintézis

GPGPU. Hangfeldolgozás és hangszintézis GPGPU Hangfeldolgozás és hangszintézis Tartalom A mostani órán hangszintézis és hangfeldolgozási alapokat tekintünk át Ahhoz, hogy értelme legyen a problémák többségénél GPU-t használni, egy bizonyos (méret/számítási

Részletesebben

Zaj,- rezgés és sugárzásvédelem NGB_KM015_ tanév tavasz 1. előadás. Bedő Anett egyetemi tanársegéd SZE, AHJK Környezetmérnöki tanszék

Zaj,- rezgés és sugárzásvédelem NGB_KM015_ tanév tavasz 1. előadás. Bedő Anett egyetemi tanársegéd SZE, AHJK Környezetmérnöki tanszék Zaj,- rezgés és sugárzásvédelem NGB_KM015_1 2017 2018. tanév tavasz 1. előadás Bedő Anett egyetemi tanársegéd SZE, AHJK Környezetmérnöki tanszék ELÉRHETŐSÉG Szoba: D 512 Telefonszám: 96/503-400/3103 E-mail:

Részletesebben

Hullámok tesztek. 3. Melyik állítás nem igaz a mechanikai hullámok körében?

Hullámok tesztek. 3. Melyik állítás nem igaz a mechanikai hullámok körében? Hullámok tesztek 1. Melyik állítás nem igaz a mechanikai hullámok körében? a) Transzverzális hullám esetén a részecskék rezgésének iránya merıleges a hullámterjedés irányára. b) Csak a transzverzális hullám

Részletesebben

Hallás Bódis Emőke november 19.

Hallás Bódis Emőke november 19. Néhány szó a hangról A nyomás oszcillálása A hang egy 3D-s longitudinális hullám, amely rugalmas közegben terjed! Hallás Bódis Emőke 2014. november 19. 1. Időbeli periodicitás: Periódusidő (T, s) Frekvencia

Részletesebben

Audiometria 1. ábra 1. ábra 1. ábra 1. ábra 1. ábra

Audiometria 1. ábra 1. ábra 1. ábra 1. ábra 1. ábra Audiometria 1. Az izophongörbék (más néven azonoshangosság- görbék; gyakjegyzet 1. ábra) segítségével adjuk meg a táblázat hiányzó értékeit Az egy sorban lévő adatok egyazon tiszta szinuszos hangra vonatkoznak.

Részletesebben

Hang és fény (Akusztika, fénytechnika)

Hang és fény (Akusztika, fénytechnika) Hang és fény (Akusztika, fénytechnika) A hang fizikai leírása Hang rugalmas közeg mechanikai rezgései szilárd anyag testhang cseppfolyós anyag folyadékhang levegő léghang (emberi hallás) Léghang légnyomásingadozás

Részletesebben

Rezgések és hullámok

Rezgések és hullámok Rezgések és hullámok A rezgőmozgás és jellemzői Tapasztalatok: Felfüggesztett rugóra nehezéket akasztunk és kitérítjük egyensúlyi helyzetéből. Satuba fogott vaslemezt megpendítjük. Ingaóra ingáján lévő

Részletesebben

Hang és ultrahang. Sugárzások. A hang/ultrahang mint hullám. A hang mechanikai hullám. Terjedéséhez közegre van szükség vákuumban nem terjed

Hang és ultrahang. Sugárzások. A hang/ultrahang mint hullám. A hang mechanikai hullám. Terjedéséhez közegre van szükség vákuumban nem terjed Sugárzások mechanikai Nem ionizáló sugárzások Ionizálo sugárzások elektromágneses elektromágneses részecske Hang és ultrahang IH hallható hang UH alfa sugárzás béta sugárzás rádió hullámok infravörös fény

Részletesebben

Zaj és rezgésvédelem Hangterjedés

Zaj és rezgésvédelem Hangterjedés Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar felsőfokú munkavédelmi szakirányú továbbképzés Zaj és rezgésvédelem Hangterjedés Márkus Miklós zaj és rezgésvédelmi

Részletesebben

ÉMI - CONSTRUMA előadások 1

ÉMI - CONSTRUMA előadások 1 2017.04.09. ÉMI - CONSTRUMA előadások 1 Csend, nyugalom megoldható? Lég- és lépéshanggátlás a lakásokban Ilyés László ÉMI Szerkezetvizsgáló Egység Akusztika Laboratórium 2017.04.09. ÉMI - CONSTRUMA előadások

Részletesebben

Impulzív zaj eredetű halláskárosodás. RPG-7 lövészet által okozott halláskárosodás oka

Impulzív zaj eredetű halláskárosodás. RPG-7 lövészet által okozott halláskárosodás oka Impulzív zaj eredetű halláskárosodás RPG-7 lövészet által okozott halláskárosodás oka Előzmény 2013. nyarán az MH 5. Bocskai István Lövészdandár kiképzési foglalkozás keretében lövészetet hajtott végre

Részletesebben

Csillapított rezgés. a fékező erő miatt a mozgás energiája (mechanikai energia) disszipálódik. kváziperiódikus mozgás

Csillapított rezgés. a fékező erő miatt a mozgás energiája (mechanikai energia) disszipálódik. kváziperiódikus mozgás Csillapított rezgés Csillapított rezgés: A valóságban a rezgések lassan vagy gyorsan, de csillapodnak. A rugalmas erőn kívül, még egy sebességgel arányos fékező erőt figyelembe véve: a fékező erő miatt

Részletesebben

Környezetvédelem NGB_KM002_1

Környezetvédelem NGB_KM002_1 Környezetvédelem NGB_KM002_1 2018/2019. tanév I. félév Győrfi András phd hallgató gyorfia@sze.hu SZE AHJK - Környezetmérnöki Tanszék 8. Zajvédelem HANG Hang: Három jelentéstartalom 1. Fizikai jelenség

Részletesebben

Értékelés Összesen: 100 pont 100% = 100 pont A VIZSGAFELADAT MEGOLDÁSÁRA JAVASOLT %-OS EREDMÉNY: EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 15%.

Értékelés Összesen: 100 pont 100% = 100 pont A VIZSGAFELADAT MEGOLDÁSÁRA JAVASOLT %-OS EREDMÉNY: EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 15%. Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján: Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Értékelés Összesen: 100 pont 100% = 100 pont A VIZSGAFELADAT MEGOLDÁSÁRA JAVASOLT %-OS EREDMÉNY: EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 35%.

Értékelés Összesen: 100 pont 100% = 100 pont A VIZSGAFELADAT MEGOLDÁSÁRA JAVASOLT %-OS EREDMÉNY: EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 35%. Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján: Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Zaj- és rezgés védelem

Zaj- és rezgés védelem Zaj- és rezgés védelem Mi a zaj? A zaj kellemetlen zavaró hang Zajnak nevezünk minden olyan nemkívánatos vagy túl hangos hangjelensége(ke)t, amely az egyén életfunkcióit, munkáját, munkájának és pihenésének

Részletesebben

Infokommunikáció - 3. gyakorlat

Infokommunikáció - 3. gyakorlat Infokommunikáció - 3. gyakorlat http://tel.tmit.bme.hu/infokomm Marosi Gyula I.B.222., tel.: 1864 marosi@tmit.bme.hu 1. feladat - Fletcher-görbék Beszéljük meg, milyen kvantitatív és kvalitatív jellemzık

Részletesebben

Gyakorlati épületfizika építészeti akusztika a gyakorlatban

Gyakorlati épületfizika építészeti akusztika a gyakorlatban Gyakorlati épületfizika építészeti akusztika a gyakorlatban előadó: Fürjes Andor Tamás, aqrate Kft. Gyakorlati Épületfizika építészeti akusztika a gyakorlatban Széchenyi István Egyetem, 2010.11.08. 1 tartalom

Részletesebben

Épületszerkezetek hanggátló képessége családi házak akusztikája a gyakorlatban

Épületszerkezetek hanggátló képessége családi házak akusztikája a gyakorlatban Épületszerkezetek hanggátló képessége családi házak akusztikája a gyakorlatban előadó: Fürjes Andor Tamás 1 tartalom az akusztikáról az akusztikai minőség leírása a méretezés elemei egyszerű kérdések,

Részletesebben

Hangfrekvenciás mechanikai rezgések vizsgálata

Hangfrekvenciás mechanikai rezgések vizsgálata Hangfrekvenciás mechanikai rezgések vizsgálata (Mérési jegyzőkönyv) Hagymási Imre 2007. május 7. (hétfő délelőtti csoport) 1. Bevezetés Ebben a mérésben a szilárdtestek rugalmas tulajdonságait vizsgáljuk

Részletesebben

ZAJVÉDŐ FAL HATÁSOSSÁGÁNAK VIZSGÁLATA A BUDAPEST III. KERÜLETI JÉGTÖRŐ ÚTNÁL

ZAJVÉDŐ FAL HATÁSOSSÁGÁNAK VIZSGÁLATA A BUDAPEST III. KERÜLETI JÉGTÖRŐ ÚTNÁL ZAJVÉDŐ FAL HATÁSOSSÁGÁNAK VIZSGÁLATA A BUDAPEST III. KERÜLETI JÉGTÖRŐ ÚTNÁL Készítette: Vincze Dénes Andor Környezettan Bsc Témavezető: Pávó Gyula Dátum: 2015.01.29 A hang fizikai leírása és hangtani

Részletesebben

Meteorológiai paraméterek hatása a zaj terjedésére Budaörsön az M7-es autópálya térségében

Meteorológiai paraméterek hatása a zaj terjedésére Budaörsön az M7-es autópálya térségében Meteorológiai paraméterek hatása a zaj terjedésére Budaörsön az M7-es autópálya térségében Készítette: Kádár Ildikó Környezettudomány szak Témavezető: Pávó Gyula, ELTE Atomfizikai Tanszék Konzulensek:

Részletesebben

A MEGTÖRT CSEND. Muntag András december 9. L DEN + L NIGHT. A megtört csend

A MEGTÖRT CSEND. Muntag András december 9. L DEN + L NIGHT. A megtört csend A MEGTÖRT CSEND Muntag András L DEN + L NIGHT 2 1 UNBIASED ANNOYANCE (ELŐÍTÉLETMENTES ZAVARÁS) UBA d 1 N 0.3 N 1.3 10 N 1 0.25S 1 lgn 10 0.3F au 10 N10 d 1 5 0,5 S 0.11 10 24bark 0 ' N z g N z dz 10 acum

Részletesebben

Zaj és rezgésvédelem Hallás

Zaj és rezgésvédelem Hallás Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar felsőfokú munkavédelmi szakirányú továbbképzés Zaj és rezgésvédelem Hallás Márkus Péter zaj és rezgésvédelmi szakértő

Részletesebben

Az Ampère-Maxwell-féle gerjesztési törvény

Az Ampère-Maxwell-féle gerjesztési törvény Az Ampère-Maxwell-féle gerjesztési törvény Maxwell elméleti meggondolások alapján feltételezte, hogy a változó elektromos tér örvényes mágneses teret kelt (hasonlóan ahhoz ahogy a változó mágneses tér

Részletesebben

Rezgőmozgás, lengőmozgás, hullámmozgás

Rezgőmozgás, lengőmozgás, hullámmozgás Rezgőmozgás, lengőmozgás, hullámmozgás A rezgőmozgás időben ismétlődő, periodikus mozgás. A rezgő test áthalad azon a helyen, ahol egyensúlyban volt a kitérítés előtt, és két szélső helyzet között periodikus

Részletesebben

Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Zajmérés ESRI alapokon

Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Zajmérés ESRI alapokon Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Zajmérés ESRI alapokon Dr. Pődör Andrea Résztvevők: Ócsai Attila, Ladomerszki Zoltán, Révész András, Ilhom Abrurahmanov, Shukhrat Shokirov, Gulden Ormanova Mi is a

Részletesebben

BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR 2017/2018 tanév 1. félév Épületszerkezettani Tanszék AKUSZTIKAI FELADATRÉSZ SEGÉDLET ÉS SZÁMÍTÁSI PÉLDA

BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR 2017/2018 tanév 1. félév Épületszerkezettani Tanszék AKUSZTIKAI FELADATRÉSZ SEGÉDLET ÉS SZÁMÍTÁSI PÉLDA ÉPSZERK 6. N. IV. Előadók: Dr. Dobszay Gergő Dr. Fülöp Zsuzsanna, 2017/2018. TANÉV 1. FÉLÉV Dr. Becker Gábor, Dr. Takács Lajos Gábor Évf. felelős: Pataky Rita Kidolgozta: AKUSZTIKAI FELADATRÉSZ SEGÉDLET

Részletesebben

Külső fül: Középfül: Belső fül:

Külső fül: Középfül: Belső fül: Hallási illúziók 1 A hallásról általában Kocsis Zsuzsanna MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet BME Kognitív Tudományi Tanszék Külső fül: fülkagyló, hallójárat irányított mikrofon A hallás

Részletesebben

Zaj és rezgésvédelem Mérés

Zaj és rezgésvédelem Mérés Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar felsőfokú munkavédelmi szakirányú továbbképzés Zaj és rezgésvédelem Mérés Márkus Miklós zaj és rezgésvédelmi szakértő

Részletesebben

műszaki habok Kizárólagos magyarországi forgalmazó:

műszaki habok Kizárólagos magyarországi forgalmazó: Hanno -Protecto műszaki habok Protecto Kizárólagos magyarországi forgalmazó: TechFoam Hungary Kft. H-1183 Budapest, Felsőcsatári út 15. Tel: + 36 1 296 08 02 Fax: + 36 1 296 0803 e-mail: info@techfoam.hu

Részletesebben

A beszédfeldolgozás leegyszerűsített sémája

A beszédfeldolgozás leegyszerűsített sémája Hallás A beszédfolyamat A beszédfeldolgozás leegyszerűsített sémája BESZÉDMEGÉRTÉS Nyelvi (szintaktikai, lexikai, pragmatikai) feldolgozás BESZÉDÉSZLELÉS Nyelvi egységek (fonéma, szótag, szó) elérése HALLÁS

Részletesebben

Méréstechnika. Rezgésmérés. Készítette: Ángyán Béla. Iszak Gábor. Seidl Áron. Veszprém. [Ide írhatja a szöveget] oldal 1

Méréstechnika. Rezgésmérés. Készítette: Ángyán Béla. Iszak Gábor. Seidl Áron. Veszprém. [Ide írhatja a szöveget] oldal 1 Méréstechnika Rezgésmérés Készítette: Ángyán Béla Iszak Gábor Seidl Áron Veszprém 2014 [Ide írhatja a szöveget] oldal 1 A rezgésekkel kapcsolatos alapfogalmak A rezgés a Magyar Értelmező Szótár megfogalmazása

Részletesebben

Települési környezetvédelem Zajvédelem. Készítette: Dr. Kocsis Dénes

Települési környezetvédelem Zajvédelem. Készítette: Dr. Kocsis Dénes Települési környezetvédelem Zajvédelem Készítette: Dr. Kocsis Dénes A zaj környezeti hatásai A zaj fogalma: Különböző erősségű és frekvenciájú hangok olyan keveréke, amely az emberben kellemetlen, zavaró

Részletesebben

Épületakusztika. Készítette: Födelmesi Tamás László Pócsi András

Épületakusztika. Készítette: Födelmesi Tamás László Pócsi András Épületakusztika Készítette: Födelmesi Tamás László Pócsi András ZAJFORRÁSOK Külső zajforrások Ipari tevékenység Járműtranszport Rendezvények (zenei, sport, stb tüntetés ) Belső zajforrások Belső téri tevékenységekből

Részletesebben

Szent István Egyetem Fizika és folyamatirányítási Tanszék FIZIKA. rezgések egydimenziós hullám hangok fizikája. Dr. Seres István

Szent István Egyetem Fizika és folyamatirányítási Tanszék FIZIKA. rezgések egydimenziós hullám hangok fizikája. Dr. Seres István Szent István Egyetem Fizika és folyamatirányítási Tanszék rezgések egydimenziós hullám hangok fizikája Dr. Seres István Harmonikus rezgőmozgás ( sin(ct) ) ( c cos(ct) ) c sin(ct) ( cos(ct) ) ( c sin(ct)

Részletesebben

Dr. habil. Czupy Imre

Dr. habil. Czupy Imre AZ ERDŐ- ÉS VADGAZDÁLKODÁSBAN ELŐFORDULÓ ERGONÓMIAI KOCKÁZATOK ÉS AZ ÁLTALUK OKOZOTT MOZGÁSSZERVI MEGBETEGEDÉSEK Dr. habil. Czupy Imre SOPRONI EGYETEM intézetigazgató egyetemi docens SZABADBAN VÉGZETT

Részletesebben

BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR 2016/2017 tanév 1. félév Épületszerkezettani Tanszék Előadók: Dr. Dobszay Gergő, Dr. Fülöp

BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR 2016/2017 tanév 1. félév Épületszerkezettani Tanszék Előadók: Dr. Dobszay Gergő, Dr. Fülöp Előadók: Dr. Dobszay Gergő, Dr. Fülöp ÉPSZERK 6. N. IV. Zsuzsanna, Dr. Becker Gábor, Juharyné Dr. Koronkay Andrea, Dr. Takács Lajos 2016/2017. TANÉV 1. FÉLÉV Évf. felelős: Pataki Rita Andrea egyetemi docens

Részletesebben

Akusztikai tervezés a geometriai akusztika módszereivel

Akusztikai tervezés a geometriai akusztika módszereivel Akusztikai tervezés a geometriai akusztika módszereivel Fürjes Andor Tamás BME Híradástechnikai Tanszék Kép- és Hangtechnikai Laborcsoport, Rezgésakusztika Laboratórium 1 Tartalom A geometriai akusztika

Részletesebben

Akusztika hanggátlás. Dr. Reis Frigyes elıadásának felhasználásával

Akusztika hanggátlás. Dr. Reis Frigyes elıadásának felhasználásával Akusztika hanggátlás Dr. Reis Frigyes elıadásának felhasználásával Mirıl van szó? A szerkezetet egyik oldalán valamilyen hatás éri - a levegıben terjedı hang (longitudinális hullámok), amelyek rezgésbe

Részletesebben

Zaj és rezgésvédelem AJNM_KMTM előadás. Bedő Anett egyetemi tanársegéd SZE, AHJK Környezetmérnöki tanszék

Zaj és rezgésvédelem AJNM_KMTM előadás. Bedő Anett egyetemi tanársegéd SZE, AHJK Környezetmérnöki tanszék Zaj és rezgésvédelem AJNM_KMTM001 2. előadás Bedő Anett egyetemi tanársegéd SZE, AHJK Környezetmérnöki tanszék ELŐADÁS ANYAGA Bevezetés Hang-Zaj Zajmérés, Zajtérképezés IDÉZET A zajjal száz esztendő múlva

Részletesebben

Rezgőmozgás. A mechanikai rezgések vizsgálata, jellemzői és dinamikai feltétele

Rezgőmozgás. A mechanikai rezgések vizsgálata, jellemzői és dinamikai feltétele Rezgőmozgás A mechanikai rezgések vizsgálata, jellemzői és dinamikai feltétele A rezgés fogalma Minden olyan változás, amely az időben valamilyen ismétlődést mutat rezgésnek nevezünk. A rezgések fajtái:

Részletesebben

Műszaki akusztikai mérések. (Oktatási segédlet, készítette: Deák Krisztián)

Műszaki akusztikai mérések. (Oktatási segédlet, készítette: Deák Krisztián) Műszaki akusztikai mérések (Oktatási segédlet, készítette: Deák Krisztián) Az akusztika tárgya a 20 Hz és 20000 Hz közötti, az emberi fül számára érzékelhető rezgések vizsgálata. A legegyszerűbb jel, a

Részletesebben

Épületakusztika ÉPÜLETFIZIKA. Horváth Tamás. építész, egyetemi tanársegéd Széchenyi István Egyetem, Győr Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék

Épületakusztika ÉPÜLETFIZIKA. Horváth Tamás. építész, egyetemi tanársegéd Széchenyi István Egyetem, Győr Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék Épületakusztika Horváth Tamás építész, egyetemi tanársegéd Széchenyi István Egyetem, Győr Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék 1 Hangjelenségek, zajok, zajvédelem Minden emberi tevékenység hangjelenségeket

Részletesebben

a) Valódi tekercs b) Kondenzátor c) Ohmos ellenállás d) RLC vegyes kapcsolása

a) Valódi tekercs b) Kondenzátor c) Ohmos ellenállás d) RLC vegyes kapcsolása Bolyai Farkas Országos Fizika Tantárgyverseny 2016 Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely XI. Osztály 1. Adott egy alap áramköri elemen a feszültség u=220sin(314t-30 0 )V és az áramerősség i=2sin(314t-30

Részletesebben

Az általános ismeretterjesztés, szemléletformálás szükségessége

Az általános ismeretterjesztés, szemléletformálás szükségessége Az általános ismeretterjesztés, szemléletformálás szükségessége 2016.11.10. Gyerekek zajterhelése, hallásvédelme Berndt Mihály Mindennapunkat kíséri mégis misztikus Hangteljesítmény-szint hangnyomás 2016.11.10.

Részletesebben

Anyagvizsgálati módszerek

Anyagvizsgálati módszerek Anyagvizsgáló és Állapotellenőrző Laboratórium Atomerőművi anyagvizsgálatok Az akusztikus emisszió vizsgálata a műszaki diagnosztikában Anyagvizsgálati módszerek Roncsolásos metallográfia, kémia, szakító,

Részletesebben

Rezgőmozgás, lengőmozgás, hullámmozgás

Rezgőmozgás, lengőmozgás, hullámmozgás Rezgőmozgás, lengőmozgás, hullámmozgás A rezgőmozgás időben ismétlődő, periodikus mozgás. A rezgő test áthalad azon a helyen, ahol egyensúlyban volt a kitérítés előtt, és két szélső helyzet között periodikus

Részletesebben

Zaj és rezgésvédelem LGM_KE001_1 1. előadás. Bedő Anett egyetemi tanársegéd SZE, MTK, BGÉKI, Környezetmérnöki tanszék

Zaj és rezgésvédelem LGM_KE001_1 1. előadás. Bedő Anett egyetemi tanársegéd SZE, MTK, BGÉKI, Környezetmérnöki tanszék Zaj és rezgésvédelem LGM_KE001_1 1. előadás Bedő Anett egyetemi tanársegéd SZE, MTK, BGÉKI, Környezetmérnöki tanszék ELÉRHETŐSÉG E-mail: bedoa@sze.hu Weblap: www.sze.hu/~bedoa KÖVETELMÉNYEK Gyakorlat a

Részletesebben

Diagnosztika Rezgéstani alapok. A szinusz függvény. 3π 2

Diagnosztika Rezgéstani alapok. A szinusz függvény. 3π 2 Rezgéstani alapok Diagnosztika 03 --- 1 A szinusz függvény π 3,14 3π 4,71 π 1,57 π 6,8 periódus : π 6,8 A szinusz függvény periódusának változása Diagnosztika 03 --- π sin t sin t π π sin 3t sin t π 3

Részletesebben

Periódikus mozgások Az olyan mozgást, amelyben a test ugyanazt a mozgásszakaszt folyamatosan ismételi, periodikus mozgásnak

Periódikus mozgások Az olyan mozgást, amelyben a test ugyanazt a mozgásszakaszt folyamatosan ismételi, periodikus mozgásnak Periódikus mozgások Az olyan mozgást, amelyben a test ugyanazt a mozgásszakaszt folyamatosan ismételi, periodikus mozgásnak nevezzük. Pl. ingaóra ingája, rugó rezgőmozgása, Föld forgása, körhinta, óra

Részletesebben

Beszédinformációs rendszerek. Alapvető beszédakusztika I.

Beszédinformációs rendszerek. Alapvető beszédakusztika I. Beszédinformációs rendszerek Alapvető beszédakusztika I. Beszédinformációs rendszerek - Alapvető beszédakusztika I. Kiss Gábor, Tulics Miklós Gábriel, Tündik Máté Ákos {kiss.gabor,tulics,tundik}@tmit.bme.hu

Részletesebben

Akusztika. Bevezető. Tematika. A hang. Frekvencia, hullámhossz. A tantárgyról. Heti 2 óra

Akusztika. Bevezető. Tematika. A hang. Frekvencia, hullámhossz. A tantárgyról. Heti 2 óra Akusztika Dr. Wersényi György Távközlési Tanszék C 609 wersenyi@sze.hu A tantárgyról Heti 2 óra előadások hétfőnként 7-8. 7 óra Laborbemutató (második félév?) Számonkérés: írásbeli vizsga Elégséges határa

Részletesebben

Biofizika. Sugárzások. Csik Gabriella. Mi a biofizika tárgya? Mi a biofizika tárgya? Biológiai jelenségek fizikai leírása/értelmezése

Biofizika. Sugárzások. Csik Gabriella. Mi a biofizika tárgya? Mi a biofizika tárgya? Biológiai jelenségek fizikai leírása/értelmezése Mi a biofizika tárgya? Biofizika Csik Gabriella Biológiai jelenségek fizikai leírása/értelmezése Pl. szívműködés, membránok szerkezete és működése, érzékelés stb. csik.gabriella@med.semmelweis-univ.hu

Részletesebben

2. Hangfrekvenciás mechanikai rezgések vizsgálata jegyzőkönyv. Zsigmond Anna Fizika Bsc II. Mérés dátuma: Leadás dátuma:

2. Hangfrekvenciás mechanikai rezgések vizsgálata jegyzőkönyv. Zsigmond Anna Fizika Bsc II. Mérés dátuma: Leadás dátuma: 2. Hangfrekvenciás mechanikai rezgések vizsgálata jegyzőkönyv Zsigmond Anna Fizika Bsc II. Mérés dátuma: 2008. 09. 24. Leadás dátuma: 2008. 10. 01. 1 1. Mérések ismertetése Az 1. ábrán látható összeállításban

Részletesebben

A tanulók gyűjtsenek saját tapasztalatot az adott szenzorral mérhető tartomány határairól.

A tanulók gyűjtsenek saját tapasztalatot az adott szenzorral mérhető tartomány határairól. A távolságszenzorral kapcsolatos kísérlet, megfigyelés és mérések célkitűzése: A diákok ismerjék meg az ultrahangos távolságérzékelő használatát. Szerezzenek jártasságot a kezelőszoftver használatában,

Részletesebben

Környezeti zajterhelés mérése és monitorozása szórakozóhelyeken

Környezeti zajterhelés mérése és monitorozása szórakozóhelyeken Környezeti zajterhelés mérése és monitorozása szórakozóhelyeken Bevezetés témaválasztás téma aktualitása, fontossága Európa-szerte az egyik legsúlyosabb környezeti probléma halláscsökkenés a népesség 10

Részletesebben

1. HALLÁSTULAJDONSÁGOK

1. HALLÁSTULAJDONSÁGOK 1. HALLÁSTULAJDONSÁGOK 1. Az emberi fül szerkezete és a hallás folyamata Shell 1. ábra. A fül metszete. A külső-, közép- és belső fül. Az 1. ábrán látható a fül metszeti rajza és a külső (Outer Ear), középső

Részletesebben

Zaj-és rezgésvédelem a gyakorlatban

Zaj-és rezgésvédelem a gyakorlatban TTDExpert Zrt. 1107 Bp, Basa u. 22. Tel.: 06-1-459-6090 Zaj-és rezgésvédelem a gyakorlatban Budapesti 4.sz. Metró vonal vágányépítés során alkalmazott zaj- és rezgésvédelem és annak tapasztalatai 1 Meghatározások

Részletesebben

Intelligens Rendszerek Elmélete. Biológiai érzékelők és tanulságok a technikai adaptáláshoz. Az érzékelés alapfogalmai

Intelligens Rendszerek Elmélete. Biológiai érzékelők és tanulságok a technikai adaptáláshoz. Az érzékelés alapfogalmai Intelligens Rendszerek Elmélete dr. Kutor László Biológiai érzékelők és tanulságok a technikai adaptáláshoz http://mobil.nik.bmf.hu/tantargyak/ire.html Login név: ire jelszó: IRE07 IRE 2/1 Az érzékelés

Részletesebben

Érzékelési folyamat szereplői. Az érzékelés biofizikájának alapjai. Inger Modalitás Receptortípus. Az inger jellemzői MILYEN? HOL? MENNYI? MEDDIG?

Érzékelési folyamat szereplői. Az érzékelés biofizikájának alapjai. Inger Modalitás Receptortípus. Az inger jellemzői MILYEN? HOL? MENNYI? MEDDIG? külső, belső környezet ei Érzékelési folyamat szereplői Az érzékelés biofizikájának alapjai specifikus transzducer központi idegrendszer Az jellemzői MILYEN? HOL? MENNYI? MEDDIG? Magasabb szintű kódolás

Részletesebben

Rezgésszigetelés geoműanyagok segítségével, az út- és vasútépítésben

Rezgésszigetelés geoműanyagok segítségével, az út- és vasútépítésben geoműanyagok segítségével, az út- és vasútépítésben Szatmári Tamás Low & Bonar Hungary Kft., Magyarország XVIII. Közlekedésfejlesztési- és beruházási konferencia Bükfürdő, 2017. április 26-28 Mi a rezgés?

Részletesebben

Nagy László nagy@ara.bme.hu. Akusztika, zaj- és rezgésvédelem

Nagy László nagy@ara.bme.hu. Akusztika, zaj- és rezgésvédelem Department of Fluid Mechanics Budapest University of Technology and Economics Akusztika, Zaj- és rezgésvédelem Nagy László nagy@ara.bme.hu 2011. március 25. Akusztika, zaj- és rezgésvédelem 2010/2011.

Részletesebben

Járműipari környezetérzékelés

Járműipari környezetérzékelés Járműipari környezetérzékelés 2. előadás Dr. Aradi Szilárd Az ultrahangos érzékelés története Ultrasound_range_diagram.png: Original uploader was LightYear at en.wikipediaultrasound_range_diagram_png_(sk).svg:,

Részletesebben

Alapvető információ és meghatározások

Alapvető információ és meghatározások .3 X X testregistrierung Alapvető információ és meghatározások Állandó légmennyiség-szabályozás CONSTANTFLOW Termékkiválasztás Alapvető méretek Jelmagyarázat Korrekciós értékek rendszercsillapításhoz Mérések

Részletesebben

Alkalmazásfejlesztési kitekintés, Komplex Elektromos Impedancia Mérő eszköz lehetséges akusztikus alkalmazási lehetőségei

Alkalmazásfejlesztési kitekintés, Komplex Elektromos Impedancia Mérő eszköz lehetséges akusztikus alkalmazási lehetőségei KAROTÁZS TUDOMÁNYOS MŰSZAKI ÉS KERESKEDELMI KFT. 7634 Pécs, Kővirág u. 39., Tel: 20 9372905, 72 224 999 Fax: 20 9397 905, E-mail: posta@karotazs.hu Akusztikus Impedancia mérésekhez alkalmazásfejlesztés

Részletesebben

Közlekedési eredetű rezgés nyomon követése egy akusztikailag igényes épület különböző építési fázisaiban

Közlekedési eredetű rezgés nyomon követése egy akusztikailag igényes épület különböző építési fázisaiban Közlekedési eredetű rezgés nyomon követése egy akusztikailag igényes épület különböző építési fázisaiban Dr Maria Bite, Institute for Transport Sciences, H-1119, Budapest, Thán K. u. 3. István Dombi, Non-profit

Részletesebben

Zaj- és rezgés. Fajtái

Zaj- és rezgés. Fajtái Zaj- és rezgés Fajtái Környezeti zaj Üzemi zaj Azokat a zajokat, melyek általában telepített gépészeti berendezések, helyhez kötve és/vagy egy adott területen működik, illetve tevékenység végzése történik,

Részletesebben

Mechanika, dinamika. p = m = F t vagy. m t

Mechanika, dinamika. p = m = F t vagy. m t Mechanika, dinamika Mozgás, alakváltozás és ennek háttere Newton: a mozgás természetes állapot. A témakör egyik kulcsfontosságú fizikai mennyisége az impulzus (p), vagy lendület, vagy mozgásmennyiség.

Részletesebben