VENDÉGLÁTÓ SZAKMENEDZSER VIZSGAFELADATOK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VENDÉGLÁTÓ SZAKMENEDZSER VIZSGAFELADATOK"

Átírás

1 VENDÉGLÁTÓ SZAKMENEDZSER VIZSGAFELADATOK (Összevont dokumentumok a BGF GKZ VSZM hallgatói számára) TARTALOM: /1 A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemző bemutatása /1 Záródolgozat prezentálása és védése /1 A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintű ismeretköreinek bemutatása /1 Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tűzvédelmi előírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése /3 Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven /3 Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján

2 SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: Vendéglátó tevékenység operatív szervezése /1 A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység idıtartama: 45 perc A /07. (V. 21.) SZMM rendelet bekezdésében foglaltak alapján a szakmai vizsga szóbeli tételeit a 215/. számon kiadom. Jóváhagyta: Mátyus Mihály fıosztályvezetı NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNİTTKÉPZÉSI INTÉZET Érvényes: tól

3 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékrıl és az Országos Képzési Jegyzékbe történı felvétel és törlés eljárási rendjérıl alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma és megnevezése, valamint a kapcsolódó szakképesítés megnevezése: Vendéglátó szakmenedzser Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser A tételsor a 21/07. (V.21.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. A tételsor a 15/08. (VIII.13.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/42

4 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása 1. Ön egy étterem üzletvezetı-helyettese. Felettese szeretné a beszerzési tevékenységüket felülvizsgálni, amelyhez az Ön segítségét kéri. Válaszát az alábbi szempontok alapján fogalmazza meg! Példákkal szemléltesse a sajátosságokat! Törekedjen a lényeg kifejtésére! Információtartalom vázlata A beszerzés helye és szerepe az áruforgalmi fıfolyamatokban Beszerzési források, csatornák fajtái, jellemzıjük a XXI. században Beszerzési módok és alkalmazási lehetıségük a vendéglátásban Az árurendelés folyamata, módja, konkrét árurendelés kifejtése 3/42

5 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 1. Ön egy étterem üzletvezetı-helyettese. Felettese szeretné a beszerzési tevékenységüket felülvizsgálni, amelyhez az Ön segítségét kéri. Válaszát az alábbi szempontok alapján fogalmazza meg! Példákkal szemléltesse a sajátosságokat! Törekedjen a lényeg kifejtésére! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Elért A beszerzés helye és szerepe az áruforgalmi fıfolyamatokban 5 A vendéglátás Beszerzési források, csatornák fajtái, jellemzıjük a XXI. A áruforgalmi században fıfolyamatai Beszerzési módok és alkalmazási lehetıségük a vendéglátásban Az árurendelés folyamata, módja, konkrét árurendelés kifejtése Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 3 Az árurendelés során használt Komplex különbözı verbális és nem jelzésrendszerek verbális jelek 4 Tájékozódás A beszerzési csatornák és módok megfelelı megismerése során Összesen 75 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Szervezıkészség Beszerzési források és megfelelı árupéldák összekapcsolása 5 Személyes Az árurendelés során alkalmazott Felelısségtudat kommunikációs elıírások 5 betartása Társas Udvariasság Az árurendelésnél alkalmazott kommunikáció során 5 Kreativitás, A beszerzési csatornák példákkal ötletgazdagság való összekapcsolása során 5 Az árurendelési szituáció, Módszer Lényegfelismerés valamint 5 (lényeglátás) a beszerzési módok megítélése során Összesen 25 Mindösszesen dátum aláírás 4/42

6 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása 2. Ön egy étterem üzletvezetı-helyettese. Felettese szeretné a beszerzıi partnerhálózatot áttekinteni, mőködésükhöz megfelelıen igazítani, amelyhez az Ön segítségét kéri. Válaszát az alábbi szempontok alapján fogalmazza meg! Példákkal szemléltesse a sajátosságokat! Törekedjen a lényeg kifejtésére! Információtartalom vázlata A beszerzési szerzıdések típusai, alkalmazási lehetıségük A beszerzési kondíciók fajtái, szerepük az árurendelésben Az árlépcsı felépítése, szerepe a beszerzési döntésekben A szállítók értékelésének objektív rendszere 5/42

7 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 2. Ön egy étterem üzletvezetı-helyettese. Felettese szeretné a beszerzıi partnerhálózatot áttekinteni, mőködésükhöz megfelelıen igazítani, amelyhez az Ön segítségét kéri. Válaszát az alábbi szempontok alapján fogalmazza meg! Példákkal szemléltesse a sajátosságokat! Törekedjen a lényeg kifejtésére! Típus A Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A vendéglátás áruforgalmi fıfolyamatai Az információtartalom vázlata alapján A beszerzési szerzıdések típusai, alkalmazási lehetıségük A beszerzési kondíciók fajtái, szerepük az árurendelésben Az árlépcsı felépítése, szerepe a beszerzési döntésekben A szállítók értékelésének objektív rendszere Pontszámok Max. 15 Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 3 Elemi számolási készség Az árlépcsı felépítése során 4 Tájékozódás Az egyes beszerzési szerzıdések és kondíciók ismeretében Összesen 75 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Szervezıkészség Beszerzési szerzıdések megfelelı példákkal való összekapcsolásánál 5 Személyes A szállítói értékelés során a Felelısségtudat szubjektív elemek helyett 5 objektivitás Társas Visszacsatolási készség A kondíciók és egyéb beszerzési elemek figyelembevétele a 5 szállítók értékelése során Numerikus gondolkodás, Az árlépcsı felépítésének ismerete Módszer matematikai készség során 5 Információgyőjtés A szállítói értékelés kritériumainál 5 Összesen 25 Mindösszesen dátum aláírás 6/42

8 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása 3. Ön egy étterem üzletvezetı-helyettese. Felettese megkéri, hogy az új gyakornokok részére tartson áruátvételi tréninget. A tréning során térjen ki az alábbi szempontokra! Példákkal szemléltesse az egyes sajátosságokat! Fogalmazzon lényegre törıen! Információtartalom vázlata A vendéglátó tevékenységhez vásárolt élelmiszerek és egyéb áruk csoportosítása Az áruátvétel szakaszai, az ott jelentkezı feladatok A beszerzéshez kapcsolódó bizonylatok típusai, felépítésük Az áruátvétel speciális tárgyi feltételei 7/42

9 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 3. Ön egy étterem üzletvezetı-helyettese. Felettese megkéri, hogy az új gyakornokok részére tartson áruátvételi tréninget. A tréning során térjen ki az alábbi szempontokra! Példákkal szemléltesse az egyes sajátosságokat! Fogalmazzon lényegre törıen! Típus B A Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A vendéglátás nyersanyagai A vendéglátás áruforgalmi fıfolyamatai Az információtartalom vázlata alapján A vendéglátó tevékenységhez vásárolt élelmiszerek és egyéb áruk csoportosítása Az áruátvétel szakaszai, az ott jelentkezı feladatok A beszerzéshez kapcsolódó bizonylatok típusai, felépítésük Pontszámok Max Az áruátvétel speciális tárgyi feltételei 15 Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 3 Komplex jelzésrendszerek A bizonylatokon alkalmazott speciális jelölések 4 Tájékozódás Az egyes nyersanyagcsoportok és megfelelı példák kapcsolása során Összesen 75 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Az áruátvétel szakaszainak, illetve a Szervezıkészség 5 tárgyi feltételek ismertetése során Személyes Az áruátvétel megfelelı lebonyolítása Felelısségtudat 5 során A bizonylatok és a szerzıdési feltélek Társas Visszacsatolási készség 5 egyeztetése során A különbözı alapanyagtípusok és Információgyőjtés 5 a gépek, berendezések terén Módszer Lényegfelismerés Az áruátvéli elıírások betartása során 5 (lényeglátás) Összesen 25 Mindösszesen dátum aláírás 8/42

10 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása 4. Ön egy étterem üzletvezetı-helyettese. Felettese kérésére az új szakácstanulókkal meg kell ismertetnie a raktározási tevékenységet. Magyarázza el a tanulóknak a tevékenységet az alábbi szempontok alapján! Példákkal szemléltesse az egyes sajátosságokat! Információtartalom vázlata A raktározás helye és szerepe az áruforgalmi fıfolyamatokban A raktározás és a beszerzés kapcsolata, a belsı áruszállítás A raktározással szemben támasztott követelmények a vendéglátásban A raktári rend kialakítása A vendéglátó üzlet raktárainak típusai 9/42

11 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 4. Ön egy étterem üzletvezetı-helyettese. Felettese kérésére az új szakácstanulókkal meg kell ismertetnie a raktározási tevékenységet. Magyarázza el a tanulóknak a tevékenységet az alábbi szempontok alapján! Példákkal szemléltesse az egyes sajátosságokat! Típus A Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A vendéglátás áruforgalmi fıfolyamatai Az információtartalom vázlata alapján A raktározás helye és szerepe az áruforgalmi fıfolyamatokban A raktározás és a beszerzés kapcsolata, a belsı áruszállítás A raktározással szemben támasztott követelmények a vendéglátásban Pontszámok Max. 5 A raktári rend kialakítása A vendéglátó üzlet raktárainak típusai Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Az egyes raktártípusok és a 4 Tájékozódás raktározási követelmények bemutatása során 5 Térérzékelés A raktári rend, polcok, állványok kialakítása során Összesen 75 Személyes Módszer Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Szervezıkészség Raktárak típusainak kialakításánál 5 Felelısségtudat A raktári rend kialakításánál, a vagyon- és minıségvédelem kapcsán, illetve az áruszállítás elıírásainál Információgyőjtés Tárolási rend kialakításánál 5 Lényegfelismerés (lényeglátás) A legjellemzıbb raktártípusok kiválasztásánál és jellemzésénél Összesen 25 Mindösszesen dátum aláírás /42

12 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása 5. Ön egy étterem üzletvezetı-helyettese. Felettese kérésére az új szakácstanulókkal meg kell ismertetnie a raktározási tevékenység jellegzetességeit. Hangsúlyozza ki a tanulóknak a tevékenység fontosságát az alábbi szempontok figyelembevételével, jellemzı példákkal szemléltetve! Információtartalom vázlata A szakosított tárolás fogalma, jelentısége Az élelmiszerromlás felismerése Az élelmiszerromlás megakadályozása a raktározási tevékenység során HACCP követelmények a vendéglátás raktározási tevékenysége során A vendéglátó üzlet raktárainak tárgyi feltételei (berendezések, eszközök) 11/42

13 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 5. Ön egy étterem üzletvezetı-helyettese. Felettese kérésére az új szakácstanulókkal meg kell ismertetnie a raktározási tevékenység jellegzetességeit. Hangsúlyozza ki a tanulóknak a tevékenység fontosságát az alábbi szempontok figyelembevételével, jellemzı példákkal szemléltetve! Típus A B B A B Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az élelmiszerek szakszerő tárolása Élelmiszerromlás, kritikus pontok Élelmiszerek káros elváltozásai, fertızések Minıségbiztosítás, HACCP Vendéglátás fıfolyamatainak gépei, berendezései Az információtartalom vázlata alapján A szakosított tárolás fogalma, jelentısége Pontszámok Max. Az élelmiszerromlás felismerése Az élelmiszerromlás megakadályozása a raktározási tevékenység során HACCP követelmények a vendéglátás raktározási tevékenysége során A vendéglátó üzlet raktárainak tárgyi feltételei (berendezések, eszközök) 15 Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Hőtıgépek megfelelı feliratozásának 3 Komplex jelzésrendszerek és a HACCP elıírásoknak a felismerése 4 Tájékozódás Élelmiszerromlási jelenségek felismerése 4 Raktározás gépei, A megfelelı gépek, berendezések berendezései raktárakba történı elhelyezése 5 Összesen 80 Személyes Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Szervezıkészség A szakosított hőtık elhelyezésére 5 Felelısségtudat Az élelmiszerromlás megakadályozása esetén Információgyőjtés Élelmiszerromlási folyamatokról 5 Módszer Lényegfelismerés A raktárak megfelelı gépeinek (lényeglátás) kiválasztásánál 5 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 5 12/42

14 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása 6. Ön egy étterem üzletvezetı-helyettese. Felettese szeretné bevonni Önt is a raktározási tevékenység gazdálkodási sajátosságaiba. Az üzletvezetı kérésére foglalja össze a tevékenység alábbi fontos kritériumait! Információtartalom vázlata Készletek fajtái a vendéglátásban, a készlet nagyságát befolyásoló tényezık Fontosabb készletgazdálkodási mutatók fajtái, értelmezésük és szerepük Raktározási és leltározási bizonylatok fajtái, jellemzıi A vendéglátó üzlet raktárának elszámoltatása 13/42

15 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 6. Ön egy étterem üzletvezetı-helyettese. Felettese szeretné bevonni Önt is a raktározási tevékenység gazdálkodási sajátosságaiba. Az üzletvezetı kérésére foglalja össze a tevékenység alábbi fontos kritériumait! Típus B A B Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A vendéglátás kiegészítı és mellékfolyamatai Ügyviteli alapfogalmak - bizonylatolási rendszerek Raktár és termelı tér elszámoltatása Az információtartalom vázlata alapján Készletek fajtái a vendéglátásban, a készlet nagyságát befolyásoló tényezık Fontosabb készletgazdálkodási mutatók fajtái, értelmezésük és szerepük Raktározási és leltározási bizonylatok fajtái, jellemzıi A vendéglátó üzlet raktárának elszámoltatása Pontszámok Max. 15 Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 3 Komplex jelzésrendszerek Készletgazdálkodási mutatók megnevezése, jelölése 5 3 Elemi számolási készség Készletgazdálkodási mutatók képlete, elszámoltatás esetén 4 Tájékozódás A raktár és leltározási bizonylatok ismerete, készletfajták ismerete 5 Összesen 75 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért A mutatók számítási tartalma, Megbízhatóság 5 alkalmazási lehetıség felismerése Személyes Az optimális készletnagyság Felelısségtudat 5 meghatározása Készletgazdálkodási mutatók és az Társas Visszacsatolási készség 5 árubeszerzés közötti kapcsolatnál Numerikus gondolkodás, Készletgazdálkodási mutatók 5 matematikai készség számításánál, elszámoltatásnál Módszer Lényegfelismerés Készletek nagyságát befolyásoló 5 (lényeglátás) tényezık ismereténél Összesen 25 Mindösszesen dátum aláírás 14/42

16 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása 7. Ön egy étterem konyhafınök-helyettese. Felettese szeretné bevonni Önt is az újonnan érkezett szakácstanulók gyakorlati oktatásába. Foglalja össze a tanulókkal a termelési munkafolyamat alábbi fontos részleteit! Információtartalom vázlata A termelés helye és szerepe az áruforgalmi fıfolyamatokban Az elıkészítés feladata, részfolyamatai (növényi és állati eredető nyersanyagok) Higiéniai elıírások (HACCP) és betartásuk az elıkészítés során Tápanyagveszteség az elıkészítési munkálatok során, illetve azok minimalizálása 15/42

17 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 7. Ön egy étterem konyhafınök-helyettese. Felettese szeretné bevonni Önt is az újonnan érkezett szakácstanulók gyakorlati oktatásába. Foglalja össze a tanulókkal a termelési munkafolyamat alábbi fontos részleteit. Típus A A A B Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A vendéglátás áruforgalmi fıfolyamatai Higiéniás követelmények a vendéglátásban Minıségbiztosítás, HACCP Tápanyagok és élettani hatásuk Az információtartalom vázlata alapján A termelés helye és szerepe az áruforgalmi fıfolyamatokban Az elıkészítés feladata, részfolyamatai (növényi és állati eredető nyersanyagok) Higiéniai elıírások (HACCP) és betartásuk az elıkészítés során Tápanyagveszteség az elıkészítési munkálatok során, illetve azok minimalizálása Pontszámok Max Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 3 Komplex jelzésrendszerek Higiéniai elıírások kiírásánál 4 Tájékozódás Higiéniai elıírások megismerésénél Összesen 75 Személyes Módszer Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Szervezıkészség Felelısségtudat Elıkészítési részfolyamatok optimális szervezése a különbözı alapanyagok (állati, növényi eredető) esetében Tápanyagveszteség minimalizálására tett javaslatok esetében Információgyőjtés Higiéniai elıírások megismerésénél 5 Lényegfelismerés (lényeglátás) A folyamat céljainak meghatározásánál Összesen 25 Mindösszesen dátum aláírás 16/42

18 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása 8. Ön egy étterem konyhafınök-helyettese. Felettese szeretné bevonni Önt is az újonnan érkezett szakácstanulók gyakorlati oktatásába. Foglalja össze a tanulókkal az elıkészítési munkafolyamat alábbi fontos részleteit! Információtartalom vázlata Az elıkészítés célja, részfolyamatai Higiéniai elıírások (HACCP) és betartásuk az elkészítés során Tápanyagveszteség az elkészítési munkálatok során, illetve azok minimalizálása Hıkezelés és hıelvonás hatása a mikrobákra, az ételfertızés és -mérgezés megakadályozása érdekében 17/42

19 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 8. Ön egy étterem konyhafınök-helyettese. Felettese szeretné bevonni Önt is az újonnan érkezett szakácstanulók gyakorlati oktatásába. Foglalja össze a tanulókkal az elıkészítési munkafolyamat alábbi fontos részleteit! Típus A A A B B Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A vendéglátás áruforgalmi fıfolyamatai Higiéniás követelmények a vendéglátásban Minıségbiztosítás, HACCP Tápanyagok és élettani hatásuk Mikrobák, mikroorganizmusok, vírusok Az információtartalom vázlata alapján Az elıkészítés célja, részfolyamatai Higiéniai elıírások (HACCP) és betartásuk az elkészítés során Tápanyagveszteség az elkészítési munkálatok során, illetve azok minimalizálása Hıkezelés és hıelvonás hatása a mikrobákra, az ételfertızés és -mérgezés megakadályozása érdekében Pontszámok Max Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 3 Komplex jelzésrendszerek Higiéniai elıírások kiírásánál 4 Tájékozódás Higiéniai elıírások megismerésénél Összesen 80 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Elkészítési folyamatok optimális Szervezıkészség 5 szervezése Tápanyagveszteség Személyes minimalizálására tett javaslatok, Felelısségtudat 5 illetve a hıvel történı beavatkozások esetében Higiéniai elıírások Információgyőjtés 5 megismerésénél Módszer Lényegfelismerés A folyamat céljainak 5 (lényeglátás) meghatározásánál Összesen Mindösszesen dátum aláírás 18/42

20 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása 9. Ön egy étterem konyhafınök-helyettese. Felettese szeretné bevonni Önt is az újonnan érkezett szakácstanulók gyakorlati oktatásába. Foglalja össze a tanulókkal a termelési munkafolyamat alábbi fontos részleteit! Információtartalom vázlata A befejezı mőveletek célja, részfolyamatai Higiéniai elıírások és betartásuk a befejezı mőveletek során A termelés egyes folyamataiban használt gépek, berendezések, eszközök A HACCP rendszer kapcsolódása a termelés teljes folyamatához 19/42

21 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 9. Ön egy étterem konyhafınök-helyettese. Felettese szeretné bevonni Önt is az újonnan érkezett szakácstanulók gyakorlati oktatásába. Foglalja össze a tanulókkal a termelési munkafolyamat alábbi fontos részleteit! Típus A A B A Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A vendéglátás áruforgalmi fıfolyamatai Higiéniás követelmények a vendéglátásban Vendéglátás fıfolyamatainak gépei, berendezései Minıségbiztosítás, HACCP Az információtartalom vázlata alapján A befejezı mőveletek célja, részfolyamatai Higiéniai elıírások és betartásuk a befejezı mőveletek során A termelés egyes folyamataiban használt gépek, berendezések, eszközök A HACCP rendszer kapcsolódása a termelés teljes folyamatához Pontszámok Max Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 3 Komplex jelzésrendszerek A HACCP rendszerben használt speciális jelölések 4 Tájékozódás A HACCP rendszer egyes nyomtatványainak kapcsolása a folyamathoz 5 Vendéglátó termelés gépei, A megfelelı gépek, berendezések berendezései termelı helyiségekbe elhelyezése 5 Összesen 80 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Szervezıkészség A befejezı mőveletek logikailag helyes sorrendő kialakításánál 5 Személyes A HACCP rendszer Felelısségtudat felelısségteljes 5 alkalmazási szándéka esetén Társas Visszacsatolási készség A higiénés és HACCP elıírások következetes alkalmazása az 5 ételártalmak elkerülése érdekében Módszer Információgyőjtés Higiénés és HACCP elıírások megismerése esetén 5 Összesen Mindösszesen dátum aláírás /42

22 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása. Ön egy étterem konyhafınök-helyettese. Felettese szeretné bevonni Önt a termelés gazdálkodási sajátosságainak munkálataiba. A munka elvégzése érdekében az alábbi fontos ismeretkörökrıl be kell számolnia a konyhafınöknek. Információtartalom vázlata A termelıtérben elıforduló bizonylatok fajtái, jellemzıi Létszám-gazdálkodási mutatók a termelési tevékenységhez kapcsolódóan Ételárképzés kalkulációs ív segítségével A termelıtér elszámoltatása, túllépés vagy megtakarítás üzleti szempontú értékelése 21/42

23 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap. Ön egy étterem konyhafınök-helyettese. Felettese szeretné bevonni Önt a termelés gazdálkodási sajátosságainak munkálataiba. A munka elvégzése érdekében az alábbi fontos ismeretkörökrıl be kell számolnia a konyhafınöknek. Típus A B B B Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Ügyviteli alapfogalmak - bizonylatolási rendszerek Létszám és bérgazdálkodás Árképzés a vendéglátásban Raktár és termelıtér elszámoltatása Az információtartalom vázlata alapján A termelıtérben elıforduló bizonylatok fajtái, jellemzıi Létszám-gazdálkodási mutatók a termelési tevékenységhez kapcsolódóan Ételárképzés kalkulációs ív segítségével A termelıtér elszámoltatása, túllépés vagy megtakarítás üzleti szempontú értékelése Pontszámok Max Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 3 Komplex jelzésrendszerek Kalkulációs ív formai és tartalmi követelményeinél, létszámgazdálkodási mutatók képletében 3 Elemi számolási készség Árképzés esetében 4 Tájékozódás Termelıtéri bizonylatok megismerésénél Összesen 80 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Numerikus gondolkodás, Kalkuláció esetén matematikai készség Módszer Lényegfelismerés A termelıtéri elszámoltatás (lényeglátás) eredményének értékelésekor Összesen Mindösszesen dátum aláírás 22/42

24 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása 11. Ön egy étterem konyhafınök-helyettese. Felettese szeretné bevonni Önt a termeléssel kapcsolatos tervezési munkálatokba. A munka elvégzése érdekében az alábbi fontos ismeretkörökrıl kell beszámolnia a konyhafınöknek. Információtartalom vázlata Az étlap fogalma, szerepe, összeállításának szempontjai Menük fogalma, fajtái, összeállításuk általános és különleges követelményei A speciális étrendek helye a vendéglátásban, összeállításuk szempontjai Diétás igények és egészséges/reform irányzatok érvényesítése a kínálatban 23/42

25 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 11. Ön egy étterem konyhafınök-helyettese. Felettese szeretné bevonni Önt a termeléssel kapcsolatos tervezési munkálatokba. A munka elvégzése érdekében az alábbi fontos ismeretkörökrıl kell beszámolnia a konyhafınöknek. Típus A A A Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Az étlap fogalma, szerepe, Étlap, itallap összeállítás összeállításának szempontjai Menük fogalma, fajtái, összeállításuk általános és különleges követelményei Menük és étrendek tervezése A speciális étrendek helye a vendéglátásban, összeállításuk szempontjai Különbözı fogyasztói Diétás igények és egészséges/reform csoportok optimális ellátása irányzatok érvényesítése a kínálatban Pontszámok Max Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Az egyes választékközlı eszközök 3 Komplex jelzésrendszerek 5 formai kialakításánál 4 Tájékozódás Speciális fogyasztói igények esetén 5 Mennyiségérzék Diétás igények esetén az egyes összetevık milyen arányú csökkentése Összesen 75 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 5 Személyes Társas Módszer Szervezıkészség Választékközlı eszközök kialakítása 5 Felelısségtudat Visszacsatolási készség Diétás igények kielégítésénél az egyes összetevık, allergének megállapításánál Az egyes ételekhez szükséges nyersanyagok beszerzéséhez kapcsolódóan Kreativitás, ötletgazdagság A választék kialakításánál 5 Információgyőjtés Speciális táplálkozási igényekrıl Összesen 25 Mindösszesen dátum aláírás 24/42

26 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása 12. Ön egy étterem üzletvezetı-helyettese. Az étterem tulajdonosa szeretné bevonni Önt az újonnan érkezett pincértanulók oktatásába. Elsıként az alábbi fontos alapvetı ismeretkörökrıl kell tájékoztatnia a tanulókat, lehetıség szerint egy-egy jellemzı példával. Információtartalom vázlata A vendéglátó-ipari értékesítés helye és szerepe az áruforgalmi fıfolyamatokban Az értékesítési módok lényege, alkalmazási lehetıségei a vendéglátásban Az értékesítési folyamat szakaszai a vendéglátásban Kommunikáció a vendégekkel (fogadás, ajánlás, ételrendelés felvétele stb.) Higiénés elıírások és alkalmazások az értékesítés során 25/42

27 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 12. Ön egy étterem üzletvezetı-helyettese. Az étterem tulajdonosa szeretné bevonni Önt az újonnan érkezett pincértanulók oktatásába. Elsıként az alábbi fontos alapvetı ismeretkörökrıl kell tájékoztatnia a tanulókat, lehetıség szerint egy-egy jellemzı példával. Típus A B A Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A vendéglátás áruforgalmi fıfolyamatai Kapcsolat és kommunikáció a vendéggel Higiéniás követelmények a vendéglátásban Az információtartalom vázlata alapján A vendéglátó-ipari értékesítés helye és szerepe az áruforgalmi fıfolyamatokban Az értékesítési módok lényege, alkalmazási lehetıségei a vendéglátásban Az értékesítési folyamat szakaszai a vendéglátásban Kommunikáció a vendégekkel (fogadás, ajánlás, ételrendelés felvétele stb.) Higiénés elıírások és alkalmazások az értékesítés során Pontszámok Max Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 3 Tájékozódás Az értékesítési módok és az életbeli példák megismerése során 5 Térérzékelés Az értékesítési folyamat egyes szakaszainak felismerése során 5 Összesen 75 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Az értékesítési folyamat egyes Szervezıkészség elemeinek a fıfolyamatban való 5 Személyes elhelyezésénél Társas Felelısségtudat A higiénés elıírások betartásánál 5 Kommunikációs rugalmasság Udvariasság Az étel-ital ajánlásakor és a rendelés felvételekor A vendéggel folytatott kommunikáció során (köszönés, ajánlás, informálás) Módszer Információgyőjtés Higiéniai elıírások megismerésénél 5 Összesen 25 Mindösszesen dátum aláírás /42

28 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása 13. Ön egy étterem üzletvezetı-helyettese. Az étterem tulajdonosa szeretné bevonni Önt az újonnan érkezett pincértanulók oktatásába. Az elızı napi tájékoztatás után most az alábbi, szintén fontos ismeretkörökrıl kell tájékoztatnia a tanulókat, lehetıség szerint egy-egy jellemzı példával. Információtartalom vázlata Az értékesítési formák lényege, alkalmazási lehetıségei a vendéglátásban HACCP elıírások a vendéglátó-ipari értékesítés területén A vendéglátó értékesítési folyamat sajátos tárgyi feltételei (gépek és berendezések) Az értékesítés során használt eszközök csoportosítása 27/42

29 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 13. Ön egy étterem üzletvezetı-helyettese. Az étterem tulajdonosa szeretné bevonni Önt az újonnan érkezett pincértanulók oktatásába. Az elızı napi tájékoztatás után most az alábbi, szintén fontos ismeretkörökrıl kell tájékoztatnia a tanulókat, lehetıség szerint egy-egy jellemzı példával. Típus A A B B Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A vendéglátás áruforgalmi fıfolyamatai Minıségbiztosítás, HACCP Vendéglátás fıfolyamatainak gépei, berendezései A vendéglátó értékesítés eszközei Az információtartalom vázlata alapján Az értékesítési formák lényege, alkalmazási lehetıségei a vendéglátásban HACCP elıírások a vendéglátó-ipari értékesítés területén A vendéglátó értékesítési folyamat sajátos tárgyi feltételei (gépek és berendezések) Az értékesítés során használt eszközök csoportosítása Pontszámok Max Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 3 Komplex jelzésrendszerek A HACCP rendszerben használt speciális jelölések 4 Tájékozódás A HACCP rendszer egyes nyomtatványainak kapcsolása a folyamathoz 5 Vendéglátó értékesítés gépei, A megfelelı gépek, berendezések értékesítési helyiségekbe való 5 berendezései elhelyezése Összesen 80 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Szervezıkészség Az értékesítési formák kialakításánál 5 Személyes A HACCP rendszer felelısségteljes Felelısségtudat alkalmazási szándéka esetén 5 Társas Visszacsatolási készség A higiénés és HACCP elıírások következetes alkalmazása az 5 ételártalmak elkerülése érdekében Módszer Információgyőjtés Higiénés és HACCP elıírások megismerése esetén 5 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 28/42

30 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása 14. Ön egy étterem üzletvezetı-helyettese. Az étterem tulajdonosa szeretné bevonni Önt az itallap összeállításába. A munka sikeres elvégzése érdekében az alábbi fontos ismeretkörökrıl kell beszámolnia a teremfınöknek. Információtartalom vázlata Az itallap felépítése, összeállításának fıbb szempontjai Soroljon fel 4-5 nevesebb magyar borvidéket, 1-1 kiváló borával Soroljon fel 4-5 nevesebb európai borvidéket, 1-1 kiváló borával Az alkoholmentes italok és élvezeti szerek típusai, szerepük a választékban 29/42

31 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 14. Ön egy étterem üzletvezetı-helyettese. Az étterem tulajdonosa szeretné bevonni Önt az itallap összeállításába. A munka sikeres elvégzése érdekében az alábbi fontos ismeretkörökrıl kell beszámolnia a teremfınöknek. Típus A A A Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Étlap, itallap összeállítás Borok - Magyarország borvidékei Borok - Európa híres borvidékei Az információtartalom vázlata alapján Az itallap felépítése, összeállításának fıbb szempontjai Soroljon fel 4-5 nevesebb magyar borvidéket, 1-1 kiváló borával Soroljon fel 4-5 nevesebb európai borvidéket, 1-1 kiváló borával B Alkoholmentes italok Az alkoholmentes italok és élvezeti szerek típusai, szerepük a A Kávé, tea, kakaó választékban Pontszámok Max Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Tájékozódás Az európai és a magyar borok esetén 15 5 Mennyiségérzék Elegendı darabszámú példa felsorolása Összesen 75 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Jó minıségő példák ismertetése, Személyes Felelısségtudat illetve vendégnek történı ajánlása kapcsán Társas Udvariasság Az árurendelés során alkalmazott kommunikáció során 5 Módszer Információgyőjtés A borokra történı példák ismertetéséhez 5 Lényegfelismerés (lényeglátás) Az itallap összeállítási szempontjainál 5 Összesen 25 Mindösszesen dátum aláírás 30/42

32 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása 15. Ön egy étterem üzletvezetı-helyettese. Felettese szeretné bevonni Önt az értékesítés gazdálkodási sajátosságainak munkálataiba. A munka elvégzése érdekében az alábbi fontos ismeretkörökrıl kell beszámolnia az üzletvezetınek. Információtartalom vázlata A vendéglátó értékesítés során alkalmazott bizonylatok fajtái, jellemzıi Az értékesítı tér elszámoltatása, az eredmény üzleti szempontú értékelése Az italárképzés sajátosságai a vendéglátásban A termelékenységi mutató, a leterheltségi mutató és a fajlagos fogyasztás mutatójának (minıségi mutató) kapcsolata az értékesítı téri munkával 31/42

33 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 15. Ön egy étterem üzletvezetı-helyettese. Felettese szeretné bevonni Önt az értékesítés gazdálkodási sajátosságainak munkálataiba. A munka elvégzése érdekében az alábbi fontos ismeretkörökrıl kell beszámolnia az üzletvezetınek. Típus A B B B Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Ügyviteli alapfogalmak - bizonylatolási rendszerek Értékesítés elszámoltatása Árképzés a vendéglátásban Létszám és bérgazdálkodás Az információtartalom vázlata alapján A vendéglátó értékesítés során alkalmazott bizonylatok fajtái, jellemzıi Az értékesítı tér elszámoltatása, az eredmény üzleti szempontú értékelése Az italárképzés sajátosságai a vendéglátásban A termelékenységi mutató, a leterheltségi mutató és a fajlagos fogyasztás mutatójának (minıségi mutató) kapcsolata az értékesítı téri munkával Pontszámok Max Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért A létszám-gazdálkodási mutatók 3 Komplex jelzésrendszerek képletében 3 Elemi számolási készség Árképzés esetében 4 Tájékozódás Értékesítıtéri bizonylatok megismerésénél Összesen 80 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Numerikus gondolkodás, Kalkuláció esetén matematikai készség Módszer Lényegfelismerés Az értékesítıtéri elszámoltatás (lényeglátás) eredményének értékelésekor Összesen Mindösszesen dátum aláírás 32/42

34 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása 16. Ön egy étterem üzletvezetı-helyettese. Felettese szeretné bevonni Önt az értékesítéssel kapcsolatos tervezési és fejlesztési munkálatokba. A munka elvégzése érdekében az alábbi fontos ismeretkörökrıl kell beszámolnia az üzletvezetınek. Információtartalom vázlata A vendéglátó értékesítés személyi feltételei, hatásuk a minıségre A teljesítményértékelés és az ösztönzésmenedzsment alkalmazási lehetıségei és célja az értékesítı személyzet esetében A vendégek elégedettségének mérésére használt programok Konkurenciaanalízis alkalmazási lehetıségei a vendéglátásban, a Mystery Guest program célja és alkalmazhatósága az értékesítés fejlesztésében 33/42

35 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 16. Ön egy étterem üzletvezetı-helyettese. Felettese szeretné bevonni Önt az értékesítéssel kapcsolatos tervezési és fejlesztési munkálatokba. A munka elvégzése érdekében az alábbi fontos ismeretkörökrıl kell beszámolnia az üzletvezetınek. Típus A B A B Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A vendéglátás áruforgalmi fıfolyamatai Teljesítményértékelés, ösztönzésmenedzsment, karriertervezés Vendégelégedettség mérés - minıségmenedzsment Piac és konkurenciaelemzés (SWOT analízis) Az információtartalom vázlata alapján A vendéglátó értékesítés személyi feltételei, hatásuk a minıségre A teljesítményértékelés és az ösztönzésmenedzsment alkalmazási lehetıségei és célja az értékesítı személyzet esetében A vendégek elégedettségének mérésére használt programok Konkurenciaanalízis alkalmazási lehetıségei a vendéglátásban, a Mystery Guest program célja és alkalmazhatósága az értékesítés fejlesztésében Pontszámok Max Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Az elégedettségmérési programok 4 Tájékozódás megismerése esetén Összesen 75 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért A konkurenciaelemzés során Szervezıkészség megtapasztalható különbségek 5 Személyes átszervezésére Az értékesítıtéri személyzet Felelısségtudat ösztönzésére vonatkozó igény 5 felismerése esetén Udvariasság Az elégedettségmérés során 5 Társas Kommunikációs rugalmasság Az elégedettségmérés során 5 Módszer Lényegfelismerés (lényeglátás) Az értékesítési dolgozók munkájának minıségre gyakorolt hatásának felismerése esetén Összesen 25 Mindösszesen dátum aláírás 5 34/42

36 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása 17. Ön egy étterem üzletvezetı-helyettese. Felettese szeretné bevonni Önt a rendezvényszervezési munkálatokba. A munka elvégzése érdekében az alábbi fontos ismeretkörökrıl kell beszámolnia az üzletvezetınek, megfelelı példákkal szemléltetve. Információtartalom vázlata Rendezvények típusai a vendéglátásban Rendezvény felvétele, egyeztetés a megrendelıvel (tárgyalási pontok) Különbözı táplálkozási igényő vendégek (gyermek, allergiás, diétás, vegetáriánus stb.) ellátása rendezvényeken A rendezvényeken alkalmazandó fontosabb protokolláris szabályok Rendezvényeken használt speciális gépek, berendezések, eszközök 35/42

37 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 17. Ön egy étterem üzletvezetı-helyettese. Felettese szeretné bevonni Önt a rendezvényszervezési munkálatokba. A munka elvégzése érdekében az alábbi fontos ismeretkörökrıl kell beszámolnia az üzletvezetınek, megfelelı példákkal szemléltetve. Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján B Rendezvénytípusok Rendezvények típusai a vendéglátásban 15 A A B Tárgyalástechnika Különbözı fogyasztói csoportok optimális ellátása A vendéglátás speciális protokolláris szabályai, szokásjogai Vendéglátás fıfolyamatainak gépei, berendezései Rendezvény felvétele, egyeztetés a megrendelıvel (tárgyalási pontok) Különbözı táplálkozási igényő vendégek (gyermek, allergiás, diétás, vegetáriánus stb.) ellátása rendezvényeken A rendezvényeken alkalmazandó fontosabb protokolláris szabályok Pontszámok B Rendezvényeken használt speciális gépek, berendezések, eszközök Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Rendezvénytípusokra megfelelı példák 4 Tájékozódás sorolásával, protokolláris elıírások és 5 bizonylatok megismerésénél 4 Vendéglátó rendezvények speciális gépei, berendezései A rendezvények étel-ital kínálatának szervírozásakor használt eszközök megfelelı kiválasztásánál Összesen 70 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Szervezıkészség Rendezvénytípusok és a bizonylatok megfelelı kiválasztásánál 5 Udvariasság A rendezvényeken történı protokolláris viselkedés esetén 5 Társas Motiváló készség A megrendelıvel történı tárgyalás, ajánlattétel során a saját termék eladására 5 Kommunikációs rugalmasság A rendezvényfelvétel során az adatok megrendelıvel történı egyeztetésénél 5 Módszer Különbözı táplálkozási igényekhez igazodó Információgyőjtés 5 ételek, italok megismerése során Lényegfelismerés Az értékesítıtéri eszközök rendezvényi 5 (lényeglátás) használatra történı kiválasztásánál Összesen 30 Mindösszesen dátum aláírás Max Elért 36/42

38 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása 18. Ön egy étterem üzletvezetı-helyettese. Felettese szeretné bevonni Önt a vendéglátó szolgáltatások átszervezési munkálataiba. A munka elvégzése érdekében az alábbi fontos ismeretkörökrıl kell beszámolnia az üzletvezetınek, megfelelı példákkal szemléltetve. Információtartalom vázlata A szolgáltatások helye és szerepe az áruforgalmi fıfolyamatokban A szolgáltatások csoportosítása különféle szempont alapján A marketingmix (4P 4C) szerepe a szolgáltatások kialakításában A szolgáltatásmarketing sajátosságai a vendéglátásban 37/42

39 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 18. Ön egy étterem üzletvezetı-helyettese. Felettese szeretné bevonni Önt a vendéglátó szolgáltatások újraszervezési munkálataiba. A munka elvégzése érdekében az alábbi fontos ismeretkörökrıl kell beszámolnia az üzletvezetınek, megfelelı példákkal szemléltetve. Típus A B B Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A vendéglátás áruforgalmi fıfolyamatai A marketingmix elemei (4P - 4C) A szolgáltatásmarketing sajátosságai Az információtartalom vázlata alapján A szolgáltatások helye és szerepe az áruforgalmi fıfolyamatokban A szolgáltatások csoportosítása különféle szempontok alapján A marketingmix (4P 4C) szerepe a szolgáltatások kialakításában A szolgáltatásmarketing sajátosságai a vendéglátásban Pontszámok Max Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Tájékozódás A marketingeszközök használata során Összesen 65 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért A szolgáltatási elemek áruforgalmi Szervezıkészség folyamatokba való helyes Személyes bekapcsolásakor Felelısségtudat A sajátos marketingeszközök hatékony alkalmazása esetén Társas Visszacsatolási készség Az áruszolgáltatások és az értékesítés kapcsolatának felismerésekor 5 Kreativitás, ötletgazdagság Az egyes szolgáltatásokra hozott példák kiválasztásakor 5 Módszer A marketingeszköztár szolgáltatási Lényegfelismerés területén alkalmazásának (lényeglátás) felismerésekor 5 Összesen 35 Mindösszesen dátum aláírás 38/42

40 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása 19. Ön egy étterem üzletvezetı-helyettese. Felettese szeretné bevonni Önt a vendéglátó szolgáltatások átszervezési munkálataiba. A munka elvégzése érdekében az alábbi fontos ismeretkörökrıl kell beszámolnia az üzletvezetınek, megfelelı példákkal szemléltetve. Információtartalom vázlata A szolgáltatások sajátos tárgyi feltételei (gépek, berendezések, eszközök) A szolgáltatások speciális személyi feltételei, a vállalati kultúra szerepe a személyzet viselkedésében, motiválásában A szolgáltatások speciális árképzése A szolgáltatások nyújtásakor használt bizonylatok fajtái, jellemzıi 39/42

41 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 19. Ön egy étterem üzletvezetı-helyettese. Felettese szeretné bevonni Önt a vendéglátó szolgáltatások újraszervezési munkálataiba. A munka elvégzése érdekében az alábbi fontos ismeretkörökrıl kell beszámolnia az üzletvezetınek, megfelelı példákkal szemléltetve. Típus B B B B Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Vendéglátás fıfolyamatinak gépei, berendezései Munkakultúra - vállalati kultúra Árképzés a vendéglátásban Ügyviteli alapfogalmak - bizonylatolási rendszerek Az információtartalom vázlata alapján A szolgáltatások sajátos tárgyi feltételei (gépek, berendezések, eszközök) A szolgáltatások speciális személyi feltételei, a vállalati kultúra szerepe a személyzet viselkedésében, motiválásában 40/42 Pontszámok Max A szolgáltatások speciális árképzése 15 A szolgáltatások nyújtásakor használt bizonylatok fajtái, jellemzıi Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 3 A bizonylatokon alkalmazott jelölések Komplex jelzésrendszerek és az árképzésnél alkalmazott képletek 4 Vendéglátó szolgáltatás egyedi gépei, A megfelelı gépek, berendezések szolgáltatási helyiségekbe történı berendezései elhelyezése Összesen 75 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért A külsı szolgáltatók integrálása a saját Szervezıkészség 5 alkalmazottak körébe Személyes A vállalati kultúra megismertetése a Felelısségtudat 5 dolgozókkal A szolgáltatások árainak hatása a cég Társas Visszacsatolási készség 5 egyéb termékeinek árára Módszer Numerikus gondolkodás, matematikai készség Lényegfelismerés (lényeglátás) Szolgáltatások érképzésénél 5 A szolgáltatási folyamat dolgozóinak munkakörbıvítéssel való összekapcsolásakor Összesen 25 Mindösszesen dátum aláírás 5

42 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása. Ön egy étterem üzletvezetı-helyettese. Felettese szeretné bevonni Önt a vendéglátó kiegészítı/mellékfolyamatok átszervezési munkálataiba. A munka elvégzése érdekében az alábbi fontos ismeretkörökrıl kell beszámolnia az üzletvezetınek, megfelelı példákkal szemléltetve. Információtartalom vázlata A mellékfolyamatok fajtái, elhelyezésük az üzleti folyamatokban, kapcsolatuk a fı folyamat részeivel Az ügyviteli, igazgatási tevékenység bizonylatolási rendszere Az ügyviteli, igazgatási feladatok során használt gépek, berendezések A fontosabb mellékfolyamatok speciális tárgyi feltételei (mosogatás, takarítás, karbantartás, szociális ellátás) A kiegészítı/mellékfolyamatok higiéniás (HACCP) elıírásai 41/42

43 Vendéglátó tevékenység operatív szervezése A vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap. Ön egy étterem üzletvezetı-helyettese. Felettese szeretné bevonni Önt a vendéglátó kiegészítı/mellékfolyamatok átszervezési munkálataiba. A munka elvégzése érdekében az alábbi fontos ismeretkörökrıl kell beszámolnia az üzletvezetınek, megfelelı példákkal szemléltetve. Típus B B B Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A vendéglátás kiegészítı és mellékfolyamatai Ügyviteli alapfogalmak - bizonylatolási rendszerek Vendéglátás mellékfolyamatainak gépei, berendezései Az információtartalom vázlata alapján A mellékfolyamatok fajtái, elhelyezésük az üzleti folyamatokban, kapcsolatuk a fı folyamat részeivel Az ügyviteli, igazgatási tevékenység bizonylatolási rendszere Az ügyviteli, igazgatási feladatok során használt gépek, berendezések A fontosabb mellékfolyamatok speciális tárgyi feltételei (mosogatás, takarítás, karbantartás, szociális ellátás) 42/42 Pontszámok Max. 15 Elért Higiéniás követelmények A A kiegészítı/mellékfolyamatok higiéniás a vendéglátásban (HACCP) elıírásai A Minıségbiztosítás, HACCP Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 3 Komplex jelzésrendszerek A bizonylatokon alkalmazott jelölések 5 Vendéglátás A megfelelı gépek, berendezések 4 mellékfolyamatainak gépei, 5 adott mellékfolyamatok kapcsolásához berendezései 3 Ügyviteli tevékenység, igazgatás speciális irodatechnikai gépei, berendezései A megfelelı gépek, berendezések adott igazgatási, ügyviteli feladatokhoz történı kapcsolása esetén Összesen 70 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Szervezıkészség A mellékfolyamatok üzleti folyamatokba történı megfelelı bekapcsolása esetén 5 Felelısségtudat A korszerő és energiatakarékos tárgyi eszközök kiválasztása esetén Társas Visszacsatolási készség Felismerve a kiegészítı folyamatok higiéniájának szerepét az értékesítés, a nyújtott szolgáltatás minıségében 5 Módszer Információgyőjtés Lényegfelismerés (lényeglátás) Korszerő berendezések márkanevének megismerésekor Az igazgatási tevékenység és a funkcionális tevékenységek összekapcsolásakor Összesen 30 Mindösszesen dátum aláírás 5 5 5

44 SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: Vendéglátó vállalkozás menedzsment feladatai /1 Záródolgozat prezentálása és védése Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység idıtartama: 30 perc A /07. (V. 21.) SZMM rendelet bekezdésében foglaltak alapján a szakmai vizsga szóbeli tételeit a 215/. számon kiadom. Jóváhagyta: Mátyus Mihály fıosztályvezetı NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNİTTKÉPZÉSI INTÉZET Érvényes: tól

45 Vendéglátó vállalkozás menedzsment feladatai Záródolgozat prezentálása és védése A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékrıl és az Országos Képzési Jegyzékbe történı felvétel és törlés eljárási rendjérıl alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma és megnevezése, valamint a kapcsolódó szakképesítés megnevezése: Vendéglátó szakmenedzser Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser A vizsgarész lebonyolítása: A diák megkapja záródolgozatának értékelését 15 perc alatt elıkészül a prezentációra és a vélemények megválaszolására perc idıtartamban bemutatja a szakdolgozatát Power Point prezentációval 5 perc idıtartamban válaszol a kérdezı szaktanár kérdéseire A tételsor a 15/08. (VIII.13.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/15

46 Vendéglátó vállalkozás menedzsment feladatai Záródolgozat prezentálása és védése /1 vizsgafeladat Záródolgozat prezentálása és védése A záródolgozat elkészítésének fıbb szempontjai: A záródolgozat a szakképzettségnek megfelelı, önálló munkán alapuló dolgozat, amely a vizsgázó alapos tárgyi és gyakorlati ismereteit bizonyítja. A vizsgázó a záródolgozat elkészítésével arról tesz bizonyságot, hogy képes mind elméleti, mind gyakorlati ismereteit egy téma írásos kidolgozásában a vendéglátó vállalkozások sokrétő menedzsmentfeladatainál hasznosítani, annak szakirodalmát feldolgozni és szintetizálni, továbbá önálló szakmai véleményt alkotni. A dolgozat megírásához a tárgyi tudáson kívül szükség van bizonyos szintő íráskészségre is, amely a magyar nyelvhelyességi szabályok betartását, helyes mondatszerkesztést, világos, közérthetı stílust és a szaknyelv pontos használatát feltételezi. A záródolgozat témakörei: A vizsgázó a záródolgozat témáját kiválaszthatja az oktatási intézmény által megadott és javasolt témakörökbıl, de lehetıség van egyéni téma megjelölésére is, amelyet elızetesen a témában kompetens szaktanárral kell egyeztetnie. A választott téma a képzés során szerzett szakmai menedzsmentismereteknek feleljen meg! A témajavaslatok nem konkrét záródolgozatcímek, ezért a megadott témajegyzékbıl kiválasztott témát is fontos a vizsgázó személyes érdeklıdési és ismeretségi területének megfelelıen specializálni. A következı témakörök, tantárgycsoportok közül lehet választani: Élelmezés- táplálkozástudomány higiénémenedzsment az éttermi gyakorlatban Vendéglátás szállodamenedzsment A gasztronómiamenedzsment feladatai az éttermi gyakorlatban Egyéb témakörök (HR, turizmus, pénzügyi szféra, marketing stb. kapcsolata a vendéglátóvállalkozás menedzsmentfeladataival) Néhány záródolgozati témajavaslat az egyes témakörökön belül az 1. sz. mellékletben található. Amennyiben a záródolgozat nem a menedzsmentjellegő témákhoz kapcsolódó témát dolgoz fel, az elfogadhatatlan, vissza kell adni a szerzınek átdolgozásra. A választott téma kidolgozásában a szerzı munkáját belsı konzulens szaktanár (szükség szerint az adott vendéglátó egység vezetıje mint külsı konzulens is) felügyeli, a záródolgozat elkészítéséhez szükséges útmutatásokat a szerzı számára folyamatosan átadja. A (belsı) konzulens tanárral legalább három alkalommal értekezni szükséges a záródolgozat elkészítése során, amelynek idıpontjait írásban (Konzultációs lapon) rögzíteni kell az elhangzottak és a dátum megadásával. A záródolgozat kötelezı szerkezeti tagolása: Címoldal Tartalomjegyzék Bevezetés Irodalmi áttekintés, történeti rész A vizsgálatok anyaga és módszerei Vizsgálati eredmények Vizsgálati eredmények értékelése, következtetések levonása, javaslattétel Összefoglalás Irodalomjegyzék (vagy Bibliográfia, vagy Felhasznált irodalom) Mellékletek 3/15

47 Vendéglátó vállalkozás menedzsment feladatai Záródolgozat prezentálása és védése Az egyes fejezetek részletes tartalmi követelményeit a 2. számú melléklet tartalmazza. A helyesírást illetıen az MTA által kiadott legújabb A magyar helyesírás szabályai címő kiadvány az irányadó. A záródolgozat formai követelményei: A záródolgozat szövegét számítógéppel kell elkészíteni, a címeket középre zárva, míg a dolgozat szövegét sorkizárva (így minden sor azonos hosszúságú lesz). Az elkészült záródolgozatot két példányban az elıírt határidıig le kell adni az erre kijelölt helyen. A záródolgozat oldalszámozása arab számokkal a szakdolgozat elsı oldalaként szereplı tartalomjegyzéktıl kezdve folyamatos (ez azt jelenti, hogy a címlapon nem szerepelhet oldalszám). Az oldalszám a lap tetejére, középre kerüljön. A dolgozat formátuma Sortávolság: 1,5 Margók: felsı: 2,5 cm, alsó: 2,5 cm, jobb oldal: 2,5 cm, illetve bal oldal: 4,0 cm Betőnagyság: 12 Betőtípus: Times New Roman (CE) Terjedelem: Vendéglátó szakmenedzser szakon minimum 30 oldal (mellékletek nélkül) A felhasznált források (irodalom) szakszerő idézésének követelményeit a 3. sz. melléklet tartalmazza. Amennyiben a záródolgozat szövegközti hivatkozások nélkül, illetve elégtelen színvonalú irodalmazással, esetleg anélkül kerül beadásra, a záróvizsgára való bocsátást a témavezetı megtagadhatja. A záródolgozat bírálatának fıbb szempontjai: a vizsgált téma az SZVK-ban meghatározott körbe tartozó, a vendéglátás-menedzsment egy jól behatárolt területe legyen, a dolgozat helyesen jelölje ki az elemzés által elérendı célt; a választott téma aktualitása, jelentısége; a dolgozat logikai felépítése kövesse a követelményrendszert, a szakdolgozati témafeldolgozás színvonala következetes, rendszerezett legyen; szakirodalmi áttekintés, a felhasznált irodalom korszerősége; a kapcsolódó tudományok eredményeit mennyiben alkalmazza a szerzı; az alkalmazott önálló kutatási módszerek minısége, mennyisége a képzés szintjének megfelelı legyen; a záródolgozatból tőnjön ki a szerzı önálló elemzése és az eredmények értékelése; ajánlások, végkövetkeztetések; a feldolgozott téma gyakorlati alkalmazhatósága: a gyakorlat igényeit figyelembe vevı alkalmazása is a vizsgadolgozat értékelésének hangsúlyos része; a dolgozat stílusa, nyelvhelyessége, olvashatósága: a magyar nyelv helyesírási szabályait következetesen alkalmazza a szerzı; a fıfejezetek és alfejezetek közötti átvezetı/bevezetı szöveg, és az egyes fejezetek összegzı lezárása ezt elısegíti; hivatkozások szakszerősége: az irodalmi hivatkozások mind a szó szerinti, mind a tartalmi hivatkozások esetében kövessék a követelményrendszerben meghatározott elıírásokat; a Felhasznált irodalomban közölt mővek publikációs adatai, illetve az ábrák és táblázatok elnevezése, forrásmegjelölése szintén kövesse az elıírás szerinti formulát; a záródolgozat külsı megjelenítése: a formai követelményeket kövesse a záródolgozat; az ábráknak és táblázatoknak jól áttekinthetınek, világosnak kell lenniük. Elemzés, utalás nélkül elhelyezett ábrák, diagramok és táblázatok nem megfelelıek; 4/15

48 Vendéglátó vállalkozás menedzsment feladatai Záródolgozat prezentálása és védése az értékelés alapját képezi a záródolgozat arányossága is. A primer részek a szakirodalom áttekintéséhez képest minimum 50 %-ban szerepeljenek; a záródolgozat terjedelmi követelményeknek való megfelelése (ha nem éri el a megkívánt mértéket, a záródolgozat elfogadhatatlan). A záródolgozatot egy belsı és egy külsı opponens bírálja el az Értékelı lap elsı része (Írásbeli munka, max. 50 pont) alapján. A két opponensi véleménybıl az egyes elemek végsı pontszáma egyszerő matematikai átlaggal kerül kiszámításra és az értékelı lap rovataiba történı felvezetésére. A záródolgozat védése: A feladat a védésen: a vizsgadolgozat bemutatása; az idıkeret ( perc) betartása a prezentáció során; reflexió a bírálat megállapításaira; a védést vezetı szaktanár kérdéseinek megválaszolása. Az értékelés szempontjai: a vizsgadolgozatban foglaltak lényegének szakszerő ismertetése; a témakörben, annak szakirodalmában való tájékozottság bizonyítása; a bemutatás szakmai színvonala; a vitatott problémák kezelésének módja; nyelvi igényesség; az idıkeret ( perc) betartása. A záródolgozat prezentációja elkészítésének útmutatója: Az elıadás idıtartama: maximum perc. A vetítendı diák ne mondatokat, hanem szavakat, felsorolásokat tartalmazzanak! Emellett képeket, ábrákat, táblázatokat is lehet alkalmazni (ha a téma megkívánja), amit szóban lehet kifejteni! Betőnagyság: minimum 24, hogy jól látható legyen! Kiemelni lehet félkövér, dılt, aláhúzott stílusban, illetve más betőtípussal vagy színnel is. Ahol lehet, helyettesítsük mondanivalónkat képekkel, azzal magyarázzunk! Animációt lehet alkalmazni a diák dinamikusságához: a dián belül. Magát a diát nem javasolt animálni, mert elvonhatja a hallgatóság figyelmét. Kötelezı diák: 1. cím-dia: a dolgozat címe, készítıje, konzulens, dátum (a záróvizsga dátuma, nem pedig a záródolgozat leadásának napja); 2. témavázlat, tartalomjegyzék (amirıl a vizsgázó beszélni szeretne az elıadása során, fıbb vázlatpontokba szedve); 3. összegzés, esetleg mottó, ami kifejezi a dolgozat és az elıadás lényegét, mondanivalóját; illetve javasolt még elhelyezni a Köszönöm a figyelmet, várom a kérdéseket! elköszönést. A vizsgázó hozza magával a ppt-elıadását CD-lemezen vagy pendrive-on! A záródolgozat és a prezentáció elkészítéséhez olyan számítógépes alkalmazást használjunk, amelyet az oktatási intézményben elhelyezett gépek kezelni tudnak! 5/15

49 Vendéglátó vállalkozás menedzsment feladatai Záródolgozat prezentálása és védése A vizsgázó neve:... ÉRTÉKELÉS szempontjai 1. oldal A vizsgált téma az SZVK-ban meghatározott körbe tartozó, jól behatárolt, a záródolgozat helyesen jelöli ki az elemzés által elérendı céljait. A záródolgozati témaválasztás aktualitása, jelentısége. 3 A záródolgozati témafeldolgozás színvonala következetes, rendszerezett. 2 A záródolgozat tartalma követi az elıírás szerinti tagolást. 2 A záródolgozat felépítése, szerkezete szakmailag helyes és logikus. 5 A szakirodalmi áttekintés korrekt, a felhasznált irodalom korszerősége megfelelı. 3 Az alkalmazott kutatási módszerek minısége, mennyisége a témának megfelelı. 5 A záródolgozat eredeti, önálló munkát/elemzést tartalmaz, mely szakmailag helyes. 5 A záródolgozat tartalmaz ajánlásokat, végkövetkeztetéseket; a feldolgozott téma megállapításaival a gyakorlatban alkalmazható. A dolgozat stílusa, nyelvhelyessége, olvashatósága a magyar nyelv szabályainak és a szakmai nyelvhasználatnak megfelelı. A hivatkozások szakszerősége a követelményeknek megfelelı. 3 A szemléltetı ábrák, diagramok és táblázatok a követelményeknek megfelelıek. 2 A záródolgozat külsı megjelenítése színvonalas, a követelményeket betartja. 2 A záródolgozat arányai a téma szempontjából megfelelıek. 2 A záródolgozat a terjedelmi követelményeknek megfelel. 2 Írásbeli munka értékelése összesen: 50 Pontszámok Max Elért A záródolgozat szóbeli bemutatása vizsgabizottság elıtt Max. Elért A záródolgozat bemutatása, lényegének szakszerő ismertetése. A témakörben, annak szakirodalmában való tájékozottság bizonyítása. 7 A szóbeli közlés és szemléltetés eszközeinek szakszerő használata, a rendelkezésre álló idı betartása. Reflexió a bírálat megállapításaira. 2 A védést vezetı szaktanár kérdéseinek megválaszolása, a vitatott problémák szakemberhez méltó kezelése. Szóbeli védés értékelése összesen: dátum... aláírás 6/15

50 Vendéglátó vállalkozás menedzsment feladatai Záródolgozat prezentálása és védése A vizsgázó neve:... ÉRTÉKELÉS szempontjai 2. oldal Pontszámok Max. Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Diagram, nomogram kitöltése, készítése 3 3 Elemi számolási készség 2 4 Tájékozódás 3 4 Vendéglátás mellékfolyamatainak gépei, berendezései 2 Szakmai készségek értékelése összesen: Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Társas Módszer Elhivatottság, elkötelezettség 1 Fejlıdıképesség, önfejlesztés 1 Érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság 1 Udvariasság 2 Kommunikációs rugalmasság 1 Motiváló készség 1 Rendszerezı képesség 1 Kreativitás, ötletgazdagság 1 Lényegfelismerés (lényeglátás) 1 Egyéb kompetenciák értékelése összesen: Mindösszesen: Max. 0 Elért. dátum... aláírás 7/15

51 Vendéglátó vállalkozás menedzsment feladatai Záródolgozat prezentálása és védése Javasolt záródolgozati témakörök 1. sz. melléklet 1. Élelmezés- táplálkozástudomány higiénémenedzsment az éttermi gyakorlatban A diétás étkeztetés megvalósításának lehetıségei a kereskedelmi vendéglátásban A hőtılánc szerepe a készételek forgalmazásában A nemzetközi étteremláncok higiénés elıírásai és a magyar elıírások A rejtett zsiradékfogyasztás problémája, a csökkentés lehetıségei Higiénémenedzsment az éttermekben / értékesítés során Kenyérfajták és kenyérfogyasztási szokások a vendéglátásban Magyarország valamely tájegységének vagy közigazgatási egységének területén bekövetkezett ételártalmak elemzése Rendezvények (pl. Forma 1, majális, fogadások stb.) higiénéje Tápértékszámító programok felhasználási lehetıségei egy adott vendéglátó egységnél Savanyított tejipari termékek választéka és felhasználása a vendéglátásban (választék, táplálkozási, élelmezési jelentısége, diétás tejipari termékek) 2. Vendéglátás szálloda menedzsment A baristák felértékelıdı szerepe a hazai vendéglátásban A diabetikus cukrászat jellegzetességei napjaink vendéglátásában A fogyasztóvédelem jogorvoslati rendszere a vendéglátás tükrében A globalizáció hatása a vendéglátásra/szállodaiparra A létszám és bérgazdálkodás/költséggazdálkodás/árképzés vizsgálata a(z) üzletben A szolgáltatásmarketing szerepe, sajátosságai a vendéglátásban/szállodaiparban A választék kialakításának követelményei és következményei a(z) üzletben A vendégelégedettség vizsgálatának lehetıségei valamely vendéglátó vállalkozásnál Az internet szerepe a vendéglátásban/szállodaiparban Üzleti etikett, protokoll alkalmazása a hazai vendéglátásban 3. Gasztronómiamenedzsment feladatai az éttermi gyakorlatban A borvidék bemutatása, szerepe a regionális vendéglátásban Különleges gyümölcsök (pl. feketebodza) feldolgozási és felhasználási lehetıségei A gyúrt tészták helye a kínai, olasz és a magyar gasztronómiában (összehasonlító elemzés) A Kárpát-medence tájjellegő konyhái, szervezési/menedzsment feladatai a XXI. században A natúrkonyha főszerhasználata és speciális menedzsmentfeladatai Aktuális étkezési trendek és beillesztési lehetıségük a hazai vendéglátásban Slow Food és Fast Food tendenciák eltérı menedzsmentfeladatai Forró kevert báritalok készítése és felhasználási lehetıségei Hagyományok, szokások, ünnepek a vendéglátásban a menedzsment és a vendég szemszögébıl Ökotermelés, biotáplálkozás, biotermékek és ezek megjelenése a hazai vendéglátásban 8/15

52 Vendéglátó vállalkozás menedzsment feladatai Záródolgozat prezentálása és védése 4. Egyéb témakörök (HR, turizmus, pénzügyi szféra, marketing stb. kapcsolata a vendéglátóvállalkozás menedzsmentfeladataival) A falusi turizmus szerepe egy régió fejlesztésében Az outsourcing gyakorlata a szállodáknál Franchise a szállodaiparban Gyógy- és konferenciaturizmus Magyarországon a vendéglátás tükrében Wellnessturizmus vendéglátós sajátosságai Konfliktushelyzetek és konfliktuskezelés a vendéglátásban és a szállodaiparban Környezetvédelem a szállodaiparban Marketingterv kidolgozása fiktív vagy valós vállalkozásnál Oktatás, képzés, karriertervezés vállalkozásnál Repülık, hajók, vonatok F&B szolgáltatásai 9/15

53 Vendéglátó vállalkozás menedzsment feladatai Záródolgozat prezentálása és védése A záródolgozat részletes felépítése 2. sz. melléklet Címoldal Fent középen tartalmazza az oktatási intézmény (rövidített) nevét és címét; középen nagy betővel a dolgozat címét; a bal alsó sarokban a belsı konzulens nevét, alatta a titulusát; a jobb alsó sarokban pedig a záródolgozatot készítı nevét, képzésének megnevezését, az évszámot. Tartalomjegyzék A Tartalomjegyzék terjedelme 1-2 oldal. Az itt feltüntetett címeknek meg kell egyeznie a tanulmány szövegében található címekkel. A Tartalomjegyzék tartalmazza a címekkel egy sorban az oldalszámot, ahol az megtalálható. Arab sorszámmal kell ellátni a fejezeteket, decimális rendszerben. Bevezetés (1-2 oldal terjedelemben) Témaválasztás indoklása: a téma idıszerőségének, a kiválasztásban közrejátszó személyes motivációnak ismertetése. Problémafelvetés: azoknak a kérdéseknek, problémáknak a felvetése, amelyek szempontjából a hallgató a következı fejezetekben (a dolgozat érdemi részében) vizsgálni fogja a választott témakört. Célkitőzés rögzítése, esetleges elıfeltevés (hipotézis) felvázolása. Kutatási módszertan rövid bemutatása. A záródolgozat rövid tartalmi áttekintése (mirıl is fog szólni a dolgozat). Ezeket a pontokat a Bevezetés alatt nem önálló alfejezeti pontokként, hanem külön bekezdésekben tárgyaljuk! (Javasolt ezt a részt a záródolgozat elkészülte után konkretizálni.) Irodalmi áttekintés, történeti rész Szükséges, hogy a vizsgázónak legyen átfogó ismerete a témához kapcsolódó irodalomról. Ez a fejezet bemutatja és egyben rendszerezi az adott témára vonatkozó eddigi ismereteket, kiemelve a megoldott és megoldatlan problémákat, továbbá az ettıl eltérı véleményeket. Ezután következik a záródolgozat érdemi része. Ez állhat az alábbi, különálló fejezetekbıl, illetve a téma kifejtésének logikája által megszabott, más tagolású egységekbıl. Ez utóbbi esetben is szükséges, hogy az alábbi elemek részét képezzék a dolgozatnak: A vizsgálatok anyaga és módszerei Vizsgálat tárgyát képezı objektumok, tárgyak, személyek stb. általános jellemzése, leírása. (Például a vendéglı leírása, alaprajza, ahol a szerzı adatgyőjtést, vizsgálatokat, megfigyeléseket fog végezni.) Az adatgyőjtésnél és az értékelésnél felhasznált módszerek bemutatása. A diák legyen tisztában azzal, hogy a választott témához miért azt a módszert (pl. kérdıív, interjú stb.) kívánja alkalmazni. Mivel ma már a záródolgozatok többségétıl elvárt a kérdıíves kutatás, ezért javasolt a kérdıívszerkesztéssel kapcsolatos szakkönyvek áttekintése is. Ma már rendelkezésre állnak kérdıívszerkesztı szoftverek is, amelyek sokat segíthetnek a munkában például freequest Professional kérdıívszerkesztı szoftver. A kérdıív online változatához is rendelkezésre áll ma már több honlap, ezeket is érdemes használni a nagyobb létszámban történı kitöltéshez például stb. (angol nyelvtudás szükséges). /15

54 Vendéglátó vállalkozás menedzsment feladatai Záródolgozat prezentálása és védése Vizsgálati eredmények Ez a fejezet tartalmazza a vizsgálati, kutatási eredményeket, adatokat: táblázatok, ábrák, grafikonok, képek és szöveg formájában. Tartalmazza továbbá az összegyőjtött adatok rendszerezését, összehasonlítását, a felfedezett összefüggéseket. Vizsgálati eredmények értékelése, következtetések levonása, javaslattétel Ebben a fejezetben a szerzınek rá kell világítania, hogy a kapott eredmények hogyan illeszkednek a meglevı ismeretekbe. Szükséges, hogy magyarázatot adjon a tapasztalt eltérésekre. Tegyen javaslatot további vizsgálatokra, a téma továbbfejlesztésére, gyakorlati hasznára. Összefoglalás VAGY Összegzés Ebben a fejezetben a szerzı röviden leírja az elvégzett vizsgálat célját, a vizsgálati anyagot és módszert (visszautal rájuk), a legfontosabb eredményeket, következtetéseket, utal a javaslatokra. Irodalomjegyzék (vagy Bibliográfia, vagy Felhasznált irodalom) Azoknak a mőveknek a teljes listája, melyeket a szerzı munkája elkészítéséhez felhasznált. Azokat a mőveket is tartalmazza, amelyek nem kerültek idézésre a szövegben. Amennyiben nincs külön referencialista (vagyis hivatkozott mővek listája), akkor a bibliográfia a referenciákat is tartalmazza. A bibliográfia csak azokat a mőveket tartalmazhatja, amelyeket a szerzı saját véleményének kialakításában fontosnak ítélt meg. Irodalomként elsısorban szakkönyvek, szakmai folyóiratok cikkei, a szakmához kapcsolódó folyóiratok, jogszabályok, konferenciaanyagok, személyes közlés jöhet számításba. Az interneten hozzáférhetı irodalom és a napilapok adott cikkeinek felhasználása elıtt javasolt, hogy a diák kérje ki konzulense véleményét. A záródolgozat elkészítéséhez felhasznált irodalmi mővek között felsıoktatási intézmény által kiadott és használt jegyzet, tankönyv csak indokolt esetben szerepelhet. Javasolt, hogy a szerzı kérje ki errıl konzulense véleményét. A Felhasznált irodalomban felsorolt mőveket az egyes csoportokba sorolva külön-külön tüntessük fel az alábbiak szerint: Szakkönyvek Folyóiratcikkek Vállalati belsı anyagok URL-hivatkozások Az egyes csoportokon belül a szerzı vezetékneve szerinti ábécésorrendet alkalmazzuk. Egy szerzı több mőve felsorolása esetén a mőveket a mő megjelenése alapján idırendi sorrendben tüntessük fel (a legrégebbivel kezdjük és a legújabbal zárjuk a sort). A felsorolt mőveket nem kell sorszámmal ellátni a listában. Mellékletek Nem feltétlenül szükséges része a dolgozatnak. Terjedelmesebb (fél oldalnál nagyobb) táblázatok és képek (pl. plakátok) közlése itt történik, amelyet a törzsszövegrészben emiatt nem tudtunk elhelyezni. Csak olyasmi jelenjen itt meg, amire a szövegben utalunk (pl. ebben a formában: ld. a II. sz. mellékletben ). Természetesen a szakdolgozat szöveges részében is elhelyezhetık kisebb (fél A/4 oldalnál kisebb) képek, ábrák és táblázatok, grafikonok szakszerő hivatkozással, amennyiben az adott helyen ezzel kapcsolatban értekezik a szerzı. Ezen a területen is javasoljuk, hogy a hallgató vegye figyelembe konzulense véleményét. 11/15

55 Vendéglátó vállalkozás menedzsment feladatai Záródolgozat prezentálása és védése A felhasznált források (irodalom) idézése 3. sz. melléklet A felhasznált irodalom bibliográfiai adatainak közlése minden esetben követelmény, nemcsak az olvasó tájékoztatása, hanem a hallgató állításainak alátámasztása szempontjából is. Minden idézés lényege, hogy korrekt és pontosan visszaellenırizhetı legyen! Plagizálás (ollózás, irodalmi lopás): az a cselekedet, amikor mások ötleteit, felfedezéseit, megállapításait mint sajátunkat tüntetjük fel. Szó szerinti idézés Amennyiben a záródolgozatban valamely mőbıl röviden (maximum néhány sor terjedelemben), szó szerint idézünk, idézıjellel illesztjük a dolgozat szövegébe, akkor a forrás adatait közvetlenül az idézet befejezése után a szöveg között [szögletes zárójelben] vagy lábjegyzetben közöljük ebben a formában: [Kovács (07) p. 58.]. Tehát a szerzı vezetékneve, zárójelben a mő kiadásának éve, ezután az oldalszám/ok, ahonnan származik az idézet. Amennyiben ennek a szerzınek ugyanebbıl az évbıl több mővét használtuk fel, akkor az évszám mögötti zárójelben a, b, c, stb. jelölést alkalmazva különböztetjük meg azokat egymástól (akárcsak hátul a Felhasznált irodalomban). Ha az idézett szövegbıl kihagyunk, azt zárójelbe tett három ponttal ( ) jelölni kell. A kihagyás természetesen nem változtathatja meg az idézett szöveg jelentését! Tartalmi idézés Ha egy szerzı gondolatait saját szavainkkal foglaljuk össze, akkor is meg kell adni a forrásul szolgáló írás adatait. Ez történhet a szövegen belül, a bekezdés után zárójelben a név, évszám elıadásra hivatkozás esetén annak helye illetve témája megjelölésével. Pl. (Tóth, 08). Másik lehetıség, hogy a szövegben jegyzetszámot alkalmazunk, és az elızı pontban leírt Jegyzetek címő fejezetben adjuk meg a nevet, címet, de ekkor nem kell megadni az oldalszámot. Értékelı idézés Egy részterület irodalmának feldolgozása akkor a legértékesebb, ha az elolvasott információkat értékelı módon foglaljuk össze. Ilyenkor gyakran úgy hivatkozunk az információ forrására, hogy azt belefogalmazzuk a szövegbe. Ebben az esetben nem a szerzı nevét, hanem az irodalom évszámát kell zárójelbe tenni. Például: Kovács (1998) eredményei azt sugallják, hogy az élelmiszerbiztonság legfontosabb pillére az üzemi higiéné, míg Nagy (00) és Szabó (01) megállapításai arra hívják fel a figyelmet, hogy a farmto-fork szemlélet kezelheti csak megfelelıen a problémát Ábrák, táblázatok, diagramok hivatkozása Mind a mellékletben, mind a szövegben szereplı mindenfajta ábrának, fényképnek, diagramnak, táblázatnak stb. meg kell adni a pontos forráshelyét. Az adott ábra, táblázat, diagram alatt (folyamatosan adott) sorszámmal, megnevezéssel, forrásmegjelöléssel (szerzı vezetékneve, kiadás éve, oldalszám) történik. Példaként szolgálhat a következı oldalon bemutatott ábra. 12/15

56 Vendéglátó vállalkozás menedzsment feladatai Záródolgozat prezentálása és védése Aktivitásés élménypotenciál Játék, vetélkedı mozgalmas programok Elsı csúcspont Nemzeti est, Beach Party, stb. Pihenés, kiscsoportos programok Csúcspont SHOW Búcsúest Utazás Elsı este, Welcome party Érkezés, stressz Ismerkedési est Kapcsolatteremtési fázis Élmény fázis Csúcspont és lecsengés fázisa ábra: Különbözı esti animációs programok szervezése a heti ritmus alapján /Forrás: Pusztai Váczy (02) p. 15./ Amennyiben saját készítéső fotót, ábrát helyezünk el az anyagban, annak forrását Saját felvétel címmel jelöljük meg, zárójelben a készítés dátumával. A hallgató által készített felmérésbıl származó adatokból készített kimutatások (oszlopdiagram, kördiagram stb.) forrásmegjelölése: Saját feldolgozás vagy Saját kutatás, szintén zárójelben a készítés dátumával (vagy idıintervallumával). Cégtıl kapott adatok alapján saját készítéső diagram forrásmegjelölése: cég adatai (02-07) alapján készített saját kimutatás. Másodlagos források Olyan hivatkozást jelent, amikor egy szerzı más szerzı mővébıl idéz munkájában, és a záródolgozatot író ezt az idézett szöveget idézi a szakdolgozatában. Ebben az esetben célszerő az eredeti forrásnak utánanézni, és azt idézni, arra hivatkozni. Ha mégis a másodlagos forrást kell használni, mindegyik szerzı nevét fel kell tüntetni. Szó szerinti idézetnél: például Legelsıben is reggeli kávé, herbathé, csukolátának híre sem vala; ha valakinek azt mondottad volna: kell-e kávé, talám azt értette volna, hogy állj el mellıle; ha kell-e thé, talám azt tudta volna, hogy tezed (Apor, idézi Szeleczky, 03, p. 43). Tartalmi, nem szó szerinti idézetnél: például Apor (idézi Szeleczky, 03) álláspontja szerint Fontos megjegyzés: másodlagos referenciák vagy referenciakivonatok használata csak akkor megengedett, ha az eredeti szöveg nem található vagy nem lehet hozzájutni. Túl sok másodlagos forrás használata csökkenti az írás hitelességét. Könyvek szakszerő hivatkozása a Felhasznált irodalomban A dolgozat megírása során felhasznált könyvek hivatkozásának kötelezı elemei: A szerzı vezetékneve, keresztnevének kezdıbetői (több szerzı esetén a harmadik név után stb. jelölést használunk, vagy így írjuk ki: et al. ) - ha a szerzı neve nincs pontosan megjelölve/megadva, de szerepel egy szervezet neve, akkor a szervezet nevét kell használni, például: (Mintel, 1999). Ha nem lehet beazonosítani a szerzıt, két megoldás lehetséges: vagy az Ism. (Ismeretlen) formulát lehet használni, de még jobb, ha az Sz.n. (Szerzı nélkül) verziót írjuk le (a név helyett). Zárójelben a kiadás éve. A könyv címe. 13/15 Napok

57 Vendéglátó vállalkozás menedzsment feladatai Záródolgozat prezentálása és védése A mő címét és a szerzı nevét a címoldala alapján kell megadni, nem a könyvborítóról! A kiadás helye, a kiadó (vagy közreadó) neve - A kiadásra vonatkozó részletes adatok (kiadó neve, kiadás helye, kiadás éve) általában a címoldal hátlapján találhatóak. Elıfordul, hogy több évet is megadnak. Ebben az esetben a szerkesztés vagy rövidítve szerk. (angolul edition vagy edn ) kell megkeresni, és az ehhez tartozó évet kell használni. Amennyiben a könyv nem tartalmazza ezeket az adatokat, hivatkozásnál az é.n. azaz év nélkül (angolul n.d. vagyis no date, jelentése: nincs kiadási év); és/vagy k.n. azaz kiadó nélkül (angolul n.p. azaz no place ) rövidítéseket kell használni. Többkötetes mő esetén a kötet száma. A kiadás sorszáma (amennyiben van). Amennyiben a könyvnek csak egy adott részét használtuk fel a szakdolgozathoz, akkor a hivatkozásnál a konkrét oldalakat is megadjuk -tól -ig (az oldalszámot latinosan p. -vel jelöljük, angol nyelvő irodalom esetén pp. -vel, magyarosan pedig o. -val is írhatjuk vagy p. -vel is). Például: Egy szerzı esetén: Szeleczky A. (03): Ínycsiklandó. Gasztronómia fogalomtár. Csemegézı a terített asztal mővészetébıl. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. Két szerzı esetén: Gundel I. és Harmath J. (1982): A vendéglátás emlékei. 2. kiadás, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. Három vagy több szerzı esetén: a szerkesztıt adjuk meg. Például: Csapó K. és Török L. (szerk., 07): Tisztelet a Gundeleknek. Gundel emlékkönyv. Budapesti Gazdasági Fıiskola, Budapest. Kiadvány (konferenciakiadvány, győjteménykötet, tanulmánykötet stb.) esetében: Például: Kozma K. (07): Mit jelent a Gundel Étterem számára Gundel Károly életmőve és öröksége? In.: Csapó Katalin és Török Lajos (szerk.): Tisztelet a Gundeleknek. Gundel emlékkönyv. Budapesti Gazdasági Fıiskola, Budapest, p Vállalati belsı anyagok esetén: A következı adatokat kell megadni: a vállalat neve, a kiadmány címe és kiadási éve, a vállalat címe, az elıbbiekben megadott formával egyezıen. Például: ACCOR Hotels Magyarország (05): Tájékoztató füzet. Szállodaipar. 75 Budapest, Kéthly Anna tér 1. Danubius Szállodaüzemeltetı és Szolgáltató Zrt. (08): Éves beszámoló. 51 Budapest, Szent István tér 11. Újság- vagy folyóiratcikkek esetén: A szerzı vezetékneve, a szerzı keresztnevének kezdıbető(i) ha a szerzı neve nincs pontosan megjelölve/megadva, akkor a könyvek hivatkozásánál az erre vonatkozó követelmények a mérvadóak itt is. A cikk címe. A folyóirat címe, száma. A folyóirat oldalszáma(i), ahol a cikket közölték. Amennyiben az oldalszámozás évenkénti, akkor a kettıspont elıtti szám az évfolyamot, az utána lévı pedig az oldalszámot jelenti. Amennyiben az oldalszámozás számonkénti, akkor a kettıspont elıtti tört szám számlálója az évfolyamot, nevezıje az évfolyamon belüli számot (ha nem a hónappal van kiírva), az utána lévı pedig az oldalszámot jelenti. Például: Katona M. (00): Rossz vendég nincs. In.: A Vendég, XVIII/6 : 26. (vagy In.: A Vendég, XVIII. évf. 6. sz., p. 26.) 14/15

58 Vendéglátó vállalkozás menedzsment feladatai Záródolgozat prezentálása és védése Külföldi folyóiratokból, könyvekbıl az eredeti nyelven kell hivatkozni, a magyar nyelvő hivatkozással megegyezı módon (de angol kifejezésekkel: ed., pp., stb.). Például újságcikk esetében: Gold, D. (1998): Humour. In.: Management Studies, Vol. 16, No. 2, pp Elektronikus források (URL-hivatkozások) esetén: Mindig a keresés során végeredményként elért oldal címét kell megadni, nem elég, ha csak azt adjuk meg, hogy hanem a pontos cím az elérés dátumával, például: [olvasva: 07. október 11]. Az elérés dátuma azért fontos, mert az adatok idınként módosításra kerülnek, és egy késıbbi keresésénél már nem biztos, hogy azonosak azzal, amit a záródolgozat írásakor találtunk. Amennyiben az interneten egy tanulmány szerepelt szerzı feltüntetésével, így hivatkozzunk rá: Szerzı(k) a publikáció éve a tanulmány címe [on-line] közzétevı intézmény közzététel helye URL a hozzáférés dátuma oldalszám (ha rendelkezésre áll). Például: Csizmadia László, Dr. (07): Szabadidı ismeretek. [on-line] Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar, Gyır. Hozzáférés: okumentumok/csizmadia/szabadid ismeretek_07.doc [olvasva: 07. október 11.]. Ha a teljes honlapot felhasználtuk, elegendı a honlap alapcímére hivatkozni. Például: [olvasva: 07. január 03. ] Ha a honlapon közölt információknak csak egy részét használtuk fel, akkor az adott alhonlap címére hivatkozzunk. Például: [olvasva: 09. február 22.]. A jelen útmutatóban nem szabályozott hivatkozási formulák használatához a szerzı kérje ki a konzulense véleményét! 15/15

59 SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység /1 A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység idıtartama: 45 perc A 19/08. (XII. 4.) SZMM rendelet bekezdésében foglaltak alapján a szakmai vizsga szóbeli tételeit a 42/09. számon kiadom. Jóváhagyta: Mátyus Mihály fıosztályvezetı 09 NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNİTTKÉPZÉSI INTÉZET Érvényes: tıl

60 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékrıl és az Országos Képzési Jegyzékbe történı felvétel és törlés eljárási rendjérıl alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma és megnevezése, valamint a kapcsolódó szakképesítés megnevezése: Vendéglátó szakmenedzser Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser A tételsor a 15/08. (VIII.13.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/42

61 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása 1. Külföldi vendégei arra kérik, hogy mutassa be számukra a magyar turizmus rendszerét. Ismertesse számukra a turizmus irányításának szervezeteit! Hogyan alakítható ki pozitív kép Magyarország turisztikai értékeirıl? Információtartalom vázlata - A turizmus országos, regionális és helyi irányításának szervezetei - Szakmai érdekképviseleti szervezetek - A Magyar Turizmus Zrt. szerepe - Az országimázs kialakítása 3/42

62 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 1. Külföldi vendégei arra kérik, hogy mutassa be számukra a magyar turizmus rendszerét. Ismertesse számukra a turizmus irányításának szervezeteit! Hogyan alakítható ki pozitív kép Magyarország turisztikai értékeirıl? Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján A turizmus országos, regionális és Pontszámok Max. Elért 30 helyi irányításának szervezetei Szakmai érdekképviseleti 15 B A turisztikai intézményrendszer mőködése szervezetek A Magyar Turizmus Zrt. szerepe Az országimázs kialakítása 15 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Diagram, nomogram olvasása, értelmezése Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Elhivatottság, elkötelezettség 3 Társas Visszacsatolási készség 3 Módszer Absztrakt (elméleti) gondolkodás 4 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 4/42

63 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása 2. Egy falusi turisztikai vállalkozás létrehozását határozta el. Rendszerezze Önmaga számára a falusi turizmus és vendéglátás piacának felépítését, ismertesse annak szereplıit! Információtartalom vázlata - A turisztikai piac felépítése - A turizmus iránti kereslet alanyai, a motivációk formái - A turisztikai kínálat elemei, adottságok és fogadóképesség - Vállalkozások formái a turisztikai piacon 5/42

64 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 2. Egy falusi turisztikai vállalkozás létrehozását határozta el. Rendszerezze Önmaga számára a falusi turizmus és vendéglátás piacának felépítését, ismertesse annak szereplıit! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján A turisztikai piac felépítése Pontszámok Max. Elért A turizmus iránti kereslet alanyai, a motivációk formái B A turisztikai piac felépítése, szereplıi A turisztikai kínálat elemei, 25 adottságok és fogadóképesség Vállalkozások formái a turisztikai piacon Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Diagram, nomogram olvasása, értelmezése 5 4 Diagram, nomogram kitöltése, készítése 5 Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Elhivatottság, elkötelezettség 3 Társas Visszacsatolási készség 3 Módszer Absztrakt (elméleti) gondolkodás 4 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 6/42

65 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása 3. Belföldi vendégei a falusi turizmus fejlıdésérıl kérdezik Önt. Mutassa be számukra a falusi turizmus és vendéglátás tendenciáit, a növekedést segítı és hátráltató tényezıket! Információtartalom vázlata - Fogyasztói szokásokat befolyásoló tényezık a turizmus piacán - A nemzetközi turizmus tendenciái - Magyarország turizmusának tendenciái - A falusi turizmus fejlıdése 7/42

66 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 3. Belföldi vendégei a falusi turizmus fejlıdésérıl kérdezik Önt. Mutassa be számukra a falusi turizmus és vendéglátás tendenciáit, a növekedést segítı és hátráltató tényezıket! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Fogyasztói szokásokat befolyásoló Pontszámok Max. Elért tényezık a turizmus piacán A nemzetközi turizmus tendenciái B A turizmus tendenciái Magyarország turizmusának tendenciái A falusi turizmus fejlıdése Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Diagram, nomogram olvasása, értelmezése Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Fejlıdıképesség, önfejlesztés 3 Társas Visszacsatolási készség 3 Módszer Kreativitás, ötletgazdagság 4 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 8/42

67 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása 4. Az Ön feladata egy falusi kistérség turisztikai tervéhez vázlat készítése. Jellemezze az Ön által választott konkrét térségben a falusi turizmus és vendéglátás iránt jelentkezı vendégigényeket! Információtartalom vázlata - A falusi turizmus szerepe a vidékfejlesztésben - Helyi adottságok turisztikai hasznosításának lehetısége - Helyi árualap felhasználása - Turisztikai kereslet multiplikatív hatása 9/42

68 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 4. Az Ön feladata egy falusi kistérség turisztikai tervéhez vázlat készítése. Jellemezze az Ön által választott konkrét térségben a falusi turizmus és vendéglátás iránt jelentkezı vendégigényeket! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján A falusi turizmus szerepe a Pontszámok Max. Elért vidékfejlesztésben Helyi adottságok turisztikai B A turisztikai kereslet hatása regionális szinten a vállalkozásokra hasznosításának lehetısége Helyi árualap felhasználása Turisztikai kereslet multiplikatív hatása Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Diagram, nomogram olvasása, értelmezése Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Fejlıdıképesség, önfejlesztés 3 Társas Motiváló készség 3 Módszer Lényegfelismerés (lényeglátás) 4 Összesen Mindösszesen dátum aláírás /42

69 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása 5. Ön egy létesítendı falusi vendégház kínálatát szeretné megtervezni. Állítson össze a falusi turizmusban részt vevı vendégek részére teljes körő szolgáltatási csomagot! Emelje ki a vendéglátáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat! Információtartalom vázlata - A természeti környezet értékének kihasználása - A közösség alkotta értékek kihasználása - A szállásszolgáltatás elemei - A helyi mezıgazdasági árualapra épülı étel- és italválaszték létrehozása - Kapcsolódó szolgáltatások 11/42

70 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 5. Ön egy létesítendı falusi vendégház kínálatát szeretné megtervezni. Állítson össze a falusi turizmusban részt vevı vendégek részére teljes körő szolgáltatási csomagot! Emelje ki a vendéglátáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján A természeti környezet értékének Pontszámok Max. Elért 15 kihasználása A közösség alkotta értékek 15 kihasználása A A turisztikai árualap összeállítása a helyi erıforrások felhasználásával A szállásszolgáltatás elemei A helyi mezıgazdasági árualapra 15 épülı étel- és italválaszték létrehozása Kapcsolódó szolgáltatások 15 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Diagram, nomogram olvasása, értelmezése 6 3 Elemi számolási készség 4 Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Elhivatottság, elkötelezettség 3 Társas Kommunikációs rugalmasság 3 Módszer Új ötletek, megoldások kipróbálása 4 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 12/42

71 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása 6. Egy vállalkozó tanácsot kér Öntıl egy falusi környezetben kialakítandó szálláshely üzemelési formájának kiválasztásához. Ismertesse számára a szálláshelyek rendszerét, és ebben helyezze el a falusi szálláshelyeket! Információtartalom vázlata - Kereskedelmi szálláshelyek csoportosítása - Kereskedelmi szálláshelyek követelményei, minısítésük - Magán szálláshelyek csoportosítása, fizetıvendéglátás és falusi szálláshelyek - Fizetıvendéglátás és falusi szálláshelyek követelményei, minısítésük 13/42

72 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 6. Egy vállalkozó tanácsot kér Öntıl egy falusi környezetben kialakítandó szálláshely üzemelési formájának kiválasztásához. Ismertesse számára a szálláshelyek rendszerét, és ebben helyezze el a falusi szálláshelyeket! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Kereskedelmi szálláshelyek Pontszámok Max. Elért 15 csoportosítása Kereskedelmi szálláshelyek 25 követelményei, minısítésük B Szálláshelyek rendszerezése az idegenforgalmi piacon Magán szálláshelyek csoportosítása, fizetıvendéglátás és falusi 15 szálláshelyek Fizetıvendéglátás és falusi szálláshelyek követelményei, minısítésük Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Diagram, nomogram olvasása, értelmezése Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Fejlıdıképesség, önfejlesztés 3 Társas Visszacsatolási készség 3 Módszer Rendszerezı képesség 4 Összesen 90 Mindösszesen dátum aláírás 14/42

73 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása 7. Az Ön feladata egy falusi szálláshely létrehozása. Ismertesse a falusi szálláshelyek létesítésére vonatkozó jogszabályokat! Mutassa be egy három napraforgóval jelzett falusi szálláshely kialakításának feltételeit! Információtartalom vázlata - Falusi szálláshely létesítésének jogi feltételei - A vendégszobák technikai alapfeltételei - Egészségügyi helyiségek berendezése, felszerelése - Konyha berendezése, felszerelése 15/42

74 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 7. Az Ön feladata egy falusi szálláshely létrehozása. Ismertesse a falusi szálláshelyek létesítésére vonatkozó jogszabályokat! Mutassa be egy három napraforgóval jelzett falusi szálláshely kialakításának feltételeit! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Falusi szálláshely létesítésének jogi Pontszámok Max. Elért 25 feltételei A vendégszobák technikai 25 B Falusi szálláshelyek létesítése, minısítési rendszerei alapfeltételei Egészségügyi helyiségek 15 berendezése, felszerelése Konyha berendezése, felszerelése 15 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Tájékozódás 7 5 Térérzékelés 3 Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Fejlıdıképesség, önfejlesztés 3 Társas Visszacsatolási készség 3 Módszer Rendszerezı képesség 4 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 16/42

75 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása 8. Önt egy falusi szálláshely üzemeltetésével bízzák meg. Mutassa be a falusi vendéglátás és szálláshely-szolgáltatás szervezésének feladatait! Információtartalom vázlata - Szállásszolgáltatás a falusi vendégházban - Vendéglátó tevékenység a falusi vendégházban - Vendégek részére kínált szolgáltatások köre - Személyi feltételrendszer kialakítása 17/42

76 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 8. Önt egy falusi szálláshely üzemeltetésével bízzák meg. Mutassa be a falusi vendéglátás és szálláshely-szolgáltatás szervezésének feladatait! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Szállásszolgáltatás a falusi Pontszámok Max. Elért vendégházban Vendéglátó tevékenység a falusi B Falusi szálláshely szolgáltatás fı folyamatai és munkakörei vendégházban Vendégek részére kínált szolgáltatások köre Személyi feltételrendszer kialakítása Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Tájékozódás Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Elhivatottság, elkötelezettség 3 Társas Kommunikációs rugalmasság 3 Módszer Rendszerezı képesség 4 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 18/42

77 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása 9. Az Ön feladata egy vendégház árainak kialakítása. Készítsen részletes árkalkulációt egy mőködı falusi szálláshely értékesítendı szobájára, illetve a reggelihez! Információtartalom vázlata - Költségek csoportosítása - Szobára vonatkozó kalkuláció - Ételek és italok kalkulációja - Árpolitika eszközrendszere kedvezmények, akciók, felárak - Értékesítési csatornák, értékesítésösztönzés 19/42

78 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 9. Az Ön feladata egy vendégház árainak kialakítása. Készítsen részletes árkalkulációt egy mőködı falusi szálláshely értékesítendı szobájára, illetve a reggelihez! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Költségek csoportosítása Pontszámok Max. Elért Szobára vonatkozó kalkuláció 25 B A marketing-mix elemei (4P 4C) Ételek és italok kalkulációja Árpolitika eszközrendszere 25 kedvezmények, akciók, felárak Értékesítési csatornák, értékesítésösztönzés Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 3 Elemi számolási készség Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Megbízhatóság 3 Társas Kommunikációs rugalmasság 3 Módszer Rendszerezı képesség 4 Összesen Mindösszesen dátum aláírás /42

79 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása. Önt hirdetési terv készítésére kérik fel egy mőködı falusi szálláshely vendégasztal szolgáltatásáról. Készítse el a hirdetést! Kiket céloz meg hirdetésével, és hogyan éri el lehetséges vendégeit? Információtartalom vázlata - Marketingstratégia kialakítása - A falusi turizmus iránt érdeklıdık szegmentálása - A szálláshely pozicionálása - Hirdetési eszközök és médiák - Hirdetés összeállításának szempontrendszere - Reklámhatékonyság mérése 21/42

80 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap. Önt hirdetési terv készítésére kérik fel egy mőködı falusi szálláshely vendégasztal szolgáltatásáról. Készítse el a hirdetést! Kiket céloz meg hirdetésével, és hogyan éri el lehetséges vendégeit? Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Marketingstratégia kialakítása Pontszámok Max. Elért 5 B Marketing stratégia fogalma A falusi turizmus iránt érdeklıdık szegmentálása A szálláshely pozicionálása Hirdetési eszközök és médiák B A marketing-mix elemei (4P 4C) Hirdetés összeállításának szempontrendszere 40 Reklámhatékonyság mérése Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Diagram, nomogram kitöltése, készítése 5 3 Elemi számolási készség 5 Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Fejlıdıképesség, önfejlesztés 3 Társas Motiváló készség 3 Módszer Új ötletek, megoldások kipróbálása 4 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 22/42

81 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása 11. Egy vállalkozó segítségét kéri falusi vendégházának értékelésében. Készítsen kérdıívet, mely alapján felméri a falusi turizmusban részt vevı versenytársak kínálatát, és meghatározza a vállalkozás erıs és gyenge pontjait! Információtartalom vázlata - A marketingkutatás eszközrendszere - A kérdıív-összeállítás szempontrendszere - A kérdıív kiértékelésének módszertana - A piacelemzés szempontrendszere - A konkurenciavizsgálat szempontrendszere - SWOT analízis készítése 23/42

82 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 11. Egy vállalkozó segítségét kéri falusi vendégházának értékelésében. Készítsen kérdıívet, mely alapján felméri a falusi turizmusban részt vevı versenytársak kínálatát, és meghatározza a vállalkozás erıs és gyenge pontjait! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján A marketingkutatás eszközrendszere Pontszámok Max. Elért 5 B Marketing kutatás kérdıív szerkesztés A kérdıív-összeállítás szempontrendszere A kérdıív kiértékelésének 5 módszertana A piacelemzés szempontrendszere B Piac és konkurencia elemzés (SWOT analízis) A konkurenciavizsgálat szempontrendszere SWOT analízis készítése Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Diagram, nomogram kitöltése, készítése 5 3 Elemi számolási készség 5 Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Megbízhatóság 3 Társas Visszacsatolási készség 3 Módszer Kontroll (ellenırzıképesség) 4 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 24/42

83 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása 12. Egy falusi szálláshely vendégeinek száma fokozatosan csökken. Önt kérik meg, dolgozzon ki tervet a hatékonyabb értékesítési tevékenységre. Milyen csatornákon keresztül értékesítené az adott falusi szálláshely szolgáltató és vendéglátó tevékenységét? Hogyan használja fel az internet kínálta lehetıségeket? Információtartalom vázlata - Értékesítési csatornák - Továbbértékesítı irodákkal alkalmazott szerzıdéstípusok - Partnerárak csoportosítása - Az elektronikus hirdetés információtartalmának összeállítása. - Jogszabályi elıírások az interneten történı foglalással és fizetéssel kapcsolatban 25/42

84 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 12. Egy falusi szálláshely vendégeinek száma fokozatosan csökken. Önt kérik meg, dolgozzon ki tervet a hatékonyabb értékesítési tevékenységre. Milyen csatornákon keresztül értékesítené az adott falusi szálláshely szolgáltató és vendéglátó tevékenységét? Hogyan használja fel az internet kínálta lehetıségeket? Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Értékesítési csatornák Pontszámok Max. Elért B Szálláshely értékesítés és marketing Továbbértékesítı irodákkal alkalmazott szerzıdéstípusok 15 Partnerárak csoportosítása Az elektronikus hirdetés 30 információtartalmának összeállítása B Információs és foglalási rendszerek Jogszabályi elıírások az interneten történı foglalással és fizetéssel kapcsolatban Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Diagram, nomogram olvasása, értelmezése 5 4 Tájékozódás 5 Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Elhivatottság, elkötelezettség 3 Társas Kommunikációs rugalmasság 3 Módszer Új ötletek, megoldások kipróbálása 4 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 26/42

85 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása 13. Az Ön feladata alkalmazottak kiválasztása egy újonnan elkészült falusi szálláshely vendéglátó tevékenységéhez. Ismertesse a személyes szolgáltatást végzıkkel szemben támasztott emberi és szakmai követelményeket! Információtartalom vázlata - Személyi feltételrendszerrel szemben támasztott követelményrendszer a munkatársak kiválasztása - A szolgáltatásmarketing sajátosságai - Emocionális és mentális tényezık szerepe az értékesítésben 27/42

86 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 13. Az Ön feladata alkalmazottak kiválasztása egy újonnan elkészült falusi szálláshely vendéglátó tevékenységéhez. Ismertesse a személyes szolgáltatást végzıkkel szemben támasztott emberi és szakmai követelményeket! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Személyi feltételrendszerrel Pontszámok Max. Elért 30 szemben támasztott követelményrendszer a munkatársak kiválasztása B A szolgáltatás-marketing sajátosságai A szolgáltatásmarketing 30 sajátosságai Emocionális és mentális tényezık szerepe az értékesítésben Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Tájékozódás Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság 3 Társas Kommunikációs rugalmasság 3 Módszer Kreativitás, ötletgazdagság 4 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 28/42

87 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása 14. Egy vendégasztal szolgáltatáselemeit kívánja összeállítani. A helyi árualap felhasználásával állítson össze étel- és italválasztékot vendégei számára! Információtartalom vázlata - Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó hideg és meleg elıételek - Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó fıételek: I. Bárány-, sertés-, birka- és vadételek - Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó befejezı fogások, desszertek 29/42

88 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 14. Egy vendégasztal szolgáltatáselemeit kívánja összeállítani. A helyi árualap felhasználásával állítson össze étel- és italválasztékot vendégei számára! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Elért B Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó hideg és meleg elıételek Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó hideg és meleg elıételek 25 B Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó fıételek: I. Bárány-, sertés-, birka- és vadételek Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó fıételek: I. Bárány-, sertés-, birka- és vadételek 30 B Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó befejezı fogások, desszertek Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó befejezı fogások, desszertek 25 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Tájékozódás Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Fejlıdıképesség, önfejlesztés 3 Társas Udvariasság 2 Kommunikációs rugalmasság 2 Módszer Új ötletek, megoldások kipróbálása 3 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 30/42

89 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása 15. Vendégei egész napos kirándulásról térnek vissza. Állítsa össze számukra egy vacsora étel- és italsorát! A nyersanyagok kiválasztásánál elsısorban a helyi árualapot használja fel! Információtartalom vázlata - Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó fıételek: I. Bárány-, sertés-, birka- és vadételek - Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó fıételek: II. Hal-, szárnyas-, borjú- és vegetáriánus ételek - Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó befejezı fogások, desszertek - Italsor-összeállítás szempontrendszere 31/42

90 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 15. Vendégei egész napos kirándulásról térnek vissza. Állítsa össze számukra egy vacsora étel- és italsorát! A nyersanyagok kiválasztásánál elsısorban a helyi árualapot használja fel! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Elért B Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó fıételek:i. Bárány-, sertés-, birka- és vadételek Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó fıételek: I. Bárány-, sertés-, birka- és vadételek B Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó fıételek: II. Hal-, szárnyas-, borjú- és vegetáriánus ételek Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó fıételek: II. Hal-, szárnyas-, borjú- és vegetáriánus ételek B Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó befejezı fogások, desszertek Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó befejezı fogások, desszertek A Étlap, itallap összeállítás Italsor-összeállítás szempontrendszere Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Tájékozódás Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Fejlıdıképesség, önfejlesztés 3 Társas 30 Udvariasság 2 Kommunikációs rugalmasság 2 Módszer Új ötletek, megoldások kipróbálása 3 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 32/42

91 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása 16. Belföldi vendégei amatır sporthorgászok. Készítsen számukra ételsort az általuk fogott édesvízi halakból! Ajánljon borokat az ételekhez! Információtartalom vázlata - Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó levesek - Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó fıételek halételek - Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó kiegészítı fogások fızelékek, köretek, saláták, mártások - Italsor-összeállítás szempontrendszere 33/42

92 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása A vizsgázó neve: Belföldi vendégei amatır sporthorgászok. Értékelı lap Készítsen számukra ételsort az általuk fogott édesvízi halakból! Ajánljon borokat az ételekhez! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Elért B Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó levesek Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó levesek 15 B B A Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó fıételek: II. Hal-, szárnyas-, borjú- és vegetáriánus ételek Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó kiegészítı fogások Fızelékek, köretek, saláták, mártások Étlap, itallap összeállítás Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó fıételek - halételek Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó kiegészítı fogások fızelékek, köretek, saláták, mártások Italsor-összeállítás szempontrendszere Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Tájékozódás Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Fejlıdıképesség, önfejlesztés 3 Társas Udvariasság 2 Kommunikációs rugalmasság 2 Módszer Új ötletek, megoldások kipróbálása 3 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 34/42

93 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása 17. Külföldi vendégei többnapos vadászaton vesznek részt. Készítsen vendégei számára ételsort az általuk ejtett vadakból! Ajánljon borokat az ételekhez! Információtartalom vázlata - Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó levesek - Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó fıételek vadételek - Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó kiegészítı fogások fızelékek, köretek, saláták, mártások - Italsor-összeállítás szempontrendszere 35/42

94 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 17. Külföldi vendégei többnapos vadászaton vesznek részt. Készítsen vendégei számára ételsort az általuk ejtett vadakból! Ajánljon borokat az ételekhez! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Elért B Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó levesek Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó levesek 15 B Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó fıételek: I. Bárány-, sertés-, birka- és vadételek Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó fıételek - vadételek B A Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó kiegészítı fogások Fızelékek, köretek, saláták, mártások Étlap, itallap összeállítás Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó kiegészítı fogások fızelékek, köretek, saláták, mártások Italsor-összeállítás szempontrendszere Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Tájékozódás Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Fejlıdıképesség, önfejlesztés 3 Társas Udvariasság 2 Kommunikációs rugalmasság 2 Módszer Új ötletek, megoldások kipróbálása 3 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 36/42

95 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása 18. Ön kisegítı családtagjainak szeretné bemutatni az ételfelszolgálás alapvetı mőveleteit. Ismertesse a vendégeknek kínált ételekhez alkalmazott terítési és felszolgálási eszközöket! Rajzolja le a reggeli, illetve a fıétkezések alapterítékét! Információtartalom vázlata - Felszolgálási módok svájci, orosz, francia, angol felszolgálás - A teríték eszközei - Reggelihez terítés szabályai - Ebédre terítés szabályai - Vacsorára terítés szabályai - Alapvetı felszolgálási szabályok 37/42

96 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 18. Ön kisegítı családtagjainak szeretné bemutatni az ételfelszolgálás alapvetı mőveleteit. Ismertesse a vendégeknek kínált ételekhez alkalmazott terítési és felszolgálási eszközöket! Rajzolja le a reggeli, illetve a fıétkezések alapterítékét! Típus B Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Felszolgálási módok Az információtartalom vázlata alapján Felszolgálási módok svájci, orosz, francia, angol felszolgálás Pontszámok Max. Elért 5 B Felszolgálási szabályok A teríték eszközei Reggelihez terítés szabályai Ebédre terítés szabályai Vacsorára terítés szabályai Alapvetı felszolgálási szabályok Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 5 Térérzékelés Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Monotónia tőrés 3 Társas Kommunikációs rugalmasság 3 Módszer Rendszerezı képesség 4 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 38/42

97 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása 19. Ön egy falusi szálláshelyen a következı év ünnepnapjaira szeretné megtervezni az ételválasztékot. Mutassa be a népi és vallási eseményekhez és ünnepekhez kapcsolódó speciális ételeket! Információtartalom vázlata - Népi szokásokhoz és ünnepekhez kapcsolódó fıételek I. (Például: húsvét sonka, bárány; szilveszter virsli, sült malac; disznótor) - Népi szokásokhoz és ünnepekhez kapcsolódó fıételek II. (Például: böjt vegetáriánus ételek; márton nap liba; karácsony halászlé) - Népi szokásokhoz és ünnepekhez kapcsolódó tészták, befejezı fogások, desszertek (Például: farsang fánk; búcsú mézeskalács, kürtöskalács; karácsony beigli) 39/42

98 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap 19. Ön egy falusi szálláshelyen a következı év ünnepnapjaira szeretné megtervezni az ételválasztékot. Mutassa be a népi és vallási eseményekhez és ünnepekhez kapcsolódó speciális ételeket! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Elért B Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó fıételek I. Bárány-, sertés-, birka- és vadételek Népi szokásokhoz és ünnepekhez kapcsolódó fıételek I. (Például: húsvét sonka, bárány; szilveszter virsli, sült malac; disznótor) 30 B Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó fıételek II. Hal-, szárnyas-, borjú- és vegetáriánus ételek Népi szokásokhoz és ünnepekhez kapcsolódó fıételek II. (Például: böjt vegetáriánus ételek; márton nap liba; karácsony halászlé) 30 B Táj-jellegő népi szokásokhoz kapcsolódó befejezı fogások, desszertek Népi szokásokhoz és ünnepekhez kapcsolódó tészták, befejezı fogások, desszertek (Például: farsang fánk; búcsú mézeskalács, kürtöskalács; karácsony beigli) Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Tájékozódás Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Fejlıdıképesség, önfejlesztés 3 Társas Motiváló készség 3 Módszer Kreativitás, ötletgazdagság 4 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 40/42

99 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása. Az Ön számára nagyon fontos, hogy vendégei elégedetten távozzanak és legközelebb is visszatérjenek. Készítsen kérdıívet, mellyel felméri vendégei elégedettségét! Információtartalom vázlata - A szolgáltatási tevékenység önellenırzése és minıségbiztosítása - Vendégelégedettség mérésének módszerei kérdıív összeállítása - A törzsvendég-programok jelentısége 41/42

100 Turisztikai elemzı és szolgáltató tevékenység A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális és lokális szintő ismeretköreinek bemutatása A vizsgázó neve:... Értékelı lap. Az Ön számára nagyon fontos, hogy vendégei elégedetten távozzanak és legközelebb is visszatérjenek. Készítsen kérdıívet, mellyel felméri vendégei elégedettségét! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján A szolgáltatási tevékenység Pontszámok Max. Elért 15 önellenırzése és minıségbiztosítása B Marketing kutatás kérdıív szerkesztés Vendégelégedettség mérésének módszerei kérdıív összeállítása 50 A törzsvendég-programok jelentısége Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Diagram, nomogram kitöltése, készítése Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Tőrıképesség 3 Társas Kommunikációs rugalmasság 3 Módszer Kontroll (ellenırzıképesség) 4 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 42/42

101 SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása /1 Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység idıtartama: 30 perc A /07. (V. 21.) SZMM rendelet bekezdésében foglaltak alapján a szakmai vizsga szóbeli tételeit a 215/. számon kiadom. Jóváhagyta: Mátyus Mihály fıosztályvezetı NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNİTTKÉPZÉSI INTÉZET Érvényes: tıl

102 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékrıl és az Országos Képzési Jegyzékbe történı felvétel és törlés eljárási rendjérıl alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma és megnevezése, valamint a kapcsolódó szakképesítés megnevezése: Európai Uniós üzleti Kereskedelmi menedzser szakügyintézı Kereskedelmi szakmenedzser Kereskedelmi menedzser Kis- és középvállalkozási Kereskedelmi menedzser menedzser Külgazdasági üzletkötı Kereskedelmi menedzser Nemzetközi szállítmányozási és Kereskedelmi menedzser logisztikai szakügyintézı Reklámszervezı szakmenedzser Kereskedelmi menedzser Üzleti szakmenedzser Kereskedelmi menedzser Idegenforgalmi szakmenedzser Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser Vendéglátó szakmenedzser Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser A tételsor a 21/07. (V.21.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. A tételsor a 15/08. (VIII.13.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/43

103 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése 1. Egy nemzetközi vendéglátó-ipari bemutatón járt, ahol néhány kiállított termék felkeltette érdeklıdését. Ezekrıl a termékekrıl katalógust is hozott, amelyet megmutatott a fınökének. Tıle azt a feladatot kapta, hogy lépjen kapcsolatba az adott céggel, és kérjen árajánlatot a kiválasztott termékekrıl. Foglalja össze az ajánlatkérı levél vázlatát! Információtartalom vázlata - Az információszerzés lehetıségei termékekrıl, szolgáltatásokról, üzleti kapcsolatokról - Termékekhez, szolgáltatásokhoz kapcsolódó információszerzés módjai; az érdeklıdı levél és ajánlatkérés tartalmi, nyelvi és formai követelményei, udvariassági szabályai - Termékekhez, szolgáltatásokhoz kapcsolódó információközlés módjai; tájékoztató levél és az ajánlat tartalmi, nyelvi és formai követelményei, udvariassági szabályai - Az információközlı dokumentumok, iratok, nyilatkozatok etikai és jogi következményei 3/43

104 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése A vizsgázó neve:.. Értékelı lap 1. Egy nemzetközi vendéglátó-ipari bemutatón járt, ahol néhány kiállított termék felkeltette érdeklıdését. Ezekrıl a termékekrıl katalógust is hozott, amelyet megmutatott a fınökének. Tıle azt a feladatot kapta, hogy lépjen kapcsolatba az adott céggel, és kérjen árajánlatot a kiválasztott termékekrıl. Foglalja össze az ajánlatkérı levél vázlatát! Típus C Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A termeléshez, szolgáltatáshoz kapcsolódó üzleti, ügyviteli folyamatok Az információtartalom vázlata alapján Az információszerzés lehetıségei termékekrıl, szolgáltatásokról, üzleti kapcsolatokról Termékekhez, szolgáltatásokhoz kapcsolódó információszerzés módjai; az érdeklıdı levél és ajánlatkérés tartalmi, nyelvi és formai követelményei, udvariassági szabályai Termékekhez, szolgáltatásokhoz kapcsolódó információközlés módjai; tájékoztató levél és az ajánlat tartalmi, nyelvi és formai követelményei, udvariassági szabályai Az információközlı dokumentumok, iratok, nyilatkozatok etikai és jogi következményei Pontszámok Max Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg A munkaszituáció helyes megértése értelmezése 5 A munkaszituációhoz kapcsolódó 4 Szakmai nyelvő beszédkészség ajánlat vázlatának megfogalmazása, nyelvi helyessége; megfelelı stílushasználat 15 Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Rugalmasság 2 Társas Nyelvhelyesség 2 Tömör fogalmazás készsége 2 Módszer Kreativitás, ötletgazdagság 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 4/43

105 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése 2. A munkahelyen valamennyi dolgozónak lecserélik a mobiltelefonját, mivel kedvezı ajánlatot ún. flottakedvezményt kaptak az egyik mobiltelefon-szolgáltatótól. Az Ön feladata, hogy megrendelje a db telefont, amelyet a jövı hónap végén szeretnének használatba venni. Foglalja össze a megrendelılevél vázlatát, amelyben visszaigazolást és sürgıs szállítást is kér a cégtıl! Információtartalom vázlata - A kereskedelmi ügylet folyamata, fontosabb dokumentumai - Az adásvételi ügylet létrejötte (megrendelés, megrendelés visszaigazolása) - A megrendelés és a megrendelés visszaigazolásának tartalmi, formai, nyelvi követelményei, udvariassági szabályai - A megrendelés különbözı hagyományos és elektronikus módjai 5/43

106 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése A vizsgázó neve:.. Értékelı lap 2. A munkahelyen valamennyi munkatársuknak lecserélik a mobiltelefonját, mivel kedvezı ajánlatot ún. flottakedvezményt kaptak az egyik mobiltelefon-szolgáltatótól. Önt kérik meg, hogy rendelje meg a db telefont, amelyet a jövı hónap végére szeretnének használatba venni. Foglalja össze a megrendelılevél vázlatát, amelyben visszaigazolást és sürgıs szállítást is kér a cégtıl! Típus C Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A termeléshez, szolgáltatáshoz kapcsolódó üzleti, ügyviteli folyamatok Az információtartalom vázlata alapján A kereskedelmi ügylet folyamata, fontosabb dokumentumai Az adásvételi ügylet létrejötte (megrendelés, megrendelés visszaigazolása) A megrendelés és a megrendelés visszaigazolásának tartalmi, formai, nyelvi követelményei, udvariassági szabályai A megrendelés különbözı hagyományos és elektronikus módjai Pontszámok Max Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg megértése A munkaszituáció helyes értelmezése 4 Szakmai nyelvő beszédkészség A munkaszituációhoz kapcsolódó megrendelés vázlata, nyelvi helyessége; megfelelı stílushasználat Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Társas Rugalmasság 2 Nyelvhelyesség 2 Tömör fogalmazás készsége 2 Módszer Kreativitás, ötletgazdagság 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 6/43

107 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése 3. Külföldi partnereiknek egynapos autóbuszos körutazás keretében szeretnék bemutatni a régió turisztikai és vendéglátási különlegességeit. A munkahelyen Ön kapja feladatul, hogy állapodjon meg egy autóbuszt biztosító magánvállalkozóval, akivel szerzıdést kötnek a fuvarozásra. Foglalja össze, milyen lényeges körülményeket kell a szerzıdésbe foglalniuk! Információtartalom vázlata - Az üzleti megállapodás létrejötte: a szerzıdés; a szerzıdés jogi következményei - Szerzıdési biztosítékok, mellékkötelezettségek - A szerzıdések fajtái; a szerzıdéskötések hazai és nemzetközi gyakorlata - A szerzıdések tartalma, készítésük nyelvi, formai követelményei 7/43

108 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése A vizsgázó neve:.. Értékelı lap 3. Külföldi partnereiknek egynapos autóbuszos körutazás keretében szeretnék bemutatni a régió turisztikai és vendéglátási különlegességeit. A munkahelyen Ön kapja feladatul, hogy állapodjon meg egy autóbuszt biztosító magánvállalkozóval, akivel szerzıdést kötnek a fuvarozásra. Foglalja össze, milyen lényeges körülményeket kell a szerzıdésbe foglalniuk! Típus C C C Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A termeléshez, szolgáltatáshoz kapcsolódó üzleti, ügyviteli folyamatok A szerzıdéskötések hazai és nemzetközi gyakorlata A termeléshez, szolgáltatáshoz kapcsolódó üzleti, ügyviteli folyamatok Az információtartalom vázlata alapján Az üzleti megállapodás létrejötte: a szerzıdés; a szerzıdés jogi következményei Szerzıdési biztosítékok, mellékkötelezettségek A szerzıdések fajtái; a szerzıdéskötések hazai és nemzetközi gyakorlata A szerzıdések tartalma, készítésük nyelvi, formai követelményei Pontszámok Max Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg megértése A munkaszituáció helyes értelmezése 4 Szakmai nyelvő beszédkészség A munkaszituációhoz kapcsolódó szerzıdés lényeges 15 elemeinek ismertetése Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Társas Rugalmasság 2 Nyelvhelyesség 2 Tömör fogalmazás készsége 2 Módszer Kreativitás, ötletgazdagság 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 8/43

109 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése 4. Egy nagyszabású turisztikai/vendéglátási bemutatón kiállítóként az Önök cége is részt vett. A helyszínen azonban nem az elızetes megállapodásnak megfelelı helyet biztosították a cégük számára, amit Önök szerzıdésszegésnek értelmeztek. A kiállítás után levélben is közölték álláspontjukat a rendezvény szervezıivel. Foglalja össze a fenti ügyben a reklamálólevél tartalmát, amelyben kéri, hogy a kifizetett bérleti díj 50%-át a rendezı cég utalja vissza számlájukra! Információtartalom vázlata - A szerzıdés teljesítésének/teljesülésének értelmezése - A megállapodás teljesítésének zavarai; szerzıdésmódosítás, szerzıdésszegés fogalma, értelmezése - A szerzıdésszegés jogi következményei - A szerzıdés hibás teljesítéséhez kapcsolódó dokumentumok (pl. akadályközlés, reklamáció stb.); és ezen dokumentumok készítésének nyelvi, formai követelményei 9/43

110 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése A vizsgázó neve:.. Értékelı lap 4. Egy nagyszabású turisztikai/vendéglátási bemutatón kiállítóként az Önök cége is részt vett. A helyszínen azonban nem az elızetes megállapodásnak megfelelı helyet biztosították a cégük számára, amit Önök szerzıdésszegésnek értelmeztek. A kiállítás után levélben is közölték álláspontjukat a rendezvény szervezıivel. Foglalja össze a fenti ügyben a reklamálólevél tartalmát, amelyben kéri, hogy a kifizetett bérleti díj 50%-át a rendezı cég utalja vissza számlájukra! Típus C Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A termeléshez, szolgáltatáshoz kapcsolódó üzleti, ügyviteli folyamatok Az információtartalom vázlata alapján A szerzıdés teljesítésének/teljesülésének értelmezése A megállapodás teljesítésének zavarai; szerzıdésmódosítás, szerzıdésszegés fogalma, értelmezése A szerzıdésszegés jogi következményei A szerzıdés hibás teljesítéséhez kapcsolódó dokumentumok (pl. akadályközlés, reklamáció stb.); és ezen dokumentumok készítésének nyelvi, formai követelményei Pontszámok Max Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg A munkaszituáció helyes megértése értelmezése 5 A munkaszituációhoz kapcsolódó 4 Szakmai nyelvő beszédkészség reklamáló levél tartalmának ismertetése, nyelvi helyessége; megfelelı stílushasználat Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Rugalmasság 2 Társas Nyelvhelyesség 2 Tömör fogalmazás készsége 2 Módszer Logikus gondolkodás 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás /43

111 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése 5. Vendéglátással, turisztikai programok szervezésével foglalkozó cégük szolgáltatásaik széles körő megismertetéséhez reklámozási felületet bérel egy épületen. A reklámhely ára.000 Ft/hó, de a fizetés módjáról külön megállapodás nem született. Foglalja össze, a fenti ügyben hogyan teljesítheti fizetési kötelezettségét! Információtartalom vázlata - A készpénzes és készpénz nélküli kiegyenlítés módjai - A kiegyenlítés dokumentumai, bizonylatai - Számlaadási kötelezettség, a számlák fajtái - A kiegyenlítéshez kapcsolódó dokumentumok, iratok, bizonylatok kezelésének módja 11/43

112 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése A vizsgázó neve:.. Értékelı lap 5. Vendéglátással, turisztikai programok szervezésével foglalkozó cégük szolgáltatásaik széles körő megismertetéséhez reklámozási felületet bérel egy épületen. A reklámhely ára.000 Ft/hó, de a fizetés módjáról külön megállapodás nem született. Foglalja össze, a fenti ügyben hogyan teljesítheti fizetési kötelezettségét! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Elért A készpénzes és készpénz nélküli kiegyenlítés módjai A kiegyenlítés dokumentumai, A termeléshez, szolgáltatáshoz bizonylatai 15 C kapcsolódó üzleti, ügyviteli Számlaadási kötelezettség, a folyamatok számlák fajtái A kiegyenlítéshez kapcsolódó dokumentumok, iratok, bizonylatok kezelésének módja Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg megértése A munkaszituáció helyes értelmezése 4 Szakmai nyelvő beszédkészség A fizetési kötelezettség helyes megválasztása a feladatleírásban szereplı ügyben Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Társas Nyelvhelyesség 2 Módszer Közérthetıség 2 Helyzetfelismerés 2 Logikus gondolkodás 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 12/43

113 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése 6. Ön idegenforgalmi/vendéglátó szakmenedzser munkakörben szeretne elhelyezkedni. Az álláshirdetések közül az alábbi tartalmú álláshirdetés keltette fel az érdeklıdését, amelyre benyújtja pályázatát. Feladatok: Turisztikai/vendéglátói információszolgáltatás, reklámozás Árajánlatok kérése/adása, szerzıdések elıkészítése Levelezés, üzleti adminisztráció Tárgyalások, rendezvények megszervezése A turisztikai/vendéglátói tevékenységgel kapcsolatos ügyintézés Elvárások: Idegenforgalmi/vendéglátói szakmenedzser képesítés Német vagy angol nyelvtudás Önállóság Mobilitás Kiváló kommunikációs készség Ügyviteli, adminisztrációs ismeretek Felhasználói szintő számítástechnikai ismeretek Foglalja össze a motivációs levél tartalmát a fenti álláshirdetés alapján, amelyben kiemeli szakmai ismereteit, kompetenciáit, amelyek alkalmassá teszik Önt a fenti munkakör betöltésére! Információtartalom vázlata - Az önéletrajz és a motivációs levél kapcsolatteremtı funkciója - Az önéletrajz fajtái; az egyes önéletrajztípusok elınyei, hátrányai - Az álláskeresés lehetıségei, technikái; az álláshirdetések megjelenésének forrásai - Az önéletrajz és motivációs levél nyelvi, formai és tartalmi követelményei 13/43

114 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése A vizsgázó neve:.. Értékelı lap 6. Ön idegenforgalmi/vendéglátó szakmenedzser munkakörben szeretne elhelyezkedni. Az álláshirdetések közül az alábbi tartalmú álláshirdetés keltette fel az érdeklıdését, amelyre benyújtja pályázatát. Feladatok: Turisztikai/vendéglátói információszolgáltatás, reklámozás Árajánlatok kérése/adása, szerzıdések elıkészítése Levelezés, üzleti adminisztráció Tárgyalások, rendezvények megszervezése A turisztikai/vendéglátói tevékenységgel kapcsolatos ügyintézés Elvárások: Idegenforgalmi/vendéglátói szakmenedzser képesítés Német vagy angol nyelvtudás Önállóság Mobilitás Kiváló kommunikációs készség Ügyviteli, adminisztrációs ismeretek Felhasználói szintő számítástechnikai ismeretek Foglalja össze a motivációs levél tartalmát a fenti álláshirdetés alapján, amelyben kiemeli szakmai ismereteit, kompetenciáit, amelyek alkalmassá teszik Önt a fenti munkakör betöltésére! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Elért Az önéletrajz és a motivációs levél kapcsolatteremtı funkciója B Az álláskeresési technikák Az önéletrajz fajtái; az egyes önéletrajztípusok elınyei, hátrányai 15 Az álláskeresés lehetıségei, technikái; álláshirdetések megjelenésének forrásai Az önéletrajz és motivációs levél nyelvi, formai és tartalmi követelményei Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg megértése A munkaszituáció helyes értelmezése 5 4 Köznyelvi beszédkészség A munkaszituációhoz kapcsolódó motivációs levél tartalma, nyelvi helyessége; megfelelı stílushasználat Összesen dátum aláírás 14/43

115 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése A vizsgázó neve:.. Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Rugalmasság 2 Társas Nyelvhelyesség 2 Közérthetıség 2 Módszer Kreativitás, ötletgazdagság 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 15/43

116 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése 7. Ön egy turisztikai/vendéglátói szolgáltatást végzı cégnél dolgozik, ahol feladata a tevékenységhez kapcsolódó levelezési és adminisztrációs teendık ellátása is. Tisztában van vele, hogy a cég arculatát, tevékenységének színvonalát az írásbeli dokumentumok, levelek is tükrözik, ezért ezen a téren is igényességre törekszik. Önnek kell elkészítenie a munkahelyén általánosan alkalmazott levélsablont. Mutassa be a fenti cég arculatához illı levélforma cégfeliratát (tetszıleges adatokkal dolgozzon)! Információtartalom vázlata - Az írásbeli dokumentumok, levelek szerepe, funkciója a partneri kapcsolatok alakításában, a cég arculatának megjelenítésében - Az üzleti levelek fajtái - Az üzleti levelek felépítése; tartalmi, nyelvi, formai követelményei - Az üzleti levelek udvariassági szabályai 16/43

117 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése A vizsgázó neve:.. Értékelı lap 7. Ön egy turisztikai/vendéglátói szolgáltatást végzı cégnél dolgozik, ahol feladata a tevékenységhez kapcsolódó levelezési és adminisztrációs teendık ellátása is. Tisztában van vele, hogy a cég arculatát, tevékenységének színvonalát az írásbeli dokumentumok, levelek is tükrözik, ezért ezen a téren is igényességre törekszik. Önnek kell elkészítenie a munkahelyén általánosan alkalmazott levélsablont. Mutassa be a fenti cég arculatához illı levélforma cégfeliratát (tetszıleges adatokkal dolgozzon)! Típus C Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A termeléshez, szolgáltatáshoz kapcsolódó üzleti, ügyviteli folyamatok Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Az írásbeli dokumentumok, levelek szerepe, funkciója a partneri kapcsolatok alakításában, a cég arculatának megjelenítésében Az üzleti levelek fajtái 15 Az üzleti levelek felépítése; tartalmi, nyelvi, formai 15 követelményei Az üzleti levelek udvariassági 15 szabályai Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg megértése A munkaszituáció helyes értelmezése 4 Köznyelvi beszédkészség A munkaszituációhoz kapcsolódó cégfelirat elkészítése, bemutatása az üzlet arculatának megfelelıen Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Társas Nyelvhelyesség 2 Módszer Közérthetıség 2 Kreativitás, ötletgazdagság 2 Helyzetfelismerés 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 17/43

118 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése 8. Ön egy alig fél éve mőködı cégnél dolgozik. Egyik ügyfelük azzal kereste meg Önöket, hogy érdeklıdı levelére nem kapott választ. Fınöke arra kéri, keresse meg a kérdéses levelet, és tisztázzák az ügyet. Ez azonban szinte reménytelennek látszó feladat, hiszen a cégnél a mőködés óta nem vezettek nyilvántartást a dokumentumokról. Foglalja össze az ügyiratkezelés fontosságát, célját; tegyen javaslatot az iratkezelési rendszer kialakítására! Információtartalom vázlata - Az ügyiratkezelés célja, szükségessége; megszervezésének alapelvei - Az ügyiratkezelés szervezeti formái, jellemzıik; kialakításukat meghatározó tényezık - A fontosabb ügyviteli tevékenységek; az ügyviteli munkafolyamatok megszervezésének fontossága, alapelvei; tartalmi, formai és alaki követelményei - Az ügyiratkezelést meghatározó elıírások törvényi háttere; fontosabb dokumentumai 18/43

119 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése A vizsgázó neve:.. Értékelı lap 8. Ön egy alig fél éve mőködı cégnél dolgozik. Egyik ügyfelük azzal kereste meg Önöket, hogy érdeklıdı levelére nem kapott választ. Fınöke arra kéri, keresse meg a kérdéses levelet, és tisztázzák az ügyet. Ez azonban szinte reménytelennek látszó feladat, hiszen a cégnél a mőködés óta nem vezettek nyilvántartást a dokumentumokról. Foglalja össze az ügyiratkezelés fontosságát, célját; tegyen javaslatot az iratkezelési rendszer kialakítására! Típus C Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A termeléshez, szolgáltatáshoz kapcsolódó üzleti, ügyviteli folyamatok Az információtartalom vázlata alapján Az ügyiratkezelés célja, szükségessége; megszervezésének alapelvei Az ügyiratkezelés szervezeti formái, jellemzıik; kialakításukat meghatározó tényezık A fontosabb ügyviteli tevékenységek; az ügyviteli munkafolyamatok megszervezésének fontossága, alapelvei; tartalmi, formai és alaki követelményei Az ügyiratkezelést meghatározó elıírások törvényi háttere; fontosabb dokumentumai Pontszámok Max Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg A munkaszituáció helyes megértése értelmezése 5 4 A munkafeladathoz kapcsolódó szakszerő érvelés az ügyiratkezelés Szakmai nyelvő fontosságáról, céljáról; logikus, beszédkészség szakmaiságon alapuló javaslat az iratkezelési rendszer kialakítására Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Társas Módszer Nyelvhelyesség 2 Közérthetıség 2 Kreativitás, ötletgazdagság 2 Logikus gondolkodás 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 19/43

120 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése 9. Az idegenforgalmi/vendéglátói tevékenységet folytató cégénél az Ön tevékenységéhez tartozik az egyes munkakörökhöz tartozó feladatok meghatározása, a munkaköri feladatok elvégzéséhez a megfelelı személyek kiválasztása, ill. munkaköri leírások elkészítése. Az utóbbi idıben megnövekedett megrendelıi igények következtében új munkaerıre van szükség, aki utazásszervezéssel, ill. csoportos vendégfogadás megszervezésével kapcsolatos feladatokat lát el. Foglalja össze az ellátandó munkakör fontosabb tevékenységi területeit! Információtartalom vázlata - A munkakörelemzés folyamata, az elemzés szempontjai - A munkakörtervezés fogalma, elemei - A munkakörök értékelésének folyamata, módszerei - A munkaköri leírás fontosabb tartalmi elemei /43

121 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése A vizsgázó neve:.. Értékelı lap 9. Az idegenforgalmi/vendéglátói tevékenységet folytató cégénél az Ön tevékenységéhez tartozik az egyes munkakörökhöz tartozó feladatok meghatározása, a munkaköri feladatok elvégzéséhez a megfelelı személyek kiválasztása, ill. munkaköri leírások elkészítése. Az utóbbi idıben megnövekedett megrendelıi igények következtében új munkaerıre van szükség, aki utazásszervezéssel, ill. csoportos vendégfogadás megszervezésével kapcsolatos feladatokat lát el. Foglalja össze az ellátandó munkakör fontosabb tevékenységi területeit! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Elért A munkakörelemzés folyamata, az elemzés szempontjai C A munkakörtervezés fogalma, Munkakör- és elemei 15 teljesítményelemzési technikák A munkakörök értékelésének folyamata, módszerei A munkaköri leírás fontosabb tartalmi elemei 15 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg megértése A munkaszituáció helyes értelmezése 4 Szakmai nyelvő beszédkészség A feladatleírásban megjelölt munkakör fontosabb tevékenységi területeinek 15 megnevezése Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Társas Nyelvhelyesség 2 Módszer Közérthetıség 2 Kreativitás, ötletgazdagság 2 Helyzetfelismerés 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 21/43

122 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése. Fınöke azzal a feladattal bízza meg, hogy Ön is vegyen részt a meghirdetett turisztikai/vendéglátói ügyintézı munkakörre jelentkezık közül a leendı munkatársuk kiválasztásában, hiszen az álláshirdetés megfogalmazásában is közremőködött. Foglalja össze, milyen szempontok alapján választaná ki a fenti munkakörbe az új munkatársat! Fogalmazzon meg néhány kérdést, amit a felvételi elbeszélgetés során feltenne a jelentkezıknek! Információtartalom vázlata - A munkaerı kiválasztásának szempontjai - Álláshirdetések tartalma, figyelemfelhívó funkciója - Álláspályázatok értékelésének szempontjai - A felvételi elbeszélgetés megszervezésének teendıi; az elbeszélgetés informatív szerepe 22/43

123 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése A vizsgázó neve:.. Értékelı lap. Fınöke azzal a feladattal bízza meg, hogy Ön is vegyen részt a meghirdetett turisztikai/vendéglátói ügyintézı munkakörre jelentkezık közül a leendı munkatársuk kiválasztásában, hiszen az álláshirdetés megfogalmazásában is közremőködött. Foglalja össze, milyen szempontok alapján választaná ki a fenti munkakörbe az új munkatársat! Fogalmazzon meg néhány kérdést, amit a felvételi elbeszélgetés során feltenne a jelentkezıknek! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Elért A munkaerı kiválasztásának szempontjai Álláshirdetések tartalma, figyelemfelhívó funkciója 15 B A humánerıforrás-gazdálkodás Álláspályázatok értékelésének szerepe, feladatai szempontjai 15 A felvételi elbeszélgetés megszervezésének teendıi; az elbeszélgetés informatív 15 szerepe Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg megértése A munkaszituáció helyes értelmezése 4 Szakmai nyelvő beszédkészség A munkaerı kiválasztásának szempontjai 4 Köznyelvi beszédkészség A munkaszituációhoz kapcsolódó felvételi eljárás kérdéseinek megfogalmazása Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Rugalmasság 2 Társas Nyelvhelyesség 2 Módszer Kreativitás, ötletgazdagság 2 Logikus gondolkodás 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 23/43

124 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése 11. Ön egy utazásszervezı irodában menedzserként dolgozik, ahol fontosnak tartják a munkatársak motiválását, jutalmazását. Önt bízzák meg azzal, hogy válassza ki a legjobban dolgozó munkatársakat, akiket egy különleges színházi rendezvényen való részvételi lehetıséggel jutalmaznak. Foglalja össze a fenti területen jól dolgozó munkatárs kritériumait! Információtartalom vázlata - A jó munkahely kritériumai, személyi és tárgyi feltételei - A vezetés fogalma, a vezetı feladatai - A vezetés és beosztottak kapcsolatának szerepe a munkahelyi légkör kialakításában - A motiválás, jutalmazás szerepe, lehetıségei, módja 24/43

125 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése A vizsgázó neve:.. Értékelı lap 11. Ön egy utazásszervezı irodában menedzserként dolgozik, ahol fontosnak tartják a munkatársak motiválását, jutalmazását. Önt bízzák meg azzal, hogy válassza ki a legjobban dolgozó munkatársakat, akiket egy különleges színházi rendezvényen való részvételi lehetıséggel jutalmaznak. Foglalja össze a fenti területen jól dolgozó munkatárs kritériumait! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Elért A jó munkahely kritériumai, személyi és tárgyi feltételei A vezetés fogalma, a vezetı feladatai 15 A humánerıforrás-gazdálkodás A vezetés és beosztottak B szerepe, feladatai kapcsolatának szerepe a 15 munkahelyi légkör kialakításában A motiválás, jutalmazás szerepe, lehetıségei, módja 15 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése A munkaszituáció helyes értelmezése 4 Köznyelvi beszédkészség A munkaszituációhoz kapcsolódó beszélgetés irányítása; meggyızı, szakszerő érvelés Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Rugalmasság 2 Társas Nyelvhelyesség 2 Módszer Közérthetıség 2 Kreativitás, ötletgazdagság 2 Helyzetfelismerés 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 25/43

126 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése 12. Idegenforgalmi/vendéglátó szakmenedzser munkakörében fontosnak tartja a folyamatos önképzést, a szakmai fejlıdést. A munkahelye is támogatja továbbtanulását, illetıleg a továbbfejlıdését szolgáló szakmai rendezvényeken való részvételét. Az alábbi témájú tréning jellegő rendezvények közül válasszon egyet, amelyen szívesen részt venne, és tájékoztassa errıl a fınökét (kérdezı tanárát), szakmai érvekkel gyızze meg a tréning fejlesztı hatásáról: üzleti kommunikáció, konfliktuskezelés, tárgyalástechnika, vendégfogadás, utazásszervezés, eladástechnikák, rendezvényszervezés, prezentációs technikák, elektronikus adminisztrációs technikák stb. vagy egyéb (egyéni ötlete szerint)! Információtartalom vázlata - A továbbképzés szükségessége - Fejlesztı, továbbképzést szolgáló képzési formák - Az önképzés, önfejlesztés lehetıségei, módszerei; területei (belsı és külsı fejlesztési lehetıségek) - A belsı, munkahelyi továbbképzés megszervezésének teendıi 26/43

127 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése A vizsgázó neve:.. Értékelı lap 12. Idegenforgalmi/vendéglátó szakmenedzser munkakörében fontosnak tartja a folyamatos önképzést, a szakmai fejlıdést. A munkahelye is támogatja továbbtanulását, illetıleg a továbbfejlıdését szolgáló szakmai rendezvényeken való részvételét. Az alábbi témájú tréning jellegő rendezvények közül válasszon egyet, amelyen szívesen részt venne, és tájékoztassa errıl a fınökét (kérdezı tanárát), szakmai érvekkel gyızze meg a tréning fejlesztı hatásáról: üzleti kommunikáció, konfliktuskezelés, tárgyalástechnika, vendégfogadás, utazásszervezés, eladástechnikák, rendezvényszervezés, prezentációs technikák, elektronikus adminisztrációs technikák stb. vagy egyéb (egyéni ötlete szerint)! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Elért A továbbképzés szükségessége Fejlesztı, továbbképzést szolgáló képzési formák 15 B Az önképzés, önfejlesztés A humánerıforrásgazdálkodás szerepe, feladatai (belsı és külsı fejlesztési lehetıségei, módszerei; területei lehetıségek) A belsı, munkahelyi továbbképzés megszervezésének teendıi Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 4 Olvasott szakmai szöveg megértése Köznyelvi szöveg hallás után megértése A munkaszituáció helyes értelmezése A munkaszituációhoz kapcsolódó beszélgetés irányítása; meggyızı, szakszerő érvelés Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Társas Módszer 5 Nyelvhelyesség 2 Közérthetıség 2 Kreativitás, ötletgazdagság 2 Helyzetfelismerés 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 27/43

128 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése 13. Munkahelyén egy évig pályakezdıként alkalmazzák Önt. Az elsı munkanapon meg is kötik a munkaszerzıdést, és tájékoztatják a munkavállalói és munkáltatói jogok gyakorlásának, ill. a kötelezettségek teljesítésének alapvetı szabályairól. Foglalja össze a munkaszerzıdése várható tartalmi elemeit! Információtartalom vázlata - A jogok gyakorlásának és a kötelezettségek teljesítésének alapvetı szabályai a munkajogban - A munka világára vonatkozó szabályozások - A munkaügyi dokumentumok készítésének, kezelésének szabályai, gyakorlata - A munkaszerzıdés fontosabb elemei (általánosan) 28/43

129 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése A vizsgázó neve:.. Értékelı lap 13. Munkahelyén egy évig pályakezdıként alkalmazzák Önt. Az elsı munkanapon meg is kötik a munkaszerzıdést, és tájékoztatják a munkavállalói és munkáltatói jogok gyakorlásának, ill. a kötelezettségek teljesítésének alapvetı szabályairól. Foglalja össze a munkaszerzıdése várható tartalmi elemeit! Típus B Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Munkajog Az információtartalom vázlata alapján A jogok gyakorlásának és a kötelezettségek teljesítésének alapvetı szabályai a munkajogban A munka világára vonatkozó szabályozások A munkaügyi dokumentumok készítésének, kezelésének szabályai, gyakorlata A munkaszerzıdés fontosabb elemei (általánosan) Pontszámok Max. 15 Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg megértése A munkaszituáció helyes értelmezése 4 Szakmai nyelvő beszédkészség A feladatleírásban megjelölt munkakörhöz kapcsolódó munkaszerzıdés elemeinek ismertetése Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Társas Nyelvhelyesség 2 Módszer Közérthetıség 2 Kreativitás, ötletgazdagság 2 Helyzetfelismerés 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 29/43

130 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése 14. Munkahelyén az Ön feladata az idegenforgalmi/vendéglátói teendıket ellátó dolgozók teljesítményének nyilvántartása, adatbázisának vezetése és kimutatás készítése. Legutóbbi feladata az elmúlt félévi teljesítmény kimutatásának és elemzésének elkészítése volt, ami a teljesítményértékelés és differenciált juttatások alapjául szolgál. Foglalja össze, milyen teendıi vannak a fenti feladat kapcsán! Információtartalom vázlata A munkavállalókról vezetett nyilvántartások fajtái Az adatok nyilvántartásához kapcsolódó személyiségvédelmi szabályok A teljesítményelemzés területei, szakmai szempontjai; szerepe a munkabér és az egyéb juttatások megállapításakor A munkaügyi adatok számítógépes nyilvántartásának, kezelésének és aktualizálásának lehetıségei 30/43

131 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése A vizsgázó neve:.. Értékelı lap 14. Munkahelyén az Ön feladata az idegenforgalmi/vendéglátói teendıket ellátó dolgozók teljesítményének nyilvántartása, adatbázisának vezetése és kimutatás készítése. Legutóbbi feladata az elmúlt félévi teljesítmény kimutatásának és elemzésének elkészítése volt, ami a teljesítményértékelés és differenciált juttatások alapjául szolgál. Foglalja össze, milyen teendıi lennének a fenti feladat kapcsán! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Elért A munkavállalókról vezetett nyilvántartások fajtái B Az adatok nyilvántartásához A számítógéppel támogatott kapcsolódó személyiségvédelmi munkaerı-gazdálkodási szabályok rendszerek A munkaügyi adatok számítógépes nyilvántartásának, kezelésének és 15 aktualizálásának lehetıségei C A teljesítményelemzés területei, Munkakör- és szakmai szempontjai; szerepe a teljesítményelemezési munkabér és az egyéb juttatások technikák megállapításakor Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 4 Olvasott szakmai szöveg megértése Szakmai nyelvő beszédkészség A munkaszituáció helyes értelmezése A munkafeladathoz kapcsolódó szakszerő érvelés a teljesítményelemzés és -értékelés fontosságáról, céljáról; a nyilvántartás és kimutatás szakszerő bemutatása Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Társas Módszer 5 Közérthetıség 2 Tömör fogalmazás készsége 2 Kreativitás, ötletgazdagság 2 Logikus gondolkodás 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 31/43

132 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése 15. Munkatársa a napokban jelezte, hogy a következı héten szeretne részt venni egy társasutazáson, ezért nap szabadságot kér. A munkahelyi csoportban Ön koordinálja a munkafeladatokat, ezért a bejelentés váratlanul és kellemetlenül érte, mert a jövı hétre már elkészítette a munkabeosztást. Tájékoztassa a munkatársát (kérdezı tanárát), hogyan kellett volna szabályszerően eljárnia az adott ügyben, foglalja össze vele a fenti ügyben meghozott döntését is! Információtartalom vázlata A munkaidı, pihenıidı jellemzıi, fajtái A Mt, a Ktv. és a Kjt. elıírásainak legfontosabb eltérései a munka- és pihenıidı kérdésében A szabadságolási terv készítésének, egyeztetésének, vezetésének szabályai A szabadságfajták igénylésének, kiadásának szabályai a hatályos jogszabályi elıírások szerint 32/43

133 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése A vizsgázó neve:.. Értékelı lap 15. Munkatársa a napokban jelezte, hogy a következı héten szeretne részt venni egy társasutazáson, ezért nap szabadságot kér. A munkahelyi csoportban Ön koordinálja a munkafeladatokat, ezért a bejelentés váratlanul és kellemetlenül érte, mert a jövı hétre már elkészítette a munkabeosztást. Tájékoztassa a munkatársát (kérdezı tanárát), hogyan kellett volna szabályszerően eljárnia az adott ügyben, foglalja össze vele a fenti ügyben meghozott döntését is! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Elért A munkaidı, pihenıidı jellemzıi, fajtái A Mt, a Ktv. és a Kjt. elıírásainak legfontosabb eltérései a munka- és pihenıidı kérdésében B Munkajog A szabadságolási terv készítésének, egyeztetésének, vezetésének 15 szabályai A szabadságfajták igénylésének, kiadásának szabályai a hatályos jogszabályi elıírások szerint Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 4 Olvasott szakmai szöveg megértése Szakmai nyelvő beszédkészség A munkaszituáció helyes értelmezése A munkafeladathoz kapcsolódó ismertetés helyessége a szabadság kérésének és kiadásának rendjérıl; szakszerő döntés meghozatala Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Rugalmasság 2 Társas Közérthetıség 2 Módszer 5 Kreativitás, ötletgazdagság 2 Helyzetfelismerés 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 33/43

134 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése 16. Ön szakmenedzser munkakörében gyakran szembesül bizalmas jellegő információkkal, adatokkal, amelyeket a legnagyobb gondossággal kell kezelnie, betartva az adat- és információvédelem, -kezelés elıírásait. Legutóbb egyik ügyfelük nagyértékő utazás megszervezésében kérte a segítségüket. Foglalja össze, a fenti ügyben mi számít bizalmas (titkos) információnak, és a munkája során mely jogszabályt tekinti meghatározónak! Információtartalom vázlata Alapfogalmak: adat, információ, adatvédelem, adatbiztonság, adathasználat, adatkezelés fogalma Az adatvédelem és adatbiztonság jogi kérdései Személyes adatok védelme, közérdekő adatok nyilvánossága; az adatvédelmi biztos feladatai, jogosítványai; adatvédelmi nyilvántartás Az állam-, szolgálati és üzleti titok adatvédelmi vonatkozásai Személyes adatok, ügyfélkapcsolatok biztonságos nyilvántartásának lehetıségei 34/43

135 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése A vizsgázó neve:.. Értékelı lap 16. Ön szakmenedzser munkakörében gyakran szembesül bizalmas jellegő információkkal, adatokkal, amelyeket a legnagyobb gondossággal kell kezelnie, betartva az adat- és információvédelem, -kezelés elıírásait. Legutóbb egyik ügyfelük nagyértékő utazás megszervezésében kérte a segítségüket. Foglalja össze, a fenti ügyben mi számít bizalmas (titkos) információnak, és a munkája során mely jogszabályt tekinti meghatározónak! Típus B B Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A humánerıforrásgazdálkodás szerepe, feladatai A számítógéppel támogatott munkaerı-gazdálkodási rendszerek Az információtartalom vázlata alapján Alapfogalmak: adat, információ, adatvédelem, adatbiztonság, adathasználat, adatkezelés fogalma Az adatvédelem és adatbiztonság jogi kérdései Személyes adatok védelme, közérdekő adatok nyilvánossága; az adatvédelmi biztos feladatai, jogosítványai; adatvédelmi nyilvántartás Az állam-, szolgálati és üzleti titok adatvédelmi vonatkozásai Személyes adatok, ügyfélkapcsolatok biztonságos nyilvántartásának lehetıségei Pontszámok Max Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 4 Olvasott szakmai szöveg megértése Szakmai nyelvő beszédkészség A munkaszituáció helyes értelmezése A munkafeladathoz kapcsolódó szakszerő ismertetés a biztonságos adatkezelésrıl Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Társas Módszer 5 Nyelvhelyesség 2 Közérthetıség 2 Logikus gondolkodás 2 Helyzetfelismerés 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 35/43

136 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése 17. Az egyik vendéglátói rendezvényükön elcsúszott a vizes padlón, és eltörött a karja. Emiatt többhetes betegszabadságra kényszerült. Foglalja össze a munkabalesettel kapcsolatos teendıit! Információtartalom vázlata A munkavédelem fogalma, célja, területei A biztonságos munkakörülmények kialakításának szempontjai A baleset, a munkahelyi baleset, foglalkozási megbetegedések fogalma, fajtái A munkabalesetek jogi következményei; a balesetek bejelentése, kivizsgálásuk folyamata 36/43

137 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése A vizsgázó neve:.. Értékelı lap 17. Az egyik vendéglátói rendezvényükön elcsúszott a nedves padlón, és eltörött a karja. Emiatt többhetes betegszabadságra kényszerült. Foglalja össze a munkabalesettel kapcsolatos teendıit! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Elért A munkavédelem fogalma, célja, területei 15 A biztonságos munkakörülmények 15 kialakításának szempontjai A A munka-, környezet- és A baleset, a munkahelyi tőzvédelmi elıírások baleset, foglalkozási megbetegedések fogalma, fajtái A munkabalesetek jogi következményei; a balesetek bejelentése, kivizsgálásuk 15 folyamata Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg megértése A munkaszituáció helyes értelmezése 4 Szakmai nyelvő beszédkészség A feladatleírásban szereplı munkahelyi balesethez kapcsolódó teendık szakszerő ismertetése Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Társas Nyelvhelyesség 2 Módszer Közérthetıség 2 Logikus gondolkodás 2 Helyzetfelismerés 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 37/43

138 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése 18. A munkahelyén nemrég tőzjelzı rendszert szereltek fel, ami a napokban riasztott is. Furcsának találták a helyzetet, mindenki bizonytalankodott, nem tudták, mit kell tenniük ebben a helyzetben. Kiderült, hogy egyik közvetlen munkatársuk az épületben meg nem engedett helyen dohányzott, ez okozta a kellemetlen helyzetet. Foglalja össze a fenti szituációban követendı magatartást! Információtartalom vázlata A tőzjelzés módjai, az észlelt tőz jelentése, a tőzjelzı berendezés ellenırzése A tőzvédelmi szabályzat; tőzriadó és kiürítési terv Tőzveszélyes tevékenységek A dohányzás munkahelyi szabályozása 38/43

139 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése A vizsgázó neve:.. Értékelı lap 18. A munkahelyén nemrég tőzjelzı rendszert szereltek fel, ami a napokban riasztott is. Furcsának találták a helyzetet, mindenki bizonytalankodott, nem tudták, mit kell tenniük ebben a helyzetben. Kiderült, hogy egyik közvetlen munkatársuk az épületben meg nem engedett helyen dohányzott, ez okozta a kellemetlen helyzetet. Foglalja össze a fenti szituációban követendı magatartást! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Elért A tőzjelzés módjai, az észlelt tőz jelentése, a tőzjelzı berendezés ellenırzése 15 A A munka-, környezet- és tőzvédelmi elıírások A tőzvédelmi szabályzat; tőzriadó és kiürítési terv Tőzveszélyes tevékenységek 15 A dohányzás munkahelyi szabályozása Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg megértése A munkaszituáció helyes értelmezése 4 Szakmai nyelvő beszédkészség A feladatleírásban szereplı tőzvédelmi körülményhez kapcsolódó magatartás szakszerő ismertetése Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Társas Közérthetıség 2 Módszer 15 Tömör fogalmazás készsége 2 Logikus gondolkodás 2 Helyzetfelismerés 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 39/43

140 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése 19. A munkaterületükön veszélyes, ill. a környezetre ártalmas anyagokkal is dolgoznak, ezért a munkahelyen fontos szempont a környezettudatos viselkedés. Soroljon fel néhány környezetre ártalmas anyagot az idegenforgalmi/vendéglátói munkaterületrıl! Foglalja össze, milyen környezetvédelmi intézkedéseket tehetnek a munkahelyen! Információtartalom vázlata A környezetvédelem jelentısége, területei; a védelem (aktív és passzív) módszerei A hulladék fogalma, fajtái. Hulladékgazdálkodás, szelektív hulladékgyőjtés, hulladékkezelés Veszélyes anyagok fogalma; kezelésük A környezettudatos magatartás, nevelés lehetıségei 40/43

141 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése A vizsgázó neve:.. Értékelı lap 19. A munkaterületükön veszélyes, ill. a környezetre ártalmas anyagokkal is dolgoznak, ezért a munkahelyen fontos szempont a környezettudatos viselkedés. Soroljon fel néhány környezetre ártalmas anyagot az idegenforgalmi/vendéglátói munkaterületrıl! Foglalja össze, milyen környezetvédelmi intézkedéseket tehetnek a munkahelyen! Típus A Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A munka-, környezet- és tőzvédelmi elıírások Az információtartalom vázlata alapján A környezetvédelem jelentısége, területei; a védelem (aktív és passzív) módszerei A hulladék fogalma, fajtái. Hulladékgazdálkodás, szelektív hulladékgyőjtés, hulladékkezelés Veszélyes anyagok fogalma; kezelésük A környezettudatos magatartás, nevelés lehetıségei Pontszámok Max. 15 Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg megértése A munkaszituáció helyes értelmezése 4 Szakmai nyelvő beszédkészség A feladatleírásban szereplı környezetvédelmi körülményhez kapcsolódó szakszerő ismertetés Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Társas Nyelvhelyesség 2 Módszer Közérthetıség 2 Kreativitás, ötletgazdagság 2 Logikus gondolkodás 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 41/43

142 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése. Egy szabadban megtartott, fızıversennyel egybekötött rendezvényükön az egyik csapat ásványvizes mőanyagpalackban tárolta a folyékony mosogatószert, amibıl az egyik csapattag véletlenül ivott. A hirtelen kitört pánikhangulatban Önnek kell cselekednie, a sérült személyt elsısegélyben részesítenie. Mondja el, mi okozta a balesetet, hogyan lehetett volna elkerülni, és mit kell tennie a veszélyes anyagok okozta sérülések esetén! Információtartalom vázlata A munka- és foglalkozás-egészségügy fogalma, feladatai A munkaalkalmassági vizsgálatok szükségessége, módjai A munkakörnyezet biztonságos és higiénikus kialakítása Az elsısegélynyújtás általános szabályai 42/43

143 Ügyviteli és munkaerıpiaci ismeretek, álláskeresési technikák alkalmazása Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tőzvédelmi elıírások értelmezése. Szervezeti felépítés elemzése. Az ügyviteli folyamatok elemzése A vizsgázó neve:.. Értékelı lap. Egy szabadban megtartott, fızıversennyel egybekötött rendezvényükön az egyik csapat ásványvizes mőanyagpalackban tárolta a folyékony mosogatószert, amibıl az egyik csapattag véletlenül ivott. A hirtelen kitört pánikhangulatban Önnek kell cselekednie, a sérült személyt elsısegélyben részesítenie. Mondja el, mi okozta a balesetet, hogyan lehetett volna elkerülni, és mit kell tennie a veszélyes anyagok okozta sérülések esetén! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Elért A munka- és foglalkozásegészségügy fogalma, feladatai 15 A A munka-, környezet- és tőzvédelmi elıírások A munkaalkalmassági vizsgálatok szükségessége, módjai A munkakörnyezet biztonságos és higiénikus kialakítása Az elsısegélynyújtás általános szabályai Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg megértése A munkaszituáció helyes értelmezése 4 Szakmai nyelvő beszédkészség A feladatleírásban szereplı munkahelyi baleset körülményeihez kapcsolódó szakszerő ismertetés Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Társas Közérthetıség 2 Módszer Tömör fogalmazás készsége 2 Helyzetfelismerés 2 Logikus gondolkodás 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 43/43

144 SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata /3 Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység idıtartama: 30 perc A 19/08. (XII. 4.) SZMM rendelet bekezdésében foglaltak alapján a szakmai vizsga szóbeli tételeit a 42/09. számon kiadom. Jóváhagyta: Mátyus Mihály fıosztályvezetı 09 NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNİTTKÉPZÉSI INTÉZET Érvényes: tól

145 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékrıl és az Országos Képzési Jegyzékbe történı felvétel és törlés eljárási rendjérıl alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma és megnevezése, valamint a kapcsolódó szakképesítés megnevezése: Európai Uniós üzleti szakügyintézı Kereskedelmi menedzser Kereskedelmi szakmenedzser Kereskedelmi menedzser Kis- és középvállalkozási menedzser Kereskedelmi menedzser Külgazdasági üzletkötı Kereskedelmi menedzser Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintézı Kereskedelmi menedzser Reklámszervezı szakmenedzser Kereskedelmi menedzser Üzleti szakmenedzser Kereskedelmi menedzser Idegenforgalmi szakmenedzser Vendéglátó szakmenedzser Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser A szóbeli tételeket, ahol szükséges, a szaktanárok által összeállított mellékletek, segédanyagok, felhasználható források (számla; részlet angol nyelvő Avon katalógusból; vásárfelhívás; feljegyzés (memo) az áruról, és a késedelemrıl vagy szerzıdésrészlet; konferenciaprogram; szálloda szórólapja/prospektusa; a bútorok listája és feljegyzés a sérülésekrıl; szerzıdésrészlet a garanciáról; az írásos ajánlat legfontosabb adatai vagy részlet a tavalyi katalógusból; memo az üzlet raktározási nehézségeirıl; álláshirdetés; magyarországi utazási prospektus; prospektus magyarországi gyógyfürdıkrıl; magyarországi prospektus vagy programfüzet; prospektus skanzenrıl; tréningajánlat vagy csapatépítı utakra specializálódott utazásszervezı prospektusa; szállodai prospektus, wellness-szolgáltatások jegyzéke; szállodai prospektus; étlap stb.) egészítsék ki! A tételsor a 15/08. (VIII.13.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/42

146 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven 1/A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.) 1/B Ön, mint a Tschibo cég képviselıje, folytasson telefonbeszélgetést a vizsgabizottság egyik tagjával, aki a cég egyik megrendelıjét képviseli! Kérje meg, hogy rendezze fennálló tartozását! A számla összege 56430, esedékessége: múlt hónap 2-a. Információtartalom vázlata Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) A rendezendı számla adatainak ismertetése A fizetési haladék írásban való kérvényezésének fontossága Felhívás a részletfizetés lehetıségére 3/42

147 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven A vizsgázó neve:... Értékelı lap 1/A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.) 1/B Ön, mint a Tschibo cég képviselıje, folytasson telefonbeszélgetést a vizsgabizottság egyik tagjával, aki a cég egyik megrendelıjét képviseli! Kérje meg, hogy rendezze fennálló tartozását! A számla összege 56430, esedékessége: múlt hónap 2-a. Típus - Feladatprofil alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Szakmai idegen nyelven kommunikál írásban és szóban az általános és szakmai szókincs birtokában Mőködteti a vállalkozás információs és kommunikációs rendszerét Az információtartalom vázlata alapján Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) A rendezendı számla adatainak ismertetése A fizetési haladék írásban való kérvényezésének fontossága Felhívás a részletfizetés lehetıségére Pontszámok Max. Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 5 Idegen nyelvő beszédkészség 15 5 Idegen nyelvő hallott szöveg megértése 15 Összesen 80 Személyes Társas Módszer Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Döntésképesség 3 Rugalmasság 2 Nyelvhelyesség 3 Közérthetıség 2 Udvariasság 2 Logikus gondolkodás 2 Kreativitás, ötletgazdagság 3 Helyzetfelismerés 3 Összesen Mindösszesen 0 Max. Elért dátum aláírás 4/42

148 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven 2/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 2/B Ön, mint az AVON képviselıje, vadonatúj kozmetikai termékeket forgalmaz. Keresse meg ügyfelét személyesen, és mutassa be az új kollekciót! Információtartalom vázlata Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) Az új termékek bemutatása, a minıség jellemzése Az új termék bevezetésének szükségessége (lépéstartás a konkurens cégekkel) Az árpolitika ismertetése (bevezetı ár, kedvezmények, részletfizetés, hitellehetıségek, speciális akciók) 5/42

149 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven Vizsgázó neve:... Értékelı lap 2/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 2/B Ön, mint az AVON képviselıje, vadonatúj kozmetikai termékeket forgalmaz. Keresse meg ügyfelét személyesen, és mutassa be az új kollekciót! Típus - Feladatprofil alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Szakmai idegen nyelven kommunikál írásban és szóban az általános és szakmai szókincs birtokában Mőködteti a vállalkozás információs és kommunikációs rendszerét Az információtartalom vázlata alapján Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) Az új termékek bemutatása, a minıség jellemzése Az új termék bevezetésének szükségessége (lépéstartás a konkurens cégekkel) Az árpolitika ismertetése (bevezetı ár, kedvezmények, részletfizetés, hitellehetıségek, speciális akciók) Pontszámok Max. Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 5 Idegen nyelvő beszédkészség 15 5 Idegen nyelvő hallott szöveg megértése 15 Összesen 80 Személyes Társas Módszer Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Döntésképesség 3 Rugalmasság 2 Nyelvhelyesség 3 Közérthetıség 2 Udvariasság 2 Logikus gondolkodás 2 Kreativitás, ötletgazdagság 3 Helyzetfelismerés 3 Összesen Mindösszesen 0 Max. Elért dátum aláírás 6/42

150 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven 3/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 3/B Ön, mint a COOP üzletlánc képviselıje, szeretne részt venni egy nemzetközi vásáron. Folytasson telefonos beszélgetést a vásár ügyintézıjével! Információtartalom vázlata Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) A stand bérlésének idıpontja és célja, a stand helye A stand felszereltségére vonatkozó igények (pl. reklámeszközök) ismertetése A bérleti díj fizetési feltételeinek tisztázása 7/42

151 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven A vizsgázó neve:... Értékelı lap 3/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 3/B Ön, mint a COOP üzletlánc képviselıje, szeretne részt venni egy nemzetközi vásáron. Folytasson telefonos beszélgetést a vásár ügyintézıjével! Típus - Feladatprofil alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Szakmai idegen nyelven kommunikál írásban és szóban az általános és szakmai szókincs birtokában Mőködteti a vállalkozás információs és kommunikációs rendszerét Az információtartalom vázlata alapján Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) A stand bérlésének idıpontja és célja, a stand helye A stand felszereltségére vonatkozó igények (pl. reklámeszközök) ismertetése A bérleti díj fizetési feltételeinek tisztázása Pontszámok Max. Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 5 Idegen nyelvő beszédkészség 15 5 Idegen nyelvő hallott szöveg megértése 15 Összesen 80 Személyes Társas Módszer Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Döntésképesség 3 Rugalmasság 2 Nyelvhelyesség 3 Közérthetıség 2 Udvariasság 2 Logikus gondolkodás 2 Kreativitás, ötletgazdagság 3 Helyzetfelismerés 3 Összesen Mindösszesen 0 Max. Elért dátum aláírás 8/42

152 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven 4/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 4/B Ön, mint a Szabó és Tsa képviselıje, fogadja külföldi üzleti partnere reklamációját telefonon! Magyarázza meg, miért nem szállították le idıre a kért mőszaki árukat! Információtartalom vázlata Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) A késedelem okainak felsorolása Az ügy jelenlegi állásának ismertetése A hiánypótlásra tett javaslatok 9/42

153 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven A vizsgázó neve:... Értékelı lap 4/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 4/B Ön, mint a Szabó és Tsa képviselıje, fogadja külföldi üzleti partnere reklamációját telefonon! Magyarázza meg, miért nem szállították le idıre a kért mőszaki árukat! Típus - Feladatprofil alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Szakmai idegen nyelven kommunikál írásban és szóban az általános és szakmai szókincs birtokában Mőködteti a vállalkozás információs és kommunikációs rendszerét Az információtartalom vázlata alapján Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) A késedelem okainak felsorolása Az ügy jelenlegi állásának ismertetése A hiánypótlásra tett javaslatok Pontszámok Max. Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 5 Idegen nyelvő beszédkészség 15 5 Idegen nyelvő hallott szöveg megértése 15 Összesen 80 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Személyes Társas Módszer Döntésképesség 3 Rugalmasság 2 Nyelvhelyesség 3 Közérthetıség 2 Udvariasság 2 Logikus gondolkodás 2 Kreativitás, ötletgazdagság 3 Helyzetfelismerés 3 Összesen Mindösszesen 0 Max. Elért dátum aláírás /42

154 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven 5/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 5/B Ön, mint a Trend Kft. Konferenciaszervezıje, külföldi vendéget fogad, aki az Önök által szervezett 3 napos konferencián vesz részt Budapesten. Tájékoztassa vendégét! Információtartalom vázlata Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) A vendég fogadása, köszöntése, a szállással kapcsolatos tudnivalók A 3 napos konferencia programjának ismertetése A szabadidıs program megszervezése 11/42

155 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven A vizsgázó neve:... Értékelı lap 5/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 5/B Ön, mint a Trend Kft. Konferenciaszervezıje, külföldi vendéget fogad, aki az Önök által szervezett 3 napos konferencián vesz részt Budapesten. Tájékoztassa vendégét! Típus - Feladatprofil alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Szakmai idegen nyelven kommunikál írásban és szóban az általános és szakmai szókincs birtokában Mőködteti a vállalkozás információs és kommunikációs rendszerét Az információtartalom vázlata alapján Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) A vendég fogadása, köszöntése, a szállással kapcsolatos tudnivalók A 3 napos konferencia programjának ismertetése A szabadidıs program megszervezése Pontszámok Max. Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 5 Idegen nyelvő beszédkészség 15 5 Idegen nyelvő hallott szöveg megértése 15 Összesen 80 Személyes Társas Módszer Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Döntésképesség 3 Rugalmasság 2 Nyelvhelyesség 3 Közérthetıség 2 Udvariasság 2 Logikus gondolkodás 2 Kreativitás, ötletgazdagság 3 Helyzetfelismerés 3 Összesen Mindösszesen 0 Max. Elért dátum aláírás 12/42

156 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven 6/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 6/B Ön, mint a Bútor és Lakberendezési Áruház munkatársa, az áruátvételkor sérüléseket fedezett fel a legutóbbi bútorszállítmányban. Hívja fel a gyártót, és beszéljék meg a problémát! Információtartalom vázlata Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) Az áruátvételkor észlelt sérülések megemlítése Árengedmény vagy egyéb megoldás az ügy rendezésére A csomagolóanyagok és a csomagolás minıségi követelményeinek betartása 13/42

157 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven A vizsgázó neve:... Értékelı lap 6/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 6/B Ön, mint a Bútor és Lakberendezési Áruház munkatársa, az áruátvételkor sérüléseket fedezett fel a legutóbbi bútorszállítmányban. Hívja fel a gyártót, és beszéljék meg a problémát! Típus - Feladatprofil alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Szakmai idegen nyelven kommunikál írásban és szóban az általános és szakmai szókincs birtokában Mőködteti a vállalkozás információs és kommunikációs rendszerét Az információtartalom vázlata alapján Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) Az áruátvételkor észlelt sérülések megemlítése Árengedmény vagy egyéb megoldás az ügy rendezésére A csomagolóanyagok és a csomagolás minıségi követelményeinek betartása Pontszámok Max. Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 5 Idegen nyelvő beszédkészség 15 5 Idegen nyelvő hallott szöveg megértése 15 Összesen 80 Személyes Társas Módszer Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Döntésképesség 3 Rugalmasság 2 Nyelvhelyesség 3 Közérthetıség 2 Udvariasság 2 Logikus gondolkodás 2 Kreativitás, ötletgazdagság 3 Helyzetfelismerés 3 Összesen Mindösszesen 0 Max. Elért dátum aláírás 14/42

158 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven 7/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 7/B Ön textíliákat forgalmazó nagykereskedı képviselıje, és kifogásolja a legutóbbi szállítmányt. Hívja fel a gyártót, és mondja el részletesen panaszát! Információtartalom vázlata Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) A textília-szállítmány minıségi hibáinak felsorolása (győrıdik, összemegy, nem színtartó) A szerzıdés bizonyos pontjaira történı utalások Pótszállítmány és új használati utasítás kérése 15/42

159 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven A vizsgázó neve:... Értékelı lap 7/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 7/B Ön textíliákat forgalmazó nagykereskedı képviselıje, és kifogásolja a legutóbbi szállítmányt. Hívja fel a gyártót, és mondja el részletesen panaszát! Típus - Feladatprofil alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Szakmai idegen nyelven kommunikál írásban és szóban az általános és szakmai szókincs birtokában Mőködteti a vállalkozás információs és kommunikációs rendszerét Az információtartalom vázlata alapján Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) A textília-szállítmány minıségi hibáinak felsorolása (győrıdik, összemegy, nem színtartó) A szerzıdés bizonyos pontjaira történı utalások Pótszállítmány és új használati utasítás kérése Pontszámok Max. Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 5 Idegen nyelvő beszédkészség 15 5 Idegen nyelvő hallott szöveg megértése 15 Összesen 80 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Személyes Társas Módszer Döntésképesség 3 Rugalmasság 2 Nyelvhelyesség 3 Közérthetıség 2 Udvariasság 2 Logikus gondolkodás 2 Kreativitás, ötletgazdagság 3 Helyzetfelismerés 3 Összesen Mindösszesen 0 Max. Elért dátum aláírás 16/42

160 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven 8/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 8/B Ön, mint egy cipıgyártó cég munkatársa, tavalyi modelleket szeretne eladni ügyfeleinek. Kínálja a kollekciót jutányos áron! Információtartalom vázlata Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) Az írásban küldött nem kötelezı érvényő ajánlat rövid ismertetése Az áru pozitív tulajdonságainak kiemelése Utalás a nyári kollekció katalógusának megküldésére 17/42

161 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven A vizsgázó neve:... Értékelı lap 8/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 8/B Ön, mint egy cipıgyártó cég munkatársa, tavalyi modelleket szeretne eladni ügyfeleinek. Kínálja a kollekciót jutányos áron! Típus - Feladatprofil alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Szakmai idegen nyelven kommunikál írásban és szóban az általános és szakmai szókincs birtokában Mőködteti a vállalkozás információs és kommunikációs rendszerét Az információtartalom vázlata alapján Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) Az írásban küldött nem kötelezı érvényő ajánlat rövid ismertetése Az áru pozitív tulajdonságainak kiemelése Utalás a nyári kollekció katalógusának megküldésére Pontszámok Max. Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 5 Idegen nyelvő beszédkészség 15 5 Idegen nyelvő hallott szöveg megértése 15 Összesen 80 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Személyes Társas Módszer Döntésképesség 3 Rugalmasság 2 Nyelvhelyesség 3 Közérthetıség 2 Udvariasság 2 Logikus gondolkodás 2 Kreativitás, ötletgazdagság 3 Helyzetfelismerés 3 Összesen Mindösszesen 0 Max. Elért dátum aláírás 18/42

162 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven 9/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 9/B Ön, mint egy elektrotechnikai üzlet képviselıje, telefonhívást kap külföldi partnerétıl, mert nem vette át idıben az árut a légikikötı raktárából. Magyarázza meg a késedelmet és próbálja meg kedvezıen rendezni az ügyet! Információtartalom vázlata Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) Az áruátvétel elmulasztásának okai A raktározási költség rendezésére vonatkozó javaslatok Az árverés veszélyének elhárítása 19/42

163 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven A vizsgázó neve:... Értékelı lap 9/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 9/B Ön, mint egy elektrotechnikai üzlet képviselıje, telefonhívást kap külföldi partnerétıl, mert nem vette át idıben az árut a légikikötı raktárából. Magyarázza meg a késedelmet és próbálja meg kedvezıen rendezni az ügyet! Típus - Feladatprofil alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Szakmai idegen nyelven kommunikál írásban és szóban az általános és szakmai szókincs birtokában Mőködteti a vállalkozás információs és kommunikációs rendszerét Az információtartalom vázlata alapján Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) Az áruátvétel elmulasztásának okai A raktározási költség rendezésére vonatkozó javaslatok Az árverés veszélyének elhárítása Pontszámok Max. Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 5 Idegen nyelvő beszédkészség 15 5 Idegen nyelvő hallott szöveg megértése 15 Összesen 80 Személyes Társas Módszer Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Döntésképesség 3 Rugalmasság 2 Nyelvhelyesség 3 Közérthetıség 2 Udvariasság 2 Logikus gondolkodás 2 Kreativitás, ötletgazdagság 3 Helyzetfelismerés 3 Összesen Mindösszesen 0 Max. Elért dátum aláírás /42

164 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven /A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! /B Ön, mint végzıs szakmenedzser, megpályázott egy állást marketing és kommunikációs munkakörben egy multinacionális cégnél. Ön részt vesz egy állásinterjún a cég humánerıforrás vezetıjével. Információtartalom vázlata Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) Eddigi tanulmányai és gyakorlati tapasztalatai ismertetése Néhány, a munkakörben fontos képesség megemlítése A munkakörre, munkahelyi hierarchiára, munkaidıre és esetleges juttatásokra vonatkozó kérdések 21/42

165 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven A vizsgázó neve:... Értékelı lap /A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! /B Ön, mint végzıs szakmenedzser, megpályázott egy állást marketing és kommunikációs munkakörben egy multinacionális cégnél. Ön részt vesz egy állásinterjún a cég humánerıforrás vezetıjével. Típus - Feladatprofil alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Szakmai idegen nyelven kommunikál írásban és szóban az általános és szakmai szókincs birtokában Mőködteti a vállalkozás információs és kommunikációs rendszerét Az információtartalom vázlata alapján Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) Eddigi tanulmányai és gyakorlati tapasztalatai ismertetése Néhány, a munkakörben fontos képesség megemlítése A munkakörre, munkahelyi hierarchiára, munkaidıre és esetleges juttatásokra vonatkozó kérdések Pontszámok Max. Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 5 Idegen nyelvő beszédkészség 15 5 Idegen nyelvő hallott szöveg megértése 15 Összesen 80 Személyes Társas Módszer Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Döntésképesség 3 Rugalmasság 2 Nyelvhelyesség 3 Közérthetıség 2 Udvariasság 2 Logikus gondolkodás 2 Kreativitás, ötletgazdagság 3 Helyzetfelismerés 3 Összesen Mindösszesen 0 Max. Elért dátum aláírás 22/42

166 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven 11/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 11/B Ön, mint a Tourinform munkatársa, fogadja az irodában külföldi ügyfelét, aki 4-5 napos magyarországi körutazásokról érdeklıdik Önnél. Tegyen ajánlatot számára! Információtartalom vázlata Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) Két körút, lehetıleg egy dunántúli és egy kelet-magyarországi ismertetése Az all inclusive tartalma Utas- és poggyászbiztosítási lehetıségek 23/42

167 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven A vizsgázó neve:... Értékelı lap 11/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 11/B Ön, mint a Tourinform munkatársa, fogadja az irodában külföldi ügyfelét, aki 4-5 napos magyarországi körutazásokról érdeklıdik Önnél. Tegyen ajánlatot számára! Típus - Feladatprofil alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Szakmai idegen nyelven kommunikál írásban és szóban az általános és szakmai szókincs birtokában Mőködteti a vállalkozás információs és kommunikációs rendszerét Az információtartalom vázlata alapján Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) Két körút, lehetıleg egy dunántúli és egy kelet-magyarországi ismertetése Az all inclusive tartalma Utas- és poggyászbiztosítási lehetıségek Pontszámok Max. Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 5 Idegen nyelvő beszédkészség 15 5 Idegen nyelvő hallott szöveg megértése 15 Összesen 80 Személyes Társas Módszer Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Döntésképesség 3 Rugalmasság 2 Nyelvhelyesség 3 Közérthetıség 2 Udvariasság 2 Logikus gondolkodás 2 Kreativitás, ötletgazdagság 3 Helyzetfelismerés 3 Összesen Mindösszesen 0 Max. Elért dátum aláírás 24/42

168 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven 12/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 12/B Ön, mint az IBUSZ munkatársa, fogadja egy külföldi érdeklıdı telefonhívását, aki a magyarországi termálfürdıkrıl szeretne információt kapni. Ismertesse a lehetıségeket! Információtartalom vázlata Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) Néhány fürdıhely megemlítése a helységek pontos megjelölésével (pl. Dunántúl, Észak- Magyarország, közeli nagyvárosok) Az adott fürdıkomplexumok gyógyászati lehetıségei Egy akciós utazási csomag ismertetése, amely még korlátolt számban lefoglalható 25/42

169 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven A vizsgázó neve:... Értékelı lap 12/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 12/B Ön, mint az IBUSZ munkatársa, fogadja egy külföldi érdeklıdı telefonhívását, aki a magyarországi termálfürdıkrıl szeretne információt kapni. Ismertesse a lehetıségeket! Típus - Feladatprofil alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Szakmai idegen nyelven kommunikál írásban és szóban az általános és szakmai szókincs birtokában Mőködteti a vállalkozás információs és kommunikációs rendszerét Az információtartalom vázlata alapján Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) Néhány fürdıhely megemlítése a helységek pontos megjelölésével (pl. Dunántúl, Észak- Magyarország, közeli nagyvárosok) Az adott fürdıkomplexumok gyógyászati lehetıségei Egy akciós utazási csomag ismertetése, amely még korlátolt számban lefoglalható Pontszámok Max. Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 5 Idegen nyelvő beszédkészség 15 5 Idegen nyelvő hallott szöveg megértése 15 Összesen 80 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Személyes Társas Módszer Döntésképesség 3 Rugalmasság 2 Nyelvhelyesség 3 Közérthetıség 2 Udvariasság 2 Logikus gondolkodás 2 Kreativitás, ötletgazdagság 3 Helyzetfelismerés 3 Összesen Mindösszesen 0 Max. Elért dátum aláírás 26/42

170 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven 13/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 13/B Ön, mint egy multinacionális cég irodavezetıje, olyan megbízást kap fınökétıl, hogy szervezzen hétvégi szabadidıs sportprogramot a jelenleg Budapesten tartózkodó külföldi partnerek számára. Beszélje meg kollégájával a részleteket! Információtartalom vázlata Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) A delegáció összetétele (kor, érdeklıdés, nem, stb.) Gyalogtúra és egy kellemes vacsora megtervezése a budai hegyekben, alternatív program rossz idı esetére Internetrıl letölthetı térképek és információs anyagok elkészítésének megvitatása 27/42

171 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven A vizsgázó neve:... Értékelı lap 13/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 13/B Ön, mint egy multinacionális cég irodavezetıje, olyan megbízást kap fınökétıl, hogy szervezzen hétvégi szabadidıs sportprogramot a jelenleg Budapesten tartózkodó külföldi partnerek számára. Beszélje meg kollégájával a részleteket! Típus - Feladatprofil alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Szakmai idegen nyelven kommunikál írásban és szóban az általános és szakmai szókincs birtokában Mőködteti a vállalkozás információs és kommunikációs rendszerét Az információtartalom vázlata alapján Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) A delegáció összetétele (kor, érdeklıdés, nem, stb.) Gyalogtúra és egy kellemes vacsora megtervezése a budai hegyekben, alternatív program rossz idı esetére Internetrıl letölthetı térképek és információs anyagok elkészítésének megvitatása Pontszámok Max. Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 5 Idegen nyelvő beszédkészség 15 5 Idegen nyelvő hallott szöveg megértése 15 Összesen 80 Személyes Társas Módszer Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Döntésképesség 3 Rugalmasság 2 Nyelvhelyesség 3 Közérthetıség 2 Udvariasság 2 Logikus gondolkodás 2 Kreativitás, ötletgazdagság 3 Helyzetfelismerés 3 Összesen Mindösszesen 0 Max. Elért dátum aláírás 28/42

172 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven 14/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 14/B Ön, mint egy nemrégiben felújított parasztház tulajdonosa, tárgyaljon egy utazásszervezıvel, és kínálja fel a házát idegenforgalmi célokra! Információtartalom vázlata Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) A ház és környezetének bemutatása (pl. minifarm háziállatokkal, biokert) A faluban található skanzen fontossága (interaktív foglalkozások lehetısége) Étkezési lehetıségek a házban és a környéken 29/42

173 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven A vizsgázó neve:... Értékelı lap 14/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 14/B Ön, mint egy nemrégiben felújított parasztház tulajdonosa, tárgyaljon egy utazásszervezıvel, és kínálja fel a házát idegenforgalmi célokra! Típus - Feladatprofil alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Szakmai idegen nyelven kommunikál írásban és szóban az általános és szakmai szókincs birtokában Mőködteti a vállalkozás információs és kommunikációs rendszerét Az információtartalom vázlata alapján Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) A ház és környezetének bemutatása (pl. minifarm háziállatokkal, biokert) A faluban található skanzen fontossága (interaktív foglalkozások lehetısége) Étkezési lehetıségek a házban és a környéken Pontszámok Max. Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 5 Idegen nyelvő beszédkészség 15 5 Idegen nyelvő hallott szöveg megértése 15 Összesen 80 Személyes Társas Módszer Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Döntésképesség 3 Rugalmasság 2 Nyelvhelyesség 3 Közérthetıség 2 Udvariasság 2 Logikus gondolkodás 2 Kreativitás, ötletgazdagság 3 Helyzetfelismerés 3 Összesen Mindösszesen 0 Max. Elért dátum aláírás 30/42

174 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven 15/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 15/B Ön, mint egy közepes nagyságú cég irodavezetıje, 2 napos csapatépítı kirándulást szervez a munkatársak részére a hétvégére. Tegyen javaslatot a fınökének a részletekre! Információtartalom vázlata Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) A tréning lefolytatására alkalmas 2-3 lehetséges helyszín Az utazás körülményei, költségei A csapatépítı tréning programjai 31/42

175 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven A vizsgázó neve:... Értékelı lap 15/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 15/B Ön, mint egy közepes nagyságú cég irodavezetıje, 2 napos csapatépítı kirándulást szervez a munkatársak részére a hétvégére. Tegyen javaslatot a fınökének a részletekre! Típus - Feladatprofil alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Szakmai idegen nyelven kommunikál írásban és szóban az általános és szakmai szókincs birtokában Mőködteti a vállalkozás információs és kommunikációs rendszerét Az információtartalom vázlata alapján Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) A tréning lefolytatására alkalmas 2-3 lehetséges helyszín Az utazás körülményei, költségei A csapatépítı tréning programjai Pontszámok Max. Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 5 Idegen nyelvő beszédkészség 15 5 Idegen nyelvő hallott szöveg megértése 15 Összesen 80 Személyes Társas Módszer Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Döntésképesség 3 Rugalmasság 2 Nyelvhelyesség 3 Közérthetıség 2 Udvariasság 2 Logikus gondolkodás 2 Kreativitás, ötletgazdagság 3 Helyzetfelismerés 3 Összesen Mindösszesen 0 Max. Elért dátum aláírás 32/42

176 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven 16/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 16/B Ön egy nagyváros négycsillagos szállodájának recepcióján dolgozik. Egy potenciális vendég telefonál külföldrıl, aki a hotel iránt érdeklıdik. Tájékoztassa ıt szállodájukról! Információtartalom vázlata Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) A szálloda fekvése, megközelíthetısége Egy kétágyas szoba bemutatása Vendéglátó-ipari egységek és egyéb szolgáltatások a szálloda területén 33/42

177 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven A vizsgázó neve:... Értékelı lap 16/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 16/B Ön egy nagyváros négycsillagos szállodájának recepcióján dolgozik. Egy potenciális vendég telefonál külföldrıl, aki a hotel iránt érdeklıdik. Tájékoztassa ıt szállodájukról! Típus - Feladatprofil alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Szakmai idegen nyelven kommunikál írásban és szóban az általános és szakmai szókincs birtokában Mőködteti a vállalkozás információs és kommunikációs rendszerét Az információtartalom vázlata alapján Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) A szálloda fekvése, megközelíthetısége Egy kétágyas szoba bemutatása Vendéglátó-ipari egységek és egyéb szolgáltatások a szálloda területén Pontszámok Max. Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 5 Idegen nyelvő beszédkészség 15 5 Idegen nyelvő hallott szöveg megértése 15 Összesen 80 Személyes Társas Módszer Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Döntésképesség 3 Rugalmasság 2 Nyelvhelyesség 3 Közérthetıség 2 Udvariasság 2 Logikus gondolkodás 2 Kreativitás, ötletgazdagság 3 Helyzetfelismerés 3 Összesen Mindösszesen 0 Max. Elért dátum aláírás 34/42

178 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven 17/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 17/B Ön egy szálloda alkalmazottja, amely nemrégiben bıvítette szolgáltatásait egy wellnessközponttal. Tájékoztassa a tulajdonos-vezérigazgatót, milyen módon lehetne szélesebb körben reklámozni az új szolgáltatásokat! Információtartalom vázlata Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) A reklámkampány hosszának és költségvetésének megtervezése A célcsoport meghatározása és a reklám üzenetének megfogalmazása Lehetséges reklámhordozók és eszközök alkalmazása 35/42

179 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven A vizsgázó neve:... Értékelı lap 17/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 17/B Ön egy szálloda alkalmazottja, amely nemrégiben bıvítette szolgáltatásait egy wellnessközponttal. Tájékoztassa a tulajdonos-vezérigazgatót, milyen módon lehetne szélesebb körben reklámozni az új szolgáltatásokat! Típus - Feladatprofil alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Szakmai idegen nyelven kommunikál írásban és szóban az általános és szakmai szókincs birtokában Mőködteti a vállalkozás információs és kommunikációs rendszerét Az információtartalom vázlata alapján Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) A reklámkampány hosszának és költségvetésének megtervezése A célcsoport meghatározása és a reklám üzenetének megfogalmazása Lehetséges reklámhordozók és eszközök alkalmazása Pontszámok Max. Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 5 Idegen nyelvő beszédkészség 15 5 Idegen nyelvő hallott szöveg megértése 15 Összesen 80 Személyes Társas Módszer Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Döntésképesség 3 Rugalmasság 2 Nyelvhelyesség 3 Közérthetıség 2 Udvariasság 2 Logikus gondolkodás 2 Kreativitás, ötletgazdagság 3 Helyzetfelismerés 3 Összesen Mindösszesen 0 Max. Elért dátum aláírás 36/42

180 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven 18/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 18/B Ön, mint egy patinás, régi magyar szálloda munkatársa, mutassa be a szállodát egy külföldi utazási iroda vezetıjének! Célja az, hogy a külföldi cég minél több csoportot küldjön szállodájukba. Információtartalom vázlata Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) Tájékoztatás a szálloda teljes körő felújításáról (akadálymentesítés a szálloda egész területén) A szálloda helyiségei és szolgáltatásai (szobák, étterem, relaxációs központ) A folyamatban lévı munkálatok (konferenciatermek kialakítása, sportolási lehetıségek bıvítése) 37/42

181 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven A vizsgázó neve:... Értékelı lap 18/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 18/B Ön, mint egy patinás, régi magyar szálloda munkatársa, mutassa be a szállodát egy külföldi utazási iroda vezetıjének! Célja az, hogy a külföldi cég minél több csoportot küldjön szállodájukba. Típus - Feladatprofil alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Szakmai idegen nyelven kommunikál írásban és szóban az általános és szakmai szókincs birtokában Mőködteti a vállalkozás információs és kommunikációs rendszerét Az információtartalom vázlata alapján Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) Tájékoztatás a szálloda teljes körő felújításáról (akadálymentesítés a szálloda egész területén) A szálloda helyiségei és szolgáltatásai (szobák, étterem, relaxációs központ) A folyamatban lévı munkálatok (konferenciatermek kialakítása, sportolási lehetıségek bıvítése) Pontszámok Max. Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 5 Idegen nyelvő beszédkészség 15 5 Idegen nyelvő hallott szöveg megértése 15 Összesen 80 Személyes Társas Módszer Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Döntésképesség 3 Rugalmasság 2 Nyelvhelyesség 3 Közérthetıség 2 Udvariasság 2 Logikus gondolkodás 2 Kreativitás, ötletgazdagság 3 Helyzetfelismerés 3 Összesen Mindösszesen 0 Max. Elért dátum aláírás 38/42

182 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven 19/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 19/B Ön konferenciaszervezı egy nagyvárosi szállodában. Egy külföldi cég munkatársa felhívja Önt telefonon, és érdeklıdik az elszállásolási lehetıségek és a konferenciatermek technikai felszereltsége iránt. Adjon tájékoztatást szolgáltatásaikról! Információtartalom vázlata Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) A szálloda és környezete bemutatása A konferenciatermek jellemzıi (befogadóképesség, technikai felszereltség, tolmácsolás, bérleti díjak) A konferencia ideje alatt nyújtott szolgáltatások 39/42

183 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven A vizsgázó neve:... Értékelı lap 19/A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! 19/B Ön konferenciaszervezı egy nagyvárosi szállodában. Egy külföldi cég munkatársa felhívja Önt telefonon, és érdeklıdik az elszállásolási lehetıségek és a konferenciatermek technikai felszereltsége iránt. Adjon tájékoztatást szolgáltatásaikról! Típus - Feladatprofil alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Szakmai idegen nyelven kommunikál írásban és szóban az általános és szakmai szókincs birtokában Mőködteti a vállalkozás információs és kommunikációs rendszerét Az információtartalom vázlata alapján Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) A szálloda és környezete bemutatása A konferenciatermek jellemzıi (befogadóképesség, technikai felszereltség, tolmácsolás, bérleti díjak) A konferencia ideje alatt nyújtott szolgáltatások Pontszámok Max. Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 5 Idegen nyelvő beszédkészség 15 5 Idegen nyelvő hallott szöveg megértése 15 Összesen 80 Személyes Társas Módszer Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Döntésképesség 3 Rugalmasság 2 Nyelvhelyesség 3 Közérthetıség 2 Udvariasság 2 Logikus gondolkodás 2 Kreativitás, ötletgazdagság 3 Helyzetfelismerés 3 Összesen Mindösszesen 0 Max. Elért dátum aláírás 40/42

184 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven /A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! /B Ön, mint egy vegyes vállalat munkatársa, meghívta külföldi partnerét vacsorára. Az étlap ugyan több nyelven olvasható, vendége mégsem ismeri ki magát a magyar ételek és italok között. Adjon neki felvilágosítást! Információtartalom vázlata Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) Javaslat elıételre vagy levesre Az egyik fıétel (lehetıleg magyar specialitás) ismertetése Megfelelı bor, illetve desszert kiválasztása 41/42

185 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata 3. vizsgafeladat Interjú és tárgyalás egy adott szituációban idegen nyelven A vizsgázó neve:... Értékelı lap /A A vizsgáztató irányításával folytasson beszélgetést szakmai hátterérıl (tanulmányok, szakmai gyakorlat, munkatapasztalatok, álláslehetıségek, jövıbeni tervek stb.)! /B Ön, mint egy vegyes vállalat munkatársa, meghívta külföldi partnerét vacsorára. Az étlap ugyan több nyelven olvasható, vendége mégsem ismeri ki magát a magyar ételek és italok között. Adjon neki felvilágosítást! Típus - Feladatprofil alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Szakmai idegen nyelven kommunikál írásban és szóban az általános és szakmai szókincs birtokában Mőködteti a vállalkozás információs és kommunikációs rendszerét Az információtartalom vázlata alapján Interjú (információtartalom, interakció, nyelvi struktúrák, lexika) Pontszámok Max. Elért Javaslat elıételre vagy levesre Az egyik fıétel (lehetıleg magyar specialitás) ismertetése Megfelelı bor, illetve desszert kiválasztása Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 5 Idegen nyelvő beszédkészség 15 5 Idegen nyelvő hallott szöveg megértése 15 Összesen 80 Személyes Társas Módszer Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Döntésképesség 3 Rugalmasság 2 Nyelvhelyesség 3 Közérthetıség 2 Udvariasság 2 Logikus gondolkodás 2 Kreativitás, ötletgazdagság 3 Helyzetfelismerés 3 Összesen Mindösszesen 0 Max. Elért dátum aláírás 42/42

186 SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: Vállalkozások menedzselése /3 Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység idıtartama: 30 perc A /07. (V. 21.) SZMM rendelet bekezdésében foglaltak alapján a szakmai vizsga szóbeli tételeit a 215/. számon kiadom. Jóváhagyta: Mátyus Mihály fıosztályvezetı NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNİTTKÉPZÉSI INTÉZET Érvényes: tıl

187 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékrıl és az Országos Képzési Jegyzékbe történı felvétel és törlés eljárási rendjérıl alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma és megnevezése, valamint a kapcsolódó szakképesítés megnevezése: Európai Uniós üzleti Kereskedelmi menedzser szakügyintézı Kereskedelmi szakmenedzser Kereskedelmi menedzser Kis- és középvállalkozási Kereskedelmi menedzser menedzser Külgazdasági üzletkötı Kereskedelmi menedzser Nemzetközi szállítmányozási és Kereskedelmi menedzser logisztikai szakügyintézı Reklámszervezı szakmenedzser Kereskedelmi menedzser Üzleti szakmenedzser Kereskedelmi menedzser Idegenforgalmi szakmenedzser Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser Vendéglátó szakmenedzser Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser A szóbeli tételeket a szaktanárok által összeállított mellékletekkel (újságcikkek esettanulmányok, statisztikai táblák, grafikonok stb.) ki kell egészíteni! A tételsor a 15/08. (VIII.13.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/34

188 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján 1. A mellékelt irodalom alapján értelmezze az elıforduló közgazdasági alapfogalmakat! Mutassa be továbbá a mellékelt irodalom fontosabb megállapításait, fejtse ki a témával kapcsolatos saját véleményét! Információtartalom vázlata A szükségletek fogalma, csoportosítása, szerepe a gazdaságban A javak fogalma, csoportosítása A termelési tényezık fogalma, csoportosítása, szerepe a gazdaságban A szőkösség A piac szerepe a szőkösen rendelkezésre álló erıforrások allokációjában 3/34

189 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján A vizsgázó neve:... Értékelı lap 1. A mellékelt irodalom alapján értelmezze az elıforduló közgazdasági alapfogalmakat! Mutassa be továbbá a mellékelt irodalom fontosabb megállapításait, fejtse ki a témával kapcsolatos saját véleményét! Típus C C Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Közgazdasági alapismeretek, az összefüggések kereskedelmi szemlélető alkalmazása A piaci mechanizmus érvényesülése, törvényszerőségei a külés belpiaci sajátosságokkal összefüggésben Az információtartalom vázlata alapján A szükségletek fogalma, csoportosítása, szerepe a gazdaságban A javak fogalma, csoportosítása A termelési tényezık fogalma, csoportosítása, szerepe a gazdaságban A szőkösség A piac szerepe a szőkösen rendelkezésre álló erıforrások allokációjában Pontszámok Max. Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg Közgazdaságtani alapfogalmak és megértése összefüggések ismerete Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Rugalmasság 2 Társas Közérthetıség 2 Módszer Logikus gondolkodás 2 Kreativitás, ötletgazdagság 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 4/34

190 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján 1. A mellékelt irodalom információtartalmának felhasználásával mutassa be a gazdasági rendszerek típusait, jellemzıit! Mutassa be továbbá a mellékelt irodalom fontosabb megállapításait, fejtse ki a témával kapcsolatos saját véleményét! Információtartalom vázlata A gazdasági rendszerek fogalma A központosított gazdaság jellemzıi A piacgazdaság jellemzıi A vegyes gazdaság jellemzıi 5/34

191 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján A vizsgázó neve:... Értékelı lap 2. A mellékelt irodalom információtartalmának felhasználásával mutassa be a gazdasági rendszerek típusait, jellemzıit! Mutassa be továbbá a mellékelt irodalom fontosabb megállapításait, fejtse ki a témával kapcsolatos saját véleményét! Típus C Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Közgazdasági alapismeretek, az összefüggések kereskedelmi szemlélető alkalmazása Az információtartalom vázlata alapján A gazdasági rendszerek fogalma A központosított gazdaság jellemzıi Pontszámok Max. Elért A piaci mechanizmus érvényesülése, A piacgazdaság jellemzıi C törvényszerőségei a kül és belpiaci sajátosságokkal összefüggésben A vegyes gazdaság jellemzıi 30 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg Közgazdaságtani alapfogalmak és megértése összefüggések ismerete Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért Személyes Önállóság 2 Rugalmasság 2 Társas Közérthetıség 2 Módszer Logikus gondolkodás 2 Kreativitás, ötletgazdagság 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 6/34

192 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján 3. Értelmezze és elemezze a mellékelt statisztikai táblák adatait! Az elemzés során térjen ki a következıkre: a.) Hogyan alakult a táblázatban szereplı években a folyó áron számított GDP? b.) Értelmezze a GDP volumenindexét! c.) Mutassa be azokat a tényezıket, amelyek a GDP és a GNI értéke közötti eltérést okozzák! Információtartalom vázlata A nemzetgazdasági teljesítmény számbavételének szükségessége, módszerei A bruttó hazai termék fogalma A bruttó hazai termék megközelítése a termelés oldaláról A bruttó nemzeti jövedelem fogalma A GDP és a GNI közötti összefüggés 7/34

193 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján A vizsgázó neve:... Értékelı lap 3. Értelmezze és elemezze a mellékelt statisztikai táblák adatait! Az elemzés során térjen ki a következıkre: a.) Hogyan alakult a táblázatban szereplı években a folyó áron számított GDP? b.) Értelmezze a GDP volumenindexét! c.) Mutassa be azokat a tényezıket, amelyek a GDP és a GNI értéke közötti eltérést okozzák! Típus B Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmények szerint A termelı és szolgáltató vállalkozások helye, szerepe a gazdaságban és a piac mőködésének törvényszerőségei Az információtartalom vázlata alapján A nemzetgazdasági teljesítmény számbavételének szükségessége, módszerei A bruttó hazai termék fogalma Pontszámok Max. Elért C Közgazdasági alapismeretek, az összefüggések kereskedelmi szemlélető alkalmazása A bruttó hazai termék megközelítése a termelés oldaláról A bruttó nemzeti jövedelem fogalma A GDP és a GNI közötti összefüggés Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg Közgazdaságtani alapfogalmak és megértése összefüggések ismerete Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Rugalmasság 2 Társas Tömör fogalmazás készsége 2 Módszer Gyakorlatias feladatértelmezés 2 Kreativitás 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 8/34

194 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján 4. Értelmezze és elemezze a mellékelt statisztikai táblák adatait! Az elemzés során térjen ki a következıkre: a.) Mutassa be a GDP belföldi felhasználásának fı tételeit, ezen belül azok összetevıit! b.) Mutassa be a GDP belföldi felhasználása és a bruttó hazai termék értéke közötti összefüggést! c.) Válassza ki azokat az országokat, amelyek a vizsgált években a leggyorsabban fejlıdtek! Ön szerint mi az átlagosnál gyorsabb növekedés oka? d.) Határozza meg Magyarország helyét az egy fıre jutó GDP alapján a vizsgált országok között! Információtartalom vázlata A GDP termelés oldali és felhasználás oldali megközelítése. A nemzetgazdasági ágak hozzájárulása a GDP-hez. A termelı és szolgáltató szektor hozzájárulása a GDP-hez Az egy fıre jutó GDP kiszámítása Következtetések levonása, a különbözı országok egy fıre jutó GDP-jének összehasonlítása alapján 9/34

195 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján A vizsgázó neve:... Értékelı lap 4. Értelmezze és elemezze a mellékelt statisztikai táblák adatait! Az elemzés során térjen ki a következıkre: a.) Mutassa be a GDP belföldi felhasználásának fı tételeit, ezen belül azok összetevıit! b.) Mutassa be a GDP belföldi felhasználása és a bruttó hazai termék értéke közötti összefüggést! c.) Válassza ki azokat az országokat, amelyek a vizsgált években a leggyorsabban fejlıdtek! Ön szerint mi az átlagosnál gyorsabb növekedés oka? d.) Határozza meg Magyarország helyét az egy fıre jutó GDP alapján a vizsgált országok között! Típus B Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmények szerint A termelı és szolgáltató vállalkozások helye, szerepe a gazdaságban és a piac mőködésének törvényszerőségei Az információtartalom vázlata alapján A GDP termelés oldali és felhasználás oldali megközelítése. A nemzetgazdasági ágak hozzájárulása a GDP-hez. A termelı és szolgáltató szektor hozzájárulása a GDP-hez Pontszámok Max. Elért 40 C Közgazdasági alapismeretek, az összefüggések kereskedelmi szemlélető alkalmazása Az egy fıre jutó GDP kiszámítása Következtetések levonása a különbözı országok egy fıre jutó GDP-jének összehasonlítása alapján Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg Közgazdaságtani alapfogalmak és megértése összefüggések ismerete Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Rugalmasság 2 Társas Tömör fogalmazás készsége 2 Módszer Gyakorlatias feladatértelmezés 2 Kreativitás 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás /34

196 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján 5. Az alábbi irodalom alapján értelmezze a piaci alapfogalmakat és a piaci mechanizmust! Mutassa be továbbá a mellékelt irodalom fontosabb megállapításait, fejtse ki a témával kapcsolatos saját véleményét! Információtartalom vázlata A piac fogalma A piaci kereslet fogalma, a keresletet befolyásoló tényezık A kínálat fogalma, a kínálatot befolyásoló tényezık Az ár fogalma A piaci egyensúly piaci mechanizmus 11/34

197 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján A vizsgázó neve:... Értékelı lap 5. Az alábbi irodalom alapján értelmezze a piaci alapfogalmakat és a piaci mechanizmust! Mutassa be továbbá a mellékelt irodalom fontosabb megállapításait, fejtse ki a témával kapcsolatos saját véleményét! Típus C C Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Közgazdasági alapismeretek, az összefüggések kereskedelmi szemlélető alkalmazása A piaci mechanizmus érvényesülése, törvényszerőségei a külés belpiaci sajátosságokkal összefüggésben Az információtartalom vázlata alapján A piac fogalma A piaci kereslet fogalma, a keresletet befolyásoló tényezık A kínálat fogalma, a kínálatot befolyásoló tényezık Az ár fogalma A piaci egyensúly piaci mechanizmus Pontszámok Max. Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg Közgazdaságtani alapfogalmak és megértése összefüggések ismerete Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért Személyes Önállóság 2 Kapcsolatteremtı képesség 2 Társas Közérthetıség 2 Módszer Információgyőjtés 2 Kreativitás, ötletgazdagság 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 12/34

198 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján 6. A mellékelt irodalmak alapján állapítsa meg, milyen piaci szerkezetrıl van szó! Mutassa be továbbá a fontosabb megállapításait, fejtse ki a témával kapcsolatos saját véleményét! Információtartalom vázlata A piaci verseny fogalma A tökéletes verseny jellemzıi A monopolisztikus verseny jellemzıi A monopolpiac jellemzıi Az oligopol piac jellemzıi A kartell fogalma A Gazdasági Versenyhivatal szerepe 13/34

199 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján A vizsgázó neve:... Értékelı lap 6. A mellékelt irodalmak alapján állapítsa meg, milyen piaci szerkezetrıl van szó! Mutassa be továbbá a fontosabb megállapításait, fejtse ki a témával kapcsolatos saját véleményét! Típus C C Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Közgazdasági alapismeretek, az összefüggések kereskedelmi szemlélető alkalmazása A piaci mechanizmus érvényesülése, törvényszerőségei a kül és belpiaci sajátosságokkal összefüggésben Az Információtartalom vázlata alapján A piaci verseny fogalma A tökéletes verseny jellemzıi A monopolisztikus verseny jellemzıi A monopolpiac jellemzıi Az oligopol piac jellemzıi A kartell fogalma Pontszámok Max. Elért A vállalkozások C ellenırzési rendszerei, A Gazdasági Versenyhivatal szerepe módszerei Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg Közgazdaságtani alapfogalmak és megértése összefüggések ismerete Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Rugalmasság 2 Társas Közérthetıség 2 Módszer Logikus gondolkodás 2 Kreativitás, ötletgazdagság 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 14/34

200 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján 7. A mellékelt irodalom felhasználásával mutassa be a megtakarítások jelentıségét a vállalkozások, a háztartások, valamint a nemzetgazdaság szempontjából! Foglalja össze a megtakarítások lehetséges formáit! Mutassa be továbbá a mellékelt irodalom fontosabb megállapításait, fejtse ki a témával kapcsolatos saját véleményét! Információtartalom vázlata A megtakarítás fogalma A megtakarítások fajtái A megtakarítások jelentısége a háztartások, a vállalkozások, valamint a nemzetgazdaság szempontjából 15/34

201 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján A vizsgázó neve:. Értékelı lap 7. A mellékelt irodalom felhasználásával mutassa be a megtakarítások jelentıségét a háztartások, a vállalkozások, valamint a nemzetgazdaság szempontjából! Foglalja össze a megtakarítások lehetséges formáit! Mutassa be továbbá a mellékelt irodalom fontosabb megállapításait, fejtse ki a témával kapcsolatos saját véleményét! Típus C Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Közgazdasági alapismeretek, az összefüggések kereskedelmi szemlélető alkalmazása Az információtartalom vázlata alapján A megtakarítás fogalma A megtakarítások fajtái Pontszámok Max. Elért 30 B A vállalkozással szembeni számviteli, pénzügyi, adózási követelmények A megtakarítások jelentısége a háztartások, a vállalkozások, valamint a nemzetgazdaság szempontjából Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg Közgazdaságtani alapfogalmak és megértése összefüggések ismerete Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Rugalmasság 2 Társas Közérthetıség 2 Módszer Logikus gondolkodás 2 Kreativitás, ötletgazdagság 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 16/34

202 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján 8. A mellékelt irodalom információtartalmának felhasználásával mutassa be a tızsde lényegét, a tızsdén forgalmazott áruk körét, a tızsdeindex tartalmát, jelentését! Mutassa be továbbá a mellékelt irodalom fontosabb megállapításait, fejtse ki a témával kapcsolatos saját véleményét! Információtartalom vázlata A tızsde fogalma A Budapesti Értéktızsde rövid bemutatása Ügyletek a tızsdén A tızsdeindex A BUX 17/34

203 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján A vizsgázó neve:... Értékelı lap 8. A mellékelt irodalom információtartalmának felhasználásával mutassa be a tızsde lényegét, a tızsdén forgalmazott áruk körét, a tızsdeindex tartalmát, jelentését! Mutassa be továbbá a mellékelt irodalom fontosabb megállapításait, fejtse ki a témával kapcsolatos saját véleményét! Típus C Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Közgazdasági alapismeretek, az összefüggések kereskedelmi szemlélető alkalmazása Az információtartalom vázlata alapján A tızsde fogalma A Budapesti Értéktızsde rövid bemutatása Pontszámok Max. Elért Ügyletek a tızsdén A piaci mechanizmus C érvényesülése, törvényszerőségei a kül- A tızsdeindex és belpiaci sajátosságokkal összefüggésben A BUX Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg Közgazdaságtani alapfogalmak és megértése összefüggések ismerete Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Rugalmasság 2 Társas Közérthetıség 2 Módszer Helyzetfelismerés 2 Kreativitás 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 18/34

204 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján 9. A mellékelt irodalom alapján mutassa be a bankrendszer helyét és szerepét a nemzetgazdaságban és fejtse ki saját véleményét! Információtartalom vázlata A bankrendszer helye és szerepe a nemzetgazdaságban A bank mint vállalkozás A bankok és a termelı, szolgáltató és kereskedelmi vállalkozások kapcsolata A kereskedelmi bankok helye a bankrendszerben Bankmőveletek 19/34

205 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján A vizsgázó neve:.. Értékelı lap 9. A mellékelt irodalom alapján mutassa be a bankrendszer helyét és szerepét a nemzetgazdaságban és fejtse ki saját véleményét! Típus B C Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmények szerint A termelı és szolgáltató vállalkozások helye, szerepe a gazdaságban és a piac mőködésének törvényszerőségei Közgazdasági alapismeretek, az összefüggések kereskedelmi szemlélető alkalmazása Az információtartalom vázlata alapján A bankrendszer helye és szerepe a nemzetgazdaságban A bank mint vállalkozás A bankok és a termelı, szolgáltató és kereskedelmi vállalkozások kapcsolata A kereskedelmi bankok helye a bankrendszerben Pontszámok Max. Elért Bankmőveletek Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg Közgazdaságtani alapfogalmak és megértése összefüggések ismerete Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Rugalmasság 2 Társas Közérthetıség 2 Módszer Helyzetfelismerés 2 Kreativitás, ötletgazdagság 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás /34

206 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján. Elemezze és értékelje a mellékelt statisztikai tábla adatait! Az elemzés során térjen ki a következıkre: a.) A gazdaságilag aktív és nem aktív népesség fogalmának értelmezése, alakulása a vizsgált idıszakban b.) A munkanélküliségi ráta értelmezése és alakulása a vizsgált idıszakban nemenként és együttesen c.) Az aktivitási arány értelmezése és alakulása a vizsgált idıszakban nemenként és együttesen d.) Vonjon le következtetéseket a munkaerıpiacra vonatkozóan! Információtartalom vázlata A munkaerıpiac fogalma, jellemzıi A munkanélküliség fogalma, fajtái A munkanélküliség okai A munkanélküliségi ráta számítása, értelmezése Az aktivitási ráta számítása, értelmezése 21/34

207 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján A vizsgázó neve:... Értékelı lap. Elemezze és értékelje a mellékelt statisztikai tábla adatait! Az elemzés során térjen ki a következıkre: a.) A gazdaságilag aktív és nem aktív népesség fogalmának értelmezése, alakulása a vizsgált idıszakban b.) A munkanélküliségi ráta értelmezése és alakulása a vizsgált idıszakban nemenként és együttesen c.) Az aktivitási arány értelmezése és alakulása a vizsgált idıszakban nemenként és együttesen d.) Vonjon le következtetéseket a munkaerıpiacra vonatkozóan! Típus C Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Közgazdasági alapismeretek, az összefüggések kereskedelmi szemlélető alkalmazása Az információtartalom vázlata alapján A munkaerıpiac fogalma, jellemzıi A munkanélküliség fogalma, fajtái Pontszámok Max. Elért A munkanélküliség okai C A piaci mechanizmus érvényesülése, törvényszerőségei a külés belpiaci sajátosságokkal összefüggésben A munkanélküliségi ráta számítása, értelmezése Az aktivitási ráta számítása, értelmezése Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg Közgazdaságtani alapfogalmak és megértése összefüggések ismerete Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Rugalmasság 2 Társas Közérthetıség 2 Módszer Helyzetfelismerés 2 Kreativitás, ötletgazdagság 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 22/34

208 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján 11. Az alábbi irodalom alapján mutassa be az államháztartás alrendszereit! Beszéljen a központi költségvetés jellemzıirıl! Mutassa be a központi költségvetés bevételeit! Jellemezze a legfontosabb bevételi forrásokat! Mutassa be továbbá a mellékelt irodalom fontosabb megállapításait, fejtse ki a témával kapcsolatos saját véleményét! Információtartalom vázlata Az államháztartás fogalma Az államháztartás alrendszerei A központi költségvetés fogalma A központi költségvetés fıbb bevételei Az adók fogalma. Az adók fajtái A vállalkozások és a magánszemélyek által fizetendı adók 23/34

209 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján A vizsgázó neve:... Értékelı lap 11. Az alábbi irodalom alapján mutassa be az államháztartás alrendszereit! Beszéljen a központi költségvetés jellemzıirıl! Mutassa be a központi költségvetés bevételeit! Jellemezze a legfontosabb bevételi forrásokat! Mutassa be továbbá a mellékelt irodalom fontosabb megállapításait, fejtse ki a témával kapcsolatos saját véleményét! Típus C Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Közgazdasági alapismeretek, az összefüggések kereskedelmi szemlélető alkalmazása Az információtartalom vázlata alapján Az államháztartás fogalma Az államháztartás alrendszerei A központi költségvetés fogalma Pontszámok Max. 5 5 Elért A központi költségvetés fıbb bevételei Az adók fogalma. Az adók fajtái B A vállalkozással szembeni számviteli, pénzügyi, A vállalkozások és a magánszemélyek adózási követelmények által fizetendı adók Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg Közgazdaságtani alapfogalmak és megértése összefüggések ismerete Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Rugalmasság 2 Társas Közérthetıség 2 Módszer Helyzetfelismerés 2 Kreativitás, ötletgazdagság 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 24/34

210 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján 12. A mellékelt irodalom alapján mutassa be a központi költségvetés fıbb kiadásait! Értelmezze a szufficit, a deficit és a költségvetési egyensúly fogalmát! Mutassa be a költségvetési hiány finanszírozásának lehetséges módjait! Információtartalom vázlata A központi költségvetés fıbb kiadásai A költségvetési deficit, szufficit és a költségvetési egyensúly fogalma A költségvetési hiány finanszírozásának lehetséges módjai A központi költségvetés és a vállalkozások kapcsolatrendszere 25/34

211 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján A vizsgázó neve:... Értékelı lap 12. A mellékelt irodalom alapján mutassa be a központi költségvetés fıbb kiadásait! Értelmezze a szufficit, a deficit és a költségvetési egyensúly fogalmát! Mutassa be a költségvetési hiány finanszírozásának lehetséges módjait! Típus C Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Közgazdasági alapismeretek, az összefüggések kereskedelmi szemlélető alkalmazása Az információtartalom vázlata alapján A központi költségvetés fıbb kiadásai A költségvetési deficit, szufficit és a költségvetési egyensúly fogalma Pontszámok Max. Elért B A termelı és szolgáltató vállalkozások helye, szerepe a gazdaságban és a piac mőködésének törvényszerőségei A költségvetési hiány finanszírozásának lehetséges módjai A központi költségvetés és a vállalkozások kapcsolatrendszere Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg Közgazdaságtani alapfogalmak és megértése összefüggések ismerete Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Önállóság 2 Társas Tömör fogalmazás készsége 2 Módszer Logikus gondolkodás 2 Gyakorlatias feladatértelmezés 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 26/34

212 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján 13. A mellékelt irodalom alapján értelmezze az infláció fogalmát, mutassa be az infláció alakulását a vizsgált idıszakban! Vonjon le következtetéseket az infláció okaira vonatkozóan! Mutassa be továbbá a mellékelt irodalom fontosabb megállapításait, fejtse ki a témával kapcsolatos saját véleményét! Információtartalom vázlata Az infláció fogalma A kúszó-, a vágtató- és a hiperinfláció Az infláció fajtái, okai 27/34

213 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján A vizsgázó neve:... Értékelı lap 13. A mellékelt irodalom alapján értelmezze az infláció fogalmát, mutassa be az infláció alakulását a vizsgált idıszakban! Vonjon le következtetéseket az infláció okaira vonatkozóan! Mutassa be továbbá a mellékelt irodalom fontosabb megállapításait, fejtse ki a témával kapcsolatos saját véleményét! Típus C Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Közgazdasági alapismeretek, az összefüggések kereskedelmi szemlélető alkalmazása Az információtartalom vázlata alapján Az infláció fogalma Pontszámok Max. Elért A kúszó-, a vágtató- és a hiperinfláció 30 A piaci mechanizmus érvényesülése, C törvényszerőségei a külés belpiaci Az infláció fajtái, okai 30 sajátosságokkal összefüggésben Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg Közgazdaságtani alapfogalmak és megértése összefüggések ismerete Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Rugalmasság 2 Társas Közérthetıség 2 Módszer Helyzetfelismerés 2 Kreativitás, ötletgazdagság 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 28/34

214 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján 14. A mellékelt irodalom információtartalmának felhasználásával ismertesse a fogyasztóvédelem fogalmát! Mutassa be a fogyasztóvédelem alapelveit és a fogyasztóvédelem szervezetét, fejtse ki a témával kapcsolatos saját véleményét! Információtartalom vázlata A fogyasztóvédelem fogalma A fogyasztóvédelem alapelvei A fogyasztóvédelem szervezete A hazai és az EU-s fogyasztóvédelmi célkitőzések, fogyasztóvédelmi jogszabályok 29/34

215 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján A vizsgázó neve:... Értékelı lap 14. A mellékelt irodalom információtartalmának felhasználásával ismertesse a fogyasztóvédelem fogalmát! Mutassa be a fogyasztóvédelem alapelveit és a fogyasztóvédelem szervezetét, fejtse ki a témával kapcsolatos saját véleményét! Típus B Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmények szerint A fogyasztói jogorvoslati lehetıségek Az információtartalom vázlata alapján A fogyasztóvédelem fogalma Pontszámok Max. Elért C A fogyasztóvédelem intézményrendszere A fogyasztóvédelem alapelvei 30 B A hazai és az EU-s fogyasztóvédelmi célkitőzések, fogyasztóvédelmi jogszabályok A fogyasztóvédelem szervezete A hazai és az EU-s fogyasztóvédelmi célkitőzések, fogyasztóvédelmi jogszabályok Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg Közgazdaságtani alapfogalmak és megértése összefüggések ismerete Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Rugalmasság 2 Társas Közérthetıség 2 Módszer Helyzetfelismerés 2 Kreativitás, ötletgazdagság 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 30/34

216 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján 15. A mellékelt irodalom alapján mutassa be az Európai Unió bıvítésének legmeghatározóbb eseményeit 1957-tıl napjainkig! Értelmezze Magyarország és a magyar vállalkozások szemszögébıl az Európai Unióhoz való csatlakozás elınyeit, hátrányait, a lehetıségeket és a veszélyeket! Fejtse ki, hogy a nemzetközi verseny hogyan hat a magyar vállalkozásokra! Információtartalom vázlata Az Európai Unió rövid története Az Európai Unió bıvítésének folyamata A hazai és a nemzetközi piaci verseny 31/34

217 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján A vizsgázó neve:... Értékelı lap 15. A mellékelt irodalom alapján mutassa be az Európai Unió bıvítésének legmeghatározóbb eseményeit 1957-tıl napjainkig! Értelmezze Magyarország és a magyar vállalkozások szemszögébıl az Európai Unióhoz való csatlakozás elınyeit, hátrányait, a lehetıségeket és a veszélyeket! Fejtse ki, hogy a nemzetközi verseny hogyan hat a magyar vállalkozásokra! Típus C Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Közgazdasági alapismeretek, az összefüggések kereskedelmi szemlélető alkalmazása Az információtartalom vázlata alapján Az Európai Unió rövid története Pontszámok Max. Elért 25 B Vállalati célkitőzések, üzleti tervezés A hazai és a nemzetközi piaci verseny 30 A piaci mechanizmus érvényesülése, törvényszerőségei a kül- C és belpiaci Az Európai Unió bıvítésének folyamata 25 sajátosságokkal összefüggésben Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg Közgazdaságtani alapfogalmak és megértése összefüggések ismerete Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Rugalmasság 2 Társas Közérthetıség 2 Módszer Helyzetfelismerés 2 Kreativitás, ötletgazdagság 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 32/34

218 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján 16. A mellékelt dokumentumok felhasználásával beszéljen a vállalkozások beszámolási kötelezettségérıl! Mutassa be a beszámoló részeit, elemezze azok tartalmát! Mutassa be, hogy a piac szereplıi számára milyen információkat szolgáltat a beszámoló! Beszéljen a beszámolót alátámasztó könyvvezetési kötelezettségrıl! Információtartalom vázlata A beszámoló fogalma, célja A beszámoló fajtái, részei A mérleg és az eredménykimutatás fogalma, tartalma A beszámoló információtartalmának hasznosulása a vállalkozás külsı érintettjeinél A könyvvezetési kötelezettség 33/34

219 Vállalkozások menedzselése 3. vizsgafeladat Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján A vizsgázó neve:. Értékelı lap 16. A mellékelt dokumentumok felhasználásával beszéljen a vállalkozások beszámolási kötelezettségérıl! Mutassa be a beszámoló részeit, elemezze azok tartalmát! Mutassa be, hogy a piac szereplıi számára milyen információkat szolgáltat a beszámoló! Beszéljen a beszámolót alátámasztó könyvvezetési kötelezettségrıl! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Az információtartalom vázlata alapján A beszámoló fogalma, célja Pontszámok Max. Elért B A vállalkozásokkal szemben számviteli, pénzügyi, adózási követelmények A beszámoló fajtái, részei A mérleg és az eredménykimutatás fogalma, tartalma 30 B A vállalkozások gazdálkodásának elemei és összefüggései A beszámoló információtartalmának hasznosulása a vállalkozás külsı érintettjeinél A könyvvezetési kötelezettség Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért 4 Olvasott szakmai szöveg Közgazdaságtani alapfogalmak és megértése összefüggések ismerete Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmények szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Rugalmasság 2 Társas Közérthetıség 2 Módszer Helyzetfelismerés 2 Kreativitás, ötletgazdagság 2 Összesen Mindösszesen dátum aláírás 34/34

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2413-06/1 vendéglátó áruforgalmi és szolgáltató tevékenység egyes részleteinek elemzı bemutatása Szóbeli

Részletesebben

55 812 01 0010 55 02 Vendéglátó szakmenedzser Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser

55 812 01 0010 55 02 Vendéglátó szakmenedzser Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2663-06/2 Vállalkozási stratégia kidolgozásának bemutatása, meghatározott vállalkozási tevékenység és

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 0752-06 A foglalkoztatáspolitikával, emberi erıforrás-gazdálkodással kapcsolatos elemzı, fejlesztı feladatok

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 0753-06/1 Emberi erıforrás-menedzsment bemutatása, funkciói (munkakörelemzés, -értékelés, szervezeti

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 663-06/3 Záró dolgozat megvédése (prezentáció a dolgozat lényegi elemeinek ismertetésével) Szóbeli vizsgatevékenység

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM 661-06/3 Záródolgozat védése, prezentációja. A szakdolgozat szabadon választott témája kapcsolódjon egy adott vállalkozás európai üzleti környezetének Szóbeli vizsgatevékenység

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2659-06 Nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok és gazdasági folyamatok irányítása 2659-06/3 A nemzetközi

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2658-06/3 Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján

Részletesebben

Vendéglátó szakmenedzser Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser

Vendéglátó szakmenedzser Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1652-06 Az egészséget nem veszélyeztetı és biztonságos munkahely létesítésével és használatával kapcsolatos

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2416-06/1 A turizmus szervezetének, piacának és fogyasztói szokásainak nemzetközi, országos, regionális

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 627511/1 A vendéglátáshoz kötıdı szakmai szöveg fordítása és értelmezése, minimum 500 maximum 1000 karakter

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 198-06/2 Vendéglátó eladói elmélet (áru- és italismeret, az élelmiszer-biztonsági és higiéniai előírások

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2667-06/2 Egy vállalkozás új termékének bevezetéséhez kapcsolódó döntés elıkészítési és munkaszervezési

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 0750-06 A foglalkoztatással és a munkavállalók alkalmazásával összefüggı személyügyi ügyintézıi alapfeladatok

Részletesebben

PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM. A vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2146-06 Gazdasági és vezetési ismeretek alkalmazása

PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM. A vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2146-06 Gazdasági és vezetési ismeretek alkalmazása PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2146-06 Gazdasági és vezetési ismeretek alkalmazása vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: Gazdasági és vezetési

Részletesebben

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ OKJ VENDÉGLÁTÓ SZAKMENEDZSER KÉPZÉS FEBRUÁRI MODUL ZÁRÓVIZSGÁJÁRÓL

TÁJÉKOZTATÓ AZ OKJ VENDÉGLÁTÓ SZAKMENEDZSER KÉPZÉS FEBRUÁRI MODUL ZÁRÓVIZSGÁJÁRÓL TÁJÉKOZTATÓ AZ OKJ 55 812 01 0010 55 02 VENDÉGLÁTÓ SZAKMENEDZSER KÉPZÉS 2015. FEBRUÁRI MODUL ZÁRÓVIZSGÁJÁRÓL Tisztelt Végzős Hallgatók! Az Önök modulrendszerű Vendéglátó Szakmenedzser képzése négy alapozó

Részletesebben

A (32/2011. (VIII.25.) NGM 15/2008. (VIII. 13.) SZMM

A (32/2011. (VIII.25.) NGM 15/2008. (VIII. 13.) SZMM Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/10. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítéselágazás, részszakképesítés,

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 0064-06 Külsı és belsı PR-tevékenység elıkészítése, szervezése, vállalati/márka arculat biztosítása

Részletesebben

Külgazdasági üzletkötő Kereskedelmi menedzser Nemzetközi szállítmányozási és Kereskedelmi menedzser

Külgazdasági üzletkötő Kereskedelmi menedzser Nemzetközi szállítmányozási és Kereskedelmi menedzser A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS ENERGIAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS ENERGIAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS ENERGIAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 0866-06/1 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység időtartama: 45 perc A

Részletesebben

NEMZETI ERİFORRÁS MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

NEMZETI ERİFORRÁS MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység NEMZETI ERİFORRÁS MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1902-06 jelnyelvi tolmácsolás módszereinek alkalmazása a halló és a hallássérült igénybevevık elvárásai alapján

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a Vendéglátó és szálloda szakirányon részt vevı hallgatók részére a záróvizsga szakmai tárgyait átfogó komplex szóbeli témakörökrıl

TÁJÉKOZTATÓ a Vendéglátó és szálloda szakirányon részt vevı hallgatók részére a záróvizsga szakmai tárgyait átfogó komplex szóbeli témakörökrıl TÁJÉKOZTATÓ a Vendéglátó és szálloda szakirányon részt vevı hallgatók részére a záróvizsga szakmai tárgyait átfogó komplex szóbeli témakörökrıl A komplex szóbeli témakörökben az alábbi tantárgyak illetve

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1210-06 Szépészeti szolgáltatóegység üzemeltetése Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 1210-06/1

Részletesebben

IDEGENFORGALMI SZAKMENEDZSER SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI. Az Idegenforgalmi szakmenedzser szakképesítés szakmai követelménymoduljai

IDEGENFORGALMI SZAKMENEDZSER SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI. Az Idegenforgalmi szakmenedzser szakképesítés szakmai követelménymoduljai IDEGENFORGALMI SZAKMENEDZSER SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI Az Idegenforgalmi szakmenedzser szakképesítés szakmai követelménymoduljai modul azonosítója 2655-06 modul megnevezése Ügyviteli

Részletesebben

Raktáros Raktáros Színházi kellékes Raktáros

Raktáros Raktáros Színházi kellékes Raktáros A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2667-06/2 Egy vállalkozás új termékének bevezetéséhez kapcsolódó döntés előkészítési és munkaszervezési

Részletesebben

Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése:

Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése: A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A szóbeli vizsgához a képzőintézménynek számítógépről kell gondoskodnia.

A szóbeli vizsgához a képzőintézménynek számítógépről kell gondoskodnia. Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Élelmezési menedzser Élelmezésvezető

Élelmezési menedzser Élelmezésvezető 151808 Menedzseri feladatok végzése A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1428-06/1 Az élelmezési üzemre vonatkozó munkavédelmi, érintésvédelmi, baleset- és tűzvédelmi, valamint

Részletesebben

Élelmezésvezető Élelmezésvezető

Élelmezésvezető Élelmezésvezető A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Atomerőművi dekontamináló berendezés gépész. Atomerőművi gépész

Atomerőművi dekontamináló berendezés gépész. Atomerőművi gépész A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Vasúti forgalmi technológus Vasútüzemvitel-ellátó

Vasúti forgalmi technológus Vasútüzemvitel-ellátó A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1864-06/1 A fogyatékos gondozás adminisztrációs feladatainak bemutatása a gyakorlat alapján Szóbeli vizsgatevékenység

Részletesebben

A 236. sorszámú Vendéglátó-üzletvezető megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

A 236. sorszámú Vendéglátó-üzletvezető megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye A 236. sorszámú Vendéglátó-üzletvezető megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.2. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma:

Részletesebben

Szakács 4 Szakács Gyorséttermi- és ételeladó Szakács Vendéglős 4 Vendéglős 4 2/42

Szakács 4 Szakács Gyorséttermi- és ételeladó Szakács Vendéglős 4 Vendéglős 4 2/42 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓIPARI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

VENDÉGLÁTÓIPARI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA VENDÉGLÁTÓIPARI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 120 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1447-06/1 Az üzleti élet bonyolításához nélkülözhetetlen teendık bemutatása, pénzügyi, jogi ismeretek

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM 1-11/1 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység időtartama: perc A 0/007. (V. 1.) SZMM rendelet 3. 1. bekezdésében foglaltak alapján a szakmai vizsga szóbeli tételeit

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1877-06/2 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység időtartama: 45 perc A 20/2007. (V. 21.)

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 0066-06/1 A marketing és reklámtevékenység szervezéséhez szükséges ismeretek alkalmazása Szóbeli vizsgatevékenység

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1902-06 jelnyelvi tolmácsolás módszereinek alkalmazása a halló és a hallássérült igénybevevők elvárásai

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a vendéglátás-szálloda szakirány hallgatói részére a záróvizsga szakmai tárgyait átfogó komplex szóbeli témakörökről

TÁJÉKOZTATÓ a vendéglátás-szálloda szakirány hallgatói részére a záróvizsga szakmai tárgyait átfogó komplex szóbeli témakörökről TÁJÉKOZTATÓ a vendéglátás-szálloda szakirány hallgatói részére a záróvizsga szakmai tárgyait átfogó komplex szóbeli témakörökről A komplex szóbeli témakörökben az alábbi tantárgyak, illetve ismeretkörök

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1875-06/2 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység időtartama: 45 perc A 20/2007. (V. 21.)

Részletesebben

MINISZTERELNÖKI HIVATAL. Szóbeli vizsgatevékenység

MINISZTERELNÖKI HIVATAL. Szóbeli vizsgatevékenység MINISZTERELNÖKI HIVATAL Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 1185-06/1 Gazdasági tervezési, rendszerelemzési, tervezési vagy

Részletesebben

a A vezetés fogalmi meghatározása, a vezetés lényegi kérdései. A vállalkozáson belül

a A vezetés fogalmi meghatározása, a vezetés lényegi kérdései. A vállalkozáson belül 1.tétel a A vezetés fogalmi meghatározása, a vezetés lényegi kérdései. A vállalkozáson belül létrehozandó vezetıi szintek, azok fontosabb, elkülönült feladatai. b. Az innováció fogalma,szerepe a vállalkozásoknál.

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 0062-06/1 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység idıtartama: 30 perc A 20/2007. (V. 21.)

Részletesebben

NYK + KN = ZK + KCS. 1. Leltárfelvétel. Leltározással kapcsolatos döntések:

NYK + KN = ZK + KCS. 1. Leltárfelvétel. Leltározással kapcsolatos döntések: Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1464-06 Előkészítés Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 1464-06/1 Gazdálkodási számítások, veszteségszámítás, kapacitásszámítás

Részletesebben

Közúti közlekedésüzemvitelellátó. Közlekedésüzemvitel-ellátó. Közlekedésüzemvitel-ellátó

Közúti közlekedésüzemvitelellátó. Közlekedésüzemvitel-ellátó. Közlekedésüzemvitel-ellátó A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a Vendéglátó és szálloda szakirány hallgatói részére a záróvizsga szakmai tárgyait átfogó komplex szóbeli témakörökről

TÁJÉKOZTATÓ a Vendéglátó és szálloda szakirány hallgatói részére a záróvizsga szakmai tárgyait átfogó komplex szóbeli témakörökről TÁJÉKOZTATÓ a Vendéglátó és szálloda szakirány hallgatói részére a záróvizsga szakmai tárgyait átfogó komplex szóbeli témakörökről A komplex szóbeli témakörökben az alábbi tantárgyak illetve ismeretkörök

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÍRÁSBELI VIZSGATEVÉKENYSÉGHEZ. Gyógymasszır, Sportmasszır szakképesítés. 2392-06 Masszır szakmai szolgáltatás modul

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÍRÁSBELI VIZSGATEVÉKENYSÉGHEZ. Gyógymasszır, Sportmasszır szakképesítés. 2392-06 Masszır szakmai szolgáltatás modul Egészségügyi Minisztérium Szolgálati titok! Titkos! Érvényességi idı: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének idıpontjáig A minısítı neve: Vízvári László A minısítı beosztása: fıigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

Határozza meg a legfontosabb közgazdasági alapfogalmakat! Információtartalom vázlata:

Határozza meg a legfontosabb közgazdasági alapfogalmakat! Információtartalom vázlata: 1. Határozza meg a legfontosabb közgazdasági alapfogalmakat! Információtartalom vázlata: - A szükséglet, az igény, a kereslet és kínálat összefüggései - A piac fogalma és alapösszefüggései - A piacok résztvevői

Részletesebben

Az új rendszerű vizsgáztatás módszertani kérdései. Eger, 2007. október

Az új rendszerű vizsgáztatás módszertani kérdései. Eger, 2007. október Az új rendszerű vizsgáztatás módszertani kérdései Eger, 2007. október Jogszabályok Többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról Többször módosított 1993. évi LXXVI. törvény a szakképzésről

Részletesebben

Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése:

Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése: A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Pénzügyminisztérium ÚTMUTATÓ. 52 344 02 0000 00 00 Vállalkozási ügyintézı szakképesítés

Pénzügyminisztérium ÚTMUTATÓ. 52 344 02 0000 00 00 Vállalkozási ügyintézı szakképesítés Pénzügyminisztérium ÚTMUTATÓ 52 344 02 0000 00 00 Vállalkozási ügyintézı szakképesítés 1974-06 Üzleti terv készítése 5. vizsgarész 1. vizsgafeladatában meghatározott záródolgozat védéséhez Szóbeli vizsgatevékenység:

Részletesebben

MINISZTERELNÖKI HIVATAL. Szóbeli vizsgatevékenység

MINISZTERELNÖKI HIVATAL. Szóbeli vizsgatevékenység MINISZTERELNÖKI HIVATAL Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1189-06/5 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység időtartama: 15 perc A 20/2007. (V. 21.) SZMM rendelet

Részletesebben

Faipari terméktervező Mérnökasszisztens

Faipari terméktervező Mérnökasszisztens A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Információtartalom vázlata

Információtartalom vázlata 1. Ön azt a feladatot kapta munkahelyén, hogy mutassa be tanuló társainak, hogyan épül fel a korszerű logisztikai rendszer, és melyek a feladatai. Miről fog beszélni? Információtartalom vázlata - logisztika

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyógymasszır szakképesítés. 2328-06 Egészségmegırzés - egészségfejlesztés - egészségnevelés modul. 1.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyógymasszır szakképesítés. 2328-06 Egészségmegırzés - egészségfejlesztés - egészségnevelés modul. 1. Egészségügyi Minisztérium Szolgálati titok! Titkos! Érvényességi idı: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének idıpontjáig A minısítı neve: Vízvári László A minısítı beosztása: fıigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ-IDEGENFORGALMI ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK. 1. Vendéglátó és turizmus alapismeretek

VENDÉGLÁTÓ-IDEGENFORGALMI ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK. 1. Vendéglátó és turizmus alapismeretek VENDÉGLÁTÓ-IDEGENFORGALMI ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK A középszintű érettségi vizsgán a számon kérhető témakörök megegyeznek a kerettantervek témaköreire és fogalmaira vonatkozó

Részletesebben

NEMZETI ERİFORRÁS MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

NEMZETI ERİFORRÁS MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység NEMZETI ERİFORRÁS MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 1722-09/1 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység

Részletesebben

Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése:

Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése: 2. vizsgafeladat Magyar és idegen nyelvű dokumentumok tartalmának értelmezése A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési

Részletesebben

31 582 21 0001 31 04 Hűtő-, klíma- és hőszivattyúberendezés-szerelő. Épületgépészeti rendszerszerelő

31 582 21 0001 31 04 Hűtő-, klíma- és hőszivattyúberendezés-szerelő. Épületgépészeti rendszerszerelő Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/10. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

A tételsor a 21/2007. (V.21.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült.

A tételsor a 21/2007. (V.21.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Vízgazdálkodó Környezetvédelmi technikus 2/42

Vízgazdálkodó Környezetvédelmi technikus 2/42 A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

54 345 03 0000 00 00 Munkaerőpiaci szervező, elemző Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 03 0100 52 01 Munkaerőpiaci szolgáltató, ügyintéző

54 345 03 0000 00 00 Munkaerőpiaci szervező, elemző Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 03 0100 52 01 Munkaerőpiaci szolgáltató, ügyintéző A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM A vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2740-09 Környezetvédelmi termékdíj feladatok A vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: A környezetvédelmi

Részletesebben

Elektromechanikai műszerész Elektromechanikai műszerész

Elektromechanikai műszerész Elektromechanikai műszerész A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 0751-06 A munkaerıpiacra épülı, emberi erıforrás-gazdálkodás tervezési, statisztikai, adatkezelési ügyintézıi

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2359-06/1 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység idıtartama: 30 perc A 20/2007. (V. 21.)

Részletesebben

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A képzési kör

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A képzési kör Nyíregyházi Szakképzési Centrum 4400 Nyíregyháza, Dugonics utca 10-12. Tel.: 42/512-371 OM azonosító: 203045 E-mail: [email protected] Honlap: www.nyiregyhaziszc.hu KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A képzési kör A

Részletesebben

Segédkönyvtáros Segédkönyvtáros Könyvtári asszisztens Segédkönyvtáros

Segédkönyvtáros Segédkönyvtáros Könyvtári asszisztens Segédkönyvtáros A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 50-06/1 Vegyipari munkavédelem, környezetvédelem, tűzvédelem és biztonságtechnika Szóbeli vizsgatevékenység

Részletesebben

KÉPZÉSI PROGRAM. LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ OKJ azonosító: 54 345 01. Szolnok

KÉPZÉSI PROGRAM. LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ OKJ azonosító: 54 345 01. Szolnok KÉPZÉSI PROGRAM LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ OKJ azonosító: 54 345 01 Szolnok 2014 Megnevezése A képzési program Logisztikai ügyintéző OKJ azonosító 54 345 01 A képzés során megszerezhető kompetenciák rendelések,

Részletesebben

SZAKMAI VIZSGA- program A szakképesítés megnevezése: Vendéglátó szakmenedzser A szakképesítés azonosító száma: 55-812-01-0010-55-02

SZAKMAI VIZSGA- program A szakképesítés megnevezése: Vendéglátó szakmenedzser A szakképesítés azonosító száma: 55-812-01-0010-55-02 2414-06/2 A vendéglátó vállalkozás gazdálkodásának statisztikai, matematikai eszközökkel történő elemzése 2013. május 15. 8.00-9.30 óra (írásbeli) Felügyelő tanár: Javító tanár: Csendesné Dr. Cseri Kinga

Részletesebben

Vendéglátó üzletek elszámoltatása: A vendéglátásban az elszámoltatás munkaterületenként történik: RAKTÁR elszámoltatása

Vendéglátó üzletek elszámoltatása: A vendéglátásban az elszámoltatás munkaterületenként történik: RAKTÁR elszámoltatása Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1464-06 Előkészítés Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 1464-06/1 Gazdálkodási számítások, veszteségszámítás, kapacitásszámítás

Részletesebben

Informatikai statisztikus és gazdasági tervező. Informatikai statisztikus és gazdasági tervező

Informatikai statisztikus és gazdasági tervező. Informatikai statisztikus és gazdasági tervező 1183-06 és jogi ismeretek A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1495-06 Marketing és PR ismeret 1495-06/2 Marketing- és PR alapfogalmainak ismertetése, üzleti alkalmazása,

Részletesebben

A 21. sorszámú Boltvezető megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 21. sorszámú Boltvezető megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 21. sorszámú Boltvezető megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 35 341 01 1.2.

Részletesebben

NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1563-06/2 A színházi raktározás bemutatása és a vonatkozó tűz-, munka- és biztonságvédelmi előírások ismertetése

Részletesebben

Vendéglátó szakmenedzser Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser

Vendéglátó szakmenedzser Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Vasúti árufuvarozási pénztáros Vasútüzemvitel-ellátó

Vasúti árufuvarozási pénztáros Vasútüzemvitel-ellátó A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM A vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1968-06 Gazdálkodási feladatok A vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: A vállalkozások létesítésével,

Részletesebben

NEMZETI ERİFORRÁS MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

NEMZETI ERİFORRÁS MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység NEMZETI ERİFORRÁS MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1864-06/1 A fogyatékos gondozás adminisztrációs feladatainak bemutatása a gyakorlat alapján Szóbeli vizsgatevékenység

Részletesebben

52 344 05 0010 52 03 Termékdíj ügyintéző Vám- és jövedéki ügyintéző

52 344 05 0010 52 03 Termékdíj ügyintéző Vám- és jövedéki ügyintéző Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM A vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1970-06 Könyvvezetés és beszámolókészítés A vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: Könyvvezetési

Részletesebben

b.) Ismertesse az idegenforgalom és a szálláshely szolgáltatás területén működő vállalkozási formákat!

b.) Ismertesse az idegenforgalom és a szálláshely szolgáltatás területén működő vállalkozási formákat! 1.) Vendégfogadós szakmai ismeretek 1.) a.) Beszéljen a nemzetközi és magyar szállodaipar történetéről! Milyen jelentőségük van a kereskedelmi szálláshelyeknek a turizmus lebonyolításában! b.) Ismertesse

Részletesebben

A azonosító számú Gazdálkodás megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Szakmai számítások tantárgy

A azonosító számú Gazdálkodás megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Szakmai számítások tantárgy A 10045-12 azonosító számú Gazdálkodás megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Szakmai számítások tantárgy 1 1. A 10045-12 azonosító számú, Gazdálkodás megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1867-06/1 A szociális gondozás és ápolás adminisztrációs feladatainak bemutatása a gyakorlat alapján

Részletesebben

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA 2020 IDEGENNYELVŰ ÜGYVITELI ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA 2020 IDEGENNYELVŰ ÜGYVITELI ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK IDEGENNYELVŰ ÜGYVITELI ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK 1. MINTATÉTEL A) Határozza meg a gazdálkodás körébe tartozó fogalmakat: gazdálkodás, termelés és technológia, vállalati

Részletesebben

KERESKEDELMI SZAKMENEDZSER VIZSGAFELADATOK

KERESKEDELMI SZAKMENEDZSER VIZSGAFELADATOK KERESKEDELMI SZAKMENEDZSER VIZSGAFELADATOK (Összevont dokumentumok a BGF GKZ KSZM hallgatói számára) TARTALOM: 2655-06/1 Adott vállalkozás esetén a munkajogi, munka-, környezetvédelmi és tűzvédelmi előírások

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1210-06 Szépészeti szolgáltatóegység üzemeltetése Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 1210-06/1

Részletesebben

PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM A vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 197-06 Bevezetés a jogtudományba A vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: A jogi alapfogalmak, a közigazgatási

Részletesebben

Villamos elosztóhálózat szerelő, üzemeltető Villamos távvezeték építő, üzemeltető.

Villamos elosztóhálózat szerelő, üzemeltető Villamos távvezeték építő, üzemeltető. Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/20. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben