2. rész, Az elhallgató
|
|
- Borbála Szőke
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 /PSYHUNG A vallomások igazságtartamát meghamisítók típusai és vizsgálatuk kihallgatási helyzetben 2. rész, Az elhallgató Czabán Csaba 1, Alpek Alex 2, Bártfai Anna 3, Kertesy Andrea 4, Iványuk Áron 5, Benczúr Lilla 6, Takács Szabolcs 7, Kis György 8 1 ANIMA Polygraph Kft, pszichológus, PhD hallgató, 3,4,5 Károli Gáspár Református Egyetem, Pszichológia Intézet, hallgató, 6 klinikai szakpszichológus, 7 Károli Gáspár Református Egyetem, Pszichológia Intézet, egyetemi adjunktus, 8 ANIMA Polygraph Kft, Ügyvezető Absztrakt Cikksorozatunkban annak a kutatómunkának az eredményiről számolunk be, amelyet 2014-ben kezdtünk és összefoglalóját (Kis és társai, 2017) cikkünkben tettünk közzé. Jelen cikkünk témája a hazugságtípusok elhallgató típusa lesz. Arra kerestük a válaszokat, hogy az elhallgatók elbeszéléseinek hanganyagai mely területeken különböznek a hazugok másik típusától (meghamisító). Valamint azt is megvizsgáltuk, hogy más elbeszélésektől, azok hanganyagától mely pontokon tudjuk megkülönböztetni őket. Vizsgálatainkból kiderült, hogy számos ponton fedezhetők fel eltérések mind a meghamisítóktól, mind pedig más történetek hanganyagaitól. Az elhallgatók (annak ellenére, hogy a történet bizonyos részeiről szisztematikusan nem beszélnek) más paraméterek esetében mutatnak jellegzetességeket mind például azok, akik a történet egyes részeit elferdítik, meghamisítják. Kulcsszavak: hazugság LVA hangelemzés tanúvallomás elhallgatás A kutatási engedély száma 278/2016/P. A vizsgálatban résztvevő összes vizsgálati alany írásban hozzájárult a hanganyagok és videóanyagok további kutatásokban és tudományos publikációkban való felhasználásához. Abstract We report about the results of a research work in these series of articles, which was launched in 2014 and it s summary is published in our article (Kis et. at. 2017). In this article we are going to discuss accomplice as the second figure of the typology of lies. We were looking for differences in speech segments between accomplices and falsifiers narratives. We examined certain aspects of other narratives and audio files for defining further distinctions. Our research showed numerous points where the narratives coming from the accomplice differs from falsifiers and others narrative audio segments. The accomplice (despite of not telling certain details systematically) shows particular Psychologia Hungarica IV/ pp. KRE Pszichológia Intézete
2 A vallomások igazságtartamát meghamisítók típusai és vizsgálatuk 2. rész characteristics in other parameters compared to those who are suggesting different details instead or faking details. Keywords: lie LVA speech analysis deposition accomplice Research license 278/2016/P. All participants signed a written document in which they declared: all audio and video records can be used for further researches and academic publications. Bevezető A hazugságkutatók bár többféle, olykor egymástól jelentősen eltérő megállapításokra jutnak jórészt egyetértenek abban, hogy hazugságról akkor beszélhetünk, ha a hazugnak szándékában áll a megtévesztést elkövetni, tehát tudatosan igyekszik a valós tényektől eltérő információkat átadni a fogadó félnek; a hazug számára tétet jelent e szándék sikerre vitele: vagy valamilyen, számára negatív következményt (pl. büntetést) kerül el vele, vagy közvetlen nyeresége származik a megtévesztésből; a hazug tudja, hogy kockázatot vállal megtévesztő cselekedetével. Kísérleteinkben három hazug típust (meghamisító, elhallgató, titkoló), valamint egy státusváltó típust (patetikus) vizsgáltunk. Jelen cikkünk az elhallgató típusra fókuszáló kísérleti eredményekről számol be. A szakirodalomban Ekman (2009) az itt tárgyalt elhallgató típust leplezőnek nevezi. Az elhallgató a kihallgatási helyzetben bizonyos információkat visszatart anélkül, hogy bármi igaztalanságot adna elő. Mindennapi életünkben találkozhatunk az elhallgatással, ami nem minden esetben hazugság. Ezekben az esetekben felhatalmazást kapunk arra, hogy valamit elhallgassunk. Ilyen eset lehet, ha a párunknak születésnapi ajándékot szándékozunk vásárolni, ezért annak beszerzésére jelentős időt fordítunk, de azt nem közöljük a párunkkal, hogy az adott időpontban mivel voltunk elfoglalva, elhallgatjuk, hogy az ajándék felkutatásával és vásárlásával voltunk elfoglalva. Igaz, hogy többnyire kérdések sem hangzanak el Az elhallgatást a bűnügyekben a gyanúsítottak és a bíróságokon a vádlottak szívesen választják. Nem kell kitalálni egy történetet, amit a hazug igaznak ad elő, inkább elhallgatja a releváns információkat. Ezekben az esetekben a hazugnak nem kell állandóan figyelemmel kísérni, hogy korábban milyen vallomást tett, mert nem mondta el azokat a tényszerű adatokat, amire a kihallgatója kíváncsi lenne. Az elhallgatás a tanúk esetében is előfordul, annak ellenére, hogy a hatóság figyelmezteti a hamis tanúzás következményeire. Az elhallgatás nem jár magas kognitív erőfeszí- 37
3 Czabán Alpek Bártfai Kertesy Iványuk Benczúr Takács Kis téssel és érzelmileg is kevésbé megterhelő, mint a meghamisítás (Czabán és társai, 2017a). Az elhallgató lényegesen kisebb kockázatot vállal, mint a meghamisító. Később is mikor szembesítik az elhallgatás tényével több hivatkozási lehetősége van arra, hogy miért hallgatta el a releváns információkat. Ilyen például az a hétköznapi jelenség, hogy elfelejtünk neveket, nem emlékszünk pontosan időpontokra, bizonytalanok vagyunk események pontos történéseit illetően. Ez a mindennapi tapasztalat jó védekezési stratégiát biztosít az elhallgatónak, amitől beazonosítása nehézzé válik. Mindez nem jelenti azt, hogy az elhallgató nem fog hazugságjeleket mutatni egy jól megtervezett kihallgatáson. Ennek igazolásához segítségül hívtuk az LVA hangelemzési technológiát, ami képes jól azonosítani a hazug érzelmeinek elemzésével az elhallgatást. Például a magas S.O.S. jelzés; Say or Stop ( mondjam, vagy hallgassak ), azt jelzi az LVA hangelemzési technológia alkalmazásánál, hogy a kihallgatott tudatosan nem fed fel minden információt a feltett kérdéssel kapcsolatban, vagy bánja, hogy megadta azt. Ha ez az LVA üzenet a releváns kérdésnél mutatkozik akkor feltételezhetjük, hogy elhallgatásról van szó. Ugyanakkor óvatosan kell értelmezni a jelzést, mivel nem biztos, hogy szándékos elhallgatásról van szó. Lehetséges az is, hogy a tanú nem tartja fontosnak az általa birtokolt információt, azt elhallgatja a hazugság szándéka nélkül, de az LVA bejelez. Ilyen esetekben tovább kell kérdezni a tanút, bíztatni kell, hogy minden információt mondjon el, ne ő válogasson, hogy mi fontos és mi nem. A kutatási összefoglalóban (Kis és társai, 2017) részletesen bemutattuk a maffiajátékot, valamint annak szerepeit. Az elhallgató típust a maffiajáték során a kollaboránsok képviselik. Esetükben arról van tehát szó, hogy olyan információt tartanak vissza, melyek relevánsak lehetnek az adott vallomás során a vizsgálat tárgyában. Ezt az információt azonban valamilyen indokok alapján viszszatartják, nem osztják meg a kihallgatóval. A maffiajátékban a kollaboráns az a polgár volt, aki tudta, hogy kik a maffiatagok de maga is áldozatukká válhatott. Mégis, akkor nyerte meg a játékot, ha a maffiatagok nyertesként kerültek ki belőle, tehát mindent el kellett követnie, hogy a kezükre játsszon. Ez az áruló szerepkör azonban igen megterhelő tud lenni főként úgy, hogy a maffiatagok nem ismerik a kilétét, tehát nem fogják védelmezni! A külön instrukciók során nekik is titkolniuk kellett kilétüket a kihallgatók előtt, tehát az éjszakára vonatkozó kérdések során (a kollaboráns az első éjszaka során ébren van, tehát látja a maffiatagokat, így tudja, hogy kik ők) el kellett hallgatniuk azt, hogy az első éjszakán ők ennek az információnak a birtokába jutottak. Egy gyakorlati esettel megvilágítva: emberölési ügyben a rendőrhatóság több tanút is kihallgatott, de a nyomozás nem vezetett eredményre, az ügyet lezárták. Néhány év múlva egy új információ birtokában ismételten megnyitották az aktát és már LVA felhasználásával hallgatták meg a tanúkat. Az LVA 6.50 offli- 38
4 A vallomások igazságtartamát meghamisítók típusai és vizsgálatuk 2. rész ne alkalmazással 1 a hangelemző technológia több válasznál is S.O.S. jelzést adott, amit a nyomozók a verbális tartalom elemzésével értékeltek. Az előadott vallomást kontextusba helyezve arra a következtetésre jutottak, hogy a tanú nem mondott el mindent, elhallgatott fontos információkat. Az ismételt meghallgatáson kiderült, hogy a tanú a nyomozás szempontjából fontos információt nem gondolta olyannak, amit meg kell osztania a hatósággal, maga döntötte el, hogy az nem fontos. A nyomozóknak sikerült a tanú által nem fontosnak gondolt információkat is megszerezniük, ami újabb lendületet adott a nyomozásnak. A további kihallgatásoknál is az LVA technológiát használták és az egyik gyanúsítotti kihallgatáson hasonló helyzettel találkoztak. A gyanúsított elhallgatta, hogy az emberölésről milyen forrásból származott az az információ, ami pontos ismeretet jelentett az elkövetés módjáról. A gyanúsított azt hallgatta el, hogy egy beszélgetést hallott az élettársa és annak barátja között, akik éppen az emberölést beszélték meg. Az említett gyanúsított ebből a forrásból tudta, hogy mi történt valójában, ezt elhallgatta, a poligráf vizsgálat pedig azt az eredményt adta, hogy pontos ismeretei vannak az elkövetés módjáról. Amennyiben ezt a beszélgetést nem hallgatta volna el a nyomozók elől, akkor nem ő lett volna az ügy első számú gyanúsítottja. Az elhallgató típus jellegzetességeinek ismertetése a hangelemzés alapján Jelen cikkben az elhallgatók (maffiajátékban a kollaboránsok) sajátosságait mutatjuk be. Az adatok feldolgozását ugyanúgy végeztük el, mint azt az első részben láttuk (Czabán és társai, 2017a). Az eredmények matematikai feldolgozásának alapját lásd e tematikus szám Takács és társai által jegyzett cikkében. A típusok összehasonlítására egy bootstrap eljárással kombinált varianciaanalízist alkalmaztunk (a bootstrap eljárást más pszichológiai vizsgálatokban is sikeresen lehet alkalmazni, lásd Marcinko et al., 2013). Bár az LVA paraméterekre a normalitás nem teljesült (Kolmogorov-Smirnov tesztet alkalmazva minden változó esetében SIG<0,001 adódott), a bootstrap eljárás segítségével a csoportok közvetlen hibáját határoztuk meg így a csoportok egymással összehasonlíthatókká váltak (Efron és Gong, 1983). A bootstrap eljáráshoz IBM SPSS 23.0 programcsomagot használtunk. A normalitás hiánya miatt a varianciaanalízist rangvarianciaanalízis alkalmazásával is ellenőriztük (Kruskal-Wallis tesztet, illetve rang-welch-próbát végeztünk), a páros összehasonlításokhoz pedig Bonferroni korrekcióval elvégzett Brunner-Munzel (BM) tesztet használtunk. A sztochasztikus homogenitás-vizsgálatokhoz (lásd Vargha, 2005) a ROPstat programcsomagot használtuk. Miként 1 Nem itt és most technológiával, hanem utólagos elemzést alkalmazva, miként mi is tesszük azt a kísérleti helyzetünkből származó adatok elemzésekor. 39
5 Czabán Alpek Bártfai Kertesy Iványuk Benczúr Takács Kis az első részben (Czabán és társai, 2017a), úgy most is csak a sztochasztikus dominancia adatait mutatjuk be, az ott már ismertetett okokból. 1. táblázat Tipológiai sajátosságok - sztochasztikus dominancia mértéke az egyes paraméterek mentén Dominancia BM szabadsági fok p korrigált p Érzelmi szint 0,612 4,43 197,2 0 0,0001*** Kognitív szint 0,393-4,42 202,8 0 0,0001*** Stressz szint 0,369-5, ,0000*** Gondolkodási szint 0,338-6,26 191,4 0 0,0000*** Közlési hajlandóság hiánya 0,516 0,73 225,5 0, Koncentráció 0,446-2,53 232,1 0,0121 0,0607+ Párhuzamos gondolatok 0,522 0,98 217,8 0,329 1 Egyenletesség 0,601 4,33 210,5 0 0,0001*** Zavarodottság 0,548 2,12 217,6 0,035 0,1752 Hazugság stressz 0,431-2,79 203,7 0,0057 0,0287* Hazugság valószínűség 0,52 0,92 226,8 0, Kognitív szint 0,481-0,76 203,4 0, Globális stressz 0,399-4,08 204,6 0,0001 0,0003*** Téma elutasítottsága 0, ,8 0,0465 0,2325 Reakcióra való várakozás 0,675 8, ,0000*** Gondolkodási arány 0,429-3,16 219,7 0,0018 0,0091** Tudat alatti megismerési szint 0,471-1,46 262,3 0,1447 0,7235 Elfojtott érzelmi szint 0,547 2, ,0352 0,1762 Képzelet, fantázia 0,402-3,7 193,8 0,0003 0,0014** Vizsgáljuk meg, hogy az elhallgatók esetében mely paraméterek mutatnak szignifikánsan magas, illetve alacsony értékeket és ezek összességében milyen tipológiai sajátosságokra utalhatnak. Az elhallgató a tettesekkel van, de tevőlegesen nem tud részt venni az éjszakai eseményekben, és az elkövetők sem tudják, hogy velük szimpatizál, velük dolgozik. Szignifikánsan magas értékei az alábbiakban jelentkeznek: érzelmi szint, egyenletesség és reakciókra való várakozás. Tehát esetében azt figyelhet- 40
6 A vallomások igazságtartamát meghamisítók típusai és vizsgálatuk 2. rész jük meg, hogy a helyzet érzelmileg megterhelőbb, mely a játék sajátosságából és a kollaboráns szerepéből fakad. 2 Egyenletesség: bizonyos témakörökről szívesen beszél, szívesen oszt meg információkat, míg más esetekben csöndesebbé válik, nem szívesen ad át információt. Ezt a fajta kettősséget lehet érzékelni az egyenletesség magasabb értékében (tehát az egyenletességben való eltérésben, egyenetlenségben). Várakozás reakciókra: a kihallgató reakcióra való fokozottabb várakozás éppen az elhallgatás okán jelentkezik. Dilemmáját így is fogalmazhatnánk: Eleget mondtam-e már, tovább léphetünk-e?, avagy Mondjam, vagy hallgassak?. A szignifikánsan alacsony értékek a magasakhoz képest lényegesen több ponton jelennek meg, azonban alapjában véve egyetlen okra vezethetők vissza, a következők szerint: a gondolkodási szint alacsony értéke, a stressz szint alacsonyabb értéke, a képzelet és a kognitív erőfeszítések alacsony mivolta mind azt jelzi, hogy az elhallgató a hazugság könnyebb útján jár nem kell pontosan visszaemlékeznie dolgokra, egyszerűen csak el kell hallgatnia részleteket. Nem kell új dolgokat kitalálni, nincsen elfedés pusztán kihagyja az információkat. Összességében tehát elmondható, hogy az elhallgatónál, a meghamisítóhoz viszonyítva (lásd Czabán és társai, 2017a), lényegesen több ponton tetten érhetőek az eltérések az elhallgató csoport elbeszéléseinek paramétereiben. Diszkusszió A kutatás során nyert eredményeket elemezve azt kaptuk, amire a hipotézisünk során számítottunk. Az elhallgató a könnyebb utat választja, az elhallgatásának nincs akkora kockázata, mint a meghamisítónak, nem kell állandóan a memóriájára hagyatkoznia, így viselkedése nem jár kognitív erőfeszítéssel. A fentebb említett konkrét példa azonban megmutatta, hogy az elhallgató is többnyire kontrollálja magát, amennyiben szándékosan hallgatja el a releváns információkat. Figyel arra, hogy kontrollálja mit és mennyit ad át a vallomása során. A tapasztaltabbak szívesen beszélnek a konkrét ügy kapcsán azokról a helyzetekről, amit a nyomozóhatóság már tud, de elhallgat olyan információt, amit úgy véli, a hatóságnak még nincs a birtokában a bizonyításhoz. Sokat és összefüggően beszél azokról, ami igaz, de megakad az előadása akkor, ha olyan kérdést kap, amiről nem szeretne beszélni, inkább elhallgatja a birtokában lévő információt, mert az gyanúba keverné. Ilyen helyzetekben a nyomozónak ala- 2 Megjegyezzük, hogy a kísérleti helyzetben az elhallgató olyan szerepbe került, melyben neki úgy kellett segítenie a maffiatagokat, hogy közben ő maga is az áldozatukká válhatott. Ez a fajta kiszolgáltatottság megjelenhetett például az érzelmi szint magasabb értékeiben. 41
7 Czabán Alpek Bártfai Kertesy Iványuk Benczúr Takács Kis posan elemezni kell a verbális stílust és a verbális tartalmat. Bemutattuk, hogy az elhallgatás kontroll alatt tartása kimutatható az LVA hangelemzési technológia használatával. Miként Ekman fogalmaz (Ekman, 2009): a leplezés a hazugság könnyebb útja. Láthattuk az első tanulmány eredményeiben (Kis és társai, 2017a), hogy a meghamisítás nagyfokú kognitív terheléssel jár. Ezzel szemben az elhallgató esetében két komolyabb megfigyelést is tehettünk: Megemelkedett, kiemelkedő volt az érzelmi szintje (lényegében a kísérlet során másokon múlik a sorsa, őt magát is kiszavazhatják a maffiatagok), illetve a kihallgatás során folyamatosan vár a kihallgató reakciójára és egyenetlen a beszéde: egyes témákban szívesen oszt meg információkat, máshol pedig ennek ellenkezőjét tapasztaljuk. Ezzel szemben Ekman (2009) eredményeihez hasonlóan, a gyengébb kognitív terhelés irányába mozdul: alacsonyabb stressz szint (ő nem tehet semmiről), alacsonyabb gondolkodási arány és képzelet (csak elhallgatni kell, nem új dolgot kitalálni), ami mind azt mutatja, hogy lényegesen kisebb erőfeszítésbe kerül számára ez, mint akár azoknak, akiknek pontosan kellene felidézni a játék eseményeit. Külön is kiemelendő sikerként értékelhetjük, hogy az elhallgató tipológiájánál a szakirodalmi tapasztalatokkal összhangban lévő eredményt kaptunk a hangelemzés alkalmazásával. Mindez annak tükrében különösen fontos eredmény, hogy egy egyetemi kísérlet, lényegében játék helyzeten sikerült olyan tétet (a játék örömre, a győzelemre való törekvés) létrehoznunk, melynek kulcsszerepe van abban, hogy a hangelemzés megfelelően kerüljön alkalmazásra. Kitekintés, összegzés A kísérleti helyzetet összegezve elmondhatjuk, hogy pozitív eredményt mutató típus esetében (elhallgató) a szakirodalommal összhangban (Ekman, 2009) lévő eredményeket kaptunk ráadásul úgy, hogy az együttesen számított paraméterek jelentős részében eltéréseket, kiemelkedő, vagy éppen igen alacsony értékeket tapasztaltunk. Az elhallgató esetében igazolni tudtuk, hogy összességében egy olcsóbb, kevésbé megterhelő hazugság típussal állunk szemben, ahol kevésbé fárad a hazugságot elkövető akkor, ha elhallgatja a kihallgató elől az információkat cserébe viszont a hangjában megjelenő egyenetlenségek, elképzelések és gondolkodási faktorok, kognitív erőfeszítések (visszaemlékezés) hiánya árulójává válhatnak. A kísérletek további részében fontos szempont volt számunkra az, hogy a videóelemzésekkel összefüggésben (Kis és társai, 2017e), illetve az egyéb tapasz- 42
8 A vallomások igazságtartamát meghamisítók típusai és vizsgálatuk 2. rész talatok, szakértői meglátások mellett igazolni tudjuk azt, hogy az elhallgató esetében például a lelkiismeret-furdalás, mint jelenség megjelenik-e, tetten érhető-e? Természetesen ezeket a jelenségeket minthogy nem feltétlenül pillanatnyi ideig fennállók nem az itt és most technikák segítségével tudjuk tetten érni, hanem éppen azzal, hogy hosszabb ideig tartó megfigyelések segítségével igyekszünk azt kimutatni, hogy valaki egy történet bizonyos részeinek elmondásakor melyik típushoz (meghamisító, elhallgató, igazat mondó) tartozik. Bibliográfia Efron, B. & Gong, G. (1983.) A Leisurely Look at the Bootstrap, the Jackknife, and Cross-Validation. The American Statistician, 37(1), Ekman, P. (2009.) Beszédes hazugságok: A megtévesztés árulkodó jelei a politikában, az üzletben és a házasságban. Budapest: Kelly Kiadó Kft. Marcinko, D., Jaksic, N., Ivezic, E., Skocic, M., Surányi, Zs., Loncar, M., Francic, T., Jakovljevic, M. (2013): Pathological Narcissism and Depressive Symptoms in Psychiatric Outpatients: Mediating Role of Dysfunctional Attitudes, Journal of Clinical Psychology, 70(4), Vargha A. (2005.) Sokaságok összehasonlítása új módszerekkel. Statisztikai Szemle 83, Tematikus szám hivatkozott cikkei Kis Gy., Takács Sz., Liberman A., & Benczúr L. (2017.): A megtévesztés tipológiája összefoglaló tanulmány. Psychologia Hungarica Caroliensis, 4(2), pp Czabán Cs., Alpek A., Bártfai A., Kertesy A.; Iványuk Á., Benczúr L. & Kis Gy. (2017a): A vallomások igazságtartamát meghamisítók típusai és vizsgálatuk kihallgatási helyzetben 1. rész, a meghamisító. Psychologia Hungarica Caroliensis, 4(2), pp Takács Sz., Kis Gy., Makrai B., & Liberman A. (2017.): Tipológiákhoz tartozás varianciaanalízis alkalmazásával, LVA hangelemzés vertikális vizsgálata. Psychologia Hungarica Caroliensis, 4(2), pp Kis Gy., Füzes N., Mátay G., Pusker M., Makrai, B., Czabán, Cs., & Takács, Sz. (2017e): Újfajta szivárgások leírása a vallomások során, videófelvételek elemzésével. Psychologia Hungarica Caroliensis, 4(2), pp
3. rész, Az eltitkoló
10.12663/PSYHUNG.4.2016.2.4 A vallomások igazságtartamát meghamisítók típusai és vizsgálatuk kihallgatási helyzetben 3. rész, Az eltitkoló Madzin András 1, Alpek Alex 2, Bártfai Anna 3, Kertesy Andrea
4. rész, A patetikus
10.12663/PSYHUNG.4.2016.2.5 A vallomások igazságtartamát meghamisítók típusai és vizsgálatuk kihallgatási helyzetben 4. rész, A patetikus Madzin András 1, Alpek Alex 2, Bártfai Anna 3, Kertesy Andrea 4,
1. rész, A meghamisító
10.12663/PSYHUNG.4.2016.2.2 A vallomások igazságtartamát meghamisítók típusai és vizsgálatuk kihallgatási helyzetben 1. rész, A meghamisító Czabán Csaba 1, Alpek Alex 2, Bártfai Anna 3, Kertesy Andrea
/PSYHUNG ANIMA Polygraph Kft, Ügyvezető,
10.12663/PSYHUNG.4.2016.2.6 Újfajta szivárgások leírása a vallomások során, videófelvételek elemzésével 1,2 Kis György 1, Füzes Nóra 2, Mátay Gábor 3, Pusker Máté 4, Makrai Balázs 5, Czabán Csaba 6, Takács
LVA hangelemzés vertikális vizsgálata
10.12663/PSYHUNG.4.2016.2.7 Tipológiákhoz tartozás varianciaanalízis alkalmazásával LVA hangelemzés vertikális vizsgálata Takács Szabolcs 1, Kis György 2, Makrai Balázs 3, Amir Liberman 4 1 Károli Gáspár
/PSYHUNG Absztrakt
10.12663/PSYHUNG.4.2016.2.1. A megtévesztés tipológiája összefoglaló tanulmány Kis György 1, Takács Szabolcs 2, Amir Liberman 3, Benczúr Lilla 4 1 ANIMA Polygraph Kft, Ügyvezető, 2 Károli Gáspár Református
PSYCHOLOGIA HUNGARICA
PSYCHOLOGIA HUNGARICA Caroliensis 2013, 1. É V F O L Y A M, 1. S Z Á M - 1 - - 2 - TAKÁCS TÍMEA FEHÉR TIBOR DANIEL HUNYAD RÉKA KASEK ROLAND MATUSZ HUGÓ MURÁNYI MÁTÉ SNEÉ GERGELY SZABÓ BEÁTA TILESCH ANNA
Windt Szandra. Mi a büntetés-végrehajtás célja? Nem az, hogy ember megőrző raktár legyünk. Bevezetés
Windt Szandra MEDIÁCIÓ ÉS RESZTORATÍV IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSBAN (MEREPS), AVAGY EGY NEMZETKÖZI PROJEKT TAPASZTALATAINAK BEMUTATÁSA * Mi a büntetés-végrehajtás célja? Nem az, hogy ember
A jövedelem alakulásának vizsgálata az észak-alföldi régióban az 1997-99. évi adatok alapján
A jövedelem alakulásának vizsgálata az észak-alföldi régióban az 1997-99. évi adatok alapján Rózsa Attila Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Intézet, Számviteli
STATISZTIKA. A maradék független a kezelés és blokk hatástól. Maradékok leíró statisztikája. 4. A modell érvényességének ellenőrzése
4. A modell érvényességének ellenőrzése STATISZTIKA 4. Előadás Variancia-analízis Lineáris modellek 1. Függetlenség 2. Normális eloszlás 3. Azonos varianciák A maradék független a kezelés és blokk hatástól
APÁKGYERMEKGONDOZÁSI SZABADSÁGON-AVAGY EGY NEM HAGYOMÁNYOS ÉLETHELYZET MEGÍTÉLÉSE A FÉRFIAKSZEMSZÖGÉBŐL
APÁKGYERMEKGODOZÁSI SZABADSÁGO-AVAGY EGY EM HAGYOMÁYOS ÉLETHELYZET MEGÍTÉLÉSE A FÉRFIAKSZEMSZÖGÉBŐL PROF: HABIL BECSIK ADREA 1 - DR. JUHÁSZ TÍMEA 2 Összefoglalás: em mondhatjuk, hogy ma még sok férfi megy
Büntető eljárásjog tantárgy Oktatási program Rendőrszervező szakképzés számára 2011/2012.
Büntető eljárásjog tantárgy Oktatási program Rendőrszervező szakképzés számára 2011/2012. Tanszék: Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszék A tantárgy oktatásának célja: Cél, hogy a hallgatók megismerjék a
Módszertani dilemmák a statisztikában 40 éve alakult a Jövőkutatási Bizottság
Módszertani dilemmák a statisztikában 40 éve alakult a Jövőkutatási Bizottság SZIGNIFIKANCIA Sándorné Kriszt Éva Az MTA IX. Osztály Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottságának tudományos ülése
DR. KANYÓ MÁRIA KARDOS SÁNDOR ISTVÁN. Korrupciós, vagy csak hála. Corruption or just gratitude
Absztrakt DR. KANYÓ MÁRIA KARDOS SÁNDOR ISTVÁN Korrupciós, vagy csak hála Corruption or just gratitude Doktori kutatás keretében 238 fős mintavétellel empirikus felmérést végeztünk a rendőrség hivatásos
EGY EGYSZERŰ, ÚJFAJTA KERESZT-VALIDÁLÁSI ELJÁRÁS BEMUTATÁSA
10.12663/PsyHung.2.2014.1.4 EGY EGYSZERŰ, ÚJFAJTA KERESZT-VALIDÁLÁSI ELJÁRÁS BEMUTATÁSA Takács Szabolcs 1, Kárász Judit 2 1 Károli Gáspár Református Egyetem, Pszichológiai Intézet, Általános Lélektani
Üzleti Megtévesztések Tréning
BUSINESS LIES Üzleti Megtévesztések Tréning Jogi figyelmeztetés: Az ebben a dokumentációban, illetve mellékleteiben foglaltak az ActionLab Kft. szellemi tulajdonát képezik. A dokumentumokban megtestesült
Tudatos jelenlét. Intenzív Mindfulness tréning. Dr. Szondy Mátéval. a pozitív pszichológia elismert hazai szakértőjével. 2015. szeptember 25-27.
Tudatos jelenlét Intenzív Mindfulness tréning Dr. Szondy Mátéval a pozitív pszichológia elismert hazai szakértőjével 2015. szeptember 25-27. Fotó: Iswanto Arif Vezetőknek, akiknek számít önmaguk hatékonysága
Elemszám becslés. Kaszaki József Ph.D. SZTE ÁOK Sebészeti Műtéttani Intézet
Elemszám becslés Kaszaki József Ph.D. SZTE ÁOK Sebészeti Műtéttani Intézet Miért fontos? Gazdasági okok: Túl kevés elem esetén nem tudjuk kimutatni a kívánt hatást Túl kevés elem esetén olyan eredmény
Kettőnél több csoport vizsgálata. Makara B. Gábor
Kettőnél több csoport vizsgálata Makara B. Gábor Három gyógytápszer elemzéséből az alábbi energia tartalom adatok származtak (kilokalória/adag egységben) Három gyógytápszer elemzésébô A B C 30 5 00 10
SZTEREOTÍPIÁK GÖRBE TÜKRE SZŐKE JÚLIA 1
SZTEREOTÍPIÁK GÖRBE TÜKRE SZŐKE JÚLIA 1 Összefoglalás: A sztereotípiákról sokszor sokféleképpen hallunk és beszélünk, jelentőségükkel, a viselkedésünkre gyakorolt hatásukkal azonban sok esetben nem vagyunk
Poligráfia - hazugság vizsgálat Biofeedback. EKG, légzési ritmus és bőrellenállás mérése
Poligráfia - hazugság vizsgálat Biofeedback EKG, légzési ritmus és bőrellenállás mérése Élettan és anatómia gyakorlat, pszichológia BA A mérést és kiértékelést végezték:............ Gyakorlatvezető:...
Óvodás és kisiskolás gyermekek interpretált beszédének vizsgálata
X. Alkalmazott Nyelvészeti Doktoranduszkonferencia 2016. február 5.. Óvodás és kisiskolás gyermekek interpretált beszédének vizsgálata Vakula Tímea ELTE BTK NyDI, III. évf. Bevezetés a beszélt nyelv feldolgozásának
DETERMINATION OF SHEAR STRENGTH OF SOLID WASTES BASED ON CPT TEST RESULTS
Műszaki Földtudományi Közlemények, 83. kötet, 1. szám (2012), pp. 271 276. HULLADÉKOK TEHERBÍRÁSÁNAK MEGHATÁROZÁSA CPT-EREDMÉNYEK ALAPJÁN DETERMINATION OF SHEAR STRENGTH OF SOLID WASTES BASED ON CPT TEST
SPONTÁN ASSZOCIÁCIÓK VIZSGÁLATA KÖZÉPISKOLÁS DIÁKOK MŰELEMZÉSEIBEN, SALVADOR DALI ALKOTÁSAI NYOMÁN
SPONTÁN ASSZOCIÁCIÓK VIZSGÁLATA KÖZÉPISKOLÁS DIÁKOK MŰELEMZÉSEIBEN, SALVADOR DALI ALKOTÁSAI NYOMÁN Témavezető: Dr. Dósa Zoltán Végzős hallgató: Szente Anita 2017. Az érzelmi szenvedés tudattalan konfliktusok
[Biomatematika 2] Orvosi biometria. Visegrády Balázs
[Biomatematika 2] Orvosi biometria Visegrády Balázs 2016. 03. 27. Probléma: Klinikai vizsgálatban három különböző antiaritmiás gyógyszert (ß-blokkoló) alkalmaznak, hogy kipróbálják hatásukat a szívműködés
Esettanulmány. A homoszkedaszticitás megsértésének hatása a regressziós paraméterekre. Tartalomjegyzék. 1. Bevezetés... 2
Esettanulmány A homoszkedaszticitás megsértésének hatása a regressziós paraméterekre Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 2 2. A lineáris modell alkalmazhatóságának feltételei... 2 3. A feltételek teljesülésének
Prof. Enikő Csilla Kiss
Professor of Personality Psychology Head of the Personality and Health Psychology Department. CONTACT Institute of Psychology, H7624 Pécs Ifjúság u. 6. Room: B 307 Tel: +36 72 501516 / E-mail: kiss.eniko
A Puszta 1999. 1/16, pp. 25-31. MADÁRÁLLOMÁNYÁNAK VISZONYIRÓL A SZENNYEZÉSI HULLÁMOK KAPCSÁN 2000.
A Puszta. 1/16, pp. 25-31. A TISZA-TÓ MADÁRÁLLOMÁNYÁNAK VISZONYIRÓL A SZENNYEZÉSI HULLÁMOK KAPCSÁN ZALAI TAMÁS, HEVES HORTOBÁGY TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET. * A tanulmány eredeti, teljes címe: Összefoglaló
TANM PED 108/a, illetve PEDM 130/1 Kutatásmódszertan és PEDM 135/c1 Kutatásmódszertan, TANM PED 108/a1 Oktatásstatisztikai elemzések
Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézet 1075 Budapest, Kazinczy u. 2 27. Tel.: 461 4552, fax.: 461 452 E mail: nevelestudomany@ppk.elte.hu A kurzus címe:
Hipotézis vizsgálatok
Hipotézis vizsgálatok Hipotézisvizsgálat Hipotézis: az alapsokaság paramétereire vagy az alapsokaság eloszlására vonatkozó feltevés. Hipotézis ellenőrzés: az a statisztikai módszer, amelynek segítségével
A magyarországi bankközi klíringrendszer működésének vizsgálata az elszámolás modernizációjának tükrében PhD értekezés tézisei
Vállalkozáselmélet és gyakorlat Doktori Iskola M I S K O L C I E G Y E T E M Gazdaságtudományi Kar Pál Zsolt A magyarországi bankközi klíringrendszer működésének vizsgálata az elszámolás modernizációjának
Poligráfia - hazugság vizsgálat Biofeedback. EKG, légzési ritmus és bőrellenállás mérése A mérési adatok elemzése és értékelése
Poligráfia - hazugság vizsgálat Biofeedback EKG, légzési ritmus és bőrellenállás mérése A mérési adatok elemzése és értékelése Biológia B / Pszichológus gyakorlat A mérést és kiértékelést végezték:............
MÓDSZERTANI ESETTANULMÁNY. isk_4kat végzettségek négy katban. Frequency Percent Valid Percent. Valid 1 legfeljebb 8 osztály ,2 43,7 43,7
MÓDSZERTANI ESETTANULMÁNY 1. Az elemzés kérdésfeltevése Egy 2009-es kutatásban (pszichiátriai ellátásban szociális lévők körében) attitűdöket vizsgáltunk, melyből a foglalkoztatás egyes modelljeinek egészségmegóvó
Kraiciné Szokoly Mária PhD
Kraiciné Szokoly Mária PhD ELTE PPK Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézet Egészségfejlesztés az ELTE PPK-n Kutatás az egészségfejlesztéssel kapcsolatos oktatói és hallgatói vélekedésekről
Populációbecslés és monitoring. Eloszlások és alapstatisztikák
Populációbecslés és monitoring Eloszlások és alapstatisztikák Eloszlások Az eloszlás megadja, hogy milyen valószínűséggel kapunk egy adott intervallumba tartozó értéket, ha egy olyan populációból veszünk
Pszichometria Szemináriumi dolgozat
Pszichometria Szemináriumi dolgozat 2007-2008. tanév szi félév Temperamentum and Personality Questionnaire pszichometriai mutatóinak vizsgálata Készítette: XXX 1 Reliabilitás és validitás A kérd ívek vizsgálatának
NYOMÁSOS ÖNTÉS KÖZBEN ÉBREDŐ NYOMÁSVISZONYOK MÉRÉTECHNOLÓGIAI TERVEZÉSE DEVELOPMENT OF CAVITY PRESSURE MEASUREMENT FOR HIGH PRESURE DIE CASTING
Anyagmérnöki Tudományok, 39/1 (2016) pp. 82 86. NYOMÁSOS ÖNTÉS KÖZBEN ÉBREDŐ NYOMÁSVISZONYOK MÉRÉTECHNOLÓGIAI TERVEZÉSE DEVELOPMENT OF CAVITY PRESSURE MEASUREMENT FOR HIGH PRESURE DIE CASTING LEDNICZKY
y ij = µ + α i + e ij
Elmélet STATISZTIKA 3. Előadás Variancia-analízis Lineáris modellek A magyarázat a függő változó teljes heterogenitásának két részre bontását jelenti. A teljes heterogenitás egyik része az, amelynek okai
Mohamed Aida* 58% 27% 42% EGYÉNI STRESSZLELTÁRA. (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT SZOKÁSOK /JELLEMZŐK
Mohamed Aida* EGYÉNI STRESSZLELTÁRA (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK 100-66% 65-36% 35-0% 27% EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT 0-35% 36-65% 66-100% 42% SZOKÁSOK /JELLEMZŐK 0-35% 36-65% 66-100% 58% Cégnév:
Családalapítási tervek változásának hatása az egészségügyi szakemberek munkájára
EREDETI KÖZLEMÉNY GYERMEKGYÓGYÁSZAT 2009; 60. ÉVFOLYAM 6. SZÁM Családalapítási tervek változásának hatása az egészségügyi szakemberek munkájára Soósné Kiss Zsuzsanna dr. 1, Feith Helga Judit dr. 2, Czinner
ÉRTÉKREND VIZSGÁLATA A VONULÓS TŰZOLTÓK KÖRÉBEN
IV. Évfolyam 1. szám - 2009. március Kozák Mónika Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság monika.kozak@katved.hu ÉRTÉKREND VIZSGÁLATA A VONULÓS TŰZOLTÓK KÖRÉBEN Absztrakt Tanulmányom
Kiváltott agyi jelek informatikai feldolgozása Statisztika - Gyakorlat Kiss Gábor IB.157.
Kiváltott agyi jelek informatikai feldolgozása 2018 Statisztika - Gyakorlat Kiss Gábor IB.157. kiss.gabor@tmit.bme.hu Példa I (Vonat probléma) Aladár 25 éves és mindkét nagymamája él még: Borbála és Cecília.
Statisztikai alapfogalmak a klinikai kutatásban. Molnár Zsolt PTE, AITI
Statisztikai alapfogalmak a klinikai kutatásban Molnár Zsolt PTE, AITI Bevezetés Research vs. Science Kutatás Tudomány Szerkezeti háttér hiánya Önkéntesek (lelkes kisebbség) Beosztottak (parancsot teljesítő
ACTA CAROLUS ROBERTUS
ACTA CAROLUS ROBERTUS Károly Róbert Főiskola tudományos közleményei Alapítva: 2011 3 (1) ACTA CAROLUS ROBERTUS 3 (1) Módszertan szekció Összefogalalás MATEMATIKA TANÍTÁSA ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLYBAN BARANYAI
Iskolai jelentés. 10. évfolyam szövegértés
2008 Iskolai jelentés 10. évfolyam szövegértés Az elmúlt évhez hasonlóan 2008-ban iskolánk is részt vett az országos kompetenciamérésben, diákjaink matematika és szövegértés teszteket, illetve egy tanulói
Varianciaanalízis 4/24/12
1. Feladat Egy póker kártya keverő gép a kártyákat random módon választja ki. A vizsgálatban 1600 választott kártya színei az alábbi gyakorisággal fordultak elő. Vizsgáljuk meg, hogy a kártyák kiválasztása
Biomatematika 13. Varianciaanaĺızis (ANOVA)
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar Biomatematikai és Számítástechnikai Tanszék Biomatematika 13. Varianciaanaĺızis (ANOVA) Fodor János Copyright c Fodor.Janos@aotk.szie.hu Last Revision Date:
Abstract. 1. Bevezetés
257 ZSÓTÉR BRIGITTA:* A közúti forgalom alakulása Mezőhegyesen (1995-08) Abstract To sum it up, it can be said that winding-up of the sugar factory had an effect on the public traffic, too. I drew a parallel
Honlap szerkesztés Google Tudós alkalmazásával
Dr. Mester Gyula Honlap szerkesztés Google Tudós alkalmazásával Összefoglaló: A közlemény tematikája honlap szerkesztés Google Tudós alkalmazásával. A bevezetés után a tudományos teljesítmény mérésének
A magyarországi nonprofit szektorban dolgozók motivációjára káros hatások értékelésének elemzése többváltozós statisztikai módszerekkel
A magyarországi nonprofit szektorban dolgozók motivációjára káros hatások értékelésének elemzése többváltozós statisztikai módszerekkel Kovács Máté PhD hallgató (komoaek.pte) Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi
XXI. REÁL- ÉS HUMÁNTUDOMÁNYI ERDÉLYI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA Kolozsvár május
XXI. REÁL- ÉS HUMÁNTUDOMÁNYI ERDÉLYI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA Kolozsvár 2018. május 24 27. Gyógypedagógia Szekció 1. Díj: Makszim Edina 2. Díj: Csákány Edina 3. Díj: Tamás Erika Dícséret: Kádár
A MAGÁN ÉS AZ ÁLLAMI SZERVEZETEK HOZZÁÁLLÁSA AZ ATIPIKUS FOGLALKOZTATÁSHOZ VÁLSÁG IDEJÉN
A MAGÁN ÉS AZ ÁLLAMI SZERVEZETEK HOZZÁÁLLÁSA AZ ATIPIKUS FOGLALKOZTATÁSHOZ VÁLSÁG IDEJÉN ATTITUDES OF PRIVATELY AND PUBLICLY OWNED ORGANIZATIONS TOWARDS ATYPICAL EMPLOYMENT IN CRISIS TIME Imrich Antalík
1. Adatok kiértékelése. 2. A feltételek megvizsgálása. 3. A hipotézis megfogalmazása
HIPOTÉZIS VIZSGÁLAT A hipotézis feltételezés egy vagy több populációról. (pl. egy gyógyszer az esetek 90%-ában hatásos; egy kezelés jelentősen megnöveli a rákos betegek túlélését). A hipotézis vizsgálat
Abban a farmerba nem mehetsz színházba. A (bvn) variabilitásának vizsgálata a BUSZI tesz9eladataiban
Abban a farmerba nem mehetsz színházba. A (bvn) variabilitásának vizsgálata a BUSZI tesz9eladataiban Mátyus Kinga, Bokor Julianna IV. AlkalmazoD NyelvészeG Doktorandusz Konferencia Budapest, 2010. február
A pszichológusok és a lelkészek halálképének vizsgálata
HENCZI ESZTER A pszichológusok és a lelkészek halálképének vizsgálata TANULMÁNY Összefoglalás Az élet és a halál nagy kérdéseivel előbb-utóbb mindannyian szembesülünk. Egy hozzátartozó vagy barát halála
Rezidens orvosok szakterületválasztási és vidéki munkavállalási motivációi
Rezidens orvosok szakterületválasztási és vidéki munkavállalási motivációi Doktori tézisek Girasek Edmond Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola Témavezető: Dr. Gaál Péter egyetemi
MŰSZAKI TUDOMÁNY AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓBAN 2010
MŰSZAKI TUDOMÁNY AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓBAN 2010 KONFERENCIA ELŐADÁSAI Nyíregyháza, 2010. május 19. Szerkesztette: Edited by Pokorádi László Kiadja: Debreceni Akadémiai Bizottság Műszaki Szakbizottsága
MAGYARORSZÁG CIGÁNY LAKOSSÁGÁNAK FOGAZATI ÁLLAPOTA
Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet igazgató: Dr. Kivovics Péter egyetemi docens http://semmelweis-egyetem.hu/fszoi/ https://www.facebook.com/fszoi MAGYARORSZÁG
Dr. Halász László az MTA doktora, tudományos tanácsadó
Dr. Halász László az MTA doktora, tudományos tanácsadó Szociálpszichológiai Osztály Tel.: közvetlen: 279 6091 mellék: 6091 VH.1. emelet 119. szoba E-mail cím: mailto:halasz[kukac]mtapi[pont]hu PUBLIKÁCIÓK
STATISZTIKA ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE. Mi a modell? Matematikai statisztika. 300 dobás. sűrűségfüggvénye. Egyenletes eloszlás
ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE STATISZTIKA 7. Előadás Egyenletes eloszlás Binomiális eloszlás Normális eloszlás Standard normális eloszlás Normális eloszlás mint modell /56 Matematikai statisztika Reprezentatív mintavétel
A pedagógiai kutatás metodológiai alapjai. Dr. Nyéki Lajos 2015
A pedagógiai kutatás metodológiai alapjai Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógiai kutatás jellemző sajátosságai A pedagógiai kutatás célja a személyiség fejlődése, fejlesztése során érvényesülő törvényszerűségek,
A KONFLIKTUS, AMI ÖSSZEKÖT A kirekesztéstől a befogadásig
A KONFLIKTUS, AMI ÖSSZEKÖT A kirekesztéstől a befogadásig Dr. Ferenczi Andrea Egyetemi adjunktus KRE BTK Pszichológiai Intézet Új utak az iskolai konfliktusok kezelésében c. konferencia 2012. december
A pedagógia mint tudomány. Dr. Nyéki Lajos 2015
A pedagógia mint tudomány Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógia tárgya, jellegzetes vonásai A neveléstudomány tárgya az ember céltudatos, tervszerű alakítása. A neveléstudomány jellegét tekintve társadalomtudomány.
Alulteljesítők felismerése a KATT kérdőív segítségével. Taskó Tünde Anna
Alulteljesítők felismerése a KATT kérdőív segítségével Taskó Tünde Anna Tartalom Előzmények Az alulteljesítés fogalma A metakogníció fogalma A metakogníció és tanulás A KATT kérdőív bemutatása Az alulteljesítés
IT KOCKÁZATOK, ELEMZÉSÜK, KEZELÉSÜK
Póserné Oláh Valéria Budapesti Műszaki Főiskola NIK, poserne.valeria@nik.bmf.hu IT KOCKÁZATOK, ELEMZÉSÜK, KEZELÉSÜK Absztrakt Napjainkban már a legtöbb szervezet működése elképzelhetetlen informatikai
Tisztelt Selmeci József Csongor!
Selmeci József Csongornak A Magyar Jóga Társaság elnökének Tisztelt Selmeci József Csongor! E levélhez csatoltan küldjük a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Jóga Társaság szervezésében 2013/14-ben
A bizonyítás. A bizonyítás fogalma
A bizonyítás A bizonyítás fogalma A tényállás tisztázása a hatóság hivatalbóli kötelessége, minden eljárásban megkerülhetetlen. A bizonyítási eljárás (vagy bizonyítás) - a hivatalbóli eljárás alapelvén
Bevezetés a pszichológia néhány alapfogalmába
Bevezetés a pszichológia néhány alapfogalmába (Készítette: Osváth Katalin tanácsadó szakpszichológus) Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. ÁPRILIS. 01. TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001
Dr. Balogh László: Az Arany János Tehetséggondozó program pszichológiai vizsgálatainak összefoglalása
Dr. Balogh László: Az Arany János Tehetséggondozó program pszichológiai vizsgálatainak összefoglalása (In: Balogh-Bóta-Dávid-Páskuné: Pszichológiai módszerek a tehetséges tanulók nyomon követéses vizsgálatához,
A nyomási fekély ellátásának vizsgálata a minőségi betegellátás kritériumai szerint
A nyomási fekély ellátásának vizsgálata a minőségi betegellátás kritériumai szerint Doktori értekezés Raskovicsné Csernus Mariann Semmelweis Egyetem Patológiai Tudományok Doktori Iskola Témavezető: Hivatalos
MARKOLT NORBERT. Alegységszintű vezetők megítélésének pszichológiai dimenziói. Psychological dimension in subunit military leader s assessment
MARKOLT NORBERT Alegységszintű vezetők megítélésének pszichológiai dimenziói Absztrakt Psychological dimension in subunit military leader s assessment A kutatás célja, az alegységszintű vezetők megítélésében
USER MANUAL Guest user
USER MANUAL Guest user 1 Welcome in Kutatótér (Researchroom) Top menu 1. Click on it and the left side menu will pop up 2. With the slider you can make left side menu visible 3. Font side: enlarging font
BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG STATIKUS RÉSZÉHEZ NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK RÉSZÉRE
BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG STATIKUS RÉSZÉHEZ NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK RÉSZÉRE 1. Határozza meg a büntetőeljárás, illetve a büntető eljárásjog fogalmát egy-egy mondatban! 2. Sorolja
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babes-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Pszichológia és Neveléstudományok 1.3 Intézet Pedagógia és Alkalmazott Didaktika 1.4 Szakterület
Statisztikai szoftverek esszé
Statisztikai szoftverek esszé Dávid Nikolett Szeged 2011 1 1. Helyzetfelmérés Adott egy kölcsön.txt nevű adatfájl, amely információkkal rendelkezik az ügyfelek életkoráról, családi állapotáról, munkaviszonyáról,
FELADATMEGOLDÁSI SZOKÁSAINAK VIZSGÁLATA. Baranyai Tünde
Volume 3, Number 1, 2013 3. kötet, 1. szám, 2013 A SZATMÁRNÉMETI TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐS HALLGATÓK FELADATMEGOLDÁSI SZOKÁSAINAK VIZSGÁLATA THE EXAMINATION OF TEACHER TRAINING COLLEGE STUDENTS PROBLEM-SOLVING
A stresszteli életesemények és a gyermekkori depresszió kapcsolatának vizsgálata populációs és klinikai mintán
A stresszteli életesemények és a gyermekkori depresszió kapcsolatának vizsgálata populációs és klinikai mintán Doktori értekezés tézisei Dr. Mayer László Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeș-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Szociológia és Szociális Munkásképző Kar 1.3 Intézet Magyar Szociológia és Szociális Munka
Az adózás kriminalizációja
Vidra István Az adózás kriminalizációja I. szekció 2016.09.08. (csütörtök) 16:10 16:50 Történeti áttekintés Szent István törvényei büntették a tizedet elrejtőt (kilenc részt kellett fizetnie az elrejtőnek)
A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Orosz nyelv. Általános útmutató
A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Orosz nyelv Általános útmutató A következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontoknál adható maximális pontszámot mutatja. A Beszédtempó,
AGRESSZÍV, MERT NINCS MÁS ESZKÖZE Magatartászavaros gyerekek megküzdési stratégiáinak vizsgálata a Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőív tükrében
AGRESSZÍV, MERT NINCS MÁS ESZKÖZE Magatartászavaros gyerekek megküzdési stratégiáinak vizsgálata a Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőív tükrében Készítette: Uicz Orsolya Lilla 2011. Erőszakos, támadó!
KUTATÁSMÓDSZERTAN 4. ELŐADÁS. A minta és mintavétel
KUTATÁSMÓDSZERTAN 4. ELŐADÁS A minta és mintavétel 1 1. A MINTA ÉS A POPULÁCIÓ VISZONYA Populáció: tágabb halmaz, alapsokaság a vizsgálandó csoport egésze Minta: részhalmaz, az alapsokaság azon része,
Csíkos Csaba. Szegedi Tudományegyetem BTK Neveléstudományi Intézet
Csíkos Csaba Szegedi Tudományegyetem BTK Neveléstudományi Intézet Előadásvázlat A problémaalapú tanulás értelmezése Módszerek Feladatok A matematikai gondolkodás fejlesztésének lehetőségei a problémaalapú
STATISZTIKA ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE. Matematikai statisztika. Mi a modell? Binomiális eloszlás sűrűségfüggvény. Binomiális eloszlás
ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE STATISZTIKA 9. Előadás Binomiális eloszlás Egyenletes eloszlás Háromszög eloszlás Normális eloszlás Standard normális eloszlás Normális eloszlás mint modell 2/62 Matematikai statisztika
A kistérségi járóbeteg-szakellátási kapacitások fejlesztésének hatásai
A kistérségi járóbeteg-szakellátási kapacitások fejlesztésének hatásai A 2007 13-as európai uniós fejlesztési periódus egyik sok figyelmet kapott infrastrukturális fejlesztési eleme a járóbeteg-szakellátási
A kísérletes módszertan térnyerése az elméleti nyelvészetben. Pintér Lilla
A kísérletes módszertan térnyerése az elméleti nyelvészetben Pintér Lilla Kutatási kérdések I. Különbözőképp értelmezzük-e az alábbi mondatokat? (1) Csak Micimackó látogatta meg Malackát. (2) MICIMACKÓ
KÖFOP VEKOP A
KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés Adatvédelmi kérdések a gyűlölet-bűncselekmények tanúinak kihallgatásakor Dombos Tamás Háttér Társaság Nemzeti Közszolgálati
(1) A tanú, aki bíróság vagy más hatóság előtt az ügy lényeges
(1) A tanú, aki bíróság vagy más hatóság előtt az ügy lényeges körülményére valótlan vallomást tesz, vagy a valót elhallgatja, hamis tanúzást követ el. (2) A hamis tanúzásra vonatkozó rendelkezéseket kell
Egy régi probléma újra előtérben: a nullhipotézis szignifikancia-teszt téves gyakorlata
Egy régi probléma újra előtérben: a nullhipotézis szignifikancia-teszt téves gyakorlata Bárdits Anna, Németh Renáta, Terplán Győző barditsanna@gmail.com nemethr@tatk.elte.hu terplangyozo@caesar.elte.hu
A hazai munkahelyi étkezés értékrend alapú élelmiszerfogyasztói modellje
A hazai munkahelyi étkezés értékrend alapú élelmiszerfogyasztói modellje Dr. Fodor Mónika Budapesti Gazdasági F iskola Marketing Intézet 1165 Budapest Diósy Lajos u.22-24. fodor.monika@kkfk.bgf.hu Csiszárik-Kocsir
HDTeam esettanulmány
HD esettanulmány Vezetői coaching DÜH ÉS VISSZAJELZÉS ESETTENULMÁNY KO COACHING PROGRAM ALAPJÁN 1. Az ügyfél A sikeres vezető A 20-as éveinek második felében lévő fiatal nő, pár éves vezetői gyakorlattal.
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon, valamint az egyes szempontokhoz tartozó szintleírásokon alapul. Minden feleletet ezen
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Pszichológia és Neveléstudományok Kar 1.3 Intézet Alkalmazott Pszichológia Intézet 1.4
Tárgyi tematika és félévi követelményrendszer
Tárgyi tematika és félévi követelményrendszer BCG1102 Szakmai identitás fejlesztése I. (Önismeret) Óraszám: 3 1. hét: foglalkozás kereteinek megbeszélése, bevezető foglalkozás 2.-13. hét: Tömbösített foglalkozások,
1. Bevezetés. 2. Anyag és módszer
DR. FODOR MÓNIKA * Értékrend, élelmiszerfogyasztói preferencia és a szolgáltatás-választás indítékai közötti összefüggések a hazai munkahelyi étkezés piacán 1. Bevezetés Correlations between the individual
Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés
TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-0002 projekt Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés Készítette: Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós A kutatásban részt vett: Dr. Kovács Péter, Prónay Szabolcs,
ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY
ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részbol áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a
FODOR MÓNIKA 1, RUDOLFNÉ KATONA MÁRIA 2, KARAKASNÉ MORVAY KLÁRA 3
FODOR MÓNIKA 1, RUDOLFNÉ KATONA MÁRIA 2, KARAKASNÉ MORVAY KLÁRA 3 Kihívások, fejlesztési lehetôségek a munkahelyi étkeztetésben a gazdasági válság hatására bekövetkezett változások tükrében Challenges
KÖZIGAZGATÁSI ADATBÁZISOK ÖSSZEKAPCSOLÁSÁNAK BIZTONSÁGI KÉRDÉSEI
VII. Évfolyam 4. szám - 2012. december Fleiner Rita - Munk Sándor fleiner.rita@nik.uni-obuda.hu - munk.sandor@zmne.hu KÖZIGAZGATÁSI ADATBÁZISOK ÖSSZEKAPCSOLÁSÁNAK BIZTONSÁGI KÉRDÉSEI Absztrakt Az államigazgatási