MISKOLC-RÓZSÁS-HEGY KÉSŐ-PALEOLITIKUS LELETEI
|
|
- Zsigmond Tamás
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MISKOLC-RÓZSÁS-HEGY KÉSŐ-PALEOLITIKUS LELETEI R1NGER ÁRPÁD-LENGYEL GYÖRGY A Rózsás-hegy Miskolc északi határában, a 26-os főút Sajószentpéter felé vezető szakaszától nyugatra, a városi temető fölött található (1. térkép). A lelőhely 208 m tszf magasságú teraszon helyezkedik el, teljes kiterjedése ismeretlen, a terepbejárások alapján a leletek legsűrűbb előfordulása a 207-es szintvonal fölött figyelhető meg. 1. térkép 1988-ban Ringer Á. gyűjtött szórványokat és végzett régészeti feltárást a lelőhelyen. 1 A felszínen gyűjtött leletegyüttes 441 db pattintott követ, egy festékrögöt és egy csontdarabot tartalmaz. A szelvényekből 60 db kovalelet és 4 db festékrög, valamint egy kagylóhéj töredék látott napvilágot. A második ásatást 2001 nyarán végeztük, ekkor 173 db lelet került a Herman Ottó Múzeum gyűjteményébe. Sztratigráfia A lelőhelyen négy réteget különböztettünk meg (1. ábra): 1.) sötétszürke színű művelt talajszint, 2.) a) csernozjom-barna erdőtalaj, b) barna erdőtalaj, 3.) okkersárga löszvályog, 4.) világossárga homok. 1 Ringer
2 0,0 m o, o,l 0,1 S Q,kS II II II it 3" 0,7 ii ii o,n M ',* 7. a^ra. Miskolc-Rózsás-hegy sztratigráfiája as ásatás: 1. sötétszürke színű művelt talajszint, 2.a) csernozjom-barna erdőtalaj, 3. okkersárga löszvályog, 4. világossárga homok. 200l-es ásatás: 1. sötétszürke színű művelt talajszint, 2.b) barna erdőtalaj, 3. okkersárga löszvályog, 4. világossárga homok Az 1988-as ásatás alkalmával régészeti leletek a löszvályog és a csernozjom-barna erdőtalaj határán helyezkedtek el cm mélységben, 10 cm vastagságban ben, az előző feltárás szelvényeitől 20 m távolságra és relatíve 1 méterrel magasabban lévő szelvényben a régészeti kultúrréteg 25 és 40 cm között húzódott a barna erdőtalajban. Ringer A. szerint a löszvályog pleisztocén végi képződmény, a csernozjom-barna erdő- 40
3 talaj genetikája a holocén kezdetéhez köthető. 2 E rétegsorozat kialakulásában fontos szerepet játszott a homokon lerakódott löszös szediment. A pleisztocén végén a szárazföldijégtakaró visszahúzódásával párhuzamosan az éghajlat rövid lehűlési és felmelegedési periódusokkal fokozatosan csapadékosabbá és enyhébbé vált, a löszképződés. A megnövekedett csapadékmennyiség hatására a lösz vályogosodott, majd a talajképződés alapkőzeteként játszott szerepet. így a barna erdőtalaj alsó része az egykori lösz, felső része pedig az újonnan képződött talaj. Ebből arra következtethetünk, hogy a kőeszközök eredetileg a löszben feküdtek, s az áttalajosodással kerültek a barna erdőtalajba. Megerősíti feltételezésünket az a tény is, hogy a pattintott leleteken az elkészítésüket követően keletkezett fagyrepedéseket figyelhetünk meg, ezért a leletanyag mindenképpen idősebb kell legyen az utolsó Dryas (III.) fázisnál. A rétegsor tetején található szürke talaj antropogén, a barna erdőtalaj művelés hatására átalakult változata. A leletanyagot két részre bontva dolgoztuk fel, külön vizsgáltuk a szórvány és az ásatási leleteket. 3 Megfigyeléseink során kiderült, hogy e két csoport összetartozik, s jelen tanulmányban eredményeinket összefoglalva közöljük. Nyersanyagok* A pattintásra használt kőnyersanyagokat a lelőhelyhez viszonyított forrásuk távolsága alapján három csoportba osztottuk: helyi, regionális és idegen/egzotikus (2. és 3. ábra). Helyi eredetűek forrása a lelőhely körül egy 10 km-es körben található meg. Legnagyobb hányadát Miskolc-Tapolca és az Avas-hegy között finom és durva szövetű változatban egyaránt előforduló hidro- és limnokvarcitok alkotják (a táblázatokban öszszefoglaló néven hidrokvarcitként szerepelnek). További nyersanyag a Bükkszentlászló környékén gyűjthető üveges kvarcporfír, a Sajó és a Bódva hordalékából származó kavics, faopál, pala és kovásodott fa. Regionális nyersanyagok csoportjába az 50 km-es körben megtalálható kovaféleségeket soroltuk. Ez magában foglalja a Zemplén területéről származó hidrotermális és limnikus eredetű kőzeteket, korláti hidrokvarcitot, tokaji obszidiánt, kővelőt, porcelanitot és dél-bükki szarukövet. Részben ide tartozik legközelebbi előfordulása alapján a Hernád kavicstakarójában megjelenő radiolarit, valamint a Tisza hordalékában található kárpáti kvarcit is. Egzotikus vagy idegen eredetűek az 50 km-es körön kívül fellelhető kőnyersanyagok (szlovákiai radiolarit, mátrai hidrokvarcitok, kárpáti l-es típusú obszidián, északi tűzkő). Származásuk szerint meg nem határozható nyersanyagokat összefoglaló néven a kovák csoportjába soroltuk. Fontos megjegyezni, hogy a darabok nagy része nagyon hasonlít a helyi hidrokvarcithoz. 2 Ringer Lengyel A nyersanyagokat Ringer Á. határozta meg. 41
4 Az ásatás leleteinek nyersanyagmegoszlása származás szerint r i k 5% 9% 8o /o 2. ábra. Jelmagyarázat: h = helyi, r = regionális, i = idegen, k = kova A szórvány leleteinek nyersanyagmegoszlásí származás szerint 3. ábra. Jelmagyarázat: h = helyi, r = regionális, i = idegen, k = kova 42
5 Technológia Leletfeldolgozásunkban fontos szempont az eszközkészítési folyamat, a műveletsor (chaine opératoire 5 ) és egyes fázisainak értelmezése. Ritka az ilyen irányú technológiai megfigyelések alkalmazása a hazai kutatásban, ezért szeretnénk rávilágítani a pattintott kövek technológiai elemzésének információértékére egy leletegyüttes feldolgozása kapcsán. Pengék A pengék többsége sima, pontszerű és vonalszerű talontípussal rendelkezik, kisebb részükön a pengeleválasztás gondosabb előkészítésére utaló en éperon (V. tábla 4.), facettált, preparált-töredezett és diédre talon látható (4. és 5. ábra). A bulbus a legtöbb esetben egyáltalán nem, vagy csak enyhén emelkedik ki, s általában széles területet foglal el a hátoldalon. Ezek a nyomok a közvetlen ütéssel használt lágy ütő (fa, csont vagy agancs) jellegzetességei. 6 A lévre megjelenése alátámasztja ezeket a következtetéseinket, hiszen általában faütő használatakor keletkezik. A lévre a penge talonjának hátoldal felőli, ajakszerűen kiemelkedő vékony pereme, amely fölött általában nem látható bulbus és ütközési pont. Létrejöttében fontos szerepet játszik - a kemény ütővel ellentétben -, hogy a faütő nem egy pontban érintkezik a leütési felszínnel, hanem annak peremében megakadva felületen megoszló erőrendszerrel választja le a pengét a magkőről. 7 Az előlapokon uralkodóan egyirányú leválasztások húzódnak, néhány esetben megfigyelhetőek az ellentétes és az egymásra merőleges irányú negatívok is (6. ábra). A korábbi leválasztások iránya az esetek többségében megegyezik a penge leválasztásának irányával, de felbukkannak a darabok hossztengelyére merőleges negatívok is, melyek a magkövek débitage-felszínének kiigazításásakor leválasztott szilánkok negatívjai. A fentebb említett karakterek az egy leütési felszínű, unipoláris magkövek használatát tükrözik az iparban szórványosan előforduló két leütési felszínnel rendelkező magkövekkel szemben. A leletanyagban felbukkanó pattintási hiba a réfléchi, az outrepassé és a nacelle (1. táblázat). Réfléchi hiba előfordul kemény és lágy ütő használatával egyaránt (VIII. tábla 2.). Kellő ütőerő hiányában a leválasztás során meginduló hasadás az ideális állapotnál hamarabb fut ki a magkő débitage-felszínére, így a penge síkjára merőleges, töréshez hasonló felület keletkezik a lepattintott darab disztális végén. 8 Az előbb vázolt pattintási hiba ellentéte az outrepassé, amely a magkő leütési felszínére érkező túlméretezett ütőerő hatására keletkezik (VIII. tábla 1.). Az anyaghasadás túlszalad a débitage-felszínen és leválasztja a magkő leütési felszínével szemben lévő részét is. Ennek következtében az outrepassé pengének egy erősen ívelt, majdnem viszszahajló hátlapja alakul ki. 9 5 A fogalommal kapcsolatban lásd: Pelegrin et al 1988.; Holló et al (sajtó alatt) 6 Inizan et al 1999; 74.; Tixier 1982; 15., Pelegrin Inizan et al 1999; 36, 144. Tixier 1982; Inizan et al 1999; Inizan et al 1999; 36.,
6 Az ásatás pengéinek talontípusai madárszárny 7o /o éperon facettált preparált pontszerű 7% 4 % 7% 7% 4. ábra A szórvány pengéinek talontípusai kortexes madárszárny o 0 / 7% pontszerű 13% diedre e P er( }fteparált 5. ábra
7 Levalasztasi irányok az előlapokon többirányú FJ merőleges irányú D ellentétes irányú egyirányú az ásatás pengéi a szórvány pengéi az ásatás szilánkjai szórvány szilánkok 6. ábra Az ásatás szilánkjainak talontípusai kortexes vonal 10% 19% preparált 10% sima 61% 7. ábra 45
8 /. táblázat: Pattintási hibák számaránya a leletanyagban [db] termék előkerülés státus réfléchi outrepassé nacelle ásatás eszköz pengék nem eszköz szórvány eszköz nem eszköz ásatás eszköz - - _ szilánkok nem eszköz szórvány eszköz nem eszköz táblázat: Nyersanyagmegoszlás Nyersanyagok [db] ásatás szórvány Hidrokvarcitok Kvarcporfír Obszidián 1 6 Északi tűzkő Radiolarit 3 7 Kvarcit Opál 7 15 Kővelő 0 4 Szarukő 0 2 A nacelle a bulbusból kiinduló repedés által a penge hátlapjából kipattant szilánk, amely előlapján jellegzetes, a bulbuson előforduló hullámok vagy annak negatívjai láthatók (VIII. tábla 3.). 10 A rendelkezésünkre álló adatok egyértelműen azt mutatják, hogy a pengekészítés folyamatában közvetlen ütéssel, lágy ütővel, a leütési felszín éles peremének sorjázása -és ritkán preparációja - után választották le a pengéket a preferált unipoláris magkövekről, a débitage-felszín sorozatos újraformázásával. Szilánkok A legtöbb szilánkon sima talon látható, ritka a vonalszerű, a kortexes és a preparált-töredezett típus (7. és 8. ábra). A nagyobb szilánkokon a bulbus erősebben, széles sima talon kíséretében, jól látható ütközési ponttal együtt jelentkezik. Ezek mind a kemény ütő használatának nyomai. A szilánkok előlapjain jellemzően egyirányú negatívok húzódnak, az ellentétes és a többirányú leválasztások kevéssé jellegzetesek (1. táblázat). Nagy részük pengemagkövek débitage-fehzínéröl származik, számos esetben szabályos pengenegatívok futnak az elülső oldalaikon. Sokuk kortexes, néhány darab pengemagkőkialakítás és leütési felszín megújítás (éclat de ravivage) során keletkezett (VIII. tábla 4, 5.). 10 Inizan et al 1999;
9 A szórvány szilánkok talontípusai 10% 47% 8. ábra A szilánkok többsége a pengetechnológia mellékterméke, egy részüket a magkövek formázásakor választották le, más részüket pedig a pengekivitel során adódó nehézségek kiküszöbölésekor pattintották le a magkőröl, majd felhasználták őket eszközkészítésre és eszközként egyaránt. Magkövek A magkövek többsége unipoláris, 3-4 cm-es méretük elhasznált állapotukat tükrözi (IV. tábla 2, 4-7, I. tábla 4, 7.). Ezt igazolja az egy mérettartományba tartozó legkisebb egész penge és a magkövek débitage-felszínén található legkisebb pengenegatív hossza. Ahhoz, hogy a magkövek ily mértékben kiaknázhatóak legyenek, néhány penge eltávolítása után megújítani, újraformálni kell a leütési- és débitage-felszíneket. A szilánkanyagban mindkét műveletre találunk példát: a débitage-felszín frissítésére a szilánkokon látható pengenegatívok és a pengék előlapján megfigyelhető débitage-tengelyre merőleges leválasztások nyomai utalnak; a leütési felszín megújításának jellegzetes maradványa az éclat de ravivage (VIII. tábla 4, 5.). A pengemagkövek mellett két darab szilánkmagkő is található. Egyikük olyan pengemagkö, amelyről egy nagyobb szilánkot választottak le, a másikon nincs nyoma penge-débitage-nak. így a penge, a szilánk és a magkő technológiai jellemzőinek összeillesztéséből felvázolhatunk egy, az ipart általánosan leíró műveletsort. Az eszközök előállításához a nyersanyagokat olyanná formálták, hogy azokról pengéket lehessen leválasztani (kortex eltávolítása, pattintásra alkalmas felületek kialakítása). Ezt a műveletet - a leletanyagban található kőütők alapján - kvarcitkaviccsal végezték mindaddig, míg eljutottak az első penge lepattintásához. Ekkor ütőt cseréltek (kő helyett fa, csont vagy agancs) és a magkő éles peremének sorjázása után előállították az első pengét. A nagyobb darabok lepattintása előtt néha a sorjázáson kívül egy kiemelkedő részt is kialakítottak a magkő peremén {en éperon keletkezése) az ütő pontos becsapódásának érdekében. Ha nem kínálkozott tovább alkalmas felület pengekészítéshez - mert a preparációk tönkretették a leütési felszínt vagy a pattintási hibák deformálták a débitage-íelszín alakját - akkor újra kvarcitkaviccsal, esetleg változatlanul lágy ütővel újraformálták a magkövet. Pengéket addig 47
10 állítottak elő, míg a magkövek alkalmatlanná nem váltak a használatra. így a pengékből, elhasznált magkövekből és szilánkokból végül eszközt készítettek. Kőeszköztípusok Típuslista 1988 [db] gyalu (rabot) [db] szórvány fdb] vakarópenge (grattoir sur bout de lamé) 2 vakaró részlegesen retusált pengén (grattoir sur bout de lamé 1 retouchée partielle) vakaró retusált pengén (grattoir sur bout de lamé retouchée) 1 orros vakaró (grattoir r museau) 5 magas vakaró (grattoir épais) 1 7 magkővakaró (grattoir nucleiforme) 4 szilánkvakaró (grattoir sur éclat) 5 retusált penge (lamé retouchée) homorúan ferdén retusált penge (lamé retouchée concave et 1 oblique) inverzen retusált penge (lamé retouchée inverse) 2 tompított hátú lamella (lamelle a bord abattu) 1 retusált pengehegy (pointe retouchée) 1 retusált szilánk (éclat retouché) 8 oldalsó élű véső retusált szilánkon (burin diédre déjeté sur éclat 1 retouche)_ sarkos véső (burin d 'angle) 1 4 transzverzális véső (burin transversal) 1 1 magkővéső (burin nucleiforme) 2 egyenesen csonkított penge (lamé tronquée) 1 atipikus fúró (percoir atypique) 2 fúró (percoir) 1 atipikus zinken (zinken atypique) 1 2 hátas kés (couteau a dos) 1 2 természetes hátú kés (couteau a dos naturel) 2 fogazott eszköz (denticulé) völgyeit eszköz (piece a encoche) 2 11 gerezd kaparó (racloir) 1 egyenes élű kaparó (racloir droii) 1 2 nyelezett és vállas eszköz (piece a soie) 2 vállas hegy (pointe á cran) 1 atipikus nyeles hegy (pointe r pedoncule atypique) 1 völgyeit eszköz-transzverzális véső (piéce a encoche - burin 1 transversal) véső-vakaró (burin - grattoir) 1 sarkos véső-vakaró (burin d 'angle - grattoir) 1 véső-fúró (burin percoir). 2 szilánk magkő (nucleus a éclat) 1 1 unipoláris magkő (nucléus unipolaire) 1 12 bipoláris prizmatikus magkő (nucléus bipolaire) 2 48
11 /. tábla 49
12 50 //. tábla
13 ///. tábla 51
14 52 IV tábla
15 s 10 V. tábla 53
16 54 VI. tábla
17 VII tábla 55
18 56 VIII. tábla
19 Az eszközkészletben legnagyobb számmal vastag szilánkon és elhasznált magkövön kialakított magas (I. tábla 2, 3, 8; VI. tábla 3.), magkő- és orros vakarok (III. tábla 10, 12.). Frontjukon apró pengeszerű leválasztások és a peremen kagylós retusálás látható, néha hajógerinc alakúak {caréné). A magkövakarók jellegzetesen kis méretűek, a magkövek jellemzői jól megfigyelhetők felszínükön (I. tábla 1, 4, 7.). A pengevakarók (I. tábla 11, 12, II. tábla 3.) egy része hosszanti élükön is retusált (V. tábla 8.), s a megmunkálás a hátoldalon is megjelenik (I. tábla 11.). A szilánkvakarók frontja szélesen ívelt, félkör alakú, kidolgozásuk a legtöbb esetben atipikus, az élük apró, néha szabálytalan leválasztásokkal kidolgozott (I. tábla 5, 6, 9, II. tábla 2.). A retusált pengék több esetben az előlapon, ritkán a hátlapon marginális, rövid és hosszú kagylós, valamint subparallel retussal megmunkáltak. A retus sokszor részleges, nem húzódik végig a pengék élein (II. tábla 1; III. tábla 1, 5; V. tábla 1, 2, 6; VI. tábla 10.). Mindeddig egyetlen meredeken retusált pengetöredéket és egy tompított hátú lamellát találtunk a lelőhelyen. A lamella disztális vége hiányzik, retusálása a jobb él peremén meredeken fut (VII. tábla 7.). A vésők csoportjában egyenes csonkításon kialakított sarkos, transzverzális és diédre szerepel. Kidolgozásuk atipikus (II. tábla 5-9; VII. tábla 6.). Csonkításokat egyenesen alakítottak ki, néhány esetben vésőt választottak le róluk (II. tábla 5, III. tábla 4.). A fúrók sem tipikusak, egy részének tipológiai osztályozása a support morfológiája és a rajtuk lévő használati kopásnyomok figyelembevételével történt (II. tábla 11, V. tábla 11, 12.). A pengéket és a szilánkokat gyakran völgyeitek és fogazták. A völgyelések és a fogazások apró marginális retussal és clactonien encoche-sal készültek, melyek a hátoldalon is megfigyelhetők (II. tábla 13, III. tábla 7, 8, V. tábla 3, VI. tábla 4; VII. tábla 3.). A nyelezett darabok a leletanyag különleges eszközei. Nyélkiképzés a pengék proximális részén marginális és meredek kagylós leválasztásokkal kialakított (III. tábla 4, 6.). Az eszközkészlet egyetlen atipikus vállas hegye a hátoldalán lapos leválasztásokkal megmunkált (III. tábla 3.). Az enyhén kampós, ferde fúróheggyel kialakított eszközt atipikus zinkennek" határoztuk meg (II. tábla 12; VII. tábla 7.), mert tipikus formájában a fúróhegy hosszabb, szépen ívelődő. Az összetett eszközökből véső-vakaró (II. tábla 4.), véső-völgyeit és véső-fúró kombináció található (II. tábla 11; III. tábla 9.). Archaikusabb típusokból a kaparó és a hátas kés tűnik fel a telepen (I. tábla 10; III. tábla 13; V. tábla 2; VI. tábla 1, 2; VII. tábla 4, 5.). Kulturális összetevők Kutatásunk jelenlegi állapotában az eszközkészletet nem tudjuk egyetlen őskőkori régészeti kultúrába sem besorolni. Úgy véljük, ehhez kevés információval rendelkezünk. A leletanyag jellegzetességeit több kőiparban véljük felfedezni, ebből kifolyólag kulturális összetevőkről, alkotókról és lehetséges kapcsolatokról szeretnénk néhány gondolatot közölni. 57
20 Ringer Á. az első ásatásról készült előzetes jelentésében a Magdalénien-kultúrához közel álló technológiai és tipológiai sajátosságokra utal a leletek kapcsán." Ez alapján az eszközök a paleolitikum legfiatalabb szakaszára, a Gravettien és Epigravettien iparokkal jellemezhető 18 ezer és 10 ezer évvel ezelőtti időintervallumra datálhatok. A leletegyüttes tartalmaz olyan kőeszköztípusokat, amelyek megfelelnek a fent említett régészeti kultúrák karaktereinek, ellenben több, más fiatal felső-paleolitikus elemet is megfigyelhetünk a pattintott darabok között. Hasonló zinken"-szerü szerszám és magkővakaró található Szekszárdon 12, magkő- és magas vakarok Hont-Templomdombról 13, Hont-Várhegyről 14 és Hent-Csitárról 15 ismertek, s az egyetlen tompított hátú lamella kidolgozása is a felső-paleolitikum fiatal szakaszára jellemző. A leletek Magyarországon kívüli analógiái között a Hamburgienben fellelhető zinken", 16 a késői Magdalénien és a Tanged Point Complex iparainak vállas és atipikus nyeles hegyei 17 említhetők. Néhány széles fronttal kidolgozott szilánkvakaró is a régibb kőkor legfiatalabb időszakának jelzője, 18 melyek mellett aurignaci típusú hajógerinc alakú, magas és a magkővakarók is felbukkannak. Ezen idős típusok a standard retusált pengékkel és pengevakarókkal együtt a felső-paleolitikum több időhorizontjában is jelen voltak. 19 Technológiai szempontból néhány lengyelországi és morva fiatal felső-paleolit és késő-paleolit lelőhely említhető analógiaként. A miskolci pengék között találunk olyanokat, amelyek talonjai en éperon jellegűek, s megfelelőik a Maszycka-barlang Magdalénien à navette iparában, a Pekárna-barlang 20 és Mokrá 21 szabad ég alatti telep Magdalénienjében, valamint jellemzően a Magdalénien-kultúra technológiájában figyelhetők meg. 22 A Krakkó melletti Brzoskwinia-Krzemionki és Wolowice késő-paleolit, Magdalénien-kultúrájú lelőhelyek leletanyagaiból ugyanazt a pengekészítési folyamatot ismerhetjük meg, amelyet Miskolcl'Rózsás-hegyről. 23 A kőnyersanyagok származási helyét is figyelembe véve - melyek közt felbukkan a Wolowicében használt Jura korú kova és az északi erratikus tűzkő is - nem zárható ki, hogy létezett kapcsolat a Rózsáshegyi lelőhely és a dél-lengyelországi Magdalénien telepek között. Mindezek alapján leleteink kora feltehetőleg a késői-glaciális időszak, mely alatt Magyarországon Magdalénien, Epimagdalénien és Tanged Points Complex kontextusban megszokott elemeket is tartalmazó Gravettien/Epigravettien iparok mutathatók ki: a Jankovich- " Ringer Vértes II. tábla 21, V. tábla 11, 12., III. tábla 8, II. tábla 7, Gábori kép 15., 2. kép 20. u Gábori XVIII. tábla. 15 Gábori XIX. tábla 9, A hamburgi-, ahrensburgi- és a Federmesser a kultúra egyik jellemző eszköze a zinken" (Holm- Rieck 1992; Rust 1958; Schwabedisse n 1954). Frankenhausen AIIeröd/Dryas III korú késő-magdalénien telepe (Feustel ). 11 Kozhwski Hasonlókat Sous (Vend abb. 10/1, abb 13/5.) és Ostromer lelőhelyeken találni {Vend abb. 35.), valamint a nagyobb darabok a hamburgi és ahrensburgi leletegyüttesekben is jellemzőek {Holm- Rieck 1992; Rust 1958). 19 A csehországi Lhota csoport {Vend abb. 3 /16-17.), Sous (Vend abb. 8 /22, abb. 11/21, 22.) vagy akár a franciaországi Magdalénien {Breuil ) 20 Svoboda et al 2000; Svoboda Škrdla Kos Inizan et al Sobczyk,
21 barlang nyeles hegye 24 (Teyjat típus), a Hont-várhegyi 25 és a szekszárdi 26 zinken. A leletanyagból megismerhető nyomok arra utalnak, hogy nem feltétlen kell a felsőpaleolitikum végén egy Epigravettien-Magdalénien határnak tekinteni a Kárpátok vonulatát 27, minden bizonnyal volt érintkezés a Kárpát-medence és a tőle északra lévő területek között. IRODALOM Breuil, H Le Magdalénien. Bulletin spécial du Cinquantenaire de la Société Préhistorique Française. T. LI. Fase 8. Nov Demars, P.-Y,-Laurent, P Types d'outils lithiques du Paléolithique supérieur en Europe. Cahiers du Quaternaire N 7. Presses du CNRS, Paris. Gábori, M Az epipaleolitikum lelőhelye Honton. Archaeológiai Értesítő A késői paleolitikum Magyarországon. Régészeti Tanulmányok III. Bp. Holló, Zs. -Lengyel, Gy.-Mester, Zs Egy pattintott kőeszköz életútja. Magyar kifejezések a technológiai vizsgálatokhoz 1. Ősrégészeti Levelek, 3, 8. 3 ábra. (Sajtó alatt) Holm, J-Rieck, F 1992 Istidsjčgere ved Jelssferne Hamburg kulturen i Danmark. Skrifter fra Museumsrídet for Sfnderjyllands AMT. 5. Haderslev Inizan, M.-L. Reduron-Ballinger, M.-Roche, H.-Tixier, J Technology and Terminology of Knapped Stone. Préhistoire de la Pierre Taillée. Tome 5. Nanterre. CREP Kozlowski, S. K The West Carpathians and Sudeten at the end of the Upper Palaeolithic. Preistoria Alpina Vol. 28. (1992) The Tanged Points Complex. In:Tanged Points Cultures in Europe Lubelskie materiály archeologiczne Tom XIII. Read at the International Archaeological Symposium. Lublin Lengyel, Gy Miskolc-Rózsás-hegy késő-paleolitikus leletei. Szakdolgozat. Kézirat. Miskolc Pelegrin, J Les techniques de débitage laminaire au Tardiglaciaire : critères de diagnose et quelques réflexions. In: Valentin, B., Bodu, P., Christensen, M. (dir.): L'Europe centrale et septentionale au Tardiglaciaire. Confrontation des modèles régionaux de peuplement. Actes de la Table-ronde internationale de 24 Vértes ; Gábori ; Vértes ; Vértes Kozlowski
22 Nemours mai Mémoires du Musée de Préhistoire d'ile-de- France n 7, A.P.R.A.I.F., Nemours, Pelegrin, J.-Karlin, C.-Bodu, P. 1988»Ghaîne opératoires»: un util pour le préhistorien. Notes et Monographies Techniques No. 25. Ed. du CNRS, Paris Ringer, A Miskolc-Rózsás-hegy. Régészeti füzetek Ser. 1. No Északkelet-magyarországi geomorfológiai szintek és régészeti adataik. Felső-pleisztocén folyóteraszok, löszök és barlangi üledékek kronosztratigráfiai rendszere. Kandidátusi értekezés, Kézirat. Miskolc Rust, A Die jungpaläolitischen Zelt an lagen von Ahrensburg. Karl Wachholtz Verlag, Neumünster Schwabedissen, H Die Federmesser-Gruppen des Nordwesteuropäischen Flachlands. Zur Ausbreitung des Spät-Magdalénien. Karl Wachholtz Verlag, Neumünster Škrdla, P.-Kos, P Nová Magdalénská stanice v jižní cásti Moravského Krasu. A new Magdalénian site in the Southern part of Moravian Karst. Prehled výzkumu 40( ) Sobczyk, K The Late Palaeolithic flint workshop at Brzoskwinia-Krzemionki near Krakow. Universitas Iagellonica, Acta Scientarum Litterarumque MLXXVII. Schedae archaeologicae, Fasciculus LV. Krakow Svoboda, J The Eastern Magdalenian: Hunters, Landscapes, and Caves. Regional Approaches to Adaptation in Late Pleistocene Western Europe. BAR International Series 896. Ed.: Peterkin, G. L. -Price, H.A Svoboda, J.-Horácek, I.-Ložek, V.-Svobodová, H.-Šilar, J The Pekárna Cave. Magdalénian stratigraphy, environment, and the termination of the loess formation in Moravian Karst. Antropozoikum Tixier, J Techniques de débitage: osons ne plus affirmer. Studia Praehistorica Belgica Vend, S 1970 Das Spätpaläolithikum in Böhmen. Antropológie VIII/ Vértes, L 1962 Die Ausgrabungen in Szekszárd-Palánk und die archäologischen Funde. Šwiatowit Tom XXIV Warszawa 1965 Az őskőkor és az átmeneti kőkor emlékei Magyarországon. Bp. 60
23 LATE PALAEOLITHIC FINDS OF MISKOLC-RÓZSÁS-HEGY At the Rózsás-hegy near Miskolc a Late Palaeolithic site can be found that have been known for 13 years. The first excavation was carried out by Á. Ringer in Having seen the assemblage he reported Magdalénian technological and typological characteristics (Ringer 1991) and the collection was analyzed by Gy. Lengyel in 2000 (Lengyel 2000). According to the present state of the research the archaeological material can not be classified in any Hungarian Palaeolithic culture, however the characteristics of the industry come from more Late Palaeolithic cultures. Lithic technology shows simply chaîne opératoire: raw material procuring from three areas (local, regional, exotic), mainly local raw material using at the site, core shaping by hard stone hammer and soft hammer, rarely striking platform preparation like in the Magdalénian {en éperon), most of blade's butt is unprepared and linear, unipolar core reduction by soft hammer, usually rejuvenation of the core (striking platform and í/eôz'tage-surface) by flakes, flakes are byproducts, blades-flakes-cores using to make tools by retouch. Most frequented tool type is end-scraper, besides borer, borer-burin combination, atypical zinken, shouldered and tanged piece and blunted bladelet can be found in the assamblage. Stratigraphically there were four layers in the site (seeing from the top to the bottom): grey ploughed soil, brown forest soil/chernozem-brown forest soil, loess loam and sand. Findings lay in the brown forest soil, this soil is transformed loess loam. On the base of the stratigraphical position and the tool types of the assemblage the age of stone implements is the end of the Pleistocene, between kyr. It seems according to the tool types and raw material origin there was no cultural border between Central European Magdalénians and Epigravettians of Carpathian Basin during Late Pleistocene. Few blades of Rózsás-hegy have en éperon butt and their analogies can be found among the Magdalénian assemblage of Maszycka Cave in Poland, in the Magdalénian site of Pekárna Cave and Mokrá in Czech. The core striking platform preparation of en éperon characterizes mainly the Magdalénian industries and Brzoskwinia-Krzemionki's and Wolowice's Late Palaeolithic blade industries in Poland are also similar with the blade technology of Rózsás-hegy. Arpád Ringer-György Lengyel 61
1. melléklet. IV. Az őskori települések pattintott kőanyagának leírása
Zandler & Horváth AM 2010/4 1 1. melléklet IV. Az őskori települések pattintott kőanyagának leírása IV.1. Felső paleolitikum: gravetti kultúra? Oldalélű árvéső: a bal él proximális végén képezték ki a
ELŐZETES JELENTÉS SZÉCSÉNKE-KIS-FERENC-HEGY SZELETIEN LELŐHELY ÉVI SZONDÁZÓ KUTATÁSÁRÓL
ELŐZETES JELENTÉS SZÉCSÉNKE-KIS-FERENC-HEGY SZELETIEN LELŐHELY 2015. ÉVI SZONDÁZÓ KUTATÁSÁRÓL 6. Kőkor Kerekasztal 2015. december 11. Miskolc, Herman Ottó Múzeum, Pannon-tenger Múzeum Zandler Krisztián
A kőeszközök általános régészeti vonatkozásai Pattintott kőeszközök 1. régészeti vonatkozások (készítés, használat, nevezéktan stb.
Archeometria A kőeszközök általános régészeti vonatkozásai régészeti vonatkozások (készítés, használat, nevezéktan stb.) Pattintott kőeszközök 2. nyersanyagok; vizsgálati módszerek; Magyarországon előforduló
Archeometria. T. Biró K., Archeometria ELTE
Archeometria Pattintott kőeszközök 1. régészeti vonatkozások (készítés, használat, nevezéktan stb.) Pattintott kőeszközök 2. nyersanyagok; vizsgálati módszerek; magyarországi legfontosabb nyersanyagok
Pattintott kőeszközök 1.
Pattintott kőeszközök - régészeti alapok - készítés módja - használat - rendszer, beosztás - típusok Kárpát-medence és környezete, Európa, Európán kívüli fontosabbak (bemutató gyűjtemény) dokumentálás
Archeometria - Régészeti bevezető 1.
Archeometria - Régészeti bevezető 1. Kőeszközök általános áttekintés régészeti vonatkozások (készítés, használat, nevezéktan stb.) Kőeszközök : emberi tevékenység legrégibb dokumentumai jó fosszilizációs
Archeometria - Régészeti bevezető 1. Nyersanyagok általános áttekintés
Archeometria - Régészeti bevezető 1. Nyersanyagok általános áttekintés 1) - kőeszközök A kőeszközök általános régészeti vonatkozásai Pattintott kőeszközök 1. régészeti vonatkozások (készítés, használat,
NÉHÁNY ADALÉK DÖMÖS ŐSKŐKORÁHOZ: PIROSKA-DŰLŐ ÉS PATTANTYÚS
NÉHÁNY ADALÉK DÖMÖS ŐSKŐKORÁHOZ: PIROSKA-DŰLŐ ÉS PATTANTYÚS BÉRES SÁNDOR Kulcsszavak: Epigravetti, Duna-kanyar Bevezetés Dömös észak-nyugati határában, a Köves- és Malom-patakok között egy lösz teraszrendszer
Pattintott kőeszközök: nyersanyagok; vizsgálati módszerek; magyarországi legfontosabb nyersanyagok Kerámia 1. régészeti vonatkozások
Archeometria Pattintott kőeszközök: nyersanyagok; vizsgálati módszerek; magyarországi legfontosabb nyersanyagok Kerámia 1. régészeti vonatkozások Földrajzi környezet - földtani környezet 1 Legfontosabb
SAJÓSZENTPÉTER MARGIT-KAPU-DŰLŐ, EGY FELSŐ-PALEOLIT LELŐHELY A SAJÓ VÖLGYÉBEN
SAJÓSZENTPÉTER MARGIT-KAPU-DŰLŐ, EGY FELSŐ-PALEOLIT LELŐHELY A SAJÓ VÖLGYÉBEN RINGER ÁRPÁD-HOLLÓ ZSOLT Bevezetés Sajószentpéteren a Margit-kapu-dűlőben, a Nagy-Korcsolyás-tető felé vezető út mentén 1985-ben
HÁROM NYÍLTSZÍNI PALEOLIT LELŐHELY REVÍZIÓJA: BÜKKMOGYORÓSD, CSOKVAOMÁNY, NEKÉZSENY
HÁROM NYÍLTSZÍNI PALEOLIT LELŐHELY REVÍZIÓJA: BÜKKMOGYORÓSD, CSOKVAOMÁNY, NEKÉZSENY ZANDLER KRISZTIÁN BÉRES SÁNDOR Kulcsszavak: középső- és felső-paleolitikum, levélhegy, Szeletien, Aurignacien, mezolitikum
MŰVELETSOR, REDUKCIÓ ÉS VISELKEDÉSI LÁNC A KŐESZKÖZÖK KUTATÁSÁBAN
MŰVELETSOR, REDUKCIÓ ÉS VISELKEDÉSI LÁNC A KŐESZKÖZÖK KUTATÁSÁBAN MESTER ZSOLT ELTE BTK Régészettudományi Intézet litikum@litikum.hu KIRÁLY ATTILA ELTE BTK Régészettudományi Intézet attila@litikum.hu ŐSKOROS
RÉGIBB KŐKOR KEREKASZTAL
RÉGIBB KŐKOR KEREKASZTAL A Régibb Kőkor Kutatóinak Éves Gyűlése 2010. december 3. Miskolci Egyetem, BTK, Történettudományi Intézet Őstörténeti és Régészeti Tanszék RÁCZ BÉLA Kárpátalja mai területének
т. BIRO KATALIN A KÚP-EGYESI NEOLIT LELŐHELY KŐESZKÖZEI
34 RÉGÉSZET т. BIRO KATALIN A KÚP-EGYESI NEOLIT LELŐHELY KŐESZKÖZEI A Kúp egyesi lelőhely középső és későneolit leletanyagában jelentős a kőeszközanyag szerepe, mind menynyiségi, mind minőségi szempontból.
Archeometria - Régészeti bevezető 1. Kőeszközök általános áttekintés Pattintott kőeszközök 2. nyersanyag
Archeometria - Régészeti bevezető 1. Kőeszközök általános áttekintés Pattintott kőeszközök 2. nyersanyag régészeti kronológia Középkor Népvándorláskor Római kor Vaskor Bronzkor Rézkor Neolitikum Paleolitikum
Buják-Szente, egy nyílt színi paleolitikus telep
A Kőkor Kerekasztal Folyóirata / Journal of the Lithic Research Roundtable 2. évfolyam / 2014 / 3 16 H SSN 2064-3640 www.litikum.hu Buják-Szente, egy nyílt színi paleolitikus telep Péntek Attila, Zandler
A PENGETECHNOLÓGIA MEGJELENÉSI FORMÁI A FELSŐ PALEOLITIKUM IDEJÉN A BÜKK HEGYSÉG KELETI PEREMTERÜLETEIN ÉS A BÜKK-FENNSÍK KÖRNYEZETÉBEN
Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Mikoviny Sámuel Földtudományi Doktori Iskola A Doktori Iskola vezetője: Prof. Dr. Habil. Dobróka Mihály, egyetemi tanár A PENGETECHNOLÓGIA MEGJELENÉSI FORMÁI
VÉRTESSZŐLŐSI CHOPPEREK ÉS CHOPPING TOOL-OK TECHNOLÓGIAI ELEMZÉSE
23 Abstract VÉRTESSZŐLŐSI CHOPPEREK ÉS CHOPPING TOOL-OK TECHNOLÓGIAI ELEMZÉSE FARKAS-SZŐKE SZILVIA Email: szilvi. fszoke@gmail. com The excavations at Vértesszőlős lasted for seven years, yielding 8890
Mogyorósbánya-Újfalusi-dombok, zárójelentés
A Kőkor Kerekasztal Folyóirata / Journal of the Lithic Research Roundtable 3. évfolyam / 2015 / 5 12 HU ISSN 2064-3640 www.litikum.hu Mogyorósbánya-Újfalusi-dombok, zárójelentés T. Dobosi Viola Kivonat
Archeometria - Régészeti bevezető
Archeometria - Régészeti bevezető Régészeti alapok 4: régészet és földtudomány - A régészeti kutatások során alkalmazott földtudományi módszerek (légifotó, geofizika stb.) Nyersanyagok általános áttekintés
Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum
Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/ Archeometria - Régészeti bevezető 1. Az archeometria tárgya, témakörei,
Kőeszközök, kerámiák és fémek archeometriája. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum
archeometriája T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/ Archeometria fogalma; rokon tudományok Régészeti alapok, kronológia Régészeti ásatások és a hozzájuk
ADATOK A KÖZÉPSŐ-RÉZKORI BODROGRKERESZTÚRI KULTÚRA PATTINTOTT KŐESZKÖZKÖZEINEK ÉRTÉKELÉSÉHEZ
ADATOK A KÖZÉPSŐ-RÉZKORI BODROGRKERESZTÚRI KULTÚRA PATTINTOTT KŐESZKÖZKÖZEINEK ÉRTÉKELÉSÉHEZ CSONGRÁDI-BALOGH ÉVA Kulcsszavak: bodrogkeresztúri kultúra, pattintott kőeszközök, nevezéktan, traszeológiai
A SZENTGÁL, FÜZI-KÚTI KÉSŐNEOLIT TELEPÜLÉS KŐANYAGA
T. BÍRÓ KATALIN A SZENTGÁL, FÜZI-KÚTI KÉSŐNEOLIT TELEPÜLÉS KŐANYAGA 1. Bevezetés Szentgál környéke rendkívül gazdag jó minőségű kő-, elsősorban kova nyersanyagban. A szentgáli Tűzköveshegyen található
KÖZÉPSŐ PALEOLITIKUS KAPARÓ A MISKOLCI AVAS-HEGYRŐL (GÖRGEY ARTÚR U. 4.)
KÖZÉPSŐ PALEOLITIKUS KAPARÓ A MISKOLCI AVAS-HEGYRŐL (GÖRGEY ARTÚR U. 4.) SZOLYÁK PÉTER MESTER ZSOLT Kulcsszavak: Miskolc-Avas, középső paleolitikum, Moustérien kultúra, szeletai kvarcporfír A miskolci
THE PEBBLE, THE BLOCK AND THE TABULAR. LITHIC RAW MATERIAL USE AT SÁGVÁR, LYUKAS-DOMB UPPER PALAEOLITHIC SITE
THE PEBBLE, THE BLOCK AND THE TABULAR. LITHIC RAW MATERIAL USE AT SÁGVÁR, LYUKAS-DOMB UPPER PALAEOLITHIC SITE GYÖRGY LENGYEL Keywords: lithic raw materials, Upper Palaeolithic, Ságvárian Introduction Ságvár
BALATONŐSZÖD TEMETŐI DŰLŐ ŐSKORI, TÖBB PERIÓDUSÚ TELEPÜLÉS PATTINTOTT KŐESZKÖZEINEK VIZSGÁLATA
259 BALATONŐSZÖD TEMETŐI DŰLŐ ŐSKORI, TÖBB PERIÓDUSÚ TELEPÜLÉS PATTINTOTT KŐESZKÖZEINEK VIZSGÁLATA THE INVESTIGATION OF THE CHIPPED STONE INDUSTRY OF THE PREHISTORICAL MULTI-PERIOD SETTLEMENT OF BALATONŐSZÖD
A morvaországi és magyarországi Pavlovien összehasonlítása pattintott kőeszközei alapján
A morvaországi és magyarországi Pavlovien összehasonlítása pattintott kőeszközei alapján Készítette: Papp Ingrid Konzulens: Lengyel György Tartalomjegyzék I. A Gravettien kultúra értelmezése...........3
Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/
Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/ Archeometria - Régészeti bevezető 1. - Az archeometria tárgya, témakörei,
ÚJ SZEMPONTOK A TARCALI FELSŐ PALEOLITIKUS LELŐHELY ÉRTÉKELÉSÉHEZ
ÚJ SZEMPONTOK A TARCALI FELSŐ PALEOLITIKUS LELŐHELY ÉRTÉKELÉSÉHEZ MARKÓ ANDRÁS Kulcsszavak: összeillesztés, nyersanyag, magkő Vértes László halálát követően, egészen a Duna-kanyari megelőző feltárások
Zandler Krisztián Dornyay Béla Múzeum, 3100 Salgótarján, Múzeum tér 2.
Gesta XI (2012) 3 54. A PALEOLITIKUM KŐIPARAI EGER KÖRNYÉKÉN Zandler Krisztián Dornyay Béla Múzeum, 3100 Salgótarján, Múzeum tér 2. Kivonat A második világháború végétől egészen napjainkig Eger környékén
Archeometria - Régészeti bevezető 1.
Archeometria - Régészeti bevezető 1. Kőeszközök általános áttekintés Pattintott kőeszközök 1. régészeti vonatkozások (készítés, használat, nevezéktan stb.) Pattintott kőeszközök 1. Kőeszközök : emberi
Egy pattintott kőeszköz vizsgálata. Magyar kifejezések a technológiai vizsgálatokhoz 3.
Egy pattintott kőeszköz vizsgálata Magyar kifejezések a technológiai vizsgálatokhoz 3. Elöljáróban Terminológiai sorozatunk 1 harmadik cikkében olyan kifejezésekkel foglalkozunk, amelyek nélkülözhetetlenek
Kőkor Kerekasztal Konferencia
1 Kőkor Kerekasztal Konferencia A kőkor kutatóinak éves gyűlése 2012. december 7. Miskolci Egyetem, BTK, B/2 épület 417 (A Történelem szak könyvtára) M E N E T R E N D 10.00-10.20 Király Attila: A kavicsanalízis
Az ELTE kutatási programja a kőnyersanyag-források és az őskori megtelepedések kapcsolatának vizsgálatára
Kőkor Kerekasztal A Kőkor Kutatóinak Éves Gyűlése Miskolci Egyetem, 2012. december 7. Az ELTE kutatási programja a kőnyersanyag-források és az őskori megtelepedések kapcsolatának vizsgálatára Mester Zsolt,
Kutatási jelentés. Szögliget-Szádvár, keleti várrész déli falán folytatott falkutatási munkák. 2009. június-július
Kutatási jelentés Szögliget-Szádvár, keleti várrész déli falán folytatott falkutatási munkák 2009. június-július A Szádvárért Baráti Kör sikeres, az NKA Régészeti és Műemléki Szakkollégiumához benyújtott
A BÜKKI KARSZTVÍZSZINT ÉSZLELŐ RENDSZER KERETÉBEN GYŰJTÖTT HIDROMETEOROLÓGIAI ADATOK ELEMZÉSE
KARSZTFEJLŐDÉS XIX. Szombathely, 2014. pp. 137-146. A BÜKKI KARSZTVÍZSZINT ÉSZLELŐ RENDSZER KERETÉBEN GYŰJTÖTT HIDROMETEOROLÓGIAI ADATOK ELEMZÉSE ANALYSIS OF HYDROMETEOROLIGYCAL DATA OF BÜKK WATER LEVEL
A térség őstörténete az Emlékpark programjában
A térség őstörténete az Emlékpark programjában A régió és az ország technikatörténeti helyzetének a bemutatása az európai civilizáció fejlődése tükrében: A Kárpát-medence a kezdetektől kiemelt szerepet
Javaslat nemzeti érték felvételére a Kapos hegyháti Natúrpark Tájegységi Értéktárába
I. A javaslattevő adatai Javaslat nemzeti érték felvételére a Kapos hegyháti Natúrpark Tájegységi Értéktárába 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Kiss Gábor 2. A javaslatot
Nyílt színi Szeletien telep Szécsénke-Kis-Ferenc-hegyen
A Kőkor Kerekasztal Folyóirata / Journal of the Lithic Research Roundtable 1 évfolyam / 201 / 51 SS 20-0 www.litikum.hu Nyílt színi Szeletien telep Szécsénke-Kis-Ferenc-hegyen Péntek Attila, Zandler Krisztián
Kőeszközök, kerámiák és fémek archeometriája Kőeszközök
archeometriája Kőeszközök T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/ Bevezetés: Kőzetek felhasználása a régészeti korokban kőeszközök, szerszámkövek, öntőformák,
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar. Markó András. DOKTORI DISSZERTÁCIÓ tézisei
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Markó András Középső-paleolitikus leletegyüttesek Vanyarc környékén DOKTORI DISSZERTÁCIÓ tézisei Történelemtudományok Doktori Iskola, Székely Gábor
Pattintott kőeszközök 2. Nyersanyagvizsgálatok. Pattintott kőeszközök 2. Pattintott kőeszközök 2. Pattintott kőeszközök 2. Pattintott kőeszközök 2.
Nyersanyagvizsgálatok Litotéka 1 Nyersanyagatlasz 2 első nyersanyagelterjedési térkép F. Rómer (1878): Les silex taillés et les obsidiennes en Hongrie. Congr. Int. d'anthr. et d'arch. Prehist VIII. Compte-Rendu
VELENCEI ÜVEG TÁL A KÁROLYI PALOTA UDVARÁN FELTÁRT TÖRÖK TÁROLÓBÓL
BUDAPEST RÉGISÉGEI XXXVII. 2003. ZÁDOR JUDIT VELENCEI ÜVEG TÁL A KÁROLYI PALOTA UDVARÁN FELTÁRT TÖRÖK TÁROLÓBÓL A Károlyi palota (Budapest, V Károlyi Mihály utca 16.) udvarán 1997 őszén rövid szondázó
Önálló munka kiadása (nyersanyag vagy más téma szakirány és érdeklődés alapján esetleg ehhez kapcsolódó adatbázis megkeresés és feldolgozás
Régészeti alapok 3.: Kormeghatározás jelentősége, a kormeghatározási módszerek áttekintése (14C, K/Ar, Ar/Ar, TL, OL, dendrokoronológia, fission track,, obszidián hidráció), használhatóság, korlátok. Régészeti
zele tra r te tani kutat sok a zeletien kult ra n adó lelőhely n
A Kőkor Kerekasztal Folyóirata / Journal of the Lithic Research Roundtable 1 évfolyam / 2013 / 63 68 ISSN 2064-3640 www.litikum.hu zele tra r te tani kutat sok a zeletien kult ra n adó lelőhely n ester
A rosszindulatú daganatos halálozás változása 1975 és 2001 között Magyarországon
A rosszindulatú daganatos halálozás változása és között Eredeti közlemény Gaudi István 1,2, Kásler Miklós 2 1 MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete, Budapest 2 Országos Onkológiai Intézet,
Pattintott kőeszközök 1. régészeti vonatkozások (készítés, használat, nevezéktan stb.)
Pattintott kőeszközök 1. régészeti vonatkozások (készítés, használat, nevezéktan stb.) Pattintott kőeszközök 2. nyersanyagok; vizsgálati módszerek; magyarországi legfontosabb nyersanyagok Irodalomhoz pdf
már mindenben úgy kell eljárnunk, mint bármilyen viaszveszejtéses öntés esetén. A kapott öntvény kidolgozásánál még mindig van lehetőségünk
Budapest Régiségei XLII-XLIII. 2009-2010. Vecsey Ádám Fémeszterga versus viaszesztergálás Bev e z e t é s A méhviaszt, mint alapanyagot nehéz besorolni a műtárgyalkotó anyagok különböző csoportjaiba, mert
Nógrád megye uránkutatása
Fehér B. (szerk.) (2014): Az ásványok vonzásában. Tanulmányok a 60 éves Szakáll Sándor tiszteletére. Herman Ottó Múzeum és Magyar Minerofil Társaság, Miskolc, pp. 247 251. Nógrád megye uránkutatása Uranium
Kőeszközök, kerámiák és fémek archeometriája Csiszolt kőeszközök, szerszámkövek. BSc alapok:
Kőeszközök, kerámiák és fémek archeometriája Csiszolt kőeszközök, szerszámkövek BSc alapok: http://www.ace.hu/curric/eltearcheometria/2010-03-30.pdf Csiszolt kőeszközök 1. Csiszolt kőeszközök vizsgálata
Csiszolt kőeszközök 1. Csiszolt kőeszközök vizsgálata. Régészet - tipológia - technológia - funkció vizsgálatok Néprajz
Csiszolt kőeszközök 1. Csiszolt kőeszközök vizsgálata Régészet - tipológia - technológia - funkció vizsgálatok Néprajz Csiszolt kőeszközök 1. kaptafa alakú balta Bakonynána Csiszolt kőeszközök 1. Deposit
Őslénytan, régészet ŐSLÉNYEK A BARLANGOKBAN
Őslénytan, régészet ŐSLÉNYEK A BARLANGOKBAN Az őslénytan (paleontológia) a földtörténeti múlt növény; és állatvilágát kutatja. A barlangok és karsztos üregek kitöltése kedvező körülményeket biztosít az
Egyéb kőzetfelhasználások régészeti aspektusai
Egyéb kőzetfelhasználások régészeti aspektusai 1. csiszolt kőeszközök 2. szerszámkövek, öntőformák 3. márvány, építő- és díszítőkövek - régészeti vonatkozások Csiszolt kőeszközök 1. kaptafa alakú balta
ELŐZETES JELENTÉS Bükkábrány-Bánya, VII. lelőhely
A Herman Ottó Múzeum Évkönyve LIV (2015), 25 37. ELŐZETES JELENTÉS Bükkábrány-Bánya, VII. lelőhely PATTINTOTT KŐESZKÖZ ANYAGÁRÓL Faragó Norbert* K. Tutkovics Eszter** Kalli András** *ELTE Régészettudományi
Archeometria - Régészeti bevezető 3.
Archeometria - Régészeti bevezető 3. Régészeti alapok 4: régészet és földtudomány - A régészeti kutatások során alkalmazott földtudományi módszerek (légifotó, geofizika stb.) Régészeti alapok 5: a régészeti
Feltárási jelentés Sátoraljaújhely Római Katolikus főplébánia templom keleti külső oldala
Feltárási jelentés Sátoraljaújhely Római Katolikus főplébánia templom keleti külső oldala 2009. május júniusában régészeti feltárást végeztünk Sátoraljaújhely Római Katolikus főplébánia templom keleti
KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY Régészeti munkarész
KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY Régészeti munkarész Készült: Kecskéd község szerkezeti és szabályozási tervének módosításához Megrendelő: REGIOPLAN Kft. Készítette: László János 2011. március
ADATOK A DUNÁNTÚLI KORA MEZOLITIKUM KŐIPARÁNAK NYERSANYAGVIZSGÁLATÁHOZ: SZEKSZÁRD-PALÁNK
ADATOK A DUNÁNTÚLI KORA MEZOLITIKUM KŐIPARÁNAK NYERSANYAGVIZSGÁLATÁHOZ: SZEKSZÁRD-PALÁNK KERTÉSZ RÓBERT DEMETER ORSOLYA Kulcsszavak: kora mezolitikum, Epigravetti, nyersanyagbeszerzés, távolsági kapcsolatok
A SZEMCSEALAK ALAPJÁN TÖRTÉNŐ SZÉTVÁLASZTÁS JELENTŐSÉGE FÉMTARTALMÚ HULLADÉKOK FELDOLGOZÁSA SORÁN
Műszaki Földtudományi Közlemények, 83. kötet, 1. szám (2012), pp. 61 70. A SZEMCSEALAK ALAPJÁN TÖRTÉNŐ SZÉTVÁLASZTÁS JELENTŐSÉGE FÉMTARTALMÚ HULLADÉKOK FELDOLGOZÁSA SORÁN SIGNIFICANCE OF SHAPE SEPARATION
Pattintott kőeszközök
Felhasználás: funkciók Pattintott kőeszközök Nyersanyagtípusok - Kárpát-medence és környezete - Európa, Európán kívüli fontosabbak - Bemutató gyűjtemény Pattintott kőeszközök vizsgálati módszerei - makroszkópos,
5. FELSZÍN ALATTI VÍZELVEZETÉS
5. FELSZÍN ALATTI VÍZELVEZETÉS 5.1. CÉL, FELADAT 5.1.1. Cél: 1. Síkvidék: magas TV szintcsökkentés Teherbírás növelés, fagyveszély csökkentés 2. Bevágás: megszakított TV áramlás kezelése Töltés: rá hullott
Gesta XV (2016), Péntek Attila
Gesta XV (2016), 3 30. LEGÉND-HOSSZÚ-FÖLDEK, EGY ÚJ NYÍLTSZÍNI AURIGNACIEN LELŐHELY A CSERHÁT- HEGYSÉGBEN Péntek Attila 2143 Kistarcsa, Késmárki u. 27., attila.pentek@yahoo.com Look at every path closely
Feltárási jelentés Cigándi árvízi tározó régészeti kutatása 2005 2007
Feltárási jelentés Cigándi árvízi tározó régészeti kutatása 2005 2007 A régészeti kutatómunkák 2004 májusában kezdődtek, ekkor a miskolci Herman Ottó Múzeum örökségvédelmi hatástanulmányban elemezte a
Archeometria - Régészeti bevezető 3.
Archeometria - Régészeti bevezető 3. Régészeti alapok 4: régészet és földtudomány - A régészeti kutatások során alkalmazott földtudományi módszerek (légifotó, geofizika stb.) Régészeti alapok 5: a régészeti
Archeometria - Régészeti bevezető 2.
Archeometria - Régészeti bevezető 2. Régészeti alapok 2.: Kormeghatározási módszerek áttekintése (14C, K/Ar, Ar/Ar, TL, OL, dendrokoronológia, fission track,, obszidián hidráció), használhatóság, korlátok.
MAgYARORSZÁg FÖlDTANA
LESS GYÖRgY, MAgYARORSZÁg FÖlDTANA 5 V. A DÉl-AlPOK ÉS A DNARDÁK ÉSZAK-mAgYARORSZÁg FOlYTATÁSA (BÜKK, UPPONY- ÉS Szendrői-EgYSÉg) 1. AZ ÉSZAK-mAgYARORSZÁg PAlEOZOOS RÖgÖK (UPPONY- ÉS Szendrői-g.) Nagyszerkezeti
FOLIA ARCHAEOLOGICA XLVIII 2000 MAGYAR NEMZETI MÚZEUM * BUDAPEST
FOLIA ARCHAEOLOGICA XLVIII 2000 MAGYAR NEMZETI MÚZEUM * BUDAPEST TARTALOM - INDEX SIMÁN Katalin: Az őskőkori pattintott kőeszköz gyártása és szakkifejezései 7 Manufacture of Palaeolithic stone tools and
A KELET-BORSODI HELVÉTI BARNAKŐSZÉNTELEPEK TANI VIZSGÁLATA
A KELET-BORSODI HELVÉTI BARNAKŐSZÉNTELEPEK TANI VIZSGÁLATA SZÉNKŐZET JUHÁSZ ANDRÁS* (3 ábrával) Összefoglalás: A szénkőzettani vizsgálatok céljául elsősorban a barnakőszéntelepek várható kiterjedésének
Fekvése. 100000 km² MO-területén 50800 km² Határai: Nyugaton Sió, Sárvíz Északon átmeneti szegélyterületek (Gödöllőidombvidék,
ALFÖLD Fekvése 100000 km² MO-területén 50800 km² Határai: Nyugaton Sió, Sárvíz Északon átmeneti szegélyterületek (Gödöllőidombvidék, É-mo-i hgvidék hegylábi felszínek) Szerkezeti határok: katlansüllyedék
Mester Zs., Gesta IX (2010), 40-54. Mester Zsolt
Új PALEOLITKUTATÁSOK EGER KÖRNYÉKÉN Mester Zsolt Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Régészettudományi Intézet, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/B, mester.zsolt@btk.elte.hu Kivonat A cikk
USE OF OBSIDIAN DURING THE LGM: CASE STUDIES FROM THE PEBBLE GRAVETTIAN SITES IN HUNGARY
131 USE OF OBSIDIAN DURING THE LGM: CASE STUDIES FROM THE PEBBLE GRAVETTIAN SITES IN HUNGARY Abstract AZ OBSZIDIÁN FELHASZNÁLÁSA A KAVICSGRAVETTI LELETEGYÜTTESEKBEN: ESETTANULMÁNYOK AZ UTOLSÓ HIDEG MAXIMUM
A SUBALYUK-BARLANG KÖZÉPSŐ PALEOLITIKUS IPARAINAK ÚJRAÉRTÉKELÉSE
FOLIA ARCHAKOLOGICA XL. 1989. BUDAPEST A SUBALYUK-BARLANG KÖZÉPSŐ PALEOLITIKUS IPARAINAK ÚJRAÉRTÉKELÉSE MESTER Zsolt A Subalyuk-barlang (1932 45 között Mussolini-barlang) a hazai ősemberkutatás egyik klasszikus
Régészeti ásatások és leletek Szabolcs-Szatmár megyében 1987/88-ban
Régészeti ásatások és leletek Szabolcs-Szatmár megyében 1987/88-ban ISTVÁNOVITS ESZTER - KURUCZ KATALIN 1986-ban adódott lehetőség arra a Jósa András Múzeumban, hogy rövidebb-hoszszabb szünet után ismét
Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/
Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/ Archeometria - Régészeti bevezető 1. Az archeometria tárgya, témakörei,
Publikációs lista Szabó Szilárd
Publikációs lista Szabó Szilárd Tanulmányok Börcsök Áron - Bernáth Zsolt - Kircsi Andrea - Kiss Márta - Kósa Beatrix - Szabó Szilárd 1998. A Kisgyőri - medence és galya egyedi tájértékei - A "Nem védett
Földtani alapismeretek III.
Földtani alapismeretek III. Vízföldtani alapok páraszállítás csapadék párolgás lélegzés párolgás csapadék felszíni lefolyás beszivárgás tó szárazföld folyó lefolyás tengerek felszín alatti vízmozgások
KÓDOK ÉS LYUKSZEGÉLYKÁRTYÁK VÉRTES LÁSZLÓ MÓDSZERE AZ ŐSKŐKORI LELETEK FELDOLGOZÁSÁRA
1 Abstract KÓDOK ÉS LYUKSZEGÉLYKÁRTYÁK VÉRTES LÁSZLÓ MÓDSZERE AZ ŐSKŐKORI LELETEK FELDOLGOZÁSÁRA DOBOSI VIOLA Magyar Nemzeti Múzeum Email: tdv@hnm. hu The scientific elaboration of Palaeolithic materials
régészeti kronológia Középkor Népvándorláskor Római kor Vaskor Rézkor
Archeometria - Régészeti bevezető 3. - Ami elmaradt: régészeti korbeosztás, magyarországi legfontosabb kultúrák (elterjedés, időszak) - Régészet és földtudomány - A régészeti kutatások során alkalmazott
2013. évi barlangi feltáró kutatási jelentés
Pécs-Baranyai OrigóHáz Egyesület Mecseki Karsztkutató Csoport 7629 Pécs, Komlói út 94.-98. 2013. évi barlangi feltáró kutatási jelentés 1 A Mecseki Karsztkutató Csoport 2013. évi jelentése Barlangi feltáró
Javaslat a [Suba-lyuk barlang című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez
Javaslat a [Suba-lyuk barlang című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Készítette: Dósa Márta (név).....(aláírás) Cserépfalu,2015 szept...(település,dátum)
A törteli kunhalmok leletei: A Mák-halom vizsgálata georadarral
HISTÓRIA RÉGI ÉS RÉGEBBI TÖRTEL A törteli kunhalmok leletei: A Mák-halom vizsgálata georadarral Katona Orsolya 1, Pásztor József 4, Dinnyés István 3, Dr. Sipos György 1, Dr. Páll Dávid Gergely 1, Dr. Mezősi
TestLine - Angol teszt Minta feladatsor
Minta felaatsor venég Téma: Általános szintfelmérő Aláírás:... Dátum: 2016.05.29 08:18:49 Kérések száma: 25 kérés Kitöltési iő: 1:17:27 Nehézség: Összetett Pont egység: +6-2 Értékelés: Alaértelmezett értékelés
Geológiai képződmények az egri vár elpusztult Dobó-bástyájának a területén
Geológiai képződmények az egri vár elpusztult Dobó-bástyájának a területén Mint ismeretes, a Dobó-bástya 1976 júliusában leomlott, ezt követően a megmaradt részt balesetvédelmi okok miatt lerobbantották.
Cél. ] állékonyság növelése
Szivárgók Cél Síkvidék: magas talajvízszint esetén - TV szintcsökkentés, - teherbírás növelés, - fagyveszély csökkentés Bevágás: megszakított TV áramlás kezelése Töltés: ráhullott csapadék kivezetése Támszerkezetek:
Kutatási Jelentés a Tata Angolpark területén május 11. és május 14. között folytatott kertrégészeti feltárásról
Kutatási Jelentés a Tata Angolpark területén 2009. május 11. és 2009. május 14. között folytatott kertrégészeti feltárásról A Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti kar Kertm vészeti tanszéke szisztematikus
régészeti kronológia Középkor Népvándorláskor Római kor Vaskor Rézkor
Archeometria - Régészeti bevezető 3. - Ami elmaradt: régészeti korbeosztás, magyarországi legfontosabb kultúrák (elterjedés, időszak) Régészeti bevezető 3: régészet és földtudomány - A régészeti kutatások
JELENTÉS A BÜKKÁBRÁNYI LIGNITBÁNYA TERÜLETÉN 2011-BEN VÉGZETT ÁSATÁSOKRÓL
JELENTÉS A BÜKKÁBRÁNYI LIGNITBÁNYA TERÜLETÉN 2011-BEN VÉGZETT ÁSATÁSOKRÓL Bükkábrány-Bánya IV. lelőhely A Vatta község közigazgatási területén található Bükkábrány-Bánya IV.lelőhelyet 2006 tavaszán és
DOKTORI DISSZERTÁCIÓ
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ Markó András Középső-paleolitikus leletegyüttesek Vanyarc környékén Történelemtudományok Doktori Iskola, Székely Gábor DSc., egyetemi
4.1. Balaton-medence
Dunántúli-dombvidék 4.1. Balaton-medence 4.1.11. Kis-Balaton-medence 4.1.12. Nagyberek 4.1.13. Somogyi parti sík 4.1.14. Balaton 4.1.15. Balatoni-Riviéra 4.1.16. Tapolcai-medence 4.1.17. Keszthelyi-Riviéra
A tűzkő felhasználása
A SÜMEGI MOGYORÓS-DOMB ŐSKORI TÜZKŐBÁNYÁJÁBÓL SZÁRMAZÓ NYERSANYAG HASZNÁLATÁRÓL ÉS ELTERJEDÉSÉRŐL B a c s k a y E r z s é b e t M Áll Földtani Intézet Budapest, Népstadion ut 14 H 1143 ETO 902 552 55(234
Meteorit becsapódás földtani konzekvenciái a Sudbury komplexum példáján
Meteorit becsapódás földtani konzekvenciái a Sudbury komplexum példáján Készítette : Gregor Rita Környezettan BSc. Témavezető: Dr. Molnár Ferenc egyetemi docens Tartalomjegyzék o A Sudbury szerkezet elhelyezkedése
Utasi Zoltán A Ceredi-medence morfometriai vizsgálata
Utasi Zoltán A Ceredi-medence morfometriai vizsgálata A Ceredi-medence Magyarország egy kevéssé vizsgált határvidéke, mely változatos litológiai, morfológiai viszonyai ellenére mindeddig elkerülte a kutatók
MIKROSZKÓPIKUS HASZNÁLATI NYOMOK VIZSGÁLATA ŐSKORI PATTINTOTT KŐESZKÖZÖKÖN, MAGYARORSZÁGI LELŐHELYEKRŐL: EDDIGI EREDMÉNYEK, LEHETŐSÉGEK, FELADATOK
MIKROSZKÓPIKUS HASZNÁLATI NYOMOK VIZSGÁLATA ŐSKORI PATTINTOTT KŐESZKÖZÖKÖN, MAGYARORSZÁGI LELŐHELYEKRŐL: EDDIGI EREDMÉNYEK, LEHETŐSÉGEK, FELADATOK BÁCSKAY ERZSÉBET Kulcsszavak: mikroszkópos használati
Utolsó frissítés / Last update: február Szerkesztő / Editor: Csatlós Árpádné
Utolsó frissítés / Last update: 2016. február Szerkesztő / Editor: Csatlós Árpádné TARTALOM / Contents BEVEZETŐ / Introduction... 2 FELNŐTT TAGBÉLYEGEK / Adult membership stamps... 3 IFJÚSÁGI TAGBÉLYEGEK
Domoszló, őrlőkő- és malomkő kitermelés és műhelyterület Jelentés
Domoszló, őrlőkő- és malomkő kitermelés és műhelyterület Jelentés Helyszín: Domoszló, Kisnána Időpont: 2012. 07.02-09. Résztvevők: T. Biró Katalin, Péterdi Bálint, Regenye Judit, Tóth Zoltán Henrik, Domoszló,
A szél felszínalakító munkája. A szabadon mozgó futóhomok formái
Geomorfológia 14. előadás A szél felszínalakító munkája A szabadon mozgó futóhomok formái 1. Hosszanti dűnék A Szahara homokformáinak 72 %-a; Rub-al Khali; Namíb-sivatag; Nagy-Homoksivatag Hosszuk 100
Stibrányi Máté MNM-NÖK
LELŐHELY-AZONOSÍTÁS A RÉGÉSZETI ÖRÖKSÉGVÉDELEMBEN KÖVETELMÉNYEK, LEHETŐSÉGEK, KORLÁTOK Stibrányi Máté MNM-NÖK MAGYARORSZÁG NYILVÁNTARTOTT LELŐHELYEI Régészeti lelőhely: nyilvántartásba vett, [a 2001. évi
Késő bronzkori urnasírok Galambok-Hársas-erdő lelőhelyen
2008 Z A L A I M Ú Z E U M 17 65 Száraz Csilla Késő bronzkori urnasírok Galambok-Hársas-erdő lelőhelyen A publikáció leletközlés, a G a l a m b o k - H á r s a s - e r d ő l e l ő h e l y e n folytatott
A SZELETA-BARLANG ÉVI RÉGÉSZETI REVÍZIÓJÁNAK EREDMÉNYEI
A SZELETA-BARLANG 999-2000. ÉVI RÉGÉSZETI REVÍZIÓJÁNAK EREDMÉNYEI RINGER ÁRPÁD-MESTER ZSOLT Bevezetés A SZELETA-BARLANG ŐSKORI LELŐHELYE ÉS KUTATÁSÁNAK TÖRTÉNETE A Szeleta-barlang Északkelet-Magyarországon