Geológiai képződmények az egri vár elpusztult Dobó-bástyájának a területén

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Geológiai képződmények az egri vár elpusztult Dobó-bástyájának a területén"

Átírás

1 Geológiai képződmények az egri vár elpusztult Dobó-bástyájának a területén Mint ismeretes, a Dobó-bástya 1976 júliusában leomlott, ezt követően a megmaradt részt balesetvédelmi okok miatt lerobbantották. Az omlást követően mindenki, aki imerte a várat, a keletkezett kárról beszélt. A geológus szakember viszont igyekezett a kínálkozó alkalmat kihasználni, és esetleg újabb adatokat szerezni a várdomb geológiai fölépítéséről. Erre kiváló lehetőség nyílt, mikor a robbantás után keletkezett törmeléket a falról eltávolították. Ekkor kb m magas profil került felszínre, mely nagyon szépen láttatja azokat az elmúlt évmilliók során egymásra rakódott üledékeket, melyre végül a várat (a Dobó-bástyát) alapozták. A láthatóvá vált üledék alja miocén portufa, melyben alapos keresgéléssel szép levéllenyomatokat és kagyló kőbeleket lehet gyűjteni. Ebbe az üledékbe vágták bele az 1700-as évek végén azokat a pincéket, amelyek feltehetőleg hozzájárultak a bekövetkezett omláshoz. A miocén üledékekre a pleisztocén idején kavics rakódott, amely azt jelzi, hogy a területen akkoriban patak folyt. A patakkavics fölött helyezkedik el az üleclékösszlet legfiatalabb és egyben legnagyobb érdeklődésre számot tartó része, az ugyancsak a pleisztocén idején lerakódott édesvízi mészkő (mésztufa) vagy ahogy Egerben ismerik, a darázskő". Mai ismereteink szerint a vár nagyrészt ilyen kőzetre épült. A jelenleg folyó kutatások ennek az üledéknek pontos kiterjedését teljes biztonsággal meg fogják állapítani. Annyit azonban már most is tudunk, hogy a Dobó-bástyától északra és délkeletre már 200 évvel ezelőtt is bányászták a puha. faragásra alkalmas darázskövet. A bástyától keletre, a valamikori ágyúdomb alatt szintén megtaláljuk a mésztufát. Megtaláljuk mindkét föld alatti kazamatafolyosóban, mint fekükőzetet. A Dobó-bástya nemcsak a régész, de a geológus számára is érdekes, hiszen a várfalba beépített, törmelékkel és középkori szeméttel kitöltött bástya megőrizte a kitermeléstől az alatta levő darázskövet. A letisztított felületen szépen látszik, hogyan települ a mésztufa az üledékekre. Az üregek leírása A felszínre került mésztufa falban a törmelék alatt két üreget találtak (1. fotó, 1. rajz). Az 1. üreg a Dobó utca szintjéhez viszonyítva 14 m magasságban, a tszf. 175,86 m magasságban nyílik. Hossza a jelenlegi feltártsági állapotban kb. 7 m. Ez a hossz azért hozzávetőleges, mert az üreg egy törmelékkel kitöltött lapos teremben végződik, melynek szálkő falát nem állt módunkban megkeresni. A II. üreg az I.-nél ala-

2 A felrobbantolt Dobó-bástya mögötti mésztufa fal a két üreg nyílásával

3 Az I. üreg nyílása A I I. üreg nyílása

4

5

6 csonyabban, az utca szintje fölött 10 m-re nyílik, a tszf. magassága 171,26 m. Ez az üreg végig szálkőben van, s feltehetően egy hátrálva pusztuló barlang maradványa. A két üreg, mint általában a sziklaüregek és barlangok, rögtön felvetették annak a lehetőségét, hogy esetleg a kitöltésükben megőrződött számunkra az elmúlt évezredek élővilágának egy darabja. Ennek felderítésére több alkalommal megvizsgáltuk az üregeket. Az I-gyel jelölt üregben (2. fotó, 2. rajz) a hasadékokból olyan mésziszapot sikerült gyűjteni, ami csont- és csigamaradványokat tartalmazott. Az üledékek előzetes feldolgozása során az előkerült maradványokból arra következtethetünk, hogy a mésztufában levő üledékek kora durván év, ami a pleisztocén utolsó interglaciálisának (rissz-würm) felel meg. További következtetésként megállapítható, hogy a mésziszapot magába záró mésztufa vagy a mésziszappal azonos korú, vagy idősebb, de semmiképpen sem fiatalabb. A II. üregben (3. fotó, 3. rajz) az anyaggyűjtés nem vezetett eredményre, mert ott nem találtunk gyűjtésre alkalmas mennyiségű kitöltést. Ennek oka, hogy a II. üreg egy valamikori nagyobb barlangnak a lepusztulásából maradt meg. Ezt igazolja, hogy a mai üreg belsejében is találhatunk cseppkőmaradványokat. Az I. üreg esetében a felmért üregnagyság esetleg a sokszorosára is bővíthető lenne, ennek technikai kivitelezését azonban akadályozza az a tény, hogy a tufa erősen repedezett, tömbökre tagolt, s láthatóan az eredeti településéhez képest megzökkent. Az üreg eleje kultúrkitöltést is tartalmaz, mivel feltételezhetően a bástya építése során ez az első rész ' volt az, amelyik feltöltődhetett a kultúrszeméttel". Az üreget már Dobó kapitánysága idején is ismerhették, amire abból lehet következtetni, hogy az üreg szája, mint az a rajzon is látszik, félig el van falazva. Feltételezzük, hogy a falat a bástya építése után törmelék fedte. összefoglalva: A fentiekben elmondottak alapján a Dobó-bástya leomlásával igaz. hogy kultúrtörténetünk egy jelentős objektumának egy részét vesztettük el, ugyanakkor olyan ismereteknek a birtokába kerültünk, amik elzárva maradtak volna előlünk. A helyreállítás során ezért törekedni kellene arra, hogy amenynyiben statikailag megoldható, a fal egy része a későbbiek során is bemutatható legyen. Ezt a profilt úgy kellene kialakítani, hogy lehetőleg az I. üreg is hozzáférhető maradjon, s így biztosítva legyen az esetleges későbbi feltárás vagy anyaggyűjtés lehetősége. Amennyiben az itt javasolt út nem járható, akkor sem fog elveszni a most még feltárásban látható profil és a két üreg, mert a sokirányú vizsgálatok során igyekeztünk annyi adatot gyűjteni, hogy a későbbi elemző munkához elegendő legyen. FÜKÖH LEVENTE KORDOS LÁSZLÓ

Kutatási jelentés. Szögliget-Szádvár, keleti várrész déli falán folytatott falkutatási munkák. 2009. június-július

Kutatási jelentés. Szögliget-Szádvár, keleti várrész déli falán folytatott falkutatási munkák. 2009. június-július Kutatási jelentés Szögliget-Szádvár, keleti várrész déli falán folytatott falkutatási munkák 2009. június-július A Szádvárért Baráti Kör sikeres, az NKA Régészeti és Műemléki Szakkollégiumához benyújtott

Részletesebben

PILISMARÓTI ÉS DUNAVARSÁNYI DUNAI KAVICSÖSSZLETEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE

PILISMARÓTI ÉS DUNAVARSÁNYI DUNAI KAVICSÖSSZLETEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE PILISMARÓTI ÉS DUNAVARSÁNYI DUNAI KAVICSÖSSZLETEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE RÁCZ RÉKA ELTE TTK KÖRNYEZETTAN SZAK TÉMAVEZETŐ: DR. JÓZSA SÁNDOR ELTE TTK KŐZETTAN-GEOKÉMIAI TSZ. 2012.06.27. http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/89/alpen_01.jpg

Részletesebben

2013. évi barlangi feltáró kutatási jelentés

2013. évi barlangi feltáró kutatási jelentés Pécs-Baranyai OrigóHáz Egyesület Mecseki Karsztkutató Csoport 7629 Pécs, Komlói út 94.-98. 2013. évi barlangi feltáró kutatási jelentés 1 A Mecseki Karsztkutató Csoport 2013. évi jelentése Barlangi feltáró

Részletesebben

Dunavarsányi durvatörmelékes összlet kitettségi kor vizsgálata

Dunavarsányi durvatörmelékes összlet kitettségi kor vizsgálata Dunavarsányi durvatörmelékes összlet kitettségi kor vizsgálata Készítette: Ormándi Szilva Környezettan BSc Témavezető: Dr. Józsa Sándor egyetemi adjunktus 1 1.Cél Munkám célja: a felszínen keletkező kozmogén

Részletesebben

Kutatási Jelentés a Tata Angolpark területén május 11. és május 14. között folytatott kertrégészeti feltárásról

Kutatási Jelentés a Tata Angolpark területén május 11. és május 14. között folytatott kertrégészeti feltárásról Kutatási Jelentés a Tata Angolpark területén 2009. május 11. és 2009. május 14. között folytatott kertrégészeti feltárásról A Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti kar Kertm vészeti tanszéke szisztematikus

Részletesebben

Időpont: január (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: kollégiumban Egerben, 2 személyes, saját zuhanyzós szobákban.

Időpont: január (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: kollégiumban Egerben, 2 személyes, saját zuhanyzós szobákban. Időpont: 2019. január 26-27. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: kollégiumban Egerben, 2 személyes, saját zuhanyzós szobákban. Étkezés: otthonról szendvicsek. Egerben vacsora lehetőség. Mit

Részletesebben

A BUDAI VÁRHEGY 43. A budai Várhegy. A Várhegy kialakulása

A BUDAI VÁRHEGY 43. A budai Várhegy. A Várhegy kialakulása A BUDAI VÁRHEGY 43 A budai Várhegy KÁZMÉR MIKLÓS és VÁN BÁLINT A Várhegy kialakulása A középkori ember azért települt ide, mert a Várhegy geológiai felépítése olyan lehetőségeket nyújtott, amiket a környező

Részletesebben

A budapesti 4 sz. metróvonal II. szakaszának vonalvezetési és építéstechnológiai tanulmányterve. Ráckeve 2005 Schell Péter

A budapesti 4 sz. metróvonal II. szakaszának vonalvezetési és építéstechnológiai tanulmányterve. Ráckeve 2005 Schell Péter A budapesti 4 sz. metróvonal II. szakaszának vonalvezetési és építéstechnológiai tanulmányterve Az előadás vázlata: Bevezetés Helyszíni viszonyok Geológiai adottságok Talajviszonyok Mérnökgeológiai geotechnikai

Részletesebben

MÉRNÖKGEOLÓGIAI ÉRTÉKELÉS ÉS SZAKVÉLEMÉNY MEDINA KÖZSÉG A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉHEZ

MÉRNÖKGEOLÓGIAI ÉRTÉKELÉS ÉS SZAKVÉLEMÉNY MEDINA KÖZSÉG A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉHEZ MÉRNÖKGEOLÓGIAI ÉRTÉKELÉS ÉS SZAKVÉLEMÉNY MEDINA KÖZSÉG A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉHEZ Összeállította: Kraft János Pécs, 2012. március 2 1. Előzmények, bevezetés Tolna megye területrendezési terve az általános

Részletesebben

ŐSMARADVÁNYOK GYŰJTÉSE, KONZERVÁLÁSA ÉS PREPARÁLÁSA

ŐSMARADVÁNYOK GYŰJTÉSE, KONZERVÁLÁSA ÉS PREPARÁLÁSA ŐSMARADVÁNYOK GYŰJTÉSE, KONZERVÁLÁSA ÉS PREPARÁLÁSA Összeállította: Dr. Fűköh Levente Egykorú rajz Buckland Vilmos őséletbúvárról, aki gyűjtőútra indul. (XIX. század eleje.) Tasnádi-Kubacska A. 1942. http://mek.oszk.hu

Részletesebben

A Kárpát medence kialakulása

A Kárpát medence kialakulása A Kárpát -medence A Kárpát medence kialakulása Az 1200 km hosszúságú félköríves hegykoszorú és a közbezárt, mintegy 330 000 km2-nyi területű Kárpátmedence egymással szoros összefüggésben és az Alpok vonulataihoz

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2018.01.06 szombat A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2018.01.06. 8.45 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 280 HUF oda vissza pedig 325; Összesen: 605

Részletesebben

Feltárási dokumentáció

Feltárási dokumentáció Feltárási dokumentáció a Herman Ottó-barlangban 2005. december 3-án végzett üledékminta-vételezésről Dr. Ringer Árpád Miskolci Egyetem BTK Ős- és Ókortörténeti Tanszék Tartalom 1. A 2005. évi mintavételezés

Részletesebben

A Tétényi-plató földtani felépítése, élővilága és környezeti érzékenysége Készítette: Bakos Gergely Környezettan alapszakos hallgató

A Tétényi-plató földtani felépítése, élővilága és környezeti érzékenysége Készítette: Bakos Gergely Környezettan alapszakos hallgató A Tétényi-plató földtani felépítése, élővilága és környezeti érzékenysége Készítette: Bakos Gergely Környezettan alapszakos hallgató Témavezető: Dr. Leél-Őssy Szabolcs 2014. Célkitűzés Bemutatni: A területről

Részletesebben

Karsztosodás. Az a folyamat, amikor a karsztvíz a mészkövet oldja, és változatos formákat hoz létre a mészkőhegységben.

Karsztosodás. Az a folyamat, amikor a karsztvíz a mészkövet oldja, és változatos formákat hoz létre a mészkőhegységben. Karsztosodás Karsztosodás Az a folyamat, amikor a karsztvíz a mészkövet oldja, és változatos formákat hoz létre a mészkőhegységben. Az elnevezés a szlovéniai Karszt-hegységből származik. A karsztosodás

Részletesebben

Nagyvisnyó Sporttábor

Nagyvisnyó Sporttábor Nagyvisnyó Sporttábor Augusztus 17. Indulás: I. csoport 9.00 II. csoport 10.30 Tisza tavi hajókirándulás-poroszló Közös túra a Dédesi várromhoz 5 600 m (oda-vissza) kb. 2,5 óra Augusztus 18. A túra hossza:

Részletesebben

Készítette: Czinege Dóra Márta. Témavezető: Prof. Mindszenty Andrea 2010.

Készítette: Czinege Dóra Márta. Témavezető: Prof. Mindszenty Andrea 2010. Készítette: Czinege Dóra Márta Témavezető: Prof. Mindszenty Andrea 2010. Bevezetés, Célkitűzések Módszertani megfontolások Hogyan ismertem meg a terület földtani felépítését? Milyen saját megfigyeléseket/vizsgálatokat

Részletesebben

Vajon kinek az érdekeit szolgálják (kit, vagy mit védenek) egy víztermelő kút védőterületének kijelölési eljárása során?

Vajon kinek az érdekeit szolgálják (kit, vagy mit védenek) egy víztermelő kút védőterületének kijelölési eljárása során? Vajon kinek az érdekeit szolgálják (kit, vagy mit védenek) egy víztermelő kút védőterületének kijelölési eljárása során? Tósné Lukács Judit okl. hidrogeológus mérnök egyéni vállalkozó vízimérnök tervező,

Részletesebben

Világörökségek a föld mélyében

Világörökségek a föld mélyében Az Aggteleki-karszt barlangjainak bemutatása nemzetközi összehasonlításban avagy Világörökségek a föld mélyében Magyar Nemzeti Parkok Hete Bódvaszilas 2012.06.15 Egri Csaba VM A Világörökséggé nyilvánított

Részletesebben

Tervezet. egyes, bányászati tevékenység során feltárult barlangok védettségének feloldásáról. (közigazgatási egyeztetés)

Tervezet. egyes, bányászati tevékenység során feltárult barlangok védettségének feloldásáról. (közigazgatási egyeztetés) KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1136/2007. Tervezet egyes, bányászati tevékenység során feltárult barlangok védettségének feloldásáról (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2007. szeptember

Részletesebben

A középkori Bonyhád helyének meghatározása az újabb régészeti feltárások alapján

A középkori Bonyhád helyének meghatározása az újabb régészeti feltárások alapján Csányi Viktor Szabó Géza A középkori Bonyhád helyének meghatározása az újabb régészeti feltárások alapján A mai Bonyhád keleti szélén, ahol egykor a dombok lábánál a középkori út kanyargott Pécs felé,

Részletesebben

Műemléki kőanyagok archeometriája

Műemléki kőanyagok archeometriája Műemléki kőanyagok archeometriája Évezredek óta használt anyagok eszközök, művészi alkotások és építkezés céljára. Feladat: technológia megértése, az anyag eredete, a felületi elváltozások vizsgálata.

Részletesebben

Kutatási jelentés. az István-lápai-barlangban végzett évi tevékenységekről. Papp Ferenc Barlangkutató Egyesület

Kutatási jelentés. az István-lápai-barlangban végzett évi tevékenységekről. Papp Ferenc Barlangkutató Egyesület Kutatási jelentés az István-lápai-barlangban végzett 2016. évi tevékenységekről Egyesületünk 2016-ban csupán egyetlen alkalommal (2016.02.27.) tett kutatási célú látogatást az István-lápai-barlangban 7

Részletesebben

A törteli kunhalmok leletei: A Mák-halom vizsgálata georadarral

A törteli kunhalmok leletei: A Mák-halom vizsgálata georadarral HISTÓRIA RÉGI ÉS RÉGEBBI TÖRTEL A törteli kunhalmok leletei: A Mák-halom vizsgálata georadarral Katona Orsolya 1, Pásztor József 4, Dinnyés István 3, Dr. Sipos György 1, Dr. Páll Dávid Gergely 1, Dr. Mezősi

Részletesebben

Hidrodinamikai vízáramlási rendszerek meghatározása modellezéssel a határral metszett víztesten

Hidrodinamikai vízáramlási rendszerek meghatározása modellezéssel a határral metszett víztesten Hidrodinamikai vízáramlási rendszerek meghatározása modellezéssel a határral metszett víztesten Hidrodinamikai modell Modellezés szükségessége Módszer kiválasztása A modellezendő terület behatárolása,rácsfelosztás

Részletesebben

Utasi Zoltán A Ceredi-medence morfometriai vizsgálata

Utasi Zoltán A Ceredi-medence morfometriai vizsgálata Utasi Zoltán A Ceredi-medence morfometriai vizsgálata A Ceredi-medence Magyarország egy kevéssé vizsgált határvidéke, mely változatos litológiai, morfológiai viszonyai ellenére mindeddig elkerülte a kutatók

Részletesebben

TALAJMECHANIKAI SZAKVÉLEMÉNY A SZÉKESFEHÉRVÁR, LISZT FERENC UTCA 7-11 INGATLANOK TALAJVÍZ ÉS TALAJVIZSGÁLATÁHOZ

TALAJMECHANIKAI SZAKVÉLEMÉNY A SZÉKESFEHÉRVÁR, LISZT FERENC UTCA 7-11 INGATLANOK TALAJVÍZ ÉS TALAJVIZSGÁLATÁHOZ TALAJMECHANIKAI SZAKVÉLEMÉNY A SZÉKESFEHÉRVÁR, LISZT FERENC UTCA 7-11 INGATLANOK TALAJVÍZ ÉS TALAJVIZSGÁLATÁHOZ Székesfehérvár, 2000, július 29. Tövisháti András okl. mérnök, okl vízellátás, csatornázás

Részletesebben

Jelentés az Ali Baba-barlangban a 2011. évben végzett kutató munkáról

Jelentés az Ali Baba-barlangban a 2011. évben végzett kutató munkáról GBTE-03/2012. Jelentés az Ali Baba-barlangban a 2011. évben végzett kutató munkáról Kapja: Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (9021 Győr, Árpád u. 28-32.) Duna-Ipoly

Részletesebben

f. ~G? ... -,- ~~~ MUZEUM KELEMÉR-MOHOSV ÁR ÉVI RÉGÉSZETI FELTÁRÁSAI Herman Ottó Múzeum Miskolc 2002.

f. ~G? ... -,- ~~~ MUZEUM KELEMÉR-MOHOSV ÁR ÉVI RÉGÉSZETI FELTÁRÁSAI Herman Ottó Múzeum Miskolc 2002. f. ~G? ~~~ HERMAN MUZEUM /... -,- OTTO KELEMÉR-MOHOSV ÁR 2002. ÉVI RÉGÉSZETI FELTÁRÁSAI A FELTÁRAsON KÉSZÜLT FOTÓK LEÍRAsA Ásatásvezető: Pusztai Tamás Herman Ottó Múzeum Miskolc 2002. 1 3. A munkateület

Részletesebben

FÖL(D)PÖRGETŐK HÁZI VERSENY 4. FORDULÓ 5-6. évfolyam Téma: Az idő járás a

FÖL(D)PÖRGETŐK HÁZI VERSENY 4. FORDULÓ 5-6. évfolyam Téma: Az idő járás a A Földpörgetők versenyen, minden tantárgy feladataira összesen 20 pontot lehet kapni, így egy forduló összpontszáma 100 pont a feladatok számától függetlenül. Csak a kiosztott fejléces üres papírokra lehet

Részletesebben

Dr. Pinczés Zoltán A Kárpátok természeti földrajza (T 042644) ZÁRÓJELENTÉS 2003-2006

Dr. Pinczés Zoltán A Kárpátok természeti földrajza (T 042644) ZÁRÓJELENTÉS 2003-2006 Dr. Pinczés Zoltán A Kárpátok természeti földrajza (T 042644) ZÁRÓJELENTÉS 2003-2006 A tervidőszakban a kutatómunkám kettős irányú volt. Részben hazai tájakon elsősorban a Tokaji-hegységben részben pedig

Részletesebben

B E K Ö L C E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

B E K Ö L C E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE EGRI ÉPÍTÉSZ IRODA KFT. 3300 Eger, Dobó utca 18. Tel.: 36/511-570 Fax: 36/411-890 Heves Megyei Bíróság mint Cégbíróság Cg. 10-09-021606 E-mail: egriepir@egriepir.hu B E K Ö L C E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Részletesebben

KUTATÁSI JELENTÉS Kos-barlang

KUTATÁSI JELENTÉS Kos-barlang KUTATÁSI JELENTÉS Kos-barlang (kat.sz.: 5382-38, Cserépfalu községhatár) (2016) Összeállította: Vági Domonkos és Mező Ákos A Hajnóczy József Barlangkutató Sportegyesület 2012 év májusában kapott engedélyt

Részletesebben

ELŐZETES JELENTÉS SZÉCSÉNKE-KIS-FERENC-HEGY SZELETIEN LELŐHELY ÉVI SZONDÁZÓ KUTATÁSÁRÓL

ELŐZETES JELENTÉS SZÉCSÉNKE-KIS-FERENC-HEGY SZELETIEN LELŐHELY ÉVI SZONDÁZÓ KUTATÁSÁRÓL ELŐZETES JELENTÉS SZÉCSÉNKE-KIS-FERENC-HEGY SZELETIEN LELŐHELY 2015. ÉVI SZONDÁZÓ KUTATÁSÁRÓL 6. Kőkor Kerekasztal 2015. december 11. Miskolc, Herman Ottó Múzeum, Pannon-tenger Múzeum Zandler Krisztián

Részletesebben

D E B R E C E N I B Ú V Á R K L U B

D E B R E C E N I B Ú V Á R K L U B Bükki a Csipkéskúti víznyelı barlangban A munkát mint minden évben a felszínen kezdtük az idıszakos törmelékfogó patak medrének kitakarításával. Az ácsolatot a szükséges helyeken kijavítottuk, a létracsúszda

Részletesebben

DOROG VÁROS FÖLDRAJZI, TERMÉSZETI ADOTTSÁGAI

DOROG VÁROS FÖLDRAJZI, TERMÉSZETI ADOTTSÁGAI 2. sz. Függelék DOROG VÁROS FÖLDRAJZI, TERMÉSZETI ADOTTSÁGAI 1. Földrajzi adottságok Dorog város közigazgatási területe, Gerecse, Pilis, és a Visegrádi hegység találkozásánál fekvő Dorogi medencében helyezkedik

Részletesebben

Jelentés az Ali Baba-barlangban a évben végzett kutató munkáról

Jelentés az Ali Baba-barlangban a évben végzett kutató munkáról GBTE-13/2011. Jelentés az Ali Baba-barlangban a 2010. évben végzett kutató munkáról Kapja: Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (9021 Győr, Árpád u. 28-32.) Duna-Ipoly

Részletesebben

ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2000 Szentendre, Római sánc u. 5. Tel.: 06-26-313-848

ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2000 Szentendre, Római sánc u. 5. Tel.: 06-26-313-848 Ajándék-barlangban 2002-ben végzett munkájáról Az elmúlt évek kitartó munkáját 2002 év elején siker koronázta. Több mint 1000 munkaóra ráfordítással mintegy 40 méternyi omladék átbontásával sikerült bejutnunk

Részletesebben

Sárkányok a világban A sárkányok a föld szinte minden területének mitológiájában megjelent lények. Számos olyan dolog van bolygónkon szerteszét, amit

Sárkányok a világban A sárkányok a föld szinte minden területének mitológiájában megjelent lények. Számos olyan dolog van bolygónkon szerteszét, amit Sárkányok a világban A sárkányok a föld szinte minden területének mitológiájában megjelent lények. Számos olyan dolog van bolygónkon szerteszét, amit róluk neveztek el. Nézzünk ezek közül néhányat! Kék

Részletesebben

SZABÓ DÓRA SZILVIA KÖRNYEZETTUDOMÁNY SZAKOS HALLGATÓ. Témavezető: Dr. Józsa Sándor Adjunktus

SZABÓ DÓRA SZILVIA KÖRNYEZETTUDOMÁNY SZAKOS HALLGATÓ. Témavezető: Dr. Józsa Sándor Adjunktus SZABÓ DÓRA SZILVIA KÖRNYEZETTUDOMÁNY SZAKOS HALLGATÓ Témavezető: Dr. Józsa Sándor Adjunktus 1. Bevezetés 2. A szél munkavégzése és hordalékszállítása 3. A szélfújta kőzetek jellemzése és területi elhelyezkedése

Részletesebben

HATÁROZAT. Fürdővíz profilját az alábbiak szerint állapítja meg:

HATÁROZAT. Fürdővíz profilját az alábbiak szerint állapítja meg: Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve 9700 Szombathely, Sugár út 9. Iktatószám: 1692-4/2011. Előadó: Szabóné Vincze Klára Telefon: 94/506-324 Tárgy: Gersekarát, Olimpia-tó fürdővíz

Részletesebben

TÖLTÉSALAPOZÁS ESETTANULMÁNY MÁV ÁGFALVA -NAGYKANIZSA

TÖLTÉSALAPOZÁS ESETTANULMÁNY MÁV ÁGFALVA -NAGYKANIZSA 48 Ágfalva Nagykanizsa vasútvonal, Nemesszentandrás külterülete Több évtizede tartó függőleges és vízszintes mozgások Jelentős károk, folyamatos karbantartási igény 49 Helyszín Zalai dombság É-D-i völgye,

Részletesebben

EOLIKUS HATÁSOK VIZSGÁLATA KŐZETEK FELSZÍNÉN A DÉL-PESTI SÍKSÁG PLEISZTOCÉNJÉBEN

EOLIKUS HATÁSOK VIZSGÁLATA KŐZETEK FELSZÍNÉN A DÉL-PESTI SÍKSÁG PLEISZTOCÉNJÉBEN EOLIKUS HATÁSOK VIZSGÁLATA KŐZETEK FELSZÍNÉN A DÉL-PESTI SÍKSÁG PLEISZTOCÉNJÉBEN SZABÓ DÓRA SZILVIA Alcím mintájának szerkesztése KÖRNYEZETTUDOMÁNY SZAKOS HALLGATÓ Témavezető: Dr. Józsa Sándor Adjunktus

Részletesebben

Őslénytan - Régészet

Őslénytan - Régészet Őslénytan - Régészet Szeredi Anna és Ország János Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület Alapfokú barlangjáró tanfolyam 2009. Orfű Őslénytan = Paleontológia A földtörténeti múlt növényés állatvilágát

Részletesebben

Fénykép melléklet Készítette: Farkas Sándor tű. alezredes.

Fénykép melléklet Készítette: Farkas Sándor tű. alezredes. Fénykép melléklet Készítette: Farkas Sándor tű. alezredes. Kéleshalom-Kunfehértó tűzeset kiterjedése légifelvételen (forrás: Kiskunsági Nemzeti Park) Korona égés Kéleshalom-Kunfehértó tűzeset (fotó: Pozsgai

Részletesebben

Összeállította: Nagy M. Péter, Rostás Attila és Szőke Emília Orfű, 2005. január 5.

Összeállította: Nagy M. Péter, Rostás Attila és Szőke Emília Orfű, 2005. január 5. 2004. évi kutatási beszámoló Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület Összeállította: Nagy M. Péter, Rostás Attila és Szőke Emília Orfű, 2005. január 5. Az év első részében is szerveztünk kutatóhétvégéket,

Részletesebben

Összefoglaló a keszthely-fenékpusztai késő római erőd területén végzett ásatásról 2014. 07. 28. 2014. 08. 22

Összefoglaló a keszthely-fenékpusztai késő római erőd területén végzett ásatásról 2014. 07. 28. 2014. 08. 22 Összefoglaló a keszthely-fenékpusztai késő római erőd területén végzett ásatásról 2014. 07. 28. 2014. 08. 22 Ásatásvezető: Straub Péter (Göcseji Múzeum) Munkatársak: Dr. Heinrich-Tamáska Orsolya (Geisteswissenschaftliches

Részletesebben

Közszolgálati teljesítményértékelés - véleményfelmérés eredmények -

Közszolgálati teljesítményértékelés - véleményfelmérés eredmények - Közszolgálati teljesítményértékelés - véleményfelmérés eredmények - 203. 2 Bevezetés Kitöltési időszak: 203.08.2. 5:00 óra és 203.08.27. 2:30 között Az eredetileg tervezett határidőt (203.08.25. 24:00)

Részletesebben

Környezeti és fitoremediációs mentesítés a Mátrában

Környezeti és fitoremediációs mentesítés a Mátrában Környezeti és fitoremediációs mentesítés a Mátrában A Zagyva- Tarna vízgyűjtője A két folyó között a Mátra Hol vagyunk? Gyöngyösoroszi 0 A Mátra földrajza A Mátra az Északi-középhegység része Európa legnagyobb

Részletesebben

Magyarország Műszaki Földtana MSc. Magyarország nagyszerkezeti egységei

Magyarország Műszaki Földtana MSc. Magyarország nagyszerkezeti egységei Magyarország Műszaki Földtana MSc Magyarország nagyszerkezeti egységei https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/pannon-pannon-enciklopedia-1/magyarorszag-foldje-1d58/a-karpat-pannon-terseg-lemeztektonikai-ertelmezese-1ed3/az-europaikontinens-kialakulasa-karatson-david-1f1d/foldtorteneti-vazlat-os-europatol-uj-europaig-1f26/

Részletesebben

Az Északi-középhegység HEFOP 3.3.1.

Az Északi-középhegység HEFOP 3.3.1. Északi-középhegység HEFOP 3.3.1. Az Északi-középhegység HEFOP 3.3.1. Az Északi-középhegység I. Néhány tagja középidei üledékes kőzetekből áll üledéken kialakult dombságok és medencék A Dunántúli-középhegység

Részletesebben

F e l a d a t l a p t e r e p m e g i s m e r ő f o g l a l k o z á s h o z Budapest-Lágymányos, Infopark és Egyetemváros

F e l a d a t l a p t e r e p m e g i s m e r ő f o g l a l k o z á s h o z Budapest-Lágymányos, Infopark és Egyetemváros Csoportnév: F e l a d a t l a p t e r e p m e g i s m e r ő f o g l a l k o z á s h o z Budapest-Lágymányos, Infopark és Egyetemváros 1. Hol található a lágymányosi Infopark? Fogalmazzák meg minél többféleképpen

Részletesebben

PADA DOKTORI ISKOLA / az Óvárosháza épületének megújítása

PADA DOKTORI ISKOLA / az Óvárosháza épületének megújítása PADA DOKTORI ISKOLA / az Óvárosháza épületének megújítása PALLAS ATHÉNÉ DOMUS ANIMAE ALAPÍTVÁNY BUDAPEST I. KERÜLET, ÚRI U. 21. 2016. ÁPRILIS Az épület, a 13. század második felétől, a budai polgárváros

Részletesebben

MEGLÉVŐ GYEMEKORVOSI RENDELŐ ÉS VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT FELÚJÍTÁSI,KORSZERŰSÍTÉSI MUNKÁINAK PÁLYÁZATI TERVE

MEGLÉVŐ GYEMEKORVOSI RENDELŐ ÉS VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT FELÚJÍTÁSI,KORSZERŰSÍTÉSI MUNKÁINAK PÁLYÁZATI TERVE MEGLÉVŐ GYEMEKORVOSI RENDELŐ ÉS VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT FELÚJÍTÁSI,KORSZERŰSÍTÉSI MUNKÁINAK PÁLYÁZATI TERVE AZ INGATLAN ADATAI 7140 BÁTASZÉK, BUDAI UTCA 61. HRSZ.: 561 MEGRENDELŐ ADATAI BÁTASZÉK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

A.D.U. Építész Iroda kft

A.D.U. Építész Iroda kft A.D.U. Építész Iroda kft MONORIERDŐ TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA (ELSŐ VÁLTOZAT) 2014. január MONORIERDŐ TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA (ELSŐ VÁLTOZAT) (a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 2. melléklete

Részletesebben

EURÓPA TERMÉSZETFÖLDRAJZA

EURÓPA TERMÉSZETFÖLDRAJZA EURÓPA TERMÉSZETFÖLDRAJZA Általános adatok Területe: 10,5 millió km2 Lakosság: kb. 725 millió (2003) Legmagasabb pont: 5633 m, M. Elbrusz (Kaukázus), Mont Blanc (4807) Legalacsonyabb pont: Volga delta,

Részletesebben

A FÖLDMÉRÉSTŐL A GEOINFORMATIKÁIG SZÉKESFEHÉRVÁR

A FÖLDMÉRÉSTŐL A GEOINFORMATIKÁIG SZÉKESFEHÉRVÁR A FÖLDMÉRÉSTŐL A GEOINFORMATIKÁIG SZÉKESFEHÉRVÁR 2007. 03. 12 13. TÉRINFORMATIKAI ALKALMAZÁSOK A KARSZTKUTATÁSBAN VERESS MÁRTOM SCHLÄFFER ROLAND A karszt Fedett karszt rejtett kőzethatár fedett karsztos

Részletesebben

A Föld főbb adatai. Föld vízkészlete 28/11/2013. Hidrogeológia. Édesvízkészlet

A Föld főbb adatai. Föld vízkészlete 28/11/2013. Hidrogeológia. Édesvízkészlet Hidrogeológia A Föld főbb adatai Tengerborítás: 71% Szárazföld: 29 % Gleccser+sarki jég: 1.6% - olvadás 61 m tengerszint Sz:46% Sz:12% V:54% szárazföldi félgömb V:88% tengeri félgömb Föld vízkészlete A

Részletesebben

Földtani térképszerkesztés kvarter felszínek és idősebb szintek szerkesztése. Földtani szelvények és metszetek szerkesztése 3D térben

Földtani térképszerkesztés kvarter felszínek és idősebb szintek szerkesztése. Földtani szelvények és metszetek szerkesztése 3D térben Földtani térképszerkesztés kvarter felszínek és idősebb szintek szerkesztése. Földtani szelvények és metszetek szerkesztése 3D térben Balla Zoltán Bevezetés Az Üveghutai-telephely kutatása során keletkezett

Részletesebben

Vízkutatás, geofizika

Vízkutatás, geofizika Vízkutatás, geofizika Vértesy László, Gulyás Ágnes Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet, 2012. Magyar Vízkútfúrók Egyesülete jubileumi emlékülés, 2012 február 24. Földtani szelvény a felszínközeli

Részletesebben

MIBŐL ÉS HOGYAN VAN FELÉPÍTVE A MAGYAR AUTONÓM TARTOMÁNY? Rövid földtani áttekintés

MIBŐL ÉS HOGYAN VAN FELÉPÍTVE A MAGYAR AUTONÓM TARTOMÁNY? Rövid földtani áttekintés MIBŐL ÉS HOGYAN VAN FELÉPÍTVE A MAGYAR AUTONÓM TARTOMÁNY? Rövid földtani áttekintés Felhasználható ásványi nyersanyagaink megismeréséhez szükséges általános képet kapnunk a nagyobb szerepet játszó képződmények

Részletesebben

Jelentés a Lengyel-barlangban a 2008. évben végzett kutató munkáról

Jelentés a Lengyel-barlangban a 2008. évben végzett kutató munkáról GBTE-35/2009. Jelentés a Lengyel-barlangban a 2008. évben végzett kutató munkáról Kapja: Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (9021 Győr, Árpád u. 28-32.) Duna-Ipoly

Részletesebben

Földtani alapismeretek

Földtani alapismeretek Földtani alapismeretek A Földkérget alakító hatások és eredményük A Föld felépítése és alakító hatásai A Föld folyamatai Atmoszféra Belső geoszférák A kéreg felépítése és folyamatai A mállás típusai a

Részletesebben

ESETTANULMÁNY : FELDEBRŐ ÁRPÁD-KORI TEMPLOMA I. rész Építéstörténet és művészettörténet

ESETTANULMÁNY : FELDEBRŐ ÁRPÁD-KORI TEMPLOMA I. rész Építéstörténet és művészettörténet Propedeutika / Bevezetés a művészettörténetbe Tárgyrögzítés az építészetben és a falképfestészetben Épületkutatás, feltárás, restaurálás és művészettörténet ESETTANULMÁNY : FELDEBRŐ ÁRPÁD-KORI TEMPLOMA

Részletesebben

SÉRÜLT ÉS HAMIS (VAGY HAMISÍTÁS GYANÚS) GREEN PASS UTALVÁNYOKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

SÉRÜLT ÉS HAMIS (VAGY HAMISÍTÁS GYANÚS) GREEN PASS UTALVÁNYOKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK 1146 Budapest, Thököly út 172. TELEFON: +36 1 / 796 19 44 WWW.GREENPASS.PRO SÉRÜLT ÉS HAMIS (VAGY HAMISÍTÁS GYANÚS) GREEN PASS UTALVÁNYOKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK Hatályos: 2015. április 13. napjától 2 Green

Részletesebben

Hidrotermális tevékenység nyomai a Budai-hegység János-hegy Hárs-hegy vonulatában. Budai Zsófia Georgina 2015

Hidrotermális tevékenység nyomai a Budai-hegység János-hegy Hárs-hegy vonulatában. Budai Zsófia Georgina 2015 Hidrotermális tevékenység nyomai a Budai-hegység János-hegy Hárs-hegy vonulatában Budai Zsófia Georgina 2015 Célkitűzés A Budai-hegységben tapasztalható jellegzetes kőzetelváltozások genetikájának értelmezése

Részletesebben

17 / 2013. (X. 31) önkormányzati rendelet a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról

17 / 2013. (X. 31) önkormányzati rendelet a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról 17 / 2013. (X. 31) önkormányzati rendelet a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Tard község Önkormányzatának 17 / 2013. (X. 31) önkormányzati

Részletesebben

Bogyoszló településrendezési tervének módosítása

Bogyoszló településrendezési tervének módosítása Bogyoszló településrendezési tervének módosítása Örökségvédelmi hatástanulmány Régészet Archeo-Art Bt. 1., Vizsgálat Bevezetés A jelenlegi hatástanulmány Bogyoszló település Szerkezeti és Szabályozási

Részletesebben

Földtani alapismeretek III.

Földtani alapismeretek III. Földtani alapismeretek III. Vízföldtani alapok páraszállítás csapadék párolgás lélegzés párolgás csapadék felszíni lefolyás beszivárgás tó szárazföld folyó lefolyás tengerek felszín alatti vízmozgások

Részletesebben

30 éves az Aggteleki Nemzeti Park

30 éves az Aggteleki Nemzeti Park 30 éves az Aggteleki Nemzeti Park Az Aggteleki Nemzeti Park jelenlegi területének a védelme 1940-től kezdődött... Hazánk nemzeti parkjai közül ez az első, amelyet hangsúlyozottan a földtani természeti

Részletesebben

ELŐZETES FESTŐ-RESTAURÁTORI SZAKVÉLEMÉNY Szentendre, Népművészetek háza helyiségeiben lévő festésekről

ELŐZETES FESTŐ-RESTAURÁTORI SZAKVÉLEMÉNY Szentendre, Népművészetek háza helyiségeiben lévő festésekről ELŐZETES FESTŐ-RESTAURÁTORI SZAKVÉLEMÉNY Szentendre, Népművészetek háza helyiségeiben lévő festésekről Bevezetés A szentendrei Népművészetek háza Szentendre Város Önkormányzatának tulajdona, az épület

Részletesebben

Lászi-forrási földtani alapszelvény (T-058) NP részterület természetvédelmi kezelési tervdokumentációja

Lászi-forrási földtani alapszelvény (T-058) NP részterület természetvédelmi kezelési tervdokumentációja Lászi-forrási földtani alapszelvény (T-058) NP részterület természetvédelmi kezelési tervdokumentációja Megalapozó dokumentáció 1. Általános adatok 1.1. A tervezési terület azonosító adatai a) Közigazgatási

Részletesebben

A meglévő kulturális világörökség helyszín területi és tartalmi bővítéseként:

A meglévő kulturális világörökség helyszín területi és tartalmi bővítéseként: A meglévő kulturális világörökség helyszín területi és tartalmi bővítéseként: A Budai termálkarszt barlangrendszerei Pál-völgyi-barlangrendszer, Ferenc-hegyi-barlang, Molnár János-barlang, József-hegyibarlang,

Részletesebben

Meteorit becsapódás földtani konzekvenciái a Sudbury komplexum példáján

Meteorit becsapódás földtani konzekvenciái a Sudbury komplexum példáján Meteorit becsapódás földtani konzekvenciái a Sudbury komplexum példáján Készítette : Gregor Rita Környezettan BSc. Témavezető: Dr. Molnár Ferenc egyetemi docens Tartalomjegyzék o A Sudbury szerkezet elhelyezkedése

Részletesebben

EVEREST TREK SPORT CLUB

EVEREST TREK SPORT CLUB EVEREST TREK SPORT CLUB Szilvássy Andor barlangkutató csoport 2000. évi JELENTÉSE Évközben a barlangban érdemi munkát nem végeztünk, csak a vízszivárgást ellenőriztük két alkalommal, illetve terepbejárásokat

Részletesebben

ZÁRÓJELENTÉS. 2011-008-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Eger 2011. január 16. Apolló-Fox 77BBA

ZÁRÓJELENTÉS. 2011-008-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Eger 2011. január 16. Apolló-Fox 77BBA ZÁRÓJELENTÉS 2011-008-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Eger 2011. január 16. Apolló-Fox 77BBA A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset, illetve repülőesemény okának, körülményeinek feltárása, és a

Részletesebben

Jelentés a Lengyel-barlangban a 2009. évben végzett kutató munkáról

Jelentés a Lengyel-barlangban a 2009. évben végzett kutató munkáról GBTE-23/2010. Jelentés a Lengyel-barlangban a 2009. évben végzett kutató munkáról Kapja: Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (9021 Győr, Árpád u. 28-32.) Duna-Ipoly

Részletesebben

LENGYELTÓTI VÁROS RÉGÉSZETI LELŐHELYEI RÉGÉSZETI FELMÉRÉS LENGYELTÓTI VÁROS RENDEZÉSI TERVÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉHEZ

LENGYELTÓTI VÁROS RÉGÉSZETI LELŐHELYEI RÉGÉSZETI FELMÉRÉS LENGYELTÓTI VÁROS RENDEZÉSI TERVÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉHEZ LENGYELTÓTI VÁROS RÉGÉSZETI LELŐHELYEI RÉGÉSZETI FELMÉRÉS LENGYELTÓTI VÁROS RENDEZÉSI TERVÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉHEZ Lengyeltóti város régészeti lelőhelyei Régészeti felmérés Lengyeltóti város rendezési tervének

Részletesebben

FELSZÍNI ÉS FÖLDALATTI. oktatási anyag

FELSZÍNI ÉS FÖLDALATTI. oktatási anyag FELSZÍNI ÉS FÖLDALATTI LÉTESÍTMÉNYEK (RÉGÉSZETI OBJEKTUMOK) FELDERÍTÉSE oktatási anyag (RÉGÉSZETI) É OBJEKTUM-FELDERÍTÉS (ALAPOK) TERMÉSZETES MESTERSÉGES ELLENTÉTBŐL KIINDULVA felismerés alakzat és struktúra

Részletesebben

HÉVÍZI TÓKRÁTER ÉS FORRÁSBARLANG ELLEN RZÉSE

HÉVÍZI TÓKRÁTER ÉS FORRÁSBARLANG ELLEN RZÉSE HÉVÍZI TÓKRÁTER ÉS FORRÁSBARLANG ELLEN RZÉSE (A felmérés készült: 2016 03. 04-06 között) Összeállította: Müllner László Tervezett munkafeladatok a 2016 03 04-05-i merüléseken: 1. A korábbi kutatási merülések

Részletesebben

A Szegedi Tudományegyetem Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszékének jelentése évi kutatási tevékenységéről

A Szegedi Tudományegyetem Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszékének jelentése évi kutatási tevékenységéről A Szegedi Tudományegyetem Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszékének jelentése 2012. évi kutatási tevékenységéről Készítette: Koltai Gabriella 3. éves doktoranduszhallgató Szeged 2013. Paleoklimatológiai

Részletesebben

Összefoglalás a Cseszmei-víz vízgyűjtő-fejlesztési tanulmánytervének dokumentálásához Készítette: dr. Madarassy László

Összefoglalás a Cseszmei-víz vízgyűjtő-fejlesztési tanulmánytervének dokumentálásához Készítette: dr. Madarassy László A műszaki leírás és készítésének főbb szabályai Összefoglalás a Cseszmei-víz vízgyűjtő-fejlesztési tanulmánytervének dokumentálásához Készítette: dr. Madarassy László Általános szabályok A műszaki leírás

Részletesebben

Felső végükön egymásra támaszkodó szarugerendák egyensúlya

Felső végükön egymásra támaszkodó szarugerendák egyensúlya 1 Felső végükön egymásra támaszkodó szarugerendák egyensúlya Az [ 1 ] példatárban találtunk egy érdekes feladatot, melynek egy változatát vizsgáljuk meg itt. A feladat Ehhez tekintsük az 1. ábrát! 1. ábra

Részletesebben

Tornyospálca, református templom 1

Tornyospálca, református templom 1 Juan Cabello Simon Zoltán Tornyospálca, református templom 1 A falu neve elôször egy Péter nevû ember birtokaként Polcia formában, 1212-ben bukkan fel Zsurk határosaként. 2 Az eredetileg máshol birtokos

Részletesebben

Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott;

Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott; Rudabányai református templom Megközelítés: H-3733 Rudabánya,Temető u. 8.; GPS koordináták: É 48,38152 ; K 20,62107 ; Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott; Jelenlegi

Részletesebben

2006. november 28-ig végzett munkáiról

2006. november 28-ig végzett munkáiról Jelentés a Tolna megye M6 autópálya Tolna-Bátaszék (144+200-170+900) km szelvény közötti szakaszának területén kezdett megelőző régészeti feltárás 2006. július 28-ig végzett munkáiról Július 3-án megkezdődött

Részletesebben

Domborzat jellemzése. A szelvény helyének geomorfológiai szempontú leírása. Dr. Dobos Endre, Szabóné Kele Gabriella

Domborzat jellemzése. A szelvény helyének geomorfológiai szempontú leírása. Dr. Dobos Endre, Szabóné Kele Gabriella Domborzat jellemzése A szelvény helyének geomorfológiai szempontú leírása Dr. Dobos Endre, Szabóné Kele Gabriella Osztályozási rendszer elemei Domborzati jelleg Domborzati helyzet/fekvés Völgyforma Lejtőszakasz

Részletesebben

Javaslat a Szilas árok földtani alapszelvény természeti emlékként történő védetté nyilvánításáról és természetvédelmi kezelési tervéről

Javaslat a Szilas árok földtani alapszelvény természeti emlékként történő védetté nyilvánításáról és természetvédelmi kezelési tervéről Javaslat a Szilas árok földtani alapszelvény természeti emlékként történő védetté nyilvánításáról és természetvédelmi kezelési tervéről Az Igazgatóság álláspontja szerint a természet védelméről szóló 1996.

Részletesebben

A tűzikutya és holdidol kérdése magyarországi leletek alapján

A tűzikutya és holdidol kérdése magyarországi leletek alapján A tűzikutya és holdidol kérdése magyarországi leletek alapján NAGY LÁSZLÓ Százhúsz éve folyik a vita az úgynevezett tűzikutya és holdidol kérdéséről. Mint a legtöbb vallástörténeti vonatkozású régészeti

Részletesebben

[Erdélyi Magyar Adatbank] A RAJZ SZEREPE A NÉPRAJZKUTATÁSBAN

[Erdélyi Magyar Adatbank] A RAJZ SZEREPE A NÉPRAJZKUTATÁSBAN KÓS KÁROLY A RAJZ SZEREPE A NÉPRAJZKUTATÁSBAN A néprajz legrégibb, de máig alapvető módszere és a kutatás minden további lépésének kiindulási alapja a néprajzi jelenségek leírása. A leírás fogalmába beleértődik

Részletesebben

A Szentháromság ábrázolása a képzőművészetben

A Szentháromság ábrázolása a képzőművészetben - 1 - A Szentháromság ábrázolása a képzőművészetben A keresztény Szentháromság-tan kiindulópontja Máté evangéliumának végén olvasható:,,menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet! Kereszteljétek

Részletesebben

Szigetköz felszíni víz és talajvíz viszonyainak jellemzése az ÉDUVIZIG monitoring hálózatának mérései alapján

Szigetköz felszíni víz és talajvíz viszonyainak jellemzése az ÉDUVIZIG monitoring hálózatának mérései alapján Szigetköz felszíni víz és talajvíz viszonyainak jellemzése az ÉDUVIZIG monitoring hálózatának mérései alapján MHT Vándorgyűlés 2013. 07. 04. Előadó: Ficsor Johanna és Mohácsiné Simon Gabriella É s z a

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 003 989 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 003 989 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU000003989T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 003 989 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal (21) Magyar ügyszám: E 03 794971 (22) A bejelentés napja: 2003. 08. 29. (96) Az európai bejelentés

Részletesebben

A MEXIKÓI SIERRA GORDA NEMZETI PARK (KELETI-SIERRA MADRE) NÉHÁNY, LEGINKÁBB SAJÁTOS FELSZÍNI (?) KARSZTFORMÁJA Hevesi Attila 1

A MEXIKÓI SIERRA GORDA NEMZETI PARK (KELETI-SIERRA MADRE) NÉHÁNY, LEGINKÁBB SAJÁTOS FELSZÍNI (?) KARSZTFORMÁJA Hevesi Attila 1 A MEXIKÓI SIERRA GORDA NEMZETI PARK (KELETI-SIERRA MADRE) NÉHÁNY, LEGINKÁBB SAJÁTOS FELSZÍNI (?) KARSZTFORMÁJA Hevesi Attila 1 A Sierra Gorda Nemzeti Park a Sierra Madre Oriental (Keleti-Miasszonyunk-hegység)

Részletesebben

Javaslat nemzeti érték felvételére a Kapos hegyháti Natúrpark Tájegységi Értéktárába

Javaslat nemzeti érték felvételére a Kapos hegyháti Natúrpark Tájegységi Értéktárába I. A javaslattevő adatai Javaslat nemzeti érték felvételére a Kapos hegyháti Natúrpark Tájegységi Értéktárába 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Kiss Gábor 2. A javaslatot

Részletesebben

Domborzati és talajviszonyok

Domborzati és talajviszonyok Domborzati és talajviszonyok Domborzat VIZSGÁLAT TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK Sárpilis az Alföld, mint nagytájhoz, a Dunamenti - Síkság, mint középtájhoz és a Tolna - Sárköz nevezetű kistájhoz tartozik. A Sárköz

Részletesebben

Kutatási jegyzőkönyv

Kutatási jegyzőkönyv Kutatási jegyzőkönyv a KÜJ: 103 011 602 sz. kutatási engedély alapján a Kopolya-forrásbarlangban és Kopolya-zsombolyban 2012 folyamán végzett tevékenységekről és a további feltáró kutatás előkészítéséről.

Részletesebben

A migrációs potenciál mértéke a Kárpátmedencei magyarság és cigányság körében

A migrációs potenciál mértéke a Kárpátmedencei magyarság és cigányság körében A migrációs potenciál mértéke a Kárpátmedencei magyarság és cigányság körében Budapest, 2002. május A kutatást a Gazdasági Minisztérium megbízásából a Balázs Ferenc Intézet (mintakészítés és adatfelvétel)

Részletesebben