D E B R E C E N I B Ú V Á R K L U B

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "D E B R E C E N I B Ú V Á R K L U B"

Átírás

1 Bükki a Csipkéskúti víznyelı barlangban A munkát mint minden évben a felszínen kezdtük az idıszakos törmelékfogó patak medrének kitakarításával. Az ácsolatot a szükséges helyeken kijavítottuk, a létracsúszda elhasználódott szakaszait részlegesen kicseréltük. A barlangban a munkavégzés jelenleg három bontási végponton történik. A bontást az elsı létracsúszda aljánál szemben nyíló bagolylyuk irányába kezdtük, ahonnan kb. további 1 m 3 törmeléket termeltünk ki. Korábbi megállapításaink szerint ebben az irányban a barlang aktív vízfolyás mellett is teljes keresztmetszetében bontható. A két alsó végponton folytattuk a kitöltés felszínre juttatását teljes szelvényben, kb. 5 m 3 felszínre termelése történt meg évben. Gulyás Gábor (eng. szám: 208). Czakó László (eng. szám: 088)

2 Ferenczy Gergely, a Diabáz-barlangban A bejárati akna nyílásán keresztül behullott nagymennyiségő falevél és hulladék kitermelése megtörtént. Emellett az év folyamán többször bekövetkezett földrengések szükségessé tették, hogy leszállásaink alkalmával barlangi mozgásokra utaló nyomokat keressünk, de elváltozásokat nem találtunk. Gulyás Gábor (eng. szám: 208) Czakó László (eng. szám: 088)

3 a Bánkúti 1. számú víznyelı (Diabáz I.) barlangban A Diabáz-barlangtól a csurgói erdészház felé vezetı erdészeti úton mintegy 110 méterre baloldalon egy szikla-beszakadásban található. Mérésekre alapozott feltételezések szerint a víznyelı bontással összeköthetı a Diabáz barlanggal. Utalások szerint a 80-as évek elején kezdték meg ennek érdekében a bontást. Mivel omladékos kızetbıl állt a kitöltés és nem ácsoltak, ezért nem jutottak mélyre ben szakosztályunk a barlangot ácsolat kiépítése után teljes keresztmetszetben kezdte bontani, amivel 16 méteres mélységbe jutottunk le. Sajnos ez az ácsolat a késıbbiekben beomlott. A 2012 évben történt felmérések és lehetıségek továbbgondolása után 2013-ban megkezdtük a behullott növényzet és fahulladék illetve a beomlott ácsolat darabjainak kitermelését évben a barlangidegen anyagok további kitakarítása után a bejárati rész bontásának megkezdése történt meg, megkezdtük az ácsolatok helyreállítását a további járatrészek biztonságos bontási lehetıségének érdekében. Gulyás Gábor (eng. szám: 208) Czakó László (eng. szám: 08

4 a Kıbánya barlangban A víznyelıt száraz- és nedves idıszakban is ellenıriztük. Valószínőleg az elmúlt évek során a felszíni víz a nyelıszáj környékén a kövek közül kimosta az agyagot, mert felszíni vízfolyás nyomait sem hóolvadáskor sem nyári záporok után nem találtuk. Gulyás Gábor (eng. szám: 208) Czakó László (eng. szám: 088)

5 a Lyukasgerinci zsombolyban A zsombolyba az év során több leszállást hajtottunk végre, melyek során a július 23-án kelt kutatási engedélyünk megkötéseinek betartásával a kövek átdeponálásával keressük a továbbhaladás lehetıségét. Gulyás Gábor (eng. szám: 208) Czakó László (eng. szám: 088)

6 a Ördögőzı barlangban Az Ördögőzı barlangban történt egyik bejárásunk alkalmával fedeztük fel, hogy a levegımozgásból és a denevérek ottlétének nyomaiból egy lehetséges új járatra lehet következtetni. Gulyás Gábor (eng. szám: 208) Czakó László (eng. szám: 088)

KUTATÁSI JELENTÉS. a Debreceni Búvárklub évben a Bánkúti 1. számú víznyelő (Diabáz I.) barlangban végzett kutatási tevékenységéről

KUTATÁSI JELENTÉS. a Debreceni Búvárklub évben a Bánkúti 1. számú víznyelő (Diabáz I.) barlangban végzett kutatási tevékenységéről Gergely részére D E B R E C E N I B Ú V Á R K L U B KUTATÁSI JELENTÉS a Debreceni Búvárklub 2013. évben a Bánkúti 1. számú víznyelő (Diabáz I.) barlangban végzett kutatási tevékenységéről A Diabáz-barlangtól

Részletesebben

K U T A T Á S I J E L E N T É S A ÉVI

K U T A T Á S I J E L E N T É S A ÉVI K U T A T Á S I J E L E N T É S A 2004. ÉVI T E V É K E N Y S É G Ü N K R Ő L A 2004-es év túlnyomórészt a Csipkéskúti víznyelőbarlang művelésével telt, habár a munkák végzését nagyban megnehezítette az

Részletesebben

Tárgy: Bongó - zsomboly (4422-3) KÜJ: 101 509620 ) a T. Felügyelıség által kiadott (Üsz.: 13909/2014, ill. Iktsz. 49906/2014 ) érvényes kutatási engedéllyel rendelkezett 2015-ben a Balatonfelvidéki Nemzeti

Részletesebben

MUNKANAPLÓ HIDEG-LYUK

MUNKANAPLÓ HIDEG-LYUK MUNKANAPLÓ HIDEG-LYUK 2005.10.01. Bejárat takarítása; járattalpi omladék eltávolítása; ajtókozmetika; az új hasadék kitöltésének próbabontása (a nagyon nagy kövek mozognak, huzat van...); az új hasadékba

Részletesebben

Kutatási jelentés a Debreceni Búvárklub barlangkutató csoportjának 2007. évi tevékenységéről. Kutatási terv a 2008-as évre

Kutatási jelentés a Debreceni Búvárklub barlangkutató csoportjának 2007. évi tevékenységéről. Kutatási terv a 2008-as évre Kutatási jelentés a Debreceni Búvárklub barlangkutató csoportjának 2007. évi tevékenységéről és Kutatási terv a 2008-as évre A korábbi évekhez hasonlóan 2007-ben is a Csipkéskúti-víznyelőbarlangot bontottuk.

Részletesebben

Éves jelentés az Anubisz Barlangkutató Csoport által a Pilisszentkereszt külterületén nyíló 3. számú víznyel

Éves jelentés az Anubisz Barlangkutató Csoport által a Pilisszentkereszt külterületén nyíló 3. számú víznyel Éves jelentés az Anubisz Barlangkutató Csoport által a Pilisszentkereszt külterületén nyíló 3. számú víznyelı barlangban a 2014 évben végzett feltáró tevékenységrıl. A víznyelı a 2013. januári hóolvadás

Részletesebben

Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület. Rövid éves jelentés 2005. http://www.mlbe.hu/

Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület. Rövid éves jelentés 2005. http://www.mlbe.hu/ Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület Rövid éves jelentés 2005. http://www.mlbe.hu/ KUTATOTT BARLANGJAINKRÓL - RÖVIDEN A kutatási engedélyeinkben foglalt feladatainkról és a 2005. évben végzett tevékenységeinkről

Részletesebben

BAKONYI BARLANGKUTATÓ EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE 8443 Bánd, Kossuth Lajos u. 2/b. tel: 70/

BAKONYI BARLANGKUTATÓ EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE 8443 Bánd, Kossuth Lajos u. 2/b. tel: 70/ 8443 Bánd, Kossuth Lajos u. 2/b. tel: 70/3828-595 a Hárskúti-cseppk barlangban 2017-ben végzett munkájáról Kat. sz.: 4411-36 - Eng. sz.: PE-KTF/3641-4/2017. A 2017-es évben a barlang hossza nem változott.

Részletesebben

ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 1023 Budapest, Bécsi út. 6. II./8. Tel.: (1)-326-3510

ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 1023 Budapest, Bécsi út. 6. II./8. Tel.: (1)-326-3510 ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 1023 Budapest, Bécsi út. 6. II./8. Tel.: (1)-326-3510 Juhász Márton Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága 1025. Bp. Hűvösvölgyi út 52. Az ARIADNE Karszt és Barlangkutató

Részletesebben

Jelentés az Ali Baba-barlangban a évben végzett kutató munkáról

Jelentés az Ali Baba-barlangban a évben végzett kutató munkáról GBTE-13/2011. Jelentés az Ali Baba-barlangban a 2010. évben végzett kutató munkáról Kapja: Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (9021 Győr, Árpád u. 28-32.) Duna-Ipoly

Részletesebben

ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2000 Szentendre, Római sánc u. 5. Tel.: 06-26-313-848

ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2000 Szentendre, Római sánc u. 5. Tel.: 06-26-313-848 Ajándék-barlangban 2002-ben végzett munkájáról Az elmúlt évek kitartó munkáját 2002 év elején siker koronázta. Több mint 1000 munkaóra ráfordítással mintegy 40 méternyi omladék átbontásával sikerült bejutnunk

Részletesebben

Jelentés az Ali Baba-barlangban a 2011. évben végzett kutató munkáról

Jelentés az Ali Baba-barlangban a 2011. évben végzett kutató munkáról GBTE-03/2012. Jelentés az Ali Baba-barlangban a 2011. évben végzett kutató munkáról Kapja: Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (9021 Győr, Árpád u. 28-32.) Duna-Ipoly

Részletesebben

Jelentés a Lengyel-barlangban a 2009. évben végzett kutató munkáról

Jelentés a Lengyel-barlangban a 2009. évben végzett kutató munkáról GBTE-23/2010. Jelentés a Lengyel-barlangban a 2009. évben végzett kutató munkáról Kapja: Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (9021 Győr, Árpád u. 28-32.) Duna-Ipoly

Részletesebben

Kutatási jelentés. Az Alba Regia Barlangkutató Csoport évben végzett tevékenységéről

Kutatási jelentés. Az Alba Regia Barlangkutató Csoport évben végzett tevékenységéről ALBA REGIA BARLANGKUTATÓ CSOPORT 8044 Kincsesbánya Kincsesi u. 2. Tel.: 22/418-224 BALATONI NEMZETIPARK IGAZGATÓSÁG Korbély Barnabás Úr Barlangtani felügyelő részére 8229 Csopak Kossuth u. 16. Kutatási

Részletesebben

ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2000 Szentendre, Római sánc u. 5. Tel.: 06-26-313-848

ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2000 Szentendre, Római sánc u. 5. Tel.: 06-26-313-848 Ajándék-barlang 4840-83 A barlang kutatási engedélyét november közepén kaptuk meg, így a 2013-as évben komolyabb eredményről még nem tudunk beszámolni. Tavasszal összesen 9 barlangajtót rongáltak meg a

Részletesebben

Kutatási jegyzőkönyv

Kutatási jegyzőkönyv Kutatási jegyzőkönyv a KÜJ: 103 011 602 sz. kutatási engedély alapján a Kopolya-forrásbarlangban és Kopolya-zsombolyban 2012 folyamán végzett tevékenységekről és a további feltáró kutatás előkészítéséről.

Részletesebben

2013. évi barlangi feltáró kutatási jelentés

2013. évi barlangi feltáró kutatási jelentés Pécs-Baranyai OrigóHáz Egyesület Mecseki Karsztkutató Csoport 7629 Pécs, Komlói út 94.-98. 2013. évi barlangi feltáró kutatási jelentés 1 A Mecseki Karsztkutató Csoport 2013. évi jelentése Barlangi feltáró

Részletesebben

Jelentés a Speleo-Team Polgárjogi Társaság Cerberus Darlangkutató Csoportjának évi tevékenységéről. Tartalomjegyzék

Jelentés a Speleo-Team Polgárjogi Társaság Cerberus Darlangkutató Csoportjának évi tevékenységéről. Tartalomjegyzék 157 szerelésnél, berendezés mentésénél stb. segédkeztek. A Vass Imre-barlang Ciklopszok-csarnoka végén található omladók déli oldalát megbontva sikerült néhány méterrel előbbre kerülni. Belátszik a hatalmas

Részletesebben

Kutatási jelentés. az István-lápai-barlangban végzett évi tevékenységekről. Papp Ferenc Barlangkutató Egyesület

Kutatási jelentés. az István-lápai-barlangban végzett évi tevékenységekről. Papp Ferenc Barlangkutató Egyesület Kutatási jelentés az István-lápai-barlangban végzett 2016. évi tevékenységekről Egyesületünk 2016-ban csupán egyetlen alkalommal (2016.02.27.) tett kutatási célú látogatást az István-lápai-barlangban 7

Részletesebben

Kutatási jelentés az Adrenalin, TBE illetve egyéni kutatási engedélyekhez a 2010-es évben, az Aggteleki Nemzeti Park területén végzett tevékenységről.

Kutatási jelentés az Adrenalin, TBE illetve egyéni kutatási engedélyekhez a 2010-es évben, az Aggteleki Nemzeti Park területén végzett tevékenységről. Észak-Magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Miskolc, 3530 Pf. 379. Kutatási jelentés az Adrenalin, TBE illetve egyéni kutatási engedélyekhez a 2010-es évben, az Aggteleki

Részletesebben

Új barlangszakasz feltárásának bejelentése

Új barlangszakasz feltárásának bejelentése Pécs-Baranyai OrigóHáz Egyesület Mecseki Karsztkutató Csoport Honlap: www.mkcs.hu Vezető: Glöckler Gábor tel.+36-30/9730-338 Tárgy: Új barlangszakasz feltárásának bejelentése Tisztelt Hölgyem, Uram! A

Részletesebben

ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2000 Szentendre, Római sánc u. 5. Tel.: 06-26-313-848

ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2000 Szentendre, Római sánc u. 5. Tel.: 06-26-313-848 ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2000 Szentendre, Római sánc u. 5. Tel.: 06-26-313-848 Duna Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Juhász Márton úr részére Tárgy: új rész bejelentés Leány-Legény-Ariadne-barlangrendszer

Részletesebben

KUTATÁSI JELENTÉS Kos-barlang

KUTATÁSI JELENTÉS Kos-barlang KUTATÁSI JELENTÉS Kos-barlang (kat.sz.: 5382-38, Cserépfalu községhatár) (2016) Összeállította: Vági Domonkos és Mező Ákos A Hajnóczy József Barlangkutató Sportegyesület 2012 év májusában kapott engedélyt

Részletesebben

KUTATÁSI JELENTÉS. Terveink szerint a lejárt engedélyben megfogalmazott célokkal azonos kérelmet adunk be a 2017-es évben.

KUTATÁSI JELENTÉS. Terveink szerint a lejárt engedélyben megfogalmazott célokkal azonos kérelmet adunk be a 2017-es évben. Beremendi - kristálybarlang (Kataszteri száma: 450-) Az Amphora Búvár Klub (027.Budapest,Varsányi Irén u. 33/b) a Kormányhivatal 3720-0/206 számú engedélye alapján biológiai kutatási célú tevékenységet

Részletesebben

Összeállította: Nagy M. Péter, Rostás Attila és Szőke Emília Orfű, 2005. január 5.

Összeállította: Nagy M. Péter, Rostás Attila és Szőke Emília Orfű, 2005. január 5. 2004. évi kutatási beszámoló Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület Összeállította: Nagy M. Péter, Rostás Attila és Szőke Emília Orfű, 2005. január 5. Az év első részében is szerveztünk kutatóhétvégéket,

Részletesebben

Éves jelentés a Latorvár barlangkutató csoport Latorpusztai Szeles-barlangban végzett kutatási tevékenységéről 2014

Éves jelentés a Latorvár barlangkutató csoport Latorpusztai Szeles-barlangban végzett kutatási tevékenységéről 2014 Éves jelentés a Latorvár barlangkutató csoport Latorpusztai Szeles-barlangban végzett kutatási tevékenységéről 2014 Készítette: Kocsis János Kocsis Gergely Stieber József Jóváhagyta: Lezárva: Stieber József

Részletesebben

Tapolcai Plecotus Barlangkutató Csoport 8300 Tapolca Kazinczy tér 17/C VII/ Tisztelt Felügyelőség!

Tapolcai Plecotus Barlangkutató Csoport 8300 Tapolca Kazinczy tér 17/C VII/ Tisztelt Felügyelőség! Tapolcai Plecotus Barlangkutató Csoport 8300 Tapolca Kazinczy tér 17/C VII/27 30-268-1406 Tisztelt Felügyelőség! Ezúton tudatjuk Önökkel, hogy 2011. dec. 26-án sikerült a tapolcai Plecotus 1-barlang (4450/6

Részletesebben

Az Alba Regia Barlangkutató Csoport évben végzett tevékenységéről

Az Alba Regia Barlangkutató Csoport évben végzett tevékenységéről ALBA REGIA BARLANGKUTATÓ CSOPORT 8044 Kincsesbánya Kincsesi u. 2. Tel.: 22/418-224 BALATON-FELVIDÉKI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG Korbély Barnabás Úr! 8229 Csopak Kossuth u. 16. Kutatási jelentés Az Alba Regia

Részletesebben

ALBA REGIA BARLANGKUTATÓ CSOPORT 8044 Kincsesbánya Kincsesi u. 2. Tel.: 22/ DUNA-IPOLY NEMZETI PARK részére 2509 ESZTERGOM Strázsa-hegy

ALBA REGIA BARLANGKUTATÓ CSOPORT 8044 Kincsesbánya Kincsesi u. 2. Tel.: 22/ DUNA-IPOLY NEMZETI PARK részére 2509 ESZTERGOM Strázsa-hegy ALBA REGIA BARLANGKUTATÓ CSOPORT 8044 Kincsesbánya Kincsesi u. 2. Tel.: 22/418-224 DUNA-IPOLY NEMZETI PARK részére 2509 ESZTERGOM Strázsa-hegy Kutatási jelentés Tárgy: Alba Regia-barlang (4422-1) és felszínén

Részletesebben

Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelıség (3530 Miskolc, Mindszent tér 4. 3501 Miskolc, Pf.: 379.)

Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelıség (3530 Miskolc, Mindszent tér 4. 3501 Miskolc, Pf.: 379.) Címzett: Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelıség (3530 Miskolc, Mindszent tér 4. 3501 Miskolc, Pf.: 379.) Tárgy: Éves jelentés a Balekina-barlangban 7787-5/2010 Felsı-forrási-beszakadásban

Részletesebben

Kutatási jelentés A Bakonyi Barlangkutató Egyesületek Szövetsége Baglyas 2. sz. víznyelőbarlangban 2008-ban végzett munkájáról

Kutatási jelentés A Bakonyi Barlangkutató Egyesületek Szövetsége Baglyas 2. sz. víznyelőbarlangban 2008-ban végzett munkájáról 1 BAKONYI BARLANGKUTATÓ EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE 8443 Bánd, Kossuth Lajos u. 2/b. tel: 70/3828-595 Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága 8229 Csopak, Kossuth u. 16. Tárgy: kutatási jelentés Korbély

Részletesebben

Kutatási jelentés. az István-lápai-barlangban végzett 2015 évi tevékenységekről. Papp Ferenc Barlangkutató Egyesület 2016 február 10

Kutatási jelentés. az István-lápai-barlangban végzett 2015 évi tevékenységekről. Papp Ferenc Barlangkutató Egyesület 2016 február 10 Kutatási jelentés az István-lápai-barlangban végzett 2015 évi tevékenységekről 2016 február 10 1 Egyesületünk részére az István-lápai-barlang kutatását az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi

Részletesebben

Tapolcai-barlangrendszer (4450-1) (Eng. sz.2032/2015. Ikt. sz /2015)

Tapolcai-barlangrendszer (4450-1) (Eng. sz.2032/2015. Ikt. sz /2015) Feltáró kutatás: Tapolcai-barlangrendszer (4450-1) (Eng. sz.2032/2015. Ikt. sz.. 20491/2015) Berger Károly-barlang (Ü.sz.16884/2012, i.sz..54759/2012) Feltáró kutatatást három alkalommal végeztünk a barlangban.

Részletesebben

ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2000 Szentendre, Római sánc u. 5. Tel.:

ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2000 Szentendre, Római sánc u. 5. Tel.: Tárgy: barlanglezárás Tisztelt Nemzeti Park! Az ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2007-ben lezárta a Leány-Legény- Ariadne-barlangrendszer Ariadne-barlangi bejáratát. A lezárás az előzetes tervek

Részletesebben

A törteli kunhalmok leletei: A Mák-halom vizsgálata georadarral

A törteli kunhalmok leletei: A Mák-halom vizsgálata georadarral HISTÓRIA RÉGI ÉS RÉGEBBI TÖRTEL A törteli kunhalmok leletei: A Mák-halom vizsgálata georadarral Katona Orsolya 1, Pásztor József 4, Dinnyés István 3, Dr. Sipos György 1, Dr. Páll Dávid Gergely 1, Dr. Mezősi

Részletesebben

KUTATÁSI JELENTÉS. Földszakadás-tetői barlang 5382-39. Készítette: Kugyela Lóránd 2014.

KUTATÁSI JELENTÉS. Földszakadás-tetői barlang 5382-39. Készítette: Kugyela Lóránd 2014. KUTATÁSI JELENTÉS Földszakadás-tetői barlang 5382-39 Készítette: Kugyela Lóránd 2014. 1 Bevezetés. A barlang kutatásában 2014-ben kevésbé intenzíven tudtunk részt venni mivel sokunknak családi elfoglaltsága

Részletesebben

Kutatási jelentés az Anubisz barlangkutató csoport és Adrenalin barlangkutató egyesület évi kutató tevékenységéről

Kutatási jelentés az Anubisz barlangkutató csoport és Adrenalin barlangkutató egyesület évi kutató tevékenységéről Kutatási jelentés az Anubisz barlangkutató csoport és Adrenalin barlangkutató egyesület 2007. évi kutató tevékenységéről Bevezetés Az Anubisz és az Adrenalin barlangkutató csoportok 2007. őszétől kezdtek

Részletesebben

Kutatási Jelentés február 10. Kocsis András szakosztályvezető

Kutatási Jelentés február 10. Kocsis András szakosztályvezető Kutatási Jelentés Tárgy: Az Anubisz Barlangkutató Csoport által a 2004. évben a Pomázi Kétlyukú Barlangban végzett barlang feltárási tevékenysége. Az Anubisz Barlangkutató Csoport hosszas utánajárást és

Részletesebben

TROGLONAUTA BARLANGKUTATÓ EGYESÜLET KUTATÁSI JELENTÉSE

TROGLONAUTA BARLANGKUTATÓ EGYESÜLET KUTATÁSI JELENTÉSE TROGLONAUTA BARLANGKUTATÓ EGYESÜLET KUTATÁSI JELENTÉSE 2015 1 A Naszályi-víznyelőbarlang kutatásában nyújtott segítségért ezúton mondunk köszönetet: - a Duna-Dráva Cement Kft és a Sejcei Bányaüzem vezetőinek,

Részletesebben

K U T A T Á S I J E L E N T É S 2 0 0 2. É V I T E V É K E N Y S É G Ü N K R Ő L

K U T A T Á S I J E L E N T É S 2 0 0 2. É V I T E V É K E N Y S É G Ü N K R Ő L K U T A T Á S I J E L E N T É S 2 0 0 2. É V I T E V É K E N Y S É G Ü N K R Ő L A 2002-es év túlnyomó része a csurgói barlangászház felújításának jegyében telt. Az ehhez szükséges pénzt a Bükki Erdészet

Részletesebben

Jelentés az MHSZ Debreceni Könnyűbúvár Klub barlangkutató csoport,-j ának 1974, október 1- től december 31-iß végzett tevékenységéről

Jelentés az MHSZ Debreceni Könnyűbúvár Klub barlangkutató csoport,-j ának 1974, október 1- től december 31-iß végzett tevékenységéről Jelentés az MHSZ Debreceni Könnyűbúvár Klub barlangkutató csoport,-j ának 1974, október 1- től 1975. december 31-iß végzett tevékenységéről Szervezeti élet Az MHSZ Könnyűbúvár Klub tagjai közűi többen

Részletesebben

Csodabogyós-barlang 2005

Csodabogyós-barlang 2005 Csodabogyós-barlang Januártól folytattuk, májusra pedig befejeztük a barlang szerződés szerinti újratérképezését, poligonozását. A munka fővállalkozója a szerződés aláírója az A.G. KFT volt. Felmérésünk

Részletesebben

A "Herman Ottó" Karszt- és Barlangkutató Csoport 1973» svi jelentése

A Herman Ottó Karszt- és Barlangkutató Csoport 1973» svi jelentése A "Herman Ottó" Karszt- és Barlangkutató Csoport 1973» svi jelentése A Csoportunk az Ady Endre Művelődési Ház keretében, az MOT Ém. Területi Osztály irányítása mellett dolgozik, végzi a feltáró, adatgyűjtő,

Részletesebben

Tapolcai Plecotus Barlangkutató Csoport Szilaj Rezső csoportvezető 8300 Tapolca Kazinczy tér 17/C VII/27. Tisztelt Igazgatóság!

Tapolcai Plecotus Barlangkutató Csoport Szilaj Rezső csoportvezető 8300 Tapolca Kazinczy tér 17/C VII/27. Tisztelt Igazgatóság! Tisztelt Igazgatóság! Örömmel értesítem Önöket, hogy csoportunk, a Plecotus Barlangkutató Csoport április 5-6-án újabb jelentős feltárási eredményt ért el a tapolcai Berger Károly-barlangban. A barlang

Részletesebben

Készítette: Nagy M. Péter, Ország János, Salamon Szabolcs és Szőke Emília Szerkesztette: Szőke Emília Orfű, 2007. február 13.

Készítette: Nagy M. Péter, Ország János, Salamon Szabolcs és Szőke Emília Szerkesztette: Szőke Emília Orfű, 2007. február 13. 2006. évi kutatási beszámoló Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület Készítette: Nagy M. Péter, Ország János, Salamon Szabolcs és Szőke Emília Szerkesztette: Szőke Emília Orfű, 2007. február 13. Előzmények

Részletesebben

Éves jelentés a Latorvár barlangkutató csoport Latorpusztai Szeles-barlangban végzett kutatási tevékenységéről 2016

Éves jelentés a Latorvár barlangkutató csoport Latorpusztai Szeles-barlangban végzett kutatási tevékenységéről 2016 Éves jelentés a Latorvár barlangkutató csoport Latorpusztai Szeles-barlangban végzett kutatási tevékenységéről 2016 Készítette: Kocsis János Kocsis Gergely Stieber József Jóváhagyta: Lezárva: Stieber József

Részletesebben

ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2000 Szentendre, Római sánc u. 5. Tel.:

ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2000 Szentendre, Római sánc u. 5. Tel.: Ajándék-barlang 4840-83 Az Ez évben is tovább folytattuk a barlang mélypontjának bontását, ami azonban nagyon nehézkesen haladt, így megkértük a robbantási engedélyt, hogy a további munkát már hatékonyabb

Részletesebben

VILÁGÖRÖKSÉGI HELYSZÍN KIEMELKEDŐ EGYETEMES ÉRTÉKEINEK MEGŐRZÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ FEJLESZTÉSEK VERESS BALÁZS IGAZGATÓ

VILÁGÖRÖKSÉGI HELYSZÍN KIEMELKEDŐ EGYETEMES ÉRTÉKEINEK MEGŐRZÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ FEJLESZTÉSEK VERESS BALÁZS IGAZGATÓ VILÁGÖRÖKSÉGI HELYSZÍN KIEMELKEDŐ EGYETEMES ÉRTÉKEINEK MEGŐRZÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ FEJLESZTÉSEK VERESS BALÁZS IGAZGATÓ A VILÁGÖRÖKSÉG RÉSZÉT KÉPEZŐ BARLANGOK, JELENTŐS FÖLDTUDOMÁNYI ÉRTÉKEKKEL RENDELKEZŐ MESTERSÉGES

Részletesebben

Földalatti denevér-szálláshelyek a Villányi-hegységben

Földalatti denevér-szálláshelyek a Villányi-hegységben Földalatti denevér-szálláshelyek a Villányi-hegységben Szatyor Miklós Pécsi Állartkert Kht., 7621 Pécs, Munkácsy M. u. 31. Bevezetés A kelet-nyugati csapású 3,5 km hosszú és 1,7 km széles hegy, meredek

Részletesebben

EVEREST TREK SPORT CLUB

EVEREST TREK SPORT CLUB EVEREST TREK SPORT CLUB Szilvássy Andor barlangkutató csoport 2000. évi JELENTÉSE Évközben a barlangban érdemi munkát nem végeztünk, csak a vízszivárgást ellenőriztük két alkalommal, illetve terepbejárásokat

Részletesebben

Éves jelentés a Latorvár barlangkutató csoport Latorpusztai Szeles-barlangban végzett kutatási tevékenységéről 2017

Éves jelentés a Latorvár barlangkutató csoport Latorpusztai Szeles-barlangban végzett kutatási tevékenységéről 2017 Éves jelentés a Latorvár barlangkutató csoport Latorpusztai Szeles-barlangban végzett kutatási tevékenységéről 2017 Készítette: Kocsis János Kocsis Gergely Stieber József Jóváhagyta: Lezárva: Stieber József

Részletesebben

Kutatási Jelentés a Tata Angolpark területén május 11. és május 14. között folytatott kertrégészeti feltárásról

Kutatási Jelentés a Tata Angolpark területén május 11. és május 14. között folytatott kertrégészeti feltárásról Kutatási Jelentés a Tata Angolpark területén 2009. május 11. és 2009. május 14. között folytatott kertrégészeti feltárásról A Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti kar Kertm vészeti tanszéke szisztematikus

Részletesebben

ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2000 Szentendre, Római sánc u. 5. Tel.:

ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2000 Szentendre, Római sánc u. 5. Tel.: Ajándék-barlang 4840-83 Az 2005. évi kutatási jelentése 2005. november 27-én 435 munkaóra ráfordítással 6 méter hosszúságú táró kihajtásával végre ismét belyukadtunk a barlang belsőbb részeibe. Egyesületünket

Részletesebben

A Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület

A Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület a Békás-víznyelőbarlangról 2014. tavaszán ismételten felmértük a lehetőségeket, ellenőriztük a kiszállító pálya működését. Újra megállapítottuk, hogy tartós működésre alkalmatlan. Elsősorban elhelyeztünk

Részletesebben

SZEGEDI KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÓ EGYESÜLET KUTATÁSI JELENTÉS A DUNA-DRÁVA NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG TERÜLETÉN 2000-BEN VÉGZETT MUNKÁRÓL

SZEGEDI KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÓ EGYESÜLET KUTATÁSI JELENTÉS A DUNA-DRÁVA NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG TERÜLETÉN 2000-BEN VÉGZETT MUNKÁRÓL KUTATÁSI JELENTÉS A DUNA-DRÁVA NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG TERÜLETÉN 2000-BEN VÉGZETT MUNKÁRÓL 2000. december 31. SZERKESZTETTE: Barta Károly & Tarnai Tamás ÍRTÁK: Barta Károly, Kurunczi Edina, Tarnai Tamás

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/4

Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/4 19 barlang, továbbá 5 mesterséges üreg bejáratának kiépítése, illetve lezárásának felújítása, ajtócseréje, létracseréje és hulladékmentesítésének kivitelezése Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/4 Beszerzés

Részletesebben

A Papp Ferenc Barlangkutató Csoport 1981«évi. jelentése. Berhidai Tamás- Cser Ferenc - Holl Balázs

A Papp Ferenc Barlangkutató Csoport 1981«évi. jelentése. Berhidai Tamás- Cser Ferenc - Holl Balázs - 150 - Ев évben csoportunk kezelte tovább, nyári táborunk alatt 2 leszállást hajtottunk végre, amelyeknek során elkészítettük a biztonsági ácsolatot és újra felmértük a barlangot. A Papp Ferenc Barlangkutató

Részletesebben

ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2000 Szentendre, Római sánc u. 5. Tel.:

ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2000 Szentendre, Római sánc u. 5. Tel.: Tárgy: kutatási jelentés Az ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2004. évi kutatási jelentése Ajándék-barlang A barlang lezárást követő beomlása óta, kutatási tevékenységünket kénytelenek vagyunk

Részletesebben

Jenői-patak medrének beszakadása

Jenői-patak medrének beszakadása Jenői-patak medrének beszakadása Magyar Hidrológiai Társaság XXXIV. Országos Vándorgyűlése 2016. június 14. Tartalom 1. A Jenői-patak medrének beszakadása... 2 2. Jenői-patak bemutatása:... 3 3. 4. 5.

Részletesebben

Kutatási jelentés a gerecsei Lengyel-barlang, Lengyel-szakadék illetve a Március-barlangok 2013. évi kutatásáról. irta: Polacsek Zsolt

Kutatási jelentés a gerecsei Lengyel-barlang, Lengyel-szakadék illetve a Március-barlangok 2013. évi kutatásáról. irta: Polacsek Zsolt Kutatási jelentés a gerecsei Lengyel-barlang, Lengyel-szakadék illetve a Március-barlangok 2013. évi kutatásáról Iktatószám: 2967-4/2013 A kutatási engedélyben megjelölt barlangokban 2013. évben 4 alkalommal

Részletesebben

KUTATÁSI JELENTÉS HIDEG-LYUK (SZÉP-VÖLGYI-BARLANGRENDSZER)

KUTATÁSI JELENTÉS HIDEG-LYUK (SZÉP-VÖLGYI-BARLANGRENDSZER) KUTATÁSI JELENTÉS HIDEG-LYUK 4762-41 (SZÉP-VÖLGYI-BARLANGRENDSZER) Ypsilon-ág Fotó: Panker Ádám 2015 BESZÁMOLÓ Hideg-lyuk Csoportunk 2015.02.25. óta 25 alkalommal hajtott végre leszállást a Hideg-lyuk

Részletesebben

EVEREST TREK SPORT CLUB

EVEREST TREK SPORT CLUB EVEREST TREK SPORT CLUB Szilvássy Andor barlangkutató csoport 1999. évi JELENTÉSE Tartalom 1. A csoport múltja és jelene 2. Évközbeni tevékenység 3. Nyári tábor 4. Mellékletek 1. Csoportunk múltja és jelene

Részletesebben

Kutatási jelentés a 2008-as évről

Kutatási jelentés a 2008-as évről Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság Gruber Péter Úr részére Amphora Búvár Klub Ikt. Szám: I-1119-2/2004. Elérhőség: Irsai Sándor tel.: 06 30 4674884, email: irsaisandor@gmail.com Másolatot kap: Dr Leél-Őssy

Részletesebben

Éves jelentés a Latorvár barlangkutató csoport Latorpusztai Szeles-barlangban végzett kutatási tevékenységéről 2015

Éves jelentés a Latorvár barlangkutató csoport Latorpusztai Szeles-barlangban végzett kutatási tevékenységéről 2015 Éves jelentés a Latorvár barlangkutató csoport Latorpusztai Szeles-barlangban végzett kutatási tevékenységéről 2015 Készítette: Kocsis János Kocsis Gergely Stieber József Jóváhagyta: Lezárva: Stieber József

Részletesebben

Emlékeztető létrástetői barlangász hétvégéről, munkákról

Emlékeztető létrástetői barlangász hétvégéről, munkákról Emlékeztető létrástetői barlangász hétvégéről, munkákról Bükk 2011. pünkösd Az összefoglalót írta: Olasz József Budapest, 2011.06.15. oldal 1 Statisztika: Időpont: 2011.június 9-12 Helyszín: Létrástetői

Részletesebben

2017. évi kutatási jelentés

2017. évi kutatási jelentés 2017. évi kutatási jelentés Összeállította: Bauer Márton Budapest, 2018. február 12. Tartalom 1. Bevezetés... 3 A 2017. évben nem kutatott barlangok listája... 5 1. Szúadó-barlang (4120-69)... 5 2. Gilisztás-barlang

Részletesebben

Aszód Város területén lévı úthibák javítási munkáira

Aszód Város területén lévı úthibák javítási munkáira 1 sz. melléklet AJÁNLATI FELHÍVÁS Aszód Város területén lévı úthibák javítási munkáira A beszerzés tárgya, mennyisége, a beszerzés mőszaki leírása, illetıleg a minıségi és teljesítménykövetelményei Aszód

Részletesebben

Csodabogyós-barlang Szél-lik rendszer (közös kutatási terület a Styx Barlangkutató Csoporttal)

Csodabogyós-barlang Szél-lik rendszer (közös kutatási terület a Styx Barlangkutató Csoporttal) A TAPOLCAI PLECOTUS BARLANGKUTATÓ CSOPORT 2008. ÉVI JELENTÉSE Csodabogyós-barlang Szél-lik rendszer (közös kutatási terület a Styx Barlangkutató Csoporttal) Feltárás: Ez évben is folytattuk a két barlangrendszer

Részletesebben

A munkálatok 2010. márc. 29.-én kezdődtek az intézmény I. épületében.

A munkálatok 2010. márc. 29.-én kezdődtek az intézmény I. épületében. Beszámoló Az Elesett Öregekért Alapítvány 2010.03.16 -án megnyerte a DDOP-3.1.1.-09-2009-0071.sz. pályázatot, amely pályázat keretében az Alapítvány fenntartásában működő gadányi Szeretetotthon teljes

Részletesebben

MHSZ DEBRECENI KÖNNYŰBÚVÁR KLUB BARLANGKUTATÓ SZAKOSZTÁLYA /Bánkút térsége 197**. október **. Január 1./ Czakó László - Szentesi Péter

MHSZ DEBRECENI KÖNNYŰBÚVÁR KLUB BARLANGKUTATÓ SZAKOSZTÁLYA /Bánkút térsége 197**. október **. Január 1./ Czakó László - Szentesi Péter - 132 - MHSZ DEBRECENI KÖNNYŰBÚVÁR KLUB BARLANGKUTATÓ SZAKOSZTÁLYA /Bánkút térsége 197**. október 1. - 198**. Január 1./ Czakó László - Szentesi Péter ABSTRACTS Czakó, L. - Szentesi, P.: MHSZ Skin-divers

Részletesebben

Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület. Rövid éves jelentés 2007. http://www.mlbe.hu/

Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület. Rövid éves jelentés 2007. http://www.mlbe.hu/ Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület Rövid éves jelentés 2007. http://www.mlbe.hu/ KUTATOTT BARLANGJAINKRÓL ÉS EGYÉB TEVÉKENYSÉGEINKRŐL - RÖVIDEN A kutatási engedélyeinkben foglalt feladatainkról és

Részletesebben

Kutatási jelentés 2008.

Kutatási jelentés 2008. Kutatási jelentés 2008. Denevérek megfigyelése a Létrási-Vizes-, Láner Olivér-, Szent István- és Kecskelyuk barlangokban Barati Judit A négy barlangban a mérési útvonal az előzőeknek megfelelően alakul,

Részletesebben

Útvonal: Márkó Bánd Essegvár Majer Antal kilátó Miklós-Pál-hegy Szentgáli tiszafás (medvehagyma?) Kőlik barlang - Bánd buszmegálló

Útvonal: Márkó Bánd Essegvár Majer Antal kilátó Miklós-Pál-hegy Szentgáli tiszafás (medvehagyma?) Kőlik barlang - Bánd buszmegálló 2016. március 13. Szentgáli Tiszafás tanösvény Majer Antal kilátó Útvonal: Márkó Bánd Essegvár Majer Antal kilátó Miklós-Pál-hegy Szentgáli tiszafás (medvehagyma?) Kőlik barlang - Bánd buszmegálló Táv:

Részletesebben

Készítette: Ország János Orfű, január 20.

Készítette: Ország János Orfű, január 20. Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület Készítette: Ország János Orfű, 2009. január 20. TARTALOMJEGYZÉK 1. ELŐZMÉNYEK------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

KUTATÁSI JELENTÉS HIDEG-LYUK 4762-41 (SZÉP-VÖLGYI-BARLANGRENDSZER)

KUTATÁSI JELENTÉS HIDEG-LYUK 4762-41 (SZÉP-VÖLGYI-BARLANGRENDSZER) KUTATÁSI JELENTÉS HIDEG-LYUK 4762-41 (SZÉP-VÖLGYI-BARLANGRENDSZER) 2013 BESZÁMOLÓ Hideg-lyuk Csoportunk 2013.02.15. óta 58 alkalommal hajtott végre leszállást a Hideg-lyuk barlangba. Ez idő alatt a barlang

Részletesebben

FTSK Barlangkutató Szakosztály Vidics Zoltánné /szerk./

FTSK Barlangkutató Szakosztály Vidics Zoltánné /szerk./ FTSK Barlangkutató Szakosztály /szerk./ ABSTRACT: Mrs.Vidics,Z /ed./: FTSK Cave Exploration Section The group carried out exploration in seven objects of the Pilis, Buda Mountains and Aggtelek karst, with

Részletesebben

2016. évi Árjegyzék II.

2016. évi Árjegyzék II. 1 S 00690001 Ivóvíz bekötések építése (1.1. - 1.3. pontok alapján): 2016. évi Árjegyzék II. Felhasználási helyeken végzett tevékenységek árai 1.1. Ivóvízbekötés készítése, megcsapolás, épített aknában

Részletesebben

ÉAOP- 5.1.2/D-2-09-2009-0033

ÉAOP- 5.1.2/D-2-09-2009-0033 Jánoshida Községi Önkormányzat 5143, Jánoshida, Fő út. 28. Jánoshidai Híradó szerkesztősége 5143 Jánoshida, Fő út. 28. Tárgy: sajtóközlemény megküldése. Tisztelt cím! Jánoshida Község Önkormányzata mellékelten

Részletesebben

A FÖLDMÉRÉSTŐL A GEOINFORMATIKÁIG SZÉKESFEHÉRVÁR

A FÖLDMÉRÉSTŐL A GEOINFORMATIKÁIG SZÉKESFEHÉRVÁR A FÖLDMÉRÉSTŐL A GEOINFORMATIKÁIG SZÉKESFEHÉRVÁR 2007. 03. 12 13. TÉRINFORMATIKAI ALKALMAZÁSOK A KARSZTKUTATÁSBAN VERESS MÁRTOM SCHLÄFFER ROLAND A karszt Fedett karszt rejtett kőzethatár fedett karsztos

Részletesebben

120/1999. (VIII. 6.) Korm. rendelet a vizek és a közcélú vízilétesítmények fenntartására vonatkozó feladatokról

120/1999. (VIII. 6.) Korm. rendelet a vizek és a közcélú vízilétesítmények fenntartására vonatkozó feladatokról 120/1999. (VIII. 6.) Korm. rendelet a vizek és a közcélú vízilétesítmények fenntartására vonatkozó feladatokról A rendelet hatálya a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény hatálya alá tartozó

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu BESZÁMOLÓ - a Képviselı-testületnek - Sárospatak Város Önkormányzata

Részletesebben

Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület

Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület 2003. évi KÖZHASZNÚ JELENTÉSE Tartalom 1. Évközbeni tevékenység 2. Nyári tábor 3. Kimutatások a nyári táborról 4. Térképek 5. Fotók ÉVKÖZBENI TEVÉKENYSÉG A felrobbantott

Részletesebben

3. Az alábbi adatsor egy rugó hosszát ábrázolja a rá ható húzóerő függvényében:

3. Az alábbi adatsor egy rugó hosszát ábrázolja a rá ható húzóerő függvényében: 1. A mellékelt táblázat a Naphoz legközelebbi 4 bolygó keringési időit és pályagörbéik félnagytengelyeinek hosszát (a) mutatja. (A félnagytengelyek Nap- Föld távolságegységben vannak megadva.) a) Ábrázolja

Részletesebben

VIZEINK VÉDELME (A BÜKKI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG MŐKÖDÉSI TERÜLETÉN)

VIZEINK VÉDELME (A BÜKKI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG MŐKÖDÉSI TERÜLETÉN) VIZEINK VÉDELME (A BÜKKI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG MŐKÖDÉSI TERÜLETÉN) Századunk elsı évtizedében szélsıséges klimatikus viszonyokat tapasztaltunk. Szembesültünk a meteorológiai tényezık (pl. csapadék,

Részletesebben

Nagyvisnyó Sporttábor

Nagyvisnyó Sporttábor Nagyvisnyó Sporttábor Augusztus 17. Indulás: I. csoport 9.00 II. csoport 10.30 Tisza tavi hajókirándulás-poroszló Közös túra a Dédesi várromhoz 5 600 m (oda-vissza) kb. 2,5 óra Augusztus 18. A túra hossza:

Részletesebben

K U T A T Á S I J E L E N T É S

K U T A T Á S I J E L E N T É S Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága. Budapest K U T A T Á S I J E L E N T É S Készült a Molnár János-barlangban -2003 április és 2004 december közötti időszakban a 328/4/2003 számú kutatási engedély alapján-

Részletesebben

Pro Natura Karszt- és Barlangkutató Egyesület

Pro Natura Karszt- és Barlangkutató Egyesület A Pro Natura Karszt- és Barlangkutató Egyesület jelentése a 2014. évi kutatási tevékenységéről Pécs 2015. június Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék AZ EGYESÜLET 2014. ÉVI KUTATÁSI ENGEDÉLYEI... 1 FELTÁRÓ

Részletesebben

Felszín alatti vizektől függő ökoszisztémák vízigénye és állapota a Nyírség és a Duna-Tisza köze példáján keresztül

Felszín alatti vizektől függő ökoszisztémák vízigénye és állapota a Nyírség és a Duna-Tisza köze példáján keresztül Felszín alatti vizektől függő ökoszisztémák vízigénye és állapota a Nyírség és a Duna-Tisza köze példáján keresztül XXI. Konferencia a felszín alatti vizekről 2014. Április 2-3. Siófok Biró Marianna Simonffy

Részletesebben

HÉVÍZI TÓKRÁTER ÉS FORRÁSBARLANG ELLEN RZÉSE

HÉVÍZI TÓKRÁTER ÉS FORRÁSBARLANG ELLEN RZÉSE HÉVÍZI TÓKRÁTER ÉS FORRÁSBARLANG ELLEN RZÉSE (A felmérés készült: 2016 03. 04-06 között) Összeállította: Müllner László Tervezett munkafeladatok a 2016 03 04-05-i merüléseken: 1. A korábbi kutatási merülések

Részletesebben

Adatok a Cserhát kisvízfolyásainak halfaunájához

Adatok a Cserhát kisvízfolyásainak halfaunájához Adatok a Cserhát kisvízfolyásainak halfaunájához Bevezető Egyesületünk a rendkívül száraz 00-ik év után 00-ben tovább folytatta a cserháti patakok halfaunisztikai felmérését. A két év leforgása alatt a

Részletesebben

2017. évi Árjegyzék II.

2017. évi Árjegyzék II. 1 S 00690001 Ivóvíz bekötések építése (1.1. - 1.3. pontok alapján): 2017. évi Árjegyzék II. Felhasználási helyeken végzett tevékenységek árai 1.1. Ivóvízbekötés készítése, megcsapolás, épített aknában

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés a Fekete köz csapadékvíz elvezető csatorna újjáépítése

Város Polgármestere. Előterjesztés a Fekete köz csapadékvíz elvezető csatorna újjáépítése Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a Fekete

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés a Fekete köz csapadékvíz elvezető csatorna újjáépítése

Város Polgármestere. Előterjesztés a Fekete köz csapadékvíz elvezető csatorna újjáépítése Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a Fekete

Részletesebben

Geológiai képződmények az egri vár elpusztult Dobó-bástyájának a területén

Geológiai képződmények az egri vár elpusztult Dobó-bástyájának a területén Geológiai képződmények az egri vár elpusztult Dobó-bástyájának a területén Mint ismeretes, a Dobó-bástya 1976 júliusában leomlott, ezt követően a megmaradt részt balesetvédelmi okok miatt lerobbantották.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Dunán tavaszán várható lefolyási viszonyokról

TÁJÉKOZTATÓ. a Dunán tavaszán várható lefolyási viszonyokról VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Nonprofit Kft. Országos Vízjelzı Szolgálat TÁJÉKOZTATÓ a Dunán 212. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2010.

Közhasznúsági jelentés 2010. Adószám: 18023271-1-42 Bejegyzı szerv: Fıvárosi Bíróság Regisztrációs szám: 16.Pk.60.880./2009/3. 1103 Budapest, Gergely utca 114 1 21 2010. Fordulónap: 2010. december 31. Beszámolási idıszak: 2010. január

Részletesebben

2017. évi Árjegyzék II.

2017. évi Árjegyzék II. 2017. évi Árjegyzék II. Felhasználási helyeken végzett tevékenységek árai 1 S 00690001 Ivóvíz bekötések építése (1.1. - 1.4. pontok alapján): 1.1. Ivóvízbekötés készítése, megcsapolás, épített aknában

Részletesebben

Karsztosodás. Az a folyamat, amikor a karsztvíz a mészkövet oldja, és változatos formákat hoz létre a mészkőhegységben.

Karsztosodás. Az a folyamat, amikor a karsztvíz a mészkövet oldja, és változatos formákat hoz létre a mészkőhegységben. Karsztosodás Karsztosodás Az a folyamat, amikor a karsztvíz a mészkövet oldja, és változatos formákat hoz létre a mészkőhegységben. Az elnevezés a szlovéniai Karszt-hegységből származik. A karsztosodás

Részletesebben

15. GEOTECHNIKAI KONFERENCIA

15. GEOTECHNIKAI KONFERENCIA FELSZÍNMOZG NMOZGÁSOK, FÖLDCSUSZAMLÁSOK SOK MEGELİZÉSE FÚRT MÉLYSZIVM LYSZIVÁRGÓKKAL Az Ercsi, Halász sz-sori sori magaspart stabilizálása sa 2005. október 18-19, Ráckeve Elıadó: Szemesy István, Sycons

Részletesebben