GAZDASÁG ÉS JOG TEMATIKUS JOGI SZAKLAPOK. XXV. évfolyam, június

Átírás

1 GAZDASÁG ÉS JOG TÖRÖK TAMÁS A vezeto tisztségviselo k hitelezo kkel szembeni felelo ssége 3. oldal MOHAI MÁTÉ Néhány gondolat a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás hazai szabályozásának változásairól 10. oldal PETKÓ MIHÁLY A végrehajtás fokozatosságából eredo következtetések az ingatlan árverés intézményével kapcsolatban 16. oldal SZABÓ GÁBOR ZOLTÁN A bizalmi vagyonkezelés egyes kérdéseiro l 20. oldal SZAKÁL RÓBERT Döntések a kereskedelmi választottbíráskodás gyakorlatából Lehet-e szerzo désszeru a jogellenes számla? 25. oldal 6 XXV. évfolyam, június TEMATIKUS JOGI SZAKLAPOK

2 Az Ákr. és a Kp. kommentár megvásárolható külön-külön kézikönyvként AZ ÁLTALÁNOS KÖZIGAZGATÁSI RENDTARTÁS MAGYARÁZATA január 1-jén hatályba lép az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. törvény, rövidítve az Ákr.. Az új kódex feladata, hogy a megszámlálhatatlan módosításon átesett és emiatt koherenciáját vesztett Ket. helyébe lépjen. A kommentár szerzői csapatának gerincét a Kúria közigazgatási bírái alkotják, kiegészülve az új szabályozás előkészítésében fontos szerepet betöltő IM főosztályvezetővel és a NMHH jogi igazgatójával. Ára: 9000 Ft Részletesebben lásd: hvgorac.hu/akr A KÖZIGAZGATÁSI PERRENDTARTÁS MAGYARÁZATA A közigazgatási per 2018-tól többé már nem egy különleges eljárás a polgári perek rendszerében, ugyanis kikerül a Pp.-ből, és külön kódexben kerül szabályozásra. Ez a kódex a közigazgatási perrendtartásról szóló évi I. törvény, rövidítve a Kp., mely január 1-jén lép majd hatályba. A Kp. létrehozza a közigazgatási perjog önálló és egyedi szabályrendszerét, eközben új fogalmi rendszert és új jogintézményeket vezet be. A kommentár szerzői csapatának gerincét a Kúria közigazgatási bírái alkotják, kiegészülve egy közigazgatási jogász alkotmánybíróval és egy egyetemi oktatóval. Ára: 9000 Ft Megjelenés: július VAGY Előfizethető egyben A közigazgatási eljárás szabályai kapcsos kommentárként. Részletesebben lásd: hvgorac.hu/kp Ára: Ft A KÖZIGAZGATÁSI eljárás szabályai A kapcsos kommentár egyben tartalmazza a közigazgatási eljárás két szakaszát: a hatósági és a bírósági eljárást. A kiadó a jövőben előfizetés keretében pótlapcsomagokkal aktualizálja a kommentárt. A kommentár szerkesztője Petrik Ferenc jogtudós, nyugalmazott kúriai kollégiumvezető. Részletesebben lásd: hvgorac.hu/a_kozigazgatasi_eljaras_szabalyai Az Országgyűlés a május 16-i ülésnapján fogadta el az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló évi L. törvényt, amely a Magyar Közlöny május 25-i számában került kihirdetésre. A törvény számos ponton érinti az Ákr. és Kp. szövegét. Szerzőink jelenleg a törvény rendelkezéseinek a kommentárba való beépítését végzik. WEBES VÁSÁRLÁS 5% HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 1037 Budapest, Montevideo utca 14. Fax: (36-1) Telefon: (36-1) info@hvgorac.hu

3 TÖRÖK TAMÁS A VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐK HITELEZŐKKEL SZEMBENI FELELŐSSÉGE A Kúria elnöke január 20. napján döntött A vezető tisztségviselők hitelezőkkel szembeni felelőssége tárgykörében joggyakorlat elemző csoport felállításáról. A joggyakorlat-elemző csoport feladata a vezető tisztségviselőknek a hitelezők irányában az évi XLIX. tv. (Cstv.) és a évi V. tv. (Ctv.) alapján fennálló felelősségével összefüggő jogerős bírósági határozatok megvizsgálása, és a bírósági joggyakorlatban felmerült kérdések feltárása, és iránymutatás adása volt. A jelen tanulmány szerzője tagja volt a joggyakorlatelemző csoportnak. A Kúria első alkalommal vizsgálta meg átfogó jelleggel a tárgykörbe tartozó teljes jogszabályanyagot. A joggyakorlat-elemző csoport év folyamán több ülést tartott, munkája során felhasználta a tagok egyes rész-témakörökben készült tanulmányait, majd végül január 12. napján megtartott ülésén egyhangúan elfogadta Összefoglaló véleményét. A Kúria Polgári Kollégiuma február 6. napján megtartott teljes ülése egyhangúan fogadta el a joggyakorlat-elemző csoport Összefoglaló véleményét, amely a Kúria honlapján közzétételre került. E tanulmányomban a joggyakorlat-elemző csoport Összefoglaló véleményének legfontosabb megállapításait ismertetem. 1. A FELDOLGOZOTT JOGERŐS ÍTÉLETEK A SZÁMOK TÜKRÉBEN A joggyakorlat-elemző csoport vizsgálódása összesen 180, a vezető tisztségviselők felelősségét megállapító jogerős ítéletre terjedt ki. A megállapítási perek 84%-át a hitelezők, 16%-át az adósok felszámolója terjesztette elő. A felszámolók tehát viszonylag alacsony arányban éltek a perindítás lehetőségével. A joggyakorlat-elemző csoport álláspontja szerint ennek több oka is lehet. Egyrészt az, hogy a felszámolók nem érdekeltek a per megindításában, másrészt a felszámolók jellemzően a Cstv. 40. alapján indítanak pert fedezetelvonás okán. A hitelezők közül a legaktívabb az állami adóhatóság volt. Az állami adóhatóság aktivitásának oka lehet, hogy számos olyan adattal rendelkezik hatóságként történő ellenőrzési tevékenysége eredményeként, amelyek a perlés eredményességét nagyban valószínűsíthetik. Az állami adóhatóság a per megindítása előtt feltérképezi, hogy van-e a vezető tisztségviselőnek végrehajtás alá vonható vagyona. A perek 88%-a korlátolt felelősségű társaság ügyvezetőivel szemben folyt. Több vezető tisztségviselő együttes perlésére az ügyek 30%- ában került sor. Árnyék vezető tisztségviselővel szemben megállapítási per az ügyek 1,7%-ában folyt. A bíróság az ügyek 27,3%-ában kötelezte az alperest vagyoni biztosíték nyújtására. 2. A FELELŐSSÉGI SZABÁLYOK IDŐÁLLAPOTAI A 21. századi magyar felelősségi jogba a vezető tisztségviselők hitelezőkkel szemben fennálló felelőssége július 1. napján került bevezetésre, amely szabályanyag a hatályba lépés óta négy alkalommal módosult. A szabályozás lényegi ismérve az, hogy a vezető tisztségviselő hitelezők irányában fennálló kártérítési felelősségének megállapítására, marasztalására főszabályként kétlépcsős perlési struktúrában kerül sor. A négy időállapot a következő volt: 1. időállapot: július augusztus 31.; 2. időállapot: szeptember február 29.; 3. időállapot: március március 14.; 4. időállapot: március 15-től. Az 1. időállapotban a jogalkotó azt a megoldást alkalmazta, hogy a évi IV. tv. (2006-os Gt.) 30. (3) bekezdésébe egy külön törvényre való utaló szabályt iktatott be. Ez a külön törvény a Cstv. lett, amelybe a évi VI. tv. (Beiktató tv.) 14. és 17. -a ültette be a vezető tisztségviselők hitelezők irányában fennálló felelősségére vonatkozó szabályokat. A Beiktató tv. 20. (1) bekezdése értelmében a vezető tisztségviselők felelősségével kapcsolatos rendelkezéseket a hatályba lépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni. A joggyakorlat-elemző csoport álláspontja szerint e fogalom alatt a felszámolási eljárás lefolytatása iránti kérelem előterjesztésének időpontja értendő. Ebből következően, ha a felszámolási eljárás lefolytatása iránti kérelmet július 1. napja előtt nyújtották be a bíróságra, a Cstv.-nek a vezető tisztségviselők felelősségével kapcsolatos szabályai nem alkalmazhatók. A joggyakorlat-elemző csoport meglátása szerint azonban nem csak annak van jelentősége, hogy a felszámolási eljárás lefolytatása iránti kérelmet a hitelező mikor terjesztette elő, hanem annak is, hogy a felelősség megállapítására okot adó magatartást a vezető tisztségviselő mikor fejtette ki. A Beiktató tv. hatályba lépése előtt a felelősség megállapítására tehát nem kerülhet sor, figyelemmel a visszaható hatályú jogalkotás tilalmára. A 2. időállapotban a jogalkotó lényegi újításként vezette be a vagyoni biztosíték nyújtása jogintézményét. A 3. időállapotban a 2006-os Gt. 30. (3) bekezdésében írt utaló szabály már nem csak a Cstv.-re, hanem a Ctv.-re is utalást tartalmazott. A Cstv.-ben a felszámolás útján megszűnt jogi személyek hitelezőivel szembeni felelősség szabályai, míg a Ctv.-ben a kényszervégelszámolás (utóbb: kényszertörlés) útján megszűnt jogi személyek hitelezőivel szembeni felelősségének szabályai kerültek elhelyezésre. A 4. időállapotban már hatályon kívül helyezésre került a 2006-os Gt., és hatályba lépett a évi V. tv. (Ptk.). A Ptk. Harmadik Könyve a gazdasági társaságokra, valamint a 3:368. (3) bekezdésének utaló szabálya folytán az egyesülésekre is vonatkozó 3:118. -ban, az GAZDASÁG ÉS JOG 3 juniusi.indd :59:21

4 egyesületekre vonatkozó 3:86. (2) bekezdésében, a szövetkezetekre vonatkozó 3:347. (3) bekezdésében azonos tartalommal szabályozza a vezető tisztségviselők hitelezők irányában fennálló felelősségét a jogi személy jogutód nélküli megszűnése esetére. A Ptk. hivatkozott rendelkezései értelmében a vezető tisztségviselők a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését követően már nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége, hanem a hitelezői érdekek figyelembevételével kötelesek eljárni, vagyis a vezető tisztségviselőknek ügyvezetői feladataik ellátása során nem kizárólagosan a jogi személy hitelezői érdekeit kell figyelembe venniük. A joggyakorlat-elemző csoport egyhangúan úgy foglalt állást, hogy a harmadik személyek irányában történő felelősségi szabályok tekintetében nincs jelentősége annak, hogy az adott jogi személy létesítő okirata módosításával a Ptk. szabályai alá helyezkedett-e vagy sem. A létesítő okirat Ptk. szabályaival történő összhangba hozatalának a vezető tisztségviselő jogi személy irányában fennálló felelőssége szempontjából van jelentősége. Ha a jogi személy még nem hozta összhangba létesítő okiratát a Ptk.-val, illetőleg a törvény erejénél fogva a jogi személy még nem tekinthető a Ptk. hatálya alatt állónak, a vezető tisztségviselőnek a jogi személlyel szembeni felelősségére a korábban hatályos jogszabály rendelkezései az irányadóak. A Ptk. hatályba lépésével összefüggésben ugyan módosításra került a Cstv. és a Ctv. vonatkozó szabálya, azonban a jogalkotó nem teremtette meg a fenti négy jogi személytípus vezető tisztségviselőinek felelősségére vonatkozó szabályok és a Cstv., illetve a Ctv. szabályainak összhangját. A joggyakorlat-elemző csoport álláspontja szerint e miatt nem egyértelmű, hogy a Ptk. hivatkozott rendelkezései szerint önálló igényérvényesítésre van-e lehetőség, avagy ez egy felelősséget megállapító rendelkezés, amelyet a Cstv., illetve a Ctv. szabályai alkalmazásával, az ott írt szabályok maradéktalan betartásával lehet csak alkalmazni. A szerző álláspontja némiképpen eltér e körben a fentiektől. Nézetem szerint ugyanis a Ptk.-ban elhelyezett felelősségi szabályok, valamint a Cstv. 33/A. szerinti és a Ctv. 118/B. szerinti felelősségi szabályok egymáshoz való viszonya jogértelmezés útján megállapítható. Álláspontom szerint a Ptk.-ban található vezető tisztségviselőkre vonatkozó felelősségátviteli szabályok olyan általános (közös) szabályok, amelyekkel együtt kell alkalmazni a Cstv. 33/A. -ában és a Ctv. 118/B. 118/C. -ban található további speciális szabályokat. A Ptk.-ban található felelősségi szabályok abból a szempontból minősülnek általános szabályoknak, hogy azok mellett két másik jogforrásban (a Cstv.-ben és a Ctv.- ben) található szabályok az általános Ptk.-beli szabályoktól eltérő, kivételes szabályoknak minősülnek. Ezek a szabályok ugyanakkor egymással szoros logikai kapcsolatban állnak, azok együtt értelmezhetők. Ez irányú álláspontomat részletesen kifejtettem a Gazdaság és Jog november decemberi számában megjelent tanulmányom 3. fejezetében, ezért arra a jelen tanulmányomban csak utalok, azt részletesen ezúttal nem fejtem ki. Tekintettel arra, hogy a joggyakorlat-elemző csoport véleménye szerint e körben jogalkotás indokolt, és a joggyakorlat-elemző csoport látókörébe egyetlen olyan bírósági ítélet sem került, amelyben ez a jogkérdés felmerült, úgy ítélte meg, hogy e körben nincs feljogosítva állásfoglalás adására. Joggyakorlat hiányában ilyen állásfoglalás adása idő előtti lenne. Kétségtelen tény, hogy a joggyakorlat-elemző csoportnak nem feladata absztrakt jogértelmezés adása, hanem kizárólag az általa megvizsgált jogerős bírósági ítéletek elemzése alapján adhat iránymutatást. 3. A VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ ÉS AZ ÁRNYÉK VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ FOGALMA 4 GAZDASÁG ÉS JOG A Cstv. valamennyi időállapota a gazdálkodó szerv vezetőjének hitelezők irányában fennálló felelősségét szabályozta (szabályozza). A Cstv. 3. (1) bekezdés a) pontja kimerítő jelleggel határozza meg a gazdálkodó szervezetek körét, amely a releváns időszakokban több alkalommal módosult. A vezető fogalmát a Cstv. 3. (1) bekezdés d) pontja határozza meg. A hatályos szabályozás a cégek, az alapítványok, az egyesületek esetén kizárólag azt a személyt tekintik vezetőnek, akit a nyilvántartásba vezető tisztségviselőként bejegyeztek. Ebből következően a megválasztott, de a nyilvántartásba be nem jegyzett személy vezető tisztségviselőnek nem minősül. Ügyvédi iroda, szabadalmi ügyvivő iroda, önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, magánnyugdíj pénztár esetén ugyanakkor nincs jelentősége a Cstv. szabályozása értelmében az adott személy vezető tisztségviselőként történő nyilvántartási bejegyzésének. Nem minősül vezető tisztségviselőnek például: a vagyonfelügyelő (Cstv. 13. ), az ideiglenes vagyonfelügyelő (Cstv. 24/A. ), a felszámoló (Cstv. 27/A. ), az ügydöntő felügyelőbizottság tagja (Ptk. 3:123. ), a cégvezető (Ptk. 3:113. ), a munka törvénykönyvről szóló évi I. tv. (a továbbiakban: Mt.) szerinti vezető állású munkavállaló (Mt ), a felügyelőbiztos (Ctv. 82. ), a Magyar Nemzeti Bankról szóló évi CXXXIX. tv. (a továbbiakban: Mnbtv.) szerinti felügyeleti biztos (Mnbtv. 79. ). Mindazon személyek, akik nem minősülnek vezető tisztségviselőnek, árnyék vezető tisztségviselők lehetnek, amennyiben a jogi személy döntéseinek meghozatalára bizonyíthatóan meghatározó befolyást gyakoroltak. A joggyakorlat-elemző csoport által megvizsgált ügyekből szerzett tapasztalatok szerint árnyék vezető tisztségviselőnek minősülhet tényállástól függően, például: az adós gazdálkodó szervezet többségi befolyással, de akár annál kisebb befolyással rendelkező tagja, olyan személy, aki ugyan nem tagja az adósnak, de a vezető tisztségviselőre, az adós tagjára, tagjaira rokoni (házastárs, élettárs, egyenesági vagy oldalági rokon) vagy üzleti kapcsolatok folytán olyan befolyással renjuniusi.indd :59:21

5 delkezik, ami miatt az adós döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást tud gyakorolni, a cégvezető, azon gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselője, aki/amely tekintetében a Cstv. 3. (1) bekezdés d) pontja előírja a vezetői minőség elnyeréséhez a nyilvántartásba történő bejegyzését, azonban ez akármilyen oknál fogva elmarad, de ténylegesen vezető tisztségviselőként tevékenykedik, döntési jogkörükben az ügydöntő felügyelőbizottság tagjai, a társaság részére hitelt folyósító pénzintézet, ha jogi személy látja el vezető tisztségviselői tisztséget az általa e funkció gyakorlására kijelölt személy. 4. A FIZETÉSKÉPTELENSÉGGEL FENYEGETŐ HELYZET A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet fogalmát a Cstv július 1. napja óta azonosan határozza meg. E szerint az akkor következik be: amelytől kezdve a gazdálkodó szerv vezetői előre látták vagy észszerűen előre láthatták, hogy a gazdálkodó szervezet nem lesz képes esedékességkor kielégíteni a vele szemben fennálló követeléseket. A kialakult joggyakorlat alapján egyértelműen leszögezhető, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezésének feltételei nem azonosak az adós fizetésképtelenségének megállapításához szükséges, a Cstv. 27. (2) bekezdésében írt feltételekkel. Az adós felszámolása elrendelésének ugyanis nem szükségszerű feltétele, hogy az adós fizetésképtelen helyzetben legyen. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet akkor következik be, amikor az adós tartozásait likvid vagyon hiányában nem képes kifizetni (objektív feltétel) és erről a vezető tisztségviselő tudomást szerzett, vagy gondos eljárás esetén tudomást kellett volna szereznie (szubjektív feltétel). A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet megállapíthatóságához szükséges objektív feltétel akkor következik be, amikor az adós esedékes tartozásainak összege meghaladja a társaság likvid vagy likviddé tehető vagyonát és ezt a helyzetet a tartozások átütemezésével, esetleg reálisan visszafizethető kölcsön felvételével vagy más módon nem hárították el. Önmagában az a körülmény, hogy az adós könyv szerinti vagyona meghaladja esedékes tartozásait, nem bizonyítja azt, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet nem állna fenn. Nem áll fenn a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet akkor, ha a tartozás kifizetésére annak esedékességekor az adós képes, de fizetési kötelezettségének egyéb okból nem tesz eleget. A szubjektív feltétel kapcsán hangsúlyozandó, hogy a vezető tisztségviselő feladata az adós gazdálkodó szervezet esedékes/lejárt tartozásainak, a cash-flow kimutatásnak a figyelemmel kísérése. A vezető tisztségviselő a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezéséről tudomást szerezhet például: lejárt, nem vitatott, ki nem fizetett tartozások fennállásából, az éves beszámoló (esetleg közbenső mérleg) adataiból. A vezető tisztségviselő nem szakszerű, gondatlan eljárására, kompetencia hiányára alappal nem hivatkozhat. Azt kell vizsgálni, hogy az objektív feltétel bekövetkezéséről történő tudomásszerzés egy ilyen tisztséget ellátó személytől kellő gondosság tanúsítása esetén elvárható-e. A joggyakorlat-elemző csoport álláspontja szerint a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet időpontja az ügyben feltárt összes körülmény ismeretében állapítható meg. A feldolgozott ítéletek 35%-ában az eljárt bíróság az eljárás során beszerzett és rendelkezésre álló adatokból 26%-ában az éves beszámoló vizsgálata alapján állapította meg a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet időpontját. Az összetettebb, nehezebben megítélhető esetekben a bíróságok a kirendelt igazságügyi szakértők által készített szakvéleményből állapították meg azt. A joggyakorlat-elemző csoport rámutatott e körben arra, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet időpontját a felperesnek olyan pontossággal kell meghatározni, amely a kereseti kérelem megalapozott elbírálásához feltétlenül szükséges. Egyes tényállások esetén elégséges lehet annak év szerinti, más esetekben annak havi pontosságú feltárása, de az is lehetséges, hogy annak pontos napi meghatározása is szükséges. 5. A VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ FELELŐSSÉGÉT MEGALAPOZÓ MAGATARTÁSOK A vezető tisztségviselő felelőssége nem állapítható meg azért, mert a gazdálkodó szervezet adósnál kielégítetlen tatozások keletkeztek, az adós fizetésképtelenné vált. A felelősség megállapításának feltétele, hogy a vezető tisztségviselő a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését követően ügyvezetői feladatait nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége, a Cstv. 4. időállapotának szabályozása szerint nem a hitelezők érdekeinek figyelembevételével látta el és olyan magatartást tanúsított, amely az adós vagyonára a később ismertetendők szerint negatívan hatott, az csökkent. A Cstv. 1. időállapota szerinti szabályozás szerint a vezető tisztségviselő felelősségét megalapozó magatartás az, ha az adós vagyona csökkent amiatt, hogy a vezető tisztségviselő nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége figyelembevételével járt el, ideértve a környezeti terhek rendezését is. A Cstv időállapot szerinti rendelkezései értelmében a vezető tisztségviselő felelősségét az adós vagyonának csökkenésén túlmenően megalapozza az is, ha a hitelezők követeléseinek teljes kielégítését a vezető tisztségviselő meghiúsította, illetve a környezeti terhek rendezését elmulasztotta. A Cstv. 4. időállapota szerinti szabályozás ugyanezen magatartásokat sorolja fel. Az adós vagyona alatt a Cstv. 3. e) pontja szerinti vagyon értendő, vagyis az, amit a évi C. tv. (Szmt.) befektetett eszköznek [Szmt. 24. (1) és (2) bekezdése] vagy forgó eszköznek [Szmt. 28. (1) bekezdése] minősíti (aktív vagyon). GAZDASÁG ÉS JOG 5 juniusi.indd :59:21

6 A vagyoncsökkenés fordulatra hivatkozásnál tehát elsődlegesen azt kell vizsgálni, hogy a fenyegető fizetésképtelenség bekövetkezte után a vezető tisztségviselő felróható magatartása következményeként az aktív vagyon meghatározott összeggel csökkent-e. A joggyakorlat-elemző csoport a perekből szerzett tapasztalatok alapján azt állapította meg, hogy a vezető tisztségviselő tipikus felróható (szándékos vagy gondatlan) vagyoncsökkentő magatartása (mulasztása) szinte kizárólag olyan magatartás, amely egyúttal az adós jogi személy érdekét is súlyosan sértik. Például: a vezető tisztségviselő az adós vagyontárgyát eladta, de az ellenérték nem folyt be, mert gondatlanul járt el a szerződő partner kiválasztása során; a vezető tisztségviselő a valós piaci értéknél lényegesen alacsonyabb értéken ruházta át az adós vagyontárgyát. A gyakorlatban tehát a hitelezők érdekeit sértő vagyoncsökkenés tipikusan egybe esik a jogi személy érdekét sértő vagyoncsökkenéssel. A hitelezők kielégítését nemcsak az aktív vagyoncsökkenés ronthatja. Ha ugyanis az adós aktív vagyona ugyan nem csökkent, aktív vagyon az adós vagyonából nem került ki, azonban az adósnál a vezető tisztségviselőnek felróhatóan időközben olyan tartozások keletkeznek, amelyek a hitelezői követelések kielégítését negatívan befolyásolják, az is általában vagyoncsökkenésként értékelhető. Tipikus ilyen magatartás lehet a kirívóan észszerűtlen üzleti döntések meghozatalával a hitelezők kielégítési alapjának elvonása. További szankcionált magatartás a 2 4. időállapot szerinti szabályozás értelmében az, ha a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését követően a vezető tisztségviselőnek felróható magatartás következtében az adóssal szembeni hitelezői követelések teljes kielégítése meghiúsul. E körben azt kell vizsgálni, hogy a fenyegető fizetésképtelenség bekövetkezésének időpontjában a vezető tisztségviselő magatartása nélkül a hitelezői igények kielégítésére fordítható vagyon mértéke mekkora volt, és az a vezető tisztségviselő felróható magatartása folytán mennyivel csökkent. A joggyakorlat-elemző csoport e körben végezetül kihangsúlyozta azt, hogy a vezető tisztségviselő felelőssége csak olyan mértékig áll fenn, amilyen mértékben az adós vagyona a vezető tisztségviselő felróható magatartása folytán csökkent a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését követően. A vezető tisztségviselő felelőssége az adós vagyona által nem fedezett rész erejéig áll fenn. 6. A HITELEZŐI ÉRDEKEK SÉRELMÉNEK TÖRVÉNYI VÉLELME A Cstv. 4. időállapota szerint fennálló törvényi vélelmek a következők: Amennyiben a vezető a felszámolás kezdő időpontját megelőzően nem tett eleget az adós éves beszámolója [összevont (konszolidált) éves beszámolója] külön jogszabályban meghatározott letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének, vagy nem teljesíti a 31. (1) bekezdés a) d) pontja szerint beszámoló készítési, irat- és vagyonátadási, továbbá tájékoztatási kötelezettségét, a hitelezői érdekek sérelmét vélelmezni kell. Az első törvényi vélelem kapcsán említett külön jogszabály a Ctv a, amely a cégek számára írja elő az éves beszámoló letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségét. A beszámoló letétbe helyezésének közzétételének elmulasztása az e-beszamolo.im.gov.hu oldalon ellenőrizhető. A második törvényi vélelem kapcsán felhívott Cstv. 31. (1) bekezdés a) d) pontjai egyértelműen és világosan meghatározzák a felszámolás sorsára jutott gazdálkodó szervezet vezetőjének kötelezettségeit a felszámolóval szemben. E kötelezettségek elmulasztása a felszámoló nyilatkozata alapján állapítható meg a hitelezők számára. A joggyakorlat-elemző csoport túlnyomó többségének álláspontja szerint a vélelem fennáll akkor is, ha a vezető tisztségviselő fent írt kötelezettségeinek csak részben tett eleget, illetve eleget tett, de késedelmesen. A vezető tisztségviselő a fenti magatartásokkal a hitelezők tájékozódási lehetőségét korlátozza. Késedelem esetén a vezető tisztségviselő az utólagos letétbe helyezéssel nem mentesülhet a vélelem következményei alól, függetlenül a késedelem tartamától. Abban a tagok maradéktalanul egyet értettek, hogy a vélelem a bizonyítási terhet megfordítja, a kártérítési felelősség megállapításához szükséges egyes tényállási elemek bizonyításának kötelezettségét a felperesről az alperesre terheli. Abban is egyetértés volt, hogy a bizonyítási teher részbeni megfordítására vonatkozó szabályt az indokolja, hogy a vezető tisztségviselő a Cstv.- ben tételesen felsorolt egyes, őt jogszabályi rendelkezés folytán terhelő kötelezettségének nem vagy nem maradéktalanul vagy nem időben tett eleget, ezzel megnehezíti az adós hitelezőinek, felszámolójának tájékozódási lehetőségét a tekintetben, hogy az adós gazdálkodása hogyan alakult a felelősség megállapítása szempontjából releváns időszakban, milyen ügyletek megkötésére került sor, a vezető tisztségviselő terhére milyen magatartások értékelhetők. A csoport tagjai többségének az volt az álláspontja, hogy a Cstv. helyes, teleológikus értelmezése szerint a vélelem fennállása esetén a felperesnek kell bizonyítania többek között azt, hogy az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkezését követően az adós vagyonában vagyoncsökkenés következett be és annak mértékét is. Ugyanakkor vélelmezni szükséges, hogy a fenti mulasztást követően bekövetkezett vagyoncsökkenés az adós hitelezői érdekeket sértő magatartásának következménye, vagyis vélelmezni kell a vezető tisztségviselő hitelezők érdekeivel ellentétes magatartását és az annak következtében bekövetkezett vagyoncsökkenést. A többségi véleményt elfogadók álláspontja szerint a vezető tisztségviselő a megállapítási perben bizonyíthatja, hogy a Cstv.-ben szereplő terhére értékelendő magatartások, nem eredményezhetik kártérítési felelősségének megállapítását. Például nem a vezető tisztségviselőnek róható fel az éves beszámoló letétbe helyezésének, közzétételének elmaradása, ő ugyanis mindent megtett a beszámoló elfogadása érdekében, de a 6 GAZDASÁG ÉS JOG juniusi.indd :59:21

7 legfőbb szerv nem hozott döntést vagy nem fogadta el a beszámolót. A felperesnek az adós vagyoni helyzetéről történő tájékozódását valójában nem akadályozták az át nem adott okiratok mivel azok marginális jelentőségűek voltak. Hangsúlyozandó, hogy a vélelem fennállása esetén is a vezető tisztségviselőt megilleti a kimentés lehetősége, hasonlóan azon esetekhez, amikor a vélelem nem áll fenn. Leszögezendő ugyanakkor, hogy a vezető tisztségviselőnek lehetősége van a vélelem fenn nem állásának bizonyítására is. Bizonyíthatja, hogy a beszámoló letétbe helyezési, közzétételi kötelezettségének, irat, vagyonátadási, tájékoztatási kötelezettségének eleget tett, vagy ezen kötelezettségek nem terhelték, mert azok teljesítésének időpontjában már nem volt vezető tisztségviselő. Árnyék vezető tisztségviselő tekintetében egyik törvényi vélelem sem áll fenn, hiszen az árnyék vezető tisztségviselőt sem éves beszámoló letétbe helyezési, sem beszámolókészítési, irat- és vagyonátadási, továbbá tájékoztatási kötelezettség nem terheli. 7. A FELELŐSSÉG ALÓLI MENTESÜLÉS A vezető tisztségviselő mentesülésének feltétele az, hogy az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható valamennyi intézkedést megtegye a hitelezői érdekek sérelme elkerülése érdekében, továbbá az adós gazdálkodó szervezet intézkedéseinek kezdeményezése érdekében. A jogértelmezés útján a joggyakorlat-elemző csoport arra az álláspontra jutott, hogy ha a Cstv. szabályaira hivatkozással folyik a per, a Cstv. kimentésre vonatkozó szabályai érvényesülnek, és nem a Ptk. 6:519. -ában írt kimentési szabály, ugyanis a Cstv. kimentési szabályozása szigorúbb és konkrétabb feltételeket szab, mint a Ptk. 6:519. -ában írt kimentési szabály. A kimentési feltételeknek együttesen kell megvalósulniuk. Az adós legfőbb szerve kifejezés alatt a Ptk. 3:16. szerinti döntéshozó szerv értendő, figyelemmel a Ptk. 3:3. (2) és (3) bekezdésében írtakra. A legfőbb szerv intézkedése alatt a legfőbb szerv határozata értendő. Tipikusan elfogadható mentesüléshez vezető érv az ügyekből szerzett tapasztalatok szerint: testületi ügyvezetés esetén arra történő hivatkozás, hogy a testületi döntésben az alperes nem vett részt, a vagyoncsökkenést eredményező döntés ellen szavazott, a legfőbb szerv döntése eredményezte a vagyoncsökkenést, a hitelezők követelése teljes kielégítésének meghiúsulását, a környezeti terhek rendezésének elmulasztását. A legfőbb szerv döntésére hivatkozás azonban nem feltétlenül, illetve nem minden tényállás mellett jelenti a felelősség alóli mentesülést. E körben mérlegelendő tényező lehet, hogy a vezető tisztségviselő miként készítette elő a legfőbb szerv döntését; ha tagként szavazott, szavazatával a határozat meghozatalához hozzájárult-e, volt-e ráhatása a szavazó tagok szavazatának kialakítására (például: családi vállalkozások esetén). 8. PERJOGI KÉRDÉSEK A joggyakorlat-elemző csoport megvizsgálta a felelősségi alakzattal összefüggő vitás perjogi kérdéseket is. Kifejtette, hogy a megállapítási per felperese lehet egyfelől az adós hitelezője, másfelől maga az adós. Az adós hitelezőjének az minősül, akinek pénzkövetését vagy pénzben kifejezett vagyoni követelését a felszámoló nyilvántartásba vette, a regisztrációs díjat eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában befizette [Cstv. 3. (1) bekezdés cd) pont]. Az adós nevében a felszámoló jár el. Ez egyebek mellett azt jelenti, hogy a megállapítási kereset eredményessége esetén az adós lesz a pernyertes, eredménytelensége esetén a pervesztes. A megállapítási per alperese vagy az adós vezető tisztségviselője vagy árnyék vezető tisztségviselője lehet, mégpedig azon személyek, akik a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben látták el a vezető tisztségviselői feladatot, illetőleg a gazdálkodó szervezet döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást gyakoroltak. A Cstv. egyértelműen rögzíti azt a szabályt, hogy ha többen közösen okoztak kárt, felelősségük egyetemleges. Az ügyekből szerzett tapasztalatok szerint tipikusan akkor került sor az egyetemleges felelősség megállapítására, ha a vezető tisztségviselők ugyanabban vagy részben azonos időszakban töltötték be a tisztséget, és tipikusan együttes képviseleti joggal rendelkeztek. Ugyanakkor annak sincs akadálya, hogy a vezető tisztségviselők és az árnyék vezető tisztségviselők egyetemleges felelősségét állapítsa meg a bíróság. A vezető tisztségviselő felelősségének megállapítása iránti kereset a vezető tisztségviselő (árnyék vezető tisztségviselő) összegszerűen meghatározott mértékű felelősségének megállapítására irányul. A megállapítási perben tehát nem csak a kárfelelősség jogalapjának megállapítása történik, hanem a vezető tisztségviselő felelősségének maximális összege is meghatározásra kerül. Erre figyelemmel tehát kijelenthető, hogy a Cstv. szerinti megállapítási per nem azonosítható a Pp ában írt megállapítási perrel. A keresetlevélnek tartalmaznia kell a következőket: az alperes mely időtartam alatt volt az adós vezető tisztségviselője, illetve az árnyék vezető tisztségviselő ebbéli minőségét mely tényezők alapítják meg, azok mely időszakban álltak fenn, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezése időpontjának megjelölése, amely csak kivételes esetben egyezhet a felszámolási eljárás lefolytatása iránti kérelem benyújtásának időpontjával, a hitelezői érdekeket sértő magatartás(ok) leírása, azt az összeget, amelynek erejéig a vezető tisztségviselő felelősségének megállapítását a felperes kéri, vagyis amennyivel az adós vagyona csökkent. Kiemelten hangsúlyozandó, hogy a felelősség mértékének meghatározásakor nem azt kell megjelölni, hogy a felperesi hitelező a felszámolási vagyonból feltehetően ki nem elégíthető követelése mekkora, a hitelezők érdekeit sértő magatartás és a vagyoncsökkenés közötti ok-okozati összefüggés fennállásának állítása, GAZDASÁG ÉS JOG 7 juniusi.indd :59:22

8 amennyiben a törvényi vélelem fennáll, az ezzel kapcsolatos tények előadása. A vezető tisztségviselő felelősségének megállapítására irányuló perre a meg nem határozható pertárgyérték az irányadó az 1/2013. PJE határozatban kifejtettek szerint. A kereset benyújtásának kezdő időpontja az adós gazdálkodó szervezet felszámolás jogerős elrendelésének Cégközlönyben történt közzététele. A kereset mindaddig előterjeszthető, amíg az adós felszámolási eljárásának jogerős befejezése a Cégközlönyben közzétételre nem került. A keresetet a Cstv. 6. (1) bekezdés szerint illetékes törvényszéken kell benyújtani. A vezető tisztségviselő felelősségének megállapítására irányuló perben a felperes terhére esik annak bizonyítása, hogy: az alperes vezető tisztségviselőként, árnyék vezető tisztségviselőként tevékenykedett a releváns időszakban, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezett, és annak mi volt az időpontja, az adós gazdálkodó szervezet vagyonában vagyoncsökkenés következett be, a hitelezői érdekek elsődlegessége/figyelembevétele követelményének megsértésével a vezető tisztségviselő olyan magatartást követett el, amelyet a Cstv. szankcionál, okozati összefüggés áll fenn a vezető tisztségviselő fenti magatartása és a vagyoncsökkenés között. 9. A VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐK MARASZTALÁSÁRA IRÁNYULÓ PEREKKEL ÖSSZEFÜGGŐ VITÁS KÉRDÉSEK A megállapítási perek számához képest meglehetősen kevés, mindössze 58 a vezető tisztségviselőt marasztaló jogerős bírósági ítélet került a joggyakorlat-elemező csoport látókörébe. A legmegdöbbentőbb adat az volt, hogy a kétlépcsős perlési struktúra rendeltetésével és lényegével szemben a marasztalási perek felperese az összes ügyben megegyezett a megállapítási per felperesével, vagyis az adós további hitelezői nem éltek a marasztalási kereset előterjesztésének lehetőségével. Holott a kétlépcsős perlési struktúra értelmében a marasztalás iránti keresetet nem csak a megállapítási per hitelező felperese, hanem az adós bármelyik hitelezője előterjesztheti, akinek kielégítetlen hitelezői igénye maradt fenn. A marasztalási perben az adós már nem lehet a per felperese, hiszen az adós jogalanyisága a marasztalásra irányuló kereset benyújtásakor már megszűnt. Ugyanakkor a felszámoló, mint az adós hitelezője hitelezői minőségében jogosult kereset benyújtására. A Cstv. értelmében ha több per indul, a pereket egyesíteni kell. A hitelezői követeléseket arányosan kell kielégíteni. A marasztalási perben a perindítási határidő a felszámolási eljárás jogerős lezárásáról hozott határozat Cégközlönyben való közzétételétől számítandó. A megállapításra és marasztalásra irányuló pereket a Cstv. ugyanazon időállapota szerinti szabályok szerint kell elbírálni, ugyanis a felelősség megállapítására és a marasztalásra irányuló per lényegében egységet képez, annak ellenére, hogy a felelősséget megállapító jogerős bírósági ítélet meghozatala és a marasztalásra irányuló kereset benyújtása között akár több év is eltelhet. Marasztalási per alperese azon vezető tisztségviselő (árnyék vezető tisztségviselő) lehet, akinek felelősségét a megállapítási perben jogerős bírósági ítélet megállapította. A kétlépcsős perlési struktúrából következően a megállapítási perben marasztalt vezető tisztségviselő (árnyék vezető tisztségviselő) jogutódja, örököse perelhető. A marasztalásra irányuló keresetben a felperesnek elő kell adnia, hogy mely vezető tisztségviselő (árnyék vezető tisztségviselő) marasztalását milyen összeg erejéig kéri. A marasztalási összeg nem haladhatja meg a megállapítási perben megállapított felelősség mértékét, valamint a hitelezőnek az adós felszámolása során ki nem elégített hitelezői igényét. A Cstv. 1. időállapota szerint az adós felszámolása befejezésének Cégközlönyben történt közzétételétől számított 90 napos jogvesztő anyagi jogi határidőn belül, míg a Cstv időállapota szerint 60 napos jogvesztő anyagi jogi határidőn belül kell előterjeszteni a keresetet. A marasztalásra irányuló perben a pertárgyérték a marasztalási összeg figyelembevételével alakul. A keresetet a Cstv. 6. (1) bekezdése szerint illetékes törvényszéken kell előterjeszteni, függetlenül a marasztalási összeg nagyságától. Ha több hitelező nyújt be marasztalás iránti keresetet, azokat egy eljárásban kell elbírálni. Ebből következően a jogvesztő határidő leteltének bevárása után indokolt a tárgyalást kitűzni. 10. A VAGYONI BIZTOSÍTÉKKAL ÖSSZEFÜGGŐ KÉRDÉSEK A Cstv időállapota szerinti szabályok teszik lehetővé azt, hogy a felperes vagyoni biztosíték nyújtására kérje kötelezni a vezető tisztségviselőt. A Cstv. kimerítő jelleggel sorolja fel azt, hogy mi lehet a vagyoni biztosíték tárgya. A vagyoni biztosíték nyújtására kötelezésről a bíróság csak kérelemre rendelkezhet a kérelem keretei között. A vagyoni biztosíték nyújtása iránti kérelemben a felperesnek meg kell jelölnie, hogy pontosan milyen biztosíték nyújtására kéri kötelezni a vezető tisztségviselőt. A feldolgozott ügyek többségében a felperesek forint összeg bírósági lettébe helyezését kérték. A vagyoni biztosíték nyújtására irányuló kérelmet a felperes az elsőfokú ítélet meghozataláig bármikor előterjesztheti. A vagyoni biztosítékért kezesi felelőssége áll fenn az adós gazdálkodó szervezet többségi befolyással rendelkező tagjának, az egyszemélyes társaság tagjának, valamint a külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe esetén a külföldi székhelyű vállalkozásnak. A vagyoni biztosíték nyújtásáról a bíróságnak lehetőleg az eljárás lehető legkorábbi szakaszában kell döntenie, feltéve, hogy a vezető tisztségviselő felelősségének megállapításához szükséges tényállási elemek fennállását valószínűsítettnek találja. 8 GAZDASÁG ÉS JOG juniusi.indd :59:22

9 A joggyakorlat-elemző csoport álláspontja szerint nem helyeselhető az a széles körben tapasztalat gyakorlat, hogy az elsőfokú bíróság a vagyoni biztosíték nyújtására kötelezésről az elsőfokú ítéletben rendelkezik, ugyanis ez a gyakorlat ellentétes a jogintézmény céljával, a felperes érdekeivel, továbbá azzal a szabálylyal, hogy a vagyoni biztosíték nyújtására kötelezésről végzésben kell rendelkezni, amely ellen külön fellebbezésnek van helye. Ha vagyoni biztosíték nyújtását elrendelte a bíróság, és a vezető tisztségviselő felelősségét a jogerős ítélet nem vagy kisebb összeg erejéig állapította meg, mint amilyen mértékű vagyoni biztosíték nyújtására az elsőfokú bíróság végzésével kötelezte a vezető tisztségviselőt, az elsőfokú bíróságnak csak az ítélet jogerőre emelkedését követően kell hivatalból intézkednie a vagyoni biztosíték, illetve meghatározott része, ebbéli minőségének megszüntetése iránt. Ha a bíróság jogerős ítéletével marasztalta a vezető tisztségviselőt, akkor a marasztalási ítéletben a vagyoni biztosíték összegét a felperesek között követelésarányosan kell felosztani, és csak az ezt meghaladó marasztalási összeg megfizetésére kell a vezető tisztségviselőt kötelezni ugyancsak követelésarányosan. Ha a marasztalásra irányuló perben hozott ítélet szerint a marasztalási összeg alacsonyabb, mint a vagyoni biztosíték összege, akkor a marasztalási összeget meghaladó vagyoni biztosíték ebbéli minőségének megszüntetése érdekében az elsőfokú bíróságnak hivatalból kell intézkednie. 11. A VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ FELELŐSSÉGE A HITELEZŐK IRÁNYÁBAN A CTV. ALAPJÁN A vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelőssége március 1. napja óta fennáll abban az esetben is, ha a jogi személy kényszer-végelszámolás, illetőleg kényszertörlés útján szűnt meg. E szabályozás egylépcsős perlési struktúrát ír elő, és a vezető tisztségviselő (árnyék vezető tisztségviselő) marasztalását ugyanazon szabályok alapján teszi lehetővé, mint a Cstv. A hatályos Ctv. 118/B. és 118/C. -ai tartalmazzák a vonatkozó anyagi jogi és eljárásjogi szabályokat. A Ctv. nem írja elő a vezető tisztségviselő marasztalására irányuló perek egyesítésének kötelezettségét és nem rendelkezik az igényt érvényesítő hitelezők arányos kielégítésének kötelezettségéről. A joggyakorlat-elemző csoport látókörébe mindöszszesen öt olyan ítélet került, amely a vezető tisztségviselők hitelezők irányában fennálló felelősségét a Ctv. szabályai alapján állapította meg. A rendkívül alacsony szám vélhetően azzal magyarázható, hogy a jogintézmény nem rég óta került bevezetésre a magyar felelősségi jogba, és az érintett jogalanyok ezt az igényérvényesítési lehetőséget még nem kellőképpen ismerik. Ezen pertípus esetén a kényszertörlési eljárás keretében törölt cég cégjegyzékbe vezetett vezető tisztségviselője lehet az alperes. A Ctv. tételes rendelkezése folytán vezető tisztségviselőnek minősül a végelszámoló is. Árnyék vezető tisztségviselő fogalmát a Ctv. a Cstv.-vel egyezően határozza meg. A vezető tisztségviselő a Ctv. szabálya szerint nem azért felel, mert a cég kényszertörlési eljárás lefolytatását követően a cégjegyzékből törlésre került, hanem azért, mert a cég fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete bekövetkezését követően nem a hitelezők érdekeinek figyelembevételével járt el. Alapvető különbség a Cstv. vonatkozó szabályozásával összevetve az, hogy a cégek kényszertörlésére nem azért került sor, mert a cég fizetésképtelenné vált, hanem a Ctv ában rögzített okokból. A jogszabályi rendelkezés célja az lehet, hogy a cég vezető tisztségviselője kényszertörlési eljárásba ne menekíthesse a céget hitelezőkkel szembeni felelősségének elhárítása érdekében. A Ctv. szabályozása szerint több vezető tisztségviselő esetén felelősségük egyetemleges a hitelezőkkel szemben. A Ctv. a Cstv.-vel azonosképpen határozza meg a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet fogalmát, továbbá hitelezői érdekek sérelmének törvényi vélelmeit fogalmazza meg a vezető tisztségviselő és a végelszámoló kapcsán egyaránt. 12. A JOGGYAKORLAT-ELEMZŐ CSOPORT JAVASLATAI A CSTV. VONATKOZÓ SZABÁLYOZÁSÁVAL ÖSSZEFÜGGÉSBEN A joggyakorlat-elemző csoport egyrészt a Kúria Polgári Kollégiuma számára, másrészt a jogalkotó számára fogalmazott meg javaslatokat. A joggyakorlat-elemző csoport nem javasolta a Kúria Polgári Kollégiuma számára azt, hogy a tárgykörben PK vélemény megalkotására kerüljön sor, figyelemmel arra, hogy az Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a Cstv. vonatkozó szabályai várhatóan módosításra kerülnek. A joggyakorlat-elemző csoport felhívta a jogalkotó figyelmét a vonatkozó Cstv. szabályozás bonyolultságára, és ezért célszerűnek tartotta annak megfontolását, hogy a szabályozás egységesítésre kerüljön, az alkalmazott rendelkezések ne függjenek attól, hogy az adós felszámolására irányuló kérelem benyújtására mikor került sor. A joggyakorlat-elemző csoport álláspontja szerint a jogalkotónak egyértelműen tisztáznia szükséges a Ptk. rendelkezéseinek és a Cstv. (Ctv.) szabályainak egymáshoz való viszonyát. A kétlépcsős perlési struktúra koncepciójának alapvető módosítását nem érintő javaslatok közül a joggyakorlat-elemző csoport legfontosabb javaslata a Cstv. 33/A. (7) bekezdésének hatályon kívül helyezése volt. A vonatkozó rendelkezés hatályon kívül helyezésére irányuló javaslat indoka az volt, hogy a joggyakorlat-elemző csoport megítélése szerint az ellentétes a kétlépcsős perlési struktúrával, mivel elvonja a többi hitelező igényérvényesítési lehetőségét. A joggyakorlat-elemző csoport további javaslata az volt, hogy a jogalkotó gondoskodjon a megállapítási perben részt nem vett hitelezők igényérvényesítését segítő szabályok megalkotásáról. Jelenleg ugyanis nem állnak rendelkezésre olyan szabályok, amelyek alapján a hitelezők információkhoz juthatnának a megállapításra irányuló perek megindításáról és az ilyen perben hozott jogerős bírósági ítéletek tartalmáról. GAZDASÁG ÉS JOG 9 juniusi.indd :59:22

10 MOHAI MÁTÉ NÉHÁNY GONDOLAT A NEM PÉNZBELI VAGYONI HOZZÁJÁRULÁS HAZAI SZABÁLYOZÁSÁNAK VÁLTOZÁSAIRÓL Jelen tanulmány célja, hogy rövid áttekintést nyújtson a jogi személyek részére teljesítendő nem pénzbeli vagyoni hozzájárulással kapcsolatos egyes, gyakorlati szempontból is jelentőséggel bíró kérdésekről. A vázolt hipotézis alapján ismertetésre kerülnek az apportálásra vonatkozó hazai szabályozás alakulásának állomásai, a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás tárgyaival szemben felállított követelmények, továbbá az utóbbiak teljesítése körében felmerülő jogszabálysértések és az azokra adott jogalkotói válaszok. A téma szempontjából elengedhetetlen volt egyes, a Ptk.-n kívüli, eljárásjogi tárgyú jogszabályok és uniós jogi normák vonatkozó rendelkezéseinek bemutatása is. 1. AZ APPORTÁLÁS HAZAI SZABÁLYOZÁSÁNAK ALAKULÁSA A nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás szabályozása tekintetében mára már bőséges joggyakorlatról és jogirodalomról számolhatunk be. Utóbbiak azonban döntő többségükben még a Ptk. előtti időszakból származnak, így szükségesnek tartjuk az apportra vonatkozó Gt.-rendelkezések rövid ismertetését is. A gazdasági társaságokról szóló évi VI. törvény 22. (2) bekezdésének második fordulata szerint a nem pénzbeli betét bármilyen, vagyoni értékkel rendelkező forgalomképes dolog, szellemi alkotás és vagyoni értékű jog lehetett. A törvény 60. (1) bekezdése a kkt.-k és bt.-k vonatkozásában mondta ki, hogy a tag pénzben és elhasználható vagy helyettesíthető dolgokban nyújtott vagyoni hozzájárulása a társaság tulajdonába, egyéb vagyoni hozzájárulása a társasági szerződés rendelkezése szerint a társaság tulajdonába vagy használatába kerül. Az első Gt. a korlátolt felelősségű társaságokra [161. (3) bekezdés], valamint a részvénytársaságokra [253. (1) bekezdés] vonatkozó speciális szabályok között rögzítette, hogy nem pénzbeli betétként (hozzájárulásként) a 22. (2) bekezdésében meghatározott feltételek fennállása esetén is csak olyan végrehajtható dolgot, továbbá olyan szellemi alkotást vagy jogot lehet figyelembe venni, amelyet utóbb a gazdasági társaság harmadik személy hozzájárulása (engedélye) nélkül ruházhat át. A gazdasági társaságokról szóló évi CXLIV. törvény 12. (1) bekezdésének második fordulata szerint a tagok (részvényesek) vagyoni hozzájárulása pénzbeli hozzájárulásból (pénzbetétből), illetve a tagok (részvényesek) által a gazdasági társaság tulajdonába adott nem pénzbeli hozzájárulásból (nem pénzbeli betétből) áll. Míg tehát az évi VI. tv. 22. (2) bekezdésében tisztázásra kerültek az apportálható vagyontárgyak csoportjai (dolog, szellemi alkotás, jog), és nagyjából a reájuk vonatkozó feltételek is, addig a második Gt. a 10 GAZDASÁG ÉS JOG gazdasági társaságokra vonatkozó közös szabályok között az apport mibenlétét nem rendezte, bár a 12. (1) bekezdésének indokolása tartalmazta azt, hogy minden vagyoni értékű, forgalomképes dolog, szellemi alkotás vagy jog lehet nem pénzbeli hozzájárulás, a bírói gyakorlat (KGD ) pedig az indokolásnak megfelelően alakult, a korabeli jogirodalom elvárásának megfelelően. Részvénytársaság és korlátolt felelősségű társaság esetén az első és a második társasági törvény rendelkezései az apportképes vagyontárgyakat illetően tartalmilag egybevágtak. A gazdasági társaságokról szóló évi IV. törvény 13. (2) bekezdése szerint a nem pénzbeli hozzájárulás bármilyen vagyoni értékkel rendelkező dolog, szellemi alkotáshoz fűződő vagy egyéb vagyoni értékű jog ideértve az adós által elismert vagy jogerős bírósági határozaton alapuló követelést is lehetett (mivel a vagyoni hozzájárulás végrehajtás alá vonhatóságának előírását a 2. társasági jogi irányelv sem tartalmazta, ennek kimondását a törvény is mellőzte). A tag munkavégzésre vagy más személyes közreműködésre, illetve szolgáltatás nyújtására irányuló kötelezettségvállalását nem pénzbeli hozzájárulásként figyelembe venni azonban nem lehetett. A hatályos Ptk.-ban a gazdasági társaságok általános szabályai csak kiegészítik a jogi személyekre vonatkozó általános rendelkezéseket a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulások vonatkozásában (is). A jogi személy általános szabályai között található 3:10. (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként az alapító vagy a tag dolog tulajdonjogát vagy vagyoni értékű jogot ruházhat át a jogi személyre. A gazdasági társaságok közös szabályaiban elhelyezett 3:99. (1) bekezdése szerint az Európai Unió tőkevédelmi társasági jogi irányelvével is összhangban nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként követelés is szolgáltatható, ha azt az adós elismerte, vagy az jogerős bírósági határozaton alapul. Hitelezővédelmi szempontból Boóc Ádám megítélése szerint problematikus lehet ama fordulat, amely szerint az adós által elismert követelés is lehet apport. Ebben az esetben ugyanis a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás érvényesíthetősége ütközhet nehézségekbe. Például, ha az apportot, mint követelést extrém esetben egy off-shore cég által kiállított váltó képezi. Ilyenkor nem feltétlenül lesz reális esélyünk a követelés tényleges behajtására. (Boóc Ádám: Észrevételek a gazdasági társaságok szabályozásához az új Polgári Törvénykönyv Törvényjavaslatában. In: Egy új korszak hajnalán. Konferenciakötet az új Polgári Törvénykönyv tiszteletére. Károli Gáspár Református Egyetem Államés Jogtudományi Kar, Budapest, o.) A tag munkavégzésre, személyes közreműködésre vagy szolgáltatásra irányuló kötelezettségvállalása hajuniusi.indd :59:22

11 tályos jogunk szerint sem lehet nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás. A szakasz (3) bekezdése kimondja, hogy a létesítő okiratnak az (1) bekezdésben foglalt szabályokkal ellentétes rendelkezése semmis. Jójárt Eszter álláspontja szerint annak ellenére nem lehet a gazdasági társaságokon kívül más jogi személyek létesítésénél apport a követelés, hogy a 3:10. (2) bekezdése megfogalmazása feltételes módú nem definitív szabály, amely megfelel a 3:4. (1) és (2) bekezdésben foglalt pozitív feltételeknek [a jogi személy és az alapító (tag) viszonyát szabályozza] és rá a diszpozitivitást kizáró (3) bekezdésben foglalt feltételek sem alkalmazhatók [nincs kifejezett tilalom és a generálklauzula jellegű b) pontba sem ütközne a követelés jogügyleti eltérés alapján való apportként kezelése], továbbá a követelés is értékkel rendelkezik és annak átruházása a 6:193. alapján lehetséges. Nemleges válaszának oka a rendszertani és a teleológiai értelmezés segítségével világítható meg: a 3:99. -ban, annak a 3:10. -hoz való viszonyában rejlik. Annak ugyanis nem volna értelme, hogy gazdasági társaságok esetén a követelés apportálására csak törvényben meghatározott feltételek teljesülése esetén (létezik a követelés beárazását szolgáló adósi elismerés, illetve jogerős bírósági határozat) kerülhessen sor, míg más (a gazdasági társaságoknál kevésbé rugalmas) jogi személy típusoknál e feltételektől függetlenül is, a 3:10. látszólagos diszpozitivitására hivatkozással. (Jójárt Eszter: Diszpozitivitás a régi és az új Polgári törvénykönyvben. Magyar Jog, 2014/ o.) Jójárt Eszter álláspontját Gadó Gábor mellett a Complex CD-jogtár és az OptiJUS jogtár Ptk. kommentárjainak szerzői is osztják. 2. INGATLANOK APPORTÁLÁSÁNAK EGYES KÉRDÉSEI Gyakori, hogy nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként a tag ingatlan tulajdonjogát ruházza át a gazdasági társaságra. Ilyen esetben a cégbejegyzési kérelemhez mellékelni kell az ingatlan három hónapnál nem régebbi tulajdoni lapját, melyből az ingatlannal való rendelkezés jogcímének legalább széljegy formájában megállapíthatónak kell lennie, és további előírás, hogy a tulajdoni lapon a következő bejegyzésre váró széljegy jogosultjaként csak a nem pénzbeli hozzájárulást szolgáltató személy vagy szervezet szerepelhet (Ctv. 1. számú melléklet I. 9.). Látható tehát, hogy az ingatlan nem csak akkor apportálható, ha a tulajdonjogot a tag nevére az ingatlan-nyilvántartásba már bejegyezték (az már egy másik kérdés, hogy a társaság az ingatlan tulajdonjogát ténylegesen csak ezt követően szerezheti meg). Fontos kiemelni, hogy a cég vagyonába történő apportálás esetén a tulajdonjogot nem az apportlistának a cégbírósághoz történő bemutatása és a változás bejegyzése keletkezteti, hanem annak ingatlan-nyilvántartási bejegyzése. Apportálással történő tulajdonszerzés esetén az arról szóló taggyűlési jegyzőkönyv alaki és tartalmi szempontból történő vizsgálata így az ingatlan-nyilvántartási eljárásban nem mellőzhető (KGD ). GAZDASÁG ÉS JOG 11 Ingatlan tulajdonjogának a tagtól nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként a jogi személy által történő megszerzéséhez tehát az átruházásra irányuló szerződés vagy más jogcím mellett szükséges még erre tekintettel a tulajdonjog átruházásának az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése is. Az Inytv a pedig előírja, hogy jogok bejegyzésének és tények feljegyzésének ha törvény másként nem rendelkezik olyan közokirat, teljes bizonyító erejű magánokirat vagy ezeknek a közjegyző által hitelesített másolata (a továbbiakban: okirat) alapján van helye, amely a bejegyzés tárgyát képező jog vagy tény keletkezését, módosulását, illetve megszűnését igazolja, továbbá tartalmazza a bejegyzést, feljegyzést megengedő nyilatkozatot az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzett, vagy közbenső szerzőként bejegyezhető jogosult részéről (bejegyzési engedély). A törvény 32. (1) bekezdése pedig meghatározza, hogy mit kell tartalmaznia az okiratnak ahhoz, hogy az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alapjául szolgálhasson: a) az ügyfél természetes személyazonosító adatait, lakcímét és személyi azonosítóját, b) a statisztikai számjellel rendelkező szervezet megnevezését, statisztikai azonosítóját, székhelyét, a bírósági, illetőleg cégbírósági bejegyzésének számát, egyházi jogi személy esetében nyilvántartási számát, c) az érintett ingatlan pontos megjelölését (település neve, helyrajzi szám) és a bejegyzéssel érintett tulajdoni hányadot, d) a jog vagy tény pontos megjelölését, e) a jogváltozás jogcímét, f) az érdekeltek megállapodását, a bejegyzett jogosult bejegyzést engedő feltétlen és visszavonhatat - lan nyilatkozatát, g) a szerződő felek állampolgárságra vonatkozó nyilatkozatát. A fenti, a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséhez szükséges okirat lehet egy külön, kizárólag az illetékes földhivatali osztály részére benyújtott dokumentum, de lehet olyan melléklet is, mely a cégbíróság részére készített bejegyzési kérelem valamely melléklete is egyben (például az Inytv. vonatkozó rendelkezéseinek is megfelelő, az apportálásról szóló határozat). Ingatlanforgalmazási célú vagyonszerzés esetén az Itv. 23/A. szerinti nyilatkozatot is célszerű lehet már ebben a dokumentumban megtenni. Nagyon fontos figyelemmel lenni arra is, hogy ingatlan apportálásával történő törzstőke emelés esetén a vagyonszerzés illetékkiszabásra történő bejelentésének határideje nem a cégbírósági végzés közlésétől kezdődik, hanem az apportálásról hozott határozat meghozatalától (BH ). Az Inytv. 26. (4) bekezdése szerint a kérelmet a bejegyzés alapjául szolgáló szerződés (jognyilatkozat) keltétől számított 30 napon belül az ingatlanügyi hatósághoz kell benyújtani. Ha a szerződés (jognyilatkozat) létrejöttéhez harmadik személy beleegyezése vagy ide nem értve az ingatlanügyi hatósági engedélyt hatósági jóváhagyás szükséges, a kérelmet a beleegyezéstől, illetve a jóváhagyástól számított 30 napon belül kell az ingatlanügyi hatósághoz benyújtani. A jegyzett tőke apjuniusi.indd :59:22

12 portálással történő emeléséről szóló határozatnak az eredményeként az apportálás a határozat elfogadásának napján érvényesen létrejön. Mindebből következően a bejelentési kötelezettségnek az Inytv. 26. (4) bekezdése alapján a határozat keltétől számított 30 napon belül kell eleget tenni. A késedelmes bejelentés miatt az Art (1) bekezdés b) pontja és (21) bekezdése alapján mulasztási bírság kerülhet kiszabásra. 3. VAGYONI ÉRTÉKŰ JOG MINT NEM PÉNZBELI VAGYONI HOZZÁJÁRULÁS A Ptk. 3:164. (1) bekezdése szerint az üzletrész a törzs betéthez kapcsolódó tagsági jogok és kötelezettségek összessége. Még az 1997-es társasági törvény alapján született meg a KGD számon közzétett döntés, mely szerint üzletrész, mint vagyoni értékű jog is lehet apport tárgya. A korlátolt felelősségű társaság tagja üzletrészével a Ptk. és más jogszabályi rendelkezések korlátai között szabadon rendelkezhet. Az üzletrész átruházására sor kerülhet adásvétellel, ajándékozással, cserével, vagy a már ismertetett rendelkezések szerinti apportálással is. A Ptk. 3:167. -ának (2) bekezdése ugyanakkor az üzletrész másokat megelőző megszerzésére irányuló jogot csakis az üzletrész pénzszolgáltatás ellenében történő átruházása esetén biztosít az ott megjelölteknek, a sorrendiség betartása mellett. Ha viszont a tag üzletrésze apportálás útján kerül a társaság tulajdonába, az üzletrész pénzszolgáltatás ellenében történő átruházására vonatkozó elővásárlási szabályok nem alkalmazhatók. Szoftver kizárólagos értékesítésének a joga a tag nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásaként ugyancsak a jogi személy tulajdonába adható (BH ). Az Szjt. 1. (1) bekezdés szerint ez a törvény védi az irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokat. A törvény 1. (2) bekezdésének c) pontja kimondja, hogy szerzői jogi védelem alá tartozó alkotásnak minősül a számítógépi programalkotás és a hozzá tartozó dokumentáció (a továbbiakban: szoftver) akár forráskódban, akár tárgykódban vagy bármilyen más formában rögzített minden fajtája, ideértve a felhasználói programot és az operációs rendszert is. A jogszabály 4. (1) bekezdése szerint a szerzői jog azt illeti, aki a művet megalkotta (szerző). Az Szjt. 9. (1) bekezdése alapján a szerzőt a mű létrejöttétől kezdve megilleti a szerzői jogok a személyhez fűződő és a vagyoni jogok öszszessége. A (2) bekezdés akként rendelkezik, hogy a szerző személyhez fűződő jogait nem ruházhatja át, azok másként sem szállhatnak át és a szerző nem mondhat le róluk. Bár a (3) bekezdés a vagyoni jogok tekintetében is kimondja, hogy azok a (4) (6) bekezdésekben foglaltak kivételével nem ruházhatók át, másként sem szállhatnak át és azokról lemondani sem lehet, ez azonban csak főszabály, mely alól a (4) (6) bekezdések állapítanak meg kivételeket. Így a (6) bekezdés akként rendelkezik, hogy a vagyoni jogok a törvényben meghatározott esetekben és feltételekkel átruházhatók, illetve átszállnak. A törvény 58. (3) bekezdése kifejezetten is kimondja, hogy a szoftverre vonatkozó vagyoni jogok átruházhatók. A jogszerző a jogok átruházására irányuló szerződés eltérő kikötése hiányában a vagyoni jogokkal a továbbiakban rendelkezhet. Az Szjt. III. Fejezete szól a vagyoni jogokról. A 16. (1) bekezdése szerint a szerzői jogi védelem alapján a szerzőnek kizárólagos joga van a mű egészének vagy valamely azonosítható részének anyagi formában és nem anyagi formában történő bármilyen felhasználására és minden egyes felhasználás engedélyezésére. A 17. értelmében a mű felhasználásának minősül különösen: a többszörözés, a terjesztés, a nyilvános előadás, a nyilvánossághoz közvetítés sugárzással vagy másként, a sugárzott műnek az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával a nyilvánossághoz történő továbbközvetítése, az átdolgozás, valamint a kiállítás. Mindezen rendelkezésekből leszűrhető, hogy nincs jogszabályi akadálya annak, hogy a szoftver tulajdonosa, vagyis a szerző a szoftver kizárólagos értékesítési jogát másnak átengedje. Ilyen módon tehát az említett jogosultság, mint vagyoni értékű jog, apport tárgya is lehet. Még az 1988-as társasági törvény alapján megszületett GK 52. számú állásfoglalás kimondta, hogy a gazdasági társaság tagja vagyoni értékű gazdasági műszaki, szervezési ismereteit és tapasztalatait (know-how) nem pénzbeli hozzájárulásként a társaság rendelkezésére bocsáthatja, a know-how apportálhatósága a Ptk. alapján azonban elbizonytalanodik, mert az nem dolog, jog, vagy követelés, a Ptk. az egyéb, nem dologi természetű javak átruházását, így apportálhatóságát pedig nem ismeri el, és nincs nevesítve olyan vagyoni jog sem, mely hozzá kapcsolva átruházható lenne. Kérdéses, hogy egy kényszerűségből hozzá tapasztott felhasználási jog, mint nem nevesített vagyoni értékű jog, menynyiben lehet átruházható? A válasz kidolgozása a bírói gyakorlatra vár. 4. TAGI KÖLCSÖN MINT APPORT Mint láttuk, a Ptk. kifejezetten lehetővé teszi követelés nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként történő szolgáltatását, s nem zárja ki a tagi kölcsönből származó követelésnek apportként történő rendelkezésre bocsátását sem (Pécsi Ítélőtábla Gf.V /2016/6. számú ítélete). A 3:99. (1) bekezdésének második mondata ugyanis kifejezetten nevesíti azokat a tagi szolgáltatásokat, amelyeket nem lehet nem pénzbeli hozzájárulásként figyelembe venni, és ezek között a tagi kölcsön átruházása nem szerepel. A követelés átruházása nem minősül a társasággal szembeni beszámításnak, mert beszámítani pénz-, illetve egyéb, egynemű és lejárt követeléseket lehet. A tagi kölcsön és az érte nyújtott üzletrész nem minősül egynemű követelésnek. A tagi kölcsön pénzkövetelést testesít meg, míg a tagnak a vagyoni hozzájárulásának értéke után őt megillető üzletrésze alapján nem keletkezik a társasággal szemben az üzletrésze névértékével vagy értékével megegyező pénzkövetelése a Ptk. szabályai szerint. A tag az üzletrésze értékéhez csak a Ptk.-ban szabályozott módokon juthat hozzá. 12 GAZDASÁG ÉS JOG juniusi.indd :59:22

13 Annak sincsen akadálya, hogy a tag üzletrészének mértéke eltérjen az általa átruházott tagi kölcsön, azaz törzsbetéte mértékétől, annak ellenére, hogy a Ptk. már nem nevesíti a külön jogos üzletrész létrehozásának lehetőségét a Gt ában foglalt szabállyal szemben. A hallgatás oka azonban az, hogy míg a Gt. kógens szabályokat tartalmazott és csak azokat az eseteket szabályozta külön, ahol a szabályoktól eltérést engedett, addig a Ptk. 3:4. -a alapján a szabályozás diszpozitív, ami azt jelenti, hogy a Ptk. 3:164. (2) bekezdésében foglalt szabálytól a felek erre vonatkozó tiltó jogszabályi rendelkezés hiányában eltérhetnek, azaz külön megengedő szabály hiányában is létrehozhatnak külön jogos üzletrészt. Kérdéses lehet, hogy mennyiben kell ilyenkor figyelemmel lenni a Ptk. 6:98. (1) bekezdésére, mely szerint, ha a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás értéke között anélkül, hogy az egyik felet az ingyenes juttatás szándéka vezetné, a szerződés megkötésének időpontjában feltűnően nagy az aránytalanság, a sérelmet szenvedett fél a szerződést megtámadhatja. Nem támadhatja meg a szerződést az, aki a feltűnő értékaránytalanságot felismerhette vagy annak kockázatát vállalta. Ingyenes juttatás szándéka esetén tehát szóba sem jöhet a szerződés megtámadása a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás értéke közötti feltűnően nagy aránytalanságra hivatkozva. A Ptk. 6:98. (1) bekezdésének második mondata azonban szintén olyan megtámadási korlátot rögzít, amely a vizsgált esetre irányadó. A nem pénzbeli vagyoni szolgáltatást teljesítő tag a társasági szerződés erre tekintettel történő módosításában részt vesz, az esetleges feltűnő értékaránytalanságot így fel kell ismernie. De mi van abban az esetben, ha a szintén jogi személy tag pár nappal azelőtt, hogy felszámolását elrendelik, az igen jelentős, tagságával működő társasággal szembeni követelését úgy apportálja utóbbi társaságba, hogy ezért cserébe sem szavazati jogot, sem nyereségből való részesedést, sem egyéb külön jogot nem kap, figyelembe véve azt a körülményt is, hogy a tag elleni felszámolási eljárás elrendelését követően a tag képviselője a felszámoló, aki nem ugyanaz a személy, mint aki a felszámolást megelőzően a tag képviseletében az apportálásról szóló létesítő okiratot módosító szerződést megkötötte? A kérdés megválaszolása során figyelemmel kell lenni arra, hogy a jogi személy olyan, a jog által életre hívott jogalany, amely teljes jogképességgel rendelkezik, de önállóan cselekedni, intézkedni nem képes, működése természetes személyek (tag, alkalmazott, képviselő) közreműködését feltételezi. E természetes személynek a jogi személy tevékenységi (feladat- és hatás-) körében való eljárását mindaddig, amíg a tevékenységi körükből ki nem lépnek, azzal nem élnek vissza, a jogi személy cselekvésének kell tekinteni, a kapcsolódó polgári jogi joghatásokat pedig a jogi személynek kell betudni. Ez egyaránt igaz a vagyoni és a személyi, a szerződéses és a szerződésen kívüli jogviszonyokra. A jogi személy önálló a természetes személy tagjaitól, tisztségviselőitől, képviselőitől elkülönülő jogalanyisága ugyanis abszolút, vagyis a jogi személyt minden olyan jog megilletheti és minden olyan kötelezettség terhelheti, amely természete szerint nem kizárólag az emberhez kapcsolódhat. A fent kifejtettekre tekintettel a társasági szerződés módosításban félként résztvevő jogi személy tag képviseletében eljáró ügyvezető magatartása a jogi személy magatartásának tudódik be. A felszámolási eljárás megindulásával a jogi személy képviseletében törvény erejénél fogva bekövetkező változás nem teremt újabb megtámadási lehetőséget a jogi személy számára az általa kötött jogügylet tekintetében, kivéve a Cstv.-ben meghatározott eseteket. A Cstv. 40. (1) bekezdése szerint a tudomásszerzéstől számított 90 napon, de legfeljebb a felszámolást elrendelő végzés közzétételének időpontjától számított egy éves jogvesztő határidőn belül az adós nevében a felszámoló a bíróság előtt keresettel megtámadhatja az adósnak a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napját megelőző öt éven belül és azt követően megkötött, az adós vagyonának csökkenését eredményező szerződését vagy más jognyilatkozatát, ha az adós szándéka a hitelező vagy a hitelezők kijátszására irányult, és a másik fél erről a szándékról tudott vagy tudnia kellett, megtámadhatja továbbá a felszámolás eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napját megelőző két éven belül és azt követően megkötött szerződését vagy más jognyilatkozatát, ha annak tárgya az adós vagyonából történő ingyenes elidegenítés, illetve a vagyont terhelő ingyenes kötelezettségvállalás vagy a harmadik személy javára feltűnően aránytalan értékkülönbözettel megkötött visszterhes jogügylet. A Ptk. 6:98. (1) bekezdése alapján indult perben a bíróság azonban csak azt vizsgálhatja, hogy a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás értéke között anélkül, hogy az egyik felet az ingyenes juttatás szándéka vezetné, a szerződés időpontjában volt-e feltűnően nagy aránytalanság, és azt, hogy a tag a feltűnő értékaránytalanságot felismerhette vagy annak kockázatát vállalta-e. Nem vizsgálhatja a bíróság, hogy a szerződés módosítása sérti-e a hitelezők érdekeit, erre csak a Cstv. alapján indított perben van lehetősége. A Ptk. szerinti perben a tagot képviselő felszámoló jogi helyzete azonos a törvényes képviselőjével, nem hivatkozhat arra, hogy az értékaránytalanságot később ismerte fel. E körben jelentősége csak annak van, hogy a tag szerződéskötéskor eljáró képviselője a feltűnő értékaránytalanságot felismerte-e. 5. AZ APPORTÁLÁS DOLOGI JOGI AKADÁLYAIRÓL A Ptk. 5:15. -a szerint a tulajdonjog kiterjed mindarra, ami a dologgal olyképpen van tartósan egyesítve, hogy az elválasztással a dolog vagy elválasztott része elpusztulna, illetve az elválasztással értéke vagy használhatósága számottevően csökkenne. Ilyen alkotórésze a beépített nyílászáró az épületnek (BH ). GAZDASÁG ÉS JOG 13 juniusi.indd :59:22

14 Az épület tulajdonjogának megszerzése nélkül a beépített nyílászárói önállóan nem forgalomképesek, ezért apport tárgyai sem lehetnek. Nincsen tehát lehetőség arra, hogy a tag, aki a jogi személy székhelyének tulajdonosa, vagyoni hozzájárulását akként teljesítse, hogy a tulajdonában álló székhelyingatlan nyílászáróit a jogi személybe apportálja. Hasonlóképpen, szőlőtelepítés csak az általa elfoglalt földterülettel együtt vehető birtokba, ezért a szőlőültetvény a földtulajdon (kezelői jog) átadása nélkül nem apportálható (BH ). A föld tulajdonosának tulajdonjoga a Ptk. 5:51. -a értelmében kiterjed a növedék fogalma alá tartozó, le nem szedett gyümölcsre, az adott esetben a szőlőültetvény termésére. Az el nem vált gyümölcs ezért az alkotórész jogi sorsát osztja, és csak az elválasztott gyümölcs minősül önálló dolognak, melynek, mint a hasznok szedésének jogát a föld tulajdonosa más számára átengedheti. Az előzőekben kifejtettekből következik, hogy a szőlőültetvény, mint önállóan birtokba nem vehető, forgalomképtelen vagyontömeg a társaság tulajdonába nem adható, így nem is apportálható. 6. AZ APPORT NEM TELJESÍTÉSE, FELÜLÉRTÉKELÉSE A nem pénzbeli vagyoni hozzájárulások esetén kérdéses lehet e vagyoni hozzájárulás értékének meghatározása. A 2006-os Gt. 13. (4) bekezdése kimondta, hogy a nem pénzbeli hozzájárulást szolgáltató tag (részvényes) a hozzájárulás szolgáltatásától számított ötéves jogvesztő határidőn belül helytállni tartozik a gazdasági társaságnak azért, hogy a társasági szerződésben megjelölt érték nem haladja meg a nem pénzbeli hozzájárulásnak a szolgáltatás idején fennálló értékét. Azok a tagok, akik valamely tag nem pénzbeli hozzájárulását tudomásuk ellenére a szolgáltatáskori értéket meghaladó értékkel fogadták el, a nem vagyoni szolgáltatást teljesítővel együtt egyetemlegesen és korlátlanul feleltek a társaság felé az abból származó károkért. Az apport felülértékelésének szankcionálását a Ptk. is hasonlóan szabályozza. A 3:10. (3) bekezdése szerint, ha a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás átruházáskor fennálló értéke nem éri el a létesítő okiratban megjelölt értéket, a különbözet megfizetését a jogi személy az átruházástól számított öt éven belül követelheti a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást szolgáltató személytől. Észre kell azonban venni, hogy míg a Gt. ötéves jogvesztő, addig a Ptk. ötéves elévülési időről beszél, mivel a 6:21. szerint követelés érvényesítésére jogszabályban előírt határidő eltelte jogvesztéssel csak akkor jár, ha ezt jogszabály kifejezetten így rendeli, a Ptk. előző szabálya ilyen rendelkezést pedig nem tartalmaz, így az elévülés szabályait kell alkalmazni. A kódex 3:99. (2) bekezdése mondja ki, hogy azok a tagok, akik valamely tag nem pénzbeli vagyoni hozzájárulását tudomásuk ellenére a szolgáltatáskori értéket meghaladó értékkel fogadták el, az ebből eredő károkért a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást teljesítővel egyetemlegesen felelnek a társasággal szemben a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint (csak zárójelben jegyezzük meg, hogy természetesen annak sincsen semmi akadálya, hogy a nem pénzbeli hozzájárulás értéke könyvvizsgálóval kerüljön megállapíttatásra). A Ptk. tehát a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást szolgáltató tagon túl azoknak a tagoknak a felelősségét is előírja, akik annak ellenére, hogy tudomásuk volt a valós értékről, közreműködtek az apport túlértékelésében. A miniszteri indokolás szerint a felelősségi szabályok differenciálódása miatt szükséges volt annak kimondása, hogy a szóban forgó felelősség a szerződésszegésért való felelősség szabályai szerinti felelősséget jelent, hiszen itt a tag megfontolt, tudatos magatartásáról van szó. Azon túlmenően, hogy megítélésem szerint a kontraktuális kárfelelősség alkalmazása az indokolásban foglalt okokból még nem következik (hiszen a megfontolt, tudatos, de szerződésen kívüli károkozásokra a Ptk. sem írja elő utóbbi minőségük miatt a szerződésszegésért való felelősség szabályainak alkalmazását, míg egy szerződés enyhe gondatlanságból történő megszegésével a másik félnek okozott kárt ugyanúgy a kontraktuális kárfelelősségi normák alapján kell megítélni, mintha a szerződést megfontolt, tudatos magatartással szegik meg), véleményem szerint nem is a kártérítés szabályait kellene alkalmazni az apport túlértékelésében résztvevő tagokra. A vagyoni hozzájárulás teljesítésének kötelezettsége ugyanis a nélkül terheli a tagokat, hogy annak elmulasztásával kárt okoznak-e a társaságnak, vagy sem. Ha valamely tag a szolgáltatáskori értéket meghaladó értéken fogadtatja el a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulását, akkor ez azt jelenti, hogy a vállalt vagyoni hozzájárulását nem teljesítette, melyhez azonban az is kellett, hogy az apport túlértékelésében más tagok is részt vegyenek. Ezért véleményem szerint helyesebb lenne egy olyan szabály megfogalmazása, mely szerint azok a tagok, akik valamely tag nem pénzbeli vagyoni hozzájárulását a szolgáltatáskori értéket meghaladó értékkel fogadták el, a különbözet megfizetésére a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást teljesítővel egyetemlegesen kötelesek a 3:10. (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően. Ebben az esetben azt sem kellene vizsgálni, hogy a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást tudomásuk ellenére fogadták-e el a tagok a szolgáltatáskori értéket meghaladó értékkel, mely utóbbiakat is gondosabb eljárásra ösztönözné. A felelősség a közreműködő tagokat a társasággal szemben terheli, de ezen keresztül a hitelezői érdekeket is szolgálja, hiszen a társaságot ért kár megtérítésével gyarapszik a társaság vagyona, amellyel helytállni tartozik hitelezőivel szemben. A 3:99. (3) bekezdés szerint a létesítő okiratnak a (2) bekezdésben foglalt szabályokkal ellentétes rendelkezése semmis. Az apport értékéért való felelősséggel kapcsolatos szabályok alapvetően a hitelezői érdekek védelmét szolgálják, ezért a törvény nem kívánja megengedni, hogy ezektől a tagok egymás közötti megállapodásukkal eltérhessenek. Ez a szabály teljes összhangban áll a 3:4. (3) bekezdés b) pontjával, amely utóbbi rendelkezése nélkül is ugyanerre az eredményre vezethetne. 14 GAZDASÁG ÉS JOG juniusi.indd :59:22

15 7. KÖVETKEZTETÉSEK A Ptk. szerint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként dolog tulajdonjoga, vagyoni értékű jog, valamint követelés szolgáltatható. Utóbbi azonban a többségi jogirodalmi álláspont szerint gazdasági társaságokon kívül más jogi személyek esetében apport tárgya nem lehet, és az előbbieknél is csak akkor, ha azt az adós elismerte, vagy jogerős bírósági határozaton alapul. Arra azonban a Ptk. tervezetéhez készült miniszteri indokolás sem ad magyarázatot, hogy a 3:99. (1) bekezdésében foglaltak (követelés nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként történő szolgáltathatósága) előírására miért nem került sor általános jelleggel, minden olyan jogi személyre kiható hatállyal, ahol a követelés apportálásának létjogosultsága lehet. Ebből a szempontból az indokolás által hivatkozott tőkevédelmi irányelv sem oszlatja el a kétségeket, mivel az ott leírtakat a hazai jogalkotónak egyes társasági formáknál így pl. a betéti társaság esetében éppúgy nem kell kötelezően figyelembe vennie, mint pl. egy nem társasági formában alapított jogi személynél. A ma hatályos tőkevédelmi irányelv az Európai Parlament és a Tanács október 25-i 2012/30/EU Irányelve a biztosítékok egyenértékűvé tétele céljából a részvénytársaságok alapításának, valamint tőkéjük fenntartásának és módosításának tekintetében a tagállamok által a társasági tagok és harmadik személyek érdekei védelmében az Európai Unió működéséről szóló szerződés 54. cikkének második bekezdése szerinti társaságoknak előírt biztosítékok összehangolásáról. Az irányelv 7. cikke szerint jegyzett tőke kizárólag vagyoni értékkel rendelkező dolog lehet, azzal, hogy a munkavégzésre vagy szolgáltatások nyújtására vonatkozó kötelezettségvállalások azonban nem tekinthetők ilyen dolognak. A direktíva szerint az abban előírt öszszehangoló intézkedéseket Magyarországnak a nyilvánosan működő részvénytársaságokra vonatkozó, törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseire kell alkalmazni. Látható tehát, hogy az uniós jogalkotó valóban nem akart akadályt gördíteni a gazdasági társaságnak nem minősülő jogi személyek vonatkozásában a követelések apportálásának útjába. Mivel azonban a már hivatkozott indokolás kifejezetten felhívja az irányelvet, így egyértelmű, hogy a hazai jogalkotó valamennyi gazdasági társaságra ki akarta terjeszteni az abban foglaltakat. Az is látható, hogy az irányelv Ptk.-ba történő átültetése során a törvényhozó rugalmasan kezeli a direktíva 7. cikke szerinti dolog fogalmát. Ez azonban csak látszólag van így, mivel bár az uniós jogszabály magyar fordításának hivatkozott cikkében valóban a dolog ki fejezés szerepel, mint a jegyzett tőke lehetséges tárgya, az irányelv angol nyelvű szövege azonban az asset kifejezést használja, ami viszont aktívát, vagyontárgyat jelent, a vagyontárgy fogalmáról pedig a Ptk. 8:1. (1) bekezdésének 5. pontja is akként rendelkezik, hogy abba a dolog mellett a jog és a követelés is beletartozik. Az évi Ptk. általánosságban nem rendelkezett a jogok átruházhatóságáról, ebből következően társasági törvényeink hatálya alatt a jogok főszabályként forgalomképtelenek voltak, és csupán azon alanyi jogok minősültek forgalomképesnek, amelyeket jogszabály külön forgalomképesnek minősített. Az alanyi jogokat létrehozó jogszabályok sem voltak azonban következetesnek tekinthetőek a jogok átruházhatósága kérdésében. Egyes jogszabályok kifejezetten szóltak az általuk létrehozott vagyoni értékű jogok átruházhatóságáról, míg más jogszabályok ellenkezőleg rendelkeztek: a jogok forgalomképtelenségét mondták ki, és ezzel azt sugallták, mintha jogszabályi tilalom hiányában a jogok forgalomképesek lennének. A jogok átruházhatósága a bírói gyakorlat számára is problémát jelentett. A know how-t például az évi Ptk. védelemben részesítette, de annak forgalomképességéről nem rendelkezett, a bírói gyakorlat és a jogirodalom ugyanakkor mégis elismerte annak átruházhatóságát. A hatályos Ptk. egyértelművé teszi: a jogok forgalomképesek, és átruházásuk a követelésekhez hasonlóan, azaz az engedményezésre vonatkozó szabályok szerint történik. A vagyoni értékű jogok tehát apportálhatóak. E szabály alól kivételt a Ptk. két körben fogalmaz meg: ha a jogok forgalomképességét (és így apportálhatóságát) jogszabály zárhatja ki vagy az a jog természetéből következhet. GAZDASÁG ÉS JOG 15 juniusi.indd :59:22

16 PETKÓ MIHÁLY A VÉGREHAJTÁS FOKOZATOSSÁGÁBÓL EREDŐ KÖVETKEZTETÉSEK AZ INGATLAN ÁRVERÉS INTÉZMÉNYÉVEL KAPCSOLATBAN A hatályos szabályozás alapján az ingatlan áverés csak végső megoldás lehet a végrehajtási eljárás során, abban az esetben kerülhet rá sor, ha más eljárási cselekmények nem vezettek eredményre. Mindez pedig a gyakorlatban azt jelenti, hogy az adós ellen a fokozatosság elvének alkalmazásával vezetett eljárás mely gyakorlatilag univerzális végrehajtást jelent véső eleme lehet az ingatlan végrehajtás. Minden ingatlan végrehajtással foglalkozó dolgozatban megtalálható egy jogeset, mely úgy gondolom valóban rávilágít az ingatlan végrehajtás lényegére, de más okból, mint azt a hivatkozók állítják. A BH sz. jogeset szerint ingatlan árverésére csak abban az esetben kerülhet sor, ha a tartozás mértéke indokolja, vagyis az arányban áll az ingatlan értékével, más forrásból a tartozás nem vagy csak aránytalanul hosszú idő múlva térül meg. Ennél a jogesetnél álláspontom szerint nem csupán az ingatlan árverés feltételének vizsgálatáról van szó, hanem az adós vagyoni helyzetéről is. Hatályos szabályozásunk nincsen tekintettel arra, hogy az adós vagyona fedezi-e a tartozást vagy sem. A gyakorlat veszi ezt figyelembe, azaz gyakorlatilag akkor kerül sor döntő többségében az ingatlan árverésére, ha az adós vagyona a tartozásokat nem fedezi, vagy nincsenek bevételei és más lehetőség nincsen tartozásai rendezésére. Az ingatlan vagyon azonban tudjuk nem pusztán vagyontárgyként értékelhető, hanem az a legtöbb esetben az adós létszükségleti, lakhatási igényeit elégíti ki, amennyiben azt az adós elveszíti, gyakorlatilag egzisztenciájának utolsó pillére dől meg. A fentiek során szándékosan nem használtam egy fogalmat, melynek vizsgálata a természetes személyek elleni hatályos szabályozásban elmarad, ez pedig a fizetőképesség. Hatályos szabályozásunk ugyanis azt próbálja megoldani, hogy kellő mértékben érvényesüljenek a hitelezők érdekei, de az adós se kerüljön végletes élethelyzetbe. A probléma abból adódik, ha megnézzük egy árverésre kerülő ingatlanok tulajdoni lapját, ami rendszerint azt mutatja, hogy az adós tartozásai meghaladják az ingatlana értékét, mindez pedig azért jelent gondot, mert ebben az esetben ingatlanvagyonának árverési értékesítése sem jelent megoldást fizetésképtelen helyzetére, vagyis továbbra is fennmarad tartozása, csupán annak mértéke csökken. Az elévülés szabályaira figyelemmel az adós hosszabb idő múltán sem tud megszabadulni az adósságspirálból, adott esetben élete végéig adós maradhat. Így igazából az mondható, hogy az ingatlan árverés egyedül a végrehajtást kérők érdekeit szolgálja, az adósnak az esetek többségében nem jelen megoldást, így a hatályos szabályozás egyoldalúnak, aránytalannak mondható. A 2008-as válság több tanulsággal járt az ingatlan piacon is. Egyrészt a megemelkedett ingatlan végrehajtások száma megmutatta, hogy nem rendelkezik a piac akkor tényleges kereslettel, mely fedezetet nyújtana a jelzálog alapú igények tömeges kielégítésére. Megmutatta azt is, hogy piacgazdasági viszonyok között az ingatlanok értéke nem csak nőhet, de csökkenhet is, az ingatlan bár kiemelkedő szerepet játszik a vagyontárgyak körében, azonban egy piaci pozíciót is megtestesít, a koordináták pedig változhatnak. A jelzálog alapú hitelezés pedig akkor működőképes, ha működik a gazdaság, van fizetőképes kereslet, az adósok teljesíteni tudják vállalt kötelezettségeiket. Addig azonban, míg a profitorientált alapokon működő pénzintézetek veszteségeik rendezésére többféle megoldással rendelkeznek, eladják a veszteséges terméket és leírják a veszteséget, a természetes személyek ezt nem tehetik meg, mint írtam akár életük végéig elkísérhetik egy-egy pénzügyi ballépésük következményei a hatályos szabályok alapján. A válság megoldására a hazai kormányzat csaknem minden eszközt bevetett, lehetőséget adott a végtörlesztésre, létrehozta a Nemzeti Eszközkezelőt, hogy átvegye a rászorulók lakásállományát, elszámoltatta a bankokat, bevezette a természetes személyek csődeljárását. Mindez azonban csak részlegesen oldotta meg a problémát, egyrészt hatalmas jelzálog alapú követelésállományt tartanak nyilván a bankok, másrészt változatlanul magas az adósok aránya is. Ha végignézzük a felsorolt megoldásokat, megállapíthatjuk, hogy a végtörlesztés azokon segített, akik rendelkeztek elegendő készpénz vagyonnal tartozásuk rendezésére, vagyis általában az átlagon felüli keresettel rendelkezőkről van szó. A Nemzeti Eszközkezelő a rászorulókon segített, akik esetében az egy főre eső jövedelem mértéke igen alacsony a közös háztartásban. A két mondhatni szélsőség közé eső jogalanyoknak lehetőségként a csődeljárás megindításának lehetősége marad. Ám aki olvasta a jogszabályt és mellé megnézte a gyakorlati eredményeket érzékelheti, hogy ez a jogintézmény nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ennek okai nyilvánvalóan az eljárás igénybevételének paramétereiben rejlik. Amennyiben vetünk egy pillantást az ingatlan végrehajtás történetére, láthatjuk, hogy a végrehajtási eljárás megjelenésekor a hangsúly a valódi eljáráson, annak hatékonyságán volt, nem volt tekintettel az adós egzisztenciális kérdéseire. A háború után a szocializmusban az ingatlan végrehajtás átesett a ló túloldalára nem került rá sor. A hatályos szabályozás kialakulásáig az tapasztalhatjuk a jogalkotó gyakorlatilag rengeteg, vagy majdnem minden megoldást kipróbált, ám ezek 16 GAZDASÁG ÉS JOG juniusi.indd :59:23

17 GAZDASÁG ÉS JOG 17 egyike sem tette kellően hatékonnyá az eljárást, az ingatlan árverés, mint a bírósági végrehajtási eljárás utolsó stádiuma nem jelent álláspontom szerint megfelelő megoldást sem a végrehajtást kérőnek, sem pedig az adósnak. A végrehajtást kérőnek azért nem mert egy hosszú, göröngyös és költséges út vezet el ehhez a ponthoz, az adósnak pedig azért nem mert a hatályos szabályozás különösen az elévülés szabályai miatt nem szabadul meg az adósságától, azt továbbra is görgeti magával. Ezen merésznek tűnő kijelentések megtételekor az amerikai, a fizetésképtelenség jogának, a korai magyar szabályozás példáját és a jogi személyek fizetési helyzetével kapcsolatos szabályozás összehasonlítását tartom szem előtt. A magáncsőd az amerikai rendszerben azt jelenti, hogy az adós csődeljárást kezdeményez maga ellen fizetésképtelenség bejelentésével. Az így meginduló eljárás során elveszíti az uralmat a vagyona felett, az a bíróság által kijelölt csődgondnok kezébe kerül, aki értékesíti a vagyont, kielégíti a hitelezőket, az eljárás tényét bejegyzik a hatósági nyilvántartásba és a pénzintézetek, a hozzájuk az adós által benyújtott kérelmei elbírálásakor figyelembe veszik annak tényét. A magáncsőd tényét az amerikai jogrendszer megfelelően helyén kezeli, ezért is mondhatja azt Andre Kosztolányi hogy nem is bróker az aki legalább kétszer nem jelentett csődöt. Első csődtörvényünk az évi XXII. törvénycikk a Csődületről (De concursu). Ebből a szóból alakult ki a csőd szó, amely a hitelezők tömeges jelentkezését, öszszecsődülését jelenti. Az évi XX. tc. a csődeljárás lefolytatását az adós fizetési tehetetlensége esetén engedte lefolytatni. A fizetési tehetetlenség azt jelentette, hogy a közadós adósságai az ezek fedezésére szolgáló vagyontárgyak értékét felülmúlták. az volt az alapkoncepciója, hogy a csőd bekövetkeztével az adós vagyona fölötti szabad rendelkezési jogát elveszti (32. ), és ezzel bár ezt kifejezetten nem mondta ki, a vagyon feletti rendelkezési jogot a hitelezők összességére ruházta át. Az egész eljárás erre az elvre épült fel. A törvény megkülönböztette a csődhitelezőket a tömeghitelezőktől. Tömeghitelezőnek azok minősültek, kiknek követelése csak a csőd kiütése után, nem a közadós, hanem egyenesen a tömeg, illetőleg azok ellen keletkezett, kikre a tömeg fölötti rendelkezési jog átszármazott, a tömegnek ezek megbízásából tett szolgálat, vagy a tömegnek nyújtott érték folytán. Az évi XVII. törvénycikk szerint, az előző törvényhez hasonlóan a csődnyitás joghatálya az, hogy a közadós végrehajtás alá vonható összes vagyona tekintetében, melyet a csődnyitás idejekor bírt, és amelyhez a csőd tartama alatt jut, kezelési és rendelkezési jogát elveszti. Ezen jog közvetlen azokra a hitelezőkre száll, akiknek követelései a csődnyitás idején már megvoltak. A törvény megkülönböztette a közönséges és a kereskedelmi csődöt. A kereskedelmi csőd a kereskedőkre és a kereskedelmi társaságokra vonatkozó külön szabályokat tartalmazta. A közönséges csőd megnyitásának feltétele volt, hogy az adós tartozásai meghaladják vagyonát; a kereskedelmi csőd akkor is megállapításra került, ha az adós a fizetéseit megszüntette. Ha a hitelezők kérték a csődeljárás lefolytatását akkor még azt is igazolniuk kellett, hogy az adósnak egynél több személyes hitelezője van, a követelés fennálló követelés és hogy a költségbiztosítékot letétbe helyezték. A csődeljárás menete röviden a következő volt: A csődnyitás után zár alá vették a közadós vagyonát és leltárt készítettek. A hitelezői igények bejelentése után megállapították a passzívák körét. A bíróság felszámolási tárgyalást tűzött ki, melynek keretében megvitatják a követeléseket. A csődvagyont értékesítették és a hitelezők között felosztották s ezzel az eljárás befejeződött. Az eljárás befejeződhetett kényszeregyezséggel is, amit a hitelezők kötöttek a vagyonbukottal, elengedve a tartozások bizonyos hányadát azzal, ha a többit bizonyos határidő alatt megfizeti. A törvényben szabályozott eljárás lassúnak és drágának bizonyult, ezért a 4070/1915 M. E. számú rendelettel bevezették a csődön kívüli kényszeregyezségi eljárást. Erre a pontra később még visszatérek. Amennyiben a fizetésképtelenségi helyzet büntetőjogi konzekvenciáira vetünk egy pillantást, akkor e körben is találunk idevágó rendelkezéseket. A hamis bukás az adósnak hitelezői megrövidítésére irányzott fizetési tehetetlenséggel párosult szándékos cselekményeit jelentette. A hamis bukás alanya főszabályként bárki lehetett, egyes a törvényben megjelölt elkövetési magatartások vonatkozásában azonban csak a kereskedők, illetve gyárosok válhattak a bűncselekmény tettesévé. Ehelyütt is kiemelést érdemel, hogy régi csődjogunk a hatályos szabályozástól eltérően nem csupán gazdálkodó szervezetekre vonatkozott, hanem a csődtörvény hatálya természetes személyekre is kiterjedt az ott meghatározott körben. Ez az alapvető különbség jól érzékelhető a hamissággal párosult bukás bűncselekményének egyes elkövetési magatartásaiban is (pl.: gyámság alatti árvák értékéből való eltulajdonítás, elpazarlás). A csődtörvény korábbi változatai egy helyen tartalmazták a választható eljárásokat. A választandó eljárás a fizetőképesség tényétől függ, amennyiben fizetőképes az adott jogalany úgy végelszámolási eljárás keretében szűnhet meg ennek szabályait ma már a cégtörvény rendezi, amennyiben pedig fizetésképtelen de szeretné a fizetőképességét helyreállítani csődeljárást, ha pedig meg akar szűnni felszámolási eljárást kezdeményezhet. Fontos leszögezni, hogy bármelyik eljárás során lehetőség van a további működés helyreállítására egyezség megkötése eredményeként, a csődeljárásnak kifejezetten ez a célja, hogy a fizetőképesség helyreállítása érdekében megköttessék a csődegyezség, melynek alapján rendezni tudja az adós vagyoni helyzetét. Megjegyzendő egyébként, hogy a fizetőképesség tényét, pénzügyi szemlélet alkalmazásával, a cégtörvény a cégek megszűnésével kapcsolatban perökonómiai szempontokból más eljárásoknál is figyelembe veszi, így a cég megszűntnek nyilvánítására irányuló eljárás nyomán csak akkor indul felszámolási eljárás, ha van a cégnek megfelelő vagyona, a vagyonrendezési eljárásban pedig csak akkor kerül sor a gazdátlanná vált vajuniusi.indd :59:23

18 gyontárgy értékesítésére, ha annak költségeit a vagyontárgy értékesítéséből befolyó bevételek fedezik. A természetes személyek adósságrendezésére irányuló eljárás keretében a hatályos szabályozás alapján jelenleg a csődegyezség megkötése a cél, mely gyakorlatilag egy adósságrendezési programot jelent, amit bíróságon kívüli adósságrendezés esetén a főhitelező, bíróság előtti adósságrendezés esetén a felek adós, vagyonfelügyelő, hitelezők együtt dolgoznak ki. Az egyezség eredményeként az adós egy olyan programban vesz részt, melynek eredménye fizetőképességének helyreállítása. A fizetőképesség során az adós jogait vagyona felett korlátozott mértékben, a vagyonfelügyelő ellenőrzése és jóváhagyása mellett gyakorolhatja, bevételeit beosztják hogyan költheti el, adott esetben vagyonának elemeit el kell adnia, helyette másikat pl. kisebb lakást kell vennie, cserébe viszont adósságának jelentős részét elengedik. A fenti szabályok szerint bevezetett magáncsőd intézmény iránti csekély érdeklődés több tényezőből adódik. A hatályos szabályozás a tartozások mértékének meghatározásával erősen szelektálja a potenciális védelmet kérők körét. Emellett az időtényező talán a legfontosabb eleme a magáncsődnek. Sokan azért esnek az adósságrendezés ezen lehetőségéből, mert nem rendelkeznek bevételekkel. De más érdeklődők esetén is kérdés, hogy a törvénykezés alapjául vett öt vagy több éves időtartam alatt nagyon sok változás történhet, az adós elveszítheti állását, családja bővülhet, vagy csökkenhet, és még számos változás bekövetkezhet vagyoni helyzetére kihatóan. Végül pedig megemlítendő, hogy kinek lehet vonzó az az élethelyzet amikor más osztja be a pénzét és minden hónapban rövid a takaró. A legutóbbi válság, mely a deviza alapú kölcsönök megemelkedett törlesztő részletei miatt a jelzáloggal terhelt ingatlan állomány értékesítése iránti igények és így az ingatlan árverési igények számának megnövekedéséhez vezetett, rámutatott arra, hogy bekövetkezhet olyan helyzet, amikor a kölcsönügylet az alapjául vett koordináták változása miatt, kezelhetetlenné vált, szükség van olyan megoldásra, mely elvágja az adós és hitelezője közötti gordiuszi csomót. Ha vetünk egy pillantást a jogi személyek felszámolási és csődeljárásának statisztikájára, akkor az arról árulkodik, hogy töredéke csak a csődeljárások száma a felszámolási eljárásokénak, azaz a jogi személyek esetén sem gyakori a fizetőképesség helyreállítására irányuló eljárás választása, a sikeres eljárások száma még kevesebb. Ha azt kérdezzük, hogyan hasonlítható össze az egyedi és az univerzális eljárások, akkor visszautalok arra a kijelentésemre miszerint az ingatlan árverés, mint a bírósági végrehajtási eljárás utolsó fokozata, gyakorlatilag azt jelenti, hogy a természetes személy adós ellen univerzális végrehajtás valósul meg. A leírtakból látszik, hogy míg a jogi személyek fizetőképességével kapcsolatos helyzetük rendelkezésére két univerzális eljárás is rendelkezésre áll a csődeljárás és a felszámolási eljárás, addig a természetes személyek esetében csak egy eljárás adott a csőd-, vagyis a reorganizációs eljárás. Hiányzik azonban annak a lehetősége, hogy a természetes személy adós vagyona vonatkozásában felszámolási eljárást kezdeményezhessen. Másképpen megfogalmazva a hatályos szabályozás, a hitelezők számára kedvezőbb módon nélkülözi a pénzforgalmi szemléletet, amikor pusztán az adós adott pénzügyi helyzetéből, fizetési képességéből indulunk ki. Meg kell jegyeznem, hogy a fennálló szabályozás álláspontom szerint sem az adós sem a hitelező érdekeinek nem felel meg, mert az adós nem tud megszabadulni tartozásaitól, a hitelező pedig, miután pont a fokozatosság elvének alkalmazása miatt került sor az adós ingatlanának árverésére, nem jut hozzá további igényéhez, viszont ő azt időközben könyvelésében leírja, elhatárolt veszteségként kezeli, esetleg meg is szabadul követelésétől, vagyis vonatkozásában mindenképpen rendeződik pénzügyileg a követelés sorsa. Több adós akivel találkoztam elmondta, hogy a devizahitelét pontosan pénzügyi okokból támadta meg, annak érvénytelenségének megállapítását kérve, hogy rendezze valamiképpen anyagi helyzetét az árfolyamváltozás kiküszöbölésével, az ügylet újrakalkulálásával, amely még mindig kezelhetőbb helyzetet jelenthet számára, mint a kialakult állapot. Mások adósságuk megfizetése érdekében külföldön vállaltak munkát, vagyis ugyanúgy koordináta váltást hajtottak végre, mint azt tették a pénzintézetek devizakölcsönükkel. A természetes személyek vagyonát felszámoló eljárás bevezetése álláspontom szerint több problémát is megoldana. Egyrészt az adós megszabadulhatna adósságától, másrészt a hitelezők az univerzális végrehajtás eredményeként hamarabb hozzájuthatnának követeléseikhez. Tiszta vizet öntve a pohárba az adós tartozások nélkül szervezheti újjá életét, a hitelező pedig kielégítést nyer az adós vagyonából, amennyiben van rá lehetőség. Hangsúlyozom, hogy erre önkéntes alapon kerülhet csak sor, hogy biztosított legyen természetes személy jogalanyoknak is az újrakezdés lehetősége. A rendszerváltást követően az Alkotmánybíróság több határozatában is leszögezte, hogy az állam, önkormányzat ugyanolyan jogokkal rendelkező jogalany, mint bármely más jogi személy. A természetes személyek és a jogi személyek közti alapvető különbségtétel, hogy a jogi személyt megilletnek mindazok a jogok, melyek jellegüknél fogva csak természetes személyekhez kötődhetnek, ezen túlmenően egyenlőség uralkodik a jogalanyok közt. Ezen szabályok ismeretében különösen érthetetlen, miért nem biztosítja a jogalkotó a természetes személyek számára a vagyoni felszámolás lehetőségét. Amennyiben bárkinek aggálya merülne fel az eljárási biztosítékokkal, az adós jóhiszeműségével kapcsolatban, azok kedvéért a következőket szögezem le. A természetes személyek és a jogi személyek közti alapvető különbségtételt, miszerint a jogi személyt megilletnek mindazok a jogok, melyek jellegüknél fogva csak természetes személyekhez kötődhetnek, úgy lehet feloldani a fent leírt megoldás alkalmazásakor, hogy a magáncsőd, felszámolási eljárásokban privilégizált követelések vonatkozásában nem lenne alkalmazható a természetes személyekre vonatkozó vagyoni felszámolás. A természetes személyek esetén nyilvánvaló, hogy vagyoni felszámolásukért fennálló felelősségük jogi konzekvenciáit le kell vonni. Ennek eszközei azonban már 18 GAZDASÁG ÉS JOG juniusi.indd :59:23

19 most is adottak, csupán csokorba kell szedni őket. A magánszemély vagyoni felszámolását a már létező ARE rendszerben regisztrálnák, így a pénzintézetek kockázatuk kalkulálása során figyelembe tudnák venni, be tudják árazni, illetve a felszámolás tényének konzekvenciáit gazdasági társaság, vagy más jogi személy alapításánál le kell vonni. Nem csak előre tekintve hanem visszamenőleg is szigorítani szükséges az adós felelősségét, hogy ne legyen lehetősége a vagyonának felszámolása előtti vagyonkimentésre. Mindezzel azt akarom példázni, hogy nem pusztán az adós tehermentesítésének lehetősége adott, a hitelezőket védő szabályok is rég megszülettek, azokat csupán át kell emelni a megfelelő helyekről. Egy érdekes pont lehet a felvetett esetben a mentességet élvező vagyontárgyak köre. E tekintetben fenntartanám a hatályos szabályozás mentességi körét, hiszen nem lehet az eljárás célja a természetes személy megszüntetése, illetve meggyőződésem, hogy ezen vagyontárgyaknak nem lehet akkora a forgalmi értéke, jelentősége, amely indokolná a végrehajtás alá vonásukat. Említettem, hogy visszatérek azon jogtörténeti tapasztalathoz, miszerint a természetes személyek elleni gyakorlatilag teljes vagyonukat érintő felszámolás költséges és elhúzódó eljárás volt. E körben kiemelem, hogy az adós számára mindenképpen kedvező lehet, hogy megszabadul tartozásaitól és tiszta lappal kezdheti el felépíteni életét, vagyis biztosítaná a szabályozás az újrakezdés lehetőségét. A hitelező szempontjából vizsgálva a kérdést pedig az mondható, hogy a jelenleg szabályozott egyetlen eljárás, úgymint a felszámolási és végrehajtási eljárás, sem olcsóbb és hatékonyabb. Amennyiben azonban a felszámolónak csupán a vagyon értékesítésével kell törődnie, úgy az véleményem szerint mindenképpen egyszerűbb, tisztább helyzetet jelent, mint a bírósági végrehajtás, kiesne az alapelvek köréből a fokozatosság és az arányosság elve, csupán pénzügyi szempontokat kellene érvényesítenie a szabályozásnak, nem utolsósorban nem jelentkezne az adós oldaláról sem ellenállás. Végszóként annyit mondanék tehát, hogy az ingatlan árverés intézményének bírósági végrehajtásban történő alkalmazási köre véleményem szerint további pontosításra szorul, az abban az esetben megfelelő eszköz, ha a természetes személy adós nem fizetésképtelen. Amennyiben megnézzük a statisztikákat azt láthatjuk, hogy egy válsághelyzettel nem terhelt működő gazdaságban az ingatlan árverések száma viszonylag alacsony, az intézmény alkalmazására viszonylag ritkán kerül sor. A rendszerváltás óta bekövetkezett válságok (1996, 2008) rámutattak arra a tényre, hogy amennyiben megnő az igény az árverések tartásának magasabb számára, az nem jelent megoldást sem az adósnak, sem a hitelezőknek. Egyrészt a hitellehetőségek eltűnése miatt nincsen kellő mértékű kereslet az árverezett ingatlanok iránt, másrészt a tömeges árverés piacra engedése miatt maga az ingatlan piac is összeomlana. Ezért vezettek be kvótákat a közelmúltban az árverési értékesítésekre. Terjedelmi okokból, és a jogi jelleg hiánya miatt nem foglalkozok azzal, csupán utalni kívánok rá, hogy az árverések megtartását a legtöbb esetben nem is a kielégítési sorrendben elől álló jelzálog jogosultak kezdeményezték, hiszen ők is buktak így az ügyletükön, hanem a közszolgáltatók, akik szintén pénzügyi stabilitásuk fenntartása miatt a nem fizető adós helyére egy fizetőképes adóst akartak. A leírtak nyomán az állapítható meg, hogy a bírósági végrehajtási eljárás részét képező ingatlan árverés intézményét több ízben módosították, ami jelzi, hogy nehezen hozható összhangba a társadalmi elvárásokkal az intézmény gyakorlati alkalmazása. Ami nem csoda, nehéz megtalálni az egyensúlyt az adós- és a hitelezővédelem között, a történelem folyamán akadt polarizálódásra példa mindkét oldalon, hiszen a XIX. századi szabályozások, melyeket liberálkapitalistának titulálnak, jobban megfeleltek a hitelezők érdekeinek, a szocialista érában viszont funkciótlanná vált a jogintézmény a tulajdonosi szemlélet teljes tagadása miatt. A hatályos szabályozás pedig a két véglet, a hitelező- és az adós érdeke között próbál megoldást találni. Amennyiben azonban elszakadunk a Vht. szabályaitól és rendszerszinten tartunk vizsgálatot, melyhez hozzávesszük a társadalmi érdekeket, jelenségeket, akkor arra juthat az ember, hogy az eljárás feleinek érdekére tekintettel a pénzügyi szemlélet meghonosítását kellene fontolóra venni. Tekintetbe véve, hogy a vizsgálataim alapjául választott jogintézmény, az ingatlan árverés hatályos szabályozása alapján a fokozatosság elvének alkalmazása miatt a gyakorlatban totális végrehajtást eredményez. Emiatt véleményem szerint a logika alapján megkerülhetetlen a pénzügyi szemlélet alkalmazása, vagyis az adós fizetőképességének, vagyoni helyzetének, vagyis az aktív- vagy passzív-e, vizsgálata. A hatályos szabályozás alkalmazásának akkor lehet helye, ha az adós vagyonából fedezhető a hitelezők követelése. Ha a természetes személy adós fizetésképtelen célszerű lenne számára önkéntes alapon vagyonának felszámolására irányuló totális, univerzális eljárás kezdeményezésének lehetőségét biztosítani, ennek keretében pedig az ingatlan árverezését olyan formában, mint azt a XIX. századi szabályozások is biztosították, annyi különbséggel, hogy az adósnak lehetősége legyen az adósságától történő megszabadulásra, ezáltal pénzügyi helyzetének stabilizálására, fizetőképességnek helyreállítására. Az általam felvetett megoldás abban különbözne a már bevezetésre került magáncsőd intézményétől, hogy nem kellene az adósnak alávetnie magát egy hosszú és emiatt kockázatos eljárásnak, ellenben meglévő vagyonát teljes egészében átengedné a felszámolónak. GAZDASÁG ÉS JOG 19 juniusi.indd :59:23

20 SZABÓ GÁBOR ZOLTÁN A BIZALMI VAGYONKEZELÉS EGYES KÉRDÉSEIRŐL Magyarországon a Polgári Törvénykönyvről szóló évi törvény ( Ptk. ) vezette be a bizalmi vagyonkezelés intézményét. A bizalmi vagonkezelőkre és tevékenységükre vonatkozó részletszabályokat a évi XV. törvény ( Bvktv. ) tartalmazza. A jelen tanulmány a teljesség igénye nélkül a bizalmi vagyonkezelés egyes, általam érdekesnek tartott aspektusait vizsgálja. 1. A VAGYONRENDELŐ FELELŐSSÉGÉRŐL A Ptk. 6:323. (1) és (2) bekezdése szerint a vagyonkezelő a kezelt vagyonnal felel a vállalt kötelezettségekért. A vagyonkezelő saját vagyonával korlátlanul felel a kezelt vagyon terhére vállalt kötelezettségekből eredő követelések teljesítéséért, ha azok a kezelt vagyonból nem elégíthetők ki, és a másik fél nem tudta és nem is kellett, hogy tudja, hogy a vagyonkezelő kötelezettségvállalása túlterjed a kezelt vagyon keretein. A Ptk. 6:328. (3) bekezdése szerint a kezelt vagyon terhére vállalt kötelezettségek a kezelt vagyon részeként háramlanak a további vagy új vagyonkezelőre, ilyen hiányában a vagyonrendelőre. Azaz értelmezésem szerint a vagyonrendelő, további vagy új vagyonkezelő hiányában, a kötelezettségek ráháramlása miatt korlátlanul felel a vagyonkezelő által a vagyonkezelés keretében vállalt kötelezettségvállalásokból eredő, de a kezelt vagyonból (vagy adott esetben a vagyonkezelő saját vagyonából) ki nem elégíthető kötelezettségekért. Így nem csak annak az elvi lehetősége áll fenn, hogy a vagyonkezelés eredményeként elvész a vagyonkezelésbe adott teljes vagyon, hanem akár az is előfordulhat, hogy a vagyonrendelőnek még további kötelezettségekért is helyt kell majd állnia. Megítélésem szerint ezen gyakorlatilag korlátlan felelősség gátja lehet a bizalmi vagyonkezelés hazai elterjedésének abban az esetben, ha a vagyonrendelő és a vagyonkezelő személye nem egyezik meg. 2. HITELEZŐI IGÉNYEK KIELÉGÍTÉSE A VAGYONKEZELÉSBE ADOTT VAGYONBÓL Véleményem szerint a hitelezői igények kielégítése akkor lenne ideálisan szabályozva, ha a vagyonkezelés keretében vállalt kötelezettségvállalások kielégítését elsősorban a vagyonkezelésbe adott vagyon biztosítaná. A vagyonkezelő saját vagyona pedig csak akkor szolgálhatna az ilyen hitelezői követelések kielégítésére, ha nem egyértelmű, hogy a kötelezettségvállalás a vagyon kezelés keretében történt vagy pedig a vagyonkezelő nem gondoskodott a saját és a kezelt vagyon elkülönítéséről. A vagyonkezelő hitelezői nyilván nem támaszthatnának igényt a követelésük kezelt vagyonból történő kielégítésére. A kedvezményezett hitelezői sem támaszthatnának erre igényt, hiszen értelmezésem szerint a 20 GAZDASÁG ÉS JOG kedvezményezettnek csak várománya (egy vagy több feltétel teljesülésétől függő jövőbeli igény) van a kezelt vagyonnak a vagyonkezelés feltételei szerinti kiadására. Azaz a vagyonrendelő meghatározza, hogy milyen feltételek teljesülése esetén juthat a kedvezményezett a vagyonhoz és amíg ezen feltételek nem teljesülnek, addig a kedvezményezettet nem illeti meg a vagyonkezelésbe adott vagyon, így a feltételek teljesüléséig a vagyon a kedvezményezett hitelezőinek a kielégítésére sem szolgálhat. Ráadásul a vagyonrendelő a kedvezményezett pozícióját a Ptk. 6:311. alapján értelmezésem szerint akár egyoldalúan módosíthatja is. (Ezen következtetés részben a Ptk. 6:311. szövegén, részben pedig azon alapul, hogy ezen szabály amúgy is eltérést engedő diszpozitív szabály.) Teljesen logikus, hogy a vagyonrendelő hitelezői ki kell, hogy tudják elégíteni követelésüket a kezelésbe adott vagyonból abban az esetben, ha a vagyonrendelés eredményeképpen követelésük kielégítésének alapja elvonásra kerül. Ezen kielégítési jognak függetlennek kellene lennie a vagyonkezelő vagy a kedvezményezett jó- vagy rosszhiszeműségétől, feltéve, hogy a hitelezői követelés alapjául szolgáló jogviszony előbb jött létre, mint a fedezetelvonó ügylet. Ha tehát például elajándékozhatja egy adós a vagyona egy jó részét, majd ezt követően jóval később kárt okoz egy harmadik személynek, akkor teljesen egyértelmű, hogy az ajándékozás nem minősülhet fedezetelvonó ügyletnek és nem indokolt, hogy a hitelezők kielégíthessék követelésüket a réges-régen elajándékozott vagyontárgyból. Ha ez nem indokolt egy például ajándékozás esetén, akkor szerintem nem indokolható a vagyonrendelővel szembeni hitelezői követelés kielégítés sem a vagyonkezelésbe adott vagyonból, amennyiben a követelés olyan jogviszonyból keletkezett, amely csak a vagyonrendelést követően jött létre. A legalábbis általam ideálisnak tartott szabályozással szemben a végrehajtásról szóló évi. LIII. törvény ( Vht. ) 132/A. (3) bekezdése szerint az adós mint vagyonrendelő ellen indult végrehajtási eljárásban a követelés fedezetéül a (4) bekezdésben foglaltak szerint az a vagyon vagy vagyonhányad is szolgál, amely a vagyonrendelőt, vagy a kiadásra irányuló jog jogosultját a vagyonrendelő bizalmi vagyonkezelési jogviszonya megszűnése esetére megilleti. A végrehajtást kérő a (4) bekezdés szerint mondhatja fel a bizalmi vagyonkezelést, és ennek eredményeként a vagyonrendelőnek, vagy jogutódjának kiadandó vagyonhányadból hajtható be a követelés. A (4) bekezdés szerint ha az adósnak vagy a kiadásra irányuló jog jogosultjának a bizalmi vagyonkezelési szerződés megszűnése esetén vagyonra vagy vagyonhányadra lenne igénye, és a követelés az adós egyéb vagyontárgyaiból nincs teljesen fedezve vagy csak aránytalanul hosszú idő múlva elégíthető ki, a végrehajtó tájékoztatja a végrehajtást kérőt arról, hogy a rendes felmonjuniusi.indd :59:23

21 dás jogát gyakorolhatja. Ha a végrehajtást kérő a felmondást tartalmazó nyilatkozatát a végrehajtónak átadta, a végrehajtó megküldi azt a bizalmi vagyonkezelőnek, egyúttal az adósnak a bizalmi vagyonkezelővel szemben a bizalmi vagyonkezelési jogviszony megszűnése miatt fennálló követelését lefoglalja. Azaz a (4) bekezdés alapján a kedvezményezett hitelezői felmondhatják a vagyonkezelést és követelésüket kielégíthetik a kedvezményezettnek a vagyonkezelés megszűnése esetére járó öszszegből. Ugyanakkor véleményem szerint a kedvezményezett igényének feltételes jellegére tekintettel (azaz arra tekintettel, hogy a feltételek teljesüléséig nem a kedvezményezett a tulajdonosa a vagyonkezelésbe adott vagyonnak) ez teljesen téves szabályozás. A (3) bekezdés alapján a vagyonrendelő hitelezői is felmondhatják a vagyonkezelést és kielégíthetik a vagyonkezelővel szemben fennálló követelésüket a vagyonkezelőnek járó összegből. Azonban a (3) bekezdés alapján úgy tűnik, hogy a vagyonrendelő hitelezői a követelésük kielégítésére felhasználhatják nem csak a vagyonrendelőt, hanem a kedvezményezettet (a kiadásra irányuló jog jogosultját) megillető vagyonhányadot is. Ami legalábbis a fentiekben részletezett álláspontom szerint csak akkor lenne indokolható, hogy ha a vagyon vagyonkezelésbe adása (a vagyonkezelő vagy a kedvezményezett jó- vagy rosszhiszeműségétől függetlenül) fedezetelvonó ügyletnek minősülne. Ezen túlmenően a Vht. 132/A. -a szerintem nincs is összhangban a Ptk. vonatkozó rendelkezéseivel sem, hiszen a Ptk. 6:314. -a szerint kezelt vagyon a kedvezményezettet illeti meg a vagyonkezelési szerződésben foglaltaknak megfelelően (azaz például nem a vagyonrendelő hitelezőit) és a kedvezményezett hitelezői a kezelt vagyonból csak azt követően elégíthetik ki követelésüket, ha a vagyon kiadása a kedvezményezett részére esedékessé válik. A Ptk. vonatkozó rendelkezései és a Vht. 132/A. -a közötti ellentmondást jól mutatja a Ptk. CompLex Jogtáron található indokolásának XLIII. fejezet 6. és 7. pontjai, melyek szerint fogalmilag zárja ki a törvény azt, hogy a vagyonrendelő hitelezői igényt támaszthassanak a kezelt vagyonnal szemben. Ez a jogi helyzet egyenesen következik abból a tényből, hogy a vagyonrendelő átruházza a kezelt vagyon tulajdonjogát a vagyonkezelőre. Ha a vagyonrendelő visszaélésszerűen alkalmazza a bizalmi vagyonkezelés intézményét, és annak segítségével kívánja elvonni vagyonát hitelezői igényérvényesítése elől, emiatt a fedezetelvonó szerződés relatív hatálytalansága alapján lehet orvoslást találni, vagy adott esetben jogintézménnyel történő visszaélés jogcímén lehet jogilag támadni a bizalmi vagyonrendelést. A törvény kizárja azt is, hogy a kedvezményezett hitelezői a vagyonkezelő tulajdonában lévő, de a kedvezményezett javára kezelt vagyonra bármikor igényt támaszthassanak, és arra noha a kedvezményezettnek még csak várománya van adott esetben végrehajtást vezethessenek a kedvezményezettel szembeni követeléseik kielégítése érdekében. A kedvezményezett hitelezői csak attól kezdve támaszthatnak igényt a kedvezményezett vagyontárgyaira, amikor e vagyontárgyaknak vagy azok hasznainak a kedvezményezett részére való kiadása esedékessé vált. 3. A BVKTV.-RŐL A Bvktv. szabályainak részletes elemzésétől eltekintenék, ugyanakkor úgy gondolom, hogy csak egyetérteni lehet Sándor Istvánnal a Jogtudományi Közlöny januári számában megjelent A bizalmi vagyonkezelési szerződés szabályozásának értékelése a külföldi minták alapján című tanulmányában foglalt megállapításával, miszerint a magyar szabályozás feltételrendszere alapvetően nem piacképes. Ha gúnyolódni akarnék, akkor azt mondanám, hogy a magyar jogalkotó nem akarta megtörni azt a nemes hagyományt, miszerint külföldön jól működő intézményeket mi általában úgy veszünk át, hogy azok nálunk biztosan működésképtelenek legyenek, mint ahogy az többek között a kockázati tőkealapokra vagy a szabályozott ingatlanbefektetési társaságokra vonatkozó első szabályozás esetében történt. Valószínűleg azonban azért alakult így a Bvktv. szabályozása, mert a jogalkotó mindenáron meg akarta akadályozni, hogy a vagyonkezelők elsősorban a saját javukra járjanak el a vagyonkezelés során és a vagyonkezelés adóelkerülésre legyen használható, illetve a jogalkotó érvényre kívánt juttatni hitelezővédelmi szempontokat, melynek eredményeképpen egy túlságosan óvatos és így az üzletszerű vagyonkezelésre legalábbis véleményem szerint alkalmatlan szabályozás jött létre. A CompLex Jogtáron található, Bvktv hoz fűzött nem hivatalos indokolás szerint a»szabályozás során mintaként szolgált a jogalkotó számára befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt. ). A Bszt. szabályainak figyelembevételére azért került sor, mert a Bszt. is egyéni vagyonkezelési tevékenységet szabályoz.«ezzel szemben véleményem szerint a bizalmi vagyonkezelés és a Bszt. szerinti portfóliókezelési tevékenység két, egymástól nagymértékben különböző tevékenység, így szerintem egészen másképpen is kellene szabályozni őket. 4. BIZALMI VAGYONKEZELÉS BIZTOSÍTÉKÚ CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA 4.1. Ingatlan biztosíték Ingatlan esetében a visszavásárlási joggal kombinált adásvétel biztosítéki célú felhasználása a vagyonszerzési illeték teher miatt nem terjedt el a Ptk. hatálybalépését megelőzően. Helyette a felek inkább ingatlan jelzálogjogot alapítottak, illetve az adós vételi jogot engedett a hitelező javára a biztosítékul szolgáló vagyontárgyon. A Ptk. semmissé nyilvánította a hatálybalépését követően kötött fiduciárius biztosítékok alapítására vonatkozó szerződéseket. Bár a évi LXXVII. törvény ( Ptk. módosítás ) szerint fogyasztónak nem minősülő adós tartozásának biztosítására ismét alapítható fiduciárius hitelbiztosíték, a felmerülő illeték miatt továbbra sem várható a visszavásárlási joggal kombinált adásvétel biztosítéki célú felhasználása ingatlan biztosíték esetében. GAZDASÁG ÉS JOG 21 juniusi.indd :59:23

22 Ugyanakkor szerintem működőképes lehet, hogy a biztosítékul szolgáló ingatlant az adós egy vagyonkezelő vállalkozás tulajdonába adja. A kölcsön teljes visszafizetése esetén a vagyonkezelő az ingatlan tulajdonjogát viszszaruházza a vagyonrendelőre, amennyiben viszont erre nem kerül sor, akkor a vagyonkezelő közvetlenül (elszámolási kötelezettséggel) a hitelezőre ruházza át a biztosítékul szolgáló ingatlant vagy pedig értékesíti azt és a befolyt vételár hitelezői követelések kielégítését követően fennmaradt részét kiadja a vagyonrendelőnek (az adósnak). Valószínűleg célszerű felmondási eseményként szabályozni a kapcsolódó hitelszerződésben, ha a vagyonrendelő (az adós) a Ptk. 6:325. (1) bekezdése alapján a vagyonkezelő megbízását felmondja és egyidejűleg új vagyonkezelőt nevez ki a kedvezményezett hitelező jóváhagyása nélkül és célszerű rendezni, hogy ha a vagyonrendelő (az adós) nem fizeti ki a felmondott hitelszerződésből eredő valamennyi tartozását, úgy a vagyonkezelés megszűnik és vagyonkezelő nem az új vagyonkezelőnek, hanem a kedvezményezett hitelezőnek köteles kiadni a vagyonkezelés tárgyát, azzal, hogy a kedvezményezett hitelezőt elszámolási kötelezettség terheli. A biztosítékul szolgáló ingatlan biztosítékú célú vagyonkezelésbe adása természetesen nem zárja ki, hogy azzal párhuzamosan a hitelező jelzálogjogot, vételi jogot és elidegenítési és terhelési tilalmat alapítson a vagyonkezelésbe adott ingatlanon a követelése biztosítékául. A bizalmi vagyonkezeléssel történő vagyonszerzésre vonatkozó illeték és áfaszabályok jelen tanulmány keretében történő részletes ismertetésétől eltekintek, de nekem működőképesnek tűnik a fenti konstrukció illeték és áfa szempontból. Véleményem szerint nincsen jelentősége annak, hogy a vagyonkezelő vagy a felektől független személy vagy pedig a hitelező üzletszerű vagyonkezeléssel foglalkozó leányvállalata (azaz a hitelező leányvállalatánál keletkezik egy vagyonkezelési díj, ami további bevételt eredményezhet a hitelezői vállalatcsoport részére). A hitel futamideje alatt a vagyonkezelő akár ingyenesen, akár ellenérték fejében bérbe adhatja az ingatlant a vagyonrendelőnek (az adósnak). Ingyenesség esetén célszerű kifejezetten felhatalmazni a vagyonkezelőt erre, míg ellenérték fejében történő bérbeadás esetén megkonstruálható a szerződési rendszer oly módon, hogy a bérleti díj felhasználásra kerüljön a hiteltörlesztésére. Ha pedig a vagyonkezelő felmondási eseményt megelőzően nem a vagyonrendelőnek (az adósnak) adja bérbe az ingatlant, akkor ez lehet felmondási esemény a hitelszerződés és a vagyonkezelési szerződés tekintetében, illetve egyéb módon is szankcionálható. Bár szerintem elvileg biztatóak a bizalmi vagyonkezelés felhasználásának a lehetőségei ingatlan biztosíték esetében, ugyanakkor elsősorban a bizalmi vagyonkezelő vállalkozások alapításának és működtetésének nehézségei és költségei miatt kérdésesnek látom, hogy ezen megoldás széles körben elterjedjen a gyakorlatban. Ez a kérdés természetesen nagyban függ attól is, hogy a hitelezők mennyire bíznak az ingatlan jelzálogjogból történő kielégítésben, illetve mennyire látják szükségesnek, hogy az adós a hitel futamideje alatt elveszítse a biztosíték tárgyául szolgáló ingatlan tulajdonjogát, ezzel is csökkentve a kielégítés esetleges kockázatait Értékpapír biztosíték Bár a Ptk. Módosítás megszüntette azt a lehetőséget, hogy dematerializált értékpapíron óvadék kézizálogként kerüljön megalapításra (azaz, hogy az óvadék tárgyául szolgáló dematerializált értékpapír a jogosult számlájára óvadék jogcímén kerüljön áttranszferálásra). Ugyanakkor a fogyasztónak nem minősülő adós esetében, ha a biztosíték tárgya értékpapír, akkor illetékfizetés nem merül fel (a belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaság esetét kivéve), így óvadék alapítása helyett működhet, ha a biztosítékul szolgáló értékpapír egy visszavásárlási joggal kombinált adásvétel (repo ügylet) keretében átmenetileg, illetve nem teljesítés esetén végleg a jogosult tulajdonába kerül. Erre tekintettel, illetve arra, hogy az esetek jó részében az óvadék is elégséges biztosítékot jelent, értékpapír biztosíték esetében nem látom értelmét, hogy repo ügylet vagy óvadék alapítása helyett a biztosítékul szolgáló értékpapírt biztosítékként bizalmi vagyonkezelésbe adják az előző pontban tárgyaltak szerint Projektfinanszírozás 22 GAZDASÁG ÉS JOG A Strukturált finanszírozás Magyarországon (Alinea Kiadó, 2011) című könyv szerint projektfinanszírozás fogalma alatt olyan üzletileg elkülöníthető beruházások finanszírozását értjük, amelyeknél a tulajdonosok és a külső finanszírozók a befektetett tőkéjük megtérülésének, illetve a rendelkezésre bocsátott hitel visszafizethetőségének vizsgálatakor elsősorban csak az adott beruházás pénzáramlását és eszközállományát veszik alapul. Klaszszikus projektfinanszírozási tranzakcióról akkor beszélünk, amikor az üzletileg leválasztható beruházást jogilag is elkülönítik, és a szponzor a beruházásért vagy egyáltalán nem (visszkereset nélküli tranzakció non-recourse), vagy csak korlátozott mértékben (korlátozott visszkeresettel rendelkező ügylet limited recourse) nyújt a befektetett saját erőn kívül bármiféle pénzügyi kötelezettségvállalást. Ezeknél a tranzakcióknál a szponzor egy új projekttársaságot alapít, amelynek egyetlen feladata a projekt megvalósítása és későbbi működtetése. Amennyiben visszkereset nélküli tranzakcióról beszélünk, akkor a szponzor csak a projekttársaságba befektetett saját forrás erejéig felel. Projektfinanszírozás esetén a hitelszerződés a bank és a projekttársaság között jön létre és a biztosítékok általában a projekttársaság vagyonán és a projekttársaság üzletrészein kerülnek megalapításra, illetve a projekttársaság bevételei engedményezésre kerülnek a hitelező javára és általában vételi jog is kikötésre kerül a projekttársaság üzletrészein. Álláspontom szerint a szokásos biztosítékok kikötése mellett nagymértékben erősítené a hitelező bank pozícióit a biztosítékok esetleges érvényesítése során, ha a projekttársaság üzletrészei a hitel futamideje alatt egy bizalmi vagyonkezelő részére átruházásra kerülnének az ingatlan biztosíték bizalmi vagyonkezelésbe adásához hasonlóan a következő kiegészítéssel. Ideális esetben a bizalmi vagyonkezelő az üzletrésszel kapcsolatos tagi jogokat felmondási eseményig a vagyonrendelő (az adós) utasításai szerint kellene, hogy gyakorolja, ideértjuniusi.indd :59:23

23 ve különösen, hogy a vagyonkezelő a vagyonrendelő (az adós) által választott személyeket választja meg a projekttársaság ügyvezetőjének. Az utasítási jog azonban értelemszerűen nem vonatkozna arra az esetre, ha az utasítás nyilvánvalóan ellentétes lenne a projekttársaság érdekeivel. Ennek oka, hogy a projekttársaságot alapesetben annak tulajdonosa (a szponzor) irányítja és nem is lenne szerencsés, elsősorban felelősségi szempontból, ha akár a hitelező bank, akár a vagyonkezelő felmondási eseményig beleszólna a projekttársaság irányításába (a projekttársaság működtetésére vonatkozó hitelszerződés szerinti kötelezettségvállalások ellenőrzését leszámítva). Ugyanakkor a Ptk. 6:316. szerint a vagyonkezelőt a vagyonrendelő és a kedvezményezett nem utasíthatja; az e tilalomba ütköző utasítás semmis. Véleményem szerint ez a tilalom nem azt jelenti, hogy a vagyonrendelő (az adós) nem adhat útmutatást a vagyonkezelő részére, hanem azt, hogy ezen útmutatás nem köti a vagyonkezelőt. Ha a vagyonkezelési szerződésben megfelelően rendezve van, hogy az útmutatások önkéntes követése esetén a vagyonrendelő nem tartozik felelősséggel emiatt a vagyonrendelő (az adós) felé, akkor a vagyonkezelő érdeke, hogy önként kövesse a vagyonrendelő tagsági jog gyakorlására vonatkozó útmutatását. Azonban, ha önként nem teljesíti az útmutatást, akkor maximum egyoldalú felmondási jogot lehet adni a vagyonrendelőnek (az adósnak), illetve ebben az esetben felelőssé tehető, ha a tagsági jogok gyakorlásával kárt okoz a projekt társaságnak, azaz gyakorlatilag kárt okoz a kezelt vagyonban. Mindazonáltal úgy vélem, hogy az utasítási jog tilalma miatt az adósok számára nem lesz elfogadható, hogy a projekttársaság üzletrészei bizalmi vagyonkezelésbe kerüljenek. A Ptk. CompLex Jogtáron található indokolásának XLI- II. fejezet 10. pontja szerint a vagyonrendelő és a kedvezményezett nem utasíthatja a vagyonkezelőt. Az utasítási jog nem volna összeegyeztethető a vagyonkezelőre telepített önálló felelősséggel és az ehhez kapcsolt széles körű, a vagyonrendelő szerződés tartalma szerinti döntési szabadsággal, emellett kiszámíthatatlanná tenné a vagyonkezelő által vállalt kockázatot. Az utasítási jog tilalma teljesen érthető a vagyonkezelőre telepített önálló felelősség miatt, ugyanakkor szerintem a helyes szabályozás az lett volna, ha a felek választhatnak a vagyonkezelő önálló felelőssége és az utasítás tilalma, illetve az utasítási jog között, azzal, hogy ebben az esetben ilyenkor a vagyonkezelő az utasítást adó kockázatára folytatja a tevékenységét, feltéve, hogy figyelmeztette az utasítás adóját az utasítás szakszerűtlen vagy célszerűtlen voltára. Amellett, hogy projektfinanszírozás esetén az adósok számára várhatóan nem lesz elfogadható ezen bizalmi vagyonkezeléssel járó konstrukció, valószínűleg a hitelező bankok sem lesznek hajlandóak vállalni egy üzletszerűen bizalmi vagyonkezeléssel foglalkozó társaság megalapításával járó költségeket és nehézségeket. Továbbá az Agrobank perre még emlékező bankárok valószínűleg zsigerből elutasítanának mindenféle bizalmi konstrukciót, függetlenül attól, hogy emlékeim szerint az egykori agrobankos bizalmi kéz egészen más volt, mint a biztosítékok fentiek szerinti bizalmi vagyonkezelésbe adása lenne. Összefoglalva szerintem elvileg nagy lehetőség lenne a bizalmi vagyonkezelés alkalmazására projektfinanszírozás esetén, ugyanakkor a jelenlegi jogszabályi környezetben gyakorlatilag minimális esélyt látok ezen konstrukció elterjedésére Bizomány/tulajdonjog fenntartás vagy bizalmi vagyonkezelés Tajti Tibor A bizalmi vagyonkezelés és a zálogjog viszonyáról az új Polgári Törvénykönyvben összehasonlító jogi szemmel publikált egy tanulmányt a Jogtudományi Közlöny júliusi augusztusi számában. Ebben az ún. trust receipt-ről írta, hogy igazi népszerűségét azonban a gépjárműipari sorozatgyártás beindulásának köszönhette. Ugyanis, a banki függőség elkerülése végett Henry Ford megszabta, hogy egyetlen autó sem gurulhat ki a gyárából, amíg a vételár nincs készpénzben kifizetve. Bár akadtak finanszírozók, akik hajlandóak lettek volna a nagykereskedőknek a vételárat megelőlegezni, nem létezett olyan jogi eszköz, amely a kereskedők üzletébe leszállított autók fedezetként használatát és egyben forgalmazását is lehetővé tette volna. E célra adaptálódott az egyébként import finanszírozására kifejlesztett trust receipt. Ahogy a kifejezés jelzi, olyan hitelfedezetről van szó, ahol egy meghatározott személy bizalmi vagyonkezelésbe vette (vagy kapta) a hitel fedezeteként szolgáló dolgot és ennek megfelelően a trust jog lényegesen magasabb fokú felelősségi szabályai szerint birtokolta azt a hitel visszafizetéséig. Mivel általában a bizalmi vagyonkezelő maga a nagykereskedő volt, ez a konstrukció azt is megengedte, hogy egyidejűleg zavartalanul forgalmazza az autókat. Sőt, ez elegendő biztosíték volt a finanszírozónak is, mert azt is meg lehetett oldani, hogy a trust ne csak magát a gépkocsit (mint zálogtárgyat) fedje, hanem automatikusan kiterjedjen a vételárra is. A trust receipt-et az USA-ban alkalmazták az ipari termelés különböző fázisaira vonatkozólag is. Például, a gyártáshoz szükséges nyersanyagot a termelő bizalmi vagyonkezelés kaphatta a beszerzéstől kezdődően az eladásig, vagy csak a termelési fázisra. Véleményem szerint Magyarországon nem várható a bizalmi vagyonkezelés ilyen célú felhasználásának az elterjedése. Egyfelől azért, mert a kereskedőnek, a feldolgozást végző ipari termelőnek, építési vállalkozónak vélelmezhetően üzletszerűen kellene folytatnia bizalmi vagyonkezelést és mivel a Bvktv. 3. (2) bekezdése alapján egy bizalmi vagyonkezelő vállalkozás gyakorlatilag nem foglalkozhat mással csak bizalmi vagyonkezeléssel, így ráadásul a kereskedőnek, ipari termelőnek, építkezési vállalkozónak egy külön vagyonkezeléssel foglalkozó leányvállalatot kellene alapítania, ami roppant költségesnek és terhesnek tűnik. Emellett, a kérdéses cél kereskedelem esetén a bizomány, ipari termelés, építkezés esetén a tulajdonjog fenntartással könnyen, illetve a bizalmi vagyonkezeléshez képest jóval egyszerűbben elérhető (ipari termelés és építkezés esetén csak addig, amíg az alapanyagot, építőanyagot vagy alkatrészt fel nem dolgozzák vagy nem építik be, mert ezt követően vélhetőn feldolgozás, átalakítás, egyesülés, vegyülés vagy a beépítés szabályai alapján az ipari termelő, építési vállalkozás tulajdont szerez nagy valószínűséggel az esetleges tulajdonjog fenntartás ellenére). GAZDASÁG ÉS JOG 23 juniusi.indd :59:23

24 5. BIZALMI VAGYONKEZELÉS ÉS A HÁZASSÁGI VAGYONJOG KAPCSOLATÁNAK EGYES KÉRDÉSEI Egy megfelelő formájú és tartalmú házassági vagyonjogi szerződés megfelelő védelmet biztosít a másik házastárs jog által elismert, de legalábbis szerintem méltányosnak feltétlenül nem nevezhető vagyonjogi igényével szemben. Nem kívánok részletesen foglalkozni azzal, hogy ennek ellenére vajon mi lehet az oka a házassági vagyonjogi szerződések alacsony számának, de vélelmezhető, hogy utólag sokan megbánták egy ilyen szerződés megkötésének elmulasztását. Ugyanakkor úgy vélem, hogy a bizalmi vagyonkezelés korlátozott mértékben, de felhasználható az esetlegesen elmaradt vagyonjogi szerződés hiányából fakadó negatív következmények mérséklésére. A bizalmi vagyonkezelés ez irányú felhasználásának számos hátránya van egy jó házassági vagyonjogi szerződéshez képest, de jelentős előnye, hogy létesítéséhez nincs szükség a házastárs hozzájárulására, feltéve, hogy a vagyonkezelésbe adandó vagyon teljes mértékben a létesítő házastárs különvagyonának minősül. A Ptk.-ban különvagyonként meghatározott javak másik házastárssal szembeni különösebb védelme általában nem indokolt. A bírói gyakorlat teljesen logikusan lényegében elismeri, hogy a különvagyonba tartozó dolog stb. értéknövekedése nem válik közös vagyonná. A polgári jog, kommentár a gyakorlat számára (Negyedik kiadás, HVG-ORAC Kiadó, 2016) című könyv második kötetében a 92. oldalon azt írja, hogy a bírói gyakorlat különvagyonnak minősítette a különvagyonba tartozó részvény árfolyamnyereségét, szemben annak az életközösség ideje alatt esedékessé vált osztalékával, mely közös vagyon [LB Pfv.II /2000.]. Nem minősül a különvagyon hasznának és ezért nem tartozik a közös vagyonba az egyik házastárs különvagyonában lévő kft.-üzletrészének az életközösség ideje alatt kizárólag annak működésére visszavezethető értékemelkedése [BH ]. Ugyanakkor a BH szerint közös vagyonnak minősül a különvagyonhoz tartozó gazdasági társasági részesedésnek, egyebek mellett tehát a különvagyoni jellegű Kft.-üzletrésznek az életközösség ideje alatt bekövetkezett olyan értékemelkedése is, amely a tag házastárs ingyenes jellegű személyes közreműködés, illetve ennek megfelelő tartalmú ingyenes jellegű mellékszolgáltatás keretében kifejtett tevékenységére, munkájára visszavezethető okból következett be. Nem a közös, hanem a különvagyont gazdagítja viszont a Kft.-üzletrész életközösség ideje alatt bekövetkezett értékemelkedésének a tag házastárs személyes tevékenységére vagy ezzel azonos tartalmú mellékszolgáltatására visszavezethető része akkor, ha az említett tevékenységeket a tag házastárs díjazás ellenében fejtette ki. A BH következtetéseinek nagy részével egyetértek, azt leszámítva, hogy ha a házastárs ingyenesen végez bármilyen munkát a különvagyonába tartozó dolgon, akkor a másik házastárs az ebből eredő esetleges értéknövekedés felére igényt tarthat vagyonközösség esetén. Hiszen szerintem nonszensz, hogy ha valaki például levágja a füvet és megmetszi a gyümölcsfákat a különvagyonába tartozó nyaralója kertjében és ezért nem számít fel díjat saját magának, akkor az ebből fakadó értéknövekedés házastársi közös vagyont eredményezne. A különvagyon házassági életközösség alatt keletkezett haszna azonban nem őrzi meg a különvagyoni jellegét, hanem a haszon költségek és terhek levonása után fennmaradó része a Ptk. 4:38. (2) bekezdése szerint közös vagyonnak minősül. Tehát a különvagyonba tartozó bankbetét, üzletrész részvény vagy ingatlan után járó kamat, osztalék vagy bérleti díj házastársi közös vagyon lesz. Ugyanakkor lehetséges, hogy a különvagyonnal rendelkező házastárs a különvagyont bizalmi vagyonkezelésébe adja és saját magát jelölje ki kedvezményezettnek. Amennyiben a vagyonkezelésbe adott vagyon kizárólag a házastárs különvagyonának minősül és a házassági életközösség még azelőtt megszűnik, hogy a vagyonkezelés megszűnne, akkor a kezelt vagyon, ideértve a vagyonkezelés alatt a vagyonkezelő által beszedett hozamokat is, nem lehet része a házastársak között felosztandó közös vagyonnak, mert a kedvezményezettnek csak a fentiek szerint részletezett várománya, de nem kötelmi jellegű követelése van a kezelt vagyon kiadására. A Ptk. 6:329. (1) bekezdés alapján a vagyonrendelő és a vagyonkezelő személye megegyezhet, ilyenkor azonban a bizalmi vagyonkezelésre vonatkozó visszavonhatatlan egyoldalú nyilatkozatot közokiratba kell foglalni. Azaz a vagyonrendelő kijelölheti saját magát vagyonkezelőnek és kedvezményezettnek is, és csak arra kell figyelnie, hogy a Ptk. 6:311. (4) bekezdés alapján a vagyonkezelő kizárólagos kedvezményezetté nevezése semmis. Ugyanakkor mód van arra, hogy a kezelt vagyon túlnyomó részének a kedvezményezettje a vagyonkezelő legyen, illetve a Ptk. 6:311. (3) bekezdés alapján a kedvezményezetteket és részesedésüket a vagyonkezelő határozza meg, így véleményem szerint van mód akár arra is, hogy a vagyonkezelő közvetlenül a vagyonkezelés befejezését megelőzően módosítsa a korábbi kijelölést és saját magát nevezze meg egyedüli kedvezményezettként azzal, hogy ebben az esetben megszűnik az egyébként is megszűnő vagyonkezelés. A Bvktv. nem üzletszerű vagyonkezelésre vonatkozó szabályai nem különösebben terhesek, a legfontosabb talán a nyilvántartásba vételi kötelezettség, illetve természetesen a mindennapi életben nehézséget okozhat, hogy a Ptk alapján a kezelt vagyont el kell különíteni a saját vagyontól. A BH fent már részletezett következtetései alapján célszerű valamilyen mértékű vagyonkezelési díjat kikötni, ami természetesen házassági közös vagyon lesz, azzal, hogy figyelni kell rá, hogy a vagyonkezelési díj mértéke ne haladja meg el a Bvktv. 1. (1) bekezdésében meghatározott 1%-os mértéket (az ezt meghaladó mértékű vagyonkezelési díj esetén már üzletszerűnek minősül a vagyonkezelés). Összefoglalva leszögezhető, hogy egy jó bizalmi vagyonkezelési szerződést nem helyettesíthet egy jó házassági vagyonjogi szerződést, létjogosultsága csak akkor lehet, ha valamilyen oknál fogva elmarad a házassági vagyonjogi szerződés megkötése, viszont az egyik házastárs olyan mértékű hozammal rendelkező különvagyonnal rendelkezik, hogy a hozam nagysága miatt már megéri vállalni az ezzel járó esetleges többletterheket. 24 GAZDASÁG ÉS JOG juniusi.indd :59:24

25 6. A BIZALMI VAGYONKEZELÉSSEL HAZAI SZABÁLYOZÁSÁVAL KAPCSOLATOS KONKLÚZIÓ A Ptk. vonatkozó szabályai véleményem szerint alapvetően jól sikerültek, alapvetően csak a vagyonrendelőt a Ptk. 6:329. (3) bekezdéséből fakadóan terhelő korlátlan felelősséggel és a 6:316. alapján fennálló teljes körű utasítási tilalommal vannak fenntartásaim. A Bvktv. nem üzletszerű vagyonkezelésre vonatkozó szabályai is többé-kevésbé rendben vannak szerintem, de vannak azért szabályok, melyeken célszerű lenne változtatni (például nem tűnik észszerűnek, hogy a vagyonkezelési díj mértékétől függjön, hogy a vagyonkezelés üzletszerű vagy sem). Ugyanakkor a Vht. 132/A. és a Bvktv. üzletszerű vagyonkezelésre vonatkozó szabályai véleményem szerint eléggé félresikerültek és ellentmondásosak is és azok helyett teljesen új szabályozásra lenne szükség. Ennek hiányában szerintem nem is igen várható, hogy az üzletszerű bizalmi vagyonkezelés elterjedjen hazánkban. SZAKÁL RÓBERT DÖNTÉSEK A KERESKEDELMI VÁLASZTOTTBÍRÁSKODÁS GYAKORLATÁBÓL LEHET-E SZERZŐDÉSSZERŰ A JOGELLENES SZÁMLA? A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Választottbírósága előtt folyamatban volt perben a felperes keresetében előadta, hogy a felperes és az alperes jogelődje között fennálló lízing ügyletek lezárásaként az alperes vasúti tehervagonokat értékesített a felperesnek. Az értékesítésről az alperesi jogelőd számlákat állított ki. Ezt követően a felperes az alperesi jogelőd által kiállított számlákon felszámított általános forgalmi adó öszszegét az alperesi jogelődnek megfizette, majd azt levonásba helyezte, illetve visszaigényelte. A felperesnél azonban az állami adóhatóság az általános forgalmi adó összegének visszautalása előtt ellenőrzést végzett, melynek során feltárta, hogy a lízingügyletekkel érintett vagonok a teljesítés számlán megjelölt időpontjában nem voltak Magyarország területén, így az általános forgalmi adó felszámításának nem lett volna helye, ezért a felperes visszaigénylési kérelmét az adóhatóság jogosulatlannak minősítette és elsőfokú határozatával a kiutalást megtagadta. A felperes erről a körülményről haladéktalanul értesítette az alperest, valamint az alperes rendelkezésére bocsátotta az adóhatóság határozatát is, és kérte az alperest, hogy az a számlák helyesbítése mellett gondoskodjon az általános forgalmi adóról szóló évi CXXVII. törvény (Áfa. törvény) rendelkezései ellenére felszámított általános forgalmi adó összegének visszautalásáról. A felperes szerződésszegéssel okozott kár megtérítése iránt terjesztette elő keresetét. A felperes jogi álláspontja szerint az Áfa. törvény 159. szerint alperesnek jogszabályi kötelezettsége lett volna a termékértékesítésről a megfelelő tartalmú számla kiállítása. Még abban az esetben is, ha a számla kiállítása során a tőle elvárható gondossággal járt volna el alperes, legkésőbb akkor, amikor az alperes számára a számlák jogellenessége és hibás volta nyilvánvalóvá vált, a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény (régi Ptk.) 4. -a szerinti együttműködési kötelezettsége keretében gondoskodnia kellett volna a számlák helyesbítéséről, illetve az általános forgalmi GAZDASÁG ÉS JOG 25 adó összegének felperes részére történő visszatérítéséről. Hivatkozott továbbá a számvitelről szóló évi C. törvény (Szvt.) 165. és ára. A kimentés körében a felperes előadta, hogy tekintettel arra, hogy a lízingszerződés általános szerződési feltételeinek vonatkozó rendelkezése egyértelműen lehetővé tette, hogy a felperes a lízingtárgyakat az UIC, azaz a Nemzetközi Vasútegylet tagállamai területén használhassa, álláspontja szerint a számla kibocsátása előtt alperestől elvárható lett volna, hogy a számla kibocsátását alapvetően befolyásoló körülményekről meggyőződjön. Az alperes azonban a jogerős adóhatósági határozat kézhezvételét követően nem csak felróható, hanem rosszhiszemű és szándékosan károkozó magatartást is tanúsított, hiszen a vissza nem igényelhető összeg finanszírozása felperesnek folyamatosan kárt okozott. A felperes másodlagos kereseti kérelmében vételár visszatérítéseként tartalma szerint: jogalap nélküli gazdagodás visszatérítése címén kérte az alperest kötelezni a keresetlevélben megjelölt összeg visszafizetésére. Az alperes védekezésében előadta, hogy az Áfa. törvény 159. mint alperes számára adójogi kötelezettséget előíró adójogi jogszabály megsértése vagy az alperes általi betartása nem lehet a választottbírósági eljárás tárgya, tekintettel arra, hogy a bizonylatolási kötelezettség megszegésének jogkövetkezményeit az adóhatóság jogosult levonni adóigazgatási eljárás keretében. Hivatkozott továbbá arra, hogy a vitatott tartalmú számlák nem rendelkeztek olyan alaki vagy tartalmi hibával, melynek az alperes kártérítési felelősségét megalapozó jogkövetkezménye lehetett volna, a számlák az Áfa. törvénynek megfeleltek. Előadta továbbá, hogy az okozati összefüggés körében álláspontja szerint releváns az a körülmény, hogy a felek jogviszonyára irányadó nyílt végű pénzügyi lízing általános szerződési feltételek vonatkozó rendelkezése értelmében a lízingbevevő a lízingszerződés időtartama alatt kizárólagos joggal volt jogosult birtokolni és használni a lízingtárgyat. A kár, illetve a kár mértéke körében előadta, hogy álláspontja szerint nem felel meg a felperes azon állítása a valóságnak, hogy az általa elszenvedett kár mértéke a megfizetett áfa összegével azonos. Az értékesítés és teljuniusi.indd :59:24

26 jesítés helye ugyanis Szlovákia volt, ezért az ügyletek után a teljesítés határon túli helyének áfa törvénye szerinti általános forgalmi adót a felperesnek mindenképp meg kellett volna fizetnie. Erre tekintettel a felperesnek ténylegesen kára nem keletkezett. Amennyiben a felperes szerződésszerűen és jogszerűen járt volna el, a vasúti kocsikat nem idegeníti el, illetve az alperest tájékoztatja azok állomásoztatási helyéről és bejelentkezik a külföldi adóhatóságnál, úgy az alperes a külföldi Áfa. törvény szerinti áfatartalmú számlát állított volna ki. A Választottbíróság ítéletében megállapította, hogy az eljárás tárgya nem az állami adóhatóság határozatának felülvizsgálata, hanem a határozattal is érintett polgári jogi jogviszonyból eredő polgári jogi igények elbírálása volt, amelyre pedig a Választottbíróság hatásköre kiterjed. A Választottbíróság ennek alapján megállapította, hogy az ügy elbírálására hatáskörrel rendelkezik. A Választottbíróság rögzítette, hogy az alperes által alkalmazott általános szerződési feltételek kimondták, hogy amennyiben a lízingügyletek lezárása keretében a felperes gyakorolja a vételi jogát, úgy az alperes az utolsó lízingdíj-számla megküldésével egyidejűleg maradványérték-számlát állít ki és küld meg a felperes vagy a felperes által megjelölt harmadik személy részére. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a felperesnél általános forgalmi adó ellenőrzést folytatott le, melynek nyomán az állami adóhatóság a felperes terhére adókülönbözetet állapított meg, mivel az értékesítés időpontjában a vagonok Magyarország területén kívül állomásoztak, a teljesítés az ország területén kívül volt, így a magyar Áfa. törvény hatálya alól kikerült az ügylet. Ezt bizonyította többek között az elsőfokú adóhatósági határozat azon megállapítása is, mely szerint amennyiben az adott termék a teljesítéskor nem található Magyarország területén, az ügyletre nem alkalmazható a magyar Áfa. törvény. A határozat azt is rögzítette, hogy ez alapján áfa felszámításának a tárgybeli ügylettel összefüggésben nem volt helye. Ezzel összhangban, a határozat kifejezetten kijelentette, hogy az Áfa. törvény 25. alapján az egyes vagonok értékesítéséről szóló számlákon nem kellett feltüntetni áthárított (magyar általános forgalmi) adót. A bizonyítékok mérlegelése alapján a Választottbíróság alaposnak találta az állami adóhatóság határozatában tett megállapításokat és az ezen alapuló felperesi előadást. Ebből következően magyar általános forgalmi adó felszámításának a választottbírósági per tárgyát képező ügyben nem lett volna helye. Rámutatott a Választottbíróság arra is, hogy noha közigazgatási határozat felülvizsgálatára a Választottbíróság valóban nem rendelkezik hatáskörrel a Választottbíróságnak eljárása keretében az adójogi jogszabályok értelmezésére módja van. Így tehát elsődlegesen az volt a kérdés, hogy az alperes a Választottbíróság hatáskörébe tartozó polgári jogi jogviszony keretein belül kötelezhető-e a megfelelő tartalmú számla kiállítására, avagy amint azt az alperesi védekezés állította erre a polgári jogviszony keretein belül nincs lehetőség. A peres felek szerződése (az alperesi általános szerződési feltételek) kifejezetten kimondták, hogy az alperes a maradványértékről számla kiállítására köteles. A régi Ptk (1) bekezdése szerint pedig a szerződéseket tartalmuknak megfelelően, a megszabott helyen és időben, a megállapított mennyiség, minőség és 26 GAZDASÁG ÉS JOG választék szerint kell teljesíteni; tehát az alperesnek polgári jogi kötelezettsége (is) volt a számla kiállítása. Emellett a régi Ptk (1) bekezdése is úgy rendelkezik, hogy a kötelezett a teljesítéskor nyugtát követelhet, a nyugta fogalmába pedig beleértendő a számla is. A peres feleknek emellett értelemszerűen polgári jogi jogviszonyukban valamennyi kógens jogszabály előírásainak is meg kellett felelniük, tehát az a polgári jogi jogviszonyban sem tekinthető szerződésszerűnek az a számla, amely kógens jogszabály rendelkezéseivel ellentétes. Az Áfa. törvény pedig kógens jogszabály: magyar általános forgalmi adó felszámítására kizárólag akkor van lehetőség, ha azt az Áfa. törvény megengedi vagy előírja a felek számára. Az Áfa. törvény hatálya alá nem tartozó ügylettel összefüggésben magyar általános forgalmi adó felszámítása nem lehetséges, az ilyen számla az áfa törvény ába ütközik és nyilvánvalóan nem tekinthető szerződésszerűnek sem. Erre tekintettel az alperes mint a szerződés szerint a számla kiállítására kötelezett fél teljesítése nem volt szerződésszerű. A felperes a régi Ptk (1) bekezdése alapján a késedelem objektív jogkövetkezményeként, azaz függetlenül attól, hogy alperes a késedelmét kimentette-e, követelheti a teljesítést, a szerződésszerű és jogszabályszerű számla kiállítását. A Választottbíróság rámutatott, hogy ezen az sem változtat, ha a szerződéses kötelezettségek teljesítésének előfeltétele az Európai Unió valamely más tagállamában egyes adókötelezettségek teljesítése. Ilyenkor a peres felek értelemszerűen kötelesek előfeltételt képező adókötelezettségeiket megfelelően teljesíteni, majd ezt követően a megfelelő számlát kiállítani. Ezen adókötelezettségek teljesítése egyébként sem csupán a peres felek polgári jogviszonyából ered: ilyenkor az ügylet révén a peres felek más tagállam adójogi joghatósága alá kerülnek, és kötik őket e tagállam kógens adójogi jogszabályai és az azokban előírt kötelezettségek, függetlenül a szerződés előírásaitól. Azaz, ha az ügylet révén adójogi szempontból a peres felek más tagállam joghatósága alá vagy oda is tartoznak, úgy a más tagállami jogszabályokban foglaltak ugyanúgy kötik őket. A fentiekre tekintettel a Választottbíróság a felperesi keresetet alaposnak találta és megállapította, hogy az alperes köteles mind a magyar, mind az alkalmazandó külföldi jogszabályoknak megfelelő számla kiállítására. A második eldöntendő kérdés az volt, hogy polgári jogi úton kötelezhető-e alperes az Áfa. törvény rendelkezései ellenére felszámított magyar áfavisszafizetésére. A felperes e keresetét elsődlegesen szerződésszegéssel okozott kár megtérítése iránti igényként a régi Ptk ra alapítva, másodlagosan pedig vételár visszatérítése tartalma szerint helyesen: jogalap nélküli gazdagodás visszakövetelése jogcímén terjesztette elő. Az egységes bírói gyakorlat szerint azonban a kereseti kérelemhez kötöttség nem jelent egyúttal jogcímhez kötöttséget is, így a felperes kereseti kérelmében hibásan megjelölt jogcím önmagában még nem zárta ki azt, hogy a Választottbíróság a keresetet érdemben elbírálja és az abban megjelölt ténybeli indokokból, ám a megjelölttől eltérő jogcímen érdemben marasztalja alperest a felperes által követelt összegben. Erre tekintettel nem volt jogi akadálya annak, hogy tekintettel arra, hogy a magyar áfa összegét a fent kifejtettek szerint felperes tartozatlanul fizette meg alperesnek a keresejuniusi.indd :59:24

27 tet jogalap nélküli gazdagodás visszatérítése iránti keresetként a Választottbíróság érdemben elbírálja. A jogalap nélküli gazdagodás visszatérítésének kötelezettsége az egységes bírói gyakorlat szerint a gazdagodó vétkességétől független, objektív kötelezettség, így alperes a tartozatlan izetés tényénél fogva volt köteles viszsza izetni gazdagodását. A gazdagodás mértéke a választottbíróság előtti ügyben a felperes által tartozatlanul meg izetett általános forgalmi adó összege volt. A vonatkozó számlát az adóhatóság vizsgálata szabálytalannak minősítette, így az jogszabálysértőnek és mint adóügyi bizonylat nem létezőnek volt tekintendő, így bizonylati jogalapja az áfa felszámításnak nem volt. Arra azonban nem merült fel bizonyíték, hogy az alperes a felszámított áfa összegétől véglegesen elesett volna. Sőt, az alperes nem volt elzárva attól, hogy a be izetett áfa összegét adóigazgatási úton rendezze. Még abban az esetben is, ha alperes a felszámított áfa összegétől véglegesen elesett volna, a régi Ptk (2) bekezdésére tekintettel az alperesnek számolnia kellett a visszatérítési kötelezettséggel, és felelőssége a gazdagodás megszűnéséért megállapítható volt. Rámutatott a Választottbíróság, hogy az alperes jóvagy rosszhiszeműsége kérdéskörében, illetve annak körében, hogy alperesnek számolnia kellett-e a visszatérítési kötelezettséggel, meghatározó jelentőségű volt az a körülmény, hogy az alperes által alkalmazott általános szerződési feltételek egyértelműen lehetővé tették, hogy a felperes a lízingtárgyakat az UIC, azaz a Nemzetközi Vasútegylet tagállamai területén használhassa. Erre tekintettel az alperesnek a saját általános szerződési feltételeiből következően is számolnia kellett volna azzal, hogy a számla kiállításának napján a vagonok teljességgel jogszerű módon, esetlegesen külföldön tartózkodnak; ezzel összefüggésben az állított felperesi továbbértékesítés mint esetleges szerződésszegés irreleváns volt. Az a körülmény, hogy a felperes a számlákkal és az általános forgalmi adóval összefüggésben nem értesítette külön az alperest arról, hogy a vagonok mikor mely tagállamban találhatóak, a jelen helyzetben nem releváns: a felperes nem tudhatta előre, hogy az alperes pontosan mely napon bocsátja ki a maradványértékről szóló számláit. A régi Ptk (4) bekezdése alapján a felek kölcsönösen kötelesek a szerződés teljesítésében együttműködni; ez pedig mindkét félre egyaránt aktív kötelezettséget ró. Ennek megfelelően az alperes nem várhatta a felperestől azt, hogy folyamatosan előre tájékoztassa az alperest arról, hogy minden egyes vagon hol található, pusztán azért, hogy az alperesnek ne kelljen aktív közreműködést tanúsítania és a számlák kiállítása előtt megkeresnie a felperest a szükséges adatok közlése végett. A felperes alappal bízhatott abban, hogy együttműködési kötelezettségét az alperes teljesíti, és az általában elvárható gondosságot tanúsítva felvilágosítást kér a felperestől a vagonok tényleges helyéről, ha az a számla kiállításakor releváns. A felperes felróhatósága csak akkor lett volna megállapítható, ha együttműködési kötelezettségét megszegve késedelmesen vagy egyáltalán nem szolgáltatott volna adatot, vagy esetleg téves adatot szolgáltatott volna az alperesnek. A magyar polgári jog szabályai szerint jóhiszemű az, aki a látszattal ellentétes valóságról nem tud, és kellő gondosság mellett nem is kell tudnia, rosszhiszemű pedig az, aki tud vagy kellő körültekintés mellett tudnia kellett volna a látszattal ellentétes valóságról. Az alperesnek az elvárható gondosságot tanúsítva tájékoztatást kellett volna kérnie a felperestől arról, hogy a vagonok a számla kibocsátásakor hol találhatóak, azaz, alperes kellő körültekintés mellett tudott volna a vagonok tényleges helyzetéről. Emiatt pedig az alperes még abban az esetben is köteles lenne a gazdagodást visszatéríteni, hogy attól elesett volna. Végül a Választottbíróság igyelmeztette a feleket, hogy az általános forgalmi adóval kapcsolatos magyar és külföldi adókötelezettségeik teljesítése alól az ítélet nem mentesíti őket. Amennyiben valamely alkalmazandó magyar vagy külföldi jogszabály általános forgalmi adó felszámítására, meg izetésére vagy egyéb adózással kapcsolatos kötelezettség teljesítésére kötelezi a feleket a per tárgyát képező ügylettel összefüggésben, e kötelezettségeiket az irányadó jogszabályokban foglaltak szerint teljesíteni kötelesek. GAZDASÁG ÉS JOG gazdasági hírlevél A SZERKESZTŐBIZOTTSÁG ELNÖKE, FŐSZERKESZTŐ: Sárközy Tamás SZERKESZTŐBIZOTTSÁG: Balog Lajosné, Fuglinszky Ádám, Gadó Gábor, Gellén Klára, Leszkoven László, Nochta Tibor, Pázmándi Kinga, Szent iványi Iván, Szikora Veronika, Wellmann György, Zsohár András KIADJA: a HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft Budapest, Montevideo u. 14. Telefon: , FELELŐS KIADÓ: Frank Ádám, a kft. ügyvezetője FELELŐS SZERKESZTŐ: Gábor Zsolt MŰSZAKI SZERKESZTŐ: Bors Kriszta TÖRDELŐ: Máthé József KORREKTOR: P. Berka Antónia Mária ELŐFIZETÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK A KIADÓNÁL: Tel.: info@hvgorac.hu NYOMTATÁS: Multiszolg Bt. ISSN Megjelenik évente 12-szer, csak előfizetőknek. Előfizetési díj évre: Ft. Egy szám ára: 2795 Ft. Híreink, információink tájékoztatásul szolgálnak, nem tekinthetők hivatalosnak. A Gazdaság és Jog információinak átvételéhez, az írások bár mi lyen célú felhasználásához és újraközléséhez, másolásához a kiadó elő zetes engedélye szükséges. A lapban korábban megjelent cikkeket elektronikusan megtalálja a Jogkódexen. GAZDASÁG ÉS JOG 27 juniusi.indd :57:30

28 A munkaviszony megszűnése és megszüntetése A bírói gyakorlat széleskörű bemutatásával, gyakorlati példákkal, iratmintákkal Szerző: Lőrincz György E könyv alapvető célja, hogy a lehető legrészletesebben, gyakorlati példák bemutatásával bővítse a jogkereső közönség tárgybeli ismereteit. Ennek szükségességét illetően egy adat: a Kúria a felmondások és az azonnali hatályú felmondások gyakorlatát vizsgáló joggyakorlat-elemző csoportja ezernél több peres ügyet vizsgált, amelyek közül többségben voltak azok a jogesetek (53%), amelyekben a felmondás, illetve az azonnali hatályú felmondás jogellenesnek Ára: 7500 Ft minősült. Végül a téma súlyát illetően indokolt kiemelni, hogy a munkaügyi perek 25 30%-a a munkaviszony megszűnésével, illetve megszüntetésével összefüggésben indul. A jogi ismeretek bővítése mellett ezért indokolt olyan gyakorlati helyzeteket is elemezni, mint például a munkáltatói felmondás előkészítésének praktikus kérdései. Feltehetőleg sokak számára meglepő, de tény: a munkaviszony megszűnésére, illetve megszüntetésére vonatkozó szabályozás az elmúlt ötven évben meghatározó módon nem változott. A megszűnés és megszüntetés jogcímei, a felmondási tilalmak és korlátozások esetei természetesen részben módosultak, de az alapintézmények, sőt a normarendszer fogalmi eszköztára állandónak bizonyult. Ehhez képest meglepőnek látszik az is, hogy a joggyakorlatban, így a bírói gyakorlatban a mai napig a munkaviszony megszűnésével, illetve megszüntetésével kapcsolatos esetek dominálnak, szinte napról napra találkozunk ide kapcsolódó példákkal, jogesetekkel. Ennek feltehetőleg az az oka, hogy a viszonylag állandó szabályozás mellett folyamatosan új élethelyzetek alakulnak ki, amelyek megoldása, megítélése újszerű hozzáállást, illetve az általános szabály újszerű interpretálását igényli. Ebből az következik, hogy a könyvben hangsúlyosan szerepelnek a bírói gyakorlatból vett esetek, elsősorban a Kúria döntései. Részletek a könyv előszavából A polgári perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja I II. Szerzők: Bacher Gusztáv, Baranyi Bertold, Bodoki Gábor, Böszörményiné Kovács Katalin, Burai-Kovács János, Döme Attila, Ébner Vilmos, Éless Tamás, Faludi Gábor, Farkas Attila, Goldea Zsuzsanna, Aleku Mónika, Harsági Viktória, Juhász Csaba, Juhász László, Juhász Linda, Kapa Mátyás, Káposznyák Aliz, Király Miklós, Köblös Adél, Kövesné Kósa Zsuzsanna, Kőrös András, Lázár-Kocsis Edina, Légrádi István, Máté Viktor, Mikó Ádám, Okányi Zsolt, Orosz Árpád, Osztovits András, Paksi Gábor, Parlagi Mátyás, Prokopovitsch László, Rák Viktor, Reviczky Renáta, Ribai Csilla, Szécsényi-Nagy Kristóf, Szőcs Tibor, Tálné Molnár Erika, Timár Kinga, Tóth Ádám, Varga István, Virág Csaba, Völcsey Balázs Ára: Ft Szerkesztő: Varga István Megjelenés: 2017 ősze lektor: Németh János Könyvünk az új Pp. szabályainak magyarázatát tartalmazza első kézből, a törvény előkészítését az első pillanattól meghatározóan befolyásoló kodifikációs téma- és munkabizottsági elnökök és tagok tollából. A kétkötetes kommentárban minden témakört olyan szakértő ismertet, akinek az a szűken vett szakterülete. A szerzői csapatot szerkesztőként Varga István tanszékvezető egyetemi tanár (ELTE ÁJK Polgári Eljárásjogi Tanszék), ügyvéd, a Polgári Perjogi Kodifikációs Főbizottság tudományos titkára irányítja. A kötet lektora Németh János professzor emeritus, a Főbizottság elnöke, az Alkotmánybíróság volt elnöke. A szerzők célja, hogy tudományosan megalapozott, de elsősorban a mindennapi gyakorlati jogalkalmazói igényeknek megfelelő kommentár szülessen. A kommentár a Pp-n kívül szabályozott perek, valamint a választottbírósági eljárás, mint a polgári per elsődleges alternatívájának, magyarázatát is tartalmazza. Az olvasó továbbá a polgári perben alkalmazandó nemzetközi jogi és európai uniós jogszabályok, a jogsegély-szerződések, a joghatósági- és jogsegély-rendeletek, valamint a sui generis európai uniós eljárások lényegre törő, rendszerbe foglalt magyarázatát is megtalálja a kötetben. A polgári perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja és Az új Pp. iratmintatára együttes ára: Ft WEBES VÁSÁRLÁS 5% HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 1037 Budapest, Montevideo utca 14. Fax: (36-1) Telefon: (36-1) info@hvgorac.hu