Küldöttgyűlés helye: Budapest XI. kerület, Fehérvári út 84/A., földszinti konferenciaterem
|
|
- Fanni Lakatosné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kivonat a DIMENZIÓ Kölcsönös Biztosító és Önsegélyező Egyesület Küldöttgyűlése június 21. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből HATÁROZATOK Küldöttgyűlés helye: Budapest XI. kerület, Fehérvári út 84/A., földszinti konferenciaterem A Küldöttgyűlés időpontja: Jelenlévők: június 21., 11:00 óra küldöttek (külön jelenléti ív szerint) az Igazgatóság jogkörében eljáró felügyeleti biztosok, a Felügyelőbizottság elnöke és tagjai, az Igazgatóság elnöke és tagjai, meghívottak (külön jelenléti ív szerint). 1/2018. (06.21) számú határozat: A Küldöttgyűlés megválasztja dr. Csőzik Lászlót a Küldöttgyűlés mai ülésének levezető elnökévé. 2/2018. (06.21) számú határozat: A Küldöttek hozzájárulnak, hogy Szépe Lőrinc a Jelölőbizottság elnöke a mai Küldöttgyűlésen való részvételéhez. 3/2018. (06.21.) számú határozat A Küldöttgyűlés megbízza Siró Bernadettet a jegyzőkönyv vezetésével, Egervári Lászlót és Szalókiné Pető Máriát pedig a jegyzőkönyv hitelesítésével. 4/2018. (06.21.) számú határozat A Küldöttgyűlés megválasztja a Szavazatszámláló Bizottság elnökének Nagy Andort, tagjainak pedig Tóth Áronnét és Hegedűs Lászlót. 5/2018. (06.21) számú határozat A Küldöttgyűlés elfogadja az írásos meghívóban javasolt alábbi napirendi pontokat: 1. Az Egyesület évi beszámolója Előterjesztő: felügyeleti biztosok 2. Az Egyesület évi üzleti terve Előterjesztő: felügyeleti biztosok 3. Könyvvizsgáló megválasztása Előterjesztő: felügyeleti biztosok (szóbeli előterjesztés) 4. Javaslat a Felügyelőbizottság és az Audit Bizottság lemondott tagjainak helyére új tagok megválasztására Előterjesztő: Szépe Lőrinc, a Jelölőbizottság elnöke (szóbeli előterjesztés) 5. Egyebek 6/2018. (06.21.) számú határozat A DIMENZIÓ Kölcsönös Biztosító és Önsegélyező Egyesület Küldöttgyűlése nem tartja célszerűnek és megalapozottnak, hogy a évi céltartalékok felszabadításából (385,5 MFt) mindösszesen 73,5 MFt céltartalék képzés történik a évi beszámolóban. Mivel a 2016-os céltartalék képzés a biztosítási tevékenység visszavonása miatt (átszervezés, működési szerződések felmondása) történt, amely indokok jelenleg is fennállnak. A DIMENZIÓ Kölcsönös Biztosító és Önsegélyező Egyesület Küldöttgyűlése elfogadja az Egyesület évi egyszerűsített éves beszámolóját (Mérleg, Eredmény kimutatás, Kiegészítő melléklet, Közhasznúsági melléklet) ezer Ft egyező eszköz-forrás mérlegfőösszeggel, ezer Ft tárgyévi eredménnyel. Oldal: 1 / 5
2 7/2018. (06.21.) számú határozat A Küldöttgyűlés úgy dönt, hogy az Egyesület a évi egyszerűsített éves beszámolójában bemutatott ezer Ft tárgyévi eredményt Eredménytartalékba helyezi. 8/2018. (06.21.) számú határozat: A Küldöttgyűlés a következők szerinti döntést hozza a hozamfelosztásra: A Halasztott kezdetű nyugdíjkiegészítő biztosítás és az Egyesületnél létező összes ún. megtakarítási elemmel rendelkező biztosítás esetében az adott biztosítási terméken belül a évben élő valamennyi szerződésre jóváírandó tényleges hozam felosztása a Biztosítóban, eddigiekben is alkalmazott a hozamfelosztási szabályzatban rögzített azon elven történjen, mely szerint termékcsoportonként az egyes számlákra eső összes hozam (technikai hozam + elszámoló hozam + többlethozam) és a számlák éves átlagegyenlegeinek hányadosa legyen állandó. A DIMENZIÓ Kölcsönös Biztosító és Önsegélyező Egyesület biztosításaira évi matematikai tartalékokon elért eredmények alapján visszajáró hozamok mértékei a felosztott többlethozamok ismeretében biztosítás megnevezése Termékcsoport az egyes számlákra jóváírandó hozam mértéke (technikai hozam + elszámoló hozam + többlethozam) Halasztott kezdetű nyugdíjkiegészítő biztosítás HNY-01 4,00% HNY-02 HNY-07 2,56% HNY-08 1,94% HNY-09 HNY-10 1,75% BIZTONSÁG járadékbiztosítás 4,00% Matuzsálem járadék 2,78% Halasztott kezdetű nykieg. bizt. kieg. biztosítása 3,50% TÁVLAT kiegészítő nyugdíjbiztosítás ,67% TÁVLAT II. kiegészítő nyugdíjbiztosítás ,67% ,65% ,65% ,25% ,30% KOMPLEX vegyes életbiztosítás 3,25% Havi fix 2,98% DIMENZIÓ Kincsem elérési biztosítás 3,00% DIMENZIÓ Ráadás whole life biztosítás 2,44% EGYENSÚLY kockázati életbiztosítás 3,26% 9/2018. (06.21.) számú határozat A Küldöttgyűlés a évre vonatkozó egyesületi beszámoló nem egyértelműsített helyzetét kifogásolja, miszerint nem egyszerűsített, hanem éves beszámoló készítésére kellő jogi alap van. Ez az üzleti jelentés nélküli beszámolót is eredményezi. A Küldöttgyűlés támogatni kívánja, hogy a évre is lezárt éve legyen az Egyesületnek, ugyanakkor a beszámoló típusának meghatározásából adódó esetleges jogkövetkezményeket mindenképpen a felügyeleti biztosoknak kell viselni. 10/2018. (06.21.) számú határozat A Küldöttgyűlés kifogásolja, hogy az Alapszabály 30. pontjában foglaltakkal ellentétben többletfelhasználás történt az önsegélyező ágazat tagdíjbefizetésén és munkáltatói támogatásán felül 36MFt összeggel. Ezt abban a kitekintésben különösen jelentősnek tartja, hogy a Küldöttgyűlés erről semmilyen információval egész évben nem rendelkezett. 11/2018. (06.21.) számú határozat A Küldöttgyűlés a nyomon követhető gazdálkodás súlyos sérelmének tartja, hogy - a felügyeleti biztosok többszöri küldötti és felügyelőbizottsági felhívása ellenére évre jóváhagyott üzleti terve nincs az Egyesületnek, jóllehet 2017 májusát követően 2017 szeptemberében a felügyeleti biztosok összehívására is volt Küldöttgyűlés, de nem tűzték napirendre a évi éves üzleti terv megtárgyalását sem akkor sem azt követően. Oldal: 2 / 5
3 12/2018. (06.21.) számú határozat A Küldöttgyűlés a évi beszámolóban az egyesületi tevékenységet úgy értelmezi, hogy az biztosítási és nem biztosítási tevékenységcsoportból tevődik össze. A Küldöttgyűlés kéri, hogy a jövőbeni beszámolók valamennyi táblázatában és szövegében a biztosítási és nem biztosítási tevékenységcsoport megnevezéseket használják, mert ez így foglal magába minden egyesületi tevékenységet. 13/2018. (06.21.) számú határozat A Küldöttgyűlés felszólítja a felügyeleti biztosokat, hogy a évi egyszerűsített éves beszámolóhoz készítsenek el egy, a évi üzleti jelentésnek megfelelő tartalmú anyagot és tájékoztatásul küldjék meg a Küldöttgyűlésnek. 14/2018. (06.21.) számú határozat A Küldöttgyűlés úgy dönt, hogy a évi éves üzleti terv valamennyi táblázatában és szövegében a biztosítási és nem biztosítási tevékenységcsoportok megnevezéseket használja, mert így foglal magába minden Egyesületi tevékenységet. 15/2018. (06.21.) számú határozat Az Egyesület Küldöttgyűlése felhívja a felügyeleti biztosokat, hogy a megbízó levelüket a feladataikat tartalmazó mellékleteivel együtt haladéktalanul, 24 órán, belül mutassák be az Egyesület vezető testületeinek, különös tekintettel a Felügyelőbizottságnak. A többszöri és mostani felhívásra történő elutasítást jelentő elhárítás ellen a Felügyelőbizottság minden jogi eszközt vegyen igénybe. 16/2018. (06.21.) számú határozat Alaposan vélelmezhető, hogy a felügyeleti biztosok feladatköre az állomány-átruházás és a kapcsolódó biztosítási szerződések teljesítése tevékenységekről szól. Felhívja a Küldöttgyűlés a felügyeleti biztosokat, hogy a Felügyelőbizottsággal és a megválasztott Igazgatósággal egyeztessék a május 10-től az eljárási körükbe tartozó és az azon kívüli tevékenységeket. Az Igazgatóság ennek alapján vegye át a felügyeleti biztosok jogkörébe nem tartozó egyesületi irányítást. 17/2018. (06.21.) számú határozat A Küldöttgyűlés felhívja a felügyeleti biztosokat, hogy a évi éves üzleti tervhez a szükséges biztosításmatematikai számítások audit feltételit biztosítsa. Ezáltal történjen meg a biztosítási állomány kötelezettségeinek és fedezettségeinek szakszerű számítása, továbbá függetlenül attól, hogy biztosítási engedéllyel az Egyesület nem rendelkezik egy S2-es számítás. Ennek alapján az üzleti tervbe épüljenek be a lehetséges és szükséges követelmények, következmények. Mindemellett különös tekintettel arra, hogy a saját tőke eredménytartalék bármilyen felhasználása küldöttgyűlési hatáskör a piaci és könyv szerinti érték különbözetét, ún. csendes tartalékot számszerűsíteni kell és az üzleti tervbe a hatását be kell építeni. 18/2018. (06.21.) számú határozat A Küldöttgyűlés nem fogadja el az Önsegélyező tevékenységre vonatkozó automatikusan beállított eft többletfelhasználást. Ennek megfelelően a évi éves üzleti terv 10-es és 11-es táblázatának adatait módosítani kell a befizetések szintjére. Felhívja a felügyeleti biztosokat az újratervezésre, a évi nullszaldós bevételek és felhasználások célértékkel. Oldal: 3 / 5
4 19/2018. (06.21.) számú határozat A Küldöttgyűlés felhívja a felügyeleti biztosokat, hogy a évi beszámolónál támasztott követelmények és a évi éves üzleti terv logikai és számszerű összhangját biztosítani kell, többek között a tekintetben is, hogy a céltartalék-képzés a jelen Küldöttgyűlés határozatai szerint alakuljon, ide értve a jogorvoslatokkal kapcsolatos fizeti kötelezettségeket, továbbá szükséges más tényezőket is. 20/2018. (06.21.) számú határozat A Küldöttgyűlés felhívja a felügyeleti biztosokat a tisztségviselői felelősségbiztosítások megkötésére. Ennek elmaradása esetén minden felelősség - anyagi értelem is - a felügyeleti biztosokat terheli, mivel 2016 óta nem gondoskodtak erről. 21/2018. (06.21.) számú határozat A évi éves üzleti tervben leírtak nem alapozzák meg a vagyonkezelés megpályáztatásának szándékát semmilyen tekintetben. A Küldöttgyűlés nem támogatja, elutasítja a vagyonkezelői pályáztatást, a tervből ezt törölni kell. Elvi szinten kinyilvánítja, hogy a bármikori vagyonkezelői pályázati kiírás és elbírálás csak a Küldöttgyűlés hatáskörében és jóváhagyásával történhet. Megállapítja, hogy a jelenlegi vagyonkezelés jogszerű és eredményes. A vagyonkezelői- és letétkezelői- tevékenység minden prudenciális követelmények megfelel, az MNB mindenkori ellenőrzése szerint is. 22/2018. (06.21.) számú határozat A Küldöttgyűlés a koncentrációs kockázat csökkentése, az MNB, valamint dr. Illés Lajos és Vouszka Péter felügyeleti biztosok jó hírneve védelmében kifejezetten megtiltja a biztosítási és önsegélyező állomány-átruházási eljárások, illetve az egészségpénztári fúziós folyamatban győztesnek hirdetett szervezetek csoportjaihoz tartozó szervezetektől történő ajánlatkérést az Egyesület valamennyi beszerzési eljárásában. 23/2018. (06.21.) számú határozat A Küldöttgyűlés felhívja a felügyeleti biztosokat, hogy a most hozott határozatok bedolgozásával módosított évi éves üzleti tervet legkésőbb 3 hónapon belül terjessze a Küldöttgyűlés elé elfogadásra. 24/2018. (06.21.) számú határozat A Küldöttgyűlés úgy dönt, hogy a felügyeleti biztosok, a jogorvoslatokkal kapcsolatos lejárt határidejű számlák kifizetéséről 8 napon belül gondoskodjanak. 25/2018. (06.21.) számú határozat A Küldöttgyűlés felhívja a felügyeleti biztosokat, hogy az Alapszabály értelmében a megválasztásra javasolt könyvvizsgálót vagy könyvvizsgálókat legkésőbb 3 hónapon belül terjesszék a Küldöttgyűlés elé. 26/2018. (06.21.) számú határozat A Szavazatszámláló Bizottság elnökének tájékoztatója alapján a Küldöttgyűlés i ülésén hozott döntését megerősítve ismételten megválasztotta, illetőleg megerősítette tisztségében: - dr. Csőzik Lászlót, dr. Hergert Ibolyát és Szarka Imrét a DIMENZIÓ Kölcsönös Biztosító és Önsegélyező Egyesület felügyelőbizottsági tagjának, - és dr. Csőzik Lászlót és Szarka Imrét a DIMENZIÓ Kölcsönös Biztosító és Önsegélyező Egyesület audit bizottsági tagjának. Oldal: 4 / 5
5 27/2018. (06.21.) számú határozat A Küldöttgyűlés úgy dönt, hogy a i Küldöttgyűlés 3. számú napirendjének 13-15/2018.(05.31) számú határozata, valamint dr. Csőzik László, dr. Hergert Ibolya és Szarka Imre felügyelőbizottsági, továbbá dr. Csőzik László és Szarka Imre audit bizottsági taggá választása megerősítéseként a három fő felügyelőbizottsági tag dr. Csőzik László, dr. Herbert Ibolya és Szarka Imre megválasztása napjától 5 éves időszakra szól, a két fő audit bizottsági tag, dr. Csőzik László, Szarka Imre megválasztása is napjától 5 éves időszakra szól. A Küldöttgyűlés arra az esetre, ha bárki megtámadná az előzőekben hozott napjától érvényes 5 éves időszakra szóló felügyelőbizottsági és audit bizottsági tagi megválasztást, melyet a Küldöttgyűlés a mai ülésén megerősített, úgy dönt, hogy a három fő felügyelőbizottsági tag megválasztása napjától 5 éves időszakra szól, a két fő audit bizottsági tag megválasztása is napjától 5 éves időszakra szól. Budapest, június 21. Oldal: 5 / 5
földszint különterem 1/2013. (XI. 27.) ügyrendi határozat: A 2013. november 27-én 10 órára összehívott Küldöttgyűlés határozatképes.
A DIMENZIÓ Kölcsönös Biztosító és Önsegélyező Egyesület 2013. november 27-i küldöttgyűlési jegyzőkönyvének kivonata, a Küldöttgyűlés által meghozott határozatok A Küldöttgyűlés helye: A Küldöttgyűlés időpontja:
1. Napirendi pont Alapszabály, Szolgáltatási szabályzat módosítása, az Alapszabály jogutód pénztár Alapszabályaként történő elfogadása
KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK kivonat az Allianz Hungária Nyugdíjpénztár küldöttközgyűlésének jegyzőkönyvéből Hely: 1087 Budapest Könyves Kálmán krt. 48-52. Időpont: 2014. december 18 11 10 óra Az Igazgatótanács
H I R D E T M É N Y. Felelős: Igazgatóság elnöke Határidő: azonnal, ill. következő éves Küldöttgyűlés
H I R D E T M É N Y A Szendrő és Vidéke Takarékszövetkezet (Székhelye: 3752. Szendrő, Hősök tere 2.) Igazgatósága az Alapszabályban előírtakkal összhangban - értesíti a Tisztelt Tagságot a 2015. 05. 27.
Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén.
Jegyző könyv Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. május 29- én 16 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. A Képviselőtestületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal
KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNVY
KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNVY amely felvételre került a DUNA HOUSE HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1016 Budapest, Gellérthegy utca 17., Cg. 01-10-048384; továbbiakban: Társaság ) 2016.
Közgyűlési jegyzőkönyv
JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2009. MÁRCIUS 30-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: az Állami Nyomda Nyrt. székhelye, 1102 Bp. Halom u. 5. Közgyűlés ideje: 2009.
KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV
KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV amely készült a Cg. 16-10-001759 számon bejegyzett EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (5000 Szolnok, Szapáry út 18.) 2010. április
2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén. Jelen vannak: a részvényesek és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint
Jegyzőkönyv mely felvételre került a Graphisoft Park SE Európai Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság) (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott
Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám
Cégjegyzékszáma: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2013. 04. 19-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a
Orosházi Sakk Egyesület - jegyzőkönyv közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV. közgyűlésről
JEGYZŐKÖNYV közgyűlésről,amely készült 2016 év február hó 19. napján 18.30 órai kezdettel, 5900 Orosháza, Pacsirta utca 8. szám alatt az Orosházi Sakk Egyesület (továbbiakban az Egyesület ) közgyűléséről.
Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL
Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban röviden:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a GrEnergie Corporation Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (Korábbi nevén Kreditjog Nyrt) (székhely: 1137 Budapest, Carl Lutz rakpart 29. Kláris Irodahajó., a továbbiakban:
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 20-án tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 20-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A Komlói Fűtőerőmű Zrt. 2017. évi beszámolójának jóváhagyása és az
Igen szavazat: db 100,000% Nem szavazat: 0 db 0,000% Tartózkodás: 0 db 0,000% Le nem adott szavazat: 0 db 0,000%
A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2017. április 28. napján megtartott, a 2016. üzleti évet lezáró éves rendes Közgyűlésén elfogadott közgyűlési határozatok A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
A szavazás során az egyes szavazati arányok három tizedesjegyig kerekítésre kerültek.
A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2012. április 27. napján megtartott, a 2011. üzleti évet lezáró éves rendes Közgyűlésén elfogadott közgyűlési határozatok A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV
KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV Jelen Közgyűlési jegyzőkönyv (a továbbiakban: Jegyzőkönyv ) felvételre került az alulírott napon a PLOTINUS HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (rövid név: PLOTINUS HOLDING
A Közgyülés meghívójában szereplő 1.-es napirendi pontjához kapcsolódó határozati javaslatok:
HATÁROZATI JAVASLATOK A 2015. május 26.-i Közgyűlés részére A Közgyülés meghívójában szereplő 1.-es napirendi pontjához kapcsolódó határozati javaslatok: Kgy. 1/2015 számú Közgyűlési határozat: A Közgyűlés
Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68/ ; : 68/
Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68/381-011; : 68/381-656 6/2016. sz. roma önk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi
HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
1 HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2 A HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A szabályzat célja a Honvéd Zrínyi Sportegyesület (a továbbiakban: Egyesület)
Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL
Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2008. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban röviden:
NYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/ /2012. Kt. hat.
Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/2012. - 19/2012. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt április 29. napján megtartott megismételt éves rendes közgyűlésének határozatai
Budapest, 2016. április 29. A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2016. április 29. napján megtartott megismételt éves rendes közgyűlésének határozatai A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. ( Társaság ) tájékoztatja
( darab igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozott határozat)
Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1131 Budapest, Babér utca 1-5., cégjegyzékszám: Cg.01-10-045985) ( Társaság ) Igazgatósága a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX.
A Magyar Könyvvizsgálói Kamara küldöttgyűlésének ügyrendi szabályzata
A Magyar Könyvvizsgálói Kamara küldöttgyűlésének ügyrendi szabályzata A kamara küldöttgyűlése elfogadta 2000. december 16-án. Hatályba lépett 2001. február 1-jén. Módosítva 2001. május 19-én és 2004. december
SET GROUP Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
ELO TERJESZTE SEK E S HATA ROZATI JAVASLATOK A (székhelye: 1026 Budapest, Hűvösvölgyi út 27., cégjegyzékszáma: 01-10-046842, a továbbiakban: Társaság) Igazgatósága a Társaság évi rendes közgyűlését 2019.
JEGYZŐKÖNYV a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara XXXII. Küldöttgyűléséről. A küldöttgyűlés helye: 1051 Budapest, Zrínyi u. 5. Duna Palota Színházterem
JEGYZŐKÖNYV a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara XXXII. Küldöttgyűléséről A küldöttgyűlés megtartásának ideje: 2015. május 28. A küldöttgyűlés helye: 1051 Budapest, Zrínyi u. 5. Duna Palota Színházterem
Szám:.. N é m e t b á n y a
Szám:.. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 31. napján 18.15 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község Önkormányzat
AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Ü G Y R E N D J E. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Hatályos: 2010. október 26. napjától AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ
Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL
Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2006. 04. 07-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Helyszín: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban
KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV
KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV Jelen Közgyűlési jegyzőkönyv (a továbbiakban: Jegyzőkönyv ) felvételre került az alulírott napon a PLOTINUS HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (rövid név: PLOTINUS HOLDING
JEGYZŐKÖNYV. 1/2012.(05.9.) számú lakásszövetkezeti határozat:
JEGYZŐKÖNYV Készült a Pécs-Szigeti II. sz. Lakásfenntartó Szövetkezet 2012. május 9-én 18 00 órai kezdettel megtartott évi rendes közgyűlésén a PÉTÁV Kft. Pécs, Tüzér u. 18-20. számú rendezvénytermében.
Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám
Cégjegyzékszáma: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2016. 03.21-i RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban
A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt április 26-i közgyűlésének határozatai
A 2017. április 26-i közgyűlésének határozatai 1/2017. SZÁMÚ HATÁROZAT: A Közgyűlés elfogadta, hogy a szavazás egyidejű, nyílt szavazással, elektronikus szavazatszámláló rendszerrel történjen. 2/2017.
KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK
KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK kivonat a WABERER S INTERNATIONAL Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1239 Budapest, Nagykőrösi út 351.) 2018. április 16-án 14:06 órai kezdettel a Lurdy Konferencia-
Előterjesztések és határozati javaslatok a FuturAqua Nyrt április 30-án tartandó évi rendes közgyűléséhez
Előterjesztések és határozati javaslatok a FuturAqua Nyrt. 2016. április 30-án tartandó évi rendes közgyűléséhez A FuturAqua Ásványvíztermelő és Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (cégjegyzékszáma:
3. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Nagyoroszi Község Önkormányzat Képviselő - testülete 3. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. május 26-án 16 órakor megtartott képviselő-testületi ülésről Jelen vannak: Jelenléti ív szerint, Gönczöl
Közgyűlési jegyzőkönyv
JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2007. MÁRCIUS 30-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: Corinthia Aquincum Hotel (1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 94.) Közgyűlés
Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318
Jegyzőkönyv kivonat a Magyar Naturisták Egyesületének rendes közgyűlésén hozott határozatairól Időpont: 2016. április 16. 10 óra Helyszín: Délegyháza Művelődési Ház, Délegyháza, Szabadság tér 1. Jelen
Az Igazgatóság szóbeli beszámolóját teljes terjedelemben a részvényesek a közgyűlésen ismerhetik meg.
Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közleménye Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság igazgatósága az alábbiak szerint tájékoztatja
Javaslat az OTP Bank Nyrt. Alapszabály 9.4., 9.14., 10.1., 10.2., 10.3., 10.4., 11.6., 12/A.1., 12/A.2. pontjainak módosítására
Javaslat az OTP Bank Nyrt. Alapszabály 9.4., 9.14., 10.1., 10.2., 10.3., 10.4., 11.6., 12/A.1., 12/A.2. pontjainak módosítására A javaslatok összefoglalása A módosítások az Alapszabály alábbi részeit érintik:
Közgyűlés megtartásának módja: a részvényesek vagy a részvényesi képviselők személyes részvételével. 1/2014. (03.17.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a TrophyResort Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 2038 Sóskút, Petőfi Sándor utca 39.), - a továbbiakban: Társaság,- 2014. március 17. napján 10.00 órakor
A BÉKÉSCSABAI LAKÁSSZÖVETKEZET KÜLDÖTTGYŰLÉSÉNEK HATÁROZATAI év. Mellette: 64 fő Ellene: 4 fő Tartózkodik: 4 fő
A BÉKÉSCSABAI LAKÁSSZÖVETKEZET KÜLDÖTTGYŰLÉSÉNEK HATÁROZATAI 2008. év 1./2008. (IV.08.) számú Küldöttgyűlési határozat: A Békéscsabai Lakásszövetkezet Küldöttgyűlése elfogadja az Igazgatóság beszámolóját
A Budapesti Elektromos Művek Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közleménye
A Budapesti Elektromos Művek Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közleménye A Budapesti Elektromos Művek Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Igazgatósága az alábbiak szerint tájékoztatja a tisztelt részvényeseket
Szám: Nb/56-15/2018. N é m e t b á n y a
Szám: Nb/56-15/2018. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. szeptember 13. napján 16 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv
PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK
PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/189-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Előterjesztés a Zöld Bicske Nonprofit Kft évi beszámolójának elfogadásáról
Előterjesztés a Zöld Bicske Nonprofit Kft. 2017. évi beszámolójának elfogadásáról 1. előterjesztés száma: 254/2018 2. előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést készítésében közreműködő
Közgyűlési jegyzőkönyv
JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2012. ÁPRILIS 20-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: az Állami Nyomda Nyrt. székhelye, 1102 Bp. Halom u. 5. Közgyűlés ideje: 2012.
Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. (3525 Miskolc, Dózsa György u. 13)
Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. (3525 Miskolc, Dózsa György u. 13) 2016. április 19-án megtartott Éves Rendes Közgyűlés határozata A 2016. április 19-án megtartott Éves Rendes Közgyűlésen 2 842
KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV
1 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV amely készült a NORDTELEKOM Távközlési Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (Cg. 01-10-046480, székhely: 1074 Budapest, Dohány utca 12-14.) 2018. év április hó 30. napján
Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV
Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar BMX Cross-Triál Szövetég 2001. Április 24-én megtartott közgyűléséről és az ott hozott határozatokról. Közgyűlés időpontja: 2001. Április 24.
JEGYZŐKÖNYV. KONZUM Irodaház III. emeleti konferenciaterem 7621 Pécs, Irgalmasok u. 5.
JEGYZŐKÖNYV Készült: A KONZUM Kereskedelmi és Ipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (7621 Pécs, Irgalmasok u. 5.) 2008. április 28. 10 00 órai évi rendes közgyűléséről Helyszín: Jelen vannak: KONZUM
Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. április 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai
Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. április 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai 51/2011. (IV. 12.) számú Képviselő-testületi határozat Dunavarsány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Az ajánlás célja és hatálya
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének 3/2012. (IV.13.) számú ajánlása a biztosítók üzleti tervének minimális tartalmi és formai elemeiről I. Az ajánlás célja és hatálya A Pénzügyi Szervezetek
Az egészség és önsegélyező pénztárak ellenőrzési tapasztalatai
Az egészség és önsegélyező pénztárak ellenőrzési tapasztalatai Készítette:Kovácsné Hegyi Éva Pénztárak felügyeleti főosztálya 2006. évben végzett helyszíni vizsgálatok és azok lezárása 9 egészségpénztár
KIVONAT. Napirend előtt: Határozat 77/2016.(V.04.)PEÜB
KIVONAT Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottság 2016. május 05-én (szerda) 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében
Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L
Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete PK-142 Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 5 2016.05.31 21:49:16 Szervezet neve: DIMENZIÓ
Segélyezési Szabályzata
Alapszabály 3.sz. melléklete Hatályos: 2018 január 1. Magyar Ügyvédek Kölcsönös Biztosító Egyesületének Segélyezési Szabályzata Alapszabály VIII. 8.1. pont 2 1136 Budapest, Hegedűs Gyula utca 8. +36 1
Közgyűlési jegyzőkönyv
JEGYZŐKÖNYV AZ ANY BIZTONSÁGI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2015. ÁPRILIS 20-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. székhelye, 1102 Bp. Halom u. 5. Közgyűlés
Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről
Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2012. február 27-én megtartott közgyűléséről Közgyűlés helye: Szeged, Osztrovszky u. 6. Időpontja: 2012. február 27.16.30. óra Taglétszám: 80 fő Megjelentek száma:
Budapesti Elektromos Művek Nyrt. (1132 Budapest, Váci út )
Budapesti Elektromos Művek Nyrt. (1132 Budapest, Váci út 72-74.) 2016. április 19-án megtartott Éves Rendes Közgyűlés határozata A 2016. április 19-án megtartott Éves Rendes Közgyűlésen 5 962 756 db szavazati
( darab igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozott határozat)
Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1131 Budapest, Babér utca 1-5., cégjegyzékszám: Cg.01-10-045985) ( Társaság ) Igazgatósága a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX.
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE május 31-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. május 31-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 6/2018. (V. 31.) önkormányzati rendelet Az önkormányzat 2017. évi zárszámadásáról B4 Határozatok:
ELŐTERJESZTÉS ÉS HATÁROZATI JAVASLATOK
ELŐTERJESZTÉS ÉS HATÁROZATI JAVASLATOK az EST MEDIA Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1013 Budapest, Várkert rakpart 17. fszt. 1., Cg. 01-10-043483) 2018. április 16-án 14 órakor, a 1054
ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET
ALAPSZABÁLY / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET 1. Az egyesület neve: Országos Humánmenedzsment Egyesület (a továbbiakban: Egyesület). 2. Az Egyesület országos
Budapest, április 18.
Budapest, 2013. április 18. A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2013. április 18. napján megtartott éves rendes közgyűlésének határozatai A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. ( Társaság ) tájékoztatja a tőkepiac
Képviselő-testületének 2009. január 29-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu
J e g y z o k ö n y v
J e g y z o k ö n y v készült a ZALAKERÁMIA Részvénytársaság (8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi D. tér 6.) 2003. április 23. napjának 10,30 órájára meghirdetett, és a Társaság Tófeji Gyáregységében (8946
Határozatok Tára FELÜGYELŐBIZOTTSÁGI ÜLÉS szeptember 20.
Határozatok Tára I. FELÜGYELŐBIZOTTSÁGI ÜLÉS 2012. szeptember 20. FB1/2012 A Felügyelőbizottság egyetértett a napirendekkel, FB2/2012 A Felügyelőbizottság elismeréssel fogadta a tájékoztatót, azt FB3/2012
TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÜZLETI JELENTÉS ÉV
TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÜZLETI JELENTÉS 2015. ÉV T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. ÁLTALÁNOS ÉRTÉKELÉS... 3 2. A TAGLÉTSZÁM ALAKULÁSA... 3 3. AZ ALAPOK ALAKULÁSA... 3 4. A
J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere
J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2014. október 21-én 14 30 órai kezdettel megtartott a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. Ülés helye: Móricgát Faluház
Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás
Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 15. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: A Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás 2015. évi költségvetéséről szóló 2/2015. (II.2.)
TAGGYŰLÉSI HATÁROZATOK
TAGGYŰLÉSI HATÁROZATOK 3/2010.05.03. sz. határozat: A Pestszentlőrinc-Pestszentimre Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kiemelten Közhasznú Kft. Taggyűlése a 2009. évi pénzügyi beszámolót és közhasznú jelentést
HATÁROZATOK. 1/ Közgyűlési határozat
RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ Rt. (cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-040944, székhelye: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.) (a továbbiakban: "Társaság") 2019. április 24-i évi rendes közgyűlésen
K Ö Z Z É T É T E L. A üzleti évre vonatkozó, és a számviteli törvény szerinti éves beszámoló
K Ö Z Z É T É T E L A FORRÁS Vagyonkezelési és Befektetési nyilvánosan működő Részvénytársaság (1113 Budapest, Bartók Béla út 152.; cégjegyzékszáma: 01-10-043872) Igazgatósága, a 2015. március 25. napján
Közgyűlési határozatok
Közgyűlési határozatok kivonat a Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság székhelyén (1013 Budapest, Krisztina krt. 55.) 2017. április 7. napján de. 11.04 órai kezdettel megtartott
2018. évi Küldöttgyűlések határozatai. a jegyzőkönyv hitelesítőinek: dr. Hajdú Mihályt és Meruk Józsefet
2018. évi Küldöttgyűlések határozatai 1/2018.02.23. Küldöttgyűlési határozat A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara küldöttgyűlése a levezető elnök javaslatára 20 támogató szavazattal, 0 ellenében, 0 tartózkodás
Halasi Hegyközség ügyviteli Szabályzata
Halasi Hegyközség ügyviteli Szabályzata Általános Szabályok 1./ A Hegyközség adatai: - A hegyközség elnevezése: Halasi Hegyközség - A hegyközség székhelye: Kiskunhalas - A hegyközség bírósági nyilvántartási
Közgyűlési jegyzőkönyv
1 Közgyűlési jegyzőkönyv Amely készült a Balatonvin Borlovagrend Balatonfüred-Csopak Egyesület (8230 Balatonfüred, Bocsár dűlő 0118/12 hrsz.) a Koczor Pincészetben, 2016.05.08-án d.u. 15:00 órakor kezdődő
OTP Quantum Kiegészítő Nyugdíjpénztár. 2005. december 31-i éves beszámolójához
1 Kiegészítő melléklet OTP Quantum Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2005. december 31-i éves beszámolójához Az OTP Quantum Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2005. évi Mérlege az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárak beszámoló
M!!J~,gy :3.14. Kivonat a BKV Zrt. Igazgatóságának évi Határozatok Könyvéből ' "\ \1 " 1 BK.VZR9)
BK.VZR9) :3.14. Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság BKV. ÖNNEK JÁR 1980 Budapest, Akáda u. 15. Kivonat a BKV Zrt. Igazgatóságának 2017. évi Határozatok Könyvéből (Az Igazgatóság 2017.
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Pénzügyi Bizottsága által 2016. május 19-én 17.00 órai kezdettel megtartott üléséről Jelen vannak: Mellékelt jelenléti ív szerint Helye: Önkormányzat hivatalának tanácskozó
A Társaság évi nem auditált főbb mérleg és eredménykimutatás adatai a bázis év auditált adataihoz képest a következők:
A MASTERPLAST Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (8143 Sárszentmihály, Árpád utca 1/A., a továbbiakban Társaság ) az alábbiakban tájékoztatja tisztelt Részvényeseit a Társaság 2015. április 28-i éves
Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére
1 Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. évi munkatervére Ózd, 2015. december 21. Előkészítő: Humánerőforrás és Képviselőtestületi Osztály 2 Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Város
2. Fodor István. 2. Fodor István. 3. Martonyi János 4. Megyesy Jenő 1. Dr. Vizi E. Szilveszter. 2. Fodor István
Nem A Kuratórium a kuratóriumi ülés Levezető Elnöknek 1 Dr. Vizi E. Szilvesztert megválasztotta A Kuratórium a javasolt napirendet elfogadja 2 A Kuratórium megválasztja Jason Kenny-t a 3 Magyarország Barátai
1. sz. határozati javaslat: A Közgyűlés elfogadja az Igazgatóság beszámolóját a társaság évi gazdasági tevékenységéről."
Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közleménye Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság igazgatósága az alábbiak szerint tájékoztatja
KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ. 1) Közgyűlési tisztségviselők (Szavazatszámláló Bizottság és jegyzőkönyv-hitelesítő) megválasztása
KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ Az ALTERA Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (rövid név: ALTERA Nyrt., székhelye: 1068 - Budapest, Benczúr u. 43. II/3., nyilvántartásba vette a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága
Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA. Budapest
Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA Budapest A tisztségviselők megválasztásának rendje 1. A választás általános szabályai (1.) A Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének
Készült: Domony Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének június 30.-án megtartott testületi ülésén.
J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Domony Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 30.-án megtartott testületi ülésén. Helye: Polgármesteri Hivatal Domony, Fő út 98. Jelen vannak:
Tisztelt Részvényesek!
Tisztelt Részvényesek! A Pannon Váltó Nyrt. Igazgatósága az alábbiakban teszi közzé a 2015. április 30-n 13.00 órakor tartandó közgyűléséhez kapcsolódó tájékoztató anyagokat és határozati javaslatokat:
Előterjesztések és határozati javaslatok a FuturAqua Nyrt. 2014. április 30-án tartandó évi rendes közgyűléséhez
Előterjesztések és határozati javaslatok a FuturAqua Nyrt. 2014. április 30-án tartandó évi rendes közgyűléséhez A FuturAqua Ásványvíztermelő és Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (cégjegyzékszáma:
RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ
RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ Rt. (cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-040944, székhelye: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.) (a továbbiakban: "Társaság") 2017. április 26-i évi rendes közgyűlésen
ELŐTERJESZTÉS a Társaság 2005. április 28-i évi rendes Közgyűlésére
a Társaság 2005. április 28-i évi rendes Közgyűlésére Tárgy: A 2004. üzleti év lezárása, ezen belül az Igazgatóság, a Felügyelő Bizottság, a Könyvvizsgáló jelentései, a mérleg jóváhagyása, döntés a 2004.
A Bizalom Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának
BIZALOM Önkéntes Nyugdíjpénztár Székhely:1146 Budapest, Borostyán u. 1/b. Adószám: 18061457-1-42 Bankszámlaszám: K&H Bank 10200964-20221713 Tel./Fax: (06) 1-351-4843 Tel.: (06) 1-351-0372 Honlap: www.bizalompenztar.hu
MMK Küldöttgyűlési határozatok
MMK Küldöttgyűlési határozatok 2016 2016. május 21. 1/2016. (V.21.) MMK Küldöttgyűlési határozat A Magyar Mérnöki Kamara 2016. május 21-i Küldöttgyűlése határozatképes. A szavazati joggal rendelkező 284
JEGYZŐKÖNYV. Szavazás után megállapítja, hogy a HVB tagjai. 4 igen 0 nem szavazattal szavaztak a megalakulásról. H A T Á R O Z A T
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. augusztus 27-én, a Makó székhelyű Helyi Választási Bizottság alakuló ülésén, a Makói Polgármesteri Hivatal emeleti kistárgyalójában Jelen vannak: Bálint József, Mátó Erzsébet,
Tisztelt Részvényesek!
Tisztelt Részvényesek! A Pannon Váltó Nyrt. Igazgatósága az alábbiakban teszi közzé a 2013. április 25-n 9.00 órakor tartandó közgyűléséhez kapcsolódó tájékoztató anyagokat és határozati javaslatokat:
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015.(II.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. az önkormányzat évi költségvetéséről
1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015.(II.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Siófok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV
1 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV amely készült a NORDTELEKOM Távközlési Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (Cg. 0110046480, székhely: 1074 Budapest, Dohány utca 1214.) 201. év április hó 2. napján
J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. november 11 - i RENDKÍVÜLI üléséről Önkormányzati rendelet: - Határozat: 118-119 /2013. (11.11.) 2 J E G Y Z Ő K