AZ ÉFT-VIZSGÁLÓMÓDSZER JELENTŐSÉGE AZ INTRAUTERIN NÖVEKEDÉSI RETARDÁCIÓ FELISMERÉSÉBEN
|
|
- Ottó Orbán
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Egészségtudományi Közlemények, 7. kötet, 2. szám (217), pp AZ ÉFT-VIZSGÁLÓMÓDSZER JELENTŐSÉGE AZ INTRAUTERIN NÖVEKEDÉSI RETARDÁCIÓ FELISMERÉSÉBEN BERKŐ PÉTER 1 JOUBERT KÁLMÁN 2 ZSÁKAI ANNAMÁRIA Absztrakt: A szerzők a Berkő Péter által kidolgozott ÉFT-rendszer lehetőségeivel élve az újszülött súly- és hosszfejlettségét, valamint tápláltsági állapotát is figyelembe véve újszerűen definiálták a növekedési retardáció fogalmát. A retardációnak öt típusát különítik el. A ben Magyarországon született újszülött adatainak feldolgozásához új születési standardokat szerkesztettek, majd minden újszülött adatait felvitték egy ÉFTpercentilis mátrixra. A mátrixnak mind a 64 cellájában meghatározták a TPM, azaz Total Perinatal Mortality (halvaszületés + újszülött-halálozás), valamint a csecsemőhalálozás mértékeket, így lehetőségük nyílt a retardáció miatt fokozottan veszélyeztetett magzatok és újszülöttek (5,4%) felismerésére és elkülönítésére. Ez a módszer jelentős segítség lehet a neonatológusok számára, hiszen lehetővé teszi a felismert, többszörösen veszélyeztetett újszülöttek kiemelt figyelemmel való követését és ellátását. Kulcsszavak: ÉFT-rendszer, MDN-system, növekedési retardáció, perinatalis mortalitás, csecsemőhalálozás Fél évszázada már, hogy elődeink felismerték: ha egy magzat a gesztációs korában elvárhatónál lényegesen kisebb testméretekkel születik, az gyakran jár együtt egészségkárosodásokkal, sőt, halálozással is. Ezeket az újszülötteket nevezték el növekedésben retardált ( intrauterine growth retarded, IUGR) újszülötteknek [1 4]. Az IUGR fogalmával és definíciójával, okaival, diagnosztikájával, klinikumával és következményeivel kapcsolatban azonban, még napjainkban is sok a bizonytalanság. Mi úgy gondoljuk, hogy ennek döntő oka a perinatológia területén kialakult súlycentrikus szemlélet, amely legfőbb nehézségét, sőt, akadályát képezi a növekedési retardáció kutatásának. A bajok kiindulópontja az, hogy 5 év múltán is azt az újszülöttet tartják retardáltnak, aki a 1-es súlypercentilisnél kisebb testsúllyal születik. Mivel e dolgozat első szerzője által kidolgozott, és e dolgozat szerzői által továbbfejlesztett ÉFT-rendszer (angolban: MDN-system ) itthon és külföldön is nagy érdeklődést váltott ki, és kedvező fogadtatásra talált [5 6], abban bízunk, hogy az MDNsystem alapvetően új irányt adhat a növekedési retardáció kutatásának, és hozzájárulhat az IUGR-betegség által okozott veszteségek mérsékléséhez. Ezért tartottuk érdemesnek e vizsgálómódszer lényegét, logikáját és kidolgozásának folyamatát 1 Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar, Preventív Egészségtudományi Intézeti Tanszék, B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház, Tel: 6/ , berko.szulesz@bazmkorhaz.hu, ill. peter.berko.dr@gmail.com 2 KSH Népességtudományi Kutatóintézet ELTE TTK Embertani Tanszék
2 6 Berkő Péter Joubert Kálmán Zsákai Annamária ismertetni. Jelen tanulmányunkban az MDN-system több szakaszból álló felismerési folyamata közbülső eredményeinek ismertetésétől eltekintünk, és csak a végeredmény szempontjából fontos kérdések és válaszok ismertetésére fogunk kitérni. MIVEL BIZONYÍTHATÓ A PERINATOLÓGIA TERÜLETÉN KIALAKULT, A NÖVEKEDÉSI RETARDÁCIÓ KUTATÁSÁT (IS) HÁTRÁLTATÓ SÚLY- CENTRIKUS SZEMLÉLET? Néhány példa, néhány bizonyíték a súlycentrikus szemléletre: 1. A koraszülöttség fogalmát a WHO 1961-évi állásfoglalása [7] ellenére is sokan (még nemzetközi kongresszusok előadói is), és még napjainkban is, egyetlen kritériumhoz, egy súlyhatárhoz (<25g) kötik. 2. Sokan vannak, akik az újszülött fejlettségének minősítéséhez elégségesnek tartják csupán a testsúly ismeretét, és jobb esetben is, megelégednek csupán a születési súlystandard használatával. Ők úgy vélik, hogy a növekedés = súlygyarapodás, amit nem centiméterekben, hanem grammokban kell mérni.. Szülészorvosok, UH-vizsgálatok során, a magzat fejlettségének megítéléséhez elégségesnek tartják a testsúly becslését. 4. A neonatológusok, az újszülött veszélyeztetettségének mértékét nem a gesztációs korhoz, hanem az újszülött testsúlyához kötik (>25g, <25g, <15g, <1g). 5. A neonatológiában, az összehasonlítani kívánt újszülött-populációk életkilátásait, halálozási gyakoriságát stb. leginkább 5 grammonként kialakított súlycsoportonként hasonlítják össze. 6. És végezetül: szülészek és neonatológusok egyaránt, az intrauterin növekedési retardáció/restrikció (IUGR) fogalmát is, kizárólag egy súlykritériumhoz (<1-es súlypercentilis) kötik, véleményük szerint tehát: IUGR = SGA [1 4, 8 9]. Számunkra nem kétséges, hogy ez a szemlélet hibás és súlyos következményei vannak, mert hátráltatja a perinatológia fejlődését, az IUGR kutatását, és számos, IUGRrel kapcsolatos, vitatott kérdés megválaszolását [1 1]. HOGY LEHETNE KITÖRNI A SÚLY-CENTRIKUS SZEMLÉLET ZSÁKUTCÁJÁBÓL? MIÉRT SZÜKSÉGES AZ INTRAUTERIN NÖVEKEDÉSI RETARDÁCIÓ FOGALOM- KÖRÉT KIBŐVÍTENI? Felismertük azt, hogy a testi fejlődés és növekedés megítéléséhez, egyben a növekedési retardáció felismeréséhez, és típusainak definiálásához egyidejűleg több, könynyen meghatározható paramétert kell figyelembe venni. Ezek a paraméterek: az újszülött neme; gesztációs kora; a gesztációs kor és a testsúly ismeretében meghatározható súlystandard-pozíció; a gesztációs kor és a testhossz ismeretében meghatározható hosszstandard-pozíció; valamint ez utóbbi kettő egymáshoz való viszonya, azaz a tápláltság [1 1]. Ehhez megbízható születési standardokra van szükség.
3 Az ÉFT-vizsgálómódszerek jelentősége az intrauterin növekedési retardáció felismerésében 7 Milyen születési súly- és hosszstandardok kellenek a standardpozíciók korrekt meghatározásához? Ahhoz, hogy az újszülöttek testi fejlettségét a lehető legpontosabban tudjuk meghatározni a születési standardoknak többféle elvárásnak kell megfelelniük: 1. Kellően nagy adatbázisra kell, hogy épüljenek. 2. Az adatbázis újszülöttjeinek abból a populációból kell származniuk, amely populáció vizsgálataihoz a standardokat használni szeretnénk. Ilyen meggondolásból optimális megoldást a rasszspecifikus standardok jelentenék.. Az adatbázisban nem szerepelhetnek az ikerszülöttek, továbbá olyan újszülöttek, akik testméret-eltéréseket okozó betegségben szenvednek. 4. Mivel a leány és a fiú újszülöttek testméretei között kisebb eltérések vannak, külön standardok szükségesek a fiú, és külön a leány újszülöttek számára. 5. A percentil-beosztású standardok elterjedtebbek, kedveltebbek, mert a változók valós élettani megoszlását követik, ezért előnyösebbek, mint a standard deviációs beosztású standardok, amelyek az átlagtól lefelé és fölfelé szimmetrikusan helyezkednek el. 6. A táblázatformátumú standardok sokkal könnyebben használhatók, mint a grafikonformátumúak. A mi táblázat formátumú standardjainkon minden terhességi héten láthatók a -as, 1-es, 25-ös, 5-es, 75-ös, 9-es és 97-es percentilis értékek, és a szomszédos percentilis görbék által közbezárt, 1-től 8-ig sorszámozott súly- ill. hosszúságzónák. Az egyes újszülöttek standardpozícióját annak a zónának a sorszámával jellemezhetjük, amely zónába az újszülött tartozik. A kezdetben papíralapú standardjainkat egy szoftver segítségével számítógépre vittük, ez nagyon megkönnyíti a használatukat. Hogyan jellemezhető az újszülött tápláltsági állapota? Mivel a tápláltság a testsúlynak a test hosszúságához való viszonyát jelenti, ezért a tápláltsági indexet (TI) akkor kaphatjuk meg, ha az újszülött súlystandard-pozícióját jelző sorszámból (S) kivonjuk a hosszstandard-pozíció sorszámát (H). Tehát: S H = TI. Némi nagyvonalúsággal arányosan tápláltnak tartható egy újszülött, ha az ő TI értéke, 2, 1,,,, vagy +; alultápláltnak tartható, ha TI-értéke 4, 5, 6, vagy 7; és túltáplált, ha TI-értéke +4, +5, +6 vagy +7. Hogyan lehetne az újszülött súly- és a hosszstandard-pozícióját, valamint tápláltsági állapotát egyidejűleg ábrázolni? Ezt a feladatot a Berkő Péter által kidolgozott, ÉFT-módszer [1 1] legfontosabb eleme, az ÉFT percentilis mátrix oldja meg [5 6, 15 16]. Az ÉFT percentilis mátrix egy 8 8 négyzetből (cellából) álló táblázat, amelynek 8 vízszintes sora a súlystandard ismert 8 zónáját, reprezentálja. A hasonlóképen 8 percentilis zónából álló hosszúságstandardot 9 fokkal elforgatva ráhelyezzük a súlystandardra, mégpedig úgy, hogy a súlystandard 1. sorának (zónájának) 1. cellája és a hosszstandard 1.
4 S ú l y s t a n d a r d 8 Berkő Péter Joubert Kálmán Zsákai Annamária oszlopának (zónájának) 1. cellája egybeessen. Így kapjuk meg a súly- és hosszfejlettség mindenféle kombinációjának megjelenítésére alkalmas, 64 cellából álló, ÉFT percentilis mátrixot (1.ábra). Ebben a percentilis mátrixban az összes újszülött helyét (celláját) megtalálhatjuk. ÉFT-matrix az újszülöttek testi fejlettségének - súly- (S) és hosszstandard-pozíciójuk (H), valamint tápláltsági állapotuk (T) egyidejű figyelembevételével történő - minősítéséhez H o s s z ú s á g s t a n d a r d T = S-H ábra: Tápláltsági index (TI) = S H, azaz az újszülött súlyzónájának sorszáma (S) mínusz a hosszúságzóna sorszáma (H) Miként lehetne az újszülött fejlettségi állapotát (érettségét, súly- és hosszfejlettségét, valamint tápláltsági állapotát) egyszerűen és számszerűen kifejezni és jellemezni? Erre a célra az ún. ÉFT-index szolgál: ÉFT-index = N / K / S / H / TI, amelyben N (nem) lehet F (fiú) vagy L (lány) / K = gesztációs kor (hetekben) / S = súlystandard zónájának a száma / H = hosszstandard zónájának a száma / TI = tápláltsági index. HOGYAN LEHET A NÖVEKEDÉSBEN RETARDÁLT, FOKOZOTTAN VESZÉLYEZTE- TETT ÚJSZÜLÖTTEKET ELKÜLÖNÍTENI? Mit értünk növekedési retardáció, azaz IUGR alatt? Betegség ez, vagy tünetcsoport? A retardációkutatás klasszikusai [1 4] legjobb szándékkal azt az újszülöttet tartották növekedésben retardáltnak (IUGR), akinek a testsúlya nem érte el a súlystandard 1-es percentilisének értékét, azaz az ún. SGA (small for gestational age) súlystandard-zónába tartozott. Felismerték azt is, hogy ez a csoport több szempontból is
5 Az ÉFT-vizsgálómódszerek jelentősége az intrauterin növekedési retardáció felismerésében 9 heterogén: találhatók itt arányosan kisméretűek (proporcionált retardáltak) és normálisan fejlett, de sovány és csak kisebb súlyuk miatt ide tartozó újszülöttek (diszproporcionált retardáltak) is. Feltételezték azt, hogy a kisebb méretek lehetnek betegség velejárói, de lehetnek a kisebb méretű, kisebb súlyú újszülöttek egészségesek is, akik csupán öröklött testi adottságaik miatt kis súlyúak. A nagy baj az, hogy a retardációkutatásban lényeges előrelépés az elmúlt 5 év alatt sem történt, így aztán a szakmai köztudatban az IUGR és az SGA fogalmak közé tett egyenlőségjel a mai napig is helyén maradt. Ezzel nem érthetünk egyet. Ezért kerestük a kiutat a súlycentrikus szemlélet zsákutcájából, amely a legnagyobb akadálya a növekedési retardáció kutatásának, és újabb ismeretek felszínre hozásának. Mindenekelőtt le kell szögezni: a növekedési retardáció fogalomkörében két dolgot alapvetően el kell különíteni egymástól. Különbséget kell tenni az IUGR-fenotípus (vagy IUGR-syndrom, IUGR-tünetegyüttes), és a látható tünetegyüttest előidéző növekedési retardáció betegség (IUGR-betegség, IUGR-disease) között. Küllemét tekintve minden IUGR-beteg IUGR fenotípusú, de nem minden IUGR fenotípusú újszülött IUGR-beteg. Merthogy: lehetséges, sőt gyakori, hogy az IUGRfenotípus hátterében betegség nincs, a kisebb méreteknek csupán genetikai eredetű okai vannak. De ennél mi tovább is léptünk: az IUGR-betegség és az IUGR-fenotípus sokféle lehet. Ha elfogadható az, amit mi hangsúlyozunk, hogy a testi fejlettség, és így a retardáció megítéléséhez nem elégséges csupán a testsúly figyelembevétele, hanem a testhossz és a tápláltság együttes figyelembevételére van szükség, akkor érthetővé válik, hogy a növekedési retardációnak többféle típusa, többféle megjelenési formája is létezik. Mi növekedésben retardáltaknak tartjuk azokat a magzatokat és újszülötteket, akiknek súly-, és/vagy hosszfejlettsége marad el a gesztációs korukban elvárhatóhoz képest, és azokat is, akiknek a súlyfejlettsége marad el a hosszfejlettségükhöz, vagy hosszfejlettsége marad el a súlyfejlettségükhöz képest. MILYEN IUGR-SYNDROM TÍPUSOKAT LEHET ELKÜLÖNÍTENI ÉS DEFINIÁLNI AZ ÉFT-MÁTRIX SEGÍTSÉGÉVEL? Napjainkban az IUGR-nek csak a két klasszikus típusát, a 1-es súlypercentilis alatti arányosan kisméretű, ún. proporcionált és az ugyancsak 1-es súlypercentilis alatti, sovány diszproporcionált retardáltakat szokás elkülöníteni. Mi ezzel a gyakorlattal nem értünk egyet. A növekedési retardációnak ötféle típusát különítjük el: Arányosan táplált, hosszúság-, és súlyfejlődésben is retardáltak (AT-HSR). Ők a 1-es súly- és egyben 1-es hosszpercentilis alatt, az ÉFT-mátrix bal alsó sarkában lévő négy sárga cellában találhatók.
6 1 Berkő Péter Joubert Kálmán Zsákai Annamária Túltáplált, hosszfejlődésben retardáltak (TT-HR). Ők a mátrix bal felső, kék háromszögében találhatók, tápláltsági indexük: +4, +5, +6, és +7. Átmeneti típusú, hosszfejlődésben retardáltak (ÁT-HR), akik az előző két szektor között, a 1-es hosszpercentilis alatt találhatók. Hosszfejlettségükhöz képest alultáplált, sovány, súlyfejlettségben retardáltak (AT-SR), akiknek tápláltsági indexük: 4, 5, 6 és 7. Átmeneti típusú, súlyfejlettségben retardáltak (ÁT-SR), akik az AT-HSR és az AT-SR szektorok között, a 1-es súlypercentilis alatt találhatók. 2. ábra: Az ÉFT-mátrix 8 vízszintes súlyzónája és 8 függőleges hosszúságzónája; betűjelekkel megkülönböztetve az 5 különböző IUGR-típus; az egyes cellákban az újszülöttek tápláltsági indexei láthatók A legizgalmasabb kérdés: van-e különbség az IUGR-syndrom és az IUGRsyndrom tüneteit nem mutató újszülöttek perinatalis halálozása között? Ahhoz, hogy ezt a kérdést megválaszolhassuk, szükség volt a KSH-ból nyert adatok alapján, egy új 1 év születési adatait magában foglaló (2 212-ben élve + halva született) magyar újszülött adatállomány feldolgozására. Az új stadardokon kiszámított standardpozíciók ismeretében mindegyik újszülöttet elhelyeztünk egy ÉFT-mátrixon, majd a mátrix mindegyik cellájában meghatároztuk a perinatális mortalitás értékét [16]. A veszteségek felméréséhez a Berkő által korábban javasolt [17] Total Perinatal Mortality (TPM) értékek meghatározását választottuk. A TPM azt jelenti, hogy az
7 Az ÉFT-vizsgálómódszerek jelentősége az intrauterin növekedési retardáció felismerésében 11 intrauterin + a 27. napos (tehát nem a + 6. napos!) újszülött-halálozás összevont esetszámait fejeztük ki az összes élve + halvaszületett magzatok ezrelékében. (A TPM bevezetését korábban azért javasoltuk, mert napjainkban már a legkorszerűbb lélegeztető gépek, inkubátorok és gyógyszerek világában az élet első hetében viszonylag sok kicsi koraszülöttet sikerül életben tartanunk azok közül, akiket később, a napon mégis csak elvesztünk Utóbbiak a hagyományos Perinatal Mortality mutatóban már nem szerepelnek, de a Total Prinatal Mortality mutatóban igen.) Azért tettük ezt, hogy a halálozási esetszámok növelésével még hitelesebbé tegyük a kapott halálozási adatokat. Eredményeink nagyon meggyőzőek. Mely cellákban találhatók az IUGR-syndrom típusokon belül a magas halálozást vélhetően az IUGR-disease halmozott előfordulása miatt mutató fokozottan veszélyeztetett, High risk of IUGR-mortality újszülöttek? A. ábrán az MDN-matrix mindegyik cellájában láthatók a TPM értékei. Piros színnel fedtük be azokat a cellákat, melyekben a TPM értéke elérte vagy meghaladta a populációs átlag (9 ) kétszeresét. Ezeket a cellákat, ill. az ezekben a cellákban lévő magzatokat és újszülötteket tartjuk és nevezzük Magas kockázatú IUGR-mortalitás ( High risk of IUGR-mortality ) csoportnak. Valószínűsíthető, hogy a magas halálozásnak az IUGR-disease halmozott előfordulása képezi az okát.. ábra: TPM-értékek az ÉFT-mátrix egyes celláiban
8 12 Berkő Péter Joubert Kálmán Zsákai Annamária Az ábrán az egyes retardáció típusokon belül láthatók Mérsékelten magas kockázatú ( Moderitly high risk of IUGR-mortality ) cellák is, melyekben a TPM értéke meghaladja ugyan a populációs átlagét, de nem éri el ennek kétszeresét. És láthatók olyan cellák is, melyekben a halálozás értéke kisebb a populációs átlagértéknél. Amíg a non IUGR-syndrom magzatok és újszülöttek TPM mortalitása csupán 7, és a teljes magyar újszülött-populáció TPM értéke is csupán 9, addig az IUGR-syndrom csoport Total Perinat Mortalitása 19. Az IUGR-syndrom magzatok és újszülöttek TPM-értéke több mint 2,5-szerese a nem IUGR-syndrom magzatokénak, ill. újszülöttekének. Melyik IUGR-syndrom típus esetében leggyakoribb a halálozás? Melyik a legveszélyesebb? Csecsemőhalálozással fenyegetett, fokozottan veszélyeztetett újszülöttek - Az MDN-matrix celláiban a 212. évi magyar csecsemőhalálozási adatok láthatók TT-HR túltáplált, hosszretardált ÁT-HR átmeneti típusú, hosszretardált AT-HSR arányosan táplált, súlyban és hosszban is retardált ÁT-SR átmeneti típusú, súlyretardált AT-SR alultáplált, súlyretardált Országos átlag 6 A nem IUGRfenotípusúak csecsemőhalálozása 4 4. ábra Erre a kérdés akkor adhatjuk meg a hiteles választ, ha a különböző IUGR-típusok extrém fokú retardáltjainak Total Perinatal Mortality értékeit hasonlítjuk össze. A leggyakoribb (12 ) a halálozás a relatíve túltáplált (TI = +5, +6, +7), hossznövekedésben extrém mértékben (TT-HR) retardált magzatok és újszülöttek esetében. Ugyancsak magas (66 ) az alultáplált (TI = 5, 6, 7), súlynövekedésben extrém mértékben retardált (AT-SR) újszülöttek, és az arányosan táplált, súly- és hossznövekedésben is extrém mértékben retardált (AT-HSR) újszülöttek sarokcellájában is (61 ). A populációs átlagnál azonban többszörösen magasabb a TPM a többi IUGR-típus és más cellák esetében is. A TT-HR és az AT-SR sarkokban a relatíve kisebb esetszámok miatt összevontan adjuk meg az ugyancsak magas TPM-értékeket (441, ill. 12 ).
9 Az ÉFT-vizsgálómódszerek jelentősége az intrauterin növekedési retardáció felismerésében 1 HOGYAN LEHETNE A FOKOZOTTAN VESZÉLYEZTETETT RETARDÁLT MAGZATO- KAT MÁR TERHESSÉG ALATT FELISMERNI, ÉS ÉLETÜKET MEGMENTENI? Egyes retardációtípusok körében jelentős azoknak a celláknak a száma, ahol a TPM értéke nem éri el a populációs átlag kétszeresét, sőt néhol még a populációs átlagot (9 ) sem. Ez is azt támasztja alá, hogy az IUGR-syndrom csoporton belül érdemes és fontos a fokozottan veszélyeztetettek (a teljes populáción belül összesen 5,4%-ot kitevő) elkülönítése. Fontos felismerésnek tartjuk azt is, hogy különböző mértékű, de magas halálozási értékeik miatt a régebben ismert proporcionált (AT-HSR) és alultáplált, sovány retardáltakon (AT-SR) kívül mindenképpen fontos a retardált hosszméretükhöz képest relatíve túltáplált retardáltak (TT-HR) elkülönítése, sőt az átmeneti típusú retardáltak (ÁT-HR és ÁT-SR) elkülönítése is. A 4. ábrán bemutatjuk a magyar csecsemőhalálozási eredményeket prezentáló ÉFT-mátrixunkat. Ez az a mátrix, amelyet mindennapi munkájuk során reményeink szerint jól fognak tudni hasznosítani a neonatológus kollégák. A halálozási tendenciák megegyeznek a. ábrán látható Total Perinatal Mortality előfordulási értékek alapján megfogalmazott tendenciákkal. Pelleg szerint [18] a világon évente három millió magzat és négy millió újszülött hal meg és a koraszülöttség mellett a növekedési retardáció a második legfontosabb (direkt vagy indirekt) oka a halálozásnak. Ezért, az eddiginél több figyelmet kell szentelnünk a növekedési retardáció minél hamarabb történő felismerésére, a fokozottan veszélyeztetettek elkülönítésére és szakszerű szülészeti és neonatológiai menedzselésére. Ha a veszélyeztetett magzatokat terhesség alatt felismernénk, akkor az édesanyát és magzatát be kellene fektetni szülészeti-terhespatológiai osztályra. Ott a magzatot intenzíven kellene monitorizálni (gyakori NST- és Doppler-vizsgálatok), és ha a magzati keringés hypoxiás állapotra gyanús lassulását észleljük (block, reverse flow), a magzatot császármetszéssel, haladéktalanul világra kell hozni [19]. Ha arra gondolunk, hogy a világon évente 7 millió magzat és újszülött hal meg, és a méhen belüli halálozás legfőbb direkt, vagy indirekt oka a növekedési retardáció, az újszülött-halálozásnak pedig koraszülöttség után következő második legfontosabb oka is az IUGR [2], akkor belátható, hogy az IUGR terhesség alatti szűrővizsgálatainak bevezetése parancsoló szükségesség. Hogyan történik a növekedési retardáció UH-vizsgálattal történő, terhesség alatti felismerése napjainkban? Növekedési retardáció lehetőségére gondolva, vagy ennek kizárása céljából az UHvizsgálatot végző kolléga leméri a BPD, a fejkörfogat (HC), a haskörfogat (AC), a femurhossz (FL) méreteket. Az UH-készülék szoftvere ezeket rögzíti, majd mindegyik paraméter esetében kiszámítja azt, hogy az egyes paraméterek a paraméterek standardjain hányadik gesztációs hét 5-es percentilis értékének felelnek meg. A monitoron megjelenik mind a négy paraméter, és mindegyik esetében az ezek alapján
10 14 Berkő Péter Joubert Kálmán Zsákai Annamária kiszámított gesztációs kor. Ezt a képet látva a szonográfus kolléga a következőképpen gondolkodik: a) Ha ezek a gesztációs korértékek megfelelnek az első trimeszter végén megerősített, ill. kiszámított terhességi kor alapján számított aktuális terhességi kornak, akkor a testi fejlettség a gesztációs kornak megfelelő, IUGR-syndrom gyanúja nem merül fel. b) Ha a fejkörfogat, az AC-, és az FL-értékek alapján kiszámított gesztációs korértékek is kisebbek a biztos gesztációs korhoz képest, akkor arányosan táplált, proporcionált (a mi nomenklaturánk szerint PF-WLR típusú) IUGR lehetőségét véleményezik. c) Ha csak az AC-méret alapján számított gesztációs kor kisebb, akkor diszproporcionált (UF-WR) IUGR lehetőségére kell gondolni. Természetesen csak IUGR-syndrom lehetőségére, mert fennállhat ugyan IUGR-disease lehetősége is, de nagyobb az esélye annak, hogy a magzat nem IUGR-disease, hanem csupán genetikai okból kisméretű. Véleményünk szerint nagy hiba az, hogy az UH-készülékek az egyes paraméterek ismeretében csupán a gesztációs korra következtetnek. Ráadásul ezt is nagy hibaszázalékkal teszik, hiszen a készülék szoftverétől azt kérdezik meg, hogy a konkrét esetben lemért paraméter a maga standardján, hányadik gesztációs hét 5- es percentilisének felel meg. Egészen más lenne a helyzet, ha az UH-készülék mindegyik vizsgált paraméternek a saját standardján keresné meg a pozícióját. Ebben az esetben az egyes paraméterek standardpozíciója alapján direkt módon minősíthetnék a fejlettség állapotát. Hogyan lehetne az ÉFT-módszert hasznosítani a növekedési retardáció terhesség alatti felismeréséhez? Egyszerű lenne a dolgunk, ha lenne olyan módszerünk, melynek segítségével elfogadható pontossággal lehetne mérnünk a magzat testhosszát és testsúlyát. Ebben az esetben elégséges lenne a magzat adatait egy, az UH-készülék szoftverébe beépített ÉFT-mátrixra felvinni, és ilymódon megállapítani a magzat IUGR-syndrom típusát és a High risk of IUGR-disease valószínűségét. Csakhogy a napjainkban alkalmazott súlybecslésünk meglehetősen pontatlan, a testhossz becslésének gyakorlata pedig ez ideig ki sem alakult. Mit lehet tenni ebben a helyzetben? Javaslatunk a következő: Nincs szükség a testhossz és a testsúly pontos ismeretére Mivel a magzat testhosszával leginkább az FL (femurhossz) korrelál [2 2], a testsúlyával pedig az AC (haskörfogat), elégséges lenne az FL és az AC megmérése, majd ezeknek az adatoknak a felvitele egy ÉFT-mátrixra, amelynek vízszintes sorai az FL-standard zónáit, függőleges oszlopai pedig az AC-standard zónáit reprezentálja (5. ábra). Ehhez persze az kellene, hogy az UH-készülékek szoftverébe legyenek beépítve ilyen standardok. Nagy a valószínűsége annak, hogy a magzatnak az FL-AC mátrixon bemért pozíciója egybeesik majd a megszületését követően megmért
11 AC s t a n d a r d Az ÉFT-vizsgálómódszerek jelentősége az intrauterin növekedési retardáció felismerésében 15 hosszúság- és testsúlystandard-pozíciókkal. Ezeket az összehasonlító vizsgálatokat természetesen el kell majd végezni. Az ilyen módszerrel végzett UH-szűrővizsgálatok megoldhatóvá teszik a halálozásnak leginkább kitett, fokozottan veszélyeztetett, növekedésben retardált magzatok felismerését. ÉFT-matrix a haskörfogat (AC) vízszintes- és combcsonthossz (FL) függőleges zónáival, valamint az egyes cellák tápláltságmutatóival FL s t a n d a r d ábra: ÉFT-mátrix a haskörfogat vízszintes- és combcsonthossz függőleges zónáival, valamint az egyes cellák tápláltságmutatóival Mikor kellene végezni az általunk javasolt terhesség alatti UH-szűrővizsgálatokat? Az IUGR-szűrést nincs értelme korábban kezdeni a 28. hétnél, mert az ennél fiatalabb gesztációs korban a koraszülöttség miatti halálozás jelentős veszélye miatt a terhesség retardáció miatti befejezése nagyon csak meggondolandó. A szűrés elkezdése azonban későbbre sem halasztható. Hogy miért? Bemutatjuk az intrauterin elhalás évi, terhességi kor szerinti megoszlását: <24 terhességi héten,% héten 27,7% héten 22,9% 6. héten 25,% 6<héten 24,1% Az összes elhalás 75,9 %-a tehát a 7. hét előtt történt! Nyilvánvalóan nem mondhatunk le a héten elhaló, mintegy 47,9%-nyi magzat megmentésének lehetőségéről. Ezért, minthogy az intrauterin elhalások leggyakoribb okát képező IUGR egészségkárosító hatásainak megelőzése a cél az IUGR szűrését a 28. terhességi héten kell elkezdeni, majd a 2. és 6. hetes korban kell megismételni [19]. A kiszűrt IUGR-eseteket természetesen követni kell!
12 16 Berkő Péter Joubert Kálmán Zsákai Annamária Hogyan menthetők meg a kiszűrt, fokozottan veszélyeztetett, perinatális elhalással fenyegetett, növekedésben retardált magzatok és újszülöttek? Ha lehetőségünk nyílna a terhesség alatti, majd az újszülöttkori növekedési retardáció, de főként a fokozottan veszélyeztetett magzatok és újszülöttek időben történő felismerésére, akkor jelentős mértékben csökkenthetnénk a retardáció által direkt, vagy indirekt módon okozott méhen belüli elhalások és az újszülött-halálozás mértékét. Mivel a retardáció a méhen belüli elhalás első számú oka, de az újszülöttkori elhalásoknak is második legfontosabb oka, könnyű belátni, hogy az általunk kidolgozott és javasolt, ÉFT-módszerre alapozott retardációszűrés a világon a magzatok és újszülöttek tömegének megmentését eredményezhetné. Ebből a célból a következő protokoll alkalmazását javasoljuk: 1. Arra kell törekednünk, hogy az IUGR-disease lehetőségét, de főleg a High risk of IUGR-mortality magzatokat a terhesség alatt, és a lehető legkorábban felismerjük. Olyan korán, amikor a felismert, és közvetlen életveszély jeleit mutató IUGR-syndrom magzatokat (koraszülöttségük ellenére is) már világra lehet hozni. 2. A felismert IUGR-syndrom magzat édesanyját kellő tájékoztatást követően terhespatológiai osztályra kell beutalni, de legrosszabb esetben is ambulanter, intenzív monitorizálásra kell 1 naponta berendelni. Az intenzív monitorizálás naponta igényel 1 NST-vizsgálatot, és 2- naponként UH- és Doppler-vizsgálatot. Azért szükséges ez, hogy idejében felismerhessük a magzati keringés lassulását, az IUGR-disease magzatoknál előbb-utóbb várható hypoxiás állapot jeleit.. Ha az IUGR progressziójának jeleit (romló flowmetriás index-értékek, csökkenő magzatvízmennyiség, meszesedő, öregedő lepény, beszűkülő lepényi kapacitás stb.) de főleg, ha a hypoxia jeleit (keringés centralizációja, lassulása, block, reverse flow), idejében felismerjük, nagy a valószínűsége annak, hogy a magzat életét megmenthetjük [19]. 4. Ha csupán jelzett, kisfokú keringéslassulást észlelünk, intenzív monitorizálás mellett megengedhető egy kevés várakozás. Ilyenkor (4. hét előtt) steroid profilaxist követően 1 napon belül, súlyos hypoxiás veszélyjelek észlelése esetén azonban császármetszéssel haladéktalanul világra kell hozni az életveszélyben lévő IUGR-disease magzatot [19]. E mellett szól az is, hogy a várakozásnak túl nagy a magzati (de az orvosra is leselkedő veszélye) kockázata, és legjobb esetben is, csak pár napnyi időt nyerhetnénk. Hogyan foglalható össze az ÉFT-módszer elméleti jelentősége? Az ÉFT-módszer lehetővé tette a növekedési retardáció fogalomkörének tisztázását, öt legfontosabb típusának felismerését, és ezzel új perspektívát nyitott a növekedési retardáció előfordulásának, okainak, klinikumának, korai és késői következményeinek a kutatásában.
13 Az ÉFT-vizsgálómódszerek jelentősége az intrauterin növekedési retardáció felismerésében 17 Az ÉFT-módszer lehetővé teszi a növekedési retardáció különböző intézetekben, megyékben, országokban és rasszokban született újszülöttek körében történő előfordulásának és következményeinek reális összehasonlító vizsgálatait. Ennek az a feltétele, hogy minden országban, és minden domináns rassz esetében saját, referencia értékű születési súly- és hosszstandardokat használjanak. Vizsgálómódszerünk lehetővé tette annak felismerését, hogy a különböző típusú, fokozottan veszélyeztetett, növekedésben retardált magzatok és újszülöttek perinatális halálozását illetően is jelentősek a különbségek. A magyar populáció 9 -es totalis perinatális halálozásához képest legnagyobb veszélyben a relatív túlsúllyal születő, extrém mértékben hosszretardáltak (TT-HR) vannak, de magas a halálozás az extrém fokban alultáplált súlyretardáltak körében, és az arányosan táplált, hosszés súlyfejlődésben is extrém mértékben retardáltak körében is. Ajánlott módszerünk széleskörű alkalmazása a születéskori gesztációs kor, testsúly és testhossz adatok rögzítése esetén lehetővé válna a méhen belül kialakult növekedési retardáció (és ennek típusa) és későbbi gyermekkori és felnőttkori betegségek ok-okozati összefüggéseinek kutatása is. Mi a haszna az ÉFT-módszer alkalmazásának a mindennapos szülészeti és neonatológiai diagnosztikában? Femurhossz- és a magzati haskörfogat-standardoknak, valamint ÉFT-mátrixnak a szülészeti UH-készülékek szoftverjébe telepítésével, valamint a 28., 2. és 6. heti növekedési retardációszűrés bevezetésével lehetségessé válik a növekedési retardáció egyes típusainak, és a fokozottan veszélyeztetett magzatoknak a felismerése. Ha biztosítjuk a kiszűrt retardált magzatok (NST- és Doppler-vizsgálatokkal történő) intenzív monitorizálását, akkor felismerhetőkké válnak és sürgősen világra hozhatókká válnak a hypoxiás magzatok, és ezzel megmenthetővé válik életük. Az újszülöttek nemének, gesztációs korának, testsúlyának és testhosszának ismeretében a minden újszülött esetében elvégzett ÉFT pozícionálás esetén felismerhetővé Ha az újszülöttek nemének, gesztációs korának, testsúlyának és testhosszának ismeretében minden újszülött esetében elvégezzük ÉFT pozíciójuk vizsgálatát, akkor felismerhetővé válnak a növekedésben retardált újszülöttek, a retardáció típusa és súlyossági foka is. Ha ezeknek az újszülöttekre a neonatológusok kiemelt figyelmet fordítanak, és időben felismerik szervi működészavaraikat, akkor valószínűsíthetően sok retardált újszülött egészségkárosodását és elhalását fogják tudni megelőzni. Az újszülöttek ÉFT-mátrix pozíciójának korai vizsgálata lehetővé teszi azoknak a proporcionált (AT-HSR) újszülötteknek a felismerését, majd éveken át tartó fokozott nyomon követését, akik az esetükben szóba jövő növekedésihormon-kezelés első számú várományosai. Ezek azok a növekedésben retardált újszülöttek, akiknek saját vizsgálataink alapján növekedésihormon-kezelés nélkül, 18 éves korukra szignifikánsan kisebb lesz a testmagassága és testsúlya is [24].
14 18 Berkő Péter Joubert Kálmán Zsákai Annamária Melyek a legfontosabb teendők, az ÉFT-módszer mielőbbi, és széles körű elterjedése érdekében? Az előző pontok alatt leírtak alapján javasoljuk e módszer mielőbbi, és minél szélesebb körben történő bevezetését és alkalmazását a neonatológiai és szülészeti diagnosztikában. A módszer alkalmazásának megkönnyítése érdekében egy számítógépes szoftvert készítünk, melyet szeretnénk eljuttatni minden szülészeti és neonatológiai osztályra. Ennek segítségével, az újszülött gesztációs korának, nemének, súlyának és hosszának bevitelét követően a szoftver kiszámítja az újszülött súlystandardés hosszstandard pozícióit, majd másodperceken belül elhelyezi őt az ÉFT percentilis mátrixon. A gép azonnal jelzi, hogy fokozottan veszélyeztetett cellába tartozik-e az éppen most született újszülött. Ha igen, figyelmezteti a neonatológusokat, hogy az adott újszülöttet fokozott figyelemmel lássák el. A következő feladat az lesz, hogy a szülészeti UH-készülékekbe olyan szoftvert kell majd megalkotni és telepíteni, amelybe megbízható femurhossz (FL) és haskörfogat (AC) standardot építettek. Ha ilyen standardokkal felszerelt szoftver áll majd rendelkezésre, akkor lehetővé válik a növekedési retardáció terhesség alatti szűrése, a kiszűrtek intenzív monitorizálása, a felismert hypoxiás magzatok sürgős világrahozatala, és ezzel az életük megmentése. IRODALOMJEGYZÉK [1] CLIFFORD, S. H.: Postmaturity with placental dysfunction. Pediatrics, 1954, 44, 1 7. [2] LUBCHENCO, L. O. HAUSMANN, C. DRESSLER, M. BOY, E.: Intrauterine growth as estimated from liveborn birth weight data at weeks of gestation. Pediatrics, 196, 2, [] BATTAGLIA, F. C. LUBCHENCO, L. O.: A practical classification of newborn infants by weight and gestation age. Pediatrics, 1967, 71, [4] GRUENVALD, P.: Cronic fetal distress and placental insufficiency. Biol Neonat, 196, 5, [5] BERKŐ, P. JOUBERT, K.: The effect of intrauterine development and nutritional status on perinatal mortality. J. Matern Fetal Neonatal Med., 29, 22(7), [6] BERKŐ, P. JOUBERT, K.:The Effect of Intrauterine Development and Nutritional Status on Perinatal, Intrauterine and Neonatal Mortality: The MDN-System. In: EZECHI, O. C. PETTERSSON, K. O.: Perinatal Mortality. InTech, Zagreb, 212, [7] World health organisation. Expert Committee on maternal and child health. Technical Report Series, No. 217, Geneva, [8] American Congress of Obstetricians and Gynecologists (ACOG): Practice Bulletin. Number 12, Intrauterin Growth Restriction, Washington, DC, 2.
15 Az ÉFT-vizsgálómódszerek jelentősége az intrauterin növekedési retardáció felismerésében 19 [9] American Congress of Obstetricians and Gynecologists (ACOG): Practice Bulletin. 21 May 12, No. 14. [1] BERKŐ P.: Az újszülöttek fejlettségének és tápláltságának megítélése új típusú osztályozási és jelrendszer újszülöttek fejlettsége és tápláltsága mutatója segítségével. Orvosi Hetilap, 1982, 12, 25. [11] BERKŐ P.: Újszülöttek fejlettségi és tápláltsági állapota megítélésének újabb (UFT) rendszere. Orvosi Hetilap, 1986, 127, 119. [12] BERKŐ P.: Az újszülöttek érettség és fejlettség szerinti új osztályozási rendszere. Orvosi Hetilap, 1992, 1, 529. [1] BERKŐ P.: A retardáció előfordulásának, okainak és következményeinek vizsgálata az UFT-rendszer segítségével. Kandidátusi disszertáció, Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, [14] JOUBERT, K.: Standards of birth weight and length based on liveborn data in Hungary, J Hungarian Gynecol, 2, 6, [15] BERKŐ, P. JOUBERT, K.: The effect of intrauterine development and nutritional status on intrauterine and neonatal mortality. Orvosi Hetilap, 26, 147 (29), [16] JOUBERT K. ZSÁKAI A. BERKŐ P.: Születéskori testtömeg-, testhossz- és BMI-standardok a évi országos élveszületési adatok alapján, Magyarországon (Standards of Birth Weight, Lenght and BMI Based National Live-Born Data Between 2 and 212 in Hungary; with English Abstract). Demográfia, 216, 58. évfolyam, 2. szám, [17] BERKŐ P.: Javaslat a perinatális mortalitas fogalomkörének újbóli átgondolására és definíciójának módosítására. Orvosi Hetilap, 26, 147/6, [18] PELEG, D. KENNEDY, C. M. HUNTER, S. H.: Intrauterine Growth Restriction: Identification and Management. Am. Fam. Physician, 1998 Aug., 1, 58(2), [19] BERKŐ P. JOUBERT K.: Tisztázandó kérdések az intrauterin növekedési retardáció szülészeti ellátása tárgykörében. Magyar Nőorvosok Lapja, 215,, [2] YEH, M. BRACEROL, L. REILLY, K. MURTHA L,ABOULAFIA, M. BARRON, B.: Ultrasonic measurement of the femur length as an index of fetal gestational age. Am. J. Obstet Gynecol, 1982, 144, 519. [21] RUTH, B. GOLDSTEIN, M. D. ROY, A. F. SIMPSON, G.: Pitfalls in Femur Length Measurements. Ultrasound Med., 1987, 6, [22] VINTZILEOS, A. M. CAMPBELL et al.: The ultrasound femur length as a predictor of fetal length. Obstet Gynecol, 1984 Dec., 64(6), PMID:
16 2 Berkő Péter Joubert Kálmán Zsákai Annamária [2] TÓTH Z.: A praenatalis ultrahang szűrővizsgálatok jelentősége a perinatalis eredmények alakulásában. Nőgyógyászati és Szülészeti Továbbképző Szemle, 216, 18/2, [24] BERKŐ, P. JOUBERT, K. GARDOS, E. GYENIS, GY.: Effects of bodily development and nutritional status at birth on physical and mental development measured at age 18. Journal of Gynecology and Obstetrics, 214, 2(6), Published online December 15, 214 (
Joubert Kálmán Zsákai Annamária Berkő Péter
KÖzleméNY Születéskori testtömeg-, testhossz- és Bmi-standardok a 2000 2012. évi országos élveszületési adatok alapján, Magyarországon Joubert Kálmán Zsákai Annamária Berkő Péter Összefoglaló A szerzők
Biometriai adatok alkalmazása a gyermekegészs. Joubert Kálmán Gyenis Gyula
Biometriai adatok alkalmazása a gyermekegészs szségügyi gyi ellátásban Joubert Kálmán Gyenis Gyula Az egészségügyet érintő reformfolyamatokban, a világ bármely részén, a preventio curatio rehabilitatio
A magzat növekedésbeli eltérései. A várandós nő tüdő, gastrointestinalis, máj és neurológiai kórképei
A magzat növekedésbeli eltérései. A várandós nő tüdő, gastrointestinalis, máj és neurológiai kórképei Prof. Dr. Rigó János egyetemi tanár, igazgató Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar I. Sz.
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET Igazgató: Monigl István Sorozatszerkesztő: Hablicsek
Perinatalis mortalitás. Neonatológiai statisztikai fogalmak. Csecsemőhalálozás. Érett újszülöttek és koraszülöttek jellemzői
Neonatológiai statisztikai fogalmak Adamovich Károly 2007. V. évfolyam előadása Perinatalis mortalitás > 28. hét, i.u. elhalt magzatok + megszületés után az első 168 órában meghaltak Késői magzati halálozás
Prenatalis diagnosztika lehetőségei mikor, hogyan, miért? Dr. Almássy Zsuzsanna Heim Pál Kórház, Budapest Toxikológia és Anyagcsere Osztály
Prenatalis diagnosztika lehetőségei mikor, hogyan, miért? Dr. Almássy Zsuzsanna Heim Pál Kórház, Budapest Toxikológia és Anyagcsere Osztály Definíció A prenatális diagnosztika a klinikai genetika azon
TÁJ-BB-11 KR-2 Tom 2005.05. 30.
A professzionális haderõbe katonai szolgálatra jelentkezõk alkalmasságának vizsgálata humánbiológiai módszerekkel, a monitorozás lehetõségének kidolgozása PROF. DR. GYENIS GYULA ELTE Embertani Tanszék
A MEGELŐZÉS SZOLGÁLATÁBAN
A MEGELŐZÉS SZOLGÁLATÁBAN VI. TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Gyula, 2014. november 27. A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság Békés Megyei Szervezetének és MTA Szegedi Területi Bizottsága Orvostudományi
Vezetői összefoglaló a Veleszületett Rendellenességek Országos Nyilvántartása (VRONY) évi adataiból készült jelentésről
Vezetői összefoglaló a Veleszületett Rendellenességek Országos Nyilvántartása (VRONY) 2010. évi adataiból készült jelentésről Veleszületett Rendellenességek Országos Felügyeleti Osztálya Magyarországon
Tájékoztató a Down szűrésről Első trimeszteri KOMBINÁLT TESZT
Tájékoztató a Down szűrésről Első trimeszteri KOMBINÁLT TESZT A terhességek kb. 1%-ában az újszülött teljesen egészséges szülőktől súlyos szellemi vagy testi fogyatékkal születik. A veleszületett értelmi
Koraszülöttek fejlődése, ellátása az élet elsőévében
Koraszülöttek fejlődése, ellátása az élet elsőévében Dr Szabó Miklós PhD egyetemi docens Semmelweis Egyetem I. sz Gyermekklinika 2014. Október 02. Bókay délután Gondozási célkitűzések anyatejes táplálás
A magyar leányok menarche-kora az ezredforduló időszakában (Joubert Kálmán, Gyenis Gyula, Darvay Sarolta, Ágfalvi Rózsa) ...
Tartalomjegyzék Bevezetés... 11 A vizsgálat mintavételi rendszere, az elemszám alakulása, megbízhatósági számítások... 13 A vizsgálati minta általános jellemzői és a vizsgált antropometriai adatok néhány
TERHESEK ÉS CSECSEMŐK EGÉSZSÉGÜGYI ÉS DEMOGRÁFIAI VIZSGÁLATA; A TERHES NŐK ADATAI
TERHESEK ÉS CSECSEMŐK EGÉSZSÉGÜGYI ÉS DEMOGRÁFIAI VIZSGÁLATA; A TERHES NŐK ADATAI GÁRDOS ÉVA Magyarországon mind a csecsemőkorban, mind pedig a perinatális időszakban meghaltak aránya nemzetközi mércével
Elso elemzés Example Anorexia
50 KHz R 739 Xc 62 [Víz és BCM zsír nélkül] A mérés 11.07.2005 Ido 15:11 dátuma: Név: Example Anorexia Születési dátum: 05.02.1981 Keresztnév: Kor:: 24 Év Neme: no Magasság: 1,65 m Mérés sz.: 1 Számított
Elso elemzés Example Athletic
50 KHz R 520 Xc 69 [Víz és BCM zsír nélkül] A mérés 11.07.2005 Ido 15:20 dátuma: Név: Example Athletic Születési dátum: 22.07.1978 Keresztnév: Kor:: 26 Év Neme: férfi Magasság: 1,70 m Mérés sz.: 1 Számított
AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON
AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON DR. PAKSY ANDRÁS A lakosság egészségi állapotát jellemző morbiditási és mortalitási mutatók közül a halandósági tábla alapján
DOWN-KÓR INTRAUTERIN SZŰRÉSI LEHETŐSÉGEI. 2013 szeptemberi MLDT-tagozati ülésen elhangzottak
DOWN-KÓR INTRAUTERIN SZŰRÉSI LEHETŐSÉGEI 2013 szeptemberi MLDT-tagozati ülésen elhangzottak 21-es triszómia: Mi az a Down kór Down-kór gyakorisága: 0,13% Anya életkora (év) 20 25 30 35 40 45 49 Down-kór
AZ 1989-BEN ÉS 1999-BEN SZEGEDEN ÉS SZOLNOKON SZÜLETETT CSECSEMŐK TESTMÉRETEINEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA
Anthrop. Közi. 4 5 : 35-40. (2004) AZ 1989-BEN ÉS 1999-BEN SZEGEDEN ÉS SZOLNOKON SZÜLETETT CSECSEMŐK TESTMÉRETEINEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA ' Csibrány Zsuzsanna, 'Farkas L. Gyula, 2Gellén János, 1Just Zsuzsanna
Minden leendő szülő számára a legfontosabb, hogy születendő gyermeke egészséges legyen. A súlyosan beteg gyermek komoly terheket ró a családra.
Egészséges magzat, biztonságos jövő Minden leendő szülő számára a legfontosabb, hogy születendő gyermeke egészséges legyen. A súlyosan beteg gyermek komoly terheket ró a családra. A veleszületett fejlődési
KÖZPONTBAN A GYERMEK
KÖZPONTBAN A GYERMEK Térségi ellátás és a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Észak- közép- magyarországi térség Korszerű terhesgondozás Dr. Bálint Koppány Korszerű terhesgondozás A terhesgondozás célja:
Tisztelt Főszerkesztő Úr! Debrecen, 2002. január 28.
Magyar Nőorvosok Lapja Szerkesztősége Semmelweiss Egyetem Egészségtudományi Kar Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika 1389 Budapest, Pf.: 112. Prof. Dr. Doszpod József Főszerkesztő Úr Tisztelt Főszerkesztő
Tápláltsági állapot vizsgálata. Élelmiszerfogyasztási gyakoriság mérése
Tápláltsági állapot vizsgálata Élelmiszerfogyasztási gyakoriság mérése Tápláltsági állapot vizsgálata 1. Felnőttkorban: Különféle indexek 2. Gyermekkorban: Percentilis táblák vagy görbék BMI határértékek
Az intenzív újszülött ellátás hazai felépítése és mőködése Az újszülött ellátás igényei, minimum feltételek. Dr. Machay Tamás SE I.Sz.
Az intenzív újszülött ellátás hazai felépítése és mőködése Az újszülött ellátás igényei, minimum feltételek Dr. Machay Tamás SE I.Sz. Gyermekklinika Az élveszülöttek és csecsemıhalálozás alakulása 2004-2006-ban
Nanosomia A kivizsgálás indikációi, irányai. Dr. Halász Zita egyetemi docens Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinika, Budapest
Nanosomia A kivizsgálás indikációi, irányai Dr. Halász Zita egyetemi docens Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinika, Budapest Az ideális növekedés alapfeltétele adequat táplálkozás, energia bevitel krónikus
Koraszülöttek és kis súlyú újszülöttek Magyarországon
Koraszülöttek és kis súlyú újszülöttek Magyarországon 2 Koraszülöttek és kis súlyú újszülöttek Magyarországon Tartalom Bevezetés...3 A kis súlyú születések és a koraszülöttek aránya...4 Koraszülöttek és
GYERMEKEK FIZIKAI FEJLŐDÉSE. Százalékos adatok és görbék. Fiúk Lányok Fiúk Lányok 1 72 76 81 69 74 79 8,8 10,5 12,6 8,1 9,7 11,6
MAGASSÁG (cm) SÚLY (kg) Fiúk Lányok Fiúk Lányok min átlag max min átlag max min átlag max min átlag max 0 46 50 54 46 49 54 2,5 3,5 4,3 2,5 3,4 4,2 0,5 64 68 73 62 66 70 6,7 8,2 9,9 6,1 7,5 9,0 1 72 76
Hogyan mérjünk vérnyomást? Ki a hypertoniás? Dr. Kis Éva I.Sz. Gyermekklinika
Hogyan mérjünk vérnyomást? Ki a hypertoniás? Dr. Kis Éva I.Sz. Gyermekklinika Mikor mérjünk vérnyomást? >3 évnél idısebb gyermekek vérnyomását a fizikális vizsgálat során meg kell mérni Csak megfelelı
mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR
mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR az OkTaTÓaNyag a magyar DiabeTes Társaság vezetôsége megbízásából, a sanofi TámOgaTásával készült készítette a magyar DiabeTes Társaság edukációs
Prenatalis MR vizsgálatok
Prenatalis MR vizsgálatok Prof. Dr. Lombay Béla Borsod A.Z. Megyei Kórház és s Egyetemi Oktatókórház Miskolci Egyetem, Egészségtudományi gtudományi Kar, Képalkotó Diagnosztikai Tanszék Miskolc Múlt - jelen
Terhesgondozás, ultrahangvizsgálat Dr. Tekse István. www.szulesz-nogyogyaszt.hu
Terhesgondozás, ultrahangvizsgálat Dr. Tekse István www.szulesz-nogyogyaszt.hu 1. Fogamzás előtti ( praeconceptionalis ) tanácsadás, gondozás 2. Kismamák gondozása a szülésig 1. A kismama és fejlődő magzatának
Újszülöttkori görcsök. Dr Szabó Miklós PhD egyetemi docens Április 7. Bókay délután
Újszülöttkori görcsök Dr Szabó Miklós PhD egyetemi docens 2016. Április 7. Bókay délután BNO-kód : P90H0 Hivatalos név: Újszülöttkori görcsök Csoport: Újszülöttkori görcsök, A perinatális szakban keletkező
A NAPTÁRI (KRONOLÓGIAI) ÉLETKOR KISZÁMÍTÁSÁNAK, A BIOLÓGIAI ÉLETKOR (MORFOLÓGIAI KOR) ÉS A VÁRHATÓ TESTMAGASSÁG MEGHATÁROZÁSÁNAK MÓDSZERE
A NAPTÁRI (KRONOLÓGIAI) ÉLETKOR KISZÁMÍTÁSÁNAK, A BIOLÓGIAI ÉLETKOR (MORFOLÓGIAI KOR) ÉS A VÁRHATÓ TESTMAGASSÁG MEGHATÁROZÁSÁNAK MÓDSZERE A NAPTÁRI ÉLETKOR KISZÁMÍTÁSA A hétköznapi értelemben is használt,
Elso elemzés Example Metabolic Syndrome
50 KHz R 382 Xc 41 [Víz és BCM zsír nélkül] A mérés 11.07.2005 Ido 15:13 dátuma: Név: Example Metabolic S... Születési dátum: 25.03.1951 Keresztnév: Kor:: 54 Év Neme: férfi Magasság: 1,85 m Mérés sz.:
Cardiovascularis (szív- és érrendszeri) kockázat
Cardiovascularis (szív- és érrendszeri) kockázat Varga Gábor dr. www.gvmd.hu 1/7 Cardiovascularis kockázatbecslő tábla Fatális szív- és érrendszeri események előfordulásának kockázata 10 éven belül Nő
A várandós nő gondozása
A várandós nő gondozása Dr. Rigó János egyetemi tanár, igazgató Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika A terhesgondozás célja 26/2014. (IV. 8.) EMMI
Miért akarnak otthon szülni a várandósok?
Hol szüljünk a XXI. században: Kórházban, Születésházban, Otthon? Interdiszciplináris fórum Budapest, 2011. január 28. Miért akarnak otthon szülni a várandósok? Szebik Imre Orvosok a Szabad és Biztonságos
A 0 64 éves férfiak és nők cerebrovascularis betegségek okozta halálozásának relatív kockázata Magyarországon az EU 15
A hipertónia, mint kiemelt kardiovaszkuláris rizikófaktor befolyásoló tényezőinek és ellátásának vizsgálata az alapellátásban Dr. Sándor János, Szabó Edit, Vincze Ferenc Debreceni Egyetem OEC Megelőző
BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban 2007-2011
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERVE HALÁLOZÁSI MUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN ÉS A MEGYE JÁRÁSAIBAN 2007-2011 A Halálozási Mutatók Információs Rendszere (HaMIR) adatai
A évi demográfiai adatok értékelése. Dr. Valek Andrea Országos Gyermekegészségügyi Intézet
A 212. évi demográfiai adatok értékelése Dr. Valek Andrea Országos Gyermekegészségügyi Intézet Tartalom Népesség száma, megoszlása Élveszületések Magzati veszteségek Születés körüli halálozás Csecsemőhalálozás
A MAGZATI VESE HYPERECHOGENITÁSÁNAK PRENATALIS ÉS POSTNATALIS ÉRTÉKELÉSE PRE-ECLAMPSIÁS TERHESSÉGEKBEN ÉS INTRAUTERIN RETARDÁCIÓBAN
A MAGZATI VESE HYPERECHOGENITÁSÁNAK PRENATALIS ÉS POSTNATALIS ÉRTÉKELÉSE PRE-ECLAMPSIÁS TERHESSÉGEKBEN ÉS INTRAUTERIN RETARDÁCIÓBAN Ph.D. értekezés tézisei Dr. Surányi Andrea Szegedi Tudományegyetem Általános
T A N F O L Y A M D E B R E C E N B E N
N E M Z E T K Ö Z I S Z Ü L É S Z E T I U L T R A H A N G T O V Á B B K É P Z Ő T A N F O L Y A M D E B R E C E N B E N A Magyar Szülészeti-Nőgyógyászati Ultrahang Társaság megalakulása óta törekszik a
Egészségügyi kockázatok integrált kezelésének számítógéppel támogatott gyakorlata
Egészségügyi kockázatok integrált kezelésének számítógéppel támogatott gyakorlata Balatonalmádi, 2015. 09. 17. Dr. Horváth Zsolt, egyetemi adjunktus Óbudai Egyetem, Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar AZ
A 3-dimenziós power Doppler indexek és a perinatális kimenetel vizsgálata méhen belüli növekedési restrikcióval szövődött terhességekben
HMJ-D-17-00104 R1 A 3-dimenziós power Doppler indexek és a perinatális kimenetel vizsgálata méhen belüli növekedési restrikcióval szövődött terhességekben Examination of placentalt hree-dimensional power
Koraszülött vizsgálat adatlap és szülő kérdőív
Koraszülött vizsgálat adatlap és szülő kérdőív Tisztelt Szülő/Törvényes képviselő! Gyermeke vizsgálatának előkészítése érdekében kérjük, töltse ki az alábbi adatlapot, valamint a megfelelő pontokban aláhúzással
TÚLHORDÁS, TERMINUS TÚLLÉPÉS*
TÚLHORDÁS, TERMINUS TÚLLÉPÉS* Szülészeti és Nõgyógyászati Szakmai Kollégium Bevezetés TÉMAKÖR ÉS CÉL A terhességi terminus elérése után bizonyítottan növekszik a perinatalis mortalitás. A terminustúllépés
A daganatos betegségek megelőzése, tekintettel a méhnyakrák ellenes küzdelemre. Dr. Kovács Attila
A daganatos betegségek megelőzése, tekintettel a méhnyakrák ellenes küzdelemre Dr. Kovács Attila 1 Elsődleges megelőzés /primer prevenció/: a betegség biológiai létrejöttének megakadályozását célozza meg
A szűrővizsgálatok változó koncepciója
A szűrővizsgálatok változó koncepciója Magyar Tudomány Ünnepe 2010. Vályi Péter dr. 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről Szűrővizsgálat: olyan vizsgálat, amelynek célja a betegség tüneteit nem mutató
Gyermekegészségügyi indikátorok, morbiditás, gyermekbalesetek
Gyermekegészségügyi indikátorok, morbiditás, gyermekbalesetek Dr. Páll Gabriella Országos Gyermekegészségügyi Intézet Budapest, 2011. február 6. Vázlat Intikátorokról általában Morbiditási adatforrások
EPIDEMIOLÓGIA I. Alapfogalmak
EPIDEMIOLÓGIA I. Alapfogalmak TANULJON EPIDEMIOLÓGIÁT! mert része a curriculumnak mert szüksége lesz rá a bármilyen tárgyú TDK munkában, szakdolgozat és rektori pályázat írásában mert szüksége lesz rá
Várandós nők Streptococcus agalactiaeszűrése
Várandós nők Streptococcus agalactiaeszűrése MALDI-TOF MS módszerrel Pappné Ábrók Marianna, Arcson Ágnes, Urbán Edit, Deák Judit Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Klinikai Mikrobiológiai
Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság évi Kongresszusa AZ ALSÓVÉGTAGI PERIFÉRIÁS VERŐÉRBETEGSÉG ELŐFORDULÁSA HEVENY MYOCARDIALIS INFARCTUSS
Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság 2017. évi Kongresszusa AZ ALSÓVÉGTAGI PERIFÉRIÁS VERŐÉRBETEGSÉG ELŐFORDULÁSA HEVENY MYOCARDIALIS INFARCTUSSAL KÓRHÁZUNKBAN KEZELT BETEGEKBEN: A NEMZETI INFARKTUS
4.3 Ellenjavallatok A terhesség második és harmadik trimesztere (lásd 4.4 és 4.6 pont) (Megjegyzés: szoptatásban nem ellenjavallt, lásd: 4.3 pont.
ACE-gátlók és angiotenzin II antagonisták: alkalmazás terhességben és szoptatás alatt A PhVWP által 2008 októberben jóváhagyott alkalmazási előírás és betegtájékoztató szöveg ACE-gátlók Lisinopril, Fosinopril,
Központban a gyermek 2013.03.21. Koraszülöttek komplex utógondozása Dr. Mészáros József az orvostudomány kandidátusa gyermekorvos
Központban a gyermek 2013.03.21 Koraszülöttek komplex utógondozása Dr. Mészáros József az orvostudomány kandidátusa gyermekorvos The building the evidence base on preterm birth Global Alliance for Prevention
Koraszülött vizsgálat adatlap és szülő kérdőív
Koraszülött vizsgálat adatlap és szülő kérdőív Tisztelt Szülő/Törvényes képviselő! Gyermeke vizsgálatának előkészítése érdekében kérjük, töltse ki az alábbi adatlapot, valamint a megfelelő pontokban aláhúzással
Az Integrált-teszt. teszt összehasonlítása a jelenlegi terhesgondozás gyakorlatával
Az Integrált-teszt teszt összehasonlítása a jelenlegi terhesgondozás gyakorlatával Skriba Eszter /Állami Egészségügyi Központ/ Merhala Zoltán Timmermann Gábor /SE.II. Női Klinika/ Magzati Diagnosztikai
Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja
1484 EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 3. szám I. Alapvető megfontolások Bevezetés Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja a túlhordásról, a terminus túllépéséről Készítette: a Szülészeti és Nőgyógyászati
gy. szakfelügyel Szakmai regiszterek HIS integrációja Workshop Bp,
Tauffer szülészeti szeti regiszter Dr. Csákány M. György Orsz. Szülész sz- nőgyógy. gy. szakfelügyel gyelő főorv. Szakmai regiszterek HIS integrációja Workshop Bp, 2011.10.28. 1881-ben kezdte összegyűjteni
Demográfia, csecsemő- és gyermekhalálozás Dr. Valek Andrea Országos Gyermekegészségügyi Intézet
Demográfia, csecsemő- és gyermekhalálozás Dr. Valek Andrea Országos Gyermekegészségügyi Intézet A népegészségügy célja a megelőzése, az egészség megőrzése, az egészségi állapot javítása. A hatásos népegészségügyi
Az 500 gramm alatti születési súlyú koraszülöttek túlélésének változása klinikánkon
EREDETI KÖZLEMÉNY Az 500 gramm alatti születési súlyú koraszülöttek túlélésének változása klinikánkon Varga Péter dr. Jeager Judit dr. Harmath Ágnes dr. Berecz Botond dr. Kollár Tímea dr. Pete Barbara
VIII. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2017.
VIII. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2017. Pécsvárady Zsolt Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság Központi Rizikófelmérési Kérdőív 2012-2016. évi eredmények, és a visszérbetegség kockázat összefüggésének
MARTINI ÜGYVÉDI IRODA DR. jur. et med. Martini Jenő ügyvéd szülészet-nőgyógyászat és az egészségügyi szervezés szakorvosa regisztrált (25 868)
MARTINI ÜGYVÉDI IRODA DR. jur. et med. Martini Jenő ügyvéd szülészet-nőgyógyászat és az egészségügyi szervezés szakorvosa regisztrált (25 868) A császármetszések száma növekedésének jogi okai az ügyvéd-szülész
Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Egészségtudományi Doktori Iskola. Doktori (Ph.D.) értekezés
Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Egészségtudományi Doktori Iskola Doktori (Ph.D.) értekezés Az angiogenesist szabályozó gének placentaris génaktivitás-változása méhen belüli növekedési visszamaradás
Az elhízás, a bulimia, az anorexia. Az elhízás
Az elhízás, a bulimia, az anorexia Az elhízás Elhízás vagy túlsúlyosság elhízás a testsúly a kívánatosnál 20%-kal nagyobb túlsúlyosság a magasabb testsúly megoszlik az izmok, csontok, zsír és víz tömege
ÖREGEDÉS ÉLETTARTAM, EGÉSZSÉGES ÖREGEDÉS
ÖREGEDÉS ÉLETTARTAM, EGÉSZSÉGES ÖREGEDÉS Mi az öregedés? Egyrészről az idő múlásával definiálható, a születéstől eltelt idővel mérhető, kronológiai sajátosságú, Másrészről az idő múlásához köthető biológiai,
A KÖZSZFÉRA VERSENYKÉPESSÉGE KÖZPÉNZÜGYEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI
A KÖZSZFÉRA VERSENYKÉPESSÉGE KÖZPÉNZÜGYEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Egyéni felelősségvállalás állami szerepvállalás Dr. Moizs Mariann A közszféra versenyképessége Közpénzügyek aktuális kérdései Konferencia Siófok,
Embriószelekció PGD-vel genetikai terheltség esetén. Kónya Márton Istenhegyi Géndiagnosztika
Embriószelekció PGD-vel genetikai terheltség esetén Kónya Márton Istenhegyi Géndiagnosztika A praeimplantatiós genetikai diagnosztika (PGD) a praenatalis diagnosztika legkorábbi formája, a beágyazódás
BAGME11NNF Munkavédelmi mérnökasszisztens Galla Jánosné, 2011.
BAGME11NNF Munkavédelmi mérnökasszisztens Galla Jánosné, 2011. 1 Mérési hibák súlya és szerepe a mérési eredményben A mérési hibák csoportosítása A hiba rendűsége Mérési bizonytalanság Standard és kiterjesztett
Pécsi Tudományegyetem. Egészségtudományi Kar. Egészségtudományi Doktori Iskola
Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Egészségtudományi Doktori Iskola Doktori (Ph.D.) értekezés tézisei Növekedési faktorok placentáris génexpressziójának kóroki szerepe a méhen belüli növekedési
Egészségértés: Híd a jobb egészséghez
Egészségértés: Híd a jobb egészséghez Mi az egészségértés? Az egészségértés (Health Literacy) az emberek alapvető egészségügyi információkhoz való hozzáférési, feldolgozási és megértési képessége. Ez a
Mi lenne ha az MPS is része lenne az újszülöttkori tömegszűrésnek?
Mi lenne ha az MPS is része lenne az újszülöttkori tömegszűrésnek? Dr. Jávorszky Eszter, Kánnai Piroska Dr. Szőnyi László Semmelweis Egyetem, I. Gyermekklinika, Budapest Anyagcsere szűrőközpont 2 Ritka
III. Az emberi erőforrás tervezése
BBTE, Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi kar, Szatmárnémeti egyetemi kirendeltség III. Az emberi erőforrás tervezése Emberi Erőforrás Menedzsment 2012 Október 20 Gál Márk PhD Közigazgatási
A mesterséges medencékhez kapcsolódó vízjárványok, USA
A mesterséges medencékhez kapcsolódó vízjárványok, USA 1971-2002 Nemzetközi Fürdőhigiénés Konferencia Budapest 2005 március 10-11 Rebecca L. Calderon U.S. Environmental Protection Agency National Health
FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI
FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI statisztika 9 IX. ROBUsZTUs statisztika 1. ROBUsZTUssÁG Az eddig kidolgozott módszerek főleg olyanok voltak, amelyek valamilyen értelemben optimálisak,
I. melléklet Tudományos következtetések és a forgalomba hozatali engedély(ek) feltételeit érintő módosítások indoklása
I. melléklet Tudományos következtetések és a forgalomba hozatali engedély(ek) feltételeit érintő módosítások indoklása 1 Tudományos következtetések Figyelembe véve a Farmakovigilancia Kockázatértékelő
Az Országos Longitudinális Gyermeknövekedés-vizsgálat 0 18 éves kori referencia-adatai alapján kidolgozott KidLongi 0 18 Felhasználói CD ismertetése
Az Országos Longitudinális Gyermeknövekedés-vizsgálat 0 18 éves kori referencia-adatai alapján kidolgozott KidLongi 0 18 Felhasználói CD ismertetése A KidLongi 0 18 Felhasználói CD a gyermekek növekedésével,
A confounding problémája
A confounding problémája Ferenci Tamás tamas.ferenci@medstat.hu 2018. október 4. A confounding problémája Naiv gondolat arra, hogy hogyan vizsgáljuk a kérdéseket: több rákos van a távvezeték közelében
Mindennapi pajzsmirigy diagnosztika: antitestek, hormonszintek
Mindennapi pajzsmirigy diagnosztika: antitestek, hormonszintek Nagy V. Endre Endokrinológia Tanszék Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Belgyógyászati Intézet, I. Belklinika A pajzsmirigybetegségek
Sta t ti t s i zt z i t k i a 3. előadás
Statisztika 3. előadás Statisztika fogalma Gyakorlati tevékenység Adatok összessége Módszertan A statisztika, mint gyakorlati tevékenység a tömegesen előforduló jelenségek egyedeire vonatkozó információk
PrenaTest Újgenerációs szekvenálást és z-score
PrenaTest Újgenerációs szekvenálást és z-score számítást alkalmazó, nem-invazív prenatális molekuláris genetikai teszt a magzati 21-es triszómia észlelésére, anyai vérből végzett DNS izolálást követően
A confounding problémája
A confounding problémája Ferenci Tamás tamas.ferenci@medstat.hu 2018. október 4. Ferenci Tamás tamas.ferenci@medstat.hu A confounding problémája 2018. október 4. 1 / 21 A confounding problémája Naiv gondolat
A MAGYAR GYERMEKEK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTÁNAK JELLEMZŐI (2003) SZAUER ERZSÉBET
A MAGYAR GYERMEKEK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTÁNAK JELLEMZŐI (2003) SZAUER ERZSÉBET Az egészségmegőrzés és az egészségvédelem korunk legfontosabb feladatai közé tartozik. Az egészség a társadalom számára a legfontosabb
A confounding problémája
Ferenci Tamás tamas.ferenci@medstat.hu 2018. október 4. Ferenci Tamás tamas.ferenci@medstat.hu A confounding problémája 2018. október 4. 1 / 21 Naiv gondolat arra, hogy hogyan vizsgáljuk a kérdéseket:
Egyszerű számítási módszer bolygók és kisbolygók oályáj ának meghatározására
Egyszerű számítási módszer bolygók és kisbolygók oályáj ának meghatározására A bolygók és kisbolygók pályájának analitikus meghatározása rendszerint több éves egyetemi előtanulmányokat igényel. Ennek oka
Konferencia a perikoncepcionális egészségről és a veleszületett rendellenességek megelőzéséről. Szeged,
Konferencia a perikoncepcionális egészségről és a veleszületett rendellenességek megelőzéséről Szeged, 2010.06.10-11. A szülészeti ellátás hatása a csecsemők életkilátásaira Dr. Mészáros József OSZMK az
Quartett-teszt. a Down-kór, egyéb más számbeli kromoszóma-rendellenességek és az idegcsôzáródási rendellenességek kiszûrésére
www.fetalmedicine.hu Quartett-teszt a Down-kór, egyéb más számbeli kromoszóma-rendellenességek és az idegcsôzáródási rendellenességek kiszûrésére Komplex megoldások a Down-kór szûrésében A szûrôvizsgálatot
Magzati ellenőrzés fajtái 1.
Magzati ellenőrzés fajtái 1. Antenatalis ( szülés előtti) ellenőrzés Magzatmozgás vizsgálata: reggel 9-től mikorra mozdul 10-et a magzat ( norm.: kb 2-3 óra, tovább vizsgálat kell ha 10 óránál több, vagy
Feladatok: pontdiagram és dobozdiagram. Hogyan csináltuk?
Feladatok: pontdiagram és dobozdiagram Hogyan csináltuk? Alakmutatók: ferdeség, csúcsosság Alakmutatók a ferdeség és csúcsosság mérésére Ez eloszlás centrumát (középérték) és az adatok centrum körüli terpeszkedését
DEMIN XIV. MAGYOTT PV Mcs. Farmakovigilancia
DEMIN XIV. 2014. május m 23. MAGYOTT PV Mcs Dr. Stankovics Lívia & Bagladi Zsófia Farmakovigilancia MIÉRT JELENTSÜNK? DHPC Egészségügyi szakembereknek szóló fontos Gyógyszerbiztonsági információról szóló
GÖRGŐS LÁNCHAJTÁS tervezése
MISKOLCI EGYETEM GÉPELEMEK TANSZÉKE OKTATÁSI SEGÉDLET a GÉPELEMEK II. c. tantárgyhoz GÖRGŐS LÁNCHAJTÁS tervezése Összeállította: Dr. Szente József egyetemi docens Miskolc, 008. A lánchajtás tervezése során
SEMMELWIES EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR JELENTKEZÉSI LAP SZÜLÉSZETI-NŐGYÓGYÁSZATI ULTRAHANG-DIAGNOSZTIKA
Benyújtandó: SEMMELWIES EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR JELENTKEZÉSI LAP a 23/2012. (IX.14.) EMMI rendelet alapján Szülészet-nőgyógyászati szakképesítéssel rendelkező szakorvosok részére SZÜLÉSZETI-NŐGYÓGYÁSZATI
Rovarméreg (méh, darázs) - allergia
Rovarméreg (méh, darázs) - allergia Herjavecz Irén Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet Epidemiológia I. Prevalencia: - nagy helyi reakció: felnőtt 10-15 % - szisztémás reakció: gyerek 0.4-0.8
ÖSSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNY. A kis súlyú magzat
A kis súlyú magzat Pásztor Norbert dr. 1 Kozinszky Zoltán dr. 2 Pál Attila 1 1 Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Szent-Györgyi Albert Orvos- és Gyógyszerésztudományi Klinikai Központ,
A DOWN-KÓR SZŰRÉSE. Down-kór szűrés az egészséges babákért és a boldog kismamákért. Mi az a Down szindróma? A Down szindróma tünetei:
A DOWN-KÓR SZŰRÉSE Kedves Kismama! Gratulálunk születendő gyermekéhez! Ön és családja bizonyára örömmel várják az újszülött érkezését, azonban a legtöbb kismamához hasonlóan Önben is felmerül, hogy a szülés
Al-Mg-Si háromalkotós egyensúlyi fázisdiagram közelítő számítása
l--si háromalkotós egyensúlyi fázisdiagram közelítő számítása evezetés Farkas János 1, Dr. Roósz ndrás 1 doktorandusz, tanszékvezető egyetemi tanár Miskolci Egyetem nyag- és Kohómérnöki Kar Fémtani Tanszék
Kutatásmódszertan és prezentációkészítés
Kutatásmódszertan és prezentációkészítés 10. rész: Az adatelemzés alapjai Szerző: Kmetty Zoltán Lektor: Fokasz Nikosz Tizedik rész Az adatelemzés alapjai Tartalomjegyzék Bevezetés Leíró statisztikák I
Sürgősségi ultrahang, hazai helyzetkép
MRT XXVIII. KONGRESSZUSA A.2.1. Klinikus-radiológus symposium: Sürgősségi radiológia. Budapest, 2016. június 24. Sürgősségi ultrahang, hazai helyzetkép dr. Barta Miklós PhD Markusovszky Egyetemi Oktatókórház
1145 Budapest, Uzsoki utca Telefon: , A környezet
1145 Budapest, Uzsoki utca 29-41 Telefon: 467-3700, 467-3800 E-mail: uzsoki@uzsoki.hu A környezet Az Uzsoki Utcai Kórház az ország egyik legkorszerűbb intézménye, melynek felújítása során 2010-ben nagy
ÚJSÁGÍRÓ ISMERETTERJESZTŐ/PROMÓCIÓS HONLAP A MÉHNYAKRÁK MEGELŐZÉSÉÉRT
ISMERETTERJESZTŐ/PROMÓCIÓS HONLAP A MÉHNYAKRÁK MEGELŐZÉSÉÉRT Dömötörfy Zsolt PÁLYÁZÓ Dömötörfy Zsolt Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum www.hpv-mehnyakrak.hu A méhnyakrák áldozatai Magyarországon napjainkban
II. rész: a rendszer felülvizsgálati stratégia kidolgozását támogató funkciói. Tóth László, Lenkeyné Biró Gyöngyvér, Kuczogi László
A kockázat alapú felülvizsgálati és karbantartási stratégia alkalmazása a MOL Rt.-nél megvalósuló Statikus Készülékek Állapot-felügyeleti Rendszerének kialakításában II. rész: a rendszer felülvizsgálati
Roma terhesek gondozásának speciális szempontjai
Roma terhesek gondozásának speciális szempontjai Dr. Timmermann Gábor Forrás: Dr. Papp- Dr. Rigó: A várandós nő gondozása Miért kell külön foglalkoznunk ezzel a kérdéssel? Rasszizmusból? Nem, hanem mert