VOLT-E MAS ALTERNATIVA?
|
|
- Borbála Szalainé
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2
3 VOLT-E MAS ALTERNATIVA? Régóta próbálok választ kapni erre a kérdésre. Az elmúlt két évtizedben, amint erre lehetőség nyílt, ezért kerestem fel egymás után az 1967/1968-as csehszlovákiai reformfolyamat egykor a barikádok különböző oldalán álló - azóta nagyrészt elhunyt - szereplőit, a prágai tavasz kulcsfiguráit, áldozatait és hóhérait. Végre hozzáférhettem a Budapesten, Münchenben, Moszkvában, Prágában, Pozsonyban kutathatóvá vált korabeli forrásokhoz, köztük a szovjet, a csehszlovák és a magyar pártvezetés bizalmas tárgyalásainak emlékeztetőihez, a hírszerzői feljegyzésekkel felérő nagyköveti jelentésekhez. A személyes közlésekből és a megsárgult iratokból lassan mint mozaikkockákból, egy töredezett, színes tábla kezdett összeállni: a prágai tavasz titkos története. A felnövekvő nemzedékek alig tudnak valamit erről a korszakról. Pedig közelmúltunk, jelenünk és talán jövőnk egyik alapkérdése, hogy Alexander Dubcek és társai kísérlete nyomán vajon képes lett volna megújulni az a rendszer, amelyet az Elbától keletre nagyrészt a 18. századi francia szabadság- és egyenlőségeszme, továbbá a 19. századi marxi elmélet alapján hoztak létre 1917 őszén, a Néva partján? E 20. századi utópia - vagy inkább antiutópia - életre hívásáért indított erőltetett menet ártatlan emberéletek millióit követelte, és további milliók lelkét nyomorította meg. Egy idő után nem lett volna nehéz rájönni, hogy ez az út csakis zsákutcába vezethet. A szovjet birodalom és a tőle függő népi demokráciák propagandagépezete, a dezinformációs pókháló, Nyugaton pedig a neves értelmiségi útitársak által végzett masszív agymosás mégis sokáig sikeresen akadályozta ennek az egyszerű igazságnak a felismerését. Mégoly jó szándékú emberek sem gondolták végig például, hogy mi lehet a legmélyebben rejlő, igazi oka az 1932/ évi mesterséges ukrajnai éhínségnek, a moszkvai koncepciós pereknek, a második világháború kirobbantását lehetővé tevő Molotov-Ribbentrop paktumnak, az 1953-as kelet-berlini megmozdulásoknak, az 1956-os magyar forradalom eltiprásának. Talán abban reménykedtek, hogy ezek az esetek a növekedés átmeneti velejáróiként akadályozzák a szociális igazságon és kölcsönös szolidaritáson alapuló rendszer fejlődését. Negyven esztendeje, 1968 elején a világ öt kontinensén ugyancsak milliók reménykedtek abban, hogy a szocialista társadalmi berendezkedés megkapta a várva várt esélyt a megújulásra. Hogy a sajtószabadság révén, a prágai elitnek a plurális demokrácia felé tett bátortalan lépései nyomán a szocializmus fokozatosan emberarcúvá válhat. Emellett szólt, hogy a csehszlovákiai változások nem valami
4 14 KUN MIKLÓS félgyarmati múltú, távoli, nyomorgó országban mentek végbe. Amint Cestmír Císar büszkén utalt rá 1968 kora nyarán - valóságos pánikot okozva ezzel a népi demokráciák fővárosaiban -, a sztálini évtizedek után a vasfüggöny mögötti régióban éppen a legfejlettebb államban kezdődött el a nagyszabású társadalmi átalakulás. Abban a Csehszlovákiában, ahol még elevenen éltek a két világháború közötti masaryki idők polgári értékei. Ezt a folyamatot már aligha lehet visszafordítani, fejtegette a prágai tavasz népszerű ideológusa. Pedig az emberarcú szocializmus kísérlete kezdettől halálra volt ítélve. A korábban ezer szállal Moszkvához kötődő, de az események sodrásában őszintén reformpártivá vált Alexander Dubcek nevével fémjelzett időszaknak azért vetettek olyan gyorsan és brutálisan - már 1968 augusztusában - véget a T-54-es tankok lánctalpai, mert meg akarták akadályozni, hogy a prágai métely továbbterjedjen az Elba meg a Csendes-óceán közötti hatalmas térségben. Azt sem felejthetjük el, hogy az ötök - a Szovjetunió, Lengyelország, az NDK, Magyarország és Bulgária - intervencióját az egymással farkasszemet néző két nagyhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok hallgatólagos kiegyezése tette lehetővé. Az amerikai kémholdak által közvetített információ és a Nyugat-Németországból kirajzó hírszerzők jelentései nyomán a hivatalos Washington pontosan tudta, milyen katonai gyűrű veszi körül Csehszlovákiát augusztus elején. Ám akárcsak 1956 vészterhes novemberében, az amerikai politikai osztály az írásban soha nem rögzített jaltai és potsdami megállapodásokra hivatkozva igyekezett távol tartani magát a várható bonyodalmaktól. Amikor Anatolij Dobrinyin a bevonulás előtti órákban, vasárnap, az alig egy tucat ember által ismert szupertitkos telefonszámon felhívta Lyndon B. Johnsont, kérésére az elnök azonnal fogadta. Az ideges szovjet nagykövet meglepetésére Johnson szenvtelen, már-már unott arccal hallgatta végig a bejelentést Csehszlovákia küszöbön álló megszállásáról. Csak annyit kérdezett, hogy ugye, emiatt nem marad el a napirenden lévő szovjet - amerikai csúcstalálkozó? Vele ellentétben határozottan elítélte a Varsói Szerződés csapatainak intervencióját Willy Brandt nyugatnémet alkancellár-külügyminiszter. Igaz, harcias antikommunista retorikája bizonyos fokig elterelő hadművelet volt. A szociáldemokrata politikus környezete ugyanis - az újságíró és diplomata álcában működő magas rangú szovjet kágébésekkel együtt - éppen 1968 második felében kezdte kiépíteni azt az informális csatornát, amely a következő év őszétől a legnagyobb titokban egyenesen Jurij Andropov KGB-főnökkel és Leonyid Brezsnyev SZKPfőtitkárral kötötte össze őt. Brandtnak több hónapos mosolyszünet után, 1969 végén, már kancellárként döntenie kellett, hogy feláldozza-e a megszállt Csehszlovákiát az új bonni keleti politika oltárán. Döntésével belopta magát a Kreml urainak szívébe. Olyannyira, hogy az egyik német kormányválság alatt, amikor Brandt ellenfelei a CDU parlamenti frakciójában kivásároltak két korrupt szociáldemokrata politikust, Brezsnyev hálája jeléül üzent a bajba került kancellárnak: ha
5 VOLT-E MÁS ALTERNATÍVA? 15 kell, annyi pénzt küld neki, amellyel válaszul akár négy honatyát is megvehet ellenlábasainak táborából. Hát valahogy így mentek a dolgok öreg kontinensünkön, a 20. század hatvanas-hetvenes éveiben. * * * Moszkva tehát biztosra ment, amikor szövetségeseivel együtt lerohanta a Nyugat által magára hagyott Csehszlovákiát. Nem a nyugati világ tiltakozásán, hanem a szovjet vezetés elképesztő tehetségtelenségén múlt, hogy ez mégsem ment egészen simán. A Kremlben ugyanis egyszerre számoltak a cseh és a szlovák lakosság ellenállásával meg a megfélemlített svejkek - így gúnyolták a prágai reformer politikusokat - tömeges átállásával. Bíztak egy kollaboráns kormány létrejöttében, ugyanakkor a kelet-németországihoz hasonló szovjet katonai adminisztráció bevezetésére is felkészültek. Arra viszont nem, hogy a különböző forgatókönyveket rugalmasan, egymással párhuzamosan alkalmazzák. A megszállókat kínosan érintette, hogy a lakosság nagy részét eleinte nem ijesztette meg az öt testvéri hadsereg bevonulásának látványa. Nagyon sokan még hetek múlva is hajlandóak lettek volna összeszorított fogakkal, minden áldozatra készen folytatni az augusztus 21-én hajnaltájt spontán kitört polgári ellenállást. Csakhogy ehhez elszánt, tettre kész vezetőkre lett volna szükség. Ilyeneket azonban egy idő után nagyítóval sem lehetett találni Prága, Brünn és Pozsony utcáin. Annál többen álltak át látványosan, még azok közül is, akik a megszállás első óráiban még az öklüket rázták a T-54-esek láttán. A reformerekből lett kollaboránsok, az elgyávult elit lelki világa külön tanulmányt érdemel. Jellemző ebből a szempontból a prágai tavasz miniszterelnöke, a technokrata Oldrich Cemík pálfordulása késő nyarán Csehszlovákia lakossága valósággal istenítette a sajtószabadság és a plurális eszmék mellett harciasán kiálló politikust. Moszkvában azonban pontosan tudták, hogy ha megzsarolják, kezes báránnyá változik augusztus 18-án Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára még mint a bevonulás utáni, új csehszlovák Quisling-kormány miniszterelnökével számolt vele. Azután valamilyen félreértés folytán szovjet kommandósok letartóztatták, és többször agyba-főbe verték. Hamarosan a Kremlbe vitték, ahol az éppen elkezdődő kétoldalú tárgyalásokon a politikus gyáván beadta a derekát. Hazatérve pedig Cemík a megszálló szovjet csapatok egyik fő prágai szálláscsinálója lett. Még Dubcek pártvezetői helyére is aspirált, és egészen addig magabiztosan viselkedett, míg Csehszlovákia szovjet urai nem kergették őt el. A könyv, amelyet az olvasó a kezében tart, eddig ismeretlen források felhasználásával próbál meg választ keresni arra, hogy mi okozta Cemík és több reformer társa metamorfózisát, amely fontos része volt a prágai tavasz titkos történetének, s vele térségünk elmúlt évtizedeinek. Közelebb vihet annak megértéséhez, hogy vajon tényleg olyan hirtelen, minden átmenet nélkül követte a zimankós tél 1968 forró nyarát? Hogy mi volt a behívólevél-akció? Miért fordítottak köpönyeget a közélet markáns, tiszteletben álló szereplői? Hogyan szűntek meg évtize
6 16 KUN MIKLÓS des barátságok? Vajon meddig tűrhette volna egy emberarcúnak nevezett egypártrendszer a Csehszlovákiában sorra megalakuló politikai klubokat és társaságokat, amelyek a reformok előrehaladtával egyre közelebb kerültek az ellenzéki pártok zászlóbontásához? És augusztus 21-e után miért érezhették az értelmiség, a hivatalnoki réteg tagjai egy ideig, hogy a megszálló csapatok jelenléte ellenére változatlanul folytathatják korábbi életüket? így gondolta az átmenetileg hatalmon maradt cseh és szlovák 68-as politikusok többsége is. A lakosság nagy része azonban náluk gyorsabban megértette, hogy a fegyverek nélkül folytatott háborúnak vége. Túlélésre rendezkedett be, és mélységesen csalódva elfordult a társadalmi élettől. * * * Amikor életemben először, 1972 kora őszén Prágában jártam, nem volt két olyan ember, akitől egyforma magyarázatot hallottam volna a vajon lehetett volna más megoldás? kérdésre. Az angolul jól beszélő fiatal pincér, két diplomával a zsebében - ma már talán valamelyik prágai szálloda igazgatója, netán tulajdonosa - fátyolos szemmel panaszkodott, hogy visszautasították útlevélkérelmét, holott Bécsben már megvolt a munkahelye. Az apám egyszerű művezető, de szerencsétlenségére 1968-ban részt vett az illegális pártkongresszuson. Nem választott küldött volt, valaki más helyett ment el, aki nem ért rá. Végig ott lapult egy pádon, behúzott nyakkal. Mégis feketelistára került! A gyárból kidobták, most otthon fusizik. Még mi, a gyerekei is fekete bárányok vagyunk. Micsoda mocskos világ! A patinás Károly Egyetem könyvtárának szláv gyűjteményében, ahol két héten át szorgosan bújtam az akkori hősöm, Mihail Bakunyin életéről ott őrzött forrásokat, az intelligens és szép arcú, kék munkaköpenyes könyvtárosnő odasúgta: Miért nem Szolzsenyicint olvas inkább? Maguknál, Budapesten bizonyára nincsenek meg a Nyugaton kiadott új könyvei. Itt meg 68 óta, megszokásból még mindig megrendelik. Majd abbahagyják, ha az egyik,tégla észreveszi... Ez az asszony elmondta, hogy az apja a két világháború között az egyik polgári párt elnöke és Prága alpolgármestere volt. Az évi kommunista hatalomátvétel után legtöbb barátjával együtt bebörtönözték. Most nem bántja senki, csendesen éli a kispénzű nyugdíjasok életét. Ő maga viszont állandóan retteg. Több munkahelyen is húzza az igát, hogy eltartsa a családját, és fél a megtorlástól. Pedig alig négy éve, a prágai tavasz lázas hónapjaiban még hivatali kocsi hozta-vitte. Névkártyáját a doktori cím ékesítette: Lipcsében doktorált a 18. századi német filozófiából. Dubcek regnálása alatt váratlanul a pártközpontba hívták dolgozni, a reformok egyik atyja, Zdenék Mlynáf mellé. Az volt a feladata, hogy néhány más, lelkes társával megtervezze a tudományos élet reformját. Mivel a dubceki kurzusnak alig volt megbízható embere a diplomáciai karban, 1968 őszén ki akarták küldeni Párizsba, az Unescóba. Éppen csomagolt, amikor a barátai felhívták, hogy idegen tankok törtek be Prága belvárosába. Az elsők között veszítette el az állását.
7 VOLT-E MÁS ALTERNATÍVA? 17 Aznap este elmondtam ezt a történetet egy évtizedek óta Prágában élő idős magyar ismerősömnek. Nem tagadta, hogy számtalan ilyen esetről tud, de lehordott, amiért deklasszált elemekkel érintkezem. Jobban tennéd, ha másoknál is tájékozódnál 68 -ról! Ott van például Antonín Novotny. Többen kapacitálják, hogy térjen vissza a közéletbe, vagy legalább hallassa néha a hangját. De annyira megsértettük, amikor 1968 januárjában nem védtük meg, ettől a Dubcektől, hogy nem áll kötélnek. Visszavonultan él. Kertészkedik. Még télen is melegházi gyümölcsökkel kínál, amikor néha felkeresem. Egy szavamba kerül, hogy fogadjon téged... Némi töprengés után, talán túlzott óvatosságból nemet mondtam, amit később nagyon megbántam. A három beszélgetést viszont szó szerint leírtam. Azóta a jegyzeteket tartalmazó vaskos spirálfüzetek mellé magnószalagok és kazetták kerültek a prágai tavasszal kapcsolatos gyűjteményembe. Sokáig Harpagonként, féltve őriztem a kincseimet, amelyeket most mégis jó érzéssel átadok könyvem olvasóinak. * * * Hogy voltaképpen mi is történt Csehszlovákia-szerte 1968-ban, majd az azt követő években, a megnyugtatóan hangzó, valójában azonban könyörtelen leszámolások sorozatát jelentő normalizáció időszakában, azt csak jóval 1972-es prágai utamat követően kezdtem megérteni, a nyugat-európai és tengerentúli kutatóintézetekben dolgozó cseh és szlovák ismerőseimmel folytatott beszélgetések nyomán. Mindannyian az februári baloldali puccs vagy a 20 évvel később felvirradt prágai tavasz után Nyugatra került emigránsok voltak, akiknek egy része az 1980-as évek második felében, velem egy időben, a müncheni Szabad Európa/Szabadság rádióban dolgozott. E különböző pártállású, de kivétel nélkül formátumos személyiségek, Jan Triska, Radoslav Selucky, Michal Reiman, Franti- Sek Silnicky, Vilém Kahan, Jirí Sláma, Zdenék Mlynár roppant hiteles s egyben meghökkentő kulisszatitkokat árultak el a prágai tavaszról. Sok részletet tudtam meg tőlük a szovjet vezetés magatartásáról és a testvéri szocialista országok Csehszlovákiában végzett titkosszolgálati akcióiról. Éjszakába nyúló beszélgetéseink során számos megrázó mozzanatot idéztek fel a nyugati politikai elit árulásáról, és megpróbálták megértetni velem, hogy mi állt a prágai reformerek egy részének pálfordulása mögött. De ezek az emberek még a kis emigráns közösségek elkerülhetetlen belső torzsalkodásaiba, sőt családi gondjaikba is beavattak. Szívből örültek, amikor rábeszélésükre elkezdtem tanulni a cseh nyelvet. De akkor még egyikünknek sem jutott eszébe, hogy egyszer majd kutatásaim alanyai és tárgyai lesznek. Pedig az évek folyamán egy kisebb könyvtárat gyűjtöttem a 68 történetét felidéző cseh kiadványokból, amelyet aztán történész kollégám, a külföldre kényszerült Vilém Precan Svájcból érkező küldeményeinek köszönhetően évről évre gyarapíthattam. Árgus tekintetek megtévesztésére gondosan csomagolt dobozok aljáj Бібліотека Закарпатського угорської j інституту ім'ферєнца Ракоиі '! 5УЮ Я м *^рег ово А Ш Є! І! Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Könyvtár
8 18 KUN MIKLÓS ra, a külföldön megjelentetett orosz nyelvű kiadványok közé rejtette ezeket a könyveket és a cseh emigráns folyóiratokat. Egyszer Precan küldeménye sérülten érkezett: valaki kiemelte onnan Szolzsenyicin Vörös kerék című regényfolyamának néhány kötetét. A rendőri éberség azonban ennél nem terjedt tovább. Minden további nélkül kézhez kaphattam Jirí Pelikán egyik könyvének angol változatát, az augusztus 22-én Prágában illegálisan összeült vysocanyi pártkongresszus dokumentumgyűjteményét, a prágai tavasz emblematikus személyisége, Alexander Dubcek életrajzát meg a csehszlovákiai új gazdasági mechanizmus atyja, Ota Sik tanulmányait. Amikor azonban Prágában meg Pozsonyban a polgári értelmiség tagjainak olykor megemlítettem ezeket a műveket, csodálkozásomra egyre gyakrabban legyintettek. Avítt munkák! Ez már a múlt, rég túl vagyunk rajta. Már a Charta-77 című röpirat tartalma sem valami korszerű... Értse meg, nem kérünk a szocializmusból, sem a mostani, sem az,emberarcú formájában... Be kellett látnom, hogy emigráns cseh ismerőseimet egy egész világ választja el az otthoniaktól, holott akkor alig néhány éve váltak el az útjaik. Vagy talán a normalizáció sikeredett túl hosszúra? A gorbacsovi peresztrojka éveiben azután azt tapasztaltam, hogy 68 emlékei még Moszkvában is gyakrabban kerülnek elő, mint a normalizáció béklyóitól csak nagyon lassan szabaduló Prágában. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a tragikus véget ért emberarcú szocializmus rejtélyeinek igazi kulcsát Moszkvában kell keresnem. A szovjet birodalom összeomlásának éveiben többek között ezért kopogtattam be Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár egykori munkatársaihoz, köztük a csehszlovák ügyek fő szakértőjének számító Pjotr Seleszt volt ukrán kommunista vezetőhöz, akivel nem sokkal halála előtt több hosszú interjút készítettem. A nagyrészt magnetofonszalagra rögzített első történelmi emlékidézések nyomán - egy idő után már videokamerával - eljutottam Gennagyij Fominovhoz, az SZKP Központi Bizottságának volt csehszlovák referenséhez is. Ő korábban soha nem állt volna szóba külföldi történésszel, ám egykori főnökei ajánlására fogadott engem. Sokórás beszélgetéseket folytattam a Kreml befolyásos - de mint időközben kiderült, nem az egyedüli - prágai helytartójával, Sztyepan Cservonyenko volt prágai szovjet nagykövettel, aki először még a lakásába se mert beengedni. Semleges helyen létrejött találkozásunk harmadik órájában azonban váratlanul érdekes titkokat osztott meg velem. A legkisebb részletekbe menően felidézte Csehszlovákia megszállásának óráit. Elmesélte, sőt többször el is játszotta a bevonulás éjszakáján Ludvík Svoboda csehszlovák köztársasági elnökkel folytatott drámai párbeszédét. Végül még azt is elárulta, hogy személy szerint neki milyen szerepe volt Dubcek megbuktatásában az intervenciót követően, 1969 tavaszán. A felvételt követően Cservonyenko homlokán verejtékcseppek ütköztek ki. Megijedt, hogy megszegte egykor esküvel megerősített titoktartási kötelezettségét - bár jól tudta, hogy a szovjet pártközpontban valaha aláírt dokumentum már rég nem érvényes. Vele ellentétben a hosszú ősz szakállú, kitüntetésekkel teleaggatott, excentrikus Alekszandr Majorov hadseregtábomokot még a katonai titoktartás
9 VOLT-E MÁS ALTERNATÍVA? 19 sem érdekelte túlzottan. Már első találkozásunkkor nagyon beszédesnek mutatkozott. Az utókornak szánt üzenetét azonban ő is kódolta : pajzán adomáiból és dogmatikus kirohanásaiból mégis sikerült kihámozni, hogyan készült a Kreml már 1968 elején Csehszlovákia katonai megszállására. A kollaboráns Moszkva-barát prágai kormány megalakítási kísérletéről mondott el fontos részleteket Alekszandr Jakovlev, a peresztrojka ideológusa. Ő addigra már látványosan szakított kommunista múltjával. Ez nem könnyítette meg a tényfeltárást, mert roppant nehéz volt kiszűrni vallomásából az 1968 eseményeiben a legnagyobb titkok tudójaként részt vevő, akkor még hithű apparatcsik emlékfoszlányait a rendszerben mélységesen csalódott, megfáradt, vagdalkozó öregember monológjából. A vele való beszélgetés döbbentett rá, hogy a legutolsó pillanatban kerestem meg az egykori döntéshozókat. Igaz, a szovjet államférfiak és diplomaták korábban soha nem lettek volna hajlandóak ilyen beszélgetésekre, kivált egy külföldi történésszel nem. Ez különösen érvényes a prágai szovjet követség egykori követtanácsosára, Iván Udalcovra, aki Cservonyenko nagykövet mellett Csehszlovákia igazi helytartója - Brezsnyev sokéves szeme és füle - volt. Egy idő után azonban még ő is belelendült az emlékidézésbe, akár az SZKP és a KGB többi vezetői, akik az első mélyinterjú után kézről kézre adtak - talán mert látták, hogy nem a számonkérés szándékával vallatom őket, hanem a többnyire csak általuk ismert információ érdekel. És mielőtt távoztak volna az élők sorából, sürgető kényszert éreztek, hogy örökül hagyják az utókornak a saját változatukat 1968 történetéről. Az azóta rég elhunyt Udalcov követtanácsos így foglalta össze az augusztusi bevonulás lényegét: Mi, akik a döntéseket hoztuk, valamennyien mérhetetlenül tiszteltük Sztálint. Ő pedig arra tanított minket, hogy akié Csehszlovákia, azé egész Közép- Európa. A románok a csehszlovák politikusoknál sokkal messzebbre mentek ben, a kubai válság alatt például üzentek Washingtonnak, hogy ki akarnak maradni a harmadik világháborúból. Végig fratemizáltak a velünk szembeszegült kínaiakkal. Mielőtt 1964 októberében megbuktatták volna Hruscsovot, ő arra készült, hogy összehívja a munkáspártok nemzetközi tanácskozását, és Tiranával meg Pekinggel együtt kiátkozza Bukarestet. Csakhogy a marsalljaink meg a tábornokaink az őt követő Brezsnyevnek már azt tanácsolták, hogy hagyjuk a fenébe Romániát. Úgysem tud átállni a Nyugathoz, hiszen sehol nincs közös határa a NATO-országokkal. Viszont ha Csehszlovákia elárul bennünket, akkor a nyugatnémet meg az osztrák határon oda a geopolitikai fölényünk. Hát ezért kellett meglépni a bevonulást! Ehhez képest másodrendű, hogy Dubcek meg Císár revizionisták voltak, Bil ak és Indra pedig a mi embereink. * * * Meglepett, hogy az államszocializmus látványos összeomlása után a Nyugaton is 1968 varázsában élő cseh emigráns ismerőseim többsége első, eufórikus prágai látogatását követően nem siet hazaköltözni. Azután megtudtam, hogy kivétel nél-
10 20 KUN MIKLÓS kül mindegyiküket óriási csalódás érte a haza földjén. Szerették volna ugyanis ott folytatni, ahol két évtizeddel korábban abbahagyták - de a régi barátokat és a rokonokat leszámítva senki nem volt kíváncsi rájuk. Emlékirataikból kitűnően ők egy képzeletbeli Prágában éltek. Amikor kiléptek ebből a teremtett világból, képtelenek voltak eligazodni. Az idő nem csak ellenük: ellenem is dolgozott. Amikor elhatároztam, hogy filmet készítek és könyvet írok 1968 fehér foltjairól, szerettem volna felkeresni Alexander Dubceket. Ő azonban korán meghalt: Csehszlovákia felbomlásának mintegy utolsó áldozataként, máig tisztázatlan körülmények között végzetes autóbalesetet szenvedett. Sietnem kellett hát, hogy legalább a gyorsan fogyatkozó 1968-as politikai elit tagjai elmondják titkaikat. A moszkvai mélyinterjúk után, az 1990-es évek közepén ezért sorra felkerestem több ismert egykori reformert, köztük Václav Slavíkot, Vének Silhánt, Bohumil Simont és Eduard Goldstückert. Majd hosszú, türelmes rábeszélés után fogadott a Kreml akaratának egykori pozsonyi és prágai hűséges végrehajtója, a szovjet csapatok fegyveres beavatkozását minden eszközzel sürgető Vasil Bil ak is. Kiáltó volt az ellentét a prágai beszélgetések díszlete - az emberarcú szocializmus egykori apostolainak kopott, szegényes környezete, összetört életük megannyi tanúsága - és a villájában a jólét látványos külső jeleit mutató dogmatikus szlovák politikus körülményei között. Az évtizedek alatt töretlen, már-már önhitt magabiztosság is megkülönböztette tőlük. Beszélgetésünk során Bil aktól meglepő információt kaptam Kádár János titkos politikai lépéseiről. Pedig vendéglátómnak volt ideje megfontolni, mit árul el, és mit nem, hiszen előre megüzentem neki, hogy arról fogom faggatni: július 20-án tényleg ő kötötte-e meg a szovjetekkel a végső politikai alkut Kádár János balatonaligai villájában, az őt ott konspirativ körülmények között felkereső Pjotr Seleszttel? A szlovák politikus tagadta ezt. Még azután is, hogy a titkos találkozó részleteiről egész bekezdéseket olvastam fel neki Seleszt vaskos naplójából. Amikor azonban kikísért, nem szlovákul, hanem - ez is a konspiráció sajátos eszköze volt - oroszul odasúgta nekem: Nálunk nemrég zajlott le egy vizsgálat, Prágában pedig még most is vizslatnak ezek a fránya demokraták, hogy ki és mikor adta át a szovjeteknek a Varsói Szerződés fegyveres erőit behívó levelet. De bolond lennék, ha nyilatkoznék erről. Hogy önszántamból kötélbe dugjam a fejemet?! A históriás idők cseh és szlovák szereplőivel folytatott beszélgetések utolsó állomásaként jelképes volt találkozásom Ludvík Vaculík íróval a prágai Letná dombon, közel a belügyminisztérium komor épületéhez, ahová őt egykor oly sokszor idézték kihallgatásra. A beszélgetés alatt mindketten vacogtunk a jeges szélben, de a Kétezer szó szerzőjének és a Charta-77 aláírójának veretes szavai új dimenzióba helyezték mindazt, amit korábban Moszkvában és Prágában hallottam. Ő mondta ki, hogy a bársonyos forradalom után nincs értelme folytatni az 1968-as reformokat. Hiszen a szocializmus, mint mondta, bármilyen változatában - megreformálhatatlan. * * *
11 VOLT-E MÁS ALTERNATÍVA? 21 A prágai tavasz harmincadik évfordulójára kétrészes dokumentumfilmet készítettem 68 fehér foltjairól. Az Akadémiai Kiadó jóvoltából pedig kétszer is közzé tehettem a tíz legérdekesebb beszélgetés szövegét, utószó és részletes kommentárok kíséretében. 1 Az angol változat bemutatójára Washingtonban, a kremlinológiai kutatásoknak otthon ség körében feltűnően sok volt az ősz halántékú, egyenes tartású férfi. Egykori amerikai diplomaták, hírszerzők és tudósítók, akik számára az 1960-as évek Prágája a fiatalságukat jelentette. Talán éppen ezért vitába szálltak velem: Miért olyan szigorú az akkori szocialista reformerekkel? Az igaz, hogy mai szemmel naiv dolgokra készültek. De mégiscsak csapást mértek a szovjet birodalom cementfalára! Eljött egy Nobel-díjas fizikus is, aki a történelmi évben aspiránsként élt Prágában. Megszívlelendő történeteket mesélt el arról, hogy az ottani fiatalok mennyivel felelősségteljesebben, megfontoltabban viselkedtek, mint a polgárpukkasztásba meg esztelen rombo azután, hogy szovjet és vietnami diákok, nyilván felső utasításra, megrohamozták a prágai amerikai követség épületét, és elégették nemzeti zászlónkat, prágai egyetemisták népes küldöttsége kopogott be a nagykövethez. Új amerikai zászlót hoztak, annak jeleként, hogy semmi közük a vandál cselekedethez. Azt mondták, hogy ők tanulni akarnak, utazni szerte a világon, főleg pedig vigyázni arra, hogy a szabadság első hajtásai ne sorvadjanak el Csehszlovákiában. Az elmúlt évtized számos ilyen és ehhez hasonló találkozása nyomán határoztam el, hogy folytatom a munkát. Mostani könyvem célja a prágai tavasz alig ismert, titkos mozzanatainak felvillantása. Az órai history források mellett ezúttal gyakrabban támaszkodtam a Magyar Országos Levéltár különböző gyűjteményeiben lévő publikálatlan dokumentumokra. A bőségesen idézett források ma már olykor elképesztő bikkfanyelvén természetesen nem változtattam, a cseh és szlovák nevek helytelen használatát azonban igyekeztem korrigálni. Munkám során jól esett tapasztalni Bogárdi Szábó István, Baldauf László, Balog Zoltán, Lázár János, Martonyi János, Tarlós István és Semjén Zsolt baráti biztatását. Nagy megtiszteltetés, hogy Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke írt bevezetőt a könyvhöz, s hogy a kéziratra külön tanulmányban reagált az akkori idők két résztvevője, Cestmír Císar, a prágai tavasz utolsó élő nagy személyisége és Duray Miklós, a pozsonyi parlament képviselője, aki 1968 augusztusában részt vett a megszállókkal szembeni ellenállásban. Prágából Jan Hoppé, Pozsonyból Jozef Badurik, Moszkvából a néhai Tofik Iszlamov, Stanfordból Maciej Sekierski, Amszterdamból Jaap Kloosterman hívta fel a figyelmemet a prágai tavasszal foglalkozó kiadványok egy-egy új darabjá 1 Prágai tavasz - Prágai ősz fehér foltjai. Budapest, Akadémiai Kiadó Prague Spring - Prague Fall. Blank Spots of Budapest, Akadémiai Kiadó
12 22 KUN MIKLÓS ra. A levéltári és könyvtári munkában sokat segített Soós Viktor, Simon István, Kovács Emőke, Fehémé Fencsik Csilla, Kiss Éva, Kocsi Barbara, Németh Edit, Németh Enikő, Várszegi Julianna. A fényképek kiválasztásában, ahogyan az elmúlt években annyiszor, igénybe vehettem Dávid King világhírű londoni gyűjteményének darabjait. A kézirat gondozásakor jóleső érzés volt együtt dolgozni Szabó Zsuzsa szerkesztővel. Végül, de nem utolsósorban feleségemnek, Gereben Ágnesnek tartozom köszönettel ben vele együtt róttuk a csehszlovák fővárost, amikor az egyik legkisebb utcácska, a Tinská ulicka egyik műemlék házán mély golyónyomokat vettünk észre. Ágnes elgondolkodva mondta: Megértem, hogy most az 1848-as prágai pünkösdi felkelés története foglalkoztat. De egyszer 68 is megérne egy misét... Budapest, augusztus 12.
13
14
15 3. POLITIKAI VÁLSÁGOK ÉS TÁRSADALMI KONSZOLIDÁCIÓ ( ) 3.5. AZ UTOLSÓ UTÓPIA: A CSEHSZLOVÁK A prágai tavasz" 1963-ban Csehszlovákia óvatos desztalinizációs folyamatba kezdett, amelynek során egyre feltűnőbbé vált az értelmiségi lelkesedés és a politikai mozdulatlanság közötti ellentét. Kieran Williams, a prágai tavasz" egyik legkiválóbb kutatója több tényezőt felsorol, amely közrejátszott a reformerek és konzervatívok harcának kiéleződésében: az 1965-ben meginduló, a gazdaság élénkítését célzó decentralizáló gazdaságpolitika, amelyet Óta Sik dolgozott ki; a párt konzervatív szárnyának gazdasági reformokkal szembeni ellenállása; a csehek és szlovákok kiéleződő ellentéte, utóbbiak a szlovák gazdasági és kulturális érdekek elhanyagolásával vádolták meg Prágát; a régi kommunisták és a korábbi politikai tisztogatások haszonélvezői legitimációs válságot éltek át, bennük a társadalom egy erősen kontraszelektált, tehetségtelen elitet látott. A csehszlovák politikai vezetés - eleinte értelmiségi nyomásra őszén meghozott döntése a liberalizációról akkor már a vezetésen belül is széles belső konszenzussal bírt, mégis stratégiai választást" jelentett, amely elindította a radikális, az emberarcú szocializmus" megvalósítását célzó reformfolyamatot január 5-én a liberális értelmiség és a pártreformerek elérték addigi legnagyobb sikerüket, Moszkva beleegyezésével megszabadultak a merev Novotnytól, és Dubceket választották első titkárrá, aki nyomban megindította a kulturális és politikai liberalizációt. A marxista szocializmusból kiinduló programjával nem szándékozta átlépni a Szovjetunió által rögzített határokat. Azonban jócskán túlhaladva Nagy Imre 1953-ban és Gomulka 1956-ban kilátásba helyezett engedményeit olyan intézkedéseket hozott, mint a megelőző cenzúra felszámolása, amely gyakorlatilag valódi szólásszabadságot eredményezett, vagy az állambiztonsági szolgálat szerepének szigorú korlátozása (megfosztva azt az állampolgárok megfigyelési lehetőségétől) márciusától hirtelen megszűnt a társadalomra nehezedő rendőri kontroll és pszichológiai nyomás. Bár Dubcek nem vonta kétségbe a szövetségi rendszer legitimitását, valamint a kommunista párt azon vezető szerepét, amelyet az 1960-as alkotmányban szentesítettek, a liberalizációnak élénkítő hatása volt a társadalom lelkiállapotára". A csehszlovák politikai átalakulásra a gazdasági és politikai változások miatt szimpátiával tekintettek Belgrád és Budapest reformpolitikusai közül sokan, ahogyan a szovjetellenes függetlenedési tendenciákat látva még a nemzeti-kommunista vona- 96 Williams, K.: The Prague Spring and Its Aftermath, Czechoslovak Politics Cambridge University Press, Cambridge,
16 3.5. AZ UTOLSÓ UTÓPIA: A CSEHSZLOVÁK 1968 lon haladó román párt is rokonszenvezett azzal. 97 Ezzel ellentétben az intézkedések aggodalmat okoztak Moszkvában, de mindenekelőtt Lengyelországban, illetve Kelet-Németországban, és hamarosan döntés született az ellenséges és antiszocialista hatások" visszaveréséről. Március 23-án Drezdában, a Brezsnyev által összehívott szövetséges kommunista vezetők rendkívüli csúcstalálkozóján igen éles támadást intéztek a csehszlovák delegáció ellen. Kivételt képezett Románia és a reformokat óvatosan támogató kádári Magyarország, amely tudatában volt, hogy hosszú távon a magyar gazdasági reform sorsa is a csehszlovák folyamatok alakulásától függhet. 98 A drezdai fenyítés nem ijesztette meg Dubceket, aki április 5-én akcióprogramot hirdetett. Ebben a kommunista pártot a megújulás zálogaként tüntette fel, és kimondta a csehek és szlovákok egyenlőségét. Több száz országos és helyi vezetőt nyugdíjaztak, akikről köztudott volt, hogy hosszú éveket töltöttek a Szovjetunióban, helyüket fiatal reformpolitikusok foglalták el. Az 1956-os magyar forradalomhoz hasonlóan a csehszlovák 1968 megítélésében is némi megosztottság jellemezte a szovjet vezetést: Andropov és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöke, Nyikolaj Podgomij a katonai beavatkozást sürgették; Brezsnyev és Szuszlov kompromisszumos megoldásban reménykedtek. Áprilisban a szovjet Politbüro a hadműveleti tervek kidolgozására szóló felhatalmazással látta el a Kelet-Európábán állomásozó szovjet fegyveres erőket és hozzákezdett a Duna" fedőnevű katonai akció előkészületeihez. Moszkva attól tartott, hogy a csehszlovákiai reformok felborítják a szocialista táboron belüli egyensúlyt. Ha a radikális reformerek teljes győzelmet aratnak, az Prágát akár egy jugoszláv típusú semlegesség felé szoríthatta volna. Májusban szovjet és lengyel csapatok a csehszlovák határhoz közelítve hadgyakorlatba kezdtek, és a háborús játékok" júniusban is folytatódtak. A csehszlovák hadsereg vezetői semmit nem tudtak az akció részleteiről, amelynek célja tisztán taktikai volt: a csapatokat a lehető legnagyobb mértékben bejuttatni csehszlovák területre és biztosítani a párt és a hadsereg tisztességes" tagjait, hogy a szovjet intervenciós szándék csak a status quo ante állapotának visszaállítását célozza. 99 A szovjet magatartásban fordulatot hozott a június 27-én megjelent Kétezer szó" című kiáltvány is, amely az elmozdított Novotny és Moszkvához közel álló személyek eltávolítására, az új irány sztrájkokkal történő támogatására szólította fel a pártot, fegyveres intervenció esetén pedig nem zárta ki a passzív ellenálláshoz, a bojkotthoz és más szabotázscselekményekhez való állampolgári jogot. A nyílt kihívásnak tűnő helyzetben a szov- 97 Ceaufescu függetlenségi vonaláról: Munteanu, M.: When the Levee Breaks. The Impact of Sino-Soviet Split and the Invasion of Czechoslovakia on Romanian-Soviet Relations, Journal of Cold War Studies, A magyar álláspontról: Békés, Cs.: The Prague Spring". Hungary and the Warsaw Pact Invasion. In: The Prague Spring and the Warsaw Pact Invasion of Czechoslovakia, Ed. Stolarik, M. M. Fort Years Later, Bolchazy-Carducd, Mundlein (II), Williams, K.: The Prague Spring and Its Aftermath i. m
17 3. POLITIKAI VÁLSÁGOK ÉS TÁRSADALMI KONSZOLIDÁCIÓ ( ) Kádár János és Alexander Dubcek, a CSKP KB első titkára a komáméi járási pártbizottság épületében az egyik hivatalos tárgyaláson. Révkomárom (szlovákul Komamo), február 4. jet vezetés az intervenció mellett döntött. Július 15-én a Varsói Szerződés öt tagállama (Szovjetunió, NDK, Lengyelország, Magyarország és Bulgária) találkozóra ült össze Moszkvában. Csehszlovákiát meg sem hívták, míg Románia visszautasította a részvételt. Brezsnyev júliusi erőfeszítései a csehszlovákok rábeszélésére, hogy tagadják meg eretnekségüket", kudarcot vallottak, miközben szövetségesei - különösen Ulbricht és Gomulka - egyre erősebb nyomást fejtettek ki Moszkvára a katonai intervenció érdekében. A július 22-i és a i két tanácskozáson végül is a legfelső szovjet vezetés jóváhagyta a rendkívüli intézkedéseket", életbe léptetésüket pedig egy hónapon belül rendelte el. Július 29-én a csehszlovák-szovjet határ közelében, Tiszacsernyőnél az utolsó tárgyalások megegyezésre vezettek, amelyet augusztus 3-án írtak alá Pozsonyban a Varsói Szerződés tagállamai, Románia kivételével. Az imperializmus elleni szocialista testvéri együttműködést" hangoztatta, de másképpen értelmezte Dubcek és Brezsnyev. Előbbi a prágai tavasz" igényeinek szovjet elismeréseként értékelte a megállapodást, utóbbi még augusztusban is azon munkálkodott, hogy Dubceket eltérítse szándékaitól. A csehszlovák kommunisták a szeptember 9-re összehívott rendkívüli kongresszuson kívántak választ adni a szovjet kifogásokra, és azon a fórumon is megerősíteni a reformok iránti elköteleződésüket. Eközben megkezdődtek az invázió katonai előkészületei: Szovjetunió-szerte és a tagállamokban is behívták a tartalékosokat; a Csehszlovákiának címzett üzemanyag-szállítmányokat a katonai ellenállás megzavarása érdekében Kelet-Németországba térítették. A szovjetekkel való összetűzés hiábavalóságáról utolsóként Kádár János próbálta meggyőzni a csehszlovákokat, aki augusztus 17-én Révkomáromban hosszú négyszemközti megbeszélést folytatott Dubcekkel. Kádár békéltetési kísérlete azonban hiábavalónak bizonyult: a csehszlovák vezető nem kívánt meg 170
18 3.5. AZ UTOLSÓ UTÓPIA: A CSEHSZLOVÁK 1968 hajolni a szovjet diktátum előtt. 100 A következő napokban a feszültség katonai válsággá eszkalálódott. Augusztus 18-án a szovjetek a szövetséges tagállamokat értesítették szándékukról. A Varsói Szerződésnek a katonai bevonulást megelőző csúcstalálkozóján Brezsnyev felolvasta azt a levelet, amelyben a Csehszlovák Kommunista Párt öt dogmatikus képviselője az országban jelen levő ellenforradalmi" helyzetről, valamint az immáron szovjetellenes sovinizmustól" áthatott pártról tett jelentést. A Borisz Jelcin orosz elnök kezdeményezésére az 1990-es években nyilvánosságra hozott feljelentő levél azt is igazolja, hogy a csehszlovák párt szovjetbarát szárnya lényegesen erősebb és magabiztosabb volt, mint a hasonló lengyel vagy magyar frakció 1956-ban A Varsói Szerződés katonai beavatkozása és a normalizáció" Augusztus re virradó éjszaka, egy közel félmillió főre becsült katonai kontingens (közel 350 ezer szovjet katona és a katonai hírszerzés különleges egységei, a Felderítő Főcsoportfőnökség [GRU], 80 ezer támogató lengyel, magyar, bolgár katona és egy összekötő keletnémet egység) három irányból szállta meg Csehszlovákiát. A katonai művelet csak szórványosan ütközött fegyveres ellenállásba (az azonosított, döntően civil halottak számát 108 főben állapították meg). 101 Már augusztus 21. első óráitól a Varsói Szerződés csapatai ellenőrzésük alá vonták az út- és telekommunikációs hálózatot, a középületeket és a kommunista párt irodáit, míg az egyik szovjet kommandó Dubceket és más vezetőket próbálta letartóztatni. A Duna" hadművelet katonailag sikeres volt, de a Szovjetunió és csatlósai igen magas politikai árat fizettek érte. A nemzetközi közvélemény tiltakozása azonnali és heves volt: nemcsak az antikommunista és szociáldemokrata politikusok csatlakoztak hozzá, mint 1956-ban, hanem Jugoszlávia és Finnország is, valamint Kína, Albánia és Románia (utóbbi a KGST és a Varsói Szerződés teljes jogú tagja volt). Ceausescu augusztus 21-én Bukarestben egy tömeggyűlésen ítélte el a szovjet beavatkozást és vette védelmébe a függetlenségre törő csehszlovák politikát. Ezzel a nagy hatású gesztussal a román vezető hosszú időre megnyerte saját belső közvéleményét, de Nyugaton is sok lelkes támogatót szerzett külön utas külpolitikájához. A román lépésre adott szovjet reakció igen kemény volt: heteken át jelentős számú szovjet és román egység nézett farkasszemet egymással a közös határszakaszon. A feszültséget kölcsönös provokációk és kisebb fegyveres incidensek fokozták Kádár és Dubcek viszonyáról részletesen lásd Mitrovits AL: Kádár és Dubcek 1968-ban. In: Kádár János és a 20. századi magyar történelem. Tanulmányok. Szerk. Földes Gy- Mitrovits M. Napvilág, Bp., Williams, K.: The Prague Spring and Its Aftermath i. m august Apoteoza lui Ceau escu. Ed. Betea, L. Polirom, Ia i,
19 3. POLITIKAI VÁLSÁGOK ÉS TÁRSADALMI KONSZOLIDÁCIÓ ( ) Tüntetők a szovjet tankokkal szemben: Prága, augusztus A csehszlovák belpolitika tekintetében a visszarendeződés (korabeli eufemizmussal a helyzet normalizálása") igen összetett folyamat volt. Az 1968 márciusában köztársasági elnökké választott Ludvík Svoboda megtagadta a szovjetek által kierőszakolt új kormány kinevezését, míg egy gyár területén illegálisan ülésező XIV. pártkongresszus kizárta az irányító testületekből a konzervatív szárnyat és jóváhagyta a reformok folytatását. Mindez azonban nem akasztotta meg a Szovjetunió terveit. A bevonulást követő napokban a teljes csehszlovák vezetőséget, Dubcekkel az élén Moszkvába szállították, ahol néhány nap tárgyalást követően augusztus 27-én aláírták azt a megegyezést, amelyben a hatalmon maradás és a szovjet csapatok kivonásáért cserébe a csehszlovák vezetők lemondtak a reformokról. Bár Dubcek elfogadta a szovjetek által kiosztott normalizáló" szerepet, a társadalom ellenállása még hónapokig folytatódott. A spontán szerveződésbe a legkülönbözőbb rétegek kapcsolódtak be: a munkástanácsok által meghirdetett sztrájkok megbénították az ipari termelést, a diákmegmozdulásokban részt vevő fiatalok pedig hasonlóképpen léptek fel a hatóságokkal szemben, mint nyugati társaik. Az első néhány héten civilek által végrehajtott szabotázsakciók és erőszakmentes performanszok is kísérték a normalizáció" folyamatát. Eközben több mint 70 ezren kerestek menedéket Nyugaton, köztük a televízió egykori igazgatója, Ota Sik és az újságíró Jiri Pelikán, aki Olaszországban kapott politikai menedékjogot, majd később a Szocialista Párt színeiben jutott be az Európai Parlamentbe. 103 A prágai tavasz" egyik szimbóluma lett Jan Palach egyetemista gesztusa, aki január 16-án a tiltakozás extrém formáját választotta: benzinnel leöntötte és felgyújtotta magát a prágai Vencel téren, ezzel tiltakozva a szabadságjogok eltiprása ellen. Az elkövetkező hónapokban példáját - amelynek híre külföldre is eljutott - több fiatal követte, nemcsak Csehszlovákiában, hanem Magyarországon és Romániában is. 103 Caccamo, F.-Pelikán, ].: Un lungo viaggio nell'arcipelago socialista. Marsilio, Venezia,
20 3.5. AZ UTOLSÓ UTÓPIA: A CSEHSZLOVÁK tavaszán végül a normalizáció" második fázisát egy látszólag jelentéktelen ürügyre alapozták: a szovjet diplomáciai képviselet feldúlására, amit nagy valószínűséggel provokátorok követtek el, amikor a stockholmi jégkorong-világbajnokságon Csehszlovákiának a szovjetek fölött aratott győzelmét ünnepelte a tömeg. Moszkva azzal vádolta Dubceket, hogy képtelen fenntartani a közrendet, és elérte hivatalából történő elmozdítását. Helyét egy kevéssé ismert, szintén szlovák politikus, Gustáv Husák foglalta el. Kádárhoz hasonlóan Husák neve sem kötődött a sztálini időszak megtorlásaihoz, sőt az 1950-es évek elején koncepciós per áldozata lett, és burzsoá nacionalizmus" vádjával halálra ítélték, de nem végezték ki ban szabadult, és három évvel később éppen Dubcek kezdeményezésére rehabilitálták szeptemberében a megszállás első évfordulója alkalmából Prágában és más városokban kirobbant zűrzavart követően Dubceket minden hivatalától megfosztották, majd a pártból is kizárták. Egy év múlva Szlovákiába költözött, ahol egy erdészeti üzem kétkezi munkásaként dolgozott egészen 1989-ig, szigorú rendőri felügyelet alatt. 105 Az közötti időszakot a társadalom minden részére kiterjedő tisztogatás jellemezte. Karel Kaplan szerint a bíróságok összesen elmarasztaló ítéletet hoztak politikai vétség miatt. 106 Több mint 300 ezer embert zártak ki a párt soraiból (a tagság közel harmadát), mások tiltakozásból önként kiléptek. Gyakori büntetési forma volt a munkahelyen történő szankcionálás, a tiltakozókkal szembeni kellemetlenkedés": az ideológiai bizottságok bárkit önkritikára vagy felmondásra kényszeríthettek. A tisztogatás különösen jelentős volt az értelmiség körében: az írószövetség tagjainak kétharmadát kizárták a szervezet soraiból, 900 egyetemi tanárt elbocsátottak, bezártak 21 egyetemi kutatóintézetet, 1971-ig semmilyen irodalmi sajtóorgánum nem jelent meg sem Csehországban, sem pedig Morvaországban. A Husák vezette új rendszer ezzel egy időben megpróbálkozott a munkásrétegek támogatásának visszaszerzésével, elsősorban a politikai tisztogatásoktól kevésbé érintett szlovákiai területen. Ehhez az úgynevezett bérkiegyenlítés politikáját használta fel, amely a kétkezi munkásokhoz képest hátrányosan érintette a fehér galléros" műszaki dolgozókat és az értelmiségieket. Az ország közigazgatási rendszere olyan változáson ment keresztül, amelynek jelentőségét sokáig alábecsülték: január 1-jén Csehszlovákia föderális szocialista köztársasággá alakult, és Szlovákia, immáron Szlovák Szocialista Köztársaságként visszakapta az 1960-ban elveszített területi autonómiáját. Felállították a Szlovák Nemzeti Tanácsot és egy széles közigazgatási hatalommal bíró szlovák kormányt. Bár a későbbiekben újra történtek próbálkozások a rendszer ismételt 104 Williams, K.: The Prague Spring and Its Aftermath i. m Kirschbaum, S.: A History of Slovakia i. m Idézi Clementi, M.: Cecoslovacchia i. m
21 3. POLITIKAI VÁLSÁGOK ÉS TÁRSADALMI KONSZOLIDÁCIÓ ( ) centralizálására, a szlovák politikai és kulturális elit sokat profitált a normalizáció" keretében fe A korlátozott szuverenitást hirdető, úgynevezett Brezsnyev-doktrínát" formálisan csak szeptember 26-án ismertette elméleti igénnyel" a moszkvai Pravda, majd novemberben, a lengyel LEMP kongresszusán elhangzott beszédében Brezsnyev kifejtette, hogy egy keleti tömbhöz tartozó országban a kapitalista restauráció irányában tett kísérlet a teljes szocialista táborral szembeni fenyegetéssel ér fel, amelyre a szövetség tagjai politikai és katonai eszközökkel válaszolhatnak. 108 Az 1956-os magyar felkelés, majd 1968-ban a prágai tavasz" kudarca azonban már világosan jelezték, hogy Kelet-Európa országai nem képesek a második világháború után kialakult hatalmi egyensúly megváltoztatására, ha ehhez nem nyerik meg a Szovjetunió hozzájárulását. Az általános közvélekedés, miszerint a szocialista rendszer politikai alapjain a hidegháború korszakában és a szovjet hegemónián belül lehetetlen a változtatás, Csehszlovákiában és a keleti tömb többi országában - Lengyelország kivételével - elősegítette a politikai aktivitással szemben kialakuló ellenérzés felerősödését. Az antipolitikus" (vagy pontosabban apolitikus) magatartás jellemzői a közügyek iránti érdektelenség, a hivatalos rendezvények semmibevétele és az egyenruhásoktól való ösztönös félelem volt. A köznép" számára, amely folyamatos rendőrségi megfigyelés alatt állt, nem volt célszerű akár a legártatlanabb gondolatok nyílt megfogalmazása sem, inkább nyilvánosan tudomásul vett egy megváltoztathatatlannak ítélt szocialista valóságot, amellyel zárt körben esetleg nem értett egyet. Francesco Leoncini olasz történész véleménye szerint a prágai tavasz" a 20. század utolsó nagy szocialista utópiájaként is értelmezhető. 109 Ezzel együtt Lukács György marxista filozófus halála előtt egyik barátjának elismerte, hogy a csehszlovák események nagy valószínűséggel bukásra ítélték az 1917-ben indított kísérletet" Eyal, G.: The Origins of Postcommunist Elites. From Prague Spring to the Breakup of Czechoslovakia. University of Minnesota Press, Minneapolis, Ouimet, M.: The Rise and the Fall of the Brezhnev Doctrine in Soviet Foreign Policy. The University of North Carolina Press, Chapell-Hill-London, Che cosa fu la Primavera di Praga"? Idee e progetti di una riforma politica e sociale. A cura di Leoncini, F. Cá Foscarina, Venezia, 1989; Uő: Alexander Dubcek e Jan Palach. Protagonisti della storia europea, Rubbettino Soveria Mannelli A csehszlovák 1968 történeti jelentőségéről: Primavera di Praga e dintomi Alle origini dell' 89. A cura di Leoncini, F.-Tonini, C. Cultura della Pace, San Domenico di Fiesole, 1999; Era sbocciata la libertá? A quaranta anni dalia Primavera di Praga ( ). A cura di Guida, F. Carocci, Roma, Pike, D.: Lukács and Brecht. The University of North Carolina Press, Chapel Hill,
3.5. AZ UTOLSÓ UTÓPIA: A CSEHSZLOVÁK 1968
3.5. AZ UTOLSÓ UTÓPIA: A CSEHSZLOVÁK 1968 3.5.1. A prágai tavasz" 1963-ban Csehszlovákia óvatos desztalinizációs folyamatba kezdett, amelynek során egyre feltűnőbbé vált az értelmiségi lelkesedés és a
Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban.
10.1 A szovjet felszabadítás és megszállás A szovjet felszabadítás és megszállás. Az ország háborús emberáldozata és anyagi vesztesége. A nemzetközi helyzet hatása a magyar belpolitika alakulására 1945
MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Politikaelmélet tanszék HERCZEGH GÉZA ARDAY LAJOS JOHANCSIK JÁNOS MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE SUB Göttingen 7 219 046 719 2006 A 6088 BUDAPEST,
a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista
'56-os terem a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista vidéki nagyvárosokban. rendszer bűneit. c) Magyarország felmondta
A PRÁGAI TAVASZ TITKOS TÖRTÉNETE
Kun Miklós A PRÁGAI TAVASZ TITKOS TÖRTÉNETE AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST A kötet megjelenését a Magyar Tudományos Akadémia támogatta. A szövegeket fordította Gereben Ágnes, Kun Miklós, Svoboda Róbert A névmutatót
FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között
FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között Rövid áttekintés Ez a bő három évtized különleges helyet foglal el a magyar orosz kapcsolatok ezeréves történetében. Drámai és tragikus volt a kezdet.
Budapesti Corvinus Egyetem Diplomáciatörténet II. Rendszerváltások Kelet-Közép Európában. 2009. április 28.
Budapesti Corvinus Egyetem Diplomáciatörténet II. Rendszerváltások Kelet-Közép Európában 2009. április 28. Paragi Beáta beata.paragi@uni-corvinus.hu Az emberarcú szocializmus és a prágai tavasz (1968)
Munkások, munkáspolitika a Kádár-korszakban és a rendszerváltás időszakában
Bartha Eszter Munkások, munkáspolitika a Kádár-korszakban és a rendszerváltás időszakában A hatalom kérdései a munka világában REWORK-OTKA Kutatócsoport műhelyszemináriuma 2017. január 19. hivatalos ideológia
Magyarország külpolitikája a XX. században
Fülöp Mihály-Sipos Péter Magyarország külpolitikája a XX. században SUB Göttingen 7 210 085 436 99 A 5460 Aula, 1998 TARTALOM Első fejezet MAGYARORSZÁG AZ ÚJ NEMZETKÖZI RENDBEN AZ I. VILÁGHÁBORÚ UTÁN 9
MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán
MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN 1939-1941 1941. június 27. 1941-1945: Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán 1. A semlegesség időszaka: Semlegességi taktika: Magyarország a II.
A háborúnak vége: Hirosima
Nemzetközi kapcsolatok (1945-1990) A háborúnak vége: Drezda Valki László 2013. szeptember www.nemzetkozijog.hu A háborúnak vége: Hirosima A háborúnak vége: 62 millió halott A háborúnak vége: Holokauszt
K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk,
Alex Standish AZ OROSZ TITKOSSZOLGÁLATOK ÚJJÁSZÜLETÉSE K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk, hogy ki gyilkolta meg Londonban radioaktív anyaggal az orosz titkosszolgálat
FOGALMAK felülről vezérelt átalakitás Római Klub Todor Zsivkov társad. növekvő ellenállása túlméretezett birodalom környezetszennyezés Nicolae
FOGALMAK felülről vezérelt átalakitás Római Klub Todor Zsivkov társad. növekvő ellenállása túlméretezett birodalom környezetszennyezés Nicolae Ceausescu Magyar Demokrata Fórum fegyverkezési verseny korl
1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának
MAGYARORSZÁG 1900 1918. október 30. Kitör az őszirózsás forradalom 1914. július 28. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának 1919. március 21. Kikiáltják a Tanácsköztársaságot 1910 1920. június
a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését;
Magyarország 1944/45 és 1989 között Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc főbb eseményei, célkitűzése, nemzetközi jelentősége Az 1956-os forradalom 1956 őszén megélénkülő politikai élet: felújítja
POLITIKA: A FELTÁMADÁS REMÉNYE
POLITIKA: A FELTÁMADÁS REMÉNYE ÚJSÁGCIKKEK 1956. OKTÓBER 23. - NOVEMBER 4. A KÖTETET SZERKESZTETTE, AZ ELŐSZÓT ÉS A JEGYZETEKET ÍRTA SZIGETHY GÁBOR HOLNAP KIADÓ TARTALOM Szigethy Gábor: IDŐRENDBEN / 5
Moszkva és Washington kapcsolatai
NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 13 BIZTONSÁGPOLITIKA 13 Sz. Bíró Zoltán Az orosz amerikai viszony alakulásáról Moszkva és Washington kapcsolatai a Szovjetunió felbomlását (1991. december) követõ bõ másfél
Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ
Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Felfüggesztett büntetést kapott Biszku Béla Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen
A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása
Kapronczay Péter A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Napjainkban, a médiában közzétett hírekben az elsők között szerepelnek a Balkán-félsziget népeinek egymás ellen vívott politikai és katonai
IRATOK A MAGYAR-JUGOSZLÁV KAPCSOLATOK TÖRTÉNETÉHEZ
IRATOK A MAGYAR-JUGOSZLÁV KAPCSOLATOK TÖRTÉNETÉHEZ MAGYAR-JUGOSZLÁV KAPCSOLATOK 1956 Az állami- és pártkapcsolatok rendezése, az októberi felkelés, a Nagy Imre-csoport sorsa Dokumentumok MTA Jelenkor-kutató
SZ. BÍRÓ ZOLTÁN A magyar orosz politikai kapcsolatok (1991 2005)
SZ. BÍRÓ ZOLTÁN A magyar orosz politikai kapcsolatok (1991 2005) A 90-es évek első felében Budapest korrekt, ám ugyanakkor távolságtartó Oroszország-politikája teljes mértékben érthető volt. Egyrészt az
Történelem levelező verseny II. FORDULÓ
Történelem levelező verseny II. FORDULÓ I. Ismerd fel a leírások alapján és jelöld be a vaktérképen a forradalom és szabadságharc vidéki eseményeinek helyszíneit a számok megfelelő helyre történő beírásával!
Osztályozó vizsga témái. Történelem
9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság
Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre!
Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat 38-43. részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre! Ha a filmsorozat CD-változata nem áll rendelkezésetekre, az interneten
1996-os emlékbélyegek
1996-os emlékbélyegek 1. MAGYAR - AZ 1956 -OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC - Bélyeg rendelési kód: 1996/005 2. ENGLISH - THE 1956 REVOLUTION - Order code of the stamp: 1996/005 3. GERMAN - Die Revolution
Történelem 3 földrészen - 1956
1956, Melbourne Az 1956. december 6-ai melbourne-i vérfürdő legendájával az olimpiatörténet egyik legismertebb fejezetének főszereplője lett a magyar vízilabda csapat. Történelem 3 földrészen - 1956 Három,
A szovjet csapatok kivonása Közép-Kelet-Európából Kronológia, 1986 1992
1 A szovjet csapatok kivonása Közép-Kelet-Európából Kronológia, 1986 1992 1986 január 15. M. Gorbacsov szovjet pártfőtitkár országa leszerelési programjáról: A fegyverkezési hajsza megszüntetését és a
Szlovákia Magyarország két hangra
dunatáj Szlovákia Magyarország két hangra anuár elsején ünnepelhette önálló államiságának huszadik évfordulóját északi szomszédunk. A Týždeň című pozsonyi hetilap tavalyi évet záró számában olvashattuk:
Hung. Monitoring 19.5.89. (Kossuth Rádió, Hírek, 16 h ) - Megalakult a magyar Helsinki Bizottság, A ma már szerencsére természetes eseményről számol be Szilágyi Gabriella. - Az alakuló ülésen Schwarzenberg
Magyarország mozgástere a nagyhatalmi politikában, 1956 1985
Magyarország mozgástere a nagyhatalmi politikában, 1956 1985 Magyarország külpolitikája I. A Szovjetunió A szovjet érdekszféra kettõs megítélése Magyarország az 1956. évi, fegyveres erõszakkal elfojtott
A vörös diktatúra áldozatai - Nincs bocsánat!
2014 október 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs A vörös értékelve diktatúra Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Hosszú időre megrendültek az alapvető normák: a becsület, az igazmondás, a tisztességes
Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához
Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar
9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei
9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása. Trianon gazdasági, társadalmi és etnikai hatásai. A Károlyi-kormány bel- és külpolitikai mozgástere
PAX BRITANNICA. Brit külügyi iratok a második világháború utáni Kelet-Közép-Európáról
PAX BRITANNICA Brit külügyi iratok a második világháború utáni Kelet-Közép-Európáról 1942-1943 OSIRIS KIADÓ BUDAPEST, 1996 TARTALOM ELŐSZÓ 11 BEVEZETÉS 15 I. KELET-EURÓPAI KONFÖDERÁCIÓK 43 BEVEZETÉS 43
A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig
1 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig A fegyveres erők szerepe, helyzete Spanyolország XX.
20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM
20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 1900-1994 Egyetemi tankönyv / Második, bővített kiadás Szerkesztők PÖLÖSKEI FERENC, GERGELY JENŐ, IZSÁK LAJOS Korona Kiadó, Budapest, 1997 TARTALOM I. A KIEGYEZÉS VÁLSÁGJELEI
Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem
Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem 9. évfolyam Ókor A zsidó vallás fő jellemzői. Az athéni demokrácia működése a Kr.e. 5. században. A görög hitvilág. A római hitvilág. Julius Caesar egyeduralmi
Válogatás Rézler Gyula 1932 és 1999 között megjelent írásaiból. Szerk. Tóth Pál Péter, Budapest, Gondolat Kiadó, 2011, 302 o.
BARTHA Eszter: Korszakok határán 131 SZOCIOLÓGIAI SZEMLE 22(1): 131 136. Korszakok határán Válogatás Rézler Gyula 1932 és 1999 között megjelent írásaiból. Szerk. Tóth Pál Péter, Budapest, Gondolat Kiadó,
Nagy Imre és kora. Az 1956 os forradalom és előzményei
Nagy Imre és kora Az 1956 os forradalom és előzményei A pályázatot készítette: Veres Szimonetta (8. osztály) Felkészítő tanár: Kondor Ágnes Szárcsa Általános Iskola 1213 Budapest, Szárcsa utca 9 11. Tel.:
Osztályozó vizsga anyaga történelemből
Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.
VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY
Monorierdei Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu VIII. TOLLFORGATÓ 2. forduló VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM
Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2.online forduló Közzététel: szeptember 19. Beküldési határidő: szeptember 25.
http://1956.vfmk.hu Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2.online forduló Közzététel: 2016. szeptember 19. Beküldési határidő: szeptember 25. Irodalom: Cseh Géza: A Damjanich Rádió hullámhosszán.
NÉVMUTATÓ* Beneš Edvard Clementis, Vladimír Drtina, Prokop Ïuriš, Július Fal an, Samuel Feierabend, Ladislav Ferjenèík, Mikuláš Fierlinger, Zdenìk
NÉVMUTATÓ * Beneš Edvard (1884 1948) köztársasági elnök (1935 1938, 1938 1945, 1945 1948) Clementis, Vladimír (1902 1952) a londoni emigrációban a Jogi Tanács tagja (1942 1945), a Szlovák Nemzeti Tanács
Az írásbeli érettségi témakörei
Az írásbeli érettségi témakörei Dőlt betűvel szerepelnek azok a részek, amelyeket csak emelt szinten kérnek. 1. AZ ÓKOR ÉS KULTÚRÁJA 1.1 Vallás és kultúra az ókori Keleten Az egyes civilizációk vallási
Diktátorok. 1. Vladimir Iljics Lenin (1870. április 22. 1924. január 21.)
Diktátorok 1. Vladimir Iljics Lenin (1870. április 22. 1924. január 21.) Született Vladimir Iljics Uljanov, később veszi fel a Lenin nevet. 1906-ban bekerül az Orosz szociáldemokrata Párt elnökségébe.
Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ
Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Meghalt Biszku Béla-TV2 Elhunyt Biszku Béla- RTL II Meghalt Biszku Béla- DUNA TV Meghalt Biszku
ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ
VEZETÉS- ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNY DR. HORVÁTH ATTILA ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ Egy állam közlekedéspolitikájának alakítását számtalan
Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2. online forduló - Javítókulcs A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.
Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2. online forduló - Javítókulcs A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem. (Bibó István) 1. Állítsa párba az események leírását a hozzá tartozó képekkel!
MOL, KÜM-TÜK, 1968-Csehszlovákia, 27. d., 003135/23-1968, gépelt, a szerző által aláírt tisztázat
választották be. A KB tagjai, póttagjai és a revíziós bizottság tagjai között mindössze 6 magyar nemzetiségű tag van 485 (itteni magyar vezetők szerint legalább 14-16-nak kellene lennie). A megválasztottak
1. A teheráni konferencia
12.tétel: A II. világháború lezárása és az új világrend kialakulása: a szövetségesek tanácskozásai: Teherán, Jalta és Potsdam, nemzetközi együttműködés, megszállások, békeszerződések 1. A teheráni konferencia
I. feladatlap. I. Az 1956-os forradalom jelentős személyeit látod a képeken. Kik ők? Írd neveiket a válaszlap megfelelő betűjéhez!
I. feladatlap I. Az 1956-os forradalom jelentős személyeit látod a képeken. Kik ők? Írd neveiket a válaszlap megfelelő betűjéhez! (8 pont) A B C D E F G H II. A forradalom belpolitikai előzménye a Rákosi-rendszer
A harmadik minszki megállapodás:
ELEMZÉSEK A harmadik minszki megállapodás: törékeny esély a politikai rendezésre E-2015/2. KKI-elemzések A Külügyi és Külgazdasági Intézet időszaki kiadványa Kiadó: Külügyi és Külgazdasági Intézet Szerkesztés
A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946)
A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946) 2012. szeptember Valki László www.nemzetkozi jog.hu 15 m halott I. világháború Összehasonlítás: áldozatok száma millióban 62 II. világháború 40 Mongol hódítások
Tonton-mánia a francia médiában
2011 május 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Harminc évvel ezelőtt, május 10-én, pontosan este 8 órakor a francia
ZENTA EMBERVESZTESÉGEI A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K)BAN
Viktimológia 49 Molnár Tibor ZENTA EMBERVESZTESÉGEI A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K)BAN A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K) világháború fogalmának meghatározása nem egyszerű feladat. Tudományos megfogalmazás szerint
NEMZETKÖZI SZEMLE. Engler Lajos STOCKHOLMI ÉRTEKEZLET KIÚTKF.RKSF.S
NEMZETKÖZI SZEMLE Engler Lajos STOCKHOLMI ÉRTEKEZLET KIÚTKF.RKSF.S Ha a Helsinkiben megtartott európai biztonsági és együttműködési értekezlet (1975) kontinensünk második világháború utáni békés korszakának
56-os menekültek: `ez a legjobb bevándorló csoport, amely valaha az USA-ba érkezett
1 / 7 2010.11.08. 14:25 Kisalföld, www.kisalfold.hu Minden jog fenntartva. 56-os menekültek: `ez a legjobb bevándorló csoport, amely valaha az USA-ba érkezett SZEGHALMI BALÁZS 2010.11.08. 04:07 Hegyeshalomtól
Észak-Korea útja az atomhoz
2012 március 05. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Több mint fél évszázada folyik az észak-koreai atomprogram, amelyet többször is felfüggesztettek,
Végig h? maradt anyanyelvéhez a 25 éve elhunyt Márai
Végig h? maradt anyanyelvéhez a 25 éve elhunyt Márai 2014 február 25. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték Huszonöt éve, 1989. február 21-én hunyt el Márai Sándor posztumusz Kossuth-díjas
Mario Vargas Llosa: A kormány azért fél a CEU-tól, mert itt állampolgárokat képeznek
24. hu Kerner Zsolt 2017. 06. 22. Mario Vargas Llosa: A kormány azért fél a CEU-tól, mert itt állampolgárokat képeznek Korábban már megemlítettük, hogy a CEU a legakadémikusabb módon reagált a kormány
Lyukas zászló és Kossuth-címer
2011 október 23. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Beethoven Egmont-nyitánya mellett az 1956-os forradalom meghatározó jelképe a Kossuth-címer
A nemzetközi helyzet kemény lett
A nemzetközi helyzet kemény lett II. Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny Hakuna Matata Fehér Zsolt, Rottek Bence, Vályogos Anna 1 2015. 02. 29. A cél egy Európára kiterjedő háború elkerülése,
A Kormány nevében mellékelten benyújtom a Wacław Fełczak Alapítványról szóló törvényjavaslatot.
Iromány száma: T/17784. Benyújtás dátuma: 2017-10-10 17:15 Miniszterelnökség Parlex azonosító: K4KBTV2X0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.
TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák
TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat
BÁTHORI GÁBOR. Az Erdélyi Fejedelemség és a Porta politikai és katonai szövetsége Bocskai István és Bethlen Gábor fejedelemsége idején
1 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM DOKTORI TANÁCSA BÁTHORI GÁBOR Az Erdélyi Fejedelemség és a Porta politikai és katonai szövetsége Bocskai István és Bethlen Gábor fejedelemsége idején című doktori
7 JÓTANÁCS HOGY NE FOGJANAK KON- CEPCIÓS PERBE
7 JÓTANÁCS HOGY NE FOGJANAK KON- CEPCIÓS PERBE - NE BÍZZUNK MEG SENKIBEN, LEGFŐKÉPP A SZOMSZÉDAINKAT TARTSUK SZEMMEL! - NE TARTÓZKODJUNK SOKAT KINN AZ UT- CÁN, SE A KERTÜNKBEN, HA EGY MÓD VAN RÁ, HISZEN
VÁZLATOK. II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai. közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában: Alpokban, Kárpátok vidékén
VÁZLATOK II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai Népek, nyelvek, vallások Európa benépesedésének irányai: Ázsia, Afrika alpi típusú emberek közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában:
A közép-kelet-európai akadémiák együttmûködésérõl
A közép-kelet-európai akadémiák együttmûködésérõl Szlovák magyar együttmûködés I. KÖZÖS TUDOMÁNYPOLITIKAI LEHETÕSÉGEK ÉS GONDOK Az uniós tagság közös elõnyei Piacgazdaság és az állami fenntartású kutatásszervezet
Csehszlovákia 1968. augusztus 21-i szovjet megszállása a magyar napilapokban és a mai szakirodalomban
ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Csehszlovákia 1968. augusztus 21-i szovjet megszállása a magyar napilapokban és a mai Livits Réka Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar,
1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek?
1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek? a). b) 2.) Az 1956 os forradalom és szabadságharc miniszterelnöke látható a képen. Ki ő? Életrajzi adatainak nézzetek utána! Neve Születési helye,
Simon Böske, az első európai szépségkirálynő
2010 október 21. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Simon értékelve Böske, az első Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Ma már csak kevesen tudják, hogy Magyarország és egyben Európa első je Simon Böske
MAGYAR-JUGOSZLÁV KAPCSOLATOK DECEMBER FEBRUÁR
MAGYAR-JUGOSZLÁV KAPCSOLATOK 1956. DECEMBER - 1959. FEBRUÁR A magyar-jugoszláv kapcsolatok és a Nagy Imre-csoport sorsa Dokumentumok MTA Jelenkor-kutató Bizottság 1995 TARTALOMJEGYZÉK Bevezető 5 Szerkesztői
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan
Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI
OTTHON LENNI Révkomárom után Pomogáts Bélával, az Anyanyelvi Konferencia elnökével, Sárközy Péter római, Péntek János kolozsvári és Bányai János újvidéki egyetemi tanárral, valamint Göncz Lászlóval, a
Új Szó, 1968. szeptember 8. 1 2. p.
Ma a CSEMADOK Központi Bizottsága folytatja munkáját. A napirendi pontok megtárgyalásán kívül dr. Gustáv Husák, az SZLKP Központi Bizottsága első titkára részvételére is számítanak. A CSEMADOK Központi
Pályázati felhívás! önálló, legalább 5 íves monográfia. (a kiadói honoráriumon kívül) II. díj
Pályázati felhívás! A Magyar Tudományos Akadémia II. Osztálya, az MSZMP KB Párttörténeti Intézete és a Történettudományi Intézet pályázatot hirdet a Tanácsköztársaság 40. évfordulójára ikészítendő következő
Tófalvi Zoltán: A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok
Tófalvi Zoltán: A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok A magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója tiszteletére, Dávid Gyula irodalomtörténész, egykori politikai elítélt szerkesztésében
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Politológia 2. I. Politikai rendszer funkciói II. A politikai rendszer elemei 2013. I. Politikai rendszer funkciói 1) A társadalom felé 2) A politikai rendszeren
V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA ( )
Óra sorszám V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA (1849 1914) Az önkényuralom A kiegyezés Gazdasági felzárkózás A polgárosodó társadalom Városiasodás. A főváros fejlődése Népesedés.
Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa
Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa 2014-ben a Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. kötete látott napvilágot Tanulmányok Bírói számadás, emlékirat,
Vonyó József: Gömbös Gyula. Válogatott politikai beszédek és írások *
302 könyvek egy témáról Vonyó József: Gömbös Gyula. Válogatott politikai beszédek és írások * Vonyó József makacs következetességgel nyomoz a két világháború közötti magyar jobboldali politika egyik legjelentôsebb,
Sebestyén Imre A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KONGRESSZUSA
NEMZETKÖZI SZEMLE Sebestyén Imre A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KONGRESSZUSA A FŐ IRÁNYVONAL VÁLTOZATLAN 1985. március 25-étől 28-áig Budapesten megtartotta XIII. kongreszszusát a Magyar Szocialista Munkáspárt.
A külföldi katonai missziók áttételes gazdasági hatásai. Lakner Zoltán Kasza Gyula 36 HADTUDOMÁNY 2008/3 4
virtuális tudásközpontoknak közvetlen politikai befolyástól és gazdasági kényszertõl függetlenül kell mûködniük. E célból tanácsos ezeket a központokat legalább a legfontosabbakat virtuális autonóm közigazgatási
A MAGYAR OROSZ KULTURÁLIS KAPCSOLATOK A RENDSZERVÁLTÁSTÓL NAPJAINKIG
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Nappali tagozat Szakdiplomácia szakirány A MAGYAR OROSZ KULTURÁLIS KAPCSOLATOK A RENDSZERVÁLTÁSTÓL
TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám:
Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: 50p Név: Iskola neve, címe:.. I. Az alábbi feladat az 1848-49-es magyar forradalomra
Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása
Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt
AZ 1956-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC. 1956. október 23. november 11.
AZ 1956-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 1956. október 23. november 11. 1. Előzmények: 1953. március 8.: Sztálin utóda Hruscsov lesz, aki bírálja Sztálin egyes cselekedeteit (SZKP XX. Kongresszusa, 1956
berlin fölött az ég SZKA 212_02
berlin fölött az ég SZKA 212_02 tanulói berlin fölött az ég 12. ÉVFOLYAM 21 2/1 Egy körbezárt város Csoportos feladatlap Történelmi atlaszotok segítségével rajzoljátok be a térképvázlatra a háború utáni
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
Program. Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola. Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület. 1.
Megnyitó: Program Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület 1. szekció 10.00 Dr. Kránitz Mihály (professzor, Pázmány
Helyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
A Magyar Rádió és közléspolitikája a hatvanas évek második felében
Múltunk, 2008/3. 173 186. 173 [ ] VÁMOS GYÖRGY A Magyar Rádió és közléspolitikája a hatvanas évek második felében A Magyar Rádió a hatvanas évek végén elterjedtségét és igénybevételét tekintve közepes
AZ ÍRÓK ÉS A HATALOM
STANDEISKY ÉVA AZ ÍRÓK ÉS A HATALOM 1956-1963 MÁSODIK, JAVÍTOTT KIADÁS 1956-08 INTÉZET BUDAPEST, 1996 BEVEZETŐ 11 A FORRADALOM ELŐTT 17 A NÉPI ÉS A KOMMUNISTA ÍRÓK 17 EGY MORALISTA ÍRÓ 19 Az 1956. OKTÓBER
BTK MAGYARORSZÁG KÜLKAPCSOLATAI, LEHETŐSÉGEI, DIPLOMATÁI 1945 UTÁN MEGHÍVÓ
BTK MAGYARORSZÁG KÜLKAPCSOLATAI, LEHETŐSÉGEI, DIPLOMATÁI 1945 UTÁN MEGHÍVÓ Az EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARA és a NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA tisztelettel meghívja Önt MAGYARORSZÁG
Felkelõcsoport a Corvin közben
EÖRSI LÁSZLÓ Felkelõcsoport a Corvin közben A forradalom kirobbanását követõ éjjeli-hajnali órákban megjelentek a fõvárosban a szovjet páncélos alakulatok, amelyekkel szemben városzszerte felvették a harcot
Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen
Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia
ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010
ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010 I. Témakör: Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1. Gazdasági változások az Anjouk idején. Mutassa be Károly Róbert gazdaságpolitikájának főbb tényezőit! Tárja fel
Forradalmárok az október 23-ai szabadságharcból
2016 október 23. Flag 0 5 Átlag: 5 (1 szavazat) Mérték Mohai Balázs képein keresztül megismerhetünk forradalmárokat, akik 1956-ban a mi szabadságunkért is küzdöttek. Ez a forradalom Magyarország népének
Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között
Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Előadásom elsősorban román szemszögből, továbbá a politika- és az eszmetörténet oldaláról közelíti meg az 1940 1944 közötti észak-erdélyi