Pázmány Péter Katolikus Egyetem. Jog- és Államtudományi Kar

Átírás

1 Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar DOLOGI JOGI és CSALÁDJOGI JOGESETTÁR A jogesetek Dr.Landi Balázs által jegyzett PJ2 szemináriumi tematikához kapcsolódó sorrendben és tartalommal kerültek összeállításra a 2017/18-as tanév 2.félévében. Készítette: Dr.Landi Balázs, egyetemi docens PPKE JÁK Polgári jogi Tanszék Budapest, 2018.február

2 1.) Fővárosi Ítélőtábla Pf /2016/7. Polgári ügyben hozott határozat Fővárosi Ítélőtábla 32.Pf /2016/7-II. A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Mészáros Izabella Ügyvédi Iroda ( fél címe 1., eljáró ügyvéd: dr. Mészáros Izabella) által képviselt dr. I. rendű felperes neve ( I. rendű felperes címe.) I. rendű, II. rendű felperes neve ( II. rendű felperes címe) II. rendű, III. rendű felperes neve (III. rendű felperes címe.) III. rendű, IV. rendű felperes neve (IV. rendű felperes címe.) IV. rendű, V. rendű felperes neve (V. rendű felperes címe.) V. rendű, VI. rendű felperes neve (VI. rendű felperes címe.) VI. rendű, VII. rendű felperes neve (VII. rendű felperes címe.) VII. rendű, VIII. rendű felperes neve (VIII. rendű felperes címe.) VIII. rendű, IX. rendű felperes neve (IX. rendű felperes címe., tartózkodási helye: IX. rendű felperes tartózkodási helyének címe.) IX. rendű, X. rendű felperes neve (X. rendű felperes címe.) X. rendű, XI. rendű felperes neve (XI. rendű felperes címe.) XI. rendű, dr. XII. rendű felperes neve (XII. rendű felperes címe., tartózkodási hely: XII. rendű felperes tartózkodási helyének címe.) XII. rendű, dr. XIII. rendű felperes neve (XIII. rendű felperes cíne., tartózkodási hely: XIII. rendű felperes tartózkodási helyének címe.) XIII. rendű, XIV. rendű felperes neve (XIV. rendű felperes címe.) XIV. rendű felpereseknek - a dr. Pozsonyi Anikó ügyvéd (fél címe 2) által képviselt alperes neve (alperes címe.) alperes ellen személyhez fűződő jog megsértése miatt indított perében a Fővárosi Törvényszék június 08. napján kelt 8.P /2015/14. számú ítélete ellen az alperes részéről 15. sorszám alatt előterjesztett fellebbezési kérelme folytán meghozta a következő ítéletet: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, fellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatja és azt állapítja meg, hogy az alperes a kutyatartás azon módjával sértette meg az I-XIV. rendű felperesek magánlakás zavartalan használatához fűződő személyiségi jogait, hogy nem tett hathatós intézkedést annak érdekében, hogy kutyái napközbeni ugatásának zavaró hatását mérsékelje. Ezt meghaladóan az I-XIV. rendű felperesek keresetét elutasítja. Kötelezi az I-XIV. rendű felpereseket, hogy személyenként fizessenek meg a Magyar Államnak külön felhívásra (tízezer-ötszáz - tízezer-ötszáz) forint együttes kereseti és fellebbezési illetéket. Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a Magyar Államnak külön felhívásra (száznegyvenhétezer) forint együttes kereseti és fellebbezési illetéket. A peres felek az első- és másodfokú perköltséget maguk kötelesek viselni. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás 1

3 Az elsőfokú bíróság ítéletének tényállásában megállapította, hogy a felperesek a perbeli 11. számú társasház lakói részben tulajdonosként, részben bérlőként. A szomszédos, 13. számú társasház lakója az alperes. Az alperes évek óta két kutyát tart lakásában és a társasházuk kertjében. Reggel a kutyákat szabadon engedi, az állatok gazdájuk esti hazaérkezéséig szabadon futnak az egymástól pár méterre lévő felperesi és alperesi társasház közötti szűk bejárati részen, illetve a kert hátsó kisebb elkerített részében. Az előkert felé a társasház gyalogoskapuval lezárt, a kutyák így a két társasház közé és hátrafelé kényszerülnek. A felperesi társasház bejárata a hátsó homlokzaton van, ezt úgy lehet járdán megközelíteni, hogy el kell haladni a két társasház közötti szűk részen és meg kell kerülni a házat. Gazdájuk távollétében a kutyák a zajokra érzékenyek, hangosan, bántóan ugatnak, zavarják ezzel a felperesi társasház lakóinak mindennapjait, munkájukat, pihenésüket. Az állatok bármi általuk érzékelhető mozgásra azonnal reagálnak, ugatásukat a házfalak is visszaverik és felerősítik. Az alperes a problémát érzékelve 2016 év tavaszától a két társasházfal közötti néhány méteres távolságot ember magasságú tömör fakerítéssel kezdte elválasztani, azt azonban a felperesek kérésére sem fejezte be a társasházak hátsó szintjéig, a kerítés így nem éri el a társasházak hátsó homlokzatát, ezzel továbbra is teret enged annak, hogy a kutyák a mozgást a szomszédban lássák, érzékeljék, s ugatásuk jól hallható legyen. A felperesek keresetükben annak megállapítását kérték, hogy az alperes azzal, hogy zavaróan hangos kutyákat tart a kertben és 2014 év tavasza óta a kutyák ugatása ellen nem tett semmit, megsértette a magánlakás zavartalan használatához és pihenéshez fűződő jogukat. Előadták, hogy a kutyák ugatása a társasház közösség mindennapjait élhetetlenné teszi, sem az elmélyült munkára, sem a pihenésre nincs módjuk napközben, illetve a kora esti órákban. A felperesek ezért fejenként forint sérelemdíj megfizetését követelték az alperestől. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Nem vitatta, hogy két kutyát tart a kertben évek óta. Álláspontja szerint ez azonban olyan mértékben nem zavarhatja a felperesek jogait, hogy az személyiségi jogsérelem megállapítására alapot adna. Igényeiket a felperesek birtokvédelmi perben érvényesíthetnék. Megítélése szerint csak a szükségtelen zavarás tilos, jelen esetben ilyenről nincs szó, a napközbeni ugatást semmi sem tiltja. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes kutyáinak tartásával, annak módjával megsértette a felperesek magánlakás zavartalan használatához és pihenéshez fűződő jogát. Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I.-X. rendű felpereseknek, valamint XII. és XIII. rendű felperesek részére fejenként forint, a XIV. rendű felperes részére forint, XI. rendű felperes részére pedig forint sérelemdíjat, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kötelezte az alperest, hogy 15 napon fizessen meg a felpereseknek fejenként forint perköltséget, a Magyar Államnak külön felhívására pedig forint le nem rótt eljárási illetéket. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában rögzítette, hogy a helyszíni tárgyaláson a bíróság maga is meggyőződött arról, hogy a két társasházi fal között kis távolság van, és az alperes által tartott kutyáknak 2

4 lehetőségük van napközben ezen a szűk bejárati részen mozogni, ugatásukat a közeli falak zavaró módon visszaverhetik. A kutyák a 13-as számú társasház hátsó kertjének csak egy részébe tudnak bejutni, ide mozgásuk korlátozott. Megállapította, hogy a kialakult állapot, melyre a felperesek elsősorban egy 2014 júniusát követő időszak tekintetében hivatkoztak és amelyre már a 2014 júniusában is felvett társasházi jegyzőkönyv is utalt, a napközbeni és a kora esti órák tekintetében valóban zavaró lehet a felperesek számára. A felperesek túlnyomó részt aktív korú, fiatal felnőttek, részben kisgyermekesek, illetve középkorúak, akik nyilvánvalóan napi szinten tanulnak, dolgoznak. A kutyák zavaró magatartását illetően valamennyi felperes egyöntetűen és meggyőző módon számolt be az élményekről. A bíróság a Pp a alapján értékelte az alperes terhére azt a tényt, hogy az előre megjelölt helyszíni tárgyalás időpontjára a kutyákat spontán módon nem engedte el a kertben, hanem azokat ott édesapja felügyeletére bízta. A kutyák olyan személyek felügyelete alatt voltak, akik jelenlétében nem ugatnak, így közvetlen élményt nem lehetett szerezni az ugatásukról. Ugyancsak a kutyák szükségtelen zavaró magatartására utaló körülményként értékelte azt is, hogy a peres eljárás megindulását követően az alperes maga kezdett el olyan ember magasságú, tömör fából lévő kerítést építeni a két ház fala közé, amely tompítja a hangokat, illetve a kutyákat elzárja közvetlen környezetüktől annak érdekében, hogy az általuk érzékelhető mozgás miatt ne ugassanak. A kutyák zavaró, magas hangú, kitartó és minden mozgásra reagáló ugatását bizonyította a felperesek által becsatolt CD melléklet anyaga is. A felvételekről megállapítható volt az is, hogy sok esetben nemcsak akkor ugattak a kutyák kitartóan, amikor a felperesi házban mozgást, személyt érzékeltek, hanem az utca felé fordulva a kapun kívülre, annak nekiugrálva is hangosak voltak. Értékelte, hogy nemcsak a felperesek előadása, a CD melléklet, illetve az alperesi magatartás utalt arra, hogy a kutyák magatartása mennyiben zavaró, hanem a közös képviselő tanúvallomása is, aki szerint a 13- as számú társasház lakójának ki kell jönnie hozzá, hogy értsék egymás szavát, olyan heves kutyaugatás fogadja. Az alperesi társasház kert felőli szomszédjában lévő óvoda vezetője szintén arról számolt be, hogy 2014 szeptembere óta észleli a heves kutyaugatást napközben. A kutyák hangosan, hosszan, bosszantóan ugatnak, az óvónők sem szívesen nyitnak ablakot, mert a kutyaugatás a gyermekeket felébreszti. Idézte ítéletében... né tanú vallomását is, akinek előadása szerint elégséges, hogy bármelyik társasházban valaki csengessen, elkezdik a zavaró ugatást, volt, hogy 1,5-2 óráig ugattak a kutyák megállás nélkül. Fenti bizonyítékokhoz képest súlytalannak ítélte a tárgyalás berekesztését követően elhangzó alperesi előadást, miszerint nem egyértelmű, hogy a csatolt DVD felvételek mikor készültek, milyen körülmények között. A bizonyítékokra tekintettel ugyancsak figyelmen kívül maradhatott az az alperesi felvetés, mely szerint szakértői vizsgálattal lehet egyértelműsíteni a kutyák által keltett zajt. Ezen bizonyítékok birtokában szükségtelen volt annak további elemzése miszerint a két - az alperes előadása szerint - kb. 15 kg-os súlyú, 3

5 vizslánál valamivel kisebb testű kutya ugatása szükségtelenül zavarólag hat-e az alperesi társasház környezetében. Jogi indokolásának kiindulópontjaként ismertette az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdését, a XX. cikket, a Ptk. 2:42. -a, 2:43. -a, 2:51. rendelkezéseit, idézte a 2:43. -hoz fűzött Kommentár részleteit, melyből kiemelte, hogy a 2:43. b) pontját illetően a magánlakás megsértésével kapcsolatos joghoz szorosan fűződik a magánlakás sérthetetlenségéhez fűződő jogosultság. Ennek zavartalan használatát kívánja oltalmazni a Ptk. azzal, hogy a személyiségi jogok megsértésére megállapított szankciókat a szóban forgó jogot sértő magatartásokra is kiterjeszteni rendeli. A törvény általánosságban tilt minden olyan magatartást mások részéről, amely a magánszemélyt a lakásban folytatott és belátása szerint alakított életvitelében zavar vagy akadályoz. Egyetemi tankönyvben kifejtett álláspontra is támaszkodva azt a következtetést vonta le, miszerint semmi nem zárja ki, hogy a felperesek az őket ért személyiségi jogsérelem bekövetkeztére hivatkozzanak birtokvédelmi eljárást indítása nélkül, és ennek körében kérjék a zavaró magatartás megszüntetését. Megállapította, hogy a felperesek által hivatkozott és több éve fennálló zavaró helyzet megalapozza azt a jogsértést, amely a magánlakás zavartalan használatában és pihenéshez fűződő jogok sérelmében áll, és amely az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése, a Ptk. 2:43. b) pontja szerinti magánélet, magánlakás, otthoni környezet integritásához fűződő jog, ezzel együtt a cselekvési szabadság, valamint a testi, lelki egészséghez fűződő jogosultság részeként is értelmezhető. A jogsértés bírósági megállapítása a fentiekre figyelemmel követte a kereseti kérelemben foglaltakat. A felperesek részére megítélt sérelemdíjak összegének megállapításánál az elsőfokú bíróság figyelemmel volt a közel két éves időperiódus nagyságára, továbbá a jelenség gyakoriságára, illetőleg arra, hogy az a nap mely részében jelentkezik és annak mekkora részét teszi ki, illetőleg a társasházi lakást életvitelszerű tartózkodásra használják-e vagy sem. Utalt arra, hogy az alperesi állítással szemben a felperesi, nyilvánvalóan szubjektíven megélt érdeksérelmek a bizonyítási eljárás eredményeképpen a külvilág számára és jelen peres eljárásban is felmérhetőek, objektívizálhatóak voltak, minden további bizonyítási eszköz igénybevétele nélkül. Kiemelte, hogy a Kúria Pfv.III /2014/6. számú határozata szerint az, hogy a zavarás a még elviselhető mértéket meghaladja-e, nem szakértői kérdés, hanem a bírói mérlegelés körébe tartozik, melynek során a felek érdekeinek egybevetett értékelését kell elvégezni. Az alperesi jogsértő magatartás kapcsán megjegyezte, hogy a kedvtelésből tartott állatok tartására és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet (Korm. rendelet) 14. (2) bekezdése szerint, a kedvtelésből tartott állatot úgy kell tartani, hogy az állattartás lehetővé tegye annak természetes viselkedését, ugyanakkor a környező lakóközösség kialakult szokás és életrendjét tartósan, szükségtelenül ne zavarja. Mindezek alapján a rendelkező rész szerint határozott. Az ítélet ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést. Kérte az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a felperesek keresetének elutasítását. Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság a felek közötti jogvitát személyhez fűződő jogi perként bírálta el, emiatt hátrányos megkülönböztetést szenvedett el. A birtokháborítási per és a személyiségi jogi per 4

6 elhatárolása kapcsán kifejtette, hogy a hatáskör elvonásának tilalma jelen ügyben is vonatkozik a bíróságokra, amelyből következően szomszédjogi vitákat nem személyiségi jogi pert elbíráló bíróknak kell elbírálnia. Álláspontja szerint a szomszédok közti együttéléssel járó átszűrődő zajok nem tartoznak a magánlakás személyiségi jog megsértésének körébe, ugyanis annak az a lényege, hogy az érintett akarata ellenére mások a magánlakásba ne hatolhassanak be, illetőleg be se tekinthessenek. Ilyen pedig nem történt, ennek alátámasztására alkotmánybírósági határozatokra hivatkozott. Hivatkozott arra, hogy az elsőfokú ítélet nem felel meg az Alaptörvénynek, mivel az elsőfokú bíróság az alperest diszkrimináló, életét ellehetetlenítő összegű sérelemdíjat ítélet meg olyan ügyben, ami birtokvédelmi perek tényállásával azonos tárgyú, amely perekben még bizonyított birtoksértés esetén is legfeljebb a szükségtelen mértékű zavarás megszüntetésre kötelezés lehet a jogkövetkezmény. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete figyelmen kívül hagyta, hogy a Pfv.I /2013/4. számú ítélet szerint a birtokvédelmi perek jogelveit és eljárási szabályait a birtokháborítási perekkel azonos tényállású személyiségi jogi perekben is kötelezően alkalmazni kell. Indítványozta fellebbezésében, hogy a másodfokú bíróság vizsgálja, mennyiben arányos és elengedhetetlen a felperesek jogainak védelme érdekében a megítélt - az alperes életét anyagilag ellehetetlenítő összegű - sérelemdíj tekintettel arra, hogy bár a zavarásra objektív bizonyíték nem állt rendelkezésre, az alperes a kérésnek a kerítésépítéssel eleget tett, a felperesek pedig maguk ismerték el, hogy problémáik a saját ingatlanaik nem megfelelő megépítettségével is összefüggésben vannak. E körben kiemelte a felperesek azon nyilatkozatát, hogy a két ház közötti kis távolság miatt visszhangzik a hely és felerősíti a kutyák ugatását. Sérelmezte, hogy az eljáró tanács nem vonta értékelési körébe azt a birtokperekben is kialakult bírósági álláspontot, hogy városi környezetben a szomszédok bizonyos fokú zavarása előfordulhat, ezt azonban a társadalmi együttélés szabályai szerint a szomszédok kötelesek elviselni. Egyes személyek fokozott érzékenysége nem járhat azzal a következménnyel, hogy a szomszéd az állattartói tevékenység megszüntetésére kényszerüljön (BH ). Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság semmilyen objektív bizonyítási eszközzel nem vizsgálta a zavarás mértékét. Kiemelte, hogy a zavarás valódisága be sem bizonyosodott az elsőfokú eljárás alatt, miután az eljáró bíróság úgy állapította meg a zavartalan lakáshasználat sérelmét, hogy egyik felperesi lakásban sem járt, így nem győződött meg arról, hogy mi hallatszik be egyáltalán a felperesi lakásokba, s nem hallgatta meg élőben a kutyák hangját sem. Utalt arra, hogy az ítélet a zavarás vonatkozásában végig feltételes módot használ, ami az ítélet határozottságának követelményét is sérti és az ítéletet megalapozatlanná teszi. Kirívóan okszerűtlennek és a logika szabályaival ellentétesnek tartotta azt a bírói mérlegelést, amely szerint az alperes jószomszédi viszony helyreállítására irányuló tevékenységet nem alperes jóhiszemű együttműködő és az elvárhatóság mértékéig való gondosság a bizonyítékaként értékelte, hanem ellene fordította és indokként hozta fel a forintos sérelemdíj megállapítására. Hangsúlyozta, hogy az alperes csak a békesség kedvéért építkezett, nem azért, mert a szükségtelen mértékű zavarást elismerte, ilyen elismerő nyilatkozatot az eljárás során nem tett. 5

7 Megítélése szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél spekulációt alkalmazott, amikor szükségtelennek tartotta a környező lakók nyilatkozatának birtokában annak további elemzését, hogy két kutya ugatása szükségtelenül zavarólag hat-e a 13-as számú társasház környezetében. Ennek okát sem adta, ezért az ítélet az indokolási kötelezettségének sem tett eleget. Hivatkozott arra, hogy az elsőfokú eljárásban csatolt ítéletek, szakvélemények bizonyították, hogy akár több kutya ugatása sem válik szükségtelen mértékűen zavaróvá. Utalt a Kúria Pfv.I /2011/9. számú döntésére hivatkozva arra, hogy az ügy összes körülményének a mérlegelésével kell eldönteni, mindig az adott ügyben elbírálva, nem pedig általánosságban, hogy a zavarás szükségtelen-e, meghaladja-e az ilyen helyzetben általában elviselhető mértéket. Birtokháborítási perben nem elegendő ezért, ha a szomszédok állítanak valamit, objektív bizonyítékokra van szükség. Megalapozatlan az ítélet az okból is, mert az jórészt felperesek és a velük jó viszonyt ápoló szomszédok nyilatkozataira épül. A hangfelvétel kapcsán bírósági határozatokat elemezve hangsúlyozta, hogy azok jogellenesen készültek, objektív bizonyítékként nem vehetők figyelembe a DVD készítésének körülményei vizsgálata nélkül. Utalt arra is, hogy az ítéletben iratellenesen szerepelt, miszerint a tárgyalás berekesztését követően adta elő azt a kifogását a DVD felvétel felhasználhatóságával kapcsolatban. Az elsőfokú bíróság a szakértői bizonyítást is alaptalanul vetette el. A helyszíni szemle kapcsán sérelmezte a kutyák felügyelet alatt tartására vonatkozó bírósági következtetést. A helyszíni tárgyalási jegyzőkönyv ugyanis tartalmazta, hogy ennek oka az volt, miszerint a mesteremberek dolgoznak, a kertben ház átépítés miatt őriztette a kutyákat édesapjával, mivel baleset érhetné őket, illetve a munkásoknak is útjába lehetnének. Utalt arra, hogy a felperesek indítványozhatták volna, hogy a bíróság nézze meg, a kutyák tartózkodási helyét, viselkedésüket, ennek hiánya nem értékelhető a terhükre. Hangsúlyozta, hogy az azonos tárgyú birtokháborításos perek jelen perben is alkalmazandó jogelve alapján a Ptk ban foglalt szükségtelen zavarás tilalma viszonylagos, az egymással ellentétes érdekek összemérése után lehet csak állást foglalni abban, hogy a jogsértés megvalósult-e. A szükségtelen zavarás körében a bíróságnak a felpereseknek az ingatlan zavartalan használatához fűződő érdekét kell egybevetnie az alperesnek a kutyatartáshoz, tenyésztéshez fűződő gazdasági és személyes érdekével (Pfv.I /2009/6.). Bírósági határozatokra hivatkozva kiemelte, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében szereplő Kúria Pfv.III /2014/6. számú eseti döntéshez képest azt, hogy nem szakértői kérdés a zavarás mértékének megállapítása a bírói gyakorlat már áttörte. Létezik ugyanis ebtenyésztésre, tartásra szakosodott igazságügyi szakértő, nincs akadálya annak szakértő általi eldöntésére, hogy a zavarás eléri-e a szükségtelen mértéket. A zavarás és a zajmérés körében is indokolt lett volna szakértő bevonása. Utalt arra is, hogy az elsőfokú bíróság által idézett ügy tárgya - jelen ügytől eltérően - olyan éjszakai kutyaugatás volt, amit megelőzött jegyzői birtokvédelmi eljárás, ahol a felek megegyeztek, de az ítéleti tényállás szerint az egyezséget a kutyás fél nem tartotta be, ezért ítéltek meg nem vagyoni kártérítést. A nem vagyoni kártérítés körében hivatkozott a Debreceni Ítélőtábla Pf.I /2015/4. számú döntésére, melyet a Kúria Pfv.IV /2015/4. számú döntésével hatályában fenntartott. Ennek értelmében azt kell vizsgálni, hogy a zavarás mértéke alkalmas volt-e testi, lelki torzulást előidézni a 6

8 felperesek valamelyikénél. Erre vonatkozóan objektív bizonyíték egyáltalán nem állt rendelkezésre, ezt a felperesek nem bizonyították. Hátrányos megkülönböztetésnek értékelte azt is, hogy figyelmen kívül hagyta az elsőfokú bíróság a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégium 1/2013. (VI. 17.) számú határozatával elfogadott Kollégiumi véleményt, amely szerint a személyiségi jog megsértésétől meg kell különböztetni az ennek a szintjét el nem érő szubjektív érzéseken alapuló érdeksérelmeket. Az elsőfokú ítélet szerint a felperesi sérelmek szubjektíven megélt érdeksérelmek voltak, ennek ellenére sérelemdíjat állapított meg. Álláspontja szerint az ítélet nem merítette ki a felperesek keresetét, az érdemi döntés ugyanis csak annyit tartalmaz, hogy az alperes a kutyái tartásával, annak módjával megsértette a felperesek magánlakás zavartalan használatához fűződő jogát. Noha a kereset tárgya az volt, hogy az alperes zavaróan hangos kutyákat tart a kertjében, az elsőfokú bíróság nem győződött meg arról, hogy a tartás módja alperes kertjében valóban zavaró-e. Utalt olyan másodfokú bírósági ítéletekre, amelyek az általános élettapasztalatokra hivatkozva megállapított zavarást bírálták felül. Az alperesnek tényleges zavarást kell bizonyítania. Birtokvédelmi ítéletet nem lehet teóriákra, általános élettapasztalatokra, köztudomású tényekre építeni. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásából azt a következtetést vonta le, hogy a bíróság köztudomású tényként értékelte, hogy a felpereseket szubjektíven megélt érdeksérelmeik alapján minden további bizonyítási eszköz nélkül megilleti a sérelemdíj. A polgári perrendtartásról szóló évi III. törvény (Pp.) 163. (3) bekezdésével szemben azonban olyan figyelmeztetés, hogy a bíróság köztudomású tényként értékeli a kutyaugatás zavaró voltát nem hangzott el. Az ítélet rendelkező része kapcsán hivatkozott arra, hogy a döntés nem érinti a felperesi keresetbe foglalt igényt, nem derül ki, hogy a bíróság a kereseti kérelemben megjelölt jogsértésnek a megtörténtét állapította-e meg, amit a felperesek kifogásoltak. Nem derül ki, hogy az alperes egyáltalán a kutyái tartásának mely módjával sértette meg a felperesek jogait. Utalt arra, hogy az alperes gondosságát a felperesek nem kérhetik számon, miközben semmilyen formában nem kívántak hozzájárulni a kerítés költségeihez, pedig az általuk hivatkozott gyakorlat az érintettek érdekeinek összhangba hozatalának kötelezettségét az együttműködést is a szomszédok által tanúsított magatartás mércéjévé teszi. Elvárták, hogy alperes egyedül fizesse ki az építmény költségét, miközben elismerték, hogy a probléma fő okozója saját házaik megépítési módja. Hangsúlyozta azt is, hogy az ingatlanok nem egy csendes, budai villanegyedben helyezkednek el, hanem a két oldali nagy forgalommal terhelt Németvölgyi úton. Az óvoda vezetőjének panaszkodása az ugatás elviselhetetlenségéről, nyilvánvalóan szubjektív érzés, hiszen egész nap az egészséges gyermeklármát hallgatja. A felperesek fellebbezési ellenkérelmükben az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérték. Az egy felperesnek két évre megítélt maximum forint sérelemdíj nem aránytalan. Nemcsak a békesség kedvéért épített az alperes kerítést, hanem azért, mert a felperesek többször kijelentették, hogy a teljes kerítés megépítése esetén hozzájárulnának a per szüneteléséhez. A helyszíni tárgyalás során az alperes végig etette és őrizte az ebeket. Az alperes a berekesztés előtt a CD készítésének körülményeit vitató nyilatkozatát perelhúzó jelleggel tette. Az összes körülményt kell mérlegelni, az alperes akkor tanúsított 7

9 volna kellő gondosságot, ha az általa korábban épített két méteres kerítéssel kutyái szabad mozgását szabályozza. Az ügy összes körülményéből kiemelte a kutyaugatás helyszínét (villanegyed), és a szomszédos óvoda vezetőjének tanúvallomását. Bizonyítást nyert és mérlegelt jelentős szempont az ugatás folyamat jellege. Szükségtelenül zavaró hatásnak tekintették azt, ha a kutyák reggeltől estig folyamatosan ugatnak, vagy valakik traktoroznak. A felperesek számtalan szóbeli és írásbeli kérést követően végleges megoldásként indították meg a pert, a körülmények számbavétele körében ezt is értékelni kell. Az alperes lényegében azzal védekezett, hogy nem személyiségi jogi, hanem birtokvédelmi pert kellett volna indítani. Egyetértett azzal az elsőfokú bírósági állásponttal, hogy szakértő kirendelésére a zavarás szükségtelensége tekintetében nem volt szükség. A fellebbezés részben alapos. Az elsőfokú bíróság az elsőfokú eljárás lényeges szabályait nem sértette meg az ügy érdemére kihatóan, az ítélet hatályon kívül helyezésére a Pp (2) bekezdése alapján ezért nem volt szükség. A megállapított tényállásnál figyelembe vett bizonyítékok értékelése megtörtént, az alkalmazott jogszabályokat az elsőfokú bíróság kellő részletességgel megjelölte, a Pp (1) bekezdése szerinti indokolási kötelezettségének eleget tett. A kereset a fellebbezés tulajdonkorlátozó érvelésével szemben nem irányult a kutyatartás megszüntetésére, hanem annak helyszínét és keresetben körülírt módját (a zavaróan hangos kutyák napközbeni kertben tartását és alperes intézkedésének elmaradását) kifogásolta. Az elsőfokú bíróság a keresetet e körben kimerítette, és annak a jogsértés megállapítása tekintetében helyt adott. Mivel az elbírált tények és jog megállapítható volt, az, hogy a rendelkező részben ezek a körülmények nem kerültek megfogalmazásra, az ítéletet nem teszi határozatlanná. A tényállás indokolásában szereplő feltételes módnak megfelelő szóhasználat - az ítélet egészének indokolásából kitűnően - nem azt tükrözi, hogy a szükségtelen zavarást, illetve a releváns tényeket a bíróság lehetőségként állapította meg. A jegyzőkönyv alapján megállapítható az is, hogy a berekesztésre történt Pp (2) bekezdése szerinti figyelmeztetéskor előterjesztett kifogást értékelte a bizonyítékok mérlegelése körében az elsőfokú bíróság akként, hogy az súlytalan, nem akadályozta meg azonban az alperest sem a kifogás előterjesztésében és nem is zárta ki eljárási szabálysértéssel az értékelhető nyilatkozatok közül. Az elsőfokú bíróság nem sértett jogszabályt azzal sem, hogy a keresetet személyiségi jogi keresetként vizsgálta, az alperest a törvényes bírájától a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló évi CLXI. törvény 8. -t sértve nem vonta el. A bíróság nemcsak a Pp (1) bekezdés c) pontja szerint megjelölt kereseti tényekhez, hanem az érvényesített joghoz is kötve van, személyiségi jogsértésként érvényesített igényt a Pp. 3. (2) bekezdése alapján nem bírálhat el a birtokháborításra vonatkozó eljárási illetve anyagi jogi szabályok alapján, azzal teljesen azonos módon. A Ptk. 2:51., Ptk. 2:52. -ában foglalt személyiségi jogsértés miatt előterjeszthető igények ezen túlmenően más alanyi jogok alapján érvényesített igényekhez képest nem feltételesen érvényesíthetőek. A fellebbezés hatásköri hiánnyal, a birtokvédelmi kérelemre vonatkozó szabályok személyiségi jogi perben történő azonos alkalmazásával kapcsolatos érvelésével a másodfokú bíróság nem értett egyet. 8

10 Nem hagyható figyelmen kívül ugyanakkor, hogy a személyiségi jogvédelmi eszközök rendeltetése a személyiségi jogok védelme, és a személyiségi jogvédelem nem oldhatja fel magában más alanyi jogok jogintézményeit. Jelen ügyben sem a keresetben megjelölt jogsértés megállapítása, sem a sérelemdíj alkalmazása nem olyan jogkövetkezmény azonban, ami a birtokvédelmi eszközökkel ellentétes lenne. Nem volt önmagában ezért akadálya a keresetben előterjesztett igény elbírálásának az, hogy a kereseti tények egyúttal egy birtokháborításos tényállással átfedést mutattak. Az elsőfokú bíróság helyesen ítélte meg azt, hogy a felperes választhatott a között, hogy a Ptk. 2:51. (1) bekezdés a) pontja, illetve Ptk. 2:52. szerinti személyiségi jogi igényt vagy a Ptk. 5:8. (2) bekezdése szerinti birtokvédelmi igényt érvényesít. A másodfokú bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság a tényállást is helyesen állapította meg, és a bizonyítékokat is összességében megfelelően értékelte ebben a körben. A fellebbezésre tekintettel az alábbiakat emeli ki. A Pp. 3. (5) bekezdése alapján nem volt akadálya a felperesek által csatolt CD felvétel értékelésének. A felvételkészítés nem zaklató, kifejezetten a környezetre és a kutyák magatartására koncentrál, az azzal rögzítettek más eszközökkel történő bizonyítása aránytalan nehézségekbe ütközik. A felperes a CD-t a keresetlevélhez mellékelte, az alperes bár a kutyái viselkedését, ugatásának hangerejét nyilvánvalóan ismeri, semmilyen konkrétumra nem utalt sem a felvétel manipuláltsága, sem a hangerő vagy egyéb körülmény tekintetében a tárgyalás berekesztésére történő Pp (2) bekezdése szerinti figyelmeztetésig. A felvételeken az a helyzet is látható, hallható, amikor a kutyák nem figyelnek a felvétel készítőjére, illetve nem ugatnak, az különböző állapotokat jól dokumentált. Az elsőfokú bíróság helytállóan értékelte azt is, hogy az alperes a kifogásait az utolsó tárgyaláson terjesztette elő, a jegyzőkönyv alapján helyesen a berekesztésre történt figyelmeztetést követően. A másodfokú bíróság e körben hangsúlyozza, hogy az alperes észrevételei továbbra is az általánosság szintjén maradtak, és e körben az alperes a bizonyítékot cáfoló szakértői bizonyítást sem indítványozott. A kutyatartás körülményeiben jártas szakértő általi bizonyítás önmagában nem feltétele egy felvétel értékelésének, ha nem adnak elő a felek ebben a körben vizsgálható, vitássá tett konkrét tényt, körülményt (pl. nem ezzel a hangerővel szokott ugatni a kutya, nem így szokott viselkedni, stb.). Az elsőfokú bíróság nem értékelte azt sem a Pp (1) bekezdése alapján okszerűtlenül, hogy a kutyákat a helyszíni tárgyalás időpontjára nem engedte el az alperes. Az alperes ebben a körben előadott kifogásai súlytalanok, mivel a helyszíni tárgyalás időpontjáról, helyéről és annak tárgyáról előzetesen tudomással bírt. A másodfokú bíróság utal arra is, hogy a felperesek a helyszíni tárgyalást megelőzően már csatolt kép- és hangfelvételt a kutyák ugatásáról, tartásának helyszínéről. Ezeket a felvételeket az alperes a helyszíni tárgyalást megelőzően még nem vitatta, a kutyaugatás közvetlen meghallgatása nem volt ezért elengedhetetlen. Az alperes az elsőfokú eljárás során azt vitatta, hogy a kutyái zavaróak lennének, azt azonban nem, hogy a kutyák ugatása a felperesek lakásába behallatszik, a csatolt felvételek egyike egyebekben a felvétel alapján ablak mögül készült. A másodfokú bíróság csupán megjegyzi, hogy a magánlakás zavartalan használatához hozzátartozik az is, hogy az ablakokat ne kelljen a szükségtelenül zavaró külső zajok miatt állandóan zárva tartani. Az óvoda vezetője, valamint a közös képviselő felesége a felek jogvitájában nem volt érintett, elfogultnak nem minősültek, vallomásukat az elsőfokú bíróság logikai ellentmondás nélkül értékelte. A helyszíni szemlén tapasztaltak a jegyzőkönyv alapján nem cáfolták a felvételeket. Az elsőfokú bíróság okszerűen 9

11 következtetett arra a felvételek, a helyszíni szemlén tapasztalt körülmények, valamint a tanúvallomások alapján, hogy a kutyák a mozgásokra reagálnak, a szűk helyen és az épületek közelségére tekintettel az ugatásuk hangos, zavaró hatású. Ez az alperesi hivatkozással szemben nem a Pp (3) bekezdése szerinti köztudomású tényként, hanem a felvételekkel alátámasztott módon a Pp (1) bekezdésének megfelelő bizonyíték mérlegelés alapján volt objektíve megállapítható. Az alperes arra helyesen hivatkozott, hogy a kutya tartását és ugatását az adott helyen és a perben sérelmezett időszakban jogszabály nem tiltotta. A kutyatartás módja a Korm. rendelet 14. (2) bekezdése alapján akkor sért jogszabályt, ha a környező lakóközösség kialakult szokás- és életrendjét tartósan, szükségtelenül zavarja. A zavarás szükségtelenségének megítélése azonban - hacsak a zavarás nem valamilyen objektív határérték átlépésével vagy ilyen tartalmú jogszabály megsértésével jár - nem ténykérdés, és nem szakértői kompetenciába tartozik, hanem a tények, körülmények bírói mérlegelésének eredménye. Nemcsak a hangerőnek, hanem egyebek között az ugatás gyakoriságának, időtartamának, a zajhatás időbeni elhúzódásának és a zajhatás csökkentésére alkalmas intézkedések lehetőségének is jelentősége van. A gyakoriság, időtartam, nem elsősorban szakértővel, hanem tanúkkal, illetve felvételekkel támasztható alá. Ezeket az elsőfokú bíróság nem értékelte okszerűtlenül, mérlegelése a Pp (1) bekezdését nem sértette. Az alperes által megkezdett kerítés építése nem önmagában bizonyította a zavaró hatást, hanem azt támasztotta alá, hogy az alperesnek lehetősége volt a zavaró hatás csökkentése érdekében szükséges intézkedések megtételére. A nappali ugatás nem zárja ki a zajhatás zavaró jellegét, annak szükségtelenségét sem. A felperesek nem a zaj határértékének túllépése miatt érvényesítettek igényt, ezért zajszakértő kirendelése szükségtelen volt. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásból levont jogi következtetéseket részben osztotta. A Ptk. 2:42. szerinti személyiségi jogsérelem vizsgálatánál mindenek előtt abból kellett kiindulni, hogy a felpereseknek olyan alperesi magatartást (tevést, vagy mulasztást) kellett állítaniuk, ami a felperesek személyiségének érvényesítését olyan módon korlátozza, gátolja, hogy az személyiségi jogsérelmet is megvalósít, méghozzá személyiségüknek a felperesek által megjelölt jellemzőjét védő személyiségi jogát sérti. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül, hogy a Ptk. 2:42. (1) bekezdése szerinti személyiség szabad érvényesítését a törvény, illetve más jogai, más személyiségének szabad érvényesülése szükségszerűen korlátozza. Ezért csak azok a behatások lehetnek személyiségi jogot sértőek, amelyek elviselésére a személy az együttélés követelményeiből adódóan nem köteles, illetve a mindennapi élettel együtt járó kockázatokat, kellemetlenségeket meghaladják. A magánlakás használatával összefüggően ezek az épített környezet jellegéből, az emberi együttélésből eredő, azzal indokolható, zavaró behatásokon nem jelentéktelen mértékben túllépő behatások. Az a zavarás, amely ekként nem minősül szükségtelennek, nem valósít meg a Ptk. 2:42. (1) szerint személyiségi jogsértést, ugyanakkor a szükségtelen zavarás nem egyenlő a személyiségi jogsértéssel. A felperesek a Ptk. 2:42. (2) bekezdésében írt emberi méltósághoz való jogból levezetett pihenéshez való joguk sérelmét, illetve a Ptk. 2:43. b) pontja szerinti magánlakás zavartalan használatához fűződő joguk megsértését állították. 10

12 A pihenés, rekreáció az egészséges életvitel, munkavégzés alapfelvétele, a személy lényeges vonását, önérvényesítését óvja, a pihenéshez való jog, mint a Ptk. 2:42. (2) bekezdéséből levezetett általános személyiségi jog által is ezért védett. A pihenéshez való jog megsértésének vizsgálatánál a másodfokú bíróság azt tartotta szem előtt, hogy míg az éjszakai órákban természetes a pihenés, a felperesek olyan időszakot sérelmeztek, amely túlnyomórészt általában a munkavégzés, illetve egyéb tevékenységek időszaka. A felperesek éjszakai pihenése nem vitásan nem volt akadályozott. Nem zárható ki, hogy a nappali ugatás olyan sérelmet valósít meg, ami miatt a pihenéshez való jog megsértése megállapítható, jelen perben azonban a felvételek és a bizonyítékok ezt nem támasztották alá. Nem volt megállapítható azon felperesi előadások alapján, miszerint őket a tanulásban, otthoni tevékenységeikben zavarta a kutyaugatás, hogy a pihenéshez való joguk sérült. Előadásukban egyes felperesek hivatkoztak arra, hogy bizonyos időszakokban nem tudtak pihenni, azt azonban egyik felperes sem tudta bizonyítani, hogy a kutyaugatás miatt nem tudta magát megfelelően kipihenni. A magánlakás különböző, pihenés, munka, szórakozás célú használata során a felpereseket ért zavarás a magánlakás zavartalan használatához fűződő személyiségi jog megsértésének tilalmához köthető és az akadályozottság ebben a körben értékelhető, nem a pihenéshez való jog mint személyiségi jog sérelmeként. A másodfokú bíróság megítélése szerint ezért a Ptk. 2:42. (2) bekezdése alapján védett pihenéshez való jog mint személyiségi jog megsértése megállapításának a nappali kutyaugatással összefüggésben a rendelkezésre álló adatok alapján nem volt helye, ezért ezen személyiségi jog megsértése körében a keresetet - az elsőfokú ítéletet a Pp (2) bekezdése alapján megváltoztatva - elutasította. Egyetértett azonban az elsőfokú bírósággal abban, hogy a magánalkás zavartalan használatához fűződő jog megsértése a Ptk. 2:43. b) pontja alapján megállapítható volt, az alábbiakra figyelemmel. Az alperesi hivatkozással szemben a magánlakás megsértésének tilalma nemcsak az oda való tárgyak, személyek fizikai behatásával szemben véd, de a lakás belátás szerinti használatát jogtalanul akadályozó környezeti, zaj és egyéb behatásokkal szemben is védelmet nyújt. Ezért a kutyaugatással okozott zaj behatások miatt is lehet helye személyiségi jog megsértése megállapításának. Az alperes által hivatkozott AB határozatokból sem volt levonható ezt kizáró következtetés. A kutyaugatással összefüggésben a magánlakás zavartalan használatához való jog, mint személyiségi jog megsértésének lehetőségét a bírói gyakorlat is megállapíthatónak tartja, erre utalt az elsőfokú ítéletben említett kúriai ítélet is. Az elsőfokú bíróság - bár a szükségtelen zavarást megállapította - a fentieknek megfelelően az érdekmérlegelés szempontjából releváns tényeket, körülményeket részletesen nem elemezte. A magánlakás zavartalan használatához fűződő jog megsértése ugyanakkor a lefolytatott bizonyítás eredményeként mérlegelhető tények alapján megállapítható volt az alábbi körülményekre figyelemmel. Az ebek tartása és a vele járó időszakos zajhatás, ugatás, nem tekinthető önmagában a magánlakás használata indokolatlan korlátozásának. A lakókörnyezet övezeti jellege a kertben való kutyatartást sem zárta ki. Figyelembe kellett venni azonban, hogy a felperesek és az alperes épületei több lakásos társasházak, nem családi házas övezetben külön álló családi házak, kerttel. Ezért a Korm. rendelet 14. (2) bekezdésére tekintettel az állattartónak a környező lakóközösség kialakult szokás- és életrendjét is fokozottan szem előtt kellett tartania a kutyák esetleges kertben tartására, annak módjára vonatkozó döntésénél. 11

13 Az óvoda közelsége - a szünetek kivételével - szintén állandó zajforrás volt a felvételek alapján, a monoton gyerekzsivaj azonban nem összehasonlítható a kutyák visszatérő felugatásával. Az utca zaja a házak elhelyezkedésére és a csatolt felvételekre, valamint a helyszíni tárgyaláson rögzítettekre is figyelemmel nem volt jelentősnek, zavarónak tekinthető. A felperesek előadását a tanúk is alátámasztották abban a tekintetben, hogy a kutyák ugatása hosszabb ideje fennállóan elég hangos, rendszeres és kitartó ahhoz, hogy zavaró legyen, az ugatás tényéről, és a mások számára zavaró hatás lehetőségéről a csatolt felvételek alapján a másodfokú bíróság is meggyőződött. Bár a peradatok szerint az alperes korábban is tartott kutyát, az nem okozott ilyen mértékű problémát. Nem lehetett ebből sem arra következtetni, hogy a felperesek olyan zavarás okán indítottak, egyéni érzékenységük miatt eljárást, amelyet feltétlenül tűrni lettek volna kötelesek. Az is természetes jelenség, hogy a kutyák mozgást érzékelve ugatással reagálnak, a kapun, kerítésen kívül történő eseményekre is, területüket védik, két kutya tartása kerttel bíró ingatlanokban nem minősül kirívónak. Önmagában azzal, hogy az alperes két ebet tartott, amelyek időről-időre ugattak, a felperesek magánlakás zavartalan használatához fűződő jogát nem sértette volna. A felek egyezően adták elő, hogy az ebeket este hat óra után az alperes a lakásában tartotta, ahol nem zavarta a felpereseket. Figyelembe kellett venni azonban azt is, hogy az ebeket az alperes a perrel érintett időszakban napközben este hat óráig a két társasház közötti szűk részen tartotta, a társasház bejáratához vezető út közelében, a kutyák a teraszokra, és a nyílászárók egy részére is ráláttak. Az alperes által hivatkozott kutyafuttatós esetektől eltérően itt a zajforrás és a felperesi társasház közötti távolság alig több mint négy méter volt. Nem volt vitás, és a felvételeken is látható, hogy az alperesi ebek a mozgásra érzékenyen reagálnak, a felvételen is látható, hogy a felperesi társasház bejáratához vezető út olyan közel ment el az alperesi kerítés mellett, hogy a kutyák reagálása ezekre a mozgásokra szinte szükségszerű. A kutyák kerítéshez közeli szűk helyen tartása miatt a kutyákat a mozgások miatt nem vitásan folyamatos külső ingerek érték a felperesi soklakásos társasház bejáratának megközelítése során. Ugyanez bekövetkezhetett az ablakok, teraszok kutyák által észlelhető, mozgással járó használata során is. A felperesek által csatolt CD felvételek egy részén jól látszik, hogy a kutyák a filmező saját lakásából készített ablakra, teraszra is rálátnak, és a felvétel készítő felé ugatnak. Ezen túlmenően a házak közelsége miatt nem vitásan a falak az ugatás hangját visszaverték, és felerősítették. A felperesi és alperesi társasház egymáshoz való közelsége a perbeli ebek tartása előtt alakult ki, nem a felpereseknek felróható, az alperesnek a perbeli ebek kertben tartásának helyére, módjára vonatkozó döntése előtt erre az állapotra figyelemmel kellett lennie. Alaptalanul hivatkozott ezért a házak közelségére jogsértést kizáró körülményként. Az alperes nem adott elő semmilyen értékelés körébe vonható szempontot arra, hogy miért ilyen módon tartja kutyáit azon felül, hogy megítélése szerint ez nem zavarta a szomszédokat, illetve joga van a kutyáit napközben a kertben tartani. A kutyatartáshoz fűződő joga, illetve a zavarás tényének vitatása nem érinti azonban a kutya tartásának lehetséges módját. A felvételek, a DVD-n csatolt térkép és a helyszíni tárgyalás alapján a társasházak elhelyezkedése, a falak közelsége és a kutyatartás helyszíne is a tanúvallomásokat erősítették a kutyaugatás zavaró gyakoriságát, intenzitását tekintve. 12

14 A fenti körülmények összességének mérlegelésével megállapítható volt, hogy a kutyatartás perbeli időszakban megvalósult ezen módja olyan zavarással járt, amelyet már a felperesek a kutyatartással összefüggésben nem voltak kötelesek elviselni, a Korm. rendelet 14. (2) bekezdésében foglaltak alapján sem. Ezért az alperest intézkedési kötelezettség terhelte a zavarás olyan mérséklésére, amely már nem tekinthető szükségtelennek, hathatósan csökkenti az ugatás zavaró zajhatását. Az alperes nem adott elő semmilyen olyan körülményt, ami akadályozta volna a kutyatartás megfelelő módjának megválasztásában. Nem volt alapja annak, hogy a felperesek költségviseléséhez kösse azt, hogy a kritikus részen a tömör kerítés megfelelő kiépítésének befejezésével, vagy más eszközzel a kutyák számára a láthatóságot, az ugatás rendszerességét, intenzitását csökkentse, valamint az ugatás zajhatását mérsékelje. E tekintetben a bíróság azt emeli ki, hogy a személyiségi jog abszolút szerkezetű jogviszony, amelyből következően az arra behatással lévő személy köteles elsősorban a szükségtelen zavarástól, indokolatlan behatástól tartózkodni. Mindezek alapján azt lehetett megállapítani, hogy az alperes önmagában a kutyák tartásával nem sértett személyiségi jogot. Azzal azonban, hogy a kutyákat úgy tartotta, hogy nem tett hathatós intézkedést annak érdekében, hogy kutyái napközbeni ugatásának zavaró hatását mérsékelje, szükségtelenül korlátozta a felpereseket a magánlakásuk zavartalan használatában. Ezáltal megsértette a felperesek Ptk. 2:43. b) pontja szerinti magánlakás zavartalan használatához fűződő személyiségi jogát. A másodfokú bíróság ennek megfelelően az elsőfokú ítéletet a jogsértést megállapító rendelkezés tekintetében részben megváltoztatva, a megállapított felperesek magánlakás zavartalan használatához fűződő jogának megsértését nem érintve a rendelkező részben foglaltak szerint állapította meg a Ptk. 2:51. (1) bekezdés a) pontja alapján a személyiségi jogsértést. A másodfokú bíróság a személyiségi jogsértés megállapításán túl a sérelemdíj alkalmazásával az alábbiakra tekintettel nem értett egyet. A Ptk. 2:43. b) pontja alapján személyiségi jogsértés esetén a jogosult a Ptk. 2:51. -ban írt szankciókat érvényesítheti. Az objektív és a szubjektív szankciók egységes rendszert képeznek és a sérelmet szenvedett fél helyzetének orvoslását szolgálják. A személyiségi jogi jogsértésnek nem automatikus következménye ezért a sérelemdíj megítélése, a körülmények mérlegelése azt is eredményezheti, hogy a jogsértő nem kötelezhető sérelemdíj megfizetésére (BH ). A sérelemdíj elégtétel, kompenzációs és magánjogi büntetés funkciót is betölt, ezeknek a funkcióknak az egyensúlyát sérelemdíj alkalmazásakor meg kell őrizni a polgári jogi szankciós rendszer keretein belül. Nem alkalmazható a sérelemdíj olyan körülmények között, ahol a magánjogi szankció kompenzációs funkcióját elveszíti, ugyanakkor szinte kizárólag magánjogi büntetésként hat. Nem indokolható a sérelemdíj alkalmazása ezért akkor sem, ha a jogsértés okozta sérelem teljes orvoslására a jogsértés Ptk. 2:51. (1) bekezdés a) pontja szerinti megállapítása, vagy a Ptk. 2:51. (1) bekezdés c) pontja szerinti elégtétel adása is elegendő, ezáltal nem marad további sérelemdíjjal kompenzálandó sérelem. A perbeli esetben nem hagyható figyelmen kívül, hogy az alperes részéről állattartásával előidézett szükségtelen zavaró helyzet több személyt érintett, ugyanakkor a Ptk. 5:8. szerinti birtokvédelemmel is elhárítható, önmagában nem jelentős súlyú zavarásból fakadt. A kutyaugatással rövid idő alatt előidézett sérelem a felvételek alapján nem volt jelentős súlyú. A birtokvédelem jogintézménye tipikusan az ilyen jellegű konfliktusok, viták gyors rendezésére szolgál, 13

15 megelőzendő a zavaró helyzet elhúzódását, a felperesek azonban birtokvédelemmel egyáltalán nem éltek. A jelentéktelenebb súlyú sérelem a birtokvédelem hiányában, ezért felperesi döntésre is visszavezethetően, a sérelem tartóssága, állandósága, a sérelmes helyzet elhúzódása miatt vált alkalmassá arra, hogy a Ptk. 2:43. b) pontja szerinti személyiségi jogsértés is megállapítható legyen. Személyiségi jog megsértésére, és igényérvényesítés kiváltására a személyiség szabad érvényesítését akadályozó nem jelentéktelen behatás alkalmas, amit a bírói gyakorlat a megítélt minimális sérelemdíj nagyságával is kifejez. A sérelem jellegére, nagyobb számú érintettre és a bírósági gyakorlatban elfogadott sérelemdíj mértékekre figyelemmel még egy alacsonyabb, fejenként forintos sérelemdíj is összességében súlyos büntetést eredményezne, ugyanakkor a felperesek jogsérelmét nem szüntetné meg, kompenzálásra nem alkalmas, a zavarás mérsékléséhez szükséges intézkedések anyagi alapját is elvonhatná. A perbeli, a vita felmerülésekor még jelentősebb sérelemmel nem járó birtokvitás helyzettel arányban nem álló sérelemdíj alkalmazása kizárólag aránytalan magánjogi büntetést hordoz magában, nem egyeztethető össze a személyiségi jogi jogvédelem jogrendszerben betöltött szerepével és a jogszabály Alaptörvény 28. cikkének megfelelő értelmezésével. Értékelni kellett végül azt is, hogy a felek jogvitája nem egyértelműen jogellenes beavatkozáson, hanem a felek, az állattartó és a környezete kölcsönös érdekének mérlegelését, a zavarás szükségtelen voltának vizsgálatát is igénylő jogvitán alapult. Az alperes a per megindításának hatására már a helyszíni szemlét megelőzően tömör kerítésépítésbe kezdett, amit az elsőfokú eljárás adatai alapján a költségek viselésében kialakult vita miatt nem fejezett be. A jogsértés megállapítása a felek közötti jogvitát eldönti, az adott jogvita jellegére és körülményeire, az alperes által megkezdett kerítésépítésére is figyelemmel kellő súllyal bír, és alapot adhat a helyzet változatlansága esetén súlyosabb jogkövetkezmények alkalmazására is. A másodfokú bíróság megítélése szerint a fenti körülmények között a felperesek személyiségi jogsérelme a perrel érintett időszakot illetően alapvetően ezért a jogsértés megállapításával volt megfelelően orvosolható, a sérelemdíj a felperesek kompenzációjához nem szükséges, arra nem alkalmas és a sérelemdíj rendeltetésével nem volt összeegyeztethető. Az elsőfokú bíróság által összesen megítélt forint sérelemdíjra vonatkozó döntést a másodfokú bíróság ezért megváltoztatta és e körben a keresetet teljes egészében elutasította. A másodfokú bíróság megjegyzi, hogy a bíróság ítélete - az eltérő érvényesített jog folytán - nem zárja ki, hogy a felperesek birtokvédelmi keresetet terjesszenek elő, vagy ha a sérelem továbbra is fennáll, eltérő időszakra újabb személyiségi jogi perben érvényesítsenek igényt. A jogvita jellegére figyelemmel a megállapítás súlya az igényelt sérelemdíjjal egyenrangú volt, ezért a fellebbezés részbeni eredményességére figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú perköltségre vonatkozó rendelkezést akként változtatta meg a Pp (2) bekezdése és a Pp. 81. (1) bekezdése alapján, hogy a peres felek költségeiket maguk kötelesek viselni. A feljegyzett kereseti illeték megfizetéséről is ennek megfelelően határozott a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. (2) bekezdésére és a Pp. 82. (2) bekezdésére figyelemmel a rendelkező részben foglaltak szerint. Mindezekre tekintettel a Pp (2) bekezdése alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben a rendelkező részben foglaltak szerint megváltoztatta, egyebekben helybenhagyta. 14

16 A fellebbezés részbeni eredményessége folytán a másodfokú eljárásban is a pernyertességpervesztesség aránya egyenlő volt, ezért a másodfokú bíróság a másodfokú perköltségről és a fellebbezési illetékről a Pp folytán alkalmazandó Pp. 81. (1) és a Pp. 82. (2) bekezdése, valamint a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. (2) bekezdése alapján határozott. Budapest, december 2. dr. Kisbán Tamás s. k. a tanács elnöke dr. Istenes Attila s. k. dr. Kovaliczky Ágota s. k. előadó bíró bíró 15

17 2.) Fővárosi Törvényszék P /2015/30. Polgári ügyben hozott határozat Fővárosi Törvényszék... P.../2015/30. A Fővárosi Törvényszék dr. Pulay Gábor ügyvéd (ügyvéd címe) által képviselt I. r. felperes neve(i. rendű felperes címe. szám) I. rendű II. r. felperes neve (II. rendű felperes címe. szám) II. rendű felpereseknek dr. Benke Barnabás ügyvéd (ügyvéd címe szám) által képviselt alperes neve ( alperes címe. szám) alperes ellen személyiségi jog iránt indított perében meghozta a következő ítéletet: A bíróság az alperes permegszüntetési kérelmét elutasítja. A bíróság a keresetet elutasítja. Kötelezi a bíróság a felpereseket, hogy - külön felhívásban foglaltaknak megfelelő módon és számlára - fizessenek meg (egyszázhúszezer) forint meg nem fizetett illetéket. A bíróság megállapítja, hogy az alperes pernyertes lett. Az alperest képviselő pártfogó ügyvéd munkadíját a felperesek kötelesek viselni. Az ítélet ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül fellebbezésnek van helye, melyet a Fővárosi Ítélőtáblának címezve, a Fővárosi Törvényszéken a felperesek elektronikus úton, az alperes 3 példányban, írásban terjeszthet elő. Az ítélet ellen fellebbezést (csatlakozó fellebbezést) és felülvizsgálati kérelmet (csatlakozó felülvizsgálati kérelmet) előterjesztő fél számára a jogi képviselet kötelező. A jogi képviselő közreműködése nélkül eljáró fél perbeli cselekménye és nyilatkozata hatálytalan, kivéve ha a jogi képviselővel nem rendelkező fél pártfogó ügyvédi képviselet engedélyezése iránti kérelmet terjesztett elő, vagy a bíróság egyéb okból köteles elutasítani a kérelmet, vagy ha a törvény az adott perbeli cselekményre nézve a meghatalmazott útján történő eljárást kizárja. A fél a pártfogó ügyvédi képviselet engedélyezése iránti kérelmét a jogi segítségnyújtó szolgálatnál terjesztheti elő. Ha a perorvoslati kérelmet előterjesztő fél nem rendelkezik jogi képviselővel, vagy a megszűnt jogi képviseletének pótlásáról felhívás ellenére nem gondoskodik, perorvoslati kérelmét a bíróság - a fenti kivételektől eltekintve - hivatalból elutasítja. Jogi képviselőnek 16

18 minősülnek a polgári perrendtartásról szóló évi III. törvény 73/C. (1)-(3) bekezdéseiben megjelölt személyek. A másodfokú bíróság az ítélet ellen irányuló fellebbezést tárgyaláson kívül bírálhatja el, ha a fellebbezés csak a kamatfizetésre, a perköltség viselésére vagy összegére, illetve a meg nem fizetett illeték vagy az állam által előlegezett költség megfizetésére vonatkozik, illetve csak az előzetes végrehajthatósággal, a teljesítési határidővel vagy a részletfizetés engedélyezésével kapcsolatos, vagy csak az ítélet indokolása ellen irányul. Ezekben az esetekben a fellebbező fél fellebbezésében, ennek hiányában a fellebbező fél ellenfele a másodfokú bíróság felhívására kérheti tárgyalás tartását. A fellebbezési határidő lejárta előtt a felek által előterjesztett közös kérelem alapján a fellebbezés tárgyaláson kívüli elbírálása kérhető. Indokolás Felperesek és alperes egymás között egyenlő arányú tulajdonát képezi az ingatlan címe. szám alatti két lakásos ingatlan. Az ingatlan felépítményének mintegy felét a felperesek, másik felét az alperes használja, a további ingatlanrészek közös használata mellett. A felperesek 2015 áprilisában az ingatlan felújítása és részleges átalakítása végett munkálatokat végeztek, mely során felek között nézeteltérés alakult ki. A vita az ingatlan emeleti részén található, a felperesi és az alperesi emeleti lakrész valamint a lépcsővel megközelíthető padlásfeljáró megközelítésére szolgáló, a felek közös használatában álló előteret érintette. Ezen előtérnek a felperesi lakrész felé eső mintegy felét a felperesek az ingatlan átalakítása során gipszkarton fallal lezárták, s ezen falba építették be bejárati ajtójukat. Az átalakítás következtében a padlásfeljáró csak a felperesek által beépített bejárati ajtó nyitott állapotában vált nyithatóvá. Az alperes sérelmezte, hogy az emeleti előtér fentiek szerinti átalakítása következtében nem tud a padlásra feljutni, a vitát nem sikerült feleknek egymás között rendezniük, ezért alperes birtokvédelmi eljárást kezdeményezett, melynek eredményeképpen a települési jegyző június hó 25-én kelt,.../7/2015. számú azonnal végrehajtható határozatával (továbbiakban: jegyzői határozat) kötelezte a felpereseket a felhúzott gipszkartonfal 3 napon belüli visszabontására és az eredeti állapot helyreállítására. A felperesek a határozattal szemben keresetet terjesztettek elő, kérelmezték továbbá a határozat végrehajtásának felfüggesztését. Felpereseknek a végrehajtás felfüggesztésére irányuló kérelme nem vezetett eredményre, mert a Fővárosi Törvényszék a jegyzői határozat végrehajtásának felfüggesztésére vonatkozó kérelmüket... Pf.../2015/7. szám alatti végzésével elutasította. A felperesek rongálás bűncselekményének elkövetése miatt feljelentést is tettek, a települési Ügyészség B.../2015/7. szám alatti határozatával - annak megállapítása mellett, hogy az alperes cselekménye alkalmas a rongálás vétségének megállapítására - az alperest megrovásban részesítette. A felperesek nem hajtották végre a jegyzői határozatban foglaltaknak, azaz az általuk felhúzott falat nem bontották vissza és nem állították helyre az eredeti állapotot. A felperesek a jelen per ténybeli alapját képező szeptember hó 7-i alperesi falbontást követő napokra tervezték az ingatlanba való beköltözésüket, amit a történtek miatt elhalasztottak, oda a lakás további átalakítását követően később költöztek be. 17

19 Az alperes megelégelte, hogy a felperesek nem bontották le a falat, melynek következtében nem tud a padlásra feljutni, ezért szeptember hó 7-én - közvetlenül a települési Kormányhivatal építésfelügyeleti szemléje után - a felperesek által felhúzott gipszkarton falat saját maga lebontotta, a bontási törmeléket a fal lebontása következtében bejárhatóvá váló felperesi lakrész fürdőszobájába helyezte el, míg a kibontott bejárati ajtót a felperesi lakrész egyik szobájába rakta be. Az alperes a bontást követően végrehajtási kérelem" című beadványában a falbontás tényét bejelentette a jegyzőnek, előadása szerint azért kérte továbbra is a jegyzői határozat végrehajtását, mert a padlásfeljáró használata továbbra is balesetveszélyes. A bíróság a tényállást a felek által becsatolt iratok és előadásaik, valamint 1-es tanú és 2-es tanú tanúk vallomásai alapján állapította meg. A felperesek álláspontja szerint az alperes a fentiek szerinti falbontással megsértette a felperesek emberi méltósághoz, egészséghez, magánlakáshoz, valamint becsülethez fűződő személyiségi jogát, ezért keresetlevelükben egyrészt kérték a jogsértés megállapítását, másrészt az alperes eltiltását a további jogsértéstől, harmadrészt az alperes kötelezését forint sérelemdíj és ezen összegnek szeptember hó 8-tól esedékes, a évi V. törvényben (Ptk.) meghatározott mértékű kamata megfizetésére, kérték továbbá az alperes marasztalását a per költségeiben. A felperesek állítása szerint a jegyzői határozatban foglaltakat a végrehajtás felfüggesztésére irányuló - és az alperesi felbontásig el nem bírált - kérelmükre tekintettel nem hajtották önként végre a határozatot. Hivatkoztak továbbá arra, hogy a birtokvédelmi eljárásban hozott határozatot a jegyző által foganatosított végrehajtási eljárás útján lehetett volna végrehajtatni, az alperes nem volt jogosult önhatalmúlag elvégezni a bontást, ezért eljárása jogellenes volt. Felperesek kérték figyelembe venni azt is, hogy az alperes - aki azt sérelmezte, hogy nem tud a padlásra feljutni a felhúzott fal miatt - a létező legnagyobb rombolással szerzett érvényt vélt igazának, mert több más, lényegesen kisebb kárral járó beavatkozással is nyithatóvá tehető lett volna a padlásfeljáró. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását és pernyertességének megállapítását kérte (tekintettel arra, hogy képviselője pártfogó ügyvédként járt el). Alperes állítása szerint a felperesek jogellenesen választották le gipszkartonfallal az osztott használatú emeleti előtér mintegy felét (ennek következtében vált a padlásfeljáró használhatatlanná) s jogellenes volt azon felperesi magatartás is, mellyel nem tettek eleget a jegyző fal lebontására kötelező határozatának. Az alperes a falbontás tényét nem vitatta, de állítása szerint eljárása jogszerű volt, mert jogában állt a felperesi birtokháborítást önhatalmúlag elhárítani, minthogy annyit tett, hogy a felperesek önkéntes teljesítésének hiányában maga foganatosította a hatóság végrehajtható határozatában foglaltakat. A kereset nem alapos. (1) Az alperes a per megszüntetése iránti kérelmet terjesztett elő (8. sorszám alatti jegyzőkönyv 3. oldal), ezért a bíróság a Polgári perrendtartásról szóló évi III. törvény (Pp.) 162. (2) bekezdése alapján kérelmét jelen ítéletben utasította el. 18

20 Az alperes állítása szerint a felperesi igényérvényesítés időelőtti volt, mert a felperesek akkor nyújtották be keresetlevelüket, amikor a jegyzői határozat ellen benyújtott keresetlevelük érdemben még nem került elbírálásra. A bíróság álláspontja szerint az alperes hivatkozása nélkülöz minden jogi alapot, mert a perben a bíróságnak azt kellett elbírálnia, hogy az alperes azon magatartásával, mellyel a felperesek által felállított és bontási kötelezettségükkel terhelt falat önhatalommal lebontotta, megsértette-e a felperesek személyiségi jogait, melyek megítélése teljesen független a jegyzői határozat bírósági felülvizsgálatának kimenetelétől. Ennek megfelelően a perben az nem bírt jelentőséggel, hogy a felperesek falépítését jogellenesnek minősítő jegyzői határozatot a bíróság megváltoztathatta volna, és esetlegesen jogszerűnek ítélhette volna a felperesi falépítést, Az alperes állításával ellentétben a perben csak azon aggálymentesen megállapított tényeknek volt jelentősége, hogy az alperesi falbontás időpontjában a felpereseket végrehajtható határozat kötelezte a perbeli fal lebontására és az alperes önhatalmúlag, a végrehajtási eljárás bevárása nélkül maga szerzett érvényt a bontási határozatban foglaltaknak, ezért a felperesi igényérvényesítés nem lehetett időelőtti, melynek következtében a bíróság az alperes permegszüntetési kérelmét megalapozatlannak találta, azt elutasította, (2) A perben a felpereseknek kellett bizonyítaniuk az alperes jogsértő magatartását, és azt, hogy azzal az alperes megsértette emberi méltósághoz, egészséghez, magánlakáshoz és becsülethez fűződő személyiségi jogukat, az alperes bizonyítani tartozott azon állítását, hogy magatartása nem minősül személyiségi jogi jogsértésnek, amiről a bíróság 5. sorszám alatti jegyzőkönyvének 2. oldalán rögzítetteknek megfelelően tájékoztatta feleket. (3) A bíróság először az alperes magatartását értékelte, és megállapította annak jogelleneségét. A lefolytatott bizonyítási eljárás során egyértelmű megállapítást nyert, hogy a felpereseknek az azonnal végrehajtható jegyzői határozat alapján le kellett volna bontaniuk a perrel érintett falat, mindazonáltal rámutat a bíróság arra, hogy az alperes önhatalmúlag nem szerezhetett volna érvényt a jegyzői határozatban foglaltaknak. Az alperes jogszerűen ugyanis kizárólag végrehajtási eljárás kezdeményezésével kényszeríthette volna ki a jegyzői határozat teljesülését, ezzel ellentétben az alperes a falbontást megelőzően egyáltalán nem kezdeményezte a jegyzői határozat végrehajtását, minthogy végrehajtási kérelmét" (1/F/3.) csak a falbontást követően nyújtotta be (beadványában maga bejelentve a fal lebontását). Rámutat a bíróság arra is, hogy az alperes által hivatkozott jogos önhatalom csak a Ptk. 5:6. (2) bekezdésében meghatározott rendkívül szűk körben illeti meg a birtoklásában sértett felet, minthogy a felhívott jogszabály értelmében az elveszett birtok visszaszerzése érdekében önhatalommal akkor lehet fellépni, ha a más birtokvédelmi eszköz igénybevételével járó időveszteség a birtokvédelmet meghiúsítaná. A perben a jogos önhatalom alperesi alkalmazhatóságának feltételei elviekben sem állhattak fenn, mert az alperes meg sem kísérelte birtokát jogszerű eszközökkel visszaszerezni (nem kezdeményezett végrehajtási eljárást) melynek hiányában ab ovo nem hivatkozhat birtokvédelmét meghiúsító időveszteségre. 19

21 (Megjegyzendő, az alperesi felbontás a már elvesztett birtok visszaszerzésének minősül, a jogos önhatalom ezen tényállásra vonatkoztatható - előzőekben részletezett - szabályozása megkülönböztetendő a Ptk. 5:5. (1) bekezdésének és 5:6. (1) bekezdésének hatálya alá tartozó azon esettől, amikor a birtokost birtoklásában jogalap nélkül megfosztják, vagy abban háborítják, mely esetben a birtokos birtoklása megvédése érdekében jogos önhatalommal is felléphet.) A bíróság az alperes azon kimentési kifogását is irrelevánsnak tartotta, hogy előzetesen felhívta a felperesek figyelmét arra, hogy egy közelebbről meg nem határozott időpontban le fogja bontani a falat, ugyanis általánosságban és jelen perre vonatkoztathatóan is kimondható, hogy egy jogellenes magatartás attól nem válik jogszerűvé, hogy annak elkövetésére a jogsértő előzetesen figyelmezteti a jogsértést elszenvedőt. (4) A már kifejtetteknek megfelelően a felperesek magatartása is jogellenes volt, mert nem tettek eleget a jegyzői határozat végrehajtására vonatkozó kötelezettségüknek, eljárásuk jogellenességének kimentésére nem alkalmas, hogy a határozat végrehajtásának felfüggesztését kezdeményezték. A fentiekre tekintettel az állapítható meg, hogy mindkét fél negligálta jogi kötelezettségei teljesítését, mert a felperesek nem tettek eleget a jegyzői határozat végrehajtására vonatkozó kötelezettségüknek, az alperes pedig jogellenesen szerzett önhatalommal érvényt az abban foglaltakat. Az alperes eljárása jogellenességének kimentéseképpen hivatkozott a felperesi jogellenességre, amit a bíróság megalapozatlannak tartott, mert a Ptk. 1:4. (3) bekezdésének egyértelmű szabályozása értelmében a másik fél felróható magatartására hivatkozhat az is, aki maga felróhatóan járt el, azaz nem mentesíti az alperest felróható magatartása jogkövetkezményei alól a felperesi magatartás jogellenessége. Itt utal a bíróság arra, hogy azon alperesi hivatkozás, mely szerint saját felróható magatartás előnyök szerzésére senki sem hivatkozhat (Ptk. 1:4. (2) bekezdés) jelen esetre értelmezhetetlen, hiszen a felperesek nem saját, hanem az alperes felróható magatartására alapították keresetüket, melyre megalapozottan hivatkozhattak saját felróható magatartásuk mellett is. (5) Ezt követően a bíróság a felperesek keresetét érdemben bírálta el, azaz abban foglalt állást, hogy a felpereseket megilleti-e az általuk érvényesített jog, azaz az alperes megsértette-e a felperesek személyiségi jogait és arra a következtetésre jutott, hogy a kereset megalapozatlan. A bíróság mindenek előtt utal arra, hogy Pp. 3. (2) bekezdésében rögzített keresethez kötöttség elve alapján a bíróság az előterjesztett kereseti kérelmeket jogosult és köteles elbírálni. Ennek megfelelően a bíróság nem általánosságban döntött arról, hogy a jogellenes alperesi magatartás következtében jogosultak-e valamilyen jog érvényesítésére a felperesek, hanem azt kellett elbírálnia, hogy megalapozotte a felperesek perben érvényesített azon igénye, hogy az alperes sérelmezett eljárásával megsértette a felperesek emberi méltósághoz, magánlakáshoz, egészséghez és becsülethez fűződő személyiségi jogait. A bíróság a tényállás feltárásával és a jogszabályok alkalmazásával arra a következtetésre jutott, hogy a felperesek perben érvényesített, személyiségi jogai sérelmére alapított igénye megalapozatlan. (6) 20

22 A felperesek állítása szerint az alperes megsértette az emberi méltóságukhoz fűződő, az Alaptörvény I. cikke (1) bekezdésében valamint XXIV. cikk (1) bekezdésében és XXVIII. cikk (7) bekezdésében biztosított és a Ptk. 2:42. (2) bekezdésének hatálya alá tartozó emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogukat, megfosztva őket attól, hogy ügyük törvényes és tisztességes eljárás keretében kerüljön elbírálásra és attól is, hogy jogorvoslathoz való jogukat érvényesítsék, melynek következtében a Ptk.-ban külön nem nevesített személyiségi jogaik nem érvényesülhettek. Az Alaptörvény I. cikke (1) bekezdése értelmében az EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani, védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége, XXIV. cikke (1) bekezdése pedig azt mondja ki, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék, a XXVIII. cikk (7) bekezdés szerint pedig mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal az olyan hatósági vagy bírósági döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti. A Ptk. 2:42. (2) bekezdése értelmében az emberi méltóságot és az abból fakadó személyiségi jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. A fentieknek megfelelően a felperesek emberi méltóságuk megsértését - egyrészt nevesített, tisztességes eljáráshoz és jogorvoslathoz fűződő joguk sérelmében, - másrészt nem nevesített, emberi méltóságukhoz, mint generálklauzulához fűződő jogaik sérelmében határozták meg (6. sorszám alatti felperesi beadvány, 1. oldal), mely kérelmeiket a bíróság megalapozatlannak értékelte, az alábbiak szerint: (a) A felperesek tisztességes eljáráshoz és jogorvoslathoz való jog sérelmére alapított igénye megalapozatlan, mert ezen jogok nem értelmezhetőek személyiségi jogként. Az eljárási alapjogok és a személyhez fűződő jogok egymással való összefüggését a joggyakorlat számos jogeseten keresztül értelmezte, a töretlen jogértelmezés szerint a tisztességes eljáráshoz való jog mint eljárási alapjog nem tekinthető egyben személyiségi jognak is mivel a védendő érték nem közvetlenül az emberi személyiségből fakad, a jog elsődlegesen nem az emberi individuum védelmét, hanem az állami közreműködés mellett zajló eljárások megfelelő funkciójú megvalósítását, illetve érvényesülését szolgálja." (BDT ) A fentiek okfejtésre tekintettel a bíróság megállapította, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog - és az azzal azonosan minősülő jogorvoslathoz való jog - nem minősül személyiségi jognak, következésképpen e címeken személyhez fűződő jog megsértése megállapításának elviekben sincs helye. A felperesek igénye valójában nem is a tisztességes eljáráshoz való joguk sérelmén alapul - ugyanis nem az eljáró hatóságok eljárásának tisztességtelenségére hivatkoztak - hanem tartalmilag a jogvita illetékes hatóságok által történő elbírálásához fűződő joguk gyakorlásának ellehetetlenülését állították, arra hivatkozva, hogy az alperesi falbontás következtében elveszett jogvitájuk jogszerű elbírálásának lehetősége. A bíróság álláspontja szerint a felperesek hivatkozása több okból is megalapozatlan, 21

23 - egyrészt azért, mert tényszerűen megállapítható, hogy az alperesi falbontás semmiben nem befolyásolta a jegyzői határozat bírósági felülvizsgálatát, maguk a felperesek sem vonták kétségbe az eljáró bíróságok eljárásának tisztességességét, - minthogy a tényállás alapján az állapítható meg, hogy az alperesi falbontás legfeljebb abban akadályozta meg a felpereseket, hogy a végrehajtható önkormányzati határozat önkéntes teljesítésük hiányában végrehajtási eljárás útján kerüljön foganatosításra, amely a bíróság álláspontja szerint se nem minősül a felpereseket megillető védendő eljárási jognak, személyiségi jogi jogsértésként pedig kiváltképp nem értelmezhető. (b) A Ptk. az emberi méltósághoz való jogból származtat minden nevesített és nem nevesített személyiségi jogot, mely mint általános személyiségi jog olyan anyajog melyet a bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyéb autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra a konkrét, nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható" (8/1990. (IV. 23.) AB határozat pont, mely a 25/2014. (VII. 22.). 27. pontjában kifejtett érvek alapján jelenleg is irányadó, mivel az Alkotmánybíróság a korábbi alkotmánybírósági gyakorlat által kimunkált azon elvi tételeinek érvényességét fenntartotta, mely esetben az Alaptörvény szabályozása a korábbi Alkotmány szabályozásával lényegében megegyezik). A fentiekből levezethetően az emberi méltóság sérelmének a felperesek által állított generálklauzula jellege - nem azt jelenti, hogy az általánosságban, valamennyi nem nevesíthető személyiségi jogi sérelem esetén meghivatkozható, - mert csak az olyan magatartások értelmezhetőek az emberi méltóság sérelmeként, melyek megkérdőjelezik a jogosult emberi mivoltát, illetve elmulasztják, megtagadják azt a minimális és kötelező tiszteletet, amely az embert pusztán emberi minősége alapján megilleti" (Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz, KJK,2014, 126. oldal, továbbiakban: Kommentár) A felperesek emberi méltóságuk sérelmével összefüggésben arra is hivatkoztak, hogy a sérelmezett alperesi magatartás következtében önálló lakhatásuk nem megoldott, melynek következtében rokonoknál kénytelenek lakni, mely feszültségeket generál és korlátozza felpereseket szabad életvitelükben ( 6. sorszám alatti felperesi beadvány 1. oldal II. pont). A bíróság a felhívott jogszabályok és jogértelmezések alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felperesek által hivatkozott sérelmek nem értelmezhetőek sem emberi mivoltuk kétségbevonásaként, sem az őket emberi minőségük alapján megillető minimális kötelező tisztelet negligálásaként, következésképpen az alperes felróható magatartásával (falbontás) őket emberi méltóságukban nem sértette meg. (7) A felperesek további állítása szerint az alperes sérelmezett magatartásával megsértette egészséghez fűződő személyiségi jogukat. Az egészséghez fűződő jog a Ptk. 2:43. a) pontjában nevesített személyiségi jogi jogsértés, melynek érvényesíthetőségét minden olyan jogellenes magatartás megalapozza. amely az ember. egészségi 22

24 állapotát vagy testi épségét sérti. Ez elkövethető cselekvéssel és mulasztással egyaránt. Cselekvéssel való elkövetés pl. valamilyen testi sértés okozása, és ennek következményeként beálló bekövetkezett egészségromlás. Mulasztással történő elkövetés állapítható meg pl., ha a sérelmet hivatásbeli jogviszonyból eredő kötelezettség elmulasztásával okozták." ( Kommentár 126. oldal) A fentiekből is következik és az állandó bírói gyakorlat is az, hogy az egészséghez fűződő személyiségi jog sérelmét csak a már bekövetkezett sérelem alapozza meg, ahhoz nem elégséges a sérelem bekövetkezésének lehetősége, illetve az, hogy a felróható magatartás a sérelem bekövetkeztével veszélyeztet. A felperesek arra hivatkoztak, hogy súlyosan megviselték őket a történtek, alvászavaruk volt, s a helyzet okozta stressz a történtek idején 3 hónapos gyermekük anyatejes táplálását is hátrányosan befolyásolta. A fentieknek megfelelően felperesek maguk sem állították az alperes felróható magatartásával összefüggő egészségromlásuk bekövetkeztét, maguk és gyermekeik egészségének átmeneti zavarára illetve veszélyeztetettségére hivatkoztak - ami az előzőekben kifejtetteknek megfelelően nem elégséges személyiségi jogi jogsértés megállapítására. A fentieket támasztja alá 2-es tanú tanú (II. rendű felperes édesapja) tanúvallomása is, aki elmondta, hogy a történtek mély nyomot hagytak a felperesekben, de fel sem vetődött, hogy ez egészségromlásban manifesztálódott volna (14. sorszám alatti jegyzőkönyv, 2-3. oldal). Rámutat a bíróság még arra, hogy jellemzően minden vita, peres eljárásba torkolló jogvita pedig kiváltképp a megszokott nyugodt életviszonyok felborulásával, ennek következtében pedig stresszel jár. Így általánosságban kimondható, hogy minden jogvita veszélyezteti a nyugodt életet és közvetetten az emberi egészséget, ez azonban nem elégséges az egészséghez való jog sérelmének megállapítására, mert ahhoz az kell, hogy a sérelem konkrétan bekövetkezett egészségromlásban manifesztálódjon, ami a perbeli esetben nem volt megállapítható. (8) A felperes állítása szerint az alperes megsértette magánlakáshoz való jogukat is. A Ptk. 2:43. (b) pontja alá tartozó nevesített jogsértésnek minősül a magánlakás megsértése, amely azonban speciális, a birtokvédelemmel párhuzamos, azaz lényegét tekintve azonos tárgyú jogvédelmet jelent, mint ahogyan arra a Kommentár is rámutat a következőképpen: A magánlakáshoz való jog a dologi jogi birtokvédelemmel párhuzamos, saját személyiségi jogi oltalom. Az embereknek társadalmi rendeltetésük betöltéséhez, a társadalom számára hasznos tevékenységeik kifejtésére másokétól határozottan elkülönülő, háborítatlan térre is szükségük van. Ennek zavartalan használatát kívánja oltalmazni a Ptk. azzal, hogy a személyiségi jogok megsértése esetére megállapított szankciókat a szóban forgó jogot sértő magatartásokra is kiterjeszteni rendeli. Magánlakás minden olyan helyiség, amely a magánszemély életvitelét biztosító tartózkodási helyéül szolgál, tekintet nélkül a használat jogcímére és a lakás céljára szolgáló helyiség jellegére. A törvény általánosságban tilt minden olyan magatartást mások részéről, amely a magánszemélyt a lakásban folytatott és belátása szerint alakított életvitelében zavar vagy akadályoz. A magánlakás megsértésével kapcsolatban személyiségi jogi esetek a gyakorlatban nem is igen fordulnak elő, amely azzal magyarázható, hogy a birtokvédelem sokkal hatásosabb, gyorsabb és eredményesebb védelmet biztosít az érintetteknek." (Kommentár,. oldal) 23

25 A jogszabályból és annak értelmezéséből következik, hogy a magánlakáshoz fűződő személyiségi jog és a magánlakás birtokvédelemhez fűződő jog által védett jogtárgy lényegében azonos, azaz mindkét jogra a jogszerű magánlakhatás megsértése esetében lehet hivatkozni. Ez jelen perre vonatkoztathatólag azt jelenti, hogy a felperesek magánlakhatásuk sérelmére magánlakásuk jogszerű birtoklásának megzavarása esetében hivatkozhatnának. Ez jelen esetben nem állapítható meg, mert a birtoklás tárgyában született jegyzői határozat egyértelműen kimondta, hogy a felperesek nem jogosultak azon fal jogszerű birtoklására, amelynek alperesi lebontására alapították igényüket. Ebből következik, hogy a felperesek magánlakáshoz való joga - jogszerű birtoklás hiányában - az alperesi falbontás következtében nem sérülhetett meg. Ezen értelmezés következik a jogrendszer koherenciájának követelményéből is: a lényegében azonos tartalmú védett jogtárgyra vonatkozó igények elbírálása nem vezethetnek eltérő eredményre az eltérő jogcímen történő igényérvényesítés következtében. (9) Hivatkozott továbbá a felperesek becsületük megsértésére, mely a Ptk. 2:43. d) pontjának és 2:45. (1) bekezdése hatálya alá tartozó nevesített személyiségi jog, mely szerint a becsület megsértését jeleni különösen a más személy társadalmi megítélésének hátrányos befolyásolására alkalmas, kifejezés módjában bántó vélemény-nyilvánítás. A bíróság egyértelműen megállapította, hogy az alperes nem nyilvánított olyan, a felperesek társadalmi megítélését hátrányosan befolyásoló, kifejezésmódjában sértő, bántó véleményt, mellyel a felperesek becsületébe gázolt volna. A felperesek által sérelmezett alperesi kijelentések - így különösen, hogy dicsekedett környezetének és a rendőröknek, hogy majd ő maga megoldja a helyzetet, valamint hogy azt hangoztatta, hogy majd megmutatja ki az úr a házban - még annak bizonyítottsága esetére sem alkalmas a felperesek becsületének jogilag releváns megsértésére. A hivatkozott alperesi kijelentések ugyanis legfeljebb erkölcsi, etikai szabályok megsértését jelenthetik, melyek kiválthatták a felperesekben a megsértettség szubjektív érzetét, de azok nem értelmezhetőek becsületük jogilag releváns megsértéseként, mert ahhoz a becsülethez való jog, mint személyiségi jog megsértését csak a társadalmi érintkezés szabályait tartalmában és kifejezésmódjában is durván sértő vélemény-nyilvánítás képezheti, ami a perben nem volt megállapítható. A fentiekre tekintettel a bíróság a felperesek keresetét elutasította. A Pp. 78. (1) bekezdése alapján a pervesztes felperesek a pernyertes alperes perrel kapcsolatos költségeit megtéríteni kötelesek, amely a alperes képviselőjének munkadíjából áll, amelynek viseléséről a bíróság - tekintettel arra, hogy az alperes képviseletében pártfogó ügyvéd járt el - a Pp. 87. (2) bekezdésében foglaltak alapján rendelkezett. A felperesek pervesztesek lettek, ezért a 6/1986. (VI. 26.) IM számú rendelet 13. (2) bekezdése alapján, a 15. (3) bekezdésben meghatározott módon kötelesek a tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt illeték megfizetésére. Az ítélet elleni fellebbezési jogosultság a Pp (1) bekezdésén, a fellebbezés határideje a Pp (1) bekezdésén és a 219. (1) bekezdés a) pontján alapul. 24

26 , december 2.. Uzsoky Ágnes s. k. bíró 25

27 3.) Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság K /2015/3. Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 1.K /2015/3. szám Közigazgatási ügyben hozott határozat A Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Dr. Sarka Attila ügyvéd (4700 Mátészalka, Kölcsey út 2.) által képviselt (I. r. felperes neve) és (II. r. felperes neve), mindketten (I. és II. r. felperes címe) szám alatti lakos felpereseknek - Dr. Kádár Mihály jogtanácsos által képviselt Nemzeti Adó- és Vámhivatal Északalföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága 4025 Debrecen, Hatvan út 45. szám alatti székhelyű alperes ellen közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított perében meghozta az alábbi A bíróság a felperesek keresetét elutasítja. ítéletet: A bíróság kötelezi a felpereseket, hogy 15 napon belül fizessenek meg az alperesnek Ft, azaz százezer - százezer forint perköltséget. A bíróság kötelezi a felpereseket, hogy az államnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal erre irányuló felhívására fizessenek meg Ft, azaz egymillió-ötszázezer - egymillió-ötszázezer forint illetéket. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Indokolás A (település neve)-i Határrendészeti Kirendeltség járőreinek információja alapján április 4. napján migráns személyek közlekedtek a 104-es és a 105-ös határjelektől (település neve), Malom utca felé. A járőrök a helyszínre indultak, ahol fekete fóliadarabokat és lábnyomokat találtak, melyek az említett határjeltől a (település neve), Malom utca 28. szám alatti lakóingatlanra vezettek. (Személyek neve) járőrök a lakóingatlant hátulról közelítették meg. Amikor észlelték, hogy az nincs elkerítve, bebocsátást kértek az ingatlan területén tartózkodó (I. r. felperes neve)-től, aki egy fehér színű Volkswagen Transporter közelében állt. E közben a lakóingatlan elé érkezett (személyek neve) járőrök is, ahol a lakóingatlant egy teljesen zárt kerítés és kapu határolta. Jelzésükre az I. r. felperes (személy neve)-ral és (személy neve)-nal együtt nyitottak kaput. A (rendszám) forgalmi rendszámú Volkswagen Transporter járművet észlelve arról megállapították, hogy az ablaka le volt húzva, annak utasterében nagy mennyiségű adózás alól elvont cigaretta volt úgynevezett mesterkartonokban, fekete fóliába csomagolva, a hátsó ülések pedig el voltak távolítva. Mivel a járőrök migráns személyek felkutatása érdekében érkeztek a helyszínre, a tulajdonosok engedélye után az ingatlant átkutatták, majd miután az eredményre nem vezetett, értesítették a NAV Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága (település neve)-i Határkirendeltség járőreit. 26

28 A gépkocsiban az eljárók az alábbi magyar adójegy nélküli cigarettákat találták: doboz JIN LING márkájú és doboz Fest 7 márkájú cigaretta. Az előtalált összesen doboz magyar adójegy nélküli cigaretta adózott voltát az ingatlanon élő felperesek nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért azokat és a jövedéki termék szállítására használt gépjárművet az eljárók a 63108/44/2014. számú büntető eljárás keretében lefoglalták. A lefoglalást követően az esti órákban az I. r. felperest a (település neve)-i Határkirendeltség pénzügyőrei kihallgatták volna, azonban a feltett kérdésekre nem kívánt nyilatkozni, semmilyen feltett kérdésre nem válaszolt. A KEK Központi Hivatal nyilvántartásából megállapították, hogy a (rendszám) forgalmi rendszámú Volkswagen Transporter T4 típusú gépjármű (személy neve) (település neve)-i lakos tulajdonát képezte, akit a határkirendeltség április 30. napján ügyfélként hallgatott meg. (Személy neve) a meghallgatáson előadta, hogy a járművet saját maga használta, melyet április 2-án 4 és 6 óra között (település neve)-ban az almásban" hagyott, mivel nem volt zöldkártyája, így nem tudta volna átlépni a határt. A járművet lezárt állapotban hagyta, amelyet április 3-án este 10 óra tájban ellenőrzött, akkor a gépjármű még ott állt. Legközelebb április 6-án ment arra, akkor a jármű már nem volt ott. Ezt követően elmondása szerint )(város neve)-ban a Rendőrkapitányságon bejelentést tett a gépjármű eltűnésével kapcsolatban. A jármű eredetével kapcsolatban elmondta, hogy azt március 7-én vásárolta meg és azóta nem adta kölcsön senkinek. Az I. r. felperessel kapcsolatban elmondta, hogy nem ismeri, soha nem találkozott vele, és nincs tudomása arról sem, hogy a tulajdonában lévő gépjármű hogyan került a (település neve), Malom út 28. szám alatti ingatlan udvarára. Elmondása szerint amikor az almásban leparkolt, az ülések még a kocsiban voltak, és nem volt tudomása arról, hogy azokat ki szerelte ki belőle és hogy került a cigaretta a járműbe. Az eljárás során megállapítást nyert az is, hogy a (település neve), Malom út 28. szám alatti ingatlan a II. r. felperes tulajdonát képezi 1/1 tulajdoni arányban, melyet életvitelszerűen használnak a felperesek. Az eljárásban a hatóság meghallgatta az I. és a II. r. felpereseket is. Az I. r. felperes ennek során elmondta, hogy több alkalommal találkozott az ingatlanuk előtt egy Sanyi nevezetű, valószínűleg magyar nemzetiségű ukrán állampolgárral (a továbbiakban: ukrán személy), aki egy fehér Volkswagen Transporterrel közlekedett. Az ukrán személy egyik alkalommal megkérdezte tőle, hogy a gépjárművével leparkolhat-e a lakáshoz tartozó udvaron mindaddig, amíg barátjának segít. Ennek nem látta akadályát, de konkrét engedélyt nem adott neki, mert úgy gondolta, hogy a beparkolásra személyesen fog neki engedélyt adni április 4-én hazaérve észlelte, hogy a lakóingatlanhoz tartozó udvaron parkolt az a gépjármű, amivel az ukrán személy szokott közlekedni, de előzetesen tőle nem kért engedélyt a parkoláshoz. Különösebben nem foglalkozott vele, mivel bízott abban, hogy az ukrán személy elhagyja a gépjárművel az udvart, miután segített a barátjának, akit személygépkocsival a mátészalkai kórházba szállított. Elmondta, hogy a felesége a lakás hátsó részében aludt, így ő sem vette észre az udvarra történő beparkolást. Bement zuhanyozni, és amikor ismét kijött az udvarra, akkor érkeztek a rendőrök, akik átkutatták az udvart, valamint a gépjárművet. A meghallgatás során nem tartotta magát hibásnak a jövedéki törvénysértésben, 27

29 mert a konkrét engedélye, beleegyezése nélkül hajtott be az ismeretlen személy a lakáshoz tartozó udvarra a gépjárművel. A meghallgatása során az I. r. felperes nem tudott arról nyilatkozni, hogy kié a gépjármű, hogy került a cigaretta a gépjárműbe. Az utcai kapuval kapcsolatban elmondta, hogy a kiskapu nem záródik, a nagykapu nincs lakattal lezárva, azt bárki ki tudja nyitni. A meghallgatása során bizonytalan volt abban, hogy a jármű annak az ukrán állampolgárnak a tulajdonát képezi-e, akivel korábban többször találkozott, ugyanis elmondása szerint a típusa és a kinézete alapján hasonlít csak ez a jármű arra a gépjárműre, de a rendszámát nem jegyezte meg, így ez alapján nem tudja beazonosítani. A II. r. felperes a meghallgatása során elmondta, hogy az I. r. felperes reggel 8 órakor ment el otthonról dolgozni, ő pedig otthon maradt, mivel nem áll munkaviszonyban, emellett betegeskedik, így gyógyszerei bevétele után a lakás hátsó részében lévő szobában pihent és egész délelőtt aludt. Ébredése után észlelte, hogy az ingatlanon tartózkodnak a rendőrök, illetve az I. r. felperes és látta meg a számára ismeretlen mikrobuszt. Az eljárás lefolytatását követően a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vámés Pénzügyőri Igazgatósága (település neve)-i Határkirendeltsége a május 13. napján kelt számú és a számú határozatával a felpereseket adózás alól elvont jövedéki termék birtoklása miatt Ft jövedéki bírság megfizetésére kötelezte egyetemlegesen. A felperesek jogi képviselőjük útján fellebbezést nyújtottak be az elsőfokú határozattal szemben. Fellebbezésében hivatkozott arra, hogy a felperesek tudta és beleegyezése nélkül került a zárjegy nélküli cigaretta a személygépkocsival együtt a II. r. felperes tulajdonát képező ingatlan udvarára, és hogy a jövedéki termék vonatkozásában birtokosnak nem tekinthetőek. Az alperes a fellebbezésben foglaltakat megvizsgálta, majd megállapította, hogy az I. r. felperes életvitelszerűen él a (település neve), Malom út 28. szám alatti ingatlanban, melynek a II. r. felperes a tulajdonosa, így mindketten a gépjármű és a benne talált adózatlan cigaretta birtokosaivá váltak. Számlával és más hiteltérdemlő módon nem tudták igazolni a jövedéki termék adózott voltát, ezért a és a számú határozattal az elsőfokú határozatokat helybenhagyta. A felperesek a törvényes határidőn belül keresetet nyújtottak be a másodfokú határozatokkal szemben. A főigazgatóság a keresetlevélben foglaltakat megvizsgálta és végzésével a másodfokú helybenhagyó határozatokat visszavonta, az elsőfokú határozatokat megsemmisítette és új eljárás lefolytatását rendelte el. A megismételt eljárásban a főigazgatóság arra utasította a határkirendeltséget, hogy az eljárás során lefoglalt gépjármű tulajdonosának nyilatkozatát vizsgálja meg, és amennyiben a felelőssége megállapítható, úgy vizsgálják azt is, hogy részére a jövedéki bírság egyetemlegesen megállapítható-e. A megismételt eljárásban az elsőfokú szerv megkeresést küldött a (város neve)-i Rendőrkapitányság részére, melyben tájékoztatást kért arról, hogy (személy neve) tett-e bejelentést a gépjárművének az eltűnése vonatkozásában. A rendőrkapitányság tájékoztatása szerint (személy neve) a (rendszám) rendszámú Volkswagen Transporter gépjármű tulajdonosa a lopással kapcsolatban bejelentést nem tett. 28

30 A határkirendeltség megkísérelte (személy neve) ismételt személyes meghallgatását is, azonban ez eredményre nem vezetett, mivel lakóhelyén nem lehetett elérni, a megadott lakcímén életvitelszerűen nem tartózkodik. A határkirendeltség az új tényekre tekintettel az I. r. felperest a , a II. r. felperest a számú határozatával az I. és II. r. felperest, valamint (személy neve)-t jövedéki törvénysértés elkövetése miatt egyetemlegesen Ft jövedéki bírság megfizetésére kötelezte adózatlan jövedéki termék birtoklása miatt. A felperesek jogi képviselőjük útján fellebbezést nyújtottak be az elsőfokú döntéssel szemben, melyben megismételték korábbi álláspontjukat. Az alperes az I. r. felperes vonatkozásában a , a II. r. felperes vonatkozásában a számú határozatával helybenhagyta az elsőfokú határozatokat. A felperesek meghatalmazással igazolt jogi képviselőjük útján keresetet nyújtottak be, melyben kérték a másodfokú határozatoknak az első fokon eljárt hatóság határozatára is kiterjedő hatállyal történő hatályon kívül helyezni és az elsőfokú szervet új eljárás lefolytatására és határozat meghozatalára kötelezni. Az alperes a keresetek elutasítását kérte. A felperesek keresete megalapozatlan az alábbiak szerint: A bíróság a fenti tényállást a felperesek keresetlevele, valamint a közigazgatási eljárás során keletkezett iratok alapján állapította meg. A felperesek keresetükben hivatkoztak arra, hogy a gépjárműben feltalált adózatlan zárjegy nélkül cigarettának nem tekinthetőek a birtokosának, mivel a gépkocsi tudtuk és beleegyezésük nélkül állt be az udvarukra. Hivatkoztak még arra, hogy a cigaretta nem a lakáshoz tartozó udvaron és melléképületben, mint ingatlanon került lefoglalásra, hanem egy ingóságnak minősülő személygépkocsiban, emiatt birtokosnak szintén nem tekinthetők, és hogy a gépkocsinak egyik felperes sem volt tulajdonosa, annak használatára érvényes jogcímük nem volt, azt nem tartották ténylegesen hatalmukban. Az alperes becsatolta a közigazgatási eljárás során keletkezett iratokat, melyből a bíróság megállapíthatta, hogy a (település neve)-i Határrendészeti Kirendeltség járőrei migráns személyek észlelése miatt végeztek kutatást a térségben, a határjeleknél, illetve az onnan a felperesek lakóingatlanához vezető nyomokat követve jutottak el a felperesekhez. A bíróság a rendőri jelentésekből állapította meg, hogy a II. r. felperes tulajdonát képező ingatlan hátsó része elkerítve nem volt, az utca felől azonban zárt egybefüggő kerítéssel és kapuval volt bezárva. A felperesek az eljárás során bár hivatkoztak arra, hogy a kiskapu zárja nem jó, míg a nagykapu lakattal nincs lezárva, azt bárki kinyithatja, azonban arra vonatkozó adat nem merült fel, hogy a gépkocsi az udvar hátsó, nyitott része felől állhatott be az udvarra, így az csak az utcai kapu kinyitását követően állhatott be oda. A perben arra vonatkozóan adat nem merült fel, hogy a kaput ki és mikor nyitotta ki ennek céljából, azonban a bíróság rámutat arra, hogy életszerűtlen lenne az, hogy oda a tulajdonos és annak kizárólagos használójának tudta, akarata és beleegyezése nélkül történt volna meg. A bíróság álláspontja szerint ez a felperesi hivatkozás így nem állja meg a helyét. 29

31 A bíróság a csatolt iratokból állapította meg, hogy a lefoglalást követően este kor kezdték volna meg az I. r. felperes meghallgatását, aki azonban a kérdésekre nyilatkozatot nem kívánt tenni. A felperes hivatkozása szerint ez csak abból adódott, hogy meglepődésében nem tudott válaszolni a vámhatóság által feltett kérdésekre, azonban a bíróság megítélése szerint, amennyiben a lefoglalt jövedéki terméknek az udvarra történő bejutásáról semmilyen tudomása nem lett volna, úgy saját érdekében álló lett volna az, hogy annak kiderítésében ő maga is közreműködjön, segítséget nyújtson és minden részletre kiterjedő nyilatkozatot tegyen. Tekintettel arra, hogy a cigaretta a déli órákban került feltalálásra, az I. r. felperes az esti órákban történő kihallgatásáig felkészülhetett volna arra, hogy nyugodtan, a hatóságot segítve válaszoljon a feltett kérdésekre, amennyiben valóban tudta és beleegyezése nélkül került cigaretta az udvarukra. A bíróság vizsgálta az I. r. felperesnek a későbbi nyilatkozatának tartalmát is, amelyben az általa látásból ismert, de ismeretlen nevű, magyar nemzetiségű, Sanyi nevezetű ukrán állampolgárra utalt. Elmondása szerint ennek a személynek megengedte, hogy az udvarára leparkoljon a gépkocsival, de konkrét időpontban, ennek foganatosításáról nem egyeztek meg. A bíróság ezt a felperesi nyilatkozatot is életszerűtlennek tartott, tekintettel arra, hogy ezt a személyt elmondása szerint közelebbről nem ismerte, így semmi nem indokolta volna, hogy olyan mértékben biztosítson bizalmat részére, hogy az általa használt járművel az udvarára beparkolhasson akár az engedélyével is. Megjegyzi a bíróság, hogy bár ukrán állampolgárra utalt a felperes a Volkswagen Transporter tulajdonosaként, azonban az udvaron fellelt jármű magyar rendszámmal volt ellátva, így az a hivatkozása az I. r. felperesnek, hogy a jármű rendszámát nem figyelte meg, önmagában nem elegendő kifogás a beazonosíthatatlanságra, hiszen az ukrán állampolgár feltehetően nem magyar honosságú rendszámú járművel közlekedett. Az eljárás során a felperesek hivatkoztak arra, hogy a felelősségüket nem alapozhatja meg önmagában az a tény, hogy a cigarettával megrakodott jármű az udvarukon parkolt, hiszen ebben az esetben bármely önkormányzat tulajdonát képező közterületen akár nyilvános parkolóban megálló, illetve várakozó személygépkocsiban lefoglalt zárjegy nélküli cigaretta birtokosának, adott esetben az adott önkormányzatot kellene tekinteni és vele szemben is jövedéki bírság kiszabására kerülhetne sor. A bíróság azonban ezt a felperesi hivatkozást szintén nem fogadta el, mint ahogy azt sem, hogy ugyancsak adott esetben bírságolható lenne abban az esetben is az ingatlan tulajdonosa, ha az ingatlana előtt vagy a kapubejáróján állna az autó. A bíróság a felelősség eltérő voltára az alábbiak szerint mutat rá. A tényállás szerint megállapítható volt, hogy a II. r. felperes tulajdonában, a felperesek kizárólagos használatában lévő utca felől zárt ingatlan udvarán a Volkswagen Transporter típusú gépkocsi úgy parkolt, hogy annak ablaka le volt húzva, a jármű ajtaja nyitva volt, benne megtalálható volt mind a két indítókulcs és a jármű mellett tartózkodott a felperes. Ezen körülmények mellett a felperesek a járművel bármit megtehettek volna, hiszen az indítókulcs a gépkocsiban volt, azzal onnan kiállhattak volna, azt bárhova elvihették volna, a járműből a benne lévő cigarettát kipakolhatták volna, azzal rendelkezhettek volna. Ezzel szemben, ha a jármű az ingatlan előtt vagy a kapubejárón parkolt volna lezárt állapotban, úgy ahhoz egyik felperesnek sem lett volna hozzáférési lehetősége, azt onnan elmozdítani nem tudták volna, sem a benne lévő áruhoz nem juthattak volna hozzá. Ugyanez igaz a felperesek által hivatkozott közterületen álló 30

32 parkoló járművekre is, amennyiben ahhoz nem lehet hozzáférni, azzal rendelkezni nem lehet, azt birtokolni sem lehet. A bíróság mindemellett rámutat arra is, hogy a felperes bár úgy érkezett haza az otthonába, hogy a jármű az udvaron parkolt, azonban elmondása szerint semmilyen gyanú nem merült fel benne, pusztán az, hogy reméli, hogy rövidesen elállnak vele onnan, de semmilyen lépést nem tett meg annak érdekében, hogy tisztázza, a kapun ki és hogy juthatott be, vagy megkérdezze a feleségét, hogy ő mit tud a parkoló autóról, hanem mindezekről tudomást sem szerezve zuhanyozni indult. A bíróság osztotta a felperesek azon hivatkozását, hogy a feltaláláskor a felperes nem pakolta az autóban lévő cigarettát, szemmel láthatóan azzal nem rendelkezett, azonban nem vitatott tény volt az sem, hogy a jármű mellett tartózkodott. A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Jöt) 114. (1) bekezdése szerint a természetes személy - a jövedéki termékkel gazdasági tevékenységet folytató egyéni vállalkozó kivételével -, amennyiben a) jövedéki terméket adóraktáron kívül előállít, illetve b) olyan jövedéki terméket birtokol, szállít, értékesít, használ fel, amelyet nem adóraktárban állítottak elő vagy amelyet - import jövedéki termék esetén - nem vámkezeltek, a jövedéki termék mennyisége után jövedéki bírságot fizet. A Jöt 114. (2) bekezdés b) pontja kimondja, hogy az (1) bekezdés alá tartozónak kell tekinteni azt a jövedéki terméket, amelynek adózott voltát vagy adófelfüggesztés mellett történő szállítását birtokosa, szállítója, értékesítője, felhasználója számlával, egyszerűsített számlával, termékkísérő okmánnyal, borkísérő okmánnyal, egyszerűsített kísérő okmánnyal, vámokmánnyal, illetve más, hitelt érdemlő módon nem tudja bizonyítani. Tekintettel arra, hogy a felperesek a keresetükben a bírság összegét nem, pusztán a bírság kiszabásának jogalapját vitatták, a bíróság az eljárásában is csak azt vizsgálta, hogy ezen jogszabályi megfogalmazás szerint a felperesek a jövedéki termék birtokosának tekinthetők voltak-e. Ehhez irányadó a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 5:1. (1) bekezdése, mely kimondja, hogy birtokos az, aki a dolgot sajátjaként vagy a dolog időleges birtokára jogosító jogviszony alapján hatalmában tartja. A felperesek hivatkoztak arra, hogy a cigarettának nem tekinthetők sem tulajdonosának, sem egyéb olyan birtokosának sem, akik bármilyen jogviszony alapján rendelkezhettek volna felette. Irányadó ugyanakkor a Ptk. 5:2. -a a perbeli esetre, mely szerint a dolog birtokát megszerzi, akinek a dolog tényleges hatalmába jut. Tekintettel ezen jogszabályhelyi megfogalmazásra, a bíróság álláspontja szerint az a személy, aki a dolog birtokát megszerzi, szintén birtokosnak tekinthető. A bíróság a fentebb kifejtettek alapján rámutatott arra, hogy a felperesek az által, hogy a (rendszám) forgalmi rendszámú járműhöz és a benne lévő adózatlan zárjegy nélküli cigarettához hozzáférhettek, a fölött bármikor akadály nélkül rendelkezhettek, a dolog, a cigaretta a tényleges hatalmukba, azaz birtokukba került. 31

33 A Ptk. fenti értelmezése alapján a felperesek a jövedéki termék birtokosainak tekinthetők, így a Jöt 114. (1) bekezdése alapján jövedéki bírság megfizetésére kötelezhetők. A bíróság megállapította, hogy az alperes a fenti jogszabályhelyeket megfelelően alkalmazta és állapította meg, hogy a jövedéki törvény szankciórendszere alapján objektív felelősségen alapul, tehát független a birtokló jó vagy rosszhiszeműségétől. Ebben következetes a bírói gyakorlat is, melyre a Legfelsőbb Bíróság, illetve a Kúria több eseti döntésében is rámutatott. Ezekben kifejtésre került, hogy a jövedéki termék birtokosának tekinthető az is, akinek a termék akarata ellenére került a birtokába, ugyanis a birtokos tudatán és akaratán kívül is megszerezhető, bekövetkezhet. A bíróság rámutat arra, hogy a régi Ptk. szerint a birtokosnak az volt tekinthető, aki a dolgot hatalmában tartja, míg a fentebb idézettek szerint jelenleg az irányadó, hogy akinek a dolog tényleges hatalmába jut. A bíróság is utal az alperes által hivatkozott Kfv.I /2007/8. számú eseti döntésére, melyben a Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy a birtok valamely dolog feletti tényleges hatalmat jelent. A tényleges hatalom arra való tekintet nélkül minősül birtoknak, hogy a tényleges hatalmat saját nevében és saját részére vagy más nevében gyakorolják-e. A birtokos személyt elsősorban a tényleges helyzet határozza meg és nem az, hogy a tudata átfogja-e a birtokosi minőséget. A birtoklás létrejöhet a birtoklás tudata és a birtoklásra való akarat nélkül is. Ebben az ítéletben fejtette ki a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy a Jöt szigorú objektív felelősségi szabályokat tartalmaz, nem enged olyan hivatkozási, kimentési lehetőséget, hogy a felperesnek nem volt szándékában és tudatában a jövedéki ellenőrzés alól elvont termék birtokban tartása. A fentebb kifejtettek szerint a felperesek tudata, akarata akár kiterjedt arra, hogy a jármű hogyan került az udvarra, akár nem, a benne lévő jövedéki terméknek birtokosainak tekinthetők, hiszen az a tulajdonukban, illetve kizárólagos használatukban lévő ingatlanon volt fellelhető. Utal a bíróság még a Legfelsőbb Bíróság Kfv.VI /2008/8. számú ítéletére is, melyben az került kimondásra, hogy a felperesek a jövedéki bírság fizetési kötelezettség alól csak akkor mentesülhettek volna, ha bizonyították volna, hogy a jövedéki terméknek nem ők, hanem valaki más a birtokosa. Ezen elv mentén hívta fel a bíróság a felpereseket a perben a bizonyítási kötelezettségre is. Tekintettel arra, hogy a felperesek sem a közigazgatási eljárásban, sem a peres eljárásban nem bizonyították, hogy a jövedéki terméknek nem ők a birtokosai, de ezt még csak nem is állították, hogy bárki más lenne az, így az első és másodfokú hatóság jogszerűen szabta ki velük szemben a jövedéki bírságot. A bíróság mellőzte a bizonyítási eljárás foganatosítását (személy neve) tanúkénti meghallgatására irányulóan, tekintettel arra, hogy (személy neve) az elsőfokú eljárás során meghallgatásra került, majd a megismételt eljárásban a felkutatására tett intézkedés már eredményre nem vezetett. A hatóság előtt jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozata alapján az első és másodfokú szerv (személy neve)-t is birtokosnak tekintette, mivel az ő tulajdonában lévő járműben volt az fellelhető, más személyt pedig ő sem tudott megnevezni arra vonatkozóan, hogy a cigarettát ki tehette a járművébe. Valótlannak igazolódott az eljárás során az is, hogy (személy neve) a jármű eltulajdonítása miatt bejelentéssel élt volna az illetékes rendőri szervnél, amely közvetetten arra utal, hogy a jármű eltűnése nem nyert igazolást. Ugyancsak mellőzte a bíróság a (település neve)-i Határrendészet járőreinek tanúkénti meghallgatását, valamint a büntető eljárásban tett vallomásuk beszerzését, ugyanis a járőrök írásbeli jelentésben - 32

34 közokiratba foglaltan - rögzítették a április 4-i eseményeket, az ott tapasztaltakat, mely jelentést még aznap az intézkedésüket követően tették meg. A bíróság megítélése szerint egy évvel az események után ettől pontosabban visszaemlékezni nem lehet, és tekintettel arra, hogy a Jöt objektív felelősséget, szankciórendszert fogalmaz meg, így a feltalálás részletes körülményei, a felperes feltaláláskor tanúsított viselkedése, magatartása a perben szükségtelen információ volt, attól a bíróság a felperesek javára értékelhető körülményt nem remélt. A polgári perrendtartásról szóló évi III. törvény (Pp.) 339. (1) bekezdése értelmében, ha a törvény ettől eltérően nem rendelkezik, a bíróság - az ügy érdemére ki nem ható eljárási szabály megsértésének kivételével - a jogszabálysértő közigazgatási határozatot hatályon kívül helyezi, és szükség esetén a közigazgatási határozatot hozó szervet új eljárásra kötelezi. Tekintettel arra, hogy a fentebb kifejtettek szerint a bíróság azt állapította meg, hogy az első és másodfokú határozat a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő, a bíróság az alperes részéről törvénysértést nem állapított meg, így a rendelkező rész szerint határozott. A bíróság a perköltség felől a Pp. 78. (1) bekezdése alapján határozott és kötelezte a pervesztes felpereseket az alperes jogi képviselőjének közreműködésével felmerülő költségek megtérítésére. Ennek megállapításánál a bíróság figyelemmel volt arra, hogy egyesített eljárásban egy tárgyaláson hozott a bíróság ítéletet, ezért a pertárgyértékhez igazított perköltség összegét jelentősen csökkentette. A perben a feleket az illetékekről szóló évi XCIII. törvény 62. (1) bekezdés h) pontja alapján tárgyi illetékfeljegyzési jog kedvezménye illette meg. Az állam által előlegezett illetéket is a pervesztes felpereseknek kell megfizetnie, melynek mértékét a bíróság az Itv. 43. (3) bekezdése és a 42. (1) bekezdés a) pontja alapján állapította meg a kiszabható maximális illeték mértékében. Tekintettel arra, hogy a perben mindkét felperesre vonatkozóan külön közigazgatási határozat került felülvizsgálatra, így a felpereseket külön-külön kötelezte az illeték megfizetésére. A fellebbezés kizártságáról a Pp (1) bekezdése rendelkezik. Nyíregyháza, április 1.. Tass Edina eljáró bíró Z Á R A D É K : A bíróság megállapítja, hogy a fenti ítélete a mai napon jogerőre emelkedett. Nyíregyháza, április 1.. Tass Edina bíró 33

35 4.) BH I. A sírhelyhasználati jog sajátos kegyeleti jellegű intézmény, nem azonosítható a vagyoni jellegű használati jogokkal [Ptk. 85. (3) bek., 188., 10/1970. (IV. 17.) ÉVM-EüM r. 32. (2) bek.]. II. Több jogosult esetén a kegyeleti jogosultság önálló gyakorlásának meg kell felelnie társadalmi rendeltetésének [Ptk. 4. (3), 5. (2) bek., 85. (3) bek., ]. A D-i Római Katolikus Egyház temetőjében a jobb oldali I. parcella 12. sorában levő sírban nyugosznak a felperes feleségének, valamint az alperes feleségének szülei és nagyszülei. A felperes felesége és az alperes felesége testvérek voltak. A felperes felesége október 20-án meghalt. Ekkor a felperes a sírhely használatát újra váltotta, és mellette még egy fél sírhely használati jogát is megszerezte. Így temettette el a feleségét abba a sírba, ahol felesége szülei és nagyszülei nyugodtak. Az alperes 1988-ban a temetőfenntartó engedélyével a síron síremléket létesített fedlappal, a felesége szülei és nagyszülei emlékének jelölésére. Erre a felperestől nem kért hozzájárulást. A felperes keresetében a síremlék eltávolítását kérte. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy a síremléket 15 nap alatt távolítsa el. Az ítélet indoklása szerint a szülök és nagyszülők sírhelyhasználata 25 év elteltével megszűnt, a sírhely a felperest illeti meg, ezért az alperes a Ptk ának (1) bekezdése szerint birtokháborítást követett el a síremlék létesítésével. A sírhely birtoklása a felperest illeti meg, így az alperes köteles az eredeti állapotot helyreállítani. Az elsőfokú ítélet ellen az alperes fellebbezett, annak megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a sírhely 1910 óta felesége családjának sírhelye volt, azt nem lehet a családtól elvenni. Felsorolta a család többi tagjának a nevét, akiknek hozzájárulására lett volna szükség a sírhely megváltásához. Ezt a hozzájárulást a felperes nem szerezte meg. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének a per főtárgyára vonatkozó rendelkezését azzal a pontosítással hagyta helyben, hogy megjelölte: az alperes kötelezettsége mely sírhelyre emelt síremlékre vonatkozik. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Tévedtek az eljárt bíróságok, amikor döntésüket a birtokvédelem szabályaira alapították. A sírhelyhasználati jog nem azonosítható a vagyoni jellegű használati jogokkal, sajátos, kegyeleti jellegű intézmény. A sír területe nem kerül az eltemettető kizárólagos birtokába, a sírhely használata nem eredményez kizárólagos használati lehetőséget a sír területe felett. A sírhelyhasználat kegyeleti jogosultság. Rendeltetése a holttest eltemetése, az elhalt földi maradványainak a megőrzése és emlékének 34

36 fenntartása. Ezért a sírhelyhasználattal kapcsolatos vitás kérdésben nemcsak a vagyoni jellegű birtokvédelem szabályait, hanem a személyiségvédelmi, kegyeleti rendelkezéseket is alkalmazni kell. Az elsőfokú bíróság tévesen hivatkozott arra, hogy a 25 éves sírhelyhasználati idő lejárta folytán a felperes kizárólagos joggal megszerezte annak használatát. Ezáltal a sír nem vált egyedül a felperes feleségének sírhelyévé. A régebben betemetett halottak továbbra is a sírban maradtak, a sírhelyhasználat kiterjed az ö hamvaik megőrzésére is. A felperes nem új sírhelyet váltott, csupán újra váltotta a régi sírhelyet a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló - a 7/1983. (V. 12.) ÉVM-EüM rendelettel módosított - 10/1970. (IV. 17.) ÉVM-EüM rendelet 32. -ának (2) bekezdése alapján. Mindaddig, amíg a korábban eltemetett halottak ebben a sírban nyugszanak, hozzátartozóik jogosan tartanak igényt emlékük megőrzésére. A sírba betemetettek emlékének a megőrzését szolgálja a síremlék. A temetőkről és temetkezési tevékenységről szóló rendelet nem határozza meg, hogy ki jogosult síremléket létesíteni, ennek csupán az államigazgatási feltételét tartalmazza. Külön rendelkezés hiányában a síremlék létesítése a Ptk ának (3) bekezdésében meghatározott kegyeleti jogosultak (hozzátartozók, végrendeleti juttatottak) joga, illetve kötelezettsége. Ez olyan sajátos közös jog, amelynél a törvény nem írja elő, hogy a jogosultság csak közösen, együttesen gyakorolható. Ezért a Ptk és ainak értelemszerű alkalmazásával a kegyeleti jogosultságot bármelyik jogosult önállóan gyakorolhatja. Természetesen a jog gyakorlásának meg kell felelnie a társadalmi rendeltetésnek és kölcsönös együttműködésre van szükség [Ptk. 4. (3) bek., 5. (2) bek.]. Abban a kérdésben tehát, hogy a síremlék létesítése jogszerűen történt-e, azt kell vizsgálni, hogy megfelelt-e társadalmi, kegyeleti rendeltetésének és a kölcsönös együttműködés követelményének. Ezt a kérdést önmagában nem dönti el, hogy megfelelt-e a felperes szándékának, az a döntő, hogy a felperes elhalt felesége emlékének megóvását, az öt megillető kegyeletet sérti-e, és miben sérti. Tekintettel kell lenni arra is, hogy a kegyeleti jog megsértése esetében csak kivételesen kerülhet sor az eredeti állapot helyreállítására. Figyelemmel kell lenni továbbá arra is, hogy a jogsértés elhárítását célzó intézkedés ne sértse a sírban fekvő más elhaltak kegyeleti érdekét akkor se, ha a betemetés óta több mint 25 év telt el. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot az előbbieknek megfelelő új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította. (Legfelsőbb Bíróság P. törv. IV /1990. sz.) 35

37 5.) BH A szomszédjogi szabályozás figyelembevételével kell állást foglalni abban a kérdésben, hogy a korábbi állapot megváltoztatását jelentő, de a telekhatáron létesített kerítésépítés birtokháborításnak minősül-e [Ptk. 100., 188. (1) bek.]. A perbeli ingatlan a felperes tulajdona. Az ingatlan egyik részén a felperes Jurta megnevezésű vendéglőt működtet. A felperesi ingatlannal szomszédos strandfürdő üzemeltetője az alperes. Az alperes 1993-tól a strand fenntartási költségeihez a vendéglátóegységek bérlőitől, illetve tulajdonosaitól hozzájárulást kért. A felperes 1993., években az alperes által megszabott hozzájárulást megfizette; 1995-ben azonban a fizetéstől elzárkózott. Az alperes a két ingatlan közötti határon - annak teljes hosszában - kerítést építtetett. A felperesnek az államigazgatási hatósághoz intézett kérelme nem vezetett eredményre. Ezt követően keresetet nyújtott be, amelyben a felperes az államigazgatási határozat megváltoztatását és annak megállapítását kérte, hogy az alperes a kerítés létesítésével birtokháborítást követett el. Kérte az alperest a kerítés lebontására kötelezni. Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította. Határozatának indokolásában megállapította, hogy az alperes kezelésében lévő ingatlant a felperes javára nem terheli olyan jogosultság, amely miatt az alperesi magatartás jogellenesnek minősülne. Az alperes tulajdonosi jogosultságát nem csorbíthatja gazdasági indokokra alapozott tulajdonosi igény. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában hangsúlyozta, hogy az alperesnek a kerítés felállításához törvényes érdeke fűződött, ezért e tevékenység eredményeként mutatkozó gazdasági érdeksérelem a joggal való visszaélés megállapítására nem teremt alapot. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Határozatának indokolásában hangsúlyozta, hogy az alperes a kerítés létesítésével tilos önhatalmat nem valósított meg; az alperes ugyanis nem terjeszkedett túl az ingatlannak az ingatlan-nyilvántartás szerinti határvonalán, amelynek birtoklására a Ptk a alapján jogosult. A másodfokú bíróság rámutatott, hogy a perben kizárólag az volt az eldöntendő kérdés, hogy az alperes a kerítés elhelyezésével birtokháborítást valósított-e meg. Mivel a kerítés elhelyezésére jogosult volt, magatartásával a Ptk ának (1) bekezdése szerinti birtokháborítást nem valósított meg, de a Ptk ában szabályozott szomszédjogot sem sértette meg. A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben azt kérte, hogy mindkét fokú bíróság ítéletét megváltoztatva, kereseti kérelmének helyt adva... a Legfelsőbb Bíróság kötelezze az alperest a birtokháborító módon emelt kerítés lebontására. A jogszabálysértés okaként a másodfokú bíróság iratellenes és téves ténymegállapítására, a Ptk a alkalmazásának hiányára, az 36

38 alperesi magatartás téves értelmezésére és saját törvényes érdekeinek figyelmen kívül hagyására hivatkozott. Az alperes a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A perben nem volt vitás, hogy az alperes az ingatlan-nyilvántartási határon - annak teljes hosszában - kerítést épített. A kerítés elhelyezése helyett a másodfokú bíróság által használt áthelyezés szó használatával - az ítélet tartalmából következően - iratellenes megállapításra nem lehet következtetést levonni. A felperesnek ezzel kapcsolatos felülvizsgálati támadása alaptalan. Arra ugyanakkor helyesen hivatkozott a felperes, hogy a kerítés építésével is megvalósulhat a Ptk ában szabályozott sérelem. A bíróság vizsgálta, hogy az alperes a kerítés építésével szükségtelenül zavarja-e a felperest. A kerítés anyaga, elhelyezése, az ingatlan rendeltetésszerű használatát nem befolyásolja. További kérdés az, hogy milyen gazdasági érdekek ütköznek, és a peres felek oldalán jelentkező érdekek közül melyik jelentkezik nagyobb súllyal. A közvetlen átjárhatóság a felperesi vendéglőhöz a felperes érdekkörébe tartozik, míg a strand üzemeléséhez fűződő biztonsági és vagyonvédelmi szempontok az alperesi oldalon jelentkeznek. Az érdekek összevetésének eredményeként az alperesi oldalon jelentkező szempontoknak van nagyobb jelentőségük. Így a kerítés építésével okozott érdeksérelmet a bíróság helyesen mérte fel, és azt - az érdekegyensúly megteremtése érdekében - helytállóan értékelte. A felperes így alaptalanul sérelmezte a 100. értelmezését, és az általa kért jogkövetkezmény alkalmazásának elmaradását. Ehhez kapcsolódik a birtokháborítás kérdésében való álláspont is. Az alperes tulajdonosi jogosítványát gyakorolta, amikor a telekhatáron kerítést épített. Önmagában az a körülmény, hogy a kerítés létesítésével egy korábbi állapotot megváltoztatott, nem nyújt alapot a birtoksértés megállapításához (Ptk ). A birtokhelyzet megváltoztatása a kerítés miatt abban testesült meg, hogy megszűnt a felperesi étteremhez való szabad átjárás lehetősége. A felperesi étterem más módon is megközelíthető, az alperesi kerítés építéséhez fontos érdek fűződik, ezért e tevékenységével birtokháborítást nem követett el. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. -ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. I /1997. sz.) 37

39 6.) BH Ha a címzett a számára megrendelés nélkül érkezett dolgot nem veszi felelős őrizetbe, hanem azt a feladó értesítése és utasításának kikérése nélkül a szállítólevélen alacsonyabb érték megjelölésével postára adja, a dolog elveszésével felmerült kárt köteles megtéríteni [Ptk (1) bek.]. A felperes 1 db keverőt szerződés nélkül szállított le, a műszert az alperes nem vette át, hanem a felperesnek való visszajuttatás céljából postán címere feladta. Az első fokú bíróság a felperesnek a termék ellenértéke iránt indított keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint a felperes saját kockázatára szállította az 1 db keverőt, és így az alperes jogszerűen küldte vissza a számára felesleges műszert. A felperes megalapozatlanul követelte annak ellenértékét. Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, ebben előadta, hogy az alperes állítása szerint visszaküldött műszer nem érkezett meg hozzá. Az alperes a fellebbezési ellenkérelméhez csatolta az szeptember 3-án kelt levelének másolatát, amely szerint közölte a felperessel a visszaszállítás tényét, idejét és csomagszállítólevél számát, a feladóvevényt is mellékelte. Az alperes február 28-án tudakozvánnyal fordult a postához. A posta a tudakozványra az ellenkérelem benyújtásáig sürgetés ellenére sem adott választ. Az első fokú eljárásban a felperes nem említette azt, hogy a keverőkészülék nem érkezett vissza hozzá. A fellebbezési eljárás során az alperes becsatolta a postai tudakozványra adott, június 4-én kelt választ, amely szerint a csomagot tévesen kézbesítettük, elveszettnek kell tekinteni. A feladót szíveskedjék kártalanítani. A fellebbezés alapos. A Ptk nak (1) bekezdése szerint az, aki a dolgot más érdekében anélkül tartja magánál, hogy arra külön jogviszonynál fogva jogosult vagy köteles volna, a dolog őrizetéről a jogosult költségére és veszélyére mindaddig köteles gondoskodni, amíg a dolgot át nem veszi (felelős őrzés). Ennek a jogszabályi rendelkezésnek a gazdasági célja az, hogy a termék tulajdonosa rendelkezhessék a más személy birtokába került dolog sorsa felöl és meghatározhassa, hogy azt a felelős őrzésre kötelezett kinek és milyen módon adja tovább; így elkerülhető a felesleges fuvarozás is. Az alperes azonban a per tárgyát képező készüléket nem vette felelős őrzésbe, hanem a postán a felperes címere - erre irányuló felhívás nélkül - elküldte. A műszer viszont a felpereshez nem érkezett meg. Az alperes a fellebbezési eljárás során becsatolta a postai tudakozvány eredeti példányát, amelyen a posta igazolta, hogy a készüléket elveszettnek kell tekinteni. Az alperes az első fokú eljárásban becsatolta a műszer elküldésére vonatkozó feladóvevényt, amelyen a felperest és címét helyesen jelölte meg. A szállítólevélen azonban a csomag bevallott értékeként nem a műszer 3100 Ft ellenértékét, hanem csak 2000 Ft-ot tüntetett fel. Annak következtében, hogy az alperes a műszert nem vette felelős őrzésbe, hanem a felperes rendelkezésének bevárása nélkül önkényesen neki elküldte, továbbá a szállítólevélen bevallott értékként helytelen összeget tüntetett fel, a műszer elveszéséből származó kár megtérítésére köteles. 38

40 Az ily módon viselt kár az alperesnek részben megtérül, ha a postától kártalanítást kér. Minthogy azonban a postaszabályzat 90. -a (2) bekezdésének b) pontja szerint csomag elveszése esetén értéknyilvántartással felvett csomagnál legfeljebb a nyilvánított értéket téríti meg kárként a posta, az alperes a meg nem térülő kárát maga okozta azzal, hogy a műszer ellenértékénél alacsonyabb értéket vallott be. A maga okozta kárát pedig viselnie kell. A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróság ítéletét a Pp nak (2) bekezdése alapján megváltoztatta és az alperest a kereset értelmében marasztalta. (Legf. Bír. Gf. I /1980. sz.) 39

41 7.) BDT I. A több éven át, de szezonális jelleggel működő vendéglátóhely jogsértő üzemeltetése nem minősül folyamatosan tanúsított jogsértő magatartásnak. II. Nincs annak jogi akadálya, hogy valamely jog sérelme esetén a fél igényét több jogcímen, egymással párhuzamosan érvényesítse. III. Csak az a szükségtelen zavarás keletkeztet nem vagyoni kárpótlás vagy sérelemdíj iránti igényt, ami egyben személyiségi jogot is sért. 1 Alkalmazott jogszabályok: évi CLXXVII. tv. 8., 41. ; évi IV. tv. 75., 82., 100., 339., 355. ; évi V. tv. 2:43., 2:51., 2:52., 5:1., 5:23. [1] Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes tulajdonában álló B.,... helyrajzi számú, P. sétány elnevezésű ingatlan a platánsort és a hajóállomást köti össze, déli oldalán lakóépületekkel határos. Az alperes 2013-ban a P. sétány egy részén borudvar megnevezéssel vendéglátásra szolgáló területet alakított ki, azon 8 árusító pavilont helyezett el. A pavilonokat a hozzájuk tartozó 656 m2 területtel és rendezvényszervezésre további 200 m2 területtel a borudvar borászai bérlik, a pavilonokat június közepétől a nyári szezonokban vendéglátó üzletként működtetik, zeneszolgáltatást is nyújtanak. [2] A felperesek által használt ingatlanok a P. sétánnyal határosak, a XIV-XV. rendű felperes... helyrajzi számú ingatlana 11,5 m, a XI-XIII. és XVI. rendű felperesek... helyrajzi számú ingatlana 8,8 m, a X. rendű felperes... helyrajzi számú ingatlana 12,3 m, a IX. rendű felperes... helyrajzi számú ingatlana 32,8 m, a VII- VIII. rendű felperesek... helyrajzi számú ingatlana 61,9 m, az V-VI. rendű felperesek... helyrajzi számú ingatlana 110,1 m, a III-IV. rendű felperesek... helyrajzi számú ingatlana 131,6 m, az I-II. rendű felperesek... helyrajzi számú ingatlana 149 m távolságra van az árusító pavilonoktól. A P. sétányon lévő ingatlanaikat a felperesek nyaralóként használják, a XV. rendű felperes kivételével, aki életvitelszerűen az ingatlanban lakik. [3] A borudvarban szolgáltatott zene, a vendégek hangoskodása, némelyikük kirívó viselkedése a felpereseket zavarta. Ez a zavarás nagyobb mértékű volt 2013-ban, amikor a borozók nyitvatartása és a zeneszolgáltatás is többször az éjszakába nyúlt, de 2014 és 2015 nyarán is előfordult 23 óra utáni nyitvatartás és 22 óra utáni zeneszolgáltatás. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felpereseket a borudvar megnyitása előtt is érték a terület üdülő jellegéből eredő zavaró hatások - ingatlanaiktól távolabb vendéglátó egységek működtek, a B. parti területen időszakos rendezvények voltak -, azonban az ingatlanaik közelében elhelyezett nyolc borozó, az azzal járó vendégforgalommal, zeneszolgáltatással, éjszakába nyúló nyitva tartással a korábbi állapotnál lényegesen nagyobb zavarást eredményezett. 1 Megjelent: Bírósági Döntések Tára 2017/10/

42 [4] A felperesek elsődleges kereseti kérelmükben kérték megállapítani, a borudvar működtetésével az alperes megsértette a pihenéshez, valamint a magánlakáshoz fűződő személyiségi jogukat, ezért, mint az ingatlan tulajdonosát, kötelezze a bíróság az alperest a borudvar működésének megszüntetésére, valamint minden felperesnek 2013., és évre szezononként Ft, összesen Ft nem vagyoni kártérítés és késedelmi kamata megfizetésére. Másodlagos kereseti kérelmük arra irányult, állapítsa meg a bíróság, hogy az alperes a borudvar működése során a felpereseket szükségtelenül zavarta, és tiltsa meg a borudvarban történő zeneszolgáltatást, erős fényhatások alkalmazását, kötelezze továbbá az alperest a borudvar 21 órai bezárására. Másodlagos keresetükben is kérték kötelezni az alperest az elsődleges keresettel egyező összegű nem vagyoni kártérítés megfizetésére. [5] Előadták, hogy az ingatlanaik közvetlen közelében létesített borudvarban szolgáltatott zene, illetve a vendégek zajongása és magatartása olyan jellegű, ami nagymértékben zavarta az ingatlanaik rendeltetésszerű használatát, illetve éjszakai órákban pihenésüket. Álláspontjuk szerint, bár a zavaró zajés fényhatások előidézője nem az alperes, azonban az ingatlan tulajdonosaként, annak használata során a használók által tanúsított magatartásokért helytállási kötelezettség terheli. Az alperes az eltűrt, meg nem akadályozott zavarással megsértette a felperesek magánlakáshoz és pihenéshez fűződő személyiségi jogát, a további jogsértés megakadályozásához a jogsértéstől való eltiltásként a borudvar megszüntetése feltétlenül szükséges. Mivel a nyári időszakokban ingatlanaikat pihenés céljára a borudvar működésével összefüggésben keletkező zajok és hatások miatt nem tudták használni, az őket ért hátrány kompenzálására az alperes nem vagyoni kártérítés megfizetésére köteles. [6] Arra az esetre, ha a személyhez fűződő jog megsértését a bíróság nem találja megállapíthatónak, arra hivatkoztak, hogy az alperes tulajdonosként a felperes szomszédokat a lakókörnyezet jellegére, a borudvar zavaró hatásaira figyelemmel szükségtelen mértékben zavarta, ami miatt indokolt a másodlagos keresetben kért tilalom elrendelése, és a szükségtelen zavarással okozott nem vagyoni hátrányok kompenzálására az alperes kártérítésre való kötelezése. [7] Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Arra hivatkozott, a borudvar pavilonjait európai uniós turisztikai pályázat keretében létesítette, ezért 5 éves fenntartási kötelezettsége áll fenn, annak teljesítésére kötött megállapodást a borudvar borászaival a létesítmények üzemeltetéséről. A felperesek kiemelt üdülőövezetben vásárolták ingatlanaikat, ezért az üdülőövezetben szokásos átlagos mértékű zavarással számolniuk kellett, ezt meghaladó mértékű zavarásuk nem valósult meg, pihenéshez, magánlakáshoz fűződő személyiségi joguk nem sérült, nem vagyoni kártérítést sem követelhetnek. [8] Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes azzal a magatartásával, hogy a B. Borudvar május 8-i szerződés alapján a B.... helyrajzi szám alatt üzemeltetett árusító pavilonok működésekor nem akadályozta meg a 22 és 06 órai időszakban június 13-tól a nyári szezon végéig, és évben a szezonális üzemelés idején a vendéglátás során a zavaró mértékű zaj- és esetenként fényhatással való működést, megsértette a X-XV. rendű felpereseknek a pihenéshez és magánlakás sérthetetlenségéhez fűződő személyiségi jogát. E magatartástól az alperest a jövőre nézve eltiltotta akként, hogy biztosítsa a mindenkori bérlők által is az alperes ingatlanának jogszerű, a szomszédjogi szabályok betartására alkalmas rendeltetésszerű használatát. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg 15 napon belül a X-XV. rendű felpereseknek külön-külön Ft kártérítést és felperesenként Ft tőke után augusztus 1. napjától, Ft tőke után augusztus 1-től, Ft után augusztus 1-jétől a kifizetés napjáig járó, a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatát. 41

43 [9] Megállapította, hogy az alperes a fenti magatartásával az I-IX. és a XVI. rendű felperes szomszédait szükségtelenül zavarta. E magatartástól az alperest a jövőre nézve eltiltotta azzal, hogy gondoskodjék arról, hogy a borudvarban 18 és 22 óra között legfeljebb a szomszédok szükségtelen zavarását meg nem valósító gépi- és élőzene szolgáltatása, fényhatások keltése történjék, 23 órakor a mindenkori bérlőivel együttműködve gondoskodjék a pavilonok bezárásáról, a borudvar területén lévő személyek távozásáról, 22 és 23 óra közötti időszakban zeneszolgáltatás és ezzel járó fényhatások beszüntetésére tegyen intézkedést. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg az V-VIII. rendű felpereseknek külön-külön Ft kártérítést és Ft tőke után augusztus 1-től, Ft után augusztus 1-től, Ft után augusztus 1-jétől a kifizetésig járó, a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatát. Kötelezte az I-IV. és a IX. rendű felpereseket, fizessenek meg az államnak Ft eljárási illetéket, az ezt meghaladó illetéket az állam viseli. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg 15 nap alatt a X-XV. rendű felpereseknek, mint egyetemleges jogosultaknak Ft perköltséget. [10] Az elsőfokú bíróság a 82. sorszámú kiegészítő ítélettel a határozatát kiegészítette azzal a rendelkezéssel, hogy a 77. számú ítélet rendelkezéseit meghaladóan a felperesek keresetét elutasítja. [11] Az ítélet indokolásában a bíróság rögzítette, a perben érvényesített igényekre a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) rendelkezéseit kell alkalmazni. Az 1959-es Ptk. 75. (1) bekezdése és 82. -a védi a felperesek pihenéshez és magánlakáshoz való személyhez fűződő jogát, a pedig tiltja, hogy a tulajdonos a szomszédait szükségtelenül zavarja. Megállapította, hogy az alperes, mint az ingatlan tulajdonosa köteles biztosítani az általa kiválasztott és vele szerződést kötő használók tartózkodását minden olyan magatartástól, amellyel a szomszédait szükségtelenül zavarná, és az ilyen magatartásért helytállni tartozik. Megállapította, hogy a borudvar pavilonjaihoz legközelebb eső ingatlanokat használó X-XV. rendű felperesek pihenéshez és magánlakáshoz fűződő személyiségi jogát az alperes megsértette, mert a borudvar működése az ott megjelenő alkoholos italt fogyasztó, felszabadult, esetenként obszcén módon viselkedő vendégek magatartása, az élőzeneszolgáltatás, az egyéb zenés programok alkalmasak voltak arra, hogy komolyan megzavarják e felperesek éjszakai pihenését, megakadályozva a lakásukban folytatott életvitel belátásuk szerinti kialakítását. A személyiségi jogsértés következtében e felpereseket ért nem vagyoni hátrány kompenzálására a évre Ft, a és évekre Ft nem vagyoni kártérítést tartott szükségesnek, az 1959-es Ptk. 84. (1) bekezdés e) pontja, 339. (1) bekezdése és 355. (4) bekezdése alapján. A további jogsértéstől való eltiltás érdekében a borudvar megszüntetését nem tartotta indokoltnak, ehelyett arra kötelezte az alperest, működjön közre abban, hogy a bérlők az ingatlanát a szomszédjogi szabályok betartásával használják. [12] A borudvartól távolabb elhelyezkedő ingatlanokat használó I-IX. rendű felperesek és a perbeli időszakban az ingatlanát nem használó XVI. rendű felperes tekintetében a magánlakáshoz és pihenéshez fűződő személyiségi jog megsértését a zavaró hatások következtében nem állapította meg, ezért vonatkozásukban az elsődleges keresetet elutasította. A személyiségi jog sérelmével nem járó zavarást azonban szomszédjogi jogsértésnek értékelte, megállapította, hogy az alperes e felpereseket szükségtelenül zavarta, amitől úgy tiltotta el, hogy kötelezte annak biztosítására, a pavilonokat 23 órakor zárják be, a zeneszolgáltatásra és fényhatásokra 22 óráig a szomszédok szükségtelen zavarását meg nem valósító módon kerüljön sor, 22 óra után pedig ezt a tevékenységet megtiltotta. Megállapította, hogy a szükségtelen zavarással az V-VIII. rendű alpereseket olyan hátrány érte, amelynek kompenzálására a évre személyenként Ft, a és évekre személyenként Ft nem vagyoni kártérítés 42

44 szükséges, aminek a megfizetésére kötelezte az alperest. Megállapította, hogy a IX. és XVI. rendű felperesek nem bizonyították, hogy őket kár érte, ezért az ő vonatkozásukban, valamint az I-IV. rendű felperesek tekintetében a nem vagyoni kártérítés iránti keresetet teljesen elutasította. [13] A 82. sorszámú ítélettel kiegészített 77. sorszámú elsőfokú ítélet ellen mindkét fél fellebbezett. [14] A felperesek fellebbezésükben a kiegészített elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatását és elsősorban valamennyi felperes tekintetében az elsődleges kereset maradéktalan teljesítését kérték, másodsorban azon felperesek tekintetében, akik személyhez fűződő jogának megsértését a bíróság nem állapítja meg, a másodlagos kereset maradéktalan teljesítését. [15] Az alperes fellebbezése az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatására és a kereset teljes elutasítására irányult. Másodlagosan a felperesek javára megítélt nem vagyoni kártérítés jelentős mérséklését kérte. Felvetette továbbá az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésének indokoltságát az elsőfokú eljárás lényeges szabályainak megsértése, illetve megalapozatlanság miatt. A fellebbezési tárgyaláson úgy nyilatkozott, a kiegészítő ítélet ellen előterjesztett fellebbezését fellebbezési ellenkérelemként tartja fenn, annak megfelelően a keresetet elutasító ítéleti rendelkezések helybenhagyását kérte. [16] A felperesek fellebbezésüket arra alapították, hogy az elsőfokú bíróság által helyesen megállapított tényállásból azt a következtetést kell levonni, hogy az alperes a borudvar működtetése során valamennyi felperes magánlakáshoz és pihenéshez fűződő személyiségi jogát megsértette, a jogsértéstől eltiltás körében szükséges az alperes kötelezése a borudvar jelenlegi helyszínen történő megszüntetésére, de legalább arra, hogy biztosítsa a borudvar 21 órai bezárását és azt, hogy ott zeneszolgáltatásra, erős fényhatások alkalmazására egyáltalán ne kerüljön sor. Kiemelte, a felperesek személyhez fűződő joga abszolút hatályú, nem korlátozható az éjszakai pihenés időszakára, annak valamennyi napszakban érvényesülnie kell. Álláspontja szerint az alperes már azzal megsértette a felperesek személyhez fűződő jogait, hogy az adott helyszínen alakította ki és működtette a borudvart. A nem vagyoni kártérítés körében arra hivatkozott, nem csak 2013-ban, de az azt követő két évben is olyan jelentős hátrányokat szenvedtek a felperesek a személyiségi jogsértést is megvalósító szükségtelen zavarás folytán, amelynek kompenzálására mindhárom évre évenként Ft nem vagyoni kártérítés szükséges. [17] Az alperes az ítélet hatályon kívül helyezését arra hivatkozással kérte, hogy az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét csak részben teljesítette, ennek ellenére ítélete elutasító rendelkezést nem tartalmazott. Sérelmezte, hogy a polgári perrendtartásról szóló évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 3. (3) bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettségét az elsőfokú bíróság elmulasztotta. Sérelmezte azt is, hogy a bíróság a helyszíni szemle iránti bizonyítási indítványát nem teljesítette, aminek pótlására is indokoltnak tartotta az ítélet hatályon kívül helyezését és a tárgyalás megismétlését. [18] A kereset teljes elutasítása iránti kérelmének alátámasztására elsősorban arra hivatkozott, amennyiben a borudvar bérlői azt nem rendeltetésének és a szerződésnek megfelelően használták, az abból eredő igény a bérlővel szemben érvényesíthető, a tulajdonos alperes felelőssége nem állapítható meg. Ezt támasztja alá a bérleti szerződés 6. pontja is, amely szerint a borudvart üzemeltető borászok a műsorok szervezéséért teljes körű felelősséget vállaltak. Az alperes álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékok téves mérlegelésével, ezen túl a szomszédok érdekeinek helytelen összemérésével vonta le azt a következtetést, a borudvar üzemeltetése a felpereseket szükségtelenül zavarta, a X-XV. rendű felpereseket pedig olyan mértékben, hogy az a magánlakáshoz és pihenéshez fűződő személyiségi joguk 43

45 sérelmével járt. A nem vagyoni kártérítés tekintetében arra is hivatkozott, az elsőfokú bíróság nem értékelte kellő súllyal, hogy a felperesek a perbeli ingatlanokat nem életvitelszerű ott tartózkodásra, hanem nyáron, alkalomszerűen nyaralás céljából használták, és nem is tárta fel, hogy az egyes felpereseket konkrétan milyen időszakokban és milyen módon zavarta szükségtelenül a borudvar működése. Hivatkozott arra is, a felperesek kárenyhítési kötelezettségüket is megszegték akkor, amikor közigazgatási eljárásban nem kerestek jogvédelmet, hanem a felperessel szembeni keresetindítást választották. [19] A felperesek fellebbezése nem alapos, az alperes fellebbezése kisebb részben alapos. [20] A másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére nem látott indokot, mert az elsőfokú bíróság lényeges eljárási szabályt nem sértett, a tényállás megállapításához szükséges bizonyítást lefolytatta, az alperes tehát alaptalanul kérte az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését. Téves az alperesnek az a hivatkozása, amely szerint az ítéleti döntés nem terjedt ki a perben érvényesített valamennyi kérelemre. Az elsőfokú bíróság ugyanis a 77. sorszámú ítéletét 82. sorszám alatt kiegészítette azzal, hogy a nem teljesített részében a keresetet elutasította, a kiegészített ítéletből kitűnően érdemi döntése a Pp (1) bekezdésének megfelelően a perben érvényesített valamennyi kereseti kérelemre kiterjedt. Az alperes arra is alaptalanul hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság nem tett eleget a Pp. 3. (3) bekezdésében írt tájékoztatási kötelezettségének. Az 1/2009. (VI. 21.) PK vélemény szerinti tartalommal és időben a felek részére egyediesítve nyújtott tájékoztatással biztosította, hogy bizonyítási indítványaikat a jóhiszemű és célszerű pervitel követelményeinek megfelelően előterjeszthessék (ezt igazolja például a 63., 65. és a 73. sorszámú végzések tartalma). Az elsőfokú bíróság a felek által indítványozott bizonyítást túlnyomó részében lefolytatta, ítéletének indokolásában helytállóan adott számot arról is, hogy az alperes részéről felajánlott további bizonyítást miért mellőzte. Az alperes fellebbezésében alaptalanul hivatkozott arra, hogy a peres felek ingatlanainak helyszínen történő szemléje nélkül a perben lényeges körülményeket nem lehetett volna megállapítani. Ezzel szemben az elsőfokú bíróság megalapozottan hivatkozott arra, hogy az ügyben kirendelt szakértő a helyszínt közvetlenül megvizsgálta, aminek eredményéről szakvéleményében számot adott, helyszínrajzot készített, ezért a bíróság által tartott helyszíni szemle nem volt szükséges a releváns tények megállapításához. [21] Az elsőfokú bíróság az ítéleti tényállást helyesen állapította meg, de az abból levont jogi következtetésekkel és ezért az érdemi döntéssel a másodfokú bíróság csak részben értett egyet. [22] Az elsőfokú bíróság helyesen idézte a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló évi CLXXVII. törvény (a továbbiakban: Ptké.) irányadó 1. -át, 8. -át és 41. -át, de a másodfokú bíróság nem értett egyet azzal a következtetésével, hogy a perben érvényesített igények elbírálásakor csak az 1959-es Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni. Az elsődleges keresetben érvényesített személyiségi jogi igényre a Ptké. 8. (2) bekezdésének fő szabálya szerint a jogsértés idején hatályos jogszabályi rendelkezéseket kell alkalmazni, ez alól annyiban van helye kivételnek, ha a folyamatosan tanúsított jogsértő magatartás a Ptk. hatálybalépése előtt megkezdődött. A felperesek által jogsértőként megjelölt magatartás a borudvar június közepétől augusztus végéig terjedő üzemeltetése, a évi nyári szezonban és a évi úgyszintén nyári szezonban történő üzemeltetése volt. A jogsértő magatartás valóban a Ptk. hatálybalépése előtt kezdődött meg 2013 júniusában, de annak tanúsítására nem folyamatosan került sor, mert ezt a minősítést a borudvar szezonális működése, az, hogy a nyári szezon végétől a következő év nyári szezonjának kezdetéig zárva tartott, kizárta. Ebből pedig az következik, hogy a évi magatartások kapcsán az 1959-es Ptk., míg a és évi működéssel kapcsolatban a 44

46 2014. március 15-én hatályba lépett Ptk. rendelkezéseit kellett alkalmazni a megsértett személyhez fűződő jogok alapján érvényesíthető polgári jogi igényekre. [23] A felperesek másodlagos keresetükben tulajdonjogból eredő szomszédjogi igényt érvényesítettek, amelyet az elsődleges keresetben meghatározott jogsértő magatartással azonos tényekre alapítottak, ezért a Ptk. hatálybalépését megelőzően, a évi nyári szezonban tanúsított magatartás kapcsán a Ptké a alapján az 1959-es Ptk., míg a és évi nyári szezonokban állított szükségtelen zavarás vonatkozásában a Ptk. rendelkezéseit kellett alkalmazni. Minderre figyelemmel a évben érvényesített igényre valóban az elsőfokú bíróság által felhívott 1959-es Ptk. 75. (1) bekezdését, át, 84. (1) bekezdését, illetve át kellett alkalmazni, de a és évi szezonális működésre alapított igényekre a Ptk. egyébként hasonló rendelkezéseket tartalmazó alábbi rendelkezései az irányadók. A Ptk. 2:42. (1) és (2) bekezdése szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy törvényes, mások jogainak korlátai között személyiségét, különösen a magán- és családi élet, az otthon, a másokkal való - bármilyen módon, illetve eszközzel történő - kapcsolattartás és a jó hírnév tiszteletben tartásához való jogát szabadon érvényesíthesse, és hogy abban őt senki ne gátolja. Az emberi méltóságot és az abból fakadó személyiségi jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. A személyiségi jogok e törvény védelme alatt állnak. [24] A Ptk. 2:43. b) pontja szerint a személyiségi jogok sérelmét jelenti különösen a személyes szabadság, a magánélet, a magánlakás megsértése. A Ptk. 2:51. (1) bekezdés a) és b) pontja szerint, akit személyiségi jogában megsértenek, a jogsértés ténye alapján - az elévülési időn belül - az eset körülményeihez képest követelheti a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását; a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől. A Ptk. 2:52. -a kimondja, akit személyiségi jogában megsértenek, sérelemdíjat követelhet az őt ért nem vagyoni sérelemért. A másodlagos kereset elbírálása során irányadó a Ptk. 5:23. -a, amely a dolog használatának általános magánjogi korlátjaként rendelkezik arról, hogy a tulajdonos a dolog használata során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen a szomszédokat szükségtelenül zavarná, vagy amellyel jogaik gyakorlását veszélyeztetné. [25] A másodfokú bíróság ezért az elsőfokú ítéletet a Ptk. fenti - az 1959-es Ptk. irányadó rendelkezéseitől jelentősen el nem térő - szabályaira is figyelemmel bírálta felül. Mivel a Ptk. alapján a személyiségi jog megsértésének szankciója nem vagyoni kártérítés helyett a pénzösszegben meghatározott sérelemdíj, a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét pontosította is azzal, hogy mellőzte a rendelkező részben szükségtelenül meghatározott kártérítés jogcím feltüntetését, mert az ítélet Pp (1) bekezdés d) pontja szerinti rendelkező részének a marasztalási összeget kell tartalmaznia, a Pp (1) bekezdése szerint az indokolásban kell számot adni a kötelezés jogalapjáról. [26] Az alperes fellebbezésében alaptalanul hivatkozott arra, hogy vele szemben a keresetben írt igények nem érvényesíthetők. Az elsőfokú bíróság helytálló, a kialakult ítélkezési gyakorlatnak megfelelő következtetést vont le arra, hogy a tulajdonos alperes jogsértését meg kell állapítani azon a címen, hogy eltűrte az ingatlanán lévő borozóknak az egyes felpereseket szükségtelenül zavaró működését. Az alperes jogsértő magatartása a pavilonok üzemeltetőinek tevékenységéhez képest egy passzív, de önálló magatartás, amire figyelemmel tulajdonosként felelős a vele szerződő használóknak az ingatlan használatával kapcsolatos jogsértéséért. Az a perben nem volt vitás, hogy a borudvar borászai a borudvar területét és létesítményeit bérleti jogviszony alapján hasznosítják. Az, hogy az erről szóló megállapodás 6.4. pontja szerint 200 m2 területet rendezvényeikre igénybe vehetnek, ott mobil színpadot helyezhetnek 45

47 el azzal a feltétellel, hogy a műsorok szervezéséért teljes körű felelősséget vállalnak, a bérbeadó és a bérlők egymás közti jogviszonyában irányadó, és nem lehet úgy értelmezni, hogy a tulajdonos nem köteles biztosítani a vele szerződést kötő használók tartózkodását a szomszédait szükségtelenül zavaró magatartástól. Ha pedig ezt elmulasztja, a sérelmet szenvedő fél jogosult igényét a tulajdonossal szemben is érvényesíteni. A felperesek alperessel szembeni igényérvényesítését megalapozzák a már hivatkozott 1959-es Ptk án és a Ptk. 5:23. -án túl az 1959-es Ptk ának és a Ptk. 5:1. (2) bekezdésének szabályai is. Az alperes perbeli legitimációja ezért ingatlantulajdonosi minőségéből levezethető. A másodfokú bíróság e körben arra utal még, a per adatai szerint az alperesnek a felperesek sérelmeiről tudomása volt, és bérbeadóként az 1959-es Ptk (2) bekezdése és a Ptk. 6:333. -a alapján joga volt ellenőrizni a bérlők használatát, követelni a rendeltetésellenes vagy szerződésellenes használat megszüntetését, módja volt tehát a jogsértés elhárítására. [27] Az elsődleges kereset kapcsán a másodfokú bíróság rögzíti, hogy a magánlakáshoz való jog vonatkozásában magánlakásnak nem csak a lakóhelyül szolgáló lakás minősül, hanem minden helyiség, ami az emberek tartózkodási helyének funkcióját tölti be - például a lakókocsi vagy sátor is -, ezért a nyaralóként használt lakóház vagy hétvégi ház is annak minősül, amíg az arra jogosult ott tartózkodik. Ezért az eljárt bíróságoknak érdemben kellett vizsgálniuk, hogy a XV. rendű felperes által lakásként, a többi felperes által nyaralóként használt ingatlanok vonatkozásában a magánlakáshoz fűződő személyiségi jog, illetve a szomszédjog sérelme megvalósult-e, a borudvar működtetése a zavartalan, háborítatlan ingatlanhasználatot sértette-e. [28] A magánlakás háborítatlan használatát a jog sokrétűen, a büntetőjog és a szabálysértési jog eszközével, ezen túl a polgári jogban a birtokvédelem és a szomszédjogi igényérvényesítés szabályaival is védi. Annak sincs azonban akadálya, hogy a személyiségi jogvédelmet a fentiekkel párhuzamosan érvényesítse az érdekelt fél (EBD2013. P.18.). A felperesek az őket szükségtelenül zavaró működést egyrészt magánlakáshoz, pihenéshez fűződő személyiségi jogukat, másrészt a szomszédjogot sértő magatartásként jelölték meg. A két jogcím közötti kapcsolatot a perbeli esetben alátámasztja az is, hogy a felperesek mind az elsődleges, mind a másodlagos keresetük kapcsán gyakorlatilag ugyanazon körülményekre, a szomszédságukban elhelyezkedő vendéglátóhelyek működéséből fakadó zavaró hatásokra hivatkoztak, egyaránt tettek személyiségi jogi alapú és szomszédjogi vonatkozású tényelőadásokat. [29] A magánlakás sérthetetlenségéhez és a pihenéshez fűződő jog a természetes személy magánszféráját, magánéletének zavartalanságát, az ennek keretében kialakított életvitelét védi. A személyhez fűződő jogok úgynevezett abszolút szerkezetű jogok, amelyek harmadik személy zavaró, sértő megnyilvánulásaival szemben biztosítanak védelmet oly módon, hogy a kívülálló számára mindezen - nem nevesített - magatartásoktól való tartózkodás kötelezettségét írják elő, és annak megsértéséhez az es Ptk. 84. (1) bekezdésében, illetve a Ptk. 2:51. -ában és 2:52. -ában foglalt jogkövetkezményeket fűzik. A személyiségvédelem általánossága mellett is bizonyos esetekben más jog a személyhez fűződő jogok gyakorlását korlátozhatja vagy akadályozhatja, és a személyiségi jogokba történő beavatkozás vagy zavarás arányosságának és szükséges voltának a vizsgálatával dönthető el, hogy személyiségi jogsértés bekövetkezett-e, illetve milyen tűrési kötelezettség áll fenn a sérelmet szenvedő részéről. Ennek megítélése során az elsőfokú bíróság széles körű bizonyítást folytatott le, az érintett ingatlanok, azon belül a pavilonok egymáshoz viszonyított elhelyezkedése, a felperesek személyes előadása, a tanúvallomások és a rendelkezésre álló fényképek, videofelvételek alapján vizsgálta az alperesi ingatlanon folyó tevékenységnek a felperesekre gyakorolt hatását, az abból eredő sérelem jellegét és súlyát. 46

48 [30] Az tényként állapítható meg, hogy a perbeli épületeket használó felpereseket a korábbi állapothoz képest - ingatlanuk előtt a füves B. part, illetve azzal párhuzamos sétány helyezkedett el - a nyolc árusító pavilonnal a sétányon kialakított borudvar zavarja, hiszen a vendégek odaérkezésének, eltávozásának, ott tartózkodásának zaja, a zeneszolgáltatás hanghatása csak a borudvar működésével merült fel. [31] Ezt a zavarást azonban az indokolt mértékben tűrni tartoznak. A felek érdekeinek összemérésekor jelentősége van annak, hogy kiemelt üdülőövezetben, B. strandja mellett a szórakozó emberek zajával számolniuk kell, ezért önmagában a borozó pavilonok adott helyen és módon való létesítésének ténye a felperesek vélekedésével szemben nem valósított meg szükségtelen zavarást. Ezt nem befolyásolja az sem, hogy a felperesek ingatlanainak megvásárlásakor a környék csendesebb, nyugalmasabb volt. Téves ugyanis az a felperesi álláspont, amely szerint a személyiségi jogok olyan abszolút hatályú, feltétlen érvényesülést kívánó jogok, amelyek semmilyen módon nem korlátozhatók. [32] Abból, hogy az érintett települési környezet kiemelt üdülőterület jellegű, az is következik, hogy az ingatlant használó felperesek nyugalma nagy súllyal esik latba a felek érdekeinek összemérésekor, de ugyanígy az is, hogy a B. partra látogatók vendéglátás iránti igénye teljesíthető legyen a tulajdonos alperes, illetve a borudvart üzemeltetők vállalkozáshoz fűződő jogának gyakorlásával. Ezért az, hogy a sétány közterületen nyolc pavilonban vendéglátóhelyek kialakítása valósult meg a parti területek fejlesztéseként, olyan zavarással jár, amit a szomszédos ingatlanok használóinak el kell tűrniük; mert az ingatlanaik a városközpontban, sokak által látogatott B. parti közterülettel határosak. Idetartozik a kora esti vendégforgalom vagy zeneszolgáltatás zavaró hatása, ami ezért sem személyiségi jogot, sem szomszédjogot nem sértett. [33] Ami szükségtelen mérték, az a késő esti, éjszakai órákban a vendégek szórakoztatására nyújtott olyan zeneszolgáltatás, illetve olyan éjszakai nyitvatartás, ami alkalmas arra, hogy a borudvarral közvetlenül szomszédos ingatlanok használóinak nyugalmát lényegesen megzavarja. Ebbe a körbe tartozik az a magatartás is, hogy a késő esti, éjszakai órákban a borudvar vendégei a társadalmi együttélés szabályait be nem tartva a borozók közvetlen közelében lévő ingatlanokhoz akadálytalanul odamehetnek, ott zajonghatnak, vagy akár szükségüket ott végzik el. [34] Az éjjeli időszak még a B. parti üdülőterületen is olyannak minősül, amikor a borudvar hatásterületén lévő ingatlanokban lakók, nyaralók az általános élettapasztalat szerint pihennek, alszanak. Ezért a 23 óra utáni éjszakai vendéglátás és a 22 óra utáni késő esti zeneszolgáltatás és a vendégek ingatlanukhoz jutása már szükségtelenül és indokolatlan mértékben zavarja a X-XV. rendű felpereseket. [35] Ez a zavarás Magyarország Alaptörvénye (a továbbiakban: Alaptörvény) VI. cikk (1) bekezdésében, az 1959-es Ptk ában és a Ptk. 2:43. b) pontjában védett magánlakáshoz fűződő személyiségi jogukat, az ott kialakított életvitel keretei között a pihenéshez fűződő - külön nem nevesített, de a jog és az ítélkezési gyakorlat által is védett - személyiségi jogukat azért sérti, mert a magánlakásnak minősülő zárt térben akadályozta és zavarta, hogy a X-XV. rendű felperesek a saját maguk által meghatározott életmód szerint éljenek a jogaikkal. [36] A felperesek személyes előadását, a nyaralókat használó családtagjaik és szomszédaik tanúvallomását a borudvar borászai, az őrök, illetve további két szomszéd tanúvallomásával együtt értékelve, alappal vonta le azt a következtetést az elsőfokú bíróság, hogy 2013-ban az éjfél után is tartó zeneszolgáltatás és nyitvatartás, és évben a 22 óra utáni zeneszolgáltatás és a 23 óra utáni nyitvatartás olyan zajjal és egyéb hatással járt, ami egyes felperesek ingatlanhasználatát lényegesen és 47

49 szükségtelenül zavarta. Ez a pavilonok közelsége miatt a X-XV. rendű felperesek tulajdonában lévő ingatlanok lakóházai és nyaralóépületei tekintetében alkalmas volt arra, hogy a magánlakáshoz és pihenéshez fűződő jogát sértse azoknak, akik az adott időben zavartalanul kívánták volna az ingatlanokat használni. [37] Az elsőfokú bíróság tehát a perben rendelkezésre álló adatok egybevetésével és azok mérlegelésével jutott arra a következtetésre, hogy az alperes ingatlanán üzemeltetett nyolc vendéglátóipari egység által keltett zajhatás, az egyes vendégek viselkedéséből eredő zavarás meghaladta azt a mértéket, amely a szomszédjogi szabályokon keresztül érvényesülő magánlakáshoz és pihenéshez fűződő személyiségi jog megsértésének megállapítását megalapozza a vendéglátó pavilonok közvetlen szomszédságában elhelyezkedő ingatlanokat használó X-XV. rendű felperesek vonatkozásában. [38] Mivel ezen ingatlanok a pavilonoktól 8,8-12,3 m távolságra vannak, az elsőfokú bíróság a feltárt adatok alapján helyesen és a logika szabályainak megfelelően jutott erre a következtetésre, amit az alperes alaptalanul kifogásolt. A jogsértő magatartások megjelölését az ítélet rendelkező részében a másodfokú bíróság azonban kiegészítette, hogy abban a vendégek alappal sérelmezett és az alperes által megakadályozható viselkedés is szerepeljen. [39] A perbeli időszakban a XVI. rendű felperes a per adatai és személyes nyilatkozata szerint nem járt a nyaralóban, ezért - függetlenül attól, hogy az ingatlannak tulajdonosa - a pihenéshez és magánlakáshoz fűződő személyiségi joga nem sérülhetett. [40] A felperesek álláspontjával szemben ugyanakkor az I-IX. rendű felperesek által használt ingatlanok tekintetében az, hogy a borudvar működéséből eredő zavarás a szükséges mértéket meghaladja, a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem volt megállapítható, hiszen ezek az ingatlanok a vendéglátó pavilonoktól lényegesen nagyobb távolságra vannak, ami miatt a borudvarban szolgáltatott zene, a vendégek zaja, illetve mozgása miatt ők az üdülőhelyen szokásos mértéket meghaladó vendéglátásból eredő zavaró hatásnak nincsenek kitéve. A másodfokú bíróság kihangsúlyozza, hogy a pihenéshez és a magánlakáshoz fűződő személyiségi jogsértés objektív jellegű, az I-IX. rendű felpereseknek tehát azt kellett bizonyítania, hogy a magánlakásukban a zavarás már olyan mértékű, ami ott a pihenésüket, az általuk megválasztott életvitelt zavarja, illetve akadályozza. Mivel a felperesek úgy nyilatkoztak, nem hivatkoznak arra, hogy a vendéglátásból eredő zajhatás adott övezetre jogszabály által meghatározott határértéket meghaladja, arra alappal következtetett az elsőfokú bíróság, hogy a határértéken belüli zajhatás a borudvartól 32,8-149 m távolságban elhelyezkedő ingatlanok tekintetében szükségtelen zavaráson keresztül megvalósuló személyiségi jogsértést nem okozott. [41] A borudvartól távolabb elhelyezkedő ingatlanok használói tekintetében a működés fenti jellemzői már nem jelentenek tűrési kötelezettséget meghaladó mértékű, tehát szükségtelen zavarást, ezért ilyen magatartással okozott személyiségi jogsértés sem valósulhatott meg a sérelmükre. E felperesi ingatlanoknak az alperesi ingatlanon létesített pavilonoktól való távolsága, az építmények elhelyezkedése miatt nem keletkezhetett sem a zeneszolgáltatás, sem a vendégforgalom kapcsán olyan közvetlen zavarás, ami az I-IX. rendű felperesek jogos érdekeit sértette, mert a borudvar működéséből eredő hatásokat az érdekek összemérésének eredményeként már kötelesek eltűrni, ezért az alperes szomszédjogot sértő magatartására alapított igényeiket sem találta megalapozottnak a másodfokú bíróság. [42] A fenti indokok alapján az I-IX. rendű és a XVI. rendű felperesek mind elődleges, mind másodlagos keresete teljesen alaptalan volt. 48

50 [43] Utal a másodfokú bíróság arra is, hogy a szükségtelen zavarás megállapítása iránti másodlagos kereset előterjesztésének a Pp a szerinti előfeltételei nem is álltak fenn, hiszen a felperesek teljesítést - a zavaró magatartástól való eltiltást és kártérítést - követelhettek és követeltek is, ami a megállapításra irányuló egyéb kereseti kérelem teljesítését kizárta. A szükségtelen zavarás hiányában azonban az eltiltásra és a kártérítésre irányuló másodlagos kereset sem volt teljesíthető. [44] A nem vagyoni kártérítés kapcsán a másodfokú bíróság azt is rögzíti, hogy a szükségtelen zavarás hátrányként jelentkezik ugyan az elszenvedője részéről, de szankcióját, jogkövetkezményét a jogsértés jellege határozza meg. A nem vagyoni kártérítés - illetve a sérelemdíj - a személyiségi jogok megsértéséért való felelősség alakzata, amelynek körében a jogellenesség a személyiségi jog megsértésében áll. Ezért csak az a szükségtelen zavarás keletkeztethet nem vagyoni kárpótlás vagy sérelemdíj iránti igényt, ami egyben személyiségi jogot is sért. Miután az elsőfokú bíróság azt állapította meg, a borudvar működése nem sértette az I-IX. rendű felperesek személyiségi jogát, az V-VIII. rendű felperesek javára nem vagyoni kártérítést már ebből az okból sem állapíthatott volna meg. [45] Mivel a X-XV. rendű felperesek tekintetében volt személyiségi jogsértés, ők az 1959-es Ptk. 84. (1) bekezdés b) pontja, illetve a Ptk. 2:51. (1) bekezdés b) pontja alapján a jogsértés objektív szankciójaként alappal követelhették a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől. E körben tevőleges magatartásként a borudvar adott helyen való működésének megszüntetésére kérték kötelezni az alperest fellebbezésükben is. E kérelem keretei között azonban a bíróságnak kell meghatározni azt az alperesi magatartást, amely alkalmas arra, hogy a sértettek folyamatosan fennálló személyiségi jogsértését orvosolja. Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor úgy ítélte meg, a borudvar működésének megszüntetése nem szükséges a megállapított személyiségi jogsértés orvoslására, figyelemmel arra is, hogy az alperes jogsértő magatartását a felperesek álláspontjától eltérően nem a borudvar adott helyen és módon történő létesítésében, hanem a késő esti és éjszakai órákban történő zeneszolgáltatásnak, nyitvatartásnak és a vendégek felperesi ingatlanokhoz történő szabad odajutásának eltűrésében állapította meg. Azzal azonban nem értett egyet a másodfokú bíróság, hogy az alperes kötelezése arra, biztosítsa a mindenkori bérlők által is az alperes ingatlanának jogszerű, a szomszédjogi szabályok betartására alkalmas rendeltetésszerű használatát, végrehajtható módon kellően biztosítja a jogsértés abbahagyását és jövőbeli elkerülését. Az adott szankció alkalmazásakor ugyanis mindehhez szükséges végrehajtható módon határozottan megjelölni azt a magatartást, amitől a bíróság a jogsértőt eltiltja, illetve, amire a jövőbeni jogsértés kizárása érdekében őt kötelezi. Ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatva nem a bérlők általi jogszerű, szomszédjogi szabályok betartására alkalmas rendeltetésszerű használat biztosítására kötelezte az alperest, hanem a konkrétan megállapított jogsértő magatartásra figyelemmel arra, biztosítsa, hogy az ingatlanon létesített borudvarban 22 óra után zeneszolgáltatásra, 23 óra után üzlet nyitva tartására ne kerüljön sor, az üzletek vendégeinek a közvetlenül szomszédos felperesi ingatlanokhoz jutását a borudvar felperesek ingatlana felé eső határán létesített 1,2 m magas kerítéssel akadályozza meg oly módon, hogy a kerítés mindként oldalon 5-5 m-rel túlnyúljon a legszélső pavilonokon. Ez a kötelezés biztosítja megfelelően, hogy a X-XV. rendű felperesek sérelmére megállapított jogsértés megszűnjön és a jövőben se ismétlődjön meg. [46] Utal a másodfokú bíróság arra, ezek az intézkedések arra is alkalmasak, hogy a borudvartól távolabbi ingatlanokat használó felpereseket érő, szükségtelennek nem minősülő zavarás mértéke is mérséklődjön. [47] A működés további korlátozása, a zeneszolgáltatás teljes megtiltása és az üzletek 21 órai bezárása azért nem volt alkalmazható jogkövetkezmény, mert az a fentiek szerint szomszédjogot sértő, illetve 49

51 személyiségi jogsértést megvalósító zavarást nem okozó tevékenységet is megtiltana az alperes ingatlanán. [48] A X-XV. rendű felperesek javára megítélt nem vagyoni kártérítés kapcsán a másodfokú bíróság előrebocsátja, hogy az erre vonatkozó kérelmet a és évi jogsértések vonatkozásában a Ptk. által új szankcióként bevezetett sérelemdíjra vonatkozó igényként kellett elbírálni. Erre figyelemmel is egyetértett a másodfokú bíróság a felpereseket a évi működéssel ért hátrány hozzávetőleges kiküszöböléséhez szükséges összeg Ft-ban és a és évi nyári szezonokban őket ért nem vagyoni sérelmekért ettől eltérő Ft-ban történő meghatározásával. [49] A felperesek fellebbezésükben alaptalanul hivatkoztak arra, mindhárom évre megilleti őket a Ft hátrányaik kompenzálására. Az elsőfokú bíróság ugyanis megalapozott következtetést vont le arra, az első szezonban a késő esti, illetve éjszakai vendéglátás, a zeneszolgáltatás gyakoribb, hosszadalmasabb volt, ez volt az az időszak, amikor a vendégek számára a közelben nyilvános illemhely sem állt rendelkezésre. Ezért ebben az évben a pihenéshez és magánlakáshoz fűződő személyiségi jog megsértése nagyobb súlyú, a sértettek számára jelentősebb nem vagyoni sérelmet okozott, ami indokolta az adott időszakra a nem vagyoni kártérítés iránti keresetük maradéktalan teljesítését. A per tárgyává tett további két nyári szezonban a per adatai alapján az alperes már intézkedett nyilvános illemhely létesítéséről, felkérte a bérlőit arra, a zeneszolgáltatást 22 órakor hagyják abba és a nyitvatartási időt tartsák be. Ezt nem csak a borudvar bérlőinek - K. Sz., H. L., H. Gy., O. Z. J. - tanúvallomása igazolta, de a IX. rendű felperes is azt adta elő, hogy évben már kicsit vigyáznak arra, hogy a zene ne legyen annyira hangos, a X. rendű felperes házastársa, G. M., a III-IV. rendű felperesek hozzátartozói, E. T., E. B. és E. A. tanúk is azt vallották, hogy évben változtak a körülmények, valamit javult, illetve idén meghúzzák magukat egy kicsit, a zene talán csendesebb lett. Mindezek alapján megalapozott az a következtetés, hogy a jogsértés súlyára, ismétlődő jellegére és a sértettekre gyakorolt hatására figyelemmel a és évi jogsértések alapján a konkrét hátrányokra figyelemmel a X-XV. rendű felperes sérelmének kompenzálásához Ft sérelemdíj szükséges. [50] A kompenzálandó hátrányokat a X-XV. rendű felperesek valamennyien mindhárom nyári szezonban abban a teljes időben szenvedték el, amely az adott évi nyaralásukra szolgált. Erre figyelemmel az alperes álláspontjával szemben a nem vagyoni kártérítés, illetve sérelemdíj összegének meghatározása során nem volt döntő jelentősége annak, hogy személyenként pontosan hány napot töltöttek az ott tartózkodásuk idején magánlakásként minősülő ingatlanokban, mert mindannyiuk tekintetében az adott évi nyári pihenés zavartalan eltöltésének elvesztéséből eredő hátrányt kellett pénzszolgáltatással ellentételezni. [51] A nem vagyoni kártérítés, illetve sérelemdíj összegének megállapításakor az alperes álláspontjával szemben nem volt a sértettek terhére értékelhető, hogy a kárenyhítési kötelezettségüket megszegték volna azzal, hogy az alperes ellen keresetet indítottak és nem más szabálysértési, kereskedelmi hatósági vagy egyéb közigazgatási eljárásban érvényesítették igényüket. A másodfokú bíróság már utalt arra, a magánlakás megsértése ellen a jogrend számos területén nyújt igényérvényesítési lehetőségeket, a sérelmet szenvedett személy ezért maga döntheti el, hogy az igényérvényesítési utak közül melyiket, akár a személyiségvédelem érvényesítését választja, de annak sincs akadálya, hogy a jogvédelmi eszközöket együttesen, akár párhuzamosan vegye igénybe. A felperesek a sérelmezett helyzet észlelésekor 68 aláírást összegyűjtve az alpereshez fordultak a pihenni vágyó nyaralók nyugalmának biztosítása érdekében, miután ez nem vezetett eredményre, észszerű időn belül előterjesztették a keresetüket február 14-én. Ezért nem vonható le az a következtetés, hogy a felperesek az őket ért sérelmek elhárítása körében semmilyen 50

52 intézkedést nem tettek, így maguknak okoztak kárt azzal, hogy sérelmeiket más jogi eszközökkel nem hárították el. [52] Az alperes fellebbezése kapcsán arra utal még a másodfokú bíróság, alaptalanul sérelmezte a felperesek által csatolt képfelvételek bizonyítékként történő felhasználását. A videók ugyanis más személy képmását vagy hangját felismerhető módon már nem tartalmazták, arra sem lehetett megalapozott következtetést levonni, hogy a borudvar működését bemutató videók készítésekor azokon felismerhető képmások vagy hangfelvételek szerepeltek volna. E körben jelentősége van annak is, hogy a Ptk. 2:54. (1) bekezdése szerint a személyiségi jogokat személyesen lehet érvényesíteni, az pedig nyilvánvaló, hogy a borudvar működéséről készített felvétel az azt kifogásoló önkormányzat alperes képmáshoz és hangfelvételhez fűződő személyiségi jogát nem sérthette, azok a személyek pedig, akiknek alakját, mulatozásuknak hangját a felvétel tartalmazza, személyiségi jogokat nem érvényesítettek. Ezen túl a vendéglátóhelyek működéséből eredő, jogsértő magatartásként megjelölt zavarás bizonyítására alkalmas volt a készített felvétel. A videóknak sem a rögzítése, sem a perben bizonyítékként történő felhasználása nem okozhatott aránytalan sérelmet, még azoknak sem, akik a felperesi ingatlan előtt a borudvarban tartózkodtak. [53] A fentiek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság teljes terjedelmében felülbírált kiegészített ítéletét pontosította, a pontosított ítéletet a Pp (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta, a X-XV. rendű felperesek vonatkozásában a jogsértés megtörténtét és az alperes jogsértéstől eltiltását a rendelkező részben írtak szerint határozta meg, az I-IX. és XVI. rendű felperesek keresetét teljesen elutasította, az ítéletet az ezen felüli részében pedig helybenhagyta. (Pécsi Ítélőtábla Pf.III /2017/7.) 51

53 8.) Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság K /2015/5. Közigazgatási ügyben hozott határozat A... Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a Dr. Komlódi Ügyvédi Iroda ( , Felsőmalom u. 18., eljáró ügyvéd dr. Komlódi András) által képviselt...) felperesnek, a dr. Iványi Klaudia jogtanácsos által képviselt Nemzeti Adó- és Vámhivatal... Regionális Adó Főigazgatósága (alperes címe szám alatti székhelyű) alperes ellen illetékügyben hozott közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti perében meghozta az alábbi ítéletet: A bíróság az alperes május 14-én kelt... számú határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezi. Kötelezi az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek ,- (százezernyolcszázharmincnyolc) forint perköltséget. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Indokolás..., mint az... hrsz-ú,... m2 területű beépítetlen terület" megnevezésű ingatlan tulajdonosa december 16-án megállapodás ráépítésről" megnevezésű szerződést kötött a felperessel, mint ráépítővel. A szerződés szerint a ráépítő felperes a tulajdonos hozzájárulásával építési beruházásokat hajtott végre a tulajdonos ingatlanán... Város Jegyzője építési engedélye és használatba vételi engedélye alapján, miszerint az ingatlanon fémszerkezeteket gyártó csarnoképületet és irodaépületet épített. Tekintettel arra, hogy a ráépítő ráépítés" címén telekkönyvön kívüli tulajdonjogot szerzett, megállapodnak abban, hogy a ráépítő a tulajdonába került felépítmények javára az... hrsz-ú ingatlan terhére földhasználati jogot szerez. Figyelemmel az ingatlannak a ráépítés előtti és ráépítés utáni forgalmi értékére a tulajdoni viszonyokat akként rendezik, hogy a ráépítő megszerzi az általa épített felépítmények tulajdonjogát. A felek megállapodtak abban is, hogy a tulajdonos feltétlen és visszavonhatatlan hozzájárulását adja ahhoz, hogy a ráépítő tulajdonjoga ráépítés" jogcímén a záradékolt vázrajz szerinti.../a hrsz-ú és az.../b hrsz-ú felépítmények vonatkozásában az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerüljön. A tulajdonos hozzájárul ahhoz, hogy a ráépítő tulajdonába kerülő ingatlanok javára az... hrsz-ú ingatlan terhére földhasználati jog" kerüljön bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásba. A... földhivatal a... számú határozatával bejegyezte a... hrsz-ú üzem megjelölésű, valamint a... hrsz-ú iroda megjelölésű ingatlanokra a felperes tulajdonjogát ráépítés jogcímén a... hrsz-ú ingatlant terhelő földhasználati joggal együtt. 52

54 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal... Megyei Adóigazgatósága Illeték Kiszabó Osztálya 2. helyszíni szemlét tartott és a felperes törvényes képviselőjének nyilatkozatával egyezően a... hrsz-ú ingatlan forgalmi értékét ,- forintban, a... hrsz-ú ingatlan forgalmi értékét ,- forintban állapította meg. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal... Megyei Adóigazgatósága Illeték Kiszabó Osztálya 2. (elsőfokú adóhatóság) a március 24-én kelt... számú fizetési meghagyásával a felperest ,- Ft visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetésére kötelezte. A határozat ellen a felperes fellebbezett kérve a határozat megsemmisítését arra hivatkozva, hogy a felek szerződése szóhasználatában ráépítést említ, hiszen a felperes ráépített az idegen tulajdonra, de a köztük lévő megállapodásra tekintettel nem szerezett más személytől semmit sem, hanem csak épített egy felépítményt. Más személytől tulajdonjogot nem szerzett. Az épület felépítése nem vonható a vagyonszerzés fogalmi körébe, így az alperes nem volt jogosult visszterhes vagyonátruházási illeték kiszabására. Az alperes a május 14-én kelt... számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A határozat indokolása kifejtette, hogy jelen esetben az illetékekről szóló évi XCIII. törvény (a továbbiakban Itv.) 18. (1) bekezdése értelmében a felperest vagyonátruházási illetékkötelezettség terheli, mert ugyan nem más tulajdonostól vette a felépítményeket, valamint nem öröklés és nem ajándékozás útján szerezte őket, hanem más módon történő megszerzésük történt. Ezen jogszabályhely alapján maga a vagyonszerzés a visszterhes vagyonátruházási illeték tárgya és nem azt kell vizsgálni, hogy történt-e vagyonátruházás. A felek közötti szerződés egyértelmű a tekintetben, hogy a felépítmények tulajdonjogát a ráépítő adózó szerezte meg, továbbá a felépítmények tulajdonosa használati jogot szerzett a... hrsz-ú földterületen is. Hivatkozott arra, hogy az ingatlan-nyilvántartásról szóló évi CXLI. törvény 12. -a értelmében a felépítmények önálló ingatlanoknak tekintendők, melyeknek a felperes 1/1 tulajdoni hányadát szerezte meg. Az illeték alapja - figyelemmel az Itv. 19. (1) bekezdésben foglaltakra - ezen felépítmények teljes forgalmi értéke. A felperes fellebbezésére kifejtette, hogy a visszterhes vagyonátruházási illeték tárgya a ráépítés útján történő tulajdonjogszerzés, amely az Itv. 18. (1) bekezdés szerinti más módon történő" szerzés körébe tartozik, mely valamennyi polgári jogi szerződésmódot magában foglal. Az Itv. 18. (1) bekezdése nem tesz különbséget az ingatlan más módon történő megszerzése körében a tekintetben, hogy eredeti, avagy származékos a vagyonszerzés. Keresetében a felperes az alperes határozatának hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja szerint a határozat sérti az új Ptk. 5:19. -át, 5:145. -át, a Ket. 50. (1) bekezdését és az Itv. 18. (1) bekezdését. Az alperes a felperes szerint ugyanis nem tisztázta, hogy az ügyben irányadó tényállás szerint a felperes gyakorlatilag kizárólag felépítményeket épített idegen ingatlanra és megállapodott a földtulajdonossal, hogy köztük osztott tulajdon jön létre akként, hogy a felépítmény tulajdonjoga az építtetőt, a föld tulajdonjoga pedig a földtulajdonost illeti meg. A felperes szerint ez a megállapodás nem vonható a klasszikus, a régi Ptk (1) bekezdése, vagy az új Ptk. 5: ainak fogalmi körébe. Szóhasználatában a szerződés ráépítést említ, hiszen gyakorlatilag a felperes ráépített az idegen ingatlanra, de a köztük lévő megállapodásra tekintettel nem szerzett más személytől semmit sem, hanem csak épített egy felépítményt, így más személytől tulajdonjogot nem szerzett. Hangsúlyozta, hogy egy 53

55 épület felépítése nem vonható a vagyonszerzés fogalmi körébe, mivel az építtető saját költségén és anyaggal építi meg az építményt, azt mástól nem szerzi meg. A felperes szerint az alperes tévesen értelmezi az Itv ának (1) bekezdésének rendelkezéseit, mert annak lényegi eleme a megszerzése" fogalom. Kifejtette, hogy az új Ptk. 5. könyvének 2. része rendelkezik a tulajdonjogról és a V. cím a tulajdonjog megszerzéséről. A IX. fejezettől XVIII. fejezetig tartalmazza azon jogcímeket, amelyek az Itv. 18. (1) bekezdése alapján tulajdonjog szerzési jogcímnek minősülnek és az illeték kiszabásának alapja lehet. A felperes által megkötött szerződés ugyanakkor nem tartozik az itt szabályozott rendelkezések alá, mert az tartalmában és jogilag is a Ptk. 5:19. -a szerinti megállapodásnak minősül. A felperes tehát nem szerzett tulajdont a földtulajdonostól, hanem a felépítmények felépítésével kizárólag csak a felépítmények tekintetében létrejött tulajdonjogát jegyeztette be az ingatlannyilvántartásba. Álláspontja szerint az alperesnek az eljárás során magyarázatot kell adni arra, hogy ha a felperes a perben lévő felépítményeket a saját ingatlanán építette volna fel, akkor miért nem, és ennek ellenére a perbeli esetben miért szabta ki a vagyonátruházási illetéket. Mindezek következtében a felperes szerint az alperes elmulasztotta elemezni a tényállást, így határozata jogszabálysértő. A felperes szerint álláspontját az is alátámasztja, hogy vagyonátruházás esetén nem vagyonszerzési illetéket, hanem vagyonátruházási illetéket kell kiszabni, hiszen az illetéktörvény alkalmazott rendelkezésének fejezetcíme is a visszterhes vagyonátruházás címét viseli. Az alperes ellenkérelmében a határozat indokait fenntartva a kereset elutasítását kérte. Hangsúlyozta, hogy a felperes érvelése a vagyonszerzéssel kapcsolatban a származékos és az eredeti szerzési mód között tesz különbséget, márpedig az Itv. a vagyonszerzés tekintetében ilyen különbséget nem tesz. Kifejtette, hogy az illetékkötelezettség megállapításánál azt kell vizsgálni, hogy - függetlenül attól, hogy a ráépítés törvényi szabályai vagy a felek közötti megállapodás alapján - szerez-e valamelyik fél ingatlan(rész) t vagy az Itv. alkalmazásában vagyoni értékű jognak minősülő jogosultságot öröklési és ajándékozási illeték alá nem eső módon. A felperes érvelésére kifejtette, hogy abban az esetben, ha saját telekre történik az építkezés megállapítható, hogy új ingatlan megszerzése (új hrsz-ú) nem történik, csak a meglévő ingatlan lesz értékesebb, ez a növekmény" azonban nem illetékkötelezettséget keletkeztető tényállás, a növekmény - lévén, hogy a visszterhes vagyonátruházási illeték forgalmi és nem jövedelmi típusú adó - illetékkötelezettséget nem keletkeztet a telektulajdonos oldalán. Az idegen telekre történő építkezés során történt vagyoni elem megszerzése pedig a visszterhes vagyonátruházási illeték tárgyát képezi az Itv. 18. (1) bekezdésére figyelemmel a más módon történő szerzésre tekintettel. A kereset az alábbiak szerint a l a p o s. A bíróság a tényállást a közigazgatási iratok, a perbe csatolt iratok és a felek előadása alapján állapította meg. A bíróságnak a Pp. XX. fejezete szerinti szabályok szerint eljárva arról kellett határoznia, hogy az alperes határozata a kereset mentén történő bírósági felülvizsgálat eredményeként jogszabálysértőnek bizonyule. 54

56 Az Itv. 1. (1) bekezdése szerint öröklés, ajándékozás és visszterhes vagyonátruházás esetén vagyonszerzési illetéket kell fizetni. Az eljárásra alkalmazandó Itv. III. fejezete a visszterhes vagyonátruházási illeték címet viseli. E fejezet cím alatt az Itv. 18. (1) bekezdés első mondata szerint ingatlannak, valamint a (2) bekezdésben meghatározott ingónak és vagyoni értékű jognak visszteher mellett, továbbá öröklési, vagy ajándékozási illeték alá nem eső, más módon történő megszerzése visszterhes vagyonátruházási illeték alá esik. A bíróságnak a felek jogvitájában arról kellett döntenie, hogy az építmények tulajdonjogának megszerzése visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettséget keletkeztet-e. A Ptk. 5:18. (1) bekezdése szerint az épület tulajdonjoga - ha az épület és a föld tulajdonosa eltérően nem állapodnak meg - a földtulajdonost illeti meg. Az 5:18. (2) bekezdés szerint az ingatlan tulajdonosa rendelkezhet úgy, hogy a földet és a rajta álló épületet önálló ingatlanokként jegyezzék be az ingatlan-nyilvántartásba. A felek a december 16-án kelt megállapodásukban arról állapodtak meg, hogy az épület tulajdonjoga a felperest illeti. Az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzés feltétele volt az erről szóló megállapodás írásba foglalása. A bíróság szerint a felperes alappal hivatkozott arra, hogy ezen megállapodásuk nem vonható a klasszikus, a régi Ptk (1) bekezdése vagy Ptk. 5:70-5:71. -ainak fogalmi körébe. A Ptk. 5:70. (1) bekezdése szerint, ha valaki anélkül, hogy erre jogosult lenne, jóhiszeműen idegen földre épít, az épület tulajdonjogát a földtulajdonos szerzi meg, köteles azonban a gazdagodását a ráépítőnek megfizetni. A bíróság a földtulajdonos kérelmére a ráépítőt kötelezheti a földnek vagy - ha a föld megosztható - a föld megfelelő részének a megvásárlására. A (2) bekezdés szerint a ráépítő szerzi meg a földnek vagy a föld megfelelő részének tulajdonjogát, ha az épület értéke a földnek vagy a föld megfelelő részének értékét lényegesen meghaladj. A bíróság a földtulajdonos kérelmére azt is megállapíthatja, hogy a ráépítő az épület tulajdonjogát szerezte meg; ebben az esetben a ráépítőt a földre használati jog illeti meg. A... ráépítésre vonatkozó fenti rendelkezéseiből az következik, hogy az e jogszabályhely szerinti ráépítés szabályait akkor kell alkalmazni, ha a földtulajdonos és az építkező nem állapodnak meg abban, hogy az építkező jogosult a tulajdonában nem álló földön történő építésre. A perbeli esetben azonban a felperes rendelkezett... Város Jegyzője által kiadott építési engedéllyel, valamint használatba vételi engedéllyel, építési jogosultsággal rendelkezett, a Ptk 5:18. (1) bekezdése szerinti megállapodás birtokában szerezte meg az építmény tulajdonjogát, nem pedig a Ptk. 5:70. (1) - (2) bekezdése szerinti módon. A Ptk. 5:19. (1) bekezdése szerint ha a földtulajdonos és az épület tulajdonosa az épület létesítésével és a föld használatával kapcsolatos jogaikat és kötelezettségeiket szerződésben szabályozzák, e szerződés harmadik személlyel szemben akkor hatályos, ha azt az ingatlan-nyilvántartásba feljegyezték. 55

57 Nem vitásan az ingatlan-nyilvántartásba a felek megállapodása szerint ráépítés jogcímén szerzett a felperes tulajdonjogot, de megállapodásuk alapján az építmények tulajdonjogát nem átruházással szerezte meg, azokat maga hozta létre. Osztja a bíróság a felperes álláspontját abban is, hogy az illeték alapja jelen esetben a fejezetcímet viselő visszterhes vagyonátruházás, mely a jelen esetben nem történt meg. Az Itv ához fűzött törvényi indokolás szerint: ingatlannak, valamint a javaslatban meghatározott ingónak és vagyoni értékű jognak ellenérték fejében történő megszerzése után visszterhes vagyonátruházási illetéket kell fizetni. Ugyancsak a visszterhes vagyonátruházási illeték tárgya az öröklési, vagy ajándékozási illeték alá nem eső minden egyéb vagyonszerzés, így az öröklési szerződéssel, vagy az elbirtoklás alapján történő szerzés is (18. ). Az alperes ellenkérelmében hivatkozott Kúria... számú ítéletében kifejtette, hogy a más módon történő megszerzés körét a törvényszöveg sem tételes, sem példálózó felsorolással nem határozza meg, mert e körbe tartozik - az öröklési, vagy ajándékozási illeték alá nem eső - minden egyéb vagyonszerzés, így az elbirtoklás is. A bíróság álláspontja szerint a törvényi indokolás és a Kúria fenti ítélete szerinti elbirtoklás és jelen építés között párhuzam nem vonható, mert elbirtoklás esetén a dolognak volt más tulajdonosa, jelen esetben pedig azt a felperes hozta létre. A felperes az önálló ingatlannak minősülő vagyonelemeket nem mástól szerezte, hanem azokat maga hozta létre. A fentiek alapján a bíróság megállapította, hogy az alperes határozata amellyel a felperes terhére visszterhes vagyonátruházási illetéket állapított meg jogszabálysértő, így azt a Pp (1) bekezdése alapján az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Az ítélettel az alperes pervesztes lett, köteles ezért a Pp. 78. (1) bekezdése alapján a felperest képviselő ügyvéd általános forgalmi adót is tartalmazó munkadíjának megfizetésére a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. (2) bekezdése szerint számított és (6) bekezdése szerint mérsékelt összegben a ténylegesen elvégzett ügyvédi tevékenységgel összhangban - figyelemmel arra, hogy a bíróság bizonyítás felvétele nélkül jogkérdésben határozott. Az alperes személyes illetékmentessége folytán a feljegyzett illetéket az illetékekről szóló évi XCIII. tv. 74. (3) bekezdése hídján alkalmazandó 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. -a alapján az állam viseli. Az ítélet elleni fellebbezést a Pp (1) bekezdése zárja ki...., december 10.. Wéber Jánosné dr. Nesz Éva s. k. b í r ó 56

58 9.) Kúria Kfv /2015/3. Közigazgatási ügyben hozott határozat A Kúria mint felülvizsgálati bíróság ítélete: Az ügy száma: Kfv. II /2015/3. A tanács tagjai: Dr. Tóth Kincső a tanács elnöke Dr. Rothermel Erika előadó bíró Dr. Márton Gizella bíró A felperes: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (1132 Budapest, Váci út 45.) A felperes képviselője: Dr. Bóta Rózsa Ügyvédi Iroda Dr. Bóta Rózsa ügyvéd (cím) Az alperes: Budapest Főváros Kormányhivatala (1056 Budapest, Váci utca ) Az alperes képviselője: Dr.... jogtanácsos A per tárgya: kisajátítási ügy A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes A felülvizsgálni kért jogerős határozat: Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 10. K /2015/5. szám Rendelkező rész A Kúria - a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 10. K /2015/5. számú ítéletét és az alperes február 26. napján kelt BPB/007/ /2015. számú határozatának a 0Hrsz.2. helyrajzi számú visszamaradó ingatlan kisajátítása tárgyában hozott határozati rendelkezéseket hatályon kívül helyezi és e körben az alperest új eljárásra kötelezi; 57

59 - kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek (hatvanezer) forint elsőfokú és (negyvenezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget. A le nem rótt (tízezer) forint kereseti és (hetvenezer) forint felülvizsgálati illetéket az állam viseli. Az ítélet ellen további felülvizsgálatnak helye nincs. A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás Indokolás [1] A felperes szeptember 4-én terjesztett elő kérelmet a Budapest III. kerület külterület, négy magánszemély közös tulajdonában álló, Hrsz.1. helyrajzi számú ingatlan részleges kisajátítása iránt. Kérelmének indokolásául előadta, hogy a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás a Budapest-Esztergom vasútvonal közös szakaszának megépítése, melyhez a perbeli ingatlanból kisajátítani kért ingatlanrész területe 1150 m2. Az alperes a kisajátítási eljárást megindította, szakértőként M. P. igazságügyi szakértőt rendelte ki, aki szakvéleményét október 7-én terjesztette elő. A tárgyaláson megjelenő ingatlan-résztulajdonos, T. Gy. kérte a visszamaradó 172 m2 nagyságú terület kisajátítását is. [2] Az alperes február 26. napján kelt BPB/007/ /2015. számú határozatával a Budapest, III. kerület külterület Hrsz.1. helyrajzi számú, 2526 m2 alapterületű ingatlanból 1150 m2 nagyságú területet a Magyar Állam javára közlekedési infrastruktúra fejlesztése közérdekű célra kisajátított. Kötelezte a kisajátítást kérőt, hogy a határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül a megállapított forint kártalanítást az ingatlantulajdonosok tulajdoni arányára tekintettel történő megosztás szerint fizesse meg. Az alperes helyt adott T. Gy. megosztás során kialakuló 172 m2 nagyságú, a Hrsz.2. helyrajzi számú visszamaradó ingatlant érintő kisajátítási kérelmének, és kötelezte a felperest, hogy a tulajdonos részére a határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül forintot fizessen meg. A továbbiakban rendelkezett az érintett ingatlan további ingatlanokra történő megosztásáról, valamint megállapította a megosztást követően a Hrsz.2. helyrajzi számon létrejött ingatlan tekintetében 172 m2 nagyságú területre vonatkozóan a Magyar Állam 636/794 arányú tulajdonjogát. Határozatának indokolásában hivatkozott a kisajátításról szóló évi CXXIII. törvény (a továbbiakban: Kstv.) 2. e) pontjára, 3. (1) bekezdés b) pontjára, 4. (1) bekezdés da) pontjára, valamint a 24. (5) bekezdésére. A kártalanítási összeg tekintetében megállapította, hogy a független igazságügyi szakértő szakvéleménye a Kstv. 9. (3) bekezdés a) pontjában meghatározottaknak megfelel. Az alperes kifejtette, hogy a szakértő a beszerzett összehasonlító adatokhoz a III. kerületi külterületi ingatlanokat vette alapul, ezért értékmódosításra nem került sor. Ennek alapján a szakvéleményt elfogadva forint/m2 korrigált fajlagos árat határozott meg az alperes. A kereseti kérelem és az alperesi ellenkérelem [3] A felperes az alperes határozatának a Hrsz.2. helyrajzi számú ingatlan 172 m2 területe, mint a megosztást követően visszamaradó ingatlan tulajdoni hányadának kisajátítására vonatkozó rendelkezése ellen terjesztett elő keresetet. A felperes a határozat ezen rendelkezésének bírósági felülvizsgálatát, illetve annak megváltoztatását kérte akként, hogy a bíróság mellőzze a megosztással kialakuló Budapest, III. kerület Hrsz.2. helyrajzi számú ingatlannak T. Gy. tulajdonában álló eszmei osztatlan 636/794 tulajdoni hányada kisajátítását, és a kisajátítás csak a kisajátítási változási vázrajzban és a kisajátítási kérelemben 58

60 szerepelő, a megosztással kialakuló 1150 m² területű, Budapest, III. kerület külterületi Hrsz.3. helyrajzi számú ingatlanra terjedjen ki. [4] Az alperes a határozatában foglalt indokokat fenntartva a felperes keresetének elutasítását kérte. Az elsőfokú ítélet [5] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában hivatkozott a Kstv. 2. o) pontjára, 28. (1) bekezdésére, 6. (2) és (4) bekezdéseire, valamint (5) bekezdésére. Álláspontja szerint az ügy specialitása az volt, hogy az alperes egy konkrét tulajdoni hányad kisajátításáról rendelkezett, amelyet a felperes a Kstv. 1. (1) bekezdése, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény (a továbbiakban: új Ptk.) 5:78. (2) bekezdés b) pontjára alapozottan vitatott. Az alperes ezzel szemben az új Ptk. 5:80. -t úgy értelmezte, hogy a kérelmező a saját tulajdoni hányadával tulajdonostársként is jogosult rendelkezni, ezért a tulajdoni hányad kisajátításának nem volt akadálya. Az elsőfokú bíróság e körben hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság Kfv. II /2008. számú ügyben hozott ítéletére, amely az elsőfokú bíróság szerint a más jogszabályi környezetben, a Polgári törvénykönyvről szóló évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) és a régi kisajátítási szabályozás alapján keletkezett, következésképpen az ügyben relevanciával nem bír. Ezzel összefüggésben az új Ptk. kommentárja az 5:80. -ához fűzött érvelése szerint lehetséges a tulajdonrész kisajátítása. Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság még hivatkozott az BH I. szám alatti eseti döntésre. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint miután a szabad forgalomban valamennyi tulajdoni hányad önálló forgalom tárgya lehet és a tulajdoni hányad tulajdonjoga önállóan átruházható, megszerezhető, nem indokolt különbséget tenni a hatósági kényszer útján, kisajátítással történő tulajdonelvonás esetében sem, miután ilyen különbségtétel a Kstv. 6. (4) bekezdéséből sem következik. A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem [6] A felperes a jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen az új, a jogszabályoknak megfelelő ítélet meghozatalát, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra és határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint az ítélet jogsértő, mivel az elsőfokú bíróság a jogszabályokat tévesen értelmezte. A felperes hangsúlyozta, hogy a Kstv. 6. (4) bekezdése a visszamaradó rész kisajátítását teszi lehetővé, nem pedig a tulajdoni hányad kisajátítását. Ezzel teljes mértékben összhangban áll a kisajátítás idején és jelenleg is hivatkozott 2022/2009. EBH okfejtése is, amelyből következik, hogy a kisajátítás valamennyi tulajdonostárs tulajdoni hányadát érinti. A felperes szerint az elsőfokú bíróság okszerűtlenül mérlegelte a felperesi álláspontot, miszerint a kisajátítás célja egy adott ingatlan - és nem annak tulajdoni hányada - meghatározott rész megszerzése, így nincs helye kizárólag egyes tulajdoni hányadok (ingatlanilletőségek) kisajátításának. A felperes kifejtette, hogy miután a kisajátításra csak kivételesen és közérdekű célból kerülhet sor, annak során egyik tulajdonostárs magánérdeke a többi tulajdonostárs érdekét nem írhatja felül. A felperes hivatkozott az új Ptk. 5:78. (2) bekezdés b) pontjára, mely szerint az egész dolog feletti tulajdon átruházásához, a dolog megterheléséhez egyhangú határozat szükséges. A felperes hangsúlyozta, hogy az új Ptk. 5:78. (2) bekezdés b) pontja összevetve a Kstv. 6. (4) bekezdésével helyes értelmezése az, hogy kizárólag a tulajdonostársak egyhangú döntése alapján lehet erről határozatot hozni. A felperes hivatkozott a Kstv. 5. (5) bekezdésére, amely szintén alátámasztja a helyes jogértelmezést, tehát ha a Kstv. 1. (2) bekezdése szerint nem ilyen személyek kezdeményezik a kisajátítást, hanem az 5. (5) bekezdése szerint a tulajdonosok, akkor is megkívánja a Kstv. az egységes tulajdonosi akaratot. A felperes hivatkozott arra is, hogy a jogerős ítélet sérti a Polgári perrendtartásról szóló évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.)

61 (1) bekezdését, mivel az elsőfokú bíróság a rendelkezésére álló bizonyítékokat és jogszabályokat okszerűtlen, logikátlanul és a bírói gyakorlattal is ellentétes módon értékelte. [7] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő. A Kúria döntése és jogi indokai [8] A felperes felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint alapos. [9] A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Pp (2) bekezdése és a Pp (2) bekezdése alapján. [10] A Kúria álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a helyesen megállapított tényállásból téves következtetésre jutott a közigazgatási határozat jogszerűségével kapcsolatban, döntésével és indokaival a felülvizsgálati bíróság nem ért egyet. [11] A Kúria a felülvizsgálati kérelemben foglaltakra tekintettel az alábbiakra mutat rá. A perben az volt az eldöntendő kérdés, hogy a kisajátítás folytán visszamaradó, négy természetes személy osztatlan közös tulajdonában álló Hrsz.2. helyrajzi számú ingatlanból kizárólag az egyik tulajdonostárs kérelmére elrendelhető-e a kisajátítás vagy sem. A Kstv. 6. (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az ingatlan egy része is kisajátítható (részleges kisajátítás), míg a 6. (4) bekezdés lehetővé teszi, hogy az ingatlan tulajdonosa - a jogszabály által megfogalmazott feltételek teljesülése esetén - kezdeményezhesse a kisajátítást. A perbeli esetben nem hagyható figyelmen kívül, hogy a visszamaradó ingatlanrész használati érteke - a szakértői vélemény szerint is - a kisajátítás és megosztás folytán gyakorlatilag elveszett, így a tulajdonos alappal kérelmezte a kisajátítást. A kezdeményező azonban nem kizárólagos tulajdonosa az érintett területnek, így alapos a felperes azon felvetése, hogy a kérelmet valamennyi tulajdonosnak együtt kellett volna előterjesztenie, figyelemmel a Kstv. 5. (5) bekezdésében foglalt előírásra. A Kúria egyetért azzal, hogy a megváltozott jogszabályi környezet hatására sem módosultak az osztatlan közös tulajdonhoz kapcsolódó azon jogkövetkezmények, amelyek lényegét az idézett EBH döntés helytállóan kifejtett, illetőleg 16/2010. (XI. 8.) KK vélemény megerősített. Eszerint osztatlan közös tulajdon esetén az adott területrész tekintetében valamennyi tulajdonostárs tulajdonrészét vonják el, így nem hozható megalapozott döntés anélkül, hogy a többi tulajdonostárs tulajdonrészét ne érintenék. Az ingatlanrész kisajátítása az ingatlan térmértékben meghatározott részét jelenti és nem azonosítható osztatlan közös tulajdon esetén az egyes tulajdoni hányadok kisajátításával". [12] A Kúria rámutat arra, hogy nem vitatható miszerint a tulajdonostárs saját tulajdoni hányadával rendelkezni jogosult [új Ptk. 5:80. ] ugyanakkor egyetért a felperessel abban, hogy a rendelkezési jog osztatlan közös tulajdon esetén önmagában nem értelmezhető, nem választható el az új Ptk. 5:78. (2) bekezdés b) pontjában rögzített előírástól. A Kúria megállapította, hogy az alperes eljárásában a visszamaradó rész kisajátítására irányuló kérelem előterjesztését követően nem tett lépéseket a további három tulajdonos tájékoztatására, nyilatkozatuk beszerzését meg sem kísérelte, amely lényeges, a döntésre kiható eljárási jogsértés, melynek értékelését elsőfokú bíróság hibás jogértelmezése folytán elmulasztotta. Ehelyett tévesen az új Ptk. 5:80. -a és a Kstv. 6. (2) és (4) bekezdései alapján az alperesi határozatot jogszerűnek értékelte, holott a fenti jogszabályhelyek egyenként és együtt sem értelmezhetők úgy, hogy a többi tulajdonostárs megkerülhető lenne, illetve a visszamaradó terület bizonyos eszmei hányada kisajátítható lenne. Az elsőfokú bíróság ezzel önmagukban helytálló jogszabályi rendelkezéseket kapcsolt össze azzal a céllal, hogy a jogalkotó részéről eddig nem rendezett jogi helyzetre alkalmazható jogszabályi rendelkezéseket mutasson fel. Megjegyzi a Kúria, hogy az alperesi határozat felülvizsgált része 60

62 eredményoldalról is kifogásolható, mivel a döntés következtében az osztatlan közös tulajdon úgy módosulna, hogy abban a Magyar állam tulajdonrésszel rendelkezne, amely tovább bonyolítaná a tulajdonviszonyokat megnehezítve azok végleges rendezését. [13] Az alperesnek a megismételt eljárásban a tulajdonostársakat be kell vonnia, nyilatkozatukat be kell szereznie és csak azt követően, azok birtokában lesz abban a helyzetben, hogy jogszerű döntést hozzon a visszamaradó ingatlanrész kisajátításáról. [14] Minderre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp (4) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte, és a Pp (1) bekezdése alapján a felperes keresetét nagyobb részben alaposnak értékelve az alperes határozatának felülvizsgálni kért részét hatályon kívül helyezte és az alperest ebben a körben új eljárásra kötelezte. Záró rész [15] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el. [16] A pervesztes alperes a Pp (1) bekezdése folytán a felülvizsgálati eljárásban is alkalmazandó Pp. 78. (1) bekezdése alapján köteles a felperes jogi képviselettel felmerült elsőfokú és felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére, melynek összegét a Kúria a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. (3) és (5) bekezdése alapján állapította meg a perben kifejtett munkára tekintettel. [17] Az alperes személyes költségmentessége okán a tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt kereseti és felülvizsgálati eljárási illetéket a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. -a alapján az állam viseli. Budapest, december 7. Dr. Tóth Kincső s. k. a tanács elnöke, Dr. Rothermel Erika s. k. előadó bíró, Dr. Márton Gizella s. k. bíró 61

63 10.) BH I. Szőlőtelepítés csak az általa elfoglalt földterülettel együtt vehető birtokba, ezért a szőlőültetvény - a földtulajdon (kezelői jog) átadása nélkül - nem apportálható [1959. évi IV. törvény 94. (1) bek., 95. (1) bek., 126., évi VI. törvény 21. (1) bek. d) pont, 22. (1)-(2) bek., 56., évi 23. tvr. 15. (1)-(2) bek., 13/1989. (XII. 16.) IM r. 8. c) pont]. II. Közkereseti társaság üzletvezetéssel és képviseleti joggal csak a saját tagját bízhatja meg, alkalmazottját vagy kívül álló személyt azonban nem [1988. évi VI. törvény 21. (1) bek. e) pont, 64. (1) bek., 72. (1) bek.]. Az A. Mezőgazdasági Szakszövetkezet és a Sz-i Állami Gazdaság gazdálkodó szervezetek december 20-án társasági szerződés elnevezésű írásbeli megállapodást kötöttek, mely szerint a jogi személyiség nélküli gazdasági társaságot - figyelembe véve az évi VI. tv. rendelkezéseit január 1. napjától kezdődően közkereseti társasággá alakítják. A szerződő felek az l-i székhelyű gazdasági társaság nevét H. Sz. Közkereseti Társaság elnevezésben határozták meg. A társasági szerződés 3. pontjában írtak szerint A társasági vagyon Ft értékű vagyontárgy, mely 184 ha szőlő, és az 1/0 tulajdonú lapon: 0710/8., 0718., 0721/5., 0755/14., 0757/6. hrsz. alatt található. A tagok vagyoni hozzájárulását a társasági szerződés 4. pontja a következők szerint rögzíti: a) A Mg. Szakszövetkezet Ft értéknek megfelelő telepített szőlővel, b) a Sz-i Állami Gazdaság Ft értéknek megfelelő telepített szőlővel járul a kkt. vagyonához. A társasági szerződés 7. pontja kimondja: a társaság képviseletére az üzletvezető jogosult, aki a 6. pontban meghatározottak szerint B. T-né l-i lakos. Az elsőfokú bíróság a cég január 24-én előterjesztett bejegyzés iránti kérelemének megvizsgálását követően hiánypótlást rendelt el. A társaság ennek keretében csatolta az A. Mg. Szakszövetkezet elnökének és főkönyvelőjének a vezetőség nevében tett, május 8-án keltezett írásbeli nyilatkozatát, mely szerint a társasági szerződés 3. pontjában felsorolt hrsz. alatti 184,3 ha szőlőültetvényt adjuk csak a Kkt. tulajdonába, a föld tulajdonának változatlanul hagyása mellett. A mellékletként csatolt tulajdoni lap I. részéből csupán a földrészletek megnevezése és területe állapítható meg. Az elsőfokú bíróság - a rendelkezésre álló adatok alapján a társaság kérelmének helyt adva - a cégbejegyzést elrendelte. A jogerős végzése ellen a legfőbb ügyész törvénysértés és megalapozatlanság miatt emelt törvényességi óvást, indítványa a hatályon kívül helyezésre irányult. A legfőbb ügyész óvásában kifejtette, hogy a társasági szerződés semmis, mert a társaság tulajdonába adott növényi kultúra csak a földdel együtt 62

64 forgalomképes. Az A. Mezőgazdasági Szakszövetkezet vezetőinek írásbeli nyilatkozatában felsorolt ingatlanrészletek helyrajzi száma és összterülete azonos a társasági szerződés 3. pontjában társasági tulajdonként meghatározott vagyontömeggel. Ezekkel az adatokkal hozzájárulásának mibenléte nem állapítható meg. Az elsőfokú bíróságnak észlelnie kellett volna az ellentmondást és hiánypótlási felhívással tisztázni az eltéréseket. Ennek elmaradása miatt a cégbejegyzés megalapozatlan. Az évi 23. tvr. (a továbbiakban: Ctvr.) végrehajtására kiadott 13/1989. (XII. 16.) IM rendelet (a továbbiakban: Vr.) 8. -ának c) pontja szerint a bejegyzést kérőnek csatolnia kell a társaság tulajdonába adott vagy egyéb jogcímen rendelkezésére bocsátott ingatlan tulajdoni lapjának másolatát. A jelen esetben rendelkezésre álló tulajdoni lap I. részének fénymásolatai alapján a tulajdonos személye, rendelkezési joga és az ingatlan tehermentessége nem állapítható meg, ezért a cégbejegyzést elrendelő végzés megalapozatlan. Az óvás kiegészítése szerint a társasági szerződés 6-7. pontja a gazdasági társaságokról szóló törvénybe ütközik, ennek következtében érvénytelen. A cég az óvás elutasítását kérte. Az óvás alapos. A gazdasági társaságokról szóló törvény II. és III. fejezetének rendelkezései egymással az általános és különös viszonyában állanak. Az évi VI. törvény (a továbbiakban: Gt.) alapításra vonatkozó 21. -a (1) bekezdésének e) pontja ezt a szerkezeti koncepciót tételesen is rögzíti annak kimondásával, hogy a társasági szerződésben az a) pontokon túlmenően meg kell határozni mindazt, amit e törvény az egyes társasági formáknál kötelezően előír. A Gt. közkereseti társaságok alapítására vonatkozó 56. -a előírja, hogy a társasági szerződésben - mint speciális tartalmi elemet - meg kell határozni a tagok vagyoni hozzájárulásának formáját, értékét és személyes közreműködésük módját. A hivatkozott jogszabályi rendelkezésekből következik, hogy csak az a társasági szerződés felel meg a törvény kógens szabályozásának, mely a Gt a (1) bekezdése d) pontjában foglaltaknak a Gt a (1) és (2) bekezdésében írtak egybevetésével tesz eleget. Az utóbbi szabályozás szerint ugyanis az alapításkori vagyon a tagok saját vagyonától elkülönített és a társaság rendelkezésére bocsátott pénz és nem pénzbeli betétből álló vagyontömeg. Az apporttal szembeni kritériumot a törvény a vagyoni értékben és a forgalomképességben szabja meg. Az elsőfokú eljárásban csatolt társasági szerződés és egyéb okiratok tartalmából a következők állapíthatók meg: A társasági szerződés 3) pontjában meghatározott alapításkori vagyon valójában korábban telepített szőlőültetvényt jelent. Ezt a ténymegállapítást a szakszövetkezet elnökének és főkönyvelőjének május 8-i írásbeli nyilatkozata és a cég észrevételében előadottak egyértelműen alátámasztják. A Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) dologkapcsolatokat szabályozó 95. -ának (1) bekezdése az alkotórésznek a fődolog jogi sorsában való osztozását mondja ki, kivéve, ha nem kifejezetten az alkotórész (pl. bontási anyagok) eladásáról van szó. A kivétel azonban csak abban az esetben érvényesülhet, ha az adott dolog birtokba vehető [Ptk. 94. (1) bekezdése]. 63

65 A törvényi szabályozás szerint az alkotórész olyan speciális, kettős tartalmú jogi fogalom, amely nem csupán szoros fizikai kapcsolatot jelent a fődologgal, hanem (a szétválasztás következményeként bekövetkező tetemes anyagi kár következtében) gazdasági érdeket is. Mivel a szőlőtelepítés csak az általa elfoglalt földterülettel együtt vehető birtokba, illetőleg azért, mert a kitermelését követően értéke számottevően csökken, ezért alkotórésznek minősül, amely önmagában nem forgalomképes. Az ingatlan tulajdonosának jogaival kapcsolatban a Ptk. 99. és a tételes szabályokat tartalmaz. Eszerint megilleti a dolog használatának és a hasznok szedésének joga, illetve hogy rendelkezése - vagy jogszabály, bírósági határozat - alapján ezt más személynek átadja. A föld tulajdonosának tulajdonjoga a Ptk a értelmében kiterjed a növedék fogalma alá tartozó, le nem szedett gyümölcsre, az adott esetben a szőlőültetvény termésére. Az el nem vált gyümölcs ezért az alkotórész jogi sorsát osztja, és csak az elválasztott gyümölcs minősül önálló dolognak, melynek mint a hasznok szedésének jogát a föld tulajdonosa más számára átengedheti. A jelen esetben a föld tulajdonosának személye nem ismert, mert a cég nem csatolta és a cégbíróság nem követelte meg a Vr. 8. -ának c) pontjában előírt tulajdoni lap másolatot. A mulasztás következtében nem állapítható meg, hogy a társasági vagyon körében tett alapítói nyilatkozatot valóban a földtulajdonos tette-e, továbbá az sem nyert tisztázást, hogy a tulajdonos rendelkezési jogát valamilyen körülmény nem korlátozza-e, és hogy az ingatlant terhelik-e és ha igen, milyen terhek. A cégbíróság figyelmen kívül hagyta azt a körülményt, hogy a szakszövetkezet vezetőinek nyilatkozata ellentétes a társasági szerződés 4. pontjában rögzítettekkel. A Sz-i Állami Gazdaság a nyilatkozat és a társasági szerződés 3. pontja szerint vagyoni hozzájárulást nem teljesített, ezzel szemben a 4. pont ennek mértékét Ft-ban határozza meg. Az elsőfokú bíróságnak a Ctvr a (1) és (2) bekezdésének megfelelően az ellentmondást észlelnie és tisztáznia kellett volna. Az előzőekben kifejtettekből következik, hogy a szerződő felek önállóan birtokba nem vehető, forgalomképtelen vagyontömeget kívántak a társaság tulajdonába adni, ezért a társasági szerződés a Ptk ának (2) bekezdése értelmében - mint jogszabályba ütköző - semmis. A társasági jog a polgári jog rendelkezéseitől eltérő szabályok mellett a Ptk.-nak mint háttérjoganyagnak alkalmazását rendeli (Gt. 17. ). A Legfelsőbb Bíróság erre figyelemmel vizsgálta a társasági szerződést és ennek eredményeként az óvással egyetértve állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság a Ctvr ának (1) és (2) bekezdésében körülírt kötelezettségét megszegte, és ennek következtében törvénysértő és megalapozatlan a cégbejegyzését elrendelő végzése. A Gt. diszpozitív szabályozást kimondó 20. -a félreérthetetlenül megvonja a felek szerződéses szabadságának határát azzal, hogy a törvény tiltása esetén eltérést nem enged. A társasági szerződés 6. és 7. pontjában írt szerződési kikötés érvényességének elbírálása során a Legfelsőbb Bíróság a Gt a (1) bekezdésének e) pontja értelmében a Gt ának (1) bekezdését és a Gt ának (1) bekezdését alkalmazta. A hivatkozott jogszabályi rendelkezések nyelvtani és rendszertani értelmezéséből egyértelműen az következik, hogy a közkereseti társasági szerződésben az üzletvezetéssel és képviselettel csak tagot lehet megbízni. Az üzletvezetés ugyanis a társaság belső, míg a képviselet a külső viszonyában döntő jelentőségű, erre figyelemmel a Gt. kizárja kívül álló személy kijelölését. A társaság alapítására vonatkozó társasági szerződés ezért jogszabályba ütközik, melynek következményét a Ptk (2) bekezdése a szerződés semmiségében határozza meg. 64

66 A cégbejegyzés a cégbíróságnak nem deklaratív aktusa, hanem ez a Gt ának (1) bekezdése szerint - visszamenő hatállyal - a társaság létrejöttét jelenti. A Gt.-nek a cégbíróság jogait és kötelezettségeit tartalmazó 11. -a (1)-(4) bekezdései és a cégjog egyéb rendelkezései szerint a cégbíróságnak el kell látnia a megalakulás feletti törvényességi felügyeletet, tehát vizsgálnia kell a társaságot alapító és a társaság által becsatolt egyéb okiratok jogszerűségét. Az eljárásának célját a törvény abban határozza meg, hogy a törvénysértő módon alapított gazdasági társaságok működését akadályozza meg. Az elsőfokú bíróság a fentebb részletezettek szerint e kötelezettségeinek nem tett eleget, ezért a bejegyző végzéssel szemben emelt törvényességi óvás alapos. A Legfelsőbb Bíróság a Ctvr ának (2) bekezdésében meghatározott jogkörében eljárva mellőzte a törvénysértőnek talált elsőfokú végzés hatályon kívül helyezését. A határozatának meghozatalakor figyelembe vette a gazdasági élet biztonságának, a forgalomnak és a társasággal szerződéses kapcsolatba lépett harmadik személyek érdekét, és úgy ítélte meg, hogy mindezek a körülmények a végzés hatályban fenntartását indokolják. A törvényességi határozat megállapítása maga után vonja a cég kötelezettségét, hogy a törvénysértések kiküszöbölése érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg, ennek elmaradása esetén pedig a cégbíróság intézkedését, a törvényességi felügyelet körében alkalmazható szankciók gyakorlását. (Legf. Bír. Cg. törv. II /1990.) 65

67 11.) BH I. A birtokvédelemre vonatkozó szabályok alkalmazása a szomszédot szükségtelenül zavaró magatartás esetén [Ptk ai, 188. (1) bek., 192. (2) bek.]. II. Ha az ítélet indokolási kötelezettségének elmulasztása az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatással nem volt, a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a megtámadott határozatot hatályában fenntartja [Pp. 221., 275/A. (1) bek.]. A felperes ingatlana szomszédos az alperesek tulajdonában, illetve haszonélvezetében lévő ingatlannal. A felperes keresetében az alpereseket birtokháborítás megszüntetésére kérte kötelezni azzal az indokkal, hogy az alperesek a közvetlenül szomszédos zárt falrész jogellenes átalakításával nyílászárókat (ablakokat és ajtót) létesítettek, és ennek folytán közvetlen rálátással a felperest zavarják saját ingatlanának használatában. Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a keresetet. Az ítélet megváltoztatása végett a felperes fellebbezett. A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, kötelezte az I. és II. r. alpereseket, hogy 90 nap alatt a következő munkálatokat végezzék el: a felperes ingatlana felé eső alagsori szinten létesített cm-es, és szintén cm-es ablakokat cm méretű bukóablakokra cseréljék ki, az ablakokra katedrál üveget helyezzenek el, a cm-es ajtót falazzák be. Ítéletének az indokolásában megállapította, hogy a ténylegesen a II. r. alperes által kialakított állapot szomszédjogi sérelmet okoz a felperesnek, tekintettel arra is, hogy a két ház igen közel helyezkedik el egymáshoz és a felperesi építkezés folytán az alperesi ingatlanon a nyílászárók létesítése a felperesi lakáshasználatot szükségtelenül zavarja. Ugyanakkor a felperes érdeke nem az általa kért mértékben, csupán részben védhető, hiszen - tekintettel az alperesi lakhatási körülmények változására a lakáshelyzet ismeretében - a zavarás szükségtelen jellege az OÉSZ szabályainak megfelelő átalakítással megszüntethető. A jogerős másodfokú ítélet ellen az alperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet. Kérték a másodfokú ítélet megváltoztatását, az elsőfokú ítélet helybenhagyását. Felülvizsgálati kérelmük okaként azt adták elő, hogy a másodfokú bíróság nem tett eleget a Pp ában előírt indokolási kötelezettségének, és álláspontjuk szerint a jogerős ítélet sérti a Ptk. 98. és 99. -ában biztosított jogaikat. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A másodfokú bíróság nem tett megfelelően eleget a Pp ában előírt indokolási kötelezettségének, nem hivatkozott azokra a jogszabályokra, amelyeken az ítélete alapszik, eljárási szabálysértése azonban az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatással nem volt, a jogerős ítélet érdemben helyes. 66

68 Téves az alpereseknek az az érvelése, hogy a jogerős ítélet megsértette az ő vonatkozásukban, a Ptk. 98. és 99. -ai értelmében a tulajdonost megillető birtoklási és használati jogot. E jogokat ugyanis az alperesek a Ptk ában meghatározott korlátok között gyakorolhatták volna. A Ptk a szerint a tulajdonos a dolog használata során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen szomszédait szükségtelenül zavarná, vagy amellyel jogaik gyakorlását veszélyeztetné. A II. r. alperes - az I., III. és IV. r. alperesekkel egyetértésben - építési engedély és a felperes beleegyezése nélkül olyan helyzetet alakított ki, amely szükségtelenül zavarja a felperest saját ingatlanának zavartalan használatában. A Ptk ának (1) bekezdése és a Ptk ának (2) bekezdése alapján ezért érdemben helyes a másodfokú bíróságnak az az ítéleti rendelkezése, amellyel az eredeti állapotot részben helyreállította, illetve rendelkezett a zavarás megszüntetéséről. A Legfelsőbb Bíróság ezért a felülvizsgálati kérelemmel támadott másodfokú ítéletet a Pp. 275/A. -ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. IV /1993. sz.) 67

69 12.) BH A közutak kezelője maga viseli azokat a károkat, amelyek a fokozott megterhelés miatt keletkeztek. Azokat a költségeket sem háríthatja át az ingatlantulajdonosra, amelyeket a tulajdonos építményében ugyanilyen ok miatt keletkezett rongálódások kijavítására, illetve megelőzésére fordított [Ptk. 99., 361. (1) bek., 31/1968. (IX. 10.) Korm. sz. r. 5. ]. Egy budapesti pincerendszer tavaszán végzett vizsgálata alkalmával nagyobb mérvű állagromlást észleltek. A tárolóteret az alperes 1968-ban vette használatba. Az alperes közölte a felperessel, hogy a repedések veszélyeztetik az utca közúti forgalmának biztonságát. A felperes megrendelte az utat veszélyeztető pincerendszer állapotának vizsgálatát. A szakértői vélemény alapján egyértelművé vált, hogy a pince állapota a közutat veszélyezteti, és azonnali intézkedéseket kellett foganatosítani a helyi autóbuszjárat forgalmának elterelésére, forgalmi korlátozásra, a pincék ideiglenes biztosítására, valamint a végleges helyreállítás megtervezésére és kivitelezésére. Az alperes sem a pincék ideiglenes biztosításának költségét, sem az azzal kapcsolatos lebonyolítási tennivalókat nem vállalta, ezért a felperes a vagyon- és életveszély elkerülése érdekében a pince-biztosítási munkálatokat elvégeztette. Ezeket a munkálatokat április 22-én fejezték be. A pince biztosítási költsége az április 22-i végszámla szerint Ft volt. A számla ellenértékét a felperes az útfenntartási költségvetése terhére egyenlítette ki. A felperes először államigazgatási úton kérte kötelezni az alperest a költségek megfizetésére, majd amikor ez nem járt eredménnyel, november 19-én felszólította az alperest, hogy a fenti összeget április 22. napjától járó kamataival együtt utalja át. Az alperes ezt megtagadta, ezért a felperes a keresetében az alperest Ft és ennek kamata megfizetésére kérte kötelezni. Utóbb keresetét módosította, azt Ft-ra felemelte, mert a pince ötödik és hatodik ága biztosítási munkáinak átvételére is sor került, amely munkálatok ellenértéke Ft-ot tett ki. Az első fokú bíróság az alperes védekezésére tekintettel szakértői bizonyítást rendelt el annak vizsgálatára, hogy a tárolók állagromlása milyen okokra vezethető vissza, és a felperes követelése összegszerűen helytálló-e. A szakvélemény előterjesztését megelőzően a többszakaszos megerősítési munkák folytatódtak, a kivitelező a felpereshez benyújtotta újabb számláit, amelyeket a felperes kiegyenlített. A felperes ezért kereseti kérelmét Ft-ra emelte fel. Az alperes a felemelt kereset elutasítását kérte, és összegszerűségi kifogást is emelt. A perben meghallgatott szakértő megállapította, hogy a tárolótér gyors állapotromlása az alperest terhelő mulasztásra, pl. állagfenntartási hiányosságokra nem vezethető vissza, azt külső körülmények okozták. A károsodás kőzetben elszikkasztott és a kőzetbe egyéb módon beszivárgó víznek, valamint a közúti forgalom dinamikai terhelésének együttes hatására vezethető vissza. A felperes terhére sem róható fel egyik ok sem, mert sem a szennyvízelvezető hálózat hiányáért, sem a hatáskörébe nem tartozó út forgalmi terheléséért nem tehető felelőssé. Megállapította még a szakértő, hogy a felújítási, megerősítési munkák várható teljes költsége mintegy Ft. Az alperes az és évek között maga is Ft értékű biztosító szerkezetet épített be a földalatti tároló megerősítésére. 68

70 Az első fokú bíróság a szakvélemény figyelembevételével az alperest arra kötelezte, hogy fizessen meg a felperesnek Ft-ot és ennek különböző esedékességi időpontoktól járó kamatait. Az ítélet ellen mindkét fél fellebbezett. A felperes fellebbezésében a keresetének megfelelő marasztalást kért. Előadta, hogy a felújítási munkálatokat az alperes helyett végeztette el, mert az alperes kötelessége volt a 31/1968. (IX. 10.) Korm. sz. rendelet 5. -a szerint a földalatti tároló felújítása, illetőleg a felújítási költségek viselése. Az első fokú bíróság tehát tévedett, amikor csupán a felújítási költségek 50%-ának megfizetésére kötelezte az alperest. Utalt ezzel kapcsolatban a Ptk ára, mely szerint a tulajdonos köteles viselni az ingatlan fenntartásával járó terheket. Előadta még, hogy a közút kezelője csak abban az esetben tartoznék felelősséggel az alperessel szemben, ha a közutat nem az elvárhatóságnak megfelelően üzemeltette volna. Az alperes a kereset teljes egészének az elutasítását kérte. Előadta, hogy sem a 31/1968. (IX. 10.) Korm. sz. rendelet, sem a Ptk. alapján költségviselési kötelezettsége még részben sem áll fent. A tárolótér közérdeket is veszélyeztető állagromlását nem a tulajdonos mulasztása, hanem a tároló feletti közút jelentősen megnőtt terhelése okozta. Hivatkozott arra, hogy a tároló a múlt század utolsó évtizedében létesült, a felette levő közút jóval ezt követően került kiépítésre, amiből következik, hogy a közút mindenkori kezelőjének kell figyelembe vennie a közút alatti viszonyokat. Ehhez tartozik, hogy a közút alatti tárolót olyan mértékben kell megerősítenie, hogy az kibírja a terhelést, és ennek költségeit részben sem háríthatja át. Csak az alperes fellebbezése alapos. A szakértő a fellebbezési tárgyaláson fenntartotta a szakvéleményét annak megjegyzése mellett, hogy az évi vizsgálatban és annak alapján a korábbi szakvélemény készítésében is részt vett mint ellenőr, és a két szakvélemény között semmiféle ellentmondás nincs. Utalt az július 4-én felvett jegyzőkönyvre, amely a károsodás okait tömören tartalmazza. Kifejtette, hogy a károsodások oka részben a közúti forgalom okozta terhelés, a különféle építkezésekkel és utak építkezésével keletkező domborzati változások, részben pedig az, hogy az elmúlt időkben a környezetet vízvezeték-rendszerrel ellátott lakásokkal telepítettek be anélkül, hogy a csatornázásról is gondoskodtak volna. Előadta még a szakértő, hogy a természetes elhasználódás mértéke egyébként elhanyagolható. Az alperes a karbantartási kötelezettségének eleget tett, de az nem lehetett olyan mértékű, mint amilyenre a külső okok miatt szükség volt. Az alperes a megerősítési munkákat jórészt azokon a helyeken végezte el, amelyek az előbb részletezett külső hatások miatt rongálódtak meg. Az alperes saját költségén éppen a rongálódások miatt jóval a normális mértéket meghaladó mértékben végeztetett fenntartási munkákat. Előadta még, hogy a felperes által végeztetett megerősítési munkálatok után - melyeket a legnagyobb terhelés számításbavételével tervezték meg már csak jelentéktelen mértékű karbantartási feladat hárul az alperesre. A szakértő véleménye és a fellebbezési tárgyaláson előterjesztettek alapján az állapítható meg, hogy az alperest semmiféle olyan mulasztás nem terheli, amely a pincerendszer károsodására vezetett volna. Az alperes a tulajdonosi minőségéből származó fenntartási, megerősítési kötelezettségének mindenben eleget tett, és az ezt meghaladó fenntartási és megerősítési munkákat a már fentebb vázolt egyéb károsodások miatt kellett elvégezni, éspedig a közutat fenntartó érdekkörében felmerülő szükségletként. A felperes ezért az e munkákkal felmerült költségeket az alperesre részben sem háríthatja át. 69

71 A Legfelsőbb Bíróság szükségtelennek találta a további szakértői bizonyítás lefolytatását a felperes által említett jogalap nélküli gazdagodás vizsgálatára. Az alperes ugyanis saját költségére éppen a rongálódások miatt a normális mértéket jóval meghaladó munkálatokat végzett, s így az a körülmény, hogy hosszabb időn keresztül már csak jelentéktelen mértékű karbantartási feladat hárul az alperesre, nem jelent számára alaptalan gazdagodást [Ptk ának (1) bekezdése.]. A Legfelsőbb Bíróság ezért az első fokú bíróság ítéletét a Pp ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a felperes keresetét teljes egészében elutasította. (Legf. Bír. Gf. V /1985. sz.) 70

72 13.) BH Közös tulajdonban álló ingatlan használati megosztásának későbbi megváltoztatásánál irányadó szempontok [Ptk , PK 8. sz.]. Az 594 m2 térmértékű ingatlan 1/4 részben a felperes, 1/2 részben az I. r. alperes és 1/4 részben a III. r. alperes tulajdona. Az I. r. alperes tulajdonrészét a II. r. alperes haszonélvezeti joga terheli. A haszonélvezeti jogot a földhivatal - az eljárás során - törölte. Az ingatlanon két lakóépület van. A felperes és a III. r. alperes kizárólagos használatában van a telek hátsó részén elhelyezkedő lakóépület, az ott létesített szín, valamint az elkerített udvarrész. Az I. r. alperes az utcafronton levő L alakú lakóépület és az előtte levő udvarrész használója. A felperes és a III. r. alperes az I. r. alperes lakóépülete előtt kiépített járdán áthaladva közelítik meg ingatlanrészüket az utcai gyalogosbejárásra alkalmas kapun keresztül. Az ingatlant a tulajdonosok egymás közti megállapodás alapján használják. A jelenlegi használat már évtizedekkel ezelőtt kialakult, és az ingatlant a jogelődök is így használták. Az I. r. alperes használatában álló terület nagysága 241 m2, míg a felperes és a III. r. alperes használatában 353 m2 terület van. Az I. r. alperes udvarrészén virágos-rész, termő gyümölcs- és díszfák vannak. A felperes áprilisában gépkocsit vásárolt. Az december 14-én előterjesztett keresetében azt kérte, hogy a bíróság jogosítsa fel utcai nagykapu készítésére és az ingatlan baloldali részén 3 m széles út létesítésére. Kérelmét azzal indokolta, hogy a személygépkocsija biztonságos tárolásához ilyen bejárati út és kapu szükséges. Az I. r. alperes a kereset elutasítását kérte. A III. r. alperes nem ellenezte a kereset teljesítését. Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a keresetet. A felperest kötelezte az I. r. alperes részére perköltség megfizetésére. A bíróság a becsatolt okiratokra utalva megállapította, hogy a felperes csak gyalogos bejárat használatára jogosult, mert a tulajdonostársak így állapodtak meg. A másodfokú bíróság megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét, és kötelezte az alpereseket annak tűrésére, hogy a felperes saját költségén, az építési hatóság által kikötött feltételek megtartásával az utcai fronton gépkocsi bejárásra is alkalmas kaput létesítsen, és a nyugati telekhatártól számított 3 (három) m- es területsávot gépkocsijával való bejárásra is használhassa. Kötelezte a felperest 4440 forint kár megtérítésére és évi 2050 forint használati díj megfizetésére. Együttes első- és másodfokú eljárási költség megfizetésére az I. r. alperest kötelezte. A másodfokú bíróság kifejtette, hogy a Ptk a lehetőséget nyújt a használat megváltoztatására, ha a szabályozásnál figyelembe vett körülmények utóbb olyan lényegesen megváltoztak, hogy az eredetileg helyesnek mutatkozó elrendezés az okszerű gazdálkodás követelményei vagy a tulajdonostárs jogos érdekét sérti. A megyei bíróság úgy foglalt állást, hogy jelentős változás az, hogy a felperes személygépkocsival rendelkezik, ugyanakkor méltányolandó érdeke a felperesnek az, hogy a személygépkocsiját az ingatlanrészén, biztonságos helyen tárolja. Ehhez szükséges területtel egyébként is rendelkezik, csupán a megközelítését zárja ki a kialakult használat. A megyei bíróság az ingatlanon tartott 71

73 helyszíni szemle megállapításait is mérlegelve úgy ítélte meg, hogy jelentősebb érdek fűződik a személygépkocsi biztonságos tárolásához és ennek érdekében az út kialakításához, mint az I. r. alperesnek a jelenlegi virággal, gyümölcsfákkal és díszfával telepített udvarrésze fenntartásához fűződő érdeke. A használat szabályozásának eredményeként az I. r. alperes kizárólagos használatában kisebb terület marad, ezért kötelezte a felperest e terület használata ellenében a használat jellegére is figyelemmel évi 2050 forint használati díj megfizetésére. Az út kiépítésével szükségképpen meg kell szüntetni a virágosrészt, és ki kell vágni két gyümölcsfát valamint egy díszfát. Az említett növényzet ellenértékének megfizetésére a mezőgazdasági szakértő véleményének alapulvételével kötelezte a felperest. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Azt helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a felek megállapodással rendezett használatának a megváltoztatására Ptk ában írt feltételek fennállása esetén kerülhet sor. A felperes a perbeli előadása szerint áprilisában vásárolta a gépkocsit. A használat újraszabályozását - nevezetesen a gépkocsival való bejárás biztosítását - azonban csak az decemberében előterjesztett keresetében kérte. A gépkocsi megvásárlása óta közel öt év telt el. Minthogy a másodfokú bíróság megállapítása szerint a gépkocsi megvásárlása olyan körülmény-változás, amely alapja lehet a korábbi használat megváltoztatásának az újraszabályozás indokoltságánál nem hagyható figyelmen kívül a gépkocsi megvásárlása óta eltelt idő. Az igényérvényesítéssel való késlekedés okát fel kellett volna deríteni, mert indokolatlan igényérvényesítési késedelem mellett az időmúlás olyan utaló magatartásként értékelhető, amely a gépkocsi üzembentartására mint változott körülményre tekintettel is fenntartott korábbi használati viszonyok megerősítésének minősül. Miután a másodfokú bíróság ezt a kérdést nem vizsgálta, döntése megalapozatlan. Az ingatlan használat újraszabályozásánál sem hagyható figyelmen kívül, hogy a kérdéses ingatlan a felek közös tulajdona, így a közöttük levő jogviszonyra a Ptk ai az irányadók. A használat rendezésénél elsődleges szempont, hogy a megváltozott használat egyik tulajdonostársra se legyen méltánytalan. A lényeges jogos érdekek összevetésénél a Ptk ában szabályozott abból a rendelkezésből kell kiindulni, hogy a tulajdonostársakat a dolog hasznai a tulajdoni hányaduk arányában illeti meg, ilyen arányban terhelik őket a dolog fenntartásával járó és a dologgal kapcsolatos egyéb kiadások, a közös tulajdoni viszonyból eredő kötelezettségek, és ugyanilyen arányban viselik a dologban beállott kárt is. A Legfelsőbb Bíróság PK 8. számú állásfoglalásában kifejtettek szerint a közös tulajdon esetén a használat a tulajdoni arányokhoz igazodik. A birtoklás és a használat mértéke csak indokolt esetben térhet el a tulajdoni hányad szerinti aránytól. A beszerzett szakvélemény szerint az I. r. alperes a megállapodással rendezett használat eredményeként a tulajdoni arányát el nem érő, 241 m2 terület használója volt. Ezt a használatot tovább csökkentette a másodfokú bíróság azzal, hogy lehetővé tette a személygépkocsi átjárásra is alkalmas, 3 m széles út kialakítását. Ezzel a rendezéssel az I. r. alperest megillető használat jelentősen csorbult, és a másodfokú bíróság a méltánytalan helyzet kiküszöbölésének nem a megfelelő módját választotta. A Ptk ának rendelkezéséből és a PK 8. számú állásfoglalásban kifejtettekből ugyanis az következik, hogy ha a bíróság a használatot a korábbival szemben szabályozza, amelynek eredményeként az egyik tulajdonostárs használatába a tulajdoni hányad szerinti aránytól eltérő rész kerül, elsősorban ingatlanrész 72

74 biztosításával kell a megbomlott egyensúly helyreállításáról gondoskodni. A többlethasználat pénzbeli kiegyenlítésére csak ennek hiányában kerülhet sor. Elmulasztotta a másodfokú bíróság annak vizsgálatát, hogy az út céljára biztosított terület ellenében kárpótolható-e az I. r. alperes a felperes használatában levő területből, s ekként a használatnak a tulajdoni hányadhoz való igazodásával kapcsolatos szempontok érvényesíthetők-e. A másodfokú bíróság az eltérő használatot eredményező rendezésnél nem volt erre a körülményre figyelemmel, döntése ezért is megalapozatlan. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét a Pp ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és ugyanezt a bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. I /1986. sz.) 73

75 14.) BH Ha a résztulajdonos a tulajdoni illetőségét ajándékozással és tartással vegyes adásvételi szerződéssel ruházza át, tulajdonostársait elővásárlási jog nem illeti meg [Ptk (2) bek., PK 9. sz. VII. pont]. A perbeli ingatlan 10/30-10/30 arányban a felperesek, 10/30 részben a III. rendű alperes közös tulajdonában állt. A III. rendű alperes tulajdoni hányadát a IV. rendű alperes javára az ingatlannyilvántartásba bejegyzett haszonélvezeti jog terhelte. Az V. és VI. rendű alperesek a felperesi illetőség haszonélvezőiként álltak perben. A III. rendű alperes elhatározta, hogy a tulajdoni illetőségét értékesíti. Ennek azonban feltétele volt az ingatlanban lakó édesanyjának (a IV. rendű alperesnek) az elhelyezése. Mindketten évek óta baráti kapcsolatban álltak az I. és II. rendű alperesekkel, akik 1991 nyarán közölték, hogy készek a III. rendű alperes illetőségének a megvásárlására. Ezt követően a III. rendű alperes az ingatlan 1/30-1/30 részét az I- II. rendű alpereseknek ajándékozta. Ennek a szerződésben foglalt indoka az volt, hogy a megajándékozottak a korábbi években segítették az ajándékozót, és a IV. rendű alperes részére is támogatást nyújtottak. Megállapodtak abban, hogy az ajándékozás folytán közöttük létrejött közös tulajdont megszüntetik, az ingatlan 8/30 illetőségét a III. rendű alperes forint ellenében az I-II. rendű alperesek tulajdonába adja. A IV. rendű alperes a haszonélvezeti jogáról lemondott, és ennek fejében részére az I-II. rendű alperesek szeptember 1. napjától kezdődően havi 6000 forint életjáradékot fizetnek azzal, hogy egészségi állapotának jövőbeli megromlása esetén a szükséges ellátást - mosást, takarítást, ápolást - természetben nyújtják. A megállapodást követően a III. rendű alperes mint állagvevő és a IV. rendű alperes mint haszonélvezeti vevő forint vételárért megvásárolt egy társasházi öröklakást. A vételárat a III. rendű alperes forint kivételével - abból a pénzből fizette ki, amelyet ezzel egy időben az általa eladott ingatlan vételáraként az I. és II. rendű alperesektől felvett. Később a IV. rendű alperes arra a meggyőződésre jutott, hogy kedvezőbb számára, ha haszonélvezeti jogának ellenértékéhez nem életjáradék formájában, hanem egy összegben jut. Ehhez az I-II. rendű alperesek is hozzájárultak és - az életjáradék helyett forintot átadtak a III. rendű alperesnek. Az eladó alperesek között azonban ennek felhasználási módjáról vita alakult ki, ezért a III. rendű alperes ezt az összeget augusztus 29-én Dr. N. G. ügyvédnél letétbe helyezte. Miután a IV. rendű alperes úgy döntött, hogy az érdekeiknek az életjáradék felel meg mégis jobban, a letétet szeptember 18-án megszüntették és az forintot az I-II. rendű alpereseknek visszafizették. A megállapodásnak megfelelő tartalommal írásba foglalt, közös tulajdon megszüntetési és életjáradéki szerződést az abban részes felek augusztus 30. napjával keltezték, majd a bennük foglaltak ingatlannyilvántartási bejegyzése végett azokat benyújtották a földhivatalhoz. A szerződésben vállalt életjáradékfizetési kötelezettségüknek az I-II. rendű alperesek folyamatosan eleget tesznek. A felperesek keresetükben a III. rendű alperes és az I-II. rendű alperesek által kötött ajándékozási szerződés semmisségének, továbbá a közös tulajdont megszüntető szerződés velük szembeni 74

76 hatálytalanságának és annak megállapítását kérték, hogy a velük szemben hatálytalan szerződésben foglalt feltételeknek megfelelő tartalommal az elővásárlási joguk alapján megtett, a vételi ajánlatot elfogadó nyilatkozatuk folytán az adásvételi szerződés köztük és a III. rendű alperes között létrejött. Másodlagosan kereseti kérelmet terjesztettek elő a közös tulajdon megszüntetése iránt is. Az elsőfokú bíróság részítéletében az ajándékozási szerződés semmisségének és a közös tulajdont megszüntető szerződés hatálytalanságának megállapítása iránti kereseti kérelmet elutasította. Részítéletének indokolásában a bíróság kifejtette, hogy a per adatai szerint a III. rendű alperes a baráti kapcsolatra és a részükre korábban nyújtott támogatásra tekintettel ajándékozta a perbeli ingatlan 2/30 illetőségét az I-II. rendű alpereseknek, így a felpereseknek nem sikerült bizonyítaniuk, hogy ez a szerződés adásvételi szerződést leplez. A járadék fizetését az I-II. rendű alperesek a közös tulajdon megszüntetése kapcsán a IV. rendű alperes haszonélvezeti jogáról történt lemondása ellenértékeként vállalták. Az alperesek szándékát valósan a három szerződés tartalma együttesen tükrözi. Az ajándékozási szerződés érvényessége folytán az I-II. rendű alperesek az ingatlan résztulajdonosaivá váltak, így a közös tulajdon megváltás útján történt részbeni megszüntetése során az elővásárlási jog a felpereseket már nem illette meg. A másodfokon eljárt Legfelsőbb Bíróság a részítéletet helybenhagyta. Rámutatott arra, hogy az I-IV. rendű alperesek által kötött ajándékozási, közös tulajdont megszüntető és életjáradéki szerződéseket, illetőleg azok tartalmát az akaratelhatározás egységessége és a szerződések által elérni kívánt célok összefüggése folytán nem lehet egymástól elszigetelten vizsgálni és értelmezni. Az I-II. rendű alperesek vételi szándékának hiányában ugyanis ilyen tartalmú ajándékozási szerződés megkötésére nyilvánvalóan nem került volna sor, és a III. rendű alperes tulajdoni illetőségének megváltásával merült fel a IV. rendű alperest illető haszonélvezeti jog értéktérítésének a szükségessége is. A másodfokú bíróság szerint a perbeli esetben a IV. rendű alperes haszonélvezeti jogról való lemondásával összefüggő életjáradéki szerződésben a szerződő felek kikötötték, hogy az I-II. rendű alperesek járadékfizetési kötelezettsége a IV. rendű alperes egészségi állapotának megromlása esetén természetbeni ellátási kötelezettséggé alakul át. A felpereseknek a perben mindenekelőtt azt kellett volna bizonyítaniuk, hogy ez a szerződés színlelt, és ennélfogva a Ptk ának (4) bekezdése alapján semmis, illetőleg azzal a szerződő felek az I-II. rendű alperesek más - nem bizalmi jellegű - kötelezettségét leplezték. A bizonyítékok mérlegelése alapján a másodfokú bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a szerződő felek között olyan bizalmi jellegű jogviszony jött létre, amelyben az I-II. rendű alpereseket terhelő kötelezettséget pénzzel nem lehet kiegyenlíteni, és ennélfogva a felperesek elővásárlási jogának gyakorlása - ez okból - szóba sem kerülhet. A jogerős részítélet ellen a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet. Ez - tartalma szerint - a megállapított tényállásra tett észrevételek kifejtését, a keresetben és a fellebbezésben foglaltak megismétlését és annak az álláspontnak az ismételt hangoztatását jelentette, hogy a helyesen megállapítható tényállás szerint jogszerű éltek az adott esetben az elővásárlási jogukkal. Az I-IV. rendű alperesek ellenkérelmükben a részítélet hatályában való fenntartását kérték. A jogerős részítélet nem jogszabálysértő. Mindkét fokú bíróság a Ptk ának (2) bekezdésében foglalt, a tulajdonostársat megillető elsőbbségi jogból indult ki, amely szerint a tulajdoni hányad értékesítése esetén kívülállóval szemben az általa vállalt - a vételi ajánlatban kifejezésre jutó - szerződési feltételek teljesítésének azonos vállalása 75

77 esetén a tulajdonostárs elővásárlásra jogosult. Ennek a rendelkezésnek az indoka az, hogy ha a vételi ajánlat kölcsönösen elfogadható összes feltételét az eladó eszmei illetőségére a tulajdonostárs is teljesíteni tudja és akarja, az eladó szempontjából közömbös, hogy a kívülálló helyett a tulajdonostársától jut hozzá az igényelt teljesítéshez. Ezzel szemben a tulajdoni hányadát megtartó tulajdonostárs nem hozható jogszerűen olyan helyzetbe, hogy a kényszerű közösség fennállását (az alanyok körét illetően) akkor se szűkíthesse, vagy ne legyen jogosult azt teljes egészében megszüntetni, ha az eladóval szemben mindazokat a szerződési feltételeket kész teljesíteni, amelyeket az kívülállótól megkapna. Helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság arra, hogy az elővásárlási jog - a teljesítési feltételek azonossága okán - az adásvételi szerződésekre korlátozódik. A jelen esetben a felperesek éppen arra alapították a keresetüket, hogy az I-II. rendű alperesek mint kívülállók és a III-IV. rendű alperesek mint tulajdonostársak között létrejött három szerződés valójában egységesen adásvételi szerződés, amelybe az I-II. rendű alperesek vételi ajánlatának elfogadásával azért léphetnek be, mert az ajándékozás színlelt volt, a tartási szerződés pedig erre irányuló valós szerződési akarat nélkül a haszonélvezeti jog megváltását célozta. Így a valóságos szerződési feltételek általuk azonos módon teljesíthetők. Az elsőfokú bíróság megközelítése szerint a szerződési akaratot elválaszthatatlan egységben kifejezésre juttató és csak együttes összefüggéseiben értelmezhető három szerződés olyan vegyes jellegű szerződés, amely az ajándékozási elem tekintetében nem volt színlelt, hanem teljes mértékben megfelelt az érvényes ajándékozás tartalmi követelményeinek. Ezzel pedig a felperesek elővásárlási joga az ajándékozással résztulajdont szerző I-II. rendű alperesekkel szemben megszűnt, mert a társtulajdonosok közül az eladó azonos teljesítési feltételek mellett is szabadon választhat. A másodfokú bíróság utalt a Legfelsőbb Bíróság PK 9. számú kollégiumi állásfoglalásának VII. pontjában foglaltakra, amely szerint tartási szerződés esetén a tulajdonostársat elővásárlási jog nem illeti meg. Miután az I-II., valamint III-IV. rendű alperesek egységesen értékelendő három szerződése olyan tartással vegyes szerződésnek minősül, amelynek a IV. rendű alperes igényeihez mérten természetbeni szolgáltatásokra (gondozás, ápolás) is átváltoztatható eleme annak bizalmi és így más szolgáltatásával nem helyettesíthető jellege folytán a felperesek elővásárlási jogát kizárja. A felülvizsgálati eljárás során az már nem volt vitás, hogy az ajándékozási, a közös tulajdont megszüntető és a tartási szerződés olyan több okiratba foglalt, egymást kiegészítő, egymástól elszakíthatatlan összefüggéseiben értelmezhető szerződés, amely együttesen fejezi ki a szerződő felek szándék- és akarategységét. Ehhez képest annak elbírálása, hogy az egységes, részint ajándékozási, részint tartási elemeket is tartalmazó szerződésegyüttesnek volt-e színlelt része, a bizonyítékok mérlegelésének kérdése. A Pp ának (1) bekezdése értelmében jogerős ítélet ellen felülvizsgálati kérelem előterjesztésének jogszabálysértés esetén van helye. Ha a felülvizsgálati kérelem a jogerős ítélettel megállapított tényállást támadja, vagyis azt sérelmezi, hogy a bíróság a tényállást a Pp ának megsértésével állapította meg, a Pp. 275/A. -ának (1) bekezdése értelmében ezt abban az esetben lehet alaposnak tekinteni, ha a bíróság a bizonyítási eljárás szabályait, a bizonyítási anyag értékelésének jogszabályi előírásait megsértette, és emiatt a megállapított tényállás megalapozottnak nem tekinthető. Ilyen eljárási szabálysértés lehet, ha a bíróság a bizonyítékokat - azok egybevetése során - nem a maguk összességében értékelte, figyelmen kívül hagyta a bizonyítási tehernek a Pp ában rögzített szabályait, vagy a Pp ának (1) bekezdésében foglaltak ellenére magából az ítéletből nem tűnik ki egyértelműen az, hogy a döntését mire alapította. Önmagában a bizonyítékok mérlegelésének a kérelmezőre sérelmes eredménye nem lehet felülvizsgálati kérelem alapja. Eredményes előterjesztésre csak abban az esetben van lehetőség, ha a 76

78 mérlegelési körbe vont, hivatkozott bizonyítékok iratellenesek vagy ellentmondóak, az ellentmondások feloldatlanok, és emiatt a megállapított tényállás okszerűtlen, lényeges logikai ellentmondást tartalmaz. A Pp ának - a jogvita elbírálásakor hatályos szövegű - (1) és (2) bekezdése értelmében a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítani, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. A bíróság az általa szükségesnek talált bizonyítást hivatalból is elrendelheti. A jelen esetben a bíróság a jogerős ítélet meghozatala előtt minden olyan felajánlott bizonyítást lefolytatott, amelynek az ügy érdemi elbírálása szempontjából jelentősége lehet. Az így rendelkezésre álló bizonyítási anyag egészének alapos és hibátlan, részleteiben is indokolt helyes mérlegelésével állapította meg a tényállást. Az adott esetben az nem volt vitás, hogy a III. rendű alperes azért tervezte már jóval a perrel érintett szerződések megkötése előtt a tulajdoni illetősége értékesítését, mert az anyagi helyzetükben bekövetkezett kedvezőtlen változás mellett a tulajdoni illetőségének megfelelő lakás fenntartása az ő és édesanyja számára aránytalanul terhessé vált. Kisebb, a IV. rendű alperes megfelelő elhelyezését is biztosító, olyan alacsonyabb költségű lakást kívánt vásárolni, amelynek vételára mellett jövedelemkiegészítést biztosító készpénzkülönbözethez is hozzájutnak. Az igényeiknek megfelelő lakást forintos vételáron azt követően találták meg, hogy a III. rendű alperes forintért eladásra hirdette a perrel érintett ingatlanhányadot. Helyesen utalt tehát az elsőfokú bíróság arra, hogy elfogadva az alperesek által állított-a hirdetésre tett azonnali forintos vételi ajánlatot, a III. rendű alperes részéről ajándékkal viszonozni kívánt korábbi anyagi támogatáson, baráti segítésen, valamint az ezen alapuló bizalmi viszonyon kívül semmi ésszerű magyarázata nem lett volna annak, hogy a III-IV. rendű alperesek haszonélvezettől mentesen (a felperesek által vételárként megjelölt forint) összesen forint ellenében értékesítsék a lakásukat. Ez önmagában a szerződések ajándékozási részének valós jellegét erősíti, míg a IV. rendű alperes instabil egészségi állapota és anyagi rászorultsága a bizalmi viszonyon alapuló gondozásra és ápolásra is átváltoztatható tartási részét támasztja alá. Akár az ajándékozási, akár a tartási elem önmagában is kizárja az elővásárlási jog gyakorlását, mert a szerződés egészének van olyan része, amely a feltételek azonosságát nem teszi megállapíthatóvá a kívülállók és az elővásárlásra jogosultak között. A jelen esetben a valóságos szerződési cél és akarat ajándékozással és tartással is vegyes adásvétel létrehozására irányult. Így mind az első-, mind a másodfokú bíróság jogi megközelítése csak az elővásárlási joggal kapcsolatos igények elutasítását vonhatta maga után. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp ának (1) bekezdése értelmében öt hivatásos bíróból álló tanácsban eljárva a jogerős részítéletet, annak ténybelileg megalapozott volta és a jogi következtetés törvényessége folytán a Pp. 275/A. -ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. A Pp. 275/B. -a értelmében, a Pp ának (1) bekezdésére figyelemmel kötelezte az eredménytelen felülvizsgálati kérelmet előterjesztő felpereseket az I-IV. rendű alperesek javára a jogi képviselőjük kifejtett tevékenységével arányos felülvizsgálati eljárási költség megfizetésére. (Legf. Bír. Pfv. X /1996. sz.) 77

79 15.) BDT Az elidegenítési és terhelési tilalom joghatásai tekintetében a évi V. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni akkor is, ha a tilalmat annak hatálybalépése előtt kötötték ki, vagy az már az évi IV. törvény hatálybalépésekor fennállt. Az ellenérték fejében jóhiszeműen jogot szerző személyek jogszerzését az elidegenítési és terhelési tilalom nem akadályozza. 2 Alkalmazott jogszabályok: évi IV. tv (1) bek.; évi V. tv. 5:32. (1)-(2) bek., 5:33. ; évi LIII. tv (3) bek.; évi CXXX. tv. 15. (1) bek. Az XXX-111 forgalmi rendszámú tehergépjármű a G. R. Kft. tulajdonában állt. A gépjárművet a tulajdonossal szemben indult végrehajtási eljárásban a NAV alperes június 25. napján foglalási jegyzőkönyv felvételével lefoglalta, a foglalási jegyzőkönyvet az adósnak megküldte, melyet annak ügyvezetője átvett. Az alperes szeptember 3. napján tájékoztatta a foglalás tényéről a Z.-i Okmányirodát, amely szeptember 22. napján rendelte az elidegenítési és terhelési tilalom gépjármű-nyilvántartásba történő bejegyzését szeptember 18. napján a G. I. Kft. felperes és a G. R. Kft. között adásvételi szerződés jött létre a gépjármű tulajdonjogának átruházására vonatkozóan azzal, hogy a vételár megegyezik a gépjárművön fennálló hiteltartozással, melyet a felperes mint vevő fizet meg közvetlenül a pénzintézet részére. Az adásvételi szerződés alapján a Z.-i Okmányiroda a felperes tulajdonjogát szeptember 26-án a gépjármű-nyilvántartásba bejegyezte. A felperes kereseti kérelme arra irányult, hogy a bíróság a gépjárművet a foglalás hatálya alól oldja fel, és állapítsa meg: a jármű a felperes tulajdonát képezi. Az elsőfokú bíróság megalapozatlannak találta a felperes kereseti kérelmét és ítéletével elutasította azt. Az ítélet jogi indokolása szerint a foglalási jegyzőkönyv felvételével június 25. napján a gépjármű lefoglalása megtörtént. Ettől az időponttól kezdve a gépjárművön elidegenítési és terhelési tilalom áll fenn. Irányadó tehát az évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 104. (3) bekezdése, mely szerint a lefoglalt ingóság elhasználása, elzálogosítása, elidegenítése vagy a végrehajtás alól más módon való elvonása a büntető törvénykönyv szerint bűncselekmény. A gépjárműre vonatkozó adásvételi szerződés már a foglalás hatálya alatt került megkötésre, ezért az az évi IV. tv. (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) 114. (1) bekezdése szerint semmis, arra a felperes tulajdonjogát nem alapíthatja. 2 Megjelent: Bírósági Döntések Tára 2015/12/

80 Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, melyben elsődlegesen annak megváltoztatását, a kereseti kérelem szerinti ítéleti rendelkezések meghozatalát, másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság új eljárásra történő utasítását kérte. Indítványozta, hogy a másodfokú bíróság a végrehajtási eljárást függessze fel. Hivatkozott arra, hogy - az adásvételi szerződés megkötésének időpontjától, illetőleg a tulajdonjog megszerzése tényének gépjármű-nyilvántartásba történő bejegyzésétől 2003 nyaráig, - amikor a gépjárművet tovább kívánta értékesíteni - a foglalás tényéről nem volt tudomása; - a foglalás ténye csupán január 8-ai ügyintézés során került bejegyzésre a gépjárműnyilvántartásba; - a felperes nem kapott sem határozatot, sem foglalási jegyzőkönyvet; - az adóssal szemben folyamatban lévő végrehajtási eljárásról azért sem volt tudomása, mert a felperes ügyvezetője és a korábbi ügyvezető haragos viszonyban álltak; - az okmányirodának a felperes tulajdonjoga bejegyzése időpontjában már információja volt a foglalás tényéről, ennek ellenére a tulajdonjogot bejegyezte, a foglalásról a felperest nem tájékoztatta; - a felperes jóhiszeműen, ellenérték fejében szerzett tulajdonjogot, ezen tényeket az első fokú eljárás során megfelelően igazolta - további bizonyítási kötelezettségről az elsőfokú bíróság a feleket e körben nem tájékoztatta -, így az elsőfokú bíróságnak vizsgálnia kellett volna azt, hogy a felperes megszerezhettee jogszerűen a gépjármű tulajdonjogát; - a foglalás miatt fennálló elidegenítési és terhelési tilalom nem érinti harmadik személy jóhiszeműen és ellenérték fejében szerzett jogát; - emiatt tévesen hivatkozott az elsőfokú bíróság arra, hogy az elidegenítési és terhelési tilalom ellenére megkötött adásvételi szerződés semmis, egyebekben az adásvételi szerződés teljesedésbe is ment. Fellebbezése kiegészítésében az 1959-es Ptk (3) bekezdésére hivatkozással ismét utalt arra, hogy az elsőfokú bíróság nem vizsgálta a felperes jó- vagy rosszhiszeműségét az adásvételi szerződés megkötése körében. Hivatkozott a évi CLXXVII. törvény (a továbbiakban: Ptké.) 46. -ára, mely szerint az elidegenítési és terhelési tilalom joghatásai tekintetében az új Ptk. hatálybalépését követően már az új Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni akkor is, ha a tilalmat annak hatálybalépése előtt kötötték ki, vagy az már a Ptk. hatálybalépésekor fennállt. Erre tekintettel irányadó a évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 5:32. (2) bekezdése és az 5:33., mely rendelkezések szerint az ellenérték fejében jóhiszeműen jogot szerző személyek jogszerzését az elidegenítési és terhelési tilalom nem akadályozza. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Indokai szerint - a foglalás én - az Art. végrehajtásra vonatkozó szabályainak maradéktalan betartása mellett - megtörtént; 79

81 - a felperesnek azt kellett volna bizonyítania, hogy a foglalást megelőzően már megszerezte a gépjármű tulajdonjogát; - mivel a foglalás hatálya a jegyzőkönyvben történő összeírással beállt, az adásvételi szerződés az es Ptk (1) bekezdése szerint semmis, így nincs olyan érvényes szerződés, amely a felperes tulajdoni igényét megalapozná; - a törvényen alapuló elidegenítési és terhelési tilalom hatálya akkor is beáll, ha az illetékes okmányiroda nem, vagy csak később jegyzi be ezt a tényt a gépjármű-nyilvántartásba, mivel a bejegyzés nem konstitutív hatályú; - az adásvételi szerződést az adós akkor kötötte meg, amikor már tudomása volt a gépjármű lefoglalásáról; - a felperes ügyvezetője az adós törvényes képviselőjének édesapja, így nem fogadható el az a felperesi nyilatkozat, mely szerint nem volt tudomása az adós tulajdonában álló gépjármű lefoglalásáról, ugyanakkor a felperes a gépjármű vételárának megfizetését okirattal nem igazolta, s ezen tények figyelembevételével a felperes rosszhiszeműségét és a szerződés ingyenességét lehet megállapítani. A fellebbezés az alábbiak szerint alapos. Az elsőfokú bíróság az ítélet meghozatalának időpontjában, február 27. napján hatályos jogszabályi rendelkezések figyelembevételével a jogvita elbírálásához szükséges mértékben a releváns tényállást a bizonyítékok okszerű értékelésével állapította meg. Az évi IV. törvény (1959-es Ptk.) 114. (1) bekezdését - utalva a Vht (3) bekezdésére - helyesen alkalmazta, és helyes volt az ítéleti rendelkezés is, mely szerint, ha a jogszabály vagy bírósági határozat a rendelkezés jogát kizárja vagy korlátozza, az e tilalommal, illetőleg korlátozással ellentétes rendelkezés semmis. Ennek ellenére helytállóan hivatkozott a felperes fellebbezésében a március 15. napján hatályba lépett évi V. törvény (Ptk.) rendelkezéseire, illetőleg e rendelkezések alkalmazását előíró Ptké ában foglalt szabályozásra. A Ptk. 5:32. (1) bekezdés szerint az elidegenítési és terhelési tilalomba ütköző rendelkezéshez a jogosult hozzájárulása szükséges. Az elidegenítési és terhelési tilalommal ellentétes rendelkezés hatálytalan azzal szemben, akinek jogát a tilalom biztosítja. Az elidegenítési és terhelési tilalommal ellentétes rendelkezés a tilalommal biztosított jog jogosultjának a rendelkezés jogosultjához intézett hozzájáruló nyilatkozatával hatályossá válik. A (2) bekezdés értelmében az ellenérték fejében jogot szerző jóhiszemű személyek jogszerzését az elidegenítési és terhelési tilalom nem korlátozza. Ugyancsak alkalmazandó az 5:33., mely szerint a jogszabályban vagy bírósági határozattal meghatározott személyek javára megállapított elidegenítési és terhelési tilalomra a szerződéssel létesített elidegenítési és terhelési tilalomra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló évi CLXXVII. tv. (új Ptké.) 46. -a szerint az elidegenítési tilalom, az elidegenítési és terhelési tilalom, illetve a rendelkezési jogát más módon korlátozó tilalom esetén ennek 80

82 joghatásai tekintetében a Ptk. hatálybalépését követően a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni akkor is, ha a tilalmat a Ptk. hatálybalépése előtt kötötték ki, vagy az már a Ptk. hatálybalépésekor fennállt. Ezen rendelkezés folytán a másodfokú bíróságnak abban a kérdésben kellett döntenie - figyelemmel a másodfokú határozat új Ptk. hatálybalépését, március 15. napját követő időpontban történő meghozatalára -, hogy a Ptk. hatálybalépése előtt jogszerűen meghozott első fokú határozattal szembeni fellebbezési eljárásban eredménnyel hivatkozhat-e a felperes a jogszabályváltozás folytán irányadó rendelkezésekre. A fellebbezési kérelem tartalmi korlátait tartalmazza a polgári perrendtartásról szóló évi III. tv (1) bekezdése, mely szerint a fellebbezésben új tény állítására, illetve új bizonyíték előadására akkor kerülhet sor, ha az új tény, vagy az új bizonyíték az első fokú határozat meghozatalát követően jutott a fellebbező fél tudomására, feltéve, hogy az - elbírálása esetén - reá kedvezőbb határozatot eredményezett volna. Az időközben bekövetkezett jogszabályváltozás nem tekinthető a fentiek szerint meg nem engedett tényre történő hivatkozásnak. A Ptk. fenti szabályainak alkalmazási korlátját a fellebbezési eljárásban a Jogalkotásról szóló évi CXXX. tv. 15. (1) bekezdés jelentheti, mivel a 15. (1) bekezdés értelmében a jogszabályi rendelkezést - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - a hatálybalépését követően keletkezett tényekre és jogviszonyokra, valamint megkezdett eljárási cselekményekre kell alkalmazni. Visszaható hatályú jogalkalmazásra ad lehetőséget az ettől a szabályozási elvtől eltérő kifejezett jogszabályi rendelkezés. A visszaható hatály tilalmának érvényesülése vizsgálata körében figyelembe kell venni a Ptk. új rendelkezéseinek célját. A Ptké ához fűzött indokolás, miszerint az új szabályozás a tilalom jogosultjára nézve sem jelent hátrányt, hiszen módjában áll, hogy a tilalommal védett jogába ütköző szerződés vele szembeni hatálytalanságára hivatkozzon az olyan jogszerzővel szemben, aki jóhiszemű és ellenérték fejében történő jogszerzőnek nem tekinthető. Az a tény, hogy a jogalkotó a jogszabályokon alapuló elidegenítési és terhelési tilalomra is alkalmazni rendeli a szerződéssel kikötött elidegenítési és terhelési tilalom ellentétes rendelkezésekre irányadó szabályokat, az államot megillető saját jogok visszaható korlátozását jelenti ugyan, azonban e korlátozást a jogalkotási törvény keretei között meghozott jogszabály útján rendelte magára nézve alkalmazandónak. A fenti rendelkezések alapján levonható az a jogi következtetés, hogy a kereset elbírálása körében a fellebbezésben hivatkozottak szerint különös jelentősége van azon tény tisztázásának: a felperes a gépjármű adásvétele körében jóhiszemű, illetve ellenérték fejében szerző félnek tekintendő-e. Az elsőfokú bíróság ezen kérdésben nem foglalt állást, a felperes által felajánlott bizonyítékokat nem értékelte, illetőleg e körben a Pp. 3. (6) bekezdésére figyelemmel a bizonyítási teherről, illetőleg a bizonyítandó tényekről a feleket nem tájékoztatta. Megjegyzi a másodfokú bíróság, hogy az első fokú ítélet meghozatalának időpontjában hatályos jogszabályi környezet alapján ez nem is lett volna kötelezettsége. 81

83 Utóbb azonban a jogszabályi környezet megváltozása folytán vizsgálandó, hogy a felperes az adásvételi szerződés megkötésekor jóhiszemű volt-e, tudomással bírt-e az eladó ellen folyamatban lévő végrehajtási eljárásról, és az alperes által foganatosított végrehajtási cselekményről. A felperes a másodfokú eljárásban okirati bizonyítékot terjesztett elő az ellenérték fejében történő szerzés alátámasztására, felmutatta eredetben a V. Rt szeptember 19-ei pénztárbizonylatát, mellyel a készpénzben történő vételár-megfizetés megtörténtét kívánta igazolni. Tekintettel arra, hogy a jóhiszeműség körében felperes által elsőfokú eljárásban, illetőleg a fellebbezésben tett előadást az alperes fellebbezési ellenkérelmében vitatta, a felperesi állítás megalapozottságáról - mely a kereseti kérelem elbírálása körében releváns ténynek tekintendő - az elsőfokú bíróságnak megismételt eljárás keretében kell állást foglalnia, s ennek alapján kell döntenie arról, hogy a felperes és a végrehajtási eljárásban adósként szereplő eladó közötti szerződés az alperessel szemben hatályos-e, illetőleg hivatkozhat-e alappal a szerződés vele szembeni hatálytalanságára attól függően, hogy a felperes jóhiszemű és ellenérték fejében szerző vevőnek minősül-e. Az elsőfokú bíróságnak döntenie kell a végrehajtási eljárás felfüggesztésére irányuló kérelemről is. A fenti kérdések jelen másodfokú eljárásban történő eldöntése esetére a feleknek a kétfokú rendes jogorvoslati eljáráshoz fűződő joga sérülne, erre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp (3) bekezdése alapján a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátaira tekintet nélkül hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására, újabb határozat hozatalára utasította. (Nyíregyházi Törvényszék 1. Gf /7.) 82

84 16.) BH A túlépítés jogkövetkezményeinek alkalmazását csak a szomszéd kérheti; ezek a jogkövetkezmények a túlépítő tulajdonos kérelmére nem alkalmazhatók [Ptk ]. Az elsőfokú bíróság ítéletében tényként állapította meg, hogy a peres felek ingatlanai egymással szomszédosak. A felperes részvénytársaság jogelőde 1987-ben iparvágányt és rakodót létesített a saját ingatlanán, amelynek egy része átnyúlt a korábban a magyar állam tulajdonában lévő, a szovjet katonai alakulatok használatában álló, jelenleg az alperes tulajdonában álló ingatlanra. Az átnyúló iparvágányt és rakodót kizárólag a szovjet katonai alakulatok használták. A beruházás teljes egészében központi pénzeszközökből létesült. A szovjet csapatok kivonulása után e területet a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet (továbbiakban: KVSZ) az átnyúló vágánnyal és rakodóval együtt április 16-án értékesítette; az így került az alperes tulajdonába. A felperes keresetében a túlépítés szabályainak alkalmazásával a Ptk a (1) bekezdésének a) pontja alapján kérte az alperest arra kötelezni, hogy részére az átnyúló terület használatát biztosítsa, vagy a b) pont alapján kérte feljogosítását a terület megvásárlására. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Döntését azzal indokolta, hogy a Ptk ának (1) bekezdéséből követekezően a túlépítés esetén a szomszéd (jelen esetben: az alperes) támaszthatna igényt a túlépítő (felperes) ellen a tulajdonát ért sérelem orvoslása érdekében, nyilvánvalóan téves és alaptalan azonban a Ptk ának (1) bekezdésére alapított bármiféle igény a túlépítő felperes részéről." Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a tényadatok ismeretében az adott beruházás nem is minősíthető túlépítésnek, mert e fogalom a szomszéd telek használhatósága, beépíthetősége vonatkozásában valamilyen jó- vagy rosszhiszemű tévedést feltételez. A felperesi beruházás azonban állami szervek megrendelésére és finanszírozásában már eleve tudottan együttesen a két szomszédos ingatlanra, s - a saját igények mellett - kifejezetten a szomszédos szovjet alakulatok részére történt, túlépítésről tehát nem is lehet szó, s a túlépítés szabályai sem vehetők figyelembe." Az ítélet indokolása szerint a felperesnek az 53/1991. (III. 31.) Korm. rendelet előírásait figyelembe véve tulajdonjogi alapon sem lehet az alperes ingatlanára, illetve az azon lévő felépítményre vonatkozóan igénye, mert az ingatlan kezelői joga a szovjet csapatok kivonulása után a KVSZ-t illette meg, aki jogosult volt annak hasznosítására, így eladására is. A KVSZ az ingatlant - az építményjegyzék tanúsága szerint - az átnyúló létesítményekkel együtt értékesítette, így az jogszerűen került az alperes tulajdonába. Mivel a beruházás teljes egészében központi pénzeszközökből létesült, a felperesnek az alperessel szemben elszámolási igénye sem lehet. Az ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, melyben annak hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítását kérte. 83

85 Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást tévesen állapította meg és téves az arra alapított jogi döntése is. Állította, hogy az iparvágány és a vasúti rakodó teljes műszaki-kivitelezési költségét a felperes volt köteles megfizetni. Vitatta, hogy az alperes adásvétellel megszerezte volna ezeknek az átnyúló műszaki létesítményeknek a tulajdonjogát, mert az adásvételi szerződésben csak a föld adásvétele szerepel és szó sincs a műszaki létesítményekről. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem értékelte: a befejezett létesítményt a felperes jogelődje az állóeszköz-nyilvántartásban szerepeltette, és a részvénytársaság megalakulásakor apportként bevitte a részvénytársaságba. Ennek folytán tévesen alkalmazta a perbeli jogvitára az 53/1991. (III. 31.) Korm. rendeletet, mert ennek 1. -a azokra a felszabaduló vagyontárgyakra vonatkozik, amelyek a rendelet március 31-i hatálybalépésekor állami tulajdonban voltak és valamely állami szerv kezelésében álltak. A fellebbezés szerint a felperes részvénytársaság október 1. napján alakult, a kérdéses műszaki létesítmények apportálás folytán ekkor váltak társasági tulajdonná, a részvénytársaság pedig nem minősült a rendelet hatálybalépésekor állami szervnek, így az ítéletben felhívott e jogszabály a perbeli jogvitát nem döntheti el. Az elsőfokú bíróság jogértelmezése következtében nem nyilatkoztatta az alperest arra nézve, hogy a túlépítés jogkövetkezményeinek alkalmazása során mi szolgálná leginkább az érdekeit. Emiatt és az erre vonatkozó bizonyítás kiegészítésének szükségességére tekintettel a felperes kérte az ítélet hatályon kívül helyezését. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az ítélet helybenhagyását lényegében annak helyes indokai alapján kérte. Utalt arra, hogy a felperes túlépítés miatt nyújtotta be a keresetét, a Ptk ának (1) bekezdésére alapítottan, ezért a Pp ának (1) bekezdésére figyelemmel a fellebbezési eljárásban nem jogosult ezt a keresetét tulajdonjogi keresetre módosítani. A fellebbezés alaptalan. Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és helyes az arra alapított jogi döntése is. A felperes keresete a túlépítés jogkövetkezményeinek alkalmazására irányult. A Ptk ának (1) bekezdése nyelvtani értelmezéséből is egyértelműen az tűnik ki, hogy ezt nem a túlépítő tulajdonos, hanem annak szomszédja követelheti. Az alperes ez idő szerint ilyen igényt a felperessel szemben nem terjesztett elő, így a felperes nincs abban a jogi helyzetben, hogy maga kérje a túlépítés jogkövetkezményeinek alkalmazását, illetőleg ezek közül bármelyik lehetséges rendezési mód figyelembevételét, mert ezek a jogosultságok a túlépítéssel érintett ingatlan tulajdonosát, jelen esetben az alperest illetik meg. Az ítélet jogi okfejtése csak annyiban téves, amennyiben az adott esetre a túlépítést sem látja megállapíthatónak. A túlépítés jogintézménye annak a ténynek jogi elismerése, hogy valaki az ingatlanának az ingatlan-nyilvántartási térképi határán túlterjeszkedve, idegen, a szomszédos ingatlan területére építkezett. Az a körülmény, hogy a túlépítés az azt elrendelő állami szervek kifejezett tudomásával, és nem tévedésből történt, nem akadálya a túlépítés megállapításnak az arra a törvényben feljogosított szomszéd ingatlan tulajdonosának ilyen irányú kérelmére. A felperes keresetét kifejezetten a túlépítés jogkövetkezményeinek alkalmazására terjesztette elő, annak nem volt tárgya tulajdonjogának egyéb okból való megállapítása, s elszámolását sem kérte állított - de semmivel sem bizonyított - beruházásainak, ezért az elsőfokú bíróság az ítélet indokolásában a Pp ának megsértésével a kereseti kérelmen túlterjeszkedve állapította meg, hogy a felperesnek tulajdonjogi alapon és az elszámolás vonatkozásában sincs jogszerű igénye az alperessel szemben. A Legfelsőbb Bíróság ezért az ítélet indokolásából az erre vonatkozó részeket mellőzte. 84

86 A felperes csak a fellebbezési eljárásban hivatkozott a perbeli létesítményekre vonatkozó tulajdonjogára, azonban fellebbezéséből kitűnően továbbra is a túlépítés megállapítására irányult a keresete, előadása tehát nem tekinthető keresetváltoztatásnak, amely a másodfokú eljárásban a Pp ának (1) bekezdése szerint egyébként is kizárt. Ugyanez vonatkozik az állított beruházása elszámolására is. A perbeli műszaki létesítmény az alperes tulajdonába került ingatlanon van, ezért annak tulajdonjoga az alperest a Ptk ának (1) bekezdése alapján attól függetlenül megilleti, hogy az adásvételi szerződés azt külön nem tünteti fel. A felperes ezért megalapozottan arra sem hivatkozhat, hogy az alperes az ingatlanra a szerződéssel nem szerzett tulajdonjogot. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - a fenti indokolásbeli módosítással - a Pp ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Komárom-Esztergom Megyei Biróság 3. G /1992.; Legf. Bír. Gf. VI /1993.) 85

87 17.) BH A bíróságnak lehetősége van arra, hogy a túlépítés következményeit a szomszéd választásától eltérően állapítsa meg, a túllépés olyan jogkövetkezményét is alkalmazhatja, amelyet a szomszéd nem kért, kivéve ha az ellen mindkét fél tiltakozik [Ptk. 109., 111. ]. A Z-i 993. számú tulajdoni lapon 841. hrsz. alatt felvett 899 m2 területű házasingatlan a felperesek, a z- i 994. számú tulajdoni lapon 842. hrsz. alatt felvett 1007 m2 területű házasingatlan az alperesek tulajdona. A felperesek 1965-ben, az alperesek 1966-ban szerezték a tulajdonjogukat vétel útján. Az alperesek a megvett ingatlanra még 1966-ban családi házat építettek. A felperesek 1970-ben kezdték meg az azóta már szintén felépült házuk építését. Az alperesek az építkezésük megkezdése előtt a tervező építészmérnökkel kitűzették a felépítendő házuk helyét. A kitűzés során elkövetett tévedés következtében a ház az utca felöli részén 33 cm-rel, az udvari részen pedig 62 cm-rel átnyúlik a felperesek ingatlanára. A felperesek az építkezést mintegy: tíz éven át nem kifogásolták mert mind ők, mind az alperesek azt hitték, hogy az ingatlanaikat a térképi határnak megfelelően használják. Az ingatlanok hegyoldalon térülnek el, ennek folytán az utcavonal felé erősen lejtenek. A lezúduló csapadékvíz felfogása és a földcsuszamlás megakadályozása céljából mindkét ház mögött támfal épült. Az alperesek házának a felperesek ingatlana felé néző oldalával párhuzamosan, az utca vonalától a farmezsgye irányába haladó kb. 10 méter hosszúságú betonlábazat van, amely kb. 40 cm magas. A lábazat kb. az alperesi ház utcai falának a meghosszabbított vonaláig terjed az ingatlanokat elválasztó kerítés alapjának készült; szintén a felperesek telkén áll. A felperesek ennek a létesítését sem ellenezték. Minthogy az alperesek háza és a mögötte levő támfal a hegyoldalon feljebb helyezkedik el, mint a felperesek háza és támfala, a két támfalnak a telekhatár felé eső végeit összekötő támfal pedig nem épült, a két ingatlanról a csapadékvíz egy része a felperesek házára folyik és azt károsítja. A felperesek a keresetükben arra kérték az alpereseket kötelezni, hogy az ingatlanukból általuk birtokban tartott részt - a házuk által elfoglalt terület kivételével - bocsássák vissza és járuljanak hozzá ahhoz, hogy a kerítésüket közvetlenül a házuk tövében állítsák fel. Az ingatlanukon levő csatornát, árammérőt, kerti csapot és kerítés-alapot helyezzék át a saját ingatlanukra. Az alperesek viszontkeresetet emeltek annak a megállapítása iránt, hogy a térképi határvonal és a tényleges használati határ - lényegében az említett kerítés-alapnak a farmezsgyéig terjedő meghosszabbított vonala - közötti terület tulajdonjogát elbirtoklás és túlépítés jogcímén megszerezték. Az alperesek kérelmére az építésügyi hatóság engedélyezte a vitás területsávnak az alperesi ingatlanhoz csatolását. A járásbíróság által meghallgatott földmérő szakértőnek az engedély alapján készített megosztási vázrajza és szakvéleménye szerint a térképi határt 1,20 méter szélességben önmagával párhuzamosan a telkek teljes hosszúságában át kell helyezni a felperesek ingatlanára. Az ilyen módon az alperesek tulajdonába jutó terület 67 m2 (18,5 -öl). 86

88 Az elsőfokú bíróság megismételt eljárás után meghozott ítéletében megállapította, hogy a felperesek ingatlanába 167 m2 nagyságú terület túlépítés jogcímén az alpereseket illeti. Kötelezte a felpereseket, hogy tűrjék ennek a területnek az alperesek ingatlanához történő csatolását az építésügyi hatóság határozata, valamint a perben meghallgatott földmérési szakértőnek a határozat alapján készített megosztási vázlata szerint. Ezt meghaladóan a keresetet és a viszontkeresetet elutasította és kötelezte az alpereseket, hogy a terület ellenértéke fejében fizessenek meg a felperesnek forintot. Az ítélet indokolása szerint a meghallgatott ingatlanforgalmi szakértő véleményéből megállapítható, hogy az említett területnek az alperesek ingatlanához csatolása a felperesek ingatlanának az alakját nem változtatta meg. Az ingatlan a területcsökkenés ellenére megfelelő nagyságú marad, továbbra is rendeltetésszerűen használható. Mindezeket mérlegelve a Ptk ának (1) bekezdése alapján a bíróság a perbeli vita megoldásának azt a módját választotta, hogy a Ptk (1) bekezdésének b) pontja szerint a vitás területsávnak az alperesek ingatlanához csatolását rendelte el. A felperesek álláspontjának megfelelő döntés esetén - a felek közötti rossz viszonyra tekintettel - a további viták és torzsalkodások lehetősége fennmaradna. A másodfokú bíróság ítéletével az első fokú ítéletet megváltoztatta, az alperesek viszontkeresetét elutasította és kötelezte őket az általuk létesített kerítésnek augusztus 31-ig történő lebontására és az épületük által elfoglalt terület kivételével a birtokukban levő többi területnek a felperesek részére visszabocsátására. Az épületük által elfoglalt felperesi terület kártalanítása fejében az alpereseket 2500 forint fizetésére kötelezte. A döntését azzal indokolta, hogy bár az alperesek háza csupán 19 m2 nagyságú területet foglal el a felperesek ingatlanából, a járásbíróság 67 m2 nagyságú terület átcsatolását rendelte el az alperesi ingatlanhoz. Az alperesek a megismételt eljárás során sem tudtak olyan jóváhagyott vázrajzot csatolni, amely csak az épületük által elfoglalt területre vagy ezen felül legfeljebb a kijárathoz szükséges egészen kis területre vonatkozna. Ezért, valamint arra is figyelemmel, hogy az átcsatolás esetén az alperesek ingatlanának értékemelkedése a felperesi ingatlan rovására történne, a jogvita elbírálásánál a Ptk (1) bekezdésének a) pontja szerinti megoldást alkalmazta. Más megoldás esetén a felperesek méltánytalan sérelmet szenvednének. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Helyes a másodfokú bíróságnak - a Legfelsőbb Bíróság által az ügyben hozott P. törv. I /1979/12. számú törvényességi határozatnak megfelelő - az az álláspontja, hogy a Ptk (1) bekezdése a) pontjának alkalmazása esetében a túlépítő nem szerez tulajdont. Ilyenkor a beépített rész használata és a beépítéssel okozott értékcsökkenés fejében köteles kártalanítást fizetni. Helyesen utalt a másodfokú bíróság arra is, hogy a Ptk (1) bekezdésének b) pontja alapján csak a szomszéd kérheti a beépített rész megvásárlását, ha a föld megosztható. E rendelkezés értelmében a túlépítőnek nincs joga arra, hogy az ellenérték megfizetése ellenében a túlépített rész tulajdonbaadását követelje. A bíróságnak azonban arra is lehetősége van, hogy a túlépítés következményeit a szomszéd választásától eltérően állapítsa meg (Ptk ) A túlépítés olyan jogkövetkezményét is alkalmazhatja, amelyet a szomszéd nem kért, kivéve, ha az ellen mindkét fél tiltakozik. A bíróság tehát hivatalból - a szomszéd kérése nélkül - is elrendelheti, hogy a túlépítő vásárolja meg a beépített ingatlanrészt. Ebből pedig az is következik, hogy tévedett az elsőfokú bíróság, amikor az alperesek tulajdonszerzésének jogcímét túlépítésként jelölte meg. Az alperesek ugyanis az esetleg átcsatolásra kerülő terület 87

89 tulajdonjogát azért szerezhetik meg, mert a bíróság feljogosítja őket annak megvásárlására, tehát tulajdonszerzésük jogcíme adásvétel. A Legfelsőbb Bíróság iránymutatása szerint abban a kérdésben, hogy az alperesek túlépítésével érintett terület az ingatlanukhoz csatolható-e, a felek méltányos érdekeinek figyelembevételével kell dönteni. A járásbíróság által meghallgatott ingatlanforgalmi szakértő véleménye és a per egyéb adatai alapján az állapítható meg, hogy a vitás területrész átcsatolásával a felperesek telkének az alakja nem változik meg, a terület nem csökken az előírt, illetve a helyben szokásos teleknagyság alá, a beépítettségének a foka nem emelkedik számottevően, és így a használhatósága, értéke nem csökken. Ezzel szemben az átcsatolás biztosítja az alperesek házának rendeltetésszerű használatát, a felperesek telke felé néző házfaluk tatarozásának és karbantartásának a lehetőségét; az ezen a házfalon elhelyezett árammérő megközelítését, a szintkülönbség miatt szükséges támfal megépítését és ennek eredményeként az alperesek házát károsító csapadékvíz elvezetésének a megoldását. Kiküszöböli azokat a további vitákat, amelyek a peres felek között fennálló elmérgesedett viszonyra tekintettel a jövőben felmerülhetnek, ha az alpereseknek a házuk tatarozása, az árammérő leolvasása érdekében vagy egyéb hasonló célból a felperesek ingatlanát kellene igénybe venniük. Kétségtelen, hogy a vitás terület átcsatolásával az alperesek ingatlanának az értéke emelkedik. Egyrészt az átcsatolt terület értékével, másrészt annak folytán, hogy az ingatlan rendeltetésszerű használatát akadályozó körülmények megszűnnek. Az átcsatolt terület értékét azonban a felperesek megkapják, az alperesek ingatlanát terhelő körülmények megszűnése pedig a felperesek ingatlanára nézve közömbös, azt nem érinti hátrányosan. Ezért téves a megyei bíróságnak az az álláspontja, hogy az alperesek ingatlanának értékemelkedése a felperesi ingatlan rovására történne. Figyelemmel kell lenni azonban arra, hogy az átcsatolással érintett szomszéd tiltakozása esetén az átcsatolást a lehető legkisebb terjedelemre kell szorítani. Az adott esetben - ha az építésügyi hatóság a telekalakításnak ehhez a módjához is hozzájárul - olyan megoldás is szóba jöhet, hogy az említett 1,20 m szélességű sávot nem az ingatlanok teljes hosszúságában, hanem csupán az alperesek háza mögött levő támfalig csatolják az alperesek ingatlanához. Lehetőnek látszik olyan megoldás is, hogy a jelenlegi térképi határtól 97 cm-re a jelenlegi határvonallal párhuzamosan kerüljön kialakításra a telekhatár úgy, hogy az ingatlanok felső sarokpontja azonos maradjon a jelenlegi térképi határral (szakértő nyilatkozata). Az alperesek említett érdekeit az ilyen megoldás is megfelelően biztosítaná, és csupán a járásbíróság ítélete szerinti terület felének az elvesztését jelentené a felperesek számára. Az eljárt bíróságoknak tehát ezeket a lehetőségeket is vizsgálniuk kellett volna. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét a Pp ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és egyben a megyei bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. I /1981. sz.) (PJD X. 88.) 88

90 18.) BH A birtokkal megerősített jogcím védelme ingatlan többszöri eladása esetén [Ptk (4) bek.]. A perbeli ingatlan eredeti tulajdonosa az I. rendű alperes volt, aki az szeptember 10-én kiegészített, június 12. napján kelt adásvételi szerződéssel ezt eladta a felpereseknek. A felperesek által teljesített szerződés alapján a birtokbalépésük akkor megtörtént. Ezt az ingatlan körülkerítésével, rendszeres művelésével, kútfúrással a kívülállók számára is nyilvánvalóvá tették. Tulajdonjoguk ingatlannyilvántartási átvezetése azonban a szerződés bemutatása hiányában elmaradt. Az I. alperes változatlan ingatlan-nyilvántartási tulajdonosként február 20. napján újabb adásvételi szerződést kötött, ezúttal a II. és III. rendű alperesekkel, akik az ingatlan utcafronti részét a felperesekkel kötött használati megállapodás alapján korábban birtokba vették, és a vételár rendezése után a tulajdonjogukat az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztették. A perbeli jogvita tárgya az ingatlan kétszeres eladása törvényes következményeinek levonása volt. Az ügyben eljárt első- és másodfokú bíróság az egyezően megállapított tényállás jogi következményeként megállapította, hogy az alperesek között február 20. napján megkötött adásvételi szerződés érvénytelen, és egyben feljogosította a felpereseket a módosított, illetve kiegészített, június 12-i szerződés alapján a tulajdonjoguk bejegyzésére. Döntését a Ptk ának (4) bekezdésében foglaltak felhívása mellett a birtokkal megerősített jogcím védelmére alapozta, annak hangsúlyozása mellett, hogy a II. és III. rendű alperesek jóhiszeműsége az újabb adásvételi szerződés megkötésénél a feltárt adatok tükrében nem állapítható meg. A jogerős ítélet ellen - a Ptk a (4) bekezdésének jogszabálysértő alkalmazására hivatkozással - a II. és III. rendű alperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet, annak hatályon kívül helyezése és a felperesi kereset elutasítása iránt. A felperesnek ellenkérelme az ítélet hatályában történő fenntartására irányult. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A jogerős ítélet a Ptk ának (4) bekezdésének alkalmazása és értelmezése során helytállóan utalt a birtokkal megerősített jogcím védelmére. Ezzel szemben nem vehető figyelembe a II. és III. rendű alperesek arra történt hivatkozása, hogy a felperesi birtoklásra utalás nem megfelelő értékelési szempont, mert maguk is birtokon belül voltak. A felperesek ugyanis a birtoklásukat a II. és III. rendű alperesi szerződést több mint 15 évvel megelőző adásvételi szerződésre alapítottan az eladótól származtatták. Ezzel szemben a II. és III. rendű alperesek részleges birtoklása éppen a felperesekkel mint tényleges birtokosokkal kötött használati megállapodáson alapult. Erre is tekintettel a Ptk a (4) bekezdésének helyes értelmezése szerint a későbbi vevő ingatlan-nyilvántartási bejegyzése csak akkor minősül jogszerűnek, ha a szerzése valóban jóhiszemű volt. Ennek megállapításához azonban az eset összes körülményeire figyelemmel nem feltétlenül elégséges az ingatlan-nyilvántartási közhitelesség elvének szem el8tt tartása, különösen akkor, ha a vevő által is rendelkezési jogosultsággal bírónak ismert, birtokban tartó személye az ingatlannyilvántartásban szereplő tulajdonos személyétől eltér. Ilyen esetben akkor 89

91 jóhiszemű a joggyakorlás, ha a vevő az általános felfogás szerint is megkívánt módon tudakozódik a birtokostól a birtoklása jogcíméről. Miután ezt a II. és III. rendű alperesek saját előadásuk szerint is elmulasztották, a jóhiszeműségük az adásvételi szerződés megkötésénél nem állapítható meg. Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. -ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. I /1993. sz.) 90

92 19.) BH I. Nem szerez tulajdonjogot a kereskedelmi forgalomban eladott gépkocsin a vevő, ha tudta vagy tudnia kellett, hogy a kereskedő nem tulajdonosa a gépkocsinak [Ptk (1) bek., 118. (1) bek.]. II. A jogszavatosság szabályainak alkalmazása lopott gépkocsi vevője által az eladó és a korábbi jogszerzők ellen indított perben [Ptk (3) bek., 320. (1) bek., 369. ]. A felperes október 12-én adásvétellel vegyes csereszerződéssel megvásárolta a forgalmi engedély szerint az I. rendű alperes tulajdonában álló MERCEDES 250. típusú személygépkocsit, a kölcsönösen kialakított forintért, amely értékből forintot készpénzben fizetett ki, és forint értékben az I. rendű alperes tulajdonába adta a szintén Mercedes típusú személygépkocsiját. A felperes a gépkocsival november 8-án Olaszországba utazott, ahonnan november 10-én Tarvisiónál kívánt kilépni. A határátkelőhelyen feltartóztatták, a gépkocsit lefoglalták azzal, hogy az Olaszországból származott lopott gépjármű. A felperes módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy az I. rendű alperessel október 12-én kötött adásvétellel vegyes csereszerződés semmis. Ennek megfelelően a gépkocsit Magyarországon először forgalomba hozó IV. rendű alperest a későbbi jogszerző I-II. és III. rendű alperesekkel egyetemlegesen forint vételár és ennek október 15. napjától számított kamatai megfizetésére kérte kötelezni. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Ennek ténybeli és jogi indokolásaként arra mutatott rá, hogy a perbeli gépkocsit az országba a IV. rendű alperes autókereskedőként hozta be, és vámkezeltette, aki az őt erre feljogosító engedély birtokában értékesítette azt a III. rendű alperes részére. A III. rendű alperes a gépkocsira a Ptk ának (1) bekezdése értelmében tulajdonjogot szerzett, így azt tulajdonosként adta el a II. rendű alperesnek, aki ugyancsak tulajdonosként adta tovább a felperessel szerződő I. rendű alperes részére. Mindezekhez képest az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az I. rendű alperestől mint tulajdonostól a felperes a Ptk a (1) bekezdése értelmében érvényesen szerezte meg a gépkocsi tulajdonjogát, így az annak elkobzásából eredő kárt - tulajdonosként - maga tartozik viselni. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, az ítélet megváltoztatása és a keresetének történő helyt adás iránt. Az I. rendű alperes ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. A jelenleg rendelkezésére álló peradatok alapján az ügyben érdemi döntés nem hozható. Nem tévedett az elsőfokú bíróság abban, hogy a tulajdonos tartozik viselni a dologban beállott mindazt a kárt, amelynek megtérítésére senkit sem lehet kötelezni (Ptk ának második fordulata). Ehhez képest abban az esetben, ha a felperes tulajdonszerzése a Ptk ának (1) bekezdése alapján valóban 91

93 megállapítható, akkor a kárveszélyviselés fenti szabályára figyelemmel az elsőfokú bíróság ítélete jogszerűnek tekinthető. A Ptk ának (1) bekezdése értelmében azonban tulajdonjogot csak a dolog tulajdonosától lehet megszerezni. Következik ez a származékos jogszerzésre vonatkozó abból az alaptételből, amely szerint senki nem ruházhat át másra több jogot, mint amennyivel maga rendelkezik. Ebből az alapelvből következően tehát a perben eldöntendő kérdés az volt, hogy a felperes és az I. rendű alperes által kötött szerződés időpontjában az I. rendű alperes valóban tulajdonosa volt-e a perbeli gépkocsinak. Ezt pedig csak abban az esetben lehet tényállás megállapítására alkalmas módon eldönteni, ha a belföldi szerződési láncolat első tagjaként szereplő kereskedőtől (a IV. rendű alperestől) rendelkezési jogát származtató III. rendű alperes a Ptk ának (1) bekezdése alapján valóban tulajdonos lett. A Ptk ának (1) bekezdése (célszerűségi okokból, a forgalmi biztonság védelmi érdekében) áttöri a származékos jogszerzésre vonatkozó, a Ptk a szerinti alaptételt a nem tulajdonostól való tulajdonszerzés korlátozott elismerésével. A Ptk ának (1) bekezdése ugyanis akként rendelkezik, hogy kereskedelmi forgalomban eladott dolgon a jóhiszemű vevő akkor is tulajdonjogot szerez, ha a kereskedő nem volt tulajdonos. A vásárlók biztonságát ugyanis nagymértékben csökkentené, ha nem lehetnének bizonyosak abban, a kereskedelmi forgalomban vett dolog jogszerű tulajdonosai lesznek, illetve ha a jog arra kényszerítené őket, hogy minden esetben győződjenek meg az eladó tulajdonosi minőségéről. Ha azonban a vevő tudja vagy legalábbis tudnia kell, hogy a kereskedelmi forgalomban eladó az eladott dolognak nem tulajdonosa, akkor a védelme nem indokolt. Ezért illeti meg a Ptk a szerinti kedvezmény csak a jóhiszemű vevőt. A jóhiszeműséget nem érinti, ha a vevő nem kételkedett az eladó jogosultságában, nem tett lépéseket a tényleges tulajdonos kikutatására. Ha azonban az eladás körülményeinek a vevőben alapos kétséget kellett kelteniük (például a kereskedelmi eladó feltűnően alacsony árat szabott meg stb.), akkor a vevő jóhiszeműsége már nem állapítható meg. Jóhiszeműsége hiányában pedig a Ptk ának (1) bekezdése szerint tulajdonszerzés megállapítására sincs lehetőség. Figyelemmel arra, hogy a II. és az I. rendű alperes, valamint a felperes tulajdonszerzése a Ptk ának (1) bekezdése értelmében a kereskedelmi forgalomban vásárló III. rendű alperes tényleges tulajdonszerzésétől függ, így nem lett volna mellőzhető annak a vizsgálata, hogy a III. rendű alperesi tulajdonszerzés törvényi tényállási feltételei valóban megvalósultak-e. Figyelemmel arra, hogy a bíróság ennek a körülménynek nem tulajdonított ügydöntő jelentőséget, a későbbi szerzők tulajdonosi minőségének megállapítása és ezzel a felperes tulajdonosi pozíciójának elfogadása megalapozatlan. Ennek további vizsgálata nélkül a Ptk a szerinti kárveszély viselése kérdésében nem lehet állást foglalni. A felperesi fellebbezésben foglaltakra figyelemmel az ügyben eldöntendő további jogkérdés a felperes jogszavatossági igénye. A Ptk ának (1) bekezdése általános szabályként a vevő elállási jogát és kártérítési igényét biztosítja arra az esetre, ha harmadik személynek az adásvétel tárgyán olyan joga van, amely a vevő tulajdonszerzését akadályozza. Az elállás - a szerződést a Ptk ának (1) bekezdése szerint felbontó jogcselekményként - a Ptk ának (3) bekezdése értelmében a teljesített szolgáltatások vonatkozásában az eredeti állapot helyreállítását eredményezi. Ha az elállásra jogosult a maga részéről a visszaadási kötelezettségének nem tud eleget tenni, mert a dolgot harmadik személy joga következtében e harmadik személynek kiszolgáltatta, ez esetben a Ptk a (3) bekezdése alkalmazásának van (lehet) helye, amely szerint az eladótól kártérítést követelhet. 92

94 Azt az eladót, aki üzleti tevékenysége körében értékesít, és ezzel egyben szavatolja a tőle vásárlóknak a Ptk ának (1) bekezdése szerinti tulajdonszerzését, a jogszavatosságon alapuló kártérítési kötelezettség akkor is terheli, ha ezt a szerződésben esetleg külön nem rögzítették. Következik ez a felelőssége a Ptk ára figyelemmel alkalmazandó, a Ptk a (1) bekezdésének rendelkezéséből is. A későbbi, a dolgot kiszolgáltató vevők kára annak az okozati láncnak a végső eredménye, amelynek elindítója a kereskedőnek az a jogellenes magatartása, hogy olyan dolgot értékesített, amelyre a tőle jóhiszeműen és ellenérték fejében vásárló sem szerezhetett - más személy fennálló joga folytán gyakorolható - tulajdonjogot. A későbbi jóhiszemű vevő eladóként a Ptk ának (4) bekezdése értelmében csak a szerződés megkötéséből eredő károkat (ügyletkötési költség stb.) köteles megfizetni, a (3) bekezdés szerinti kártérítési felelősség a kereskedőt (jelen esetben a IV. rendű alperest) terheli. Abban az esetben azonban, ha kereskedőtől szerző fél és a további jogszerzők jóhiszeműsége sem állapítható meg, a felelősségük (közös károkozóként) egyetemleges. Ezek tisztázása a peres felek részletes személyes meghallgatása mellett olyan további nagy terjedelmű részbizonyítást igényel, ami a Ptk ának (3) bekezdésére figyelemmel az ítélet hatályon kívül helyezését indokolta. Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a per tárgyának értékéhez igazodó hatásköri szabályok időközbeni módosulására figyelemmel az újabb eljárás lefolytatására az I. rendű alperes lakóhelye szerint illetékes kerületi bíróságot utasította. (Legf. Bír. Pf. I /1995. sz.) 93

95 20.) BH I. Több egymást követő birtokos esetében az a birtokos, akinek a személyét illetően megvoltak az elbirtoklás törvényes feltételei, elbirtoklás útján akkor is tulajdonjogot szerez, ha az előző birtokosok birtoklása nem minősül elbirtoklási időnek. II. Az elbirtoklási idő folyását az elidegenítési és terhelési tilalom fennállása nem zárja ki [Ptk (1) bek., 122., 114. ]. A perbeli m2 területű házasingatlan az alperesek tulajdona volt. Az ingatlant építési kölcsöntartozás biztosítására az OTP javára elidegenítési és terhelési tilalom terhelte ben az alperesek elköltöztek. Ekkor az ingatlant B. I-nénak adták át olyan feltétellel, hogy a kölcsön törlesztőrészleteit a továbbiakban ő fogja fizetni ben B. I-nétől R. J. vette át. az ingatlant. A nevezett részére megtérítette az általa addig kifizetett 3500 Ft kölcsöntartozást, majd ezt követően a tartozásra az OTP-nak további Ft-ot fizetett ban R. J. a felpereseknek adta át az ingatlant és tőlük Ft térítést kapott. A felperesek ezen felül 1964 végéig kifizették az OTP-nak is a még hátralékos 7218 Ft kölcsöntartozást. Ennek következtében az elidegenítési és terhelési tilalmat 1966-ban törölték. A felperesek a házon különféle beruházásokat is végeztek, a villanyt bevezettették, melléképületeket, kerítést stb. létesítettek. Mindezek után a felperesek az ingatlan tulajdonjogát rendezni akarták. Minthogy az ingatlannyilvántartást vezető földhivatalnál azt a felvilágosítást kapták, hogy ehhez adásvételi szerződés szükséges, ennek érdekében írtak az alpereseknek. A levelükben nem ajánlottak fel vételárat, csupán arra hivatkoztak, hogy az ingatlant terhelő összes tartozást ők fizették ki és az ingatlant több mint tíz év óta sajátjukként birtokolják. Az alperesek ellenérték nélkül nem voltak hajlandók az adásvételi szerződést aláírni. Ezért a felperesek annak megállapítása iránt indítottak keresetet, hogy az ingatlan tulajdonjogát elbirtoklás útján megszerezték. A járásbíróság az ítéletével megállapította, hogy az ingatlan tulajdonjogát a felperesek elbirtoklás jogcímén megszerezték. Az ítélet indokolása szerint a felperesek 1963 februárjától kezdődően több mint tíz éven át sajátjukként birtokolták az ingatlant. Az alperesek alaptalanul hivatkoztak arra, hogy azt B. I- nénak annak idején bérbe adták és így mind ő, mind a jogutódai bérlőként használták az ingatlant. Ennek következtében a felperesek a Ptk ának (1) bekezdése alapján elbirtoklással tulajdonjogot szereztek. Az ítélet ellen az ügyész fellebbezett. A megyei bíróság az ítéletével a-járásbíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította. Döntését azzal indokolta, hogy B. I-né és R. J. használati díj ellenében használták az ingatlant, használati díjként az OTP kölcsöntartozás részleteit fizették. A felperesek is hasonló feltételek mellett kerültek az ingatlanba, amelyet az alperesek tudta nélkül vettek birtokba. A felperesek tehát az ingatlant nem sajátjukként birtokolták; hanem tulajdonjogát adásvételi szerződéssel 94

96 igyekeztek megszerezni: Az elbirtoklásnak a Ptk ának (1) bekezdésében meghatározott feltételei ezért nem valósultak meg. Az ingatlant egyébként is elidegenítési és terhelési tilalom terhelte, amelyet a telekkönyvből csak 1966 decemberében töröltek. Mindaddig, amíg ez a törlés meg nem történt, az elbirtoklási idő meg sem kezdődhetett. Ettől számítva pedig a keresetlevél beadásáig tíz év nem telt el. A másodfokú bíróság ítélete ellen törvénysértés miatt emelt törvényességi óvás alapos. A perben semmi adat sincs arra, hogy R. J. és a felperesek díjfizetés ellenében használták az ingatlant és a használati díj fejében fizették az OTP-tartozás részleteit. Maguk az alperesek sem állították, hogy a nevezettek velük állapodtak meg a használatban, nem is volt tehát módjuk velük szemben díjfizetés kikötésére. Minthogy pedig a felperesek - a törvényes feltételek megléte esetén a saját személyükben, az előző birtokosoktól függetlenül is elbirtokolhatták az ingatlant, közömbös az alperesek által bizonyítani kívánt az a körülmény, hogy B. I.-nénak a használatot ellenérték fejében engedték át. A felperesek sajátjukként történt birtoklását nem zárja ki az sem, hogy az ingatlan tulajdonjogát a perindítás előtt adásvételi szerződés útján kívánták rendezni. A rendezésnek ezt a módját ugyanis a részükre adott jogi tanács folytán választották. Az e tárgyban az alperesekhez intézett levelük tartalmából kitűnik azonban, hogy az ingatlant ténylegesen nem kívánták megvásárolni, tulajdonosnak tekintették magukat annak folytán, hogy az ingatlant több mint tíz éven át birtokolták és a kölcsöntartozást kifizették. Téves a megyei bíróságnak az az álláspontja is, hogy mindaddig, amíg az ingatlant terhelő elidegenítési és terhelési tilalmat nem törölték; az elbirtoklási idő meg sem kezdődhetett, s így az a keresetlevél beadásáig nem telt el. Az elidegenítési és terhelési tilalom ugyanis a tulajdonos rendelkezési jogát zárja ki: az e tilalomba ütköző rendelkezés semmis (Ptk ). Az elbirtoklás viszont eredeti tulajdonszerzési mód, amelynél a jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén a szerzés a tulajdonos rendelkezésétől függetlenül a Legfelsőbb Bíróság PK 5. számú állásfoglalásában 3 írt korlátozással bekövetkezik. Nincs tehát olyan ok, amely a felperesek elbirtoklását kizárná. Így pedig a megyei bíróság a járásbíróság ítéletét tévesen változtatta meg. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú ítéletet a Pp ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és annak helyébe a jogszabályoknak megfelelő határozatot hozott. (Legf. Bír. P. törv. I /1977. sz.) 3 Ezt az állásfoglalást a PK 412. számú állásfoglalás hatályon kívül helyezte, mert az abban foglalt kérdésben a Ptk ának új (4) bekezdése rendelkezik. 95

97 21.) BH A kutya találója találódíjra általában nem jogosult. A kutya tartásával felmerült költségeinek a megtérítését a felelős őrzés szabályai alapján követelheti a tulajdonostól [Ptk 130., 196. (1) bek.]. Az alperes b-i ingatlanáról július 20-án elszökött a skót juhászkutyája. A kutyát a felperes B-én, vagyis az alperes lakóhelyén egy forgalmas útkereszteződésben vette észre. A kutyát magához vette, majd pár nap múlva P-án tehát a felperes lakóhelyén a városi tanács vb hatósági osztályán bejelentést tett a találásról. A bejelentésről felvett jegyzőkönyv tartalmazza a találás helyét, idejét, a kutya fajtájának megjelölését és az akkori tartás helyét. Ezt követően a felperes a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületénél is bejelentette a kutya megtalálását. Az állatot júliusáig megfelelően tartotta és gondozta. Az alperes ekkor szerzett tudomást arról, hogy a kutya a felperesnél van. A felek a felperesnek járó tartási költség összegében nem tudtak megállapodni, emiatt vita támadt közöttük, majd az alperes a kutyát magához vette. A felperes Ft erejéig fizetési meghagyás kibocsátását kérte az alperessel szemben. A követelt összeget a kutya tartására fordított költségei megtérítéseként és találói díj címén kérte. Az alperes a követelést 1500 Ft erejéig elismerte, ezt maghaladóan a kereset elutasítását kérte. Az így perré alakult eljárásban a felperes 9400 Ft-ból 8400 Ft-ot tartási költségként, 1000 Ft-ot pedig találói díjként érvényesített. Az alperes 6000 Ft erejéig viszontkeresetet terjesztett elő azzal az indokkal, hogy szerződést kötött a kutyával való fedeztetésre, amelynek ellenszolgáltatásaként a szaporulatból egy kölyökkutyát kapott volna a fenti értékben. Az elsőfokú bíróság elutasította a keresetet és a viszontkeresetet is. Az ítélet indokolása szerint a felperes által megtalált kutya nem minősül olyan nagyobb értékűnek, amely megalapozná a találói díj iránti igényt. Az állat tartásának költségeivel kapcsolatos felperesi keresetet pedig azért utasította el, mert a felperes megbízás nélküli ügyvivőként járt el, eljárása azonban nem volt helyénvaló, ezért díjazást nem követelhet, költségeinek megtérítését csak a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint igényelhetné. Mivel a felperes költségei az alperes javára gazdagodást nem idéztek elő, követelése alaptalan. A viszontkeresetet a felperes jogellenes magatartásának hiánya okából utasította el. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság a elsőfokú ítélet fellebbezett rendelkezését részben megváltoztatva, arra kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 4000 Ftot és ennek kamatát, továbbá az államnak külön felhívásra 1500 Ft-ot és kamatát. Rendelkezett a perköltség viseléséről is. 96

98 A másodfokú bíróság álláspontja szerint az alperes jogalap nélkül gazdagodott azáltal, hogy egy éven keresztül a kutya tartásával nem merült fel költsége. A tartási költség összegét a szakértő véleményének alapulvételével határozta meg. A jogalap nélküli gazdagodás szabályai alapján kármegosztást alkalmazott, mivel álláspontja szerint a felperes a kutya megtalálásával kapcsolatosan nem az általában elvárható módon járt el. A kárarányt 50-50%-ban állapította meg. Ugyanakkor kifejtette, hogy a felperes a kutya bejelentésével kapcsolatban a szocialista együttélés elveivel ellentétes magatartást tanúsított, amelyre figyelemmel az állam javára való marasztalást alkalmazott. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Azt helyesen állapította meg mindkétfokú bíróság, hogy a felperes mint találó (Ptk 130. ) találódíjra nem tarthat igényt, mert a 8000 Ft-ban megjelölt értékű kutya nem minősül jelentősebb értékűnek. A találóidíj megállapításához szükséges egyik jogszabályi feltétel pedig az, hogy a talált dolog jelentősebb értékű legyen. A jogviszonyt tévesen minősítették az eljárt bíróságok a Ptk a szerinti megbízás nélküli ügyvitelnek, illetve a Ptk ában és az azt követő -okban szabályozott jogalap nélküli gazdagodásnak. A talált dologra nézve a Ptk ában szabályozott felelős őrzés szabályai az irányadók. Eszerint: aki a dolgot más érdekében anélkül tartja magánál, hogy arra külön jogviszonynál fogva jogosult vagy köteles volna, a dolog őrizetéről a jogosult költségére és veszélyére mindaddig köteles gondoskodni, amíg az a dolgot át nem veszi. A felelős őrző a dolgot költségei megtérítéséig visszatarthatja [(1) bek.]. Miután az alperes a kutyáért egy éven belül jelentkezett, a felperes tulajdonjogot nem szerezhetett, de alappal követelheti azon költségeinek megtérítését, amelyeknek erejéig a dolog visszatartásának a joga is megilleti. A másodfokú bíróság által meghallgatott szakértő a kutya tartásának költségeit napi Ft-ban állapította meg. A Legfelsőbb Bíróság a kutya fajtájára, igényességére, az általános tartási szokásokra és a szakértő véleményére is figyelemmel a tartással felmerült költséget napi 20 Ft-ban állapította meg, amely a megtalálástól a kiadásig eltelt - megközelítőleg napot figyelembe véve összesen 7300 Ft-ot tesz ki. Ebből az összegből az alperes az ellentmondásában 1500 Ft-ot elismert, ezért ilyen összeg erejéig a fizetési meghagyás jogerős lett. Ennélfogva az alperes ezt az összeget maghaladóan a felperes részére 5800 Ft megfizetésére köteles. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis nem értett egyet a megyei bíróságnak azzal az álláspontjával, amely szerint a felperes magatartása a szocialista együttélés szabályaiba ütközik, s ezért az állam javára marasztalásnak helye van. A felperes a kutya megtalálására vonatkozó bejelentési kötelezettségének határidőben eleget tett. Önmagában az a körülmény, hogy nem a találás helyén, hanem a lakóhelyén tette ezt a bejelentést, nem minősül olyan kifogásolható magatartásnak, amely indoka lett volna a 7. számú irányelvben foglaltak alkalmazásának. A másodfokú bíróságnak ezzel ellentétes álláspontja téves, mivel a felperes a találót terhelő kötelezettséget - ha nem is a legcélszerűbben, de - maradéktalanul teljesítette, és úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A felperes kártérítő felelősségének hiányában pedig kármegosztásra sem kerülhet sor. Tévedett a másodfokú bíróság, amikor azt állapította meg, hogy a felperes saját felróható magatartása vezetett fele részben arra, hogy a kutya tartási költségeit viselnie kellett, s erre tekintettel a Ptk ának (1) bekezdése alapján kármegosztást alkalmazott. 97

99 A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a másodfokú bíróság ítéletét [Pp 274. (3) bek.] és az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatva kötelezte az alperest - a fizetési meghagyásnak ellentmondással nem támadott rendelkezésén túlmenően Ft és kamatai megfizetésére. A perbevitt követelésre, a pernyertesség-pervesztesség arányára, a kifejtett munkára tekintettel az alperest terhelő együttes részperköltség mértékét a Legfelsőbb Bíróság a Pp 81. -ának (1) bekezdése alapján 1200 Ft-ban állapította meg. (P. törv. I /1987. sz.) 98

100 22.) BH I Nincs helye az elbirtoklás megállapításának, ha hiányzik a sajátjakénti birtokolás [Ptk (1) bek.]. II. A ráépítés címén történő tulajdonszerzési módozatok közötti elhatárolás [Ptk. 137., PK 7. sz.]. A perbeli ingatlan 1994-ben jóváhagyott és az ingatlannyilvántartáson is átvezetett megosztás eredményeként alakult ki. Ez eredetileg a megosztás előtt felépítményes ingatlannak olyan jól körülhatárolt, beépítetlen területe volt, amely alkalmas volt az önálló építési telekké nyilvánításra. Ennek a jelenleg az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett tulajdonosai 1287/1448-ad részben az I. rendű és 161/1448-ad részben a IV. rendű alperesek. Az ingatlan 402 négyszögöl területű, amelyet 1979-től a felperesek tartanak birtokban, és amelyre 1984 és 1985 között lakás céljára szolgáló felépítményt emeltek. A birtokba lépésük alapja az ingatlan haszonélvezőjével kötött szerződés volt, amellyel a haszonélvező ezt a területet az akkor még megosztatlan ingatlanból a korábban a felperesektől felvett forint kölcsöntartozás kiegyenlítéseként engedte át a felpereseknek. A bíróságok által megállapított tényállás szerint a felperesek a haszonélvezővel kötött szerződésük időpontjában is tudták, hogy a velük szerződő fél nem volt az ingatlan tulajdonosa, és folyamatosan tudomásuk volt arról, hogy a haszonélvező által a tulajdonjog megszerzése iránt indított perek nem vezettek eredményre. Ehhez képest a bíróság kifejtett jogi álláspontja az volt, hogy a felperesek a Ptk ának (1) bekezdése szerinti elbirtoklásra eredménnyel nem hivatkozhatnak, mert a tízéves szakadatlan birtoklásuk sajátjakénti jellege az adott esetben hiányzott. Enélkül pedig az elbirtokláson alapuló tulajdonszerzésük nem következhetett be, így az ezzel kapcsolatos elsődleges felperesi keresetet a bíróság elutasította. Megállapította azonban a bíróság, hogy felperesek a birtokban tartásuk időtartama alatt, az üres terület értékét lényegesen meghaladó felépítmény létesítésével, a megosztott földrészleten a ráépítésük értéke arányában tulajdont szereztek. Ehhez képest az elkülönített és jelenleg önálló jószágtestként nyilvántartott ingatlan a telek tulajdonosaiként bejegyzett I. és IV. rendű alperesekkel közös tulajdonukká lett oly módon, hogy a földrészlet és a azon emelt épület értékarányai szerint az I. rendű alperes tulajdoni hányada 402/1448-ad, míg a IV. alperesé 50/1448-ad részre módosult, ezzel szemben a felpereseket egymás között egyenlő arányban 996/1448-ad rész illeti meg. Az így létrejött közös tulajdont a felperesek és az I. rendű alperes vonatkozásában megszüntette oly módon, hogy az I. rendű alperes eszmei hányadát forint megváltási ár ellenében a felperesek tulajdonába adta, a IV. rendű alperes módosult eszmei illetőségének érintetlenül hagyásával. A közös tulajdon keletkezését a Ptk ának (3) bekezdésével, az arányok megállapítását a Ptk. e szakaszához is kapcsolódó, a Legfelsőbb Bíróság PK 7. számú állásfoglalásában kifejtett számítási mód alkalmazásával, a közös tulajdon részleges megszüntetését pedig a Ptk ának (2) bekezdésével indokolta. Nem érintette azt a felperesek által a per során mindvégig érvényesített követelést, amely szerint a ráépítéssel kapcsolatos igényük elfogadása esetén a telektulajdonosok javára értéktérítés azért nem állapítható meg, mert a jogelőd részére teljesített forinttal és annak időközi kamataival a teljes igényük kielégítést nyert. 99

101 A jogerős ítélet ellen a felperesek, illetőleg az I. rendű alperes terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet. A felperesek elsődlegesen az elbirtoklás megállapítása iránti igényük elutasítását sérelmezték, másodlagosan pedig az alperesi jogelőd javára teljesített kifizetésük beszámításának elmulasztását. Az I. rendű alperes felülvizsgálati kérelme a Ptk a (3) bekezdésének téves alkalmazását és ehhez képest a megtérítési összeg téves megállapítását sérelmezte. A felperes felülvizsgálati kérelme az elbirtokolással kapcsolatos részében alaptalan, egyebekben pedig az ítélet a jelenleg rendelkezésre álló peradatok alapján érdemben nem bírálható felül. I. A bíróság az elsődleges kereseti kérelem elbírálásánál helyesen mutatott rá arra, hogy a Ptk ának (1) bekezdése szerinti tulajdonszerzés megállapításához elengedhetetlen az egyébként szakadatlan birtoklásnak az elbirtoklást eredményező tízéves időtartama alatt a birtoklás sajátjakénti jellegének mint szubjektív tényezőnek a megvalósulása is. Abban, hogy ez a szubjektív tényező a felperesi oldalon nem valósult meg, a bíróság a tényállást a bizonyítás anyagának mindenben okszerű, részleteiben is indokolt, helytálló mérlegelésével állapította meg. Döntése így megfelel a helyesen felhívott jogszabályi rendelkezések helyes értelmezésének. A bíróság a támadott jogerős ítélet adott rendelkezésének meghozatal előtt minden olyan bizonyítást lefolytatott, amelynek az igény érdemi elbírálása szempontjából jelentősége lehet. Helyesen emelte ki azokat a tényezőket, amelyek a birtoklás sajátjakénti jellegét megállapíthatóvá teszik, és mérlegelési hiba nélkül, kellő indokok alapján jutott arra a ténybeli álláspontra, hogy a felperesek a birtoklásukat nem tekintették ilyennek. A helyes tényállás alapján meghozott jogi döntés tehát e vonatkozásban mindenben megalapozott, ezért ebben a részében a Legfelsőbb Bíróság az ítéletet a Pp. 275/A. -ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. II. A felperesi ráépítéssel kapcsolatban a bíróság magát a ráépítés tényét és az ezzel létrehozott értéknek az üres telek értékét lényegesen meghaladó voltát helytállóan állapította meg. Helyesen utalt azonban az I. rendű alperes az előterjesztett felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a másodfokú bíróság az adott tényállás mellett a Ptk ának (3) bekezdésére alapítottan jogszabálysértő rendelkezést hozott akkor, amikor a volt telektulajdonosok és a ráépítők között tulajdont hozott létre, és ennek részleges megszüntetéséről a Ptk ának alkalmazásával rendelkezett. A Ptk ának (3) bekezdése ugyanis arra az esetre tartalmaz rendelkezést, ha a más tulajdonában lévő ingatlanon már épület áll, és ennek az épületnek a bővítésére, az ahhoz való hozzáépítésre vagy annak átépítésére kerül sor idegen személy által. Ez a ráépítés keletkeztet ugyanis - a felek eltérő megállapodása hiányában - a volt tulajdonosok és a ráépítők között közös tulajdont oly módon, hogy a ráépítő tulajdoni hányadát az egész ingatlan értékéből a ráépített részre eső érték aránya alapján kell megállapítani. Abban a kérdésben helyesen foglalt állást a bíróság, hogy a Ptk ának (4) bekezdése a felek jogviszonyának rendezésére nem alkalmazható, mert a felperesek ráépítése nem minősült rosszhiszeműnek. Tévedett azonban akkor, amikor nem volt figyelemmel arra, hogy a felperesi ráépítés olyan területre történt, amely az eredeti felépítményes ingatlantól teljes mértékben elkülöníthető, és amelynek leválasztása az ingatlan természetbeni megosztásával időközben meg is történt. Az ilyen ráépítésre ugyanis helyesen a Ptk ának (2) bekezdése alkalmazandó, amely szerinti a ráépítő szerzi meg a földnek, illetve a föld megfelelő részének a tulajdonjogát, ha az épület értéke a földnek, illetőleg a föld megfelelő 100

102 részének értékét lényegesen meghaladja. Miután a jelen esetben nem volt kétséges az, hogy az épület értéke az elkülönített föld értékét lényegesen meghaladta, így a bíróságnak azt kellett volna megállapítania, hogy a felperesek tulajdonszerzése az egész leválasztott telekingatlan tekintetében a Ptk ának (2) bekezdése alapján megvalósult, és a Ptk ának (1) bekezdése alapján az lett volna a kötelezettsége, hogy rendelkezzék a felperesek által megszerzett föld forgalmi értékének a volt tulajdonosok részére történő megtérítéséről. Tévedett tehát a másodfokú bíróság a Ptk a (3) bekezdésének alkalmazása mellett a közös tulajdon megszüntetési szabályai felhívásával, az így megállapított közös tulajdon részleges megszüntetésének elrendelésekor. Tévedett, amikor nem a beépített földterület jelenlegi forgalmi értékét tartotta az I. és IV. rendű alperesek mint nyilvántartott földtulajdonosok között megosztandónak és még az ítélet indokolásában sem tért ki arra a kérdésre, hogy a felperesek által a földrészletért kifizetett, illetve annak ellenértékeként a föld haszonélvezőjével elszámolt forintnak mi lehet a jogi sorsa, alkalmase és mennyiben ez az alpereseket illető megtérítési igény megszüntetésére. Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság ebben a részében a másodfokú ítéletet a Pp ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot a perköltségre is kiterjedően új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Pfv. I /1995. sz.) 101

103 23.) BH I. Az ingatlannyilvántartás - ha jogszabály kivételt nem tesz - hitelesen tanúsítja a feltüntetett adatok, továbbá a bejegyzett jogok és tények fennállását. Ha a bejegyzés téves, a bíróságtól lehet kérni a bejegyzés kiigazítását. A bejegyzés akkor is téves, ha a területhatárok megjelölése történik hibásan, ilyenkor is helye van kiigazítási pernek [1972. évi 31. tvr. 2. (1) bek., 30. (1) bek. c) pont]. II. Ha az elbirtoklás bekövetkezéséhez szükséges valamennyi törvényi feltétel megléte megállapítható, az ingatlan telekkönyvi tulajdonosával szemben az ingatlan tényleges birtokosa akkor is eredményesen hivatkozhat elbirtoklásra - mint a jóhiszemű ráépítésnél erősebb jogcímre - ha birtoklása ideje alatt az ingatlanra ráépített [Ptk (1) bek., 121., 137. ]. A peres felek testvérek. Anyjuk, özv. K. P.-né az február 13. és 15. napján kelt ajándékozási szerződéssel K. P. felperesnek ajándékozta a cs.-i 274. számú telekjegyzőkönyvben 1147/1. helyrajzi szám alatt nyilvántartott ingatlant, illetve K. I. alperes tulajdonába adta a cs.-i 212., illetve 222. számú telekjegyzőkönyvben 1148/1. és 1149/1. helyrajzi szám alatt nyilvántartott ingatlant. A felek a részükre ajándékozott ingatlanokat óta természetben elkülönítve használták. Az ingatlanok jelenleg a cs.-i Rákóczi u. 89., illetve 91. szám alatti teleknek felelnek meg. Ezeket az ingatlanokat 1976-ig telekjegyzőkönyvekben tartották nyilván. A telekjegyzőkönyv szerint a felperes ingatlana öl, az alperes telke pedig 971 -öl volt. Ténylegesen azonban a felek hozzávetőlegesen azonos nagyságú területet vettek birtokba. A telekjegyzőkönyvi térkép vázlatos ábrázolású területi adatai megbízhatatlanok. Az évben készült kataszteri térkép a felperes telkét öl nagyságúnak, az alperes ingatlanát pedig 991 -öl nagyságúnak tünteti fel. A felperes lakóépülete mögötti területet és az ennek folytatásaként húzódó területsávot mindig az alperes használta. Erre 1940-ben kutat, 1942-ben pincét és egy melléképületet, 1946-ban pedig ólat építtetett. Az évi földrendezés, majd a későbbi utcabővítés célját szolgáló kisajátítás a felperes területét összesen 72 -öl, az alperes területét pedig 45 -öllel csökkentette. Az évi kataszteri térkép szerinti határvonal 90 cm-rel beljebb húzódik az alperesi telek területén. A természetben kialakult birtokhatártól eltérve, metszi az alperes pincéjét ben, az évi 31. sz. tvr.-en alapuló új ingatlannyilvántartás szerkesztésekor a felperes tulajdonában levő ingatlan a 448., az alperes tulajdonában levő pedig a 449. helyrajzi számot kapta. Az ingatlannyilvántartási térkép új felmérés alapján készült. Az új felmérésnél a természetben kialakult. birtokállapotot vették figyelembe. Ennek megfelelően a cs.-i 511. számú tulajdoni lapon 448. helyrajzi szám alatt a felperes területeként nyilvántartott ingatlan területe 3911 nm, az 512. számú tulajdoni lapon 102

104 449. helyrajzi szám alatt az alperes területeként nyilvántartott telek pedig 3936 nm. Ezt a járási földhivatal kijavító határozatával állapította meg. Az építésügyi hatóság határozata szerint a két telek közötti határvonal csak a jelenlegi térképi határvonalnak megfelelően alakítható ki. A peres felek között az új felméréstől kezdve vita volt a telekhatár tekintetében. A felperes a keresetében azt adta elő, hogy az alperes használta a felperes tulajdonában levő területsávot, és ennek a birtokba adására kérte az alperes kötelezését. Az 1975-ben készült felmérés adataitól eltérően kérte a két ingatlan közötti határvonal megállapítását. Egyben az alperest kártérítésre is kérte kötelezni az általa jogosulatlanul kivágott gyümölcsfákkal kapcsolatban. Az alperes a tulajdoni, illetve a birtokbaadási igény tekintetében elutasítást kért és viszontkeresetet terjesztett elő. Kérte annak megállapítását, hogy az általa birtokban tartott terület tulajdonjogát megszerezte. Részben elbirtoklásra hivatkozott, részben pedig arra, hogy a tulajdonjogot az ajándékozási szerződés és a birtokbavétel alapján szerezte meg. A felperes -ölenként 100 Ft megváltási ár fizetése esetén nem ellenezte a vitás területre ráépítés jogcímén az alperes tulajdonszerzésének megállapítását. Az első fokú bíróság a tulajdoni igény és birtokbaadás tekintetében elutasította a felperes keresetét. Egyben az alperes viszontkeresete alapján megállapította, hogy az alperes 149 -öl térmértékű ingatlan tulajdonjogát elbirtoklás útján megszerezte az ingatlannyilvántartási térkép adatainak megfelelően. Az indokolás szerint a felek között től egészen 1975-ig - a jelenlegi határok szerint alakult ki a két ingatlan használata. A felperes tulajdonában levő vitás területet az alperes 1939 óta sajátjaként birtokolta. Ezért annak tulajdonjogát a Ptké ára tekintettel 1971-ben megszerezte. Az új felmérés is az így kialakult határvonalnak felel meg. A felperes fellebbezése alapján a megyei bíróság ítéletével az első fokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és azt állapította meg, hogy az alperes ráépítéssel szerezte meg a 149 -öl ingatlanrész tulajdonjogát. Ezért kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek Ft-ot. Az indokolás szerint ugyanis az alperes a felperesi épület mögötti területrészre 1942-ben ráépítéssel tulajdont szerzett, amikor a pincét és a melléképületet építtette. Ezért később erre a területrészre elbirtoklással nem szerezhetett tulajdonjogot. Az épület mögötti területsáv folytatása tekintetében pedig az volt az álláspontja, hogy a birtoklásra nézve a vallomások megoszlanak. Az építési hatóság döntése szerint a telekhatár olyan kialakítása nem lehetséges, hogy a felperes lakóháza mögötti területrész az alperes, ennek a folytatásában levő területsáv pedig a felperes tulajdonába kerüljön. Ezért azt állapította meg, hogy az egész területsáv az alperes tulajdonába került, de köteles ennek a forgalmi értékét megtéríteni. Döntésénél a Ptk ának (1) bekezdésére, ának (2) bekezdésére, illetve ának (1) bekezdésére utalt azzal, hogy a Ptké a szerint a korábbi jogot kell alkalmazni, de a Ptk. előtti bírói gyakorlat is hasonló volt. A jogerős másodfokú ítéletnek az alperes tulajdonszerzése jogcímére, illetve az alperes megtérítési kötelezettségére vonatkozó rendelkezése ellen törvénysértés és megalapozatlanság miatt - emelt törvényességi óvás alapos. A perben vitás területsávot az ingatlannyilvántartás az alperes tulajdonaként tartja nyilván. Az évi 31. számú tvr. 2. -ának (1) bekezdése szerint az ingatlannyilvántartás - ha jogszabály kivételt nem tesz - hitelesen tanúsítja a feltüntetett adatokat, továbbá a bejegyzett jogok és tények fennállását. Ha a 103

105 bejegyzés téves, a bíróságtól keresettel lehet kérni az említett tvr a (1) bekezdésének c) pontja értelmében a bejegyzés kiigazítását. A tulajdonjog bejegyzése meghatározott nagyságú és területileg körülhatárolt földrészletre vonatkozik. Ezért a bejegyzés akkor is téves, ha a területhatárok megjelölése hibás. Ilyenkor is helye van tehát kiigazítási pernek. Az ingatlannyilvántartás szerkesztése önmagában nem eredményezhet tulajdonjogi változást. Ezért a perbeli jogvitában azt kellett vizsgálni, hogy ki szerezte meg a vitás területsáv tulajdonjogát. Tévesen alkalmazta a másodfokú bíróság az alperes tulajdonszerzésével kapcsolatban a Ptk.-nak a túlépítésre és a ráépítésre vonatkozó rendelkezését. Ezen túlmenően tévesen hivatkozott a másodfokú bíróság arra is, hogy miután az alperes 1942-ben a felperesi ingatlanrészre pincét és melléképületet építtetett, ezzel az építéssel megszerezte az ingatlanrész tulajdonjogát, így ezért azon a területsávon később elbirtoklással már nem szerezhetett tulajdonjogot. Ennek a jogi álláspontnak következetes érvényesítése azzal a meg nem engedhető eredménnyel járna, hogy éppen azok nem hivatkozhatnának elbirtoklással történő tulajdonszerzésre, akik oly annyira sajátjuknak tekintették az általuk birtokolt ingatlant, hogy azon építkeztek is. Ezért, ha az elbirtoklás bekövetkezéséhez szükséges valamennyi törvényi feltétel megléte megállapítható az ingatlan telekkönyvi tulajdonosával szemben az ingatlan tényleges birtokosa akkor is eredményesen hivatkozhat az elbirtoklásra - mint a jóhiszemű ráépítésnél erősebb jogcímre -, ha birtoklása ideje alatt az ingatlanra ráépített. Nincs ugyanis olyan törvényi rendelkezés, amely ez okból az elbirtoklási idő folyását és az elbirtoklás bekövetkezését kizárná. Az elbirtoklással történő tulajdonszerzés bekövetkezésével az ingatlannyilvántartásban (telekkönyvben) feltüntetett jogosult már nem tekinthető az ingatlan tulajdonosának. Ebből értelemszerűen következik, hogy az ingatlanán korábban történt ráépítéssel kapcsolatos igényeket már nem érvényesítheti, minthogy ez a jog kizárólag addig illette meg, amíg az ingatlan tulajdonosa volt. Ezért helyesen járt el az első fokú bíróság, amikor a viszontkereset alapján vizsgálta, hogy a vitás területsávra az alperes tulajdonszerzési elbirtoklás címén megállapítható-e. A bizonyítás anyagának a Pp a szerint mérlegelése alapján kétségtelenül megállapítható, hogy az alperes tulajdonszerzése óta békésen birtokolta a perbeli területrészt is. Tény, hogy a felperes épülete mögötti területrészre az alperes rá is építtetett, ami ellen a felperes nem tiltakozott. Az érdektelen tanúk vallomásából kitűnően a használati határ a perbeli szomszédos ingatlanok teljes hosszában törésmentes egyenes vonal volt. Ezért helyesen állapította meg az első fokú bíróság, hogy az alperes a szakértői kitűzési vázrajzon megjelölt határvonalig birtokolt. Helytálló tehát az első fokú bíróság rendelkezése, amely szerint megállapította, hogy az alperes 149 -öl térmértékű perbeli ingatlanrész tulajdonjogát - valamennyi törvényes feltétel megléte folytán elbirtoklással megszerezte. E tulajdonszerzésre is figyelemmel a nyilvántartás szerkesztésekor a térképi határoknak megfelelő ingatlan az alperest a korábbi jogcím mellett elbirtoklás jogcímén is megilleti. Ezért az alperes igényt tarthat az elbirtokláson alapuló tulajdonszerzése jogcímének az ingatlannyilvántartásban történő feltüntetésére a Ptk ának (1) bekezdése alapján. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp ának (3) bekezdése alapján az óvással támadott másodfokú határozatot hatályon kívül helyezte. Egyben az első fokú bíróság ítéletének a felperes keresetét elutasító és az alperesnek elbirtoklásra alapított tulajdonszerzése megállapítása iránti viszontkeresetenek 104

106 helyt adó ítéleti rendelkezését helyben hagyva, a jogszabályoknak megfelelően határozatot hozott. (P. törv. I /1980. sz.) 105

107 Budai Központi Kerületi Bíróság 9.P /2011/ ) Budai Központi Kerületi Bíróság P /2011/1. Polgári ügyben hozott határozat A Zelkó és Társai Ügyvédi Iroda (, eljáró ügyvéd: dr. Ambrus Zoltán) által képviselt I. rendű felperes neve(.,) felperesnek a dr. Kiss LászlóÜgyvédi Iroda (eljáró ügyvéd: dr. Kiss László) által képviselt alperes neve(.) alperes ellen kártérítés megfizetése iránt indított perében a bíróság meghozta az alábbi ítéletet: A bíróság kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek ,- (nyolcszázhuszonötezer) Ft-ot, és ezen összegből ,- (kétszázhetvenötezer) Ft után december 1-től, míg ,- (ötszázötvenezer) Ft után május 1-től a kifizetésig járó, a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatot, valamint ,- (négyszáznyolcvanezer-háromszáznegyven) Ft perköltséget. Ezt meghaladóan a bíróság a keresetet és a viszontkeresetet elutasítja. A bíróság kötelezi a felperest, hogy ,- (ötvenkilencezer-kilencszázötven) Ft-ot. illetve az alperest, hogy ,- (negyvenezer-hétszáz) Ft-ot - leletezés terhével - 15 napon belül rójon le az iratoknál. Az ítélet ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül fellebbezésnek van helye, melyet a Törvényszékhez címezve, de a Budai Központi Kerületi Bíróságnál kell írásban 3 példányban benyújtani. A felek a fellebbezési határidő lejárta előtt előterjesztett közös kérelmük alapján kérhetik a fellebbezés tárgyaláson kívüli elbírálását. A másodfokú bíróság a fellebbezést tárgyaláson kívül bírálhatja el, ha a fellebbezés csak a kamatfizetésre, a perköltség viselésére vagy összegére, illetve a meg nem fizetett illeték vagy az állam által előlegezett költség megfizetésére vonatkozik, a fellebbezés csak az előzetes végrehajthatósággal, a teljesítési határidővel vagy a részletfizetés engedélyezésével kapcsolatos vagy a fellebbezés csak az ítélet indokolása ellen irányul, a felek azonban a fellebbezésben kérhetik tárgyalás tartását. Indokolás A bíróság a peres felek személyes meghallgatása, tanúvallomása, illetve alperes neve, a peres felek gyermekének tanúvallomása alapján és a csatolt okiratok alapján az alábbi tényállást állapította meg. 106

108 Az alperes, mint állagvevő és a felperes, mint haszonélvezeti vevő a július 10., illetve szeptember 17. napján kelt és december 17. napján módosított adásvételi szerződésekkel megvásárolták a Lakópark és Társasházban -, III. kerület, - lévő, számú, épület szám alatt található 88,91 m2 alapterületű lakást, a helyrajzi számú teremgarázsban lévő 22 (12,99 m2) és 36 (19,62 m2) jelölésű kocsibeállót, továbbá helyrajzi számú (17,09 m2) tárolót és a helyrajzi számú tárolóhelyiségben lévő T8-as tároló ingatlant. Az utóbbi egy 3,6 m2 és egy 4,2 m2 területű tárolót jelentett. Az ingatlan birtokbavételét követően a 36-os gépkocsibeállót a felperes, míg a 22-es gépkocsibeállót az alperes használta különböző gépjárművekkel őszén a felek életközössége megszakadt, az alperes az ingatlanból elköltözött. Az alperes távozását követően a 36-os jelölésű beállóhelyet a felperes folyamatosan továbbhasználta az alperes tulajdonában lévő forgalmi rendszámú Ford Mondeo típusú gépjárművel, melyet májusában szervizbe vitt. Az autót a szervizből az alperes hozta el, majd a 36-os beállóhelyre visszaállította azt, ezen időponttól azonban a gépjárműhöz kulccsal a felperes nem rendelkezett. Az alperes testvére, február 22. napján ben - egyebek mellett - tájékoztatta a felperest arról, hogy a lakás hitele, illetve a közös költség elintézést nyert. Ezt követően több üzenetváltás történt arra vonatkozóan, hogy a közös költséget, illetve a közüzemi díjakat nem a felperesnek kell fizetnie; tényleges átutalások érkeztek a társasház számlájára alperes testvérétől, illetve az alperestől május 26. napján a felperes ben - egyebek mellett - az alperest az alábbiakról tájékoztatta: Az autót láthatóan nincs szándékomban visszaadni, ergo a garázsokat kiadom. Megküldtem a bérleti szerződést, ha lehet már jún. 1-től, 25+kts-ért kiveszi a veje a Ford helyét, de lehet a veszi ki mindkettőt vagy más. Természetesen előbérleti jogod van. Ha nem hallottál még róla, nem korlátozhatod a haszonélvezetemet." A felperes, mint haszonélvező-bérbeadó bérlővel május 27. napján bérleti szerződést kötött, június 1. napjától határozatlan időre a 22-es és 36-os számú garázsbeállókra vonatkozóan azzal, hogy a havi bérleti díjat forintban határozták meg, mely összeg nem tartalmazta a közös költség díját. Rögzítették, hogy a bérleti díjat a bérlő átutalás formájában fizeti, illetve a közös költséget a társasháznak a bérlő közvetlenül köteles megfizetni. Az írásbeli bérleti szerződés alapján a bérlő a garázsbeállókat birtokba venni nem tudta, mivel azokon gépjárművek álltak. A 36-os beállón az alperes által szervizből visszavitt forgalmi rendszámú gépjármű, míg a 22-es gépjárműbeállón július e körüli időtől az alperes tulajdonában álló gépjárművek októberében a felperes autót vásárolt saját maga részére, azonban a gépjárművet a gépkocsibeállókra beállítani nem tudta október 12. napján a felperes birtokvédelmi kérelmet nyújtott be a kerületi Polgármesteri Hivatalnál a gépkocsibeállókkal összefüggésben, egyidejűleg tájékoztatta levélben az alperest arról, hogy - többszöri eredménytelen felszólítását követően - a teremgarázsban tartott autókkal kapcsolatos hatósági eljárást megindította, figyelemmel arra is, hogy a haszonélvezetét az alperes korlátozza. Kerület Polgármesteri Hivatala a ügyiratszámú, november 3. napján kelt határozatában a felperes birtokvédelmi kérelmének részben helyt adott és kötelezte az alperest, hogy a 36-os beálló vonatkozásában a birtoklás zavarását szüntesse meg, s ennek megfelelően a felperes részére 3 napon belül 107

109 biztosítsa a beállóhelyet, így állítva helyre az eredeti birtokállapotot, egyben eltiltotta a birtoksértőt a jövőbeni birtokháborító magatartástól. A 22-es számú beállóhelyre vonatkozóan a felperes kérelmét elutasította. Az alperes 2010-ben további 3,27 m² tárolót vásárolt, ezen tárolón a felperesnek haszonélvezeti joga nem áll fenn. (16133/13/F/1-1557/10000-ed tul. Ill.) A felperes - jogi képviselője útján - a szeptember 16. napján kelt és alperes részére szeptember 20. napján kézbesített levelében, utalva arra, hogy a felperes, mint haszonélvező június 1., illetve július 1. napjától kezdődően a beállóhelyek használatában akadályoztatva volt, illetve ezen beállóhelyek bérbeadására forint összegű ajánlatot kapott - tájékoztatta az alperest arról, hogy a felperest elmaradt vagyoni előny címén kár éri. Felhívta egyúttal az alperest forint és késedelmi kamata megfizetésére március 2. napján a perben nem álló alperes testvére, mint engedményező és az alperes, mint engedményes engedményezési megállapodást kötöttek egymással, rögzítve, hogy az engedményező a felperessel szemben fennálló forintos követelését az alperesre ruházza. Az okirat értelmében az összeg a január 28. napján, illetve május 22. napján a Társasház számlájára közös költség címén, banki átutalással megfizetett forintot, a július 10. napján a társasház számlájára közüzemi költség címén, banki átutalással megfizetett forintot, illetve a december 9. napján a társasház számlájára közös költség címén, pénztári befizetéssel teljesített forintot tartalmazza. A 36-os beálló május 2. napján, a 22-es beálló március 21. napján került kiürítésre, s így a felperes birtokába. A Kerületi Bíróság a április 20. napján kelt, számú ítéletében jelen per alperesének, mint felperesnek, a jelen per felperese, mint alperes ellen birtokháborítás elleni perében a keresetet elutasította. Az ítélet indokolásban rögzítette, hogy jelen per alperese a 36-os számú beállóhelyet novemberétől használta májusáig folyamatosan. Megállapította, hogy kora nyarán jelen per alperese mindkét beállóhelyre gépkocsit helyezett, ezáltal megakadályozta, hogy azokat jelen per felperese használja. Rögzítette, hogy a tulajdonos és a haszonélvező egymás között alaki kötöttségek nélkül rendelkezhet a használat jogának gyakorlásáról, illetve ezzel összefüggésben megállapította, hogy a tulajdonos nem bizonyította az őt illető használati jogot. A Törvényszék, mint másodfokú bíróság a február 9. napján kelt, számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Megítélése szerint a haszonélvező a tulajdonost megelőzve jogosult birtokolni a teremgarázshelyet, ezzel eltérő megállapodást a tulajdonos nem igazolt. A Kerületi Bíróság a december 16. napján kelt, számú ítéletében jelen per felperesének, jelen per alperese ellen birtokháborítás iránt indított perében megállapította, hogy az alperes birtokháborítást követett el azzal, hogy a épület alagsori szinten található, 22-es garázsbeálló használatában a felperest akadályozta, egyúttal kötelezte az alperest arra, hogy 15 napon belül a fenti garázsbeállót kiürített állapotban bocsássa a felperes birtokába. A megállapított tényállás szerint a peres felek novemberétől közös megegyezéssel a beállóhelyek használatát megosztották, a 22-es beállóhelyet az alperes használta a Grand Sherokee, illetőleg Opel Omega típusú gépjárműveivel. Elköltözését követően ezen beállóhelyet januárjától a felperes engedélye alapján használta, kora nyarán az alperes azonban ezen beállóhelyre is gépkocsit 108

110 helyezett el, ezzel megakadályozva, hogy azt a felperes használja. A rendelkezésre álló bizonyítékokat mérlegelve megállapította, hogy a korábbi és a bejegyzett haszonélvezeti jogra tekintet nélkül rendezett használati megállapodást a peres felek megszüntették, októberétől az alperes a használattal felhagyott, s a felek kapcsolatának megszakadását követően felperes rendelkezett a használat jogával, amikor kívülálló személy részére, szívességi alapon használatot engedélyezett. A Törvényszék, mint másodfokú bíróság a december 6. napján kelt, számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság okszerű mérlegeléssel állapította meg, hogy a ráutaló magatartáson alapuló alperesi használati jog októberét követően megszűnt, s így az részére engedélyezett szívességi használat megszűnését, majd a bérbeadást követően az alperes nem volt jogosult ismét, önhatalmúlag a 22-es számú beállóhelyet birtokba venni. A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest forint és ebből forint után december 1-től, forint után pedig március 21-től a kifizetésig járó törvényes késedelmi kamat megfizetésére. Perköltség keretében forint + Áfa díjra tartott igényt. A 22-es számú beállóhely vonatkozásában július 12-től március 21-ig 45 hónapra vonatkozóan forint havi díjból kiindulva állapította meg igényét, a kamat iránti igényét a középarányos időben jelölte meg. A 36-os beállóhely vonatkozásában június 1-től május 2. napjáig 36 hónapra vonatkozóan forintból kiindulva, forintra és a középarányos időtől december 1-től a kifizetésig járó késedelmi kamatra tartott igényt. A Ptk (1) bekezdése értelmében arra hivatkozott, hogy haszonélvezeti jogánál fogva az alperes tulajdonában álló dolgot birtokában tarthatja, használhatja és hasznait szedheti. Mivel az alperes akadályozta a május 27. napján kelt bérleti szerződésben feljogosított bérlőt a garázshelyek használatában ezzel felperesnek kárt okozott. Pontosított keresete jogcímét a Ptk (1) bekezdésére, illetve a Ptk (4) bekezdésére alapította. (A korábban használati díj jogcímén előterjesztett keresetét nem tartotta fenn.) Előadása szerint az alperest tájékoztatta a bérleti szerződésről, hiszen egyrészt tájékoztatta alperest a beállóhelyek kiadásával kapcsolatos szándékáról, másrészt a bérleti szerződést is megküldte részére, közös gyermekük útján. Érvelése szerint a május 26-ai je önmagában is tartalmazza a bérleti szerződés valamennyi lényeges elemét, ezzel mint haszonélvező az értesítési kötelezettségének eleget tett. Tekintettel arra, hogy az alperes vonatkozó igényt nem jelentett be, a bérleti szerződés - a harmadik személlyel való - létrejöttének akadálya nem volt. Utalt arra, hogy amennyiben az alperes a rövidítéseket nem értette, úgy együttműködési kötelezettségéből fakadóan érdemben reagálnia kellett volna, tájékozódnia a bérleti szerződés feltételeiről. Álláspontja szerint az alperes által hivatkozott relatív hatálytalanság sem bír relevanciával a kártérítési felelőssége szempontjából, hiszen mindenképpen jogellenes magatartást tanúsított a birtokháborítás elkövetésével, s ezzel a felperest haszonélvezeti jogából eredő hasznosítási jogában akadályozta, a bérleti szerződés teljesedésbe menését meghiúsítva a felperesnek kárt okozott. Amennyiben pedig az alperes a bérleti szerződés hatálytalanságára hivatkozik úgy az előbérleti jogával élve, bérleti díj fizetésére köteles. 109

111 Az alperes a kereset elutasítását kérte, perköltség keretében az IM rendelet alapján Áfásan meghatározott ügyvédi munkadíjra tartott igényt. Korábban arra hivatkozott, hogy bizonytalan a garázsok jogi sorsa, majd előadta, hogy a felperes által csatolt bérleti szerződés vele szemben hatálytalan, hiszen a Ptk (2) bekezdése értelmében ellenérték fejében a haszonélvezeti jog gyakorlását csak akkor lehet átengedni, ha a tulajdonos azonos feltételek mellett a dolog használatára nem tart igényt. Hivatkozása szerint korábban a bérlővel létrejött bérleti szerződést nem látta, ily módon előbérleti joga sérült. Az alperes vonatkozásában hatálytalan bérleti szerződésből eredően pedig kártérítési igényt a felperes jogszerűen nem támaszthat. A 36-os beállóhely vonatkozásában nyomatékosan utalt arra, hogy a forgalmi rendszámú személygépjármű egyik kulcsa a felperesnél van, így azzal bármikor el tudta hagyni a perbeli beállóhelyet. Az alperes személyesen előadta, hogy később a gépjárművet közös gyermeküknek ajándékozta, így azt onnan elvinni már nem volt módjában. Utalt arra, hogy a garázsokra vonatkozó közös költséget maga fizette. A kereset - részben, az alábbiak szerint - megalapozott. A peres felek nem vitatták, hogy a felperes keresetével érintett két gépkocsi beállóhely tulajdonjoga az alperest illeti, míg azokon a felperes haszonélvezeti joga áll fenn. A perbeli időben hatályos évi IV. törvény (a továbbiakban régi Ptk.) 157. (1) bekezdése szerint haszonélvezeti jogánál fogva a jogosult a más személy tulajdonában álló dolgot birtokában tarthatja, használhatja és hasznait szedheti. Régi Ptk (2) bekezdése alapján a haszonélvezeti jog fennállása alatt a tulajdonos a birtoklás, a használat és a hasznok szedésének jogát csak annyiban gyakorolhatja, amennyiben a haszonélvező e jogokkal nem él. A jelen peres eljárás folyamatban léte alatt hozott jogerős bírósági határozatok - mindkét beállóhely vonatkozásában - megállapították, hogy az alperes nem jogosult azok birtokban tartására. A 36-os beállóhely vonatkozásában rögzítették, hogy a tulajdonos nem igazolt - haszonélvezőt megelőző birtoklásra jogosító - jogszabályi használatrendezéstől eltérő megállapodást, illetve ezen beállóhelyet ennek ellenére maga használta. A 22-es beálló kapcsán megállapították, hogy a korábbi használati megállapodást a felek megszüntették, így a tulajdonos nem volt jogosult önhatalmúlag a beállóhelyet ismét birtokba venni. Mindezek alapján a perbeli időben, azaz június 1-től május 2-ig (36.) és július 12-től március 21-ig (22.) az alperes tulajdonos nem volt jogosult a beállók birtokban tartására: így az alperes ezen hivatkozása nem megalapozott. (Megjegyzi a bíróság, hogy az alperes felfüggesztés iránti kérelmet terjesztett elő fenti eljárások jogerős befejezéséig, azonban a bíróság ezen kérelmeket - különösen arra, hogy utóbb azok okafogyottá váltak a jogerős befejezésekre tekintettel - elutasította; hiszen a felperesi keresetindítást mindenképpen az esetleges szívességi használat, illetve a használat átengedés megvonásaként kell értelmezni.) Az alperes azon védekezése sem helytálló, miszerint az általa teljesített - esetleges - közös költség befizetései teremtettek jogalapot a használatra, mivel ezen kötelezettség a tulajdonosi mivoltához köthető, önmagában birtoklásra jogcímet nem teremt. 110

112 Az sem nyert kétségen kívül bizonyítást, hogy a 36-os beállót a felperes tartotta birtokban, mivel ott az alperes tulajdonában álló, de a felperes által korábban is használt gépjárművet helyezte el az alperes. Az alperes ugyanis önmagának is ellentmondó nyilatkozatokat tett arra vonatkozóan, hogy ezen forgalmi rendszámú gépjárműhöz a felperes kulccsal rendelkezett vagy sem. Bár személyesen az alperes úgy nyilatkozott, hogy miután a szervizből az autót elhozta, kulcsot a felperesnek nem adott (23.097/2011/9. számú jegyzőkönyv); később arra hivatkozott, hogy a nála lévő kulccsal felperes bármikor el tudta hagyni a parkolót (23.097/2011/11. számú utóirat); majd tanúbizonyítást kívánt felajánlani - utóbb a tanúk nevét, címét nem bejelentve - arra hogy az egyik kulcsot az alperes át kívánta adni a felperes részére. Mindezt mérlegelve a bíróság abból indult ki, hogy az alperes tartotta birtokában a 36-os beállót is azzal, hogy oda a tulajdonában álló gépjárművet elhelyezte. (Utal arra a bíróság, hogy a tulajdonátruházást sem bizonyította az alperes a perbeli időszak és ezen gépjármű vonatkozásában.) A felperes fenntartott keresete jogcímeként kizárólag a kártérítést jelölte meg, okirattal igazolva, (20.718/201 l/l/f/4) - egyúttal bérlő tanúvallomásával alátámasztva (23.097/2011/13. számú jegyzőkönyv) - hogy a két gépkocsibeálló vonatkozásában június 1-töl határozatlan időre bérleti szerződést kötött havi ,- Ft + közös költség díjért. Az alperes védekezése arra irányult, hogy ő a bérleti szerződésről tudomással nem bírt, vele - mint az előbérleti jog jogosultjával - a bérleti ajánlatot teljes terjedelemben kellett volna közölni. Ezen közlésnek a május 26-i nem felel meg, abból a lényeges elemek (határozott/határozatlan idő; bérleti díj pontos összege; bérlő személye; beállók száma) nem egyértelműen meghatározható: ebből következően a bérleti szerződés vele szemben hatálytalan, abból kártérítési igényt a felperes jogszerűen nem támaszthat az alperes felé. Észrevételezte, hogy a később aláírt szerződésre a május 26-i - mint megküldött szerződésre - nem utalhatott. A Ptk (2) bekezdése értelmében a haszonélvező a haszonélvezeti jogot nem ruházhatja át, de annak gyakorlását átengedheti. Ellenérték fejében haszonélvezeti jog gyakorlását csak akkor lehet átengedni, ha a tulajdonos - azonos feltételek mellett - a dolog használatára nem tart igényt. Azaz a haszonélvezet gyakorlása átengedésének feltétele - ellenérték fejében történő átengedés esetén -, hogy a haszonélvező a tulajdonost - feltételek közlése mellett - értesítse; hiszen amennyiben a dolog használatára azonos feltételek mellett a tulajdonos igényt tart, a haszonélvező csak vele köthet szerződést. Értesítés és nyilatkozat kikérése nélküli - ellenérték fejében történő - átengedés esetén a szerződés jogszabályba ütközik. A jogszabályi rendelkezés célja azzal látszik megvalósulónak, ha - analógia folytán - az előbérleti jogra vonatkozó szabályok alkalmazására kerül sor az érvénytelenség következményeinek levonása során. Azaz a tulajdonos annak megállapítását kérheti, hogy a sérelmére kötött szerződés vele szemben hatálytalan, továbbá a dolog használatának jogát - azonos feltételekkel - ő szerezte meg. A perbeli esetben az alperes a hatálytalanságra hivatkozott, azonban az azonos feltételekkel történő használati jog megállapítását nem kérte, komolytalan hivatkozásnak tartva, hogy a peres felek között bérleti szerződés jött volna létre (65. számú utóirat). 111

113 Elsődlegesen abban a kérdésben kellett állást foglalnia a bíróságnak, hogy az ajánlat közlésre került-e, illetve az alperes mikor került abba a helyzetbe, hogy arra nyilatkozzon. A május 26-i felperesi (23.097/2011/14/F/l) nem tett eleget a felperes tájékoztatási kötelezettségének, hiszen a bérleti jogviszony fő tartalmi elemeit: így annak tárgyát (egy vagy két gépkocsibeálló), időtartamát (határozott vagy határozatlan), pontos összegét egyértelműen nem tartalmazza; túl azon, hogy a bírói gyakorlat az ajánlattevő nevének közlését is megkívánja egyebekben. Felperes je szerint megküldésre került a bérleti szerződés. Nyilvánvaló, hogy ez nem lehet a perbeli, későbbi keltezéssel aláírt okirat, illetve a tanúként meghallgatott közös gyermek sem tudta kétséget kizáróan igazolni, hogy az édesapjának, az alperesnek pontosan milyen tartalmú bérleti szerződést adott át a felperes megbízásából. (A régi Ptk. 4. -a valóban az együttműködési kötelezettséget írja elő a felek között, azonban pontosan a peres felek rendkívül megromlott viszonyára, a kommunikáció nehézkes voltára figyelemmel, nem csak az alperestől elvárható, hogy rákérdezzen a szerződés tartalmára, hanem a felperestől is, hogy azt megfelelő formában, ne egy más tárgyú levél szövegébe ágyazva közölje.) Mivel a felperes jogi képviselője útján közölt, szeptember 16. napján kelt, alperesnek szeptember 20. napján kézbesített levele (20.718/201 l/l/f/6) ,- Ft/hó összegű ajánlatra utal, egyúttal elmaradt vagyoni előny címén kár megfizetésére hívja fel az alperest, bérleti szerződés megküldése nélkül, az alperes csak jelen peres eljárás során, a keresetlevél kézhezvételekor május 17. napján - értesült a bérleti szerződésről teljes terjedelmében. Ezt követően került abba a helyzetbe, hogy eldöntse, a gépkocsibeállók használatának jogát - a szerződésbeli feltételekkel - meg kívánja-e szerezni. Nem vitatható, hogy ezt megelőzően is jogcím nélkül használta a beállóhelyeket, azonban a kár megfizetésére mindaddig nem kötelezhető, amíg a jogszabály alapján illető nyilatkozattételi jogával élni nem tudott. Az ezt követő időponttól azonban, mivel a használatra nem a szerződésbeli feltételekkel, hanem ingyenesen tartott igényt; viszont a felperes használatát, hasznosítását megakadályozta, a Ptk (4) bekezdése alapján az elmaradt vagyoni előny megfizetésére köteles. A bíróság felperes keresetének összegszerűségét a becsatolt okirat és a bérlő tanúvallomásának alapján megalapozottnak találta, ezért a bíróság megállapította, hogy június 1-től a 36-os beálló vonatkozásában május 2-ig, a 2-es beálló vonatkozásában március 21-ig - havi ,- Ft díjakból kiindulva - az alperes kártérítés, mint elmaradt vagyoni előny megfizetésére köteles. A 36-os beálló vonatkozásában 11 x ,- Ft, azaz ,- Ft, míg a 22-es beálló vonatkozásában 22 x ,- Ft, azaz ,- Ft erejéig - mindösszesen ,- Ft összegben - a felperes keresete alapos, míg a megelőző időre járó keresetet a bíróság ,- Ft vonatkozásában - elutasította. A résztételek után a középarányos időtől, december 1-től ( ,- Ft), illetve május 1-től ( ,- Ft) késedelmi kamatra is jogosult a felperes a Ptk (1) bekezdése szerint, míg a megelőző időre vonatkozó kamatigényt a bíróság elutasította. 112

114 A felperes fizetési meghagyás során ,- Ft eljárási díjat fizetett meg, a perben ,- Ft illetéket rótt le, szemben a pontosított keresete után fizetendő ,- Ft-tal: ezért a két összeg különbözetének ( ), ,- Ft-nak a megfizetésére köteles, leletezés terhével, az Itv. 38. (1) bek., 42. (1) bek. a) pontja, 74. (2) bek. és az adózás rendjéről szóló évi XCII. tv (1) bek. alapján. Az alperes érdemi ellenkérelme körében - több alkalommal - viszontkeresetet kívánt előterjeszteni.(a bíróság a 9.P /2011/13. számú végzésével, illetve a /2011/21. számú végzésével a kérelmeket elutasította. A korábbi viszontkereset anélkül került előterjesztésre, hogy a marasztalásra irányuló kérelem összegszerűségét az alperes megjelölte volna, ezért a bíróság úgy ítélte meg, hogy annak, illetve az alapul szolgáló tényállásnak a feltárása a per elhúzódásához vezetne. Utóbb az eljárás az érdemi ellenkérelem kapcsán folytatódott, így az alperes ismételten előterjesztett keresetét a bíróság befogadta.) Az alperes a módosított, pontosított viszontkeresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze a felperest ,- Ft és kamatai, továbbá ,- Ft biztosíték, valamint perköltség megfizetésére.arra hivatkozott, hogy a Ptk (1) bekezdése alapján a haszonélvező köteles viselni a dolog fenntartásával járó terheket. Igényt tartott ezért az általa, illetve testvére, által fizetett, de rá engedményezett közös költség és közüzemi díj befizetésekre. így keresete alapjául (67. számú utóirat) nevesítette a testvére számláján január 28. napján könyvelt (Társasház, alperes neveközös költség jelzésű) ,- Ft-ot és január 28-tól járó kamatát; a május 22. napján könyvelt ( Társasház, alperes neveközös költség májusjúnius-július jelzésű) ,- Ft-ot és május 22-től számított kamatát; ,- Ft-ot és december 9-től számított késedelmi kamatát - mely december 9-i befizetéssel testvére közös költség kiegyenlítés december 2-i felszólítás miatt közös költség került a Társasház számlájára befizetésre; illetve ,- Ft-ot és március 5-től számított késedelmi kamatát, mely a Társasház számlájára került ezen a napon befizetésre. Igényt tartott továbbá ,- Ft-ra és július 10-től a kamatára, mely összeg testvére számlájáról a felperes számlájára került utalásra, június-július közüzemi költség címén. További ,- Ft-ra és szeptember 24-től a kamataira is igényt tartott (71. számú utóirat) a Budai Központi Kerületi Bíróság számú ítélete alapján, mely az alperest kötelezte a január 1. és december 31. között felhalmozott ,- Ft közös költség tartozás megfizetésére kamattal és ,- Ft perköltséggel együtt. Kérte továbbá, hogy a bíróság kötelezze a felperest ,- Ft (78. számú utóirat) biztosíték adására a évi V. törvény (új Ptk.) 5:152. (2) bekezdése értelmében, mivel a felperes a közös költség fizetési kötelezettségének rendszeres elmulasztásával a tulajdonosi jogait veszélyezteti. Arra hivatkozott, hogy a közös költség hátralék miatt a társasház jogosult jelzálogjog bejegyzésre, és az ezen alapuló végrehajtás érvényesítése az alperes tulajdonjogát veszélyezteti: a dolog részére történő visszaadását a haszonélvezet megszűnésével lehetetlenné teszi. Indítványozta, hogy amennyiben a felperes megfelelő biztosítékot nem ad, úgy a bíróság a felperes haszonélvezeti jogának gyakorlását a biztosíték adásáig függessze fel, a helyrajzi számú lakás, a helyrajzi számú tároló, a helyrajzi számú tároló 0688/10000-ed tulajdoni hányada, továbbá helyrajzi számú garázs 502/20000-es tulajdoni hányada vonatkozásában. Keresete további ,- Ft, és annak december 1-től járó kamata megfizetésére is irányult (78. számú utóirat), a számú végrehajtási eljárásban a haszonélvező helyett kifizetett vízdíj címén. 113

115 A felperes a viszontkereset elutasítását kérte - vitatva annak jogalapját és összegszerűségét -, illetve beszámítási kifogást terjesztett elő. A viszontkeresettel összegfüggésben - megbízási szerződés alapján (39/F/4) - érdemi tárgyalásonként ,- Ft + áfa, beadványonként ,- Ft + áfa összegre tartott igényt február 5-től kezdődően. Előadta - a társasház közös képviselőjeként is -, hogy a perbeli házban a közös költség felújítási alapból (15,2 Ft/m2) és üzemeltetési költségből áll; az alperes befizetései - mivel a közös költséget tárgyhó 10-ig kell teljesíteni - jelentős késedelmi kamatot is tartalmaznak, 15-ét követő befizetései után, illetve felperesi haszonélvezeti jogtól mentes (3,27 m2-es tároló) vagy általa nem használt (17,09 m2 tároló) albetétre is vonatkoznak. Utóbbiban az alperes által a közös gyermeknek ajándékozott fegyvereket kellett elzárnia, így azt - maga - használni nem tudja. Arra hivatkozott, hogy a peres felek hallgatólagosan megállapodtak abban, illetve testvére maga úgy nyilatkozott - és kért felperestől számlaszámot, illetve utalt kifizetéseket -, hogy az alperes gyermektartást nem fizet, azonban vállalja a közös költség megfizetését. Arra is hivatkozott, hogy a követelt közüzemi díjak egy része a közös gyermekük fogyasztása ; illetve az átutalt közüzemi díjak például az alperes édesanyjának nevére szolgáló számlák kiegyenlítésére szolgáltak. Utalt arra, hogy a kártérítési igénnyel érintett garázsbeállókat használni nem tudta, az alperesi birtokháborításból őt kár érte, így ezen beállóhelyek közös költsége rá nem terhelhető. Előadta, hogy a mérőórákat a nevére átíratni nem tudta, az alperes pedig a vízszolgáltatási szerződést felmondta. A ,- Ft-os igény kapcsán az eredeti ,- Ft-os tőke vonatkozásában sem ismerte el az alperes viszontkeresetét arra hivatkozással, hogy nem megállapítható, milyen időszak, milyen mennyiségű vízfogyasztásából ered. Álláspontja szerint a viszontkereset összege kimunkálatlan, hiszen az alperes a szakértői bizonyítási indítványát is visszavonta. A biztosíték követelésének feltétele álláspontja szerint hiányzik, mivel konkrét alperesi tiltakozás az ő haszonélvezői magatartása ellen nem volt, hiszen az eltérő álláspont miatti jogvita ilyenként nem értékelhető. Az alperes a közös költség megfizetésére sem hívta fel korábban. Értelmezése szerint a jogszabályi rendelkezés célja nem a haszonélvező és a tulajdonos közötti jogvita előzetes elbírálása, hanem a haszonélvező rongáló, a haszonélvezet tárgyát hátrányosan érintő, jogellenes magatartásának elhárítása. A haszonélvezet felfüggesztésére irányuló kérelem elutasítását is kérte. Beszámítási kifogást is előterjesztett ,- Ft erejéig, a Ptk (1) bekezdése alapján (46. számú utóirat). Ebből ,- Ft-ra, mint a 4,21 m2-es és a 3,6 m2-es tároló penészesedésével kapcsolatos 2009-es anyagköltségre és munkadíjra; ,- Ft-ra, mint a gyerekszoba beázásával, szigetelésével kapcsolatos kiadásra tartott igényt ,- Ft két tároló - a gép szellőztetési rendszer utólagos kialakítását követő - ismételt penészesedés elleni festésének költsége. Kérte továbbá a Bank Zrt. részére általa megfizetett ,- Ft törlesztörészlet beszámítását, előadva, hogy a lakásvásárlási kölcsönt alperes vette fel, maga a jogviszonyban adóstárs, és mint ilyen, kezességet vállalt az eredeti adós alperes helyett. A Ptk (1) bekezdése szerint megtérítési igénye keletkezett az adós helyett teljesített kifizetése erejéig. 114

116 A garázsbeállók után fizetett helyi adókból ,- Ft-ra tartott igényt (66. számú jegyzőkönyv). Beszámítani kérte továbbá a Díjbeszedős perben történt marasztalási tőke és késedelmi kamata (96.598,- Ft) általa megfizetett összegének alperesre eső fele részét, ,- Ft erejéig a Ptk (1) bekezdése alapján. A viszontkereset nem megalapozott. A régi Ptk (1) bekezdése értelmében a haszonélvező jogának gyakorlásában a rendes gazdálkodás szabályai szerint köteles eljárni. Viseli a dolog fenntartásával járó terheket, a rendkívüli javítások és helyreállítások kivételével, terhelik azok a kötelezettségek, amelyek a dolog használatával kapcsolatosak, és köteles viselni a dologhoz fűződő közterheket. Azaz a haszonélvezőt terheli a fenntartással járó terhek között a közös költség - felújítási alapon túlmutató - részének, illetve a használattal kapcsolatos közüzemi díjaknak a megfizetési kötelezettsége, amennyiben a felek ettől eltérő költségviselésben nem állapodnak meg. A bíróság ezért elsődlegesen azt vizsgálta, hogy bizonyított-e a felperes azon előadása, miszerint a perbeli ingatlan vonatkozásában az alperes, illetve testvére vállalta a közös költség és a közüzemi díj megfizetését. A felperes okiratokat csatolt állítása alátámasztására. Így a bíróság rendelkezésére állt alperes testvére február 22. napján kelt je, melyben bankszámla közlését kérte, ahová a havi támogatás utalható, azzal, hogy a közös költség elintézést nyert (39/F/l); illetve a április 16-i je, melyben rögzítésre került, hogy ki lesz fizetve a közös költség, eddig is ki volt fizetve, ki lesz fizetve a közüzemi számla, eddig is ki volt fizetve. Mi legyen még kifizetve? (42/F/2). A felperes és alperes testvére június 7-i levélváltásából megállapítható, hogy utóbbi szerint ki van fizetve... a szolgáltatási díj, a közüzemi költségekre kaptál pénzt, (ha megadnád a bankszámla számát utalva kapnád havonta a pénzt), illetve nem te finanszírozod a lakást (53/F/3); míg az alperes május 12. napján harmadik személynek írt levele szerint húgom... vállalja, hogy minden hónapban az ő számlájáról történjen a közüzemi díjak kiegyenlítése, a közös költséget is ő fizet meg (53/F/4). Fentieket mérlegelve - az alperes terhére értékelve, hogy felhívás ellenére tanút a tárgyalásra nem állította elő (42. számú jegyzőkönyv) - a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az alperes tudomásul vette, hogy a felperest nem terheli közös költség és közüzemi díj fizetési kötelezettség, annak megfizetését maga, illetve testvére vállalta. A megállapodás azonban a bíróság álláspontja szerint módosítható, az egyoldalú kötelezettségvállalás megszüntethető. Az alperes megváltoztathatta az álláspontját, ennek kinyilvánítása lehet a vonatkozó kereset előterjesztése. (Megjegyzi a bíróság, hogy a felperes olyan kétoldalú megállapodást nem bizonyított, aminek megváltoztatásához a felek közös akaratnyilvánítása lenne szükséges.) Az alperes erre - a felperes haszonélvezeti jogával érintett valamennyi tulajdoni illetőségre - irányuló határozott kereseti kérelmet 27. sorszám alatt október 26. napján terjesztett elő. (A március 14-i 11. sorszám alatti, illetve a augusztusi, 20. sorszám alatti korábbi kérelmei ugyanis kizárólag a felperesi keresettel érintett gépkocsibeállókra jutó közös költségre irányultak, melyek használatában - pontosan a korábbiak szerint - a felperes akadályoztatva volt alperes által.) 115

117 Mivel a társasház számlájára alperes testvére által fizetett január 28-i és május 22-i ,- Ft-, a december 9-i ,- Ft, és az alperes által március 5-én teljesített ,- Ft közös költség befizetés ezen időpont előtti - felperest mentesítő - időre estek, az alperes ezen összegeket jogalap hiányában nem követelheti a felperestől. Ugyanígy nem jogosult az alperes a testvére által július 10. napján a felperes számlájára - júni-júli közüzemi költség címén - átutalt ,- Ft visszaigénylésére sem, mert ezen fizetés is - túl azon, hogy nem megállapítható, hogy milyen időszak, milyen fogyasztási hely, milyen szolgáltatási díja - még azon időpontban történt, amikor az alperes, illetve testvére vállalta ezen költség megfizetését. További ,- Ft-ot az alperes a Budai Központi Kerületi Bíróság számú ítélete alapján követelt azzal, hogy a bíróság ,- Ft és járulékai, valamint ,- Ft perköltség megfizetésére kötelezte mint tulajdonost, a felperes által használt lakás és egyéb helyiségek közös költségeként. A bíróság a csatolt ítélet alapján megállapította, hogy az a jelen eljárásban megállapított tényállástól eltérő adatokat rögzít: mivel a helyrajzi számú, 21 m2 tároló kapcsán egy 21 m2, egy 3,6 m2 és egy 3,27 m2 alapterületű tároló tulajdonosaként is megjelöli alperest, valamennyi alperesi ingatlan vonatkozásában a felperes haszonélvezeti jogát rögzítve: szemben jelen eljárás során feltárt tényállással, miszerint a helyrajzi szám alatti 21 m2-es tárolóból az alperes egy 3,6 és egy 4,2 m2-es, felperes haszonélvezeti jogával terhelt ingatlan tulajdoni illetőségével, és egy tehermentes 3,27 m2 tároló tulajdoni illetőségével rendelkezik. A hivatkozott ítélet az ,- Ft tőketartozást a január 1. és december 31. közötti idő vonatkozásában állapította meg, így nem átlátható, hogy az ezen időben, március 5-én teljesített ,- Ft befizetés milyen időszakra vonatkozott. A felperes a hivatkozott ítéletben meghatározott töke egy részének megfizetésére akkor lenne köteles, ha pontosan, átlátható módon megállapítható lenne, hogy - azon időtől, amikor az alperes kétséget kizáró módon kinyilvánította az arra irányuló igényét felperes felé, hogy a közös költséget a továbbiakban ő fizesse - a felújítási alap nélkül, kizárólag a felperes haszonélvezeti jogával érintett tulajdoni illetőség ténylegesen használt albetétei után milyen közös költséget fizetett az alperes. (Utal a bíróság arra, hogy a gépkocsibeállók után mindaddig nem terhelte fizetési kötelezettség a felperest, míg azokat ténylegesen az alperes birtokolta, illetve nem tekinthető felperesi használatnak a 17,09 m2-es tároló vonatkozásában az sem, hogy ott az alperes által fiuknak ajándékozott fegyvereket tartja elzártan.) A fenti számítások a bíróság kompetenciáját meghaladják, a szakértő kirendelésére vonatkozó indítványát pedig az alperes - korábban - visszavonta. Mivel a teljes összeg megfizetésére a felperes nem köteles, az összegszerűség pedig nem levezetett, nem kimunkált, ezért a bíróság ezen viszontkereseti tételt is elutasította. Az alperes további ,- Ft és annak december 1-től járó kamata megfizetésére is kérte a felperes kötelezését. Ezen kereseti kérelmét korábban - a június 12. napján kelt, 40. sorszám alatti beadványában - már előterjesztette, előadva, hogy igénye a dr. Hajdi László közjegyző előtt számon, majd a Végrehajtó Iroda előtt számon folyamatban volt eljárások során érvényesített, illetve általa megfizetett összeg. 116

118 A csatolt okiratokból megállapítható a fenti ügyszámok alapján (40. számú utóirat), hogy ,- Ft és járulékai vonatkozásában - közüzemi díjtartozás címén - végrehajtási eljárás volt folyamatban a április 27-én jogerős számú fizetési meghagyás alapján. Maga a fizetési meghagyás csatolásra azonban nem került, így nem feltárható, hogy az milyen időszakra, milyen fogyasztási helyre és szolgáltatásra vonatkozó közüzemi díjat tartalmaz; illetve a jogerő dátumából vélelmezhető, hogy még azon időszakot öleli fel, amikor az alperes teljesített a felperes helyett a szolgáltatók felé. A bíróság felhívására az alperes a kérelme pontosítása helyett sorszám alatt - ezen kereseti kérelmétől elállt; majd - mint új kérelmet - azt 78. sorszám alatti beadványában, - anélkül, hogy a korábbi felhívásnak eleget tett volna - újra előterjesztette. A bíróság ezért - újabb hiánypótló felhívást mellőzve, az alperes eljárását perelhúzó magatartásnak tekintve - a kérelmet elbírálta, és azt mint bizonyítatlant elutasította. Mindezek alapján a bíróság a 200 x ,- Ft ,- Ft ,- Ft ,- Ft ,- Ft és ,- Ft, azaz összesen ,- Ft marasztalásra irányuló viszontkeresetet elutasította. Mivel a bíróság a viszontkeresetet a marasztalásra irányuló részében teljes egészében elutasította, a felperes ezzel szemben előterjesztett beszámítási kifogását érdemben nem vizsgálta, utalva arra, hogy beszámításnak a meghatározott célra fordítandó biztosítékkal szemben sincs helye. Az évi V. törvény (új Ptk.) 5:152. (2) bekezdése értelmében ha a haszonélvező a dolgot nem rendeltetésének megfelelő módon használja, vagy rongálja..., továbbá a dolognak a haszonélvezet megszűntével való visszaadását egyébként veszélyezteti, a tulajdonos megfelelő biztosítékot követelhet, ha tiltakozása nem vezet eredményre. Az 5:152. (3) bekezdése alapján ha a haszonélvező nem ad megfelelő biztosítékot, a bíróság a tulajdonos kérelmére a haszonélvezeti jog gyakorlását a biztosíték adásáig felfüggesztheti. A bíróságnak a visszaadás veszélyeztetettsége körében kellett vizsgálnia, hogy biztosítékadási kötelesség alapjául szolgáló súlyos kötelességszegés-e az, hogy a felperes a fenntartással járó terheket, így a közös költséget nem fizeti. Az alperes arra hivatkozott, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróságon számon folyamatban volt perben a törvényes képviselőként eljáró felperest, mint megtérítési kötelezett tényleges használót kérte, hogy a közös költség hátralékot fizesse meg: így a felperes tőle is értesült a kötelezettsége fennálltáról, illetve közös képviselőként is ismerte a hátralék összegét és lejártát. A haszonélvező biztosítékadási kötelezettsége a tulajdonos védelmét szolgálja a haszonélvező jogellenes magatartásával szemben azzal, hogy a biztosítékul adott pénzösszeget más célra nem lehet felhasználni. Amennyiben a haszonélvező abbahagyja a kötelességszegő magatartást, úgy megszűnik a biztosítékadási kötelessége, így azt fel kell oldani javára. A bíróság álláspontja szerint a perbeli esetben a felperesi mulasztás nem tekinthető olyan jelentős súlyú - a dolog visszaadását közvetlenül veszélyeztető - kötelezettségszegésnek, amely a biztosítékadási kötelezettségét megalapozná. A jogszabály ugyanis - elsődlegesen - valóban a tulajdonos közös költség fizetési kötelezettségét írja elő; így a tulajdonos a jelzálog bejegyzését és az ingatlan árverezését - ily módon a dolog visszaadáskori 117

119 veszélyeztetettségét - maga is elháríthatja, ha a jogszabályi kötelezettségének eleget tesz, hiszen a társasház felé ő felel; és ettől függetlenül érvényesíti igényét a tényleges használóval szemben, figyelemmel az adott időszakban megvalósuló használatra is. Az esetleges biztosíték - amennyiben a felperes a közös költség őt terhelő részét megfizeti - akár egy hónap után feloldásra kerülhetne, így az alperes védelmét folyamatosan amúgy sem szolgálná. Mindezek alapján a bíróság az alperes viszontkeresetét a biztosítékadás és a felperes haszonélvezeti jogának gyakorlására vonatkozóan is elutasította. Az alperes ,- Ft ,- Ft ,- Ft, azaz összesen ,- Ft illetéket rótt le a ,- Ft után fizetendő ,- Ft-tal szemben, így a ,- Ft különbözetet leletezés terhével köteles megfizetni az Itv. 38. (1) bek., 42. (1) bek. a) pontja, 74. (2) bek. és az adózás rendjéről szóló évi XCII. tv (1) bek. alapján. A felperes a Pp. 81. (1) bek. alapján igényelheti a ,- Ft után kifizetett ,- Ft - közjegyzői díjból és peres eljárási illetékből álló - költségét. A felperes a kereset vonatkozásában 40%-ban lett pernyertes, így az általa igényelt ,- Ft + áfa, azaz összesen ,- Ft ügyvédi munkadíj 40%-ára tarthat igényt: ,- Ft erejéig. Az alperes mérlegeléssel, áfásan bejelentett igénye - a ,- Ft kereseti kérelemből kiindulva ,- Ft-ot jelent, melyből a 60%-nak megfelelő ,- Ft megalapozott. A két összeg különbözeiének megfizetésére az alperes köteles a Pp. 81. (1) bekezdése értelmében: ,- Ft erejéig. A viszontkereset vonatkozásában a felperes teljes egészében pernyertesnek tekinthető. Ügyvédi munkadíjat február 5-től kért megbízási szerződés alapján: érdemi tárgyalásonként ,- Ft + áfa, beadványonként ,- Ft + áfa összeget határozott meg. A bíróság számításai szerint 8 tárgyalás (2013. február 5., április 9., június19., december 5., február 20., július 4., október 28., január 13.) után; illetve 14 beadvány (35, 39, 41, 42/F/l, 46, 49, 50, 53, 55, 64, 70, , 79. számú utóiratok) után a kérelem megalapozott. Ily módon felperes 8 x ,- Ft-ra, azaz ,- Ft-ra és 14 x ,- Ft-ra, azaz ,- Ft-ra tarthat (összesen: ,- Ft) igényt. Mindezek alapján az alperes ,- Ft ,- Ft ,- Ft, azaz ,- Ft felperesi perköltség megfizetésére köteles. A fellebbezési jogosultság a Pp án alapul. Budapest, január 27.. Pigler Eszter Hajna bíró 118

120 25.) BH Erre vonatkozó megállapodás hiányában az ingatlan tulajdonosa nem kötelezhető arra, hogy az egyébként közúttal érintkező szomszédos ingatlannak kedvezőtlenül elérhető részéhez a saját ingatlanán biztosítson átjárást [Ptk (3) bek.]. 4 H. Á.-né II. r. felperes tulajdona - házastársának, az I. r. felperesnek a haszonélvezeti jogával terhelten - a perbeni szőlőingatlan. Ennek nyugati oldalával határos V. I. alperes tulajdonában álló szőlőingatlan északi (felső) része. A felperesek ingatlanának a keleti oldala érintkezik közúttal, onnan nyugati irányban, a felperesek ingatlanán 42 m hosszúságban húzódva, járműközlekedésre alkalmas magánút vezet a felperesek építményéhez. A telekhatáron túl, csaknem egymagasságban helyezkedik el az alperes telkén az alperes présháza. Az alperes telke igen elnyújtott téglalap alakú, a hossztengelye megközelítőleg észak-déli irányú, hossza a 200 m-t meghaladja, átlagos szélessége pedig 5 m. Déli végoldalán csatlakozik a járműközlekedésre alkalmas közúthoz, az észak felé emelkedő terepen széltében 5 sorban telepített szőlőültetvény húzódik. Az I. r. felperes 1967-ben írásbeli nyilatkozatot intézett telekszomszédaihoz és ebben közölte, hogy a kocsiút használatát nem nélkülözhető szomszédok áthaladását továbbra is biztosítani kívánják ellenszolgáltatás nélkül, de bizonyos megszorításokkal és azzal a kívánsággal, hogy az utat igénybe vevő szomszédok a magánút állagának karbantartásához - arányosan - járuljanak hozzá. A jogelődöknél ugyanis olyan kialakult gyakorlat volt, hogy - alkalmi szükségleteknek megfelelően - présházaikat kocsival azon az úton közelítették meg, amely a felperesek által megvett ingatlan területén húzódik ben vita volt a felek között, részben az ingatlanok mezsgyéje, részben az említett magánút használata körül, bírói döntésre azonban nem került sor. H. Á. I. r. felperes augusztus 21-én írásbeli nyilatkozatot intézett a telekszomszédokhoz - köztük az alpereshez -, amelyben bejelentette, hogy az 1967-ben adott, a járművel való áthaladásra vonatkozó engedélyét megszűnteti, mert a telekszomszédok a karbantartási költségekhez nem járultak hozzá és az egyéb károk megtérítését is elmulasztották. Utalt arra, hogy az átjárásra egyébként sincs szükségük, mert ingatlanuk a köves országútról közvetlenül elérhető. A felperesek ezután ingatlanuknak az alperessel érintkező határán kerítést létesítettek, támfalat emeltek és szőlőt ültettek. 4 Ezt a rendelkezést az évi IV. tv.-nyel módositott szöveg I67. -a tartalmazza. 119

121 Az alperes 1976 tavaszán észlelte az átjárás lehetőségének megszűntetését és birtokvédelemért az államigazgatási hatósághoz fordult. A városi tanács vb igazgatási osztálya az május 29-én kelt határozatával helyt adott a birtokvédelmi kérelemnek és kötelezte H. Á-ot, hogy az ingatlanán átvezető dűlőutat V. I. részére átjárás céljából haladéktalanul biztosítsa és távolítsa el az átjárást gátló kerítést. Az államigazgatási határozat megváltoztatása iránt a felperesek pert indítottak a járásbíróság előtt. Keresetükben a birtokháborítás megszűntetése iránti kérelem elutasítását kérték, annak megállapításával, hogy az alperes a felperesek telkén átvezető magánút használatára nem jogosult. Az alperes a kereset elutasítását kérte és viszontkeresetet emelt aziránt, hogy átjárási szolgalom illeti meg a felperesek telkén. Jogosultságát az elbirtoklással való jogszerzésre alapította. A járásbíróság ítéletével mind a keresetet, mind a viszontkeresetet elutasította azzal, hogy a perben felmerült saját költségüket a felek maguk viselik. Az első fokú bíróság ítéletének indokolásában utalt a Ptk ának (3) bekezdésére. Értelmezése szerint a megfelelő közút fogalmán olyan közutat kell érteni, amelyen a legrövidebb, a legcélravezetőbb módon közelítheti meg a tulajdonos az ingatlanát, illetve fontos építményét anélkül, hogy a saját ingatlanán jelentős kárt kellene magának okoznia. Mivel az alperes az ingatlana északi részén elhelyezkedő présházához vezető utat a telek déli határával érintkező közúttól csak úgy tudná járműközlekedésre alkalmasan kiépíteni, hogy a növényzetet nagyobbrészt kiirtaná, ezért az alperest a szükségbeli út használata megilleti. A viszontkeresetet azért utasította el az első fokú bíróság, mert az alperes úthasználati jogosultsága szívességen alapszik, a Ptk ának (2) bekezdése szerint 5 pedig a szívességből engedett jog gyakorlása nem vezet elbirtoklásra. A felek között 1970-ben folyamatban volt birtokvita egyébként is félbeszakította az elbirtoklást. A peres felek fellebbeztek részben a keresetet, részben a viszontkeresetet elutasító ítéleti rendelkezés miatt. A megyei bíróság az első fokú ítéletnek a keresetet elutasító részét helyben hagyta, de megváltoztatta a viszontkeresetet elutasító rendelkezését és megállapította, hogy az alperesi ingatlan mindenkori tulajdonosát járművel való átjárási szolgalmi jog illeti meg az I. r. felperes tulajdonában álló ingatlanon levő 42 m hosszú magánúton és ennek folytatásában a felperesek épülete előtt levő 3 méter szélességű területsávon az alperes ingatlanának határvonaláig. Elrendelte a szolgalmi jognak a telekkönyvbe való bejegyzését és kötelezte a felpereseket az alperes javára 1325 Ft perköltség viselésére. A másodfokú eljárás során beszerzett szakvéleményre támaszkodva azzal egészítette ki a tényállást, hogy a keskeny alperesi ingatlanon járművel való közlekedésre megfelelő út nincs, kialakítása pedig gazdaságilag indokolatlan lenne. Gyalogosan viszont megközelítheti az alperes a közútról a présházát ezért gyalogos közlekedéssel más ingatlanát nem terhelheti. Bár egyetértett az első fokú bíróságnak azzal az álláspontjával, hogy elbirtoklás útján szerzett szolgalmi jogról nem lehet szó a szívességi engedélyen alapuló használat ténye miatt és azért sem, mert az elbirtoklási idő nem telt el, ennek ellenére az 5 Ezt a rendelkezést az évi IV. tv.-nyel megállapított új szöveg ának (2) bekezdése tartalmazza. 120

122 alperesnek szükségút biztosítására vonatkozó igényét alaposnak találta, mert az alperes a présházát járművel más módon nem tudja megközelíteni. A Ptk ának (3) bekezdése alapján ezért a szomszédos ingatlan birtokosa ezt az átjárást tűrni köteles. A mindkétfokú bíróság ítélete ellen megalapozatlanság és törvénysértés miatt emelt törvényességi óvás alapos. Helytállóan és helyes indokkal állapítják meg az ügyben eljárt bíróságok, hogy az alperes elbirtoklással nem szerzett szolgalmi jogot. Az I. r. felperes az 1976-ban adott nyilatkozata tartalmából következően visszavonásig és részben szívességből bíztosított átjárást az érdekelteknek. Ez pedig a Ptk ának (2) bekezdése szerint nem vezethet elbirtoklásra. Miután az I. r. felperes az engedett jogot visszavonta, az alperesnek az átjárás gyakorlására vonatkozó kötelmi. jogosultsága megszűnt. Tévesen értelmezték az ügyben eljárt bíróságok a Ptk ának (3) bekezdésében foglaltakat. Eszerint, ha valamely föld nincs összekötve megfelelő közúttal, a szomszédok kötelesek tűrni, hogy a jogosultak a földjeiken átjárjanak. Az alperes telke azonban - déli határvonalánál - megfelelő, járműközlekedésre is alkalmas közúttal érintkezik. A megfelelő szó tehát a közút minőségét jelzi s nem jelenti azt, hogy a föld minden része legyen megfelelően elérhető a közútról. Erre vonatkozó megállapodás hiányában tehát nem kötelezhető a szomszéd arra, hogy az egyébként közúttal érintkező földnek kedvezőtlenül elérhető részéhez a saját földjén biztosítson átjárást. Törvénysértő tehát az első fokú bíróságnak a szükségbeli út további használatával kapcsolatos álláspontja és az a másodfokú ítéleti döntés is, amellyel a megyei bíróság a viszontkeresetnek helyt adva, átjárási szolgalmat alapított és ennek az ingatlannyilvántartásba való bejegyzése iránt intézkedett. A Legfelsőbb Bíróság ezért a Pp ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte a jogszabályt sértő jogerős másodfokú ítéletet, helyébe a törvénynek megfelelő határozatot hozott és helyben hagyta az első fokú bíróságnak a viszontkeresetet elutasító rendelkezését, megváltoztatta azonban a kereset vonatkozásában hozott döntését. A felperes ugyanis a birtokvitában állást foglaló államigazgatási határozat megváltoztatása iránt lépett fel, a birtokhoz való jogosultsága kérdését is fölvetve. Mivel a perben nem igazolódott az alperes átjárási jogosultsága, a felperes jogosan sérelmezi azt az államigazgatási döntést, amely az átjárás további biztosítására kötelezte. (Legf. Bír. P. törv. I /1977. sz.) 121

123 26.) BH I. Szolgalom csak a felek kölcsönös érdekeinek a figyelembevételével alapítható. A telki szolgalom gyakorlásánál a szolgalommal terhelt ingatlan birtokosának érdekeit kímélve kell eljárni [Ptk (3) bek., 166. (1) bek.]. II. Telki szolgalmi jog alapítása esetében a szolgalommal terhelt ingatlan tulajdonosa megfelelő ellenszolgáltatásra tarthat igényt. III. Telki szolgalomnak az ingatlannyilvántartásba (telekkönyvbe) való bejegyzésére irányuló megkereséshez vázrajzot kell csatolni [27/1972. (XII. 31.) MÉM sz. r. 31., 87. (1) bek. b) pont, (2) bek.]. Az alperesek tulajdona a perbeli ingatlan, amelyet kb. 5 méter széles és 42 méter hosszú nyúlvány köt össze a V. H. útjával. Ennek az utcai részénél van az alperesek telkére vezető nagykapu és kiskapu. Az alperesek telkének az egyik oldalánál fekszik a felperes ingatlana, amely közúttal nincs összekötve. Az alperesek telkéhez tartozó keskeny nyúlvány másik oldalán fekszik a felperes másik ingatlana, amelynek bejárata van a V. H. útján. A felperes 1967 előtt az alperesek ingatlanához tartozó bejárati (nyúlvány) részen, az ún. kisközön át közelítette meg a közúttal nem érintkező ingatlanát. Az alperesek jogelődje azonban elzárta az átjárás lehetőségét. Ezt követően az átjárást a felperes másik szomszédja engedte meg szívességből. Az alperesek a saját telkükről a közútra kivezető említett nyúlványrészből 1 méter széles sávot gyalogbejárásra használnak, a fennmaradó 4 méteres sávot kertszerűen művelik. A felperes keresetében az említett ingatlana javára szolgalmi jog biztosítását kérte az alperes ingatlanán. Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Védekezésükben arra hivatkoztak, hogy a felperes ingatlanát továbbra is megközelítheti a másik szomszéd ingatlanán keresztül, amelyen jelenleg átjár. Előadták, hogy hozzájárulnak az átjáráshoz, ha a felperes - ellenértékül - megfelelő csereterületet biztosít a részükre. A bíróság jogerős ítéletében a felperes ingatlanára való bejárás céljára útszolgalmat biztosított az alperesek ingatlanán keresztül a V. H. útja felől 42, 5 méter hosszúságban és 4, 3 méter szélességben gyalogos és kocsival való közlekedésre. Az ítéleti rendelkezés a Ptk án alapszik. Az ellenszolgáltatás kérdésében sem az első fokú, sem a másodfokú bíróság nem döntött, bár az alperesek fellebbezésükben kifogásolták, hogy az első fokú bíróság a szolgalmi jog ellenértékéről nem döntött. A jogerős ítélet ellen törvénysértés és megalapozatlanság miatt emelt törvényességi óvás alapos. 1. A Ptk ának a (3) bekezdése szerint, ha valamely föld nincs összekötve megfelelő közúttal, a szomszédok kötelesek tűrni, hogy a jogosult földjeiken átjárjon. A bírósági gyakorlat értelmében ez a rendelkezés szolgalom alapítására is lehetőséget ad. Erre azonban csak a felek kölcsönös érdekeinek a figyelembevételével kerülhet sor. 122

124 Az első fokú és a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta az alperesek érdekeit. A szakértői véleményből és a csatolt vázrajzból kitűnik, hogy a felperes szóban levő ingatlana közútról megközelíthető a saját másik ingatlanán keresztül oly módon, hogy az alperes ingatlanából átjárás céljára mindössze 4 -öl területet vegyenek igénybe. Mivel a Ptk ának (1) bekezdése szerint a szolgalommal terhelt ingatlan birtokosának érdekeit kímélve kell a szolgalom gyakorlásánál eljárni, az eddigi peradatból kézenfekvő, hogy az utóbb említett, az alperesi teleknyúlványnak csak rövid szakaszát érintő átjárás biztosításával lehetett volna a jogvitát eldönteni. Megalapozatlanul és kellő indok nélkül mellőzték az ügyben eljárt bíróságok ezt a megoldást, ehelyett az alperesek tulajdonában levő ingatlanon át 4, 3 méter szélességben és 42, 5 méter hosszúságban biztosítottak bejárást a közútról, ami 47 -öl területet vesz igénybe. A szakértő véleményéből az is megállapítható, hogy az alperesek ebből a nyúlványból csak 1 méteres sávot használnak gyalogbejárásra, a többi részt kertként művelik. Fokozottan méltánytalan tehát az alperesre nézve az, hogy az átjárási lehetőség 4, 3 méter széles, nagyrészt kertként művelt sávot érintsen. Az alpereseket terhelő szolgalmi jog meggátolja azonfelül az alpereseket abban is, hogy a V. H. útjánál levő kapu lezárásával elzárják a saját területüket. 2. Eljárási szabályt sértett az első fokú bíróság, amikor teljesen figyelmen kívül hagyta az alpereseknek azt az ellenkérelmét, hogy a szolgalmi jog alapítása esetén ellenszolgáltatást kérnek. Eljárási szabályt sértett a másodfokú bíróság, amikor nem határozott a fellebbezési kérelemnek abban a részében, amelyben az alperesek kifogásolták, hogy az első fokú bíróság nem döntött a szolgalom ellenértéke kérdésében. 3. A telki szolgalmi jog alapításával a felperes ingatlanának értéke emelkedik, az alperesé pedig csökken. Ezért a bírósági gyakorlatban kialakult elveknek megfelelően a bíróság telki szolgalmi jog alapítása esetében a jogszerzőt ellenszolgáltatás megtérítésére kötelezi. Ellenkező esetben a felperes jogalap nélkül gazdagodik az alperesek rovására. 4. A megyei bíróság ítéletében megkereste az illetékes földhivatalt a szolgalmi jog földnyilvántartásba való bejegyzése végett. Ez a rendelkezés törvénysértő. A földnyilvántartásba történő bejegyzés nem elegendő a telki szolgalmi jog keletkezéséhez. A telki szolgalmi jogot az évi 31. sz. tvr. szerinti ingatlannyilvántartásba, illetve átmenetileg a telekkönyvbe kell bejegyezni. A per adatai szerint a vitás ingatlanokat még a telekkönyvben tartják nyilván, így telekkönyvi bejegyzésre van szükség. Az évi 31. sz. tvr ának a (3) bekezdése értelmében alkalmazandó 27/1972. (XII. 31.) MÉM sz. rendelet 87. -a (1) bekezdésének b) pontja értelmében a telki szolgalmi jog bejegyzésére irányuló megkereséshez a (2) bekezdésben meghatározott vázrajzra van szükség. Ezért az ítéleti döntés előtt erről is gondoskodni kellett volna. Az előírásnak megfelelő, az ítéleti döntés szerinti változást megfelelően ábrázoló vázrajz nincs az iratok között. Az előadottakra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mindkétfokú ítéletet a Pp ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a városi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. P. törv. I /1977. sz.) 123

125 27.) BH Az eladó a kártérítés szabályai szerint felel, ha az adásvételi szerződésben a vevőnek saját szomszédos ingatlanáról határidő nélkül, mennyiségileg korlátlan vízvételt, valamint erre telki szolgalmi jogot biztosít, és a teljesítést meghiúsítja [Ptk (1) bek., 168. (1) bek., 277. (2) bek., 318. (1) bek., 340. (1) bek., 359. ]. A felperesek az december 3-án kelt adásvételi szerződéssel szereztek 1/2-1/2 arányban tulajdonjogot a 499/10. hrsz-ú 2434 m2 területű, lakóház és udvar megjelölésű ingatlanra a mezőgazdasági termelőszövetkezet I. r. alperestől. A felek a szerződés 3. pontjának (3) bekezdésében úgy rendelkeztek, hogy a vevőket határidő nélküli, mennyiségileg korlátlan vízvételi lehetőség és hidrofor-használat, az odavezető úton pedig útszolgalom illeti meg a házingatlan szomszédságában levő telken. A szerződés 7. pontja szerint a tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséről a vevők gondoskodnak a szerződés aláírását követő 30 napon belül. A földhivatalhoz az I. r. alperes küldte meg a szerződést jóváhagyás és egyben a tulajdoni változás átvezetése és a szolgalom bejegyzése végett december 4-én. A vevők tulajdonjogának az ingatlannyilvántartásba való bejegyzése szeptember 25-én megtörtént, a szolgalom bejegyzése azonban elmaradt. Az I. r. alperes a szerződésben szomszédos ingatlanként megjelölt földterületből megosztás után a 499/4. hrsz-ú ingatlant február 7-én eladta a II.-III. r. alpereseknek. A szerződésben szavatosságot vállalt az ingatlan per- és tehermentességéért. A vevők tulajdonjogának bejegyzéséről a földhivatal az március 10-én kelt határozatával rendelkezett. Az I. r. alperes március 10-én újabb kérelmet nyújtott be a földhivatalhoz, hogy a felperesekkel kötött szerződésben alapított szolgalom bejegyzésre kerüljön. Jelezte ugyanakkor, hogy a szerződés 3. pontja szerinti víznyeréssel kapcsolatos szolgalom tévesen a 499/5. hrsz-ú ingatlant tünteti fel; a kút a 499/4. hrsz-ú ingatlanon található, kéri, hogy a szolgalmat ez utóbbi ingatlanra jegyezzék be. A földhivatal július 24-én tájékoztatta az I. r. alperest, hogy a szolgalom bejegyzéséhez vázrajzra is szükség van, de mivel az ingatlanra időközben jóhiszemű harmadik személy tulajdonjogot szerzett, a kért bejegyzéshez az ő hozzájárulása is szükséges. A II.-III. r. alperesek nem járultak hozzá, hogy a felperesek továbbra is gyakorolják a vízvételt. A felperesek ezért birtokvédelemért fordultak a helyi hatósághoz. Itt október 3-án egyezségi tárgyalás keretében a II.-III. r. alperesek ideiglenesen engedélyezték a vízvételt addig az ideig, amíg a felperesek ingatlanára be nem vezetik a vizet. A további vita eldöntését pedig a szolgalmi jogi perre bízták. Az I. r. alperes a per megelőzése érdekében október 27-én a felpereseknek egyezségi ajánlatot tett arra, hogy a család célját szolgáló, rendes háztartási szükségletet meg nem haladó vízbekötés 124

126 költségeit vállalja. A felperesek az november 6-án előterjesztett keresetükben az I. r. alperest arra kérték kötelezni, hogy az adásvételi szerződésben alapított szolgalmi jogot biztosítsa. A II. és III. r. alperest pedig ennek tűrésére kérték kötelezni. Másodlagos kereseti kérelmet is előterjesztettek, amelyben a Ptk a alapján kérték az I. r. alperest arra kötelezni, hogy amennyiben a szolgalmi jog biztosításának műszaki akadálya van, fúrott és ásott kút létesítésével gondoskodjék korlátlan vízvételi lehetőségről. Előadták, hogy az ingatlanon levő és műemléki védelem alatt álló növényzet öntözését és az épületben üzemelő nyomda vízellátását a hálózati vezetékről nem tudják biztosítani. Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alpereseket, hogy tűrjék a 499/4. hrsz-ú ingatlan terhére és a 499/10. hrsz-on szereplő ingatlan javára az december 3-án kötött adásvételi szerződés alapján a szolgalmi jog bejegyzését. A II.-III. r. alpereseket kötelezte, hogy 60 napon belül állítsák helyre a vízvételhez a hidrofor-vízvezetéket. Az ezt meghaladó kereseti kérelmet elutasította. A kerületi bíróság az elsődleges kereseti kérelem alapján úgy foglalt állást, hogy a felperesek és az I. r. alperes által kötött szerződésben alapított vízvételi szolgalmi jogra a jövőben is szükség van, mert bevezetésre került ugyan a hálózati víz, de azt nem szabad öntözésre használni. A felpereseknek pedig az ingatlanon levő növényzetet az Országos Műemléki Felügyelőség előírásai szerint gondozniuk kell, amelyhez a vezetékes víz kapacitását meghaladó mennyiségű vízre van szükségük. Az alperesek ezért tűrni kötelesek a szolgalmi jognak az ingatlannyilvántartásba történő bejegyzését és a szolgalom gyakorlását. Az ítélet ellen a II.-III. r. alperesek fellebbeztek. A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a és a felperesek keresetét elutasította. Nem fogadta el a felpereseknek azt az álláspontját, hogy az elsőfokú ítélet a fellebbezéssel nem élő I. r. alperessel szemben jogerőre emelkedett. Kifejtette, hogy az alperesek a Pp ának a) pontja szerinti egységes pertársaságot alkotnak, a per tárgya csak egységesen dönthető el az alperesekkel szemben. A másodfokú bíróság elfogadta az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, de az arra alapított döntést tévesnek tartotta. Kiemelte, hogy az december 3-án kötött szerződés szerint a földhivatalnál való eljárás a vevők kötelezettsége volt. Az I. r. alperes eljárása ugyan arra utal, hogy magára vállalta az ügyintézést, de ez nem minősíthető érvényes kötelezettségvállalásnak, mert ahhoz az adásvételi szerződés írásban történő módosítására lett volna szükség. Alaki feltételek hiányában érvényes megbízási szerződés sem jött létre a felperesek és az I. r. alperes között. Ennek folytán a szolgalommal kapcsolatos ügyintézés továbbra is a felperesek kötelezettsége volt. A szolgalom bejegyzésének elmaradása az ő késlekedésüknek a következménye. A II. és III. r. alperesek ellen kereseti követelésnek nincs jogalapja. Az I. r. alperes elleni kereset csak szerződés teljesítésére irányuló keresetnek minősíthető. A szolgalom bejegyzésével kapcsolatban azonban az I. r. alperest nem terhelte kötelezettség. Terhére szerződésszegés vagy más jogellenes magatartás nem állapítható meg, ezért a másodlagos kereseti kérelem is alaptalan. A másodlagos kereseti kérelemmel kapcsolatos döntés ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az I. r. alperes az 1984 december 3-án kötött adásvételi szerződésben arra is kötelezettséget vállalt, hogy a felpereseknek határidő nélküli mennyiségileg korlátlan vízvételt biztosít. Annak érdekében a szomszédos ingatlanon szolgalmat alapítottak a szövetkezet tulajdonában álló ingatlanon. A telki szolgalom a Ptk ának (1) bekezdése szerint irányadó Ptk ának (1) bekezdése értelmében dologi hatállyal az ingatlan nyilvántartásba történő bejegyzéssel keletkezik. A bejegyzés akadályát az I. r. alperes teremtette meg azzal, hogy a szerződéskötéskor nem biztosította a bejegyzéshez szükséges és a 125

127 földhivatal által megkívánt vázrajzot ben pedig úgy adta el a vízvétel biztosítására szolgáló területet, hogy azon a II. és a III. r. alperesekkel szemben szavatosságot vállalt az ingatlan teher- és permentességéért. Ennek folytán a vevők nem kötelezhetők a szolgalom bejegyzésének tűrésére, az I. r. alperes pedig így nem képes szerződésszerűen teljesíteni. Ennek jogkövetkezményeit az elsőfokú bíróság az elfoglalt jogi álláspontja miatt nem vizsgálta. A másodfokú bíróság pedig abból a téves jogi álláspontból indult ki, hogy az I. r. alperes nem volt köteles eljárni a földhivatalnál az adásvételi szerződés módosítása vagy külön megbízási szerződés hiányában, így a szolgalom bejegyzésének elmaradása kizárólag a felperesek magatartásának a következménye. Figyelmen kívül hagyta a másodfokú bíróság a Ptk ának (2) bekezdésében foglaltakat, amelyek alapján a felek a szerződés teljesítésében együttműködni kötelesek. Az együttműködés keretében az I. r. alperes külön szerződésmódosítás vagy írásbeli megbízás nélkül is benyújthatja a kérelmet a szolgalom bejegyzése iránt. A szerződés szerinti teljesítéshez az I. r. alperesnek egyébként is olyan vázrajzot kellett biztosítania, amely alkalmas a szolgalmi jognak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséhez. Annak elmaradása vezetett arra, hogy a későbbi értékesítésig nem került bejegyzésre a szolgalmi jog. A II.-III. r. alperesekkel kötött szerződés pedig a hiánypótlási lehetőséget is kizárta. Az I. r. alperes tehát olyan szerződésszegő magatartást tanúsított, amelyért a Ptk ának (1) bekezdésére figyelemmel a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint felel. Nem vitásan a felperesektől is elvárható volt, hogy a maguk érdekében fokozott gondossággal járjanak el. Indokolt lett volna, hogy a bejegyzéssel kapcsolatos körülményekről a felek egymást kölcsönösen tájékoztassák. A kártérítésre vonatkozó szabályok szerint a felperesek magatartásának is szerepe van a kártérítés mértékének megállapításánál. Mulasztásuk a Ptk ának (1) bekezdésében foglatak alapján kármegosztásra adhat okot. A kártérítés iránti kérelem elbírálásához szükséges adatok azonban nem állnak rendelkezésre. A bíróságok ebben a körben a tényállást nem derítették fel. A bizonyítás kiegészítésre szorul a kártérítési felelősség és a kár rendezése kérdésében egyaránt. Ez utóbbi kérdésben jelentősége van az I. r. alperes által a vízvétel biztosítása érdekében tett egyezségi ajánlatnak is, amely a rendelkezés egyik formájára nyújthat alapot. Rendezési mód lehet a Ptk a szerinti általános kártérítés is. Az I. r. alperes védekezésében tett egyéb előadások is vizsgálandók, amelyek a kártérítési felelősség mértékére, a felelősség fennállása esetén pedig annak módjára lehetnek kihatással. Mindezek megítéléséhez további, részletes bizonyításra van szükség. Ezért a Legfelsőbb Bíróság mindkét fokú bíróság ítéletének a törvényességi óvással nem támadott rendelkezését nem érintve, azt meghaladó rendelkezéseit a Pp ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Legfelsőbb Bíróság P. törv. I /1992. sz.) 126

128 28.) BH Nincsen akadálya annak, hogy a házastársi tartásra rászoruló fél az igényét - noha annak feltételei már a bontóperben fennállnak - csak később érvényesítse, feltéve, hogy az életközösség megszűnése óta öt év még nem telt el [2013. évi V. tv. 4:29. (1), (2) bek., 4:33., évi III. tv (1) bek.]. A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás [1] A felperesnél a házassági életközösség fennállása alatt, 2009-ben szklerózis multiplex megbetegedést diagnosztizáltak, azóta folyamatos orvosi ellátás alatt áll. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság március 1. napjától kezdődően rokkantsági nyugdíjat folyósít a részére. A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal másodfokú szakértői bizottsága augusztus 6. napján a felperesnél 55%-os összszervezeti egészségkárosodást állapított meg és C2-es csoportba sorolta. A szakvélemény szerint a felperes tartós foglalkoztatási rehabilitációt igényel, azonban egyéb körülményei miatt a rehabilitációt nem javasolta. [2] A felek házassági életközössége október 13. napján szűnt meg, amikor az alperes a közös tulajdont képező családi házas ingatlanból elköltözködött október 29. napján a felek ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott teljes bizonyító erejű magánokiratban a házastársi közös vagyonukat részben megosztották és megállapodtak abban, hogy az ingatlan értékesítéséig a közös adósságukat képező kölcsön havi törlesztőrészleteit az alperes fogja fizeti. Az ingatlanban maradó felperes vállalta, hogy a rezsiköltségeket - a biztosítást és az adót kivéve - ő teljesíti. [3] A felek házasságát a bíróság január 7. napján jogerőre emelkedett ítéletével bontotta fel. A tárgyaláson a felek a szükséges járulékos kérdésekben a bíróság által jóváhagyott egyezséget kötöttek, többek között kijelentették, hogy egymással szemben házastársi tartásdíjat nem igényelnek, mivel arra nem szorulnak rá, mindketten munkaképes személynek jelölték meg magukat. [4] A felperes az életközösség megszűnése után anyai nagyszülőjétől rendszeresen havi forint támogatást kapott, illetve a szülei is segítették november 8. napján M. utónevű gyermeke született, akit egyedül nevel, az anyakönyvbe a gyermek apjának képzelt apát jegyeztek be. A felperes nagymamája 2014 nyarán kórházba került, ahol a napi gondozásért díjat kellett fizetnie, május 8-tól szociális otthonban tartózkodik. Az ellátása térítésidíj- köteles, továbbá gyógyszerköltsége is van. A nagyszülő a forint összegű nyugellátásából a fenti kiadásai miatt a felperesnek a továbbiakban anyagi hozzájárulást nem tudott biztosítani. [5] A felperes és az alperes október 1. napján kelt adásvételi szerződéssel a közös tulajdonukat képező ingatlant értékesítették, ezzel egyidejűleg a fennmaradt tartozásukat (házastársi közös adósságukat) kiegyenlítették. A felperes a kiskorú gyermekével együtt az édesanyja és a nagymamája közös tulajdonát képező jelenlegi lakóhelyére költözött, ahol szívességi lakáshasználóként laknak. Az édesanyja mellette, a kertszomszédságban él és a felperesnek az ingatlan rendben tartásában, a háztartási munkák végzésében, illetve a gyermek gondozásában napi segítséget nyújt. 127

129 [6] A felperes rokkantsági nyugdíjra való jogosultságát szeptember 22. napján felülvizsgálták. A korábbi szakvéleményhez képest állapotában változás nem történt, jelenleg forint rokkantsági ellátásban részesül. [7] Az alperes házas családi állapotú, gyermeke nincs, a keresetlevél benyújtását megelőző egyhavi átlagkeresete forint volt. A kereseti kérelem és az alperes védekezése [8] A felperes keresetében azt kérte, hogy a bíróság szeptember 1-jétől kötelezze az alperest havi forint mértékű házastársi tartásdíj megfizetésére. Keresetét azzal indokolta, hogy az igazolt betegsége miatt a tartásra önhibáján kívül rászorul. Az eredeti végzettségének (fodrász) megfelelő munkát nem tud vállalni, de betegsége jellegénél fogva más munkára sem veszik fel. A szakvélemények alapján állapotában pozitív változás nem várható. Jövedelme igen alacsony, rokkantsági nyugdíja létfenntartására sem elegendő. Tény, hogy a bontóperi eljárásban az alperestől házastársi tartásdíjat - betegsége és rokkantnyugdíjas volta ellenére - nem igényelt. Ennek azonban kettős indoka volt: egyrészt a szerződésben megállapodtak abban, hogy az ingatlan törlesztőrészleteit a ház eladásáig az alperes fizeti, másrészt a nagymamájától már az életközösség alatt is rendszeresen kapott pénzbeli támogatást, ezért úgy gondolta, ha szűkösen is, de a támogatással együtt biztosítani tudja a megélhetését. [9] Azóta azonban a körülményeiben lényeges változás történt ben az alperes kijelentette, hogy a törlesztőrészleteket csak 2014 decemberéig fogja fizetni, ezért az ingatlant áron alul kellett értékesíteni júliusában a nagymamája kórházba (majd a per időtartama alatt szociális otthonba) került és az ellátásának finanszírozása miatt anyagilag már nem tudja támogatni. A közös ház értékesítéséből összesen forintot kapott, amit ráköltött az édesanyja és a nagymamája tulajdonát képező ingatlan felújítására, mert anélkül nem tudott volna beköltözni. A rokkantnyugdíj, a családi pótlék és a gyes összegével együtt forint havi jövedelmet kap, a rendszeres költségek megfizetése után fennmaradó összegből a megélhetése nem biztosítható. [10] Összefoglalt érvelése szerint az egyezség megkötése után három körülményváltozás következett be. Megszűnt a nagymamájától kapott támogatás, egészségi állapota jelentősen romlott, illetve a bontóperi nyilatkozatát - a nagymama anyagi segítsége mellett - az is motiválta, hogy a szerződéses megállapodás szerint az utolsó közös lakásuk havi törlesztőrészleteit az alperes fizette. [11] Az alperes a felperes keresetének elutasítását kérte. Elsődlegesen azzal érvelt, hogy a felperes betegségét még az életközösség alatt diagnosztizálták, az életközösség megszűnése előtt rövid idővel lezajlott felülvizsgálaton az állapotát felmérték. A felperes ennek tudatában nyilatkozott a bontóperi eljárásban a munkaképességéről és a rászorultsága hiányáról. Az orvosi iratok alapján a felperes állapotában nem történt változás, az életközösség megszűnése előtt megállapított 55%-os össz-szervezeti egészségkárosodása a 2015-ben (a per alatt) elvégzett felülvizsgálatnál sem módosult, sőt a gyermekvállalás, illetve a szülés után a felperes sokkal jobban lett. Így ha az egyezség megkötésekor saját előadása szerint munkaképes volt, állapotromlás, rosszabbodás hiányában jelenleg is munkaképesnek minősül. Az alperes nem tudott a nagyszülő anyagi segítségéről, az életközösség megszűnése utáni támogatásról pedig nem volt információja. A felperesnek a kölcsön törlesztésének és a tartás fizetésének összefüggésére vonatkozó állítását cáfolta: ilyen feltétel a szerződésben nem szerepel és a bontóperi egyezség megkötésekor sem hangzott el. Az pedig, hogy mi volt a felperes mögöttes szándéka, vagy esetleges indoka, a szerződéses nyilatkozata szempontjából közömbös. Az alperes azzal is érvelt, hogy a 128

130 felperes a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 4:29. (1), (2) bekezdése alapján az életközösség megszűnését követő öt év eltelte után tartást csak különös méltánylást érdemlő esetben követelhetne. Az első- és másodfokú ítélet [12] Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy szeptember hó 1. napjától kezdődően havonta előre esedékesen, minden hónap 10. napjáig fizessen meg a felperesnek havi forint határozott összegű házastársi tartásdíjat. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperest forint hátralékos tartásdíj terheli és kötelezte őt ennek 60 napon belüli megfizetésére. [13] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének részben adott helyt. A Ptk. 4:29. -a szerint a házassági életközösség megszűnése esetén házastársától, a házasság felbontása esetén volt házastársától tartást követelhet az, aki magát önhibáján kívül nem képes eltartani. A perben a felperest terhelte állításai bizonyításának kötelezettsége, miszerint a házastársi tartásra önhibáján kívül rászorul és arra az alperes teljesítőképes. A perben nem volt vitatott, hogy az alperes teljesítőképes, ezért abban kellett állást foglalni, hogy a felperes önhibáján kívüli rászorultsága fennáll-e. [14] Az elsőfokú bíróság szerint a felperesnek a házassági bontóperben tett, a munkaképességét illető nyilatkozata nem felelt meg a valóságnak. A felperes okirattal igazolta, hogy betegségét a házassági életközösség fennállása alatt diagnosztizálták. A 2012-ben lefolytatott felülvizsgálat szerint állapota nem változott, tartós és jelenleg sem gyógyítható betegsége miatt munkát vállalni nem tudott, illetve tud, állapota alapján rászorultsága megállapítható. Az orvosi dokumentáció szerint a felperes az életközösség megszűnésekor munkaképes személynek nem minősült, ebből következően a bontóperben tett nyilatkozata a tényleges állapotával ellentétes volt. [15] Az elsőfokú bíróság a peradatok - a közös vagyont megosztó szerződés, az adásvételi szerződés, valamint a felperes édesanyja tanúvallomása - alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felperesnek a házastársi tartásdíjról lemondó nyilatkozata megtételére döntő kihatással volt a közös adósság részleteinek alperes általi megfizetésére vonatkozó megállapodás, valamint az anyai nagyszülő részéről nyújtott rendszeres anyagi segítség. A felperes részére folyósított rokkantsági nyugdíj ugyanis a méltó megélhetéshez nem elegendő. A volt házastárs tartási felelőssége fennáll, köteles anyagilag gondoskodni tartásra szoruló volt házastársáról. [16] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében részben megváltoztatta és az alperest január 1-jétől kötelezte a havi forint határozott összegű házastársi tartás megfizetésére. Ennek megfelelően az alperest terhelő hátralék összegét forintra leszállította. [17] A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást túlnyomó részben helyesen állapította meg, az abból levont jogi következtetése és érdemi döntése - a tartásfizetési kötelezettség kezdő időpontja kivételével - helytálló. [18] A felperes a házassági életközösség megszűnését követő öt éven belül vált rászorulttá, így a Ptk. 4:29. (2) bekezdése a perben nem foghat helyt. A másodfokú bíróság egyetértett az alperessel abban, hogy neki nem kell részt vállalnia a felperes gyermekének tartásában és ez a körülmény a felperes 129

131 rászorultsága megállapításánál az alperes terhére nem értékelhető. Az elsőfokú bíróság azonban ezt nem is értékelte, csak mint tényt rögzítette. A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem [19] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet - az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően - helyezze hatályon kívül és a jogszabálynak megfelelő ítélet meghozatalával a felperes keresetét utasítsa el. A jogerős ítélet jogszabálysértő voltát a Ptk. 4:29. - ában, a 4:33. -ában és a 4:210. -ában foglaltak megsértésére alapította. [20] Az alperes felülvizsgálati kérelmében a fellebbezési érvelését ismételte meg és részletesen kitért a felperes által hivatkozott három körülményváltozásra. [21] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. A Kúria döntése és jogi indokai [22] A Kúria a jogerős ítéletet a Pp (1) bekezdés alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül. [23] A felülvizsgálati kérelem nem alapos. [24] A Ptk. 4:29. (1) bekezdése a házastársi tartás jogosulti feltételeit tartalmazza, amelynek mértékére, a szolgáltatás módjára, időtartamára a Ptk. 4:33. -a a rokontartás szabályainak alkalmazását írja elő. [25] A peres felek a házasság felbontása és járulékai iránti perben a bíróság végzésével jóváhagyott egyezségben (perbeli szerződésben) úgy nyilatkoztak, hogy egymással szemben házastársi tartást nem igényelnek. Az alperes azt állította, hogy a felperes és közte a kölcsön visszafizetését követő időszakra vonatkozó tartásra sem írásban, sem szóban nem állapodtak meg, ezt a felperes nem cáfolta, csak az igény érvényesítésének indokaira (a nagyszülői hozzájárulás megszűnése, a közös adósság visszafizetése, a betegsége miatti anyagi helyzete) hivatkozott. Az a körülmény azonban, hogy a felperes a bontóperben házastársi tartási igényt aktuálisan nem érvényesített, nem jelenti azt, hogy arról a jövőre nézve is véglegesen lemondott volna. A felek egyezségbe foglalt nyilatkozatát etekintetben kiterjesztően értelmezni nem lehet. [26] Nincs jogi akadálya tehát annak, hogy a tartásra jogosult ilyen igénnyel a bontóperi eljárás befejezése után lépjen fel, a jogszabályhely kizárólag az életközösség megszűnése után öt évet meghaladó igényérvényesítést nem teszi lehetővé [Ptk. 4:29. (4) bekezdés]. A felperes pedig - az eljárt bíróságok helyes érvelése szerint - az igényével öt éven belül lépett fel. A perbeli esetben tehát azt kellett vizsgálni, hogy a Ptk. 4:29. (1) bekezdésében foglalt feltételeket a felperes a Pp (1) bekezdése alapján őt terhelő bizonyítási kötelezettsége szerint bizonyította-e. [27] A családjogi tartás, mint ingyenes tartási kötelezettség számos feltételnek alárendelten áll csak fenn és a jogosult is csak akkor tarthat igényt tartásra, ha annak feltételei - az önhibán kívüli rászorultság, az érdemtelenség hiánya és a kötelezetti teljesítőképesség - fennállnak. A perben a felperes érdemtelensége nem merült fel, az alperes pedig a teljesítőképessége hiányát nem állította (a jövedelmi kimutatása alapján teljesítőképes). 130

132 [28] A perben a felperes súlyos, az orvostudomány jelenlegi állása szerint gyógyíthatatlan betegségének ténye (a rászorultsága) bizonyított, azt egyébként az alperes maga sem vitatta. Az orvosi dokumentáció szerint a felperes foglalkoztatási rehabilitációja nem javasolt, a betegsége a jelenlegi állapotának stagnálása és a rosszabbodás között változó, tehát - a jogerős ítéletben helytállóan kifejtettek szerint - a folyamatos munkaviszony létesítése, vagy a rendszeres alkalmi munkavállalás tőle nem várható el. A felperes kizárólag rokkantnyugdíjat kap, egyéb forrásból saját jogcímen jövedelme, vagyona nincs, a munkaerőpiacon pedig egészségi állapota nem teszi lehetővé a munkavállalását. A létfenntartásához szükséges anyagi eszközök megteremtését nem tudja biztosítani és nincs olyan vagyontárgya sem, amelynek esetleges hasznosításával vagy értékesítésével a saját megélhetéséhez hozzájárulhatna. Bizonyított, hogy szűkös anyagi körülmények között él, segítség nélkül önmaga folyamatos eltartására és fizikai ellátására nem képes. A fentiek alapján tehát kétséget kizáróan bizonyított, hogy a felperes a tartásra önhibáján kívül rászorul. [29] Kétségtelen, hogy a felperes betegsége a házassági életközösség megszűnésekor, illetve a szerződéses nyilatkozatakor is fennállt. Önmagában azonban az, hogy akkor aktuálisan a felperes szubjektíve milyen indokok miatt nem érvényesített tartás iránti igényt - egyéb más forrásból saját ellátásáról, anyagi létfenntartásáról gondoskodni tudott, vagy azért, mert ezzel mintegy kompenzálni kívánta az alperes nagyobb anyagi tehervállalását (a közös adósság kizárólagos fizetését) - nem zárja ki - a feltételek fennállásának bizonyítottsága esetén - annak későbbi megállapíthatóságát. A tartási igény érvényesítésének hiánya nem azonos a tartásról való lemondással, ilyen szűkítő értelmezést a Ptk. nem tartalmaz. [30] Az alperes a tartás jogalapjának fennállását vitatta, annak mértékét - még másodlagosan sem - sérelmezte, ezért a Kúria a jogerős ítéletben meghatározott (helybenhagyott) havi tartás összegét nem vizsgálta [Pp (1) bekezdés]. [31] Ami pedig a Pp a megsértését illeti, a Kúria rámutat arra, hogy az első- és másodfokú bíróság a döntését megindokolta, önmagában az, hogy az alperes a döntéssel szubjektíve nem ért egyet, a jogszabálysértés tényét még nem alapozza meg. [32] A fentiek alapján a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, ezért azt a Kúria a Pp (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Kúria Pfv. II /2016.) 131

133 29.) Hatály: 2012.VI /2012. (VI. 29.) AB határozat a családok védelméről szóló évi CCXI. törvény 8. hatálybalépésének felfüggesztéséről 6 Az Alkotmánybíróság teljes ülése jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány alapján indult eljárásban, ideiglenes intézkedés tárgyában - dr. Pokol Béla és dr. Szívós Mária alkotmánybírók különvéleményével - meghozta a következő határozatot: 1. Az Alkotmánybíróság a családok védelméről szóló évi CCXI. törvény 8. -ának július elsejei hatálybalépését felfüggeszti. 2. Az Alkotmánybíróság megállapítja: ha a felfüggesztő döntés hatályát vesztené, a családok védelméről szóló évi CCXI. törvény 8. -a hatálybalépésének időpontja - az Alkotmánybíróságról szóló évi CLI. törvény 61. (4) bekezdése alapján június 29. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. Indokolás I. 1. Az alapvető jogok biztosa az Alkotmánybíróságról szóló évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 24. (2) bekezdése alapján kezdeményezte, hogy az Alkotmánybíróság vizsgálja meg és az Abtv. 41. (1) bekezdésében biztosított jogkörében semmisítse meg a családok védelméről szóló évi CCXI. törvény (a továbbiakban: Csvt.) 7. -át, mivel az ellentétes az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében, az Alaptörvény II. cikkében (emberi méltósághoz való jog), az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésében (egyenlő bánásmód követelménye), valamint az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésében foglaltakkal. Kérte a Csvt. 8. -ának vizsgálatát is, mert az ellentétes az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében (jogállamiság elve) foglaltakkal. Indítványozta, hogy az Alkotmánybíróság az Abtv. 32. (1) bekezdésében és 42. (1) bekezdésében biztosított jogkörében mondja ki, hogy a Csvt. 7. -a nemzetközi szerződésbe ütközik, mivel ellentétes az évi XXXI. törvényben kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, november 4-én kelt Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) 8. cikkében foglaltakkal. Indítványozta az Abtv. 61. (2) bekezdésére hivatkozással, hogy az Alkotmánybíróság a már kihirdetett és július 1-jén hatályba lépő Csvt. 7. és 8. -ának hatálybalépését az indítvány elbírálásáig függessze 6 Alkotmánybírósági ügyszám: II/3012-5/

134 fel, mivel az érintettek alapvető jogainak védelme és a jogbiztonság követelményének érvényesülése érdekében azonnali intézkedésre van szükség Az indítványozó szerint a Csvt. a családi jogállás keletkezésével kapcsolatban a 7. (1) és (2) bekezdésében rögzíti a család fogalmát. Az (1) bekezdés szerint a család a természetes személyek érzelmi és gazdasági közösségét megvalósító olyan kapcsolatrendszer, amelynek alapja egy férfi és egy nő házassága vagy egyenesági rokoni kapcsolat, vagy a családba fogadó gyámság. A (2) bekezdés kimondja, hogy az egyenesági rokoni kapcsolat leszármazással vagy örökbefogadással jön létre. A Csvt. értelmében a család alapja a társkapcsolatok köréből kizárólag egy férfi és egy nő házassága lehet. Az Alaptörvény L) cikk értelmében a házasság intézménye a férfi és nő között, önkéntes elhatározáson alapuló életközösség esetén választható megoldás. A jogilag is elismert társkapcsolatoknak azonban jelenleg számos egyéb formája is megkülönböztethető. Különnemű párok a) a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szerinti tényleges, ún. de facto élettársi kapcsolatban élhetnek; b) a bizonyítás megkönnyítése végett - döntésüktől függően - kérhetik az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába való bejegyzésüket; c) választhatják a házasságot. Az azonos nemű párok is a) élhetnek de facto élettársi kapcsolatban; b) kérhetik az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába való bejegyzésüket; vagy c) választhatják a évi XXIX. törvényben szabályozott bejegyzett élettársi kapcsolatot. Az indítvány szerint így a Csvt. 7. -a a bejegyzett élettársi közösséget választó személyeket szexuális irányultságuk alapján különbözteti meg az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésében biztosított, magán- és családi életükhöz való joguk tekintetében. Az alapvető jogok biztosa utalt arra is, hogy ez a szabályozás ellentétes az Alaptörvény XV. cikkének (2) bekezdése szerinti diszkrimináció tilalmával. A család fogalmának restriktív használata az alapvető jogok biztosa szerint sérti az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésében biztosított magán- és családi élethez való jogot, és ellentétes az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Európai Egyezményének 8. cikkével is Az indítvány szerint Csvt. 8. (1) bekezdése előírja, hogy végintézkedés hiányában történő öröklés (a továbbiakban: törvényes öröklés) esetében öröklésre elsősorban törvényben meghatározott rokonsági fokig az egymással egyenesági vagy oldalági rokonságban, illetve az örökbefogadási kapcsolatban állók és a házastárs jogosult. A Csvt. 8. (2) bekezdése alapján pedig az állam és más személyek törvényes öröklésének csak az (1) bekezdésben említett személyek hiányában lehet helye. A (3) bekezdés úgy szól, hogy az örökhagyó házastársát pedig külön törvényben szabályozottak szerint özvegyi jog illeti meg. A Csvt. 8. (4) bekezdése végül rögzíti, hogy kötelesrész illeti meg az örökhagyó leszármazóját, házastársát, továbbá szülőjét, ha az öröklés megnyíltakor az örökhagyó törvényes örököse vagy végintézkedés hiányában az lenne. A kötelesrész mértékét, alapját, számítását, kiadását, továbbá a kötelesrészből való kitagadás részletes szabályait külön törvény tartalmazza. Az öröklésre, ezen belül a törvényes öröklés rendjére vonatkozó alapvető szabályokat a Ptk. III. cím LII. fejezete tartalmazza. A Ptk (1) bekezdése alapján törvényes örökös elsősorban az örökhagyó gyermeke, a 607. (4) bekezdése ugyanakkor előírja, hogy ha leszármazó nincs, a házastárs vagy a bejegyzett élettárs örököl. A Ptk. tehát lehetővé teszi, hogy végrendelkezés hiányában az azonos nemű párok esetében - figyelemmel arra, hogy esetükben nincs lehetőség házasságkötésre - a bejegyzett élettárs örököljön élettársa után. Az alapvető jogok biztosa szerint a szabályozás összhangban van az alkotmánybírósági gyakorlatban, elsősorban a 32/2010. (III. 25.) AB határozatban (ABH 2010, 194.) és a 133

135 154/2008. (XII. 17.) AB határozatban (ABH 2008, 1203.) lefektetett elvekkel. Az indítványozó szerint eleve nem világos, hogy a családvédelmi törvény mindezzel párhuzamosan miért tartalmaz a törvényes öröklésre vonatkozó párhuzamos keretszabályokat, alkotmányossági szempontból ugyanakkor egyértelműen aggályos, hogy a Csvt. 8. -a nincs összhangban a Ptk ával, ugyanis említést sem tesz a bejegyzett élettársak - leszármazó hiányában történő - törvényes öröklési lehetőségéről. II. 1. Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy a jogszabály hatálybalépésének felfüggesztését lehet-e önálló indítványban kezdeményezni, vagyis erről az Alkotmánybíróságnak minden esetben külön, formális döntést kell-e hoznia, vagy az erre irányuló javaslat csak figyelemfelhívás. A felfüggesztésnek akkor van helye, ha az Alkotmánybíróság a vizsgálata során valószínűsíti alaptörvény-ellenesség fennállását. Vagyis nem az indítványozásra egyébként jogosultnak, hanem az Alkotmánybíróságnak van joga észlelni, hogy az alaptörvény-ellenesség valószínű. Az Alkotmánybíróság ezt a vizsgálata során észleli. Ez feltételezi azt, hogy az Alkotmánybíróság vizsgálódása az alaptörvény-ellenesség megállapítását illetően már folyamatban van, az érdemi döntés előkészítése megkezdődött, vagyis az indítvány érdemi eljárás lefolytatására alkalmas. Utólagos absztrakt normakontroll eljárásban (Abtv. 24. ) minderre figyelemmel nem lehet önálló, és külön elbírálásra váró indítványnak tekinteni az indítványozásra jogosultnak azt a javaslatát, hogy az Alkotmánybíróság a jogszabály hatálybalépését függessze fel. Az indítvány e része javaslat, amely megkönnyítheti az Alkotmánybíróság észlelését, de formális döntést erről - ha az Alkotmánybíróság nem ért vele egyet - az Abtv. értelmében nem kell hozni. Másrészt az Alkotmánybíróság erre irányuló indítványozói javaslat nélkül is, hivatalból észlelheti, ha felfüggesztésnek helye van. 2. Az Abtv. 61. (2) bekezdése alapján, ha az Alkotmánybíróság a 24. -ban meghatározott hatáskörében (utólagos normakontroll eljárásban) kihirdetett, de hatályba még nem lépett jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés vizsgálata során az alaptörvény-ellenesség fennállását valószínűsíti, kivételesen felfüggesztheti az indítványban megjelölt jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés hatálybalépését, ha súlyos és helyrehozhatatlan kár vagy hátrány elkerülése, az Alaptörvény vagy a jogbiztonság védelme érdekében azonnali intézkedésre van szükség. A felfüggesztés számos feltétel egyidejű teljesülése esetén lehetséges. Csak hatályba nem lépett jogszabály hatályabalépését lehet felfüggeszteni. A felfüggesztés kivételes lehet. Feltétel, hogy a felfüggesztésre súlyos és helyrehozhatatlan következmény elkerülése érdekében kerülhet sor, ezek együttes feltételek. Ha a hatálybalépésnek nincs közvetlen következménye, vagy az nem súlyos, vagy súlyos, de nem helyrehozhatatlan, vagy helyrehozhatatlan, de nem súlyos - nincs helye felfüggesztésnek. Feltétel, hogy a következmény összességében hátrányos lenne. Feltétel annak valószínűsítése is, hogy ezt a következményt a hatályabalépés önmagában vagy kényszerű jogalkalmazói lépések révén, belátható időn belül okozná. Feltétel, hogy a felfüggesztési intézkedésnek az Alaptörvény védelmét kell szolgálnia, vagy a jogbiztonság védelme érdekében kell történnie; önmagában nemzetközi szerződés feltételezett sérelmére hivatkozva nincs helye felfüggesztésnek. 134

136 Az Abtv. értelmében jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés felfüggesztésének lehet helye. Vagyis az Alkotmánybíróság meghatározhatja, hogy valamely jogszabály egészének, vagy csak bizonyos részeinek a hatálybalépését függeszti fel. Az Alkotmánybíróság külön vizsgálta, hogy a Csvt. 7. és 8. -a tekintetében a feltételek fennállnak-e. Arra a következtetésre jutott, hogy a fenti feltételek a Csjt. 8. -ával összefüggésben teljesültek A Csvt. 8. -a öröklési jogi szabályokról szól. Mind a négy bekezdése utal a házastárs jogaira. Az öröklésre, ezen belül a törvényes öröklés rendjére vonatkozó alapvető szabályokat a Ptk. III. cím LII. fejezete tartalmazza. A Ptk (1) bekezdése alapján törvényes örökös elsősorban az örökhagyó gyermeke, a 607. (4) bekezdése ugyanakkor előírja, hogy ha leszármazó nincs, a házastárs vagy a bejegyzett élettárs örököl. A Ptk. tehát lehetővé teszi, hogy végrendelkezés hiányában az azonos nemű párok esetében - figyelemmel arra, hogy esetükben nincs lehetőség házasságkötésre - a bejegyzett élettárs örököljön élettársa után. A szabályozás összhangban van a korábbiakban már említett alkotmánybírósági gyakorlat, elsősorban 32/2010. (III. 25.) AB határozatban (ABH 2010, 194.) és a 154/2008. (XII. 17.) AB határozatban (ABH 2008, 1203.) lefektetett elvekkel. Alkotmányossági szempontból aggályos, hogy a Csvt. 8. -a nincs összhangban a Ptk ával, mert nem tesz említést a bejegyzett élettársak - leszármazó hiányában történő - törvényes öröklési lehetőségéről. Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése alapján Magyarország független, demokratikus jogállam. Az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján ennek a jogállami minőségnek nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam - s elsősorban a jogalkotó - kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. A jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, ]. Habár törvényi rendelkezések összeütközése miatt önmagában alaptörvény-ellenesség nem állapítható meg, ha a szabályozás ellentmondása jogszabály-értelmezéssel nem oldható fel, és ez anyagi alkotmányellenességhez vezet, vagy a normaszövegek értelmezhetetlensége konkrét alapjogi sérelmet okoz, akkor törvényi rendelkezések kollíziója miatt is alaptörvény-ellenesség állapítható meg [35/1991. (VI. 20.) AB határozat, ABH 1991, 175, ]. A Csvt. 8. -ának vizsgálata során az alaptörvény-ellenesség fennállása valószínűsíthető az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében rögzített jogállamiság elve és a belőle levezethető jogbiztonság követelménye alapján. A törvényes öröklés vonatkozásában a Ptk. és a Csvt. között nincs összhang. A Ptk. öröklési rendje szerint a bejegyzett élettárs egyértelműen a házastárssal azonos szinten örököl, a Csvt. normaszövege ezzel ellentétben komoly bizonytalanságot okoz, mert elsősorban a rokonok és a házastárs öröklésére utal. Előfordulhat például az a helyzet, hogy - leszármazó hiányában - a Ptk. alapján a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő örökhagyó élettársa, míg a Csvt. alapján az örökhagyó testvére a törvényes örökös. A jogalkalmazói gyakorlatban ez jogértelmezéssel feloldhatatlan bizonytalanságot okozhat, ezért az Alkotmánybíróság a Csvt. 8. -a hatálybalépését felfüggesztette. 135

137 A felfüggesztésről szóló határozatnak rendelkeznie kell arról is, hogy ha a felfüggesztő döntés hatályát vesztené, akkor a Csvt. 8. -a mikor lép hatályba. Az Alkotmánybíróság erre az esetre - az Abtv. 61. (4) bekezdése alapján - meghatározta, hogy a Csvt. 8. -a hatálybalépésének időpontja június 29. Budapest, június 26. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke, előadó alkotmánybíró Dr. Balogh Elemér s. k., alkotmánybíró Dr. Bragyova András s. k., alkotmánybíró Dr. Holló András s. k., alkotmánybíró Dr. Kovács Péter s. k., alkotmánybíró Dr. Lévay Miklós s. k., alkotmánybíró Dr. Stumpf István s. k., alkotmánybíró Dr. Balsai István s. k., alkotmánybíró Dr. Dienes-Oehm Egon s. k., alkotmánybíró Dr. Kiss László s. k., alkotmánybíró Dr. Lenkovics Barnabás s. k., alkotmánybíró Dr. Pokol Béla s. k., alkotmánybíró Dr. Szalay Péter s. k., alkotmánybíró Dr. Szívós Mária s. k., alkotmánybíró Dr. Pokol Béla alkotmánybíró különvéleménye Nem értek egyet a családok védelméről szóló évi CCXI. törvény 8. hatálybalépésének felfüggesztésével, melyet a többségi határozat rendelkező része tartalmaz. Ezt a döntést már formai okokból sem lehet elfogadni. E kivételes rendelkezésre ugyanis az Alkotmánybíróság csak a beadott indítvány vizsgálata során juthat, de a vizsgálatot megelőzően - ahogy a jelen esetben történt - nincs erre mód az Abtv. 61. (2) bekezdése értelmében. Az indokolás II. részének 1) pontja helyesen érvel, hogy ezen intézkedés alkalmazása vonatozásában az alapjogi biztos nem is rendelkezik javaslati joggal, és az Alkotmánybíróság is csak a vizsgálat során felvetődő súlyos és helyrehozhatatlan kár vagy hátrány bekövetkeztének észlelése esetén folyamodhat ehhez. E helyes érvelés után azonban a többségi határozat nem visszautasítja a jogosulatlan indítvány e részét, hanem csak a formális döntés hozatal kötelezettségének hiányát konstatálja ebben a tekintetben. Ezzel a megoldással az Alkotmánybíróság ténylegesen precedenst teremt ahhoz, hogy a jövőben is túllépjen az alapjogi biztos a felhatalmazásán, és most már e határozatra hivatkozva is vindikálja magának a felfüggesztéshez a javaslati jogot. Ez a számára történő hatáskörbővítés a felfüggesztés előfeltételét sérti, mert ezzel a vizsgálat elkezdése előtt az összefüggések tényleges feltárása és a súlyos és elháríthatatlan károk vagy hátrányok független mérlegelése esik el az Alkotmánybíróság részéről. A jelen esetben ez is hozzájárult 136

138 ahhoz, hogy - mint a következőkben látható lesz - a többségi határozat az Alaptörvény vonatkozó rendelkezéseinek mélyreható elemzése és a vonatkozó polgári jogi szabályok megfelelő mélységű vizsgálata előtt adott helyt az alapjogi biztos felfüggesztési kérelmének. Az Alaptörvény L) cikke nyilvánvalóvá teszi, hogy - a korábbi Alkotmánnyal szemben - az alkotmányozó hatalom a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját helyezte alaptörvényi védelem alá, és ez a jogilag elismert tartós párkapcsolatok közül csak a gyerekek nemzésére alkalmas kapcsolatokat emelte ebbe a formába. A bejegyzett élettársi kapcsolat, mely az egyneműek közötti tartós párkapcsolat jogi formáját jelenti, ebbe a megfogalmazásba nem fér bele. Ez az alkotmányozó döntése volt, melyhez az Alkotmánybíróságnak és minden más magyar állami szervnek alkalmazkodnia kell. Ám ebből nem következik, hogy a családnak nem, de tartós párkapcsolatnak jogilag elismert bejegyzett élettársak között a törvényes öröklés rendje ne lenne megoldott. A ma hatályos Polgári Törvénykönyv 607. (4) bekezdése rögzíti: Ha leszármazó nincs, a házastárs vagy a bejegyzett élettárs örököl. Az, hogy a most vitatott családvédelmi rendelkezésben csak a házastárs kifejezés szerepel, a bírói jogalkalmazás értelmezési munkája felé jelent majd feladatot, hogy összhangba hozza ezt a törvényhelyet az öröklés rend alapvető kódexének vonatkozó szabályával. Ilyen jogértelmezési munka azonban, mely komolyabb esetekben a legfelső ítélkezési fórum jogegységi határozatával vagy egy irányban kialakított állandó bírói gyakorlattal rendezhető, nagy tömegben fordul elő a polgári jogi ítélkezésben éppúgy, mint a jog többi részében. Ez az értelmezési dilemma tehát nem teszi szükségessé, hogy az Alkotmánybíróság beavatkozzon, és már hatálybalépés előtt felfüggessze a vitatott törvényi rendelkezést. Annál is kevésbé, mert az évek óta előkészítés alatt álló és most már a végső fázisba már eljutott új Ptk. a vonatkozó rendelkezésében egyértelműen megoldja a helyzetet: a házastársi és a bejegyzett élettársi kapcsolatot egy általános szabállyal egymással helyettesíthető kifejezéssé teszi: 7:64. Az örökhagyó bejegyzett élettársa törvény szerint úgy örököl, mint az örökhagyó házastársa, és a törvényes öröklés házastársra vonatkozó szabályait megfelelően kell alkalmazni az örökhagyó bejegyzett élettársára. (Hetedik könyv 7:64. -t (Bejegyzett élettárs öröklése). A fenti elemzések azt mutatják, hogy a rendes bírósági ítélkezés és a törvényi rendelkezéseket konkretizáló állandó bírói gyakorlatok kialakult rendje meg tudja oldani az alapjogi biztos által vitatott rendelkezések értelmezési dilemmáit, így csak egyfajta alkotmánybírósági aktivizmus vihette el a különvéleményemben elutasított többségi határozatot a felfüggesztési döntés meghozatalára. Budapest, június 27. A különvéleményhez csatlakozom. Budapest, június 27. Dr. Pokol Béla s. k., alkotmánybíró Dr. Szívós Mária s. k., alkotmánybíró 137

139 30.) Hatály: 2013.IV /1992. (IV. 10.) AB határozat 7 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránti indítvány tárgyában meghozta a következő határozatot. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló évi 17. törvényerejű rendelet 15. (3) bekezdése alkotmányellenes, ezért azt évi szeptember hó 30-i hatállyal megsemmisíti. Az Alkotmánybíróság elrendeli határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét. INDOKOLÁS I. Az indítványozó álláspontja szerint az évi 17. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Tvr.) 15. (3) bekezdése alkotmányellenes, ezért kérte annak megsemmisítését. Az indítványban kifogásolt rendelkezés szerint a fegyveres erők, a fegyveres testületek, a tűzoltóság hivatásos, valamint a fegyveres erők továbbszolgáló állományába tartozó házasuló, a házasságkötést megelőző eljárásban az anyakönyvvezető előtt igazolni köteles azt, hogy az illetékes parancsnok a házasságkötéshez engedélyt adott, és hogy az abban megszabott határidő még nem telt el. Az indítványozó álláspontja szerint a házassághoz való jog olyan állampolgári jog, mely az Alkotmány erre vonatkozó kifejezett rendelkezése hiányában is alapjognak minősül. Utalt továbbá arra, hogy ez a jog a Politikai és Polgári Jogok Egyezségokmánya és más nemzetközi egyezmények oltalma alatt is áll, ezért e jog gyakorlásának törvényi korlátozása alkotmányellenes. II. 1. Az évi XI. törvény 5. -ának e) pontja a házasságot törvényhozási tárgyként sorolja fel. Az Alkotmány 15. -a szerint a Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét. A házasság intézményének alkotmányos védelme az Alkotmánybíróság álláspontja szerint azt is jelenti, hogy az Alkotmány egyben garantálja a házasságkötés szabadságát. Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jog alkotmányos értelmezése során már több határozatában rámutatott arra, hogy az emberi 7 Alkotmánybírósági ügyszám: 502/B/1991/5. Az Alaptörvény hatálybalépése előtt meghozott alkotmánybírósági határozatok hatályukat vesztik. E rendelkezés nem érinti az ezen határozatok által kifejtett joghatásokat. Lásd: Alaptörvény

140 méltósághoz való jog, mint az általános személyiségi jog egyik megfogalmazása, magába foglalja az önrendelkezés szabadságához való jogot is [8/1990. (IV. 23.) AB és 57/1991. (XI. 8.) AB határozatok]. Márpedig az önrendelkezési jog része a házasságkötés szabadságához való jog, így ez a jog az Alkotmány 54. (1) bekezdése alapján ugyancsak alkotmányos védelemben részesül. 2. Az Alkotmány 7. -a szerint a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait a Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 23. cikke 2. pontja emberi jogként határozza meg a házasságkötés jogát. Eszerint a házasságkötésre alkalmas korban lévő férfiak és nők házasságkötési és családalapítási jogát el kell ismerni. Hasonló rendelkezést tartalmaz a Magyar Köztársaság által már aláírt, de eddig még meg nem erősített Európai Emberi Jogi Egyezmény 12. cikke, amely kimondja, hogy a házasságkötési korhatárt elért férfiaknak és nőknek joguk van a házasságkötésre és a családalapításra, az e jog gyakorlását szabályozó hazai törvények szerint. 3. Mindezekből a rendelkezésekből következik, hogy a házasságkötés szabadságához való jog - az önrendelkezési jog részeként - olyan alapjog, amely alkotmányos oltalom alatt áll. Az Alkotmány 8. (2) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapította meg, de alapvető jog lényeges tartalmát törvény sem korlátozhatja. Az indítvánnyal támadott Tvr. 15. (3) bekezdése alapvető jogot korlátoz akkor, amikor a szabályozott alanyi körben a házasságkötést előzetes engedély, hozzájárulás megadásához, illetőleg ennek igazolásához köti. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az alapvető jog korlátozása csak akkor marad meg alkotmányos határok között, ha a korlátozás nem az alapjog érinthetetlen lényegére vonatkozik, ha az elkerülhetetlen, azaz kényszerítő okkal történik, továbbá, ha a korlátozás súlya a korlátozással elérni kívánt célhoz képest nem aránytalan [2/1990. (II. 18.) AB, 20/1990. (X. 4.) AB, 7/1991. (II. 28.) AB határozat stb.]. A házasságkötési eljárásban a házasságkötési engedély mint eljárási feltétel előírása, illetőleg az engedély hiányának házasságkötési akadályként való szabályozása azonban az alapjog aránytalan korlátozását jelenti, ugyanakkor nem elkerülhetetlen. Rámutat azonban az Alkotmánybíróság arra, hogy bizonyos házasságkötési feltételeknek, illetőleg korlátoknak alkalmaztatási, foglalkoztatási követelményként való előírása alkotmányosan megtörténhet. Ebben az esetben csak valamely foglalkozás vagy hivatás gyakorlásának vethető alá az alkotmányos jog korlátozása és a házasságkötés szabadságához való alkotmányos jog csak ebben az összefüggésben érinthető. A Tvr. kifogásolt rendelkezése alá tartozó alanyi körben a formális parancsnoki házasságkötési engedély tartalmát az évi 10. tvr. 18. (2) bekezdése töltötte ki. Eszerint az érintettek csak feddhetetlen személlyel köthettek házasságot. Ezt a korlátozást azonban az évi XXII. törvény 40. -a a dereguláció keretében hatályon kívül helyezte annak kimondásával, hogy ahol jogszabály jogosultság feltételeként feddhetetlen előéletet kíván meg, a törvény hatálybalépésével egyidejűleg ez a feltétel hatályát veszti. Függetlenül azonban attól, hogy a jogalkotó a feddhetetlenség helyett nem határozott meg újabb tartalmi feltételt, a parancsnoki engedély házasságkötési eljárási feltételkénti előírása olyan korlátozás, amely az 139

141 alapjog lényegi tartalmát érinti, ezért az alkotmányellenes. A deregulált feddhetetlenségi kritérium vagy egyéb korlátozás ugyanis legfeljebb az adott foglalkozás, szakma, hivatás elvállalásának vagy gyakorlásának feltételeként szabhat meg a házasságkötéssel kapcsolatos követelményeket, amelyek a foglalkozás gyakorlásának a feltételei. A támadott szabályozás azonban - mint a házasságkötés eljárásjogi előfeltétele - ellentétes az Alkotmány alapjog lényeges tartalmának korlátozhatatlanságát kimondó 8. (2) bekezdésével, ezért az Alkotmánybíróság azt megsemmisítette. 4. A házasságkötéssel kapcsolatos jog, a házasságkötés szabadsága, a házastárs személyének szabad megválasztása tehát bizonyos hivatásoknál csak a hivatásokhoz kapcsolódó összeférhetetlenségi okként korlátozható. Ilyen korlátozást indokolhatnak például a katonai (egyéb fegyveres testületi) életformával járó speciális helyzetek és körülmények. Köztudott, a nemzetközi jogösszehasonlításból és tradicionálisan is ismert, hogy a hivatásos szolgálati viszonyban állók házasságkötésének külön feltételekhez kötését az állami és szolgálati titok megóvásához fűződő rendkívüli érdek, a velük szemben támasztott fokozott erkölcsi követelmények stb. indokolhatják. Az Alkoltmánybíróság álláspontja szerint ezért a korlátozás - jogszabályban tételesen szabályozott feltételekkel és garanciákkal -az adott hivatás gyakorlásának feltételeként alkotmányosan fenntartható. Az ilyen korlátozásnak is meg kell felelnie azonban az Alkotmány 8. (2) bekezdésében írt feltételeknek; az Alkotmánybíróság csak az elkerülhetetlen, kényszerítő okkal fennálló és arányos korlátozást tekinti alkotmányosan megengedhetőnek. 5. Az Alkotmánybíróságról szóló évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 43. (4) bekezdése lehetővé teszi, hogy az Alkotmánybíróság az alkotmányellenesnek ítélt jogszabályt egy jövőbeni időponttól helyezze hatályon kívül. E rendelkezést a jogbiztonság alkotmányos követelménye indokolja. Ezzel ugyanis elkerülhető, hogy az adott szabályozási területen joghézag keletkezzék. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az alkotmányos alapjog lényeges tartalmát korlátozó sérelmezett rendelkezés azonnali megsemmisítése az adott szabályozási területen olyan jogbizonytalanságot idézne elő, amelynek - a házasságkötés családi állapotot megváltoztató hatása folytán - a jövőre nézve is a korlátozással elérni kívánt céllal ellentétes irányú kihatásai lehetnek. A jogbiztonság követelménye ezért az alkotmányellenes szabályozás átmeneti fenntartását igényli. A jogalkotó felelőssége, hogy a rendelkezésre álló időn belül az egyes szakmákkal, foglalkozásokkal, hivatásokkal összefüggésben a speciális feltételeket, követelményeket szabályozza és ne házasságkötési eljárási akadályokat állapítson meg. Ezért az Alkotmánybíróság a támadott és alkotmányellenesnek ítélt rendelkezést az Abtv. 43. (4) bekezdése alapján a jövőre nézve, szeptember 30-i hatállyal semmisítette meg. Az Alkotmánybíróság a határozatnak a Magyar Közlönyben való közzétételét az Abtv a alapján rendelte el. Dr. Sólyom László s. k., az Alkotmánybíróság elnöke Dr. Ádám Antal s. k., alkotmánybíró Dr. Kilényi Géza s. k., alkotmánybíró Dr. Herczegh Géza s. k., alkotmánybíró Dr. Lábady Tamás s. k., előadó alkotmánybíró 140

142 Dr. Schmidt Péter s. k., alkotmánybíró Dr. Szabó András s. k., alkotmánybíró Dr. Tersztyánszky Ödön s. k., Dr. Vörös Imre s. k., alkotmánybíró alkotmánybíró Dr. Zlinszky János s. k., alkotmánybíró 141

143 31.) BH I. A gyermektartásdíj százalékos megállapítása esetében az alapösszeg helyes megállapításának jelentősége van, miután a jogosult - szükség esetén - az alapösszeg erejéig kérhet végrehajtást, és igényelheti a gyermektartásdíjnak az állam által való ideiglenes folyósítását [12/1974. (V. 14.) MT sz. r. 2. (1) bek., 8/1974. (VI. 27.) IM sz. r. 1. (1) bek., PK 409. sz.] II. A házasság egyező akarat-nyilvántartás alapján történő felbontására irányuló nyilatkozatot a feleknek személyesen kell a bíróság előtt megtenniük. Nem elég tehát, ha az alperes a keresetlevélre úgy nyilatkozik, hogy a házasság felbontását nem ellenzi, vagy azt maga is kéri. A felek személyes megjelenésének nemcsak a békítés megkísérlése végett van jelentősége, hanem azért is, mert az egyező akaratnyilvánítás őszinteségéről, véglegességéről és befolyásmentességéről a bíróság elsősorban a házastársak személyes nyilatkozata alapján győződhet meg [Csjt. 18. (1) bek., 9. sz. Irányelv 4. pont]. III. A közös tulajdon megszüntetésére vonatkozó egyezséget a bíróság csak abban esetben hagyhatja jóvá, ha az végrehajtható. Végrehajthatatlan az az egyezség, amelyben a felek arra kötelezik magukat, hogy a közös tulajdonban lévő ingatlant eladják és a vételárat megfelezik [Pp (2) bek.]. A peres felek május 28-án kötöttek házasságot, melyből február 25-én Ilona, április 18-án pedig István nevű gyermekük született. A peres felek a házassági együttélést a közös tulajdonban álló ingatlanban folytatták. A felperes a keresetében a házasság felbontását, a gyermekeknek nála történő elhelyezését és az alperesnek gyermektartásdíj fizetésére kötelezését kérte. Az alperes az első tárgyaláson nem jelent meg, jogi képviselője útján akként nyilatkozott, hogy a házasság felbontását nem ellenzi és a gyermekek elhelyezése, láthatása és tartása kérdésében hajlandó egyezséget kötni. Az ezen a tárgyaláson a felperes és az alperes jogi képviselője által kötött egyezség szerint a gyermekek a felperesnél nyernek elhelyezést, az alperes pedig augusztus 1-től kezdődően keresete 20-20%-át, gyermekenként legalább havi 600 forintot köteles gyermektartásdíj címén fizetni. Az egyezség kiterjedt a gyermekek láthatásának kérdésére is. A bíróság az egyezséget jóváhagyta. Az augusztus 25-i tárgyaláson a felperes előadta, hogy a közös lakásból az alperes tűrhetetlen magatartása miatt elköltözött, majd a peres felek ún. kiegészítő egyezséget kötöttek. Az egyezség szerint 142

144 a peres felek megállapodtak abban, hogy a közös lakásukat három hónapon belül eladják, a befolyó vételárat egymás között megfelezik. Ebbe a vételárba azonban elszámolják a közös vagyonba tartozó és a felperes által elvitt ingóságok értékét. A beszámítás a közös vagyon megosztásának szabályai szerint történik. A bíróság a kiegészítő egyezséget jóváhagyta, majd ugyanilyen szám alatt hozott ítéletével a peres felek házasságát egyező akaratnyilvánításuk alapján felbontotta. Az egyezséget jóváhagyó végzések fellebbezés hiányában, az ítélet pedig a peres feleknek a fellebbezésről való lemondása folytán első fokon jogerőre emelkedett. Az egyezséget jóváhagyó végzések a gyermektartásdíjra vonatkozó része, a kiegészítő egyezséget jóváhagyó végzés és az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. 1. A 8/1974. (VI. 27.) IM számú rendelet 1. -ának (1) bekezdése szerint a bíróság a gyermektartásdíj megállapítása iránti keresetlevél benyújtása után hivatalból szerzi be a kötelezett - és szükség esetén a gyermeket gondozó szülő - jövedelmi és vagyoni viszonyainak megállapítására vonatkozó adatokat. A városi bíróság ennek a kötelezettségének nem tett eleget, és az alperes kereseti (jövedelmi) viszonyainak tisztázása nélkül hagyta jóvá a gyermektartásdíj tárgyában kötött egyezséget. Az ügyészség által utóbb beszerzett kereseti kimutatása szerint az alperes decemberétől novemberéig bezáróan a nyugdíjjárulék levonása után havi 3635 forintot keresett. Ebből arra kell következtetni, hogy a rendelet 3. -ának (3) bekezdése értelmében az alapösszeg magasabb, mint az egyezségben gyermekenként megjelölt havi forint. A Legfelsőbb Bíróság Pk számú állásfoglalása szerint a gyermektartásdíj százalékos megállapítása esetén az alapösszeg helyes megállapításának jelentősége van, miután a jogosult - szükség esetén - az alapösszeg erejéig kérhet végrehajtást, és igényelheti a gyermektartásdíjnak az állam által való ideiglenes folyósítását. Ezért a jogosultnak érdekében áll, hogy a tartásdíj alapösszege a jogszabálynak megfelelően kerüljön megállapításra. 2. A rendelkezésre álló adatokból megállapítható, hogy a felperes a közös lakást elhagyta, abban kizárólag az alperes lakik. Ilyen körülmények között az ún. kiegészítő egyezségben foglalt megállapodás a felperes és a nála elhelyezett gyermekek lényeges és jogos érdekeit sérti. A peres felek a háztartási lakáshasználat kérdését nem rendezték, és nincs biztosíték arra, hogy az alperes az ingatlant kiüríti, illetve annak három hónapon belüli vagy akár későbbi időpontban történő értékesítésére sor kerülhet. A bíróság nem tisztázta, hogy a felek a házassági együttélés alatt milyen mennyiségű és értékű ingóságot szereztek és abból mennyi került a felperes birtokába. Ezért az ún. kiegészítő egyezségben említett és a felperes által elvitt ingóságok értékének a vételár felosztásánál való elszámolása vitára és újabb pereskedésre vezethet. A Pp ának (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy a bíróság az egyezséget akkor hagyhatja jóvá, ha az megfelel a jogszabályoknak és a felek méltányos érdekeinek. A peres eljárás során kötött egyezségek azonban - a kifejtettek szerint - ezeknek a követelményeknek nem felelnek meg, ezért azokat a bíróság nem hagyhatta volna jóvá. Ezen túlmenően a kiegészítő egyezségbe foglalt és lényegében az ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetésére vonatkozó megállapodás teljes egészében végrehajthatatlan. 143

145 3. A Pp ának (1) és (2) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint házassági perben a bíróság köteles a házastársakat személyesen meghallgatni és az első tárgyaláson vagy az eljárás bármely szakaszában a békítést megkísérelni. A Legfelsőbb Bíróság 9. számú Irányelvének 4. pontja értelmében a házasság egyező akaratnyilvánítás alapján történő felbontására irányuló nyilatkozatot a feleknek személyesen kell megtenniük, nem elég tehát, ha az alperes a keresetlevélre úgy nyilatkozik, hogy a házasság felbontását nem ellenzi, vagy azt maga is kéri. A felek személyes megjelenésének nemcsak a békítés megkísérlése végett van jelentősége, hanem azért is, mert az egyező akaratnyilvánítás őszinteségéről véglegességéről és befolyásmentességéről a bíróság elsősorban a házastársak személyes nyilatkozata alapján győződhet meg. A peres iratokból kitűnően az alperes az első tárgyaláson személyesen nem jelent meg, a második tárgyaláson ugyan személyesen megjelent, a meghallgatására azonban nem került sor, az alperes így a házasság felbontása kérdésében személyesen nem nyilatkozott. A házasság felbontására irányuló egyező akaratukat tehát a peres felek személyesen nem nyilvánították ki. A házasságot a peres felek egyező akaratnyilvánítása alapján felbontó ítélet ennélfogva törvénysértő. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp ának (3) bekezdése alapján az egyezséget jóváhagyó végzéseket, illetőleg az első végzésnek csupán a gyermektartásdíjra vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezte, és a városi bíróságot ezzel összefüggésben új eljárásra és új határozat hozatalára utasította, míg az ítélet vonatkozásában a Pp ának (2) bekezdése értelmében csupán a törvénysértés megállapítására szorítkozott. (P. törv. II /1982/3. sz.) 144

146 32.) BH I. A volt házastársak tartós jogviszonyát rendező egyezség megváltoztatásának feltételeit az annak jóváhagyásától számított két éven belül előterjesztett kereset esetén a bíróság akkor is a Csjt ának (3) bekezdésében megszabott többletfeltételek alapján vizsgálja, ha döntését később hozza meg. II. A világnézet különbözősége a gyermek elhelyezésénél egyik szülő javára vagy terhére sem értékelhető [Alkotmány 60., 67. (2) bek., 70/A., az évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. cikke, 7. sz. kiegészítő jegyzőkönyvének 5. cikke]. III. Mindkét szülőnél egyformán kedvező feltételek esetén csak indokolt esetben lehet a testvéreket egymástól különválasztva elhelyezni [17. számú irányelv III/C. pontja]. Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban hozott ítéletével a bíróság által jóváhagyott egyezségben az július 19-én született Péter nevű gyermek elhelyezését megváltoztatta, és őt a felperes nevelésébe és gondozásába helyezte, kötelezte az alperest, hogy a gyermeket a ruházatával együtt az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül adja ki a felperesnek, egyebekben pedig a felperes keresetét elutasította. Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a peres felek házastársak voltak, a házasságukból július 19-én Péter, március 15-én pedig Tamás utónevű gyermekeik születtek. A házasságukat a bíróság ítéletével felbontotta, és a házassági bontóperben az április 20-án kelt és ugyanezen a napon jogerőre emelkedett végzésével olyan tartalmú egyezséget hagyott jóvá a felek között, amelyben a felek megállapodtak abban, hogy a gyermekeik az alperes gondozásában maradnak, a felperes a havi jövedelme gyermekenkénti 20-20%-ának megfelelő mértékű gyermektartásdíjat fizet az alperesnek, közös lakásuk használatát pedig a felek megosztják egymás között akként, hogy az alperes a gyermekekkel az emeleti egyik szobát, a felperes pedig a földszinti másik szobát használja kizárólagosan, a mellékhelyiségek közös használata mellett. A felek közösen kérték a házasság felbontását a megromlásához vezető okok feltárása nélkül. A felperes elismerte, hogy az alperes a gyermekeket megfelelően gondozza, és őt a gyermekek nevelésére alkalmasnak tartja. A felperes, mindössze három hónappal a jogerős egyezség megkötését követően, július 22-én előterjesztett keresetében a gyermekek elhelyezésének a megváltoztatását és mindkét gyermek nála történő elhelyezését kérte, arra hivatkozással, hogy az alperes 1991 májusa óta a Jehova Tanúi elnevezésű felekezet rendszeres látogatója, július 4-e óta pedig alámerített tagja, a gyermekeket heti 4-5 alkalommal a gyülekezetbe viszi, és ezzel a fejlődésüket gátolja. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Az elsőfokú bíróság ítéletével mindkét gyermeket a felperesnél helyezte el, és a felperes gyermektartásdíjfizetési kötelezettségét megszüntette, mert a megállapított tényállás szerint az alperes az elfoglaltságánál 145

147 fogva a gyermekek testi, szellemi és erkölcsi fejlődését nem biztosítja, este későn érkezik haza a gyermekekkel együtt, a gyermekek fáradtak és gondozatlanok. Negatívumként értékelte a bíróság azt is, hogy az alperes az ún. vérkérdésben nem adott határozott választ arra, hogy szükség esetén hozzájárulnae ahhoz, hogy a gyermekei vért kapjanak, vagy vérátömlesztésben részesüljenek, az alperesnek ez a felfogása pedig az adott esetben a gyermekek életét és testi épségét is veszélyeztetné. A másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. Rámutatott arra, hogy a hatályon kívül helyezés folytán a megismételt eljárásban fel kell tárni azt, hogy mi motiválta a feleket az egyezség megkötésénél - tekintettel arra is, hogy a felperes a pert mintegy fél évvel az egyezség megkötése után indította meg. A hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság mellőzte annak a vizsgálatát, hogy a korábbi egyezség valamelyik fél vagy a gyermekek érdekét súlyosan sérti-e, mert az egyezség megkötése óta időközben már több mint három év telt el. Elfogadta a feleknek a megismételt eljárásban is fenntartott azon álláspontját, mely szerint a bontóper során bizonyos, a házasság felbontására vezető okokat elhallgattak, és e vonatkozásban kölcsönösen engedményeket tettek egymásnak: az alperes nem hivatkozott arra, hogy a felperest ittas vezetésért elítélték, továbbá hogy a házastársi hűséget sértő magatartást tanúsított, a felperes pedig nem hivatkozott arra, hogy az alperes vallási nézeteit helyteleníti. A lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján az elsőfokú bíróság tényként állapította meg, hogy az alperes a gyermekeket minden tekintetben kifogástalanul ellátja és gondozza. Erre tekintettel azt vizsgálta, hogy a hazánkban nyilvántartásba vett gyülekezet hitelvei szerint nevelt gyermekekre milyen hatással vannak egyrészt az alperes nevelési elvei, másrészt pedig az a kettősség, amely a felperes és az alperes nevelési elvei között mutatkozik. A perben beszerzett igazságügyi pszichológus szakértői vélemény szerint a perbeli gyermekek mindkét szülőjükhöz megfelelően kötődnek ugyan érzelmileg, a felperes apához való érzelmi kötődésük azonban - különösen a Péter utónevű gyermek esetében - valamelyest erősebb. Megállapítható a pszichológus szakértői vélemény adatai alapján az is, hogy a gyermekek pszichésen nem kiegyensúlyozottak, mert Péternél olyan kifejezetten magas szintű szorongás észlelhető (halálfélelem, negatív félelmekkel telített jövőkép), amely az anya vallási azonosulásának a gyermekek felé való kivetülése, Tamásnál pedig olyan hipermobilitás, túlmozgékonyság tapasztalható, amely a kapcsolódásbeli labilitásának a következménye, és amely elsődlegesen a szülők közötti konfliktusok, illetőleg a család felbomlásának a feldolgozatlan voltára vezethető vissza. Mindezek miatt az elsőfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felpereshez érzelmileg jobban kötődő Péter utónevű gyermek lelki fejlődése az alperes gondozásában súlyosan veszélyeztetett, ezért a felperes kereseti kérelmét Péter tekintetében alaposnak, Tamás vonatkozásában pedig alaptalannak találta. Az elsőfokú ítélet ellen az alperes fellebbezéssel, a felperes pedig csatlakozó fellebbezéssel élt. A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú ítéletének a nem fellebbezett részét nem érintette, a fellebbezett rendelkezéseit pedig - lényegében helyes indokainál fogva - helybenhagyta. A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati, a felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelemmel élt. A Legfelsőbb Bíróság a felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmét, valamint az alperes kiterjesztett felülvizsgálati kérelmét az 5. sorszámú végzésével hivatalból elutasította. A jogerős ítélet törvénysértő. 146

148 I. A Csjt. 72/A. -ának (2) bekezdése szerint a gyermek elhelyezésének megváltoztatását abban az esetben lehet kérni, ha azok a körülmények, amelyekre a bíróság a döntését alapította, utóbb lényegesen megváltoztak, és ennek következtében az elhelyezés megváltoztatása a gyermek érdekében áll. A Csjt ának (3) bekezdése kimondja azonban azt is, hogy a felek tartós jogviszonyát rendező egyezség megváltoztatását az egyezség jóváhagyásától számított két éven belül a bíróságtól - az egyéb törvényes feltételek megléte esetén is - csak akkor lehet kérni, ha az a felek kiskorú gyermekének érdekét szolgálja, illetve, ha a körülmények változása folytán a megállapodás valamelyik fél érdekét súlyosan sérti. A felperes az egyezség megváltoztatására irányuló keresetét mindössze három hónappal annak megkötése után terjesztette elő. Tény ugyan, hogy a jogerős egyezség megkötése és a megismételt eljárásban hozott elsőfokú ítélet kelte között már több mint három év telt el, téves azonban a perben eljárt bíróságok azon jogi álláspontja, hogy a perbeli gyermekek elhelyezése tárgyában megkötött egyezség megváltoztatásához a Csjt ának (3) bekezdése szerint szükséges többletfeltételek fennállásának a vizsgálata pusztán erre tekintettel mellőzhető lett volna. Az idézett törvényhely szövegének a fél kérelmére, nem pedig a bíróság döntésére utaló szó használata nyelvtani értelmezéséből ugyanis az következik, hogy a Csjt ának (3) bekezdésében meghatározott szigorúbb törvényi feltételek az irányadók a felek tartós jogviszonyának a rendezése tárgyában létrejött egyezség megváltoztatására minden olyan esetben, amikor a bontóperben megkötött egyezség jóváhagyása és az annak megváltoztatására irányuló kereset benyújtása (nem pedig az újabb kereseti kérelem tárgyában hozott bírósági határozat kelte) között két év még nem telt el. II. 1. A felperes a keresetlevélben a gyermekelhelyezés megváltoztatásának az egyetlen indokaként azt jelölte meg, hogy az alperes 1991 májusa óta a Jehova Tanúi felekezet rendszeres látogatója, július 4-e óta pedig annak alámerített tagja. Az évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. cikke szerint mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák, és e jog gyakorlásába a hatóság csak törvényben meghatározott olyan esetekben avatkozhat be, amikor az egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság vagy az ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükséges, a 14. cikke pedig kimondja azt is, hogy a jelen Egyezményben meghatározott jogok és szabadságjogok élvezetét minden megkülönböztetés, például nem, faj, szín, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, nemzeti kisebbséghez való tartozás, vagyoni helyzet, születés szerinti vagy egyéb helyzet alapján történő megkülönböztetés nélkül kell biztosítani. Ezzel összhangban rendelkezik a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló évi XX. törvény ának (1) és (2) bekezdése akként, hogy a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára. Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más lelkiismereti meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását és azt a szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon akár egyénileg, akár másokkal együttesen nyilvánvalóan vagy magánkörben kinyilváníthassa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolhassa vagy taníthassa. Az alkotmány 67. -ának (2) bekezdése értelmében a szülőket megilleti az a jog, hogy a gyermeküknek adandó nevelést megválasszák, a 70/A. -ának (1) bekezdése szerint pedig a Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári 147

149 jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. A Legfelsőbb Bíróság gyermek elhelyezésével kapcsolatos szempontokról szóló 17. sz. irányelvének az eredeti szövege a szülők egyénisége mellett a szülők világnézetének is jelentőséget tulajdonított az elhelyezésnél hozandó döntésnél. Ennek a szempontnak a figyelembevétele - éppen annak alkotmányjogi aggályossága miatt - nem vált az ítélkezési gyakorlat részévé, és a világnézetre történő utalást a 17. sz. irányelvnek a 24. sz. irányelvvel módosított szövege már nem is tartalmazza. Alapjaiban a vallás különbözőségén alapuló különbségtétel tehát a szülők között - amint arra az Emberi Jogok Európai Bírósága a Hoffmannak Ausztria elleni ügyében Strasbourgban július 23-án hozott ítéletében is rámutatott (BH1994/2. sz old.) - nem fogadható el: a szülők közötti világnézeti különbözőségek egyik szülőre nézve sem járhatnak hátrányos következménnyel, nem értékelhetők a javára vagy a terhére sem. Más kérdés természetesen az, hogy ha a szülő nevelési elvei, magatartása közösségellenes, deviáns, a gyermek alapvető érdekeivel szembenálló tartalmakat hordoznak magukban, úgy ezt a gyermekelhelyezésnél, a gyermek nevelésére, gondozására és egészséges erkölcsi fejlődésnek biztosítására való alkalmasság körében értékelni kell. Az alperes gyermeknevelésre való alkalmasságát a perben beszerzett igazságügyi pszichológus szakértői vélemény nem vonta kétségbe. A fentebb részletezett alkotmányos elvekkel és az újabban kialakult bírói gyakorlattal egyaránt ellentétes tehát az elsőfokú bíróság azon jogi okfejtése, mely szerint a két szülő nevelési elvei között mutatkozó kettősségnek a gyermekek fejlődésére gyakorolt hatását kizárólag az alperes terhére kellene értékelni. Az Egyezmény 7. kiegészítő jegyzőkönyvének 5. cikke szerint a házasság fennállása alatt és a felbontását követően a házastársak jogai és polgári jogi felelőssége egymás és a házasságból született gyermekek viszonylatában egyenlő azzal, hogy e cikk nem képezi akadályát annak, hogy az államok a gyermekek érdekében szükséges intézkedéseket tegyenek, a Csjt ának (1) bekezdése pedig ezzel összhangban mondja ki azt, hogy a házastársaknak egyaránt kötelessége a család, a házasság védelme, a családban élő gyermekek egészséges fejlődéséhez szükséges feltételek biztosítása, és mindkét szülőnek egyaránt joga és kötelessége e célok elérésének az elősegítése, míg a 73. (1) bekezdése éppen e jogok érvényre juttatása érdekében nem teszi lehetővé azt, hogy lelkiismereti és vallásszabadság körébe tartozó kérdésekben a szülők közötti egyetértés hiányában a gyámhatóság döntsön. Minthogy pedig az egyenjogúság jegyében egyaránt felelősek a szülők a gyermek nevelésével kapcsolatos feladatok teljesítéséért, valamint a gyermek nevelésének legmegfelelőbb légkör kialakításáért és megőrzéséért is, egyaránt kötelessége mindkettőjüknek az is, hogy a nevelési elveik között esetleg mutatkozó különbségnek a gyermekek fejlődésére gyakorolt káros hatásait megelőzni vagy kiküszöbölni próbálják. Nem csupán az alperestől, hanem az alperes vallási meggyőződéseit a gyermekek elhelyezésére vonatkozó egyezség megkötésekor is ismerő felperestől egyaránt elvárható tehát az, hogy az egymástól különböző nevelési elveik ellenére kölcsönösen a gyermekek érdekeit szem előtt tartva járjanak el. 2. Alappal hivatkozik az alperes arra, hogy a Péter utónevű gyermek elhelyezése megváltoztatásának a Csjt. 72/A. -ának (1) és a Csjt ának (3) bekezdésében meghatározott együttes törvényi feltételei a perbeli esetben nem állnak fenn, hiszen az egyezség megkötése óta nem következett be az elhelyezés alapjául szolgáló körülményekben olyan lényeges változás, amely miatt az elhelyezés megváltoztatása a Péter utónevű gyermek érdekében állna. 148

150 Az alperes nevelési elvei ugyanis a felperes előtt az egyezség megkötésekor ismertek voltak, a peres felek a gyermekek nevelésére a személyiségüket tekintve egyaránt alkalmasak, az alperes a gyermekek nevelését és gondozását minden tekintetben kifogástalanul ellátja, és a gyermekek mindkét szülőjükhöz jól kötődnek érzelmileg is. Kétségtelen, hogy a pszichológus szakértői vélemény véleményi része szerint a Péter utónevű gyermek valamivel erősebben kötődik érzelmileg a felpereshez, mint az alpereshez, és az e gyermeknél észlelhető magas szintű szorongás az anya vallási azonosulásának a gyermek felé való kivetítésével hozható összefüggésbe. Kitűnik azonban a rendelkezésre álló peradatokból az is, hogy a felperes röviddel a felek házasságának a felbontását követően, április 3-án újabb házasságot kötött, melyből Balázs utónevű gyermeke született, és az új házastársával, illetve a vele közös kiskorú gyermekével annak ellenére is az alperes és a perbeli gyermekek által is használt volt közös lakásba költözött, hogy a gyermekek - a pszichológus szakértői vélemény leleti része szerint - a válás tényét érzelmileg még mindig nem dolgozták fel. A gyermekek családrajzából, valamint a pszichológus szakértő által alkalmazott egyéb vizsgálatokból (házteszt, háromkívánság-teszt, Rorschach-teszt, explorátió) megállapítható, hogy az egymáshoz hasonló életkorú fiúgyermekek rendkívül szorosan kötődnek egymáshoz érzelmileg, mindkét szülőjükhöz kifejezetten ragaszkodnak, viszont a családrajzukon a felperes új házastársa egyáltalán nem szerepel, a Balázs nevű féltestvérük pedig a peres felek közös gyermekeként jelenik meg. Hasonlóképpen megállapítható a pszichológus szakértői vizsgálatokból az is, hogy a jelen per ténye mindkét gyermekre nézve kifejezetten erős érzelmi megterhelést jelent. Ilyen körülmények között nyilvánvaló az is, hogy a Péter utónevű gyermeknek a felperes újjáalakult családjában való elhelyezése nem lenne megnyugtató, és nem szolgálná a gyermek helyes irányú érzelmi fejlődését sem, a két gyermeknek az egymástól való elválasztása pedig mindkét gyermek érzelmi fejlődését kedvezőtlenül befolyásolná. A Legfelsőbb Bíróság 17. sz. irányelvének a III/c. pontja egyértelmű abban, hogy a család szétesése rendszerint súlyos válságot idéz elő a gyermeknél. Ennek hátrányos következményei fokozottan hatnak rá, ha a testvéreknek is el kell szakadniuk egymástól. A testvérek közössége jelentős kötőerő. A gyermek elhelyezésénél ezért általában arra kell törekedni, hogy a gyermekek a szülők elválása után is együtt maradjanak, és közösen átélve a házasság felbomlásának nehéz idejét, minél kevésbé sérülten kerüljenek ki a szülők közötti ellentétek által létrehozott helyzetből. Mindkét szülőnél egyformán kedvező feltételek megléte esetén is csak indokolt esetben lehet ezért a testvéreket egymástól különválasztva elhelyezni. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az alperes felülvizsgálati kérelmét alaposnak találta, és a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. -ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta akként, hogy a felperes keresetét a Péter utónevű gyermek tekintetében is elutasította. (Legf. Bír. Pfv. II /1996. sz.) 149

151 33.) BH I. A házastársi vagyonközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedően a Csjt ának (1) bekezdése értelmében csak a felek közös egyetértésével lehet a közös vagyon tárgyaival - jelen esetben a társasági üzletrésszel - rendelkezni. Ennek elmaradása azonban a bírói gyakorlat értelmében az ügylet semmisségét a Ptk (1) bekezdése alapján nem vonja maga után, csak az ügyletnek a házastárssal szembeni hatálytalanságát, a fedezetelvonó szerződés szabályai alapján. II. A házastárs és a gazdasági társaság közötti külső vagyoni viszonyokra kizárólag a mindenkori Gt. rendelkezései irányadóak. A külső jogviszonyban a Csjt. 30. (1) bekezdésében foglalt, a másik házastárs hozzájárulása nélküli rendelkezés nem ad alapot a szerződés érvénytelenségének megállapítására [1952. évi IV. tv. 30. (1) bek., 31. (5) bek., évi IV. tv (2) bek., évi V. tv. 3:173., 4:50., évi III. tv (1) bek.]. A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás [1] A felperes és az I. rendű alperes házastársak voltak, a II. rendű alperes a felek gyermeke. A házasfelek az együttélésük alatt alapították az N-A Kft.-t (a továbbiakban: kft.). A társaságban az I. rendű alperes 96%- os forint, a felperes 4%-os forint névértékű törzsbetéthez igazodó üzletrésszel rendelkezett. [2] A felek kapcsolata megromlott, a bíróság a házasságukat február 10-én felbontotta. A házastársi közös vagyon megosztása folyamatban van, amely kiterjed a házastársak közös vagyonába tartozó gazdasági társasággal kapcsolatos felperesi követelés rendezésére. [3] Az I. rendű alperes január 15-én a felperes egyetértése nélkül ajándékozási szerződést kötött a II. rendű alperessel. Ebben az I. rendű alperes az üzletrészét felosztotta, egy a teljes üzletrészhez viszonyított 5%-os mértékű forint névértékű, továbbá egy 91%-os mértékű forint névértékű üzletrészre és az 5%-os üzletrészét a II. rendű alperesnek ajándékozta. A cégbíróság a tagváltozást nyilvántartásba vette, így a II. rendű alperes január 15-től a kft. tagja, de már évek óta dolgozik a cégben és a magasabb szintű munkavégzése érdekében főiskolai tanulmányokat folytat. A kereseti kérelem és az alperesek védekezése [4] A felperes keresetében az alperesek között létrejött üzletrész-ajándékozási szerződés semmisségének megállapítását és az eredeti állapot helyreállítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a szerződés megkötése az évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) 30. (1) bekezdésébe ütközik, ezért az évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 200. (2) bekezdésének első fordulata alapján a szerződés, 150

152 mint jogszabályba ütköző, semmis. A szerződés a közös vagyonba tartozó, egyik vagyonelemmel kapcsolatos rendelkezést tartalmaz, a felperes az üzletrész felosztásához és a kívülálló részére történő átruházáshoz nem járult hozzá. Az ajándékozási szerződéssel az 5%-os mértékű üzletrészt szerző II. rendű alperes taggá válása folytán a felperes joggyakorlása ellehetetlenült, szavazati joga kiüresedett, a szerződéssel a társaságban fennálló tulajdoni és döntési viszonyok alapvetően megváltoztak. Az I. rendű alperest a szerződéskötésre az indította, hogy a társaság háromtagúvá válása esetén lehetőség van a felperes tagkizárására. Hivatkozott a szerződés ingyenes jellegére és a szerződéskötésben részt vevők személyi körére. [5] A szerződés semmissége a jóerkölcsbe ütközés alapján is megállapítható, az azzal elérni kívánt cél az általánosan elfogadott erkölcsi normákat és szokásokat nyilvánvalóan sérti. A szerződés célja a házassági vagyonjogi perben érvényesített követelése vagyoni fedezetének elvonására és a felperes tagsági jogainak csorbítására irányul. Az I. rendű alperes a közös gyerekek felhasználásával igyekszik a házastársi közös vagyon megosztása esetén a felperesnek járó vagyonrész kielégítési alapjának elvonására. Ezáltal a felperest a saját gyermekei elleni perindításra kényszeríti. [6] Állítását igazolja, hogy a március 14-én tartott taggyűlésen az I. rendű alperes indítványozta a felperes kizárását a kft.-ből és a II. rendű alperes tartózkodása mellett a kizárását megszavazta. A felperes szeptember 26-án tudta meg, hogy a szeptember 22-én kötött szerződéssel az I. rendű alperes 5%-os üzletrészt ajándékozott másik gyermeküknek is. A felperes a október 28-án előterjesztett beadványában keresetét kiterjesztette és kérte az I. rendű alperes és ifj. G. I. által kötött szerződés semmisségének megállapítását. [7] Az alperesek ellenkérelmükben a kereset elutasítását kérték. Nem vitatták, hogy a kft.-ben fennálló üzletrészek a házastársi közös vagyonba tartoznak, de a gazdasági társaságokra a gazdasági társaságokról szóló évi CXLIV. törvény (a továbbiakban: Gt.) szabályait kell alkalmazni. Cégjogi értelemben az elajándékozott üzletrész csak a házastársak belső viszonyában tartozik a házastársi közös vagyonhoz. A külső jogviszonyokban a kft.-ben tag házastárs érvényesen rendelkezhet a másik házastárs hozzájárulása nélkül is az üzletrész-átruházásáról. [8] Hangsúlyozták, hogy a bírói gyakorlatban követett elv szerint a Ptk (2) bekezdésének alkalmazása szempontjából a Ptk. rendelkezései az irányadók, valamely szerződés más jogági szabályba ütközése nem minősülhet érvénytelennek, ha a más jogszabály az érvénytelenség jogkövetkezményét nem rögzíti. [9] Az ajándékozási szerződés fedezetelvonó jellegűnek sem tekinthető, a juttatott üzletrész tulajdoni hányad nem olyan mértékű, amely jelentősen csökkentené a felperes vagyoni igényének kielégítési alapját. [10] A szerződés jóerkölcsbe sem ütközik, annak célja a II. rendű alperesről való gondoskodás, munkájának elismerése, a társaságban folytatott tevékenységének motiválása volt, ez pedig társadalmilag elfogadott, méltányolható, nem sérti a társadalom általános értékrendjét. A felperes üzletrészének mértéke a szerződés eredményeként nem változott, kisebbségi jogait - ahogyan korábban - továbbra sem tudja gyakorolni, mert ehhez a Gt. szabályai szerint legalább 5%-os tulajdoni hányaddal kellene rendelkeznie. Az első- és másodfokú ítélet 151

153 [11] Az elsőfokú bíróság végzésével a kereset kiterjesztést, ítéletével a keresetet utasította el, a felperest az egyetemes jogosult alperesek részére forint perköltség és az állam javára forint illeték megfizetésére kötelezte. [12] Ítélete indokolásában a Csjt. 30. (1) bekezdésére hivatkozással hangsúlyozta, hogy az I. és a II. rendű alperesek között az ajándékozási szerződés megkötésére a felperes egyetértésének hiányában került sor, holott az egyetértési kötelezettség még az osztatlan közös tulajdonú tárgyakon fennálló eszmei hányadra is kiterjed. Hangsúlyozta, hogy abban a kérdésben kellett állást foglalnia a bíróságnak, hogy a Csjt. 30. (1) bekezdésének megsértése milyen jogkövetkezményeket von maga után. A felperes a Ptk (2) bekezdésének alkalmazását kérte, azonban a Csjt. sem a házastársak egymás közötti, sem a harmadik személyekkel szemben fennálló jogviszonyban nem rendezi a korlátozott rendelkezési jog megsértésének jogkövetkezményeit. [13] Az ítélkezési gyakorlat következetesen elzárkózik attól, hogy a házastársak közös egyetértésének hiányában kötött ügyletet, mint jogszabályba ütközőt érvénytelennek tekintse. Az egyetértési jog megsértésének eltérő jogkövetkezményei vannak a házastársak egymás közötti belső, családjogi és a harmadik személyekkel fennálló külső jogviszonyában. A belső jogviszonyban az egyetértés hiányának jogkövetkezményeit a Csjt. 31. (5) bekezdése alapján alkalmazandó Ptk aiban szabályozott megbízás nélküli ügyvitel szabályai szerint kell megítélni. Az ügyletkötő házastársat kártérítési kötelezettség terheli a másik házastárssal szemben. A házastársak és a harmadik személyek közötti külső jogviszonyban pedig a fedezetelvonó szerződés szabályait lehet alkalmazni. A felperes a szerződés hatálytalanságára nem hivatkozott, annak megállapítását nem kérte, ezért az elsőfokú bíróság az erre vonatkozó bizonyítást nem folytatta le. [14] A szerződés a jóerkölcsbe sem ütközik, a bírói gyakorlat a szerződést e jogcímen akkor tekinti semmisnek, ha megállapítható, hogy a jóerkölcsbe ütközés nyilvánvaló, a szerződés az általános társadalmi értékrenddel nem egyeztethető össze. Az I. rendű alperes azon magatartása, hogy üzletrészéből nagykorú gyermekének ajándékot juttat, nem tekinthető nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközőnek. A felperes nem bizonyította, hogy a szerződéskötés célja tagsági jogai gyakorlásának megakadályozása volt. [15] A felperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem [16] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben azt kérte, hogy a Kúria részítélet meghozatalával, az elsőfokú és a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével állapítsa meg az alperesek között létrejött üzletrész-ajándékozási szerződés semmisségét és rendelkezzen az eredeti állapot helyreállításáról. A keresetváltoztatást elutasító végzés hatályon kívül helyezésével kötelezze az elsőfokú bíróságot az I. rendű alperes és ifj. G. I szeptember 22-én kötött ajándékozási szerződéssel kapcsolatos kereseti kérelme tárgyában az eljárás lefolytatására és új határozat meghozatalára. [17] A felperes arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet sérti a Pp (1) bekezdését, a 221. (1) bekezdését, a 146/A. (4) bekezdését, a Csjt. 30. (1) bekezdését és a Ptk (2) bekezdését. [18] Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. A Kúria döntése és jogi indokai 152

154 [19] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott. [20] Az eljárási szabályok megsértése. [21] A keresetváltoztatást elutasító végzés - a másodfokú bíróság helytálló okfejtésével egyezően - nem jogszabálysértő. [22] A Pp. 146/A. -a értelmében kötelező jogi képviselet esetében a Pp ában foglalt általános szabályoktól eltérően a felperes a keresetét - meghatározott kivételektől eltekintve - az alperes érdemi ellenkérelme előadását követő harminc napon belül változtathatja meg. A keresetváltoztatás tárgytalanná teszi az eredeti keresetet, amelynek anyagi jogi feltétele, hogy az eredeti és a megváltoztatott keresettel érvényesített jog ugyanabból a jogviszonyból származik. A felperes az eredeti kereseti kérelmét nem új kereseti kérelemre cserélte fel, hanem egy további személlyel szemben új kereseti kérelmet terjesztett elő, amely meg nem engedett keresetkiterjesztésnek minősül. [23] A felülvizsgálati kérelemben foglaltakkal szemben a jogerős ítélet indokolása a Pp (1) bekezdésében foglalt követelményeknek maradéktalanul megfelel. A bíróságnak a határozatát mindig a szükséges mértékben kell megindokolnia, amelynek terjedelme az ügy jellegéhez és a tisztázandó körülményekhez igazodik. A hivatkozott eljárási szabály szerint a bíróságnak röviden kell előadnia a tényállást és ugyanígy kell megemlítenie azokat a körülményeket, amelyeket a bizonyítékok Pp a szerinti mérlegelésénél irányadónak vett. Ebből következően a pertörténet ismertetése csak a bíróság döntésére kiható körben indokolt, a tényállás megállapítása a jogvita elbírálása szempontjából releváns tényekre, körülményekre, továbbá ezek elfogadásán vagy figyelmen kívül hagyásán alapuló bizonyítékokra terjedhet ki. [24] A felülvizsgálati kérelemben megjelölt tényeknek, az alperesek perbeli eljárási cselekményeinek, továbbá a peren kívüli megállapodás hiányához vezető indokoknak az érdemi döntésre kihatása nem volt. Az eljárt bíróságok ezért jogszabálysértés nélkül mellőzték ebben a körben a tényállás megállapítását és a bizonyítékok értékelését. [25] Az anyagi jogi jogszabályok megsértése. [26] Az eljárt bíróságok egyező, a Csjt. 30. (1) bekezdésének megsértésére alapított keresetet elutasító érdemi határozata az alkalmazandó anyagi jog - Ptk., Csjt., Gt. - szabályait sem sérti. A Kúria maradéktalanul egyetért a döntést alátámasztó, az elsőfokú ítéletben, továbbá annak kiegészítéseként a másodfokú ítéletben kifejtett helyes ténybeli, jogi indokolással. [27] A Csjt. a közös vagyonnal való rendelkezés jogát mindkét házastárs számára - a 30. -ban meghatározott - korlátok között biztosítja. A korlátozás időbeli hatálya a vagyonközösség tartamára, és az életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időszakban áll fenn, tárgyi hatálya valamennyi közös aktív és passzív vagyontárgyra kiterjed. Tartalmilag pedig azt jelenti, hogy a házastársakat az egymás közötti jogviszonyukban az osztatlan közös tulajdonukban álló vagyontárgyak tekintetében az önálló rendelkezési jog még a saját eszmei tulajdoni hányaduk tekintetében sem illeti meg. [28] Helyesen utalt az elsőfokú bíróság arra, hogy a Csjt. az életközösség megszűnése, de a közös vagyon megosztása előtt, a közös vagyonba tartozó üzletrészre a másik tag házastárs egyetértése nélkül kötött ajándékozási szerződés jogkövetkezményeit sem a házastársak belső, sem pedig a házastársak és a 153

155 szerződő harmadik személy közötti külső jogviszonyban nem rendezi. Ennek hiánya az ítélkezési gyakorlatban - a Ptk. rendelkezéseinek alkalmazásával - többféle megoldáshoz vezetett. [29] A Kúria családjogi ügyekben ítélkező tanácsának a gyakorlata azonban egyértelmű abban, hogy a nem szerződő házastárs egyetértése nélkül kötött szerződés önmagában a korlátozott rendelkezési jog megsértése okán a Csjt. alapján érvénytelenséget nem eredményez. A szerződés jogszabályba ütközése miatt tehát az ügylet semmissége a Ptk (1) bekezdése alapján nem állapítható meg. A Kúria az ilyen ügyletnek a házastárssal szembeni hatálytalanságát mondta ki a fedezetelvonó szerződés szabályai alapján (BH ). Az ügyletkötésben részt nem vett házastárs jogilag védett érdekének sérelmét és annak jogkövetkezményeit a házastársak belső jogviszonyában - ahogyan arra az elsőfokú bíróság is helyesen hivatkozott - a megbízás nélküli ügyvitel Ptk. szabályai szerint kell megítélni. [30] A másodfokú bíróság a Kúria gyakorlatával összhangban helyesen fejtette ki, hogy a Csjt ai a házastársak egymás közötti belső, családjogi, házassági vagyonjogi viszonyaira vonatkoznak, a házastársak és a társaság közötti külső vagyoni viszonyaira a Gt. rendelkezései az irányadóak. A külső jogviszonyban a Csjt. 30. (1) bekezdésében foglalt, a másik házastárs hozzájárulása nélküli rendelkezés nem ad alapot a szerződés érvénytelenségének megállapítására. Az alperesek között létrejött üzletrészajándékozási szerződés pedig maradéktalanul megfelelt a Gt. szabályainak és a társasági szerződés előírásainak. [31] A Kúria megjegyzi, hogy a évi V. törvény (a továbbiakban: új Ptk.) a házastárs hozzájárulása nélkül kötött szerződés joghatásait a bírói gyakorlatból kiindulva a fedezetelvonó szerződést alapul véve a 4:50. szerinti önálló szabály megalkotásával rendezte. Az új Ptk. 3:173. -a pedig meghatározott esetekben és csak társasági döntéssel teszi lehetővé az üzletrész felosztását. [32] Az eljárt bíróságok anyagi jogi jogszabálysértés nélkül állapították meg, hogy az alperesek ajándékozási szerződése nem ütközik a jó erkölcsbe. [33] Polgári jogi értelemben a jó erkölcs a társadalom általános értékítéletét, a magánautonómiának a társadalmi közmegegyezés által meghatározott korlátait, az általánosan elvárható magatartás zsinórmértékét fejezi ki (EBH ). A jó erkölcsbe ütköző szerződés tilalma nem a szerződő felek jóhiszemű vagy rosszhiszemű magatartásának, hanem a szerződés tartalmának a kontrollja. A szerződés jó erkölcsbe ütközésének megállapítása során nem a szerződő fél - a konkrét esetben a harmadik személynek minősülő felperes - érdeksérelmét, hanem magát a jogügylet egészét kell értékelni abból a szempontból, hogy a társadalmi közfelfogással szemben áll-e, és ez a szembenállás nyilvánvaló-e. A másodfokú bíróság a BH számú döntésre hivatkozással kifejtette, hogy a joggyakorlat értelmében milyen szerződések minősíthetők a Ptk (2) bekezdése szerinti jó erkölcsbe ütközőnek. [34] A jó erkölcsbe ütközés nem a felek rosszhiszemű magatartása alapján, hanem az objektív és szubjektív elemek együttes hatásaként valósul meg, ezért a bíróság a szerződés tartalmát, továbbá a szerződő felek szándékát és a szerződéssel megvalósítani kívánt célt vizsgálja és értékeli a szerződéskötéskor fennálló körülmények alapján. Az egyik fél oldalán a szubjektív elemek bizonyított fennállása: az erkölcsileg elítélendő ügyletkötési szándék, a szerződéssel elérni kívánt cél akkor vezethet a szerződés jó erkölcsbe ütközésének megállapítására, ha erről a másik szerződő fél tudott vagy az ügyletkötéssel kapcsolatos körülményekből felismerve tudhatott, illetve a tőle elvárható gondosság, körültekintés elmulasztása miatt nem ismerte fel szerződő partnere nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző motivációját. 154

156 [35] A felperes a szerződés jó erkölcsbe ütközését a szerződő felek személyére, az ajándék tárgyára, a szerződéskötés időpontjára, a szerződéskötés körülményeire, a szerződés céljára: tagsági jogai kiüresítésére, tagi jogai csökkentésére, a társaság háromtagúvá válásával az I. rendű alperes szabad döntési lehetőségére, ennek keretében saját szavazatával a felperes kizárására, a házastársi közös vagyon megosztása esetén a felperesnek járó vagyonrész kielégítési alapjának elvonására alapította annak reményében, hogy a felperes gyermekei ellen nem indít pert. Álláspontja szerint a szerződés sérti a társadalom értékítéletét, mert az ajándékozó nem adja ki a felperes vagyonrészét, nyilatkozata alapján a felperest megillető (jutó) érték kifizetésének fedezete nincs, fizetés helyett elajándékozta a közös vagyon egy részét, ezzel a felperes a gyermekével szembeni perindításra kényszerül, majd a közös cégből megpróbálja kizárni a felperest. [36] Nem ütközik a társadalom általános értékítéletébe, hogy a szerződés közeli hozzátartozók között jött létre, mivel az ajándékozással a felek közös gyermekének vagyona gyarapodott. A szerződés tárgya - a házastársak közös vagyonába tartozó üzletrész - és a szerződéskötés időpontja a Csjt. 30. (1) bekezdésének megsértésére alapított kereseti kérelem elbírálása során értékelhető. [37] A jogerős ítélet helyes okfejtésének megfelelően a tagi jogok csökkenése, továbbá a gyermekkel szembeni perindítás kényszerűségének a felperes szubjektív érzete szerinti negatív megítélése nyilvánvalóan nem eredményezi a szerződés semmisségének megállapítását. [38] A további ténybeli előadásokból egyértelműen megállapítható, hogy felperes a szerződéssel elérni kívánt és az általa kifogásolt célokat kizárólag az I. rendű alperes szerződési céljainak, a szerződéskötésre indító motivációinak tekintette. Kétségtelen, hogy a szerződéskötéskor a felperes és a II. rendű alperes közötti viszony már megromlott, az II. rendű alperes tudott a házasság felbontásáról és a felperesnek a házastársi közös vagyon megosztása iránti vagyoni igényéről. A felperes azonban nem is hivatkozott arra, hogy a II. rendű alperes a szerződést az I. rendű alperes állított céljának ismeretében, annak elfogadásával kötötte meg. [39] Az I. rendű alperesnek a házastársi közös vagyon megosztása iránti perben a fedezet hiányára vonatkozó nyilatkozata, továbbá a felperes kizárásával kapcsolatos taggyűlési határozatból való visszakövetkeztetés alapján ugyan kétségek felmerülhetnek. Ezek azonban, a felperes állítása szerinti szerződési cél és a szerződő felek egyező tudattartalmának bizonyítatlansága miatt, együttesen értékelve sem adnak lehetőséget a szerződés nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütközésének megállapítására. [40] A Kúria a kifejtettekre tekintettel a jogszabályoknak megfelelő jogerős ítéletet a Pp (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Kúria Pfv. II /2015.) 155

157 34.) BH A házastársi közös szerzés címén érvényesített vagyoni igény elbírálása során önmagában méltányossági alapon nem lehet eltérni a vagyonszaporulat egyenlő arányú megosztásától [Csjt. 27. (1) bek., 31. (5) bek.]. A peres felek szeptember 19-én kötöttek házasságot, december 8-án leánygyermekük született. Az együttélést kb. két hónappal a házasságkötés előtt a felperes különvagyonát képező házas ingatlanban kezdték meg decemberétől az alperes édesanyja is velük lakott április 9-én a felperes megvásárolta a perbeli építési telket, amelyen 1985 végére többszintes, 295 m2-es lakást magában foglaló, luxuskivitelű családi ház felépítésére került sor. A felek életközössége 1985 májusában megszűnt ugyan, de 1985 őszén még mindketten elkezdték a beköltözést az újonnan épült házba januárjában az alperes mindkét lakásból elvitte a személyes ingóságait, és élettársi kapcsolatot létesített. A kerületi bíróság részítéletével a házasságot felbontotta, a gyermeket az alperesnél helyezte el, a felperest gyermektartásdíj fizetésére kötelezte, a felperesnek a lakás használata rendezése iránti keresetét, valamint az alperes lakáshasználati jog ellenértéke iránti viszontkeresetét pedig elutasította. A másodfokú bíróság részítéletével az elsőfokú részítélet fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta. Az alperes a viszontkeresetében házastársi közös szerzés címén tulajdoni igényt is érvényesített a perbeli ingatlanra. Nem vitatta, hogy az ingatlan 30%-a a felperes különvagyona, kérte azonban annak megállapítását, hogy a fennmaradó 70% felének, azaz 35/100-nak a tulajdonjoga őt illeti meg. Kérte továbbá a házastársi közös vagyon megosztását, ennek során ingatlantulajdoni hányadának a felperes tulajdonába adását, a felperes megfelelő teljesítőképessége hiányában pedig az ingatlan árverési értékesítését. Viszontkeresete kiterjedt a közös vagyoni ingóságok megosztására is. A felperes ellenkérelme az alperes tulajdoni igényének az elutasítására irányult. Arra hivatkozott, hogy játék- és díszműtárgy-készítő kisiparosként már a házasságkötést megelőzően jelentős vagyonnal, több millió forint értékű készpénzzel, takarékbetétkönyvekkel és ingatlanokkal rendelkezett, és mind a perbeli ingatlan megvételére, mind az építkezésre a különvagyonából került sor; a közös vagyoni ingóságok közül pedig mindössze forint értékű vagyontárgy került a birtokába. Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes a perbeli ingatlan 7/25 tulajdoni illetőségét házastársi közös vagyon megosztása jogcímén megszerezte. A közös vagyon megosztása körében elrendelte az ingatlan árverési értékesítését forint kikiáltási áron, kimondva, hogy a befolyt vételár 72%-a a felperest, 28%a az alperest illeti meg. A közös vagyoni ingóságok közül - a kialakult birtokhelyzetnek megfelelően forint értékű vagyontárgyat a felperes, forint értékű vagyontárgyat az alperes tulajdonába adott, a forint értékkülönbözetet a felperesnek járó árverési vételár terhére számolta el. A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, az alperest a perbeli ingatlanból megillető tulajdoni hányadot 13/100-ra mérsékelte, és a felperest feljogosította arra, hogy az alperes tulajdoni hányadát forint megváltási ár ellenében magához váltsa. A felperest terhelő 156

158 ingó értékkülönbözet összegét forintra leszállította. Rendelkezett a földhivatal megkereséséről, a le nem rótt illeték, valamint a perköltség viseléséről. Az ítélet indokolása szerint a felperes javára az építkezésnél forint különvagyoni ráfordítás bizonyított, amelyből forintot a fellebbezési eljárásban az alperes sem vitatott, forint pedig takarékbetétkönyvekben állt a felperes rendelkezésére. A felperesi különvagyon a szakértő által megállapított forint bekerülési költség 48%-a. A fennmaradó 52%-os ráfordítást a Csjt ának (1) bekezdése alapján közös vagyonként kell figyelembe venni, mert a felperes a fentieket meghaladó különvagyoni felhasználást sem a telekvételnél, sern az építkezésnél nem bizonyította. A közös vagyon megosztásánál azonban a másodfokú bíróság eltért az egyenlő mértékű elosztás szabályától. Ezzel összefüggő indokolása szerint az iratokból megállapítható az, hogy a felek életvitele és módja az általánostól eltérően alakult, és a felperesnek az átlagostól eltérő jövedelmi és vagyoni viszonyai az alperes számára is az átlagosnál magasabb életszínvonalat biztosítottak. Az alperes a munkaviszonyát már 1981 áprilisában megszüntette, noha őt a felperes a háztartás ellátásával kapcsolatos teendők alól fizetett munkaerők felvételével, illetőleg az alperes édesanyjának a felekhez való költöztetésével mentesítette. Az iratokból kitűnően a felek és az alperes édesanyjának megélhetését a felperesi jövedelem biztosította, és a felek közül egyedül a felperes volt az, aki a közös életvitel terheit magára vállalta. Ilyen körülmények között méltánytalan volna a felperesre az, ha az alperes a közös vagyoni beruházások felére igényt tarthatna. Ezért a feleknek a közös vagyon létrehozásában kifejtett erőfeszítését figyelembe véve a másodfokú bíróság a Csjt ának (5) bekezdésére hivatkozással akként döntött, hogy a felek által létrehozott 52%-os közös vagyoni hozzájárulásból az alperest annak nem a fele, hanem csupán negyede, azaz az ingatlan 13/100 tulajdoni hányada illeti meg. A felperes vagyoni helyzetét kellő biztosítéknak tartotta arra, hogy az ingatlan életközösség megszakadásakori állapotának megfelelő forgalmi értékének ( forint) 13%-át, vagyis forintot 60 napon belül meg tud fizetni az alperesnek, ezért a közös tulajdon megszüntetésének módját megváltoztatva az alperes tulajdoni hányadát a felperes tulajdonába adta. A közös vagyon méltányos megosztására hivatkozással a forint értékű közös ingóságból is csak 1/4 részben állapította meg az alperest megillető hányadrészt, és a nála levő forint értékű vagyontárgyat figyelembe véve szállította le a felperes értékkülönbözet-fizetési kötelezettségét. A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság tévesen alkalmazta a Csjt ának (5) bekezdését, mert az ítéletében részletezett körülmények még fennállásuk esetén sem indokolnák az eltérést a házastársak egyenlő arányú közös szerzésének a Csjt ának (I) bekezdésében foglalt szabályától. Okiratokat csatolt annak igazolására, hogy édesanyja től, ő maga 1984-től bedolgozóként munkaviszonyban állt, és vitatta a jogerős ítéletnek azokat a ténymegállapításait, amelyek szerint a közös háztartásban nem végzett munkát. A felperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult. A felülvizsgálati tárgyaláson okiratot csatolt további különvagyoni forrásai igazolására. A jogerős ítélet az alábbi körben jogszabálysértő. A Csjt ának (1) bekezdése szerint a házasság megkötésével a házastársak között a házassági életközösség idejére házastársi vagyonközösség keletkezik. Ennek megfelelően a házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, kivéve azt, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik. A törvény értelmében tehát a házasfelek között az együttélés idején megszerzett vagyon tekintetében - a vagyonszerzés időpontjában - 157

159 osztatlan közös tulajdon jön létre, amelyből mindkét felet egyenlő vagyonrész illeti meg, függetlenül attól, hogy a vagyonszaporulat létrehozásában csak az egyik vagy mindkét fél vett-e részt. Ez alól a szabály alól kivételt csak a Csjt a (1) bekezdésének a)-d) pontjában tételesen felsorolt különvagyon jelent. Erre tekintettel nincs annak jelentősége, hogy az együttélés alatt csak a felperes folytatott kereső tevékenységet, és az alperes nem vagy csak csekély mértékben járult hozzá a jövedelemszerzéshez, mert a felperes által létrehozott gazdasági eredmény is a közös vagyont gyarapítja. Nem vehető figyelembe az sem, hogy az alperes mennyiben vette ki a részét a háztartási munkákból, és e munkák alól a felperes őt idegen munkaerő alkalmazásával milyen mértékben mentesítette. Mindezek a körülmények ugyanis nem változtatnak azon, hogy a házassági életközösség ideje alatt szerzet vagyoni előnyök - a különvagyont kivéve - a közös vagyon részét képezik, és azok a házastársakat egyenlő arányban illetik meg. A Csjt ának (5) bekezdése szerint a bíróságnak gondoskodnia kell arról, hogy a vagyoni igények rendezésénél egyik házastárs se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz. Ennek a méltányossági szabálynak az alkalmazása azonban nem kerülhet szembe a Csjt a (1) bekezdésének a közszerzeményi elven alapuló rendelkezésével. Az alperes számára nem jelent méltánytalan vagyoni előnyt, hogy a törvény értelmében az együttélés idején megszerzett és nem a felperes különvagyonához tartozó vagyonszaporulatból egyenlő arányban részesedik. A méltányossági szabályt a bírói gyakorlat csak kivételes esetekben (pl. a különvagyon javára történő megtérítés mértéke, az életközösség átmeneti jellegű megszakadása alatt szerzett vagyontárgyak, a közös gyermek használatára szolgáló ingóságok tekintetében stb.- pl PJD VIII. 250, PJD IX. 209, BH sz. eseti határozatok) alkalmazza, és az nem terjedhet odáig, hogy a bíróság - az élettársi vagyonközösséghez hasonlóan (Ptk. 578/G. ) - a szerzésben való közreműködés arányában, vagy annak figyelembevételével ossza meg a házastársi közös vagyont. A kifejtettek értelmében jogszabályt sértett a másodfokú bíróság, amikor a felperes különvagyonának levonását követően fennmaradó vagyonból - a felek házastársi közös vagyonából - az alperes részesedését nem 1/2 arányban, hanem mind az ingatlan, mind az ingóságok tekintetében csak 1/4 mértékben állapította meg. A jogszabályoknak megfelelő számítási mód esetén az alperest az ingatlanból - a másodfokú bíróság által bizonyítottnak elfogadott 48%-os felperesi különvagyoni részesedés levonása után - az 52%-os közös vagyoni rész 1/2-e, vagyis az ingatlan 26/100 tulajdoni hányada illeti meg, amelynek forgalmi értéke forint. Az ingóságok tekintetében pedig az alperesre a forint összértékből forint esik, amelyből a nála levő forint értéket levonva forint jár a részére. A felperes a vagyoni és jövedelmi viszonyai alapján az alperes 26/100 tulajdoni illetőségének a magához váltására is képes, ezért a Legfelsőbb Bíróság a közös tulajdon megszüntetésének módján nem változtatott, de a Pp ának (2) bekezdése alapján a megváltási ár teljesítésének határidejét 90 napra felemelte. Az ingó értékkülönbözet megfizetésének 15 napos határidejét azonban nem módosította. A felperes a jogerős ítélet ellen felülvizsgálati kérelmet vagy csatlakozó felülvizsgálati kérelmet nem terjesztett elő. A Pp ának (2) bekezdése szerint a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. A felülvizsgálati eljárásban tehát annak vizsgálatára, hogy a felperesnek volt-e a másodfokú bíróság által bizonyítottnak talált különvagyoni ráfordításon felül további különvagyona, nem kerülhetett sor. 158

160 Az előadottak értelmében a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. -ának (2) bekezdése alapján a jogszabálysértő rnásodfokú ítélet helyett a jogszabályoknak megfelelő új határozatot hozott, mert a döntéshez szükséges tények megállapíthatóak voltak. (Legf. Bír. Pfv. II /1993. sz.) 159

161 35.) BH Hosszú házasságot követően a különvagyon elszámolásának szempontjai [Csjt. 31. (5) bek.]. A peres felek szeptember 27-én kötöttek házasságot. A házasságkötés után házhelyet vásároltak, és a forint vételár kiegyenlítésénél felhasználták a felperes 9000 forint különvagyoni pénzét. A házhelyen egy családi házat építettek, és a felperes forint örökségének felhasználásával tetőteret építettek be. Életközösségük május 1-jéig állott fenn, majd a házasságukat még ugyanebben az évben a bíróság felbontotta. A közös vagyon megosztása iránt indított per során a felek a házingatlanukat forintért eladták, és a felvett vételárat maguk között egyenlően megosztottak. így a pervita az egyéb igényekre korlátozódott, és az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás lefolytatása után hozott ítéletével az alperest forint értékkülönbözet és forint perköltség megfizetésére kötelezte. Az elszámolás kapcsán szakértői vélemény alapján azt állapította meg, hogy a házingatlanhoz tartozó telek értéke forint, és mivel 1958-ban a felperes a vételár 75. -át a különvagyonából fedezte, az alperes a különvagyon megtérítéséért forint erejéig felel. A tetőtér beépítésére fordított felperesi különvagyont a bíróság a jelenleg fennálló értékekhez képest forinttal számolta el. Az alperesnek az ÁFÉSZ által fizetett bér iránti követelését az elsőfokú bíróság elutasította, mert a bontóperben kötött egyezség szerint az a felperest illette. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes fellebbezett, és a fellebbezésében elsősorban a felperes különvagyoni értékeinek a megtérítését sérelmezte. Álláspontja szerint a felperesnek a házasságkötéskor különvagyoni pénze nem volt, és ha kapott is pénzösszegeket a fivérétől a korábbi kölcsön visszafizetéseként, azokat nem a házhely megvásárlásánál használták fel. A tetőtér beépítésével kapcsolatosan arra hivatkozott, hogy azt bontott és kiselejtezett anyagból végezték, és a felperes továbbra is korábbi - szórakozó - életmódját folytatta, s ez késztette leányaikat a családi otthon elhagyására. Az ÁFÉSZ által fizetett bérleti díjat azért követeli, mert a házat és a járdát takarította. Kérte továbbá a színes televíziónak és a mosógépnek a vagyonmérlegből való kihagyását, mert ezeket a lányaik vitték el. Az alperes végül a perköltség megfizetésére történő kötelezését sérelmezte. Az alperesnek ez a fellebbezése az alábbiak szerint részben alapos. Az alperes részbeni beismerése, és a tanúk vallomásai alapján az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg azt, hogy a felperes fivérének még a házasságkötése előtt 9000 forint kölcsönt adott, amelyet a fivére a peres felek házasságkötése után részletekben adott vissza, és ezt a felek a vételár törlesztésére fordították. A felperesnek ezt a különvagyonát az elszámolásnál valóban figyelembe kell venni, az azonban az elsőfokú bíróság által megállapított összeggel nem fogadható el. A Csjt ának (5) bekezdésében foglalt rendelkezés értelmében ugyanis a bíróságnak gondoskodnia kell arról, hogy a házastársak vagyoni igényeinek rendezésénél egyik fél se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz. Ennek a szabálynak az alkalmazásával összefüggésben a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy csak a tényállás alapos 160

162 mérlegelésével lehet állást foglalni abban a kérdésben, hogy a házastárs méltánytalan vagyoni előnyhöz jut-e. Ennek a kérdésnek az elbírálásánál pedig jelentősége van annak, hogy a felek házassága közel harminc éven át állott fenn, ez idő alatt az ingatlanon közösen építettek értékes családi házat. Különösen figyelembe kell venni azt, hogy a telek értéke azért is emelkedett, mert a felek az eredetileg szántóföldnek használt ingatlant beépítették, és ezzel összefüggésben azt közművesítették: az utcában levő villany, csatorna- és gázvezetéket az ingatlanra bekötötték. A telek értékének az emelkedése tehát a felek közös beruházásaira is visszavezethető. Mindezek mellett a 9000 forintnak a forintra való növekedése önmagában is aránytalan és a felperes méltánytalan vagyoni előnyét jelentené az alperes hátrányára. A kifejtett körülményekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság úgy találta, hogy forint az az összeg, amely a felperesnek a házhely megvételénél felhasznált különvagyona megtérítése fejében jár. A tetőtér beépítésénél a peradatok szerint szintén felhasználást nyert a felperesnek az a különvagyona, amelyhez örökség útján jutott. Az alperes ebben a vonatkozásban forintot maga is elismert, a 25/F/1. szám alatti levél és dr. É. Z. tanúvallomása szerint. Ennek a különvagyonnak az elsőfokú bíróság által növelt értékben forintban - való elszámolása ezért helytálló. Az ÁFÉSZ által fizetett bér a felek bontóperi egyezsége alapján a felperest illette, azt az alperes magának nem igényelheti. Ami pedig a hó eltakarításával kapcsolatos alperesi igényt illeti, az elsőfokú bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy az alperes ezeket a költségeket nem igazolta. Alaptalanul hivatkozik az alperes arra, hogy a színes televíziót és a mosógépet a leányai vitték el; ezt az elvitelt ugyanis az alperes tette lehetővé, márpedig a felperessel közös ingóságokkal az alperes nem rendelkezhetett. Ezért ezeket a tárgyakat közös vagyonként kell elszámolni. A felek ingóságainak értéke forint, ennek fele illeti meg egy-egy felet, vagyis forint érték. Mivel a felperes csak forint értékű ingóságot, még forint jár neki. A felek fellebbezései nem érintették azt a forintos tételt, amely a felperes által az alperes helyett kifizetett OTP tartozást foglalja magában, továbbá azt a forint összeget, amely a felperest terheli. A kifejtettek szerint az elszámolás a peres felek között az alábbiak szerint alakul: A felperesnek jár az ingóságokkal kapcsolatosan forint a telekkel kapcsolatos megtérítés címén forint a tetőtér beépítésére fordított öröksége megtérítésével kapcsolatosan forint 161

163 az alperes helyett fizetett OTP tartozás címén forint összesen: forint ezt csökkenti az említett forint a felperes követelése tehát forint. Az Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp ának (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta, és az alperest terhelő marasztalási összeget forintra leszállította, egyben ennek megfelelően mérsékelte az alperes által fizetendő perköltség mértékét is. Az alperes fellebbezése megközelítőleg fele részben vezetett eredményre, ezért a Legfelsőbb Bíróság úgy határozott, hogy a felek maguk viselik a fellebbezési eljárási költségeiket, és egyenlő arányban terheli őket a le nem rótt fellebbezési illeték is. (Pf. II /1988. sz.) 162

164 36.) EBH2015. P.8. Az évi IV. törvény 43. -ának (1) bekezdése, [illetve a évi V. törvény 4:108. -ának a) pontja] kivételes lehetőségként biztosítja a reprodukciós eljáráson alapuló apasági vélelem megdöntését, melyre csak akkor nyílik lehetőség, ha a házastárs vagy az élettárs a reprodukciós eljáráshoz nem járult hozzá. A hozzájárulást tartalmazó beleegyező nyilatkozatban - az évi CLIV. törvény rendelkezéseinek megfelelően - fel kell tüntetni az adott esetben alkalmazásra kerülő konkrét beavatkozást. A hozzájárulás tehát nem általános (biankó) jellegű [1952. évi IV. tv. 36. d) pont, 43. (1) bek., évi CLIV. tv. 166., 167., 168. ]. [1] A jogerős ítélet tényállása szerint a felperes és a II. rendű alperes élettársi kapcsolatából született április 10. napján az I. rendű alperes. [2] Az I. rendű alperes a Pannon Reprodukciós Intézet Kft. által végzett reprodukciós eljárás során, lombikbébi program keretében fogant. A felperes és a II. rendű alperes a reprodukciós eljárás teljes folyamatában, annak valamennyi mozzanatánál együtt voltak. Az eljárás során a szükséges nyilatkozatokat aláírták. Ennek keretében - egyebek között augusztus 5. napján aláírták a Kérelem emberi reprodukcióra irányuló eljárás végzésére megnevezésű okiratot, majd az eljárás lefolytatásához szükséges Beleegyező nyilatkozatot, valamint külön okiratba foglaltan az intracitoplazmatikus spermium injekcióval (ICSI) történő megtermékenyítés kérelmezésére vonatkozó nyilatkozatot, amikor a hímivarsejtet közvetlenül a petesejtbe injektálják és ezt követi - megtermékenyítés esetén - az anya méhébe történő beültetés. A beleegyező (hozzájáruló) nyilatkozat nem tartalmazott olyan kikötést, miszerint az eljárásban az élettársak megtiltották volna idegen (donor) spermium használatát augusztus 15-én az embriótranszfer megtörtént, a reprodukciós eljárás eredményes volt. [3] A felperes és a II. rendű alperes élettársi kapcsolata 2012 augusztusában szűnt meg. A felperes által kért DNS-vizsgálat eredménye az I. rendű alperes vonatkozásában biológiai apaságát kizárta. A bíróság által kirendelt Igazságügyi Szakértői és Kutatói Intézetek Budapesti Orvosszakértői Intézete által készített szakértői vélemény a felek DNS-vizsgálata alapján - egyezően a magánszakértői véleménnyel - a felperes apaságát kizárta, míg a II. rendű alperes anyaságát gyakorlatilag bizonyította. [4] A felperes keresetében kérte annak megállapítását, hogy az I. rendű alperesnek nem ő a biológiai apja, a II. rendű alperest pedig ennek tűrésére kérte kötelezni. Keresetét arra alapította, hogy a DNSvizsgálat a biológiai apaságát egyértelműen kizárja, a reprodukciós eljárásban viszont donor alkalmazása fel sem merült, ezért ahhoz hozzá sem járult. [5] Az I. rendű alperes ügygondnok ügyvédje és a II. rendű alperes a kereset elutasítását kérte. 163

165 [6] Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Döntését az évi IV. törvény (Csjt.) aira, az egészségügyről szóló évi CLIV. törvény (Eütv.) IX. fejezete ára, valamint a Csjt. 43. (1) bekezdésére alapította. [7] Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést. Kérte, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét változtassa meg és a keresetének adjon helyt. [8] A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét azzal a kiegészítéssel hagyta helyben, hogy az állam által előlegezett költségeket az állam viseli. [9] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben elsődlegesen azt kérte, hogy a Kúria a hivatkozott ítéletek jogszabálysértő voltának megállapításával a jogerős ítéletet változtassa meg és a keresetének adjon helyt. [10] Felülvizsgálati kérelmét a Csjt ának, illetőleg a 43. (1) bekezdésében foglaltaknak megsértésére alapította. [11] Érvelése szerint, mivel biológiai apasága kizárt, a gyermek születése nem a reprodukciós eljárás következménye. A felperes logikai levezetése szerint apaságának kizártsága miatt a reprodukciós eljárás nem minősült eredményesnek, tehát a Csjt. 36. d) pontja értelmében nem állapítható meg, hogy a származás a reprodukciós eljárás következménye. Ebből fakadóan a Csjt. 43. (1) bekezdés harmadik fordulata nem alkalmazható, ezáltal a Csjt. 43. (1) bekezdés második fordulata szerint az apasági vélelem megdöntésének feltételei fennállnak. [12] Az I-II. rendű alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. [13] A felülvizsgálati kérelem érdemben a következők szerint alapos. [14] A felperes felülvizsgálati kérelme lényegében azon alapult, hogy a DNS-vizsgálat egyértelműen megállapította az I. rendű alperes tekintetében a tőle való származás kizártságát, ez a tény pedig önmagában megalapozza a keresetét. A reprodukciós eljáráshoz való hozzájárulása - a II. rendű alperessel közös nyilatkozata - kizárólag a saját ivarsejttel történő megtermékenyítésre terjed ki, az idegen donor ivarsejtjének alkalmazásához nem járult hozzá, annak lehetősége fel sem merült. [15] Tévesen érvel a felperes azzal, hogy a származás kizártságának ténye - minden további bizonyítás nélkül - önmagában megalapozza a keresetét. A Csjt. a reprodukciós eljáráson alapuló apasági vélelmet a fogantatás speciális voltára figyelemmel szabályozza. Helytállóan mutatott rá a jogerős ítélet, hogy a reprodukciós eljárás a szülővé válás olyan különleges esete, amely a szülők tudatos, megfontolt döntését feltételezi, ezáltal a szülői minőség későbbi vitatását a törvény nem teszi lehetővé, annál is inkább, mivel az esetek jelentős részében - más lehetőség hiányában - ivarsejt, illetve embrió adományozása teszi lehetővé a reprodukciós eljárásban részt vevők szülővé válását. [16] Nem sértették meg tehát az eljárt bíróságok a Pp ának (1) bekezdését, amikor a Csjt ának (1) bekezdésére figyelemmel a felperesre - a származás kizártságát bizonyító szakértői véleményen felül - további bizonyítási kötelezettséget terheltek. [17] Az eljárt bíróságok a felperes keresetének elutasítását a beleegyező nyilatkozat tényére alapították. 164

166 [18] A jogerős ítélet értelmében a bíróság a Csjt a (1) bekezdésének értelmezésével arra a következtetésre jutott, hogy a reprodukciós eljárás során a felek hozzájárulása (akarata) - az idegen donor kizárásának hiányában - az eljárás valamennyi módjára kiterjedt, azaz döntésüknél nem tekintették szempontnak a saját vér szerinti közös gyermek születését, hanem azt akár idegen (donor) ivarsejttel is megvalósíthatónak tekintették. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az a tény, hogy a felperes (és a II. rendű alperes) ezt a lehetőséget okiratban, tehát az ún. beleegyező nyilatkozatban nem zárta ki, az ilyen módon történő beavatkozás elvégzéséhez való hozzájárulásukat jelenti. [19] Jelen perben ezért a Kúriának abban kellett állást foglalnia, hogy a felek által aláírt beleegyező nyilatkozat tartalma hogyan értelmezendő. A felperesnek - és a II. rendű alperesnek - a reprodukciós eljáráshoz való hozzájárulása egyben a donor ivarsejt alkalmazásához való beleegyezésnek minősül-e. [20] A Kúria nem osztotta a jogerős ítéletnek a Csjt ának (1) bekezdésén alapuló értelmezését. [21] A Csjt ának (1) bekezdése kivételes lehetőségként fogalmazza meg a reprodukciós eljáráson alapuló apasági vélelem megdöntését, melyre csak akkor nyílik lehetőség, ha a házastárs, vagy az élettárs a reprodukciós eljáráshoz nem járult hozzá. [22] Tény, hogy a felperes és a II. rendű alperes a Beleegyező nyilatkozatot aláírták. [23] A reprodukciós eljáráshoz való beleegyezés feltételeit, szabályait, az eljárás protokollját az egészségügyről szóló évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) a határozza meg. [24] Az Eütv ának (1) és (4) bekezdése alapján két okiratban kell a feleknek nyilatkozniuk: a) az eljárás megindításához szükséges kérelem ((1) bekezdés) és b) az eljárást végző intézet szóbeli és írásbeli tájékoztatását követően - melynek feltétlenül ki kell terjednie az adott esetben elvégezhető reprodukciós eljárásra - a kérelmezők együttes beleegyező nyilatkozata, mely magában foglalja az alkalmazandó, esetenként több lehetséges eljárást és az azok közül választott beavatkozást. A reprodukciós eljárás a beleegyező nyilatkozat aláírását követően kezdhető meg. [25] A perben rendelkezésre álló orvosi dokumentációban nem található olyan okirat, amelyben a felperes - és a II. rendű alperes - az idegen ivarsejt alkalmazásához hozzájárult volna. A felek által aláírt Beleegyező nyilatkozat elnevezésű okirat még azt sem tartalmazza, hogy az abban felsorolt, az Eütv ának (1) bekezdése szerinti eljárásokból az intézet melyik - konkrét - orvosi eljárásra tett javaslatot és a felek melyik elvégezhető eljárásba egyeztek bele. Külön okiratot írtak alá ugyanakkor a kérelmezők, mellyel az ún. ICSI reprodukciós eljárás alkalmazásához járultak hozzá (a női ivarsejt hímivarsejt injektálásával történő megtermékenyítése), a nyilatkozat azonban nem tartalmaz idegen donor hímivarsejtjének felhasználásához való hozzájárulást. [26] A lefolytatott bizonyítási eljárás adataiból azonban kétséget kizáróan megállapítható, hogy a perbeli esetben fel sem merült idegen donor hímivarsejtjének felhasználása. A felperes és a II. rendű alperes azt a tájékoztatást kapta, hogy saját ivarsejtjeikkel (petesejt, hímivarsejt) a beavatkozás sikeresen elvégezhető. A csatolt orvosi iratok, az intézet ügyvezető igazgatójának - aki egyben a II. rendű alperes kezelőorvosa is volt - tanúvallomása és az általa kiadott igazolás is alátámasztja, hogy a saját hímivarsejt általi megtermékenyítés feltételei adottak voltak, és az igazgató által kiállított okirat szerint ez meg is valósult. Ennek érdekében került sor három alkalommal a felperes spermiumának levételére és mélyfagyasztására az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások végzésére vonatkozó, valamint az ivarsejtekkel és embriókkal való rendelkezésre és azok fagyasztva tárolására vonatkozó részletes 165

167 szabályokról rendelkező 30/1998. (VI. 24.) NM rendeletben foglaltaknak megfelelően, majd a negyedik alkalommal történt spermaadást követően ennek, valamint a mélyfagyasztott spermának felhasználásával a II. rendű alperestől származó petesejt megtermékenyítésére. A beavatkozásra vonatkozó orvosi dokumentáció tehát spermadonorként a felperest tüntette fel. A felperes és a II. rendű alperes a perben - egyezően - előadott nyilatkozatain túlmenően a fenti iratok arra utalnak, hogy eredetileg - vélelmezhetően - az intézet szándéka is a felperesi ivarsejttel történő megtermékenyítésre irányult. (Más kérdés, hogy a DNS-vizsgálat értelmében mégsem ez történt.) [27] A perbeli bizonyítékok nem hagynak kétséget afelől, hogy a felperes és a II. rendű alperes a saját, vér szerinti gyermek vállalása érdekében keresték fel az intézetet és a beavatkozással járó mentális és fizikai megterhelésnek kizárólag annak érdekében vetették alá magukat, hogy közös vér szerinti gyermekük szülessen. [28] A fentiekből az következik, hogy a felek beleegyező nyilatkozata nem terjedhetett ki a donor ivarsejttel való megtermékenyítésre, ezáltal az ennek megfelelő beavatkozás elvégzésére. A felperes és a II. rendű alperes szándéka ugyanis nem az volt, hogy bármely reprodukciós eljárás alkalmazásával gyermekük szülessen, hanem kifejezetten és egyértelműen a felperes biológiai apaságát és a II. rendű alperes biológiai anyaságát célozta. A perbeli beleegyező nyilatkozaton a feltüntetett hat eljárás közül a konkrét reprodukciós eljárás megjelölésének hiánya - a jogerős ítélet érvelésével szemben - tehát nem értelmezhető úgy, hogy a felek bármelyik eljáráshoz, így az idegen hímivarsejttel történő megtermékenyítéshez is a beleegyezésüket adták. [29] A Csjt ának (1) bekezdése csak kivételesen - kizárólag a beleegyezés hiányában - teszi lehetővé a reprodukciós eljáráson alapuló apaság vélelmének megtámadását. Amennyiben ugyanis a beleegyező nyilatkozat az Eütv ában előírt szigorú protokollnak megfelel, ez kizárja, hogy a konkrét beavatkozás ne a felek akaratával egyező eljárást jelentsen. Az orvosi javaslat alapján meghozott felelősségteljes közös döntés esetében - a jogerős ítélet helyes érvelése szerint - nem foghat helyt az apaság vélelmének megdöntése, hiszen - adott esetben - a jövendő szülők tudatosan és szándékosan választják a reprodukciós eljárásnak azt a módját, hogy saját, életképes ivarsejt hiányában idegen férfi hímivarsejtjét felhasználva születik gyermekük, akinek - értelemszerűen - nem az eljárásban részt vevő férfi a vér szerinti apja. [30] A perbeli esetben azonban sérült a felek önrendelkezési joga, azon döntés lehetősége, hogy idegen donor hímivarsejtjének alkalmazásával is vállalják-e a reprodukciós eljárást. Erre vonatkozóan ugyanis a Beleegyező nyilatkozat - az Eütv. rendelkezéseit megsértve - adatot nem tartalmaz és az egyéb bizonyítékok ennek ellenkezőjét támasztották alá. Ebből következően pedig a jogerős ítéletben foglaltakkal szemben egyértelműen bizonyítást nyert, hogy a Csjt ának (1) bekezdése alapján helye volt az apaság vélelme megtámadásának, mivel a származás olyan reprodukciós eljárás következménye, melyhez az anya élettársa (a felperes) nem járult hozzá. [31] A fentiek alapján a Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet sérti a Csjt ának (1) bekezdését, ezért azt - az elsőfokú ítéletre is kiterjedően - a Pp ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a felperes keresetének helyt adva megállapította, hogy az I. rendű alperesnek nem a felperes az apja. (Kúria Pfv. II /2014.) 166

168 37.) BH I. Apaság megállapítása iránt a bíróság által kirendelt ügygondnok ellen indított perben az egyenes ági rokonokat a beavatkozás lehetőségéről tájékoztatni kell [Pp (3) bek.]. II. Eseti nemi érintkezés alapján akkor lehet az apaságot megállapítani, ha az összes körülmények gondos mérlegelése mellett alaposan következtethető, hogy a gyermek ebből az érintkezésből származik [Csjt. 38. (2) bek. c) pont, PK 261. sz.]. A felperesnek a járásbíróság által kirendelt ügygondnok ellen indított keresete annak megállapítására irányult, hogy apja P. J., aki augusztus 23-án meghalt. A keresetlevélben foglalt előadás és az anya tanúvallomása szerint az anya és az alperes szilveszterén együtt voltak bálban, innen elmentek egy üresen álló lakásba, ahol nemileg érintkeztek, és ebből a nemi közösülésből született a kiskorú felperes. A járásbíróság tanúk kihallgatása után hozott ítéletében megállapította, hogy a felperesnek P. J. alperes az apja. A járásbíróság a lefolytatott bizonyítás anyagának mérlegelése alapján az említett közösülés tényét és annak alapján P. J. apaságát a Csjt a (2) bekezdésének c) pontja alapján megállapította. A jogerőre emelkedett ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. I. A Pp ának (2) bekezdése értelmében, ha az apa, illetőleg a korábbi férj vagy az a személy, aki ellen a keresetet meg kell indítani, nem él, vagy ismeretlen helyen tartózkodik, az (1), illetőleg (2) bekezdés esetében a keresetet a bíróság által kirendelt ügygondnok (74. ) ellen kell indítani. Az egyenes ági rokon ilyen esetben beavatkozóként bármelyik félhez csatlakozhat. Az ügygondnok kirendeléséről a bíróság értesíti a gyámhatóságot, és tájékoztatja a per adatai szerint ismert helyen lakó egyenes ági rokonokat a beavatkozás lehetőségéről. Az adott esetben a felperes a keresetet a bíróság által kirendelt ügygondnok ellen indította, a bíróság azonban a jegyzőkönyvekben és az ítélet rendelkező részében, valamint az indokolásában alperesként néhai P. J.-t, képviselőjeként pedig az ügygondnokot tüntette fel. Miután a Ptk ának rendelkezése értelmében az ember jogképessége a halállal megszűnik, ezért a Pp ában foglalt rendelkezés szerint a meghalt személy a perben fél nem lehet. Ebből, valamint a Pp a (3) bekezdésének idézett rendelkezéséből következik, hogy az ügygondnok alperesként és nem néhai P. J. képviselőjeként járt el a perben. A keresetlevélhez csatolt halotti anyakönyvi kivonat másolatából néhai P. J. szüleinek neve megállapítható. Feltehető, hogy a halál időpontjában 20 éves P. J. szülei még élnek, és a néhai velük közös háztartásban lakott. Erre, illetve a szülők lakcímére vonatkozóan a bíróságnak a kk. felperes eseti gondnokát nyilatkoztatnia és ezt követően az egyenes ági rokonokat a beavatkozás lehetőségéről tájékoztatnia kellett volna. 167

169 A járásbíróság ezt elmulasztotta, és ezáltal lényeges eljárási jogszabályt sértett, amikor a családjogi kapcsolatot is eredményezhető perben az egyenes ági rokonokat a beavatkozás lehetőségétől elzárta. II. A Legfelsőbb Bíróság PK 261. számú állásfoglalása szerint a Csjt a (2) bekezdésének c) pontjában foglalt rendelkezés értelmében eseti nemi érintkezés alapján akkor lehet az apaságot megállapítani, ha az összes körülmények gondos mérlegelése mellett alaposan következtethető, hogy a gyermek ebből az érintkezésből származik. Ebben a vonatkozásban a bíróságnak a teljes tényállás felderítésére hivatalból is messzemenőén törekednie kell. A perbeli bizonyítékoknak, adatoknak és körülményeknek a maguk összességében való értékelése és mérlegelése útján kell állást foglalni atekintetben: következtethető-e alaposan, hogy a gyermek a megállapított nemi érintkezésből származik. Az eddig lefolytatott bizonyítás adatai szerint néhai P. J. udvarolt az anyának, 1980 szilveszterén bálban voltak, és innen együtt mentek el. Az anya Sz. V. tanúnak elmondta, hogy ez alkalommal nemileg érintkeztek. K. T-né tanú - az anya unokatestvére - vallotta, hogy előtte az anya a gyermek apjaként néhai P. J-t jelölte meg. A tényállás teljes felderítése érdekében a bíróságnak tanúként kellett volna kihallgatnia T. S-t, akinek lakásán - a rendelkezésre álló adatok szerint - a nemi érintkezés történt. A kihallgatás útján a bíróságnak tisztáznia kellett volna, hogy a lakás kulcsa miként került néhai P. J-hoz, tudott-e arról, hogy a nevezett a lakásába akarta vinni az anyát. Az anya vallomása szerint márciusában jelentkezett első alkalommal orvosi vizsgálatra, amikor három hónapos terhességet állapítottak meg. A bíróságnak fel kellett volna hívnia az anyát a terhesgondozási könyve csatolására, és be kellett volna szereznie a szülészeti kórlapmásolatot, amely ugyancsak értékelhető adatokat szolgáltathat a kk. felperesnek az állított nemi érintkezésből való származásának megállapítására. Miután a bíróság a szükséges és lehetséges bizonyítást nem folytatta le, ezért az apaságot megállapító jogerős ítélet nemcsak törvénysértő, hanem megalapozatlan is. A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp ának (3) bekezdése alapján a járásbíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a járásbíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. [P. törv. II /1982. sz.] 168

170 38.) BH A bizonyítás kérdései az anyaság megállapítása iránti perben [Csjt. 40. (1) bek., Pp (2) bek., 286. (1) bek.]. A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy vér szerinti anyja az október 30-án elhunyt G. J.-né született T. E. A születési anyakönyvi kivonat tanúsága szerint a felperes anyja M. L.-né szül. T. M. II. r. alperes, apja az 1988-ban elhunyt M. L. A perben I. r. alperesként a Pp ának (3) bekezdése szerint kirendelt ügygondnok járt el. Az I. r. alperes a felperes keresetének elutasítását kérte, a II. r. alperes a kereset teljesítését nem ellenezte. A bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. A megállapított tényállás szerint M. L. és T. M ban megkötött házasságából 1928-ban Ferenc, 1930-ban Lajos nevű gyermekeik származtak, és június 15-én született a felperes, akinek anyjaként június 16-án a születési anyakönyv 729/1932-es folyószáma alatt M. L. né szül. T. M.-et jegyezték be. A felperes keresetében azt állította, hogy a II. r. alperes testvére, G. J.-né T. E és között egy háztartásban élt M. L.-lel és a feleségével, ez idő alatt M. L. és T. E. a nemi viszonyra is kiterjedő kapcsolatot tartottak fenn, és ő ebből a kapcsolatból származik. M. L.-né T. M. a családi botrány elkerülése végett hozzájárult ahhoz, hogy a felperest az ő gyermekeként anyakönyvezzék, majd ténylegesen ő volt az, aki a felperest - G. J.-né T. E ben történt elköltözése után is - saját gyermekeként nevelte. M. L. G. J.-né elköltözését anyagilag támogatta abban a feltevésben, hogy a nevezett az anyagi javait vér szerinti gyermekére, a felperesre fogja fordítani, G. J.-né azonban a halála előtt vagyonát másnak ajándékozta. M. L. a felperes előtt 1987 őszén tett célzást a származására, betegségére tekintettel azonban ez később nem került szóba. M. L. halála után G. Gy.-né M. M. a felperes előtt megerősítette a származása körülményeit azzal, hogy a felperesnek nem tud segíteni, mert G. J.-né halála előtt a vagyonát az ő unokájának, V. Gy.-nek ajándékozta. A felperes előadását a II. r. alperes nyilatkozatában megerősítette. A bíróság a perben a felperesen és a II. r. alperesen foganatosítandó vércsoportvizsgálatot rendelt el, melynek eredménye szerint a II. r. alperes anyasága a felperes tekintetében valószínű. M. L.-né és M. E. közjegyzői okiratba foglalt vallomása és M. F.-né írásban tett nyilatkozata arra utalt, hogy néhai M. L. és G. J.-né szerelmi kapcsolata miatt a felperes származása körül szóbeszéd alakult ki. A bíróság a keresetet a Csjt ának (1) bekezdése alkalmazásával bírálta el, amely szerint a gyermek kérheti annak bírósági megállapítását, hogy az anyja az általa megjelölt személy. Ítéletének indokolása szerint a magyar családjog rendszerében az anyaság nem vélelem, hanem tény, ezért a felperes keresete is kettős tartalmú: azzal, hogy néhai G. J.-né anyaságának megállapítását kérte, kereseti kérelme szükségszerűen annak megállapítására is irányult, hogy a felperes a II. r. alperestől nem származik, tehát a Csjt ának (1) bekezdésére alapított megállapítási kérelem előkérdése negatív megállapítás volt. Ezt a nemleges tényt a Pp ának (1) bekezdése szerint a felperesnek kellett volna bizonyítania. A felperes előadását a II. r. alperes elismerő nyilatkozatán kívül más bizonyíték nem támasztotta alá, a Pp ának (1) bekezdése szerint alkalmazandó ának (1) bekezdése alapján pedig a származási perben tett elismerésre tényállás nem alapítható. Minthogy a felperes bejegyzett anyjától való származását az élettani 169

171 vizsgálatok nem zárták ki, az anyaság tényével szemben annak megállapítására sem voltjogi lehetőség, hogy a felperes vér szerinti anyja G. J.-né T. E. A felperes apja és T. E. közti nemi kapcsolat fennállásának a kifejtettek szerint perdöntő jelentősége nincs. A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, melyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, új eljárás lefolytatásának és új határozat meghozatalának az elrendelését kérte. Vitatta, hogy a felperesi keresetnek való helytadás előkérdése volt az a megállapítás, mely szerint a felperes vér szerinti anyja nem a születési anyakönyvben bejegyzett II. r. alperes, ezért törvénysértő a vér szerinti anya alpereskénti perben állása. Azzal, hogy a bíróság a pozitív és negatív megállapítást ugyanazon perben bírálta el, elzárta őt attól a lehetőségtől, hogy a II. r. alperes tanúkénti kihallgatásával jelentős bizonyítékot vehessen igénybe. A Pp. időközben hatályon kívül helyezett ának (1) bekezdése helyes értelmezés mellett csak azt zárja ki, hogy a bíróság az ellenérdekű fél elismerését minden egyéb bizonyítás nélkül perdöntőnek tekinthesse, emellett azonban a bíróság feladata, hogy a származási perekben minden eszközzel, hivatalból is gondoskodjék a tényállás megnyugtató felderítéséről. Éppen ezért a jogerős ítélet megalapozatlan is, mert a bíróság a vércsoportvizsgálaton kívül más élettani vizsgálat elrendelése nélkül hozta meg döntését. A felülvizsgálati kérelem alaptalan. A Csjt ának (1) bekezdése szerint a gyermek kérheti annak bírósági megállapítását, hogy anyja az általa megjelölt személy. Ilyen kérelem előterjesztésének két indoka lehet: az anyai jogállás betöltetlensége, illetve az az eset, amikor a gyermek azt állítja, hogy vér szerinti anyja nem a születési anyakönyvbe bejegyzett nő. Az eljárt bíróságok helyesen mutattak rá arra, hogy az anyaság mellett a törvény nem vélelmet állít fel, hanem azt ténynek tekinti. Mivel a Csjt ának (1) bekezdése csupán az anyaság pozitív megállapításáról rendelkezik, abban az esetben, ha a születési anyakönyvben a gyermek anyját feltüntették, más személy anyasága megállapításának (pozitív megállapítás) szükségszerű előkérdése az a negatív megállapítási kereset, mely a betöltött anyai státust megüresíti. Ilyenkor a két kérdés elkülönített vizsgálata, különösen pedig a pozitív megállapítás logikailag lehetetlen, a bejegyzett és a vér szerinti anyaként megjelölt nők együttes perben állása elkerülhetetlen, mert a per mikénti elbírálása mindkettőjük személyes jogát érinti. A bizonyítást ennek megfelelően az ügy sajátosságai folytán az apasági perektől részben eltérő módon kell lefolytatni. A Pp. jelen ügyben irányadó ának (1) bekezdése visszautal a ának (2) bekezdésére, melynek értelmében a bíróság a bizonyítás általános szabályai szerint is csak akkor fogadhatja el valónak az ellenfél elismerését, a felek egyező előadását vagy az egyik fél által kétségbe nem vont tényeket, ha azok tekintetében kételye nem merül fel. Az adott ügyben a közvetett bizonyítékok értékelésével legfeljebb az állapítható meg, hogy a felperes apja és G. J.-né T. E. között a felperes fogamzási idejében nemi kapcsolat állott fenn. Ebből azonban nem következik, hogy a születési anyakönyvben bejegyzett II. r. alperes helyett G. J.-né a felperes vér szerinti anyja. Erre nézve a II. r. alperes előadása tanúvallomásként is aggályos lenne. Életszerűtlen, hogy a felperes a származása körüli szóbeszédről csak 55 éves korában szerzett tudomást azoktól a személyektől, akik között mindvégig nevelkedett, de ennek elfogadása esetén a felperes mulasztása - a per 1993-ban történt megindítása - volt az a körülmény, mely a származással kapcsolatos teljes bizonyosság feltárását ma már kizárja, mivel a felperes által szüleiként megjelölt személyek nem élnek. A származási perekben leghatékonyabb, objektív bizonyításnak, az élettani vizsgálatok 170

172 lefolytatásának teljes köre csak akkor értékelhető súlyának megfelelően, ha a vizsgálatokat valamennyi érintett személyen elvégzik. A jelen esetben a fenti vizsgálatok eredményének bizonyító erejét az is lerontja, hogy a II. r. alperes G. J.-né vér szerinti testvére volt. A bíróság tehát nem sértette meg a teljes körű, hivatalbóli bizonyítás lefolytatására vonatkozó kötelezettségét sem, mert a perben a további bizonyítástól eltérő eredmény már nem várható. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. -ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II /1997. sz.) 171

173 39.) Kúria Pfv /2016/7. Polgári ügyben hozott határozat A Kúria mint felülvizsgálati bíróság ítélete: Az ügy száma: Pfv.II /2016/7. A tanács tagjai: Dr. Makai Katalin a tanács elnöke Dr. Kövesné dr. Kósa Zsuzsanna előadó bíró Dr. Baloginé dr. Faiszt Judit bíró A felperes: A felperes képviselője: Schneider & Pataki Ügyvédi Iroda Az alperes: A per tárgya: Gyermektartásdíj leszállítása A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: Felperes Az elsőfokú bíróság neve és a határozat száma: Budaörsi Járásbíróság 28.P /2015/18. A másodfokú bíróság neve és a jogerős határozat száma: Budapest Környéki Törvényszék 1.Pf /2015/5. Rendelkező rész A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartja. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak, felhívásra (hatvanezer) forint le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket. Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye. 172

174 Indokolás A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás [1] A peres felek a Budaörsi Városi Bíróság 26.P /2010 számú, a házasság felbontása és járulékai iránt folyamatban volt perben április 5. napján egyezséget kötöttek, amelyben - többek között - megállapodtak abban, hogy a felperes a L. és az A. utónevű kiskorú gyermekei tartására gyermekenként havi forint gyermektartásdíjat, az Á. és a V. nagykorú gyermekei tartására pedig gyermekenként forint rokontartásdíjat fizet. A felperes a gyermektartásdíj fizetési kötelezettségének rendszertelenül, de eleget tett. Az egyezség megkötése után a felek két nagykorú gyermeke a felpereshez költözött. [2] A felperes ismét megnősült és házasságából 2010-ben Frigyes Kristóf utónevű gyermeke született. A felperes évtől 2015 márciusáig a F. Bt. beltagja volt. A bt. projektvezetéssel és elektromos szereléssel foglalkozott, a felperes korábbi munkáltatójának, az S. Kft.-nek is végzett munkát. A bt.-ben jelenleg a felperes házastársa a beltag és egyik nagykorú gyermeke a kültag. A felperes 2015-től ismételten munkaviszonyt létesített, korábbi munkáltatójánál projektvezetőként dolgozik, havi átlagos nettó keresete forint. A felesége édesanyja tulajdonát képező ingatlanban él a házastársával, a házastársának gyermekeivel, illetőleg a két, alperessel közös nagykorú gyermekkel, a házastársával közös kiskorú gyermekkel, valamint a házastársa szüleivel. A felek két közös és a felperes háztartásában élő nagykorú gyermeke tartására nem szorul, fia munkaviszonyban áll, önálló jövedelemmel rendelkezik, lánya utolsó éves egyetemista, de havi forint önálló bevétellel rendelkezik. Az ingatlan rezsiköltségét a szülőkkel közösen viselik. Házastársa havi nettó jövedelme forint. Az új házasságából született gyermeke óvodába jár, óvodájának költsége havi forint. A felperes és az alperes a házasságuk fennállása alatt két hitelt vettek fel. A házastársi közös adósságokat képező hitelek törlesztő részlete forint, illetve forint. A felperes az egyik banki hiteltartozás rá jutó részének megfizetését 2014 áprilisa óta abbahagyta, a másik hitel havi törlesztőrészletét a házastársa édesanyja anyagi segítségével fizeti. [3] Az alperes elvált családi állapotú, a felperessel kötött házasságából született két, még kiskorú gyermekével él együtt a felperessel egyenlő arányú, osztatlan közös tulajdont képező ingatlanban. Az alperes munkaviszonyban áll, havi átlagos nettó jövedelme forint. A két gyermek után emelt összegű családi pótlékban részesül mert a kislány tejcukor allergiás, speciális étkezést igényel. A felperes keresete és az alperes védekezése [4] A felperes keresetében azt kérte, hogy a bíróság a április 5. napján megkötött egyezségüket a tartásdíj fizetési kötelezettsége tekintetében módosítsa: a két nagykorú gyermeke felé fennálló tartásdíj fizetési kötelezettségét június 2. napjától kezdődően szüntesse meg, illetve a kiskorú gyermekeket illető, egyezségben vállalt tartásdíj fizetési kötelezettsége mértékét február 1. napjától kezdődően forint határozott összegre mérsékelje. [5] A felperes keresetében az egyezségkötés óta bekövetkezett körülményváltozásként egyrészt a házasságából október 3. napján született F. utónevű gyermekére, másrészt teljesítőképessége negatív változására hivatkozott. A jövedelme ugyanis az egyezség megkötése óta jelentősen csökkent, a F. Betéti Társaságba beltagként kb forint jövedelemre tesz szert. 173

175 [6] Az alperes nem ellenezte a nagykorú gyermekek vonatkozásában a felperes tartásdíj fizetési kötelezettségének megszüntetését, a kiskorú gyermekek javára az egyezségben vállalt gyermektartásdíj mértékének leszállítását azonban elutasítani kérte. Cáfolta a felperes állításait: álláspontja szerint a felperes jövedelme nem változott, a F. utónevű gyermeke pedig az egyezség megkötésekor már megszületett. Ebből következően sem a felperes teljesítőképességében, sem a személyi körülményeiben változás nem történt. [7] A peres felek az eljárás során megkötött egyezségben a felperesnek a nagykorú gyermekek felé fennálló tartásdíj fizetési kötelezettségét megszüntették. Az első- és másodfokú ítélet [8] Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetének részben helyt adott és a feleknek a Budaörsi Városi Bíróság 26.P /2010/20. sorszámú jogerős végzésével jóváhagyott egyezségét módosította. A felperest terhelő gyermektartásdíj fizetési kötelezettség mértékét február 1. napjától kezdődően gyermekenként havi forint határozott összegű gyermektartásdíjra leszállította. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. [9] Az elsőfokú bíróság a évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 4:210. (1), és 4:208. (3) bekezdésére figyelemmel mérlegelési jogkörében azt állapította meg, hogy a felperes jövedelme az egyezségi rendezést követően csökkent, február 1. napjától kezdődően havi nettó forint jövedelemre tesz szert. Három kiskorú gyermek eltartásáról köteles gondoskodni. Álláspontja szerint az alperesnél nevelt és gondozott gyermekek alapvető létszükségleteinek biztosításához a havi forint mértékű gyermektartásdíj elegendő, mivel az alperes maga is úgy nyilatkozott, hogy a gyermekek nevelésével és gondozásával kapcsolatban havonta forint költsége merül fel. [10] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. [11] A másodfokú bíróság a tényállást a felperes munkaviszonyának változásával és a két nagykorú gyermek körülményeivel kiegészítette és a kiegészített tényállásra is figyelemmel az alperes fellebbezését alaposnak ítélte. [12] A másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy a felperes két körülményre alapozta a fizetési kötelezettsége mértékének leszállítását: jövedelme jelentős csökkenésére és újabb gyermeke születésére. A felperes újabb gyermekének születése azonban lényeges körülményváltozásnak nem minősíthető, hiszen az egyezség megkötésekor jelenlegi házastársától a gyermeke már megszületett. A Pp (1) bekezdése alapján a felperest terhelte a keresete megalapozásául előadott másik körülményváltozás bizonyítási kötelezettsége tehát, hogy jövedelme, illetve a tartás alapjául szolgáló teljesítőképessége csökkent, ezt pedig a felperes nem bizonyította. [13] A csatolt bontóperi iratok alapján megállapítható, hogy az egyezség megkötésekor a felperes igazolt jövedelme az akkori minimálbér volt, ennek ellenére vállalta a négy közös gyermek után összesen forint tartásdíj megfizetését, amelyet igazolt jövedelme már akkor sem tett volna lehetővé. A felperes akkor arra hivatkozott, hogy tényleges jövedelme - mivel jutalékos rendszerben dolgozik - havi forint összegű. Jelen perben a felperes előadta, hogy a jutalékos rendszer megszűnt, helyette határozott (emelt) összegű munkabért kap. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes csak állította, de nem bizonyította a többletjövedelmet jelentő jutalék megszűnését, a peradatok alapján 174

176 ugyanis 2015 áprilisától ismét ugyanazon munkahelyen, ugyanazon munkakörben dolgozik, mint az egyezség megkötésekor. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a tartásdíj alapja nem feltétlenül csak az igazolt jövedelem, a fél valós teljesítőképességét a per összes adatát értékelve kell megállapítani (BH ). A felperes által 6/F/3. sorszám alatt csatolt igazolás alapján megállapítható, hogy tényleges jövedelme az elmúlt öt évben (az egyezségkötés óta) meghaladta az igazolt jövedelmét. A jövedelemigazolás alapján ugyanis évben összesen bruttó forint jövedelemre tett szert, az általa kimunkált elszámolás alapján azonban 2011-től 2015 júniusáig - tehát valamivel több mint négy év alatt - csak tartásdíjra és hiteltörlesztésre forintot fizetett, amely önmagában havi forintot meghaladó kiadást jelentett. Ezenkívül fedeznie kellett még a lakhatását, étkezését, a saját háztartásában nevelkedő gyermekek élelmezését és ellátását. Mindez pedig azt támasztja alá, hogy a felperes továbbra is képes a havi forint jövedelem elérésére. A másodfokú bíróság rámutatott arra is, hogy az elsőfokú bíróság indokolás nélkül állapította meg a felperes forintos jövedelmét, ezt adatokkal nem támasztotta alá. A felperes a fentiek alapján a bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget, nem tudta azt bizonyítani, hogy jövedelmi viszonyaiban olyan lényeges és tartós csökkenésváltozás történt, amely a tartásdíj leszállítását indokolta volna. A felülvizsgálati kérelem [14] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Elsődlegesen azt kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet változtassa meg és az elsőfokú bíróság ítéletét hagyja helyben. Másodlagos kérelme szerint a Kúria a jogerős ítéletet helyezze hatályon kívül és a másodfokú bíróságot kötelezze új eljárásra és új határozat meghozatalára. A felperes a felülvizsgálati kérelmét a Ptk. 4:210. (1) bekezdésébe, a 4:207. -ába, a 4:208. (3) bekezdésébe, a 4:218. (2), (3) és (4) bekezdésébe, valamint a Pp (1) bekezdésébe ütköző jogszabálysértésre alapította. [15] Érvelése szerint a másodfokú bíróság a tényállást iratellenesen állapította meg és abból téves, illetve megalapozatlan következtetést vont le. A Ptk. 4:210. (1) bekezdése alapján a kötelezett a megváltozott vagyoni-jövedelmi viszonyai miatt a teljesítőképesség hiányára, illetve - indokolt esetben - a jogosult érdemtelenségére hivatkozva kérheti a tartásdíj leszállítását. [16] A felperes teljesítőképessége lényeges megváltozására vonatkozóan előadta, hogy a perben munkáltatói és NAV kimutatással igazolta munkabére nettó forint összegét, amelyhez semmiféle további juttatás nem kapcsolódik. Az egyezség megkötésekor az adózott jövedelmén (amelyet a másodfokú bíróság tévesen minősített minimálbérnek) felül jutalékot kapott. Az ismételt elhelyezkedésekor bérjellegű jövedelme magasabb lett, viszont a jutalékos elszámolás megszűnt, tehát - a másodfokú bíróság állításával szemben - jövedelme csökkent. A felperes hangsúlyozta: a tartásdíjat és a törlesztést eddig is csak a jelenlegi házastársa édesanyjának anyagi hozzájárulásával tudta megfizetni. Házastársának édesanyja azonban nyugdíjba ment, további támogatásra a jövőben nem számíthat. Az ő szülei pedig életkoruk és egészségi állapotuk miatt anyagilag nem tudnak segíteni. Tévesen állítja másodfokú bíróság, hogy a forint összegű kiadást önállóan finanszírozta. [17] A felperes jelenlegi házastársával és a gyermekekkel a házastársa édesanyja tulajdonát képező lakásban szívességi használóként él, a családja közüzemi költségeinek fizetésére nincs teljesítőképessége. A részbeni tulajdonát képező ingatlanban az alperes és a kiskorú gyermekek laknak, ezért a tulajdoni hányadát sem használni, sem hasznosítani nem tudja. Az alperes magatartása miatt az ingatlan közös értékesítése ellehetetlenült, holott tájékoztatta arról, hogy anyagi körülményei miatt a hitel további törlesztésére nem képes. A bankhitel részleteinek a visszafizetését június 1-től abbahagyta, ezért a 175

177 bank november 9-én a hitelszerződését felmondta. A másik közös adósságot a jelenlegi házastársa által felvett személyi kölcsönből fizette vissza. [18] A felperes hivatkozott arra is, hogy a két nagykorú gyermek évek óta közös háztartásban él velük és bár rendelkeznek önálló jövedelemmel, ez azonban önálló lakhatásukhoz nem elég. Étkezésüket a feleségével együtt biztosítják, megalapozatlanul állítja tehát azt a másodfokú bíróság, hogy a nagykorú gyermekek a felperesi családnak kiadást nem jelentenek. [19] Végül a felperes rámutatott arra, hogy helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság a kiskorú gyermekek szükségleteit megfelelően kielégítő forint mértékű gyermektartásdíjat. Az alperes emelt összegű családi pótlékot kap, így az elsőfokú bíróság által levezetett forint szükséglet alapján a felperesi forint gyermektartásdíj fizetése után is a családi pótlék figyelembevételével csak havi forinttal kell a két gyermek tartásához az alperesnek hozzájárulnia. A másodfokú bíróság a gyermekek tényleges szükségleteit nem vette figyelembe, azt meg sem indokolta. [20] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában történő fenntartását indítványozta. A Kúria döntése és jogi indokai [21] A Kúria a jogerős ítéletet a Pp (2) bekezdése alapján a felülvizsgálattal érintett körben vizsgálta felül. [22] A felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos. [23] A Kúria osztotta a másodfokú bíróság jogi álláspontját. A jogerős ítélet indokolását az alábbiakkal egészíti ki. [24] Az elsőfokú bíróság által helyesen felhívott Ptk. 4:210. (1) bekezdése szerint: ha a felek megállapodásán, vagy a bíróság ítéletén alapuló tartás meghatározásának alapjául szolgáló körülményekben olyan változás következett be, hogy a tartás változatlan teljesítése valamelyik fél lényeges jogi érdekét sérti, a tartás mértékének vagy szolgáltatása módjának a megváltoztatását lehet kérni. Nem kérheti a megállapodáson alapuló tartás megváltoztatását az a fél, akinek a körülmények megváltozásának lehetőségével a megállapodás időpontjában számolnia kellett, vagy akinek a körülmények megváltozása felróható. [25] A felperes jövedelme lényeges csökkenésével érvelt és arra is hivatkozott, hogy az egyezség érdekében vállalta a már akkor is túlzott mértékű gyermektartásdíj megfizetését, azaz túlvállalta magát. A per elbírálására irányadó Ptk. 4:210. (1) bekezdésének második mondata alapján a felperes érvelése nem foghat helyt. [26] A Ptk. 4:210. (1) bekezdésének második fordulata annak a speciális helyzetnek az értékelésére irányul, amikor a kötelezett szülő a felelőtlenül, illetve bármely mögöttes szándék folytán - kiszámítható, stabil anyagi háttér nélkül vállalt tartásdíjfizetési kötelezettsége mértékének a megváltoztatása iránti kérelmét a teljesítőképessége vélt vagy valós csökkenésére alapítja, noha az általa vállalt tartásra igazolt teljesítőképességgel az egyezség megkötésekor sem rendelkezett. 176

178 [27] A Ptk. fenti szabálya ugyanis különbséget tesz a bíróság által megállapított és a felek megállapodása által létrehozott tartásdíj fizetési kötelezettség megváltoztatása között és az egyezségen (szerződésen) alapuló tartás megváltoztatása (leszállítása) iránti eljárás esetén hangsúlyozottan értékeli a szülőknek a szerződés megkötésekori magatartását. A szülői felelősség alapján - a polgári jog általános elvárhatósági zsinórmértékének megfelelően - a szülőkkel szemben az a követelmény, hogy a megállapodás tartalmának (a tartásdíj mértékének) meghatározásakor a gyermekük érdekében felelősségteljesen, kellő gondossággal és körültekintéssel járjanak el. A gyermek érdekének fokozott védelme alapelvével (Ptk. 4:2. (1) bekezdés) összhangban tehát elvárható a szülőktől az az előrelátás, hogy számoljanak azzal: egyrészt a megállapodás szerinti tartásdíj kiszámíthatóan, hosszabb időtartamon keresztül is teljesíthető mértékű legyen, másrészt, hogy az a gyermek indokolt - a harmonikus személyiségfejlődéséhez szükséges - szükségleteit folyamatosan, megfelelően biztosítsa. Ebből következően a kötelezett szülőtől általában elvárható, hogy a szerződéses rendezés esetén az általa vállalt (a kimutatott jövedelmével esetlegesen összhangban nem álló) tartás teljesítését kellő gondosság mellett azzal a felelősséggel vállalja, hogy annak hosszú távú megfizetéséhez a teljesítőképességét biztosítania kell. [28] A bontóperi iratok alapján a felperes jövedelmét ténylegesen nem a bejelentett - minimális - alapbér, hanem a jutalékokból származó bevétele jelentette. A csatolt iratokból megállapíthatóan a felperesnek júniustól 2010 áprilisáig (az egyezség megkötéséig) havi nettó - igazolt - jövedelme forintot tett ki. A személyes meghallgatásakor a felperes előadta, hogy munkahelyétől a teljesített projektek után jutalékot kap, így havonta - nem kimutathatóan - átlagosan forint jövedelemre tesz szert (3. sorszámú jegyzőkönyv). A felperes azonban már abban az eljárásban hivatkozott a jutaléka mértékének megváltozására januárjában forint közötti (összes), illetve tovább csökkenő jövedelemről nyilatkozott (15. sorszámú jegyzőkönyv) - és maga állította a jutalék mértékének jelentős havi ingadozását. Ebből következően pedig a körülmények (a teljesítőképessége) megváltozásának a lehetőségével számolnia kellett. A felperes tehát úgy kötötte meg a megállapodást, hogy tisztában volt a jutalékos rendszer alapján bevétele változó nagyságrendjével, ennek ellenére vállalt a lehetőségeit (a közös adósság törlesztésével együtt) jóval meghaladó fizetési kötelezettséget. Amennyiben pedig a jövedelme az egyezségkötés óta valóban jelentősen csökkent, mindent meg kell, illetve kellene tennie olyan munkaviszony (másodállás) létesítése érdekében, ami az önként vállalt teljesítéshez fedezetet biztosít. [29] A fenti kiegészítésen túlmenően a Kúria maradéktalanul egyetértett a jogerős ítélet megállapításaival, azt nem ismétli meg. Helytállóan mutatott rá a másodfokú bíróság arra, hogy a Pp (1) bekezdése alapján a felperest terhelte annak a körülményváltozásoknak a bizonyítása, hogy a tartás változatlan teljesítése az ő lényeges jogi érdekét sérti. Ezt pedig a felperes bizonyítani nem tudta. [30] Helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a felperes keresetlevelében megjelölt kiskorú gyermek születése körülményváltozásnak nem minősül, az egyezségben a felek által meghatározott tartás megfizetését a felperes annak tudatában vállalta, hogy öt gyermek tartásáról kell gondoskodnia. [31] A felperesnek a jutalékos rendszer megszűnésére tett jelen perbeli nyilatkozata az előadása szintjén maradt. A felperes által levezetett kimutatás alapján (6/F/3) helyesen - és a fenti irattal összhangban - állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a június 1-ig a felperes több mint forintot fizetett meg részben tartásdíjra ( forint), részben a hiteltörlesztő részletekre (úgy, hogy csak 2015 júniusában lépett jelenlegi munkáltatójánál újra munkaviszonyba). A fentiekben kifejtettek alapján 177

179 pedig nincs jelentősége annak, hogy a felperes a jelentős mértékű tartást nem csak a saját bevételére alapítva, hanem egyéb anyagi segítségére is számítva vállalta. [32] Tévesen érvel a felperes a házastársi közös adósság törlesztésének a gyermektartásdíjra való kihatásával. A Ptk. 4:215. (1) bekezdése alapján a szülő a saját szükséges tartásának korlátozásával is köteles a kiskorú gyermekek tartására, ebből következően az, hogy a volt házastársak közös adóssága milyen anyagi terhelést jelent, a gyermektartásdíj mértékét nem befolyásolja, mivel a felperes a felvett kölcsönök tudatában kötelezte magát a tartásdíj megfizetésére. [33] Ami pedig a felperesnek a kiskorú gyermekek szükségletére vonatkozó felülvizsgálati érvelést illeti, a Kúria rámutat arra, hogy a másodfokú bíróság helytállóan mellőzte az erre vonatkozó indokolást. A felperes a gyermekek szükségletei mértékének csökkenésére az elsőfokú eljárás alatt körülményváltozásként nem hivatkozott. [34] A fentiek alapján a jogerős ítélet sem anyagi jogi, sem eljárási jogi jogszabályt nem sértett, ezért azt a Kúria a Pp (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. Záró rész [35] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp (1) bekezdése alapján tárgyalás megtartásával bírálta el. [36] A felperes felülvizsgálati kérelme nem vezetett eredményre. A Kúria a Pp (1) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 78. (1) bekezdés alapján kötelezte a felperest az évi XCIII. (Itv.) 50. (1) bekezdése szerinti felülvizsgálati eljárási illeték állam javára való megfizetésére., november 8. Dr. Makai Katalin s. k. a tanács elnöke, dr. Kövesné dr. Kósa Zsuzsanna s. k. előadó bíró, dr. Baloginé dr. Faiszt Judit s. k. bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő 178

180 40.) Kúria Pfv /2016/3. Polgári ügyben hozott határozat A Kúria mint felülvizsgálati bíróság ítélete: Az ügy száma: Pfv.II /2016/3. A tanács tagjai: Dr. Makai Katalin a tanács elnöke Dr. Baloginé dr. Faiszt Judit előadó bíró Dr. Kövesné dr. Kósa Zsuzsanna bíró A felperes: A felperes képviselője: Dr. Nagy Mátyás ügyvéd Az alperes: Az alperes képviselője: Dr. Ifj. Hirsch Tamás ügyvéd A per tárgya: Gyermektartásdíj felemelése és járulékai A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: Alperes Az elsőfokú bíróság neve és a határozat száma: Gödöllői Járásbíróság 2.P /2014/59. A másodfokú bíróság neve és a határozat száma: Budapest Környéki Törvényszék 1.Pf /2015/6. Rendelkező rész A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartja. 179

181 A le nem rótt (ötvenezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli. Az ítélet ellen felülvizsgálatnak helye nincs. A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás Indokolás [1] A felek elvált házastársak, házasságukból október 23-án A. és T., július 4. napján An. utónevű gyermekeik születtek. A bontóperben kötött egyezséggel a gyermekeket a felperesnél helyezték el és megállapodtak az alperes tartásdíj fizetési kötelezettségében. Ennek mértékét utóbb a Bajai Városi Bíróság előtt 13.P /2010. szám alatt folyamatban volt perben 212. december 11. napján kötött egyezséggel rendezték. Az alperes szeptember 1. napjától kezdődően gyermekenként és havonta forint határozott összegű tartásdíj megfizetését vállalta. [2] A felperes az egyezségkötésekor a résztulajdonában álló családi házban élt a gyermekkel, középiskolai tanárként havonta forint illetményben és a három gyermek után forint családi pótlékban részesült és az általános iskolai tanulmányokat folytató három gyermek tartásával, gondozásával és nevelésével kapcsolatban felmerült költség havi forint volt. Jelenleg a felperes és a gyermekek önkormányzati bérlakásban laknak, a felperes rendszeres középiskolai tanári havi illetménye a három gyermek után járó forint adókedvezménnyel forintra emelkedett és forint családi pótlékot kap. [3] A gyermekekre fordított kiadások együttes összege havonta forint, amelyből a lakbér és a rezsiköltség gyermekekre eső része forint, az élelmezés forint, a tanszer és írószer költsége forint, a ruházkodással kapcsolatos kiadás forint, a tisztítószer és tisztálkodási költség forint, a gyógyszerköltség forint, az utazási költség forint, az iskolai szakkörökkel és különórákkal kapcsolatban felmerülő kiadás forint. A felperes a kislány zenei képzésére forintot fordít, a fiúk eveznek, a sport foglalkozások havi költsége személyenként forint. A kamaszkorú gyermekek részére több ruhanemű vásárlása indokolt, vegetáriánus étkezésük miatt az átlagosnál több zöldséget, gyümölcsöt fogyasztanak. Az évi egyszeri osztálykirándulások nagyobb kiadást jelentenek. [4] Az alperes az egyezségkötéskor kútásó, favágó és villanyszerelő egyéni vállalkozóként dolgozott, az ebből származó jövedelme nettó forint volt. A résztulajdonában álló p.-i, három szinten lakható ingatlanban élt az előző házasságából született négy, de akkor már három nagykorú és egy kiskorú gyermekével. Az egyik nagykorú gyermeke OKJ-s képzés keretében nappali tagozaton tanult, míg a kiskorú gyermeke középfokú tanulmányait végezte. Az alperes a tanulmányait folytató nagykorú gyermeke és a kiskorú gyermeke után gyermekenként forint árvaellátásban, illetőleg forint családi pótlékban részesült. [5] Az alperes vállalkozásának július végéig egy alkalmazottja volt, aki munkaviszonyának megszűnéséig az ingatlan alagsori lakrészét bérelte. Az alperes alkalmazottjának a főszezonban, áprilistól szeptemberéig naponta forintot, havonta forintot, a bérleti díj és a rezsiköltség levonásával ténylegesen forintot, a téli időszakban forintot fizetett. A vállalkozásban alkalmanként az alkalmazott fia is dolgozott, az alperestől naponta forint munkadíjban részesült. 180

182 [6] Az alperes 2013-ban házasságot kötött, azóta közös háztartásban nevelik felesége három kiskorú gyermekét. A felperes házastársa a gyermekek után forint árvaellátást és forint családi pótlékot kap. A p.-i ingatlanban az alperes és családja lakik. Az alperes az első házasságából született felsőfokú tanulmányokat folytató nagykorú gyermekét havonta forint támogatásban részesíti, a felperessel közös három gyermeke tartására gyermekenként és havonta forint tartásdíjat fizet. [7] Az alperes évben forint összegben a vállalkozás folytatásához szükséges új munkaeszközöket vásárolt és összesen forint javítási költséget fizetett ki október elejétől egyéni vállalkozását szünetelteti, 2015 tavaszán havi forint jövedelemmel alkalmazásban állt, június 19-től pedig egyéni vállalkozó házastársa alkalmazottja. Házastársának egyéni vállalkozása június 17. napjától működik és kútásással, kút tisztítással és kútfúrással kapcsolatos tevékenységet végez és az alperes munkaeszközeit a házastársa egyéni vállalkozásában a munkavégzésre használja. Az alperes munkabére a munkaszerződése alapján havi bruttó forint, a jövedelemigazolásból kitűnően forint, míg előadása szerint havi nettó és forint közötti összeg. A kereseti kérelem és az ellenkérelem [8] A felperes végleges keresetében a gyermektartásdíj felemelését kérte az elsőfokú ítélet meghozatalától kezdődően havonta és gyermekenként forint határozott összegre. Keresete ténybeli alapjaként azt adta elő, hogy a gyermekek szükségletei megnövekedtek és az alperes tényleges havonta forint jövedelemmel rendelkezik, amely esetenként eléri az forintot. [9] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte arra hivatkozással, hogy havi forint jövedelme van, saját háztartásában gondoskodik házastársa három kiskorú gyermekének eltartásáról és hozzájárul a felsőfokú tanulmányokat folytató nagykorú gyermeke tartásához. Az első- és másodfokú ítélet [10] Az elsőfokú bíróság ítéletében a korábbi rendelkezéseket megváltoztatva az alperest október 5. napjától kezdődően gyermekenként és havonta forint, összesen havi forint határozott összegű gyermektartásdíj megfizetésére kötelezte. Ítélete indokolása szerint a évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 4:210. (1) bekezdésében, 4:214. -ban, a 4:215. (1) bekezdésében és a 4:216. (1) bekezdésében foglaltak, továbbá a bírói gyakorlat alapján a keresetet megalapozott. Az egyezség megkötése óta a gyermekek szükségletei kamaszkorukra tekintettel jelentősen megnövekedtek. Hangsúlyozta, hogy a tartásra kötelezett fél elsősorban a vér szerinti gyermekei tartására köteles, és csak ezután hivatkozhat arra, hogy más kiskorú gyermek eltartása is terheli. Az elsőfokú bíróság az alperes tényleges jövedelmének megállapításánál abból indult ki, hogy tevékenysége idény jellegű, a perben az alperes maga hivatkozott arra, hogy 2015 augusztusában a tiszta bevétele forint volt és a áprilisi forint tartozását 2015 augusztusában már kiegyenlítette. Ebből pedig alappal következtethető, hogy az alperes havi bevétele meghaladja az általa állított forintot, a felek jövedelme közötti jelentős eltérés pedig nem ad alapot a tartásdíj alacsonyabb mértékű megállapítására. [11] Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében helybenhagyta. Ítélete indokolásában hangsúlyozta, hogy az egyezségkötéskor az alperes tartási kötelezettsége az első házasságából származó egy nagykorú és egy kiskorú gyermeke, valamint a felek közös három kiskorú gyermeke után állt fenn. Jelenleg az első házasságából született egy nagykorú, a felperessel közös három kiskorú gyermek tartása terheli és saját háztartásában neveli házastársa korábbi házasságából született három kiskorú gyermekét. A perben maga adta elő, hogy a nyári időszakban 181

183 forint, télen forint jövedelemmel rendelkezik és ezt átlagolva havonta forint jövedelme van, házastársa egyéni vállalkozásából származó bevétele várhatóan , illetőleg forint között lesz. A másodfokú bíróság kiemelte, hogy a bíróság a gyermektartásdíj meghatározásánál a gyermekek tényleges és indokolt szükségleteinek pontos mértékét mérlegelési jogkörében határozza meg, a gyermekek növekedésével indokolt szükségleteik is emelkednek, igényeik is változnak, ez pedig olyan lényeges és tartós körülményváltozás, amely megalapozza a tartásdíj felemelését. A korábban megállapított gyermekenkénti forintos gyermektartásdíj a felperes lényeges jogi érdekét sérti, ezért annak megváltoztatása indokolt. Az a körülmény, hogy a felperes forint családi pótlékban és havi forint családi adókedvezményben részesül, nem jelenti azt, hogy az alperesnek a jövedelmi, vagyoni viszonyaihoz mérten a gyermekek megfelelő tartásához alacsonyabb összegben kell hozzájárulnia. [12] A másodfokú bíróság az EBH számú elvi bírósági határozatban kifejtettekre hivatkozással az alperes vagyoni viszonyainak, életkörülményeinek és életvitelének vizsgálata alapján megállapította, hogy az elismert jövedelmétől eltérően havi forint nettó jövedelem megszerzésére képes évben jelentős értékben szerszámokat vásárolt a vállalkozásához, alkalmazottja részére a főszezonban forintot, télen forintot fizetett, munkaeszközeit jelenleg is házastársa vállalkozásában használja, egyéni vállalkozásának felszámolása után pár hónapig bruttó forintért dolgozott, házastársa alkalmazottjaként ennél magasabb bevételre számít. Emellett ingatlanának egy részét bérbeadás útján hasznosította és erre jelenleg is lehetősége van. [13] Az a tény, hogy a felperes havi forint családi adókedvezményben részesül, nem jelenti azt, hogy az alperesnek jövedelmi, vagyoni viszonyaihoz mérten a közös gyermekek tartásához kevesebb mértékben kell hozzájárulnia. [14] Kétségtelen, hogy a vér szerinti, a mostoha és a nevelt gyermek egy sorban jogosult a tartásra, az alperesnek azonban a mostoha gyermekeivel szemben csak természetbeni tartási kötelezettsége van, amely nem érinti a vér szerinti szülő tartásdíj fizetési kötelezettségét. Az alperes házastársa részére árvaellátást és családi pótlékot folyósítanak, ezért az alperest nem a saját vér szerinti gyermekeivel azonos mértékű tartási kötelezettség terheli. A felülvizsgálati kérelem és a felülvizsgálati ellenkérelem [15] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalával a kereset elutasítását kérte. Megsértett jogszabályhelyként a Ptk. 4:210. (1) bekezdését, továbbá a 4:218. (2) bekezdés b), c) és e) pontjait jelölte meg. [16] A felülvizsgálati kérelem indokai szerint az eljárt bíróságok lényeges körülményváltozás hiányában döntöttek a tartásdíj felemeléséről. A felek december 11-én kötött egyezségükkel rendezték a tartásdíj gyermekenként havi forintra való felemelését. A töretlen bírói gyakorlat szerint az előre nem látható, az egyezségkötéskor nem számolható rendkívüli körülmények, kiadások felmerülése esetén kérhető a szülők egyezségének bírói megváltoztatása. Az átlagos mértékű infláció, a taníttatás, a ruházkodás és az élelmezés költségeinek megemelkedése nem vonható ebbe a körbe. A bírói gyakorlat feltételezi azt, hogy a szülők az egyezség megkötésekor előre számoltak a felmerülő kiadásokkal és az életszerű költségnövekedéssel is tisztában voltak. Az egyezség megkötésekor a felperes forint ( forint munkabére és forint családi pótlék) jövedelemmel rendelkezett, és havi

184 forint, illetve évi forint volt a gyermekek tartására fordított kiadás. Ez nem tartalmazta a tanszerek, a tisztító- és tisztálkodási szerek, továbbá a gyógyszerekkel kapcsolatos költségeket, amelyek nyilvánvalóan az egyezségkötéskor is létező kiadások voltak. A felperes a korábbi bevételével szemben havonta már forintból gazdálkodik, a gyermekekre fordított kiadás a korábbi forinttal szemben csak forintra nőtt, amely nem tekinthető az egyezség megváltoztatását megalapozó lényeges körülményváltozásnak. Emellett a jogerős ítélet indokolása figyelmen kívül hagyja a Ptk. 4:210. (1) bekezdés második fordulatában foglalt rendelkezését, miszerint nem kérheti az egyezség megváltoztatását az, akinek a megállapodás időpontjában a körülmények változásának lehetőségével számolnia kellett. Az egyezség megkötésétől a kereset előterjesztéséig még másfél év sem telt el, ezért az eljárt bíróságok alaptalanul vonták le azt a következtetést, hogy a gyermekekre fordított költségek emelkedése nem volt előre látható. [17] A felperes összesen forint családi pótlékban és családi adókedvezményben részesül, amely meghaladja a gyermekek indokolt kiadásait és ezt a körülményt a Ptk (2) bekezdés e) pontja alapján a döntés meghozatala során nem lehet figyelmen kívül hagyni. A jogerős ítélet e körben részletes magyarázatot nem ad, holott egy újonnan bevezetett szabályról van szó. [18] Az alperes felülvizsgálati kérelmében foglalt hivatkozása szerint a Ptk. 4:218. (2) bekezdés b) pontjába ütközik, hogy az eljárt bíróságok a tartásdíj meghatározása során a pénzintézettel, illetőleg az adóhatósággal szemben fennálló jelentős tartozását nem vették figyelembe és a mostohagyermekeire vonatkozó természetbeni tartási kötelezettségét nem a Ptk. 4:218. (2) bekezdés c) pontja szerint értékelték. [19] A megítélt tartásdíj teljesítésére a jogerős ítélet által megállapított, de az általa vitatott forint összegű jövedelemből nem képes. Az alperes saját háztartásában gondoskodik házastársa három kiskorú gyermeke megélhetéséről és támogatja nagykorú, továbbtanuló gyermekét. A közös gyermekekkel való kapcsolattartás, a gyermekek és az alperes lakóhelye közötti jelentős távolságra tekintettel további költségekkel jár. [20] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő. A Kúria döntése és jogi indokai [21] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott. [22] A Ptk. 4:210. (1) bekezdésében foglalt rendelkezés kimondja: ha a felek megállapodásán vagy a bíróság ítéletén alapuló tartás meghatározásának alapjául szolgáló körülményekben olyan változás következett be, hogy a tartás változatlan teljesítése valamelyik fél lényeges jogi érdekét sérti, a tartás mértékének vagy szolgáltatása módjának a megváltoztatását lehet kérni. Nem kérheti a megállapodáson alapuló tartás megváltoztatását az a fél, akinek a körülmények megváltozásának lehetőségével a megállapodás időpontjában számolnia kellett, vagy akinek a körülmények megváltozása felróható. Az idézett törvényi rendelkezésből következően a felek megállapodásán (perbeli egyezségén) alapuló tartás megváltoztatásának konjunktív törvényi feltételei a tartás megállapításának alapjául szolgáló körülményeknek a tartásra jogosult vagy a kötelezett lényeges jogi érdeksérelmét előidéző változása. Ugyanakkor az ilyen körülményváltozás sem ad alapot a tartásdíj megváltoztatására, ha a lényeges jogi érdeksérelmet szenvedő fél számára már a megállapodás megkötésekor előre látható volt a körülmények megváltozásának lehetősége, tehát ezekkel számolt, illetve a körülményváltozását az ő magatartása idézte elő. A Ptk. 4:210. (1) bekezdésének második fordulata azt a sajátos helyzetet értékeli, amikor a kötelezett 183

185 szülő - a felelőtlenül, illetve bármely mögöttes szándék folytán - kiszámítható, stabil anyagi háttér nélkül vállalt tartásdíj fizetési kötelezettsége mértékének a megváltoztatása iránti kérelmét a teljesítőképessége vélt vagy valós csökkenésére alapítja, noha az általa vállalt tartásra igazolt teljesítőképességgel az egyezség megkötésekor sem rendelkezett (BH ). A perbeli esetben ez a feltétel nem állt fenn, ezért az eljárt bíróságok döntése nem sértette a Ptk. 4:210. (1) bekezdés második fordulatát. [23] A Kúria a felülvizsgálati érvelésre tekintettel hangsúlyozza, hogy az ugyan köztudott: a gyermekek életkorának emelkedésével, középfokú tanulmányaik megkezdésével a gyermekek tartási, taníttatási költségei jelentősen megnövekednek. A költségek tényleges mértékével azonban a megállapodás megkötésekor előre nem lehet számolni, mindig az adott konkrét körülményektől függően dönthető el, hogy milyen mértékű tartás felel meg a gyermekek indokolt szükségleteinek. Emellett a szülői felelősség alapján a tartásdíj mértékét rendező megállapodás megkötésekor mindkét szülővel szemben az a követelmény, hogy a gyermekük érdekében felelősségteljesen, kellő gondossággal és körültekintéssel járjanak el. A Ptk. 4:2. (1) bekezdésében foglalt, a gyermek érdekének fokozott védelmének alapelvével összhangban tehát nem csupán a felperestől, hanem mindkét szülőtől elvárható olyan tartásdíj mérték megállapítása, amely a gyermekek indokolt - a harmonikus személyiségfejlődéséhez szükséges - szükségleteit folyamatosan és hosszabb távon biztosítja. [24] A gyermektartásdíj mértékét a szülők egyezséggel rendezték, ezért a bíróságnak a Ptk. 4:210. (1) bekezdése alapján abban kellett állást foglalni, hogy bizonyított-e a felek megállapodásán alapuló tartás meghatározásának alapjául szolgáló körülményekben a változás bekövetkezése és bármelyik fél lényeges jogi érdeksérelme. Ennek bizonyítása esetén a tartásdíjról a Ptk. 4:218. (1) bekezdése szerint a bíróság dönt a 4:218. (2)-(4) bekezdésében foglalt tényezők vizsgálata alapján. [25] Az alperes felülvizsgálati kérelmében foglalt érvelésével szemben a felperes a tartásdíj felemelése iránti keresetét nem csak arra alapította, hogy a gyermekek rászorultságának mértéke kamaszkorukra tekintettel megváltozott. A felperes arra is hivatkozott, hogy az alperes a követelt tartásdíj megfizetésére teljesítőképes, mert a bevallott jövedelméhez képest lényegesen magasabb valós jövedelemmel rendelkezik. A felperes bizonyította, hogy az egyezségkötés óta a gyermekek indokolt szükségletei megemelkedtek és az alperes jövedelmi viszonyai is kedvezően alakultak, továbbá a megváltozott körülmények miatt a gyermekenkénti havi forint tartásdíj fenntartása a felperes lényeges jogi érdeksérelmével járna. [26] A Ptk. 4:218. (2) bekezdése konkrétan meghatározza azokat a tényezőket, amelyeket a bíróságnak a gyermektartásdíj meghatározása (megváltoztatása) során értékelnie kell, így a) a gyermek indokolt szükségleteit; b) mindkét szülő jövedelmi viszonyait és vagyoni helyzetét; c) a szülők háztartásában eltartott más - saját, mostoha vagy nevelt - gyermeket és azokat a gyermekeket, akikkel szemben a szülőket tartási kötelezettség terheli; d) a gyermek saját jövedelmét, amelyek - pontosításokkal - a korábban hatályban volt évi IV. törvény (Csjt.) 69/C. (1) bekezdés a)-d) pontjaiban foglalt szempontokkal alapvetően egyezők. A Ptk. szabályozásában a szempontrendszer az e) pont szerint kiegészült azzal, hogy a gyermeknek és rá tekintettel az őt nevelő szülőnek juttatott gyermekvédelmi, családtámogatási, társadalombiztosítási és szociális ellátásokat is figyelembe kell venni. [27] A másodfokú bíróság a gyermekek jelenlegi indokolt szükségleteit és ezek mértékét az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás kiegészítésével és módosításával a Ptk. 4:218. (3) bekezdésének megfelelően és mérlegelési jogkörében állapította meg összesen havonta forintban. Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a gyermekek indokolt szükségleteire az egyezségkötéskor fordított

186 forint kiadással szemben a jelenleg felmerülő kiadásokat forint erejéig nem vitatta. Az alperes a további költségek mérlegelését, valamint a Pp (1) bekezdésén alapuló, a legalább havi forint jövedelemére vonatkozó megállapítást a felülvizsgálati kérelemmel nem támadta. Ez pedig a Pp (2) bekezdése alapján kizárja a felülvizsgálati eljárásban az elismertet meghaladó további kiadások indokoltságának, illetőleg az alperes által elérhető jövedelem mértékének érdemi felülvizsgálatát. [28] Nem ütközik a Ptk. 4:218. (2) bekezdés b) pontjába, hogy az eljárt bíróságok a tartásdíj meghatározása során nem vették figyelembe az alperesnek a pénzintézeti kisebb mértékű, továbbá az adóhatóság felé fennálló jelentős összegű tartozását. Az alperes saját döntésének, illetőleg eljárásának következményei, a tőle elvárható felelős szülői magatartásra tekintettel a felperes gondozásában élő kiskorú gyermekeire a kereset elutasításával nem háríthatók át. [29] A Ptk. 4:198. -a a családjogi tartási kötelezettséggel összefüggésben definiálja a mostohagyermek fogalmát, továbbá a mostohaszülő tartási kötelezettségét. A törvényhely (1) bekezdése szerint a házastárs köteles háztartásában eltartani a vele együtt élő házastársának a tartásra szoruló kiskorú gyermekét és a (2) bekezdése értelmében a mostohaszülő tartási kötelezettsége nem érinti a vér szerinti szülő tartásdíjfizetési kötelezettségét. A szabályozásból következően mostohagyermek a házastárs gyermeke, akit a házastársak megállapodásuk alapján közös háztartásukban nevelnek. A Ptk. 4:218. (2) bekezdés c) pontja pedig a vér szerinti gyermek tartásdíjának meghatározása során a szülő háztartásában eltartott mostohagyermeket figyelembe vételét írja elő. A másodfokú bíróság helyesen fejtette ki, hogy a mostohagyermek iránti tartási kötelezettség a kiskorú gyermek tartásától jelentősen eltér. A mostohagyermek tartása csak természetben történő tartást jelent, amelynek kötelezettsége a mostohaszülőt a kiskorú gyermek szüleit követően, és csak akkor terheli, ha a mostohagyermek a tartásra rászorul. Ezért a vér szerinti gyermekek tartása a mostohagyermekekre tekintettel csak akkor csökkenthető, ha az utóbbiak tartása a saját vér szerinti szüleinek jövedelméből megfelelően nem fedezhető. [30] A perbeli esetben az alperes házastársa 2015 júniusától az alperes szüneteltetett egyéni vállalkozásával azonos gazdasági tevékenységet folytató egyéni vállalkozó, ezért alappal következtethető, hogy a vállalkozásból befolyó jövedelme az alperes által elérhető jövedelemmel egyező. Emellett a felperes házastársa részére gyermekei vér szerinti apja után forint árvaellátást és a három gyermekre járó családi pótlékot folyósítanak. Mindezekből pedig okszerűen csak arra lehet következtetni, hogy az alperes mostohagyermekeinek tartási költségei házastársa jövedelméből, továbbá az árvaellátásból és a családi pótlékból fedezhető. Az alperes természetbeni tartási kötelezettsége a péceli ingatlanában mostohagyermekei lakhatásának biztosítására korlátozódik, ezért alaptalanul hivatkozott a Ptk. 4:218. (2) bekezdés c) pontjának jogszabálysértő értelmezésére. [31] Kétségtelen, hogy a Ptk. 4:218. e) pont hatálya alá tartozik a három kiskorú gyermek nevelésére tekintettel a felperes által érvényesített, az összevont adóalapot csökkentő gyermekenként forint, összesen forint összegű családi adókedvezmény. Az alperes ennek, az egyezségkötés óta a felperes jövedelmi viszonyaiban bekövetkező, a kereset elutasítására alapot adó kedvező körülményváltozáskénti értékelésének mellőzését kifogásolta. Az előzményi és a jelen per adaiból azonban nem állapítható meg, hogy a felperes az egyezség megkötésekor igénybe vette a évben adható családi adókedvezményt és ezzel a felek a tartásdíj felemelésénél számoltak. Emellett a évi egyezségkötés után a március 15. napján hatályba lépett jog szabályon alapuló rendelkezés nem tekinthető a tartásdíj megállapításának alapjául szolgáló körülményekben bekövetkezett változásnak. Erre tekintettel a Ptk. 185

187 4:218. (2) bekezdés e) pontjának rendelkezése a Ptk. hatályba lépése után indult tartás megállapítása iránti, továbbá a Ptk. szabályai alapján megállapított tartás megváltatása iránti perekben alkalmazható. [32] A kifejtettekre tekintettel a Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt anyagi jogi szabályokat nem sérti, ezért azt a Pp (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. Záró rész [33] A Kúria ítéletét a Pp (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül hozta meg. [34] A teljes személyes költségmentességben részesült alperes felülvizsgálati kérelme nem vezetett eredményre, ezért a Kúria a Pp (1) bekezdése szerint irányadó Pp. 78. (1) bekezdése, valamint a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. (1) bekezdése és a 14. -a alapján határozott az illetékekről szóló évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 50. (1) bekezdése szerint megállapított felülvizsgálati eljárási illeték viseléséről. A felülvizsgálati eljárásban a felperesnek az alperesre áthárítható költsége nem merült fel, ezért a Pp. 79. (1) bekezdése értelmében ennek tárgyában határoznia nem kellett., március 21. Dr. Makai Katalin s. k. a tanács elnöke, dr. Baloginé dr. Faiszt Judit s. k. előadó bíró, dr. Kövesné dr. Kósa Zsuzsanna s. k. bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő 186

188 41.) BH Ha a gyermeket gondozó szülő a különélő szülő megkérdezése, egyetértése nélkül dönt a gyermek sorsát érintő, közös döntést igénylő kérdésről, a gyermek iskolájának a megválasztásáról (megváltoztatásáról), melynek következtében a gyermektartásdíj összege a jelentős tandíjra tekintettel több tízezer forinttal emelkedne, önkéntes teljesítés hiányában ennek megfizetésére az alperes akkor sem kötelezhető, ha a jövedelmi viszonyai ezt egyébként lehetővé tennék [1952. évi IV. tv. 72/B. (1) bek., évi V. tv. 4:153., 4:173., 4:175., évi III. tv (1) bek.]. [1] A felek elvált házastársak, a bontóperben, október 28. napján a bíróság jogerős végzésével jóváhagyott egyezséggel a házasságukból december 31-én született R. és a szeptember 20-án született M. utónevű gyermekeket a felperes nevelésébe és gondozásába helyezték el. Az alperes november 1. napjától kezdődően vállalta a főállásban elért nettó jövedelme gyermekenkénti 15%-ának megfelelő, legalább havi forint alapösszegű gyermektartásdíj megfizetését. A gyermektartásdíj végrehajtására a bíróság közvetlen bírósági felhívást bocsátott ki. Az egyezségkötéskor a felperes a kisebbik gyermekkel gyesen volt és francia nyelvórákat tartott. Az alperes jövedelme a főállású munkahelyén, az O. Kft.-nél havi átlag forint volt. [2] Az egyezségkötést követően a felperes élettársi kapcsolatot létesített és élettársával közös tulajdonként B.-n egy lakásingatlant vásárolt. R július 23-án elhunyt. A három diplomával rendelkező felperes részmunkaidőben dolgozik, havi átlagos nettó jövedelme forint, élettársáé forint. A felperes kapja M. után a családi pótlékot. A perindításkor a felek közös gyermeke B.-n járt az általános iskola első osztályába. A per során a felperes és élettársa a b.-i lakásukat értékesítették és S.-en vásároltak öröklakást. A felperes M.-et - az alperes hozzájárulása nélkül - átíratta egy francia alapítványi iskolába, ahol az éves tandíj forint, továbbá forint beiratkozási díj. A felperes a tandíjból 40%-os kedvezményben részesült, mivel az iskola részmunkaidőben alkalmazott dolgozója. [3] Az alperes újabb házasságot kötött, házastársa háztartásbeli, az alperes kizárólagos tulajdonát képező többszintes családi házban élnek. Közös háztartásban közösen gondoskodnak az alperes házastársának két gyermekéről. Az alperes főállása jelenleg is az O. Kft.-nél van, ahol a havi bruttó átlagkeresete forint, emellett további két mellékállásból havi forint, illetőleg 2000 euró jövedelemmel rendelkezik. [4] A felperes keresetében kérte az alperes gyermektartásdíj-fizetési kötelezettségének felemelését július 1. napjától havi forintra és szeptember 1. napjától havi forintra. Keresetének alapjaként arra hivatkozott, hogy az alperes egy kiskorú gyermek tartására köteles, a gyermektartásdíj megállapítása óta a megélhetési költségek lényegesen emelkedtek szeptemberétől a gyermek iskoláztatási költsége évi forint. A felperes a gyermek természetbeni tartását biztosítja és munkaviszonya folytán a gyermek 40%-os tandíj kedvezményben részesül. 187

189 [5] Az alperes a kereset jogalapját havi forint határozott összegű gyermektartásdíj erejéig elismerte, ezt meghaladóan a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a felperes követelése meghaladja a gyermek szükségleteit és a felperes terhére kérte értékelni, hogy a gyermeknek a tandíjköteles kétnyelvű iskolába történő beíratását az alperessel előzetesen nem beszélte meg. [6] Az elsőfokú bíróság ítéletével az egyezséget jóváhagyó végzést megváltoztatva az alperes tartásdíjfizetési kötelezettségét a M. utónevű gyermek után július 1. napjától kezdődően havi forintra felemelte. Megállapította, hogy az alperesnek július 1. napjától szeptember 30. napjáig terjedő időre forint gyermektartásdíj-hátraléka keletkezett. Kötelezte az alperest, hogy az ítélet jogerőre emelkedését követő hónap 1. napjától kezdődően a gyermektartásdíj-hátralékot a folyó tartásdíjjal egyidejűleg havi forint részletekben fizesse meg a felperesnek jogvesztés terhével. A október 1. napjától esedékes gyermektartásdíjat fellebbezésre tekintet nélkül előzetesen végrehajthatóvá nyilvánította. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. [7] A felperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és az alperest terhelő gyermektartásdíj összegét július 1. napjától havi forintra, szeptember 1. napjától havi forint határozott összegre felemelte. Az alperes gyermektartásdíj-hátralékát július 1. és január 31. napja közötti időszakra forintra módosította. [8] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet hatályában fenntartását kérte. Az alperes arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet az anyagi jog szabályaiba, a Ptk. 4. (4) bekezdésébe, az 5. (1) bekezdésébe, a Csjt. 63. (2) bekezdésébe, a 69/A. (2) bekezdésébe ütközik és az ügy érdemi elbírálására is kiható eljárásjogi szabályt, a Pp (1) bekezdését is sérti. [9] A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában fenntartására irányult. [10] A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos. [11] A felülvizsgálat rendkívüli perorvoslat jellegéből következően a felülvizsgálatnak csak olyan téves jogi álláspont vagy mulasztás lehet a tárgya, amely az eljárás korábbi szakaszaiban is per tárgya volt. Jogszabálysértés ugyanis nem követhető el olyan kérdéssel kapcsolatban, amellyel az elsőfokú és a másodfokú bíróság erre irányuló kérelem hiányában nem foglalkozhatott (BH , EBH , BH ). Az alperes a Ptk. 4. (4) bekezdésének és az 5. -ának megsértésére csak a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott, ez pedig kizárja a hivatkozott jogszabálysértések érdemi vizsgálatát és elbírálását. [12] A felülvizsgálati eljárásban már nem volt vitás, hogy az egyezség megkötése óta a felek körülményeiben olyan lényeges változások következtek be, amelyek indokolják a Csjt. 69. (1) bekezdésének alkalmazásával a évben megkötött egyezség szerinti gyermektartásdíj formájának megváltoztatását, annak határozott összegben történő felemelését. [13] A felülvizsgálati kérelem a tartásdíj megállapításánál irányadó egyes anyagi jogi szabályok megsértését kifogásolta, illetőleg a tartás összegszerűségét illetően a másodfokú bíróság mérlegelését támadta arra történő hivatkozással, hogy nem értékelte a felperesnek az iskolaváltás során tanúsított jogellenes és felróható magatartását. Hangsúlyozta, hogy a jövedelme ugyan lehetővé tenné a másodfokú ítélet szerinti megemelt tartásdíj megfizetését, a felperes azonban az alperes tájékoztatása, hozzájárulása nélkül íratta át a gyermeket a jelentős fizetési kötelezettséggel járó két tannyelvű iskolába. A felperes 188

190 eljárása jogszabálysértő, döntése ugyanis a törvényi rendelkezések alapján a gyermek sorsát érintő lényeges kérdések közé tartozik. A felperes egyoldalú döntése, diktátuma alapján az emelt mértékű, a képzés költségeit is magában foglaló gyermektartásdíj megfizetésére nem hajlandó. [14] A gyermektartásdíj havi mértéke körében a másodfokú bíróság az alperes által a terhére rótt anyagi jogszabályokat nem sértette. A Csjt. 63. (2) bekezdése alapján a tartást természetben nyújtó, a gyermekek személyes gondviselését ellátó szülő - az adott esetben a felperes - javára a személyes gondviseléssel járó munkát és egyéb terhet figyelembe kell venni, melynek tartalmát a másodfokú bíróság helyesen állapította meg. [15] Kétségtelen, hogy a Csjt. 69/A. (2) bekezdése a különélő szülő részéről a gyermek természetbeni tartását nem zárja ki, hanem a pénzben nyújtandó tartást elsősorbani teljesítési módnak írja elő. A perben az alperes kizárólag arra hivatkozott, hogy saját maga, illetőleg szülei a gyermeket rendszeresen különböző természetbeni juttatásokban ajándékokban részesíti. Az azonban fel sem merült, hogy az alperes természetbeni tartással a reá eső tartási kötelezettségnek, illetőleg egy részének eleget tett, sőt nem vitatott állítása szerint a felperes visszaküldte részére a nyújtott ajándékokat. Emellett a gyermek folyamatos, indokolt szükségleteinek kielégítése stabil pénzügyi hátteret igényel, amely a különélő szülő részéről folyamatos, kiszámítható mértékű tartásdíjfizetéssel biztosítható, ebbe a kötelezett nem számíthatja be a saját elhatározásán alapuló természetbeni juttatásokat (BH , BH ). A tartásdíj ugyanis olyan átalányösszeg, amely a jogosult gyermek indokolt szükségleteihez igazodik. [16] A Pp (1) bekezdése alapján a bizonyítékok összességében való értékelése és az egyes bizonyítékok bizonyító erejének meghatározása az elsőfokú, illetőleg a másodfokú bíróság feladata, a felülvizsgálati eljárás keretében a bizonyítékok újabb értékelésére, az ún. felülmérlegelésére jogi lehetőség nincs. A Kúria ebben a körben csak azt vizsgálhatja, hogy az eljárt bíróság a mérlegelési tevékenység során nem jutott-e nyilvánvalóan helytelen vagy kirívóan okszerűtlen következtetésre (BH ). [17] A tartásdíj összegét gyermekenként általában a kötelezett átlagos jövedelmének 15-25%-ában kell megállapítani [Csjt. 69/C. (1) bekezdése]. Ennek havi mértéke a gyermekek szükségleteire [Csjt. 69/C. (1) bekezdése a) pontja], a gondviselését ellátó szülő jövedelmi-vagyoni helyzetére, a kötelezett teljesítőképességére [Csjt. 69/C. (1) bekezdés b) pontja], továbbá a szülők háztartásában eltartott más - saját, illetőleg mostoha - gyermekekre [Csjt. 69/C. (1) bekezdés b) pontja] tekintettel a per összes adatának együttes mérlegelésével kell és lehet megállapítani. Ennek során a Csjt. 63. (2) bekezdésében foglaltakat, a gyermekek személyes gondviselését ellátó szülő terheit is figyelembe kell venni. [18] A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a szükséges tartás a gyermeknek az anyagi lehetőségekhez mért célszerű - a szülők együttes felelősségérzetét és arányos teherviselését feltételező - ellátását jelenti. Erre tekintettel a kiemelkedően magas jövedelem mellett - feltéve, hogy a gyermek méltányos érdeke és elvárható életszínvonala ezáltal is biztosítható - a kötelezett jövedelmének 15%-át el nem érő összegű gyermektartásdíj is megállapítható. A szükséges tartásnak a gyermek megfelelő életvitelét biztosító alapszükségleteken felül - a szülők életkörülményeitől és jövedelmi viszonyaitól függő mértékben - a kulturális, sportolási, további tanulmányi képzésben való részvétel költségeire is kellő fedezetet kell nyújtania. Az átlagon felüli luxus jellegű elvárások kielégítésére azonban csak a kötelezett önkéntes vállalása alapján kerülhet sor. [19] A Csjt. 72/B. (1) bekezdése kimondja, hogy a különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben a gyermek elhelyezését követően - közös szülői felügyelet hiányában is - együttesen 189

191 gyakorolják jogaikat. A (2) bekezdés értelmében a gyermek sorsát érintő lényeges kérdés a kiskorú gyermek iskolájának megválasztása, amelybe a felülvizsgálati ellenkérelem érvelésétől eltérően az esetleges iskolaváltás kérdésének eldöntése is beletartozik. [20] Egy általános iskolába járó gyermek esetében a stabilitásnak kiemelkedő jelentősége van, a közös egyetértésen alapuló szülői döntés megalapozza a gondozás és a nevelés többéves folyamát. A szülőknek ezért az iskolatípus megválasztásánál, illetőleg megváltoztatásánál a tanulmányok megkezdését, illetőleg a beiratkozást megelőzően a gyermek mindenekfelett álló érdekének szem előtt tartásával a legoptimálisabb megoldásra kell törekedniük. Ennek során mérlegelni kell a gyermek hajlamait, képességeit, a gyermeket gondozó szülő életkörülményeit, ezen belül a lakóhelye és munkahelye, valamint az iskola közötti távolságot, a közlekedési lehetőségeket, azok időtartamát, valamint a költségtérítéses képzés esetén anyagi lehetőségeiket. Fontos szempont lehet az is, hogy a választott iskola segítse a gyermek számára tervezett életpálya megvalósítását. [21] Kétségtelen, hogy a gyermek hosszú távú érdeke lehet, hogy a két tannyelvű iskolában a francia nyelvet anyanyelvi szinten elsajátítsa, tanulmányait a szülői elvárásoknak megfelelő magas színvonalú oktatási körülmények között folytassa. Az iskolaváltást indokolta a felperes és a közös gyermek lakóhelyének megváltozása, valamint az is, hogy a felperes a két tannyelvű iskola alkalmazottja. [22] A felperes a Csjt. 72/B. (1) és (2) bekezdésében meghatározott, az iskolatípus megváltoztatására irányadó közös szülői döntésre vonatkozó jog és kötelezettség, továbbá a szülők kölcsönös együttműködési kötelezettségének megsértésével önállóan döntött a gyermek sorsát érintő, az alperest terhelő tartásdíj mértékére is kiható lényeges kérdésben. A perben nem vonta kétségbe az alperes állítását, miszerint a gyermeknek a két tannyelvű általános iskolába való beíratása előtt az alperest az iskolaváltásról és az ezzel járó jelentős összegű költségtérítés mértékéről nem tájékoztatta. Jogellenes eljárásával tehát a saját döntésén alapuló kész tények elé állította az alperest. [23] A felperes jövedelmi viszonyaiból és keresetének felemeléséből megalapozottan következtethető, hogy a felperes az iskolaváltással felmerülő teljes költséget az alperesre kívánta hárítani. Holott az évente fizetendő tandíj és beiratkozási díj együttes összege az átlagos magyar viszonyok, továbbá a felperes jövedelmi és vagyoni viszonyai alapján egyértelműen, de még az alperes jövedelmi és vagyoni helyzetéhez képest is - a másodfokú bíróság álláspontjától eltérően - luxus kiadásnak minősíthető. A felperes az egyoldalú elhatározásán alapuló iskolaváltás következményeiért a közös szülői jog és kötelezettség, a gyermek érdekében álló és a szülőket kölcsönösen terhelő együttműködési kötelezettség szankciójaként köteles helytállni. Azt a kötelezettre nem háríthatja át, ezért az alperes önkéntes vállalása hiányában a tanulmányokkal felmerülő költségek viselésére a tartásdíj felemelésével nem kötelezhető. A költségtérítés fizetése alóli mentesülése szempontjából közömbös, hogy annak fedezetére az alperes megfelelő teljesítőképességgel rendelkezik. [24] Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság a Pp (1) bekezdésének megsértésével, a bizonyítékok indokolatlan felülmérlegelésével, nyilvánvalóan helytelen és okszerűtlen következtetés eredményeként döntött a gyermektartásdíj felemelésének mértékéről. Az adott esetben az elsőfokú bíróság mérlegelése felelt meg a bizonyítékok mérlegelésére vonatkozó eljárási szabálynak. Az iratszerű, okszerű és logikai ellentmondásoktól mentes mérlegeléssel megállapított tartásdíj mértéke összhangban áll a gyermek indokolt szükségleteivel, a gyermeket gondozó szülő jövedelmi, vagyoni viszonyaival. A kötelezett teherbíró képességét illetően megfelelően értékeli a felperes jogellenes, felróható magatartását és azt a felperestől a társadalom általános értékítélete szerint is elvárható magatartást, hogy a felsőfokú 190

192 matematika-francia tanári szakképzettségét, a tolmács-fordítói képesítését a gyermekkel megosztható jövedelem megszerzése érdekében a szakképzettségének, képesítésének megfelelő munkakörben teljes munkaidőben hasznosítsa. [25] A kifejtettekre tekintettel a Kúria a Pp (4) bekezdése alapján a jogszabálysértő jogerős ítéletet az első- és a másodfokú perköltség, az elsőfokú eljárási illeték, továbbá a fellebbezési illeték viselésére is kiterjedően hatályon kívül helyezte és a jogszabályoknak megfelelő elsőfokú ítéletet helybenhagyta. [26] A felek egyező nyilatkozata szerint az alperes a jogerős ítélet kézbesítése óta annak megfelelően tesz eleget tartási kötelezettségének. A leszállítás visszamenőleges elrendelése esetén a túlfizetés összege a folyó tartásdíjba a Ptk (1) bekezdésének alkalmazásával részletfizetési kedvezmény engedélyezése mellett beszámítható. A Kúria ezért feljogosította az alperest, hogy a másodfokú határozat alapján túlfizetett gyermektartásdíjat és az esetleges tartásdíjhátralékot január 1. napjától kezdődően a folyamatos havi tartásba forint összegben engedélyezett havi részletekben beszámítsa. (Kúria Pfv. II /2015) 191