FELKÉSZÜLÉS AZ IFRS HAZAI ALKALMAZÁSÁRA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FELKÉSZÜLÉS AZ IFRS HAZAI ALKALMAZÁSÁRA"

Átírás

1 IFRS Gyakorlati tudnivalók FELKÉSZÜLÉS AZ IFRS HAZAI ALKALMAZÁSÁRA SEGÍTSÉG A GYORS, HATÉKONY ÉS SIKERES ÁTÁLLÁSHOZ

2 Áttekintés A Magyar Közlöny június 12-i számában kihirdetésre került a 1387/2015 számú Kormányhatározat, amely hivatalosan megnyitotta az utat az IFRS-ek egyedi beszámolási célokra történő bevezetése előtt. A konkrét szabályok ideértve egyebek között az áttérés és visszatérés szabályait és a kapcsolódó adózási kérdések rendezését A nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok egyedi beszámolási célokra történő hazai alkalmazásának bevezetéséhez kapcsolódó, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/6638. számú törvényjavaslatban kerültek összefoglalásra. Az Országgyűlés november 17-én elfogadta az IFRS-re történő áttérés jogszabályi hátterét kialakító törvényjavaslatot, amely az alábbi menetrendet tartalmazza: től től Kötelező től Kötelező Kötelező Az elfogadott törvényjavaslat alapján nem állíthatja össze az IFRS-ek szerint az éves beszámolóját az állami vagy önkormányzati vagyonkezelést végző vállalkozó, a nonprofit gazdasági társaság, a biztosítási tevékenységről szóló törvény szerinti kölcsönös biztosító egyesület illetve a nyugdíjpénztár, az egészségpénztár és az önsegélyező pénztár.

3 Számos üzleti területet érintő hatás Az IFRS hazai alkalmazása körültekintő tervezést igényel annak érdekében, hogy az átállás kapcsán hozott döntések összhangban legyenek az egyes társaságok működési stratégiájával. A bevezetéssel kapcsolatos feladatoknak a pénzügyi és számviteli osztályon túl az IT, a jogi, az értékesítési, a marketing, a személyzeti funkciókra, a befektetői kapcsolatokra, valamint a felső vezetésre is ki kell terjedniük. Ennek során több munkafolyamatot, többek között az alábbiakat is át kell tekinteni: nemzetközi és nemzeti beszámoló készítési standardok közötti lényeges különbségek beazonosítása és azok hatásának vizsgálata a társaság működésére és stratégiai céljaira vonatkozóan; a vállalati stratégiát támogató IFRS számviteli politika körültekintő kialakítása; számviteli és pénzügyi beszámolás; adózás; finanszírozás, befektetői kapcsolatok; Az IFRS, mint hazai beszámolási standard tehát számos üzleti funkcióra hatással lehet, melyet az alábbi ábra szemléltet: Oktatás és kommunikáció Üzletmenet Folyamatok és rendszerek Ellenőrzési környezet IFRS áttérés hatásai Adótervezés Szektorspecifikus problémák üzleti folyamatok és rendszerek; vezetői döntéseket támogató anyagokra gyakorolt hatás vizsgálata; megfelelő szakmai háttérrel rendelkező erőforrások képzése. Projektmenedzsment Menedzsmentinformációk Munkavállalói juttatások Befektetői kapcsolatok A projektvezetésnek kritikus szerepe lesz az egyes üzleti funkciók szerepeinek összehangolásában, valamint az egyes munkafolyamatok zökkenőmentes működésének biztosításában a határidők betartása mellett. Fontos, hogy az IFRS-re történő áttérés egy mindenre kiterjedő, szakmailag megalapozott és ellenőrözött folyamat keretében menjen végbe, mely biztosítja az áttérés hatásainak körültekintő beazonosítását és kezelését. A fenti területeket érintő hatások felmérését követően, amennyiben úgy dönt a vállalkozás, hogy alkalmazza az IFRS-t egyedi beszámolási célokra, figyelemmel kell lenni a törvényjavaslat 114/C előírásaira, miszerint az éves beszámoló IFRS-ek szerinti összeállítására történő áttérés feltétele, hogy a gazdálkodó rendelkezzen az áttérésre való felkészültségét igazoló könyvvizsgálói jelentéssel. Emellett az az IFRS-ekre történő áttérést a gazdálkodónak legkésőbb az áttérés napja előtt 90 nappal be kell jelenti az állami adóhatóság, valamint a Központi Statisztikai Hivatal részére. (A 2016-tól IFRS-re áttérő társaságok esetében az áttérés napját követő 15 napon belül kell a bejelentést megtenni, vagyis legkésőbb január 15-ig.)

4 A bevezetés aspektusai A IFRS beszámolási standardok bevezetése és alkalmazása igen jelentős, megfelelő szervezést és előrelátást igénylő feladatnak tűnik. Ezért fontos, hogy az új beszámolási standardok bevezetése egy átfogó és kipróbált módszer alapján történjen, amely biztosítja a standardok hatékony, szervezett, átgondolt és kockázatokra összpontosító bevezetését, mely lehetőséget biztosít a költséges hibák illetve késedelmes bevezetés elkerülésére. Ehhez az alábbi öt szakaszból álló modellt javasoljuk: Diagnosztika Tervezés Megoldás kidolgozása Bevezetés Utómunkálatok A IFRS bevezetése kapcsán felmerülő eltérések felmérése, valamint ezeknek az üzleti folyamatokra és IT rendszerekre gyakorolt hatásának meghatározása A projekt infrastruktúra kialakítása, a projektvezetés, összeállítása, kész térképpel és változás-kezelési stratégiával Megoldások meghatározása, megvalósítási terv készítése és megoldások kidolgozása az egyes munkafolyamatokra Megoldások jóváhagyatása és végrehajtása valamennyi munkafolyamatra Halasztott tételek rendezése és átmenet a működési modellbe A diagnosztikai szakasz A standardok bevezetésével kapcsolatos változás öt szakasza közül talán az első, a diagnosztikai szakasz a legkritikusabb, mivel ez szolgál a bevezetés többi szakaszának alapjául. Ebben az első szakaszban a vállalkozásnak azt kell felmérnie, hogy az új standardok milyen hatással lesznek a vállalkozás különböző területeire. A hatókör megállapítása Azon területek beazonosítása melyekre jelentős hatást gyakorolhat az IFRS beszámolási standardok bevezetése. A hatás felmérése A hatókör megállapítását követő lépés keretében fel kell mérni az új standardok alkalmazásának hatását, figyelembe véve a vonatkozó rendszerekre, folyamatokra, jövedelemadózásra és a változáskezelésre gyakorolt hatást is. Jelentős döntések és becslések A diagnosztikai szakasz folyamán a vállalkozásnak ki kell választania azokat a legfontosabb döntéseket és becsléseket, amelyeket az új standardok alkalmazásához majd használni kíván. A diagnosztikai szakasz eredményei A diagnosztikai szakasz olyan értékes információkat nyújt, amelyek megalapozzák a bevezetés további szakaszait. A szakasz lezárásakor a vállalkozásnak át kell látnia, hogy az IFRS beszámolási standardok bevezetése hogyan befolyásolja a vállalati stratégia alakulását, a vállalati folyamatokat, az IT környezetet, a számviteli politikát, a vezetői döntést megalapozó anyagokat illetve az adózást.

5 Miben segíthet az EY? Cégünk sokoldalú, az egyes szakterületeket számvitel, adózás, rendszerek és informatika jól ismerő szakértőkből álló munkacsapatokkal segítheti ügyfeleinket az IFRS beszámolási standardok alkalmazása kapcsán felmerülő hatások felmérésében. Az alábbiakban részletesen felsoroljuk az IFRS standardok átvételét illető kérdéseket és lépéseket a diagnosztikai elemzéstől a standardok átvételéig egyúttal megjelölve, hogy az egyes lépéseknél miben tud segíteni az EY: IFRS standardok általános megismerése és megértése Az ügyfél munkatársainak célirányos képzése a képzés megtervezése és lebonyolítása. Előzetes diagnosztikai elemzés IFRS standardok bevezetésének várható hatásai az adott vállalkozás beszámolójára Tanács-, illetve ötletadás az alábbiak tekintetében: a diagnosztikai elemzéshez szükség adatok összegyűjtése; a társaság számára lényegesebb IFRS standardok értelmezése és alkalmazásának felmérése; a társaság stratégiai céljait szolgáló számviteli politika meghatározása; IFRS standardok eredményre gyakorolt hatásainak felmérése; a teljesítményre és a legfontosabb pénzügyi mutatókra gyakorolt hatás felmérése; a standardok bevezetéséhez szükséges, de hiányzó, illetve a rendelkezésre nem álló információk meghatározása. IFRS standardokkal kapcsolatos kockázatkezelési feladatok azonosítása és áttekintése (kiemelten IFRS 9, IFRS 13 és IFRS 4) Az IFRS által meghatározott komplex kockázatkezelési elvárásoknak való megfeleléshez kapcsolódó tanácsadás, mely lehetővé teszi a prudens és fenntartható működést. Felügyeleti szempontú törvényi megfelelőség vizsgálata Hatásvizsgálat az intézmény tőkemegfelelésére, szolvenciájára vonatkozóan az IFRS alapon készített Felügyeleti jelentések tekintetében.

6 A vállalkozás összehasonlítása hasonló vállalkozásokkal és az ágazat többi szereplőjével A más vállalkozások által alkalmazott megközelítések, a bevezetés során általuk tapasztalt nehézségek és az ezekre kidolgozott megoldások bemutatása. Segítségnyújtás a hasonló vállalkozások, a versenytársak és az ágazati közzétételek kiértékeléséhez, valamint annak megállapításához, hogy az IFRS bevezetése várhatóan milyen hatással lesz ezen szereplők pénzügyi beszámolójára. Az adatgyűjtési, kontroll és informatikai rendszerfolyamatok felmérése A más vállalkozások által az IFRS bevezetése kapcsán bevezetett és alkalmazott üzleti folyamatok, informatikai rendszerek és belső ellenőrzés bemutatása, ismertetése. Az IFRS bevezetéséhez szükséges folyamatbeli változtatásokkal kapcsolatos tanácsadás, beleértve az informatikai rendszerekre vonatkozó üzleti specifikáció elkészítését, valamint az IT fejlesztések felügyeletét és az eredmények tesztelését. IFRS standardokkal kapcsolatos adózási helyzet felmérése IFRS standardok bevezetésének törvénybe iktatása után az ügyfél adózási helyzetének elemzésével, az adókockázat csökkentésével kapcsolatos tanácsadás. IFRS standardok átvételére vonatkozó terv kidolgozása Projektvezetéssel és tervezéssel kapcsolatos tanácsadás, beleértve az ütemezést, a feladatokat és az erőforrások felosztását. A számviteli szabályzatok és a számviteli politika átdolgozása, frissítése A vezetés által kiválasztott számviteli útmutatók és számviteli szabályzatok átolvasása és véleményezése, valamint az IFRS standardok követelményeit tükröző számviteli politika szövegének kidolgozásával kapcsolatos tanácsadás. A bevezetés hatásának ismertetése az érdekeltekkel (elemzők, szabályozók, finanszírozók és tulajdonosok) A kommunikációs terv kidolgozásával kapcsolatos tanácsadás. Körlevelek, nyilatkozatok szövegeire vonatkozó tanácsadás. IFRS beszámolási standardok következtében elérhetővé váló információk részletes bemutatása. Képzés Az igényeknek megfelelő, vállalati stratégiához illetve üzletágakhoz igazított oktatás.

7 Milyen előnyökkel jár az EY együttműködése az IFRS hazai alkalmazása során? Az EY-val való együttműködés biztosítékot jelent az átállás gördülékeny, hatékony végrehajtására, minden részletre kiterjedően; összhangban a társaság stratégiai elképzeléseivel. Ezt támogatja, hogy munkánk során a környező országokban illetve Európában már végrehajtott hasonló átállások kapcsán jól bevált, megbízható és ellenőrizhető eszközöket használunk. Ezen eszközök kipróbáltak és jól használhatók az IFRS-re történő áttérés minden szakaszában, a diagnosztikától az utómunkálatokig. A különböző áttérések során szerzett széleskörű tapasztalataink lehetővé teszik számunkra a problémák korai felismerését illetve a végrehajtással kapcsolatos gyors és gyakorlati tanácsadást. Ennek köszönhetően több idő marad a stratégiai és működési kérdések vizsgálatára és megoldására. Ezzel is a hatékony és társaságra szabott áttérést biztosítva. Szolgáltatásaink rugalmasan alkalmazkodnak ügyfeleink eltérő igényeihez, akik számíthatnak az EY széles körű szakmai tapasztalatára az IFRS átállás megvalósítása során. Továbbá szolgáltatásunk szerves részét képezi az iparági szakértők bevonása, ezzel is gördülékenyebbé és igényre szabottá téve az áttérés folyamatát. Az EY szolgáltatásait igénybe vevő ügyfeleink részére folyamatos támogatást nyújtunk az átállás teljes folyamatán keresztül, a diagnosztikától az utómunkálatokig. Ügyfeleink így képessé válnak arra, hogy az IFRS standardok hatását kellő körültekintéssel és a stratégiai célokra szabottan mérhessék fel az átállás illetve a jövőbeni alkalmazás során. Kapcsolat Maria Williams Executive Director maria.williams@hu.ey.com Bartha Zsuzsanna Partner zsuzsanna.bartha@hu.ey.com Kónya Zsolt Senior Manager zsolt.konya@hu.ey.com Réthelyiné Hevesi Mónika Manager monika.hevesi@hu.ey.com Filep István Manager istvan.filep@hu.ey.com

8 EY Assurance Tax Transactions Advisory Az EY-ról Az EY egyike a világ vezető könyvvizsgáló, adó-, tranzakciós és üzleti tanácsadást nyújtó vállalatainak. Tapasztalatunk és az általunk nyújtott minőségi szolgáltatások segítséget nyújtanak a bizalom megerősítésében a tőkepiacokon és a gazdaságban világszerte. Olyan kivételes vezetők kerülnek ki munkatársaink közül, akik közösen azért dolgoznak, hogy megfeleljenek az ügyfeleinkkel szembeni vállalásaiknak. Ennek érdekében kiemelkedő szerepet játszunk egy jobban működő világ felépítésében munkatársaink, ügyfeleink és a minket körülvevő közösségek számára. Az EY név a globális szervezetre, illetve az Ernst & Young Global Limited egy vagy több tagjára utal, amelynek mindegyike önálló jogi személy. Az angliai székhelyű Ernst & Young Global Limited (company limited by guarantee) nem foglalkozik ügyfelek részére történő szolgáltatásnyújtással. További információkért kérjük, látogasson el honlapunkra a címen Ernst & Young Kft. Minden jog fenntartva. A jelen anyag célja csak általános tájékoztatás, és nem minősül hivatalos könyvvizsgálói, adó- vagy üzleti tanácsadásnak. Kérjük, keresse fel tanácsadóját, ha specifikus információra van szüksége. ey.com/hu

Pénzügyi és számviteli tanácsadói szolgáltatások. Segítünk számviteli kihívásai leküzdésében

Pénzügyi és számviteli tanácsadói szolgáltatások. Segítünk számviteli kihívásai leküzdésében Pénzügyi és számviteli tanácsadói szolgáltatások Segítünk számviteli kihívásai leküzdésében Miért az EY-t válassza az Ön vállalata? Az egyes szakterületeket (számvitel, adózás, IT rendszerek) jól ismerő

Részletesebben

TELEVÍZIÓS REKLÁMTORTA 2017

TELEVÍZIÓS REKLÁMTORTA 2017 A 2017. évi televíziós reklámpiaci felmérés eredményei 2018. február 22. Televíziós Reklámtorta 2017 A Televíziós Reklámtorta 2017 felmérés az elmúlt évek gyakorlatát követve készült. A tavalyi évhez hasonlóan

Részletesebben

TELEVÍZIÓS REKLÁMTORTA 2016

TELEVÍZIÓS REKLÁMTORTA 2016 A 2016. évi televíziós reklámpiaci felmérés eredményei 2017. május 8. Televíziós Reklámtorta 2016 A Televíziós Reklámtorta 2016 felmérés az elmúlt évek gyakorlatát követve készült. Az idei évben először

Részletesebben

REKLÁMTORTA 2014 A 2014. évi televíziós reklámpiaci felmérés eredményei

REKLÁMTORTA 2014 A 2014. évi televíziós reklámpiaci felmérés eredményei A 2014. évi televíziós reklámpiaci felmérés eredményei 2015. február 19. Reklámtorta 2014 A Reklámtorta 2014 felmérés az elmúlt évek gyakorlatát követve készült. A piac méretének megállapításához az adatokat

Részletesebben

IFRS Lehetőség vagy kockázat?

IFRS Lehetőség vagy kockázat? IFRS Lehetőség vagy kockázat? 2016. szeptember 9. Balogh Roland, ACCA okleveles könyvvizsgáló 1. IFRS-ek Magyarországon 2. Az áttérés folyamata a társaságok szemével 4. Kérdések és válaszok Agenda 3. Az

Részletesebben

IFRS szakmai képzések

IFRS szakmai képzések IFRS szakmai képzések OKJ-s IFRS mérlegképes könyvelő képzés Az államilag elismert IFRS mérlegképes könyvelő szakképesítést olyan számviteli szakembereknek ajánljuk, akik könyvviteli ismereteiket a Nemzetközi

Részletesebben

A könyvvizsgálat kihívásai a változó világgazdasági helyzetben

A könyvvizsgálat kihívásai a változó világgazdasági helyzetben A könyvvizsgálat kihívásai a változó világgazdasági helyzetben Gion Gábor, Deloitte vezérigazgató Balatonalmádi, 2012. szeptember 6. Könyvvizsgálói szakma kilátásai A jelen és jövő kihívásai Az auditált

Részletesebben

Bevezető 11. A rész Az általános könyvvizsgálati és bankszámviteli előírások összefoglalása 13

Bevezető 11. A rész Az általános könyvvizsgálati és bankszámviteli előírások összefoglalása 13 Bevezető 11 A rész Az általános könyvvizsgálati és bankszámviteli előírások összefoglalása 13 I. rész Rövid összefoglaló az általános könyvvizsgálati előírásokról 15 1. A könyvvizsgálati környezet 17 1.1.

Részletesebben

Bevezetés Magyarországon

Bevezetés Magyarországon IFRS Magyarországon Alkalmazása Az EU területén működő tőzsdén jegyzett, konszolidált beszámolót készítő vállalkozás az éves beszámolóját köteles az IFRS standardokkal összhangban elkészíteni. Bevezetés

Részletesebben

Független Könyvvizsgálói Jelentés. Az egyszerűsített éves beszámoló könyvvizsgálatáról készült jelentés

Független Könyvvizsgálói Jelentés. Az egyszerűsített éves beszámoló könyvvizsgálatáról készült jelentés Ernst & Young Kft. Ernst & Young Ltd. H-1132 Budapest Váci út 20. 1399 Budapest 62. Pf.632, Hungary Tel: +36 1 451 8100 Fax: +36 1 451 8199 www.ey.com/hu Cg. 01-09-267553 Független Könyvvizsgálói Jelentés

Részletesebben

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a D052439/02 számú dokumentum MELLÉKLETÉT.

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a D052439/02 számú dokumentum MELLÉKLETÉT. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. szeptember 20. (OR. en) 12297/17 ADD 1 DRS 55 ECOFIN 727 EF 196 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2017. szeptember 14. Címzett: a Tanács Főtitkársága

Részletesebben

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS. A HEVES MEGYEI VÍZMŰ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (3300 Eger, Hadnagy u. 2.) TULAJDONOSAI RÉSZÉRE

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS. A HEVES MEGYEI VÍZMŰ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (3300 Eger, Hadnagy u. 2.) TULAJDONOSAI RÉSZÉRE EGER-AUDIT KÖNYVSZAKÉRTŐ ÉS TANÁCSADÓ KFT. 3300 EGER, Trinitárius u. 2. Telefon/Fax: 36/411-210, 36/518-167 E-mail: titkarsag@eger-audit.t-online.hu FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS A HEVES MEGYEI VÍZMŰ

Részletesebben

Önkormányzati gazdaságfejlesztés és befektetésösztönzés eszközei Márkus Csaba, partner, Deloitte

Önkormányzati gazdaságfejlesztés és befektetésösztönzés eszközei Márkus Csaba, partner, Deloitte Önkormányzati gazdaságfejlesztés és befektetésösztönzés eszközei Márkus Csaba, partner, Deloitte 2017.06.14. Közösen épített jövő Egyes önkormányzati eszközök 2 i stratégia Helyi képzési Helyi K+F 3 i

Részletesebben

Headline Verdana Bold

Headline Verdana Bold Headline Verdana Bold Üzletmenet-folytonosság és katasztrófa-elhárítás Felkészülés a ritkán bekövetkező, magas kockázatú eseményekre Szöllősi Zoltán Szenior Menedzser, 2016. október 11. Üzletmenet-folytonosságot

Részletesebben

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS. A Magyar Pénzverő Zrt. részvényesének. Az éves beszámolóról készült jelentés. Vélemény

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS. A Magyar Pénzverő Zrt. részvényesének. Az éves beszámolóról készült jelentés. Vélemény FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS A Magyar Pénzverő Zrt. részvényesének Az éves beszámolóról készült jelentés Vélemény Elvégeztük a Magyar Pénzverő Zrt. ( a Társaság ) 2018. évi éves beszámolójának könyvvizsgálatát,

Részletesebben

Az ISO 9001:2015 szabványban szereplő új fogalmak a tanúsító szemszögéből. Szabó T. Árpád

Az ISO 9001:2015 szabványban szereplő új fogalmak a tanúsító szemszögéből. Szabó T. Árpád Az ISO 9001:2015 szabványban szereplő új fogalmak a tanúsító szemszögéből. Szabó T. Árpád Bevezetés Az új fogalmak a TQM ből ismerősek? ISO 9001:2015 új fogalmainak az érdekelt felek általi értelmezése

Részletesebben

Jászivány Község Önkormányzata évi belső ellenőrzési terve

Jászivány Község Önkormányzata évi belső ellenőrzési terve Jászivány Község Önkormányzata 2016. évi belső ellenőrzési terve Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 61. -a szerint az államháztartási kontrollok célja az államháztartás

Részletesebben

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS az Érd és Térsége Regionális Víziközmű Kft. tulajdonosainak a Társaság taggyűlése elé terjesztett 2017. december 31-i éves beszámolóról Vélemény Elvégeztük az Érd és Térsége

Részletesebben

MSC szakdolgozati témák 2015/2016. tanév I. félév

MSC szakdolgozati témák 2015/2016. tanév I. félév MSC szakdolgozati témák 2015/2016. tanév I. félév Dr. Bozsik Sándor Megyei jogú város gazdálkodásának bemutatása és komplex pénzügyi elemzése Adóellenőrzés egy gazdálkodási szerv esetében Nemzetközi adózási

Részletesebben

(EGT-vonatkozású szöveg)

(EGT-vonatkozású szöveg) 2018.10.24. L 265/3 A BIZOTTSÁG (EU) 2018/1595 RENDELETE (2018. október 23.) az 1606/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban egyes nemzetközi számviteli standardok elfogadásáról szóló

Részletesebben

Kötelezően alkalmazandó Javadalmazási politika pénzügyi szervezetek részére

Kötelezően alkalmazandó Javadalmazási politika pénzügyi szervezetek részére Kötelezően alkalmazandó Javadalmazási politika pénzügyi szervezetek részére 2011 Hír-ADÓ Hírlevelünk célja ügyfeleink tájékoztatása a Kormány által a Parlamentbe benyújtott és a pénzügyi szervezetek felsővezetőinek

Részletesebben

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS A Plotinus Holding Nyrt. részvényesei részére A konszolidált éves beszámolóról készült jelentés Elvégeztem a Plotinus Holding Nyrt. (a Társaság ) mellékelt 2013. évi konszolidált

Részletesebben

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés április 18, 2011 Végezte Innermetrix Hungary Copyright Innermetrix, Inc. 2008 1 IMX Szervezeti Egészség Felmérés Üdvözöljük az Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérésén!

Részletesebben

REKLÁMTORTA 2015 A 2015. évi televíziós reklámpiaci felmérés eredményei

REKLÁMTORTA 2015 A 2015. évi televíziós reklámpiaci felmérés eredményei A 2015. évi televíziós reklámpiaci felmérés eredményei 2016. február 18. Reklámtorta 2015 A Reklámtorta 2015 felmérés az elmúlt évek gyakorlatát követve készült. A piac méretének megállapításához az adatokat

Részletesebben

Független Könyvvizsgálói jelentés Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata

Független Könyvvizsgálói jelentés Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Független Könyvvizsgálói jelentés Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2018. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ZÁRSZÁMADÁSRÓL ALKOTOTT RENDELET-TERVEZETHEZ Készítette: a Dialog Plusz Audit Könyvvizsgáló Kft-munkatársa

Részletesebben

A könyvvizsgálat módszertana

A könyvvizsgálat módszertana A könyvvizsgálat módszertana Belső ellenőrzés és a könyvvizsgálat 2011 Deloitte Magyarország Tematika A belső ellenőrzési rendszer célja és típusai A belső ellenőrzési rendszer szerepe a könyvvizsgálat

Részletesebben

Cégcsoportunk ezt a segítséget kínálja ügyfeleinek.

Cégcsoportunk ezt a segítséget kínálja ügyfeleinek. WTS Klient. A híd. Tartalomjegyzék WTS Klient csoport 2 WTS Alliance 3 Munkatársak 4 Szolgáltatások 6 Adótanácsadás 7 Jogi tanácsadás 8 Könyvelés 9 Bérszámfejtés 10 Egyéb számviteli tanácsadás 11 Kiadványok

Részletesebben

Az új transzferárazási rendelet, illetőleg a BEPS Country by country reporting aktuális vonatkozásai

Az új transzferárazási rendelet, illetőleg a BEPS Country by country reporting aktuális vonatkozásai Az új transzferárazási rendelet, illetőleg a BEPS Country by country reporting aktuális vonatkozásai 2017. szeptember 29. Lipták Zoltán Partner EY Az év transzferár-tanácsadó cége Magyarországon* 2008

Részletesebben

Üzletmenet folytonosság menedzsment [BCM]

Üzletmenet folytonosság menedzsment [BCM] Üzletmenet folytonosság menedzsment [BCM] Üzletmenet folytonosság menedzsment Megfelelőség, kényszer? Felügyeleti előírások Belső előírások Külföldi tulajdonos előírásai Szabványok, sztenderdek, stb Tudatos

Részletesebben

KÖNYVVIZSGÁLAT Fontos Önnek cége piaci megítélése? A valóság a számokban rejlik!

KÖNYVVIZSGÁLAT Fontos Önnek cége piaci megítélése? A valóság a számokban rejlik! The Leader for Exceptional Client Service KÖNYVVIZSGÁLAT Fontos Önnek cége piaci megítélése? A valóság a számokban rejlik! A BDO világszerte... A BDO a világ ötödik legnagyobb könyvelő, könyvvizsgáló,

Részletesebben

Belső ellenőrzés és compliance. szolgáltatások. Cover. KPMG.hu

Belső ellenőrzés és compliance. szolgáltatások. Cover. KPMG.hu Belső ellenőrzés és compliance Cover szolgáltatások KPMG.hu Stratégiai fontosságú lehetőségek a belső ellenőrzésben Valós képet nyújt a szervezet működésének hatásosságáról és hatékonyságáról. Felderíti

Részletesebben

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS UNIVERSAL-SALD 0 Kö~YVSZAKÉR'ró, nvzi'gyi- ÉS AuóTH:Íl'Srnó KPT. IROll~ : 1137 Brum:sr, RHJ.\ÓTI Hmós r. 15. II. 3. TEL. / f'h: 359-9508 www.unimsalsaldo.hu > 11rn: un

Részletesebben

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS Az OTP Reál Globális TOP Nyilvános Tőkevédett Zártvégű Származtatott Alap befektetőinek Vélemény Elvégeztük az OTP Reál Globális TOP Nyilvános Tőkevédett Zártvégű Származtatott

Részletesebben

Compliance szerepe és felelőssége a magyar bank/tőke és biztosítási piacon

Compliance szerepe és felelőssége a magyar bank/tőke és biztosítási piacon Compliance szerepe és felelőssége a magyar bank/tőke és biztosítási piacon Szabó Katalin Csilla felügyelő Tőkepiaci felügyeleti főosztály Tőkepiaci és piacfelügyeleti igazgatóság 2015. november 27. 1 A

Részletesebben

ÁTLÁTHATÓSÁGI JELENTÉS. Nagy Györgyi bejegyzett könyvvizsgáló tekintetében

ÁTLÁTHATÓSÁGI JELENTÉS. Nagy Györgyi bejegyzett könyvvizsgáló tekintetében ÁTLÁTHATÓSÁGI JELENTÉS Nagy Györgyi bejegyzett könyvvizsgáló tekintetében A jelentés a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló

Részletesebben

Kockázati tényezők a vállalati adózásban. 2010. szeptember

Kockázati tényezők a vállalati adózásban. 2010. szeptember Kockázati tényezők a vállalati adózásban 2010. szeptember Tartalom A téma aktualitása Adózási kockázatok a vállalati működésben Típusterületek Az adókockázatok aktualitását eredményező külső körülmények

Részletesebben

Város Jegyzője. Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervéről

Város Jegyzője. Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervéről Város Jegyzője 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112,113 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: jegyzo@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata

Részletesebben

Nemzetközi számvitel. 12. Előadás. IAS 8 Számviteli politika, a számviteli becslések változásai és hibák. Dr. Pál Tibor

Nemzetközi számvitel. 12. Előadás. IAS 8 Számviteli politika, a számviteli becslések változásai és hibák. Dr. Pál Tibor Dr. Pál Tibor Nemzetközi számvitel 12. Előadás IAS 8 Számviteli politika, a számviteli becslések változásai és hibák 2014.05.13. IAS 8 Bevételek 2 Az IAS 8 célja A fejezet célja, hogy bemutassa Hogyan

Részletesebben

Az IFRS áttérés előnyei és a kapcsolódó kihívások

Az IFRS áttérés előnyei és a kapcsolódó kihívások Az IFRS áttérés előnyei és a kapcsolódó kihívások IFRS áttérés Érintett társaságok A Számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 9/A. -a alapján egyes társaságoknak kötelező az IFRS-ek szerinti beszámoló készítésre

Részletesebben

Vállalati tanácsadás támogatása KKV-k számára

Vállalati tanácsadás támogatása KKV-k számára VÁLLALATI TANÁCSADÁS TÁMOGATÁSA KKV-K SZÁMÁRA 2013 Vállalati tanácsadás támogatása KKV-k számára I. Pályázók köre Gazdasági társaságok Szövetkezetek Egyéni vállalkozók Egyéni cégek Non-profit gazdasági

Részletesebben

A könyvvizsgáló kapcsolatrendszere. Kapcsolatrendszer elemei. Szabályozási háttér. Dr. Kántor Béla

A könyvvizsgáló kapcsolatrendszere. Kapcsolatrendszer elemei. Szabályozási háttér. Dr. Kántor Béla A könyvvizsgáló kapcsolatrendszere Dr. Kántor Béla 1 Kapcsolatrendszer elemei Tulajdonosok Menedzsment Igazgatóság, Felügyelő Bizottság (Igazgatótanács), Audit Bizottság Megbízó belső audit részlege Pénzügyi

Részletesebben

A minőség-ellenőrzés tapasztalatai a pénz- és tőkepiac könyvvizsgálóinál

A minőség-ellenőrzés tapasztalatai a pénz- és tőkepiac könyvvizsgálóinál A minőség-ellenőrzés tapasztalatai a pénz- és tőkepiac könyvvizsgálóinál 2010. december 9. Biróné Zeller Judit A Minőségellenőrzési Bizottság tagja 1 A minőségellenőrzések feltételei 2009. évben 2010.

Részletesebben

Az EU Business Avenues program 2015-ben is folytatódik Délkelet-ázsiai üzleti lehetőség magyar vállalkozások számára

Az EU Business Avenues program 2015-ben is folytatódik Délkelet-ázsiai üzleti lehetőség magyar vállalkozások számára Az EU Business Avenues program 2015-ben is folytatódik Délkelet-ázsiai üzleti lehetőség magyar vállalkozások számára A program célja Szeretnénk ismételten felhívni a figyelmét az Európai Bizottság által

Részletesebben

Átláthatósági jelentés

Átláthatósági jelentés Átláthatósági jelentés PKF Könyvvizsgáló Kft, 2017. Tartalom Bemutatkozás Tulajdonosi szerkezet Cégvezetés Könyvvizsgálat minőségbiztosítása Könyvvizsgálói függetlenség Egyéb tájékoztazás Közérdeklődésre

Részletesebben

ÁROP-1.2.18 Szervezetfejlesztési Program

ÁROP-1.2.18 Szervezetfejlesztési Program Pályázói Tájékoztató Nap Önkormányzati szervezetfejlesztés ÁROP-1.A.5. és ÁROP-3.A.2 2014. március 21. és 25. Előadó: Fekete Letícia szakmai tanácsadó KIM Közigazgatás-fejlesztési és Stratégiai Tervezési

Részletesebben

A NESsT küldetése és tevékenységei

A NESsT küldetése és tevékenységei A NESsT küldetése és tevékenységei A NESsT a feltörekvő piacgazdaságok legégetőbb társadalmi problémáira nyújt megoldást fenntartható társadalmi vállalkozások támogatása és fejlesztése révén. NESsT Portfolio

Részletesebben

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 282/3

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 282/3 2005.10.26. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 282/3 A BIZOTTSÁG 1751/2005/EK RENDELETE (2005. október 25.) az 1606/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban egyes nemzetközi számviteli

Részletesebben

Elvárási rés a könyvvizsgálati tevékenység folyamatában. Dr. Füredi-Fülöp Judit Ternován Bernadett

Elvárási rés a könyvvizsgálati tevékenység folyamatában. Dr. Füredi-Fülöp Judit Ternován Bernadett Elvárási rés a könyvvizsgálati tevékenység folyamatában Előadók: Dr. Ladó Judit Dr. Füredi-Fülöp Judit Ternován Bernadett Amiről szó lesz 1 2 3 4 Elvárási rés megjelenési formái Gyakorlatorientált vizsgálat

Részletesebben

IFRS 5 nap tematika Ipacs Laura

IFRS 5 nap tematika Ipacs Laura IFRS 5 nap tematika Ipacs Laura 1. nap (360 perc) 1. IFRS háttere 1.1. Az IFRS (Nemzetközi számviteli szabványok) általános áttekintése, története, elvei 1.1.1. Számviteli rendszerek a világban milyen

Részletesebben

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS A BANAT-TRIPLEX CONFINIUM KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ EURÓPAI TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI CSOPORTOSULÁS tagjainak Vélemény Elvégeztem a BANAT-TRIPLEX CONFINIUM KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ

Részletesebben

MSC szakdolgozati témák 2016/2017. tanév

MSC szakdolgozati témák 2016/2017. tanév MSC szakdolgozati témák 2016/2017. tanév Dr. Bozsik Sándor Megyei jogú város gazdálkodásának bemutatása és komplex pénzügyi elemzése Adóellenőrzés egy gazdálkodási szerv esetében Nemzetközi adózási kérdések,

Részletesebben

MSC szakdolgozati témák 2018/2019. tanév

MSC szakdolgozati témák 2018/2019. tanév MSC szakdolgozati témák 2018/2019. tanév Dr. Bozsik Sándor Megyei jogú város gazdálkodásának bemutatása és komplex pénzügyi elemzése Adóellenőrzés egy gazdálkodási szerv esetében Nemzetközi adózási kérdések,

Részletesebben

A könyvvizsgálati standardok változásai

A könyvvizsgálati standardok változásai XXIII. Országos Könyvvizsgálói Konferencia Visegrád 2015. Szeptember 4-5. A könyvvizsgálati standardok változásai dr. Ladó Judit Alelnök Magyar Könyvvizsgálói Kamara Előzmény 1 Nemzetközi Könyvvizsgálati

Részletesebben

Betekintés a Könyvvizsgálati munkába. Könyvvizsgálói munka szakaszai, Könyvvizsgálói jelentés változás

Betekintés a Könyvvizsgálati munkába. Könyvvizsgálói munka szakaszai, Könyvvizsgálói jelentés változás Betekintés a Könyvvizsgálati munkába Könyvvizsgálói munka szakaszai, Könyvvizsgálói jelentés változás Könyvvizsgálati munka szakaszai: - megbízás elfogadása, - tervezés, - vizsgálat, - áttekintés, értékelés

Részletesebben

Végső változat, 2010 Szeptember Integrált Irányítási Rendszer (IIR) a helyi és regionális szintű fenntartható fejlődésért

Végső változat, 2010 Szeptember Integrált Irányítási Rendszer (IIR) a helyi és regionális szintű fenntartható fejlődésért Végső változat, 2010 Szeptember Integrált Irányítási Rendszer (IIR) a helyi és regionális szintű fenntartható fejlődésért Hatókör Folyamatos kiterjesztés földrajzi és tartalmi értelemben: Adott helyszíntől

Részletesebben

KPMG IFRS 16 megoldása. SmartLeaser

KPMG IFRS 16 megoldása. SmartLeaser KPMG IFRS 16 megoldása SmartLeaser KPMG hozzáférési jogot biztosít a SmartLeaser-hez A KPMG nem kizárólagos és nem átruházható hozzáférési jogot biztosít az IFRS 16 eszközéhez. Nem szükséges IT implementáció

Részletesebben

A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015.

A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015. A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015. Bemutatkozás REHABJOB - JOBGROUP REHABJOB (www.rehabjob.hu) üzletágunk mellett az alábbi divíziók tartoznak

Részletesebben

A jó fejezeti struktúra kialakítása, a feladatfelosztás hatékonyságának növelése

A jó fejezeti struktúra kialakítása, a feladatfelosztás hatékonyságának növelése A jó fejezeti struktúra kialakítása, a feladatfelosztás hatékonyságának növelése Bartók Péter főosztályvezető helyettes BM Pénzügyi Erőforrás gazdálkodási Főosztály A BM fejezeti kezelésű előirányzatainak

Részletesebben

Biztosítók belső ellenőrzése

Biztosítók belső ellenőrzése Biztosítók belső ellenőrzése dr. Juhász Istvánné ügyvezető igazgató dátum 1. A Biztosítási és Pénztári Felügyeleti Igazgatóság tevékenységének elvei A pénztári és biztosítási szektor zavartalan működésének

Részletesebben

ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek

ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek BUSINESS ASSURANCE ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia jzr SAFER, SMARTER, GREENER DNV GL A jövőre összpontosít A holnap sikeres vállalkozásai

Részletesebben

A minőség-ellenőrzés tapasztalatai a pénz- és tőkepiac könyvvizsgálóinál

A minőség-ellenőrzés tapasztalatai a pénz- és tőkepiac könyvvizsgálóinál A minőség-ellenőrzés tapasztalatai a pénz- és tőkepiac könyvvizsgálóinál 2011. december 9. Biróné Zeller Judit A Minőségellenőrzési Bizottság tagja 1 A minőségellenőrzések személyi feltételei 2009. évben

Részletesebben

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Elnökének 1/2010. számú ajánlása a javadalmazási politika alkalmazásáról. I. Az ajánlás célja és hatálya

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Elnökének 1/2010. számú ajánlása a javadalmazási politika alkalmazásáról. I. Az ajánlás célja és hatálya A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Elnökének 1/2010. számú ajánlása a javadalmazási politika alkalmazásáról I. Az ajánlás célja és hatálya 1. Az ajánlásban foglalt elvárások követése a Pénzügyi

Részletesebben

A BELSŐ ELLENŐRZÉS ALAPJAI A BELSŐ ELLENŐZÉS GYAKORLATA

A BELSŐ ELLENŐRZÉS ALAPJAI A BELSŐ ELLENŐZÉS GYAKORLATA A BELSŐ ELLENŐRZÉS ALAPJAI A BELSŐ ELLENŐZÉS GYAKORLATA 1. A tréning programja 1.1. Megnevezés Belső ellenőrzés alapjai a belső ellenőrzés gyakorlata 1.2. A tréning célja A hatnapos tréning sikeres elvégzésével

Részletesebben

Aktualitások a minőségirányításban

Aktualitások a minőségirányításban BUSINESS ASSURANCE Aktualitások a minőségirányításban Auditok változásai ZRUPKÓ János 1 SAFER, SMARTER, GREENER Új távlatok Biztosítani, hogy a minőségirányítás többet jelentsen egy tanúsításnál és amely

Részletesebben

Nyilvános kibocsátók IFRS vizsgálatainak felügyeleti tapasztalatai. Magyar Könyvvizsgálói Kamara. XX. Országos Könyvvizsgálói Konferencia

Nyilvános kibocsátók IFRS vizsgálatainak felügyeleti tapasztalatai. Magyar Könyvvizsgálói Kamara. XX. Országos Könyvvizsgálói Konferencia Nyilvános kibocsátók IFRS vizsgálatainak felügyeleti tapasztalatai Farkas Ákos mb. főosztályvezető PSZÁF - Piacfelügyeleti igazgatóság 2012. szeptember 6. Áttekintés Jogszabályi háttér A Felügyelet szerepe

Részletesebben

The Leader for Exceptional Client Service. Pénzügyi tanácsadás. Bizalom Diszkréció Szakértelem

The Leader for Exceptional Client Service. Pénzügyi tanácsadás. Bizalom Diszkréció Szakértelem The Leader for Exceptional Client Service Pénzügyi tanácsadás Bizalom Diszkréció Szakértelem A BDO VILÁGSZERTE A BDO a világ ötödik legnagyobb könyvelő, könyvvizsgáló, profeszszionális tanácsadó hálózata.

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként

Részletesebben

4. A Maglód Projekt Kft évi mérleg-beszámolója május 24. ELŐTERJESZTÉS

4. A Maglód Projekt Kft évi mérleg-beszámolója május 24. ELŐTERJESZTÉS ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2018. május 24-ei ülésére 4. napirend Tárgya: A Maglód Projekt Kft. 2017. évi mérleg-beszámolója. Előadó: Varga Krisztina ügyvezető Melléklet:

Részletesebben

TÁMOP kiemelt projekt. Központi szociális információs fejlesztések a szociális szolgáltatások modernizációja keretében

TÁMOP kiemelt projekt. Központi szociális információs fejlesztések a szociális szolgáltatások modernizációja keretében TÁMOP 5.4.2 kiemelt projekt Központi szociális információs fejlesztések a szociális szolgáltatások modernizációja keretében Kovács Ibolya - Vincze Viktória Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Az információ

Részletesebben

GDPR- INFORMATIKAI MEGOLDÁSOK A JOGI MEGFELELÉS BIZTOSÍTÁSÁNAK ÉRDEKÉBEN

GDPR- INFORMATIKAI MEGOLDÁSOK A JOGI MEGFELELÉS BIZTOSÍTÁSÁNAK ÉRDEKÉBEN GDPR- INFORMATIKAI MEGOLDÁSOK A JOGI MEGFELELÉS BIZTOSÍTÁSÁNAK ÉRDEKÉBEN Pflanzner Sándor ADAPTO Solutions Kockázatelemzés követelménye a rendeletben Az adatkezelő és az adatfeldolgozó... a változó valószínűségű

Részletesebben

- Befektetési vállalkozások -

- Befektetési vállalkozások - MKVK PTT oktatás 2014. december 8. 2013. évi könyvvizsgálói külön jelentések feldolgozásának, helyszíni ellenőrzések tapasztalatai - Befektetési vállalkozások - Csendes Zsoltné Kiss Szilvia Tartalom 2013.

Részletesebben

Dr. Kántor Béla

Dr. Kántor Béla Dr. Kántor Béla szükséges a könyvvizsgálói vélemény és jelentés alátámasztásához. jellegét tekintve kumulatív, és elsősorban a könyvvizsgálat során végrehajtott könyvvizsgálati eljárásokból származik.

Részletesebben

RENDELETEK. (EGT-vonatkozású szöveg)

RENDELETEK. (EGT-vonatkozású szöveg) 2018.4.3. L 87/3 RENDELETEK A BIZOTTSÁG (EU) 2018/519 RENDELETE (2018. március 28.) az 1606/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban egyes nemzetközi számviteli standardok elfogadásáról

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ JELENTÉS A 4iG NYRT. AUDIT BIZOTTSÁGA RÉSZÉRE

KIEGÉSZÍTŐ JELENTÉS A 4iG NYRT. AUDIT BIZOTTSÁGA RÉSZÉRE KIEGÉSZÍTŐ JELENTÉS A 4iG NYRT. AUDIT BIZOTTSÁGA RÉSZÉRE 1.) Az elvégzett könyvvizsgálat eredményeinek ismertetése: A könyvvizsgálat során nem találtunk lényeges hiányosságot a Társaság folyamataiban,

Részletesebben

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS a Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2014. évi egyszerűsített éves beszámolójáról, valamint a közhasznúsági mellékletéről Készítette: C.C. Audit Könyvvizsgáló Korlátolt

Részletesebben

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS. A Pro Rekreatione Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tulajdonosainak

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS. A Pro Rekreatione Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tulajdonosainak FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS A Pro Rekreatione Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tulajdonosainak Az egyszerűsített éves beszámolóról készült jelentés Elvégeztük a Pro Rekreatione

Részletesebben

Összefoglaló jelentés

Összefoglaló jelentés Összefoglaló jelentés A 2018. évi országgyűlési képviselők választásának lebonyolítási időszakában a választást támogató informatikai rendszerek működése során történt informatikai események vizsgálatáról

Részletesebben

QIS4 Az ING tapasztalatai

QIS4 Az ING tapasztalatai QIS4 Az ING tapasztalatai Diószeghy Zoltán Aktárius, ING PSZÁF konzultáció 2008.12.10 Kockázatok szabályozása a csoporton belül Végrehajtás Szabályozás Kockázati stratégia Kockázati étvágy 3 védelmi vonal

Részletesebben

Belső ellenőri ütemterv 2014. évre Tervezet

Belső ellenőri ütemterv 2014. évre Tervezet Belső ellenőri ütemterv 014. évre Tervezet 013. november 04. Sába-000 Kft 4031 Debrecen Trombitás utca 11 Ellenőrzési stratégia 014 Az Áht. alapján a belső ellenőrzés a jogszabályoknak és belső szabályoknak

Részletesebben

Üzletmenet-folytonosság és katasztrófa helyzet kezelés (Honnan indultunk, miért változtunk, hova tartunk?)

Üzletmenet-folytonosság és katasztrófa helyzet kezelés (Honnan indultunk, miért változtunk, hova tartunk?) Üzletmenet-folytonosság és katasztrófa helyzet kezelés (Honnan indultunk, miért változtunk, hova tartunk?) Év indító IT szakmai nap - PSZÁF Budapest, 2007.01.18 Honnan indultunk? - Architektúra EBH IT

Részletesebben

Javadalmazási politika

Javadalmazási politika Javadalmazási politika Tartalom I. A javadalmazási politika szabályozása II. A javadalmazási politikával szembeni elvárások 2 I. A javadalmazási politika szabályozása II. A javadalmazási politikával szembeni

Részletesebben

2018. ÉVI ELLENŐRZÉSI TERV VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

2018. ÉVI ELLENŐRZÉSI TERV VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Ikt. sz.: 11/897-22/2017. 2018. ÉVI ELLENŐRZÉSI TERV VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT I. Bizonyosságot adó tevékenységek I/1. Bizonyosságot adó tevékenységek az irányító szerv megbízásából [Bkr. 29. (4) bek.] 0.

Részletesebben

innovációra és nemzetközi együttműködések

innovációra és nemzetközi együttműködések Tények és adatok Alapítás 1993 Tulajdonosok 100%-ban magyar tulajdonosi kör Éves forgalom 300 millió Forint C é g p r o fi l A 1993-ban alapított vállalkozás, fő profilja üzleti informatikai megoldások

Részletesebben

Transzferár dokumentációs szabályok - Aktualitások

Transzferár dokumentációs szabályok - Aktualitások Transzferár dokumentációs szabályok - Aktualitások Transzferár-dokumentációra vonatkozó új előírások új NGM rendelet 32/2017. NGM rendelet OECD irányelvekkel, illetve a BEPS 13. akciótervvel összhangban

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Bank 21/2018. (IV.18.) számú ajánlása

A Magyar Nemzeti Bank 21/2018. (IV.18.) számú ajánlása A Magyar Nemzeti Bank 21/2018. (IV.18.) számú ajánlása az IFRS 9 standard bevezetése által a szavatolótőkére gyakorolt hatás enyhítésére szolgáló átmeneti szabályokhoz kapcsolódó egységes nyilvánosságra

Részletesebben

VINÇOTTE HUNGARY. ISO Üzleti kockázatok kezelése és csökkentése Péter Lajos, vezető auditor,

VINÇOTTE HUNGARY. ISO Üzleti kockázatok kezelése és csökkentése Péter Lajos, vezető auditor, VINÇOTTE HUNGARY ISO 31000 2015 Üzleti kockázatok kezelése és csökkentése Péter Lajos, vezető auditor, peter.lajos@vincotte.hu Safety, quality & environmental services Ha valamit nem tudsz egyszerűen elmagyarázni,

Részletesebben

A8-0126/ Irányelvi javaslat (COM(2016)0056 C8-0026/ /0033(COD)) AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához

A8-0126/ Irányelvi javaslat (COM(2016)0056 C8-0026/ /0033(COD)) AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához 2.6.2016 A8-0126/ 001-001 MÓDOSÍTÁSOK 001-001 előterjesztette: Gazdasági és Monetáris Bizottság Jelentés Markus Ferber A pénzügyi eszközök piaca A8-0126/2016 Irányelvi javaslat (COM(2016)0056 C8-0026/2016

Részletesebben

4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS évi belső ellenőrzési terv

4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS évi belső ellenőrzési terv 4. Napirend 2019. évi belső ellenőrzési terv 4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS 2019. évi belső ellenőrzési terv Tisztelt Képviselő-testület! A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről

Részletesebben

Előterjesztés A Bicske Város Sportjáért Közalapítvány évi beszámolójának elfogadásáról

Előterjesztés A Bicske Város Sportjáért Közalapítvány évi beszámolójának elfogadásáról Előterjesztés A Bicske Város Sportjáért Közalapítvány 2018. évi beszámolójának elfogadásáról 1. előterjesztés száma: 128/2019. 2. előterjesztést készítő személy neve: Setéth-Fazekas Hajnalka 3. előterjesztést

Részletesebben

JÁBORCSIK és TÁRSA Könyvvizsgáló és Pénztárszolgáltató Kft.

JÁBORCSIK és TÁRSA Könyvvizsgáló és Pénztárszolgáltató Kft. JÁBORCSIK és TÁRSA Könyvvizsgáló és Pénztárszolgáltató Kft. : 1042 Budapest, József A. u. 32-34. B. lph. I/3. TH: 1042 Budapest, József A. u. 18. II/15. : 1-369-7555,1-369-6648. fax: 1-369-7555. e-mail:

Részletesebben

A vezetőség felelősségi köre (ISO 9001 és pont)

A vezetőség felelősségi köre (ISO 9001 és pont) 16. A vezetőség felelősségi köre (ISO 9001 és 9004 5. pont) 16.1 A vezetőség elkötelezettsége (ISO 9001 és 9004 5.1. pont) A vezetőség felelősségi körére vonatkozó fejezet a két szabványban szinte azonos

Részletesebben

Számviteli szabályozás

Számviteli szabályozás Dr. Pál Tibor 2012.09.10. Számviteli szabályozás 3. Előadás Lehetőségek és korlátok a hazai szabályozásban a számvitel jövőképe A számvitel jövőképe Az új tényezők hatása Konvergencia Szabályozás Számvitell

Részletesebben

SZABÓ, KELEMEN ÉS TÁRSAI ÜGYVÉDI IRODA

SZABÓ, KELEMEN ÉS TÁRSAI ÜGYVÉDI IRODA SZABÓ, KELEMEN ÉS TÁRSAI ÜGYVÉDI IRODA SZABÓ, KELEMEN ÉS TÁRSAI ÜGYVÉDI IRODA A Szabó, Kelemen és Társai Ügyvédi Iroda létrejötte a Szabó és Társai Ügyvédi Irodára vezethető vissza, amelyet Szabó Tamás

Részletesebben

IRÁNYMUTATÁS A SZOLGÁLTATÁSOK ÉS LÉTESÍTMÉNYEK MINIMUMLISTÁJÁRÓL EBA/GL/2015/ Iránymutatások

IRÁNYMUTATÁS A SZOLGÁLTATÁSOK ÉS LÉTESÍTMÉNYEK MINIMUMLISTÁJÁRÓL EBA/GL/2015/ Iránymutatások EBA/GL/2015/06 06.08.2015 Iránymutatások a 2014/59/EU irányelv 65. cikkének (5) bekezdése értelmében azon szolgáltatások és létesítmények minimumlistájáról, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az átvevő fél

Részletesebben

JOG Garantáljuk a cég teljes jogi ügyintézésének lebonyolítását, valamint széles kapcsolatrendszerünknek köszönhetően a jó

JOG Garantáljuk a cég teljes jogi ügyintézésének lebonyolítását, valamint széles kapcsolatrendszerünknek köszönhetően a jó Küldetés Célunk, hogy támogatást nyújtsunk olyan külföldi és magyar vállalatok számára, akik Magyarországon, főként a Dél-dunántúli régióban tervezik letelepedésüket, bővülésüket. Feladatunk, hogy gazdaságossági

Részletesebben

Fókuszpontok a nyugdíjpénztárak felügyelése és a vizsgálatai során

Fókuszpontok a nyugdíjpénztárak felügyelése és a vizsgálatai során Fókuszpontok a nyugdíjpénztárak felügyelése és a vizsgálatai során Szűcs József főosztályvezető Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete A környezet A fókuszpontokat meghatározó tényezők mélység és terjedelem

Részletesebben

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 26-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. kmf.

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 26-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. kmf. Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 26-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 354/2015.(XI.26.) határozat a 2016. évi belső ellenőrzési terv elfogadásáról

Részletesebben

Az éves pénztári beszámoló elkészítése az Igazgatótanács feladata.

Az éves pénztári beszámoló elkészítése az Igazgatótanács feladata. Az Egészségpénztár azonosító adata: A pénztár neve: PRO V1TA Elso Magyar Kiegészíto Egészségpénztár Rövidítése: PRO V1TA Egészségpénztár Székhelye: 1075 Budapest, Károly krt. 3/a. Muködési területe: Magyarország

Részletesebben

A könyvvizsgálat módszertana

A könyvvizsgálat módszertana A könyvvizsgálat módszertana Könyvvizsgálói tevékenységek bemutatása Témák Helyi szabályok szerint elkészített beszámolók könyvvizsgálata Nemzetközi, USA vagy egyéb országok beszámolási szabályai szerint

Részletesebben

"31. A jegyző és az aljegyző" "Az aljegyző. 56/A. (1) A polgármester a jegyző javaslatára pályázat alapján aljegyzőt nevez ki.

31. A jegyző és az aljegyző Az aljegyző. 56/A. (1) A polgármester a jegyző javaslatára pályázat alapján aljegyzőt nevez ki. Cece Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2014.(II.20.)önkormányzati rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2013.(XII.30.)önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben