MAGYAR KÖZÚT NONPROFIT Zrt. Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága. Tájékoztató
|
|
- Gábor Németh
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MAGYAR KÖZÚT NONPROFIT Zrt. Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága 15. Tájékoztató Bács-Kiskun megye országos közúthálózatának állapotáról, fenntartási feladatairól, felújítási és fejlesztési ágazati terveiről, azok megvalósítási ütemezéséről, a folyamatban lévő fejlesztések megvalósulási helyzetéről. Előterjesztés Bács-Kiskun megye Képviselőtestületének szeptember 29-i ülésére szeptember
2 1.Bevezető 1.1. A megyei közúthálózat helye, jelentősége az országos közúthálózatban Bács-Kiskun Megye az ország legnagyobb területi kiterjedésű megyéje, teljes területének csaknem 11 %-a. Az igazgatóság által kezelt megyei közúthálózat is a legnagyobbak között van az országban, hossza mintegy 2200 km. A kezelt megyei közúthálózat kiemelt szereppel bír az országos közúthálózatban a megye központi, országon belüli földrajzi elhelyezkedése folytán, továbbá határ megye, déli részét a szerbiai országhatár határolja. Területén európai jelentőségű nemzetközi főközlekedési útvonalak (M5, épülő M44, M8, 44, 53) haladnak, az országhatár szakaszon több, köztük jelentős forgalmú határállomások működnek. A központi elhelyezkedésből adódóan a fővárosból induló, sugárirányú, országos jelentőségű, gyorsforgalmú (M5, épülő M44, M8) egy és két számjegyű első és másodrendű főutak (5, 44, 51) érintik a megyét. Igen fontosak a megyén áthaladó, az ország keleti-nyugati közlekedési kapcsolatát biztosító gyorsforgalmú (M8, M9) és főutak (52, 55) a Tiszán-túl és a Dunán-túl között. A megye felvázolt országos közúthálózatához több jelentős folyami híd is tartozik, A Dunán Dunaújvárosnál M8 Pentele híd, Dunaföldvárnál 52 főút Beszédes József híd, M9 Duna-híd, Baján Türr István híd, míg a Tiszán a Tiszaugi híd A MK NZrt. Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága tevékenységi köre A megye területén a fentiekben részletezett országos közúthálózat üzemeltetését néhány kivétellel alapvetően a Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság végzi. Ilyen kivételek a meglévő gyorsforgalmú útszakaszok, M5 autópálya az AKA Zrt üzemeltetésével, az M8 és Duna híd Fejér Megyei Igazgatóság, az M9 és Duna híd Tolna Megyei Igazgatóság üzemeltetésével, továbbá a természetes folyami, fizikai határok figyelembe vételével Baranya Duna-Tisza közi részét a Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság, Bács-Kiskun Dunán túli részét a Tolna Megyei Igazgatóság üzemelteti. A Magyar Közút Nonprofit Zrt., illetve ennek a fentiekben jelzett igazgatóságai alapvetően az országos közúthálózat üzemeltetési, fenntartási, felújítási, részben, illetve egyedi megbízások szerinti fejlesztési feladatait látja el. Az országos közúthálózat nagyobb, országos jelentőségű fejlesztési feladatait továbbra is a NIF Zrt végzi 1
3 2. Az országos közutakkal kapcsolatos főbb feladatcsoportok 2.1. Új beruházások, rekonstrukciós munkák, és országos jelentőségű felújítási feladatok Jogszabály szerinti feladatkör: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. Elsősorban országos és regionális fejlesztési tervekben szereplő, kormányzati döntések alapján indított nagyberuházások, ill. helyi jelentőségű, építési engedélyköteles beavatkozások előkészítése, versenyeztetése, lebonyolítása A meglévő úthálózat-, és a közúti hidak felújítási feladatai. Jogszabály szerinti feladatkör: Magyar Közút NZrt. Jellemzően a hazai költségvetési és EU-s forrásokból megvalósítandó, csak az eredeti állapot helyreállításáig menő, nem építési engedély köteles programok, melyeket közbeszerzési eljárás során kiválasztott külső kivitelezőkkel végeztet a Magyar Közút NZrt.. Ezekkel kapcsolatos javaslattételi, előkészítési, lebonyolítási, versenyeztetési-, műszaki ellenőrzési-, továbbá a tulajdonosi és kezelői érdekek érvényesítésével kapcsolatos feladatok (tervegyeztetések, útvonalengedélyek és kezelői hozzájárulások kiadása, stb) ellátása képezi a társaság feladatát e körben. A fejlesztési és felújítási feladatokról és a projektek kiválasztásáról a döntés nem tartozik a Magyar Közút hatáskörébe Út-, híd-üzemeltetési és karbantartási, továbbá téli tisztítási feladatok Jogszabály szerinti feladatkör: Magyar Közút NZrt. Ezt a tevékenységet a Magyar Közút NZRt. túlnyomó részt saját eszköz és személyi állományával országosan 19 megyei igazgatóságán keresztül végzi. Ezen tevékenységek alapja a megkötött vállalkozási szerződésen túlmenően a 6/1998. (III.11.) KHVM rendelet mellékletét képező Országos Közutak Kezelési Szabályzata (OKKSZ) amely az egyes munkák elvégzésének gyakoriságát vagy szintidejét írja elő. A Bács-Kiskun megyei 2196,3 km országos közúthálózat Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által megrendelt, szerződéses munkáit a Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság szervezeti kereteiben működő Kecskeméti, Solti, Kiskőrösi, Kiskunhalasi és Bajai Mérnökség szakemberei végzik. 2
4 3. A Bács-Kiskun megyei országos közutak és hidak főbb, jellemző műszaki adatai 3.1 A megyei közutak hosszának megoszlása: Bács-Kiskun megye területileg az ország legnagyobb megyéje, a megyei úthálózatból a megyei igazgatóság által kezelt országos közutak hossza tekintetében országos viszonylatban a 4. helyen áll Az úthálózat hossza 2179,6 km 2196,3 km ebből - főutak 571,3 km 26,2% 601,7 km 27,4% - mellékutak 1608,3 km 73,8% 1594,6 km 72,6% ebből - átkelési szakasz 441,0 km 20,2% 429,0 km 19,5% - külsőségi szakasz 1738,6 km 79,8% 1767,3 km 80,5% Az úthálózat hossza az elmúlt 10 év során jelentős mértékben nem változott, a főutak aránya kismértékben növekedett, a lakott területi szakaszok aránya pedig némileg csökkent. - Útkategóriák szerinti megoszlás: Útkategória km % km % I. rendű főút 102,6 4,7 106,4 4,8 II. rendű főút 468,7 21,5 495,3 22,6 összekötő út 1343,3 61,6 1330,9 60,6 bekötő út 214,4 9,8 211,4 9,6 állomáshoz vezető út 50,2 2,3 50,1 2,3 egyéb cs.p.ág 0,4 0,0 2,2 0,1 Összesen: 2179,6 100,0 2196,3 100,0 - Burkolattípus szerinti megoszlás: Burkolattípus Bács-Kiskun megye Országos km % km % km % makadám rendszerű 427,0 19,6 362,5 16,5 1556,3 4,9 aszfaltbeton 1 137,9 52, ,7 61, ,8 69,3 utántömörödő aszfalt 525,2 24,1 394,7 18,0 7676,2 24,4 beton 6,5 0,3 7,4 0, ,4 kő, keramit 5,8 0,3 3,6 0,2 18 0,1 földút 77,2 3,5 78,5 3,6 284,2 0,9 Összesen: 2 179,6 100, ,3 100, ,5 100,0 Látható, hogy az országos átlaghoz képest Bács-Kiskun megyében kicsivel alacsonyabb az aszfalt utak és némileg magasabb a makadám rendszerű utak, illetve a földutak aránya. 3
5 - Burkolatszélesség szerinti megoszlás (földutak nélkül) Burkolatszélesség Bács- Kiskun Országos megye <4 m 3,3% 2,0% 4-6 m 13,4% 16,6% 6-8 m 76,5% 69,9% 8-12 m 5,3% 9,2% 12 m< 1,5% 2,3% 100,0% 90,0% 80,0% 70,0% 60,0% 50,0% 40,0% 30,0% 20,0% 10,0% 0,0% <4 m 4-6 m 6-8 m 8-12 m 12 m< Országos Bács-Kiskun megye - Mérnökségek szerinti megoszlás Bács-Kiskun megye 5 mérnökségre oszlik, ezek úthálózati hosszát a következő táblázat foglalja össze: Mérnökségi úthálózat hossza Kecskeméti mérnökség 548,8 km Solti mérnökség 414,1 km Kiskőrösi mérnökség 407,2 km Bajai mérnökség 407,6 km Kiskunhalasi mérnökség 418,5 km Összesen 2196,3 km Ezen mérnökségek az országos átlagnál nagyobb úthálózattal rendelkeznek, a Kecskeméti Mérnökség országos viszonylatban a legnagyobbak egyike. 4
6 A mérnökségek területi eloszlását a következő ábra mutatja: 5
7 3.2. Az országos közutakon lévő hidak adatai A megyében a hidak száma 140 db, a szerkezeti hossz 3.846,47 fm, hídfelület m 2 A felszerkezet típusa szerinti megoszlás Monolit vasbeton 63 Előregyártott vasbeton 41 Előfeszített vasbeton (üzemi gyártás) 26 Utófeszített vasbeton 2 Vas és acél 6 Kő vagy tégla boltozat 2 Összesen 140 Építés éve szerinti megoszlás Híd építés éve Híd darabszám előtt 109 db híd épült. A jelenlegi hídállománynak ez 78%-a. Hídfenntartás szempontjából a jogcím rendszer megkülönbözteti a kis és nagy hidakat. 100 méternél rövidebb hidak esetében kis hídfenntartásról, 100 méternél hosszabb híd esetében nagy hídfenntartásról beszélünk. A hídállományban jelenleg 4 db nagy híd van (Dunaföldvári és Bajai Duna-híd, Tiszaugi Tisza-híd és a Kecskeméti, Halasi úti vasút feletti híd). A kis híd kategóriába sorolandó (a hossz szerint) a felüljárók közül a 542/ ,00m, 445/ ,17 m, 445/ ,46 m, 5402/ ,20 m, 51/ ,54 m és a Solti-Kis-Duna-híd 52/ ,20 m. 6
8 A forgalomnagyság alakulása A forgalomnagyságokat a ténylegesen közlekedő gépjárműveket jellemző szorzószámokkal képzett személygépkocsi egységre átszámolt Átlagos Napi Forgalommal (ÁNF-el) jellemezzük. Évi átlagos napi keresztmetszeti forgalom változása (ANF E/nap) Országos I. rendű főutak 8000 Országos II. rendő főutak Országos mellékutak Bács-Kiskun megyei I. rendű főutak Bács-Kiskun megyei II. rendű főutak Bács-Kiskun megyei mellékutak 0 7
9 8
10 Forgalom eloszlási jellemzők A megyei országos közúthálózat forgalom nagysága az I. rendű főutak esetében (van párhuzamos autópálya) némileg országos átlag alatti, a két és három számjegyű főutak, valamint az alsóbb rendű utak esetében az országos átlagnak megfelelő értékű. A forgalomnövekedési ráta az országossal egyező tendenciát mutat. Mind országos, mind Bács- Kiskun megye tekintetében a főúthálózaton 2005-től 2013-ig csökkenés mutatkozik a forgalomnagyságban, azonban 2013-tól lassú növekedés tapasztalható. A mellékúthálózat forgalmában az elmúlt 10 évben szignifikáns változás nem történt. 4. A Bács-Kiskun megyei országos közutak állapota 4.1. A burkolatok állapota Az országos közutak állapotát különböző gépi mérések (QUAB, RST) illetve az úthálózat teljes hosszán évi rendszerességgel elvégzett tételes hibafelvétel (Roadmaster) segítségével vizsgáljuk. A főbb útállapot jellemzők: - keréknyomvályú-mélység, - egyenetlenség, - felületállapot, - teherbírás. Ezen értékek alapján az utak (útszakaszok) osztályozásra kerülnek egy 1-5-ig terjedő skálán, melyen az 1-es a legjobb, az 5-ös osztályzat a legrosszabb állapotot jelenti. A burkolatállapot osztályzat a burkolaton lévő hibákat (kátyúk, kipergések, repedések), az egyenetlenség osztályzat az utak hullámosságát, nyomvályússágát, a teherbírás osztályzat az utak pályaszerkezetének erősségét minősíti. A következőkben ezen állapotjellemzőket mutatjuk be Bács-Kiskun megyére vonatkozóan az országos átlaghoz viszonyítva. 9
11 Keréknyomvályú-mélység osztályzat 100,0% 90,0% 80,0% 70,0% 60,0% 50,0% 40,0% 30,0% 20,0% 10,0% 0,0% Nincs adat Országos Országos főúthálózat Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun megyei főúthálózat Keréknyomvályúmélység osztályzat Nincs adat Országos 82,3% 8,0% 4,1% 2,4% 2,7% 0,5% Országos főúthálózat 59,4% 17,7% 9,7% 5,7% 7,4% 0,1% Bács-Kiskun megye 79,1% 6,6% 4,5% 3,6% 6,0% 0,2% Bács-Kiskun megyei főúthálózat 51,6% 10,5% 10,0% 9,0% 18,8% 0,1% 10
12 Egyenetlenség osztályzat 100,0% 90,0% 80,0% 70,0% 60,0% 50,0% 40,0% 30,0% 20,0% 10,0% 0,0% Nincs adat Országos Bács-Kiskun megye egyenetlenség osztályzat Nincs 5 adat Országos 32,7% 17,1% 13,1% 10,9% 25,9% 0,3% Bács-Kiskun megye 33,1% 13,0% 13,1% 12,1% 28,5% 0,2% 11
13 Felületállapot osztályzat 100,0% 90,0% 80,0% 70,0% 60,0% 50,0% 40,0% 30,0% 20,0% 10,0% 0,0% Nincs adat Országos Bács-Kiskun megye Burkolatállapot osztályzat Nincs 5 adat Országos 11,4% 6,0% 19,1% 11,3% 51,9% 0,3% Bács-Kiskun megye 10,5% 7,2% 28,4% 14,7% 39,1% 0,1% 12
14 Teherbírás osztályzat 100,0% 90,0% 80,0% 70,0% 60,0% 50,0% 40,0% 30,0% 20,0% 10,0% 0,0% Nincs adat Országos Bács-Kiskun megye Teherbírás osztályzat Nincs 5 adat Országos 43,5% 4,7% 7,1% 8,7% 33,0% 3,0% Bács-Kiskun megye 53,7% 5,5% 7,6% 9,8% 22,9% 0,5% 13
15 Burkolat állapot jellemzők összegzés: A keréknyomvályú mélység szempontjából a megyei adatok, de leginkább a főúti adatok az országos adatoknál kedvezőtlenebbek. A legrosszabb osztályzat, tehát a leginkább nyomvályús szakaszok aránya tekintetében a megyei adat az országos kétszerese. Az egyenetlenségi osztályzatokban a megyei arányok az országoshoz hasonlóak, azonban a legrosszabb osztályzat aránya az országosnál nagyobb. A felületállapot mutatók tekintetében, összességében a megyei mutatók az országosnak megfelelőek, a rossz mutatóknál kismértékben az országosnál kedvezőbb képet mutatnak. A teherbírás szempontjából a mutatók az országosnál összességében kedvezőbbek. Összegezve a deformációk tekintetében (keréknyomvályú-mélység és egyenetlenség) Bács- Kiskun megye helyzete rosszabb az országos átlaghoz viszonyítva. A felületállapot illetve a teherbírás szempontjából viszont útjaink az országos átlag feletti értéket mutatnak Az országos közutakon lévő hidak állapota Állapot értékelés Felszerkezet Alépítmény Hídpályaburkolat Hídtartozékok Hibátlan állapotú 2 - Lokális és könnyű hibák 3 - Kiterjedt de könnyű hibák 4 - Lokális de súlyos hibák 5 - Kitejedt és súlyos hiba 14
16 Egyes szerkezeti adottságok miatt nem megfelelő hidak adatai: A megyében 22 híd esetében van jelenleg korlátozás az alábbiak szerint. Útszám Szelvény Híd neve KORL TIP. 1 Korl. Érték 1 KORL TIP. 2 Korl. Érték 1 KORL TIP. 3 Korl. Érték / Bajai "Türr István" Duna-híd Kecskemét Halasi-úti vasút feletti híd 3 - Magasságkorlátozás (dm) Egyéb korlátozás sávzárás 4 - Sebességkorlátozás (km/ó) Legkisebb követési távolság (m) Tiszaújfalui Holt- Tiszaág-híd 6 - Útszűkület jelzőtábla (dm) Solti Sákor-csatornahíd Homorúdi Karapancsaifőcsatorna-híd Apaji (XXXI.) csatorna-híd 1 - Összsúly korlátozása (tonna) 1 - Összsúly korlátozása (tonna) 1 - Összsúly korlátozása (tonna) Útszűkület jelzőtábla (dm) Szabadszállási DVCS. utófeszitett vb. híd Fülöpszállás mellett Kurjantói-csatornahíd Kunbábonyi csatorna híd Tassi Kiskunságifőcsatorna-híd Kunadacsi XXII.sz. Felsőadacsi-csatornahíd Kunszentmiklósi DVCS.-híd Fülöpszállási DVCS.- híd Izsáki Kisizsáki III.sz.összekötőcsatorna-híd Kiskőrösi DVCS.-híd 1 - Összsúly korlátozása (tonna) 6 - Útszűkület jelzőtábla (dm) 6 - Útszűkület jelzőtábla (dm) 4 - Sebességkorlátozás (km/ó) 1 - Összsúly korlátozása (tonna) 1 - Összsúly korlátozása (tonna) 1 - Összsúly korlátozása (tonna) 6 - Útszűkület jelzőtábla (dm) 1 - Összsúly korlátozása (tonna) Szembejövő jármű elsőbbségét jelző tábla 6 - Útszűkület jelzőtábla (dm) 6 - Útszűkület jelzőtábla (dm) 6 - Útszűkület jelzőtábla (dm) 6 - Útszűkület jelzőtábla (dm) Szembejövő jármű elsőbbségét jelző tábla 7 - Szembejövő jármű elsőbbségét jelző tábla Hajósi DVCS.-híd Császártöltési DVCS.-híd Kiskunhalasi vasúti feletti híd Pálmonostori Dongéri-főcsatornahíd Bajai Ferenccsatorna-híd Dusnoki Vajascsatorna-híd Nemesnádudvari DVCS.-híd 1 - Összsúly korlátozása (tonna) 1 - Összsúly korlátozása (tonna) 4 - Sebességkorlátozás (km/ó) 1 - Összsúly korlátozása (tonna) 1 - Összsúly korlátozása (tonna) 1 - Összsúly korlátozása (tonna) 1 - Összsúly korlátozása (tonna) Útszűkület jelzőtábla (dm) 6 - Útszűkület jelzőtábla (dm) 6 - Útszűkület jelzőtábla (dm) Szembejövő jármű elsőbbségét jelző tábla 7 - Szembejövő jármű elsőbbségét jelző tábla 7 - Szembejövő jármű elsőbbségét jelző tábla 0 15
17 Fentebb részletezett korlátozások összefoglalása Egyéb korlátozás 1 Legkisebb követési távolság (m) 1 Magasságkorlátozás (dm) 1 Összsúly korlátozása (tonna) 14 Sebességkorlátozás (km/ó) 3 Szembejövő jármű elsőbbségét jelző tábla 6 Útszűkület jelzőtábla (dm) 12 Összesen 38 Haladéktalan beavatkozást igénylő híd Kritikus állapotúnak minősített híd 1 db van a megyében, Kecskemét, Halasi úti vasút feletti híd. (2540. számú 541-es út km szelvénye) A december hónapban elkészített fővizsgálati szakvéleményben foglaltak szerint a hídon néhány tartó (6 db) és a 14. jelű konzol bal oldala kritikus állapotban van. Az elmúlt hónapokban a híd műszaki állapota felgyorsuló ütemben, drasztikusan romlik. A bal oldali szélső tartók védelmében a szélső sávot le kellett zárni, a híd alatti területet le kellett határolni és veszélyre figyelmeztető táblák kihelyezése vált szükségessé. További intézkedések folyamatban vannak (védőrács és védőkerítés). 5. Az elvégzett útfelújítások évek között Az útfelújítások túlnyomórészt az eredetileg meglévő állapot visszaállítását jelentik, annyi plusz tartalommal, amely még nem teszi építési engedély kötelessé az adott munkát. Ezek egyrészt hazai -, másrészt Európai Uniós forrásokból finanszírozottak Összefoglaló táblázat a között elkészült szakaszok adatairól Év Hossz (km) Burkolat felújítás Felület (m2) Hazai forrás Bruttó érték (mft) Hossz (km) Burkolat felújítás EU-s forrás (ROP program) Felület (m2) Bruttó érték (mft) , , , ,8 59, , , ,2 8, , , ,2 15, , , , , , , ,7 Összesen 53, ,2 96, ,0 16
18 5.2 Útfelújítások részletes adatai Megvalósítá s éve Útszám Kezdőszelvény Végszelvény Munka megnevezése Forrás Megjegyzés 2010 Nagyfelületű javítás hazai A megye közúthálózatán. Burkolatszélesítés és megerősítés ROP 2011 Nagyfelületű javítás hazai A megye közúthálózatán Ívkorrekció hazai Burkolat-felújítás hazai Burkolatszélesítés, megerősítés, ívkorrekció ROP Burkolat-felújítás ROP Burkolat-felújítás ROP Burkolat-felújítás ROP Mercedes II. sz körforgalmú csp. hazai Burkolat-felújítás KÖZOP Burkolat-felújítás KÖZOP Burkolat-felújítás KÖZOP Burkolat-felújítás közop Burkolat-felújítás KÖZOP Burkolat-felújítás KÖZOP Burkolat-felújítás hazai Burkolat-felújítás hazai Burkolat-felújítás hazai Burkolat-felújítás hazai Burkolat-felújítás ROP Burkolatszélesítés és megerősítés, határig történő kiépítés ROP Határátkelőhely területe nélkül Burkolat-felújítás KÖZOP Burkolat-felújítás KÖZOP Burkolat-felújítás KÖZOP Burkolat-felújítás ROP Burkolat-felújítás ROP Burkolat-felújítás ROP Burkolat-felújítás, Forgalombiztonságot növelő beavatkozás hazai Burkolat-felújítás, Forgalombiztonságot növelő beavatkozás hazai Burkolat-felújítás, Forgalombiztonságot növelő beavatkozás hazai Burkolat-felújítás hazai Burkolat-felújítás hazai Burkolat-felújítás hazai Burkolat-felújítás hazai Burkolat-felújítás hazai Burkolat-felújítás hazai 17
19 18
20 6. A NIF Zrt beruházásában elkészült beruházások között Év Út száma: Helye Helye: Beavatkozás típusa: Út rekonstrukció EU-s forrásból Szelvénye Hossza: (m) Átadott létesítmények: Baja 51 sz. főút É-i sz. főút Új út építés elkerülő sz. főút Dunapataj-Kalocsa Útkorszerűsítés Kecskemét Botond sz. főút Csomópont építés Utca sz. főút Baja-Hercegszántó Körforgalom Mercédesz teher porta sz. főút Körforgalom csomópont Mercédesz sz. főút személyporta Körforgalom csomópont sz. főút Kisszállás-Kelebia OH. Útkorszerűsítés sz. főút Kelebia-Baja Útkorszerűsítés Kecskemét Északi sz. főút Új út építés elkerülő I. ütem Összes hossz: Építése folyamatban van: Kecskemét északi sz. főút Új út építés elkerülő II. ütem Összes hossz:
21 20
22 7. A Magyar Közút Nzrt üzemeltetési és fenntartási tevékenysége főbb számokban 7.1. A közúthálózaton végzett főbb tevékenységek évben JOGCÍM MEGNEVEZÉS M.E. TÉNY MENNYISÉG 1231 Út-híd, egyéb lét. rendsz.ell. útellenőr KM Szemétgyűj, szemét elszáll - burk-on kív MO Kaszálás koronaélen belül EM Kaszálás koronaélen kívül EM Kézi kaszálás EM Padkafenntartás M Nyílt árok ftart ároktiszt célgép M Átmeneti jav - téli kátyúzás TO Mart aszfaltból kev hidega kézzel TO Spec kötőanyagú ömlesztett kev történő j TO Melegaszfaltos kátyúzás TO Téli tevékenység jellemző adatai A Magyar Közút Nonprofit Zrt. egyik legfontosabb alaptevékenysége a téli útüzemeltetési, tisztántartási feladatok ellátása, melyeket közútkezelői jogszabályok alapján végez. Kiemelt téli tisztántartási tevékenységek 2016/17 évben Munkafajta M.e. SUM J Teljes (őrjáratos) síkosság elleni védekezés KM J Síkosság elleni véd., prev. sózás KM J Szakaszos (rajonos) síkosság elleni védekezés KM J Hóeltakarítás, hófúvás elhárítás hóekézéssel KM 426 J Hófúvás elhárítás, jégbord. eltávolítása gréderre ÜÓ 8 J Hóeltakarítás, hófúvás elhárítás kézi erővel MO J Személyzet készenléte MO J Személyzet lakáskészenléte MO 697 J Bérelt gépek készenléte EFT Só felhasználás november április TO
23 A megyei úthálózat téli tisztántartási besorolása 2016/17 évben Mérnökség Őrjáratos (km) Rajonos (km) Fehér út (km) Teljes úthossz (km) Elhárítási körök száma Kecskemét 263,8 250,2 44,6 558,6 12 Solt 176,7 156,2 81,3 414,1 6 Kiskőrös 158,2 181,2 65,2 404,6 5 Baja 156,1 227,9 15,4 399,5 6 Kiskunhalas 145,1 219,4 55,3 419,8 5 Összesen 899, ,9 261, ,6 34 A 2016/17 évi téli időszakban Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság részére az alábbi gépi erőforrások álltak rendelkezésre a téli tisztántartási feladatok elvégzéséhez. Kombinált gép (tgk.- hóekesószóró) Homlokhómaró Oldalhómaró Kétszárnyú eke Rakodó Földgyalu Lehívható gép hóekével Bács-Kiskun megyei mérnökségek által végzett nagyfelületű javítások ban végzett nagyfelületű javítások Mérnökség Időpont Kiskőrös Helyszín Útszám Szelvényszám Település Felhasznált aszfalt (tonna) Közvetlen önköltség (Ft) hó Soltvadkert Kecskemét 11. hó Kiskunfélegyháza ben végzett nagyfelületű javítások Mérnökség Időpont Helyszín Útszám Szelvényszám Település Felhasznált aszfalt (tonna) Közvetlen önköltség (Ft) Kecskemét 06. hó Városföld Kiskőrös 04. hó Bócsa
24 7.4. A hidakon végzett tevékenységek évben Főbb beavatkozások Tárgy Kivitelező Beavatkozás helye év "Hídtartozékok javítása III." évi keretszerződés "51/ km sz Tassi Kiskunsági főcsatorna-híd felszerkezet alsó felületének megerősítése" "44. sz főút kmsz Kecskemét 44 úti vasút feletti 2. híd támfal javítás" "541. sz. főút kmsz Kecskemét, Halasi úti vasút feletti híd szőnyegdilatációs szerkezet cseréje" év "Hídtartozékok javítása 2016." éves keretszerződés "Hídtartozékok javítása 2016." éves keretszerződés év "Hídtartozékok javítása 2016." éves keretszerződés Tervezett beavatkozás RO-LY Bau Kft /0+745 végpont felöli dilatáció Vállalkozói díj (bruttó) EGOMAX Kft / BITU-JOINT Kft. BITU-JOINT Kft. EGOMAX Kft. és BITU-JOINT Kft. EGOMAX Kft. és BITU-JOINT Kft. EGOMAX Kft. és BITU-JOINT Kft / /0+745 kezdőpont felöli dilatáció /0+745 végpont felöli dilatáció _ Solti vasbeton boltozat repedés injektálása _ Kiskunhalasi vasút feletti híd dilatáció csere és hídfő javítás Dunaföldvári Duna-híd kopóréteg cseréje Bajai Ferenc-csatorna híd korszerűsítése
25 8. Az elkövetkező időszakra várható beavatkozások 8.1. TOP program keretében jóváhagyott felújítandó útszakaszok A program keretgazdája a Megyei Önkormányzat. Várható ütem Út száma Bács-Kiskun megye TOP lista Út neve Kezdő szelv. [kmsz] Vég szelv. [kmsz] Beavat-kozási hossz [km] Támogatási összeg [bruttó eft] Kiskunlacháza-Izsák ök. út , Kiskunlacháza-Izsák ök.út , Lajosmizse-Kunszentmiklós ök út , Kecskemét-Kalocsa ök út , Bugac összekötő út , Tassi bekötő út , Jánoshalma-Borota ök.út , Kelebia-Baja összekötő út , Dunafalva bekötő út , Rémi bekötő út , Dusnoki bekötő út , Harta-Nagykékesi bekötő út , Örkény-Tass összekötő út , Örkény-Tass összekötő út , Kalocsa-Bácsalmás összekötő út , Tassi hajóálomáshoz vezető út , Bács-Kiskun megye összesen: 31, A TOP projektek közbeszerzés indítása szempontjából négy csoportba kerültek besorolásra. 1. csoport: Tervvel korábbról rendelkezésre álló projektek, 2. csoport: Nem engedély köteles tervek, melyre a tervezők előszállítást vállaltak közös megállapodás alapján. 3. csoport: Nem engedély köteles tervezések. 4. csoport: Engedély köteles tervezések. Tervszállítási határidő: hó vége + engedélyezési eljárással október vége. TOP tartaléklista: Út száma Út neve Kezdő szelv. [kmsz] Vég szelv. [kmsz] Beavatkozási hossz projektelemre vonatkozóan [km] Becsült kivitelezési költség [nettó eft] Becsült kivitelezési költség [bruttó eft] Finanszírozás 5402 Kiskunfélegyháza- Kiskunhalas összekötő út , TOP tartalék 5402 Kiskunfélegyháza- Kiskunhalas összekötő út , TOP tartalék 5412 Kiskunhalas-Csávoly összekötő út , TOP tartalék Bács-Kiskun megye összesen: 9, Ezen TOP tartalék projektekre a tervezés folyamatban van, Tervük lesz, azonban a megvalósításra a forrás még nem biztosított. 24
26 25
27 évi ún. 100 milliárdos útfelújítási program jóváhagyott útszakaszok: Út száma Út neve Kezdő szelv. [kmsz] Vég szelv. [kmsz] Beavatkozási hossz projektelemre vonatkozóan [km] Becsült kivitelezési költség [nettó eft] Becsült kivitelezési költség [bruttó eft] Finanszírozás 5 Budapest-Szeged-Röszke elsőrendű főút , Hazai elrendelt 51 Budapest-Baja-Hercegszántó másodrendű főút , Hazai elrendelt 51 Budapest-Baja-Hercegszántó másodrendű főút , Hazai elrendelt 4601 Budapest-Tiszakécske ök út , Hazai elrendelt 4622 Kecskemét-Lakitelek ök. út , Hazai elrendelt 4625 Szolnok-Kiskunfélegyháza ök. út , Hazai elrendelt 4625 Szolnok-Kiskunfélegyháza ök. út , Hazai elrendelt 5203 Kiskunlacháza-Izsák ök. út , Hazai elrendelt 5203 Kiskunlacháza-Izsák ök. út , Hazai elrendelt 5203 Kiskunlacháza-Izsák ök. út , Hazai elrendelt 5203 Kiskunlacháza-Izsák ök. út , Hazai elrendelt 5214 Kiskunlacháza-Izsák ök. út , Hazai elrendelt 5218 Kecskemét-Kerekegyháza ök. út , Hazai elrendelt 5312 Kalocsa-Bácsalmás ök. út , Hazai elrendelt 5314 Kecskemét összekötő út , Hazai elrendelt 5314 Kecskemét összekötő út , Hazai elrendelt 5401 Városföld-Kunszállás ök. út , Hazai elrendelt 5405 Soltvadkert-Szeged ök. út , Hazai elrendelt 5412 Kiskunhalas-Csávoly ök. út , Hazai elrendelt 5508 Bácsalmás-Katymár-Bácsborsód ök. út , Hazai elrendelt Ballószög bekötő út , Hazai elrendelt Helvéciai bekötő út , Hazai elrendelt Bács-Kiskun megye összesen: 53, évekre szóló kivitelezési TOP és 100 Mrd-os projektek várható megvalósítási ütemezése, kivitelezési program A évi út- és hídfelújítási program projektlistájában szereplő szakaszok kivitelezésére közbeszerzési eljárás került kiírásra, melynek I. fordulója lezárult. Az eljárás a Kbt. 81. szerinti nyílt közbeszerzési eljárásként került kiírásra, amely alapján Társaságunk a legkedvezőbb ajánlatot adó három ajánlattevőt kiválasztotta. Az I. körös ajánlatok bírálata megtörtént, amely alapján hozott döntések minőségbiztosítási tanúsítványai is megérkeztek. Az összegzés július 13-án kiküldésre került. A keret-megállapodásos szerződések július 24-én aláírásra kerültek. A későbbiek során a Kbt (2) bekezdés c) pontja alapján, verseny újranyitásos eljárások során kell majd kiválasztani az egyes projekteket ténylegesen kivitelező vállalkozókat. A keret-megállapodásos szerződések aláírása után az 1. körös létesítmények versenyújranyitási eljárásának az előkészítése megkezdődött, jelenleg a jóváhagyása van folyamatban (KSZ jóváhagyta, jelenleg a KFF jóváhagyására vár). A jóváhagyást követően kerülhet sor a verseny újranyitására, melynek tervezett legrövidebb átfutási ideje 57 naptári nap. Várhatóan az 1. körös létesítmények év novemberében jutnak el a szerződés aláírásig. Az egyedi vállalkozási szerződések megkötését követően kezdődhetnek meg a kivitelezési munkálatok. A tényleges kezdés évben időjárás függő: kedvező időjárás esetén ez évben megkezdődhetnek, melyek a tél után az időjárás függvényében folytatódhatnak, illetve fejeződhetnek be. 26
28 A 2. és 3. körös eljárásra a tervek beérkeztek, a verseny újranyitási eljárás előkészítése megkezdődött. A 4. körös létesítmények teljes előkészítésére a szükséges engedélyek beérkezését követően kerülhet sor. Az előkészített dokumentációk engedélyezésre benyújtásra kerülnek a Közreműködő szervezethez (KSZ) = Magyar Államkincstár (MÁK), majd a Közbeszerzési Felügyeleti Főosztályra (KFF). Ezek átfutási ideje 1,5-2 hónap. A Magyar Közút NZRt. a TOP projektek minden csoportjára szerződéskötésig el kíván jutni 2017 év végéig. A 100 Mrd Ft-os program I. körös közbeszerzései szintén megtörténtek. A tervek tervszállítási határideje október vége, Tervező részben előteljesít szeptember hó folyamán. Engedélyes terv esetén az engedélyezési eljárás idejével nő a projekt előkészítésének az ideje. A hazai forrásból megvalósuló létesítmények esetében csak a KFF jóváhagyása szükséges, így a jóváhagyási folyamat leegyszerűsödik és reményeink szerint le is rövidül. Ettől függetlenül várhatóan 2017 évben már e munkák nem indulnak el, de tavasszal a lehető legkorábban igen, kivéve az 5405 j. Soltvadkert-Szeged összekötő út km szelvények közötti burkolat-felújítást, mely kedvező időjárás esetén november második felében elkezdődhet. Várhatóan e kivételnél is a befejezés áthúzódhat év elejére. Bajai Ferenc-csatorna híd átépítéséről: A Magyar Közút NZRt ben a híd korszerűsítés terveit elkészíttette, az építési engedély án jogerőssé vált, melynek érvényessége 3 év, azaz Az engedélyezési és kiviteli tervdokumentáció tartalmazza a híd-, az út-építés és közműkiváltások, valamint területszerzéshez szükséges tervrészeket. A híd egynyílású, végein befogott, vasbeton lemezzel együtt dolgozó, két zárt keresztmetszetű acél főtartós öszvér gerendahíd. A hídon jelenleg 16 tonna súlykorlátozás van érvényben, ami az átépítés után megszűnik, a híd teherbírása 80 tonna lesz. A Deák Ferenc zsilip miatt a híd szélesítése a déli irányban történik. Az átvezetett út koronaszélessége 10,75 m, a tervezett közút burkolatszélessége 6,50 m. A hídon 2*3,00 méteres forgalmi sáv kerül átvezetése, a híd jobb oldalán egy 2,75 m hasznos szélességű elválasztás nélküli gyalogos-kerékpáros úttal. Az átépítés során a csatlakozó útszakaszok és kapubejárók is felújításra kerülnek. A híd a kapcsolódó létesítményekkel a forgalom folyamatos fenntartása mellett kerül kivitelezésre. A beavatkozás a zsilipszerkezetet nem érinti. A korszerűsítés után egy új, a zsilipszerkezettől teljesen független közúti híd kerül átadásra. Az egyesített gyalog és kerékpárút valamint a csatlakozó önkormányzati utak Baja Város Önkormányzata, az országos közúttól déli irányban lévő csatlakozó földutak, valamint a zsilip és a korszerűsítés után függetlenné vált alap és támasztópillérjei az ADUVIZIG kezelésébe kerülnek. A Magyar Közút NZrt-nek június 9-től, az NFM-mel megkötött támogatási szerződés alapján a forrás biztosított a Bajai Ferenccsatorna-híd átépítése. A közbeszerzési eljárás megindítása előtt án elvégzett költség felülvizsgálat alapján a becsült költség nettó ÁFA. A Magyar Közút én az eljárási hirdetményt megjelentette. Az ajánlattételi határidő ,00 óra. Várhatóan I. negyedévében kerül sor a szerződéskötésre. A kivitelezés erősen időjárás és vízállás függő. Várhatóan 2019-ben a híd elkészül és átadásra kerülhet. 27
29 évi ún. Magyar Közút NZRt saját forrásából finanszírozott feladattervi útfelújítási program: Srsz Útszám Út neve Budapest-Szeged-Röszke elsőrendű főút Szolnok- Kiskunfélegyháza összekötő út Kezdő km szelvény Záró km szelvény Becsült költség (bruttó mft) 254, ,400 Rövid feladatleírás Burkolat-felújítás Burkolat-felújítás 28
30 29
31 9. Összefoglalás: A közúti közlekedési infrastruktúra fenntartása és fejlesztése kiemelt nagyságú forrásigényt támaszt az ország költségvetésében. Az elmúlt évtizedekben erre az ország teherbíró képességétől függően kisebb-nagyobb mértékben kevesebb ráfordítás jutott mint ami kívánatos lehetett volna. A bemutatott útállapot jellemzők a hosszú idő óta fennálló szűkös gazdálkodási lehetőségeket tükrözik. Mindezen körülmények közepette társaságunk megítélése szerint a Magyar Közút NZrt. az országos közúthálózat üzemeltetését, karbantartását és fenntartását valamint felújítását a rendelkezésre álló erőforrások hatékony felhasználásával végzi. Az ország gazdasági teljesítményének jelentős javulásával az országos közutak fenntartására, felújítására és fejlesztési lehetőségeire is egyre nagyobb forrás tervezhető, mellyel lényeges javulási tendencia valósulhat meg. A Magyar Közút NZrt közötti időtartamra megkötötte a Támogatási Szerződést az országos közutak üzemeltetési és karbantartási tevékenységét illetően. Támogatás összege 394 Milliárd Ft. Az évenkénti támogatási keretek folyamatosan emelkednek, 56,5 Mrd (2016) - 97,2 Mrd (2020). Természetesen ezek a források nem elegendőek még arra, hogy a hosszú évek óta tartó alulfinanszírozás elmaradásait egyik napról a másikra pótolják. Társaságunk az utakra fordítható források saját hatáskörben való megvalósítás-, valamint az eljárási rendnek megfelelő felhasználási javaslatainak megtételekor arra törekszik, hogy ezeket a legmegfelelőbb helyen, a legmegfelelőbb technológia alkalmazásával javítsanak az adott útszakasz állapotán. Közútkezelő társaságunk felvázolt célkitűzéseinek sikeres megvalósítása érdekében irányító szervezeteivel, valamennyi érintettel, partnereivel maximális együttműködésre, közös és egységes fellépésre törekszik. Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását. Kecskemét, szeptember 8. Dr. Sztana Zoltán megyei igazgató 30
A MAGYAR KÖZÚTHÁLÓZAT MINŐSÉGI TENDENCIÁI HESZ GÁBOR FEJLESZTÉSI ÉS FELÚJÍTÁSI IGAZGATÓ
A MAGYAR KÖZÚTHÁLÓZAT MINŐSÉGI TENDENCIÁI HESZ GÁBOR FEJLESZTÉSI ÉS FELÚJÍTÁSI IGAZGATÓ MAGYARORSZÁG KÖZÚTHÁLÓZATA Gyorsforgalmi hálózat: Autópálya: 1173,3 km Autóút: 300,4 km Egyéb (csomóponti ág): 462,9
MAGYAR KÖZÚT - HÍDÜGYEK
MAGYAR KÖZÚT - HÍDÜGYEK Hidász Napok Magyar Közút Nonprofit Zrt. Sopron, 2012. szeptember 18-19. Közúti hidak felújítása, korszerűsítése Hazai forrás hiánya 2012. évben (tervezések, célzott hídfelújítások
Az Útpénztár forrásai és alkalmazkodási követelményei, hidak állapota, jövője Kerékgyártó Attila főigazgató KKK
Az Útpénztár forrásai és alkalmazkodási követelményei, hidak állapota, jövője Kerékgyártó Attila főigazgató KKK Siófok 2009. szeptember 29. október 1. M Ft M Ft 12995 4000 4000 12995 Közlekedési szakterülethez
Megnyitó. HIDÁSZ NAPOK Sopron, szeptember
Megnyitó HIDÁSZ NAPOK Sopron, 2012. szeptember 18-19. Feller Tibor főosztályvezető Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ Műszaki Támogatási Főosztály Tartalom Bevezetés Hidak az országos közúthálózaton
Nemzeti Útfelújítási Program 2009-2020 (NÚP)
Nemzeti Útfelújítási Program 2009-2020 (NÚP) Simon Attila főosztályvezető KKK Útfenntartási és Üzemeltetési Főosztály Budapest 2008. május 14. A forgalmi teljesítmény változása 1998-2006. között Forgalmi
A Magyar Közút NZrt. hídfelújításai
A Magyar Közút NZrt. hídfelújításai Hidász Napok Visegrád, 2014. november 26-27. Hesz Gábor osztályvezető Magyar Közút Nonprofit Zrt. 1 TARTALOM Beavatkozás típusok Karbantartás Felújítás Korszerűsítés
A Magyar Közút Nonprofit Zrt évi felújítási tervei
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2019. évi felújítási tervei Sajgó Tamás fejlesztési és felújítási osztályvezető Magyar Közút Nonprofit Zrt. XX. KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA Bükfürdő, 2019.április
Közút üzemeltetés és felújítás emelt szinten. Szilvai József Attila vezérigazgató Magyar Közút NZrt.
Közút üzemeltetés és felújítás emelt szinten Szilvai József Attila vezérigazgató Magyar Közút NZrt. Teljes körű üzemeltetési és karbantartási tevékenység Üzemeltetés Karbantartás Szolgáltatás Közúthálózat
Hídfelújítások és hídfelújítási igények az országos közúthálózaton. Csikós Csaba osztályvezető Magyar Közút Nzrt. Híd Osztály
Hídfelújítások és hídfelújítási igények az országos közúthálózaton Csikós Csaba osztályvezető Magyar Közút Nzrt. Híd Osztály Előadás tartalma o Hídállomány áttekintése, hidak állapota o Híd felújítások
Bács-Kiskun megyei országos mellékúthálózat felújítási programjavaslat 2020-ig. Járási javaslatok. Kecskeméti járás Kunszentmiklósi járás
Bács-Kiskun megyei országos mellékúthálózat felújítási programjavaslat 2020-ig Járási javaslatok Kecskeméti járás Kunszentmiklósi járás Tiszakécskei járás Kiskőrösi járás Kiskunfélegyházi járás Kalocsai
Közutak fejlesztése Magyarországon, különös tekintettel a magyar-szlovák határkapcsolatokra
Közutak fejlesztése Magyarországon, különös tekintettel a magyar-szlovák határkapcsolatokra XII. Határok nélküli partnerség Fülek, 2018. október 4. Thoroczkay Zsolt főosztályvezető ITM Közúti Infrastruktúra
AZ ORSZÁGOS KÖZUTAK HÍDJAI
AZ ORSZÁGOS KÖZUTAK HÍDJAI Hidász Napok Magyar Közút Nonprofit Zrt. Sopron, 2011. november 29-30. Magyar Közút hidász feladatai Üzemeltetési, karbantartási feladatok Hidak műszaki felügyelete éves hídvizsgálatok
TÁJÉKOZTATÓ JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE ÁLLAMI KÖZÚTHÁLÓZATÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL ÉS FELÚJÍTÁSI LEHETŐSÉGEIRŐL. Szolnok, november 30.
TÁJÉKOZTATÓ JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE ÁLLAMI KÖZÚTHÁLÓZATÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL ÉS FELÚJÍTÁSI LEHETŐSÉGEIRŐL Szolnok, 2017. november 30. Kezelt úthálózat országosan Kezelt úthálózat összesen: 31.499 km autópálya
Bács-Kiskun megye összes településének térképe egy helyen - TÉRKÉPNET - térkép útvonaltervező idő
Bács-Kiskun megye összes településének térképe egy helyen - TÉRKÉPNET - térkép idő Bács-Kiskun megye összes településének térképe egy helyen! Bács-Kiskun megye településeinek térképei utcakeresővel, vel.
A 31. és 33 sz. főutak, valamint kapcsolódó kerékpárút fejlesztésének folyamatáról. TTFT tájékoztatás 2010. április 21.
A 31. és 33 sz. főutak, valamint kapcsolódó kerékpárút fejlesztésének folyamatáról TTFT tájékoztatás 2010. április 21. Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. - NIF
MELLÉKLET. A szerződés TED-hirdetmény szerinti címe (TED-hirdetmény hiányában a szerződés Közbeszerzési Értesítő szerinti címe)
HU MELLÉKLET Közlekedés. TED-szám (TEDszám hiányában a Közbeszerzési Értesítő lapszáma) A szerződés TED-hirdetmény szerinti címe (TED-hirdetmény hiányában a szerződés Közbeszerzési Értesítő szerinti címe)
Az utak szolgálatában - zökkenőmentesen
Az utak szolgálatában - zökkenőmentesen Szilvai József Attila Műszaki vezérigazgató-helyettes XVIII. KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA 2017. ÁPRILIS 26-28. BÜKFÜRDŐ TARTALOM 2016. évben megvalósult
Felújítások az országos közúthálózaton
Felújítások az országos közúthálózaton Mikesz Csaba Műszaki vezérigazgató-helyettes Hesz Gábor Fejlesztési és felújítási igazgató Magyar Közút Nonprofit Zrt. 1 TARTALOM 1. Elmúlt évek programjai 2. Optimális
Az autópályák fenntartásának tervezése
Az autópályák fenntartásának tervezése Tímár József vezérigazgató Állami Autópálya Kezelő Rt. A kezelt hálózat 15 Miskolc M30 M1 Győr Tatabánya M1 M3 Budapest Hatvan Gyöngyös M3 Görbeháza Debrecen M0 M5
3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK. 3.0.1 Előzmények
I.4.2. KÖZLEKEDÉS 3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK 3.0.1 Előzmények Közlekedési szempontból az alábbi tervelőzményeket vettük figyelembe: Országos területrendezési terv (2008. VÁTI) Bács-Kiskun M. területrendezési
A NIF Zrt. beruházásában megvalósítandó közúti hidak
A NIF Zrt. beruházásában megvalósítandó közúti hidak Hidász Napok, 2015. Visegrád Kardos Gábor Műszaki igazgató BEVEZETŐ, TARTALOM Keretek, források Megvalósuló gyorsforgalmi kivitelezési projektek Megvalósuló
HÍDÉPÍTÉSI TERVEK KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN
HÍDÉPÍTÉSI TERVEK 2014-2020 KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN NIF Zrt. Hidász Napok Kardos Gábor műszaki igazgató 2016. június 15. BEVEZETŐ, TARTALOM A közúthálózat fejlesztés területén elért eredmények a 2007-2015 évek
közötti időszak EU-s finanszírozása. Közúti közlekedési és híd projektjei
2014-2020 közötti időszak EU-s finanszírozása. Közúti közlekedési és híd projektjei BODÓ IMRE Útfejlesztési igazgató-helyettes Alaptevékenységünk Céljaink Arra törekszünk, hogy beruházóként hatékonyan
HAZAI ÚTFEJLESZTÉSI TERVEK KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN
HAZAI ÚTFEJLESZTÉSI TERVEK 2014-2020 KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN Magyar Mérnöki Kamara Pántya József útfejlesztési igazgató NIF Zrt. 2016. június 3. BEVEZETŐ, TARTALOM A közúthálózat fejlesztés területén elért
üzemeltetési feladatai
Az országos közúthk thálózat fenntartási, üzemeltetési feladatai Ercsey GáborG műszaki stratégiai igazgató A közlekedk zlekedés s helyzete, jövője j je ma Magyarországon gon Balatonföldv ldvár, 2008. május
HAZAI ÚTFEJLESZTÉSI TERVEK (2022) KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN
HAZAI ÚTFEJLESZTÉSI TERVEK 2014-2020 (2022) KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN VAGYONGAZDÁLKODÁSI KONFERENCIA MÁTRAHÁZA, 2017. MÁJUS 9-10. Pántya József útfejlesztési igazgató NIF Zrt. 2017. május 9. M3 ap. - 403 sz.
2. fejezet. ROP Országos közutakon burkolat felújítás, és hídfelújítás kiviteli tervdokumentációjának elkészítése és tervezői művezetés III.
Műszaki tartalom 2. fejezet ROP Országos közutakon burkolat felújítás, és hídfelújítás kiviteli tervdokumentációjának elkészítése és tervezői művezetés III. Projektelemenkénti tervezési diszpozíciók Lezárva:
Tájékoztató. a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Heves Megyei Igazgatóságának tevékenységéről
Ikt. szám: 25-25/2017/222 Ügyintéző: Macz Orsolya Heves Megyei Önkormányzat Közgyűlése Helyben Tájékoztató a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Heves Megyei Igazgatóságának tevékenységéről Tisztelt Közgyűlés!
A Magyar Közút üzemeltetésébe kerülő kerékpárúti hidakról. Lázár Mihály hídmérnök Magyar Közút NZrt. Híd Osztály
A Magyar Közút üzemeltetésébe kerülő kerékpárúti hidakról Lázár Mihály hídmérnök Magyar Közút NZrt. Híd Osztály Előzmények - kerékpárforgalmi létesítmények működtetéséhez kapcsolódó feladatokról I. TERV:
Kormányzati elvárásoknak való megfelelés a közúthálózat üzemeltetésben és fenntartásában Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kormányzati elvárásoknak való megfelelés a közúthálózat üzemeltetésben és fenntartásában Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2016. április 22. 1 Társadalmi cél Hazánk gazdasági fejlődésének és állampolgárai jólétének
Vas megyei, és Vas megyét érintő közútfejlesztési projektek bemutatása november 5.
Vas megyei, és Vas megyét érintő közútfejlesztési projektek bemutatása 2015. november 5. 1 8. sz. főút és az M8-M9 gyorsforgalmi úti szakaszok 1.) M8 autópálya Országhatár Körmend Kelet közötti szakasz
Hídfenntartás tervezése rész. Gyomai Hármas-Körös közúti híd felújítása
Megrendelő: Magyar Közút Nonprofit Zrt. Hídfenntartás tervezése 2016 5. rész Gyomai Hármas-Körös közúti híd felújítása Előadó: Baranovszky Ádám Mérnök Zrt. Az előadás tartalma: Projekt rövid bemutatása
Ajánlati felhívás módosítása. Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/83
Ajánlati felhívás módosítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/83 1 Beszerzés tárgya: Megbízási szerződés/ 1. rész: 51.sz. főút 77+917 85+200 km.sz. (Apostag Solt) és az 97+765 98+723 (Harta átkelés mellett)
Tájékoztató Hajdú-Bihar megye közúthálózatáról és a 2007-2015 között elvégzett felújításokról.
Tájékoztató Hajdú-Bihar megye közúthálózatáról és a 2007-2015 között elvégzett felújításokról. Készült: 2015. október Készítette : Magyar Közút Nonprofit Zrt. Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága 1. HAJDÚ-BIHAR
ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés februári ülésére. Tárgy: A megyei közoktatási fejlesztési terv 6.sz. mellékletének módosítása
ELŐTERJESZTÉS a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. februári ülésére Tárgy: A megyei közoktatási fejlesztési terv 6.sz. mellékletének módosítása Az előterjesztést készítette: Farkasné Péter Ágnes vezető
I. Magyar Közlekedési Konferencia I./A Szekció
I. Magyar Közlekedési Konferencia I./A Szekció MAGYARORSZÁGI ÚTFEJLESZTÉSEK BERUHÁZÓI SZEMMEL Juhász Zoltán László Igazgató-helyettes 2017. Október 18-20. M3 ap. - 403 sz. út csp BEVEZETŐ, TARTALOM A NIF
A mérnökségi telepek és az üzemeltetett hálózat
A mérnökségi telepek és az üzemeltetett hálózat Változások, kihívások, feladatok Tánczos István üzemeltetési és fenntartási osztályvezető Az üzemeltetett úthálózat adatai Közút kezelője autópálya autóút
Az elmúlt időszakban megvalósult és előkészítés alatt álló határmenti közúti fejlesztések
Az elmúlt időszakban megvalósult és előkészítés alatt álló határmenti közúti fejlesztések Határ Renáta Koordinációs főmérnök, Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Siófok, 2014. október 29. 1 Határmenti
TÁJÉKOZTATÓ JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE ÁLLAMI KÖZÚTHÁLÓZATÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL ÉS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEIRŐL
TÁJÉKOZTATÓ JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE ÁLLAMI KÖZÚTHÁLÓZATÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL ÉS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEIRŐL Szolnok,. október hó 2 TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezetés II. Jász-Nagykun-Szolnok megye országos közúthálózatának
Az országos közúthálózat mellékútjainak állapota és felújításának helyzete a Tisza-tó térségében
Az országos közúthálózat mellékútjainak állapota és felújításának helyzete a Tisza-tó térségében Dr. Holló József műszaki vezérigazgató-helyettes Magyar Közút Nonprofit ZRt. 1 Tartalom: 1. Mit nevezünk
Az M43 autópálya fejlesztése Szeged és országhatár között
Az M43 autópálya fejlesztése Szeged és országhatár között Reményik Kálmán elnök-vezérigazgató, NIF Zrt. Csicsely Gábor projektvezető, NIF Zrt. Az M43 autópálya fejlesztése Szeged és országhatár között
KILATERKER KFT 9163 Fehértó Tó utca 23.
KILATERKER KFT 9163 Fehértó Tó utca 23. Telefon: 06702568645 Munkaszám: OF-P-BpNy-18-006 Tervezési feladat: Lébény - Kimle 1612+38 sz. útátjárónál (8417. sz. ök. út 35+646 kmsz.) vágány átépítés ideiglenes
Február 22. vasárnap. Február 23. hétfő. Február 24. kedd. Február 25. szerda. Február 26. csütörtök. Február 27. péntek. Február 28.
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztály Autópálya Alosztály 2015. február hónapra tervezett sebességmérések Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett
Tájékoztató. a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Heves Megyei Igazgatóságának évi tevékenységéről
Ikt. szám: 3-16/2018/222 Heves Megye Közgyűlése H e l y b e n Tájékoztató a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Heves Megyei Igazgatóságának 2017. évi tevékenységéről Tisztelt Közgyűlés! A Heves Megyei Önkormányzat
TÁJÉKOZTATÓ JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE KÖZÚTHÁLÓZATÁNAK HELYZETÉRŐL -A TERVEZETT ÉS MEGVALÓSULT FELÚJÍTÁSOKRÓL-
TÁJÉKOZTATÓ JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE KÖZÚTHÁLÓZATÁNAK HELYZETÉRŐL -A TERVEZETT ÉS MEGVALÓSULT FELÚJÍTÁSOKRÓL- 2008. AUGUSZTUS HÓ hó 2 I. Bevezetés Bevezetőül engedjék meg, hogy tájékoztassam Önöket arról,
ÜTEMTERV a sebességellenőrző berendezések február havi vezényléséhez
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztály ÜTEMTERV a sebességellenőrző berendezések 2016. február havi vezényléséhez Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
TÁJÉKOZTATÓ KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE ÁLLAMI KÖZÚTHÁLÓZATÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL ÉS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEIRŐL
TÁJÉKOZTATÓ KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE ÁLLAMI KÖZÚTHÁLÓZATÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL ÉS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEIRŐL Tatabánya,. szeptember 15. 2 TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezetés II. Komárom-Esztergom megye országos közúthálózatának
Kerékpárutak fenntartásának, üzemeltetésének tapasztalatai a Magyar Közút NZrt.-nél. Sajgó Tamás Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2013. szeptember. 19.
Kerékpárutak fenntartásának, üzemeltetésének tapasztalatai a Magyar Közút NZrt.-nél Sajgó Tamás Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2013. szeptember. 19. Országos kerékpárút hálózatok Összesen cca 2500 km A legtöbb
5219 KECSKEMÉT SOLTVADKERT KECEL BAJA
KUNSÁG VOLÁN Zrt. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6. KVZrt-10/2011-2012. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2012. szeptember 1-től (szombat) a Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend Bács-Kiskun
A KKK megbízásából készülő kerékpáros projektek. Mihálffy Krisztina. Projekt Előkészítési Napok, 2013. november 26-27.
A KKK megbízásából készülő kerékpáros projektek Mihálffy Krisztina Projekt Előkészítési Napok, 2013. november 26-27. Tartalom Előzmények A projekt haladási üteme A projekt részei A projekt tartalma, indokoltsága
ÉRTESÍTÉS. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6.
KUNSÁG VOLÁN Zrt. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6. KVZrt-8/2011-2012. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2012. július 16-tól (hétfő) a Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend Bács-Kiskun megyei
Tartalom. I. Magyar Közút NZrt. 100 Mrd. Ft-os felújítási. projektek. NIF Zrt. Felújítási projektek. III. Közhasznú feladatterv - Nagyfelületi
Tartalom I. Magyar Közút NZrt. 100 Mrd. Ft-os felújítási projektek II. NIF Zrt. Felújítási projektek III. Közhasznú feladatterv - Nagyfelületi beavatkozásai 2018. évben I. Magyar Közút NZrt. fejlesztésű
ÉRTESÍTÉS. KVZrt-3/2013-2014.
DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. cégcsoporthoz tartozó KUNSÁG VOLÁN Zrt. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6. KVZrt-3/2013-2014. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2014. május 5-től
Felújítási és karbantartási lehetőségek az országos közúthálózaton, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. üzemeltetési. stratégiája
Felújítási és karbantartási lehetőségek az országos közúthálózaton, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. üzemeltetési Szerencsi Gábor Közúti szolgáltató igazgató stratégiája Salgótarján, 2016. október 7. Bemutatkozás
A Magyar Közút kezelésében lévő hidak üzemeltetése, fenntartása
A Magyar Közút kezelésében lévő hidak üzemeltetése, fenntartása Hidász Napok Visegrád, 2013. szeptember 25-26. Hesz Gábor osztályvezető Magyar Közút Nonprofit Zrt. 1 TARTALOM Európai Uniós források a hídfenntartásban
ANNEX. Contract title according to TED notice (or contract title according to notice in Hungarian official procurement journal if no TED publication)
EN ANNEX Transport. TED number (or number of Hungarian official procurement journal, if no TED number) Contract title according to TED notice (or contract title according to notice in Hungarian official
8. számú főút fejlesztésének bemutatása Veszprém megyében, valamint a fejlesztéshez kapcsolódó projektek ismertetése. Veszprém, 2014. március 13.
8. számú főút fejlesztésének bemutatása Veszprém megyében, valamint a fejlesztéshez kapcsolódó projektek ismertetése Veszprém, 2014. március 13. 8. sz. főút fejlesztése Veszprém megyében A 8. sz. főút
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám:
HIRDETMÉNY NEMZETI FÖLDLPB TRTOZÓ FÖLDRÉSZLETEK NYILVÁNOS PÁLYÁZTTÁS, ILLETVE ÁRVERÉS MELLŐZÉSÉVEL TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK 2015/I. SZÁMÚ ÜTEMÉRE VONTKOZÓN mint tulajdonos nevében és képviseletében eljáró
A 8. sz. főút és térségének fejlesztési elképzelései Veszprém megye vonatkozásában április 18.
A 8. sz. főút és térségének fejlesztési elképzelései Veszprém megye vonatkozásában 2013. április 18. Országos Területrendezési Terv kivágat 8. sz. főút térsége A gyorsforgalmi- és főúthálózat nagytávú
1108. J. ÖSSZEKÖTŐ ÚT BUDAKALÁSZ ELKERÜLŐ SZAKASZ tárgyú tervhez kapcsolódó kiegészítő forgalmi mérések és vizsgálat
"TETTHELY - UTIBER" KONZORCIUM Tsz.: 42458 1108. J. ÖSSZEKÖTŐ ÚT BUDAKALÁSZ ELKERÜLŐ SZAKASZ tárgyú tervhez kapcsolódó kiegészítő forgalmi mérések és vizsgálat Megbízó: 2015. június Tartalom 1.1. Előzmények...
Berencsi Miklós 41. Útügyi Napok szeptember 22., Balatonfüred
Kerékpárutak üzemeltetésének és fenntartásának kérdései Berencsi Miklós 41. Útügyi Napok 2016. szeptember 22., Balatonfüred Tartalom Hazai kerékpáros helyzetkép Célok Javasolt rendszer bemutatása Hálózati
Az úthálózatvédelem új eleme a belső schengeni határon, a zalakomári iker mérőállomás pár
Az úthálózatvédelem új eleme a belső schengeni határon, a zalakomári iker mérőállomás pár Magyarország közúthálózata Gyorsforgalmi hálózat: Autópálya: 1167,7 km Autóút: 262,5 km Egyéb (csomóponti ág):
DRÁVASZABOLCSI DRÁVA-HATÁRHÍD FELÚJÍTÁSA
MSc M é r n ö k i T e r v e z ő és T a n á c s a d ó Kft. Mérnöki és konzultánsi tevékenység Híd-,torony- és egyéb tartószerkezetek tervezése, szakértői tevékenység DRÁVASZABOLCSI DRÁVA-HATÁRHÍD FELÚJÍTÁSA
Útépítési szerződések magyarországi filozófiája Szilágyi András beruházási vezérigazgató helyettes 2009.
Útépítési szerződések magyarországi filozófiája Szilágyi András beruházási vezérigazgató helyettes 2009. Honnan indultunk... A Nemzeti Autópálya Rt. létrehozásáról a 2117/1999 (V.26.) Kormányhatározat
Kardos Gábor Fejlesztési programiroda - igazgató Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Az állam szerepe az EU-s források felhasználása terén Kardos Gábor Fejlesztési programiroda - igazgató Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. XV. Közlekedésfejlesztési és beruházási konferencia Bükfürdő,
Szeptember 30. Szerda
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság ÜTEMTERV a sebességellenőrző berendezések 2015. szeptember havi vezényléséhez Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság
Tájékoztató a projekt előrehaladásáról 5. Mérfödkő
Tájékoztató a projekt előrehaladásáról 5. Mérfödkő (a 2018. szeptember. 20-ig teljesített műszaki tartalomról) Tárgy: Belterületi kerékpárút építés Jánossomorján tárgyú TOP-3.1.1.-15-GM1-2016- 00015. azonosítószámú
Tájékoztató az NYDOP keretében megvalósuló közútfejlesztési beruházásokról
Tájékoztató az NYDOP keretében megvalósuló közútfejlesztési beruházásokról Közlekedésfejlesztési konstrukciók a ROP-okban KÖZOP mellett helyi, térségi jelentőségű beavatkozások: kerékpárútfejlesztések
MENETRENDI ÉRTESÍTÉS
MENETRENDI ÉRTESÍTÉS KVZrt-10/2013-2014. Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2014. december 14-től (vasárnaptól) a 2014-2015 évi Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend életbelépésétől a Bács-Kiskun
8. számú főúti fejlesztések. Veszprém, november 25
8. számú főúti fejlesztések Veszprém, 2010. november 25 8. sz. főút fejlesztése A 8. sz. főút fejlesztéseinek főbb szakaszai: - - - Székesfehérvár Veszprém: 15 km új nyomvonalon 2x2 forgalmi sávú út építése,
Alapadatok. Érintett települések: Tiszakürt, Cserkeszőlő, Kunszentmárton, Öcsöd
Alapadatok Útszakasz megnevezése: M44 gyorsforgalmi út Tiszakürt Kunszentmárton között Állapot: Kivitelezés megkezdése elött Kivitelező: Duna Aszfalt Kft. Hódút Kft. közös ajánlattevők Kivitelezés szerződéses
SIÓAGÁRD KÖZLEKEDÉS. 1. Előzmények
SIÓAGÁRD KÖZLEKEDÉS 1. Előzmények Közlekedési szempontból az alábbi tervelőzményeket vettük figyelembe: Országos területrendezési terv (2003. évi XXVI. Tv.) Tolna M. területrendezési terve (VÁTI) Tolna
Hazai közútkezelés során elért. eredmények
Hazai közútkezelés során elért Az úthálózatvédelem új eleme a belső eredmények schengeni határon, a zalakomári iker mérőállomás pár Szerencsi Gábor Szerencsi Gábor közúti szolgáltató igazgató zúti Magyar
Bács-Kiskun
Járás Település Nyertes pályázó Közintézményi IH Üzleti IH Lakossági IH Engedélyezési terv beadásának tervezett határideje Kivitelezés megkezdés tervezett határideje Kivitelezés befejezés tervezett határideje
Közúti hidak nyilvántartása és műszaki felügyelete
Közúti hidak nyilvántartása és műszaki felügyelete Előadó Hesz Gábor Útépítési Akadémia 19. 2012.11.15. www.maut.hu 1 Tartalom Jelenlegi szabályozás Hídmesteri feladatok (e-ut 08.01.27) Fővizsgálat szakértői
Közúti infrastruktúra közlekedésbiztonsági kezelésének (KBHV, KBA) tapasztalatai beruházói szemszögből. Balatonföldvár, Egyházy Zita - NIF Zrt.
Közúti infrastruktúra közlekedésbiztonsági kezelésének (KBHV, KBA) tapasztalatai beruházói szemszögből Balatonföldvár, Egyházy Zita - NIF Zrt. - Közúti biztonsági hatásvizsgálatok szerepe a közúti projektek
Hirdetmény a TakarékPont hálózatán belül a kölcsönös ügyfélkiszolgálás kondícióiról és feltételeiről
Hirdetmény a TakarékPont hálózatán belül a kölcsönös ügyfélkiszolgálás kondícióiról és feltételeiről A hirdetmény módosításának oka: a Bácska, Borota, Hajós és Vidéke, Rónasági valamint a Szabadszállás
MÓDOSÍTOTT TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÖZLEKEDÉSI ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ VIZSGÁLAT ÉS TERV
2. DOMASZÉK KÖZSÉG MÓDOSÍTOTT TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÖZLEKEDÉSI ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ VIZSGÁLAT ÉS TERV - 2 - TARTALOMJEGYZÉK KÖZLEKEDÉSI ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ Közlekedési Felügyelet levele 2002. 03.
Előadás tartalma 1. Projekt, probléma bemutatása 2. Lehetőségek ismertetése 3. Változatok költségszámítása 4. Eredmények összehasonlítása 5. Összefoglaló 1. Projekt, probléma bemutatása Sióagárd, Sió-híd
E L Ő T E R J E S Z T É S
Előterjesztő: Tárgy: Iktatószám: Ügyintéző: Feladatot jelent: Véleményező bizottságok: E L Ő T E R J E S Z T É S Dr. Papp László polgármester Együttműködési megállapodás kötése a Magyar Állammal az Észak-Nyugati
Kiskörei közös közúti-vasúti Tisza-híd tervezett felújítása
Kiskörei közös közúti-vasúti Tisza-híd tervezett felújítása Benedekné Győri Enikő hidász területi főmérnök MÁV Zrt. ÜVIGHSz PLI Híd és alépítményi osztály HIDÁSZ NAPOK SIÓFOK, 2018. 06. 07. Csikós Csaba
Az MO útgyűrű jelentősége és fejlesztési programja
Az MO útgyűrű jelentősége és fejlesztési programja 2006. Május 16. Az MO jelentősége, szerepe - 1976 OMFB koncepció a magyarországi autópálya hálózatról - 1976-77 UVATERV részletes tanulmányterv a teljes
2. A munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 39/2010. (II. 26.) Korm. rendelet módosítása
A Kormány 193/2015. (VII. 21.) Korm. rendelete egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 106. szám A Kormány a foglalkoztatás elősegítéséről és a
Város Polgármestere. A Szabadság úti forgalomtechnikai tervvel összefüggő kérdésekről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174 Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu T Á J É K O Z T A T Ó A Szabadság úti forgalomtechnikai
I. Magyar Közlekedési Konferencia
Mintacím szerkesztése I. Magyar Közlekedési Konferencia VÁLTOZÁS KEZELÉS ÉS A MONITORING Varga Barbara Koordinációs főmérnök 2017. október 19. Varga Barbara Koordinációs főmérnök Telefonszám: +36-20-504-6705
nehéz pótkocsis nyerges speciális j/nap E/nap j/nap j/nap nehéz
II.3.2. KÖZLEKEDÉS KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI JAVASLAT Jelenlegi helyzet Érsekcsanád Bács-Kiskun megye déli részén helyezkedik el. Az országos főúthálózat részét képező 51. számú Budapest Solt Kalocsa Bácsa
Vas megyei és Vas megyét érintő közútfejlesztési projektek bemutatása. 2013. július 29.
Vas megyei és Vas megyét érintő közútfejlesztési projektek bemutatása 2013. július 29. 1 A. M86 autóút Szombathely - Csorna 80+775 139+165 km sz. 1.) 86. sz. főút (távlati M86) Szombathely - Vát szakasz
A BUDAPESTI KÖZÖSSÉGI KERÉKPÁROS KÖZLEKEDÉSI RENDSZER (KKKR) BEVEZETÉSÉHEZ SZÜKSÉGES INFRASTRUKTÚRA INTÉZKEDÉSI JAVASLATOK
TANDEM MÉRNÖKIRODA Kft. Postacím: 1300 Bp. Pf. 4. / Iroda: 1033 Budapest Polgár u. 12. Tel.: (1) 368-83-43; Tel./Fax: (1) 453-24-49 pej.kalman@tandemkft.hu www.tandemkft.hu A BUDAPESTI KÖZÖSSÉGI KERÉKPÁROS
SZTERÉNYI ÜGYVÉDI IRODA RECHTSANWALTSSOZIETÄT LAW FIRM
1011 BUDAPEST, FŐ UTCA 14-18. Valamennyi ajánlattevő részére az ajánlatkérő honlapján közzétéve Tárgy: Kiegészítő tájékoztatás 1. Küldi: dr. Szterényi Sándor / Ligeti Éva Tel: +36/1/457 80 40 Fax: +36/1/457
Kerékpárút építése Nagycenk és Pereszteg községek között TOP GM
Kerékpárút építése Nagycenk és Pereszteg községek között TOP-3.1.1-15-GM1-2016-00016 Kedvezményezett: Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. A projekt megvalósítási időszaka: 2017.06.01.
Támogatási szerződés száma: TOP BK
Fenntartható települési közlekedésfejlesztés Teljes település közlekedési úthálózatának kerékpáros baráttá alakítása kerékpárforgalmi létesítmények kijelölésével, építésével Támogatási szerződés száma:
Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/138
Korrigendum 2. a Kalocsa - Paks térségében tervezett új Duna-híd és a kapcsolódó közlekedési infrastruktúra fejlesztés megvalósítása,tervek készítés tárgyában Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/138 1 Beszerzés
Gyorsutak jellemzői, tervezése, előnyök-hátrányok
Gyorsutak jellemzői, tervezése, előnyök-hátrányok Gyorsút tervezésének bemutatása konkrét példákon keresztül Horváth Anikó Kiemelt projektvezető UTIBER Kft. 1 Bemutatásra kerülő gyorsutak R67 gyorsút Kaposfüred
Közlekedésbiztonságot javító műszaki beavatkozások... (3. sz. szerz. mód. / 1. rész)
Közlekedésbiztonságot javító műszaki beavatkozások... (3. sz. szerz. mód. / 1. rész) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/124 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Tervezés és kivitelezés Hirdetmény típusa:
ÉRTESÍTÉS. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6.
KUNSÁG VOLÁN Zrt. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6. KVZrt-15/2011-2012. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2012. december 9-től (vasárnaptól) 2012-2013 évi Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend
FEJLESZTÉSE. Pápa Győr M1 autópálya csomópont között BERUHÁZÓ: TERVEZŐ: FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. UNITEF 83 Zrt.
sz. FŐÚT FEJLESZTÉSE Pápa Győr M1 autópálya csomópont között BERUHÁZÓ: TERVEZŐ: FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. UNITEF Zrt. _sz_fout_fejlesztese_press_v2.indd 1 2018.09.11. 17:36:28 8406 Ihász 8408 Csikvánd
MENETRENDI ÉRTESÍTÉS (BÁCS-KISKUN MEGYE)
DAKK-4/2015-2016. MENETRENDI ÉRTESÍTÉS (BÁCS-KISKUN MEGYE) a Hivatalos Autóbusz Menetrend Bács-Kiskun megye területére érvényes menetrendi kötetéhez A DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ 2016. június
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. november 8. Kónyáné Dr. Zsarnovszky
Közlekedésbiztonságot javító fejlesztések az országos közúthálózaton. Nagy Zoltán Magyar Közút NZRT
Közlekedésbiztonságot javító fejlesztések az országos közúthálózaton Nagy Zoltán Magyar Közút NZRT Mi fáj, hol lenne jó valamit tenni? Mikor mondhatjuk azt, hogy jól választottunk? Mikor mondhatjuk azt,
Projekt címe: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán Kedvezményezett:
Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán A projekt bemutatása Projekt címe: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán Kedvezményezett: Rábapatona Község Önkormányzata Projekt