A fürdőhelyiségek. Írta: Rátai Attila villamosmérnök, műszaki felügyelő

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A fürdőhelyiségek. Írta: Rátai Attila villamosmérnök, műszaki felügyelő"

Átírás

1 A fürdőhelyiségek Írta: Rátai Attila villamosmérnök, műszaki felügyelő A dokumentációval és szabványokkal foglalkozó cikksorozatunkban néhány szabvánnyal részletesen is foglalkozni fogunk, azért kezdjük ezzel a témával, mert a tapasztalat szerint a legtöbb hiedelem, és a legnagyobb melléfogások a fürdőhelyiségeket érintő kivitelezésekkel kapcsolatban vannak. Maga a szabvány nem olyan bonyolult, csak rá kell éreznünk a felépítésére. Ahogy azt már említettük, az újabb szabványok nem GPS módjára irányítanak, hanem megadják a célt, és annak elérését felelős szakemberre bízzák. Az MSZ 1600 sorozat a helyiségeket jellemzőjük alapján sorolja be, majd a különböző besorolások alapján írja elő a vonatkozó létesítési előírásokat. Az MSZ HD sorozat a rendeltetést veszi alapul, és ez szolgál az előírások alapjául.

2 Három sávot különböztetünk meg. 0-s, 1-es és 2-es sávot. A 0-s sáv a kád vagy zuhanytálca belseje (de nem az alatta lévő rész). Az 1-es sáv egyrészt a zuhanytálca vagy kád alatti és a 0-s sáv feletti rész. A 2-es sáv magassága megegyezik az 1-es sáv magasságával (225 cm a padlótól vagy az annál magasabb kifolyó.) Tipikus példa erre az MSZ HD : 2007: Különleges berendezésekre vagy helyekre vonatkozó követelmények. Helyiségek fürdőkáddal vagy zuhannyal. A szabvány alkalmazási területe: beépített fürdőkádat vagy zuhanyt tartalmazó helyiségekben lévő villamos berendezései. A szabvány nagy hangsúlyt fektet a fürdőkádat vagy zuhanyt körülvevő, a szabvány által meghatározott sávokra. A védelmi módokról Nincs megengedve fürdőhelyiségben a környezet elszigetelése, a védelem földeletlen, helyi egyenpotenciálú összekötéssel, a védőakadályok, az elérhető tartományon kívüli elhelyezés védelmi mód. A következő védelmi módok megengedettek: villamos elválasztás, SELV és PELV törpefeszültség, táplálás önműködő lekapcsolása. Kiegészítő védelmi módok: helyi egyenpotenciálú összekötés és áram-védőkapcsoló. Akkor szereljünk? A fürdőhelyiségben minden áramkört áram-védőkapcsolóval (akár csoportosan) kell védeni. A szabvány a következő áramkörök esetében nem követeli meg az áram-védőkapcsoló használatát. A villamos elválasztással védett áramkörök esetében, ha azok csak egy fogyasztót táplálnak, és a SELV/PELV védelmi móddal védett áramköröknél. Magyarországon speciális nemzeti feltételként kivételek azok az áramkörök, amelyek csak rögzítetten szerelt vízmelegítőket táplálnak. (Csak magánvélemény: Miért? Gázkészülékek áramköreiben bárhol vannak is elhelyezve tudjuk, hogy szükséges. Miért veszélytelenebb az előszobában

3 lévő kazánnál a bojler a fürdőkád fölött, amit nedves testemmel ölelgetek és közben locsolgatom?) Tehát az elosztóban bent van az áram-védőkapcsoló és a megfelelő kismegszakítók. A vezetékezésről később még lesz szó. Emlékeztető Ipari létesítményeknél sokszor lemarad az áram-védőkapcsoló a fürdőhelyiségek világítási áramköreiből. Egyrészt előfordul, hogy a tervezők is elfelejtik, hogy ez már öt éve kötelező, másrészt ipari létesítmények esetében a fürdőhelyiségek világítási áramkörei külön vannak létesítve a dugaszolóaljzatok áramköreitől. Lakások fürdőhelyiségei esetében ez azért fordul elő ritkábban, mert ott általában? talán a villanytűzhely-leágazás kivételével? az áram-védőkapcsolót az összes kismegszakító elé kötik. 10 A-es kismegszakítóra nem lehet 2,5 mm2 keresztmetszetű vezetőt kötni, amennyiben falba vésve, illetve csövezve visszük. Általában 16 A-est használnak 2,5 mm2-es vezetékkel, de gyakran elég a 13 A-es kismegszakító is. Ebben az esetben elég a 1,5 mm2-es vezeték-kereszt- metszet. A szabvány nem tesz különbséget az ipari, illetve lakásokban létesített fürdőhelyek létesítési előírásai között. Készülékek a fürdőhelyiségben A fogyasztókészülékek telepítésénél a következőket kell figyelembe venni. 0-s sáv A villamos szerkezetek minimális védettségi fokozata IPX7. A gyártói utasítások szerint alkalmas a 0-s sávban való használatra. Rögzített és állandó csatlakoztatású. Legfeljebb 12 V AC vagy 30 V DC névleges feszültségű, SELV móddal védett, melyek tápforrása 0-s, 1-es sávon kívül létesítendő. 1-es sáv A villamos szerkezetek minimális védettségi fokozata IPX4. A gyártói utasítások szerint alkalmas az 1-es sávban való használatra. Rögzített és állandó csatlakoztatású. Legfeljebb 25 V AC vagy 60 V DC SELV/PELV móddal védett készülékek, melyek tápforrása 0-s, 1-es sávon kívül létesítendő. Pár példa: vízmelegítő készülékek, örvény-, vagy pezsgőegységek (kád alatt), zuhanyszivattyúk, törülközőszárítók, lámpatestek. 2-es sáv 1. A villamos szerkezetek minimális védettségi fokozata IPX4.

4 2. Kivételt képez a 2-es sávban létesített borotva-tápegység, és ahova valószínűleg a zuhanyból nem jut vízpermet. Emlékeztető Tisztítási célból vízsugárnak kitett szerkezetek minimális védettségi fokozata legalább IPX5. Ez előfordulhat például gőzfürdőkben. Ha a kád vagy zuhanytálca alja magasabban van, mint 225 cm, az elszívó ventilátor belelóghat a 225 cm magasságú sávba. Ekkor már követelmény a minimum IPX4. A kettős szigetelés nem elég. Valószínűleg?! Figyeltük a megfogalmazást??ahova valószínűleg nem jut vízperemet.? Ez a kivitelező megítélésén múlik, vagy a tervezőén. Ez egy tipikus példája arra, hogy az MSZ HD sorozat a megvalósítást a szakember becsületességére, szakmaiságára bízza. Tapasztalatból mondhatom, hogy a találékony felhasználók a fürdőhelyiségben (akár végtelen faltávolságnál is) bárhova képesek vizet eljuttatni. Egyik ismerősöm leejtette a zuhanyrózsát, ami a hátára érkezve szökőkútszerűen spriccelte a vizet a fürdőhelyiség túlsó falán lévő? fél!? UFO lámpába a vizet. Természetesen a relatíve hideg víztől a forró izzó burája elpattant. Az ismerősömé is majdnem, amikor megtapasztalta, hogy milyen érzés, amikor a lábujján keresztül lép ki az áram. Nagy mázlija volt, mert megszólalt a védelem. Egy másik esetben a fürdőző, miközben tréfából le akarta locsolni a férjét? ki sem nyitva a zuhanykabint, hanem felette átnyúlva?, a borotválkozó tükör feletti lámpatestbe tuszkolta a vízsugarat. Villamos padlófűtésű rendszerekkel kapcsolatos előírások Olyan, a termékszabványoknak megfelelő kisfeszültségű táplálású fűtőelemek használhatók, amelyek védővezetővel összeköthető, annak előírásainak megfelelő fémköpennyel, sűrű szövésű fémhálóval vagy fémburkolattal vannak ellátva. Természetesen ezeket a fémrészeket a védővezetővel össze is kell kötni. (A fémburkolaton keresztül, és azzal óhatatlanul érintkező vezető anyagú behatoló tárgy, amennyiben aktív elemet érint, egyből zárlatot okoz, és ez a védelem megszólalását eredményezi.) SELV védelmi móddal rendelkező padlófűtési rendszerek esetében a fémköpennyel, illetve fémburkolattal kapcsolatos követelmény nem érvényes. Villamos elválasztás védelmi mód alkalmazása tilos. Sérülése esetén többek között a padlón lévő víz miatt ezen védelmi mód használata értelmetlen, de víz nélkül is? leföldelődhet?, és így a védelmi módot jelentő potenciálfüggetlenség megszűnik. Vezetékezés előírásai

5 A vezetékezéssel kapcsolatos előírások egy lehetőséget próbálnak kiküszöbölni: a csavarok, szögek, fúrók stb. vezetékekbe vagy kábelekbe történő behatolását, illetve az ebből adódó veszélyes érintési feszültség kiküszöbölését. a. Alapkövetelmény, hogy a 0-s, 1-es, 2-es sávokat határoló falakban futó és itt létesített villamos készülékeket tápláló kábeleket vagy vezetékrendszereket a fal felületén vagy minimum öt centiméter mélyen a falba ágyazva kell szerelni. Az 1-es sávban lévő szerkezetek kábel- és vezetékrendszereit a következőképpen kell vezetni: a fürdőkád fölött felerősített, rögzített készüléket felülről függőlegesen vagy vízszintesen, a tartófalon keresztül, a gyártmány hátoldalán. A fürdőkád alatti térben elhelyezett szerkezet esetében alulról függőlegesen emelkedve, vagy vízszintesen a szomszédos falon keresztül. b. A sávokat határoló falfelülettől minimum öt centiméter mélységben kell szerelni azokat a kábel- és vezetékrendszereket is, amelyek nem a fürdőhelyiségben lévő, illetve nem a sávokban található fogyasztókat táplálják. Magyarországon érvényben lévő speciális nemzeti feltételből adódóan ez a követelmény csak 0-s és 1-es sávra érvényes. Mi a helyzet akkor, ha ez az öt centiméteres mélység nem teljesíthető? Ez a követelmény figyelmen kívül hagyható: 1. A SELV, PELV és villamos elválasztás védelmi módok egyikével védett áramkörök kábelés vezetékrendszerei esetében. 2. A védővezetővel ellátott és legfeljebb 30 ma névleges kioldóáramú áram-védőkapcsolóval védett áramköröknél. 3. Ha a beágyazott kábelek és vezetékek mechanikai védelemmel vannak ellátva, ami megakadályozza a csavarok, szeges fúrók stb. behatolását. 4. Ha a) a beágyazott kábel- és vezetékrendszerek földelt fémréteggel védve vannak, b) vezető anyagú védőcsőben vagy kábelcsatornában vannak elhelyezve, c) szigetelt, koncentrikus szerkezetűek. A lényeg, hogy mielőtt a vezető anyagú behatoló test elérné a fázisvezetőt, már villamos kapcsolatba kerüljön a földelt? védővezető előírásainak megfelelő? vezetőanyagú borítással, és így a zárlati áram megszólaltassa a védelmet. (Gondolom, egyetértünk, hogy talán ez a legutolsó variáció, amire rábíznánk a családunkat.) Kiegészítő egyenpotenciálú összekötés A vezetékezés részét alkotja még a kiegészítő védelem: helyi egyenpotenciálú összekötés szerelése. Alapelv: kiegészítő egyenpotenciálú összekötést kell létrehozni a fürdőkádat vagy zuhanyt tartalmazó helyiségen belül a testek (pl. vezető anyagú fürdőkád vagy zuhanyzótálca) és a hozzáférhető idegen testek védővezetőhöz való csatlakoztatásával. Az EPH-vezetőre vonatkozó követelményeket az MSZ HD 60364:5-54 tartalmazza. Nem kell bekötni azokat a vezetékeket, amelyek már be vannak kötve az épület fő egyenpotenciálú összekötésének hálózatába. (Például gázvezeték-hálózatok,

6 hozzáférhető épületszerkezetek, fűtési és légkondicionáló rendszerek, vízvezetékhálózatok fémes részei.) Műanyagköpenyű fémcsöveket csak akkor kell a kiegészítő egyenpotenciálú összekötéshez csatlakoztatni, ha azok a helyiségben hozzáférhetők, vagy ha? egyébként a helyi EPH-hoz nem csatlakoztatott? hozzáférhető vezetőképes részekhez vannak csatlakoztatva. Sokszor felmerül a kérdés, hogy kell-e a műanyag lefolyóba vezető anyagú passzdarabot iktatni, és azt a kiegészítő EPH-ba bekötni. A szabványban semmilyen utalás nincs erre. A PVC lefolyócső épületszerkezeti elem ugyan, de nem vezető anyagú. A benne lévő szmötyi lehet, hogy vezetőként viselkedik (a jövőben, már ha kialakul), de nem épületszerkezeti rész. EPH-vezető? hoppá! Most térjünk ki pár gondolat erejéig az EPH-vezetővel kapcsolatos előírásokra. A kapcsolódó szabvány az MSZ HD :2007 A villamos szerkezetek kiválasztása és szerelése. Földelő-berendezések, védővezetők és védő egyenpotenciálra hozó vezetők. a szabvány lelke A megfelelő kivitelezéshez a villanyszerelőnek tisztában kell lennie a sávokkal. Három sávot különböztetünk meg. 0-s, 1-es és 2-es sávot (1., 2. ábra). A 0-s sáv a kád vagy zuhanytálca belseje (de nem az alatta lévő rész). Zuhanytálca nélküli zuhanyokban a 0-s sáv magassága 10 cm. A felületi kiterjedése pedig a lefolyótól mért 120 cm. (Ezen később pontosítunk, de most képzeljünk el egy 10 cm magas, 120 cm átmérőjű hengert.) Az 1-es sáv egyrészt a zuhanytálca vagy kád alatti és a 0-s sáv feletti rész. A magassága vagy 225 cm a padlószinttől, vagy a legmagasabban lévő rögzített vízkifolyásnak (ez lehet a zuhanyrózsa vagy kifolyó) a magassága, amennyiben az a 225 cm-t meghaladja. Magyarországon van ezzel kapcsolatban egy speciális nemzeti feltétel: ha a zuhanytálca vagy kád alja 15 cm-nél magasabban van, a 225 cm-t nem a padlótól, hanem a zuhanytálca vagy kád aljától kell számolni. Zuhanytálca nélküli zuhany esetében ne felejtsük el, hogy a 0-s? és így az 1-es is? sáv határa a kifolyótól számított 120 cm. A 2-es sáv magassága megegyezik az 1-es sáv magasságával (225 cm a padlótól vagy az annál magasabb kifolyó.) A szélessége az 1-es sávtól 60 cm. Zuhanytálca nélküli zuhany esetében nincs 2-es sáv, de ne felejtsük el, hogy ebben az esetben az 1-es sáv kiterjedése a lefolyótól 120 cm. A mennyezetek, falak, padlózatok, rögzített térelválasztó falak korlátozhatják a fürdőkádat vagy zuhanyt tartalmazó helyiségek kiterjedéseit és a sávokat. Ha ezek a korlátozó elemek túlnyúlnak a sávok határain? függőleges és vízszintes irányban is?, akkor ezek jelentik a sávok határait is. Amennyiben nem, akkor a sávok határait mérőzsinórral? vagy azt mintázó méréssel? kell kijelölni. Ez azt jelenti, hogy a kád végében létesített, mennyezetig futó fal túloldalának egy része is a 2-es sávba tartozik (3. ábra). Hasonló módon kell eljárni például a zuhanytálca nélküli zuhany esetében is, ha az 1-es sávban álló fal nem éri el a 225 cm-es magasságot (4. ábra). Természetesen nem tudunk minden lehetőséget felsorolni. Három sávot különböztetünk

7 meg. 0-s, 1-es és 2-es sávot. A 0-s sáv a kád vagy zuhanytálca belseje (de nem az alatta lévő rész). Az 1-es sáv egyrészt a zuhanytálca vagy kád alatti és a 0-s sáv feletti rész. A 2-es sáv magassága megegyezik az 1-es sáv magasságával (225 cm a padlótól vagy az annál magasabb kifolyó.) 5. ábra Védő egyenpotenciálra hozó vezető az (M) test és az acélszerkezet között Miért szeretjük ezt az ábrát? Mert az általános szokással ellentétben nem kötelező a lakáselosztó PEsínjéről külön EPH gerincvezetőt a fürdőhelységbe leágaztatni. A szabvány a következőket írja a pontjában.?a testeket az idegen vezetőképes részekhez kötő védő egyenpotenciálra hozó vezető vezetőképessége nem lehet kisebb, mint a megfelelő védővezető vezetőképességének a fele. Most a szabványnak csak azon részeit fogjuk megvizsgálni, melyek fürdőszobánk villamos hálózatát érintik. Egy számunkra nagyon kellemes ábrát találunk, Védő egyenpotenciálra hozó vezető az (M) test és az acélszerkezet között aláírással (5. ábra). Miért szeretjük ezt az ábrát? Mert az általános szokással ellentétben nem kötelező a lakáselosztó PE-sínjéről külön EPH gerincvezetőt a fürdőhelyiségbe leágaztatni. A szabvány a következőket írja az pontjában. A testeket az idegen vezetőképes részekhez kötő védő egyenpotenciálra hozó vezető vezetőképessége nem lehet kisebb, mint a megfelelő védővezető vezetőképességének a fele. A nem vezeték vagy kábel részét képező védő egyenpotenciálra hozó vezető mechanikailag védettnek tekinthető, ha védőcsőben, vezetékcsatornában, sajtolt vezetékágyban van fektetve, vagy hasonló módon van védve. Azonban van egy másik kitétel, ami az EPH-vezető keresztmetszetét érinti. Cu vezető esetén a keresztmetszet minimum 2,5 mm2, ha a vezető mechanikailag védett, és minimum 4 mm2, ha mechanikailag nem védett. Jó ezt elmében tartani. Egy húszlakásos társasház esetében, ahol a fürdőhelyiség átlagosan (vezeték-nyomvonalat tekintve) 10 méterre van a lakáselosztótól, megfontolandó, végzünk-e felesleges munkát, illetve veszünk-e feleslegesen beépítendő anyagot. Általában 4-6 mm2-es vezetéket húznak be, a szabvány szerint feleslegesen. A szabványban található másik ábrából is következik, hogy a szabvány a kivitelezőre bízza, hogy a kiegészítő egyenpotenciálú összekötésre szolgáló védő egyenpotenciálú vezetőt az elosztó PE-sínjéről vagy PE-vezetőről ágaztatja le. Emlékeztető Az MSZ HD sorozat szerint a vezető anyagú zuhanytálcát is be kell kötni a helyi EPH-hálózatba. Nem, a falban lévő WC-tartály fém- szerkezetét nem kell a kiegészítő EPH-ba bekötni. A gáz-vízmelegítő burkolatát sem kell a kiegészítő EPH-ba bekötni, mivel villamos szerkezetként a burkolat a védővezetővel villamos összeköttetésben van. Ez követelmény az I. érintésvédelmi osztályba tartozó (védővezetőt igénylő érintésvédelmi módú) gyártmányok esetében.

8 A helyi egyenpotenciálú hálózatba be kell kötni a dugaszolóaljzatok érintkezőjét. Ez automatikusan teljesül, ha az elosztó PE- sínjéről ágaztatunk le gerincvezetőt. De van másik megoldás is. Ha a védővezetők megfelelnek az MSZ HD 60364:5-54:2007 követelményeinek, akkor azok is felhasználhatók EPH-vezetőnek. Tehát elég lehet egy helyi dugaszolóaljzat vagy fix rögzítésű szerkezet védővezetőjét?továbbfűzni?, természetesen a villamos kötésekre vonatkozó előírások betartásával. Szerelvények Megvan a megfelelő védelem az elosztóban, megvannak a megfelelő védettségű rögzített villamos készülékek, és kész a vezetékezés is. Már csak a szerelvények vannak hátra. Ez az a terület, ahol szintén nagyot lehet bukni. Nem olyan bonyolult, de el kell felejteni a beidegződéseket. Nézzük. Milyen kapcsoló-vezérlőkészülékek és hozzájuk tartozó szerelvények helyezhetők el a sávokban? 0-s sáv: semmilyen. 1-es sáv: 0-s és 1-es sávban létesített fogyasztó-készülékek tápellátásához tartozó csatlakozódobozok és rögzítő elemek. Legfeljebb 25 V AC és 60 V DC névleges feszültségű SELV, PELV áramkörök szerelvényei, dugaszoló-aljzatok is. De a tápforrás 0-s és 1-es sávon kívül helyezendő el. 2-es sáv: Szerelvények a dugaszolóaljzatok kivételével. SELV, PELV áramkörök szerelvényei, ha a tápegység az 1-es sávon kívül van, illetve a SELV, PELV móddal védett jelző- és távközlési rendszerek és szerelvényeik. Az EN szerint borotvatápegységek. Emlékeztető 230 V-os dugaszolóaljzat nem lehet a kettes sávban! A mosógép-kiállás, a gázüzemű vízmelegítő csatlakozója könnyen odasündöröghet, akárcsak a kapcsoló alá automatikusan odarittyentett dugalj is a mosdó kád felőli oldalán. IPX4 dugaszolóaljzat sem kerülhet a kettes sávba.

9 Egyeztetni kell a vízszerelővel és a tulajjal. Saját szememmel láttam, hogy a megrendelő kérésére a kádat?átfordították?, és a sarokban lévő dugaszolóaljzat? ami egyébként jó helyen volt? a kádtól 10 cm-re?került?. Elektromos törülközőmelegítőt vagy rögzített, állandó csatlakozással kell szerelni, vagy ügyelni kell arra, hogy a csatlakozó aljzata a 2-es sávon kívül essen. 1-es sávban elhelyezett rögzített és állandó bekötésű 230 V-os fogyasztók leválasztó kapcsolói, kapcsolói sem lehetnek az 1-es sávban. Nagyjából ennyi. Jó fürdőzést kívánok. Hajóutunk során a továbbiakban is számíthatunk különböző szabványok felbukkanására. Témakör: Szabványok

Különleges berendezések érintésvédelme. 16.tétel

Különleges berendezések érintésvédelme. 16.tétel Különleges berendezések érintésvédelme 16.tétel Különleges berendezések MSZ HD 60364-7-712:2006 2. Napelemes (PV) energiaellátó rendszerek MSZ HD 60364-7-714:2013 Szabadtéri világítóberendezések (IEC 60364-7-714:2011)

Részletesebben

Érintésvédelmi alapismeretek

Érintésvédelmi alapismeretek Érintésvédelmi alapismeretek Az áramütés elleni védekezés (9-10. tételhez) gyure.peter@moravarosi.hu 1 Fogalmak Az érintésvédelem az üzemszerűen feszültség alatt nem álló, de meghibásodás esetén feszültség

Részletesebben

Navigálás a változó előírások tengerében IV. Újabb ködfolt: FELV, villamos elválasztás

Navigálás a változó előírások tengerében IV. Újabb ködfolt: FELV, villamos elválasztás Pármondatos ismétlés. A SELV/PELV rendszer három összetevőből áll: a tápegységből, a vezetékrendszerből (a csatlakozókat is beleértve) és a készülékekből. Ha mindhárom összetevő maradéktalanul kielégíti

Részletesebben

Hőhatások és túláramvédelem

Hőhatások és túláramvédelem Hőhatások és túláramvédelem 2018. 06. 07. https://admittancia.wordpress.com 1 tartalom MSZ HD 60364-4.41. Érintésvédelem A táplálás önműködő lekapcsolása MSZ HD 60364-4.42. Hőhatások elleni védelem MSZ

Részletesebben

NAPELEMES ERŐMŰVEK ÁRAMÜTÉS ELLENI VÉDELME

NAPELEMES ERŐMŰVEK ÁRAMÜTÉS ELLENI VÉDELME NAPELEMES ERŐMŰVEK ÁRAMÜTÉS ELLENI VÉDELME Dr. Novothny Ferenc ( PhD) Egyetemi docens Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Villamosenergetikai Intézet V. Energetikai konferencia 2010.11.25.

Részletesebben

Különleges helyek érintésvédelme. 15.tétel

Különleges helyek érintésvédelme. 15.tétel Különleges helyek érintésvédelme 15.tétel gyure.peter@moravarosi.hu 2018. 07. 05. Tartalom MSZ HD 60364-7-701 Helyiségek fürdőkáddal vagy zuhannyal Áramütés elleni védelmi módok a fürdőben MSZ HD 60364-7-702:2011

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre i napló a 20 /20. tanévre Villanyszerelő szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 522 04 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók adatai és értékelése

Részletesebben

ÉRINTÉSVÉDELEM SZABVÁNYOSSÁGI FELÜLVIZSGÁLAT DOKUMENTÁCIÓJA

ÉRINTÉSVÉDELEM SZABVÁNYOSSÁGI FELÜLVIZSGÁLAT DOKUMENTÁCIÓJA ÉRINTÉSVÉDELEM SZABVÁNYOSSÁGI FELÜLVIZSGÁLAT DOKUMENTÁCIÓJA Új berendezés érintésvédelmi szabványossági felülvizsgálata (Használatba vétel előtti felülvizsgálat, vagy más elnevezéssel első felülvizsgálat)

Részletesebben

Tájékoztató. Használható segédeszköz: -

Tájékoztató. Használható segédeszköz: - A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28), a 29/2016 (VIII.26) NGM rendelet által módosított), a 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (25/2017 (VIII. 31.) NGM rendelet által módosított szakmai és

Részletesebben

MSZ 172 szabványsorozat

MSZ 172 szabványsorozat MSZ 172 szabványsorozat 1 gyure.peter@moravarosi.hu 2018. 07. 10. MSZ 172-1:1986 Érintésvédelmi szabályzat. Kisfeszültségű erősáramú villamos berendezések. MSZ 172-2:1972 Érintésvédelmi szabályzat. 1000

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és 25/2014 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és 25/2014 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és 25/2014 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 522 04 Villanyszerelő

Részletesebben

Hódos Imre Sportcsarnok Vizesblokkok Átalakítása 4028 Debrecen, Kassai út 46. Villamos tervfejezet

Hódos Imre Sportcsarnok Vizesblokkok Átalakítása 4028 Debrecen, Kassai út 46. Villamos tervfejezet Hódos Imre Sportcsarnok Vizesblokkok Átalakítása 4028 Debrecen, Kassai út 46. Villamos tervfejezet Az építmény címe: Debrecen, Kassai u. 46. 1 O l d a l Műszaki leírás Tervezői Nyilatkozat Tűzvédelemi

Részletesebben

Érintésvédelem alapfogalmak

Érintésvédelem alapfogalmak Érintésvédelem alapfogalmak Horváth Zoltán Villamos üzemmérnök T: 06 20 9 284 299, E mail: horvath.z@clh.hu Miért fontos az ÉV ellenőrzése? Munkánk során felelősek vagyunk azért, amit teszünk DE: felelősek

Részletesebben

A hálózatra kapcsolás műszaki feltételei

A hálózatra kapcsolás műszaki feltételei A hálózatra kapcsolás műszaki feltételei 1. TÉTEL, VILLANYSZERELŐ SZAKMAI VIZSGA 2018. 10. 04. 12:08:08 GYURE.PETER@MORAVAROSI.HU 1 Előírások 2007. évi LXXXVI. törvény a Villamos Energiáról (VET) 273/2007.

Részletesebben

FÓKUSZBAN AZ ÁRAMÜTÉS ELLENI VÉDELEM ÉRINTÉSVÉDELEM HIBAVÉDELEM. Dr. Novothny Ferenc ( PhD) Egyetemi docens

FÓKUSZBAN AZ ÁRAMÜTÉS ELLENI VÉDELEM ÉRINTÉSVÉDELEM HIBAVÉDELEM. Dr. Novothny Ferenc ( PhD) Egyetemi docens FÓKUSZBAN AZ ÁRAMÜTÉS ELLENI VÉDELEM ÉRINTÉSVÉDELEM HIBAVÉDELEM Dr. Novothny Ferenc ( PhD) Egyetemi docens Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Villamosenergetikai Intézet VET 2014.05.16. EGYENPOTENCIÁLRA-HOZÁS

Részletesebben

Tájékoztató. Használható segédeszköz: számológép

Tájékoztató. Használható segédeszköz: számológép A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet a 25/2014 (VIII. 26) NGM rendelet által módosított), a 27/2012 (VIII.27.) NGM rendelet a 25/2017. (VIII. 31.) által módosított szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

Részletesebben

A hálózatra kapcsolás műszaki feltételei

A hálózatra kapcsolás műszaki feltételei A hálózatra kapcsolás műszaki feltételei 1. TÉTEL, VILLANYSZERELŐ SZAKMAI VIZSGA 2018. 06. 21. 12:03:47 GYURE.PETER@MORAVAROSI.HU 1 Előírások 2007. évi LXXXVI. törvény a Villamos Energiáról (VET) 273/2007.

Részletesebben

NAPELEMES RENDSZEREK HIBAVÉDELME

NAPELEMES RENDSZEREK HIBAVÉDELME NAPELEMES RENDSZEREK HIBAVÉDELME Dr. Novothny Ferenc ( PhD) Egyetemi docens Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Villamosenergetikai Intézet MEE VÁNDORGYŰLÉS SZEGED 2011.09.15. TALOMJEGYZÉK

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és 25/2014 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és 25/2014 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és 25/2014 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 522 04 Villanyszerelő

Részletesebben

Épületvillamos műszaki leírás

Épületvillamos műszaki leírás SZEGED, KÖZÉP FASOR 52. SZ.SZTE KIS BIOLÓGIA ÉPÜLETIV. EMELET T402 SZÁMÚ LABORHELYISÉG MEGOSZTÁSAKÖZPONTI FŰTÉS-HŰTÉS ÉS MESTERSÉGES SZELLŐZÉS KIVITELEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ Épületvillamos műszaki leírás

Részletesebben

Nagy épület villamos betáplálása. Épületinformatika. Nagy épület villamos betáplálása. Nagy épület villamos betáplálása. Eloadás.

Nagy épület villamos betáplálása. Épületinformatika. Nagy épület villamos betáplálása. Nagy épület villamos betáplálása. Eloadás. Nagy épület villamos betáplálása Iváncsy Tamás Villamos Energetika Tanszék Nagyfeszültségu Technika és Berendezések Csoport Nagy épület villamos betáplálása Nagy épület villamos betáplálása M Motor. Nagy

Részletesebben

Háztartási Méretű KisErőművek

Háztartási Méretű KisErőművek Pásztohy Tamás. @hensel.hu Napelemes rendszerek érintés-, villám-, és s túlfeszt lfeszültségvédelme Háztartási Méretű KisErőművek Hálózatra visszatápláló (ON-GRID) rendszerek Napelemek Inverter Elszámolási

Részletesebben

Tájékoztató. Használható segédeszköz: számológép

Tájékoztató. Használható segédeszköz: számológép A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet a 25/2014 (VIII. 26) NGM rendelet által módosított), a 27/2012 (VIII.27.) NGM rendelet a 25/2017. (VIII. 31.) által módosított szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM NAPELEMES RENDSZEREK ÁRAMÜTÉS ELLENI VÉDELME

ÓBUDAI EGYETEM NAPELEMES RENDSZEREK ÁRAMÜTÉS ELLENI VÉDELME ÓBUDAI EGYETEM NAPELEMES RENDSZEREK ÁRAMÜTÉS ELLENI VÉDELME Dr. NOVOTHNY FERENC (PhD) Óbudai Egyetem, Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Villamosenergetikai intézet Budapest, Bécsi u. 96/b. H-1034 novothny.ferenc@kvk.uni-obuda.hu

Részletesebben

IT-rendszer. avagy védőföldelés földeletlen vagy közvetve földelt rendszerekben

IT-rendszer. avagy védőföldelés földeletlen vagy közvetve földelt rendszerekben IT-rendszer avagy védőföldelés földeletlen vagy közvetve földelt rendszerekben ha a testek csoportosan vagy egyenként vannak földelve. minden test védővezetővel ugyanahhoz a földelési rendszerhez van földelve

Részletesebben

33 522 04 1000 00 00 Villanyszerelő Villanyszerelő

33 522 04 1000 00 00 Villanyszerelő Villanyszerelő Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet a 25/2014 (VIII. 26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet a 25/2014 (VIII. 26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet a 25/2014 (VIII. 26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 522 04 Villanyszerelő Tájékoztató

Részletesebben

33 522 04 1000 00 00 Villanyszerelő Villanyszerelő

33 522 04 1000 00 00 Villanyszerelő Villanyszerelő Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Tájékoztató. Használható segédeszköz: számológép

Tájékoztató. Használható segédeszköz: számológép T 5 5 0/ A 9/06. (VIII. 6.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 5 5 0 Automatikai berendezés karbantartó Tájékoztató A vizsgázó az első lapra

Részletesebben

- MSZ EN 50110-1:2005 Villamos berendezések üzemeltetése. - MSZ 447:1998+1M:2002 Közcélú kisfeszültségű hálózatra kapcsolás

- MSZ EN 50110-1:2005 Villamos berendezések üzemeltetése. - MSZ 447:1998+1M:2002 Közcélú kisfeszültségű hálózatra kapcsolás Az alábbiakban összefoglaltuk a fontosabb szabványokat, amelyek szükségesek lehetnek a mindennapi munkáink során. Igyekszünk minden változást naprakészen vezetni ezen az oldalon. Minden ezzel kapcsolatos

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉS. ir.sz. város utca. Készült:

KÖLTSÉGVETÉS. ir.sz. város utca. Készült: KÖLTSÉGVETÉS Megrendelő: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Vállalkozó: Az Ön Cége Neve egyesület 2890 Tata ir.sz. város utca Készült: 2018.10.16. A munka leírása Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyesület

Részletesebben

Költségvetés. Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyesület 8200 Veszprém Jutasi út Befogadás háza Átmeneti szállás átalakítása

Költségvetés. Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyesület 8200 Veszprém Jutasi út Befogadás háza Átmeneti szállás átalakítása Költségvetés Megrendelő: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Vállalkozó: Az Ön Cége Neve egyesület 2890 Tata ir.sz. város utca Készült: 2018.10.16 A munka leírása Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyesület

Részletesebben

VILLAMOS MŰSZAKI LEÍRÁS. Nyírmártonfalva Iskola tér 2. hrsz: 238/1. Óvoda bővítése építési engedélyezési tervdokumentációjához.

VILLAMOS MŰSZAKI LEÍRÁS. Nyírmártonfalva Iskola tér 2. hrsz: 238/1. Óvoda bővítése építési engedélyezési tervdokumentációjához. VILLAMOS MŰSZAKI LEÍRÁS Nyírmártonfalva Iskola tér 2. hrsz: 238/1. Óvoda bővítése építési engedélyezési tervdokumentációjához. 1. Általános előírások: -Az óvoda épület hagyományos szerkezetű, téglaépület,

Részletesebben

Költségvetés főösszesítő Megnevezés Anyagköltség Díjköltség 1. Építmény közvetlen költségei 2.1 ÁFA vetítési alap

Költségvetés főösszesítő Megnevezés Anyagköltség Díjköltség 1. Építmény közvetlen költségei 2.1 ÁFA vetítési alap TUZA Mérnökiroda 8200 Veszprém, Árpád u. 43. E-mail: mernokiroda@tuza.hu A munka leírása: 2017.04.10 GYERMAKANIMÁCIÓS és FOGLALKOZTATÓ TÉR 8251 Zánka, hrsz.: 576/3 VILLANYSZERELÉSI MUNKÁK építés engedélyes

Részletesebben

Tájékoztató. Használható segédeszköz: számológép

Tájékoztató. Használható segédeszköz: számológép A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet a 25/2014 (VIII. 26) NGM rendelet által módosított), a 27/2012 (VIII.27.) NGM rendelet a 25/2017. (VIII. 31.) által módosított szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

Részletesebben

Villanyszerelő 4. 33 522 04 0001 33 02 Érintésvédelmi,erősáramú berendezés szabványossági felülvizsgáló

Villanyszerelő 4. 33 522 04 0001 33 02 Érintésvédelmi,erősáramú berendezés szabványossági felülvizsgáló A 10/2007 (. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

DIDO. Elosztó szekrények. Az erő felügyeletet igényel. Elosztó szekrények. Mérő táblák. Univerzális táblaburkolatok. Tartozékok. Műszaki adatok DIDO

DIDO. Elosztó szekrények. Az erő felügyeletet igényel. Elosztó szekrények. Mérő táblák. Univerzális táblaburkolatok. Tartozékok. Műszaki adatok DIDO Elosztó szekrények Mérő táblák Univerzális táblaburkolatok Tartozékok Műszaki adatok 118 122 122 123 240 Elosztó szekrények Az erő felügyeletet igényel 117 Elosztó szekrények Elosztó szekrények -S lakossági

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és a 29/2016 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és a 29/2016 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és a 29/2016 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 35 522 02

Részletesebben

Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Villámvédelmi vizsgára felkészítő tanf. 2015 MSZ EN 62305-3

Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Villámvédelmi vizsgára felkészítő tanf. 2015 MSZ EN 62305-3 Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Villámvédelmi vizsgára felkészítő tanf. 2015 MSZ EN 62305-3 Alapok - Az építményben és annak környezetében a fizikai károsodás és az élőlények érintési és

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és 25/2014 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és 25/2014 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és 25/2014 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 522 04 Villanyszerelő

Részletesebben

G-OLD-f-i 80, 150, 200, 300, 400, 500, 650, 1000 G-OLD-AL 200, 300, 400, 500, 650, 1000 G-OLD-s-sa 150, 200, 300, 400, 500 G-OLD-sdk 300, 400, 500

G-OLD-f-i 80, 150, 200, 300, 400, 500, 650, 1000 G-OLD-AL 200, 300, 400, 500, 650, 1000 G-OLD-s-sa 150, 200, 300, 400, 500 G-OLD-sdk 300, 400, 500 KEZELÉSI ÉS SZERELÉSI ÚTMUTATÓ G-OLD-f-i 80, 150, 200, 300, 400, 500, 650, 1000 G-OLD-AL 200, 300, 400, 500, 650, 1000 G-OLD-s-sa 150, 200, 300, 400, 500 G-OLD-sdk 300, 400, 500 G-OLD Infrapanel 2890 Tata,

Részletesebben

SZAKMAI NAP. Budapest, 2014.05.16. Babarczi Zoltán Méréstechnika és Mérőellenőrzési Osztály. ELMŰ Hálózati Kft 2014.05.21.

SZAKMAI NAP. Budapest, 2014.05.16. Babarczi Zoltán Méréstechnika és Mérőellenőrzési Osztály. ELMŰ Hálózati Kft 2014.05.21. SZAKMAI NAP Budapest, 2014.05.16 Babarczi Zoltán Méréstechnika és Mérőellenőrzési Osztály 1. OLDAL TÉMÁK - Idősoros és profilos elszámolású mérőváltós mérések, - Társasházi összekötő berendezés és mérőhelyek

Részletesebben

csatlakozó-kombinációk

csatlakozó-kombinációk csatlakozó-kombinációk Az ablak 6 modul szélességű (12 db kitörhető lamella) átlátszó csapófedeles lakatolható A ház különlegesen erős, ütésálló könnyen nyitható, ezáltal komfortos szerelést biztosít tömszelencén

Részletesebben

Navigálás a változó előírások tengerében XXIV. MSZ HD :2007 Ellenőrzés II.

Navigálás a változó előírások tengerében XXIV. MSZ HD :2007 Ellenőrzés II. Előző cikkünkben láthattuk, hogy milyen szemrevételezéses vizsgálatokat kell elvégeznünk. Mielőtt folytatnánk, bemelegítésként néhány olvasói észrevételre reagálnék a korábban leírtakkal kapcsolatban.

Részletesebben

FÜRDÔSZOBAI FÛTÔVENTILÁTOR AH-1300

FÜRDÔSZOBAI FÛTÔVENTILÁTOR AH-1300 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HAUSER FÜRDÔSZOBAI FÛTÔVENTILÁTOR AH-1300 Tisztelt Vásárló! Köszönjük bizalmát, hogy HAUSER gyártmányú háztartási készüléket vásárolt. A készülék a legújabb műszaki fejlesztés eredménye,

Részletesebben

Villamosság biztonságtechnikája I. rész

Villamosság biztonságtechnikája I. rész Villamosság biztonságtechnikája I. rész Villamos alapfogalmak 1. Ismertesse az áramforrás és az áramkör fogalmát (áramkör rajza)! Az áramkör elemei? 2. Mi a villamos áram, feszültség és az ellenállás?

Részletesebben

Villanyszerelő. 33 522 04 0001 33 01 Érintésvédelmi szabványossági felülvizsgáló. A vizsgafeladat jellemzői:

Villanyszerelő. 33 522 04 0001 33 01 Érintésvédelmi szabványossági felülvizsgáló. A vizsgafeladat jellemzői: z Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/20. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

BEÉPÍTHETŐ BELTÉRI LÁMPATESTEK R7s FOGLALATÚ HALOGÉN FÉNYFORRÁSOKHOZ. Műszaki ismertető

BEÉPÍTHETŐ BELTÉRI LÁMPATESTEK R7s FOGLALATÚ HALOGÉN FÉNYFORRÁSOKHOZ. Műszaki ismertető BEÉPÍTHETŐ BELTÉRI LÁMPATESTEK R7s FOGLALATÚ HALOGÉN FÉNYFORRÁSOKHOZ Műszaki ismertető A beltéri lámpatesteket különféle közösségi intézmények helyiségeiben (pl. irodák, kiállítótermek, oktatási és egészségügyi

Részletesebben

Műszaki leírás Napelemes rendszer telepítése Itt-Hon Nyírparasznyán Egyesület, Közösségi Házába (4822 Nyírparasznya, Rákóczi u. 110. Hrsz.: 245.) épületvillamossági kiviteli tervéhez Előzmények: Megbízó:

Részletesebben

Felhasználói Gépkönyv

Felhasználói Gépkönyv Felhasználói Gépkönyv a KLX-KT, KLX-IT, KLX-FT Ágylámpasáv rendszerekhez Verzió: 1.0 Tartalomjegyzék 1. Általános ismertető...3 2. A rendszer felépítése, működése...4 3. Karbantartás...5 4. Használati

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM 35 522 03 Érintésvédelmi szabványossági felülvizsgáló Komplex szakmai vizsga A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc) A vizsgafeladat

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. 1. Általános előírások 2. Energia igények, energia-biztonság 3. Műszaki megoldás ismertetése 4. Munkavédelem

TARTALOMJEGYZÉK. 1. Általános előírások 2. Energia igények, energia-biztonság 3. Műszaki megoldás ismertetése 4. Munkavédelem TARTALOMJEGYZÉK 1. Általános előírások 2. Energia igények, energia-biztonság 3. Műszaki megoldás ismertetése 4. Munkavédelem elektromos engterv.doc 7/2 1. Általános előírások: Jelen tervdokumentáció a

Részletesebben

Érintésvédelmi szabványossági felülvizsgáló. Villanyszerelő. A vizsgafeladat jellemzői:

Érintésvédelmi szabványossági felülvizsgáló. Villanyszerelő. A vizsgafeladat jellemzői: A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

F-2, Vendégek, felmérőlap. Élményelemek

F-2, Vendégek, felmérőlap. Élményelemek 1 F-2, Vendégek, felmérőlap Élményelemek A) Alapadatok 1. Fürdő megnevezése, besorolása: 2. Vizsgálat időpontja: 3. Felmérést végzők neve, képzettsége: 4. Feldolgozást végző neve, képzettsége: 5. Medence

Részletesebben

Épületvillamosság. Robbanásbiztos villamos gyártmányok. Gyújtószikramentes védelem "i" MSZ EN 50020:2003

Épületvillamosság. Robbanásbiztos villamos gyártmányok. Gyújtószikramentes védelem i MSZ EN 50020:2003 Épületvillamosság Robbanásbiztos villamos gyártmányok. I-es alkalmazási csoport. Gyújtószikramentes rendszerek. 1. rész: Szerkezet és vizsgálatok MSZ EN 50394-1:2004* Villamos gyártmányok robbanóképes

Részletesebben

T4ML rev.0112. 4+n vezetékes, audió keputelefon rendszer. Felhasználói Kézikönyv

T4ML rev.0112. 4+n vezetékes, audió keputelefon rendszer. Felhasználói Kézikönyv T4ML rev.0112 4+n vezetékes, audió keputelefon rendszer Felhasználói Kézikönyv SÜLLYESZTETT DOBOZ TELEPÍTÉSE 1 2 KÜLTÉRI EGYSÉG TELEPÍTÉSE (A) (B) 1650 1850 1450 Eszköz....................... Süllyesztett

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakképesítés azonosító száma, megnevezése: 33 5216 03 VILLANYSZERELŐ SZINTVIZSGA GYAKORLATI FELADAT D A szintvizsga időtartama: Elérhető pontszám: 300 perc 100 pont D/I.

Részletesebben

Műszaki leírás. Budapesti Vendéglátóipari és Humán SZC Szamos Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Budapest, XXI. kerület, Petőfi tér 1

Műszaki leírás. Budapesti Vendéglátóipari és Humán SZC Szamos Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Budapest, XXI. kerület, Petőfi tér 1 Műszaki leírás Budapesti Vendéglátóipari és Humán SZC Szamos Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 1212 Budapest, XXI. kerület, Petőfi tér 1 40, 04 kwp teljesítményű háztartási méretű kiserőmű Felhasználó

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK Műszaki Biztonsági Szabályzat 11/2013.(III.21.) NGM

TARTALOMJEGYZÉK Műszaki Biztonsági Szabályzat 11/2013.(III.21.) NGM TARTALOMJEGYZÉK Műszaki Biztonsági Szabályzat 11/2013.(III.21.) NGM 1. A Műszaki Biztonsági Szabályzat alkalmazási területe 6226 2. Fogalom meghatározások 6226 2.1. Általános fogalom meghatározások 6226

Részletesebben

Szerelési és kezelési útmutató. Asztali állvány DS (2018/10) hu

Szerelési és kezelési útmutató. Asztali állvány DS (2018/10) hu Szerelési és kezelési útmutató Asztali állvány DS-1 6720889403 (2018/10) hu Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 1 Szimbólumok magyarázata és biztonsági tudnivalók....... 2 1 Szimbólum-magyarázatok........................

Részletesebben

Tájékoztató. Használható segédeszköz: számológép

Tájékoztató. Használható segédeszköz: számológép A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet a 25/2014 (VIII. 26) NGM rendelet által módosított), a 27/2012. (VIII. 27.) rendelet (25/2017. (VIII. 31.) NGM rendelet által módosított szakmai és vizsgakövetelménye

Részletesebben

Radó-kúria felújítása Répcelak, Bartók B. u. 51. HRSZ: 300

Radó-kúria felújítása Répcelak, Bartók B. u. 51. HRSZ: 300 Répcelak, Radó-kúria felújítás VILLAMOS MŰSZAKI LEÍRÁS Radó-kúria felújítása 9653 Répcelak, Bartók B. u. 51. HRSZ: 300 Építtető: Répcelak Város Önkormányzata Tervező: Delta Electro Kft 9435 Sarród Kossuth

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny. Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny. Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakma Kiváló Tanulója Verseny Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR Szakképesítés: SZVK rendelet száma: Komplex írásbeli: Épületvillamossági tervek készítése, technológiai

Részletesebben

l i CSATLAKOZÓ-KOMBINÁCIÓK

l i CSATLAKOZÓ-KOMBINÁCIÓK r e GANZ KK Kft n ISO 9001 d s z e rb a en t l tá i d u CSATLAKOZÓKOMBINÁCIÓK A ház különlegesen erõs, ütésálló könnyen nyitható, ezáltal komfortos szerelést biztosít tömszelencén át csatlakoztatható 35

Részletesebben

VSF-118 / 128 / 124 / 144 9 1U fejállomási aktív műholdas elosztók

VSF-118 / 128 / 124 / 144 9 1U fejállomási aktív műholdas elosztók VSF-118 / 128 / 124 / 144 9 1U fejállomási aktív műholdas elosztók A VSF-1xx műholdas KF elosztó család, a műholdvevő LNB-ről érkező SAT KF jelek veszteség nélküli, illetve alacsony beiktatási csillapítással

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 35 522 02 Erősáramú berendezések

Részletesebben

AC feszültség detektor / Zseblámpa. Model AX-T01. Használati útmutató

AC feszültség detektor / Zseblámpa. Model AX-T01. Használati útmutató AC feszültség detektor / Zseblámpa Model AX-T01 Használati útmutató Mielőtt használni kezdené a készüléket, vagy javítaná a készüléket, kérjük olvassa el a teljes használati útmutatót, különösen vegye

Részletesebben

KOVÁCS KÁROLY vezetõ tervezõ 7200 Dombóvár, Jókai utca 9. Tel.: 06-74/466365; 06-30/ Fax: 06-74/

KOVÁCS KÁROLY vezetõ tervezõ 7200 Dombóvár, Jókai utca 9. Tel.: 06-74/466365; 06-30/ Fax: 06-74/ Üvegtető gyártmányterv szerint BESOROLÁS: Földelés részlet Ø8mm AlMgSi 0,5 levezető, fúrógéppel egyengethető (100019) Ø16mm MŰ I védőcsőben hőszigetelés alatt Sülyesztett leválasztó szekrény (vizsgáló

Részletesebben

Versenyző kódja: 34 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny.

Versenyző kódja: 34 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny. 34 522 04 2017 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakma Kiváló Tanulója Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT Szakképesítés: 34 522 04 SZVK rendelet száma: 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet : Épületvillamossági

Részletesebben

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység Szakképesítés-ráépülés száma, megnevezése: 35 522 03 Érintésvédelmi szabványossági felülvizsgáló Vizsgafeladat

Részletesebben

F-3, Vendégek, felmérőlap. Legalább 2 m magas vízicsúszdák

F-3, Vendégek, felmérőlap. Legalább 2 m magas vízicsúszdák 1. Fürdő megnevezése, besorolása: 2. Vizsgálat időpontja: 3. Felmérést végzők neve, képzettsége: 1 F-3, Vendégek, felmérőlap Legalább 2 m magas vízicsúszdák A) Kötelező vizsgálatok a 7/2007 GKM rendelet

Részletesebben

ÉP-VILL-TERV BT Miskolc, Gőz u. 1. Tel./Fax: Mob: MŰSZAKI LEÍRÁS

ÉP-VILL-TERV BT Miskolc, Gőz u. 1. Tel./Fax: Mob: MŰSZAKI LEÍRÁS ÉP-VILL-TERV BT. 3534. Miskolc, Gőz u. 1. Tel./Fax: 46-371-654 Mob: 06-20-928-52-29 E-mail: ertner@upcmail.hu Tsz: ÉV-475/01 MŰSZAKI LEÍRÁS Nagybarca Kossuth Lajos u.30 hrsz: 2;3, Óvoda felújítás és tornaszoba

Részletesebben

Alapvető információk a vezetékezéssel kapcsolatban

Alapvető információk a vezetékezéssel kapcsolatban Alapvető információk a vezetékezéssel kapcsolatban Néhány tipp és tanács a gyors és problémamentes bekötés érdekében: Eszközeink 24 V DC tápellátást igényelnek. A Loxone link maximum 500 m hosszan vezethető

Részletesebben

BEÉPÍTHETŐ BELTÉRI LÁMPATESTEK MR11, MR16 és MR230 JELŰ PARABOLATÜKRÖS HALOGÉN FÉNYFORRÁSOKHOZ ÉS TARTOZÉKAIK. Műszaki ismertető

BEÉPÍTHETŐ BELTÉRI LÁMPATESTEK MR11, MR16 és MR230 JELŰ PARABOLATÜKRÖS HALOGÉN FÉNYFORRÁSOKHOZ ÉS TARTOZÉKAIK. Műszaki ismertető BEÉPÍTHETŐ BELTÉRI LÁMPATESTEK MR11, MR16 és MR230 JELŰ PARABOLATÜKRÖS HALOGÉN FÉNYFORRÁSOKHOZ ÉS TARTOZÉKAIK Műszaki ismertető A beltéri lámpatestek különféle beépítési lehetőségekre (bútorok, álmennyezetek,

Részletesebben

Biztonságtechnikai Vállalkozás Tel./Fax:364-2539

Biztonságtechnikai Vállalkozás Tel./Fax:364-2539 Biztonságtechnikai Vállalkozás Tel./Fax:364-2539 Villamos fogyasztói berendezések felülvizsgálata a 28 / 2011. (IX. 06.) B rendelettel kiadott OTSZ, az SZ HD 60364-6 és az SZ 10900 szabványok alapján.

Részletesebben

MSZ 2040 Egészségügyi intézmények villamos berendezéseinek létesítése helyett MSZ HD 60364-7-710 Gyógyászati helyek

MSZ 2040 Egészségügyi intézmények villamos berendezéseinek létesítése helyett MSZ HD 60364-7-710 Gyógyászati helyek Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Kötelező szakmai továbbképzés 2014 MSZ 2040 Egészségügyi intézmények villamos berendezéseinek létesítése helyett MSZ HD 60364-7-710 Gyógyászati helyek Dr.

Részletesebben

Név : SZOVA Zrt. Aláírás

Név : SZOVA Zrt. Aláírás PRODUKT Tervező, Szervező, Kivitelező és Gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság 97 Szombathely, Géfin Gyula u. 5. Tel.: 6/94/56-988 E-mail: info@produktkft.com Web: www.produktkft.com Név : SZOVA Zrt. Cím

Részletesebben

POLGÁRMESTERI HIVATAL PARKOLÓ VILÁGÍTÁS

POLGÁRMESTERI HIVATAL PARKOLÓ VILÁGÍTÁS MAYER-ELEKTRO VILLAMOSSÁGI BT. 536 NYERGESÚJFALU Diófa u. 18. Tel: +36-0-99317 e-mail: mayer.marton.mm@gmail.com POLGÁRMESTERI HIVATAL ÉPÜLETVILLAMOSSÁGI KIVITELI TERV Tervező: Mayer Márton épületvillamossági

Részletesebben

Villanyszerelő Érintésvédelmi, erősáramú berendezés szabványossági felülvizsgáló

Villanyszerelő Érintésvédelmi, erősáramú berendezés szabványossági felülvizsgáló A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Installációs rendszerek

Installációs rendszerek OptiLine 45 padlódobozok: Süllyesztett rendszer erősáramú, távközlési és adatvezetékek kialakítására az iroda padlózatában A rendszer csatlakozós padlódobozokat, padlófedeleket, betonpadlós dobozokat és

Részletesebben

VILLAMOS ÉS VILLÁMVÉDELMI BERENDEZÉSEK

VILLAMOS ÉS VILLÁMVÉDELMI BERENDEZÉSEK VILLAMOS ÉS VILLÁMVÉDELMI BERENDEZÉSEK Az előadás a tervezett OTSZ XIII. fejezetében megjelentekkel kapcsolatos, a villamos tervező és a tűzvédelmi tervező kapcsolatán, együttműködésén keresztül bemutatva

Részletesebben

A megbízó neve és címe : Érintésvédelmi Kft. 1000. Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 11.

A megbízó neve és címe : Érintésvédelmi Kft. 1000. Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 11. Biztonságtechnikai Vállalkozás Tel./Fax:364-2539 A megbízó neve és címe : Érintésvédelmi Kft. 1000. Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 11. A vizsgálat helye : A vizsgálat tárgya: Felülvizsgálati Center 2000

Részletesebben

Emlékeztető az Érintésvédelmi Munkabizottság 2016. február 3-i üléséről

Emlékeztető az Érintésvédelmi Munkabizottság 2016. február 3-i üléséről Emlékeztető az Érintésvédelmi Munkabizottság 2016. február 3-i üléséről Az Érintésvédelmi Munkabizottság 278. ülésén dr. Novothny Ferenc vezetésével az Egyesülethez beérkezett szakmai kérdéseket tárgyalt

Részletesebben

MÉRÉSI JEGYZŐKÖNYV. A mérés megnevezése: A laboratórium rendje, munkavédelmi és tűzvédelmi oktatás, villamos biztonságtechnika, szabványismeret

MÉRÉSI JEGYZŐKÖNYV. A mérés megnevezése: A laboratórium rendje, munkavédelmi és tűzvédelmi oktatás, villamos biztonságtechnika, szabványismeret MÉRÉSI JEGYZŐKÖNYV A mérés megnevezése: A laboratórium rendje, munkavédelmi és tűzvédelmi oktatás, villamos biztonságtechnika, szabványismeret A mérés helye: Irinyi János Szakközépiskola és Kollégium 156-os

Részletesebben

ÁRAZATLAN KIÍRÁS. SZOCIÁLIS FŐZŐKONYHA ÉS GYEREKJÓLÉTI, CSALÁDSEGÍTŐ IRODA KIALAKÍTÁSA 2648 Patak, Kossuth u. 4. Hrsz.:434/1

ÁRAZATLAN KIÍRÁS. SZOCIÁLIS FŐZŐKONYHA ÉS GYEREKJÓLÉTI, CSALÁDSEGÍTŐ IRODA KIALAKÍTÁSA 2648 Patak, Kossuth u. 4. Hrsz.:434/1 ÁRAZATLAN KIÍRÁS SZOCIÁLIS FŐZŐKONYHA ÉS GYEREKJÓLÉTI, ELEKTROMOS KIVITELI TERVHEZ Ajánlattevő a tervekben szereplő típusokkal egyenértékű, azonos vagy magasabb műszaki színvonalú berendezéseket megajánlhat!

Részletesebben

Belső villámvédelmi rendszer

Belső villámvédelmi rendszer Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOAT Villámvédelmi vizsgára felkészítő tanf. 2015 Villámvédelmi potenciál-kiegyenlítés Belső villámvédelmi rendszer A belső villámvédelemnek kell megakadályoznia

Részletesebben

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr Főkapitányság Főépület 4024 Debrecen, Kossuth u 20. sz. villámvédelem felújítási terve

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr Főkapitányság Főépület 4024 Debrecen, Kossuth u 20. sz. villámvédelem felújítási terve V-055/2017 VILLÁMVÉDELMI TERV Hajdú-Bihar Megyei Rendőr Főkapitányság Főépület 4024 Debrecen, Kossuth u 20. sz. villámvédelem felújítási terve Debrecen, 2017.július. hó Tervező:. Kiss István elektromos

Részletesebben

Kültéri szünetmentes tápegységek térfigyelő rendszerekhez

Kültéri szünetmentes tápegységek térfigyelő rendszerekhez Kültéri szünetmentes tápegységek térfigyelő rendszerekhez Általános leírás A térfigyelő rendszerek megfelelő hatékonyságú üzemeltetésének feltétele, hogy a rendszer minden eleme lehetőség szerinti legkevesebb

Részletesebben

A Sopron Balfi utca 5349/203 hrsz. alatt felvett ingatlanon, 39 lakásos társasház kivitelezési szerződéséhez.

A Sopron Balfi utca 5349/203 hrsz. alatt felvett ingatlanon, 39 lakásos társasház kivitelezési szerződéséhez. I. SZÁMÚ MELLÉKLET MŰSZAKI TARTALOM A Sopron Balfi utca 5349/203 hrsz. alatt felvett ingatlanon, 39 lakásos társasház kivitelezési szerződéséhez. Betonszerkezet Alapozás: C16-24/KK minőségű beton Lemezbeton:

Részletesebben

Villanyszerelő Villanyszerelő

Villanyszerelő Villanyszerelő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Elostótáblák tipusai, megjelölések

Elostótáblák tipusai, megjelölések Elostótáblák tipusai, megjelölések Az STN EN 61439-3 szabvány szerint alacsony feszültségű fedett elosztószekrények csoportjába tartoznak, melyeket akár szakképzetlen személyek is kezelhetnek. Alkalmazhatók

Részletesebben

B rajzos összeszerelési útmutató

B rajzos összeszerelési útmutató 22.1020B rajzos összeszerelési útmutató 37 4 1. Zuhanykabin tető 1db 2. Felső vezetősín 1 db 3. Ventilátor 1 db 4. Kézi zuhanyfej 1 db 5. Zuhanytartó 1 db 6. Tükör 1 db 7. Gégecső kézi zuhanyhoz 1 db

Részletesebben

VILLAMOS KIVITELI TERVDOKUMENTÁCIÓ

VILLAMOS KIVITELI TERVDOKUMENTÁCIÓ . VILLAMOS KIVITELI TERVDOKUMENTÁCIÓ a Besenyszög, hrsz.:112.sz. alatti BEMUTATÓ JELLEGŰ KÖZÖSSÉGI ÉPÜLET létesítéséhez. Építtető: Kertbarát Kőr Besenyszög Egyesület 5071 Besenyszög, Dózsa György u.4.

Részletesebben