Egyes eltérő fizikai tulajdonságú zöldségfélék száradási jellemzőinek vizsgálata

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Egyes eltérő fizikai tulajdonságú zöldségfélék száradási jellemzőinek vizsgálata"

Átírás

1 Egyes eltérő fizikai tulajdonságú zöldségfélék száradási jellemzőinek vizsgálata Bihercz Gábor 1 Kurják Zoltán 1 1 SZIE, Gépészmérnöki Kar 2103 Gödöllő, Páter Károly u. 1 gbihercz@jht.gau.hu BEVEZETÉS Eddig számos tanulmány foglalkozott a zöldségfélék szárításával mikrohullámú és konvektív szárítási körülmények között, ám a kiinduló és peremfeltételek valamennyi esetben különbözőek voltak. Ebből adódóan ezek nem alkalmasak a zöldségfélék száradási jellemzőinek összehasonlító vizsgálatára, amennyiben az energia transzport eltérő. Ezért mi olyan konvektív és mikrohullámú kísérleteket folytattunk le paradicsom és sárgarépa mintákkal, amelyek kezdeti és peremfeltételei hasonlóak voltak. Az eredmények hasonló víztelenedési folyamatot és dehidrációs jellemzőket mutattak, azonban néhány helyen eltérés mutatkozott. Például mikrohullámú térben a száradási sebesség sokkal nagyobb volt, illetve konvektív szárításnál esetén az energiafogyasztás volt sokkal magasabb. A kísérlet alatt változtattunk néhány meghatározó paramétert, ezért különböző dehidrációs görbéket valamint száradási sebesség görbéket kaptunk. MÉRŐBERENDEZÉSEK ÉS MÉRÉSI ELJÁRÁSOK KONVEKTÍV SZÁRÍTÁS JELLEMZŐI A mérőberendezés ismertetése 1. ábra A mérőberendezés elrendezési terve (1: minta tartó; 2: légmelegítő; 3: elektromos motor; 4: ventilátor; 5: mérő henger; 6: hőmérő párok; 7: harmatpontmérő; 8: csatlakozó egység; 9: számítógép; 10: manométer; 11: mérőperem; 12: fojtó kúp; 13: hőmérsékletmérő egység) A ventilátor (4) által a környezetből szívott levegő tömegáramának, és ezzel a szárítótéri redukált közegsebesség szabályozására fojtókúp (g) szolgál, a térfogatáram pontos 7

2 meghatározásához a kör keresztmetszetű mérőcsőbe (5) mérőperem (f) és differenciál manométer (e) van beépítve. A fűtőegység (2) villamos teljesítménye a hőmérsékletszabályozó (h) segítségével 0-8 kw között fokozatmentesen állítható. A szárítótér (1) cserélhető, maximális méretű kialakításában 2,5 m magas, 100 mm belső átmérőjű, 20 mm falvastagságú plexi cső, ám jelen esetben csupán 200 mm magasságú szárítóteret alkalmaztunk. Előnye, hogy a száradási folyamat közvetlen megfigyelésére is lehetőséget teremt. Az átáramlott levegő sebességét indukciós anemométerrel és rotaméterrel mértük. A hőmérsékletmérésre Fe-Ko termoelemeket (a) helyeztünk el, a kilépő szárítóközeg relatív nedvességtartalmát harmatpontmérővel (b) határoztuk meg. A mérőberendezések kimenő jeleit egy mérésadatgyűjtőbe (c) vezettük és számítógép (d) segítségével értékeltük ki. A száradó anyag nedvességtartalmát a szárítótérben kiépített mintavételi helyeken szondás mintavételezéssel nyert anyagok szárítószekrényes mérésével határoztuk meg. A mérés leírása A két zöldségféle mérési technológiája hasonló, mert a vizsgálatok során az előkészítés azonos módon történt és a mérés során alkalmazott paraméterek is azonosak voltak. Konvektív szárításához 200 [g] mintatömeget használtunk. A zöldségeket nagyjából 1 [cm3] űrtartalmú kockákra daraboltuk, és így helyeztük a szárító berendezésbe. A szárító levegő hőmérsékletét először 80 [ C]-ra állítottuk be, majd 100 [ C]-ra. Minden mérési beállításnál 5-szöri ismétléssel vettük fel a mérési pontokat, amelyből számtani átlaggal határoztuk meg a középértékeket. Miután a mintákat a szárító berendezésből kivettük, azokat tégelyekbe helyeztük, lemértük a tömegüket, majd a szárítószekrénybe tettük (130 [ C] hőmérsékleten 3 órán keresztül szárítottuk). A szárítószekrényből való kivétel után lemértük a tégelyek tömegét, így a szárítószekrény előtti és utáni tömegek alapján számítottuk a nedves bázison vett nedvességtartalmat. MIKROHULLÁMÚ SZÁRÍTÁS JELLEMZŐI A mérőberendezés ismertetése 2. ábra A mikrohullámú mérőberendezés A mérésekhez egy célszerűen átalakított, kereskedelmi forgalomban is kapható mikrohullámú berendezést használtunk. A berendezés a homogén mikrohullámú teret - egy a kezelőtér felső 8

3 lapján rögzített - forgó keverőlapát segítségével biztosítja. Az átalakítás során a kezelő tér bal oldalán mérőcsatorna került kiépítésre. A mérőcsatorna egy 45 x 100 x 400 mm méretű zártszelvényből készült, amelynek végére egy M3-3A típusú mérőműszert csatlakoztattunk, amellyel a kezelőtérben a visszavert mikrohullámú teljesítményt tudtuk mérni. A magnetron elektromos vezérlésének átalakításával a mikrohullámú erőteret a szárítás ideje alatt folyamatossá tudtuk tenni, ami állandó teljesítményt biztosított. A mérés leírása A minta előkészítése megegyezik a konvektív szárításnál leírtakkal, de egyes technológia paramétereket célszerűségi okokból ettől eltérően kellett beállítani. A méréseket szakaszos kezelési módszerrel végeztük el. Az alkalmazott kezelés/szellőztetés arány 3/1 perc volt, így a méréseket 15-20%-os nedvességtartalomig tudtuk elvégezni. Az egyes növényekre a kezelési idők a következőképpen alakultak: sárgarépa: 2; 4,5; 7; 9; 11; 13,5; 16; 18; 23; 25; 28 perc paradicsom: 2; 4,5; 7; 9; 11; 13,5; 16; 18; 23; 25; 28 perc A mikrohullámú kezelés után a mintákat itt is konvektív úton egyensúlyi nedvességtartalomig szárítottuk ki 103 C-on. A méréseket mindenegyes kezelési időre 5 alkalommal végeztük el. Az így kapott adatokat rendezve itt is elkészítettük a száradás kinetikai és a száradásisebesség görbéket. A SZÁRÍTÁSI KÍSÉRLETEK EREDMÉNYEI A SÁRGARÉPA SZÁRÍTÁSA Konvektív szárítási kísérletek A sárgarépát az előzőekben ismertetett anyag-előkészítést követően 0,4 m/s-os sebességű szárítóközeggel szárítottuk 80 és 100 o C-os hőmérsékleten. Közel 90%-os kezdeti nedvességtartalomról a 10% körüli végnedvesség eléréséhez (t = 100 o C esetén) kereken 160 perc volt szükséges. Ez tényszerű megfigyelés önmagában is bizonyítja, hogy a sárgarépa viszonylag nehezen adja le nedvességtartalmát. 9

4 3. ábra. A sárgarépa konvektív szárítása (a minták a mintatartóban; b relatív energiaigény; c kinetikai görbék; d száradási sebesség görbék) Azonos kezdeti nedvességtartalomról 80 oc-os hőmérséklet alkalmazásakor 160 perc múlva közel 30%-os volt a minták víztartalma (3/c ábra). A szárítás kinetikai adatok alapján szerkesztett száradási sebességgörbék világosan mutatják, hogy a répa esetében is kialakul az egyenletes és a csökkenő száradási sebesség szakasza (3/d ábra). A víztartalom eltávolításához szükséges energia a nedvesség csökkenésével exponenciálisan növekszik. Mikrohullámú szárítási kísérletek Ebben az esetben a konvektív eljáráséhoz hasonló, de attól lényegesen meredekebb szárításkinetikai görbét kaptunk. (4/a ábra). 10

5 4. ábra A sárgarépa mikrohullámú szárítása (a kinetikai görbék; b száradási sebesség görbék; c relatív energiaigény; d hosszirányú belső nedvességeloszlás) A megszerkesztett száradási sebességgörbe azt mutatja, hogy mikrohullámú kezeléskor is egyértelműen elkülönül a felmelegítési, az egyenletes és a csökkenő száradási sebességű szakasz (4/b. ábra). Jól érzékelhető, hogy a csökkenő száradási szakaszon belül töréspont választja el az egyenletes és az aszimptotikus intervallumokat egymástól. A relatív energiaigény vizsgálatával kapott diagram a 4/c. ábrán látható. Feltűnő, hogy a kezdeti szárítási szakaszban a relatív energiaigény görbéje jobban közelít a vízszinteshez. A száradás alatti nedvességáramlás tekintetében a sárgarépa belső szövetmorfológiájának meghatározó szerepére utal a nedvességtartalom hossz- és keresztirányú eloszlásának alakulása (4/d ábra). A nedvesség hosszirányú eloszlása mind az idő, mind a hely függvényében közel egyenletes, a keresztirányú disztribúció pedig majdnem szimmetrikusan sugárirányban fokozatosan csökken. Konvektív szárítási kísérletek A PARADICSOM SZÁRÍTÁSA Az előzőleg szeletelt paradicsomot 80 és 100 o C-os szárítóközeg alkalmazásával szárítottuk. Mindkét közeghőmérséklet 0,4 m/s-os áramlási sebességgel párosult. A paradicsomszeletek kezdeti nedvességtartalma jóval 90% felett volt (5/a ábra). 11

6 5. ábra A paradicsom konvektív szárítása (a kinetikai görbék; b száradási sebesség görbék; c relatív energiaigény) A vízleadás intenzitása viszonylag nagy volt. Feltűnő, hogy a hőmérséklet 20 o C-kal való emelése a hőfokemelkedés arányát meghaladó száradási sebességnövekedést váltott ki (5/b. ábra). Ennek megnyugtató magyarázatához további kísérletek szükségesek. A magas kezdeti nedvességtartalom természetes következménye az egyenletes száradási sebesség kialakulása, majd a nedvességtartalom csökkenésével a csökkenő vízleadási intervallum bekövetkezése. A víztartalom kívánatos csökkentéséhez szükséges relatív energia, hasonló görbe szerint változik, mint az a sárgarépa esetében is tapasztalható volt. Az alacsony nedvességtartalmú szakaszban hirtelenebb és meredekebb a görbe emelkedése és az átmenet helye alacsonyabb víztartalomhoz köthető, mint a sárgarépánál. Ennek magyarázata a nagy kezdeti nedvességtartalom hatásában, illetve a vélhetően kisebb vízkötési energiában keresendő (5/c. ábra). Mikrohullámú szárítási kísérletek A paradicsom nagyfrekvenciás kezelésekor az átlagos abszorbeált fajlagos mikrohullámú teljesítmény p = 2,94 W/g volt, ami pontosan megfelel a t = 100 o C hőmérsékletű és v = 0,4 m/s közegsebességű konvekciós energia-bevitelnek. Ezzel szemben a kapott szárításkinetikai görbe meredekebb és jellegzetesen mikrohullámos (6/a. ábra). A száradási idő lényegesen lerövidül, ami előrevetíti azt, amit a száradási sebességgörbe vizuálisan is bizonyít, hogy a vízleadási intenzitás mikrohullámú körülmények közt a konvekciós száradási sebesség 12

7 többszöröse. Míg 100 o C-os, 0,4 m/s-os szárítóközeg mellett maximális konvekciós szárítási sebesség 0,55 kg/kgmin volt, addig hasonló intenzitású mikrohullámú energia-bevitel mellett ugyanez kereken 2 kg/kgmin-re adódott. Elemezve a paradicsom szárításkor kapott q r -X görbét (6/c ábra) látható, hogy itt viszonylag hosszú a vízszintes szakasz, illetve a görbe emelkedése kis anyag-nedvességtartalom mellett következik be, ugyanakkor kisebb az úgynevezett átmeneti szakasz is. Ez a jelenség nagyrészt azzal magyarázható, hogy a paradicsom nedvességtartalmának kötési energiája valószínűleg kisebb, mint a sárgarépáé. 6. ábra A paradicsom mikrohullámú szárítása (a kinetikai görbe; b száradási sebesség; c relatív nedvességtartalom) 13

8 ÖSSZEFOGLALÁS A száradási sebesség értékében a kísérletbe vont anyagok közül a sárgarépánál adódnak a legnagyobb különbségek, összevetve a konvekciós és a nagyfrekvenciás energiaközlési módokat. Ez a jelenség arra enged következtetni, hogy a száradó anyag morfológiája jelentősen befolyásolja az energiahasznosulás folyamatát, függően a megválasztott kezelési (energiaközlési) módtól. Az anyag szerkezete nem támogatja a felületi energia- és anyagátvitelt, belső hőközléssel lényegesen jobb eredmény várható. A nedvességtartalom hossz- és keresztirányú eloszlásának alakulása arra enged következtetni, hogy a legintenzívebb nedvességáramlás a központi xylem-csőben jön létre, a parenchima szövetek pedig sugárirányú vízmozgást gátló rétegekként funkcionálnak. Ez az anyagszerkezet még szeletelés után is rontja a konvektív szárítási eljárás energetikai jellemzőit. Indirekt bizonyítékok alapján feltételezhető, hogy a zöldségfélék mikrohullámú szárításakor a mikrohullámú energiának nem-termikus hatása is van. Ez a hatás hasonlít a fémek felületére érkező (hullám formájában terjedő) energia Lebedev-féle sugárnyomásához. Nem kizárt, hogy az abszorbeálódott energia belső nyomásnövelő hatása eredményeképpen a távozó nedvességtartalom egy része nem párolog el, mint a konvektív szárításkor. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS A tanulmány az OTKA T és az NKFP 4/030/2001 pályázatok anyagi támogatásával készült. IRODALOMJEGYZÉK Beke, J.: Hygrothermal Properties of Grains. In Drying Technology in Agriculture and Food Sciences (Edited by A. S. Mujumdar). Scientific Publishers, Enfield, USA, p. Beke, J.: Some aspects of modelling convective corn drying, Drying Technology, New York, 1992b Beke, J.-Gál, Z.: Some aspects of the drying process with variable bed height. Drying 94. New York, Brisbane, Beke, J. - Mujumdar, A.S.: Influence of Drying Conditions on the Fragility of Corn Kernels, Drying Technology, New York, p. Beke, J. - Mujumdar, A.S. - Giroux, M.: Some Fundamental Attributes of Corn and Potato Drying in Microwave Fields. Drying Technology. vol. 15(2) February Beke, J.: The impact of field polarization on the dewatering process of Corn, Drying Technology, 1999, Vol. 17/4 Brooker, D.B. Bakker-Arkema, F.W. Hall, C.W.: Drying and Storage of Grains and Oilseeds. Nostrand Reinhold, New York, Hukill,W.V.: Grain Drying. In Storage of Cereal Grains and Their Products. J.A.Anderson and A.W.Alcock eds. Am.Assoc.Cereal Chemists, St.Paul, 1954 Mujumdar A. S. Beke J.: Practical drying, Szaktudás Kiadóház, Budapest, Neményi, M.: Energetically and biologically analysis of artificial drying of cornhybrids, Academic PhD essay. Mosonmagyaróvár,

A vízleadási folyamat anyagspecifikus paramétereinek kutatása egyes élelmiszer/takarmány alapanyagok mesterséges szárításának intenzifikálása céljából

A vízleadási folyamat anyagspecifikus paramétereinek kutatása egyes élelmiszer/takarmány alapanyagok mesterséges szárításának intenzifikálása céljából A vízleadási folyamat anyagspecifikus paramétereinek kutatása egyes élelmiszer/takarmány alapanyagok mesterséges szárításának intenzifikálása céljából Vezető kutató: Beke János DSc, OTKA-azonosító: 61480,

Részletesebben

Az állományon belüli és kívüli hőmérséklet különbség alakulása a nappali órákban a koronatér fölötti térben május és október közötti időszak során

Az állományon belüli és kívüli hőmérséklet különbség alakulása a nappali órákban a koronatér fölötti térben május és október közötti időszak során Eredmények Részletes jelentésünkben a 2005-ös év adatait dolgoztuk fel. Természetesen a korábbi évek adatait is feldolgoztuk, de a terjedelmi korlátok miatt csak egy évet részletezünk. A tárgyévben az

Részletesebben

FAANYAG VÁKUUMSZÁRÍTÁSA TAKÁTS P., NÉMETH R.

FAANYAG VÁKUUMSZÁRÍTÁSA TAKÁTS P., NÉMETH R. FAANYAG VÁKUUMSZÁRÍTÁSA TAKÁTS P., NÉMETH R. Nyugat Magyarországi Egyetem Fa és Papírtechnológiai Intézet, Lemezipari Tanszék; Faanyagtudományi Intézet 9400 Sopron, Bajcsy Zsilinszky út 4. Tel: 99 311

Részletesebben

A meggy szárítási jellemzőinek meghatározása

A meggy szárítási jellemzőinek meghatározása A meggy szárítási jellemzőinek meghatározása Lengyel Antal Bodnár Gábor Nyíregyházi Főiskola, Műszaki és Mezőgazdasági Főiskolai Kar, Erőgépek és Gépjárműtechnika Tanszék Bevezetés A meggy egyike a legnagyobb

Részletesebben

Fázisátalakulások vizsgálata

Fázisátalakulások vizsgálata KLASSZIKUS FIZIKA LABORATÓRIUM 6. MÉRÉS Fázisátalakulások vizsgálata Mérést végezte: Enyingi Vera Atala ENVSAAT.ELTE Mérés időpontja: 2011. szeptember 28. Szerda délelőtti csoport 1. A mérés célja A mérés

Részletesebben

Bevásárlóközpontok energiafogyasztási szokásai

Bevásárlóközpontok energiafogyasztási szokásai Bevásárlóközpontok energiafogyasztási szokásai Bessenyei Tamás Power Consult Kft. tamas.bessenyei@powerconsult.hu Bevezetés Az elmúlt években a nagyobb városokban, valamint azok külső részein igen sok

Részletesebben

Al-Mg-Si háromalkotós egyensúlyi fázisdiagram közelítő számítása

Al-Mg-Si háromalkotós egyensúlyi fázisdiagram közelítő számítása l--si háromalkotós egyensúlyi fázisdiagram közelítő számítása evezetés Farkas János 1, Dr. Roósz ndrás 1 doktorandusz, tanszékvezető egyetemi tanár Miskolci Egyetem nyag- és Kohómérnöki Kar Fémtani Tanszék

Részletesebben

A mikrohullámú energiaabszorpció tanulmányozása mezőgazdasági magvak mikrohullámú és kombinált szárítása kapcsán

A mikrohullámú energiaabszorpció tanulmányozása mezőgazdasági magvak mikrohullámú és kombinált szárítása kapcsán A mikrohullámú energiaabszorpció tanulmányozása mezőgazdasági magvak mikrohullámú és kombinált szárítása kapcsán Ludányi Lajos - Göllei Attila 2 - Pallainé Varsányi Erzsébet 3 - Vass András 3 - Szijjártó

Részletesebben

AX-PH02. 1. Az eszköz részei

AX-PH02. 1. Az eszköz részei AX-PH02 1. Az eszköz részei A. PH/TEMP kapcsoló: üzemmód kapcsoló: állítsa a kapcsolót PH érték, hőmérséklet vagy nedvességtartalom állásba. B. ON gomb: a bekapcsoláshoz nyomja meg a gombot. C. ÉRZÉKELŐ

Részletesebben

Cikória szárítástechnikai tulajdonságainak vizsgálata modellkísérlettel

Cikória szárítástechnikai tulajdonságainak vizsgálata modellkísérlettel Cikória szárítástchnikai tulajdonságainak vizsgálata modllkísérlttl Kacz Károly Stépán Zsolt Kovács Attila Józsf Nményi Miklós Nyugat-Magyarországi Egytm Mzőgazdaság- és Éllmiszrtudományi Kar Agrárműszaki,

Részletesebben

1. ANYAG ÉS MÓDSZER Fogyasztói-, UHT-, illetve nyers tej minták zsírtartalmának meghatározása

1. ANYAG ÉS MÓDSZER Fogyasztói-, UHT-, illetve nyers tej minták zsírtartalmának meghatározása 1.1. Homogén mikrohullámú tér kialakítása 1. ANYAG ÉS MÓDSZER A kezelőtérbe önmagában behelyezett minták egyenlőtlen felmelegedése miatt (mivel nem tudtunk homogén hőmérsékleteloszlást kialakítani az anyagban)

Részletesebben

Részletes összefoglaló jelentés

Részletes összefoglaló jelentés Részletes összefoglaló jelentés 1. Hőátadási tényező vizsgálata egyidejű hő- és anyagátadási folyamatok esetén Az egyidejű hő- és anyagátadással járó szárítási folyamatoknál számos szerző utalt a hőátadási

Részletesebben

Gravi-szell huzatfokozó jelleggörbe mérése

Gravi-szell huzatfokozó jelleggörbe mérése Gravi-szell huzatfokozó jelleggörbe mérése Jelen dokumentáció a CS&K Duna Kft. kizárólagos tulajdonát képezi, részben vagy egészben történő engedély nélküli másolása, felhasználása TILOS! 1. A huzatfokozó

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM BIOLÓGIAI ANYAGOK VÍZLEADÁSI TULAJDONSÁGAI MIKROHULLÁMÚ TÉRBEN. Doktori (PhD) értekezés tézisei. Kurják Zoltán.

SZENT ISTVÁN EGYETEM BIOLÓGIAI ANYAGOK VÍZLEADÁSI TULAJDONSÁGAI MIKROHULLÁMÚ TÉRBEN. Doktori (PhD) értekezés tézisei. Kurják Zoltán. SZENT ISTVÁN EGYETEM BIOLÓGIAI ANYAGOK VÍZLEADÁSI TULAJDONSÁGAI MIKROHULLÁMÚ TÉRBEN Doktori (PhD) értekezés tézisei Kurják Zoltán Gödöllő 2016 A doktori iskola megnevezése: Műszaki Tudományi Doktori Iskola

Részletesebben

Fázisátalakulások vizsgálata

Fázisátalakulások vizsgálata Klasszikus Fizika Laboratórium VI.mérés Fázisátalakulások vizsgálata Mérést végezte: Vanó Lilla VALTAAT.ELTE Mérés időpontja: 2012.10.18.. 1. Mérés leírása A mérés során egy adott minta viselkedését vizsgáljuk

Részletesebben

Hallgatói segédlet. Konvekciós szárítás

Hallgatói segédlet. Konvekciós szárítás BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS AZDASÁTUDOMÁNYI EYETEM Épületgépészeti és épészeti Eljárástechnika Tanszék Hallgatói segédlet Konvekciós szárítás Készítette: Átdolgozta: Bothné Dr. Fehér Kinga, adjunktus Dr. Poós

Részletesebben

e-gépész.hu >> Szellőztetés hatása a szén-dioxid-koncentrációra lakóépületekben Szerzo: Csáki Imre, tanársegéd, Debreceni Egyetem Műszaki Kar

e-gépész.hu >> Szellőztetés hatása a szén-dioxid-koncentrációra lakóépületekben Szerzo: Csáki Imre, tanársegéd, Debreceni Egyetem Műszaki Kar e-gépész.hu >> Szellőztetés hatása a szén-dioxid-koncentrációra lakóépületekben Szerzo: Csáki Imre, tanársegéd, Debreceni Egyetem Műszaki Kar Az ember zárt térben tölti életének 80-90%-át. Azokban a lakóépületekben,

Részletesebben

ZÁRÓJELENTÉS a Gabonafélék és olajosmagvak szárításának m szaki technológiai és min ségi összefüggései c. OTKA témáról

ZÁRÓJELENTÉS a Gabonafélék és olajosmagvak szárításának m szaki technológiai és min ségi összefüggései c. OTKA témáról FVM Mez gazdasági Gépesítési Intézet 2100. Gödöll, Tessedik S. u. 4. ZÁRÓJELENTÉS a Gabonafélék és olajosmagvak szárításának m szaki technológiai és min ségi összefüggései c. OTKA témáról OTKA nyilvántartási

Részletesebben

TÉRFOGATÁRAM MÉRÉSE. Mérési feladatok

TÉRFOGATÁRAM MÉRÉSE. Mérési feladatok Készítette:....kurzus Dátum:...év...hó...nap TÉRFOGATÁRAM MÉRÉSE Mérési feladatok 1. Csővezetékben áramló levegő térfogatáramának mérése mérőperemmel 2. Csővezetékben áramló levegő térfogatáramának mérése

Részletesebben

Hőkezelő technológia tervezése

Hőkezelő technológia tervezése Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Kar Gépgyártástechnológiai Tanszék Hőkezelő technológia tervezése Hőkezelés és hegesztés II. című tárgyból Név: Varga András Tankör: G-3BGT Neptun: CP1E98 Feladat: Tervezze

Részletesebben

A napenergia alapjai

A napenergia alapjai A napenergia alapjai Magyarország energia mérlege sötét Ahonnan származik Forrás: Kardos labor 3 A légkör felső határára és a Föld felszínére érkező sugárzás spektruma Nem csak az a spektrum tud energiát

Részletesebben

A 2017/2018. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő forduló FIZIKA II. KATEGÓRIA JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ. Pohár rezonanciája

A 2017/2018. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő forduló FIZIKA II. KATEGÓRIA JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ. Pohár rezonanciája Oktatási Hivatal A 017/018. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő forduló FIZIKA II. KATEGÓRIA JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Pohár rezonanciája A mérőberendezés leírása: A mérőberendezés egy változtatható

Részletesebben

Termékfeldolgozás I. (BSc)

Termékfeldolgozás I. (BSc) Termékfeldolgozás I. (BSc) Szárítás Összeállította: Dr. Simon László Nyíregyházi Fiskola Szárítási módszerek és berendezések Az élelmiszerek víztartalmát természetes szárítással (aszalással) vagy mesterséges

Részletesebben

Jegyzőkönyv Arundo biogáz termelő képességének vizsgálata Biobyte Kft.

Jegyzőkönyv Arundo biogáz termelő képességének vizsgálata Biobyte Kft. Jegyzőkönyv Arundo biogáz termelő képességének vizsgálata Biobyte Kft. 2013.10.25. 2013.11.26. 1 Megrendelő 1. A vizsgálat célja Előzetes egyeztetés alapján az Arundo Cellulóz Farming Kft. megbízásából

Részletesebben

SIROKKÓ-TDG-80 mesterséges dohány szárító berendezés

SIROKKÓ-TDG-80 mesterséges dohány szárító berendezés SIROKKÓ-TDG-80 mesterséges dohány szárító berendezés Forgalmazó: SIROKKÓ 1000 BT. H-5008. Szolnok.Fazekas M. u.28. Tel/fax: 06/56-424-439 RT.: + 36/30/349-8991 E-mail: sirokko1000bt@vipmail.hu A SZÁRITÓ

Részletesebben

Szent István Egyetem MEZŐGAZDASÁGI ANYAGOK SZÁRÍTÁSI FOLYAMATÁNAK ELEMZÉSE VÁLTOZÓ RÉTEGVASTAGSÁG ESETÉN. Doktori (Ph.D.) értekezés tézisei

Szent István Egyetem MEZŐGAZDASÁGI ANYAGOK SZÁRÍTÁSI FOLYAMATÁNAK ELEMZÉSE VÁLTOZÓ RÉTEGVASTAGSÁG ESETÉN. Doktori (Ph.D.) értekezés tézisei Szent István Egyetem MEZŐGAZDASÁGI ANYAGOK SZÁRÍTÁSI FOLYAMATÁNAK ELEMZÉSE VÁLTOZÓ RÉTEGVASTAGSÁG ESETÉN Doktori (Ph.D.) értekezés tézisei Bihercz Gábor Gödöllő 2006. A doktori iskola megnevezése: Műszaki

Részletesebben

KRL Kontrol Kft Érd, Bajcsy-Zs. út 81. Tel: ; Fax: ; Web: KRL.HU

KRL Kontrol Kft Érd, Bajcsy-Zs. út 81. Tel: ; Fax: ;   Web: KRL.HU KRL Kontrol Kft. 2030 Érd, Bajcsy-Zs. út 81. Tel: +36 23 381-818; Fax: +36 23 381-542; E-mail: KRL@KRL.HU; Web: KRL.HU Mérési jegyzőkönyv Dátum: 2015.06.01. Iktatószám: 150601j01 Ügyintéző: KRL Kontrol

Részletesebben

Fázisátalakulások vizsgálata

Fázisátalakulások vizsgálata Fázisátalakulások vizsgálata Mérő neve: Márkus Bence Gábor Mérőpár neve: Székely Anna Krisztina Szerda délelőtti csoport Mérés ideje: 10/12/2011 Beadás ideje: 10/19/2011 1 1. A mérés rövid leírása Mérésem

Részletesebben

1. A vizsgált berendezés ismertetése

1. A vizsgált berendezés ismertetése 1. A vizsgált berendezés ismertetése 1.1. Műszaki leírás A GSI-2500 szemestermény-szárító berendezés elsősorban kukorica, búza és egyéb gabonafélék, továbbá hüvelyesek, olajos magvak szárítására készült.

Részletesebben

Kísérlettervezés alapfogalmak

Kísérlettervezés alapfogalmak Kísérlettervezés alapfogalmak Rendszermodellezés Budapest University of Technology and Economics Fault Tolerant Systems Research Group Budapest University of Technology and Economics Department of Measurement

Részletesebben

Hőmérsékleti sugárzás

Hőmérsékleti sugárzás Ideális fekete test sugárzása Hőmérsékleti sugárzás Elméleti háttér Egy ideális fekete test leírható egy egyenletes hőmérsékletű falú üreggel. A fala nemcsak kibocsát, hanem el is nyel energiát, és spektrális

Részletesebben

Ventilátor (Ve) [ ] 4 ahol Q: a térfogatáram [ m3. Nyomásszám:

Ventilátor (Ve) [ ] 4 ahol Q: a térfogatáram [ m3. Nyomásszám: Ventilátor (Ve) 1. Definiálja a következő dimenziótlan számokat és írja fel a képletekben szereplő mennyiségeket: φ (mennyiségi szám), Ψ (nyomásszám), σ (fordulatszám tényező), δ (átmérő tényező)! Mennyiségi

Részletesebben

Akusztikus aktivitás AE vizsgálatoknál

Akusztikus aktivitás AE vizsgálatoknál Akusztikus aktivitás AE vizsgálatoknál Kindlein Melinda, Fodor Olivér ÁEF Anyagvizsgáló Laboratórium Kft. 1112. Bp. Budaörsi út 45. Az akusztikus emissziós vizsgálat a roncsolásmentes vizsgálati módszerek

Részletesebben

KÖZEG. dv dt. q v. dm q m. = dt GÁZOK, GŐZÖK ÉS FOLYADÉKOK ÁRAMLÓ MENNYISÉGÉNEK MÉRÉSE MÉRNI LEHET:

KÖZEG. dv dt. q v. dm q m. = dt GÁZOK, GŐZÖK ÉS FOLYADÉKOK ÁRAMLÓ MENNYISÉGÉNEK MÉRÉSE MÉRNI LEHET: GÁZOK, GŐZÖK ÉS FOLYADÉKOK ÁRAMLÓ MENNYISÉGÉNEK MÉRÉSE MÉRNI LEHET: AZ IDŐEGYSÉG ALATT ÁTÁRAMLÓ MENNYISÉG TÉRFOGATÁT TÉRFOGATÁRAM MÉRÉS q v = dv dt ( m 3 / s) AZ IDŐEGYSÉG ALATT ÁTÁRAMLÓ MENNYISÉG TÖMEGÉT

Részletesebben

A SZÉL ENERGIÁJÁNAK HASZNOSÍTÁSA Háztartási Méretű Kiserőművek (HMKE)

A SZÉL ENERGIÁJÁNAK HASZNOSÍTÁSA Háztartási Méretű Kiserőművek (HMKE) A SZÉL ENERGIÁJÁNAK HASZNOSÍTÁSA Háztartási Méretű Kiserőművek (HMKE) A szél mechanikai energiáját szélgenerátorok segítségével tudjuk elektromos energiává alakítani. Természetesen a szél energiáját mechanikus

Részletesebben

Szárítás kemence Futura

Szárítás kemence Futura Szárítás kemence Futura Futura, a nemzetközi innovációs díjat Futura egy univerzális szárító gép, fa és egyéb biomassza-alapanyag. Egyesíti az innovatív technikai megoldások alapján, 19-26 szabadalmazott

Részletesebben

Kutatási beszámoló. 2015. február. Tangens delta mérésére alkalmas mérési összeállítás elkészítése

Kutatási beszámoló. 2015. február. Tangens delta mérésére alkalmas mérési összeállítás elkészítése Kutatási beszámoló 2015. február Gyüre Balázs BME Fizika tanszék Dr. Simon Ferenc csoportja Tangens delta mérésére alkalmas mérési összeállítás elkészítése A TKI-Ferrit Fejlsztő és Gyártó Kft.-nek munkája

Részletesebben

Gyümölcsök konvekciós szárításának modellezése Modeling of the Convective Drying of Fruits Modelarea cineticii uscării convective a fructelor

Gyümölcsök konvekciós szárításának modellezése Modeling of the Convective Drying of Fruits Modelarea cineticii uscării convective a fructelor Gyümölcsök konvekciós szárításának modellezése Modeling of the Convective Drying of Fruits Modelarea cineticii uscării convective a fructelor ANDRÁS Csaba Dezső, SZÉP Al. Sándor, BARTÓK Simon Sapientia

Részletesebben

HULLADÉKCSÖKKENTÉS. EEA Grants Norway Grants. Élelmiszeripari zöld innovációs program megvalósítása. Dr. Nagy Attila, Debreceni Egyetem 2014.10.28.

HULLADÉKCSÖKKENTÉS. EEA Grants Norway Grants. Élelmiszeripari zöld innovációs program megvalósítása. Dr. Nagy Attila, Debreceni Egyetem 2014.10.28. Élelmiszeripari zöld innovációs program megvalósítása EEA Grants Norway Grants HULLADÉKCSÖKKENTÉS Dr. Nagy Attila, Debreceni Egyetem HU09-0015-A1-2013 1 Beruházás oka A vágóhidakról kikerülő baromfi nyesedék

Részletesebben

Mérés: Millikan olajcsepp-kísérlete

Mérés: Millikan olajcsepp-kísérlete Mérés: Millikan olajcsepp-kísérlete Mérés célja: 1909-ben ezt a mérést Robert Millikan végezte el először. Mérése során meg tudta határozni az elemi részecskék töltését. Ezért a felfedezéséért Nobel-díjat

Részletesebben

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA VEGYIPAR ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA VEGYIPAR ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ VEGYIPAR ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ 1. feladat 8 pont A mérőműszerek felépítése A mérőműszer mely részére vonatkozik az alábbi állítás? Írja

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR GÉPÉSZMÉRNÖKI TANSZÉK SPM BEARINGCHECKER KÉZI CSAPÁGYMÉRŐ HASZNÁLATA /OKTATÁSI SEGÉDLET DIAGNOSZTIKA TANTÁRGYHOZ/

DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR GÉPÉSZMÉRNÖKI TANSZÉK SPM BEARINGCHECKER KÉZI CSAPÁGYMÉRŐ HASZNÁLATA /OKTATÁSI SEGÉDLET DIAGNOSZTIKA TANTÁRGYHOZ/ DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR GÉPÉSZMÉRNÖKI TANSZÉK SPM BEARINGCHECKER KÉZI CSAPÁGYMÉRŐ HASZNÁLATA /OKTATÁSI SEGÉDLET DIAGNOSZTIKA TANTÁRGYHOZ/ ÖSSZEÁLLÍTOTTA: DEÁK KRISZTIÁN 2013 Az SPM BearingChecker

Részletesebben

Épületgépészeti rendszerek benchmarking -ja

Épületgépészeti rendszerek benchmarking -ja Épületgépészeti rendszerek benchmarking -ja Dr. Magyar Zoltán BME Épületenergetika és Épületgépészeti Tanszék 2013. november 22. Épületgépészeti rendszerek felülvizsgálata folyamatos monitoring és adatgyűjtés

Részletesebben

Amit a kapacitív gabona nedvességmérésről tudni kell

Amit a kapacitív gabona nedvességmérésről tudni kell Szemestermények korszerű szárítási, tárolási, feldolgozási és mérési technológiái Gödöllő, 2018 Amit a kapacitív gabona nedvességmérésről tudni kell Dr. Gillay Zoltán, adjunktus Szent István Egyetem, Élelmiszertudományi

Részletesebben

Hatvani István fizikaverseny forduló megoldások. 1. kategória. J 0,063 kg kg + m 3

Hatvani István fizikaverseny forduló megoldások. 1. kategória. J 0,063 kg kg + m 3 Hatvani István fizikaverseny 016-17. 1. kategória 1..1.a) Két eltérő méretű golyó - azonos magasságból - ugyanakkora végsebességgel ér a talajra. Mert a földfelszín közelében minden szabadon eső test ugyanúgy

Részletesebben

KAPILLÁR-PÓRUSOS KOLLOID ANYAGOK VÁLTAKOZÓ RENDSZERŰ KONVEKTÍV-MIKROHULLÁMÚ SZÁRÍTÁSA SZABÓ GÁBOR, RAJKÓ RÓBERT, HODUR CECÍLIA

KAPILLÁR-PÓRUSOS KOLLOID ANYAGOK VÁLTAKOZÓ RENDSZERŰ KONVEKTÍV-MIKROHULLÁMÚ SZÁRÍTÁSA SZABÓ GÁBOR, RAJKÓ RÓBERT, HODUR CECÍLIA 11 KAPILLÁR-PÓRUSOS KOLLOID ANYAGOK VÁLTAKOZÓ RENDSZERŰ KONVEKTÍV-MIKROHULLÁMÚ SZÁRÍTÁSA SZABÓ GÁBOR, RAJKÓ RÓBERT, HODUR CECÍLIA Szegedi Tudományegyetem Szegedi Élelmiszeripari Főiskolai Kar Élelmiszeripari

Részletesebben

Mérésadatgyűjtés, jelfeldolgozás.

Mérésadatgyűjtés, jelfeldolgozás. Mérésadatgyűjtés, jelfeldolgozás. Nem villamos jelek mérésének folyamatai. Érzékelők, jelátalakítók felosztása. Passzív jelátalakítók. 1.Ellenállás változáson alapuló jelátalakítók -nyúlásmérő ellenállások

Részletesebben

2.2.17. CSEPPENÉSPONT

2.2.17. CSEPPENÉSPONT 2.2.17. Cseppenéspont Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.0 1 2.2.17. CSEPPENÉSPONT A cseppenéspont az a hőmérséklet, amelyen a megolvadó vizsgálandó anyag első cseppje az alábbi körülmények között lecseppen a vizsgáló

Részletesebben

Kisciklusú fárasztóvizsgálatok eredményei és energetikai értékelése

Kisciklusú fárasztóvizsgálatok eredményei és energetikai értékelése Kisciklusú fárasztóvizsgálatok eredményei és energetikai értékelése Tóth László, Rózsahegyi Péter Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány Logisztikai és Gyártástechnikai Intézet Bevezetés A mérnöki

Részletesebben

Modern Fizika Labor. 2. Az elemi töltés meghatározása. Fizika BSc. A mérés dátuma: nov. 29. A mérés száma és címe: Értékelés:

Modern Fizika Labor. 2. Az elemi töltés meghatározása. Fizika BSc. A mérés dátuma: nov. 29. A mérés száma és címe: Értékelés: Modern Fizika Labor Fizika BSc A mérés dátuma: 2011. nov. 29. A mérés száma és címe: 2. Az elemi töltés meghatározása Értékelés: A beadás dátuma: 2011. dec. 11. A mérést végezte: Szőke Kálmán Benjamin

Részletesebben

Korszerű technológiák: zsugorodás-kompenzált és magasraktári ipari padlók

Korszerű technológiák: zsugorodás-kompenzált és magasraktári ipari padlók Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Korszerű technológiák: zsugorodás-kompenzált és magasraktári ipari padlók Dr. Zsigovics István adjunktus, Építőanyagok és Mérnökgeológia Tanszék, BME Epo-Trend,

Részletesebben

Tanulmány. 1. A lánckenőolaj lehetséges tömegvesztésének vizsgálata

Tanulmány. 1. A lánckenőolaj lehetséges tömegvesztésének vizsgálata Tanulmány A hengeresfa nedvességtartalmának meghatározásához kapcsolódó láncfűrészes mintavételezés hibáinak feltárása, egyéb módszerekkel való összehasonlítása Az alábbi tanulmány tartalmazza az Innovációs

Részletesebben

A II. kategória Fizika OKTV mérési feladatainak megoldása

A II. kategória Fizika OKTV mérési feladatainak megoldása Nyomaték (x 0 Nm) O k t a t á si Hivatal A II. kategória Fizika OKTV mérési feladatainak megoldása./ A mágnes-gyűrűket a feladatban meghatározott sorrendbe és helyre rögzítve az alábbi táblázatban feltüntetett

Részletesebben

XXI. NEMZETKÖZI GÉPÉSZETI TALÁLKOZÓ

XXI. NEMZETKÖZI GÉPÉSZETI TALÁLKOZÓ XXI. NEMZETKÖZI GÉPÉSZETI TALÁLKOZÓ Szaszák Norbert II. éves doktoranduszhallgató, Dr. Szabó Szilárd Miskolci Egyetem, Áramlás- és Hőtechnikai Gépek Tanszéke 2013. Összefoglaló Doktori téma: turbulenciagenerátorok

Részletesebben

Tárgyszavak: kapilláris, telítéses porometria; pórustérfogat-mérés; szűrés; átáramlásmérés.

Tárgyszavak: kapilláris, telítéses porometria; pórustérfogat-mérés; szűrés; átáramlásmérés. A TERMELÉSI FOLYAMAT MINÕSÉGKÉRDÉSEI, VIZSGÁLATOK 2.4 2.5 Porózus anyagok új, környezetkímélő mérése Tárgyszavak: kapilláris, telítéses porometria; pórustérfogat-mérés; szűrés; átáramlásmérés. A biotechnológiában,

Részletesebben

Az α értékének változtatásakor tanulmányozzuk az y-x görbe alakját. 2 ahol K=10

Az α értékének változtatásakor tanulmányozzuk az y-x görbe alakját. 2 ahol K=10 9.4. Táblázatkezelés.. Folyadék gőz egyensúly kétkomponensű rendszerben Az illékonyabb komponens koncentrációja (móltörtje) nagyobb a gőzfázisban, mint a folyadékfázisban. Móltört a folyadékfázisban x;

Részletesebben

Nanokeménység mérések

Nanokeménység mérések Cirkónium Anyagtudományi Kutatások ek Nguyen Quang Chinh, Ugi Dávid ELTE Anyagfizikai Tanszék Kutatási jelentés a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával az NKFI Alapból létrejött

Részletesebben

Hajdúnánás geotermia projekt lehetőség. Előzetes értékelés Hajdúnánás 2011. 09. 02.

Hajdúnánás geotermia projekt lehetőség. Előzetes értékelés Hajdúnánás 2011. 09. 02. Hajdúnánás geotermia projekt lehetőség Előzetes értékelés Hajdúnánás 2011. 09. 02. Hajdúnánástól kapott adatok a 114-es kútról Általános információk Geotermikus adatok Gázösszetétel Hiányzó adatok: Hő

Részletesebben

Véletlen jelenség: okok rendszere hozza létre - nem ismerhetjük mind, ezért sztochasztikus.

Véletlen jelenség: okok rendszere hozza létre - nem ismerhetjük mind, ezért sztochasztikus. Valószín ségelméleti és matematikai statisztikai alapfogalmak összefoglalása (Kemény Sándor - Deák András: Mérések tervezése és eredményeik értékelése, kivonat) Véletlen jelenség: okok rendszere hozza

Részletesebben

A vízfelvétel és - visszatartás (hiszterézis) szerepe a PM10 szabványos mérésében

A vízfelvétel és - visszatartás (hiszterézis) szerepe a PM10 szabványos mérésében A vízfelvétel és - visszatartás (hiszterézis) szerepe a PM10 szabványos mérésében Imre Kornélia 1, Molnár Ágnes 1, Gelencsér András 2, Dézsi Viktor 3 1 MTA Levegőkémia Kutatócsoport 2 Pannon Egyetem, Föld-

Részletesebben

1. számú ábra. Kísérleti kályha járattal

1. számú ábra. Kísérleti kályha járattal Kísérleti kályha tesztelése A tesztsorozat célja egy járatos, egy kitöltött harang és egy üres harang hőtároló összehasonlítása. A lehető legkisebb méretű, élére állított téglából épített héjba hagyományos,

Részletesebben

STATISZTIKA. A maradék független a kezelés és blokk hatástól. Maradékok leíró statisztikája. 4. A modell érvényességének ellenőrzése

STATISZTIKA. A maradék független a kezelés és blokk hatástól. Maradékok leíró statisztikája. 4. A modell érvényességének ellenőrzése 4. A modell érvényességének ellenőrzése STATISZTIKA 4. Előadás Variancia-analízis Lineáris modellek 1. Függetlenség 2. Normális eloszlás 3. Azonos varianciák A maradék független a kezelés és blokk hatástól

Részletesebben

Vízkötési potenciálra alapozott hő- és anyagtranszport modellek biológiai anyagoknál

Vízkötési potenciálra alapozott hő- és anyagtranszport modellek biológiai anyagoknál DR. BÁNÓ MARGIT EMLÉKÉRE (1942-2003) Vízkötési potenciálra alapozott hő- és anyagtranszport modellek biológiai anyagoknál Neményi Miklós Kovács Attila József* MTA-NYME Mezőgazdasági Termények Feldolgozása

Részletesebben

Dr.Tóth László

Dr.Tóth László Szélenergia Dr.Tóth László Dr.Tóth László Dr.Tóth László Dr.Tóth László Dr.Tóth László Amerikai vízhúzó 1900 Dr.Tóth László Darrieus 1975 Dr.Tóth László Smith Putnam szélgenerátor 1941 Gedser Dán 200 kw

Részletesebben

H01 TEHERAUTÓ ÉS BUSZMODELL SZÉLCSATORNA VIZSGÁLATA

H01 TEHERAUTÓ ÉS BUSZMODELL SZÉLCSATORNA VIZSGÁLATA H01 TEHERAUTÓ ÉS BUSZMODELL SZÉLCSATORNA VIZSGÁLATA 1. A mérés célja A mérési feladat moduláris felépítésű járműmodellen a c D ellenállástényező meghatározása különböző kialakítások esetén, szélcsatornában.

Részletesebben

Az alakítással bevitt energia hatása az ausztenit átalakulási hőmérsékletére

Az alakítással bevitt energia hatása az ausztenit átalakulási hőmérsékletére Az alakítással bevitt energia hatása az ausztenit átalakulási hőmérsékletére Csepeli Zsolt Bereczki Péter Kardos Ibolya Verő Balázs Workshop Miskolc, 2013.09.06. Előadás vázlata Bevezetés Vizsgálat célja,

Részletesebben

HALLGATÓI SEGÉDLET. Térfogatáram-mérés. Tőzsér Eszter, MSc hallgató Dr. Hégely László, adjunktus

HALLGATÓI SEGÉDLET. Térfogatáram-mérés. Tőzsér Eszter, MSc hallgató Dr. Hégely László, adjunktus BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék HALLGATÓI SEGÉDLET Térfogatáram-mérés Készítette: Átdolgozta: Ellenőrizte: Dr. Poós Tibor, adjunktus

Részletesebben

Hang terjedési sebességének meghatározása állóhullámok vizsgálata Kundt csőben

Hang terjedési sebességének meghatározása állóhullámok vizsgálata Kundt csőben Hang terjedési sebességének meghatározása állóhullámok vizsgálata Kundt csőben Akusztikai állóhullámok levegőben vagy egyéb gázban történő vizsgálatához és azok hullámhosszának meghatározására alkalmas

Részletesebben

TÖMEGÁLLANDÓSÁG FOGALMA

TÖMEGÁLLANDÓSÁG FOGALMA 1 TÖMEGÁLLANDÓSÁG FOGALMA A tömegállandóság fogalma azt fejezi ki, hogy kiszárított állapotban az anyagot tovább szárítva a tömege nem csökken. A tömegállandóság fogalma a szabványokban nem egységes, gyakorlati

Részletesebben

GROX huzatszabályzók szélcsatorna vizsgálata

GROX huzatszabályzók szélcsatorna vizsgálata GROX huzatszabályzók szélcsatorna vizsgálata 1. Előzmények Megbízást kaptunk a Gróf kereskedelmi és Szolgáltató kft-től (H-9653 Répcelak, Petőfi Sándor u. 84.) hogy a huzatszabályzó (két különböző méretű)

Részletesebben

LABORATÓRIUMI PIROLÍZIS ÉS A PIROLÍZIS-TERMÉKEK NÉHÁNY JELLEMZŐJÉNEK VIZSGÁLATA

LABORATÓRIUMI PIROLÍZIS ÉS A PIROLÍZIS-TERMÉKEK NÉHÁNY JELLEMZŐJÉNEK VIZSGÁLATA LABORATÓRIUMI PIROLÍZIS ÉS A PIROLÍZIS-TERMÉKEK NÉHÁNY JELLEMZŐJÉNEK VIZSGÁLATA TOLNERLászló -CZINKOTAImre -SIMÁNDIPéter RÁCZ Istvánné - SOMOGYI Ferenc Mit vizsgáltunk? TSZH - Települési szilárd hulladék,

Részletesebben

Megújuló energiák alkalmazása Herz készülékekkel

Megújuló energiák alkalmazása Herz készülékekkel Megújuló energiák alkalmazása Herz készülékekkel HERZ Armatúra Hungária Kft. Páger Szabolcs Használati meleg vizes hőszivattyú Milyen formában állnak rendelkezésre a fa alapú biomasszák? A korszerű

Részletesebben

Transzformátor rezgés mérés. A BME Villamos Energetika Tanszéken

Transzformátor rezgés mérés. A BME Villamos Energetika Tanszéken Transzformátor rezgés mérés A BME Villamos Energetika Tanszéken A valóság egyszerűsítése, modellezés. A mérés tervszerűen végrehajtott tevékenység, ezért a bonyolult valóságos rendszert először egyszerűsítik.

Részletesebben

Sebesség visszaszámítás féknyomból?

Sebesség visszaszámítás féknyomból? Sebesség visszaszámítás féknyomból? A fékezés kezdeti sebességet is kijelző lassulásmérők például XL Meter gyártmányok használata óta, felmerült a kérdés, hogy a balesetvizsgáló i. ü. szakértő miért is

Részletesebben

FELADATOK A DINAMIKUS METEOROLÓGIÁBÓL 1. A 2 m-es szinten végzett standard meteorológiai mérések szerint a Földön valaha mért második legmagasabb hőmérséklet 57,8 C. Ezt San Luis-ban (Mexikó) 1933 augusztus

Részletesebben

El. főzőüstök - indirekt fűtés

El. főzőüstök - indirekt fűtés A 900XP sorozat minden készüléke nagy teljesítményű, megbízható, energiatakarékos, biztonságos és ergonómikus. A modul rendszer megszámlálhatatlan konfigurációban telepíthető: asztali modellként (állványra

Részletesebben

Folyadékok és gázok mechanikája

Folyadékok és gázok mechanikája Folyadékok és gázok mechanikája A folyadékok nyomása A folyadék súlyából származó nyomást hidrosztatikai nyomásnak nevezzük. Függ: egyenesen arányos a folyadék sűrűségével (ρ) egyenesen arányos a folyadékoszlop

Részletesebben

Modern Fizika Labor. 2. Elemi töltés meghatározása

Modern Fizika Labor. 2. Elemi töltés meghatározása Modern Fizika Labor Fizika BSC A mérés dátuma: 2011.09.27. A mérés száma és címe: 2. Elemi töltés meghatározása Értékelés: A beadás dátuma: 2011.10.11. A mérést végezte: Kalas György Benjámin Németh Gergely

Részletesebben

2. mérés Áramlási veszteségek mérése

2. mérés Áramlási veszteségek mérése . mérés Áramlási veszteségek mérése A mérésről készült rövid videó az itt látható QR-kód segítségével: vagy az alábbi linken érhető el: http://www.uni-miskolc.hu/gepelemek/tantargyaink/00b_gepeszmernoki_alapismeretek/.meres.mp4

Részletesebben

Mikroszkóp vizsgálata Folyadék törésmutatójának mérése

Mikroszkóp vizsgálata Folyadék törésmutatójának mérése KLASSZIKUS FIZIKA LABORATÓRIUM 8. MÉRÉS Mikroszkóp vizsgálata Folyadék törésmutatójának mérése Mérést végezte: Enyingi Vera Atala ENVSAAT.ELTE Mérés időpontja: 2011. október 12. Szerda délelőtti csoport

Részletesebben

Fajhő mérése. (Mérési jegyzőkönyv) Hagymási Imre február 26. (hétfő délelőtti csoport)

Fajhő mérése. (Mérési jegyzőkönyv) Hagymási Imre február 26. (hétfő délelőtti csoport) Fajhő mérése (Mérési jegyzőkönyv) Hagymási Imre 2006. február 26. (hétfő délelőtti csoport) 1. A mérés elméleti háttere Az anyag fajhőjének mérése legegyszerűbben a jólismert Q = cm T m (1) összefüggés

Részletesebben

A szennyvíztisztítás üzemeltetési költségeinek csökkentése - oxigén beviteli hatékonyság értékelésének módszere

A szennyvíztisztítás üzemeltetési költségeinek csökkentése - oxigén beviteli hatékonyság értékelésének módszere A szennyvíztisztítás üzemeltetési költségeinek csökkentése - oxigén beviteli hatékonyság értékelésének módszere Gilián Zoltán üzemmérnökség vezető FEJÉRVÍZ Zrt. 1 Áttekintő 1. Alapjellemzés (Székesfehérvár

Részletesebben

KS-409.3 / KS-409.1 ELŐNYPONTOK

KS-409.3 / KS-409.1 ELŐNYPONTOK KS-409.3 / KS-409.1 AUTOMATIZÁLT IZOKINETIKUS MINTAVEVŐ MÉRŐKÖR SÓSAV, FLUORIDOK, ILLÉKONY FÉMEK TÖMEGKONCENTRÁCIÓJÁNAK, EMISSZIÓJÁNAK MEGHATÁROZÁSÁRA ELŐNYPONTOK A burkoló csőből könnyen kivehető, tisztítható

Részletesebben

Lendület. Lendület (impulzus): A test tömegének és sebességének szorzata. vektormennyiség: iránya a sebesség vektor iránya.

Lendület. Lendület (impulzus): A test tömegének és sebességének szorzata. vektormennyiség: iránya a sebesség vektor iránya. Lendület Lendület (impulzus): A test tömegének és sebességének szorzata. vektormennyiség: iránya a sebesség vektor iránya. Lendülettétel: Az lendület erő hatására változik meg. Az eredő erő határozza meg

Részletesebben

Kísérlettervezés alapfogalmak

Kísérlettervezés alapfogalmak Kísérlettervezés alapfogalmak Rendszermodellezés Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék Kísérlettervezés Cél: a modell paraméterezése a valóság alapján

Részletesebben

CTF/ZTF - Nagy csőkemencék

CTF/ZTF - Nagy csőkemencék Általános információk A CTF () és a TZF () csőkemence a kisebb átmérőjű MTF típushoz hasonlóan beépített kerámia izzítócsőre tekercselt fűtőszálat tartalmaz. Ez az egyszerű és gazdaságos kialakítás szükségtelenné

Részletesebben

Víz az útpályaszerkezetben

Víz az útpályaszerkezetben 40. Útügyi Napok SZEGED 2015. szeptember 15-16. Víz az útpályaszerkezetben Kovácsné Igazvölgyi Zsuzsanna tanársegéd Soós Zoltán PhD hallgató dr. Tóth Csaba adjunktus Az előadás tartalma Problémafelvetés

Részletesebben

Folyadékszcintillációs spektroszkópia jegyz könyv

Folyadékszcintillációs spektroszkópia jegyz könyv Folyadékszcintillációs spektroszkópia jegyz könyv Zsigmond Anna Julia Fizika MSc I. Mérés vezet je: Horváth Ákos Mérés dátuma: 2010. október 21. Leadás dátuma: 2010. november 8. 1 1. Bevezetés A mérés

Részletesebben

NSZ/NT betonok alkalmazása az M7 ap. S65 jelű aluljáró felszerkezetének építésénél

NSZ/NT betonok alkalmazása az M7 ap. S65 jelű aluljáró felszerkezetének építésénél NSZ/NT betonok alkalmazása az M7 ap. S65 jelű aluljáró felszerkezetének építésénél Betontechnológiai kísérletek Az I. kísérlet sorozatban azt vizsgáltuk, hogy azonos betonösszetétel mellett milyen hatást

Részletesebben

FIZIKA. Ma igazán belemelegszünk! (hőtan) Dr. Seres István

FIZIKA. Ma igazán belemelegszünk! (hőtan) Dr. Seres István FIZIKA Ma igazán belemelegszünk! (hőtan) Dr. Seres István Hőtágulás, kalorimetria, Halmazállapot változások fft.szie.hu 2 Seres.Istvan@gek.szi.hu Lineáris (vonalmenti) hőtágulás L L L 1 t L L0 t L 0 0

Részletesebben

Próbatest és eljárás fejlesztése hűtőközegek minősítésére

Próbatest és eljárás fejlesztése hűtőközegek minősítésére Próbatest és eljárás fejlesztése hűtőközegek minősítésére Mucsi András*, Kerekes Gábor**, Felde Imre*, Povorai Gábor* 1. Speciális próbatest fejlesztése és a mérések menete A hűtőközegek minősítésére egy

Részletesebben

Munkagázok hatása a hegesztési technológiára és a hegesztési kötésre a CO 2 és a szilárdtest lézersugaras hegesztéseknél

Munkagázok hatása a hegesztési technológiára és a hegesztési kötésre a CO 2 és a szilárdtest lézersugaras hegesztéseknél Munkagázok hatása a hegesztési technológiára és a hegesztési kötésre a CO 2 és a szilárdtest lézersugaras hegesztéseknél Fémgőz és plazma Buza Gábor, Bauer Attila Messer Innovation Forum 2016. december

Részletesebben

Statisztika I. 8. előadás. Előadó: Dr. Ertsey Imre

Statisztika I. 8. előadás. Előadó: Dr. Ertsey Imre Statisztika I. 8. előadás Előadó: Dr. Ertsey Imre Minták alapján történő értékelések A statisztika foglalkozik. a tömegjelenségek vizsgálatával Bizonyos esetekben lehetetlen illetve célszerűtlen a teljes

Részletesebben

FEHU-U uszodai légkezelők

FEHU-U uszodai légkezelők A légkezelés, klimatizálás különleges területei az uszodai alkalmazások. A magas páratartalmú közegek miatt a nedvességgel való gazdálkodás, a levegő szárítása, a rejtett hő visszanyerése nagyon fontos.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. mágneses szuszceptibilitás méréséről (7)

Jegyzőkönyv. mágneses szuszceptibilitás méréséről (7) Jegyzőkönyv a mágneses szuszceptibilitás méréséről (7) Készítette: Tüzes Dániel Mérés ideje: 8-1-1, szerda 14-18 óra Jegyzőkönyv elkészülte: 8-1-8 A mérés célja A feladat egy mágneses térerősségmérő eszköz

Részletesebben

Modern Fizika Labor. 12. Infravörös spektroszkópia. Fizika BSc. A mérés dátuma: okt. 04. A mérés száma és címe: Értékelés:

Modern Fizika Labor. 12. Infravörös spektroszkópia. Fizika BSc. A mérés dátuma: okt. 04. A mérés száma és címe: Értékelés: Modern Fizika Labor Fizika BSc A mérés dátuma: 011. okt. 04. A mérés száma és címe: 1. Infravörös spektroszkópia Értékelés: A beadás dátuma: 011. dec. 1. A mérést végezte: Domokos Zoltán Szőke Kálmán Benjamin

Részletesebben

1. feladat Összesen 5 pont. 2. feladat Összesen 19 pont

1. feladat Összesen 5 pont. 2. feladat Összesen 19 pont 1. feladat Összesen 5 pont Válassza ki, hogy az alábbi táblázatban olvasható állításokhoz mely szivattyúcsővezetéki jelleggörbék rendelhetők (A D)! Írja a jelleggörbe betűjelét az állítások utáni üres

Részletesebben

HVLS Biztonság Teljesítmény Vezérlés. HVLS ventilátorok szeptember 1.

HVLS Biztonság Teljesítmény Vezérlés. HVLS ventilátorok szeptember 1. ventilátorok ventilátorok 2016. szeptember 1. ventilátorok Összegzés 1 Hvls Ismertetô Alapvetô jellemzôk 2 3 CFD szimulációk Felvett teljesítmény 4 ventilátorok Ismertetô Alapvetô jellemzôk Ábra. ventilátorok

Részletesebben

2.9.1. TABLETTÁK ÉS KAPSZULÁK SZÉTESÉSE

2.9.1. TABLETTÁK ÉS KAPSZULÁK SZÉTESÉSE 2.9.1 Tabletták és kapszulák szétesése Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.3-1 01/2009:20901 2.9.1. TABLETTÁK ÉS KAPSZULÁK SZÉTESÉSE A szétesésvizsgálattal azt határozzuk meg, hogy az alábbiakban leírt kísérleti körülmények

Részletesebben

Nehézségi gyorsulás mérése megfordítható ingával

Nehézségi gyorsulás mérése megfordítható ingával Nehézségi gyorsulás mérése megfordítható ingával (Mérési jegyzőkönyv) Hagymási Imre 2007. április 21. (hétfő délelőtti csoport) 1. A mérés elmélete A nehézségi gyorsulás mérésének egy klasszikus módja

Részletesebben