A zöldségtermesztés genetikai háttere

Átírás

1 Dr. Pék Zoltán A zöldségtermesztés genetikai háttere E-Book 2018.

2 A zöldségtermesztés genetikai háttere E-Book Szerző: Dr. Pék Zoltán

3 Tartalom 1. Csemegekukorica A csemegekukorica jellemzői A csemegekukorica szabadföldi termesztése Karfiol és brokkoli A karfiol és a brokkoli jellemzői A karfiol és a brokkoli szabadföldi termesztése Étkezési paprika Az étkezési paprika jellemzői Az étkezési paprika szabadföldi termesztése Levélzöldségek A levélzöldségek jellemzői Saláta A saláta jellemzői A saláta szabadföldi termesztése Spenót A spenót jellemzői A spenót szabadföldi termesztése

4 1. Csemegekukorica 1.1. A csemegekukorica jellemzői Származása, jelentősége A kukorica (Zea mays) őshazája Dél- és Közép-Amerika. Amerika felfedezése után került Európába. A csemegekukorica (Zea mays convar. saccharata) a takarmánykukorica homozigóta recesszív mutációja. Üzemi méretekben a XIX. században kezdték termeszteni. A világ csemegekukorica termesztése jelentős, több mint hektáron termesztik, ebből az Amerikai Egyesült Államok 80%-os részarányt képvisel. A csemegekukorica világpiacán egyre erőteljesebb Thaiföld szerepe, az amerikai vállalatok befektetnek az országba, elsősorban a japán piac megtartása érdekében. A világpiacon egyre erőteljesebb Brazília előretörése, bár ők elsősorban az amerikai piacot célozzák meg. Táplálkozási jelentőségét fehérje- és szénhidráttartalma adja. Fehérjetartalma (4,7%) a borsóéhoz áll közel, míg zsírtartalma (1,6%) annak négyszerese, szénhidráttartalma (23,6%) pedig közel kétszerese. A takarmánykukoricához képest keményítőtartalma a fele, a keményítő helyét különböző cukrok, főleg poliszacharidok foglalják el. A csemegekukorica ma már a hazai étrendben is fontos szerepet játszik. A konzerv- és hűtőipar jelentős mennyiséget dolgoz fel szemes, illetve csöves állapotban. Széles körű elterjedése következtében, az igények egyre jobban differenciálódnak. Morfológiai jellemzői Egyéves, lágyszárú növény. A kukorica sok évezredes fejlődési időszakán át megőrizte alapvető botanikai sajátosságait. Egyes szerveiben, főként termős virágzatában, a csövek alakulásában rendkívüli változatosságot mutat. Gyökérzete csökevényes főgyökérzet, majd dúsan elágazó bojtos gyökerek. Szára cm magas, a fajta típusától függően mellék- (fattyú-) hajtásokat nevel. Levélzete: a hosszú lándzsás levelek a száron két sorban helyezkednek el, üde zöld színűek. Ivari viszonyait tekintve egylaki, váltivarú, szélbeporzású növény. Virágzata: hímivarú bugavirágzata (címer) a hajtás csúcsán, a nőivarú torzsavirágzat (5-25 cm hosszú cső) a levelek hónaljából fejlődik, bibeszálai (selyem, bajusz) cm hosszúak. A termős virágzatot 8-10 buroklevél (csuhé) borítja. Szemtermése változatos alakú (gömbölyded, hegyes, stb.) és nagyságú (3-10 mm). A gabonafélékhez hasonlóan megkülönböztetjük tejes, viasz és tejesérési stádiumát. Tenyészideje a teljes érésig nap, a feldolgozóipari célokat szolgáló nyersanyagot tejes érettségben takarítjuk be, ez esetben a tenyészidő nap Ezermagtömege g. Csírázóképességét 2-4 évig tartja meg. 4

5 Fajtatípusai, fajtaválasztása Biológiai tulajdonságait és felépítését alapul véve két, egymástól jól elkülöníthető típust lehet megkülönböztetni, a korszerű fajták e két típus kereszteződéséből származnak: Északi sima szemű típus fajták szára kevés szártagból áll, szemsorszámuk kevés, kis csövűek, rövid tenyészidejűek, fattyasodásra hajlamosak. Déli lófogú típus a fajták szára sok szártagból áll, sok szemsorúak, nagy csőméretűek, hosszú tenyészidejűek, fattyasodásra nem hajlamosak. A fajták kizárólag hibridek és kivétel nélkül sárga szemszínűek. Cukortartalmuk alapján három fő csoportba sorolhatók: normálédes, cukortartalom-növelt és szuperédes. A normálédes (su) fajták számítanak a hagyományos csemegekukorica típusnak. A szemes kukoricától abban különböznek, hogy túlnyomórészt cukrot raktároznak, amely csak lassan alakul át keményítővé. A hagyományos fajták mellett megjelentek az édesebb, magasabb cukortartalmú típusok is. A megnövekedett cukortartalmat mutáns gének okozzák. A cukortartalom-növelt (se) fajták szemeinek állománya a normálédes fajtákéhoz hasonló, vízoldható poliszacharidokban gazdag, krémszerű. Színük kevésbé intenzív, inkább halványsárga. A cukortartalom-növelt és a szuperédes típuson belül elkülöníthetünk homozigóta (minden szem emelt cukortartalmú) és heterozigóta fajtákat, melyeknél csak a szemek egynegyede édesebb, a többi normálédes. A cukortartalom-növelt csoportba tartozó fajták többsége heterozigóta, tehát a normálédes típushoz áll közelebb. A szuperédes (sh2) fajták szemeiben nem képződnek vízoldható poliszacharidok, ezért állományuk a másik két típustól eltérő, roppanó jellegű. A három fajtatípus közül a legmagasabb cukortartalommal rendelkeznek, keményítő tartalmuk a legalacsonyabb. Ezek mellett ma már számos más típus is létezik, melyek gyakran ezeknek a típusoknak az előnyeit egyesítik magukban. Éréslefutás szempontjából legkedvezőbbek a szuperédes fajták. Minőségüket mind a cukortartalom-növelt, mind a normálédes fajtáknál tovább megőrzik, ezért hosszabb ideig takaríthatók be optimális érettségi állapotban és azt a betakarítás, illetve a feldolgozás után is tovább megőrzik. Környezeti igényei Fényigénye nagy. Rövid nappalos körülmények között a kukorica fejlődése felgyorsul. Hőigénye eltér a takarmánykukoricáétól. A Markov-Haev-féle beosztás szerint hőoptimuma 22 ± 7 o C. A magvak csírázása 10 o C-on indul meg. Rendkívül érzékeny a tavaszi hűvös időjárásra és a fagyra. A gazdaságos csemegekukorica termesztés egyik alapfeltétele, hogy a júliusi átlaghőmérséklet 21 o C felett legyen és az éjszakai hőmérséklet ne essen o C alá. 5

6 Vízigényére jellemző a magas vízfogyasztás. A vizet jól hasznosítja, nagy vízigényét csak öntözéssel lehet kielégíteni. A vízfelhasználás kritikus időszaka a címerhányást megelőzően egy hónappal kezdődik és a virágzás végéig tart. Ez a magyarázata a júliusban és augusztusban feltétlenül kielégítendő vízigényének. Tápanyagigényénél abból az alapszabályból kell kiindulni, hogy minden zöldségnövény, amely nagy mennyiségű vizet használ fel tápanyagigényes. A tápanyag közel 100%-át a tejesérés állapotáig veszi fel. Átlagos fajlagos tápanyagigénye: 200 kg N, kg P 2 O 5, kg K 2 O hatóanyag, szervestrágya nélkül. Talajigénye A csemegekukorica középkötött, mélyrétegű, humuszban gazdag talajban termeszthető a legeredményesebben. A hideg talajok a lassú felmelegedés és a rossz vízgazdálkodás miatt kerülendők. Homoktalajon a talaj rossz víztartó képessége a zavaró tényező A csemegekukorica szabadföldi termesztése Területválasztás, növényváltás. Istállótrágyázott szakaszban termelhető legjobban. Kiváló előveteményei a pillangós takarmánynövények és a hüvelyes zöldségnövények. A korán lekerülő zöldségnövények (pl. retek, zöldhagyma, korai burgonya) után másodnövényként is termeszthető. Házikerti termesztésben köztes növényként is termelhető, számításba jöhet bab, tök, dinnye és uborka közteseként. A szuperédes csemegekukoricák termesztéstechnológiájában kiemelt figyelmet kell fordítani az izolációs távolságra (minimum 30 m). Az izolációs távolságot a takarmány- és a normálédes (hagyományos) kukoricáktól egyaránt be kell tartani. Az izoláció lehet időbeli (2 hét eltérés a virágzási időben) is. Talajelőkészítés. Legfontosabb talajelőkészítési munkája főnövényként termesztve az őszi mélyszántás és a tavaszi simítózás. Tápanyag-utánpótlás. Tápanyagigényének kielégítésére hektáronként általában t istállótrágyát, valamint műtrágyákkal 200 kg N, kg P2O5 és kg K2O hatóanyagot szoktak kijuttatni. Különösen nagy gondot kell fordítani a magnézium, a mangán és a bór ellátására. A mikroelem ellátás meghatározza a szemképzést, a bór hiánya szemhiányos csöveket eredményez. Szaporítás. Zömében helyrevetéssel szaporítják. A vetés időpontját a talajhőmérséklet alapján kell meghatározni. A szuperédes csemegekukorica fajták rendkívül érzékenyek a kedvezőtlen talajhőmérsékletre. Ilyen viszonyok között vontatottan és rosszul kelnek. A hagyományos fajták már 10 C-nál, C-os talajhőmérséklet esetén pedig bármely 6

7 fajtatípus biztonsággal vethető. Kedvező környezeti feltételek mellett (megfelelő talajhőmérséklet, nedvesség és oxigén) a szemek gyorsan felveszik a vizet, kelése 7-14 nap alatt lezajlik (1. táblázat). Április második felétől június végéig vethető kéthetes időközökben. A vetés szakaszolásával egész nyáron lehet értékesíteni a friss csöves étkezési kukoricát. Nagyüzemi termesztés esetén a vetés ütemezése és a terület nagysága a betakarítógép teljesítményétől és a feldolgozóipar ütemtervétől függ. A vetési mélység 3-5 cm. A fajtától és a gépi sorközműveléstől függően a sortávolság cm. A megfelelő állománysűrűség ezer növény/ha. Talajhőmérséklet ( C) Kelési idő (nap) táblázat - Kelési idő 3 cm mélyre vetett szemek esetén Ápolási munkák. Gyommentes talajt kíván. Mechanikus gyomirtást a tenyészidőben 3-4- szer kell alkalmazni. Sekélyen kell végezni, mert a mély kapálás szárít, és sok gyökeret vág el. Kapálással egy időben első kapálástól ritkítani kell, fészkenként 1 tő maradjon. Nagyüzemi termesztésben vegyszeres gyomirtást használnak (a szer kiválasztására nagyobb figyelmet kell fordítani, mint a takarmánykukorica esetében). A csemegekukorica vízigényénél leírtak miatt a tenyészidőben általában mm csapadéknak megfelelő öntözővizet kell kijuttatni, jelentős részét (70%-át) július hónapban. Száraz vidékeken öntözéssel 30-50%-os termésnövekedést lehet elérni. Fajtacsoport Érettségi fok Összes cukor % Keményítő % Korai gyenge tejes 6,26 3,29 Korai tejes 5,79 7,72 Korai gyenge viaszos 3,91 16,35 Korai viaszos 3,17 21,62 Kései gyenge tejes 5,76 2,71 Kései tejes 5,81 5,51 Kései gyenge viaszos 3,38 11,24 2. táblázat - A csemegekukorica keményítő- és cukortartalmának változása az érés során Betakarítás. A cukortartalom növelt és a szuperédes fajták lassabban öregszenek el, mind lábon, mind feldolgozott (mélyhűtött, konzervált) állapotban jobban tartják minőségüket. Szedése a tejes érés állapotában a legmegfelelőbb. A szemek héját körömmel felszakítva, a kiszivárgó nedvből megállapítható a szemek fejlettsége (vizes, tejes vagy tésztás konzisztencia). A 2. táblázat az érettségi fokozatokat mutatja be. Termésmennyisége hektáronként t/ha, 95%-a exportra, 2/3-a konzervipari-, 1/3-a hűtőipari feldolgozásra kerül. 7

8 Áruvá készítés A feldolgozó üzemhez ma már általában a csuhélevelektől és a bajusztól megtisztított, géppel szedett termés érkezik. A fosztás összekapcsolható a csővég levágással. A csemegekukorica végtermékre is elmondható, mint minden más feldolgozott termékre, hogy biztonságos élelmiszer csak biztonságos nyersanyagból lesz. A biztonságos élelmiszer nem rejt magában semmilyen kockázatot, szermaradványtól mentes, és ma már fontos hangsúlyozni a csemegekukoricánál a genetikailag módosított összetevőktől való mentességet is. Nem kerülhet a termékbe ezen kívül sem növényi toxin, sem más növényi rész, sem állati kártevő vagy károsítás nyoma. 2. Karfiol és brokkoli 2.1. A karfiol és a brokkoli jellemzői A karfiol régebbi neve (Brassica cretica convar. botrytis DUCH.), krétai eredetére utal. Az európai uniós fajtalistán a karfiol, Brassica oleracea convar. botrytis var. botrytis, míg a brokkoli, Brassica oleracea convar. botrytis var. cymosa, néven szerepel. A karfiol a káposztafélék között a bimbóskel mellett a legfiatalabb, illetve mai formájában a legkésőbb termesztésbe vont növény. Boswell (1949) jellemzése szerint a karfiol az arisztokrácia káposztája, s ezzel arra utalt, hogy termesztése, érzékenysége következtében nagy szakértelmet és felkészülést kíván. Itáliából a XVI-XVII. századtól került Európa többi országába. Magyarországon az első irodalmi forrás Lippay Jánostól (1664) származik, aki caulifioli néven említi. Jó étrendi hatása mellett jelentős C-vitamint (60-80 mg%) valamint B 1, B 2 vitamint tartalmaz. Hazai fogyasztása nem jelentős (kb. 0,5 kg/fő/év) és rövid múltra vezethető vissza. A világon 900 ezer hektáron termesztenek karfiolt, ahonnan több mint 16 millió tonna termést takarítanak be. A terület 50%-a Ázsiában, 40%-a Európában és a fennmaradó 10% van csak a többi kontinensen. A világ legjelentősebb karfiol termelő államai: Kína, India, Európában Olaszország és Franciaország. A káposztafélék között a nagyobb élőmunka igénye és a nehezebb gépesíthetősége egyre inkább a kisüzemek növényévé tette. Napjainkban a termőterülete 1000 ha körül mozog. Morfológiai jellemzői Egyéves növény, tehát már az első évben virágot fejleszt. Húsosan megvastagodott virágzati kezdeményét az ún. rózsát fogyasztjuk. Félgömb alakú rózsája általában hófehér színű. Gyökérzete fő- és oldalgyökérrendszer, amely gazdagon elágazik. A korai fajtáké sekélyebben, míg a hosszú tenyészidejű fajtáké mélyebben helyezkedik el. Szára, fajtától függően eltérő hosszúságú. A rövid tenyészidejűeké cm, a késői fajtáké pedig cm. Hosszú, lapátszerű, viaszos, szürkészöld, simaszélű levelei veszik 8

9 körül a rózsát. Leveléről már palántakorban meg lehet különböztetni a többi káposzta- félétől. Virágzatkezdeményét, az ún. rózsát gazdasági érettségben fogyasztjuk. Virágzatát a rózsa teljes kifejlődése után hozza, melynek szerkezete a többi káposztaféléhez hasonló. Fajtatípusai, fajtaválasztása Az alaktani bélyegek közül fontos a növekedés erőssége, amit a növénymagassággal jellemezhetünk. A hosszabb tenyészidejű fajták erőteljesebb növekedésűek, és így a tenyészterület igényük is nagyobb. A rózsa mérete széles határok között változik. A hajtató és korai fajtáké általában 0,4-0,5 kg, míg a hosszú tenyészidejűeké 2-3 kg-ot is elérhet. A rózsa tömöttsége mellett fontos szempont még a rózsa takarása. Ez az alaktani tulajdonság összefügg a növekedési eréllyel, a levél nagyságával és állásával. A rózsa takarás tulajdonsága alapján a fajtákat 1-től 9-ig tartó skála szerint rangsorolják. A rövid tenyészidejűek, korai fajták lombja általában nem takarja a rózsát (4-5-ös érték), viszont a hosszú tenyészidejű fajták árnyékolják a rózsát (8-9-es érték). A biológiai tulajdonságok közül a fajták kiválasztásánál a fényérzékenységet, fénytűrő képességet, a hideg és melegtűrő képességet kell figyelembe venni. A nyári termesztésre alkalmas fajták fénytűrő képessége a legnagyobb. A mediterrán éghajlati körülmények között áttelelésre alkalmas fajták hidegtűrő képessége nagy. Ezen fajták rózsája C-on fejlődik a legjobban. A hajtatási és a korai szabadföldi termesztésre alkalmas fajtáktól várjuk ezt el. Vannak olyan fajták melyek rózsaképződési optimuma C között van, ezek termesztése trópusi körülmények között is elképzelhető. A betegségek vonatkozásában a rózsa belső feketedési hajlama érdemel említést. Boraxos lombtrágyázással csökkenthetjük a kialakulását. A tenyészidő alapján megkülönböztethetünk: rövid tenyészidejű (55-70 nap), középhosszú tenyészidejű (71-90 nap), hosszú tenyészidejű ( nap), átteleltethető fajták ( nap) fajtákat. A rövid tenyészidejű fajták kis lombozatúak és rózsájúak. A lomb nem takarja a rózsát, mivel hamar szétnyílik. Erős fényben rózsájuk barnul. Kis tenyészterület igényűek, és sűrűn ültethetők. Ide sorolhatók a hajtatási és a korai szabadföldi termesztésre alkalmas fajták. Őszi másodtermesztés esetén szintén ezen fajtacsoport fajtáit használjuk. A középhosszú tenyészidejű fajták masszívabbak, általában a nyári szabadföldi termesztés fajtái. Ennek megfelelően el kell viselniük a hőséget és az erősebb fényt. Erősebb lombozatuk takarja, árnyékolja a rózsát, amely tömör, középnagy és fehér. A hosszú tenyészidejű fajták az őszi termesztésre, betakarításra a legalkalmasabbak. A legnagyobb mennyiségben ezeket a fajtákat termesztik. Erőteljes nagy lombozatot és 9

10 rózsát (1-3 kg) fejlesztenek, ezért tenyészterület igényük is nagyobb. A hidegtűrő képességük e fajtáknak a legjobb. Friss fogyasztásra és hűtőipari feldolgozásra is alkalmasak. Az utóbbi időben, a szabadföldi karfioltermesztésben is megjelentek hibridek. Fogadtatásuk vegyes. A karfiolhibridek nem többlettermésükkel (mint a fejes- és kelkáposztánál), hanem elsősorban minőségükkel, egyöntetűségükkel jelentenek többet a hagyományos fajtáknál. Környezeti igényei Ökológiai igényei sok vonatkozásban megegyeznek a többi káposztafélével. Fényigénye közepes lux napi átlagnak megfelelő fényerősséget és 10 órás napi megvilágítást igényel zavarmentes fejlődéséhez. Rózsaképzése idején a túl erős fény - különösen, ha nagy meleggel is párosul - a virágzatkezdemény barnulását okozza. A fényigény illetve fénytűrőképesség tekintetében az eltérő tenyészidejű fajták között nagy különbség van. A rózsabarnulás a kisebb lombú és a rövid tenyészidejű fajtákat jobban károsítja. A fényhiány, különösen esős idővel párosulva gátolja a rózsák kialakulását. Árnyékban rózsát nem is képez. Hőigénye fenológiai fázisonként más és más. A Markov-Haev besorolás szerint hőoptimuma 13±7 C. Csírázási optimuma C, kelés után szikleveles korban pedig, a C közötti hőmérséklet a legkedvezőbb. A palántanevelés későbbi időszakában a C körüli hőmérséklet a megfelelő, ha a fényviszonyok is kedvezőek (borult időben és éjszaka 4-5 C-al alacsonyabb). Kiültetés után C közötti hőmérsékleten növekszik kielégítően. Fejlődése 4-5 C-on leáll. Jarovizációs hőigénye magasabb, mint a fejes káposztáé, az egyes karfiol típusoké is eltér egymástól. A korai, illetve nyáron betakarításra kerülő fajtáknak a virágzat kialakulásához előzetesen C is elegendő, de őszi szedésű illetve áttelelő termesztésre alkalmas fajták esetén a vernalizációhoz előzetesen 10 C szükséges. Hidegre a rózsaképzés idején a legérzékenyebb, de az őszi fajták minusz 4-6 C-on még nem fagynak el. A finomabb lombozatú, korai termesztésűek viszont kevéssel fagypont alatt is károsodhatnak. Vízigénye nagy, a rózsaképződés kezdetétől a legnagyobb. Páratartalom igénye is magas %-os páratartalmat igényel. Vízhiányos, száraz körülmények között a tenyészidő 4 héttel is meghosszabbodhat. Tápanyagigénye A karfiol kifejezetten tápanyagigényes növény, melyet részben szerves, részben szervetlen trágyákkal elégítünk ki. A makroelemek közül káliumból igényel a legtöbbet, mikroelemek közül pedig a bórt és a molibdént kell kiemelni. A bór hiánya a rózsák 10

11 barnulását okozhatja. A molibdén adagolásával növelhető a fajták hidegtűrő képessége. A karfiol nagyon igényes a jó szerkezetű és víztartóképességű, magas humusztartalmú talajra. Kedvező a közömbös vagy gyengén lúgos ph. A talaj kémhatása nem lehet 5.5 alatt, mert ez már jelentős fejlődési rendellenességeket okoz és kizárja az eredményes termesztés lehetőségét A karfiol és a brokkoli szabadföldi termesztése A karfiol helyét a vetésforgóban a többi káposztaféléhez hasonlóan válasszuk ki. A talaj-előkészítő munkákat elsősorban az elővetemény határozza meg. A korai fajták termesztésénél a talajelőkészítést az őszi mélyszántás, a tavaszi simítózás és az ültetés előtti gyomirtással egybekötött porhanyítás jelenti. A másodnövényként történő termesztésnél az elővetemény betakarítása után középmély szántás és tárcsázás végezhető. A karfiol bőséges tápanyagellátást kíván, tehát frissen trágyázott talajon termeszthető. A szervestrágyázáson kívül a hiányzó tápanyagot műtrágyával pótoljuk. A karfiol klórérzékeny növény, amit a kálitrágyák kiválasztásánál figyelembe kell venni. A trágyafélék kijuttatásának ideje és rendje megegyezik a többi káposztaféléjével. A t/ha szerves trágyát ki kell egészíteni műtrágyával. Ehhez jó támpontot nyújt, hogy a karfiol 1 tonna terméshez jó tápanyag-ellátottságú talajon: nitrogénből kg, foszforból kg, káliumból kg hatóanyagot igényel. A tenyészidő során 1-3 alkalommal kerülhet sor fejtrágyázásra, amit a rózsaképződés kezdete előtt 1-2 héttel fejezzünk be. A rózsa barnulás elkerülése végett 1-3 kg/ha bór hatóanyagú műtrágya kijuttatása is javasolható. Szaporítása végleges helyrevetéssel és palántázással történhet. A palántázás az elterjedtebb, de az őszi szedésre szánt termesztésnél egyre gyakrabban használják az állandó helyrevetést. Palántázás esetén dús gyökérzetű, egészséges, 5-6 lombleveles szálas palánták ültethetők ki. A palántanevelés ideje 4-7 hét között változik, attól függően, hogy mely időpontban történik a kiültetés. Az állandó helyre vetéshez a tervezett tőtávolság felére vethető és a tőszám beállításkor, a fölösleges növényeket el kell távolítani. A vetés mélysége 2 cm. Vetőmag igénye kg/ha. Tenyészterület igénye a fajtától, a technológiai változattól és a művelés módjától függ. A legkisebb tenyészterület 35x35 cm, míg a legnagyobb 70x70 cm. Eszerint a hektá- 11

12 ronkénti növényszám 20 és 80 ezer között változik. Hajtatásban és a korai szabadföldi termesztésben a cm-es sor és a cm-es tőtávolság használható. A közepes és a hosszú tenyészidejű fajtáknál (nyári és őszi termesztés), mivel a növények erősebb növekedésűek, a cm-es sor és az cm-es tőtávolság alkalmazható. A 3. táblázat a szabadföldön történő karfioltermesztés főbb technológiai változatait foglalja össze. Fajtatípus és termesztési változat Vetés ideje Vetés helye Kiültetés ideje Szedés kezdete Rövid tenyészidejűek (korai termesztés) I. vége - II. eleje Fóliasátor t=10 C fűtésszinttel III. vége - IV. eleje VI. eleje - közepe Középhosszú tenyészidejűek (nyári termesztés) III IV. 15-ig Fóliasátor fűtetlen IV. vége - V. vége VII. és VIII. eleje Hosszú tenyészidejűek (őszi termesztés) V. eleje - VI. közepe Szabadföld VI. eleje - VII. közepe IX. közepétől - XI. közepéig 3. táblázat A karfiol szabadföldi termesztési lehetőségei A nyári termesztés a legnehezebb. A száraz, meleg klíma miatt különös jelentősége van a fajtatulajdonságoknak. A termesztéstechnológia legfontosabb eleme az öntözés. Az őszi termesztés már nem csak friss piaci célokat kell, hogy kielégítsen, hanem a feldolgozóipar és a tárolás igényeinek is jól meg kell felelnie. A feldolgozóipar számára a rózsa bonthatósága, színtartása és konzisztenciája fontos. Betároláskor viszont a levelek felülete száraz legyen, különben befülledhet, berothadhat. Helyrevetés esetén a vetés ideje a különböző technológiai változatoknál megjelölt kiültetési idő előtt 3 héttel korábban történik. Növényápolási munkái az öntözés, a fejtrágyázás, a talajporhanyítás és a rózsák takarása. Az öntözésnek nemcsak a talaj nedvességtartalmának szinten tartása (75-80% VK) a feladata, hanem a levegő páratartalmának növelése is. A rózsaképződés idején a karfiol különösen igényli a csapadékot, illetve az öntözést. A termesztett fajta tenyészidejétől és a termesztés időszakától függően 4-6 vízpótló öntözésre van szükség. A fejtrágyázás a tápanyagellátásnál korábban leírtak szerint végezhető. Jó hatású lehet a lombtrágyázás is (pl. 0.25% Mikramid, Wuxal stb.). A talajporhanyítás a kelés vagy ültetés után nappal kezdhető el. A rózsák takarására általában csak a korai és a nyári termesztés esetén van szükség. Az őszi szedéseket ritkán takarjuk, mert ezeknek a fajtáknak a levelei jól borulnak. A rózsát takarhatjuk a levél rátörésével vagy a rózsa körüli levelek összekötésével. A zöld rózsájú karfiolfajták rózsavédelmére nincs szükség. A szedése akkor kezdhető, amikor a rózsák teljes nagyságukat elérték. Mivel a rózsák nem egyszerre fejlődnek, ezért a szedést több alkalommal kell megismételni. 12

13 A korai karfiolt már az állomány 10%-ának érettségétől kezdve kell szedni, általában hetente kétszer, mert különben sok lesz a nyílott rózsa. A karfiol az átvevő igényei illetve a szállítás módja szerint szedhető, illetve készíthető elő. Piacra rendszerint ládába csomagolva, a leveleket a rózsa magasságáig, vagy 2 cm-re afelett visszavágva szállítható. Így a levélnyelek védik a rózsát a törődéstől. A tárolásra történő betakarításkor a technológia jellegzetes eleme a szedés. Ilyenkor vagy tövestől, vagy külső torzsa elvágásával, de mindenképpen teljes lombozattal történik a szedés. Várható termés: korai termesztésben t/ha, hosszú tenyészidejű fajtákból t/ha. A leszedett áru 0-2 C-on és 95-98% relatív páratartalom mellett 2-3 hónapig is tárolható. Hűtés nélkül viszont csak 1-2 hétig piacképes. 3. Étkezési paprika 3.1. Az étkezési paprika jellemzői Származása, jelentősége Egyetlen egy faj kivételével a 25 vad és 5 domesztikált fajból álló Capsicum génusz minden faja amerikai származású. A nemzetség legfontosabb géncentruma az Andok vidéke. Az étkezési paprika (Capsicum annuum) vad változata Dél-Amerikától Arizónáig megtalálható, kultúrnövénnyé Mexikóban vált. Archeológiai bizonyítékok alapján az amerikai indiánok már ezer éve ismerik és 3-4 ezer éve termesztik a paprikát. Az azték, maja és inka kultúrák viszonylag kis felületen termesztett, de igen nagy jelentőségű, sokszor fizetőeszközként használt terménye volt. Amerika felfedezése után az óvilág számára új kultúrnövények közül a paprika terjedt el a legnagyobb sebességgel a világban. Zöldségként illetve fűszernövényként számos nemzeti konyha (pl. kínai, indiai, thai, magyar) integrált részévé vált. Fűszernövényként kétségkívül nagyobb a jelentősége, mint zöldségként, a nem hagyományosan paprikafogyasztó régiókban (pl. Nyugat-Európa) e formájában csak az utóbbi 3-4 évtizedben vált ismertté. Az étkezési paprikából világszinten 1,7 millió hektáron 25 millió tonnát termelnek, a legnagyobb mennyiségben Kínában, Mexikóban, Spanyolországban és az USA-ban. Az EU-ban 50 ezer hektáron 2 millió tonnát állítanak elő, Spanyolországon kívül még Olaszország és Hollandia nagy termelő. A szabadföldi paprikatermesztés ma már elsősorban a feldolgozóipar számára állít elő paprikát, a frisspiac ellátása zömében hajtatásból történik. Ezt a változást a fajtaösszetétel is tükrözi, szabadföldön a töltenivaló (TV) 13

14 típus területe ( ha), ma már csak harmadik a paradicsomalakú ( ha) és a kápia ( ha) mögött. Szabadföldi termésátlagaink igen alacsonyak, de a paprika esetében is terjed az igen nagy beruházási igényű intenzív szabadföldi termesztés, amivel a piros termésű változatokból 40-50, a TV típusból 80 t/ha feletti termésátlagokat is nagy biztonsággal el lehet érni. A régióban a paprika fogyasztása nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő mértékű. Táplálkozásunkban betöltött kiemelkedő szerepét növeli, hogy e mennyiség jó része frissen kerül elfogyasztásra. Szintén fogyasztjuk főzve, sütve és savanyúságként. A feldolgozóipar számára is fontos alapanyag, elsősorban savanyítva és fagyasztva, illetve ledarálva ételízesítőként tartósítják. Érdekességként megemlíthető egyes típusok dísznövény célú hasznosítása is. Táplálkozási értéke igen nagy, fontosabb zöldségnövényeink közül a legmagasabb ANV értékkel büszkélkedhet. Beltartalmi értékei közül ki kell emelni C-vitamin-tartalmát. Szabadföldön termesztve a zöld és fehér színű fajták akár 150, a piros termésű fajták akár 300 mg-ot is tartalmazhatnak 100 g-ra vonatkoztatva. Speciális magyar vonatkozása e témának, hogy Szent-Györgyi Albert 1928-ban paprikából izolálta először a C-vitamint és kapott e munkájáért 9 év múlva Nobel-díjat. Jelentős még E-vitamin valamint érett állapotban karotin tartalma is. Biológiailag aktív, számos gyógyszerben és gyógyhatású készítményben hatóanyagként felhasznált vegyülete a kapszaicin, ami a paprika csípős ízét adja. Morfológiai jellemzői Gyökérzete eredetileg főgyökérrendszerű, de zömében palántázva termesztjük, így a termesztésben bojtos elágazódású, viszonylag sekélyen elhelyezkedő gyökérrendszerrel kell számolnunk. A paprika gyökérrendszere nagyon levegőigényes, igen érzékenyen reagál akár az időleges elárasztásra is. Hajtásrendszere az első 9-10 nóduszig elágazás nélkül fejlődik. Ezután minden nódusznál jellegzetes villás elágazódást képez és nóduszonként egy levél, valamint egy vagy több virág fejlődik. A hajtásrendszer alakulása alapján elkülönítünk folytonnövő és determinált növekedési típusokat. A folytonnövő típusnál a növényt magára hagyva általában négy fő hajtás alakul ki, azokon nóduszonként egy virág képződik. A négy fő hajtás bogas jellegűen növekszik tovább addig, amíg a környezeti tényezők azt lehetővé teszik. A determinált (csokros) típus egy nóduszon több virágot is képez, ami az adott szárrészen meggátolja a további vegetatív növekedést. Levele egyszerű, ép szélű, a zöld termésű fajtáké sötétebb, a fehér termésűeké világosabb zöld. A virág hímnős, öntermékeny, fehér színű, felépítésére az ötös szám jellemző. A termés 2-4 rekeszű felfújt bogyó, benne a magvak a központi oszlopon (csuma), illetve a termésfalon végigfutó rekeszfalakon (ér) helyezkednek el. A termés mérete, alakja és színe rendkívül változatos, a fajták gyakorlati csoportosítása is elsősorban e jellemzők alapján történik. A termés a megtermékenyüléstől számítva 4-5 hét alatt éri el a teljes méretét, ekkor színe 14

15 általában zöld, ritkábban lila vagy sárga, hazai típusoknál gyakran halvány sárga (a termesztési gyakorlatban fehérnek mondott) színű. A biológiai érettség eléréséhez a termésnek további 3-4 hét fejlődésre van szüksége. Ez idő alatt növekszik vitamin- és szárazanyagtartalma (5%-ról 10%-ra), megváltozik a színe. Biológiai érettségben a termés színe általában piros, de előfordulnak sárga, narancssárga és barna változatok is. A mag lapított vese alakú, sárgásfehér színű. Ezermagtömege 5-7 g, csírázóképességét 3-4 évig őrzi meg. Fajtatípusai, fajtaválasztása Az étkezési paprika rendkívül nagy fajtaválasztékú, hihetetlenül változatos termésalakulású zöldségfaj. Az EU közös fajtalistáján az étkezési és a fűszerpaprika együttesen több mint 1200 fajtával szerepel. A paprika fajtatípusok gyakorlati besorolása a termés színe, mérete és formája alapján történik. Világszinten egyes szerzők akár típust is elkülönítenek. Nálunk 8-9 típus termesztésének van kisebb-nagyobb jelentősége. Viszonylag széles vállú, kúpos alakú, g tömegű, fehérből pirosba érő típus, melyet úgynevezett fehér színben, gazdasági érettségben takarítanak be. Ipari feldolgozásra a kisebb méretű, vastagabb húsú, míg frisspiaci értékesítésre a nagyobb terméseket adó fajták a kedveltebbek. E fajtatípusban léteznek édes és csípős fajták is. Ebből a típusból újabban olyan nagy számban jelentek meg nagy testű, halványzöld színű fajták, hogy már-már külön fajtakörként kezelik e csoportot. A kápia típus egy balkáni eredetű fajtakör, az utóbbi években mind szabadföldön, mind hajtatásban gyorsan terjed termesztése. A kezdeti várakozással ellentétben ipari felhasználása mellett frisspiaci értékesítése is igencsak előtérbe került. Termései édes ízűek, kétrekeszűek, lapított kúp alakúak, vastag héjúak, g tömegű, zöldből pirosba érőek. Mind zöld, mind piros színben szedhetőek. A paradicsom alakú típust elsősorban szabadföldön termesztik, döntően feldolgozóipari célra. A termések édes ízűek, lapított gömb alakúak, jellegzetesen gerezdesek, négyrekeszűek, g tömegűek, zöldből pirosba érőek. Zömében piros színben, biológiai érettségben takarítják be. A hegyes erős típust szinte kizárólag csak hajtatásban termesztik, a nyári időszakban csökken az iránta megnyilvánuló kereslet. Csak nyersen fogyasztják. A termés erős ízű, kétrekeszű, vékony vállú, hosszan elhegyesedő, g tömegű, világos- vagy középzöldből pirosba érő. Kizárólag gazdasági érettségben takarítják be. A blocky vagy kaliforniai változat Nyugat-Európában a legelterjedtebb típus. A termések édes ízűek, négyrekeszűek, nagy méretűek, vállátmérőjük és hosszuk is kb. 10 cm. Színük igen változatos lehet, léteznek gazdasági érettségben fehér vagy zöld színben, és biológiai érettségben sárga, narancssárga, piros, sőt barna színben betakarított fajták is. Frissen fogyasztott, elsősorban saláták alapanyagául szolgáló típus. A La Muyo típus elsősorban a mediterrán térségben népszerű, nálunk csak kismértékben termesztik. Édes ízű termései, három- vagy négyrekeszűek, rendkívül nagy méretűek, gazdasági és biológiai 15

16 érettségben is betakarításra kerülhetnek. Az almapaprika, a cseresznyepaprika és a kosszarv típusú fajtákat feldolgozóipari célra termesztik szabadföldön. Mind a három típusból létezik édes és csípős változat is. A cseresznyepaprikát általában biológiai, a másik két típust gazdasági érettségben takarítják be. A fajtaválasztás során a termés küllemén túl leginkább a potenciális termőképességet, a növekedési típust, a tenyészidőt, a fényhiányérzékenységet a stressztűrőképességet és a rezisztenciát szokták mérlegelni. A potenciális termőképesség a hibrid fajták esetében jobb, mint a szabad beporzású fajtáknál. Hajtatásban és intenzív szabadföldi termesztésben ma már szinte kivétel nélkül hibrid fajtákat alkalmaznak. A növekedési típus tekintetében egyoldalú a kép, ma már szinte csak folytonnövő fajtákat termesztenek. A determinált fajtáknak már csak a TV fajtakör szabadföldi termesztésében van valamennyi szerepe. A jó remontálóképesség, vagyis a folyamatos terméshozás különösen a hosszú kultúrás hajtatásban lényeges. Tenyészidő vonatkozásában a magyar nemesítésű fajták nemzetközi összehasonlításban kifejezetten korainak számítanak. Megfelelő fényellátottság esetén a hazai fajták tenyészideje között nincs túl nagy különbség, a csírázástól az első 2 cm-es kötésig nap telik el. A tenyészidő és annak fény hiányában történő meghosszabbodása elsősorban a hajtatásban lényeges tényező. A betegségellenállóság tekintetében hajtatásban a dohány mozaik vírus különböző törzsei elleni rezisztenciának van jelentősége, míg szabadföldön a baktériumos levélfoltossággal szembeni rezisztencia bírhat jelentőséggel. Környezeti igényei A környezeti tényezőkkel szemben kifejezetten igényes faj. Magyarország például a szabadföldi termesztőterületének északi határán fekszik, és egész éves hajtatása is biztonsággal csak teljes fűtésű ( T = C) termesztőberendezésben valósítható meg. Fényigénye Kifejezetten fényigényes növény. A biztonságos terméskötődéshez legalább 5000 lux fényerősség és órás nappalhosszúság szükséges. Ez elsősorban a téli hajtatási időszakban okozhat gondokat. Szabadföldön olyan területen célszerű termeszteni, ahol a tenyészidőben a napsütéses időszak meghaladja az 1400 órát. Túlzott mértékű besugárzás esetén a terméseken napégés okozta károsodás jelentkezhet, különösen a zöld termésű fajták esetében. Ezért szabadföldi termesztésben fontos, hogy a lomb milyen mértékben takarja a terméseket, hajtatásban pedig a nyári időszakban árnyékolást alkalmaznak. Az adott fajtára jellemző fényerő küszöbérték alatt a kötődés egyáltalán nem történik meg, tehát gyenge fényviszonyok között a paprika tenyészideje a fajtától függő mértékben meghosszabbodik. Ezt az úgynevezett fényhiány érzékenységgel fejezhetjük ki, amit az úgynevezett bruttó és nettó tenyészidő egymáshoz viszonyított arányával jellemzünk. Nettó tenyészidő alatt az április elsejei vetéstől az első terméskötésig eltelt napok számát értjük, míg a bruttó tenyészidő esetében október elsejei vetéstől számolják a 16

17 napokat. Szabadföldi termesztésben és fűtetlen hajtatásban a nettó, fűtött hajtatásban a bruttó tenyészidő nyújt támpontot a termesztőknek. Hajtatási célra célszerű a fény hiányára kevésbé érzékeny fajtákat választani. Hőigénye Az étkezési paprika kifejezetten hőigényes, fagy- és hidegérzékeny növény, hőmérsékleti optimuma szerint a 25 C-os csoportba sorolják. Szabadföldi termesztése olyan területeken sikeres elsősorban, ahol a tenyészidőszak hőmérsékleti összege legalább 3000 C. A fagyot egyáltalán nem tűri, sőt már a fagy közeli hideg időjárás is károsodást okoz számára. Biológiai nullpontja 10 C, ez alatti hőmérsékleten egyáltalán nem fejlődik. Csírázása C-on zajlik le a leggyorsabban. Szikleveles állapotban C-ot kell biztosítani számára C alatti hőmérsékleten nehezen kötődik, a termések sokszor deformáltak, rendellenes alakúak lesznek, a termés fejlődése nagyon vontatottá válik. 35 C fölött viszont már nem köt terméseket. Optimális fényviszonyok esetén C-os nappali és 18 C-os éjszakai hőmérsékletek mellett fejlődik a leggyorsabban. Fűtött hajtatása során az optimális léghőmérsékletet a fényviszonyokhoz igazítva kell meghatározni. Vízigénye Kifejezetten vízigényes és a vízellátásra érzékenyen reagáló növény. Vízfogyasztási együtthatója hagyományos szabadföldi termesztésben 100 l/kg körüli, 6 C hőösszeg vált ki 1 mm evapotranspirációt. Intenzív termesztésben talajtakarást és csepegtető öntözést alkalmazva a vízfogyasztási együttható alacsonyabb, akár 60 l/kg is lehet. A régióban biztonsággal csak öntözéssel termeszthető. Szabadföldi termesztésben a természetes csapadékot öntözővízzel mintegy 500 mm-re kell kiegészíteni. Öntözni csak akkor ajánlatos, ha a talaj már megfelelően felmelegedett, nehogy túlzott mértékben lehűtsük a talajt. Vízigénye az első kötések megjelenésétől, az intenzív bogyónövekedés időszakában emelkedik meg jelentősen. A túlzott vízellátás vegetatív irányba viszi el a növényt, ezáltal késlelteti a termésképződést, növeli a tenyészidőt, csökkenti a termésátlagot, rontja a termés táplálkozási értékét. A vízellátás visszafogása, az úgynevezett szárazon tartás, generatív irányba hat, a gyorsabb kötődést például e módszerrel lehet elősegíteni. A növényegészségügyi szempontokat is figyelembe véve a paprika termesztése számára 80%- os relatív páratartalmat tekintenek optimálisnak. Talajigénye A talaj fizikai és kémiai tulajdonságai iránt kifejezetten igényes növény. Levegőigényes gyökérzete, nagy hő- és tápanyagigénye miatt amennyiben lehetséges, gyorsan felmelegedő, laza, magas szervesanyagtartalmú és jó tápanyagellátottságú talajokon termesztik. Kifejezetten sóérzékeny növény, ez a fehér termésszínű fajtákra fokozottan igaz. Szabadföldön 1,2 míg hajtatásban 2 ms/cm-nél nagyobb EC-jű talajokon nem célszerű termeszteni. Kémhatás tekintetében az enyhén savanyú, mésztartalom vonatkozásában az 1-5% szénsavas mésztartalom tekinthető optimálisnak. 17

18 Tápanyagigénye Tápanyagigényes faj, a szervestrágyázást kifejezetten igényli és meg is hálálja. Átlagos fajlagos tápanyagigénye tonnánként 2,4 kg N, 0,9 kg P2O5 és 3,5 kg K2O. Az optimális nitrogén ellátás a szükséges zöldtömeg kinevelése, a megfelelő termésátlag és a piacos termésméret elérése szempontjából meghatározó. A túlzott nitrogén ellátás vegetatív túlsúlyt okoz. A palántázás utáni enyhe nitrogénhiány elősegíti a kötődést. A foszfor utánpótlására elsősorban a kiültetést követően és a kötődés idején kell ügyelni. A kálium főként a jó termésminőség, valamint a nitrogénnel párban a megfelelő vegetatív-generatív egyensúly kialakítása szempontjából lényeges tápelem. Különösen a termésérés idején kulcsfontosságú a jó kálium ellátottság. Fokozottan igaz ez a piros termésű fajták esetében. A paprika nagy mennyiségben vesz fel magnéziumot, amire feltétlenül figyelemmel kell lenni trágyázásakor. Ügyelni kell a kalcium utánpótlására is, különösen hosszabb borús időszakot követő napsütéses idő esetén. A kalcium hiánya a paprika termésének csúcsrothadását okozza. 3.2 Az étkezési paprika szabadföldi termesztése Területválasztás Az étkezési paprika számára olyan területet kell választani, ahol az előző fejezetben részletezett környezeti igényei kielégíthetőek. Jó vízelvezetésű, pangó víztől mentes területet kell biztosítani a számára. Ezenkívül figyelemmel kell lenni gyomirtószer érzékenységére is. A kiválasztott területnek mindenképpen öntözhetőnek kell lennie. A szabadföldi paprikatermesztésben az egyik legnagyobb gondot a baktériumos betegségek okozzák, ezért olyan területet kell választani ahol a harmat gyorsan felszárad a növényekről. Ezért kedvezőbbek a magasabb fekvésű, széltől járt, gyorsan melegedő táblák. Növényváltás Az étkezési paprika az öntözött zöldséges vetésforgó szervestrágyázott szakaszainak a növénye. Mindig főnövényként termesztjük. A monokultúrára érzékeny, önmaga és más burgonyaféle után legkorábban négy évvel kerüljön vissza a területre. A közös kártevők és kórokozók miatt kabakosok után ne kerüljön. Jó előveteményének számítanak a kalászosok és a hüvelyesek, valamint a zöldségnövények közül a gyökérzöldségek, a hagymafélék, a levélzöldségek és a csemegekukorica. Talajelőkészítés Az előnövény lekerülését követően tarlóhántást és tarlóápolást végeznek. Az őszi mélyszántást általában 30 cm mélységben végzik és csak durván munkálják el. A késő tavaszi ültetésig a területet gyommentesen kell tartani. Az ültetés előtt egy-két héttel végzik az ültetőágy előkészítését. Intenzív bakhátas illetve ágyásos művelés esetén ekkor történik a bakhátak illetve ágyások kialakítása, valamint a csepegtetőcsövek és a talajtakaró fóliák lefektetése is. 18

19 Tápanyagutánpótlás Ősszel a területet a törvényi előírások adta kereteket betartva nagyadagú szervestrágyázásban részesítjük. Hagyományos termesztésben szintén ősszel szórják ki a foszfor műtrágyákat és a kálium felét. Az alaptrágyákat az őszi mélyszántással forgatják be. Indító trágyaként nitrogént és káliumot dolgoznak be az ültetőágy készítése előtt. Jó hatású az ültetés után foszfortúlsúlyos műtrágya oldatával végzett beöntözés. A nitrogén és a kálium maradék részét többszöri fejtrágyázással juttatják ki. Az első kötések megjelenéséig lehetőleg kerülni kell a nitrogén fejtrágyázást. Az intenzív termesztésben a tápanyagok zömét tápoldatozással juttatják ki. A tápoldat töménységét, a tápelemek arányát és a heti adagot a fenológiai stádiumhoz, az időjárási körülményekhez és a töveken fejlődő termések számának függvényében határozzák meg. A honi termesztési gyakorlatban általában heti egy tápoldatozást alkalmaznak. Szaporítás Jelenleg zömében palántázással szaporítják. Egyes szerzők szerint a helyrevetés még mindig előfordul, mintegy 10-15%-os arányban, de ez a technológia a jelenlegi piaci viszonyok és vetőmagárak mellett nem gazdaságos. A palántákat fűtött termesztőberendezésekben nevelik. Szabadföldön a palántázás tápkockás, tálcás vagy szálas palántával történik. Tápkockás palántát csak a legkorábbi kiültetéseknél (április legvége május legeleje), időleges takarásos termesztésben alkalmaznak. A tápkocka mérete 6x6 cm, Korai termesztés Tömegtermesztés Szaporítási mód a nevelési idő 7-8 hét. Sokszor tűzdelést is alkalmaznak, a 2-3 ezer db/m2 es sűrűségben elvetett magvakat a vetés után 3-4 héttel ültetik át a tápkockákba. Tálcás palántákat mind a korai, mind a tömeg termesztésben alkalmaznak, előbbi esetben nagyobb cellaméretű (pl. 96 vagy 128 cellás KITE tálca), később kisebb lyukméretű tálcákat felhasználva. Szálas palántákat csak a tömegtermesztésben ültetnek. A magvakat db/m2-es sűrűséggel vetik el a termesztő-létesítmény talajába április elején és 5-6 hét múlva ültetik ki, május második felében (4. táblázat). tápkockás vagy tálcás palánta tálcás vagy szálas palánta Vetésidő III. 10. III.20. IV. 1. IV. 10. Palántanevelés 6-8 hét 5-6 hét Ültetés V V. 15. V. 25. Tőszám ezer db/ha ezer db/ha Szedéskezdet VII. 1. VII. 10. VII. 20. VIII. 15. Kultúra vége IX. 30. X. 10. IX. 30. X. 10. Termésátlag t/ha t/ha 4. táblázat - Az étkezési paprika szabadföldi technológiáinak főbb jellemzői 19

20 A korábbi évekhez viszonyítva az alkalmazott tőszám lecsökkent, különösen az intenzív termesztésben. A szabadföldön is egyeduralkodó folytonnövő fajtákból hektáronként 80 ezer tőnél többet nem nagyon ültetnek, de a determinált fajtákból sem célszerű 120 ezernél nagyobb tőszámot alkalmazni. Egysoros elrendezésben 50-60x20-25 cm-es térállást alkalmaznak. Terjed az ikersoros ültetés is, síktermesztésben 80+50, bakhátas termesztésben cm-es sortávolságokkal. Ápolási munkák A szabadföldi paprika ápolási munkái közé az időleges takarás eltávolítása, a gyomirtás, a talajlazítás, az öntözés és a fejtrágyázás tartozik. A paprikában biztonsággal használható gyomirtószerek száma igen kevés, ezért a mechanikai gyomirtásnak is nagy szerep van. A sorközök gyomirtását és az esőszerű öntözések, valamint nagyobb esők utáni talajlazítást egy művelettel el lehet végezni. Esőszerű módszert alkalmazva, 1-2 hetente, összesen 5-8 alkalommal, mm-es öntözési normával végzik az öntözést. Csepegtető öntözést használva gyakrabban, de kisebb adagokkal öntöznek. Szabadföldön a metszés és a termésritkítás használata rendkívül ritka. A kordonos termesztés viszont terjedőben van, csakúgy mint az időleges fólia takarás, a bakhát és a műanyag talajtakaró fóliák használata. Betakarítás A paprika a fajtától és egyes fajták esetében a piac igényétől függően gazdasági és biológiai érettségben is szedhető. Gazdasági érettségben a bogyó már elérte a rá jellemző teljes méretet, felülete fényes, kemény tapintású. Az étkezési paprikát kizárólag kézzel szedik, a betakarítási időszaktól függően 1-2 hetes gyakorisággal. A sűrűbb szedés nagyobb termésátlagot eredményezhet, mert a már kifejlett, kész bogyók kevesebb ideig terhelik a tövet. A gazdasági érettségben szedett típusok betakarítási idénye július elejétől október elejéig tarthat (2. táblázat), a biológiai érettségben betakarított fajták szedési idénye 3-4 héttel később kezdődik. Természetesen a biológiai érettségben betakarított típusokkal (paradicsomalakú, kápia, kaliforniai) 40-50%-kal kisebb termésátlag érhető el, mint a gazdasági érettségben leszedett fajtákkal. Áruvá készítés A frisspiacra szánt paprikát a szedés után osztályozzák, majd csomagolják. A hazai gyakorlatban a TV típust a vállátmérő és a hossz alapján sorolják osztályokba. A TÉSZ-ek szerepének növekedésével fejlődés figyelhető meg az áruvá készítésben, növekszik a tálcás és a műanyag kisdobozos áru aránya. Újabban sikereket értünk el az export piacokon az úgynevezett trikolor csomagolással, melybe egy zöld és egy piros színű kápia paprika közé egy fehér TV paprika kerül. Hűtött körülmények között 2-3 hétig tárolható. 7-8 C alatti tárolása hidegkárosodást okoz a bogyókon. 20

21 4. Levélzöldségek 4.1. A levélzöldségek jellemzői Növényrendszertani szempontból nem homogén zöldségnövény csoport, fogyasztott részük alapján különítik el őket a többi zöldségfélétől. Azok a zöldségnövények tartoznak ide, melyeknek a levéllemezét, vagy a levélnyelét fogyasztjuk. Határesetek természetesen itt is léteznek, hiszen a fenti meghatározás alapján a metélő hagyma, valamint a halványító és a metélő petrezselyem is ide sorolható. A magyar zöldségtermesztési monográfiákban megemlített, illetve az EU közös fajtalistáján szereplő zöldségfajok közül a következőket tekintjük levélzöldségféléknek: Fészkesvirágzatúak (Asteraceae) Libatopfélék (Amaranthaceae) Keserűfűfélék (Polygonaceae) Ernyősök (Apiaceae) Új-zélandi spenótfélék (Tetragoniaceae) Porcsinfélék (Portulacaceae) Keresztesvirágúak (Brassicaceae) Macskagyökérfélék (Valerianaceae) Cikória (Cichorium intybus) Saláta (Lactuca sativa) Endívia (Cichorium endivia) Kárdi (Cynara cardunculus) Spenót (Spinacia oleracea) Mángold (Beta vulgaris var. vulgaris) Kerti laboda (Atriplex hortensis) Sóska (Rumex actosa) Rebarbara (Rheum raponticum) Gumós édeskömény (Foeniculum vulgare) Turbolya (Antrhiscus cerefolium) Új-zélandi spenót (Tetragonia tetragonoides) Portuláka (Portulaca oleracea) Kerti zsázsa (Lepidium sativum) Mezei saláta (Valerianella locusta) Számos fajról van tehát szó, melyek jelentősége a fejlett országok zöldségfogyasztásában évről évre nő. Ez egyrészt kedvező étrendi hatásuknak, másrészt annak köszönhető, hogy a fontosabb fajok egész évben a fogyasztók rendelkezésére állnak. A korszerű táplálkozásban és a téli friss zöldség fogyasztásban kiemelt jelentőségük van. Energiatartal- 21

22 muk kifejezetten alacsony, elsősorban ásványi anyag-, vitamin- (karotinoidok, C-vitamin), valamint egyes fajok esetében fehérje- és rosttartalmuk számottevő. ANV értékük igen magas. Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy nitrát és egyes fajok oxálsav felhalmozására is hajlamosak. Általában frissen vagy minimális előkészítést követően, salátaként illetve főzelékként fogyasztjuk őket. A feldolgozás csak pár faj (spenót, sóska, rebarbara) esetében számottevő. A salátaféléknél a konyhakész kiszerelések előretörése figyelhető meg. A fontosabb fajok kifejezetten rövid tenyészidejűek, termesztésük jól időzíthető. Az egész éves frisspiaci ellátás tehát annak ellenére nem jelent problémát, hogy kifejezetten rosszul tárolható fajokról van szó. A levélzöldségek közül zöldségtermesztésében a salátának és a spenótnak van nagyobb jelentősége. A többi faj közül az endívia, a cikória és néha a sóska fordul elő üzemi szintű termesztésben Saláta A saláta jellemzői Származása, jelentősége A saláta (Lactuca sativa) a fészkesvirágúak (Asteraceae) családjának nyelvesvirágúak (Chicorioideae) alcsaládjába tartozó levélzöldség. A Vavilov-féle besorolás szerint mediterrán géncentrumú faj. Valószínűleg a keszegsalátából (Lactuca serriola) alakult ki. Kezdetben a magjából nyert olajáért és takarmányozási célból termesztették. A zöldségként hasznosított forma több mint 4000 éve alakult ki Egyiptomban vagy Babilóniában. Ekkor még leginkább a mai szársalátára hasonlító formáját fogyasztották. Európában az ókor óta termesztésben lévő növény. A saláta a legnagyobb mértékben termesztett levélzöldség. A FAO statisztikái szerint a cikóriával együtt 1,2 millió hektáron 26 millió tonnát termesztenek belőle. A legnagyobb termelők Kína és az USA, az EU-ban pedig Olaszország, Franciaország és Spanyolország. Fogyasztása más salátafajokéval együtt egyes országokban eléri a nyersen fogyasztott zöldségfélék 5-10 %-át is. Az egyre népszerűbb konyhakész salátakeverékek fő alapanyaga. Szabadföldön és termesztőberendezésben a legtöbb országban egész évben folyamatosan termesztik. Így az év bármely napján frissen fogyasztható, annak ellenére hogy még hűtött körülmények között is csak nagyon rövid ideig tárolható. Az egyik legfontosabb levélzöldségnek számít. Szabadföldi termesztése is számottevő, de a hajtatásban a legfontosabb hidegtűrő zöldségnövényünk. A saláta szárazanyagtartalma mindössze 5-6%. Bár karotin- és C-vitamin tartalma említést érdemlő és ANV értéke is magas, táplálkozási jelentősége elsősorban a téli, kora tavaszi szegényes zöldségválaszték bővítésében rejlik. A beltartalmi jellemzők tekinte- 22