Tájékoztató 2013/2014. tanév

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tájékoztató 2013/2014. tanév"

Átírás

1 Tájékoztató 2013/2014. tanév SZENT ISTVÁN KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM A Belvárosi Térségi Integrált Szakképző Központ tagiskolája Nyílt napok: január órától ig Már most lehetőséged van iskolánk nyílt napjára előzetesen jelentkezni. Így kikerülheted az igazolásért való sorban állást a titkárságon, illetve amennyiben jelzed, milyen órát néznél meg szívesen, tudjuk a választékot ehhez igazítani. Természetesen előzetes jelentkezés nélkül is sok szeretettel várunk. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Tisztelt Szülők! Kedves továbbtanuló Fiatalok! A 125 éves múltra visszatekintő Szent István Közgazdasági Szakközépiskola a következő képzési lehetőségeket biztosítja az ide jelentkező tanulók számára: A képzési idő: 4 év. A képzések célja: felkészítés felsőfokú tanulmányokra, szakképzésbe való bekapcsolódásra, munkába állásra FEOR számmal. A képzés szerkezete: a évfolyamon közismereti képzés, emellett közgazdasági vagy oktatási szakmacsoportos alapozás történik. A tanulók a közgazdasági alapozás során a következő szakmai ismereteket sajátítják el: vállalkozási ismeretek pénzügyi és adózási ismeretek számviteli ismeretek tíz ujjas gépírás, úgynevezett vakon írás A 12. évfolyam elvégzése után középszintű vagy emelt szintű érettségi vizsga választható. Az emelt szintű érettségi vizsga letétele többletpontokat jelent a felsőoktatási intézményekbe jelentkezés esetén. 11. évfolyamtól kezdve ezért előkészítőket tartunk a választott tantárgyakból. A szakközépiskolai érettségi bizonyítvány egyben a 4123 FEOR számmal jelölt pénzügyi, statisztikai, biztosítási adminisztrátor munkakör betöltésére is jogosít. Az érettségi megszerzése után diákjaink OKJ-s végzettséget is szerezhetnek iskolánkban. A nálunk végzett tanulók a közgazdasági szakmai alapozás beszámításával 1 tanév alatt kaphatják meg a vállalkozási és bérügyintézői képesítést, (más esetben ez 2 tanéves képzés.), vagy választhatják a pénzügyi termékértékesítő szakmát (bank, befektetés, biztosítás). Az oktatási szakmacsoportos alapozás során többek között a sportedző, sportszervező, -menedzser, személyi edző, fittness-wellness instruktor szakmák alapozása történik. Főként a sporttal kapcsolatos szakmákat célul kitűző diákoknak ajánljuk.

2 A szakközépiskolai érettségi bizonyítvány egyben a 3410/7 FEOR számú sporttanfolyam szervező munkakör betöltésére jogosít.

3 Sportélet Iskolánk sportegyesületében labdarúgó és kézilabda szakosztály működik. A sportolók bármely tagozatunkra jelentkezhetnek. Próbajátékokon választjuk ki a csapatok tagjait, amelyek időpontjáról honlapunkon tájékozódhatnak az érdeklődők. Intézményünk kiemelten támogatja más sportágak sportolóit is. Számukra különösen ajánljuk az oktatási szakmacsoportot, ahol elsajátíthatják a sportszakmai szakképzés alapjait. Labdarúgó szakosztály Labdarúgó szakosztályunk közel 40 éves múltra tekint vissza, jelenleg két ifjúsági csapatot szerepeltet az NB II-es bajnokságban, a BLSZ ifjúsági bajnokságában szintén két csapatunk szerepel óta csapataink minden évben részt vesznek nemzetközi tornákon, ahol mindig eredményesen szerepelnek. Kézilabda szakosztály A kézilabda szakosztályunk a 2006/2007. tanévben alakult lányok számára, akik NB I/B felnőtt és ifi bajnokságban és a Budapest I. és I/A felnőtt bajnokságban szerepelnek. Az elmúlt idényben több komoly tornán vettek részt, és értek el nagy sikereket. Az Országos Diákolimpiát megnyerte csapatunk, mellyel kiharcolták a évi portugáliai középiskolás világbajnokságon való indulási jogot, ahol 3. helyen végeztek. A kézilabdásaink szakmai képzését jelenleg négy edző végzi. Nyelvoktatás Mivel mind a továbbtanulás, mind a munkába állás esetében ma már elvárás - és komoly előny- legalább egy idegen nyelv tudása, intézményünk kiemelten kezeli a nyelvoktatást, biztosítja a nyelvvizsgára való készülést az órarendi órákon kívül intenzív tavaszi táborokban és délutáni órák keretében is. Választható idegen nyelvek: angol, német Miért a Szent István? az informatikát négy éven keresztül heti 2 órában tanulják a diákok (másutt ez legfeljebb 2 évig heti 2 óra) korszerű számítógépparkkal rendelkezünk a legújabb szoftverekkel felszerelve, összesen 8 tanteremben 200 számítógépünk van az idegen nyelvi órák száma egy héten minimum 4, a nyelvvizsga megszerzését támogatja az iskola pl. anyanyelvi környezetben való nyelvgyakorlás lehetőségével is nyelvi labor segíti a hatékony nyelvoktatást minden osztályban a matematikát és a magyar nyelvet, valamint a szakmai tárgyakat csoportbontásban tanítjuk e-naplót használunk, így naponta ingyenesen értesülhetnek a szülők az érdemjegyekről, hiányzásokról, kommunikálhatnak a tanárokkal tantermeink projektorral ill. digitális táblával felszereltek ECDL (Európai Számítógép-használói Jogosítvány) központ vagyunk, helyben vizsgázhatnak a tanulók ÖKO iskola vagyunk korszerű sportcsarnokkal rendelkezünk, mely 2010-ben épült támogatjuk sportolni kívánó tanulóinkat labdarúgó és kézilabda szakosztályunk szép eredményeket ért el a diák és felnőtt bajnokságokon is Az iskola épületében 80 fős leánykollégium működik saját konyhával rendelkezünk Iskolánk felkészít a felsőfokú tanulmányokra, de ha mégsem sikerül bekerülni az áhított főiskolára/egyetemre, tanulóink megbízható tudással, korszerű informatikai, gazdasági, vállalkozási ismeretekkel, kommunikációs készségekkel, gépírás tudással, legalább egy idegen nyelv ismeretével indulhatnak a szakmai képzésre, vagy akár munkába is állhatnak. Az itt szerzett ismeretek jóval nagyobb lehetőséget teremtenek végzett tanulóinknak mind a továbbtanulásban, mind a munkába állásban egy átlagos gimnáziumi képzéshez képest..

4 Felvételi követelmények: Az iskolánkba jelentkező tanulóknak részt kell venniük a központi írásbeli vizsgán matematikából és magyarból. A tanulók pontszámát a következők szerint számoljuk: elérhető 7. év végi eredmények 25 pont irodalom, történelem, magyar nyelv, matematika, idegen nyelv tantárgyak érdemjegyének összege 8. félévi eredmények 25 pont irodalom, történelem, magyar nyelv, matematika, idegen nyelv tantárgyak érdemjegyének összege központi felvételi 100 pont szóbeli 50 pont összesen: 200 pont pontjainak összege legalább 95 pont, és iskolánkat jelölik meg első helyen, szóbeli vizsga nélkül a rangsor alapján automatikusan felvételt nyernek iskolánkba. pontjainak összege legalább 95 pont, és iskolánkat nem első helyen jelölik meg, szóbeli vizsga nélkül megkapják az érte járó 50 pontot, ezzel teljesítették a felvételi követelményeinket, így iskolánkba felvehetők. pontjainak összege kevesebb mint 95 pont, részt vesznek a szóbeli vizsgán, ahol maximum 50 pontot kaphatnak. Az így elért pontszám alapján rangsoroljuk a jelentkezőket, akik a férőhelyek számának függvényében kerülhetnek be iskolánkba. Előkészítő Iskolánk ingyenes távoktató (interneten keresztüli) előkészítőt is szervez. A részletekről honlapunkon tájékozódhatnak az érdeklődők. A 2013/2014. tanévben a következő tanulmányi területeken indítunk képzést: Oktatási szakmacsoport tanulmányi terület: 01 Oktatási sportszakmai szakképzés alapozására Közgazdasági szakmacsoport tanulmányi terület: 02 Általános közgazdasági közgazdasági képzésű osztály, általános ismeretekkel tanulmányi terület: 03 Emelt matematika, közgazdasági képzésű osztály magasabb matematika óraszámmal, mélyebb ismeretekkel tanulmányi terület: 04 Emelt informatika, közgazdasági képzésű osztály magasabb informatika óraszámmal, mélyebb ismeretekkel tanulmányi terület: 05 Német nyelvi orientációjú, közgazdasági osztály A német nyelvet a 4 év során emelt óraszámban tanulják a diákok. tanulmányi terület: 06 Angol nyelvi orientációjú,

5 közgazdasági osztály Az angol nyelvet a 4 év során emelt óraszámban tanulják a diákok. Kollégium Az iskola épületében 80 fős leánykollégium működik. A kollégisták biztonságáról 24 órás portaszolgálat és éjjel- nappali nevelőtanári ügyelet gondoskodik. A kollégium pedagógiai programjában nagy hangsúlyt kap a tanulmányi munka, az esélyegyenlőség megteremtése felzárkóztatás útján, illetve a szakkörökben folyó tehetséggondozás. Fontos feladat a tanulók önismeretének fejlesztése, képességeik kibontakoztatása. A korrepetálások, a könyvtár, az ingyenes világháló használatának lehetősége segíti a tanulókat a különböző szintű és tematikájú versenyekre való felkészülésben, amelyeken a kollégisták mindig kimagasló eredményeket érnek el. Elérhetőségünk: 1095 Budapest, Mester u tel: /126; 108; 109

BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC SZENT ISTVÁN KÖZGAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA ÉS KOLLÉGIUMA

BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC SZENT ISTVÁN KÖZGAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA ÉS KOLLÉGIUMA Tá jé koztáto 2017/2018. tanév BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC SZENT ISTVÁN KÖZGAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA ÉS KOLLÉGIUMA Nyílt nápok: 2016. októbér 23. 2016. november 24. 2014. jánuár 9. 9 órától Mindén érdéklődőt

Részletesebben

SZENT ISTVÁN KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

SZENT ISTVÁN KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Tá jé kztát 2015/2016. tanév SZENT ISTVÁN KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Nyílt nápk: 2014. któbér 15. 2014. nvember 11., 12 2015. jánuár 8. 9 órától Mindén érdéklődőt szérététtél várunk! Tártálmjégyzé

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011-2012-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődő! Tájékoztató. a kereskedelmi- és a közgazdasági szakgimnáziumi (régebbi nevén szakközépiskola) tagozatra való felvételről

Tisztelt Érdeklődő! Tájékoztató. a kereskedelmi- és a közgazdasági szakgimnáziumi (régebbi nevén szakközépiskola) tagozatra való felvételről Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát,

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol) KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016-os tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz)

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító:

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2017/18

Felvételi tájékoztató 2017/18 Felvételi tájékoztató 2017/18 Tomori Pál Magyar - Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium Cím: 1223 Budapest, Művelődés utca 21-27. Telephely kód: 001 Telefon: 06 1 362-1551 OM azonosító:

Részletesebben

Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12.

Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Horváth Boldizsár i és Informatikai Szakgimnáziuma 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. OM azonosító: 203063 Elérhetőségek: Web: http://www.hbsz-szhely.hu

Részletesebben

Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. OM azonosító: 036742

Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. OM azonosító: 036742 Horváth Boldizsár i és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. OM azonosító: 036742 Elérhetőségek: Web: http://www.hbsz.sulinet.hu E-mail: akta@hbsz.sulinet.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ABONY Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola 2740 Abony, Kossuth tér 18. Tel.: 06 53/360-071 e-mail: kinizsi@kinizsi-abony.sulinet.hu http://www.kinizsi-abony.hu OM azonosító: 032618 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti

Részletesebben

TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA

TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA Baja, Bácska tér 1. OM azonosító: 203028 BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ 8. OSZTÁLYOSOK RÉSZÉRE 2017-2018. tanév Türr sok éves múlt, versenyképes

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, TURISZTIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben induló osztályok:

A 2016/2017. tanévben induló osztályok: Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum BÉKÉSY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 1174 Budapest, Széchenyi u. 9-11. Telefon: +36-1-256-16-73 +36-1-257-00-32 OM azonosító: 203061 Telephely kód: 002 Nyitott kapuk

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2013-2014-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2013-2014-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013-2014-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Széchenyi István Római Katolikus Középiskola. titkarsag@szechenyi60.hu

Széchenyi István Római Katolikus Középiskola. titkarsag@szechenyi60.hu SZÉCHENYI ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS KÖZÉPISKOLA Intézmény neve: Széchenyi István Római Katolikus Középiskola Címe: 3000 Hatvan, Bajcsy-Zsilinszky u. 6. Telefon/fax: 37/341-594; - E-mail cím: Iskola web lapja:

Részletesebben

TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA

TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Baja, Bácska tér 1. OM azonosító: 203028 BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ 2016-2017. tanév Türr sok éves múlt, versenyképes jövő! Érettségire felkészítő

Részletesebben

Továbbtanulási tájékoztató

Továbbtanulási tájékoztató Debreceni Szakképzési Centrum Irinyi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Továbbtanulási tájékoztató a 2017/2018. tanévre Debrecen Kedves 8. évfolyamos tanuló! 1952-ben az akkori Mezőgazdasági és

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016-2017-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016-2017-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016-2017-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716

Részletesebben

Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium 1095 Budapest, Mester u. 56-58. OM 035432 Tel: 215-4140; Fax: 215-6096

Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium 1095 Budapest, Mester u. 56-58. OM 035432 Tel: 215-4140; Fax: 215-6096 A Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium FELVÉTELI SZABÁLYZATA 2013/2014. tanévi beiskolázáshoz I. Nyolcadik osztályosok felvételi rendje a nappali tagozatra 1./ Iskolánk 2012. október

Részletesebben

Az encsi székhelyintézmény beiskolázási ajánlata Gimnázium. Szakközépiskola

Az encsi székhelyintézmény beiskolázási ajánlata Gimnázium. Szakközépiskola Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Váci Mihály Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium OM azonosító: 200598 Az encsi székhelyintézmény beiskolázási ajánlata Gimnázium Felvehető Évfolyamok száma Osztályok Osztály

Részletesebben

OM azonosító: 200951

OM azonosító: 200951 Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola 6440 Jánoshalma, Béke tér 11. E-mail: hunyadi.kir@gmail.com Honlap: www.hunyadi.janoshalma.hu Tel.: 06-77/501-180 Fax:06-77/501-180 FELVÉTELI

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

Felvételi a GUNDEL-ben

Felvételi a GUNDEL-ben Felvételi a GUNDEL-ben BVHSZC = Budapesti Vendéglátó és Humán Szakképzési Centrum (összesen 9 iskola) Közös (!) oktatási azonosító: 203078 Négy vendéglátó szakképző iskola Dobos C. József Szakképző Iskola,

Részletesebben

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016 2014. OKTÓBER 28. Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. TANULMÁNYI TERÜLETEK (TAGOZATOK)

Részletesebben

Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz) Képzési idő

Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz) Képzési idő GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

Figyelem! Tájékoztató

Figyelem! Tájékoztató Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát,

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium 2890. Tata, Új út 19. Tel/Fax.: 34/ 587-580 E-mail: javorka@javorka-tata.sulinet.hu Internet cím: www.javorka-tata.sulinet.hu

Részletesebben

Felvételi eljárási rend

Felvételi eljárási rend Felvételi eljárási rend 2014/2015-ös tanév Európai Üzleti Szakközép és Szakiskola OM: 200466 Tisztelt Szülő, Kedves Érdeklődő Nyolcadikos! Iskolánkban 2004-től érettségire épülő szakképzés folyik. Közel

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /014

Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /014 Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Szakgimnáziuma OM azonosító száma: 203052/014 Cím: 6724 Szeged, Mars tér 14. Telefonszám: 62/558-751 Fax: 62/558-755 E-mail: gabord@gdszeged.hu Honlap: www.gdszeged.hu

Részletesebben

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. Négy évfolyamos és öt évfolyamos képzés

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. Négy évfolyamos és öt évfolyamos képzés A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: soproniszig.hu

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató

Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató Alapítva 1885-ben Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató 2016-2017. tanév Iskolánkban közgazdasági ágazatban folytatunk oktatást a 9-13. évfolyamon.

Részletesebben

A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma szakképzési tájékoztatója érettségizettek számára

A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma szakképzési tájékoztatója érettségizettek számára A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma szakképzési tájékoztatója érettségizettek számára a 2017/2018. tanévre Kedves Érettségiző! A Nyíregyházi SZC Széchenyi

Részletesebben

Bókay János Humán Szakközépiskola

Bókay János Humán Szakközépiskola Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc

Részletesebben

BEISKOLÁZÁS 2014/2015

BEISKOLÁZÁS 2014/2015 BEISKOLÁZÁS 2014/2015 Az iskola jellege, célkitűzése: Gimnáziumunkban az általános műveltséget megalapozó, kétszintű érettségi vizsgára, felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére, valamint a munkába állásra

Részletesebben

Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Beiskolázási Tájékoztatója

Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Beiskolázási Tájékoztatója Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Beiskolázási Tájékoztatója 6060 Tiszakécske, Erkel fasor 10. Telefon: 76/441-255, Fax: 76/440-063 OM azonosító:

Részletesebben

A TERPLÁN ZÉNÓ FERENCES SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2015/2016. TANÉVRE

A TERPLÁN ZÉNÓ FERENCES SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2015/2016. TANÉVRE A TERPLÁN ZÉNÓ FERENCES SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2015/2016. TANÉVRE OM azonosítónk: 102547 Kedves pályaválasztó diákok! 14 évesen egy olyan választás előtt álltok, amely

Részletesebben

Továbbtanulási tájékoztató

Továbbtanulási tájékoztató Debreceni Szakképzési Centrum Irinyi János Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája Továbbtanulási tájékoztató a 2016/2017. tanévre Debrecen 1 Kedves nyolcadik osztályos tanuló! Egyre jobban közeledik

Részletesebben

Tájékoztató az emelt szintű érettségi felkészítésről

Tájékoztató az emelt szintű érettségi felkészítésről Tájékoztató az emelt szintű érettségi felkészítésről 10. évfolyam Összeállította: Csajági Sándor igh. Érettségi Kétszintű érettségi: Középszint Kötelező 5 tantárgy Szakképző évfolyam feltétele Felsőfokú

Részletesebben

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2013-2014-es tanévre Szakközépiskola 01 KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉP (német) (1 osztály 34 fő) 02 NYELVI ELŐKÉSZÍTŐS

Részletesebben

Győri Szolgáltatási SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15.

Győri Szolgáltatási SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Intézményvezető: Némethné Fucsik Edit Pályaválasztási felelős: Bakos Bulcsú, Harangozóné Kovács Edina OM azonosító: 203038 TAGOZAKÓDOK: 7045 Turisztikai szervező, értékesítő 7040 Vendéglátó szervező vendéglős

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

9200 Mosonmagyaróvár, Gorkij u. 1. Telefon: 96/576-470, 96/576-627 Fax: 96/217-155 E-mail: titkarsag@kossuthmovar.hu Honlap: www.kossuthmovar.

9200 Mosonmagyaróvár, Gorkij u. 1. Telefon: 96/576-470, 96/576-627 Fax: 96/217-155 E-mail: titkarsag@kossuthmovar.hu Honlap: www.kossuthmovar. 9200 Mosonmagyaróvár, Gorkij u. 1. Telefon: 96/576-470, 96/576-627 Fax: 96/217-155 E-mail: titkarsag@kossuthmovar.hu Honlap: www.kossuthmovar.hu Igazgató: Horváth Éva Pályaválasztással kapcsolatos információk:

Részletesebben

TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA

TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA BAJA, Bácska tér 1. OM azonosító: 027971 BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016. tanév Türr sok éves múlt, versenyképes jövő! Iskolánk profiljához kapcsolódóan három ágazat

Részletesebben

Kökönyösi Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 201286

Kökönyösi Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 201286 Kökönyösi Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 201286 2015/2016. TANÉV Szecskaavató Évnyitó Osztály-daléneklési

Részletesebben

A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola tájékoztatója a 2017/2018. tanévben induló tanulmányi

A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola tájékoztatója a 2017/2018. tanévben induló tanulmányi A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola tájékoztatója a 2017/2018. tanévben induló tanulmányi területek képzési struktúrájáról Tájékoztató a tagozatokról

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

A Szegedi Kereskedelmi Közgazdasági és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Vasvári Pál Tagintézménye köszönti a PÁLYAVÁLASZTÁSI VÁSÁR résztvevőit

A Szegedi Kereskedelmi Közgazdasági és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Vasvári Pál Tagintézménye köszönti a PÁLYAVÁLASZTÁSI VÁSÁR résztvevőit A Szegedi Kereskedelmi Közgazdasági és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Vasvári Pál Tagintézménye köszönti a PÁLYAVÁLASZTÁSI VÁSÁR résztvevőit Szeged, Gutenberg u. 11. 6722 Igazgató: Dr. Marschalek Norbert

Részletesebben

Általános felvételi információk

Általános felvételi információk Intézmény neve: Andrássy György Katolikus Közgazdasági Középiskola OM azonosító: 031619 Igazgató: Rozmán Éva Pályaválasztási felelős: Pércsi Edit, igazgatóhelyettes Elérhetőségek: Levélcím: 3300 Eger,

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 2015. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskolája 1011 Budapest,

Részletesebben

Továbbtanulási tájékoztató

Továbbtanulási tájékoztató Debreceni Irinyi János Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola Továbbtanulási tájékoztató a 2015/2016. tanévre Debrecen A Dohányipari Technikumtól az Irinyi Középiskoláig Iskolánk 1952-ben történt alapítása

Részletesebben

3300 Eger, Mátyás király út 165.

3300 Eger, Mátyás király út 165. ISKOLÁNKBAN! 3300 Eger, Mátyás király út 165. Tel.: 36/516-068; Fax: 36/516-069 E-mail: igazgato@iqpont.hu Honlap: www.iqpont.hu Igazgató neve: Molnár György OM azonosító: 101496 Nyílt napok idpontjai:

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 ÓCSA, Falu Tamás u. 35. Telefon/Fax: 29/378-045 Honlap: www.bogim.hu E-mail: gimi@bogim.hu OM azonosító: 032552 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Középiskolánk

Részletesebben

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203030 PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2017/2018. tanévre 4150 Püspökladány, Gagarin u. 2.

Részletesebben

Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakiskola MAGYAR LÁSZLÓ GIMNÁZIUMA ÉS SZAKISKOLÁJA

Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakiskola MAGYAR LÁSZLÓ GIMNÁZIUMA ÉS SZAKISKOLÁJA Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakiskola MAGYAR LÁSZLÓ GIMNÁZIUMA ÉS SZAKISKOLÁJA Cím: 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5 Telefon: 75/ 541-269,

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2012.10.30. TANULMÁNYI TERÜLETEK

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2016/2017-es tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail:

Részletesebben

Adatlap. 1. Általános felvételi eljárásban felvételi vizsgát tartanak: igen nem (Kérem aláhúzni a megfelelı választ!)

Adatlap. 1. Általános felvételi eljárásban felvételi vizsgát tartanak: igen nem (Kérem aláhúzni a megfelelı választ!) Adatlap 1. Általános felvételi eljárásban felvételi vizsgát tartanak: igen nem Ha igen, akkor: Központi írásbeli vizsgát tartanak: - 8 évfolyamos képzésre jelentkezıknek igen nem - 4 (5) évfolyamos képzésre

Részletesebben

A nyolcadik osztályosok beiskolázása minden tanévben az aktuális jogszabályok szerint történik. Az általános iskolát végző tanulók középiskolai

A nyolcadik osztályosok beiskolázása minden tanévben az aktuális jogszabályok szerint történik. Az általános iskolát végző tanulók középiskolai A nyolcadik osztályosok beiskolázása minden tanévben az aktuális jogszabályok szerint történik. Az általános iskolát végző tanulók középiskolai ágazati képzéseinkre jelentkezhetnek iskolánkba. A 2017/2018

Részletesebben

Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika

Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC HALLER JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA, SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Cím 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Telefon: 96/ 213-222 E-mail: haller.mosonvar@gmail.com Honlap:/ http//www.halleriskola.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2017/2018. tanév

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2017/2018. tanév Igazgató: Molnárné Somogyi Margit Kedves pályaválasztó diákok! FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018. tanév 14 évesen egy olyan választás előtt álltok, amely talán az egész további életeteket meghatározhatja.

Részletesebben

Bemutatkozik a Béri Balogh Ádám Tagintézmény Zalaszentgrót www.bba.sulinet.hu

Bemutatkozik a Béri Balogh Ádám Tagintézmény Zalaszentgrót www.bba.sulinet.hu Bemutatkozik a Béri Balogh Ádám Tagintézmény Zalaszentgrót Képzési profilunk Általános gimnáziumi oktatás. Emelt nyelvi oktatás. Emelt informatika oktatás. Szakmai alapozó orientációs oktatás 9-10. évfolyamon.

Részletesebben

Diósgyőri Gimnázium. A 2013/2014-es tanévben induló képzések

Diósgyőri Gimnázium. A 2013/2014-es tanévben induló képzések Diósgyőri Gimnázium OM azonosító: 029262 Cím: 3534 Miskolc Kiss tábornok 42. Tel/Fax: 46/370-701 E-mail: suli@dig-misk.sulinet.hu Honlap: www.dig-misk.sulinet.hu A 2013/2014-es tanévben induló képzések

Részletesebben

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: http://szig.sopron.hu

Részletesebben

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2015-2016-os tanévre TANDÍJ NINCS! Szakközépiskola Összesen 6 osztály 204 tanuló, ebből 2 osztály turizmus szakirány érettségi

Részletesebben

Pályaválasztási felelős: Dr. Papné Mátyus Zsuzsanna Az iskola OM azonosítója:

Pályaválasztási felelős: Dr. Papné Mátyus Zsuzsanna Az iskola OM azonosítója: Intézmény neve: József Attila Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3200 Gyöngyös, Kócsag u. 36-38. Tel./fax: 37/311-857, 37/311-673 Honlap: www.jozsefa-gy.sulinet.hu E-mail: jaszk@jozsefa-gy.sulinet.hu

Részletesebben

Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Középiskolája

Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Középiskolája Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Középiskolája Cím: 8000 Székesfehérvár Deák Ferenc u. 11. Tel/fax: 22/315-012 E-mail: titkarsag@jaky.hu Az intézmény típusa: OKJ szerinti képzés: műszaki

Részletesebben

AZ ISKOLA ADATAI NYÍLT FÓRUMAINK. FONTOS DÁTUMOK Jelentkezés az iskolánkban a felvételi eljárást megelőző írásbeli

AZ ISKOLA ADATAI NYÍLT FÓRUMAINK. FONTOS DÁTUMOK Jelentkezés az iskolánkban a felvételi eljárást megelőző írásbeli AZ ISKOLA ADATAI Postacímünk: Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája, 4029 Debrecen, Csengő u. 4. E-mail: titkarsag@kossuth-gimn.unideb.hu Web-oldal: www.kossuth-gimn.unideb.hu

Részletesebben

F E L V É T E L I T Á J É K O Z T A T Ó 2016/2017. tanév

F E L V É T E L I T Á J É K O Z T A T Ó 2016/2017. tanév SZÉCHENYI ISTVÁN KATOLIKUS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 3600 Ózd, 48-as út 6. Telefon, fax: 48/569-371; 48/479-153 Honlap: www.szikszi-ozd.hu E-mail: szikszi@szikszi.sulinet.hu OM-azonosító: 029306 F E

Részletesebben

ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv

ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv PEDAGÓGIAI PROGRAM ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv SASHEGYI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM OM: 035289 Sashegyi Arany

Részletesebben

Székesfehérvári Belvárosi I. István Középiskola Jáky József Tagintézménye

Székesfehérvári Belvárosi I. István Középiskola Jáky József Tagintézménye Székesfehérvári Belvárosi I. István Középiskola Jáky József Tagintézménye Cím: 8000 Székesfehérvár Deák Ferenc u. 11. Tel/fax: 22/315-012 E-mail: titkarsag@jaky.hu Az intézmény típusa: OKJ szerinti képzés:

Részletesebben

Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 50 ÉVES A RÁKÓCZI Középiskolai Intézményegység Gimnázium Szakközépiskola Kollégiumi Intézményegység Gimnáziumi képzés A gimnáziumi oktatás

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 23.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 23. TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2015. április 23. A kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.

Részletesebben

9200 Mosonmagyaróvár, Gorkij u. 1. Telefon: 96/576-470, 96/576-627 Fax: 96/217-155 E-mail: titkarsag@kossuthmovar.hu Honlap: www.kossuthmovar.

9200 Mosonmagyaróvár, Gorkij u. 1. Telefon: 96/576-470, 96/576-627 Fax: 96/217-155 E-mail: titkarsag@kossuthmovar.hu Honlap: www.kossuthmovar. 9200 Mosonmagyaróvár, Gorkij u. 1. Telefon: 96/576-470, 96/576-627 Fax: 96/217-155 E-mail: titkarsag@kossuthmovar.hu Honlap: www.kossuthmovar.hu Igazgató: Horváth Éva Pályaválasztással kapcsolatos információk:

Részletesebben

www.corvin.hiszk.hu Intézményvezető neve, Hegedűs Zoltán hegeduszoltan@hiszk.hu Pályaválasztási felelős Mucsiné Csorba Gyöngyi

www.corvin.hiszk.hu Intézményvezető neve, Hegedűs Zoltán hegeduszoltan@hiszk.hu Pályaválasztási felelős Mucsiné Csorba Gyöngyi HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA CORVIN MÁTYÁS TAGINTÉZMÉNYE OM azonosító száma: 029768 Cím: 68 Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám: 06-62-242-011 Fax: 06-62-241-806 E-mail: corvin@hiszk.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016/2017. tanév

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016/2017. tanév FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév Igazgató: Molnárné Somogyi Margit Műszaki Igazgató: Molnár József Igazgatóhelyettes: Zsemberi Zoltán Kedves pályaválasztó diákok! 14 évesen egy olyan választás előtt

Részletesebben

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018 8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018 2016. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakgimnáziuma 1011 Budapest, Ponty

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL. 2014. április 24.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL. 2014. április 24. TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2014. április 24. Az kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

Részletesebben

angol Egységes követelmények

angol Egységes követelmények angol A többi érdemjegynél 3 tizedig a rosszabb, 7 tizedtől a jobb érdemjegyet kapja a tanuló, Írásbeli és szóbeli számonkérés az egész éves anyagból. Ha az írásbeli eredménye nem éri el a kapható pontszám

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁRI KOSSUTH LAJOS GIMNÁZIUM 9200 Mosonmagyaróvár, Gorkij u. 1. OM azonosító: Telephely kódja: 002

MOSONMAGYARÓVÁRI KOSSUTH LAJOS GIMNÁZIUM 9200 Mosonmagyaróvár, Gorkij u. 1. OM azonosító: Telephely kódja: 002 MOSONMAGYARÓVÁRI KOSSUTH LAJOS GIMNÁZIUM 9200 Mosonmagyaróvár, Gorkij u. 1. Telefon: 96/576-470, 576-627 E-mail: titkarsag@kossuthmovar.hu Honlap: www.kossuthmovar.hu Igazgató: Horváth Éva Fogadóóra: szerda:

Részletesebben

2017-ben is vár benneteket a fennállásának 67. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma

2017-ben is vár benneteket a fennállásának 67. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma 2017-ben is vár benneteket a fennállásának 67. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma Cím: 8000, Székesfehérvár, Deák Ferenc u. 11. Tel/fax: 22/315-012 E-mail: titkarsag@jaky.hu

Részletesebben

és vállalkozz nagy tettekre... attempt great things...

és vállalkozz nagy tettekre... attempt great things... EURO Szakiskola és Szakközépiskola, Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium EURO Vocational School and Secondary Technical School, Bilingual Baptist Secondary Grammar School és vállalkozz nagy tettekre...

Részletesebben

Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre

Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 01 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év ) A helyi tanterv

Részletesebben

A 2017/2018. tanévben induló oktatás és szakképzés jellemzői

A 2017/2018. tanévben induló oktatás és szakképzés jellemzői A 2017/2018. tanévben induló oktatás és szakképzés jellemzői A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiumába felvételt nyert tanulók a magas szintű általános

Részletesebben

Beiskolázás a Gundel -ben

Beiskolázás a Gundel -ben Beiskolázás a Gundel -ben BVHSZC = Budapesti Vendéglátó és Humán Szakképzési Centrum Oktatási azonosító: 203078 (közös!!!) Négy vendéglátó szakképző iskola Dobos C. J., Gundel K., G. Perlasca, Szamos M.

Részletesebben

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok:

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok: Információ a 2016-2017. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2011.10.01. TANULMÁNYI

Részletesebben

KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 2011. november 15.

KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 2011. november 15. KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 0. november 5. Új kép SZAKMACSOPORTOK ISKOLÁNKBAN Szakközépiskolai tagozat Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

Részletesebben

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató OM azonosító: 200886 Cím: 3900 Szerencs, Ondi út 1. Telefon: 47/362-533 47/361-444 47/362-132 Fax: 47/362-533/102-es

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Iskolánk vendéglátó-ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi szakképző iskola, ahol szakközép- és szakiskolai képzés keretében a nyolc általános iskolai osztályt végzett, illetve az

Részletesebben

2011-2012: 2012: Jubileumi tanév

2011-2012: 2012: Jubileumi tanév 2011-2012: 2012: Jubileumi tanév Intézm zményünk nk szület letése A tanműhely átadása A tanulmányi nyi épület átadása A képzk pzési szerkezet alakulása Gépipari Technikum 1951 Kiválik az intézményből a

Részletesebben

A Trefort Ágoston Kéttannyelvű Fővárosi Gyakorló Szakközépiskola felvételi eljárásrendje 2011/2012-es tanév

A Trefort Ágoston Kéttannyelvű Fővárosi Gyakorló Szakközépiskola felvételi eljárásrendje 2011/2012-es tanév A Trefort Ágoston Kéttannyelvű Fővárosi Gyakorló Szakközépiskola felvételi eljárásrendje 2011/2012-es tanév Képzési formák 1. KÉTTANNYELVŰ KÉPZÉS A képzés jellemzői 9. évfolyamon intenzív nyelvi képzés,

Részletesebben

Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2010/11-es tanévre

Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2010/11-es tanévre Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2010/11-es tanévre Iskolánk bejárata Karácsonyi hangverseny Szüreti nap, gólyaavató Görögországi kirándulás A felvételi eljárás Az iskolánkba

Részletesebben